A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Kevin J. Anderson

DARK APPRENTICE

Trademark and text copyright © 1994 by Lucasfilm Ltd.

Used under authorization.

Published by Bantam Books, Inc.

Fordította Hoppán Eszter

Minden jog fenntartva, beleértve az egész vagy részletek reprodukálásának jogát!

All rights reserved!

A címlapon Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye

Tipográfia: Marjai Csaba Műszaki szerkesztés: Zölley Imre

Hungarian translation © 1995 Valhalla Páholy Kft

Hungarian edition © 1995 Valhalla Páholy Kft.

ISBN 963 8353 69 4

VP-SF-060395-91. 9. 83

A kötet kizárólagos terjesztője a TóthÁgas Kft. 1047 Budapest, Perényi Zsigmond u. 15

Kiadja a Valhalla Páholy.

Felelős kiadó: Novák Csanád ügyvezető.

Felelős szerkesztő: Gáspár András.

Művészeti igazgató: Marjai Csaba.

Korrektor: Bóday Tamás.

Szedés, tördelés: Valhalla Páholy DTP.

A nyomdai munkálatokat az Athenaeum Nyomda Rt végezte.

A nyomdai megrendelés törzs-száma: 95. 0268

Felelős vezető: Vida József vezérigazgató.

Terjedelem: 19, 5 ív

Készült Budapesten az 1995. évben.

A Yavin gázbolygó narancsszín gömbje lassan felkúszott negyedik holdjának horizontja fölé. Lágy,

ködös fény vetült az örökké nyüzsgő dzsungelekre és az ősi kőtemplomokra.

Luke Skywalker Jedi-pihenőtechnikával győzte le kimerültségét. Jól aludt, az Új Köztársaság jövője és a

galaxis sorsa azonban mázsás súlyként nehezedett rá.

Luke a Nagy Templom szögletes tetején állt. Az épületet évezredekkel ezelőtt hagyta el a massassik

letűnt fajtája. A Szövetség korai Birodalom-ellenes harcai idején itt, a romok közt titkos bázist épített, és

innen indult kétségbeesett támadásuk a Halálcsillag ellen. Most, tizenegy évvel a felkelők távozása után

Luke visszatért a Yavin negyedik holdjára.

Most már Jedi volt. Jedi Mester. Ő lesz egy új nemzedék első tagja azoknak a sorában, akik ezernyi

generáció óta oltalmazzák a Köztársaságot. A régi Jedi lovagok erősek voltak, és tisztelet övezte őket, amíg

Darth Vader és a Birodalom szinte mind egy szálig fel nem kutatta és el nem pusztította őket.

Luke-ot Mon Mothma, az Új Köztársaság államfője támogatta abban, hogy az Erő iránt fogékonyságot

mutató fiatalokat kutasson fel tanítványokat, akik majdan az új Jedi-rend tagjaivá válhatnak. Luke-nak

sikerült is egy tucatnyi tanítványt összegyűjtenie ”akadémiájára” a Yavin 4-en, de még nem tudta, hogyan

taníthatná a őket a legjobban.

Az az oktatás, amit ő kapott Obi Vantól és Yodától, igencsak rövid volt, és Luke azóta a Jedi-tudomá

nyok számos olyan oldalát fedezte fel, ami rádöbbentette, hogy milyen rengeteget nem tud még. Még egy

olyan nagyszerű Jedi, mint Obi Van Kenobi is kudarcot vallott tanítványával; így lett Anakin Skywalkerből

egy szörnyeteg, akit Darth Vadernek hívtak. Most Luke-tól várták azt, hogy másokat tanítson, és ne

kövessen el hibákat.

Csináld, vagy ne csináld, mondotta volt Yoda, próbálkozni nem lehet.

Luke ott állt a sima, hűs köveken, és végignézett az ébredező dzsungel fölött. Érezte a milliónyi éles, édes

szagot a felmelegedő levegőben. Kéklevelű bokor fűszeres aromája és orchideák illata szállt felé.

Luke lehunyta a szemét. A karja szabadon lógott mellette, az ujjait szétnyitotta. Megnyitotta és ellazította

az elméjét; megmerítkezett az Erőben, érzékelte a lenti dzsungelekben nyüzsgő életformák keltette

fodrozódásokat. Kiélesedett érzékeivel hallotta a milliónyi levél zizegését, az ágak recsegését, az

aljnövényzetben mászkáló apró állatok neszezését.

Fájdalmas, rémült visítással kis rágcsáló lelte halálát egy ragadozó fogai között. Repülő állatok zengték

nászdalukat a fák sűrű lombjai közt. Hatalmas testű növényevők rágcsálták a leveleket, tépkedték a

magasabb ágak friss hajtásait, vagy keresgéltek gombákat a humuszban.

Széles, melegvizű folyó hömpölygött el a Nagy Templom előtt. Zafírkék, sáros barna örvényekkel

tarkított vizét alig lehetett kivenni a sűrűn álló fák között. A folyó egy helyütt kettéágazott, és mellékvize

elhaladt a régi Felkelő-generátorállomás mellett, melyet Luke és Artu Detu ismét működőképes állapotba

hoztak, míg a Jedi-akadémia létrehozására készültek. Ahol a folyó megkerült egy félig a vízbe dőlt,

rothadozó fát, Luke hatalmas viziragadozó jelenlétét érzékelte, ami a sötét vízben kisebb halféle lényekre

lesett.

A növények fejlődtek. Az állatok mozogtak. A hold úja napra ébredt. A Yavin 4 élt – és Luke Skywalker

érezte, hogy energia árad szét benne.

Erősen fülelni kezdett, és két embert hallott közeledni távolabb a sűrűben. Hangtalanul, szó nélkül

mentek, Luke mégis érzékelte a dzsungel változását, ahogy két Jedi-jelöltje átvágott az aljnövényzeten.

Luke befelé forduló elmélkedése véget ért. Elmosolyodott, és arra gondolt, hogy elmegy eléjük.

Mikor megfordult, hogy visszamenjen a templom visszhangos kőcsarnokába, Luke felnézett az égre, és a

párás légkörben egy ereszkedő komphajó csíkját látta. Rádöbbent, hogy aznap esedékes az űj

készletszállítmány.

Luke-ot annyira lefoglalta az új Jedik kiképzése, hogy kiesett a galaktikus politikából. Mikor meglátta a

hajót, egyszeriben heves vágy fogta el, hogy hírt halljon Leiáról, Hanról meg a gyerekeikről.

Hátravetette barna Jedi-köpenyének csuklyáját. Ez a ruhadarab túl meleg volt a forró dzsungelgőzben, de

Luke már régen nem törődött kisebb testi kényelmetlenségekkel. Lépkedett tűzön Eol Shán, megjárta Késsel

űrbányáit; egy kis izzadás már igazán nem zavarta.

Mikor a Felkelők felütötték tanyájukat a massassi templomban, kiirtották a buja növényzetet a termekből.

A folyó másik oldalán egy másik nagy templom állt, és bolygókörüli szondák információi szerint további

épületek rejtőztek a föld alatt az áthatolhatatlan növényzet mélyen. A Szövetség azonban túlságosan el volt

foglalva a Birodalom elleni küzdelemmel ahhoz, hogy részletes régészeti kutatásokkal bíbelődjön. A

templomokat építő letűnt faj most is ugyanolyan rejtélyt jelentett, mint akkor, amikor a Felkelők először

vetették meg a lábukat a Yavin 4-en.

A templom kőlapokkal kirakott folyosói kissé hepehupásak voltak, mégis, ahhoz képest, hogy az elemek

évszázadok óta végezték itt pusztító munkájukat, figyelemreméltóan épen maradtak. Luke turbolifttel

ereszkedett le a harmadik szintre, ahol a többi tanítvány aludt vagy végezte reggeli meditációját. Amikor

kilépett a turboliftből, Artu Detu gurult elő, hogy üdvözölje. A droid kerekei zümmögve küszködtek a

hepehupás padlón, félgömb alakú feje pedig erre-arra forgott, és vadul csiripelt.

– Igen, Artu, láttam a hajót. Lemennél a tisztásra, hogy fogadd helyettem? Gantoris meg Streen éppen

most jönnek vissza a dzsungelből. Szeretném üdvözölni őket, meg azt is szeretném megtudni, hogy mit

találtak.

Artu egy csippantással tudomásul vette a parancsot, és legördült a kőrámpán. Luke folytatta útját a

templom hűvös belsejében. Megütötte orrát a megrekedt levegő dohossága, és a málló kövek téglapor-szaga.

A folyosókon még most is lógott egy-két szövetségi zászló az üres helyiségek bejárata felett.

Luke Jedi-akadémiája semmiféle szempontból nem volt fényűző; valójában még kényelmesnek is alig

volt mondható. Neki és tanítványainak azonban olyan küldetésük volt, ami mellett nem törődtek a

kényelmetlenségekkel. Luke nem hozta helyre az idő összes kártéteményét, de megjavította azokat a

fénypaneleket, vízrendszereket és élelmezési berendezéseket, melyeket még a Szövetség hagyott hátra.

Mikor elérte a templom földszintjét, a félig fölhúzott hangár-ajtók sötét szájként ásítottak előtte. Luke a

múlt visszhangjait érezte a hangárból, üzemanyag és hűtőfolyadék halvány utóillatát, a sarkokban

megtapadó por és olaj szagát. Kilépett a dzsungelbe. Pislogva nézett a nedves aljnövényzetből felszálló

ködpárán keresztül a homályos napfénybe.

Luke időzítése tökéletes volt. Mikor elindult a buja növényzet sűrűjében, már hallotta két Jedi-

növendékének közeledését.

A találékonyság fejlesztésére és a szakadatlan koncentrálás gyakorlására Luke párokban kiküldte a

tanítványokat a vadonba. Itt egyedül, csakis a saját képességeikre támaszkodva gyakorolták az

összpontosítás erőit, az élet megérzését és tanulmányozását, az Erő érintését.

Luke üdvözlésre emelte a kezét, amikor a két növendék kilépett a tollpáfrányok és a sűrű kéklevelű

bokrok közül. A magas, sötét Gantoris félrehajtotta a vastag ágakat, és előrelépett. Magas homloka volt, a

szemöldökét leborotválta; bőre repedezettnek és cserzettnek látszott. Bár Gantoris nyugodtan éldegélt

gejzírek és lávafolyamok tőszomszédságában az Eol Shán, most mintha meghökkent volna, amikor

megpillantotta a Jedi-mestert; de azonnal elrejtette érzéseit.

A maga pokolvilágán Gantoris az Erő használatának veleszületett képessége segítségével tartott életben

egy kis telepes-csoportot. Gantorist annak idején rémálmok gyötörték egy ”sötét emberről”, aki megkísérti

őt a hatalommal, aztán elpusztítja. Először azt hitte, hogy Luke ez az ember Luke, aki sötét Jedi-köpenyében

megjelent, és végigment a gejzírmezőn, hogy az akadémiájára hívja Gantorist. Gantoris azzal tette próbára

Luke-ot, hogy láván sétáltatta és gejzíreket mászatott meg vele.

Gantoris mögött Streen jött, a második jelölt, akire Luke a Jedikutató útján rábukkant. Streen gázkutató

volt a Bespin bolygó egyik elhagyatott lebegő városában. Streen képes volt arra, hogy előre, pontosan

megjósolja értékes gázok feltörését a felhőrétegek mélye alól. Luke azzal a képességgel csábította őt el,

hogy kikapcsolta azokat a morajló hangokat, amiket Streen a fejében hallott, valahányszor lakott területre

ment.

Mikor a tanítványok meghajoltak, Luke megszorította a kezüket. Jó, hogy visszajöttetek. Mondjátok el,

mit tanultatok.

– Találtunk egy újabb massassi templomot! zihálta Streen hátrapillantva. Fakó, kócos szalmahajába

növénydarabok akadtak.

– Igen szólt Gantoris. Durva arca és befont sötét haja izzadtan ás sárosan lógott. Az új templom nem

olyan nagy, mint ez, de valahogy mégis nagyobb erő van benne. Obszidiánból van, és egy sekély tó közepén

van, valami nagyúr magas szobrával együtt.

− Nagyhatalmú hely! mondta Streen. Fölegyenesedett, és hátravetette vastag copfját. Mindent meg kéne

tudnunk a massassik fajáról. Úgy tűnik, hogy nagyon hatalmasak voltak, mégis teljesen eltűntek. Mi történt

velük? Talán minket is fenyeget valami?

Luke komoran bólintott. Ő is érezte az erőt a templomokban. Mikor először jött a Yavin 4-re, Luke még

szinte gyerek volt, aki fejest ugrott a Felkelésbe a Birodalom ellen. Akkor még nem látta át az Erő

nagyságát;,sőt, még a létezéséről is alig néhány napja szerzett tudomást.

De most Jedi mesterként tért vissza a dzsungelbolygóra, és sok olyan dolgot megérzett, ami azelőtt rejtve

volt előtte. Ismerte azt a sötét erőt, amit Gantoris felfedezett, és bár mindig azt mondta, hogy a

tanítványoknak minden tudást meg kell osztaniuk a többiekkel, Luke érezte, hogy van olyan tudás, ami

végzetes lehet.

Darth Vader rátalált a tudás rossz fajtájára. Luke nem hagyhatta figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy

az ő egyik növendékét is magához csábítja majd a sötét oldal.

Luke vállonveregette őket. Gyertek be. Igyatok valamit. Ellátóhajó jön; üdvözöljük a vendéget.

Mikor odaértek a megtisztított leszállóhelyhez, Artu Detu már ott várakozott az irányítófülke mellett, és

koordinátákat csipogott az ereszkedő X-23-as Csillagmunkás űrbárkának.

Luke a nyakát nyújtogatva figyelte, ahogy a hajó a hajtóművek csikorgó nyüszítése és a fúvókák

sziszegése közepette leereszkedik. A Csillagmunkás bárka olyan volt, mint egy trapézoid-forma

teherkonténer, amire Incom hajtóműveket kötöztek. Valaha jobb napokat láthatott: a szürke fém hajótestet

robbanásoktól, tüzektől eredő elszíneződések és meteor-találatok ütötte lyukak tarkították. A hajtóműnek

azonban erős, mély hangja volt, mikor a landolóberendezés működésbe lépett.

A hajó hasa körül futófények villantak fel, aztán a jármű finoman a földre ereszkedett. Luke próbált

bepillantani az apró elülső nyíláson, miközben egy csapat repülő lény röppent fel a fák koronájából, és

rikácsolva szidták a fémlényt, ami betolakodott az erdejükbe.

Nehéz plasztacél támaszlábak nyúltak ki, és hidraulikus szisszenéssel a földhöz tapadtak. A kipufogógáz

keserű-olajos szaga ott lengett a nedves levegőben, elkeveredve a. levelek, virágok édes vagy csípős

illatával.

A gépszag a Császárváros, az Új Köztársaság kormányzati központjának nyüzsgő metropoliszát juttatta

Luke eszébe. Bár már hónapok óta békességben élt itt a Yavln 4-en, Luke érezte, hogy veríték üt ki a hátán.

Egyetlen pillanatra sem lankadhat az ébersége – küldetése van az Új Köztársaságért. Nem vakációzik.

A hajótest kicsit még tovább dorombolt, aztán elcsendesedett. A hátsó rakodóajtók lassan, asztmás

szuszogással kezdtek a falba csúszni, mintha két óriás tolná őket lépésről lépésre. Kékesfehér fénybe

burkolózó ládák és dobozok váltak láthatóvá, részint lehálózva, részint a fal mellé dobálva élelmiszer,

kommunikációs berendezések, ruhák és kényelmi cikkek.

Luke elindult a tisztás felé; Gantorisék a nyomában. Streen kerek szemekkel csodálta a rakományt,

Gantoris azonban meglepetten, savanyúan bámult. A bőre sötét volt, mintha állandóan dühös lenne.

– Szükségünk van nekünk ezekre a dolgokra, Skywalker mester?

Luke a ládákra nézett. A szállítmány összetételéből – vagyis Inkább a felesleges dolgokból – Luke úgy

vélte, hogy maga Leia állíthatta össze a rakomány listáját. Egzotikus étel-szintetizálók, kényelmes ruhák,

fűtők, pára-semlegesítők, de még néhány üreges ithori szélcsengő is érkezett.

– Majd csak tudunk kezdeni vele valamit felelte. Keskeny rámpa nyúlt ki nagy dugattyú- és

csapágynyöszörgéssel a magas pilótafülkéből. Egy ember jelent meg rajta csizmában, bélelt pilótaruhában,

kerek sisakban. Elindult lefelé, és menet közben kesztyűs keze eltakarta az Új Köztársaság szimbólumának

kék ívét, mikor lecsatolta a sisakját. A pilóta megrázta rövid barna haját.

– Wedge! mosolyodott el Luke. Az Új Köztársaságnak nincs jobb feladata a tábornokai számára? Űr-

kifutófiú!

Wedge Antilles a pilótaruhája párnázott narancsszín karrésze alá csapta a sisakját, és kezet nyújtott Luke-

nak. Luke és Wedge ölelése két barát kölcsönös üdvözlete volt, akik nagyon-nagyon régóta nem látták

egymást.

– El kell ismerned, hogy megfelelő képesítésem van hozzá mondta Wedge.

– Amellett belefáradtam a Császárváros hónalja alatti rombolómunkába, előtte pedig abba, hogy a

Coruscant körül keringő roncshajókat takarítsam el. Gondoltam, a kifutómunka még mindig jobb, mint a

kukásság.

Wedge átpillantott Luke válla fölött, és megint elmosolyodott. Gantoris előjött a raktérből, és hirtelen,

szinte brutális mozdulattal rázta meg Wedge kezét, miközben a szemébe nézett. Antilles tábornok, hozott

hírt a népemről? Remélem, mindnyájukat biztonságosan elszállították új lakhelyükre a Dantuinon.

– Igen, Gantoris, mint letelepedtek, és jól megélnek. Egy egész telepre való önfelépítő lakómodult

eresztettünk le nekik. Küldtünk nekik programozóegységeket és mezőgazdasági droidokat is, hogy azonnal

elkezdhessék egy életképes telep létrehozását. A Dantuin szelíd bolygó bőven van rajta vad, és ehető

növényzet. Hidd el, sokkal jobb körülményeik lesznek, mint az Eol Shán.

Gantoris ünnepélyesen bólintott. Ebben nem kételkedem Szikrázó tekintete elnézett Wedge fölött, a fák

koronájára. A felkúszó gázóriás narancsszín fényénél úgy izzott a szeme, mint a lávatavak, amiken Luke-

nak végig kellett mennie az Eol Shán.

– Gantoris, Streen kérlek, kezdjétek kirakni a dolgokat mondta Luke. Nem hinném, hogy nehezetekre

esik majd felemelni a ládákat, ha egy kicsit használjátok az erőt. Vegyétek úgy, mint egy próbát. Artu,

kérlek, hívd ide Kirana Tit és Dorsk 81-et segíteni.

Streen és Gantoris a rakodótér recés rámpájához ment. Artu Detu zümmögve tűnt el a Nagy Templom

homályos hangárjában, hogy megkeresse a másik két Jedi-tanoncot.

Luke hátbaveregette barátját. Ki vagyok éhezve a hírekre, Wedge. Remélem, hoztál valami pletykát.

Wedge felhúzta a szemöldökét. Keskeny álla és lágy vonásai fiatalosabbnak mutatták Luke-nál. Sok

mindenen mentek keresztül együtt: Wedge ott repült Luke mellett a diadalmas rohamban a Halálcsillag

ellen, segített a Visszhang Bázis védelmezésében a Hoth jégbolygóján, és harcolt a második Halálcsillag

ellen az Endor mellett.

– Pletykát? nevetett Wedge. Az ember azt hinné, hogy egy Jedi mestert nem érdekelnek ilyesmik.

– Megfogtál, Wedge. Hogy van Leia és Han? Meg Mon Mothma? Hogy mennek a dolgok a

Coruscanton? Mikor hozza ide Han Kyp Durront az iskolámba?

Abban a fiúban hatalmas lehetőségek rejlenek, szeretném mielőbb elkezdeni vele a munkát.

Wedge csak a fejét rázta a kérdésáradatra. Kyp jönni fog, emiatt ne aggódj, Luke. Majdnem az egész

életét Késsel fűszerbányáiban húzta le, és alig egy hónapja került el onnan. Han előbb egy kicsit meg akarja

mutatni a kölyöknek, hogyan kell élni.

Luke emlékezett a sötéthajú tizenéves fiúra, akit Han megmentett a fekete fűszerbányákból. Mikor Luke

egy Jedi-próbatechnikával megpróbálta kideríteni, hogy Kypben megvan-e az Erő használatának képessége,

a fiú reakciója szinte átrepítette Luke-ot a szobán. Luke az egész Jedi-kereső munka folyamán nem

találkozott ilyen erővel.

– És mi a helyzet Leiával?

Wedge gondolkozni kezdett, és Luke értékelte, hogy a barátja nem egy szimpla ” Természetesen minden

rendben van vele” frázissal válaszol. Egyre több idejét foglalják le az államminiszteri teendők. Mon Mothma

egy csomó fontos felelősséget átruházott Leiára, miközben ő maga ki sem mozdul a termeiből, és a távolból

uralkodik. Ez nagyon sok embert zavar.

Ez a viselkedés fölöttébb szokatlan volt attól az erős, szenvedélyes vezetőtől, akinek Luke Mon Mothmát

ismerte. És Leia hogy viseli? Mindent egyszerre tudni akart, szeretett volna megint a dolgok sűrűjében

lenni… míg a lelke egy másik darabja jobb szerette a Yavin 4 békességét.

Wedge a lejtős rámpa szélére ült. Egyik lábát a legközelebbi hajótámasztéknak vetette, és a térdén

egyensúlyozott a sisakjával. Leia nagyon jól teszi a dolgát, de szerintem túl sokat vállal magára. Hiába van a

kis Anakin biztos helyen, még mindig ott vannak Leiának az ikrek, akikre figyelnie kell. Thripio segít ugyan

neki, de Jacen és Jaina azért még mindig csak két és fél évesek. Ez több mint egész embert kíván, és Leia

kezd kimerülni.

– Idejöhetne egy kicsit pihenni vélte Luke. És hozhatná az ikreket is, mert velük is el kell kezdenem az

alapvető Jedi-ismereteket.

– Biztos vagyok benne, hogy Leia szívesen jönne – mondta Wedge. Hátrafordult, és látta Streent és

Gantorist, akik nagy ládákkal bukkantak elő a raktérből. A két Jedi-jelölt simán mozgott, lehetetlenül

nehéznek tűnő terhekkel. Wedge elkerekedő szemmel bámulta az impozáns bemutatót. Nekem

munkadroidokkal kellett berakatnom azokat a ládákat. Én meg sem tudtam mozdítani őket.

− Akkor a diákjaim mutatnak valamelyes fejlődést

− bólintott Luke. És mi van veled, Wedge? Egész életedre kifutófiú akarsz lenni?

Wedge elmosolyodott, aztán egy laza csuklómozdulattal a nyitott pilótafülkébe repítette a sisakot. Nem.

Ami azt illeti, igazából azért jöttem ide, mert új megbízatásom van, és egy ideig biztosan nem találkozunk

majd. Az Új Köztársaság Tanácsa úgy véli, hogy Dr. Qwi Xux esetleg veszélyben van kémkedés miatt.

Daala admirálisnő még mindig ott van valahol kint a császárt csillagromboló-flottájával, és bármikor

számítani lehet rá, hogy véletlenszerűen, üss-és-fuss alapon elkezd bolygókat robbantgatni. Elképzelhető,

hogy megpróbálja majd visszaszerezni Qwit.

Luke komolyan bólintott. Qwi Xux doktornő volt annak a birodalmi kutató-létesítménynek a vezető

tudósa, ahonnan Han Solo megszökött Qwi segítségével.

– Ha Daala admirálisnő nem is akarja visszaszerezni Dr. Xuxot, akkor akad más.

– Igen mondta Wedge. Ezért neveztek ki engem a személyi testőrének és kísérőjének. A Tanács még

most sem jutott elhatározásra arról, hogy mi legyen azzal a Napzúzó fegyverrel, amit Han megkaparintott

− Wedge felsóhajtott. És ez csak a felszíne annak, ami a Coruscanton folyik.

Luke Gantorisra és Streenre pillantott, akik folytatták a kirakodást, és a tisztáson átvágva lerakták

terhüket az üres, hűvös hangárban. Artu Detu csörömpölt ki a templomból, két másik tanítvány kíséretében.

– Úgy tűnik, most még nagyobb szükséged van Jedi lovagokra- mondta Luke.

Wedge bólogatott. Nagyobb, mint gondolnád.

Második fejezet

Leia Organa Solo a hosszú utazástól fáradtan fészkelődött Ackbar admirális mellett az átalakított B-

szárnyú vadászban. Némán ültek a szűk, fémszagú pilótafülkében, amikor a hajó átszökkent a hipertérbe.

Az államminiszteri poszt állandó utazással járt Leia számára; egyik diplomáciai eseményről a másik

követségi fogadásra rángatta a politikai szükség. Ő pedig kötelességtudóan ugrált ide-oda a galaxisban,

oltotta a tüzeket, és segített Mon Mothmának a törékeny szövetség összetartásában, ami a Birodalom bukása

utáni űrben alakult ki.

Leia már vagy tucatszor látta a Vortex bolygóról szóló információs holoanyagokat, mégsem tudott a

hamarosan hallható Szélkoncertre gondolni. A diplomáciai kötelesség túl gyakran szólította el otthonról, így

a csendesebb pillanatokat arra használta ki, hogy a férjére, Hanra, és ikergyerekeire, Jacenre és Jainára

gondoljon. És már nagyon-nagyon rég nem tarthatta a karjában a legkisebb gyermekét, Anakint, aki

elszigetelten, biztos őrizet alatt Anoth titkos bolygóján maradt.

Úgy tűnt, hogy valahányszor Leia egy szabad hetet, napot, vagy akár egy órát a családjával akart tölteni,

valami mindig közbejött. Ilyenkor mindig csak magában füstölgött, mert érzelmei nem üthettek át azon a

higgadt politikai maszkon, amit viselnie kellett.

Ifjabb éveiben Leia elkötelezte magát a Felkelés mellett; a kulisszák mögött tevékenykedett, mint

Alderaan hercegnője, Ball Organa szenátor lánya. Harcolt Darth Vader és a Császár, újabban pedig Thrawn

admirális ellen. De most államminiszteri, meg feleségi és anyai kötelességei között őrlődött. Az Új

Köztársaságot helyezte előre. Most is.

Ackbar admirális kétéltű-keze sima mozdulatokkal siklott az irányítókarok között. Már Jövünk ki a

hipertérből mondta csikorgó hangján.

A lazacszín bőrű lény tökéletes természetességgel viselte egyenruháját. Ackbar ide-oda forgatta hatalmas,

üveges szemeit, mintha a hajó minden részletét az eszébe akarná vésni. Az utazás hosszú órái alatt Leia

egyszer sem látta mozgolódni.

Ő és a Kalamári vizes világának többi lakója nagyon sokat szenvedett a Birodalom vaskezű uralmától.

Megtanulták, hogyan maradjanak észrevétlenek, mégis figyeljenek minden részletre. Megtanultak egyedül

dönteni, és aszerint cselekedni. A Felkelés hűséges tagjaként Ackbar közreműködött azoknak a B-szárnyú

vadászoknak a kifejlesztésében, amelyek olyannyira meg tudták tizedelni a császári TIE-vadászokat.

Ahogy a nyújtott testű, kényelmetlennek tűnő hajót irányította, Ackbar szinte része lett a járműnek, ami

leginkább egy kettes pilótafülke köré zsúfolt szárny-és lézerlöveg-csomónak látszott. Ackbar halforma

kalamári legénysége a csillaghajó-főmechanikus, Terpfen irányításával a hajdani egyszemélyes vadászt

Ackbar személyi diplomáciai hajójává alakította, egy plusz utasüléssel.

Leia a pilótafülke domború kupoláján át figyelte, ahogy a hiperűr sokszínű pontjai csillagos panorámába

mennek át. A fénysebesség alatti hajtóművek beindultak, és a B-szárnyú a Vortex bolygó felé suhant.

Leia nedvesnek és tapadósnak érezte uniformis-ruháját; rendezgetni kezdte magán a sima anyagot, hogy

kicsit jobb legyen a közérzete. Miközben Ackbar a Vortexre koncentrált, Leia elővette zseb-holotábláját, és

az ölébe fektette a sima, ezüstös lapot.

– Gyönyörű mondta, amikor kinézett az alattuk lebegő bolygóra. A kék és acélszürke gömb magányosan

függött az űrben, hold nélkül. Légköre felhők és viharrendszerek bonyolult szövevényét mutatta, rohanó

ködspirálokét, melyek rettenetes szelek hátán suhantak tova.

Leiának eszébe jutottak a Vortex csillagászati adatai. A bolygó tengelyének meredek dőlésszöge éles

évszak-különbségeket eredményezett. A tél beálltával hatalmas sarki fedőréteg keletkezett a légkörből

kifagyó gázokból. A hirtelen légnyomás-esés roppant légáramlatokat keltett, mintha hatalmas áradat

zuhogna le egy csatornában; felhő és gőz Ömlött délre viharos rohammal, hogy betöltse a megszilárdult

légkör megüresedett helyét.

A vorok, ezek az üreges csontú humanoidok, akik csipkézett szárnyakat viseltek a hátukon, a viharos

évszakban leszálltak a földre, és félig a földbe ásott domb-szállásokon húzták meg magukat. A szél

ünneplésére azonban a vorok egy galaxis-szerte híres kulturális fesztivált hoztak létre…

Mivel úgy döntött, hogy a leszállás és a diplomáciai fogadás előtt még egyszer még egyszer átfut a

részleteken, Leia megérintette az adattáblája szintetikus márványkeretébe vésett ikonokat. Nem lenne méltó

az Új Köztársaság Államminiszteréhez, hogy politikai ballépést kövessen el.

Áttetsző kép derengett fel és nőtt ki az ezüstös képernyőből: a Szelek Katedrálisának miniatűr alakja. A

légkörükben tomboló hurrikánokkal dacolva a vorok egy olyan karcsú, magas, éteri épületet emeltek, ami

évszázadok óta állt ellent a viharoknak. A hihetetlenül szép és finom katedrális olyan volt, mintha tojáshéj

vékonyságú kristályból készült volna. Ezernyi járat kanyargott az üres termek, tornyok között. Az épületen

megcsillant a nap fénye, és falai visszatükrözték a szélfútta, hullámzó mezőket.

A viharos évszak kezdetén a szelek befújtak az üres falak, különféle méretű résein, és visszhangzó,

gyászos muzsikát gerjesztettek a változó átniérőjű folyosókban.

A szél dala sosem ismételte magát, és a vorok egy évben csak egyszer engedték megszólalni a

katedrálisukat. A koncert idejére ezernyi vor repült és mászott be a tornyokba és széljáratokba, hol

kinyitották, hol elzárták a réseket, hogy egyetlen hatalmas műalkotásba olvasszák a zenét, amit a

viharbolygó időjárása és a vor nép együtt hozott létre.

Leia a következő adatállományokra ugrott a holotáblán. Már évtizedek óta nem volt hallható a szelek

muzsikája, azóta, amióta Palpatine szenátor bejelentette Új Rendjét, és császárrá nevezte ki magát.

Tiltakozásképpen a Birodalom túlkapásai ellen a vorok eltömték a katedrális réseit, és nem voltak hajlandók

senkinek sem muzsikálni.

Idén azonban a vorok meghívták az Új Köztársaság képviselőit egy kis zenehallgatásra.

Ackbar megnyitott egy kommunikációs csatornát, és halszerű arcát közelebb tartotta a hangérzékelőhöz.

Leia nézte, hogyan táncolnak beszéd közben a csápok a szája körül.

– Vortex Katedrális leszállóhelye, itt Ackbar admirális. Bölygókörüli pályán vagyunk, és közeledünk az

önök pozíciója felé.

Egy vor hang recsegett vissza a hangszóróból; mintha két ágat dörzsöltek volna össze.

– Új Köztársasági hajó, továbbítjuk a leszállókoordinátákat, melyek figyelembe veszik a széltorzítást és a

viharrendszereket. A mi légköri turbulenciánk meglehetősen kiszámíthatatlan és veszedelmes. Kérem,

kövessék pontosan a utasításokat.

– Megértettem süppedt vissza a székébe Ackbar, és széles lapockáját a bordás háttámlának dörgölte.

Fekete biztonsági szíjakat húzott maga köré. Jobb, ha beköti magát, Leia mondta. Rázós utunk lesz.

Leia lekapcsolta a holotáblát, és bedugta a széke mellé. Beszíjazta magát, és mélyet szippantott az állott,

többszörösen visszaforgatott levegőből. Enyhe halszag jelezte a kalamári izgalmát.

Ackbar előremeredt, és bevezette a B-szárnyút a Vortex kavargó légkörébe, egyenesen a viharok felé.

Ackbar tudta, hogy az emberek nem képesek olvasni a kalamári arcban., remélte, hogy Leia nem tudja,

milyen bizonytalan a pokoli időjárási körülmények között.

Leia nem tudta, hogy Ackbar azért vállalta ezt a küldetést, mert ha olyan fontos személyről van szó, mint

az Államminiszter, senki másban nem bízott, és nem bízott más járműben sem, csak a saját B-szárnyú

vadászában.

Ackbar mindkét barna szemét előreszegezte, hogy a közeledő felhőrétegeket figyelje. A hajó átvágott a

légkör külső rétegein, és belefúrta magát a turbulencia forgatagába. Éles szárnyai csak úgy hasították a

levegőt, a nyomukban fodrozódó szélörvény támadt. A szárnyszélek vörösen izzottak a sivító

ereszkedésben.

Ackbar uszony-kezeivel komolyan markolta a vezérlőkarokat. Gyors reakciókra volt szükség, a pillanat

töredéke alatt kellett döntést hozni, és figyelni kellett, hogy minden rendben van-e. Ennél a leszállásnál nem

lehet hibázni. Jobb szemével lepillantott a koordinátákra, melyeket a vor technikus megadott.

A hajó hánykolódni kezdett. Ackbar gyomra összeszorult, mikor egy hirtelen felfelé haladó légáramlat

több száz méterrel magasabbra emelte, majd leejtette őket. Egy ideig zuhantak, míg nem sikerült

visszanyernie uralmát a hajó felett. A magaslégkör elmosódott felhő-öklei csapkodták a transzparacél

ablakokat. Kondenzcsíkjuk szétmállott, majd elenyészett.

Ackbar bal szemének tekintete az irányítópanelen repdesett, a kijelzőket ellenőrizte. Sehol sem égett

piros fény. Jobb szeme visszaugrott, hogy vessen egy pillantást Leiára, aki még mindig mereven és némán

ült a fekete biztonsági szíjak szorításában. Sötét szeme majdnem olyan tágra nyílt, mint egy kala-márié, de

az ajkai vékony fehér vonallá préselődtek össze. Látszott, hogy fél, de fél kimutatni, mert bízik Ackbar

képességeiben. Leia egyetlen szót sem szólt, nehogy elvonja a figyelmét.

A B-szárnyú spirálban haladt lefelé, érintve egy hatalmas ciklonikus örvényt. A szél beleakaszkodott a

vadász zörgő szárnyaiba, és ide-oda lökdöste a hajót. Ackbar bevetette a másodlagos csűrőlapokat is, hogy

stabilizálja a B-szárnyút, és visszahúzta a lézerágyú-tornyokat, hogy csökkentse a légellenállást.

– Új Köztársasági hajó, letértek a pályáról hallatszott a vor irányító recsegő hangja a hangszóróból. –

Figyeljenek.

Ackbar a bal szemével ellenőrizte a koordinátaképernyőt, és látta, hogy a hajó valóban elsodródott a

kijelölt iránytól. Higgadtan és összeszedetten próbálta visszakényszeríteni a B-szárnyút a megfelelő

vektorra. Szinte el sem hitte, hogy ilyen messzire kalandoztak, hacsak nem olvasta félre az első

koordinátákat.

Ahogy egy örvénylő felhőfal felé rántotta a gépet, egy széllökés megpörgette őket, és a pilótaülésbe

lapította Ackbart. A hajó pörögve hánykolódott a vad viharban.

Leia elsikkantotta magát, mielőtt a szájára csapott volna. Ackbar teljes erejével húzta a vezérlőkarokat, és

stabilizálórakétákat lőtt ki az óramutató járásával ellentétes irányú manőverrel, hogy ellene hasson a

pörgésnek.

A B-szárnyú reagált, és végül meglassúdott az őrült zuhanás. Ackbar gomolygó ködben találta magát.

Fogalma sem volt, merre van a fönt és merre a lent. Kieresztette a hajó merőleges szárnyalt, és stabilabb

utazópozícióba hozta őket. A hajó vontatottan engedelmeskedett, de aztán a kijelzők mutatták, hogy a

szárnyak a helyükön vannak.

– Új Köztársasági hajó, válaszoljon A vor hangja egyáltalán nem volt aggodalmas.

Ackbarnak végre sikerült felrántania a B-szárnyút, és megint repültek. De újra eltértek a koordinátáktól.

Ackbar amennyire lehetett, visszanavigált. Kiszáradt a szája, amikor a magasságkijelzőkre pillantott; riadtan

látta, hogy milyen mélyre zuhant a hajó.

A hajótest fémpáncélja füstölt és izzott a légköri súrlódástól. Villámok csapkodtak mindenfelől. Kisült

elektromosság kék gömbjei pattantak le a szárnyak végéről. A kijelzők megzavarodtak a statikus

elektromosságtól, de aztán visszatértek normális állapotukba. A pilótafülke energiarendszere kihagyott, a

fények kihunytak, majd újragyulladtak, mikor a tartalék generátor beindult.

Ackbar megkockáztatott egy újabb pillantást Leiára, és látta, hogy a nő a félelemmel és kétségbeeséssel

küszködik. Tudta, hogy Leia a tettek asszonya, és mindent elkövetne, hogy segítsen neki de most semmit

sem tehet. Ackbar még mindig megtehette, hogy katapultálja őt egyelőre azonban még nem akarta

megkockáztatni, hogy elveszítse B-szárnyúját. Még mindig összehozhat egy kétségbeesett, de sértetlen

landolást.

A felhők hirtelen szétfoszlottak körülötte, mintha nedves rongy szakadna le a szeméről. Alattuk a Vortex

szélfútta pusztái nyújtóztak, aranybarna és bíbor mezők. A fűtenger hullámzani kezdett, mikor a szél

láthatatlan fésűje a szálak közé kapott. Bunkerszerű vor menedékek koncentrikus körei övezték

civilizációjuk középpontját.

Leia szinte felhördült a csodálatos látványtól, ami egy pillanatra szinte feledtette félelmét. A Szelek

Katedrálisának hatalmas épülete csillogó felületek és tovasikló árnyak mozaikja volt, ahogy a felhők

elkúsztak fölötte. A magas, csipkés építmény túlságosan finomnak tűnt ahhoz, hogy ellenállhasson a

viharoknak. Szárnyas lények szállongtak ide-oda a nyílásai között, utat nyitottak a szélnek, hogy átfújhasson

a kamrákon, és megkezdhesse csodás muzsikáját. Halványan már hallotta a kísérteties, élénk dallamot.

– Új Köztársasági hajó, rossz pályán van. Vészhelyzet. Kényszerleszállást kell végrehajtaniuk.

Ackbar döbbenten látta, hogy a kiírt koordináták megint megváltoztak. A B-szárnyú nem reagált, hiába

rángatta a vezérlőkarokat. A Szelek Katedrálisa egyre magasabbra tornyosult előttük.

Ackbar egyik szemét a pilótakupola teteje felé fordítva látta, hogy az egyik merőleges szárny rossz

szögben megakadt, és teljes felületén ki van téve a szél nyomásának.

A megakadt szárny nekifeszült a turbulenciának, és balra rántotta a vadászgépet.

A pilótafülke kijelzői azt bizonygatták, hogy a szárnyak rendben kinyíltak, a saját szeme azonban nem ezt

mondta.

Ackbar újra rántott egyet a az irányítókaron. Próbálta kiegyenesíteni a szárnyat, hogy visszanyerje

uralmát a gép feíett. A teste alsó része kihűlt és bizseregni kezdett, ahogy minden energiáját az agyába és a

kezébe koncentrálta.

– Itt valami nem stimmel jegyezte meg.

Leia kibámult az ablakon. Egyenesen a katedrá-lisnak megyünk!

Az egyik szárnysegédlap felcsapódott, aztán lepattant a plasztacél hajótestről, energiakábeleket tépve

magával. Szikraeső hullt, és újabb lapok szakadtak le.

Ackbart kétségbeesett kiáltás fojtogatta. A vezérlőpult fényei hirtelen felvillantak és kialudtak. Ackbar

hallotta az elhaló zümmögést, ahogy a pilótafülke

meghalt, megnémult, elsötétült. Rácsapott kettes számú tartalék-áramkör kapcsolójára, amit ő

személyesen tervezett bele a hajóba.

– Nem értem mondta Ackbar. A hangja mintha a gyomrából szólt volna a pilótafülke kicsiny légterében.

Ez a hajó most volt generálozva. Csak saját kalamári technikusaim nyúltak hozzá.

– Új Köztársasági hajó ismételgette a hang a rádióban.

A Szelek Katedrálisának kristályfalain színes vorok rebbentek szét, mikor megpillantották a feléjük

száguldó hajót. Egyesek menekülőre fogták a dolgot, mások csak bámultak meredten. Több ezren voltak a

hatalmas kristálytorony belsejében.

Ackbar jobbra rántotta a kart, aztán balra mindegy volt, merre, csak elkanyarodjon de semmi sem történt.

Egy csepp energia sem volt a hajóban.

Se felemelni, se leereszteni nem tudta” a hajó szárnyait. Tehetetlen súlyként repültek egyenesen a

katedrális felé, mint egy elhajított konzervdoboz. Ackbar kétségbeesetten csapott az akkumulátor-tartalékok

aktiválógombjára, bár tudta, hogy ez mit sem ér a mechanikai alrendszerek szempontjából, de legalább teljes

ütközőpajzsot tud kapcsolni a B-szárnyú köré. És előtte biztonságosan ki tudja lőni Leiát a hajóból.

– Sajnálom, Leia mondta Ackbar. Mondja meg nekik, hogy rettenetesen sajnálom Megnyomott egy

gombot az irányítópanelen, mire a pilótafülke jobb oldala felnyílt, és az utasülés kilökődött a levegőbe.

Mikor kilőtte Leiát, Ackbar hallotta a nyíláson besüvítő szél fütyülését. Az ütközőpajzs felzümmögött,

miközben a hajó rohant tovább a kristályszerkezet felé. A hajtómű füstölögni kezdett.

Ackbar egészen a végig egyenesen meredt előre. A hatalmas kalamári szem egyszer sem rebbent meg.

Leia hirtelen a levegőben találta magát. A kilövés lendülete szinte kinyomta a tüdejéből a levegőt.

Még akkor sem bírt felkiáltani, amikor a szél elkapta és megpörgette a székét. Az ülés biztonsági re-

pulzoremelői szelíd kézként fogták meg, és lassan eresztették lefelé a fakó, füves mezőre.

Felnézett, és épp az ütközés előtti utolsó pillanatban pillantotta meg Ackbar B-szárnyúját. A hajó

füstölögve és sivítva vágódott a falnak, mint egy vasdarab a mágnesnek.

Egy dermedt pillanatig Leia még hallotta az ezernyi kristálytermen keresztülfütyülő szél hangos, gyászos

fuvolázását. Aztán a fuvallat hirtelen felsüvöltött, amitől a zene olyan lett, mint egy rémült hördülés. A

szárnyas vorok menekülni próbáltak, de a zömük nem volt elég gyors.

Ackbar B-szárnyúJa meteorként fúródott bele a Szelek Katedrálisának alsó szintjeibe. Az ütközés ereje

megrengette a tornyot; pengeéles szilánkok repültek szerteszét. A csilingelő üveghang, a szétrepülő

darabkák süvítése, a szél zúgása és a sebesült vorok sikolya egyetlen bonyolult harmóniába egyesült, a

legijesztőbb hangba, amit Leia valaha is hallott.

A katedrális olyan lassan rogyott össze, mintha sosem akarná abbahagyni. Egyik torony a másik után

omlott be.

A szelek azonban fújtak tovább, és változó magasságú, komor hangokat csaltak elő az üregekből. A zene

egyre halkabb és halkabb sipítássá csendesedett, míg végül egy maroknyi ép szélcsatorna maradt csupán az

üveges romhalmazban.

Leiát vadul rázta a zokogás. Az automata szék szelíden a földre ereszkedett, és megült a susogó fűben.

Harmadik fejezet

A Coruscant sarkvidéke a Hoth jégbolygóra emlékeztette Han Solót egyetlen alapvető különbséggel. Han

ide önszántából jött ifjú barátjával, Kyp Durronnal egy kis üdülésre, míg Leia megint valami diplomáciai

küldetésben járt Ackbarral.

Han a töredezett, kékes jégszirtek tetején állt, hőszigetelt hamuszürke csuklyás dzsekijében és piros

fűtőkesztyűjében azonban egy csöppet sem fázott. A bíborárnyalatű égbolt örökös hajnalpírja szivárványos

függönyben csillant vissza a jégről. Solo mélyen beszívta a ropogós, friss levegőt.

Odafordult Kyphez. Készen vagy, kölyök?

A sötéthajú, tizennyolc éve körüli fiú éppen ötödször hajolt le, hogy megigazítsa turbosíje rögzítését.

Ööö, mindjárt mondat Kyp.

Han előredőlt, hogy lepillantson a meredek, hepehupás turbosí-pályán. Kissé összeszorult a torka, de nem

mutatta.

Kék-fehér gleccserek ragyogtak a hónapokig tartó alkonyat fényében. Lent jégfúró gépek martak mély

alagutakat a vastag jégsapkába; máshol markológépek alakítottak ki széles teraszokat a szirteken évszázados

hórétegek eltávolításával. A havat fúziós kemencéikkel felolvasztották, és a keletkezett vizet titán

vezetékeken a mérsékelt vidékek sűrűn lakott városi övezeteibe továbbították.

– Tényleg azt hiszed, hogy meg tudom csinálni? – kérdezte Kyp. Fölegyenesedett, és megragadta

terelőbotjait.

Han elnevette magát. Kölyök, ha fél kézzel át tudsz vinni minket egy fekete lyuk-csoporton, akkor azt

hiszem, egy turbosí lejtő sem fog ki rajtad a1 galaxis legcivilizáltabb bolygóján.

Kyp mosolygó szemmel nézett Hanra. A fiú az ifjú Skywalkerre emlékeztette Hant. Mióta Han

megmentette Kypet a kesseli fűszerbányák rabszolgaságából, a fiú nagyon ragaszkodott hozzá. Hosszú évek

igazságtalan birodalmi fogságában Kyp legszebb évei vesztek oda. Han megfogadta, hogy bepótolja vele az

elmaradt örömöket.

– Gyerünk, kölyök Előrehajolt, és beindította a turbosí hajtóművét. Kesztyűs kezével megmarkolta a

terelőbotokat, és bekapcsolta őket. Érezte a kisugárzó repulzormezőt, amivel a botok megtámasztották a

levegőben.

– Gyerünk egyezett bele Kyp, és ő is bepöccintette a saját szerelését. De ne ezen a gyereklejtőn –

Elfordult a széles jégártól, és egy oldalsó pályára mutatott, ami számos alattomos párkányon vezetett át, egy

halott gleccser varas jegén, végül egy fogadómentő terület megfagyott vízesésén. A villogó vörös

lézerfények világosan jelezték a veszélyes útvonalat.

− Szó sem lehet róla, Kyp! Az túl… De Kyp már indult is, és lesüvített a lejtőn.

− Hé! ordította Han. A gyomra jeges csomóba rándult. Biztos volt benne, hogy valahol a pályán majd

Kyp összetört testébe botlik. De már nem volt más választása; kénytelen volt a fiú után száguldani. Nagy

hülyeséget csinálsz, kölyök!

Porhó-kristályok verődtek fel Kyp turbosíje mögött, ahogy előredőlve röpült, és néha megérintette a

földet terelőbotjával. Profi módon tartotta egyensúlyban magát; ösztönösen érezte, mit kell csinálnia. Alig

pár másodperce síeltek, de Han már rádöbbent, hogy ha valamelyikük túléli ezt az őrült rohanást, akkor az

inkább lesz Kyp, mint ő.

Ahogy Han leszáguldott a lejtőn, a hó és a jég úgy sziszegett mögötte, mint egy sűrített levegő-fúvóka.

Han belebotlott egy kiálló jégdarabba, mire csinos szaltóval a levegőbe repült, és vadul hadonászott

terelőbotjaival. Az övére szerelt stabilizátor-fúvókák épp időben egyensúlyozták ki, amikor visszaesett a

hóra. Egy vágtató bantha sebességével zúdult tovább lefelé a lejtőn.

Hószemüvegében pislogva igyekezett talpon maradni. A táj látványa túlságosan élesnek tűnt, mintha

minden részlet pontosan szerepelni akarna élete utolsó látványában.

Kyp hangosan felhujjogott örömében, mikor balra kanyarodott, a veszedelmes oldalpályára. Kiáltása

háromszorosan verődött vissza a az éles sziklák között.

Han már kezdte átkozni magában a fiatalember hajthatatlanságát, de aztán hirtelen melegség öntötte el,

és rájött, hogy Kyptől nem is várt mást. Han minden erejét összeszedve visszakiáltott neki, és a nyomába

eredt.

Vörös lézerfények villogtak, hogy figyelmeztessék és vezessék a pályára tévedő ostoba síelőket. A fodros

felszín susogva rohant a turbosí légpárna-mezője alatt.

Előttük a jeges út hirtelen megrövidült, és távolabb folytatódott egy másik magasságban. Han egy

pillanattal azelőtt vette észre a veszedelmet, hogy Kyp odaért. Szikla!

Kyp összehúzta magát, mintha teljesen össze akarna olvadni a felszerelésével. Botjait szorosan az

oldalához szorította, aztán beindította a sík hátsó fúvókáit. Kilőtt a sziklaperemről, és hosszú, sima

röppályán szállt az ösvény folytatása felé.

Han az utolsó pillanatban aktiválta a saját síjét, és a semmibe vetődött. A gyomra gyorsabban süllyedt le,

mint ahogy a gravitáció lehúzhatta volna. A szél belekapott a csuklyája széleibe.

Kyp simán, megingás nélkül landolt, és siklott tovább.

Han épp csak fel tudott hördülni, amikor a jégplató hangos reccsenéssel találkozott a síléceivel. Han

megmarkolta a botját, és kétségbeesetten igyekezett visszanyerni az egyensúlyát.

Feltorlódott hófodor kanyargott az útjukban. Kyp leszúrta a botját, a levegőbe szökkent, és tisztán vette

az akadályt Han azonban egyenesen belerohant.

Hó tapadt a szemüvegére. Semmit sem látott. Ide-oda kaszált a botjával. Még épp időben sikerült

kesztyűs kezével törölni egyet a szemüvegén, hogy balra kanyarodjon, és elkerüljön egy hatalmas

jégkiszögellést.

De még mielőtt összeszedhette volna magát, már ki is repült a halott gleccser közepén ásító szakadék

fölé. Egy időtlen pillanatig lebámult a körülbelül millió kilométeres mélységbe, aztán havat ért a másik

oldalon. A háta mögül baljós roppanás hallatszott, ahogy egy ősöreg hótömb elengedte a falat, és a

szurdokba zuhant.

Előtte Kyp törmelékes, jégakadályokkal teli gleccsermezőn haladt. A lézerfények egyre ritkásabban

mutatkoztak, mintha föladták volna a dolgot, és hagynák, hogy az ostoba és vakmerő síelők a maguk orra

után menjenek. Kyp bukdácsolva haladt a hó-és jégbuckákon. Növelte a repulzormező erősségét, hogy

magasabbra emelkedjen a felszín fölé.

Ahogy a töredezett gleccserút keményebb lett, és fagyott, szélfútta hó borította be, Han összeszorított

foggal átkozódni és keseregni kezdett. Alig sikerült megtartania az egyensúlyát, Kyp mégis veszített

előnyéből. Han azon vette észre magát, hogy elszántan liheg a fiú nyomában, egyre gyorsabban, egyre

közelebb és a verseny hirtelen megint jelentett neki valamit. Majd ha a melegedőben ülnek és történeteket

mesélnek egymásnak, már biztosan remek mókának fogja látni az egészet.

Azzal a hajthatatlansággal, amiért nemrég még átkozta Kypet, Han rákapcsolt a fúvókákra, és egy elszánt

kirohanással Kyp mellé került.

Előttük hómező nyújtózott szikrázó fehéren, érintetlenül. A felszínt egy turbosí sem kavarta fel pedig

több mint egy hónapja nem havazott. Ez pontosan jelezte, hogy milyen kevesen voltak olyan őrültek, hogy

megpróbálkozzanak a veszedelmes úttal.

Valamivel távolabb a .kötélkorláttal elkerített fogadó-mentő terület tűnt fel hívogató menedékként:

kommunikációs eszközök, melegedőkunyhók, lekapcsolt orvosdroidok, melyeket egy pillanat alatt

működésbe lehetett hozni, és egy régi melegital-büfé, ami már egy ideje nem működött, megcsinálták!

Kyp hunyorogva pillantott oldalra, Han felé. Lekuporodott, és teljes erőre kapcsolta a síjét. Han

meggörnyedt, hogy csökkentse légellenállását. Ősrégi hó suhant el fütyülve a füle mellett. , A lézerfények

vonala hirtelen elaludt, mintha egy hatalmas fémszem csukódott volna le. De Hannák nem volt ideje a

jelenségen töprengeni, mert a hó sima szőnyege felpúposodott, aztán besüppedt előttük .

Csikorgó, nyekergő hang kísérte a roppant motorok erőlködését, Gőzpamacsok szálltak fel a berogyó

hórétegből, ahogy egy mechanikus termálfúró izzó vörös orra a szabad levegőre bukkant. A csavar alakú

fúróhegy forgott tovább, ahogy kirágta magát a tömör jégből.

– Vigyázz! ordított fel Han, de Kyp már kitért a bal oldalra. Erősen rátámaszkodott az egyik botjára, a

másikkal pedig evezett a levegőben. Han beindította stabilizálófúvókáit, és kilőtt jobbra, miközben a

hatalmas jégfeldolgozógép szélesebbre marta alagútja kijáratát, és karmos traktorlánctalpaival a falba

kapaszkodott.

Han elsuhant a tátongó üreg mellett. Érezte az arcába csapó forró gőzt. A szemüvege megint

bepárásodott, de eltalált a meredek, befagyott vízeséshez, az utolsó akadályhoz a célegyenesben. A szakadék

peremén hosszú jégcsapok meredeztek, mint lógó kábelek, melyek a rövidke tavaszi olvadások évszázadai

alatt alakultak ki.

Kyp átsüvített a fagyott folyó pereme fölött. Begyújtotta mind a két sífúvókát. Han ugyanezt tette, a

botját a bordájának támasztotta, és nézte, ahogy a tömött hófelszín rohan felé, majd hangos csattanással

találkozik a síléceivel. Landolása hangja uniszónóban visszhangzott Kyp leérkezésének hangjával.

Mindketten suhantak tovább, aztán fokozatosan lassítottak, és megálltak az előregyártott kunyhók

csoportja előtt. Kyp lehámozta magáról a dzsekije csuklyáját, és nevetni kezdett. Han csak markolta a

botokat, és érezte, hogy a teste remeg a megkönnyebbüléstől, és az izgalom-túladagolástól. Aztán

csukladozva ő is kacagni kezdett.

– Ez nagy hülyeség volt, kölyök nyögte ki nagy sokára.

Kyp vállat vont. Ki volt olyan bolond, hogy utánam jöjjön? Késsel fűszerbányái után egy kis turbosí

pálya nem lehet túl veszélyes. De ha visszaérünk, esetleg megkérdezhetjük Thripiót, mennyi volt a

matematikai valószínűsége annak, hogy épségben megússzuk ezt a lejtőt.

Han megrázta a fejét, és féloldalasan elvigyorodott. Nem érdekelnek a valószínűségek. Megcsináltuk.

Csak ez számít.

Kyp visszapillantott a jeges messzeségbe. Úgy tűnt, hogy tekintetével a vízvezetéket követi, melyet

helyenként nyomásmérő－ és szivattyú-állomások szakítottak meg.

– Örülök, hogy ennyi jó dolgot csinálunk, Han – mondta, és semmibe meredő tekintete mintha olyat látott

volna, amit csak ő láthatott. Mintha száz évet gyógyultam volna azóta, hogy megmentettél.

Han feszengeni kezdett a fiú hangjából kicsendülő mély érzelmektől. Próbálta egy kicsit enyhíteni a

hangulatot. Nos, kölyök, neked épp annyi szereped volt a megmenekülésedben, mint nekem.

Kyp mintha meg sem hallotta volna. Gondolkoztam azon, amit Luke Skywalker mondott akkor, amikor

rájött, hogy használni tudom az Erőt. Nem sokat tudok róla, mégis úgy érzem, hogy hív. Nagy szolgálatára

lehetnék az Új Köztársaságnak. A Birodalom tönkretette az életemet és elpusztította a családomat nem

bánnám, ha lehetőséget kapnék, hogy visszavágjak.

Han nyelt egyet. Tudta, mire akar kilyukadnia fiú.

– Tehát úgy gondolod: készen állsz rá, hogy csatlakozz Luke-hoz és a többi Jedi-tanítványhoz?

Kyp bólintott. Szívesen maradnék és száguldoznék itt akár egy életen át is, de…

– Tudod jól, hogy megérdemelnéd mondta Han lágyan.

Kyp azonban a fejét fázta. Azt hiszem, itt az ideje, hogy kezdjem magamat komolyan venni. Ha megvan

bennem ez a tehetség az Erőhöz, akkor nem hagyhatom, hogy veszendőbe menjen.

Han megszorította a fiú vállát. Érezte Kyp vékony csontjait a kesztyűjén keresztül. Gondoskodom róla,

hogy jó utad legyen a Yavin 4-re.

Repulzoremelők zümmögése törte meg a csendes pillanatot. Han felpillantott. Egy futárdriod közeledett

csillogó krómlövedékként a jégmezők fölött. Egyenesen feléjük tartott.

– Ha ez az itteni sílétesítmények képviselője, akkor panaszt fogok beterjeszteni amiatt a jégbányász gép

miatt. Akár meg is halhattunk volna.

De amikor a robot föléjük lebbent, majd leereszkedett Han szeme magasságába, egy pásztázópanel nyílt

fel rajta, és jellegtelen, monoton hangon megszólalt:

– Solo tábornok, kérem, azonosítsa magát. A hangösszehasonlítás elegendő lesz.

Han felhördült. De hát szabadságon vagyok! Most nem akarok semmilyen politikai nyavalyával

vacakolni.

– Azonosítás a hang alapján megtörtént. Köszönöm mondta a droid. Kódolt üzenetet átadom.

A droid lebegtében kivetített egy holografikus képet a tiszta hóra. Han felismerte Mon Mothma

vörösesbarna hajú figuráját. Meglepetten egyenesedett föl – az államfő ritkán kommunikált vele közvetlenül.

– Han mondta Mon Mothma halk, aggodalmas hangon. Hannák azonnal feltűnt, hogy a nő a keresztnevén

szólítja, nem hivatalos rangján. A gyomra hideg csomóba rándult.

– Azért küldöm neked ezt az üzenetet, mert baleset történt. Ackbar admirális hajója lezuhant a Vortex

bolygón. Leia is vele volt, de semmi baja nem történt, és biztonságban van. Az admirális katapultálta őt,

mielőtt a hajó irányíthatatlanná vált, és egy nagy kulturális központ épületének ütközött. Ackbar

admirálisnak sikerült aktiválnia az ütközőpajzsokat, az épület azonban elpusztult. Az eddigi jelentések

alapján legalább 358 vor lelte halálát a romok közt.

− Tragikus nap ez nekünk, Han. Gyere haza a Császárvárosba. Azt hiszem, Leiának szüksége lesz rád, ha

hazaér Mon Mothma képe megremegett, aztán statikus foltokra bomlott, és elenyészett.

A futárrobot megszólalt: Köszönöm. Itt az elismervénye Egy apró kék szilánkot köpött ki magából, ami

Han lába elé esett a hóba.

Han csak nézett maga elé, amikor a robot megfordult és visszaindult az épületek felé. A kék lapocskát a

sílécével a hóba taposta. Hirtelen rosszul kezdte érezni magát. Az izgalom, a verseny öröme égy csapásra

elillant, csak valami ólmos iszonyat maradt a helyén.

– Gyere, Kyp. Menjünk.

Szí Thripio úgy vélte, hogy ha finom-motoros vezérlése engedné, akkor biztosan csörömpölne a hidegtől.

Belső fűtőegységei nem vehették fel a versenyt a Coruscant fagyos sarkvidékével.

Protokoll-droid volt, több mint hatmillió kommunikációs formát ismert. Hihetetlenül sok különböző

feladat elvégzésére volt képes melyek közül bármelyik vonzóbbnak tűnt számára e pillanatban, mint két

vadóc ikergyereket pesztrálni, akik játékszernek tekintik őt.

Thripio kivitte az ikreket a jéglejtők alatti havas játszótérre, ahol szelíd tauntaunokon is lehetett

lovagolni. A kis Jacen és húgocskája, Jaina szemmel láthatóan örömüket lelték a köpködő, esetlen

teremtmenyekben az az umguli állattenyésztő pedig, aki a Coruscantra hozta a szőrös, gyíkszerű állatokat,

annak örült, hogy jó üzletet csinált.

Aztán Thripio jajszó nélkül tűrte, hogy a gyerekek ”hódroidot” csináljanak belőle, és több réteg havat

tapasszanak fényes arany testére. Még mindig érezte az ízületei között ropogó jégkristályokat. Ahogy

Thripio kicsit erősített optikai szenzorai kimenő teljesítményén, úgy vélte, hogy aranyos bőre máris

határozottan kékes árnyalatot öltött a hidegtől.

A gyereklejtőn az ikrek kacagva és sikongatva csusszantak le párnázott siklószánjukon. Thripio lent várt

rájuk, aztán megint felvitte őket, hogy kezdhessék előröl. Kiskapacitású munkarobotnak érezte magát,

akinek olyan kicsi a számítási kapacitása, hogy fel sem fogja saját sorsának nyomorúságát. Bár Solo gazda

hamar visszajönne! jajdult fel.

A lejtő tetején gondosan az ülésekbe szíjazta Jacent és Jainát. A két, egymás mögött ülő gyerek rózsásra

csípett arccal nézett fel rá. Az emberek azt állították, hogy a téli hideg felüdít, Thripio mégis jobb szerette

volna, ha alaposabban felszerelte volna magát hatékony, hideg elleni kenőanyagokkal.

– Legyetek óvatosak, gyerekek, amikor lecsúsztok – mondta. Lent találkozunk, és felhozlak benneteket

folytatta. Megint.

Elindította a gyerekeket a kanyargó csúszkán, aztán sietve elindult lefelé.

Mikor leért, az ikrek már nagyban próbálták kiszíjazni magukat. Jainának sikerült kikapcsolnia az egyik

rögzítöcsatot, pedig a szánkölcsönző alkalmazottja biztosította róla Thripiót, hogy a szíjak teljesen gyerek-

biztosak.

– Ne nyúljatok hozzá, gyerekek! mondta nekik. Visszakapcsolta Jaina szíját, és bekapcsolta a légpárna-

mezőt a szán alatt, aztán elkezdte húzni fölfelé, az indítóhelyhez.

– Megint! ordították fent az ikrek kórusban, mintha össze lenne kapcsolva az agyuk. Thripio úgy döntött,

itt az ideje, hogy leckét adjon a gyerekeknek a telhetetlenség káros voltáról, de még mielőtt a kellő

szigorúsággal és a megfelelő szókészlettel megfogalmazhatta volna szónoklatát, egy zsúfolt hósikló érkezett.

Han Solo szállt ki belőle. Hátravetette szürke csuklyáját, és a bal vállán hozta a síléceit. Őt Kyp Durron

követte.

Thripio felemelte arany kezét. Ide kiáltotta. Ide, Solo gazda!

– Apu! sipította Jaina. Jacen egy töredék pillanattal elmaradva visszhangozat felkiáltását.

– Hála az égnek mondta Thripio, és kezdte Kibontani a szíjakat.

− Készülj fel az indulásra mondta Han menet közben. Az arca minden kétséget kizáróan dúltnak tűnt.

Thripio előrenyújtotta a kezét, hogy belekezdjen panasz-litániájába, de Han a droid kezébe nyomta a

sífelszerelést.

− Valami baj van, Solo gazda? egyensúlyozta Thripio a nehéz síket.

− Bocs, hogy félbeszakítom a vakációtokat, kölykök, de haza kell mennünk mondta Han az ikreknek,

ügyet sem vetve a robotra.

Thripio felegyenesedett. Ezt örömmel hallom, uram. Nem mintha panaszkodni akarnék, de nem ilyen

szélsőséges időjárási körülményekre terveztek.

Valami nekiütődött a tarkójának, és hó kenődött szét rajta. Ó! emelte fel riadtan a karját. Alig tudta

megtartani a síket. Ez ellen tiltakoznom kell, Solo gazda!

Jacen és Jaina kuncogva gyúrták a következő hógolyót.

Han az ikrekhez fordult. Hagyjátok békén Thripiót. Haza kell mennünk.

A felújított coruscanti Császári Palota szerelőcsarnokaiban Lando Clarissian el sem tudta képzelni,

hogyan volt képes Csubakka az egész szőrös testével bepréselődni a Falcon szűk javítóaknájába. A folyosón

állva Lando csak egy hatalmas szőrcsomót látott a vukiból a vészgenerátor, a gyorsulás-kompenzátor és a

rengéscsillapító mezőgenerátor között.

Csubakka felhördült, amikor leejtett egy csavarkulcsot. A szerszám hatalmas csörömpöléssel pattogott a

földön, míg végül egy teljesen hozzáférhetetlen helyen állapodott meg. Csubakka vicsorgott, aztán elbődült,

amikor csimbókos fejét beleverte egy hűtőcsőbe.

– Nem, nem, Csubakka! vetette hátra a csuklyáját Lando, és bedugta a kezét a szerelőfolyosóba.

Megpróbált az áramkörök felé mutatni. Az ide való, ez meg amoda! Csubakka tiltakozóan felmordult.

– Nézd, Csubi, én is úgy ismerem ezt a hajót, mint a tenyeremet. Tudod, egy ideig az enyém volt.

Csubakka gurgulázó hangokat hallatott.

– Oké, oké, csináld, ahogy akarod. Én addig nekiesek a zsilipajtóknak a külső burkolaton. Visszahozom a

csavarkulcsodat. KI tudja, milyen más vackokat találunk még ott.

Lando megfordult, és elindult a beszállórámpa felé a szerelőcsarnok ordítozása és hajtóműzaja közepette.

A levegő fojtó, olajos szagú volt, némi hűtőgázzal és kipufogófüsttel fűszerezve. Kicsiny diplomatasiklóktól

hatalmas teherhajókig mindenféle jószág megtalálható volt itt. Emberi és egyéb fajtájú szerelők

munkálkodtak a hajóikon. Köpcös evokok szöszmö-töltek és csevegtek egymással.

Ackbar admirális gondosan válogatott kalamári szerelő-csapata speciális módosításokat hajtott végre az

Új Köztársaság flottájának kisebb hajóin. Terpfen, Ackbar főmechanikusa hajótól hajóig járt, ellenőrizte a

javításokat, és üveges halszemével vizsgálgatta a végzett munkát.

Lando kinyitotta a zsilipet a Falcon külsején. A kulcs épp a kezébe esett, néhány kiolvadt kiber-

biztosítékkal, egy kiselejtezett hiperáramkörrel és egy üres élelmiszeres dobozzal egyetemben.

– Megvan, Csubakka! kiáltotta. A vuki válasza elhalt a zsúfolt szerelőfolyosóban.

Lando a viharvert hajótesten éktelenkedő perzselődésekre nézet. A hajó foltok és javítások masszív

tömbjének tűnt. Lando végigsimított a fémtesten.

– Hé! Mit művelsz a hajómmal?

Lando úgy rántotta vissza a kezét, mintha megégette volna, és bűntudatosan nézte a közeledő Han Solót.

Csubakka valami üdvözlést morgott a szerelőfolyosóból.

Han arcán viharos rossz hangulat tükröződött, ahogy a csarnok szemetes padlóján lépkedett. Most

azonnal szükségem van a hajómra. Készen áll az indulásra? mondta Han.

Lando az oldala mellé húzta a kezét. Éppen néhány javításon és módosításon dolgoztam, pajti. Mi a

gond?

– KI mondta, hogy módosításokat csinálhatsz? – Han megmagyarázhatatlanul dühösnek látszott. – Csubi,

azonnal Indulnunk kell! Miért hagytad, hogy ez a bohóc babráljon a hajtóműveim körül?

– Egy pillanat, Han! Ez valamikor az én hajóm volt!

− mondta Lando, mert nem tudta, mi az oka ennek a dühnek. Amellett ki mentette ki a Kesselről? Ki

fedezett a császári flottával szemben?

Szí Thripio merev léptekkel sietett be a csarnokba.

– Á, üdvözlöm, Clarissian tábornok mondta.

Lando ügyet sem vetett a droidra. Elvesztettem a Lady Luckot, amikor a te hajódat mentettem. Ezért

megérdemelnék egy kis hálát, nem? Sőt, mivel a saját hajómat áldoztam fel, hogy megmentsem a te bőrödet,

akár még annyira is lehetnél hálás, hogy visszaadod nekem a Falcont.

– Ó, egek! – jajdult fel Thripio. Ezen aztán érdemes elgondolkodni, Solo gazda.

– Pofa be, Thripio mondta Han Solo, hátra sem pillantva.

− Úgy látom, gond van a kedélyállapotoddal, Han – mondta Lando olyan mosollyal, amiről tudta, hogy

bosszantani fogja a barátját. Ingerült vádjaival Han túllépte az általános udvariasság határain, és Lando ezt

nem akart annyiban hagyni.

Han úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban. Landónak fogalma sem volt, mi baja. Azzal van gondom,

hogy babráltál a hajómmal. Soha többet ne nyúlj hozzá, megértetted? Szerezz magadnak egy másik hajót.

Azon az egymillió kredites díjon, amit az umguli csöppversenyen megnyertél, bármelyik hajót megveheted,

amelyik csak kell, úgyhogy hagyj engem békén.

– Kitűnő ötlet, uram tette hozzá Thripio segítőkészen. Egy ekkora összegből, Clarissian tábornok,

valóban remek hajót vásárolhat.

– Csend legyen, Thripio mondta Lando, és csípőre tette a kezét. Nekem nem kell másik hajó, haver –

nyomta meg gúnyosan az utolsó szót. Ha már nincs a Lady Luck, akkor a Falcon kell. Neked államminiszter

a feleséged, Han. A kormánytól bármilyen hajót megkaphatsz miért nem kérsz egyet azokból az új kalamári

vadászokból?

− Biztos vagyok benne, hogy ez megoldható lenne, uram helyeselt Thripio.

− Pofa be, Thripio mondta megint Han, és nem vette le a szemét Landóról. Nekem nem kell semmiféle

hajó. Itt van a Falcon.

Lando dühösen meredt Hanra. szabakkon nyerted el tőlem, és az igazat megvallva… haver… mindig is

gyanítottam, hogy akkor csaltál.

Han arca elszürkült. Hátralépett. Engem vádolsz csalással? Gazembernek már neveztek, de csalónak

soha! Ami azt illeti, nekem úgy tűnt mondta halk, fenyegető hangon hogy te magad is szabakkon nyerted a

Falcont, mielőtt én színre léptem. Hát nem szabakkon nyerted a Tlbanna felhővárosí gázbányákat is az

akkori adminisztrátorbárótól? Mit ajánlhattál volna fel egyenértékű tétnek? Koszos svindler vagy, Lando, ne

is tagadd.

– Te meg kalóz! lépett előre Lando ökölbe szorult kézzel. Világ életében kitűnő szerencsejátékos hírében

állt.

Csubakka felmordult a Falcon belsejében, és hangos csörömpöléssel kezdte kifelé préselni magát a

szoros járatból. Kivergődött a rámpára, és megállt.

Ahogy Han és Lando egyre közelebb, majdhogynem ütőtávolságra értek, Thripio bebotladozott közéjük.

Elnézést, uraim, de javasolhatnék valamit? Ha valóban mind a ketten szabakkon nyerték a hajót, és ha

vitatják az eredményeket, akkor miért nem játszanak egyszerűen egy újabb parti szabakkot, hogy egyszer s

mindenkorra tisztázzák ezt a kérdést? – Thripio először Han, aztán Lando felé fordította csillogó optikai

szenzorait.

– Én csak azért jöttem ide le, hogy hozzájussak a hajómhoz mondta Han de te becsületbeli kérdést

csináltál a dologból.

Lando rezzenetlen tekintettel meredt Hanra. Bármikor megverlek, Han Solo.

– Csak most nem mondta Solo még vészjóslóbb csendességgel. És nem közönséges szabakkban. Hanem

random szabakkban.

Lando felvonta a szemöldökét, de állta Han tekintetét. Ki fogja nyomonkövetni a játékot?

Han oldalra biccentett. Majd Thripio lesz a modulátor. Neki nincs elég esze ahhoz, hogy csaljon.

– De uram, engem nem programoztak arra, hogy… Han és Lando kórusban csattant fel: Pofa be,Thripio!

– Rendben, Han mondta Lando. Essünk túl rajta, mielőtt elveszted a fejed.

− Mire a játék végetér, te fogod elveszíteni, és nem csak a fejedet szólt Han.

Amíg Lando előkészítette a kártyákat és a szabakk-asztalt, Han Solo az utolsó szolgálaton kívüli

hivatalnokokat is kituszkolta a kis szobából. Kifelé. Gyerünk! Egy időre szükségünk yan erre a helyiségre.

Amazok a legkülönfélébb nyelveken morogtak és tiltakoztak, de Han ellentmondás nem tűrő

mozdulatokkal tessékelte ki őket. Terjesszenek be panaszt az Új Köztársaságnál Aztán bezárta az ajtót, és

Landóhoz fordult. Kész vagy?

A szabakk-asztalnál Lando kirakott egy marék derékszögű lapocskát. A lapok kristály-kijelzőjét fémkeret

fogta össze alul-felül. Kész, ha te is De Lando nyugtalannak tűnt. Han, nem muszáj ezt…

Han beleszimatolt a levegőbe, és elfintorodott a légillatosítók és a követ-parfümök émelyítő szagától. De

igen. Leiát baleset érte az egyik diplomáciai küldetésén, és én akarom hazakísérni, nem valami kórházhajó.

Ez a helyiség egészen más volt, mint azok a zsúfolt, füstös odúk, ahol szabakkozni szoktak, többek közt

akkor is, amikor Han nyert egy bolygót Leiának, hogy visszanyerje kegyeit.

– Leia megsérült? pattant fel Lando meglepve. Hát akkor ez volt a bajod. Felejtsd el az egészet, vidd a

hajót. Úgyis csak hülyéskedtem. Majd máskor sort kerítünk rá.

– Nem! Most csináljuk meg, különben sosem szállsz le rólam. Thripio, gyere be. Mi tart ilyen sokáig? –

kérdezte Han.

Az aranyrobot bejött a hátsó számítógép-fülkéből, és aggodalmasnak látszott, mint mindig. Itt vagyok,

Solo gazda. Csak átnéztem a szabakk-szabály programot.

Han beütötte választását a bárpultos droid konzolján. Landónak vigyorogva egy gyümölcsös, finomkodó

italt rendelt kék trópusi virágdíszítéssel magának pedig egy fűszeres sört. Leült, odacsúsztatta Landónak az

italát, aztán szürcsölni kezdte a sört.

Lando belekóstolt a koktélba, felnyögött, és erőltetetten elmosolyodott. Kösz, Han. Osszak? A kártyákat

a kezében tartotta, és az asztal kivetítőmezője felé hajolt.

– Még ne emelte fel a kezét Han. Thripio, ellenőrizd, hogy a-kártyák felületei teljesen véletlenszerűsítve

vannak-e.

– De uram, biztos…

− Azért csak csináld meg. Biztosak akarunk lenni benne, hogy senki sem jut tisztességtelen előnyhöz,

igaz, haver?

Landónak sikerült megtartania arcán a kényszeredett mosolyt, amikor átnyújtotta a paklit Thripiónak, aki

végigfuttatta a lapokat egy keverőgépen az asztal szélén. Teljesen össze vannak keverve, uram.

Thripio aprólékos gondossággal kiosztott öt-öt lapocskát Landónak és Hannák. Mint tudják, ez random

szabakk, a játék különféle formáinak egy kombinációja mondta Thripio, mintha az imént magába töltött

programot mondaná föl. Öt különböző szabálykészlet van, melyek véletlenszerűen váltakoznak

véletlenszerű időközönként a számítógép véletlen-generátora által meghatározott módon ami én vagyok!

– Ismerjük a szabályokat! morogta Han, de azért nem volt olyan biztos a dolgában. És ismerjük a tétet is.

Lando tekintete összekapcsolódott Hanéval az asztal fölött. A győztesé a Falcon. A vesztes pedig attól

kezdve a coruscanti tömegközlekedést használja.

– Rendben, uraim mondta Thripio. Aktiválják a kártyáikat. Az a játékos a győztes, aki először éri el a

száz pontot. Az első kör a… Egy kicsit elhallgatott, amíg randomizáló funkciója választott az összekevert

szabálylistákból – …a Felhővárosi Kaszinó szabályai szerint folyik.

Han a kártyáin megjelenő képekre meredt, és sistergő aggyal próbált visszaemlékezni, hogy a Felhővárosi

Kaszinó szabályai miben különböznek a bespini sztenderdtől. Szemügyre vette a szabakk négy színében

kard, érme, kulacs, bot pompázó, különféle plusz és mínusz pontokkal ellátott kártyákat.

– Minden játékos kiválaszthat egy, és csak egy kártyát cserére, aztán ellenőrizzük, hogy ki van közelebb a

plusz vagy mínusz huszonháromhoz, vagy a nullához.

Han végignézte a kártyáit, de semmilyen kombináció nem adta ki a megfelelő összeget. Lando szélesen

vigyorgott Lando azonban állandóan ilyen arcot vágott, amikor játszott. Han kortyintott keserű fűszeres

söréből, nyelt egy nagyot, aztán kiválasztott egy kártyát.

– Kész? emelte a tekinteté Landóra.

Lando megnyomta a kis cseregombot az egyik kártya bal alsó sarkában. Han is követte példáját, és látta,

hogy az érme nyolcasból egy villanással kulacs tizenkettes lesz. A kezében lévő kulacs kilencessel ez

összesen huszonegy. Nem valami nagy szám. De mikor látta, hogy Lando hogy néz az új kártyájára, úgy

gondolta, hogy talán elég.

– Huszonegy csapta kártyáit az asztalra Han.

– Tizennyolc felelte Lando fintorogva. Tiéd a különbség.

− Szabályváltozás! Lejárt az idő! mondta Thripio.

− Három pont Solo gazdának. A következő kör a… Teta Császárnő Kedvence-rendszer szerint megy.

Han az új osztásra nézett, és örömmel látta, hogy erős lapjai vannak de emlékei szerint a Teta Császárnő-

féle szabályok szerint a játékosok véletlenszerűen lapot cserélnek egymással, és amikor Lando átnyúlt

hozzá, hogy a jobb oldalról kihúzzon egy kártyát, Han remélte, hogy egy kard parancsnokot kap cserébe de

nem jött össze neki. Lando nyerte a kört, és néhány pontos vezetést szerzett, de mielőtt összeszámolhatták

volna, Thripio megint bemondta, hogy Szabályváltozás!”, és a Bespini Sztenderd értelmében Lando előnye

megkétszereződött.

Han magában átkozódva látta a következő osztás kaotikus összevisszaságát. Fogalma sem volt, mit

tartson meg, mit cseréljen ki. De mielőtt még elhatározásrajutott volna, Thripio elektronikus agya újabb

szabályváltozást jelentett. Ezúttal Koréliai Megnyitás, uraim!

Han kis híján felkiáltott örömében, mert az új szabály szerint a lapok egészen más képet nyújtottak.

– Megvagy! ordította, és kivágta, ami a kezében volt.

Lando felhördült. A lapjai néhány másodperccel előbb még sokat értek volna, de most tizennégy pont

veszteséget jelentettek neki.

Han a következő osztások alatt végig vezetett, de aztán kicsúszott a lába alól a talaj, amikor

visszaváltottak a felhővárosi kaszinó-stílusra, ami minden oda nem illő kártyáért pontot vont le. Han Lando

lapjai után nyúlt, alighogy Lando kiválasztotta az egyik saját kártyáját cserére. Mindketten megmerevedtek.

Thripio, mondd csak, most éppen melyik szabály szerint játszunk?

– Amúgy is lejárt az idő mondta az arany droid. – Átváltunk Bespini Sztenderdre. Nem, várjanak…

megint Idő van! Vissza a Teta Császárnő Kedvencére.

Han és Lando megint szemügyre vették új lapjalkat. Az agyukban csak úgy kavargott a rengeteg

különféle szabály. Han megint kortyintott a sörből, Lando pedig savanyú arccal szívogatta

gyümölcskoktélját. Az élénkszínű virág alján tekergő gyökerek kezdtek előbújni, melyek lekúsztak a pohár

aljára.

– Thripio, mondd csak, hogy állunk a pontokkal? – kérdezte Lando.

– Az utolsó szabályváltozást is számításba véve összesen kilencvenhárom pont Solo gazdának, és

nyolcvanhét pont Clarlssian tábornoknak, uram.

Han és Lando egymásra meredtek. Utolsó leosztás, haver.

– Élvezd ki hajótulajdonosságod utolsó pillanatait, Han jegyezte meg Lando.

– Koréliai Megnyitás-szabályok, az utolsó leosztásnál érvényes speciális kikötésekkel jelentette be

Thripio.

Han úgy érezte, hogy lüktet a feje. Megpróbált visszaemlékezni, mit ír elő az utolsó leosztásnál a Koréliai

Megnyitás. Aztán látta, hogy Lando csak egy lapot akar cserélni, és készen áll, hogy a kezét az asztal

közepén vibráló fluxusmezőbe nyújtsa.

Hannák magasrangú figurái voltak, az Egyensúly és a Mérséklet, melyek közül már egy is a száz fölé

viheti a pontját. A tizenegy pontot érő Egyensúlyon a megtartás gombját nyomta meg, a többi kártyát pedig

a fluxusmezőbe tolta.

Han és Lando is előredőlt, és visszafojtott lélegzettel nézték, ahogy a kártyák képei vibrálva váltakoznak,

egyik értékről a másikra ugranak, aztán egymás után stabilizálódnak.

Landónak kis értékű számjeles lapok jutottak, míg Han a legjobb leosztást kapta, amivel az egész játék

során találkozott. Minden figura: a Lemondás, a Kitartás, a Csillag, a Levegő és Sötétség Királynője nála

volt, az Egyensúllyal együtt, amit megtartott. A pontszáma jócskán meghaladta a százat, a porba tiporta

Landót. Épp abban a pillanatban kurjantott fel, amikor Thripio újabb szabályváltozást jelentett be. Han

várakozóan meredt az arany robotra.

– Ezt a lapot az Eklézis Figg Változat szerint kell értékelni közölte Thripio.

Han és Lando bután bámultak egymásra. Mi a franc az a Figg Változat?

– Az utolsó körben minden páratlan számú figura értékét le kell vonni a végleges pontszámból ahelyett,

hogy hozzáadnánk. Ez azt jelenti, Solo gazda, hogy míg ön tíz pontot kap a Kitartásért meg a Levegő és

Sötétség Királynőjéért, veszít összesen negyvenegy pontot az Egyensúlyért, a Csillagért és a Lemondásért.

Thripio elhallgatott. Attól tartok, hogy ön vesztett, uram. Clarissian tábornok tizenhat pontot kapott,

amivel összesen százhárom pontja lett, míg önnek hatvankettő.

Han döbbenten pislogott a söröspoharára, amikor Lando diadalmasan az asztalra csapott. Jó játék volt,

Han. Most indulj Leiáért. Veletek menjek?

Han csak bámulta az asztalt, a sörét. Mindenhová nézett, csak Landóra nem. Teljesen üresnek érezte

magát. Nem csak hogy Leia tragédiájáról értesült, de még a hajóját is elvesztette, ami több mint egy évtizede

volt az övé.

– Vidd, a tiéd motyogta Han. Nagy nehezen felnézett Landóra.

– Ugyan, Han. Most nem tudtál koncentrálni. Sosem hívtál volna te először. Csak…

− Nem, a Falcon a tiéd, Lando. Nem vagyok csaló, és vállaltam az alkut Han felállt, és hátat fordított

Landónak. Nem nyúlt a maradék sörhöz. Thripio, intézd el a Falcon átíratását. És lépj kapcsolatba a

központi szállítási irányítással. Rendezd el, hogy Leiát diplomata-transzport vigye haza. Mégsem tudok érte

menni.

Lando feszengve álldogált. Ööö, nagyon vigyázni fogok rá, Han. Egy karcolás sem esik rajta.

Han szó nélkül kinyitotta az ajtót, és kilépett a visszhangos folyosóra.

Negyedik fejezet

Daala admirális feketekesztyűs kezét a háta mögött összekulcsolva, vigyázzban állt a Gorgon birodalmi

csillagromboló hídján.

A híd kilátóablaka előtt kék óriáscsillagok által megvilágított izzó gázok tájképe tette vonzó

látványossággá a Katlan Ködöt. Kétoldalt a Basilisk és a Manticore lebegett parkolópozícióban. Az ionizált

gázok megbolondították a hajók érzékelőit, így tökéletes búvóhelyet nyújtottak a három felfegyverzett

hadihajónak.

Daala bizonytalan lépteket hallott a háta mögött. Hátrafordult, és Kratas parancsnokot látta közeledni.

Igen, parancsnok? Miközben mozgott, olívazöld egyenruhája úgy tapadt rá, mintha a második bőre lenne,

rézvörös sörénye viszont üstököscsóvaként úszott utána.

Kratas tökéletes tisztelgést vágott ki, és egy lépcsővel az admirálisnő megfigyelőplatója alatt maradt. –

Admirális kezdte. Kilenc óra nulla-nullára elkészültünk a kesseli csatában elszenvedett veszteségek

felmérésével.

Daala ajka szoros, érzelemmentes vonalban szorult össze. Kratas alacsony férfi volt, akit az egyik

besorozott bolygóról emeltek ki a megszálló erők a Birodalmi Űr haditengerészetbe. Sötét haja a szabályzat

szerinti rövidségűre volt nyírva, nagy, vizenyős szemekkel tekintett a világba kiugró szemöldöke alól.

Előremeredő álla volt, ajka pedig szinte semmi. Kratasban az az egyetlen jó, hogy mindig követi a

parancsokat, gondolta Daala. Jó kiképzést kapott a caridai Birodalmi Katonai Akadémián.

– Összegezze az eredményt, parancsnok mondta Daala.

Kratasnak a szeme sem rebbent, ahogy emlékezetéből elősorjázta a számokat Összesen három TIE-rajt

veszítettünk, éS persze a Hydra összes személyzetét és készleteit.

Daalát hideg düh járta át ronccsá vált csatahajója említésére. Kratas észrevehetett valamit az arcán, mert

megrezzent, pedig Daala meg sem mozdult.

A Hydra, Daala negyedik csillagrombolója szétmorzsolódott a Bendő Halmaz egyik fekete lyukjában. Ez

volt Daala első említésre méltó vesztesége. Támadóerejének egynegyedét semmisítette meg Han Solo és az

áruló tudós, Qwi Xux, aki ellopta a Napzúzó csodafegyvert, és megszökött a Birodalom szigorúan őrzött

Bendő Bázisáról.

– De folytatta Kratas. A hangja egy egészen kicsit megremegett, de aztán helyrejött. A Hydra negyven

TIE-vadászának sikerült menedéket találnia a többi csillagrombolón, ami némiképp enyhíti a veszteségeket.

Daala csillagrombolói a Bendő Halmazból ugrottak elő, hogy befogják és elpusztítsák Han Solót a

rombolók ehelyett egyenesen belerohantak Késsel szedett-vedett flottájába. Bár Daala hadihajói majdnem a

kesseliek kétharmadát elpusztították, a Basilisk komoly sérüléseket szenvedett, és össze kellett kapcsolni a

Gorgon navigációs számítógépeivel, hogy el tudjon menekülni a Katlan Ködbe.

– Hogy állnak a javítási munkálatok a Baslliskon? Kratas összeütötte a bokáját, mintha örülne, hogy jó

hírekkel szolgálhat. A négy sérült turbolézer-ágyúból hármat megjavítottak; azok üzemképesek. Úgy

számítjuk, hogy a négyes energiatelep javítása két napon belül befejeződik. Páncélos űrgárdisták végezték el

a hajótest külső sérüléseinek rendbehozatalát.

A 7. és 9. fedélzet között a légtér szivárgásmentes, és jelenleg is folyik a levegőfeltöltés. A sérült

repülésirányító áramköröket átirányították, a navigációs és célzókonzolok teljesen működőképesek.

Kratas nagy lélegzetet vett. Röviden, Admirális, úgy vélem, hogy a teljes flotta visszanyerte

harcképességét.

Daala közelebb hajolt a nézőablakhoz, és hosszú ujjaival a korlát szintetikus fáját simogatta. Sikertelenül

próbálta visszafojtani az arcára kiülő mosolyt. Már lassan egy évtizede élt a Gorgonon. A levegőt addig

forgatták és tisztították, amíg minden szerves bűz el nem távozott belőle, és csak a steril szagok maradtak: a

fém, a kenőanyagok, az egyenruhák és a rohamosztagosok kifényesített páncéljának megnyugtató szaga.

– Ha szabad egy kérdést, admirális mondta Kratas, és körülnézett. A környéken dolgozók

kötelességtudóan elfordították fejüket a beszélgetéstől, és úgy tettek, mintha nem hallgatóznának. Daala

felvont szemöldökkel várta, hogy Kratas előrukkoljon a kérdésével.

– A Han Solo kikérdezéséből és az elfogott adásokból nyert információk alapján tudjuk, hogy a Császár

már nincs az élők sorában, Darth Vader és Tarkin Nagymoff pedig ugyancsak halottak, valamint azt, hogy a

Birodalmat polgárháború zilálja szét.

Daala folytatta helyette. Ugye azon tűnődik, parancsnok, hogy ki az ügyeletes főparancsnok?

Kratas hevesen bólogatott. Thrawn főadmirálist megölték, és Zsinj hadúrt is. Számos parancsnokról van

tudomásunk, akik még mindig hadakoznak a Birodalom maradványai felett, őket azonban jobban érdekli a

többiek elpusztítása, mint a Lázadás elleni harc. Esetleg tehetnék egy javaslatot? A Birodalmi Katonai

Akadémia továbbra is stabilnak és lojálisnak tűnik, ezenkívül rengeteg fegyver áll a rendelkezésükre. Talán

az lenne a legjobb, ha…

– Szerintem nem mondta Daala élesen, és elfordult, hogy elrejtse fintorát. Ő maga is a kemény caridai

akadémián tanult és kínlódott. Nő lévén Daala sorra lemaradt az előléptetésekről, és a legrosszabb

megbízásokat kapta. Kegyetlenül és igazságtalanul bántak vele. Ez azonban csak erősítette elszántságát,

hogy mégis sikerre jut.

Végül a Carida hatalmas számítógéphálózatán keresztül ál-személyazonosságot kreált magának, és ezt a

személyiséget használta a csataszimulációs teremben. Sorozatban győzött olyan áttörési taktikák

kidolgozásával, melyeket később a Birodalmi Hadsereg felszíni támadóerői is alkalmaztak. Miután Tarkin

moff rájött Daala valódi kilétére és felismerte a tehetségét. A Külső Peremvidék nagymoffi címével járó

újdonsült hatalma révén titokban kiemelte, és admirálissá léptette elő Daala tudomása szerint az egész

Birodalmi Flotta egyetlen női admirálisává.

De mivel a Császár maga is előítéletekkel viseltetett a nőkkel és a nem emberi lényekkel szemben, Tarkin

előtte is titokban tartotta az igazságot új admirálisával kapcsolatban. Daala és Tarkin szeretők lettek, és hogy

a Császár ne figyeljen föl Daalára, Tarkin annak a négy csillagrombolónak a parancsnokságát bízta a lányra,

ami a fekete lyuk-halmaz belsejében rejtőző szupertitkos tudósfészket őrizte.

De most, hogy itt állt harcrakész hajóival, készen arra, hogy lecsapjon a Lázadókra, Daala semmi szín

alatt nem volt hajlandó átengedni hatalmát hajdani caridai kínzóinak.

Ismét nagy levegőt vett, és visszafordult Kratas parancsnokhoz. A férfi még mindig mozdulatlanul állt, és

a választ várta. A híd körül dolgozók feltekintettek munkájukból, de maikor Daala rájuk pillantott, gyorsan

sürgölődni kezdtek.

– Mivel a frakciók mintha elfeledkeztek volna arról, hogy valódi ellenségünk a Lázadás, azt hiszem,

példát kell mutatnunk nekik. A megfelelő ellenségre kell koncentrálnunk a Lázadókra, akik megölték Tarkin

Nagymoffot, akik elpusztították a Halálcsillagot, és akik meggyilkolták a Császárt. Mivel a birodalmi

flottában egyedül Thrawn főadmirálisnak volt az enyémnél magasabb rangja, azt kell feltételeznem, hogy az

én rangom most van legalább olyan magas, mint bárki más lehetséges utódé.

Kratas szeme tágra nyílt, de Daala megrázta a fejét. Hajtincsei vörös lángnyelvekként röpködtek az arca

körül. Nem, parancsnok, nem áll szándékomban beszállni a marakodásba azért, ami a Birodalomból

megmaradt. Nem lenne ínyemre ez a dolog. Inkább meghagyom a törpe diktátoroknak. Én csak

veszteségeket akarok okozni. Komoly veszteségeket.

Ajka vicsorgásra húzódott, a hangja rekedtre változott. Azt hiszem, legtöbb esélyünk az üss-és-fuss

taktikával, a gerillahadviseléssel van. Van három csillagrombolónk. Ez elég rá, hogy akárhány világ

civilizációját elsöpörjük. Gyorsan kell lecsapnunk, és gyorsan kell elfutnunk. Tovább fogjuk zargatni a

lázadókat, amíg csak bírjuk.

Körülpillantott a hídon. Egyesek tágranyílt szemmel, leesett állal bámultak rá, mások vigyorogtak. A

csapat már nagyon régen vesztegelt itt, a Bendőben. Szívesen harcoltak volna már, de nem mozdulhattak,

mert egy csapat kiemelt fontosságú fegyverkutató tudóst kellett őrizniük.

Daala kinézett a Katlan Ködbe, és csillagrendszerek fényét látta áthatolni az ionizált gázok felhőjén.

Töméntelen célpont vár rájuk odakint.

Daala a navigátorokhoz fordult. Hadnagy, számítsa ki az útvonalat a hozzánk legközelebb eső, de

legkevésbé ismert űrutakig.

– Igenis, admirális mondta a hadnagy, és szinte szó szerint pattant engedelmeskedni.

Értesítsék a többi személyzetet is a másik három hajón mondta Daala. Merész mosoly ragyogott fel az

arcán; úgy érezte, mintha a vére hirtelen olvadt rézzé válna. Zöld szemében már ott szikráztak azok a

lézercsapások, melyeket majd a gyanútlan áldozatodra mérnek. Hamarosan elkezdődik az igazi harc.

– Menjünk vadászni mondta Daala, mire a híd személyzete spontán üdvrivalgásban tört ki.

Az űr rnélyén a birodalmi csillagrombolók ébérzékelőkkel pásztáztak körül közeledő hajók nyomai után.

Egy hiperűr-csomóponfban lebegtek a Koréliai Kereskedelmi Tengely túlsó végénél, ahol az Anoatra, a

Bespinre, vagy a más vonal menti bolygókra tartó hajók kibukkantak a hiperűrből, hogy igazítsanak a

pályájukon és egy új vektor mentén induljanak tovább.

Daala fel-alá járkált a Gorgon hídján, és tekintetet megállás nélkül jártatta várakozó személyzetén.

Vártak. Daala tekintete alatt mindenki ugrásra kész volt. ideges, és igyekezett hibátlanul teljesíteni. Az

admirálisnő büszke volt a legénységére. Biztos volt benne, hogy büszke győzelmet tudnak aratni a lázadó

csőcselék felett.

Az egyik hadnagy felegyenesedett az érzékelőkonzolja mellett. Admirális! A fluktuációk hajó érkezését

jelzik a hiperűrből. Követem… átjött!

Daala pattogva osztogatta a parancsokat. Teljes riadó. A Basilisk és a Manticore indítsák be a tuf-bolézer

áramforrásokat!

Kratas parancsnok elrohant, hogy kiossza a feladatokat. Az átható riadóvijjogás végigzengett az egész

csillagrombolón. Rohamosztagosok siettek kijelölt helyükre csattogó páncéljukban.

− Tüzérek süvöltötte bele Daala a mikrofonba. A célpontot csak mozgásképtelenné tenni! Meg kell

szereznünk a hajót.

Már itt is van mondta a hadnagy.

Daala megpördült, és belebámult a fekete semmibe, a mozdulatlan alakzatokban lebegő csillagok közé.

Hirtelen felfodrozódott az űr, mintha valaki feketére festett üvegre ejtene karcolást, aztán egy közepes

méretű hajó bukkant ki a normális űrbe, és az előzetes programozás szerint megállt, hogy módosítsa a

pályáját.

Daala elmosolyodott. Megpróbálta elképzelni a kapitány arcát, amikor hirtelen rádöbben, hogy három

birodalmi osztályú csillagromboló veszi körül.

– Koréliai korvett, admirális mondta Kratas, mintha Daala nem tudta volna magától is. A hajó

hídrészének jellegzetes kalapácsfej-alakzatára nézett, és a tizenkét hatalmas hiperhajtóműre és

rakétamotorra, melyek kékesfehéren izzottak a kipufogógázoktól. A legközönségesebb galaktikus

szállítójármű. Talán csak kereskedők.

– Mit számít az? mondta Daala. Tüzelésre felkészülni. Tegyük próbára a Basillsk megjavított turbolézer

energiatelepeit.

− Admirális, a korvett kapitánya jeleket ad nekünk kiáltotta a kommunikációs tiszt.

− Ne törődjenek vele. Basilisk, tüzet nyitni! Két lövés. Szedjétek le a hátsó hiperhajtómű-egységeket.

Daala a parancs bizsergető borzongásával a csontjaiban figyelt. Két vakító zöld sugárnyaláb csapott ki.

Az első szétfröccsent és elenyészett a korvett megerősített pajzsán, a második azonban áttört a meggyengült

részen, és eltalálta a rakétamotorokat. A korvett megremegett, aztán lassan pörögni kezdett, mint egy

madzagra kötött döglött patkány. Vörösessárga izzás sugárzott szét a feltépett energiamagból.

A három csillagromboló a sérült hajó fölé kúszott.

– A korvett kapitánya jelzi, hogy megadja magát – mondta a kommunikációs tiszt.

Daala egy kis csalódást érzett, de úrrá lett rajta. Nem engedhette meg magának, hogy ostoba hibákat

kövessen el. Már így is túlságosan mohón üldözi Han Solót és az ellopott Napzúzót és ez a mohóság volt az

oka a Hydra elvesztésének.

Kratas parancsnok a háta mögé lépett, és halkra fogta a hangját: Ml van akkor, ha ez a hajó nem tagja a

Felkelők Szövetségének? Sok csempész is koréllal korvettel jár.

– Jól látja a dolgot, parancsnok mondta Daala. Tarkin mindig azt sulykolta belé, hogy a jó parancsnok

mindig odafigyel megbízható tisztjei véleményére és javaslataira. Ha a kapitány a csempészhálózattai áll

kapcsolatban, nem pedig a lázadókkal, akkor talán rá tudjuk venni, hogy nekünk dolgozzon. Csinálhatunk

belőle kémet vagy szabotőrt.

Kratas bólogatott.

– Vonósugarat neki mondta Daala. Nyissuk ki az alsó hangárkaput, és húzzuk be a korvettet.

Daala a saját állomására kapcsolta a keskenynyalábú kommunikációs rendszert, és egy birodalmi

tábornok képe ugrott elő a holoemelvériyből. Az alak kékesen villózott a szélein az átviteli torzítás miatt.

Daala a kép fölé hajolt, mint egy játékszert csodáló óriás. Odosk tábornok, készítse elő az átszállóegységét.

Eligazította a csapatait?

– Igen, Admirális hallatszott a mesterségesen szűrt hang. Tudjuk, mi a teendőnk.

Daala statikus szikrákká oszlatta a képet. Stílszerű lesz, hogy a Hydra túlélői foglalják el az első

foglyulejtett hajót.

A megnyomorított korvett, melynek energiamagjából még mindig szivárgott a hő, úgy ment a Gorgon

felé, mintha láthatatlan szálon húznák. A csillagromboló alja úgy nyílt fel, mint egy hatalmas ragadozó

állkapcsa.

Ismét a kommunikációs tiszt szólalt meg: Admirális, a korvett kapitánya továbbra is instrukciókat kér.

Meglehetősen zavarodottnak tűnik ez a nő.

Daala felkapta a fejét. Nő? A korvettnek női kapitánya van?

– A hang női, Admirális.

Daala összeillesztette az ujjait, és fontolóra vette a az új információt. Úgy tűnt, a lázadók szövetségében a

nőknek sokkal könnyebb dolguk van a brutális küszködés plusz terhétől azonban Daala erősebb lett.

– Tartsátok bizonytalanságban.

– Az elfogó művelet végrehajtva, admirális mondta Kratas. A korvett nem tanúsított ellenállást. A

behatolócsapatok készen állnak.

− Hangárajtókat becsukni mondta Daala. Egy specialista-csoport menjen, és szedje ki a számítógépükből,

amit csak lehet. Térképekre és úti feljegyzésekre van szükségünk. Nagyon sok dolgot kell megtudnunk.

− Nem éppen most parancsolta meg Odosk tábornoknak, hogy a speciális csapatával hatoljon be a

hajóba? kérdezte Kratas.

Daala összevonta a szemöldökét, és szigorú pillantást vetett Kratasra. Nekik más parancsuk van. Maga

pedig teljesítse a saját utasításait.

– Igenis, admirális mondta Kratas vékonyka hangon.

– Vigyék a korvett kapitányát a kihallgatószobába. Lehet, hogy egy kicsit nógatni kell majd Kratas

bólintott, és fürgén elhagyta a hidat.

A komor kihallgatószoba ajtaja csüggesztő szisszenéssel csusszant félre. Mikor Daala belépett,

csalódottan látta a fogoly kapitányt: alacsony, rágcsálóarcú sullusti lógó pofazacskókkal. Az üvegszerűen

csillogó szénfekete szemek a Bendő Halmaz fekete lyukait juttatták Daala eszébe.

A sullusti kapitány rémülten hadart, a száján kicsordult a nyál. Egy elavult króm protokollrobot álldogált

mellette, a tolmácsa. A droid egyenként mozgatta csikorgó végtagjait, mintha számítógépagya már annyira

összezavarodott volna, hogy nem bírta egyszerre működtetni az összes rendszerét.

A droid nyers női hangon szólalt meg: Admirális! Nagyon örülök, hogy végre valami fontosabb

személlyel találkozhatom. Nem oldhatnánk meg valahogy ezt a félreértést? Mi nem tettünk semmi rosszat.

A droid mellett a sullusti kapitány előretolta domború fején a szoros bőrsapkát. Monoton blugyorgást

hallatott.

A droid fordított: T'nun Bdu magyarázatot követel… A sullusti riadtan felhördült, és megragadta a droid

fémkarját. Helyesbítek: a kapitány tisztelettel kéri, hogy legyen olyan kedves és adjon magyarázatot a

tetteire. Kérem, közölje velünk, ha bármilyen módon elkerülhetjük a politikai incidenst, mivel nem kíván

bármiféle konfliktusba keveredni.

A sullsuti kapitány hevesen bólogatott. Jókora nyálcsomó gyűlt össze a szája szálán, és megindult lefelé

csüngő pofazacskóin.

– Törölje meg a száját mondta Daala. A szoba homályában várakozó ijesztő külsejű vallatószékre

pillantott. A fal megmunkálatlan vaslapokból volt, melyeket jókora csavarok rögzítettek. Egyes helyeken

foltok sötétlettek a korábbi kihallgatások tanúságaként. A szék maga különféle csövekkel, szíjakkal,

láncokkal, tüskékkel volt ellátva, melyek javarészt inkább csak az áldozat rettegésének felkeltésére

szolgáltak.

– Mi most csak egy dolgot szeretnénk a kapitánytól fordult vissza Daala, mintha észre sem vette volna a

széket. Némi információt. És nagyon remélem, hogy ennek érdekében nem kell majd semmilyen…

kellemetlen eszközhöz folyamodnunk.

A kapitány megremegett ijedtében. A nőnemű platinadroid egyik lábáról a másikra állt, aztán úgy dönt,

hogy elhatározta magát. A droid látható imádattal a sullusti kapitányra pillantott, aztán kihúzta magát, és

rezzenéstelen, tiszta hangon megszólalt: Admirális, azt az információt és is meg tudom adni. Semmi szükség

arra, hogy megkínozza a kapitányomat.

A sullusti megint bugyborogni kezdett, de a droid mintha meg sem hallotta volna. Készleteket és

lakóegységeket szállítunk egy kis telepescsapatnak a Dantuin bolygóra. A telep pillanatnyilag még nem

tartozik a lázadókhoz. Az ott élők ártalmatlan menekültek.

– Hányan vannak? – kérdezte Daala.

– Körülbelül ötvenen jöttek el a régi Eol Sha bányászbolygóról. Nincs fegyverük.

− Értem mondta Daala. Nos, kapitány, le kell foglalnunk a szállítmányt. Úgy tudom, hogy egy koréliai

korvettbe egy évre elegendő készlet fér. En most a Birodalom javára fogoní felhasználni ezeket a

készleteket. A dantuini kolónia majd valahogy másképpen jut majd ellátmányhoz.

A sullusti elképedve csipogni kezdett, de Daala egy pillantással elhallgattatta. Talán ki akar menni a

légzsilipből, kapitány, hogy panaszt tegyen?

A sullusti befogta a száját.

A kihallgatószoba ajtaja megint felsziszegett. Kratas érkezett két rohamosztagossal. Vigyék a kapitányt

és a droidját vissza a hajójukra mondta Daala, aztán oldalra billentett fejjel szemügyre vette a sullusti

kapitányt. A legénysége már rakja ki az árut, de Odosk tábornok emberei javítják a sérült hajtóműveket.

Elég lesz ahhoz, hogy átsántikáljanak egy másik rendszerbe.

A sullusti meghajolt, és megállás nélkül hadart rágcsáló-nyelvén. A nőnemű robot vigyázzban állt, és

meglepett hangon mondta: Köszönjük, admirális. Ez nagyon tiszteletreméltó öntől. Nagyra értékeljük a

vendégszeretetét.

A rohamosztagosok elvitték őket. A páncélok csörgése lassan elhalt a folyosón. Az ajtó becsukódott, és

Daala egyedül maradt Kratasszal. A parancsnok nagy, sötét szemekkel nézett az admirálisra. Admirális,

űrkalózok szintjére alacsonyodunk le? Teherhajókat támadunk meg, és elvesszük a szállítmányukat?

Daala elővett egy adattáblát az övéről, és egy gombnyomással előhívta az utolsó kiírást. A férfi felé

fordította, hogy az is lássa az adatokat. Nagyra értékelem azt, hogy ilyen kényes a Birodalmi Flotta

becsületére, parancsnok. De mielőtt találkoztam volna a foglyokkal, kaptam egy jelentést a korvett

rakományára vonatkozóan. Valóban vannak telepes-eszközök, de találtunk nehézfegyvereket,

kommunikációs berendezéseket és előregyártott vadászgép-hangár elemeket is találtunk.

Az ajtó felé mutatott. Menjünk vissza a hídra, Szeretném látni, ami történni fog.

– Ezt hogy érti? kérdezte Kratas.

Daala kikapcsolta a táblát, és Kratasra nézett. – Majd meglátja. Most még legyen türelemmel.

Mikor kimentek, az ajtó becsukódott mögöttük. A kihallgatószobában csak a sötétség és a félelem szaga

maradt.

Odosk tábornok közeli képe megremegett, de Daala így is látta az önelégült vigyort széles, barna arcán.

Feladat végrehajtva, admirális.

– Kitűnő, tábornok. Remélem, jó kilátása van. Odosk bólintott. A világért sem maradnék le róla.

Köszönöm.

Daala visszafordult a híd panorámaablaka felé. A sérült koréliai korvett kievickélt a Gorgon

hangárteréből, és ott lebegett az űrben. Visszahúzódni – mondta Daala a navigátornak. A Basillsk és a

Mantikore is tegye ugyanezt.

– Igenis, admirális.

A három csillagromboló szétvált, és elhúzódott a kis hajó mellől. A korvett meglőtt hajtóműve már nem

izzott.

Kratas megcsóválta a fejét. Még mindig nem tudom elhinni, hogy elengedte őket.

Daala szándékosan olyan hangosan beszélt, hogy a híd egész személyzete hallja. Ritkán érezte szükségét

annak, hogy megmagyarázza a parancsalt alantasainak, bizonyos esetekben azonban az érvelés csak növelte

ez emberek tiszteletét.

– Hajók mindig tűnnek el, parancsnok mondta Daala. Ha egyszerűen elpusztítanánk a hajót, akkor

egyszerűen leírnák, mint űrbalesetet. Meteorvihar, megrepedt reaktorlap, rossz hiperűri navigáció. De ha

elengedjük ezt a kapitányt, és előtte küldünk egy üzenetet, akkor a Felkelők Szövetsége tudni fogja, mit

tettünk. Ugyanazt a dolgot tesszük, mégis növeljük a rettegést és a káoszt. Egyetért velem?

Kratas bólintott, de még mindig kételkedni látszott.

A kommunikációs tiszt szólalt meg: A kommunikációs rendszerébe épített jeladó aktiválódott.

Szűknyalábú adást sugároz meghatározott koordinátákra.

Daala elmosolyodott. Remek. Azt hitte, megvárja, amíg távolabb kerül tőlünk.

A kommunikációs tiszt fejhallgatót emelt a füléhez. Jelentést tesz a helyzetről, admirális. Három

csillagromboló… figyelmeztetés nélkül lőttek… foglyulejtettek és kihallgattak.

– Azt hiszem, ez elegendő mondta Daala. Megnyitotta a kommunikációs csatornát. Odosk tábornok,

kezdje Elárnyékolta a szemét.

A tizenkét rakétahajtómű oldalába telepített hődetonátorok egyszerre robbantak fel, megnyitották a

poklot, és halálos sugárzás árhullámát zúdították a koréliai hajóra. Az iszonyatos hő egy pillanat alatt

fémgőzzé olvasztotta a hajótestet. A hajtóművek vakító napokként robbantak szét, a hajó maga pedig fehér

izzással terjedt kifelé.

Daala bólintott. Szerintem a Hydra túlélői beteljesítették bosszújukat.

Kratas döbbent csodálattal mosolyodott el. És is azt hiszem.

Daala szembefordult az emberekkel. Nincsenek pontos térképeink és információink a Felkelők

Szövettségének politikai helyzetéről. Ez volt az első csapásunk és még nagyon sok fog következni.

Daala mélyet szippantott a levegőből. Szinte vibrált a diadalmas örömtől. Tarkin nagymoff most büszke

lenne rá.

– Következő úticélunk a Dantuin bolygó jelentette be. Meglátogatunk néhány telepest.

Ötödik fejezet

Luke Skywalker Jedi mester maga köré gyűjtötte tizenkét tanítványát a massassi templom nagytermében.

Szórt narancsszínű fény szűrődött be a keskeny tetőréseken. Buja futónövények kúsztak fel a kőfalakon,

és hálózták be a sarkokat. A legtöbb kő tompa füstszürke színű voltv de helyenként sötétzöld, cinóbervörös

és okkerszín rombuszok díszítették a hatalmas csarnokot.

Luke emlékezett rá, amikor még ifjúként állt ugyanitt a Halálcsillag elpusztítása utáni rövid ünnepségen.

Elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogyan adta át a medálokat Leia hercegnő neki, Han Solónak és

Csubakkának. Most a terem kongott az ürességtől, Luke és kis csapata kivételével.

Luke nézte a széles folyosóból eléje sorjázó tanítványokat. Sötétbarna Jedi-köpenyükben a jelöltek

kísérteties némasággal lépkedtek a sima padlón, melyet valaha a rejtélyes massassik csiszoltak fényesre.

Streen és Gantoris jöttek elöl, egymás mellett; Gantoris úgy nézett ki, mint aki teljesen tudatában van

saját fontosságának. Mindazok közül, akiket Luke összegyűjtött, Gantoris mutatta messze a legnagyobb

fejlődést, a legnagyobb belső erőt mégsem látszott rajta, hogy megértené: válaszút előtt áll. Gantorisnak

hamarosan el kell döntenie, merre haladjon tovább fejlődése az Erőben.

Kettejük mögött Kirana Ti jött, egy fiatal és erős dathomiri boszorkány, aki otthagyta hazája többi Erő-

forgató, ranchoron lovagló asszonyát, hogy még többet tanuljon. Kirana Ti és a többi boszorkány

közreműködése alapvető volt Luke számára az ősi, romokban heverő Chu'unthor űrállomás felfedezésében,

ahol sok régi Jedi oktatási anyag volt olyan feljegyzések, melyekből Luke gyakorlatokat állíthatott össze

tanítványainak.

Kirana Ti mellett jött Dorsk 81, egy kopasz, sárgászöld bőrű humanoid. Egy olyan világról származott,

ahol minden családi egység genetikusan azonos volt, mindenkit a status quo fenntartása érdekében klónoztak

életre, és neveltek fel. Dorsk 81 ugyanazoknak a genetikai tulajdonságoknak a nyolcvanegyedik

újjászületése azonban valamiképpen más lett. Bár külsőleg minden tekintetben azonosnak tűnt, az agya

másképp dolgozott, a gondolatai más utakon jártak, és érezte, hogy az Erő működik benne. Dorsk 81 abban

a reményben hagyta el az egyforma emberek bolygóját, hogy esetleg Jedi lovag lehet. Valami újat keresett.

Aztán jött Kam Solusar, egy idősebb férfi. Egy olyan Jedi fia volt, akit Vader gyilkolt meg valamikor sok

évvel azelőtt. Solusar a nagy Jedi-tisztogatás után elmenekült a Birodalomból, és évtizedekig elszigetelt

magányban tengette életét a lakott csillagrendszereken túl. Visszatértekor egy gonosz Jedi, aki az erő sötét

oldala felé térült el, fogságba ejtette és megkínozta, de Luke felülkerekedett a Jedin a világos oldal

játékában. Solusar egyes területeken beható képzést kapott, de önként vállalt száműzetése miatt az Erő

számos aspektusáról nem voltak ismeretei.

Mikor az összes jelölt összegyűlt az emelvénynél, Luke hátravetette a csuklyáját. Próbálta leplezni

büszkeségét, amit az összegyűlt csoport láttán érzett. Ha sikeresen befejezi a tanításukat, akkor ezek a

tanítványok alkotják majd egy új Jedi lovagrend magját, az Erő bajnokaiét, akik megvédelmezik az Új

Köztársaságot a sötét idők ellen.

Mozgolódtak, de nem szóltak egymáshoz. Kétségkívül mindnyájan az Erő érintésén gondolkoztak, a

belső erő megleléséhez vezető új utakon, az univerzumra nyíló ablakokon, melyeket csak a Jedi-tanítások

nyithattak meg előttük. Közös tehetségük lenyűgözte Luke-ot, de reménykedett benne, hogy még többen is

lesznek. Han Solo hamarosan ideküldi fiatal barátját, Kyp Durront; és Luke úgy sejtette, hogy valamikori

ellensége, Mara Jade csatlakozni fog hozzájuk, mivel ingatag békét kötöttek a Joruus C'baoth ellen csata

idején.

Luke igyekezett kihúzni magát az emelvényen. Megtalálta magában azt a nyugodt magot, amitől szilárd

hangon tudott megszólalni: Azért hoztalak ide benneteket, hogy tanuljatok, de még én magam is tanulok.

Minden élőlénynek holtáig folytatnia kell a tanulást. Azok, akik abbahagyják a tanulást, annál hamarabb

halnak meg.

– Talán megtévesztő, hogy én ezt ”akadémiának” neveztem. Bár én megtanítok nektek mindent, amit

tudok, nem azt akarom, hogy pusztán az én előadásaimat hallgassátok.

– Képzésetek az önfelfedezés útja lesz. Tanuljatok, és osszátok meg a többiekkel, amit tudtok. Praxeum-

nak fogom nevezni ezt a helyet. Ezt a szót, amely ősi korokba nyúlik vissza, először egy Karena nevű Jedi-

tudós használta, a tettekkel összefonódó tanulás fogalmának megalkotásánál. A mi praxeumunk tehát a

tettek tanulásának helye. A Jedi tudatos, de nem fecsérel időt tartalmatlan elmélkedésre. Mikor tettekre van

szükség, a Jedi cselekszik.

Luke egy kicsi, áttetsző kockát helyezett a mögötte álló állványra. Végigsimított ujjaival az ősi

tudástárlón, amit Leia lopott el az újraélesztett Császártól. A Jedi Holokron.

– Egy régi Jedi mestert fogunk előhívni a Holokron-ból mondta Luke. Már használtuk ezt az eszközt arra,

hogy megismerjük a régi Jedi lovagok életét. Lássuk, mit tartogat nekünk ma reggel.

Működésbe hozta az értékes ereklyét. A távoli múltban szokás volt, hogy minden Jedi mester egy ilyen

nagyszerű tárlóban halmozza fel élete tudását, amit aztán továbbadott az egyik tanítványának. Luke még

csak most kezdte sejteni az eszközben rejlő mélységeket.

Egy alak kezdett testet ölteni a kockán belül és kívül is, egy szinte tapintható vetített kép, ami több volt,

mint pusztán eltárolt adathalmaz; egy Jedi mester interaktív megjelenési formája volt egy zömök idegené,

egy félig rovar, félig rákszerű lényé. Alakja görnyedt volt a hajlott kortól vagy az erős gravitációtól. A feje

hosszú tölcsérré szélesedett ki csőrszerűen, bajuszszálakhoz hasonló kinövésekkel. Közel ülő, csillogó

szemeiből sugárzott a tudás.

A lény hosszú botra támaszkodott a lábai vékonyak és göcsörtösek voltak. Meglengette tölcsérforma orrát

új hallgatósága felé. Szakadozott rongyok borították a testét, furcsa szögekben meredezve mindenfelé, mint

valami külső bőr. A hangja fuvolazenéhez hasonlított, mintha magas hangfekvésű muzsikát játszanának

gyorsan rohanó víz alatt.

– Vodo-Siosk Baas mester vagyok.

– Vodo mester kezdte Luke. Én Skywalker mester vagyok, ők pedig a tanítványaim. Te sok dolgot láttál

és sok gondolatot megőriztél. Megtisztelnél vele minket, ha elmondanál valamit, amit tudnunk kell.

Vodo-Siosk Baas mester képmása félrebillentette furcsa fejét, mintha a gondolataiba mélyedne. Luke

azonban tudta, hogy a Holokron egyszerűen csak betölti az adatokat és keresgél közöttük, hogy a Jedi mester

képével együtt tárolt személyiség-algoritmus kiválassza a megfelelő történetet.

– A Nagy Szith Háborúról mesélek nektek, ami… – Itt a kép elhallgatott, hogy felmérje a jelenlegi

helyzetet – …négyezer évvel a ti időtök előtt történt.

– Ezt a háborút az én egyik tanítványom, Exar Kun robbantotta ki, aki rátalált az ősi Szith tiltott

tanításaira. Utánozta a rég letűnt Szith szokásait, és ezek segítségével kialakította a saját filozófiáját a Jedi

Kódexről. Ez eltorzítása volt mindennek, ami jó és igaz. Ezzel a tudással felfegyverkezve Exar Kun egy

nagy és erős testvériséget hozott létre, és elsőként vette fel a Szith Fekete Lovagja címet.

Luke megmerevedett. Ezt a címet mások is használták jegyezte meg. Még mostanában is. – Mint Darth

Vader.

Vodo-Siosk Baas mintha nehézkesebben kezdett volna a botjára támaszkodni. Pedig reméltem, hogy Exar

Kun és a fajtája egyszer s mindenkorra vereséget szenvedett. Exar Kun összefogott egy másik nagyhatalmú

Jedivel és hadúrral, Ulic Qel-Droniával. Exar. Kun láthatatlan szálai behálózták az egész Régi

Köztársaságot, és árulással, az Erő torz alkalmazásával hanyatlást idéztek elő.

Vodo az összegyűlt tanítványokra tekintett. Gantorisban csak úgy forrt a tudásvágy, alig várta, hogy

minél többet megtudjon. Egészen előrehajolt, és tágra nyitotta sötét szemeit. A rég halott Jedi mester képe

szembefordult Luke-kal. Figyelmeztetned kell a tanítványaidat, hogy vigyázzanak a hódítás csábításával.

Most csak ennyit mondhatok.

A kép megremegett és hullámzani kezdett. Luke mély aggodalommal kapcsolta ki a Holokront. A képek

gyöngyházszín örvénnyel tértek vissza a kocka oldalai közé.

– Azt hiszem, mostanra elég ennyi mondta Luke. Mindnyájan tudjuk, hogy a másik Jedi a rossz úton járt,

amivel nem csak önmagára, de milliónyi más ártatlan élőre is halált és szenvedést hozott. De én bízom

bennetek. Egy Jedinek hinnie kell magában, egy Jedi mesternek pedig hinnie kell a tanítványaiban.

– Fedezzétek fel magatokat és a környezeteteket, csoportokban vagy egyedül, ahogy nektek jobb.

Menjetek ki a dzsungelbe. Járjátok be ezt a templomot. Vagy egyszerűen menjetek vissza a szobátokba.

Rajtatok múlik a választás.

Luke leült az emelvény szélére, és figyelte a távozó jelölteket. A Holokron áttetsző kockája némán állt

mellette, tele értékes, de veszedelmes tudással.

Obi Van Kenobi Luke tanára volt. Luke figyelt minden szóra, amit az öreg mondott, és bízott benne;

később mégis rájött, hogy Obi Van sokszor elkendőzte a tényeket, eltorzította az információkat vagy ahogy

Obi Van maga magyarázta, egyszerűen egy ”sajátos nézőpontból” adta elő az igazságot.

Luke a köpenyes alakokat figyelte, és eltűnődött azon, hogy a tanítványai vajon elbírnak-e majd azzal a

tudással, amire esetleg rátalálnak. Mi van akkor, ha a hajdani Exar Kunhoz hasonlóan elcsábítja őket a Szith

tiltott tanítása, amely csak oly kevéssé, mégis oly alapvetően tér el a Jedi Kódextől?

Luke félt, hogy mi történik akkor, ha az egyik tanítványa a rossz útra talál tévedni. De azt is tudta, hogy

bíznia kell bennük különben sosem lesz belőlük Jedi lovag.

Késő éjszaka volt. Gantoris a rendetlen munkaasztal fölé görnyedve titokban dolgozott saját fénykardján.

Sötét volt körülötte, hogy semmi se vonja el a figyelmét feladatáról. Sötét szeme hozzászokott az erős,

fókuszált lámpafényhez, ami éles körvonalú világos kört vetett az asztalra, de a szoba többi részét sötétben

hagyta. Mikor Gantoris egy-egy precíziós szerszámért nyúlt, az árnyéka ragadozómadárként rebbent az ősi

kőfalakon.

A Nagy Templom csendesen figyelt, mint egy ősi csapda. Skywalker mester akadémiájának vagy ahogy

ő nevezte, praxeumának többi diákja már visszavonult a szobájába, és kimerült álomba süllyedt, vagy Jedi

lazítótechnikákkal meditált.

Gantorisnak már megfájdult a nyaka, a vállizmai pedig sajogtak az órákig tartó kuporgástól. Lassan

beszívta, majd kifújta a levegőt. Régi füst szagát érezte, és moháét, ami évezredek szívós munkájával

kúszott át a gondosan összeillesztett templom-kövek között.

A moháét, ami hamarosan elfonnyadt, miután Gantoris felütötte itt a tanyáját…

Kint a Yavin 4 dzsungelében zajlott a nyughatatlan nyüzsgés. Zörgés, csivitelés, ordítás, sivítás jelezte,

hogy az erősebb állatok táplálkoznak, a gyengék pedig elpusztulnak.

Gantoris folytatta a munkát. Már rég nem volt szüksége alvásra. Különféle technikák révén elő tudta

hívni magából a szükséges energiákat. Olyan titkokat tanul meg, melyekről a többi tanítványoknak

sejtelmük sem lehetett. Kibontott fekete haja merev fürtökben csüngött alá, bőrét és köpenyét pedig csípős,

puskaporszerű szag itatta át.

Az asztalon szétszórva heverő alkatrészekre nézett: ezüstszínű elektronika, tompa felületű fém, csillogó

üveg. Hideg drótdarabokon simított végig, aztán remegő kézzel felcsippentett egy éles peremű mikrovezérlő

dobozkát. Gantoris bosszankodva meredt a kezére, amíg a remegés meg nem szűnt, aztán újra munkához

látott. Átlátta, hogyan állnak össze a részek. Valamikor régen ő tudta ezt, valaha hatalmas Jedi-tudást

gyűjtött össze. Minden kézenfekvőnek tűnt számára.

Az elegáns energiapenge a Jedik személyes fegyvere volt, az erő, az ügyesség és a becsület jelképe. A

durvább fegyverek több pusztítást eredményezhettek volna, mégsem övezett egyetlen más ilyen eszközt sem

több rejtély és legenda, mint a fénykardot. Gantoris semmi mással nem elégedhetett meg.

Minden Jedi elkészítette magának a saját fénykardját. Ez afféle beavatási szertartás volt a tanítványok

életében. De Skywalker mester még mindig nem kezdte el a tanítást, pedig Gantoris türelmesen várt. Tudta

magáról, hogy ő a legjobb tanítvány és úgy döntött, nem vár tovább.

Skywalker mester nem tud mindent, amit egy valódi Jedi mesternek meg kell tanítania a diákjainak.

Skywalker ismereteiben hézagok tátonganak, fehér foltok, amiket nem ért, vagy nem akart megtanítani. De

Skywalker mester nem az egyetlen forrása a Jedi-tudásnak…

Gantoris egyszer feláldozta az alvóidejét, és bebarangolta a Nagy Templom csarnokait. Mezítláb,

zajtalanul járt a hideg padlón, ami mintha teljesen elnyelte volna a meleget, bármilyen forró is volt a

dzsungel nappal.

Néha kiszökött éjszaka az erdőbe. Ködök és zümmögő rovarok vették körül. A harmat megnedvesítette a

lábát, a köpenyét, és kibogozhatatlan, bonyolult mintákat rajzolt rá, mint valami kódolt üzenetet. Gantoris

fegyvertelenül járt, nem félt a ragadozóktól, mert tudta, hogy Jedi-tudása megvédi a karmok és agyarak

ellen; de nem háborgatta semmi, csak egyszer hallott egy nagy ragadozót elcsörtetni az aljnövényzetben.

A sötét és rejtélyes hang azonban, ami rossz álmaiban szólalt meg, elmagyarázta neki, hogyan kell

fénykardot készíteni. Gantorisnak új célja lett. Egy igaz Jedi találékony. Egy igazi Jedi cselekszik. Egy igazi

Jedi megtalálja, amire szüksége van.

Felhasználva azt a képességét, hogy kisebb tárgyakat mozgatni tud, betört a felkelők leplombált régi

vezérlőtermébe a templom alsóbb szintjén. Gépek, számítógépek, rácspanelek és automata védelmi

berendezések álltak ott porosan, egy évtizede elhagyatva. Skywalker mester alig javított meg valamit a

felszerelések közül. A Jedi tanítványoknak a legtöbb gépre nem volt szükségük.

Gantoris zajtalanul és magányosan távolított el hozzáférési paneleket, szedett ki mikroalkatrészeket,

fókuszáló lencséket, lézerdiódákat, és egy huszonhét centis henger alakú dobozt…

Három éjszakájába telt, hogy szétszedje a néma gépeket. Port és spórákat kavart fel, rágcsálókat és

pókokat riasztott fel. De megtalálta, amire szüksége volt. És most összeillesztette a darabokat.

Gantoris kézbevette a hengert. Lézerlyukasztóval nyílásokat fúrt a kapcsológomboknak.

Minden Jedi bizonyos mértékig a saját ízlésének megfelelően készítette el a kardját. Egyesek beépítettek

biztonsági kapcsolókat, hogy az izzó penge kikapcsolódjon, ha a fogantyút elengedik, más fegyverek sugarát

azonban rögzíteni lehetett.

Gantorisnak is megvoltak a maga elképzelései.

Egy kicsi, de erős energiapellát épített be. A cella tökéletes illeszkedéssel pattant a helyére. Gantoris

felsóhajtott. Egy kicsit megint koncentrálnia kellett remegő kezére, aztán folytatta a finom drótokkal.

Megrezzent, és hátrafordult. Az árnyakat fürkészte. Mintha légzés hangját hallotta volna, köpeny

suhogását. Gantoris vörös szemmel meredt a sötétbe, és próbálta kivenni a homályos alakot a sarokban.

– Szólalj meg, ha itt vagy! kiáltotta. A hangja dörgött, mintha lángoló szenet nyelt volna.

Mikor az árnyak nem feleltek, hűvös megkönnyebbüléssel sóhajtott. Kiszáradt a szája, és savanyú íz

kúszott a torka felé, de akarattal úrrá lett az érzésen. Majd reggel iszik. Egy Jedi kitartó.

A fénykard építése az ő egyéni próbája. Egyedül kell végigcsinálnia.

Aztán a fegyver legértékesebb részét vette a kezébe. A három corusca-gyémántot, melyek a Yavin

gázóriásának magasnyomású poklában keletkeztek. Mikor azzal a kelekótya Streennel felfedezték az új

massassi templomot kint a dzsungelben, Gantoris a meredek obszidián falakon találta a köveket. A kövek a

fekete vulkáni üvegbe vésett hipnotikus piktogramokba ágyazva ragyogtak a homályos narancsszín

napfényben.

A drágakövek évezredekig szilárdan kitartottak a helyükön, most mégis leváltak a falról, ahogy Gantoris

nézte őket. A lába elé hulltak az elveszett templomot övező repedezett lávatalajra. Gantoris akkor felszedte a

köveket, és a tenyerébe szorította a meleg kristályokat, miközben Streen magában motyogva bolyongott az

obeliszkek között.

Most Gantoris elővette a köveket az egyik halványrózsaszín volt, a másik mélyvörös, a harmadik pedig

áttetsző, de a lapjai éle mentén kékes izzás látszott. Ezeket a köveket neki szánták; az ő fénykardjában volt a

helyük. Most már biztos volt benne. Megértette minden korábbi rémálmát, minden félelmét.

A legtöbb fénykardban mindössze egy ékkő volt, ami az energiacella tiszta energiáját keskeny

sugárnyalábbá fókuszálta. Egy újabb kő beépítésével Gantoris pengéje olyan különleges képességekre tesz

szert, amik még Skywalker mestert is meglepi.

Gantoris végül kidörzsölődött, fájó ujjakkal fölegyenesedett. A nyakában, vállában, hátában mintha tüzes

drótok húzódtak volna, de egy egyszerű Jedi-gyakorlat segítségével elűzte a fájdalmat. A Nagy Templomon

kívülről beszűrődött a dzsungel hangjainak szimfóniája, ahogy az éjszakai állatok nyugovóra tértek, a

nappali lények pedig mozgolódni kezdtek.

Gantoris kézbevette a fénykard hengeres nyelét, és megvizsgálta a lámpa kíméletlen fényénél. Egy ilyen

fegyvernél a munka pontossága jelentett mindent. Egy alig észrevehető eltérés is katasztrofális műhibát

jelentett. De Gantoris mindent jól csinált. Nem egyszerűsített, nem engedélyezett magának lazaságokat.

Tökéletes volt a fegyvere.

Megnyomta a bekapcsológombot. A félelmetes penge tompa szisszenéssel hümmögött fel, és úgy

lüktetett, mintha élne. A három ékkő lánca halvány bíbor árnyalatot adott az energianyalábnak, ami a

közepénél fehér volt, a szélem halványlila. A sugárnyaláb mentén szivárványszínek fodrozódtak.

Gantoris homályhoz szokott szeme ösztönösen becsukódott a ragyogásban, aztán lassan megint kinyílt.

Gantoris elhűlve csodálta azt, amit létrehozott.

Megmozgatta a pengét; a levegő pattogni kezdett körülötte. A búgás felerősödött, de a többi tanítvány

úgysem hallhatott semmit a vastag kőfalak mögül. Gantoris úgy érezte, mintha egy szárnyas kígyót fogna a

kezében. Csípős ózonillat csapta meg az orrát.

Ide-oda. suhintott a pengével. A fénykard szinte a teste részévé vált, a karja meghosszabbításává, mely az

Erő összekötő ereje révén sújt le az ellenségre. Nem érzett meleget a vibráló pengében, csak hideg, pusztító

tüzet.

Magában ujjongva kapcsolta ki a kardot, és gondosan a matraca alá rejtette.

– Most majd Skywalker mester meg fogja látni, hogy igazi Jedi vagyok mondta az árnyaknak. De senki

sem felelt.

Hatodik fejezet

Az Új Köztársaság magán-nyomozati eljárása Ackbar admirális ellen zárt ajtók mögött folyt. Az

admirális az előcsarnokban várakozott, és úgy nézett a magas kőacél ajtóra, mintha fal lenne, ami az élete

végét rejti. Rezzenetlen tekintettel meredt intarzia-mintákra, melyeket Palpatine császár mintázott meg ősi

Szith-hieroglifák alapján. Zavarták ezek a díszek.

Ackbar a hideg műkő padon ült, de nem érzett mást, csak a saját nyomorúságát, kétségbeesését és

kudarcát. Bekötözött bal kezét dédelgette, és tűrte a fájdalmat, amit apró tűkkel összefogott bőre okozott a

bicepszénél. Ackbar visszautasította a szokásod orvosirobot-kezelést, és a kalamári testre programozott

bakta-tartályt is. Úgy akarta, hogy a fájdalmas gyógyulás mindig eszébe juttassa azt a pusztulást, amit a

Vortexen okozott.

Félrebillentett fejjel figyelte a zárt ajtó mögül kiszűrődő szenvedélyes hangokat, de csak kibogozhatatlan

zsivajgást hallott. Lenézett, és öntudatosan végigsimított habtiszta fehér admirálisi uniformisán.

Testi sebei jelentéktelennek tűntek a belsőjében dúló fájdalomhoz képest. Lelki szemei előtt egyre csak a

szilánkokra hulló katedrálist látta, a szerteszét repülő szilánkok kavalkádját. Látta a szárnyas vorok zuhanó

testét, akiket a borotvaéles szilánkok gyilkoltak meg. Ackbar ugyan katapultálta Lelát, de azt kívánta,

bárcsak ahhoz is lett volna elég lélekjc lenléte, hogy kikapcsolja az ütközőpajzsot, mert néni akart ilyen

szégyenben tovább élni. Ó volt a pilótája

a gyilkos hajónak, nem más. Ő rohant bele a Szelek Katedrálisába. Nem más.

Lépéseket hallott, és felpillantott. Egy másik ka-lamárit látott bátortalanul közeledni a rózsaszínes

árnyalatú folyosón. A másik lecsüggesztette a fejét, de nagy halszemeit felfelé fordította, hogy az

admirálisára nézhessen.

– Terpfen szólalt meg Ackbar. A hangja tompa volt, mintha a szavak a fényes padlóra hullanának, de

azért igyekezett egy kis lelkesedést csiholni magában. Hát eljöttél.

Sosem tudnám elhagyni önt, Ackbar admirális. A kalamári legénység mindig ön mellett áll, még ezután

a…

Ackbar bólintott. Ismerte fő hajómechanikusának rendíthetetlen hűségét. Mint a népéből oly sokakat,

Terpfent is elhurcolták vízi hazájából, birodalmi rabszolgatartók fogságába került, és arra kényszerítették,

hogy csillagrombolók tervezésén és tökéletesítésén dolgozzon a kalamáriak közismert hajóépítő

szakértelmével. Terpfen azonban szabotázst kísérelt meg. Megkínozták. Rettenetesen. A hegek még most is

látszottak cserzett fején.

A Kalamári bolygó birodalmi megszállása idején Ackbar maga is szolgálni kényszerült, Tarkin moff

kelletlen segítőjeként. Évekig szolgálta Tarkint, míg végül a felkelők egyik támadása alkalmával sikerült

megszöknie.

– Végeztél a vizsgálattal? kérdezet Ackbar. Végigmentél a felvételeken, amik túlélték az ütközést?

Terpfen elfordította a fejét. Összekulcsolta két uszonyszerű kezét. A bőrén élénk gesztenyeszín foltok

ütköztek ki zavara és szégyenkezése jeleként. – Már benyújtottam a jelentésemet az Új Köztársaság

Tanácsának vetett jelentőségteljes pillantást a nagy ajtóra. Gondolom, éppen most beszélik meg.

Ackbar úgy érezte magát, mintha épp most próbált volna átúszni egy jégtábla alatt. És mire jutottál? –

kérdezte szilárd hangon, igyekezvén visszanyerni parancsnoki erejét.

– Mechanikai hibának semmi jelét nem találtam, admirális. Újra és újra végigvizsgáltam a rögzített

felvételt, és szimulációt is készítettünk a repülési pályáról a Vortex akkori szélmintázat-felvétele alapján. De

mindig ugyanaz a válasz jött ki. A hajóval semmi baj nem volt Felnézett az admirálisra, aztán megint

elfordította a fejét. Ackbar tudta, hogy ezt a jelentést Terpfennek épp olyan nehezére esett elmondani, mint

ahogy neki meghallgatni.

– Magam ellenőriztem a hajót, mielőtt ön elindult a Vortexre. Semmiféle jelét nem láttam

meghibásodásnak. Lehet, hogy talán nem vettem észre valamit…

Ackbar a fejét rázta. Veled ez nem fordulhat elő, Terpfen. Te túlságosan is jól dolgozol.

Terpfen kissé nyugodtabban folytatta: Az adatokból csak egyetlen következtetés vonható le, admirális…

De elcsuklott a hangja, mintha nem tudná kimondani azt, amit muszáj.

Ackbar megtette helyette. A pilóta a hibás mondta. Én voltam az oka a katasztrófának. Az én hibám.

Végig tudtam.

Terpfen csak állt. A fejét olyan mélyen csüggesztette le, hogy csak a feje búbja látszott. Bár

bebizonyíthatnám az ellenkezőjét, admirális.

Ackbar megérintette uszony-kezével Terpfen szürke egyenruháját. Tudom, hogy te mindent megtettél. De

tegyél meg nekem még egy szívességet. Készíts elő egy másik B-szárnyút nekem, és szereld fel egy hosszú

útra. Egyedül megyek.

– Valaki esetleg kifogásolhatja, hogy megint repül, admirális mondta Terpfen de ne aggódjon. Valahogy

megkerülöm a problémát. Hová megy?

– Haza felelte Ackbar. De előbb elintézek néhány dolgot.

Terpfen takarosan tisztelgett. A hajó várni fogja önt, uram.

Ackbar kemény csomót érzett a mellkasában, amikor viszonozta a tisztelgést. Odalépett a zárt ajtóhoz, és

bekopogott, hogy engedjék be.

A nehéz ajtó nyikorogva feltárult automata sarokvasain. Ackbar a küszöb előtt állt, amikor a tanács tagjai

feléje fordultak.

A folykő székek csillogóra voltak csiszolva, az az egy is, amin még mindig az ő neve volt. A levegő túl

száraz volt az orrának, és áporodott múzeumszagot érzett. Észlelte ez emberi veríték ideges szagát, ami

összekeveredett a forró italok és üdítők csípős kipárolgásával.

A hájas Hrekin Thorm Ackbarra mutatott kövér ujjával. Miért nem ő vezeti az újjáépítő csoportot? Az

sokkal stílusosabb lenne.

– Nem hinném, hogy a vorok szívesen látnák a bolygójukon jegyezte meg Bel-Iblis szenátor.

– A vorok egyáltalán nem kérték, hogy segítsünk az újjáépítésben mondta Leia Organa Solo. Ez azonban

nem azt jelenti, hogy nem kell törődnünk vele.

− Szerencsénk van, hogy a vorok nem olyan lobbanékonyak, mint más fajták. Ez ugyan már így is

szörnyű tragédia, de nem tűnik valószínűnek, hogy galaktikus incidens lesz belőle vélte Mon Mothma.

Mothma az asztal szélébe kapaszkodva felállt, és végre tudomásul vette Ackbar jelenlétét. A bőre

sápadtnak tűnt, sovány volt, a szeme, az arca beesett. Mostanában sok fontos gyűlésről hiányzott. Ackbar

arra gondolt, hogy a vortexi tragédia talán még inkább súlyosbította az állapotát.

– Admirális szólt Mon Mothma. Az eljárás zárt. Szólítani fogjuk, ha megvolt a szavazás A hangja

keményen, szárazon koppant. Nyoma sem volt benne annak a könyörületnek, ami elindította karrierjét a

galaktikus politikában.

Leia Organa Solo rászegezte sötét szemét. Együttérzés suhant át az arcán, de Ackbar dühösen és zavartan

fordult el. Tudta, hogy Leia fog a legjobban kiállni mellette, és Rieekan meg Dodonna tábornoktól is

támogatást várt; azt azonban nem tudta, hogy Garm Bel-Iblis, Hrekin Thorm, sőt, maga Mon Mothma

hogyan szavaz majd.

Úgysem számít, gondolta Ackbar. Leveszi róluk a döntés terhét, a további megalázás kényszerét. Talán

mindnyájunk számára megkönnyíthetem ezt a felmentést szólt Ackbar.

– Miről beszél, admirális? kérdezte Mon Mothma szigorúan. Az arcán mély árkok húzódtak.

Leia félig fölállt ültéből, amikor megértette. Ne…

Ackbar azonban határozott mozdulattal leintette. Leia kelletlenül visszaült.

Ackbar az egyenruhája bal mellrészéhez nyúlt, és némi babrálás után leszedte admirálisi rangjelzését.

Hatalmas bajt és szenvedést okoztam a Vortex népének. Szégyent hoztam az Új Köztársaságra, és még

nagyobbat magamra. így hát ezúton lemondok az Uj Köztársaság Flottájának parancsnoki tisztéről, azonnali

hatállyal. Sajnálom a távozásom körülményeit, de büszkén tekintek vissza azokra az évekre, amikor a

Szövetséget szolgáltam. Csak azt kívánom, bár többet tehettem volna.

Rangjelzését a krémszínű alabástrom polcocskára helyezte az üres tanácsnoki szék elé, ami valaha az övé

volt.

A Tanács többi tagja néma bíróként meredt rá. Mielőtt előadhatták volna kötelező és valószínűleg

őszintétlen tiltakozásukat, Ackbar megfordult és kimasírozott a teremből. Olyan peckesen járt, amennyire

csak mert, mégis jelentéktelennek és összetörnek érezte magát.

Visszament a szállására, hogy összecsomagolja a legfontosabb dolgait, mielőtt a hangárba megy a

hajóért, amit Terpfen megígért neki. Még el kell látogatnia valahová, csak aztán tér vissza otthonába a

Kalamárira.

Ha Obi Van Kenobi tábornok eltűnhetett az ismeretlenségbe egy olyan sivatagbolygón, mint a Tatuin, ő

is megteheti ugyanezt, leélheti hátralévő életét a víz alatti tengerifa-erdők ölén.

Azzal az ürüggyel, hogy a B-szárnyút szélsőséges terhelés alatt akarja ellenőrizni, Terpfen kirepült a

vadásszal. A félrevezetett kalamári szerelők sok szerencsét kívántak neki, mert azt hitték, hogy most is

Ackbar nevét próbálja tisztára mosni.

De mielőtt a hiperűrbe ugrott volna, Terpfen új koordináta-sorozatot táplált be a navigációs

számítógépbe.

A B-szárnyú megugrott, amikor a hiperhajtóművek beindultak. A csillagok csíkokká nyúltak, és a hajó

beszökkent a hiperűr zavaros, érthetetlen kavargásába. Terpfen reflexszerűen pislantott egyet.

Remegések futottak át rajta, ahogy próbált ellenállni a hívásnak. De mostanra, ennyi év után már

megtanulta, hogy semmit sem tehet. A sikoltozásba fúló rémálmok nem hagyták, hogy elfelejtse a

Birodalom Carida nevű katonai bolygóján elszenvedett pokoli kondicionálás kínjait.

A fején éktelenkedő forradások nem csak a kínzás nyomai voltak, hanem a birodalmi élveboncolásé is,

amikor az orvosok elfűrészelték a koponyáját, és kiemelték az agya egyes részeit azokat a részeket, melyek

kalamári hűségét, akaratát, és speciális parancsokkal szembeni ellenállását irányították. A kíméletlen

xenosebészek Terpfen agyának kivágott szeleteit különleges módszerrel kitenyésztett szerves áramkörökkel

helyettesítették, melyek pontosan utánozták az eltávolított szövet méretét, alakját és összetételét.

A szerves áramköröket tökéletesen álcázták; a legbehatóbb orvosi szondázást is kiállták, csak éppen

tehetetlen robot-bábbá tették Terpfent, tökéletes kémmé és szabotőrré, aki nem magától gondolkodott,

amikor a birodalmiak azt akarták, hogy azt gondolja, amit ők akarnak. Az áramkörök elég agykapacitást

hagytak érintetlenül ahhoz, hogy tökéletesen játszhassa a szerepét, hogy mindig valami elfogadható kifogást

találjon, amikor a birodalmiak hívják…

Néhány szabvány időegység elteltével Terpfen a kronométerre pillantott. Pontosan a jelzett pillanatban

meghúzta a hiperhajtóműveket leállító kart, és beindította a hagyományos hajtóműveket.

Hajója a Cron Sodrás csipkés fátyla közelében lebegett, egy többszörös szupernóva gázhalmazállapotú

maradványainál, ahol négy csillag robbant fel egyszerre úgy négyezer évvel ezelőtt. A gáz foszlányai

rózsaszínben, zöldben és izzó fehérben ragyogtak. A régi szupernóvából visszamaradt röntgen－ és

gammasugarak statikus zörejeket okoztak a kommunikációs rendszerben, de ez is csak álcázta a találkozót a

kíváncsi tekintetek előtt.

Egy sötét caridai hajó már várt rá. Lapos lopakodó-burkolatával a caridai jármű olyan volt, mint egy

mattfekete bogár, ami csillagfényt nyelt. Csak a körvonala látszott a fényes űr háttere előtt. Lézerágyúk és

érzékelő-antennák álltak ki belőle csápszerűen.

Statikus zörejhullám sistergett fel Terpfen kom-rendszerében, aztán Furgan nagykövet keskenynyalábú

holoképe fókuszálódott a B-szárnyú pilótafülkéjébe.

– Nos, halacskám mondta Furgan. Vastag szemöldöke olyan volt, mintha egy-egy toll kunkorodna a

homlokán. Halljam a jelentésedet. Magyarázd meg, miért nem pusztult el a két áldozat a balesetben, amit

megterveztél?

Terpfen próbálta útját állni a kikívánkozó szavaknak, de a szerves áramkörök beindultak, és megadtak

minden választ, amire a birodalmi nagykövetnek szükséges volt. Szabotáltam Ackbar személyi hajóját, és

ennek halált kellett volna jelentenie mind a két utasra nézve de még én is alábecsültem Ackbar

pilótaképességeit.

Furgan összehúzta a szemöldökét. Tehát a küldetés kudarcot vallott.

– Épp ellenkezőleg mondta Terpfen. Sőt, azt hiszem, talán még jobban is sült el, mint eredetileg

terveztük. Az Új Köztársaságot így sokkal jobban érintik az események, mintha az admirális és az

államminiszter meghalt volna egy balesetben. A flottaparancsnokuknak így szégyenteljes módon kellett

lemondania, és a Tanácsnak nincs alkalmas jelöltje az utódlásra.

Furgan egy kissé elgondolkodott, aztán bólintott. Kövér, sötét szája lassan mosolyra húzódott. Más

témára tért át. Van valami fejlemény a harmadik Jedi-gyerek keresése ügyében?

Rettenetes kondicionálása során Terpfen négy hetet töltött egy tömör plasztacél sisakban, amiben nem

látott semmit. A sisak véletlenszerű időközönként hasogató fájdalmat adott neki. Nem tudott sem beszélni,

sem inni, sem enni, teljes mértékben intravénásán táplálták. Most, ahogy a B-szárnyú pilótafülkéjének

szűkös csapdájában ült, megint abban az üres feketeségben érezte magát.

Terpfen szilárd, rezzenéstelen hangon felelte: Már megmondtam önnek, nagykövet. Anakin Solót egy

titkos bolygón tartják, melynek helyét csak nagyon kevesen ismerik, beleértve Ackbar admirálist és Luke

Skywalker Jedi mestert is. Felettébb valószínűtlennek tartom, hogy Ackbar elkottyantsa egy mindennapi

beszélgetésben.

Furgan olyan arcot vágott, mintha valami savanyúba harapott volna, és ki akarná köpni. Akkor mire vagy

jó egyáltalán?

Terpfen akkor sem sértődött volna meg, ha a szerves áramkörei hagyták volna. Egy újabb tervet hoztam

működésbe, ami talán megadja az információt, amire önnek szüksége van.

Terpfen ezt a feladatot az agyának azzal a részével hajtotta végre, ami nem az övé volt. Uszony-kezei

nem a saját akaratából hajtották végre azokat a mozdulatokat, ami ellen a valódi énje ordítva tiltakozott

volna.

– Jobb lesz, ha beválik a terved mondta Furgan. – És egy utolsó kérdés… Észrevettem, hogy Mon

Mothma újabban alig jelenik meg a nyilvánosság előtt. Hiányzott több fontos tárgyalásról, inkább

képviselőket küldött maga helyett. Mondd csak, hogy szolgál a kedves Mon Mothma egészsége? kacagott

fel.

– Hanyatlik mondta Terpfen, és némán átkozta magát. Furgan arcáról hirtelen lehervadt a jókedv, és a

hologram-szemek Terpfen tekintetébe mélyedted-

− Menj vissza a Coruscantra, halacskám, mielőtt észreveszik, hogy eltűntél. Nem szeretnénk elveszíteni

téged, amikor még annyi a tennivaló.

Furgan képe elenyészett.. A. bogársxerű. hajó megfordult, és hiperhajtóművei kékesfehér sugarát

felizzítva kiszökkent az űrből.

Terpfen egyedül maradt a sötétben. Kibámult a Cron Sodrás csillámló porára. A saját árulásának

visszhangzó falai vették körül.

Hetedik Fejezet

Luke Skywalker egyetlen lámpával a kezében vezette le Jedl tanítványai menetét a massassi templom

alsóbb szintjeire. Mindnyájan csuklyás Jedi-köpeny-ben voltak, és egyikük sem tiltakozott az éjszakai út

ellen; addigra már hozzászoktak a különc tanítási módszerekhez.

Luke érzékelte meztelen talpa alatt a hideg, sima követ, de aztán kiűzte magából az érzést. A Jedinek

tudatában kell lennie a környezetének, azt azonban nem hagyhatja, hogy a környezet nem. kívánt módon

befolyásolja őt. Luke azt a mondatot ismételgette magában, és a tökéletes önuralom állapotára koncentrált,

amit csak fokozatosan sajátított el Obi Van Kenobi és Yoda tanításain keresztül, meg a saját önfeltáró

gyakorlataival.

Először feltűnt neki a templom csendessége, de aztán megfeddte magát, amikor kiterjesztette érzékelését.

A Nagy Templom nem, volt csendes: a kőtömbök ropogva és remegve hűltek le a mélyülő éjszakában.

Légáramlatok táncoltak halk suhogással, ahogy lassan beáramlottak a zárt járatokba. Apró, vékonylábú

pókfajzatok motoztak a padlón, a falon. Por rakódott le.

Luke addig vezette csapatát lefelé a kőlépcsőn, amíg egy sima falba nem ütközött. Itt bevárta a többieket.

Gantoris volt az első, aki észrevett egy halovány gőzpamacsot, ami a fal réséből szivárgott. Gőzt látok.

– Én pedig kénes szagot érzek mondta Kam Solusar.

– Jól van mondta Luke. Kinyitotta a titkos ajtópanelt, ami mögött megsüllyedt és félig beomlott járatok

útvesztője ásított. Az alagút lejteni kezdett, és a tanítványok követték Luke-ot a sötétebb árnyak közé. A

lámpa halovány fényköre vészjóslóan táncolt a falakon. Luke saját árnyéka Is olyan volt az egyenetlen

köveken, mint valami csuklyás szörnyeteg, mint Darth Vader fekete alakja.

A földalatti járat balra kanyarodott, és Luke most már világosan és határozottan érezte a kénkőszagot; a

sziklák mintha izzadtak volna a kicsapódott nedvességben. Aztán hamarosan meghallotta a víz fortyogását, a

gőz sustorgását, a távozó hő sóhaját.

Luke belépett a barlangba, és megállt, hogy beszívja a csípős levegőt. A kő síkos volt a lába alatt, meleg

és nedves.

A tanítványok csatlakoztak hozzá, és egy nagyjából kör alakú hőforrást pillantottak meg. Buborékok

gyöngyláncai bukkantak a víz felszínére a felszivárgó vulkáni gázok miatt. A tavacska gőzölgött, és a gőz

lassan kavargott a légáramlatokkal. A víz a tó oldalához tapadó algák miatt smaragdzöld színnel tükrözte

vissza a lámpa fényét. Kőpárkányok és kicsapódott, kristályos ásványtömbök szolgáltak lépcsőként és

ülőhelyként a hévforrás oldalában.

– Ide jöttünk mondta Luke, és lekapcsolta a lámpát.

A mélység sötétje elnyelte őket, de csak egy pillanatra. Luke hallotta, hogy két tanítvány Streen és Dorsk

81, mély levegőket vesz, a többieknek azonban sikerült magukban tartani meglepetésüket.

Luke belebámult a sötétségbe, hogy eloszlassa. A fény fokozatosan visszaszivárgott: visszavert távoli

csillagfény ragyogott be a magas mennyezet egyik nyílásából.

– Ez a feladat abban segít nektek, hogy koncentráljatok, és ráhangolódjatok az Erőre mondta Luke. – A

víz hőmérséklete tökéletes: úszni fogtok, lebegni fogtok. Kinyújtjátok a kezeteket és megérintitek az egész

univerzumot.

Levetette Jedi-köpenyét a félhomályban, és csobbanás nélkül a vízbe merült. Hallotta a ruhasuhogást,

ahogy a többiek is levetkőznek, és a medencéhez lépnek.

A víz hirtelen melege megbizsergette a bőrét, a felemelkedő buborékok szurkálták. Apró hullámok

futottak végig a medencén, amikor a Jedi-jelöltek egyenként beleereszkedtek a vízbe. Luke érezte, hogy

lebegnek, ellazulnak, örömmel szívják be a meleget.

Luke lassú, mély levegőket vett a hátán fekve, megtisztította testét-lelkét. A levegő enyhe kéntartalma

tisztára dörgölte a torkát; a meleg és a buborékok kitágították a pórusait.

– Nincs érzelem; béke van visszhangozta a Jedi Kódex szavait, ahogy Yodától tanulta. Nincs tudatlanság;

tudás van. Nincs szenvedély; komolyság van. Nincs halál; az Erő van.

Luke hallotta a motyogó hangokat, ahogy a többiek megismételték a szavait. De ez túl formális volt neki,

túl merev azt akarta, hogy a jelöltek értsék őt, ne pedig mantrákat daráljanak. Most melegben lebegtek,

majdnem sötétben. Képzeljétek el, hogy teljesen alámerültök, szabadon… körülvesz benneteket a víz. Hadd

kalandozzon el az elmétek a maga útján, utazzatok az Erő fodrai mentén.

Lassan evezni kezdett a kezével, hogy hullámokat keltsen a medencében. A tanítványok mozgolódni

kezdtek. Luke érzékelte őket maga körül, érzékelte, milyen görcsösen igyekeznek.

– Nézzetek fel mondta. Először meg kell találnotok a helyeteket ott, ahol vagytok, csak aztán indulhattok

máshová.

A fejük felett, magasan a sziklamennyezeten csillagfény szivárgott be egy hasadékon. A fénypontok

pislogtak és remegtek a Yavin 4 légkörének áramlataitól.

– Érezzétek az Erőt! suttogta Luke, aztán kicsit erőteljesebben megismételte: Érezzétek az Erőt! A részei

vagytok. Utazhattok az Erő segítségével, le ennek a holdnak a magjába, vagy ki a csillagokba. Minden

élőlény erősíti az Erőt, és mindegyik belőle merít. Koncentráljatok velem együtt, és lássátok a határtalan

lehetőségeket, melyeket képességeitek feltárnak előttetek.

A meleg vízben lebegve, bőrén a buborékok simo-gatásával Luke feltekintett a szűk csillagmezőre a

mennyezet résén, aztán visszanézett a sötét medencére. Látjátok? kérdezte.

A víz közepe megcsillant, kaput nyitott az univerzumba. Luke látta a csillagok glóriáját, a galaxisok

spirálkarjait, a titáni halálgömbbé robbanó csillagokat, a születés izzó fényében sugárzó ködöket.

Szaggatott sóhajokat hallott, ahogy a többi Jedi-jelölt is meglátta a víziót. Mind úgy érezték, mintha

független formaként lebegnének az univerzum fölött, ahonnan teljes kilátásuk nyílik, a magasság valódi

perspektívája.

Luke érezte átlüktetni magán a csodát, ahogy felismerte a Coruscantot és a Császári Magvilágokat. Látta

azokat a harcdúlta rendszereket, ahol lerongyolódott birodalmi maradványok vívták egymás ellen

polgárháborújukat; látta azokat a lakatlan rendszereket, melyeket valaha a Ssi Ruuk Impérium uralt, míg

vereséget nem szenvedett a Birodalom és a Felkelők egyesített seregeitől Bakuránál. Luke azonosította az

általa ismert bolygókat: a Tatuint, a Bespint, a Hoth-t, az Endort, a Dathomirt és még sok mást – Anoth

titkos világával együtt, ahol Ackbar admirális elrejtette Leia és Han harmadik gyermekét. De aztán a nevek

és a bolygókoordináták megkeseredtek az elméjében, és Luke megfeddte magát, amiért taktikusként,

vadászpilótaként gondolkodott. A nevek, a helyek nem jelentenek semmit. Minden világ és minden csillag a

galaxis egészének része, Luke-kal, a tanítványokkal és az egész Jedi praxeummal együtt. Meg a

növényekkel és az állatokkal odafent a dzsungelben…

Felhangolódott érzékei valami változásra figyeltek fel mélyen a földalatti kamrák alatt, az alvó vulkáni

kráterek mélyén, melyek a forrás geotermikus energiáját adták. Valahol mélyen a Yavin 4 kérgében egy

buborék pattant ki, és forró gázokat lökött felfelé, melyek átnyomakodtak a szikla repedésein, és kiutat

kerestek. Feléjük. Sötét fodrozódás torzította el alattuk a galaxis képét. Hirtelen riadalmában négy Jedi

tanítvány csapkodni kezdett, hogy partra ússzon. Mások rémülten húzták össze magukat. Luke legyőzte a

saját félelmét, a hangját zengővé és erőssé tette, olyanná, mint amivel valamikor régen megpróbálkozott

Jabbával, a Huttal szemben. Szavai gyorsan peregtek, hogy kitöltsék a hátralévő pillanatokat.

– Egy Jedi nem érez sem hideget, sem forróságot. Egy Jedi ki tudja oltani a fájdalmat. Erősítsétek meg

magatokat az Erővel! Luke arra gondolt, amikor a láván járt Gantoris egyik próbájaként. Különleges

védelmet adott akaratával a testének, egy képzeletbeli pajzsot formált maga köré, ami olyan vékony volt,

mint a gondolat, és olyan erős, mint a gondolat.

Egy villanással végigpásztázott az aggódó arcokon. Látta, hogy Kirana Ti lehunyja sötét szemét, és

összeszorítja a fogát. Kam Solusar a semmibe meredt, mégis mintha megőrizte volna nyugalmát. Streen, a

bespini felhőremete mintha nem értette volna a dolgot, de ösztönösen erősítette védekez,ését.

Amikor hatalmas, hullámzó buborékok a felszín alá értek, Dorsk 81, a bürokrata-bolygó sárgabőrű klónja

a tó széle felé mozdult. Luke látta, hogy nem lesz elég Ideje kijutni. Ha Dorsk 81 nem állítja fel személyes

védelmét az elkövetkező néhány másodpercben, megfő, amikor a forró gázok a levegőbe kerülnek.

Mielőtt Luke cselekedhetett volna, Gantoris elérte Dorsk 81-et, és kérges kezével megmarkolta a sárga

vállat. Gyere velem! mondta Gantoris, túlkiabálva a sziszegő zajt. Vulkáni gázbuborékok törtek ki a víz alól.

Luke ekkor látta, hogy egy hihetetlenül erős védőfal emelkedik Gantoris és Dorsk 81 köré é.« ekkor az

őserejű elemi gázok fortyogni kezdtek körülöttük, habzó pokollá változtatva a vizet.

Luke érezte a forróság lökését, de akaratával semlegesítette. Érezte az erő növekedését, ahogy a

tanítványok is megértették a dolgot, és támogatták egymást. A katasztrófahullám alig néhány másodpercig

tartott, aztán a tó bugyborgó felszíne csendesedni kezdett.

Az univerzumra nyíló ablak eltűnt.

– Ma estére elég lesz ennyi sóhajtott fel Luke elégedetten. Kiszökkent a medence szélére, és felállt-

Kénesen gőzölgött a bőre, miközben megkereste a padlóra dobott köpenyét. Gondolkozzatok azon. amit

tanultatok.

A tanítványok megkönnyebbülten nevetgélni kezdtek, és sorra gratuláltak egymásnak. Egyenként

másztak partra. Gantoris segített Dorsk 81-nek, aki köszönetet mondott neki, mielőtt visszavette a köpenyét.

Legközelebb erősebb leszek mondta Dorsk 81 a homályban.

– Tudom.

Luke odament a sötéthajú jelölthöz, aki éppen áthúzta a fején a Jedi-köpenyt. Jó dolgot csináltál.

Gantoris.

– Ez csak meleg volt mondta Gantoris, és a hangja elkomorult. A melegnél vannak sokkal rosszabb

dolgok is Elhallgatott, aztán úgy folytatta, mintha titkot árulna el: Skywalker mester…nem te vagy az a sötét

alak, aki rémálmaimban kísértett az Eol Shán. Most már biztosan tudom.

Luke hátrahőkölt a vallomásra. Nem látta Gantoris arcát a sötétben. Az Eol Shán Gantorisnak voltak

szörnyű megérzései, de amióta a Yavin 4-re érkeztek, nem említette, hogy lidércnyomásai lettek volna. Luke

meg akarta kérdezni, hogy eddig miért nem beszélt erről, de a másik megfordult, és a többieket megelőzve

indult vissza a homályos alagútban.

A reggeli párában a tanítványok ismét összegyűltek, ezúttal a leszállópályán, hogy folytassák a

gyakorlást. Köd szállt a Nagy Templom tetejére. A jelölteket körülvették a dzsungel neszei, miközben

természetfeletti egyensúlyuk tökéletesítését gyakorolták, hogy egyszerűbb lebegtetési mutatványokat

végezhessenek.

Luke fel-alá járkált közöttük, míg azokkal a dolgokkal kísérleteztek, amiket ő Yodánál tanult a Dagoba

mocsaraiban. Elmosolyodott, amikor látta, hogy Ki-rana Ti és az ifjú dalnok-történész Tionne összefognak.

A két nő nevetve és koncentrálva emelte a levegőbe Artu Detut, aki épp arra járt, hogy megtisztítsa a

leszállópályát az állandóan terjeszkedő gyomoktól. Artu elektronikus füttyöket és visításokat hallatott; lábai

a levegőben kalimpáltak.

Gantoris ekkor bukkant elő a templom sötét ajtajából. Kilépett a párás fénybe. Luke hátrafordult.

– Örülök, hogy csatlakoztál hozzánk, Gantoris! – mondta félig kedélyesen, félig szidásként, és célzatosan

felpillantott a napra, ami már magasan járt az égen.

Gantoris arca repedezett és vörös volt, mintha megégett volna, és a szemöldöke helyén puszta bőr

piroslott. Sűrű fekete haját hosszú copfba fonta, ami a vállán alul ért.

– Egy új próbára készültem mondta Gantoris, é￡ benyúlt a köpenye redői közé. Egy fekete hengert

húzott elő.

Luke döbbenten pislogott az újonnan készített fénykard láttán.

Artu rémült sikkantásal zökkent a földre, amikoí Kirana Ti és Tionne kiesett a koncentrációból. A többiek

is felhagytak a gyakorlataikkal, és meghökkenve bámultak.

– Harcolj velem, Skywalker mester mondta Gantoris. Levetette a köpenyét. A köpeny alatt az a bélelt

kapitányi egyenruha volt rajta, amit annakidején a népe vezéreként viselt az Eol Shán.

– Honnan szerezted ezt a fénykardot? kérdezte Luke tapogatózva, de az elméje vadul örvénylett. Még

egyik tanítványa sem lehetett képes arra, hogy elsajátítsa a különleges technológiát.

Gantoris megérintette a markolat egyik gombját, mire az izzó penge egy szisszenéssel előugrott:

mélylilával szegélyezett fehér energianyaláb. Gantoris könnyed csuklómozdulatokkal megsuhogtatta a

pengét. Csontvelő-rezgető zümmögés vibrált át a levegőn. Hát nem az a Jedi próbája, hogy elkészíti saját

fénykardját?

Luke óvatosan szólalt meg: A fénykard talán egyszerű fegyvernek látszik, mégis nehéz forgatni. A

gyakorlatlan vívó épp úgy megsebezheti vele saját magát, mint az ellenfelét. Te még nem készültél fel erre,

Gantoris.

Gantoris azonban olyan rendíthetetlenül állt ott, mint egy ősi massassi épületkolosszus. Fénykardja

pengéjét függőlegesen maga elé emelte. Ha nem kapcsolod be a fénykardodat és nem harcolsz velem, itt

helyben leváglak Elhallgatott, és önelégülten elmosolyodott. Ez meglehetősen dicstelen vég lenne egy Jedi

mesternek, nem igaz?

Luke kelletlenül ledobta a köpenyét. Előhúzta a saját fénykardját kényelmes szürke harci öltözéke

derekából, és érezvén áthullámzani magán az Erőt, felvillantotta a sárgászöld pengét.

A többi tanítvány döbbent csendben figyelt. Luke azon tűnődött, hogyan számíthatta el magát ilyen

durván, és hogyan juthatott hozzá Gantoris olyan információkhoz, amiket csak egy haladó tanítványnak lett

volna szabad megismernie.

Felemelte kardját, és előrelépett. Gantoris rezzenetlenül meredt rá. Luke látta, hogy kivörösödött

szemében valami feneketlen mélység lángol. A Jedi mesteren rémület suhant át.

Felcsapó energiaszikrák közepette keresztezték pengéiket, próbálgatták egymást. Luke érezte az

energianyalábok ellenállását, az Erő áramlását. Újra összecsaptak, ezúttal keményebben. Csak úgy

záporoztak a szikrák.

Gantoris most már nem törődött azzal, hogy fenntartsa a próba látszatát. Luke-ra vetette magát, és vadul

vagdalkozott a fehér-lila karddal. Luke hárított minden csapást, de csak védekezett. Nem akarta provokálni

tanítványát.

Gantoris némán csapott le újra és újra. A fénykardok színes villámlással érintkeztek. Gantoris vad dühe

meglepte Luke-ot. Hátrálni kezdett a dzsungel felé. Elbátortalanította ez az erőszakos kirohanás.

Gantoris nem vesztegette el az előnyét. Luke kizárt magából minden gondolatot a figyelő tanítványokkal

kapcsolatban.

– Most már Jedi vagyok? kérdezte Gantoris rekedten.

Luke hárította az újabb vágást, és a két penge sistergő, pattogó energiakisüléssel akadt össze.

Összeszorított foga között szűrte a szót: A tanulás szorgalmat és elkötelezettséget kíván. És önuralmat. Egy

Jedinek többet kell tudnia annál, mint hogy hogyan kell fénykardot készíteni. Azt is meg kell tanulnia,

hogyan használja!

Luke előrevetette magát, és hirtelen támadásba lendült. Csapott, vágott, de ügyelt arra, hogy ne sebesítse

meg Gantorist. Csak a mesteri fénykard-használatot akarta bemutatni. A fénykard a Jedi lovagok fegyvere,

de egy igazi Jedi ritkán használja vitás kérdések megoldására. Inkább ésszel vagy ravaszsággal kerekedik

felül. De ha kell, gyorsan és határozottan csap le! suhintott a kardjával.

Gahtoris ügyetlenül védekezve hátrált be a dzsungelbe. Az aljnövényzetből harmatcseppek verődtek fel,

ahogy a kúszópáfrányok szárára tapostak. Felriasztott repülő lények rebbentek fel előlük rikoltozva.

Gantoris nyers erőből, minden taktika nélkül vagdalkozott. Nekihátrált egy vastag törzsű massassi fának.

Bíborbarna kéregdarabok hulltak a földre.

Luke föléje állt. Fel akarta ajánlani, hogy hagyják abba a párbajt, de Gantoris tekintete hirtelen felizzott.

Megérintette egy gombot a fénykardja nyelén és a lilaszélű penge hirtelen megnyúlt, mint egy lándzsa,

majdnem eredeti hosszának kétszereséig.

Luk villámgyors reflexszel oldalra szökkent, de Gantoris pengéjének hegye így is füstölgő lyukat ütött

szürke ruhája ujjába.

Luke egy értékes töredékmásodpercig hitetlenkedve meredt Gantorisra. Gantoris nem csak hogy

megépítette saját fénykardját, de még több drágakővel is készítette el, melyek révén változtatni tudja a

pengéje hosszúságát. Egy ilyen fegyvert legalább kétszer olyan nehéz megcsinálni, mint egy hagyományos

fénykardot, és Gantoris egyedül képes volt rá!

Gantoris habozás nélkül kihasználta előnyét, és támadott hosszabb pengéjével, hisz tudta, hogy Luke nem

férkőzhet elég közel hozzá ahhoz, hogy eltalálja.

Streen vékonyka, remegő kiáltása hallatszott: – Gantoris! De sem Luke, sem Gantoris nem figyelt oda rá.

A tanítvány a dzsungel széléhez sereglettek, de tudták, hogy ez a harc kizárólag Luke és Gantoris küzdelme.

Luke aggodalommal látta Gantoris hajthatatlanságát a saját utolsó küzdelme jutott eszébe Darth Vaderrel,

amikor a Császár kárörvendő Ingerkedése rávette Luke-ot, hogy hagyja átáramlani magán a dühöt. Luke

akkor majdnem elbukott, majdnem megadta magát a dühének, és kis híján rálépett a sötét oldalhoz vezető

útra. De végül mégis erős tudott maradni.

Gantoris veszedelmesen közel került ehhez a határvonalhoz.

Luke megfeszítette izmait, összeszedte az erejét, és felszökkent. Lebegési képessége bevetésével sikerült

elég magasra jutnia, hogy elérje a massassi fa egyik vastag alsó ágát. Kecsesen talpra állt a faágon, és

tökéletes egyensúllyal tekintett le a tajtékzó Gan-torisra.

– Hogyan tanultad meg mindezt? kiáltotta Luke a fénykardok búgása fölött. Próbált áttörni Gantoris

elszántságán.

A temperamentumos tanítvány felfelé fordította az arcát, és kivörösödött szemét Luke-ra szegezte. Nem

te vagy a Jedi-tudományok egyetlen tanára!

Gantoris mély, torokhangú kiáltással kétkézre fogta fénykardját, és vízszintes suhintással belevágott a fa

törzsébe. Szikrázó füst csapott fel, és égett kéreg fahéjszaga terjengett a levegőben. Az ősfa oldalra billent,

aztán hatalmas reccsenéssel kidőlt.

Luke ugrott, és könnyedén földet ért egy mohás ágrakáson. Ennek nagyon gyorsan véget kell vetnie.

Gantorison látszott, hogy irányíthatatlan düh kerített hatalmába, és egyszerű Jedi-nyugtatótechnikák nem

képesek lecsillapítani.

Gantoris használhatóbb méretűre rövidítette a pengéjét, és támadott. Luke hagyta, hogy tanítványa

hátraszorítsa a kúszópáfrányok és csodás csillag-köd-orchideák között. Az Erő révén kiterjesztette

érzékelését, és fürkészni kezdte a dzsungelt valami használható figyelemelterelő dolog után.

Meg is találta. Úgy tett, mintha belebotlana egy gombával benőtt kődarabba, és oldalra vetődött, egy sűrű

bozótos felé. Gantoris utánaugrott. Szürke füst-pamacsok közepette vagdosta el az útból a kúszónövények

indáit. Nem hallotta sűrűből jövő morgó-röfögő hangokat.

Luke félreszökkent, amikor Gantoris lecsapott a fénykarddal. A fehér-lila sugárnyaláb tüskés,

összegabalyodott ágak közé vágott és egy meglepett, dühös bestia rontott ki az aljnövényzetből, operába illő

hangterjedelmű ordítással.

A szortyogó runyip ide-oda csapkodva csörtetett el mellettük. Testes, otromba lény volt olajosan csillogó

szőrzettel. Mozgékony orráról sárrögök csüngtek, mert épp a rothadó humuszban turkált.

Kitörése csak egy pillanatra vonta el Gantoris figyelmét. Luke azonban felhasználta ezt a pillanatot arra,

hogy kinyúljon az Erővel. A láthatatlan kéz kitépte a fénykard markolatát Gantoris tenyeréből, és

megnyomta a kikapcsológombot.

Luke elkapta Gantoris fegyverét a levegőben, bal kezébe vette, és lekapcsolta a saját fénykardját. A búgó

pengék kettős sziszegése nélkül a dzsungel egyszeriben félelmetesen csendes lett.

Gantoris mozdulatlanul meredt Luke-ra. Mindketten zihálva remegtek a kimerültségtől. Közel álltak

egymáshoz, csupán egy karnyújtásnyi távolságra. A homlokukon veríték gyöngyözött.

Luke döntésre Jutott, és megtörte a dermedt pillanatot. Megfordította Gantoris fénykardjának markolatát,

és a tanítvány felé nyújtotta a fegyvert. Gantoris tétován visszavette a fegyvert, ránézett, aztán megint Luke-

ra.

– Jó gyakorlat volt, Gantoris mondta Luke. De meg kell tanulnod uralkodni a haragodon. Különben ez

lehet a veszted.

Nyolcadik fejezet

A Coruscant acélbeton labirintusának mélyén, a biztonsági mező vibráló fátylán keresztül Kyp Durron a

Napzúzó tövisalakú testét nézte.

Hunyorogva próbálta kivenni a részleteket, és előre is hajolt, amíg egyszer csak három alaposan

felfegyverzett új-köztársasági őr állta el az útját. Kyp a hangáron belül látott egy másik őrcsapatot is,

közvetlenül a Napzúzó körül. Az elektrosztatikus biztonsági mezőn belül egy hatalmas zuhanóajtó állt

készen arra, hogy szükség esetén egy pillanat alatt lecsapódjék.

Kyp sovány, vigyori kamasz lévén nem gondolta, hogy bárki is fenyegetést láthat benne, a három őr

mégis a mellének szegezte fegyverét. Ez tiltott terület mondta a szakaszvezető. Azonnal távozzon, vagy

lövünk.

– Hé, nyugalom emelte fel a kezét Kyp. Ha el akarnám lopni ezt a dolgot, nem repültem volna ide vele.

A szakaszvezető továbbra is gyanakodva nézett rá. Nyilvánvalóan fogalma sem volt, miről beszél Kyp.

– Kyp Durron vagyok. Én repültem ide a Napzúzóval és Han Solóval a Bendő Bázisról. Csak szerettem

volna megint megnézni.

A szakaszvezető sziklaszilárd arckifejezése mit sem változott. Nem ismerem személyesen Solo

tábornokot mondta de parancsom van rá, hogy senkit se engedjek be ide. Ez alól nincs kivétel.

Kyp kissé arrébb húzódott, hogy kilásson az őrök között. Megint vethetett egy pillantást a kúp alakú

szuperfegyverre, amit Qwi Xux, a fogvatartott tudós fejlesztett ki a Bendő Bázison.

Dr. Xux teljesen jóhiszeműen egy olyan fegyvert tervezett, amivel napokat lehetett felrobbantani, és

teljes naprendszerekben lehetett kipusztítani minden életet. Qwi mindezt tudományos képességei határának

próbájaként csinálta, Han azonban felszakította az elméjére borított fátylat, és rádöbbentette, mit hozott

létre. Qwi ezután segített nekik ellopni a szuperfegyvert, és együtt szöktek meg Daala admirálistól, a Bendő

Bázisról.

Kyp örült, hogy a Napzúzó most már az Új Köztársaság kezében van, de aggasztotta az a tény, hogy a

Szenátus képtelen eldönteni, mihez kezdjen vele. Egy ilyen hatalmas fegyver létezése mintha még a

kormány jóindulatú tagjainak a viselkedését is megváltoztatta volna.

Kyp nézte, hogyan próbálják a mérnökök és műszakiak megérteni a Napzúzó működését. Lézervágókkal

estek neki az ultrakemény quantumbevonatú páncélzatnak, de még csak egy karcolást sem tudtak ejteni az

elpusztíthatatlan eszközön.

Két műszaki botorkált ki a felső zsilipajtón, egy másfél méter hosszú, fél méter átmérőjű fémhengert

cipelve. A hangárcsarnok aljában dolgozó három mérnök a nyakát nyújtogatta, hogy jól lássa a hengert. A

szerszám is kiesett a kezükből rémületükben. Egy másik mérnök letette precíziós kalibrátorát, és nagyon

lassan hátrálni kezdett.

– Az egyik szupernóva-torpedó! mondta szent borzadállyal az egyik mérnök.

A hengert hordozó műszakiak egyszeriben mozdulatlanná dermedtek. Valaki bekapcsolt egy vijjogó

riadószirénát. A biztonsági mező belsejében tartózkodó őrök fejvesztve rohangáltak, és lövésre készen

keresték a riadó okozóját. A csapdában rekedt mérnökök és műszakiak kétségbeesetten ordítva követelték a

biztonsági mező kikapcsolását, hogy menekülni

tudjanak. A három külső őr megpördült, és Kypre szegezte fegyverét, mintha a fiatalember végül mégis

fenyegetést jelentene.

Kyp elnevette magát. Ez csak egy úzenőhenger – mondta. Nyittassák ki, és meg fogják látni. Ebben

vannak a repülési naplót rögzítő műszerek, hogy a létfontosságú adatokat ki lehessen lőni, ha a Napzúzó

valaha elpusztul.

De a vijjogó riadó és a pánikban szaladgáló emberek mellett az őrök nem sok figyelmet szenteltek Kyp

magyarázatának. Jobban teszi, ha most távozik, fiatalember. Méghozzá azonnal! mondta a szakaszvezető.

Kyp részint bosszankodva, részint derülten csóválta meg a fejét, és visszakanyarodott a folyosóra. Azon

gondolkodott, hogy vajon a szekértőknek mennyi időbe fog telni kideríteni ugyanezt.

Wedge Antilles elismerően csodálta meg Qwi Xuxot, amikor a gyönyörű, éteri szépségű idegen tudósnő

előlépett, és belekezdett beszédébe az Új Köztársaság Közgyűlése előtt.

Qwi nem szeretett közönség előtt beszélni, és már napok óta ideges volt emiatt. Bár magányos volt,

Wedge-ben azonban aki személyi testőre és összekötője lévén szinte mindig vele volt kezdett megbízni.

Wedge minden lehető módon biztatta őt, próbálta megnyugtatni, és folyvást bizonygatta, hogy Qwi remekül

fog szerepelni. Támogatta a tudósnak azt a véleményét, hogy a Napzúzó kérdését nem lehet elhallgatni.

Qwi hálásan pillantott Wedge-re. Nagy indigókék szeme megdöbbentő kontrasztot alkotott halványkék

bőrével, és a gyöngyházfényű tollkoronával, ami a homlokától a válláig borította a fejét.

Aztán Qwi Mon Mothmára és a többi miniszterre tekintett. Kihúzta magát, és vékony karjait az oldala-

hoz húzta. Csicsergő hangja úgy szólt, mint a madár-dal.

– Tisztelt Mon Mothma és tisztelt kormánytagok – kezdte Qwi. Mikor idejöttem önökhöz menedéket

kérni a Napzúzóval, önök azt mondták nekem, hogy mindig meghallgatnak, ha valami mondanivalóm van.

Most komoly aggodalmakat kell megosztanom önökkel. Igyekszem rövid lenni, mert önöknek hamar

dönteniük kell.

Wedge mellett Csubakka elégedetlenül felmordult, de Wedge így is le volt nyűgözve a vuki példásan

visszafogott magaviseletétől. Csubakka nem arról volt híres, hogy szeret csendben és nyugodtan ücsörögni.

Thripio szólalt meg halkan: Nyugalom, Csubakka. Hamarosan lesz alkalmad felszólalni. Egészen biztos

vagy benne, hogy nem akarod kicsit átfogalmaztatni velem a beszédedet? Tudod, én protokoll-droid va-

gyök, és tudom, mik a formai követelmények.

Csubi nyugodt, de határozott nemet morgott. Wedge mindkettejüket lecsendesítette, hogy jobban hallja

Qwi beszédét. A muzsikáló hang egyszer sem csuklott el, és Wedge mellkasában meleg büszkeség terjedt

szét.

– A Napzúzó a valaha készített legerősebb fegyver – mondta Qwi. Bárki másnál jobban ismerem, mert én

terveztem. Pusztítási nagyságrendje veszedelmesebb még a Halálcsillagénál is. Már nem a birodalmi erők

karmaiban van, de én aggódom a Birodalom szándékai miatt. Jó okkal utasítottam vissza, hogy

elmagyarázzam a működését, de önök hetekig elzárva tartották a kutatócsarnokaikban, és babrálták,

tanulmányozták, próbálták kifürkészni a titkait. Ebből semmi jó nem származhat.

Elhallgatott, hogy egy nagy lélegzetet vegyen, és Wedge aggódott, hogy elveszti a fejét. De Qwi kihúzta

magát, és folytatta: Arra kérem önöket, hogy sürgősen semmisítsék meg a Napzúzót. Egy ilyen hatalmas

fegyvert nem lehet semmilyen kormány kezére sem bízni.

Mon Mothma gyengének és törődöttnek tűnt, amikor lepillantott Qwire. Az öreg Jan Dodonna tábornok

szólalt meg mellette: Dr. Xux, a mérnökeink jelentéjse szerint a fegyvert nem lehet elpusztítani. A

quantumpáncél lehetetlenné teszi még csak a szétszedését is.

– Akkor valami más módot kell találniuk arra, hogy megszabaduljanak a Napzúzótól mondta Qwi.

Garm Bel-Iblis szenátor, Mon Mothma régi ellenlábasa állt fel: Nem engedhetjük meg, hogy egy ekkora

erejű fegyver kicsússzon a mi kezünkből. A Napzúzóval olyan taktikai előnyre teszünk szert, ami birodalmi

ellenfeleinknek nem áll rendelkezésünkre.

– Elég mondta Mon Mothma remegő hangon. Az arca kipirult, ami csak kihangsúlyozta sápadtságát.

Ezen már sokszor vitatkoztunk, és az én véleményem változatlan. Egy ilyen ocsmány pusztító erővel bíró

fegyver brutális és embertelen eszköz. A Császár lehetett eléggé szörnyeteg ahhoz, hogy fontolóra vegye a

bevetését, az Új Köztársaság azonban semmilyen körülmények között nem vetemedhet ilyen barbarizmusra.

Semmi szükségünk ilyen fegyverre, és a jelenléte csak megoszt minket. Ellenzék minden olyan javaslatot,

amely a Napzűzó további tanulmányozására irányul, és utolsó leheletemig harcolni fogok bárki ellen, aki be

akarja vetni akár a birodalmiak, akár más ellen.

Katonai parancsnokaira nézett, és Wedge visszahőkölt a hangjában rejlő haragtól és meggyőződéstől.

Ackbar admirális széke ő általában a józan ész és a mértékletesség hangja volt üresen tátongott, mint egy

mély seb. Wedge magában biztatta Qwit, hogy beszéljen tovább, mondja el az ötletét.

Mintha megérezte volna Wedge gondolatát, a tudós megszólalt: Bocsássanak meg, de tehetek egy

javaslatot? Mivel a Napzúzót semmilyen normális módszerrel nem lehet elpusztítani, a robotpilótával

beküldhetnénk egy nap közepébe, vagy legalábbis egy gázóriás magjába, ahonnan lehetetlenség kihozni.

Crix Madine tábornok szólalt meg: Egy gázóriás elegendő lenne. A magban a nyomás sokkal nagyobb

annál, mint amit akár a legjobb hajónk is el tudna viselni. A Napzúzó örökre elérhetetlenné válik.

Bel-Iblis villogó szemmel pillantott körül. Mintha érezné a vereségét, és rádöbbenne, hogy egy gázóriás

sokkal elfogadhatóbb egy csillag forró tombolásánál, azt mondta: Rendben, akkor ássuk el egy gázóriásba,

ha ez segít.

Mon Mothma felemelte a kezét, mintha hivatalos kijelentést készülne tenni, de Bel-Iblis közbeszólt: – Ha

már erről van szó, remélem, nem felejtették el, hogy a Bendő Bázis maga is fenyegetést jelent. A birodalmi

admirális elvihette ugyan a csillagrombolóit, de a tudósok továbbra is ott vannak a fekete lyuk-mező

közepén. Solo tábornok jelentése szerint van egy teljesen működőképes Halálcsillag-prototípusuk Kihívó

pillantást vetett Mon Mothmára.

Csutoakka felugrott, és elbődült. Ordítása végigvisszhangzott a termen, és megállított minden

beszélgetést. Thripio meglengette arany karját. Még ne, Csubakka, még ne! Nem mi következünk.

De Mon Mothma ránézett az izgatott vukira, és megadta neki a szót. Valami mondanivalód van,

Csubakka? Hallgatunk.

Csubakka hosszú, morgó mondatot eresztett meg vuki nyelvem. Thripio felállt mellé, és gyorsan fordított

fontoskodó szintetikus hangján.

– Csubakka szeretné emlékeztetni a tisztelt egybegyűlteket, hogy a Bendő Bázis nem csak számos kiváló

birodalmi tudósnak ad otthont, de vuki foglyok börtöne is, akiket már majdnem egy teljes évtizede tartanak

fogva. Csubakka tisztelettel szeretné javasolni…

Thripio a vuki szája elé tartotta fémkezét. Lassabban, Csubakka! Nekem is vannak határaim Megint

előrefordult. Bocsássanak meg. Csubakka tehát tisztelettel szeretné kérni, hogy az Új Köztársaság vegye

fontolóra egy expedíció indítását a Bendő Bázisra, részint mentőcsapatként, részint megszállóerőként.

Csubakka felmordult, de Thripio nem zavartatta magát. Tudom, hogy nem ezt mondtad, Csubakka, de

erre gondoltál. Úgyhogy maradj csöndben, és hagyd, hogy befejezzem.

– Öhm, ezzel a megszállóerővel az Új Köztársaság gondoskodhat bármiféle fegyver biztonságos

kezeléséről, amit a telepen fejlesztettek ki. Csubakka köszöni a figyelmüket, és kellemes napot kíván

önöknek.

Csubakka fejbekólintotta, mire Thripio szétvetett kézzel-lábbal esett vissza a székébe. Csillapodj! Én

csak javítottam rajta.

Mon Mothma a tanács jelenlévő tagjaira tekintett. Mindenki elfogadni látszott az ötletet, hogy küldjenek

csapatokat a Bendő Bázisra. Qwi Xux idegesen, mégis megkönnyebbülten hátrált Wedge felé. Rámosolygott

Wedge-re, és a férfi visszamosolygott rá.

– Azt hiszem, ebben a kérdésben kivételesen mindnyájan egyetértünk erőltetett magára gyenge mosolyt

Mon Mothma Egy mentő- és megszálló-alakulatot állítunk össze, hogy a Bendő Bázisra menjenek.

Határozottan kell cselekednünk, amint lehet, de nem olyan gyorsan, hogy hibát kövessünk el.

Amikor Mon Mothma körülnézett, látszott rajta, hogy legszívesebben visszamenne a szobájába pihenni.

Wedge megborzongott az aggodalomtól.

– Ha nincs más dolog mondta Mon Mothma akkor az ülést elnapolom.

Kilencedik fejezet

A Gorgon birodalmi csillagromboló lecsapni kész pengeként lépett bolygókörüli pályára. A zászlóshajó

mellett ott suhant a teljesen rendbehozott Basilisk és Mantlcore.

Kratas parancsnok átadta a navigációs konzol üzenetét. Orbitális pályára léptünk a Dantuin körül.

Daala összekulcsolta feketekesztyűs kezét a háta mögött, és a híd legénysége felé fordult. Szenzoros

pásztázás adta ki az utasítást, és megvárta, míg a hadnagy beállítja a szerkezetet a bolygó látható felszínének

letapogatására.

– Nagyon primitív világ, admirális. Nincs észlelhető ipar. Néhány nomád település… Elhallgatott.

Várjon. Az egyik térítőnél embercsoportot érzékelek.

Daala figyelmesen tanulmányozta a bolygó zöldkék-barna felszínét, és nézte a nappal határának kúszó

árnyéksávját.

– Találtam valamit, ami egy nagyobb bázis romjainak tűnik, de jobbára elhagyatott. A lakott területek

nem túl fejlettek, leginkább kis előregyártott épületek A hadnagy megvakarta a fejét, és közelebb hajolt a

képernyőhöz.

– Külszíni fejtéseket látok, ahol az új felépítmények készülnek pillantott Daalára. Ez a konfiguráció

utalhat nagy parabola-antennára. De lehet, hogy pajzsgenerátor.

Daala szemöldöke összeszaladt, mikor arra gondolt, mit tenne ebben a helyzetben mestere, Tarkin

nagymoff.

Kratas parancsnok mintha megérezte volna elbizonytalanodását. Nem úgy tűnik, mintha jelentős

ellenállásra lennének képesek szólalt meg.

Daala beharapta a száját. Még ha ellen is állnak, akkor is legyőzzük őket. Nem ez a lényeg Végighúzta

ujját az állán, aztán hátrasimította rézvörös haját. – Először is célbavesszük bolygókörüli pályáról az

elhagyatott bázist, és a turbolézerekkel szétlőjük. Látványos bemutató lesz.

Daala csillagrombolói elég tűzerőt képviseltek egész bolygók porrá perzseléséhez, de az admirális most

nem akarta ezt. A Dantuin túlságosan kiesik ahhoz, hogy hatásos demonstráció legyen, mondta. De azért

lehet kezdeni vele valamit. Kratas parancsnok, ön vezeti a támadóerőket. Vigyen két AT-AT-t a Gorgonról

és kettőt-kettőt a másik két hajóról. Hat páncélos csapatszállítónak elégnek kell lennie.

– Én, admirális? Odosk tábornok vagy valamelyik másik parancsnok biztosan…

– Gondjai vannak a paranccsal, parancsnok?

− Nem, admirális. Egyáltalán nem.

− Meg akarom nekik mutatni az ön sokoldalúságát. Nem végzett ilyen gyakorlatokat a Caridán?

− De igen, admirális mondta Kratas. Én csak arra gondoltam, hogy hatékonyabb lenne az űrből kilőni

őket.

Daala rászegezte smaragdszín pillantását. Tekintse ezt gyakorlatnak, parancsnok. Túl sokáig rostokoltunk

a Bendő Bázis mellett, és nem lesz több alkalmunk arra, hogy készületlenül érjük az Új Köztársaságot.

Immáron reménykedő telepesként Warton korán felkelt, hogy lássa a Dantuin békés pasztellszín

napkeltéjét. Nagyot nyújtózkodott, aztán kilépett előregyártott, önépítő lakóegységéből. Élvezte a hajnal

minden pillanatát. Életében először érezte magát nyugalomban és biztonságban.

A csontjai sajogtak ugyan, de ez csak a kemény munka kellemes fáradtsága volt. Sosem fogja teljesen

kiheverni az eol shai rettenetes éveket, de már az boldoggá tette, hogy nap nap után múlt el földrengés vagy

lávakitörés nélkül.

A többi színes műanyagból készült, transzparacél ablakos lakóegység a Dantuin susogó szavannáira

tekintett. Az Eol Sháról átkerült emberek mind egyetértettek abban, hogy ez a hely maga a paradicsom

hullámzó mezőivel, és vastagtörzsű, ágasbogas blba fáival.

A délkeleti láthatár világosodni kezdett ott, ahol a Dantuin napja felkelni készült. Fenn a bíbor égen

Warton három ragyogó csillagot pillantott meg mozogni a többi előtt.

Egy hat meteorból álló csapat süvített át az égen a láthatár felé, fényes csóvájuk ragyogó karomként

húzódott utánuk. Aztán zuhanásuk szuperszonikus süvítése szétrobbantotta a kora reggeli csendet. Warton

látta a meteor-becsapódást; a szavanna lángba borult, nem messze a teleptől.

Mások is előmásztak a kunyhóikból az égzengés robajára. Nem messze keletre a régi Felkelő-bázis

lakatlan romjai emelkedtek. Az Új Köztársaság építőmérnökeinek egy csapata szaladgált a tábor körül.

– Mi történt? kérdezte Glena, Warton felesége, a kunyhóból kilépve. A férfi megrázta a fejét; nem tudott

válaszolni.

Aztán halálos sugáreső kezdett záporozni az égből.

A rovarok zümmögése elhallgatott. Vakító zöld lézersugarak csaptak le az elhagyott bázisra, és hatalmas

faldarabokat téptek fel.

Az égi turbolézer-nyalábok újra felvillantak, most más szögben. Pillanatok alatt a földdel tették

egyenlővé az egész hajdani bázist. Csak egy füstölgő, égett folt maradt a helyén.

A telepesek kirohantak házaikból. Volt, aki sikítozott, mások csak bámultak kábult rémületükben.

Luke Skywalker azt ígérte, hogy biztonságos helyet talál Eol Sha népének de úgy látszott, a Jedi tévedett.

Miközben a bázis maradványai tovább pattogtak és füstölögtek, és a tüzek átterjedtek a száraz

szavannára, Warton lüktető, mély hangot hallott: erős motorok bugását, fémcsörgést, dübörgő lépteket.

Még mindig félvakon a ragyogó lézerfénytől, hunyorogva meresztgette a szemét, míg ki tudta venni az

óriási lépegetők szörnyű körvonalait. A teveszerű, négylábú birodalmi lépegetők, ezek a minden terephez

alkalmas páncélos csapatszállítók hatalmas léptekkel indultak meg füstölgő landolóhelyükről, és félelmetes

alakzatban masíroztak át a szavannán.

A támadó lépegetők pilótafülke-fejei lehajlottak, hogy célra tartsák lézerágyúikat. Halálosan pontos zöld

és vörös sugárnyalábok csaptak le. Az hatalmas, ősi blba fák lángba borultak, és a tűz koncentrikus

körökben harapózott el a száraz fűben. Olajos füst kezdett felfelé kígyózni az égő nedves növények és a

megsült kis állatok bűzével.

Warton felordított: Mindenki meneküljön! Bújjatok el a blba fák közé, menjetek minél távolabbra a

házaktól! Először azokat fogják célozni.

Az eol shai menekültek belevetették magukat a magas fűtengerbe, ahogy a lépegetők közeledtek. A

hatalmas jószágok egyetlen lépésükkel nagyobb távolságot tettek meg, mint amennyit egy ember fél perc

alatt le tud futni. A lépegetők célbavették a menekülő telepeseket, és minden egyes emberre akkora

tűzerővel csaptak le, amivel egy kisebb vadászgépet is el lehetett volna pusztítani.

Glena kirántotta a kezét Wartonéból, és felkiáltott: Várj! Megfordult, és szaladni kezdett vissza, a kis

házak felé.

– Ne! ordította Warton. Nem tudta elképzelni, mi késztethette az asszonyt arra, hogy visszamenjen a

támadás helyére.

De mielőtt Glena bármit mondhatott volna, vakító lézernyaláb vágódott a mellkasába, és Warton

iszonyodva látta, hogy Glena vakító, sistergő gőzfelhővé enyészik.

A hat lépegető nyomult tovább, és lőtte a blba fákat, a házakat, meg mindent, ami mozgott. A hatalmas

gépezetek körbefogták az egész telepet.

A saját táborukban az új köztársasági mérnököknek sikerült felállítaniuk egy egylövetű ionágyút. Warton

még mindig döbbent mozdulatlanságba dermedve állt, miközben az apró alakok próbálták működésbe hozni

a tányér alakú generátort. Tudta, hogy az ionágyú körül sürgölődő emberek egyszerű építőmérnökök, nem

kiképzett katonák.

– Miért? kérdezte magában Warton. De annyi kérdés kavargott az agyában, hogy ennél nem tudott

pontosabban fogalmazni. Miért?

A mérnökök beindították az ionágyút, és az egyetlen lövést a legközelebbi lépegetőre célozták. A sugár a

lépegető elülső térdízületét találta el, és szétolvasztotta a szervomotor-szerkezetet. A lépegető megállt, és

merev lábbal, imbolyogva próbált visszavonulni.

A többi öt óriásgép egyszerre fordította a fejét a támadás forrása felé, és zárótüzet zúdított az egy szál

ionágyúra egyetlen lövéssel elsöpörtek kommunikációs gépeket, ionágyút egyaránt.

Aztán folytatták útjukat, és válogatás nélkül mindenre lőttek. Az előregyártott telepesházak egymás után

robbantak széjjel. Mohó lángnyelvek kaptak a szavanna száraz füvébe.

Warton emberei ordítva rohantak szerteszét, de egymás után buktak fel holtan. A pusztító hangzavar már

ott dörgött Warton fülében, mégsem tudott moccanni. Csak állt leeresztett kézzel. Egész testében remegett.

Még az Eol Sha tűzkatlana sem volt olyan pokoli, mint most a Dantuin.

Kratas parancsnok ott ült a lépegető szokatlan pilótafülkéjében, onnan irányította a hat roppant harci

gépet. Lelőttek mindenkit, aki menekülni próbált. Fű-szigeteket lobbantottak lángra a rejtőzködő

telepesekkel együtt. Kratas nem szándékozott nekik búvóhelyet hagyni.

Gondoskodott róla, hogy minden kunyhót leromboljanak és minden menekülőt elpusztítsanak. A felkelő

mérnököket és ionágyújukat egyetlen lövéssel söpörték el, a lépegetőn esett kisebb sérülést pedig könnyen

helyre lehet majd hozni.

– Mozduljon már meg – mondta a tüzér.

Kratas lenézett, és egy magányos férfit látott mozdulatlanul állni a romok között.

– Nem nagy dolog álló célpontot eltalálni mondta a tüzér, és felhajtotta fekete sisakja vizorját. Ha futna,

jobban gyakorolhatnék.

Kratas végignézett a pusztításon, az ezernyi kis tűzből gomolygó füstcsíkokon. Az itteni feladatot

elvégezték. Azért csak szedd le mondta Kratas. – Nincs időnk játszadozni.

A tüzér megnyomta a sugárkioldó gombot, és az utolsó túlélő eltűnt egy zöld lézervillanásban.

Kratas parancsnok jelzett a zászlóshajónak, és bólintott, amikor meglátta Daala apró jelzését az

adópanelen. A küldetés teljes sikerrel járt, admirális. Semmiféle veszteségünk nincs, csak az egyik

csapatszállító szenvedett kisebb sérülést.

– Biztos benne, hogy senki sem maradt életben? – mondta Daala.

– Senki, admirális. Egyetlen épület sem maradt épen. Minden elpusztult.

− Remek biccentett Daala. Visszatérhetnek a hajóikra. Azt hiszem, elértük a célunkat. Megvolt a

gyakorlat.

Mosolyogva folytatta: Legközelebb fontosabb világot választunk célpontnak.

Tizedik fejezet

Egy Jedi álmát ritkán zavarták meg álmok. A koncentrációs és meditációs technikák révén elért tiszta

pihenés kevés helyet hagyott zavaró gondolatok és árnyjátékok számára. Most mégis lázálmok gyötörték

Luke Skywalkert.

Egy hang kiáltott felé valami ködös, üres tájon: – Luke, Luke, fiam. Hallanod kell engem! Árnyalak

emelkedett ki az árnyak közül, és a környezet képe élesedni kezdett. Luke tompaszürke pilótaruhájában látta

önmagát, izzadtan, komoran és fájdalmasan – akkor volt ilyen, amikor elvitte apja holttestét a második

Halálcsillagról.

Az árnykép körvonala halvány izzással ragyogott. Luke Anakin Skywalkert látta, mindazon torzulások

nélkül, amit Darth Vader gonoszsága okozott a testén.

– Apám! kiáltotta Luke. Különös, visszhangos hatású volt a hangja, mintha visszaverődne a ködről.

– Luke szólt Anakin képmása.

Luke-on bizsergető izgalom futott át. Ez is üzenet volt, mint Obi Van Kenobi legutóbbi jelentkezése. De

Obi Van elbúcsúzott tőle, és azt mondta, hogy többet nem léphet kapcsolatba Luke-kal. Apám, miért vagy

itt?

Anakin kihúzta magát. Köpenye lobogott a felkerekedő szélben, ami elfújta a ködöket. A környező világ

immár nem volt homályos. Luke látta, hogy ő és apja látomása a Nagy Templom tetején állnak a Yavin 4-

en. A narancsszín gázóriás ott függött a fejük felett,

és az alant sötétlő dzsungel is teljesen időtlennek tűnt. A templom kövei azonban fehérek voltak, újak,

még látszottak rajtuk a fejtés nyomai. A templom egyik falához állványzat támaszkodott. Mélyen lentről

Luke mormogást és kántálást hallott, szenvedő rabszolgák zümmögését.

Látta az eltűnt massassi faj tagjait együtt robotolni, hatalmas kőtömböket vonszolni a dzsungelben. A

zöldesszürke bőrű massassik emberszabású lények voltak,, nagy, lámpásszerű szemekkel. Anakin Skywalker

a templom legmagasabb pontján állt, mintha onnan irányítaná a lenti munkát.

– Ne hagyd magad becsapni, Luke. Ne higgy el mindent, amit igaznak gondolsz. Anakin szavaiban

valami különös, távoli dallam bujkált, mint egy ősi faj enyhe akcentusa. Obi Van hazudott neked, nem is

egyszer.

Luke-ban rossz érzés támadt. Bármennyire szerette Obi Van Kenobit, tudta, hogy az öreg nem volt

mindig teljesen őszinte vele. Igen, tudom, hogy elrejtette előlem az igazságot. Azt mondta nekem, hogy

Darth Vader megölt téged, amikor valójában belőled lett Darth Vader.

Anakin elfordult az álombeli massassiktól. Az univerzum mélységei tükröződtek a tekintetében, ahogy

Luke-ra nézett. Ez volt az egyetlen hazugság, amit Obi Van mondott neked?

– Nem. Más dolgokat is eltitkolt előlem Luke elnézett a távoli dzsungel fölött, a hold felé. Egy másik

tisztást látott, egy másik épülő templomot.

– És Obi Van meg is magyarázta, hogy ez a te védelmedét szolgálja. Kértél te ilyen védelmet, Luke?

− Nem Luke próbált úrrá lenni rossz érzésén.

− Obi Van azt akarta, hogy a tanítványa légy, de nem adta meg neked azt a szabadságot, hogy saját

magad dönts. Ilyen kevéssé bízott benned? És te mindig egyetértettél az ő ”speciális nézőpontjával”?

− Nem mondta Luke, és érezte, hogy szavait elnyeli a kétely.

Anakin hangjában düh csengett. Obi Van azok ellen a Szith-tanítások ellen harcolt, amiket én

felfedeztem. Ő maga sem értette őket, mégis megtiltotta nekem, hogy tanulmányozzam őket bár mindig

hangoztatta, hogy nekem magamnak kell tanulnom, és nekem magamnak kell megválasztanom a saját

utamat. Fellázadtam ellene szűklátókörűsége miatt, és mindenáron olyan titkokat akartam feltárni, amikre

nem voltam felkészülve. Végül ezek a tanok elemésztettek elkapott a sötét oldal, és a Szith Fekete Lovagja

lettem.

Anakin aggodalmas, bocsánatkérő tekintettel nézett Luke-ra. De ha Obi-van hagyta volna, hogy a magam

tempójában tanuljak, erősebb lettem volna. Nem tévelyedtem volna el. Ö ezt sosem értette meg.

Anakin képmása megrázta a fejét. Ha más Jediket akarsz tanítani, Luke, meg kell értened a

következményeit annak, amit tanulhatnak. Neked is tanulmányoznod kell a Szith ősi örökségét. Ez része

Jedi-képzésednek.

Luke nagyot nyelt. Félek hinni neked, apám. Egyszer már megéreztem a sötét oldal erejét.

Lent massassi munkások énekeltek zümmögve, bódult egyhangúságban, már túl a kimerültségen. Egy

hatalmas kőtömböt vonszoltak fel síkosra sározott, lehántott fatörzseken.

Az álombéli templom tetején Anakin Skywalker haivgja erőteljesebben folytatta-. Igen, de a Szith. tanai

segítenek abban, hogy jobban uralkodj a saját erődön. Elsöpörheted a szánalmas Birodalom utolsó

csökevényeit, hogy ne háborgassák tovább az Új Köztársaságotokat. Több lehetsz a gyenge és korrupt

kormány egyszerű szolgájánál. Te magad igazgathatod a galaxist jótékony, nemes uralkodóként.

– Mindenki másnál jobban kiérdemelted ezt, Luke. Mindent irányítani tudsz, ha eszközként használod az

Erőt ahelyett, hogy a szolgája lennél.

Luke megmerevedett, Képtelen volt elhinni azt, amit az apja mondott. Aztán észrevette, hogy ahogy a

hangja szenvedélyesebb lett, Anakin Skywalker képe elmosódottabbá vált, remegni kezdett, és lassan sötét

körvonalat öltött, egy csuklyás alakét.

Luk lassan rádöbbent az igazságra. Te nem az apám vagy! kiáltotta, amikor az illúzió kezdett szétesni.

Apám végül jó ember lett. Meggyógyította a világos oldal.

Ragyogó fénycsóvák villantak fel a Yavin 4 éjszakai égboltján. A massassi rabszolgák rémülten rohantak

be a dzsungelbe, amikor a monumentális templomok roskadozni kezdtek az űrből érkező lézer-zárótűz alatt.

A Régi Köztársaság hadihajói lőtték a hold felszínét.

– Ki vagy te? kiáltotta Luke az alak felé a hirtelen támad gyilkos dübörgésben. Ki?

De a sötét alak egyre csak nevetett. Ügyet sem vetett a pusztításra talán még szórakoztatónak is találta. A

massassi templomok felrobbantak. A sűrű esőerdő lángba borult.

A sötét ember körvonala egyre tágult, lassan eltakart az eget. Luke hátrálni kezdett előle, de álombéli lába

már elérte a hatalmas templom tetejének peremét, és hátrabukott. Zuhanni kezdett lefelé…

Gantoris meg sem próbált aludni a szobájában, a vastag falak között. Csak ült a priccsén, és rettegve várta

a lidérces sötét ember érkezését.

A fénykard hengerét simogatta, a durva részeket, ahol összeillesztette a darabokat, a gombokat, melyek

aktiválták a pengét. Eltűnődött rajta, hogy felhasználhatná az ősi látomás ellen, aki ijesztő dolgokat tanított

neki, olyanokat, amiket Skywalker mester sosem mutatott volna meg Jedi tanítványainak.

– Le akarsz vágni azzal a fegyverrel? szólalt meg a kísértetles hang.

Gantoris megpördült, és látta, hogy az olajosan csillogó, végtelenül fekete alak beszivárog a masszív

kőfalon. Első gondolata az volt, hogy bekapcsolja a fénykardot, és a lilásfehér pengével elsújt a sötét alakra.

De visszafogta magát, mert tudta, hogy ezzel semmire nem menne.

Az árnyalak felnevetett, aztán megszólalt ősi akcentusával: Remek! Örülök, hogy megtanultál tisztelni

engem. Négyezer évvel ezelőtt a Régi Köztársaság egész flottája és több száz Jedi mester egyesített ereje

sem tudott elpusztítani engem. Neked egymagádban végképp nincs rá reményed.

A sötét ember megmutatta neki, hogyan vegyen kölcsön energiát más élőlényektől, hogy kímélje saját

tartalékait. Gantoris agya éber volt, az idegei azonban kikészültek, és a teste is kimerült. Mi a szándékod

velem? kérdezte Gantoris. Mert nem csak tanítani akarsz.

Az árnyalak bólintott. A dühödet akarom, Ganí toris. Azt akarom, hogy megnyisd a hatalom kapuit. Én el

vagyok zárva a fizikai síktól de megfelelő mennyiségű Szith-követő révén elboldogulok. Talán még új életre

is kelhetek.

– Nem adom neked a dühömet nyelt egyet Gantoris. Kétségbeesetten kereste magában az erőt. Egy Jedi

nem adja meg magát a haragnak. Nincs szenvedély; komolyság van.

– Nekem ne idézgess közhelyeket! mondta a sötét ember hideg, vibráló hangon.

− Nincs tudatlanság; tudás van folytatta Gantoris a Jedi Kódexet idézve. Nincs szenvedély; komolyság

van.

A sötét alak ismét elnevette magát. Komolyság? Hadd mutassam meg neked, mi történik ebben a

pillanatban. Emlékszel azokra az emberekre, akiket kimentettél az Eol Sháról? Arra, hogy milyen boldogok

voltak, amikor megtudták, hogy egy biztonságos, paradicsomi világra kerülnek? Nézd csak.

A csuklyás alak közepén egy kép jelent meg, a Dantuin bolygó szavannáinak képe. A helyszín ismerős

volt Gantorisnak Wedge Antilles helyzetfelmérő felvételeiből.

De most birodalmi lézereket látott lecsapni a telepesek házaira. Óriás páncélos lépegetők dübörögtek a

szavannán, és tüzeltek mindenre, ami mozgott. Lángra lobbantották az ideiglenes lakóegységeket. Az

emberek sikoltozva szaladtak szét. Az ő népe.

Gantoris a legtöbb arcot felismerte, de mielőtt neveket tudott volna hozzájuk kapcsolni, egymás után

foszlottak szét vakító villanással. A fák máglyaként lángoltak; fekete füst kanyargott az égre.

– Hazudsz! Ez csak trükk!

– Nincs szükségem hazugságokra, amikor az igazság ilyen pusztító. Semmit sem tehetsz ellene. Jól esett

végignézni a néped halálát? Nem szította fel a haragodat? A dühödben erő rejlik.

Gantoris látta az öreg Wartont akit születésétől fogva ismert, a mészárlás közepén állni. Warton a

döbbenettől dermedten nézegetett körül, amíg egy vastag zöld sugárnyaláb el nem söpörte.

– Nem! ordított fel Gantoris.

– Engedd szabadjára a dühödet. Erősíts engem.

− Nem! ismételte a tanítvány, és elfordította fejét a kiégett romok és elszenesedett testek látványától.

– Mind halottak. Kivétel nélkül mondta a sötét ember. Nincs egyetlen túlélő sem.

Gantoris bekapcsolta fénykardját, és a sötét emberre vetette magát.

Artu Detu kitartó sípolása ébresztette fel Luke-ot rémálmaiból. Luke felriadt, és egy Jedi technikával

eloszlatta fáradtságát és a hirtelen ébredés sokkját.

– Mi van, Artu?

A droid füttyögve mesélni kezdett neki valami üzenetről, ami az irányítóközpontban várja. Luke

felráncigálta magára a köpenyét, és a kelő bolygó korai fényénél végigsietett a hideg kőlapokon. Turbolifttel

leereszkedett az épület második szintjére, és belépett a valaha nyüzsgő irányítóközpontba.

– Artu, csinálj fényt Végigment a porlepte székek, kikapcsolt számítógépkonzolok, törmelékkel borított

asztalok között. Bekapcsolta azt a kommunikációs állomást, melynek felállításához Wedge ragaszkodott

legutóbbi szállítóútján.

Han Solo képe már türelmetlenül várt rá. Mikor meglátta Luke-ot, elvigyorodott. Hé, Luke! Bocs, hogy

elfeledkeztem az időeltérésről. Ott még nem is hajnalodik, mi?

Luke hátrasimította a haját. Néha még a Jediknek is kell aludniuk, Han.

Han nevetett. Nos, kevesebb időd lesz alvásra, ha az új tanítványod megérkezik. Csak szólni akartam,

hogy Kyp Durron megelégelte a vakációzást. Szerintem a bányában töltött idő alatt hozzászokott, hogy

rosszul érezze magát. A te Jedi-akadémiád jutott eszembe, mint a fűszerbányákhoz leginkább hasonló hely

ott is dolgozhat egész nap, de legalább fejlődik közben.

Luke rámosolygott régi barátjára. Megtiszteltetés lesz számomra, hogy csatlakozik hozzánk, Han. Várni

fogom. Neki van a legerősebb képessége az összes jelölt közül, akit eddig találtam.

– Csak értesíteni akartalak, hogy jön mondta Han. Megpróbálom feltenni őt a következő Yavinra menő

hajóra.

Luke összevonta a szemöldökét. Miért nem hozod el egyszerűen a Falconnal?

Han lecsüggesztette a fejét, és nagyon szomorúnak látszott. Mert a Falcon már nem az enyém.

– Micsoda?

Han zavartnak tűnt. Látszott rajta, hogy a legszívesebben azonnal véget vetne a beszélgetésnek. Nézd,

most mennem kell. Megmondom Lelának, hogy üdvözlöd, meg a gyerekeknek is.

– Ez rendben van, Han, de…

Han csibészesen elmosolyodott, és gyorsan megszakította az adást.

Luke csak bámult az üres képernyőre, ahol az előbb még Han arca volt. Először a lidérces álom a sötét

emberrel, aki Anakin Skywalkernek álcázta magát, most pedig a rossz hír, hogy Han elvesztette a

Millennium Falcont…

Luke zajt hallott a folyosóról: nehézkes léptek csattogtak a kőlapokon, rémült kiáltások szakadtak fel.

Luke felpillantott. Felkészült rá, hogy megszidja a tanítványt ezért a féktelen viselkedésért, amikor Dorsk 81

berontott az irányítóterembe. Skywalker mester! Azonnal jöjjön!

Luke rémület és szomorúság hullámait érzékelte a jelölt felől. Mi történt? kérdezte. Használd a

nyugtatótechnikát, amit tanultál.

De Dorsk 81 megragadta a karját. Erre! A sárgászöld humanoid kivonszolta a szobából. Luke

földlökésként szétterjedő riadalom-hullámokat érzett.

Végigrohantak a kőpadlós folyosón, be a turboliftbe, fel a tanítványok szállásaihoz.

Kesernyés, füstös bűz lebegett a levegőben, és Luke jeges csomót érzett a gyomrában, ahogy óvatosan

megindult előre. Kam Solusar összeszorított foggal, Streen zavarodottan állt Gantoris szobájának nyitott

ajtaja mellett. Mindketten krétafehérek voltak, és rosszulléttel küzdöttek.

Luke egy töredék pillanatig tétovázott, aztán belépett az ajtón.

A kis kőkamrában meglátta, mi maradt Gantoris-ból. A tanítvány teste feketére pörkölődve hevert a

padlón. Belülről kifelé égett el. A kövön megperzselődött foltok jelezték, hol hányta-vetette magát

agóniájában. Gantorls bőre fekete , leváló pernyedarabokban tapadt elporladt csontjaira. Jedi-köpenye

megmaradt foltjaiból gőzpamacsok szálltak fel.

A padlón ott hevert az újonnan készített fénykard, ahová Gantoris ejtette. Mintha megpróbált volna

harcolni valamivel de vesztett.

Luke a hűvös kőnek támaszkodott. A látása elhomályosodott, de nem tudta levenni tekintetét halott

tanítványa fekvő testéről.

Addigra mind a tizenegy másik tanítvány összegyűlt. Luke úgy kapaszkodott az ajtó melletti kövekbe,

hogy belefájdult az ujja. Háromszor is végig kellett csinálnia egy Jedi nyugtatótechnikát, mire elég

nyugodtnak érezte magát ahhoz, hogy megbízzon a hangjában. A szavaknak olyan íze volt a szájában, mint

a nedves hamunak. Ahogy Yoda mondta neki akkor régen.

– Óvakodjatok a sötét oldaltól mondta.

Tizenegyedik fejezet

Nyolc, látszólag véletlenszerű hiperűri ugrás után, melyek az esetleges üldözők megtévesztését

szolgálták, Ackbar a megfelelő vektorra állította B-szárnyúját Anoth titkos bolygója felé. Terpfen

kölcsönvette” neki a vadászgépet; Ackbar nem is akarta tudni, hogy mechanikusa hogyan tudta ilyen

könnyedén megkerülni a biztonsági rendszereket.

Az évek óta elszigetelt Anoth ideális menedék volt a Jedi-gyermekek számára. Védte tökéletes

jelentéktelensége és névtelensége. Az ikrek alig egy hónapja tértek haza innen a Coruscantra, a legkisebb

gyerek az egyéves Anakin azonban Leia hűséges szolgálója, Winter a felügyelete alatt itt maradt, távol a

kémlelő birodalmi szemektől és a sötét oldal befolyásától, ami megronthatta volna a kisgyerek törékeny,

Erőfogékony elméjét.

Amikor az űr képe kiélesedett, Ackbar meglátta az Anoth többszörös bolygócsoportját. Ez a világ három

nagy darabból állt, melyek egy közös tömegközpont körül keringtek. A két nagyobb darab szinte egymáshoz

érve keringett, közös, mérgező és viharos légkörrel. A harmadik, messzebb eső darab bizonytalan, kényes

pozícióban keringett, ezen Ackbar, Luke és Winter titkos erődöt állított.

Vibráló elektrosztatikus kisülések táncoltak a óz Anoth két összeérő darabja között, és háborgó ionok

borították a lakható darabot olyan elektromos viharba, ami elrejtette a bolygót a kémlelő tekintetek elől. Az

egész rendszer instabil volt, és egy kozmikus

szempillantás alatt magától elpusztulhatott, az elmúlt évszázad folyamán az emberi élet mégis meg tudta

vetni itt a lábát.

Ackbar B-szárnyúja belehasított az Anoth bíborszín egébe. Szikrák pattogtak a vadászgép szárnyairól, de

Ackbar nem félt. Ez itt nem a Vortex vihara volt.

A szűkös B-szárnyúban Ackbar csak pilótaruhát viselt testes alakján, nem admirálisi egyenruhát. A

”kölcsönvett” vadászgépet majd leteszi a kalamári hangárba, ahonnan az Új Köztársaság egyik pilótája majd

visszaviheti a Coruscantra. Ackbar többet nem akart vadászgéppel repülni, így nem volt már szük-sége a B-

szárnyúra.

Egy rövid jelzéssel értesítette Wintert az érkezéséről, de nem válaszolt a nő meglepett kérdéseire,

Lekapcsolta a kommunikációs egységet, és még egyszer elgyakorolta magában, hogyan fog beszámolni a

történtekről. Aztán arra koncentrált, hogy letegye a B-szárnyút.

Alatta az Anoth felszíne sziklameredélyek, éles kő-párkányok, karomszerű csúcsok csipkés rengetege

volt, tele barlangokkal, melyek a sziklák illékony zárványainak elpárolgásával keletkeztek. Csak üvegszerű

szikla maradt.

Winter a simafalú alagutak labirintusában alakított ki ideiglenes otthont a Jedi-gyerekeknek. Most már

csak egy gyereknek kellett a gondját viselnie; és további egy év múlva, ha Anakin már két éves lesz, Winter

is visszatér majd a Coruscantra, hogy aktív közreműködésével segítse az Új Köztársaság kormányzatának

munkáját.

Az apró fehér nap sosem adott sok fényt az Anoth-nak. Az egész világ gótikus bíbor homályban fürdött,

időszakos bolygóközi villámkisülésekkel tarkítva. Ackbar és Luke Skywalker talált rá erre a bolygóra, mint

a legbiztonságosabb lehetőségre a sok közül. És

most Ackbar utoljára jött ide, mielőtt visszatért volna kalamári hazájába.

Sajnálta a kis Anakint, aki élete első évében csak ezt a barátságtalan környezetet láthatta. Ackbar mindig

is erősen vonzódott a harmadik gyerekhez, ezért jött most elbúcsúzni, mielőtt örökre eltűnik a közélet szeme

elől.

Végigmanőverezte a B-szárnyút a sziklamagaslatok és szirtek között. A sziklaalakzat a vortexi Szelek

Katedrálisára emlékeztette. Ez a gondolat fájdalommal töltötte el, ezért igyekezett nem foglalkozni vele

tovább.

Magabiztosan haladt a sziklák közt a barlangrendszer bejáratáig. Landolófúvókák és repulzoremelők

ügyes kombinálásával Ackbarnak sikerült a széles barlangpadlón leszállnia gépével.

Mikor lekapcsolta a hajtóműveket, és kiszállni készült, egy ajtó csapódott ki. Magas, ridegnek tűnő

asszony jelent meg. Ruházata és fehér haja egyértelműen mutatta, hogy ő Winter, Leia kortalan szolgálója.

Ackbar még ember létére is meglepően jellegzetesnek látta.

Merev tagokkal kimászott a hajójából, és lazacszín fejét elfordította a nőtől, hogy ne találkozzon a

tekintetük. Hátrasandítva látta, hogy Winter lábánál egy kisgyerek totyog boldogan csicseregve, és

kíváncsian keresi az új látogatót. Ackbarnak beleborsódzott a háta, amikor arra gondolt, hogy talán soha

többet nem látja a feketehajú kisfiút.

Winter tompa, józan hangon beszélt. Ackbar még sosem hallotta őt zaklatottnak. Ackbar admirális,

kérem, mondja el, mi történt.

Ackbar szembefordult vele, hogy a nő lássa a pilótaruhája elejét, a katonai rangjelzések hűlt helyét. – Már

nem vagyok admirális mondta és ez egy hosszú történet.

Ackbar az újraszintetizált ételt eszegette, amit Winternek valahogy sikerült fogyaszthatóvá varázsolnia.

Miközben elmesélte a nőnek a vortexi tragédiát és lemondásának történetét, Winter arcán nem látszott

ítélkezés. Egyszerűen csak hallgatta Ackbart. Ritkán pislogott, és még ritkábban bólintott.

A kicsi Anakin Ackbar ölében kuporgott, és kíváncsian nyúlkált felfelé, hogy megmarkolja Ackbar hideg

bőrét, és megtapogassa az üveges szemeket. Anakin felkacagott, amikor a nagy, kidülledő szemek

mindenféle irányba elfordultak, hogy kikerüljék apró kezeit.

– Itt marad éjszakára…? kérdezte Winter. A mondata hirtelen ért véget, mintha majdnem kiszaladt volna

a száján az ”admirális” megszólítás.

– Nem mondta Ackbar, és uszonykezével magához ölelte a kisgyereket. Nem tehetem. Senkinek sem

szabad sejtenie, hogy itt jártam, és ha túl soká maradok el, rá fognak jönni, hogy nem egyenesen a

Kalamárira mentem.

Winter kicsit tétovázott, aztán amikor megszólalt, a hangja kevésbé leplezte érzelmeit, mint általában.

Ackbar, tudja, hogy én nagyra tartom az ön képességeit. Nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha itt

maradna velem ahelyett, hogy a saját világában rejtőzne el.

Ackbar a nőre nézett, és szinte elárasztották a hirtelen érzelmek. Már Winter puszta ajánlata elég erős

volt ahhoz, hogy lehántsa Ackbarról a bűntudat és szégyen rétegeit, ami alá ő maga temette saját magát.

Mikor nem válaszolt azonnal, Winter folytatta: Én egyedül vagyok itt, elkelne a segítsége. Magányos itt

ez a gyerek… és én is.

Ackbarnak nagy nehezen sikerült megszólalnia. Kerülte Winter tekintetét, de válaszolt, még mielőtt

meggondolhatta volna magát. Nagy megtiszteltetést ajánl nekem, Winter, én erre nem vagyok méltó.

Legalábbis most nem. El kell mennem a Kalamárira, hogy megtaláljam a nyugalmamat. Ha… A szavak

megakadtak a torkában, és észrevette, hogy egész testében remeg. Ha megbékéltem, talán visszatérek ide

önhöz… és a gyerekhez.

– Én…mi mindig várni fogjuk, ha esetleg meggondolja magát mondta Winter, aztán visszakísérte

Ackbart a hangárbarlangba.

Ackbar a hátán érezte a nő tekintetét, amikor visszamászott a B-szárnyúba. Felemelkedett a hajóval, és

megfordult, hogy visszanézzen az ajtóra. Búcsúüdvözletképpen bekapcsolta a futófényeket.

Winter szomorúan felemelte a kezét. Aztán a másik kezével segített Anakin apró karjának is búcsút

inteni.

Ackbar vadászgépe kidübörgött az űrbe, és otthagyta őket.

A Coruscanton Terpfen rosszulléttel küzdve, remegve feküdt a szobájában, és teljes erejével próbált

ellenállni. De végül a szerves áramkörök legyűrték.

Gépies léptekkel ment le az indító-fogadó hálózathoz a régi Császári Palota alsóbb szintjeire. A zsúfolt,

visszhangzó teremben senki sem figyelt fel rá. Diplomáciai droidok és csomagok jöttek ki-be, a Coruscant

különféle követségei és űrkikötői felé, fontos üzenetekkel.

Terpfen kódolta titkos üzenetét, összegezte azt az információt, amit az Ackbar hajójába rejtett

nyomkövetőtől kapott. Egy kis hiperűri üzenőcsőbe zárta az üzenetet, és levédte az egészet. Gyanakodva

körülsandított, mielőtt beütötte volna Ackbar admirális diplomáciai biztonsági kódját, melynek segítségével

megúszhatott minden ellenőrzést és tarifapontot. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy letiltsa Ackbar

hozzáférését.

A terelőajtók kinyíltak, és az ezüstös üzenetkapszula felemelkedett a lökőmezőben. Terpfen egy

kétségbeesett reflexszel kinyújtotta a kezét, hogy elkapja a kapszulát, de a dobozka már röppent is fel a

Coruscant egére.

Terpfen öt alternatív útvonalat programozott be, hogy megnehezítse a nyomkövetést. Az üzenőkapszula

akadály és késedelem nélkül meg fog érkezni a Birodalmi Katonai Akadémiára a Caridára. A kódolt

üzenetet csak Furgan nagykövet olvashatja el – az üzenetet, ami Jedi-gyerekeket rejtő titkos bolygó helyéről

számol be.

Tizenkettedik fejezet

– Menni fog, kölyök mondta Han, és igyekezett fenntartani csibészes vigyorát.

Kyp Durron, aki ott állt Han és Leia szállásának bejárata előtt, bólintott. Han úgy látta, mintha a kölyök

ajka kissé megremegett volna. Megteszem, ami tőlem telik, Han. Tudod jól.

Han hirtelen úgy érezte, hogy egy szót sem bír kinyögni. Megölelte Kypet, és magában bosszankodott a

szemébe szökő maró könnyek miatt. Te leszel a valaha élt legnagyobb Jedi. Még Luke-ot is meg fogod

szorongatni.

– Ezt kétlem mondta Kyp. Kibontakozott Han karjából, és elfordította a tekintetét, de Han így is

észrevette a szemében csillogó könnyeket.

– Várj mondta Han. Van valamim a számodra, mielőtt elmész Bement az ajtón, aztán egy puha

csomaggal tért vissza. Kyp félszeg mosollyal vette át, és kihajtotta a felső csomagolópapír-réteget.

Han figyelte az arcát. Kyp belenyúlt a csomagba, és egy finom fekete köpenyt húzott elő, ami

tudatküszöb alatti fényvisszaverő szálakkal csillogott, mintha a tiszta csillagos éjszakából szőtték volna.

– Landótól kaptam, gondolom, azért, mert bűntudata volt a Falcon miatt, de én nem hordok ilyet. Te

pedig megérdemelsz valami szépet a koszos űrbánya után.

Kyp nevetett. Úgy érted, hogy legyen mit felvennem a Jedi akadémia ünnepélyes eseményeire? Az arca

hirtelen elkomorodott. Kösz, Han… mindent kösz. De most már mennem kell. Antilles tábornok kíséri a

Napzúzót a Yavlnra, és én megyek vele. Majd kitesz Luke akadémiájánál.

– Sok szerencsét mondta Han.

– Sajnálom, hogy elvesztetted aFalcont felelte Kyp.

− Emiatt ne aggódj válaszolta Han. Már amúgy is csak egy nagy rakás ócskavas volt az öreglány.

− Az már igaz mosolyodott el Kyp, de mindketten tudták, hogy nem gondolta komolyan.

− Lekísérjelek a hangárig? kérdezte Han, és már beszéd közben jutott eszébe, hogy Kyp talán nem

szeretné ezt.

− Ne mondta Kyp, és elfordult az ajtótól. Utálom a hosszú búcsúzkodásokat. Majd találkozunk.

− Persze, kölyök mondta Han. Sokáig nézte Kyp hátát, ahogy a fiatalember ál-magabiztos léptekkel

masírozott a turbolifthez.

Han arra gondolt, hogy visszamegy a szobájába, de aztán úgy döntött hogy mégis inkább elmegy, és iszik

valamit. Leia újabb éjszakába nyúló Tanács-ülésen volt, a kölykök már aludtak, így hát Han otthagyta

Thripiót azzal az instrukcióval, hogy maradjon bekapcsolva, ha a gyerekeknek szükségük van rá.

Han visszatért abba a terembe, ahol Landóval szabakkoztak a Falconért.

Az ablak az újjáépített Császárváros elnyúló, geometrikus látképere nyílt. Hatalmas fém és transzparacél

pillérek íveltek a levegőbe. Figyelmeztető fényjelek és adótornyok villantak fel színes fényekkel, mikor egy

repülő szerkezet a magas épületek közti felszálló légáramlatokra kanyarodott.

Egy másik asztalnál egy kalapácsfejű ithori nagykövet ücsörgött magában, egy kis zeneszintetizáló

mellett. Együtt zümmögött az atonális dallamokkal, és friss, páfrányszerű ropogtatnivalót csipegetett. Egy

mopszliarcú evok csacsogva folytatott elektronikus kockajátékot egy jólöltözött ranattal. Az italosrobot

egyik asztaltól a másikig gördült, hogy felajánlja szolgálatait.

Han hamarosan elmerült a gondolataiban. Azon tűnődött, hová jutott, és mennyire megváltozott az élete

azóta., hogy Jabba, a Hutt fűszercsempésze volt.

Továbbra is fontos dolgokat csinált az életben, de mindez már nem tűnt valóságosnak. Jól érezte magát

Kyp Durronnal. A fiatalember nagyon emlékeztette őt saját magára, és most elment, hogy olyan Jedi legyen,

mint Luke.

– Hiányozni fog a kölyök, mi? szólalt meg egy öblös hang. Han felpillantptt, és a vigyorgó Lando

Clarissiant látta maga előtt.

– Mit keresel itt? kérdezte Han ingerlékenyen.

− Meghívlak egy italra, haver mondta Lando. Azzal elővarázsolt egy olyan édeskés gyümölcskoktélt

trópusi virággal, mint amilyet Han rendelt neki a szabakk játék éjszakáján.

Han homlokráncolva elfogadta. Kösz Belekortyintott, elfintorodott, aztán rendesen beleivott. Lando

odahúzott egy széket.

– Nem hívtalak, hogy ülj le mondta Han.

– Nézd, Han mondta Lando némi éllel. Mikor te nyerted el tőlem a Falcont szabakkon, én talán évekig

fújtam rád, és szóba sem álltam veled?

Han vállat vont, és feltekintett. Nem tudom. Azokban az években nem sokat találkoztunk Elhallgatott, de

aztán gyorsan hozzátette: És mikor legközelebb összefutottunk, elárultál minket Darth Vadernek.

– Hé, arról nem én tehetek, és különben is már rég leszolgáltam mondta Lando. Hallgass ide, van egy

ajánlatom. Legközelebb, ha ráérünk, fogjuk meg ketten a Falcont, és menjünk vissza a Kesselre. Talán

megtaláljuk a régi hajómat. És ha igen, akkor én örömmel viszem a Lady Luckot, és a Falcon a tiéd lehet

nyújtotta a kezét. Megbeszéltük?

Han zsémbesen elismerte, hogy ennél jobb lehetőségre nem számíthat. Rendben, haver mondta, és

belecsapott Lando kezébe.

– Solo szóét egy éles női hang. Mondták, hogy itt talállak.

– Hát az embernek sehol sem lehet nyugta? jajdult fel Han. Mikor megfordult, egy takaros, vonzó nőt

látott az ajtóban. A nőnek vállig érő barna haja volt, olyan színű, mint valami egzotikus fűszer. A vonásai

elegánsak: keskeny áll, és olyan száj, ami láthatóan túl sokszor biggyedt le, és csak most tanulja a mosoly

alakját. Mara Jade szemének kristályszilánkjai is mintha fölmelegedtek volna egy kicsit azóta, hogy Han

utoljára látta őt.

Lando felállt, hátravetette a köpenyét, és kezet nyújtott. Hát helló! Kérem, csatlakozzon hozzánk, Jade

kisasszony. Kérhetek magának valamit? Már találkoztunk, de nem hiszem, hogy emlékszik rám. Én…

– Pofa be, Clarissian. Solóval akarok beszélni. Lando csak nevetett, és azért elment, hogy hozzon egy

italt a nőnek.

Sötétebb foltok éktelenkedtek Mara pilótadzsekijén, mintha valaha katonai rangjelzések lettek volna rajta.

Mara Jade a Császár Jobbkeze volt, magának Palpatine-nak a személyes szolgája, és az ő halála után a lány

élete összeomlott. Mindezért Luke-ot hibáztatta, és vérbosszút is forralt ellene az utóbbi időkig.

Most, hogy Talon Karrde, a nagy csempész visszavonult, Mara mintha nyitottabb lett volna, és

készségesebbnek tűnt arra, hogy nagyobb horderejű eseményekben vegyen részt. Sikerült összehoznia

valamiféle laza szövetséget a csempészek között Thrawn admirális ellen, és ezt most is fenntartotta, bár a

legveszedelmesebb gazemberek mint például a kesseli Moruth Doole kereken visszautasították azt, hogy

bármi közük legyen az Új Köztársasághoz és a csempészek szövetségéhez.

– Mi szél hozott vissza a Coruscantra, Mara? – kérdezte Han. Lando két újabb pohár gyümölcsös

gezemicével tért vissza, az egyiket a lánynak hozta, a másikat magának. Mara a pohárra nézett, pontosabban

tüntetően keresztülnézett rajta, aztán folytatta a beszélgetést Hannal.

– Üzenetet hozok. Továbbadhatod a megfelelő embereknek. A kis birodalmi barátnőtök, Daala admirális

szimatolókat küldött szét, hogy megpróbálja kémnek meg szabotőrnek felbérelni a csempészeket. Alig

néhányan fogadták el az ajánlatát, de még ők sem hiszem, hogy megbíznak Daalában azután, amit a

kesseliekkel tett. Bár Moruth Doole nem tagja a szövetségünknek, attól még csempész, és a csempészek

összetartanak főleg a birodalmiak ellen.

− Igen mondta Han. Kaptunk egy olyan üzenetet, hogy megtámadta az egyik ellátóhajónkat, és el is

pusztította, mielőtt eljuthatott volna a Dantuinra.

Mara ránézett, és a tekintete megint megkeményedett. Hát nem hallottad, mi történt a dantuini

telepetekkel? Tudod, Daala már ott járt.

– Micsoda? hördült fel Han, és Lando is meglepetten visszhangozta a felkiáltást.

– Egy kis csapat új köztársasági mérnök kommunikációs bázist állít fel ott – mondta Han – de az elmúlt

egy-két hétben nem beszéltünk velük.

− Már nem is fogtok mondta Mara. A Dantuint porig rombolták. Minden telepes és minden mérnökötök

halott, már vagy két napja. Daala három csillagrombolóval támadott, aztán eltűnt, vissza a búvóhelyére, ki

tudja, hová.

− Szóval azért jöttél, hogy ezt megmondd? próbált Han magához térni a döbbenetből.

Mara hosszút, kényelmeset kortyolt a laktató koktélból, amit Landónak láthatólag annyira ízlett. Vállat

vont. Nekem van egy megállapodásom az Új Köztársasággal, és betartom, amit ígértem.

Han érezte, hogy kezd forrni benne a düh és a döbbent iszonyat Daala elvetemült akciója miatt. Lando

gyorsan másra terelte a szót.

– Merre siet innen, Jade kisasszony? kérdezte. Áthajolt az asztalon, mintha megpróbálná felolvasztani a

nőt hatalmas barna szemeivel. Ami Hant illeti, ő inkább csak forgatta a szemét.

– Szívesen látjuk, ha itt tud maradni egy időre – mondta Lando. Szívesen megmutatom önnek a város

néhány látnivalóját. A Nagy Tornyok tetejéről csodálatos a kilátás Mara úgy nézett rá, mintha azt

fontolgatná, hogy mennyi erőfeszítést ér meg neki az, hogy válaszoljon.

− Azonnal indulok tovább felelte. Egy kis időt Skywalker Jedi-képző központjában szándékszom

eltölteni. Segít az üzletben, ha megtanulom, hogyan használjam a Jedi-képességeimet, ha másra nem,

védekezésre.

Han meglepetten kapta fel a fejét. Luke-tól akarsz tanulni? En azt hittem, hogy még mindig gyűlölöd!

Épp elégszer próbáltad már kinyírni.

Mara úgy nézett rá, mintha keresztül akarná szúrni a tekintetével, de aztán megenyhült és elmosolyodott.

– Mi ketten… elsimítottuk a köztünk lévő ellentéteket. Mondhatni, fegyverszünetet kötöttünk Az

poharára pillantott, de nem nyúlt hozzá. Legalábbis mostanra – tette hozzá, és megint elmosolyodott. Felállt.

Köszönöm, hogy időt szántál rám, Solo Landóra ügyet sem vetett, úgy sétált ki a teremből.

Lando nézte, ahogy kimegy; megcsodálta a lány nadrágjának fényes, szaténszerű szürke anyagát, és a

szűk repülőinget. Egészen megszépül.

– Úgy hallottam, a legtöbb bérgyilkossal ez történik, amikor visszavonul jegyezte meg Solo.

Lando mintha meg sem hallotta volna. Hogy nem vettem őt észre Jabba tróntermében? Ő is ott volt, és én

is ott voltam, mégsem tűnt fel egyáltalán.

– Én is ott voltam mondta Han és én sem láttam. Persze én akkor egy karbonittömbbe fagyva nyaraltam

éppen.

– Szerintem tetszem neki álmodozott Lando. – Talán elvállalhatnám én a legközelebbi szállítmányt a

Yavin 4-re, csak hogy lássam.

Han a fejét rázta. Lando, neki a terhére voltál. Tudomásul sem vette, hogy itt vagy.

Lando rándított egyet a vállán. Néha egy kis időbe telik, amíg a sármom hatni kezd villantotta meg

legszebb nőkábító mosolyát. De ha egyszer hat.

– Jaj, testvér sóhajtotta Han. Kiitta a maradék koktélját, és otthagyta Landót, aki tovább álmodozott a

pohara mellett.

Tizenharmadik fejezet

Másnap este Leia épp leült, hogy egy nyugodt vacsorát költsön el a férjével és a gyerekeivel, amikor

befutott Mon Mothma hívása.

Mint mindig, Leia most is egész nap kormányügyekkel foglalkozott. A vortexi katasztrófa után sem

engedélyeztek neki pihenőt, és a ránehezedő nyomás csak fokozódott, ahogy Mon Mothma egyre inkább

visszavonult a felelősségeitől, lemondta a kevésbé fontos találkozókat, és Leiát küldte maga helyett.

Alderaan békés világán, a hatalmas Ball Organa szenátor leányaként Leia a politikában nőtt fel.

Hozzászokott az állandó követelményekhez, a folyamatosan érkező hivatalos közleményekhez, a váratlan

vészhelyzetekhez, a suttogó alkudozáshoz, az erőltetett mosolyokhoz. Ő maga döntött úgy, hogy Organa

szenátor nyomdokaiba lép, és tökéletesen tisztában volt vele, hogy mindez mivel jár.

Mégis nagyon értékes volt neki az a kevéske, nyugalmas idő, amit Hanra és a gyerekekre szakíthatott.

Mintha évek teltek volna el azóta, hogy nem látta a kis Anakint, bár Han kétszer is meglátogatta Wintert az

elmúlt hónapokban.

Leia ma későn ért haza, hajszolt és zaklatott volt. de várta Han, és várták az ikrek. Vártak a vacsorával is,

amit Thripio készített az ételszintetizálók új és kétes ínyenc-programozásával.

Leültek az étkezőben, amit a világító csíkok halványrózsaszín és barackszín fénybe borítottak. Han

bekapcsolta Leia egyik kedvenc alderaani zeneszerzőjének nyugtató muzsikáját, és mindnyájan leültek,

hogy megvacsorázzanak a finom birodalmi porcelán étkészletből, ami valaha a néhai Császár személyes

tulajdonát képezte.

Romantikus vacsoráról persze szó sem lehetett a két és féléves ikrek mellett, akik zörögtek az ezüst

evőeszközzel, és állandó figyelmet igényeltek de Leia nem bánta. Han mindent elkövetett, hogy

emlékezetessé tegye ezt a családi vacsorát.

Leia elmosolyodott, amikor Thripio behozta az ételt: valami elfogadható kinézetű növényevő-roládot

nyársra húzott, fűszeres gumókkal, és édes márványbogyó-péppel. Szerintem le lesz nyűgözve, Leia gazda

mondta a droid. Finoman meghajolt, és kisebb tányérokat helyezett Jacen és Jaina elé.

– Fúj mondta Jacen.

Jaina a bátyjára nézett megerősítésért, aztán közölte: Én ezt nem szeretem.

Thripio megbotránkozva egyenesedett fel. De gyerekek, hiszen még meg sem kóstoltátok! Ragaszkodom

hozzá, hogy egyetek belőle.

Leia és Han mosolyogva néztek össze. Jacennek és Jainának is csillogó szeme, határozott vonásai és sűrű

barna haja volt csakúgy, mint a szüleiknek. Az ikrek elképesztően koraérettek voltak; rövid, de kerek

mondatokban beszéltek, és néha még a saját szüleiket is megdöbbentették azokkal a fogalmakkal, amiket

máris sikerült elsajátítaniuk és alkalmazniuk.

Jacent és Jainát mintha valami mentális kötelék kapcsolta volna össze. Félmondatokból is megértették

egymást, néha pedig teljesen némán kommunikáltak. Ez nem lepte meg Leiát Luke mondta neki, hogy az

Erő áthatja a családot.

Han azt állította, hogy a két gyerek jobban ért az ereje felhasználásához, mint amennyire bevallják. Talált

rejtélyes módon kinyílt szekrényajtókat azután, hogy bezárta őket, és a magas polcokra biztonságba

helyezett csillogó csecsebecsék hirtelen a földre kerültek, mintha valaki játszott volna velük. Az

ételszintetizálók, melyeket az ikrek a kezükkel nem érhettek el, egyszer úgy át lettek programozva, hogy

mindenhez dupla adag édesítőszert adtak, még a leveshez is.

A rejtélyes jelenségektől megzavarodott Thripio különféle furcsa adatfeljegyzéseken rágta át magát, és

arra jutott, hogy minderre csakis a poltergeist ősi babonája adhat magyarázatot Leia azonban gyanította,

hogy a megmagyarázhatatlan dolgokhoz a Jedi gyerekeknek több köze van.

Leia beleharapott a fűszerbe panírozott hústekercsbe. Csodálatos dióaroma csapta meg az orrát. A hús

omlós volt, és ízesítése tökéletesen elnyomta azt a kellemetlen utóízt, ami oly gyakori volt az importált

húsoknál. Megfordult a fejében, hogy gratuláljon Thripiónak, de aztán úgy gondolta, hogy a protokolldroid

ettől csak még jobban elbízná magát.

– Nézzétek, mit csinál Jaina! szólalt meg Jacen. Leia döbbenten látta, hogy a kislány hihetetlen módon a

hegyén egyensúlyozza a gumós nyársat, és az Erő segítségével megpörgeti.

– Jaina kisasszony, ne játsszon az étellel! mondta Thripio szigorúan.

Lei és Han meghökkenve meredtek egymásra. Leia örült, hogy Luke megalapított Jedi-akadémiáját, így a

gyerekek majd megtanulják megérteni a hatalmas és gyönyörű tehetséget, amit kaptak.

Az ajtócsengő hangja törte meg a csendet. A hirtelen hang meglepte Jainát. Az óvatosan kiegyensúlyozott

nyárs eldőlt, mire a kislány elsírta magát.

Han sóhajtott, Leia pedig a homlokát ráncolva állt fel. Nem gondolhattam komolyan, hogy nyugodtan

végig tudunk ülni egy vacsorát együtt.

Kinyitotta az ajtót. A díszes plasztacél lap félrecsúszott, és egy zümmögő, villogó küldöncrobot vált

láthatóvá.

– Leia Organa Solo miniszter, Mon Mothma államfő kéri, hogy azonnal jelenjék meg a szállásán, fontos

konzultációra. Kérem, kövessen.

Az asztalnál Han az égnek emelte a tekintetét, és dühös volt, hogy Leiát megint elvették tőle. Jaina nem

hagyta abba a bömbölést, és Jaeen is sírvafakadt. Thripio próbálta lecsendesíteni a kicsiket, de minden

eredmény nélkül.

Leia könyörögve nézett Hanra, de Han csak intett. Menj, Mon Mothmának szüksége van rád.

Leia beharapta az ajkát. Érezte Hanban a titkolt keserűséget. Hamar végzek mondta. Nemsokára

visszajövök.

Han bólintott, és folytatta az evést, mintha nem hinne neki. Leia érezte, hogy összeszorul a gyomra,

ahogy repülő droid után sietett a jól megvilágított folyosón. Érezte, hogy izzó bosszúság és makacs

ellenállás támad fel benne, és céltudatos léptekkel halad.

Túl sok mindenbe beleegyezett. Meghajtotta a fejét, és elment mindenhová, ahová Mon Mothma küldte.

Pedig neki is megvan a saját élete, és több időt kéne töltenie a családjával. Persze a karrierje is fontos – sőt,

ami azt illeti, létfontosságú és megfogadta, hogy mind a kettőt vállalja. De ideje újragondolni bizonyos

prioritásokat és alapszabályokat.

Miközben turbolifttel a Császári Palota elkülönített része felé suhantak, Leia már szinte örült, hogy Mon

Mothma hívatta. Volt egy-két szava az államfőhöz, és muszáj volt kompromisz-szumra jutniuk.

De mikor a droid leadta azt a speciális nyitókódot, amitől Mon Mothma páncélajtaja feltárult, Leiának

mintha jeges ujjak szorították volna össze a szívét. Mon Mothma lakosztályában túl sötét volt, csak

nyugtatónak, pihentetőnek… gyógyítónak szánt lágy zöld fényű lámpák égtek. Furcsa gyógyszerek édeskés

szaga lengte be a helyiséget, és Leia tapadós betegség-ízt érzett a torkában.

Leia beljebb lépett, és látta, hogy a szoba tele van novaliliomokkal meg csillagköd-orchideákkal. A

virágok illatának kellett volna elnyomnia a kellemetlen gyógyszerszagot.

– Mon Mothma! szólalt meg Leia. A hangja szinte elveszett a zárt térben.

Jobb oldalt mozgást látott, és mikor odafordult, egy Tuvanbi orvosi droidot látott. Mon Mothma

szánalmasan ösztövérnek látszott a diagnosztikai gépekkel körülvett széles ágyon. Egy másik, kisebb droid

éppen a kijelzőket ellenőrizte. Teljes csend volt, csak a gépek zümmögtek.

Leia azt is látta és nagyon ostobán érezte magát, hogy ilyen apróság tűnik fel neki hogy Mon Mothma

sminkkészletet és szintetikus bőrszínező krémeket tart az öltözőasztalán, hogy valamiképpen szalonképes

külsőt tudjon magára erőltetni közszerepléseihez.

– Ó, Leia mondta Mon Mothma. A hanga betegesen gyenge volt, olyan, mint a holt avarzizegés.

Köszönöm, hogy eljöttél. Nem tarthatom tovább magamban a titkomat. Mindent el kell mondanom neked.

Leia nyelt egyet. Minden ingerült érve semmivé foszlott, mint köd a napfényben. Leült egy kis székre

Mon Mothma ágya mellé, és figyelt.

Hannák még nem volt ideje ágyba dugni az ikreket, mire Leia visszajött. A vacsora további része alatt

dühös és apatikus volt, amiért Leia megint elment tőlük. Aztán játszott egy kicsit az ikrekkel, hogy némi

vigaszt találjon.

Thripio éppen elkészült a gyerekek esti hullámfürdőjével, amikor Leia halkan belépett az ajtón. Han a

nappaliban ücsörgött, és a szentimentális ”Alderaani Emlékek” bekeretezett képeit nézte, amit ő

ajándékozott Leiának. Egy kis piedesztálon ott büszkélkedett az a nevetséges koréliai gyorsétkezdei

kabalafigura, amit ő kapott Leiától, mint hazája frivol, de fontos művészeti alkotását.

Mikor Leia belépett, Han gyorsan kihúzta magát, és a hajába túrt. Leia azonban hátat fordított neki, és

némán foglalatoskodni kezdett az ajtó gombjaival. Leia mintha összezsugorodott és magába roskadt volna.

Nagyon lassan és óvatosan mozgott, mintha egy hirtelen mozdulattól minden összetörhetne.

Han megszólalt: Nem vártalak vissza ilyen hamar. Mon Mothma ilyen könnyen elengedett?

Mikor Leia odafordult hozzá, Han látta, hogy a szeme visszafojtott könnyektől csillog. A szeme duzzadt

volt, a szája beharapva.

– Mi az? kérdezte Han. Most mit akar veled csináltatni Mon Mothma? Ha túlterhel, én magam fogok

elmenni hozzá, hogy leállítsam. Szerintem…

– Haldoklik mondta csendesen Leia.

Hannák elállt a lélegzete. Az érvei hirtelen úgy pukkantak szét, mint gyenge szappan-buborékok. Az agya

kavarogni kezdett. Mielőtt rákérdezhetett volna, Leia már ontotta is a dolgokat.

– Valamilyen rejtélyes, emésztő betegsége van. Az orvosi droidok nem tudják megállapítani, mi okozza.

Sosem találkoztak még ezzel, és ő rohamosan hanyatlik. Mintha valami genetikusan szedné szét belülről.

– Emlékszel arra a négy napra, amikor állítólag Felhővárosba utazott egy titkos konferenciára? Nem ment

sehova. Egy bakta-tartályban volt utolsó próbálkozásként, hogy meggyógyuljon de hiába tisztította ki

teljesen a rendszerét a tartály, semmit sem segített. Széthullik a teste. Amilyen ütemben a betegség

elhatalmasodik rajta, talán… talán egy hónap sem telik bele, és meghal.

Han keserűen nyelt egyet. Arra az erős asszonyra gondolt, aki megalapította az Új Köztársaságot, és

vezette a Felkelők Szövetségének politikai szárnyát. Hát ezért ruházta át rád annyi feladatát mondta Han.

Ezért kellett egyre többet és többet magadra vállalnod.

– Próbál továbbra is megjelenni a közvélemény előtt, amikor csak tud, de látnod kéne, Han! Úgy néz ki,

mint aki lábra sem tud állni. Nem sokáig tud már alakoskodni.

– Tehát… kezdte Han, de nem tudta, hogy mit tanácsoljon, vagy egyáltalán mit mondjon. Mit jelent ez?

Mit kell tenned?

Leia összeharapta a száját, mintha erőt gyűjtött volna magában. Megölelte Hant. A férje erősen magához

szorította.

– Most, hogy Mon Mothma egyre gyengül, és Ackbar admirális önkéntes száműzetésbe vonult, a Tanács

mérsékelt szárnya eltűnik. Nem hagyhatom, hogy az Új Köztársaság kormánya agresszor kormány legyen.

Már így is túl sokat szenvedtünk. Most annak van itt az ideje, hogy erősítsük a kötelékeket, hogy politikai

szövetségeken keresztül megszilárdítsuk az Új Köztársaságot, és egész bolygórendszereket állítsunk magunk

mellé nem pedig az, hogy maradék birodalmi erősségeket robbangassunk fel a galaxis itteni szektorában.

– Hadd találjam ki, ki akarja ezt mondta Han, és néhány régi tábornok jutott eszébe, akik a Felkelés nagy

csatái idején voltak elemükben.

− Vissza kell hoznom Ackbart – jelentette ki Leia, és Han szemébe nézett. Az arca sápadt volt, és olyan

gyönyörű, amilyennek Han még sosem látta. Eszébe jutott, hogyan nézett rá Leia Felhővárosban akkor,

amikor Darth Vader belemerítette őt a karbonfagyasztó kamrába. Han hónapokat töltött dermedt nemlétben,

amikor csak Leia ”szeretlek”-je csengett a fülében.

Elhatározta, hogy nem mutatja ki csalódottságát. – Szóval elmész a Kalamárira?

Leia bólintott, de továbbra is Han mellkasán nyugtatta a fejét. Muszáj, Han. Nem hagyhatom, hogy

Ackbar ilyen nehéz időkben távol legyen. Nem vádolhatja magát egész életében egy baleset miatt. Itt van rá

szükség.

Thripio szakította félbe a beszélgetést. Ó mondta meglepetten. Üdvözlöm, Lela gazda! Jó, hogy újra

itthon van! Kipancsolt fürdővíz csordogált le fényes testéről a padlóra. Két puha, fehér törölköző volt a

kezeire csavarva. Mögötte két pucér kisgyerek szaladt kuncogva a hálószobájába.

– Az ikrek várják az esti mesét mondta Thripio. – Válasszam ki én a történetet, uram?

Han a fejét rázta. Ne. Mindig sírnak, ha te választasz Leiára pillantott. Gyere, hallgasd meg te is, hogy

mesélek.

Han leült a két pizsamába bújtatott, meleg takaró alá dugott gyerek ágya közé. Leia egy másik székbe ült,

és vágyódó szeretettel nézett a kicsinyeire.

– Melyik mesét akarjátok ma, kölykök? kérdezte Han. Egy mesetáblát tartott a kezében, ami kiírt

szavakkal és mozgó képekkel festette alá a történetet.

– Én választok mondta Jaina.

− Én akarok választani szólt Jacen.

− Te tegnap este választottál, Jaina. Ma a bátyád következik.

− Én az Eltévedt banthakölyköt akarom kotyogott közbe Jaina.

− Én választok! erősködött Jacen. Eltévedt banthakölyök!

Han elmosolyodott. Micsoda meglepetés morogta. Leia látta, hogy Han már azelőtt kiválasztotta a táblán

a mesét, hogy a gyerekek döntöttek.

Han olvasni kezdett. Miután a homokviharban elsodródott hazulról, az eltévedt kis banthakölyök egyedül

bolyongott tovább.

– Csak ment, ment a sivatagban, míg aztán a déli forróságban egy java homokkúszót pillantott meg egy

dűne tetején.

– ”Eltévedtem”, mondta a banthakölyök. Segítsetek nekem, hogy visszataláljak a csordámhoz”. De a kis

javák csak a fejüket rázták, és Otthagyták.

Az ikrek előrehajolva nézték a Han hangja által aktivált kísérőképeket és a sorjázó szavakat. Bár már

tucatnyiszor hallották a mesét, még mindig csalódottnak látszottak, amikor a javák nem akartak segíteni.

– Így hát ment-mendegélt, amíg egy fényes droiddal nem találkozott. Mivel annyit vándorolt egyedül, a

kis bantha nagyon megörült a robotnak.

– „Eltévedtem”, mondta a banthakölyök. ”Segíts visszatalálnom a csordámhoz”. ”Nem vagyok

beprogramozva arra, hogy segítsek neked”, felelte a droid. ”Ne nevettesd ki magad.”

− És a droid ment tovább egyenesen, nem nézett se jobbra, se balra; a banthakölyök csak bámulta, míg a

droid el nem tűnt szem elől.

Leia végighallgatta, hogyan találkozott a kis bantha egy nedvességgyűjtő gazdával, aztán egy hatalmas

krayt-sárkánnyal. Az ikrek tágra nyílt szemmel, mozdulatlanul figyeltek.

– ”Bekaplak”, morogta a sárkány, aztán kitátotta rettenetes pofáját! A banthakölyök ész nélkül futásnak

eredt.

Jacen és Jaina el volt ragadtatva, amikor a kis bantha végül rátalált a Homoki Nép egyik törzsére, és Ők

visszavezették őt a szüleihez és a csordájához. Leia csak csóválta a fejét, úgy csodálta a gyerekek

lelkesedését.

Mikor Han befejezte a mesét, és kikapcsolta a mesetáblát, jóéjtpuszit adtak a gyerekeknek, aztán halkan

kiosontak a gyerekszobából.

– Igazán megengedhetné, uram, hogy hangeffektusokkal kísérjem a meséjét – lépett melléjük Thripio.

Sokkal realisztikusabb lenne, és a gyerekek sokkal jobban élveznék.

– Nem felelte Han. Rosszat álmodnának tőle.

− Bizonyára! füstölgött Thripio, és a konyhába ment. Leia elmosolyodott, megölelte Hant, és csókot

nyomott az arcára. Jó apuka vagy, Han.

Han elvörösödött, de nem ellenkezett.

Tizennegyedik fejezet

Az apró, de halálos Napzúzó, a szuperfegyver körpályára állt a Yavln gázóriása körül, oldalán az Új

Köztársaság fegyveres hajójával.

Az áramvonalas jármű pilótaülésében az ifjú Kyp Durron érezte, hogy a Napzúzó fejlett szerkezetei

reagálnak az ujja érintésére. Az osztott ablakon keresztül rálátott az alatta örvénylő narancssárga bolygóra, a

feneketlen gödörre, amiben a Napzúzó örökre el fog merülni.

-Készen állsz rá, hogyleküldd, Kyp?-recsegettfel Wedge Antilles hangja a kom-egységben. Egyenesen

bele!

Kyp némileg kelletlenül simogatta a gombokat. A Napzúzó tökéletes fegyver volt, ellenállt bármilyen

támadásnak. Kyp furcsa vonzalommal és ragaszkodással viseltetett a szilánk alakú jármű iránt, ami őt és

Han Solót kihozta a szabadságba. De azt is tudta, hogy Qwi Xuxnak igaza van: egy ilyen erő

felhasználásának csábítása végül mindenkit megront. Qwi megtartotta a fejében a tudását, és megfogadta,

hogy senkivel sem osztja meg. De magát a működő fegyvert is el kellett távolítani mindenki elől.

Kyp módosította a vektorokat. Most állítom be a navrendszert felelte. Készülj a dokkolásra.

Kyp beprogramozta a koordinátákat, amelyek majd beindítják a Napzúzó manőverezőrakétáit, és éles

ellipszispályán beküldik a kis hajót az örvénylő felhők közé, a magasnyomású magba.

– Készen állunk a transzferre mondta Wedge.

– Még egy perc – szólt vissza Kyp. Rögzítette a kapcsolókat, és még egyszer utoljára megsimogatta a

csalókán egyszerűnek tűnő panelt. Az Új Köztársaság tudósai és mérnökei képtelenek voltak megérteni a

belső szerkezetét. Nem tudtak rájönni, hogyan kell kilőni azokat a rezonanciatorpedókat, melyek kiváltják a

szupernóva-robbanást. Qwi Xux pedig nem volt hajlandó segíteni nekik… és most a Napzúzó örökre

eltűnik.

Qwi madárszerű hangja szakította félbe gondolatait. Ellenőrizd, hogy minden energia-rendszer le legyen

kapcsolva – mondta a tudós. És zárd le a taszítómezőt!

Kyp megpöccintett néhány kapcsolót. Már megcsináltam Hallotta a hajótestek tompa döndülését, ahogy

Wedge a Napzúzó mellé vezette hajóját.

– Mágneses mezők a helyükön, Kyp mondta Wedge. Nyisd ki a zsilipet, és gyere át.

– Beállítom az időzítőt felelte Kyp. Működésbe hozta a robotpilótát, lekapcsolta a pilótafülke fényeit, és a

kis zsilipajtó felé botorkált. Kinyitotta, és megfogta Wedge kinyújtott kezét. A mosolygó fekete hajú férfi

átsegítette a teherhajóra.

Lezárták Kyp után a Napzúzót, aztán a két hajó elvált egymástól. Wedge visszaült a köztársasági hajó

pilótaülésébe.

Qwi szorosan be volt szíjazva. Halványkék bőre foltosnak tűnt, és láthatóan aggódott. Wedge

elkanyarodott a hajóval, hogy lássák, mi történik. A Napzúzó elnyújtott tüske-alakja egyre távolabb került

tőlük, de egyre közelebb sodródott a Yavin gravitációs poklához.

Kyp kihajolt Wedge és Qwi között, hogy lássa a Napzúzó előre beprogramozott mozgását. Kyp látta a

tányér alakú rezonanciamező-generátort a hajó alján.

A Napzúzó apró folttá zsugorodott a szemük előtt, ahogy közeledett a Yavin légkörének kaotikus viharai

felé. Kyp megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor arra gondolt, hogy ezt a fegyvert soha többé nem

használhatják már egyetlen naprendszer megsemmisítésére sem.

Qwi összeszorított szájjal, némán, figyelmesen ült. Wedge megveregette a karját, mire Qwi riadtan

megrezzent.

Kyp továbbra is a Napzúzó pontocskájára koncentrált. Félt félrepillantani, nehogy elveszítse szem elől az

aprócska hajót a narancsszín felhők hatalmas háttere előtt.

Látta, ahogy a hajó belép a felsőlégkörbe, és változatlan pályán halad tovább a bolygómag felé.

Elképzelte, ahogy a Napzúzó egyre mélyebbre és mélyebbre hatol a sűrű atmoszférában. A légköri súrlódás

per-szelő forrósága légörvényeket és hangrobbanásokat okoz, miközben a Napzúzó halad lefelé, egészen a

gázóriás gyémántkemény magjáig.

– Nos mondta Wedge derűs hangon emiatt már soha többet nem kell aggódnunk.

Qwi tündérszerű arca szinte gyűjteménye volt áz ellentmondó kifejezéseknek. Megremegtette indigókék

szeme pilláit.

– így a legjobb helyeselt Kyp motyogva.

Wedge beindította a hajtóműveket, közeli orbitális helyzetükből kikanyarodtak a holdrendszer szélére.

– Nos, Qwi, önnek és nekem az a feladatunk, hogy ellenőrizzük a vortexi javítási munkálatokat. Még

mindig a dzsungelholdra akarsz menni, Kyp? kérdezte Wedge.

Kyp bólintott. Kissé nyugtalan volt, de már alig várta, hogy élete új szakaszába lépjen. – Igen – felelte

csendesen, aztán egy nagy levegő után megismételte:

– Igen! , csak hogy mutassa lelkesedését. Skywalker mester vár rám.

Wedge visszafordult a vezérlőpulthoz, és célbavette azt a kis smaragdzöld kört, ami a Yavin negyedik

holdja volt. Hát akkor, Kyp, az Erő legyen veled.

Luke Skywalker tanítványai körében bukkant elő a nagy massassi templomból, hogy lássa a szállítmány

és az új Jedi-növendék érkezését.

Luke mindenkit értesített Kyp érkezéséről. Amazok mérsékelt lelkesedéssel reagáltak. Örültek az új társ

jövetelének, de Gantoris sötét tűzhalálának makacs emléke még ott kísértett bennük.

Egy szögletes hajó közeledett az Új Köztársaság kék íves jelzésével. Keresőfényei felvillantak, és széles

landolótámaszok nyúltak ki belőle.

Artu a leszállótér széléhez kocogott, a Nagy Templom elé. Luke arrafelé ment, ahol a hajó leszállni

készült. Repulzorfúvókák szele lebegtette meg 3 csuklyáját. Luke pislogott a szemébe szálló portól, míg a-

hajó megállapodott.

A kiszállórámpa kinyúlt, és Wedge Antilles lépett ki rajta, aztán visszafordult, hogy kisegítse a kékes

bőrű tudósnőt.

Luke üdvözlésre emelte bal kezét, és a hajóból felbukkanó fiatalemberre fordította a figyelmét. Kyp

Durron sovány, tizennyolc éves fiú volt, tele energiával és tudnivágyással.

A kesseli fűszerbányákban eltöltött évek alaposan megkeményítették.

A bányákban Kypet alapszinten beavatta ez Erőbe egy másik ottani fogoly, egy bukott Jedi nő, Vima-Da-

Boda. Kyp ösztönösen használta fel ezeket a képességeket, amikor segített Hannák és Csubakkának

elmenekülni a Kesselről és a Bendő Bázisról. Mikor Luke próbára tette a fiatalember Jedi-potenciálját, Kyp

reakciójának ereje leverte a lábáról.

Luke épp egy ilyen tanítványra várt az akadémiáján.

Kyp lelépett a földre, és először elfordította a fejét, de aztán mégis belenézett Luke szemébe. Luke

intelligenciát, fürge észt és hirtelen vérmérsékletet látott, és évek küzdelméből fakadó túlélési ösztönt de

meglátta a megingathatatlan elszántságot is. Ez volt a legfontosabb tényező egy Jedi-tanítványnál.

– Üdvözöllek, Kyp Durron mondta Luke.

– Készen állok, Skywalker mester felelte Kyp. – Tanítsd meg nekem a Jedik tudományát.

Tizenötödik fejezet

A bolygókörüli pályán keringő állomás megfigyelőablakán keresztül Leia úgy látta, hogy a kalamári

hajóépítő üzemek még lenyűgözőbbek, mint a hírük.

A csillaghajó-készítő telepek magasan a foltos kék bolygó felett burjánzottak. Az ellátó-platformok

három dimenzióban terjeszkedtek, vörös, sárga és zöld fényekkel, melyek leszállóhelyeket és

dokkolócsarnokokat jeleztek. Apró hajók toltak nagy halom plasztacélt, melyet transz-orbitális törmelékből

nyertek ki a bolygó egyetlen holdján; a plasztacél gerendákat a híres kalamári csillagcirkálók vázába

építették be. Rákszerű konstruktőr-járművek röpködtek a hatalmas űrdokk-hangárban és körülötte apró

rovarként egy félig kész cirkáló óriási teste mellett.

– Elnézést. Organa Solo miniszter?

Leia megfordult, és egy kis .kalamári nőt pillantott meg világoskék nagyköveti ruhában. Míg a kalamári

férfiaknak nagy és ormótlan fejük volt, a nők áramvonalasabbnak látszottak, és bőrük halvány lazacszínét

olívazöld foltok pettyezték.

– Cilghal vagyok Mikor a kalamári nő felemelte mindkét kezét, Leia észrevette, hogy az ujjai között

feszülő hártya áttetszőbb, mint Ackbaré.

Leia is felemelte a kezét. Köszönöm, hogy elém jött, nagykövet. Nagyra értékelem a segítségét.

Cilghal foltjai megsötétedtek; Leia ezt derültségnek értelmezte. Önök, emberek, a ”Felkelés lelkének”

nevezték a Kalamárit. Egy ilyen bók után hogyan is utasíthatnánk vissza bármiféle segítségkérést?

A nagykövet előrelépett, és kimutatott az űrdokk-telepre. Látom, hogy a Startide munkálatait figyelte.

Hónapok óta ez lesz első új hozzájárulásunk az Új Köztársaság flottájához. Erőforrásaink javarészét

mostanában arra használtuk, hogy talpra álljunk a Császár Világpusztítójának tavalyi támadása után.

Leia bólintott, és megint szemügyre vette a kalamári csillagcirkáló testét. Ez a hajó az új

köztársaságiaknál a birodalmi csillagromboló megfelelője volt. A tojásdad hadihajó testéből lövegtornyok,

pajzsgenerátorok, megfigyelőállások dudorai álltak ki, látszólag véletlenszerű elrendezésben. Minden

cirkáló egyedi darab volt. Bár ugyanolyan alapterv nyomán készültek, mégis olyan egyedi kritériumokat

mutattak, amiket Leia nem is értett egészen.

– Minden hajtóműegység a helyén van már folytatta Cilghal. És a hajótest is szinte teljesen kész. Éppen

tegnap próbáltuk ki a hagyományos hajtóműveket; az egész űrdokk-telepet egyszer körbetolattuk a bolygó

körül. További két hónapba fog telni a belső válaszfalak, helyiségek és legénységi szállások kialakítása.

Leia elszakította tekintetét a sürgölődéstől, és bólintott a nagykövet felé. Mint mindig, most is lenyűgöz a

kalamáriak találékonysága és elkötelezettsége. Önök oly sokat adtak a birodalmi iga után, az elszenvedett

támadások ellenére. Nem szívesen kérek önöktől további segítséget de nagyon fontos, hogy beszélhessek

Ackbar admirálissal.

Cilghal megigazgatta égszínkék köpenyét. Tiszteletben tarjuk Ackbar magányát, és nem zavarjuk

elmélkedésében a vortexi tragédia után, de a népünk mindig büszke lesz rá, és mindenben támogatja őt. Ha

további vádakat akar felhozni…

– Nem, dehogy! – mondta Leia. Én vagyok az egyik legnagyobb támogatója. De a körülmények

megváltoztak azóta, hogy elvonult ide Leia nyelt egyet, és arra gondolt, hogy folytatnia kell, ha megbízik

Cilghalban. Azért jöttem, hogy megkérjem: térjen vissza.

Cilghal zöld foltjai felélénkültek. Gyors mozdulattal fordult meg. Ebben az esetben már várja önt a komp,

ami leviszi a felszínre.

Lela megmarkolta az utasülés szélesen elhelyezett karfáit, ahogy Cilghal a szitáló esőben és a szürke

viharfellegek között manőverezett a tojás alakú hajóval.

Fehér hullámtarajak törték meg a Kalamári mély óceánjainak egyhangú felszínét. Cilghal lejjebb

ereszkedett a kis hajóval; szemmel láthatóan nem izgatták a viharok. Uszonykezét a kapcsolókon tartotta, és

előrehajolt a kilátópanelekhez. A nagyfelbontású nézőszerkezetet távol ülő kalamári szemekre tervezték, és

a kijelzők is a vízi nép számjegyeivel működtek.

Cilghal úgy manőverezett a géppel, mint egy áramvonalas hal a vízben. Elkanyarodtak a kicsi, mocsaras

szigetektől – a kalamáriak ezeken a ritka előfordulású lakható földdarabokon vetették meg először

civilizációjuk alapjait. Az esővíz keskeny erekben csörgedezett le az utas-ablakon, mikor Cilghal szélbe

fordította a gép oldalát.

A kalamári nagykövet megpöccintette az egyik kerekded vezérlőkapcsolót, és beleszólt egy láthatatlan

mikrofonba: Foamwander City, itt SQ/egy. Időjárás-jelentést és közelítővektort kérek Cilghal hangja lágy és

sima volt, mintha egész életében sosem kellett volna kiabálnia.

Férfias torokhang felelt: Cilghal nagykövet, továbbítjuk a közelítővektort. Pillanatnyilag erősödik a szél,

de jóval az évszaknak megfelelő határ alatt marad. Nem kell nehézségekre számítani, de délután nem

javasoljuk a vízfölötti utazást.

– Vettem mondta Cilghal. Az út további részét víz alatt folytatjuk. Köszönöm Bontotta az összeköttetést,

aztán Leiához fordult. Ne aggódjon, miniszter.

Érzem, hogy szorong, de biztosíthatom, hogy aggodalomra semmi ok.

Leia feljebb húzta magát az ülésben, és próbálta lecsillapítani idegességét, amíg rá nem jött az okára.

– Én nem kételkedem önben, nagykövet, egyszerűen csak arról van szó… hogy utoljára a Vortexen

repültem így.

Cilghal komoran bólintott. Megértem Leia érezte Cilghal őszinteségét, a halszerű arcon pedig

megnyugtató kifejezés ült. Néhány perc múlva biztonságban leszállunk.

Leia a ködökön és a szemerkélő esőfátylon keresztül is látta, hogy egy fémsziget felé tartanak. Az

ormótlan, de sima felületű Foamwander City szerves korallszirthez hasonlóan, félgömb alakban emelkedett

ki a habokból. Erődített őrtornyok és távközlő antennák meredeztek a város tetején, az úszó metropolisz

többi részét azonban a lágy ívek és lekerekített sarkok jellemezték, mint a kalamári hajókat.

Ezernyi felszín fölötti ablak fényei ragyogtak át még az eső függönyén is. Leia tudta, hogy a félgömb

alakú kupolák alatt víz alatti tornyok és lefelé nyúló épületek vannak, mintha a coruscanti táj tükörképei

lennének. A lakóépületek lefelé fordított felhőkarcolóival és a vízfeldolgozó állomásokkal a félgömb úgy

nézett ki, mint egy gépmedúza.

A nyersanyagokban szűkölködő, mocsaras szigeteken élő kalamáriak nem voltak képesek kiépíteni

civilizációjukat, amíg össze nem fogtak egy másik intelligens fajjal, ami az óceán mélyén élt. A quarrok –

sisakra emlékeztető fejű, közel ülő szemű, csápos arcú lények fémérceket termeltek ki az óceáni kéregből. A

kalamáriakkal együttműködve tucatnyi úszó várost építettek fel. Bár a qarrok szintén képesek voltak légköri

levegőből lélegezni, inkább a tenger színe alatt maradtak, míg a kalamáriak csillaghajókat terveztek, hogy

felfedezzék ”az űr csillogó szigeteit”.

Cilghal a félgömb szélvédett oldalára került a géppel, ahol a metropolisz tömege elfogta a viharos

légáramlatokat. Fehéren tajtékzó hullámok nyaldosták a város tompaszürke külső burkának alját, gyé-

mántragyogású vízcseppek szóródtak szét a levegőben.

– Hullámkapukat kinyitni szólt bele Cilghal a mikrofonba. Egy világító csík felé irányította a hajót, ami

az utat mutatta. Mielőtt Leia észrevehette volna az illesztés helyét, nehéz ajtó nyílt fel függőlegesen, mint

egy roppant száj.

Cilghal lassítás nélkül besuhant egy simafalú alagútba, melyet zöld fénycsíkok világítottak meg. A

hullámkapu bezáródott a hátuk mögött; elszigetelte a metropoliszt a vihar támadásától.

A nagykövet valami sima kecsességgel mozgott. Nyugodtan, de kitartóan haladt előre a város víz alatti

része felé. Cilghal egyenletes, gyors tempót diktált, ami figyelembe vette Leia sietős dolgát, mégsem volt

felzaklató. Ez nem egyszerű diplomáciai küldetés.

Mikor Leia belépett a felső szintek boltozatos, színes csarnokaiba, úgy érezte magát, mintha egy hatalmas

kagyló bordázott héjában lenne. Nem látott éles sarkokat, csak lekerekített széleket, és sima, csiszolt korall

és gyöngyház-díszítéseket. A levegőnek még a zárt városon belül is sós illata volt, de nem kellemetlen

mértékben.

– Tudja, hol van Ackbar? tette fel végül Leia a kérdést.

– Pontosan nem – felelte a nagykövet. Tiszteletben tartottuk magányát, és nem követtük őt. Cilghal Leia

vállára tette uszonykezét. De ne aggódjon. A kalmáriaknak olyan információs forrásai vannak, amiről a

Birodalomnak sejtelme sem volt. Még a megszállás ideje alatt is sikerült megőriznünk közös titkunkat.

Megtaláljuk Ackbart.

Leia belépett Cilghal után egy turboliftbe, ami mélyen levitte őket az úszó város víz alatti szintjeire.

Mikor kiléptek a liftből, a folyosók valahogy más jellegűek lettek. A fény halványabb volt, szinte csak

derengő, és türkizkék árnyalat hatolt be a tengermélyre tekintő transzparacél ablakokon.

Leia búvárokat látott úszkálni hálórendszerek és szatellit-kalitkák között. Apró víz alatti járművek

lebegtek a város fordított tornyai felett. Az itteni lakosok elsősorban quarrok voltak, de ügyet sem vetettek a

látogatókra.

Bár a quarrok és a kalamáriak egymással szövetkezve építették fel ezt a civilizációt, Leia tudta, hogy

együttműködésük nem súrlódásmentes. A kalamáriak nem mondtak le arról az álmukról, hogy elérjék a

csillagokat, a quarrok ellenben vissza kívántak térni az óceánba. Egyes pletykák szerint a quarrok árulták el

a bolygót a Birodalomnak, de épp oly kegyetlen bánásmódban részesültek ők is a birodalmi megszállás alatt,

mint a kalamáriak.

Cilghal megállt, és megszólított egy quarrt, aki egy szelepvezérlő állomás mellett állt. A quarr

felpillantott, és sötét tekintetét először Leiára, aztán Cilghalra villantotta. A kalamári nagykövet magas,

bugyborékoló nyelven beszélni kezdett hozzá, a quarr pedig kurtán válaszolgatott. Bal felé intett, egy

meredek rámpa felé, ami az eggyel lejjebbi szintre vezetett le csigavonalban.

Cilghal köszönetképpen biccentett neki. Nem zavartatta magát a quarr viselkedésétől. Elindultak Leiával

lefelé a rámpán. Egy nyitott szerelőcsarnokba értek, amiben túlnyomás uralkodott, hogy könnyebb legyen

kimenni a vízbe. Öt kalamári férfi dolgozott egy vonósugárral felemelt kis víz alatti járművel; együtt

rakodtak ki csöpögő ládákat egy tengerifa-rak-tárból. Fényes-fekete, pikkelyesnek tűnő dresszt viselő

quarrok merültek belépőmezőkön keresztül a vízbe. A csarnok sima falain halovány fények kúsztak föl-le

hipnotikus sötétzöldben és mélykékben.

Cilghal odament egy sor porcelánszekrénykéhez, és kinyitotta az egyiket. De mielőtt belenyúlhatott

volna, két quarr munkás sietett oda gyorsan és harsányan karattyolva. Leia ismeretlen, savanykás szagot

érzett áradni belőlük.

Cilghal bocsánatkérően meghajolt, aztán egy másik szekrénysorhoz ment, és ezeket már óvatosabban

nyitotta ki. Leia igyekezett minél kisebbre összehúzni magát. Rájött, hogy ő az egyetlen a csarnokban, aki

nem helybéli. Bár a kalamáriak nem törődtek vele, a quarrok megbámulták.

Cilghal elővett két olyan búvárruhát, mint amit a. lemerülő quarrok viseltek, és az egyiket Leiának adta.

Leia végigsimított az anyagon. A szövet mintha élt volna; tapadós és síkos is volt egyszerre; a kis

pikkelyszemek itt kinyúlta, ott összehúzódtak, mintha a lehető legjobban akarnának illeszkedni viselőjük

testéhez.

Cilghal egy keskeny kis ajtóra mutatott. Attól tartok, az öltöző egy kissé szűkös.

Leia belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. A kékeszöld világítás felerősödött a fülkében. Leia

levetkőzött, és felhúzta a fekete dresszt. Bizsergést érzett a bőrén, ahogy az anyag húzódott, alakult, hogy

idomuljon a testéhez. Mikor a csiklandós érzés megszűnt, Leia úgy érezte, hogy ilyen kényelmes öltözék

még sosem volt rajta – meleg volt, mégis hűs, könnyű, de védelmező, bolyhos, és mégis síkos.

Mikor Leia kijött, Cilghal már víziruhában állt az ajtó előtt. Cilghal szó nélkül egy hátrakétát erősített

Leia vállára, aztán egy nagyszerű hálóval összefogta hosszú haját. Cilghal sima, lazacszínű fejére és a

quarrok tar koponyájára tekintve Leia megszólalt: – Úgy tűnik, itt nem sok szükség van hajhálóra.

Cilghal valami neszt hallatott, amit Leia nevetésnek vélt, aztán elindult az egyik belépőmező felé. Az

egyik kerek nyílás mellett, amiben remegve vibrált az óceánt visszatartó mező, Cllghal egy bugyborékoló

urnába dugta a kezét. Rugalmas, áttetsző lapot emelt ki belőle, és feltartotta. A lap felszínéről víz csorgott le

apró buborékokkal.

– Az emberek néha kellemetlennek találják ezt – mondta Cllghal. Elnézést kérek érte Aztán minden

további figyelmeztetés nélkül Leia arcába csapta a zselés masszát. A membrán hideg és nedves volt, rátapadt

Leia arcára, bőrére. Leia riadtan megmerevedett, és az arcához kapott, de a különös zselélap erősen

ragaszkodott.

– Engedje el magát, akkor tud lélegezni mondta Cilghal. Ez a szimbiot kiszűri az oxigént a tengerből.

Hetekig ki lehet vele bírni a víz alatt.

Leia kétségbeesetten próbált egy mélyet lélegezni, és valóban tiszta, ózonillatú levegőt szippantott be.

Tiszta oxigén töltötte meg a tüdejét, és amikor lassan kifújta a levegőt, a buborékok átszűrődtek a szimbiot

membránon.

Cilghal a saját arcára is rátapasztott egy szimbiotot, de egy apró mikrofont ágyazott a lágy zselébe,

mielőtt egy másikat a fülébe illesztett volna. Átnyújtott Leiának is két ilyen apró szerkezetet. A mikrofon

belecsúszott a membránba, de a szimbiot szilárdan megtartotta. Mikor Leia a fülébe dugta a másik kis

eszközt, tisztán meghallotta Cilghal hangját.

– Gondosan kell artikulálni mondta Cilghal de amúgy elég jó rendszer.

Cilghal megfogta Leia karját. Leia érezte a nagykövet érintését, az úszóhártyás kezek minden rezdülését

pontosan közvetítette a búvárruha különleges anyaga. Együtt vetődtek át a vízvisszatartó mezőn keresztül a

Kalamári mélységes óceánjába.

Miközben suhantak a vízben, Leia melegséget érzett a homlokán és a szeme körül. A szimbiot

megbízhatóan ellátta levegővel, a fantasztikus ruha pedig kényelmes volt, és melegen tartotta. Néhány tincse

kiúszott a rögtönzött hálóból, és a hajszálak ott örvénylettek a feje mellett úszás közben.

A hátuk mögött Foamwander City fordított, csillámló metropolisza hatalmas víz alatti lényként úszott

tova; körülötte apró alakok lebegtek. A tengerfenéken Leia tompa narancssárga fényeket és kupolás

városokat látott, a quarrok mélytengeri bányásztelepeit. Fent az ég kékje homályos fehérséggel szűrődött át a

viharos óceán hullámain.

Cilghal keveset beszélt, pedig a rádió meglehetősen jól működött. Már jócskán maguk mögött hagyták az

úszó várost, és Leia kezdte kényelmetlenül érezni magát ilyen távol a civilizációtól.

Leia szorosan Cilghal mellett maradt, miközben hátrakétáik bugyborékolva hajtották őket előre. Aztán

Cilghal egy tengerfenéki szakadék felé intett, melyet koralltelepek és vörös meg barna hínárcsomók

szegélyeztek. A kalamári-tudás központjába megyünk szólt bele Cilghal az apró mikrofonba.

Korallal és vékonyszálú mélytengeri növényekkel benőtt sziklaszirtek között kanyarogtak. A víz

gyorsabban mozgott itt, mert a sziklafalak keskenyebb mederbe terelték az áramlatokat. Felettük és

körülöttük élénkszínű halrajok csapongtak. Néha egy-egy nagyobb hal csapott közéjük, harapott,

visszahúzódott, nyelt, aztán kicsapott megint.

Leia előrenézett, és elszórtan elhelyezkedő kagylók rengetegét pillantotta meg, hatalmas, méteres

puhatestűek sokaságát. Mintha halovány ragyogás szivárgott volna a roppant kagylóhéjakból.

Cilghal váratlanul lekapcsolta a rakétahajtóművét, és Leia elhúzott mellette, mielőtt le tudta volna állítani

a saját rakétáit. Cilghal elnyújtott siklómozdulatokkal rúgta magát a talaj felé.

Leia küszködve próbált vele lépést tartani a hatalmas puhatestűek felé. Cilghal lassú rúgásokkal hogy

megtartsa magát az áramlatokkal szemben széttárta

a kezét, és a legnagyobb kagyló fölé hajolt. Zümmögni kezdett valami furcsa hanggal, ami végigvibrált a

vízen, és belerezgett Leia fülmikrofonjába.

– Kérdéseink vannak mondta Cilghal az óriás kagylóknak. Szeretnénk hozzáférni ahhoz a tudáshoz,

melyet az itteni hatalmas emléktár tartalmaz. Tudnunk kell, hogy megvan-e itt a válasz, amit keresünk.

A legnagyobb kagyló felső héja nyikorogva felnyílt. A nyílás addig szélesedett, míg aranyos fény nem

áradt ki rajta, mintha a hatalmas kagylóhéjak maguk közé zárták volna a napfényt.

Leia szóhoz sem jutott döbbenetében. Mikor a kagyló még tágabbra nyílt, Leia megpillantotta belül a

lágy masszát ami nem csak egy puhatestű húsa volt, hanem egy agy tömege, egy hatalmas agyé, ami sárga

fénnyel pulzálva ragyogott.

Renyhe lüktető hang dobolt Leia fülébe a vízen keresztül. Cilghal odafordult hozzá. Válaszolni fognak.

A hatalmas kagylók sorra nyíltak fel, meleg fénysugarakba burkolták a keskeny sziklaszorost. Újabb és

újabb nagy agyak váltak láthatóvá.

– Ülnek mondta Cilghal. Várnak. Figyelnek. Mindenről tudnak, ami ezen a bolygón történik és sosem

felejtenek.

Cilghal hosszas, szertartásos érintkezésbe merült a kagyló-adatbankkal valami lassú, hipnotikus nyelv

segítségével. Leia egy helyben lebegett, és megbabonázva figyelt.

Végül Cilghal visszaúszott hozzá. A kagylók összezárultak, az aranyos ragyogásnak vége szakadt.

Leiának meresztgetnie kellett a szemét a hirtelen rászakadt homályban, a nagykövet szavai azonban

tisztán csengtek a fülhallgatójában. Megmondták, hol találjuk meg.

Leia semmiféle érzelmet nem tudott felfedezni Cilghal nyugodt hangjában, ő azonban szinte ujjongott

magában.

Mikor megfordultak, hqgy visszaússzanak, Leia felpillantott a szakadék szélére. Megdermedt. Egy olyan

karcsú alakot látott, mint amilyenek a birodalmi támadóhajók egy élőlény hatalmas, nyújtott orsó alakú

testét, porcos uszonyait, hegyes fogakkal teli állkapcsát. Az állat szájának mindkét oldalán csápok

tekeregtek, végükön pengeéles rákollókkal.

Leia rémülten hátrálni kezdett úsztában. Cilghal megfogta a vállát, és lerántotta. Krakana mondta halkan.

A szörnyeteg mintha észrevette volna a buborékokat, melyeket Leia csapkodása vert fel. A szimbiot

szinte pezsgett Leia rémült zihálásától, de Cilghal keményen fogta.

– Ránk fog támadni? kérdezte Leia a mikrofonban.

– Ha megérez minket mondta Cilghal. A krakana mindent megeszik.

− Akkor mi… kezdte Leia.

− Nem fog megtalálni minket Cilghal túl nyugodtnak tűnt. Halak rebbentek szét kétségbeesetten a

torpedóalakú ragadozó elől. Cilghal mintha koncentrált volna.

− Nem, azt fogja elkapni intett. Azt a kék-sárga csíkos kílert. Aztán azt a kisebb narancssárgát eszi meg a

csapat közepén. Addigra a többi elmenekül, és a krakana megy tovább. Akkor mi is indulhatunk.

− Honnan tudja? kérdezte Leia, és megkapaszkodott egy korallágban a szakadék oldalán.

− Tudom mondta Cilghal. Ez afféle kis trükk. Leia iszonyodva, megbabonázva nézte, ahogy a krakana

váratlanul felvágott alulról, és csápjaival a kék-sárga kíler után nyúlt, aztán darabokra szaggatta, mielőtt

fogakkal teli szájába tömte volna.

Mire a szörnyeteg elkapta a halványnarancssárga halat, a csapat többi része már eltűnt a sziklák

hasadékaiban, vagy szétrebbent a nyílt vízben. A krakana tovább cirkált; elúszott az óceán mélyén.

Leia Cilghalra nézett. Megdöbbentette a nagykövet jóstehetsége. A kalamári azonban megragadta Leia

karját, mielőtt bekapcsolta volna a hátrakétáját.

– Most pedig megkeressük Ackbart jelentette ki.

Tizenhatodik fejezet

Leia és Cilghal több órai úszás után felemelkedtek a felszínre. Körülöttük bőrszerű, irizáló kékkel és

vörössel erezett tengerifák hajladoztak a vihar kavarta áramlatokban.

A tengerifák lombja kusza erdőt alkotott körülöttük, a rengetegben ezernyi különös alakú buborékhal,

rákféle és csápos lény úszkált; a legtöbb kicsi volt, némelyik azonban széles árnyékot vetve lebegett a

levelek között, és legelte a levegővel teli hólyaggyümölcsöket, melyek a növényrengeteget a víz tetején

tartották.

– Fiatalabb éveiben Ackbarnak volt egy kis háza itt a tengerifa-ligetben mondta Cilghal. A halak

észrevették, hogy visszatért, és bár rövid az emlékezetük, egymásnak adták a hírt, amíg el nem ért a

kagylóbankig.

Leiának már keze-lába fájt a hosszas úszástól, pedig a csodálatos dressz mintha még új erőt is adott volna

az izmainak. Csak beszélni akarok vele.

Egy gömbforma plasztacél hajlékot látott. Az épületet alga és hínár nőtte be a felcsapódó vízcseppekből

táplálkozva. Vízújraforgató készülék, sótalanító berendezés és kerek ablakok kidudorodásai voltak láthatók

a gömbfalon. Csak a kis stég volt csak fényes és tiszta, mintha mostanában súrolták volna le. Egy fehér víz

alatti jármű volt hozzá kikötve.

Leia taposva bukkant a felszínre a szitáló esőben és a süvítő szélben; még mindig a szimbioton keresztül

lélegzett. Cilghal azonban megérintette a karját, és lefelé mutatott. A bejárat lent van mondta.

Lebuktak a vízbe. Vastag tengerifa-törzsek horgonyozták le az ide-oda ringatózó házat. Csapdák és hálók

lógtak róla a vízbe; némelyikben apró zöld halak voltak, amelyek könnyedén kibújhattak volna a

hálószemeken. A ház aljából fénynyalábok vágtak a mélybe.

Alul találtak egy széles, szájszerű nyílást. Cilghal ment át elsőnek a vízvisszatartó mezőn, Leia pedig

követte, de lehorzsolta a vállát a fémperemen. Mikor a feje kibukkant a benti homályban, lehántotta magáról

a szimbiotot, megrázta magát, és körülnézett Ackbar rendetlen otthonában.

Ackbar riadtan pattant fel üreges folykőből készült lócájáról, és szóhoz sem jutott a meglepetéstől,

amikor megpillantotta Cilghalt és Leiát. Leia csak egy pillanatig csöpögött, aztán a különleges dressz

ultravékony rétegei magukba szívták és eloszlatták a vizet

Leia megkönnyebbülten felsóhajtott Ackbar láttán, de érezte a kalamári feszengését és még valami mást

is. Jól begyakorolt mondókája elfolyt, mint a padlóra csöpögő tengervíz. Egy hosszú pillanatig csak álltak

egymással szemben. Végül Leia összeszedte magát annyira, hogy megszólaljon: Örülök, hogy megtaláltam,

Ackbar admirális.

– Leia – Ackbar csak ennyit mondott. Kinyújtotta a kezét, aztán mintha elbizonytalanodna, hirtelen

visszahúzta. Cilghalhoz fordult. Nagykövet, ugye mi már kétszer találkoztunk, ha nem tévedek?

– Mindkét alkalom nagy megtiszteltetés volt számomra, admirális felelte Cilghal.

− Kérem – mondta a másik – hívjon csak Ackbarnak. Nekem már nincs rangom.

A lakása olyan volt, mint egy nagy, kemény buborék, amiből oldalt ülésre szolgáló kitüremkedések

nyúltak ki, a padlóból pedig asztalszerű nyúlványok. A polcok falmélyedések voltak. Szétszórt holmi hevert

mindenfelé, bár a szoba hátsó része már szépen rendbe volt téve és ki volt takarítva, mintha Ackbar

módszeresen, négyzetméterről négyzetméterre nyomult volna előre a káoszban,

Ackbar a meleg fénnyel megvilágított konyharész felé intett, ahol ínycsiklandó illatú étel rotyogott a melegítőn. Velem tartanak? Nem sértek meg azzal egy Jedi-tehetséget, hogy megkérdezem, hogy talált rám,

de azt szeretném tudni, mi hozta egészen idáig a Coruscantról.

Már az egyszerű, de ízletes halászlé végén jártak. Leia élvezettel rágta a puha halhúst, aztán megnyalta a

száját, hogy érezze a kalamári fűszerek csípős édességét.

Az étkezés ideje alatt Leia megpróbálta összeszedni a bátorságát, de végül Ackbar maga rukkolt ki a

kérdéssel: Leia, még nem mondta meg, miért van itt.

Leia nagy levegőt vett, és kihúzta magát. – Hogy beszédek önnel admi… ööö…Ackbar. És hogy

feltegyem önnek ugyanezt a kérdést: Ön miért van itt?

Ackbar mintha szándékosan félreértette volna a kérdést. Mert ez az otthonom.

Leia ugyan csalódott volt, de nem adta fel. Tudom, hogy ez a hazája, de sokan mások is vannak, akiknek

szüksége van önre. Az Új Köztársaság…

Ackbar felállt és elfordult. Összeszedte az üres halászlés tányérokat. A saját népemnek is szüksége van

rám. Sok minden elpusztult. Sokan meghaltak… – Leia eltűnődött rajta, hogy Ackbar vajon a birodalmi

támadásokra gondol, vagy a Szelek Katedrálisának katasztrófájára.

– Mon Mothma haldoklik mondta Leia váratlanul, mielőtt még meggondolhatta volna. Cilghal felkapta a fejét. Leia ilyen hirtelen reakciót még nem látott a higgadt nagykövet részéről.

Ackbar Leiára függesztette megfáradt tekintetét. Lerakta a tányérokat. Biztos benne?

– Olyan betegsége van, ami belülről marja szét . felelte Leia. Az orvosdroidok és a szakértők nem találják

a baj okát. Nagyon rossz bőrben van. Láthatta őt, mielőtt eljött. Mon Mothma erős sminkkel próbálta

leplezni, hogy valójában milyen beteg.

– Vissza kell jönnie, admirális Leia szándékosan szólította a rangján. Rátámaszkodott Ackbar kis

asztalára, és esdeklően nézett Ackbarra.

− Bocsásson meg, Leia rázta a fejét Ackbar. Végigmutatott a szobán. Nekem itt fontos dolgom van. A

bolygóm súlyos károkat szenvedett a birodalmi támadásoktól, és tektonikai zavarok is voltak. Magamra

vállaltam annak a kiderítését, hogy a bolygókéreg nem vált-e instabillá. Több adatot kell gyűjtenem. Lehet,

hogy a népem veszélyben van. Több élet nem pusztulhat el miattam.

Cilghal ide-oda forgatta a fejét, úgy figyelte a vitát, de szólni nem szólt semmit.

– Admirális, nem hagyhatja széthullani az Új Köztársaságot a bűntudatos lelkiismerete miatt mondta

Leia. A galaxisban is rengeteg élet forog kockán.

Ackbar feszengve járkálni kezdett, mintha ki akarná zárni magából Leia szavait. Annyi a tennivaló, hogy

egy pillanatig sem halogathatom tovább. Éppen arra készültem, hogy új szeizmikus érzékelőket helyezzek ki

Egy elektronikus szerkezetekkel telezsúfolt polchoz lépett. Kérem, hagyjanak békében.

Leia gyorsan felállt. Segítünk önnek kitelepíteni a szenzorokat, admirális.

Ackbar tétovázott, mintha magányos lenne, de a társaságtól is félne. Először Leiára, aztán Cilghalra

pillantott. Megtiszteltetés számomra a segítségük. A hajóm mindnyájunkat el tud vinni. Pislogott egyet

nagy, szomorú szemével. Élvezem a társaságukat – bár az, amit kérnek, fölöttébb nehéz dolog.

A zsúfolt munka-tengeralattjáró egyik ülésébe szíjazva nézte Leia, ahogy a víz összecsap a felső ajtó

fölött. A tenger elnyelte a hajót, és egyre mélyebbre ereszkedtek a tengerifa-erdőben, míg az óceán olyan

színű lett, mint a sötétzöld füstüveg. Leia áhítatos félelemmel figyelte, ahogy Ackbar a vastag, kötélszerű

ágak és széles törzsek között manőverezik.

A tengeri virágok csillámló vörösben és kékben pompáztak, hogy magukhoz vonzzák az úszó lényeket.

Mikor az egyik kis hal túl közel merészkedett egy csodás virághoz, a szirmok hirtelen összecsukódtak, mint

egy ököl, megragadták az áldozatot, és egészben lenyelték.

– Éppen csak elkezdtem felépíteni a szeizmikus hálózatomat mondta Ackbar, mintha csak a beszélgetést

akarná elterelni. Az alapvonalat a házam alatt raktam le, de a tengerifa-erdőbe is tovább kell vezetnem, hogy

nagyobb felbontású hangokat kapjak.

– Örömömre szolgál az a fontos munka, amit a bolygónkért végez, admirális Leia derülten hallotta, hogy

a nagykövet tudatosan vagy véletlenül továbbra is a rangszerű megszólítást használja.

− Kell, hogy az ember valami hasznosat kezdjen az életével mondta Ackbar, aztán elhallgatott, és

behúzódott a csend falai mögé. A szeizmikus műszerek üres hálók és gyűjtővödrök társaságában

csörömpöltek a hajó hátuljában.

Leia megköszörülte a torkát, és szelíden megszólalt: Ackbar… én megértem, mit érez. Én is ott voltam,

emlékszik?

– Maga nagyon kedves, Leia. De nem értheti, amit érzek. Maga vezette azt a B-szárnyút? Maga a felelős

több száz halálért? Szomorúan megcsóválta a fejét. Maga hallja a hangjukat álmában minden éjjel?

Ackbar bekapcsolta a hajó mélységi fényszóróit. Világos fénykúp hasított a vízbe. A fénypászma színes

halakra és hínárcsomókra esett.

Leia inkább intuícióból, mint valós tudásból beszélt. Nem bújhat el örökre a Kalamárin.

Ackbar még mindig nem nézett rá. Én nem bujkálok. Nekem itt dolgom van. Fontos dolgom.

Az egyik göcsörtös tengerlfa-törzs mellett lebegtek a fenék felé. Lecsiszolódott, kerekded szikladombok

emelkedtek ki a tejszerű homokból. Minden felületet algaréteg borított, amitől a tengerfenék puha szőnyegre

hasonlított. Ackbar előrehajolt, hogy átlásson a homályon. Stabil helyet keresett, ahová lerakhatná az

érzékelőt.

– Meglehet, hogy fontos dolog mondta Leia de nem az ön dolga. Sok kalamári örömmel elvégezné ezt a

munkát, admirális. Fel van szerelkezve ahhoz, hogy egymagában dolgozzon? Jusson eszébe az a régi

közmondás, amit mindig idézett, amikor én az értelmetlen tanácsülések miatt panaszkodtam. ”Sok szem

meglátja azt, amit egy nem.” Nem lenne jobb, ha egy szakértői csoporttal osztaná meg az aggodalmait?

Cilghal közbeszólt, és egy félig betemetett fémszerkezetre mutatott előttük, ami olyan volt, mint egy kis

mentőkapszula. Az mi?

A szélek már elkorrodálódtak, és algák kezdték benőni védett réseket. Talán egy hajóroncs mondta

Ackbar.

Cilghal bólintott. Felvettük a harcot, amikor a birodalmiak le akartak igázni bennünket. Sok hajójuk

pihen a vizeink mélyén.

Ackbar beledugta a kezét a manipulátorkesztyűkbe, melyek kis tengeralattjáróból kinyúló fémkarmokat

irányították. Az éles, rángó mozdulatok a krakanát juttatták Leia eszébe.

– Ha ez a roncs évek óta háborítatlanul hever itt – mondta Ackbar akkor ez jó hely lenne a szenzoroknak.

Ackbar a kinti fémkarok segítségével kivett egy mintavevő hengert a külső tárolószekrényből. A kis

tengeralattjáró addig ereszkedett, amíg fel nem kavarta maga alatt a homokot. Az ügyes robotkarok

beleállították a kis hengert a puha talajba.

Ackbar hátramenetbe kapcsolt, és kissé eltávolodott. A nyakát nyújtogatva nézett ki az elülső ablakon,

aztán megnyomta az aktiválógombot. Leia a hajótesten keresztül is érezte a remegést, ahogy az apró töltet

felrobbant. Hosszú pálca fúródott mélyen az óceánfenékbe, miközben másodlagos detektorok hálóját

terjesztette szét maga körül, mint egy szétrobbanó csillag.

– Most pedig küldünk egy próbajelet mondta Ackbar. A hajó zümmögve feljebb emelkedett a tengeri fák

között, elég lassan ahhoz, hogy az ágak kitérhessenek az útból.

Leia mocorogni kezdett. Magába fojtotta a laposan hangzó mondatokat. Admirális, ön a világon

mindenkinél jobban tudja, milyen fontos a jó vezetés, hogy mindenki egy közös célért dolgozzon. Ön több

száz bolygóról szedte össze a Felkelőket, és olyan egységes csapattá formálta őket, ami képes volt legyőzni

a Birodalmat, aztán pedig segített nekik az új kormányzat megalakításában.

Ackbar Leia szemébe nézett. Leia gyorsan folytatta, hogy útját állja az ellenérveknek. Legalább jöjjön el

velem a Coruscantra, és beszéljen Mon Mothmával. Évekig ugyanabba a csapatba tartoztunk, ön és én. Nem

nézheti tétlenül, hogy az Új Köztársaság darabjaira hullik szét.

Ackbar felsóhajtott, és a kapcsolókhoz nyúlt. Tengerifa ágak csapódtak az ablaknak. Úgy tűnik, maga

jobban ismer engem, mint gondoltam. Én…

Sipító riasztójelzés vijjogott fel az irányítópanelen. Ackbar gyorsan, sima mozdulattal reagált, lelassította

a tengeralattjárót. A távolülő sztereókijelzőkre tekintett. Ez nagyon érdekes jegyezte meg.

– Mi az? kérdezte Leia.

– Egy másik fémtömeg van a hínárba akadva, éppen fölöttünk.

− Talán annak a hajóroncsnak a darabja mondta Cilghal.

− Ha valami beleesett volna a tengeri fa erdőbe, akkor az örökre elveszett volna mondta Ackbar, és

megindult előre a hajóval.

Mikor Leia meglátta a nagy, soklábú, algával és hínárral benőtt dolog körvonalait, arra gondolt, hogy

valami idegen életforma lehet. Aztán felismerte a lapított elliptikus fejet, a hajlékony gépkarokat tartó

szelvényes törzset, a tompa fekete testet.

Már látott ilyet a Hoth jégbolygóján, amikor Han Solo és Csubakka belebotlottak egy birodalmi

robotszondába. Admirális… kezdte Leia.

– Én is látom. Arakyd Vipera sorozatú robotszonda. A Birodalom ezerszám szórta szét őket a galaxis

minden részében, hogy rátaláljon a felkelők bázisaira.

– Évekkel ezelőtt érkezhetett a Kalamárira mondta Cilghal. Az a roncs volt a leszállókapszulája, amit

alatta találtunk.

Ackbar bólintott. De mikor a droid megpróbált a felszínre emelkedni, belegabalyodott a hínárba. Biztosan

lekapcsolt Közelebb irányította a hajót, és a fényszórókat a robottestre szegezte.

Amikor a fény a szonda kerekded fejére vetült, az összes kerek gépszem felvillant.

– Aktiválódott! szólt Leia. Hallotta a generátorok magas, vibráló zümmögését, ahogy a szonda mozogni

próbált. A lapos fej elfordult, és saját fényszóróját a tengeralattjáróra irányította.

Ackbar hátramenetbe kapcsolt; de még mielőtt elindulhattak volna, a robot kinyúlt pókszerű végtagjaival.

Gépkarok fonódtak a hajó kerek végeire. A szonda feje lassan forogni kezdett. Próbálta irányba fordítani

beépített lézerágyút, de a tengeri fák ágai befonták az ízületeit.

Ackbar teljes erővel rákapcsolt, hogy kiszabaduljanak, de csak annyit ért el, hogy a szondát is kirántotta a

hínár közül.

Ackbar beledugta a kezét a manipulátor-kesztyűkbe. A tengeralattjáró karmai hadakozni kezdtek a robot

fekete csápjaival.

A komegység hangszóróiból hirtelen statikusan zörgő űrhalandzsa tört elő, ahogy a szonda valamiféle

erőteljes, kódolt jelet bocsátott ki. Hosszú adatfüzér röppent ki az űrbe, miközben a robot Ackbar hajójával

birkózott.

A fekete droidnak végül sikerült elfordítania a fejét, és lézerágyúit a hajó felé szegezte.

Ackbar beindította az oldalsó hajtóműveket, amitől ők is, meg a szonda is megpördült, és a pusztító

lézernyalábok ártalmatlanul lövelltek el mellettük, hirtelen gőzalagutat vájva a vízbe. Ackbar a

manipulátorba dugta a kezét, és a karokkal egy másik eszközt: egy kis vágólézert vett elő.

A szerszám csúcsa lilásvörös izzással suhintott a robot szorító fémkarjai felé, és letépte őket. Ackbar

elhúzódott a hajóval, és a vágólézer ismét csapásra emelkedett, amikor a droid megfordult, hogy ismét

tüzeljen.

Leia tudta, hogy nincs remény. Nem menekülhetnek, és a vágólézer semmit sem ér a robot jóval fejletteb

fegyverei ellen. Luke-tól eltérően ő még nem sajátította el annyira a Jedi-képességeket, hogy a segítségével

védekezni tudjon. Ackbar azonban megőrizte hidegvérét, önuralmát, és a vágólézerrel kétszer is belelőtt a

droid fejébe, hogy megvakítsa optikai szenzorait. A gyenge sugarak célba találtak…

A szonda teljesen váratlan fordulattal felrobbant. A detonáció fényes hullámai hátralökték és

megforgatták a kis hajót. Leia érezte, hogy a szék szíjai automatikusan szorosabbra húzódnak rajta. A

lökéshullám döngve vágódott a hajótestnek. Buborékok és törmelékdarabok röpködtek körülöttük. Nagy

darab tengerifa-törzsek süllyedtek az óceán fenekére.

– A szonda megsemmisítette önmagát! mondta Cilghal. Pedig esélyünk sem volt ellene.

Leia emlékezett még Han hoth-i elméletére. A robotszondák úgy vannak programozva, hogy inkább

elpusztítsák magukat, mintsem fennálljon a kockázata annak, hogy az adataik ellenséges kezekbe kerülnek.

Ackbarnak nagy nehezen sikerült stabilizálnia a pörgő tengeralattjárót. A hajó elejéből kiálló karok közül

négy letört; csak fémcsonkok és szétszakadt áramkörök maradtak utánuk.

Ackbar felfújta az egyik ballaszt-tartályt, és emelkedni kezdtek a felszín felé. Leia hajszálvékony

repedéseket fedezett fel a transzparacél ablakokon, és rádöbbent, mennyire közel jártak ahhoz, hogy a

lökéshullám szétzúzza őket.

– De a szonda már elküldte a jelzését mondta Cilghal. Azt hallottuk, mielőtt felrobbantotta magát.

Leia érezte, hogy a félelem hideg csomóba rántja a gyomrát, Ackbar azonban igyekezett nem törődni a

veszéllyel.

– Ez a szonda tíz, vagy talán még annál is több éve volt itt, nagyon régi volt a kódja, ami szinte biztosan

elavult már mondta. Még ha a birodalmiak megértenék is az üzenetet, ki hallaná meg odakint?

Tizenhetedik fejezet

A Katlan Köd ionizált szigetei között biztonságosan elrejtett három csillagrombolóval a háta mögött

Daala admirális elvonult a szállásra, hogy áttekintse a taktikát.

Mereven ült bele a sima, párnás pihenőszékbe. Nem volt hajlandó ellazulni a meleg, puha ölelésben. A

túlzott kényelemtől Daala kifejezetten kényelmetlenül érezte magát.

Tarkin nagymoff holografikus képe ott volt vele a homályos szobácskában. Ez a kép mit sem váftozott az

eltelt évek alatt. Az ösztövér, kemény tekintetű férfi maga adta elő tanításait, közleményeit. Daala már

tucatnyiszor végignézte a felvételeket.

A szobája rejtekében megengedhette magának, hogy hiányozzon neki az az egyetlen ember, aki a

Birodalmi katonai Akadémián felfigyelt a tehetségére. Tarkin emelte őt admirálisi rangra. Daala tudomása

szerint ennél magasabb rangot nő nem viselt még a birodalmi hadseregben.

A Bendő Bázis őrzésének száműzetése alatt Daala gyakran lejátszotta magának Tarkin üzeneteit, most

azonban a szokásosnál is nagyobb figyelemmel hallgatta őket. Szemöldökét összehúzva, résnyire szűkült

szemmel koncentrált minden egyes szóra. Valami alapvető fontosságú tanácsot keresett a Lázadók elleni

magánháborújához.

– Több tucat apró fenyegetés likvidálása könnyebb, mint egyetlen jól megalapozott ellenállási központ

kigyomlálása szólt a képmás. Ezt a beszédét Tarkin a Caridán mondta el, a ”Tarkin Doktrína”

magyarázataként. Inkább uralkodjunk az erő keltette félelem által, mint magával az erővel. Ha bölcsen

használjuk fel az erőnket, ezernyi világot szelídíthetünk meg néhány kiválasztott példájával.

Daala visszapörgette a holoszalagot, hogy újra meghallgassa ezeket a mondatokat. Ugy érezte, hogy a

döntő felfedezés küszöbén áll. De az ajtócsengő kizökkentette gondolataiból. Lekapcsolta a holovetítőt.

– Fényt.

Kratas parancsnok állt mereven az ajtóban, hátratett kézzel. Próbálta leplezni komor önelégültségét, de az

arca egy apró rándulása és úgyszólván nem létező ajkának enyhe kunkorodása elárulta.

– Tessék, parancsnok. Mit óhajt?

– Elfogtam egy jelzést –, mondta Kratas. Úgy tűnik, egy birodalmi robotszondától származik, ami egy

Kalamári nevű fontos lázadó bolygóról gyűjtött információt. Ott vannak a lázadók legjelentősebb hajóépítő

üzemei. Hogy az információ mennyire friss, azt nem tudjuk.

Daala felvonta a szemöldökét, és színtelen ajkát mosolyra húzta. Két kézzel a háta mögé söpörte izzó

rézszín sörényét. Az ujjai hegyében statikus bizsergés támadt, mintha az izgalom szikrázna benne. Biztos

benne, hogy az adás valódi? Hová küldték?

– Széles spektrumú jel volt, admirális. Feltételezésem szerint ezeket a szondákat mindenfelé szétszórták.

Egyik sem ismerhette valamelyik csillagromboló pontos helyzetét, amikor elküldte a jelentését.

– Nem lehet a lázadók csalétke? Csapda?

− Nem hinném. Nagyon keményen le volt kódolva. Szinte mi magunk sem tudtuk feltörni, amíg össze

nem vetettük az egyik új kóddal, amit Tarkin nagymoff adott utolsó Bendő bázisi látogatásakor.

− Kitűnő, parancsnok mondta Daala, és végigsimított olívazöld uniformisán. Éppen új célpontot

kerestünk, és ha ez egy fontos űrhajóépítő telep, akkor pont megfelel a céljainknak. Épp olyan jól, mint

bármi más. Szeretném ha ön és a másik két hajó parancsnoka összegyűlnének a hadműveleti teremben.

Készítsék elő a csillagrombolókat azonnali indulásra. Töltsenek fel minden turbolézer-telepet-Tartsák

készenlétben az összes TIE-vadászt.

− Ezúttal betű szerint követni fogjuk Tarkin nagymoff stratégiáját emelte a levegőbe a mutatóujját. –

Mindenki pontosan végezze a dolgát. Nem akarok semmiféle hibát. Tökéletes legyen a támadás.

Letompította a fényeket, amikor kilépett a folyosóra. Két rohamosztagos testőre azonnal felzárkózott

mögéje. Csizmájuk tökéletesen egyszerre csattant a hajópadlón.

– A gyakorláson már túlestünk mondta Daala Kratasnak. Miután lecsaptunk, a Kalamári bolygóból csak

egy füstölgő salakhalmaz marad.

Leia vezette Ackbar nyitott tetejű hullámsiklöját a Kalamári tengerén. Az ég még mindig sötét felhők

szürke masszája volt, de az előző napi vihar már kiadta a mérgét. A szél továbbra is frissen, hűvösen fújt, és

sós cseppeket vágott az arcukba, de Leiának ez sem vette el a kedvét a megkönnyebbült mosolygástól.

Ackbar beleegyezett, hogy visszatér vele a Coruscantra, ha csak azért is, hogy beszéljen Mon Mothmával.

Cilghallal visszaviszik Foamwander Citybe, ahol átadhatja szeizmikus eredményeit más kalamári

tudósoknak. A hullámsikló hátuljában üldögélő Ackbar feldúltnak és fölöttébb bizonytalannak látszott.

A kalamári város hatalmas félgömbje olyan volt. mint egy fémszürke sziget. Sok más hullámsikló úszott

ki-be. Hálókat szedtek fel, aztán visszasuhantak a bejárati nyílásokon.

Ackbar hirtelen megmerevedett. Hallják ezt?

A hullámok és a szél süvítésén keresztül Leia általános riadó vijjogását hallotta. Felkapta a kom-

egységet, és az írányítóközpontot hívta. Itt a tizenhét-nulla-egy per hetes hullámsikló. Mi a riadó oka?

Mielőtt Leia választ kapott volna, vakító fényfüggöny hasított át a felhőkön, és a vízfelszínbe csapódott az

úszó város mellett. Hirtelen gőzzé forrott vízgejzírek szökkentek sisteregve a levegőbe.

– Turbolézerek! kiáltotta Leia.

Ackbar belekapaszkodott az ülése oldalába. Bolygókörüli pályáról lőnek minket.

– A hullámkapukat becsukjuk mondta egy őrjítőén nyugodt kalamári hang a komrendszerben. Mindenki

azonnal húzódjon fedezékbe. Ismétlem, a hullámkapukat becsukjuk.

A legtöbb vízi jármű már eltűnt a számos bejárati nyílás valamelyikében. Azok, akik nem tudták elérni a

kapukat, elhagyták a hajójukat, és úszva igyekeztek a víz alatti bejáratok felé.

Sok hullámkapu hatalmas szája már be is zárult. Leia az egyik még nyitott kapu felé vette az irányt.

Akadásig nyomta a gyorsítókart. A sikló hirtelen úgy megugrott, hogy mind a hárman hátraestek az

ülésükben.

A fejük fölött egy egész kötelék TIE vadász és bombázó húzott el dögmadár-csapatként. Iker-ion-

hajtóműveik dübörgő süvítése közepette meredek ívben csaptak a felszín felé.

A TIE-bombázók izzó energiatömböket bocsátottak ki, melyek aztán a tengerben robbantak, hatalmas

hullámokat kavarva. TIE-vadászok húztak el Foamwander City felett, állandó lézertüzet zúdítva a városra. A

zöld sugárnyalábok füstölgő sebeket hasítottak a védőburokba.

Az egyik robbanás lökéshulláma ijesztő vízfalat nyomot Leia siklója elé is. Leia elkeseredetten küzdött az

irányítással, de nem lassított. A szemét nem vette le a csukódó hullámkapukról. Ha nem sikerül bejutniuk a

résen, akkor védtelenül kint rekednek a

nyílt vízen, a birodalmi bombázók könnyű prédájaként.

– Egy csapat B-szárnyút meghagytunk az űrben keringő hajóműhelyek védelmére mondta Ackbar. –

Azok hol vannak Ilyenkor? Meg kell tudnom, mi történik odafenn.

Cilghal hanga továbbra is higgadt és rezzenetlen maradt. Talán máshol van dolguk.

– Kapaszkodjanak! mondta Leia, és beindította a vészrakétákat.

A hullámsikló egy méterrel magasabbra emelkedett a hullámok fölött rohanó igyekezetében, hogy elérje

a záródó kaput. Leia lebukott, ahogy a vízszintes ajtószélek egyre közelebb és közelebb tátongtak…

A külső plasztacél réteg lehorzsolódott a siklóról, mikor Leia nekisúrlódott az ajtó szélének, aztán már

bent is voltak a védett, zölddel bevilágított alagútban. Mivel a jármű gyorsan haladt, még a kis ütközés ereje

is elég volt ahhoz,, hogy megpörgesse őket. Leia a kapcsolókkal birkózva próbálta lelassítani a járművet,

ami szikrázva ütődött hol az egyik, hol a másik falnak. Végül sikerült megállniuk. A kapu visszhangzó

csattanással zárult le mögöttük.

Csak annyi időt szakítottak , hogy lássák, mindenki épségben van-e, aztán kimásztak a roncsból. A padló

remegett a bombázók lövedékeinek robbanásaitól, és tüzelő lézerágyúk sivítása hallatszott.

Ackbar ellépett a roncstól, és Cilghalhoz fordult: – Azonnal vigyen engem az irányítóközpontba.

Sszeretnék kapcsolatba lépni az orbitális véderővel Egyszeriben éber és élénk lett. Ha tisztában vagyok vele,

mi történik, talán ki tudok találni valamit.

– Igen, admirális mondta Cilghal. Leia megint csak eltűnődött rajta, hogy a nagykövet vajon szándékosan

használja-e a rangmegszólítást.

Villogó riadófények és üvöltő szirénák között rohantak végig a zegzugos folyosókon. Quarrok szaladtak

el mellettük vartyogva a leszállóaknák felé, az alsóbb szintekhez. Leia tudta, hogy elhagyják a várost, és

leúsznak a mélybe, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat.

Mikor Cilghal talált egy turboliftet, már más kalamáriak is ott tolongtak, hogy eljussanak a város

védettebb, belsőbb kamráihoz. Cilghal felemelte a hangját; Leia ezt még sosem hallotta tőle. Utat Ackbar

admirálisnak! El kell jutnunk a központi irányítóterembe.

– Ackbar! – visszhangozta számos kalamári száj. A tömeg szétnyílt, hogy utat nyisson. Ackbar admirális!

Ackbar most mintha magasabbnak látszott volna. Arcáról eltűnt az a zaklatott kifejezés, ami a vortexi

katasztrófa óta jellemezte. Leia tudta, hogy minden kalamári emlékszik a birodalmi támadások

lidércnyomására de ha valaki hatásos védekezést építhetett föl abból a kevésből, amijük volt, az csak Ackbar

lehetett.

Miután a turbolift a megfelelő szinten kiköpte őket, Cilghal nagykövet állt az élre. Diplomáciai

belépőkódjaival egyre mélyebbre vitte őket a város szívébe, míg végül meg nem érkeztek a kaotikusan

nyüzsgő Központi Parancsnokságra.

Hét kalamári taktikai szakértő ült az irányítóállomásoknál, fejük fölött a csatával. A terem közepén a

bolygó és a hold holografikus vektorháló-ábrája lebegett a védekező alakzatban repülő vadászokat jelölő

fényes pontocskák között.

Leia félő tisztelettel nézte a két birodalmi csillagrombolót egymás mellett keringeni a bolygó körül, amint

turbolézerrel lövik az óceánt. Fentről a Tie-kötelékek tovább támadták a várost. A külső kamerák képei

füstölgő lyukakat mutattak ott, ahol a protonbombák átszakították a védőkupolát. A város légvédelmi lézerei

szorgalmasan ontották a tüzet fölfelé, és egymás után szedték le a vadászokat, de hiába; a támadók

folyamatosan özönlöttek.

A városparancsnok a döbbenettől szinte támolyogva fordult meg. Eddig észre sem vette őket. Ackbar

admirális! Kérem, segítsen a védelemben. Átadom önnek a pozíciómat.

– Taktikai adatfrissítést kérek – lépett Ackbar a holografikus bolygóábrához.

– Cilghal – emelte fel a hangját Leia a zsongásban. – Kapcsoljon rá engem a kommunikációs rendszerre.

Én a magam prioritás-kódjaival kérhetek katonai segítséget az Új Köztársaságtól. A kódok olyan alacsony

frekvencián mennek, hogy átjutnak a csillagrombolók esetleges zavarásán.

− Időben ide tudnak érni a hadihajóik? kérdezte Cilghal.

− Attól függ, meddig tudjuk tartani magunkat – felelte Leia.

Bár Leia semmiféle érzelmet nem tudott leolvasni Cilghal arcáról, azért érzett benne némi büszkeséget.

– A Mon Kalamári pusztán mindennapi eszközök és tudományos vívmányok segítségével megtörte az

első birodalmi megszállást. Most pedig igazi fegyvereink is vannak. Távol fogjuk őkej: tartani, ameddig

szükséges Cilghal az egyik közeli vezérlőpanel felé intett.

– Arról az állomásról elküldheti az üzenetét.

Leia odasiette a pulthoz, és beütötte a prioritáskódot, hogy szűkre fókuszált, kódolt üzenetet küldhessen

közvetlenül a Coruscantra. Itt Leia Organa Solo miniszter mondta. A Kalamári bolygót két birodalmi

csillagromboló támadja. Azonnali segítségre van szükségünk. Ismétlem, azonnali segítségre! Ha nem érnek

ide hamar, akár el se induljanak.

A városparancsnok a csata holografikus képére bökött uszonykezével. A teljes B-szárnyú vadászköteléket

a hajóüzemek védelmére rendeltük, mert úgy véltük, hogy ezek a legvalószínűbb célpontok. De amikor a

csillagrombolók kibukkantak a hiperűrből, orbitális pályára álltak, és az úszó városokat kezdték támadni.

Most mind a két csillagromboló Zátonyvárosra összpontosítja a tűzerejét. Két kötelék TIE-vadászt és

bombázót hagytak Foamwander Cityre. Másik három kötelék pedig Korallmélyt támadja.

– Parancsnok szólalt meg az egyik kalamári taktikus, és a fülébe illesztett mikrofonhoz nyúlt.

Elvesztettük a kapcsolatot Zátonyvárossal. Az utolsó közleményük szerint a külső burok legalább tizenöt

helyen betört, és ömlik be a víz. Az utolsó képen egy hatalmas robbanást láttunk. A statikus jelanalízisek

arra utalnak, hogy az egész város elpusztult.

Szörnyülködő sóhajok hullámzottak végig a Központi Parancsnokságon. A városparancsnok tétován

mondta: Éppen most akartam visszavonni a véderöt a hajóműhelyektől, hogy rátámadjanak a

csillagrombolókra.

Ackbar a B-szárnyú vadászok pontjaira nézett, melyek állhatatosan zaklatták a birodalmi vadászokat. Jó

döntés, parancsnok jegyezte meg, de továbbra is meredten nézte a térképet, a holdat, és a bolygó túlsó

oldalán lévő csillagrombolókat. Várjon egy pillanatot mondta. Nekem itt valami nagyon ismerős.

Megállt, és lassan bólogatni kezdett magában, mintha túl nehéz lenne a feje. Igen, parancsnok – vonja

vissza a B-szárnyúakat, mindet. Küldje őket a csillagrombolókhoz. Maradjanak a hajóüzemek teljesen

védtelenek.

– Okos dolog ez, admirális? kérdezte Leia.

– Nem felelte Ackbar. Csapda.

Daala admirális a Gorgon csillagromboló hídjáról figyelte a kibontakozó csatát. Minden a terv szerint

ment.

A szívét meleg büszkeség töltötte el Tarkin nagymoff taktikai géniuszától. Daala hajója mellett a Basilisk

ontotta a halált a vízfelszínre. A TIE-vadászok dühös darázsrajként söpörték el a kalamáriak szánalmas

ellenállási próbálkozásait.

A B-szárnyú vadászok és a bolygó körüli pályára lépő középméretű hajók csak kisebb kellemetlenséget

jelentettek. Míg a Gorgon és a Basilisk a gondosan megkoreografált félrevezető támadást vezették, a

kalamári véderők épp úgy reagáltak, ahogy az várható volt. Mint a dróton rángatott bábok.

Daala a kommunikációs tiszthez fordult. Lépjen kapcsolatba Brusc kapitánnyal a Manticore-on. A

kalamári erők végre védtelenül hagyták a hajóépítőket. Azonnal megkezdheti a támadást.

Ackbar hevesen gesztikulált és szokatlan gyorsasággal beszélt, mintha tudná, hogy nincs sok ideje. –

Mielőtt a Felkelők Szövetsége megszabadított, Tarkin nagymoff szolgája voltam. Mindig örömét lelte

abban, hogy részletesen ecsetelje, hogyan fog rabigába hajtani újabb és újabb világokat. Azzal, hogy őt

figyeltem, megtanultam az űrhadviselési taktika alapjait, persze magának Tarkinnak a kedvenc stratégiáival

együtt.

A két csillagromboló képére mutatott. Tarkin ugyan már nem él, de trükkjét felismerem. Tudom, mit

tervez a birodalmi parancsnok. Vannak érzékelők a hold másik oldalán?

– Nincsenek, admirális mondta a városparancsnok. Néhány éve gondoltunk ugyan rá, de…

– Ezt nem hittem volna mondta Ackbar. Tehát arrafelé vakok vagyunk?

− Pontosan.

− Mire gondol, admirális? kérdezte Leia.

− Egy harmadik csillagromboló rejtőzködik a hold mögött.

Mikor Ackbar ezt kimondta, a teremben hirtelen elhalt a zsivaj. Mindenki döbbenten fordult az admirális

felé. És mi erre a bizonyíték?

Leia megpróbálta a maga műveletlen módján megérezni az ellenséges hajót az Erő segítségével, de vagy

a romboló volt túl messze, vagy ő nem volt elég ügyes,., vagy a hajó egyáltalán nem is volt ott.

– A birodalmi parancsnok viselkedése mindent elárul mondta Ackbar. A fő célpontok valóban a

hajóüzemek. Néhány pillanattal azután, hogy ez a két csillagromboló kijött a hiperűrből, felbukkant a

harmadik is, csak a hold takarásában. Az első támadás csak arra szolgál, hogy elcsaljon minket az

üzemektől, és minden védelmünket egy ál-támadásra összpontosítsa. Mikor a harmadik romboló teljes

sebességgel felbukkan, a hajógyárak védtelenek lesznek. A harmadik csillagromboló egyetlen nekifutással

elpusztíthatja a hajóépítő üzemeket, gyakorlatilag minden kockázat nélkül.

– De admirális vetetett közbe a városparancsnok akkor miért vontuk el éppen most az erőinket a

hajógyáraktól?

Ackbar bólintott. Mert át fogják adni nekem annak a hajónak a távirányítását mutatott az űrdokk

hangárjába, ahol az új Startide csatacirkáló vázteste lebegett.

– De uram, a Startide egyetlen fegyvere sem működőképes.

– De a hajtóművei mennek, ha nem tévedek.

− Igen mondta a városparancsnok. Múlt héten próbáltuk ki a hagyományos hajtóműveket. A hiper-

hajtómű reaktorát már beszerelték, de még nem vittük át a hajót hipertérbe.

− Erre nincs is szükség mondta Ackbar. Minden konstrukciós mérnök elhagyta a dokkot?

− Igen, már a támadás elején.

− Akkor adják ide a távirányítást.

-Admirális… kezdte bátortalanul a városparancsnok, aztán beütött egy parancskód-sort. Ha nem önről

lenne szó…

Ackbar átvette a vezérlést, és belépett a mezőbe, ahol virtuális környezet képe vetült köréje a távolülő

szemekre tervezett parallaxis-eltéréssel.

A félkész hajó hajtóművei felbúgtak. A fegyvertelen csatahajó kikúszott a lebegő üzemből, és növekvő

sebességgel emelkedett ki a bolygó gravitációs kútjából. A hajtóművek elég erősek voltak ahhoz, hogy

magukkal vonszolják az űrdokk egész kapcsolócső vázát.

Ackbar nem bánta. Minél nagyobb a tömeg, annál jobb.

Leia riadtan harapta össze a száját, amikor meghallotta fentről a támadás dübörgő visszhangjait. A külső

vizuális érzékelők pontosan mutatták a külső burok sérüléseit, ahogy egy újabb TIE-hullám csapott le, hogy

szétperzseljen minden látható felületet. Cilghal mintha valamiféle transzba esett volna. Leia arra gondolt,

hogy talán a sokk némította meg. A nagykövet a kavargó vadászgépek pontjait figyelte, a B-szárnyúakat és a

TIE-vadászokat együtt. Kinyújtotta a kezét, és látszólag véletlenszerűen megérintett egy-egy fénypontot.

– Ez, aztán ez… most pedig ez mondta. Alighogy megérintette a pontokat, az ernyő felvillanva mutatta a

jelzett hajó pusztulását.

Leia le volt nyűgözve. Képtelen volt elhinni, hogy Cilghal ilyen pontosan ki tudja választani őket. De

azzal a kevéssel, amit Luke-tól megtanult, Leia megérzett valamit a nagykövetnőben: az Erő ösztönös

működését. Már sejtette a választ, de azért megkérdezte: Hogy csinálja ezt?

– Úgy, mint a halrajnál mondta csendesen Cilghal- Ez csak egy trükk de jó lenne, ha kapcsolattá

léphetnék a vadászainkkal. Ezzel! Hosszú ujjával egy B-szárnyút követett, ami első ránézésre teljes

biztonságban volt a köteléke közepén, de aztán egy sérült TIE-vadász pördült irányíthatatlanul a csapat

közepébe, és beleütközött a szerencsétlen B-szárnyúba. Cilghal ugyanezt csinálta a halrajnál is, amikor a

krakana támadott.

A nagykövetnőn döbbent elkeseredés látszott. – Nem elég az idő mondta. Nem tudom elég gyorsan

kitalálni.

Leián még a birodalmi támadás hevessége közepette is átvillant a csoda érzése. Minden további

vizsgálódás nélkül is tudta, hogy Cilghalban megvan a rejtett képesség arra, hogy Jedivé váljon. El kell őt

küldeni Luke akadémiájára a Yavin 4-re már ha nem pusztulnak mindnyájan itt.

Ackbar szinte eggyé vált az utas nélküli nagy hajóval, miközben egyre távolabbra irányította

Foamwander City magjától. Ügyet sem vetett a Központi Parancsnokság harsogó helyzetjelentéseire és a

riadókra. A teste csak a Startide meghosszabbítása volt, a szemei a hajó szenzorai voltak.

A hajtóművek egyre jobban felgyorsították a roppant hajótestet. A Kalamári holdja egyre nagyobb lett,

ahogy a cirkáló közeledett hozzá, aztán a hajó a légkörtelen, kráteres felszínhez lapulva suhant tovább,

észrevehetetlenül a hold sötét oldala felől. Onnan, ahol a csillagromboló lapult várakozva.

Ackbar beindította a Startlde hiperhajtómű-reaktorait, és lekapcsolta az automatikus hűtőrendszert.

Megremegett, amikor a hajó figyelmeztető jelei átfutottak rajta. De Ackbar tovább növelte az

energiateljesítményt, és próbálta visszatartani a fortyogó erőt, ami már alig várta, hogy szétvesse a félkész

csatahajót.

Mikor a Startlde kibukkant a hold oldala mellet, Ackbar egy harmadik csillagromboló nyílhegy alakú

testét pillantotta meg. A romboló éppen a fegyverei energiatelepeit indította be. Itt van!

A harmadik csillagromboló hirtelen felfedezte a kalamári csatahajót, és vad turbolézer-tüzet zúdított rá de

Ackbar nem törődött vele.

Az egyik lövés szétrobbantotta a dokkszerkezet egyik kötőelemét. Fémgerendák repültek pörögve

szerteszét. Olvadt plasztacélcseppek szóródtak az űrbe a hajó jobb oldaláról, ahol egy közvetlen találat

elpárologtatta a burkolatot.

Ackbar teljes sebességgel folytatta öngyilkos rohamát, egyenesen neki a csillagromboló torkának. A

birodalmi hajó csak tüzelt rendületlenül.

Ackbar kikapcsolta az utolsó biztonsági mechanizmust is, ami összetartotta a pajzstalan hiperhajtómű-

reaktort. A túlfűtött energiakohó pillanatokon belül szétrobban.

Ackbar lecsatlakozott az irányítókonzolról, és hagyta, hogy a fizikai törvényei elvégezzék munkájukat.

Daala admirális beleordított a kommunikációs rendszerbe: Brusc kapitány, megmondaná, mi történik?

A Manticore éppen diadalmasan nekirontott a kalamári hajóüzemeknek, amikor elszabadult a pokol.

Riadójelzések szakították meg Daala adását.

A kapitány a kezét tördelte, és parancsokat kiáltozott. Egy új hajó, admirális! mondta Brusc. Oldalt

sandított, és a legszívesebben további parancsokat ordított volna, de nem merte megkockáztatni, hogy

magára haragítsa az admirálist. A semmiből jött elő-Tudniuk kellett, hogy itt vagyunk.

– Az lehetetlen mondta Daala. Nem tudhatták-Nem hagytunk szenzor-nyomot. Hoppá! Kérem a

Manticore taktikai szenzorait!

A képernyőn Daala megpillantotta a harmadik csillagrombolóját és a kalamári csillagcirkáló-vázat. A

kalamári hajó nevetségesen ormótlan volt, nehéz dokkállványzat húzta vissza, mégis megállíthatatlanul tört

előre. Daala azonnal átlátta az öngyilkos taktikát.

Menjenek el onnan!

A Manticore elfordult, hogy kitérjen a Startide útjából, de a kalmári cirkáló túlságosan, gyorsan

közeledett. A ManÜcore turbolézer-tüze sem volt képes lelassítani.

Daala merev háttal állt, és kényszerítette magát, hogy ne jajduljon fel. Elfehéredő ujjakkal szorította a

korlátot. A plasztacél padló mintha ki akart volna szaladni alóla. Száraz szája néma Nem!-re nyílt.

A kalamári hajó belecsapódott aManticore hasába. De az ütközés előtt a Startide, még felrobbant, és

vakító energiakitörése szinte széttépte aManticore-t.

Brusc kapitány adásának hirtelen vége szakadt.

Daala fogcsikorgatva fordult el, és a kudarc keserű könnyeivel küszködött. Arra a rengeteg fegyverre,

emberre, felelősségre gondolt, ami épp az imént pusztul el.

Belebámult az űrbe. A vakító kettős robbanás a Kalamári holdja mögötti mesterséges

holdfogyatkozásába.

Tizennyolcadik fejezet

Kyp Durron örült, de ugyanakkor ostobán is érezte magát. A többi Jedi-tanítvány megállt a

gyakorlatozásban, és mozdulatlanul figyelte Kyp működését.

A dzsungel buja növényei között, a páradús levegőben Kyp óvatosan egyensúlyozta testét. A lába

függőlegesen a levegőbe nyúlt, a háta egyenes volt; féltenyéren támaszkodva tartotta meg magát. A tenyere

éle a puha talajba süppedt. Éles fűszálak szorultak az ujjai közé.

Egyenletesebb talajon kisebb erőfeszítéssel tudott volna egyensúlyozni de az túl könnyű lett volna. A haja

az arcába lógott, és verítékcseppek csorogtak le az arcán.

Szabad kezével Kyp egy mohás követ tartott, amit a földből emelt ki. Földdarabkák peregtek a fűre. Nem

került sok erőfeszítésébe tartani a követ; az Erővel végeztette el a munka javát.

Artu Detu riadtan felvisított az ágak közt. Kyp bemelegítésképpen repítette fel őt a fára, és le is

szándékozott őt hozni onnan, de most koncentrálnia kellett.

Elzárta tudatát a többi Jedi-tanítvány elől. Félig lehunyt szemmel koncentrált, és lassan felemelt egy

kidőlt, gombával benőtt fatörzset, majd függőlegesen maga mellé állította.

Kyp hosszan, lassan fújta ki a levegőt, és arra koncentrált, hogy mindent megtartson a helyén. Az

univerzum többi része kiélesedett körülötte. Fogékony állapotában rezdülést érzett az Erőben, a csodálkozás

és a büszkeség hullámát.

Skywalker mester is eljött, hogy megnézze.

Kyp tudta, hogyan érezze az erőt, és hogyan használja. Ez a tudás természetesen jött neki. Ösztönösnek

tűnt, épp úgy, mint a Napzúzó irányítása a fekete lyukak halmazában. Úgy érezte, hogy egész életében

készen állt erre, csak nem vette észre, egyszerűen azért, mert még sosem mutatták meg neki, hogyan

használja ezeket a képességeket. De most, hogy Skywalker mester elindította, az új tudás úgy fakadt föl

benne, mintha egy régóta csukott zsilip nyílt volna fel.

Alig egy heti intenzív tanulás után Kyp már jóval megelőzte a többi tanítványt. Kyp nem nagyon

foglalkozott a többiekkel. Keveset beszélt velük. Minden pillanatát Jedi-képességei tökéletesítésének

szentelte; fejlesztette a koncentrálóképességét, igyekezett egyre közvetlenebb kapcsolatot kiépíteni az

Erővel. Állandóan új feladatokért nyaggatta Skywalker mestert, egyre nagyobb kihívásokat akart, hogy

haladjon és fejlődjön az Erőben.

Most, a dzsungel közepén, a többi tanítvány figyelő szeme előtt Kyp nem érezte úgy, hogy mutatványa

erőfitogtatás lenne. Nem érdekelte, hogy Skywalker mester figyeli-e vagy sem. Egyszerűen ki akarta

próbálni képességei határait. Miután elvégzett egy feladatsort, egy nehezebbel próbálkozott, egyre nagyobb

kihívásokat keresett. Csak így fejlődhetett tovább.

Amikor a Gorgon csillagromboló börtönszintjén sínylődött halálra ítélve, Kyp megfogadta, hogy soha

többet nem kerülhet ilyen tehetetlen helyzetbe. Egy Jedi sohasem tehetetlen, mivel az Erő minden élőlényből

árad.

Kyp csukott szemmel egyensúlyozva érzékelte a dzsungel lényeit, követte rezdüléseiket az Erő végtelen

kárpitjában. Érezte a növények, virágok, kis állatok szagát. Ügyet sem vetett a teste körül zümmögő

legyekre. Érezte a Yavin gázóriásának dagályszerű rezdüléseit, és a többi holdakat is, ahogy kiterjesztette

gondolatait az űrbe. Békét érzett, eggyé vált a mindenséggel. Azon tűnődött, hogy mivel nehezíthetné még

az egyensúlygyakorlatot. De mielőtt döntésre jutott volna, Kyp érezte, hogy Artu Detu kiemelkedik a

massassi fák közül, és óvatosan a földre ereszkedik. A kis droid megkönnyebbült csippantásokat hallatott.

Aztán azt érezte, hogy a mohás követ egy láthatatlan erő elveszi a kezéből, és visszahelyezi a

mélyedésébe. A halott fatörzs is a földre ereszkedett, pontosan oda, ahonnan Kyp felemelte.

Kypet kissé bosszantotta, hogy a gyakorlatát erővel félbeszakítják, és amikor kinyitotta a szemét, a

büszkén mosolygó Skywalker mestert látta maga előtt.

– Nagyon jó, Kyp mondta Skywalker. Sőt, tulajdonképpen hihetetlen. Meglehet, hogy még maga Obi

Van vagy Yoda sem tudta volna, mit kezdjen veled.

Kyp a talpára fordult. Skywalker mester szemébe nézett, és a szívét csak úgy feszítette az öröm.

Túltengett benne a tettrekész energia.

Elfúló lélegzettel, pislogva szólalt meg, mintha szúrná a szemét a Yavin 4 fényes napja. Mi mást

taníthatsz ma még nekem, mester? Érezte, hogy fülig pirul. Verejtékpatakok csordultak a hajából az arcába.

Skywalker mester megrázta a fejét. Mára elég volt, Kyp A többi Jedi-tanonc már rogyadozott a

kimerültségtől; köveken vagy fatörzseken pihegtek.

Kyp próbálta takargatni csalódottságát. De hát még annyi mindent kell megtanulni mondta.

– Igen felelte Skywalker alig leplezett mosollyal. – És a türelem is ezek közé a tudnivalók közé tartozik.

A képesség arra, hogy megcsináljunk valamit, nem minden. Ismernünk is kell azt a valamit. El kell

sajátítanunk minden részletét. Meg kell értenünk, hogyan illeszkedik bele minden másba, amit tudunk.

Teljesen birtokba kell vennünk, hogy valóban a miénk legyen.

Kyp ünnepélyesen bólogatott ezekre a bölcsességekre, ahogy az egy Jedi-tanítványtól elvárható. De

magában megfogadta, hogy minden szükségeset el fog követni azért, hogy ez a sok új képesség az övé

legyen.

Kypnek még az éjszaka legsötétebb óráiban sem jött álom a szemére. Magányosan költötte el könnyű, de

tápláló vacsoráját, aztán visszavonult hűvös szobájába, hogy gyakorolja azokat a képességeket, amiket már

megtanult.

Miközben koncentrált az egy szál lámpa halovány fényénél, az elméjével benyúlt a Nagy Templom kövei

közti résekbe. Követte a mohatelepek életciklusát. Kis pókokat figyelt, ahogy a folyosókon szaladgálnak,

sötét zugokba bújnak, de rejtett otthonukba is követni tudta őket.

Kyp úgy érezte, mintha rákapcsolódott volna az élet hálózatára, mintha kiterjedne az elméje. Ettől

egyszerre jelentéktelennek is és végtelennek is érezte magát.

Miközben Kyp gondolkodott és éretlen képességeit próbálgatta, hideg fodrozódást érzett az Erőben,

mintha fekete hasadék nyílna az univerzum szövetében. Visszazökkent a jelenbe.

Megpördült, és egy magas, köpönyeges alak árnya derengett előtte. A sötét ember sziluettje még a

homályos szobában is élénk-fekete volt, mint egy lyuk, ami elnyel minden fényt. Kyp nem szólt semmit, de

ahogy tovább nézte, távoli napok apró csillagpöttyeit pillantotta meg a rejtélyes látogató körvonalain belül.

– Nagy benned az Erő, Kyp Durron mondta az árnyalak.

Kyp félelem nélkül nézett fel. Őt már ítélte halálra és börtönözte be a Birodalom. Leélt egy évtizedet a

Késsel vaksötét fűszerbányáiban. Harcolt ragadozó energiapókkal. És átrepült egy fekete lyuk-csoporton.

Amikor a lehetetlenül fekete alakra tekintett, mégis félelemmel vegyes áhítat és kíváncsiság volt benne.

– Ki vagy? kérdezte Kyp.

– Lehetek a tanítód felelte a sötét ember. Sok olyan dolgot mutathatok neked, amit még a te Skywalker

mestered sem ért.

Kyp izgatottan megborzongott. Miféle dolgot?

– Mutathatok neked olyan technikákat, melyek évezredek óta ismeretlenek, olyan titkos rítusokat és a

hatalomnak olyan rejtett ajtóit, amelyekhez egy olyan gyenge Jedi mester, mint Skywalker, hozzá se mer

nyúlni. Neked van merszed tanulni?

Kypben volt vakmerőség, de megbízott az ösztöneiben. A múltban mindig jó hasznukat vette. Nem félek

tanulni jelentette ki. De meg kell mondanod a neved. Nem tanulok olyantól, aki fél felfedni magát.

Kyp alighogy kimondta ezt, máris ostobán érezte magát. Az árnyalak hullámzani kezdett, mintha

magában nevetne. Aztán ismét megszólalt. A hangjában csak úgy feszült a büszkeség:

– Én a Szith legnagyobb Fekete Lovagja vagyok. A nevem Exar Kun.

Tizenkilencedik fejezet

Han Solo berontott az üres hálószobába, Leiával közös szobájukba.

– Fényt! kiáltotta olyan hangerővel, hogy a hangreceptorok meg sem értették. Han összeszorított foggal

rákényszerítette magát, hogy brutális tisztasággal artikuláljon: – Fényt!. A szoba kivilágosodott.

Ide-oda járt a tekintete, próbált az eszébe idézni mindent, amire majd szüksége lehet. Kinyitotta a kódolt

biztonsági dobozt az egyik szekrényük tetején, és magához vette feltöltött lézerpísztolyát, meg egy plusz

energiatárat. Előszedett néhány tiszta ruhát, és meglepve látta, hogy Leia ruhái érintetlenül lógnak a

szekrényben.

– Csubi! ordította. Gyere be!

Valamilyen érthetetlen oknál fogva a hangérzékelő fények ismét kialudtak. Fényt! rikkantotta Han

immáron harmadszor.

Szí Thripio lépegetett be a szobába, nyomában két üvöltő gyerekkel. Uram, muszáj ennyire sietnie?

Felizgatja a gyerekeket. Lenne olyan kedves elmagyarázni, hogy mi történik?

Csubakka felhördült a külső szobában, és Han hallotta, hogy a bútorokat félrelökdösve siet a

hálószobába. A vuki felborzolt szőrrel állt meg az ajtóban. Kinyitotta a száját, kivicsorította az agyarait, és

olyan hangosan bődült el, hogy a gyerekek behúzták a nyakukat.

A hálószoba fényei ismét kialudtak.

Han látta, hogy Csubakka magával hozta sugáríját is, meg egy csomag koncentrált élelmiszert. O útra

kész volt. Han a homályban tapogatózva kinyitott egy újabb kis szekrénykét, és elővette a megbízható

automatikus elsősegélydobozt, amit a Millennium Falconról hozott el.

– Fényt mondta Thripio nyugodtan, és a világosság ezúttal tartósnak bizonyult.

– Thripio, hol van Lando? kérdezte Han. Kerítsd elő nekem.

− Lent van a hangárban, uram. Azt az üzenetet küldi velem, hogy nincs elbűvölve a karbantartás

minőségétől az ön korábbi hajóján.

− Hát, pedig jobb lesz, ha most beindul a Falconnal, én csak ennyit mondok – szólt Han.

Jaina hangosan szipogott, és két zokogásroham között felkiáltott: Hol van anya?

Han úgy állt meg, mintha bénítósugár érte volna. Letérdelt, és belenézett a kislány arcába. Letörölte a

könnyeket az apró arcról, és megnyugtatóan megszorította a kicsiny vállakat.

– Apu most megy megmenteni mondta Han.

– Megmenteni? Egek! vágott közbe Thripio. Miért kell Leia gazdát megmenteni? Csubakka válaszul

felmordult, de Thripio leintette. Veled aztán nem sokra lehet menni!

Han a vukihoz fordult. Most nem, pajti. Te itt kellesz, hogy vigyázz a kölykökre. Senki másban nem

bízom meg ennyire Csubakka hadarni kezdett, de Han megrázta a fejét. Nem, még nincs tervem. Csak annyit

tudok, hogy el kell jutnom a Kalamárira, mielőtt a birodalmiak szétverik. Nem ülhetek itt ölbe tett kézzel,

amikor Leia ott van egyedül.

Han minden szükséges dolgot begyömöszölt egy könnyű zsákhálóba, és kiragadta Csubakka kezéből az

élelmiszercsomagot. Rápillantott a címkékre, hogy biztos legyen benne: az étel kompatibilis az emberi

emésztőrendszerrel.

– Mennyi ideig lesz távol, uram? kérdezte Thripio, miközben azt próbálta megakadályozni, hogy Jacen

bemásszon a nyitott szekrényekbe.

– Ameddig megmentem a feleségemet felelte Han. Két lépéssel az ajtónál termett, aztán megdermedt.

Megpördült, és visszament a két gyerekhez. Lehajolt, és egyetlen hatalmas ölelésben fogta össze Jacent

és Jainát. Legyetek jók Csubival és Thripióval. Vigyázzatok egymásra.

– Épp most frissítettem fel gyermekfelügyelő-programomat, uram mondta Thripio. Semmi baj nem lesz

Az arany robot elkezdte visszaterelgetni a gyerekeket a szobájukba. Gyertek, gyerekek, mesélek nektek egy

érdekes történetet.

Jacen és Jaina sírva fakadtak.

Han még egy utolsó vágyódó pillantást vetett az ikrekre, aztán kirohant a lakásból. Épp csak annyira állt

meg, hogy felállítsa a széket, amit Csubakka felborított.

A kiberbiztosíték koppanva hullt a Millenium Falcon padlójára. Lando Clarissian rosszkedvű pillantást

vetett rá, aztán visszafordult a vezérlőpanelekhez. Éppen végzett a navigációs számítógép szoftverének

felújításával, de ettől a pilótafülke fényei valahogy kialudtak. Kotorászni kezdett az olajos szagú

pótbiztosítékok dobozában, és kihalászott egyet, ami jónak látszott.

A Falcont annyiféle különböző alkatrészből tákolták össze, hogy Lando sosem tudta, mennyi többeres és

egyes kábel tartja működésben a hajót. Immáron vagy századszor tűnődött el azon, hogy miért is szereti

annyira ezt a hajót.

Bepattintotta a biztosítékot, bekapcsolta, és megpöccintett néhány kapcsolót, de semmi sem történt.

Gyerünk már – ütögette meg a tenyerével Lando a panelt.

Az irányítófények hirtelen búgással és hideg, vegyszerszagú levegőfuvallat kíséretében életre keltek.

Lando lehunyta a szemét, és felsóhajtott. A jó öreg egyes számú vészjavító eljárás!

– Hé, Lando!

A hangos, határozott hang a szerelőcsarnokból hallatszott. Landónak ki sem kellett néznie, úgy is tudta,

hogy Han Solo jött valamiért ordítozni vele.

Fáradt volt, dőlt róla a víz, és el volt keseredve, hogy ilyen sokáig tartott elfogadható szintre pofozni a

Falcont. Felállt a nyitott panel mellől, és végigment a kis folyosón. Csizmája türelmetlenül kopogott végig a

padlólapokon. A bejárati rámpánál lehajolt, és kidugta a fejét.

– Lando kiáltotta ismét Han, és izgatott, vörös arccal sietett feléje. Han haja csimbókokba tapadt össze az

izzadtságtól, és egy birodalmi építődroid megállíthatatlan modorában csörtetett előre.

– Han mondta Lando feddőn mikor szabbakoztunk, nem mondtad, hogy ez az ócskavas ilyen rossz

állapotban van.

Han elengedte a füle mellett a megjegyzést, és felrohant a rámpám, a vállán zsákhálóval, a csípőjén

lézerpisztollyal. Lando felhúzta a szemöldökét: – Han…

– Lando, szükségem van a Falconra. Most rögtön – Eldübörgött Lando mellett, zsákját a padlóra ejtette,

és rácsapott a rámpa behúzógombjára. Lando épp csak be tudott ugrani, amikor az olajozott dugattyúk

felrántották a rámpát alaphelyzetbe.

– Han, ez most az én hajóm. Nem lehet csak így.

Han egyenesen a pilótafülkébe ment, és belezöttyent a vezetőülésbe. Lando utánarohant. Mit képzelsz?

Han hátrapördült a pilótaszékben, és vasvillatekintet vetett Landóra. A Kalamári bolygó ebben a

pillanatban is Daala admirális támadása alatt van. Leia pedig ottrekedt. Most segítesz nekem megmenteni őt

a Falconnal, vagy fogjalak meg a nyakadnál, és penderítselek ki a hajóból?

Lando hátrahőkölt, és mindkét tenyerét előrenyújtotta a béke jeléül. Hohó, Han! Leia bajban van? Akkor

menjünk… de én vezetek intette ki Hant a pilótaülésből. Ez az én hajóm.

Han morogva hántotta ki magát a szíjakból, és átcsusszant a jobb oldali ülésre, amit rendszerint Csubakka

használt. Lando bekapcsolta a kom-rendszert. A Millennium Falcon engedélyt kér azonnali felszállásra!

Felemelte a hajót a talajról a repulzorfúvókák segítségével, és egyhelyben lebegett. A hajtóműveket

abban a pillanatban kapcsolta be, amikor a coruscanti repülésirányítás megadta a felszállási engedélyt. A

Falcon átsüvített a légkörön, és elindult a csillagok felé.

A Vortex bolygón Qwi Xux a Szelek Katedrális építési területének peremén kószált. Útitársa, Wedge

Antilles az új köztársasági újjáépítő csapattal volt. A munkások vastag védőkesztyűt viseltek, hogy óvják a

kezüket a pengeéles kristályszilánkoktól, amiket az anyag-újrafeldolgozó ládákba hordtak. A berendezés

felolvasztotta a törött darabokat, és új építőanyagot szintetizált belőle.

Az égen gomolygó szürke fellegek a rohanvást közeledő viharos évszakra figyelmeztettek. Hamarosan

minden szárnyas vor menedékbe húzódik a földalatti bunkerekbe, hogy ott vészelje át a hurrikánokat,

forgószeleket. Már most süvöltő fuvallatok söpörtek végig a sík, füves mezőkön. Qwi tartott tőle, hogy az ő

törékeny teste is a levegőbe repülhet egy erősebb széllökéstől.

A vorok távol tartották magukat az új köztársasági csapatoktól, akik a rombadőlt katedrálisnál dolgoztak.

Megerősítették az alapokat, és előkészítették az új zenélő torony szerkezetét. Az idegenek nem követtek

semmiféle látható tervet, és csak hallgatás volt a válaszuk, amikor a mérnökök tanulmányozni szerették

volna az építészeti tervrajzokat.

Qwi nézte a szorgoskodást, és azt kívánta, bár csak segíthetne. A vorok nem kértek segítséget az Új

Köztársaságtól, sőt, szinte tudomásul sem vették az új közreműködőket. Egyszerűen csak plusz

munkásoknak tekintették őket, és mit sem enyhítettek a nyaktörő munkatempón.

A látszólag érzelemmentes vorok nem jelentettek be hivatalos tiltakozást, nem fenyegetőztek a

diplomáciai kapcsolatok megszakításával. Mintha megértették volna, hogy az Új Köztársaság semmiféle

rosszakarattal nem viseltetik irántuk; mint nép azonban szinte megbénultak, és nem tudtak addig visszatérni

rendes foglalatosságaikhoz, amíg a Szelek Katedrális nem zengett megint.

Ahogy a kristálycsövecskék szétszóródott darabkái között járt, Qwi egy apró, keskeny csövet talált, a

tornyok legmagasabb csúcsainak egyik magashangú szélsípját. Lehajolt, és hosszú ujjaival felszedte,

óvatosan, hogy elkerülje az éles peremeket.

A szél ott búgott körülötte, meglebegtette a köpenyét, összeborzolta gyöngyház tollhaját. Szemügyre

vette az apró sípot. Még a Bendő Bázison Qwi gyakran programozta be a saját számítógépeit, hogy

dallamokkal fütyüléssel, bugással indítsák el a szubrutinokat. Nagyon régóta nem zenélt már…

Az anyag-újraelőállító állomáson Wedge és két segítője véletlenül leejtettek egy jókora darab

kristálycsövet, ami szétzúzódott a földön. Wedge felordított, a többiek pedig félreugrottak, hogy elkerüljék a

repülő törmeléket.

A helyszínen tartózkodó vorok a levegőbe röppentek riadalmukban, megijesztette őket a széttörő kristály

hangja.

Qwi a szájához illesztette a sípot, és tétován belefújt. A sima kristály hűsen simogatta vékony kék ajkát.

Az ép csővégbe fújt, és az ujjával befogta az egyik lyukat, hogy kipróbálja a síp hangját. Aztán egy másik,

majd harmadik hangmagassággal kísérletezett, hogy ráérezzen a kristálysíp zenéjére.

Megvetette a lábát a törmelék között a süvítő szélben, és játszani kezdett. Csak több próbálkozás után

sikerült olyan hangokat kiadnia, amilyet akart, de aztán lehunyta indigókék szemét, és hagyta, hogy

kiáradjon belőle a muzsika.

A vorok a levegőbe röppentek, és elindultak felé. Körözni kezdtek a feje fölött. Egyesek leszálltak mellé

a hullámzó fűbe, és feléje fordították szögletes arcukat. Szaruszempillájuk verdesve takarta el obszidián

szemüket. Hallgatták őt.

Qwi a Szelek Katedrálisának pusztulására gondolt, a nagyszerű ereklye és műalkotás elvesztésére, a

rengeteg vor halálra; a zene metszően sóvárgó lett. Lelki szemei előtt látta a saját bolygóját, az Omwatot is,

akkor, amikor Tarkin nagymoff még gyerekként egy orbitális oktatóközpontba vitte, ahonnan ő és a többi

tehetséges omwati gyerek végignézhette, hogyan pusztítja el Tarkin a családjuk kaptár-lakását, ha a gyerek

megbukott egy vizsgán…

A muzsika emelkedő-süllyedő tónussal áradt a sípból. Qwi hallotta a vor szárnyak csapkodását a zene és

a szél hangja fölött. Idegesen pislogni kezdett, ahogy felpillantott hallgatóságára, de nem hagyta abba a

játékot.

Wedge rohanvást érkezett a munkásoktól, hogy megnézze, nincs-e szüksége segítségre. A többi ember-

mérnök észre sem vette, milyen feltűnést keltett Qwi.

Mikor Wedge zihálva, tágranyílt szemmel befutott, Qwi abbahagyta a muzsikát. Nagyot sóhajtott, és

leengedte sípját.

A körülötte álló vorok nem szóltak. Csak nézték Qwit, és lebegtették a szárnyukat, hogy egyensúlyban

maradjanak. Darabos, bőrszerű páncél fedte arcúkat, ami eltakart minden leolvasható kifejezést. Qwi nem

tudta, mit mondjon.

Egy nagy hím vor, láthatóan valami klánvezér-féle, előrelépett, és kinyújtott kézzel kérte el Qwitól a

síppot. Qwi idegesen helyezte a az apró zeneszerszámot a bőrtenyérbe.

A vor hirtelen, erőszakos mozdulattal összeszorította az öklét, és szétroppantotta a sípot. A csövecske

vékony kristályfalai széttörtek. A vor kinyitotta ^ tenyerét, és a földre hullajtotta a szilánkokat. A kezéből

csíkokban szivárgott a vér.

– Nincs több zene – mondta. A vorok kiterjesztettét szárnyukat, és a levegőbe vetették magukat, hogy

visszaszálljanak az építési területre.

A vezér még mindig Qwit nézte. Amíg nem végzünk itt – fejezte be a mondatot, és a többiek után

röppent.

A hiperűrben Han Solo nem tehetett mást: várnia kellett. Az idő folyását nem gyorsíthatta fel.

A közös helyiségben járkált, a viharvert holografikus játéktáblára nézett, és eszébe jutott, amikor először

látta játszani Artu Detut Csubakkával. Ez még azelőtt volt, hogy Leiával találkozott volna; amikov Luke

még zöldfülű parasztkölyöknek, Obi Van pedig bolond vénembernek látszott. Ha tudta volna, hogy az egész

élete megváltozik aznap a Mos Eisley-i kantinban, nem biztos, hogy vállalta volna a két utas és a droidok

elszállítását az Alderaanra.

De akkor sosem találkozott volna Leiával. Nenj vette volna feleségül. Nem lehetne három gyermek apja.

Nem segített volna a Birodalom legyőzésében. Végeredményben tehát minden galiba ellenére ugyanúgy

döntött volna, mint akkor. Es most Leia veszélyben van.

Lando lépett ki a pilótafülkéből: Autopilótára raktam Han elkeseredett arcára pillantott, és megcsóválta a

fejét. Miért nem pihensz egy kicsit, Han?Csapjuk agyon valamivel az időt Aztán, mintha csak akkor jutna

eszébe az ötlet: Mit szólnál egy parti… szabakkhoz? Lando felhúzta a szemöldökét, és Hanra villantotta

híres vigyorát.

Han arra gondolt, hogy a barátja csak fel akarja vidítani, és úgy döntött: kipróbálja, mennyire komolyan

beszél Lando. Most nem nagyon van kedvem szabakkozni Leült, és halkan folytatta: Gondolom, nem fogod

felrakni a hajómat tétnek.

Lando összehúzta a szemöldökét. Ez az én hajóm, Han.

Han áthajolt a hologram-sakk asztal fölött. Nem sokáig, haver… vagy talán félsz?

A Falcon robotpilótával suhant át a hiperűrön, mit sem sejtve arról, hogy éppen most dől el a tulajdonosa

személye.

Han tarkóján cseppekben ütközött ki az izzadtság, ahogy a lapokat fürkészte. Lando, aki büszke volt

tökéletes blöff-arcára, aggodalmasnak és nyugtalannak tűnt. Néhány perc leforgása alatt már harmadszor

törölte meg a homlokát.

A számítógép szerint mindkettejüknek kilencvennégy pontjuk volt. Az idő most már szinte rohant, és

Han úgy belemelegedett a játékba, hogy legalább tizenöt másodpercre még Leia rettenetes helyzete is

kiment a fejéből.

– Honnan tudjam, hogy nem programoztál-e be valami trükköt a kártyákba? kérdezte Lando a

lapocskákra tekintve, de Hannak nem mutatta meg őket.

– Te mondtad, hogy játsszunk, haver. Ezek az én régi kártyáim, de te magad keverted őket. Nem

cinkeltek, nincs semmi trükk mosolyodott el. És most nincs hirtelen szabályváltozás az utolsó körben.

Han egy pillanatig még kivárt, aztán magához ragadta a kezdeményezést. Három lapot tartok meg –

közölte, és a másik kettőt lapjával lefelé a randomizáló mező közepébe tartotta. Megnyomta a

pásztázógombot, hogy megváltoztassa a kártyái színét és értékét, aztán visszahúzta a lapokat, és megnézte,

mit kapott.

Lando két lapot nyújtott előre, aztán meggondolta magát, és még egy harmadikat is hozzávett. Han

ujjongott magában. Lando lapja még az övénél is rosszabb.

Han szíve hevesen vert. Flösse volt botból, de csak számokból, nem figurából; viszont ha megveri

Landót, akkor átjut a száz pontos határon. Lando lepillantott a saját lapjaira, és halványan elmosolyodott,

Han azonban úgy vélte, hogy az a mosoly erőltetett.

– Lássuk, miből élünk mondta Han, és egyesével lerakta a lapjait az asztalra.

– Kapok plusz pontot azért, mert tökéletesen összevissza lapom van? kérdezte Lando sóhajtva, és

könyökével az asztalra támaszkodott.

Han rácsapott a flössére. Újra enyém a Falconl

Lando önelégülten elvigyorodott, mintha a hajó elvesztése nem csak átok, de áldás is lenne egyszerre.

Legalább jobb állapotban kapod vissza.

Han hátbaveregette a barátját, és könnyű léptekkel visszatáncolt a pilótafülkébe. Lassan ,elégedett

sóhajjal ereszkedett bele a pilótaülésbe.

Ha most még Leiához is Időben odaérek, akkor nagyon szép lesz ez a nap, gondolta magában.

Huszadik fejezet

Kyp Durron a Yavin 4 sűrű ősdzsungelében caplatott, hogy rejtett ösvényeket keressen, ahol az erdő

átengedi. Pontosan tudta, hova kell mennie. Exar Kun sötét szelleme megmutatta neki.

Bőrszárnyü ragadozómadarak rebbentek föl zörögve, rikoltozva az aljnövényzetből, egy véres dögről,

amit épp most hurcoltak be a sűrűbe.

Kyp kijelölt társa, Dorsk 81 is ott botladozott. A sovány, sima bőrű idegen lény rosszul viselte a nedves

levegőt és a meredek mászásokat.

Bíborszőrű vulamander cikázott el a fejük fölött, a massassi fák ágai közt Dorsk 81 riadtan pillantott fel,

Kyp azonban már percekkel előbb megérezte az állatot. Érezte elemi riadalmát, és növekvő

határozatlanságát, amíg végül el nem menekült.

Kyp kitörölte az izzadtságot a szeméből, és megrázta a fejét. Verítékcseppek repültek szanaszét. Kyp

pislantott egyet-kettőt, és indult tovább, ha lehet, még szorosabban. Tudta, hogy már közel a cél, bár Dorsk

81-nek erről még fogalma sem volt.

Apró, csípős rovarok zümmögtek körülöttük, de Kypet egyik sem bántotta. Kyp tudatosan kellemetlen

árnyékkal vette körül magát, hogy az kisebb lények ne merjenek közel menni hozzá. Ezt a trükköt is Exar

Kuntól tanulta.

Dorsk 81 zihálva próbálta tartani az élénk menettempót. Sárga-olívazöld bőre folttalan volt, az orra lapos

és sima, a fülei hátralapultak a fejére, mintha szélcsatornában tervezték volna. Nyomorúságosan festett:

távolülő szemeivel szaporán hunyorgott, arcán nedvesség csillogott. Engem nem erre tenyésztettek ki

siránkozta.

Kyp lassított, de nem annyira, hogy a társa kipihenhesse magát. Kissé finomított ösztönös visszavágásán:

Téged semmi másra nem tenyésztettek ki a bürokrácián és a kényelmes életen kívül. Nem is értem, hogy a

Khomm bolygó hogy is maradhatott fenn változatlanul ezer évig. Vagy hogy ez miért jó a népednek.

Dorsk 81 nem sértődött meg. Ment tovább Kyp után. A mi társadalmunk és genetikánk egy évezreddel

ezelőtt elérte csúcsát, vagy legalábbis mi akkor úgy véltük. Hogy megelőzzük a nemkívánatos változásokat,

azon a szinten merevítettük meg a kultúránkat. Fogtuk a tökéletes fajt, és inkább leklónoztuk, mint hogy

megkockáztassuk a genetikai anomáliákat.

– Én Dorsk nyolcvanegyedik klónja vagyok. Előttem nyolcvan generáció teljesen egyforma volt,

ugyanazt a munkát végezték, ugyanazokkal a képességekkel. Fenntartották ugyanazt a tökéletességi szintet,

és nem csúsztak vissza Dorsk 81 megborzongott, és hirtelen meglepő energiával megelőzte Kypet.

Lendületesen, teljes erőből tört előre a sűrű rengetegben. – Én azonban kudarc vagyok mondta. Más vagyok.

Kyp egy egy hollótövis-bozót felé mutatott. A sűrűben egy viszonylag könnyű ösvényt vett észre. Benned

ott van a lehetőség, hogy Jedi lovaggá lehess – felelte. Ezt te kudarcnak értékeled?

Dorsk 81 kikecmergett a bozótból, ahol megrekedt. Szétkenődött bogyók és virágporszemek foltjai

éktelenkedtek a ruháján. Nyugtalanító dolog… másnak lenni vallotta be.

Kyp félig magának, félig a társának mondta: Igen, de néha csodálatos dolog tudni azt, hogy a többiek fölé

emelkedhetsz, akik megragadtak odalent.

Belevetette magát a homályos levélalagútba. Legyek szálltak szét előle. A mély árnyékok hirtelen eszébe

juttatták a Késsel sötét fűszerbányáit, ahol rabszolgaként kellett dolgoznia.

– A Birodalom tönkretette az életemet mondta Kyp. A szüleim politikai ellenállók voltak.

Megemlékeztek a Ghormani Mészárlás évfordulójáról, és tiltakoztak az Alderaan elpusztítása ellen de

addigra a Császár elvesztette a türelmét a politikai ellenfelekkel szemben.

– Rohamosztagosok jöttek az éjszaka kellős közepén, és betörtek az otthonunkba a Deyer kolóniáján.

Elhurcolták a szüleimet. A szemünk láttára bénították meg őket, hogy rángatózva rogyjanak a földre. Az

apám még a szemét sem bírta becsukni. A könnyek csorogtak az arcán, de a keze és a lába tovább remegett.

Nem bírt felállni. Akkor a rohamosztagosok megfogták,.és anyámmal együtt elvitték.

− A bátyám, Zeth öt évvel volt idősebb nálam. Őt is elvitték. Úgy tizennégy éves lehetett még csak.

Bénítóbilincset tettek a kezére. Megrugdosták, kituszkolták, aztán engem bénítottak meg.

− Később megtudtam, hogy Zethet a Birodalmi Katonai Akadémiára vitték, a Caridára. Engem és a

szüleimet a kesseli javítótelepre helyeztek, ahol a fűszerbányákban dolgoztunk. Az napjaim túlnyomó részét

vaksötétben töltöttem, mert a bányákba szivárgó fény elroncsolta volna a fűszerkristályokat. A szüleim ott

pusztultak el néhány év múlva.

− Nekem kellett vigyáznom saját magamra, amikor a rabok fellázadtak, és átvették a hatalmat. Az ottani

bűnözővezér, Moruth Doole ledobatta a foglyulejtett birodalmiakat a bányákba. Doole némelyik rabot

elengedte, de nem sokat, és én nem voltam köztük. Az uraink megváltoztak, de attól még rabszolgák

maradtunk.

Dorsk 81 csillogó szemmel figyelt. Hogyan menekültél meg? kérdezte.

– Han Solo szabadított ki felelte Kyp, és melegség lopózott a hangjába. Elloptunk egy hajót, és

bemenekiütünk a fekete lyukak közé. Aztán belebotlottunk egy titkos birodalmi kutatóbázisba, és megint

fogságba estünk most Daala admirális és a csillagromboló-flottája kapott el minket. Han hozott ki minket

onnan, miután Daala halálra ítélt.

Düh hullámzott át rajta, a feje zsongani kezdett; erősebbnek érezte magát. Merített is ebből az erőből.

– Most már megérted, miért dühítenek fel annyira a birodalmiak folytatta. Mintha a Birodalom életem

minden lépésénél igába akart volna hajtani, megpróbálta volna elvenni tőlem azokat a jogokat és örömöket,

amiket más életformák élveznek.

– Nem szállhatsz szembe egyedül a Birodalommal – mondta Dorsk 81.

Kyp egy ideig nem válaszolt. Most még talán nem－ felelte.

Mielőtt Dorsk 81 bármit mondhatott volna erre, Kyp félrehajtott egy dús kéklevelű ágat. Elektromos

borzongás futott végig a gerincén, mintha az Erő figyelmeztetné, hogy megérkezett.

– Ez az suttogta Kyp. Ide jöttünk.

A dzsungelben előttük egy kerek tó csillogott, mintha higanyból volna. Tökéletesen sima volt a felszíne.

A tó közepén apró sziget volt, rajta egy félbevágott piramis alakú, obszidián-féle építménnyel, mely a

massassi építészet jellegzetességeit mutatta: ez is templom volt, ugyanaz, amit Gantoris és Streen fedezett

fel hetekkel ezelőtt, de Luke Skywalker még nem tudott róla. Exar Kun azonban mindent elmondott róla

Kypnek.

A magas piramis két fele között egy sötét ember fényes fekete szobra állt, akinek hosszú haja a hátát

verte, a homlokára pedig egy fekete nap volt vésve. A Szith Lovagjainak ősi öltözékét viselte.

Kyp szárazon nyelt, amikor megpillantotta Exar Kun alakját.

– Szerinted ki lehetett? kérdezte Dorsk 81 hunyorogva.

Kyp halk, fojtott hangon válaszolt: Valaki nagyon hatalmas.

A Yavin hatalmas narancsszín gömbjének csak izzó pereme kandikált ki a dzsungel teteje fölött. A

rendszer kicsi napja is lenyugvóban volt. Az ég ikerfényei kereszteződő sugárpászmákat vetettek a sima

víztükörre.

Kyp a templom felé intett. Tölthetjük ott az éjszakát, ha akarod.

Dorsk lelkesebben bólintott, mint Kyp várta. Szeretnék megint fedél alatt aludni mondta nem pedig egy

fán, liánok között. De hogyan jutunk oda? Milyen mély lehet a tó?

Kyp a vízhez lépett. A tó áttetszően tiszta volt, mint a gyémánt, és olyan mély, hogy lencseszerűen

visszaverte a mélységet. Lehetetlen volt megállapítani, mennyire nyúlik le. Közvetlenül a felszín alatt Kyp a

fenékről felnyúló oszlopokat látott, mintha lépőkövek merültek volna alá, és épp a víz tükre alatt állapodtak

volna meg.

Kyp rálépett az elsőre. A tiszta víz fodrot vetett a cipője körül, de Kyp nem süllyedt el. Továbblépett a

második kőre.

Dorsk 81 tátott szájjal bámulta; Kyp tudta, hogy úgy néz ki, mintha a vízen járna. – Az Erőt használod?

kérdezte Dorsk 81.

Kyp elnevette magát. Nem. A lépőköveket.

Habozás nélkül átlépett a harmadik kőre, aztán a következőre. Alig várta, hogy végre a templomban

legyen, az új tudás és a titkos technikák forrásánál. A szigeten vulkanikus sziklahalmok fogadták idegen

vérhez hasonló narancs és zöld zuzmóval benőve. Már érezte az erőt.

Kyp visszafordult, hogy nézze, ahogy a társa átmegy a tavon. Teljesen olyan volt, mintha Dorsk 81 a víz

felszínének törékeny membránján egyensúlyozna. A sziget teljesen csendes volt, mintha a dzsungel egyetlen

állata sem merné megközelíteni az üres templomot.

– Hideg van itt rázta a le a lábáról a vizet Dorsk 81. Körülnézett, és kissé behúzta a nyakát.

– Eddig az volt a bajod, hogy túl meleg van mondta Kyp. Inkább örülj.

Dorsk 81 összeszorította ajaktalan száját, és bólintott, de nem szólt semmit.

Kyp körbejárt, szemügyre vette a piramis csiszolt fekete üvegéleit, a csúcsot fent. Az épület úgy volt

tervezve, mint egy szögletes tölcsér, mely összefogja az Erőt, hogy felerősítse a Szith-szertartások erejét.

Felnézett Exar Kun mozdulatlan szobrára. A borongó fekete lovag olyan életszerűnek, olyan

félelmetesnek tűnt, hogy Kyp minden pillanatban azt várta, mikor hajol le és kapja el őt.

Kyp most már tudta, hogy a Nagy Templom a központja az egész massassi civilizációnak, amit Exar Kun

épített fel a primitív rothadásból. A Nagy Templom volt a főhadiszállás, Kun harci bázisa a Szith

Háborúkban. Ez a kicsi, elszigetelt templom viszont inkább magányos menedék volt, az a hely, ahol Exar

Kun a saját képességeit fejlesztette, ahol erősítette magát.

Hideg fuvallat tört elő a hosszúkás nyílásból, mintha a néma templom valami alvó szörnyeteg lenne. –

Menjünk be mondta Kyp.

Behúzta a fejét, és belépett a sötétségbe. De mikor pislogni kezdett, a fény fokozatosan erősödni kezdett,

mintha a fekete üveglapok közé zárt villámok keltenének halvány szikrákat, amiket csak a szeme sarkából

lát. Mikor Kyp szembefordult a fényes falakkal, semmit sem látott bennük, csak a rájuk vésett, rég elfeledett

nyelvű hieroglifákat nézhette. Egyetlen szót sem tudott elolvasni.

Mélyzöld mohanyúlványok kúsztak fel a fényes kövön megdermedt élő lángnyelvekként. Az egyik falnál

vízzel teli kerek, simaszélű ciszterna volt.

Kyp odalépett, és belemártotta a kezét. Meglepetten és örömmel látta, hogy a víz hideg és tiszta. Lemosta

izzadt arcát, aztán élvezettel itta az édes vizet. Felsóhajtott.

Dorsk 81a bejáratnál állt, és kifelé bámult a dzsungelre. A Yavin korongja már eltűnt a fák koronája

mögött, és az égbolt kezdett alkonybíborba borulni. Hirtelen úgy elálmosodtam mondta Dorsk 81.

Kyp összevonta a szemöldökét, de azt hitte, tudja, mi történik. Sokat mentünk ma jegyezte meg. Itt bent

hűvös van és sötét. Miért nem alszol? A padló sima, kényelmes fekvés esik rajta. Odagömbölyödhetsz a fal

mellé.

Dorsk 81 mintegy hipnotizálva odacsoszogott az egyik sarokhoz, és hátát az obszidiánfalnak szorítva

leheveredett. Alig helyezkedett el, már aludt is.

– Most már alkalmasabb környezetben folytathatjuk A mély, erőteljes hang távoli mennydörgésként

visszhangzott a kamrában.

Kyp megfordult, és Exar Kun csuklyás alakját pillantotta meg. Mintha nagy fekete olajfolt csillogott

volna a levegőben. Kyp kihúzta magát, és visszafojtotta magában azt a rettegést, ami mindig rátört,

valahányszor Szith ősöreg lovagja beszélt hozzá.

Kyp Dorsk 8l-re mutatott. Nem fog felébredni? Nem lát meg?

Exar Kun felemelte árnykarját. Amíg nem végeztünk, nem.

– Rendben Kyp lekuporodott a hideg padlóra, és maga köré vonta a köpenyét, amíg kényelmesen el nem

helyezkedett. Tudta, hogy laza, nyugodt hozzáállása Exar Kun szemében gőgnek vagy dacnak tűnhet, de

nem bánta.

A Szith Lovagja beszélni kezdett: Skywalker már mindent megtanított neked, amit tud. Kifogásokat

keres, de nem tud továbblépni, mert megtagadta magától a többi lehetőséget. Nem fejlődhet Jediként azzal,

hogy elzár bizonyos dolgokat, hogy nem akarja látni azt, mi lehet és minek kellene lennie.

Exar Kun Kyp fölé tornyosult, és mintha sokkal közelebb jött volna, pedig egyetlen lépést sem tett. – Te

már többet tanultál meg, mint amit Skywalker valaha is tudni fog, tanítványom.

Kypben fellángolt a lelkesedés és a büszkeség. Megfeszült a teste, fel akart ugrani. De visszafogta magát.

– Nézd csak, mit mutatok ma neked mondta Exar Kun, és az obszidián falak felé intett, az alig kivehető,

érthetetlen hieroglifák felé, melyek fekete vonalaknak látszottak csupán a vulkáni üvegen. De ahogy Kyp

jobban megnézte őket, a szavak fehéren felizzottak, és szinte előugrottak a feneketlen, átlátszatlan háttérből;

beleégtek a szemébe. És Kyp hirtelen értette őket. A szavak kiélesedtek, és betöltötték az elméjét. Egy

négyezer év előtti, hihetetlen történetet meséltek el arról, hogyan kezdett elé Exar Kun tiltott tanokkal

foglalkozni, hogyan került a Yavin negyedik holdjára, hogy megkeressen egy elveszett Szith hatalmi

ereklyét, és hogy hogyan igázta le a félénk és gyenge massassi népet, hogyan építtetett velük hatalmas

templomokat a sötét erők számára, amikkel játszott.

– A Szith testvérisége uralhatta volna az egész galaxist, szétzúzhatta volna a toporgó Köztársaságot, a

többi Jedi lovagot pedig egyszerű szalon-bűvésszé degradálhatta volna… de elárultak. Exar Kun árnya

nesztelenül végiglebegett a templom padlóján. Az alvó, védtelen Dorsk 81 fölé úszott.

− Mikor a Jedik egyesítették erőiket, és idejöttek erre a holdra, hogy szembeszálljanak velem, olyan

hatalmas erőt engedtek szabadjára, hogy nekem az összes massassit ki kellett szipolyoznom, csak hogy

bezárjam a szellemem ezekbe a templomokba… hogy fennmaradjak, és egy napon visszatérhessek.

Kun lenyúlt szénfekete karjával, mintha meg akarná fojtani Dorsk 81-et. A sima bőrű klón nyugtalanul

mocorogni kezdett bűvös álmában, de nem próbált védekezni.

Kyp hirtelen megrémült. Exar Kun! Én vagyok a tanítványod! Rá ne vesztegesd az idődet!

Elbűvölték azok a csodák, amiket Exar Kun mutatott neki, de elég dörzsölt volt ahhoz, hogy észrevegye,

ha manipulálni akarják. Exar Kun azt hitte, hogy úgy játszik Kyppel, mint egy akarattalan tárggyal. De Kyp

szkeptikus volt Han Solo legalább erre megtanította. Persze eljátszhatta a saját szerepét is, hogy megkapja,

amire annyira vágyott.

Mikor Exar Kun visszafordult felé, nem bántotta Dorsk 81-et Kyp széttárta a karját, mintha teljesen

alávetné magát új mesterének. Beszélj még az ősi Szith tanokról!

Kyp nagyot nyelt, és megacélozta hangját, mert tulajdonképpen ezt akarta: Mondd el nekem, hogyan

használjam ezeket az új képességeket úgy, hogy egyszer s mindenkorra szétzúzzam a Birodalmat.

Huszonegyedik fejezet

A Coruscanton Csubakka és Thripio végigvezették az ikreket a faragott betonoszlopok közt a Kihalt

Állatfajok Holografikus Állatkertjének bejáratához.

Otthon az izgága gyerekek még Thripio türelem-programját is egykettőre lemerítették, Csubakkát pedig

valóságos dührohamokba kergették. Egy kis séta jó ötletnek tűnt minden érintett fél számára.

Tranzitcsöveken haladtak át a régi Császárváros felső felhőkarcolóin, a Holografikus Állatkert tetőszintjéig.

Az Állatkert cifra oszlopai között Csubakka lelógatta szőrös karjait; hatalmas mancsaiban teljesen

elvesztek az apró gyerekkezek. Csubakka két jókora lépést tett előre, aztán bevárta az ikreket, aztán megint

lépett kettőt, és megint várt. Thripio úgy csörtetett elöl, mintha ő lenne a főnök. Éppen most vett mély

olajfürdőt, úgyhogy aranypáncélja a szokásosnál is szebben ragyogott a mesterséges fényben.

Beléptek a hatalmas boltívek alá. Thripio a kasszához ment, és beütötte Han meg Leia hitelkódját.

Csubakka, aki egyre türelmetlenebb lett Jacen és Jaina kurta lábacskái miatt, egyszerűen felnyalábolta az

ikreket, és megindult előre. Átvészeltek egy unalmas bevezető-előadást az üres váróteremben, ami tele volt

székekkel, kalitkákkal és csatlakozókkal, hogy mindenféle fajú látogató igényeinek megfeleljen. Aztán

kinyíltak a hátsó ajtók. Csubakka az ikrekkel a hóna alatt kimasírozott a lejtős alagútba. Thripio utánuk

sietett, és próbált az élre kerülni, de a testes vuki mellett nem tudott elsurranni.

A fejük felett fények gyulladtak fel, csillagok, üstökösök és bolygók ügyetlen utánzatai. Mikor elhaladtak

a mozgásérzékelők mellett, zengő istenhangok bődültek fel sztereóban a falba épített hangszórókból.

– Utazás az idő folyosóin! Kaland az űr útjain! Régi idők és távoli helyek rég elfeledett csodái várnak

önökre! Olyan kihalt lényeket fognak látni, amelyek már eltűntek galaxisunkból; de újraélednek itt és most!

A falak elsötétültek körülöttük. Fénynyalábok lövelltek ki, és durván utánozták a hiperűr elnyújtott

csillagsávjait. A padló remegni és vibrálni kezdett a talpuk alatt az illúzió erősítésére. A gyerekek

csodálkoztak, de Csubakka nem bírta ki, hogy fel ne morduljon az ügyetlen giccstől. Aztán a mutatvány

végetért, és a rögzített hang összeesküvő suttogással folytatta: Megérkeztünk… a lehetőségek

univerzumába!

Több ajtó volt előttük; választhattak.

– Erre, gyerekek, erre mondta Thripio, és elindult. Már átnézte a kiállításról szóló adatbrosúrákat, és

miután összevetette ezeket az ikrek érdeklődésével, pontosan eldöntötte, hogy melyik diorámákat tekintsék

meg először. Menjünk, nézzük meg a kalamári mammut-krabbexet!

Mikor beléptek az ajtón, hologramok villantak fel, és kavargó tengeri tájjal vették körül őket. Csipkés

sziklaszirt emelkedett ki a fehér tajtékos vízből. A hullámokban lebegő zöld-bíbor hínár közt egy szeli

vényes rákféle volt, egy tízlábú krabbex, kettős állkapoccsal, ikergerinccel, és tizennyolc fényes fekete

szemmel, melyek közül négy az ollóin volt. A krabbex felágaskodott, és úgy bődült el, mint egy tüzet fogott

wampa jéglény.

Az ikrek csak nézték, ahogy három zöldbőrű sellő-fiú szökken fel a habos hullámok hátára, kezükben

recés csontlánzsával. Felmásztak a sziklára, és támadtak.

A lándzsák belefúródtak a krabbex külső vázába, és a szörnyeteg feléjük kapott ollóival. Balra csapott és

elkapta az egyik sellőt. Belehasított puha zöld bőrébe, és kivonszolta a vízből. A sellőember uszonylába úgy

csapkodott, mint a halfarok.

– Menjünk mondta Jaina.

– A következőbe szólt Jacen.

− De gyerekek, még el sem mondtam nektek ezeknek a lényeknek a biológiai hátterét mondta Thripio.

− Most menjünk makacskodott Jaina.

Az illúzión keresztül átvágtak a szemközti falhoz, ahol további ajtók kínálkoztak. Csubakka beterelte a

gyerekeket a baloldalin.

– Ó, ne oda, Csubakka jajdult fel Thripio. Nem vagyok benne biztos, hogy.

De már bent is voltak a második teremben, és egy sivatagi bolygó képe vette körül őket. Láthatatlan hő

vibrált a felrepedezett agyagfelszín felett. Egy különös lény bukkant fel egy sziklapárkány tetején

vérfagyasztó ordítással. Szögletes humanoid feje és erős macskateste volt, hajlott agyarai, és ide-oda

csapkodó szelvényezett farka, a végén skorpió-tüskével. Mikor újra elbődült, látszott, hogy sárga agyarairól

méreg csöpög.

– Mantikor? kérdezte Thripio hitetlenkedve. Nos, valóban! Csodálkozom, hogy még nem frissítették fel a

képeiket. Erről a lényről kiderült, hogy csak összekevertek különféle fosszilis leleteket. Mantikorok sosem

léteztek. Éppen mögöttük egy másik mantikor visszhangozta a kihívó ordítást, és felkúszott a napégette

sziklákra. Az ikrek Csubakka szőrös karjaiba húzódtak, és a nem létező szörnyetegeken átgázolva indultak a

következő ajtó felé.

– Most hadd válasszak én, gyerekek mondta Thripio.

Csubakka felmordult. Az ikreknek mindegy volt.

– Menjünk haza mondta Jacen.

Jaina helyeslően bólintott. Haza akarok menni.

– De gyerekek – szólt Thripio Biztos vagyok benne, hogy a következő tetszeni fog nektek. Hadd

meséljek nektek egy kicsit a Pil Diller éneklő gyászfügefáiról…

Három újabb dioráma és Thripio három újabb unalmas előadása után az ikrek úgy döntöttek, hogy inkább

bújócskáznak, minthogy folytassák a fárasztó utat a Holografikus Állatkertben.

Mivel nem szavanként kommunikáltak egymással telepatikusan, világosan, de csak általánosságban

tudták, mire gondol a másik. Mikor Jacen kitépte magát Csubakka kezéből, és rohanni kezdett a Hósolymok

gleccserei között, balra indult. Jaina ugyanebben a pillanatban a másik irányba vetette magát, és elszaladt a

döbbent Thripio mellett. Az ikrek csírázó Erő-tehetségüket segítségével jutottak el egy olyan ajtóhoz, ami

kivezetett a kijárati folyosóra.

Csubakka felhördült; Thripio kiabálni kezdett a gyerekek után, de Jacen és Jaina találkoztak a

diorámaszobák előtt, és kacagva örvendeztek szökésüknek. Amilyen gyorsan csak tudtak, végigtotyogtak a

fehérlapos folyosón, büfék, pihenő- és újrafeltöltő termek, javítókészülékek mellett.

Egy folyosó-elágazásnál öreg karbantartó robot munkálkodott egy nyitott turboliften. Jacen és Jaina már

láttak turboliftet. Azzal mentek haza otthon, a Császári Palotában.

A karbantartó droid metálszürke volt, kétfejű, és számos mechanikus karral rendelkezett, különféle

csatlakozókkal. A droid két feje szemben állt egymással. Az egyik fejnek fényes optikai szenzorjai voltak, a

másik pedig egy puszta képernyő volt, melyen adatok, statisztikák és hivatalos Birodalmi Építőkódok

jelentek meg.

A droid binárisan motyogott magában, és kotorászni kezdett a hátsó szekrényében egy bizonyos szerszám

után, de nem találta. Elindult a folyosón. A turboliftet tárva-nyitva hagyta, az ajtón egy táblával: Nem

működik.

A gyerekek odarohantak a lifthez, és beugrottak. Már sokszor látták, hogyan használják a gombokat a

szüleik meg Thripio.

Ez az irányítópanel kicsit másmilyen volt, mint a palotabeli: sokkal kevésbé volt díszes, színehagyottra

koptatta az idő és a használat. Egy egész falnyi gomb jelzett több száz különböző szintet a kilométer magas

metropoliszban. Mivel a város alsóbb szintjeit hosszú évekkel azelőtt elhagyták és betemették, vastag

fémlapot szereltek a panel alsó felére, hogy letakarják az első 150 szintet. A karbantartó robot azonban

eltávolította a fedőlapot, hogy ellenőrizze a liftáramköröket.

A gyerekek nem nagyon ismerték a számokat, bár Thripio tanítgatta őket legalább az alapszámjegyek

felismerésére. Ezek a leckék gyakran döntötték búskomorságba a protokoll-droidot, az ikrek azonban sokat

okosodtak. Több ragadt meg bennük, mint amennyit Thripio hitt.

A gombsorok fényes, színes kis körök voltak Jacennek és Jainának. Csak bámulták őket; nem tudták,

melyiket nyomják meg, de némelyik számot felismerték.

Jaína vette észre elsőnek: Egyes mondta.

Jacen megnyomta a gombot. Egyes ismételte.

A turbolift ajtaja bezárult, és a padló zuhanni kezdett lefelé, ahogy a lift búgva, gyorsulva suhant lefelé.

Jacen és Jaina hirtelen rémülettel néztek egymásra, de aztán kuncogni kezdtek. A turbolift csak ment egyre

lejjebb, amíg végül megállt. Az ajtó kinyílt.

Jacen és Jaina pislogva álltak. Kiléptek a tiltott nagyvárosi vadon homályos fenekére. Körülöttük nagy

állatok rebbentek szét zörögve a törmelék közt.

– Sötét van mondta Jacen.

Ebben a pillanatban a turbolift ajtaja döngve bezárult mögöttük. A lift visszaállt alapállapotba, és

visszatért a felső szintekre. Jacen és Jaina magukra maradtak.

Csubakka úgy viharzott végig a kiállításon, mint egy megvadult űrsikló. Egyre az ikrek nevét ordítozta.

Thripio rohanvást igyekezett lépést tartani vele.

– Nem látok semmit ezektől a hologramoktól – jegyezte meg Thripio. Csubakka szimatolni kezdett a

gyerekek után. Kirohant az egyik ajtón.

Az ordítozás és rohangálás nagy sokára előcsalt egy bothan állatkert-felügyelőt. A bothan felborzolta

fehér szőrét, és a karjával integetve próbálta lecsillapítani Csubakkát. Psszt! Zavarja a többi látogatót! Ez a

művelődés csendes szentélye!

Csubakka leugatta. A jóval kisebb termetű bothan lábujjhegyen állt, és nevetségesen hasztalan kísérletet

tett arra, hogy Csubakka szemébe nézzen. Nem lett volna szabad egy vukit beengedni az állatkertbe.

Csubakka belemarkolt a bothan fehér mellkasszőrzetébe, és felkapta a földről. Hörgések, morgások törtek

fel a torkából.

Thripio odasietett hozzájuk. Ha megengedik, tolmácsolnék szólt. A barátom, Csubakka, meg én éppen

két kisgyereket keresünk, akik elvesztek. Jacen és Jaina a nevük. Két és fél évesek.

Csubakka elbődült.

– Igen, igen, éppen most tartok ott. Ez valódi vészhelyzet. A gyerekek egyszerűen elszaladtak tőlünk, és

ha lenne olyan kedves, és segítene…

Csubakka úgy megrázta a bothant, mint egy rongybabát.

– …azt nagyra értékelnénk fejezte be a mondatot Thripio.

De a bothan elájult.

Jacen és Jaina ledőlt beton és acélgerendák közt bóklásztak. Az ősrégi hulladékon alaktalan gombák

tenyésztek. Láthatatlan lábak surrantak a talajon és a fenti gerendák szövevényében.

Az épületek masszív alapozása elpusztíthatatlan-nak tűnt, vastagon benőtte a moha. Dolgok mozogtak az

árnyékban, de semmi sem ment közel hozzájuk. A gyerekek szeme lassan megszokta a homályt. Langyos,

rossz szagú víz csepegett körülöttük.

Jacen feltekintett. A hatalmas épületek mintha soha nem akarták volna véget érni. Csak egy homályos folt

látszott abból, ami akár az ég is lehetett.

– Haza akarok menni mondta Jaina.

Kidobott géproncsok hevertek rozsdás, elkorrodált halmokban. Az ikrek lezuhant járművek, kiselejtezett

hajótestek és hadigépek között gázoltak. Mindez az előző évi polgárháború terméke volt.

Jacen és Jaina elértek egy félig rombadőlt falhoz, amiben valaha számítógép-terminál volt. A képernyő

azonban bezúzva hevert, a keretéből éles transzparacél szilánkok meredeztek. Az ikrek mégis felismerték,

hogy ez egy olyan adatszolgáltató egység, amilyen náluk is van otthon.

Jacen odaállt a törött panel elé, és apró kezeit csípőre tette, ahogy az apjától látta. Megszólította a

képernyőt és pontosan tudta, mit kell mondani, miután annyiszor hallotta már az esti mesét. Eltévedtünk

mondta. Kérlek, segíts nekünk hazamenni.

Csak várt és várt, de nem kapott választ. Egyetlen fény sem gyulladt fel a panelon. A szétesett

hangszóróból sem jött hang; itt fényes fekete bogarak ütöttek tanyát.

Jacen sóhajtott. Jaina megfogta a kezét, és együtt fordultak hátra, mert zajt hallottak a hátuk mögött a

szűk sikátorban.

Egy alaktalan zöldesszürke lény volt mögöttük, egy gránitcsiga, ami zselés kocsányon lógó szemmel

méregette őket. Mikor megmozdult, sűrű zöld nyálkát húzott maga után.

A gránitcsiga egyre csúszott feléjük. Az ikrek hátrálni kezdtek. A csiga hasa alján egy recés nyílás tárult

fel, egy remegő száj, ami füstölve szippantotta be a levegőt.

Jaina elébe állt. Most rajta volt a sor.

– Eltévedtünk kezdte. Segíts nekünk hazamenni. A gránitcsiga felágaskodott a kislány fölött. Jaina

felnézett rá. Jacen odaállt mellé.

Aztán a gránitcsiga leereszkedett. Cuppanva érkezett a kövekre.

Hirtelen széllökés támadt, és a gránitcsiga riadtan tűnt el az egyik oldalsikátorban. Jacen épp időben

pillantott fel, hogy lássa lecsapó karvalydenevér éles mantaszárnyait, fémes karmait.

A gránitcsiga megpróbálta beásni magát a törmelékbe, de a karvalydenevér leszállt a roncsokra, és a

karmaival kezdte félrekaparni a fémdarabokat. Háromszögletű csőre úgy járt föl-le, mint a dugattyú, amíg el

nem jutott a gránitcsigához, és a karmaiba nem ragadta. A karvalydenevér ismét kiterjesztette széles

szárnyait, és tekergőző áldozatát szorítva felröppent.

Jacen és Jaina egy ideig az égre meredtek, aztán egymásra néztek. Továbbindultak a Coruscant sötét

alvilágában.

– Csak ment, mendegélt… mondta Jaina.

– Azonnal meg kell szólaltatnunk a riasztót, Csubakka! mondta Thripio. A vuki azonban nem szívesen

vallotta be, hogy elveszítették a két gyereket.

Az eszméletlen bothant az egyik holografikus diorámában hagyták, aztán elindultak a fehérlapos

folyosón, ami a szuvenírboltok, frissítőstandok és a múzeum egyéb részei felé vezettek. Thripio azon

tűnődött, vajon mit fog gondolni a bothan, ha majd a durosi kannibálpókok hálójában magához tér.

Egy karbantartórobot éppen befejezte a turbolift-szerelést, és leakasztotta a ”Nem működik” táblát.

Két feje valami duettet zümmögött magában afeletti örömében, hogy végrehajtotta a feladatot.

Csubakka a karbantartórobotra mutatott, Thripio azonban ingerülten csattant fel: Mit tudhatna egy

alacsonyszintű karbantartó robot erről a helyzetről? Ezek a modellek nem sokkal okosabbak, mint egy

targonca De a nagydarab vuki csak vonszolta magával. Jó, rendben van, ha ragaszkodsz hozzá.

Csubakka előrerohant, és a robot útjába állt. Az automata szenzorok parancsa alapján a robot először

jobbra, aztán balra próbált kitérni, de Csubakka végül megállította. A karbantartódroid éles füttyöt hallatott

zavarában.

Thripio is megérkezett. Bocsáss meg mondta, és egy hosszú sor bináris kérdést eresztett meg. A droid egy

bégetéssel felelt. Thripio megismételte a kérdést, de ugyanazt a választ kapta.

– Mondtam, hogy semmire sem jók jegyezte meg Thripio. A karbantartó droidok nincsenek arra

programozva, hogy bármit is észrevegyenek. Ők csak elvégzik a javításokat, aztán várják az újabb utasítást.

Csubakka elvinnyogta magát, és megcsóválta szőrös fejét.

– Maradj nyugton, te… te két lábon járó subaszőnyeg! Nem beszéltem túl sokat! Különben is te

köszönheted az életedet Han Solónak!

A karbantartó droid továbbment. Ügyet sem vetett a veszekedésre. Thripio azt kívánta, bár ő is le tudná

egyszerűsíteni a saját programozását, hogy ilyen.jótékony tudatlanságban élhessen a galaxis dolgait illetően.

Erezte, hogy az áramkörei túlmelegednek, amikor teljes egészében belegondolt, mi fog lezúdulni szegény

fejére.

– Solo gazda valószínűleg leszereli a lábamat, és arra fog ítélni, hogy összekeressem és betűrendbe

szedjem a Császári Információs Központ minden töredékes adatállományát!

A homályos alvilágban Jacen egy zajos gépezetre mutatott előttük. A szemetes utca kiszélesedett. – Nézd

mondta Jainának. Droid.

A gyerekek integetve futásnak eredtek, és remélték, hogy sikerül magukra vonniuk a droid figyelmét. De

aztán megálltak, a gép pedig zavartalanul folytatta útját a törmelék között fényesre koptatott ösvényén.

Ez a droid még a fenti karbantartónál is sokkalta öregebb volt. Ormótlanabb ízületi voltak, szögletes

végtagjai; a részeit hatalmas csavarok tartották össze. Az ősrégi szerelőrobot alig volt több, mint egy önjáró

szerszámosláda törzzsel, fejjel és hatszögletű fejjel. Az egyik optikai szenzora már kiesett. Vastag,

elhasználódott és mocskos kábelek futottak le a gerince mentén, a nyakánál. Már a moha is kezdte benőni az

oldalát. Olyan szaggatottan mozgott, mintha nagyon-nagyon ráférne már az olajozás.

Az utca mentén elkorrodált, az ikreknél egy méterrel magasabb oszlopok sorakoztak. Minden pózna

tetején egy régi fénykristály volt nagyítólapokkal csiszolva, de mindegyik halott, áttetsző szürke volt, egy

szemernyi fényt sem adott egyik sem. Némelyik pózna kilazult az aljzatából, és megdőlt.

A javítódroid az utca vége felé haladt, aztán megállt a megfelelő helyen, és törzse harmonikaszerűen

felnyúlt, hogy a karjával elérje a sötét fénykristályt. A droid levette a kiégett kristályt, és óvatosan

szelvényezett fogói közé szorította. Miután letette hátra a kocsija hátuljába, elővett egy másik kristályt egy

dobozból. Összetett programját követve a robot a pózna tetejére helyezte a cserekristályt, és bekapcsolta.

Az új kristály épp olyan halott és sötét maradt, mint előző, a javítódroid azonban mintha észre sem vette

volna. Továbbment á következő póznához, és megismételte a mozdulatsort.

Jacen a robot elé állt, és lehető legjobban utánzott papa-hangon megszólalt: Eltévedtünk.

Jaina odaállt mellé. Kérlek, segíts nekünk hazamenni.

A droid mozdulatlanná dermedt, mintha megijedt volna, aztán leereszkedett, hogy egy szál optikai

szenzorával szemügyre vegye a két gyereket. Eltévedtetek? kérdezte csikorgó hangon.

– Haza akarunk menni mondta Jaina.

– Nincs a programozásomban felelte a robot. Nem a feladatom Megint felharmonikázta magát, és

továbbment a harmadik rossz kristályhoz. Nincs a programozásomban.

Jaina és Jacen sírva fakadtak. De amikor meghallották egymás szipogását, ahelyett, hogy még jobban

elkeseredtek volna, elhallgattak, Legyél bátor – mondta Jaina a bátyjának.

– Bátor vagyok felelte Jacen.

A két kimerült gyerek letottyant egy sima dúrbeton-darabra a nyílt utca közepén. Nézték, ahogy a droid

leszedegeti a rossz kristályokat, és hasonlóan működésképtelenekre cseréli őket.

A droid végigment az egész utcán, de egy szikra nem sok, annyi fényt sem sikerült csinálnia. Zümmögve

gördült vissza az évszádos ösvényen oda, ahol kezdte.

Megállta az első sötét fénykristály előtt, felnyújtóztatta a törzsét, és egy másikat helyezett az imént

kicserélt kristály helyére…

Huszonkettedik fejezet

Daala admirális a híd korlátjának roskadt. Még mindig a Mantlcore pusztulásának hatása alatt volt.

Hirtelen nem jöttek szavak a szájára. A kalamári támadás pedig folytatódott.

– Elsöpörni őket mondta végül. Orbitális pályáról tüzelni minden turbolézerrel. Az úszó városokat

célozzák Üveges szemmel meredt ki az ablakon. – Mindet el kell pusztítani.

Nem tudta megérteni, mi volt a baj. Pontosan követte Tarkin nagymoff taktikáját. A nagymoff gondosan

kitanította, megadott neki minden információt, amire szüksége lehetett. De amióta Daala kijött a Bendő

Bázisról, egyik katasztrófa a másik után érte. A Napzúzó a Felkelők kezébe került, a Hydra elpusztult, most

pedig a Manticore is. Való igaz, hogy kifosztott egy apró ellátóhajót és elsöpört egy jelentéktelen kolóniát a

Dantuinon de most, első támadásakor egy felkelő világ ellen, elbizakodottságában elveszített egy újabb

csillagrombolót.

Kudarcot vallott, teljes kudarcot.

A Gorgon mellett párhuzamos pályán haladt a Basiltsk. Együtt lőtték turbolézereikkel az óceánt, együtt

lobbantottak lángra kalamári épületeket. Pillanatokon belül áthaladnak a nappal-éjszaka választóvonalon,

ahonnan két további nagy úszó várost is tűz alá vehetnek. Elpárologtatják az épületeket, és hullámsírba

küldenek minden városlakót.

– Indítsa el az utolsó TIE-köteléket nézett az óceán tüzes csatamezejére. Az egész bolygót romba akarom

dönteni.

– Admirális! Kratas parancsnok végigrohant az érzékelő és taktikai állomások között, fel a

megfigyelőplatóra. Felkelőhajók bukkantak ki a hipertérből, egy egész flotta. Több, mint amennyivel fel

tudjuk venni a harcot.

Daala megpördült. Nem akart hinni a fülének. – Ilyen gyorsan reagáltak a segélykérésre? Aztán ő is

meglátta a az üstökösként feléjük zúduló hajókat.

Torkán akadt a lélegzet. A hajóépítő-üzemek még szinte sértetlenek voltak. A Kalamári elleni támadás

elsődleges célja nem valósult meg. De… elpusztítottak legalább egy úszó várost, meglékeltek egy másikat,

és további kettőben kárt tettek.

– Minden TIE-köteléket visszahívni mondta Daala. Egyenes vektort kijelölni a hiperűrön keresztül a

Katlan Ködhöz. Visszamegyünk és módosítjuk a taktikánkat, valamint felmérjük a veszteségeket –

Elhallgatott, aztán szinte fellobbant a hangja dühében: És előkészítjük a következő támadást!

A TIE-vadászok visszaőzönlöttek a csillagrombolók gyomrába. A felkelők véderői ragadozó

madarakként keringtek a bolygó körül. Daala nem merte megkockáztatni, hogy harcba bocsátkozzon velük,

pedig a legszívesebben a puszta kezével tekerte volna ki a parancsnokaik nyakát.

– Felkészülni a hiperugrásra mondta, mielőtt az erősítés támadásba lendülhetett volna. A csillagmező

megnyúlt, és egyetlen pontba futott össze az univerzum másik oldalán.

A csillagrombolók beléptek a hiperűrbe, és maguk mögött hagyták az Új Köztársaság erőit.

Han Solo és Lando Clarissian végigsuhant a Kalamári egén a Millennium Falconnal, és megtámadott

úszó települések füstoszlopait keresték.

Rátaláltak Foamwander Cityre, de amikor leszálltak az egyik vészlandolólapra, megtudták, hogy Ackbar

admirális, Leia és Cilghal nagykövet már elmentek, hogy részt vegyenek a zátonyvárosi mentőműveletben.

Han annyira elszörnyedt a pusztítás láttán, hogy nem is nagyon volt érkezése örvendezni afölött, hogy

ismét ő a Falcon tulajdonosa. A hajó visszanyerése felett érzett minden öröme semmivé lett a vízivilágon.

Lando Csubakka székében ücsörgött, és a navigációs táblázatokat tanulmányozta. Zátonyvárosnak

valahol lent kellene lennie. Látok egy csomó szétszóródott fémtömeget, de semmi olyat, ami város lehetne.

– Nem is az. Csak a maradványai.

Mivel alacsonyan, viszonylag lassan siklottak, Han kinézett a Falcon ablakán az úszó romokra.

Leginkább fekete, égett sávokat lehetett látni a fémdarabokon. Az úszó város azon letört darabjai, melyek

hermetikusan zártak maradtak, úgy lebegtek a vízen, mint megannyi koporsó. Kalamári és quarr mentő-

osztagosok özönlötték el az ilyen darabokat, és megpróbálták kimenteni a bent tartózkodókat.

– Ez olyan volt, mint Felhőváros mondta Han. – Most pedig olyan, mint egy szemétzúzó mellékterméke

Zátonyváros külső burkának egyik sima darabjára mutatott. Szerinted oda le tudunk szállni?

Lando közönyösen vállat vont. Még csak nem is lenne feltűnő a Falcon a többi sok szemét között.

– Hé! mondta ingerülten Han.

Lando rápillantott. A te hajód, Han. Én csak a Lady Luckot szeretném visszakapni.

Han letette a hajót a ringatózó plasztacél felületre, rögzítette a stabilizátorokat, aztán kinyitotta az ajtót.

Mikor kibotorkált a rámpára, azonnal nézegetni kezdte a mentőmunkásokat, hátha észreveszi köztük Leiát.

Már nagyon rég nem tartotta a karjában.

Mint mindig, amikor elszakadtak egymástól, most is mindenféle dolog jutott eszébe, amit mondani akart

Leiának, ígéretek és kedves semmiségek, amiket a felesége igencsak megérdemelt volna, de általában nem

sikerült ezeket a kedvességeket átpasszíroznia kérges külsején.

Lando követte, és mindketten látták a sebesülteket, akiket kivonszoltak a kalamári város úszó romjaira.

Bár a hullámok időnként átcsaptak a fémperemekeji, a viszonylag stabil úszó lapokat ideiglenes kórházzá

nyilvánították, ahol az orvosok elláthatták a sérülteket.

Vér és só szaga szállongott a levegőben a lézertalálatok vegyi bűzével együtt, meg a vizet ért olvadt

fémek és el nem oltott tüzek gőzével-fürtjével.

Csápos arcú quarrok bukkantak ki a habokból. Patakzott a víz a fejükről, ahogy felmerültek. Zátony-

város számítógépmagjának fontos alkatrészeit hozták fel, vagy a felhasadt lakásokban talált tárgyakat. A

quarrok várhatóan az egész városroncsra igényt tartottak, és a kalamáriak legfeljebb visszavásárolhatták

személyes tárgyaikat.

Han szétvetett lábbal állt, hogy stabilabb legyen az úszó roncson. A hullámzó tenger lassan föl-le

hintáztatta a lapot. Végül észrevett egy hullámsiklót, ami a roncsok felé tartott. Leia vezette, és két utasa

volt: Ackbar és egy kalamári nő.

Han vadul integetett, m,ire a sikló feléje kanyarodott. Leia kiugrott a hajóból, Ackbar pedig kikötötte a

siklót a cakkos fémperemhez. Leia először csak ment, aztán már szaladt, és Han karjaiba vetette magát. Han

átölelte, és vadul csókolgatta. Úgy örülök, hogy jól vagy!

Leia ránézett. Tudom.

– Ebből elég! mondta Han. Komolyan beszélek. Ugye Daala művelte ezt?

– Úgy gondoljuk, de még nincs bizonyítékunk. Han belefojtotta a szót. Nekem semmi kétségern sincs

felőle. Daalának nincsenek politikai indítékai – csakis pusztítani akar.

A kalamári nő is kimászott a hullámsiklóból, és az ápolórészleghez ment. Túl kevés orvos jutott a vérző

kalamáriak tömegére. Végigment a sebesültek között, és kurta mondatokat vetett oda nekik, mintha

valamiképpen meg tudná határozni az életbenmaradási esélyeiket.

Két orvos küzdött elkeseredetten, hogy felélesszen egy quarrt, akinek az egyik karja leszakadt, és a

bordája bezúzódott. Cilghal csak egy pillantást vetett rá, és azt mondta: Nem fog megmaradni. Sehogy sem

tudjátok megmenteni az életét A két kalamári gyógyító rámeredt, aztán amikor látták az arcán az abszolút

meggyőződést, átmentek egy másik beteghez, és sorsára hagyták a quarrt.

Cilghal az élet és halál angyalaként járt köztük. Félrehajtott fejjel figyelt, és ide-oda forgatta kerek

kalamári szemét.

Han érdeklődve figyelte. Ki ez?

– Cilghal a neve. Ó a kalamári nagykövet fogta halkra a hangját Leia. Szerintem Jedi-képességei vannak.

Ő még nem tud róla. Szeretném elintézni, hogy elmenjen Luke-hoz Leia megint megölelte a férjét. Úgy

örülök, hogy eljöttél.

, Rögtön indultam, amikor meghallottam felelte Han. Egyik szemöldökét kissé felhúzta, úgy nézett

Landóra. Apropó, útközben szabakkoztunk egy kicsit. Most én nyertem. Odanyújtotta a karját a feleségének.

Mit szólnál egy fuvarhoz hazafelé az én hajómon?

– A Falcon megint a tiéd? mondta Leia örömmel, és Han karjába fűzte a karját. Mosolyogva nézett

Landóra. Szomorú ezt hallanom, Lando.

Lando vállat vont. – Csak így tudtam lerázni.

Ackbar kimászott a siklóból, és megállt a ringó roncson. A tenyerével leárnyékolta a szemét, úgy vette

szemügyre Zátonyváros romjait. Han sosem volt valami jó abban, hogy leolvassa az érzelmeket a kalamári

admirális arcáról, de most Ackbar félreérthetetlenül szomorúnak látszott.

Han odament a magányosan álló Ackbar mellé. ” Admirális. Hallottam, mit tett, hogy hogyan győzött le

egy egész csillagrombolót. Jó munka volt.

Leia is odasuhogott fehér köpenyében. Admirális – az itteni győzelmének feledtetnie kell a vortexi

balesetet. Remélem, nem gondol arra, hogy visszavonul a rejtekhelyére!

Ackbar megrázta nagy fejét. Nem, Leia. Ön az eszembe juttatott valamit baráti támogatásával. Én nem

az a fajta vagyok, aki el tud bújni. Meg kell tennem, amire képes vagyok, és amennyire képes vagyok. A

rejtőzködés nem nekem való. Én cselekedni szeretek.

Leia az admirális vastag bicepszére tette a kezét. – Köszönöm, admirális. Az Új Köztársaságnak

szüksége van önre.

De Ackbar megrázta a fejét. – Nem, Leia, nem megyek vissza a Coruscantra.

Ez után a támadás után látom csak igazán, mennyire szüksége van rám a népemnek. Itt kell maradnom a

Kalamárin, hogy segítsek az újjáépítésben, hogy erősítsem a civilizációt, hogy megalapozzam a jövőbeni

birodalmi támadások elleni védekezést.

Még mindig nem épültünk fel a Világpusztító támadása után, és máris egy új flotta csapott le úszó

városainkra. Most semmiképpen nem hagyhatom itt a Kalamárit Az ég felé fordította kerek szemét. ”

Nekem ez a bolygó a hazám. Ez a népem. Arra kell szentelnem az erőmet, hogy nekik segítsek.

Han Leia dereka köré fonta a karját, és magához húzta. Leia merevnek és hidegnek tűnt; ha pontosan

tudta, mire gondol. – Én megértem önt… Ackbar – mondta Leia, végre elhagyva a rangot.

Han érezte Leia feszültségét, és tudta, hogy Ackbar elvesztése mennyire elkeseríti. Han átölelte Leia

vállát. Vasmerev izomcsomókat érzett a felesége sima bőre alatt.

Most, hogy Ackbar nem hajlandó visszatérni a Cor-uscantra, Mon Mothma pedig napról napra gyengül,

Leiának egyedül kell szembenéznie az Új Köztársaság összes problémájával.

Huszonharmadik fejezet

Napfény sütött át a Nagy Templom szögletes körvonalai között. Kyp egy kényelmetlen kőpadon üldögélt

a nagy fogadóteremben, és Skywalker mestert hallgatta. Úgy tett, mintha odafigyelne, pedig ez egyre inkább

nehezére esett, ahogy megingott a Skywalker tudásába vetett hite.

A többi Jedi-tanítvány lélegzetvisszafojtva figyelt, amikor Skywalker mester felállította a kicsiny fehér

Jedi Holokront. Újabb történetet hallhattak az ősi Jedi lovagokról, hősi kalandjaikról, harcaikról a sötét oldal

ellen melyek mindig eredménytelenek maradtak, mert a Császár és Darth Vader erősebbek voltak a Jedi

lovagoknál, és elsöpörték mindet.

Skywalker nem volt hajlandó levonni a megfelelő következtetéseket ebből a csúfos kudarcból. Pedig ha

hatékonyabbá akarta tenni az új Jedi lovagokat, fel kellett volna ismernie az új képességeket, és elég erőssé

kellett volna tennie Jedi Lovagrendjét ahhoz, hogy ellenállhasson egy Vader-féle tisztogatásnak.

Exar Kun megmutatta Kypnek a Szith tanait. Skywalker mester azonban sosem lett volna hajlandó

magáévá tenni ezeket a tanításokat. Kyp azon tűnődött, hogy miért hallgatja egyáltalán Skywalkert. Hisz

olyan gyengének, oly határozatlannak tűnik.

A többi tanítványban ott rejtőzött az Erő lehetséges kútforrása. Megtanulták, hogyan folyamodjanak az

Erőhöz, de nem jutottak tovább a kezdő szintnél. Egyszerű bűvészek voltak, akik túlzott szerepet vállaltak

magukra. Nem voltak hajlandóak betekinteni

a nagyobb hatalom ajtaja mögé, Kyp azonban nem félt. Ö elbírta a felelősséget.

A Holocron egy újabb holografikus kapuőre jelent meg, és elkezdett arról mesélni, hogyan lett a fiatal

Yoda Jedivé. Kyp elnyomott egy ásítást. Képtelen volt megérteni, miért kell neki végignézni ezeket a

történeteket.

A nyakát csavargatva nézegette a hatalmas kőtemplom falait. Próbálta elképzelni a négyezer év előtti

Nagy Szith Háborút. A massassikra gondolt, akiket Exar Kun rabszolgasorba hajtott, és akiket szerszámként

használt, hogy felépítse a templomokat, még ősibb, elfeledett Szith-feljegyzések alapján. Kun újjáélesztette

a sötét tanokat, kinevezte magát a Szith fekete Lovagjának, mely hagyomány továbbment egészen Darth

Vaderig, az utolsó Szith Lovagig.

Exar Kun templomai ott voltak az egész Yavin 4-en a hihetetlenül ősi Szith faj utolsó menedékén mint

ereje fókuszpontjai. Kun itt uralkodott a dzsungelholdon, olyan erőket fogott össze, melyek majdnem

legyőzték a Régi Köztársaságot. De a Jedi hadúr, Ulic Qel-Droma elárulta őt; és a Jedik egyesült erővel

csaptak le a végső csatában a Yavin 4-re, elpusztították a massassi fajt, lerombolták a Szith templomok

legtöbbjét, leborotválták az őserdő javát a bolygó felszínéről. Exar Kunnak mégis sikerült betokosítania a

lelkét itt, és négyezer évig várt, aniíg egy Jedi eljött, hogy felébressze…

Kyp fészkelődött, és úgy tett, mintha odafigyelne. Úgy érezte, mintha nagyon meleg lenne a templomban.

A Holokron pedig csak zümmögött tovább.

Luke üdvözült mosollyal hallgatta, és a többi tanítvány is élénken figyelt. Kyp a falra bámult, és azon

tűnődött, miért is van itt.

Mikor leszállt az éj a Yavin 4 dzsungeljére, Luke Skywalker hátradőlt, és némi ellazulást engedélyezett

magának az egyik teremben. Ez a helyiség kisebb volt, mint a nagy fogadóterem. Boltíves kőmennyezete

volt, fényesre csiszolt asztalok álltak benne egyéb tartós bútorokkal együtt, amit a felkelők hagytak hátra.

Fényes világítópálcák ontották a fényt a régi fali fáklyatartókból.

Luke úgy érezte, hogy csontig hatoló fáradtság kúszik a testébe, és éhség mardossa a gyomrát. A

tanítványok most pihentek, feltöltötték mentális energiáikat.

Luke egész nap felügyelte őket az Erő-gyakorlatok közben, a levitációs tréningek alatt, a csaták és

konfliktusok felidézésekor, az állatok és más lények megérzésének gyakorlásakor, a Holokron

használatakor. Elégedett volt a teljesítményükkel; bár Gantoris halála még mindig nyílt sebként tátongott

benne, látta, hogy a többi tanítvány jól halad. Bízott benne, hogy képes lesz visszahozni a Jedi lovagokat.

Az egyik jelölt, Tionne a sarokban ült, és húros hangszerével foglalatoskodott; játszani készült. A

hangszer két üreges rezonálódobozból állt, melyet húrok választottak el egymástól.

– Ez a Napjáró Nomi balladája mondta Tionne. – Az egyik legendás Jedi lovagé – mosolyodott el.

Hosszú, ezüstös haja a hátát verdeste, de jutott belőle a mellkasára is. Apró, közelülő szemei voltak,

gyöngyházas csillogással. Az orra kicsi volt, az állkapcsa szögletes. Luke inkább egzotikusnak látta őt, mint

szépnek.

Tionne szenvedélyesen szerette a régi Jedi legendákat, balladákat és történeteket. Már mielőtt Luke-kal

találkozott volna, annak szentelte életét, hogy újjáélessze a régi történeteket, előássa őket az archívumokból,

és népszerűsítse őket. Luke próbára tette Tionne Jedi-tehetségét, és bár a lány ereje talán kisebb volt, mint a

többi tanítványé, de elkötelezettsége és elszántsága kárpótolt ezért.

A többiek székekre, lócákra, vagy a puszta földre telepedtek, hogy meghallgassák Tionne dalát. A lány az

ölébe fektette hangszerét, és mindkét kezével pengetni kezdte a húrokat. Visszhangos muzsikája

összefonódott csodálatos énekével.

Luke lehunyta a szenét, úgy hallgatta az ifjú Napjáró Nomi meséjét, aki a férje erőszakos halála után

elkezdett Jedinek tanulni. Nomi központi karakter lett abban a pusztító Szith háborúban, ami Jedit Jedi ellen

fordított a Régi Köztársaság ősi napjaiban.

Luke elmosolyodott a zene hallatán. A hangok vibrálva remegtek, Tionne lágy hangja pedig

szenvedélyesen zengett. Luke nyugtalan mozgolódást hallott a szoba túlsó végéből. Kyp Durron volt az. A

fiatalember sóhajtott, összevonta a szemöldökét, aztán felállt, félbeszakítva Tionne dalát.

– Jobb lett volna, ha ez a történet nem marad fenn jegyezte meg Kyp. Napjáró Nomi áldozat volt. Úgy

harcolt a Szith háborúban, hogy fogalma sem volt, miről szól az egész. Vakon követte Jedi mestereit, akik

féltek, mert Exar Kun felfedezett egy módszert, melynek révén a Jedik növelhették volna erejüket.

Tionne lerakta a földre a hangszert, és magához húzta a térdét. Az arca döbbentnek tűnt, a szeme zavartan

csillogott. Heteket töltöttem azzal, hogy rekonstruáljam ezt a legendát. Mindenki tudta, hogy ezen

dolgozom. Ha tudtál valamit erről, Kyp, miért nem osztottad meg velem?

– Hol tapultad ezt a történetet, Kyp? kérdezte Luke, és felállt. Csípőre tette a kezét, és próbált lenézni

Kypre. Kyp egyre álhatatlanabb lett, ahogy gyarapodott Jedi-tudása. Nyugalom, nyugodtnak kell lenned,

mondogatta volt Yoda, de Luke nem tudta, hogyan csillapítsa le Kypet.

Kyp végigjártatta a tekintetét a tanítványokon, akik meghökkenve meredtek rá. Ha a Szith háború

másképp végződött volna mondta talán a Jedi lovagok megtanulták volna, hogyan védjék meg magukat,

amikor Darth Vader vadászni kezdett rájuk, és nem pusztultak volna el mindnyájan. A Jedik sosem buktak

volna el, és mi nem itt lennénk, olyasvalaki keze alatt, aki semmivel sem tud többet, mint mi.

Luke hajthatatlan maradt. Mondd meg, Kyp, hogy hol tanultad ezt!

Kyp összeszorította a száját, és résnyire szűkült a szeme. Mélyeket lélegzett, és Luke érzékelte benne a

kavargást, mintha az agya vadul dolgozna, hogy kiötöljön valami választ. Én is tudom használni a Holokront

mondta végül. Ahogy Skywalker mester mondogatja, mindnyájan kötelesek vagyunk megtanulni mindent,

amit lehet.

Luke nem egészen hitt a fiatalember szavainak, de mielőtt újabb kérdést tehetett volna fel, Artu gurult be

a terembe riadtan csipogva. Luke elcsípett egy keveset az elektronikus beszédből. Semmi ötleted nincs, ki

lehet az? kérdezte a droidot.

Artu tagadóan, lekonyuló hangmagassággal sipított.

– Látogatónk érkezett – jelentette be Luke. Egy hajó száll le éppen. Kimenjünk, hogy üdvözöljük a

pilótát? Megfordult, hogy Kyp vállárra tegye a kezét, de a fiatalember lerázta az érintését. Később még

beszélünk, Kyp.

Luke megkönnyebbült, hogy a váratlan esemény megtörte a feszültséget. Elindult kifelé. A többi

tanítvány követte őt lefelé a kőlépcsőkön, át a hangáron, egészen a leszállóhelyhez.

Egy kicsi, egyszemélyes vadászgép Z-95-ös Fejvadász, ez a karcsú cirkáló, amit a csempészek

előszeretettel használtak ereszkedett le körözve a tisztásra. A tanítványok a leszállóhely szélén maradtak, de

Luke beljebb ment.

A pilótafülke ajtói hatalmas légyszárnyakként nyíltak fel, és kiszállt a pilóta. Luke egy fiatal nőalakot

látott ezüstös pilótaruhában. A lány lelépett a földre, levette átlátszatlan sisakját, és megrázta sötét

vörösesbarna haját. Szögletes arcán valaha állandó elszántság ült, most azonban lágyabbnak tűnt. A szemei

kerekebbek lettek, telt ajkainak már nem volt teljesen ismeretlen a mosoly.

– Mara Jade – mondta Luke.

A lány a hóna alá csapta a sisakját, és a bordáihoz szorította. – Hello, Luke! Tekintetében a barátság igen-

igen halvány szikrája látszott, aztán felvonta a szemöldökét. Vagy talán mostantól Skywalker mesternek kell

szólítsalak?

Luke vállat vont, és üdvözlésképpen feléje nyújtotta a karját. Attól függ, miért jöttél.

A lány nyitva hagyta a Fejvadász ajtaját, úgy ment át a tisztáson, hogy megfogja Luke üdvözlő kezét.

Aztán egy kommandósmanőverrel elkanyarodott, hogy szemügyre vegye a tizenkét tanítványt.

– Azt mondtad, megvan bennem a képesség az Erő használatára mondta a lány. Azért jöttem, hogy minél

többet megtanuljak róla. A Jedi-erő nagy hasznomra lenne a csempészcéh vezetésében.

Kicipzárázott egy zsebet az oldalán, és egy mikrosajtolású ruhacsomagot szedett elő. Luke szinte el sem

hitte, hogy ennyi belefér egy ilyen kicsi csomagba. A lány szétrázta a barna ráncokat.

Végignézett Luke egyen-öltözetű tanítványain. Látod mondta még Jedi-köpenyt is hoztam.

A nagyszabású vacsora fűszeres runyip-pörköltből és a helyi növényekből készült zöldsalátából állt. Mara

Jade úgy tömte magát, mint aki napok óta nem evett. Luke lassan ízlelgetett minden falatot, érezte, ahogy a

tápláló anyagok és energiák szétáradnak a testében.

– Az Új Köztársaság számít a Jedi lovagjaidra, Luke, és odakint egyre rosszabbul mennek a dolgok

jegyezte meg Mara.

Luke előrehajolt, összefűzte az ujjait, és próbálta érzékelni a lány érzelmeinek visszhangját. Mi történik?

kérdezte. Nagyon várjuk a híreket.

– Hát csócsált meg Mara egy maroknyi zöldséget. Lenyelte, és ivott rá egy korty hideg forrásvizet, aztán

összeborzongott, mintha nem erre számított volna.

– Daala admirális továbbra is fosztogat, de nem tűnik úgy, mintha kapcsolatban állna a birodalmi

hadurakkal. Abból, amit tudunk, úgy tűnik, hogy inkább csak károkat akar okozni mindenkiben, aki

szemben állt a Birodalommal és valóban rengeteg kárt is okoz. Tudod, hogy szállítóhajókat fosztott ki, aztán

szétrobbantotta őket? Elsöpörte a dantuini új kolóniát is.

− A Dantuint? hitetlenkedett Luke.

Mara ránézett. Igen. Nem az ottaniak közül való az egyik tanítványod?

Luke megmerevedett. Némelyik tanítványnak szinte torkán akadt a falat. Kavargó elmével gondolt a

menekültekre, akiknek segített abban, hogy egy viszonylag biztonságos helyen telepedjenek le újra. És most

elpusztultak.

– Már nem felelte Luke. Gantoris meghalt. Nem volt… felkészülve azokra az erőkre, amiket használni

próbált.

Mara Jade felvonta vékony szemöldökét, úgy várta a további magyarázatot. Mikor azonban Luke nem

szólt többet, folytatta: De a legrosszabb az volt, amikor Daala lecsapott a Kalamári bolygóra. Úgy tűnik, a

keringő hajóüzemeket akarta kilőni, de Ackbar admirális átlátott a taktikáján. Felrobbantotta Daala egyik

csillagrombolóját Daalának mégis sikerült elsüllyesztenie két kalamári úszó várost. Sok ezren haltak meg.

Kyp Durron felállt az asztal túlsó végén. Daala még egy csillagrombolóját elveszette?

Mara Jade úgy nézett rá, mintha először venné észre a feketehajú fiatalembert. Még mindig van két

rombolója, gátlásai viszont nincsenek. Daala admirális még mindig hihetetlen pusztításra képes, és olyan

fegyvere van, mint senki másnak: nincs vesztenivalója.

– Fel kellett volna áldoznom magamat mondta Kyp. A puszta két kezemmel megölhettem volna, amikor a

Gorgonon voltam.

Elhalkult a hangja. Luke már ismerte a történetet.

– Az orra elől csórtuk el a Napzúzót, és akkor kihagytuk a lehetőséget. Olyan fegyver volt a kezünkben,

amivel döntő csapást mérhettünk volna a még mindig Birodalom-hű világokra és mi mit tettünk vele?

Bedobtuk a Napzúzót egy gázóriásba, ahol semmi hasznát nem vehetjük.

– Nyugalom mondta Luke. Intett Kypnek, hogy üljön le, de Kyp rátámaszkodott az erezett kő asztallapra,

és előredőlve Luke szemébe nézett.

− A birodalmi fenyegetés nem fog elmúlni! mondta.

− Ha egyesítjük Jedi-erőnket, visszahozhatjuk a Napzúzót, kiragadhatjuk a Yavin magjából.

Levadászhatjuk vele a birodalmiakat. Mi lehetne más a küldetésünk? Miért rejtőzködünk itt, ezen a félreeső

holdon?

Füstölögve hallgatott el. Mikor a többi tanítvány rámeredt, Kyp visszabámult rájuk. – Mind idióták

vagytok? – ordított fel. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy finomra csiszoljuk

lebegőképességünket, vagy a kőemelést, vagy a rágcsálók követését a dzsungelben. Mire jó mindez? Ha

nem arra használjuk az erőnket, hogy segítsük az Új Köztársaságot, akkor miért fáradozunk?

Luke Mara Jadéra pillantott, akit szemmel láthatóan fölöttébb érdekelt a párbeszéd. Aztán Luke megint

Kypre összpontosított. A fiú még szinte nem is nyúlt az ételéhez.

– Azért, mert ez a Jedi út mondta Luke. Ismered a kódexet. Tudod, hogyan kell megközelítenünk egy

nehéz szituációt. Egy Jedi nem pusztít ész nélkül.

Kyp hátat fordított Luke-nak, és a kijárat felé Indult. Mikor a boltíves ajtóhoz ért, hátrafordult, és azt

mondta: Ha nem használjuk az erőnket, akkor az olyan, mintha nem is lenne. Eláruljuk az Erőt a

gyávaságunkkal. Összeszorította a fogát, és a következő mondata már sokkal nyugodtabb volt Nem tudom,

mit tanulhatnék még itt, Skywalker mester – Azzal kirontott a folyosóra.

Kyp érezte, hogy bizsereg a bőre az épp hogy fékentartott erőtől, mintha a vére pezsegne. Úgy rohant

végig a templom folyosóin, mintha puskából lőtték volna ki, aztán amikor a szobájához ért, az Erő

segítségével úgy vágta ki az ajtót, hogy a falból lepattant egy darab.

Hogyan csodálhatta valamikor is Skywalker mestert? Mit lát benne Han Solo, hogy a barátja? A Jedi-

oktató vak a valóságra, kitér a problémák elől, Jedi-köpenyével elfedi a szemét, és nem hajlandó az erejét az

Új Köztársaság javáért felhasználni! A Birodalom továbbra is fenyegetést jelent, és ezt Daala támadása a

Kalamári ellen fényesen bebizonyította – és ha Skywalker nem akarja az erejével elsöpörni az ellenséget,

akkor meglehet, hogy nem elég erős a meggyőződése.

De Kypé az volt.

Nem maradhatott tovább a Jedi akadémián. Leszakította a köpenye gallérját. A holmija közül előszedett

egy zsákocskát, melyben a Hantol kapott finom köpeny rejtőzött. Itteni tartózkodása alatt megelégedett

azzal, hogy azt a durva, régi köpenyt viselje, amit Skywalker mester adott neki. De most már nem volt rá

szüksége.

Exar Kun megmutatta neki, hogyan szabadítson fel hatalmas erőket. Kyp nem bízott a Szith lovagban, de

nem tagadhatta annak az igazát, amit az árnyalaktól tanult. Kyp látta, hogy ezek a dolgok valóban

működnek.

El kellett mennie, hogy elmélkedjen, és rendet teremtsen az agyában kavargó gondolatok között.

Kinyitotta a zsákot, és szemügyre vette a fekete köpenyt. Két apró, villámgyors rágcsáló ugrott ki a

ruhadarabban vert fészkéből, és tűnt el a fal résében.

Kyp egy pillanatra elvesztette uralmát a dühe felett, és egy perzselő energiakisülést küldött a két kis állat

után, ami követte a rágcsálókat a járatokban, és futtukban szénné égette őket. Megfeketedett csontok

bukfenceztek tovább a lendülettel, aztán megültek a poros kőalagút alján.

Kyp ezután előszedte a köpenyt, és kiteregette maga előtt. A beleszőtt fényvisszaverő szálak úgy

szikráztak, mintha valami belső erő izzítaná őket. Kyp maga köré terítette, és összeszedett még egy pár

dolgot.

Messzire kell mennie. Gondolkodnia kell. Erősnek kell lennie.

Este, mikor Artu megszólaltatta a riadószirénákat, Luke azonnal felébredt. Kirohant a külső

leszállóhelyhez. Mara Jade is ott loholt mellette, olyan éberen, mintha más tudná is, mi történik.

Luke szeme gyorsan alkalmazkodott a csillagos égbolthoz. Mara és Luke megálltak a félig nyitott

hangárajtók előtt, onnan nézték, ahogy a Z-95-ös Fejvadász fények nélkül, feketén felemelkedik a földről.

– Ez ellopja a hajómat! kiáltott fel Mara Jade. A Fejvadász hajtóművei beindultak, és fehér izzással

lökték a hajót a magasba.

Luke hitetlenkedve csóválta a fejét, aztán észrevette, hogy öntudatlanul kinyújtotta az egyik kezét, hogy

visszahívja Kyp Durront.

A hajó fénycsíkja egyre távolodott, míg végül elveszett a csillagok között.

Luke iszonytató ürességet érzett. Tudta, hogy egy újabb Jedi-tanítványt vesztett el örökre.

Minden kőlap csillogott. Minden császári oszlopot fehérre sikáltak. A Birodalom leghűségesebb világait

képviselő színes lobogók mind tökéletesen függőlegesen álltak, ránctalanul. Minden rendben volt a caridai

Birodalmi Katonai Akadémián.

Furgan nagykövet bólintott. Minden éppen olyan volt, amilyennek ő szerette.

Háromszáz rohamosztagos állt feszes vigyázzban a visszhangos csarnokban mozdulatlanul, tökéletes

sorokban. Fehér páncéljuk úgy fénylett, mint a csiszolt csont. Teljesen egyformák voltak, alaposan

kiképzett, precíz gyilkológépek. Ezek a rohamosztagosok voltak a legjobbak még az Akadémia legjobbjai

között is. A rohamosztagos-képzést eleve csak a legjobb birodalmi kőlegények kezdhették el, és ez a

háromszáz még közülük is minden tekintetben kiemelkedett.

Furgan nagykövet a pódiumra lépett, hogy szóljon hozzájuk. A szintetikus fára kent olajok és

viaszolóanyagok szaga uralkodott az amúgy steril levegőben. Furgan kihúzta magát. Igyekezett nagyobbnak

látszani tömzsi valójánál. A fehér sisakok egyszerre fordultak felé, hogy kövessék fekete látórostélyukkal.

– Birodalmi rohamosztagosok – kezdte. Benneteket választottak ki arra, hogy élére álljatok a szeretett

Császárunk halála óta tervbe vett legfontosabb küldetésnek. Rengeteg nehézséget álltatok ki, és számos

próbán mentetek keresztül képzésetek alatt. Én benneteket választottalak ki elitnek, a Caridán maradt

legjobb diákoknak.

A katonák meg sem moccantak, nem is gratuláltak egymásnak. Szobormerevek maradtak ami már

önmagában is tanúsította a kiképzésük alaposságát.

Mikor hozzájutott Anoth titkos bolygójának régóta áhított koordinátáihoz, Furgan különleges gonddal

kezdte megtervezni ezt a hadműveletet. A legjobb katonák ezreinek személyi állományát tanulmányozta át.

Elemezte a tréning-gyakorlataik eredményeit: színlelt támadás a Carida kietlen jégsapkáin; hosszú ostromok

a forró, száraz sivatagban; őserdei túlélő-túrák a sűrű és feltérképezetlen esőerdőkben primitív ragadozók,

húsevő növények és mérges rovarok között.

Furgan azokat a harcosokat választotta ki, akik a legjobb állóképességről, a legtöbb kezdeményezésről, a

legnagyobb sikerekről tettek tanúságot, és ezenfelül szívvel-lélekkel teljesítettek minden parancsot.

Büszke volt a csapatára.

– Titkos információk birtokába jutottunk egy bizonyos gyermek hollétét illetően. Ebben a gyermekben

hatalmas tehetség rejtőzik az Erő használatára Itt elhallgatott. Arra számított, hogy az emberek felhördülnek,

a rohamosztagosok azonban síri csendben maradtak.

– Ez a gyermek Leia Organa Solo fia, az Új Köztársaság államminiszteréé. Ha mi taníthatnánk ezt a

gyermeket, hatalmas pszichológiai csapást mérhetnénk a lázadókra de ami még fontosabb, ez a gyermek

Darth Vader unokája.

Erre végre már hallotta a babonás félelem és áhítat neszeit.

– Ez a gyermek különösen értékes lehet számunkra a Birodalom újjászü letése szempontjából. Egy ilyen

gyerek megfelelő neveléssel és kiképzéssel Palpatine Császár méltó utóda lehet.

Furgan tovább beszélt; most már gyorsabban, hogy érezte maga körül az izgalmat. Több volt egyszerű

nagykövetnél; ő maga akarta végrehajtani ezt az akciót. Természetesen nem akarta kitenni magát a támadás

veszélyeinek, de ott akart lenni, hogy megkaparintsa az Anakin nevű kisgyermeket.

– A vezetőitek majd elmondják a pontos tennivalóitokat. Az expedíció előkészületei már folyamatban

vannak. Hajókat foglaltunk le számotokra, hogy eljuthassatok arra a világra.

Furgan engedélyezett magának egy széles mosolyt. Vastag, bíborszín ajka szinte felkunkorodott. Azt is

örömmel jelenthetem be, hogy ez a támadás lesz az új Hegyi Csapatszállító Járművek első bevetése, amiken

az elmúlt hónapokban gyakorlatoztatok. Ennyi. Éljen a Császár!

A megszűrt rohamosztagos hangok ordítása megremegtette a csarnokot; Éljen a Császár!

Furgan becsusszant az emelvény mögötti bíbor függönyök mögé, be egy folyosóba, ami kihalt, derengő

járatokon keresztül vezetett titkos irodájába. Mikor odaért, becsukta maíga mögött a robbanásbiztos ajtót, és

egy számkódos zárral bezárta. Félresöpörte az új hegyi AT-k terveit és modelljeit. Fölöttébb elégedett volt

magával, és már alig várta, hogy megkezdődjön a támadás.

Furgant, aki a Caridán vészelte át a zűrzavaros éveket, idegesítette a sok birodalmi parancsnok

torzsalkodása a Császár halála után. A hadurak némelyike nagyon erős volt, mégis arra fecsérelték az

idejüket, hogy egymással marakodjanak a birodalmi flotta feletti uralomért, nem pedig azzal foglalkoztak,

hogy valódi ellenségük, a Lázadás ellen harcoljanak.

Thrawn főadmirális tűnt a legnagyobb reményüknek, de ő elbukott; és egy évvel később még az

újraélesztett Császár is vereséget szenvedett. A hatalmi vákuum vezető nélkül hagyta a birodalmi haderőket.

Cél híján a saját felemelkedésükért és hatalmukért harcoltak.

A renegát Daala admirális újkeletű, meglepetésként érkező fenyegetése is zavarta Furgant. De Daala

legalább megfelelő célra használta csillagrombolóit; lázadó világokat támadott, és igyekezett zavart kelteni

az ellenség soraiban. Daalának azonban nem volt átfogó terve, általános stratégiája, ami végső sikerre

vezethette volna. Vak faltörő kosként rohant neki egyik célpontnak a másik után, megelégedve azzal, hogy

kárt okoz.

Furgan nagy meglepetésére felfedezte, hogy Daalát magát is a Caridán képezték ki. A régi feljegyzések

közt áskálva észrevette, hogy Daala számtalanszor kapott megrovást, büntetést. Már akkor is lendületes volt,

és fantasztikus teljesítményekre volt képes, de nem volt hajlandó megtanulni, hol a helye. Ragaszkodott

hozzá, hogy őt léptessék elő, ne a többieket. Furgannak nem volt adata arról, hogyan lett belőle admirális, de

az tény, hogy Tarkin moff átemelte őt a személyi gárdájába az egyik futó ellenőrzőlátogatása után. Azóta

Furgannak semmilyen információja nem volt Daaláról.

Dühítette, hogy ez az admirális úgy támadja folyamatosan a lázadókat, hogy meg sem próbálja felvenni a

kapcsolatot a Caridával. Lehet, hogy Daala magányos hősnek hiszi magát, de a Birodalomnak szüksége van

arra, hogy katonái a hatalmas egész részeként harcoljanak. A Birodalomnak nincs szüksége önálló hősökre.

Furgan próbált kapcsolatba lépni némelyik másik hadakozó parancsnokkal, hogy hajókat szerezzen az

anoth-i támadáshoz. A Császár és Thrawn főadmirális műveletei, meg egyéb fosztogató-hadjáratok már

elvitték a legtöbb caridai hajót. A katonai kiképzőbolygón Furgan a legmodernebb fegyverekkel és a legjobb

katonákkal rendelkezett de a Birodalmi Hadsereg és a Flotta közti örök súrlódások miatt nem tudott

mozogni a csapataival. így Furgannak egy állig felfegyverzett, de teljesen hasznavehetetlen bolygója lett,

ami továbbra is hűséges volt a Birodalomhoz.

Furgan szórakozottan játszott az egyik hegyi lépegető-figurával. Csodálatos lesz az új gépezetet akcióban

látni. Hiába halt meg a Császár, Furgan hűsége a Birodalom és az Új Rend iránt tökéletesen töretlen maradt.

Furgan folyamatosan elkövetett mindent, hogy döntő csapásokat mérjen az Új Köztársaságra, ilyen vagy

olyan módon: Örömmel hallotta azokat a közvetett úton érkező, nemhivatalos jelentéseket, melyek

igazolták, hogy a ”rejtélyes betegség” feltartóztathatatlanul elhatalmasodik Mon Mothmán. Hamarosan

meghal. És ha Darth Vader unokája Furgan kezében lesz, mindenki rá fog hallgatni, aki hű maradt a

Birodalomhoz.

Huszonötödik fejezet

Mikor Wedge Antllles nem nézett oda, Qwi Xux lopva a koordinátákra pillantott, melyek a navigációs

képernyőn látszottak. Az álcázott magán űrjacht másodpilóta-ülésében Qwi ügyesen beütötte a

koordinátákat a navigációs számítógépbe.

Wedge visszafordult a csillagmező képétől, és észrevette, mit csinál a lány. Hé! kiáltott fel, aztán

szégyenlősen elmosolyodott, és lesütötte a szemét. – Meglepetésnek szántam.

Qwi felkacagott; mintha muzsika gyöngyözött volt a szájáról. Csak tudni akartam, mi a neve a bolygónak

Mikor a képernyő váltott, Qwi összevonta a szemöldökét. Ithor? Sosem hallottam róla.

Wedge kuncogva fogta meg Qwi vállát. Qwi még akkor érezte a férfi érintésének melegét, amikor már

elvette a kezét. – Qwi, te még a galaxis legtöbb bolygójáról nem hallottál.

Az egész életedet a Bendő Bázisra zárva töltötted.

– Szép hely ez az Ithor? kérdezte Qwi.

Wedge felsóhajtott. Gyönyörű. Ősi, természetes világ erdőkkel és dzsungelekkel, folyókkal és

vízesésekkel. Inkognitóban leszünk; nem kell aggódnod, hogy bárki felismer.

Qwi végignézett a vezérlőpulton, a puha székeken. Érezte a visszaforgatott levegő szagát. Qwi hosszú

éveket élt le tökéletesen zárt környezetben; semmit sem tudott az állatokról, növényekről és egyéb

életformákról. Remélte, hogy érdekes élményben lesz része.

Biztos vagy benne, hogy biztonságban leszünk? – kérdezte Qwi. A legfélelmetesebb rémálma az volt.

hogy valami birodalmi kém elkapja és visszahurcolja a kutatótelepre, ahol kitépik a fejéből a tudást, bárhogy

áll is ellen.

Igen felelte Wedge hosszú szünet után. Ithor elszigetelt paradicsom. Olyan világ, ahová sok fiatal pár…

Elhallgatott, és nyelt egyet, mintha zavarba jönne attól, amit mondott. – … ööö, turista jön vakációzni.

Rengetegen jönnek-mennek itt, és az ithoriak mindenkit szívesen látnak.

– A Birodalom blokád alá vette a Felkelés idején, és némi kárt is okozott benne erőfitogtatásképpen. De

miután az egyik ithori hozzájuttatta őket azokhoz a mezőgazdasági és klónozási információkhoz, amikre

szükségük volt, gyakorlatilag hozzá sem nyúltak Ithorhoz.

Wedge kipillantott a csillagmezőre, ahol az ithori rendszer napja ragyogott kékes izzással. Növelte a

hajtóművek tolóerejét, és az élénkzöld, kékkel erezett, fehér felhőkkel pettyezett bolygó felé vette az irányt.

− Csak tegyél úgy, mintha nyaralni jöttünk volna – folytatta Wedge. Egyszerű turisták leszünk, és

megmutatok neked mindent, amiről eddig lemaradtál – Ennél jobb helyet nem is választhattunk volna.

− Már alig várom mosolyodott el melegen Qwi.

Wedge elvörösödött, aztán úgy tette, mintha minden erejével arra a csöppet sem nehéz feladatra

koncentrálna, hogy alacsony keringőpályára álljon.

Qwi az oldalsó ablakra tapasztotta kék ujjait, és lenézett a buja tájra. Még sosem látott ilyen egzotikus

tájat, ami olyannyira más volt, mint a Bendő Bázis steril, fehérfalú környezete.

Alatta, a trópusi paradicsom fái között széles folyók kanyarogtak fehér zuhatagokkal. Az űrjacht egy

színesen pompázó, tágas mező felett suhant, virágok pompáztak vörösen, sárgán, kéken, lilán. Qwit már az

élő növények kavalkádja is elkápráztatta. Átrepültek egy csillogó tócsoport felett. Az ovális vízfelületek ügy

sorakoztak egymás mellett, mint annak a láncnak az ékkövei, amit Qwi Wedge-től kapott néhány nappal

korábban. Fölöttük világoslilán tündökölt az ég-

- Ez csodálatos lehelte Qwi.

- Én megmondtam – felelte Wedge egy félmosollyal.

- Bennem bízhatsz.

A lány ránézett, aztán megrebbent indigókék szeme. Igen, Wedge. Bízom benned.

Wedge megköszörülte a torkát, és gyorsan elfordult. Kifelé mutatott az elülső ablakon. Az ithoriak nem

engedik, hogy károsodjon a környezetük – mondta, mintha útikalauzból olvasná. Még azt is

szentségtörésnek tartják, hogy dzsungel-anyájuk földjére lépjenek.

– Akkor hogyan élnek? kérdezte Qwi.

– Nézd felelte Wedge.

A fák teteje felett repülve Qwi egy furcsa formát pillantott meg a láthatáron, ami egyre közeledett. Ez egy

város? kérdezte.

– Több, mint város válaszolta Wedge. Egy egész zárt világ. Az ithoriak Tqfanda Öbölnek nevezik.

A hatalmas, tányér alakú alkotmány lassan betöltötte az elülső ablakot, egyre nagyobb és nagyobb lett－

még a Bendő Bázisnál is nagyobb. Bár úgy látszott, hogy plasztacélból van, a város, legalábbis részben, élő

szervezet benyomását is keltette.

Platók, nyúlványok, adóantennák, kósza szerkezetek összevisszasága borította az ithori lebegő város

felszínét a szabad felületeket azonban lecsüngő moha fedte; hatalmas fák nőttek ki az oldalfalak speciális

zsebeiből, és szinte eluralkodtak a fémtornyokon.

A korong lapos felszínén üvegház-kupolák csillámlottak a napfényben, mint ezernyi szem. Qwi az

átlátszó kupolák alatt zöldellő botanikus kerteket látott, gondosan egyengetett sorokban. A leszállóplatók

körül kis hajók nyüzsögtek nyughatatlan legyekként.

A Tqfaúda Öböl alatt elszórt repulzor-hajtóművek tartottak a levegőben a várost, amely tojásdad

árnyékot vetett a fák lombjaira. Az ithori város méltóságteljesen úszott mindenféle cél nélkül, és sohasem

érintette a földet.

Wedge bejelentette, hogy landolókoordinátákat kér, mire különös, visszhangos hang felelt, mintha valaki

egy hosszú, üres csövön keresztül beszélne. Hamarosan a komrendszerben megint megszólalt az a hang

vagy talán egy másik? és megváltoztatta a koordinátákat.

– Bocsássa meg a tévedésünket, uram. Külön képviselő fogja várni önöket a leszállóhelyen. Reméljük,

élvezni fogják itteni tartózkodásukat.

Wedge gyanakvóan meredt a komegységre. Miért részesítenek minket különleges elbánásban? kérdezte

Qwitől. Senkinek sem lenne szabad tudnia, kik vagyunk.

Qwi körülpillantott, és hirtelen szűknek érezte a pilótafülkét. Gondolod, hogy veszélyben vagyunk?

Forduljunk vissza, és keressünk valami másik helyet?

Olybá tűnt, mintha Wedge épp ezt forgatná a fejében. – Nem, minden rendben – mondta ennek ellenére

bátran. Meg tudlak védeni. Ne aggódj.

Leszálltak a kijelölt platóra, és Wedge kieresztette a kiszállórámpát. Ő szállt ki először, és kisegítette

Qwit. Qwi könnyen ki tudott volna szállni egyedül is, de élvezte, hogy ilyen figyelmességgel veszik körül.

A jacht körül vastag, szürke törzsű fák álltak alacsonyan csüngő ágakkal, melyek egy hosszú, lapos

alapból nőttek ki. A levelek közül ragyogó fehér és kék virágok kandikáltak ki. Qwi körülnézett, és mélyet

szippantott a levegőből. Mindennek friss és élő illata volt, a szagok megdöbbentő harmóniába olvadtak

egymással.

– Üdvözlöm önöket Qwi egy nagyon furcsa külsejű idegent pillantott meg, aki két tíz év körüli ember-

fiúcskával érkezett. A púpos hátú idegen lény paszományos fehér köpenyt viselt. A feje olyan volt, mint egy

hosszúkás merőkanál, az arca pedig mintha S-kanyarba hajlított puha agyagból készült volna: a szeménél

egészen előreugrott. A szája eltűnt a feje homorú görbületében. De Qwi úgy látta, hogy az ormótlannak

látszó szerzet kecses könnyedséggel mozog.

A két kisfiú hasonló fehér köpenyt hordott, de rajtuk élénkzöld kezeslábas volt. Mindketten szőkék

voltak, kékszeműek, és üdvözült arcot vágtak, de szólni egyikük sem szólt.

Wedge észrevehette, hogy meglepődött Qwi az idegentől, mert azt mondta: Talán figyelmeztetnelek

kellett volna. Az ithoriakat kalapácsfejűeknek is nevezik.

Qwi lassan bólintott, és azokra az egyéb különös lényekre gondolt, akiket eddig látott: a halábrázatú

Ackbar admirálistól kezdve a csápfejű Tol Sivronig, aki a Bendő Bázist vezette. Meglehet, hogy a galaxis

értelmes lényei nem mind olyan vonzóak, mint az emberek… mint Wedge.

– Ami azt illeti lépett közelebb az idegen – nem szeretjük a kalapácsfejű nevet. Lenézőnek tartjuk.

– Elnézését kérem, uram hajolt meg kissé Wedge.

− Momaw Nádon vagyok, és megtiszteltetés számomra, hogy az önök szolgálatára lehetek, Wedge

Antilles és Qwi Xux.

Wedge rémülten hátrahőkölt. Honnan tudja a nevünket?

Momaw Nádon bugyborékoló hangot hallatott, ami sztereóban jött a szája mindkét sarkából. Mon

Mothma kért meg, hogy különös gonddal foglalkozzam önökkel.

– Miért mondta volna Mon Mothma, hogy mi idejövünk? tűnődött Wedge. Nekünk a lehető

legészrevétlenebbnek kell maradnunk Nádon könnyedén meghajolt. – Tatuini száműzetésem óta

szimpatizálok a Felkelők Szövetségével; több mint egy évtizede. A népem elűzött a sivatagi bolygóra, ahol

csak a homokkal foglalkozhattam gyönyörű erdeink helyett. A Birodalom bizonyos mezőgazdasági

információkat követelt, és én kénytelen voltam ezeket megadni nekik, hogy megmentsen erdeinket a

kiirtástól – a népem mégis száműzött. A Császár halála után hazatértem, és azóta is itt dolgozom.

Nádon intett a két fiúnak. Fogjátok a csomagokat. Megmutatjuk a szobáikat.

A gyerekek egyszerre mozdultak a fiatal fiúk hebehurgya sietsége nélkül , odaléptek az űrjacht-hoz, és a

nyaralóruhák ezüstös dobozaival tértek vissza.

Nádon kivezette őket a leszállóhelyről. Az alacsony ágak alatt lehajtotta a fejét. Az út olyan volt, mint

egy eleven zöld alagút.

– Akkor is ott voltam Mos Eisley kantinjában, amikor Luke Skywalker és Obi Van Kenobi először

találkoztak Solo kapitánnyal. Akkor még nem tudtam, hogy a történelem egy meghatározó eseményének

részese vagyok, de tisztán emlékszem, pedig akkor éppen… más problémák foglalkoztattak.

– Elképesztő, hogy ennyi év után is emlékszik egy ilyen találkozásra, jegyezte meg Wedge.

Nádon egy álcázott turboliftre mutatott, ami olyan volt, mint egy nagy, leveles kapszula. Beléptek a

liftbe, és ereszkedni kezdtek Tqfanda Öböl mélye felé.

Nádon hosszú hallgatás után végül megszólalt: Az ithoriaknak hosszú az emlékezetük.

Zegzugos folyosókon vezette őket, apró kupolácskák mellett, melyek a bolygó különböző részein élő

különféle növényfajok egy-egy példányát óvták. Egy kellemesen csobogó szökőkútnál Nádon két átellenes

ajtóra mutatott a folyosón.

– Ezek az önök szobái közölte. Kérem, szóljanak, ha van valami kívánságuk. Én azért vagyok itt, hogy az

önök szolgálatára legyek A két rejtélyes fiú lerakta a csomagokat, és visszalépett Nádon mellé.

Végül Qwi szólalt meg: Még nem mutatott be minket a gyerekeknek. Ön vigyáz rájuk?

Nádon kettősen gurgulázó hangot hallatott. Ők… magoncok, az ellenségem húsából nőttek. Ezenkívül az

emlékeztetőim a tatuini napokra csüggesztette le a fejét Nádon.

A két fiú közönyös maradt, és Nádon elvezette őket. Vissza sem pillantott, úgy hagyta ott Wedge-t és

Qwit, hadd gondolkozzanak, azon, amit mondott.

Miután bealkonyodott a felső panorámafedélzeten, Qwi Wedge-dzsel együtt megnézte a holdfölkeltét. A

halványlila ég mélybíborrá sötétedett, és rengeteg ragyogó csillag bukkant fel.

Egy apró, kerek kis hold kúszott fel a keleti láthatáron, míg egy sokkal nagyobb hold vékony sarlója a

nyugati égen lebegett, és követte a napnyugta csodálatos színeit a világ széle alá. A magasban két másik

negyedhold ragyogott.

Qwi mélyet szippantott a páradús levegőből. Zöld növények és éjszakai virágok fűszeres illata érződött,

mintha az összes finom parfümöt és kellemes fűszernövényt keverték volna össze.

A szellő furcsa módon melegebb lett éjszaka, és megborzolta Qwi fejtollait. Qwi megigazította a haját;

tudta, hogy Wedge szereti látni a gyöngyházas csillogást a holdfényben. Egy könnyű, pasztellmintázatú

köpeny volt rajta, ami csak még jobban kihangsúlyozta éteri szépségét.

Az ithori öko-város lassan cirkált a fák lombja fölött. Tqfanda Öböl repulzoremelőinek finom

zümmögése elvegyült a lenti dzsungel éjszakai neszei közt. A szél megzörgette a magasabb ágak leveleit és

a körülöttük álló pikkelyfák törzsét.

Más ithoriak is felbukkantak, és némán szemlélődtek, vagy halkan bugyborékoltak sztereó nyelvükön.

Wedge és Qwi nem szólt egymáshoz.

Qwi közelebb lépett, nekisúrlódott Wedge-nek, aztán végül azon kapta magát, hogy szorosan a férfi

mellett áll. Wedge kissé idegesen a lány derekára fonta a kezét Qwi Xuxéra, a Napzúzó feltalálójáéra, a

Halálcsillag közreműködőjére Qwi pedig rnegtisztelve érezte magát, hogy Wedge Antilles tábornok védelme

alatt állhat.

Tudta, hogy a birodalomhoz hű erők mindent elkövetnek, hogy visszaszerezzék az agyába zárt titkos

tudást. De Qwi ráébredt, hogy itt tökéletes biztonságban érzi magát.

Huszonhatodik fejezet

Jacen és Jaina tovább bolyongtak Coruscant sötét zsigereiben. Nem tudták eldönteni, hogy a fentről

leszüremlő homály nappalt vagy éjszakát jelent-e. A levegő rothadó szemét, döglött lények, korrodált fém és

pangó víz szagától volt nehéz. A legszélesebb utcákon jártak, ősi roncsok közt bukdácsolva. Órákig nem

láttak semmi ismerős dolgot, és egyikük sem tudta, mihez kezdjenek.

– Éhes vagyok mondta Jaina.

– Én is szólt Jacen.

A mélységben fehér zajjal fedett némaság uralkodott. Árnyalakok rebbentek riadtan sötétebb

búvóhelyekre. Mikor belebotlottak egy törmelékhalomba, ijesztően csörömpölő lavinát indítottak el. Az

ikrek elszaladtak onnan, további de csak további roncsomlásokat idéztek elő.

– Fáj a lábam mondta Jacen.

– Az enyém nem – felelte Jaina.

Aztán végre megláttak egy reménykeltő jelet: egy felhalmozott roncsokból épült barlanglakás-féleséget,

melynek falai algapasztával összeragasztott dúr-beton-darabokból, sárból és sötétebb anyagokból készült.

Füstös fények égtek a barlangban hívogatóan.

Jacen és Jaina egyszerre indultak meg. Ennivaló? kérdezte Jacen. A húga bólintott.

A különös roncsbarlang körül kábelek futottak át különféle helyekre felszerelt zuzmós vizuális

szenzorokon. A falakon és a mennyezeten hosszú ujjcsontokhoz hasonló fémszalagok lógtak díszítésképpen

láncdarabokkal összekötve.

– Menjünk be állt az élre Jalna. A homály körülölelte őket, szinte tolta őket a hívogató fények felé.

Kaparászó, zörgő hangot hallottak valahonnan a közelből. A kislány egy hosszúkás csótánypókot

pillantott meg, akkorát, mint a feje. Megtorpant, Jacen hátulról beleütközött, és előrehajolt, hogy jobban

szemügyre vehesse a lényt. A csótánypók felszaladt a girbegurba falon, és tétován meredt rájuk három

borostyán szemével.

Hirtelen fémdarabok együttese vált le csörömpöld a mennyezetről, mint egy láncon lógó markoló

gépkéz. Tucatnyi fémujj csapott a falra, hogy afféle rögtönzött ketrecbe fogja a csótánypókot. A rovar vadul

vergődött és csapkodott. Szikrák pattantak, amikor kitines elülső végtagjai nekiütköztek az áthatolhatatlan

rácsoknak.

Jacen és Jaina rémülten rohantak tovább a folyosón a villódzó narancssárga fények felé. De aztán

megtorpantak: egyszerre borzongott át rajtuk a veszély érzete. Épp idejében pillantottak fel, hogy meglássák

azt a sokkal nagyobb kalitkát, ami lecsapódott körülöttük. Fémes gépkarmok vették körül őket, mint

megannyi összeláncolt ököl.

– Csapda! mondta Jaina.

Csoszogó léptek közeledtek feléjük puffanás hallatszott, aztán egy nagydarab lény bukkant fel a barlang

mélyéből. Először csak a körvonala látszott a hatalmas, csimbókos fej, és a szinte földig érő majomkarok. A

lény egyik combja akkora volt, mint egy vastag fatörzs, a másik lába azonban sokkal rövidebb volt,

göcsörtös és hajlott.

Jacen és Jaina rázni kezdték a kalitka rácsait, a gépkarmok azonban szorosabbra húzódtak körülöttük,

mint az olló szárai. – Segítség! – kiáltotta Jacen.

Aztán megpillantották foglyulejtőjüket teljes valójában a visszaverődő füstös fényeknél. A lényt

csimbókos szőr borította, fejtől lábig. Teljesen egybeszabottnak, hordószerűnek látszott.

A lény szája oldalra ferdült. Bal szeme daganatok és rothadó hús közé veszett; a másik szeme viszont,

ami akkora volt, mint az ikrek ökle, beteges sárgában izzott, vörös erekkel.

Jacen és Jaina úgy megrémültek, hogy szólni sem bírtak. Ogreszerű rabtartójuk elcsoszogott mellettük,

pillanatnyilag ügyet sem vetett rájuk. Felhúzta a kicsi csapdát, hogy szemügyre vegye a vergődő

csótánypókot.

A gyerekek érezték a szörnyeteg bűzét, mikor aztán az ő kalitkájuk fölé hajolt, és egészen közel tolta

hozzájuk hatalmas narancssárga szemét. Jacen és Jaina a kalitka másik végébe húzódtak.

Az ogre hosszú láncokat akasztott le a falról, a vállára tekerte, és vonszolni kezdte az ikrek kalitkáját a

barlangja felé, ahol tűz égett. A kalitka számtalan láthatatlan akadályon döccent meg, az ikrek alig tudtak

talpon maradni.

Bent kisebb-nagyobb élőlények csontjai hevertek szerteszét, vagy kosarakba gyűjtve, vagy csak úgy a

padlón. Füstös vörös lángok táncoltak avas olajtól bűzlő fazekak tetején.

A barlang egyik megtisztított részén egy agyaras, sörteszőrű patkányféle lény üldögélt leláncolva.

Gumiszerű fekete szája állandó vicsorgásra nyílt. Csorgott a nyál a szájából, amikor nekifeszült a láncnak.

Törött bilincsek lógtak a barlang falán. Mikor az ogre az erősebb fénybe lépett, régi börtönegyenruha

rongyai látszottak zsíros szőre közt.

Az ogre kifeszegette a kis pókcsapda rácsait. Puszta kézzel csippentette fel a pókot, és odalökte a

hatalmas patkány-rémnek. A csótánypók csapkodva repült a levegőbe, és a patkányszörny röptében elkapta.

A rovarnak azonban sikerült megkapaszkodnia a gumiszerű patkányszájban éles lábaival, és jól belecsípett.

A patkányfajzat felvisított, és addig csattogtatta az agyarait, amíg szét nem roppantotta a pók

kitinpáncélját. Aztán elégedetten kiszürcsölte belőle a zamatos húst, és megnyalta fekete ajkát. A patkány a

gyerekekre vetette véreres szemét.

Az ikrek reménykedve bámultak ki a kalitkából. – Eltévedtünk mondta Jaina az ogrénak a rácsok közül.

– Kérlek, segíts nekünk hazamenni tette hozzá Jacen.

Az ogre rájuk meresztette narancssárga szemét. Undok, nedves bűz csapott ki a szájából, mintha

csatornalény mászna elő a latrinák aljából. Bugyborékolva szűrte a szavakat: Nem. Megeszlek titeket!

Aztán görbe lábain a füstölgő tűzhelyhez csoszogott. Két hosszú, hegyes nyárs hevert az izzó szén között.

Az ogre fölemelte a két szerszámot, úgy fordult vissza az ikrekhez.

Jacen és Jaina egyszerre néztek fel a kalitka teteje felé. Az ízelt fémujjakat apró tűk tartották össze.

Az ikrek tudták, hogy a másik melyik tűkre koncentrál és használni kezdték az Erőt, épp úgy, mint

amikor Thripiót tréfálták meg, vagy azokat a játékokat játszották, amiket Luke bácsitól tanultak.

Kettesével, gyors egymásutánban pattintották ki a tűket. Apró fémtüskék lövelltek minden irányba. A

hirtelen támasz nélkül maradt hosszú fémujjak rettentő csörömpöléssel roskadtak a padlóra.

– Fussunk! kiáltotta Jacen. Jaina megfogta a kezét, és rohanni kezdtek az alagút felé.

Az ogre dühödten elbődült, és utánuk vetette magát, de sánta lábával nem tudta utolérni őket. Inkább

megragadta a patkányszörny láncát, és lecsatolta róla a rém nyakörvét.

A szabadon eresztett patkányfajzat már ugrott is. Megfordult, és próbálta éles fogait az ogréba

mélyeszteni de az az ogre izmos karjának egyetlen csapásaával elsöpörte a patkányt. A menekülő gyerekek

felé mutatott.

Jacen és Jaina pedig csak futottak, futottak.

A patkányfajzat hörögve és nyáladzva vetette magát utánuk. Az ikrek kiértek a világos nyíláson, és

befordultak egy sikátorba. Hallották maguk mögött a patkány fújtató szimatolását, ahogy a nyomukat

kereste. Karmai csattogva koppantak a kövön.

Jaina talált egy kicsi, sötét rést a falban. – Ide – mondta a testvérének.

Jaina fejjel előre beugrott a nyílásba, a bátyja utána. A patkány orra egy pillanat múlva bent is volt a

résben, a fejét azonban nem tudta betuszkolni a szűk helyre.

Ekkor Jacen és Jaina már kezdett feltápászkodni. Elindultak az ismeretlen sötétségben.

– Nem kellett volna elvállalnunk, hogy vigyázunk rájukl – jajongott Thripio. Vajon hányszor vesztik el a

gyerekeket a felvigyázók? Csubakka rámordult.

– Miért nem hallgatsz rám, Csubakka? Leia gazda lenyírja az összes szőrödet, és szőnyeget csinál belőle.

Te leszel a történelem első kopasz vukija.

Csubakka hörögve tanácsolt valamit a robotnak, és rohantak tovább a folyosón.

– Menj a vezérlőterembe, ha gondolod. De szerintem itt és most kéne megszólaltatnunk a riadót.

Tökéletesen elfogadható, hogy ilyenkor segítséget hívunk. Ez vészhelyzet.

Thripio megtalálta a tűzjelzőt, és azonnal aktiválta; aztán végigkutatta a holografikus termeket, amíg nem

talált egy biztonsági riadót is. Habozás nélkül megnyomta a gombot. Na, ez majd segít.

Csubakka úgy morgott bele Thripio arcába, hogy a droid hangszenzorai lekapcsoltak. Aztán szőrös

vukimancsába markolta Thripiót, és rohanvást vonszolta tovább a folyosón.

– Jól van, akkor legyen, ahogy te akarod mondta Thripio. Bemegyünk a vezérlőterembe, és lekapcsoljuk

az összes hologramot.

Jacen és Jaina síkos talajt éreztek, ahogy kúsztak az alagútban. Fogalmuk sem volt, merre mennek, csak

azt tudták, hogy valami más úton tudnak csak hazajutni.

Jacen felnyújtotta a kezét. Nem érzett alacsony mennyezetet, úgyhogy felállt. Semmit sem láttak a

sötétben, csak valami halvány derengést elölről. Arrafelé vették az irányt most már óvatosan, mert féltek,

hogy újabb ogréval találkoznak. Jacen sülő hús szagát érezte, és mély torokhangokat hallott: az első emberi

hangokat azóta, hogy elváltak Thripiótól és Csubakkától.

Jacen megindult a fény felé, de Jaina megfogta a karját. – Óvatosan – súgta. Jacen bólintott, és a szája elé

emelte a mutatóujját. Dobogó szívvel araszoltak előre. Fövő étel ínycsiklandó illatát érezték. Tűz ropogott,

és emberek beszélgettek.

Fordulóhoz értek, és amikor kilestek mögüle, egy nagy, kirobbantott termet láttak, egy fogadótérséget

amit ezredévekkel ezelőtt használhattak utoljára. Jacen és Jaina tábortüzet pillantottak meg, és rongyos

alakokat láttak mozogni az árnyak és fények közt. Halványan pislákoló lámpák és villódzó számítógép-

fények is voltak. Aztán egyszerre néma karok ragadták meg őket minden oldalról.

Szikár karok szorították őket erős markukba, öt őrszem csapott le egyszerre, Nyakonragadták Jacent és

Jainát, és a levegőbe emelték őket.

Az őrök nevettek, amikor a gyerekek felvisítottak rémületükben. A tábortűz körül ülők felujjongtak,

mikor az őrök a fényre vitték az ikreket.

Riadók vijjogtak és pulzáltak a Holografikus Állatkert vezérlőtermében. Vörös fények gyulladtak fel, és

sárgák villogtak követhetetlen rendszerben.

Thriplót lenyűgözte az a zűrzavar, amit néhány gomb lenyomásával sikerült kiváltania.

Az állatkert kontrolldroidja egy nyolcszögletű számítógépteremben ült. Gömbfején minden irányban

optikai szenzorok ültek. Központi helyzetéből a droid nyolc szétágazó karja segítségével az összes panelen

dolgozhatott egyszerre. Villámgyorsan nyomogatta a gombokat.

– Tilos a belépés mondta nekik a kontrolldroid. Csubakka felordított, de a robot csak fordított egyet a

fején, és ügyet sem vetett a vuki kirohanására.

– Szükségét érzem, hogy figyelmeztesselek mondta Thripio a másik droidnak hogy amikor a vukik

kijönnek a sodrukból, hajlamosak különféle végtagokat kitépni az aljzatukból. És úgy vélem, hogy

Csubakka hamarosan kijön a sodrából.

Csubakka megragadta az egyik szelvényes robotkart, és belemordult a körszemekbe.

– Továbbra is tilos a belépés mondta a droid.

– Hát nem érted? mondta Thripio. Két elveszett gyerek van a Holografikus Állatkertben. Ha lekapcsolnád

a képgenerátorokat, akkor meg tudnánk keresni őket.

− Lehetetlen felelte a droid. Ez túlságosan zavarná a többi látogatót.

Thripio ingerülten csípőre tette a kezét. De hát az állatkert teljesen üresnek tűnt, amikor végigjártuk.

Hány látogató van pillanatnyilag?

– Lényegtelen felelte a droid. A lekapcsolás szigorúan tilos, hacsak nincs szó különleges vészhelyzetről.

Thripio az égnek emelte aranykarját. De hát ez különleges vészhelyzet!

Csubakkának szemmel láthatóan elege volt a hivatalos tárgyalásokból. Összefogta ökleit, lecsapott az

első számítógép-pultra, és összezúzta.

Szikraeső csapott föl. A kontrolldroid feje villámgyorsan odapördült. – Elnézést – jegyezte meg. –

Kérem, ne nyúljanak a vezérlőpulthoz.

Csubakka odament a nyolcszögletű pult következő darabjához, és azt is összetörte. A kontrolldroid

meglengette végtagjait.

– El kell ismernem, Csubakka, hogy a lelkesedésed kompenzálja a finomság hiányát – mondta Thripio.

A vuki egy szempillantás alatt rombadöntötte az egész termet. Hologram-generáló rendszerei nélkül a

kontrolldroid mintha sorvadásba esett volna: karjait maga köré fogta, mint egy döglött bogár, és duzzogni

kezdett.

Csubakka megragadta Thripio karját, és visszavonszolta a hologram-termekbe. Most már minden

helyiség üres volt: a fehér falakból tervszerűen elhelyezkedő hologram-generátorok álltak ki. A vendégek

jókora szemetet csináltak az illúzióba: üdítősdobozok, papírfecnik, félig rágott szervetlen tehát nem bomló

eledelek hevertek a földön.

– Jacen! Jaina! kiáltozott Thripio.

A vészszirénák tovább vijjogtak, Csubakka és Thripio pedig egyik teremről a másikra járt. Thripio

felidézte az adatbrosúrát számítógép-agyában, és módszeresen haladt előre. A lekapcsolt Holografikus

Állatkert minden helyisége teljesen egyformának tűnt, és egyikben sem találták a gyerekeket.

Mikor berontottak az utolsó terembe, reménykedve abban a lehetetlenben, hogy itt megtalálják az ikreket

egy sarokban kuporogva, hirtelen az Új Köztársaság milíciájával találták szembe magukat, akik a riadót

észlelve a helyszínre siettek.

– Állj! kiáltotta az őrség kapitánya.

Thripio egy szempillantás alatt számbavette az embereket: tizennyolcan vannak, lézervédő páncélban.

A milícia tagjai elővették a fegyverüket, és célba vették őket.

Thripio még sosem látott egyszerre ennyi fegyvercsövet magára szegeződni.

-Ó, egek! – jajdult fel.

Az őrök a királyuk elé vitték Jacent és Jainát. A szemétből rakott tábortűz kellemes meleget árasztott.

Valami felismerhetetlen hús csíkjai sültek nyárson a lángok felett; a gyerekek lopva megnyalták a szájuk

szélét.

Komor ábrázatú őrök tekintettek le a gyerekekre, és elmosolyodtak. A szájukban sakktáblaszerűen

váltogatták egymást a sárga fogak és a fekete üregek. A földalatti emberek királya egy rongyos, magas

párnahalmon trónolt. Elnevette magát.- Ezek azok a veszedelmes behatolók?

Jacen és Jaina körülnéztek, felmérték a terepet. Az emberek rongyosak voltak, a földön aludtak, és

rengeteg összeszedett kacatot halmoztak fel. Volt, aki rongyokat foltozgatott, mások rugós állatcsapdákat

fabrikáltak. Két öregember régi csődarabokból összerótt zeneszerszámot szorongatott; néha sípoló hangokat

csaltak ki hangszerükből.

A vademberek szakadozott, durva ruhákat viseltek, nagyon régieket. Hosszú volt a hajuk, és a férfiak

torzonborz szakállt hordtak. A bőrük sápadt volt, mintha évtizedek óta nem láttak volna napfényt. Olyan is

akadhatott, köztük, aki egyáltalán nem is látott még természetes fényt.

A király öltözéke volt a legjobb minőségű. Vállvédőt és fényes fehér kesztyűt viselt, ami valaha egy

megboldogult rohamosztagosé lehetett. A királynak sűrű szemöldöke volt, és szálkás vörösesbarna szakálla.

Bár az arca vértelen kovászszínben játszott, a szeme éber volt és csillogó. Az ő mosolya is hiányzó fogaktól

feketéllett, de valódi derűről árulkodott.

A király mellett és mögött házilag megbütykölt elektronikus berendezések, számítógép-panelek,

holografikus kijelzőmodulok álltak, sőt, még egy réges-régi élelmiszer-feldogozó egység is. Ősi

generátorokat drótoztak a felhőkarcolók energiahálózatára, így csapolták meg a Császárváros főáramát. Az

elveszett nép láthatóan régóta élt itt.

– Hozz valami ételt a gyerekeknek kiáltotta a király, és lehajolt, hogy szemügyre vegye az ikreket.

– Nos, az én nevem Daykim. Titeket hogy hívnak?

− Jaina mutatott Jacen a húgára. Jaina a bátyjára bökött: Jacen.

Az egyik őrszem, akinek hosszú lófarokba fogott őszes szőke haja volt, egy füstölgő húsosnyársat hozott.

Kézzel lehúzta a nyársról a hol vörös, hol fekete húsdarabokat, és egy szögletes fémtálra tette őket, ami

valaha egy gép fedőlapja lehetett. Az őr megfújta az ujját, lenyalta róla a szaftot, és rávigyorgott a

gyerekekre. Eléjük tolta a tányért, az ikrek pedig törökülésben a földre telepedtek.

– Fújjátok meg a húst, mielőtt a szátokba veszitek－ mondta a király. – Forró.

Az ikrek megfogtak egy-egy kis darabkát, és kötelességtudóan fújkálni kezdték, amíg eléggé ki nem hűlt.

Daykim királyt láthatólag már az is örömmel töltötte el, hogy nézi őket.

– Mit csináltok itt lent egyedül? Itt nagyon veszélyes. Nem akartok velünk maradni? kérdezte a király. –

Mindnyájan egyre öregebbek leszünk. Már nagyon régen nem jöttek hozzánk fiatalok.

Jacen és Jaina megrázták a fejüket. Eltévedtünk – mondta Jaina egy falat hús mellől. Kövér könnycsepp

jelent meg a szempillája szélén.

Jacen is sírva fakadt. Segítsetek nekünk hazatalálni mondta, és felfelé nézett. Valahol ott fent van a

szobájuk.

– Fel? kérdezte Daykim király komikus hitetlen-kedéssel. Miért akarnátok oda fel menni?1 Ott a Császár

lakik. És ő rossz ember Daykim megcsóválta a fejét, és körbemutatott. Nekünk Itt mindenünk megvan.

Ennivaló, fény… meg minden.

Jacen hevesen megrázta a fejét. Haza akarunk menni.

Daykim hátrapillantott számítógéptermináljaira, aztán lemondóan elmosolyodott.

– Hát persze hogy haza akartok menni. De azért fejezzétek be a vacsorát. Szükség lesz az erőtökre.

A milícia őrmestere visszakísérte Thripiót és Csubakkát Han és Leia lakásához. A nyilvántartásunk

szerint Organa Solo miniszter és a férje már vagy egy órája hazaértek mondta az őrmester.

Csubakka csüggedten felhorkant. Thripio szúrós pillantást vetett rá. Szerintem neked kellene elmondani

neki, hogy mi történt, Csubakka. Végül is én csak egy droid vagyok.

– Nyugodjanak meg, mi megteszünk minden tőlünk telhetőt mondta az őrmester. Csapataink átfésülik a

Holografikus Állatkertet és a szomszédos szinteket, hátha az ikrek találtak valami vészkijáratot.

Ellenőrizzük a karbantartórobot működési naplóját, hogy biztosak lehessünk benne: senki nem használta a

javítás alatt álló turboliftet Vigyázzba vágta magát. – Ne aggódjanak, megtaláljuk őket.

Thripio beütötte az ajtó kódját. Mikor beléptek a lakásba, Han és Leia ott ült a nappaliban, térdükön egy-

egy ikerrel.

– Gyerekek! Ó, hála az égnek, hogy itthon vagytok! kiáltott fel Thripio. Csubakka magas hangon

elbődült.

Han és Leia feléjük fordult. Szóval itt vagytok!

Thripio azonnal észrevette, hogy a szellőzőrendszer egyik panelje ki van esve a falból; láthatólag kintről

lökték be. Egy idegen: egy nagydarab, rongyos, de díszes ruhájú férfi húzódott be az egyik szekrény mögé.

Hosszú, vörösesbarna haja volt, szálas szakálla, és szokatlanul sápadt bőre.

Leia odanézett a rongyos emberre. Komolyan mondom, Daykim úr, nem is tudom, hogyan háláljam meg,

amit tett. Biztosíthatom önt: az Új Köztársaság mindent megtesz a népe visszaköltöztetésére.

Daykim megrázta a fejét. A Császár sosem bocsátotta meg a hibákat, még a könyvelési hibákat sem.

Láttuk, hogyan végzik ki vagy küldik szörnyű büntetőtelepekre állami alkalmazott kollégáinkat. Ahogy egy

nap észrevettük, hogy egyszerű, de helyrehozhatatlan iktatási hibát követtünk el, tudtuk, hogy már nem sok

van hátra az életünkből így hát fogtuk, amink volt, és lemenekültünk a Császárváros legalsó szintjeire. Már

évek óta ott élünk. Egyszerű vadbürokraták vagyunk, akik nem ismernek semmilyen más életformát.

– Találhatnánk helyet az önök számára az Új Köztársaságban. Mi nem büntetjük az embereket egyszerű

hibákért. Mindnyájukat visszahozhatjuk mondta Leia. Nézzen körül: önök is ugyanilyen lakást kaphatnak. A

régi Császárváros rengeteg épülete lett lakatlan.

– Tudjuk felelte Daykim. Valaha mi is ott éltünk. Köszönöm az ajánlatát Felállt, és gyanakvó pillantást

vetett Thripiőra meg Csubakkára. Megpaskolta az ikrek fejecskéjét, és rájuk villantotta foghíjas mosolyát.

Nagyszerű gyerekek vagytok. A mamátok meg a papátok büszke lehet rátok.

Han megköszörülte a torkát, és köszönetképpen Daykim felé nyújtotta a kezét. A rongyos király

megragadta a kezet, és élénken megrázta, mintha örülne, hogy végre ilyen erős, üzleties kézfogásban lehet

része.

– Még mindig nem értem, miért marad lent ott a sötétben szólt Han.

Daykim bedugta az egyik lábát a szellőzőkürtőbe, és visszanézett. Nagyon egyszerű felelte. Itt fent

egyszerű kis hivatalnok voltam de lent király vagyok!

Daykim egy utolsó mosollyal eltűnt a nyílásban. Hallották a döngést és súrlódást, ahogy lefelé szánkázik

a csöveken.

– Végül minden jóra fordult jegyezte meg Thripio. Hát nem csodálatos?

Han és Leia szúrósan meredtek rá.

– Mesét akarunk! visították az ikrek kórusban.

Huszonhetedik fejezet

Kyp Durron bolygókörüll pályára állt lopott hajójával az Endor körül. Itt pusztították el a második

Halálcsillagot. Ügyet sem vetett a Z-95-ös kijelzőire; hagyta, hogy lecsukódjék a szeme. A saját érzékeivel

nyúlt ki, és végigtapogatta az egész-felszínt az Erő fodrai után. Meg kell találnia az Szith utolsó ismert

Fekete Lovagjának végső nyughelyét. Darth Vadert.

Exar Kun, aki jóval Darth Vader előtt élt, örömmel hallotta, hogy a Szith Fekete Lovagjai évezredekig

tovább folytatódtak. Kypet azonban még mindig hajtotta a vágy, hogy választ találjon az elméjében

dörömbölő kérdésekre.

Skywalker mester azt mondta, hogy Darth Vader, az apja végül megtért a világos oldalhoz. Ebből Kyp

arra a következtetésre jutott, hogy a Szith erői nem kapcsolódnak teljes mértékben a gonosszal. Ez halvány

reménysugarat villantott fel előtte. Teljes egészében világossá vált előtte, hogy Exar Kun hazudott neki,

vagy legalábbis félrevezette. A kockázat rettenetes, a siker azonban az egész galaxis javára válhat.

Ha nem vall kudarcot.

Kyp úgy érezte, hogy itt az Endoron elrejtőzhet Exar Kun figyelő tekintete elől. Nem tudta, meddig terjed

Kun hatalma, de úgy gondolta, hogy az ősi Fekete Szith Lovag nem tudja elhagyni a Yavin 4-et. Legalábbis

egyelőre nem.

Kyp ösztönösen irányította Mara Jade hajóját. Lejjebb vitte a Fejvadászt, úgy fürkészte az erdőket.

Miután a Felkelők megünnepelték a Császár felett aratott győzelmüket, Luke Skywalker halotti máglyát

épített apjának a fák közt, nem messze az evők falvaktól. Végignézte, ahogy a dübörgő lángok elemésztik

Darth Vader mechanikus burkának utolsó maradványait is.

De talán mégis megmaradt valami…

Miközben a Fejvadász a hatalmas evok-fák koronája fölött suhant, Kyp körbefürkészett az elméjével,

ironikus módon épp azokkal a gyakorlatokkal, amiket Skywalker mestertől tanult az életformák fellelésére

és kitapogatására.

Észlelte a szőrös evokok mozgolódását a településükön. Nagy, kószáló ragadozókat is érzett: egy

humanoid behemót, egy gorax-óriás csörtetett az ágak közt. Fekete haja ide-oda röpködött, ahogy a fejét

forgatva keresgélt alacsony, elérhető evok-tanyákat.

Kyp elméje messzire kalandozott az Endor vadonjában. Egyszer csak zavart érzett, valaminek a

visszhangját, ami biztosan nem tartozott semmihez.

Minden más helyénvalónak tűnt, de ez valahogy kilógott a képből: valami folt, ami mintha beszívott

volna minden más érzéket, és olyan fekete hullámmaradványokat eresztett volna magából, ami miatt az

Endor minden lénye elkerüli.

Kyp pályát módosított, és addig keringett, amíg egy alkalmas tisztásra nem bukkant. A repulzorok

felnyögtek, a landolófúvókák pedig magasra kavarták az erdei törmeléket, ahogy a hajó leereszkedett.

Kyp félve, mégis lelkesen ugrott ki a pilótafülkéből, és zörögve szökkent az ágakkal, halott avarral fedett

földre. A szél hirtelen abbamaradt, mintha az esti erdő visszafojtaná a lélegzetét körülötte. Ezüstös

bolygófény szűrődött át a sűrű lombokon, és halovány, tejfehér derengésbe vonta a tisztást.

Kyp előrelépett, aztán megállt Vader halotti máglyájának elszenesedett maradványai előtt.

A kiégett terület megmaradt barnának és halottnak. Bár az Endor erdei erőszakosak és gyors növésűek

voltak, egyetlen növény sem mert megtelepedni a tisztáson még hét év után sem.

A hajdani máglya hatalmas volt és forró, elhamvasztotta Vader egyenruháját. Csak a páncél hőkezelt

darabjai maradtak meg a fekete köpeny foszlányaival együtt, melyek a kövekbe akadtak, vagy a hamu alatt

pihentek. Egy megcsavarodott acél merevítőrács hevert a földön torz pókhálóként.

Kyp nyelt egy nagyot, és letérdelt a földre. Óvatosan, félve nyújtotta ki a kezét, amíg el nem érte a

hamvakat.

Hirtelen elrántotta a kezét, aztán megint kinyújtotta. Minden hideg volt, de a hidegség mintha elenyészett

volna, ahogy az ujja zsibbadni kezdett.

Kyp az Erő segítségével fújta tisztára a csatos fémmaradványt, ami épen maradt a tűzben: egy

felismerhetetlen fekete plasztacél valamit, ami akár Vader sisakja is lehetett. Kyp egyre elkeseredettebben

növelte az erőt. Elsöpörte a törmeléket: csak drótok, olvadt plasztacél és durva anyagfoszlányok maradtak a

földön.

Darth Vader, a Szith valamikori Fekete Lovagja szánalmas törmelékké és lidércnyomásos emlékekké

enyészett.

Kyp kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a maradványokat. Elektromos bizsergés futott át a kezén.

Tudta, hogy nem lenne szabad megérintenie ezeket az ereklyéket, de most már nem tudott megállni. Választ

kellett találnia a kérdéseire, még ha magának is kell megadnia a feleleteket.

– Darth Vader, hol tévedtél rossz útra? kérdezte, és lenézett a páncélfoszlányokra. Már vagy egy napja

nem beszélt; a hangja rekedten recsegett.

Vader szörnyeteg volt, milliók vére tapadt a kezéhez. Exar Kun szerint Anakin Skywalker még

felkészületlen volt azokra az erőkre, amiket magához vett, így ezek az erők maguk alá temették.

Kyp rádöbbent, hogy ő is hasonló úton indult el – csak éppen nem volt ilyen naiv. Anakin Skywalkerrel

ellentétben ő látja a veszélyeket. És tud vigyázni magára. Őt nem csapják be azok a kísértések és

kegyetlenségek, amik Vadert egyre mélyebbre és mélyebbre csalták a sötét oldalba.

Kyp hirtelen fázni kezdett, és rátört a magány. Visszament a hajóhoz, és elővette a köpenyt, amit Han

Solótól kapott. Sötét kezeslábasára terítette, hogy kicsit megmelegedjen, aztán visszament, és leült a puszta

földre Vader máglyája mellé. Az erdő békés neszei lassan visszatértek. A füttyögés, csiripelés szelíd

altatódalként zengett.

Kyp nem sietett, Volt ideje várni itt az Endoron. Meg kellett bizonyosodnia arról, hogy nem csinál

bolondot önmagából. Elvégre nem ostoba. Tudta, milyen veszélyes határon jár, és ez félelemmel töltötte el.

Ahogy ott üldögélt békésen, és ujjaival a köpeny szélét csavargatta, Kypnek eszébe jutott, hogy hogyan

mentette ki őt a barátja, Han Solo a bányákból… de még ez a jóleső gondolat is a visszájára fordult, és csak

arra emlékeztette, hogy mennyi mindentől fosztotta őt meg a Birodalom.

Kyp ritkán idézte fel magában gyermekkora kristályszerűen éles emlékeit, amikor ő és a bátyja, Zeth még

a Deyer telepesvilágán éltek. A halban bővelkedő, terraformált tavakon ringatózó tutajvárosok jutottak

eszébe.

Zeth sokszor kivitte őt siklón rákászni, vagy csak egyszerűen úszni az okker ég alatt. Zethnek hosszú

fekete haja volt, a szeme résnyire szűkült a vakító napfényben; sovány volt és izmos, a bőre barna a naptól.

A telepesek megpróbáltak egy tökéletes társadalmat kiépíteni a Deyeren, egy teljesen demokratikus

világot, ahol mindenkinek szava van a tutajvárosok tanácsában. Deyer képviselői egy emberként szavaztak

az alderaani pusztítás elítélése mellett, ezenfelül kérték a Császártól az Új Rend eltörlését. Deklarációjukat

aztán a megfelelő politikai csatornákon keresztül továbbították, abban a naiv hitben, hogy állásfoglalásukkal

befolyásolhatják a Császár döntéseit

Ehelyett Palpaüne lecsapott a deyeri ”másként gondolkodókra”, elsöpörte az egész kolóniát, az embereket

pedig különféle büntetőtelepekre szórta szét. Zeth-et pedig örökre eltüntette…

Kyp érezte, hogy a keze ökölbe szorul, és újra azokra az erőkre gondolt, amiket Exar Kun megmutatott

neki. Azokra a sötét titkokra, amiket Skywalker mester nem volt hajlandó elfogadni. Kyp megborzongott, és

nagy levegőt vett. A hűvös éjszakai levegő szinte beleharapott a tüdejébe.

Megfogadta, hogy nem hagyja magát második Vaderré változtatni. Kyp magabiztos volt eme

elhatározásában, bízott a jelleme erejében: ő képes lesz a sötét oldal erőit az Új Köztársaság javára fordítani.

Skywalker mester téved. Az Új Köztársaságnak megvan az erkölcsi alapja és indoka bármiféle fegyver és

erő bevetésére, hogy eltörölhesse a gonosz Birodalom utolsó foltjait is.

Kap felállt, és összehúzta magán a köpenyt. Ő majd mindent helyrehoz. Egyedül is meg tudja mutatni,

milyen jól is lehet használni ezeket az erőket.

Exar Kun már rég halott, Darth Vader pedig az Endoron porlad. Most én vagyok a Szith Lovagja –

mondta Kyp. Ahogy ezt kimondta, érezte, hogy hideg erő kúszik fel benne, mintha eljegesedne a gerince.

Visszabotorkált a hajóba. Az elszánás mintha égette volna a talpát, mintha lökte volna előre.

Megdobogtatta a szívét, és elhatározását egyetlen lézerfényű sugárba összpontosította.

Most rajta, és csakis rajta áll, hogy megoldja az Új Köztársaság minden problémáját egyes egyedül.

A Katlan Köd visszaverődő izzása lassan táncoló mintákat rajzolt a Gorgon hadműveleti termének fényes

asztalára. Daala admirális az asztal végében ült, kissé távolabb Kratas parancsnoktól, Odosk birodalmi

tábornoktól és a Basilisk kapitányától, Mullinore-tól.

Daala saját torz tükörképét bámulta az asztallapon. Aztán előreszegezte smaragdzöld szemét, és ökölbe

szorította a kezét. Fekete kesztyűje megfeszült a kézcsontján. A fejében tompa fájdalom dobolt, mintha a

szétrobbanó Mantlcore legénységének ordítás visszhangozna a koponyájában. Forró vér tolult az ereibe,

amikor arra gondolt, hogy a Hydrát is elveszítette. Az erői fele elpusztult!

Mit szólna ehhez Tarkin? Daala rémálmaiban látta a moff szellemalakját, ahogy fölemeli a kezét, hogy

arculcsapja őt szánalmas kudarcáért! Kudarc! Hozzá kellett szoknia ehhez a gondolathoz.

Kratas parancsnok aggódva vonta össze bokros szemöldökét. Birodalmi katonasapkája takarosan ült

rövidre nyírt frizuráján. Elfordult Daala pillantásától, és a tábornokra meg a másik csillagromboló

kapitányára nézett. Senki sem szólt. Arra vártak, hogy Daala végre bátorságot gyűjtsön a megszólalásra.

– Uraim! – kezdte nagy sokára. A szavak reszelősen kaparták a torkát, a hangja mégis erős volt. A három

parancsnok meglepetten húzta ki magát. Daala egyenként végignézett rajtuk, aztán megfordult a székével, és

a Katlan gázalt kezdte szemlélni. A köd közepén egy csapat kék óriáscsillag ontotta izzó fényét a gázfelhőre.

– Átértékeltem a küldetésünket – folytatta Daala. Ezek a szavak már önmagukban a vereséget jelentették

neki, de nem adta meg magát. – Valahogy differenciálnunk kell az ütköző prioritásokat. A Tarkin

nagymofftól kapott eredeti parancs szerint a Bendő Bázist kellett volna mindenáron megvédelmeznünk. Erre

kaptuk a négy csillagrombolót. Tarkin úgy vélte, hogy a tudósok felbecsülhetetlen értékű tényezőt

jelentenek a Birodalom végső győzelmében. Ökölbe szorult a keze, és megint tétovázott. A teste elárulta:

remegni kezdett, de Daala megmarkolta az asztal szélét, és addig markolta, amíg ujjai görcsberándult izmai

véget nem vetettek a reszketésnek.

− Mi mégis kiengedtük kezünkből a Napzúzót, a valaha készített legpusztítóbb fegyvert, és flottánk

negyedét is elvesztettük a visszaszerzésére irányuló sikertelen kísérletben. Tudomást szerezvén a Lázadással

szembeni megváltozott helyzetről, úgy döntöttem, hogy fontosabb a Birodalom ellenségeivel

szembeszállnunk. Védtelenül hagytuk a Bendő Bázist, miközben a lázadó világokat háborgattuk. Most, a

kalamári katasztrófa után belátom, hogy ebben is helytelenül cselekedtünk.

Kratas parancsnok kissé felemelkedett ültében, mintha kötelességének érezné, hogy a védelmébe vegye

Daala akcióit. A bőre elsötétült, és Daala dicstelen borosta nyomait látta az állán. Ha most a Bendő Bázis

szigorú fegyelmi körülményei közt lettek volna, Kratas szigorú feddést kap.

– Admirális – kezdte a parancsnok. – Abban egyetértek, hogy komoly veszteségeket szenvedtünk, de

ugyanakkor súlyost csapást mértünk a lázadókra is. A dantuini támadás…

Daala keze a levegőbe lendült, és egy vibrofejsze véglegességével vágta el Kratas szavainak fonalát.

Kratas összecsukta a száját, és visszaroskadt a székébe.

– Tökéletesen tisztában vagyok a hadistatisztikákkal, parancsnok. Még álmomban is ezeket a számokat

látom. Rengetegszer végigolvastam az adatokat – Daala hangja dühösen csapott magasabbra: Nem számít,

mennyi kárt okoztunk a lázadóknak; az ő veszteségeik ugyanis eltörpülnek a mieink mellett.

Olyan hirtelen hidegséggel hallgatott el, hogy Odosk tábornok szeme tágranyílt ijedtében. Ezért egyetlen

végső támadásba kívánom összefogni maradék erőimet. Ha sikerrel jár, akkor ezzel mindkét küldetésünket

teljesítjük.

Kesztyűs kezével az asztal végébe épített gombokhoz nyúlt. A fekete asztallap közepéből egy

számítógéppel készített holokép ugrott elő, amit Daala aznap délután gyártott a szobájában Tarkin nagymoff

képmásának előadása közben.

– A Lázadás szívébe akarok döfni folytatta. – Magába a Coruscantba.

A Császár bolygójának legutóbbi ismert felszínét ábrázoló nagyfelbontású térkép egy világnagyságú

metropolisz képét mutatta fagyott sarki jégsapkákkal és az éjszakai oldal ragyogó fényeivel. Űrdokkok, ívelt

naptükrök, távközlési műholdak, szállítóhajók látszottak.

Daala intett, mire az ő két csillagrombolójának képe jelent meg, amint nagy sebességgel száguldanak

egymás mellett a Coruscant felé.

– Az a szándékom, hogy minden vadászt és minden embert áthozok a Gorgon fedélzetére; a Basiliskon

csak az alapvetően szükséges legénység marad természetesen önként vállalkozók. Csillagrombolóink éppen

a Coruscant holdjai mögött bukkannak ki a hiperűrből. Teljes sebességgel fogunk lecsapni a célpontra.

– Nem adunk figyelmeztetést, és lövünk minden turbolézerünkkel, hogy megtisztítsuk az utat a

Császárváros felé. Bárki áll az utunkba, ionizált fémfelhő marad csak belőle.

Miközben beszélt, a számítógépes animáció bemutatta a tervét. A két csillagromboló nyílként suhant az

Új Köztársaság fővárosa felé.

– A kalamári parancsnok, aki elpusztította a Mantícore-t, nagyon jó ötletet adott öngyilkos rohamával. A

saját fegyverüket fordítjuk ellenük Daala látta Odosk tábornok megkövült arcát, Mullinore kapitány

hitetlenkedő tekintetét, és Kratas parancsnok szilárd támogatását.

– Ez lesz a legpusztítóbb üss-és-fuss akciónk – folytatta Daala. Elég kárt fog okozni ahhoz, hogy a

nevünk örökre fennmaradjon a birodalmi történelem krónikáiban. Halálos csapást mérünk a lázadó

kormányra.

− Mikor belépünk a rendszerbe, a Basiltsk önkéntes legénysége megkezdi az önmegsemmisítő

visszaszámlálást A Gorgon összetartó pályán fog haladni vele, amíg el nem érjük a célt; akkor elfordul. A

Bastlisfc teljes sebességgel bele fog rohanni a Coruscant légkörébe. Megállíthatatlanul.

A szimulált képen az egyik csillagromboló elkanyarodott, mielőtt érintette volna a légréteget, és Corus-

cant körüli szűk pályára állt, az első hajó pedig lángolva fúródott bele az atmoszférába, a bolygó

legsűrűbben lakott központja felé.

– Aztán a Basllisk felrobban… mondta Daala. Elhallgatott, és a bolygókép ragyogó tűzbe borult. Az

éjszakai félgömbön kihuyntak a fények. Tüzes hasadékok futottak szét a kontinenseken.

– A robbanás elég erős lesz ahhoz, hogy a fél földrészt lerombolja. A bolygómagig hatoló lökéshullám a

másik oldal városait is ledöntheti. A földalatti zárványok szétpattannak. Szökőár pusztít majd a partokon.

Egyetlen csillagromboló árán romba dönthetjük a Coruscantot.

Odosk komoran csodálta a szimulációt. Jó terv, admirális.

– De a hajóm… kezdte Mullinore kapitány.

– Dicsőséges áldozat lesz fojtotta bele a szót Kratas parancsnok. Ráhajolt az asztalra. Én egyetértek az

akcióval.

A Coruscant szimulált pusztulása folytatódott. A városokban tüzek csaptak fel, és még jóval azután is

rengett a föld, hogy a Gorgon észrevehetetlen fényponttá olvadt a hiperűrben.

– De mi lesz velünk? kérdezte Kratas. Mit csinálunk aztán?

Daala összefonta a karját. Mint már mondtam, végrehajtjuk mindkét feladatunkat. Mikor a Basllisk

elpusztította a Coruscantot, a Gorgon és minden rajtalévő ember visszatér a Bendő Bázisra, amit a

továbbiakban a végsőkig védelmezni fogunk. A lázadók tudják, hogy ott van, biztosan odajönnek

szimatolni.

Daala szíve csak úgy izzott a bosszúvágytól, és minden pillanatban kitöréssel fenyegetett. Tarkin

nagymoff egyszer azt mondta, hogy a kudarcok remek lehetőséget adnak arra, hogy legközelebb kétszer

olyan sikeresek legyünk.

Mullinore kapitány még a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt; vörös hajszálerek ütöttek át tejfehér bőrén.

Szőke haja olyan rövidre volt nyírva, hogy ha a fény egy bizonyos szögben esett rá, akkor kopasznak

látszott.

– Admirális szólalt meg. Hadd vállalkozzam önként arra, hogy a Basilisk fedélzetén maradjak az akcióra.

Büszke leszek, ha én vezethetem a hajómat, egészen a végig.

Daala ránézett, és megpróbálta kitalálni, hogy a kapitány irgalomra számít-e tőle. Úgy határozott, hogy

nem kegyelmez. Elfogadom az ajánlkozását, kapitány.

Mullinore leült, és feszesen biccentett.

Daala felállt. A combja és a háta izmait feszes drótszálaknak érezte. Az egész teste egyetlen

összeszorított ököl volt a kalamári vereség óta, és tudta, hogy csak úgy enyhíthet a gyilkos feszültségen, ha

pusztító csapást mér a Lázadásra.

– Kezdjék meg az emberek és a berendezések átszállítását rendelkezett. Azonnal le kell sújtanunk a

Coruscantra.

Daala ismét az izzó csillagködre tekintett, aztán kiment a hadműveleti teremből. A szobájába indult, hogy

újra megnézze Tarkin taktikai felvételeit, és megtalálja a titkos tudást, ami meghozza neki a biztos

győzelmet.

Huszonkilencedik fejezet

A kalamári nő kiszállt csepp alakú űrkapszulájából, és szemügyre vette a Yavin 4-et, az ősi templomokat.

Várt.

Luke sietett ki a hangárcsarnokból, és próbált nyugodt léptekkel végighaladni a leszállótéren. Artu

hűségesen követte őt.

Luke észrevette, hogy a kalamári nő kisebb, mint Ackbar. Sárga-türkiz ruhát viselt, ami szabadon lógott a

testén, a ruhaujjai vízesésszerűen omlottak le. Luke szomorú elszántságot érzett benne.

A nő meglátta Luke-ot, és uszonykezével intett a kapszula láthatatlan-pilótájának. A kis hajó mágneses

zümmögéssel a levegőbe emelkedett. A nő nem nézett utána; látszott rajta, hogy épp ott szeretne lenni, ahol

van.

– Skywalker mester – mondta bársonyosan. Luke azonnal megnyugodott. – Cilghal nagykövet vagyok a

Kalamáriról. Üzenetet hoztam önnek Benyúlt az egyik ruhaujjába, és réz-arany mintákkal futtatott csillogó

korongot húzott elő.

– Artu! mondta Luke.

A kis droid előbbre gördült. Cilghal lehajolt, és behelyezte a lemezt Artu meghajtójába. Egy kis berregés

után Artu Leia képét vetítette ki Luke elé.

Luke meglepetten hőkölt hátra, aztán növekvő érdeklődéssel nézett Cilghalra, ahogy Leia beszélni

kezdett.

– Luke, remélem, jól vagy. Azt hiszem, találtam valakit a Jedi oktatóközpontodba. Cilghal nagykövetet a

legjobb ajánlásaimmal küldöm hozzád. Megmutatta nekem, hogy nagyon ügyes az Erő használatában.

Határozott tehetséget mutat a gyógyításra és a rövidtávú jövőbelátásra. Nagy segítségemre volt a kalamári

csatában. Kérlek, segítsd és tanítsd őt. Minél több Jedi lovagra van szükségünk.

Leia képmása Luke-ra mosolygott. – Reméljük, hogy a tanítványaid hamarosan készen állnak majd a

Birodalom elleni harcra. Még mindig nehéz időket élünk. Egy pillanatra sem lankadhat az éberségünk.

Leia arca ellágyult, és egyenesen Luke szemébe nézett. – Hiányzol. Az ikrek állandóan kérdezgetik, hogy

mikor látják újra Luke bácsit. Remélem, egyszer el tudsz jönni de lehet, hogy mi megyünk a Yavin 4-re.

Leia kihúzta magát, és ismét hivatalos lett a hangja. – Biztos vagyok benne, hogy Cilghal az egyik

legígéretesebb tanítványod lesz Keresztbe tette a kezeit, elmosolyodott, aztán a kép felvillant és eltűnt.

Cilghal némán állt; Luke válaszát várta. Luke lázasan gondolkodott. Ööö, üdvözöllek szólt végül.

Zavart volt azóta, hogy összekülönbözött Kyp Durronnal; fogalma sem volt, hova ment a fiú Mara Jade

hajójával. Gantoris szörnyű halála Kyp zendülésével együtt elég volt ahhoz, hogy újra felébressze Luke-ban

a régi félelmeket. A legjobb tanítványai keseredtek meg, lettek türelmetlenek, ők akarták meghaladni a saját

képességeiket.

De még ennél is nagyobb, mélyebb fenyegetést érzett vibrálni magában a Nagy Templomban… valami

gonoszt, ami jól elrejtőzött. Luke egyedül próbálta megkeresni a forrását, végigtapogatta a falak kőkockáit,

meg akarta érinteni a hideg árnyat de nem talált semmit. Csak a gyanú maradt.

Hogyan szerezhetett tudomást Kyp a nagy Szith Háborúról? Honnan tanulta meg Gantoris, hogyan kell

fénykardot építeni? Mit látott Gantoris azon rettenetes utolsó éjszakán, mielőtt elpusztult? Miféle szörnyű

mágiát kísértett meg? Egy fontos darab hiányzott a képből, és Luke tudta, hogy amíg ezt meg nem találja,

nem veheti fel a harcot a fenyegetés ellen.

Cilghal nagykövet megmozdult, és rászegezte a tekintetét. – Skywalker mester, gondterheltnek tűnik.

Talán Leia rosszul tette, hogy ideküldött engem?

Luke ránézett; érezte a felelősség súlyát. – Nem, dehogy felelte. Egyáltalán nem erről van szó. Ha Leia

úgy érzi, hogy önben Jedi tehetség van, akkor örömmel tanítom önt. Ami azt illeti – tréfálkozott – egy

higgadt kalamári még kellemes változatosságot is jelent. Elmosolyodott. Kövessen. Keresünk magának egy

szobát a templomban.

Luke akadémiájának diákjai folytatták önfeltáró gyakorlataikat. Lelkesen vagy meditatívan

tökéletesítették képességeiket.

Mara Jade, az új jövevény figyelmesen hallgatta Cilghal elsőkézből származó beszámolóját a kalamári

támadásról. Részletes kérdésekkel nyaggatta a nagykövetet a csillagrombolókról és a TIE-kötelékek

számáról. Streen Kirana Ti mellett ücsörgött egy lócán, és az ezüsthajú Tionne új balladáját hallgatta. A

maradék tanítványok más közös helyiségekben voltak, vagy a szobájukban tanultak, esetleg a dzsungelben

sétáltak.

Luke elégedetten látta őket, és elindult az elhagyatott folyosón a saját lakrésze felé. Artu állt elé az egyik

fordulónál, és valami kérdést csipogott neki, de Luke a fejét rázta. – Nem, Artu, most egy ideig ne zavarj.

Belépett kőfalú szobájába, abba a szobába, ahol még a Szövetség X-szárnyú pilótájaként is lakott. Luke

kivitte a többi priccset, és a saját ízlése szerint rendezkedett be; a szoba mégis sivárnak tűnt a maga egy szál

matracával és a néhány apró massassi műtárggyal.

Egy vörössel erezett fekete kőpárkányon ott állt a Jedi Holokron áttetsző kockája.

Luke bezárta az ajtót, először azóta, hogy visszatért az elhagyott templomba. A tenyerébe vette a

Holokront, és aktiválta.

– Vodo-Siosk Baas mestert szeretném látni mondta a kockának.

A csőrös arcú, hajlott Jedi mester köpönyeges szellemalakja kiemelkedett a kockából. Én vagyok a

kapuőr, én vagyok Vodo-Siosk Baas mester – szólt a képmás.

Luke lekuporodott az interaktív holografikus kép előtt. Információkat szeretnék kérni tőled, Vodo mester.

Te Jedi voltál a Nagy Szith Háborúban. Meséltél a tanítványoknak Exar Kunról, és arról, hogyan hozta létre

a Szith Testvériségét. Azt mondtad, hogy uralomra tört a többi, a Régi Köztársasághoz hű Jedi fölött.

Luke nagy lélegzetet vett. – Szeretném, ha többet mesélnél erről. Mi lett Exar Kunnal a háború végén?

Hogyan halt meg vagy végül sikerült őt visszatérítened a világos oldalra?

– Exar Kun volt a legjobb tanítványom – mondta Vodo mester. Mégis eltévelyedett. Elcsábították az ősi

Szith tanokban rejlő erők.

Luke komoran bólintott. Attól tartok, hogy a saját tanítványaim is ugyanerre a sorsra juthatnak, Vodo

mester. Visszatért Exar Kun valaha is a jó erőihez?

– Nem – felelte Vodo mester alakja. Mivel én voltam a mestere, a szövetséges Jedik közül egyedül én

álltam elébe, abban a reményben, hogy visszatéríthetem. Tudtam, hogy őrültséggel próbálkozom, de nem

volt más választásom. Meg kellett kísérelnem.

– És mi történt? kérdezte Luke.

A kép felvillant, mintha valami feszikrázott volna a Holokronban, aztán Vodo mester megint megjelent. –

Exar Kun elpusztított. Megölte a saját mesterét.

Luke hirtelen kizökkent a történetből. Eszébe Jutott, hogy a Holokron kapuőrei csak interaktív

szimulációk nem pedig rég halott Jedi mesterek valódi lelkei.

– És aztán mi történt Kunnal a Szith Háború végén? kérdezte Luke.

– Minden Jedi összefogott, és együtt idejöttek a dzsungelbe, hogy elpusztítsák a Szith-erődöt, amit Exar

Kun épített. Egyetlen pusztító csapásba egyesítették erőiket.

Vodo mester képe megint felvillant, statikus képpontokká esett szét, aztán ismét összeállt. …ami

elsöpörte a túlélő massassi őslakókat és… a kép széthullott, felvillant, összeállt, aztán megint rendbejött

mintha valami zavarná.

– De Exar Kun – vele mi lett? kérdezte makacsul Luke. Nem tudta, mi lehet a baj a Holokronnal.

Megrázta, megveregette, aztán letette a sima asztallapra, és hátralépett, hogy jobban lássa a Jedi mester

hologramját.

Sötét csomó jelent meg a statikusan vibráló kockában, mintha vihar gyülekezne az áttetsző falak között.

Vodo-Siosk Baas mester ismét megjelent. ….de Kunnak sikerült…

Vodo mester képe hirtelen ezernyi színes, csillogó pontra esett szét, mintha valami erő belülről szaggatná

szét.

A Holokronon belüli sötét folt egyre terjedt, mintha lassított robbanás játszódna le. Vörös lángcsíkok

csaptak ki minden irányban a fekete ökölből. Aztán a kisülő energia fülsértő sivításával a kocka lapjai

megrepedtek. A Holokron füstölögve, szikrázva roskadt magába. Szétolvadt elektronikus és szerves

alkatrészek szaga terjengett.

Luke hátrahúzódott, és eltakarta a szemét a vakító látványtól. Egy pillanatra úgy látszott, mintha egy

fekete, csuklyás alak emelkedne ki a Holokronból pincemély nevetéssel. Aztán az alak elenyészett,

beleolvadt a kőfalba.

Luke-ba hideg félelem markolt. A kincset érő Holokron fehér kockája olvadt, füstölgő masszaként hevert

az asztalon.

Luke-nak egyedül kellett megkeresnie a válaszokat mégpedig gyorsan.

Harmincadik fejezet

– Luke, elegem volt ebből!

Mara Jade lépett ki a Nagy Templom hangárjába a turboliftből. Már néhány napot eltöltött a

dzsungelholdon, elég Időt ahhoz, hogy megtanulja, hogyan tanulja meg a saját Jedi képességeit, de a Kyp

Durron incidens és a hajója elvesztése megkeserítette a melengető tudást.

Luke elfordult Artu Detutól és a két Jedi-tanítványtól. Kirana Ti felkapta a túlélőcsomagot; Streennel

némi rövid tartózkodást terveztek a dzsungelben. A lány azt a hüllőbőr ruhát és díszes, lakkozott harci

sisakot viselte, amit a Dathormir kemény világáról hozott magával.

Streen mocorogni kezdett, és a félig nyitott hangárajtó alatt beözönlő napfény felé sandított. Az a sok-

zsebes kezeslábas volt rajta, ami még bespini gázkutató-korából maradt.

Mara határozott léptekkel közeledett feléjük, és szorosabbra húzta a dereka körül Jedi-köpenyét. Luke

nézte, és arra gondolt, hogy milyen más volt a lány akkor, amikor először találkozott vele Myrkyr ellenséges

csempészvilágán.

Mara eléje lépett, megnézte a dzsungelbe készülő két Jedi-jelöltet, aztán a továbbiakban ügyet sem vetett

rájuk. Nem tagadhatom, hogy sokat tanultam itt, Luke. De Talon Karrde rám bízta a csempészek

szövetségét, és rengeteg a dolgom. Nem meditálhatok itt egész nap Keskeny metszésű arca még a

homályban is kipirultnak tűnt. Hívnom kell egy másik hajót, hogy elvigyen innen, miután a kedvenc

tanítványod elhúzta a csíkot az én járgányommal.

Luke bólintott. Kissé szórakoztatta Mara bosszankodása, Kyp Durron árulásának említése azonban

rosszul érintette. Van egy kommunikációs berendezésünk a második szinten, a hadműveleti teremben.

Onnan felhívhatod Karrdét, és kérhetsz másik hajót.

Mara elhúzta a száját. Karrdéval csak bizonyos időközönként léphetek kapcsolatba. Állandóan úton van

azt mondja, azért, mert fél, hogy valaki vérdíjat tűzött ki a fejére. De szerintem csak nem akarja, hogy

zargassák. Azt állítja, hogy visszavonult a csempészélettől, és a továbbiakban egyszerű polgárként akarja

élni az életét.

– A Coruscantot mindig hívhatod mondta Luke. – Biztos vagyok benne, hogy küldenek hajót érted. Úgyis

nemsokára esedékes egy újabb ellátmányszállító hajó.

Mara csücsörített. Az új köztársasági pilóta biztos örülni fog nekem, mint egy kis változatosságnak.

Luke rejtett gúnyt keresett a megjegyzésben, de csak száraz humort talált. Megcsóválta a fejét. Nem

tudom, kit tudsz majd rávenni egy ilyen veszedelmes feladatra.

Mikor Lando kopogás nélkül berontott Leiáék lakásába, Han éppen az interaktív szórakozási lehetőségek

listáját böngészte elmerülten az ikreknek. A padlón Jacen és Jaina játszadozott türelmetlenül apró, fényes,

kicsiny öntudattal is rendelkező játékokkal, melyek rendre kicsúsztak a gyerekek nyúlkáló kezéből, és

elmenekültek.

Szí Thripio idegesen álldogált Han mellett. Tökéletesen képzett vagyok az ilyen választások elvégzésére,

uram. Biztos vagyok benne, hogy találnék valamit, ami szórakoztatja az ikreket.

– Nem bízom a választásaidban, Thripio mondta Han. Emlékezz csak a Kihalt Állatok Holografikus

Állatkertjére!

– Az véletlen anomália volt, uram felelte sértetten Thripio.

Lando belépett, és körülpillantott. Han, vén cimbora! Szívességet szeretnék kérni tőled méghozzá nagy

szívességet.

Han sóhajtva átadta a választás lehetőségét Thripiónak. Oké, keress valamit de ha a kölyköknek nem fog

tetszeni, én fogom őket azzal szórakoztatni, hogy karbantartó tesztet futtathatnak le rajtad.

– Én… tökéletesen megértettem önt, uram felelte Thripio, és munkálkodni kezdett.

– Miféle szívességet? kérdezte Han óvatosan Landótól.

Lando hátravetette a köpenyét, és összedörzsölte a kezét. Mara Jade ott ragadt a Yavin 4-en, és kéne neki

egy fuvar. Én szeretnék lenni az a gáláns úriember, aki megmenti. Hadd vigyem el a Falcont. Kérlek!

Han a fejét csóválta. – Az én hajóm nem megy sehová nélkülem. Különben is, ha el akarod kábítani Mara

Jadét, a Falcon nem épp a legalkalmasabb erre a célra.

– Ugyan már, Han! kérlelt Lando. Én is elvittelek megmenteni Leiát a Kalamárira a támadáskor. Tartozol

nekem egy fuvarral.

Han felsóhajtott. Végül is ez jó ürügy arra, hogy meglátogassam Luke-ot meg Kypet a Jedi-akadémián.

Megfordult és rávigyorgott Thripióra. És most Leia marad itt vigyázni a gyerekekre.

Mikor a Millennium Falcon leszállt a hatalmas massassi templom előtt, Luke kisfiús örömmel rohant oda

hozzá. Han vigyorogva lépett ki a rámpára. Luke szenvedélyesen, Jedi-mesteri rangjához mérten kevéssé

méltóságteljesen ölelte meg Hant.

– Élvezed kis vakációdat távol a galaktikus politika sűrűjétől, Luke? kérdezte Han.

Luke arca elfelhősödött. Ezt éppen nem mondanám.

Lando Clarissian csak ekkor lépett ki a Falconból, mert egész addig tollászkodott, a ruháját igazgatta,

hogy megjelenése a lehető leglehengerlőbb legyen. Han csak a szemét forgatta. Meg volt győződve róla,

hogy ez az édeskés finomkodás nem lesz alkalmas Mara Jade kegyeinek megnyerésére.

Bár forró dühe mintha kissé csillapult volna, Mara Jade még mindig olyan durva és kemény volt, hogy

Han el sem tudta képzelni, miért pörög be Lando ennyire ettől a nőtől, aki valaha a ”Császár Jobbkezének”

nevezte magát. Aztán hirtelen rádöbbent, hogy amikor először találkoztak, Leia is a tüzes temperamentum és

a jeges hűvösség furcsa keverékét mutatta és lám, mi lett belőlük!

Mara Jade karcsú alakja tűnt fel a félig nyitott hangárajtó felől. A lány egy zsákot hozott a vállára vetve.

Lando lesietett a rámpán és futólag vállonveregette Luke-ot. Hogy ityeg a fityeg, Luke? Szinte szó szerint

belebotlott a saját lábába, úgy igyekezett Mara elé. Úgy hallottuk, hogy fuvarra lenne szüksége – mondta, és

a zsákért nyújtotta a kezét. Mi történt a saját hajójával?

– Ne is kérdezze mondta a lány, és szárazon elmosolyodott, aztán odanyújtotta nehéz csomagját

Landónak. – Látom, végre talált valami olyan állást, amire alkalmas. Hordár lett.

A Falcon felé mutatott. Parancsoljon a VIP különjáratába, hölgyem.

Han körülnézett a gőzölgő dzsungelre és a vadszőlővel befutott templomra. – És hol van Kyp? –

kérdezte.

Luke a lábát kezdte vizsgálgatni, mintha valamilyen Jedi-gyakorlattal gyűjtene bátorságot, aztán

visszanézett Hanra. Rossz híreim vannak a számodra. Kyp… nem értett egyet velem abban, hogy milyen

gyorsan kéne veszélyes új képességeket megtanulnia, és hogy hogyan lehetne a legjobban kifejleszteni

benne az Erő képességét.

– Ezt hogy érted? kérdezte Han. Belekapaszkodott a rámpa egyik függesztőrúdjába, hogy megerősítse

magát. Baja esett? Miért nem hívtál?

Luke megrázta a fejét. Nem tudom, mi történt vele. Olyan technikákat kezdett el gyakorolni, melyek félő,

hogy a sötét oldalhoz vezetik. Nagyon aggódom, Han. Ő a legerősebb az összes itteni tanítvány közül. Ő

lopta el Mara Jade hajóját, és itthagyta a Yavin 4-et. Fogalmam sincs, hogy hol van és mit csinál.

Han szája vékony vonallá keskenyedett, de Luke folytatta. Kypben nagy erő van, és nagy düh meg

ambíció de kevés megértés, kevés türelem. Ez nagyon veszélyes kombináció.

Han magába roskadt. Szinte észre sem vette, hogy Lando bekíséri Marát a hajóba. Nem tudom, mit

tegyek, Luke mondta végül.

Luke komoran bólintott. Én sem.

A Millennium Falcon a hiperhajtóművek vibráló zümmögése kíséretében suhant át a hiperűrön. Lando

igyekezett letompítani a hangját, amikor odahajolt Landóhoz a pilótafülkében.

– Hadd állítsak egy kicsit a kajakészítőn, jó? Megtanultam a legjobb felhővárosi kaszinók néhány

programját. Olyan recepteket tudok előállítani, hogy Mara Jade elszáll a gyönyörtől.

– Nem Han a Kronométert nézte, ami a Coruscantig hátralévő időt mutatta. Nekem így jó az ételgyártó,

ahogy van.

Lando elkeseredetten rogyott le a másodpilóta székébe, és keservesen felsóhajtott. Csupa nehéz, zsíros

koréliai étel van beprogramozva. Egy ilyen Mara-félének egzotikus kaja kell, különleges elkészítés. Nem

nerfszósz meg gőzgombóc vizenyős sarbot-répával.

– Lando, én ezen a kaján nőttem fel és az én hajómon azt akarom, hogy a gépek olyan ételt csináljanak,

amit én szeretek. Már így is az egész yavini utat arra pocsékoltam, hogy segítsek neked kisúrolni a hátsó

utasfülkéket, kifényesíteni a holosakk-táblát, és befújni az egész hajót fertőtlenítővel.

– Han mondta Lando. A hajó mocskos volt, és bűzlött.

− Hát pedig én úgy szerettem makacskodott Han. Az az én koszom volt meg az én büdösöm, az én

hajómon.

− Csak mert szerencséd volt szabakkban állt fel Lando. Megigazgatta köpenyét, és lesimította bíbor

kezeslábasát. Hagytalak nyerni. De ez volt az utolsó eset.

Han és Lando vadul meredtek egymásra a sietősen lesöpört játékasztal felett. Lando időnként Mara

Jadéra sandított, miközben randomizálta Han régi szabakk-paklijának lapjait.

Mara a Coruscantra vezető út alatt jórészt keresztülnézett Landón. Elhárította Lando minden ajánlatát az

ebédre, közös zenehallgatásra és beszélgetésre vonatkozólag. Most, ahogy elnézte a két férfit, amint éppen

kártyán próbálják eldönteni a Falcon tulajdonlásának kérdését, az volt a benyomása, mint ha két civakodó

kisfiút látna.

Lando odatartotta Mara elé a paklit, kristályos színével felfelé. Hölgyem, emelne?

– Nem felelte Mara. Nem emelnék.

– Kezd már fárasztani ez a dolog, Lando mondta Han. Először én nyertem el tőled a Falcont a Bespinen,

aztán te nyerted vissza tőlem a diplomatapihenőben a Coruscanton, aztán én nyertem vissza útban a

Kalamári felé. Ami sok, az sok. Ez az utolsó menet.

− Részemről oké, haver mondta Lando, és osztani kezdett.

− Nincs visszavágó mondta szigorúan Han.

− Nincs helyeselt Lando.

− Aki nyer, azé a Falcon.

− Ahogy mondod felelte Lando. A Mtllentum Falcon a győztesé, és azt csinál vele, amit akar. Nincs több

kölcsönkérés, nincs több veszekedés.

Han bólintott. A vesztes örökös bérletet kap a coruscanti tömegközlekedésre Felvette a lapjait. – Most

pedig fogd be a szád és játssz.

Han lerakta a gonosz lapokat, amik elveszejtették, és felállt, hogy leplezze a veszteség csüggesztő

érzését, ami elöntötte. Ugy érezte, mintha kitépték volna a szívét, megtaposták volna, aztán úgy tették volna

vissza a mellkasába.

Mara Jade hideg tekintettel nézte végig a játékot, pedig sokkal kevésbé volt közönyös, mint amilyennek

mutatta magát. Most összehúzta a szemét, mintha azt várta volna, hogy Lando felpattan és diadalmasan

felordít. Han ugyanerre a reakcióra számított.

Lando azonban félúton megállt a mozdulatban, visszafogta magát, és méltóságteljesen egyenesedett ki.

Hát ez van mondta mély, zengő hangon. Vége a dalnak. Soha többet nem játszunk a Falconért.

– Ja mondta Han alig hallható hangon. Hisz így beszéltük meg.

– Én a Falcon az enyém, azt csinálok vele, amit akarok.

− Akkor csak hencegj vele – mondta Han gúnyosan, hogy takargassa kétségbeesését. Fel tudta voma

pofozni magát, amiért megint hagyta magát belerángatni egy ostoba játékba. Hülye volt, nem nyerhetett

semmit, viszont mindent elvesztett. Több eszem is lehetett volna, mint hogy leüljek veled Játszani.

− Mint két vornskyr, ami ugyanazért a területért fúj egymásra csóválta a fejét Mara. Egzotikus

fűszerszínű haja az egyik oldalra vetült. Nem csinált magával semmit, hogy vonzóvá tegye magát, és épp ez

vált az előnyére.

Lando Marára pillantott, aztán félig elfordult, mintha nem törődne vele. Szélesre tárta a kezét, és

nagylelkű gesztussal Han felé fordult.

– De mivel a barátom vagy, Han Solo, és mivel tudom, hogy a Falcon neked még annál is többet jelent,

mint amennyit nekem… itt Lando hatásszünetet tartott, és Marára sandított, csak aztán folytatta: … úgy

döntöttem, hogy visszaadom neked a Falcont. Ajándékképpen. A barátságunk bizonyítékaként, és

mindazért, amin együtt mentünk keresztül.

Han visszaroskadt a székébe. A térde mintha vizes ronggyá olvadt volna. A torka összeszorult, és több

ízben kinyitotta a száját, majd be is csukta. Fogalríia sem volt, mit Is mondhatna.

– Megyek ebédet csinálni mondta Lando gálánsán. Ha Han megengedi, hogy állítsak a programozáson,

akkor megcsinálom a legjobb kaját, amit ez az ócskavas képes előállítani.

Han túlságosan villámsújtott volt ahhoz, hogy vitatkozzék, Lando pedig nem várta meg a választ. Marára

azért még rápillantott egyszer, aztán kiment a konyhába.

Han még mindig sokkos állapotban felvonta a szemöldökét. Meglepett és megbabonázott mosollyal

nézett a barátja után, mintha teljesen átalakult volna Lando Clarissianról alkotott véleménye mint ahogy

Landónak épp ez is volt a célja elejétől fogva, döbbent rá Han.

Harmincegyedik fejezet

Momaw Nádon, a kalapácsfejű elintézte Wedge Antillesnek és Qwi Xuxnak, hogy nyitott siklóban

kirándulást tegyenek az ősi ithori tájon. A tranzit-leszállóplatónál még halvány fehéres bíbor volt a reggeli

égbolt, és apró felhőpamacsok takarták el itt-ott a még fent Járó holdakat.

Qwi beszíjazta magát a plüss hatást keltő növényirost-ülésbe, és belenézett a napfénybe. Miért nem

akartad, hogy Momaw Nádon vezessen minket? – kérdezte, és Nádontól kapott topográfiai információkat és

javasolt látnivalók listáját tanulmányozta. – Úgy tűnik, nagyon büszke a világára.

Wedge a vezérlőpanelre koncentrált, pedig a jármű könnyen irányíthatónak tűnt. Hát, mert sok dolga van,

és mert… Wedge hangja elcsuklott, és halovány mosollyal nézett fel …egyedül akartam lenni veled.

Qwi felujjongott magában. Igen, azt hiszem, így sokkal szebb lesz.

Wedge felszállt a siklóval, aztán maguk mögött hagyták az ithori város lebegő korongját. A Tafanda Öböl

több kilométert mozgott az éjszaka alatt, és Wedge-nek újra kellett állítania a sikló koordinátarendszerét. A

nap kellemesen melengette arcukat, a szél pedig hűvösen simogatta őket.

Egy alacsony gerinc felé repültek, ahol a sötétzöld dzsungel világosabb színű erdőnek adta át a helyét. –

Mit nézünk meg? kérdezte Qwi.

Wedge előredőlt, és a láthatárt fürkészte. Egy nagy bafforr-fa ligetet, amit félig kipusztítottak a

birodalmiak a sok évvel ezelőtti ostromban.

– Van valami különleges azokban a fákban? kérdezte Qwi.

– Az ithoriak istenként imádják őket felelte Wedge. Félig-meddig értelmesek, mint egy méhkaptár. Minél

nagyobb az erdő. annál intelligensebbek lesznek a fák.

Mikor közelebb értek, Qwi látta, hogy egy akvamarinkék, kristályos erdő csillog halványan a

napfényben, félig beborítva a hegyoldalt. Wedge megállt, és lebegni kezdett a siklóval. Kihajoltak a jármű

oldalán, hogy szemügyre vegyék az üvegszerű törzseket, a bafforr ágak sima, mégis éles hálóját. A liget

körül nagy, sötét hengerek hevertek a földön, és égett, törött transzparacél csövek. Qwit a látvány a vortexi

katedrális körüli törmelékre emlékeztette. Apró, fordított jégcsap alakú facsemeték bújtak ki a sziklás

talajból.

– Úgy látszik, visszanő az erdő – jegyezte meg Wedge. A vékony kis fácskák fehérebben izzottak, mint a

többi fa.

– Emberek vannak lent! mutatott lefelé Qwi. Négy ithori szürke alakja szaladt fedezékbe az aljnövényzet

közé a gerinc oldalában. Én azt hittem, hogy nem lépnek a dzsungel földjére.

Wedge zavartan bámulta őket. Magasabbra emelte a siklót, de a négy renegát ithori már eltűnt a fák közt.

Wedge összevonta a szemöldökét, mintha gondolkodna valamin. Gyors lélegzetet vett.

– Mintha emlékeznék valami olyasmire, hogy az Anyadzsungel időnként magához hív bizonyos

ithoriakat. Ez ritkán fordul elő, és senki sem tudja a magyarázatát. Ilyenkor az illető ithoriak csapot-papot ott

hagynak, és a vadonban élnek tovább. Nem térhetnek vissza az ökovárosukba. Bizonyos értelemben

menekültek. Mivel az ithoriak akkora szentségtörésnek tartják az erdő érintését, meglehetősen erős lehet ez a

hívás.

Qwí lepillantott a bafforr fák égett, üvegszerű törzsére, melyeket a birodalmiak turbolézerei perzseltek

meg. Én azért örülök, hogy ilyen jól bánnak az erdővel Qwi arra gondolt, hogy vajon az erdő kollektív

tudatának mekkora része állhatott már helyre. Menjünk valahova máshova, Wedge, hadd folytassák a

munkájukat.

Wedge egy magas, szürke és barna sziklákkal fedett platóra vitte Qwit, ahol vörös bozótbokrok és fekete

futónövények díszelegtek. Három folyó ömlött össze itt a sziklaszirt közepén lévő teknőben látványos

hármas vízeséssel. A fennsík aljánál ezernyi földalatti barlang vize szivárgott ki, és habos mocsarat alkotott

úszó virágokkal és fel-felugró halakkal.

Wedge a siklóval megkerülte a hatalmas teknőt. Qwinek elállt a lélegzete a csodálatos vízesés láttán.

Párafüggöny szállt fölt a lezuhanó víz dörgő visszhangjánál. Szivárvány ragyogott a bíbor ég előtt.

Qwi hol erre, hol arra fordította a fejét; mindent látni akart egyszerre. Wedge vakmerően elvigyorodott,

és bevitte a siklót a három vízesés közepe fölé, aztán leereszkedett vele a teknő aljába.

Qwi felkacagott, amikor a sűrű, hideg pára a nyakukba szakadt. Wedge oda ereszkedett, ahol mind a

három folyó robbanásszerű zajjal csapódott le a kövekre. Zöld denevér forma lények csapongtak a

párafelhőben; apró rovarokat és lesodródott halakat fogdostak el.

– Ez fantasztikus ordította Qwi.

– Még jobb is lesz kiabált vissza Wedge. Már ha Momaw Nádon jól informált minket.

Egy síkos, kiálló fekete sziklacsoport felé kanyarodott, ami a verem oldalából állt ki. A fejük fölé nyúló

kövek megvédték őket a vízpermettől és a teknőben örvénylő szelektől. A víz robaja itt csak háttérzaj volt.

Wedge a sziklák mentén egy védett helyre kormányozta a siklót, ahol napsugár-lándzsák fúródtak a

felszálló vízfüggönybe. Nádon azt mondta, hogy itt szálljunk le.

Benyúlt egy dobozba az ülése alá, egy átlátszó vízhatlan köpenyt vett elő, meg két adag önfelmelegítő

ételcsomagot, amivel szintén Nádon látta el őket. Wedge segített Qwinek felvenni a védőköpenyt, aztán ő is

magára öltötte a sajátját. Fogták az ennivalójukat, és elindultak a kiálló sziklák alatti sima, védett helyre.

– Ennél jobb helyet nem találhattunk volna a piknikezésre mondta Wedge.

A fárasztó nap végén Qwi megállt fehér szobájának ajtajában, a lebegő városban. Wedge mélyen

belenézett indigókék szemébe, és egyik lábáról a másikra állt.

– Köszönöm mondta Qwi. Ez volt életem legcsodálatosabb napja.

Wedge háromszor nyitotta ki a száját, de mindannyiszor be is csukta, mintha nem tudná, mit mondjon.

Végül előrehajolt, megsimogatta a lány selymes gyöngyházhaját, és megcsókolta. Ajka egy hosszú pillanatig

a lány meleg ajkára tapadt. Qwi közelebb húzódott hozzá, és jóleső érzés töltötte el.

– És most újabb érdekes dolgot mutattál nekem – mondta muzsikáló hangján.

Wedge elvörösödött, és hátrahúzódott. Ööö, akkor reggel találkozunk Megfordult, és szinte

visszamenekült a saját szobájába.

Qwi vágyódó mosollyal nézte, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. Qwi is benyitott a saját szobájába,

és úgy szökkent be, mintha repulzorok löknék a levegőbe. Nekidőlt a csukott ajtónak, és lehunyta szemét,

miközben a szoba halvány világítása fokozatosan felerősödött. Elégedetten felsóhajtott.

Amikor kinyitotta a szemét, egy sötét embert látott, aki eddig a szoba árnyas sarkában kuporgott, de most

felállt.

A kísérteties alak egyre közeledett hozzá, és Qwi megdermedt rémületében, mikor meglátta a szellemalak

teste körül örvénylő fekete köpenyt.

Darth Vader!

Próbált segítségért kiáltani, de nem jött ki hang a torkán, mintha egy láthatatlan kéz elnémította volna a

hangszálait. Az ajtó felé fordult, és előrevetette magát, de félúton láthatatlan pókhálóba akadt.

A sótét ember még közelebb siklott hozzá. Mit akarhat? Qwi képtelen volt sikoltani. Hallotta a másik

visszahngzó légzését; mintha egy vadállat vicsorogna.

Egy kéz nyúlt feléje, és Qwi nem tudott megmozdulni, nem tudott félrehúzódni, amikor a hideg ujjak a

homlokára tapadtak. A másik jeges, vékony kéz a száját fogta be. Qwi tágranyílt szemmel pislogott: Kyp

Durron izzó tekintetű, lélektelen kifejezésű arcát pillantotta meg.

Vérfagyasztó hang szólalt meg: Végre megtaláltam, Dr. Xux. Ön túl sok veszedelmes tudásnak van

birtokában mondta az alak. Gondoskodnom kell róla, hogy senki se hozhassa létre még egyszer azokat a

fegyvereket, amiket ön talált ki. Nem lehet több Halálcsillag. Nem lehet még egy Napzúzó.

Az ujjak egyre szorosabban nyomták Qwi homlokát, arcát. A koponyája mintha szét akart volna repedni.

Fájdalmas hullámok söpörtek végig az agyán, mint egy lidérclény körmei. Érezte a fémkarmok hegyes

végét, ahogy végigszántanak az elméjén, és kitépik belőle azokat az emlékeket, azokat a tudományos

ismereteket, amiket évek hosszú sora alatt halmozott fel.

Végül sikerült felsikoltania, de csak egy gyenge nyöszörgés sikeredett, aztán belezuhant a feledés hosszú,

sötét alagútjába. A szobája falához roskadt.

Ahogy a látása kezdett elhomályosodni, még látta, hogy támadója fekete alakja kinyitja az ajtót, és kisétál

az éjszakába.

Másnap reggel Wedge fütyörészve öltözködött, és mosolyogva igazgatta a haját a tükör előtt. Egzotikus

reggelit rendelt két személyre. Qwi korai kelő volt, főleg most, hogy izgatottan várta kirándulásokat.

Momaw Nádon még egy napra odaadta nekik a nyitott siklót.

Kiment a folyosóra, bekopogott a lány szobájának ajtaján, és várt. Senki sem felelt.

Megint kopogott, aztán még egyszer. Kezdett megijedni, és próbálta kinyitni az ajtót. Mikor a bejáratot

nyitva találta, még jobban megriadt. Valaki merényletet követett el Qwi ellen éjszaka? A birodalmiak végül

mégis a nyomára bukkantak? Belökte az ajtót, és berontott. Qwi szobájában sötét-volt.

– Fényt! rikoltotta Wedge. A helyiségben hirtelen világosság támadt.

Már azelőtt halottá Qwit, hogy megpillantotta volna. A lány szipogva kuporgott az egyik sarokban. A

tenyerét a halántékára szorította, mintha bent akarná tartani a kifolyni készülő gondolatokat.

– Qwi! kiáltott fel Wedge. Lehajolt a lányhoz, megfogta a csuklóját, és szelíden kényszerítette, hogy

megfordítsa a fejét. Belenézett a tágranyílt, üres szemekbe. Mi történt?

A lány úgy nézett, mintha nem ismerné fel. Wedge gyomra összerándult. Qwi zavarodottnak és üresnek

tűnt. Összeráncolta a homlokát, mintha az emlékezete után kutatna. Lassan ingatta a fejét, aztán szorosan

lehunyta a szemét, mintha a saját gondolataival küzdene. Könnyek csorogtak le az arcán, először apró,

szivárgó cseppekben, aztán bőségesebben, amikor még a száját is összeharapta vad koncentrációjában.

Megint felpillantott Wedge-re. Végre megtalálta a nevet, ami nem akart eszébe jutni.

– Wedge? Wedge? mondta ki végül. Wedge a neved?

Wedge zsibbadtan bólintott, és Qwi hangos, síró kiáltással a karjaiba vetette magát. Wedge átölelte, és

érezte, hogy a lányt rázza a zokogás. Mi történt? – kérdezte újra. Qwi, mondd el!

– Nem tudom rázta meg a fejét a lány. Tollhaja ide-oda röpködött. Téged is alig ismerlek fel. Nem

emlékszem. Olyan üres az agyam… csupa fehér folt.

Wedge magához szorította. Qwi halkan megszólalt: Mindent elvesztettem. Az emlékeimet az életemet.

Harminckettedik fejezet

Kyp Durron a dzsungel éjszakájának lüktető csendjében érkezett vissza a Yavin 4-re. Telve azzal az

erővel, amit a legteljesebb mértékben ki akart használni, késznek érezte magát az Erő robbanásszerű

kiáramoltatására de nem engedhette, hogy ez a gyerekes demonstráció elcsábítsa. Olyan feladatot kellett

végrehajtania, ami az egész galaxis jövőjét befolyásolja.

Elsötétített hajóval, halkan ereszkedett le a Nagy Templom előtt. Kypnek nem állt szándékában újra

találkozni a többi gyenge Jedi-tanonccal, sem a tévúton járó, gyáva Skywalker mesterrel. Csak abba a

massassi templomba akart bejutni, amit Exar Kun tervezett a Szith erőinek összefogására.

Az éjszakai ég megszámlálhatatlan csillaggal ragyogott, a környező dzsungel neszei pedig fojtott

hangfüggönnyé szövődtek össze körülötte. A rovarok azonban halkabban ciripeltek, és alig zörrent nagy

állat a bozótban. Mintha az egész esőerdő megdöbbent volna Kyp visszatértén.

Kyp a vállára kanyarította a furcsán csillogó köpenyt. Ideje munkához látni.

Otthagyta a Fejvadászt, és elindult a Nagy templom monolitikus szentélye felé. Rozsdavörös futóindák

tekeregtek el az útjából, mintha az egész teste halálos forróságot árasztott volna.

Vésővel faragott kőlépcsők vezettek fel a piramis oldalán. Kyp lassan elindult felfelé, hallgatta a saját

légzése halk visszhangját. Egyre nőtt benne a várakozás.

Kyp örvendező szellemek hangját hallotta magában, víziókat látott négyezer év előttről, amikor Exar Kun

megtalálta a Szith utolsó nyughelyét. Kun újra feltárta a tanításaikat. Hatalmas templomokat épített, és

megalapította a Szith Testvériségét a kiábrándult Jedi-lovagokból. Itt, a Yavin 4-en Kun fogyóeszköznek

használta a massassi népet, erőcsatornának, melyen keresztül átalakíthatja a Régi Köztársaság káoszát és

korrupcióját. Kihívta maga ellen az ostoba Jediket, akik gondolkodás nélkül követték hozzá nem értő

vezetőiket egyszerűen azért, mert erre esküdtek fel…

Most Kyp be akarta fejezni a harcot, de az ellenség már nem a tehetetlen, rothadó Köztársaság volt,

hanem csalárd Új Rend és az elnyomó Birodalom, ami a Régi Köztársaság helyére lépett. Míg Skywalker

mester korlátozta új Jedi lovagjai haladását, Kyp Durron egyre többet tanult. Sokkal többet.

Elért a templom második szintjére, és megállt, hogy letekintsen a leszállótér közepén pihenő rovarszerű

Z-95-ösre. Még senki sem jött elő a templomból.

Pasztellszínű derengés kúszott fel a láthatár aljára, ahogy a dzsungelhold sebes forgása egyre közelebb

hozta a bolygókeltét. Kyp tovább mászott a hosszú lépcsősoron, a Nagy Templom csúcsa felé.

Kyp már bevitte az első csapást azzal, hogy kitörölte a veszedelmes tudást a birodalmi tudós, Qwi Xux

agyából. Csak Qwi tudta, hogyan lehet új Napzúzót építeni Kyp azonban á puszta két keze és új ereje

segítségével kitépte ezt a tudást Qwi agyából, és szétszórta a semmibe. Többet senki nem talál rá.

Következő lépésként olyan költői igazságszolgáltatást fog gyakorolni, amivel bosszút áll a Birodalmon

mindenért, amit ellene és a családja meg az otthona ellen tett. Kyp magát a Napzúzót akarta visszahozni,

hogy megsemmisítse vele a Birodalom maradványait. Csak önmagának tartozott számvetéssel. Nem bízta

senki másra a nehéz döntéseket.

Kyp éppen akkor ért fel a templom tetejére, amikor a Yavin hatalmas narancssárga gömbje felbukkant a

láthatár fölött. A ködös, sápadt gázóriáson akkora viharrendszerek örvénylettek, hogy kisebb világokat

elnyelhettek volna.

A nagy fogadóterem fölötti kis kilátóhelyet rombusz alakú lapok fedték. Futóindák és satnya massassi fák

feszegették szét a köveket.

Kyp felnézett az égre. A Yavin 4 növényei és állatai mit sem jelentettek neki. Nem számítottak abban a

nagyszabású tervben, amit végrehajtani készült. Víziója hordereje messze meghaladta egyetlen bolygó

kicsinyes szükségleteit.

Mikor a Yavin gömbje teljesen felkúszott az égre, Kyp felemelte a karját. Fekete köpenye hátravetült. A

keze vékony volt és kicsi, egy fiú keze, de belül hatalmas erő izzott a csontjaiban.

– Exar Kun, segíts mondta Kyp, és lehunyta a szemét.

Kinyúlt az elméjével, követte az Erő ösvényeit, melyek elvezettek az univerzum minden objektumához,

és erőt merített a massassi templom kozmikus fókuszpontjából. Gondolatai szondaként fúródtak bele a

gázóriás roppant viharaiba.

Kyp érezte maga mögött Exar Kun feléledő éjfekete erejét, ami rákapcsolódott és támogatta őt. A saját

gyenge kereső érintése hirtelen tüzes nyílként szökkent előre. Kyp egyszerre nagyobbnak érezte magát,

először a dzsungelhold részének, aztán az egész bolygórendszer darabjának, végül belemerült magának a

gázóriásnak a magfába.

Sápadt narancsszín felhők rohantak el mellette. Érezte a növekvő nyomást, ahogy egyre mélyebbre

merült, le a hihetetlenül sűrű rétegeken keresztül a

mag felé. Egy kis foltot keresett, egy apró, elpusztíthatatlan hajót, amit ide süllyesztettek.

Mikor elérte az atmoszféra legalsó szintjét, Kyp megtalálta a Napzúzót. Jelzőfényként, szigetként állt az

Erő mezejének vonalai közt.

A nagyság nem számít, mondogatta annakidején Skywalker mester. Kyp körülölelte elméjével a

Napzúzót, átfogta láthatatlan, korláttalan kezeivel. Arra gondolt, hogy felnyalábolja és kivonszolja a

Napzúzót a Yavin mélyéből, de aztán elvetette ezt a gondolatot.

Ehelyett Exar Kum segítségével, veleszületett képessége révén újra működésbe hozta a hajót,

irányítókarokat húzott meg, gombokat nyomott le, hogy megváltoztassa a Napzúzó memóriájában tárolt

pályaadatokat, és kihozza kriptájából.

Kyp tovább figyelte a fegyver haladását, és a fák lombja fölött lebegő hatalmas bolygó gömbjére

koncentrált. A Napzúzó ezüstös pontként jelent meg. Alig látszott nagyobbnak egy atomnál, amikor

kiemelkedett a legmagasabb felhőrétegekből, és átsuhant az űrön a smaragdzöld hold felé, ahol Kyp

várakozott.

Kyp felemelte a fejét, és kitárt karral hívta az elpusztíthatatlan fegyvert.

A Napzúzó úgy közelített, mint egy hosszú, hegyes kristálytüske. A rezonancia-torpedóvető tányérja ott

lapult az alján. Csodálatos volt.

A Napzúzó egyenesen beleereszkedett a dzsungelhold légkörébe mintha egy lándzsa döfne a Nagy

Templom felé. Kyp az irányítása alá vette, lassította az ereszkedését, míg a szuperfegyver lebegve meg nem

állt előtte.

A reggeli ragyogásban a Napzúzó fémteste olyan makulátlanul tiszta volt, mint egy tűzcsiszolású ékkő. A

Yavin magas hőmérsékletében és nyomásában minden szennyeződés és oxidálódás leégett róla. Csillogó

volt, halálos, és csak Kypre várt.

– Köszönöm, Exar Kun suttogta Kyp.

Luke Skywalker ismét rémálmokra ébredt. Hirtelen mozdulattal ült fel az ágyában, és azonnal éber lett.

Nagy-nagy zavart érzett az Erőben. Valami nincs rendben.

Felkelt, és óvatosan kitapogatta gondolataival a tanítványokat: Kirana Tit, Dorsk 81-et, az újonnan

érkezett kalamárit, Cilghalt, Streent, Tionne-t, Kam Solusart és a többieket. Itt minden rendben volt.

Mindegyikük mélyen aludt szinte túl mélyen is, mintha valaki álomhálót terített volna rájuk.

Mikor messzebbre nyúlt ki az elméjével, döbbenten érezte meg a torz Erő hideg, fekete örvényét a

templom tetején. Visszahőkölt.

A szobája ajtajához rohant, majd tétován visszalépett, és felkapta fénykardját. Végigment a folyosón, és a

félelmét csillapítgatta, miközben a turbolifttel az ősi piramis teteje felé emelkedett.

Nyugalom, mondta volt Yoda, nyugodtnak kell maradnod.

A látvány, ami a hajnali égbolt előtt fogadta, mégis kis híján leverte a lábáról Luke-ot.

A Napzúzó lebegett mozdulatlanul a templom felett, még mindig gőzölögve. Visszatért katakombájából,

a gázóriás közepéből. Kyp Durron megpördült, és szembenézett Luke-kal. Fekete köpenye úszva követte

hirtelen mozdulatát.

Luke döbbenten hátrált. Hogy merted visszahozni a fegyvert? rivallt rá Kypre. Ez ellenkezik minden

Jedi-tudással, amit tanítottam neked.

Kyp a szemébe nevetett. Nem tanítottál valami sokat, Skywalker mester. Sokkal többet tanultam meg a te

erőtlen leckéiden kívül. Úgy teszel, mintha nagy oktató lennél, de magad is félsz tanulni.

Visszapillantott a Napzúzóra. Én megteszem, amit meg kell tenni a Birodalom elpusztításához. Míg én

mindenki számára biztonságossá teszem a galaxist, addig te üldögélj csak itt, és gyakorold kicsiny Jedi-

trükkjeidet. Ezek csak gyermekjátékok.

– Kyp mondta Luke szilárd hangon, és tett egy lépést Kyp felé. Megkísértett téged a sötét oldal, de vissza

kell térned. Becsaptak és félrevezettek. Gyere vissza, amíg még nem késő Nyelt egyet. Egyszer én is

átmentem a sötét oldalra, de visszajöttem. Meg lehet csinálni, ha elég erős és elég bátor vagy. Az vagy?

Kyp fölényesen nevetett. Skywalker, zavarba hozol a beszédeddel. Te magad félsz bármit is kockáztatni,

mégis Jedi mesternek nevezed magad. Ez így nem megy. Béklyóba verted a többi Jedi-tanítványodat a

szűklátókörűséged miatt. Talán itt helyben le kéne győzzelek, hogy én vehessem át a tanításukat.

Luke remegő kézzel és a szívében mélyen ülő félelemmel nyúlt a derekához, és fonta ujjait fénykardja

markolatára. Előhúzta, és az ismerős zümmögéssel aktiválta. A ragyogó zöld penge búgva, harcrakészen

szökkent elő.

Egy Jedi nem támadhat fegyvertelen ellenfélre, nem folyamodhat erőszakhoz, amíg minden más

lehetőséget ki nem merített de Luke ismerte legtehetségesebb tanítványa halálos erejét. Ha Kypet elragadta a

sötét oldal, akkor új Darth Vader lehet belőle. Vagy talán még nála is rosszabb…

– Ne kényszeríts erre – emelte fel Luke a fénykardot, de nem tudta, mit tegyen. Nem vághatta le

egyszerűen a tanítványát, aki fegyvertelenül állt a templom tetején. De ha nem teszi meg, akkor…

– Vissza kel küldened a Napzúzót – mondta Luke. – Valamikor te magad erősködtél, hogy soha többet

nem szabad használni.

− A tudatlanság beszélt belőlem felelte Kyp. – Ahogy most belőled is.

− Ne kényszeríts arra, hogy harcoljak veled – mondta Luke halkan.

Kyp elutasítóan intett, mire hirtelen sötét hullámok fodrozódtak fel a levegőben, mint egy gránát

robbanásának lökései.

Luke hátratántorodott. A fénykardja kihűlt a kezében. Legyezőszerű jégkristályok nőttek a markolaton.

A ragyogó zöld penge magjánál árnyék jelent meg, fekete ragály, ami megrontotta a sugár tisztaságát. A

búgó penge sercegni kezdett, mintha köhögne. A fekete szenny gyorsan terjedt, és elnyelte a zöld sugarat.

Luke fénykardja egy utolsó szikrával kihunyt.

Miközben növekvő félelmével küzdött, Luke hirtelen hideg fuvallatot érzett a háta mögül. Mikor

megfordult, egy fekete, csuklyás körvonalat látott azt az alakot, aki Anakin Skywalkernek tettette magát

Luke rémálmában… azt a sötét embert, aki a végzetébe csábította Gantorist.

Kyp hangja mintha nagyon messziről jött volna: – Skywalker mester, most végre találkozik a

mentorommal Exar Kunnal.

Luke eldobta hasznavehetetlenné vált fénykardját, és lekuporodott. Hirtelen minden izma megfeszült. Az

Erő minden morzsáját összeszedte; védekező taktikával próbálkozott.

Feje fölött a Napzúzóval Kyp kinyújtotta mindkét kezét, és villámokkal kezdte bombázni Luke-ot,

melyek mintha fekete repedések lettek volna az Erőben. Sötét csápok bújtak elő a templom kövei közül,

agyaras illúziókígyók, és mindenfelől Luke-ra támadtak,

Luke felordított, és megpróbált visszavágni, de Exar Kun árnya is csatlakozott a támadáshoz halálos

erejével. A Szith ősi Fekete Lovagja fekete hullámokat bocsátott ki; hosszú, fagyott méreg-jégcsapokat

döfött Luke testébe.

Luke védekezett, de tehetetlennek érezte magát. A düh és a kétségbeesés szabadjára engedése azonban

épp olyan nagy hiba lett volna, mintha semmit sem csinál. Luke azokhoz az erőkhöz folyamodott, amiket

Obi Vantól és Yodától tanult – de bármit csinált, minden rafinált technika teljes csődöt mondott.

Kyp Durron erejével és Exar Kun rég halott szellemének tiltott fegyvereivel szemben még egy Luke

Skywalkerhez hasonló Jedi mester sem kerekedhetett felül.

A gonosz erők fekete, kígyószerű csápjai újra és újra lecsaptak rá, és olyan fájdalmat oltottak beléje,

mintha izzó láva folyna az ereiben. Mikor felordított, hangját elnyelte a sötét oldal robajló hurrikánja.

Luke még egyszer utoljára felkiáltott, aztán hátrahanyatlott a Nagy Massassi Templom áldottan hűvös

köveire, és minden végső, ködös feketeségbe borult körülötte…

Harmincharmadik fejezet

A Katlan Köd közepétől nem messze a két megmaradt csillagromboló feszült készenlétben állt. Indultak a

Coruscantra.

Daala admirális kihúzta magát a hídon. Bizsergető, új önbizalom és elszántság töltötte el. Előző nap

semmit sem aludt.

A tisztjei az állomáshelyükön ültek, idegesen és ugrásra készen. Dupla állomány rohamosztagos

masírozott föl-alá a Gorgonban állig felfegyverkezve, harcra készen. Egy évtizeden keresztül keményen

drillezték őket, és most végre hasznát vehették kiképzésüknek az elképzelhető legnagyobb szabású

akcióban.

– Kratas parancsnok, jelentést kérek mondta Daala.

Kratas vigyázzba vágta magát, és belekezdett a jelentésbe: A Basiliskról minden felszerelés és fegyver

átkerült a Gorgonra. Csak a legszűkebb önkéntes alaplegénység – mind rohamosztagos – maradt a

Basiliskon. Mullinore kapitány jelenti, hogy készen áll a végső bevetésre.

Daala odafordult a hadnagyhoz a kommunikációs pultnál. Teremtsen összeköttetést Mullinore

kapitánnyal.

A Basilisk kapitányának képe egy szempillantás múlva megjelent előtte. A hologram reszketett ugyan, a

kapitány maga azonban tökéletesen higgadtnak és keménynek tűnt. Sztoikus nyugalommal tekintett Daala

szemébe. Parancsoljon, admirális.

– Készen áll a hajója, kapitány? fonta össze a kezét a háta mögött Daala. – És ön készen áll?

– Igen, admirális. Átalakítottuk a fegyverrendszereket, hogy fokozzuk a pajzsok energiáját.

A rohamosztagos legénység beépítette az önmegsemmisítő mechanizmust az elsődleges hiperhajtómű-

reaktorokba Elhallgatott, mintha bátorságot akarna gyűjteni, de nem látszott rajta, hogy izzadna. A Basílisk

csak az ön parancsára vár, admirális.

− Köszönöm, kapitány. A történelem meg fog emlékezni az áldozatukról ebben biztos vagyok.

Visszafordult a saját legénységéhez, és átkapcsolt a hajón belüli komrendszerre. Hangja mindenhol

hallható lett a Gorgonon. Személyzet, harcállomások! Indulásra felkészülni. Elpusztítjuk a Coruscantot, és

halálos csapást mérünk a Lázadás szívére.

Kyp Durron a Katlan Köd közepébe vezette a Nap-zúzót, ahol Exar Kun információja alapján Daala

flottájának kellett várakoznia.

A Napzúzó kapcsolói és fogantyúi hűvösen ismerősen simultak a keze alá. Előrehajolt a kemény,

kényelmetlen pilótaülésben, és kinézett az osztott elülső ablakon. Ő hozta el a szuperfegyvert annak idején is

a Bendő Bázisról.

Abban a csatában Daalának csak egy csillagrombolója pusztult el. Most a Napzúzó megsemmisíti az

össze többit is.

Egy egész csillagköd felrobbantása túl nagy ágyúlövésnek tűnt egy birodalmi verébre, de Kyp

méltányolta annak az iróniáját, hogy a saját fegyverüket fordítja ellenük. És ez mutatni fogja a széttöredezett

Birodalom többi részének is, hogy mi lesz a sorsuk Kyp tisztogatóhadjáratában.

A Napzúzó érzékelői használhatatlanok lettek a Katlan Ködöt bevilágító kék óriáscsillagok ionkisülései

mellett. Az elülső ablakok elsötétültek, hogy kiszűrjék a vakító fényt.

Kyp kinyúlt az Erővel. Levetkőzte gátlásait, és hagyta, hogy az erő úgy törjön ki belőle, mint az

összesűrített gáz. Miután kihúzta a Napzúzót a Yavin magjából, egypár csillagromboló megkeresése nem

volt túl nehéz feladat.

Hamarosan meg is érezte a két birodalmi hadihajó nyílhegy alakú körvonalát.

A csillagköd közepén pöffeszkedő csillagóriások felé irányította a Napzúzót. A titáni kék csillagok

óriásiak voltak, fiatalok, és megértek a pusztításra. Kozmikus időben mérve hamarosan úgyis fellobbantak

volna, forrón, de gyorsan, és szupernóva robbanásban végezték volna életüket, melynek lökéshullámai

megrázták volna az egész galaxist.

A Napzúzóval viszont Kyp már most begyújthatta a szupernóvákat, nem kellett kivárnia a százezer évet.

Belebámult az izzó, szivárványos gáztengerbe, és az otthoni színes naplementék jutottak eszébe a

Deyeren, a nyugodt tavakon lebegő békés tutajvárosok, ahol a bátyjával játszottak. A Birodalom azonban

betört Kyp otthonába, és elhurcolta a családjával együtt figyelmeztetés nélkül.

Sok évvel ezelőtt a Halálcsillag odaúszott Alderaan csendes, ősi bolygójához, és darabokra robbantotta

pusztító szuperlézerével figyelmeztetés nélkül.

Daala admirális elfogta Kypet, Hant és Csubakkát, amikor átmentek a fekete lyuk-csoporton; de mivel

Kyp nem tartogatott semmilyen ”érdemleges” információt a számára, halálra ítélte.

Daala nem érdemelte meg, hogy figyelmeztessék. Sőt, ellenkezőleg.

Kyp energiát adott a Napzúzó sugárvédő pajzsaira, és még közelebb ment a kék csillagóriásokhoz,

melyek fortyogva úsztak anyagóceánjukban. Kyp felhozta maga elé a célzóképernyőt.

A vezérlőpult egyik mélyedése kinyílt. Képernyő emelkedett ki belőle, rajta a közelben keringő

gömbtestek diagramja. Hét roppant csillag zsúfolódott

össze a köd közepében, és komplex pályákon keringve lopták egymástól a gázt. Intenzív sugárzásuk

áttört a szétszórt hidrogén-, oxigén- és neonfelhőkön.

Kyp arca komor maszkba merevedett, amikor felpöckölt egy sor vörös kapcsolót. Pontosan tudta, hogyan

működik a Napzúzó; ezeket az emlékeket lopta el Qwi Xuxtól.

Figyelmeztető fények villogtak a vezérlőpanelen, de Kyp megerősítette parancsát a fedélzeti

számítógépnek. A Napzúzó hosszúkás végén lévő tányér alakú generátor feltöltődött, és kék plazmaszikrákat

vetett.

Kypnek eszébe jutott, hogyan próbálták az új köztársasági mérnökök kiismerni a fegyver működését,

hogyan estek pánikba már egy egyszerű üzenőhenger láttán is. A csillagrobbanást előidéző rezonancia-

torpedók sűrű energiacsomagok voltak, melyeket úgy programoztak és moduláltak, hogy instabillá tegyék a

csillag magját. A torpedók meg tudták indítani a csillaganyag külső rétegeinek beroskadását és vissza-

terjedését, hatalmas robbanóerőt szabadítva fel.

Kyp célbavette a kék óriások csomóját. Nem habozott. A lelke mélyéig biztos volt benne, mit kell tennie.

Megnyomta az aktiválógombokat. A Napzúzó remegve lökött ki hét nagyerejű rezonancia-torpedót.

Sistergő kék, fehér és zöld tűztojások suhantak a Katlan Köd örvényeibe. Aztán az energiatorpedók

szétváltak, és egy-egy hatalmas csillag fortyogó felszínébe merültek.

Kyp elsötétítette az osztott ablakot, és tekintetét a kék óriásokra szegezte. A csoport egyszerre fog

felrobbanni, és a lökéshullámok a csillagköd anyagának hatalmas óceánját fogják galaktikus bozóttűzbe*

borítani. Ez tökéletesen érthető jelzés lesz a Birodalom maradékainak.

De a torpedóknak órákig fog tartani, hogy elérjenek a csillagmagokig, és beindítsák a láncreakciót. A

pusztítás hulláma a csillagok mélyéből fog kiindulni, aztán egy hihetetlen erejű felvillanás vakító fénnyel,

nagyenergiájú sugárzással és csillaganyaggal tölti meg a Katlant. Az egész szektor tüzes pokollá válik.

Kyp érezte, hogy a gyomra összeszorul. Most már nem fordulhatott vissza. Ha már egyszer kilőtte a

torpedókat, már nem hívhatta vissza őket. A hét csillag néhány órán belüli robbanásra volt ítélve.

Kényelmes tempóban távolodott, hogy húzza az időt. A Napzúzó olyan kicsiny volt, hogy kevés

érzékelőrendszer tudta volna felfedezni, főleg itt, a Katlan Köd elektromágneses káoszában. Ez a fegyver

arra volt tervezve, hogy beosonjon egy rendszerbe, kidobja a torpedóját egy csillagba, aztán harc nélkül

továbbálljon. Egyetlen első és végső csapás után.

Daala admirális sosem tudja meg, hogy itt járt.

Kyp tekintete visszavándorolt a kronométerre. Már türelmetlenül várta, hogy Daala hajóit elsöpörjék a

csillagködön átcsapó tűzhullámok. Nála volt a valaha feltalált legerősebb fegyver, és rendelkezett a Szith

azon erőivel, amiket Exar Kun megmutatott neki.

Ahol mások kudarcot vallottak, a Birodalom ellen, Kyp Durron diadalmaskodni fog. Tökéletes lesz a

győzelem.

Látta, hogy már csak egy óra van hátra a nagy robbanás kezdetéig. A várakozás örökkévalónak tűnt.

Megint kieresztette a gondolatait; szerette volna valahogy ingerelni Daalát.

Aztán a Csillagrombolók váratlanul mozgásba lendültek. A Basiltsk és a Gorgon bekapcsolták

hagyományos hajtóműveiket, és lassú manőverezésbe kezdtek. A hiperűrbe tartottak, mintha újabb

támadásra készülnének.

Kypben fellángolt a düh. Nem! Most már nem mehet el!

Nem állíthatta meg a magcsillagok robbanási folyamatát. Daalának ott kellett maradnia, á csapdában!

Kyp rácsapott a Napzúzó fegyvervezérlő rendszereinek gombjaira, és bekapcsolta az éles szögben kiálló

védekező lézereket. Aztán teljes sebességgel megindult előre.

Mikor ő meg Han először megmenekültek a Bendő-csoportból, Daala minden vadászát rájuk uszította,

hogy visszaszerezze a Napzúzót.

Kyp úgy vélte, néhány tessék-lássék lövés is elég lesz ahhoz, hogy Daalát maradásra bírja.

Daala admirális felemelte a jobb kezét, és a navigátorra nézett. Hiperhajtóművet előkészíteni!

– Admirális! kiáltott fel az szenzorállomás kezelője. Behatolót észleltem!

Aprócska hajó keresztezte a Gorgon pályáját, és lövöldözött rájuk szánalmas lézereivel.

– Micsoda? fordult meg Daala. Külső képet! – kiáltotta. Nagyítani!

Mullinore kapitány villódzó hologramja jelent meg mellette a kommunikációs pultnál. Admirális, éppen

most észleltük a Napzúzót! Üldözőbe vegyük?

– A Napzúzó! Daalának beletelt egy másodpercébe, hogy megeméssze az információt. Képtelen volt

válaszolni, és a kis hajó megint elhúzott a Gorgon hídja előtt. A turbolézer telepeket lődözte. Daala azonnal

felismerte a tüske alakú hajót kiálló kis lézertornyaival. A Napzúzó lézerágyúi azonban túl gyengék voltak

ahhoz, hogy kárt tehessenek egy csillagrombolóban.

– Elindítani két TIE-köteléket! mondta Daala hirtelen támadt, új izgalommal. Vissza kell szerezni a

Napzúzót. Ez mindet megváltoztat az Új Köztársaság elleni stratégiánkban.

A rohamosztagosok, akik már teljesen felpörögtek az egész napos vörös fokozatú riadóállapotban,

megindultak. A Gorgon alsó hangárajtaja pillanatokon belül kinyílt, és száz TIE-vadászt köpött ki magából a

csillagköd gázai közé.

Daal figyelte a kibontakozó csetepatét. A Napzúzót különlegesen gyorsra és fürgére tervezték.

Elpusztíthatatlan quantum-páncéljával a szuperfegyver mintha kinevette volna Daala támadását. De a siker

csak idő kérdése volt.

– De miért támad egyáltalán nekünk? dobolt Daala a korláton. Itt valami nem stimmel. Provokál minket,

de kárt nem tud tenni. Miért hívta fel magára a figyelmet tűnődött és hogy talált meg minket itt?

Kratas parancsnok felelte neki, bár az admirális csak magában mormogott. – El sem tudom képzelni,

admirális.

– A két csillagromboló álljon egymás mellé mondta Daala. Fogják vonósugárra a Napzúzót, ha

legközelebb erre jön.

– A Napzúzó pilótája olyan nagy sebességgel manőverezik, hogy nem tudjuk szilárdan befogni – mondta

Kratas.

Daala rámeredt. És ez azt jelenti, hogy meg sem kell próbálni?

– Nem, admirális Kratas megfordult, és tapsolt egyet a hídon tartózkodó taktikai tiszteknek. Hallották az

admirálist! Azonnal lássanak munkához!

– Admirális, a Napzúzó hív minket! szólalt meg a kommunikációs tiszt. Csak hangsávon.

Daala megpördült. Kapcsolja ide!

Némi recsegés után egy vékony fiúhang visszhangzott fel a hídon. Daala admirális, Kyp Durron vagyok

emlékszik rám? Remélem, igen. Ön halálra ítélt engem. Ezzel nagyon mély benyomást gyakorolt rám.

Remélem, önre is volt valami hatása.

Daala felidézte magában a sovány, feketehajú fiút, akit a Bendő Bázison ügyetlenkedő Lázadókkal együtt

fogtak el. Intett a kommunikációs tisztnek, hogy nyissa meg a csatornát.

– Kyp Durron, ha azonnal megadod magad, és érintetlenül átadod a Napzúzót, akkor kiteszünk az általad

választott bolygóra. Szabad leszel. Ne légy ostoba.

– Szó sem lehet róla, admirális nevetett rá Kyp. – Pökök a maga állítólagos birodalmi fölényére.

Kockáztatok Bontotta a kapcsolatot, és megint lecsapott. Lézersugarai rendre lepattantak a csillagromboló

páncéljáról.

− A vonósugár elkap… elvesztettük hadarta a taktikai tiszt.

− Admirális! szólt közbe aggodalmasan a szenzorkijelzők leolvasója. Szokatlan jelenségeket érzékelünk a

csillaghalmazból. A kék óriások fluktuálnak, mind a hét. Még sosem láttam ehhez hasonló…

Daala megdermedt. Leesett az álla iszonyatában, ahogy egycsapásra megvilágosodott előtte a rettentő

terv, amit ez a… ez a gyerek végrehajtott a flottája ellen.

– Hátra arc! rikoltotta. Teljes száznyolcvan fokos fordulat! Azonnal ki a csillagködből!

– De admirális kezdte Kratas.

− Bevetette a Napzúzót! ordította Daala. A csillagok fel fognak robbanni! Próbál itt tartani minket, a

csapdában.

Kratas maga botorkált oda a navigációs pulthoz. A Gorgon megugrott, amikor a hajtóművek teljes erővel

beindultak, és kezdték megfordítani a csillagrombolót.

– A navigációs számítógép már nincs a Coruscantra állítva mondta a navigációs tiszt. Mikor elfordultunk,

hogy lecsapjunk a Napzúzóra, elveszítettük az irányt.

– Most azonnal ki innen! parancsolta Daala. – Bármilyen vektoron! Értesítsék a Basiliskot..

A hagyományos hajtóművek lassan tolni kezdték a csillagrombolókat kifelé a ködből.

A hiperhajtóművek már gyűjtötték az erőt. A csillagrombolók beindultak…

Aztán az összes csillag felrobbant.

Kyp Durron látta, hogy a csillagrombolók megfordulnak, és menekülni kezdenek, mint a sebesült

banthák.

– Nem vagytok elég gyorsak mosolyodott el. De nem ám.

A Gorgon és a Basilisk teljes sebességgel kezdték elvonszolni magukat a ködtől, magukra hagyva a TIE-

vadászokat. Az apró birodalmi vadászok rémülten kanyarodtak vissza, amikor anyahajóik menekülőre

fogták a dolgot.

Kyp ügyet sem vetett a többi TIE-vadászra. A Napzúzó hajtóműveit a maximális engedélyezett kapacitás

kétszeresére kapcsolta, és kilőtt a csillagköd síkjából.

Mikor a kék óriások halmaza felrobbant, koncentrikusan terjedő, vakító fényű, perzselően sugárzó

hullámok rohantak szét, mint valami kozmikus hurrikán.

A Gorgonnak sikerült két hajóhossznyi előnyre szert tennie a Bastlisk előtt.

Kyp a Napzúzó vezérlőpultjára dőlve suhant tovább a géppel. Bízott benne, hogy a quantumpáncél

megvédi a legrosszabbtól. A szupernóvák hihetetlen enegiakisugárzása szinte átlátszatlanná sötétítette a

nézőüvegeket.

A rohanó tűzfüggöny elborította a Basiliskot, végigsöpört rajta, és a csillagrombolót is kicsiny nóvává

lobbantotta.

Az ablak elfeketedett, de Kyp még látta a másik robbanást a Gorgon felől aztán a tűzvihar minden

részletet elemésztett.

Miután az ablakok teljesen átlátszatlanná váltak, Kyp a fedélzeti navigációs számítógép segítségével új

pályát jelölt ki. Ez még csak a kezdet volt.

Háta mögött a galaktikus pokollal, szívében pedig áhítatos félelemmel a Napzúzó ereje iránt Kyp

elindult, hogy megkeresse azokat a maradék világokat, melyek még mindig hűségesek a Birodalomhoz.

Most már kétségtelenül rendelkezett azzal az erővel, amire szüksége volt.

Harmincnegyedik fejezet

A Yavin 4 reggeli hűvösében Cilghal nagykövet frissen ébredt puritán szobájában.

Alig néhány napja volt még csak a Jedi praxeum-ban, de máris úgy érezte, mintha megnyílt volna előtte

az univerzum. Skywalker mester gyakorlatai, melyekkel rá tudott hangolódni az Erőre, megmutatták neki,

hogyan forduljon egy új irányba, és hogyan lássa a maguk teljességében azokat a dolgokat, amiket eddig

csak a szeme sarkából pillanthatott meg. Luke elindította a felfedezések hosszú, sima útján; minél többet

tudott, annál könnyebbé vált a további tanulás.

Langyos vizet paskolt az arcára, megnedvesítette gumiszerű bőrét, és megdörzsölte a finom csápokat,

melyek a szájnyílása alatt csüngtek. Bár a dzsungelhold levegője meglehetősen párás volt, Cilghal mégis

jobban érezte magát, ha nedvesen tarthatta védtelen bőrét.

Kiment a szobájából, és sietett csatlakozni a többi tizenkét Jedi jelölthöz az ebédlőben, ahol majd

gyümölcsből vagy húsból álló reggelijüket elfogyasztják, mindenki a saját biokémiájának megfelelően.

Dorsk 81 már ott mélázott színes tápanyag-lapocskái fölött. Mivel oly sokáig élt zárt, mesterségesen

irányított környezetben, a klónozott Jedi tanítvány képtelen volt olyan ételt megemészteni, ami nem volt

nagyon alaposan feldolgozva.

Az ösztövér, kemény Kam Solusar a kócos Streen-nel próbált beszélgetni, de Streen ide-oda tekingetett,

mintha más kötné le a figyelmét.

A többi tanítvány egyedül vagy kis csoportokban ücsörgött. Nyugtalanul beszélgettek egymás közt.

Cilghal nem látta köztük Skywalker mestert. Általában ő volt az első az ebédlőben, úgy várta a tanítványait.

A többi Jedi jelöltet láthatóan elbizonytalanította a szokatlan napirendváltozás.

Cilghal az ételkészítőhöz lépett, hogy elkészítse kedvenc, füstölt halkockákból és csípős

gabonamasszából álló reggelijét. Végül csak úgy mellesleg megkérdezte: Hol van Skywalker mester?

A tanítványok úgy néztek egymásra, mintha ők is éppen ezt akarták volna kérdezni.

Streen felkapta a fejét, és riadtan nézett körül. Túl nagy a csend – mondta. – Én szeretem a csendet, de ez

túlzás. Nem hallom Skywalker mestert. Mindig hallottam hangokat a fejemben. Titeket is hallak. Túl nagy a

csend. Visszaült, mintha zavarba jött volna. – Túl nagy.

Tionne rontott be az ebédlőbe, kezében a hangszerével. Ezüst haja vadul röpködött mögötte; a

tekintetéből csak úgy sütött az ijedtség. – Gyertek gyorsan! Megtaláltam Skywalker mestert!

A Jedi tanítványok kérdezősködés nélkül, higgadtan, egyszerre álltak fel koordinált, sima mozdulattal.

Együtt siettek Tionne után a kanyargó, mohás folyosókon. Cilghal igyekezett lépést tartani az olyan

sportosabb jelöltekkel, mint Kirana Ti és Tionne. Átfutottak a visszhangzó, nagy fogadócsarnokon, ahol

futónövények borították be a falat, és a hosszú, fényes padok üresen álltak a beszűrődő napsugarak alatt.

– Erre mondta Tionne. Nem tudom, mi történhetett velem.

Odaértek egy kikopott hátsó lépcsőhöz, ami a templom tetejére vezetett.

Cilghal visszahőkölt, amikor megpillantotta köveken heverő köpenyes alakot. Olyan pózban feküdt,

mintha védekezni akart volna valami ellen.

– Skywalker mester! kiáltott fel Cilghal. A többi tanítvány is odasietett. Cilghal átnyomakodott köztük, és

letérdelt Skywalker mellé.

Luke arca a fájdalom és félelem maszkjába merevedett. A szemei mereven le voltak hunyva, a szája

kínos grimaszra húzódott.

A fénykardja ott hevert mellette, úgy, mintha használhatatlannak bizonyult volna a titokzatos ellenféllel

szemben.

Cilghal feltámasztotta Luke fejét, és végigsimított a haján. Hideg veríték csíkjai csillogtak Luke arcán, de

Cilghal semmi meleget nem érzett rajta. Az Erő új képességeit használva kétségbeesetten szondázni kezdte

Skywalker testét.

– Mi történt vele? kérdezte Dorsk 81 dúltan.

– Él? kérdezte Streen. Nem hallom őt. Cilghal végigtapogatta érzékeivel, aztán megrázta

zöldessárga fejét. Lélegzik. Érzek valami nagyon kicsi szívverést, valami egészen gyenge pulzust. De őt

nem találom belül. Mikor megérintem az Erővel, csak ürességet találok…

Végignézett a többieken kerek, szomorú kalamári szemével. Mintha itt hagyott volna bennünket.

– Mit tegyünk? kérdezte Kirana Ti.

Cilghal az ölébe vette Luke mozdulatlan fejét. Egy ideig képtelen volt megszólalni.

– Egyedül maradtunk mondta végül.

VÉGE