Cseke Gábor

az ítélet születése

versek

borító: árkossy istván

dacia könyvkiadókolozsvár-napoca

1983

2

tartalom

Ballada a reményhez (Szőcs István)úgy is mint páncélvonatröpcék

futótűztörténelmi avarbanmint svájci óraigen

szolgálatteleobjektíva kérdés születésemintha most látnádhát kinek beszélekrekviemátmenetívfények

álomfordított csillaghullástitkos repülőtértengerifűvallomáskérdés telepi fiúkhoz

behúzott nyakkal jólneveltencsontkeménnyé haptákbanimperatívuszokószerensoha fegyelmezettebb csapatotpártás szivárvány

(ajánlás – 1)(sívó havon)(állomások)(régi reggelek)(igazodás)(pasztell)(millió szobrot)(fültépő menetben)(járőr)(történelmi kövek)(furcsa)(mintha vizet)(derengő áhítat)(hosszú séta)(mi történt időközben)(eresz alatt)(vízió)(vendégség)

(jel)(a vers háza előtt)(győzelmi mars)(nyomról nyomra)(a remény lombja)(cinkosság)(éljen soká)(fogytán)(emlék)(ballada a reményhez)(ajánlás – 2)

plein airfejleményekszabad szárnyak

árkádsorban miként a döbbent léghajósmiért van a kulcskit elsodor

kabátom szárnyama remény születésecsaláda játék folytatásahordalék

utószezonhét életaltatóórák kérdésemár csak a hullámokhordalék

összetorlódott pillanatpedig szél orgonáláfonyaéréskor 1500 méter magasságbansárgán virítóalul és felülderes hajnalmementóemléka csattogó fagy késeiszívemben vonatoktóduló süketségaz ítélet születésegyászjelentésekdobszólótechnológiai jelentés az ércelőkészítésbenelért sikerekről

3

Ballada a reményhez

Az ítélet születése, ez a Cseke Gábor új verseskötetének a címe – kötetnek nyolcadik, verses-kötetnek negyedik – elég komor cím, fatalista látásra vall, az van ugyanis benne, hogy azítéletet nem hozzák, az ítélet magától lesz, magukból a dolgokból áll elő, enyhítő körülmény-nek tehát a lehetősége sem merülhet fel, az ítélet, az ítéletek, a dolgoknak, a világ meneténeka végső következményei eleve elrendelésszerűek; abból a körülményből fakadnak, hogyminden alá van vetve a változásnak, az idő eleve tartalmazza minden születőnek a végét, –ehhez képest nem indokolatlan a kötetről szóló elmélkedés fölé egy olyan versnek a címétírni, amely még a tartalomjegyzékben sem szerepel?

A Ballada a reményhez ugyanis a kötetben egy nagyobb verssorozat – Pártás szivárvány –egyik részlete csak, de a költő, vagy a könyv szerkesztője, e részlet zárórészletét a könyvhátára is kinyomtatta, amikor becsukja az ember a kötetet, még egyszer ezt olvashatja: „jutnéha egy fekete lap / de keverd csak a kártyát / az idő úgyis elhalad / de akik élnek állják /múló örvényt kavar a szél a hóban / tartsunk ki együtt rosszban jóban // jó lenne ha a béke ésaz ég / összesimulnának nagy testvériségben / leköszön lassan minden év / de készületlenülsoha ne érjen / szembenézve a múlttal s ami még lesz / szabad az út a látható reményhez.” Azidő úgyis elhalad, mondja a költő, s ebben meg az van, hogy az idő így is – úgy is elhalad; hameg így is – úgy is elhalad, akkor az embernek úgy kell róla tudomást vennie, hogy az ellen-kezőjére készül fel, mintha az idő akármelyik pillanata meg is állhatna, azért kell vigyáznia ahalandónak, mert így akármelyik mozdulata, gesztusa, kifejezése örökkévalóvá merevülhet;bár a korrigálás lehetősége ugyan mindég megvan az Időben, de megvan a korrigálhatatlan-ságé is: az ítélet akármelyik pillanatban megszülethet.

A költő nem a kősziklák elporladásától fél, nem attól, hogy a sivatag futóhomokja gúláinkatlassan elássa: ő, aki így beszél magáról, hogy „hajnalonta bakancsban munkaruhában védő-sisakkal meg minden egyéb előírt kellékkel fölszerelten leereszkedem önmagamba”: a tudatátés az érzéseit, az érzelmeit, érzületeit félti a megkopástól, bepiszkolódástól. A költő legérzé-kenyebb szerve a lelkiismerete – a lelkiismeret pedig az időhozta gépies ismétlődések sivata-gában elveszti az érzékenységét; a költő alászáll a lélek feldúcolt tárnáiba... nap mint napellenőrizni, hogy „ma sem temetett be a támok mellől könnyen kipergő szitáló közöny”...

A legnagyobb emberi katasztrófa az érzéketlenség. Az érzéketlenség élettani értelemben ismaga a halál, de a léleknek már előbb a halála. Cseke Gábor, mint nemzedékéből még annyian, alelkiismeretet tekinti a legfontosabb költői képességének. A költő ajándékozhat szép szavakatés szellemes kifejezéseket kortársainak, de csak „úgy, ráadásul” ... amivel feltétlen tartozikneki, az a mindég működő lelkiismerete. Természetesen ebből csakis egy heroikusan-tragikuséletérzés következik, állandó kétség és önvizsgálat, hiszen a működő lelkiismeret legfonto-sabb élettünete az, hogy sohasem nyugodt. A nagy paradoxon, hogy akinek jó a lelkiismerete,az sosem érzi tisztának. Innét az önigazolás állandó kényszere, a bűnhődés szükségére valóbeállítódás. Talán ezért érzi az olvasó Cseke Gábor legjellegzetesebb, ha nem is legnagyobbversének a Vallomás címűt, aminek beállítottsága, közérzete és észjárása egyaránt érvényeskülönben Csekének nemcsak a lírájára, de prózájára is: „alulírott / minden kényszerítő körül-mény nélkül bevallom / hogy élhetnénk jobban / tisztában vagyok hogy ezzel / magam isvádolom tehát / vallomásom egyben önfeljelentés / de vállalom / persze most majd mindenkivárja / a bizonyítékokat / hogy ekkor és ekkor kivel miért és hol / megtehetném de arra gon-doltam / netán ha mindenki sorra kitöltene egy űrlapot / s elmondja benne mily / elégedetlenmagával / tiszta szívből állíthatnám / a fentiek ellenkezőjét.”

4

Ám mégis, hogyan jutok el a reményhez, hol e fatalista életérzés lehetséges optimista kicsen-gése? Sajátságos, hogy ez éppen a szemlélet lényegéből következik; nem abból a következ-tetésből, hogy mivel az életben egyenlő esélye van a rossznak és a jónak, az idő nemcsak a jótviszi el, hanem a rosszat is, hanem az életérzés mindent vállaló elszántságból. Hiszen, ha adolgoknak úgyis meg kell lenniök, akkor nincs értelme húzódoznunk tőlük. Az életnek, azörömnek, az élvezetnek akármilyen kicsi az esélye, azzal élni kell, amíg élni lehet. Az áfonyaa ködös, vattás, permetező havasi esőben „igyekszik, ha tíz percre is szól a verőfény”, ésszívja magába, s aztán a levelekbe bújva őrzi magát, őrzi magában azt a beszippantott cseppverőfényt is... Az ehhez hasonló képek sora, még akkor is, ha az utalásuk szkeptikus fordula-tokba torkollik (hogy hát ha be kell érni, akkor beérünk, akkor is, ha nem elegendő a cukor-tartalmuk), jelképezi nem csak a verselés, hanem az élet, az élés technikáját is.

Különben valóban sokszor meghökkentő, ahogy Cseke jelképrendszerében a hagyományos-nak látszó építőkockák a megszokottal ellentétes értelmet hordoznak. Megszoktuk, hogy azég, a kék, végtelen, derűs, tiszta, áttetsző égbolt a békesség konvencionális jelképe és érzékel-tetője is. Cseke mégis ezt írja: „jó lenne ha a béke és az ég összesimulnának nagy testvéri-ségben”... Hol vált el az ég és a béke jelentésszínezete egymástól? A huszadik század embe-rének tudatában az ég indulataink tükre, ahova felszállanak szívünk titkos repülőteréről aveszedelmes gépek; az ég felhőgöröngyös égi út; minden, ami a magassággal kapcsolatos,fenyegető; a magasság a ragadozó idő tanyája, (a búcsú percei egyre kisebb köröket írnak levédtelen szívünk fölött), a magasságba való feljutásért mindent ki kell dobni magunkból, mintdöbbent űrhajósnak, a darázs is bukórepülésben közeledik, a remegés úgy suhan át az emberkezén, mint repülőgép árnyékkeresztje a tavon... Az ember a huszadik században meghódí-totta a magasságokat, hogy onnét pusztulást és fenyegetést szórjon a mélybe, magára; ezért amodern költő álma már nem az, hogy „feljusson az egekbe”, hanem hogy a megrontottmagasságnak visszaadja a békét. Költői publicisztika? Az, de a hangsúly a költőin van, a világegységének költőiségében való felfogásán.

A modern költőnek meg kell küzdenie, sorról sorra még a költészetért is, mert a hagyományosköltői tartalmak kiürültek, vagy a költővel szemben ellenségessé váltak. A költészetért valóküzdelem pedig éppenséggel az emberért való küzdelem: annyi ember marad ebben a világ-ban, amennyi költőiség marad benne...

Körülbelül ez Cseke Gábor vallomásának a lényege, s ebből fakad viaskodásához benne azerő -, hogy az ember ne hűljön ki hamarabb, mint a Föld. (Előre, 1983)

Szőcs István

5

úgy is mint páncélvonat

a bakterházatmessze elkerülte az áloma pontos időben mégis oly váratlanulrázúduló robogásokideges ujjai végigkopogtaka hámló vakolaton még a hajnalkákse tudtak igazábólkinyílni az örökös hidegleléstőlde a retek a hagyma a reményzöldjébe öltözött saláta isa bakterház mögötti kis-kertben vészelték át aratata ratata kat katez volt a helyzet minekszépítgetniaz őrködés kínzó fegyelmét mertnulla óra nulla perctől huszonnégy óra nullapercig és továbbitt dübörgött át katakolvaminden történelmi pillanat úgy is mintpáncélvonat olajszállítmány gabonatrén expresszmotorosjárat tolatómozdony satöbbisatöbbiés az álmatlan veres szeműbakter vattávalgyulladt fülében vagyisa bakterház teljes jogú lakója csaknézte nézte az erre is arra is elvonulótakataka trakatrakaés sohase tudta meg hogymiért

6

röpcék

futótűza lángokat szabadítsd föl bennemmég akkor is ha félsza pernyékkel szállongó szikraesőtőlne hagyd hogy a lelkemnyüszítve füstölögjön nedveslombbal lefojtva hiszencsak lobbal pattogó tüzek áránvilágíthatjuk be az éveketelőre ahogy a futótűz derenga messzi égen gallyrólgallyra tovalépve vörösremegéssel szabadon akáregy büszke dallam

történelmi avarban

kossuth lajos azt izenteelfogyott a regimentjeavram iancu üzenineki is fogytán harsog a tárogató a havasi kürttitátá a morzejelek a lármafáka futárok a leiratok viszika hírt lenin üldözött sietőslevelei szállnak ősszel a fákkérgei leválnak fogyóbana fény számoljuk meg hányanmaradtunk térdig gázolva a történelmiavarban felbukó tüdőlövésesforradalmak kúsznak éjjelente a vérnyomaraszolva áruló csiganyálafelénk vezet a szívünkremutat itt ássatok lehét lábnyira a felszín alávegyétek magatokhoz a viaszosvászonbagöngyölt üzenetetmindnyájunknak el kell mennihónunk alatt az örökség csakfel a fejjel bal jobb bal jobbországnyi szabadcsapat szélescsapáson szabad ég alatt

7

mint svájci óra

mint svájci óra tiktakolbennünk a felelősség csöndesenszakadatlan

titkon méri legapróbb tetteinkott lüktet mindenmozdulatban

hozzá igazodik fürge ész és tétovakétely ütemére simul homlokunkraaz álom

vele ébredünk vele szántunkvele indul a váltás vele fogunk kia percnyi halálon

igen

1 az igent is úgykell mondani bátranelszoruló torokkalbelülrőlmintha ezer ördög ellena holnapért

2 még csak reménycsak lehetőség amikészüla lapok könnyenfölcserélhetők de haki ki a maga tudása legjobbszándéka szerintigenünk bársony viaszra zuhanópecsétnyomó

3 vállalva hogy nem szédülünk megmenet közben kitartva nem sunyítunktudván hogy az igen partjátválasztva ami túl a vízenaz nem a mi földünk

4 kimondtukamott tovább az mindcsatamező

8

szolgálat

jó szél seper könnyedénilleg kezébena szerszámmég fütyörészik is közbede mit tegyen ha rábíztáka port a lenge szalmatöreketa száradó gatya gondját a vitorlákatáltalában a szellőzést és a lobogókatis

9

teleobjektív

foghíjas kukoricacső a kipufogógázkormos fátylába burkolózvaegy félig napsütésben félig homálybankuksoló utcasarkon néhányvicsorgó ebbel a háttérben a járdáraroskadt részeg szájábólillanó mámortól egy kissébalra

10

a kérdés születése

mintha tudnók oly biztosanmintha behunyt szemmel is odatalálnánkahogy a hajdani búvóhelyeket álmunkban egycsapásraelérjükelég egy szó egy régvolt mozdulat surranó illatvagy még annyi seés visz a lábunk döngő biztonsággal hordoz feléjükmár nincs az a tétova vajon mi vár ránk botladozás mint legelőszörcsak előre ahogy a szél nekilódul a tágas mezőnek

mintha tudnók de most mégisegy pillanatra csak múló szédülés ezfölényes vitában botlik így a nyelvünkvagy néha elcseréljük a balt a jobbalmilyen az ember ha vét is rögtön igazít rajtade azért nyílvesszőként jobb lenneakadálytalanul suhanni

mintha másutt járnánk pedig jó az iránymáskor is erre ugyanezekkel a léptekkelitt egy bokornak kell lennie még sincsvégül is ez apróságtovább továbbtúlságosan régen van annak már vagy húsz éve ishogy erre jártunk mi minden történt azóta az idő semver bottal legfeljebb gyengülő emlékezettelde ha egy kicsit összeszedjük magunkatmintha kifutna lábunk alól a földés erre is arra is hiába lépünkletépjük szemünkről a kötéstcsak állunk állunk az ismeretlen tájban –egyetlen riadás lüktető vérünkmerre merre

11

mintha most látnád

mára setanultál kovács fiam milesz belőled ha így folytatod tevilág lustájamég kovácsnak se leszel jó mertaz legalább oda-sóz a verővel ahova kellés akkorát dete csak állsz és nézeda cipőd orrát mintha most látnádelőször

12

hát kinek beszélek

mikor bevitték kopaszranyírták szálas szőkehaját learatta egy zümmögő törpekombájn és aztán puffa hátára a vállára aholérték micsoda dolog hogynem vallja be ami bevallhatóbizonyság rá egy vaskos iratcsomó miértnéz nefelejcskék szemével olymerőn tán nemkapott eleget vagy mi atúró miért nem pislogsz ebadta mégmost se rezzensz pedigcsak a hús helyenkéntmár csak a csont árulkodik arról hogymegcsúfolva is vérbefagyva péppépuhítva se hallgatsz a jószóra hát kinek beszélek a kutyaúristenit

13

rekviem

végülágyútalpra kerültaz érdemekből csak a bársonyhozsimuló érmek maradtakpersze eldördült a megfelelő számúdíszlövés könnyek isperegtek az ilyen olyan zsebkendőkbea gyász hullámain egyretávolodva akár egy ládábais belefér e féllábúszázad

14

átmenet

miutánaz utolsó híreket is elhadartákés az éjszakaszemünkre húzta a csuklyátnehogy az istenért rosszatálmodjunk vagy éppenséggel hogy álomnak véljük amit ezutánpimaszul mégis kilesnénk már az újabbhíreket gyűjtögettékszorgalmasan akár a sivatagbanásott gödör mélyéről a csöppenkéntcsapdába pergő harmatot

15

ívfények

álom

makacsul visszatérő mikénta hajnal egy álom ha elmondanámtalán megtörne a varázs s ugyanúgykeverném a betont akára többiek mindig a következőmozdulatra ügyelve de nem tudomszavakba foglalni mint vízbena szappan kezembőlkisiklik a szándék és mindenéjjel arról álmodomhogy katángkóróvagyok a frissen ásott szabvány szerint tátongómélység peremén s nemtudhatom a szél kapaszkodik belémvagy én csapkodok észveszettenörvényt kavarva

fordított csillaghullás

éjjeli ívfények a telepenfordított csillaghullása hegesztőpálca tétova tapogatásaostorcsattogás a kongó csövön

mindegyre összeillesztenia torzuló rideg formákat minthaszétszaladó makacs állatokat kelleneújra és újra egybeterelni

mintha az embersorsa annyiból állnahogy pásztorkodjék míg belefárad

ha nem tenné csakülne az éji füvön elveszettena ráerőszakolt csillaghullás alattmint csonttá dermedősarkkutató

titkos repülőtérhonnan ez a felröppenőmindent látni akaráski küldi égre milyen üzemanyaghajtja hogy olysokáig képes odafent köröznis zuhantában is olyanmintha szállna

16

több évi kínzóvárakozás után egyszer csak kilestemott lebegett a fejemfölött szárnyait kitárvamint a szabadság mely belőlünktör égnek s mi forgatjuka fejünk meredt szemmel pedigszívünkben egy egy titkos repülőtér

tengerifűegy nemlétező gátmely mégis mintha állnaegy nemlétező tengernéma morajlása előttegy létező tájonmely lassan szertefoszlik mint a fűrőlfelszálló reggeli köd

ki tudja völgyetlátok hullámzani szilvafákkal kukoricássalvagy a holnapi múlt emlékeit

ami még nincsenmáris biztosabbmint ami van de márnem létezik

mezei virágokból csokrot kötök nekedszorítsd magadhoz engem ölelszha látják is karodon azt mondják néott egy öl tengerifű ugyan minek viszed

vallomás

alulírottminden kényszerítő körülmény nélkül bevallomhogy élhetnénk jobbantisztában vagyok hogy ezzelmagam is vádolom tehátvallomásom egyben önfeljelentésde vállalompersze most majd mindenki várjaa bizonyítékokathogy ekkor és ekkor kivel miért és holmegtehetném de arragondoltamnetán ha mindenki sorra kitöltene egy űrlapots elmondja benne milyelégedetlen magávaltiszta szívből állíthatnám a fentiekellenkezőjét

17

kérdés telepi fiúkhoz

mi lehetnékhogy örüljetek nekemnetán ha munka közben zavarok

felhő nemkötik ki egybőlse homlokunkon se az égen

nap senéznek összeabból egy is elég

egy vödör forrásvíztétováznakha nehezen is de kikerül

vastag borítéknem jó megoldáslám a múlt hónapban is

főnök sema megszólalt a bagolyokosabbat nem tudtál kitalálni

egy pakli kártyajó jóde a régivel mi legyen

jó nőéhes disznó makkal álmodik miértnem mindjárt terülj asztalkám

eleget ültünk már fiúkha felhő hát felhőcsak ne játssza meg magát

18

behúzott nyakkal jólnevelten

1

hajnalontabakancsban munkaruhában védő-sisakkal meg minden egyéb előírtkellékkel fölszereltenleereszkedem önmagamba

2

nesztelen siklik a szállítókas az aknafalán a tegnapi megalkuvásoknyálkás homálya ködliksüllyedőben hahó milyegyedül vagyok méga lélegzetem is elálla mélységiszonytól

3

hányszor fogadtamcsak kerüljek ki élve e mindennapieltemetkezésből többéerrefelé se nézek hátmit vétettem hogy újra meg újracsaládi helyzetemre egészségemre és szándékomravaló tekintet nélkülszáműzzem magam a lélekfeldúcolt unalomig ismerttárnáiba

4

picit zökkenvecélhoz érünk hunyorgólámpám fényének irányát szokásszerint beméremnéhány lépés csupán és márnem is tudom hányadikavan odafönt és mit reggelizetta család mily nóta járjamintha örökké idelentés a tegnapi hazatántorgást csupánálmodtam volna

19

5

ahogy nézem jópárévig legalább még kitarta készletha be nem omlik közbenvalahol a vájatha el nem süllyed ez az egész istenverésemint mélybezuhanó ajkán a jajkiáltásnosza dúcoljuk csak alá a recsegésropogás útba igazítlássuk ma hogy hasada rejtezkedve élő öntudat

6

kutya egy dologe szüntelen jövesztésmég egy csákányütés namég egy és még és mégés mégde meddig hisz merőlucsok a hátam s nem mondja senki semhogy elég már bolondjamit hajszolod magad ki tudjamennyi ebből odafent a meddő s mennyia tiszta haszon

7

kábánbehúzott nyakkal jólneveltenhelyükre állítom az elnyúzott szerszámokatmíg szusszanniegy csillére telepszemostobán vigyorogva amiért ma sem temetett bea támok mellől könnyenkipergő szitáló közöny

8

hiába mindena hajnalkitaposott bakancsba bújvaholnap is mordul beköszön

20

csontkeménnyé haptákban

emlékszel mennyitkínlódtunk hogy olyanok legyünk akára szobrok hasat be állatfel ne szuszogj ha lehet legalábbamíg elhiszik de kitudta megállni hogy érccé merevedjék kővésúlyosodjék fává szálkásodjékcsontkeménnyé haptákban miresikerült volna már kit érdekelt

21

imperatívuszok

ne bántsd a fátszeresd felebarátodat mint tenmagadatvigyázz kész rajtmélyvíz csak úszóknakmozgás mozgáshölgyválaszitt az idő most vagy soharobbanásveszélytartsa tiszteletben a csendidőta vezetővel tilos szóba elegyednikötelező öltözék rendjelekkelmindent a szemnek semmit a kéznekváltson idejében jegyetittas vendéget nem szolgálunk kikelj föl és járja terv mindenekelőttszemüveget a bírónakemberek legyetek éberekkopjon le fiatalemberszámolja meg a visszajáró pénztfegyvert lábhozne nyúlj hozzá frissen mázolvaaz igazat mondd ne csak a valóditétkezés előtt mosson kezetadd a kezed muntyán testvérmunkát kenyeret munkát kenyeretfogyasszon halatmondd mit érlel annak a sorsaa fejét üsd hogy ne sántuljonbiztonsági öv használata kötelezőcsak előre édes fiamel a kezekkelaz állatok etetése tilosdöntsd a tőkét ne siránkozztessék lábat törölnimindent beletakarékoskodj villannyal tüzelővelszavazz a napraamit ma megtehetsz ne halaszd holnaprahúzd rá cigánypofa súlyba

1979-1980

22

ószeren

leterítettújságpapírra kiraktam mindenemmi eladó

a várakozás a forgatag zsivajaannyi titkot ígér

tíz éveelhasadt ingemenkönnyedén túladtam

nagyapámzsíros vadászkalapja percekalatt cserélt gazdát

a penészes cipő a napitíz percet siető vekker néhány bicikliküllőmár mind a másé

az újság csomagolópapírkéntvándorol végül egy vak leányhoz ráadáskéntbenne a versem

23

soha fegyelmezettebb csapatot

mikor annyi hányódás utánlábunk már rothadni kezdett a ránk fülledtbakancs mélyén amikorvégre pihenőt engedélyeztünk magunknak a hóbaroskadva és az iránytűtodatettük a tűz mellé mert lámmelegedés közben se mondhattunk le a helyesirányról szóval derékigcsonttá dermedve amikor hajnaltájt fölkecmeregtünka műszer nincs sehol tűvétettük miatta a környéket topogóbosszúsággal mert indulni kellett egyikünkráállt hogy ő besaccolja majdaz égtájakat elvezet odaamerre eltökélt szándékunk vezérelt s morogva bárde tapostuk nyomában a förtelmeshavat időnként vértköptünk fogaink rendre kihulltak merőseb lett az arcunk a jegesszél lelkünkbe mart sohafegyelmezettebb csapatot egy zokszónem sok annyit se ejtettünk márcsak tízen vonszolódtunk rendrele lemaradt hol egyik hol másik végülaz iránytartó se bírta tovább egyreggel jeges tekintet nézett vissza ránk dideregvekiürítettük a zsebeit és ott voltaz iránytűmutatójatébolyultan forgott a tengely körül

24

pártás szivárvány

(ajánlás – 1)

kívánjunk bölcsőt rengőtgyapjas újesztendőt

a gyeplőt ki ne add kezedből ne sandíts hátramíg tart ez a vágta

föld felé hajlik úgyis az emberhátában kérdőjelekkel

s ahol a napot derengve sejtisziszegve kérges markába rejti

az avar immár csak egyre mélyülemlékké válik az is végül

olvassuk tán hogy még mi vár ránkfelhők fölött pártás szivárvány

amilyen makacsul készül az úttudod hogy nincsen visszaút

míg járni tanul a reményapák kalapja a fején

egy vézna virág semmi mástejfehér fény a gyógyulás

kezünkön illó pillanatcsak a munka mi megmarad

még akkor is ha lomha fákatgördít alá a dolgos alázat

miként a sejtek bent a kasbanfolytatódunk a békés magasban

s mások sorsa legyen oly kedvesmint egy kivédett tizenegyes

(sívó havon)

kutyának való időbenott künna kert megetttopogva a csüdig érősívó havon

mintha lánccal egydróthoz kötözvele fel a palánk hosszánteli torokbólpedig hátszabadon

25

(állomások)

nekem is mondtákcsúnya fiú ne szopdaz ujjad rossz szokáspedig egyetlen ujjbanmaga a világ biztonságahogy aztánegyszer ha álmunkból költenek isfújjuk a fújnivalókatamiket nem az ujjunkból szopunk

(régi reggelek)

a masina a masinaamely messzire elvittbenne a gőz benne a tűzfakó emlék mely elvész

azok a nyári reggeleka füttyös kedvű tájbanócska mozdonyként tűnnek ela hamvadzó homályban

(igazodás)

az anyag megtűr minden formát, ahogyan gyúrják,úgy alakul;de ha egyszer már kiégetted, életet adtál neki;igazodj te magad hozzá!

(pasztell)

a vihar mindent elragadnafüttyös pofája kidagadvade taposódik már a porhófagy ólálkodik lépte csikorgótavak jege mint egy egy lábnyomdermedten alvó szürke lápon

(millió szobrot)

az erdőnemcsak engemetmilliószobrot rejteget

26

(fültépő menetben)fűrész a fát hersenve körbejárjaahol lehet magát mélyen berágja

és zúg csak zúg ó szégyen és gyalázathalomba hullnak alattam az ágak

lassan lassan kivetkőztet magambólmár csonk vagyok amin a szél bitangol

és mintha sűrű szögesdróton általdiskurálnánk testvérrel jóbaráttal

ajkunk mozog de hangunk mintha vesznevagy mi találtunk földsüket fülekre

mint kettéhasadt jéghegy medvepárjamely társát egyre távolodni látja

nyüszítünk erre lázadozunk arraezer bajunk beváltjuk egy szivarra

míg minden omlik süllyed visszatetszikkell egy sugár mitől szívünk melegszik

a hűség él még akkor is ha fagybanzúzmarás ág a téli alkonyatban

vághatja fűrész fültépő menetbenaz idő gyolcsa sebeinkre lebben

(járőr)fekete lovasok fakó mezőbenegy egy fogyó hold félmúlt időbenmíg fényeibe kábul az éji tája sok pata idebent rúgtat kapál

(történelmi kövek)

nem jótörténelmi kövekkeldobálózni gyerekek

mindenütt akadnak jó pénzértlelkes kőfaragók

mindenletűnt pillanatotmint ritka növényt a herbáriumbakrónikák lapjai közé kellene préselni s jólelrejteni hogy még mi seakadjunk rá

27

és ne hadonásszatoka tegnapi buzogánnyala holnap ellenében merttiteket ver szájon

a többit bízzátoka jövőre lehetnem jobb a deákné vásznánál de talánmégis

(furcsa)

tavirózsa tavirózsahintaló hintaló

miért éppen ezmiért éppen az

furcsafölöttébb furcsa

a hintaló hagyjánde tavirózsa

(mintha vizet)

olvadt szurokban hasalóverébmintha vizet innaszárnya repülésre tárvajegeces szemébena kihűlő reményegy marék kipergett búzaszemremeredve

(derengő áhítat)ha víz fölött a fény kigyúl míg ellobban sietveés vállaidra visszahull a csillagporos estebiztató mosoly ébredez a visszanéző napbanleányok copfja lengedez derengő áhítatban

(hosszú séta)

vigyázva át a városonahogy a nappal elosonvégig a jegenyesoronhol az a sok fa nő az égigcsak le ne kopjon a lábunk térdig

28

(mi történt időközben)a fintorgás kötelezőakkor is ha semmi szükség ráúgy tudósabb az ember ábrázata mintha átlenne itatva kritikávalsemmit se fogadjatok el látatlanbanés ha oly nyilvánvaló valami akkor se annyia kérdőjel itt is ott is a jövőfelé hogy kérnénk összeszorítani a fogakat és felemelt fővel kérdeznivajon mi történt idő-közben vajonmi

(eresz alatt)

a homlok mögött ködök tolulnakvigasztalan eső keringodabent eresz alá bújnakilyen olyan emlékeink

elered nézzük toporogvaegyik lábunkról a másikracsorog a szemek ablakán

a torkon lefelé patakzikakár a fecsegő patakvíztavasszal hosszú tél után

(vízió)

ítéletidőmintha belőlünk szakadna ki a szél iscsak tudnánk hogy hová és merreha lenne valami nyom és jelzés legalábbnéhány falat csupánegy kettő három

(vendégség)

belém költözött ki setehetem a szűréta bánat

úgy kért menedéket mintrég nem látott távolirokon

ahogy húzza úgytáncolok mintha az ővendége lennék

29

és nem tudhatom mikoráll tovább egyelőre jólérzi magát velem

ha még sokáig ül a nyakamon magamlépek lenem szólnék semmit

de elviselhetetlen

(jel)

a daru küld egy fényjeletcsillanó fénnyel integetamint rávetül az alkonyszürkülő estébe hajlón

csak én ülök míg kél a holdbezárt már valamennyi boltki virraszt ezután velemhogy jel legyen az életem

(a vers háza előtt)a formák zsalugáterei lecsapódtaka vers behúzta az est függönyétodabent minden megeshet

el se mozdulhatszháthaa következő pillanatban eldördül egy ágyú

vagy neveden szólít valakia sötétben

(győzelmi mars)nagy víz partján a pusztulónem kell még gyászos induló

korhadó törzsem ellenállvagyok utolsó szalmaszál

amíg használni jó vagyokgyőzelmi marsot fújjatok

(nyomról nyomra)

az erdő hűs sétáról álmodika lombjai alattmarokkal szórja rá a holda tündöklő havat

30

míg nyomról nyomra haladunka kora reggeli hóbansuhogó ernyőcsapkodástávoli lomb ha volna

(a remény lombja)

éltünk és talán nem is hiábaahogy a villámsújtotta fábais visszatér a remény lombjas az örök megújulást susogja

(cinkosság)

tél testén boldogkis hullafoltoklátni a rétena faluvégenmintha nevetnegőzlő melegbes cinkosan tárgyalegy öl virággalmely még csak álompedig de várom

(éljen soká)

egymásra rakódott megkövült évekéljen soká éljen sokáami előttünk van az mindig szebbmint amit magunk mögött hagyunkéljen soká éljen sokásajnálom nem a fényképezőgép ami berezgettfutó borzongás ez az őszi tavon

(fogytán)

fehér oszlop fekete botha fogytán már az évekmíg lassú léptünk elkopogdünnyögő furcsa ének

s mint árva makk mely a tölgyről leválottestünkben is öleljük e búcsúzó világot

(emlék)

késeket élez a fürge kőfogát feni ránk az idős akibe egyszer belekapzsugorodó emlék marad

31

(ballada a reményhez)

zordul tör ránk a télde újra vált a naptárerekben lelassul a vérde zümmög benn a kaptársóhajtsanak csak nyögjenek a fákszívünkben harsogó melódiák

a zúzmarától csikorgós a hóde tisztán hangzik értünkjeges szemével bámul künn a tótenyérnyi helyen elférünkki csak a májusban képes remélnihogy is tudott mostanig élni

apad a víz s véle apad a kútde megmarad a szándékfelhő-göröngyös az égi útde a legtöbb eső ajándékés úgy gondoljunk majd a virradatrahogy amit elvisz rendre visszaadja

varjak köröznek makacsulde őrzi a magot az életaki erősebb néha az az úrsánta kutya e bicegő képlet szemünkbe még ha szikra is szökika fájdalom lassan kijózanít

a köd szitál a köd belepcsak tudjuk hova lépünkvárnak távoli tengerekha megfutunk hát végünkahogy ínszakasztó nagy munkához szoktakgyürkőzzünk neki hát a bizalomnak

jut néha egy fekete lapde keverd csak a kártyátaz idő úgyis elhaladde akik élnek álljákmúló örvényt kavar a szél a hóbantartsunk ki együtt rosszban jóban

jó lenne ha a béke és az égösszesimulnának nagy testvériségbenleköszön lassan minden évde készületlenül soha ne érjenszembenézve a múlttal s ami még leszszabad az út a látható reményhez

32

(ajánlás – 2)

ha látsz egy házat félig épülőbenelső reggel váltásba sietőbenne fojtsd el magadban a vágyathogy te tűzd föl rá a zöld ágat

1980–1982

33

plein air

a medve bambán henterega mohában telihassal elégedetten mintböffentő tóni a medvebőrön

34

fejlemények

békák nagyhangú vecsernyéjéna gólya egyiklábáról a másikra vált és csakfigyeli a fejleményeket minttökmagáruslány az utca-sarkon a szutykos markukban pénztszorongató elemisták közelgőcsapatát

35

szabad szárnyak

árkád

ott árnyék itt verőfényott rejtekhelyitt védtelenségott látni az esőt itt érezni az esőtott szemlélődni itt cselekedniott elsurranni itt kitartaniott sandaság itt egyenességárkád alatt szabad ég alatt

sorban miként a döbbent léghajós

elhatároztam hogyszabad leszekbármi áron megfosztva magam mindenköteléktől előbbaz órám hajítottam jó messzire de a ketyegéscsak nem szűnt meg az idődobolt a fülemenmajd a családnak fordítottamhátat vonatraszállva de emlékezetem akár egyvetítőgép rendre visszaidézteaz otthon hagyott csoportkép sápadt arcaitaztán a ruhákkövetkeztek cipő zokni islekerültek de a bőrömbőlnem sikerült kibújnom dühömbenelrúgtam magamtól a honi földet és egy méterhatvan centi után ravaszulvisszapenderült alám mire sorbanmiként a döbbent léghajóshomokzsákot homokzsák utánhajítottam ki magamból minden kacatotelveket körömvágóollót egy üveg gyógyteát recepteketanyám utolsó hörgő lélegzetétegy égszínű mozdonyt a pénztárcámata tollams mert mégsem sikerült elszakadnie földtől az utolsó pillanatban a mélybevetettem magam de így isbennem rekedt egy velőtrázósikoly

36

miért van a kulcs

láttam egy lakatot fityegnifélig levertenrozsdába bújva

mily barbárszokásakkor miért van a kulcsrendes ember megkeresiazzal nyitja

úgy úgyde mi szükség a lakatraegyáltalán

kit elsodor

kit elsodor egy háború az tudjahogy bármely percen véget érhet útja

hagyja a béke szerszámait másraöldököl avagy őt ölik rakásraparancs parancs zakatol szíve restülmíg kivetkőzik magából mindenestülbillen a föld s az ég alatt a tájakhajbókolnak az ostoba halálnak

pedig harsantak itt is ott is hangokjól összehangzó testvéri harangok

hogy ne harcoljon senki fia másértcsak a népért és jogos igazáért

ki meghallotta s mert golyó elkerültea parancsot adót a pokolba küldte

sárban s vérben tapodva hazagondoltelképzelte hogy eddig mennyit rombolt

pedig hát építeni szeretett volnaígy jött rá hogy a szabadság a dolga

s mint kit az élet jogtalanul elvertmegfordította dühében a fegyvert

szabad szárnyak

nem viaszbólnem is deszkábólse fémből vászonból ragasztott tollbólnem a hátunkrase a vállunkra bokánkra testünkrenem ikarosz estünkre

gondolatból

37

kabátom szárnyam

ólombotot lóbál a karcsúbutaság mintha sétapálcáthiss huss hiss huss szeli a levegőt jobb leszelkerülni nyomás a túlsójárdára vajon mit akarhatmiért szegődik a nyomomba ha rákapcsolokő is megszaporázza micsodakaland libeg lobog kabátomszárnyam mekkora lenne azámulás ha súlyosan körözve elsuhannék kopjonle apafej sziszegem de ő egyrehajtogatja hogy valahonnan ismer engem

38

a remény születése

lehajtott fővel osonvahagynak itt rendre napjaimmint kapkodó ügyetlen ölelés utána berendelt ágyasokhiába egy egy utánuk küldött engesztelésaz ajtó halkan becsapódikmíg az egyikváratlanul kezemár a kilincsenmielőtt elsuhannamég visszaküld egy szenvedő mosolyt

39

család

tudom egyedülnem lenne annyi pofázásés mégis mintha kettesbenkönnyebben telne az idő demég így is fennáll a veszély hogyvéletlenül egyetértünk és akkormi lesz szerencséreöten vagyunk

40

a játék folytatása

jó éjszakátsuttogom amilyen halkanlehetvalami furcsa áhítatbana szomszéd ágyfelé ahol ötévesfiam vackoljaa párnát biztospontot keresve rúgkapálólábának az álomingoványán le-koppanó szemében a holnapiígéret tüze hasikerülne vele együttelúszni öntudatlanulhogy reggel acélos rugóként pattanva ébredjekbecsszórasemmit sem álmodtam folytassuka játékot aholabbahagytuk dehiába az éjszakamár csak arra valóhogy sorra vegyem tévedéseimfélébren levegőután kapkodva mintgyári munka után aszénát boglyázó magase tudja ki

41

hordalék

utószezon

kirámolták már a butikokatmég maradt a poros üveglapmögött egy egy felfordult légytetemjátékpisztolyokkal és fogpasztástubusokkalkörítve de a szél egyrevadabbul támad reggelenteszomorúságunk leeresztettredőnyeire a sirályok islustábban lebbennek föl a dinnyehéjjalteledobált fövényről és a búcsúpercei egyre kisebbköröket írnak le védtelen szívünkfölött

hét élet

a tengeri szirtek lassú kopásaoly biztos akár a halál deha túl akarom élni ahhozhét élet sem elég

altató

holdat ringat a tengerszelíden ahogy anyaaltatja álmatlanideges porontyáthiába ésmégis mégis

órák kérdése

holnap bejárunk minden bozótotés felkutatjuk az összes madárfészkeketelszalasztott halaink is rendre horograakadnak és megpróbálkozunk száz fekvőtámasszaleltáncoljuk az éveken átcserbenhagyott figurákat holnapa hajnalt is meglessük és átismételjük a hajdaniúszóleckéket újra csókolózunklopva mintha a parki őrlesne ránk a sötétből már csakórák kérdése az egész

42

már csak a hullámok

nekivágni az esti tengernek mint asok ezer tonnás hajók nagyönbizalommal kifogástalan stílusban aligérinteni a vizet nyomotse hagyvade lassan fogytán az erő mégfutja egy két elegánskarcsapásra aztán márcsak a hullámok vetnekpartra egy távoli hajóról vízbepottyant ládával együtt

hordalék

egy egy deszka néhány ölrohadt narancs egy búvárszemüveghárom darab farmergomb egy úszónadrágkettétört pipák leszakadtrákollók kottalap egyfogatlan fésű játékvödörtövig kopott súrlókefe és mégannyi minden ámmindenek fölött a tengercsapkodó sóslehelete s néhányversfoszlány minduntalan egy kiálló feketeszirthez csapódva

43

összetorlódott pillanat

a fényképész bemértmindentfényt távolságotkétszer is megszámította az időtbecsülettel miközbena békésen tollászkodógalambok egymástorkának estekaz összetorlódott pillanatban

44

pedig szél orgonál

hallom a hangod pedig szél orgonálvégigsepri a hűs betonfalat

látom a vállaid pedig bokor remeghintáztatva egy riadt madarat

tudom hogy lehetne pedig szenvedni bölcsebbkezemet tördelem inkább

érzem hogy szeretsz pedig sohasemmutatom meg ezt az irkafirkát

tudom hogy érzed tudod hogy érzemés mégis

hangomra vállad megremegennyi elég is

45

áfonyaéréskor 1500 méter magasságban

1 amilyen magasan tenyészik olyapró a növése ennek a se fa se bokor talán még cserjének is aligcsupa levélnek

ez lenne mondjukaz invokáció amelybenelőhívnám az ittkövetkező szöveg tárgyátszóval

ez itt az áfonya

2 ahol a csöppnyiegy két araszra nőttfenyők bontják rügyeik lassanel nem sietvea dolgot minden tavasszal ottüti fel a fejét az áfonya is

hol a fenyőemelkedik felül holaz áfonya támaszkodikbaráti gesztussal a csemetére

ahogy a szél végigsepera levélfillérek közöttmintha a világzavarábanserkenő szakállát simogatná

3 a havasra kicsapott marhákonkívül semmi se háborítjaaz áfonyáthogy annak rendje és módjaszerint kivirágozzékszerényenakár egy máról holnapra pártája-vesztett menyasszony

a lomhán lépegetőfüvet és minden bekebelezhetőzöldet tépegetőmarhák nem tudnakannyi kárt tenni benne hogyaz áfonya megadjamagát

ő tudja hogy csinálja decsak azért is be fog érni

46

4 előbb a későn eltakarodóhóval mérkőzik megmikor már úgy tűnikhogy idefönt minden elolvadtés buzgó vizekkéváltak a jegek a derékig érő havak akkorváratlanul újabbfehér szitáláshull az éggel kacérkodó magaslatokrabeleértve a reménykedő áfonyamezőket isés ki tudja mikorlesz vége

5 az áfonya ettőlmég vígan követhetné a naptárszerint beálló tavaszts napfénymelegét úgyölelhetné magáhozmint öregek a hátralévő időtkapkodva lázasan mindenkit félretaszítvakonokulakár egy jajkiáltásahogy a torkomon kifér

és ekkor mindent eltakar függönyével a sűrűpermetként hullóhavasi eső

6 és hull és nyálazés szitálködöt dagasztvaúj s új felhőkbe öltözőkitartással odafentről vagy tánnem isinkább oldalról esetenkénta mélybőlnedves fohásszá válvaa világ el nem apadó könnye amelymintha itt akarna a moháka mohos köveka mohos kövek tövén csörgedezőerek örökmentora lenniúgy nyirkolja be körös körül a tájat

mi lesz velünk és főként milesz az áfonyával

47

7 fenyőrigókmátyásmadarakés egyéb türelmetlen szerzetekszárnyas hangjafüttyjelever néha rést a vattakéntvilágra boruló felhőkköpenyén az érdessipító messzehangzóének pengéjea nap súlyos aranyalmájábaszalad és legalábbfélórán át zubogcsorog a fény

talán nem is hiába

8 de fogytán a világtürelmemicsoda dolog hogy ez ase bokor se fa talán még cserjének is aligcsupa levél ígyőrzi virágát minthanem az lenne a logikus hogyrendre termőre fordulminden ami éla kibúvók az ürügyeknem segítenek mert ha viharok jönnekde éppen úgy el istakarodnak a szelekse fújnak örökké s nemondja senki hogy a ködcsak úgy egyszerűenmegfojthatja a napothisz akkor nekünk idelennugyanmi az ami ragyog

9 az áfonyapedig igyekszik hatíz percre szól is a verőfény úgyszívja magába mint szomjasember már nem remélt párásüveg söréts a türelmetlenség pofonjairendre kékreverika bizalmatlanság sürgetésébebelelilul

48

a levelekbe bújva őrzimagát akár egybefelé buggyanó véreskönnycsepp

10 aztán már mindenhiábakettéhasadhat az égcsattoghatnak a huzatos erdőkjöhet bármi a rejtőző fürtösbogyók beérnekcsak a cukoraz kevés bennük ésmikor a számhoz érnek halottanyám csókol a földalól fanyar szeretettelmegadóan

még hetekig viselemajkamon a feketepecsétet

11 borzold össze boglyashalmaitmegremegneks a ringó levelek közöttmagadat látodelvadultanzsombék és ingovány fölött

12 milyen a jövőmolyan a múltamezt a leckétmár megtanultam

ha pofon vernekmegalvad a vérünkha be kell érnihát be is érünk

13 tántorgó világ mákonyatányér cukrozott áfonya

1980. augusztus

49

sárgán virító

mézre jött darázs zümmögése dühödtbukórepülésbe átváltó harciigyekezete hogy lecsapjon amígvan mire mert a mézettudja őmások is szívesenlátogatják no de éppezért a tétovázás sosevezet jóra előre hát visszanem riadva semmitőlegy sárgán virítóreggeliző tányér közepén landolva amelyrőlaz imént nyalták leaz utolsó csöppet

50

alul és felül

derékig érő sajgó hidegbentesthezálló kristály levegő vesétdermesztő lengő hullámainmiközben köldöktől fölfelédohogó mozdony köhögő melegeárad a kettőskizárólagosságban szorongva akáregy fülledtre sikerült ősz avagyegy hűvösre mért nyárkegyeiért esedezve

51

deres hajnal

pipacsba öltözött csókok alszanaka felszántott őszi föld homlokánszétvetett lábbal fel-felköhögve lázasan annyierejük sincs hogy a zsírosbarna rögöt magukra húzzák dereshajnal bukik rájuk vadul mégrúgnak egyet kettőt aztán kristálybaöltözötten pompáznak akár a könnyűlányok szikrázó szemfödélalól

52

mementó

milyharagos volt a patak azon a nyáronbuzogva törtutat magának a kerteken átmind egy szálig kimosta aveteményeket de mi csakbiztattuk egymást és lám a küszöbnél továbbnem merészkedettez egykimondottan jólnevelt patakvolt hátha nem is lett volnaaz sajnosígy se tudtuk nagyonszeretni

53

emlék

egy régi bálon forgolódókikent kifent vendégek közöttkiöltözött bálkirálynők diszkrétenfelszolgált végeérhetetlen fogásokmegújuló pohárköszöntőkkoccintások cuppanós csókokfélig józan nyalakodások ugra bugraceremóniamesterek szalonzenészekimbolygó lottóárus odakünnvárakozó lelkes szúnyogseregsodródva erre arraszabadulás után áhítozva a tobzódásönkívületéből még látomtágra nyílt riadt szemedhullámok hátánellibegni

54

a csattogó fagy kései

nálam felejtetted kezedmelegét csak akkorvettem észre hogy rám maradtamikor odakünn a csattogófagy kései tenyerembehasítottak és néztema szétnyíló sebeket meredtensimogatásod helyemint fertőtlenítő gyógytapaszbizsergett és arragondoltam milyen jóhogy akkor nem adtam vissza

55

szívemben vonatok

már már azt is elfelejtettem hogymagamra hagyottan őrzöm atöltést az egymásra görgetett gránitzúzalék illeszkedését nehogya sötétből váratlanul előrobogó valamelyik szerelvény alattkilazuljon a pálya már márlátom is hányan gubbasztunk ígyegymás mellett harmattól csatakosülepünket a porcsfüveken el-igazítva láncbanföloldódva a közösvirrasztás kitartó örömében áma hajnal a szürkereggeli köd csak magányosalakom burkolja be didergőnegy felkunkorított lemeszelt ütközőjűvakvágány oldalán szívemben egymásnakrontott kisiklott vonatok

56

tóduló süketség

míg el nem ülta szél csupán kavargottés a fáklyák füstjét derekasanmeghajlította teli pofával fújta fújtaahogy a szíve diktáltalobogva a természettörvényei szerintám a nyomában tódulósüketség oly üres volt akáregy rozsdamarta feneketlenfazék a vasúti töltésmellé hajítva

57

az ítélet születése

kinyújtott kezem az asztalonvárcirógatásnyi remegéssuhan át rajta mint repülőgépárnyékkeresztje a tavonkét elmulasztott mozdulat között

kinyújtott kezem iránt az asztalonbogár igyekszik egyre közelebba lehetséges agyoncsapáshoz

58

gyászjelentések

sajnoshiába küldtök eloda ahonnan valaha világra bújtam

én lennék a legboldogabbha szót fogadhatnékegyáltalán

de ő már egy bükkfakereszt alatt fekszik makacsulösszezárt lábbal

amikor minden lenyeltfalatért kínnal kell meg-fizetni ésminden lélegzetvételmár csak ráadása kamatlábszámításhoz ugyan nem értek debenyújtja végül ím a számlátaz eső uszályán érkezőszél a függönyökmögül és egytürelmetlen légy már repesveméri az orrlikak széltéthosszát

szemét lehunytamint hajdanán valahányszorrajtakapott hogy a pénztárcájábankotorászunkott vesszen az a pár szennyszagúbankó s mire körülnézettújra már csak a simogatókezet láttaremegnifeje fölött aludjanyám biztosanrosszat álmodtál és hogymeg ne bántson most iselhitte

mosolyogtam neki az utolsópercig fajankóez a fiúgondolhatta magában nagyotnyelveés már nem tudott visszamosolyogni rám merthúgom könnyes madonna-arcára lett figyelmes, és képtelen volt

59

eldönteni melyikoldalára feküdjék hogyne fájjonmily lelkesen mutatta hasána forradást még egyaraszt se tett ki és aztmondta hamarosan tésztátsüt apámnak csak szokjanakújra össze odabenn a sebészkés meg-bolygatta szervek úgyszámlálta a napokat miként a maradékpénzt szokás deaz utolsó bankót már nem ő váltotta fel

csak egy fenyőtkívánt maga melléa végtelenbe vesző napokratársnak hogy legyen kisóhajtson helyette valahányszorbeköszönt hozzánk azőszi meg a tavaszi nátha

már hideg volt kezelába akár télen a rézkilincs de lerúgottsorra minden takarót s kérve kért oltanánk el a benne lobogó mardosó emésztő gyertya-lángot mire tehetetlenül egymásranéztünk és letakartuk mint jobbvendéglők előttgyékénnyela jegetmit tegyünkmelléje tanakodtunk hisza régieket lovukkal ékszereikkel szolgáikkalegyütt temették királyi gyásszal noháta szolga mindvégig ő volt eztárgytalan ékszereitmár életében oda-adta lányainak különben iscsak a bóvli jutott nekina és a lóhát minket fiúkat ugyan lovaknaktitulált néha de most tessékmondani hogyfeküdhettünk volnamellé

a temető fölött a havason aholegy gerendaházban néhány szépnyara elszállt akár az estitüzek nyiszorgófüstje a kalaposgombák a málnatövek a szélben remegő áfonyák a

60

mélán huppanó tobozok a kolompolótehenek társaságában ingázvaegyre a borvízforrás és a kéngödör közöttbottalapró testét himbálva járkálfélrebillent fejjel és bárhogynyújtanánk a lépést sehogysem tudjuk már utolérni

mélyfájdalommaltudatjuk hogy mi mégmegvagyunk és nélküleis örülünk a teltmosolyú reggeleknek a kávétugyanúgy isszuk kevéscukorral ráérősenszürcsölve néhány frissítőtornagyakorlat után folytatjukott ahol abbahagytuk és ha történetesennem maradna rá elégidőnk hát majd agyerekek az unokák az ismerősök és ismeretleneka gyászoló család

ajánlás

hajtogasd négyrét e papírt és tedd el ha nem érdekelmillió szépség van a földön törődj azzalegyszer úgyis kezedbe kerül és forgatod mintha most látnád

előszörnem a földte hűlsz ki hamarabb

1980. augusztus-szeptember

61

dobszóló

nem tudni kiadta kezembe a dob-verőket de márfélórája püfölöma feszes bőrt tudomhogy egyes fülekmiként a tátika este hamar be-csukódnak ennyi dübörgőindulattól nem isazért ütöm oly makacsul a visszavisszatérő ritmust hogy akarom sajog belé tulajdonképpenbármikor abbahagyhatnámegy fergetegesfináléval beleadvaapait anyaitfacsaró víz az ingemtudom hogy a végletekigfeszítettem a húrt hadobolás közben egyáltalánbeszélhetünk húrról mostlátom mekkora nonszenszvagyis zagyvaságde ha nem vernék rá ki tudjami jönne utána apillanatokig beálló csendtől félek ez az igazsághogy csak a hajlongás maradnameg és a verejték kapkodótörölgetése innen onnan az illedelmes tapsokmit sem érnekakár ketté is törhetném amég mindig őrülten motollázóverőket szóljatok rámhogy elég voltde áhítattal hallgattokpedig oly szívesen ülnékköztetek én isdobhártyámondobszólóvalvakon

62

technológiai jelentés az ércelőkészítésben elért sikerekről

1huszonnyolc lépés odaugyanannyi visszaminden rendben ahogy látoma haba zagyban motollázólapátonbuborékban a csilló szemcsékde nyikorog ez az ócska bakancs szerencsérenem hallani e zakatábanideje már újat huszonnyolclépés oda ugyanannyi vissza ahogy látomminden rendben a haba zagyban motollázólapáton

2itt kérem flotálunkmegállás nélkülaki nem tudná ez az ércelőkészítésegyik válfaja merttöbb is van a bányábólegyenest idefurikázzákaz ércet ami hátkő meg föld meg agyag meg palaés még valamioly tompán dübörög a gép csaknincs valami baja

3hjaez egy aprítómalom naennek érdekes története vanelmondhatom

elég az hozzá hogyaki ércet akarnem hull annak ölébe semmi pengvese arany se ólom se rézse vasmint ez a por a tenyerembemi itt rendreösszezúzunkkövet földet agyagot palátforog a malommese nincsen akibeállt a táncba ne sajnálja magát

63

4éppenerről akartam mesélnihogy mi történik odabent egykorkalapács verőléc golyókmorzsoltak ízzé porrá mindentahogy a technika akkortájtszóval tetszik tudni ugyemi se lehettünk okosabbakmásoknál az asszonyörökké hajtogatja te sándorhúzd meg magad nonem ezt akartam mondanide a pormeg a szutyokés a kínlódás ugyeaz valami förtelemcsak törtük törtük aprítottuk morzsoltukzúztuk egyrejobbanmár az apja se ismert volna rá hogyaztán mindez szépen átlibegjena cellák buzgó vizéndús habbá szelídülvehuszonhét huszonnyolc most pedigvissza

5és megszólaltak az okosokmindig akad belőlükegy egyhisz azért tartják őket hogy járjonaz eszük akár a kakukkos óra és kitaláltákminek annyi kalapács verőléc acélgolyóegyáltalán minek annyicécómikor tudnivaló hogy a nagyobbércdarab mert ugye itt mi kimondottan csak arrólbeszélünk a nehézkedési erőno meg a nyomában fellépő súrlódásfolytán könnyűszerrel magától isösszezúzza a kisebbetés fordítvaígy is történt a kísérletpompásan beváltnincsen por az a szörnyű lármafürgébben forog a malommese nincsenhiába ugrál végül megadja magátaki beáll a táncba

64

6ennyi az egészazóta vidámabban sétálok idefönt a rácsonhuszonnyolc lépés odaugyanannyi visszaminden rendben ahogy látom