m.cdn.blog.hu › at › atalakulodunapart › image › biodoboz_hir... · heti hírlevél július...

3
Heti Hírlevél Július 9-10, 2014 www.zsambokibiokert.hu www.facebook.com/zsambokibiokert Doboz Ajánlat Újság és információk Kedves Dobozosok! Kis csibéink most már öt hetesek, nagyon gyorsan nőnek. Ezen a héten átköltöztettük őket új, tágas otthonukba, a tiszta tyúkházba. Úgy egy hétig benn kell, hogy maradjanak a házban, nőjenek egy kicsit, hogy hozzászokjanak az új helyhez, illetve megtanulják, hogy hova kell hazamenni. Másrészt meg az év leghosszabb nappala eljött és el is ment, ekkortájt kell a fokhagymát betakarítani. Kiástuk az egészet, figyelvén, hogy egy kis zöld még maradjon a fokhagyma szárán, de már elhajlik. Ahogy kiássuk, nagyon hamar elkezd kiszáradni. Behoztuk a termést a betonudvarunkra, szétterítve, így tud a legjobban megszáradni, a nap által. Hagyományosan ekkor befonják a fokhagymát, ám nekünk ez a mai világban túl sok időt vesz igénybe. Így megvárjuk, míg teljesen meg nem szárad a tövénél a gumó, majd zsákokba tesszük. Paradicsomunk lassan már érik, az első paradicsomok most lesznek a dobozban! Hamarosan nagyobb mennyiségekkel is fogunk szolgálni. -A Zsámboki Biokert csapata 2 éves csirkék eladók!!! (még 2-3 évig tojnak) - 1500 ft / db (20 db felett) - 1400 ft / kg + 400 ft (fagyasztott, lecsupaszítva, főzésre készen) Termék egység egységár Sárgabarack kg 1 Paradicsom kg 0.5 Cukkini kg 1 Mángold kg 1 Cékla cs 1 Zöldbab v padlizsán adag 1 Uborka kg 0.7 Sárgarépa cs 1 Kel- vagy fejeskáposzta db 1 Összesen: 4400 Koord. Doboz: ingyen

Upload: others

Post on 27-Feb-2020

8 views

Category:

Documents

0 download

TRANSCRIPT

Page 1: m.cdn.blog.hu › at › atalakulodunapart › image › biodoboz_hir... · Heti Hírlevél Július 9-10, 20142014-07-07 · Doboz: ingyen. Heti Hírlevél Július 9-10, 2014 Recept-ajánló

Heti HiacuterleveacutelJuacutelius 9-10 2014

wwwzsambokibiokerthuwwwfacebookcomzsambokibiokert

Doboz Ajaacutenlat

Uacutejsaacuteg eacutes informaacutecioacutek

Kedves Dobozosok

Kis csibeacuteink most maacuter oumlt hetesek nagyon gyorsannőnek Ezen a heacuteten aacutetkoumlltoumlztettuumlk őket uacutej taacutegasotthonukba a tiszta tyuacutekhaacutezba Uacutegy egy heacutetig bennkell hogy maradjanak a haacutezban nőjenek egy kicsithogy hozzaacuteszokjanak az uacutej helyhez illetvemegtanuljaacutek hogy hova kell hazamenni

Maacutesreacuteszt meg az eacutev leghosszabb nappala eljoumltt eacutes elis ment ekkortaacutejt kell a fokhagymaacutet betakariacutetaniKiaacutestuk az egeacuteszet figyelveacuten hogy egy kis zoumlld meacutegmaradjon a fokhagyma szaacuteraacuten de maacuter elhajlikAhogy kiaacutessuk nagyon hamar elkezd kiszaacuteradniBehoztuk a termeacutest a betonudvarunkra szeacutetteriacutetveiacutegy tud a legjobban megszaacuteradni a nap aacuteltalHagyomaacutenyosan ekkor befonjaacutek a fokhagymaacutet aacutemnekuumlnk ez a mai vilaacutegban tuacutel sok időt vesz igeacutenybeIacutegy megvaacuterjuk miacuteg teljesen meg nem szaacuterad atoumlveacuteneacutel a gumoacute majd zsaacutekokba tesszuumlk

Paradicsomunk lassan maacuter eacuterik az elsőparadicsomok most lesznek a dobozban Hamarosannagyobb mennyiseacutegekkel is fogunk szolgaacutelni

-A Zsaacutemboki Biokert csapata

2 eacuteves csirkeacutek eladoacutek (meacuteg 2-3 eacutevig tojnak)

- 1500 ft db (20 db felett)- 1400 ft kg + 400 ft (fagyasztott

lecsupasziacutetva főzeacutesre keacuteszen)

Termeacutek egyseacuteg egyseacutegaacuter

Saacutergabarack kg 1Paradicsom kg 05Cukkini kg 1Maacutengold kg 1Ceacutekla cs 1Zoumlldbab v padlizsaacuten

adag 1

Uborka kg 07Saacutergareacutepa cs 1Kel- vagy fejeskaacuteposzta

db 1

Oumlsszesen 4400

Koord Doboz ingyen

Heti HiacuterleveacutelJuacutelius 9-10 2014

Recept-ajaacutenloacute Cukkinikenyeacuter

Joacute eacutetvaacutegyat

A Nyitott Kertek Box Scheme

A kezdetektől fogva a koumlzvetlen eacuterteacutekesiacuteteacutes volt a ZsaacutembokiBiokert ceacutelja Koraacutebbi tapasztalatainkboacutel okulva tudjukhogy nagyon sok előnnyel jaacuter a dobozrendszer eacutes az azzaljaacuteroacute koumlzoumlsseacutegi szerveződeacutes a gazdasaacuteg koumlruumll Uacutegy gondoljukhogy erősebbek vagyunk ha egyuumlttműkoumlduumlnk maacutesokkal iacutegyalakult meg a Nyitott Kertek Dobozrendszer - mely haacuteromkuumlloumlnboumlző gazdasaacuteg egyuumlttműkoumldeacuteseacuteből joumltt leacutetre(Zsaacutemboki Biokert Goacutedor Biokerteacuteszet eacutes a BabatiBiotangazdasaacuteg) A dobozrendszerről az elkoumlvetkezendőhiacuterlevelekben olvashattok majd Szeretneacutenk bemutatkozniegytől-egyig ki kicsoda a gazdasaacutegban hogy egy kicsitkoumlzelebbről is megismerjeacutetek kik vagyunk Az egyiklegnagyobb előnye a dobozrendszernek pontosan az hogyvan egy koumlzvetlen kapcsolat a termelők eacutes vaacutesaacuterloacuteinkeacutes avaacuteros eacutes videacutek koumlzoumltt ezt szeretneacutenk most jobban erősiacuteteni

ezekkel a bemutatkozaacutesokkal

bull A tojaacutest az olajat eacutes a tejfoumllt oumlsszekeverjuumlk majdkivajazunk egy kisebb formaacutet amiben suumltni szeretneacutenka kenyeret Ez nagyon fontos kuumlloumlnben teljesenbeleragad majd a teacutesztaacutenk Aztaacuten a cukkinit azoreganoacutet a citrom leveacutet eacutes heacutejaacutet is juttassuk a taacutelba

bull Joumlhetnek a szaacuteraz anyagok egy maacutesik edeacutenybe liszt(aacutetszitaacutelva) suumltőpor szoacutedabikarboacutena soacute

bull A tojaacutesos eacutes a lisztes kevereacuteket is eresszuumlk oumlsszekeverjuumlk aacutet alaposan Mehet bele a főtt rizs

bull Oumlnthető a formaacuteba teacutesztaacutenk ha a fentiekkelmegvagyunk

bull 160 fokon nagyjaacuteboacutel egy oacuteraacutet suumltjuumlk de pillantsunk raacuteidőnkeacutent kiveacuteve pedig hagyjuk hűlni huacutesz percig majdmegfordiacutetjuk az edeacutenyt amiben suumltoumlttuumlnk eacutes deszkaacuteraboriacutetjuk a keacutesz cukkinikenyeret

bull Vajjal lekvaacuterral isteni reggelinek valoacute

Hozzaacutevaloacutek15 dkg finomliszt (lehet teljes kiőrleacutesű)2 db tojaacutes05 dl tejfoumll05 dl oliacutevaolaj8 dkg cukor25 dkg cukkini1 teaacuteskanaacutel oregaacutenoacute

1 db citrom (heacuteja eacutes 1 teaacuteskanaacutelnyi leve)1 teaacuteskanaacutel szoacutedabikarboacutena1 teaacuteskanaacutel suumltőpor1 kaacuteveacuteskanaacutel soacute5 dkg barnarizs (főzve)

Kelenfoumlld dobozrendszer pontos informaacutecioacutekHumusz-Haacutez 1111 Budapest Saru utca 11

aacutetveacuteteli ideje 1600-1745-igKabdeboacute Noeacutemi - noemikabdebogmailcom

Koller Andrea - andihumuszhuHumusz Haacutez Terkeacutep

Kispest dobozrendszer pontos informaacutecioacutekKoordinaacutetor Weszely Gabi 0630 490 67 09

Schneider Gabriella 0670 2585955 Piac eacutes dobozaacutetveacutetel 1600‐1900ig csuumltoumlrtoumlkoumlnkeacutent

Ciacutem 1192 Pannoacutenia uacutet eacutes Gutenberg utca sarkon leacutevő piac Wekerle telep

Albertfalva Doboz Rendszer1116 Budapest Szeremley Mikloacutes u 19 aacutetveacutetel feacutel 4-feacutel 5-ig

illetve Szeacutecsi Ilkaacutenaacutel 0630 8978351 lehet eacuterdeklődni ha keacutesőbb szeretneacutek aacutetvenni a dobozokat

Oacutebuda Doboz RendszerKoordinaacutetor Vetier Maacuterta

email malnaribilizigmailcomSzerdaacutenkeacutent 1600-1800

1037 Toronya u 33 (Oacutehegyi Neacutephaacutez)

Page 2: m.cdn.blog.hu › at › atalakulodunapart › image › biodoboz_hir... · Heti Hírlevél Július 9-10, 20142014-07-07 · Doboz: ingyen. Heti Hírlevél Július 9-10, 2014 Recept-ajánló

Page 3: m.cdn.blog.hu › at › atalakulodunapart › image › biodoboz_hir... · Heti Hírlevél Július 9-10, 20142014-07-07 · Doboz: ingyen. Heti Hírlevél Július 9-10, 2014 Recept-ajánló