Tartalomjegyzék

1. Bevezetés ............................................................................................................. 2

2. A szankin kótai (参勤交代) – történeti bevezetés............................................2

3. Utazás Edóba......................................................................................................2

3.1. Az úthálózat rendszere..................................................................................3

4. Érkezés Edóba....................................................................................................4

4.1. Az edói vár....................................................................................................5

4.2. Érkezés a várhoz...........................................................................................6

4.3. Belépés a várba.............................................................................................7

5. Találkozás a sógunnal........................................................................................9

5.1. Az omemie (御目見得) előkészületei............................................................10

5.2. A rövid audiencia..........................................................................................11

6. Élet a Nakaokuban.............................................................................................12

6.1. A sógun egy napja.........................................................................................13

7. Élet az óokuban..................................................................................................13

7.1. Midaidokoro (御台所)..................................................................................14

7.2. Dzsóró otosijori (上臈御年寄).....................................................................14

7.3. Otosijori (御年寄)........................................................................................14

7.4. Csúdosijori (中年寄)....................................................................................14

7.5. Okjakusirai (御客会釈)................................................................................14

7.6. Ocsúró (御中臈)...........................................................................................14

7.7. Obózu (御坊主)............................................................................................14

7.8. Okosó (御小姓).............................................................................................15

7.9. Az óoku hölgyeinek élete...............................................................................15

8. Élet az udvarban................................................................................................15

9. Konklúzió............................................................................................................33

Bibliográfia...............................................................................................................35

1

„Ezt diktálja az udvariasság és a szükség, ne, Andzsin-szan? Ha a közrendűek nem tisztelik a

szamurájokat és önmagukat, hogyan lehetne betartatni a törvényt és igazgatni az országot?

Azonkívül ez mindenkire érvényes. Mi is megálltunk és meghajoltunk a császári hírvivőnek az

imént, ne? Az udvariasság mindenkire nézve kötelező. A kisebb daimjóknak le kell szállni a

lóról, és meg kell hajolni a hatalmasabb daimjók előtt. A szertartás kormányozza életünket, és

a birodalom szófogadó.”

(James Clavell: A sógun)

1. Bevezetés

„A felkelő nap országa”, „A technikai fejlesztések hazája”, „A szamurájok földje”, „A

mosoly országa”. Japánt világszerte számtalan címmel illetik, kiemelve egy-egy

különlegességét, jellegzetes vonását. Azonban, ha jobban belegondolunk, „Az illendőség és

formalitás országa” elnevezést sem lenne alaptalan beállítanunk a sorba. Aki látott már

teaceremóniát vagy egyszerűen részt vett japánok által szervezett rendezvényen, tudja, hogy

mindig mindennek megvan a maga helye, ideje és módja. Bár épp emiatt a japánok olykor

vaskalaposnak és rugalmatlannak tűnnek, e protokolláris viselkedésnek is megvannak a maga

előnyei, hátrányai és gyökerei is. Már a Heian-kor (Kr.u. 794-1185) egyik legismertebb

udvarhölgyének, Murasaki Sikibunek a naplójában is olvashatunk például a császárné

szülésének végtelenül formális, szabályozott körülményeiről.1 Az évszázadok során egyre

több és több illemszabály, jellemző szófordulat és formális cselekedet épült be a japánok

mindennapjaiba, melyek mélyebb megismerése igen érdekes összefüggéseket tárhat fel

előttünk. E gondolattól vezérelve repítem vissza dolgozatomban az olvasót a japán történelem

egyik, talán nem is olyan régi, ám annál jelentősebb korszakába.

A premodern2 Japán katonai vezetőjének, a sógunnak3 udvarába tekintünk be, hogy

lássuk, milyen szabályok kötötték akkoriban a hatalom központjaként működő edói vár lakóit,

különös figyelemmel a magas rangú udvari személyekre. Ki, mikor, mit és hogyan tehetett,

mik voltak a kastélyban élő emberek szerepei, és milyen viselkedési szabályok szerint élték

mindennapjaikat.

1 Muraszaki asszony: Napló, 197-203. (Szei 197-213.)2 Edo-kor/Tokugava-kor (Kr.u. 1603-1868)3 将軍 A Tokugava-korban a katonai vezető. A korszakban a sógun volt a birodalom valódi ura, és a császár

pusztán kulturális tekintély. (Collcutt 136)2

Feltehetnénk a kérdést, miért is lehet érdemes ezeket ismernünk? Ahogy a Magyar

Értelmező Kéziszótár is meghatározza, az illem „a társadalmi érintkezés, a jó modor, az

udvariasság szabályainak összessége”4, a protokoll pedig „A hiv. érintkezés udvariassági

szabályainak összessége, kül. tekintettel a rangbeli viszonyokra”5. Úgy vélem, különösen a

határozott hierarchiájáról ismert Japán esetében lehet érdekes az illem és protokoll vizsgálata,

mint a társadalmi érintkezés kulcseleme.

A történelem nem egyszerűen csupán a „múlt leírása”, de a jelen eredetét is magában

hordozza, így ha belemélyedünk kissé a japán emberek múltbéli szokásaiba,

magatartásmódjaiba, a társadalom különböző rétegeinek egymással kialakított viszonyába,

talán jobban megérthetjük azt is, minek köszönhetően alakult ki a mai japán társadalom

jellemzően távolságtartó, de udvarias és szívélyes légköre, valamint a szabályokhoz mereven

ragaszkodó jellege.

A jelenkori japán viselkedés gyökereinek feltárása mellett ugyanakkor szerettem volna

egy olyan témát bemutatni dolgozatomban, amely kevésbé ismert, európai nyelvű

szakirodalommal alig rendelkező kérdéskör. Egy olyan világot, amelybe se napjainkban, se a

múltban nem láthat és láthatott be a kor egyszerű, hétköznapi embere. A főhatalom

birtokosának mindennapjait, a sóguni udvar életét és szokásait igyekszem ismertetni. Elsőre

azt gondolhatnánk, a sógun és környezetének élete csupa fényűzés és szórakozás volt, amit

csak olykor-olykor törtek meg politikai kérdések, problémák. Azonban egy ilyen zárt,

rejtélyes világról nem sok eséllyel állíthatunk fel helytálló véleményt, hacsak nem ássuk bele

magunkat mélyebben, és nem ismerjük meg a látszat mögött rejlő valóságot.

Mindezekből kiindulóan dolgozatomban úgy igyekszem bemutatni az edói vár

szereplőit és azok életét, ahogy egy daimjó6 láthatta azt, amikor váltott szolgálatra érkezett a

kastélyba. Vajon milyen volt akkoriban valójában az élet, mi illett, mi nem, és mennyiben

különbözik ez az élet attól, amit különösebb háttérismeret nélkül elképzelünk? A

következőkben ezekre a kérdésekre próbálom megadni a választ.

4 Magyar Értelmező Kéziszótár 342.5 Magyar Értelmező Kéziszótár 1128.6 大名 Tízezer koku feletti éves jövedelemmel rendelkező feudális hadúr, földesúr. A koku korabeli

mértékegység volt, körülbelül 180 liter gabonának felelt meg. A tízezer koku jövedelem azt jelentette, hogy akkora földbirtokkal rendelkeztek, hogy azokon évente legalább tízezer koku rizs termett.

3

2. A szankin kótai – történeti bevezetés

Oda Nobunaga, Tojotomi Hidejosi és Tokugava Iejaszu, a három nagy országegyesítő7

hadvezér munkájának köszönhetően az 1600-as évek elejétől Japán közel kétszázötven éves

békés időszaknak nézett elébe, mely alatt mindvégig a Tokugava-család kezében maradt a

hatalom. A béke beköszöntével azonban a korábbi véres csatákban edződött harcosok tömegei

maradtak munka nélkül.8 A dolgukat vesztett katonák mindennapi gondjaikat enyhítendő,

gyakran fordultak szabadidejükben a művészetek felé, melyek által a belső békét igyekeztek

megtalálni.9 Ennek köszönhetően az olyan tradicionális művészeti ágak, mint a nó, a kabuki,

az ukijo-e10, a teaceremónia, tovább fejlődtek, formálódtak. Ehhez azonban feltétlenül

szükséges volt a hosszú békés korszak, amely alatt mind idő, mind művelő akadt ahhoz, hogy

e műfajok kiforrjanak. A Tokugavák talán legnagyobb eredménye, hogy ilyen hosszú ideig

képesek voltak fenntartani a békét és kezükben tartani a központi hatalmat. Ehhez igen

jelentős lépést jelentett a szankin kótai11 intézményének bevezetése.

A Tokugava-sógunoknak biztosítaniuk kellett, hogy senki ne lázadhasson ellenük,

senki ne vehesse ki kezükből a központi hatalmat. A harmadik sógun, Tokugava Iemicu12 egy

igen furcsa, ám tulajdonképpen mégiscsak zseniális, s mindamellett igen hatékony lépéssel

segítette elő a hatalom megtartását. Arra kötelezte a daimjókat, hogy minden második évet a

fővárosban, Edóban13 töltsenek. 14

A Buke Sóhattó15 1635-ös verziójában ez állt: „Eldöntetett, hogy a daimjóknak

váltakozó periódusban Edóban kell élniük: minden év nyarán, a negyedik hónap alatt el kell

jönniük kötelességüket teljesíteni”. Eleinte ez csak a tozama16 daimjókra vonatkozott, de

1642-ben kiterjesztették a fudai17 daimjókra is. Az elkövetkező kétszázhúsz évben szinte

7 織田信長 (1534-1582)、豊臣秀吉 (1536-1598)、徳川家康 (1543-1616). Egymás munkáját folytatva képesek voltak uralmuk alá vonni a Szengoku-kor 250 hadakozó fejedelmét, így békét hozva az országra. Ugyanakkor a külföldiek elől bezárkóztak (csak Nagaszaki kikötőjén keresztül folyhatott kereskedelem a nyugattal), így a Tokugava-korban szinte egyáltalán nem érte európai befolyás a japán kultúrát, gondolkodásmódot.

8 Collcutt 132-134. 9 Turnbull 127.10 A nó és a kabuki japán színházi műfajok, az ukijo-e pedig képzőművészeti ág, fametszeteket takar. 11 参勤交代 „váltott szolgálat”12 徳川家光 Tokugava Iejaszu unokája (1604-1651)13 江戸 Tokió régi neve, a Tokugava-sógunátus hatalmi központja14 Collcutt 135.15 武化諸法度 A szamurájcsaládokra vonatkozó rendelet. Első változatát 1615-ben állították össze, de később

több módosításon esett át. Az élet különböző területein írt elő meghatározott magatartást a daimjók családjai számára, mint például házasság, vallás vagy épp öltözködés.

16 外様大名 „külső daimjók”, akik csak a szekigaharai csata (1600) után ismerték el a Tokugava-klán főségét. (Totman 301.)

17 譜代大名 „régóta daimjók”. Azokra a hűbérurakra utal, akik már a szekigaharai csata (1600) előtt is a Tokugava-klán csatlósai voltak. (Totman 301.)

4

minden daimjónak idejének legalább felét Edóban kellett töltenie – bár ez kissé érvényét

vesztette a Kjóhó-kor (1716-1736) idején. Emellett feleségeik és kiskorú gyermekeik állandó

lakhelye volt Edó, a daimjók Edóban fenntartott rezidenciáján kellett élniük.18 Ezzel nemcsak

közelről felügyelhette ténykedésüket a bakufu19, ellehetetlenítve egy puccs vagy lázadás

megszervezését, de az ahhoz kellő pénz is elapadt a daimjók zsebéből.20 A bakufu ráadásul

nem csak azt szabta meg, hogy mikor és hol éljenek a daimjók, de azt is, hány szamuráj és

hány asigaru21 kísérheti őket, illetve hogy ezek a kísérők milyen felszerelést viselhetnek.22

Emellett a daimjóknak kettős életükre is óriási vagyont kellett elkölteniük, mely azzal

járt, hogy több fényűző kastélyt is fenn kellett tartaniuk Edóban – természetesen otthoni váruk

mellett.23 Jövedelmeik azonban nem gyarapodtak, nem hódíthattak meg új területeket sem, így

a szankin kótai rendszere az „irányított szegénység” és a folyamatos aggodalom állapotában

tartotta a daimjókat. Azonban azoknak a nagyuraknak, akik különleges védelmi feladatokat

láttak el, enyhítettek a terhein24 (például csak minden harmadik évben kellett Edóba menniük).

A szankin kótai a Szengoku-kor25 háborús időszakának túszrendszeréből ered.

Fiatalkorában magát Tokugava Iejaszut is túszként tartotta riválisa, Imagava, s ennél fogva

tökéletesen tisztában volt vele, mennyire képes korlátozni a daimjók hatalmát, ha családjuk

valamely tagját túszként tartják fogva. Ezért a daimjóknak a várban kellett hagyniuk

családjukat.26 Ők így kimondatlanul is túszok lettek, akik a központi hatalom fenntartását

garantálták.

A szankin kótai során a keleti és nyugati országrész daimjói váltották egymást.

Áprilisban, amikor a keleti országrész daimjói megérkeztek Edóba, a nyugati országrész

daimjói elindultak haza, majd a következő évben fordítva.27

3. Utazás Edóba

A szankin kótai-apparátus már elejétől fogva igen nagy terhet rótt a daimjókra, hiszen

csak hosszú és költséges előkészületek után indulhattak el a fővárosba. Azonban amíg a

daimjók számára a szankin kótai felesleges nyűg volt csupán, követőik szemében ez egy

18 Bolitho 13.19 幕府 katonai kormányzat20 Collcutt 135; Turnbull 113.21 足軽 „Fürge lábúak”. A damijót útján kísérő (legalacsonyabb rangú) gyalogos katona. (Blomberg 64.)22 Turnbull 115. 23 Collcutt 135.24 Turnbull 115.25 戦国時代 „Hadakozó tartományok kora” (Kr.u. 1467-1603)26 Collcutt 135.27Jamamoto: Kjókasó ni… 79-80.

5

hosszú, de korántsem kellemetlen utazást jelentett, amelynek nagy részét jól kitaposott utakon

tették meg.28

3.1 Az úthálózat rendszere

Az Edó-korszakban igen fejlett és

gondosan szabályozott úthálózatot alakítottak

ki, melynek központja az öt központi

ellenőrzés alatt álló országút volt: a Tókaidó,

a Nakaszendó, a Kósú Kaidó, a Nikkó Kaidó

és az Ósú Kaidó. Ezek keresztülszelték

Japánt és az edói Nihonbasiban futottak

össze. A szankin kótai kötelességének eleget

tevő daimjók úti okmányait a szekisóknál, az

útvonalakon kihelyezett sorompóknál

ellenőriztették, pihenésre pedig az utak

melletti állomásokon volt lehetőségük. Hakonénál sorompóőrök vigyázták, hogy a daimjók ne

vihessenek be Edóba lőfegyvert, asszonyaik pedig ne távozhassanak.29

A Tókaidó a csendes-óceáni tengerparton haladt, a Nakaszendó pedig a hegyes, belső

országrészen vezetett keresztül. A Tókaidó mentén már harminc évvel a szankin kótai

bevezetése előtt, 1604-ben postaállomásokat építettek, melyek rendszere 1633-ra már olyan

hatékonyan működött, hogy a Kiotó és Edó közötti mintegy 480 kilométeres távot tíz nap alatt

meg lehetett tenni. Váltott lovakkal a

hírnököknek mindössze három napra volt

szükségük. Természetesen a daimjók sokkal

lassabban haladtak, nemcsak létszámuk és

csomagjaik miatt, de a „Tókaidó ötvenhárom

pihenőállomását” is alaposan kihasználták.

Ezeket az állomásokat Hirosige30 is

megjelenítette nyomatain.31

28 Turnbull 116.29 Collcutt 149.30 歌川広重 Utagava Hirosige (1797-1858), művésznevén Icsijúszai Hirosige. ukijo-e művész, legismertebb

műve az említett „A Tókaidó ötvenhárom állomása” című sorozata.31 Turnbull 116.

6

1. ábra Az öt nagy országúton könnyedén eljuthattak a daimjók Edóba.

2. ábra Utagava Hirosige: A Tókaidó ötvenhárom állomása sorozat - Nihonbasi.

Az országutak rendszeréből jól látszik, hogy a Tokugava-bakufu tökéletesen tudta

egyszerre uralni a tájékoztatást, szövetségeseit, a népesség, de főleg a daimjók és hűbéreseik

mozgását. Az utakon való szállítás lassú és drága volt, ezért a rizst és más árukat hajókkal

szállították. Ószaka és Edó között rendszeresen jártak a nagy teherhajók, a távoli

fejedelemségek termékeit pedig a parti hajózási hálózat szállította Ószakába, mely egész

Japánt behálózta.32

4. Érkezés Edóba

4.1 Az edói vár

Az edói vár egy hatalmas területű komplexum volt, melybe már a bejutás is igen

körülményesen zajlott. Szabályok kötötték, ki és hány katonával, milyen járműben, milyen

felszereléssel léphet be, úti okmányok nélkül pedig meg sem lehetett közelíteni. A kastély

felépítésének, illetve a várbeli illemszabályoknak a megértéséhez segítséget nyújthatnak a

függelékben található térképek. Magáról a várról és történetéről Collcutt és Turnbull írásai

nyomán kapunk átfogó képet.

Tokugava Iejaszu 1590-ben költözött Edóba, az akkor még aprócska városba az edói

öbölben. Köszönhetően annak, hogy a Tokugava-bakufu itt rendezkedett be, hogy

újjáépítették Edó várát, és hogy bevezették a váltakozó tartózkodási hely rendszerét, Edó

nemsokára pezsgő helyőrséggé, központtá és kereskedővárossá növekedett. A XVIII. század

közepére az itt élő népesség száma meghaladta az egymillió főt.33

Edó vára egészen 1868-ig maradt a Tokugava-sógunok palotája. Ekkor kapta a város

mai nevét, a Tokiót, és 1869-ban vált új fővárossá. A vár attól fogva a Kiotóból

udvartartásával együtt ide költöző Meidzsi császár 34lakhelye lett. A Meidzsi-restauráció35

alatt súlyos károkat szenvedett, a következő években pedig tűz és földrengés is sújtotta, így

területe jelentősen lecsökkent, és újjá is építették. Jelenleg a császári pár székhelye, valamint

állami események, például Japánba látogató államfők fogadásának helyszíne.36

Ahogy általában a japán várakban, a daimjók honi várkastélyaiban is, úgy az edói

kastélyban is meg lehetett állapítani egy szamuráj rangját abból, hogy a vár melyik részén

lakott. A sógunok székhelyét, az edói várat körülölelték a daimjók jasikijai (屋敷 ), kisebb

32 Collcutt 149.33 Collcutt 135.34 明治天皇, (1852-1912). A Meidzsi-restaurációval a modern korba lépő Japán első császára.35 明治維新 A Tokugava-kor végét és a Meidzsi-kor kezdetét jelentő, a XIX. század második felében

végbemenő reformsorozat.36 Collcutt 135.

7

edói palotái37. Ezekben a földesurak családjai és régi pártfogoltjai éltek. A jasikik körül

helyezkedtek el a csatlósok házai, melyek várfaltól való távolsága nagyjából tükrözte

tulajdonosaik rangját. A karók ( 家 老 ), a „család öregjei” közvetlenül a kastély

szomszédságában éltek, a falon belül, mögöttük a szamurájok lakhelyei helyezkedtek el. Az

asigaruk a várfalon kívül laktak, otthonaikat vizesárok vagy földsánc védte.38

4.2 Érkezés a várhoz

Amikor egy daimjó a fárasztó út végén végre elérte Edót, érkezését be kellett

jelentenie a ródzsúnak39. A bakufu ekkor a daimjó rangjának megfelelően követet küldött

hozzá, így például ha tartománybirtokos nagyúrról volt szó, maga a ródzsú egyik tagja vette át

a követ szerepét és látogatott el a vendég edói rezidenciájára (egyéb esetekben egy

szódzsaban40).41 Maga az érkezés bejelentése fontosabb szereppel bírt, mint azt talán elsőre

gondolnánk. Amíg a várban nem kaptak hírt róla, hogy a daimjó megérkezett, addig úgy

tekintették, mintha ott sem lenne – még akkor is, ha a földesúr már rég a vár területén

tartózkodott. Például a Kanei-kor (1624-1643) negyedik évében (1627), április 27-én érkezett

Edóba Kumamotó ura, Hoszokava Tadaoki. Alapesetben azonnal értesítenie kellett volna a

vének tanácsát, és az erre vonatkozó parancs megérkeztekor audienciára kellett volna

vonulnia a várba. Azonban ekkortájt Hoszokava egészsége nem szolgált túl jól, ahogy a

sógun, Iemicu is betegeskedett, ezért sem a bejelentésre, sem az audienciára nem kerülhetett

sor. Emiatt a hivatalos álláspont szerint Tadaoki még nem ért Edóba, ami az említett számára

húsz nap után bizony már kezdett kényelmetlenné válni. Ugyanis amíg nem jelentette be

érkezését a sógunnak, az etikett szerint nem mehetett sehová otthonából, nem mutatkozhatott

nyilvánosan és nem találkozhatott barátaival sem.

Ezzel ellentétben a Kanei-éra42 huszonegyedik évében (1644) a Móri család esetében

az történt, hogy bár a családfő Edóban tartózkodott, úgy tett, mintha nem lenne ott. A család

feje, Móri Hidenari kötelessége végeztével június kilencedikén bejelentette, hogy visszaindul

hazájába Edóból. Azonban hirtelen gyomorbántalmak kezdték gyötörni, ezért úgy döntött,

Edóban kezelteti magát, és csak utána tér vissza birtokaira. Mivel azonban az indulás

elnapolását is be kellett volna jelentenie, ami igen hosszadalmas papírmunkával járt volna,

eltitkolta ezt a bakufu elől, és mintha ott sem lenne, meghúzta magát, míg készen nem állt az

37 Mason 137.38 Turnbull 112.39 老中 Idősek tanácsa, 3-6 főből állt. 40 奏者番, az edói várban a protokoll és illem felügyelője.41 Jamamoto: Kjókasó ni… 92.42 寛永時代 (1624-1644)

8

útra. Ugyanakkor ugyanebben a hónapban, huszonkilencedikén megérkezett a ródzsútól egy

korábban igényelt különleges engedély Mitadzsiri kikötőjének megnyitására. Amikor egy

ilyen fontos irat érkezett, a klán fejének írásban illett jeleznie, hogy tudomásul vette. Hidenari

még Edóban volt, ezért rögtön ki tudta volna adni az írásos elismervényt, azonban hivatalosan

már úton kellett volna lennie hazájába. Ezért hát a klán oruszuije43 azt írta válaszként a ródzsú

üzenetére: „Vélhetően hamarosan megérkezik majd az elismervény uramtól”, fenntartva ezzel

a látszatot, hogy a klánfőtől érkező irat a messzi honi birtokról érkezik.44

Miután a daimjó hivatalosan is megérkezett Edóba, a vének tanácsától hamarosan

megérkezett a parancs a várbeli megjelenésre, aminek értelmében a daimjónak a következő

nap reggelén kellett audienciára vonulnia a sógun elé.

4.3 Belépés a várba

Persze a daimjóknak nemcsak Edóba érkezésük után kellett megjelenniük a várban,

hanem számos más alkalomkor is túl kellett esniük az ezzel járó protokolláris procedúrán. Így

például újévkor, az öt nagy ünnepség idején45, minden hónap első és tizenötödik napján stb.

Ilyenkor számos daimjó, kormányhivatalnok és kísérőjük sorakozott fel egymás után, így a

vár lábánál levő „leszállóhely" környéke, vagyis ahol a protokollszabályok értelmében

mindenki köteles volt leszállni lováról, igen zsúfolttá vált.

Az edói vár „külső leszállóhelye” három helyszín együttesét takarta: az Ótemont,

Belső-Szakuradamont (a mai Kikjómon) és a Nisimaru Ótemont46. A „belső leszállóhely” a

Hirakavamon, Szakasitamon, Jaraimon és Kitahanebasimon pontokat jelentette, ám általában

a daimjóknak már az Ótemonnál és a Szakuradamonnál le kellett szállniuk lovukról. Vagyis

olyanok voltak ezek a megállóhelyek az edói várban, mintha a kastély „előcsarnokának”

bejáratai lennének. A rendszeres, havonta kötelező várlátogatáskor különösen nagy volt a

tumultus ezen kapuk környékén. Ilyenkor ideiglenesen a Vadakuramon, Babaszakimon,

Külső-szakuradamon (a mai Szakuradamon) is leszállóhellyé változott, ezért ezeket külső-

leszállóhelyeknek nevezték.47

A „leszállóhelyek” után a „kiszállóhely” volt az első akadály a várba vezető út során.

Itt szinte mindenkinek ki kellett szállnia a hordszékéből és gyalog kellett továbbmennie.

43 御留守居 A daimjók edói rezidenciájának fenntartói, őrzői az alatt az idő alatt, amíg a daimjó nem tartózkodik Edóban. Az edói szolgálat alatt az oruszuik a daimjót segítették, főként a hivatalos levelezésekkel kapcsolatos ügyeket, a papírmunkát intézték.

44 Jamamoto: Szankin kótai 178-179.45 五節句 Az év során megtartott öt nagy ünnepség összefoglaló neve. Ezek az ünnepek a következők:

Dzsindzsicu (01.07.), Leányünnep (03.03.), A fiúk ünnepe (05.05.), Tanabata (07.07.) és a Krizantémünnep (09.09.). (Sinszei K. 114.)

46 A –mon végződésű tulajdonnevek a vár hatalmas vasalt kapuit, a –basi végződésűek pedig hidakat jelölnek.47 Komija 328; Murai 134.

9

Emellett innentől csak megszabott számú kísérő haladhatott tovább a várba érkező

hivatalnokkal vagy nagyúrral. Néhány kivétel akadt azonban a hordszéket illetően.

Általánosságban véve gyaloghintóval szabadott továbbmennie a várba a daimjóknak, illetve

azon ötven évnél idősebb hivatalnokoknak, akik erre engedélyt kaptak. A „kiszállóhelyet”,

vagyis ahol a gyaloghintókat is el kellett hagyniuk a várba igyekvőknek, a Honmaruban48 az

Ótenakanomonnál, Nisimaruban a Nisimaru-ótebasinál jelölték ki.

Kiszállás után mindenkinek gyalog kellett továbbmennie a vár központja felé, és csak

igen kevés emberből álló kíséretet vihettek magukkal. A kísérők, akiknek a korlátozások

értelmében a le- és kiszállóhelyeknél kellett maradniuk, ott helyben várták meg urukat, amíg

az vissza nem tért a kastélyból.49

Amikor a várba igyekvő daimjók elérték a főbejáratot, már várta őket egy kardfelelős,

akit korábban ők maguk küldtek előre. Mivel az edói várban (akárcsak más nagyurak

palotájában) tiltott volt a kardhasználat, a kardfelelős itt átvette tőlük kardjukat, és mindaddig

vigyázott rá, amíg ura vissza nem tért a várból.50 A főbejárattól a kastélyban szolgáló

buddhista szerzetesek egyike vezette el a látogatókat a számukra előkészített szobákig.51

Mindeddig talán egyszerűnek hangzik a várba jutás, ám valójában már ezt is számtalan

illem- és protokollszabály irányította. Rangtól, társadalmi státusztól függően meghatározták a

hivatalnokok gyaloghintóinak fajtáit, a kísérők számát, de még azt is, hogy mely szobát lehet

előkészíteni az adott vendég számára.52

Ami a járműveket illeti, a fekete

lakkozású tartórúdra függesztett vörös

lakkozású kosár magas rangú személyek

szállítóeszköze volt. A sógunon és a nikkói

szentélyegyüttes főpapján kívül csak a

Tokugava-ági Kii család tagjainak volt

engedélyezett a használata.

A Kuvana-Macudaira család

járműveire komóborítású (mandzsúriai

vadrizs) tolóajtót szereltek, és csak a tartórúd lehetett feketére lakkozva. Az Ovari és Mitó

48 本丸 A vár központi része.49 Murai 134-135.50 Ennek ellenére nem egyszer előfordult, hogy a daimjók karddal támadtak egymásra. Ilyen eset volt például a

„Negyvenhét rónin története”-ként elhíresült Akó-incidens is. (Bitō passim.)51 Murai 137.52 Murai 135.

10

3. ábra A daimjók ilyen hordszékekben utaztak

család vezetői (a Kii-családdal e három klán alkotta a goszanke53 csoportját), illetve az olyan

nagyhatalmú daimjók, mint a Simazu vagy a Date családok fejei szintén egy megszabott

típusú palankinban, úgynevezett ucsiagekosi-kagóban utazhattak. Ugyanígy minden

családnak pontosan meg volt szabva, hogy családi státuszuk alapján milyen alakú és színű

hordszékben utazhatnak. Ezen szabályoktól való eltérés borzasztó szemtelenség lett volna a

főurak részéről.54

Ami a kísérők számát illeti, bár történtek változtatások a szabályokban az idők során,

az sosem változott, hogy igen szigorú előírások vonatkoztak rájuk. A tízezer kokunál nagyobb

jövedelmű földesurak (vagyis az átlagos daimjók) összesen tizenhárom-tizennégy embert, az

ötvenezer koku felettiek tizenhét embert, a százezer koku felettiek pedig húsz embert vihettek

magukkal. Ugyanakkor felső határt is megszabtak, még a tartománybirtokos nagy daimjók

sem vihettek magukkal huszonnégy-huszonöt embernél többet.55 Ez a létszám csupán a

szamuráj rangú kísérőket foglalja magába, akikhez még hozzáadódtak az alacsonyrendű

katonák és szolgák, így az összlétszám valamivel magasabb volt. Egészen pontosan a

szamurájokhoz csatlakozott két haszamibakó-hordár,56négy palankinhordár, illetve esős

időben egy esernyőtartó szolga is.

A második „akadálytól”, a kiszállóhelytől befelé, ahogy már szó esett róla, kizárólag

gyalog haladhatott tovább a menet. Kivételt csak a goszanke családok tagjai képeztek, de ők is

csak a Csúdzsakumonig mehettek tovább járművel. Itt a kísérők létszáma megint

megcsappant: a százezer koku feletti daimjók, illetve a tartománybirtokos daimjók három

szamurájt, egy szolgálót és egy haszamibakó-hordárt vihettek magukkal. A tízezer koku feletti

átlagos daimjók, a háromezer koku feletti hatamotók57, illetve a velük egy szinten lévő

hivatalnokok két szamurájt vihettek magukkal, a háromezer koku alattiak pedig egyet.58

Ahogy a ceremóniára igyekvő hűbérúr haladt a vár központja felé, egyre magasabb

rangú személyekkel találkozhatott. Ahogy a parasztoknak kötelességük volt földig hajtani

fejüket a daimjók előtt, ugyanúgy a magas rangú uraknak is tisztában kellett lennie azzal,

53 御三家 Tokugava Iejaszu fiainak családjai. Tokugava-mellékágként különleges bánásmódban részesültek, illetve ha valamely sógunnak nem született fiúgyermeke, e három családból válaszhatott magának örököst.

54 Murai 135-136.55 De Bary 123.56 A haszamibakó egy láda volt, amelybe az átöltözéskor szükséges ruhákat helyezték. Szinte minden család

arannyal festtette rá ládájára a saját címerét, ezért gyakran nevezik aranycímeres ládának is.57 旗本„Zászlóvivők”. Ezzel a névvel a sógun csatlósait, közvetlen vazallusait illették. A rangot birtokló

földesurak éves jövedelme nem haladta meg a 10 000 kokut. 58 Murai 136.

11

hogyan kell viselkedniük például a velük egyenrangú vagy épp tőlük rangban messze álló

másik úrral. Az illem ismerete az élet minden területén alapvető elvárás volt.59　

A váron belül a buddhista szerzetesek vezették a daimjókat, de még ebben is akadt

különbség – természetesen társadalmi státusz alapján. A legmagasabb rangú személyeket,

mint például a goszanke családok tagjai, a szerzetesek úgy kísérték, hogy előttük haladtak és

mutatták az utat, míg az alacsonyabb rangúaknál, mint például a Maeda család, volt, hogy tíz-

tizenöt pap is kísérte őket, de egyikük sem lépett sohasem eléjük.60

A palotabeli illemet és protokollt Szengoku Hiszatosi szobajóninjának61 naplójából

ismerhetjük meg részletesebben. Mivel a szobajóninok feladatai nem függtek össze a várbeli

eseményekkel, vélhetően egy várbeli buddhista szerzetesnek és saját urának elmesélése

alapján örökítette meg az eseményeket. A Szengoku család a napló készültekor, 1858-ban egy

harmincezer kokus tozama daimjó család volt. Hiszatosi ez év áprilisában érkezett meg

Edóba, ahol első útja saját edói főpalotájába vezetett, Nisinokubóba (ma Minato kerület

Kamijacsó körzete), s ekkor már be is jelentette érkezését a ródzsúnak. (…) Április 12-én nem

sokkal reggel hat után az éppen kinevezett62 ródzsú-tag, Naitó Nobukoto ródzsú érkezett a

rezidenciára, hogy átadja a hivatalos audienciára felszólító üzenetet, majd valamivel reggel

nyolc óra után távozott. Hat nappal később, április 18-án megérkezett a hivatalos parancs a

ródzsútól a várba vonulásra. Az utasítás szerint a következő napon reggel kilenckor kellett

belépnie a várba.63

5. Találkozás a sógunnal

5.1 Az omemie előkészületei

Az audienciára kijelölt tizenkilencedikei napon reggel hat óra tíz perc körül Hiszatosi

felöltötte ceremóniákon használatos díszkimonóját és elindult edói főpalotájából, hogy

tiszteletét tegye a sógun előtt. Az Ótemon várkapunál levő leszállóhelytől gyaloghintóval, a

hordszékeknek kijelölt kiszállóhelytől pedig gyalog haladt tovább a főkapuig, ahonnan a

fogadására érkező szerzeteseket követve belépett a Janaginoma terembe és helyet foglalt. Az

audienciát ezúttal együtt tartották a különböző rangú daimjókkal, akik rangjuk és vagyonuk

mértékének sorrendjében üdvözölték a sógunt.64

59 Imaeda 7. 60 Murai 137.61 側用人 A sóguni udvarban a sógun és a ródzsú között közvetítő hivatalnok. Kamarás, ügyintéző.62 A bakufu ródzsúi, vakadosijorijai havi váltakozással (1 fő) vették át egymástól a kormányügyek intézésének

vezetését. 63 Jamamoto: Szankin kótai 184-185.64 Jamamoto: Szankin kótai 185.

12

A daimjókat rangjuk, családi státuszuk, posztjuk alapján csoportokra osztották. Az

egyes csoportoknak a vár egy adott termében illett várakozniuk. A terem státusza mutatta a

daimjó rangját is. Összesen hét terem volt: Óróka, Óbiroma, Tamarinomae, Teikannoma,

Janaginoma, Karinoma, Kikunoma hiroen. Ezek sorrendje megegyezett a daimjók

hierarchiájával is, így például az Óróka a sógun rokonainak, a goszanke családok fejeinek és

örököseinek fenntartott terem volt.65

Legelőször az olyan magas rangú daimjók kaptak lehetőséget az omemiére66, mint a

Tokugavák rokonai vagy a tartománybirtokos nagyurak. Őket követték a kastéllyal rendelkező

nagyurak illetményük nagyságának sorrendjében, utána pedig a kastéllyal nem rendelkezők

vagyonuk nagyságának sorrendjében.67

Lévén az audiencia igen fontos protokolláris eseménynek számított, melyen

elfogadhatatlan lett volna bármiféle etikátlan viselkedés a látogatók részéről, az igazi

audiencia előtt a daimjóknak és hivatalnokoknak legalább kétszer-háromszor el kellett

próbálniuk a ceremóniát.68 Amennyiben a két előzetes próbán valamilyen hibát ejtettek, az

ómecuke69 utasítására addig kellett gyakorolniuk, amíg nem ment minden a tökéletes

papírforma szerint. 70

Az első próbaceremónia után a méltóságok visszatértek a Janaginoma terembe.

Amennyiben valamilyen okból hosszabb időn keresztül kellett várakozniuk, átöltözés vagy

pihenés céljából rövid időre visszavonulhattak a saját termükbe vagy egy ebből a célból

használatra kért terembe, illetve elfogyaszthattak egy bentót,71 de ezen kívül csak annyit

tehettek, hogy fegyelmezetten és türelmesen várakoznak.

Ezután újabb próba következett, hogy a legapróbb hibát is kiküszöböljék. Amennyiben

sikerült mindent megfelelően csinálni, a gyakorlás a második próbával véget ért. Ezután a

vendégeknek már csak meg kellett várniuk az igazi ceremónia kezdetét.72

5.2 A rövid audiencia

Végül elérkezett az omemie ideje. Azt hihetnénk, hogy egy véget nem érően hosszú és

monoton eseményről van szó, de az igazság az, hogy az audiencia rendkívül rövid volt. A

vendégek a Kurosoin teremben elfoglalták helyeiket a meghatározott sorrendben, majd a

65 Jamamoto: Kjókasó ni…67-68.; Jamamoto Szankin kótai 181.; Murai 112.66 お目見え/御目見得 Sóguni audiencia.67 Jamamoto: Szankin kótai 185.68 Jamamoto: Szankin kótai 186.69 御目付 Ceremóniamester.70 Jamamoto: Kjókasó ni… 94-95.71 Előre csomagolt ebéd.72 Jamamoto: Szankin kótai 186.

13

ceremóniamester ellenőrizte a jelenlévők listáját.73 Az ehhez hasonló ceremóniákon, akárcsak

a mindennapi élet egyéb eseményein (például teaceremónia során) is, a vendégeknek mindig

szeizában74 kellett ülniük. Ennek nem csak esztétikai, illetve protokolláris okai voltak, de

biztonsági intézkedésként is funkcionált. Aki ült már

huzamosabb ideig szeizában, tapasztalhatta, hogy ebben a

pózban a láb igen hamar elzsibbad, olyannyira, hogy aki

nincs hozzászokva, akár hosszú percekig is képtelen lábra

állni. A szeiza célja pontosan ez volt, ugyanis ha a vendég

lába elzsibbadt, képtelen volt hirtelen felpattanva váratlan

támadást indítani az előtte ülő méltóság ellen.75

Az ellenőrzés után elkezdődött a köszöntés rang

szerinti sorrendben. Amikor egy daimjó vagy hivatalnok

sorra

került,

a sógun „Szore e” paranccsal jelezte, hogy

kezdheti a köszöntést.76 Az adott földesúr

kilétét nem saját nevével, hanem csak

birtokának nevével jelezték: „___

tartomány vezére alázatosan fejezi ki

háláját nagyurunk felé.”. Ezzel, meglepő

módon, rögtön véget is ért a ceremónia az adott méltóság számára.77

Miután mindenki végzett, a vendégek elhagyták a kastélyt, és nyomban elindultak,

hogy meglátogassák a ródzsúk és vakadosijorik78 rezidenciáit és átadják ajándékaikat.79 Az

értékes ajándékokat, melyekkel ez alkalomból készültek, az urak sokszor személyesen

ellenőrizték,80 hisz nem csak udvariatlanság lett volna sérült vagy nem minőségi ajándékot

átadni, de méltóságukon is csorba esett volna. A kötelező látogatásokkal körülbelül délelőtt

tizenegy óra körül végeztek, majd visszatértek saját palotájukba.81 Bár az audiencia után még

számos látogatót kellett fogadniuk kastélyukban (rokonok, főurak köszöntéseit), mire

73 Uo.74 正座 Szó szerint „helyes ülésmód”, amikor térdepelve, a sarkukra ülve, egyenes háttal ülnek a földön. 75 Elhangzott 2014. június 13-án Nomura Manroku nómester előadásán az Óita városi Békepark nó-színházában. 76 Jamamoto: Szankin kótai 187.77 Uo. 78 若年寄 Fiatalok tanácsa, rangban a ródzsú alatt álltak.79 Uo.80 Jamamoto: Szankin kótai 185.81 Jamamoto: Szankin kótai 187.

14

4. ábra Szeiza

5. ábra Az audiencia

megkezdhették Edóban töltött hétköznapjaikat, a legtöbb előkészületet igénylő és

legfontosabbnak számító esemény mégis a sógunnal való találkozás volt.

6. Élet a nakaokuban

A mindennapok gyakran késztetnek minket arra, hogy mások bőrébe kívánjuk

magunkat, remélve, hogy az ő életük könnyebb lenne. Valószínűleg az Edó-kor parasztjai is

sokszor álmodtak arról, hogy milyen lenne, ha csak egy rövid időre is, a sógun bőrébe

bújhatnának, hisz ő gazdag, mindig van mit ennie, sosincs semmi gondja. Azonban a sógunok

élete korántsem volt olyan egyszerű, mint azt a korabeli parasztok vagy mi elsőre

feltételezhetnénk. Egész napjuk egy szigorú rend szerint telt, amitől csak igen ritkán tértek el.

Ébredéstől lefekvésig mindent a megszabott sorrend szerint kellett végrehajtaniuk, szinte

sosem lehettek egyedül, és bár elvileg napirendjükbe belefoglaltak némi szabadidőt, aligha

hihetjük, hogy csupa szórakozás és gondtalan mindennapok jutottak osztályrészül a birodalom

urának.

Mivel az Edó-korban még nem volt

óra, nem a mai órabeosztást használták,

hanem a nap állása alapján sajátos

időbeosztást készítettek. Amikor a nap

felkelt, azt „akemucunek” nevezték,

amikor lement, „kuremucunek”. A két

időpont közötti nappali időszakot hat

egyenlő, körülbelül kétórás részre

osztották.82

A vár urának napját két fő

periódusra választhatjuk szét. A délelőtt a

hivatali munka, az államügyek ideje volt, a

délután pedig a sógun személyes ügyeire

szánt napszak. 83Az ő életében azonban egy teljesen átlagos nap jórészét is körülményes

procedúrák töltötték ki. Az edói vár térképét nézve láthatjuk, hogy a belső lakrész három

részre oszlott: a külső palotára (omote), a középső palotára (nakaoku) és a vár mélyén fekvő

belső palotára (óoku). Az omote a politizálás helyszíne volt, a nakaoku a sógun személyes

élettere, az óoku pedig az a lakrész volt, ahová igen kevés férfi tehette be a lábát: itt élt a vár

minden női lakója. A reggel a nakaokuban, a sógun hálószobájában indult. 84

82 Jamamoto: Kjókasó ni… 8. 83 Jamamoto: Kjókasó ni… 10.84 Jamamoto: Kjókasó ni… 9.

15

6. ábra Az edó-kori órabeosztás

A nakaoku egy igen nagy lakrész volt, több mint száz tatamis85. Még nó-színpadot is

emeltek benne. 86Minden szobának és teremnek külön neve volt, s mindegyiküknek megvolt a

maga funkciója. Van azonban néhány szoba, amelyek nevével igen gyakran találkozhatunk

történelmi leírásokban, így érdemes külön kiemelni őket.

A Gozanomát (御座之間) nevezhetnénk a nakaoku „fogadóirodájának” is, ugyanis a

sógun itt fogadta a ródzsúkat és vakadosijorikat. Senki nem léphetett „csak úgy” oda a

sógunhoz előzetes bejelentés nélkül, külön csoport foglalkozott azzal, hogy megszervezzék az

audienciákat. Aki tárgyalni szeretett volna a sógunnal, annak először itt kellett időpontot

kérnie, és csak ilyen módon találkozhatott a legfőbb hadúrral. 87

A Gokjúszokunoma ( 御 休 息 之 間 ) volt a nakaoku „nappalija” továbbá a sógun

hálószobája.88 Egyszerűen Gokjúszokunak is nevezik. Teljes területe kb. 18 tatami volt.

Semmi nem volt benne, még egy asztal sem. A sógunok ebben a szobában konfuciánus

tanításokat hallgattak vagy a ródzsú hivatalos kéréseit, kérdéseit tartalmazó okiratokat nézték

át. Ilyenkor mindenkit kiküldtek a szobából, köztük az őket kísérő inasokat is, és a szoba

hátsó részéhez kapcsolódó apró szobában levő asztalnál olvasták el a dokumentumokat. A

harmadik sógun, Iemicu még igen gyakran fogadta itt személyesen a daimjókat, valamint a

ródzsúkhoz fűződő kapcsolata is közvetlenebb volt, tekintve, hogy gyerekkorától mellette

voltak. A negyedik sógun idején azonban létrehozták a szobasú89 (側衆) posztot, akik átvették

a sógun és a ródzsú közötti kommunikáció intézését, így a vének tanácsa és a sógun egyre

jobban eltávolodtak egymástól.90

A Kaedenoma (楓之間) egyfajta játékterem volt, a sógun itt sógit91 és gót92 játszott a

szolgáival. 93

A Gojónoma (御用之間) tulajdonképpen dokumentumtároló szoba volt, ugyanakkor

tulajdonképpen a sógun titkos helyisége is ez volt, ahol olykor-olykor magányra lelhetett. Ha

délután hivatalos ügyet kellett intéznie, vagy valamilyen dokumentumot írnia (pl. a császári

udvarba szóló levelet), azt itt tette meg, mindenki mást kiküldve a szobából. 94

85 畳: Rizsszalmából, gyékényből készített szőnyeg a hagyományos japán házakban. Szabványmérete miatt a lakások, szobák méretének megadására is használták. Mérete körülbelül 180 cm x 90 cm.

86 Jamamoto: Kjókasó ni… 29.87 Jamamoto: Kjókasó ni… 29-30.88 Murai 158.89 A sógun személyes szükségleteiért felelős kísérője, bizalmasa. (Nakane 33.)90 Jamamoto: Kjókasó ni… 32.91 将棋 Japán sakknak is nevezett stratégiai táblajáték. 92 囲碁 Kínai eredetű táblajáték.93 Jamamoto: Kjókasó ni… 35.94 Uo.

16

6.1 A sógun egy napja

Reggel hiába ébredt fel a sógun, nem illett felkelnie fekhelyéről mindaddig, amíg egy

szolgáló akemucukor „mó” bejelentéssel nem jelezte a reggel kezdetét. Azonban ha a sógun

még nem volt ébren a reggeli ébresztő előtt, akkor is fel kellett kelnie erre a jelzésre. A „mó”

jelzést elsőként a sógun ébredésénél használták, de aztán elhangzott a nap során többször is,

például az étkezésekkor.95 Tulajdonképpen azt jelezte, hogy a sógun „menetrendjének” egy új

pontja kezdődik.

A „mó” jelzésre az éjjeli őrség konandói96 az erre kijelölt szobában szőnyeget terítettek

le és kipakolták szépen sorban a mosdáshoz szükséges eszközöket, csupa minőségi, elegáns

darabot. Például a kád és a forró vizes vödör fényes fekete bevonatára arannyal festették fel a

család jelképét; a fogmosóport fogorvos készítette; fürdősónak a harimai Akó97 térségben

termelt, gondosan válogatott terméket használtak. Mosdás után a sógun hakamát98 és a családi

címerrel díszített ruhát öltött. Ezután az okamibanok99, a borbélyok fogtak munkába:

leborotválták a sógun bajszát, szakállát és a fejtetőt, hogy elkészíthessék a szamurájok

jellemző hajviseletét. Mialatt a frizuráját készítették, a sógun egy orvosi vizsgálaton is

átesett.100 E reggeli rutin során szolgálóknak kellett csinálniuk helyette mindent, a sógunnak

szinte a kisujját sem kellett megmozdítania. 101A sógun körül mindig sürgölődtek szolgálók.

Körülbelül harmincan voltak, és tizenöt-tizenöt fős csoportokban, felváltva voltak

szolgálatban. A tizenötös csoport szintén megfeleződött, és hét-nyolc fős kisebb csoportokra

osztva, felváltva kísérgették a sógunt, hogy mindig rendelkezésére állhassanak.102

Mikor a reggeli készülődéssel végeztek, egy újabb „mó” jelzés után a reggeli

következett körülbelül az ötödik órában, reggel 8 körül.103 Mivel a borbélyok munkája sok

időt vett igénybe, ezt az étkezést gyakran azalatt költötte el a sógun, amíg azok a frizuráján

dolgoztak.104 Bár minden bizonnyal igen kellemetlen lehetett, hogy evés közben olykor

megrántják a haját és fésülgetik, ám mivel a napi menetrendet tartani kellett, a sógunnak bele

95 Jamamoto: Kjókasó ni… 8-9; Murai 155.96 小納戸 A hétköznapi feladatok ellátásában segédkező szolgáló.97 Az itt termelt sót „akódzsiónak” is nevezik. 98 袴 Nadrágszerű tradicionális japán öltözék.99 御髪番 Őket az apródok, a konandók közül választották ki, egyszerre 5-6 fő töltötte be ezt a szerepet.100 Murai 155.101 Jamamoto: Kjókasó ni… 9.102 Jamamoto: Kjókasó ni… 32.103 Jamamoto: Kjókasó ni… 9.; Murai 156.104 Murai 156.

17

kellett törődnie. A reggeli viszonylag visszafogott volt, általában kétfogásos: leves és mellé

okazu105.

Minden reggel étkezés után, kilenc óra körül a sógun meglátogatta az óokut, hogy

fogadja a midaidokoro köszöntését, és feleségével együtt tiszteletét tegye a buddhista módon

kialakított emlékhelyen, melyet az ősök tiszteletére állítottak fel. A sógun minden reggel és

este meglátogatta a feleségét, amely látogatás inkább egy hivatalos audienciára hasonlított.

Ezt szóburének nevezzük. Feljegyzések szerint a szóbure és a kegyhely előtti tisztelgés

sorrendje olykor megcserélődött. 106

A nakaokut és az óokut az oszuzuróka, vagyis a „harangok folyosója” kötötte össze.107

Nevét arról kapta, hogy a folyosó gyakran zengett a harangszótól, tekintve, hogy ezzel

jelezték az óoku hölgyeinek a sógun érkezését. 108 Ezen a folyosón félúton volt található az a

szoba, ahol a reggeli szóburét végezték. Tévésorozatokban, filmekben gyakran látható, hogy

ezen a folyosón több tucat női szolgáló sorakozik fel, hogy köszöntse az érkező sógunt, ám a

valóságban ilyen nem történt. A sógun látogatásakor csak a midaidokoro, az otosijorik és a

szolgálatban levő ocsúrók voltak jelen, hogy üdvözöljék a sógunt, összesen legfeljebb

tizennégy-tizenöt fő. 109

Miután az óokuban végzett, a sógun visszatért a nakaokuba, egyszerűbb viseletet

öltött, felkészülve az államügyekkel kapcsolatos munkára.110 A kormányzati tisztviselők a

szóbure ideje alatt érkeztek a kastélyba: a szolgálatban levő ródzsúk a negyedik órában

(délelőtt tíz óra körül), a többi ródzsú a negyedik óra közepén, délelőtt tizenegy körül érkezett

a várba. Amennyiben valamilyen hivatalos üggyel érkeztek, a sógun meghallgatta őket, ha

pedig valamilyen ceremónia volt előjegyezve arra a délelőttre, az arra érkező daimjókat

fogadta ünnepélyes audiencián. Ezután az ebédidő következett, 111melyet a legtöbb esetben a

nakaokuban fogyasztott el, de az sem volt példa nélküli, hogy a nők lakrészét választotta

inkább erre. 112A ródzsúk és egyéb hivatalnokok a kilenc és feledik órában (délután egy körül)

visszavonultak a kastélyból, így a hivatali ügyek végeztével következhetett a sógun

„szabadideje”. Ez volt a nap azon része, amikor személyes elfoglaltságaira szánhatta idejét,

amennyiben nem jött közbe fontosabb elintéznivaló. Ilyenkor tanulás gyanánt előadást

hallgatott, kalligráfiával foglalatoskodott, lovagolt, esetleg kardforgatást gyakorolt vagy épp

105 Uo. Az okazu (御菜) a rizst kísérő mellékfogás.106 Jamamoto: Kjókasó ni… 9.107 Uo.108 Hajasi 67.109 Jamamoto: Kjókasó ni… 9.110 Murai 156.111 Jamamoto: Kjókasó ni… 10.112 Murai 156.

18

szumóban tette próbára magát. 113A páros tevékenységekhez alárendelteket, inasokat hívott ki

ellenfeléül.

Előfordult, hogy a nyolcadik órában, délután kettő körül újra ellátogatott az óokuba,

hogy társalogjon a midaidokoróval. Az ezután következő időszakban, amennyiben ideje

engedte, a sógun leginkább inasaival töltötte az időt a nakaokuban.114 Amikor leszállt az est,

előkészültek a fürdéshez az erre kiválasztott szobában. Itt forralták fel a fürdővizet. A

fürdetők a mosdatáshoz szivacs gyanánt rizzsel töltött zsákocskát használtak, ám abból többet

is, külön egyet-egyet az arc, a kar, a láb stb, megtisztításához. A fürdés végeztével a sógunra

fehér pamut jukatát115 adtak fel, hogy felitassák róla a vizet, de mivel egy nem volt elég, akár

tízszer is újat adtak rá, mire teljesen megszáradt. Rendes törülközőt nem használtak.

A vacsorát az este hatodik órájában, este hat körül, általában szintén a nakaokuban

költötte el, ám amikor az éjszakát az óokuban töltötte, mind a nakaokuban, mind az óokuban

előkészítették számára a vacsorát. Ilyenkor legtöbbször a nakaoku vacsoráját fogyasztotta el,

bár az óoku szolgálólányai beszámolói szerint a női lak étkeihez képest a nakaoku ételei nem

voltak túl ízletesek.116

A sógun az este további részét általában a szolgáival gót, sógit játszva, beszélgetve

töltötte, majd a négy és feledik órában (éjjel tizenegy körül) aludni tért. 117

A hálószobában a sógun fekhelyét dél felé irányítva helyezték

el, így terítették le a futont.118 Arra az esetre, ha valamilyen véletlen

folytán tűz ütne ki az éjszaka során, előkészítettek számára egy családi

címeres védőöltözéket, és a katanáját is a közelében helyezték el a

biztonság kedvéért. A párna mellé helyezték a baku, vagyis a

rémálmokat felfaló szent tapír képét is.119 Természetesen a sógun álmát sok éjjeli őr és szolga

őrizte, közülük a legtöbben ébren. Ketten közvetlenül a sógun két oldalán aludtak, jóval

kényelmetlenebb, párna nélküli fekhelyeken, mint uruk.120 Ugyanígy alvó és ébren levő

szolgák voltak készenlétben a szomszédos szobákban is. Bár ha aludtak is, amint történt

113 Jamamoto: Kjókasó ni… 10.; Murai 156.114 Jamamoto: Kjókasó ni… 10.115 浴衣 Hétköznapi nyári kimonó.116 Uo.117 Murai 157.118 布団 Tradicionális japán ágynemű.119 Murai 158.120 Uo.

19

7. ábra A baku

valami, rögtön talpon voltak. A szolgálók futonja a sajátjuk volt, amit a várban hagyhattak,

ám ha például bekoszolódott, haza kellett vinniük kicserélni.121

Bár ebből az általános leírásból úgy tűnhet, a sógun egész délutánja szórakozással és

társalgással telt, a valóság más. A kastélybeli szolgák azon a véleményen voltak, hogy

sógunnak lenni olyan elfoglalt „munkakör”, hogy ő magunk inkább nem szeretnének az

ország urai lenni. 122

Persze a sógunoknak megvoltak a maguk kedvelt szórakozási formái, például Iemocsi,

a tizennegyedik sógun lovagolni szeretett, a tizenkettedik sógun, Iejosi pedig a táncért volt

oda, ahogy az alábbi forrás is mutatja:

「昼後より御用なき時は御慰みあり。昭徳院様（家茂）は御乗馬を好ませら

れ、愼徳院様（家慶）は乱舞を嗜ませ給へり。されど昭徳院様の時には世の中既に

騒ヶ敷なりたれば、吹上へ三日置きに成らせられ給ひ、講武所又は奥詰の輩の野試

合を上覧になり、或は大元帥たる可き為に陸軍号令の御稽古ありき。」

Azonban az ő uralkodásuk ideje már a Tokugava-korszak végén jött el, amikor a

későbbi Meidzsi-restauráció hívei lázadozni kezdtek, így ezen sógunok „szórakozása” végül

párbajok megtekintésére és gyakorlatozásra korlátozódott. 123

7. Élet az óokuban

Ahogy arról korábban már szó volt, a szankin-szolgálatra érkező uraknak ajándékot

kellett vinniük a várbeli méltóságoknak. Ez a szokás a mai japán társadalom egyik jellemzője,

hiszen aki valamilyen utazásról visszaérkezik, annak szinte kötelező omijagét, vagyis

ajándékot vinnie magával. Ugyanígy az edói szolgálatra érkező földesuraknak is rengeteg

ajándékkal kellett készülniük (legtöbbször ezek ezüst, selyem és lovak voltak) vendéglátóik

számára. 124A földesurak ritkán kerülhettek kapcsolatba az óokuval, de az ajándék átadása épp

ilyen lehetőség volt.

Az óoku volt a sógun törvényes felesége, a midaidokoro számára felállított épületrész,

azonban vele együtt itt lakott a vár összes női lakója: a szolgálók, az ágyasok, az

udvarhölgyek, és a rangidős nemesasszonyok is. Tulajdonképpen nevezhetnénk ezt a belső

121 Jamamoto: Kjókasó ni… 32.122 Jamamoto: Kjókasó ni… 11-12.123 Jamamoto: Kjókasó ni… 12.124 Jamamoto 180-181.

20

palotát a sógun háremének is.125 A nők lakhelyéül szolgáló belső palotát a hetedik sógun,

Tokugava Iecugu szülőanyja, Edzsima Ikusima alapította 1714-ben.126 Az óokuban körülbelül

500-800 szolgáló és beosztott dolgozott, ám az alattuk szolgáló matamonókat127 is belevéve

hozzávetőlegesen kétezer nő élt itt. Közülük azonban csak nagyon kevesen, nagyjából

kétszázan álltak elég magas rangban ahhoz, hogy a sógun és felesége színe elé járulhattak

volna.128E lakrész védelmét természetesen ugyanúgy, ahogy minden más épületrészét is,

férfiak látták el, az őrök azonban a bejáratnál álltak, onnan egy lépést sem tehettek beljebb.

Odabent természetesen ébredéstől lefekvésig, minden lehetséges szerepet (még az

éjszakai védelmet is), nők látták el. Az itt lakó hölgyeket összefoglalóan dzsocsúnak (女中)

vagy okudzsocsúnak ( 奥 女 中 ) nevezik.129 Ugyanakkor olyan sokféleképpen – és igen

szigorúan – oszlott meg az itt élő nők csoportja a munka, a társadalmi státusz és az

osztályrend szerint, hogy igencsak nehéz feladat lenne őket egyetlen homogén csoportként

jellemezni. A ranglétra legfontosabb fokain a következő titulusú hölgyek álltak:

7.1 Midaidokoro

A midaidokorót, vagyis a sógun feleségét és az óoku legfőbb hölgyét vagy magas

rangú nemesi családból vagy a császári család tagjai közül választották ki.130 Előfordult

ugyan, hogy alacsonyabb rangú hölgyet választottak a sógun feleségévé, de ez esetben úgy

oldották meg a problémát, hogy egy a sóguni családdal rokonságban álló nemesi család

örökbe fogadta a kiszemelt lányt, így többé nem volt akadálya annak, hogy beházasítsák a

sóguni udvarba. A leghíresebb midaidokoróval, Tensóinnal131 is épp így történt, akit először a

Simazu család, majd a Konoe család fogadott örökbe, mielőtt hozzáadták volna a

tizenharmadik sógunhoz, Tokugava Ieszadához. 132

A sógun napját végigkövetve az is kirajzolódhat előttünk, hogyan telt a midaidokoro

napja. Amikor reggeli jelzésre felkelt, megfürdették, elkészítették a frizuráját. Az Edó-korban

nem volt szokatlan, hogy reggelente (is) vettek fürdőt. Azután átöltözött – a midaidokorónak

naponta ötször kellett átöltöznie – és előkészült a reggeli szóburéhez. Miután a sógun távozott,

125 Jamamoto: Kjókasó ni… 36.126 Sinszei 140.127 A midaidokoro hölgyeinek női szolgálói. 128 Jamamoto: Kjókasó ni… 9-10.129 Murai 158.130 Seigle 10.; Murai 165.131 天璋院 Eredeti neve Kacu volt, örökbefogadásakor nevezték át Acukóra, majd végül felvette a Tensóin

nevet, amikor férje halála után zárdába vonult. Az ő történetét számos különböző formában feldolgozták. Az Acu hercegnő című ötven részes tévésorozatot a magyar közönség is megismerhette, magyar nyelvű szinkronnal az M1 tévécsatorna vetítette 2013-ban.

132 Kavagucsi (int.)21

az Okijonoma szobában saját halottai emlékére végzett emlékszertartást. Ezzel körülbelül el is

telt számára a délelőtt. Gyakran előfordult, hogy délután újra meglátogatta a sógun, ezért

ilyenkor azzal volt elfoglalva, hogy ezekre a látogatásokra felkészüljön. Amikor a sógun nem

tért be újra az óokuba, szabadon tölthette el az idejét. 133

Az óokut a sógun lakhelyéül

szolgáló nakaokutól két folyosó, a

„felső-oszuzuróka” és az „alsó-

oszuzuróka” választotta el. A

midaidokoro az óoku északnyugati

részén élt. 134Az Okirigatanoma (御

切 形 之 間 ) volt a hálószobája,

amely rangjához képest elég kicsi

volt (tíz tatami), ugyanis úgy vélték,

nagy szobában nem lehet jól aludni.

Amikor a sógun az óokuban töltötte

az éjszakát, annak délnyugati részén, a „felső oszuzurókán” keresztül lépett be az óokuba, és a

folyosó bal oldalán levő kis tatamis szobában szállt meg, nem ment el egészen a felesége

szobájáig. Ilyenkor nem csak a midaidokoro, de az ágyasok is mellettük aludtak, hisz

állandóan uruk és asszonyuk rendelkezésére kellett állniuk. 135Az óokuban a hálószobán kívül

a Gozanoma nevű szobában töltötte együtt gyakran az idejét a házaspár. Ez volt a

midaidokoro fogadószobája, s amellett ceremóniákat is tartottak itt, illetve a sógun is itt

beszélgetett feleségével. 136

Azokon a napokon, amikor a sógun az óokuba kívánt látogatni az este folyamán,

először a szolgákon keresztül illett tudatnia a hölgyekkel e szándékát,137 méghozzá még este

hat előtt, mielőtt bezárták volna az óoku kapuit138. A vacsorát és a szobákat attól függően

készítették elő, hogy a sógun csak vacsorára vagy egész éjszakára kívánt maradni. Az ételt az

oszuzuróka közelében levő kis szobában fogyasztották el. Ilyenkor a házaspár együtt étkezett. 139

133 Jamamoto: Kjókasó ni... 13134 Jamamoto: Kjókasó ni... 37.135 Jamamoto: Kjókasó ni... 38.136 Jamamoto: Kjókasó ni... 40.137 Tamura 155.138 Nakae: Tensóin. (int.)139 Jamamoto: Kjókasó ni... 40.

22

8. ábra Az oszuzuróka

A sógun és felesége a számukra előkészített tatamis szoba hátsó felében aludtak, míg a

szoba külső részében vagy a szomszédos szobában három hölgy, a midaidokoro kísérői

pihentek, készen arra, hogy úrnőjük parancsait teljesítsék. 140 Ezek a lányok ocsúrók voltak, a

midaidokoro mellett közvetlenül szolgáló udvarhölgyek. Az ocsúrók reggel és este is, minden

szóburénél jelen voltak, akárcsak a házaspár reggeli emlékszertartásakor. 141A

midaidokorónak, akárcsak a sógunnak, folyamatosan szolgálók álltak rendelkezésére.

7.2 Dzsóró otosijori

Három fő, röviden dzsórónak is nevezik őket, a midaidokoro után a legmagasabb

rangú udvarhölgyek voltak.142 Legtöbbjük a midaidokoróval együtt a kiotói császári udvarból

érkezett. 143Bár az óoku második legmagasabb rangját töltötték be, nem állíthatjuk, hogy

valódi hatalommal rendelkeztek volna. 144Főként teaceremónia, virágrendezés, illatélvezet és

ezekhez hasonló elfoglaltságok során segítették a midaidokorót. 145Az óoku első asszonyának

örök szolgálatára esküdtek fel, férfiakkal nem érintkezhettek.146 Bár elnevezésük arra utalna,

hogy idősek voltak, a valóság ezzel ellentétes.

7.3 Otosijori

Hét udvarhölgy töltötte be ezt a posztot, teljes mértékben ők irányították az óoku

életét. 147A belső palota alapítója, Edzsima Ikusima maga is otosijori volt. Valódi hatalmat

birtokoltak, a bakufu ródzsúihoz hasonlíthatjuk őket.148 Mivel senki sem mondhatott nekik

ellent, egész nap a fogadószobájukban, a Csidorinomában ( 千 鳥 之 間 ) 149üldögéltek,

dohányoztak, társalogtak. 150Szinte minden teendőt másokkal végeztettek el, ők maguk a

szobájukban töltötték idejüket.151 Hatalmukat mutatja, hogy még a goszanke és goszankjó

családokból érkező látogatók előtt sem hajoltak meg mélyen, habár az illem azt diktálta volna.

Csak felsőbbrendűekre jellemző módon enyhe főhajtással üdvözölték a vendéget.152

Akárcsak a dzsórók esetében, hiába jelent „idősebbek”-et a rangjuk megnevezése, ez

nem jelenti azt, hogy öregek lettek volna. 153Sok otosijori szülei a sógun mellett szolgáló 140 Murai 158.141 Jamamoto: Kjókasó ni... 40-41.142 Murai 158.143 Uo.144 Jamamoto: Kjókasó ni…42.145 Murai 158.146 TBS (Int.)147 Murai 159.148 Sinszei K. 140.149 Jamamoto: Kjókasó ni...42.150 Murai 159.151 Jamamoto: Kjókasó ni... 42.152 Murai 159.153 Szaszazava (int.)

23

hatamotók voltak. Ezek a lányok másokhoz képest hamarabb emelkedhettek ocsúró, majd

otosijori rangra.154

7.4 Csúdosijori

Két hölgy viselte ezt a rangot, ők voltak az otosijorik jobb kezei. Az otosijorik

parancsainak megfelelően minden ügyet ők intéztek. Ha esetenként valami miatt az otosijorik

nem tudták ellátni feladatukat, a csúdosijorik helyettesítették őket. Ők voltak az ételek

felelősei is. Nemcsak összeállították az étkezéseken felszolgált ételek listáját, ők végezték a

méregpróbát is. Lehetőségük volt az otosijorikkal tartani, amikor azok szentélylátogatásra

mentek.

7.5 Okjakuasirai

Az elnevezés öt hölgyet takar, akik a szórakoztatásért voltak felelősek. Amikor a

sógun ellátogatott az óokuba, ők töltötték be a közvetítő szerepét, illetve amikor goszanke

vagy goszankjó klánok tagjai érkeztek a várba, az okjakusiraiok voltak felelősek illő

fogadásukért. 155

7.6 Ocsúró

E rang két csoportot is takar. Az egyik a sógun, a másik a midaidokoro közvetlen

szolgálatában állt. 156Nyolc fő tartozott közéjük.157 Ha a sógun megkedvelte valamelyik

alacsonyabb rangú hölgyet, ocsúró rangra emelhette, s ez esetben otecuki-csúrónak kezdték

nevezni őket. Ezek a hölgyek a sógun ágyasai voltak.158

7.7 Obózu

A sógun óoku-beli ügyintézői, legtöbbjük 50 év körüli asszony. Nő létükre le kellett

borotválniuk a hajukat és a férfiak öltözetét, haorit159 és hakamát kellett viselniük. Ők

közvetítettek a nakaoku és az óoku között.160

7.8 Okosó

A midaidokoro szolgálói voltak, általában a magasabb rangú hatamotók lányait

választották erre a szerepre. Már akár hétéves koruktól a midaidokoro szolgálatában álltak,

154 Jamamoto: Kjókasó ni...48.155 Murai 159.156 Murai 161.157 Murai 159.158 Inagaki 71.159 羽織 A férfi kimonó rövid felsőrésze.160 Murai 160.

24

legtöbbjük 13-14 éves volt, és tizenhat-tizenhét éves koruk környékén válhattak ocsúróvá. 161Például az olyan kisebb feladatokat végezték, mint a dohány vagy a fürdővíz előkészítése.162

7.9 Az óoku hölgyeinek élete

Az óokuban alapvetően a hatamotók lányai szolgáltak. A gokeninek lányai akkor

szolgálhattak itt, ha egy hatamoto örökbe fogadta őket. Az Edó külterületein élő faluvezetők

lányai is dolgozhattak az óokuban, de csak alantasabb munkákat végezhettek, rangjuk szerint

sem a sógunnal, sem a midaidokoróval nem találkozhattak személyesen. 163

Az Edó-korban az illem azt diktálta, hogy ha valakinek sikerült feljebb jutnia a

ranglétrán, ellátogatott pártfogóihoz, támogatóihoz, és így hozta azok tudtára sikerét. Ugyanez

a kötelesség vonatkozott az edói vár udvarhölgyeire is, azonban az óoku lakói nem hagyhatták

el kedvük szerint a kastélyt, ezért levélben tudatták az előléptetést az illetékesekkel. Az

előléptetés azért is volt fontos, mert a titulust nem örökölhették, hanem hosszú munkaidő után

érdemelhették ki. Az udvarhölgyek fennmaradt levelezései azért lényegesek, mert szemléletes

történelmi forrásokat jelentenek a vár életét illetően.164

A várban szolgálni nagy elkötelezettséget jelentett. Bizonyos rang alatt még dönthettek

úgy a hölgyek, hogy befejezik várbeli szolgálatukat és férjhez mennek, az ocsúrók és a

felettük állók esetében azonban egész életükre az óokuhoz láncolta őket a kötelesség. A

legtöbbször ezek az udvarhölgyek azért törődtek bele ebbe a sorsba, mert szegény hatamotók

gyermekei voltak, és így próbálták feltölteni a családi kasszát. 165 Ezek a nők nemcsak nem

hagyhatták el posztjukat, de még az otthonukba is igen ritkán látogathattak vissza. A

szolgálatuk megkezdése utáni harmadik évben hat, a hatodik évben tizenkét napon

engedélyezték csak nekik, hogy elhagyják a kastélyt.166 Még a sógun kertjébe, a Hamari

kjúonsi parkba is csak néhány kísérő mehetett ki a sógunnal vagy a midaidokoróval, s ők is

csak az otosijorik vagy ocsúrók közül kerülhettek ki. Ugyancsak az otosijorik és ocsúrók

tarthattak a midaidokoróval, amikor az a Hamagoten kertben kívánt szórakozni. A kertet

egyébiránt szigorúan őrizték, férfiak – a sógunon kívül – nem tehették be ide a lábukat. 167

A mindennapokban a kollégiumhoz hasonló óokuban kellett lakniuk, ahol például el

kellett tűrniük a feletteseik csipkelődését, rosszindulatú megnyilvánulásait is. Mivel alig

néhányuk lehetett a sógun mellett szolgáló ocsúró, legtöbben igyekeztek mindennapi

161 Szaszazava (int.)162 Murai 159.163 Jamamoto: Kjókasó ni...47.164 Uo.165 Jamamoto: Kjókasó ni... 48.166 Uo.167 Jamamoto: Kjókasó ni... 49-50.

25

munkájukba fektetni energiájukat. Ezeknek a lányoknak az előléptetés volt talán az egyetlen

reményük, hogy szép emlékeket szerezzenek várbeli életük során. 168A rangban való

felemelkedést jól jellemzi az alábbi közmondás:

「一ひき、二運、三器量」169, illetve másik verziója: 「一ひき、二運、三女」.

Vagyis a magasabb kinevezéshez a harmadik legfontosabb dolog a külső, a szépség

(hiszen elsőként külsejükkel tudták magukra vonni feletteseik figyelmét), a második a

szerencse, a legfontosabb pedig a kapcsolatok. E háromra volt szükségük, ha magasabb

posztra akartak lépni. Szerencsére ahhoz volt szükségük, hogy megüresedjen egy hely,

amelyre pályázhatnak, kapcsolatokra pedig az óoku rendszere miatt. Ugyanis a posztokat az

otosijorik osztották be, így ha az udvarhölgyek nem lopták magukat be valamelyikük szívébe,

esélyük sem volt továbblépni a ranglétrán. 170

Ha más nem, az óoku fényűzése némi megnyugvást hozhatott az óoku lakóinak

életébe. Bár a busik171 alapelve az egyszerűségre való törekvés volt, attól fogva, hogy

midaidokoróként császári udvari hölgyek érkeztek a kastélyba, velük együtt a császári palota

fényűzése is beszivárgott a mindennapokba. Az óoku luxusát még akkor sem tudták

visszafogni, amikor pedig meg kellett volna húzni az övet az udvar költségvetésén, egyre-

másra rendelték a drága szatén és selyemkimonókat. 172

Ezt részint szórakozásból tették, részint azért, mert a nők külső megjelenését is

szabályozta az illendőség. Ha látunk egy régi ábrázolást, esetleg a XIX. század végén készült

fényképet, talán fel sem tűnik, hogy a kimonót mindig ugyanúgy tartják a hölgyek: a ruha alsó

része szétnyílik, a Fudzsi-hegy alakját formázva. 173Már maga a kimonó kiválasztása nem

lehetett egyszerű feladat, hiszen évszaktól, mintától, anyagtól, kialakítástól függött, mikor

milyen kimonót illett felvenni. Emellett természetesen a hajstílust sem váltogathatták

akárhogy. Egy-egy frizurát csak az élet bizonyos szakaszában viselhettek. Például az okosók a

hétköznapi simada hajstílust hordták, a midaidokoro szageagét174 viselt gyermekszülés után, 175az omatagesit, a legnagyobbra értékelt frizurát pedig gyermekszülés előtt.176 Ha pedig a

sógun elhunyt, özvegye hosszú copfját177 levágták. 168 Jamamoto: Kjókasó ni... 48-49.169 Murai 161.170 Jamamoto: Kjókasó ni... 49.171 武士 Harcosok, szamurájok.172 Murai 165-166.173 Dr. Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökének szóbeli közlése nyomán.174 Az egyszerű városi nők ezzel szemben szülés után más hajdíszt tettek hajukba, nem a frizurájukat

változtatták meg. 175 Szuzuki 116.176 Szuzuki 114.177 尾長 Hosszú copf.

26

8. Élet az udvarban

Az udvarba érkezésük utáni kötelező formalitások végeztével a földesurak

megkezdhették egyéves edói szolgálatukat. A fővárosból, távol otthonuktól kellett

felügyelniük saját birtokuk és edói kastélyuk (esetekben kastélyaik) ügyeit mindaddig, amíg

szolgálatuk végén meg nem kapták a ródzsútól a hivatalos hazatérési engedélyt. Ugyanakkor

eleget kellett tenniük a hűbéresi kötelességeknek, miközben igazodniuk kellett az

előírásokhoz, protokollhoz is. Havi rendszerességgel és ünnepeken is tiszteletüket kellett

tenniük a sógunnál. 178Szolgálatuk során állandó kapcsolatban voltak a bakuhan-rendszer179

különböző tisztségeit betöltő személyekkel, s találkozásaik során állandóan észben kellett

tartaniuk a rangbeli viszonyra vonatkozó viselkedési szabályokat. Akárcsak a sógun

mindennapjait, az ő életüket is áthatották az előírások és udvariassági szabályok.

A bakuhan rendszerben alacsonyabb rangot betöltő hűbéreseknek nem volt könnyű az

élete. A hatamotók, gokeninek180 (alacsonyabb rangú hűbéresek) hűbéruruktól örökös

illetményben részesültek, s amíg nem követtek el különösebben nagy hibát, addig nem kellett

tartaniuk attól, hogy megfosztanák őket tőle. Azonban mivel leginkább olyan alacsony

posztokat töltöttek be, mint a joriai és a kobusin, illetményükből nehezen tudtak megélni.

Ezért ezek a hivatalnokok gyakran vittek ajándékokat befolyásos személyeknek, hogy

elnyerjék azok jóindulatát és beajánlják őket valamilyen magasabb beosztásra. Ha nagy

szerencséjük volt és akadt egy üres poszt, amire bekerülhettek, úgy illett, hogy köszöntsék

feletteseiket, a rangban felettük állókat, ajándékkal kedveskedjenek nekik, sőt, meghívják

őket egy étterembe és szórakoztassák őket. Különösen a megvesztegetéses politikáról

elhíresült Tanuma-korban181 gyakran hívtak ehhez a szórakoztatáshoz gésákat, ami nagy

költségeket rótt a hivatalnokokra. Ha azonban nem vállalták ezeket a kiadásokat,

arcátlanságukért a munkahelyükön lenézték őket. Hiába gondolnánk, hogy a kormány

embereinek egyszerű élete volt, olykor épp egymás életét nehezítették meg. 182

178 Jamamoto: Kjókasó ni… 66-67.179 幕藩体制 A Tokugava-kor politikai rendszere.180 御家人 „Családi emberek”. A tiszteletet kifejező „go” előtag a sógun közvetlen vazallusait különböztette

meg a keninektől, akik valamely helyi urat szolgálták. Minden kenin vágya volt, hogy gokeninné lehessen. (Blomberg: 116.) Jövedelmük, akárcsak a hatamotóké, nem haladta meg az évi 10 000 kokut.

181 田沼時代 (1767-1786)182 Murai 151.

27

De vajon milyen egyéb kötelezettségekkel kellett szembenézniük várbeli napjaik

során, milyen szabályok kötelezték őket? Tekintsünk át a Keicsó-kor183 tizedik évében (1605)

érvényes palotaszabályok közül néhányat:

- A palotában illetlenül viselkedő vagy engedély nélkül ott tartózkodó személyeket

azonnal jelenteni kell.

- Tilos a palotán belül gyülekezni és hangosan beszélgetni.

- A várban nem lehet gót, szenszukirit184 vagy sógit játszani, bambuszkarddal való vívást

gyakorolni, szumózni stb.

- Az illetékeseken kívül a hivatali dokumentumokkal foglalkozó szobákba tilos a

belépés, onnan tuskövet kizárólag kormányhivatali munkára lehet kölcsönözni.

- A várban tilos szemetelni.

- Mindig alaposan ki kell takarítani. Az árnyékszéken kívül tilos vizelni.

Később, a Genna-kor185 nyolcadik évében (1622-ben) érvényes előírások szigorúan

szabályozták a munkaidőt, továbbá az alábbi szabály is életbe lépett:

- A falfirkát készítő felnőttekre halálbüntetést, gyermekekre száműzetést kell kiszabni,

ha a tettes ismeretlen, az adott szobáért felelős személynek tíz ezüst pénzbüntetést kell

fizetnie.

Az, hogy ilyen szabályok születtek, azt mutatja, hogy akadtak olyanok, akik ilyen

viselkedést tanúsítottak.186

A hivatalnokok számára jó ideig nem határoztak meg egységes munkaidőt. A ródzsúnak a

negyedik órára (délelőtt tízre) kellett megjelennie a kastélyban, és a nyolcadik órában (délután

kettőkor) hagyhatta el azt. A vakadosijoriknak a vének tanácsánál korábban, az ötödik órában

(reggel nyolckor) kellett megérkezniük a várba.

Az őrség három turnusban dolgozott: reggeli, délutáni és éjszakai őrség teljesített

szolgálatot. Az őrségben levőket, ha engedély nélkül hagyták el posztjukat, lefokozással

büntették, ha az őrségváltás előtt elaludtak, egy évre elvesztették hűbérbirtokukat, ha pedig

elkéstek az éjjeli őrségből, két ezüst büntetést kellett fizetniük. 187

Ami a magas rangú kormányhivatalnokokat illeti, előfordult, hogy személyesen a sógun

hívatta őket magához. Ilyen esetekben a Gozanoma terem előtt foglaltak helyet. Ekkor a

183 慶長時代 (1596-1625)184 扇子切り Legyezővel játszott játék.185 元和時代 (1625-1624)186 Murai 151-152.187 Murai 153.

28

sógun, akárcsak az üdvözlő audiencia során, „Szore e!” felszólítással invitálta őket közelebb.

Bár maga a szó azt jelenti, hogy „ülj közelebb”, valójában nem volt szabad közelebb menni.

Úgy kellett tenni, mintha térdelve apránként előrébb kúsznának, miközben igazából el sem

mozdultak a helyükről. E mozdulat azt szimbolizálta, hogy hiába próbálna előrébb menni a

szólított, a sógun hozzá képest oly nagy és fenséges méltóság, hogy képtelen megmozdulni.

Ez a szokás egészen az Edó-kor végéig fennmaradt. Egy japán főnemes, Kacu Kaisú azonban

egyszer megszegte ezt a szabályt. Amikor felszólították, hogy üljön közelebb, felállt és

előrement közvetlenül a sógun elé. A jelen levő tisztek ezt látva összezavarodtak és

megpróbálták visszatartani Kaisút. Ő azonban azt felelte védekezésül: „Miért baj az, hogy ha

azt kérik, menjek előre, megteszem? Hisz ezzel csak a nemzet nagyságát igyekszem

hangsúlyozni! Hiába ragaszkodunk az ósdi hagyományokhoz, ha nem szolgálják a bakufu

érdekeit!”. Ez is mutatja, hogy a kor végén, a bakumacu188 időszakában a központi hatalmat is

megérintette a reformok szele. 189 Az 1800-as évek második felében az amerikai Matthew

Perry admirális „fekete hajói” az ország megnyitására kényszerítették a bakufut, melynek

következményeképp Japán a modernizáció és nyugatosodás útjára lépett.190

Konklúzió

Ahogy a bevezetőben is említettem, dolgozatom célja az volt, hogy ismertessem a

sóguni udvarban alkalmazott viselkedési szabályokat, és hogy milyen kötelességeknek,

előírásoknak kellett megfelelniük az ott élő hivatalnokoknak, udvari személyeknek. Továbbá

szerettem volna megtudni, hogy a hatalom birtoklóiról alkotott általános sztereotípiáknak

megfelelnek vagy ellentmondanak-e a sógunról és közvetlen környezetéről szerzett ismeretek.

Dolgozatomból kitűnik, hogy az udvar élete közel sem volt olyan egyszerű, mint azt

különösebb háttérismeret nélkül gondolhatnánk. A rengeteg szabály és kötelesség közepette

szinte nem volt olyan pillanat, amelyre nem vonatkozott volna valamilyen előírás. Személy

szerint úgy vélem, az, hogy kötelességei miatt a sógun vagy a midaidokoro csekély eséllyel

lehetett valaha is egyedül, a szabadságuk egy részétől fosztotta meg őket. Míg dolgozatom

megírása előtt úgy képzeltem, a hatalommal járó luxus kiélvezése, a művészeteknek való

hódolás és szórakozás közepette kellett időt szakítaniuk a nagyhatalmú személyeknek a

feladataikra, addig most már világossá vált, hogy ez épp ellenkezőleg történt. A premodern

188 Az Edó-kor végnapjai.189 Murai: 154.190 Collcutt 185.

29

Japán urának és a hozzá közel álló személyeknek az élete közel sem volt könnyű és

gondtalan.

Ugyanakkor erre a következtetésre a rendelkezésemre álló források alapján jutottam, amelyek

nem elegendőek a téma maximális feldolgozásához. Mivel a témában igen csekély számú a

kifejezetten az udvari viselkedésre összpontosító szakirodalom, különösen a magyar és angol

nyelvű, nem egyszerű átfogó és igazán részletes képet kapni az udvari életről. Különösen

eredeti nyelvű történelmi források elemzésével lehetne igazán mélyen belelátni a témába,

amelyre azonban egyrészt nyelvi korlátok, másrészt a források elérhetetlensége miatt nem volt

lehetőségem. E kérdéskör tehát további kutatást, alaposabb vizsgálatot igényelne, mielőtt

következtetéseket vonnánk le.

Ugyanakkor a témakör kibővítése is fontos tanulmányok készítését vetítheti előre.

Érdekes lehetne például a sóguni udvari élet összevetése mind az Edó-kori, mind a jelenkori

császári udvarral.

Ezenkívül dolgozatomban csak a ranglétra legfelső fokain álló méltóságok életére,

illetve az őket kötő szabályokra helyeztem a hangsúlyt. Bár az ő életvitelük további

részleteinek feltárása is érdekes kutatási téma lehet, van az érmének egy másik oldala, amely

talán még nagyobb érdeklődésre lenne érdemes. Ez természetesen a ranglétra alacsonyabb

fokain állók megismerése lenne. Úgy vélem, általuk egy egészen újszerű bepillantást

nyerhetnénk a kor szellemiségébe, társadalmi viszonyaiba. Tanulságos kutatás lehetne például

egy szolgáló szemén keresztül szemlélni az udvari életet. Hogyan vélekedtek saját

helyzetükről, hogyan viszonyultak a főméltóságokhoz, mit gondolt a közember a hatalmi

rendszerről? Izgalmas lenne egy mai és egy korabeli, az adott rendszerhez viszonyítva azonos

társadalmi státuszú személy életének, nézőpontjának, valamint a velük szemben állított

társadalmi elvárásoknak és az ők erre adott reakcióinak párhuzamba állítása. Tegyük fel, hogy

megismerhetnénk a sóguni udvar egyik szakácsának és a mai császári udvar egy szakácsának

gondolatait. Miként tekintenek a felettük álló rangos személyekre? Saját pozíciójuk

büszkeséggel tölti el őket, vagy megalázónak tartják, hogy mások legapróbb kívánságainak is

zokszó nélkül eleget kell tenniük? Hogyan tekint rájuk a társadalom? Nagyban különbözik-e a

kettő, és ha igen, mi ennek az oka? Nagyban különbözik-e a mindennapi életükben tanúsított

viselkedésük, nyelvhasználatuk a „munkahelyitől”, és milyen hatással van ez a jellemükre,

személyiségjegyeikre? Úgy vélem, mindezek felkutatása felettébb érdekfeszítő munka

lehetne.

Ugyanakkor úgy gondolom, mindez rendkívül kemény munkát igényelne, szintén a

szakirodalom korlátozott száma miatt. Természetesen, ahogy az a bibliográfiában található 30

címekből is látszik, vannak olyan magyar és angol források, amelyek említést tesznek

bizonyos részletekről, illetve német nyelven is találtam kutatásaim során kiemelkedő

munkákat, de ezek általában átfogóbb történelmi művek, ritkán mélyednek bele az udvari élet

részleteibe.

Összefoglalóan tehát elmondható, hogy a premodern japán urának udvarát a legapróbb

részletekig mechanikus és formális jelleg jellemezte, mely vizsgálataim jelenlegi fázisában

túlzóan korlátozónak és szigorúnak tűnik, ugyanakkor az ezek mögötti okok és összefüggések

keresésével, illetve szociológiai vagy pszichológiai kutatással összekötve még szerteágazóbb

és érdekesebb vizsgálati témává nőhetné ki magát.

31

Függelék

1. sz. melléklet

32

2. sz. melléklet

33

3. sz. melléklet

34

4. sz. melléklet

35

5. sz. melléklet

36

6. sz. melléklet

37

7. sz. melléklet

38

Bibliográfia

Japán nyelvű irodalom:

HAJASI J. Edo no szenicsija – Dzsidaigeki ni egaku dzsidai kósóka no jume. Tokió: Tógensa, 1974.林美一. 江戸の千一夜 – 時代劇に描く時代考証家の夢. 東京桃源社, 1974.

HOKAZONO, T. (szerk.) Szaisin nihonsi zuhjó. Tokió: Daiicsi Gakusúsa, 2004.外園豊基 (szerk.) 最新日本史図表. 東京: 第一学習社, 2004.

HOSIZAVA, T. (szerk.) Nihonsi no aakaibu. Tokió: Tóhó, 2013. 星沢哲也 (szerk.) 日本史のアーカイブ.　東京: とうほう東京法令出版, 2013.

INAGAKI, S. Kosó buke no szekai. Tokió: Szenninsa, 1978.稲垣史生. 考証武家の世界. 東京: 千人社, 1978.

JAMAMOTO, H. Kjókasó ni detekonai Edo dzsidai – Sógun, busitacsi no dzsicuzó. Tokió: Tokió Soszeki, 2008.

山本博文. 教科書に出てこない江戸時代 – 将軍・武士たちの実像. 東京: 東京書籍, 2008.

JAMAMOTO, H. Szankin kótai. Tokió: Kódansa, 1998.山本博文. 参勤交代. 東京: 講談社, 1998.

KOMIJA, K. (szerk.) Edo bakufu no nikki to girei sirjó. Tokió: Josikava Kóbunkan, 2006.小宮気代良. (szerk.) 江戸幕府の日記と儀礼史料. 東京:吉川弘文館, 2006.

MURAI, M. Edodzsó – Sógunke no szeikacu. Tokió: Csúkósinso, 451988.村井益男. 江戸城 – 将軍家の生活. 東京: 中公新書, 451988.

SINSZEI KIADÓ (szerk.): Edo dzsidai. Tokió: Sinszei Suppansa, 2011.新星出版社編集部. 江戸時代. 東京: 新星出版社, 2011.

SZUZUKI J. Óoku no oku. Tokió: Sincsósa, 2006.鈴木由紀子. 大奥の奥. 東京: 新潮新書, 2006.

TAKANO, T. Genroku, Kjóhó no dzsidai. Tokió: Súeisa, 1992. (Nihon no rekisi)高埜利彦. 元禄・享保の時代. 東京: 集英社, 1992. (日本の歴史)

TAMURA E. Edodzsó. Tokió: Júzankaku, 2003. (Edo dzsidai szenso)田村栄太郎. 江戶城. 東京: 雄山閣, 2003. (江戸時代選書)

Angol és magyar nyelvű irodalom:

BITŌ M. Three Hundred Years of Chūshingura – The Akō Incident, 1701-1703. In Monumenta Nipponica Vol 58. No.2. (Spring 2003) 149-170.

39

BLOMBERG, C. Szamurájok - Japán harcos nemességének történelmi és vallási háttere. Ford. Borbély T. Budapest: Szenzár Kiadó, 2001.

BOLITHO, H. Trasures among Men - The Fudai Daimyo in Tokugawa Japan. London: Yale

University Press, 1974.

COLLCUTT, M.,JANSEN, M. és KUMAMURA, I. A japán világ atlasza. Ford. Kertész B.,

Szentgyörgyi J., Tótisz A.Budapest: Helikon Kiadó - Magyar Könyvklub, 1997.

DE BARY, W.T. Sources of East Asian Tradition: The modern period. Vol 2. New York:

Columbia University Press, 2008.

FRÉDÉRIC, L. Japán hétköznapjai a szamurájok korában 1185-1603. Ford. Gyáros E. Budapest: Gondolat Kiadó, 1974.

IMAEDA, K. Breeze Into Japanese: Practical Language for Beginners, Vol 1. Boston: Cheng & Tsui Company, 2004.

JUHÁSZ, J., et al.(szerk.) Magyar értelmező kéziszótár A-Ly. Budapest: Akadémiai Kiadó, 61985.

JUHÁSZ, J., et al.(szerk.) Magyar értelmező kéziszótár M-Zs. Budapest: Akadémiai Kiadó, 61985.

MASON R.H.P., CAIGER J.G. Japán története. Ford. Kazár L. Budapest: Püski Kiadó, 2004.

NAKANE CH., OISHI SH. (szerk.), Tokugawa Japan - The Social and Economic Antecendents

of Modern Japan. Tokió: University of Tokyo Press, 1990.

SZEI S. Párnakönyv. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1966.

TOTMAN, C. Japán története. Ford. Antóni Cs. Oxford: Blackwell Publishing, 2005.

TURNBULL, S. Szamurájok - Japán nemes harcosainak története. Ford. Antóni Cs. Budapest: Kossuth Kiadó, 2005.

Internetes források

KAVAGUCSI S. Tensóin to Tokugava Sógunke 101 no nazo. Kiotó: PHP Kenkjúso, 2007. Oldalszám nélküli online kiadás, Q8.川口素生. 天璋院と徳川将軍家 101 の謎.京都: PHP研究所, 2007. 電子書籍, Q8.

https://books.google.hu/books?id=oREKeRRQhFQC&printsec=frontcover&dq=

%E5%B7%9D%E5%8F%A3%E3%80%80%E5%A4%A9%E7%92%8B

%E9%99%A2&hl=hu&sa=X&ei=FN8-

40

VbTkA8KsUePmgbAH&ved=0CB4Q6AEwAA#v=onepage&q=%E5%B7%9D

%E5%8F%A3%E3%80%80%E5%A4%A9%E7%92%8B%E9%99%A2&f=false

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

NAKAE K. Tokugava sógun no igaina uradzsidzsó – Iejaszu kara Josinobu made, dzsúgonendai no sirarezaru episzódo. Kiotó: PHP Kenkjúso, 2004. Oldalszám nélküli online kiadás, 36. fejezet

中江克己. 徳川将軍の意外なウラ事情 – 家康から慶喜まで、十五代の知られざるエピソード. 京都: PHP研究所, 2004. 電子書籍、第３６話。

https://books.google.hu/books?id=UVXKaCtHnGQC&pg=PT143&lpg=PT143&dq=%E4%B8%AD%E6%B1%9F%E5%85%8B%E5%B7%B1.+%E5%BE%B3%E5%B7%9D%E5%B0%86%E8%BB%8D%E3%81%AE%E6%84%8F%E5%A4%96%E3%81%AA%E3%82%A6%E3%83%A9%E4%BA%8B%E6%83%85+%E2%80%93+%E5%AE%B6%E5%BA%B7%E3%81%8B%E3%82%89%E6%85%B6%E5%96%9C%E3%81%BE%E3%81%A7%E3%80%81&source=bl&ots=PzI5FvvVAs&sig=azjetEEmlM2wkIaT2fHdLFfeuRc&hl=hu&sa=X&ei=89w-VaL9Ksz5UqyrgKAC&ved=0CDgQ6AEwAw#v=onepage&q=%E7%AC%AC36&f=falseUtolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

SEIGLE, C. S. Some observations on the Weddings of Tokugawa Shogun’s Daughters – Part

1.: http://repository.upenn.edu/ealc/7/

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

SZASZAZAVA SZ. Josimune no inbó – Tokugava Bakkaku szeiszuiki. KINDLE kiadás: Gútenberuku 21, 2014. Oldalszám nélküli e-book kiadás, Q8.笹沢左保.吉宗の陰謀―徳川幕閣盛衰記. KINDLE 版: グーテンベルク 21, 2014. 電子書籍

https://books.google.hu/books?id=8RHkAAAAQBAJ&printsec=frontcover&dq=%E7%AC%B9%E6%B2%A2%E5%B7%A6%E4%BF%9D.%E5%90%89%E5%AE%97%E3%81%AE%E9%99%B0%E8%AC%80%E2%80%95%E5%BE%B3%E5%B7%9D%E5%B9%95%E9%96%A3%E7%9B%9B%E8%A1%B0%E8%A8%98&hl=hu&sa=X&ei=luE-VYKFIsrxUNjFgKAD&ved=0CB4Q6AEwAA#v=onepage&q=%E7%AC%B9%E6%B2%A2%E5%B7%A6%E4%BF%9D.%E5%90%89%E5%AE%97%E3%81%AE%E9%99%B0%E8%AC%80%E2%80%95%E5%BE%B3%E5%B7%9D%E5%B9%95%E9%96%A3%E7%9B%9B%E8%A1%B0%E8%A8%98&f=false

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

TBS: http://www.tbs.co.jp/ohoku2012/arekore/are_20121109.html Utolsó megtekintés ideje: 2015. 04.28.

41

Képek forrásai

1. ábra: Az öt nagy út

Forrás: http://www.walkigram.net/narai/e_narai/e_kisoji-history.html

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

2. ábra: Hirosige – A Tókaidó ötvenhárom állomása – Nihonbasi

Forrás: http://simple.wikipedia.org/wiki/Nihonbashi#/media/File:Hiroshige01_nihonbashi.jpg

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

3. ábra: A daimjók ilyen hordszékekben utaztak

Forrás: http://ja.wikipedia.org/wiki/%E9%A7%95%E7%B1%A0

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

4. ábra: Szeiza

Forrás: http://fourwindsaikido.50megs.com/shopping_page.html

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

5. ábra: Az audiencia

Forrás: http://blog.goo.ne.jp/isobekai/m/201312

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

6. ábra: Az edó-kori időbeosztás

Forrás: HOKAZONO, T. (szerk.) Szaisin nihonsi zuhjó. Tokió: Daiicsi Gakusúsa, 2004. 322.外園豊基 (szerk.) 最新日本史図表. 東京: 第一学習社, 2004. 322.

7. ábra: Oszuzuróka

Forrás: http://blogs.yahoo.co.jp/kitchen_junk/28500889.html

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

8. ábra: A baku

Forrás: http://artspacebaku.net/blogbaku/

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

9. ábra (Függelék 1. sz. melléklete)

Forrás: MURAI, M. Edodzsó – Sógunke no szeikacu. Tokió: Csúkósinso, 451988. 199.村井益男. 江戸城 – 将軍家の生活. 東京: 中公新書, 451988. 199.

42

10. ábra (Függelék 2. sz. melléklete)

Forrás: http://library.kodaira.ed.jp/local/tkk/tkk41/g41_35.gif

Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.28.

11. ábra (Függelék 3. sz. melléklete)

Forrás: MURAI, M. Edodzsó – Sógunke no szeikacu. Tokió: Csúkósinso, 451988. 111.村井益男. 江戸城 – 将軍家の生活. 東京: 中公新書, 451988. 111.

12. ábra (Függelék 4. sz. melléklete)

Forrás:

MURAI, M. Edodzsó – Sógunke no szeikacu. Tokió: Csúkósinso, 451988. 121.村井益男. 江戸城 – 将軍家の生活. 東京: 中公新書, 451988. 121.

13. ábra (Függelék 5. sz. melléklete)

Forrás:JAMAMOTO, H. Kjókasó ni detekonai Edo dzsidai – Sógun, busitacsi no dzsicuzó. Tokió: Tokió Soszeki, 2008. 31.山本博文. 教科書に出てこない江戸時代 – 将軍・武士たちの実像. 東京: 東京書籍, 2008. 31.

14. ábra (Függelék 6. sz. melléklete)

Forrás:JAMAMOTO, H. Kjókasó ni detekonai Edo dzsidai – Sógun, busitacsi no dzsicuzó. Tokió: Tokió Soszeki, 2008. 30.

山本博文. 教科書に出てこない江戸時代 – 将軍・武士たちの実像. 東京: 東京書籍, 2008. 30.

15. ábra (Függelék 7. sz. melléklete)

Forrás:

JAMAMOTO, H. Kjókasó ni detekonai Edo dzsidai – Sógun, busitacsi no dzsicuzó. Tokió: Tokió Soszeki, 2008. 39.

山本博文. 教科書に出てこない江戸時代 – 将軍・武士たちの実像. 東京: 東京書籍, 2008. 39.

43