Weöres Sándor: A vers születéseA VERS SZULETESE

Meditáció és vallomás

DáLl a-da<ladád a-da-datlád a-da-dada kata kájl

Déd o'de-dodéd o-de-dodéd o-de.doda katn kájI

csign-riga tÚd kiszarvádat, szarvádar,mer ha ncm nrlod ki,

Kenen*aljai

Weöres Sándor: A vers születése

Egybegyűjtött írások. Bp., Magvető, 1986. 219-261.

MÚVÉSZET És MÚVÉSZ-ML'NKA

Mondják, minden művész-tevékenység teremtés; és hallottamazt is, hogy an'1aság. A két állítás egymásnak ellentmond, és egyiksem igaz' de mindegyike értékes részlet-igazságot tartalmaz, mertjelzi a műalkotás'folyamat két elérhetetlen limesét, mint a szám-sorét a kétféle végtelen. Teremtőnek látszhatik a művész, hiszenolyat létesít, mely előbb nem volt, és isteni önkényességgel alakítjasaját külön világát; és mégsenr teremtő' mert csak a rendelkezésé.re ál1ó tárgyi és szellemi elemek felhasználásával készülhet a műve,a semmiből valamit nem alakíthat' De hasonlatos az anyához is,mert a benne kialakulót hozza világra; csakhogy a művésznek rész-ben saját akaratától ftigg, hogy szellemi gyermeke miféle és mek-kora legyen, s joggal tesszük íelelőssé, ha eredménye torzszülött.

A művész, ki az alaktalant formássá építi tudatos akarattal, szin-te ,,teremtő''; ha akaratlanul' álmában is alkot, mint néha Schu-mann' olyankor szinte ,,szülő''; a két fogalmat elfogadhatjuk a mű-alkotás két pólusának' A közös jellemzőt megtaláljuk, ha aztmondjuk: minden művészmunka cselekvés, mégpedig valamit lét-rehozó cseiekvés: készítés. Ez azonban nemcsak a művész munká-jára áll, hanem például a tudóséra és iparoséra is. Értékes tudo-mány és értékes ipar csak valamilyen határokon belül lehetséges:csak az lehet tudomány, ami ismeretet nyújt, és csak az lehet ipar,ami gyakorlati igényeink kielégítésére szolgál _ ellenben a művész.tevékenységnek nincs általános érvényű határa, tehát szabad alko'tás. Korlátai azonosak az emberi lehetőség korlátaiva1.

De vajon csakugyan ,,szabad alkotás''-e? Csak azt fogadjuk elművészinek _ mondhatná valaki - ami szép, gyönyörködtető; aművészet a ,,szép'' területére korlátozódik, tehát nem ,,szabad''.Ahhoz, hogy válaszolhassunk: vizsgálnunk kell, milyen téren lehet

zzl

közijs ismertető jegye nrindannak, amit feltétlenül művészi-szép-nek tekintünk? A tartalom terén nincs közös vonás, hiszen akár,,szép''' akár ,,rút'' lehet az alapul vett tárgy, magának a műnekszépiég-foka ettől teljesen független; nincs az a tárgykör, mely a

művészetben helyet ne találna' A formában, kidolgozásmódbansincs közös ismertető: a remekművek közt vannak virtuózan meg-

munkáltak ugyanúgy, mint lomposak és ügyetlenek. Ha a műrendkívüli dokunrentum: bízonyosan érték, de nem íeltétlenülmíívészi érték. A kozös jegyet abban leljtlk, hogy minden művésziremek a művészetre íogékony egyénben sajátos és rendkívüli rezo-

nanciát fakaszt, melynek 1ellege és erősségi foka sokféle lehet, deÍája alapjírban véve mindig ugyanegy. Ezt a rezonanciát nevezzükesztétikai gyönyörködésnek, az e\őtáéző művet szépnek, a műkészítőjét művésznek. Aki nem tud szépérzést előidézni, nem jutbe a művészet területére; de a művész számára a gyönyörködtetésparancsa nem jelent semmi korlátozást, nem záIja ki semmilyenémberileg lehetséges terrénumból. A parancs, hogy ,,alkoss szé-pet''' nem megkotó, de korlátlanul fölhatalmazó erejű. Remekmű-u.k so.a ígazoija, hogy a művész-teljesítrnény lehet pusztán csakművészi és semmi más; és amellett' hogy művészi, lehet egyírttaltudomány, bölcselet, vallás, erkölcstan, politika, praktikum, szóra-

koztatás, akármi. Minden emberi teljesítmény iránt fönnáll vala-milyen minőségi igény, így a művészettel kapcsolatban is; de nincsolyan emberi megnyilvánu1ás, mely ne jelentkezhetnék nrűvészet'ként _ a művészet tehát szabad alkotás.

Vannak a művészetre Vonatkozó egyéb ígények is; de érvényükcsak esetleges, nem pedig általános. Részben forrnaiak (pl. az ará'nyosság, egyszerűség stb. szabálya és a művészeti ágakon belüli ,,mes-terségbeli" szabályok). Hogy a forrnai törvények közt nincs teljes ér-vényű, a gyakorlat bizonyítja: könnyen felsorolhatunk egy-egy íor-mai szabálynak megfelelő és megnemfelelő remekműveket egyaránt.

Az igények másik csoportja tárgyi; ezek többnyire egyként irányul-rrak mindegyik művészeti ág felé. Tárgyi igények például: a művészzárkózzék eI a mindennap problémáitól; álljon eszmék szolgálatábanés irányítsa a tömeget; tanítson erkölcsöt; álljon az erkö1csön felül;leg}'en álmodozó; legyen józan; legyen az egészség példaképe; legyen

idegbeteg' vérbajos és akassza föl magát stb' stb. Nincs az az engedel-mes művész, aki valamennyinek eleget tudna tenni. A parancsokeg1mást cáfolják; említeni sem kellett volna őket pusztán azért, hogyáltalános érvénytelenségüket megmutassuk. De a művészetneknemcsak az a Iójellemvonása, hogy íeltétlen éIVényű törvényei nin-csenek; ugyaní\ jellemző, hogy a művészetre esetenként bármilyenszabály érvényes lehet. Gondoljuk el, mennyi remekmű keletkezettformai parancsok gátjai közt: mennyi nagy alkotásnak adott szilárdvázat a drámai hármas-egység, vagy a zenei tonalitás törvénye: ésmekkora virulásra adott lehetőséget sok _tárgyi elv, így a társadalom-javító tendencia vagy a l'art pour 1'art! orökérvényű művészeti sza-bályokat nem ismerünk, de a szabályok ideiglenes érvénye,segítőereje kétségtelen _ és az alkotó lángésznek joga van akár a leg-megokolatlanabb művészetí elveket vallani, ha általuk találja meg asaját művész.tevékenységére legkedvezőbb keretet. S a törvényekkiíejlődése' megmerevedése és bukása adja a művészetek élettörté'netének nagyszerű időbeli ritmusát. Ha maga az általánosságban-vett művész-tevékenység ,,szabad alkotás'' is, a művek nem keletkez-hetnek kötöttség nélkul: a teljes szabálytalanság parancsa maga isszabály volna, méghozzá teljesíthetetlen szabály.

Mi tehát a művészet _ ez a mértéktelenül szabad Valami, mely-nek egyetlen feltétlen kötöttsége sincs, de határtalan szabadságá-ban akármilyén kotöttséget elbír? Szépséggé-rögzített embirimegnyilvánulás' A művészet az emberi psychének és az életnekbármelyik régiójáról tanúskodik' akár a tudomány; de beszámolójamás természetű: a tudós az eredmény valóságáért, a m'úvész azeredmény szépségéért felelős. A tudomány és művészet egyarántnyilatkozik az ,,én''-ről és ,,más''-ról, dolgokró1 és jelenségekiől, ko-rokról és emberekről: a tudomány beszámolója pontos és konkrét, aművészeté pedig önkényes és épp ezért hajlékonyabb és elevenebb.

A művészet korlátlan; és a művész mégis gátak kozt alkot' Gátja-it elsősorban az egiéní alkat szabja meg, melyben csak elkülönít-hető terrénumokra irán1rrló képességek és vonzalmak rejlenek. Azalkatot formálja a kívtilről ráözönlő sokfé|e befo\ás, hatás, mely akörnyezetből és eseményekből, művekből és emberekből árad; ahatás a művészt némely lehetőség irányában kifejleszti, más

))) 223

lehetőségektől vísszaszorítja; és a hatás süti a művészre a kor és akozösség bélyegét. Az irány kijelolését folytatja a szándékos önne-velés, a tudatos eLhatáro7ás: a művészrrek tervei, eszményei lesznek;és hogy mennél jobban rnegvalósíthassa őket, ezért önként elzárkó-zik sok másíajta lehetőség elől. A hatások és elhatározások az alkat-ba beleivódnak, szerves részeivé válnak; és ahogy jönnek újabb be-folyások és szándékok, általuk az alkat minr1ig módosul. Néha az al-kat kaleidoszkopikus örvénylése, néha a rászÍírődő újabb hatás, delegtöbbször mind a kettő egyűttvéVe nyújtja az élményt' melytalálkozva a benső alkotóerővel, művé szilárdul.

PRÓZAiRAs Es \'FnSELÉs

Ha festményt nézünk' magát a művet látjuk; ha zenét hallgatunk'magát a műVet hall1uk. Ha a zenét látással érzékeljtik (kottát olva-sunk): nem a művet látjuk, csak a jegyeit. Es az irodalmi teljesítménysose

''maga a mű'', csak annak jegyei, melyek bármelyik érzékszerv-

hez intéződhetnek: látáshoz, halláshoz, tapintáshoz (gondoljunk avakok domború írású könyveire), szagláshoz és ízleléshez (hiszensemmi akadálya sem volna illat- és íz-ábécé összeállításának). Bár-melyik érzékszervünk egyenlő érvénnyel közvetítheti agyunkba azirodalmi mű jegyeit; de csakis a jegyeit, melyek megfejtését az éÍte'1em végzi. Ahogy a zene a hang művészete, a festészet, tánc stb. a lát-vány művészete: azonképpen a szépirodalom a íogalom művészete.

Minden művészet-ágnak van egy gyakorlati megfelelője, mellyelegyfajúak a materiális tulajdonságai: a képzőművészettel egfajtafizikumú a szemléltető ábra, a mozgásművészettel a járás'kelés, azenével a sípjel' a szépirodalommal a puszta gondolatközlés szóbanvagy írásban. De a szépirodalomnak csak egyik ága egynemű amindennapi gondolatközléssel, a próza; a másik ága, a vers, olyantulajdonságokat is tartalmaz, melyek a beszéd struktúrájából hiá-nyoznak: a versben hangzásbeli kötöttséget lelünk, mely nincsmeg a közbeszédben és prózában' de hozzá hason[ó van a zenében.A költészet tartalmilag fogalmi, formailag auditív művészet' (Ku-riózumképpen megemlíthetjük, hogy a versekbe néha jelentéste.

))4

len hangcsoportok is kerülnek, hangutánzás vagy hangulatkeltéscéljából; pl. Goethe,,Zigeunerlied''-jében:,,Wille wau-wau-wau!Wille wo-wo-wol Wito.hu!'' Ilyenkor a vers átmenetileg nem

''afogalom művészete''' lranen'L teljesen auditív, mint a zene.)A próza is, a vers is egy keverék-művészetből származík: az

énekből, zene és beszéd keverékéből. A primitív népek zenéje nemtagoltabb, mint a közbeszéd, nem oszlik taktusokra, énekük isegyvégtében áradó kántálás' rnelyhez bármilyen szöveg alkalmaz-ható. Szövegeik nem lejegyzettek, csak megjegyzettek, csak félig-meddig szilárdak, állandó alakulásnak alávetettek; előadásukmódja a kántálás: átmenet a gajdolás és érreklés között. Ha vala-mely népnél a zene, esetlegessége helyett, kezd motívumokká sű-rűsödni, kötötté vá[ni: már nem minden szöveg énekelhető; azének ütemes kötöttségbe rántja az énekelt szöveget is; az a szövegpedig, mely elsősorban világos gondolatközlés céljára való, kényte-len ítigg.etlenedni a dallamtól, a számára íelesleges és gátló kötött-ségtől. Igy született a dalolt vers és a dalolatlan ptóza. _ Az öt-ezeréves sumir cseréptáblákon már olvaslratunk prózát és verset;és a verssorok íölott néha hangjegy-sort látunk, amit megfejteninem sikerü1t. A sumir verssorclk már némi ritnrikus rendezettségetmutatnak: két- vagy négy', néha három-ütemtagúak. Ez a ritrnikaa sumirokat felváltó utód-kultúráknál is tobbé-kevésbé nregma-radt, anélkul hogy tovább alakult volna; és Homérosz hexamete-rében a kötött vers már készen, éretten mutatkozik előttünk: azelőázsiai kultúrkörben a sumir titernsejtés és a tökéletes gorög for-ma közt sehol sem látjuk a közbenső íejlődési periódusokat. Ellen-ben a szanszkrit költészet világosan mutatja a verselés kibontako-zását; a hangsűlyra épült ütemektííl a metrum megsejtéséig' majdszabályos használatáíg. A kötött dallarn nrellett fe1lődött a szöVegis kötötté; aztán az énekhez láncolt szöveg kezdett ének nélkül isszerepelni, és ez már a mai értelemben vett költemény.

Ami a mostani vers másik kotöttségét, a rímet illeti (rím alatt ittcsak a végrímet értent): a kínai költészetben találkozunk vele legelő-ször. A Kr. e. 1200 és 600 közt összegyűjtött Sl-King dalsorozat verseimár rínresek. Kínai lelemény-e a sorvégek összecsendítése, Vagy egyelőtttik é1t ősnéptől örökölték: nem tudhatjuk; annyi mindenesetre

zz5

valószínű, hogy a rím valamely izolríló nyelvben keletkezhetett (azaz

oly nyelvben, aminek minden szava egytagú és mindig változatlantőszó; ilyenek a kínai idiómák és általában a kontinentális Kelet-Azsia nyelvei). A rím a kínai nyelvnek szinte véréből fakad, míg anyugati koltészetekben csak esetleges ékesség, becses ráadás. A kínaiszók mind egysúlyúak' csodálatosan zátt és harmonikus hangcsopor-tok, olyan árnyalati ktilonbségekkel, melyeket alig érezhet európaifül; ez a nyelv rendkívül értékes eszköze a költészetnek. Míg a nyuga-ti poéta a szótagok hangsúlyáva1 és hosszúságával vagy rövidségéveltörődik: a kínaí költő részére minden szó egyenlő időtartamú,melyekből nem formálhat ütemeket és verslábakat, ehelyett a legfi-nomabb hangzás-ktilonbségekkel simul a dallamvonalhoz. A kínaiszók, harrgzásuk minősége szerint,,,vízszintesekre'' és,,függőlege-sekre'' oszlanak. A ,,ping'', azaz vízszintes szavak élescsengésűek' tisz-tán harrgzók; a ,,shang'', ,,küh" és ,,jü'' csoportokra oszló függőlegesekbizonytalanabbak, fáryolozottak. A vízszintes és Íiiggélyes hangcso-portok különféle szabályszerű váltakozása a kínai vers gerince. Ez asajátos szabályosság csak árrryalást ad, de lüktetést nem eredményez;nem alakít ütemeket; rím nélkül a kínai költemény tagolatlan volna.A sorvégek összecsendítése könnyen kínálkozó lelemény lehetett;általa egy-egy ütemtaggá zárultak a sorok, tagoltságot kapott a vers.A kírrai költeményen olyan a ím, mint a hordón az abroncs, melynólkül széthullana; ott alap-elem a sorvégi összecsengés _ és a nyuga-ti nyelvek ősi vers-emlékei mind rímtelenek, rím nélkül is ltiktetőekéS tagozottak. A rím valamelyik egytagú nyelvben fakadhatott, Eu-rópába arab közvetítéssel kerülheten a Távol-Keletről, hogy ami otta ritmus lelke volt, itt kedves ráadás lehessen.

Ha prózát írunk; a jelentésre, tartalomra összpontosulunk, az ese-mény vagy gondolat szálát vezetjük: a prózaírás értelmi koncent-ráltságot kívárl. Versköltésnél másként áll az eset: a gondolatfűzésmellett fellépnek nem-értelmi elemek is: az ütem és rím megbontja agondolatfűzés egyeduralmát, értelmen-kívüli irányba elhajlítia a szép-ségkeresést. A versforma egyrészt megkötöttséget jelent' másrésztazonban oldottságot is, a feltéden konkrétság alól való szabadulást. Aforma elzáró-korlát és támasztókaría _ és aki megszokta a verselést,már csak a kötÖnség támaszték-mivoltát érzi. Most, hogy annyi vers

után lrosszabb prózamunkát írok: nehézkesen botladozom; mintha si.ma épített út helyett szántásokon nennék keresztü1-kasul.

Bizonyos, hogy a ritnrus és rínr gátlólag feszül a tartalom ellen;mennél több határozott gondolatot, előre kitervelt rnondanivalótakarunk beleépíteni a versbe, annál erősebben érezzük aközegellenállást. De ez az ellenállás nem annyita akadék, mint in-kább segítség; a ritmus arányosítja és tÖmörebbé préseli a szöveget'egyensúlyozza a mondatokat; a rím pedig gyakran rávezet ötletekre,melyek egyébként nem villannának fel bennünk. Vagyis a formavalósággal munkatársa a koltőnek' Ha a poéta elkezd prózát írni,eleinte többnyire igen szánalmas az eredménye: a kötöttség egyen-súlyozója nélkül gyámoltalan; és a megnyilvánuló hibák jellemzőeka temperame ntumára. Némelyek, mikor kitörnek a kötöttséggyárnkodása alíí, olyanok, mint a gátrepesztő folyó: rendszertelenés bőséges kedélyvilágukat nern íékezi semmi, a próza terjengősendagadozik, a versbe való díszek és mértéktelen érzelmek mindentelöntenek, se-vége se-hossza a rrrondatok áradatának. Mások való-sággal fázrrak, mikor kibújnak a forma köntöséből: hiányérzésselkűzdenek, a lendítőerő hiányát érzík, minden szavuk kínosan íakadés élettelen és szürke lesz; amít nagy nehezen már leírtak, sehogy seakar folytatódní, a nrondatok fogaskerekei nem bírnak egymásba-kapaszkodni, a gondolatok összezsúfolódnak és nem találják a foly-tatásukat; ami a trregírás előtt pompásnak ígérkezett, a szövegbennem illeszkedik senr az előző, sem a következő tnondatokhoz; mínt-ha iszapbó1 lennének a szavak, sehogy sem akarnak szilárd alakzat-tá egyesülni. Az első eset inkább az ösztonös' érzelmi lendületűkoltőknél' második a tudatos és higgadt vers-ötvösoknél gyakori.

A xol t c-,qL rq r

Ha a költők szellemi alkatában kozös vonást keresünk, kéttényezőt tudunk megnevezni' melyek minden költőnél okvetlenülfellelhetők, :inrbár a jelentőségük' íejlettségük, jellegük eseterrkéntigen sokféle lehet' Egyik: a ,'mesterségbeli'' érzék és gyakorlottság, averselő-és fogalmazri-készség. De ez még nem nrinden: van, aki hi-

zz6 ) )1

bátlanu1 ért a poézis mesterségbeli rószéhez; és mégsem köitő, mertaz eredménye szokásos, szürke; és van, aki botladozó verseléssel'nehézkes fogalmazással is értéket alkot. Nyilván van egy másodiktényező is, mely által ,,íz, csín, tűz" Iesz a versben: és ez a képzelő-erő nagy mozgékonysága. A költő érzelmei, gondolatai, benyomásaimilyen motívumokban egyesűlnek a nyelv lehetőségeivel és a vers-formával: ettől függ a költemény értéke _ és megkapó, rendkívülimotívumok (akár egyszerűek, akár összetettek; akár rendezettek,akár zabolátlanok) csak a íantázia jegyében képzódhetnek.

Több közös jellemzőt hiába kutatunk. A képzelő-erő nem min-dlg társul kiváló észtehetséggel: vannak nagyeszű költők, s vannakközepes értelműek, sőt tagadhatatlanul ostobák is. NémeIyik élesítélőképességű, de legtöbben érzelmeik alapján ítélnek, mint anők. Akárhány érdemes poéta érzés- és gondolat-világa megle-hetősen köznapi, és csak azáltal vállk rendkívülívé, hogy az átlagoséletfelfogás hiánytalan értékű versekben tükröződik; az ilyen alko-tóknak köszonhetjük' hogy a költészetben az átlagember-típusokvilágát nemcsak a kiemelkedó szellemiségűek megfigyelésein átkapjuk, hanem közvetlenül is, elsőkézből. Es sok rendkíviili alkatúköltő élete inkább átlagosságtól elrugaszkodott, mint átlagfölötti:ők az irodalom csodaszörnyei. S vannak, kiknél a tehetséghez gaz_

dag és kivételes emberi tartalom társul: az igazi költők legtöbbjeide tartozik, és a legnagyobbak tán va1amennyien.

,,Koltői lelktilet'' nincsen; a poéták közt vannak híggadtak ésvérmesek, pedánsak és kapkodók, magányos töpÍengők és ügyestársaslények, gyámoltalan fickók és goromba fráterek _ ahányféieaz ember, ugyanannyiíéle a költőember. Csak a váltakozó kordiva-tok léptetnek elő némely emberi jellemvonásokat és meghatáro-zott érdeklődési köröket a koltői lélek kritériumává: kedvenc poé-ták mutatós tulajdonságait; nem a kincseiket, hanem a gesztusai-kat; nem a művészi érték' hanem az egyéni szokás körébe tartozódolgokat. Egyik kor divata szerint a költő-zseni íeltétlenül rózsa-színlelkű ábrándozó, a másik szerint bohém donjuan vagy idegbe-teg alkoholista; ma pedig honi esztétikánk legfóbb parancsolata,hogy a poéta heves közéleti állásfoglalást nyilvánítson verseiben _nálunk most a koltőzsenit alig képzelhetik másképp, mint indula-

tosan ágáló és kü1detését hangoztató politikust. Csakhogy a zseni-

alitás mindig szellemi függetlenség, nem pedíg rituálisan előírt pó-

zokhoz alkalmazkodás; míg a dilettánsok felszerelik magukat az

összes kívánt kellékekkel, a kö1tők fütyülnek a kordivat nagy-gyáválási receptjére és úgy írnak, ahogy a saját természetükből kö-vetkez1k. A költészetben nincsenek kijelolhető szerepek, okvetle'nül szükséges vagy okvetlenül tilalmas tárgykörök, minden a

minőségen ál1 vagy bukik _ és a költészet egyik főértéke éppen az,

hogy bármilyen tempeÍamentum és humánum mutatkozhatikbenne, csak méltóképpen mutatkozzék.

Mikor jelentkezik és hogyan bontakozik ki a költő-hajlam? Majd-nem minden írni-olvasni tudó ember megpróbálkozik valamelyikéletszakában a versírással; de kevésnél marad meg huzamosabb időnát a verselő-kedv, és még kevesebb fejlődik koltővé. Akárhányan mára gyermekkorban írogatnak. Mondhatjuk, hogy a gyermekek 10-12

éves korukig mindannyian koltők, még ha tán nem írnak is egy sortsem: életismeretük még hézagos, ezért a {antázia szabad kapcsolatai-val pótolják az ismeret hézagait; a kifejezésmód kényelmes sémáitmég nem ismerik, hát maguk alkotnak kiíejezésmódot önmaguknak,mondanivalójuk úgy tör utat a szavak sűrűjén, mint a sziklagörgeteg

az erdőn. Egy négyéves kislány' arra a kérdésre' hogy,,kit szeretsz leg'jobban? _ így felelt: ,,Apukát, anyukát meg a Bodri kutyát; meg a Józsibácsit és Jézuskát, mert hoznak sok cukrot.'' Teljesen reális szemléletez: a ,'kellemes és kellenretlen'' tengelyében á11, mint az átlagemberé

és az örömeit-bánatait éneklő a1anyi költőé egyaÍánt; de a kifejezés

nem a konvencionális mederben, hanem te1jes sajátossággal, csak-

egyszeri módon történik' tomören és biztosan. Néha egész gondolat-

sort egyetlen szóba sűrítenek; pl.: ,,Bözsinek most ki lesz a főzmamá-ja?'' Képzeletük minden rejtélyt megindokol: a felhőket angyalok to'logatják, a szelet a fák hajladozása okozza; és egy gyereklány, aki az

apiát csak fényképről ismerte, látva, hogy másnak van szülője és

őneki nincsen, a talányt úgy oldotta meg' hogy apját a fényképpelazonosította: ,,Az én apám nem olyan; mint másé: csak elöl ember,

hátul papiros.'' Es ismerjük a gyerekek fantasztikus mesélgetéseit(Dehmelszép költeményt írt erről) : tücsköt-bogarat összehazudoznak

nektink, anélktil hogy elhitetni akamák, vagy maguk elhinnék. De az

228 729

élet hamarosan letöri a képzelet csápjait; készen-adott kényelmessablonokba tereli az ágas-bogas gyermeki kedél1világot; az elődökhosszú során át öröklődő ismeretek kiszorítják a szabadon bóklászó is-meret-keresgélést. A szeretett lények elsíi osztályából kiszorul a Bodrikutya, és kénytelen beérni a második osztállyal, a ,,kedvencek'' rang-jával; Jézuska pedig egészen különálló kategóriába kerűl, az eszmei lé-nyek közé' A íelelőtlen összevissza mesélgetés részben hencegéssé,elhivésre szánt hazugsággá realizálódik; részben visszaszorul az emberbensővilágába és ott zártan él tovább, a teljesülhetetlen vágyak lorn-tárává vá1va _ s ez a fojtott, levegőtlel-r benső-világ néha kibukkan ésjelzi, hogy a szűrke hétköznapi íelszín alatt micsoda fantazmagóÍiákrejtőznek' melyek a képzelet síkján nregvalósítanak minden lehetet-len vágyat. Legtöbb embernél a gyermeklélek káosza átsimul a kon-vencionális szemléletnród kész csatornáiba; a többség a megtanult ésbeidegződött sémák szerint gclrrdolkozik, érez és cselekszik, mechani.kusan _ de vannak, kiknek lelkülete nenr íér el a mindennapi kere-tekben, szellemlségük többet mozog úttalan járatlan területen, mint asablonok között; és a költő is ide tartozik'

Szokásos szólásmondás, hogy,,a költő örök gyermek'', és hogy,'minden lángész őrült''; a gyerrnekek, őrültek és költők gondolkozá_sa egyaránt kívül áll a szokványos sematikus gondolatmeneteken'de ez csak külsóséges hasonl<iság, mert mindegyiknél más jellegű ésmás értékű a kívülállás. Az átlagos gondolkodásmódot a gyermekmég nem érte el; az őrültben a sablonok vezető-zsinórja már szétsza-kadt és összezavarodott; a költő jól ismeri a sémát, csak nem idomulhozzá, és a gyermekkor elnrúlta után is a saját módján fogalmaz ésasszociál. Ahogy az átlagenrber számára a meg-nem-értett elvontszoveg egyíajta az értelmetlen szöveggel: könnyen egyfélének láthat-ja a poéta sajátosságát és az (jrült zavarosságát. Ha a költő, ahelyetthogy szórakozni és dolgozni nrenne és a közkívánatnak eleget téveszerelemben lángolna, részegeskednék és politizálna, inkább látszó-lagos tétlenségben babrálgat hetekig: ez nem különcség; a sok medi-tálás szervesen hozzátatozik az alkotómunka termÉszetéhez. Éshogy a művészek közt sok az ídegbeteg és sokan megőrülnek közü-lük, ez nem a zseni és téboly alkati rokonságát jelenti; hanem, mintSpitteler kifejti, ,,a 7seni tevékenysége, e7 a megerőLtető ffiasmlnkl a

neurasztenia és hisztéia áIlonúsain át könrryen ve7et a s7ellemi eg1ensú$

falbonilÁsához''. Ha egyszer a művész megőrül, már nem művész töb-bé: teljesen elhallgat, legíöljebb még néhány kusza és szánalmas to-redék telik tőle, miket csak a korábbi munkásságáva1 kiérdemelt be-csülés avat becsessé.

De nézzük a gyerekek-írta verseket. Azt mondják, hogy a gyerme-

ket'úgyszintén a kezdő költőt _ utánzási öSztön vezeti a versírás-hoz, és a íelnőttek mondanivalóit visszhangozza tÖkéletlenül. Eznem mindig igaz. Feltétlenül áll arra a nagyszámú és többé-kevésbéérdektelen versezetÍet melyeket a gyermeklapok közölnek gyemre-

kektől: ezek üres visszhangjai mindenféle szavalásra szánt dörgedel-meknek s többnyire hipokríta ál-erényekre intő bolcsességeknek; óscsak annyit dokumentálnak, hogy a nyers, faragatlan gyermeklélekhogyan kezd alkalmazkodni a szokásos sémákhoz, kötelező szóla-mokhoz, bálványozott hazugságokhoz. De varr az apró embereknekolyan költészete is, melyben a bontakozó lélek teljes eredetiséggelnyilatkozik. Erdemes volna ezt a napjainkban és körülöttünk virulóprehisztorikus költészetet gyűjteni és kiadni; esztétikai, lélektani és

pedagógiai szempontból egyaránt értékes lenne: sok érdekességgelés nemegyszer bárdolatlan hatalmas erővel zeng ebben az irodalom-alatti irodalomban a gyermeklélek minden örome és bánata. _ Agyermeki líra egyik fő ihletője a nyalánkságkedvelés. Egy 8 éves kis-lány a következő verset írta: ,,Houá mész arryukmn? _ A piacra ]uci'ktun. _ Mit ueszel aryukim? _ Dinnyét veszek Jucikám. Kinek ueszed

aryukllnl _ Neked veszem Juciklm. " Felismeqük ezen a versikén aóvodai mondókák hatását; de a benne megnyilatkozó érzelern két-ségkívül őszinte és saját. - Gyakran megemlékeznek állatkedverr-ceikről; szlntén Jucikától olvastam: ,,Az én cicám fekete, _ szokottprüszköIni' _ az én cican nem szokott ko.nnolni.'' - Egy elemista osz-

tálytársam gyermeki-erotikájú versezeteket talált ki annak idején;azt hiszem, le sem írta őket; egy szép foszlányra nrég emlókszenrbelőIúk ,,Hárun kislánl üI az dgon, _ Három meg a kertpalattkon." _A gyermeki poézisben, mint bármilyen ősköltészetben, aliglra akad-nak személyi ktilonbségek. Mintha egyetlen igric énekelné nyerstermészetességgel a leendő emberiség bimbózó r'ágyait és bízonyta-lan felismeréseit. Tapasztalásom szerint a gyermekek költészetéberr

230 231

nem az utánzáSi hajlanr a fő-elem: utánoznak ugyan nérnely formaimotíVllmot, de elsij mondanivalóik annyira spontánok, mínt aztánsoha többé ebben az életberr; az utánérzést, át nem élt érzelmek sza1-

kózását csak késóbb kezdik, és legtöbben akkor hamarosan abba ishagyják a verselgetést.

A nemi érés ideje a második életszakasz, mikor sokan verselnikezdenek' Minden serdülőnek van egy-egy emberkerülő periódusa;méIázóvá lesz, vagy töplengővé _ és majdrrem szükségszerű, hogyremeteségében költeni kezd. Legtöbbször ilyenkor válogatja a Mú-zsa, hogy kit vegyen föl a seregébe- A karnasz-líra már nem az ezer-a1akú-egylényű ősköltő éneke: itt már egyéni ktilönbségeket lá-tunk, fölismerjük a tehetséges indulást és reménytelen Íűzfaríme-lést; ez már érték-különbségek szerint bírálható poézis. A gyemrekiköltészet organikusan íakad, személyi ok nélktil _ ezzel szemben akamasz-poézist féktelen és ábrándos egyéni célok érlelik, hírvágy,naggyáválás és közéleti szereplés vágya, esetleg nemzet- ésvilágmegváltó ambíció. Itt mindazt látjuk' amit a felnőtt verselőknyújtanak' persze egyelőre kisebb minőségi difíerenciákkal; deakárcsak a gyermeklírának, a kamasz-verselésnek is megvan a ma'ga sajátos iidesége, ami a felnőttek költészetéből már lriányzik. _Vannak ösztönös és tudatos kamaszköltők. Az ösztönöseknél az ér-zelmi túltelítettség robban költészetté, a kamasz-érzékenység bán-tódásai keresnek levezetőt:,,Weltschmerz''-es versekben kesereg-nek a meg-nenr-értő környezetről' a meg-nem-értő szeretettlérryről, az egész milrdenségről; másoknál a kielégítetlen érzékiségfakaszt ábrándosan tiszta vagy éretlenül pornográí rigmusokat;megint nlások az élettel alig-összetartozó farrtazmagóriákat írnak'A tudatosakat főként alkotókedvtelés Vezeti, problémáik nem ér-zelmiek, hanem hogy eposzt írjanak-e Vagy balladát, modernek le-gyenek'e vagy konzervatívak és más efféle. _ Akit a serdülő-kor lírája érdekel, gazdag anyagot lelhet az ífúsági íolyóiratok évfolyama-iban (,,Zászlónk", ,,Az Erő'' stb.); itt tönnyen talál 1ellegzetesdarabokat, sőt rendkívül szépeket is. Es némelyík nagy költő _PetőÍi' Rirnbaud ós mások _ oeuvre_jének jórésze kamaszkori; s ma-gán víseli az ifiú évek sok üdeségét és szertelenségét.

Van a költővé-válásnak harmadik időszaka is. Sok iÍjú ember,

23z

aki tudósnak, zenésznek, képzőművésznek készül, valamilyen ok-

[Ji r''ár", fordít a pályának, más életirányt ker9s, és esetleg a

r.ái,ér'"ir"" találja fol a neki-való terrénunrot' Es vannak' akik

".- i"a"t,nt alkátónak, de valami módon intenzív szellemi élet

i.ltoao" ki bennük, ami esetleg éppen a költészetben talál leve-

,"',ő,' D" a késónkezdők legröbbje inkább prózaíróvá lesz' mint

költővé: a verstechnika kósői elsajátítása már nelréz' Viszont más

tekintetben szerencsésebbek a korán'kezdőknél: idegzetüket nem

iá".r"r," a gyermekkori koncentrált alkotó_próbálkozás, fiziku-

muk egészségesebben fejlődhetett.Í"ii*"rvJ-

'"értékig; költő mindig a műélvezóből fakad: a kez-

dőnek megtetszik egy stílus-fajta vagy egy jellegzetes póZ, vagy egy

g""J.rr..á'-aa; k*e'd"encebot bálványt farag magának, a lehető

Lptokéletesebbnek látia és igyekszik hozzáhasonulni' Az igazí

i"'h"t.eg.r"t nem sikeiül ez á hasonulás; saját benső-tartalma

isrrelréi_lerrtil áttöri a dogmát. Kezdetben az önkritika tehetsége

it e'oub " ritka tehetség) teljesen hiányzik: amit a kezdő leír' az

számára a lehető legszebb és legtökéletesebb' - ' ----úii" "

poc,n a kóltésretben'onmagára ta[ál, add.igra krfe1lődik a

koltői gyaLorlottsága. Ez valósággal gépezet a lélekben, beidegzett-

'"g, Á3íy ...t'uni[us engedelmásséggel és pontossággal működik'

lri, "lkoto-u..'ődség

igén nagy részét leveszi a költő válláróI' Apoétai mechanízmus igyrészt verselő- és fogalmazó-készség; más-

iésrt aJasoló.rerkezet, Áely az agyban íölhalmozott emlékek' gon-

dtlatok' lsszociációk közül teljes bizto'sátsgal emeli a tudat világos-

'ás; "i'é u, éppe., szükségeset, a készülő költemenybe illő

-3ii"".".r.",. Á'gyako'1ott'ág szinte külön lénnyé íejlődik; fürge

íamulus, aki készséggel nyújt minden szükséges szerszámot és maté-

,iá*,, ;i"a"",, "-i''ú ke.'illo uers fölépítésénél csak szükség lehet'

(INIERMEZZo)

A hátralevő négy vázlatban a versköltés folyamatáról igyekszem

u''a-.i"i. E, mís móds'.rrel alíg lehetséges, mint önvizsgálattal

- á, Go" Edgar szavait idé zve) ,,minthog az il^Jen elemzés ' ' ' teljesen

L))

fúggetlen mngának az elemzett rlolognak képzelt vag1 valódi értékétől,nem látszhatik s7erénytelenségnek részemrőI a modus operandi föItd-rása..'''

Gyakran vallottak alkotásmód.jukról a koltők, Horatius ,,ArsPoetica"-jától és Dante 'Vita Nouva'''jától Valéryig és Kosztolá-nyi'ig. Hadd idézzem közülük Arany János vallomását _ a SzemerePálnak írt elkrildetlen levéltöredéket:

,,. . . szabad leg1en eg1 észrevételt kockáztamom Keg1ednek ana7 épantqíra új, mint taIáIó meg1eg1zésére, hog1 a s7ellemrqilatkozásban,

főIeg ha kaltés7etre, s itt legínkább a brára szorítjuk, alsó foko7at aneszme (non sens úg1-el), uagy alig tÓbb ennéL' Igen helyes. Mi is Ie'hetne' a7 inventio miiveinéI, egyéb mint neszme' uagJ félig homáLyoseszme ledtjlebb. Itt nem a logica ue7et bizott}os eszmékhe7, itt a píIIa'natnyi helyzet, kedéIyáLlapot, ér7elmekbőI fog es7me fejleni, s ha kísér-hetjtik is, s7abá\o7hatjuk is további fejtődésében, a csíráróI, a keletke'zés mozzmwtáról nem adhatunk s7anot magunl<nak. Hallottam _ sKegyed még inkább tudhatja _ hog1 Vörösmarry Szép Ilonká-ja e1

eg}etlen sarbóL fakadt fel: ,,Heruaddsa Liliomhullás uolt.'' Mi e7 íg1,semmi határo7ott szemébhez, tárg1hoz nem kötve| eg1 kép, de mihe7csak ezentúL keIL tárg1at keresni: tehát {éleszme, vagy ami eg1értelnű:neszme. Es e ,,nesrynétőI" uisehsen, a kaltő aÁdig hnrdja a7t, míg s7er-ues egéss1é alakíu'la, megs7íiletik a7 eszme, Íeljes s7épségében: eg1 SzépIlonka Más péld át mondok. A nep fia megteLik érzelemmel _ az érze-Iem már hulltnnzik, rh'1thmust, dallamosságot kap (mert a 7eneiség áILIegközelebb a még es7mévé nem fejlett érzelemhez) _ de az eszme méghián1zík: mit tesz tehát! Ossxefüggg1fun, ex dbruDto iövő s7al'nk dalla-mába önti ér7elrnét, s csdk dzután törekszik e dallamos szavakhoz iLIő

eszmét taláLni . . . _ Mikor a dalló neki kezd: ,'Káka tövén köIt d Íuczd" 'akkor még nehezen van eg)ebe a pusztd érzelemnéL, es7meiség néIküL,

mel1et dallamos szac)dkba, s eg) az érzéki szemléLet köréből talalomraelőrántott képbe önt s e7 ekő sor, mi egbefuggésben sincs a majdankifejlő es7méuel, e7 ridegen marad. Mikor a másik sort hozzárímli: ,Jó/oldben terem a búza" _ akkor sincs még eszméie az érzelemhez, de e

sor már még sem marad o\ ridegen, mint az első, mert hozzá kötheti a

terem szóház megs 7i'Lletett gondolatját: ,,De a hol' a híi\án"J terem, Azta hellet nem ismerem."

,, ''. ' Ax es7me genesise hdt, úg1 sejtem, műveLt l1ricusnáL is ez, csak a

velebánás, a proieduraki.tlönbaza, tobb féIek leuén rlz nóbbinak eszkÖ-

7ei, mint a tirmészet naiu gyermekének' En csekely ttlpasztak]som Leg'

alább ezt látszik igazolní. Keués szanű \rai dmabjaim közíil most is

azokat tartom siierÍlltebbeknek, a melyek dallamát hordtam már,

mielőtt kif ejlett es7mém Lett volna - úgy hog1 a dallambóI f ejlődött mint-

egy a gondolat."*

AZ HLET

Mi a koltői ihletj és van-e egyá1ta1án? Sok költő úgy mutatkozikelőttünk, mint aki természetfŐlötti lobogásban alkot' szinte

félistenné magasztosulva' sőt talán íöldöntúli erókkel egyesülve.

Mások kimoná1ak, hogy a versírás is közönséges agymunka és sem-

mi több, akárcsak egy matematikai feladat mego1dása. Az ihlet lé-

lektani problémájár a sokféle nyilatkozat, cé1zás, sejtetés inkábbosszezag1ruáija' mint kibonyolítja; a költőnek saját alkotásmódjáraVonatkózó megjegyzése többnyire ínkább arra világít, hogy az illetőmilyennek ohá;ilatszani a kortársak előtt és íőként az utókorelőn, mint ihletének valódi természetére. Mintl-rogy az ihlet nemtöbb és nem kevesebb, mint a műalkotásra-alkalmas kedélyálla-pot, tehát nyi1ván létezik; ámbár nem emberfölöttí megszál1ottság,

hanem emberi le1ki-jelenség. Ahogy Németh LászIó írja: ,'a7 agy'

nak . . . Létíink méIyéből fekzalló erekciója a7 ihlet. V annak, akikbe kto'g(rtób(1 jfu , mint i lidérc a tororryba, c,dTlnak, akiken áIlandóan átllilágít

i ,utnak, akik mint a zseblanDát, gombn1omdsra gyújtják."

Egy számtanpéldát megoldani, egy cikket megími bármikor tu-

* ,,Arany Janos hánahagyott irarai és lcvelezése'', Ráth Mór kiadása, 1B89', 4' k']tct l46 i49'

,nJ. 'A magyar lror]alomba tartozó költő'önvallolnások közül igen ficYclcmleméltó még Koszto'

llinyi Dezsa clkke, 'Hogy szűledk a vers és á Íegény?'' Mcgelerrt két Íolytatásban a ,,Pesri Hfulap

Vasárnapjá''-ban, 1931. márc. B' és 15.

)t4 235

dok, kivéve az egészen szélsőséges lelkiállapotokat _ de a versíráshozkülönleges szellemi konstelláció kell; ezt a ktilonleges konste11ációtnevezzük ihletnek. A közhiedelem szeÍint az ihlet: alkotó-révület,trance' Tény, hogy trance-ig is fokozódhatik; de a költeményeknekigen csekély hányada keletkezik eksztázisban és nem okvetlenül alegjobbak, sőt akárhányszor a legrosszabbak. Talán nincs ember, akivalamilyen fajta eksztázist nem élt át: bárkivel előfordul, hogy ,'rrra-gából kikelve'', héwel panaszkodik, veszekszik, vagy vitatkozik, mígvégre a fŐlindultsága eksztázissá fokozódik' Em1ékezzűnk efftle ér-zésre'. az idegrendszer izgalma szinte elzáqa tudatunk elől a ktlvi-lágnak és szellemi alkatunknak nem ide vonatkozó elemeit, ellen-ben hihetetlen könnyűséggel válik gondolattá és kifejezéssé mindaz,ami a felindulásunkkal kapcsolatos tárgYkörbe tartozik; az eksztázisa tudat-működést egyirányúvá kényszeríti és mértéktelenül fokozza.Ugyanez Vonatkozi.k az alkotó révületre (vag1rs nem magáta az 1h.letre, csak annak leghevenyebb fajtájára): a költőt a saját gondolata,vagy hangulata ideg.ízgalornba ejti; az izgalom fokról fokra erősodikés mindent elhomályosít, kivéve az eksztázist okozó gondo-latcsoportot, mely annál inkább kidomborodik és a tudat fo1öttegyedül-uralkodóvá válik. E'z az, amit úgy hívnak, hogy a koltőt,'megszállja az ihlet''. De általában csak kezdőknél és dilettánsoknálgyakori; aki rendszeres poétamunkát folytat, az megszokja a költé.szet légkörét, és nem egykönnyen kerül révületbe. Ne higgyük révü-letnek az ihletet: minden szellemi emóciónak révület a maximuma,köztük a ihletnek is; de a paroxizmus itt is csak esetleges jelenség.

Lássuk: melyek a vers_alkotó kedélyállapot feltétlen kritériumai?A ktilvilág behatásaitól mentes magunkba-merültség; alkatunk ön_kénytelen vagy szándékos összpontosulása, ajzottsága, mely lehető-vé teszi, hogy verselő- és fogalmazó-készségünk működése ne csakgépies legyen: ez az ihlet; loltétlen jellemzője csak ennyi. Közönsé-ges sze1lemi munkához a gondolkozás koncentráltsága kell; aversíráshoz íhlet szükséges, vagyis nemcsak a gondolkozásnak, deaz idegzetnek' minden szellemi erőnknek koncentráltsága kell.Versírásnál az értelmi feszültség és az idegállapot íeszültsége jófor-mán egyenrangú munkatársak; és ezen nem változtat, hogy a ma-gunkba-merülést és teljes feszültséget megszokhatjuk és már alig

érzékeljük, már szinte ,,gombnyomásra gyullad''' könnyűszerrel be-

lehelyezkedünk és éppoly könnyen kilépünk belőle. _ Mikor kedé-lytink a kiilvilággal szoros kapcsolatban van és jórészt a kii1ső körüI-mények származéka: ilyen állapotban legfoljebb rigmust lehet írni,nem pedig költeményt; hiába van ,,témánk'', ha éppen híányzikbelőlünk az alkotó-feszültség lehetősége. De az ihlet sem minden:ha nincs .|elen bennünk valamilyen kiíejezhetőségre-megérett tar-ta1om, és ha pillanatnyi gondolataink áramlásából sem alakul kisemmi megrögzíthető, akkor a magunkba-merülés csak mint egy

sötét, üres mélység tátong. Az acélból csak kellő hőfokon lehet íor-málható anyag; viszont hiábavaló a hőfok, ha nincs acél.

Az ihlet erősségi foka igen sokféle lehet, a ktilvilágtól elszige-

telődött tudat nyugodt munkálkodásától az őrjöngésszerű révüle-tig _ de az ihlet intenzitásából egyáltalán nem következik a létre-jön mű értékfoka. Gyakorta a vers sikerülésének jobban kedvez abenső harmónia, mint az eksztatikus izgalom. Mindenképpen túl-zás az alkotó-révületet dilettantizmusnak és infantilizmusnak ne-vezni, mlnt Spítteler teszi; vagy a művészethez íűződő babonák kö-rébe utalni, mint Valéry; de éppígy túlzás kiváltságos nimbusszalövezni. A kökő ihlete a kezdőkorban intenzívebb' mint később,mikor már megszokja az alkotó-munkát; és az is bizonyos, hogy a

révü1et szorgalmasabban látogatja a fűzfapoétákat' mint a költő-ket: láttam már, mikor az érzelmes üg1védbojtárt vagy a vátesszé-bolondított palasztlegényt ,,megszállja az ihlet'', előkapja a papi-rost és ceruzát, ír rendületlenül, átszellemült arccal, révedező, ré-

szeg tekintettel, teljesen kikapcsolódva a ktlvilágból. Dilettánsregényeket o1vasva, gyakran érezhetjük, hogy a szöveg valahol át-tüzesedik, az író itt megihletődött, és munkája még rosszabbá vált,ha ugyan egyáltalán lehetséges; a klfejezések megduzzaclnak, lel-kendezve kalimpálnak ég és föld között, vagy könnypocsolyáváterpeszkednek. Könnyű megérezni; hogy az írás az ihletnek milyenhőfokán keletkezett. Az eksztázis rányomja bélyegét a műre: arossz költó versét mégrosszabbá teszi' handabandázóvá vagy érze1-

gőssé, és mindenképpen nevetségessé; viszont az ,,Emléketés eg)

rryár-éjsxakára" soraiból lángnyelvként lobog a trance és a ''HaLk,

bánatos szökés" -ben gyors' rovid felvillanással vakít, mint egy me-

llC) 1) I

teor.* Az eksztázis hevét, lendületét nem utánozhatja semmiféleszándékos mesterkedés' ellenben architektonikus versszépséget,bonyolult részlet-finomságokat sosem a féktelen lobogás termel' ha-nem a nyugodt és meggondolt munka. Tehát ne akarjuk az eksztá_zist a remekművek kritériumává emelni, se pedig a dilettantizmusbizonyítékává süllyeszteni.

Vannak trance-ban született verseim, köztük alig egynéhány ajobbakból, annál több a kiadhatatlan legrosszabbakból. A trancenem járhat együtt önmegfigyeléssel; mégis, utólag visszagondolva,nagyjából beszámolhatok róla. Nálam a ,,roham'' lefolyása általá-ban ilyenféle: Este vagy éjszaka van, egyedül vagyok a szobában,gond1aim elpárologtak és kicsit fáradt vagyok; még níncs kedvemlefeküdni, de nem tudom, hogy mivel foglalkozzam, a túlságos rá-érés üressége nyomaszt; korbe-korbe járok az asztal körül és ,,nemgondolok semmire'', de ebben a semmire se gondolásban számtalanemlék-törmelék csillámlik; tulajdonképpen cél- és iránynélkülimíndenfélére gondolás. A hintázó körbe-járkálás narkotikus hatá-sára az ernyedt és rendszertelen gondolat-gomoly kezd 1ellegzeteshangulattá válni, határozott irányba rendeződni; szín-, forma- éshang-képzetek bizonytalan érzése támad bennem, annyira fátyolo-zottan, hogy pillanatra sem tudnám megrögzíteni őket, alakzatuk-ról sejtelmem síncs, csak jellegüket érzem. Mintha súlytalanul jár-kálnék; és reá1is körülmények legfol1ebb pillanatnyilag bukkannakföl bennem. Minden cselekvés automatikus; gyakori cigarettatöltésés rágyújtás, télen a kályhárarakás, ez-amaz, mind reflexszerű: in-kább történés, mint tett. Az egyirányúvá lett hangu1at kezd megtel-ni eg1rrányú gondolatokkal; Vagy egy régebben keletkezett motí-Vumcsopolt vagy a gomolygásból kialakuló sejtelem szabja meg agondolatok irányát; a versforma, amí ilyenkor felötlik bennem éskésznek mutatkozik a tartalmat magába fogadni, többnyire egysze-rű elemekből önkéntelenül tevődik össze, vagy már előbb kigondoltformám, vagy valamelyik szokásos forma. Gyakran már előzőleg élbennem a téma is' forma is úgy, hogy eg1nnáshoz közük sincsen:csak az ihlet házasítja össze őket. A kéjes, narkotizált érzés egyre fo-

* Mindkctrő Ady'verscím'

kozódik, néha a reszketésig és csöndes könnyekig (melyek inkábbaz idegek felajzottságától érednek, mint elérzékenyüléstől); ebből

a, em!.dt és bódult á1lapotból, mintha jeges vízbe ugranám; hirte'len és kínos elhatátozással kell a cselekvésbe' a vels megírásába

kezdenem. Írok pár sort, korbesétálok, megint írok pár sort, esetleg

javítok a kéziraton (ke.,és versem keletkezik javítás, áthúzgálás

.'e1kril, e. ahol a kézirat nem jelez Változtatást, ott is gyakran a So-

kadik variáció ítódott: ilyenkor a javítgatás leírás nélkül, íejbenmegtöÍténik). Az eksztázis tovább folytatódik fogalmazás közben'is' áe már nem ringató, hanem hajszoló és gyötrelmes állapot' Mi-kor az írás elkészült, fáradtan olvasgatom-javítgatom órák hosszat a

szöveget, még mindig mámoros ködben, melyen át a vers délibábo-,u'', ,*p''"k iát.'ik; á tehén étezhet így, mikor borjazás-utáni elcsi-

gázoúság^ban rögtön nyalogatni kezdi a boIját Ha valaki belép a

s-zobába, amíg írok és megzavar: a pillanatnyi figyelem-elterelődés

nem szokott árnni a hangulat lekötő-erejének; a zavaró körülményelmúlásáva1 újra hamarosan az előbbi kerékvágásban vagyok' Deha huzamosabban kizökkentenek, az ihlet elhomályosul, a vers

nem bír folytatódni, és ilyenkor órákig bágyadt és szórakozott va'gyok; míg ha zavattalanul bevégezhetem a verset, könnyű fáradtsá-

gon kívtil semmi kellemetlen érzés sem marad.

Verseim közül pL. a Csönge, 19j2. nallember, Rot'ld dal a pillanatnyi

hangulat mozaikiából tevődött ossze: a táIgy, forma, kiíejezésmód

,,.r"t úgy 1ott''; nem is volt ró1a egészen pontos tudomásom, hogy tu-

iaidonkéooen mifélét írok. A Kísértet'néI a téma és a kifejezések egy

rérre *ái íejb".' készen állt, de a forma nem; a cyetmekdnlnál a ré-

gebben kitalált íormához váratlanul képződött a tartalom;a Kooács-

f,an az eg',,rnástó1 íuggetlenül meglevő forma és gondolat olvadt egy-

be ba aJászerű verssé, melynek meséje váratlanul keletkezett' _ oly-kor a révület valami esemény, látvány vagy egyéb ktilső korülménynyomán fejlődik, abból a hangulat- és gondolat-csoportbítl, melyet a

kórühény támaszt; az ilyen ihlet többnyire meddő, a megíormálóké-

nessés a lrance ellenére sem működik, mert az élményeknek érési

ido, rlndezodes és lehiggadás kell ahhoz, hogy költeménnyé alakul-

hassanak. Az élmény nyómán azonnalfellépő ihlet csak levezethetet-

len feszültséget, rossz közérzetet gyűmölcsozik és semmi tobbet; bár

239

igen kivételes esetekben előfordul, hogy az élménnyeI egyídőben fel-lépő ihletb(íl is ki tud borrtakozni a vers (így keletkezett pl. a1 Esős éj-s1aka). Gyakoribb és kedvezőbb, hogy az emlékké vált élményből lo-bog fol a trancc. Egy ismerősönr fivérének halálhíre merev fenségűarchaikus hangulatot keltett bennem: ebből lett a H alotti maszk. Leg'borzalmasabb ihlet-emlékem a Hazatéréshez Í(iződík: az eksztázis ro-hamosan jott, erőszakosan; a számomra fájdalmas mondanivaló arosszérzést gölcsökig fokozta.

De az ihlet túlságos intenzitása nálam egyre ritkább; és ritkáneredményez jó verseket, inkább csak szélsőségeseket; és az eksztá.zisban'írírsnál, mikor a költemény élő organizmusként fakad, nemlehetséges a műalkotás legtudatosabb része' a kompozíció.Többnyire úgy ülök le verset írrri, hogy már tisztát-t á11 előttem atárgy' forma, szerkezetváz és a tudatomban leíratlanul készen van-nak a vezérmotívumokat jelentő verssorok; és a megírás már nemegyéb, mint a megfogalmazatlanul létezőnek kiformálása. Számta-lan ilyen kiíejtetlen tömböt cipelek az agyamban; megérzem azidőt, mikor a leendő mű már annyira készen áll bennem, hogy ki_alakítását elkezdhetem; ilyenkor az írás pusztán értelmi összponto-sulással, ellratározottan kezdődik, de a kompozíció és a mondatokhajladozása határozatlan melódiát párolog, és belőle szelíden kí-bontakozik az ihlet: nem vad révület, csak csöndes átszellemültség;munkám mellé az ihletnek csak egy halvány és jótékony sugara tár-sul. ami a kidolgozás vesz(iJségét inkíbb zsongítóan enyhíti. mintÍ:ájdalmassá te5zi' Igy írtam ,i Fú, |a' |i'v-ot, Abrahám aldozásá.t éssok mást. Az ilyen versek, különösen ha hosszabbak, részletekbenkészülnek el, tobb nekiiilésre; az Sem baj, ha félbe kell hagynom,mert máskor is folytatni tudom _ míg a révületben keletkező írások,ha esetleg íélbemaradnak, később bajosan folytathatók. A versköl-téshez szükséges íeszültség csak néha keletkezík váratlanu1 és aka-Iatlanul, de többnyire a nregszokás következtében bármikor előáll,l-ra szükség van rá; ihletem csak ritkán ,,toronyi lidérc", legtöbbszor,,gonrbnyomásra gyullad''. De mikor valamilyen életkÖriilményerősen íoglalkoztat, nem tudom magamat versításra összpontosíta-ni, a

',zseblárnpa'' ilyenkor nem rnűködik. Ha városon élek, ritkánsikerűl verset írnom: a városi nrozgalmasság megbontja benső-

240

életem erősségét; predesztinált falusí koltő vagyok. Teljesen üres,közönyös kedély kell nekem a verseléshez, ha nem foglalkoztatsenrmi, jöhet a költészet, hogy kitöltse az ürességet.

Ihletszerű állapot a íokozott és túláradó gyönyörködés is, akárműélvezet, akár prímer valóságra irányul; és a passzív gyönyÓrködésakárhányszor aktív alkotó-ihletté válik, néha közvetlen folytatás-képpen' néha pedig később' a visszaemlékezéskor. _ A nrűélvezet' ahatás gyakori ihlető _ ezt sokkal több poéta tudja, mint amennyi el-isme ri. Es van egy műfaj, mely jóformán kizárólag a nrűélvezet-nyújtotta ihletből táplálkozik: a műfordítás. Ha egy műfordításbanelevenség és lendület van, ilyenkor az eredeti költemény nemcsakvezérfonala volt a íordítónak, de ihletője is. _ Ami pedig a világ lát-ványaiban és hangjaiban való gyönyorködést illeti: két módonnyújthat alkotó-feszültséget; közvetve, mikor nem az érzékelésünk-ből, hanem az érzékelés nyomán fakadó gondolatainkból származika hangulat; és közvetlenül, mikor pusztán a benyomás szépsége át-jár bennünket, anélkü1 hogy bármit is hozzáfűznénk. Az clső: aktívszellemi mozgás, mely azonnal is verssé rogzítődhet, ha meg tudunkbirkózni a még rendezetlen friss élniénnyel. A rnásodik; passzíl' ér-zés, szinte személytelenül nyugalmas fcloldódás; csak a későbbivísszaemlékezéskor szokott egy-egy leíró verset íakasztani.

AZ LLMIN\

Lelktink alapja velünk.született ős-állomány._ de minden ismere'tünk jöVevény rajta, élményként tapadt rája. Elrnényként kaptuk a

fogalmainkat' szavainkat, írásjegyeinket: a költemény rninden porci-kája élmény-származék; és sosem egyetlen élmény áll a vers mogött,hanem milliónyinak kibogozhatatlan szövedéke. Ebből a gubancbóltöbbnyire mégis kiemelhetjük az uralkodó éImenyt' mely a vers kelet-kezését lehetővé tette, elíndította (pl. Arany János: S7écherryi emlé-ke7eté-nél Széchenyi halálhíre); és a mellék-élmén1cl egy részét isszemügyre vehetjük, ezek a motívumok mögÖtt rejlenek.

Némelyik motívum soÍozatosan átélt élményb(íl származik (,,égő

pipám szorítgatám, míg a fagy végre engedett'' _ Petőíi); másikban

24r

egy bizonyos élmény mutatkozik (,,egy csont, a mellyel kenyerethúst metszeni szoktam, _ egy csont a számban, mondok, megkín-za" Yirág); legtöbb motívum pedig az emlékezetnek ugyanolyanmélységeiből kerűl elő, akár a szavak és a szerző maga se tudnámegnevezni a motíVuma mögött lappangó élményforrást (,,minrbezárt paripa, mely folott az őI ég'' - Arany). Mindezek ktilső-élményből száÍmazott sorok; de vannak benső-élményből fakadókrs (,,beteg szivem tobbé nem ég'' _ Vajda); s vannak olvasmányból,hal1omásból származók (pl. minden mythologiai és történelmi vo-natkozás). A rea1itással lazán kapcsolódó sorokat is élményekbő1rakja ossze a fantázia; pl. ez a Vorösmarry-sor: ,,mi zokog, mint ma-lom a pokolban?'' két tapasztalati- és egy hallomásélménybőltevődött tjssze; az egyik tapasztalati tényező a

',malom", másik a

malomzakatolás hasonlósága a zokogással; és gyermekkori ha1lo-más révén adódott a ,'pokol'' fogalma _ és az egymástól függetlenelemek közt csak a képzelet önkénye formált kapcsolatot'

Elmény rejlik a motívumokban, ugyanígy a költemény egészébenis' Mindig egy'egy é1mény vagy élménysor a mag, melyből a költe'mény kicsírázik; és ez a mag sokszor egyúttal téma is. Olyik versegyetlen alkalommal átélt élmény nyomán sarjad (Vörösmarry; Kisg1ermek halalara), máskor a sofozatosan átélt lesz verssé (Petőfi: Avttndorlegéry). Néha nem az alapélmény a,téma' hanem a nyomá-ban képződő gondolatsor (Babits: Afrika, Afrika; itt a versben nem1átjuk az indító-élményt, de Törok Sophie feljegyzéséből tudjuk,hogy a mű egy expedíciós Íilm hangulatából fakadt). Gyakran nincsis uralkodó élmény a Vers mögött; a tárgyköI annyiféle tapasztalat-ból, olvasmányból és más egyébből tevődik ossze, hogy úgy érezzük,mintha előzmények nélktil, magától jött volna 1étre.

Előfordul, hogy uralkodó élményből csírázik a vers, és az elké-szűlt költeménynek még sincs vele semmi tárgyi kapcsolata: ilyerr-kor a mű nem az érlelő-élmény tárgyi vonásaiból, hanem pusztáncsak a hangulatából sarjad. Például egy kiilső.élmény _ dombtetóiesti séta hangulata keltette bennem az Altwíen ábrand elsőhomá-1yos alakzataít; és ebben a versben szó sincs estéről, sétáról, domb-tetóről. Benső-élmény hangulatából nőtt az Órak pillannt című ver-sem: feküdtem, és egyszerre csak határtalan nyugalom fogott el'

)L)

mintha a lényem dimenziókhoz kötött részei egy pillanatra kialud-tak volna bennem, időbeli személyiségem alól kivillant volna a lényidőtlen fundamentuma, mely nem ,,én'' és nem ,,más'', hanem egye-temes azonosság, mindentől független és mindennel azonos abszo-lút létező... aztán leíÍtam; ,,uan néha o$a't pillanat, mely kilóg a7

időbőI" - és utána a VeIs többi réSze is hamarosan alakot öltött'Ami az olvasmány-élményt illeti: néha tárgyi (ha a költemény tár-

gya olvasmányból származik) és néha hangulati (ha olvasmány hatá-sa alatt írunk). Stiláris hatás indította többek közt a Barbarossa ődá-mat: Hajnal Anna kÖlteménye, a A léIek, -adta hozzá a hangulati és

formai indítékot. AléIekkétkezdő sora: ,,o alstilc, mint a nag1kövek,_ melyeken uándorol a q,Íz.. ..": a mélységes és élettelen alvás kifejezé-se felszínre hozott bennem egy tárgyi olvasmány-élményt, az évszá-zadokon át alvó Barbarossa Frigyes császár legendáját; és e téma mó-dot nyújtott, hogy egy kiíejezésre váró gondolatcsoportom beleöltöz'kod1ék. A legenda egyik verziója szerint Barbarossa a dé1bajorországiUntersberg alatt alszik erreíelé magam is jártam, és útiemlékeimverssorokká elevenedtek: ,,a falon sókristá$ dereng'' (a berchtes-gadeni sóbánya emléke); és: ,,azUntersbergködbenhonol, a llöIg1 +lírá-

got bontogdt, valahol scltranunel-zene szóI, robog a uíLksmos uonat. ' ." _Néme1yik olvasómnak tán kiáblándító, ha megvallom, hogy majd-nem minden versemet tobb-kevesebb irodalmi hatás érlelte. Hakiábrándító' nem segíthetek r ajta: ez zz írás elsősorban őszinte val-lomás. De vajon a hatás hiba-e minden esetbenl ,'AIso &x wrireVer-brechen, dass ein Pro|:er7 mich begeistert" ? kérdi Goethe; ezzel szem'ben a fűzfapoéták nem győzik hangoztatni, hogy mindent ön-magukból merítettek. Hiba az utánérzés, azaz, ha a vers szolgaimódon egy meglevő mintához alkalmazkodik; de a kezdőknél ez sehiba' mert üdvösebb' ha a költói készségtik az elődök és kortársakeredményeínek végigpróbálásán csiszolódik, mintha mindjárt vad-eredetiséggel rúgtatnak elő. Es van gazdagító hatás is: ha elődeinktőlés kortársainktól indító-lökést, bátorítást, nuance- és íorma-gyara-podást nyerünk; meglevő kincsünket teljesebbé tesszük azzal, amitmásoktól tanultunk. Az irodalom organikus folyamat; egy-egy kö[tő-oeuvre nem magában álló sziget, hanem inkább az erdei szálfáhozhasonlítható: az elődök lombjából növekszik, virágzáskor a többi fá-

243

val hímport cserél, és az utódok táplálkoznak belőle. Ma a kritika el-várja a költőtől, hogy óvja az eredetiségét, mint egy nag1néni a bálo-zó bakfist ezzel szemben úgy áll a dolog, hogy eredetrségünk vagyvan' Vagy nincsen; és ha nincs' akkor hiábavaló minden felügyelet,ha pedig van, minden hatás csak építi és ékesíti. Mert az eredetisé-get nem mesterségesen alakított stiláris sajátságok és jellegzetes pó-zok teszik, mint alrogy ma képzelik; hanem a lélekben levő többlet'mely szándékosan meg nem szerezhető, és őrzésre nem szorul.

Az élmények és verssé alakulásuk közt többnyire iókora idő te-lik el: napok és hetek, néha esztendők. Sokan úgy képzelík, hogyha a koltőt rragy öröm Vagy nagy bánat éri, vagy meglát egy szép-lányt, akkor ,,megszállja az ihlet''' és azon nyomban,,hamar ír rólaegY verset''. Csakhogy az alkotó-ihlet erős koncentráltság, külvi-lágtól elvonatkozás; márpedig az öröm, bánat és széplány kifeléirányítja és megbontja a figyelmet, rrem pedig befelé összpontÓsít-ja. Az élmény csak akkor jelentkezik a verssé válás lehetőségével,sőt kényszerével, mikor már visszagondolunk rá; mikor már nem aktilvilágból '1on felénk, hanem a saját alkatunk mélyéről merül föl,mint a telt vödor a kútfenékről.

De kivételesen előfordul, hogy a kozhiedelemnek lesz ígaza. Egy-szer S. E. költőnővel kettesben üldögéltürrk a háztetőn' mint a cse-repesek. Indítványoztam, hogy írjunk együtt egy dialogikus verset:egy stróíát ó, egy strófát én, és így tovább, fölváltva, míg valamibefejező részhez nem jutunk. Éua úele"gyerett: csak kezdje"m meg avelset. Az indítványt én tettem, hát már nem hátrálhattam a fel-adat elől; éreztem, hogy nem lehet épkézláb verset ími szándékosnekifutással, ahogy egy sövényt átugrik az ember; és holmi szokvá.nyos bók-rigmust sem tákolhatok össze, mert a kollegínának jó ízlé-se van. A stróía kapásból kész legyen és szép legyen... szinte lehe-tetlen feladat; és valahogy mégis sikerült, amit leginkább a verse-lésbeli gyakorlottságomnak tulajdoníthatok. Négy sort írtam;

Míg hoss1an bámulok bama hajadba,beléköuíilnék én e píIlanatba.khet-e perc' me\ öröklétté válrul,mint indák ánryán Csipkeró7sa áImal

244

Éva sokkal hamarább mint érr, nagyon szép versszakkal válaszolt:

Utod, megaljak mind e drága percets meg nem siratjuk: e7 oI7 s7omorú.Kúszwtk vakon ehre' mint a szú,me\ falfalja a7 időt, amíg perceg'

A következő szakaszt megint én írtam, de rosszul; még néhánystrófa készült' és a vers egyre jobban elhanyatlott: már nem tud-tunk megbirkózni az alkotáshoz nem alkalmas körülményeknehézségével; szinte csoda' hogy négy-négy sorunk is sikerült.

Ez az eset persze csak kuriózum' A koltés körülményei általábancsöppet sem romantikusak: a költés magányos és dísztelen piszmo-gás; görnyedünk egy papírlap fölött, melyen gyakran több az áthú.zás' mint a kész sor.

A KIALAKULÁS

Ha a verset nem mint kész egészet, hanem mint két időhatárközt lejátszódó keletkezés-folyamatot tekintjük: a kezdetén egyalaktalan és határozatlan sejtelem áll, melyre azonban többnyireelég határozottan vissza tudunk emlékezni; elmosódottabbak akésőbbi járulékos tényezők, melyek a vers első csíÍáját határozot-tabbá formáljak, kibővítik' felesleges részeit lecsiszolják és sokféle-képpen befolyásolják; és az utolsó stáció egészen konkrét, hiszen ezmaga az előttünk álló kész költemény. Számtalan' egymástól el seigerr különíthető és alig tudatosítható benső emócíó kanyarog,egyesül és kt-llontll, míg a megírás végre megkezdődik, és a sokíéle.képpen csordogáló benső alaktalanság művé szilárdul. A vers elsőcsírája és befe.jeződése közti időszak két periódusra osztható: l. a kö-dös sejtelmek határozottabbá válása, megrögzíthetővé érése, a kí.aklkul,x; 2. a megrögzítést kívánó kialakult anyag megfogalmazásaés formába öntése, a kídolgozás. (A gyakorlatban a két periódus per-sze többé-kevésbé egymásba rétegeződik, egybenrosódik.) Az előbbitúlnyomóan passzív, és az utóbbi jórészt aktív jellegű. A kialakulás

)L<

rI

tóbbé-kevésbé szándéktalan és nagyrészt öntudatlan mozzanatokeg.,.'rnásutánja; és a kidolgozás, bár hol kisebb, hol nagyobb mérték-ben automatikus, alapjellegét tekintve szándékos tevékenység.

A vers érésének és elkészülésének időtartama nagyoir külÖnbÖző:esetleg csak néhány perc, de lehet akárhány esztendő is. Például azEuónak sttőfánál, amit az előző fejezetben idéztern, a kialakulás éskidolgozás együttvéVe csak pillanatokig tartott; az első sejtelem,honnan a vers kibontakozott, utólag korLilbeltil így fogalnrazható:,,kellemes itt űlni és nézni téged'' _ és ez az alap könnyűszerrel meg-kapta járulékaít, a könnyen kínálkozó szokványos jambikus formátés az érzelmi folytatáSt' az idő megállításának képtelen vágyát, hogybár csak a kellemes perc örökké tartana; s hozzá hasonlatként azidőbe be1edermedt, mindig-alvó Csipkerózsa asszociálódott. _A Fű' fa, fisr kialakulása évekbe telt. Itt az alaptéma, lrogy pólyás-korombarr, ha az utcán tologattak a kiskocsiban, szanaszét muto-gattam és gügyÖgtem: ,,Íű, fa, fiist''. A vers első sejtelme, termé.szetesen' nenr a pólyáskori pötyogésem, hiszen ez az emlékezetemelőtti időben történt; és az sem, mikor az esetet anyám elmonclta ésemlékezetembe rögzítette: hanem, mikor a hallomás-élmény emlé-ke előszor jelentkezett bennem nyomatékosan, a verssé válás igé-nyével. Ez történt tán 18-20 éves koromban, és a verset végre ismegírtam huszonnégy éves fejjel; tehát a kialakulás kb. íé1 évtizedigtartott; majdnem annyi ideig, mint amennyi a hallomásélményidőpontja és a vers-csíra jelentkezése kozt lefolyt.

Miként jelentkezik a költő lelkületében egy-egy Vers első csírá-ja/ Rejtélyesnek tűnhetik, mintha csak a nem-létező válnéklétezővé, hogy az alkotó-lélekben egyik percről a másikra egy1eendő mű első sejtelme keletkezik. Valójában annyi az egész,hogy a poéta képzeteinek valanrely Csoportjához a koltemérinyé-alakítás igénye társul; ezáltal az illető képzetcsoport kiemelkedik atöbbi köZüléS egy vers első csírá;ává válik' A verssé alakítás igényeegyrészt érzelmi jelenség: ,,berrső kényszer'', azaz nem egyéb, mintvágy, szinte kényszerítő erejű ól-raj aziránt, hogy az előtérbe jutottképzet-sor költeménnyé szilárduljon; másrészt értelmi jelenség:akarat, a képzet-sor versséforrnálásának elhatározása. Az elsőcsíra, a vers alakulásának kezdetét jelentő képzet'csoport néha

246

tárgyi, máskor formai jellegű. Gyakran a csíra maga az a1aptéma,vagy annak egy része (így az alkalmi versek legtobbjénél). Néhavalami esemény, látvány vagy más körülmény, melyet annak ide-jén tán alig méltattunk íigyelemre, az emlékeink kozül kiemelke-dik és sürgeti a verssé-válást; vagy egy részletnek-való motívum iz-gatni kezd bennűnket, és keressük hozzá a keretéül alkalmas tar-talmat, a gombhoz a kabátot. Lehet a kÖltemény csírája egyversfornra is, melyhez csak később képződik a tartalom. Arany kéz'irataiból látjuk, hogy nála a metrum sokszor előbb kialakult, minta ténra, sok verse pedig meglevő dallam ihletére jött létre; és Kosz-tolányi olykor egy érdekes hangzású tiszta-rímhez írta a kolte-ményt' Es előfordul, hogy a csíra csak egy hangulat, melyhez utó-lag alaku1 a taÍtalom is, forma is. Néha mrndannyl alkatrész szinteegyszerre jelentkezik, és kapásból kész lesz a vers; máskor az alkat-elemek lassacskán mutatkoznak, vagy nehezen bírnak egymássalegybeforfni, és a leendő művet soká kell a szívünk alatt viselnünk,mint a várandós nőnek a magzatot. Egy-egy csírából több kolte-mény is eredhet, Vagy esetleg több csíra egyetlen műbe olvad.Erősen tudatos költőknél (p1. Arany, Babits) észrevehetjük, hogymajc{nem minden versük ktilon csírából, sőt némelykor egész csí-rasorozatból fakadt, műveik kozt rítkán van szorosabb közösség;minden költeményükkel egy'egy tárgy-, érzelem-, gondolat- és

Valeur-csoportot szinte kiküszöbolnek magukbó1; amit egyszervégleges alakban leírtak, attól megszabadultak. Az érzelmi koltők(Petőfi' Ady) egy-egy csírából a költemények tizeít és százait ter-melik; oeuvre-jükben néhány tárgykör és forma sokféle változat-ban mutatkozik meg űjra; a VeISek gyökere bennük marad, továbbél, tovább alakul és megint kihajt, rnint az évelő növény'

Hogyan képződik az első csírához a többi járulék és végül a készköltemény? három fő-esetet próbálok megkülönböztetni; 1. Hirte-len támadt bizonytalan téma-sejtelemre vagy csak a hangulatunkraépítve elkezdjük írni a verset, nem is sejtve, hogy rni lesz belőle; aleendő mű csak ködkép bennünk, de a verssé válás kényszerévellép föI és alvajáró-módon követjük. Ilyenkor a kíalakulás időbelilegegybeesik a kidolgozással. 2. A hangulat, ténra' fornra cgyszerre ésvilágosan jelentkezik, és azonnyomban elkezil1tik írni :r verset.

') L'1

Ilyenkor a kialakulás részberr megelőzi a kidolgozást. 3. Lassan, fo-kozatosan érlelődik bennünk a vers' míg végre megírhatjuk; mikorhozzálátunk a megíráshoz, már a nagyjából készet íormálhatjuk; azilyen versről valamelyes önkritikát is mondhatunk, még mielőtt ki-véstük. itt a kialakulás majdnem mindent elintéz, és a kidolgozásjóformán csak aratni érkezik. _ Mindegyik esetberr rragy mértékbenelősegíti a kialakulást, hogy a költő agyában mindig nagyszámmalvannak kész motívumok; véletlenül létrejött foszlányok vagy előbbíversekből kiszorult részletek _ és többnyire akad koztük néhány,ami a kialakulóíélben levő kolteménybe éppen beleillik. Ezerszám'ra lappanganak bennünk a kész és íelhasználatlan motívumok; né-hányat esetleg le is jegyeztünk, mint vázlatot, töredéket; ha mon-danák' hogy említsiink párat közülük, tán egy se jutna eszünkbe' deversköltéskor automatíkusan ielentkezik az éppen odaillő. Az ilyentörmelékek rögtön mint szilárd részek illeszkednek a megírandóversnek még bizonytalan testébe, és ezáltal megfoghatóbbá teszik,támasztékot jelentenek a bizonytalanságban. Mikor pusztán csak ahangulatunk kényszeríti a versírást, sokszor egy-egy kész motívumszolgál elindulásként' koré1e kristályosodik az első strófa. Például aKovltcs cím'ő versem megindulását egy régebbről rneglevő kép adta:,,a csigaalpú fugyelr''; ug1anebben a költeményben régebbről adó-dott a ,'hurutos ég rejtő felhó-lepedéke" és ,,a Hold fele észrevétlBn föL-dombonil a tó" . (De csak az alakzatok tartalma ered régebbről, meg-fogalmazásuk a többi verssorral egyidejű.) Pár éve a motívumokannyira fÓlszaporodtak bennem, hogy valósággal maradékvásártkellett rendeznem belőltik; némelyik versem (különosen a Mocsáridal és az Arabesque) keletkezését tekíntve alig egyéb; mint lrogy a

felgyülemlett foszlányokat felfűztem különböző témák fonalára.Verseim közüi az elsőnek említett kialakulási típusba tartozik a

RÖvid dal; szinte magától képződott improvizáció. olyasíéle hangu-latom támadt, amilyen Debussy kis zongora-opusaiban érezhető;sejtettem, hogy vers lesz a hangulatomból, de fogalmam sem volt,hogy rniről szóljon. Egy jambikus versforma dongott a fejemben:

)J .l)J .l)J J I.l)J .DJ .IJ J I.DJ .l)J

a a b-c c b rímmel; nem kívántam teljesen alkalmazkodni hozzá, ha-nem inkább körülötte keríngeni mindenféle változatokkal. Írnikezdtem, valami lágy zsongás és rréhány vizuális kÖdkép lepkéit ker-getve:,,Ne ftlj, nefélj... _ Harmattal jő azéj, -bog\as felhők sietnek _a HoIt] előtt _'' Még nem tudtam, mire vonatkozik a

''ne félj'', nri az,

anritől nem kell íélni; valami éjszakai páni félelemről van ítt sZó...ne félj' az éjszaka sötétsógében nincsenek rémek, amilyenekkel adajkamese és a gyermekképzelet benépesíti... és tovább írtanr:,,G1ennekkorod sok rerne, _ a Mókw és a7 Eg1s7em _ tudod: nem éL' . '''(A Mílkus és Egyszem úgy tűnhetik itt, mintha kicsíkorombélí szo-rongásaim világából keriilt volna elő. Engem soscm ijesztgettek ör-dogokkel és szellemekkel; rendeztem néhányszor a cselédlányok rio-gatására kődobáló kísértetjárást, de nekem alíg voltak babonás Íé-lelmeim: a libáktól féltem és kutyáktól, nenr pedig az éjszakaszellemeitől. A ''Mókus'' onnan ered, hogy nálunk Kenrenesalján aparasztgyerekeket bizonyos,,kankus''-sal ijesztgetik, mely néha mint,,a kankus meg a mókus'' szerepel. Es honnan ered az,,Egyszem''/ ezmégis csak saját szorongásaim világából vaki: egy japárr mesében o1-vastam háromujjú szörnyetegekről, és féltem, va1ahányszor rájukgondoltam. Ez a félelem rérnlett í(i[ az idegeimben a Rölid ddl írása-kor, anélktil hogy egyúttal a félelem előidézője is eszembe jutott vol.na; konkretizálódott a félelem' de homálybarr maradt az oka, a mö-götte rejlő kíséltet-rnese: ezért a japán háromujjú véletlenül a görögKtiklopsszal helyettesítődön.) Most már megvolt a téma; melyentovábbgördülhetett a költemény: ,,Viola'(tm1 a térség, - meghallgatodmeséjét, _ de nem híszed." Aztán egy puhándisszonáns rímmel és akezdősorra emlékeztetéssel föloldottam a verset: ,,A bokrok nem be-széLnek, _ éIettelen zijrőgnek. _Ne t'éIj .."

A második kialakulási m<idon keletkezett a Pttnaszdal. Elsőcsírája, hogy felötlott bennem egy téma: a neuraszténia tűneteinekelpanaszolása; ehhez rögtön könnyen illeszkedett egy szímpla ésgyakori forma. Az ideges közérzéseimre emlékezt<s rakásra szolgál-tatta a motívumokat: rrappali szédülések, éjszak:ri Ilyrrgtalan ál-matlanság' íejfájás, társaságt ó|.irtőzás stb. s ez lt Ilycrsanyag stró-íákká kerekedett ,,A társ terhemre uan, _ a csrik s1tír, trcm rag1ogés túkokan vag1unk, _ ha eg1magam uag1ok." Es cztllkíviil még öt

248 249

versszakot töltöttek meg a panaszaim. És a záró-képet, az alkonyathasonlatát (,,a szoba lázasan uetkőzi színeit") egy sikerületlen régeb-bi írásomból vettem.

Ami pedig a harmadik módot illeti; egyik leghuzamosabban ala-kult kolteményem a Fű, fa, ftist. Mint már említettem, a versháromszavas címe és egyúttal refrain-je pólyáskorom egyik legelsőmondókája volt és ekörül kezdett kristályosodni a leendő költe-mény. Ez a csíra hamarosan magába-olvasztotta egy diákkori vers-vázlatomat; a következőt:

Valomikor a székek, asztaloknagyok uokak, naglon naglok,sétáIhattam az asztal alatt. . .

. . . Mikor kicsi vokaméles határokkülönüLtek bernema dolgok kazé,kettős bug1rokból dllt az éIet:

ajtó és ablak,huszár és baka,Iepke és virúg.

Nyilván a gyerekkori lelktiletről szóljon a vers, a fogalmakrendeződéséről. . . és megtoldódott a vázlat: a vers második felé-ben, mint felnótt, visszagondol<lk a pólyáskori mondókára: mostvarázsige nekem ez a három szó és az egész tapasztalati világ sűrí-tett képlete _ és majd ha meghalok, mi az, amit elveszítekl fű, ía,füsr... lgy íveJjen a kölremény az eszmélet kezdetérűl a halálig' _Ez a versváz sokáig hevert bennem, és kózben észrevétlenül ren-deződött, némely soraí is kibontakoztak, és elég pontosan érzetttartalomláncolat kapcsolta egybe őket; de a tartalom-lánc inkábbcsak sejtett volt' mínt ismert' nem tudtam volna előre vázolni.Már jóformán készen volt bennem a költemény' de még mindigúgy lebegett elóttem, mit-rt valanri délibáb_vetítette kupola; úgyéreztem, sose tudom megírni, mert ha hozzáérek, rögtön szétomlik

250

az egész. Végre egy hosszú utazás előtt, az útikészülődés sokfélesietős gondja közt rászántanr magamat a megírásra: lesz amilyenlesz, hiszen mire visszatérek, az útiélmények Szétíújnák a bensőépítményemet. Es csak b1rnu1tam, hogy aránylag milyen könrrycrrmegy a nregírás: csuptr régen-kész sort jegyeztem; nrindössze né-hány Összekapcsolti-részletet kellett kitalálnom, vagy inkább csakíornrába gyúrnom, nrert negftlgtrlnrazatlanul azok is készen álltak._ Egyébként, bárnrennyire p<-rntos tudomástrnk van is rrémelykor aleendő költemény tartalnráról, ez még mindig cseppet senr konk-rét: a megírás előtt rneglevő alapos és részletes tartalonr-vázból(akár leírt, akírr fejben íirzi!tt) legtöbb lírikusnál bajosan lelret iga-zi mű. Egy-egy motíVum már a jclentkezéskor szorosan egybeíorr aversformával és kifejezésmóddal, épp ezért előre megíogalmazottpróza-vázlat verssé-alakítása alig lehetséges.

Most is cipelek maganrban egy csomó vers-embriót; dc móg nagy-jából se tudom, hogy hányat; egyrészük annyira határozott, lrogy va-lamelyest még beszélni is tudnék róluk, de a legtöbbet nem bírnámegymástól elhatárolni. Nénrelyik tán a köZeljöVőben megíródik,némelyikből tán csak,,öregkori vers'' lesz, ha ugyan megérem azt az

időt; és a lcgtöbb szétnrállik, a szellem többi cókmókja közé elkeve-redik, és a törmelékek alkalomadtán más készülő versekbeilleszkednek. A pillanatnyi ilrletben keletkező versek tán észrevétle-nűl is a rneg nem születő szétmállott művekből táplálkoznak; és

lassanbontakozó kÖltenrények, l-ra magukba olvasztanak egy-egy be-léjük illő morzsát, minJig kllzelebb jurnak a rnegolJá.hoz'

Van úgy, hogy a verssel nem vagyunk megelégedve és többszörújra-írjuk: ilyenkor időbe[i rétegekként váltakoznak a kialakulásiéS kidolgozásí periódusok. (Nálam pl. a Kisudrosi uillasor, Félíttom'Altwien ábránd stb.)

Nagy ritkán előíordul, hogy a vers rnínden szándókos tevékerry-ség nélktil, akaratunktól tel.jesen függetlenül e1készűl: véletlen ki-alakulás hozza létre' és a kidolgozásra sor sern kerül. Illyés Gyula írle ilyen esetet:

,,Minden előzmény néIki,tl eg1 sor fut át a fejcmatt... tis7ttitt lLitha-tóan, nyomtatásban ' .. Utána még egy, aztán nű{ c.{J, ..xf(i'l cg)negyedik. . .

25t

[-.-I Mi\en boldogság mr:st alakul csak az én hazám!

A tabd nep elkészítette már öuét, be rosszul kés7ítette eI!Nem mondon eL híbájuk, - de lakhatatlm majd mindtlnn1ia,Am itt a kő , a més7, a uas: még mind a tág telken hec,erS a régí lakból némi ttjrmelék _MíL'1 rrunka uárhat ránk, barátaín]

Csak ennJit tudok elkapni belőIe. A sorok gyorsabbak, mint emlé-ke7etem rög7ítő-képessége ' ' ' "

Ilyesmi velem _ ébren _ még nem történt' De álmodtam márverseket; ha ugyan versnek lehet nevezni őket, mert inkább csakkusza és idétlen töredékek.

Tízéves lehettem, mikor álmomban egy nagy korhintát láttamforogni, szédítő sebességgel, hogy szinte áttetszőnek rémlett, akár-csak üvegből volrra; rengeteg ember fészkelődött rajta, és nem bír-tak lemászni. Es énekeltekl tisztán emlékszem az énekük dallamá-ra és szövegére. A szöveg így szól:

Valtjatok, ualljatok,mert jő haláLotok.U 91 iártok, mint Mihu Attal,az a drága Mihu Antal,ualljatok, uqlljatok,mert jő hdlálotok'

(',Mihu Antal'': egy gyerekkori magam-teremtette képzeletbelibirodalom királya. Először Kacsulária kacsa-ország kacsafejedelmevolt; Bubuc, Tolvajos és Dög nevű kacsák társaságában harcbanál1t Semmireke1lő és Bíbelődő liba-királyokkal, Bullerámialibaország uraival. Később a két baromli-birodalom emberi országgáváltozott, nevűk Kaetschularia és Boulleramia lett, és melléjtik mégvagy harminc ország társult, két szemben á11ó szövetséggé tömörü1-ve óriási harcokat Vívtak, tűzzel'vassal' mesterséges árvizekkel, vul-káni- és mágnes-erőkkel, és végül ma1dnem mindannyi hős ottve-szett. A vezérek nevei is átfenségesedtek: Michou, Boudex, Thyle_was, Degoh, Shymu, Bybela; és a névsor megtoldódott néhány-száz

néwel _ sokra még ma ís emlékszem és homéri küzdelmeikre. Az-óta is tucatjával épültek bennem az orplid- és Naconxypan-szerűmesevilágok, ktilon-ktilön és egymásba keveredve; még ma is épü1-nek; ha néha bennük csatangolok, mintha a Mahábhárata rengete-gében járnék.) Egy hírszéves korí rapszódíám, aHaIáItánc, a gyerek-korban álmodott stróíától kapott megindulási formát és hangula-tot: oÍeg csonr, ifju csont, rajta'rajta-rajta. Pőre Panni, szár Boiska,I1ukas Jancsi, 7Órgős Miska, ÓTeg csont, ifju csont, rajta.rajta'rajta."

Nemrég álmomban Szovjet-oroszországban jártam, és kitűnőentudtam oroszul (sajnos, kevés idegen nyelvet ismerek és azokat isgyengén, de álombeli nyelvtudásom határtalan). Egy egyenruhásszovjet-emberre1 lapozgattam valami moszkvai cirill-betűsfolyóiratot: szinte 1átom a íolyóirat durva sárga papírját, rossz nyo-mását és hogy nagy fénykép-reprodukciók közt lézengett itt-ottvalamelyes szöveg. Két VerS szoÍongott a képek között, és az oroszbiztatott, hogy olvassam el, mert ilyet rnég nem pipáltam. Kény-szeredetten e1olvastam a két vers közül az alsót, a rövidebbet'

''Iga-zán nem különleges'', mondtam, ,'túl konkrét' Versbe szedett pró.za.'' Elolvastam volna a másikat is _ ekkor íolébredtem. És még fe-jemben volt az elolvasc'rtt kétstróíás (négy-négy soros) versmásodik felérrek próza-fordítása. Sikerült megjegyeznem:,,Nappalrobotmmka eszí d testemet, _ éjjel nők szíjják a telőmet. _ Mikor lehe-tek annyíra eg1edíil, hog1 úg1 néxhessek örunagamba, mint eg1 mélykút tq ugalmas - tis zt a tíikT éb e ? "

Régebbi álom: unokaíivérem Verseit olvastam (mellesleg: azillető a valóságban nem foglalkozik költészettel) ' Bárdolatlanulszép, jellegzetes költemények voltak, minden sclr a léleknek egy-egy pillanatnyi osztönszerű rezdülése, csupa váratlan furcsa kanya-rodó. (Később megpróbáltam utánozni az ,,unokafivérem verseit'',de sikertelenül.) Egyik arról szólt, hogy a költő és egy harminc évkörüli asszony a test és lélek tisztaságáról beszélgetnek; megálla-podnak a nemi aszkézis okvetlen szükségességében és rztán össze-feküsznek. Emlékszem a két utolsó solra: ''... és nrcgangedte, hog1megtehessem dzt, 'amit megtes7 mínden paras1t." Később ez a kétdurva sor, valamelyest kisimultabb alakban, véletleniil belekerültAz íires szoba című versenrbe: ,,'..hog1 axt tettúI{, pilleluc és neuetue,

252 253

_ mit péIdául a sintér is tehene." Csak később vettem észre, hogy ez

1ényegében egyezik az álombeli sorokkal; és megdÖbbentem, hogyalkatom milyen frrkar éberséggel őrkodlk és a legcsekélyebb forgá-csol sem engedi kárbaveszni.

A Kf ror,;olAs

Babits irodalomtörténetében o1vasom' hogy Coleridge,,KublaKhan''-ja ópium-álomban keletkezett, minden szándékos alkotó-és alakítómunka nélktll' ,'A képek létező dolgokként készen dllnak aIéIek elé, s a kifeje7és,.minden érezhető erőfeszítés néIkiil, egJszerre szii'Ietik meg l,elük." ,,ig) óILt eLő ualrmi két- uagJ háromszdz sor; fatéb'redue a köItő úg1 ére7te, pontls(1n emlékszik az egészre. Sebtében Le is

írtd a megndrd'dt töredéket. Akkor ualami féIbeszakította és az tgezet

mcgtörr. ''

Es most hallgassuk Poe-t, miként vall a Holió létrejöttéről:,,. . 'kompozícíójábdn eg1etlen mozzü1at sem tulajdonítható a uéletlen'nek uagy az ihletnek... a munka fokróI fokra, egJ mdtemdtikdi prob'Ifuna pontosságáual és rideg kavetke7etességéuel haladt előre _ a megol'

dásig.''Hogy a két valiomás mennyiben őszínte, elvégre nem tudhat'

!uk, de arrnyi bizonyos, hogy mindkettővel analóg esetek nemegy'szer előfordulnak. Megesik, hogy a költemény keletkezése íügget-len minden szándéktól és cselekvéstől, teljesen passzív folyamat(pl. ha verssorokat álmodunk); és megesik, hogy úgy ülünk nekiegy téma vagy motívumsor versbeszedésének, akarattal és tudato-san, proíánul és rídeg elszántsággal, mintha keresztrejtvényt készítenénk. Míndkét eset lehetséges, de mindegyik ritka határeset - és

akármelvikből inkább íércmunkák szoktak kisülrri, mint KlblaKhar-ok, és Holló'k. Ált"láb"''' a költemény keletkezésénél a tu-datalattíságnak és tudatosságnak egyaránt szerep jut, csak a szere-pük aránya más-más, egyénenként, cle még inkább esetenként. Azöszton uralma a1att keletkező versek általában élénkek, frisslendü-letűek; az értelem munkájával készítettek rendezettebbek, többré-tűek, architektonikusak.

254

A kidolgozás a leendő vers formába-öntése és megfogalmazása _tudatos és szándékos munka. Persze a vers tulajdonképpeni létre.hozását nem az akaÍat és meggondolás végzi, hanem a poéta szellemiautomatizmusa (mely egyrészt emlék- és gondolat-raktár, ahonnan,amikor éppen szükség van rá, mindig készséggel kiváltódnak az ép-pen alkalmas elemek - másrészt alakító-beidegzettség) ; az akarat ésmeggondolás nem bírna létrehozni semmit, csak válogatja, rendeziés ellenőrzi a rendelkezésre á1ló motívumokat. A kidolgozáskor ameggondolás nem a favágóhoz hasonlítható, ki egymagában do1-gozik - hanem a szántó-vető béreshez, aki köZvetett munkavégző: azigába fogott ökrök végzik a munkát, de a béres irányítása nélkülmégse lenne eredmény. Poétai mechanizmusunk ontja magából atárgyi és forrnai elemek tömkelegét, de a meggondolásnak kell válo.gatni koztük, rendezni és megformálni a kiválasztott elemeket' Aversköltés folyamata három tagra bontható, koztliik kettó túl'nyomóan önkéntelen alakulás, és csak a harmadik a meggondoltalakítás; 1. a versbe-kívánkozó elemek felszínre kerülnek, 7. az ala.kító-beidegzettség úgy nyújtja a tudat elé az anyagot, hogy az a vers-íormába és a tartalmi összefüggésbe idomulhasson, 3: a tudat válo-gatja, egybeilleszti és megformálja a rendelkezésre álló elemeket.

Hogy ezt a hármas fo1yamatot példával illusztráljam: Ma dél-után testi.lelki tétlenségben üldögéltem a díványon' kinn erősenfújt a hűvös áprilisi szél, a íakadó új lombok árnyéka nagy mozdu-latokkal lengett a falon; belebámészkodtam az árnyék mozgásába,és gondoltam, hogy verset írok róla. Megindult a versképződés: 1.

Metrumot keresgéltem és íülem az alexandrinhoz ragaszkodott.Talán nyolc sor lesz a költemény. Mutatkozott néhány gondolat:,,a lombárnyékok röpködnek, mint nagy íekete lepkék''; és (utóla-gos megfogalmazással) ,,a1 árrryék alakká uált hián1"; stb' 2. Min-debből az alakítóbeidegzettség egy véletlenül rímes foszlányt ka-pott el, ami alkalmasnak mutatkozott a verssorokba öltözésre:,,Magtot1os lelkemen úg1 ül a7 unalom, mínt a7 ám1ék a falon." 3. Azelőtérbe jutott motívumból, tudatos gondolkozással, néhány vari-áns végigpróbálása után létÍejött a következő két alexandrínsor;,,Magányos s7íuemen remeg az undlom, _ mint a széltőI re7gó lomb-ár'n1ak a falon." _ Aztán fel akartam építeni a vers clcjót ós végét, de

t\",

nem sikelült' nem Volt bennem elegcndő benső feszültség; hama-rosan abbahagytam a próbálkozást, melt a létrejött két sor úgysevalami rendkíviili.

Bizony ez vérszegény ihlct r'olt, sápadt eredménnyel; de leg-alább alkalmasabb a versképződés bemutatására, mint a dúsanáradó ihlet, mikor a motívumok tomegesen futnak át a hármaslépcsőzeten. A verskeletkezés hármas tagolódása az eltire-kigcln-dolt költemények rnegírásakor is fönnáll, azzal a különbséggel,hogy ami vázlatszerű állapotban várakozik benrrünk, az már a ki-dolgozás kezdete el(jtt a második lépcsőre jutott _ az előre-kész so-rok pedig tírljutottak mindhárom fokozaton.

A kíc'lolgozás néha induktív jelleg(í: nregírunk néhány sort éskeressűk hozzá, előre és hátra, a tobbi sort. Máskor deduktív: egyalapgondolat, harrgulat, vagy forma egészét, tömbszeríí masszát vé_sünk ki verssorokká' Induktív eredetű vers lett volna az előbb em-|írctt Amyék; és tipikusan deduktív a Fű, fa, filsr, melynek kelet-kezéséről az előbbi {ejezetben szóltam.

Hogytrn történik a kidolgozás - az előtérbe kertilt és bizonyos fokigmáÍ rendezett elemek megformálása] A motívumok a versbeil-leszthetőség ktilör-rboző fokaín a válogató és rendező értelem [en-cséje elé kerülnek. Némelyik rÖgtön kész-alakban jelentkezik, vál-toztatni se kell rajta _ de a legtöbb eleinte hadilábon áll a versfor-mával: a metrum és rím Prokrusztész -ágához hozzá kell nyújtani,vagy hozzá-kurtítani; és a túl-hosszú, Vagy túl'röVid sorként jelent'kező motívumokból lesznek gyakran a legszebb részletek a megfor-rnálás után: ha a sot eredetileg túl-hosszú volt, a megmintázás min-den feleslegeset ki kell hogy dobáljon belőle, és így tömörség, szi-lárdság keletkezik; a túl-rövid sor pedig alkalmat nyújt szépcírádák, vagy karakterizáló kííejezések beillesztésére. Minthogyversírás közben a metrum zsongása szinte betiilti a költót, ez aprokrusztészi munka ritkán kerűl nagyobb vesződségbe, a íormatöbbnyire onműködően magába gyűri a tartalrn:rt; és a íogalmazvá-nyon látható javítgatások, törlések és betoldások közt ritkán vannyoma a nyújtásoknak és kurtításoknak, mert ezek már elózőlegfejben elvégződtek' Beteg unokahúgomnalt írt versem első három so-ra: ,,Vilagosságom' csillagt'én1 jelem, aki arryámnak arcát c)iseled _ s

s7emíved ám1án az én szememet' ' '" Nemrégen írtam, ezért még em-lékszem' hogy a második sor először egy verslábbal rövidebb volt akelleténél (,,ki anyan mcát visebd"), de azonnal kellő hosszúságúványújtózkodott; a harmadik sor pedig hosszabb voIt (,,s s7emöIdakodám1an a7 én s7ememet''), de rögtön kínálkozott a rövidebb variáns;ezek a javítások pillanat alatt peregtek le bennem, a fogalmazvá-nyon nyomuk sincsen. De a tartalom és forma összhanga nem jónmindig ilyen könnyűszerrel; pI. aFű' fa, ft*t első kéziratában né-mely sor még csaknem próza-állapotban ldrhető: ,,MinrJig kisebbekIettek a fahk, bútorok ' s a kezem, hban egyre rlagyobbak." A két en-gedetlen sor helyett végre is távolabbi szinonimát vettem: ,,Lejjebbereszkedett a meÍlÍL)ezet - és kezem-Iábam megs7éIesedett.''

A sorok megmíntázásának java része fejben megtörténik; minc1.amellett többnyire a fogalmazványon is akad elég áthúzás és toldás-foldás, bármennyire titkolják és restellik is a lírikusok. A fogalmaz-ványon mutatkozó alakulást röviden így jellemezhetjük: a vers-szer-kezet tisztulása és egyes sorok markánsabbá csiszolódása. _Altalában kevés vers-fogalmazvány jut nyilvánosság elé, s ez a kevésdokumentum bizonyosan akárhányszor hamis képet nyújt a költőkalkotásmódjáról, hiszen a véletlenül fennmaradó fogalmazványoknem okvetlenül a legjellemzőbbek. Ezért tán tanulságos lesz, ha vé-letlenül még meglevő fogalmazvány-kézirataim közül magam vá-lasztok ki párat, és némí kommentár kíséretében közrebocsátom,idemásolva minden áthúzást és a legjelentéktelenebb változtatást rs.

Az érdeklődő láthatja belőlük, miként lesz a költemény bizonytalanmasszájából szilárd építmény, és miként nyemek élesebb reliefet astrófák és sorok. Az áth,ízásokat zárójelbe-tevéssel jelzem.

'. Í-" egy vers, melynek megírása nem az elején kezdődött: azorak pilkntat. Nem lassan-érlelt, hanem hirtelen-kíalakult költe-mény; keletkezési körülményeíről már beszéltem Az élrnén1 feje.zetben. Megfigyelhetjük a fogalmazványán, hogy a szerkezet káosz-ból bontakozott elő, ezzel szemben a kiGjezések majdnem mindkészen jelentkeztek: a vers tizenhat sora közül csak haton történtváltoztatás. A struktúra nehezen-szilárdulása ós a kifejezésmódmagától jövése egyaránt rávall a hirtelen kialakulású költeményre.

256 257

IAz e1ső, odavetett sorok a következők: f éI'emlék a jelenben is

és később, mint az áIom.5 az öröklétet ízleled.

még innen a haláInn.

(A tisztázatot nem írom ide; a kész vers elolvasható, ha a zárójel-betett' azaz áthúzott részeket kihagyjuk, és a II. strófánál a sorszá'mozás után igazodunk.)

Egyik hosszasan alakult versem az Ábrahóm óLdozása. Összevisz-sza húzgált íogalmazványa hat oldalra terjed egy füZetemben; azegésznek idemásolásával nem merem terhelni az olvasót. A tarta-lomláncolat készen volt bennem a megírás előtt, ezért a szerkezetnem ingadozott; a kidolgozás a vers elején kezdődött és sorÍa Vettea téma összes fordulóit. De az előre meglevő tartalmat verssé min'tázni nagyon nehéz _ a kézirat csupa áthúzás és újrakezdés' szívó-san dolgozni kellett minden sornyi előbbrejutásért. -A legkeserve-

'ebben készült részletet idézem: ,'Kérdczte lzsakom: Edes apam, _ ittudg1 te a tiizzel, a késsel, _ de hol van az áIlozat! édes apdm, _ kitvágs7, nit uágs7le a késsel?.''.' Ezek a kész sorok. De mennyit viaskod-tam, míg elkészültekl Otször belekezdtem, másfél füzetoldaltelpusztítva. . . csak a fogalmazvány nyöghet róla;

Ké7en fogott, kérde7te; ',At1ám!

i[. jÖssz _ _

ltit +)ágsz, mit uágs7le a késsel?

Kérdezte: ,,Itt uan a tű7, meg a kés,de hol van a7 ilnnepi étel!Nincs áIdozat itt' se sok, se keL,és,

(Kérde7te) Aqám, hol a7 áldogtmel1 a7 istení ktngon ég eI!O, Iótun a késed, a lángokat,de mít vágsz majd Ie a késsel!

Van néha o\an pillarut,mely kilóg az időbőL.

Mint für dőző lÍ1bát h4 hllsúrolta s tovaLebbent (,) _íg1 néha megére7heted

s aj át lelke db en I stent:

féL-emlék a jelenben isés aztán, mínt az álom

A fogalmazvány:

3.

2.t.t

Örök pillanat(MitmúIó)Mit (porló) máLló kőre nem bizol:mintázd meg levegőbőL(S) Van néfu oban pillamt'meb kilógazidóből,

jöuője nincs és múItja síncs,(ő maga az öröklzt)(egekbe veri öklét) bezárqla kincses öklét,

mit kő nem óc), (megóq;ja ő) megőr7i ő,

ó maEa az öriklet.

Mint. fiirdőző (lábót) combját ha halsúrolta s toualibbent _így néha megére7heted

kaját IeIk) önnömnagadban Istent:

258 259

7-Izsák kérdezte tőlem: ,,At1ám

Im itt van a tűz, meg d kés , de Iám,nincs mit (levápod) IeöInöd a késsel.

Izsák kérdezte tőlem: ,,Aqám,itt vag1 te a tűzzel' a késsel,de hol,lon az dWozdt? édes dtyáln,kit vágsz, mit uógs7le a késsel?''

Látható különbség: a spontánul jövő tartalmat könnyedén jegyez-

zük, a rpeglevő tartalmat keservesen faragjuk verssé _ de elófor-dul, hogy a bennünk-nyújtózó finoman tagolt témát a spontán ih-let erejével bírjuk kilökni magunkból és ilyenkor vagyunk a legsze-rencsésebbek. Egyébként: ahány vers, annyiféle a kiaiakulás éskidolgozás _ általánosítani csak megközelítőleg lehetséges.

Ha elkésztilt a koltemény: következik még az átnézés, javítgatás.Itt_ott Íelesleges strófákat vagy sorokat látunk, másutt a versgerincesetleg szükségessé teszi még egy strófa betoldását. Kijavítunk né-hány hibás verslábat' vagy ítilbántó-akusztikájú verssort; némelyikkifejezés helyébe világosabbat vagy jellemzőbbet, rikítóbbat vagytompítottabbat keresünk... Es ezután a Vers, mint az alkotó-lélek-ben történő időbeli foIyamat, megsziínik: állandó alakúvá válva, atérbeli anyagra bízza magát, vele létezik és vele pusztul.

A vers születéséről elmondtam, amennyit bírtam; végül haddszóljak _ versben _ a vers haláláról és halhatatlanságáról:

Pár ezredéu s a műuészhíre el}uin1s,nevét, műuét ki óni! A halat.EI mégis: minden új kor rajta áLI,

melt ő a láthatatlan fwtdamentum.

N em nőL babér a nyomtdlan n(1rJokndk,rég-eljárt ősidó sok művesének _a megjeg17ettnéL mégis jobban éInek:Ióngunkban a7 ő lángjaik Lobognak.

A kincset az idő nem őrzi nem:szétrága, mint akócjankót a g1ermek'A kincsek másként éInek, jeltelen:

a IéIek belső templomón s7ögellnek,mint e7er pillér, kos.s7arv és perem.

A halhatatlan m,ií időtelen.

Végezetül hálás köszönetet mondok professzoromnak, dt. Hakxy-Nagy JózseÍ egyetemi ny. r. tanár úrnak, hogy a vers-keletkezésvizsgálatára, e szokatlan és majdnem járatlan tárgykörre figyelmez-tetett és doktori értekezés témájául utalta ki számomra. Szívestanácsainak köszönhetem, ha ezen a terra incognitán talán vala-melyest tájékozódni tudtam.

260 261