Összefoglaló a jane haining angol nyelvi emlékversenyről · 1 Összefoglaló a jane haining...

14
1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót missziós hölgy – Jane Haining önfeláldozó életének, a holokauszt idején tanúsított példamutató emberi helytállásának állít emléket. Jane Haining 120 évvel ezelőtt, 1897-ben született. Ám nemcsak ez jeles évforduló, hanem az is, hogy a verseny maga ebben az évben ünnepli a 25. születésnapját. A verseny életre hívója több évtizeddel ezelőtt a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny Alapítvány volt, amelynek székhelye a 6. kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. Az alapítvány versenyszervező munkájához – már több mint egy évtizeddel ezelőtt – a Református Pedagógiai Intézet is csatlakozott. Így forrott ki az, hogy a verseny - ebben az évben is - több kategóriában került meghirdetésre: a református iskolák és a budapesti iskolák 8. évfolyamos tanulóinak körében. A verseny célja azon keresztül, hogy Jane Hainingnek állít emléket, a résztvevők nyelvtudásának fejlesztése, látókörének szélesítése, a magyar-skót kapcsolatok építése és nem utolsó sorban a református és az állami iskolák közötti együttműködés erősítése. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és a Református Pedagógiai Intézet együtt intézi az alapítvány ügyeit, és a nyelvi versenyt is együtt rendezik meg. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola a budapesti általános iskolák tanulóinak versenyét, a Református Pedagógiai Intézet pedig a református fenntartású iskolák diákjainak versenyét szervezi és koordinálja. Ebben az évben a verseny megrendezéséhez a Református Pedagógiai Intézet sikeresen pályázott a Nemzeti tehetség Program „nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek támogatására” kiírt pályázatán.

Upload: others

Post on 15-Jan-2020

6 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

1

Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről

A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót missziós hölgy – Jane Haining – önfeláldozó életének, a holokauszt idején tanúsított példamutató emberi helytállásának állít emléket. Jane Haining 120 évvel ezelőtt, 1897-ben született. Ám nemcsak ez jeles évforduló, hanem az is, hogy a verseny maga ebben az évben ünnepli a 25. születésnapját.

A verseny életre hívója több évtizeddel ezelőtt a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny Alapítvány volt, amelynek székhelye a 6. kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola.

Az alapítvány versenyszervező munkájához – már több mint egy évtizeddel ezelőtt – a Református Pedagógiai Intézet is csatlakozott.

Így forrott ki az, hogy a verseny - ebben az évben is - több kategóriában került meghirdetésre: a református iskolák és a budapesti iskolák 8. évfolyamos tanulóinak körében.

A verseny célja azon keresztül, hogy Jane Hainingnek állít emléket, a résztvevők nyelvtudásának fejlesztése, látókörének szélesítése, a magyar-skót kapcsolatok építése és nem utolsó sorban a református és az állami iskolák közötti együttműködés erősítése.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és a Református Pedagógiai Intézet együtt intézi az alapítvány ügyeit, és a nyelvi versenyt is együtt rendezik meg. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola a budapesti általános iskolák tanulóinak versenyét, a Református Pedagógiai Intézet pedig a református fenntartású iskolák diákjainak versenyét szervezi és koordinálja. Ebben az évben a verseny megrendezéséhez a Református Pedagógiai Intézet sikeresen pályázott a Nemzeti tehetség Program „nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek támogatására” kiírt pályázatán.

Page 2: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

2

A rendezvény résztvevői:

A verseny kiírására 2 kategóriában került sor: a református fenntartású iskolák és a

budapesti iskolák 8. évfolyamos tanulói jelentkezhettek a versenyre. A nevezés fontos

feltétele volt, hogy a tanulók Magyarországon tegyenek szert a nyelvtudásra, illetve a

magatartásuk példamutató legyen.

A verseny menete: A verseny ebben az évben is kétfordulós volt. Az első, az írásbeli fordulóra

2016.12.13-án került sor. Az írásbeli fordulón a budapesti iskolák tanulói a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában (VMÁI) mérették meg magukat, a reformátusok körében – postai úton megküldött versenydokumentumok alapján - minden jelentkező diák iskolája a saját falain belül bonyolította le a versenyt. A református fenntartású iskolák maguk biztosították a nyugodt és zavartalan munka helyszínét, a felügyelőtanárt és a versenydolgozatok javítási útmutató alapján történő kijavítását. Az írásbeli forduló tesztjét és a szövegértési hanganyagot két református fenntartású intézményben dolgozó, angol nyelv szakos szaktanácsadó, Örmény Katalin és Nagy Lajos – mindketten a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola tanárai - állították össze, s az RPI juttatta el azokat a református fenntartású iskolákba illetve VMÁI-ba, a jelentkezők számának megfelelő példányszámban. A megadott javítókulcs alapján a kijavított és értékelt versenydolgozatokat az iskolák visszaküldték a Református Pedagógiai Intézetnek, ahol azok áttekintésére, összehasonlítására is sor került.

A verseny döntőjébe a benevezett református iskolákból az írásbeli eredménye alapján legjobb teljesítményt nyújtó 1 vagy 2 tanuló, összesen 22 diák került be. A budapesti iskolák tanulóinak kategóriájában 23 versenyző kapott meghívást a szóbeli döntőre. A református iskolák kategóriájában azokból az iskolákból vártunk tanulókat a szóbeli fordulóra, ahol az írásbeli fordulón legjobban teljesített tanulók eredménye 75% fölötti. Annak a lehetőségét is biztosítottuk, hogy egy iskolából akár több tanuló is részt vehessen a döntőben. Ennek az volt a feltétele, hogy a második legjobb eredményt elérő tanuló teljesítménye is legalább 82% legyen. A verseny szóbeli fordulójának színhelye - mindkét kategóriában - az az épület, amelyben Jane Haining a 2. világháború elején is igazgatóként dolgozott. Akkor úgy hívták az intézményt, a leánynevelő internátust, hogy „”A Skót”-, jelenleg pedig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola működik benne. A második, a verseny döntő fordulójára 2017.01.31-én került sor, 45 döntőbe jutott

versenyző részvételével.

A témához kapcsolódó főbb csomópontok:

1. A verseny írásbeli fordulójára 2016.12.13-án, 14:30 órai kezdettel került sor. A

versenyfeladatok alapvetően két részből, egy többféle feladatot (feleletválasztós

nyelvtani teszt, angol és magyar közmondások párba állítása, állítások

igazságtartalmának eldöntése írott szöveg alapján, szókincs-mérés, rejtvény,

párbeszéd kiegészítése, mondatszerkesztés, stb.) felsorakoztató teszt megírásából,

illetve egy CD-ről történő hallás utáni szövegértésből állt (események időrendbe

Page 3: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

3

állítása az elhangzott szöveg alapján illetve állítások igazságtartalmának eldöntése).

Az első fordulóban a református tanulók versenyében 21 iskolából összesen 141, a

budapesti tanulók kategóriájában 10 iskolából összesen 61 tanuló vett részt.

A református iskolák versenyzői:

A benevezett iskola Részt-vevők száma

A versenyző tanuló neve

Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, AMI és Óvoda

23

Vendriczki Dorka Anna, Klaisz Bence Zsombor, Kiser Hanna, Répási Tamás, Zsiros Fanni, Hauer Attila Árpád, Dósa Adrienn, Melegh Bálint, Putnoki Zsuzsanna Erzsébet, Seres Adrienn, Zentai Petra, Hajdu Petra Noémi, Rákosi Patrik, Marsalkó Máté, Máté Levente, Balogh Nilla, Hatvani Gergely, Erdődi Zita, Farkas Bence Lőrinc, Furák Janka, Planicska Petra, Lackó Sára, Szatmári Balázs István

Szentendrei Református Gimnázium

8 Eckensberger Attila; Kiss Kamilla; Réfi Balázs, Takács Attila Bence, Vaczó Márta, Túri Flóra, Makay Lilla, Both Fióna

Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

9

Gondos Nóra, Tamás Panna, Gyuricza Ádám, Demeter Olivér, Ferdinánd André, Vámosi-Nagy Ádám, Szoboszlai Szilveszter, Manninger Anna, Lindner Ádám

Kecskeméti Református Általános Iskola

5 Somogyi Levente, Hegedűs Dániel, Farkas Jázmin, Németh Panna, Varga Emma Ida

Arany János Református Általános Iskola és Óvoda

4 Kovács Dávid Attila, Kajári Boglárka, Nagy Enikő, Fehér Dorka

Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

7 Maricsek Bence, Vörös Gergő, Taranyi Trisztán, Kovács Virág, Siklósi Marcell, Jakabfi Gréta, Kollár Csenge

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola

4 Vasánszki Tamara, Farkas Ákos, Sofhauzer Natália, Knapich Csenge

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

8

Debreczeni Kata, Kovács Botond Álmos, Lengyel Dávid, Lenkei Zalán, Ruszkai Éva Klára, Kolyankovszky Panna, Krizsán Márton, Kanyó Barbara

Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

2 Orbán Réka, Sebők Lili

Pápai Református 5 Szabó Viktória, Varga Barbara, Molnár Richárd,

Page 4: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

4

Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

Nagy Szonja, Sárvári Cserne Ajnácska

Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda

7 Bihari Petra, Soltész Anna, Adamcsik Hanna, Mihalina Máté, Porubcsánszki Panna, Tóth Kristóf Áron, Urbán Soma

Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium

9

Csofcsics Virág, Piszman Zsófia Ilona, Somoskövi Szabolcs, Keresztesi Boldizsár, Ledenyák Ádám, Kelemen Kata, Simity Flóra, Szabadi Ármin, Csonka Viktória

Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola

8 Kovács Balázs, Soltész Blanka Gemma, Szabó Réka, Garam Lora Fanni, Nagy Nelli, Hohol Réka, Fónagy-Árva Nóra, Katona Bernadett

DRK Dóczy Gimnáziuma 10 Szabó Benedek, Kovács Kincső, Kaszás Annamária, Csire Réka, Papp Vince, Papp Inez, Csáki Gedeon, Országh Réka, Vadász Máté, Kalmár Eszter

Csopaki Református Általános Iskola

1 Magyar Jázmin Beatrix

Vincze Imre Református Általános Iskola (Kocs)

4 Nagy Balázs, Bottlik Diána, Lukács Gréta, Tóth András

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Óvodája

1 Bulsz Izabella

Gödöllői Református Líceum Gimnáziuma

4 Reményi Márton, Abrán Kata, Bautista Réka, Kolozsi Emma

Kálvin Téri Református Általános Iskola

10

Lapu Boglárka, Holhos Frizsina, Mádi Bernadett, Kurja Szilvia Veronika, Cseresznye Kristóf, Balatoni István, Tőkés Boglárka, Turcsik Diána, Juhász Anna, Miletics Hunor Bendegúz

Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI

6 Fige Lili, Kovács Péter, Búza Balázs, Cseresznye Zita, Asszú Ábel, Váczi Kira

Móricz Zsigmond Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola

6 Bíró András, Fehér Attila, Kása Szabolcs, Barabás Nóra, Balogh Dániel, Varga Tamás

A budapesti iskolák kategóriájában a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában megrendezett

írásbeli fordulóban 61 tanuló vett részt:

Page 5: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

5

Amer Jusuf, Andó Lujza, Benedek Eszter, Bessenyei Anna Hanga, Bognár Dóra, Borbás Barna,

Bóta Viktor, Cseke Nóra, Faragó Levente, Főfai József, Frigyes Barnabás. Fülöp Bence,

Fülöp Gábor Jeromos, Fürst Júlia, Gáspár Laura, Gulyás Alexandra, Halász Dorottya,

Hodász Zsófia, Horváth Borbála, Hrubi Márk, Huber Márk, Ivanovics Réka, Jin Xi,

Jung Domonkos, Karakus Batu, Keller Dániel, Kerekes István Balázs, Keresztes Krisztina,

Kirsch Panna, Knuth Petra, Koncz Anna, Koperniczky Lilla Mária, Kovács Eszter,

Kovács Zsófia, Kuthy Bendegúz, László Márton, Lauber Nikol, Makovinyi Áron,

Mikhajlicsenko Szofia, Nagy Anna, Nagy Balázs, Nagy Bálint Sándor, Németh Lili,

Pató Norbert, Patonai Dalma, Prágai Menyhért, Rentai Beatrix, Réti Barnabás,

Rozsovits Mikló, Sajgó Flóra, Szabó Kornél, Szántai Anna, Szénási Bálint, Takács Gabriella,

Tiszay Dávid, Tóth Napsugár Anna, Tölgyszéki Papp Bence, Ürmösi Dorottya, Varga Stefánia,

Varga Zsófia, Várkonyi Zsombor

2. A verseny második, döntő fordulója 2017.01.31-én 09:00 órai kezdettel került

megrendezésre a Vörösmarty Mihály Általános Iskola épületében.

A szóbeli fordulóba bekerült tanulók, felkészítő tanáruk és iskolájuk neve

A református iskolák kategóriájában:

Sor-szám

A versenyző neve A versenyző felkészítő tanára

A versenyző iskolája

1. Abrán Kata Gombosné Székely Andrea Gödöllői Református Líceum Gimnáziuma

2. Bulsz Izabella Schmidtné Varga-Zságer Ágnes

Pécsi Református Kollégium

3. Debreczeni Kata Tengeriné Durda Szivia Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc

4. Eckensberger Attila Szabó Réka Szentendrei Református Gimnázium

5. Fige Lili Tamás Mária Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref. Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.

6. Gondos Nóra Zöllnerné Kondella Márta Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

7. Hegedűs Dániel Dr. Szabó Ildikó Kecskeméti Református Általános Iskola

8. Kajári Boglárka Zana Zsuzsanna Arany János Református Általános Iskola és Óvoda, Nagykőrös

9. Kiss Kamilla Szabó Réka Szentendrei Református Gimnázium

Page 6: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

6

10. Kovács Balázs Gerőcsné Berkes Judit Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

11. Kovács Dávid Attila Dr. Técsi Szilvia Arany János Református Általános Iskola és Óvoda, Nagykőrös

12. Kovács Péter Tamás Mária Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref. Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.

13. Magyar Jázmin Beatrix

Sárossyné Kovács Éva Katalin

Csopaki Református Általános Iskola,

14. Maricsek Bence Szira Erika Lorántffy Zsuzsanna Ref.Ált. Isk. és Gimnázium, Kaposvár

15. Nagy Balázs Herczegné Bondor Márta Vincze Imre Református Általános Iskola, Kocs

16. Orbán Réka Sajó Melinda Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

17. Reményi Márton Somogyiné Kiss Kornélia Gödöllői Református Líceum Gimnáziuma

18. Sebők Lili Sajó Melinda Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

19. Soltész Blanka Gemma

Gerőcsné Berkes Judit Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

20. Somogyi Levente Dr. Szabó Ildikó Kecskeméti Református Általános Iskola

21. Tamás Panna Ván Judit Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

22. Vasánszki Tamara Tarján Vera Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola, Enying

A budapesti iskolák kategóriájában:

Sor-szám

A versenyző neve A versenyző felkészítő tanára

A versenyző iskolája

1. Fülöp Gábor Jeromos Topor - Horváth Katalin Áldás Utcai Általános Iskola

2. Gáspár Laura Beszterczey Ildikó

Terézvárosi Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola

3. Hodász Zsófia Dobosi - Csatári Éva Krúdy Gyula Általános Iskola

4. Hrubi Márk Pogányné Miskolczi Enikő Óbudai Árpád Gimnázium

5. Jin Xi Dobosi - Csatári Éva Krúdy Gyula Általános Iskola

6. Jung Domonkos Dobosi - Csatári Éva Krúdy Gyula Általános Iskola

7. Keller Dániel Beszterczey Ildikó

Terézvárosi Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola

Page 7: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

7

8. Kovács Eszter Számadóné Bíró Alice

Fazekas M. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.

9. Kovács Zsófia Számadóné Bíró Alice

Fazekas M. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.

10. Koperniczky Lilla Mária Dobosi - Csatári Éva Krúdy Gyula Általános Iskola

11. Kuthy Bendegúz Pogányné Miskolczi Enikő Óbudai Árpád Gimnázium

12. László Márton Sike Csilla Dob Utcai Általános Iskola

13. Lauber Nikol Dobosi - Csatári Éva Krúdy Gyula Általános Iskola

14. Mikhajlicsenko Szofia Krutyko Jelena Vörösmarty Mihály Általános Iskola

15. Nagy Balázs Topor - Horváth Katalin Áldás Utcai Általános Iskola

16. Németh Lili Szélesné Illés Krisztina Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskola

17. Réti Barnabás Mecseki Szilvia Szabó Lőrinc Általános Iskola

18. Szabó Kornél Szövényi-Luxné Szabó Teréz

Fazekas M. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.

19. Szántai Anna Varga Andrea Váci Utcai Általános Iskola

20. Szénási Bálint Mecseki Szilvia Szabó Lőrinc Általános Iskola

21. Takács Gabriella Számadóné Bíró Alice

Fazekas M. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.

22. Ürmösi Dorottya Szövényi-Luxné Szabó Teréz

Fazekas M. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.

23. Varga Stefánia Topor - Horváth Katalin Áldás Utcai Általános Iskola

A szóbeli forduló, a verseny döntőjének menete:

Görög Tímea, a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny református kategóriájának

szervezője köszöntötte a résztvevőket és röviden áttekintette a verseny eddigi történetét.

Ezt követően Moncz Anikó a Református Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese

üdvözölte a jelenlévőket és vont párhuzamot Jane Haining élete és a mai kihívások között.

Ezután Görög Tímea foglalta össze az idei verseny eddigi eseményeit és adott tájékoztatást

a verseny menetéről és mutatta be a két zsűri tagjait. A versenyzők sorszám húzásával

döntöttek arról, hogy milyen sorrendben adnak számot tudásukról. A két kategória

versenyzői külön teremben és zsűri előtt mutatták meg tudásukat. A második fordulóba

bejutott 22 református diák közül kettő, a budapestiek közül szintén két tanuló, sajnos nem

tudott eljönni a döntő fordulójára.

Page 8: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

8

Az izgalmakban nem szűkölködő, ám barátságos és jó hangulatban zajló megmérettetés

09:30 órakor vette kezdetét. A szóbeli felelet minden esetben négy részből állt: a

bemutatkozás után angol nyelven mondták el a kedvenc memoriterüket a református

kategóriában versenyzők a Bibliából, a budapestiek között indulók valamely klasszikus

prózai műből, s azt, hogy ez miért tölt be meghatározó szerepet az életükben. Majd egy kép

leírása és egy szituációs gyakorlat került sorra.

A versenyzők alapos nyelvtudásukról, gazdag szókincsükről és színes egyéniségükről

győzték meg a zsűri tagjait, akik kitűnő hangulattal és buzdítással viszonozták a hallottakat.

A vidám lelkesedés és biztatás a folyosókon is tapasztalható volt, hiszen a versenyzőket

elkísérő tanárok és szülők nagy odaadással bátorították a fiatalokat. A megmérettetés előtt

és után aprósütemények, szendvicsek, kávé és frissítők adtak erőt a folytatáshoz.

Az eredmények kihirdetésére és a díjak kiosztására az iskola egy patinás dísztermében, a

Jane Haining idejében is működő Kápolnában került sor. A zsűri részéről Aaron Stevens, a

Budapesti Skót Gyülekezet angol anyanyelvű lelkésze gratulált a résztvevőknek és köszönte

meg a szép feleleteket.

A verseny bizottsága a döntőbe jutott 22 református illetve 23 budapesti, összesen 45

versenyző mindegyikének értékelte a munkáját. A kellemesen eltöltött órák, izgalmas

percek és hasznos tapasztalatok mellett minden diák oklevéllel, könyvutalvánnyal és

ajándékcsomaggal is gazdagodott. Az oklevelet és a könyvutalványt Moncz Anikó, a

Református Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese, az ajándékcsomagot pedig Radnai Judit,

a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanára adta át. Emellett – mindkét kategóriában - az I-

VI. helyezettek külön oklevelet, az I-III. helyezést elérők pedig könyvjutalmat is kaptak.

A verseny két kategóriájában a győztesek jutalma mindezeken felül egy 2017 nyarára

szóló egyhetes skóciai utazás is. A református fenntartású iskolák fődíját Orbán Réka, Sajó

Melinda tanárnő tanítványa, a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, a

budapesti iskolák versenyét pedig Nagy Balázs, Topor-Horváth Katalin tanárnő tanítványa,

az Áldás Utcai Általános Iskola diákja nyerte. A református verseny győztesének és felkészítő

tanárának repülőjegyeit a Károli Gáspár Református Egyetem ajánlotta fel. A repülőjegyeket

Sümeghy Gyula, a Károli Gáspár Református Egyetem Nemzetközi kapcsolatok igazgatója

adta át. A budapesti verseny-győztes repülőjegyét egy sikeres pályázat eredményekképpen

a Nemzeti Tehetség Program támogatja, a díjat Moncz Anikó adta át. A skóciai út

mindhárom résztvevőjének ellátását és a programok szervezését a Skóciai Református

Egyház vállalta magára.

A református iskolák versenyének döntőjében a zsűri feladatait Aaron Stevens, a

Budapesti Skót Gyülekezet angol anyanyelvű lelkésze, dr. Hettinger Sándor, a Mezőtúri

Református Kollégium angol tanára és Görög Tímea látta el. A budapestiek kategóriájában

Mr. Christopher Ryan, az ELTE BTK angol nyelvi oktatója, valamint Radnai Judit és Krutyko

Jelena angol szakos nyelvtanárok „beszélgettek” a versenyzőkkel. Lelkiismeretes, igazságos

és szakszerű munkájuk hálás köszönetet érdemel.

Page 9: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

9

A verseny helyezettjei: A református iskolák kategóriájában

Helyezés A versenyző neve A versenyző felkészítő tanára

A versenyző iskolája

1. Orbán Réka Sajó Melinda Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

2. Magyar Jázmin Beatrix

Sárossyné Kovács Éva Katalin

Csopaki Református Általános Iskola,

3. Soltész Blanka Gemma

Gerőcsné Berkes Judit Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

4. Kovács Péter Tamás Mária Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref. Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.

5. Somogyi Levente Dr. Szabó ildikó Kecskeméti Református Általános Iskola

6. Fige Lili Tamás Mária Szerencsi Rákóczi Zsigmond Ref. Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.

A budapesti iskolák kategóriájában

Helyezés A versenyző neve A versenyző felkészítő tanára

A versenyző iskolája

1. Nagy Balázs Topor - Horváth Katalin Áldás Utcai Általános Iskola

2. Németh Lili Szélesné Illés Krisztina Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskola

3. Szabó Kornél Szövényi-Luxné Szabó Teréz

Fazekas M. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.

3’. Kuthy Bendegúz Pogányné Miskolczi Enikő

Óbudai Árpád Gimnázium

5. Hodász Zsófia Dobosi - Csatári Éva Krúdy Gyula Általános Iskola

6. Szénási Bálint Mecseki Szilvia Szabó Lőrinc Általános Iskola

Összegzés, tanulságok:

A Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny 200-nál is több tanulót lelkesített

versenyzésre és motivált nyelvtanulásra, s hozta hozzájuk közelebb a Bibliát vagy az angol

Page 10: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

10

nyelvű irodalmat, annak mondanivalóját, angol nyelvű megértését, gyakorlását. A

résztvevők magas száma és lelkesedése okot ad a további folytatásra.

A verseny nagyon jó lehetőséget nyújtott nem csak a tanulók, de tanáraik szempontjából is

arra, hogy tapasztalatot szerezzenek, kapcsolatokat építsenek egymással, illetve bepillantást

nyerjenek Jane Haining önfeláldozó életébe. Jó lenne, ha a verseny minden évben ilyen

gazdagon tudná jutalmazni a tettre kész és ügyes, az angol nyelvet jól használó diákokat! Ez

azonban nemcsak a Református Pedagógiai Intézeten múlik, hanem a nyújtott támogatások

mértékén is, amelyeket ezúton is hálás szívvel köszönünk meg mind az Emberi Erőforrások

Minisztériumának, a Nemzeti Tehetség Programnak, az Emberi Erőforrás

Támogatáskezelőnek, mind a Károli Gáspár Református Egyetemnek.

Moncz Anikó, a Református Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese köszönti a résztvevőket

Page 11: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

11

A várakozás pillanatai

Aaron Stevens értékeli a versenyzők feleleteit

Page 12: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

12

Az eredményhirdetés örömteli pillanatai

Sümeghy Gyula átadja a református győztes, Orbán Réka repülőjegyét

Page 13: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

13

Moncz Anikó átadja a budapesti iskolák nyertesének, Nagy Balázsnak a skóciai utazás

repülőjegyét

Page 14: Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről · 1 Összefoglaló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről A verseny témája: A verseny egy Budapesten élő skót

14

A skóciai jutalomutazás résztvevői, a verseny győztesei és kísérő tanáruk, Sajó Melinda

Orbán Réka és Nagy Balázs, a verseny győztesei