040115.qxd 2004.01.13. 20:41 page 1 gödöllői szolgálat ... · isten nélkül sok mindent lehet...

16
Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára pénteken a máriabesnyõi temetõben váro- sunk legidõsebb polgárát, az életének száz- hatodik évében elhunyt Szõdi Istvánt, akit az önkormányzat saját halottjaként helyeztek végsõ nyugalomra. Az egyházi szertartást követõen az Országos Erdészeti Egyesület gödöllõi csoportja képviseletében Krassay László, a Pilisi Parkerdõ nevében Kertész Jó- zsef búcsúzott Pista bácsitól. A polgármesteri hivatalban emlékkiállítás nyílt Szõdi István festményeibõl. A megje- lenteket Six Edit önkormányzati fõtanácsadó köszöntötte, majd a tárlatot Somogyvári Vil- mos nyitotta meg. A kiállított képek között olyan tájképek és csendéletek is megtekinthetõk, amelyeket az idõs alkotó 105. évében festett. Radó Gábor Hallottuk, hogy kórházba került, tud- tuk, hogy ilyen magas korban már bár- mi történhet – mégis idő kellett hozzá, hogy belénk égjenek a szavak: Sződi Pista bácsi nincs már közöttünk. Mindenki szerette: csöndes em- ber volt, de mindenkivel nyílt- szívû és barátságos; lényébõl bölcsesség és derû sugárzott. Nem találkoztunk gyakran, de olyankor mindig hosszan elbe- szélgettünk, hiszen õ személyes élményként idézhette föl azokat az eseményeket, amelyek bárki más számára már a ködbeveszõ múltat jelentik. Ízig-vérig erdésznek tartotta magát – és valóban az is volt. Szabatosan, pontosan fogalma- zott mondatai, világlátása és egész megjelenése akkor is egy- értelmûvé tette volna számom- ra, hogy ez az ember csak erdész lehet, ha nem tudtam volna róla. Egy évvel ezelõtt, száznegyedik születésnapján mondta, hogy már nyolcvanhat éve erdész… Nemcsak városunknak volt a legrégebben született polgára; az egész országban õ volt a legidõsebb a férfiak között. Élete három évszá- zadot ívelt át. 1898-ban született Dányban, gyermekkorát Vácszentlászlón töltötte. Kicsi korától dolgozott: az iskolai szünetekben szülõ- falujában libapásztorkodott és dinnyetermesztõ nagyapjának segédkezett. Volt mindenes, kisbí- ró, Pesten irodaszolga – de csak a természet, az erdõ vonzotta: tizennyolc évesen erdész lett és az maradt egész életén át. Minden iskolát önszorgalomból, magánúton végzett; fõnökei becsülték igyekezetét és segí- tették, hogy letehesse a vizsgákat. Képzettebb kollégáitól is igyekezett tanulni, õ pedig a gya- korlat terén segítette õket. 1930-ban megnõsült, akkortól Máriabes- nyõn élt családja körében. Hosszú éveket töltött az erdészet építésvezetõségénél, ahol felügyelt útépítést, irányított artézi kútfúrást – nem fogott ki rajta semmilyen munka. Nyugdíjas éveiben is tovább dolgozott az erdészetnél: birtokpoliti- kával foglalkozott, ami mellett mûkõ szobrokat készített. Ezek többsége Budakeszire került, az erdõ- és vadgazdálkodást sz- imbolizáló alkotása azonban a valkói erdészet udvarán látható. Foglalkozott zenével is, hegedült és harmonikázott. Az utóbbi években visszatért ifjúkori kedvteléséhez és újra festeni kezdett. Képei azt a békés, idillikus világot idézik, amit már csak az emlékezet õriz. Pista bácsit megbecsülés övezte városunkon túl is. Tag- ja volt az erdészek nagy csa- ládjának és számon tartotta õt az Élet és Tudomány címû hetilap is, mint legidõsebb ol- vasóját. Szellemi frissességét mindvégig megõrizte; kór- házba is százévesen került elõször, hogy szívverését sza- bályozzák. A születésnapi kö- szöntésekkor gyakran kérdez- ték tõle, hogyan lehet ilyen hosszú ideig meg- õrizni a jó egészséget. Ilyenkor mindig elmond- ta: világéletében szeretett gyalogolni, erdész- ként sokat volt a jó levegõn és mindig nagy ba- rátja volt a tejnek. Majd félig tréfásan, moso- lyogva hozzátette: mindenbõl csak keveset markolni, hogy holnapra is jusson… Gondolatai velünk maradnak szobraiban, festményeiben, alakját megõrzi az emlékezõ szeretet. Radó Gábor Gödöllői Szolgálat Lokálpatrióta Hetilap Alapítva 1992 XIII. évf. 1. szám • 2004. január 15. Terjesztői ára: 75 Ft SZÁMUNK TARTALMÁBÓL... „Jelenleg 99 olyan végzett diákunk van, aki zenemûvészeti pályán tanult to- vább, és szép eredményeket ért el, de nagyon sok az olyan, aki a munkájában – pl. pedagógusként – ma is hasznosítja a nálunk tanultakat.“ – Beszélgetés Ferenczi Annával (3. oldal) „A nemzet mindig számíthat az egy- házra – ha az egyház Istenre számít. Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek nem általunk kreált, hanem általunk föl- ismert célja van. Ezt jól tudta, hiszen megtapasztalta II. Rákóczi Ferenc is.“ Emléktábla Rákóczinak (3. oldal) „A szeretetkonyha szombaton is üzemel.“ – Téli erõpróba a Forrásban (2.oldal) Kedves Olvasóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy januártól 5-tõl szerkesztõségünk új helyen várja a kedves olvasókat, és a hirdetni szándékozókat. Új címünk: Kossuth Lajos u. 1. Sződi István (1898 – 2003) Egy élet a gödöllői erdőkért Sződi Pista bácsi, 104. születésnapján Búcsú Sződi Istvántól Emlékkiállítás Fotó: Radó Gábor Fotó: R. G. Somogyvári Vilmos és Six Edit a megnyitón Részletes műsor a 2. oldalon. 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1

Upload: others

Post on 29-Dec-2019

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjárapénteken a máriabesnyõi temetõben váro-sunk legidõsebb polgárát, az életének száz-hatodik évében elhunyt Szõdi Istvánt, akit azönkormányzat saját halottjaként helyeztekvégsõ nyugalomra. Az egyházi szertartástkövetõen az Országos Erdészeti Egyesületgödöllõi csoportja képviseletében KrassayLászló, a Pilisi Parkerdõ nevében Kertész Jó-zsef búcsúzott Pista bácsitól.

A polgármesteri hivatalban emlékkiállításnyílt Szõdi István festményeibõl. A megje-lenteket Six Edit önkormányzati fõtanácsadóköszöntötte, majd a tárlatot Somogyvári Vil-mos nyitotta meg.

A kiállított képek között olyan tájképek éscsendéletek is megtekinthetõk, amelyeket azidõs alkotó 105. évében festett.

Radó Gábor

Hallottuk, hogy kórházba került, tud-tuk, hogy ilyen magas korban már bár-mi történhet – mégis idő kellett hozzá,hogy belénk égjenek aszavak: Sződi Pista bácsinincs már közöttünk.

Mindenki szerette: csöndes em-ber volt, de mindenkivel nyílt-szívû és barátságos; lényébõlbölcsesség és derû sugárzott.Nem találkoztunk gyakran, deolyankor mindig hosszan elbe-szélgettünk, hiszen õ személyesélményként idézhette föl azokataz eseményeket, amelyek bárkimás számára már a ködbeveszõmúltat jelentik.

Ízig-vérig erdésznek tartottamagát – és valóban az is volt.Szabatosan, pontosan fogalma-zott mondatai, világlátása ésegész megjelenése akkor is egy-értelmûvé tette volna számom-ra, hogy ez az ember csak erdészlehet, ha nem tudtam volna róla.Egy évvel ezelõtt, száznegyedikszületésnapján mondta, hogy már nyolcvanhatéve erdész…

Nemcsak városunknak volt a legrégebbenszületett polgára; az egész országban õ volt alegidõsebb a férfiak között. Élete három évszá-zadot ívelt át. 1898-ban született Dányban, gyermekkorát Vácszentlászlón töltötte. Kicsikorától dolgozott: az iskolai szünetekben szülõ-falujában libapásztorkodott és dinnyetermesztõnagyapjának segédkezett. Volt mindenes, kisbí-

ró, Pesten irodaszolga – de csak a természet, azerdõ vonzotta: tizennyolc évesen erdész lett ésaz maradt egész életén át.

Minden iskolát önszorgalomból, magánútonvégzett; fõnökei becsülték igyekezetét és segí-tették, hogy letehesse a vizsgákat. Képzettebbkollégáitól is igyekezett tanulni, õ pedig a gya-korlat terén segítette õket.

1930-ban megnõsült, akkortól Máriabes-nyõn élt családja körében. Hosszú éveket töltöttaz erdészet építésvezetõségénél, ahol felügyeltútépítést, irányított artézi kútfúrást – nem fogottki rajta semmilyen munka. Nyugdíjas éveiben

is tovább dolgozott az erdészetnél: birtokpoliti-kával foglalkozott, ami mellett mûkõ szobrokatkészített. Ezek többsége Budakeszire került, az

erdõ- és vadgazdálkodást sz-imbolizáló alkotása azonbana valkói erdészet udvaránlátható.

Foglalkozott zenével is,hegedült és harmonikázott.Az utóbbi években visszatértifjúkori kedvteléséhez és újrafesteni kezdett. Képei azt abékés, idillikus világot idézik,amit már csak az emlékezetõriz. Pista bácsit megbecsülésövezte városunkon túl is. Tag-ja volt az erdészek nagy csa-ládjának és számon tartotta õtaz Élet és Tudomány címûhetilap is, mint legidõsebb ol-vasóját.

Szellemi frissességétmindvégig megõrizte; kór-házba is százévesen kerültelõször, hogy szívverését sza-bályozzák. A születésnapi kö-szöntésekkor gyakran kérdez-

ték tõle, hogyan lehet ilyen hosszú ideig meg-õrizni a jó egészséget. Ilyenkor mindig elmond-ta: világéletében szeretett gyalogolni, erdész-ként sokat volt a jó levegõn és mindig nagy ba-rátja volt a tejnek. Majd félig tréfásan, moso-lyogva hozzátette: mindenbõl csak kevesetmarkolni, hogy holnapra is jusson…

Gondolatai velünk maradnak szobraiban,festményeiben, alakját megõrzi az emlékezõ szeretet. Radó Gábor

Gödöllői SzolgálatLokálpatrióta Hetilap Alapítva 1992XIII. évf. 1. szám • 2004. január 15. Terjesztői ára: 75 Ft

SZÁMUNK TARTALMÁBÓL...

„Jelenleg 99 olyan végzett diákunkvan, aki zenemûvészeti pályán tanult to-vább, és szép eredményeket ért el, denagyon sok az olyan, aki a munkájában– pl. pedagógusként – ma is hasznosítjaa nálunk tanultakat.“ – BeszélgetésFerenczi Annával (3. oldal)

„A nemzet mindig számíthat az egy-házra – ha az egyház Istenre számít.Isten nélkül sok mindent lehet tenni, demaradandót alkotni nem. Létünkneknem általunk kreált, hanem általunk föl-ismert célja van. Ezt jól tudta, hiszenmegtapasztalta II. Rákóczi Ferenc is.“ –Emléktábla Rákóczinak (3. oldal)

„A szeretetkonyha szombaton isüzemel.“ – Téli erõpróba a Forrásban(2.oldal)

Kedves Olvasóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogyjanuártól 5-tõl szerkesztõségünk új

helyen várja a kedves olvasókat, és ahirdetni szándékozókat.

Új címünk: Kossuth Lajos u. 1.

Sződi István (1898 – 2003)Egy élet a gödöllői erdőkért

Sződi Pista bácsi, 104. születésnapján

Búcsú Sződi Istvántól

Emlékkiállítás

Fotó

: Rad

ó G

ábor

Fo

tó: R

. G.

Somogyvári Vilmos és Six Edit a megnyitón

Részletes műsor a 2. oldalon.

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1

Page 2: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

Csömörön tartotta évzáró ülését aGödöllő és Környéke RegionálisTurisztikai Egyesület. Akik résztvettek a gasztronómiával foglal-kozó rendezvényen, azok már ottkézhez kapták a 2004-es esztendőeseménynaptárát és programaján-ló füzetét.

Az egyesület évek óta nagy sikerrel jelen-teti meg kiadványait, melyek Gödöllõ éskörnyéke kulturális programjairól adnaktájékoztatást, valamint segítségükkel azérdeklõdõk megismerhetik az egyes tele-püléseken honos népszokásokat és azezekhez kötõdõ ünnepeket, ünnepléseket.Természetesen a természetbarátokról semfelejtkezett el a GKRTE. A túrázók, ke-rékpározók is hasznos tanácsokat kaphat-nak az ingyenesen beszerezhetõ kiad-ványokból, de eredményesen forgathatjákazok is, akik a helyi gasztronómia irántérdeklõdnek. A színes fotókkal illusztráltkiadványok a Turinform irodáiban, va-lamint a Petõfi Sándor Mûvelõdési köz-pontban ingyenesen beszerezhetõek.

kj

A téli, hideg időszak komoly veszélytjelent azon embertársaink számára,akik e mostoha hónapokat kénytele-nek az otthon melege nélkül átvé-szelni. A szociális védőhálón mutat-kozó rések figyelmeztető jellegűek:mindent meg kell tenni annak ér-dekében, hogy a hátrányos helyzet-ben élők a nehéz napokban is meg-őrizhesség emberi méltóságukat,megőrizhessék a reményt, hogy vankiút a kilátástalanságból.

Városunkban a Forrás Szociális Segítõ ésGyermekjóléti Szolgálat megalakulása ótaarra törekszik, hogy a perifériára szorultakéletkörülményeit segítse, javítsa. Az intéz-mény munkatársainak áldozatos munkája ré-vén a támogatásra igazán rászorulók semmi-ben sem szenvednek hiányt.

Az egész évben nyitva lévõ szeretetkony-ha a téli évszakban plusz szolgáltatásokkalsegíti a gödöllõi hajléktalanokat. A reggeli-és ebédosztáson túl nappali melegedõként isfunkcionál, ami a nagy mínuszokat figye-lembe véve, alapvetõ jelentõségû. A délutániidõszak sem üres: ekkor kerül sor az ún. este-béd kiosztására, melyet a Kalória Kht. jóvol-tából sikerül megoldani. Örömteli, hogy azünnepi idõszakban (és azóta is) számos ma-

gánszemély járult és járul hozzá tartós élel-miszerekkel az ellátás javításához. Az szere-tetkonyha szombaton is üzemel, ekkor na-ponta egy alkalommal osztanak ki melegételt. A konyhán nemcsak az alapvetõ lét-fenntartást próbálják orvosolni, hanem ennéltöbbet is tesznek: a Forrás szociális szakem-berei átvállalják a rászorulók hivatalosügyeinek intézését, kezdve a rokoni kapcso-latok felkutatásától a mentálhigiénés gondo-zásig. A kemény munka egy-két esetben mármeghozta gyümölcsét, ugyanis néhányuknaksikerült visszatérni a normális életbe (illúzi-óink azért ne legyenek).

Napközben az utcán koldulást végzõ haj-léktalanok sincsenek elfelejtve: õk a melegételen túl ruhákat és takarókat is kapnak. Arokonok és barátok felkeresése révén pedigsikerült elérni azt, hogy senkinek se kelljenfedél nélkül éjszakáznia a zord idõszakban.

Szárítópusztán évek óta sikerrel mûködika hajléktalan szálló is. Sajnos anyagi ésegyéb körülmények miatt csak tíz fõ befoga-dására képes; a feltételek elég szigorúak, deaz ottani viszonyok miatt ezt érdemes betar-tani. A szálló felszereltségét nemcsak hazaiforrásból sikerül biztosítani és fejleszteni,hanem külföldibõl is: Gödöllõ holland test-vérvárosa, Wageningen is rendszeresen hoz-zájárul a mûködés akadálytalanabbá tételé-

hez (új ágyak, takarók stb.).A munkalehetõségek is adottak ahhoz,

hogy a hajléktalanok bizonyos jövedelemretegyenek szert. Elsõsorban a VÜSZI Kht. tud-ja alkalmazni õket (például hóeltakarításra).

A szociális segítõ munkához kapcsolódik,hogy decemberben tartotta a Forrás SzociálisSegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat hagyo-mányos karácsonyi ünnepségét a Petõfi Sán-dor Mûvelõdési Központban, ahol 150 gö-döllõi rászoruló család részére osztottak kiajándékcsomagokat, melyben a tartós élel-miszerektõl kezdve az édességen át mindenolyan szerepelt, ami a napi megélhetésheznélkülözhetetlen. A Premontrei Szent Nor-bert Gimnázium diákjai külön meglepetésselis szolgáltak: gyûjtést szerveztek régi játé-kokból, melyet a rászorulók között ösztottakki. Ez mellett a szeretetkonyhán is megtar-tották a karácsonyi ünnepséget, ahol azelõbb említett csomagok mellett a rászorulókmég Hollandiából érkezett ajándékokkal isgazdagodtak. A Forrás Karácsony nem jöhe-tett volna létre az alábbi támogatók nélkül:Gödöllõ Város Önkormányzata, Tóth Lajosisaszegi vállalkozó, Géczi és társa, Premont-rei Szent Norbert Gimnázium, Wild János,Minor Margit, Teljes Emberért Alapítvány,Petõfi Sándor Általános Iskola, Máltai Sze-retetszolgálat, Varázsfuvola, Családi Iroda,Gödöllõi Polgárõr Egyesület, Kalória Kht.,Fõvárosi Szociális Otthon, ArmCom Rt., Ba-logh Gyula vállalkozó, Szabó Ottóné, PetõfiSándor Mûvelõdési Központ Kht.

-rem-

2 Gödöllői Szolgálat 2004. január 15.

Lehet, hogy kicsit késõinek tûnik, január kö-zepén boldog újévet kívánni, de mivel a 2004-es évben most találkozunk elõször az olva-sókkal, most tesszük meg.Az év végi, év eleji napok mindenki számáralehetõséget adnak egy kis értékelésre. Ez alólmi sem vagyunk kivételek, bár bennünket el-sõsorban önök értékelnek. Ezt az elmúlt esz-tendõben is megtették leveleikkel, telefonhí-vásaikkal, amelyek számunkra akkor is örö-met jelentettek, ha az azzal nem feltétlenül ér-tettünk egyet. Bízunk abban, hogy az idei esz-tendõben is megosztják velünk gondolataikat,örömeiket, problémáikat.Természetesen mi is értékeljük az elmúlt évet.Számunkra a legfontosab feladat az volt, hogyteljesen önállóvá válva kellett talpon marad-nunk, ami az önök megtisztelõ támogatásávalés szeretetével sikerült. Nem csak azt értük el,hogy lapunk változatlanul minden héten, vál-tozatlanul ingyen eljutott és a jövõben is eljutotthonaikba, de megújult formában, bõvebbtartalommal szolgáljuk a gödöllõieket.Sok köszönettel tartozunk azért amit az elmúltévben önöktõl kaptunk, hiszen nem csak véle-ményüket osztották meg velünk, hanem tele-fonos támogatásaikkal, és a lapban elhelyezettcsekk befizetésével bizonyságot tettek azokmellett az értékek mellett, amelyet lapunkképvisel.S, hogy mit várunk a 2004-es esztendõtõl?Azt, hogy minél több jó hírrõl számolhassunkbe önöknek! Továbbra is számítunk arra, hogyönök segítik munkánkat észrevételeikkel, öt-leteikkel! Nem utolsósorban pedig azt várjuk,amit önök is többször kértek tõlünk, – s a miszámunkra az elmúlt év legnagyobb problé-mája volt – hogy minden gödöllõi háztartásbaidõben eljut lapunk. Mivel ebben az évben is-mét a Magyar Posta terjesztésében kerül a Gö-döllõi Szolgálat a postaládákba, bízunk benne,hogy mindenki idõben megkapja majd. Mivelsokan jelezték, hogy jobb lenne, ha nem a hétvégén, hanem korábban megérkezne hozzá-juk lapunk, elõbbre hoztuk a megjelenést, ígymár csütörtökön jelentkezünk a legfrissebb hí-rekkel, tudósításokkal, érdekességekkel, amivárosunkban történik. Röviden összefoglalva:békés újesztendõt szeretnék, mert boldog iscsak akkor lehet.

Nyári Fanny

Gondolatok a szerkesztőségben

BUÉK!

Gödöllői SzolgálatLokálpatrióta hetilap. Felelõs kiadó: Önkormányzati Demokráciáért Alapítvány. Szerkeszti: a szerkesztõbizottság. Postacím:

2101 Gödöllõ, Pf. 385. Fax: 28/410-199. SMS-üzenetek: 70/272-6226. Nyomda: Szikra Lapkiadó Rt., Budapest.Terjesztés: Magyar Posta Rt., 28/420-899. ISSN 1218-2087

Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Téli erőpróba – sikerrel

A 2003-as esztendõ utolsó napjai újabb ki-tüntetéshez juttatták városunkat. Ezúttal akorszerû energia program kapott elismerést.Az Eurosolar – Magyarország pályázatán anapenergia hasznosítását népszerûsítõ ön-kormányzatok, szakmai szervezetek és sza-kemberek vehetnek részt. A díj célja, hogyminél szélesebb kört nyerjen meg a napener-gia mozgalom számára.

A zsûri hét díjat osztott ki, és döntése ér-telmében a Megújuló energiával mûködõberendezések tulajdonosai vagy mûköd-tetõi kategóriában Gödöllõ városát tartottaérdemesnek az elismerésre, melyet Õri Ist-ván a Környezetvédelmi és Vízügyi Mi-nisztérium államtitkára adott át. A díjat azegyetemi strand vizének és a szomszédosóvoda használati melegvizének napkollek-torokkal történõ elõállításáért vehette át

önkormányzatunk nevében J. BerenczIbolya fõépítész.

bj

Napenergia Díj Gödöllőnek

A jövő energiája

Az Eurosolar díj

Megjelent az új eseménynaptár és programajánló

Programok egész évre

A Gödöllői Városi televízió műsorakedden és pénteken 18.00 órától

HÍRADÓ

(Benne: Szõdi Istvánra emlékezünk)A HELY SZELLEME

(helytörténeti sorozat befejezõ rész)RAMSFELD GOURNEY: SZERELMES LEVELEK

(színházi közvetítés) III.részA HÉT VERSE

Városunkban vendégeskedett a Hír Televízió a hét elején. A két napos for-gatás során a televízió munkatársai igyekeztek olyan felvételeket készíteni,amelyek segítségével hitelesen mutathatják be városunkat. A felvételekbőljanuár 24-én 16 óra 5 perctől, 25-én 10 óra 5 perctől, valamint január 27-én16 óra 5 perctől Egy nap Gödöllőn címmel láthatnak összeállítást a Hír TVnézői.

Vendégségben a Hír TV-ben

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 2

Page 3: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

2004. január 15. Gödöllői Szolgálat 3

Kérjük, támogassák lapunkat, hogy minden héten eljuttathassukÖnökhöz a legfontosabb híreket!

Támogatói telefonszámunk: 81/400-040A hívás díja 99 Ft + 25 % áfa + kapcsolási díj.

Támogatásukat köszönjük: a Gödöllői Szolgálat munkatársai

KedvesOlvasóink!

Három évtized telt el azóta, hogy váro-sunk zeneiskolája Pálfalvi Ferenc veze-tésével megnyitotta kapuit, és meg-kezdődött a tanítás 132 gödöllői és 136körzeti gyermek számára. Az intéz-mény jelenlegi igazgatónője csaknema kezdetektől, immáron 28 esztendejeköveti nyomon az itt zajló munkát. Ferenczi Annával választ kerestünk ar-ra is, milyen helyet foglal el Gödöllő kul-turális életében a zeneiskola.

– Ön végig kísérte a Chopin zeneiskola fej-lõdését, csaknem az elsõ lépésektõl. Milyenvolt ez a három évtized?

– Amikor 1975-ben, zongoratanárként ésigazgatóhelyettesként ide kerültem, közelháromszáz növendékünk volt. Én még a leg-elsõ tanárokat, diákokat, szüleiket is jól is-mertem, ma is többel tartjuk a kapcsolatot. Avolt növendékek közül van aki ma itt tanít,mint zenepedagógus, van aki csodálatos ze-nei pályát futott be, de a mai napig szívesenfellép a zeneiskola által szervezett koncerte-ken. Az elsõ években fõleg a tanulói lét-számban megmutatkozó óriási fellendülés-nek voltunk a szemtanúi. Késõbb egy olyanidõszakot éltünk meg, amelyben nem volt le-hetõség komolyabb szakmai elõrelépésre.Persze ekkor sem ültem nyugton. Lemond-tam az igazgatóhelyettességrõl, a tanárimunkám mellett a mûvelõdési központbanzenei szakkörök vezetését és zenei rendezvé-nyek szervezését vállaltam. 1991-ben meg-pályáztam az igazgatói állást, és azóta fo-lyamatosan vezetem az intézményt.

– Hogyan került Gödöllõre?– A Hajdúságban születtem, tanulmányaimat

Debrecenben végeztem, ahol 7 évig énekeltemGulyás György keze alatt a Debreceni KodályKórusban. Szerettem volna Pest közelében letele-pedni, mivel itt több lehetõséget láttam a szakmai

fejlõdésre. Ekkor találtam rá Gödöllõre, aholazonnal otthon éreztem magam, mint mindenki,aki Debrecenben végzett és késõbb ebben a vá-rosban telepedett le. Akkoriban és utána egészenaz igazgatói meg-bízatás elfogadásáigrendszeresen kon-certeztem. Elég ne-héz elfogadni, hogyaz igazgatói munkamellett a zongorázás-ra egyáltalán nem jutidõm.

– Hasonlítsuk ösz-sze a harminc évvelezelõtti zeneiskolát amaival!

– 1974-ben 268tanítványunk volt,ma hétszázan tanul-nak muzsikálni a fa-laink között. Amikoraz intézmény létre-jött, körzeti iskolavolt, így nem csakGödöllõn, hanem akörnyék több településén tanítottunk. Ma márkizárólag Gödöllõn tanítunk, városunk gyer-mekeit oktat-juk, nagyon szép eredménnyel.

– Kik azok a tanítványok, akikre a legin-kább büszke?

– Nehéz kiemelni egyet-egyet a sok közül.Herczenik Anna, aki ma az Állami Operaháztagja, decemberben a Mozart Don Giovanni fel-újításában énekelt, amit a TV is bemutatott.Amikor a Varázsfuvolát láttam, a két fõszere-pet Anna és Mukk József énekelte, aki valami-kor szintén a tanítványunk volt. Az elõadást aGödöllõn élõ Gál Tamás vezényelte. Ez fan-tasztikus dolog. Rendkívül büszkék vagyunkSzalay Borbálára, akik jelenleg a Bécsi Zene-akadémián tanul, de meg kell említenem Ba-

ráth Nórát, aki a Nemzeti Filharmonikusoknál,Bucherna Pétert, aki az Operaház zenekarábanés Farkas Ágnest, aki a Dohnányi Ernõ Szim-fonikus Zenekarban játszik. Jelenleg 99 olyan

végzett diákunkvan, aki zenemûvé-szeti pályán tanulttovább és szép ered-ményeket ért el, denagyon sok azolyan, aki a munká-jában – például pe-dagógusként – mais hasznosítja a ná-lunk tanultakat. Éspersze ha már büsz-keségeinkrõl beszé-lünk, nem feledkez-hetünk meg a Szim-fonikus Zenekarról,az Arpeggio Gitár-zenekarról, vagy aV á r o s iFúvószenekarrólsem, akik nem csakitthon, hanem

nemzetközi porondon is meg-állják a helyüket. – Meghatározható, hogy az Ön számára mi

volt az itt megélt legnagyobb öröm és a legna-gyobb szomorúság?

– Talán a legnagyobb szomorúsággal kez-deném. Az idén lesz öt éve, hogy cselló ta-nárnõnk, Joó Ibolya, 38 évesen súlyos beteg-ségben eltávozott közülünk. Ennek a döbbe-nete és fájdalma ma is elevenen él bennem.A sok-sok örömbõl most azt emelném ki,amikor két évvel ezelõtt már nem akartam meg-pályázni az igazgatói posztot, és a kollegáim azévzáró értekezleten megleptek egy „oklevél-lel“: „Anna! Köszönjük, hogy velünk maradsz!“– Így szólt rajta a felirat, és valamennyien aláír-ták. Óriási lelkierõt kaptam és kapok ma is, ha

rá nézek. Itt van az irodám falán. – Hogyan ünnepeli meg az intézmény a

harminc éves évfordulót?– Több olyan rendezvényünk lesz, amely az

ünnephez kötõdik. Január 24-én baráti találko-zóra hívtuk valamennyi volt tanárunkat, és ze-nei pályára került növedékünket. Iskolánkbanfotókiállítás eleveníti fel az elmúlt évtizedeket,ünnepi számmal jelentkezik az Összhang címûújságunk, és természetesen új zenei kiadvány-nyal, az ifjúsági zenekarainkat bemutató CD-vel is meglepjük magunkat és a zeneszeretõ kö-zönséget. Persze egy ilyen jeles évforduló nemmaradhat koncert nélkül. Kedves gesztus volt apolgármester úrtól, aki felajánlotta, hogy a Gö-döllõ Kultúrájáért Díj átadásán – amelyet a ma-gyar kultúra napja alkalmából rendeznek min-den esztendõben – mintegy kettõs ünnepként,mi adjuk az ünnepi mûsort.

– Ha lehetne egy születésnapi kívánsága,mi lenne az?

– Nehéz erre válaszolni. Már évek óta szük-ségünk lenne, egy plusz státuszra, az órakeretbõvítésére, és zenekaraink számára egy komo-lyabb próbateremre. Régi álmom, hogy felépül-jön ide az iskola melletti telekrészre egy jólhangszigetelt kis épület, amely alkalmas lennestúdió felvételek készítésére, ahol a zenekarokpróbálhatnának, és ahol helyet kaphatna a „han-gosabb“ hangszerek oktatása. Tudom, hogy eznagy befektetés, de szomszédunkban, a XVI.kerületben, ahol stúdióként is szolgáló hangver-senyterem épült bebizonyosodott, hogy gazda-ságosan mûködtethetõ, és néhány év alatt szintemegtérül. Emellett azt szeretném, ha sikerülneolyan költségvetést elfogadnia a képviselõtes-tületnek, amely lehetõvé tenné, a zökkenõmen-tesebb mûködésünket, a jól dolgozó tanárok ju-talmazását.

Sok problémánk megoldásában segít az álta-lunk 1994-ben létrehozott Continuo GödöllõAlapítvány. A hangszerállomány bõvítésébenés az oktatást kiegészítõ tevékenységek finan-szírozásában. Így nem kell lemondunk szakmaielképzeléseinkrõl, célunkról, hogy a valós érté-kekre nyitott, teljes embereket neveljünk.

K.J.

Beszélgetés Ferenczi Anna igazgatóval30 éves a Chopin zeneiskola

Ferenczi Anna, a zeneiskola igazgatója

Mint azt elõzõ számunkban már közöltük, aképviselõ-testület decemberi ülésén méltatlan

vitát követõen, az MSZP-SZDSZ-GCF és aMIÉP képviselõi szavazatainak következtébena testület elutasította, hogy a Rákóczi-szabad-ságharc kitörésének 300. évfordulóját emlék-tábla örökítse meg városunk legrégibb épülete,a múzeumnak otthont adó Hamvay-kúria falán.Az emléktáblát elkészíttetõ civil szervezetekekkor olyan helyszínt kerestek, ahonnan nem„szavazhatják le“ a történelmünk jeles esemé-nyét megörökítõ márványlapot.

December 21-én a vasárnap délelõtti isten-tiszteletet követõen a református templombangyûltek össze az emléktáblát állító civil szer-vezetek tagjai és az érdeklõdõ gödöllõiek. Azünnepség kezdeteként Szabó Károly népzenésztárogatón idézte meg a Rákóczi-szabadságharckorát. Az egybegyûlteket elõször Nagy Károlylelkész köszöntötte. Mint mondta, a nemzetmindig számíthat az egyházra – ha az egyházIstenre számít. Isten nélkül sok mindent lehettenni, de maradandót alkotni nem. Létünkneknem általunk kreált, hanem általunk fölismertcélja van. Ezt jól tudta, hiszen megtapasztalta II.Rákóczi Ferenc is.

Gémesi György polgármester a megjelentek-hez szólva arra hívta föl a figyelmet, hogy a Rá-kóczi-szabadságharcról való megemlékezéstcivil szervezetek kezdeményezték. Szerencsés,hogy városunkban vannak olyan szervezetek,amelyek õrzik a hagyományokat, emlékeztet-nek múltunk megbecsülésére. Barátaink azon-ban azt mondták, hogy nem reklámozzuk eze-ket a civil szervezeteket – fogalmazott a polgár-mester, a testületi ülésen történt szavazásra utal-va. Végül az emléktáblát állító civil szerveze-teket összefogó Bucsy László köszönetet mon-dott a szervezetek tagságának az anyagi támo-gatásért, Varga Árpád kõfaragó mesternek és fiainak az emléktábla elkészítéséért, a gödöllõireformátus egyházközség presbitériumának ésNagy Károly lelkésznek pedig a méltó hely-színért. Mint mondta, talán szerencsésebb is eza hely az emléktábla számára itt, a templom és alíceum közös udvarán, ahol remélhetõen a fel-növekvõ ifjúság, a diákok lesznek az igazi gaz-dái. Ezután sor került a Rákóczi-szabadság-harcnak emléket állító márványtábla lelep-lezésére a református templom falán; az emlék-táblát megáldotta Szecsõdi Péter római katoli-kus lelkész és Nagy Károly református lelkész.Az ünnepség a városunkban mûködõ civil szer-vezetek koszorúinak elhelyezésével ért véget.

A Rákóczi-poltura hátlapját megjelenítõ em-

léktáblát a Magyar Nemzeti Lobogó Társasága,

a Blaháért Társaság, a Gödöllõi Cserkészcsapa-tok, a Gödöllõi Lovas Sport és HagyományõrzõEgyesület, a Gödöllõi Polgári Szervezõdés, aLokálpatrióta Klub, a Szövetséges GödöllõiPolgári Körök, a Teleki Pál Egyesület, a Tria-non Társaság Gödöllõi Szervezete és a VitéziRend tagjai állították, a gödöllõi történelmi egy-házak támogatásával. Radó Gábor

A nemzet mindig számíthat az egyházra

Emléktábla Rákóczinak

Az otthonra talált emléktábla

Az emléktábla avatására sokan eljöttek

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 3

Page 4: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

A Gödöllői Szimfonikus Zenekar 2003.december 14-én tartotta adventi hang-versenyét. Az együttes ezúttal kamara-zenekari apparátussal lépett közönségelé külföldön is jól ismert szólisták köz-reműködésével, Bali János vezényleté-vel. Különös és rendkívül igényes mű-sort választottak. Igényes az előadókszempontjából, de a hallgatóság szá-mára is. Két – nem túl gyakran játszott– Bach kantáta mellé egy rendkívül ne-héz, de nagyon látványos trombitaver-senyt, és a mindenki számára jól ismertBach: h-moll szvitet iktatták.

Bali János fantasztikus kamarazenész, s a ba-rokk zene Európában is elismert tolmácsolója,mind muzsikusként, mind karmesterként. Hi-hetetlenül igényes betanítói munkát végzett, s azenekar számára minden vele való találkozáskomoly fejlõdést jelent. Abarokk korszak parti-túrái ugyanis sokkal kevésbé ellátottak zeneijelzésekkel, mint a késõbbi korokban. Abban azidõben többet bíztak a szerzõk a zenészek stí-lusérzékére és fantáziájára. Épp ezért ma csakolyan elõadók képesek színvonalasan és hitele-sen játszani korai zenét, akik behatóan ismerika stílust, és az apró részleteket bátor invencióvalközelítik meg. Bali Jánost pont ezek a képessé-gek tették ismertté, s munkájában most semcsalódtunk. Nagyszerû szólistákat választottpartnerként, akik mind világszínvonalon tel-jesí-tettek. Kertesi Ingrid, a méltán világhírûszop-ránénekesnõnk a tõle megszokott alázat-tal, könnyed, a stílusban rendkívül otthonosanmozgó hangjával nagy élményt nyújtott a kö-zönségnek. Vendégszereplése valóságos ün-neppé varázsolta az estet.

ATartini trombitaverseny szólistája Tóth Ta-más volt. A szakma õt nagyszerû barokk trom-bitásnak ismeri, de még ennek ismeretében ismeglepett az a hihetetlen zenei és hangszeresbiztonság, mindez könnyedséggel párosulva,amellyel elõadta ezt az igen nehéz darabot.

Bach h-moll szvitjét a közönség szinte slá-gerként ismeri, pont ezért nem könnyû feladatfrissen és izgalmasan elõadni. Jóföldi Anett elõ-adásában az egyszerûség és mégis az izzó kisu-gárzás fogott meg. Gyönyörû hangon fuvolá-zott, élmény volt hallgatni.

Acsembaló szólamot, amely a kor zenéjébenrendkívüli fontosságú, Papp Rita játszotta. Ki-tûnõen megoldotta a continuózás azon nehéz-ségét, hogy a háttérben tudott maradni, deugyanakkor díszítéseivel és akkordkezelésévelminden pillanatban gazdagította az elõadást.

Szólnom kell még a zenekar koncertmeste-rérõl, Juniki Spartakusról. Õ néhány éve költö-zött a városba, s jelenléte óriási fõnyeremény.Nagyon határozott, mégis kedves, az igényesmunka elkötelezett híve, s az õ zeneisége a Gö-döllõi Szimfonikus Zenekar fejlõdésének egyikdöntõ záloga. Keze munkája ezen a koncertenis taktusról taktusra érezhetõ volt. Méltántiszteli minden kollégája a városban.

Öröm évek óta látni, hogy ennek a rendkívülimódon fejlõdõ zenekarnak nagyon igényes, s aváros méreteihez képest nagy közönsége van. APetõfi Sándor Mûvelõdési Központ Kht. mun-katársainak szervezése mindig kitûnõ – jaj,csak egyszer sikerülne megoldani a színpadmögötti hangvetõ díszlet kérdését is a jóakusztika érdekében! A közönség tájékoztatásaigényes mûsorfüzet formájában már megszo-kott.

Karmesterként mindig nagy élmény volt szá-momra a zenekarral együtt dolgozni, de egy-szerû hallgatóként is ugyanezt éreztem.

Kitûnõ koncert volt!Gál Tamás

Líbiába nemigen járunk. Líbia körülcsönd van. Államfőjének, Kadhafi-nak, aki jó néhány éve még mint„Líbia oroszlánja“ emlegettetett,akit azzal vádoltak, hogy a muszlimterrorizmus elsőszámú támogatója,úgy látszik, megadatik a békésöregség lehetősége.

Salamon Pál Zariffa címû regénye a másodikvilágháború idei Líbiába visz vissza. Amikoraz ország még olasz gyarmat volt. Az isko-lákban olasz nyelven tanítottak, s Tripoliban,a fõvárosban a szûk sikátorokkal szabdaltszegénynegyedektõl nem is olyan messzeCorso Vittorio, Piazza Italia és hasonló ne-vekkel ellátott fényes, széles utcák és terekhívogatták a szépre, a gazdagságnak lega-lább a látványára vágyakozókat.

Zariffának, a regény kislány, serdülõlányhõsnõjének szerencséje van. Szerencséje?Ki tudja. Néha úgy érzi, elnyeli a szakadék,mely a két világ között tátong. Csak a szere-tet, csak a szerelem menti meg, hogy alá nezuhanjon. Családjával, a megélhetés gondjá-val küszködõ szüleivel, hét testvérével azegyik szegények lakta városrészben él. Depártfogóinak jóvoltából bejárása van a bel-városba. Szinte lányának fogadja egy gaz-

dag, magányos hölgy. Bár annyira már nemáldozatkész, hogy taníttassa, de legalább se-gít neki elhelyezkedni dolgozni egy elegánsparfümériában. Itt találkozik a szerelemmel.Megpillantja egy úr, és lenyûgözi a szépsé-ge. Zariffának már addig is voltak udvarlói.Fiatal fiúk, akik nem vették õt eléggé komo-lyan. Az érett férfi szerelme más, elszakítha-tatlan. Zariffa rejteget egy titkot is. Volt egybarátja, akit testvéreként szeretett. Egy el-mebeteg fiatalember, akitõl csak õ nem félt.Felfedezhette, hogy az õrület külsõ megnyil-vánulásai mögött megõrizte józan eszét,hogy sokkal mûveltebb, mint õ, sokat tanul-hat tõle. Ez a barátja meghalt. De aztán is lát-ja, különösen ha elmegy a néptelen sikátor-ba, ahol elõször találkozott vele, ha elidõziklakatlanul maradt szobájában.

A regény története, noha néha olyan,mintha az ezeregyéjszaka meséinek egy da-rabja lenne, nem kitalált. A valóban élt Zarif-fának a naplója felhasználásával írta Sala-mon Pál. Egy kivételesen érzékeny nõi lélekfinom rezdüléseit követhetjük olvasás köz-ben, egy olyan nõ magába zárt gondolatait,akinek a külsõ valóságban nagyon is keményesemények közepette kellett megállnia alábán.

- nád -

Igaz történet ezeregyéjszakából

Salamon Pál: Zariffa

2004. január 15.4 Gödöllői Szolgálat

www.famakonyv.hu

A Frédéric Chopin Zeneiskola programajánlata:

2004. január

Növendékhangversenyeink:

Január 17. szombat 10.30Ferenczi Anna növendékeinek hangversenye (zongora)

Január 20. kedd 17.30A vonós tanszak hangversenye

Január 26. hétfõ 18.00Ferenczy Beáta növendékeinek hangversenye (zongora)

Január 27. kedd 17.00Nyitrai Mónika növendékeinek hangversenye (hegedû)

Január 31. szombat 10.30„Zenés farsangoló“ – Gálné Bagi Márta növendékeinek hangversenye (hegedû)

Rendezvényeink:

Január 16. péntek 18.00Beethoven kamarazenéje - II. – dr. Farkas Iván elõadása

Január 24. szombat30 éves a Frédéric Chopin Zeneiskola

14.00 - helyszín: ZeneiskolaBaráti beszélgetés a volt növendékekkel és tanárokkal

18.00 - helyszín: Petõfi Sándor Mûvelõdési KözpontJubileumi hangverseny – A „Gödöllõ Kultúrájáért Díj“ átadása

Vendégünk volt Kertesi Ingrid

Barokk zene felsőfokon

Hétfõn este a mûvelõdési központ 12-es ter-mében találkoztak rég nem látott ismerõsök,barátok, mûvésztársak, amikor is a gödöllõi,de az Egyesült Államokbanélõ Petrovics József szob-rászmûvész mutatta be azelmúlt 15-20 év munkáitközel százötven diakép se-gítségével. A kisszámú, delelkes hallgató közönségmeggyõzõdhetett róla,hogy méltán lehetnek büsz-kék oly messze szakadt ba-rátjukra, aki fiatal kora elle-nére jelentõs munkásságróltehetett tanúbizonyságot.

Az 1957-es születésûmûvész 1984-ben végzett aMagyar KépzõmûvészetiFõiskola szobrász szakán,majd két év mesterképzõkövetkezett. Rá egy évremár Derkovits-ösztöndíjas, elismert mûvész.És mégis, 1988-ban családjával elhagyja azországot és a New Jersey állambeli Princen-

tonban találjuk. A fõleg monumentális mé-retekben gondolkodó alkotó meghatározó él-ménye volt a new-yorki felhõkarcolók gi-

gantikus látványa. Erõ-sen absztracháló törek-vései letisztultan köz-vetítik számunkra ezt atitokzatos, néha félel-metes világot.

A mûvész manapságegyre sûrûbben jár ha-za, sõt, még az is meg-fordult a fejében, hogytán végleg hazatelepül.Beszélgetéseink soránderült ki, hogy a haj-danvolt költõ Sándorédesapjának éltek ro-konai Aszódon is, s aPetrovics család aszódiága most egy híres Jó-zsefet termett. Csak-

hogy ezt Amerikában nem tudja senki.

M.M.

Szegről-végről Petőfi

Felhőkarcolók felhők között 1991

Köszönjük mindazoknak, akik

gyászunkban velünk osztoztak

és együttérzésüket fejezték ki.

Gémesi család

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 4

Page 5: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

2004. január 15. Gödöllői Szolgálat 5

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 5

Page 6: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

2004. január 15.6 Gödöllői Szolgálat

KEDVES OLVASÓINK!

Az idei esztendõben is várjuk levelei-ket. Ismételten felhívjuk a figyelmü-ket, hogy továbbra sem közlünk név-telen leveleket. Minden levélírónaklehetõsége van arra, hogy inkognító-ját megõrizze, ha levelében feltünteti,hogy nem járul hozzá nevének közlé-séhez.

Postacímünk: 2101 Gödöllõ, Pos-tafiók 385.

„Tisztelt Szerkesztõség!…Egyedülálló kisnyugdíjas va-

gyok. Hozzászoktam, hogy Adventidején egy mosolygó arcú ember be-csönget a lakásomba, s átadja a vá-ros ajándékát, egy következõ évreszóló fali naptárat. Mivel teljesenegyedül élek, ezt a naptárt szoktam akarácsonyfám alá tenni, s úgy érzem,hogy én is kaptam ajándékot. Mostettõl az örömtõl fosztott meg valaki,aki nem adta át személyesen a városajándékát. Megtudtam, hogy az idénegyszerûen betették a postaládába,ahonnan valakik kiszedték, s így töb-ben is vagyunk, akik hiába vártuk,hogy megkapjuk. Évek óta elõszörnem volt ajándék a karácsonyfámalatt. Jó lett volna Advent idején aképviselõmmel találkozni, egy-kétemberi szót váltani, úgy mint az elõzõévekben. Sajnálom, hogy ez nem tör-tént meg. Helyette arc nélkül, lélekte-lenül helyezték el a naptárakat a pos-

taládákba. Nem ezt a személytelenmegoldást szoktuk meg…“

Egy Kossuth Lajos utcai szomorúember (név és cím a szerkesztõség-ben)

Kedves Olvasónk!

Úgy látszik, hogy az elmúlt és a je-lenlegi ciklusban az önök választó-körzetében megválasztott képviselõnem csak politikai nézeteiben külön-bözik egymástól. Szívbõl sajnáljuk,hogy azáltal, hogy íly módon leegy-szerûsítette a naptárak kézbesítését,megfosztotta önt a várt ajándéktól, ésegy kellemes találkozástól. Szá-munkra azért is szomorú és furcsa ezaz eljárás, mert a 2002-es év végén,amikor a naptár terjesztéséért felelõ-söket a polgármester úr bízta meg, abaloldali képviselõk felháborodottankövetelték, hogy a saját választókör-zetükben õk akarják azt eljuttatni alakókhoz. Az idén megkapták rá a le-hetõséget. Szomorúan tapasztaltuk,hogy nagyon sok olvasónk kerestemeg szerkesztõségünket ezzel a prob-lémával.

„Tisztelt Szerkesztõség!...ki engedélyezte a szilveszter dél-

után hat órától kezdõdõ és másnapreggel hat óráig tartó petárdarob-bantásos közörjöngést? Ki volt az,aki nem gondolt a kisbabákra, bete-gekre, öregekre, és az egyébként isnyugalomra vágyókra… Ha már aVPOP nem tudja megakadályozni arobbanószerek csempészését, a rendõr-ség meg tehetetlen a robbantások meg-elõzésére, ez a megoldás? Amit nem

tudunk betartatni azt engedélyeznikell? … Ha már mindenáron megakarják honosítani hazánkban az eu-rokonform petárdázást, erre elég lettvolna az éjfél körüli idõ, … de a la-kótelepeken a magas házak között, avisszhanghatás miatt egyáltalán nemkellene engedélyezni a robbantga-tást.“

Egy gödöllõi panellakó (név és cím aszerkesztõségben)

Tisztelt Olvasónk!

Biztos vagyok abban, hogy ha apetárdázás kérdésében helyi szinte-ken született volna döntés, sokkal ész-szerûbb lett volna, mint az, amelyet je-lenleg egy kormányrendelet szabályoz,és amely a múlt esztendõben lépettéletbe. Sajnáljuk, hogy ez sokaknakkellemetlenséget okozott az esztendõutolsó, és az újév elsõ napján. Azazonban méginkább szomorú, hogy apetárdázás nem korlátozódott az en-gedélyezett idõszakra, már napokkalkorábban is megjelent ez a „szóra-kozási“ forma. Az idei, elsõ engedé-lyezett petárdázásos szilveszter ta-nulságaként, javasoljuk, keresse megaz önkormányzatot, mivel lehetõségvan arra, hogy helyi rendeletben zaj-mentes területet jelöljenek ki, ahol azengedélyezett idõszakban sem hasz-nálhatók a pirotechnikai eszközök.Azt hisszük, a lakosság is örömmelvenné ezt, és a petárdázók is szíve-sebben veszik, ha a petárdák durro-gását nem kíséri a szomszédok nem-tetszése.

A Gödöllői Szolgálat munkatársai

FórumAz eddig még soha nem látott szilveszteri „tû-zijáték“ ropogásával és hevességével kez-dõdött az újév Gödöllõ lakosságának körében.Információink szerint ugyanis megannyi tele-fonon érkezõ panaszos fejezte ki rosszalló véle-ményét, mint ahányan személyesen reklamál-tak a Városházán, hogy az eddigi évektõl elté-rõen nem kapták meg dr. Gémesi György pol-gármester szokásos karácsonyi ajándékát, a vá-rosi naptárat. Csakhogy a helyi baloldal tavalyfelháborodásának adott hangot, hogy õk nemvégezhetik ezt a munkát. Kompromisszumkéntaz ügy végeredményeképpen minden egyéniválasztókörzetet megnyert képviselõ kaptameg a feladatot, s vitte el karácsony elõtt a nap-tárakat. Egyes baloldali honatyák azonban nemgondolták elég komolyan a lakosság felé telje-sítendõ feladatot, és nem hogy karácsonyig, amai napig nem tettek eleget az ügy érdekében.Tájékoztatásul közöljük, hogy aki nem kapottnaptárat, annak a lakhelye szerinti önkormány-zati képviselõnél kell reklamálni. A listát múltév végén közöltük, és most ismét megtesszük:1. körzet: Lajtai Lászlóné (70/226-2940)2. körzet:Pannonhalmi Kálmán (30/650-3610)3. körzet: Kis Antal (20/924-1257)4. körzet: Máthé László (30/2600-848)5. körzet: Pápai Éva (30/942-3474)6. körzet: Horváth Miklós (30/490-3372)7. körzet: Hentz Károly (20/971-6805)8. körzet: Fedor Gábor (20/935-7102)9. körzet: Fábián Zsolt (20/944-9672)10. körzet: Szakács Gyula (20/936-2123)11. körzet: Körösfõi László (30/964-9346)12. körzet: Guba Lajos (527-535)13. körzet: Varga Árpád (30/968-9084)14. körzet: Krassay László (20/960-4805)

Városi naptár:

Mizéria

Mit szól ahhoz, hogy a baloldali képvise-lõk megvétózták a Rákóczi-emléktáblaközterületen való elhelyezését, és ezértegyházi segítség kellett ahhoz, hogy azemléktáblát ne magánterületen elhelyez-zék el?

Dr. Vámos Já-nos, orvos,Gödöllõ dísz-polgára:

– Az em-léktábla elu-ta s í t á sánakvalódi okas z e r i n t e mnem az volt,hogy milyens z e r v e z e t e kvannak meg-jelölve a táb-

lán, vagy, hogy mi lenne elég, vagy minem lenne aláírásként. A baloldali képvi-selõk ki nem mondott, de gondolt egybe-hangzó, majd egyeztetett véleményét, úgyfoglalnám össze: Ne akarjatok már ma-gyarkodni, hol van már a levert Rákóczi-szabadságharc, egyébként is olyan emlék-tábla felállítását támogatni, ami „Isten-nel, a hazáért és a szabadságért“ feliratúzászlók alatt zajlott, nem vagyunk hajlan-dók. Javaslom, a képviselõ hölgyeknek, ésuraknak, hogy egyszer menjenek el a kas-sai dóm kriptájába, a méltóságos fejede-lem sírjához, hátha az ott látottak utánmegváltozna a véleményük, hátha mégnem annyira kérges a szívük, és belül mégmagyarnak érzik magukat.

Rétfalvi An-talné, a Szt.Imre Általá-nos Iskolaigazgatója:

– Ez sem-m i k é p p e nnem szabad-na, hogy na-pi politika tárgya legyen, hiszen II. Rákó-czi Ferenc egy kiemelkedõ történelmi sze-mélyiség.

Zimány inéS z e n d r õM á r i a ,nyugdíjas:

– Felhábo-rítónak tar-tom, hogy atestület nemtámogatta aközterületenvaló elhelye-zést. Ennek,nincs valós

indoka. Sajnálom, hogy ilyen gondolko-dású emberek döntenek a város sorsáról.Azt azonban példaértékûnek tartom, hogya gödöllõi történelmi egyházak támogatá-sukat adták a tábla elhelyezéséhez, és he-lyet biztosítottak neki. Köszönet érte.

Összeállította: Nyári FannyFotók: Archív

MegkérdeztükMint arról lapunk korábbi számában beszá-moltunk, a 2004. évi költségvetéstõl folyó dön-tések során dr. Gémesi György módosító ja-vaslatot terjesztett az Országgyûlés elé arra vo-natkozóan, hogy a Nemzeti Kulturális ÖrökségMinisztériuma költségvetésébe kerüljön be egy500 millió forintos céltámogatás a GödöllõiGrassalkovich Kastély részére, amelyet a kas-tély rekonstrukciós munkáinak folytatására for-dítanának. A javaslatot a Fidesz és az MDFfrakció 162 igen szavazattal támogatta, azMSZP és az SZDSZ szavazatai alapján azon-ban, 194 nem szavazattal elutasították. A váro-sunk számára eredménytelen szavazást köve-tõen Gémesi György ismét beterjesztett egymódosító javaslatot, egy 300 milliós keret elkü-

lönítésére, azonban ez a javaslta is csak azMDF-es és a fideszes képviselõktõl kapott tá-mogatást, és a baloldali többség döntésével elu-tasították.

Szomorú, hogy a támogatás ellen, nemmelszavazott Fogarasiné Deák Valéria is, aki azMSZP színeiben városunk érdekeit kellene,hogy képviselje a Tisztelt Házban.

B.J.

Parlamenti tudósítás

Egy város, kétféle szavazás

A Pest Megyei Munkaügyi Központ gödöllõikirendeltsége adott otthont a „Térségi romapartnerségi kerekasztal“ rendezvénynek, ame-lyen a közremûködõ intézmények, szervezetekképviselõi egyeztettek az integrált roma foglal-koztatási központi program további teendõirõl.

Széplaki Istvánné kirendeltségvezetõ el-mondta: megyénkben nyolc helyen indult in-tegrált roma foglalkoztatási program, ezek kö-zül az egyik térségünkben, amelyben Aszód,Dány, Galgahévíz, Gödöllõ és Tura vesz részt.A program a fokozottan hátrányos helyzetû,munkaképes emberek esélyeit hivatott növelnia munkaerõpiacon, így a közhasznú foglalkoz-tatás, a felzárkóztató képzés, szakmatanulás éshumán szolgáltatások komplex rendszerére

épül. Jelenleg negyvenen vesznek részt aprogramban, akik közül huszonöten márszakmát tanulnak.

Halász Levente kistérségi menedzser ésBalogh Gyula, a Gödöllõi Cigány Kisebb-

ségi Önkormányzat elnöke hozzászólásukban aprogram jelentõségét, a romák körében tapasz-talt pozitív megítélését emelték ki.

Ipacs Piroska, az Egyesített Szociális Intéz-mény vezetõje elismeréssel szólt a programról.Mint mondta, az intézményben dolgozó Laka-tos Sándor a programban elsõként, a napokbanszerzi meg a szakmunkás-bizonyítványt és ezu-tán már nem közhasznú munkásként, hanemszerzõdéses munkavállalóként fog tovább dol-gozni az intézményben.

Szûcs Józsefné, a Damjanich János Általá-nos Iskola igazgatója ezzel kapcsolatban fela-jánlotta az intézmény nevelési programjánakmegismertetését és gyakorlati átadását.

S. N.

Már szakmát tanulnak

Felzárkóztatás

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 6

Page 7: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

Az elõttünk álló idõszakban legfontosabb fel-adatunk a biztonságos közlekedés feltétele-inek megteremtése és fenntartása. Az idõjá-rási elõrejelzések szerint a következõ napok-ban hó, havas esõ, ónos esõ egyaránt várható,ezek következményeinek elhárítása érdeké-ben csaknem minden nap be kellett avatkoz-nunk az elmúlt héten és erre készülünk a to-vábbiakban is. Munkagépeinket idõben fel-készítettük, valamennyi ellátja feladatát. Vá-sároltunk egy új Multicar kisteherautót, ami amegfelelõ eszközökkel fölszerelve ugyancsakrészt vesz az utak tisztításában. Folyamatosanvégezzük a síkosság-mentesítést, ahol szük-

séges; az utakon, járdákon és a buszmegállók-ban. Ha a helyzet úgy kívánja, már éjszakamunkába áll valamennyi gép, hogy a reggeliközforgalom zavartalanul beindulhasson. Azolvadékvíz elvezetése érdekében folyamato-san tisztítjuk a víznyelõ rácsokat.

Bejárjuk a tömegközlekedési útvonalakatés eltávolítjuk a jármûvek elé belógó és ígysérülésveszélyt jelentõ ágakat. A továbbiak-ban folyamatosan végezzük ezt a munkátvalamennyi gödöllõi utcában.

Az idõjárás függvényében folytatjuk aparkok, közterületek takarítását is. A lomb le-hullása után a téli idõszakban sok helyen lát-

hatóvá válik az illegálisan lerakott szemét,aminek eltávolítását folyamatosan végezzük.

Összegyûjtjük a kidobott karácsonyfákat;kérjük a lakosokat, hogy ezeket egy helyre, ahulladékgyûjtõ konténerek mellé tegyék.

Amikor az idõjárás nem teszi lehetõvé amunkavégzést a szabadban, akkor mûhely-munka folyik: a játszótéri eszközöket, hin-tákat és a padokat javítjuk. A mûhelyben foly-tatjuk a fém hulladékgyûjtõ konténerek ja-vítását, festését, sorszámmal történõ egysé-gesítését is.

A jövõ héten is ezeket a tevékenységeketvégezzük, kiegészítve a hideg aszfalttal tör-ténõ kátyúzással, amennyiben ezt az idõjáráslehetõvé teszi.

Vüszi Kht.

Az Erdélyi Vándor Székelyek Körenagy szeretettel meghív mindenkit

2004. január 24-én 19 órakora

PÓTSZILVESZTERI

BATYUS BÁLBA,

az ERKEL FERENC

ÁLTALÁNOS ISKOLAsporttermében (Szabadság út 18.)

Részvételi díj: 1500,-Ft/fõnyugdíjasoknak és gyermekeknek

50 % kedvezmény!Azok a résztvevõk, akik a saját népvise-

letükben jelennek meg 20 % ked-vezményben részesülnek!

Meghívott vendégünk: Máté Ottilia énekes mûvésznõ.

Zenét szolgáltatja: Sebestyén Lajos

ZENE-BÜFÉ-TOMBOLATel: 06-20-385-3029 / 28/411-293

Kasza Ilona

2004. január 15. Gödöllői Szolgálat 7

Minden év vége a számvetés ideje,meg persze természetesen az új-évi fogadalmaké is. Vajon foglal-kozunk-e ilyenkor azzal, hogy mittettünk egészségünk megőrzésé-ért? Miért nem vigyázunk ma-gunkra, mikor jól tudjuk, hogy azegészség pénzért nem szerezhetővissza, nem vehető meg. Úgy gon-doljuk: BETEGSÉG? EZ VELÜNKSOHA NEM TÖRTÉNHET MEG! Abetegség gondolata valahol avereség, illetve veszteség érzetétkelti bennünk. Amikor baj van, ak-kor pedig már sokszor késő...

Miért nem fordulunk egészségesen orvos-

hoz? Miért nem jár mindenki szûrõvizs-gálatokra? Pedig a házunkat is rendszere-sen felújítjuk, és az autónkat is 10 000km-es szervízbe hordjuk. Egészségünketis meg kellene becsülni és óvni, kondíci-ónkat karbantartani.

Hogyan mutatunk példát gyermekeink-nek? Úgy, hogy nem reggelizünk; hogydélután és este össze-vissza étkezünk; ésfolyamatosan hízunk.

Hol marad a híres büszkeségünk, mikoregyre nagyobb ruhaméretre váltunk? Nemsportolunk, semmit nem mozgunk, he-lyette a televízió és a számítógép elõttülünk órákon át, éjszakánként valami fi-nomat nassolva – pedig nem vagyunklusták, mert a munkahelyén mindenki na-

gyon igyekszik sokat és kiemelkedõen tel-jesíteni. Így aztán keveset alszunk. Habármi bajunk támad mindenféle gyógy-szereket, gyógyhatású készítményeket ve-szünk, szedünk. Cigarettázunk otthon, azutcán, a parkban séta közben, a tengerpar-ton.

Nem örülünk annak, amink van, hanemazon siránkozunk, amink nincsen. Állan-dóan rohanunk, türelmetlenek vagyunk.

És így telik el az egész életünk...Mígnem aztán súlyosan megbeteg-

szünk, és át kell értékeljük a körülöttünklévõ világot. Sokan tesznek újévi fogadal-mat, remélem, hogy ezek között egyretöbb az olyan, amelyik az egészség meg-õrzésérõl, a rossz szokások elhagyásárólszól. Ne feledjük, a nagy tettekhez is kislépések vezetnek! Tegyünk azért, hogy azúj esztendõ boldogságban és egészségbenteljen!

dr. Kiss Éva

Orvosi ügyelet18-08 óra között, illetve hétvégén.Telefon: 410-451.

Temetkezési ügyeletM. Szabó és Társai Kegyeleti Bt.Gödöllõ, Dózsa Gy. út 38. Tel.:28/410-302, mobil: (20) 9376-375(0-24-ig hívható).

ÜgyeletekAz orvos szemévelÚj év – új élet ?

Recept

LencsesalátaHozzávalók: 30 dkg lencse, 1 csapott tksó, 2-3 babérlevél, fél citrom reszelt hé-ja, 2 ek olaj, 3 ek 10%-os ecet, 2 ek por-cukor, fél mk õrölt fehérbors, 2 fej köze-pes lilahagyma, fél csokor metélõhagy-ma, és kb. 3 dl víz.

Elkészítés: A lencsét megmossuk és egyéjszakán át hideg vízben áztatjuk. Másnapleszûrjük és annyi vízzel, hogy bõven ellep-je, a sóval a babérlevéllel és a citromhéjjalegyütt lefedve puhára fõzzük, majd a levé-ben hagyjuk kihûlni. Közben a vízbe beleke-verjük az olajat, az ecetet, a cukrot és a bor-sot. Ha a lencse kihûlt, leszûrjük, hideg víz-zel leöblítjük, és a saláta öntetbe forgatjuk.Hozzáadjuk a vékonyra szeletelt lilahagy-mát, az apróra vágott metélõhagymát és hû-tõben 2-3 órán át érleljük. Jó étvágyat!

Mit tervez, mit végez a Városüzemeltetés?

Utak, ágak, konténerek

Az elmúlt év végén életének 98. esz-tendejében itthagyott bennünket dr.Szanathy Júlia fogszakorvos, aki félévszázadon át Gödöllő egészségü-gyét szolgálta.

A barátok nevében dr.Vámos János, a kollé-gák nevében dr. Makra Csaba búcsúztatta.Az alábbiakban az õ gondolatait olvashatják.

Az Orvosi Kamara, az orvos - és fogorvoskollégák nevében búcsúzom dr. Szanathy Jú-lia fõorvos asszonytól, mindannyiunk Julis-ka néniétõl. Elõször életútjáról.

A Pécsi Orvostudományi Egyetemen vég-zett 1931-ben. Akkor még nem volt divathölgyeknek az orvosi pályát választani, aszázas évfolyamból mindössze három nõvolt. A diploma megszerzése után a Buda-pesti Stomatológiai Klinikán folytatta tanul-mányait, ahol fogszakorvosi képesítéstnyert. 1932-ben Gödöllõn kezdte pályafutá-sát, végigdolgozta a II. világháborús éveket,majd kinevezték fõorvosnak. 1970-ben mentnyugdíjba. Az otthoni magángyakorlattal1982-ben hagyott fel végleg, mert már látásamegromlott.

Fél évszázadot dolgozott Gödöllõn, és hajátszunk a számokkal, akkor ez az 50 évmintegy 14 000 munkanapot, és körülbelül3-400 000 hozzáforduló beteget jelentett.

Gödöllõ történetében ez egyedülálló,ilyen hosszú szolgálatot végzõ orvos rajta kí-vül nem volt. A háború elõtt és után tele-pülésünkön két, olykor három fogorvos dol-gozott. Igaz, hogy Gödöllõ lélekszáma felevolt a mainak, viszont a környezõ falvakban

sehol nem volt fogorvos.Az 50-es, 60-as években az SzTK-ban hat

órában napi 30-40 beteget látott el, majdmég 4-5 órát dolgozott a magánrendelõ-jében. Hetente többször kellett a fogtechni-kai munkákat Pestre vinnie. Ez 60-70 órásmunkahetet jelentett, plusz a család.

Aktív éveiben munkájáért elismerést, ki-tüntetést nem kapott. Ismét egy nagyszerûember, akinek elfelejtették megköszönniamit tett. 1998-ban talán vigaszdíjként„Gödöllõ Városért“ elismerõ oklevelet vehe-tett át. Ahhoz, hogy rubindiplomát kapjon adiplomaátvételtõl 70 évnek kellett eltelnie.2001-ben Pécsett õ volt az egyetlen rubin-diplomás. Juliska néni különleges, ritka sze-mélyiség volt. Vajon mi az a plusz, amitõlazt éreztük, hogy általa többek, gazdagabbakvagyunk?

Elõször is imponáló etikai tartása. A be-tegekkel, orvos kollégiával, az asszisztenciá-val, a fogtechnikusokkal tartott kapcsolatamintaszerû volt. Kiváló szakember volt.Korát megelõzve, már azokon a tömegren-deléseken is elõnyben részesítette a konzer-váló, megtartó fogászatot.

Ez óriási többletmunkát jelentett számára,de nem sajnálta.

Rendkívül érdeklõdõ volt, minden konfe-rencián, továbbképzésen ott volt akkor is,amikor már nem dolgozott. Nagyszerû tár-salgó volt, élmény volt vele lenni, beszélget-ni. Perceken belül, óhatatlanul a szakmárakerült a sor. Mindig minden ujdonság érde-kelte. Ugyankkor a régmúlt érdekességeit,hatalmas gyakorlatából felgyûlt tapasztala-

tait szívesen osztotta meg velünk. Soha nemmondta, hogy ezt, vagy azt úgy csináld, sze-rényen csak azt jegyezte meg, nekem ez be-vált. Márpedig ami neki 50 év alatt bevált,arra érdemes volt odafigyelni.

Két évvel ezelõtt, rubindiplomája átvételeután a legelegánsabb fogászati magazin ké-szített vele képes riportot. A fõszerkesztõt ésaz újságírónõt elkísértem hozzá. Juliska nénielemében volt. Hamarosan olyan érdekes be-szélgetés alakult ki, hogy az újságírónõ egyóra múlva vette érszre, hogy még semmitnem jegyzetelt. Idézek egy mondatot a cikkutolsó részébõl:

„Az idõs hölgybõl áradt a béke, a derû,szemmel láthatóan élvezte életének mindennapját, és az elmúlásról szót sem ejtett.“

Az hiszem, hogy a család végtelen gon-doskodó szeretete, a hozzá közelállók barát-sága, az egész életén át végzett munka meg-nyugtató érzése, és ez az idézett, rá jellemzõéletfilozófia is hozzájárult hosszú életéhez.

Drága Juliska néni! Nyugodjék békében.

Búcsú dr. Szanathy Júliától

Köszönjük mindazoknak, akik drága édesanyánk özv.SZABÓ BÉLÁNÉ

dr. SZANATHY JÚLIAelhunyta alkalmából fájdal-

munkban osztozva részvétüketnyilvánították és utolsó útjára

elkisérték.a gyászoló család

Állatorvosi ügyelet

Január 17-18.: dr. Kovács Ilona, Gödöllõ,Úrréti u. 14. Tel.: 20/9-455-495

Hálás szívvel köszönjük mindenkinek,

akik szeretett édesanyánkat,

özv. Korösi Józsefnét

utolsó útjára elkísérték és

fájdalmunkban osztoztak.

A gyászoló család

Meghívó

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 7

Page 8: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

2004. január 15.8 Gödöllői Szolgálat

Miért venne kutyát, ha örökbe is fogadhat?!Ingyen örökbefogadható állatok ügyé-

ben hívni: Pintér Zoltán 20/350-8592,Karaszi Pál munkanapokon (7-13 óráig)30/318-7255. Állatok befogása: 410-988.

Bankszámlaszám: 11707024-20156213-00000000. Adósz.: 19816016-1-41. SMS adományvonal: 90/635-005, díja400 Ft+áfa (csak Westel-hálózatrólhívható).

Személyi jövedelemadójának 1 %-ávalsegítse egyesületünket! Kérjük, a nyom-tatványon tüntessék fel, hogy az összeget agödöllõi tagszervezetnek szánják!

Köszönjük.

HEROSZ, VÜSZI

Vigyél haza!

5 hónapos, zsemle színűvizsla keverék szuka

6 hónapos, cserfe-kete keverék szuka

3 éves, trikolórkeverék kan

„Nala“4 éves, krém-fehér huskyszuka

1 éves,f e k e t ekeverékkan

1,5 éves, tigris-csíkos keverékkan

„Mázli“2 éves, dalmatakeverék szukaÉ r d e k l ő d n i :20/911-8643

Kedvenceink egész életük folya-mán, életkoruktól, életkörülmé-nyeiktől és életmódjuktól függőenfolyamatosan ki vannak téve a bel-ső élősködőkkel történő fertőző-désnek, amelyektől megfelelő ál-latorvosi kezeléssel meg lehetugyan szabadulni, de egyszerűbb adolgunk, ha már megelőzésselakadályozzuk állataink fertőződé-sét.

Ha rendszeresen féregtelenítjük kutyáin-kat és macskáinkat, nem csak állatainknakteszünk jót, hanem megvédjük családun-kat, gyermekeinket a fertõzõdés lehetõ-ségétõl. Bizonyos bélparaziták ugyanis azemberben is okozhatnak súlyos betegsé-geket. Például a kampósfejû férgek be-fúrhatják magukat az ember bõre alá, amibõrgyulladást, allergiát okozhat. Az orsó-férgek petéi fõként gyerekekben okozhat-nak súlyos pathológiás tüneteket. Az állat-tal játszó gyerekek kezüket a szájukba vé-ve juttatják szervezetükbe a petéket, ame-

lyek vándorló lárvái lázat, tüdõpanaszo-kat, esetenként látási zavarokat okoznak.Biztosan sokat hallottunk már a Toxoplaz-ma gondii (toxoplasmosis) okozta mag-zatkárosító hatásáról.

A kereskedelemben nagyon sokfajta fé-regtelenítõ szer kapható, amelyek egyrehatásosabbak és egyre kevesebb mellék-hatással járnak. Nagy problémát jelentazonban az, hogy a legdrágább és legsok-oldalúbb szerek is csak a kifejlett férgeketpusztítják el, azonban a különbözõ fejlõ-dési stádiumban lévõ petéket, lárvákatnem. Ezért a féregtelenítéssel egy idõbengondoskodjunk állataink fekhelyének, tar-tózkodási helyének (ól, kennel) és a szen-nyezett talajnak a megtisztításáról, hiszenennek hiányában háziállataink újrafertõ-zõdhetnek. A féregirtás után az ürített bél-sár tartalmazhat fertõzõ petéket, ezért afertõzés kiújításának megakadályozásaérdekében ezt azonnal semmisítsük meg!

(folytatjuk)

dr. Varga Ferenc (KoVaVet Bt.)

Állati dolgok

A belső parazitákról (1. rész)

Január 19-24-ig, az ökumenikus imahétsorán városunk lelkészei minden este 18órakor kezdõdõen a következõképpen hir-detik az igét, vezetik a különbözõ fele-kezetekhez tartozó hívek közös imáját:

19-én hétfõn a kastélytemplomban SzirtesAndrás baptista lelkipásztor;

20-án kedden a református templombanSzecsõdi Péter római katolikus plébános;

21-én szerdán az evangélikus templom-ban Balogh Péter Piusz premontrei szerze-tes, római katolikus káplán;

22-én csütörtökön a máriabesnyõi kegy-templomban Albert Gábor evangélikuslelkész;

23-án pénteken a kastélytemplombanNagy Károly református lelkész;

24-én szombaton a premontrei templom-ban Sivadó János görög katolikus parókus.

Ökumenikus imahét

75 éve 1928-ban halt meg Gödöllõ királyijárásbíróság elnöke, Gödöllõ díszpolgára, areformátus egyházközösség fõgondnoka.Több évtizeden keresztül dolgozott azigazságszolgáltatásban, 58 éves volt. Példáscsaládi életet élt, négy leánygyermekeszületett. Temetése nagy társadalmi eseményvolt a községben. A királyi járásbíróság el-nöki szobájában volt felravatalozva, ahon-nan a gyászmenet a református templombament, ahol ifj. Szabó Aladár tartott beszédet.

A temetõben Strobel János községi bíró,Endre László fõszolgabíró, HofhanesianEghia ügyvéd búcsúztatta.

Halála után utcát neveztek el róla Gödöl-lõn, melynek a nevét a háború után Város-major utcára változtatták. Dr. Téchy Gyulaunokája Balázsovich András, gödöllõ egyik1956-os mártírja. Hrustinszki Tibor

Egy kis helytörténet

Dr. Téchy Gyula

dr. Téchy Gyula

Fo

tó: a

rch

ív

MEGHÍVÓ

Az Erkel Ferenc Általános Iskola fen-nállásának 50. évfordulója alkalmából

sok szeretettel meghívjuk 2004. január 23-án

az iskola zenetermében 17 órakor tartandó

zenés irodalmi estünkre.„Legyen a zene és az irodalom

mindenkié!“

A szervezés gördülékeny lebonyolításavégett kérjük, jelezzék részvételiszándékukat az iskola titkárságán 2004. január 15-ig! Köszönjük.

Telefon: (06/28) 513-025

Az Egyesített Szociális Intézménymunkatársai és lakói több kará-csonyi ajándékot is kaptak. Leg-inkább talán mégis annak örültek,amely nem fért el a karácsonyfaalatt. Az új kisbuszt önkormány-zatunk ajándékozta az intézmény-nek. A megvásárláshoz anyagi se-gítséget nyújtott az intézményegyik lakója által létrehozott ala-pítvány is.

bj

Ünnep az Egyesített Szociális Intézményben

Karácsonyi ajándék

Fotó: Brindzik Judit

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 8

Page 9: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

DECEMBER. 22., HÉTFŐCsömöri trükk, amatõr kivitelezéssel. Az

Auchan áruházban egy pénztárosnõ bukottle azért, mert összejátszott az egyik vásárló-val és ezáltal jogosulatlan haszonra próbáltszert tenni. A történet a következõ: partneremindenféle termékkel megpakolta a kocsi-ját, majd odasétált az „egyik“ pénztárhoz. Aszóban forgó hölgy részben be is ütötte agépbe a vásárolandó termékek árait, perszenem mindet (mindenki hibázik, de azért bot-lás és botlás között van némi különbség). Abiztonsági õrök azonban nem hibáztak,azonnal lecsaptak a sumákoló párra. Ha si-kerül a manõver, az áruház 68 ezer forinttólesett volna el. A pénztárosnõt azonnali ha-tállyal elbocsátották.

A bíróság elõzetes letartóztatásba helyezteaz apját annak a domonyi kisfiúnak, akit hol-

tan találtak a település egyik házának kertjé-ben. „Az apát 14. életévet be nem töltött sze-mély ellen elkövetett emberölés bûntettmegalapozott gyanúja miatt helyezték elõze-tes letartóztatásba“ – mondta a Pest MegyeiRendõr-fõkapitányság sajtóreferense, hozzá-téve, hogy a férfi a törvény szerint öttõl tízévig terjedõ szabadságvesztéssel sújtható.

A másfél éves gyermekre szombat reggelmeztelenül, a szomszéd ház udvarán találtakrá. A helyszíni orvos szakértõi vizsgálat nemtalált külsérelmi nyomokat, fagyhalált való-színûsített, de a gyanús körülmények miattsoron kívüli boncolást rendeltek el.

A még szombaton lefolytatott vizsgálatkoponyalapi törést és idegenkezûséget álla-pított meg. Szakértõk bevonásával továbbfolytatják a helyszíni vizsgálatokat.

chris

2004. január 15. Gödöllői Szolgálat 9

PÁZSIT

4

ÖSSZE-

VISSZA

ÕRIZ!

TÉVES

RIASZTÁS

VÉR-

EDÉNYÉRE

FÉLTÕ!

KÉZ

RÉSZÉT

SZEM.

NÉVMÁS

NORVÉG

AUTÓJELIPSZILON

TOLSZTOJ

SZEMÉLY-

NEVE

SÁNDOR …(AZ ARANY-

CSAPATTAGJA)

HELYRAG

1

ÉSZAK

2

URÁN 3

AZONOS

BETÛK

IDÕ JELE

CÉG-

FORMA

LECSÜCSÜL-

TEK

ÜGYELETES

NÁTRIUM

PÁZSIT

JELZÕJE

NOMEN

NESCIO

KÉRDÕSZÓ

KÖRMÖL

KÁNTOR

EGYNEMÛI

SZÉL-

HÁRFA

AZONOS

BETÛK

KUTYA

EREM!

SÓHAJ

KÖZEPE!

VERNE

OLAJ

ANGOLUL

FOSZFOR

VÍZIÓ

DÜHÉBEN

ÕRJÖNG

BALTÁVAL

LEVÁG

ÉPÍTÉSZ

VOLT

LUXEM-

BURG

AUTÓJELE

AMPER

PAPRIKA-

FAJTA

TALMI

KIEJTETT

BETÛ

KICSINYÍTÕ

„A”

TAKARÓT

HANGOSAN

OLVAS

UTOLSÓ

KIRÁLYNÉNK

NEVE

JÓD

HIDEGEN

TARTOTT

FORINT

TÚLOZVA

FÜLLENT

FELÜLETET

KEZEL

DUPLÁN:

VÁROS

IDÕSB

JOULE

SZEM.

NÉVMÁS

SZIGET-

ORSZÁG

EGYFAJTA

NYÍLÁS-

ZÁRÓJÁT

BÁLVÁNY

GYÜMÖLCS

ARZÉN„A”

POCAKJA

TÉRKÉP

ANGOLUL

TEJ-

TERMÉK

TANULÓ-

VEZETÕ

KEVERT

TÖVIS!

LÉTEZIK

VEDELÉST

NEMESFÉM

VEGYJELE

TÚLSÁGO-

SAN

ANGOLUL

ZOLA

REGÉNYE

PARAN-

CSOLÓJA

OXIGÉN

DÉL

POTTYANT

RÖGZÍTÕ

SZERSZÁM

MÚLT IDÕ

JELE

TEMPUS

ZÉRÓ

NEM ROSSZ

EZÜST

NEMES

ITALOMATBÓR

ÉRDEK-

EGYEZTETÕ

TANÁCS

�ÓRIÁS-

KÍGYÓLÁNGOL

�BELGA

AUTÓJEL

Illyés Gyula:

Újév reggeli séta

A 45. szám rejtvényének megfejtése:„Megjött a hó a téli szünetre / megvallomtitokban már úgy féltem / hogy a sok gyer-mek, kedves tanítvány / a ritka örömre hiába vár.“

A Fáma könyvkereskedés vásárlásiutalványát nyerték:

Horváth Károly, Erzsébet királyné körút 11.;Tóth László, Szent János u. 9.; Magura yörgy-né, Hõs u. 8.; Újvári Mária, Galgahévíz, Pf. 10.

A Városi Filmszínház 1 évre szóló kedvez-ményekre jogosító klubkártyáját nyerték: Nagy Erzsébet, Kazinczy körút 12.; Szabó László, Palotakert 2.

Mindenekelőtt szeretnék egy ünne-pélyes bejelentést tenni. Egy éves azEcce Iuventus – Íme az ifjúság (a má-sodik része csak a gyengébbek ked-véért a fordítás) című rovatunk! Ez-zel azt hiszem beírtuk magunkat aSzolgálat történelmébe. Eddigi mun-kánk során sok-sok érdekes és ke-vésbé érdekes (kinek hogy) cikket ír-tunk, sokat dolgoztunk és keményenés továbbra is töretlen lelkesedésselfolytatjuk munkánkat. Akiket eset-leg megsértettünk egy-egy monda-tunkkal, azoktól ezúton bocsánatotkérünk, ha bárkinek javaslata, véle-ménye van rovatunkkal kapcsolat-ban, írja meg, szívesen válaszolunk.

Még tavaly írtunk nektek Pontbûvészet cím-mel a felsõoktatási felvételi bonyodalmairól.Akkor megígértük, hogy pontosan utánané-zünk a kétszintû érettséginek és megpró-báljuk nektek egyszerûen leírni a legfon-tosabb információkat. Elõször is a kétszintûérettségi vizsga rendszere azokra vonatko-zik, akik 2001 szeptemberében kezdték el a9. évfolyamot és 2005-ben (vagy késõbb) fe-jezik be középiskolai tanulmányaikat, tehátaki jövõre tizenharmadikos (járt nulladikbais, vagy bukott), arra még nem érvényes, õhagyományos érettségit tesz, ami középfo-kúnak felel meg, de persze ha akar, tehet fel-sõfokút. A kétszintû érettségi rendszerébenaz alapszintû követelménye és rendszere kö-rülbelül megfelel a mostani érettséginek. Azemelt szintû írásbelit a tanuló saját iskolá-jában, de elkülönített csoportban írja meg. Amegírt dolgozatokat azonban nem az iskolá-jában javítják és értékelik, hanem ezt olya-nok értékelik, akik a dolgozatírót nem isme-rik. Az emelt szintû szóbeli az egyes tantár-gyakból háromfõs vizsgabizottság elõtt tör-ténik a várhatóan 15-20 fõs létszám eseténnem a tanulók utaznak a vizsgabizottsághoz,hanem a vizsgabizottság jön az adott iskolá-ba, vagy legalábbis a város egyik iskolájába.

Az értékelés viszont megváltozik, azelégséges határa, mind közép-, mind emeltszinten 20 százalékos teljesítmény esetén atanuló már „átment“, feltéve, ha minden

egyes vizsgarészen (például írásbelin és szó-belin egyaránt) eléri a 10 százalékos teljesít-ményt. A százalékok, és az érdemjegyek ará-nya módosul, úgy hogy ugyanaz a százalékemelt szinten jobb jegyet jelentsen. Mindenvizsgatárgyra egységesen a jeles alsó határaközépszinten 80 százalék, emelt szinten 60százalék. 2005-tõl megszûnik a felvételivizsga, kivéve a mûvészeti és a testkultúrálisszakokon, mert ott gyakorlati, alkalmasságivizsgát kell tenni.

A hozott pont rendszere (amelyet az elõzõPontbûvészet címû cikkünkben közöltünk)megmarad, ez a 120 pont elsõ 60 pontja, denem lehetséges ennek a kettõzésével felvé-teli összpontszámot számítani. A szerzettpontokat (a második 60 pontot a 120-ból)nem felvételi vizsga eredményébõl számít-ják, hanem az adott tantárgy(ak) érettségieredményébõl. A felvételi eljárásban a lehet-séges 120 ponton felül várhatóan 5-10 több-letpontot érhet el az a tanuló, aki emelt szin-ten tesz az adott tantárgyból vizsgát. Az in-tézmények az eddig megszokott módon szer-vezhetnek „alkalmassági vizsgá“-t, de eztnem pontozhatják, csak alkalmas/nem alkal-mas minõsítéssel illethetik. Ha tehát valakiépítészmérnök szeretne lenni, hozott pontjaés szerzett pontja alapján jó helyezést érne ela felvételi sorrend kialakításában, de a rajzalkalmassági vizsgán nem felel meg, akkoraz egyetem vagy a fõiskola nem veszi fel.

Az államilag elismert nyelvvizsga 2005-ben váltja ki utoljára az idegen nyelvi érett-ségit, tehát jövõre még igen. 2006-tól anyelvvizsga már nem számítható be az érett-ségi eredménybe, mindenkinek legalább egyidegen nyelvbõl kötelezõ érettségi vizsgáttennie közép- vagy emelt szinten. Fontosváltozás, hogy 2005-tõl az emelt szintû ide-gen nyelvi érettségi államilag elismertnyelvvizsgának számít, 60 százalék fölöttközépfokú, 40-59 százalék között pedigalapfokú C típusúnak. Ennyit röviden a do-logról, így elméletben szép (na jó annyiraazért nem, fõleg annak, aki pontokkal akartbejutni), majd meglátjuk jövõre a gyakorlat-ban, de idén még minden marad a régiben…

dzsoly&dvizs

Ecce Iuventus – Íme az ifjúság

Kétszintű homály

Rendőrségi hírek

Domonyi tragédia

Nálunk járt a Hír TV - beszélgetés Borbás Máriával

Interjú kitüntetett sportolóinkkal

Fáma - könyvajánló

Az orvos szemével - A depresszióról

Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy következő lapszámunk január 22-én jelenik meg.

Jövő heti számunk tartalmából

Előzetes

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 9

Page 10: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

ÁLLÁS* ANGOL és SPANYOL tanárokat keresünk óraadóként, vagyfőállásban. Kiemelt fizetés, érdekes szakmai munka,nemzetközi projektek, rendszeres szakmai továbbképzések.Cím:ILI Kft, Gödöllő, Körösfői 2. Tel: 28/511366.

* Gazdasági Igazgatót és Szolgáltatási Igazgatót keresünkazonnali felvétellel. Szakirányú felsőfokú végzettség, szakmaitapasztalat angol nyelvtudás előny. Juttatások: versenyképesfizetés, ingyenes nyelvtanulás családtagoknak is, pluszösztönző csomagok. Cím: ILI Nemzetközi Nyelvek Intézete,Gödöllő, Körösfői 2.

* Középfokú vegyészi végzettséggel, férfi munkatársatkeresünk, gödöllői munkahelyre. Tel.: (30) 970-4567.

* Középfokú társadalombiztosítási végzettségű, kifizetőhelyiés bérszámfejtői gyakorlattal rendelkező munkavállalótfelveszünk. Tel.: (70) 500-5669..

* Veresegyházán nyíló papír-irodatechnika üzletbe fiatal,grafikai programokban jártas, műszaki beállítottságú eladótfelveszünk. Jelentkezés önéletrajzzal [email protected] (30) 449-5226.

* Kereskedelmi cég keres angolul jól beszélő, felhasználószámítógépes ismeretekkel és gépkocsivezetői engedéllyelrendelkező gyakorlott kereskedelmi asszisztenst gödöllőimunkavégzésre azonnali kezdéssel. Fényképpel ellátott mag-

yar és angol nyelvű szakmai önéletrajzát a [email protected] e-mail címre vagy a 28/422-319-es faxszámra vár-juk 2003. január 15-ig.

* Szadai étterem szakképzett felszolgálót keres. Nyelvtudás,szakmaigyakorlat előny. Tel: 404-692.

* Üzletvezetőt, vezető eladót keresünk függöny, sötétítő,dekor, lakástextil, méterárú áruházba Gödöllőre. Lakberen-dező, divat, textil szakmai ismeret megfelelő gyakorlat jo-gosítvány szükséges. Tel: (30) 9461-807.

* Gazdasági, áruforgalmi, bérügyi, számviteli adminisztrációsügyviteli munkára szakképzett dolgozót keresünk gödöllőilakástextil áruházba. Tel: (30) 9461-807.

* Francia kozmetikai gépekkel felszerelt 210 nm-es exkluzívszépségszalon keres kozmetikust, fodrászt, Gödöllőbelvárosában. Tel: (70) 312-6669.

* Gödöllői fordrászatba vállalkozóival rendelkező kozmetikustkeresünk azonnali kezdéssel. Érd: Gödöllő, Ifjúság u. 20. Tel:418-235; (20) 314-2802.

* FÜRGE DIÁK Iskolaszövetkezet kézbesítési munkáradiákokat keres. Jelentkezni lehet 2004. 01.10-től az alábbiszámokon: 522-000/2080, (70) 313-8477. cím: 2105 Gödöllő,Páter K. u. 1. B.ép. I.em.

* Napfény otthonházba Gödöllőn gondozónőt felveszünk.Érdeklődni lehet: (30) 505-5195 számon.

* Gödöllői üzletembe keresek eladót, anyagbeszerzőt februárikezdéssel. Tel: (20) 5911-157.

* Megbízható és leinformálható, korrekt, házvezetésben jár-tas középkorú nő házvezetőnői állást keres hosszú távra szim-patikus családnál heti 5 napban (csak komoly ajánlattal ker-essenek!). Tel: (30) 497-2294.

* Gyermekfelügyeletet vállaló, megbízható személyt keresünkGödöllőn 3,5 éves kisfiunk mellé alkalmanként. Tel: (30) 6317-169.

* Könyvelő iroda keres gödöllői munkahelyre - önálló-munkavégzésre - mérlegképes könyvelőt, Kft-be teljes körűkönyvelésére, bevallások, mérleg elkészítésére. Azonnalikezdéssel. Önéletrajzot emailben: vv [email protected] vagy lev-élben: 2100 Gödöllő, Kölcsey F. u. 11. címre kérem. Tel: (30)9541-097.

* Bejárónői munkát vállalok (vasalás, takarítás, gyermekfelü-gyelet, bevásárlás stb. érdeklődni 14 óra után. Tel: (30) 495-4816.

* Melegburkoló szakmunkást felvennék józanéletűt fizetésmegegyezés alapján. Tel: (30) 934-3592.

* Csíkvölgyi Pipa Csárda önállóan dolgozó kreatív, ambiciózuskonyfőnököt keres felvételre. Feltétel: hagyományos népikonyha ismerete szakmai elhivatottság, szervező irányítókészség kiváló referencia. Jelentkezéskor: a végzettséget iga-zoló dokumentukokat, a szakmai múltat tartalmazó önéletraj-zot, és a jövőbeni újszerű elképzeléseit várjuk. Fentiekbenmegfogalmazott elvárások alapján pincéreket és pultostkeresünk. 2146 Mogyoród, Dózsa Gy. út 2. Tel: 540-386; (30)9343-212.

* Melegkonyhás étterembe gyakorlott kézilányt felveszünk.továbbá keresünk mosogatót és takarítót. 350-400.- órabér.Tel: (20) 340-5714.

* Médiához kollégákat keresünk azonnali belépéssel, vál-lalkozói előnyt jelent. Tel: (20) 953-0622.

* Üzletkötői munkára munkatársak jelentkezését várjuk. Vál-

lalkozói igazolvány szükséges. Teljesítményarányo jövedelem.Időpontegyeztetés: Tel: (30) 650-6717.

* Gödöllői sörözőbe pultoslányt fölveszünk. Tel: (30) 274-3263.

INGATLAN* Gödöllőn, belterületbe vont üdülőtelek eladó. Tel.: (30) 9509-396.

* Gödöllőn, Blahán, összeköltözésre is alkalmas, 2 lakásos 2utcára néző családi ház (75+150nm) eladó (irodának, üzlethe-lyiségnek is). Külön közmu, kábel TV, telefon, ipari áram, pince,csatorna van. Rendezett kisudvar. Iá.: 29 MFt. Tel.:414-775(este), (30) 392-36-35 (egész nap).

* Budapesten a Csertő utcában egy másfél szobás 46 nm2-eslakás eladó. Igényesen felújított. Azonnal beköltözhető. Érdek-lődni lehet a 06-20-3586242 telefonszámon.

* Gödöllőn, frekventált helyen levő 47 nm-es üzlethelyiségeladó vagy kiadó. Tel.: (30) 9509-396.

* Eladó Gödöllőn az Egyetem mögötti részen 130 nm-es, nap-pali + 5 szobás, 2 fürdőszobás, jó állapotú sorházi öröklakáspincével, garázzsal, távirányítós kapuval és garázsajtóval, lek-erített kis telekkel. Iá: 22 mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő,Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Kertvárosban 80 nm-es, 2 + 1 szobás,igényesen felújított családi ház melléképülettel, garázzsal, 150nöl telekkel. Iá: 25 mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabad-ság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Kertvárosban 105 nm-es, nappali + 3szobás, 2 fürdőszobás, teljesen felújított családi ház garázzsal,450 nm-es telekkel. Iá: 25,5 mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő,Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Aszódon 100 nm-es, 3 szobás családi ház 600 nm-estelekkel. Iá: 16,5 mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadságtér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Gödöllőn a Harasztban 100 nm-es, 40%-ban kész lakóépület100 nm-es, kétszintes raktárépülettel, annak teljes beren-dezésével, komplett vállalkozással, garázzsal, 150 nöl telekkeleladó. Iá: 21,5 mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadságtér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Blahai részen új építésű, 105 nm-es, nap-pali + 3 szobás, amerikai konyhás családi ház 995 nm-estelekkel. Iá: 26,2 mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadságtér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a központhoz közel, 272 nm-es telken, 63nm-es, 2 szobás ikerház fél. Iá: 9,5 mFt. Főnix Ingatlaniroda,Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy0620/9194-870

* Eladó Gödöllő legkeresettebb részén, a Harasztban kétgen-erációs, kétszintes, 200 nm-es, 5 szobás, 2 konyhás, 2 fürdős-zobás családi ház 400 nm-es telekkel. Iá: 27 mFt. Főnix Ingat-laniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy0620/9194-870

* Eladó Isaszegen 50 nm-es, 2 szobás, üdülő övezetben lévőcsaládi ház pincével, 930 nm-es telekkel. Iá: 10 mFt. Főnix In-gatlaniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy0620/9194-870

* Gödöllő-Kertváros: 707 nm-es telken 3 szoba dupla komfor-tos (2 generációs) családi ház, 98 nm-es egylégterű, alakíthatótetőtérrel *ÁRON ALUL: 23,5 MFt-ért* családi okok miatt

sürgősen ELADÓ! FeMaKoNT Ingatlaniroda /Gödöllő-CoopÁruház emeletén/: (28) 410-324; (20) 513-5191; (30) 218-6300

* Gödöllő-Palota-kert: Rendkívüli árajánlat!!! 60 nm-es 2szobás, beépített erkélyes (félszoba: 4m x 2,20 m) 3. emeletitehermentes ÖRÖKLAKÁS *kedvező áron: 11,5 MFt* ELADÓ!!!FeMa-KoNT Ingatlaniroda /Gödöllő-Coop Áruház emeletén/:(28) 410-324; (20) 513-5191; (30) 218-6300.

* Gödöllő-János utcai lakótelepen 43 nm-es, IV. emeletiTÉGLAÉPÍTÉSŰ *egyedi vízórás* felújítandó 1,5 szobásLAKÁS 9,-MFt-ért sürgősen eladó! FeMa-KoNT Ingatlaniroda/Gödöllő-Coop Áruház emeletén/: (28) 410-324; (20) 513-5191; (30) 218-6300.

* Veresegyházon, csendes, nyugodt környezetben 123 nm-es,nappali + 3 szoba *duplakomfortos* ÚJ ÉPÍTÉSŰ családi ház75 %-os készültségi szinten (hiányzik: külső vakolás és belsőburkolatok 60 %-a) beköltözhetően, összközművel, 380 V-osipari árammal ELADÓ 19,2 MFt.! Szoc.pol. + kedvezményeshitellehetőség!!!!! FeMa-KoNT Ingatlaniroda /Gödöllő-CoopÁruház emeletén/: (28) 410-324; (20) 513-5191; (30) 218-6300.

* Gödöllő-Központjában frekventált helyen *30 nm-es (egyediközüzemi órákkal) **új építésű** ÜZLETHELYISÉG irodának,boltnak, üzleti tevékenységnek 11,5 MFt-ért ELADÓ!!!!! FeMa-KoNT Ingatlaniroda /Gödöllő-Coop Áruház emeletén/: (28)410-324; (20) 513-5191; (30) 218-6300.

* Szadán - jó közlekedési feltételek mellet 217 nm-es, 3 GEN-ERÁCIÓS, igényesen kialakított, egyedi, reprezentatív, 2 szint+ garlériás saroktelki családi ház nagy teraszokkal, 2 pince-garázzsal, + 2 autónak külső garázs + nyárikonyha,pince+borospince, 151 nöles telken, ásott kúttal: 42,-MFt-értELADÓ!!! FeMa-KoNT Ingatlaniroda /Gödöllő-Coop Áruházemeletén/: (28) 410-324; (20) 513-5191; (30) 218-6300.

* MAGYARTÖLGY MÉRNÖKI IRODA, a Nemzeti Földalapkezelő

2004. január 15.10 Gödöllői Szolgálat

HIRDETÉSFELVÉTEL ÚJ HELYEN!2004. január 5-tõl a szerkesztõség

átköltözik a Gödöllõ, Kossuth L. u. 1.szám alá. Ezentúl a hirdetésfelvétel is itttörténik. Ezzel egyidõben a mûvelõdési

központban a hirdetésfelvétel megszûnik.Az apróhirdetés ára 20 szóig bruttó 800 Ft

Hétfõ: 8.30-12 óráigKedd: NINCS

Szerda-csütörtök: 8.30-15 óráigPéntek: 8.30-13 óráig

Telefonon, faxon, e-mailen apróhirdetéstnem áll módunkban elfogadni.

Megértésüket köszönjük!

Köszönjük,hogy a LIPCSEYIngatlanirodát választotta!

Nyitva: H-P: 9-16.30, Szo: 10-12 óráig

GÖDÖLLÕ, REMSEYGÖDÖLLÕ, REMSEY KRKRTT 6.6.

Tel: 28-514-990-Harasztban 3 szobás, 119 m2 alapterületû +tetõteres családi ház teljesen alápincézve, duplagarázzsal 23 MFt.-Kertvárosban 105 m2-es, nappali + 3 szobás, 2fürdõszobás családi ház garázzsal 25,5 MFt.-Harasztban 2 szobás, sátortetõs családi ház tel-jes szuterénnel, központi fûtéssel 26 MFt.-Harasztban 120 m2-es, nappali + 3 szobás +étkezõs ikerház egyik önálló lakása, 36 m2-esgarázzsal 26 MFt.-Kertvárosban 80 m2-es, 2 szobás hangulatoscsaládi ház gázcirkós fûtéssel 26 MFt.-Belvárosban nappali + 3 szobás családi ház,étkezõvel, mosókonyhával, gardróbbal,központi gázfûtéssel 26,5 MFt.-Csanak melletti részen 98-ban épült nappali +4 szobás önálló családi ház 23 MFt.-Királytelepen 88-ban épült nappali + 3 szobáscsaládi ház 24,5 MFt.-Minõségi 63 m2-es elsõ emeleti cirkófûtéseslakás 18,9 MFt.-Minõségi 58 m2-es elsõ emeleti cirkófûtéseslakás 15,5 MFt.

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 10

Page 11: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

Szervezet hivatalos

értékbecslője 2100 Gödöllő, Kossuth L. út 1. Fszt. 3. tel/fax:28/510-225, 20/531-4333,

28/421-002 E-mail: [email protected]

* PIANCAVALLON, az olasz síparadicsomban, a tengerparttól80 km-re, 30-40 nm-es apartmanok garázzsal eladók Irányár:17,5 mFt-tól Magyartölgy Mérnöki Iroda 28/510-225,20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Csanak utcában 800 nm-es saroktelken, 85nm földszinti lakóterületű, teljesen alápincézett, beépítetlentetőterű, 90 %-os készültségű kertes ház 30 nm-es mel-léképülettel eladó. Irányár: 16,3 mFt Magyartölgy Mérnöki Iro-da 28/510-225, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Szilhát utcában, 883 nm telken, 110 nm föld-szintes, három éve épült családi ház (pincével, melléképülettel,fúrt kúttal) eladó. Irányár: 26 mFt Magyartölgy Mérnöki Iroda28/510-225, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Köztársaság úton, 145 nm lakóterületű,háromszintes társasházi lakás, 63 nm vállalkozásra alkalmas

üzlethelyiséggel, sürgősen eladó. Irányár: 29 mFt MagyartölgyMérnöki Iroda 28/510-225, 20/531-4333

* VÁCOTT, a központban 33 nm-es, és 38 nm-es üzlethely-iségek eladók Irányárak: 7,0 mFt + ÁFA, ill. 12,0 mFt + ÁFAMagyartölgy Mérnöki Iroda 28/510-225, 20/531-4333

* DOMONYVÖLGYBEN, a horgásztó partján, 3518 nm,megosztható, panorámás üdülőtelek eladó. Irányár: 5,1 mFtMagyartölgy Mérnöki Iroda 28/510-225, 20/531-4333

* NAGYTARCSA és Budapest között 1 hektár, fiatal erdő eladó.Magyartölgy Mérnöki Iroda 28/510-225, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Fenyvesben 621 nm-es telken, 40 nmlakóterületű téliesített faház 15 nm pincegarázzsal eladó.Irányár: 14,8 mFt Magyartölgy Mérnöki Iroda 28/510-225,20/531-4333

* ACSÁN 1070 nm-es panorámás, összközműves építési telekeladó. Irányár: 2 mFt Magyartölgy Mérnöki Iroda 28/510-225,20/531-4333

* GÖDÖLLŐ központjában irodának alkalmas helyiségeket,lakásokat keresünk ügyfeleink számára. Magyartölgy MérnökiIroda 28/510-225, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN 644 nm-es telken, Kerengő utcában, két évestéliesített 30 nm-es faház eladó. Két pici szoba, összkomfortosbútorozottan eladó. Tel: (70) 317-4447. Iá: 9.890.000.-Ft.Lakótelepi lakáscsere érdekel.

* Eladó Gödöllő zöldövezetében, Királytelepen 8 lakásos, zártudvarú társasházban 65 nm 2,5 szobás egyedi fűtéses erké-lyes, igényes kivitelű öröklakás. Iá: 16,9 MFt. Érd: (70) 385-2250 vagy este 414-964.

* Gödöllő, Király u.-ban modern építésű, 240 nm összterületűcsaládi ház 29 mFt-ért eladó. Tel: (30) 471-4904, este: 415-329.

* Gödöllő központjában, a Szabadság téri HÉV és buszmegál-lóhoz 2 percre, az Alsó-parkra néző 2,5 szobás, két nagy erké-lyes, 77 nm-es felújított lakás eladó. Iá: 17mFt. Tel: (30) 445-3872.

* Kartali 95 nm-es összkomfortos családi ház eladó vagygödöllői lakásra cserélhető. Iá: 10 mFt. Tel: (20) 3422-884.;437-558.

* Keresek Gödöllőn megvételre 1,5-2 szobás összkomfortostégla építésű egyedi fűtésű lakást 1 emeletig. Garázs tulajdonlehetőséggel. Tel: (30) 554-3794; 416-225.

* Gödöllőn (Blaháné úton) 1245 nm telken 120 nm-es 3szobás családi ház, melléképülettel eladó. Ára: 22 mFt. Tel:(30) 471-3929.

* Vennék építési telket kb. 800 nm Max. 10.000.000.-Ft-igGödöllőn blahai, centrum, kertváros, haraszt, alvég, alsó-felső-park, királytelep környékén. Tel: 494-369.

* Gödöllőn a Szőlő utcában, I. emeleti 69 nm-es 1 + 2 félszobás, erkélyes,igényes lakás eladó. Iá: 14,5 mFt. Tel: 423-044 (17 óra után), (70) 333-4739.

* Gödöllőn Szt. István téren 56 nm-es tégla, 2 szobás, erké-lyes II. emeleti felújított lakás 2004. őszi költözéssel eladó. Iá.:12 mFt. Tel: (20) 385-4268.

* Keresek Gödöllő kertvárosában kis családi házat 10 mFt-ig.Tel: (20) 436-9431.

* Palotakerten 64 nm-es VII. emeleti lakás eladó. Tel: (20)9375-031.

* 450 nm telken 105 nm alapterületű teljesen felújított tégla3 szobás nappalis, 2 fürdőszobás, étkezős, fűthető garázsos,újonnan épült fűthető tárolós kertvárosi lakás eladó. Iá: 25,5mFt. Érdeklődni egész nap: (20) 586-2841.

* Eladó Gödöllőn a Szabadka 4/a utcában, 54 nm-es összkom-fortos gáz konvektoros 3. emeleti lakás. Iá: 11 mFt. Tel: 413-618 egész nap.

* Gödöllő központjában eladó, vagy elcserélhető földszinti ren-dezett 1,5 szobás komfortos, külön vízórás lakás. 1-2emeletig, szintén központi legyen. Szőlő utcai is lehet. Iá: 11,3mFt. Tel: 415-116.

* Eladom vagy elcserélem, vásárlás is érdekel. Dózsa Gy. úti44 nm-es 10. emeleten lévő 2 szobás felújított lakásomat.Csere vagy vásárlás esetén 2,5 vagy 1+2 félszobás lakásérdekelne. Tel: (70) 5427-437.

* Városmajor utcában családi ház eladó 26 mFt. Kisebb cserevagy lakást beszámítunk. Tel: (30) 2100-124.

* Eladó Gödöllőn 485 nm-es telken, összkomfortos, 3 szobáscsaládi ház, tetőtér beépítéssel, teljesen alápincézve. A 2 beál-lós garázs és pince rész, vizesblokkal, 3 helységgel (119 nm)

irodának és üzletnek is kialakítható, műhelynek használható.Ipari áram, szerelőakna, központifűtés, gáz, csatorna, telefonvan. Ár: 22 mFt. Tel: (30) 9817-533.

* Keresünk, kínálunk - ügyfeleink részére - családi házat,lakást, telket, szántót, üdülőt, ipari ingatlant… Adás-vétel tel-jes körű bonyolítása. Tekintse meg kínálatunkat:www.kvadrat.hu Kvadrát Ingatlanforgalmazó Kft. Gödöllő, Ba-jcsy.Zs. u. 30. Tel: 06 28 422-353, 06 30 515 55 33.

* GCS103/ Gödöllőn az Antal hegyen 780 nm panorámás,közművesített telken 150 nm lakóterületű (+szuterén ésműhely): nappali, 3 hálószoba, 2 fürdő, garázs. Ára: 26 mFt.Egyéb kínálatunk: www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422353, 06 30/515 55 33.

* Szadán a Boncsok utcában 1663 nm építési telek (gazdaságiépülettel) eladó. Víz, villany a telken. Gáz, csatorna az utcán.6.000 Ft/nm Ára: 10 mFt. Egyéb kínálatunk: www.kvadrat.huKVADRÁT Kft: 28/422 353, 06 30/515 55 33.

* GCS020/ Gödöllőn 400 nm közművesített telken 1996-banépült 225 nm lakóterű 2 lakásos cs. ház: 1. lakás: 2 szobaösszkomfort, 2. lakás: nappali, 2,5 szoba összkomfort. Ára: 35helyett 29 mFt. Egyéb kínálatunk: www.kvadrat.hu KVADRÁTKft: 28/422 353, 06 30/515 55 33.

* GCS096/Gödöllőn - a Blahán 732 nm közművesített telken190 nm lakóterű rendezett cs. ház: konyha, étkező, nappali,3,5 hálószoba, 2 fürdő, háztartási helység, erkélyek, pince,terasz, garázs, szaletli, fúrt kút, gyümölcsös… Ára: 32 mFt.Egyéb kínálatunk: www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422353, 06 30/515 55 33.

* Gödöllőn a Fenyvesi Nagyúton panorámás telken épülő 4lakásos - igényes kivitelezésű- (klimatizált, központi porszívós)házakból még egy 152 nm-es eladó. Átadás: 2003. IV. ne-gyedév Ára kulcsrakészen: 205.000 Ft/nm + garázs. Egyébkínálatunk: www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422 353, 06

2004. január 15. Gödöllői Szolgálat 11

Hirdessen Hirdessen aa

GGööddööllllõõii SSzzoollggáállaattbbaann,,a város egyetlen ingyenes újságjában! a város egyetlen ingyenes újságjában!

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 11

Page 12: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

30/515 55 33.

* Kistarcsán a Móra Ferenc utcában kb. 1000 nm (20x50 m)új parcellázású építési telkek eladók. Az utcában víz, villany,gáz, csatorna. Ára: 10.000 Ft/nm Egyéb kínálatunk:www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422 353, 06 30/515 5533.

* (1.GCS090) Gödöllőn a Szabadság úton 1302 nm telken 1.lakás:lakótér 104 nm + alagsor 92 nm + garázs 32 nm +műhely 62 nm. Ára: 24 mFt. Egyéb kínálatunk:www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422 353, 06 30/515 5533.

* (2. GCS090) Gödöllőn a Szabadság úton 1302 nm telken 2.lakás: lakótér 48 nm + mosókonyha, pince 28,5 nm +tetőterasz 49 nm Ára: 12 mFt. Egyéb kínálatunk:www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422 353, 06 30/515 5533.

* (3.GCS090) Gödöllőn a Szabadság úton 1302 nm telken 3.lakás: lakótér 130 nm + pince 49 nm + garázs 47 nm. Ára: 22mFt. Egyéb kínálatunk: www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft:28/422 353, 06 30/515 55 33.

* Gödöllőn a Fenyvesben kb. 1.100 nm telken 2004-ben épülőtársasház leköthető kb. 103 nm lakótérrel, nappali, 3 háló +garázs+terasz. Ára: 25 mFt. Egyéb kínálatunk:www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422 353, 06 30/515 5533.

* GCS 104/Gödöllőn a Nagyfenyvesben 1995-ben épült 3x81nm sorházi lakás: konyha, nappali, 5 háló, 2 fürdőszoba,terasz, garázs SÜRGŐSEN eladó. Ára: 24 mFt. Egyébkínálatunk: www.kvadrat.hu KVADRÁT Kft: 28/422 353, 0630/515 55 33.

* Gödöllőn, János utcában egy szobás lakás (35 nm)téglaépület, első emelet eladó. Érdeklődni telefonon du. 16 óraután. Tel: 411-738., (30) 359-5876.

* Eladó Gödöllő központjában, a Palota-kerten egy 3. emeleti57 nm-es igényesen felújított öröklakás. 2004-ben felújítottfürdőszoba, új vízvezeték-rendszer, beépített konyha - és elős-zobabútor, parketta, új natúr fa nyílászárók, erkély, redőny,vízóra, kábeltévé, telefon, Internet. Ár: 12.3 mFt. Érdeklődnilehet az alábbi telefonszámon hétköznap este hat óra után: Tel:(20) 540-2025.

* Gödöllőn összközműves családi ház (Röges u. 81.) eladó.Melléképület, garázs, tárolóhelyiségek, pince, kert gyümölcs-fákkal. Lakótelepi lakást beszámítok. Tel.: (20) 476-8647.

* Eladó, Palota-kert negyedik emeleti két szobás összkomfor-tos erkélyes, liftes, délnyugati fekvésű öröklakás. Tel: (30)365-3611.

* Eladó Szent János utcában 1+2 fél szobás lakás, felújítva 13mFt. Tel: (30) 395-5515.

* Gödöllő, Paál László közben téglaépítésű ház III. emeletén 56nm-es gázkonvektoros fűtésű lakás pincetárolóval eladó. Már-ciusi költözés. Ár: 11 mFt. Tel: (20) 550-5041.

* Gödöllő zöldövezetében, Királytelepen eladó egy 8 lakásos,zárt udvaros társasházban 2. emeleti 2,5 szobás, egyedi fűtés-es igényes kivitelű öröklakás. Azonnal beköltözhető. Iá: 16,9mFt. Tel: (70) 385-2250, este v. hétvégén: 414-964.

* Úrréti tónál Új építésű ház, nappali+3 szoba (152m2), +garázzsal (21m2), terasszal tókapcsolatos telekkel (350-600m2), kedvező hitellehetőséggel, szoc-pol, Áfa-visszatérítésÁr: 26 MFT az ár irányár Major Zoltán IngatlanBank 06 70456-2100,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Gödöllő, Városmajor u.-ban, 160m2-es, 2 generációs családiház, 3+2félszobás, 2 fürdőszobás, 287m2-es telken eladó.Major Zoltán IngatlanBank 06 70 456-2100,(28) 411-322www.ingatlanbank. hu

* Gödöllő, Schőtér K. u.-ban (Blaha) panorámás igényes csalá-di ház (2000év/300 m2), nappali+4 szoba, terasz, tripla-garázs, parkosított telek 860 m2 eladó. Major Zoltán Ingat-lanBank 06 70 456-2100,(28) 411-322 www.ingatlanbank.hu

* Gödöllő, Erzsébet park környékén 107m2-es Iker-házban(1989) lakás eladó, nappali+3szoba, garázs, kertkapc-solattal. Ár: 20MFT Major Zoltán IngatlanBank 06 70 456-2100,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Gödöllő, központ (Gábor Á. U.) 105m2-es társasházi1.emeleti +tetőteres lakás amerikai konyhával, 3 szobával,kedvező hitellehetőséggel eladó Major Zoltán IngatlanBank 0670 456-2100,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* 15 MFT-ér eladó Panoráma u., 80 m2 panorámás családiház(90 %), nappali 2 szoba, duplagarázs, fás 720 m2-es

telekkel. Major Zoltán IngatlanBank 06 70 456-2100, (28)411-322 www.ingatlanbank.hu

* 200 db öszközműves ÉPÍTÉSI TELEK eladó Veresegyházon aThermálfaluban, ÁR.7500 FT/m2, az ár irányár. Major ZoltánIngatlanBank 06 70 456-2100, (28) 411-322 www.ingat-lanbank.hu

* Gödöllőn új, egyszintes családi ház (86m2) nappali +3 szoba,amerikai konyha, panorámás 1080m2-es telken eladó. Ár:26,5 MFt. Ferenczné Éva IngatlanBank 06 70 456-2102,(28)411-322 www.ingatlanbank. hu

* Aszódon 2 generációs (180m2) kétszintes családi ház garáz-zsal 500m2-es telken eladó. Bp-i, vagy Bp. közeli kisebb ingat-lan cseréje lehetséges. I.á.: 23 MFt Ferenczné Éva Ingat-lanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingatlanbank.hu

* Aszódon örökpanorámás új építésű 4 szoba+nappalis 1 sz-intes lakások leköthetők. Gépkocsitároló, pince, előkert, emelt-szintű szerkezetkész állapotban, tavaszi költözéssel.Szoc.pol.+hitel .Ár: 19,5 MFt-tól. Ferenczné Éva IngatlanBank06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Turán összközműves családi ház (2szoba+étkező) 790m2telken, azonnal beköltözhetően 12,5 MFt-ért eladó. FerencznéÉva IngatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingat-lanbank. hu

* Gödöllőn, János utcában 64m2-es, 4.emeleti lakás 11 MFt-ért eladó. Ferenczné Éva IngatlanBank 06 70 456-2102,(28)411-322 www.ingatlanbank. hu

* Gödöllő Blahai részen rusztikus stílusban felújítottparasztház 360 nöl parkosított telken 35 MFt-ért eladó.Ferenczné Éva IngatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

ALBÉRLET* Olcsó albérlet kiadó Gödöllő belvárosában. Tel.: 511-366.

* Gödöllőn a Szt. János utcában 2 szobás II. emeleti lakásigényesnek hosszú távra kiadó. Érdeklődni este hat óra után a430-314-es telefonszámon.

* Kiadó Gödöllőn hosszu távra családi ház + garázs 2004. jan.-

től. Tel: 418-757.

* Lakás kiadó a Fácán soron: 2 szoba, ebédlős, gázfűtés,vízóra, parkolási lehetőség, kertkapcsolat, felújított, igényes.Tel: (20) 982-1342.

* Gödöllő Szt. István téri 2 szobás lakás januártól kiadó. Tel:(20) 4554-730.

* Gödöllő belvárosában 3 szoba+nappalis családi ház kétgarázzsal 2004 április 1-től bérbeadó. Tel: (30) 9717-337.

* Kiadó 54 nm-es 2 szobás első emeleti lakás a Kossuth L. u.-ban jan. 1-től. Tel: (20) 326-7690.

* Gödöllő központjában 3 szobás, bútorozott lakás kiadó.55.000.-Ft+rezsi/hó. Tel: (20) 9775-110.

* Albérlet kiadó. Tel: 416-449.

* Kiadó 12 nm-es szoba, Gödöllő központjában, 44 nm-esösszkomfortos, 1,5 szobás lakásban. A nagyobb szobát albérlőlakja. Tel: (37) 340-735; 19,00-21,00 óra között.

* A Szent János utcában, Gödöllő központjához közel, felújí-tott, napfényes, csendes, II. emeleti, 2 szobás, 55 nm-escirkofűtésű lakás rendezett lépcsőházban hosszú távra kiadó.50.000.-Ft+rezsi/hó. Tel: (30) 640-2238; (20) 5454-962.

* Gödöllőn a Szőlő utcában 70 nm lakás + 2 db garázscsalád részére kiadó. Érd: este 430-604.

KIADÓ* Gödöllőn, frekventált helyen levő 47 nm-es üzlethelyiségeladó vagy kiadó. Tel.: (30) 9509-396.

* Dupla, fűtött garázs kiadó Gödöllőn a Kossuth utcában. Tel.:511-366.

* Üzlet kiadó. Tel: (20) 226-3007.

* Bevezetett - gyermek és felnőtt - cipőbolt Gödöllőn családiokok miatt sürgősen átadó. Tel: (20) 386-1545.

* 4 férőhelyes garázs kiadó a János utca 42. szám alatt, rak-tárnak is. Tel: (70) 338-7869.

* 20 nm-es komfortos üzlethelyiség eladó, kiadó. Iá: 3,5 mFt.Tel: (20) 341-4188.

* A DONATELLA ÉTTEREM bérbeadó. Tel: (20) 9148-885.

2004. január 15.12 Gödöllői Szolgálat

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 12

Page 13: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

Gödöllői Szolgálat 132004. január 15.

Kereskedelmi hirdetés felvétele az újságbaKereskedelmi hirdetés felvétele az újságba 70/381-76-94-es70/381-76-94-es telefonon.telefonon.

* Budapesten V. Ker. Váci utca 17.sz. kiadó fél emeleten egy30 nm üzlet, a kirakat pont az utcára nyílik víz, fűtés, telefon,internet van. Havi 150.000.-Ft+rezsi (kb. 10.000.-Ft) + kaució3 hó. Tel: (20) 462-1619.

* Gödöllő központjában üzlethelységet bérelnék. Tel: 419-716; 416-428.

SZOLGÁLTATÁS

* Könyvelés, bér, tb és adóügyintézés egyéni vállalkozók és gaz-dasági társaságok részére. Tel: (20) 339-4677.

* Parkettázás, csiszolás, lakkozás, javítás korrekt áron pl. csis-zolás-lakkozás anyaggal 1000.-Ft/nm laminált parkettázás 600.-Ft/nm szegélyezéssel. Tel: (70) 505-1177.

* Könyvelést - APEH TB képviseletet, Hitel ügyintézést vállal - Kft,Bt, - teljes körű ügyvitelével, PM-regisztrált könyvelő - ügyvédi,könyvszakértői háttérrel. Tel: (20) 415-6298.

* Kőművesmunkák, burkolás, gipszakartonozás, festés-mázolás,villanyszerelés, tetőtérbeépítés korrekt áron, rövid határidőre. Tel:(20) 230-5240.

* Takarítást, varrást vállalok. Tel: (30) 413-8027.

* Leinformálható, friss nyugdíjas, volt egészségügyis nő házibetegápolást, vagy idős ember gondozását vállalja alkalomsz-erűen, vagy hosszú távon. Tel: 416-257.

* Díszfák, gyümölcsfák, sövények metszése és télvégi lemosóper-metezése. Öntözőrendszerek telepítése ingyenes felméréssel ésárajánlattal. Hóeltakarítást, útszórást magánszemélyeknek, tár-sasházaknak, közületeknek kézzel és géppel vállalunk. KószóJános Mezőgazdasági Boltja. 2100 Gödöllő, Szabadság u. 28/B.Tel: (20) 9337-629 vagy 514-465.

* GYERMEKHOROSZKÓPOK készítését vállalja okleveles asztroló-gus. A gyermek képességeinek, készségeinek vizsgálata, nevelési,

pályaválasztási tanácsok stb. Tel: (30) 456-3263. ÉgetőSzabóCsilla.

* ASZTROLÓGIAI TANÁCSADÁS, horoszkópkészítés. Párkapcso-lat, munka, pénz, siker, szerelem, vállalkozás, tanulás, egészség.Mi érdekli? Hívjon bátran! Tel: (30) 456-3263. Égető Szabó Csilla.

* Könyvelés, adótanácsadást, APEH ügyintézés bank hitelek ügy-intézése (ingatlan jármű vásárlás, vállalkozói hitelek igénylése stb).Tel: (30) 402-0863.

* Bőrkabát bunda, bőrbutorok javítása és tisztítása festése, bélészibzár csere méretreszabás szakadások javítása. Időpontegyeztetés. Tel: (20) 924-6466; (20) 371-9862; 411-293.

* KÁRPITOZÁS! Bútorok, autókárpitok javítása, felújításaáthúzása. Egyedi-kárpitozott - bútorok készítése, megrendelésre.Tel: 486-029; (70) 384-8711.

* ASZTALOS javítást vállal! Elvetemedett ajtók, ablakok,zsanérok, zárak, bútorok javítása, mázolás elötti asztalos munkák,polcok készítése, ablakok és ajtók szigetelése. Tel.:582-910.

* Ács-kőműves, burkoló munkák, családi házak építése, felújítása,szoba festés, mázolás. Tel.: (30) 369- 2381.

* Költöztetés, áruszállítás (belföldi és nemzetközi) meglepetéseknélkül, garanciával, csomagolást is vállalunk. Bármit, bármikor,bárhová. Futárszolgálat és személyszállítás. Tel: 418-203, vagy(30) 924-3216.

* Egészsége megőrzése, visszanyerése a saját érdekünk. Egylehetőség a sok közül! Aura-diagnosztika egyedüli módszerrel. Be-jelentkezés: (20) 244-2514.

* Szövegszerkesztést, adatbevitelt, diplomakészítést precízmunkával, rövid határidővel, korrekt áron vállalok. Tel.: (20)350-85-92.

OKTATÁS* 30%-kal olcsóbban ANGOL, NÉMET, olasz, spanyol, francia,

magyar nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgafelkészítő, üzleti angolkommunikációs kurzusok 2004. febr. 2.-május 29. között.Anyanyelvi tanárok is! Oktatási díj 30 %-a SZJA-ból leírható!Részletfizetési lehetőség! Gyerekfelügyelet! I.L.I. Kft. Gödöllő,Körösfői u. 2., Tel.: 511-366, OKÉV:07-0354-02 Intézményakkreditációs lajstromszám: 441

* TOP-TAN: Angol középkezdő: heti 1x3 óra: hétfő 18.00-20.15, angol haladó: heti 2x3 óra: szerda 8.15-10.30, angolbeszédkészség-fejlesztő, kedd 8-10.15. E-mail nagol nyelvok-tatás: próbálja ki! Gödöllő, Szőlő u. 16.4.15. Tel:423-744, 30-224-75-6 www.toptan.hu., [email protected].

* Hastáncoktatás Gödöllőn (is), kortól, kilótól függetlenül a nőiönbizalomért. Hétfőnként 20,15-21,45, Szilhát u. 51. Akinda(30) 361-9756 [email protected] www.Akinda.ultrawer.hu

* INTENZÍV ASZTROLÓGIAI tanfolyam indul Gödöllőn 2004.január 21-től, szerdánként, este 17.00-től 20,30-ig. Érdeklőd-ni, jelentkezni a 06/30/456-3263 telefonszámon Égető SzabóCsillánál lehet.

* Vagyonőrképzés azonnali munkalehetőséggel, részlet-fizetéssel, fegyvervizsgával OKJ-s oklevél! Tel: (70) 2234-490.

* TOP-TAN: Magán tanulószoba korrepetálással, hogy azévvégi tanulmányi eredmény jobb legyen. Tel: 423-744,908-4130.

ADÁS-VÉTEL* Eladó modern újszerű világos-mintás ággyá nyitható kanapé,/fekvőfelület: 180x200/ + két db nagyméretű fotellel. Tel.: 0620 3639710.

* BARATTO hímzőgép eladó! Tel.: (20) 346-09-85.

* Tesvérvárosok után eladó intarziás styl bútor 12 db-os új ál-lapotban. Ikerház fele 2 szobás, 2 fürdőszobás új házigényesnek kiadó. Tel: 418-342.

* Eladó használt hűtőszekrények, mikrohullámsütők,fagyasztóláda, H2O palackok, 17 nm tölgy parketta, 3+1+1fekete ülőgarnitúra. Tel: (30) 212-0835.

* 4 részes fenyő szekrénysor 3,30x2 m, 25.000.-Ft, Sofatip.tölgyfa ablak új 90x150-es, 25.000.-Ft, 12 db műkő virág-tartó 26 cm magas 40 cm átm. 3.500.-Ft/db. Tel: (30) 3822-

498.

* Electrolux 1,5 éves nagyon szép 170 literes kombinálthűtőgép eladó. Iá: 35 eFt. Tel: (70) 512-2147; (70) 510-0455.

* Hízósertések eladók! Pörzsölés félbevágás megoldható. Tel:415-602.

* Eladó 4 db 195/65x15-ös téli gumi keréktárcsával együtt(OKTÁVIA, SEAT, AUDI, VW). Ár: 61.000.-Ft. Tel. (20) 529-9394.

* Eladó 1 db 180x200-as IKEA francia ágy és egy beépí-thető Whirpool gáztűzhely elektromos sütővel. Tel: 06 (30)9698-698.

JÁRMŰ, ALKATRÉSZ* Eladók: Mercedes 123-240Diesel-hez (1979) teljes gyárimotor generál; Trabant 601 kombi (1986) új gyári alkatrészek,komplett használt motor, karosszéria elemek, gumik; MZTS125 ccm motorkerékpár és hozzá 150 ccm-es új komplettmotorgenerál; Knaus Mustáng 530 lakókocsi pótalka-trészekkel; Mistrál nagyméretű szörf; Semperit szétszedhetőkatamarán vitorlás. Érdeklődni Solt Csabánál, tel.: (30) 941-33-45, (1) 409-0875.

* Eladó 86-os Trabant 1 év műszakival jó állapotban. Tel.: 0620 3639710.

* 0 km-es Suzuki Ignis-emet elcserélném. 126-os Ploskit,Kocka Ladát, káposztagyalut, terménydarálót beszámítok!Tel: (20) 371-9670.

ÁLLAT* Keressük újévkor elveszett, eltünésekor fején műanyag gal-lért viselő, barna-fekete, Airedale Terrier kan kuyánkat. Tel:(20) 9570-944; 421-126.

* 2004. 01.08-án elveszett egy pelsinki palotapincsi. Zsemleszínű, mellkasa fehér. A kutya orvosi kezelés alatt áll. A meg-találó jutalomban részesül. (30) 372-4056.

* Németjuhász törzskönyves kiskutyák 11 hetesek eladók.Anya: Bavaria Elza, Apa: Koltay-Kerti Astor. Tel: (30) 2020-045.

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 13

Page 14: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

2004. január 15.14 Gödöllői Szolgálat

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 14

Page 15: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

2004. január 15. Gödöllői Szolgálat 15

Első alkalommal rendezte meg aLumniczer Alapítvány a LumniczerSándor emlékfutást, melyen az évutolsó napján félszázan vállalták amegmérettetést.

Dr. Makra Csaba, az alapítvány elnöke el-mondta, hagyományteremtõ szándékkalrendezték meg szilveszter délelõttjén aversenyt, mely „Fuss az egészségedért!“jelszóval azt a célt tûzte ki, hogy minéltöbb diákot, sportolót és amatõr kocogótmozgasson meg.

Az útvonal a Gimnázium - Petõfi tér -Lumniczer Sándor utca - Grassalkovichutca - Munkácsy utca - Zombor utca - Pa-tak tér - Gimnázium - Petõfi szobor - Gá-bor Áron utca - Polgármesteri Hivatalvolt, mintegy kétezer méter. Az elsõ há-rom befutó a felnõtt férfiak között Kole-sza Gergõ, Gajda Gábor és Pálya Antalvolt; a hölgyek mezõnyében Kovács Mó-nika, Kóti Krisztina és Hajdú Erika bizo-nyult a leggyorsabbnak. A 15-18 éves fiúk

között Csomai Roland nyert, a lányoknálMiklós Krisztina. A 11-14 éves fiúknálKovács Gábor volt a leggyorsabb, a lá-nyoknál Kalmár Tímea. A legfeljebb 10évesek közül Törõ Lajos és Ulakics And-rea kapott aranyérmet. A Montágh iskolaversenyzõi közül Vitek Tamás és Illés Er-zsébet nyert. A mezõny legfiatalabb futójanégy esztendõs Törõ Katalin volt, a leg-idõsebb résztvevõ pedig Kiss Tiborné.

ft

Atlétika

Lumniczer emlékfutásA férfiakgyőztese,KoleszaG e r g őveszi át aserleget

Budapesten rendezték meg a ví-vók felnőtt országos bajnokságát,ahol a GEAC színeit mind kardo-zóink, mind pedig tőrözőink kie-melkedően képviselték: a klub tör-ténetében kardcsapatunk előszörszerzett bajnoki érmet – egy gyö-nyörűen fénylő bronzot!

A férfi kardcsapat a legjobb nyolc közül anégy közé jutásért a Kárpáti Vívóegye-sülettel mérkõzött, és meg is verték õket.Az elõdöntõben a világbajnok FerjancsikDomonkossal és Nemcsik Zsolttal felállóVasassal kerültek össze, és a papírformá-nak megfelelõen vereséget is szenvedtek,így a harmadik helyért vívtak. Ez a mér-kõzés nagyon szorosan alakult. Az utolsópárban Navarrete József – aki a GEAC-ban jeles edzõink egyike – 44:42-rõl for-dította meg az állást 45:44-re, így váro-sunk történetében elõször érmet szerzett akardcsapat, mégpedig egy bronzérmet. Azob-n harmadik helyezett férfi kardcsapa-tunk tagjai: Bokor Gergõ, Csjernyik Ba-lázs, Csongrád László, Gémesi Csanád ésNavarrete József.

A férfi egyéniben 53 indulóból BokorGergõ megbízható vívással a nyolcadikhelyet szerezte meg.

A nõi kardcsapat is remek teljesítménytnyújtott, Benkó Réka, Gáspár Szilvia és

Kerecsényi Fodor Georgina a negyedikhelyen végzett.

Férfi tõrözõink is rendkívül eredménye-sen vívtak. Egyéniben 58 indulóból a har-madik helyet szerezte meg az utolsó pilla-natban a GEAC-hoz igazolt Sógor Csaba.A férfi tõrcsapat, melynek tagjai CsabaZsolt, Fekete Gábor, Lencsés Gergõ ésSógor Csaba voltak, a nyolcba jutásértVeszprém csapatát verték meg. A legjobbnégy közé kerülésért a nagy esélyes MTKcsapatával kerültek össze, s vereségetszenvedtek. A helyosztókért folytatottmérkõzések folyamán elõször a felnõttmagyar válogatott versenyzõjével felállóZalaegerszeg csapatát gyõzték le 45:35-re, így az ötödik helyért vívhattak. Sajnos,itt 45:38-ra kikaptak, de a hatodik hellyelígy is a GEAC történetében a legjobb he-lyet szerezték meg.

Z. Kárpáti Zsófia

Vívás

Sikeres óévbúcsúztató

Az Extraliga alapszakaszának másodikkörét két vereséggel zárta az ArchitektonGRC csapata. A gödöllõi együttes a BSEelleni sima zakó után hazai pályán mega-lázó vereséget szenvedett a Vasastól. Azeddig lejátszott tizenkét mérkõzésbõl csaknégyet sikerült megnyerni, a játszmaarány16:30. Ez a teljesítmény az ötödik helyhezelég a hétcsapatos mezõnyben. Mivel azAGRC az utolsó játéknapon szabadnapos,már nem ronthat tovább a helyzetén.

Az egyetemi csarnokban kétszáz nézõelõtt kezdõdött a mérkõzés. A két szur-kolótábor alaposan kieresztette a hangját,ám a hazaiak néhány perc után már csakdöbbenten nézték, ahogy a Vasas lesöpri apályáról a gödöllõi csapatot. A 2:11-es ésa 6:20-as állás hû képe az elsõ szettbenmutatott játéknak. A fõvárosiak könnye-dén játszottak, a hazaiak erõlködtek. Amegszerzett kilenc pont egy része a Vasaskönnyelmûségének köszönhetõ. Amit acsapat az elsõ játszmában röplabda címénbemutatott, az katasztrófa.

A második szettben természetesen to-vábbra is az a hatos élvezte a bizalmat,amelyiket rövid idõ alatt kiütött a Vasas.Az elején (5:5) és a játszma közepén

(14:14) egyenlõ volt az állás, sõt 11:7-remég vezetett is a Gödöllõ. A játék képeazonban nem sokat változott, csak a ven-dégcsapat kicsit lazábbra vette a figurát. Aszett végén összekapták magukat és ezelég volt a kettõ nullás vezetéshez.

A harmadik játszmában 8:8-ig tartottamagát a hazai együttes utána viszont nemsok közük volt a mérkõzéshez. A Vasascsapata úgy nyert Gödöllõn, hogy különö-sebben nem kellett megerõltetnie magát.Óriási különbség volt a két csapat játéko-sai, játéka és lelkesedése között. Enneknem is lehetett más vége, mint megalázóvereség.

Az AGRC csapata a három szettben 25pontot szerzett, ami ugye egy játszmamegnyeréséhez kell. De nem is ez a leg-szörnyûbb az egészben. Rossz volt nézni,ahogy atomjaira hullott szét a csapat,hogy olyan tanácstalanok voltak, mint fa-levél a forgószélben, hogy az önbizalmukés a lelkesedésük pillanatok alatt a nulláraesett. A Vasas-tábor hangos szurkolása ésa hazai nézõk bekiabálásai miatt jó nagyhangzavar alakult ki. A játékosok és edzõkkaptak hideget-meleget. Persze lehet,hogy nem hallották meg, vagy nem akar-ták meghallani. A hozzáértõ és a mezeiszurkolóknak sok mindenben igazuk volt.Ám hiába tették szóvá újra a hosszú idejemeglévõ hibákat és hiába kiabáltak min-denfélét, nekik ezúttal ismét csak a dü-höngés jutott. Szeretett csapatuk jelenlega gödör alján kóvályog és valószínûleg ottis marad.

A második kör befejezése után csakjanuár közepén lépnek pályára a csapatok.Addig történnie kell valaminek. A szurko-lóknak van néhány ötletük… További in-formációk a megújult internetes oldalon(www.agrcvolley.ufok.hu) honlapon ol-vashatók.

-esztí-

Röplabda

Kiütötte a Vasas a Gödöllőt

KÉZILABDAA Török Ignác Gimnázium hatodik korcso-

portos csapatai 2. és 3. helyen végeztek a Pestme-gyei döntõben. A lányok az északi csoport-ban három gyõzelmet arattak (Vác Boronkay15:10, Szentendre II. Rákóczi 15:14, Dunaha-raszti Baktay 22:14) és egy vereséget szen-vedtek (Vác Bernáth 11:13). A ceglédi döntõ-ben a két csoport elsõ helyezettje a másik cso-port második helyezettje ellen lépett pályára. Agödöllõi gimnazisták a ceglédi Török JánosSzakközépiskola csapatától vereséget szenved-tek (12:6). A védekezésük megfelelõ volt, de atámadó játékukba sok technikai hiba csúszott.Abronzmeccset a TIG és a dabasi Táncsics Mi-hály Szakközépiskola játszotta. Ezen a mérkõ-zésen már jobban ment a góllövés (17:14), ke-vesebbet hibáztak a lányok és megérdemeltenszerezték meg a harmadik helyet. Acsapat tag-jai: Borsa Alíz, Csiky Zsófia, Fazekas Nikolett,Gyuró Ágnes, Kálmán Anna, Kerek Orsolya,Kóti Dóra, Mayer Katalin, Máté Boróka, MátéGyopár, Palotay Lilla, Veres Klára, testnevelõ:Farkas Balázs. Végeredmény: 1. Cegléd Tö-rök János Szakközépiskola, 2. Vác BernáthKálmán Kereskedelmi Szakközépiskola, 3. Gö-döllõ Török Ignác Gimnázium, 4. Dabas Tán-csics Mihály Szakközépiskola.

A fiúk az északi csoportban négy mérkõzéstjátszottak: a váci Boronkay ellen 16:13 és10:17, a szentendrei II. Rákóczi ellen 19:15 és16:16 volt az eredmény. ATIG csapata csoport-elsõként jutott tovább a megyei négyes döntõ-be. A dabasi sportcsarnokban Czeller Miklósvezérletével magabiztos játékkal 24:17-re le-gyõzték a hazai együttest és bejutottak a döntõ-be. Az elsõ helyért a ceglédi Bem József Szak-középiskola ellen kellett volna nyerni. Ez, saj-nos, nem sikerült, mivel a ceglédiek 22:17-relegyõzték a gödöllõi csapatot. A Török IgnácGimnázium együttese második helyen végzettés továbbjutott az országos területi versenyre. Acsapat tagjai: Czeller Miklós, Horváth Szil-veszter, Jóljárt Ádám, Kalló Imre, Péli Máté,Richter Ádám, Saska Ádám, Sándor István, Si-mon Bence, Tóth Imre, Valentínyi Pál, VoglMiklós, testnevelõ: Gõz Tibor.

ÚSZÁSA városi úszóversenyen hét iskola tanulói

mérték össze tudásukat. Az elsõ korcsoportosfiúknál indultak a legkevesebben, a harmadik

korcsoportban álltak legtöbben a rajtkõre. Alegkisebbeknél Szabó Dániel (Petõfi) három el-sõ helyezést ért el. Gyorson Farkas Péter (Ha-jós), mellen Németh Dávid (Kölcsey), hátonKovács Huba (H) végzett a második helyen,Molnár Máté (Erkel) három harmadik helyetszerzett. A lányoknál gyorson Csépán Dorina(K), Bátori Zsófia (H), Tamás Laura (H) lett asorrend. Mellen Varga Fanni (H) nyert Csépánés Varga Dóra (H) elõtt. Háton szintén Csépánvolt a legjobb, mögötte Dékány Kinga (SzentImre) és Ulicska Andrea (K) állhatott dobogóra.

A második korcsoportban Györkös Zoltán(K) három elsõ helyet szerzett. Agócs Péter (H)mellen második, gyorson és háton harmadikhelyen ért célba. Molnár Bence (E) gyorson,Tábik Adrián (H) pedig háton. lett második.Kiss Gergely (H) mellen szerzett harma-dikhelyet. A lányoknál Jaeger Andrea (P) triplagyõzelmet aratott. Gyorson Antal Krisztina (H)és Mayer Laura (E), háton Mayer Laura és DeLuca Cintia (H), mellen Kinde Vanda (SzI) ésFibecz Éva (H) állhatott a dobogóra. A 6x40méteres gyorsváltóban mindkét nemben Hajós,Szent Imre, Erkel lett a sorrend.

A harmadik korcsoportos fiúk eredményei:gyors 1. Baranyi Dániel (Premontrei), 2. Goro-ve Gergõ (H), 3. Cserven Máté (H); mell 1.Baranyi, 2. Gorove, 3. Babó Marcell (Pr); háton1. Fábián András (Pr), 2. Gorove, 3. KovácsMárk (E); pillangó 1. Gorove, 2. Fábián A., 3.Kinde Mátyás (Pr). A lányok versenyének ered-ményei: gyors 1. Vizi Dóra (P), 2. Pálfi Ale-xandra (Török), 3. Kis Barbara (H); mell 1.Vizi, 2. Pálfi, 3. Dovák Melinda (K); hát 1. Vizi,2. Pálfi, 3. Darázs Katalin (K); pillangó 1. Pálfi,2. Vizi, 3. Kis B. A6x40 méteres gyorsváltóbana fiúknál a Hajós, a lányoknál a Kölcsey végzettaz elsõ helyen.

A legidõsebb fiúk versenyének sorrendje:gyors 1. Kovács Ádám (K), 2. Bartucz Pál (H),3. Hefró Tamás (H); mell 1. Hefró, 2. SoósTamás (P), 3. Mészáros Márton (Pr); hát 1. He-fró, 2. Elsner Barnabás (K), 3. Kaszap István(H); pillangó 1. Bartucz, 2. Hafró, 3. KocsárdiGergõ (H). A lányoknál a következõ sorrendalakult ki: gyors 1. Fibecz Adrienn (H), 2.Székely Nóra (Pr), 3. Tóth Alíz (H); mell 1. Dra-hota Szabó Petra (K), 2. Tóth, 3. Mezei Tímea(K); hát 1. Fibecz Alexandra, 2. Klement Betti-na (H), 3. Kovács Brigitta (H); pillangó 1.Fibecz, 2. Tóth A., 3. Klement Bettina. A váltó-versenyt a fiúknál a Kölcsey nyerte, a lányoknála Hajós lett az elsõ.

-sz-

Diákolimpiaieredmények

Architekton GRC–Vasas Óbuda0:3 (-9, -18, -12)

Gödöllõ, 200 nézõ, V: Juhász, Beregszászi

GÖDÖLLÕ: Kurucz 5, Gudmann 1, Nagy6, Szendrõi 5, Vargáné 3, Szurkos 5, csere:Villányi (liberó), Németh, Szabó. Edzõ:Németh LajosVASAS: AKIMOVA 1, Kriegel 2, Nyári 9,

Józsa 11, Papizsanszkaja 7, TORMÁSI13, csere: Vatai (liberó), DÉGI 9, Takács2. Edzõ: Ratimorszky Károly

1 százalékA Margita 344,2 Turisztikai és Sport

Egyesület megköszöni azok támogatását,akik 2002. évi jövedelemadójuk 1 %-át

részünkre felajánlották. A befolyt 126 859forintot a mûködési és versenyek nevezésiköltségeihez járultunk hozzá. Adószám:

18670615-1-13.

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 15

Page 16: 040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 1 Gödöllői Szolgálat ... · Isten nélkül sok mindent lehet tenni, de maradandót alkotni nem. Létünknek ... tozatlanul ingyen eljutott és

2004. január 15.16 Gödöllői Szolgálat

Pest megye legjobb sportolóinak,edzőinek, szabadidős sportszerve-zeteinek, valamint testi, érzékszer-vi, értelmi fogyatékos sportolóinakhagyományosan december végénadták a díjakat a Vármegyeházán.Az ünnepségen Szabó Imre, Pestmegye közgyűlésének elnöke kö-szöntötte a megjelent sportolókatés edzőket. A díjakat Szemes Ár-pád, a Pest Megyei Sportigazga-tóság vezetője és Varga Jenő, aPest Megyei Oktatási, Ifjúsági ésSportbizottság elnöke adta át a leg-jobbaknak.

Az ünnepségen elõször a speciális sportá-gak legeredményesebb versenyzõit éssportszervezeteit szólították. EgyénibenFonódi Gábor atléta (Vác), Károly Ádámúszó (Cegléd) és Rácz Szandra atléta (Vác)kapott elismerést. A szervezetek között aceglédi Floor Hockey csapata volt a leg-jobb, második a váci Általános és SpeciálisSzakiskola DSE, harmadik a kókai KossuthLajos Általános Iskola és Zeneiskola csa-pata.

Pest megye legjobb szabadidõs sportszer-vezetének ezúttal is a Gödöllõi Margita

344,2 Turisztikai és Sportegyesületet válasz-tották. A margitások fõ tevékenysége a ter-mészetjárás és a szabadidõs programok szer-vezése. Az elmúlt év során vízi, gyalogos,kerékpártúrákat és amatõr utcai futóverse-

nyeket rendeztek. Nagyon népszerû a tize-dik alkalommal megrendezett Tisza-tavi ke-rékpáros és vízi táboruk, amely egyben nya-ralási lehetõséget is biztosít a résztvevõk-nek. A díjat az egyeület elnöke, Pálffy Tiborvette át. Ebben a kategóriában a Váci Lakó-területi SE és a Ceglédi Kerekesek SE kerülta díjazottak közé.

Az általános iskolás diáksportolók sor-rendje: 1. Majer Tibor cselgáncsozó (Ceg-léd), 2. Jakus Éva evezõs (Vác), 3. HönishKamilla sakkozó (Szentendre). A középis-kolások legjobbjai: 1. Molnár Péter kaja-kozó (Szob), 2. Paumann Dániel kajakozó

(Vác), 3. Németh Szabolcskenus (Vác).

Az év legjobb utánpótlás-korú csapatai közül Vác Vá-ros Labdarúgó SE ifjúsági"A" csapata került az elsõhelyre. Megosztott másodikhelyet kapott Pest megye kö-zépiskolás leány atlétaválo-gatottja, amely a megyék kö-zépiskolás atlétaválogatottja-inak fedettpályás országoscsapatbajnokságán elsõ he-lyen végzett az igen erõsmezõnyben. A csapat edzõje

Benkõ Ákos. Szintén második díjjal jutal-mazták Pest megye junior fiú atléta váloga-tottját, akik megnyerték az NB I-es juniorcsapatbajnokságot. Edzõjük Kundlya Já-nos. A nagykõrösi Arany János Gimnázium

leány kadett kosárlabdacsapata és aszigetszentmiklósi Vívó DSE serdülõkardcsapata megosztva végzett a har-madik helyen.

Férfi utánpótlás korosztályban aváci Szántai Richárd és Schenk Áronkajakozó kapott elsõ díjat.Második legjobbnak OlteánCsongor atléta (Albertirsa)teljesítményét ítélték, míg aharmadik helyen két verseny-zõ osztozott, Gémesi Csanádés a ceglédi Lõrincz Tamás(birkózás). A gödöllõi Géme-si Csanád a GEAC vívója,

kardvívásban kadett magyar baj-noki címet nyert és az országos di-ákolimpián kard egyéniben is elsõlett. A kadett világbajnokságonbronzérmet szerzett, a kard juniorEurópa-bajnokságon csapatbanharmadik helyen végzett. Az el-múlt évben a magyar kadett ranglista elsõhelyezettje volt. Edzõje Subert László.

A nõi utánpótlás korosztályban Kerecsé-nyi Fodor Georgina teljesítményét ítélték alegjobbnak. A Gödöllõi EAC vívója a kardjunior világbajnokságon csapatban harma-dik, egyéniben hetedik helyezést ért el. Akard junior Európa-bajnokságon csapatbanbronzér-met nyert. Megnyerte a kard juniormagyar bajnokságot és tagja az athéniolimpiára készülõ magyar válogatott keret-nek. Edzõje Subert László. Második díjelismerésben részesült Daróczi Petra, aBudaörsi DSE ritmikus gimnasztika ver-senyzõje. Megosztott harmadik díjat kapottVarga Eszter atléta (GEAC) és Szabó Ka-talin evezõs (Vác). A gödöllõi Varga Eszteraz országos ifjúsági bajnokságon diszkosz-vetésben magyar bajnoki címet, az orszá-gos diákolimpián diszkoszvetésben diák-olimpiai címet nyert. Tagja a magyar ifjú-sági válogatottnak, indult az ifjúsági világ-bajnokságon is. Edzõje Máté Alpár.

A férfi felnõtt korosztály legjobbjai: 1.Hirling Zsolt evezõs (Vác), 2. Tölgyesi Pé-ter atléta (Dunakeszi) és Szabó Gergõbirkózó (Vác), 3. Bodrogi Viktor úszó

(Százhalombatta). A felnõtt nõk díjazottjai1. Mátyás Auguszta kézilabdázó (Vác), 2.Surán Judit karatézó (Gyál), 3. Szabó Bri-gitta cselgáncsozó (Cegléd).

Az év legjobb felnõtt csapata Pest me-gyében az Architekton Gödöllõi Nõi Röp-labda Club csapata lett. Az együttes évekóta a magyar bajnokság legmagasabb osz-tályában, az Extraligában szerepel, ahol ne-gyedik helyen végeztek. A 2002/2003-aselért kitûnõ eredményük alapján kivívták anemzetközi kupában való szereplés jogát,

azonban anyagi nehézségek miatt nem tud-ták vállalni az indulást. Az idei bajnokság-ban jelenleg az ötödik helyen állnak. Edzõ-jük Németh Lajos. Második helyen végzetta Váci Nõi Kézilabda SE csapata, harmadika Ceglédi VSE férfi vízilabda együttese.

Ebben az évben négyen vehették át az évedzõje kitûntetést. Máté Alpár, Subert László,Völgyi Péter (Vác, kajak-kenu), és SzikoraGyula (Vác, atlétika). Máté Alpár a GödöllõiEAC atlétikai szakosztályának dobó edzõ-je. Tanítványai az elmúlt évben nyolc or-szágos bajnoki címet és két diákolimpiaiaranyérmet nyertek. Õ a magyar ifjúságiválogatott dobó edzõje. Subert László aGödöllõi EAC vívószakosztályának veze-tõ edzõje. Versenyzõi a tavalyi évben négymagyar bajnoki címet, három ezüst- és ötbronzérmet nyertek. Tanítványai közül Gé-mesi Csanád és Kerecsényi Fodor Georgi-na a junior és kadett világbajnokságon har-madik helyezést értek el.

Gratulálunk a 2003-as évben kiválóanszerepelt gödöllõi sportolóknak és edzõk-nek. Hasonló sikeres évet kívánunk nekik a2004-es olimpia évében is.

-esztí-

Kitüntették Pest megye legjobbjaitGödöllői díjazottak

Varga Eszter ésMáté Alpár

Kerecsényi FodorGeorgina, SubertLászló és GémesiCsanád

Széplaki István, az AGRC elnöke, GudmannCsilla, Hollóssy László másodedző

040115.qxd 2004.01.13. 20:41 Page 16