1

Kálvin János

Zsoltármagyarázatok

OLVASSUK EGYÜTT!

(Szigorúan magánhasználatra)

2

Tartalomjegyzék

A fordító előszava ..................................................................................................................6 A szerző előszava ...................................................................................................................7 1. zsoltár...............................................................................................................................15 2. zsoltár...............................................................................................................................19 3. zsoltár...............................................................................................................................29 4. zsoltár...............................................................................................................................35 5. zsoltár...............................................................................................................................43 6. zsoltár...............................................................................................................................51 7. zsoltár...............................................................................................................................57 8. zsoltár...............................................................................................................................67 9. zsoltár...............................................................................................................................76 10. zsoltár.............................................................................................................................89 11. zsoltár...........................................................................................................................103 12. zsoltár...........................................................................................................................110 13. zsoltár...........................................................................................................................117 14. zsoltár...........................................................................................................................121 15. zsoltár...........................................................................................................................129 16. zsoltár...........................................................................................................................136 17. zsoltár...........................................................................................................................147 18. zsoltár...........................................................................................................................159 19. zsoltár...........................................................................................................................186 20. zsoltár...........................................................................................................................200 21. zsoltár...........................................................................................................................206 22. zsoltár...........................................................................................................................213 23. zsoltár...........................................................................................................................231 24. zsoltár...........................................................................................................................237 25. zsoltár...........................................................................................................................244 26. zsoltár...........................................................................................................................257 27. zsoltár...........................................................................................................................264 28. zsoltár...........................................................................................................................273 29. zsoltár...........................................................................................................................279 30. zsoltár...........................................................................................................................285 31. zsoltár...........................................................................................................................293 32. zsoltár...........................................................................................................................306 33. zsoltár...........................................................................................................................315 34. zsoltár...........................................................................................................................325 35. zsoltár...........................................................................................................................336 36. zsoltár...........................................................................................................................349 37. zsoltár...........................................................................................................................357 38. zsoltár...........................................................................................................................377 39. zsoltár...........................................................................................................................387 40. zsoltár...........................................................................................................................397 41. zsoltár...........................................................................................................................410 42. zsoltár...........................................................................................................................418 43. zsoltár...........................................................................................................................427 44. zsoltár...........................................................................................................................430

3

45. zsoltár...........................................................................................................................444 46. zsoltár...........................................................................................................................456 47. zsoltár...........................................................................................................................462 48. zsoltár...........................................................................................................................468 49. zsoltár...........................................................................................................................478 50. zsoltár...........................................................................................................................491 51. zsoltár...........................................................................................................................504 52. zsoltár...........................................................................................................................519 53. zsoltár...........................................................................................................................525 54. zsoltár...........................................................................................................................526 55. zsoltár...........................................................................................................................530 56. zsoltár...........................................................................................................................541 57. zsoltár...........................................................................................................................548 58. zsoltár...........................................................................................................................553 59. zsoltár...........................................................................................................................560 60. zsoltár...........................................................................................................................569 61. zsoltár...........................................................................................................................578 62. zsoltár...........................................................................................................................582 63. zsoltár...........................................................................................................................591 64. zsoltár...........................................................................................................................597 65. zsoltár...........................................................................................................................601 66. zsoltár...........................................................................................................................610 67. zsoltár...........................................................................................................................617 68. zsoltár...........................................................................................................................619 69. zsoltár...........................................................................................................................642 70. zsoltár...........................................................................................................................661 71. zsoltár...........................................................................................................................662 72. zsoltár...........................................................................................................................672 73. zsoltár...........................................................................................................................684 74. zsoltár...........................................................................................................................705 75. zsoltár...........................................................................................................................718 76. zsoltár...........................................................................................................................724 77. zsoltár...........................................................................................................................731 78. zsoltár...........................................................................................................................742 79. zsoltár...........................................................................................................................771 80. zsoltár...........................................................................................................................779 81. zsoltár...........................................................................................................................787 82. zsoltár...........................................................................................................................797 83. zsoltár...........................................................................................................................803 84. zsoltár...........................................................................................................................811 85. zsoltár...........................................................................................................................820 86. zsoltár...........................................................................................................................827 87. zsoltár...........................................................................................................................835 88. zsoltár...........................................................................................................................842 89. zsoltár...........................................................................................................................849 90. zsoltár...........................................................................................................................872 91. zsoltár...........................................................................................................................882 92. zsoltár...........................................................................................................................891 93. zsoltár...........................................................................................................................899 94. zsoltár...........................................................................................................................902

4

95. zsoltár...........................................................................................................................914 96. zsoltár...........................................................................................................................923 97. zsoltár...........................................................................................................................930 98. zsoltár...........................................................................................................................936 99. zsoltár...........................................................................................................................939 100. zsoltár.........................................................................................................................945 101. zsoltár.........................................................................................................................947 102. zsoltár.........................................................................................................................952 103. zsoltár.........................................................................................................................968 104. zsoltár.........................................................................................................................979 105. zsoltár.........................................................................................................................995 106. zsoltár.......................................................................................................................1013 107. zsoltár.......................................................................................................................1034 108. zsoltár.......................................................................................................................1047 109. zsoltár.......................................................................................................................1048 110. zsoltár.......................................................................................................................1063 111. zsoltár.......................................................................................................................1072 112. zsoltár.......................................................................................................................1078 113. zsoltár.......................................................................................................................1084 114. zsoltár.......................................................................................................................1087 115. zsoltár.......................................................................................................................1090 116. zsoltár.......................................................................................................................1100 117. zsoltár.......................................................................................................................1109 118. zsoltár.......................................................................................................................1110 119. zsoltár.......................................................................................................................1122 120. zsoltár.......................................................................................................................1201 121. zsoltár.......................................................................................................................1207 122. zsoltár.......................................................................................................................1211 123. zsoltár.......................................................................................................................1217 124. zsoltár.......................................................................................................................1220 125. zsoltár.......................................................................................................................1223 126. zsoltár.......................................................................................................................1227 127. zsoltár.......................................................................................................................1232 128. zsoltár.......................................................................................................................1237 129. zsoltár.......................................................................................................................1241 130. zsoltár.......................................................................................................................1246 131. zsoltár.......................................................................................................................1252 132. zsoltár.......................................................................................................................1255 133. zsoltár.......................................................................................................................1266 134. zsoltár.......................................................................................................................1269 135. zsoltár.......................................................................................................................1271 136. zsoltár.......................................................................................................................1278 137. zsoltár.......................................................................................................................1282 138. zsoltár.......................................................................................................................1288 139. zsoltár.......................................................................................................................1293 140. zsoltár.......................................................................................................................1304 141. zsoltár.......................................................................................................................1309 142. zsoltár.......................................................................................................................1315 143. zsoltár.......................................................................................................................1318 144. zsoltár.......................................................................................................................1325

5

145. zsoltár.......................................................................................................................1332 146. zsoltár.......................................................................................................................1340 147. zsoltár.......................................................................................................................1344 148. zsoltár.......................................................................................................................1351 149. zsoltár.......................................................................................................................1355 150. zsoltár.......................................................................................................................1359

6

A fordító előszava Isten iránti hálával és örömmel adom közre Kálvin Jánosnak a Zsoltárok könyvéhez írott Kommentárját, mely tudomásom szerint magyarul eddig még nem jelent meg, s most is csak ebben a szerény formában, hiszen továbbra is csak hobbi szinten fordítgatok.

A János evangéliuma és az Ézsaiás-kommentár fordításához hasonlóan itt is, követve az angol változatot, a nagyobb eltérések esetén Kálvin fordítását szerepeltetem, de ilyenkor lábjegyzettel jelzem a Károli-fordításban foglaltakat (a magyar változatban ezt használtam). A héber és görög szavakat igyekeztem pontosan átmásolni. Néha előfordult, hogy hibát véltem felfedezni, ha ez ténylegesen beigazolódott, igyekeztem kijavítani. A héber szavak átírásánál itt is meghagytam az angol változatot, mert nem ismerem a magyart. Remélem, ez nem zavar majd senkit. Ritkán, de előfordult, hogy magyarázó lábjegyzetet fűztem egyes részekhez. Erre főleg akkor volt szükség, amikor esetleg magyarázni kellett az eredeti gondolatokat. Ezért minden, általam hozzátett, de az eredeti anyagban nem szereplő lábjegyzetet – a ford. jelzéssel zártam.

Kálvin János fantasztikus világosságot kapott az Úrtól, és hála Istennek, hogy ezt írásban is megosztotta velünk. Én magam nagyon sokat tanultam tőle, és ez kívánom minden testvéremnek.

Legyen Istené minden dicsőség azért, hogy ez a munka elkészült, amiért kitartást adott és támogatott az elmúlt két év során. Azért imádkozom, hogy Ő juttassa el mindazokhoz, akikhez jónak látja, és köszönöm Neki mindazokat az eszközöket is, melyeket a terjesztéshez a rendelkezésünkre bocsátott. Köszönöm mindazoknak a segítséget, akik így, vagy úgy, de segítséget nyújtottak, és biztatást adtak ebben a munkában, s külön köszönöm édesanyámnak azt, hogy „hűségesen” végigolvas minden lefordított sort, javítja a hibákat, és sokszor az enyémnél jobb szöveget javasol.

2011. október 21. Szabó Miklós

7

A szerző előszava A kegyes és leleményes olvasóknak üdvözlet Kálvin Jánostól. Ha a jelen magyarázataimnak az olvasása ugyanannyi hasznot hoz Isten egyházának,

mint amennyi hasznot én magam arattam az összeállításuk során, úgy semmi okom nem lesz sajnálni, hogy felvállaltam ezt a munkát. Végigmagyarázván itt, kicsiny iskolánkban a Zsoltárok könyvét mintegy három évvel ezelőtt, úgy gondoltam, ezzel kellőképpen elláttam a kötelességemet, s úgy döntöttem, nem publikálom a világ számára azt, amit családiasan tanítottam a saját háznépemnek. S valójában, mielőtt elkezdtem volna részletesen elmagyarázni ezt a könyvet az előadásaim során a testvérek kérésére, az igazat megvallva azért tartózkodtam ettől a témától, mert az Isten egyházának leghűségesebb tanítója, Martin Bucer munkálkodott ezen a területen olyan páratlan hozzáértéssel, szorgalommal, hűséggel és sikerrel, hogy legalábbis nem volt nagy szükség rá, hogy belevágjak a munkába. S ha Wolphangus Musculus magyarázatai abban az időben jelentek volna meg, nem mulasztottam volna el méltányolni ugyanúgy emlegetve, mert a jó emberek szerint ő se csekély dicséretet szerzett a szorgalmával és a munkálkodásával ezen a területen. Még nem értem a könyv végére, mikor, íme! Megújuló sürgetéseket kaptam arra nézve, hogy előadásaimat, melyeket néhányan gondosan, hűségesen és nem kis munkával feljegyeztek, ne hagyjam veszendőbe menni a világ számára. A célom még mindig változatlan volt: csak azt ígértem meg, amiről már hosszú idő óta gondolkodtam, nevezetesen hogy írok valamit francia nyelven a témában, így honfitársaim nem maradnak a megértés eszközei nélkül, ha figyelmesen tanulmányozzák ezt a nagyon hasznos könyvet. Miközben erről a kísérletről gondolkodtam, hirtelen, és ellentétben elsődleges célommal, az jutott eszembe, tudom is én milyen impulzustól indíttatva, hogy csak úgy próbaképpen összeállítom egyetlen zsoltár magyarázatát latinul. Mikor rájöttem, hogy a vágyaimnak megfelelő siker messze meghaladta azt, amit elérni bátorkodtam, ez felbátorított, és belekezdtem ugyanebbe a kísérletbe néhány másik zsoltárral is. Ezt észrevéve bensőséges barátaim, mintegy ezen a módon megkötve nagyobb meggyőződéssel buzdítottak arra, hogy ne hagyjak fel a munkámmal. Az egyik ok, amiért engedtem a kérésüknek, s ami a kezdetektől fogva arra indított, hogy megtegyen ezt az első kísérletet, az attól való aggodalom, hogy majd a jövőben az én előadásaimból lejegyzetteket a világ elé tárhatják dacára a kívánságomnak, vagy legalábbis anélkül, hogy tudnék róla. Igazán mondhatom, hogy erre a munkára inkább ez az aggodalom indított, mintsem a saját szabad akaratom. Ugyanakkor, a munka folytatása közben egyre konkrétabban kezdtem érezni, hogy nem felesleges vállalkozás volt ez, s a saját tapasztalatomból kiindulva éreztem, hogy a gyakorlatlanabb olvasóknak fontos segítségek fogok nyújtani a zsoltárok megértéséhez. A különféle és ragyogó gazdagságot, ami ebben a kincstárban rejlik, nem könnyű szavakban kifejezni, s olyannyira így van ez, hogy jól tudom: bármit is leszek képes mondani, az messze lesz attól, hogy felérjen a téma kiválóságával. Jobb azonban, ha olvasóimmal, bármilyen csekély mértékben is, de megízleltetem azokat a csodálatos előnyöket, melyekhez ennek a könyvnek a tanulmányozásával juthatnak, mintha teljesen csendben maradnék ebben a dologban. Engedtessék meg nekem, hogy futólag rátérjek egy dologra, melynek a hatalmas mivolta nem teszi lehetővé, hogy teljes mértékben feltárjam. Én ezt a könyvet „A lélek részei anatómiájának” szoktam nevezni, s azt hiszem, nem alaptalanul, mert nincs érzelem, melyről bárki ne lenne tudatában, hogy itt, mint tükörben, be van mutatva. Vagy inkább, a Szentlélek megelevenített itt minden bánatot, szomorúságot, félelmet, kételyt, reményt, aggodalmat, zavarodottságot, röviden minden kínzó érzelmet, amelyek az emberek elméit szokták háborgatni. A Szentírás más részei azokat a parancsolatokat tartalmazzák, melyeket Isten a szolgáira bízott, hogy hirdessék nekünk. Itt azonban maguk a próféták, látván, hogy az

8

Istennel való beszélgetés közben vannak nekünk bemutatva, s minden belső gondolatuk, és lelkiállapotuk feltárul, mindegyikünket felhívják, vagy inkább felszólítják az önvizsgálatra annak érdekében, hogy a sok hiányosság közül, melyeknek alá vagyunk vetve, valamint a sok vétek közül, melyekben bővelkedünk, egy se maradjon rejtve. Természetesen ritka és egyedi jótétemény, ha minden rejtekhelyet felfedezünk, s a szív világosságra kerülve megtisztul a legkártékonyabb fertőzéstől, a képmutatástól. Röviden, Isten segítségül hívása az egyik alapvető eszköz a biztonságunk megerősítéséhez, s mivel jobb és tévedhetetlenebb szabály a mi vezetésünkhöz ebben a gyakorlatban nem található máshol, mint a zsoltárokban, ebből következik, hogy amilyen mértékben tesz szert az ember jártasságra a tanulmányozásuk során, oly mértékben lesz tudása a mennyei tanítás legfontosabb részéről. Az őszinte és komoly ima először is a szükségünk megérzéséből, majd az Isten ígéreteibe vetett hitből fakad. Csak eme ihletett összeállítások figyelmes áttanulmányozásával ébrednek rá az emberek a leghatékonyabban a bajaikra, egyidejűleg tanulnak meg orvosságot keresni a bajaikra. Egyszóval, bármi is szolgálhat a buzdításunkra, mikor Istenhez készülünk imádkozni, azt ez a könyv tanítja. S nemcsak Isten ígéreteit mutatja be nekünk, hanem gyakran egy konkrét valakit is, mondhatni egyrészről Isten hívogatásai, másrészről a test gátjai között, aki felövezi és felkészíti magát az imádkozásra, s így tanít minket arra, hogy ha bármikor változatos kételyek zaklatnak, álljunk ezeknek ellen és harcoljunk velük, míg a lélek meg nem szabadul mindezektől a gátaktól és fel nem emelkedik Istenhez. Sőt mi több, még a kételyek, félelmek és aggodalmak közepette is tegyünk erőfeszítéseket az imában, amíg nem tapasztalunk meg némi vigasztalást, ami megnyugtathatja elménket, és megelégedettséget adhat annak.1 Jóllehet a bizalmatlanság becsaphatja az ajtót az imáink előtt, nekünk mégsem szabad meghátrálnunk, valahányszor csak a szívünk ingadozik, vagy nyugtalanul aggodalmaskodik, hanem ki kell tartanunk, míg végül a hit ki nem kerül győztesen ezekből a konfliktusokból. Sok helyütt észrevesszük: Isten szolgáinak imádkozása annyira hullámzó, hogy már majdnem legyűri őket a siker reménységének és a bukástól való félelemnek a váltakozása, hogy csak fáradságos erőfeszítések árán nyerik el a díjat. Látjuk egyrészről a tökéletlenségében megmutatkozó testet, másrészről az erejét kifejtő hitet. S ha ez nem olyan vitéz és bátor, mint amennyire kívánatos lenne, legalábbis készen áll a harcra mindaddig, amíg fokozatosan el nem éri a tökéletes erőt. Mivel azonban azok a dolgok, melyek a helyes imádkozás igaz módszerére hivatottak minket tanítani, az egész kommentárban mindenfelé szétszórva találhatók, most nem hagyom abba ennek a témának a tárgyalását, mert majd utóbb szükséges lenne ismételni, s nem tartom vissza olvasóimat attól, hogy belekezdjenek magába a munkába. Csak feltétlenül szükségesnek tűnt nekem futólag megmutatni, hogy ez a könyv megismerteti velünk a minden másnál kívánatosabb kiváltságot – hogy nemcsak bizalmas bejárás nyílt a számunkra Istenhez, hanem engedélyünk és szabadságunk van Elé tárni minden erőtlenségünket, amit szégyellenénk megvallani az emberek előtt. Emellett itt van a számunkra megadva az arra vonatkozó tévedhetetlen szabály, hogy mi az a helyes módja a dicséret Istennek ajánlásának, ami az Ő szemében a legdrágább, és a legédesebb illatú. Nincs másik könyve, melyben kifejezettebb és fenségesebb dicséretek találhatók, mind Istennek az egyháza iránti páratlan bőkezűségéről, mind az Ő munkáiról. Nincs más könyv, melyben ennyi szabadulás lenne feljegyezve, s olyan sincs, melyben Istennek az irántunk gyakorolt atyai gondviselése és a féltő törődése ennyire ragyogó nyelvezettel, de ugyanakkor ennyire erőteljes ragaszkodással az igazsághoz lenne magasztalva. Röviden, nincs még egy könyv, mely tökéletesebben tanítaná Isten dicséretének helyes módját, vagy amelyik erőteljesebben indítana fel minket ennek a vallásos cselekedetnek a gyakorlására. Sőt, jóllehet a Zsoltárok könyve telis-tele van tanításokkal, melyek az életünk alakítását szolgálják a szentség, a kegyesség és az igazságosság minden területén, ezek mégis alapvetően arra tanítanak és

1 “Jusqu’a ce que nous sentions quelque allegement qui nous appaise et contente.”

9

képeznek minket, hogy hordozzuk a keresztet. A kereszt hordozása pedig a mi engedelmességünk valódi bizonyítéka, mert ezt cselekedvén megtagadjuk a saját érzéseink vezetését, és teljességgel odaszánjuk magunkat Istennek, engedvén, hogy Ő vezessen, és tetszése szerint alakítsa életünket, ezáltal a természetünk számára a legkeserűbb és legkomolyabb szenvedések édesekké válnak a számunkra, mert Tőle származnak. Egyszóval, nemcsak Isten jóságának általános dicséretét találjuk meg itt, ami arra taníthatja az embereket, hogy egyedül csak Benne nyugodjanak meg, és csakis Benne keressék a boldogságukat. Ez az igaz hívőket is arra hivatott tanítani, hogy minden szükségükben teljes szívvel bátran folyamodjanak Hozzá segítségért, hanem azt is meglátjuk, hogy az Istent irántunk egyedül kiengesztelő és Vele a biztos megbékélést megszerző2 ingyenes bűnbocsánat oly módon van megmagyarázva és felnagyítva, hogy semmi sem hiányzik, ami az örök üdvösség ismerethez kapcsolódik.

Nos, ha az olvasóim bármilyen gyümölcshöz és előnyhöz jutnak abból a munkából, ami én ennek a kommentárnak a megírásába fektettem, arra kérem őket, értsék meg: a kevés tapasztalat, amit azok által a konfliktusok által szereztem, melyekben az Úr gyakoroltatott engem, nem kis mértékben volt a segítségemre. S nemcsak abban, hogy a jelenre alkalmazzak bármiféle tanítást, amit ezekből az isteni szerzeményekből össze lehet szedni, de abban is, hogy könnyebben felfogjam az egyes szerzők célját. S mivel Dávid fő helyet foglal el közöttük, ez nagy segítségemre volt a panaszainak jobb megértésében azokról a belső szenvedésekről, melyeket az egyháznak kellett elszenvednie azoktól, akik külsőleg a tagjainak adták ki magukat. Én ugyanezeket, vagy hasonló dolgokat szenvedtem el az egyház hazai ellenségeitől. Mert bár nagyon messziről követem Dávidot, és nagyon messze elmaradok tőle, vagy inkább, noha lassan és nagy nehézségek árán törekszem elérni az a sok erényt, melyekben ő jeleskedett, s még mindig beszennyezve érzem magam az akadályozó bűnöktől, nem vonakodom magam őhozzá hasonlítani. Ahogyan olvastam a hitének, türelmének, szenvedélyének buzgóságának és becsületességének példáiról, az megszámlálhatatlan nyögést és sóhajt fakasztott fel bennem annak rendje és módja szerint, hogy milyen messze állok én ezek elérésétől. Mindazonáltal hatalmas előnnyel is járt a számomra, hogy mintegy tükörben szemlélhetem benne mind az elhívásomnak a kezdetét, mind a funkcióm folytatólagos menetét. Így annál biztosabban tudom, hogy bármit, amit ez a nagyon híres király és próféta elszenvedett, Isten nekem utánozandó példaként mutatta be. Az én helyzetem kétségtelenül sokkal alantasabb az övénél, s szükségtelen ennek megmutatásával időznöm. S ahogy ő a juhok akla mellől vétetett fel és onnan emelkedett a legmagasabb rangra, úgy vett fel engem is Isten az eredetileg homályos és alantas állapotomból, méltónak számítván engem arra, hogy felruházzon a prédikátor és az evangélium szolgálója megtisztelő hivatalával. Mikor még kisfiú voltam, atyám már a teológia tudományának tanulmányozására szánt engem. De miután fontolóra vette, hogy a jogi pálya rendszerint meggazdagította azokat, akik erre az útra léptek, ez a kilátás arra késztette, hogy hirtelen változtassa meg a célját. Így történt azután, hogy visszahívattam a filozófia tanulmányozásától, és a törvény tanulmányozásába kezdtem. Erre a törekvésre megpróbáltam hűségesen rávenni magam atyám iránti engedelmességben, de Isten az Ő gondviselésének titokzatos vezetésével végül más útirányt szabott az életemben. S először, mivel túl makacsul oda voltam szánva a pápaság babonaságainak, hogysem könnyen ki lehetett volna rántani engem a mocsár ekkora mélységéből, Isten hirtelen megtéréssel legyőzte, és tanítható szerkezetté alakította elmémet, ami pedig jobban bele volt keményedve efféle dolgokba, semmint azt várni lehetett volna tőle ifjabb éveimben. Belekóstolván ekképpen a valódi kegyesség valamelyes ízébe és ismeretébe, azonnal olyan heves vágy lobbant lángra bennem a benne való fejlődés iránt, hogy bár nem vetettem teljességgel el a többi tanulmányt, mégis, kisebb buzgósággal foglalkoztam azokkal. Meglehetős meglepetést 2 “Et nous acquiert tranquillite de conscience devant luy.”— “És megszerzi a számunkra a lelkiismeret nyugalmát előtte.”

10

okozott, hogy mielőtt egy év eltelt volna, mindazok, akik vágytak a tisztább tanításra, folytonosan hozzám jöttek tanulni, jóllehet még én magam is csak újonc és kezdő voltam. Némileg csiszolatlan és bátortalan beállítottságom következtében, ami mindig is arra késztetett, hogy szeressem az árnyékot és a visszahúzódást, elkezdtem egy magányos sarkot keresni, ahová elvonulhattam a nyilvánosság elől, de nagyon messze voltam attól, hogy ebbéli vágyaim teljesüljenek, mert minden egyes visszavonulásom olyan volt, mint köziskolák. Röviden, miközben egyetlen nagy célom az volt, hogy elvonultan, ismeretlenül élhessek, Isten úgy vezetett engem keresztül mindenféle fordulókon, és változásokon, hogy soha nem engedett sehol megpihennem, míg, dacára természetes hajlamaimnak, a közfigyelem elé nem állított. Elhagyván szülőhazámat, Franciaországot, valójában visszavonultam Németországba azzal a kifejezett céllal, hogy képes legyek valamely homályos sarokban azt a nyugalmat élvezni, amire mindig is vágytam, s ami oly sokáig nem adatott meg nekem. De lám! Miközben én nyugodtan voltam Bázelben, s csak néhány embert ismertem, sok kegyes és szent embert égettek meg elevenen Franciaországban, s a beszámolók ezekről az égetésekről, eljutván más nemzetekhez, a leghevesebb elítélést váltották ki a németek döntő többségéből, akiknek fellobbant a haragjuk ennek a zsarnokságnak a szerzőivel szemben. Ennek a haragnak a lecsillapítására néhány gonosz és hazug pamflet forgott közkézen, kijelentvén, hogy senki mással nem bántak ennyire durván, csak az anabaptistákkal és a lázadókkal, akik perverz dühöngésükkel és hamis véleményeikkel nemcsak a vallást, de a polgári rendet is felforgatták. Láttam, hogy az udvar eme álruhás eszközei nemcsak arra a célra irányultak, hogy az oly sok ártatlan vér kiontásának szégyene eltemetve maradjon azok alatt a hamis vádak és rágalmak alatt, melyeket a szent mártírokkal szemben fogalmaztak meg a haláluk után, hanem hogy azután a legvégsőbb szélsőségekig folytathassák a szegény szentek mészárlását anélkül, hogy leheletnyi könyörülettel lennének irántuk. Úgy tűnt, hogy ha szembe nem szállok velük minden tőlem telhető módon, a hallgatásom nem kerüli el a gyávaság és az árulás vádját. Ez volt az a megfontolás, mely arra indított, hogy kiadjam A keresztyén vallás rendszere című munkámat. A célom elsőször is az volt, hogy bebizonyítsam: ezek a beszámolók hamisak és rágalmazók voltak, s így álljak ki a testvéreim mellett, akiknek halála drága volt az Úr szemében, továbbá, mivel ugyanazt a kegyetlenséget nagyon rövid időn belül gyakorolhatták még sok további boldogtalan emberrel szemben, a külföldi nemzetek legyenek valamiféle könyörülettel irántuk, s törődjenek valamelyest velük. Mikor először kiadásra került, nem az a bőséges és kicsiszolt munka volt, ami most, hanem csak egy rövid értekezés a keresztyén vallás alapvető igazságainak összefoglalásával, s nem más célból jelent meg, mint hogy az emberek megtudhassák: miféle hitet vallottak azok, akiket láttam, amint az aljas és galád hízelgők hitvány és bűnös módon rágalmaztak. Az pedig, hogy célom nem a hírnév megszerzése volt, kiderült abból, hogy rögtön azután elhagytam Bázelt, de még inkább abból a tényből: ott senki sem tudta, hogy én voltam a szerző. S bárhová is mentem, gondoskodtam róla: ne derüljön ki, hogy én voltam annak a műnek a szerzője, s úgy döntöttem, továbbra is ugyanabban a visszavonultságban és homályban maradok, míg végül William Farel feltartóztatott engem Genfben, nem annyira bölcsességgel és buzdítással, mint inkább félelmetes átkozódással, amit úgy éreztem, mintha Isten tette volna rám hatalmas kezét, hogy letartóztasson. Mivel a legrövidebb út Strasbourgba, amelyen visszatérni szándékoztam, már majdnem lezárult a háborúk miatt, úgy döntöttem, gyorsan magam mögött hagyom Genfet, úgy, hogy egyetlen éjszakánál többet nem is töltök abban a városban. Nem sokkal ezelőtt kiűzték onnan a pápaságot az előbb említett kiváló ember erőfeszítései, valamint Peter Viret, de a dolgok még nem jutottak el a lenyugvás állapotáig, s a város szentségtelen és veszélyes pártoskodó csoportokra oszlott. Aztán egyvalaki, aki most aljas módon hitehagyottá lett és visszatért a pápistákhoz, felfedezett engem, és ezt másoknak is hírül adta. Ekkor Farel, aki rendkívüli buzgóságtól égett az evangélium terjesztéséért, azonnal minden erejével azon volt, hogy ott tartson. Miután azonban megtudta, hogy szívemben a magányos kutatásra szántam

11

magam, amiért is távol akartam magam tartani más tevékenységektől, s rájött, hogy semmit sem ért el a kérleléssel, átkot mondott, miszerint Isten átkozza meg a visszavonulásomat, és a tanulmányaim nyugalmát, amit kerestem, ha az elvonulást választom, és megtagadom a segítségnyújtást, mikor pedig a szükség hullámai oly sürgetőek. Ettől az átoktól akkora félelem fogott el, hogy elálltam a tervezett utazástól, amibe belekezdtem. De tudatában léve a természetes szégyenlősségemnek és bátortalanságomnak, nem vállaltam fel semmiféle hivatal ellátásának a kötelezettségét. Azután alig négy hónap elteltével egyrészt az anabaptisták kezdtek támadni minket, másrész más bűnös hitehagyottak, akiket titokban a városi magisztrátus támogatott, rengeteg problémát okozva nekünk. Egyidejűleg viszálykodások sorozata tört ki a városban,3 ami különösen lesújtott minket. Elismerem, természetemnél fogva félénk, lágy és bátortalan beállítottságú lévén, kénytelen voltam ezeket a heves viharokat a kezdeti kiképzésem részeiként megélni, s noha nem roskadtam össze alattuk, mégis nem voltam megáldva az elme ama nagyságával, hogy ne örvendeztem volna a kelleténél jobban, mikor bizonyos lázongások következtében száműztek Genfből. Így megszabadulván, és mentesülvén a hivatalom kötelékeitől úgy döntöttem, hogy egy magányos állomáshelyre költözöm, szabadon mindenféle nyilvános megbízatás terheitől, és gondjaitól, mikor Krisztus ama legkiválóbb szolgája, Martin Bucer, hasonló kifogásokkal és tiltakozással, mint amelyekhez Farel folyamodott korábban, visszavont egy új állomáshelyre. Jónás példájától megrettenve, amit elém tárt, tovább folytattam a tanítás munkáját. S noha én önmagamhoz hűen mindig szorgalmasan igyekeztem elkerülni a hírnevet,4 mégis elkerültem, nem tudom hogyan, mintegy erővel kényszerítve a birodalmi gyülekezetekhez, ahol akarva-akaratlanul sokak szeme elé kellett kerülnöm. Azután, mikor az Úr megkönyörülvén ezen a városon, lecsillapította a benne eluralkodott ártalmas zavargást és civakodást, és csodálatos hatalmával legyőzte a Köztársaság megzavaróinak mind a gonosz tanácsát, mind a vérszomjas erőfeszítéseit, rám nehezedett a szükség, hogy térjek vissza korábbi hivatalomhoz, dacára a kívánságomnak és a hajlamainak. Igaz, ennek a gyülekezetnek a jóléte oly közel állt a szívemhez, hogy ennek kedvéért még az életemet sem vonakodnék letenni, bátortalanságom mégis sok okot szolgáltatott arra, hogy felmentsem magam e hatalmas teher vállaimra vétele alól. Végül azonban a komoly és lelkiismeretes törődés a kötelességgel kivívta a hozzájárulásomat ahhoz, hogy visszatérjek a nyájhoz, melytől elszakíttattam. De hogy milyen fájdalmak, könnyek, nagy izgalmak és aggodalmak közepette tettem ezt, az Úr a legjobb tanúm rá, és a sok istenfélő ember, akik ebből a fájdalmas helyzetből megszabadulva szerettek volna engem látni, ha nem az vezette, és nem némította volna el őket, amitől féltem, s ami kiváltotta a beleegyezésemet. Ha felsorolnám a különböző konfliktusokat, melyeken az Úr azóta keresztülvitt, valamint a megpróbáltatásokat, melyekkel próbára tett, hosszú történet kerekedne ki belőle. De hogy ne váljak unalmassá az olvasóim számára a szószaporítással, annak rövid megismétlésére szorítkozom, amit korábban már futólag érintettem, hogy Dávid egész életútjának5 figyelembe vételével nekem úgy tűnik, hogy az ő saját lábnyomai mutatták nekem az utat, s ebből nem csekély vigasztalást merítettem. Ahogyan azt a szent királyt is folyamatosan állandó háborúkkal zaklatták a filiszteusok, és más idegen ellenségek, miközben még sokkal fájdalmasabban lesújtotta néhány hitszegő ember rosszindulata és gonoszsága a saját népe között, úgy én is elmondhatom magamról, hogy minden oldalról támadtak, s aligha volt nyugalmam akár csak pillanatokra is, hanem mindig el kellett szenvednem valamiféle támadást az egyház vagy külső, vagy belső ellenségeitől. A Sátán sokat próbálkozott, hogy romba döntse ennek az egyháznak a felépítményét, s egyszer odáig mentek a dolgok, hogy én, teljesen gyenge és ijedős létemre kénytelen voltam úgy gátat szabni halálos támadásainak, 3 “Cependant surveindrent en la ville seditions les unes sur les autres.” 4 “C’est, ascavoir de ne vouloir point apparoistre ou suyvre les grandes assemblees.”— “Nem akarván megjelenni, vagy rendelkezésére állni a nagy gyülekezeteknek.” 5 “Qu’en considerant tout le discours de la vie de David. ”

12

hogy a saját életemet veszélyeztettem, a magam személyét szembeállítva a csapásaival. Ezután öt év leforgása alatt, mikor néhány züllött kicsapongó jogtalan befolyásra tett szert, továbbá néhány, az előbbiek vonzása és perverz beszéde által megrontott közember megpróbálták megszerezni a szabadságot, hogy gátlástalanul azt tegyék, ami csak nekik tetszik, szüntelen harcolnom kellett azért, hogy megvédjem és fenntartsam az egyházfegyelmet. Ezeknek a hitetlen személyeknek és a mennyei tanítás megvetőinek teljességgel közömbös volt, hogy az egyház akár romba is dől, feltéve, ha elérték, amit akartak – hogy tehessék, amit csak jónak látnak. Azután sokak, a szegénységtől és az éhségtől hajtva, illetve mások a csillapíthatatlan becságytól, vagy kapzsiságtól és a tisztességtelen vagyonosodástól vezérelve olyan eszeveszettekké váltak, hogy inkább – mindent zűrzavarba taszítva – magukat és minket is a közös romlásba döntöttek ahelyett, hogy békésen és őszintén élve csendben maradtak volna.6 Ennek a hosszú időszaknak a folyamán azt hiszem, nem volt a Sátán arzenáljában olyan fegyver, amit ne vetettek volna be a céljaik elérése érdekében. Végül a dolgok olyan állapotba jutottak, hogy semmi más módon nem lehetett véget vetni a mesterkedéseiknek, mint a szégyenletes halálra adásukkal, ami valóban fájdalmas és sajnálatos végkimenetel volt a számomra. Kétségtelenül rászolgáltak a legsúlyosabb büntetésre, de én mindig inkább arra vágytam, hogy bővelkedve éljenek, biztonságban és érintetlenül. S ez is lett volna a helyzet, ha nem lettek volna teljességgel javíthatatlanok, s nem utasították volna el makacsul, hogy hallgassanak az egészséges intésekre. Ennek az öt évnek a megpróbáltatásai fájdalmasak és nehezen elhordozhatók voltak, de nem kevésbé kínzó fájdalmat okozott nekem azok rosszindulata, akik nem szűntek meg engem és a szolgálatomat támadni mérgező rágalmaikkal. Igaz, ezek nagy része annyira elvakult volt a rágalmazás és ócsárlás szeszélyének következtében, hogy nagy szégyenükre azonnal elárulták arcátlanságukat, míg mások, bármennyire is ravaszak és fortélyosak, azokkal mégsem voltak képesek úgy elfedni, vagy elmaszkírozni magukat, hogy megmeneküljenek a szégyenteljes ítélettől és kegyvesztettségtől. Mégis, mikor egy embert már századszor találnak ártatlannak a vele szemben felhozott vádakban, s mikor ezeket a vádakat minden ok, vagy alap nélkül ismételgetik, az már olyan méltatlanság, amit hallgatni is nehéz. Mivel én hiszem és vallom, hogy a világot Isten titkos gondviselése irányítja, ezért elbizakodott emberek tömegei nyitják fel a szájukat ellenem, és állítják, hogy én Istent teszem meg a bűn szerzőjének. Ez annyira ostoba rágalom, hogy önmagától is gyorsan elenyészne, ha nem találna olyanokra, akik szívesen hallgatják, és örömüket lelik az efféle beszélgetésekben. Sokan vannak azonban, akiknek az elméje annyira eltelt irigységgel és életuntsággal, vagy hálátlansággal, vagy rosszindulattal, hogy nincs olyan hazugság, legyen bármennyire is abszurd, sőt szörnyűséges, amit ne fogadnának be, ha mondják nekik. Mások megpróbálnak felülkerekedni Isten predesztinációjának örök céljain, mellyel különbséget tesz az elvetettek, és a választottak között. Mások megpróbálják a szabad akaratot védeni, és sokan állnak azonnal a soraikba, nem annyira a tudatlanság, hanem inkább a buzgóság fonákságának okából, amit nem is tudom, miképpen jellemezzek. Ha nyílt és kimondott ellenségek lennének, akik ezeket a megpróbáltatásokat rám hozták, a dolog még elhordozható lenne valamiképpen. De hogy azok, akik a testvér név mögött húzódtak meg, és nemcsak ették Krisztus szent kenyerét, de még másoknak is kiszolgáltatták azt, röviden, azok, akik hangosan dicsekednek azzal, hogy ők az evangélium hirdetői, vívjanak ellenem ilyen alávaló háborút, az vajon mennyire megvetésre méltó? Ebben a dologban joggal panaszkodhatok Dáviddal együtt: „Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem” (Zsolt41:9). „Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó,

6 “Que se tenir quois en vivant paisiblement et honnestement.”

13

én barátom és ismerősöm, a kik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.” (Zsolt55:13-15)

Mások nevetséges híreket terjesztettek a vagyonomról, megint mások a szélsőséges tekintélyről és abnormális befolyásról, melyekkel állításuk szerint rendelkezem, ismét mások a kényességemről és a fényűzésemről beszélnek. Mikor azonban az ember beéri a gyér élelemmel és a közönséges öltözettel, és nem követel a legalázatosabbtól több egyszerűséget, mint amennyit ő maga mutat és gyakorol, akkor kell-e mondani, hogy az illető túl gazdag, és túl fényűző módón él? Ami a befolyás hatalmát illeti, amit irigyelnek tőlem, én szeretném ezt a terhet rájuk helyezni, mert a hatalmamat a csetepaték sokaságából, a valamint a munka engem legyűrő hatalmas súlyából kiindulva mérik fel. S ha vannak olyanok, akiket életem végéig sem vagyok képes meggyőzni arról, hogy nem vagyok gazdag, azok számára majd a halálom fogja ezt végül bizonyítani. Igaz, megvallom, hogy nem vagyok szegény, mert nem vágyom többre, mint amennyivel rendelkezem. Mindezek tehát kitalált történetek, és egyiknek sincs semmiféle valóságalapja, mindazonáltal sokakat könnyen meggyőztek arról, hogy igazak, és tapsolnak nekik. Ennek oka pedig nem más, mint hogy sokan úgy ítélik: gaztetteik elrejtésének az egyetlen eszköze, ha mindent zűrzavarba taszítanak, és összekeverik a fehéret a feketével. Azt hiszik, a legjobb és legrövidebb út ahhoz, hogy teljes szabadsággal és büntetlenül élhessenek, ahogyan csak nekik tetszik, ha megsemmisítik Krisztus szolgáinak tekintélyét. Emellett ők azok „a képmutató gúnyolódok a lakomákon” (Zsolt35:16),7 akikről Dávid panaszkodik, s ezek alatt nemcsak a falánk jellemeket értem, akik a hasuk megtöltése végett keresik az élelmet,8 hanem mindazokat, akik hamis beszámolókkal próbálják elnyerni a nagy emberek kegyeit. Miután hozzászoktam hosszú időn át, hogy efféle rosszaságokat nyeljek le, már majdnem megkeményedtem, mégis mikor az efféle jellemek sértéseit meghallottam, nem tehettem mást, mint nagy keserű szívfájdalmat éreztem. S még az sem volt elég, hogy a szomszédjaim ennyire embertelenül bánjanak velem. Emellett egy távoli országban, a jeges óceán felé, egyesek őrültsége folytán nem tudom miképpen, de olyan vihar ütötte fel a fejét, ami aztán nagyszámú embert zúdított fel ellenem, akik túlságosan kevéssé elfoglaltak, és nincs semmi dolguk, de perlekedésükkel akadályozzák azokat, akik az egyház épülése végett munkálkodnak.9 Még mindig az egyház belső ellenségeiről beszélek, – azokról, akik hatalmasan dicsekednek Krisztus evangéliumával, mindazonáltal nagyobb féktelenséggel törnek ellenem, mint az egyház nyílt ellenségei, mert nem karolom fel otromba és kitalált nézetüket Krisztus testileg történő elfogyasztásáról a sákramentumban, s akikről Dávid példája alapján én is elmondhatom: „Magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra készek” (Zsolt120:7). Sőt, valamennyiük kegyetlen hálátlansága abban nyilvánul meg, hogy nem átallják oldalról és hátulról támadni azt az embert, aki serényen erőlködik a velük közös dolognak a fenntartásán, s akit ezért segíteniük és támogatniuk kellene. Természetesen, ha a legcsekélyebb mértékű emberség is lenne ezekben az emberekben, a pápisták zabolátlan hevességgel ellenem irányuló dühe a legkérlelhetetlenebb ellenszenvüket is lecsillapítaná velem szemben. Mivel azonban Dávid állapota is olyan volt, hogy bár rászolgált a jóra a nép között, mégis, sokan ok nélkül keserűen gyűlölték – amint a Zsolt69:5-ben panaszkodik: „a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem” –nem csekély vigasztalást jelentett a számomra, mikor alaptalanul támadt azok gyűlölete, akiknek segíteniük és vigasztalniuk kellett volna, hogy igazodhattam ennek a nagy és kiváló embernek a példájához. Ez a tudás és tapasztalat nagyon hasznomra vált a zsoltárok megértésében, így mikor felettük

7 A Károli-fordítás szerint: Ingyenélő léha csúfkodók – a ford. 8 “Et je n’enten pas seulement les frians qui cherchent quelque lippee pour farcir leur ventre.” 9 “Mais encore ce n’estoit pas assez d’estre traitte ainsi inhumainement par mes voisins, si non qu’en un pays lointain vers la mer glacee le temps se troublast aussi je ne scay comment par la phrenesie d’aucuns, pour puis apres faire lever contre moy comme un nuee de gens qui sont trop de loisir et n’ont que faire s’ils ne s’escarmouschent a empescher ceux qui travaillent a edification.”

14

elmélkedtem, nem tévedtem, úgymond, ismeretlen területekre. S ha nem tévedek, az olvasóim is észre fogják venni, hogy mind Dávid, mind mások belső ügyeinek feltárása során úgy beszélek ezekről, mint amelyekkel jómagam is szoros ismeretségben vagyok. Sőt, mivel hűségesem dolgoztam, hogy Isten egész népe előtt feltárjam ezt a kincstárat, bár nem úgy sikerült ez, ahogyan szerettem volna, mégis, az erőfeszítés, amelyet tettem megérdemli, hogy valamelyes jóindulattal fogadják. Ezért csak azt kérem, hogy mindenki igazsággal és pártatlansággal ítélje meg a munkámat ama előnyök és gyümölcsök alapján, melyeket ő maga nyer belőle. Természetesen, amint már említettem, ennek a kommentárnak az olvasása során világosan meglátszik majd, hogy nem örömet próbáltam okozni, csak amennyire egyidejűleg hasznos is szerettem volna lenni másoknak. Ezért nemcsak a tanítás egyszerű formáját őriztem meg mindvégig, hanem hogy minden kérkedéstől a lehető legmesszebb kerüljek, általában tartózkodtam mások véleményeinek a cáfolatától, jóllehet ez hihetőbb kinézetet kölcsönzött volna a munkának, s még azok tapsát is kiváltotta volna, akik a munkámat figyelmesen olvasva támogatják. Soha nem érdekeltek az ellenvélemények mindaddig, amíg fel nem lépett annak veszélye, hogy ha elhallgatom ezeket, olvasóimat kétségek és zavarodottság közepette hagyom. Ugyanakkor érzem, hogy sokak számára sokkal elfogadhatóbb lenne, ha nagy tömegben halmoztam volna fel látványos, a szerző számára hírnevet hozó anyagokat, de semmit sem éreztem fontosabbnak, mint az egyház épülésének támogatását. Adja Isten, Aki ezt a vágyat ültette a szívembe, hogy az ő kegyelméből ezzel összhangban álljon a siker is!

Genf, 1557. július 22.

15

1. zsoltár

Az, aki összeszedte a zsoltárokat egyetlen könyvbe, akár Ezsdrás, akár valaki más, látszólag mintegy előszóként tette ezt a zsoltárt a könyv legelejére, amelyben elméjébe véste minden istenfélőnek az Isten törvénye feletti elmélkedés kötelességét. Az egész summája és lényege ez: áldottak, akik a szívüket a mennyei bölcsesség követésére adják, miközben Isten világias megvetői jóllehet egy ideig boldognak tudhatják magukat, mégis a legnyomorultabb véget érnek.

1. Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll,

és csúfolódók székében nem ül; 2. Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik

éjjel és nappal. 1. Boldog ember az.10 A zsoltáros szavainak jelentése, amint mondottam, az, hogy

mindig jó lesz a dolga Isten jámbor szolgáinak, akik folytonosan arra törekednek, hogy törvénye tanulmányozásában előre lépjenek. Az emberiség nagyobbik része rendszerint ki szokta nevetni a szentek viselkedését puszta egyszerűségként, s a munkálkodásukat teljesen kárba veszett dolognak tartják. Ezért volt szükséges megerősíteni az igazakat a szentség útján annak megfontolásával, hogy milyen nyomorult állapotban van mindenki Isten áldása nélkül, valamint hogy Isten senki máshoz nem kegyes, csak akik buzgón odaszánják magukat az isteni igazság tanulmányozására. Sőt, mivel a romlás mindig is oly mértékben volt jelen a világban, hogy az emberek életének általános jellemzője nem más, mint a folyamatos eltávolodás Isten törvényétől, a zsoltáros, mielőtt kijelentené az isteni törvény tanulmányozóinak áldottságát, először inti őket, hogy óvakodjanak, nehogy félrevigye őket a tömegek istentelensége. A gonoszokkal szembeni viszolygásának kijelentésével kezdve arra tanít minket, mennyire lehetetlen bárki számára, hogy elméjét az Isten törvényei feletti elmélkedésre adja, amíg először el nem különítette magát az őt körülvevő istentelenek társaságától. Bizonyosan szükséges intés ez, mert látjuk, mennyire gondatlanul vetik bele magukat az emberek a Sátán csapdáiba, s viszonylag mily kevesen vannak azok, akik megóvják magukat a bűn csábításával szemben. S hogy teljesen tájékozottak legyünk a ránk leselkedő veszélyről, meg kell arról emlékeznünk, hogy a világ telve van halálos romlással, s a helyes életmód felé vezető első lépés az istentelenek társaságának megtagadása, mert ellenkező esetben az bizonyosan megfertőz bennünket a mocskával.

Mivel a próféta elsősorban azt parancsolja meg az istenfélőknek, hogy óvakodjanak a gonosz kísértésektől, mi is ugyanezt a sorrendet fogjuk követni. Kijelentését, miszerint áldottak azok, akik nincsenek közösségben, az emberiség közvéleménye úgyszólván soha el nem ismeri, mert miközben természeténél fogva minden ember vágyik boldogságra, és keresi azt, látjuk, milyen mélyen képesek a bűneikbe merülni. Igen, azok számítanak boldogoknak, akik a legmesszebbre távolodtak el az igazságtól a vágyaikat kielégítendő, mivel megszerzik, amire a szívük vágyik. A próféta viszont, épp ellenkezőleg, itt azt tanítja, hogy egyetlen embert sem lehet megfelelően az istenfélelemre és Isten szolgálatára, valamint az Ő törvényének tanulmányozására buzdítani, amíg nincs szilárdan meggyőződve arról, hogy az istentelenek nyomorultak, azok pedig, akik nem húzódnak vissza a társaságuktól, ugyanabban

10 A Septuaginta olvasata μακαριος ανηρ, áldott az ember. Mind Kálvin, mind az angol fordítók ezt a változatot fogadták el. Az áldottnak fordított אשרי héber szó azonban többes számban szerepel, míg a האיש (ha-ish), ember egyes számban. Ennek megfelelően a szavakat felkiáltásnak tekintették, és ekképpen fordítható: Ó, az ember áldott mivolta! Csodálatos és hangsúlyos kifejezésforma.

16

a végromlásban fognak osztozni velük együtt. Mivel azonban nem könnyű dolog úgy elkerülni az istenteleneket, akikkel keveredünk ebben a világban, hogy teljességgel eltávolítsuk őket magunktól, a zsoltáros, hogy nagyobb hangsúlyt adjon a buzdításának, a kifejezések sokaságát használja.

Először is megtiltja, hogy az ő tanácsukon járjunk, másodszor, hogy megálljunk útjukon, végül pedig hogy a székükben üljünk. Az egész summája ez: Isten szolgáinak minden erejükkel arra kell törekedniük, hogy visszaborzadjanak az istentelen emberek életétől. Mivel azonban a Sátán fortélya, hogy csalásait nagyon ravasz módon megkedveltesse, a próféta, nehogy bárki is öntudatlanul becsapódjon, megmutatja: az emberek rendszerint apránként fordulnak le a helyes útról. Az első lépésnél még nem jutnak olyan messzire, hogy büszkén megvetnék Istent, de ha egyszer elkezdik meghallgatni a gonosz tanácsot, a Sátán lépésről-lépésre vezeti őket egyre messzebbre, míg végül homlokegyenest rohannak bele a nyílt vétkekbe. A próféta tehát a tanáccsal kezdi, ami alatt én azt a gonoszságot értem, ami egyelőre még nyíltan nem mutatja meg magát. Azután beszél az útról, ami alatt a szokásos életvitel, vagy életmódot kell érteni. S a tetőpontra a széket helyezi, amely jelképes kifejezéssel a bűnös élet megszokása által létrehozott makacsságot érti. Ugyanezen a módon kell érteni a három szakaszt is: a járást, a megállást, és a leülést. Mikor valaki akarattal jár a bűnös vágyainak kielégítése után, a vétkezés annyira megvadítja, hogy megfeledkezvén önmagáról egyre jobban megkeményedik a gonoszságban, s ezt nevezi a próféta a bűnösök útjának. Végül aztán bekövetkezik a kétségbeejtő makacsság, amit a leülés hasonlatával fejez ki. De hogy a רשעים reshaim, חטאים chataim, és לצים letsim héber szavak esetében is ugyanaz-e a fokozatosság, annak eldöntését olvasóimra bízom.11 Számomra nem úgy tűnik, kivéve talán az utolsó szóban. Mert azokat nevezi csúfolóknak, akik félredobván minden istenfélelmet, önmegtartóztatás nélkül követnek el bűnöket abban reménykedve, hogy megússzák büntetlenül, így lelkiismeret-furdalás, vagy félelem nélkül űznek csúfot Isten ítéletéből, mintha soha nem kellene majd elszámolniuk Előtte. A חטאים chataim héber szó, ami a nyíltan gonoszokat jelenti, nagyon helyesen van összekapcsolva az út kifejezéssel, ami a gyakorlott és megszokott életmódot jelenti.12 S ha a zsoltáros korában szükséges volt Isten odaszánt tisztelői számára, hogy elvonják magukat az istentelenek társaságától a helyes életvitel kialakítása érdekében, napjainkban, mikor a világ sokkal romlottabb, mennyivel jobban kell óvakodnunk minden veszélyes társaságot elkerülni, nehogy beszennyeződjünk a tisztátalanságaiktól. A próféta azonban nemcsak azt parancsolja a hívőknek, hogy tartsanak távolságot az istentelenekkel attól félve, hogy megfertőzik őket, hanem ezzel az intéssel még arra is céloz: mindenkinek ügyelnie kell arra, hogy se meg ne rontsa önmagát, se át ne adja magát az istentelenségnek.13 Lehet, hogy egy ember nem szennyeződik be a gonosz példáktól, de mégis hasonlatossá válik a gonoszokhoz, spontán módon utánozva azok romlott viselkedését.

A második versben a próféta nem egyszerűen boldognak mondja azokat, akik félik az Istent, mint más helyeken is, hanem az istenfélőséget a törvény tanulmányozásával írja le, arra tanítván ezzel őket, hogy Istent csak akkor lehet helyesen szolgálni, ha a törvényt betartjuk. Nincs ráhagyva az emberekre, hogy mindenki a maga vallási rendszerét alakítsa ki a saját megítélése alapján, hanem a kegyesség mércéjét Isten Ígéjéből kell venni. Mikor Dávid a törvényről beszél itt, azt nem úgy kell érteni, hogy a Szentírás többi része kizárandó, sőt, mivel az egész Szentírás nem más, mint a törvény magyarázata úgy, ahogyan a fej beleértendő az egész testbe. A próféta tehát a törvény ajánlásával az összes többi ihletett írást is ajánlja. Őt tehát úgy kell érteni, hogy az istenfélőket a zsoltárok olvasására is buzdítja. Abból, hogy úgy jellemzi az istenfélőket, mint akik örömüket lelik Isten törvényében, 11 C’est a dire, un accroissement de mal comme par degrez. 12 Il est bien conjoint avec le verbe signifiant une profession de vivre et un train tout accoustume. 13 Et s’adonner de soy-mesme a impiete.

17

megtanulhatjuk: az erőltetett, vagy rabszolgai engedelmesség egyáltalában nem elfogadható Isten számára, s csak azok a törvény méltó tanulmányozói, akik jókedvű elmével látnak hozzá, s annyira örülnek utasításainak, hogy semmit sem tartanak kívánatosabb, vagy örömtelibbnek, mint előrehaladást elérni azokban. A törvény eme szeretetéből fakad a felette való szüntelen elmélkedés, amit a próféta az igevers utolsó mondatában említ. Mindenkinek ugyanis, akiket ténylegesen a törvény szeretete ösztönöz, örömöt kell találniuk annak szorgalmas tanulmányozásában.

3. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja

gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen. A zsoltáros itt szemlélteti, egyidejűleg hasonlattal megerősíti az előző igeversben tett

kijelentést, mert megmutatja, hogy milyen vonatkozásban kell az istenfélőket boldognak tartani: nevezetesen, nem azért, mert tovatűnő és üres elégedettséget élveznek, hanem mert kívánatos állapotban vannak. Közvetett ellentét rejlik a szavakban a jól öntözött helyre ültetett fa élénksége, valamint annak a fának a megromlott megjelenése között, amely bár egy ideig szépen virágozhat, mégis hamar elszárad a talaj szárazsága következtében, amibe ültették. Az istenteleneket illetően, amint majd később látjuk (Zsolt37:35), ők olyanok, mint a „Libanon cédrusai”. A gazdagság és a tisztelet túláradó bőségével rendelkeznek, s látszólag semmi sem hiányzik a jelen boldogságukhoz. De nőjenek bármilyen magasra és terjesszék szét bármenyire is az ágaikat, még sincs gyökerük a talajban, s elegendő nedvesség sem álla rendelkezésükre, melyből táplálkozhatnának, így az egész szépségük fokozatosan eltűnik, és elszáradnak. Egyedül Isten áldása tehát az, ami bárkit megőriz a bővelkedő állapotban. Azok, akik úgy magyarázzák a kellő időben gyümölcsöt termő hívő eme hasonlatát, mint annak jelét, hogy bölcsen észreveszik: mikor egy dolgot meg kell tenni, azt jól kell megtenni, véleményem szerint több éleselméjűséget, mint ítélőképességet mutatnak, s olyan jelentést kölcsönöznek a próféta szavainak, amire ő sohasem gondolt. Ő ugyanis nyilvánvalóan nem gondolt többre, mint arra, hogy Isten gyermekei folyamatosan virágzanak, s mindig öntözi őket az isteni kegyelem titkos befolyása, így bármi is történik velük, az csak az üdvösségüket mozdítja előre. Az istenteleneket viszont elragadja a hirtelen támadt vihar, vagy felemészti a perzselő hőség. S mikor azt mondja, hogy idejekorán megadja gyümölcsét,14 azzal a megtermett gyümölcs teljes érettségét fejezi ki, mert noha az istentelenek is mutathatnak koraérett gyümölcsöket, mégsem teremnek soha semmit, ami tökéletességre jutna.

4. Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, a mit szétszór a szél. A zsoltáros joggal hasonlíthatta az istenteleneket egy gyorsan elszáradó fához,

ahogyan Jeremiás is hasonlítja őket a pusztában növekedő hangafához (Jer17:6). Nem tartván azonban ezt a hasonlatot kellően erősnek, újabb hasonlat használatával még megvetendőbbnek tünteti fel, ezzel még jobban megalázza őket. Ennek oka az, hogy nem tekint a virágzó állapotukra, amellyel dicsekednek, hanem elméje a rájuk váró pusztuláson elmélkedik komolyan, ami majd végül elragadja őket. Az igevers jelentése tehát az, hogy noha az istentelenek most bővelkedésben élnek, idővel mégis olyanok lesznek, mint a pelyva, mert mikor az Úr gyengíti le őket, akkor ide-oda csapódnak majd a haragja szelétől. Emellett ezzel a beszédformával arra tanít minket a Szentlélek, hogy a hit szemeivel nézzük azt, ami másként lehetetlennek tűnik, mert jóllehet az istentelen ember magasra emelkedik, s látszólag nagy nyereségre tesz szert, biztosak lehetünk abban, hogy végül mint a pelyva, vagy a

14 S megadja érett gyümölcsét – Street’s New Literal Version of Psalms.

18

hulladék szóródik széjjel, valahányszor csak Isten ledönti őt magasztos helyzetéből ajkának leheletével.

5. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak

gyülekezetében. 6. Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész. Az ötödök versben arra tanít a próféta, hogy a boldog élet a jó lelkiismerettől függ,

ezért nem csoda, ha az istentelenek hirtelen esnek ki a boldogságból, amellyel kecsegtették magukat a gazdagságban. S egyfajta vigasztalás rejlik ezekben a szavakban: a próféta hallgatólagosan elismeri, hogy az istentelenek kedveskednek és örülnek önmaguknak, s pont úgy győztesek, míg a világban az erkölcsi rendetlenség uralkodik, mint a rablók mulatoznak az erdőkben és a barlangokban, mikor az igazságszolgáltatás nem éri el őket. De biztosít róla minket: a dolgok nem maradnak meg örökké a zűrzavar jelenlegi állapotában, s mikor majd helyreállnak a megfelelő rendben, ezek az istentelen emberek teljességgel meg lesznek fosztva az örömeiktől, s megérzik, hogy akkor bolondultak meg, mikor boldognak vélték magukat. Látjuk, miképpen hirdeti ki az istenteleneket a zsoltáros nyomorultaknak, mert a boldogság a jó lelkiismeret belső áldása. Nem tagadja, hogy mielőtt ítéletre kerülnek, minden dolguk jól megy. Tagadja azonban, hogy boldogok lennének, amíg nem rendelkeznek a jellem lényegi és szilárd épségével, ami megtart. Az igazak valódi épsége ugyanis akkor mutatkozik meg, mikor végül a megpróbáltatások jönnek. Valóban igaz, hogy az Úr naponta gyakorolja az ítéletet azzal, hogy különbséget tesz az igaz és a gonosz között, mivel azonban ez ebben az életben csak részben történik meg, magasabbra kell néznünk, ha az igazak gyülekezetét akarjuk szemlélni, amit itt a zsoltáros említ.

Az istentelenek bővelkedése már ebben a világban elkezd elmúlni, amint az Úr kimutatja ítéletének jeleit. Akkor ugyanis, álmukból felébredve, kénytelenek elismerni, akár akarják, akár nem, hogy nincs közük az igazak gyülekezetéhez. Mivel azonban ez nem mindig történik meg, s nem is minden emberrel, türelemmel várnunk kell a végső kijelentés napjára, melyen Krisztus elválasztja majd a juhokat a kecskéktől. Egyidejűleg általános igazságként kell fenntartanunk, hogy az istentelenek nyomorúságra szántak, mert a saját lelkiismeretük ítéli meg őket a gonoszságukért, s ahányszor csak számot kell adniuk életükről, álmuk annyiszor szakad meg, s felismerik: pusztán képzelődtek, mikor boldognak vélték magukat anélkül, hogy megvizsgálták volna a szívük valós belső állapotát.

Sőt, mivel a dolgokat itt látszólag a véletlen mozgatja, s nem könnyű nekünk az eluralkodott zűrzavarban elismerni a zsoltáros által kimondott igazságot, ezért tárja elénk megfontolásra azt a nagy igazságot, hogy Isten a világ Bírája. Ezt elfogadva nem lehet másként, mint hogy a jóknak és igazaknak jó dolguk legyen, míg az istentelenek feje felett a legszörnyűbb pusztulás lebegjen. A külsőségek alapján Isten szolgái semmiféle előnyhöz sem juthatnak igaz mivoltukból, mivel azonban Isten sajátos hivatala az ő védelmük, és a gondoskodás a biztonságukról, nekik boldogoknak kell lenniük az Ő védelme alatt. S ebből mi is következtethetünk arra, hogy mivel Ő a gonoszság bizonyos megbosszulója, így egy ideig tűnhet olybá: nem figyel az istentelenekre, végül mégis pusztulással látogatja meg őket. Ahelyett tehát, hogy engednénk magunkat megtéveszteni a képzelt boldogság által, a megpróbáltatások körülményei közepette mindig Isten gondviselésére vessük szemünket, Akire tartozik e világ dolgainak intézése, s rendteremtés a zűrzavarból.

19

2. zsoltár

Dávid azzal dicsekszik, hogy noha erős ellenségek nagy tömegei támadnak a királysága ellen, az mégis fennmarad örökre, mert Isten keze és hatalma tartja fenn. Hozzáteszi, hogy dacára ellenségeinek, ki fog terjedni a Föld végső határáig. S ezért arra buzdítja a királyokat és más uralkodókat, hogy tegyék félre gőgjüket, s alázatos elmével fogadják az Isten által rájuk helyezett igát, mert hiábavalóság lenne megpróbálni lerázni azt. Mindez egy előkép volt, és Krisztus jövőbeni királyságával kapcsolatos próféciát tartalmaz.

1. Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? 2. A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen

és az ő felkentje ellen: 3. Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Tudjuk, mennyien esküdtek össze Dávid ellen, s próbálták megakadályozni a trónra

jutását. Így ellenséges próbálkozásaikból kiindulva, ha a testi szemek és gondolkodás alapján ítélt volna, eltelhetett volna annyira félelemmel, hogy azonnal feladhatott volna minden reményt, hogy valaha is király lesz. S kétségtelen, hogy gyakran kellett szomorú küzdelmet vívnia nagyon fájdalmas kísértésekkel. Mivel azonban rendelkezésére állt a jóváhagyó lelkiismeret bizonysága, azért nem próbált meg semmit elhamarkodottan, s nem cselekedett oly módon, ahogyan a becsvágy és a romlott kívánságok sokakat rákényszerítenek, hogy változásokra törekedjenek a királyságok kormányzásában. Épp ellenkezőleg, mélységesen meg volt arról győződve, hogy isteni kijelölés alapján lett király, hisz nem sóvárgott erre, sőt, nem is gondolt rá,15 s az Istenbe vetett erős hitével bátorította magát az egész világ ellenében, ahogyan ezekben a szavakban is nemes megvetéssel kezeli a királyokat és hadseregeiket. Valóban megvallja, hogy fájdalmas csatát kellett megvívnia, mivelhogy nem aprócska csoportok, hanem egész nemzetek fogtak össze ellene a királyaikkal egyetemben, de bátran dicsekszik azzal, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak voltak, mivel nem halandó ember, hanem Maga Isten ellen vívtak háborút. Nem bizonyos a szavakból, hogy csak a saját királyságának ellenségeiről beszél, vagy kiterjeszti panaszait az idegen támadókra is. Mivel azonban tény, hogy az ellenségek minden oldalról feltámadtak ellene, s amint lecsendesítette a forrongást a saját népe között, a szomszédos országok kezdtek ellenségesen viselkedni vele szemben, én hajlamosa vagyok azt hinni, hogy az ellenségek mindkét csoportjáról beszél, pogányokról és zsidókról egyaránt. Furcsa kifejezésmód lenne sok nemzetről és népről beszélni, mikor csak egyről van szó, illetve sok királyról beszélni, mikor csak Sault tartotta a szeme előtt. Emellett az előkép teljességével nagyobb összhangban van azt feltételezni, hogy különféle ellenségek fogtak össze, mert tudjuk, hogy Krisztusnak nemcsak a saját országában volt ellenségekkel dolga, hanem más nemzetekből származó ellenségekkel is: az egész világ részt vett az Ő megsemmisítésére irányuló közös összeesküvésben. Valóban a zsidók dühödtek fel először Krisztus ellen úgy, ahogyan tették azt Dáviddal szemben, de aztán az őrültségnek ugyanazok a fajtái ragadták meg a többi nemzetet is. A dolog summája tehát ez: azok, akik megpróbálták őt legyőzni, megerősíthetik magukat erős hadseregekkel, felkerekedésük és tanácskozásuk azonban hiábavalónak és hatástalannak fog bizonyulni.

A népnek felzendülést és zűrzavart, a királyoknak és fejedelmeknek pedig tanácskozást tulajdonítva nagyon alkalmatos nyelvezetet használ. Sőt arra is céloz, hogy mikor a királyok hosszan és sokat tanácskoztak, a nép pedig kiárasztotta leghevesebb dühét, mindez együttesen sem ér majd semmit. Azonban gondosan meg kell figyelnünk ennek a

15 Ne mesme y pensait.

20

meggyőződésnek az alapját, ami nem volt más, mint az, hogy ő nem akart elhamarkodottan, vagy a saját maga elhatározásából királyként az előtérbe tolakodni, hanem csak követte Isten elhívását. Ebből arra következtet, hogy az ő személyében Istent érte támadás, s Isten nem tehetett mást, mint hogy fellépjen az Általa alapított királyság védelmezőjeként. Megtisztelvén önmagát a Messiás, vagy Felkent névvel kijelenti, hogy csakis Isten tekintélye és parancsa alapján uralkodott, mivelhogy a Sámuel keze által a fejére töltött olaj tette őt, a korábban egyszerű embert királlyá. Dávid ellenségei valóban nem gondolták, hogy Istent támadják hevesen, sőt, határozottan tagadták volna ebbéli szándékukat, de Dávid mégsem ok nélkül állítja szembe velük Istent, s beszél oly módon, mintha a támadásaik közvetlenül Ellene irányulnának. Az Általa felállított királyságot megdönteni próbálva ugyanis vakon és dühödten Ellene vívták a háborút. Ha mindenki Isten elleni lázadó, akik ellenszegülnek az Általa rendelt hatalmasságoknak, annál inkább vonatkozik ez arra a szent királyságra, mely speciális előjog alapján alapíttatott.

Most azonban nagyon időszerű, hogy ráérjünk az előkép lényegére. Az, hogy Dávid Krisztusról prófétált, világosan kiderül abból, hogy tudta: a saját királysága merő árnyékkép. S hogy megtanuljuk Krisztusra vonatkoztatni azt, amit Dávid a régi időkben önmagáról énekelt, tartanunk kell magunkat ahhoz az alapelvhez, amit minden prófétánál is megtalálunk, mely szerint ő az utódaival egyetemben nem a maga kedvéért lett király, hanem a Megváltó előképeként. Gyakorta lesz okunk erre visszatérni a későbbiekben is, de most csak arról szeretném tájékoztatni olvasóimat, hogy mivel Dávid időlege királysága ama örökkévaló királyság egyfajta foglalója volt Isten ókori népe számára, amely végül ténylegesen felállíttatott Krisztus személyében, így azok a dolgok, melyeket Dávid önmagával kapcsolatosan jelent ki, nem erőltetetten, vagy csak jelképesen vonatkoznak Krisztusra, hanem ténylegesen Vele kapcsolatosan vannak megprófétálva. Ha figyelmesen szemügyre vesszük a királyság természetét, észrevesszük, hogy abszurdum lenne figyelmen kívül hagyni a végét, vagy végcélját és megpihenni pusztán csak az árnyékképben. S az, hogy itt Krisztus királyságát írja le a prófétaság Lelke, kellőképpen bizonyítják az apostolok, akik látván az istenteleneket Krisztus ellen összefogni, ezzel a tanítással erősítették meg magukat imában (Csel4:25). De hogy hitünket minden gáncsoskodás fölé emeljük, nyilvánvaló minden prófétánál, hogy azok a dolgok, melyekről Dávid a saját királyságra utalóan tett itt bizonyságot, alkalmasan vonatkoznak Krisztusra. Szögezzük tehát le eldöntött dologként: mindenki, akik nem vetik alá magukat Krisztus tekintélyének, Isten ellen vívnak háborút. Mivel tetszik Istennek a saját Fia keze által kormányozni minket, azok, akik elvetik a Krisztus iránti engedelmességet, Isten tekintélyét tagadják meg, és hiábavaló a számukra a másféle vallásoskodás. Mert meg van írva: „A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.” (Jn5:23) S nagyon fontos szilárdan tartanunk magukat ehhez az elválaszthatatlan kapcsolathoz, hogy miután Isten fensége az Ő egyszülött Fiában ragyogott fel, így az Atyát nem lehet félni és tisztelni más módon, mint a Fiú személyében.

Kettős vigasztalás meríthető ebből az igeszakaszból. Először is, ahányszor csak dühöng a világ avégett, hogy megzavarja Krisztus királyságának bővelkedését, és véget vessen annak, emlékeznünk kell arra, hogy mindez csak annak beteljesedése, ami már réges-rég megmondatott, és semmiféle változásnak nem szabad nagyon nyugtalanítania minket. Sőt inkább az lesz nagyon hasznos, ha összevetjük az apostolok által megtapasztalt dolgokat azokkal, amelyeknek manapság vagyunk a tanúi. Önmagában Krisztus királysága békés lenne, s abból igazi békesség áradna a világra, de az embere gonoszsága és rosszindulata következtében soha nem emelkedik ki a homályból a napvilágra anélkül, hogy ne keltene zűrzavart. Egyáltalában nem csodálatos, vagy szokatlan tehát, hogy a világ azonnal dühöngeni kezd, amint egy trónt állítanak fel Krisztusnak. A másik vigasztalás pedig, ami ebből következik, hogy mikor az istentelenek felsorakoztatják erőiket, s mikor nagy létszámukból, gazdagságukból és védelmi eszközeikből kiindulva nemcsak istenkáromlásaikat ontják, de

21

magát a mennyet is dühödten támadják, nyugodtan kinevethetjük gúnyolódásaikat arra az egy megfontolásra alapozva, hogy a mennyben lakó Istent támadják. Mikor látjuk, hogy Krisztust már majdnem legyőzi ellenségei létszáma és ereje, emlékezzünk arra, hogy Istennel viaskodnak, Akit le nem győzhetnek, ezért erőfeszítéseik, legyenek azok bármilyenek, s bármennyire sokasodjanak, a végén semmivé lesznek és a végtelenségig hatástalanok maradnak. Tanuljuk meg továbbá, hogy ez a tanítás végighúzódik az egész evangéliumon, mert az apostolok imája, amelyből az imént idéztem, világos bizonyságot tesz arról, hogy nem szabad azt csak Krisztus személyére korlátozni.

3. Szaggassuk le, stb. Ez egy prosopoeia,16 melyben a próféta az ellenségeit mutatja be beszélőkként, s azért használja ezt a képet, hogy jobban kimutassa istentelen és áruló céljaikat. Nem mintha nyíltan lázadni mernének Isten ellen (mert inkább minden lehetséges ürüggyel leplezni igyekeznek lázadásukat, és önhitten azzal dicsekednek, hogy Isten az ő oldalukon áll), de mivel teljesen elszántak arra, hogy minden eszközzel, legyenek azok tisztességesek, vagy tisztességtelenek, ledöntsék Dávidot a trónjáról, bármit is vallanak a szájukkal, az egész tanácskozásuk arról szól, miképpen tudnák megdönteni azt a királyságot, amit Maga Isten állított fel. Mikor a kormányt az ellenségekre helyezett bilincsek, és kötelékek hasonlatával írja le, azzal közvetve a büszkeségüket feddi meg. Olyan gúnyosan beszélteti őket ugyanis az Ő kormányáról, mintha az annak való engedelmesség szolgai és szégyenteljes dolog lenne, s pont ezt látjuk Krisztus minden ellenségénél is, akik mikor kénytelenek alávetni magukat az Ő tekintélyének azt nem kevésbé megalázó dolognak tartják, mint ha a legnagyobb kegyvesztettség lenne az osztályrészük.

4. Az egekben lakozó neveti, az Úr17 megcsúfolja őket. 5. Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében: 6. Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen! Miután Dávid beszélt a zűrzavarról és a felfordulásról, a tanácskozásról és a

büszkeségről, az ellenségei készülődéséről, erőforrásairól, erejéről és erőfeszítéseiről, mindezekkel szembe egyedül Isten erejét állítja, amivel majd, következtet rá, fellép ellenük, akik megpróbálják meghiúsítani az Ő végzéseit. S ahogyan nem sokkal korábban a föld királyai névvel illetvén őket jelezte gyenge és mulandó állapotukat, most a fennkölt az egekben lakó névvel magasztalja fel Isten erejét, mintha azt mondta volna, hogy ez az erő változatlan és páratlan marad, bármit is próbáljanak meg tenni ellene. Magasztalják magukat, ahogyan csak akarják, soha nem lesznek képesek elérni a mennyet, sőt, miközben azt hiszik, hogy eget-földet felforgatnak, megannyi szöcskére emlékeztetnek, s az Úr zavartalanul szemléli a magasból őrült felvonulásaikat. Dávid pedig két okból mondja, hogy az Úr kineveti őket. Először azért, hogy megtanítsa: az Úrnak nincs szüksége hatalmas hadseregekre a gonosz emberek lázadásának leveréséhez, mintha ez egy vesződséges és bonyolult feladat lenne, hanem épp ellenkezőleg, ezt a legnagyobb könnyedséggel képes megtenni, ahányszor csak akarja. Másodszor azt akarja az értésünkre adni: mikor Isten megengedi, hogy Fia uralkodását megzavarják, Ő nem azért hagyja abba a beavatkozást, mert máshol van dolga, vagy nem képes segítséget nyújtani, vagy, mert nem törődik a Fia tisztességével, hanem céllal késlelteti a haragja kitörését a megfelelő időig, nevezetesen, amíg elvakult dühüket a köznevetség tárgyává nem teszi. Erősítsük tehát meg magunkat azzal, hogy ha Isten nem

16 Szónoki figura, melyben személyekről, vagy dolgokról képzelik, hogy beszélnek: megszemélyesítés. 17 A héber bibliáinkban itt az Elohai szó szerepel, de a kéziratok sokaságában a Jehova. „A későbbi korokban a zsidók babonás félelemmel tartózkodtak a Jehova szó kimondásától, helyette inkább az Adonáj és Elohai szavakat szúrták be a kézirataikba. A korábbi kéziratokban ezért a Jehova szó többször szerepel, a későbbiekben inkább az Adonáj és Elohim szavakkal találkozunk. A dr. Kennicott által összehasonlított hatvan, míg a De Rossi által összehasonlított huszonöt kéziratban szerepel a Jehova név.” – Street 2:4.

22

nyújtja ki azonnal a kezét az istentelenekkel szemben, akkor az nem más, mint az Ő nevetésének időszaka. S jóllehet ebben az időszakban sírnunk kell, mégis, csillapítsunk szomorúságunk fájdalmát, és töröljük le könnyeinket arról elmélkedve, hogy Isten nem huny szemet ellenségeinek gonoszsága felett, mintha tudatlan, vagy gyenge volna, hanem egy ideig csendes megvetéssel tűri a pimaszságukat. A határozószóval tehát az ítélet végrehajtásának alkalmas idejére mutat rá, mintha azt mondta volna, hogy miután az Úr egy ideig m