dr. bánfalvy csaba - mszt.iif.hu · 180 dr. bánfalvy csaba a fogyatékos emberek és a munka...

180

Dr. Bánfalvy CsaBa

a fogyatékos emberek és a munka világa

a fogyatékosok oktatásának általános jellemzői

1. A fogyatékosok egyik meghatározó iskolai jellemzője az, hogy iskolai végzettségük lénye-gesen alatta marad az épekének (nAGy 2005, ksh 2001, LAkAtos et.al. 1988).

A népszámlálási adatok szerint „a fogyatékos emberek iskolai végzettsége – a társada-lom egészéhez hasonlóan – 2001-ben magasabb volt, mint 1990-ben, azonban iskolázottsá-gi mutatóik sokkal rosszabbak, mint az átlagnépességé. A 7 éves és idősebb népességben a fogyatékosok több mint 70%-a rendelkezik legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel, a nem fogyatékos népességnek pedig csak a fele. A fogyatékosok 15%-a érettségizett, 5%-a diplo-más, míg a nem fogyatékosok esetében ezek az arányok 23% és 10%. Az értelmi fogyaté-kosok egyharmada fejezte be az általános iskolát, és 6%-uk ennél magasabb végzettséget is szerzett. Ez nyilvánvalóan az értelmi fogyatékosság helytelen diagnosztizálását mutatja.” (nAGy 2005, 10)

11%

42%

24%

4%2%15% 2%

Az általános iskola 1. évfolyamát sem végezte el

Általános iskola 1–3. osztály

Általános iskola 8. osztály

Szakmai oklevél, középiskolai érettségi nélkül

Érettségi

Egyetem, fõiskola

Általános iskola 4–7. osztály

A 15 éves és idősebb fogyatékosok megoszlása iskolai végzettségük szerint (2001, KSH)

192 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

– A továbbtanulás nem reális esély ezeknek a fiataloknak az esetében, ezért főleg a munkavállalói (kevésbé a vállalkozói) szerepre való felkészítés lehet esetükben a leg-életszerűbb feladat és cél.” (szücs 50–51)

IrodalomBánfalvy Csaba: A munkanélküliség szociálpszichológiájáról. Akadémiai Kiadó. Budapest. 2003Bánfalvy Csaba: Szakképzés a szakképzés főáramán kívül. Educatio 2001 nyár. 278–295.Bánfalvy Csaba: Fogyatékosság és szociális hátrány. In: Illyés [szerk.] 2000. 81–116.Bánfalvy Csaba: A felnőtt fogyatékosok munkavégzési jellemzőiről. Esély 1997. 4., 43–52.Bánfalvy Csaba: A munkanélküliség. 2. kiadás. Magvető. Budapest. 1997Bánfalvy Csaba: Oktatás, szakképzés. In: Kovács – Tausz [szerk.] 1997. 59–73.Bánfalvy Csaba: A felnőtt értelmi fogyatékosok életminősége. Budapest 1996[a]Bánfalvy Csaba: A fogyatékosok iskoláztatása és a (gyógy)pedagógusok. Kritika. 1996. 12., 46–47.Bánfalvy Csaba: Életminőség a 90-es években. Három társadalmi csoport élet-minőség jellemzői. Buda-

pest. 1995Bánfalvy Csaba: Szebb időkre várva. Munkanélküliség és munkanélküliek Magyarországon az 1990-es

években. OTKA. Budapest. 1994Bánfalvy Csaba: Fogyatékosok a munkaerőpiacon. Szociális Munka 1989. 4.Bíró Endre–Verdes Tamás: Súlyosan, halmozottan fogyatékos tanköteles korú gyerekek a közoktatásban.

Kézirat. Budapest. 2004Csanádi Gábor–Ladányi János–Gerő Zsuzsa: Az általános iskolai rendszer belső rétegződése és a kisegítő

iskolák. Valóság 1978. 6.Frey Mária [szerk.]: EU-konform foglalkoztatáspolitika. OFA. Budapest. 2001Frey Mária: A munkaerőpiac jogszabályi és intézményi környezetének változásai. In Fazekas et al. [szerk.]

2004. 195–216.Gere Ilona: A megváltozott munkaképességű emberek bekapcsolása a munka világába. In: Frey [szerk.]

2001. 221–246.Gordosné Szabó Anna: A gyógypedagógiai iskoláztatás fejlődése. In: Illyés [szerk.] 2000. 331–356.Gordosné Szabó Anna: A magyar gyógypedagógusképzés története. ELTE BGGYFK. Budapest. 2000[a]Gordosné Szabó Anna: Bevezetés a gyógypedagógiába. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 1996Gordosné Szabó Anna: Gyógypedagógia. Tankönyvkiadó. Budapest. 1975Göllesz Viktor: Gyógypedagógiai rehabilitáció. Tankönyvkiadó. Budapest. 1985Illyés Sándor [szerk.]: Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE BGGYFK. Budapest. 2000Komáromi Róbert [szerk.] (szerzők: Könczei György–Keszi Roland–Komáromi Róbert–Vicsek Lilla): A

megváltozott munkaképességűek és fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának jellegzetességei Ma-gyarországon a TOP 200 adatbázis alapján. OFA Kutatási zárójelentés. Kézirat. Budapest. 2002

Lakatos Miklós–Tóth Ildikó–Ujvári József: A rokkantak és fogyatékosok helyzete. Statisztikai Szemle 1988. 8–9.

Méhes József: A gyógypedagógia eredményei, gondjai és távlatai. Budapesti Nevelő 1970. 1.Nagy Krisztina: A fogyatékos emberek Magyarországon. Szociális Munka 2005/1. 3–21.Simon Márta: Kisegítő iskolában végzett tanulók nyomonkövetéses vizsgálata. Kisegítő iskolások munka-

erő-piaci helyzete. BKE. Szakdolgozat. 1992Szellő János [szerk.]: Munkaerő-piaci segítő szolgálat. Módszertani kézikönyv. Foglalkoztatáspolitikai és

Munkaügyi Minisztérium, Foglalkozási Rehabilitációs Titkárság. Budapest. 2003Szücs Ágnes: Hátrányos helyzetűek és fogyatékosok a középiskolákban és a nyílt munkaerőpiacon. Szak-

dolgozat. ELTE BGGYFK Budapest. 2005Virágh Károlyné [szerk.]: Hallássérült fiatalok pályaválasztása. OPI. Budapest. 1985Winter Zsuzsa: A védett foglalkoztatás hazai története. (Különös tekintettel a célszervezetek 1980–1989

közötti évtizedére) Szociálpolitikai Értesítő 1990. 3. 89–106.

BÁNFALVY • A FOGYATÉKOS EMBEREK ÉS A MUNKA VILÁGA 191

Problémaként merült még fel, hogy többeknek nincs autójuk, így fogyatékosságuk miatt nem tudnak bejárni dolgozni. A munkahelyeken jelenlévő magas elvárások, illetve a mun-káltatók alacsony toleranciája szintén problémát okoz.” (149–150)

A szerzők esettanulmányukban megvizsgálták egy vállalat kezdeményezését is egy, a saját megváltozott munkaképességű munkavállalóinak továbbfoglalkoztatását koordináló, kontrolláló hálózat kialakítására. Az elemzésből két eredményt emeltek ki:

„Egyrészt … X. vállalatnál a legfőbb okot az országos hálózat kialakítására az interjú-alany szerint a vállalat egyre nagyobb összegű munkajogi perveszteségei jelentették. Nem merült fel a legkisebb mértékben sem szempontként, hogy esetleg a vállalat azon keresztül szeretne az image-en javítani, hogy megváltozott munkaképességű személyeket is foglal-koztat. Az interjúalany szerint ez utóbbi Magyarországon még egyáltalán nem motiváló tényező a vállalatok számára.

Másrészt az interjú során kiderült, hogy a hálózat várhatóan mindössze évente 5–10 főnek fog munkát biztosítani. Sok rehabilitációs eljárás feltehetőleg azért nem fog a meg-változott munkaképességű munkavállaló számára sikeresen lezáródni, mert a felajánlott állás más településen lesz, mint korábbi munkaköre. Felvetettük, hogy egy ilyen komplex rendszer létrehozása mit ér akkor, nem segítik ilyen esetben az érintetteknek a másik tele-pülésre való elköltözését. Ennek híján számunkra az egész kezdeményezés tulajdonképpen csak egy ’alibinek’ tűnik a munkajogi perveszteségek elkerülésére, anélkül, hogy valóban érdemben hozzájárulna X. vállalat megváltoztatott munkaképességű munkavállalóinak to-vábbfoglalkoztatásához.” (2002, 197)

2005-ben szücs, saját empirikus vizsgálata nyomán arra a megállapításra jutott, hogy „Magyarországon az utóbbi években kezdett teret hódítani magának a Támogatott Foglal-koztatás Szolgáltatás, mely eredetileg kifejezetten az értelmileg akadályozott munkaválla-lók normál munkaerőpiacon történő elhelyezkedését segítette. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy pont ők azok mégis, akik kiszorulnak ebből az integrációs folyamatból. A munkaerőpiac nincs felkészülve az értelmi fogyatékosok fogadására, így elsősorban azok-nak van esélyük az elhelyezkedésre, akik jó szociális és kommunikációs képességekkel ren-delkeznek, ügyesen kompenzálni tudják hátrányaikat. A munkahelyek nehezen tolerálják, hogy az új munkaerővel együtt egy segítő is érkezik, még ha csak ideiglenesen is. Így elsősor-ban a tanulásban akadályozott fiataloknak kedvez az új módszer és a munkaerőpiac is.

Az utóbbi években apránként, elvétve észrevehető, hogy a társadalom figyel a fogyaték-kal élő emberekre, és próbál eleget tenni az Esélyegyenlőségi törvény megfogalmazásainak. A folyamat nagyon lassú és nem egységes. Azt talán már kezdjük elfogadni, hogy kerekes-székkel megközelíthetetlen egy soklépcsős épület bejárata, de arra még nem gondolunk, hogy az értelmi sérült emberek számára mi jelenthet akadályt …

A foglalkoztatásban dolgozó munkatársak visszajelzése szerint a képzési rendszert is le-hetne még bővíteni, még inkább specializálni azok számára, akik az integrált foglalkoztatás felé veszik majd útjukat. Bár elsősorban tanulásban akadályozottakról szó, de úgy vélem, az értelmileg akadályozottak képzésére is értelmezhető a következő megállapítás:

– Célzott, a problémájukat figyelembe vevő speciális képzési programokban vehetné-nek részt, amelyekben kiemelt szerepet játszana a gyakorlat útján való tanulás.


A fogyatékos munkavállalók alkalmazásának előnyei (A Likert-skála átlagai)

A vizsgálatban a kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy milyenek a fogyatékos szemé-lyeknek a munkavállaláshoz való viszonya, munkavállalói közérzete. Mint kiderült:

„A legtöbb résztvevő közérzete nem volt jó. A rossz közérzet legfőbb okozói némelyi-küknél a félelem volt attól, hogy meddig bírják a munkát végezni, másoknál az, hogy nincs munkájuk, és szinte mindegyiküknél a nehéz anyagi körülmények. Ehhez járultak még a negatív tapasztalatok a munkahelyi kollegák hozzájuk való viszonyulásával kapcsolatban és a kötelező egészségügyi vizsgálat megalázó érzete; továbbá az, hogy úgy érzik, nincs szervezet, amely segítené őket, és az állam tehernek tartja őket. A legtöbb idősebb résztvevő elveszettnek érezte magát a rendszerváltás óta.

Azok a résztvevők, akik csak alkalmi munkákat végeznek, illetve munkanélküliek, el-mondásuk szerint mind szeretnének dolgozni, legfőképpen anyagi okok miatt, de a hasznos időtöltés végett is.

A résztvevők nagy nehézségekről számoltak be mind az álláskeresés, mind a munka-végzés területén.

Fontos probléma a magyarországi álláskínálat nem megfelelő szerkezete. A résztvevők leginkább távmunkát vagy könnyebb megterhelésű négy-hat órás állást szerettek volna vé-gezni, de ezek kínálata rendkívül alacsony. Az álláskeresés nehézségei között a megváltozott munkaképesség mellett elsődlegesen szerepelt a kor, főleg az idősebb résztvevők számára. Számukra tehát a kor és a megváltozott munkaképesség problémája összefonódott.

Többek számára nem maga a fogyatékosság jelentett hátrányt a munkakeresésnél és problémát a munkavégzésnél, hanem a rokkantnyugdíjas státusz. Úgy érezték, kevésbé szí-vesen alkalmaznak a munkaadók rokkantnyugdíjasokat, mert azoknak már amúgy is van extra jövedelmük. Illetve beszámoltak tapasztalatokról, amikor kollegáik, főnökeik negatív hozzáállást tanúsítottak, mert nyugdíjuk révén extra jövedelmük volt. Feltehetően ebben a problematikában az is szerepet játszik, hogy a rokkantnyugdíj elnevezése miatt sokan úgy érzik, ez olyan ellátás, amellett már nem ’illik’ dolgozni. Ugyanakkor a rokkantnyugdíjasok munkavállalásra kényszerülnek a nyugdíj alacsony összege miatt.


kahelyet, bár nem voltak átlagosan lényegesen képzetlenebbek az épeknél. Tehát, még ha nincs is drasztikus eltérés az épek és a fogyatékosok között a munkanélkülivé válás módjá-ban, a fogyatékosság hatása mégiscsak egyértelműen kimutatható. A fogyatékosok ugyan-akkor nem voltak lényegesen elégedetlenebbek a megelőző munkahelyükkel, nem azért, és nem önként váltak munkanélkülivé, mert így kedvezőbb életlehetőséget reméltek volna. Az adatok azt mutatták, hogy a dolgozó fogyatékosok közérzete jobb, mint a nem dolgozó fogyatékosoké, de elmarad a nem dolgozó épekétől. A fogyatékosok számára is alapvető a közérzet javulása szempontjából az, hogy legyen munkahelyük. A megkérdezettek között a munkanélküli fogyatékosok értékelték a legkevésbé megbecsültnek és társadalmilag elis-mertnek magukat.

komáromi et al. (2002) a 200 legnagyobb magyar vállalatot vizsgálta, és – többek között – arra volt kíváncsi, hogy milyen létszámban és módon alkalmaznak ezek a cégek fogya-tékos személyeket. Az eredmények azt mutatják, hogy „Magyarország nagyvállalatainak 58,1%-a foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalókat, 41,9%-a pedig egyál-talán nem alkalmaz. A megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmazók között is különbség van továbbá annak tekintetében, hogy mennyi munkavállalót alkalmaznak.” (62) „Azon vállalatok közül, akik foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű munkavál-lalókat, a legnagyobb arányban mozgásszervi fogyatékossággal rendelkező munkavállaló-kat alkalmaznak. Ezeknek a vállalatoknak a 65,8%-a foglalkoztat valamilyen mozgásszervi fogyatékossággal rendelkező embert. A második leggyakrabban a hallássérülteket alkal-mazzák, 24,1%-os arányban. Látássérülteket a szóban forgó nagyvállalatok 19%-ában, halmozottan fogyatékosokat a 10,1%-ában alkalmaznak. Az értelmi fogyatékosok jelentik az összes fogyatékos csoporton belül a leginkább perifériális foglalkozási csoportot. Őket a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalatok 3,8%-ában alkalmaznak.” Ös-szességében tekintve az adatokra, a megváltozott munkaképességű embereket is alkalmazó vállalatok 82,3%-ában alkalmaznak fogyatékossággal rendelkező embert.” (68) Az alábbi diagramokban a szerzők a fogyatékosok alkalmazásával kapcsolatos problémák és előnyök intenzitásáról adnak képet:

A fogyatékos munkavállalókkal kapcsolatos problémák intenzítási rangsora (1 = nem probléma ... 5 = nagyon nagy probléma)


Az 1990-es évek elején LAdányi és.csAnádi közgazdász egyetemi hallgatókkal elvégezte a 15 évvel korábban a kisegítő iskolásokkal kapcsolatos budapesti felmérésének (csAná-di et.al. 1978) nyomonkövetéses interjús és kérdőíves utóvizsgálatát. A született összegző dolgozatok egyike a kisegítő iskolát végzettek munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta meg. A tapasztalatok szerint „... azok, akik elkerülhették volna a kisegítő iskolába való áttelepí-tést, foglalkozásukat tekintve nagyon hasonló helyzetben vannak, mint az átlag magyar szegények. A fellelhető némi különbség a hajdani kisegítősök hátrányára a kisegítő iskolai múltból származik. ... Megállapítható, hogy többségük megállta a helyét az életben, a mun-kaerőpiacon hasonló pozícióba került, mint ami státusuk alapján determinált. ... Meg kell azonban említeni, hogy ehhez sokkal kevesebb segítséget kaptak, mint általános iskolába járt kortársaik” (simon 1992, 45). A kutatásban megvizsgált 76 volt kisegítő iskolás közül később 8 fő szakmunkásképzőt végzett, 3 fő pedig érettségit tett, ami arra utal, hogy nem voltak értelmi fogyatékosok. Ráadásul 3 fő szellemi dolgozó lett, öten szakmunkássá váltak, négyen pedig vállalkozók lettek. Figyelemre méltó azonban, hogy már 1990 körül is, amikor pedig még a munkanélküliség csak szórványos jelenség volt Magyarországon, a vizsgált 76 volt kisegítő iskolás között már öt személy munkanélküli volt.

Az „Életminőség ’95” vizsgálat adatai is jelzik a családi-társadalmi meghatározók jelen-létét a fogyatékosok munkavállalási képességei és lehetőségei kapcsán.

Nemcsak az értelmi fogyatékosok, hanem az egyéb fogyatékossággal rendelkezők számá-ra is nagymértékben megnehezültek a munkavállalási feltételek a 90-es években, amikor a munkanélküliség egyre tömegesebb méreteket kezdett ölteni. A hallássérültek helyzetét jel-lemezve a „Hallássérültek” című újság a következőket írta: „A vállalatok megszűnésével sok hallássérült került az utcára, maradt munka nélkül. Sajnos a mai helyzetben a munkáltatót nem fűzi érdek a fogyatékos emberek foglalkoztatásához. Felmerült a vád, amely szerint a hallássérültek elmenekülnek a rokkantnyugdíjba, csakhogy ne kelljen dolgozniuk. Ez nem igaz, sőt sértő számunkra. A vállalatok megszűnésével a hallássérülteket belekényszerítették a rokkantnyugdíjba. A vállalatok így jól jártak, hiszen nem kellett végkielégítést fizetni-ük. Elhitették a hallássérülttel, hogy milyen jó lesz neki a rokkantnyugdíj, csak sajnos azt felejtették el közölni, hogy így szinte lehetetlen munkát találniuk, hiszen a munkáltatók inkább felvesznek egy munkanélkülit, mint egy rokkantnyugdíjast – ami érthető is, de a hallássérült számára nem elfogadható. Egy dolgozni tudó és akaró fiatal ember számára a rokkantnyugdíj megalázó, így ha lehet, ezt elkerülik. A kilátástalan munkakeresésbe és a szülők vagy más által való eltartásba belefáradnak, szégyellik, de megpróbálják újra meg újra. A munkáltatókban is él az előítélet. Ha tudomást szereznek a hallássérülésről, nem merik vállalni a foglalkoztatást, félnek a kommunikációs nehézségektől, ami érthető, de kis türelemmel legyőzhető” (1995.1., 9).

Egy másik vizsgálat éppen a munkanélküliségi probléma kapcsán foglalkozott a kü-lönböző típusú fogyatékosok munkaerő-piaci helyzetével (BánFalvy 1994 és 1997). A mun-kanélkülivé válás módját elemezve azt tapasztaltuk, hogy az épek és a fogyatékosok eseté-ben is az a leggyakoribb, hogy vállalati létszámleépítés során veszítik el a munkahelyüket. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a vizsgálatban szereplő fogyatékos munkanélküliek között többen vannak azok, akik az iskola elvégzése után egyáltalán nem találtak mun-


Az életminőség szempontjából ugyanakkor a munkavégzés, és ezen belül a foglalkozta-tás a fogyatékosok számára ugyanúgy alapvető jelentőségű, mint az épek esetében. Makro-gazdasági jelentőségén túl ugyanis a munkavégzésnek sok-sok makro- és mikroszintű egyé-ni és társadalmi következménye van. méhes rámutat arra, hogy például a gyógypedagógiai munka sikeressége szempontjából milyen alapvető kérdés az, hogy a fogyatékos személyek munkát végezhessenek: „A fogyatékosság mindenkor munkaképesség-csökkenéssel jár együtt. Az ifjú viszont csak úgy illeszkedhet be a felnőttek társadalmába, ha megtanul va-lamilyen területen társadalmilag használható munkát végezni. A gyógypedagógia legfonto-sabb társadalmi feladata az, hogy csökkent munkaképességű tanulóit megtanítja dolgozni, és munkába is helyezi őket. A munkára nevelés a gyógypedagógia legfontosabb területe, melyet már óvodás korban el kell kezdeni. A nevelési úton elért kompenzáció csak úgy tartósítható, ha azt a rehabilitáció követi” (méhes 1970, 25).

A munkavégzés, és ezen belül is a munkahely fontossága fokozottan érzékelhető azok számára, akik munka vagy/és munkahely nélkül maradnak. A munkanélküliség egyéni és közösségi ártalmain keresztül például megérthetjük, hogy milyen kitüntetett szerepe van a munkavégzésnek az emberek társadalmi életében. A teljesség igénye nélkül hadd emeljük ki azokat a témánk szempontjából fontos szociológiai vonatkozásokat, amelyek a munka-nélküliség hatásai közül a fogyatékosok és az épek esetében egyaránt lényegesek (BánFalvy.2003).

empirikus vizsgálati tapasztalatok

keménynek az 1980-as évek elején végzett vizsgálatai azt bizonyították, hogy a munkába állt volt kisegítő iskolai tanulók 4%-a nem vált be a munkakörében, „a munkatársakkal való kapcsolat ... jó és megfelelő ... a túlnyomó többségnek (83%), időnként konfliktusos a vizsgáltak 16%-ának. A tarthatatlan helyzetűnek minősítettek aránya 1% alatti. A balesetek előfordulása 7%-os, ezen belül a saját hibából bekövetkezett balesetek aránya mintegy 3%. Ez általában megegyezik – egyes adatok szerint alatta van – a vállalatoknál kimutatott bal-eseti arányokkal” (kemény 1985, 500).

Az enyhe értelmi fogyatékosok munkavállalási jellemzői az apák iskolázottsága szerint (oszlop %)

Apák iskolázottsága

Max. 7 osztály 8 osztály Gimnázium Felső fok

Nem dolgozik 38,7 48,6 69,2 47,8

Munkavállaló 42,6 48,6 30,8 52,2

Vállalkozó 0,0 0,7 0,0 0,0

HTB 12,9 0,7 0,0 0,0

Nyugdíjas 1,3 0,0 0,0 0,0

Munkanélküli 4,5 1,4 0,0 0,0


A felnőtt értelmi fogyatékosok szakképzettség szerinti megoszlása 1995-ben (oszlop %)

SzakképzettségFogyatékosság

Enyhe Középsúlyos Súlyos Halmozott

Semmilyen 76,2 91,2 98,9 92,9

Betanított munkás 7,8 4,2 1,1 3,2

Szakmunkás 15,3 4,6 0,0 3,9

Szellemi dolgozó 0,7 0,0 0,0 0,0

Az a tény, hogy a fogyatékosok átlagos képzettsége jóval alatta marad a lakossági átlag-nak (lásd erről a korábbi, az iskolai képzéssel foglakozó fejezetet), és nagyjából a társada-lom szegény csoportjainak képzettségi szintjén van, döntő jelentőségű abban a tekintetben, hogy a fogyatékosok legtöbbször csak alacsony beosztású, rosszul fizetett és instabil állások-hoz juthatnak. Az „Életminőség ‘95” vizsgálat adatai szerint például a felnőtt értelmi fogya-tékosok szakképzettség szerinti megoszlása a következő volt (BánFalvy 1995 és 1996[a]):

Az izolált iskolai képzés (főleg az evidensen fogyatékosok esetében) csökkenti a fogyaté-kos személyek munkavállalási aspirációit. Az izolált képzés ráadásul az evidensen fogya-tékosok esetében szűk spektrumú szakképzéssel jár együtt. Például a vakok számára az iskolai képzésben elérhető néhány tucat szakma eleve csökkenti az érintett fogyatékosok munkaerő-piaci mobilitását és ezzel alkupozícióit.

Ehhez még hozzájárul a döntően alacsony társadalmi státusú társadalmi csoportokból származók (főleg a kisegítő iskolát végzettek) esetében az is, hogy a családi környezet nem ad ösztönzőket a gyerekek számára a továbbtanulásra és a munkaerő-piaci karrierre, és a szegény családok nem is nyújthatnak támogatást nekik a munkaerő-piaci előmenetelt megalapozó továbbtanulásban.

A fogyatékosok iránti munkaerő-piaci kereslet is alacsony. Ez egyfelől abból is adódik, hogy a munkaadók nem eléggé informáltak a fogyatékosokkal kapcsolatban, és ennek nyo-mán félelmeik vannak a fogyatékosok által végzett munkát illetően: vagy meg vannak arról győződve, hogy a fogyatékosok feltétlenül alacsonyabb teljesítménnyel végzik a munkát, mint az épek, vagy azt hiszik, hogy csak nagy és speciális beruházások révén hozhatók létre a fogyatékosokat hatékonyan alkalmazni tudó munkakörülmények. Az sem ritka, hogy a munkaadók attól tartanak, hogy a fogyatékosok magukra vagy másokra nézve veszélyesen dolgoznak, és könnyebben balesetet okoznak, mint az épek. Gordosné véleménye szerint „köztudomású, hogy a munkába állás idején a megbélyegző megkülönböztetés még az ép, volt állami gondozott fiatalokat is sújtja. Ismert az épek idegenkedése az elmegyógyintézet-ben gyógykezelt munkatársaikkal szemben is. Fokozott a közvélemény elutasítása a fogya-tékos ember esetében” (1975, 62).

Ugyanakkor az is tény, hogy a munkahelyek a mai formájukban nem mindig alkal-masak a fogyatékosok hatékony foglalkoztatására. A munkavégzés technikai feltételeinek adaptálása többletköltséget jelent a munkaadók számára, és ezt a terhet a legtöbb esetben nem vállalják.

A fenti tényezőkből adódóan a fogyatékosok a munkaerőpiacon sokoldalúan hátrá-nyos helyzetű csoportot alkotnak.


a fogyatékosok munkaerő-piaci Helyzetét megHatározó szociológiai tényezők

Vizsgálódásunk során mindenekelőtt el kell különítenünk egymástól a fogyatékosok és be-tegek populációján belül két csoportot: Az első csoportba azok a fogyatékosok és betegek tartoznak, akik (a bérmunka rendszere szempontjából) nem munkaképesek. Az ő esetük-ben olyan súlyos fokú a fogyatékosság, illetve a betegség, hogy nincs lehetőség arra, hogy munkavállalókká váljanak (súlyos mozgássérültek, súlyos értelmi fogyatékosok és betegek, egyes halmozott fogyatékossági és betegségi kategóriák stb.). Az ő helyzetük ily módon kívül esik a jelenlegi vizsgálódás körén. A második csoportba azok a fogyatékos és beteg sze-mélyek tartoznak, akik valamilyen fokon bérmunkát vállalni tudóan munkaképesek, de csökkent munkaképességűek (Gere). Elemzésünkben most azokkal a nehézségekkel foglal-kozunk, amelyekkel ez a fogyatékos- és betegpopuláció néz szembe.

A munka világába való bekapcsolódásnak – a családi körülmények és motiváció, va-lamint az iskolai-szakmai képzettség mellett – másik fontos feltétele a megfelelő egészségi állapot. Az egészségkárosodások társadalmi megoszlása is ugyanolyan irányú eltéréseket mutat, mint amilyet az is. A munka világa ugyanakkor gyakran eredményezője is a fo-gyatékosságoknak, és szignifikánsan eltérő az egyes fogyatékossági típusok felbukkanási gyakorisága a munkavégzés különböző területein. GöLLesz a munkavállaláshoz szorosan kapcsolódó foglalkoztatási és a komplex társadalmi rehabilitáció folyamatát befolyásoló tényezőket a következőképpen sorolja:

„1. A társadalmi szemlélet (az a tény, hogy a társadalom kívánja, akarja a fogyatékosok rehabilitációját)

2. A rehabilitáció személyi és tárgyi feltételei (szakemberek, intézmények, eszközök) 3. A fogyatékos fennmaradt, meglevő képességei, illetve ezeknek fejleszthetősége 4. A társadalom által támasztott „képességigény” relatív teljessége (az a körülmény,

hogy az épek sem kényszerülnek képességeik teljes kifejtésére) 5. A követelmények életszakaszonkénti változása (az a körülmény, hogy az iskolaköte-

les-kor után kevesebben minősülnek fogyatékosnak)Az akadályozó tényezők sorában számolni kell: 1. az épeknek a fogyatékosokkal szembeni averziójával; 2. a kellő felvilágosítás, a közvélemény formálásának elégtelenségével, hiányával; 3. a rehabilitációs folyamatot szervező apparátus tagoltságával; 4. a fogyatékos személyek kooperációjának hiányával; 5. az egységes rehabilitációs törvény hiányával; 6. a hagyományossággal, a tradíciókkal; 7. az intézményrendszer hiányosságaival; 8. a fogyatékosok részéről is táplált izolációs tendenciákkal (minoritásba vonulás,

viktimizációs ’hajlam’); 9. a bürokráciával (aktatologatás, ’nem az én ügyem’);10. szemléleti hiányosságokkal (a meglevő képességek helyett az elvesztettekre való fi-

gyelés” (1985, 54–55).


Hazánkban is – részben az unióhoz való csatlakozás követelményeinek teljesítése, más-részt makrogazdasági kényszerek miatt – egyre nagyobb teret kap a hátrányos helyzetű állampolgárok esélyegyenlőségének, integrációjának kérdése. Az utóbbi években a foglal-koztatáspolitikai stratégia fontos eleme lett a foglalkoztatási színvonal növelése; ennek ér-dekében a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztathatóságának javítása; a munka-erőpiac perifériájára szorult embereket is elérni képes integrációs eszközök és módszerek kidolgozása és alkalmazása.” (szellő [szerk.] 1) A jogi környezet adaptálásával is törekszik a kormányzat a fogyatékosok foglalkoztatásának javítására (Frey 2004).

A fogyatékos személyek a fogyatékosság típusa és gazdasági aktivitás szerint

A fogyatékosság típusa Összesen

Fogl

alko

ztat

ott

Mun

kané

lkül

i

Inak

tív k

eres

ő eg

yütt

Ebb

ől: s

aját

jogú

ny

ugdí

jas,

jára

déko

s

Ebb

ől: r

okka

ntsá

gi

nyug

díja

s, ba

lese

ti já

radé

kos

Elta

rtot

t

Mozgássérült 209 931 13.193 2 667 182 657 90.880 76 941 11 414

Alsó, felső végtag hiánya

15 051 1 122 213 13 036 6 770 5 797 680

Egyéb testi fogya-tékos

26 578 3 253 903 19 860 7 901 10 531 2 562

Együtt 251 560 17 568 3 783 215 553 105 551 93 269 14 656

Gyengénlátó 55 115 8 634 1 632 37 441 23 230 8 832 7 408

Egyik szemére nem lát

18 482 1 641 698 14 697 9 095 3 995 1 446

Vak 9 443 543 78 7 922 4 317 2 771 900

Együtt 83 040 10.818 2 408 60 060 36 642 15 598 9 754

Értelmi fogyatékos 56 963 3 992 671 26 903 4 869 18 845 25 397

Nagyothalló 44 679 4 777 922 35 243 25 355 5 749 3 737

Siket, siketnéma, néma

8 886 1.090 153 6 123 2 567 3 044 1 520

Beszédhibás 7 300 1 164 333 3.809 1 820 1 534 1 994

Egyéb 124 578 12 397 3 436 95 124 30 314 58 752 13 621

Összesen 577 006 51 806 11 706 442 815 207 118 196 791 70 679

Forrás: Fazekas et al. [szerk.] 2004

Ugyanakkor, az állami ambíciók mellett, nem elhanyagolható jelentőségű a civil szerve-zetek tevékenysége a fogyatékos személyek foglalkoztatásának segítésében (szücs).


A népesség gazdasági aktivitás szerint (KSH)

Gazdasági aktivitás

1990. 2001.

ÖsszesenFogyatékos Nem fogy.

ÖsszesenFogyatékos Nem fogy.

személyek személyek

Foglalkoztatott 43,6 16,6 44,6 36,2 9,0 37,8

Munkanélküli 1,1 0,7 1,1 4,1 2,0 4,2

Inaktív kereső 25,6 57,5 24,5 32,4 76,7 29,8

Eltartott 29,7 25,2 29,8 27,3 12,2 28,2

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Magyarországon a fogyatékosok körében „a foglalkoztatottak aránya a kilencvenes évek munkaerő-piaci változásai hatására csökkent, az 1990-ben tapasztalt 17%-ról 9%-ra. 2001-ben a fogyatékosok több mint fele élt olyan háztartásban, amelyből hiányzott a foglalkoz-tatott személy, viszont volt inaktív kereső és/vagy eltartott. A száz háztartásra jutó foglal-koztatottak száma csak 61, ez a mutató a fogyatékosok nélküli háztartásban 99. Gazdasági aktivitás tekintetében az ország területei között nagy különbségek mutatkoznak, a nyugati régiókban magasabb, a keletiekben alacsonyabb a foglalkoztatottság. A fogyatékos emberek körében a foglalkoztatottak legmagasabb aránya a közép-magyarországi régióban (11,1%), a legalacsonyabb az észak-magyarországiban (6,3%) van. A Budapesten élő fogyatékosok 12,5%-a rendelkezett munkahellyel, a megyei jogú városokban élők 11,5%-a, a többi város-ban élők 8,9%-a, míg a községekben lakó fogyatékosoknak csak 6,7%-a dolgozott.” (nAGy.2005, 18.)

A foglalkozási integrációt a társadalmi integráció egyik fontos elemének tekintő új szemlélet fogalmazódik meg az egyik szakminisztérium dokumentumában. Eszerint: „A kilencvenes években komoly szemléletváltás történt Európában a társadalmi hátrányok megítélésében, a segítés céljaiban és formáiban. Az alkalmazkodás helyett egyre inkább a megmaradt képességek hasznosításának igénye, az integráció került előtérbe. A hangsúly minden foglalkoztatási nehézséggel küzdő csoport tekintetében áthelyeződött a passzív munkaerő-piaci rendelkezésekről – a segélyezésről – az aktív megoldásokra.

A filozófiaváltást kiváltó, kikényszerítő okok közül legfontosabb a foglalkoztatottak szá-mának társadalmi összefogást sürgető csökkenése, az államháztartások terheinek jelentős növekedése – az érintettek növekvő száma, a passzív ellátások prioritása és az ezzel párhu-zamosan bekövetkezett gazdasági visszaesés. A fejlett társadalmakban egyre erőteljesebb az igény és elkötelezettség az élet minden területén megvalósuló esélyegyenlőség iránt.

A munkaerő-piaci esélyegyenlőség azt jelenti, hogy mindenki számára egyenlő és diszk-riminációmentes hozzáférést kell biztosítani a munkához, szakképzéshez és az egyes fog-lalkozásokhoz.

A társadalmi hátrányokkal küzdő csoportok esetében külön hangsúlyt kapott az egyéni foglalkoztathatóság javítása, oktatási és képzési lehetőségek szélesítése, valamint egy köztes munkaerőpiac kialakítása, ahol megszerezhető a nyílt munkaerő-piaci követelményeknek megfelelő jártasság és tapasztalat.


fontos eleme a munkavégzés. Az ebben való sikeresség vagy sikertelenség visszamenőleg minősíti az oktatási rendszert, és megjelöli számára a feladatokat is.1

A fogyatékosoknak a munka világával való kapcsolatát elemezve valójában a fogyaté-kosok túlnyomó többségéről beszélünk, hiszen csak az igen súlyos fogyatékosok relatíve kis arányú csoportja az, amely egyáltalán nem munkaképes. Mint ahogy Gordosné írja: „Bebi-zonyosodott ui., hogy a veleszületett vagy kisgyermekkoruktól fogyatékosok ’rehabilitálása’ is lehetséges. ... És nemcsak a kevésbé súlyos fokban fogyatékosok képesek a társadalomban megállni a helyüket, hanem – különböző mértékben bár, de – a súlyosabb fokban fogyaté-kosok is. A kiváló munkateljesítményt nyújtó, alkotó munkára is képes hallási, látási vagy mozgási fogyatékos stb. ember mellett pl. az értelmi fogyatékos is ’rehabilitálható’. Még az idiócia legenyhébb fokán álló fiatalok és felnőttek között is megtaláljuk a legegyszerűbb részfeladatokat (termelő részmunkafolyamatokat is) végző embert” (1975, 112). A BNO-10 is úgy írja le még az „igen súlyosan mentálisan retardáltat” is, hogy „megfelelő ellenőrzés mellett képes a házimunka és más gyakorlati feladatok kisebb részét megtanulni” (BNO-10 344). A hivatalosan fogyatékosnak regisztráltak, valamint az egészségkárosodottak gazda-sági életviszonyait elemezve három fő kérdést is érdemes analizálni:

– a jövedelemszerzés alapját jelentő munkavállalási lehetőségeket a fogyatékosok és egészségkárosodottak esetében;

– a fogyatékossággal összefüggő életvitel költségtényezőit;– a fogyatékosokat megillető, nem a munkavállalással összefüggő állami pénzügyi el-

látás színvonalát, jellegét és változásait.

a jelenlegi foglalkoztatási Helyzet és a törekvések

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) summásan úgy jellemzi a fogyatékosok magyar-országi munkaerő-piaci esélyeit, hogy „az elhelyezkedés lehetősége jelenleg rendkívül ked-vezőtlen” (ILO 28). A hazai és a nemzetközi elemzések meggyőzően bizonyítják (Berthoud et.al.; BánFalvy 1995), hogy a társadalom hajlik arra, hogy a minimális anyagi ellátás fo-gyatékossági és betegségi jogon való biztosításával „letudja” a fogyatékosokat és az egész-ségkárosodottakat. Nem eléggé erős az ambíció a társadalom részéről, és nem elég erős az érdekérvényesítési képesség a fogyatékosok részéről abban az irányban, hogy az életvitel szokásos feltételeinek a betegek és sérültek sajátosságait figyelembe vevő módosításával megakadályozzák az egészségi állapot vagy a gyenge iskolai előmenetel korlátozottsággá és fogyatékossággá minősülését, és az egészségkárosodottakat a munkavégzés lehetőségének biztosításával és egyéb módokon is integrálják a normál társadalomba. Erre az integrációra a nemzetközi és a hazai tapasztalatok szerint ma ráadásul gyakorlatilag talán a munkavál-lalásban van a legkisebb lehetőség.

1 Ezen a ponton belül a munka világát vizsgálva csak a bérmunka és a formális foglalkoztatás szférájára korlátozzuk magunkat, főleg azért, mert erről a területről rendelkezünk viszonylag átfogó empirikus információkkal. Megtehetjük ezt a korlátozást azért is, mert a bérmunka világának elemzésekor le-hetőségünk van arra, hogy bemutassuk a munka világának egészére nézve releváns elvi szociológiai megközelítést és álláspontot.


2. A fogyatékosokat oktató iskolák alapvető vonása, hogy az összes fogyatékos, de különö-sen a nem értelmi fogyatékosok esetében az iskolarendszer Magyarországon többnyire erő-sen specializált és izolált intézményekben képzi a fogyatékosokat. A vakok, a gyengénlátók, a siketek, a nagyothallók, valamint a mozgássérültek számára külön-külön iskolák léteznek az alapfokú képzésben.

Ennek a specializált és izolált képzésnek történetileg érthető okai vannak (lásd Gordosné.in: iLLyés [szerk.] 2000), és a specializált iskolák létrehozása az egyes fogyatékos alcsopor-tok részére határozottan progresszív törekvés volt a múlt században, hiszen a kor viszonyai között ez látszott a szakszerű gyógypedagógiai eljárások megvalósítása legjobb intézményi keretének. (Gordosné – szerintem is jogosan – pozitív diszkriminációnak tekinti ezen intéz-mények akkori létrehozását; 335.)

Ugyanakkor az izolált iskolák – miközben az oktatási feladatokat megfelelő, sőt kiváló színvonalon képesek ellátni – éppen a fogyatékosok társadalmi beilleszkedése szempontjá-ból gyakran akadályokat állítanak az érintettek elé. A társadalom egészétől elkülönítetten nevelt tanulók ugyanis nehezen ismerik ki magukat, nehezen igazodnak el a szűk fogya-tékos szubkultúra határain kívül, az épek társadalmában. Társadalmi előmenetelükben sokoldalúan megsínylik azt, hogy kora gyermekkoruktól csak a normál társadalomtól elkü-lönített élethez szoktak hozzá.

Az oktatásbeli izoláció munkahelyi és egyéb társadalmi következményei a fogyatékosok számára nyilvánvalóak és sokoldalúak. Mint a (viszonylag kevéssé izolált, hiszen jelentős arányban normál iskolai osztályokban tanuló) hallássérültek munkahelyi beilleszkedésével kapcsolatban olvasható: „(a beilleszkedési problémák) ... fő oka a hiányos, nem kielégítő kommunikációs készség. Nem is annyira a munkafolyamathoz szükséges érintkezésben jelent ez gondot, mint inkább az emberi, kollegiális kapcsolatok kialakulásában, amely sokszor megoldhatatlan munkahelyi konfliktusokhoz vezet” (viráGh 1985, 53).

3. A fogyatékosok iskoláztatásának harmadik jellemzője, hogy nem terjed ki az összes fogyatékosra.

A súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekek esetében például „a családok a beis-kolázás időpontjában azzal szembesülnek, hogy gyermekük számára nem biztosított az iskolarendszerű szolgáltatások egyetlen változata sem. Az iskolarendszerű ellátás hiánya nem csupán azt jelenti, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerek nem kerül automa-tikusan kortárs közösségbe, és nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges szolgáltatásokat, hanem mindenekelőtt azt, hogy a nap nagy részében a szakszerű felügyelet számukra nem hozzáférhető.” (Bíró et al. 2004, 11)

a munka világa

A fogyatékos személyek iskolai oktatásának sikerességét azon is lehet mérni, hogy az iskola milyen mértékben képes felkészíteni a tanulókat a munkavégzésre, hiszen az oktatás nem lehet öncélú, hanem eszköz kell legyen a sikeres társadalmi integráció felé, aminek egyik


Törvények, dokumentumok, statisztikák és egyéb adatbázisokAz integráltan nevelt-oktatott fogyatékos tanulók helyzete, 2002. OKI PTK 20002001. évi Népszámlálás. 12. kötet. A fogyatékos emberek helyzete, KSH Budapest. 2003BNO-10. A mentális- és viselkedészavarok osztályozása. WHO–MPT. 1994Declaration of the Rights of the Disabled. New York, United Nations. 1975Disability in Higher Education. OECD. 2003Disabled Workers in Central and Eastern Europe. ILO. 1994Economic aspects of special education. UNESCO. Párizs. 1978A fogyatékosok személyek védelméről és jogegyenlőségük biztosításáról szóló 1997. évi CXL. törvényThe International Classification of Functioning, Disability and Health. WHO. 2001International Classification of Impairments, Disabilities and Handicaps. WHO. 1980A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvényAz 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításárólMunkaerő-piaci Információk. OMK. 1994Nemzeti Alaptanterv. MKM. 1995A népesség egészségi állapota. KSH. 1989Special Needs Education. Statistics and Indicators. OECD. Párizs. 2000Vocational Rehabilitation and Training in EU Accession Countries. Seminar Report 2001. ILO. 2002www.barczi.huwww. eselyegyenloseg.huwww.fogyatekos.hu

dr. bánfalvy csaba - mszt.iif.hu · 180 dr. bánfalvy csaba a fogyatékos emberek és a munka...

Documents