@Krizsa, 2019. 03. 02. A P/F PÁROS MAGYAR GYÖKEI, GYÖKSZAVAI

ÉS NÉHÁNY BŐVÍTETT SZAVA

Rokonszavakat a HÉBERben, és ahol megvannak a gyök mássalhangzói, a FINN nyelvben is

keressük. A héber és finn rokonszavakat fonetikusan, magyar betűs olvasattal fogom megadni.

A magyarban az ősi P-n kívül a viszonylag későn megjelenő F is lehet szó- vagyis gyökkezdő.

A héberben mindkettő megvan, de szókezdő csak P lehet – F a szavak belsejében fordul elő.

Ugyanez vonatkozik a B/V párosra: szókezdő a héberben csak a B lehet. Mivel a héberben ki tudják

ejteni az F-et, a nemzetközi vándorszavakban akkor is helyesen ejtik, ha szó elején van: pl. fizika.

A finnben csak P-vel kezdődhetnek szavak, mert az F hang hiányzik. A D megvan ugyan, de szó-

vagyis gyökkezdő már nem vált belőle. Ez arra utal, hogy a D csak a gyökképződések befejeződése

után került a finn nyelvbe. Mivel pedig az F (és B, G, Z hang) a finn szavak belsejében sem fordul

elő, a nemzetközi vándorszavakban általában csak az őshangokat tudják kiejteni helyettük: F és B

helyett P-t, G helyett K-t, Z helyett Sz-et. És a V? A finn V-je valójában kettős-magánhangzókból

egyszerűsödött W-re – amit sajnos mi magyarok sem különböztetünk meg a V-től. Pedig a

tájnyelveinkben sok helyen fennmaradt a diftongusok használata, amiből, feltehetően, ki lehet majd

deríteni, hol lehetne W betűt használni. Én mindenesetre felállítottam már hipotézist arra, hogy

mely szavaknál várható. És ez, ha a helyesírást nem is változtatjuk már meg, a magyar nyelv

kutatásában is nagyon sokat segíthetne.

Mik azok a (kék színnel jelölt) torokmagánhangzók?

Hivatalos történeti nyelvészet (TNy) – kontra – Összehasonlító Történeti Gyöknyelvészet (ÖTGy)

Az ÖTGy definiciója szerint: a mélyről (gégéből) induló, ajakkerekítés nélküli magánhangzók

torokhangok. (Mássalhangzó, pl. a K nem az? Nem. Csak akkor, ha önmagában ejted ki… amit

folyamatos beszédben úgyse teszel.) A torokhangok elsősorban a sémi nyelvekre jellemzőek, ahol

párhuzamosan használjuk őket a már lelágyult magánhangzókkal. A torokmagánhangzók létezését – és

minden oka meg is van rá – a TNy egyszerűen letagadja. Mert ha elfogadná, akkor kutatnia kellene a

magánhangzók lelágyulásának folyamatát is. Ez viszont sokkal messzebbre vezet, mint a nyelvek

kialakulásának általuk “forgalmazott” 6000 éves időkorlátja. Dehát ez ostobaság! Az emberi beszéd

egészen biztos, hogy 600.000 évnél is idősebb. Persze, de ők nem képesek ennél régebbre visszalátni a

nyelvek kutatásánál (2000 évre se...). Szóval a torokmagánhangzók sok helyen felbukkannak – de

tömegesen, az írásból (a pontozatlan) is kolvasható, jelentés-elkülönitő funkcóval, csak a sémi

nyelvekben használatosak. Még az oroszban van egyetlen, betűvel jelzett torokmagánhangzó, a

„jerü”: ы. A magyarban sehol? Írásban nem, de, a beszédben felhangzik néha. Ne vitatkozz, egy példa:

(mérges vagyok): “azt mondd neki, hogy ki kell már irtani azt a sok gazt a kertben!” – az a és

az i torokhang. TNy: nem, ezek nem torokmagánhangzók, torokhang csak mássalhangzó lehet. Csak

előttük gégezár van: „lemegyünk” és egy pillanatnyi szünetet tartunk. ÖTGy: Hát persze hogy

lemegyünk a gégébe, és akkor ez a karcos magánhangzó ajakkerekítés nélkül fog bénáskodni.

De ettől már mássalhangzóvá is válhatna az a és az i? A magyarban nem...

A mai (az általunk ismert) magánhangzók – lágyak. Attól lágyak, hogy valamikor lelágyultak. De vajon

mindből, bármilyen elő-hátul hang-környezetben lágy magánhangzókká váltak? Nem feltétlenül,

némelyik mássalhangzó is belőlük lett: a pergő R, az N és a W biztosan, a J és az L – valószínűleg. Ezt

meg miből gondolom? Abból, hogy a torokmagánhangzó (a héberben) más értelmet ad a szónak, mint

a lágy párja: pl. oved = dolgozik / oved = elvész – ani = szegény / ani = én.

Három hazugság: 1. A héber írásban nincsenek magánhangzók, csak ha (ha egyáltalán) van alápontozás.

Válasz: van I betű, O/U kettős-, továbbá alef betű, ami a lágy magánhangókat, legtöbbször az a-á és az

e-é hangot jelöli – és van ájin betű, ami ezek torokhangú változatait. Pontozás? Hiszen nem is

pontozunk! A héberül beszélő a könyvekben, napilapokban, iratokban, és a kézírásban nem lát és ő sem

ír pontozást! Akkor honnan tudjuk, hogy a-féle, vagy e-féle vajon az a magánhangzó? Onnan, hogy a

héber szavak nyelvtani szabályok szerint flektálnak (cserélgetik a magánhangzókat) amit mindenki, már

kisgyermekként, a beszéd-megértés óta ismer / majd az írás megtanulása után – felismer.

2. hazugság: A héber (a sémi) gyökök 3 mássalhangzósak – a nem-sémi nyelvekben nincsenek ilyenek,

tehát gyökök, gyökszavak, szóbokrok sem lehetnek. Ezzel a dumával lehetett letagadni, hogy a ragozó

nyelvek is gyökszerkezetűek volnának. Válasz: a sémi nyelvek 1-2-3 – és gyökismétlődéskor (iker-

szerkezet) még 4 mássalhangzósak lehetnek. A ragozó nyelvek őse akkor vált külön az őssémitől,

amikor még csak az 1 és 2 mássalhangzós vázak alakultak ki. Az elválás természetesen nem volt

pillanatszerű, ezért a ragozókban, az 1 és 2 mássalhangzós gyökökön kívül kevés 3 és 4 mássalhangzóst

is találunk – a sémi nyelvekben pedig, ugyancsak kevés, ragozás is van.

3. hazugság: A nyelvek folyton változnak, tehát többezer év mulva már semmi nem marad bennük az

eredeti szókészletből. Válasz: a természetesen kialakult nyelvek szókincse a gyökvázakon alapul, amik

a külvilág hanghatásainak örökletes (velünkszülető) információ-hordozói. Ezek évezredek alatt sem

változnak. Nem is változhatnak, hiszen EGYETLEN gyökváz (pl, SR) EGYETLEN gyökszavának (pl.

sor) az eltűnése a teljes szóbokrot (a “sor” többszáz bővített szavát) súrolná ki. De egy gyökváznak

nemcsak egy gyökszava van, hanem elvileg (maximum) annyi lehet, ahány magánhangzó van abban a

nyelvben (sar-j, sár, ser-eg, sér-ti, sír / sír (temet), sor, sör, sör-te, súr-ol, sür-ög). Egyes értelmek

(szavak) elavulhatnak ugyan, de az SR egész memóriatára – egy természetes nyelvből – soha, semmikor,

semmitől nem fog eltűnni.

A kulcsszó itt: a “természetes” nyelvek. Viszont a mesterségesen összehuzigált szókincsű és még át is

szerkesztett nyelvek (ilyen a LATIN) abból a kreol nyelvek: az újlatinok, s az angol, továbbá a 100%-

os műnyelvek, pl. az eszperantó, nem rendelkeznek gyökszerkezettel. Na, ezek – tényleg folyton

változnak. Rendben van, az ÖTGy nem is vonatkozik rájuk. Akkor viszont ne erőszakoljátok rá a

természetes nyelvekre a megbukott kutatási módszertanotokat.

Az x(P/F) páros egy-mássalhangzós magyar gyökszavai

xP (az x bármilyen magánhangzó): apa, epe, ipa (após). xF: magyar gyökszó nincs.

A Á E É I O Ö U Ű

finn apu = segítő upéa = pompás appi = após

héber aba = apa ảf = orr, of = repül apim = orcák

magyar apa ép (lélegzik, mozog) ipa (após)

finn sz-appi = epe*

héber ảf = orr, harag

magyar epe (emésztés, keserű)

* A finnben máig sem vált szét az S/Sz páros, amit ők s-sel jelőlnek, de sz-féle hangnak ejtik. Ez a

páros több, mint 2000 évvel ezelőtt még a héberben sem volt különválva. Ott viszont eleinte s-nek

hangzott. Az s’- a héberben ma is általánosan használt viszonyító előrag: aki / ami, amit, amely,

amikor, stb. jelentéssel. A sémi előragok közül, egyes finnugor nyelvekben nemcsak az s/sz’-,

hanem az n’- és a t’- előragok is fennmaradtak – a szavak elején. A FN nyelvészet, amely a

nyelvcsaládok közös eredetének a lehetőségét is elutasítja, tehát kizárja a az europai-északafrikai

ősnyelv közös eredetét, azt álllítja, hogy e mássalhangzók a magyar szavak elejéről egyszerűen

“eltűntek”. (Krizsa: ezzel szemben úgy vélem, hogy ezeket az előragokat a “kárpátnyelv”(nevezzük

most ősmagyarnak) fel se vette. Azt gondolom, hogy az ősfinn csak később kerülhetett kapcsolatba

egy már fejlettebb sémi előnyelvvel. Akkor, amikor az már használta a korai előragjait. (Mert

vannak későbbiek is.) Mindez mikor történhetett? Szerintem két egymásutáni jégkorszak

(elhidegedés) nyelvtörténeti eseményeiről van szó. Amik – figyelembe véve az eltérő genetikánkat

– nem is ugyanazon a helyen (nem ott, ahol ősmagyar nyelvűek voltak) mehettek végbe.

Commented [KK1]: rrr

TE: Tótfalusi etimológiai szótár Apa: A szó ap- töve lehet ugor kori örökség (pl. vogul apa), de

lehet gyermeknyelvi eredetű magyar szó is – hiszen sok más nyelvben is vannak hasonló szavak

apa jelentésben: török, mongol aba, arám abba (lásd apát) stb. Ép: egész, egészséges. Származékai:

épség, épül, épület. Ismeretlen eredetű szócsalád. Lásd még éppen. Epe: a máj emésztő váladéka.

Származék: epés (gúnyos). A finnugor korból: finn sappi (kiejtés: szappi), lapp szappe, vogul tap,

zürjén, votják szep. A szókezdő mássalhangzó a hangfejlődés során eltűnt. (De hogy került oda /

és miért tűnt el?) A legrégibb magyar szóalak *ep lehetett, a szóvégi -e megszilárdult birtokos

személyjel, mint a vese, zúza esetében. Ipa: az apósa. Vitatott eredetű szó. Ip- töve valószínűleg

finnugor: vogul up (após, sógor), lapp vuoppa (após), a szóvégi a talán birtokos személyjel, vagy

kicsinyítő képző. Mások szerint az ipa az apa régi, jelentésben elkülönült változata.

Az xP gyök egy-mássalhangzós gyökszavai mind ragozott szavakká bővültek

A Á E É I O Ö U Ű

F H

M apad, apály* eped

F apéa = bús, levert

H aféla (א) = homály

M ápol (ép-el) opál (idegen szó)

F H efer = por afảr (א) = rét afảr = por, föld ipur = be- porzás

M apró** (földi) eper ipar (mezőgazda) operál (idegen szó)

F H ảrpili = ködös iparón =ceruza

M április iparkodik

F appi = após epe-tosi= hamis

H aba = apa

M após epés (gúnyos)

*Mit tesz vele? ap-at ő maga: apad / Mit csinál? ap-ál milyen lesz? apáli a folyamat: apály.

**Mit tevő? ap-oró milyen lesz? apró / Ki a segítő? a finn apu. Van még hasonló? a finn após.

TE: Apad: nincs adat. Ápol: ismeretlen eredetű. A 18. sz. előtt apol volt, eredeti jelentése csókol.

Mai értelme így alakulhatott: csókolgat dédelget szeretettel gondoz bajban, betegségben

is. Após: a házastárs apja. Eredetileg apóka volt az apa kicsinyítő képzőjével. Mai értelmében az

a 19. sz.-tól terjedt el, és kiszorította az ipa szót. Április: A latin Aprilis mensis (április hónap)

első tagja, valószínűleg az aperire (kinyit) származéka (bimbók nyílása). Apró: Valószínűleg

ótörök: ujgur oprak (apránként széthullott) opruk (feldarabolt). Apród: az apró a -d kicsinyítő

képzővel – gyermek, később ifjú fegyverhordozó.

Eped: Az epe feltehető ősi *ep- alakjából, denominális (névszóból) ige-képzővel, mint az árad,

hamvad. Az epeszt műveltető, az epekedik visszaható képzővel áll. A jelentés az epe keserűségével

kapcsolatos, de régi példákban szárad, sorvad értelme volt: búval aszok, epedek (Ó. Mária-siralom).

A hold megepedett keserűségében (Névtelen, 17. század) – ebből érthető a hevesen vágyakozik

jelentés. Eper: a szamóca, és az eperfa termése. Ugorkori: vogul eperjeh (földieper). Eredetileg

eperj volt (lásd Eperjes), a j előbb mássalhangzós toldalékok előtt maradt el (pl. eperjben

eperben), majd végleg eltűnt, de a tájnyelvekben van eperje, epergye, epernye alak is. Ipar: nincs

adat, helyette az iparkodik: Az ismeretlen eredetű ipar- igető gyakorító képzővel. A tő kapcs. lehet

a tájnyelvi iperedik (felserdül, erőre kap) és az iperkedik (ágaskodik) tövével, de a jelentésbeli

összefüggés homályos. Az ipar nyelvújítási elvonás a latin industria (tkp. tevékenység, szorgalom,

igyekezet) mintájára, ami a nemzetközi szócsalád (német Industrie, angol industry stb.) forrása.

(Csak érdekességnek: Epszilon: a görög abc 5. betűje. Az e+pszilosz (csupasz, egyszerű). A bizánci

korban keletkezett, amikor az ai kettőshangzónak is e hangértéke volt, s így az egyjegyű epszilon

„egyszerű e” lett. Ipszilon: az y betű. Nemzetközi szó a latin ypsilon, a görög abc 20. betűjének

görög ü-pszilon (csupasz, egyszerű ü) nevéből. Elnevezés a bizánci korból való, amikor már mind

az u, mind az oi = i-nek hangzott, s a kettő közül az u volt az „egyszerűbb”.)

Opál: színjátszó, áttetsző féldrágakő. Nemzetközi szó a latin opalus. Előzménye a görög opalliosz

– végső forrás az óind upalah (kő). Magyarban a német Opal a forrás. Operál: műtétet végez,

ügyködik, manipulál. Nemzetközi szó a latin operari, operatus (foglalkozik, dolgozik), az opus,

operis (munka, mű) szóból.

Az xF gyök a magyarban csak egy szót képez A finnben nincs F hang

A Á E É I O Ö U Ű

H ảf = orr efi = ág of = repül

M if(j)ú ifiú

TE szerint az ifjú: összetett szó, második tagja a fiú. Az ifjú legkorábban főnév volt, fiatal fiút

jelentett. Ahogy a korábbi ifiú sejteti, első eleme ugorkori, az osztják ai (kicsi, fiatal) származéka.

(Krizsa: a J valójában i/J, tehát félmássalhangzó. Az ifjú nem összetett szó.)

A finn nuori = fiatal, tuore = friss, új.

A Px gyök a magyarban nem, csak finnben és héberben képez szavakat

A pá-pá, pi-pi-pi! (hívószó) “indulatszavak” – más szó pedig nincs.

A papa, popó, pipi (csirke és pisi) pedig már két-mássalhangzós, PP gyökszavak.

Fx: fa, fiú, fő (fej), fő (első, fontos), fő (megfől), fú (fúj, pfuj!) fű.

A Á E É I O Ö U Ű

F pú = fa pojka = fia, fiú pee = fő (fontos) puhalta = fújja

H efi =ág (repül) píja = szájacska puh = fúj

M fa fia, fiú fija, fijú fő (első, fontos) fú(j)

F juoda = iszik pee = fő (fej)

H szove = ‘beszív’ pe = száj

M pi/j/a (jövevény) fő (fej) fű, fűek füwek

F hu/j/i = fuj!

H phuja!

M fő (fől, főtt) fuj!

TE: Fa: élőfa / faanyag. Ősi örökség az uráli korból: finn puu, vogul pa, zürjén pu, szamojéd pa

(fa). A szóeleji p f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog, stb. Fiú: valakinek a fia. A

finnugor korból: finn poika (kiejtés: pojka), votják pi, cseremisz pi, mordvin pijo, észt poeg (fiú,

fia). A szókezdő f szabályos fejlemény. Fő, fej: a test legelső és legfelső része. Ősi finnugor: finn

pää (kiejtés: pee), vogul penk, zürjén pom (fej), mordvin pe (vége, hegye v.minek). A szóeleji p

f szabályos. Az eredeti alak a fő, amely ma is megvan. A fej a birtokos személyjeles fejem, fejed,

feje alakokból vonódott el – viszonylag későn. A fő választékos, régies stílusú szó. Pia helyett

piál: iszik. Cigány eredetű, pijel (iszik). Ez indoeurópai rokonságban áll a szláv nyelvek piti

szavával (lásd pince). A pia (ital) már magyar elvonás a piál igéből.

Fő(l): étel – vízben, tejben forralva. Uráli örökség: vogul poáji, mordvin piems, szamojéd pís (fő).

A szóeleji p f szabályos. Fő: pl. főhajtás / melléknévként: főváros, főiskola. Fú(j): a tüdejéből

levegőt / fúj a szél / fújja a furulyát, a nótáját. Ősi hangutánzó szó az uráli korból: vogul puv-,

osztják pog-, cseremisz puem, szamojéd puts, szelkup puav (fúj). A szóeleji p f szabályos. A

voltaképpeni tő a fú, mert a fuv- v-je éppolyan hiátustöltő, mint a fúj j-je. Fúj, lásd pfúj! (Krizsa:

nem látom, nincs adat). Fű: keskeny levelű, tömeges növényzet: pázsit, kaszáló / gyógynövény:

ezerjófű. Az ugor korból: vogul, osztják pum (fű, széna). A szóeleji p f szabályos.

KÉT-MÁSSALHANGZÓS P/F GYÖKÖK

A P/F-W gyököknek a magyarban csak jövevényszavai vannak

PW gyök: páwa. FW: csak bővített szavai vannak: föweny, fuwall, fuwola, fuwar.

F H paá = kiáltott pea (פאה) = széle puh = fúj

M páwa (jövevényszó) föweny (foeni) fuwall, fuwola

F H puh = fúj

M fuwar (fuhar)

TE: Páva: díszes farktollazatú háziszárnyas. (Krizsa: én vadpáva csapatot is láttam – itt) A latin

pavus, nőnemű pava átvétele. Föveny: vízparti homok(os rész). Bár igen régi, majd ezer éve

adatolt, de eredetéről nem tudunk semmit. Fuvall: nincs adat. Fuvola: fafúvós hangszer.

Nyelvújítási képzés a fúj szó fuv- tövéből. Hangalakját talán a furulya befolyásolta. Fuvar:

bérszállítás, rakomány: egy fuvar homok. Alakváltozatok: fuhar, fuharos. A bajor-osztrák fuar

(szállítás, rakomány) magyar változata v, illetve h hiátustöltő hanggal. Irodalmi németben: Fuhre.

A FB gyöknek is csak bővített jövevényszavai vannak a magyarban

P-B/V kezdetű szó a magyarban és a héberben sincs – a finnben pedig, ahol nincs B hang, nem is

lehetne. F-B/V szó a magyarban nincs. A héberben, ahol az F nem lehet szókezdő és a finnben,

ahol nincs is F hang, szintén nem lehet ilyen szó.

A Á E É I O Ö U Ű

F werkete = fabrikál helmikú = február* nem rokonszó

H pórak = szétszedett perak = feloszlat

M fabrikál február

F H buták = hasított

M fa-batka (összetett szó)

*A finn helmi = gyöngy, kuu (kiejtés: kú) = Hold, hónap.

TE: Fabrikál: készít, összeállít. A latin fabricari (készít, ácsol, alkot) a fabrica (műhely), faber

(munkás, kézműves), végső soron a facere (csinál, készít) igéből. A magyarban, gúnyosan, a

szakértelem nélküli munkára értjük. Február: forrás a latin Februarius mensis (február hónap) – a

német Februar került hozzánk. Az ókori római februa: tisztulási és engesztelési ünnepségre utal,

amit (más volt a naptári beosztás) az év utolsó hónapjában tartottak. Töve a februum (tisztítószer).

Fa-batka (összetett szó): A cseh babka (garas, fillér) nyomán a régi magyar nyelvben önállóan is

élt az elhasonulással lett batka, ami 16. sz.-ban felvette már csekély értéket jelentett. Ezt csak

megerősítette a fa- előtag, mint értéktelen utánzat.

A PC gyök magyar gyökszavai A finnben nincs C betű, de a C= TSz.

A Á E É I O Ö U Ű

F petszi = pác pikku = pici pippeli = fütyi

H pacá = feltörte poce= kinyit puc = szétszór puc = terjed puc = szétszór

M pác peca szájat pici póc hal (sok) puca (‘fütyi’)

F H pacu = szórt puc = szétszór gundár=cicomás

M paca piac pöce gödör pucc ‘göndör’

F pötszi = pacal putszata = pucol

H pocéa= megsebez pucál = lehántott

M pacal pióca pucol

TE Pác: ízesített sós, ecetes lé húsok puhítására, tartósítására / színező-anyagos oldat fa

konzerválásra, pl. diófapác. A bajor-osztrák paz, pais átvétele, irodalmi németben Beize. Paca: írás

közben ejtett tintafolt. A disznó jelentésű poca változata – a tintafoltot malacnak is nevezték.

Pacal: szarvasmarha, juh recés gyomra: pacalpörkölt. Ismeretlen eredetű szó.

Peca helyett pecázik: horgászik. Hangfestő, valószínűleg a peca (halfogó horog) származéka, de

lehet, hogy az ige, a pedz, pöcköl volt az elsődleges, és belőle vonták el a peca szót, mint a pecek

rokonát. Eredeti jelentése: a hal pedzi, pöcögteti a horgot lehetett.

Piac: vásártér / a gazdasági, kereskedelmi tevékenység színtere: piacgazdaság, piackutatás. Az

olasz piazza (tér) északolasz piaza átvétele. A szóvégi a, mint birt. személyjelnek érzett hang,

maradt el. Forrás a latin platea (széles városi út) a görög plateia folytatása, a platüsz (lapos)

melléknévből ered. A régies magyar piarc elhasonulásos alak. Pici: kicsi, apró. Hangfestő eredetű,

a parányi, pindurka, pirinyó családjából. Más nyelvekben is vannak hasonló szavak: latin pusillus,

olasz piccion, picciolo, cseh pičik, román puţin (pucin). Pióca: nadály, vérszívó gyűrűsféreg /

másokon élősködő, szipolyozó ember. Eredet a szerb-horvát, szlovén, szlovák pijavica. Magyarban

a két nyílt szótagos tendencia és a v vokalizációja: pijavica pijavca pijauca pióca.

Póc hal: nincs adat. Pöce gödör: nincs adat. Puca gyomor: nincs adat. Pucc: hivalkodó öltözék:

puccba vágja magát. A német Putz (cifraság, cicoma) átvétele, forrás a putzen (tisztít, csinosít) ige.

A P/F-Cs gyökök magyar gyökszavai A finnben nincs Cs.

A Á E É I O Ö U Ű

F vittu = picsa perszkie=fröccsen nem rokonszavak

H pica (ה)=elégtétel pacu = nyitott puc = terjeszt

M pacsi picsa pöcs

nem rokonszó tüsszehté=befuccsol

H pacu = nyitott picá = feltört puc = szétszór pacuc = felrobbant

M pacsa (kendő) fics-úr (nyegle) föcs-tej fuccs

Pacsi: üdvözlésül tenyérbe csapás: pacsit ad. A hangutánzó ausztriai német Patsche átvétele.

Pacsa-kendő: nincs adat. Picsa: női szeméremtest. Alighanem szláv eredetű: a bolgár, szlovén,

szlovák pička, a pikati (vizel) tövének származékai. A magyar szó a fentiekből nem könnyen

magyarázható. Vagy a szláv szavaknak volt egy, már ki nem mutatható *piča alakváltozata, vagy

a magyarban esett ki a kicsinyítő képzőnek érezhető k elem. Pöcs: hímvessző – ismeretlen eredetű.

Fics-úr: piperkőc, nyegle fiatal. A román fecior (fecsor): legény, szolga. Mai jelentése és alakja a

múlt században alakult ki, az úr szóval bővülve. Föcs-tej: nincs adat. Fuccs: odavan, vége!

Főnévként kudarc, meghiúsulás, kártyában a parti elvesztése. Származék: befuccsol. A német

futsch, pfutsch (vége!) hangutánzó indulatszó a kártyjátékból terjedt el.

A PT és a PTy gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F pata = fazék pikku= apró pité = tart, fog

H patúah = nyitott paut = apró pita = lepény pita = lepény

M pata (hasadt) pete pite, (töltött) pita pót (kenyér helyett)

F pikku = kicsi putoilla = potyog

H pacelet = pát nem rokonszó paut = apró ptí’ả = meglepetés

M pát hasadó ásvány piti potya, potty

F patt = patt sakkban idegen szó nem rokonszó pilku = petty

H putảt =elmorzsolt paut = apró

M patt helyzet petty, pötty

TE Pát: jól hasadó ásvány, pl. földpát, mészpát. A német Spat átvétele, ami a spalten (hasad) igével

függ össze. A magyar pát szó a német Feld|spat (földpát) téves Felds|pat tagolásával jött létre. Pata:

láb-véget borító szaruképződmény. Valószínűleg szláv: szerb-horvát, szlovén peta, szlovák päta

(sarok, láb, pata). A magyar szó hangrendi kiegyenlítődéssel jött létre. Az egyeztetést gyengíti,

hogy a pete irányában való kiegyenlítődést lehetne várni. Pete: ember, emlős női ivarsejtje /

ízeltlábúak, rovarok megtermékenyített női ivarsejtje. A Péter régi Pete becenevének főnevesülése.

Pita: nincs adat. Pite: lepényszerű sült tészta, pl. túrós pite. A Balkánon elterjedt vándorszó az

újgörög pitta, pita révén, az ógörög pékté (sajt) származéka. Magyarba az oszmán-török pide / a

szerbhorvát pita / vagy a román pită közvetítette. Piti: kicsinyes, szánalmas ügylet. Valószínűleg a

francia petit (kicsi) pti kiejtéséből keletkezett ejtéskönnyítővel. Pót- : Az előtag a pótol igéből

elvont tő. Ilyen összetételek a nyelvújítás korától napjainkig keletkeznek.

Potya: ingyenes, vagy erőfeszítés nélkül kapott: potyaebéd, potyagól. A potyog poty- (leesik)

tövéből származó foly. melléknévi igenév. A potyó olyan alakváltozata, mint a csusza, hinta, hulla,

penge. Eredeti jelentése tehát ‘ami lepottyan’.

Patt: Amikor a lépésben lévő sakkjátékos képtelen mozdulni az egyedül maradt (és sakkot nem

kapott) királyával. Átvitt értelemben kiúttalan helyzet. A német Patt átvétele, forrása a francia pat

olasz patto, a latin pactum folytatója. A jelentés a siamo pari e patti (egyenlően állunk)

kifejezésből ered. Potty helyett potyog: többedmagával esik, elesik. Származékok: potyogtat,

pottyan, pottyant. Hangutánzó eredetű szócsalád, lehulló testek tompa puffanását idézi. Pötty

helyett pettyeget: foltokkal behint, szemelget. Származékok: petty, pettyes, pettyez, pettyegetett,

pöttyös, pöttyent. Hangutánzó, hangfestő szó. A petty, pötty utólagos elvonás.

Az FT és az FTy gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F pilkku = folt paeta = menekül

H patul =összekötött pet’á = hirtelen

M fót-folt fut

F petté = becsap

H putá =elcsábított

M fitt (jó állapot) fotó (idegen szó) ‘fűt’ (átvitt ért.)

F H patot =darabka pet’á= hirtelen

M fatty, fattyú fitty(-et hány) fütty

TE: Fót-folt: az alapszíntől eltérő rész a felületen: tintafolt, foltos ruha, stb. A fal (eszik)

származéka, annak darabokra tép, darabol jelentésárnyalata alapján, deverbális (igéből) t

névszóképzővel. Tehát a falat (darabka) jelentésben elkülönült változata. A fal-folt magánhangzó

váltakozás analóg a vala-volt / (meg)hal-holt szópárokéval. Fotó: fénykép, fotográfia: fotográfus,

fotografál. Mesterséges szócsalád: görög phósz, photosz (fény) + graphó (ír). A magyarban már

kiszorították őket a fénykép és származékai, csak a rövidült fotó maradt meg. Fut: szalad, menekül

/ forrásban a tej kifolyik / kúszónövény szétágazva terjed. Származékai: futás, futkos, futtat,

futamodik, futólag, futár. Az uráli korból: osztják pota (elfut), cseremisz poktem (elűz), szamojéd

paktag (fut). A szóeleji p f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog, fogas stb. Fűt:

helyiséget felmelegít / kályhában tüzet rak / lelkesít. Származékok: fűtés, fűtetlen, fűlik, fülled,

fülleszt. A szócsalád fűl töve ugor örökség: vogul pilüt (meggyújt), palti (fűt). A szóeleji p f

szabályos. A fűt valószínűleg analógiás alak a hűl-hűt, gyűlik-gyűjt párok mintájára.

Fitt: ereje teljében lévő, munkabíró. Az angol fit (alkalmas, illő) átvétele. Ez a skandináv fit (illeszt,

hozzáköt) ige párhuzamos alakja. Pl. a svéd fittja (hozzáköt). A szóvégi t a balett, mulatt, és sok

más idegen szó analógiájára nyúlt meg. Fatty fattyú: házasságon kívül született gyermek / fölös,

pl. fattyúhajtás. Ismeretlen eredetű szó. Fitty: ujjal való pattintás a lekicsinylés jeleként: fittyet

hány (valamire). Hangutánzó, az ujjpattintást imitálja. Fütty helyett fütyül: csucsorított ajakkal

éles, magas hangot ad / madár dalol / élésen süvít: fütyül a szél / síppal jelet ad. Származékai:

fütyörész, füttyent, fütyülő. Hangutánzó szó. A fütty elvonás a mozzanatos képzős füttyent-ből.

A PD és FD gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F padota =gátat vet peite = borítás

H pode = kivált padáhảt = fejtető

M pad (elválaszt) fed

F pudota = leesik peitto = befedés pelto= szántóföld

H padáhat = homlok padán= földmérték

M fád fedő főd-föld

F pidetüsz = letartóztat

H pode=megkülönböztet

M (meg)fedd

TE Pad: ülőbútor több személynek / ülőrészből és asztalkából álló iskolabútor / ülő, térdelő hosszú

templomi bútor. Déli szláv: szerb-horvát, szlovén pod (padló). A magyarban először deszkázott

padlót jelentett / majd deszkaállványt, abból egyszerű ülődeszkát, s utóbb a bútort. Fád: fásult,

kedélytelen, unalmas. A német fad(e) (ízetlen, unalmas) átvétele. A francia fade (ízetlen) szóból

ered, annak meg a latin vapidus, azaz állott, romlott ital a forrása. Fed: takar, leborít, véd.

Származékai: fedő, fedetlen, fedez, fedezés, fedezet, fedezék. A finnugor korból: vogul pent

(becsuk), osztják pente (beföd), votják pod (bezár). A szóeleji p f hangfejlődés szabályos, lásd

fal, fakad, fél, fog stb. – Hasonlóképp az nt d, lásd lúd. Főd, föld: talaj / művelhető terület /

szárazföld / az égitestünk / ország, tartomány, vidék: alföld, Jakutföld. Bizonytalan eredetű, talán

a föl (felső rész) származéka -d képzővel. Amely eredetileg kicsinyítő képző, de régről volt

személy- és helynévképző funkciója is: Árpád, Előd, Aszód, Halmod, Sarkad stb.

Fedd: dorgál, korhol. Ismeretlen eredetű szó. Korai előfordulásaiban fegy alakot találunk, amely

tovább él a fegyelem, fenyít és figyelem szavakban. A fedd a fegyből depalatalizációval, majd a d

megkettőződésével jött létre.

A PP és a PF gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F pappa = apuka píppu = pipa peppu = popó

H aba = apa, papa piapá= behatolt pipíja = száj

M papa pipa popó púp

F pappi, papa, pávi pissi = pisi pappi = pap pullea = pufók

H pe, pipíja = száj pipi = pisi puh = fúj

M pap, papa, pápa pipi pópa pufi

F tipu = pipi peetén = pofázik* puks!

H piapá = terjengett pargit =csirke pipíja= szája, éle puf = puff

M papi babaétel pép pipi csirke pofa, pofi puff leesés

*A finn pee = fej és nem száj, mint a héber pe. A finn päätään (kiejtés: peetén) mégis „szájalást”

jelent. Tehát kétségtelen, hogy a finn és a héber pe eredete közös, vagyis ugyanaz a szó volt.

TE: Papa: apa, újabban nagypapa / idősebb ember lekezelő megszólítása. Gyermeknyelvi szó, az

első tagolt hangadások egyike (mint a baba, mama, dada, tata). Igen sok nyelvben csaknem azonos

alakú. Pap: vallási szertartásokat végző személy. A szerb-horvát, szlovén pop. Végső forrás a

görög pappasz, papasz (papa, apa) megszólító pap(p)a alakja. Pápa: Róma püspöke, a katolikus

egyház feje. A latin papa átvétele, ami a görög pappasz, papasz (papa, apa) megszólító pap(p)a

alakjával azonos. Papi: étel. Gyermeknyelvi, egyben hangutánzó jellegű. Az evéssel járó

szájmozgást s annak hangját jellemzi.

Pép: porszerű anyag és folyadék sűrű keveréke / áttört vagy reszelt anyagból készült félsűrű étel.

Gyermeknyelvi szó a papi rokonságából. Mivel hangutánzó, hasonlít a latin pappa, cseh papu

(gyermek eledel) és a német Pappe (kása, pép) szavakhoz.

Pipa: fejből és füstvezető szárból álló dohányzó eszköz / pipa alakban meghajlított tárgy / lista

tételeihez írt kampós jel: kipipál / szlengben düh: nem lát a pipától. A késő-latin pipa (cső, síp)

átvétele. Síp értelmében hangutánzó: pipare, pipiare (csipog). Mai jelentése alaki hasonlóságból

ered. Pipi: tyúk, csirke megnevezése. Állathívogató, egyben a kiscsirkék csipogását utánozza.

Pópa: görögkeleti pap. A román popă átvétele, de a szerb-horvát popa szót is kölcsönöztük. Végső

forrásuk azonos pap, pápa szavainkéval. Popó, popsi: fenék, ülep. A német gyermeknyelvi Popo

átvétele, ami a Podex (ülep) első szótagjának ismétlése. A podex latin jövevényszó a németben, a

pedere (szellent) igéből ered. Pofa: a fej száj körüli része / durván száj: fogd be a pofád – két pofára

zabál / arc, ember, ipse, pali / gépszerkezet szorító eleme: fékpofa, satu pofák. Származékok:

pofázik, pofátlan, pofon. Egy ősi hangutánzó pof- tő származéka a puffad rokonságából, a felfújt

arccal, és a kifújt levegő hangzásával kapcsolatos. A pofa -a végződése lehet kicsinyítő képző /

vagy megtapadt birtokos személyjel, mint az epe, zúza. A pofon az eredetibb pof tövéből, az arcon

üt kifejezésből önállósult.

Pufi helyett pufók: kövérkés, kerekded. Lásd még pofa, puffad, püffed, püföl, pöfög, pöfeteg

böfög. Puff: buggyos női felsőruha-ujj / alacsony, kerek, párnázott ülőbútor. A német Puff (tompa

ütés, buggy, ránc, alacsony ülőke) átvétele, valószínűleg hangutánzó. Puff: ütődés tompa hangja,

lövés dörrenése / váratlan bosszúság: puff neki! Származékai: puffan, puffog. Hangutánzó

indulatszó igei származékai mozzanatos, illetve gyakorító képzővel.

A PG gyöknek nincsenek magyar gyökszavai – csak bővített szavak

A finnben nincs G hang és betű

A Á E É I O Ö U Ű

F H pogéa=hozzányúl

M pogácsa

F G K pakászi =poggyász

H nem rokonszó mit’án = rakomány

M **poggyász pokdjasz

F G K pakảna = pogány

H pagản = pogány pagán = paraszt

M pagony* pogány

F H pgirá = megdöglés

M pogrom

*Pagony: tudtommal a Folyamközben (s a görögöknél is) az istenek tiszteletére kijelölt liget volt.

**Wikiszótár: „a poggyász szó eredete ómagyar: podgyász – szláv: poklazsa (málha, rakomány),

poklaszty (megrak, feltesz)” (Krizsa: pak-ol-ászati).

TE Pagony: fiatal, ritkás erdő. Bizonytalan eredetű szó. A szerb-horvát, szlovén pogon

(hajtóvadászat)-ból eredeztetni jelentéstanilag azért nehéz, mert csupán egyetlen késői adat szerint

volt a vadhajtással kapcs. értelme. Az erdő jelentésre pedig a szlávságban sehol sem lelünk.

Pogácsa: omlós, kerek sütemény. Szerb-horvát, szlovén pogača (kerek kenyér, sütemény, lepény),

előzményük az olasz focaccia (formában sült édes tészta) a késő latin focacea (sült tészta) nyomán.

Forrás a focus (tűz). Pogány: nem keresztény / mohamedán / régen a nem-egyistenhívő / kegyetlen,

cudar. A latin paganus (vidéki, falusi) származéka a pagus (vidék, falu) szóból. Mai értelme a kora

kpkorban alakult ki, mert a római birodalomban terjedő kereszténység a távoli falvakba jutott el

legkésőbb. Hozzánk valószínűleg a horvát, szlovén pogan, poganin jutottak. A szóvég

palatalizálódott (itt n ny), mint a hasonlóképp érkezett keresztény szóban. Poggyász: Ismeretlen

eredetű. Pogrom: nemzeti, vallási, faji kisebbséget sújtó tömeg-terror, garázdálkodás. Nemzetközi

szó az orosz pogrom (pusztítás) nyomán, a gromitj (pusztít, megsemmisít) igéből. A szó az orosz

birodalom 1905-1906-ban kirobbant zsidóellenes zavargásainak idején terjedt el.

Az FG és FGy gyök magyar gyökszavai

A finnben F és G sincs

A Á E É I O Ö U Ű

F pakasztá = fagy kuria = fegyelem pidelle = megfog

H pug=m.dermed péga=viszontagság pogéa=megtámad pug’á = rimánkodás

M fagy fegy(-ház) fog fúga zenei

F száda =megkap víkuna = füge

H cáid =zsákmány pug = lankad

M (meg-, el)fog füge (érő füge)

F tảli = faggyú nem rokonszó kulua = elfogy ríppua = függ tőle

H pảg = dermedt pảg = elpárolgott pảg = el-lankadt

M faggyú fogy függ füg-eg

TE: Fagy: nulla fok Celsius alatti hőmérséklet. Főnévként olyan alacsony hőmérséklet, hogy a víz

jéggé válik. Származékai: fagyos, fagyoskodik, fagyás, fagylalt. Finnugor eredetű igenévszó: finn

palella (fázik, fagy), vogul palji (megfagy). A szóeleji p f hangfejlődés szabályos, akárcsak a

szó belsejében az ősi finnugor lágy l-ből lett gy. A fagylalt-ból főnév nyelvújítási alkotás a német

Gefrorenes (tkp. megfagyott) mintájára. Faggyú: kérődzők zsírszövete. A szó faggy- tő ugor kori:

osztják poltj (zsír, faggyú), a szóvégi ú olyan kicsinyítő képző lehet, mint a fiú szóban.

Fegy- helyett fegyelem: közösségben fenntartott rend / rendszeresség, mértéktartás. A fedd ige

korai, valószínűleg eredetibb fegy alakjának származéka -elem névszóképzővel (mint a sérelem).

Legkorábbi jelentése feddés volt, ebből lett a fegyelmezés. A nyelvújításkor a kikövetkeztetett

fegy- tőből alkották a fegyenc szót, majd a büntetés-végrehajtás jelentéskörébe került: fegyház,

fegyintézet, fegyőr. Lásd még figyelem.

Fog: kézbe vesz, megragad, kézzel tart / zsákmányul ejt / (nem) hat: nem fog rajta a szó / ért: fog

az agya / mosáskor fest: fog, foltot hagy. Származékai: fogó, fogós, fogás, fogat, fogság, fogda,

fogdos, fogódzik, fogócska, fogantyú, fogékony. Az ugor korból: vogul pugi (megfog). A szóeleji

p f megfelelés szabályos. Fog(a): a gerincesek harapásra, rágásra való csontképződménye / tárgy

peremén kiálló rész: fűrészfog, fogaskerék. A finnugor korból: finn pii, vogul ponk, mordvin pev,

(fog). A szóeleji p f megfelelés szabályos. Fogy: egyre kevesebb / soványodik. Származékai:

fogyás, fogyaszt, fogyasztás, fogyatékos. Valószínűleg finnugor örökség, bár csak egyetlen

rokonnyelvi példa van, a cseremisz puts- (apad, csökken, elpárolog). A szóeleji p f szabályos.

Fúga: adott témát összefonódó szólamokon végigvezető zenemű. Zenei műszó az olasz fuga (futás,

menekülés) alapján. A forrás az azonos latin szó. A fugato olasz képzés a fugare (menekül) igéből,

lényegében a fenti jelentéssel. Az elnevezés alapja, hogy a zenei téma mintegy menekül egyik

szólamból át a másikba. Fuga: téglák, csempék közötti hézag. Fugáz (hézagot kötőanyaggal tölt

ki). A német Fuge (rés, hézag, illeszték) átvétele hangrendi illeszkedésével. Füge: édes, húsos,

apró magvú déligyümölcs / csúfolódó kézmozdulat: az ujjak közt kidugott hüvelykujj. A velencei

olasz nyelvjárás fighe (fügék), a figa többesszáma. Ez az irodalmi olasz fico változata, forrása a

latin ficus. A korábbi magyar fige labializálódott (i ü). A 2. jelentés (fügét mutat) az olaszban

alakult ki, egyebek között a fico és a fica (női szeméremtest) hasonlósága alapján. Függ: lóg /

alárendelt viszonyban van / attól függ, hogy… / félbemaradt: függő játszma. Származékai:

függeszt, függeszkedik, független, függőleges, függöny, függelék, függvény. Bizonyára régi

szavunk, de eredetéről semmi biztosat nem tudunk.

A PH gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F nöjhte = pihe pehmé = puha

H puh = fúj pohe = lézeng puch = dunyha

M pihe pehely pöh(-ös) puha

F huono onni = pech (rossz szerencse) hüi! = pfúj ảj, ảjaj = hű!

H pah = kelepce, csalódás pihá = szellentés píah = korom

M pah! pech! piha! (fúj!) phű!

TE Pah! Nincs adat. Pech: balszerencse, kellemetlenség, kudarc. A német Pech (szurok,

kellemetlen eset) átvétele, ami a latin pix, picis (szurok) származéka az ófelnémet beh szón

keresztül. Átvitt értelem, mert szurokkal, madárfogó vesszőt kentek. A német Pechvogel, a

balszerencsés, ügyefogyott tkp. szurokmadarat (szurokba ragadtat) jelent.

Piha! fúj, pfuj. Önkéntelen hangkitörésből eredő indulatszó a pfű, pfí, phí köréből, második eleme

talán a ha(h) indulatszó. A piha régies, irodalmi ízű szó. Pihe helyett pehely: puha, könnyű fedőtoll

/ finom, szálas réteg növényen / hó vagy más anyag laza, könnyű csomója. Származékok: pihe,

pihés. Hangutánzó eredetű, a kilégzés hangját imitálja. Rokona a piheg, pihen. Eredetibb pehel

alakjában a -l kicsinyítő képző, amely utóbb palatalizálódott (l ly). A pelyh- tőalak hangátvetés

eredménye, talán a kehely analógiájára, bár ott a tőforma (kelyh-) az eredeti.

Pöh: nincs adat. Puha: lágy tapintású, erőtlen. Származékai: puhány, puhít, puhul. Hangutánzó

szó a páhol köréből, talán folyamatos melléknévi igenév egy puh- tőből. Mai jelentésköre az

ütögetéssel való fellazítás, puhítás mozzanatából jött létre. Lásd még puhatol. Phű! Nincs adat.

A PJ és az FJ gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F rotu = rassz

H paot = kisgyerek pujah=bekormozott píja = szájacska

M faj pej (fekete-foltos ló) puja gyerkőc

F kipu = fájdalom pee=fej / lüpszé=feji poju = fiúcska puhaltá = fújja

H wáj! = jaj! píja = szopóka píja = szájacska puh = fúj

M fáj fej(e), (tejet) fej* fi/j/a, fi/j/ú fúj

*Krizsa: Legrégibb igeképzőnk a J. A Magyar fő-fej, mindkettő ősige. Közös jelentésük: “felfeléz”:

felemeli a fejét és szopik. A finn pee = fej / pú = fa, és a héber pe = száj egymás rokonszavai.

TE Pej, pejkó: vörösesbarna, de fekete sörényű (ló). Ismeretlen eredetű. Puja: Nincs adat.

Faj: származási kapcsolatban álló növényi, állati, emberi egyedek összessége: “mend ű fojánek

halálut evék (Halotti Beszéd) / tenyésztett állatok: fajkutya, fajtiszta / rasszista szóhasználatban

ember-fajta: fajvédelem, fajüldözés. Származékai: fajzat, (el)fajul, fajtalankodik. Bizonytalan

eredetű szó. Forrása talán azonos a fiú főnévvel, hiszen a fiak is valakinek a leszármazottai. A

közös forrás egy foj alak lehetett (lásd a H.B. idézetben). Fáj: valamely testrész / lelki: fáj neki a

mellőzés. Talán olyan finnugor szavakkal rokonítható, mint vogul polj (szilánk), votják pilj (hasít)

– hisz a hasít, hasogat igénket is használjuk fáj jelentésben.

Fej(e): a test legelső, legfelső része, amely a fontos érzékszerveket és az agyat is magában foglalja.

Ősi finnugor örökségünk: finn pää (kiejtés: pee), vogul penk (fej), zürjén pom, mordvin pe (vége,

hegye valaminek). A szóeleji p f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fakad, fél, fog stb. Az eredeti

alak a fő, amely ma is eleven a főhajtás, fővesztés szavakban, és nem konkrét jelentésekben (öt fő,

kormányfő stb.). A fej a birtokos személyjeles fejem, fejed, feje alakokból vonódott el, viszonylag

későn / a fő választékos, régies, költői stílusértékű maradt. Hasonló kettős tő a nő-neje, de itt az

utóbbi értelmileg is elkülönült (a felesége). Fej (tejet): állat tőgyéből tejet nyom ki. Finnugor

eredetű lehet, de csak a mordvin pedjamsz (szűr), illetve a finn piimä (sűrű aludttej) szavak tövére

lehet hivatkozni, ami jelentéstanilag sem erős bizonyíték.

Fi/j/ú: hímnemű gyermek / valakinek a fia. Származékai: -fi, fiús, fiúcska, fial, fiúzik. A finnugor

korból: finn poika, votják pi, cseremisz pi, mordvin pijo, észt poeg (fiú, fia). A szókezdő f szabályos

fejlemény – s a fiú-fia alakpár a bíró-bírák, borjú-borjak stb. tőtípust idézi. Lásd még férfi, férj,

fiatal, fickó, fiók, fióka, fivér, ifjú.

Fúj: ajkai résén át, a tüdejéből levegőt / fúj a szél / fújja furulyáját, a nótáját fújja / dühös: mindig

fúj a menyére. Származékai: fújdogál, fújtat, fuvall, fúvós, fúvóka, (fel)fuvalkodik. Hangutánzó az

uráli korból: vogul puv-, osztják pog-, cseremisz puem, szamojéd puts, szelkup puav (fúj). A

szóeleji p f szabályos. A tő a fú, míg a fuv- v-je éppolyan hiátustöltő, mint a fúj szó j-je.

A PK gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F paiszto = sütés píkki = tüske pieru = fing

H paká= felrepedt mefik = kihúz bakúa= hasadt pkíá= göngyöleg puká = akadály

M páka pék kemencéből pikó hal pók puki

F paketti = pakk píkki = tüske paukku =pukkan

H pkíá=göngyöleg P/B bokéa = hasít pokéả= felfakad pkảk = dugó

M pakk csomag pika fegyver pök köp pukk!

TE: Páka: káka, nád / hegyes forrasztóeszköz. Szlovák, cseh pálka (gyékény, pálca), ezek töve

azonos a pálca előzményével. Az l a magyarban kiesett. Pakk: nincs adat. Pék: kenyeret, süteményt

készít. A bajor-osztrák Beck nyelvjárási pek alakjának átvétele magánhangzó-nyúlással.

Pika: hosszúnyelű lovassági szúrófegyver. Alighanem az olasz pica kölcsönzése, a francia pique

(lándzsa) – a piquer (szúr) igéből. Forrása talán a germán eredetű pic (csákány). Pikó hal, TE: nincs

adat. Wikipedia: Tüskés pikó “édesvízben cask 5-8 centiméter. Feje és teste pikkelyek nélküli,

csak a teljes oldalvonal mentén van egy csontlapocskák alkotta sor, amely ékszerűen a faroknyélre

terjed. Hátán három tüske található. Hasúszói erős tüskékké alakultak.”

Pók: nyolclábú, hálót szövő ízeltlábú. Szerb-horvát pauk, szlovák pavuk. Az átvett alak (a

feltételezett) *pauk lehetett. Pök helyett köp: szájából nyálat / gyorsan kimond: köpi az adatokat /

addig verték, amíg nem köpött. Hangutánzó, az eredetibb pök alakjából alakult ki hangátvetéssel.

Több nyelvben találunk erre hangutánzó szót: görög ptüó, latin spuere, német spucken, angol spit,

cseh plivat, olasz sputare stb. Puki, pukk: nincs adat.

Az FK gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F pideke = fék poika = fióka,

H dahá = megfakult puká = gáncs pokéả= felpattan piká= kiugrás

M fakó fék fióka, fiók fok

H pichpuch=fakadás pkíá= göngyöleg piká = dugasz pkíá= göngyöleg

M fakad fek-hely fika orrváladék fóka

TE Fakó: sárgásszürke, halvány, színét vesztett / régen sárgásszürke kutya, ló: “eb ura fakó” (kutya

parancsoljon a kutyának, de ne nekem). A fa származéka: fához hasonló színű. A képzője ugyanaz,

mint a vaskó-nak (sárkaparó, rossz késpenge).

Fék: jármű mozgását lassító szerkezet. Ugor kori: vogul pehh, osztják pek (kantárszár) – magyarul

is a ló mozgását irányító eszköz, mint sok más nyelven: francia freine (fék) a latin frenum (zabla).

Fek-hely helyett fekszik: vízszintes helyzetben / elterül. A fek- tő talán finnugor: zürjén pukal,

votják puk (ül). Az ülés és fekvés kapcsolata a nyugalmi helyzet lehet. A fekszik, hasonlóan az

alszik igéhez, hármas (sz, d, v) tövű: fekszik, feküdni, fekvő.

Fiók: asztal vagy szekrény kis kihúzható része / nagyobb intézmény helyi részlege, pl. bankfiók.

A fiú kicsinyítő képzős alakja, azonos a fióka szóval – vele azonos értelemben is használták. A mai

jelentés a korábbi ládafia, asztalfia – kicsinyített ládafiók, asztalfiók második eleméből önállósult.

Fióka: állat, főleg madár kicsinye. Akárcsak rövidebb alakja, a fiók, a fiú szó kicsinyítő képzővel.

Fika: baka, gyalogos katona: “Országod őrzik idegen fikák” (Vajda János). A fiú rövidebb fi

alakjának származéka kicsinyítő képzővel. Eredeti jelentése fiúcska lehetett. Ez nem az a szó!

Fok: a szárazföld tengerbe nyúló / hegy, vár kiugró része / kés, kard tompa oldala / tű, balta lyukas

vége / lépcsőfok / skála beosztás: szögfok, hőfok / melléknév középfoka, felsőfoka. Valószínűleg

ugor kori: vogul pop (nyíl, tű foka) / osztják nyelvjárásokban: pohh, pihh (tű foka), pou (kés nyele).

A szóeleji p f hangfejlődés szabályos. A magyar jelentések az ugor tűfok-ból részint alaki

hasonlósággal (partfok, hegyfok), részint elvonatkoztatással (kiugró, elkülönülő lépcsőfok,

hőfok, szögfok, intenzitás foka) fejlődtek ki. Fóka: kisebb testű vízi emlősállat. Sok nyelvben

elterjedt a latin phoca nyomán, amely a görög phóké átvétele.

A PL és Ply gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F tekeve=tevékeny pallo = labda puli = puli

H pail = tevékeny pele = csoda hapalá = leejtés pili = csodás

M Pál, pali pele (mókus) póló (sport) puli

H pelah = darab pilbul = pislog

M pala pilla

H pilus = átjáró pulág=kettéosztott

M palló (padló) pille (lepke)

F poju = fiúcska

H pilúah = hasítás píja = szájacska

M pálya pólya csíkok pulya kisgyerek

TE Pál: Wikipedia: “Latin eredetű férfinév, a Paulusból származik. Jelentés: alázatos, szűkös,

ritka, kicsi. Női párja: Paula, Paulina. Pali: balek, könnyen rászedhető ember, pasas, alak. A Pál

személynév becézett alakja. Pala: ismeretlen eredetű szó.

Palló: keskeny, korlát nélküli deszkahíd / deszkaszál / tájnyelven padló. Pálya: verseny, versengés:

pályamunka / verseny színhelye: teniszpálya / befutott életpálya / kiépített közl. útvonal: vasúti-,

autópálya / bolygó-pálya. A régi olasz palio (lovasverseny győztesének járó bársony-, vagy

selyemszövet) átvétele – ennek már az olaszban kialakult a verseny jelentése is. Az irodalmi olasz

pallio (palást, bő köpeny, bársony terítő). Előzmény a latin pallium (görögös köpeny, ágytakaró),

és palla (bokáig érő redős köpeny). A magyar szóvég o a változására példa: gabona, széna.

Pele: a mókushoz hasonló rágcsáló. Vitatott eredetű szó. Forrása lehet a szlovén polh, szlovák plch

– vagy a német Bilch (nagy pele) ófelnémet, pilih előzménye. Piál: A cigány: pijel (iszik)

indoeurópai rokonságban van a szlávok piti szavával (lásd pince). A pia (ital) magyar elvonás.

Pilla: a szempilla szőre. A pillant ige pill- tövéből való foly. melléknévi igenév, tehát pillogó (mint

a csusza, hinta, hulla). Pille: lepke / ostyaszerű sütemény / a forralt tej föle. A pillant pill- tő

származéka, a pilla magas hangrendű párja. Lebegéssel kapcsolatos jelentést képvisel.

Póló: labdajátékok: vízi-, lovaspóló / nyitott nyakú, rövidujjú trikó. Nemzetközi szó az angol polo

nyomán, ami egy tibeti, balti nevű nyelv szava. Ütővel játszott labdajátékot, és annak labdáját

jelenti. Az trikó a pólójátékban viselt ruházatra utalhat. Pólya: csecsemő begöngyölésére hosszú,

lapos párna / keskeny sebkötöző szövet- vagy gézcsík / címeren vízszintes sáv. Szláv eredetű szó.

Valószínűleg elvonás a pólyál igéből. A szerb-horvát, szlovén povijati (burkol, teker, pólyál):

povija povjál pójál hangfejlődéssel, de az ly-t a szláv előzményekből nehéz magyaráznunk.

Puli: nemezes szőrű, kistestű magyar pásztorkutya. Bizonytalan eredetű – talán a pudli változata,

a két kutya szőrének hasonlóságára. Pulya: kisgyermek. Bizonytalan eredet. Forrása talán a román

pui (kisállat, kisgyerek), ami a latin pullus (csikó) folytatója. Lehet, hogy átadáskor a román szó

még pulu volt. Az l a magyarban palatalizálódott (jé-sedett), az -a birt. személyjel lehet (pl. fiú-fia).

Wikiszótár: Pulya eredet latin: pulla, pullus (kölyök, csibe „növő”).

Az FL és Fly gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F ahne = falánk puoli = a fele pala = falat lehti = fólia henké = fuldoklik

H achlán=falánk pelả = darab peleh = szelet pileg= kettéoszt hanuk=megfojtás

M fal (eszik) fél, fele (1/2) filé (szelet) fólia fúl

F pelete = fél

H poleg= megoszt polet=menekül pil = elefánt palut = kivetett pelet = felvevő

M fal fél (tőle) file-füle (tej) föle fül

F peelle = rá

H pol! =essél el! paul = elkészített, szenvedő

M fel (rá) fől (főzik) fűl (felhevül)

F kűle = falu puolén = felé pee-lén = fölé

H khilá=közösség pole = tetvez?

M falu felé fölé

F joki = folyó

H plagá = patak

M féle folyó

TE Fal: mohón / sokat, gyorsan eszik / falja a könyvet, kilométereket. Származékai: falat, falatozik,

falánk. Uráli örökség: finn pala, vogul, osztják pól (falat), szamojéd pálle (felfal). A szóeleji p f

hangfejlődés szabályos. Fal: ház vagy helyiség oldalait határolja. Ugor korból: osztják pol (halfogó

rekeszték). A rokonnyelvi megfelelők vesszőfonatos halászati eszközöket jelentenek. A szó előbb

a sárral tapasztott vesszőfonadékra mint kezdetleges házfalra vonatkozott. Hasonló a német Wand

(fal) esete, amely a winden (fon) származéka. Falu: kisebb mezőgazdasági település. A szó fal-

töve az ugor korból való: vogul paul, osztják pugel, az u-v (falu-falvak) magyar fejlemény (Krizsa:

faluak-falwak), valószínűleg denominális (névszóból) névszóképző. A szóeleji p f szabályos. A

falusi látszólagos -si képzője (a tanyasi alaknál is), téves elvonás volt a városi melléknév végéről.

Fél: aggódik / retteg / rettegve tisztel, pl. féli az Istent. Származékai: félelem, félelmetes, félénk,

félsz, féltő, féltékeny. Finnugor: finn pelätä (kiejtés: pelete), vogul pil, mordvin pelemsz (fél). A

szóeleji p f szabályos. A félsz ragozott ige főnevesülése, mint a mersz, eszemiszom, nemulass.

Fél, a fele: kétfelé osztott egyik része / kapcs. állók egyike: ellenfél, ügyfél, peres felek / felebarát

/ párosan összetartozók: házasfél, feleség / félreeső, jobbfelől. Az uráli korból: vogul pal, osztják

pelek, zürjén pel (fél), cseremisz, mordvin pel (oldal), szamojéd pelle, szelkup pele (fél). A szóeleji

p f szabályos. Lásd még feled, felel, felesel, felől, félre, félszeg, vőfély. Fel: magasabbra /

buzdítás: ébredj, talpra, munkára! A föl(e) főnév fel változatából lett igekötő, eredetileg -é lativus

(hová?) raggal, ami megrövidült, majd lekopott. Hasonlóképp a H.B.-ben a mige-ből lett meg (migé

szokosztja megszakasztja). Lásd még fellebbez, fellengős, fenn. Filé: hússzelet. Nemzetközi

szó, a francia filet, a fil (szál, fonal) kicsinyítve. A latin filum (szál).

Fólia: vékony fém- vagy műanyag lemez, hártya. Nemzetközi szakszó a latin folium (levél,

könyvlap) többes folia alakjából. Föl: felső rész / tej felszínén összegyűlt réteg / tejföl, színe-java.

Származékai: fölös, fölösleg, fölöz, fölény. Ugor kori: osztják pol (magas). A szóeleji p f

szabályos. Lásd még fel, föld. Fölé helyett felül: fent, túl, pl. felülmúl. Származék: felület,

felületes. Felett: felsőbb szinten, felettes. Fölé: magasabbra. A föl(e) főnév ragos alakulatai: a fölül

ablativusi (hol van?) -l, a felett locativusi (hol?) -tt, és a fölé lativusi (hová?) -é ragot kap. Föle:

pille / ostyaszerű teasütemény / forralt tej föle. A pillant pill- tövének származéka, a pilla magas

hangrendű párja, a lebegő mozgással kapcs. jelentését képviseli. Fől helyett fő: vízben, tejben stb.

forralva készül / erősen gondolkodik: miben fő a fejed? Származékai: főz, főzés, főzelék, fővetlen,

a főzte. Uráli örökség: vogul poáji, mordvin piems, szamojéd pís (fő). A szóeleji p f szabályos.

Folyó helyett folyik: a medrében / magasabb szintről mélyebbre / történés: halad, folyamatban

van. Származékai: folyás, folyat, folyadék, folyam, folyamat, folyton, folyamodik, folyomány,

folyékony. Bizonyára ősi, de bizonytalan eredetű szavunk. Az ugor eredetre csak az osztják pol-

pol (a csónak oldalán csobbanó víz hangja) és vogul polida (víz kibuggyan) hozható fel ingatag

bizonyítékul – mert a folyó szavunknak sosem volt a folyadék hangjával kapcs. jelentése.

Fúl: levegő hiánytól a megfúl alakban használatos. Származékai: fullad, fullaszt, fuldokol. Az ige

fú- töve finnugor: osztják pikim (rothad), zürjén pedni (megfullad), mordvin puvamsz (megfojt),

észt pooma (felakaszt). (Krizsa: ?) A szóeleji p f szabályos. A fúl l-je gyakorító képző.

Fúl2 helyett fullánk: méh, darázs szúró szerve. Egy elavult fúl (szúr) igéből, amely ugor eredetű:

vogul pulep (dugó), osztják pulta (szúr). A p f hangfejlődés szabályos. A korábbi fulák lehet az

eredeti, ahol a k deverbális (igéből) névszóképző. Az intervokális l megnyúlt, a szóvég alighanem

a falánk, félénk stb. igei származékok hatására változott el. Fül: a hallás páros szerve / külső fül,

fülkagyló / jó füle van // kiálló, fogónak használt rész, pl. kancsó füle / könyvborítón az ismertető:

fülszöveg. Származékai: füles, fületlen, fülel, fülészet. Finnugor: vogul pil, zürjén, votják pelj (fül).

A p f szabályos. Korábban fil alakja volt, ami labializálódott (ajakkerekített lett). Lásd még

figyel, fülke. Fűl helyett fűt: helyiséget felmelegít / kályhában tüzet rak / lelkesít, ösztönöz: fűti a

tettvágy. Származékok: fűtés, fűtetlen, fűlik, fülled, fülleszt. A fűl tő ugorkori: vogul pilüt

(meggyújt), palti (fűt). A szóeleji p f szabályos. A fűl analógiás a hűl-hűt, gyűlik-gyűjt mintájára.

A PN és PNy gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F pillu = pina poni (hevonen: ló)

H pone = átfordul pin= tű, pöcök puná = kiürített pone = abbahagy puná = kiürített

M Pán istenség penna pina póni ló pun nép

* TSz = C a finn vitszi = vicc – de ott is és a magyarban is jövevényszó.

Wikipedia Pán: a görög mitológiában a pásztorok kecskeszarvú, -lábú, -farkú istene. A kecske- és

birkapásztorok, de a halászok és vadászok is az ő védelmét élvezik. Szoros kapcsolatot tart fenn

a nimfákkal, jellegzetes hangszere a pánsíp.

TE: Penna: írótoll a lúd tollából. A latin penna (madár szárnytolla) az angol pen is írótoll. Pina:

női szeméremtest. Bizonytalan eredetű szó. Talán a fan (szeméremszőrzet) olyan változata, ami

őrzi az ugor kori pon mássalhangzóit. A nemi szőrzet nemi szerv jelentésváltozás tipikus.

Póni ló: apró termetű fajta. Nemzetközi szó az angol pony, poney alapján – ami vitatott eredetű.

Wikipedia, Pun nép: Észak-Afrika (a mai Tunézia) területén élt. Föníciai gyarmatosítók utódai,

akik fokozatosan függetlenítették magukat, fejlett államot hoztak létre, melyet központjáról

Karthadesnek (Karthágó) neveztek el. Eredetileg az akkádok (sémi nép) leszármazottai voltak.

Púny: nincs adat (Krizsa: én ismertem, a hatvanas években, kollégiumban használtuk ezt a szót.)

Az FN és FNy gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F hioa = köszörül punoa = fon

H pinả = szöglet pin = fog, tű pone = átfordul

M fan szőrzet fen (kést) fon, fonó

H pen = nehogy!

M fene

H pné…= felszíne puná = kiürített

M fenn, fönn főn szél

F valo = fény kúsi = lucfenyő

H pin = tű pin = tű

M fény fenyő

TE: Fan-szőr: nemi szőrzet. Finnugor, valószínűleg a vogul pon, osztják pun, mordvin pona (szőr)

leszármazottja. Kevésbé megalapozott, hogy a fon ige főnévi alakváltozata lenne. Fen: csiszol,

élesít, ken: Finnugor: vogul poni (fen), votják penon (köszörűkő). A szóeleji p f hangfejlődés

szabályos. A másodlagos ken jelentés a mozdulatok hasonlóságára alakulhatott ki. Lásd még

bennfentes, fene, fenék, fenekedik, fenő-kő, fenyeget, fenyít. Fene: gennyes, üszkös, rákos seb:

egye meg a fene. Kérdőszó indulatos nyomatékosítója: ki a fenét, mi a fenének? Indulatos tagadás:

a fenéket! A fen ige foly. melléknévi igeneve (fenő – mint pl. hinta, hulla, penge) eredetileg a fogát

fenő, támadásra kész vadállatot jelentette. Így lett jelentése vad, iszonyú is. Mivel a betegségek

nevében gyakran szerepel állatnév (bőrfarkas, torokgyík, rák), a bőrbetegségek és más nyavalyák

neve is (lépfene, rákfene) lett. Szitokszó is ezért, mint a nyavalya, rosseb. Lásd még fenekedik,

fenevad, fenyeget, fenyít. Fenn-fönn: magasan, ébren, talpon van / fennhangon. Alakváltozatok:

fent, fönt. A föl főnév fel változatából lett -n locativusi (hol?) raggal. A fent egy másik locativusi

raggal (t) bővült. Lásd még fennen, fennhéjáz, fennkölt.

Fény: az elektromágneses hullámok látható tartománya – sima felületről visszavert sugárzás:

fénymáz, padlófény. Származékai: fényes, fényesít, fénylik, fényez. Bizonyára ősi, de ismeretlen

eredetű szavunk. Lásd még fém. Fenyő: tűlevelű, örökzöld fa. Finnugor eredetű: zürjén ponel

(fenyő), cseremisz pinj (magnak hagyott fenyő). A szóeleji p f hangfejlődés szabályos. A magyar

fen- vagy feny- tő után álló ő, korábban ü, talán kicsinyítő képző volt.

Fon: rostokat fonallá sodor / szálakat, szalagokat mintára hajtogat: copfot fon, szalagot a hajába,

fonott kalács. Származékai: fonal, fonál, fonat, fonadék, fonás, fonó. Az uráli időkből: finn punoa,

vogul pun-, zürjén pinni, votják pun-, szelkup pannau (fon). A szóeleji p f hangfejlődés

szabályos. Kevésbé valószínű, hogy a fan igei párja volna. Lásd még fonák, fonnyad. Főn szél:

meleg, déli szél az Alpoktól északra. Nemzetközi szó. A német Föhn a késő-latin faonius-on át a

latin favonius (enyhe tavaszi szél) szóra jut vissza – forrás a favere (kedvez) ige.

A P/F-M páros – magyar gyökszó egy sincs

A Á E É I O Ö U Ű

H pum (arám) = száj pimá = tok pum (arám) = száj

M fáma mese fém (műszó) puma

H (ה/א) pamảlia = kíséret

M pumi (pásztorkutya)

TE: Fáma: hír, szóbeszéd, mendemonda / hírnév. Latin szó (fama), a fari (kimond) származéka,

így rokona a fabula, fátum, infáns, infantilis. Fém: hőt és áramot jól vezető, fényt visszaverő,

rugalmas, hajlítható. Nyelvújítási szó, a fénylik ige fémlik változatából elvonva. Eleinte fényt

jelentett, csak a 19. sz. közepétől van a mai jelentése.

Puma: a tigrisnél kisebb újvilági ragadozó. Nemzetközi szó a perui kecsua indián puma nyomán,

amely a spanyolból terjedt el Európában. Pumi: a pulihoz hasonló, de rövidebb szőrű

pásztorkutya. Valószínűleg becéző alak a korábbi pumel, pumli-ból, amik a délnémet pommer

(pomerániai kutya) származékai.

A PR gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F pari = pár punerrus = pír pölü = por szosze = püré

H poer = kitát pri’á= rendbontás pirkesz= pirosít afảr = por purá= taposókád

M pár (kettő) per pír por L/R püré

F pari = pár paljas=csupasz

H poret= felsorol per’á= kitakarta

M pár (néhány) pőre

F purjo sipuli = ‘vitorlás’ hagyma

H peerah = virág

M póré hagyma

H parich=omlós peret = aprópénz bur = paraszt

M pára pér hal (pikkelyes) pór

TE Pár: kettő / néhány. Származékai: páros, párosodik, párosít, párzás, pároztat, páratlan. A német

Paar átvétele, ami a latin par (pár, társ, egyenlő, felérő, hasonló) szóból ered. Pára: gőz, kigőzölgés,

finom köd, látható lélegzet / élet, lélek állatban: kilehelte páráját, szegény pára. Származékai:

párolog, párolgás. Szerb-horvát, szlovén, szlovák para (gőz, lélegzet, állati lélek).

Per helyett perel, pöröl: pert folytat / veszekedik, civakodik. Szerb-horvát preti (vádol), szlovák

prieť sa (veszekszik). A mássalhangzó-torlódást magánhangzó oldotta fel: preti pereti perel.

A magyar per utólagos elvonás. Per, törve: hat per kettő / tréfásan: per kopf / per pillanat. A latin

per (át, révén, szerint, vele) átvétele. Használata régi latin kifejezéseken, és német mintákon alapul.

Lásd még persze, pertu. Pér hal: a pisztránggal rokon. Ismeretlen eredetű szó.

Pír helyett piros: élénk vörös. A pirít szócsaládjának pir- tövéből való. Mivel -s képzőt visel, fel

kell tenni, hogy a pir eredetileg igenévszó volt, s főnévként a sülés, pirításkor jelentkező

vörösesbarna színt jelentette. Lásd még perzsel, pirkad, pirongat, pörköl, pörsen.

Por: finom szemcsék tömege / a földfelszín anyaga: porba hull, porban csúszik / porfesték,

mosópor / többes számban az eltemetett holttest: béke poraira. Származékai: poros, poroz, porzó,

porlik, porlad, porlaszt, porít, poroló, porhanyó(s). Bizonytalan eredetű szó. Mivel a szókezdő p a

magyarban f-et eredményez, a finn poro (forró hamu, törmelék, omladék), vogul pors (szemét) –

ingatag bizonyíték a finnugor eredet mellett. Pór: paraszt. Származék: pórul (jár). A német Bauer

(paraszt) bajor-osztrák paur átvétele: au ou ó. A német szó a bauen (épít, megművel)

származéka. Póré hagyma hengeres, zöldesfehér. Alighanem a latin porrum (hagyma)

leszármazottja a francia porrey, majd a német Porree közvetítésével. Bár lehet, hogy az azonos

eredetű paraj korán elkülönült változata. Pőre: meztelen, kopár. Ismeretlen eredetű szó.

Püré: főzelék- vagy gyümölcspép. A francia purée (péppé tört étel), német közvetítéssel. A szó a

purer (tisztít, rostál, szitán áttör) befejezett melléknévi igeneve. Forrása a latin purus (tiszta).

Az FR gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F takapuoli=hátsófél pora = fúró

H pir = lyuk wrid = vérér hafirá = ásás

M far (hátsó-fele) forr(-ad, pl. seb) fúr, fúró

H hofer = ás porer = szétmorzsol pir’í (א) = vad

M fér bővített szó forró parur = fazék fura, fúria

TE: Far: ember, emlős állat hátsó kerek tompora / hajó hátsó része. Származék: farol, farok. Az

uráli korból: osztják pir (háttér), vogul peru, szamojéd purdá (vissza, hátra). A szóeleji p f

hangfejlődés szabályos. Fér: elég helyet talál / nem fér a bőrébe. Igekötőkkel: összefér, hozzáfér,

(be)férkőzik, ráfér (szüksége van rá). Valószínűleg finnugor eredetű: talán a votják pir, cseremisz

perem (bemegy), esetleg a vogul peevri (kézre kerül) – ezt a jelentéstani összefüggések támogatják.

A magyarban ez lehetett a jelentésfejlődés: bemegy befér elfér. A szóeleji p f szabályos.

Össze-forr: törött csont / seb beheged. Forraszt: csontot, sebet / két fémet kötőfémmel. Ezek a forr

ige származékai a kezdő értelmű -d, illetve műveltető -szt képzővel. Az alapige jelentésköre talán

a megsérült fakéreg gyógyulásával kapcsolatos: a fa nedve forrás módjára fakad ki. Forr:

bugyborékolva fő / erjed: forr a bor / forrong, nyugtalankodik / összenő seb, csont. Származékai:

forró, forral, forráz, forrong. A forog ige for- tövéből ered, a tőbeli mássalhangzó utólagos

kettőződésével. A forrásban lévő víz örvénylő mozgására utal. Lásd még forrad, forradalom, forrás.

Fúr: forgó eszközzel lyukat / izgat, aggaszt / alattomban áskálódik. Származékai: furat, furkál,

furakszik. Vitatott eredetű szó, valószínűleg az uráli korból: finn pura, vogul pore (ár), osztják por,

szamojéd parre (fúró). A szóeleji p f szabályos. Mások szerint a fúr annak az elavult fúl (szúr)

alakváltozata, amely fullánk szó alapja. A felteendő l r hangváltozásra a legfőbb példa a világ-

virág szópár. Fura: különös, mulatságos, furcsa. A fúr származéka annak régi aggaszt, izgat

jelentése alapján – a régi, ritka -a (-e) foly. melléknévi igenév képzővel (mint hinta, hulla, penge).

Nyelvjárásból emelték a köznyelvbe. Fúria: az egyik bosszú-istennő a római mitológiában /

házsártos nőszemély. A latin Furia tkp. őrjöngés, düh – a furere (zajong, dühöng) igéből.

A PS és az FS gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F piszi = pisi paszka=szar, fos

H pasá = vétkezett pispes = keresgélt pésa = bűn poser = langyos

M pasa fésű (tetveket ) pisi fos

TE: Pasa: magasrangú katonák és hivatalnokok címe a hűbéri Törökországban. Oszmán-török szó

(paşa). Forrás a perzsa pádsáh (nagyúr, tkp. oltalmazó király). Fésű: sűrű-fogas eszköz. Alighanem

a feslik ige tövéből, voltaképp foly. melléknévi igenév, tehát szétfejtő, szétbontó.

Pisi helyett pisil. Hangutánzó szócsalád, más nyelveken is hasonló: francia pisser, angol piss, német

pissen, olasz pisciare stb., ezek a magyartól és jórészt egymástól is függetlenek. Fos: híg ürülék,

hasmenés. Hangutánzó, finnugor eredettel: finn paska, vogul, osztják pos. A szóeleji p f

hangfejlődés szabályos. Mint a legtöbb rokonnyelvi megfelelő, a fos is igenévszó.

A PSz és FSz gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F passzi = adogatás puszu = puszi

H poszek= abbahagy pasz = csík

M passz! passzió pssz! posz méh puszi

F pinniszté =kifeszít puszák= széttárt püsztünene=piszeorr leszpata= selypít

H paszá = kiterjedt pszi’á = lépés piszá = darabka piszéah=bicegő

M fasz pin=tű, fasz feszül fesz-táv pisze (orr) pösze

TE: Passz helyett passzol. Továbbad / kártyában passzot mond, nem vesz részt a licitálásban. A

német passen, Pass átvétele, forrásuk a francia passer (átmegy, átkel, továbbad), passe (haladás). A

népi latin passare (megy, halad, átenged) igéből erednek a passus (lépés) nyomán. Passzió:

szenvedéllyel űzött tevékenység, kedvtelés. Nemzetközi szó a francia passion (szenvedély, indulat,

kedvtelés) nyomán. Forrása a latin passio (szenvedés) a pati, passus (szenved, tűr) igéből. A két

ellentétes érzelmet (szenvedély-szenvedés) a lélek hullámzása, felcsigázott kedély, érzelmek

hevülete kapcsolja össze. Ez tapasztalható a görögben is: lásd pátosz.

Pisze: rövid, kissé felhajló hegyű orr. Ismeretlen eredetű szó. Posz-méh: nincs adat. Pösze:

beszédhibás, aki az s-et sz-nek ejti. A hangutánzó nyelvjárási pöszög (sziszeg, szepeg) származéka.

Puszi: arcra adott csók. A hangutánzó régi német buss nyelvjárási puss, játékos -i végződéssel.

Fasz: hímvessző. Talán ősi finnugor, de ezt csak egyetlen, távoli rokonnyelv, a lapp buoccse

bizonyíthatja. Fesz helyett feszül: kinyúlik, feszes lesz. Az igető további származékai: feszült,

feszület, feszes, feszít, feszeget, feszeng, feszélyez, fesztelen. Ismeretlen eredetű szócsalád.

A PZ és FZ gyök magyar gyökszavai

A Á E É I O Ö U Ű

F raha = pénz poszerata = pózol pujottá =fel-, befűz

H pảz = színarany pozel = kancsalít

M píz - pénz póz fűz (ige)

F palella= fázik paju pú = fűz-fa

H poszel = alkalmatlaná tesz

M fáz(ik) főz (megdermeszt) fűz fa

TE: Pénz: fém vagy papír csereeszköz / halpikkely. Szerb-horvát, szlovén penez, szlovák peniaz

(pénzérme). Ezek töve a német Pfennig és az angol penny. Végső soron a latin pannus

(szövetdarabka) szóval kapcsolatosak, mivel ruhaneműk is szolgáltak csereértékként. A pénz a két

nyílt szótagos tendencia alapján jött létre: penez penezet penzet penz pénz.

Póz, pózol: mesterkélt testtartás, viselkedés / szobor, modellt álló személyé. Nemzetközi szó a

francia pose nyomán, a poser (rak, elhelyez, beállít) igéből. Forrás a latin pausare (szünetel,

pihentet) a görög pauszisz (megszűnés) nyomán. Különös, hogy a formailag latinból származó

francia ige jelentése a latinban ponere, positum.

Fűz: öltésekkel, szállal, kapoccsal összeerősít. Koszorút fűz / fűzött könyv / szűk nyíláson: cérnát

tűbe fűz / érzelmi viszony: szerelem fűzi hozzá / szlengben ámít, szédít: fűzi a csajt. Származékai:

fűzés, fűzött, fűződik, füzet, füzér. Finnugor örökség: cseremisz pidem (köt, fűz, csomóz). A

szóeleji p f szabályos. Fűz-fa: vízparton növő, barkás virágzatú, hajlékony vesszejű fa vagy

bokor. Bizonyára a finnugor korból: azonos a fűz igével, amely ősi igenévszó lehetett. Az ige

jelentése úgy vonódott át a fára, hogy az ágai fonásra, fűzésre alkalmasak. Mások szerint a fűz(fa)

külön rokonnyelvi szócsaládba tartozik: zürjén pacsa (fűzfaág), votják pucsi (kecskefűz, barka).

@Krizsa Katalin, 2019. 03. 02.