Miskolci Egyetem

Állam-és Jogtudományi Kar

Civilisztikai Tudományok Intézete

Agrár-és Munkajogi Tanszék

Hátrányos megkülönböztetés a munkajogban

Készítette: Rőczei Nóra Ivett

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

alapszak

III. évfolyam

Konzulens: Dr. Jakab Nóra

Egyetemi adjunktus

Miskolc

2013

University of Miskolc

Faculty of Law

Institute of Civil Law

Department of Labour Law and Agricultural Law

Negative discrimination in labour law

Author: Rőczei Nóra Ivett

Consultan: Dr. Jakab Nóra

Miskolc

2013

1

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék....................................................................................................................... 1

1. Bevezetés ............................................................................................................................... 3

2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása.......................................7

2.1. Jogi dokumentumok...................................................................................................... 7

2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami szerződésig .... 14

2.3. Amszterdami Szerződés óta........................................................................................ 17

2.4. Egyenlő bánásmód irányelv........................................................................................ 18

3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái ................................................... 22

3.1. Közvetlen diszkrimináció ........................................................................................... 22

3.2. Közvetett diszkrimináció ............................................................................................ 23

4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás......................................................................... 24

4.1. Alkotmányos alapok.................................................................................................... 24

4.2. 2003.évi CXXV.tv az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Biztosításáról28

4.3. Jogérvényesítés ............................................................................................................ 31

4.3.1 Egyenlő Bánásmód Hatóság ................................................................................. 32

4.3.2 Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa................................ 34

5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon............................................................ 36

5.1. Fogyatékosság .............................................................................................................. 36

5.2. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon .............................................45

5.3. Statisztika..................................................................................................................... 51

6. Befejezés, záró gondolatok ................................................................................................ 54

Irodalomjegyzék ..................................................................................................................... 58

2

„ Bármilyen különbség látszódjék is a sorsok között,

mégis van bizonyos egyensúlyozása a szerencsének és

a bajnak, amely egyenlővé teszi őket.”

/ La Rochefoucauld /

3

1. Bevezetés

Diszkrimináció. Napjainkban nagyon használat és ismerősen csengő szó. Eredetét

tekintve latin eredetű szó, jelentés az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára szerint hátrányos

különbségétel, az egyenlő elbánás elvével ellentétes eljárás. A szerző szerint, aki diszkriminál

hátrányos megkülönböztetést alkalmaz.1

A történelem kezdetén megmutatkoztak már a különböző emberi csoportok közötti

különbségtételek. A kor adott joga és politikai felfogásai igyekeztek az adott korszakban

felmerülő problémákat megoldani. Ezek a probléma megoldások sajnos nem jártak mindig

sikerrel. Ezért gondolom úgy, hogy az emberek nagy részének ismernie kell a diszkrimináció

történetét, diszkriminált személyek gondolatvilágát.

Az egyenjogúság-egyenlőség gondolatvilága szinte az emberiség öntudatra ébredésével

egykorú. A Biblia szerint az emberek a születésben, a halálban és a bűnben egyenlők. Újkori

tartalmát a rendi társadalom tagadása alakította ki. A rendi jog uralma alatt ugyanis az ország

lakóira rendi hovatartozásuk szerint más-más tárgyi jogrend volt érvényben.

A polgári forradalmak idején az egyenjogúság-követelése pedig arra irányult, hogy

mindenkire ugyanaz a jogrend érvényesüljön. Tehát az állam ne tegyen különbséget az

emberek között se az államhoz való viszonyukban se magánjogi státuszukban. A polgári

forradalmakkal még az egyenlőség nem vált teljessé, sőt éppen akkor kezdődött a hosszú és

nehéz politikai küzdelem. Fokozatosan, ugyan megvalósult az egyenjogúság, de nem

szüntette meg azt a társadalmi egyenlőtlenséget, aminek alapja az eltérő vagyoni helyzet volt.

A hátrányos társadalmi csoportokat a polgári államnak és a jognak kellett preferálnia tehát az

államnak lépéseket kellett tennie az egyenlő feltétek és az esélyegyenlőség biztosítása

érdekében. Ugyanis nélküle az állampolgári alapjogok kiüresedtek volna. Ily módon kapott az

egyenjogúság szociális tartalmat.

A második világháború borzalmai után előtérbe kerültek a különböző hátrányok a

fogyatékosságra, rokkantságra visszavezethető hátrányok kiküszöbölése. Megjelentek a

megkülönböztetések, a társadalom egyes tagjaira vonatkozó kirekesztések. Ezért választottam

1 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai kiadó, 1983.

4

dolgozatom témájának a hátrányos helyzetet és az Egyenlő Bánásmód követelményét. Ahogy

azt majd dolgozatomban láthatjuk külön fejezetet szánok az európai szabályozást illetően az

Egyenlő Bánásmód kialakulására.

Dolgozatom elején röviden kitérek a nemzetközi szabályozásokra. Hiszen az emberi

jogok az egyezmények elismerésével és megerősítésével a belső jog részévé váltak. Ezáltal

kötelezettséget vállaltak arra, hogy azokat tiszteletben tartják és érvény szereznek nekik.

Bemutatom az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely máig egyedülálló az emberi

jogok védelmének tekintetében. Majd az európai kezdeményezések kapcsán az Emberi Jogok

Európai Egyezményét és az Európai Szociális Chartáról teszek rövid említést.

A hátrányos megkülönböztetés kialakulásának megvalósulását közösségi jogi szinten

ismertetem. Találkozni fogunk az egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség valamint a

diszkrimináció szavakkal. De mit is takarnak ezek valójában?

A hátrányos megkülönböztetés tilalma valójában a formális jog előtti egyenlőséget

jelenti.2 Kihagyhatatlan lépes volt az egyenlő jogok biztosítása felé a diszkrimináció tilalma,

hiszen a múltban bevett gyakorlat volt a hátrányos megkülönböztetés. Az egyenlő esélyek

csak akkor lehetségesek, ha az egyenlő jogok birtoklásán túl az emberek egyenlő

kiindulópontból is léphetnek be a munkalehetőségekért folyó versengésbe. A cél tehát ne csak

az legyen, hogy egyenlő jogokkal, hanem egyenlő esélyekkel indulhasson mindenki. Az

egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fogalmát gyakran használják egymás

szinonimáiként, ami sugallhatja azt is, hogy egy dologról van szó, de ez nem így van.

Az esélyegyenlőség többet jelent az egyenlő bánásmód biztosításánál. Azon jogi és

nem jogi eszközöket jelenti, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a nők a férfiakkal, egyenlő

eséllyel érvényesülhessenek az élet különböző területein. Az esélyegyenlőségi politika

területén közösségi akcióprogramokról szóló határozatokat, ajánlásokat, állásfoglalásokat és

közleményeket fogadtak el. A tagállamok kormányainak aktív szerepvállalása nélkül a nők

helyzetének leküzdése elképzelhetetlen. Ez kizárólag nem lehet a kormány felelőssége,

ugyanis szükség van a kormányzati munka kontrollját végző demokratikus intézményekre.

Így következik az a fajta igény, hogy a kormányzati intézményrendszeren belül és kívül is

legyenek a nők jogainak biztosítására szakosodott intézmények. Nyugat-Európában az

országok egyik bevett általános gyakorlata, hogy létrehoztak a nők jogainak garantálását

biztosító intézményrendszert. Több országban külön minisztérium foglalkozik a nők jogaival.

2 Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon

5

Az egyenlő bánásmód elve a diszkrimináció tilalmát, vagyis a hátrányos megkülönböztetéstől

mentes élethez való jog garantálását jelenti. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve

megköveteli, hogy az azonos helyzeteket azonos módon, az eltérő helyzeteket

különbözőképpen kell kezelni. Napjainkban az EU jogi és nem jogi eszközökkel törekszik

arra, hogy egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az uniós

polgárokkal szemben.3 Az egyenlő bánásmód elve egy tilalmat megfogalmazó

jogszabályokra, vagyis negatív megközelítésre épül. A nemzeti szabályozás eszköze a

közösségi jog harmonizációja. Fontos hogy a tagállamok hatékonyan lépjenek fel minden

hátrányos különbségtételi gyakorlattal szemben az élet legmeghatározóbb területein.

Véleményem szerint a 21. század egyik legfoglalkoztatottabb kérdései közé soroljuk a

hátrányos megkülönböztetést. A legfőbb probléma hogy hiába halljuk nap, mint nap hogy

diszkrimináció tilalma nem mindig tudjuk, hogy mit is jelent és hogy a jogban valóban

megvalósul-e? Számtalan egyezményről, törvényről hallunk, de nem tudjuk, pontosan mit is

takarnak igazából. Ezért is éreztem fontosnak, hogy dolgozatomban második részében a

hátrányos helyzetben lévő emberekkel és a hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozzak.

A politika évek óta próbál gyógyírt keresni erre az egész világot érintő problémára.

Úgy gondolom nemcsak a politikának, hanem az emberek hozzáállásnak is változnia kell,

hiszen a közös cél csak közös erőfeszítésekkel érhető el. A közös cél hogy a társadalmi

esélyegyenlőség megvalósuljon, a kirekesztettség megszűnjön és a béke fenntartható legyen.

Ezek megoldása csak közös erőkkel valósulhat meg.

Nagy hangsúlyt fektetek a hátrányos megkülönböztetés megjelenésének bemutatására

és értelmezésére, valamint a hátrányos helyzetben lévő emberek helyzetének jogi keretek

közötti bemutatására. Kutatási kérdéseim során felmerült, hogy hogyan is alakult ki a

hátrányos megkülönböztetés? Mi az, amit ténylegesen hátrányos megkülönböztetésnek

nevezünk, hogyan biztosítja Magyarország az egyenlő bánásmód érvényesülését, valamint

hogy a fogyatékosság valóban hátrány-e?

A történelmi áttekintés és a diszkrimináció tilalmának kialakulása után az egyenlő

bánásmóddal kapcsolatos rendelkezésekről írnék. Ezt követően a hátrányos megkülönböztetés

megnyilvánulási formáit mutatom be és majd a magyar diszkrimináció ellenes szabályozást

ismertetem, valamint a hátrányos megkülönböztetést segítő intézményekről írok. A magyar

szabályozásnál összevetem, a hazai alkotmányos rendelkezésre vonatkozólag az Egyenlő

Bánásmód megvalósulását. Alapvető célom az Egyenlő Bánásmód Elvének bemutatása

3 Európai Unió

6

jogszabályi keretek között. Végül kitérek a hátrányos helyzetű emberekre. Eddigi

tanulmányaimból kiderült, hogy a hátrányos helyzetet több védett tulajdonság jelenti, ahogy

azt majd a későbbiekben látni is fogjuk.4 Ezekből a védett tulajdonságokból a

fogyatékosságot emeltem ki. Miért éppen a fogyatékosság? A válasz egyszerű a fogyatékkal

elő személyek azon személyek, akik leginkább rászorulnak a segítségre. A fogyatékos

emberekre jellemző bizonyos funkciójuk hiánya ezért szükséges a segítségnyújtás hogy az

ebből eredő hátrányt csökkenteni lehessen. Magyarországon jelenleg a lakosság 10%-a

fogyatékossággal elő- mozgássérült, értelmi sérült, látássérült személy. Legfőképpen a

fogyatékkal elő személyek jogai iránti érdeklődésem vezetett oda, hogy a fogyatékosságot

emeljem ki a védett tulajdonságok közül. Legfontosabbnak a nemzetközi szabályozást

ismertetését tartom így csak a legjelentősebb intézkedésekre tértem ki. Végül pedig egy kis

statisztikai elemzéssel színesíteném munkámat.

Véleményem szerint a hátrányos helyzetnek nagyobb szerepet kellene kapnia nemcsak

az Unió politikájában, hanem az emberek tényleges életében. A cél, hogy egy nyugodtabb

békésebb, diszkriminációtól mentes, elfogadható világ valósuljon meg. A hátrányos helyzet se

minősüljön olyan „hátrányosnak”. Ennek tudatában kezdek neki dolgozatomban a téma

kifejtéséhez.

4 2003.évi CXXV. törvény 8§

7

2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása

2.1. Jogi dokumentumok

A történelem folyamán a francia forradalom idején fogalmazódott meg a felvilágosult

gondolkodóktól az a gondolat hogy minden ember egyenlő.5 Úgy vélték mindennek az alapja a

jogegyenlőség volt. Jogi dokumentumok formájában az egyenlőség gondolata a XVIII.

században az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban, és a francia forradalom emberi jogi

deklarációjában jelent meg először. Torkel Opshal szerint a jogegyenlőség főként a bíró előtti

egyenlőséget jelentette, amely védelmet nyújtott a végrehajtó hatalom előtt. A XIX. század

elején változást jelentett, hogy a jogegyenlőség, igaz csak formálisan, de teljessé vált. Számos

társadalmi csoport volt teljesen ki zárva mindebből, csak részben illeték meg őket jogok.

Jogegyenlőségért való harcukat a század második felében kezdték el, először rabszolgák,

szegények később vallási, valamint női mozgalmak formájában. Az egyenlőtlenségek

csökkentése érdekében került sor a gazdasági és szociális jogok megfogalmazására. Az

Amerikai Egyesült Államokban a férfiak és nők közötti egyenlőségről valamint a feketék és

fehérek közötti tiltó különbségtételekről rendelkeztek. Ezek a rendelkezések a hátrányos

megkülönböztetés szempontjából meghatározó jognyilatkozatoknak bizonyultak.

A XX. században egyre inkább folytatódott az egyenlőtlenségek kiküszöbölése, de

közben nőtt a hátrányos megkülönböztetettek csoportja főként nemre, vallási hovatartozásra,

bőrszínre és etnikai hovatartozásra való tekintettel. Erre a megkülönböztetésre a második

világháború csak jobban rásegített.

Az emberi jogok nemzetköziévé válásának folyamatában, a mai értelemben vett

nemzetközi jellegét csak a II. világháborút követően vívta ki. Ez a folyamat még napjainkban

is tart. A második világháború borzalmai után 1945.október 24-én alakult meg az Egyesült

Nemzetek Szövetsége melynek fő tevékenységei közé tartozik többek között a nemek közötti

kapcsolatok fejlesztése, az emberi jogok védelme, valamint a nemzetközi jogok fejlesztése.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata általános, nem kötelező jelleggel tartalmazta a

polgári és politikai illetve gazdasági és szociális jogok nemzetközi katalógusát.

5 Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 1. cikkely

8

Külön létrehozták az Emberi Jogi Bizottságot, amely az emberi jogok témakörében

ajánlásokat, nemzetközi egyezményeket fogadott el. Mindeközben Európában is egyre

erősödtek azok a törekvések, amelyek az igazságosságon és e nemzetközi együttműködésen

alapultak. Az európai fejlődésben kiemelkedik az Európa Tanács két dokumentuma: az

Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény valamint az Európai

Szociális Charta. A Chartát szokás „bonyolult szociális konstrukcióként” említeni. A

dokumentumok között kirajzolódik, hogy a Charta a szociális jogok, míg az Egyezmény az

emberi jogokra vonatkozik.

A Charta eltérően a többi diszkrimináció tilalmával foglalkozó nemzeti dokumentumoktól

nem tesz különbséget a politikai és szociális jogok között.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Az államok elégedetlenek voltak az Alapokmányban megfogalmazott formulával és

szorgalmazták hogy az ENSZ hatékonyabb lépéseket tegyen az emberi jogok védelmét

illetően. 1948-ra készült el az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációja, amely összefoglalta a

XVIII. századi nyilatkozatokat. A nyilatkozat melyet az ENSZ Közgyűlése fogadott el

1948.december 10-én a párizsi Chaliot palotában korszakalkotó jelentőségűnek bizonyult. A

koncepció kidolgozása René Cassin nevéhez fűződik a ki 1948 és 1967 között az ENSZ

Emberi Jogok Bizottságának elnöke volt. Máig az egyik legfontosabb és legnagyobb

horderejű dokumentuma az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Ez a nyilatkozat a nemzetközi

emberi jogvédelmi rendszer alapdokumentumának tekinthető.

A Nyilatkozat címében található „Egyetemes” jelző nagy előrelépésnek tekinthető,

hiszen a korábbi dokumentumokkal ellentétben vitathatatlanul deklarálta az emberi jogok

egyetemességét. Továbbá felvázolt egy olyan célt, amelynek teljesítése az emberi jogok

fokozatos megvalósulását szorgalmazta és állandó tiszteletben tartását követelte meg.

Kezdetben a vélemények megoszlottak róla ugyanis viták folytak róla hogy valóban

jogi kötőerővel bír vagy csak deklarációnak minősül. Nem tartalmazza ugyan a ma ismert

emberi jogokat, de egységes szerkezete és az egyetemességre való törekvése miatt az egyik

legszélesebb körben elismert emberi jogi dokumentumnak tekintendő. Az alaptervezetet a

nyugati hatalmak és Szovjetunió éles vitái közepette fogadták el. Szovjetunió és szövetségesei

9

ugyanis kevesellték benne a szociális jogokra való hivatkozásokat. A nyilatkozat sok emberi

jogot felsorol, amelyek fontosak lehetnek a számunkra.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 30 cikkből áll és magába foglalja nemcsak a

Francia Polgári Forradalomban fogant alapvető szabadság és politikai jogokat, hanem egyes

szociális és gazdasági valamint kulturális jogokat is. A Nyilatkozat egy közös eszményt

fogalmazott, meg amelynek elérésére minden nemzetnek törekednie kell.

A Nyilatkozat bevezetőjében leírja, hogy az emberiség családja minden egyes tagja

méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság,

az igazság és a béke alapját a világon. Az emberi jogok el nem ismerése és semmibe vevése

az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és ezért az ember

legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, nyomortól megszabadult

emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz. A Nyilatkozat utal az emberi jog

uralmának fontosságára, hiszen védelem alá kell, helyezni nehogy zsarnokság vagy elnyomás

alá kerüljön. Kitér a nemzetek közötti baráti kapcsolatok előmozdítására, az alapvető emberi

jogokra és az emberi személyiség méltóságára. Kötelező jellegű, de utal a tagállamok

kötelezettségvállalására.

A Nyilatkozat 2. cikke tartalmazza a nemzetközi jog egyik alapelvét, azaz a

diszkrimináció általános tilalmát.6 Majd a 7. cikkben folytatja, hogy a törvény előtt mindenki

egyenlő és mindenkit megillett a törvény előtti egyenlőség.7

Ez a dokumentum ellentétben sok más emberi jogi egyezménnyel nem csak a jogokat, de a

kötelezettségeket is meghatározza.

A Nyilatkozat 3-21.cikkei az úgynevezett polgári és politikai jogokat foglalják

magukba tehát az első generációs jogokat. Ahogy arra már utaltam itt található a törvény

előtti egyenlőség védelme. Addig a 22-27.cikkei a gazdaság, szociális és kulturális jogokat,

vagyis a második generációs tartalmazzák. A Nyilatkozat utolsó két cikkei általános

rendelkezéseket fűznek a jogok gyakorlásához.

6 „Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen, fajra, színre, nemre, nyelvere, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra. Ezen felül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzet alapján sem, amelynek állampolgára aszerint, hogy az illető ország vagy terület független gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.” 7 „A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.”

10

Az első és második generációs jogoknál meg kell említeni, hogy érvényesítésük eszköze

eltérő, ugyan de elválaszthatatlan egységet képeznek. Az államok alkotmányai általában,

tartalmazzák mindkét generációhoz tartozó jogokat, alapvető különbség, csak az állami

kötelezettségvállalás mikéntjében és terjedelmében rejlenek.8

Az ENSZ kapcsán meg kell említeni, hogy folyamatosan dolgozott az emberi jogok

kodifikálásán ennek az eredménye volt a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi

Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi

Egyezségokmányának aláírása.

Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

Az ENSZ Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966.december 16-án fogadta el a két

Egyezségokmányt és egyidejűleg az Első Fakultatív Jegyzőkönyvet is elfogadták, amely az

egyéni panaszok benyújtását tette lehetővé az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához. Az

elfogadott két egyezségokmánnyal az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt

alapelvek és deklarációk ezzel jogi kötőerőt nyertek. 1976.március 23-án léptek hatályba, a

Második Fakultatív Jegyzőkönyv a halálbüntetés eltörlését tartalmazta.

Az emberi jogok egyik alapdokumentuma minden bizonyossággal a Polgári és

Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amely tartalmában és a jogok felsorolásában

is különbözik a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányától. 9

A GSZKJNE csak kötelezi az államokat, hogy lehetőségeikhez képest tegyenek megfelelő

lépéseket a jogok biztosítása érdekében addig a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi

Egyezségokmánya ezt az államok kötelességének tekinti.

Az Egyezségokmány utal a diszkrimináció tilalmára valamint a nemek szerinti

különbségtételre is. Magyarország 1974.január 17-én csatlakozott az Egyezségokmányhoz, az

Első Fakultatív Jegyzőkönyvet 1988.szeptember 7-én ratifikálta.

Az egyezségokmány 2. cikke egy egyenlőségi szabályt tartalmaz miszerint: „Az

egyezségokmányban részes, valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és

8 Bokorné Szegő Hanna: Az emberi jogoktól való időleges eltérés, illetve az emberi jogok állandó jellegű törvényes korlátozása, Acta Humana, 1995., 25. o. 9 Továbbiakban: GSZKJNE

11

biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az

egyezségokmányban elismert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem,

nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni,

születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 3.cikke külön kihangsúlyozza,

hogy a részes államok kötelesek valamennyi első generációs jog tekintetében biztosítani a

férfiak és nők egyenjogúságát. Belátásom szerint jelentős a 4. cikk mivel felsorolja, hogy

melyek azok az emberi jogok melyek semmiféleképpen sem korlátozhatóak. Ilyen az élethez

való jog, jogképességhez való jog valamint a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága.

26. cikke mindenfajta megkülönböztetést tilt a törvény előtti egyenlőség joggyakorlása

kapcsán. 10A 2. cikkhez hasonlóan felsorolja a nemzetiségi származást és az egyéb helyzete

alapján történő különbségtétel tilalmát is.

A 27. cikkben a diszkrimináció-mentes bánásmódon túlmutató rendelkezés is

megjelenik: az államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az etnikai, vallási vagy nyelvi

kisebbségek tagjaitól nem tagadják meg azt a jogot „hogy csoportjuk más tagjaival együttesen

saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat vallják és gyakorolják vagy, hogy saját nyelvüket

használják.”

Az Egyezmény elsőként határozta meg a nemzeti jogban a hátrányos

megkülönböztetés fogalmát. „ Minden olyan különbségtételt kizárást, megszorítást vagy

előnyben részesítést jelent, a melynek alapja a faj, a szín, a származás, a nemzetségi vagy

etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi,

kulturális terén vagy a közélet bármely más terén az emberi jogok és alapvető szabadságok

elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy gyakorlásának megsemmisítése vagy

csorbítása.”

10 Az egyezségokmány 26. cikke kimondja: „a törvény előtt minden személy egyenlő, és minden megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania bármilyen megkülönböztetés ellen, mint amilyen például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő megkülönböztetés.”

12

Emberi Jogok Európai Egyezménye

Az Európa Tanács, megalakulásától kezdve nagy jelentőséget tulajdonított az Emberi

jogok tiszteletben tartásának. Akik a Tanács szervezetéhez csatlakoztak állást foglaltak egy

eszmény mellett országaik gazdasági és szociális fejlődésüket ezzel előmozdítva. A

jogállamiság alapelveinek elfogadásával minden joghatóságuk alatt élő személy számára

biztosították az emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat. Azt hogy milyen jogokat

kívántak védeni elsősorban az 1950.ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye és

Jegyzőkönyvei tartalmazzák. Az Európa Tanács megalakulását követően nem sokkal, 1950.

november 4. én Rómában tíz tagállam képviselői aláírták az Emberi Jogok és Alapvető

Szabadságjogok Európai Egyezményét, az egyik legjelentősebb regionális emberi jogi

egyezményt. Az egyezmény két fontos emberi jogi deklarációra hivatkozik.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének Preambuluma említi a politikai

demokrácia fogalmát. Figyelemre méltó, hogy az emberi jogok közös érvényesítése is

hangsúlyt kapott. Ha az Egyezményt összehasonlítjuk az ENSZ egyezmények hatályával,

akkor megállapítható, hogy az Európai Egyezmény szűkebb területet ölel át, de jelentőségét

nem is annyira a tartalma, hanem az eljárási garanciái adják meg. Az Európai Egyezmény 25.

cikke ugyanis sajátos jogorvoslati mechanizmust hívott életre, amely elismeri az egyéni

petíció benyújtásának jogát. Sajátossága az Európai Egyezménynek, hogy jogvédelmi

mechanizmusát csak azoknak a jogoknak a védelmében lehet igénybe venni, amelyeket az

Európai Egyezmény I. része tételesen felsorol, illetve amely jogokat az Egyezményhez csatolt

Kiegészítő Jegyzőkönyvek tartalmaznak. Az egyes jegyzőkönyveket az érintett

Tagállamoknak külön-külön el kell fogadniuk, azaz a tagállamokra csak akkor Kötelezőek, ha

ezt az egyes tagállamok deklarálták. Az Európai Egyezményben felállított jogvédelmi

mechanizmus olyan garanciális intézményeket tartalmaz, amelyek nagyban emelik az

Egyezmény alkalmazhatóságát.

Az Egyezmény rendelkezik többek között az élethez való jogról, a szabadsághoz és

személyi biztonsághoz való jogról, gondolat, lelkiismeret és vallásszabadságról is.11

A Jogok és Kötelezettségek fejezet 14. cikke rendelkezik a megkülönböztetés tilalmával. Az

Egyezményben meghatározott jogok és kötelezettségek élvezetét minden megkülönböztetés

nélkül biztosítani kell.

11 11. számú Módosító Jegyzőkönyv 1988.november 1.

13

A másik lényeges európai dokumentum a az Európai Szociális Charta főként a

munkához való jog védelméről rendelkezik, így abba nem mélyednék, bele csak

említésképpen szeretné vázolni. Ugyanis az Európai Charta nélkülözhetetlen az európai

szabályozást illetően.

Európai Szociális Charta12

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye elsősorban az 1948. évi Emberi Jogok

Egyetemes Nyilatkozatából kiindulva, az általánosan elismert polgári és politikai jogokat

szabályozza. Az elfogadott Európai Egyezmény sem rendelkezik a gazdasági és szociális

jogokról, bár 1. Kiegészítő Jegyzőkönyvében már megjelent a tulajdonhoz és az oktatáshoz

való jog. Az Európai Egyezménytörténő hatályba lépését követően megindultak a

munkálatok, melyeknek célja a gazdasági és szociális jogok európai egyezményének

kidolgozása volt. Ennek eredményeképpen 1961-ben került sor az Európai Szociális Charta

aláírására.

A Charta 4 részre tagolódik, felsorolja azokat az elveket, amelyek megvalósítására

törekedni kell. Európai Szociális Charta nem tesz különbséget a politikai és szociális jogok

között. A szociális biztonság tekintetében a munka és a család területén próbálja előmozdítani

az emberi jogok érvényesülését a diszkriminációtól mentes és egyenlő esélyeket biztosító

emberi életekért.

Az alapelvek tulajdonképpen megismétlődnek a II. részben ahol meghatározzák azokat

a jogokat, amelyeknek a biztosítását a Szerződő Felek magukra nézve kötelezőnek tekintenek.

Ezeket a jogokat több csoportba lehet sorolni így a munkával kapcsolatos jogok, a

szakszervezeti jogok, dolgozók és egyéb csoportok védelme.

A Charta preambuluma nemre való megkülönböztetés nélkül biztosítja a bennük

foglalt védelmet. Az 1. cikk 2 bekezdése megköveteli a munkavállalás szabadságát köztük a

diszkrimináció és kényszermunka tilalmát is.13 A Szerződő Felek ezáltal kötelezettséget

vállalnak tehát, hogy védik a dolgozók jogait és biztosítják megélhetésüket.

12 Továbbiakban: Charta 13 Európai Szociális Charta

14

A munkafeltétek tekintetében az állások betöltésével kapcsolatban felmerülő diszkriminációt

az összes Charta tagállam tiltja. Így a munkáltató ragaszkodhat az általa megállapított szakmai

feltételekhez addig, amíg az nem jelenti a nemek közti megkülönböztetést. Egyes szakmák

azonban természetüknél fogva jelenthetnek kivételt. Főként az állások betöltésével

kapcsolatos hirdetéseknél előfordulhatnak direkt és indirekt diszkrimináció. Gondolnék itt

olyanra, hogy például a hirdetés nyelvezetével zárja ki valamely nemhez tartozókat a

jelentkezésből

2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami

szerződésig

Az egyenlő bánásmód az integráció kezdetétől az egyik legfontosabb alapelve az

Európai Uniónak. 1957-ben, a Római Szerződésben már rendelkeztek az egyenlő

bánásmódról igaz még csak a nők és férfiak közötti bánásmódról rendelkeztek, arról is

kizárólag a bérezésre való figyelemmel. A nőknek és férfiaknak egyenlő munkáért egyenlő

bér jár ezt a közösségi jogi elvet mondta, aki a Római Szerződés 119.cikkelye. Az alapítók

szerették volna elérni, hogy a nemek közötti megkülönböztetésre vonatkozó nemzeti

szabályok közötti eltérések ne befolyásolják a tagállamok közötti gazdasági versenyt. Az

integráció alapítói tehát csak gazdasági érdekből fogadták el a 119.cikket. A Római

Szerződésbe csak olyan elvek és rendelkezések kerülhettek be, amelyek a közös piac

megvalósítását szolgálták vagy elősegítették a gazdasági célnak az elérését.

A Római Szerződés alapításkori szövege 3 tekintetben korlátozta az egyenlő

bánásmód elvének alkalmazását. Először a tagállamok polgáraival szembeni

megkülönböztetés volt tilos. Másodszor csak a nemek közötti diszkriminációt tiltotta a

közösségi jog, a kor, vallás, faj szerinti megkülönböztetést nem. Harmadszor a

megkülönböztetés nem általánosságban volt tilos, hanem csak a Római Szerződés

119.cikkében meghatározott módon, tehát a bérezés tekintetében.

1957 és 1975 között az egyenlő munkáért egyenlő bér elvére vonatkozó szabályok

harmonizálására és gyakorlati megvalósítására törekedtek. Ezek a törekvések erőtlennek

15

bizonyultak. 14Az integráció szociális dimenziójának előtérbe kerülésével függött össze hogy

1970-es években a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód szociális vonatkozásai kerültek

legfőképpen előtérbe.

Szemléletváltást Defrenne II.- esetben hozott ítélete jelentette 1976-ban.15 Ez az ítélet

mérföldkőnek bizonyult. Defrenne kisasszonynak ugyanis 17 év utána nyugdíjba kellett

mennie 40. életéve elérésekor, munkaszerződése ugyanis így rendelkezett. A férfiakra

ugyanez a korlátozás nem vonatkozott, így ők bérelőnyt élveztek, hiszen 40 éves koruk után is

dolgozhattak. Gabrielle Defrenne kisasszony ebbe a döntésbe nem nyugodott bele és pert

indított a Sabena légi közlekedési vállalat ellen. A bérkülönbségben megnyilvánuló nemek

közötti hátrányos megkülönböztetés miatt követelt kártérítést. A felperes azt állította, míg ott

dolgozott lényegesen kevesebb bért kapott, mint azon férfi kollégái, akik szintén

utaskísérőként dolgoztak. Álláspontja szerint ez a megkülönböztetés jogellenes ezért indított

kártérítési pert. Az EGK Szerződés 119. Cikke alapján ugyanis a férfiakat és nőket egyenlő

munkáért egyenlő díjazás illeti meg. Mivel a vállalat megsértette azt az elvet, nevezett légi

közlekedési vállalat a férfi utaskísérőknek magasabb jövedelmet biztosított. A belga

munkaügyi bíróság előzetes döntéshozatali eljárás során az előterjesztett kérdések során azt

vizsgálta, hogy a szerződés 119.cikke közvetlen hatállyal bír-e. Ha igen akkor mely

időponttól ismerendő el. A szerződésben rögzített, a férfiak és nők egyenlő díjazására

vonatkozó elvre lehet hivatkozni a nemzeti bíróságok előtt.

A nemzeti bíróságok kötelesek biztosítani az egyének védelmét különösen a

diszkrimináció olyan formái esetén amikor a nők és férfiak ugyanabban az állami vagy

magántulajdonú cégnél végzett egyenlő munkáért egyenlő díjazást kapnak. A Bíróság az

indokláskor a Szerződés és az integráció céljainak értelmezéséből indult ki. Leírta, hogy az

EGK megalakításának a célja nem csupán gazdasági integráció kialakítása, hanem egy

társadalmi fejlődés előmozdítása, az életkörülmények javítása. Ebből a kettős célból adódik,

hogy az egyenlő díjazás elve a Közösség alapelvei közé tartozik. A 119.cikk közvetlenül

alkalmazható olyan jogokat keletkeztet, amelyeket a bíróságoknak védelemben kell

részesíteniük. A Bíróság arra is rámutatott, hogy a 119.cikk mind közvetett és közvetlen

diszkrimináció ellen is fel kíván lépni.16 A Bíróság továbbá azt kimondta, hogy a 119. cikk a

„Közösség alapjának része” és így közvetlenül hatályos, mégpedig az állam és az

állampolgárok között is és az egyes állampolgárok, magáncégek között is. Defrenne tehát erre

14 Kiss György: Európai Unió munkajoga 15 43/45. Defrenne v. Sabena (1976) ECR 455. 16 Fazekas Judit: Az európai integráció története

16

a cikkre hivatkozva a munkaügyi perében a belga bíróságnak tehát alkalmaznia kellett az ügy

eldöntése során. A nemek közötti egyenlő bánásmód biztosítását ettől az ítélettől kezdve

tekintik a közösség szociális céljának.

A közösségi szociális jog, a közösségi munkajog és a munkahelyi egészség és

biztonságvédelem azon területe, ahol az irányelvek elfogadására sor került, a tagállamok

szabályainak harmonizációja. A Szociális Akcióprogram és a Defrenne-itéletek hatására

sikerült túllépni azon a koncepción, amely a nemek közötti egyenlő bánásmód közösségi jogi

elvét, azaz az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét szűkítette. A diszkrimináció már nem csak

a 119.cikkben meghatározott területen volt tilos. Lépésről lépésre dolgozták ki a tágabb

koncepciót és az azt szolgáló irányelveket.

Az első ilyen irányelv a 78/117/EGK irányelv volt, amely az egyenlő bér elvének

gyakorlatban való alkalmazását kívánta elősegíteni. Az egyenlő munkáért egyenlő bére elve

volt az egyetlen olyan rendelkezés az egyenlő bánásmóddal kapcsolatban, amely az

alapításkor került bele a Római Szerződésben. Az 1951-ben elfogadott 100.számú ILO

egyezmény fogalmazta meg először az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét.

A 78/117/EGK irányelv 1975-ben született meg, mert közösség erőfeszítései a nemek

közötti megkülönböztetés területén kevés eredményt értek el. Az irányelv a tagállamokkal

szemben öt kötelezettséget fogalmaz meg. Ide soroljuk a jogszabályok megfelelő módosítása

és jogrendszeri adaptációt, megfelelő jogorvoslati lehetőségek biztosítása, védelem a

jogérvényesítésre válaszként érkező, megtorló, munkaadói magatartással szemben,

munkavállalók tájékoztatása, Bizottság értesítése a megtett tagállami intézkedésekről.

A második irányelv 75/207/EGK irányelv viszont már a foglalkoztatást érintő

kérdésekben kötelezte a tagállamokat az egyenlő bánásmód érvényesítésére. A munkajogi

szabályok harmonizációja érdekében két irányelvet hoztak. A 79/7/EGK irányelv a szociális

biztonsági rendszerek tekintetében az egyenlő bánásmód biztosítását írta elő. A rendszerek az

állam által működtetett pénzalapok jogi szabályozására vonatkoztak. Hét évvel később

fogadták el a 86/378/EGK irányelvet, ami kizárólag a munkáltatók által munkavállalóik

részére létrehozott foglalkozási szociális biztonsági rendszerekre vonatkozott. Az 1980-as

években még elfogadtak egy irányelvet, ami kiterjesztette az egyenlő bánásmód elvét

mindazokra, akik nem munkaviszonyban, hanem önfoglalkoztatóként végeznek munkát. Így

az 1990-es években már három irányelv jelezte az EU elkötelezettségét az egyenlő bánásmód

terén. Elfogadásra került a munkavédelmi keretirányelv alapján a terhes nők, a gyermekágyas

és szoptatósanyák munkahelyi egészségének és biztonságnak javítására irányuló

intézkedések. A felsorolt irányelvek mind-mind más jogterületen érvényesültek.

17

Szabályozásuk sokszor különböző mégis közös benne a céljuk. A cél nem más, mint a nők és

férfiak jogegyenlőségének megteremtése a mindennapi életben.

2.3. Amszterdami Szerződés óta

1997. október 2-án írták alá a jellege szerint módosító amszterdami szerződést. Ez a

szerződés átalakította és kibővítette az 1957-ben megkötött Római Szerződést különös

tekintettel az egyenlő bánásmódot érintő szabályozást. Az egyik leglényegesebb változás az

volt, hogy megváltoztatták a közösségi jog elsődleges jog alapításkori koncepciójának

második elemét, amely csak a nemek közötti diszkriminációt tiltja. A Római Szerződés 13.

cikkének elfogadásával ma már a Tanács egyhangú határozattal fogadhat el a nem mellett,

származásra, fajra, etnikai hovatartozásra, vallásra, fogyatékosságra, életkorra, vagy szexuális

orientációra történő megkülönböztetés elleni küzdelemben intézkedéseket. További lényeges

módosítás hogy a közösség céljai közé bekerült a nők és férfiak közötti egyenlőség. A Római

Szerződés 3. cikkelyének (2) bekezdése szerint „törekedni kell a nemek közötti egyenlőség

leküzdésére, és elő kell segíteni a férfiak és nők közötti esélyegyenlőséget.”17 Megjelent a

közösség szintjén a foglalkoztatáspolitika és a fogyatékos ügy is. Az Amszterdami Szerződés

nem hagyta változatlanul a 119.cikkelyt, hiszen módosította és újabb bekezdésekkel

egészítette ki a korábbi 1957-es szöveget. Így lett a korábbi 119.cikkból 141.cikkely.18

Az Európai Unió alapító szerződéseiben szükség volt a fogyatékosság megjelenésére,

mert a fogyatékosságra vonatkozó utalás hiányában az addigi fogyatékos ügyi politikák csak

ajánlási szintűek voltak és így jogilag nem voltak végrehajthatóak. A 13. cikk tehát jelentős

volt, hiszen bekerült a fogyatékosügy területe a Közösség kompetenciájába illetve először itt

ismerték el a fogyatékos emberek hátrányos megkülönböztetését, mint egy jelentős problémát.

Az egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése tehát jelentősen megváltozott az 1957

óta eltelt időszakban. Napainakban Az Európai Unió jogi és nem jogi eszközökkel törekszik

arra, hogy egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az unió

polgárokkal szemben.

Az Európa Tanács 2000.decemberi nizzai ülésén fogadták el az Alapvető jogok

chartáját. Ezt egyfajta ünnepélyes politikai nyilatkozatnak is nevezhetjük. A 20. cikke a

17 Római Szerződés 3. cikkely 18 Római Szerződés 141.(119.) cikkely

18

törvény előtti egyenlőség általános elvét fogalmazza, meg míg a 21. cikk a diszkrimináció

tilalom elvével foglalkozik.19 A charta 23. cikkelye rendelkezik a férfiak és nők közötti

egyenlőségről: „a férfiak és nők egyenlőségét minden területen, így a foglalkoztatás, a

munkavégzés és a bérezés területén biztosítani kell. Az egyenlőség elve nem akadályozhatja

az alulprezentált nem számára különleges előnyöket biztosító rendelkezések fenntartását vagy

meghozatalát.” A Bizottság 2005 tavaszán dolgozott ki egy olyan eljárást, amely biztosítja,

hogy valamennyi uniós jogszabály-javaslatot vizsgáljanak meg az összeegyeztethetőség

szempontjából. Az új rendelkezés megerősíti, hogy minden területen biztosítani kell a nemek

közötti egyenlőséget. Fejlemény volt a Tizenkettedik kiegészítő jegyzőkönyv, amit az Emberi

Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezményhez fogadtak el. Az

egyezmény jogi szövege ugyanis csak egy általános antidiszkriminációs klauzulát

tartalmazott. A jegyzőkönyv kimondja az általános megkülönböztetés tilalmát. Ez a kiegészítő

jegyzőkönyv a közösségi jog szempontjából fontos, hiszen a benne foglalt emberi jogok

védelmét az Unió alapvető céljának tekinti.

Az egyenlő bánásmód elvének a faji és etnikai származástól független alkalmazásáról

szól a 2000 júniusában elfogadott 2000/45EK irányelv. Az irányelv tárgyi hatálya már

túlnyúlik a foglalkoztatási kérdéseken és hatálya a mindennapi élet legkülönbözőbb területeire

terjed ki. Túllép tehát a nemek közötti megkülönböztetés tilalmának elvén, hanem szakít az

úgymond „foglalkoztatás-központúsággal „is.

Elmondható hogy az Amszterdami Szerződés több területen is érezteti nemcsak a nők

és férfiak közötti esélyegyenlőség területén, hanem egyre több fogyatékosokkal, kisebbségi

csoportokkal kapcsolatos intézkedések születnek.1957 óta az egyenlő bánásmód közösségi

jogi jelentése megváltozott. Az Európai Unió arra törekszik, hogy egyetlen tagállamában se

lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az uniós polgárokkal szemben. A

tagállamoknak muszáj hatékonyan fellépniük minden diszkriminációs gyakorlattal szemben

az élet oly különböző területein. 20

2.4. Egyenlő bánásmód irányelv

19 Alapjogi Charta 21. cikke kimondja: „Tilos minden olyan megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, etnikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.” 20 Dr.Nyárády Gáborné : Esélyegyenlőség,egyenlő bánásmód, K.SZ.K.ROP3.1.1 PROGRAMIGAZGATÓSÁG ,Budapest.2008 159-185o.

19

1957-től a Római Szerződés aláírásától az első Szociális Akcióprogramig a nők és

férfiak közötti egyenlő bánásmódon az Európai Közösségekben az egyenlő munkáért egyenlő

bér elvét értették. 1974-ben a Szociális akcióprogram egy irányelv elfogadását tűzte ki célul

az egyenlő bánásmód érvényesítéséről a szakképzéshez, munkához, szakmai előmenetelhez

jutás illetve a munkafeltételek vonatkozásában. A közösségi jogalkotás az Európai Bíróság

bíráival igyekeztek minél tágabban értelmezi a diszkrimináció tilalmának közösségi fogalmát.

Ennek érdekében több olyan irányelveket fogadott el olyan területeken ahol korábban nem

létezett kötelező érvényű közösségi jog.

1976.február 9-én elsőként a Tanács fogadta el a 76/207/EKG irányelvet, amely az

úgynevezett egyenlő bánásmód irányelv, amely a munkavállalással összefüggő kérdésekben

igyekezett az egyenlő bánásmód elvét érvényesíteni. Ez az irányelv a munka világának

egészére kiterjesztette az egyenlő bánásmód biztosításának a kötelezettségét. Az irányelv

célját az 1. cikk a következőképpen fogalmazza meg: „Az irányelv célja, hogy a

tagállamokban megvalósuljon a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elve a munkához

jutás beleértve a szakmai előmenetelt és a szakképzést -, valamint a munkafeltételek és a

szociális biztonság vonatkozásában a 2. cikkben foglalt feltételek mellett. Ez az elve az

egyenlő bánásmód elve.” 21Az irányelv felölel minden olyan élethelyzetet, amely a

munkavállalással kapcsolatos és ahol szükséges lehet a diszkrimináció elleni jogi védelem.

Az 1. cikkely meghatározza azokat a szabályozási területeket ahol a tagállamoknak

érvényre kell juttatni az egyenlő bánásmód elvét, ilyen terület a munkához jutás, szakmai

előmenetel, szakképzés és a munkafeltételek. Az Európai Parlament javaslata alapján a

szociális biztonsági ellátások csak az anyasági juttatásokra terjedtek volna ki így végül

kimarat az irányelv hatálya alól. Így további irányelvek elfogadását határozták el. A Tanács

további irányelvek elfogadásával szabályozta az egyenlő bánásmód érvényesítését a szociális

biztonság terén, amely a 79/7/EGK és a 86/378/EGK irányelv elfogadásával tett eleget. 1975-

ben fogadták el az önfoglalkoztatásról szóló 86/613/EGK irányelvet.

Az irányelv meghatározza az egyenlő bánásmód jelentését miszerint : „ A nemek

között nem történhet semmiféle közvetett vagy közvetlen hátrányos megkülönböztetés-

különösen házassági,illetve családi állapotra hivatkozva.” Tehát az irányelv tiltja a

diszkrimináció valamennyi formáját. Az Európai Bíróság számos ítéletben foglalkozott a

21 Dr. Nyárády Gáborné (2008): Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód, KSZK ROP 3.1.1 PROGRAMIGAZGATÓSÁG, Budapest

20

közvetett diszkriminációval, kiemelte a házassági vagy családi állapoton alapuló

diszkrimináció tilalmát is. A bíróságnak a legtöbb esetben a terhes nőkkel szembeni

diszkrimináció értelmezése adta.

Az irányelv 2. cikke három körben enged kivételt az egyenlő bánásmód értelmezése

alól ilyen a meghatározott foglalkozások, nőket védő jogszabályok, meglévő

egyenlőtlenségek felszámolását célzó intézkedések. A foglalkozási tevékenységekre az

irányelv nem ad pontos definíciót így tág teret enged a tagállamoknak. A 2. cikk 3bekezdése

szabályozza a kivételek második csoportját, amely szerint az irányelv nem tiltja a nők, a

terhesség és az anyaság védelmét szolgáló rendelkezések elfogadását. A rendelkezések a

nőket igyekeznek védeni, de sok esetben eredményeznek diszkriminációt. Ez okból indokolt

felülvizsgálni, hogy indokoltak-e ezek a rendelkezések. Sok kérelem érkezett a férfiak

kizárása miatt az Európai Bírósághoz azonban a bíróság kimondta, hogy az irányelvnek nem a

családi szervezet és belső felelősség megosztás kialakítása a célja ezért elutasította a férfiak

által beadott kérelmeket.

A kivételek harmadik csoportjánál az irányelv nem áll ellentétben a nők és férfiak

közötti esélyegyenlőséget elősegítésével, azon fennálló egyenlőtlenségek felszámolását célzó

intézkedésekkel. Az erre vonatkozó cikkely a tagállamok jogalkotóinak felhatalmazást ad a

pozitív diszkriminációra, azaz a nőket előnyben részesítő szabályok elfogadására.

Ugyanakkor azt a felismerést is tükrözi, hogy az egyenlő bánásmód biztosítására hozott

közösségi és nemzeti jogszabályok önmagukban alkalmatlanok a nők és férfiak közötti

tényleges esélyegyenlőség eléréshez. A Tanács ezért a nőket támogató pozitív intézkedésekről

szóló 84/635/EGK ajánlást fogadta el. Az 1990-es években vált valóra a pozitív programok

stratégiája és ekkor jelentek meg az első pozitív diszkriminációt tartalmazó nemzeti

jogszabályok is.

Az irányelv 3.4. és 5. cikkelye bontja ki az egyenlő bánásmód jelentését a tagállamok

konkrét kötelezettségeit. A 3. cikkely a munkához és a szakmai előmenetelhez jutással

összefüggésben pontosítja, hogy mit kell egyenlő bánásmódon érteni a jogalkotónak,

jogalkalmazónak és a jogérvényesítőnek. A tevékenységi körtől és a gazdasági ágtól

függetlenül tilos a hátrányos megkülönböztetés a munkához jutás terén főként az

álláshirdetésekben, interjúk és az állás betöltésével kapcsolatban. A tagállamoknak

kötelességük kiiktatni jogrendszerükből az egyenlő bánásmód elvébe ütköző jogi és igazgatási

szabályokat. Biztosítaniuk kell, hogy a kollektív szerződések, munkaszerződések, vállalati

szabályzatok hozzájáruljanak az egyenlő bánásmód érvényesüléséhez. Az egyenlő

bánásmóddal összeegyezhetetlen nőket védő jogi és igazgatási rendelkezéseket felül kell

21

vizsgálni. A szakképzéshez jutással összefüggésben a 4. cikkely pontosítja, hogy mi az

egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése. Érvényesíteni kell a pályaválasztási tanácsadás,

szakmai továbbképzés és átképzés valamennyi fajtájánál. A tagállamok az alábbi

intézkedéseket kötelesek megtenni: Ki kell iktatniuk jogrendszerükből az egyenlő bánásmód

elvébe ütköző jogi és igazgatási szabályokat. Szabályzatok egyenlő bánásmódba ütköző

rendelkezései semmisnek nyilváníthatók legyenek.

A pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés

valamennyi szintje azonos feltételekkel, a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés nélkül

hozzáférhető legyen. Az 5. cikkely szerint a munkafeltételek vonatkozásában az egyenlő

bánásmód azt jelenti, hogy a férfiaknak és nőknek nemre való tekintet nélkül ugyanazokat a

feltételeket kell biztosítani diszkrimináció nélkül. A tagállamok kötelesek biztosítani a bírói

jogorvoslat lehetőségét azoknak, akik szerint a velük szemben alkalmazott intézkedés a 3. és

4. vagy 5. cikk rendelkezéseibe ütközik. A 7. cikk a viktimizáció tilalmát írja elő.

A viktimizáció a hátrányos megkülönböztetés egyik típusa. Szó szerint

gyötrelemokozást jelent. Olyan hátrányokozás, amely a megkülönböztetés miatt fellépő

eljárást indító személlyel történik. A tagállamok kötelesek olyan intézkedést hozni hogy

megvédjék a munkavállalókat a megtorlásként alkalmazott elbocsátással szemben. A

tagállamok tájékoztatási kötelezettségét a 8. cikk írja elő. A tagállamok részéről nem elég

elfogadni a jogszabályokat, hanem tájékoztatni is kell a munkavállalókat jogaikról,

jogorvoslati lehetőségekről. Az Európai Bíróságnál nagyterjedelemben foglalkoztak ezzel.

A tagállamok az egyenlő bánásmód szabályozása szempontjából két csoportba

sorolhatóak. Az első csoportba azok a mediterrán országok (Portugália, Spanyolország,

Görögország stb.) tartoznak, akik nem fogadtak el külön törvényt, hanem ágazati

jogszabályok tartalmaznak antidiszkriminációs szabályokat. A másik csoportot alkotó

tagállamok Svédország, Írország, Egyesült Királyság külön törvényekben rendelkeznek az

egyenlő bánásmód elvéről. A gyakorlat azokat igazolja, akik rendelkeznek már ilyen

törvénnyel.

22

3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái

A demokratikus társadalmak alapelve, hogy az egyéneknek joguk legyen a törvény

előtti egyenlőséghez, és védelmet kapjon a hátrányos megkülönböztetés ellen. Hátrányos

megkülönböztetésnél beszélhetünk közvetett és közvetlen valamint aktív és passzív

diszkriminációról. Aktív diszkriminációról akkor beszélhetünk, ha valaki egy terméket vagy

szolgáltatást tagad meg valakitől, azért mert fogyatékos. Ezzel szemben, amikor a környezet

semmit nem tesz azért, hogy a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat megszüntesse, passzív

diszkriminációról beszélhetünk.

A diszkriminációnak két különösen érzékeny területe van: a faji alapú diszkrimináció

valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés. Továbbá tipikus

diszkriminációs forma a vallásgyakorlás szerinti hátrányos megkülönböztetés is. Napjaink

nagy problémája az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés.

A hátrányos megkülönböztetés rövid ismertetése után most szeretnék rátérni a hátrányos

megkülönböztetés megnyilvánulási formáira.

3.1. Közvetlen diszkrimináció

Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek vagy más néven nyílt diszkriminációnak

minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személyt, neme, faji

hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, anyanyelve, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való

tartozása, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási meggyőződése, politikai vagy más

véleménye miatt, esetleg családi állapota, életkora, vagyoni helyzete, nemi identitása,

szexuális irányultsága, egyéb tulajdonsága vagy jellemzője miatt más személyhez képest

kedvezőtlenebb bánásmódban részesül.

23

3.2. Közvetett diszkrimináció

Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek vagy rejtett diszkriminációnak minősül az a

közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód

követelményének megfelelő rendelkezés, amelyet a közvetett diszkriminációnál felsorolt

tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható

helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban

hátrányosabb helyzetbe hoz.

A közvetett diszkriminációra minden országból így hazánkból is számtalan példa

hozható. Leggyakrabban a pályázati feltételeknél, a munkavégzés feltételiben,

részmunkaidőben dolgozókkal szemben és a munkaidő szervezésében jelentkezik.

Az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy a nemen alapuló közvetlen, közvetett

diszkrimináció tilos.

Standard módon hivatkozott példa a közvetett diszkriminációra, amikor az Európai

Közösségek Bírósága elmarasztalta Franciaországot, ugyanis a francia rendőrség szerveibe

való felvételhez többek között olyan előfeltételeket szabtak, hogy a jelentkezőknek minimum

1.65cm magasnak kell lenni. Ez a valóság egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezéseinek

megfelel, hiszen ugyanúgy vonatkozott a nőkre és a férfiakra, azonban a valóságban a nők

többségét érintette, holott a munkakör megfelelő ellátása objektív nem igényelt ilyen

megszorításokat.

Előfordulhat, hogy a múltban felhámozódott diszkrimináció folytán az egyenlő

kiinduló helyzet megteremtése kevés. Ilyenkor merülhet fel a pozitív diszkrimináció

alkalmazása. Ez egyfajta előnyben részesítést jelent és főként az eredményekre összpontosít.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a fajta megoldás igazolásra szorul és csak szigorú kritériumok

betartása estén lehet indokolt.

24

4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás

4.1. Alkotmányos alapok

A magyar jog kifejezett rendelkezésekkel és közvetett módon tiltja a hátrányos

megkülönböztetést. A hátrányos megkülönböztetés tilalma alkotmányos alapokon nyugszik.

Az Alkotmány az alapvető rendelkezések között deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság

elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme

az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alkotmány az alapjogok kérdését keretjelleggel

szabályozza, az egyes jogokkal kapcsolatos részletszabályok külön törvényeknek ad

felhatalmazást.

Alkotmány

Az esélyegyenlőségek kiküszöbölésére irányuló állami elszánás is magában foglalta a

diszkrimináció mozzanatát. Később előtérbe került a lelki és testi adottságokra,

fogyatékosságra visszavezethető hátrányok enyhítése. Napjainkban a társadalom egyes

tagjaira történő pozitív diszkrimináció, az egyenlő feltételek, az esélyegyenlőség biztosítása

nemhogy megengedett, hanem az alkotmányos államtól elvárható mind szociális mind a testi-

lelki különbségekből adódó hátrányok enyhítése terén. Ezekhez az egyenjogúsági célokhoz

különböző tilalmak társulnak.

A nemzetközi dokumentumok az államok belső jogszabályai nemcsak kinyilvánítják

az egyenjogúság követelményét, hanem diszkrimináció tilalmakat is felállítanak. Korábbi

Alkotmányunk 66§(1) bekezdése rögzítette a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés

általános tilalmát.22 Az „Alapvető jogok és kötelezettségek” fejezetben további

rendelkezéseket is olvashattunk róla.

Az 1949.évi XX. törvény 70/A § (1) bekezdése kimondja, hogy „a Magyar

Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve

állampolgári jogokat bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás,

22 1949.évi XX.törvény 66§

25

politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy

egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Zsilinszky János szerint az egyenlőség

igazságossági elemét emeli alkotmányos szintre.23

A törvény bármilyen hátrányos megkülönböztetést szigorúan bünteti. Deklarálja a (3)

bekezdés hogy a jogegyenlőség megvalósulását és az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését

célzó intézkedéseket segíti. Ez a tömör rendelkezés az Alkotmánybíróság gyakorlatában

rajzolódik, ki teljesen. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit

egyenlőként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem, eshet csorba, azonos

tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével

kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.24A

magatartás nem ütközik hátrányos megkülönböztetés tilalmába, amíg egyenlő méltóságú

személyként kezelik az érintetteket.

A nem alapjogokat érintő bármely más szempont szerinti megkülönböztetés is

alkotmányellenes, ha az emberi méltósághoz való jog sérelmével jár. Ez az Alkotmánybíróság

állandó gyakorlata. Az Alkotmány az emberi és állampolgári jogok tekintetében tiltja a

hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz

való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra

vonatkozó személyek közötti hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha a

sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános

személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek illetve a korlátozásnak nincs tárgyilagos

mérlegelés szerint ésszerű indoka.25 Az állam joga hogy a jogalkotás során figyelembe vegye

az emberek között rejlő különbségeket. A diszkrimináció vizsgálatának előkérdése tehát hogy

a megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e.

Az Alkotmány kiemeli az egyenjogúság különböző területeit s tiltja a diszkriminációt

ezekre. A hátrányos megkülönböztetés fogalomrendszerében helye van az

összehasonlíthatóság kérdésének: a megkülönböztetés mindig relatív és egy másik

személyhez vagy csoporthoz képest valósul, meg amely az adott helyzet kapcsán releváns

kritériumok tekintetében összehasonlító helyzetben van a megkülönböztetést elszenvedőkkel.

A hátrányos megkülönböztetés tehát nemcsak az Uniós, de a magyar

fogalomrendszerben is kiemelkedő helyet foglal el. Az Alkotmány kifejezetten az emberi

23 Zsilinszky János :Az Alkotmány 70/A §-nak értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Alkotmánybíróság 2000.pp.127-143.p.137 24 9/1990(IV.25) AB. Határozat 25 35/1994.(VI.24) AB. Határozat

26

illetve állampolgári jogokat vonatkozásában tiltotta a hátrányos megkülönböztetést. Ugyan az

Alkotmánybíróság határozatban az egész jogrendszerre kiterjesztette a hátrányos

megkülönböztetés tilalmát.26 Állítása szerint a jogegyenlőség ugyanis csak a 70/ A § (3)

bekezdésben jelent meg, holott 70/A átható fogalom. Nem lehet tehát különbséget tenni faj,

nem szín, és egyéb helyzet alapján.

Az Alkotmánybíróság már 1990-ben szigorú korlátozásokat hozott az alapvető jogok

korlátozására. Az alapjog korlátozásához nem elég a puszta észszerűség, hanem szükséges

hogy a különbségtétel elkerülhetetlen legyen. Az Alkotmánybíróság értelmezéseiből

megállapítható hogy a közvetett diszkrimináció tilalma egyáltalán nem alkotmányos alapú

tehát nem következik a 70/A §-ból. Az alkotmányos háttért jelentősen bővítik a hátrányos

megkülönböztetés tilalmát általános és speciális jelleggel történő nemzetközi egyezmények.

Magyarország jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog által elismert szabályokat, biztosítja a

nemzetközi jog belső összhangját.27

Hazánkban 2011-ben az 1949.évi XX. törvényt, vagyis az Alkotmányt hatályon kívül

helyezték s 2011.április 25-től hatályos jelenlegi Alaptörvényünk. Az Alaptörvény rövid

értelmezése után összevetésképpen jellemzem az Alkotmánnyal az Egyenlő Bánásmódra

vonatkozólagos alkotmányos alapokat.

Alaptörvény

Jelenleg hatályos Alaptörvényünk bármilyen alapon történő diszkrimináció tilalmát

tiltja. Minden ember jogképes illetve a törvény előtt mindenki egyenlő. 28Az általános

jogegyenlőségi szabály mellett külön rögzíti, hogy az alapvető jogokat mindenki számára

bármely megkülönböztetés nélkül biztosítani kell. Az Alaptörvény a megkülönböztetés

alapjaként egyes helyzeteket kiemel, bár ez a felsorolás nem taxatív. A megkülönböztetés

általános tilalma alól kivételt jelen az Alaptörvény azon rendelkezése, amely alapján az

esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket tesz Magyarország. Ezen

rendelkezés értelmében a pozitív diszkrimináció megengedett. Külön kiemeli a nők és férfiak

26 61/1992(XI.20) AB. Határozat 271949.évi XX. törvény: Alkotmány 7§ (1). 28 2011.04.25 Alaptörvény XV.cikk

27

egyenjogúságát, ahogy azt a nemzetközi dokumentumokban is láthatjuk. Külön védelmet

igénylő csoportként emeli ki a nőket és időseket valamint a fogyatékossággal élőket.

Az Alaptörvény az Alkotmánnyal ellentétben a jogképesség és az egyenlőség,

egyenjogúság követelményét valamint a megkülönböztetés tilalmát azonos cikkben

szabályozza. Mivel a jogképesség jogának deklarálása nem általános az európai alkotmányok

esetében így nem szerepel az Alapjogi Chartában sem. A jogképesség nemcsak embereket,

hanem jogi személyeket illetve államot is megillethet tehát jogok és kötelezettségek

hordozója lehet. Az Alkotmány és az Alaptörvény is általános szabállyá nyilvánítja az

emberek jogképességét, tehát alapjogoknak bárki alanya lehet. Ez egyben a jogképességgel

azonos bekezdésben deklarált egyenlőség alapja. Kitűnően tükrözi ezt az Alkotmánybíróság

megítélése is.29 Ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi jogokra vonatkozó

nemzetközi egyezmények kimondják, hogy minden ember feltétlenül jogképes, vagyis jogi

értelemben véve személy. Minden embernek tehát jogképesnek kell lennie, de jogképes

nemcsak az ember lehet.

Az Alaptörvényben az alapjogok szabályát értelmezve kitűnik, hogy egyes

alapjogokról az egyének lemondhatnak.30Ezen jogokról való lemondás szintén a jogképesség

jogával függ össze. Elmondható tehát hogy a jogképesség összefüggésben áll az

egyenlőséggel és az egyenjogúság követelményével, amelynek másik oldala a diszkrimináció

tilalma. Habár ezek a jogok más alapjoggal is összefüggnek mégsem minden

megkülönböztetés tilalmazott, hiszen mint az láthattuk az Alkotmánynál is bizonyos

esetekben az államnak kötelezettsége pozitív diszkriminációt alkalmazni. Így tehát nem a

különbségtétel az, ami tilalmazott, hanem az igazolható ok nélkül történő tilalmazás. A

társadalmi egyenlőség, mint cél megelőzhet egyéni érdekeket, de nem kerülhet az egyén

alkotmányos jogai elé. Ezt több döntés is megerősíti.31

Elmondható tehát hogy korábbi Alkotmányunkban és jelenlegi Alaptörvényünkben is

megtalálhatóak a diszkriminációra vonatkozó tilalmak. Az Alkotmány és az Alaptörvény

között számos hasonló rendelkezést találhatunk. Utalnék is a férfiak és nők egyenjogúságára,

hiszen hazánk folyamatosan valósította meg a nők és férfiak közötti különbségtétel

felszámolását. Gondolok itt a választásokban való részvételre valamint a Munka

Törvénykönyvének több rendelkezésére, amely a munkához való jog kapcsán merülhet fel. A

megkülönböztetést az állam intézményesítetten is tilalmazza, valamint biztosítja a 29 64/1991(XII.17) AB Határozat 30 Például: Orvostudományi kutatáshoz történő hozzájárulás 31 9/1190.(IV.25) és 61/19992.(XI.20) AB Határozatok

28

szenvedettek jogvédelmét. Ennek eszköze az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség

tilalmáról szóló törvény, amelyet a továbbiakban elemzek

4.2. 2003.évi CXXV.tv az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség

Biztosításáról

Az Uniós csatlakozásból eredendően a hátrányos megkülönböztetés jogharmonizációs

kötelezettség, amely az egyenlő bánásmód irányelvből következik. Az Európai Unió már a

csatlakozás előtt felhívta Magyarország figyelmét a diszkrimináció orvoslására.32 Az egyenlő

bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003.évi CXXV. törvényt

továbbiakban Ebktv. 2003-ban fogadta el az Országgyűlés. Az 1992.évi XX. törvény a

Munka törvénykönyve ugyan Ebktv. hatályba lépése előtt tartalmazott rendelkezéseket a

hátrányos megkülönböztetés tilalmáról. Az antidiszkriminációs törvénynek éppen az volt a

célja hogy az ágazati rendelkezések helyett egységes fogalmi szabályozási rendszert adjon.

Szembetűnő változásnak tűnhet tehát, hogy a 2003.évi CXXV. törvény a hátrányos

megkülönböztetés helyett bevezette az egyenlő bánásmód követelményét. 33 A jogalkotó a

hátrányos megkülönböztetés tilalmának érvényesítésére irányuló alkotmányos és európai

uniós követelménynek egységes átfogó törvény megalkotásával tett eleget. Ennek a törvény

elfogadásával valósult meg a magyar antidiszkriminációs jog reformja. A koncepció

könnyedén vázolta fel az antidiszkriminációs törvény alapelveit miszerint az egyenlő

bánásmód feltételeinek megteremtése az állam kizárólagos felelőssége és az

esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésére irányuló intézkedések az állam és az önkormányzatok

feladata.

Az egyenlő bánásmód biztosítása során fontos hogy az állami szervek együttműködjenek a

civil szervezetekkel és egyéb érdekeltekkel. Utalnék itt legfőképp a munkáltatókra,

munkavállalókra valamint az érdekképviseleti szervekre. Az Alaptörvénnyel, az

Alkotmánybíróság gyakorlatával összhangban kell lennie. Minden estben érvényesülnie kell

32 „ Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személységgel nem rendelkező szervezetekkel szemben e törvény rendelkezései szerint azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell eljárni.” 33 Továbbiakban: Ebktv.

29

a hátrányos megkülönböztetés tilalmának. Az Ebktv. legfontosabb feladata az volt, hogy mely

magatartások minősülnek jogellenesnek illetve melyek nem.

A törvény magánjogi illetve közjogi jellegű ebből következik, hogy a jogalkotó nem

folyamodott büntetőjogi eszközökhöz a diszkrimináció felszámolása érdekében. A magánjogi

jogviszonyban teljesen más helyzet áll fenn ott főszabály szerint a jogalanyok szabadon

dönthetnek arról, hogy kivel létesítenek jogviszonyt. Ebben az esetben az egyenlő bánásmód

követelmények akkor kell érvényesülnie, ha a kötelezett magányjogi jogképessége bizonyos

önkormányzati regisztrációhoz kötött. Ebből az következik, hogy az egyenlő bánásmód

követelménye, ellenőrzése, érvényesítése nem vezethet a magánszféra és a személyes jogok

sérelméhez. A törvény elkülöníti, valamint definiálja a hátrányos megkülönböztetés két

formáját, azaz a közvetett és közvetlen megkülönböztetést valamint bevezeti a zaklatást,

jogellenes elkülönítés és megtorlás fogalmait illetve kimondja, hogy az előnyben részesítés

mely formái nem ütköznek jogszabályba. A törvény előkészítése során a hatály megállapítása

volt a legvitatottabb kérdés. Eleget kellett tenni a hatékonyságnak, a magánszféra tiszteletben

tartására kellett törekedni valamint kodifikálhatóságára és alkalmazhatóságra. Végső soron

ezek a törvény hatályával függnek össze.

Az Ebktv. személyi és tárgyi hatálya megállapítja, hogy kik a kötelezettjei a

törvényben megállapított előírásoknak és hogy a szabályozás mely jogviszonyokra terjed ki.

Az irányelv a Közösségre ruházott hatáskörökön belül az oktatás, a foglalkoztatás, az áruk és

szolgáltatások nyújtása, a szociális védelem és az előnyök terén tiltja a hátrányos

megkülönböztetést a köz és magánszektorokban is. Kiterjed a Magyar Köztársaság területén

tartózkodó természetes személyekre és közösségeikre, a magyar jog szerinti jogi személyekre.

A törvény felsorolja, hogy mely szervekre és szervezetekre terjed ki a hatály.34 Mindenekelőtt

a diszkrimináció-tilalom kötelezettjei az állami és önkormányzati szervek, hatóságok és

intézmények. A nem állami és nem önkormányzati szervezeteknek a közjogi jogviszonyaira is

kiterjed, amelyeket hatósági jogkörrel ruháztak fel. Az utóbbi években rengeteg módosítás és

hatályon kívül helyezés történt erre vonatkozóan. 2012.IV. 7-től azonban újra hatályos.

A hatóságok, közhatalmi szervek tevékenysége gyakorlatilag az irányelv tárgyi hatálya

alá tartozó területeken, szolgáltatói funkciók vonatkozásában tartozik az Irányelv hatálya alá.

Mint arra már utaltam a korábbi széttagolt szabályozás nem alkotott egységes, általánosan

érvényesülő rendszert.

34 Irányelv 3. cikk

30

Az Ebktv valós és vélt jellemzők alapján tilt mindenféle hátrányos megkülönböztetést.

A bizonyításnál kiemelt jelentőséggel bír, hogy a tulajdonságok, mind tényleges, mind vélt

fennállás esetén megalapozhatják a hátrányos megkülönböztetést.

Elmondható tehát hogy az Európai Unió rendelkezik az egyik legfejlettebb jogi

szabályozással a hátrányos megkülönböztetés elleni területen. Mint azt már kifejtettem az

Egyenlő Bánásmód közösségi jog kialakulása fejezetben fontos és meghatározó események

vezettek az Egyenlő Bánásmód szabályozásához. A továbbiakban röviden szeretném

összevetni a magyar és az európai szabályozást illetően a diszkrimináció tilalmát.

A nőket és férfiakat megillető esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód elve az

Európai Unió közösségi jogszabályainak átvétele révén épült be a hazai munkaügyi

szabályozásba. A nemek közötti egyenlőség ugyanis az Európai Unió alapjoga, hiszen normái

szerepelnek az esetjogban és az elsődleges szabályozásban. Bár a nőkre és férfiak

esélyegyenlőségére vonatkozó politikát az irányelvek határozzák meg melyek a 70-es évektől

folyamatosan kialakultak.

Első irányelve a nemek egyenlő díjazását írja elő. Ez hazánkban sincs, máshogy

hiszen az egyenlő munkáért egyenlő munkabért Magyarországon is kötelező a munkavállalók

részére biztosítani a Munka Törvénykönyve szerint. A Munka Törvénykönyve szerint az

egyenlő bánásmód követelményét a munkaviszony létesítése során is be kell

tartani.35Mindemellett a törvény külön kiemeli a tagok szakszervezeti tagok hátrányos

megkülönböztetésének tilalmát, hiszen nem lehet a munkavállaló alkalmazását attól lehetővé

tenni, hogy tagja-e vagy sem valamilyen érdekképviseleti szervnek.36

A jogalkotó külön kiemeli az egyenlő bánásmód követelményének megkülönböztetett

szerepét a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeinek

szabályozásaiban. Az új Munka Törvénykönyve tehát nagy fontosságot tulajdonít az egyenlő

bánásmód követelmények érvényesítésnek. Az Alaptörvény szerint az alapvető jogok

mindenkit megilletnek, mindenfajta különbségtétel nélkül valamint állami feladatként

szabályozza az esélyegyenlőség előmozdítását.

Az Alaptörvény külön szempontok szerint nevesíti azokat a védett tulajdonságokat,

amelyek alapján tilos diszkriminálni. A már említett esélyegyenlőségi törvény az ágazati

35 2012.évi I. törvény 36 2012.évi I. törvény XXI fejezet

31

szabályozás helyett átfogó és részletes antidiszkriminációs szabályokat ír elő a jogrendszer

egészének. E törvény az Európai Unió joganyagának egy erősebb célú összhang

megteremtése volt.

Magyarország tehát az Európai Uniós tagságot követően igyekezett biztosítani az

Egyenlő Bánásmódra vonatkozó rendelkezéseket. Az unió az emberi méltóság tiszteletben

tartására, a szabadság, az egyenlőség, a demokrácia, a jogállamiság, valamint az emberi jogok

tiszteletben tartásán alapul.37Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a megkülönböztetés

tilalma, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőség társadalmában. A biztosítottak körét az

Európai Unió Alapjogi Chartájában ismerik el többek között a törvény előtti egyenlőséget, a

megkülönböztetés tilalmát, nők és férfiak közötti egyenlőséget, idősek és gyermekek jogait.

Az Európai Bíróság a nők és férfiak között egyenlőséget célzó jogforrásokkal nagy

hatást gyakorol egyenlőség fogalmának gyakorlására. Közös pont a magyarországi és az

európai szabályozásban hogy a diszkrimináció tilalmát igyekeznek a jogszabályoknak

megfelelően betartani, bár nem mindig sikerül.

A következőkben a hazai jogérvényesítés általános rendszerét ismertetném, hiszen ez a fajta

igényérvényesítés eltér az európaitól.

4.3. Jogérvényesítés

A hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú momentum a jogérvényesítés

szabályozása. Az Ebktv. egy új jogintézmény teremtett meg, a közérdekű igényérvényesítést

és módosította a bizonyítási teher megfordításának szabályait.

Az európai jogrendszerben általánosságban ismeretlen a közérdekű igényérvényesítés.

Hazánkban azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt

személyiségi jogpert, munkaügyi pert indíthat az ügyész, törvénnyel létrehozott hatóság vagy

érdekképviseleti szervezet. Akkor lehet élni ezzel, a joggal, ha az egyenlő bánásmód

követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapul, amely egyes ember

személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható,

37 EUSZ. 2. cikk

32

nagyobb csoportját érinti.38 A közigazgatási eljárásban a társadalmi és érdek-képviseleti

szervezetet megilletik az ügyfél jogai.

A bizonyítási teher megfordítása azért lényeges szabály, mert a perjogi szabályokhoz

képest megfordul a bizonyítás terhe. Ugyanis az általános perjogi szabályok szerint köteles

bizonyítani egy tényt, akinek érdekében áll annak elfogadása. A diszkriminációs eljárásokban

az a bizonyítási rend megfordul. Nem a jogsértettnek kell bizonyítania, hogy diszkrimináció

történt, hanem a jogsértő köteles bizonyítani, hogy az eljárás nem volt diszkriminatív. A

bizonyítási teher, megfordítására a 97/80/EK irányelv kötelezi a tagállamokat.

Az Irányelv 13. cikke kötelezi a tagállamokat arra, hogy kijelölnek egy vagy több

olyan független testületet, amelynek feladta annak ösztönzése, hogy a személyek faji vagy

etnikai származáson alapuló megkülönböztetés nélküli egyenlő bánásmódja megvalósuljon. 39A végrehajtás során a Kormány kezdetben két elméleti lehetőséget vázolt fel. Az első

lehetőség szerint új intézmény állítottak volna fel a meghatározott feladatok megvalósítása

érdekében. Kizárólagos feladata az antidiszkriminációs törvény rendelkezéseinek

érvényesítése lett volna. A második lehetőség szerint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok

biztosa töltötte volna be. Ez a jogkör az ombudsman hatósági feladatokkal való felruházását

jelentette volna. A jogalkotó így egy új közigazgatási szerv létrehozását támogatta. Így

született meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság.

A hatályos jogszabályok értelmében az EBH mellett több párhuzamos fórum is van az

Ebktv. rendelkezéseinek érvényesítésére. Ilyen például az állampolgári jogok országgyűlési

biztosa, vagy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

4.3.1 Egyenlő Bánásmód Hatóság40

Magyarországon az egyenlő bánásmód követelmények érvényesülését országos

hatáskörű közigazgatási szerv ellenőrzi. Ez a hatóság függetlensége aggályos, mivel az a

kormány irányítása alatt működik,41 felügyeletét a kormány kijelölt tagja látja el. A törvény

értelmében a hatóság a Kormány irányítása alatt működő, országos hatáskörű közigazgatási

szerv, melynek felállítására 2005. január 1-jén került sor. A hatóság bármely okból

38 2003.évi CXXV 20§(1) 39 Ebktv.13§(1) 40 Szájbely Katalin: A faji diszkrimináció elleni fellépés az Európai unióban. 41 Ebktv.13§(2)

33

megvalósuló hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában hatáskörrel bír. Kifejezetten egy

állami testületről van szó, amely tehát a hatóság nem a hátrányos helyzetű csoportok

képviselőjeként működik. Feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és

érdekképviseleti szervezetekkel. Munkájukat így egy Tanácsadó Testület segíti. Mivel a

tanácsadó testület tagjai az emberi jogok védelme valamint az egyenlő bánásmód

követelményének érvényesítése területén kiemelkedő, ezért rendkívüli tapasztalatokkal

rendelkeznek.

A Hatóság feladata az áldozatoknak segítségnyújtás körében, hogy kérelemre

hivatalból vizsgálatot folytatassanak annak megállapítására, hogy valóban megsértették ezen

az egyenlő bánásmód követelményét valamint támogatást nyújtanak az egyenlő bánásmód

megsértése elleni fellépéshez. Konzultációs, részvételi, jelentéstételi és promóciós feladatai is

vannak, ezek körében véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezetét és

javaslatot tesz a hatáskörét érintő szabályokra.

Ahogyan arra már utaltam a testület függetlenségét nézve aggályos lehet a

kormányzati alárendeltség kérdése. A Kormány irányítása alatt és az esélyegyenlőségi

ügyekért felelős miniszter felügyelete alatt működik. Feladatkörében semmiképpen sem

utasítható. Elnökét az igazságügyi miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

Az ECRI –ajánlás 6 elvében foglaltakkal ellenkezőleg az Egyenlő Bánásmód

Hatóságnak nincsenek kirendeltségei. A kirendeltség hiányosságait a Hatóságról és részletes

eljárási szabályairól szóló kormányrendelt próbálja kompenzálni. A kormányrendelt ugyanis

előírja, hogy az EBH székhelyén a lakóhellyel nem rendelkező személyt a lakó illetve

tartózkodási helye szerinti polgármesteri hivatala székhelyén hallgatja meg. A Hatóság nem

vizsgálhatja az Országgyűlés, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Állami

Számvevőszék, az állampolgári jogok biztosa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok

országgyűlési biztosa, adatvédelmi biztos valamint a bíróságok és ügyészségek közhatalmi

intézkedéseit.42 Kádár András véleménye szerint ez problematikus.

Az EBH-hoz 2011-ben összesen mintegy 1000 panasz érkezett. A panaszok számában

csökken, tendencia mutatkozik meg. Megfigyelhető hogy a panaszosok egyre tudatosabbak és

célorientáltabbak. Fokozatosan csökkenek azoknak a kérelmeknek a száma, amelyekben a

hatóság hatáskörének hiánya miatt nem lehet eljárni. Továbbra is megerősítik azt a tényt

miszerint még mindig a munkáltatók és a különféle szolgáltatást nyújtók sértik meg a

42 Kádár András Kristóf (2004) i.m. p.63.

34

legtöbbször az egyenlő bánásmód követelményét. A 2001.évi statisztika szerint Budapestről

és Pest megyéből fordulnak legtöbben a hatósághoz. Vannak olyan megyék is ahol szinte

elenyésző számú panaszok érkeznek. Ilyen Tolna és Vas megye. A diszkrimináció egyes

területeit nézve a foglalkoztatás, a munkaerőpiac és az áruk szabad forgalma illetve

szolgáltatásuk igénybevétele a legkárosodottabb.

2012.január 1-től a 2011.évi CLXXIV törvény módosította az egyenlő bánásmódról és

esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.évi törvényt. Így a hatóság jogállását tekintve

autonóm államigazgatási szervről beszélhetünk. A hatóság szakmai és szervezeti önállósága e

jogszabályváltozással teljesedett ki.

4.3.2 Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa

A kisebbségi biztos hatáskörének alapjait az Alkotmány is rögzítette. A kisebbségek

egyéni és kollektív jogait a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993.évi LXXVII.

Törvény fejti ki.

A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem a kisebbségi biztos tevékenységének

valamennyi szegmensében jelen van. A kisebbségi biztos már az egyenlő bánásmódról és

esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény elfogadása előtt is aktív részvételt vállalt a

diszkrimináció elleni fellépésben. Így megteremtette a közvetett ellenőrzések lehetőségét.

2012-től a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa megszűnt. Véleményem

szerint ezzel a megszűnéssel a nemzeti és etnikai kisebbségek nem kerültek hátrányba ugyanis

az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz ugyanúgy fordulhatnak panasszal.

A továbbiakban szeretném az EBH valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok

országgyűlési biztosának összehasonlítását értékelni. Közös pont volt bennük hogy mindkét

intézménynek hatásköre volt a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó személyeket és

csoportjaikat ért diszkrimináció kivizsgálásához. Számos tekintetben beszélhetünk viszont

különbségről. Tárgyi hatály tekintetében az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál a magánszféra is

eljárhat addig a kisebbségi biztosnál kizárólag a hatóságok és közszolgáltatók intézkedéseit

illetve mulasztásait vizsgálhatták. Jogsértést a hatóság csupán az Ebktv. szerint bizonyítható

esetben állapíthat meg hátrányos megkülönböztetést. Mindkét intézménynek lehetősége van a

35

békés megegyezés elősegítésére, az ombudsman intézménynek azonban nem volt „kodifikált”

jogköre.

Elmondható tehát hogy az ombudsman és a hatóság egészen más jellegű védelmet

illetve jogorvoslatot tud nyújtani a diszkriminációt elszenvedett személy számára. Az

intézmények között jó együttműködés alakult ki. Itt arra céloznék, hogy amennyiben az

ombudsman úgy ítélte meg, hogy hatékonyabb lenne az EBH eljárása akkor áttette az ügyet a

hatósághoz.

36

5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon

A társadalmi kirekesztés egyik központi eleme a napjainkban nagyon bizonytalan

munkaerő piaci pozíció és a munkaerő piacról való kiszorulás, azaz a tartós munkanélküliség.

Magyarországon elsősorban a megváltozott munkaképességű emberek érintettek ebben

ugyanis az ő esetükben a hátrányok halmozottan jelentkeznek. Életkörülményeik sok esetben

kedvezőtlenebbek az átlagnépességnél. Foglakoztatási mutatóik az utóbbi években sokat

fejlődött, de még nem teljesen megoldott.

5.1. Fogyatékosság

Az idősek és a gyerekek mellett a fogyatékkal élő személyek azok akik segítségre

szorulnak. Sokáig a társadalom láthatatlan állampolgárai voltak, elzártan éltek a világtól teljes

kirekesztettségben. Ebből a szempontból nem kell a történelemben évtizedekig visszanyúlni,

hogy elmondhatjuk a fogyatékosság szégyellni, rejtegetni való dolog volt, sőt még ma is

2013-ban sokak számára az.

A leghátrányosabb helyzetben, kezdetben az értelmi fogyatékkal élők voltak. Őket

rendszerint zárt intézményekben helyezték el, elzárva a világ elől. Családtagjaik hetente

egyszer vasárnap látogathatták őket, de az intézmények falait sohasem hagyhatták el. Nem

tudták, hogy a falakon belül a hétköznapokban valójában mi is történik csak találgathatni

tudtak. Ebből kifolyólag különféle előítéletek és misztikumok lengték körül a fogyatékkal elő

embereket. Rendszerint agresszívnak és dühöngőnek vélték őket.

Sok embernek egy-egy testrésze vagy valamilyen szerve hiányzik, más súlyos

gyógyíthatatlan beteg vagy épp valamiből van többje. A fogyatékkal élő embert annak

ellenére taszítják ki, diszkriminálják, hogy sok megkülönböztető jegy tekintetében azonos a

többi személlyel, csak egyben –kettőben más. A fogyatékkal élők nehézségei súlyosabbak,

mint az épeknek nevezettekéi. A fogyaték rendszerint látható ám mégis magánügy. Mégis az

emberi nemnek voltak olyan nagyjai, akiknek sikerült úrrá lenniük a nehézségeken, súlyos

fogyatékosságon és a legnagyobbak közé küzdeni magukat. Említhetjük Beethovent, Miltont,

F. D Rooseveltet, Herman Ottót és rajtuk még százezreket, akiket nem jegyzett föl az

37

irodalom-, művészet- és politikatörténet.43 Ők valóban olyan emberek, akik képesek voltak

megküzdeni erős akaratuk és környezetük segítsége révén az eléjük tornyosuló

nehézségekkel. Franklin Delano Roosevelt felsége úgy összegezte férje állapotát mintha

teljesen normális ember lenne, olyan ember amilyennek látszani szeretett volna.44

A fogyatékossággal kapcsolatos rövid szemléletesség után definiálom, hogy a jogban

valójában mit is értünk fogyatékkal élő személyek alatt.

A mindennapos használatban gyakran keveredik a fogyatékos, az egészségkárosodott,

a rokkant, rehabilitált és a megváltozott munkaképességű személy fogalma. Ezeket a

kifejezéseket sokféleképpen használják, egységes definícióról azonban nem beszélhetünk.

Különböző szektorok leginkább azokat a kifejezéseket alkalmazzák, amelyek egy

célcsoporttal kapcsolatos tevékenységeiket fejezik ki Az egészségügyben a beteg, míg a

foglalkoztathatóság szempontjából a megváltozott munkaképesség fogalma fogalmazza meg a

fogyatékosság illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot. A rehabilitáció latin

szóból származik és valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát jelölte illetve

elveszett fizikai képesség visszaállítása valamint kiküszöbölése.45

A fogyatékkal élők helyzetének taglalásakor tehát pontosítanunk, hogy mit is értünk

„fogyaték” alatt. A legelterjedtebb orvosi megközelítés szerint a fogyatékosság valamely

személy olyan testi vagy szellemi képesség károsodása, amely képességgel mások egy

elfogadott norma szerinti mértékben rendelkeznek. 1980-ban a WHO tartalmilag három

fogalmat határozott meg a fogyatékosságot illetően. A károsodást (impairment) az ember

fiziológiai és pszichológiai szerkezetének rendellenessége, hiányossága. A hiányosságnál

hiányzó vagy sérült testrészre utalhatunk. A fogyatékosság az ember bizonyos

tevékenységeinek módosult vagy csökkent képessége. A hátrány az egészségkárosodásból és

a fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány. A hátrány akadályozza, hogy a fogyatékos

ember betöltse mindennapi szerepét, amelyet a kor, a nem és kulturális tényezők határoznak

meg. A hátrány az egészségkárosodás és a fogyatékosság társadalmivá válása. Ezek a

definíciók kizárólag az egyénekből indultak ki és helyzetüket tekintve elszigetelten kezelik.46

A szociális vagy társadalmi megközelítés egy adott szituációban, környezetben

értelmezi a fogyatékosságot azokra a tényezőkre való tekintettel, amelyek ahhoz vezetnek,

hogy egy ember valóban fogyatékossá váljon Az orvosi megközelítés szerint fogyatékosság

43 Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban 44 Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban 45 Bakos Ferenc: Idegen szavak szótára 46 Dr. Nyárády Gáborné: Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód

38

valamely testi vagy mentális képesség károsodása olyan képességeké, amellyel mások egy

elfogadott norma szerint rendelkeznek. Itt kizárólag az egyénből indulnak ki. A társadalmi

megközelítés egy adott környezeti helyzet keretében értelmezi a fogyatékosságot. Azokra a

módokra figyel, ahogyan a külső tényezők kényszerítik az embert a fogyatékossá válásra. Ez

önmagában nem számít fogyatékosságnak. Fogyatékká akkor válik, ha a társadalom úgy

kezeli, hogy hátrányossá válik a társadalom számára. Elmondható tehát hogy a testi vagy

mentális károsodásból közvetlenül nem származik hátrány. A hátrány abból származik,

ahogyan a társadalom viszonyul az emberhez,ahogyan kezeli .A fogyaték mérésekor egy

skálakülönböző számértékeihez rendelik a hiányzó illetve meg lévő képességekhez például

evéshez,iváshoz vagy közlekedéshez. Ezeken túl a körömvágáshoz, lépcsőjáráshoz autóbusz

eléréséhez rendelik. A legsúlyosabb a károsodásból vagy fogyatékosságból származó szociális

hátrány a rokkantság. A rokkantság korlátozza és meg akadályozza, hogy az egyén betöltse a

kortól, nemtől társadalmi tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét. Elmondható tehát

hogy a rokkantság nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá válása, amely

igen súlyos kulturális, társadalmi és, gazdasági következményeket von maga után.

1997-ben a WHO a fogyatékosság fogalmát új tartalommal töltötte meg melynek

kiindulópontja az egészségi állapot volt. Az egészségi állapot korlátozza a személy

aktivitását, a társadalomban való részvételét. A fogyatékosság maga egészen mélyen

összekapcsolódott a transzcendenciával, azaz hogy az emberek eredete valahol látható,

tapasztalható világon túl van. Az ember úgy van a sérülten születéssel, a fogyatékossá

válással, mint a halállal: nehezen képes elfogadni, hogy lehetséges, nem képes értelmezni,

hogy mi okból idéződik elő.

A fogyatékosság testi vagy szellemi természetű lehet. Az ilyen emberhez fűződő

közösségi társadalmi viszony kétségtelenül meghatározó tényezője az a kép melyet a kor az

emberi testről, szellemről alkotott. Szociológusok ugyanis kimutatták, hogy a testi megjelenés

könyörtelenül elhatárol egy társadalmi réteget a másiktól. A modern társadalom estében a

fogyatékossá vált vagy megrokkant ember ritkán élvez elismerést, megbecsülést. Meg kell

különböztetnünk látható és nem látható fogyatékosságot. Le kell szögeznünk a tévedés

veszélye nélkül, hogy az említett értékek nem kifejezetten kedveznek egy tökéletes egészségű,

még csak nem is fiatal, nem produktív a köznapi értelemben nem is szép rokkant ember

respektusának.

A fogyatékosság meghatározása körüli vita nem csupán csatározás, hanem a

fogyatékkal élők jogaival, megítélésről való elvekről szól. Ugyanis az egészséges embereknél

nehezen érhető el hogy felelősséget viseljen a fogyatékosságuk miatt rendszeresen

39

hátrányokat szenvedő embertársuk iránt. A fogyatékkal élők hátrányos helyzetének

feloldásara csak akkor van lehetőség, ha az állam számukra a nem sérült emberekkel egyenlő

jogot biztosít nekik. A jogegyenlőség elérésére, mint arra már utaltam három módszer

alkalmazható: hátrányos megkülönböztetés tilalma, egyenlő esélyek biztosítása, pozitív

megkülönböztetés. A diszkrimináció lehet aktív és passzív. Aktív diszkriminációról akkor

beszélünk, ha valakitől szolgáltatást vagy terméket azért tagad meg, mert fogyatékos vagy

fogyatékossága miatt nem alkalmaz egy munkakörben. Ezzel szemben a passzív

diszkriminációról akkor beszélhetünk, ha a társadalmi környezet nem tesz semmit azért, hogy

a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat megszüntesse.47

Az Európai Unióban csaknem 38 millió ember, azaz a lakosság 10 százaléka él együtt

valamilyen fogyatékossággal, aminek következtében hátrányos helyzetben van nemcsak a

munkaerőpiacon. Helyzetük folyamatos javul, de ennek ellenére még mindig sok akadállyal

kell szembenézniük, például a közlekedés, épületekbe való bejutás, vagy iskolába,

munkahelyre való felvétel területén. Az Európai Unióban 16 ezer embert felölelő felmérést

végeztek a hátrányos helyzetű emberek irányába tanúsított magatartásról.

Az EU állampolgárok több mint 97 százaléka úgy gondolta, hogy, többet kellene tenni

a hátrányos helyzetű emberekért. Így a fogyatékos személyek hátrányos helyzetének

csökkentése érdekében készült el a Madridi Nyilatkozat, amelyet az Európai Fogyatékosügyi

Kongresszus több mint 400 résztvevője fogalmazott meg. Az Európai Bizottság ennek

tudatában fogadta el azt a javaslatot, hogy 2003. évet az „Európai Fogyatékosok Emberi

Évének” nyilvánította. A nyilatkozat egy olyan rendezvénysorozat része volt, amely révén a

nyilvánosságban tudatosították a fogyatékkal élő emberek jogait, akik Európában több mint

50 millióan vannak. Ez a jövőkép szabta meg az Európai Év cselekvési programját valamint

az Európai Unió kereteit helyi és regionális szinten. Anna Diamantopoulou üdvözölte a

döntést, amely 12 millió eurós támogatást jelentett. Szerinte ugyanis: a mai Európában

tudomásul kell venni a hátrányos helyzetűeket érintő kérdéseket és meg kell oldani azokat a

problémákat, melyek abban akadályozzák őket, hogy a mindennapi életben teljes jogú

emberként élhessenek.”

A Madridi Nyilatkozat gazdagon fogalmazta meg a fogyatékos embereket illető

jogokat. Véleményem szerint a legfontosabb hogy a fogyatékosügy emberi jogi kérdés.

Minden ember szabad és egyenlő méltóságban és jogaiban.48

47 Csernus Eszter: Fogyatékkal élők jogai 48 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatozata

40

Magyarországon az 1998.évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek

esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének

biztosítására született meg. 49Ezzel a törvénnyel még bővebben foglalkozom a későbbiekben.

Az Európai Unió fogyatékosokkal kapcsolatos stratégiája mindenki számára nyitott és

elérhető. Ezt a stratégiát három fő pillér alkotja. Az első pillér az Európai Bizottság és a

tagállamok közötti együttműködés. A szubszidiaritás elve ugyanis kimondja, hogy amit a

nemzetállam szintjén meglehet tenni, azt meg is kell tenni. A Bizottságnak fontos szerepe

hogy erősítse a tagállamok közötti kooperációt a tagállamok területén. A tagállamoknak

fogyatékos üggyel foglalkozó képviselői munkacsoportokban találkoznak.

Volt egyszer egy katona, aki sokáig szolgált a király seregében s a háború befejeztével a sok

sebe miatt már nem tudott tovább szolgálni. A király elküldte így hát nekivágott a

nagyvilágnak.50 Ez a kis történet sokban hasonlít a fogyatékossá lett emberek helyzetére.

A fogyatékkal élők problémájának súlyát jól mutatja, hogy az ENSZ alapvető

szabályokat dolgozott ki a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségéről.51 A tagállamok

részéről politikai és erkölcsi elkötelezettséget jelentenek, rámutatnak a felelősség, a

tevékenység, az életminőség, valamint a teljes részvétel és az egyenlőség elérésének döntő

területeire.

Az Európai Unió minden tízedik polgára értelmi vagy fizikai fogyatékossággal él. Az

integráció kezdetén a közösség nem tekintette közös feladatnak a fogyatékkal élő

csoportjának elődleges védelmét. A továbbiakban történelmi áttekintésemet vázolom fel arról

hogyan is alakult a fogyatékkal élő személyek jogainak védelme a közösségi jogban.

1957-ben még nem szerepelt a szociálpolitika a Római Szerződés elsődleges jogalkotásai

között. Így a szociálpolitika, a fogyatékosok védelme jelentős károkat szenvedett. Ez a

szemlélet legfőképpen a fogyatékos személyek jogainak biztosítása terén okozott gondot.

Blokkolta ugyanis a közösségi jogalkotást. Ha megnézzük, a Római Szerződés ma hatályos

szövegét rögtön láthatjuk, hogy nem tartalmaz fogyatékosokra utaló szövegrészt.52

A fogyatékosok ellátásait még ma sem harmonizálják, csak közösségi szinten

koordinálják. A hetvenes évek közepétől a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem és a

fogyatékkal élők gazdasági és szociális integrációja vezetett a Közösség politikai

célkitűzésévé. 1974-ben a Szociális Akcióprogram már tartalmazta az első hátrányos

helyzetűek szociális integrációját szolgáló rendelkezéseket.

49 1998.évi XXVI. törvény Fogyatékosok jogairól és az esélyegyenlőségek biztosításáról 50 Grimm 1989.213oldal 51 ENSZ Közgyűlés által elfogadott 48/96számú nyilatkozat. 52 1957-es Római Szerződés

41

A Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól Szóló Közösségi Chartában 1989-ben

már a tagállamok kötelezettséget vállaltak többek között a fogyatékos dolgozók mobilitására,

közlekedésre, szakképzésre vonatkozó rendelkezések megalkotására. A Charta szövege első

alkalommal szentelt külön cikkelyt az EU dokumentumaiban a fogyatékosokra vonatkozó

területen. A 26-cikkely:”Minden fogyatékos embernek, fogyatékossága okától és jellegétől

függetlenül, társadalmi és szakmai beilleszkedésének elősegítése érdekében tényleges

kiegészítő támogatást kell biztosítani. Ezeknek az intézkedéseknek, a támogatottak

adottságaival összhangban különösen szakképzésre, munkaegészségügyre, mobilitásra,

közlekedési lehetőségekre és lakáspolitikára kell vonatkozniuk.” Ez a cikkely több üzenetet

hordoz. Kiemelte azokat a területeket, amelyek megoldásával a közösségi intézményeknek

foglalkozniuk kell a jövőben. Minden tagállamtól elvárja a minimális jogok garantálását.

Kétségtelenül az integráció, vagyis a fogyatékosok társadalmi és szakmai beilleszkedésének

elősegítése a közösségi politika centrumába volt a legnagyobb változás. A Charta szövege

szerint a megvalósítás felelőssége elsődlegesen a tagállamokon nyugszik. A Charta

Akcióprogramja gyakorlatilag a közösségi munka „menetrendjét” tartalmazta.

Az 1997.október 2-án aláírt Amszterdami Szerződésben már megjelent a

fogyatékosügy is. Erre azért volt szükség, mert a fogyatékosságra vonatkozó politikák csak

ajánlás szintűek voltak ez által jogilag nem voltak végrehajthatóak. A civil szervezetek kitartó

kampányának köszönhetően antidiszkriminációs cikk, szociálpolitikára vonatkozó

rendelkezések és deklarációk azt jelentették, hogy olyan gyakorlati intézkedések következnek,

amelyek hatással lesznek az unióban élő fogyatékos emberek életére. Az Amszterdami

Szerződésben az általános antidiszkriminációs cikk bevezetése volt a legmeghatározóbb

ugyanis itt külön megemlítette a fogyatékosság miatti hátrányos megkülönböztetés tilalmát is.

A 13. cikk kimondja: „E szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződés által

a Közösségre átruházott hatáskörök keretén belül, a Tanács a Bizottság javaslata alapján és az

Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúan megfelelő intézkedéseket

tehet nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon,

koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.” Ennek a

módosításnak jelentős szerepe volt, mert, itt ismerték el először a fogyatékos emberek

hátrányos megkülönböztetésének a problémáját.

A szociális biztonsági rendszerek koordinációja a zavartalanabb érvényesülést

szolgálta. Igyekezett minden közösségi polgár számára biztosítani a szociális ellátások

legszélesebb körét. Ennek a politikának a részét képezték a 30 millió fogyatékkal élő polgár

42

szociális ellátásai. A szociális biztonsági rendszereket koordináló 1408/71 számú rendelet,

amelyet a tagállamoknak jogi előírására alkalmazni kell anyasági, betegségi, rokkantsági,

özvegységi, özvegyi és árvasági, munkahelyi baleseti és foglalkoztatási betegségi, halálozási,

munkanélküliségi és családi juttatás területén.

Magyarországon, 1997 őszén több hónapos várakozás után került sor a Fogyatékos

személyek jogairól és esélyegyenlőségük megteremtésről szóló törvény kodifikálására. A

kodifikálást összesen 4 szakember végezte mindössze 2hét alatt. A jogszabállyal elsődlegesen

a diszkrimináció tilalmazását és szankcionálását próbálták elérni. A szakemberek úgy vélték,

hogy másodlagosan egy komplex rehabilitáció rendszert kellene felépíteni valamint szükség,

lenne olyan kompenzációs ellátásra, amelyek a súlyos fogyatékossággal élő emberek

helyzetükből adódó többletköltségeit ismeri el. A törvény végleges megalkotása előtt ágazati

törvények valamint egyéb jogszabályok határozták meg a fogyatékos személyekkel

kapcsolatos jogokat. 53

Magyarország 1998-ban fogadta el az esélyegyenlőségi törvényt ennek következtében

a fogyatékosok ügyét előmozdító átfogó jogalkotás elismeréseként a Franklin Delano

Roosevelt díjat ítélték hazánknak 1999-ben. A törvény szerint fogyatékos személy az aki:

érzékszervi-így különösen látás, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességei jelentős

mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően

korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi aktív részvétel során. 54Az 1998.

évi XXVI. törvény röviden Fot. Preambuluma kimondja, hogy a fogyatékos emberek a

társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik mindenkit meg illető jogokkal és

lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A jogszabály

célja a fogyatékos személyek jogainak, jogok érvényesítési eszközeinek meghatározása, a

fogyatékos személyek számára nyújtandó komplex rehabilitációs szabályozás és ezek

eredményeként esélyegyenlőségűk, társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása.

Az alapelvek részben megfogalmazódik az állam és a társadalom szervezeteinek

felelőssége. Tevékenységüket olyan módon kell végezniük, hogy ne okozzanak károsodást,

amely esetleg fogyatékosság kialakulásához vezethet. Az integráció, vagyis a társadalmi

tagság és az állam eszméjének megfelelően a törvény deklarálja, hogy kiemelten kell kezelni

a fogyatékos személyek sajátos szükségleteit, az őket érintő döntések során tekintettel kell

lenni arra, hogy a társadalom egyenrangú tagjai és minden feltételt meg kell teremteni,

53 Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult 54 1998.évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról.

43

amelyek lehetővé, teszik a társadalomban való aktív részvételt. Az értelmező rendelkezésben

meghatározzák a fogyatékos személyek körét. Eszerint fogyatékos személy az, aki

érzékszervi, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességét jelentős mértékben vagy

egyáltalán nem birtokolja illetve kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára

tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során. A fogyatékos

embereknek joguk van akadálymentes környezet biztosítására, joguk van közérdekű

információk hozzáféréséhez valamint azokhoz az információkhoz, amelyek a fogyatékosokat

megillető jogokkal és részükre nyújtandó támogatásokkal kapcsolatosak.55 Joguk van

tömegközlekedési eszközök igénybevételére így ezeknek az eszközöknek alkalmasnak kell

lenniük. Az önálló életvitel eszméje alapján a fogyatékos ember számára biztosítani kell a

fogyatékossága által indokolt megfelelő segédeszközöket. A törvény meghatározza az

esélyegyenlőség célterületeit.

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületének akadálymentesítési kötelezettségéről

szóló 10 007/3/2006. TT. Számú állásfoglalása szerint: „az akadálymentesítési kötelezettség

elmulasztása közvetlen hátrányos megkülönböztetés”. Az egészségügyi intézményeknek,

oktatási és nevelési intézményeknek alkalmasnak kell lennie, hogy azt a szolgáltatást a

fogyatékos személyek igénybe vehessék. 2010-ig kellett átalakítani a fogyatékos személyek

elhelyezését lehetővé tevő intézményeket, úgy hogy humános, önállóságukat lehetővé tevő

lakóotthonná alakítsák.56 Egy új támogatási forma jelent meg a törvényben a fogyatékossági

támogatás. A fogyatékossági támogatás a 18. életévüket betöltött, súlyos fogyatékosok

részére, a fogyatékosság folytán keletkező többletköltségek fedezésére vezették be. Ennek a

megvalósítása érdekében jött létre az Országos Fogyatékosügyi Tanács. A Tanácsot

többségében kormányzati tisztségviselők valamint a fogyatékkal élő emberek szervezeteinek

képviselői alkotják. A Tanács feladatai közé tartozik, hogy véleményezze a fogyatékos

személyekkel kapcsolatos jogszabályok tervezetét, javaslatot tesz a fogyatékosokat érintő

programokra, részt vesz a személyeket érintő tevékenységek koordinálásában, rendszeresen

tájékoztatja a kormányt. A Tanács elvileg bármit napirendre tűzhet, ami sérült emberekkel

kapcsolatos. Nagy jelentőséget kapott a törvényben az Országos Fogyatékosügyi Program.

1999. december 10-én fogadta el az Országgyűlés az Országos Fogyatékosügyi

Programot, amely foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi, közlekedési tervezésben valamint

egyéb állami tervezési körbe tartozó döntés során kell alkalmazni. A program tartalmazza a

55 1998.évi XXVI. törvény 17§ 56 1998.évi XXVI. törvény 29§ (5)

44

fogyatékossággal élő népesség helyzetének bemutatását, rehabilitációs célokat, fogyatékos

személyeket érintő társadalmi szemléletet és tennivalókat, fogyatékos személyek és családjuk-

életminőségük javításának feltételrendszerét, a társadalom aktív részvételének elősegítését. A

törvény módosítása során 1999-ben az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot közérdekű

igényérvényesítő szerepkörrel ruházta fel a 25§(6) bekezdésében. Az esélyegyenlőségi

törvényben az korábbi alkotmány 70/ A cikke is nyújt bizonyos védelmet fogyatékkal élők

számára.

Igazolja ezt egy 1995-ös per, amikor is egy kerekesszékkel közlekedő férfi nem tudott

nem tudott bejutni a bankba ugyanis csak kizárólag lépcsőn lehetett bejutni az épületbe. Ekkor

a bíróság a férfinak adott igazat. A törvény pozitívuma hogy a jogok és fogalmak definiálása

mellet a jogok érvényesítési eszközeinek ismertetését sem hagyja ki. Elmondható tehát hogy

2000 tájékán a fogyatékos személyek érvényesülési lehetőségei hogy a társadalom aktív

részévé váljanak, az évek során egyre inkább megvalósíthatónak látszott.

Hazánk 2007-ben csatlakozott az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól

szóló egyezményéhez.57 A törvény 19. cikke szól az önálló életvitelről és a közösségbe való

befogadásról melynek leglényegesebb elemei a következők:

• Teljes közösségi befogadás és részvétel;

• Egyenlő jog a közösségben való élethez és a szabad döntéshez;

• Lakóhely megválasztásának joga;

• Többféle otthoni, intézményi és egyéb közösségi támogató szolgálat;

• Személyes segítség a közösségben éléshez és a közösségbe történő beilleszkedéshez, a

közösségtől való elszigetelés és kirekesztődés megelőzéséhez;

Fontos téma lett tehát a bentlakásos intézetben élő személyek ellátásának

megváltozása. Elmondható tehát hogy a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló

törvények elősegítették a változást, hogy a fogyatékkal elő személyek jogaik és helyzetük

javuljon. Sajnos azonban még ma is jellemzőek a szélsőséges megnyilvánulások. Az emberek

többsége úgy véli, nem tartozik rájuk a fogyatékosok ügye, hiszen semmit sem tudnak a

hátrányról vagy a kirekesztettség érzéséről valamint arról, hogy ilyen helyzetbe mit is kell

57 2007.évi XVII. törvény

45

tenni valójában. Pedig ha elhárulnának, a tényleges akadályok könnyebb lenne megértenünk

őket. Mindannyiunk közös ügye tehát hogy ne maradjanak kirekesztettek.

5.2. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon

A társadalmi kirekesztés egyik meghatározó eleme a bizonytalan munkaerő piaci

pozíciók és a munkaerőpiacról való kiszorulás. Magyarországon elsősorban a roma és a

megváltozott munkaképességű emberek érintettek a hátrányok által. A munkaerőpiacon a

hátrányos helyzetet nemcsak a fogyatékossággal élőkre vonatkoztathatjuk, hanem a pálya első

és utolsó szakaszában lévőkre, vagyis a tartósan munkanélküliekre és a megváltozott

munkaképességű személyekre. A tartósan munkanélküli, megváltozott munkaképességű

személy illetve a fogyatéksággal élők személyek helyzete lényegesen rosszabb.

A megváltozott munkaképesség fogalma a foglalkoztathatóság szempontjából

fogalmazza meg a fogyatékosság, illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot.

Az 1991.évi IV. törvény szerint megváltozott munkaképességű az a személy, aki testi vagy

szellemi fogyatékos, illetve akinek orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és vannak

megváltozott munkaképességűek.58

Megváltozott munkaképességűnek tekinthető az a személy aki: egészségi állapota

romlásából eredő munkaképesség-változás miatt eredeti munkakörben, rehabilitációs

intézkedés nélkül, teljes értékű munkavégzésre tartósan alkalmatlanná vált, de öregségi vagy

rokkantsági nyugdíjban, baleseti nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban

nem részesül. Üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében baleseti járadékban

részesül és eredeti munkakörében munkáltatójánál teljes értékű munka végzésére tartósan

alkalmatlanná vált. Gümőkóros betegség miatt munkáltatójánál, jogszabályi tilalom folytán

nem foglalkoztatható. A fegyveres erőktől, a fegyveres testületektől és a rendészeti szervektől

megváltozott munkaképessége, illetőleg egészségi okból való alkalmatlansága miatt

leszerelt.59

58 1991.évi IV. törvény 59 8/1983(VI.29) EÜM-PM rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról

46

A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci helyzetéről elmondható

hogy marginális. Elhelyezkedési lehetőségeiket korlátozza a munkaerő-piaciszolgáltatásokat

nyújtó intézmények és munkahelyek akadálymentesítésének alacsony szintje valamint a

munkáltatói oldalról való nem megfelelő fogadókészség. Számuk meghatározásánál adhatja

az alapot, hogy mennyien részesülnek megváltozott munkavégző képességük miatt

valamilyen ellátásban. A fogyatékossággal élők a munkaerőpiacon kiemelt hátránnyal

indulnak. Életkörülményeik jelentősen kedvezőtlenebbek az átlagnépességnél. A

megváltozott munkaképességű, munkavállalók azok a munkavállalók akik a munkaerő piaci

jelenlétét egészségi állapotuk valamilyen módon befolyásolja. Az egészségi problémák az

életkor előrehaladásával egyre nőnek. Az alacsony iskolai végzettség önmagában is jelentős

hátrányt jelent, ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók fokozottan

nehéz helyzetben vannak. A munkaerő piacon gazdasági aktivitásai nagyon kedvezőtlenek,

erősen alul prezentáltak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a megváltozott munkaképesség

fiatalabb korban aktív munkakereséssel munkanélküliségre hajlamosít. Idősebb korban

viszont a munkaerőpiactól való távolmaradásba való beletörődést vonja maga után.

A megváltozott munkaképességűek és a fogyatékosok munkaerő piaci helyzete

komoly probléma, habár az utóbbi években sokat fejlődött még mindig nem teljesen

megoldott probléma. Az Európai Unióban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási

helyzete illetve esélyegyenlősége magasabb szinten áll, mint Magyarországon. Így a

továbbiakban a jogszabályváltozások követésével jellemzem a megváltozott munkaképességű

emberek helyzetét a foglalkoztatásban gyakorolt hatására.

Hosszú időn keresztül a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával

egy a szociális ellátásról szóló rendeltet volt irányadó.60A társadalmi és gazdasági változások

majd Magyarország Európai Uniós tagsággá válása lassú változást indított el. Így jogalkotói

szinten fogalmazták meg a fogyatékkal élők majd a megváltozott munkaképességű

munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó finanszírozási elemeket.

Nemzetközi szinten az Amszterdami Szerződés a munkaerő piaci esélyegyenlőséget is

biztosította. Ez a szerződés ugyanis beemelte a Szociális Kartát az Európai Unió alkotmányos

jellegű dokumentumai közé. Az egészségi problémával élők képezték az intézkedések kiemelt

csoportjait. Az egészségi problémával, fogyatékkal élők döntő többsége rokkantsági

nyugdíjban részesül. Így legalább rendszeres jövedelmet biztosít a megváltozott

munkaképességűek számára. Az egyén szempontjából viszont sajnálatos hogy a munkavégzés

60 8./1983(VI.29) EÜM-PM rendelet

47

állapotuknak nem megfelelő. A tartós egészségi problémával, fogyatékkal élők nagyobb

eséllyel jutnak akkor munkához, ha betegségük természete nem befolyásolja munkavégző

tevékenységüket. Az egyén igényeihez és állapotához illeszkedő munkafeltételek

megkönnyítik a munka elvégzését.

A fogyatékosok támogatásával kapcsolatban különböző akcióterveket dolgoztak ki. A nemzeti

akciótervek arra épülnek, hogy mivel a fogyatékosok úgyis beleesnek, az általános munkaerő

piaci irányelvekben felállított kategóriákba az irányelveket eleve úgy kell rögzíteni, hogy

azok a fogyatékkal élőre is vonatozzanak. Ezek különböző országokban különböző

modelleken alapszanak. A skandináv országokban szociális partneri konszenzusra épülő aktív

munkaerő piaci irányelvek, míg Németországban vagy Franciaországban a kvótarendszer

vagy annak betartása különböző szankciókkal, Nagy-Britanniában pedig diszkriminációt tiltó

törvényekkel egészül ki. A foglalkoztatás célja általános testi és szellemi fejlesztés,

munkakészség fejlesztése, felkészítés a fejlesztő felkészítő foglalkoztatásra. Ezzel szemben a

fejlesztő felkészítő foglalkoztatás a középsúlyosan más megváltozott munkaképességűekre

terjed ki. Itt a foglalkoztatás célja az önálló munkavégző képesség kialakítása, fejlesztése,

felkészítés az akkreditált munkaerőpiacra. Láthatjuk tehát hogy az Európai Unió

dokumentumaiban, politikájában az elvárások megfogalmazódtak így Magyarországnak az

Európai Unió taggá válását követően alkalmazkodnia kellet. Jogszabályi szinten a már

említett esélyegyenlőségi törvény hangsúlyozta, hogy minden embert ugyanazok a jogok és

kötelezettségek illetnek.61 1999-ben életbe lépett OFP megnevezte azokat az eszközöket,

amelyekkel, egy fogyatékkal élő személynek rendelkeznie kell valamint biztosítaniuk kellett,

hogy önálló életvitelük megvalósuljon.62

Magyarországon a 2204/2002/EK rendelet elfogadása lényegesen kisebb intenzitást

tett lehetővé így született meg az a döntés, amelynek értelmében be kellett vezetni egy új

támogatási formát. Az új támogatási formának túlnyomóan szociális elemekkel jellemezhető

foglalatoztatáshoz kellett kapcsolódnia, ami nem tartozik a közösségi norma hatálya alá. Így

2005-ben új jogszabályok jelentek meg melyek már ténylegesen a megváltozott

munkaképességű emberekre vonatkoztak. A megváltozott munkaképességű munkavállalók

foglakoztatáshoz nyújtható költségvetési támogatást szabályozó magyar kormányrendeletbe a

rehabilitációs költségtámogatás szabályozása. A közhasznú szervezetek szerezhetnek

jogosultságot pályázati eljárás alapján védett szervezeti szerződést kötöttek az egészségi

61 1998.évi XXVI. tv 62 Országos Fogyatékosügyi Program

48

állapotuk, illetve fogyatékosságuk jellege miatt nyílt munkaerőpiacon nem foglalkoztatható

személyek foglalkoztatására. Kiemelném itt az Akkreditációról szólórendeletet.63

A magyar jogi szabályozás egyik speciális foglalkoztatási formája, a védett szervezeti

szerződés keretében történő foglalkoztatás. Ez egyfajta átmenet a szociális foglalkoztatás és a

védett foglalkoztatás között. A munkáltatók akkreditálás rendszerének lényeg hogy a

megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató civil szervezetek, gazdálkodó

szervezetek, egyéni vállalkozók csak akkor kaphatnak költségvetési támogatást, ha

akkreditálják magukat. Az akkreditáció célja és hogy tanúsítsa, hogy a munkáltató azokkal a

személyis és tárgyi feltételekkel rendelkezik, amelyek biztosítják a fogyatékos személyek

egészségi állapotának és fogyatékosságának megfelelő munkahelyen való megvalósulását.

Emellett az akkreditáció arra is alkalmas, hogy megkülönböztesse a fogyatékos emberek

védett foglalkoztatására alkalmas munkáltatókat, azoktól, akik a fogyatékos emberek integrált

foglalkoztatásának feltételeit megteremtették. A megkülönböztetés akkreditációs

tanúsítványok révén működik. A magyar jogszabályok komoly követelményeket állítanak a

tanúsítvány megszerzéséhez, a rehabilitációs és kiemelt tanúsítvány pedig jelentős

többletkiadásokat tesz szükségessé. Integrált foglalkoztatásnak csak az alaptanúsítvánnyal

rendelkező munkáltatóknál történő munkavégzés minősíthető. Tanúsítvánnyal rendelkezők

száma viszonylag magas, de kevésbé alkalmas az integrált foglalkoztatás elősegítésére. Sajnos

a magyar munkáltatók többsége nincs akkreditálva fogyatékos emberek foglalkoztatására, így

ők fogyatékos emberek foglalkoztatása után nem részesülhetnek költségvetési támogatásban.

Ezek a munkáltatók a Munkaerő Piaci Alapból részesülnek bértámogatásban, ha

megváltozott munkaképességű álláskereső vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyt

foglalkoztatását kívánják vállalni. Az integrált foglalkoztatást szorgalmazza az a előírás

miszerint legalább 20főt foglalkoztató munkáltatók létszámuk 5%-áig kötelesek megváltozott

munkaképességű embereket foglakoztatni ellenkező esetben viszont rehabilitációs járadékot

kell fizetniük a Munkaerő-piaci Alapba. Kezdetben ez a járadék nem volt magas 2010től

viszont jelentős mértékben megemelkedett.

Az akkreditációs eljárás eredményeként a munkáltatók tanúsítvány kapnak. A

tanúsítvány típusát az határozza meg hogy milyen mértékben feleltek meg a munkafeltételek

az akkreditációs követelmények.

A tanúsítványok 4tíipusban különíthetőek el:

63 A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató szervezetek akkreditációjára vonatkozó 176/2005 (IX.2) Kormány rendelet

49

• Alap tanúsítvány, amely igazolja, hogy a munkáltató a megváltozott munkaképességű

munkavállalók foglakoztatására vonatkozó alapvető követelménynek megfelel;

• Rehabilitációs tanúsítvány, amely a munkáltatót rehabilitációs foglalkoztatónak

nyilvánítja;

• Kiemelt tanúsítvány; a munkáltatót védett foglalkozatónak minősíti;

• Feltételes tanúsítvány; kiemelt tanúsítvány megszerzésére való felkészülést segíti elő;

Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása több formában és céllal

működhet:

• Rehabilitációs célú foglalkoztatás: olyan típusú foglakoztatás forma, amely a

végzett tevékenység szempontjából igazodik a munkavállaló munkaképesség

változásához és a munkavalló munkaköri feladatait ellátva, értékelhető munkát

végez.

• Közösségi munkavégzés keretében képességeinek a lehető legmagasabb szintű

foglalkozatás megvalósulása a végleges cél.

• Nyílt munkaerőpiacra nem kihelyezhető megváltozott munkaképességű

munkavállalók foglalkoztatása keretében egy olyan speciális csoportban

foglalkoztatják, akik súlyos halmozott fogyatékosságukból kifolyólag nincs

lehetőség a nyílt munkaerő piacra való kihelyezésre.

Cél hogy a megváltozott munkaképességű személyek részére megtalálják az ideális

munkatípust, amellyel teljes munkát végezhet.

Láthatjuk tehát, hogy Magyarországon a hátrányos helyzetű emberek foglakoztatása

több formában is megvalósulhat, de ezek döntő többségben nem integrált foglalkoztatások.

Törekedni kell, hogy az integrált foglalkoztatás keretében minél nagyobb arányban a teljes

rehabilitációs szintet elérjék. A magyar rendszer nagy hiányossága hogy a sikeres

foglalkoztatási rehabilitációnak a különböző eseteit nem különbözteti meg. Gondolok itt a

teljes, részleges és védett foglalatoztatást igénylő rehabilitációra. Közöttük ellenérdekeltség

fedezhető fel ugyanis a teljes rehabilitáció nem nyújt megfelelő támogatást, addig a részleges

rehabilitációra a bőkezűség a jellemző. Ez a fajta nagyvonalú támogatási rendszer napjainkra

pénzügyileg teljesen tarthatatlanná vált. Az Európai Unióban különböző szektorok és

50

ágazatok szereplői között intenzív együttműködésre és komplex rehabilitációs rendszer

kialakítására van szükség.

Fontos kérdés hogy a gyakorlatban vajon mennyire áll rendelkezésre a megváltozott

munkaképességű emberek számára a munkakörnyezet. Valóban elérhető a legmagasabb

szintű foglalkoztatás? Az akkreditáció pozitív következménye, hogy a megváltozott

munkaképességű személyeket foglalkozató munkahelyek munkakörnyezetének

akadálymentesítése megtörtént. Nemcsak a központokban, hanem a különböző telephelyeken

is végrehajthatóvá vált az akadálymentesítés. Előrelépés történt a kommunikációs

akadálymentesítés területén is. Jelnyelvi tolmácsok segítik a kommunikációt és a munkát.

Ezen a területen tehát előrelépés történt, amely nemcsak a megváltozott munkaképességű

munkavállalók elhelyezkedését segítik, hanem a társadalmi integráció irányába követhető utat

mutat.

51

5.3. Statisztika

A világ összes országában növekedtek a rokkantak és fogyatékosok száma és aránya.

Ezt a növekedést különböző tényezők befolyásolják. Jelentős szerepe van a növekedésben a

demográfiai létszám változásának és a népesség elöregedésének is. Napjainkban a

fogyatékosság jóval differenciáltabb, mint 20évvel ezelőtt. Kelet- Közép Európában a

fogyatékossággal élők számának növekedése jelentős mértékben összefügg a

rendszerváltással. Ugyanis a rendszerváltás során munkahelyek tömegei szűntek meg a

változás hatására. Emberek százainak volt mentőöve a leszázalékolás hogy ugyan szerény, de

rendszeres jövedelem révén biztosítsák jövedelem és életfeltételeiket.

A magyar társadalom leghátrányosabb helyzetű emberei a fogyatékosok. Nem csak

egészségügyi állapotuk, de mostoha életkörülményeik miatt is hátrányos helyzetűek. A

fogyatékos emberekkel kapcsolatos témakör a legrégebbi népszámlálásokban is megtalálható.

Az 1870 és 1949 közötti valamennyi népszámlálásban megtalálhatóak voltak a „testi

és szellemi fogyatékosokra” vonatkozó kérdések.64 Az ENSZ által 2000 körül kiadott

népszámlálási ajánlás foglalkozik a fogyatékosság témájával. Az ajánlás szerint a

fogyatékosság népességen belüli vizsgálatakor azt a személyt kell fogyatékosnak tekinteni,

aki hosszabb távon jelentkező testi, szellemi vagy egyéb egészségügyi probléma miatt

bizonyos mennyiségű tevékenység ellátására alkalmatlan. A 2001-ben végzett népszámlálás

alapján a fogyatékosság milyenségét tekintve 13 típust különböztetünk meg. Ezek a

mozgássérült, alsó-, vagy felső végtag hiánya, egyéb testi fogyatékosság, értelmi fogyatékos,

nagyothalló, siket, beszédhibás, néma, siketnéma, gyengén látó, egyik szemére vak, egyéb

fogyatékos. A 2001-es népszámlálás adatai szerint 577 006 fogyatékossággal élő ember élt

Magyarországon ez a népesség 5,7 százaléka. Az 1990 –es népszámláláshoz jelentős

emelkedést vélhetünk fel ugyanis akkor a népesség 3,5%-az, vagyis 368 270 ember vallotta

magát fogyatékosnak. Elképzelhető hogy az évek során egyre pontosabb meghatározások

következtében egyre többen vannak tisztában egészségi állapotuk fogyatékossággal,

kapcsolatos jellegével. Az is megállapítható hogy a fogyatékossággal élő személyek 1990-ben

jóval idősebbek, mint a teljes népesség. Népszámlálás adatai alapján elmondható hogy a

fogyatékos emberek létszáma 1990. évi adatokhoz képest 2001-ben már jelentősen megnőtt.

A statisztikai felmérés nem tett különbséget a fogyatékosok és a megváltozott 64 Dr. Lakatos M.(1996) A fogyatékosság számbavétele a magyar népszámlálásokban1869-1949. Statisztikai Szemle 74.évfolyam

52

munkaképességű munkavállalók között. Véleményem szerint a legtöbb válaszadó a legtöbb

esetben fogyatékosnak vallotta magát, noha megváltozott munkaképességűnek kellet volna. A

fogyatékosként számba vett személyek adatai tartalmazzák a megváltozott munkaképességűek

jelentős részének adatait is.

A fogyatékosok szempontjából érdekes a 15-39 évesek valamint 40-59évesek csoportja. A

kettőbe összesen 289 529 fogyatékos személy tartozott. Szembetűnő az értelmi fogyatékosok

csoportja ugyanis a fogyatékos 9,87%-a tartozik ide. Ha megnézzük, 15-39 évesek csoportját

láthatjuk, hogy az értelmi fogyatékosok száma meghaladja még a mozgássérültek számát is.

Tanulmányom további adatai a 2011-es Központi Statisztikai Hivatal megváltozott

munkaképességűek a munkaerőpiacon népszámlásának adataira épül.65

2011-ben a 15-64 évesek 21,5 %-a számolt be tartósan, legalább hat hónapig fennálló

egészségi problémáról, betegségről. Testi, érzékszervi illetve egyéb korlátozottságról szóló

kérdésre a lakosság 13,6%-számolt be. Ezekből az adatokból nem következik, hogy az ilyen

korú népesség egy harmadát valamilyen egészségi állapottal kapcsolatos rendellenesség

jellemzi. Egy részük halmozottan hátrányos, többségük azonban tartós egészségügyi

problémával él. Tehát alapbetegségből van nehézsége, korlátozottsága. A nők mind egészségi

65 KSH 2011.évi Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon

53

problémát mind betegséget, korlátozottságot tekintve magasabb arányban jeleztek, mint a

férfiak.2011-ben a magánháztartásban élő tartósan fennálló egészségi problémát, betegséget,

illetve korlátozottságot jelző 15-64 éves személy 52,1%-a nyilatkozott úgy, hogy a

munkavégzésben és a munkavállalásban egészségi állapota miatt akadályozva an. Ez 767 ezer

fő jelent, amiből 354 ezer férfi és 413 ezer nő. Megváltozott munkaképességűnek tekinthető,

hiszen ők azok, akiknek munkaerő piaci jelenlétüket egészségi állapotuk valamilyen

mértékben befolyásolja.

54

6. Befejezés, záró gondolatok

„ Képzeld el, amit kívánsz, kívánd, amit elképzelsz, és teremts, meg amit kívánsz!”

/G.B.Shaw/

Dolgozatom zárásaképpen néhány összegző gondolatot írnék a hátrányos helyzetről és

a hátrányos megkülönböztetésről.

Mindig is lesznek olyanok, akik valamiért, vagy így vagy úgy de hátrányos helyzetben

lesznek. A jog törekszik a hátrányos helyzetben élők életminőségének javítására. A kezdeti

szabályozásokhoz képest jelentős változások történek. Megjelent közösségi szinten a

diszkrimináció tilalma, esélyegyenlőségek biztosítása, egyenlő bánásmód elvének

alkalmazása.

Magyar viszonylatban gondoljunk csak a 2003.évi CXXV. törvényre, amely Az

egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szól s ezzel a törvénnyel valósult

meg a magyar jogban a magyar antidiszkriminációs szabályozás. Hazánkban miután életbe

lépett az új Alaptörvény az Alkotmányhoz hasonlóan megtalálhatóak az alapvető emberi

jogokra vonatkozó szabályozások is.

Kutatásom során a hátrányos helyzet fogalom a közösség életében a másokkal

egyenlő szintű részvétel lehetőségének elvesztését vagy korlátozottságát jelenti. A fogalom

célja hogy ráirányítsa a figyelmet a társadalom számos szervezett tevékenységének

hiányosságaira, amelyek megakadályozzák, a fogyatékossággal élő embereket az egyenlő

részvételben. Hátrányos megkülönböztetés hallatán beszélhetünk közvetlen, közvetett, aktív

és passzív diszkriminációról. Az egyenlő bánásmód követelménye megvalósul nem csak az

Európai Unióban, hanem Magyarországon is.

Véleményem szerint miután Magyarországon hatályba lépett az Ebktv. és létrejött az

Egyenlő Bánásmód Hatóság a fogyatékos emberek jogainak érzékenyebb területe lett az

egyenlő bánásmód. Ugyanis a fogyatékos emberek azonnal odafordultak jogaik sérelme miatt.

Úgy gondolom az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy olyan szerv, ami valóban a fogyatékos

emberek valós vagy vélt sérelmeikkel foglalkozik. Tudásuknak megfelelően igyekeznek

„rendet tenni”. Utalnék itt egy olyan ügyre, „amikor is egy mozgássérült hölgy azzal a

panasszal fordult a Hatósághoz, és kérte, hogy állapítsák meg a jogsértést azzal a társasházzal

55

szemben, amelyben lakik, mivel nem történt meg az épület akadálymentesítése. Kérelmét a

Hatóságnak el kellett utasítania, mivel a társasház nem tartozik a törvény hatálya alá.” A

nemzeti és etnikai országgyűlési jogok biztosának megszűnésével továbbra is garantálni

tudják a jogokat, hiszen ugyanúgy fordulhatnak az érintettek panasszal az EBH-hoz mint

eddig. Hiszen az esetek kivizsgálásában nem történt változás. Ugyanúgy a feladatkörükhöz

tartozik, mint eddig.

A fogyatékosság kérdése továbbra is megoldandó probléma. Bár már nem annyira

megközelíthetetlen témakör, mint korábban. Az évek során egyre több esélyegyenlőségi

törvény született a fogyatékos személyek emberi jogainak érvényre juttatása érdekében. Egyik

mérföldköve volt az akadálymentesítési kötelezettség. Az akadálymentesség lényegesen

javított e személyek mindennapi életvitelén. A hétköznapokban szabadabban tudnak mozogni.

A diszkrimináció felszámolására nem elég a jogalkotás, hiszen mint arra már utaltam a

társadalom szemléletmódjában kell, hogy bekövetkezzen a végleges szemléletmód váltás.

Ezért fontosnak tartom, hogy különböző programok és rendezvények segítésével hívjuk fel

minél több ember figyelmét. Ilyen például az Országos Esélyegyenlőségi Program, amely

elősegíti az esélyegyenlőség érvényesülését. A program csak akkor érheti el célját, ha épít a

szervezetek munkájára, együttműködik a civil és kormányzati szervekkel, s a civil szféra

bevonására törekszik. Az Európai Unió keretein belül jelentősnek mondható hogy Egyenlő

Esélyek Mindenki Számára Európai Év elnevezésű programsorozatot 2007-ben az

esélyegyenlőség évévé nyilvánították.

Úgy gondolom, hogy az élet minden területén megvalósuljon, az emberek egyenlősége

rengeteg, dolgot kell tenni. Számos megoldási javaslatok születtek már eddig is melyek

egyenként célra vezetőek is. Ha az emberek szemléletmódja legalább kis mértékben változik,

máris előrébb juthat az emberi társadalom Fontos az alkalmazkodás, és hogy mindent

méltósággal viseljünk.

2013-ban az EBH Esélyegyenlőségi tervének általános céljai az egyenlő bánásmód

megvalósulása, hátrányos megkülönböztetés tilalma, emberi méltóság tiszteletben tartása,

munkavállalókkal történő együttműködés. A munkáltató foglalkoztatási jogviszony tartalma

alatt törekszik arra, hogy a munkavállalókat bevonja a közvetlenül őket érintő, az

esélyegyenlőségük és az egyenlő bánásmód elvének megtartását célzó intézkedések

meghozatalába, a jóhiszeműség és tisztesség megtartása mellett.

56

Az intézkedések betartására és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében létrehozták a

Szociális és Jóléti Bizottságot (SZJB) melynek feladatkörét 2013-ra kibővítették. A

munkáltató kezdeményezésére vizsgálja az esélyegyenlőségi tervben foglaltak

megvalósulását, javaslattételi jogával élhet a kedvezmények körének kibővítésére a

rendelkezésre álló források figyelembevétele mellett. Az SZJB szükség esetén, de legalább

évente egyszer ülésezik, munkáját a munkáltató által kinevezett esélyegyenlőségi referens

segíti, aki az esélyegyenlőségi tervvel kapcsolatos ügyekben nem tagja az SZJB-nek.

Felmerül bennem a kérdés, hogyha az évek során tudtunk javítani a hátrányos

helyzetben lévők sorsán, akkor az elkövetkezendő években mennyire fogunk tudni nekik még

segíteni?! A hátrányos helyzet tehát mindig is olyan téma lesz, amivel foglalkozni kell.

Hiszen a történelem hajnala óta jelen van a köztudatban. Egy téma melyről beszélnünk kell,

hogy életünk minél jobb és elfogadhatóbb legyen. S ne legyen az emberek között

áthidalhatatlan különbségtételek. Olyan különbségtételek melyek már az ókortól jelen vannak

mindennapjainkban.

57

„ Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább

megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk,

hajalmaik, politikai, vagy vallási nézeteik alapján elítélők,

vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a

szabadság annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy

figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk,

mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés

áhítatával tesszük.”

/Tristan Ore/

58

Irodalomjegyzék

Belicza Rózsa – Dankó Ágnes – Halmai Réka – Szerepi Anna: Megváltozott munkaképességű

és fogyatékkal élő emberek társadalmi és jogi helyzete a világban és Magyarországon,

helyzetfeltáró tanulmány, REVITA Alapítvány, 2007.

Bokorné Szegő Hanna – Környei Ágnes: A diszkrimináció tilalmának modern felfogása, Acta

Humana 2001. N° 43

Borbély Szilvia: Újra munkában! Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága,

Budapest, 2002.

Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon – A fogyatékkal élők jogai, Szegedi

Társadalomtudományi Szakkollégium

Dr. Tausz Katalin – Dr. Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle,

82. évfolyam 2004. 4. szám

Dr.Nyárády Gáborné : Esélyegyenlőség,egyenlő bánásmód,Budapest 2008

Fogyatékosságügyi statisztikák, Szöveggyűjtemény, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Kar, Budapest, 2009.

Gerencsér Judit: Az Európai Alkotmány – Miért van szükség az Európai Alkotmányra?,

Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, Könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat, 52.

évfolyam (2005) 6. szám, (2009. 09. 24.)

Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió Szociális dimenziója, Szociális és Családügyi

Minisztérium, Budapest, 2000.

Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5

Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5. szám

Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga és a magyar munkajog a jogközelítés

folyamatában, Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

59

Kovács Gábor: Fogyatékossággal élő emberek szociális foglalkoztatottsága, Eötvös Loránd

Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest, 2009.

Kovárik Erzsébet (szerk.): A hátrányos megkülönböztetés felismerése és kezelése, Tankönyv

a köztisztviselők továbbképzéséhez, Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2006.

Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult… Egy egykori törvényalkotó

műhelymunka tanulságai és folyományai, Esély 2000/2 Társadalom- és Szociálpolitikai

Folyóirat

Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban, Budapest 1992

Környei Ágnes: Emberi Jogok a nemzetközi kapcsolatokban, egyetemi jegyzet, Piliscsaba

2011

KSH Népszámlálás 2011: A fogyatékos személyek a fogyatékosság típusa korcsoport szerint

KSH 2011: Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon

Tausz Katalin - Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle, A KSH

folyóirata, 82. évf., 4. szám, 2004. április