Cynthia Parker

Gyötrelmes szerelem

Sylvia helyzete kétségbeejtő. Nincs állása, apja csak adósságot hagyott rá és egy elviselhetetlen házasság lehetőségét. Bizarr ötletének köszönhetően sikerül egy áruházban

munkát kapnia. Már-már minden rendben lesz, amikor egy rablás megakadályozásakor a lány megsérül. Ekkor kezdődik a félreértések és meglepő fordulatok sorozata, s egy szerelem, mely

úgy tűnik, eleve kudarcra van ítélve.

1

1.fejezet

Sylvia Blake szótlanul üldögélt a fotelban. Még most sem volt képes felfogni, hogy tehetett ilyet az apja.

Mr. Blake anyagi gondokkal küzdött. Végső kétségbeesésében elfogadta a kétes hírű Mr. Morgan által felkínált kölcsönt, azzal a titkos záradékkal együtt, hogyha a visszafizetés nem történik meg határidőre, a férfi feleségül veheti Sylviát. - Isten bocsássa meg nekem - sóhajtott Mr. Blake, mikor egyedül maradt. - Szegény kislányom, ha tudná mit tettem ellene!

Az öreg tisztában volt vele, hogy lánya ki nem állhatja a férfit. Mindössze kétszer találkozott vele, de Sylvia nagyon megvetően nyilatkozott róla.- Hogy lehet valaki ilyen undorítóan nyájas! Alattomos, kétszínű, s ráadásul még öntelt is! - fakadt ki egyszer.

Mi tagadás, nem volt vonzó cseppet sem, s bár már közel volt a hatvanadik évéhez, még mindig fiatal lányokra vágyott.

Mr. Blake most mégis megkönnyebbülést érzett, reménykedett, hogy így talán sikerül megmentenie az üzletét. Egy autókereskedésről volt szó, mely a csőd szélén állt.

Pár nappal később Mr. Blake-et infarktus érte és meghalt. Sylvia a maradék pénzből eltemette apját, az ügyvéd, dr. Jackson csak ezután kereste fel és tájékoztatta kétségbeejtő helyzetéről. Az ügyvéd nagyon megértőnek mutatkozott, s biztosította őt a támogatásáról. A házat, amiben laktak, eladták. A sok adósság felemésztette, az összeget, sőt még Mr. Morgannek is tartozott a kölcsön egy töredékével. –- Honnan vehetnék pénzt? Mit adhatnék még el? - sóhajtotta Sylvia. Az ügyvéd megígérte, hogy megpróbálja rávenni Mr. Morgant, álljon el a szándékától, s adjon némi haladékot a fennmaradó rész kifizetésére.

Amint így töprengett, Sylvia tekintete az ujján lévő nagyon, értékes, gyönyörű gyűrűre esett. - Igen, ez az! Ezt kell eladnom!

Már csak ennyi maradt a sok értékből. A gyűrűt az édesanyjától örökölte, s nem hitte volna, hogy lesz még olyan idő, amikor meg kell tőle válnia, most viszont más lehetőséget nem látott. Sajnos az apja nem sok üzleti érzékkel rendelkezett.

Megvásárolta a használt autókat, kijavíttatta őket, ám legtöbbször csak áron alul tudta eladni. Rengeteg pénzt veszített így, s végül teljesen eladósodott. Mindent el kellett adnia, csupán a házuk maradt meg és a gyűrű - valamint a sok tartozás.- El kell tűnnöm innen! Valahol majd bérelek egy garzont és dolgozni fogok. Dolgozni! - sóhajtotta keserűen. - Hol kapok én munkát? Hiszen apám jó híre már odavan. Mindenki elfordult tőlem, csak az ügyvédem maradt mellettem. Igen - erősödött fel benne a felismerés -, valahogy el, kell tűnnöm. Mennyivel több lehetőségük van a fiúknak - állapította meg, és olyan bizarr ötlete támadt, hogy maga is , beleszédült, - Más lehetőség nincs!

Hirtelen felugrott és elszántan beült az autójába. Szerette a kocsiját, ami még szinte új volt.- Legfeljebb ezt is eladom - sóhajtotta, és indított. Fél óra múlva már egy nagyáruházban méregette a pult túlsó oldaláról egy idős férfi. - Biztos benne, hogy el akarja adni? - forgatta az öregúr a gyűrűt. - Igen. Nos? - sürgette a lány. - Tízezer dollár - vágta rá amaz.

Sylviát annyira váratlanul érte az összeg, hogy nem bírt szóhoz jutni.

2

A férfi, félreértve hallgatását, megszólalt. - Nos, hölgyem, tudom, hogy egyedi darab, de ennél nemigen ajánlhatok érte, többet. Leg-feljebb tizenkétezer dollárt.

Sylvia még mindig nem tudott megszólalni, így csak bólintott. Ezalatt az ékszerész épp azon törte a fejét, hogy az áruház tulajdonosa, egy bizonyos Mr. Philip Simmons, mennyire örül majd az ékszerritkaságnak. Bizonyára el lesz, ragadtatva, ha megtudja, milyen olcsón jutott hozzá. - Rendben van - riasztotta fel a nő hangja.- Kérem várjon, amíg elvégzem a formaságokat - szólt vissza udvariasan.

Sylvia lázasan számolni kezdett. Ha még a kocsiját, is eladja és egy olcsóbbat vesz helyette, akkor ki tudja fizetni a tartozást, és marad annyi pénze, hogy valahol béreljen egy kis lakást. Remélte, minél előbb talál munkát. - Be kell szereznem a hamis papírokat! - mormolta maga elé.

Mialatt az ékszerész még egyszer átvizsgálta a gyűrűt és Sylvia elmerült a gondolataiban, egy férfi lépett az öreghez. - Jó napot, Mr. Simmons! Tudna néhány percet várni míg... - és szó nélkül a lány felé intett, majd halkan hozzátette. - Van valami az ön számára. - Rendben van. - válaszolta a fiatal férfi, aki ruházatából ítélve inkább hasonlított egy cowboyra, mint egy áruháztulajdonosra. Közben a lányt figyelte, s el kellett ismernie, hogy, nagyon csinos.

Sylvia összerezzent, s amikor felpillantott, egy férfit látott maga mellett, aki ugyancsak leplezetlenül méregette. A lány fejében még az is megfordult, hogy ez az alak tolvaj, és csak arra vár, hogy ő magához vegye a tizenkétezer dollárt. Sietve tette el a pénzt és igyekezett sürgősen távozni.

Ebben a pillanatban megszólalt a tolvajkülsejű. - Hölgyem, legyen máskor is szerencsénk! - azzal mélyen meghajolt.- Micsoda tolakodó alak! - kiáltotta Sylvia és elrohant. A fiatal férfi nevetve nézett utána, majd az ékszerészhez fordult. - Ejha! Ez aztán a ritka darab - füttyentett egyet, amikor a gyűrűre pillantott. - Ez megér vagy ötvenezer dollárt! Aztán a fejét csóválva már csak annyit mondott a beosztottjának, hogy máskor ne csapja be a kuncsaftokat ennyire, mert többet nem jönnek ide. - Tudja hogy nem szeretem a tisztességtelen üzleteket. - azzal zsebrevágta a gyűrűt és elment. Az öreg duzzogva vette tudomásul munkaadója dorgálását. - Átkozottul becsületes - állapította meg újra.

2. fejezet

Sylvia villámgyorsan levágatta a haját rövidre, és vett néhány fiús holmit. Sikerült egy kis garzont is találnia, ami olyan olcsó volt, hogy rögtön ki is bérelte. Még arra is volt ideje, hogy eladja az autóját. Taxival érkezett haza, nagyon elfáradt.- Hirtelen megcsörrent a telefon. Felvette, de még bele sem szólhatott, mert az ügyvéd máris rákezdte. - Beszéltem Mr. Morgannel, de nem hajlandó jobb belátásra térni. Ráadásul kijelentette egy percet sem vár tovább a tartozás kiegyenlítésére, azzal fenyegetőzik, ha kell, erőszakkal is elveszi önt feleségül. Mindig akadnak olyanok, akik pénzért mindenre hajlandóak, és a

3

segítségére lesznek. - De hiszen a tartozás nagyobbik részét már kifizettem! - kiáltott a lány felháborodva.- Azt mondta, akkor is magát akarja. - Nem! - sikoltotta Sylvia. - Attól tartok, nem lesz más választása. Ez az ember bármire képes. - Várjon csak! Megszereztem a fennmaradó pénzt és holnap elküldöm. Így már nem követelhet semmit. - Lehet - hagyta rá az ügyvéd. - Bár Mr. Morgan ezt már nem fogja figyelembe venni. Mondja csak, honnan vette a hiányzó összeget? - Eladtam a még meglevő egyetlen gyűrűmet. - Amelyik az édesanyjáé volt? - Igen. Tizenkétezer dollárt kaptam érte. - Viccel, Sylvia? Tudja mennyit ér az a gyűrű? - Fogalmam sincs. De nagyon örültem, hogy ennyit is adtak érte. - Hát örülhet is! Legalább ötvenezer dollárt ér - hangzott a dühös felelet. - Nem lehet - sikoltotta a lány.- De igen. Jól becsapták. És most mi a szándéka? - Eltűnök innen. Nem megyek férjhez ahhoz a vén kéjenchez!- Ezt meg tudom érteni. Kérem, nyugodjon meg, reméljük, minden rendbe jön. Jó éjszakát!

Másnap reggel Sylvia összecsomagolt és elhatározta, sürgősen elhagyja a házat. Felöltözött, felvette a parókát és elindult, hogy szerezzen egy kis teherautót. Már ismét az áruháznál járt, amikor megpillantott egy szállítómunkást.

A pasas unottan támaszkodott a kocsinak, és elmélyülten kérődzött egy rágógumin. Sylvia elélépett, és gyorsan elmagyarázta, mit akar. Némi rábeszélés, meg egy kis borravaló meggyőzte a fickót. A lány megmondta a címet, a férfi pedig megígérte, segítségül hív még valakit és egy óra múlva ott lesznek.

Ezután Sylvia elment az autókölcsönzőbe és bérelt egy ócska kocsit. Alig lépett be az ajtón, csörgött a telefon. Ismét az ügyvéd kereste, ám ezúttal jó hírrel. Állítólag talált valakit, aki átveszi az apja üzletét, már csak az összegben kell megegyezniük.

Amint letette, a telefont, megszólalt a csengő. Rohant ajtót nyitni. - Jó napot, hölgyem! Innen lesz a költözködés? - kérdezte egy férfi, és Sylviának a lélegzete is elállt. Ugyanaz a pasas állt előtte, aki tegnap olyan szemtelenül bámulta az ékszerésznél.

Nahát! - gondolta a lány - hihetetlen, hogy a sofőr pont azt a fickót hozta ide segítségnek. Csak remélni tudta, hogy az nem ismeri fel. - Igen - nyögte ki zavarodottan, de ebben a pillanatban ismét megszólalt a telefon. - Hű, micsoda forgalom van itt! - fújt egyet és felvette a kagylót.- Itt Morgan.- Jó napot, itt Miss Blake. Mit óhajt? - Szeretném tudni, mikor tartjuk az esküvőt.- Fogalmam sincs, Mr. Morgan, hogy ön mikor tartja, nekem azonban nem áll szándékomban férjhez menni. A pénzt még ma megkapja, úgyhogy legyen szíves, szálljon le rólam! Túl messzire megy - azzal lecsapta a kagylót.

Rémülten vette tudomásul, hogy a két férfi mindent hallott, miközben pakoltak. A cowboy-külsejű meg is jegyezte. - Magánál aztán zajlik az élet. Egyébként olyan ismerős az arca, nem találkoztunk mi már valahol? A lány szúrós tekintettel mérte végig, majd elutasítóan megszólalt. - Úgy gondolom, ehhez, semmi köze és én soha nem láttam még önt. Örülnék, ha sietnének és

4

nem avatkoznának a dolgaimba. - Elnézést, hölgyem! Azért nem kell mindjárt dühbe gurulni.

A férfit szemmel láthatóan mulattatta a lány viselkedése és most is, mint előző nap, rajta-felejtette a szemét. Cseppet sem zavarta a nő haragos tekintete.

Annyira ismerős az arca! - morfondírozott magában. Biztos, hogy a közelmúltban láttam valahol. Ahogy végigmérte, olyannak tűnt mint az a lány tegnap az áruházban. Igen, megvan! Az ékszerésznél volt, csak akkor paróka nélkül.

A férfi - azaz Mr. Simmons - tiszta szívéből utálta az irodáját. Így, ha csak tehette, munkásgúnyába bújt, és elvegyült az áruházi tömegben. Ennek az az előnye is megvolt, hogy feltűnés nélkül szemmel tarthatta a tolvajokat és beosztottjai munkáját.

Most azonban más oka is volt. Valaki rendszeresen megdézsmálta a napi bevételt. Egyre több volt a hiány, és a lopás is. Csak az ott dolgozók közül lehetett valaki, tehát kénytelen volt magánnyomozásba kezdeni, mert az összeg napról napra nőtt. Szerencsére kevesen ismerték személyesen, s ha valamelyik eladó nem volt elég udvarias, azt bizony rövidesen elbocsátották.

Mr. White volt a helyettese, ő intézkedett, ha a főnöke valamire utasítást adott. Így aztán az ott dolgozók Mr. Simmonst szigorú, bogaras vénembernek tartották, aki olyan nagyra tartja magát, hogy személyesen nem is hajlandó mutatkozni.

A biztonsági emberek, a főpénztáros és az ékszerész tudta csak, hogy a nagyfőnök nem öreg, hanem fiatal, és egyáltalán nem bogaras, csak becsületes és súlyos gondokkal küzd.

Philip gazdag ember volt, de szeretett a háttérben maradni. Utálta a feltűnést, és az emberek túlzott udvariaskodását, ami szerinte a vagyonnak szólt. Ezért is kedvelte az elvegyülést a tömegben.

Sokan azt hitték, hogy biztonsági ember. Így mindenkivel viccelődhetett, és mindenütt megfordult. Persze, ha üzletről volt szó, komoly lett és tartózkodó. Ismerősei körében magányos és zárkózott férfi hírében állott, de becsületes volt, és sok embernek segített a bajban.

Most is azon törte a fejét, miként fizethetné ki a gyűrű valódi értékét a lánynak, a legszívesebben visszaadta volna, mert sejtette, hogy családi örökség, és nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy az ékszerész csúnyán becsapta. Alapjában véve becsületes az öreg - gondolta a férfi -, csak akkor veszti el a fejét, ha különleges ékszert lát.

Philip Simmons ellenben nem akarta felfedni kilétét, ezért úgy döntött, majd a helyettesével megbeszéli a dolgot. Ám előtte meg kell győződnie arról, hogy ez a lány ugyanaz, akit tegnap látott.

Vajon miért költözik el? És miért adta el azt a gyönyörű gyűrűt? Bizonyára nagy bajban lehet, szívesen segítenék neki. Nagyon vonzó nő - állapította meg magában.

Sylvia azonban bizalmatlanul méregette és egyáltalán nem állt szándékában, hogy beavassa a férfit élete keserű gondjaiba. Amikor megérkeztek a garzonlakásba, a pasas hirtelen megszólalt. - Hogyhogy ilyen kis lakást választott? Nagyon rossz lesz megszokni azután a nagy ház után.- Törődjön a saját dolgával! - rivallt rá a lány.

A férfi kedvét azonban nem tudta elvenni az érdeklődéstől. Sylvia egyre idegesebb lett, állandóan magán érezte a pasas vizsgálódó tekintetét. Szinte bizonyosra vette, hogy az előbb-utóbb rájön, hol találkoztak.

Nagyon szeretett volna már egyedül maradni, hirtelen iszonyú fáradtnak érezte magát. Leroskadt egy székre és arcát kezébe temette. - Valami baj van? - érintette meg valaki a vállát. Ijedten rázkódott össze, zavartan pillantott a kéz tulajdonosára. Csak most fedezte fel, milyen aggódó és őszinte érdeklődés van a férfi szemében. Szinte megbűvölte a kék szempár.

Egész jóképű - állapította meg magában, most nyoma sincs a gúnyos és átható pillantásának,

5

tolakodó viselkedésének. Sylvia alig tudta legyűrni őszinteségi rohamát. Nagyon vágyott egy emberre, akiben

megbízhat és akinél vigasztalásra talál. Minden erejére szüksége volt, hogy összeszedje magát. - Nem, nincs semmi bajom, csak... - válaszolta nem túl meggyőzően, de képtelen volt folytatni a mondatot.- Csak? - ismételte a férfi. - Á, nem fontos. Készen vannak a pakolással? - kérdezte aztán határozottabban. - Azonnal, hölgyem - húzta el a száját a férfi és újra gúnyosan mosolygott. - Ugye nem tart méltónak arra, hogy elmesélje, mi a baj? Bizonyára nem vagyok elég előkelő önnek. - Ugyan már - tiltakozott hevesen a lány -, nem erről van szó. Én sem vagyok előkelő, de nem ismerem, magát és egyébként sem szoktam másokat terhelni a bajaimmal. - Ez nem helyes. Miért ilyen bizalmatlan? - Jó okom van rá és most kérem, hagyjon! Egyedül is elboldogulok. - Ahogy gondolja - vont vállat a férfi, ám sokáig nézte az elkínzott arcú nőt.

Sylvia megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre egyedül maradt. - Lezuhanyozom és még ma megszerzem a szükséges iratokat - mondta ki a gondolatát hangosan.

3. fejezet

Amikor átöltözött, kíváncsian lépett a tükör elé. Kopott farmernadrág és farmering, valamint egy zakó volt rajta, mely méretét tekintve legalább két számmal volt nagyobb a kelleténél. Topis szerelését egy simlis farmersapka egészítette ki.

Ahogy megpillantotta magát a tükörben, hangos nevetésben tört ki. - Te jó ég! Úgy nézek ki, mint egy bohóc - állapította meg elképedve -, ám most csak az a fontos, vajon elhiszik-e hogy fiú vagyok?!

Leszaladt az utcára és beült a kopott autóba. Elindult, hogy a város kétes kikötőjében keressen valakit, aki hamis papírokkal látná el. Közben már az új nevét is kitalálta. - John Grey - mondta ki hangosan -, nem is hangzik rosszul.

Végül egy parkolóban hagyta a kocsit, mert így biztonságosabbnak tűnt, mintha azzal ment volna tovább.

Na most! - gondolta remegve és elindult, hogy gyalog folytassa útját. Ebben a pillanatban iszonyú fékcsikorgást hallott.- Hé, öcsi! Nem tudsz vigyázni?

Riadtan nézett fel, s rögtön elállt a szívverése. Hiszen ez az a pasas, aki ma segített a költözésben. Nem, az lehetetlen! Ez a fickó túl elegáns és drága kocsija van. Bizonyára csak hasonlítanak egymásra - próbálta, nyugtatni magát Sylvia, de annyira megrémült, hogy moz-dulni sem tudott. - Mi baj, öcsi? Rosszul vagy? Vagy tán sokat ittál? Gyermekeknek ilyenkor már ágyban a helyük! - hallotta a férfi dühös hangját.

Ez a hang! Olyan ismerős - állapította meg a lány és újra a pasasra meredt, aki igencsak szigorúan méregette. - Na mi van? Lennél szíves végre elmenni a kocsim elől? Ha öngyilkos akarsz lenni, valaki mást keress erre a feladatra - azzal gázt adott és kikerülve Sylviát, elhajtott.

6

A lány - bár remegett a félelemtől megkönnyebbülten sóhajtott fel. Szóval fiúnak nézte. Elégedetten és most már bátrabban közeledett a kétes hírű negyed felé. Aztán leszólította az első férfit, aki az útjába került. - Uram! Elnézést, nem tudna valakit ajánlani itt a környéken, aki hivatalos papírokat adna nekem? Nem kívánom ingyen. - A lány érezte, mennyire remeg a hangja, képtelen volt magán uralkodni, rettenetesen félt.

A fickó, aki eddig épp a hajókat kémlelte, s így háttal állt a nőnek, megfordult. Amint megpillantotta Sylviát, fülig szaladt a szája, s így látszott, hogy elöl hiányzik két foga. A lány megborzongott, úgy érezte, rögtön elájul. - Na mi van, hapsikám? El akarsz tűnni a zsaruk elől? Mit követtél el? - Én... én semmit... csak... - Jól van, értem én. Na gyere - és a férfi Sylviába karolt.

A lány nem tudhatta, mekkora szerencséje volt, hogy épp ezzel a férfival találkozott. Bár a pasas, külseje most igencsak elhanyagolt volt, Bostonban élt.

Gyakran megfordult itt, New York kikötőjében, ahol nyugodtan gyűjthette ötleteit készülő krimijeihez.

Sylvia nem is sejtette, hogy a férfi nem más, mint a híres regényíró, William Bellow.Bill, ahogyan mindenki hívta, szerette a kikötőt. Itt nőtt fel, ismert mindenkit, s igazán nem

kellett félnie senkitől. Csakis erős kitartásának köszönhette, hogy gazdag és híres ember lett belőle. Ennek ellenére

nem felejtette el, honnan indult, s ha el akart tűnni a világ szeme elől - ami igen gyakran megtörtént vele - mindig ide tért vissza. - Hé, öreg! Hol bujkálsz? Hoztam valakit,- s egy rogyadozó épületbe léptek.

Sylvia a legszívesebben elmenekült volna. Szüntelenül átkozta magát amiért ilyen hajmeresztő vállalkozásba kezdett, iszonyúan félt, már-már rettegett. Akár meg is ölhetnek - futott át az agyán. - Na gyere, öcskös! Nem kell annyira berezelni, szerencséd, hogy a jó öreg Billhez fordultál. Nem való ám ilyenkor errefelé sétálni. Úgy látom, te idegen, vagy erre. Akár le is üthetnek, kirabolhatnak, sőt, még meg is ölhetnek! - hahotázott a férfi.

A lánynak éppen csak ez hiányzott. Úgy remegett, mint a nyárfalevél, s ha a pasas el nem kapja, elvágódik. - Na jól van! Nyugodj meg, nem kell félned, amíg Bill papa itt van - veregette hátba Sylviát.

Egy hajlott hátú öregember lépett, eléjük. - Mikorra kellenek a papírok? Tudod-e, hogy sokba kerül a jó hamisítvány? - Igen, tudom. Mennyi? - Két lepedő.

Sylviának a szája is tátva maradt az összegtől, mikor felfogta, mennyi is ez az összeg. Kétezer dollár!

A férfi hahotázva nézte a megdöbbent lányt, miközben az öreg megkérdezte. - Na és milyen névre kellenek a papírok? - John Grey. - Na, kell vagy nem? - sürgette az idős férfi. - Igen - nyögte ki Sylvia -, de sürgősen! - Te aztán vastag vagy! Ugyan melyik bankot raboltad ki? - érdeklődött nevetve az a férfi, amelyik Billnek nevezte magát, de válaszra sem várva folytatta. - Nem kell mondanod semmit! Mi nem láttunk és nem ismerünk.

Az öreg a szavába vágott- Gyere vissza holnap este, és hozd el a lóvét is! - azzal sarkon fordult és eltűnt, egy ócska függöny mögött.- Menjünk, öcskös! Elkísérlek egy darabon, nehogy bajod essék. Van rokonod?

7

- Nincs. - És hol fogsz aludni? - Van még egy kevés pénzem, veszek ki valami, olcsó szobát. A papírok meg azért kellenek, hogy dolgozhassak.

A lány maga is meglepődött, mennyire őszinte ehhez a csavargóhoz. Van valami bizalomgerjesztő benne - állapította meg magában.- Rendben van - hallotta, az idegen hangját. - Tehát még nem vagy bünöző. Olyan ártatlannak látszol, hogy ezt el is hiszem neked. Holnap este itt újra megtalálsz. Most pedig igyekezz minél messzebb kerülni erről a helyről! - A férfi sarkon fordult és faképnél hagyta a lányt.

Sylvia hullafáradtan esett be az ágyába. Iszonyatos álmai voltak; leütötték, kirabolták, megerőszakolták. A saját sikoltására ébredt. Elgyötörten kitámolygott, a fürdőszobába. Fogalma sem volt, hogyan, alakul további élete, de nagyon rossz érzése támadt.

Aznapra nem sok programja volt, felvette, a szőke parókát és elment az ügyvédhez. - Kérem, adja át a pénzt Mr. Morgannek, én nem merek elmenni hozzá! - Rendben, meglesz. Mihez kezd most? Olyan szokatlan ebben a parókában. - Még nem tudom pontosan. Most az a legfontosabb, hogy ez a Mr. Morgan ne találjon meg. Egyszerűen eltűnök. - És ezt hogyan gondolja? - kérdezte aggódva az ügyvéd, aki őszintén sajnálta a lányt. - Ne aggódjon, Mr. Jackson, már mindent elterveztem - azzal elbúcsúzott az ügyvédtől. - Hol találom meg? - Majd én jelentkezem - mondta és elrohant.

Este ismét fiúnak öltözött és elment a papírokért. Legnagyobb meglepetésére Bill már várta és nagyon rendesen viselkedett vele. A lányt ez annyira meglepte, hogy nem tudta szó nélkül hagyni. - Miért ilyen jó hozzám? - kérdezte a férfit visszafelé. - Mert látom rajtad, hogy becsületes vagy. Bizonyára jó okod van arra, hogy elrejtőzz. Nem látszol bűnözőnek, a kezed, a vonásaid, a stílusod olyan arisztokratikus. Túl finom a modorod. Mondd csak! Te lány vagy ugye? - fordult felé hirtelen.

Sylviát annyira megdöbbentette, hogy tiltakozni sem maradt ereje. Ijedten bámult a pasasra. - Mindjárt gondoltam - bólintott Bill.- Ne félj, nem árulom el a titkodat. Azért errefelé is vannak rendes emberek. Valaha én is jobb napokat láttam, de ez nem is fontos. Búcsúzóul fogadj el néhány jó tanácsot! Először is: tanulj meg uralkodni az érzelmeiden! Ha ennyire elárulod a meglepetésedet, azonnal gyanút keltesz. Aztán: legyél kicsit közönségesebb, nyersebb! A finom modor szintén gyanús. Mozogj lezserebben, ahogy egy fiúhoz, illik! S ha a jövőben segítségre lesz szükséged, engem keress, bennem megbízhatsz! Gyakran vagyok itt a kikötőben, ám ha mégsem találnál, az öreg, akitől a papírokat kaptad, tudni fogja, hol leszek. Ő majd útba igazít. És még valami. Legyen több önbizalmad, legyél határozottabb, s meglátod, minden sikerül. Sok szerencsét hozzá! Ég veled! - Köszönöm! - kiáltotta a lány, bár nem volt biztos benne, hogy a férfi hallotta.

Aznap nyugodtabban feküdt le. - Most már kereshetek állást - állapította meg elégedetten. - Még egy különös barátra is szert tettem - összegezte a nap eseményeit és mosolyogva elaludt.

4. fejezet

8

Két nappal később szomorúan vette tudomásul, hogy még mindig nincs állása. Nem akart a lakásától túl messze dolgozni, ezért elsőként a környéket járta be. Úgy gondolta, ilyen helyen nem törődnek annyira az előéletével, s nem veszik észre a csalást.

Igaz, az itteni üzletek nem éppen elegánsak, de igazán nem válogathat. Mégsem alkalmazták sehol, mert nem voltak megelégedve az ajánlólevéllel.

Kedvetlenül ődöngött, s nem vette észre, hogy már az előkelőbb üzleteknél jár. Váratlanul épp annál az áruháznál állt meg, ahol a gyűrűjét olyan olcsón eladta. Erről aztán minden keserűsége eszébe jutott.

Gyűlölködve méregette az egyik kirakatot, amikor hirtelen egy hirdetőtáblára lett figyelmes.„Kifutófiúkat felveszünk” - olvasta az írást, és rögtön határozott. Ha nincs más, ez is

megteszi - vont vállat és belépett az áruházba. Felvették. Sokkal simábban ment, mint gondoltam. Ez mégis csak sokkal előkelőbb hely, mint ahol

eddig megfordultam. Ez már a gazdagok világa. Igaz, messzebb van a lakásomtól, mint szerettem volna, de most már mindegy. Nem fizetnek túl sokat, ám arra azért elég, hogy megéljek belőle.

Kényelmesen nyújtózott el a fürdőkádban, s igyekezett derűsebben látni a dolgokat.Már másnap munkába állt, noha nem sok öröme telt benne. Csomagokat cipelt ki az

áruházból a vevők kocsijaihoz, ezenkívül rengeteget szaladgált mert mindenért őt küldözgették.

Még egy fiú dolgozott mellette, akit Bennynek hívtak. Helyes, jó kedélyű, erős, izmos srác volt, jóindulatúan segített neki, ha nehezebb csomagot kellett cipelnie. - Nem vagy valami erős - állapította meg Benny. - Sportolnod kellene, mondjuk úszni.- Nem akarok úszni - tiltakozott a lány, hiszen tudta, akármilyen karcsú is, fürdőruhában azonnal kiderülne, hogy nő. - Majd inkább súlyokat emelgetek és futok - próbált kitérni Benny elől.- Az se rossz, csak kezdd el minél hamarabb, mert nem fogod bírni ezt a melót. - Oké, ne aggódj! Majd igyekszem. - Azzal Sylvia elrohant. Még aznap hatalmas súlyzókkal tért haza, s elhatározta, kicsit edzi magát. Rettenetesen kifulladt, remegve rogyott le a fotelba. - Nem vagyok normális! Huszonnyolc évesen ilyen marhaságokat csinálni! Elment a józan eszem - szidta magát szakadatlanul.

Bár már tényleg elmúlt huszonnyolc éves, alig látszott tizennyolcnak alacsony, vékony termetével, s a rövid, fiús frizura is fiatalította. Az áruházban mindenki letegezte, amiért Sylvia nagyon haragudott. Őt csak Öcsinek szólították míg Bennyt, a magas, jóvágású srácot mindenki a nevén hívta. El kellett ismernie, helyes srác, de mégis csak huszonöt éves. Ennek ellenére több tiszteletet kap, mint ő.

Három napja dolgozott az áruházban, amikor valaki megszólította. - Helló, Öcsi. Hát te mióta vagy itt?

Sylvia a megdöbbenéstől alig kapott levegőt. A cowboykülsejű pasas állt előtte és kritikus szemmel mustrálgatta. - Három napja - nyögte ki nagy nehezen. - Hát ez nem sok idő. És hogy bírod a nehéz munkát? Ide izmok kellenek ám! Ilyen nyamvadt termettel ezt nem fogod győzni. - Valahogy majdcsak kibírom - vont vállat a lány és már ment volna.- Hé, várj csak! Olyan ismerős vagy nekem - szólt utána a fickó és hirtelen visszarántotta. Sylvia elvesztve türelmét rárivallt. - Mit csinál? Hogy merészeli? Azonnal eresszen el! - kiabált kipirult arccal.

9

- Csak ne olyan hevesen, Öcsi, mert megjárod! Szerencséd, hogy ilyen cérnaszál vagy, különben felpofoználak - rázta meg a lány vállát, majd hirtelen otthagyta.

Sylvia rémülten vette tudomásul, hogy kis híján elárulta magát. Rögtön eszébe jutott Bill tanácsa és összeszedte magát. - Ha ez így megy tovább, ki fognak rúgni - mormolta maga elé dühösen.

Mire eltelt a hét, borzasztóan elfáradt, szinte egész nap aludt. Hétfőn aztán kipihenten, de rosszkedvűen ment dolgozni. Szentül megfogadta, máskor jobban résen lesz.

Benny sokat mókázott vele, így a lány kezdte jobban érezni magát. Egyre inkább kedvelte a fiút.

Eltelt egy hónap és lassanként mindenkit megismert., Közben kialakult közöttük, egyfajta munkamegosztás. Sylvia vitte a könnyebb csomagokat, s szaladgált különféle hivatalos ügyekben, amikre megkérték.

Benny a nehezebb cuccokat cipelte és egyáltalán nem haragudott Johnra. Noha ő is csak Öcsinek hívta, kedvelte a srácot, aki olyan lányosnak tűnt a szemében. Határozottan élvezte, mikor a fiú dühbe gurult, valahányszor Öcsinek szólították. Néha pedig határozottan az az érzése támadt, hogy nem is fiú, hanem lány.- Egyszer megkérdezem tőle - határozta el magát, s már előre mulatott a hatáson. Valószínűleg rémesen dühös lesz.

Napok óta kereste az alkalmat, s végül megvolt a kedvező lehetőség. Éppen ebédszünet volt, s a raktárban hamburgert ettek. - Mondd csak, Öcsi!- John a nevem - morgolódott a lány.- Jól van, jól. Ide figyelj, John! Kérdezni szeretnék valamit. - Bökd ki - dünnyögte tele szájjal Sylvia, jóllehet rossz érzése támadt. - Szóval, nem vagy te inkább lány, mint fiú…?

A lánynak megakadt a falat a torkán. Köhögött, krákogott, fuldokolt, míg Benny jól hátba nem vágta. - Azért nem kell mindjárt megfulladnod - nevetett a fiú. - Nos? Nem válaszoltál. - Fiú vagyok és kész! - Oké! Akkor gyere el velem az uszodába!

Sylviát ez megint annyira meglepte, hogy a szája is tátva maradt.- Nem! Én... nos én... nem mehetek. - Miért? - Mert... mert nincs fürdőnadrágom! - kiáltotta és örült, hogy talált valami elfogadható magya-rázatot. Öröme azonban korainak bizonyult.- Nekem van egy, ami kicsi rám, szívesen kölcsönadom. - Kösz, de nem kell, mert én... szóval nem tudok úszni. - Én igazán megtanítanálak!- Nagyon rendes vagy, tényleg, de... de az a helyzet, hogy... víziszonyom van. - Ugyan! Nem kell neked rögtön a mély vízbe ugornod. Majd én szép fokozatosan hozzá-szoktatlak. Hidd el, értek hozzá!

Sylvia teljesen kifogyott az érvekből. Lázasan törte a fejét, ám semmi nem jutott az eszébe. Ezalatt Benny remekül mulatott. Most már biztos volt benne, hogy nem tévedett. Csak azt nem értette, miért nem bízik meg benne a lány. Elhatározta, addig nem hagyja békén, míg „Öcsi” el nem árulja titkát. - Szóval? - nézett ravaszul a lányra. - Nem! Nem jó. Nem érek rá.- De hiszen én még nem is mondtam időpontot - csodálkozott Benny.

10

Sylvia fülig pirult. - Teljesen összezavarsz. Különben is hagyj már békén!- Ide hallgass! Nem volna jobb mégis, ha mindent őszintén bevallanál? - Muszáj?- Alighanem nincs más választásod. Különben szólok Mr. White-nak! - fenyegette meg a fiú. - Ez zsarolás - duzzogott a lány. - Jó, rendben, győztél! De nem szólsz az öregnek, ugye?- Bízhatsz bennem! - Remélem is. Különben... - Különben? - ismételte meg Benny. - Különben nekem végem. - Számíthatsz rám - szorította meg a kezét a fiú. - Este gyere el hozzám! De csak akkor, ha a barátom leszel és az is maradsz. - Úgy lesz - nyugtatta meg a srác.

Este aztán együtt mentek haza a lány garzonjába. Sylvia erőtlenül zuhant az egyik fotelba. - Nagyon fáradt vagy? - nézett rá aggódva Benny. - Nem vészes. Majd elmúlik.

Aztán teát főzött és elkezdett mesélni. A fiú figyelmesen hallgatta, szinte csodálattal nézett rá.- Igazán remek lány vagy, Sylvia! - mondta elismerően. - Nem hiszem, hogy én a te helyed-ben végig mertem volna csinálni. Ígérem, ezentúl még többet segítek neked. - Köszönöm, de nem kell, már így is sokat segítettél. Csak arra kérlek, ne árulj el.- Bízhatsz bennem, hidd el - erősítette meg a fiú, s közben alig tudta leplezni váratlan felfedezését. Most nem árulhatom el neki - állapította meg magában, és sietve elbúcsúzott...

Másnap Sylviának kellemetlen élménye támadt. A cowboykülsejű pasas jelent meg, s elhatározta, nem tágít mellőle. A lány mindig zavarba jött, ha meglátta a férfit, így aztán ha csak tehette, igyekezett elkerülni a találkozást. Noha nem igazán értette a dolgot, örült, hogy az fiúnak hiszi. - Mondd csak, Öcsi! Hány éves vagy?

Sylvia kis híján megint elárulta magát. Csak az utolsó pillanatban jutott az eszébe, nem vallhatja be a korát. - Tizenkilenc - nyögte ki keservesen - És voltál már lánnyal?

Sylvia tágra nyílt szemekkel meredt rá. A pasas azonban nem tágított. Gúnyosan felnevetett és újra megszólalt. - Úgy látom, Öcskös, nem értettél meg. Udvaroltál már valakinek? - Semmi köze hozzá - nyögte ki a lány. - Különben is hagyjon már békén! Nem látja, hogy dolgom van?

Ám a fickó nem zavartatta magát.- Szóval meg szűz vagy - kuncogott. - Tudod mit? A hétvégén elviszlek egy nőhöz - kacsintott a lányra. - Nem fogod megbánni, én majd felvilágosítalak néhány dologról.

Sylvia teljesen kétségbeesett. Ugyan mit kezdhetne ő egy nővel?! Képtelenség volt azonban lerázni a férfit. - Szálljon már le róla! - hallotta meg Benny hangját hirtelen.

A cowboynak egyáltalán nem tetszett, hogy a srác közbelépett, végül csak ennyit mondott: - Jól van na! Még viccelni sem lehet? - Aztán a lányhoz hajolt és gúnyosan odasúgta: - Még folytatjuk - azzal távozott. - Jaj, Benny! Igazán köszönöm. - Nincs mit. Ki nem állhatom, ezt a pasast, már a múltkor is feltűnt, milyen tolakodó.

11

- Csak tudnám, mit akar tőlem! - sóhajtotta Sylvia. - Attól tartok, gyanús vagy neki. Olyan szemekkel bámult rád, hogy már-már attól féltem, felfal. - Gondolod, észrevette, hogy nem vagyok fiú? - Ha nem is tudja még, szerintem sejti, hogy valami nincs nálad rendben. Már többször láttam, mennyire néz, amikor dolgozol - Ki ez tulajdonképpen? - Valami segédmunkásféle. Nem tudom pontosan, de a múltkor nagyon magyarázott valamit Mr. White-nak. Pedig az a nagyfőnök helyettese. El nem tudom képzelni, mit mondhatott neki ez a cowboy. - Érdekes! Én is ezt a nevet adtam neki - nevetett Sylvia.- Hát akkor ebben megegyeztünk - helyeselt Benny.

Két nappal később ismét megjelent a pasas. - Na, hol is hagytuk abba? - lépett Sylviához.

A lány nagyon megijedt. Kétségbeesve nézett körül, de sehol sem látta Bennyt. - Mit óhajt? - szólt kimérten. - Eljössz velem a hétvégén? Megígértem, hogy bemutatlak egy jó nőnek - vigyorgott rá a férfi. - Nem érek rá - hangzott a felelet. - Ugyan! Mi dolga lehet egy ilyen cérnaszálnak? Végül is meg kell tanulnod udvarolni. - Kérem, uram, hagyjon békén! - könyörgött a lány. - No, azért csak gondolkozz el rajta, kölyök!

Sylviának óriási kő esett le a szívéről, mikor a férfi végre magára hagyta. Mégis pánikba esett. Ez a pasas nem fogja békén hagyni, s előbb-utóbb minden kiderül.

Ebben a pillanatban vette észre, hogy egy férfi drága italt dugott a kabátja alá. Sylvia gyorsan odaszaladt az egyik vagyonőrhöz, hogy figyelmeztesse, de nem volt ideje szólni, mert két álarcos alak jelent meg az egyik pénztárnál, nem messze tőlük.- Mindenki tegye fel a kezét! - hallotta az egyik hangját. - Senki ne mozduljon! Egyetlen gyanús mozdulat és lövök!

A lány tisztában volt vele, hogy a rablók a legjobb pénztárt választották ki, itt volt mindig a legmagasabb a bevétel.

Szinte automatikusan cselekedett, karnyújtásnyira volt tőle a riasztógomb. Hirtelen megnyomta, a következő pillanatban iszonyatos szirénahangot hallott, majd egy puffanást.

Éles fájdalom nyilallt a vállába, s ájultan esett össze.

5. fejezet

Philip Simmons elfojtott egy káromkodást, amikor letette a telefont. Sietve távozott az irodából. Az áruház előtt hatalmas tömeg verődött össze és megérkezett a mentő is. Éppen akkor tették be a sérültet, mikor a férfi odaért. - Mi történt? - Megsérült az egyik kifutófiú, uram! - Melyik?

12

- Az a kis vékonyka. - Nagyon súlyos? - Az orvos azt mondja, sürgősen műteni kell, közelebbit csak utána tud mondani. - Köszönöm, Mr. White. - Nincs mit, uram. - Zárassa be az áruházat! - szólt a tulajdonos. Aztán beült a mentőautóba és aggódva nézte a sápadt, eszméletlen fiút.

Amint a kórházhoz értek, rögtön megkereste az orvost.- Kérem, doktor úr, tegyen meg mindent! Természetesen a költségeket én állom. - Rendben van, Mr. Simmons! Ha ráér, megvárhatja a műtét eredményét, akkor már többet tudok mondani. Elég súlyos a fiú sérülése, de nem látom, milyen mélyre ment a golyó. Sajnálom.

Philip idegesen sétált fel-alá, majd újra megállt, leült. Az idő csigalassúsággal telt, s a férfi egyre idegesebb lett.

Olyan furcsa volt ez a fiú! Kezdettől fogva gyanús volt neki. Ő is benne lett volna a rablásban? Nem, ez képtelenség! Akkor nem nyomta volna meg a riasztót. Hiszen tudnia kellett, ezzel a saját életét kockáztatja.

A fenébe is! Majd visszamegyek az irodába és alaposan megvizsgálom a papírjait - morfondírozott.

Ebben a pillanatban megjelent az orvos. - Nos, minden rendben! A beteg rövidesen meg fog gyógyulni, nem olyan súlyos, mint gondoltam. Esés közben beverte a fejét, van egy kis agyrázkódása. Ettől, meg a fájdalomtól ájult el, de nemsokára jobban lesz. Kérem, Mr. Simmons, jöjjön velem az irodámba. - Valami baj van? - Nincs, azaz mégis. Foglaljon helyet. Tudja ön, hogy ez a fiú valójában nem fiú?- Tessék? Hogy érti ezt? - ámult el Philip. - Úgy, ahogy mondom. A sérültünk nem fiú, hanem lány. - Lehetetlen! Biztos benne? Nem lehet, hogy téved? - Már ne is haragudjon, Mr. Simmons, de ennek eldöntéséhez nem szükséges orvosi diploma. Azt hiszem - mosolyodott el a sebész -, még sohasem okozott gondot, hogy megállapítsam valakiről férfi-e avagy nő.- Igen, persze. Ne haragudjon, ám ez olyan képtelenségnek tűnik. Hiszen a papírjai férfinévre vannak kiállítva. - Attól tartok, önt félrevezették. Azok az iratok bizonyára hamisak. - Már csak ez hiányzott - nyögött fel Philip. - De miért? Nem értem, miért kellett fiúnak öltöznie, ha egyszer lány!- Nos, erre csak akkor kapunk választ, ha a beteg jobban lesz. - Remélem. Dr. Corner! Megkérhetném arra, hogy ez az ügy maradjon titokban? Fogalmam sincs, mi rejlik mögötte, de szeretném kideríteni.- Természetesen. Bizonyára jó oka volt a páciensünknek, hogy eltitkolja valódi kilétét.

A két férfi elköszönt egymástól és Philip visszatért az irodába. Többször is átvizsgálta a lány papírjait, mire sikerült észrevennie egy apró hibát.- Kitűnő hamisítvány - állapította meg dühösen. - Egy vagyonba kerülhetett. Ilyen jót nem sokan készítenek a városban. Megyek, megkeresem Billt. Remélem New Yorkban tartózkodik - morogta és elrohant az irodából.

Ezalatt Benny kétségbeesetten ült az ágyon, képtelen volt elaludni. Már többször is telefonált a kórházba, ahol megnyugtatták, hogy a beteg sérülése nem súlyos, rövidesen jobban lesz. Mégsem jött álom a szemére.

13

- Meg kellett volna mondanom neki - dühöngött a fiú. - Bárcsak ott lettem volna, mikor az a szerencsétlenség történt! Most nem lenne kórházban. Szent ég! - Erről teljesen megfeled-keztem - csapott a homlokára rémülten. - Hiszen így ki fog derülni, hogy Sylvia lány!

Igen - határozta el végül Benny, beszélnem kell az anyámmal. Ő biztosan segít majd.

- Csak rövid időre tér magához, aztán újra elalszik. Azt hiszem, még nem tudja, mi történt - fordult az orvos Philip felé - Türelemmel kell lennünk, mást nem tehetünk. Megtudott már valamit, Mr. Simmons? - Nem, még semmit - válaszolta elgondolkodva Philip. - Dr. Corner! Megkérhetném egy szívességre? Szeretném, ha... szóval, ha a hölgy nem tudná meg, ki vagyok én. Ez amolyan elővigyázatosság. Az áruházban is csak kevesen ismernek személyesen. Ha a lány jobban lesz, majd a helyettesem, Mr. White fogja látogatni, legalábbis addig, amíg fény nem derül mindenre. A többit meglátom. - Ahogy gondolja, uram. Philip nagyon dühös volt, mert hiába kereste Billt, sehol sem találta. - Elutazott - mondták neki, noha senki nem tudta, hová. Aztán egyik nap megcsörrent a telefon az irodájában. - Simmons. - Itt Bill. Hallom, kerestél. Történt valami? - Igen, Bill, szeretnék veled beszélni. Csak te tudsz segíteni. - Sajnálom Phil, de Bostonban kell maradnom, be kell fejeznem a regényemet. - Igen, értem. És ha én utaznék el hozzád? Nem zavarlak hosszú ideig, megígérem. - Rendben van, öreg cimbora! - Na végre - sóhajtotta Philip. - Remélem most már megtudok valamit. Beszélnem kell Mr. White-tal! - Keresett, uram?- Igen, kérem üljön le, Mr. White! Holnap el kell utaznom, igazán nem tudom meddig maradok. Vegye át a helyettesítést. Reméljük, nem lesz semmi fennakadás. - Rendben van, Mr. Simmons. Mindent meg fogok tenni. - Köszönöm. Hogy van a betegünk? - Elég jól. Nagyon gyenge még, de már eszméleténél van. Úgy tűnik nekem, hogy valamitől fél, ezért aztán állandóan azt hajtogatja, hogy nem emlékszik semmire. Viszont ezt csak akkor mondja, ha személyes kérdést teszek föl neki. Minden másra emlékszik, csak erre nem. - Úgy vélem, ezzel ráérünk még foglalkozni akkor is, ha visszajöttem. Ne erőltesse, Mr. White. - Úgy lesz, uram, ahogy óhajtja.

- Sylvia, alszol? - fogta meg a kezét a fiú.- Ó, Benny! De jó, hogy itt vagy - sóhajtotta a lány. - Úgy félek! Ez a Mr. White állandóan csak faggatózik. Biztosan kirúgnak az állásomból, ha megtudják, hogy hamisak a papírjaim. Lehet, hogy le is csuknak? - Nem, Sylvia, erről én kezeskedem - szorította meg a kezét a fiú. - Nyugodj meg, minden tisztázódik.- Hol voltál, Benny? Olyan régóta vártalak már. - El kellett utaznom. Tudod, ha majd jobban leszel, sok mindent el kell mondanom. - Benny! Mi van veled? Olyan más lettél! Mintha nem te volnál, hanem egy érett férfi, aki csak hasonlít rád. - Nincs semmi baj, Sylvia. Kérlek, bízzál bennem! Minden rendben lesz, csak adj még egy kis

14

időt. Figyelj rám! Tudom, hogy egyedül vagy, s ha innen kiengednek, még sokáig pihenned kell. Ezért elhatároztam, hogy megkeresem anyámat Kaliforniában. Oda fogsz menni és ott is maradsz, míg teljesen rendbe nem jössz. - Nem, én ezt nem... - Nincs ellenvetés, Sylvia! - emelte fel a hangját a fiú. - De Benny! - Odaviszlek és kész!- Te csakugyan megváltoztál. Egyáltalán, ott dolgozol még az áruházban? - Nem, már eljöttem onnan. - És akkor most mit csinálsz?- Látom, rémesen kíváncsi vagy és olyan türelmetlen, mint... - Mint? - ismételte a lány sürgetően. - Mint az apánk! - Hogy mink??? - Igen, Sylvia. Még nem akartam megmondani, csak véletlenül kicsúszott a számon. Mi féltestvérek vagyunk. Akkor tudtam meg, amikor a lakásodban mindent elmeséltél. Azóta anyám is megerősített ebben. Én ugyan nem ismertem az öreget, de anya sokat mesélt róla. Te a húgom vagy. - Ez nem lehet igaz! Hiszen te fiatalabb vagy nálam... - De igen. Gondoltam, hogy nem fogod elhinni. Én harminchárom éves vagyok. - És mi a valódi neved?- Ugyanaz, mint neked. Blake. - És mivel foglalkozol?- Ne haragudj, most nem mondhatok többet. - Mondd meg őszintén, Benny! Ugye te nem vagy benne a rablásban? - Ugyan már - nevetett a férfi -, én és a bűnözés! Nyugodj meg, tisztességes állásom van és nagyon büszke vagyok rád, bátran viselkedtél. Túlságosan is. - Köszönöm - válaszolta a lány és kimerülten elaludt.

6. fejezet

Két héttel később Sylviát kiengedték a kórházból. Benny várta, s együtt indultak a repülőtérre, s rövidesen már Kalifornia felé tartottak. - Nem tudom, helyesen cselekedtünk-e - szólalt meg a lány. - Tudod, Mr. White azt mondta, hamarosan tisztáznom kell mindent, ha jót akarok magamnak. Közölte, hogy a nagyfőnök jelenleg nincs a városban, de ahogy visszajön, magyarázatot kell adnom. Tehát tudják, hogy nem vagyok fiú. - Ne foglalkozz most ezzel, Sylvia. Még sokat kell pihenned, és cseppet sem örülnék, ha most bárki zaklatna. Igazán várhatnak még néhány hetet. Addig is nyugodtan pihenhetsz. Nagyon gyenge vagy, erőt kell gyűjtened és ne félj, én segíteni fogok, még egyszer nem hagylak egyedül. Vigyázni akarok a húgomra, ezt senki sem tilthatja meg. - Igazán rendes tőled, de még mindig nem tudom, mivel foglalkozol. - Türelem, mindent a maga idejében.

15

Philip Simmonsnak úgy tűnt, valami földöntúli hatalmak kész összeesküvést szőttek ellene. Bármibe fogott, semmi nem akart neki sikerülni. - Átkozott nőszemély - szidta magában Sylviát.

Még Bill barátja sem árult el neki semmit. - Értsd meg Phil, - szavamat adtam. - Vagy úgy! Csak nem azt akarod mondani, hogy fedezel egy ilyen kétes ügyet? - mérgelődött a férfi. - Nem. De tulajdonképpen én is csak annyit tudok, mint te. Nem ismerem a lányt, teljesen váratlanul botlottam bele, pontosabban ő belém. Csak az álnevét árulta el. Megkért, segítsek neki papírokat szerezni. Egyébként már akkor is fiúnak volt öltözve, véletlenül vettem észre, hogy lány. Rettenetesen félt, kis híján elájult. Teljesen kétségbe volt esve, ezért segítettem neki és megígértem, hogy nem árulom el. Hidd el, csakugyan, nem tudom, mi a valódi neve. - Az ördög vinné el! Miért pont az én áruházamban kellett munkát vállalnia hamis papírokkal? - Philip magánkívül volt a dühtől. - Tehát mégiscsak személyesen kell beszélnem vele - mormolta mérgesen.

Amikor visszaérkezett New Yorkba, elhatározta, hogy néhány nap múlva meglátogatja a lányt. A kórházban azonban újabb csalódás érte. - Sajnálom, Mr. Simmons - tárta szét karját az orvos. - Ma reggel engedtük ki. Nem tudhattam, hogy maga beszélni akar vele, hiszen azt mondta…- Igen, tudom! - csattant fel a férfi. - Nem akartam előtte felfedni a kilétemet, de sajnos az adott helyzetben nem találok más megoldást. Viszont fogalmam sincs, hol keressem. Egyáltalán, jött érte valaki? - Igen, egy fiatal férfi. Bennynek szólította a lány. Talán keresse meg a lakásán. Nem tudom ugyan, hova mehetett, de nincs jobb ötletem. - Dr. Corner! Azt legalább megtudta már, mi a neve a lánynak? - Nos, Sylvia Blake névre állítottuk ki a papírjait. Viszont semmi biztosíték nincs arra, hogy ez a valódi neve. Igazán sajnálom, uram, de mennem kell, várnak a műtőben. Viszontlátásra!

Philip most már teljesen kikészült. - Az életben nem ért még annyi balszerencse, mint mostanában - dühöngött tehetetlenül. - Ezekkel a nőkkel mindig csak a baj van!

A férfi elhatározta, még aznap felhívja egyik nyomozóbarátját, hátha ki tudja deríteni, ki ez a Sylvia Blake, és hol tartózkodik. Aztán eszébe jutott a lány lakáscíme, s máris indult, hogy megkeresse. Amikor többszöri csengetésre sem nyitott ajtót senki, tudta, hiába próbálkozik. - Megvan! Lehet, hogy ez a Benny azonos azzal a fiúval, aki az áruházban dolgozott. - Sietve indult vissza az irodájába, hogy megkeresse a srác címet. Sajnos, itt sem járt szerencsével. „A lakást már nem lakja senki” -, közölte, vele egy barátságtalan női hang. Philip a legszíveseb-ben tört-zúzott volna. - Lehetetlen, hogy valaki így el tudjon tűnni! - kiabálta magánkívül.

Kimerülten zuhant az ágyra, s nyomban elaludt. Álmában a lány állt előtte, zokogva kért tőle bocsánatot, s ő átölelte és szenvedélyesen megcsókolta. Hirtelen iszonyú vágy kerítette hatalmába, és a lány nem tiltakozott...

Reggel nagyon morcosan ébredt. - Hogy nekem micsoda álmaim vannak! - állapította meg bosszankodva. - Meg fogok őrülni! - Mérgelődve indult a fürdőszobába. A fáradtságtól úgy remegett a keze, hogy megvágta magát a borotvával. Dühödten vágta a földhöz a kést. - Pokolba veled, te átkozott boszorkány! - ordította indulatosan. - Ha egyszer megtalállak, biz' isten kitekerem a nyakad!

Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Óriási lendülettel rontott be a hallba, ám még mielőtt felvehette volna, hirtelen megcsúszott a szőnyeggel együtt, és a szoba másik végén

16

landolt. Nyomban feltápászkodott és rettenetes káromkodásba tört ki. A telefon közben elhallgatott, és ő észrevette, hogy a fejét felsértette valami és vérzik. - A fenébe is - szólt fojtott hangon -, jól bevágtam a könyvespolcba. - Na megállj! Még ezért is fizetni fogsz, te máglyáravaló! - sziszegte és elrohant az orvoshoz. - Hát ez elég csúnya! Össze kell varrnom - csóválta a fejét Dr. Corner. - Úgy tűnik, Mr. Simmons, mostanában mintha nem lenne szerencséje - próbálta elfojtani a nevetését az orvos. - Nincs, az isten verje meg! Minden amiatt az átkozott nőszemély miatt van. Csak egyszer találjam meg! Nem teszi a kirakatba, amit tőlem kap - fogadkozott haragosan a férfi. - Ugyan, Mr. Simmons! Hiszen ő igazán nem tehet róla, hogy ön elesett. Biztos vagyok benne, rövidesen tisztázódik minden. Csillapodjon le végre!- Könnyű azt mondani - sóhajtott Phil keserűen.

Amikor fél órával később Philip a barátjánál, Mr. John Martinnál üldögélt, igen kényelmetlenül érezte magát. A férfit tiszta szívéből rázta a nevetés, a hasát fogta és alig kapott levegőt.- Hát ez igazán óriási, Phil - hahotázta a nyomozó. - Isten bizony kíváncsi lennék erre a nőre. Valószínűleg nagyon okos teremtés lehet, ha így a bolondját járatja veled. Ígérd meg nekem - nevetett John -, hogy bemutatod, ha majd sikerül előkerítened. Bizonyára nagyon vonzó hölgyemény. - Ugyan. Ne tréfálj - húzta el a száját Philip. - Úgy néz ki, mint egy fiú. Hisz mondtam neked, sokszor láttam, s még ugrattam is a lányokkal. - Komolyan mondod? - nevetett fel újra a nyomozó. - Igen, persze. - Na és mit szólt a lány, amikor azt ajánlottad, hogy elviszed valakihez? - Elpirult és hevesen tiltakozott. - Meg tudom érteni - kuncogott a férfi. - Mondd! Tényleg nem vettél észre semmit? - próbált komolyságot erőltetni magára John Martin. - Kicsit fura volt, az igaz, de semmi más.- Attól tartok, Phil, te vak vagy. Meglátszik, mennyire elhanyagolod a nőket. Nem tudom elképzelni, hogy engem is be tudott volna csapni - ingatta a fejét, s újra kitört belőle a nevetés. - Nos, komolyabbra fordítva a szót, sikerült megtudnom róla egy-két dolgot. A neve valódi, és nem régen halt meg az apja szívrohamban. Használtautókereskedésük volt, ami a csőd szélén tántorgott. Épp a napokban hívott fel az egyik ügyvédbarátom, bizonyos dr. Jackson, hogy segítséget kérjen. Ő is a lányt keresi. Holnap délben együtt ebédelek vele és remélem, este már többet tudok neked mondani. Majd felhívlak. Az ég szerelmére, ne vágj már ilyen savanyú képet, szerintem igazán mulatságos história. - Neked - szólt Philip mérgesen és távozott az irodából.

7. fejezet

- Ide hallgass, Benny! Azt hiszem, mégiscsak vissza kéne mennem New Yorkba. Sokkal jobban vagyok, de félek, csak ártok magamnak, ha továbbra sem jelentkezem. Szerintem az a Mr. White már a rendőrséggel kerestet. - Nyugalom, Sylvia! Ha így lenne, én már biztosan tudnék róla. Hiszen mondtam neked, én is nyomozó vagyok. Ígérem, semmi bántódásod nem esik - nyugtatgatta húgát a férfi. - Vagy nem érzed magad jól nálunk?

17

- Nem, nem erről van szó - tiltakozott a lány -, csak eszembe jutott, hogy az ügyvédem sem tudja, hol vagyok. Teljesen megfeledkeztem róla és amióta az áruházban dolgoztam, nem jártam dr. Jacksonnál. Bizonyára már ő is keres. Volt még néhány függőben maradt ügy után. - Oké, Miss Blake! Jövő héten visszamehetünk. Természetesen elkísérlek - hajolt meg a férfi viccesen a lány előtt. - Addig is pihenjél, esetleg telefonálj az ügyvédnek, de ne törd a fejed a gondokon. Mindent meg fogunk oldani. Így rendben?- Igenis, Mr. Blake és köszönöm - utánozta a bátyját Sylvia - Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen remek testvérem van, alig tudom elhinni, hogy komoly főnők vagy a rendőrségen. Az áruházban nagyon vidám voltál.- Szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Na gyere, menjünk ebédelni.

Philip Simmons még mindig elégedetlen volt. Sikerült ugyan megtudnia a lány nevét, ám azt már nem, miért bújt fiúruhába. Rejtély volt az is, hol tartózkodik. - Türelem, Phil - intette le a nyomozó. - Már csak idő kérdése, és mindent megtudunk.- Hát igen. Türelem. Csakhogy én ennek most híján vagyok. Még soha senki nem hozott ki ennyire a béketűrésből, pedig történt már egy s más az életemben. Csak egyszer kerüljön elém az a bestia! Megfojtom! Kitekerem a nyakát! Kerékbe töretem! - fogadkozott. Vadabbnál va-dabb dolgok, jutottak az eszébe, miként végez a lánnyal.

Két nappal később ismét a barátja, John telefonált. - Sikerült, Phil! - ujjongott a nyomozó. - Megtaláltuk, Sylviát. Egy kollégámnál van Kaliforniában.- Hol? - ámult el a férfi. - Jól hallottad, s ha akarod, megadom a nevét és a címét. De kérlek, ne csinálj semmi örült-séget! A kollégám neve: Benny Blake. - Hogy? - kiáltott Philip. - Névrokonok?- Nem. Testvérek, pontosabban féltestvérek, apai ágról. - Vagy úgy. Még ez is - sóhajtotta a férfi. - Kösz, John, máris indulok. Kalifornia elég messze van.

Amikor Philip megérkezett, ismét hatalmába kerítette az indulat. Alig várta, hogy találkozhasson a lánnyal. Benny várta a repülőtéren, majd beszálltak egy taxiba. Szótlanul ültek a kocsiban és ugyancsak ellenségesen méregették egymást. - Szóval magát küldték az áruházból - mérte végig gúnyosan Benny a férfit, akin most farmer és divatos póló volt. - Igen, Mr. Blake, van valami kifogása ellenem? - nézett végig magán Philip. - Nos, Mr. Martin csak annyit közölt, hogy jönni fog valaki az áruház megbízásából, de nem gondoltam volna, hogy pont magát küldik, Mister… - Simmons. - Attól tartok, Mr. Simmons, itt nem lesz szerencséje. - Miért nem? - kérdezte Philip, aki örült, hogy John nem fedte fel valódi kilétét.- Mert a húgom ki nem állhatja önt. És én sem. - Természetesen majd bocsánatot kérek Miss Blake-től. Nem tudhattam, hogy lány és az ön húga. - Hát ez elég bonyolult, uram. Majd Sylvia eldönti, óhajt-e önnel beszélni vagy sem.

Megölöm azt a boszorkányt, ha nem fogad! Több bajom van vele, mint a rablókkal - gondolta Philip, noha tudta, csakis a lány bátorságának köszönheti, hogy még a helyszínen elfogták őket.

Az út hátralevő részét szótlanul tették meg. Amikor megérkeztek, elegáns asszony sietett feléjük. - Üdvözlöm, uram! Jól utazott? Én Benny anyja vagyok, Mrs. Taylor - nyújtotta a kezét a

18

férfinak. - A második férjem, után - tette hozzá. - Köszönöm asszonyom, jól utaztam. Philip Simmons vagyok. - Jöjjön, Mr. Simmons, rögtön szólunk Sylviának - s egy tágas nappaliba vezette a vendéget.

Ezalatt Benny közölte a húgával, hogy a cowboyt küldték vallatónak, bár most egész tűr-hetően néz ki.

A lány magánkívül volt a dühtől. - Szóval a nagyfőnök arra sem méltat, hogy megköszönje, amit tettem. Kis híján az életemmel fizettem azért, hogy meggátoljak egy rablást, rnégsem érdemlek meg annyit, hogy kegyes-kedjék személyesen leereszkedni hozzám.- Nyugodj meg, kérlek! Mégiscsak beszélned kellene a pasassal, nekem most el kell mennem. Gyere, lekísérlek - fogta meg a húga kezét.

Philip Simmons idegesen bámult ki az ablakon. Csodálatos látvány tárult elé, ám most ezt észre sem vette.

Ha ez a lány nem áll szóba velem, meg kell neki mondanom, hogy én vagyok az áruház tulajdonosa. Lehet, hogy el sem fogja hinni. Kész őrület - gondolta. - Jó napot, uram - jelent meg a hallban Sylvia.

Philip hirtelen megfordult és nagyon meglepődött. A lány igen vonzó volt, bár egyszerűen öltözött fel. A haja sem volt már olyan rövid, mint az áruházban. A férfinak el kellett ismernie: rendkívüli teremtés, csinos, csak még sápadt és kicsit sovány. - Jó napot, ön bizonyára Miss Blake - lépett közelebb Philip.

Sylvia kikerülte, s az ablakhoz sietett. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Valahányszor találkozott ezzel a férfival mindig zavarba jött, ideges lett. Nem tudta megmagyarázni miért, de igen kényelmetlenül érezte magát. Kinézett az ablakon, egy pillanatig gyönyörködött a csodálatos parkban, majd beletúrt a hajába.

Szinte érezni lehetett, milyen feszült közöttük a légkör. Aztán megpróbálta összeszedni magát és hirtelen megfordult, hogy közölje a pasassal, nem óhajt vele csevegni.

A férfi azonban olyan kihívóan mérte végig, hogy szóhoz sem jutott. - Bocsánat - hajolt meg a fickó előtte -, ha megsértettem valamivel. Igazán nem tudhattam, hogy ön lány. Remélem nem, vette a szívére. - Miközben beszélt, gúnyosan mosolygott, s ez Sylviát annyira felbőszítette, hogy nem tudott magán uralkodni. - Tisztelt uram - kezdte fojtott hangon. - Elnézést, Philip Simmons vagyok - hajolt meg ismét a férfi. - Nos, Mr. Simmons - vett egy nagy levegőt Sylvia -, alighanem ki kell önt ábrándítanom. Nem áll szándékomban magával társalogni. Ha a mélyen tisztelt nagyfőnöknek nem érek meg annyit, hogy legalább egyszer személyesen megkeressen, teljesen feleslegesnek tartom, hogy bármit is mondjak magamról. Azt hittem, van annyi jóindulat abban az érzéketlen tuskóban, hogy megköszöni, amiért az életem kockáztatásával is megmentettem a pénzét. Nem jutalomra vágytam, de legalább egy személyes köszönetre!

Philip kezdte elveszíteni a türelmét. Hogy ez a bestia miket enged meg magának! Nem elég, hogy az utóbbi időben egy nyugodt percem sem volt, minden próbálkozásom kudarcba fulladt, most még sértegetni is merészel! Nyugalom! - próbálta magát fékezni -, hisz nem tudhatja, valójában kivel beszél. - Nézze, Miss Blake! Megbízatásom arra is szól, hogy kifejezzem a nagyfőnök köszönetét a bátorságáért, ám azt is meg kell tudnom, miért használt hamis papírokat, s mi oka volt rá, hogy fiúnak álcázza magát?

A lány megvetően mérte végig, de szemmel láthatólag ideges volt. Aztán csípőre tette a kezét és kipirult arccal megszólalt. - Mondja, tulajdonképpen ki maga? Miért pont magát küldték? Milyen beosztása van az

19

áruházban? Csak egy olyan segédmunkásra futotta a nagyfőnöknek, aki még ráadásul udvariatlan is!? Normálisabb ember nem akadt? - Drága hölgyem - sziszegte a férfi. - Nem vagyok a maga drága hölgye! - kiabálta Sylvia pipacspirosan. - Na most már aztán elég legyen! - csattant fel Philip, aki szintén teljesen elvesztette a türelmét. - Nos, Miss Blake! Igazán nem tudom, mi kifogása van ellenem. Én vagyok az udvariatlan, holott egyfolytában maga sérteget engem! Tudtommal már bocsánatot kértem. Ismétlem, ha tisztában lettem volna azzal, hogy ön nő, aligha ugratom magát az áruházban. Egyébként biztonsági emberként dolgozom. Ha az ember elvegyül a tömegben, jobban szemmel tarthatja a „szarkákat”. S noha nem vagyok segédmunkás, szívesen segítek mindenütt, ahol szükség van rám. - És ha szabad tudnom, hol volt, amikor berobbantak a rablók? Biztosan maga volt az egyik, lehet, hogy éppen maga lőtt rám - vágott a szavába ingerülten a lány.- Ez nem tartozik önre, hölgyem - nyomta meg az utolsó szót a férfi. – Felháborító; miként vélekedik rólam! Bármennyire is csak rosszat feltételez személyemről, nem vagyok sem rabló, sem gyilkos. Egyszerűen más dolgom volt. - Persze - húzta el a száját gúnyosan Sylvia. - Bizonyára a hétvégi nőt hajtotta fel nekem. Végül is egyszer csak meg kell tanulnom udvarolni. Nemde, Mr. Simmons?

Most a férfi vett egy mély levegőt, s kezét ökölbe szorítva nézett a lányra.- Ön aztán érti, hogyan tegye próbára az ember türelmét! Hát ide figyeljen Miss! Ha továbbra is ilyen hangnemben beszél velem, akkor semmi esetre sem jutunk előbbre. Még egyszer és utoljára bocsánatot kérek! Ezzel az ügyet lezártnak tekintem. Ön tehát nem dolgozhat tovább az áruházban, gondolom ez eddig világos, ennélfogva szüksége lesz ajánlólevélre. Ahhoz, hogy ezt megkaphassa, tisztáznia kell, miért használt hamis papírokat. Az, hogy nekem elmondja a teljes igazságot, elsősorban az ön érdeke. Remélem, megértett. - Ó, hogyne, Mister! Csakhogy én nem akarok magával semmit sem tisztázni. Annyit minden-esetre közölhet a főnökével, én nem loptam, s még soha nem csaptam be senkit. Egyszerűen el kellett tűnnöm valaki elől. Azt hiszem, inkább az ékszerésznél kellene egy kicsit szimatolnia, az az ember nagyon érti, hogyan csapja be a kényszerhelyzetben lévő embereket.- Ezt meg honnan veszi? - fortyant fel a férfi. - Tudom - vágta ki dacosan a lány. - Talán maga is adott el ékszert? Az ott dolgozóknak ez szigorúan tilos. - Képzelje, én is adtam el valamit. Csakhogy akkor még nem dolgoztam ott. - És mit adott el, ha szabad tudnom? - Ahhoz magának semmi köze. - Oké. De miért kellett hamis iratokat használnia? - Azért, mert egyszerűen nem volt más választásom. Tisztában vagyok a következményeivel. Nos, azt hiszem, teljesen felesleges, uram, hogy tovább folytassuk ezt az értelmetlen társalgást. Menjen vissza és közölje azzal a felfuvalkodott hólyaggal, nem érdekel az ajánló-levele. Ég önnel! - Sylvia sarkon fordult, s elindult a kijárat felé.

A következő pillanatban a férfi megragadta a vállát és megrázta.- Addig innen el nem megy, míg nem tisztáztunk mindent, átkozott nőszemély! - Philip szeme szikrázott a dühtől, már nem volt ura önmagának. Néhány pillanatig csak bámulta az elképedt lányt.

Sylviát annyira meglepte a váratlan támadás, hogy szólni sem tudott. Végigmérte a pasast, s éppen mondani akart valami sértőt, amikor a férfi hirtelen magához rántotta és vadul megcsó-kolta. Hiába tiltakozott, nem bírt kiszabadulni a kemény szorításból.

Fogalma sem volt, mennyi idő telt el, mire a fickó elengedte. - Teljesen megőrültem! Még a végén igaz lesz az álmom - mormolta maga elé megdöbbenve.

Sylvia zavarodottan, értetlenül bámult rá.

20

- Mondott valamit, Mr. Simmons? - Nem, semmit. Mi lenne, ha most mindketten pihennénk egy kicsit, s utána még egyszer megpróbálnánk egy beszélgetést? Sajnos, teljesen kikészültem. Kérem, bocsásson meg az előbbiek miatt. Igazán sajnálom.

A lányt váratlanul érte a férfi esdeklő hangneme. Ahogy most végigmérte, el kellett ismernie, hogy bármennyire durva és modortalan, van benne valami vonzó. Hirtelen átvillant az agyán, hogy a pasas talán mégis tud kedves és gyengéd is lenni. Bizonyára tényleg nagyon kimerült.

Töprengéséből egy hangra riadt fel. - Miss Blake? Kérem!

Sylviát most még inkább megzavarta férfi kérlelő hangja, s már-már könyörgő tekintete. Szemmel látható volt a fickó megtörtsége, a szemei alatt sötét karikák húzódtak, s az arca is hamuszürke volt.

Egy ideig némán álltak egymással szemben, majd a lány megszólalt.- Rendben van, Mr. Simmons, megmutatom a szobáját, lepihenhet. Úgy vélem, az lesz a legjobb, ha holnap folytatjuk. A vacsora hétkor szokott lenni.

Amikor Phil egyedül maradt, rettenetesen fáradtnak érezte magát. Miután megfürdött, ledőlt az ágyra és azon nyomban elaludt.

8. fejezet

Késő este volt, amikor felébredt. Felkelt és látta, hogy a vacsorája az asztalra van készítve. Le akart menni a hallba, ám amint kinyitotta az ajtót, hangokra lett figyelmes. - Ugyan, Benny! Nem tudom, miért vagy úgy felháborodva. - Mert ki nem állhatom ezt a beképzelt pasast, nem bírom elviselni azt a szemtelen, gúnyos stílusát. Mintha nem is ember lenne, hanem robot. - Hát - szólalt meg a lány -, ha ma délután láttad volna, bizonyára más lenne a véleményed. Tényleg nagyon kiborult, és ez egész emberivé tette. Lehet, hogy azt gondolja, neki mindig keménynek kell látszania. Hát ez most nem sikerült. Persze, nem mondom, az elején erősen vitatkoztunk. Aztán a robotból - ahogy te nevezted - egészen normális, érző ember lett. Többször is bocsánatot kért. - De Sylvia! Mi történt veled? Hiszen te is utáltad mindig. Most miért kelsz a védelmére? Egyáltalán, hogy jutott eszedbe, hogy felvidd a szobájába a vacsorát? - Nahát, Benny! - kuncogott a lány. - Ha nem lennél a, bátyám, azt mondanám, féltékeny vagy. Ne felejtsd el, nem vagyok már éppen tinédzser, végtére is huszonnyolc múltam. Egyébként most sem szeretem, de úgy érzem, igazságtalan vagy vele. Mivel teljesen kimerült volt, azt gondoltam, semmi rosszat nem teszek azzal, ha felviszem a vacsoráját. Valószínűleg reggel óta nem evett, s ő itt mégiscsak vendég. Egyébként is olyan mélyen aludt, hogy fogalma sem lehet róla, ki járhatott a szobájában. Arról pedig igazán nem tehet, hogy őt küldték ide, szerintem neki is kellemetlen ez az egész. Holnap majd mindent elmondok, s aztán úgyis elmegy.

Philip rendkívül hálás volt a lánynak, amiért a pártjára kelt, csakugyan kényelmetlenül érezte magát a feszült légkörben.

Hirtelen megborzongott. Elképzelte amint Sylvia belép a szobájába, kezében tálcával, megrakva finomabbnál

21

finomabb falatokkal. Megint hatalmába kerítette a délutáni vágy. Ezen aztán ő lepődött meg a legjobban, kényszerítenie kellett magát, hogy ne gondoljon erre.

Elhatározta, megvacsorázik, ám a kíváncsiság erősebbnek bizonyult. Dühös volt ugyan magára ezért, mégsem tudott megmozdulni, így aztán tovább hallgatózott. - Lehet, hogy igazad van - válaszolt elgondolkodva Benny a húgának. - Csak nagyon féltelek, már így is épp elég bajod volt mostanában. Ja, igen. Beszéltem, az ügyvédeddel. Azt mondta,sikerült eladnia az üzletet, bár nem fizetnek érte túl sokat, ezer dollárt kapsz. - Igazán? Nahát ez épp jókor jött! Nekem az sok pénz, Benny. - Miért nem szóltál, ha pénzre van szükséged? - Nem, köszönöm, ezt azért nem akarom. Tulajdonképpen egész életemben önálló voltam, apám nem sokat törődött velem. Dolgoztam az üzletében, s a részéről ezzel minden el is volt intézve. Elég korán meg kellett tanulnom magamról gondoskodni. Maradt még némi pénzem abból, amit anyám gyűrűjéért kaptam. Ellenben nem hiszem, hogy az áruháztól kapok fizetést, hisz több mint egy hónapja nem dolgozom és örülhetek annak is, ha nem csinálnak ügyet abból, hogy hamis papírokat használtam. A jövő héten vissza kell mennem New Yorkba, ki kell fizetnem a lakás bérleti díját, azonkívül keresnem kell egy új állást. Biztosan sok időbe telik majd, mire új helyet találok, ám addig is élnem kell valamiből. Azért remélem, az áruház csak ad valami elfogadható ajánlólevelet. - Mondd, Sylvia, miért nem maradsz itt? Szerzek neked állást és természetesen itt laksz nálunk továbbra is. - Nem, Benny! Már eleget voltam itt, nem akarlak kihasználni. Amellett vissza kell mennem, mert csak egyedül tudom átgondolni a további lehetőségeimet. Szeretem New Yorkot, s bár itt igazán nagyon jól érzem magam, hisz még soha nem éltem ilyen előkelő környezetben,de mégis, az az otthonom. Én ott születtem, Benny, nehéz tőle megválnom. Még egyszer látnom kell, hogy dönteni tudjak. Nem könnyű megszoknom, hogy huszonnyolc évi egyedüllét után egy véletlen folytán kiderült, van egy bátyám. Nagyon szeretlek és nincs kizárva, hogy visszajövök ide, ehhez azonban el kell utaznom. Annyira zavaros még bennem minden. Megértesz?- Igen, azt hiszem. De azért ígérd meg, hogy visszajössz! Ha szükséged lesz valamire, rám mindig számíthatsz. Akkor is, ha New Yorkban maradsz. Nagyon sajnálom, hogy elmész. Maradj, kérlek! Itt nem eshet bajod. - Ne, Benny, ne nehezítsd meg a helyzetemet! Vigyázni fogok magamra, egyébként is Mr. Morgan már biztosan nem akar feleségül venni. - Hát ez igaz! Most inkább egy jó ügyvédre lesz szüksége. - Még mindig nehéz elhinnem, hogy ez az ember bünöző. Szent ég! Ha elgondolom, hogy apám ehhez a férfihoz akart hozzákényszeríteni! El sem tudod képzelni, mennyire gyűlöltem mindig, olyan undorító pasas. Ennek ellenére nem hittem volna, hogy megmérgezte a feleségét és kábítószerrel kereskedik. - És azt sem tudod, húgocskám, hogy az áruházban történt rablást is ő vezette. - Ezt komolyan mondod? - Úgy ám! Abban az áruházban is árulták a kábítószert, s a nagyfőnök helyettese, ez a Mr. White is benne van az egész buliban. Szegény tulajdonos, ha tudná! - Te csak ne sajnáld azt a beképzelt hólyagot!- Igazad van. Végül is neked köszönheti, hogy nem ment tönkre az áruháza. Képzeld el, aznap az egész üzlet bevételét abban a pénztárban helyezte el a helyettese. A pénztárosoknak meg azt mondta, hogy a főnök utasítása. - Az ékszerész is benne van? - Nem, az nincs. Azt mondta az ottani nyomozó, bizonyos John Martin, hogy a tulajdonosnak is feltűnt néhány furcsa dolog. Nem egyezett a könyvelés, túl sok volt a hiány, egyre gyakoribbá váltak a lopások, így aztán állítólag álruhába bújt és járta az osztályokat.

22

Néhányszor még narkósokat is elkapott, de nagyobb mennyiségű kábítószert nem talált. - Mennyi pénz volt akkor a kasszában? - Négyszázötvenezer dollár. - Szent ég! Hisz az rengeteg pénz. - Az bizony! Egyedül az ékszerész tudott a zűrökről, ő volt a másik figyelő. Még szerencse, hogy erről fogalma sem volt a helyettesnek. - És az a hólyag értesült már minderről? - Nem, még nem, mert nincs a városban. Mr. Morgan pedig tegnap tett beismerő vallomást. Akkor köpte be a helyettest is. Tudod, Sylvia, én azért sajnálom azt a titokzatos főnököt. Úgy hallottam, a csőd szélén állt az áruház, amikor átvette és akkor még nagyon fiatal volt. Nyereségessé tette az üzletet, kibővítette és a haszon nagy részét jól jövedelmező vállalko-zásba fektette, szóval sokat dolgozott, és ezért lett gazdag ember. - Van családja? - Nem, úgy hallottam, nincs senkije, egyedül él. - És tényleg öreg?- Ezt nem tudom, de a jövő héten találkozom vele, utána majd megmondom. - Áruld már el végre, hogyan kerültél az áruházba és egyáltalán New Yorkba? - Nos, a Morgan-ügyben nyomoztunk. Ez a pasas azelőtt itt élt San Franciscoban, aztán a felesége meghalt, ő felvette a biztosítási összeget és lelépett. Az asszony meg húga égre-földre esküdözött, hogy a férfi megmérgezte a nőt. Talált egy ügyvédet, aki hajlandó volt foglalkozni az üggyel. Kihantolták a sírt és a vizsgálatok bebizonyították, hogy az asszonyt valóban megmérgezték. Ekkor kezdődött el a nyomozás, mert senki nem tudta, hová tűnt Morgan. Nem hittük volna, hogy egy olyan nagyvárosban bukkanunk rá, mint New York. Úgy látszik, nagyon biztos volt a dolgában, mert még a nevét sem változtatta meg. Közben egyre több jelzés jött, hogy valaki vagy valakik kábítószert dobtak piacra kis kiszerelésben, s a legkülönfélébb helyeken árulják. Minden emberünkre szükség volt, ezért döntöttem úgy, hogy én megyek át New Yorkba és tartom szemmel a pasast. Erről persze tudott az ottani főnök is, Martin nyomozó. Az áruházi állás meg épp kapóra jött. Óriási szerencsém volt, mert egyre többet láttam ott Morgant, amint Mr. White-tal beszélgetett. Azt azért én sem gondoltam volna, hogy ennek az ügynek köszönhetően találkozom a húgommal. - Benny! Te tudtad, hogy én létezem? - Természetesen. Persze csak annyit, hogy apám újra megnősült, és van egy lánya.- Soha nem voltál rám kíváncsi? - Dehogynem! Csak fogalmam sem volt, mit szólnál hozzá, ha egyszer csak odaállnék eléd azzal, hogy én vagyok a bátyád. Ugye te nem tudtál rólam? - Sajnos nem. Azt hiszem, egész másképp alakult volna az életem. Akkor most nem lennék ilyen kellemetlen helyzetben. - Hát ebben biztos lehetsz. - Édesanyád mit szólt hozzám? - Ő mindig szeretett volna egy kislányt is, de nem lehetett több gyereke. El sem hiszed, mennyire örült, amikor elmondtam neki, hogy megtaláltalak és idejössz. Nagyon aggódott miattad.

Philip eközben többször is megpróbálta rákényszeríteni magát arra, hogy abbahagyja a hallgatózást, de képtelen volt megtenni. Érezte, így olyan dolgokat is megtudhat, amiket különben senki nem közölt volna vele.

Arra viszont álmában sem gondolt, hogy majd itt kap magyarázatot az áruházban zajló kellemetlenségekre. Először lelkiismeret-furdalása volt, aztán tehetetlen düh fogta el. Képtelen volt elhinni, hogy a helyettese elárulta. Csak most értette meg, milyen sokat köszönhet a lánynak és a bátyjának.- Szóval négyszázötvenezer dollár - sóhajtotta keserűen. - Mr. White csupán százezer

23

dollárról tett jelentést. Ezek szerint több napi bevételt megdézsmált. Ezért volt hát az a sok hiány! Vajon mikor és hogy akart lelépni a pénzzel?

Képtelen volt elaludni. Legszívesebben máris elutazott volna, hisz mindent megtudott, amit akart. Még sokkal többet is. Mégsem tehette meg, mert nem árulhatta el csak úgy, hogy kihallgatta az egész beszélgetést.

Azt sem tudta eldönteni, hogyan köszönje meg Sylviának és Bennynek, amit érte tettek. Ráadásul az is aggasztotta, hogy a következő héten Benny találkozni akar vele. Bizonyára nehéz lesz megmagyaráznia, hogy ő az a bizonyos „hólyag”, ahogy a lány nevezte.

Egész éjszaka forgolódott, csak hajnal felé nyomta el az álom.

9. fejezet

Amikor újra felébredt, már javában sütött a nap. Nem akarta elhinni, milyen sokat aludt. Az utóbbi hetek idegtépő gondjai teljesen kimerítették.- Te jó ég! Hiszen már tíz óra is elmúlt! - kiáltott fel elképedve. Gyorsan kiugrott az ágyból, lezuhanyozott, felöltözött, majd kisietett a szobából.

A teraszon Benny anyja fogadta. Milyen barátságos ez az asszony - gondolta Philip. Ő legalább nem olyan elutasító, mint Sylvia és Benny. Valóban meg kell köszönnie amit érte tettek, méghozzá személyesen. Ez bizony keménydió lesz. - Remélem, kipihente magát, igazán fáradt lehetett, Mr. Simmons. Sylvia javasolta, hogy ne keltsük fel. Kér kávét? - Igen Mrs. Taylor. Most csakugyan jól esne. Mi tagadás, alaposan elaludtam, igazán sajnálom. - Egyáltalán nem kell mentegetőznie, fiatalember. Ön rendes embernek látszik, nem is értem, miért olyan udvariatlanok magával ezek a gyerekek. - Hol vannak most? - érdeklődött a férfi közömbös hangon. - A fiam elment, Sylvia pedig a medencénél napozik. Nem tetszik nekem ez a lány! Meg mindig sápadt és alig eszik. Olyan sovány, pedig híznia kellene. Ha meg akarja keresni, balra, a teniszpályán túl megtalálja. - Köszönöm, asszonyom, a kávé kitűnő volt.

Philip elindult, hogy meglelje a lányt. Maga sem értette, mi történt vele, de most nyoma sem volt a feszültségének. Határozottan nyugodtnak érezte magát ebben a paradicsomi környezetben. - Milyen jó lehet itt élni - sóhajtotta.

Elege volt már a nyüzsgő életből, szívesen visszavonult volna ám egyedül semmi értelmét nem látta. Fiatal éveit a munkára áldozta, most viszont már nagyon szeretett volna családot.

Milyen furcsa, hogy ilyenek jutnak az eszembe és épp itt - mosolyodott el -, de olyan békés és gyönyörű minden. Úgy látszik, a környezet varázsa rám is hatással van még. Vajon találok-e valaha is olyan nőt, akivel… ej, mi az ördög történt velem?!?

Mindenesetre Bennynek igaza van. Ennek a lánynak nem kéne elmennie, itt nyugodtan élhetne. Nahát! Mi a fene ütött belém? Semmi közöm sincs a magánéletükhöz!

Szórakozottan sétált a fák között. Kezét zsebre vágta és élvezte a természet nagyszerűségét, varázslatos hangulatát, megpróbált nem gondolni semmire. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megmártózzon a medencében.

Amikor megpillantotta a lányt, teljesen elképedt. Igazán gyönyörű - állapította meg magában

24

elismerően. Johnnak igaza volt, valóban vak voltam.Megállt a fák takarásában és onnan figyelte Sylviát. Lassanként forróság lepte el egész

testét, s szégyenkezve vette tudomásul, mennyire kívánja. Olyan zavarban érezte magát, mintegy kamasz az első randevúján.

Fogalma sem volt, miként közelítsen a lányhoz, semmi kedvet nem érzett ahhoz, hogy megint veszekedjenek. Nem volt túl nagy tapasztalata a nők terén, hiszen nem is igen jutott rájuk ideje. Így azután egy kicsit félt is tőlük, bár ugyancsak titkolta, s ezt próbálta leplezni vad és gúnyos stílusával, mely a legtöbb nőt elriasztotta.

Nagy nehezen erőt vett magán és a lányhoz lépett. - Üdvözlöm, Miss Blake. - Philip érezte, mennyire remeg a hangja. - Jó napot, Mr. Simmons - nézett fel meglepetten a férfira. - Nem is hallottam, hogy jön. Nos, kipihente magát?

Szemmel láthatólag igencsak zavarban voltak mindketten. - Sajnálom, nem akartam megijeszteni. - Közben egyfolytában a lány testét nézte, képtelen volt másfelé fordítani a fejét. Már régóta nem érzett ilyen iszonyatos vágyat.

Nem is emlékezett rá, mikor állt ilyen közel egy vonzó nőhöz, hiszen minden idejét lekötötte az áruházzal kapcsolatos zűrzavar, az utóbbi időben rengeteg baja volt vele. A többi üzlet együttvéve sem okozott neki annyi gondot, mint mostanában ez az egy. Érezte, hogy önural-ma kezdi cserben hagyni.

Pihennem kellene - állapította meg magában. Gondolataiból a lány hangja zökkentette ki.

- Valami baj van? - Nem, nincs semmi, csak egy kicsit elgondolkodtam. Elnézést, kisasszony.

Sylviát meglepte a férfi viselkedése. Észrevette, mennyire nézi őt, s ráadásul ez az udvarias hangnem végképp zavarba ejtette.

Akárhogy is, a pasas igencsak figyelemre méltó tud lenni. Nagyobb hatással van rám, mint szeretném - gondolta a lány, majd igyekezett közömbös hangot megütni. - Foglaljon helyet. Ha akarja, folytathatjuk a beszélgetést, de ha kedve van, fürödjön egyet és napozzon! Úgy gondolom, később is tárgyalhatunk. - Nos, el kell ismernem, szívesen fürdenék, csak... - Csak? Mi az akadálya? – vonta fel a szemöldökét Sylvia. - Szóval… nem készültem erre és nincs nálam fürdőnadrág.

A lány akaratlanul is elmosolyodott. - Ha csak ez a baj, könnyen segíthetek. Jöjjön! Majd Bennytől kölcsönveszünk egyet. Úgy tűnik, egyforma méretük van - mérte végig a férfit, aztán felállt és elindult az épület felé.

Philip szótlanul követte, s közben megbabonázva nézte a nőt, aki nem tudhatta, mennyire felzaklatta előbbi, ártatlannak vélt pillantásával.

Röviddel később Sylvia már a medencében úszott. Igazán remekül érezte magát. Még soha nem volt része ilyen luxusban, s most igyekezett minden percet kihasználni.

Fogalma sem volt, mikor és hogyan került mellé a férfi, csak a hangjára lett figyelmes. - Nagyon kellemes a víz. És... és maga igazán gyönyörű, Miss Blake!

A lány tágra nyílt szemekkel meredt a férfira, aki olyan közel volt már hozzá, hogy ő nem bírt kitérni előle. A következő pillanatban két kéz tapadt a derekára, majd egy száj a szájára.

Philip szorosan ölelte magához, s először gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben csókolta.

Sylviát minden ereje elhagyta, képtelen volt tiltakozni. Hiába próbált uralkodni magán, a vágy őt is elragadta. Érezte, amint a férfi minden ízében remeg. Aztán hirtelen engedett az ölelés, majd egy elfúló hangot hallott. - Bocsásson meg! Nem akartam... - motyogta a fickó, s erőteljes karcsapásokkal már az

25

ellenkező irányba úszott. A lány még mindig kábult volt az érzéstől és meglepetéstől egyaránt. Csak lassanként szedte

össze magát, majd kimászott a medencéből és hasrafeküdt a napon. Zavarodottan próbált rendet teremteni a gondolataiban.

Egy árnyék jelent meg mellette. - Bekenjem a hátát? - ajánlotta a férfi, noha ezt azon nyomban meg is bánta. Remélte, hogy a lány visszautasítja, de nem volt szerencséje. - Igen, köszönöm - szólalt meg Sylvia meglepően nyugodt hangon.

Philip felnyögött, aztán mégis letérdelt. Olajat öntött a kezébe és óvatosan elkezdte kenni a nő testét. Átkozta magát, meggondolatlanságáért, mert ahogy hozzáért a lány bőréhez, ismét elöntötte a forróság.

Finoman masszírozta, s közben Sylviát is sikerült kizökkentenie nyugalmából. A lány teljesen elképedt a férfi érzéki simogatásától. Hihetetlennek tartotta, hogy ez a durva, faragatlan pasas ilyen gyengédséget rejt magában.

A simogatás abbamaradt, ezúttal Philip kérte meg Sylviát, hogy kenje be. Hiába is próbálta már visszaszívni, késő volt, pedig tudta, nem lett volna szabad még inkább felszítani a benne lobogó tüzet. Megadva magát sorsának, hasra feküdt.

A lány lassan kezdett hozzá, óvatosan simította szét a férfi hátán az olajat, majd lágyan ő is bemasszírozta. A pasas váratlanul felnyögött, és elkapta a kezét. - Köszönöm, ennyi elég - szólt a kelleténél erélyesebben. - De hiszen még nem végeztem - tiltakozott Sylvia. - Nem baj. Akkor is hagyja abba! - mordult rá a férfi durván. - Ahogy gondolja, Mr. Simmons - vont vállat a nő és hasrafordult.

Néhány perccel később megdöbbenve vette tudomásul, hogy a faragatlan fickó nem fekszik mellette, egyszerűen eltűnt. Micsoda lehetetlen alak! - gondolta Sylvia, majd kényelmesen elnyújtózott.

Philip képtelen volt a lány mellett maradni. Hiába igyekezett úrrá lenni egyre erősebben feltörő érzésein, nem tudta legyőzni a benne dúló viharokat. Hősiesen próbált harcolni ellenük, ám mindhiába. Olyan őrült vágy lobogott benne, hogy maga is meglepődött.

Óvatosan arrébb csúszott, aztán nesztelenül felállt és elindult sétálni. Egyre csak azon erőlködött, hogy bemesélje magának, milyen képtelenség, amit érez.

Ez őrültség és semmi értelme - hajtogatta egyfolytában és vett egy jéghideg fürdőt.

Az ebédnél Sylvia szótlanul üldögélt. Benny anyja beszélt és faggatta Philipet. A férfi egyre kényelmetlenebbül érezte magát a keresztkérdések tüzében, s igazán hálás volt

a lánynak, mikor udvariasan elhívta. Bementek a hűs nappaliba, majd Sylvia megszólalt. - Nos, Mr. Simmons, mire kíváncsi? Essünk túl rajta.

Miután a lány válaszolt a kérdésekre, a férfi hirtelen elé lépett.- Árulja már el, milyen ékszert adott el, az áruháznak?

Sylviát váratlanul érte a kérdés és mérges lett.- Úgy gondolom, uram, magának ehhez semmi köze, és igazán nem tartozik másra.- Akkor azt mondja meg, ki elől akart eltűnni? - Nézze, Mr. Simmons! - csattant a lány hangja élesen. - Nem hinném, hogy...- Mondja, Miss Blake! - vágott a szavába a férfi. - Miért ilyen ellenséges megint? Azt hittem, fegyverszünetet kötöttünk. - Tudtommal önt azért küldték, hogy kifaggasson, miért használtam hamis iratokat és miért bújtam fiúruhába. Már az előbb is megmondtam, mindez azért történt, mert nem volt ajánló-levelem és mert el kellett tűnnöm. A többi nem tartozik sem önre, sem az áruházra, sem arra a beképzelt hólyagra. És most, ha megbocsát, dolgom van.

26

- Ne! Várjon még! - rohant a lányhoz a férfi és egészen közel hajolt hozzá. - Mondja, miért nem őszinte hozzám? Szívesen segítenék magának, ha hagyná. - Igen, tudom. Például megtanítaná, hogyan kell udvarolnom. Nemde, Mr. Simmons? - szólt epésen Sylvia.- Szóval ez a baj. Tehát még mindig haragszik rám. Úgy emlékszem, néhányszor már bocsánatot kértem - emelte fel a hangját a férfi. - Sylvia! Ott kint, a medencénél, annyira más volt. Mindketten éreztük, hogy... - Sajnálom, uram - vágott a szavába a lány gyorsan. - Kicsit talán elvesztettem a fejem, ennyi az egész. Most már minden rendben. Legyen szíves, ne túlozza el a dolgokat. Ég Önnel! - S a lehető leggyorsabban kisietett a hallból.

Alig várta, hogy felérjen a szobájába. Képtelen volt megérteni, miért van rá olyan nagy hatással a férfi. Nagyon vonzó - ismerte el kelletlenül. Aztán elképzelte, amint kéz a kézben sétálgatnak egy meleg nyári éjszakán, s hirtelen beleborzongott.

Na elég, Sylvia! - korholta magát. Most igazán nem vagy abban a helyzetben, hogy ábrándozz!

Sietve hagyta el a szobát és lement sétálni. Nem vette észre, hogy az egyik ablakból a férfi vágyakozva figyeli. Philip sokáig nézte a lányt, majd döntött: még ma visszamegy New Yorkba. Összeszedte a holmiját, de még egyszer látni akarta Sylviát.

Halkan, szinte lopakodva közelítette meg a lányt, aki épp egy farönkön ült, háttal neki. Óvatosan érintette meg a vállát, ám Sylvia így is összerezzent. - Ne haragudjon, csak el akartam köszönni. Még ma el kell mennem.

Lehajolt a lányhoz és mélyen a szemébe nézett. Most vette csak észre, hogy az sír. Gyengéden átkarolta, s halkan vigasztalta. - Nem szabad sírnia! Higgye el, minden rendbe fog jönni, maga még olyan fiatal. Nyugodjon meg kedves…

A lányt azonban, mintha meg sem hallotta volna, rázta a zokogás. - Jöjjön! Felkísérem a szobájába. - Felemelte a lányt és szó nélkül elindult vele a házba. A szobában lefektette az ágyra és vizes zsebkendővel letörölgette az arcát, homlokát.

Sylvia kezdett megnyugodni, Philip pedig átölelte és lágyan megcsókolta. Sokáig tartotta a karjában, úgy babusgatta, mint egy gyereket. Aztán észrevette, hogy a lány elaludt. Óvatosan betakarta, búcsúcsókot lehelt az ajkára, majd elhagyta a házat. Most nem volt kedve találkozni senkivel.

Elgyötörten ért New Yorkba. Alig vált el a lánytól, máris kimondhatatlanul hiányzott neki. Este sokáig forgolódott az ágyban, míg végre elaludt.

10. fejezet

Sylvia rosszkedvűen ébredt. Először nem tudta, mi történt, aztán lassanként minden eszébe jutott. Képtelen volt megmagyarázni, mi ütött belé, amikor sírva fakadt. És pont akkor jelent meg Philip. - Milyen gyengéd volt - sóhajtotta merengve. - Csodálatos volt a karjaiban lenni. Bár sosem engedett volna el!

Közben belépett a zuhany alá és annyira elábrándozott, hogy észre sem vette, csak a hideg-vizes csapot nyitotta ki. A hatás nem maradt el. Sikítva ugrott ki a hidegzuhany alól. - Hű a mindenit! – dideregte fogvacogva. - Ettől még a holtak is felébrednének.

27

És hirtelen minden világossá vált előtte: ő, Sylvia Blake, szerelmes lett ebbe a nyers, udvariatlan fickóba, Philipbe, aki hihetetlenül kedves is tud lenni.

Vacsoránál szokatlanul keveset beszéltek. Benny azonnal észrevette, húgával valami nincs rendben .

Amikor kettesben maradtak, a férfi mellé ült.- Mondd, Sylvia! Mi a baj? Látom rajtad, történt valami, ne is tagadd! - Jaj, Benny - nyögött fel a lány. - Teljesen felfoghatatlan! Én nem is tudom, hogyan történhetett meg. Szerelmes vagyok. - Te? - nézett rá a férfi megrökönyödve. - Dehát kibe? Hiszen nem is járt nálunk senki a... a cowboyon kívül. Te jó ég, Sylvia! Csak nem... ?- De igen! Philip Simmonsba vagyok szerelmes. - Hát ez lehetetlen! Pár napja még ki nem állhattad. - Igen, ám azóta megváltozott a véleményem. - Aztán a lány elmesélt mindent, semmit sem hallgatott el.

A férfi gyanakodva hallgatta, majd megszólalt. - Udvaroltak már neked? - Igen. Volt egy fiú az életemben, amikor még apám is élt. Már arról beszélgettünk, hogy összeházasodunk, de aztán kiderült, hogy tönkrementünk, s a fiú lelépett. Tudod, ő gazdag, jónevű családból származott és úgy látszik, annyira mégsem szeretett, hogy kiálljon mellettem a bajban. - Iránta is úgy éreztél, mint Philip iránt?- Nem. Akkor azt hittem, szeretem, most azonban már biztosan tudom, tévedtem. Örülök, hogy elhagyott, nem lett volna jó házasság. Mint férfi, eléggé közömbös volt nekem, ha érted, mire gondolok. - Igen, értem. És Philip? - Ó, Benny! Ő olyan hatással van rám, hogy el sem merem mondani! - Rendben van. Néhány nap múlva úgyis el kell mennem az áruházba, meg fogom keresni ezt a pasast és kifaggatom. Én ugyan nem kedvelem, dehát ez nem sokat számít. Ugye tudod, hogy nem gazdag? - Igen, de ez egyáltalán nem érdekel. Én sem vagyok vagyonos. Csak az a kérdés, ő hogyan érez irántam?! - Az elmondásod alapján szerintem ugyanúgy, mint te. Legfeljebb még nem tudatosult benne.

Philip az utóbbi időben borzasztóan érezte magát. Már háromszor mondta le a Bennyvel történő találkozást, noha tudta, előbb-utóbb mégiscsak beszélniük kell. Hirtelen megcsörrent a telefon. - Nézd, Phil - hallotta John hangját -, most már nem halogathatod tovább! Az imént beszéltem Bennyvel, itt van a városban. Tisztáznotok kell az ügyet. Fél óra múlva ott leszünk nálad. - Rendben van John, megadom magam. - Ugyan! Ne légy ennyire drámai. Ha az a lány szeret, biztos megért és megbocsát neked. - Nem hiszem, ez sokkal bonyolultabb. - Lehetséges, ám ha nem beszéltek, az esélyét is kizárod annak, hogy valaha is rendeződjenek a dolgok. Lehet, most haragudni fog, de ha időt adsz neki, szerintem ki fogtok békülni. - Aligha! Te nem ismered. - Ez igaz ellenben égek a vágytól, hogy bemutass neki! - Jó, ebben maradunk.

Félóra múlva nyílt az ajtó és belépett az irodába a két nyomozó. Amikor Benny meglátta Philipet, tátva maradt a szája. - Csak nem azt akarja mondani, Mr. Simmons, hogy maga a tulajdonos?

28

- De igen, Mr. Blake, így van. Sajnálom, ha csalódást okoztam. Foglaljanak helyet. Bennyt annyira megdöbbentette a váratlan fordulat, hogy szóhoz sem jutott. John sietett a segítségére.

- Nos, uraim, végre tisztázhatjuk ezt a kellemetlen ügyet. Mr. Morgan és bandája, valamint Mr. White megérdemlik a büntetést. Remélem, Phil, találtál már új helyettest és megköszönted Miss Blakenek, amit tett. - Hát, még nem - hangzott a kínos felelet.- De Philip! - csattant fel John. - Ez a legkevesebb... - Hagyja csak, Mr. Martin - kapcsolódott hirtelen a beszélgetésbe Benny. Igazán nem szükséges olyan lépésre kényszerítenie magát, Mr. Simmons, amit nem szívesen tesz. A húgom remekül megvan az ön elismerése nélkül. Azt hiszem, jobb, ha meg sem tudja, ki az áruház nagyfőnöke, óriási csalódás lenne a számára. Biztosíthatom, tőlem nem fog megtudni semmit. - Attól tartok, ön teljesen félreérti a helyzetet - szólt fojtott hangon Philip. - Nagyon szeretném viszontlátni a húgát, de képtelen voltam eldönteni, hogyan magyarázzam meg ezt a buta históriát. - Nem kell mentegetőznie, Mr. Simmons! Ön csúnyán becsapta Sylviát. Elhitette vele, hogy csak egy biztonsági ember itt az áruházban és még udvarolt is neki. Valószínűleg remekül szórakozott. Természetesen egy olyan gazdag ember, mint ön, sok mindent megengedhet magának. Ezúttal azonban túl messzire ment! Teljesen megszédítette a húgomat, aztán azóta sem jelentkezett. Önnek csak pillanatnyi hóbort volt, de Sylviának... - Mr. Blake! - kiabált magánkívül Philip. - Hálás lennék, ha végighallgatna! Én szeretem az ön húgát, eszemben sem volt vele szórakozni. Mégis mit gondol rólam? Vajon mit szólt volna Sylvia, ha odaállok elé azzal, hogy én vagyok az áruház tulajdonosa? Szerintem el sem hitte volna, vagy ha mégis, rögtön elzavart volna. Tudom, hogy elítélendő, amit most mondok, de amikor önöknél voltam, véletlenül kihallgattam egy beszélgetésüket. A húga engem felfuvalkodott hólyagnak nevezett. Ha ezek után megmondom az igazat, csak még inkább elutasítóak lettek volna. Tudom, mit köszönhetek Sylviának és önnek is. Sajnos teljesen félrevezetett a helyettesem. Az igazságról épp a maga házában értesültem, s higgye el, rettenetes volt elviselnem. Minden erőmre szükség volt, hogy el ne áruljam magam. Nagyon hálás voltam önöknek, de még látni akartam Sylviát, ezért nem szóltam semmit. Magam sem tudtam, mit tegyek . - Aztán szépen elcsábította a húgomat. - Nem, ez nem így van. Az ég szerelmére, Benny, értse már meg végre, én nem flörtölni akartam Sylviával. Hát nem érti? Én egyszerűen beleszerettem a húgába! - ordította türelmetlenül.

Philip teljesen kiborult. Még maga is csak néhány napja jött rá, szerelmes a lányba, nem tud nélküle élni.

A vallomás után néhány pillanatig csendben ültek. Benny épp szólni akart, amikor nyílt az ajtó. A látványtól nem jött ki hang a torkán. Egy fiatal nő lépett be az irodába, s bár megdöbbenve meredt Bennyre, határozott léptekkel indult a tulajdonos felé.

Philip őszinte örömmel ölelte át a lányt. - Kedvesem, te hogy kerülsz ide? Igazán boldog vagyok, hogy látlak, Jane. Remélem, ma este velem vacsorázol. - Természetesen, Philip. Fontos ügyben szeretnék veled beszélni...

Benny szeme szikrákat szórt, mikor megszólalt. - Ne zavartassák magukat! - állt fel hirtelen. - Mindent értek. - S még ez a pasas mondta, hogy nem akart Sylviával flörtölni, erre tessék, itt enyeleg egy másikkal, vacsorázni hívja, s közben a szeme sem rebben! - gondolta keserűen és felháborodva kirohant az irodából.

29

Sylvia tehetetlenül üldögélt az ágyon. Már két hete New Yorkban volt, de nem tudta összeszedni magát. Többször is elhatározta, felkeresi Philipet, ám az utolsó pillanatban mindig lebeszélte magát róla. - Ha látni akarna, tudja hol keressen, de bizonyára már el is felejtett - sóhajtotta szomorúan.

Hirtelen megszólalt a csengő.Sylvia azt hitte, Benny érkezett meg, azonban tévedett. Egy kifutófiú állt az ajtóban,

kezében hatalmas virágcsokorral. - Sylvia Blake? - Igen. - Ezt önnek hoztam.

A lány annyira meglepődött, hogy alig tudott megmozdulni. Végül hatalmas borravalót adott a fiúnak, aki boldogan távozott. Aztán sokáig méregette a gyönyörű csokrot, míg egy levelet fedezett fel benne.

Kedves Miss Blake!

Igazán sajnálom, hogy haragszik rám! Már régóta szeretnék beszélni Önnel, kérem jöjjön el szombaton este vacsorára! Kocsit küldök Magáért, így nem fog eltévedni. Alig várom, hogy viszontláthassam, hét órára legyen kész.

Türelmetlenül várom:

„nagyfőnök”

A lány teljesen elképedt. Mi a fene ütött ebbe a hólyagba? S mit jelentsen az, hogy „viszontlássam”?! Hiszen még sohasem találkoztak.

Gondolataiból a csengő riasztotta fel. Benny lépett a lakásba, s olyan sötét volt a tekintete, hogy a lány megijedt. - Történt valami? - nézett aggódva a bátyjára.- Igen, Sylvia. Nem is tudom, hol kezdjem. Hát ez meg mi? - mutatott a virágra a férfi. - Az előbb hozta egy fiú - azzal odanyújtotta a levélkét.

Benny elolvasta, majd iszonyú haragra gerjedt. - Hát ez már aztán mindennek a teteje! Hogy ez a szemtelen, önző alak miket enged meg magának!?

A férfi tombolt a dühtől, Sylvia képtelen volt lecsillapítani. Benny hirtelen elszántsággal a húga szemébe nézett, majd így szólt.

- Azt hiszem, mégis jobb lesz, ha mindent elmondok. Isten a tanúm, nem állt szándékomban, de azt mégsem tűrhetem, hogy elmenj ennek az álnok pasasnak a lakására. - Aztán lassan, akadozva elmesélte, mi történt az irodában, a lány megdöbbenve hallgatta. Képtelen volt elhinni az igazságot. - Tudod, már kezdtem csakugyan hinni neki, mikor váratlanul egy nő lépett be. Olyan bizalmasan ölelték át egymást, hogy minden reményem szertefoszlott. Ráadásul én ezt a nőt ismerem. Jane San Franciscoban lakik és nemrégen találkoztunk egy partyn. Ó, Sylvia! Első látásra beleszerettem. Azt hittem, ez a szerelem kölcsönös, akkor legalábbis úgy viselkedett. Most azonban mindennek vége. Nem elég, hogy ez a Simmons becsapott, elcsábított téged, még azt a nőt is elvette, akit szerettem!

A lányt nagyon megrendítette bátyja elkeseredése. S bár könnyeivel küzdött, érezte, csak még jobban ártana a férfinak, ha sírni látná őt.

30

- Nos - megpróbált mosolyogni Benny -, most már mindent tudsz, remélem elfelejted egyszer s mindenkorra ezt az átkozott pasast. Ugye nem mész el hozzá? - Nem, eszemben sincs. Mindkettőnket csúnyán becsapott, de ne félj, túl fogom élni. Már igazán hozzászokhattam a csalódásokhoz. Csak azt sajnálom, hogy te is így jártál. Kérlek, próbálj nem gondolni rá! Biztos vagyok benne, találsz még másik nőt. Ó, Benny! Te olyan jó vagy, ezt igazán nem érdemelted. - Hagyd csak! Tudod, mit? Gyere, elmegyünk vacsorázni, semmi értelme, hogy itt keseregjünk. Holnap úgyis vissza kell utaznom. Sylvia, kérlek, gyere velem te is, itt már semmi keresnivalónk nincs. - Nem, még nem. Ne haragudj, de még át kell gondolnom néhány dolgot - válaszolta a lány. - A vacsora viszont jó ötlet.

Amikor Benny és Sylvia kiléptek a lakásból, még hallották, amint megcsörren a telefon. Egymásra néztek és vállat vontak.

- Hadd csörögjön! - És bezárták az ajtót.

11. Fejezet

Jane idegesen csapta le a telefont. - Nem veszik fel – állapította meg dühösen - Tudod, Phil, ha nem velünk történik mindez, nem hinném el, hogy létezik ennyi kellemetlen félreértés. Valamit sürgősen tennünk kell! - Jó, de mit? Én feladom. Amióta Sylvia megjelent az életemben, állandóan kísért a balszerencse. Nem hiszek a babonában, de kezdem azt hinni, ez a nő maga az ördög. Pokollá tette az életemet. - Csak nyugalom, barátom - intette le John. - El kell ismerni, kínos egy helyzet, de még nincs veszve semmi. Van ugyanis egy ötletem…

Sylvia szomorúan búcsúzott el, bátyjától. Most kezdte csak érezni, mennyire egyedül maradt, s már sajnálta, amiért nem tartott vele. Amint hazaért, elhatározta, még ma eltűnik a lakásból.

Összecsomagolt és felhívta az ügyvédjét. Szerencsére a férfi hajlandó volt segíteni és megesküdött, nem árulja el senkinek, hogy nála hagyta a holmijait. Viszont hiába faggatta, nem tudta meg, hova akar költözni Sylvia.

Benny kedvetlenül dobta le az újságot. Amióta csak hazaért, képtelen volt másra gondolni. Újra és újra eszébe jutott minden, ami abban az átkozott irodában történt. Nagyon aggódott a húgáért is, akinek hiába telefonált, nem vette fel a kagylót. No és persze Jane. - Ó, Jane! - nyögött fel fájdalmasan.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Kelletlenül ment ajtót nyitni, ám a meglepetéstől földbe gyökerezett a lába. Jane állt előtte, teljes életnagyságban. Bizonyára képzelődöm. - gondolta hirtelen. - Bemehetek? - szólalt meg a lány idegesen. - Azonnal beszélnem kell magával! - Mielőtt a férfi bármit is mondhatott volna, a nő már a hallban volt. - Nem hinném, hogy Mr. Simmons örülne, ha itt látná - nyögte ki Benny nagy nehezen, azon igyekezve, hogy hangja közömbös maradjon. - Nevetséges! Eléggé felnőtt vagyok már ahhoz, hogy magam ítéljem meg cselekedeteimet.

31

Üljön le és hallgasson végig! - parancsolta a lány ellentmondást nem tűrően. - Nos tehát! Philip sohasem volt becstelen. Mindig az egyenes utat szerette, s bár nem kényeztette a sors, mégis sokra vitte. Cserébe jó néhány dologról le kellett mondania. Egyedül él, pedig már harminchét éves. Régen meg kellett volna nősülnie, de számára az üzlet volt az első. Most azonban már igazan megengedheti magának, hogy könnyebben éljen. - Nem értem, Jane, mi közöm nekem mindehhez - vágott a szavába a férfi indulatosan. - Nyugodtan hozzámehet feleségül, én nem fogom megakadályozni! Láttam, mennyire szeretik egymást. - De Benny! - kiáltott a lány szinte magánkívül. - Persze, hogy szeretjük egymást, hiszen Philip a bátyám.

A férfi hitetlenkedve bámult a nőre. - Ha nem hiszi, hívja fel! Kérdezze meg tőle, engem akar-e feleségül venni - szólt Jane dühösen.

Bennyt annyira megdöbbentette a hír, hogy észre sem vette, amikor a telefonért nyúlt. Alig csörgött ki, valaki máris beleszólt. - Maga az, Benny? - hallotta Philip türelmetlen hangját. - Igen - nyögte ki nagy nehezen. - Remélem, Jane, a húgom már mindent tisztázott. - Igen - hagyta rá a férfi, aki még most sem tudott többet mondani a meglepetéstől. - Ennek igazán örülök. Sajnos én nem dicsekedhetek ilyen jó hírrel. Sehol sem találom Sylviát. A lakást felmondta, s az ügyvédje azt állítja, hogy ő sem tudja, hová mehetett. Nincs önnél? - Nem, nincs itt.

Benny hallotta, amint a férfi elnyomott egy káromkodást. - Ezek szerint eltűnt. - Úristen! Az lehetetlen - kiáltotta - Benny rémülten.

Jane kérdőn nézett a férfira, mire az csak ennyit mondott. - Sylvia eltűnt.

Bill, sok sikeres krimi szerzője elgondolkodva lépett be bostoni lakásának egyik vendég-szobájába. - Nos, jobban van, gyermekem? - Igen, köszönöm - válaszolta Sylvia - és hálásan nézett a férfira. - Nem is tudom, hogyan háláljam meg, amit értem tett. - Szóra sem érdemes. De ígérje meg, kedvesem, soha többet nem kóborol a kikötő felé New Yorkban. Hogy juthatott az eszébe ilyen őrült ötlet? Annak idején megmondtam, rám számíthat. - Tulajdonképpen magát kerestem, csak senki nem tudta megmondani, hol találom. Magam sem értem, hogyan kerültem a kikötőbe. Teljesen ki voltam készülve, olyan reménytelennek látszott minden. Borzasztóan elkeseredtem. - Igen, azt észrevettem. Még szerencse, hogy akkor érkeztem oda és feltűnt a viselkedése. Jó néhány embert mentettem már meg ott. Meg aztán egyre az járt a fejemben, hogy olyan ismerős az arca. Tudja, Sylvia, ha New Yorkban vagyok gyakran sétálok arra, ha gondjaim vannak készülő könyvemmel. Noha nagyon kétes hírű a környék, jól kiismerem magam ott. Én is onnan származom. Sokan ismernek, s még több embernek segítettem már valamilyen formában. - Megkérhetném valamire, Bill? - Természetesen, gyermekem. - Szeretném, ha megint tegezne, úgy, mint amikor először találkoztunk. Emlékszik? A hamis

32

papírokat akartam beszerezni. Maga olyan rendes ember volt akkor is, most is. Mintha az apám lenne. - Örülök, hogy ezt mondod. Én pedig úgy érzem, mintha a lányom lennél. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy apád helyett is apád legyek. Ötvenöt múltam, s nekem úgy sincs családom. - Nem is volt? - kíváncsiskodott a lány. - De igen. Feleségem és egy lányom. Sajnos mindkettő meghalt autóbalesetben. - Igazán sajnálom - sóhajtott Sylvia. - Nem akartam szomorúságot okozni. - Semmi baj, már nagyon régen volt. Igaz, nem tudtam kiheverni teljesen, de az idő sok mindenben segít. - Mikor történt? - Tizenöt éve. A lányom akkor volt tizenhárom éves, a feleségem pedig harminchárom. Te hány éves vagy? - Huszonnyolc. - Pontosan annyi, mint a lányom lenne, ha élne. - Jaj, de borzasztó! - kiáltott fel Sylvia. - Nem, gyermekem. Azt hiszem, a sors küldött téged vigasztalásul és én boldog vagyok, hogy itt vagy. - Azzal átölelte a lányt és homlokon csókolta. - Most pedig aludj, holnap értesítenünk kell a bátyádat.

A férfi sietve hagyta el a szobát, ám Sylvia látta, hogy könnyes a szeme. Nem tudott elaludni, ezért felkelt és lement a nappaliba. - Bill? - szólalt meg félénken. A férfi az egyik fotelben ült és kezébe temette az arcát. - Mi a baj? - nézett a lányra. - Nem tudok aludni. Kérem, Bill, ne haragudjon rám! Nem akartam a fájdalmas sebeket feltépni - sírta el magát Sylvia. - Jól van. Nyugodj meg! Már nincs semmi bajom. De ha elgondolom, veled is mi történhetett volna... Na, ne sírj már! Néha jól esik az embernek még a legfájdalmasabb dologról is beszélni. Ha nem akartam volna, hogy tudd, el sem mondtam volna.

Másnap Sylvia későn ébredt. Nem volt valami jó hangulatban, még mindig Philip járt az eszében. - El kell felejtenem - próbálta meggyőzni magát, noha tudta, képtelen erre. Még mindig erősen élt benne a férfi gyengéd vigasztalása, s azt kívánta, bárcsak ismét a karjaiban lehetne. Viszont nem akarta még, hogy Benny megtudja, hol van. Ezért elhatározta, megkéri Billt, ne szóljon a bátyjának. Amikor lement a nappaliba, a férfit épp a telefonnál találta. - Ugyan, Phil! Ne ess kétségbe! Jó, jó. Ha eszembe jut valami, felhívlak. Igen, rendben.

Sylvia ki akart menni a szobából, ám Bill intett, hogy maradjon. Mikor letette a kagylót, elgondolkodva nézett a lányra. - Nos, kislány? Most mi legyen? Philip érdeklődött utánad, nagyon aggódik miattad. Már Benny is tudja, hogy eltűntél. - Nem akarok vele találkozni! - szólt dacosan Sylvia. - Ugyan, ugyan - ingatta a fejét a férfi. - Azt hiszem, köztetek óriási félreértés történt. - Nem!- tiltakozott a lány. - Én... - Hallgass végig! - kérte a férfi. - Én gyerekkora óta ismerem Philipet. Az apjával jó barátságban voltam, három évvel volt idősebb nálam. Nagyon szerette a családját, mindent megtett értük. Aztán megbetegedett. Phil akkoriban lehetett tizennégy éves. Az apja egyre gyakrabban kényszerült ágyba, s hol jobban, hol rosszabbul lett. Ezt az üzlet nagyon megsínylette, egyre több értéket kellett eladniuk, noha az asszony igyekezett mindent megtenni, hogy ne kerüljenek a csőd szélére. Én magam is sokat segítettem. Aztán négy évvel később Phil apja meghalt. A fiú tovább akart tanulni, ám az anyja is megbetegedett. Nem bírta

33

elviselni a férje elvesztését, s egy évvel később követte őt a sírba. Az üzlet romokban hevert. Phil nagyon kétségbe volt esve, de elhatározta, megmenti a családi vagyont. Közben azonban gondoskodnia kellett a húgáról is, aki akkor még csak tízéves volt. Átmenetileg nálam lakott a kislány, akkor még a feleségem is élt, mi neveltük. Abban az időben mi is Kalifornia államban éltünk. Philip fiatal kora ellenére nagyon jó üzleti érzékkel rendelkezett, s néhány év alatt nyereségessé tett mindent, közben pedig szüntelenül tanult. Még arra is volt ideje, hogy a húgával foglalkozzon. Nagyon szerették egymást, a kislány szinte rajongott a bátyjáért. Amit Phil mondott, az szent volt. Tulajdonképpen csak rá hallgatott igazán. - Hogy hívják a húgát? - érdeklődött Sylvia, aki sejteni kezdte a történet végét. - Jane a neve. Ő is nagyon sokat tanult és remek üzletasszony lett. Ő vezeti San Franciscoban az egyik szállodát. Annyi idős, mint te, Sylvia. Hidd el, mindketten keményen dolgoztak, míg a mostani gazdagságukig eljutottak, ezért élnek még pár nélkül. Ráadásul Jane-re olyan erős hatással volt a bátyja, hogy minden fiút hozzá hasonlított, így azután nem is talált megfelelő társat. Egészen addig, amíg meg nem ismerte a fivéredet. Amikor Philip irodájában össze-futottak, éppen azért kereste Jane a testvérét, hogy bejelentse az örömhírt. Sajnos, Benny fél-reértette a helyzetet, pedig Jane nagyon szereti a bátyádat, legalább annyira, mint Philip téged.- Ó! - nyögött fel Sylvia és kábultan indult a szobájába.

Úgy érezte, álmodik. A gondolatok egymást kergették agyában, olyan zűrzavar lett a fejében, hogy képtelen volt rendet tenni. Egyszerre szeretett volna sírni és nevetni. Kimondhatatlanul boldog volt, mert Philip őt szereti, ugyanakkor félt is, hisz alig ismeri.

Leheveredett az ágyra és hagyta, hogy a szédítő sebességgel száguldó gondolatok végképp a hatalmukba kerítsék.

Ez idő tájt Benny, Jane és Philip a poklok kénköves kínját állták ki. Képtelenek voltak aludni, már semmi ötletük nem volt, hol keressék Sylviát. Óránként telefonáltak egymásnak, hátha a másik időközben megtudott valamit.

A telefonügyeletbe a lány ügyvédje is bekapcsolódott, szintén érdekelte Sylvia sorsa és nagyon aggódott érte. Iszonyú lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiért nem faggatta ki erélyesebben. A lány nála hagyta a csomagjait és kisírt szemmel távozott. Csak annyit tudott belőle kiszedni, hogy egy barátját megy megkeresni, ám a nevét nem volt hajlandó elárulni. Ennyit tudott Bennynek és Philipnek mondani, s ennek már három napja.

Philip úgy érezte, beleőrül a várakozásba. Rettenetesen vágyott a lány után, ugyanakkor a legszívesebben megölte volna. Aztán a következő pillanatban már szerelemmel gondolt rá, majd újra hatalmába kerítette a tehetetlen düh. Soha nem hitte volna, hogy egyszer még ennyi szenvedést fog okozni neki egy nő, akibe ráadásul fülig szerelmes. Az idegösszeomlás határán volt, amikor eszébe jutott Bill, apja barátja.

Az öregnek jó ötletei szoktak lenni - állapította meg, és végső elkeseredésében felhívta őt bostoni lakásán. Bár semmivel sem lett okosabb, mégis megnyugodott egy kicsit. Az az érzése támadt, Bill tud valamit, amit nem hajlandó elárulni.

Hirtelen elhatározás volt, mikor úgy döntött, meglátogatja barátját. Az utazás alatt is a lányra gondolt. Szinte eszét vette a gondolat, hogy valami baj érte Sylviát. Fáradtan, kialvatlanul, elcsigázva ért Billhez.

Amikor a férfi meglátta Philipet, felkiáltott. - Jóságos Isten, Phil! Mi a csoda van veled? Úgy nézel ki, mint aki most támadt fel halottaiból. Az lesz a legjobb, ha rögtön ágyba bújsz. Még szerencse, hogy nem ijesztettél meg senkit. - Nem tudok aludni, Bill. Már vagy négy napja le sem hunytam a szemem. Semmi értelme hogy... - Nincs ellenvetés, Phil! Ezt idd meg - nyújtott felé egy pohár konyakot -, utána vegyél egy forró fürdőt és nyomás az ágyba! Össze kell szedned magad, ilyen állapotban nem maradhatsz. Majd holnap beszélünk.

34

Bill csak azért imádkozott, hogy Philip minél előbb ágyba bújjon. Ha most észreveszi nála Sylviát, bizonyosan kárt tesz benne.

S bár Phil határozottan állította, hogy semmi értelme lefeküdnie, rövid idő múlva mély álomba zuhant.

12. fejezet

Másnap reggel Bill lázasan törte a fejét, hogyan békítse meg a két fiatalt. Még nem mondta meg Sylviának, hogy Phil itt van, úgy vélte, e rövid idő alatt nem tudta feldolgozni az utóbbi idők félreértéseit, megpróbáltatásait, s az öreg nem akarta siettetni. Tudta, idő kell ahhoz, hogy valaki ilyen esetben rendezni tudja a gondolatait.

Philip épp a legrosszabbkor jött. Ha most találkoznak, csak ártani fog amúgyis viharvert kapcsolatuknak - bosszankodott Bill.

Alapjában véve rendes ember ez a Phil. Nyugodt, vidám, humoros férfi, aki ráadásul még igazán vonzó is sötét hajával, őszinte kék szemeivel. Sportos testalkatú, de nem túl magas termetével kb. 175 cm volt -, szelíd ember benyomását keltette. Bill azonban tudta, a békés külső igencsak vad indulatokat takar, amit iszonyatos önuralommal próbált leküzdeni, ami az évek múlásával egyre jobban sikerült is neki.

Mégis! Amikor tegnap este meglátta, tudta, ennek az önuralomnak vége. Az egyetlen megoldás: minél tovább távol tartani őket egymástól

Hirtelen elhatározta, értesíti Bennyt. Elég nehéz volt elmagyaráznia, ki ő, s hogyan került hozzá Sylvia, hiszen Benny nem ismerte Billt, így nem is bízhatott benne. Jane sietett a segítségére, hogy ezt minél előbb tisztázhassa. Végre a tárgyra térhetett. - A legnagyobb baj az, Jane, hogy a bátyád váratlanul beállított hozzám tegnap este. Én magam is megijedtem tőle, olyan állapotban volt. Azt hiszem, még soha nem láttam ilyen feldúltnak. Most aztán az egyik szobában Sylvia, a másikban Phil alszik. Rettegek viszont attól a gondolattól, mi lesz, ha felfedezik egymást, még egyik sem tudja a másikról, hogy itt van. Én mindent elmeséltem Sylviának és időt adtam neki a gondolkodásra. Képzeld el Jane, ez a lány kis híján öngyilkos lett. Borzalmas lelkiállapotban volt, amikor rátaláltam. Az egyetlen megoldásnak az látszott, ha idehozom magamhoz és senkinek nem szólok semmit. Ezt egyébként ő maga is kérte. Most ellenben Phil mindent elronthat heves természetével. - Igazad van, Bill. Távol kell tartani őket egymástól. - De ez lehetetlen, ma bizonyosan találkozni fognak. Mit tegyek? Hogyan akadályozzam meg az elkerülhetetlent? Én mindkettőjüknek jót akartam. - Nem is tudom, mit kellene tenni. Ismerem a bátyámat, bizonyára halálra fogja rémiszteni Sylviát a dühkitörésével. Sajnos, nem tehetünk semmit. Nyugodj meg Bill, örülök, hogy hívtál. Mi legalább már megnyugodhatunk. Tartsd szemmel Philt és ha valami történik, kérlek, azonnal hívj! - Rendben van, drága Jane, hívni foglak.

Amikor Bill letette a kagylót, kővé dermedt. Philipet pillantotta meg, aki a falnak támaszkodott, kezét karba fonva és nagyon sápadt volt. A szeme vészjóslóan csillogott. Az öreg rémülten nézett rá. - Mióta...? - Mindent hallottam, Bill - sziszegte amaz dühtől fojtott hangon. - Szóval itt van. Itt rejtőzik a kisasszony és arra sem volt képes, hogy legalább a bátyját értesítse!

35

- Csillapodj, Phil, mindent megmagyarázok. Sylvia öngyilkos akart lenni. Hát nem érted? Ugyanúgy ki volt borulva, mint te! És éppen miattad, mert azt hitte, nem őt szereted. - Hagyd ezt, kérlek! - De Philip! Nem gondolod, hogy igazságtalan vagy vele? - kiabálta magánkívül Bill. - Felesleges védened. Négy napon keresztül majd megőrültem, mert nem tudtam, hol lehet, esetleg baj érte, s ezért nem tudtam aludni. Aztán eljövök hozzád, s kiderül, a hölgynek semmi baja, nyugodtan éli világát. Hát ez már nekem sok. Látni akarom! Hol van? Megölöm azt a boszorkányt! Amióta megjelent az életemben, mindig csak a bajt hozza rám. Azonnal mondd meg, hol bujkál! - ordította a férfi indulattól eltorzult arccal. - Az ég szerelmére, csillapodj! - Nem! Sarkon fordult és iszonyatos lendülettel rohant fel az emeletre. Berontott az első útjába kerülő szobába és ott találta az ágyon Sylviát. A lány csak most ébredt fel és képtelen volt felfogni, mi történt. Rémülten húzta magára a takarót, amint meglátta Philip fenyegető arckifejezését.- Hát itt van! Végre megtaláltam - sziszegte a férfi és rávetette magát a lányra. Megragadta a vállát és vadul rázni kezdte. - Hogy tehette ezt! Miért? Legalább értesítette volna Bennyt! Négy napja a poklok kínját álltuk ki, mert aggódtunk magáért. A kisasszony pedig kényelmesen pihenget, kutya baja. Hát semmi érzés nincs magában? Már többször is megfogadtam, megölöm, ha a kezem közé kerül! Istenemre meg is teszem! - Eresszen! Azonnal engedjen el maga őrült! - sikoltotta a lány. - Takarodjon innen! Gyűlölöm magát! - s már zokogott.

Philip lassan kezdett lecsillapodni és elengedte a halálra rémült nőt. Bill jelent meg az ajtóban.

- Tűnj el innen, Philip! Mozgás! - mordult rá a férfi és kilökte a szobából. Odarohant Sylviához, aki zokogva borult a vállára. - Nem tehetek róla, gyermekem. Váratlanul jött tegnap este, már aludtál. Hidd el, én nem hívtam. Az idióta! Mindent elrontott. Nyugodj meg kérlek, már nem lesz semmi baj. Mosakodj meg és gyere le, kész a kávé. - Én... nem merek lemenni. - Dehogynem. Már nem fog bántani, azt hiszem, ő most még nyomorultabbul érzi magát, mint te. Szedd össze magad!

Amikor Bill elhagyta a szobát, rögtön Phil keresésére indult. A férfi a hallban ült, teljesen magába roskadva. - Na, most már boldog vagy? Lehet, hogy örökre elvadítottad magadtól. Philip! Fel tudod egyáltalán fogni, mit tettél? - rázta meg a vállát az öreg. - Igen, Bill. Szörnyű dolgot műveltem. Tudom, nincs mentség, de ez a lány már az őrületbe kergetett. Azt hittem, megbolondulok, amikor nem találtuk sehol. Mikor megtudtam, hogy itt van, teljesen elvesztettem a fejem. Nemigen érdekeltek a nők eddig, de Sylvia meg-babonázott. Nem volt könnyű élete és én boldoggá akartam tenni. Hidd el, nagyon szeretem. - Jól van, Phil. Nemsokára lejön, próbálj végre normális maradni. Sok időbe fog kerülni, míg helyrehozod ezt a hibát, pedig ő is szeret téged, de rettegni fog tőled. - Igen, tudom. Azt hiszem, elmegyek már nincs értelme, hogy...

Ebben a pillanatban jelent meg Sylvia. Nagyon megviseltnek látszott, még nem heverte ki az előbbi megrázkódtatást. - Gyere, kedvesem! Itt a kávé.

A lány sápadt volt és riadtan nézett Philipre, ám a férfi kerülte a tekintetét. Kis idő múlva Philip megszólalt. - Kérem, bocsásson meg, Sylvia! Úgy látszik, ez már mindig így lesz. Valahányszor találkozunk, nekem, mindig bocsánatot kell kérnem. Lassan kezdem megszokni - mosolyodott el fanyarul. - Szeretnék magával beszélni. Tudom, szörnyen viselkedtem, de már lecsillapod-tam. Nem kell félnie tőlem, a szavamat adom, hogy ez soha többet nem fog előfordulni.

36

Kérem! - érintette meg a lány, kezét. Sylvia ijedten húzódott el a férfitól és leült egy fotelba. Kínos csend következett, végül Bill szólalt meg.

- Phil, te nagyon ki vagy merülve. Nem gondolod, hogy pihenned kellene? Szerintem mindkettőtöknek jót tenne egy kis levegőváltozás. Utazzatok el San Franciscoba, Benny és Jane bizonyára örülnének, ha meglátogatnátok őket. Nekem van még egy kis dolgom, de néhány nap múlva szívesen utánatok mennék. Szeretném már látni Jane-t és szívesen megismerkednék Bennyvel is. Semmi értelmét nem látom annak, hogy most beszéljétek meg a problémákat. Felhívom a repülőteret és foglaltatok nektek helyet. Most pedig sétáljatok egyet, de külön-külön. Nincs ellentmondás!

Sylvia állt fel elsőnek és kiment a házból. Teljesen össze volt zavarodva. Szerette a férfit, azonban most már félt is tőle. Egyre inkább az volt az érzése, nem tudna Philippel élni. Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette, valaki szembejön vele.

Hirtelen Philip állt előtte. - Igazán sajnálom, Sylvia! Nem tudhattam, hogy még itt is összetalálkozunk. - A férfi hangja szokatlanul szomorúan csengett. - Azt hiszem, Billnek igaza van, el kellene utaznunk. Nekem is van ott egy házam, nem kell attól tartania, hogy Bennynél fogok lakni. Mindkettőnknek lesz ideje, hogy átgondoljuk a történteket. - Rendben van, Philip. Megyek és átöltözöm.

Sylvia nagyon szerette volna már viszontlátni a bátyját, ezért egyezett bele az utazásba, noha a repülőút cseppet sem lelkesítette.

Bill kikísérte őket a repülőtérre és igyekezett mindkettőt megnyugtatni. - Csak türelem! Rövidesen találkozunk. Biztosan rendbe jön minden.

Sylvia tiszta szívből utálta a repülést. Nem is tudott Billre figyelni. A le- és felszállásnál rosszul lett és egész idő alatt rettenetesen félt. Mikor a gép felszállt, Philip észrevette, hogy a lány elsápad és egész testében remeg. - Rosszul van? - hajolt hozzá aggódva. - Igen. Úgy félek - válaszolt elfúló hangon Sylvia. - Nyugodjon meg, kedves! Nem lesz semmi baj - ölelte át.

Már régen a levegőben volt a gép, de a lány még mindig remegett, most igazán jólesett neki a férfi ölelése. Nem emlékezett rá, mikor aludt el Phil vállán. Arra ébredt, hogy valaki a nevén szólítja.- Sylvia! Megérkeztünk. Jöjjön, elkísérem a bátyjához, ha megbízik bennem. - Igen, köszönöm.

A lány még mindig szédült és sápadt volt, Philip támogatta a taxihoz. - Mondja, hol van a csomagja? - nézett rá a férfi.- Az ügyvédemnél van New Yorkban. Különben sincs sok cuccom, bár néhány dologra már szükségem lenne.- Majd beszélek Jane-nel. Ő biztosan tud ruhát adni magának.

Az út hátralevő részét szótlanul tették meg. Amikor megérkeztek, Jane boldogan borult Philip nyakába, Sylvia pedig Bennyébe.- Csakhogy végre itt vagytok! - sóhajtotta Jane. - Bill telefonált, hogy jöttök, már nagyon vártunk benneteket.

Sylviának nagyon tetszett Jane közvetlensége, s úgy érezte, jó barátnők lehetnének. Ő maga zárkózott volt, de a kedvesség teljesen feloldotta. Rögtön megértette Bennyt, hogy az első látásra beleszeretett ebbe a gyönyörű nőbe. - Azt hiszem - szólalt meg Benny -, most mindenkinek jól fog esni egy kávé.

Kínos csendben ültek a hallban. Sylvia nagyon fáradtnak érezte magát, Philipet iszonyú

37

lelkiismeret-furdalás gyötörte, Benny és Jane teljesen tanácstalan volt. - Jane - szólalt meg halkan Philip -, jó lenne, ha most velem jönnél. Sylviának kellene ruhát hoznod, az ő holmija New Yorkban maradt. Holnap majd visszajössz. Rendben? - Igen, Phil - Jane nagyon csalódott volt. Azt hitte, bátyja nem az ő társaságára vágyik, s kelletlenül indult testvére után.

Benny kérdőn nézett húgára, ám a lány elköszönt és a szobájába ment.

Másnap reggel, mikor Sylvia felébredt, nagyon meglepődött. Philip ült az ágya szélén és a

kezét fogta.- Ne féljen! - hajolt közelebb a férfi. - Nem bírtam aludni, ezért korán átjöttem. Bennynek váratlanul el kellett mennie, ő kért meg, vigyázzak magára. Azt mondta, maga az éjszaka többször is felriadt, sírt és kiabált. Egész éjjel itt ült a szobájában, nem akarta magára hagyni. - És pont magára bízott? - szólt gúnyosan a lány. - Sylvia! Miért kell kínoznia? Benny tud mindent. Reggel elmeséltem neki, mi történt Billnél. És tudja, mit mondott? Ő az én helyemben egyszerűen elfenekelte volna, akár egy gyereket. - Na, szépen vagyunk! Még a saját bátyám is ellenem fordul - duzzogott a lány. - Kérem, menjen ki! Szeretnék felkelni.- Rendben van. Remélem, Jane nemsokára itt lesz, akkor talán nem fog félni tőlem - szólt fojtott hangon a férfi és távozott.

Sylvia lezuhanyozott és felöltözött, majd lement, hogy kávét főzzön. Legnagyobb meglepetésére Philipet a konyhában találta. - Kész a reggeli és a kávé. Jöjjön, Jégvirágkisasszony! - mondta félig gúnyosan, félig tréfásan és hellyel kínálta a lányt.

Sylviának egy hang sem jött ki a torkán. Hirtelen úgy érezte, nagyon éhes, bár nem hitte volna, hogy egy falatot is le bír nyelni a férfi jelenlétében. Igencsak elcsodálkozott, mikor jóízűen enni kezdett. Mintha néhány napja csak koplalt volna.

Reggeli után egész jó hangulata kerekedett.- Nagyon köszönöm a reggelit, maga igazán remek szakács. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan gazdag ember, mint ön, ért a főzéshez. - Volt idő, amikor nem volt más választásom, minthogy megtanuljak egyet-mást. Nem voltam mindig gazdag, tudom mit jelent a szegénység. Kér még kávét?- Igen, köszönöm. - Sylvia - nézett a férfi komolyan a lányra. - Tessék.- Csak azt akartam mondani, hogy…, hogy nagyon köszönöm, amit az áruházért tett és szeretném, ha tudná, hogy én... nos... szóval... én nagyon szeretem magát. Próbálja meg elfelejteni, ami Billnél történt, rettenetesen fáj, hogy így alakult. Kérem, legyen a feleségem! Nem tudok maga nélkül élni. Nem kell most rögtön válaszolnia, gondolja meg, mielőtt visszautasít - hadarta egy szuszra. - Ugyan, Philip - mosolyodott el a lány. - Miből gondolja, hogy visszautasítom? - fogta meg a kezét. A kérés alaposan meglepte, noha nem mutatta. - Megfontolom az ajánlatát. Így rendben? - Igen - nézett hálásan és szeretettel a lány szemébe Philip.

Megszólalt a csengő és megérkezett Jane. - Jó reggelt! Én is kapok kávét? - fordult vidáman a lány bátyja felé. - Hát persze, Jane. Hoztál ruhát Sylviának?- Úgy gondoltam, inkább elcipelem egy áruházba és kifosztjuk az összes osztályt.- Remek ötlet - nevette el magát a férfi -, hogy ez nekem nem jutott az eszembe! Majd én leszek a sofőrötök.

38

- Nagyon kedves vagy, Jane, de nekem...- Nincs ellenvetés! - vágott Sylvia szavába Philip. – Tudom, mit akar mondani - azzal egy borítékot húzott ki a zsebéből és átnyújtotta a lánynak. - Az áruház csekély ajándéka a legcsodálatosabb „kifutófiújának”! - hajolt meg mélyen.

Amikor Sylvia kibontotta a borítékot, megdöbbenésében felkiáltott.- De hisz ez... - …némi kárpótlás - fejezte be a mondatot Philip. - A java még csak ezután jön. És meg ne próbálja visszautasítani, különben megfogadom Benny tanácsát és azt kapja, amit egy szófogadatlan gyerek érdemel. Most pedig indulás!

Philip karonragadta az elképedt Sylviát és kivonszolta szuper kocsijához. Jane hátraült, a férfi pedig a kormány mögé.

Sylvia megbabonázva nézte az ötvenezer dolláros csekket, majd Philipre pillantott, akiből most teljesen eltűnt a feszültség és jókedvűen tréfálkozott. Mint egy álom - gondolta a lány.

Egész délelőtt vásároltak, s ugyancsak elfáradtak, mire hazaérkeztek. Benny elképedve nézte a rengeteg csomagot, amit a kocsiból hordtak be. - Szent ég! Mi folyik itt? Kiraboltátok az összes üzletet? - fordult Philip felé. - Á, csak Sylvia vett néhány apróságot. Még egy csomó dolgot ezután fogunk beszerezni - nevetett a férfi.- De hiszen már most mozdulni sem lehet a tengernyi kacattól - méltatlankodott Benny.- Ne aggódj! Az lesz Sylvia büntetése, hogy ezeket mind egy szálig el kell tüntetnie. Én szívesen segítenék ugyan neki - kacsintott Bennyre Philip -, most azonban el kell mennem, van néhány elintéznivalóm. Sylvia! Kikísérne a kocsihoz? - Igen.

Amikor már az autónál álltak, Philip nagyon komolyan a lány szemébe nézett. - Meghívhatom ma este vacsorára? Keresünk valami jó helyet.- Köszönöm a meghívást, elfogadom. - Hétre itt leszek, kérem öltözzön fel elegánsan! Rendben? - Igyekezni fogok - ígérte a lány. - Akkor jó. - S hirtelen futó csókot lehelt Sylvia ajkára, majd beugrott a kocsiba és elhajtott.

A lány elhűlve nézett utána. - Mintha ez a férfi nem is az lenne, mint akit én eddig ismertem - mondta ki hangosan a gondolatát. - Úgy bizony! Nem olyan félelmetes, mint amilyennek látszik. Bár az igazat megvallva, régen láttam már ilyen jókedvűnek - szólalt meg Jane Sylvia háta mögött. - Gyere, segítek elpakolni.

Amikor megebédeltek, Jane a lányra nézett. - El kell ismernem, remekül főz a bátyád. - Úgy ám! - húzta ki magát nevetve Benny. - Mindig szerettem a konyhában lábatlankodni és így tanultam meg főzni. - Igaz is - nézett rá Sylvia. - Hol az édesanyád? - Elutazott a barátnőjéhez. Sokszor meglátogatja, én pedig olyankor a főzéssel szórakozom.- Hát ez hihetetlen! Még soha nem találkoztam olyan férfival, aki szeret és tud is főzni. Ma pedig kettőt is felfedeztem - nevetett Sylvia. - Ugye ti is jöttök velünk vacsorázni? - fordult a lány a bátyja felé. - Nos, attól tartok, Sylvia, ma nélkülöznöd kell a társaságunkat. Nekünk egészen más programunk van. Igaz, drágám? - nézett sokatmondóan Jane-re a férfi.- Pontosan. És nem hinném, hogy hiányoznánk - helyeselt gyorsan a lány. - Azt hiszem, a bátyám cseppet se örülne, ha veletek mennénk. - Miért nem? - csodálkozott Sylvia. - Semmi ötleted sincs? - szólalt meg Benny. - Az az érzésem, húgocskám, te egy kissé naiv

39

vagy mostanában. Vajon miért akar egy férfi egy nővel kettesben lenni? Ugyan már, Sylvia! Nem tizennyolc vagy, hanem huszonnyolc. Na, ideje készülődnöd! Remélem nem akarod megvárakoztatni Philipet.

13. fejezet

Amikor Sylvia felvette a drága estélyi ruhát és megállt a tükör előtt, azt hitte, rosszul lát. Egy egészen másik nő tekintett vissza rá. Alig tudta elhinni, hogy ő az. Igazat kellett adnia Philipnek, amiért rábeszélte erre a ruhavásárlásra.

Nagyon szeretett volna tetszeni a férfinak, kicsit kifestette magát, majd tett néhány csepp parfümöt magára abból, amit Philiptől kapott és elindult, hogy túlessen Benny és Jane szigorú bírálatán.

Amint belépett a hallba, földbe gyökerezett a lába. Philip ült vele szemben. Nagyszerűen festett jólszabott öltönyében, elegáns ingével. A következő pillanatban már ott is termett mellette és áhítattal nézte a lányt. - Sylvia! Ön egyszerűen elbűvölő! - kiáltotta.

Benny hangosan füttyentett, Jane pedig összecsapta a kezét meglepetésében. - Hű, de szép vagy! - mondták egyszerre. - Azért nem kell túlozni - mosolyodott el Sylvia.- Ne szerénykedjen - szólt rá Philip. - Ma minden férfit megöl az irigység, ön lesz a legszebb nő - azzal belekarolt és kivezette a házból.

Amint beszálltak a kocsiba, Philip egészen közel hajolt a lányhoz és tettetett komolysággal megszólalt. - Vigyázzon, mert rettenetesen féltékeny természetű vagyok! - fogta meg a kezét. - De azért nagyon büszke is, hogy ilyen csodálatos nővel mutatkozhatok - fűzte hozzá és átölelte Sylviát.

Amikor beléptek az étterembe, Philip megelégedéssel nyugtázta, hogy minden férfi a lányt bámulja. Boldogan kísérte az asztalukhoz és mosolyogva figyelte Sylviát, akin látszott, mennyire zavarban van. - Ugye megmondtam - kacsintott rá a férfi. - Mindenkit elvarázsolt.

A fejedelmi vacsora után táncolni mentek. Philip igazán jó táncpartnernek bizonyult, már éjfél is elmúlt, mikor elhagyták a termet. - Sylvia - fogta meg a kezét a férfi. - Eljön hozzám? - Igen. - Biztos benne? Már nem fél tőlem? - Nem, Philip, már nem. - Akkor indulhatunk!

A következő meglepetés akkor érte a lányt, mikor a férfi egy csodálatos ház előtt állt meg. Philip udvariasan kisegítette az autóból és bevezette a házba. Sylvia nem gondolta, hogy a férfi, akit szeret, ilyen gazdag. A szédülés kerülgette a pazar berendezéstől Bennynek is csupa luxus volt a háza, de ez minden képzeletét felülmúlta.

Philip bekapcsolta a magnót, s a rejtett hangfalakból andalító zene csendült fel, majd pezsgőt bontott. - Igyunk arra, hogy végre itt láthatom, Sylvia! El sem tudja képzelni, milyen régóta várok erre.

Aztán felkérte a lányt és szorosan egymáshoz simulva táncoltak. - Mondja, Philip! Nem fél Jane itt egyedül ebben a házban?

40

- Jane? Ő nem lakik itt. Neki van saját háza, nem messze innen. Majd holnap megmutatom. - Nahát, micsoda luxus! - kiáltott fel a lány hirtelen. - Ne haragudjon, Philip, de ez nekem új. Azt hiszem, nem az én világon. - Kérem, ne beszéljen így! Ez itt mind csak magára vár. Az ég szerelmére, egyetlen szavába kerül! Egy igenbe, hogy a feleségem lesz.

A férfi, elengedte a lányt és szinte szomorúan nézte. - Drága Sylvia! Maga nélkül, itt minden rideg és hiábavaló. Egyetlen vágyam, hogy önt mindig itt lássam. Eleget voltam egyedül, feleséget és családot szeretnék. Magát. Tudok várni és lassanként ezt a világot is megszokná. Bízzon bennem! Engedje, hogy szeressem! Tudom, milyen nehéz élete volt. Ön már bizonyított és én szeretném boldoggá tenni. Legfőbb vágyam, hogy ezután könnyebben éljen, s mindig örülni lássam.

Leültek és ittak egy korty pezsgőt, s a lány érezte, kezd a fejébe szállni az ital. Philip odahajolt hozzá és átkarolta. Először gyengéden, majd egyre hevesebben csókolta. Szinte suttogva szólalt meg. - Szeret egy kicsit? - Igen - suttogta Sylvia -, egy kicsit igen. - Majd elfelejtettem - nyúlt a zsebébe a férfi. - Ez még az öné - azzal elővett egy dobozt és felé nyújtotta.

Mikor a lány megpillantotta a tartalmát, elpityeredett. - A gyűrűm! Anyám gyűrűje! - Igen. Már nagyon régen vissza akartam adni, de maga nem volt hajlandó elárulni, mit adott el az áruháznak. Rögtön sejtettem, hogy családi ékszer és azt is, milyen sokat ér. Akkor is nálam volt, amikor segítettem a költözködésben. Emlékszik? Meg is kérdeztem, hogy hol találkoztunk, mert nagyon ismerősnek tűnt. Visszaadtam volna, ha őszinte hozzám. Sajnos, tényleg olyan, mint egy jégvirág, gyönyörű, de bűvös és rideg, folyton kisiklik a kezem közül. - Ó, Phil! Nagyon köszönöm. Örök hálával tartozom önnek - borult zokogva a férfi nyakába.

Philip hagyta, hadd sírjon. Tudta, most sok keserűség tört fel belőle. Legalább megnyugszik. Valahol azt olvasta, a sírás egészséges és tán még szépít is. Aztán óvatosan felemelte a lányt, s a karjaiban vitte fel a hálószobába.

Amikor ki akart menni, Sylvia utána szólt. - Kérem, Phil, ne menjen el!

A férfi visszafordult, újra átölelte, majd gyengéden megcsókolta. Érezte, miként önti el a forróság, alig tudott vágyán uralkodni. Most még nem lehet - hajtogatta magában. Ott maradt, vigasztalta a lányt, míg az el nem aludt.

Aztán hanyatt fektette és elkezdte vetkőztetni. Sietve ráadta egyik pizsamáját, majd ő is levetkőzött. Épp a pizsamanadrágját vette fel, mikor Sylvia felsírt. Philip azonnal ott termett, átölte, nyugtatgatta. Rögtön tudta, nem hagyhatja magára, ha rémálmok gyötrik.

A lány szorosan hozzásimult, s a férfi, bár remegett a vágytól, nem tiltakozott. Érezte, hogy Sylvia milyen nagyon kívánja a szeretetet. Aztán elnyomta az álom.

Reggel, mikor felébredt, a lány még mindig a melléhez simulva pihent. Philipnek nagyon morcos hangulata volt a kielégületlen vággyal teli éjszaka után, s elhatározta, lemegy kávét főzni. Szerette volna, ha testük minél távolabbra kerül egymástól.

Óvatosan mozdult meg, ám Sylvia így is felébredt. Álmosan nézett körül, látszott rajta, semmire sem emlékszik. Aztán pánik ült ki az arcára és kétségbeesve kérdezte.- Mi történt? Hogy kerül ide az ágyamba?

Philip igyekezett úrrá lenni dühén és fojtott hangon így szólt: - Nem, történt semmi. Maga az éjszaka elaludt, de felriadt és sírt. Próbáltam megvigasztalni, s végül mindkettőnket elnyomott az álom. Ennyi. - És hogy került rám ez a pizsama? - Én öltöztettem át. Mégsem hagyhattam, hogy estélyi ruhában aludjon. Nemhogy

41

megköszönné!- Úgy! - kiabált most már a lány. - Maga levetkőztetett, itt aludt velem és még azt meri állítani, nem történt semmi. - Igen. Sajnálom, ha nem hisz nekem. Biztosíthatom azonban, sohasem használtam ki mások kiszolgáltatottságát. Most pedig lemegyek és főzök egy kávét. Nagyon fáj a fejem és nem látom értelmét, hogy ezt a vitát tovább folytassuk. Nem fogom bizonygatni az ártatlanságo-mat, maga úgyis mindig a legrosszabbat feltételezi rólam. Öltözzön fel hazaviszem!

Sylvia tanácstalanul feküdt vissza az ágyba, lázasan igyekezett visszaidézni az elmúlt éjszaka részleteit. Hiába, túl sokat ivott. Lassanként azonban eszébe jutott minden, majd tekintete a kezére esett. - Ó, a gyűrű - sóhajtotta. – Ezt is Philipnek köszönhetem. Bizonyára csakugyan igazságtalan voltam vele. - Elhatározta, bocsánatot kér a férfitól.

Ám amikor belépett a hallba, Philip rárivallt. - Igyekezzen már, dolgom van! Itt a kávéja, igya meg és gyerünk!

A lányt annyira megdöbbentette a férfi udvariatlansága, hogy teljesen megfeledkezett eredeti szándékáról. Felébredt a büszkesége, s már ismét a régi volt. - Rendben van, máris indulhatunk. Nem kell a kávéja.

Szó nélkül hagyták el a pompás házat és beszálltak az autóba. Philip szemlátomást nagyon ingerült volt. Vadul indított, rá sem nézett a nőre, mintha az ott sem lett volna. Amikor Benny házához értek, a férfi leállította a motort és a lányhoz fordult. - Hát ez csakugyan nem a maga világa. És én sem vagyok az. Semmi értelme nem lenne a házasságunknak, hiszen egy csepp bizalma sincs irántam. Bár tulajdonképpen nem értem. Az, hogy az éjszaka nem történt semmi, nem elsősorban magán múlott. Őrülten kívántam, ember-feletti erőmbe került, hogy leküzdjem, ezt elhiheti. De maga is vágyott rám! Ne is tagadja, nem tud becsapni, éreztem a szenvedélyt, nagyon is kölcsönös volt. Éppen ezért nem tudom felfogni, miért lett volna olyan nagy baj, ha ez a szerelem végre beteljesül. Ezt én nem értem és soha nem is fogom. Örülök, hogy sikerült józannak maradnom, mert a lelkiismeretem tiszta, még ha maga, nem is hisz nekem. Jobb, ha tudja, nem szoktam hazudni. Nagyon távol állunk egymástól, ezért kérem, felejtse el az ajánlatomat! Úgy tűnik, mégiscsak tévedtem, nem illünk egymáshoz és mindketten boldogtalanok lennénk. Ígérem, olyan ajánlólevelet kap tőlem, hogy nem lesz nehéz állást kapnia. Kívánom, találja meg azt a férfit, akiben bízni tud, noha az az érzésem, hogy ön, kisasszony, alkalmatlan a szerelemre. Sok szerencsét!

Philip hátradőlt az ülésen, s még az ajtót sem nyitotta ki a lánynak. Sylvia remegve szállt ki az autóból, a férfi pedig őrült iramban elhúzott.

Benny és Jane értetlenül bámultak rá. - Mi történt már megint? – nézett szemrehányóan húgára a férfi - Hát soha nem lesz vége? Az isten szerelmére, miért kínozzátok egymást? - Hagyj békén! - kiáltott a lány elkeseredetten és felrohant a szobájába. Zokogva borult az ágyra, de Jane nem hagyta annyiban. - Mondd el, mi történt! Neked is könnyebb lesz. - Minden olyan szépen indult - szipogta a lány. - Aztán egy félreértés miatt tönkretettem mindent. Én tényleg alkalmatlan vagyok a szerelemre. Ó, Jane! Ti olyan gazdagok vagytok, nekem viszont semmim sincs. Nem vagyok én elég előkelő. Philip számára, nem tudnék megfelelni az elvárásainak. A bátyád nagyon hamar csalódna bennem, s ezt én nem tudnám elviselni. Lehet, később azt mondaná, csak a pénz miatt... - De Sylvia! - kiáltotta a lány felháborodva. - Philipet soha nem a pénz érdekelte és mi sem voltunk mindig gazdagok. Csak a szüleink miatt igyekezett visszaszerezni a vagyont. Nagyon el voltak keseredve, mikor a csőd szélére kerültek. Philip megesküdött, hogy megmenti a jó hírünket, ezért dolgozott, s mondott le sok mindenről. És különben is. Úgy tudom, te már akkor is szeretted, amikor még nem tudtad, hogy gazdag. Ezt ő is tudja, tehát soha nem

42

vádolna azzal, hogy a pénze miatt mentél hozzá feleségül. Egyébként sem szereti a gazdag nőket, túl beképzeltnek és többnyire butának tartja őket. Egyszerű és becsületes lányra vágyott, s te voltál az, akiben megtalálta azt, akit keresett. Miért ne lennétek boldogok?!- Már késő, Jane. A bátyád nem akar engem és én vagyok a hibás. Tudom, hogy nagyon megbántottam. Bocsánatot akartam kérni, ám ő nem hagyta, mereven elutasított. Közölte, felejtsem el a házassági ajánlatát, már biztosan nem is szeret. Olyan durva volt velem, persze lehet, hogy megérdemeltem. - Jellemző! Sajnos Philipnek kissé nyers a modora, ha úgy érzi, igazságtalanság érte, de hidd el, szeret téged. Beszélek vele, valószínűleg ő is rettenetesen érzi magát. - Nem, Jane, semmi értelme erőltetni. Igaza van, biztosan nem lennénk boldogok. Közöttünk már túlságosan is sok kellemetlen dolog történt. Jobb, ha elfelejtjük egymást. - Hát ez őrület! - kiáltotta Jane. - Semmi baj - próbált mosolyogni Sylvia. - Visszamegyek New Yorkba és dolgozni fogok. Philipre pedig megpróbálok nem gondolni. - Rendben van - szólalt meg Benny a háta mögött. - De megígéred, ugye, hogy nem csinálsz több őrültséget? - Igen. Dolgozni akarok, addig sem lesz időm Philipre gondolni. Szeretném visszaszerezni az önbizalmamat, legalábbis valamennyire - sóhajtotta a lány és átölelte a bátyját. - A férfiakat pedig nagy ívben kerülöm. Elegem van a csalódásokból! Úgy tűnik, egyedül kell leélnem az életemet. Talán jobb is, mint egy rossz házasság. Szívből kívánom nektek, hogy ti boldogok legyetek!

14. fejezet

Sylvia már két hónapja egy elegáns autószalonban dolgozott. Philip csakugyan elsőosztályú ajánlólevelet adott neki, a lány meglehetett elégedve. Remek fizetése volt és sikerült egy szép lakást is találnia. Sokkal jobban érezte magát, ám a férfit nem tudta elfelejteni.

Rengeteget gondolt rá, jóllehet azóta nem találkoztak és semmit nem hallott róla. Benny sem említette soha.

Sylvia időnként mégis csaknem elviselhetetlen vágyat érzett, hogy láthassa a férfit. Számtalanszor álmodta, hogy Phil a karjaiban tartja és szenvedélyesen csókolóznak. Ilyenkor aztán még borzalmasabban érezte magát, mégsem mert tenni semmit. Aztán egyik nap levelet kapott a bátyjától.

Drága Sylvia!

Jane-nel úgy döntöttünk, összeházasodunk. Remélem, eljössz az esküvőnkre, melyre nagyon várunk! Néhány napja Bill volt nálunk, s elmondta, milyen jól érzed magad az új helyeden. Nyugodtabb lettél és kiegyensúlyozottabb. Örülök, hogy rendeződtek a dolgaid, bár tudod, én minek örülnék a legjobban. Sajnos ebbe nem szólhatok bele és nem is akarok. Egyébként nem hiszem, hogy Phil eljön, mert üzleti úton van, s nem biztos, hogy addigra haza tud jönni. Gondolom, így semmi akadálya annak, hogy itt legyél.

Nagyon sokat gondolok rád, alig várom, hogy viszontlássalak!

43

Szeretettel ölel:

Benny

A lány, noha örült a levélnek, mégis csalódott volt. Nagyon vágyott rá, hogy találkozhasson Philippel, még mindig szerette.

Szabadságot kért és elhatározta, meglepi magát egy szép ruhával a bátyja esküvőjére. Megvette az ajándékokat is és egy héttel a nagy nap előtt megérkezett San Franciscoba. Már nagy volt a készülödés, de Sylvia igen nyugtalan volt.

Benny még aznap este elárulta neki, hogy nem várhatnak tovább: Jane gyermeket vár. A férfi annyira boldog volt, hogy képtelen volt másra figyelni. - Természetesen te leszel a keresztanyja - fogta meg a húga kezét, aki alig tudta megdöbbenését leplezni.

Ettől kezdve Sylvia nagyon boldogtalan volt. Másnap elkérte Benny kocsiját, hogy néhány apróságot vegyen a városban. Amikor visszafelé tartott, ellenállhatatlan vágy kerítette hatalmába. Hirtelen úgy döntött, megkeresi Philip házát. Sokkal könnyebben megtalálta, mint hitte. Lassan hajtott el a gyönyörű épület előtt, ám az nagyon kihaltnak látszott.- Tényleg nincs itthon - sóhajtotta keserűen. Aztán hirtelen kitört belőle a zokogás és vadul gázt adott. Őrült iramban hajtott be az út-kereszteződésbe, így későn vette észre, a jobbról érkező autót. Rálépett a fékre, majd ráborult a kormányra.

A következő pillanatban valaki feltépte az ajtót és óvatosan kiemelte a kocsiból. Hirtelen Philip arcát látta maga előtt, s még átvillant az agyán, hogy tán képzelődik, aztán elveszítette az eszméletét.

Röviddel később a kórházi ágyon tért magához. Egy fehér köpenyes orvos állt előtte és szigorúan méregette.- Na végre! Önnek igazán nagy szerencséje volt, kisasszony. Megúszta néhány karcolással és enyhe agyrázkódással. Jobb, ha tudja, rosszabbul is végződhetett volna. Ha az a férfi gyorsabban hajt, akkor most nem a mi, hanem az angyalok vendégszeretetét élvezné. Pár nap múlva hazamehet, de még pihennie kell. Most pedig magára hagyom, mert látogatója van. - Kicsoda? - nézett rá Sylvia. - A megmentője - azzal sarkon fordult és zord képpel távozott. - Nem valami kedves - állapította meg a lány.

Amikor Philip belépett, a nő azt hitte, álmodik. A férfi tekintete csupa aggodalom volt, gondterhelten ült le az ágy szélére.Csak nézte Sylviát' és alig tudott megszólalni. - Jobban van, kedves? - kérdezte elgyötörten.- Igen, Phil és ezt csakis önnek köszönhetem. - Hála Istennek! - sóhajtotta a férfi megkönnyebbülten. - El sem tudja képzelni, mennyire aggódtam magáért. - Ha gyorsabban ment volna, akkor most... - Ne is folytassa, Sylvia! - fogta meg a kezét Philip. - Egyáltalán, hogy kerül ide? Benny azt mondta, nem lesz itt az esküvőn. - Igen, valóban így volt. De látni akartam magát, ezért határoztam el, hogy hazajövök. Tegnap este érkeztem és ma reggel éppen akkor értem Benny házához, mikor ön elindult. Képtelen voltam lebeszélni magam arról, hogy ne kövessem. Mindig a nyomában voltam, ám attól féltem, észrevesz. Amint visszafelé jött, egy kicsit lemaradtam. Nagyon meglepődtem, hogy nem áll a kocsi Bennyék előtt. Fogalmam sem volt, hová tűnhetett, de aztán támadt egy

44

ötletem. A legrövidebb úton mentem haza, s épp, amikor be akartam kanyarodni, pillantottam meg magát az útkereszteződésben. Elrántottam a kormányt és fékeztem. Még szerencse, hogy a másik irányból nem jött senki.

A férfi mélyen a lány szemébe nézett. - Mit keresett arra, Sylvia? - kérdezte és lélegzetvisszafojtva várta a választ. Reménykedett, hogy azt hallja, amit szeretne, s akkor van még remény kettőjüknek. - Én csak... - a nő nem folytatta, lázasan törte a fejét, mit is mondhatna. - Nos?

A lány az ajkába harapott.- Szóval... az igazat megvallva... látni akartam a házát - nyögte ki végül. - Csak a házamat? - hajolt egész közel Philip.- Igen... azazhogy... nemcsak azt. Magát is. Nagyon csalódott voltam, mikor megtudtam, nem lesz itt az esküvőn. Nem akartam elhinni.- És majdnem az életébe került. - Bocsásson meg, nem állt szándékomban bajt okozni.- Ugyan! Már megint félreértett. Mi lenne, ha végre őszintén beszélnénk? Hát nem érti? Azt hittem, megőrülök, mikor összeesett, attól féltem, komoly sérülés érte.- Ennyire aggódott értem? - Nagyon! - Dehát miért? Hiszen... - Na mégis, mit gondol? Az ördögbe is, ilyen nehéz a felfogása?!- Ne feledje, agyrázkódásom van - emlékeztette tréfásan a lány. - Ide hallgasson, Sylvia Blake! - vett egy nagy levegőt a férfi. – Az az érzésem, nagyon súlyos lehet az agysérülése, így aztán természetesen semmi ötlete nincs, miért féltettem annyira. Igaz? - Úgy bizony! - helyeselt huncutul Sylvia. - Tényleg nem értem, s örülnék, ha felvilágosítana Mr. Simmons - kuncogott. - Na, ebből elég - vágott szigorú képet a férfi. - Szeretem magát, remélem most már világos! - Aha, dereng valami... - Ó, maga borzalmas nőszemély! Tetteti az ártatlant, s közben remekül mulat rajtam. Na várjon csak! Vegye tudomásul, soha többet nem szabadul meg tőlem! Nem engedem, hogy még egyszer baj érje. Megértett? Két nap múlva kiengedik és hozzám fog költözni! Vigyázni fogok magára és ápolni fogom. Előre közlöm, rémesen szigorú leszek. Természetesen az esküvőn ott leszünk, de csak néhány órára, azután irány az ágy, pihenni fog. Nem tűrök cseppnyi ellentmondást sem! Különben is, Bennyék nászútra mennek, nem maradhat egyedül a házban . - De Philip! Ezt nem gondolhatja komolyan. És mi lesz az üzleti úttal? - Pokolba vele! Eleget foglalkoztam már az üzlettel, legfőbb ideje, hogy a magánéletemmel is törődjek. Ez pedig maga nélkül lehetetlen. Biztos vagyok benne, végre sikerül békét kötnünk, méghozzá egy egész életre. Sylvia! Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy bízzon bennem és fogadjon szót! Mert ha nem, istenemre a térdemre fektetem és elverem, mint egy rossz gyereket. A maga helye mellettem van.

Miközben szigorúan beszélt, a szája szegletében csibészes mosoly bújkált. Sylviát teljesen megbabonázta ezzel, s képtelen volt már ellentmondani. Igen - állapította meg magában. Az én helyem csakugyan mellette van. - Most pedig aludjon jól, holnap ismét találkozunk - ölelte át a lányt és gyengéden megcsókolta. - Nagyon szeretem, s még egyszer nem csúszik ki a kezem közül, Jégvirág-kisasszony. Jó éjszakát! - Philip? - Igen?

45

- Ígérem, mindenben szót fogadok és... és én is szeretem magát. Nagyon megbántam, hogy a múltkor megsértettem. Már nem haragszik rám? - Nem, kedves. Felejtse el! - azzal búcsút intett a lánynak.

15. fejezet

Két nappal később Sylvia beköltözött Philip házába. A meglepetéstől tátva maradt a szája. Mindent virág borított a hálószoba pedig lélegzetelállítóan gyönyörű volt. A függöny, az ágyterítő halványkék színben pompázott, még az ágyra készített leheletkönnyű hálóing és köntös is kék volt. Az éjjeliszekrényen hatalmas virágcsokor, a másikon magnó, melyből kellemes, halk zene szólt, s az összhatás egyenesen lenyűgöző volt. Teljesen ráillett a helyiségre a "kék szoba" elnevezés.

Philip a lányra nézett és azt kérdezte. - Tetszik? - Ó, Istenem! Hogy lehet ilyet kérdezni? Csodálatos! Nem is találok rá szavakat. Itt igazán boldogan beteg az ember. - Ennek örülök. Most pedig öltözzön át, megebédelünk és azonnal lefekszik. Pihennie kell, mert különben nem engedem el az esküvőre - jelentette ki a férfi szigorúan. - Igenis! - hajolt meg a lány. - No azért - mosolyodott el Philip és átölelte.

A következő napokban a lánynak más dolga nem volt, minthogy élvezze a remek kiszolgálást és pihenjen. A férfi állandóan körülötte sürgölődött és minden óhaját leste. Sokszor órákon át megbabonázva nézte Sylviát, simogatta a kezét, dédelgette, babusgatta.

A szakácsnő pedig finomabbnál finomabb ételekkel kedveskedett a lánynak.- Ennie kell, kedveském, mert nagyon sovány. Különben hogyan erősödne meg? Mr. Simmons azt mondta, rövidesen összeházasodnak. Akkor viszont minél előbb össze kell szednie magát - mondogatta a termetes asszonyság, a férfi meg buzgón helyeselt.

Aztán elérkezett Bennyék esküvőjének a napja. A lány már reggel át akart menni, ám Philip nem engedte. - Jaj, de szívtelen! Már igazán semmi bajom - erősködött Sylvia, de mindhiába könyörgött, a férfi hajthatatlan maradt. Még egy „verést” is kilátásba helyezett, ha a lány nem hajlandó szót fogadni.

Sylvia hízelgett, majd duzzogott, aztán dühös volt, ám a férfi csak nevetett. - Ez a büntetés - mondta tettetett komolysággal.- Dehát miért? Hiszen szófogadó voltam - méltatlankodott a lány. - Azért, mert eredetileg azt terveztük, hogy kettős esküvőt tartunk. A kisasszony ezt megakadályozta azzal a makacs természetével, ezért most csak akkor megyünk át, ha megkezdődik az ünnepség. Ha nem lett volna olyan csökönyös, most mi is ott tartanánk, mint ők. Vegye tudomásul, én minél előbb apa szeretnék lenni, nemcsak keresztapa. Most pedig, hogy lássa, kivel van dolga, hajlandó vagyok megengedni, hogy készülődjön. Íme a ruhája! - És egy lélegzetelállító ruhakölteményt varázsolt a lány elé.

46

- De hiszen én már vettem… - Csitt! Ezt viszont én vettem és ezt szeretném magán látni. Vita nincs! - szólt ellentmondást nem tűrően, azzal elhagyta a szobát.

Benny és Jane gyönyörűen festettek. A lánynak álomszép volt a ruhája, mindenki őt csodálta. - De szép pár vagytok! - kiáltott elismerően Sylvia. - Mi is azok lehetnénk - szólalt meg az ismerős hang a háta mögött. - Sylvia! - nézett rá komolyan a férfi. - Mi lenne, ha ma este bejelentenénk az eljegyzésünket? Ha már az esküvőről lemaradtunk... - Ugye tréfál? - nézett rá elképedve a lány. - Eszemben sincs. - Igazán jól meggondolta? - A legnagyobb mértékben - bólintott a férfi. - Hát ez igazán csodálatos! - ujjongott Jane. - Valóban remek ötlet - helyeselt Benny. - Éppen itt az ideje, hogy rendbe tegyétek a dolgaitokat. Már attól féltem, nem lesz belőletek semmi. Pedig tudom, hogy szeretitek egymást, úgyhogy az ötletet megvalósítjuk, még mielőtt megint valami félreértés történik. Vacsoránál, Phil, megteheted a bejelentést. - És én? Engem senki sem kérdez? - háborgott Sylvia. - De nem ám! - ölelte át Philip. - Neked drágám csak az a dolgod, hogy szót fogadj! Különben tudod, mi vár rád?! - Ki fogok kapni - húzta el a száját durcásan a lány. - Nagyon helyes, Phil! Így kell ezt csinálni - nevetett Benny. - Igazán remek pár lesztek, gondolom nemigen fogtok unatkozni. Azt azért remélem, hogy az esküvővel megvártok bennünket. - Természetesen. Addig ugyanis még meg kell erősödnie Sylviának, no és még egy kicsit nevelnem is kell rajta. Nemde? - kacsintott Bennyre a férfi. - Szép kis összeesküvés! Itt már mindenki ellenem van? - siránkozott a lány. - De még mennyire! Csakis rosszat akarunk neked, drágám - nevetett Philip ravaszul - Rémes büntetés lesz engem állandóan elviselned. Megmondtam. Még egyszer nem szabadulsz meg tőlem! Vacsora közben Philip bejelentette az eljegyzést és egy briliánsgyűrűt húzott a megilletődött lány ujjára. - Philip - nyögte elfúló hangon. - Olyan ez, mintha álmodnék. - Nem, szerelmem. Ez a valóság, bár én is alig hiszem, annyi gyötrelmes nap után.

Aztán elkezdődött a tánc. A férfi felkérte Sylviát és összebújva táncoltak. Szorosan ölelte a meghatottságtól könnyező nőt, mintha soha többé nem akarná elengedni.

Később Philip a húgát is megtáncoltatta, addig Benny a testvérével beszélgetett. - Nem is tudod, mennyire örülök, hogy végre kibékültetek. Remélem, most már csakugyan rendben lesz minden. Boldog vagy, Sylvia? - Kimondhatatlanul. Még most is hihetetlen ez az egész. Nagyon szégyenlem magam, amiért olyan igazságtalan voltam Philippel.

Ebben a pillanatban lépett a férfi melléjük és a lányhoz fordult. - Ideje mennünk! Pihenned kell, már biztosan elfáradtál.

Elbúcsúztak az ifjú pártól és hazamentek. A lakásban Philip felkapta Sylviát és a karjaiban vitte a hálószobába. - Igaz ugyan, hogy még nem volt meg az esküvőnk, de mától kezdve melletted alszom. Úgy jobban szemmel tarthatlak! Meg aztán már nem bírnék ki még egy éjszakát nélküled - és

47

elkezdte vetkőztetni a lányt. - Ugye te is akarod? - suttogta. - Akarom, Phil! Nagyon szeretlek - sóhajtotta bódultan a lány, s megrészegülten adta át magát a férfi csókjainak. Mikor már mindketten úgy érezték, hogy elviselhetetlen vágy ég bennük, testük oly szorosan egybeolvadt, mintha soha többé nem akarnának szétválni. A betel-jesüléstől kimerülve aludtak el, de még álmukban is szorosan ölelték egymást

Amikor Sylvia felébredt, Philip ott feküdt mellette és csillogó szemmel nézte. - Jó reggelt, szerelmem! Jól aludtál? - Igen, Phil. És csodálatos volt az éjszaka - simított végig a férfi testén a lány, majd a fülébe súgta. - Nem akarod megismételni? - Te, te boszorkányos nőszemély! Teljesen megőrjítesz! Már régóta boldogok lehetnénk, ha... - Ne is folytasd! Igazad van - szólt bűnbánóan Sylvia. - Inkább valami mást csináljunk - bújt a férfihoz szorosan. - Várj még! Szeretném, ha tudnád - csókolta meg a lányt Philip -, hat hét múlva megtartjuk az esküvőt. Addigra Jane-ék is hazaérnek és mindent el tudunk intézni. Ugye szereti a gyerekeket, Miss Blake? - nézett komolyan a lányra. - Nagyon! - Ajánlom is! Remélem, rövidesen én is eldicsekedhetek azzal, hogy apa leszek. Tudod, már igazán nem vagyok túl fiatal, nem várhatok éveket. - Igen, értem én, de… - De? Te még nem akarod? - kérdezte a férfi aggodalmasan. - Hát... - húzta el a száját Sylvia - akarom én, csak hát... - Szent ég, mondd már! - sürgette Phil. - Van valami akadálya? - Van – bólintott a lány és közben remekül mulatott.- Mi az? Az ég szerelmére, ne kínozz! - Nos hát, akarom én, ám azért tennünk is kéne valamit. Nem gondolod? - kuncogott Sylvia. - Nahát! Persze, persze! Csak már nem is emlékszem, hogy pontosan mit is - kacsintott hamiskásan, Philip, majd igyekezett nagyon komoly arccal folytatni. - Tudod, olyan régóta önmegtartóztatásra ítéltél, hogy fogalmam sincs, miről van szó. - Majd én segítek egy kicsit, hogy eszedbe jusson - kezdte simogatni Sylvia. - Ó, te szörnyeteg! Ezért most megfizetsz! Tudod te, milyen régóta vágyom rád? Mióta megláttalak dühtől kipirult arccal Benny házában. De most már aztán vedd le rólam a kezed, mert megfeledkezem a jólneveltségemről. Az emlékeztetés remekül sikerült, drága hölgyem. Rémlik már, mi is az első lépés - suttogta és szenvedélyesen csókolni kezdte a boldogságtól ragyogó lányt, s önfeledten merültek el egymás testének tanulmányozásában... - Mrs. Simmons? - szólalt meg jóval később a férfi.- Igen, uram! - nézett rá a lány ravaszul.- Azért mégiscsak megtanultál udvarolni! Méghozzá nekem - húzta ki magát büszkén Philip. - Úgy tűnik hatásos a nevelésem. Mire Benny hazajön, nem ismer a húgára - nevetett. - Felháborító! Ezt kikérem magamnak! Nem vagyok már gyerek és ön igazán lehetetlen alak, Mr. Simmons. Azt hiszem, még meggondolom, feleségül menjek-e uraságodhoz! Lehet, hogy mégiscsak visszautasítalak. - Azt próbáld meg! Meglátod, mit kapsz tőlem! - El tudom képzelni - fintorodott el a lány. Philip pedig szó nélkül hasra fordította a tiltakozó Sylviát, és nyomatékosan tudtára adta, mi jár a szófogadatlanságáért.

Vége

48

49