a német, mint idegen nyelv oktatásának helyi met... · pdf filea...

100
A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk a modern német nyelv oktatására is a német nemzetiségi tagozat célkitűzései mellett, hiszen ahogy Jutta Limbach, a Goethe- Intézet elnöke mondja”Englisch ist ein Muss, Deutsch ist ein Plus.”(Angolul tudni kötelező, németül tudni viszont egy plusz). Különösen igaz ez a mondás egy olyan országban, melynek legnagyobb gazdasági partnere Németország és a Magyarországon beruházó cégek legtöbbje/legtöbb embert foglalkoztató cége is német nyelvterületről érkezik. Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljait korunk emberének kommunikációs igényei határozzák meg, összhangban az Európa Tanács ajánlásaival. Az élő idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen: — a világ dolgaiban való megbízható tájékozódáshoz; — a felelős, szabadon meghozott döntésekhez; — a munkaerőpiacon való boldoguláshoz; — a nemzetközi kommunikációba való bekapcsolódáshoz; — saját és más kultúrák értékeinek megértéséhez és megbecsüléséhez. A nyelvtanulás célrendszere a következő: — A kommunikatív kompetencia fejlesztése: a tanulók legyenek képesek megoldani nyelvhasználatot igénylő valós feladataikat az élet különböző területein, a magánéletben, a közéletben, az oktatásban vagy a munka világában. — A célnyelvi műveltség és az interkulturális kompetencia fejlesztése: a tanulók legyenek képesek a saját és más kultúrák különbségeinek, illetve hasonlóságainak értelmezésére, váljanak nyitottabbá és érzékenyebbé más kultúrák irányába. Fontos a pozitív attitűd és motiváció kialakítása a nyelvtanulás, valamint általában más nyelvek és kultúrák megismerése iránt. — A nevelési és tantárgy-integrációs lehetőségek kihasználása: a tanuló legyen képes a tantervben szereplő más műveltségterületek egy-egy érdekes és fontos problémáját a tanult idegen nyelven is feldolgozni.

Upload: doanlien

Post on 31-Jan-2018

227 views

Category:

Documents

1 download

TRANSCRIPT

Page 1: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK

HELYI TANTERVE

ALAPELVEK, CÉLOK

Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk a modern német nyelv oktatására is a

német nemzetiségi tagozat célkitűzései mellett, hiszen ahogy Jutta Limbach, a Goethe-

Intézet elnöke mondja”Englisch ist ein Muss, Deutsch ist ein Plus.”(Angolul tudni

kötelező, németül tudni viszont egy plusz). Különösen igaz ez a mondás egy olyan

országban, melynek legnagyobb gazdasági partnere Németország és a Magyarországon

beruházó cégek legtöbbje/legtöbb embert foglalkoztató cége is német nyelvterületről

érkezik.

Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljait korunk emberének kommunikációs igényei

határozzák meg, összhangban az Európa Tanács ajánlásaival.

Az élő idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen:

— a világ dolgaiban való megbízható tájékozódáshoz;

— a felelős, szabadon meghozott döntésekhez;

— a munkaerőpiacon való boldoguláshoz;

— a nemzetközi kommunikációba való bekapcsolódáshoz;

— saját és más kultúrák értékeinek megértéséhez és megbecsüléséhez.

A nyelvtanulás célrendszere a következő:

— A kommunikatív kompetencia fejlesztése: a tanulók legyenek képesek megoldani

nyelvhasználatot igénylő valós feladataikat az élet különböző területein, a

magánéletben, a közéletben, az oktatásban vagy a munka világában.

— A célnyelvi műveltség és az interkulturális kompetencia fejlesztése: a tanulók

legyenek képesek a saját és más kultúrák különbségeinek, illetve hasonlóságainak

értelmezésére, váljanak nyitottabbá és érzékenyebbé más kultúrák irányába. Fontos a

pozitív attitűd és motiváció kialakítása a nyelvtanulás, valamint általában más nyelvek

és kultúrák megismerése iránt.

— A nevelési és tantárgy-integrációs lehetőségek kihasználása: a tanuló legyen képes a

tantervben szereplő más műveltségterületek egy-egy érdekes és fontos problémáját a

tanult idegen nyelven is feldolgozni.

Page 2: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

— Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) alkalmazások készségszintű

kialakítása és fejlesztése: a tanulók szerezzenek tapasztalatokat és jártasságot a

kommunikációs és információs technológiák felhasználásában idegen nyelvi

tanulmányaik során, ezzel is segítve az autonóm nyelvtanulóvá válást.

— A nyelvtanulási stratégiák kialakítása: a nyelvtanuló legyen képes nyelvtudását

önállóan fenntartani, továbbfejleszteni, emellett újabb idegen nyelveket hatékonyan és

sikeresen elsajátítani.

Az élő idegen nyelv tanításának és tanulásának célrendszerében hangsúlyozzuk a

kommunikatív kompetencia kialakítását, amely több elemből áll. Részei a nyelvi, a

szociolingvisztikai és a szövegkompetencia.

A nyelvi kompetencia magában foglalja a lexikai, grammatikai, szemantikai, fonológiai

és morfológiai, helyesírási ismereteket, továbbá az ezek alkalmazásához szükséges

készségeket, illetve bázisképességeket. A nyelvi kompetencia az olvasott és a hallott

szöveg értésén, a beszédkészségen, az interakción, valamint az íráskészség

fejlesztésén keresztül aktiválódik. Ide tartozhat a közvetítés (fordítás és tolmácsolás)

készsége is.

A szociolingvisztikai kompetencia azon társadalmi szokások és szabályok ismeretét

jelenti, amelyek erősen befolyásolják a kommunikáció sikerességét, és amelyeket a

tanárnak - az anyanyelvi kultúrától való eltérése miatt - tudatosítania kell a

nyelvtanulókban (például udvariassági szokások, megszólítások, nyelvi rituálék,

testbeszéd, humor, stílusrétegek, dialektusok).

A szövegkompetencia fejlesztése során a nyelvtanuló elsajátítja, hogyan épül fel egy

szöveg, milyen elemek biztosítják annak koherenciáját a beszélt és az írott nyelvben, az

interakció szabályait, illetve a különböző típusú szövegek jellegzetes nyelvi elemeit.

A nyelv nem választható el attól a kultúrától, amely létrehozta és élteti, ezért a

nyelvtanítást mindig össze kell kapcsolni a mindennapi élet kultúrájának

megismertetésével, és segíteni kell a tanulókat abban, hogy a szélesebb értelemben vett

célnyelvi műveltség elérhetővé váljék számukra. Különösen fontos a tanulás és tanítás

során a nyelvtanuló interkulturális tudatosságának kialakítása, fejlesztése, azaz a diák

legyen képes felismerni és megérteni a saját és az idegen kultúra jellegzetességeit, a

köztük lévő hasonlóságokat és különbségeket, továbbá ismerje és alkalmazza a más

kultúrák képviselőivel való kapcsolatteremtéshez szükséges stratégiákat.

Page 3: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Az élő idegen nyelvek tanítását és tanulását meghatározó alapelvekkel és a Nat

célkitűzéseivel összhangban kívánatos a tantárgyközi integráció lehetőségének

elősegítése. Az idegennyelv-tanulás többek között olyan nyelvi, kulturális,

szociokulturális, történelmi és interkulturális ismeretekkel gazdagíthatja a tanulókat,

amelyeket más tantárgyak esetében is hasznosíthatnak. Ugyanakkor törekedni kell arra,

hogy más műveltségterületek ismereteivel az idegen nyelvi órák során is találkozzanak a

diákok.

Az idegennyelv-tanulás nyújtson további lehetőséget az eredményes tanulás

módszereinek elsajátítására: az előzetes tudás mozgósítására, az egyénre szabott

módszerek kialakítására, a csoportos, együttműködő tanulásra, az önművelés igényének

kialakítására, az élethosszig tartó tanulás fontosságának felismerésére.

Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) minden eddiginél több lehetőséget

biztosítanak a nyelvtanulóknak és tanároknak a célnyelvvel és célnyelvi közösséggel

kialakítható közvetlen kapcsolatra. Az IKT jelentősen növelheti a nyelvtanítás és

nyelvtanulás eredményességét, közvetlen hozzáférést biztosítva a célnyelvi kultúrához,

azaz lehetővé teszi autentikus célnyelvi modellek keresését és felhasználását. Az IKT a

korszerű nyelvoktatás, a differenciálás és az autonóm nyelvtanulás kiváló eszköze.

A nyelvtanulási folyamat sikeressége szempontjából kiemelt jelentőségűek a

nyelvtanulási stratégiák. A tanuló a nyelvtanulási folyamat során kapjon

világos/egyértelmű információt a tanulás céljáról, folyamatáról és módszereiről. Legyen

alkalma a tanulási folyamat során saját kommunikációs szükségleteit megfogalmazni,

témákat, tevékenységeket, eljárásmódokat kérni vagy javasolni. Nyíljon lehetősége

önálló feladatmegoldásra, ismerje meg azon források használatát (szótárak,

kézikönyvek, nyelvtankönyvek, gyakorlóanyagok, elektronikus források stb.), amelyek

segíthetik az önálló munkában. Fokozatosan sajátítsa elazokat a stratégiákat, amelyek

segítik a kommunikációban és a szövegek értelmezésében.

Munkájának rendszeres tanári értékelése mellett sajátítsa el az önértékelés módszereit.

A tanulónak legyen alkalma életkori sajátosságainak, érdeklődésének és kommunikációs

szükségleteinek megfelelő, a való élet feladataihoz közel álló nyelvi tevékenységekben

részt venni. Munkája során lehetőleg autentikus vagy adaptált, esetleg leegyszerűsített

autentikus szövegekkel dolgozzon. Legyen módja változatos formában (pármunka,

csoportmunka stb.) részt venni kommunikatív interakciókban és alkalma a célnyelv

autentikus használatát megtapasztalni. Az órai kommunikáció és tevékenység a

Page 4: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

célnyelven történjen. Minden tanuló kapja meg a saját szintjének és tanulási stílusának

megfelelő egyéni törődést és segítséget ahhoz, hogy önálló nyelvhasználóvá váljon.

A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE

Az értékelésnek az általános iskolai nyelvtanulás teljes időtartama alatt az a

legalapvetőbb funkciója, hogy motiválja a tanulót az idegen nyelv tanulásában. Ezért a

visszajelzés is minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra

szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A tanuló maga

is egyre inkább képessé válik saját eredményeinek, eredményességének értékelésére

mind a tanóra, mind a tanórán kívül folytatott idegennyelvi kommunikáció során.

Kialakul emellett az a funkció is, hogy visszajelzést adjon arról, a tanuló a készség-

fejlesztés területén az adott időpontban (a tanév közben folyamatosan vagy a tanév

végén) éppen hol tart. Visszajelzés a tanulónak (és a szülőnek), hogy melyek az erős és

gyenge pontjai, milyen attitűd jellemzi a nyelvtanuláshoz való viszonyát, honnan

meríthet bátorítást, önbizalmat, illetve hová kell még energiát befektetnie.

Fontos, hogy az értékelés rendszeres legyen, tartalmazzon formális (pl. dolgozat) és nem

formális (órai munka) elemeket. Az értékelés során is ügyelni kell a differenciálás elvére,

például külön feladatokkal ösztönözhetjük a motiváltabb tanulókat.

FEJLESZTÉSI FELADATOK, NYELVI SZINTEK

A Nat meghatározza a tanulók számára kötelező minimumszinteket, emellett pedig kitér

az emeltebb képzésben részesülő diákokkal szemben támasztható követelményekre is. A

közműveltségi elemeket a tantárgy egyedi jellemzői miatt a Nat, a nemzetközi

gyakorlatban és az érettségi követelményrendszerben mérceként használt, Közös

európai referenciakeretben (KER) megadott nyelvi szintek és kompetenciák testesítik

meg. A különböző nyelvek nyelvi elemeinek (nyelvtani szerkezetek, kommunikációs

szándékok, témakörök stb.) részletes felsorolását a kerettantervek tartalmazzák.

Amennyiben a tervezett A1 szintet már hozzák a diákok az általános iskolából, akkor

következő nyelvi szintig juthatnak el, megfelelő szorgalom és tanulás után:

A minden diák számára minimálisan kötelező elvárás középszintű képzés esetén a

Page 5: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

9-12 ill. 13. évfolyamon minimum B1 szint első idegen nyelvként. Második idegen

nyelvként gyakran teljesen kezdő szintről indulnak a tanulók, ezért az A2 szint a

minimális célkitűzés

A 9–12/13. évfolyamokon emelt szintű képzés esetén, ill. a tanulói igények alapján

kötelező a felkészítés az emelt szintű [B2] érettségire, akkor a 10. évfolyam végére a B1-

B2 szint tervezhető, a tanulmányok végére pedig a B2, azaz a „középszint” várható el az

első idegen nyelvből. Bizonyos programoknál ill. csoportoknál a „haladó szint” (C1) is

elérhető.

Második idegen nyelvből az utolsó szakasz végére szintén eljuthatnak a tanulók a B1-B2

szintre.

A legmotiváltabbak számára felajánljuk az ingyenes DSD II (Deutsches Sprachdiplom II.).

nyelvvizsgára való felkészítés lehetőségét, majd a 12. évfolyamon letehetik a DSD II.

vizsgát iskolánkban, mely 1996 óta a Dunántúl legnagyobb vizsgaközpontja. Ez a

nemzetközi nyelvvizsga a teljesítés szintjétől függően felső- (C1) ill. középfokú (B2)

nyelvvizsgának felel meg és az Európai Unió valamennyi tagországában elfogadják. A

nyelvvizsga bizonyítvány azt igazolja, hogy a tanuló bármely németországi egyetemre

teljesítette a nyelvi elvárásokat. A bizonyítvány előnyt jelent a külföldi munkavállalásnál

is.

A kitűzött nyelvi szint, a közép- vagy emelt szintű érettségi elérését segíti az egységes

értékelési rendszer, az évfolyamok évvégi vizsgái, és az egységes osztályozó vizsgák

rendszere. A nyelv és a célnyelvi műveltség elérését segítik a partner iskoláinkkal való

kapcsolat és diákcserelehetőségek is. Német nyelvű filmklub „Goethe Mozi” és a „Jugend

debattiert international” vitaverseny is hozzájárul a tanulók nyelvi kompetenciáinak

minél hatékonyabb fejlesztéséhez.

Ezen célok elérése érdekben a Leőwey Klára Gimnáziumban több féle formában, ill.

óraszámban lehet a német nyelvet tanulni:

Osztály Elő- készítő évf.

9.

10. 11. 12. Össz. Mind

összes

1. idegen nyelv

7 5 5 4 4 25 884 óra ARANY JÁNOS

TP. 2. idegen nyelv 3 3 3 3 12 420 óra

Page 6: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

1. idegen nyelv

- 6 6 4 4 20 704 óra ÁLTALÁNOS TANTERVŰ,

EMELT NYELVI ÓRASZÁMÚ

„B” OSZTÁLY 2. idegen

nyelv - 3 3 3 3 12 420 óra

1. idegen nyelv

- 4 4 4 3 15

528 óra

EMELTSZINTŰ (TAGOZATOS) TERMÉSZETTUD. „C” OSZTÁLY 2. idegen

nyelv - 3 3 3 3 12 420 óra

FRANCIA KÉTTAN-NYELVŰ

OSZTÁLY

2. idegen nyelv

1 3 3 3 3 13 456 óra

Mint a táblázatból is látszik, igen sokféle óraszámban tanítjuk a német nyelvet. Az alábbiakban a fő csoportoknak megfelelően mutatjuk be a helyi tantervünket. Mivel az idegen nyelvoktatás fő célja a használható, kommunikatív nyelvtudás, ennek érdekében a következőkre koncentrálunk:

A német nyelv tanulási folyamatában a négy alapkészség és az interakció kiegyensúlyozott, arányos fejlesztése áll a középpontban, amely figyelembe veszi az eltérő képességeket, hozott készségeket. Változatos, megújuló pedagógiai módszerekkel korszerű, kommunikatív tudás érhető el, a receptív készségek fejlesztésétől a produktív készségek rögzítése felé kell haladni.

A német nyelv tanulásában – mint általában az idegen nyelvek esetében – szerencsés módon megjelenik az egyes tematikai egységekben valamely kompetencia. Ezek nélkül szinte elképzelhetetlen a sikeres nyelvtanítás és tanulás. Az anyanyelvi kompetencia minél magasabb fokú megléte elsőbbséget élvez, de a tematikai egységek sajátossága szerint elvárhatóak pl. a természettudományos és technikai, matematikai, digitális kompetenciák is. Valamennyi kompetencia-területet szem előtt tartva fejlesztjük a nyelvi készségeket, hogy a tanuló valós helyzetben is elő tudja hívni azokat.

Fejlesztési egység Hallott szöveg értése

Előzetes tudás

Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és a már tanult vagy az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A tanuló már megért bizonyos célnyelvi fordulatokat, amelyek az anyanyelvében vagy első tanult idegen nyelvében is használatosak.

Page 7: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Az eleinte nonverbális eszközökkel is támogatott célnyelvi óravezetés követése, a rövid, egyszerű tanári utasítások megértése; az ismerős témákhoz kapcsolódó egyszerű közlések és kérdések megértése; az egyszerű, konkrét, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó közlésekből az alapvető fordulatok kiszűrése.

A fejlesztés tartalma A rövid és egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekre, a közös munka megszervezésére vonatkozó tanári utasítások megértése. Egyszerű, konkrét mindennapi szükségletekre vonatkozó kifejezések megértése világos beszédben, az ismert témakörökhöz kapcsolódó, egyszerű szövegekben. Egyszerű instrukciók, útbaigazítások követése, egyszerű, személyes kérdések megértése világos beszéd esetén. A korosztálynak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus szövegek bemutatásának aktív követése; a tanult nyelvi elemek felismerése; következtetés levonása a szövegfajtára, a témára és a lehetséges tartalomra vonatkozóan. A számok, árak, alapvető mennyiségek, az idő kifejezésének megértése. Alapvető stratégiák alkalmazása, például rövid hallott szövegben ismeretlen elemek jelentésének kikövetkeztetése; az ismert szavak, a beszédhelyzetre, a szereplőkre vonatkozó információk, a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemek (például képek, képsorok, tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Közlemények, párbeszédek, instrukciók, figyelmeztetések, útbaigazítások, kisfilmek, rajz- és animációs filmek, rövid részletek a médiából, egyszerű dalok, versek, találós kérdések, viccek. Fejlesztési egység Szóbeli interakció

Előzetes tudás Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és a már tanult vagy az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

A beszédszándék kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő szókinccsel és nonverbális elemekkel támogatva; személyes adatokra vonatkozó kérdésfeltevés, és egyszerű nyelvi eszközökkel válaszadás a hozzá intézett kérdésekre; kommunikáció nagyon egyszerű, begyakorolt nyelvi panelekkel; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra.

A fejlesztés tartalma Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél. A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és

Page 8: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

utasítások megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése. Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy módosítással. Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció. Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás, bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés, kínálás, érdeklődés mások hogyléte felől, reagálás hírekre). Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás. Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról. A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések lebonyolítása. A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés kezdeményezése, figyelemfelhívás. Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása; szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal. Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások. Egyszerű jelenetek közös előadása. Magyarázat, segítség, ismétlés kérése metakommunikációs eszközökkel. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid társalgás, rövid tranzakciós és informális párbeszédek, szerepjátékok, betanult jelenetek,információ hiányán illetve különbözőségén alapuló szövegek.

Fejlesztésiegység Összefüggő beszéd

Előzetes tudás Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és a már tanult vagy az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Saját magához és közvetlen környezetéhez kötődő, ismert témákról egyszerű, begyakorolt fordulatokkal rövid megnyilatkozások; munkájának egyszerű nyelvi eszközökkel történő bemutatása; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása.

A fejlesztés tartalma

Ismerős, személyes témák (saját maga, család, iskola, ismerős helyek, emberek és tárgyak) leírása szóban. Rövid, egyszerű szövegek felolvasása és emlékezetből történő elmondása. Történet elmesélése, élménybeszámoló, előre megírt szerep eljátszása egyszerű

Page 9: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. Konkrét szituációkra vonatkozó, különálló szavakból és fordulatokból álló szókincs alkalmazása, ezek összekapcsolása az alapvető lineáris kötőszavakkal. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, dalok, versek, mondókák, rapszövegek, rövid prezentációk és projektek csoportos bemutatása.

Fejlesztési egység Olvasott szöveg értése

Előzetes tudás

Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és a már tanult vagy az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Különböző szövegfajták olvasásában való jártasság a tanuló anyanyelvén és az első idegen nyelven.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Az ismert nevek, szavak és mondatok megértése egyszerű szövegekben; az egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatainak megértése az ismerős szavak, esetleg képek segítségével; a korosztálynak megfelelő témájú, egyszerű autentikus szöveg lényegének megértése, a szövegből néhány alapvető információ kiszűrése.

A fejlesztés tartalma Egyszerű, mindennapi szövegekben (például feliratokon) az ismerős nevek, szavak és egyszerű fordulatok, a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak felismerése. Egyszerű információkat tartalmazó, rövid leíró szövegek fő gondolatának megértése, például hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban. Egyszerű, írott, képekkel támogatott instrukciók követése. Egyszerű üzenetek, például képeslapok szövegének megértése. Nyomtatványok, űrlapok személyes adatokra vonatkozó kérdéseinek megértése. Egyszerű, írásos útbaigazítások, útleírások követése. Az alapvető olvasási stratégiák alkalmazása, például az ismerős nevek, szavak és alapvető fordulatok összekapcsolása, szükség esetén a szöveg különböző részeinek újraolvasása, a szövegekhez kapcsolódó képek, képaláírások, címek, a vizuális információk felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, reklámok, plakátok, névjegykártyák, feliratok, versek, dalszövegek, újságfőcímek, könyv- és filmcímek, szöveges karikatúrák, képregények, viccek, nagyon egyszerű katalógusok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok.

Fejlesztési egység Íráskészség

Page 10: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Előzetes tudás

Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és a már tanult vagy az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Bizonyos írásbeli műfajok és jellegzetességeik ismerete. Az írást illetően esetleg már kialakult attitűdök.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Ismert témáról rövid, egyszerű mondatok írása; írásban személyes adatokra vonatkozó egyszerű kérdésekre válaszadás; minta alapján néhány közismert műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról.

A fejlesztés tartalma

Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása. Lista írása. Egyszerű fordulatok és mondatok írása a legegyszerűbb nyelvi szerkezetek használatával (például hol lakik, mit csinál a tanuló vagy mások). Adatok kérése és megadása írásban (például számok, dátumok, időpont, név, nemzetiség, cím, életkor); formanyomtatványok kitöltése. Rövid, egyszerű üdvözlő szöveg, üzenet írása. Személyes információt, tényt, tetszést vagy nem tetszést kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása a legfontosabb formai elemek betartásával (például címzés, a kommunikáció tárgyának megjelölése, a címzett megszólítása, búcsúzás). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például listavers, rapszöveg, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet) írása, illetve átírása. Egyszerű írásos minták követése, aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltése. Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése, alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). Afenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, űrlapok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, versek; rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.

Témakörök a 9–12. évfolyamon, egyre bővülő szókinccsel

Témák Kapcsolódási pontok

Személyes vonatkozások, család Technika, életvitel és gyakorlat: család és

Page 11: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai.

Személyes tervek.

Családi élet, családi kapcsolatok.

A családi élet mindennapjai, otthoni teendők.

Egyén és család nálunk és a célországokban.

háztartás.

Etika: generációk kapcsolata, családi élet.

Ember és társadalom

Emberek külső és belső jellemzése.

Baráti kör.

A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel.

Női és férfi szerepek, ismerkedés, házasság.

Felelősségvállalás másokért, rászorulók segítése.

Ünnepek, családi ünnepek.

Öltözködés, divat.

Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők.

Konfliktusok és kezelésük.

Társadalmi szokások nálunk és a célországokban.

Etika: társas kapcsolatok, előítélet, tolerancia, bizalom, együttérzés; fogyatékkal élők, szegények és gazdagok.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a jövedelem szerepe a családban, kiadás, bevétel, megtakarítás, hitel, rezsi, zsebpénz.

Technika, életvitel és gyakorlat: tudatos vásárlás.

Földrajz; biológia-egészségtan: biotermékek.

Környezetünk

Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház bemutatása).

A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek.

A városi és a vidéki élet összehasonlítása.

Technika, életvitel és gyakorlat: fenntarthatóság, környezettudatosság otthon és a lakókörnyezetben, víz és energia- takarékosság,

Page 12: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Növények és állatok a környezetünkben.

Időjárás, éghajlat.

Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben és globálisan - Mit tehetünk környezetünkért és a természet megóvásáért, a fenntarthatóságért?

újrahasznosítás.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. lakóhely és környék hagyományai.

Biológia-egészségtan: élőhely, életközösség, védett természeti érték, változatos élővilág.

Földrajz: településtípusok; globális problémák, életminőségek különbségei; a Föld mozgása, az időjárás tényezői, a Föld szépsége, egyedisége.

Az iskola

Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat).

Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka nálunk és más országokban.

Az ismeretszerzés különböző módjai.

A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe, fontossága.

Az internet szerepe az iskolában, a tanulásban.

Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei.

Iskolai hagyományok nálunk és a célországokban.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a tudás fogalmának átalakulása, a tanulás technikái, élethosszig tartó tanulás.

Informatika: digitális tudásbázisok, könyvtári információs rendszerek.

A munka világa Technika, életvitel és gyakorlat:

Page 13: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Diákmunka, nyári munkavállalás.

Foglalkozások és a szükséges kompetenciák, rutinok, kötelességek.

Pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás.

Önéletrajz, állásinterjú.

pályaorientáció és munka.

Életmód

Napirend, időbeosztás.

Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás).

Életünk és a stressz.

Étkezési szokások a családban.

Ételek, kedvenc ételek, sütés-főzés.

Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben.

Ételrendelés telefonon és interneten.

Gyakori betegségek, sérülések, baleset.

Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak, alternatív gyógymódok).

Életmód nálunk és más országokban.

Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.).

Technika, életvitel és gyakorlat: testi és lelki egészség, balesetek megelőzése, egészséges ételek.

Biológia-egészségtan: testrészek, egészséges életmód, a betegségek ismérvei, fogyatékkal élők, betegségmegelőzés, elsősegély.

Testnevelés és sport: a rendszeres testedzés szerepe, relaxáció.

Szabadidő, művelődés, szórakozás

Szabadidős elfoglaltságok, hobbik.

Színház, mozi, koncert, kiállítás stb.

A művészetek szerepe a mindennapokban.

Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport.

Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet.

Az infokommunikáció szerepe a mindennapokban.

Kulturális és sportélet nálunk és más országokban.

Földrajz: más népek kultúrái.

Magyar nyelv és irodalom: különböző kultúrák mítoszai, mondái; a reklám és a popzene új szóbeli költészete.

Informatika: e-könyvek,

Page 14: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

médiatudatosság.

Testnevelés és sport: táncok, népi játékok, a sport és olimpia története, példaképek szerepe, sportágak jellemzői.

Ének-zene: népzene, klasszikus zene, popzene.

Dráma és tánc: a szituáció alapelemei, beszédre késztetés, befogadás, értelmezés.

Vizuális kultúra: művészi alkotások leírása, értelmezése.

Utazás, turizmus

A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés.

Nyaralás itthon, illetve külföldön.

Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése.

Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai.

Turisztikai célpontok.

Célnyelvi és más kultúrák.

Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedési ismeretek, közlekedésbiztonság, fenntarthatóság, környezettudatosság a közlekedésben.

Földrajz: a kulturális élet földrajzi alapjai, nyelvek és vallások, egyes meghatározó jellegű országok turisztikai jellemzői.

Tudomány és technika Történelem, társadalmi és állampolgári

Page 15: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Népszerű tudományok, ismeretterjesztés.

A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben.

Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában.

ismeretek; fizika: tudománytörténeti jelentőségű felfedezések, találmányok.

Informatika: számítógépen keresztül való kapcsolattartás, információ keresése, az informatikai eszközöket alkalmazó média, az elterjedt infokommunikációs eszközök előnyei és kockázatai, a netikett alapjai, élőszóval kísért bemutatók és felhasználható eszközeik.

Gazdaság és pénzügyek

Családi gazdálkodás.

A pénz szerepe a mindennapokban.

Vásárlás, szolgáltatások (pl. posta, bank).

Üzleti világ, fogyasztás, reklámok.

Pénzkezelés a célnyelvi országokban.

Technika, életvitel és gyakorlat: család és háztartás, tudatos vásárlás, pénzügyi ismeretek.

Matematika: alapműveletek, grafikonok értelmezése.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a jövedelem szerepe a családban, kiadás, bevétel, megtakarítás, hitel rezsi, zsebpénz.

Page 16: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

1.1. AJTP osztály előkészítő évfolyam (9.oszt)

Heti óraszám: 7, éves óraszám 7x36 = 252 óra

Tankönyvek:

deutsch.com 1. ill. 2; Studio d A1, ill. A2

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

SzitnyainéGottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna:Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Az előkészítő évfolyam célja, hogy a német nyelv tanulását folytatva fejleszthető, stabil alapokat adjon a következő évfolyamok nyelvtanulásához, illetve a kimeneti célokhoz. Ehhez – megfelelő pedagógiai módszerek, illetve technika segítségével – fejleszteni kell a tanulók továbbhaladásához és fejlődéséhez szükséges kompetens készségeket, figyelembe véve eltérő személyiségüket, szociokulturális előzményeiket. A folyamatos tevékenykedtetés, valamint a négy alapkészség fejlesztése és az interakciók során kapjon a tanuló személyre szabott figyelmet, bátorítást, motivációt a német nyelv tanulásához és tudásszintjének megfelelő használatához.

A német nyelvű országok kultúrájába betekintve tudatosuljanak a kapcsolódási pontok (történelem, művészetek, vallás stb.) hazánk európaiságát illetően. Az országok ismeretének segítségével fogadja el a tanuló más kultúrák szokásait, ezeken keresztül ismerje fel saját kultúrájának is az értékeit. Más véleményt, elképzelést legyen képes meghallgatni, elfogadni, ugyanakkor tudjon saját, önálló véleményt is kialakítani.

Ismerje fel a tanuló a német nyelvi kommunikáció lehetőségének a fontosságát, már tudja beépíteni jövőbeli elképzeléseibe, a munka világába való majdani bekapcsolódásába.

A nyelvelsajátítás folyamatát váltsa fel a tudatos nyelvtanulás, melyhez a pedagógus-szaktanár a csoport előzetes ismereteinek figyelembe vételével válassza ki a megfelelő nyelvkönyvet, nyelvkönyvcsaládot és a hozzá kapcsolódó eszközöket.

Tematikaiegység Tanuljunk németül! Órakeret 7 óra

Előzetes tudás Ismeretek a német nyelvű országokról. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek

Page 17: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

fejlesztési céljai megismertetése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A német nyelv tanulásának jelentősége. Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

23 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés, a helyes kiejtés, a német abc; a személyes névmás. Az ige/a létige jelen ideje; a birtoklás kifejezése /’haben’/; az egyszerű mondat szórendje; az üdvözlés és elköszönés formulái; személyes adatok megadása és kérése; kérdőszók; a kérdő mondat,.

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

23óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani

Page 18: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

ismeretek (alany, állítmány). A tematikai

egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lakóhelyem; a város, ahol tanulok, épületek, a közösségi élet színterei. A főnév tárgyesete; az igenlés és tagadás egyszerűbb kifejezései. Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók. A birtokos névmás; a melléknév alapfokban, állítmányi szerepben, lexikabővítés, esetleg projektmunka.

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

23 óra Előzetes tudás Az egyszerű mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak. A ’denn’ és a ’doch’, illetve más kötőszók és szórendjük. A ’tud, képes, -hat, -het’ kifejezése; az általános alany. Lexikabővítés; elképzelés: a jövőbeli otthon.

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás Órakeret2

3 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok.

Page 19: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A bevásárlás formulái. A bevásárlás színterei. A felszólítás és a megszólítás. A főnév, a személyes névmás részes esete. Kapcsolódó kötőszavak és szórend. Haladó csoport: a lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

23 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés. A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás tárgyesete. A ruhavásárlás és fizetés formulái. Haladók: lexikabővítés; a véleményformálás magasabb szintje.

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

23 óra Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai.

Page 20: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Az egészséges étkezés kifejezései. A kell /’sollen’/, a ’kedvel’, ’szeret’ /’mögen’/ kifejezése. A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása.

Magyarnyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség Órakeret

23 óra

Előzetes tudás

Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. A főnév, a személyes névmás részes esete. Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt a ’sein’ segédigével. Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Tematikai egység Iskola Órakeret

23 óra

Előzetes tudás Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés

Page 21: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolánk épülete, helyiségei. A tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Az ’es gibt’ szerkezet. A sorszámnevek 1–20-ig. Projektmunka: a magyar és valamely német nyelvterület iskolarendszerének bemutatása.

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

23 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szabadidős programok; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Ünnep a családban. Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk. Az öröm, elégedettség kifejezése. Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’. A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Kulcsfogalmak Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör,

Page 22: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

/ fogalmak születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

23 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Page 23: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései. Az „irányhármasság” viszonyszói. Bocsánatkérés egyszerűbb kifejezései. Lexikabővítés: közlekedési szabályok.

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség, menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Tematikai egység Projektmunka Órakeret

15 óra Előzetes tudás Tapasztalat az internet használatáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A projektmunka folyamatának tanulása. Kezdeményezőképesség fejlesztése. Használható tudás megjelenése. Az információ kritikus befogadásának megalapozása, erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéből lehet választani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok,testvérváros / település). Az ötletek megbeszélése, a választás és indoklása. Tervezés. A projekt elkészítése, prezentációja, értékelése. A források megjelölése.

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Kultúra, nevezetesség, művészet, sport, tudós, művész.

A fejlesztés várt

eredményei az év végén

A tanuló értse meg az ismert nyelvi eszközökkel közölt utasítást, arra megfelelően reagáljon, értse meg és tudja megválaszolni a személyéhez vagy a környezetéhez kapcsolódó egyszerűbb struktúrájú, általános beszédtempóban folyó közléseket. Tudjon kommunikálni ismert témájú, életkori sajátosságainak megfelelő vagy érdeklődési körébe tartozó témákban. Tudjon egyszerű összefüggő szöveget alkotni a mindennapi élethez kapcsolódó témákban.

Page 24: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Legyen képes az írott vagy nyomtatott szöveget elolvasni, értelmezni, a szöveg információit egymástól elkülöníteni, a számára fontos információt kikövetkeztetni. Rendelkezzen azokkal a készségekkel, amelyekre építve megvalósulhatnak a következő négy év egyénileg és csoportban elérhető legjobb eredményei.

1.2. AJTP, német, első idegen nyelv 9.évfolyam tanrendje szerint (10.oszt.)

Heti óraszám: 5 óra; éves óraszám: 180 óra

Tankönyvek: deutsch.com. 2

Studio d A2

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Ebben a képzési szakaszban a NAT fejlesztési területei és nevelési céljai a tanulók életéhez és környezetéhez kapcsolódó témák feldolgozása során valósíthatók meg. Tudatosítani kell, hogy a nyelvtudás kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a boldoguláshoz a magánéletben és a tanulásban csakúgy, mint később a szakmai pályafutás során.

A tanulók már rendelkeznek nyelvtanulási tapasztalattal, és az újonnan kezdett nyelv egyes elemeit könnyebben megérthetik az első idegen nyelv segítségével.

A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít az őket érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján.

Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok. A tanárnak figyelembe kell vennie, hogy a legtöbb tanuló az önkeresés időszakát éli, kritikus önmagával szemben, erősek a kortárs csoport hatásai. Ugyanakkor építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések és a konstruktív támogatás. Ugyancsak hathatós segítséget jelent a tanulók számára, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.

Page 25: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikaiegység Ismétlés, a tanultak rendszerezése! Órakeret 5 óra

Előzetes tudás A tanult ismeretekfelidézése, ismétlésel. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek felelevenítése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; ismétlés, tanultak felidézése, önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

16óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés: családi kapcsolatok, modern család, a helyes kiejtés, a birtokos névmás. Az ige/a létige jelenés múlt idejű alakjai; a birtoklás kifejezése /’haben’/; az egyszerű mondat szórendje; az üdvözlés és elköszönés formulái; személyes adatok megadása és kérése; kérdőszók; a kérdő mondat,.

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Page 26: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

16óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani ismeretek (alany, állítmány, összetettmondatok, főnév tárgyeset).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lakóhelyem; a város, ahol tanulok, épületek, a közösségi élet színterei. A főnév tárgyesete; az igenlés és tagadás egyszerűbb kifejezései. Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók. bővített alkalmazása A birtokos névmás; a melléknév alapfokban, állítmányi szerepben, lexikabővítés, esetleg projektmunka.

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Az egyszerű és összetett mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak, szókincs bővítése melléknév gyenge ragozása A ’denn’ és a ’doch’, illetve más kötőszók és szórendjük. módbeli segédigék alkalmazása. Lexikabővítés; elképzelés: a jövőbeli otthon.

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, jelzők, modalitás.

Page 27: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikai egység Vásárlás, pénzügyek Órakeret1

6 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok, mindennapos vásárlási szitiációk.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Bevásárlás kisboltban, piacon, szupermarketben;

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A felszólítás és a megszólítás, udvariassági formák, kívánság A főnév, a személyes névmás részes esete. Kapcsolódó kötőszavak és szórend. A lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

16 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés Ruhavásárlásés fizetés formulái, szinek. Butik vagy nagyáruház, márkák vagy secondhand A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás tárgyesete. Véleményformálás a divatról.

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Page 28: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikai egység Étkezés Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai, ételnevek

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása. Egészséges étkezés tudatosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Étkezés étteremben, menzán Az egészséges étkezés kifejezései. Módbeli segédigék bővített ismétlése A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása, receptek Passzív alkalmazása.

Magyarnyelv és irodalom Biológia Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség, életmód Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei.

Szizuációs játék az orvosnál

’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Page 29: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A főnév, a személyes névmás részes esete. Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt a ’sein’ segédigével. Kulcsfogalmak

/ fogalmak Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Tematikai egység Iskola Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolatipusok, iskolaépületek, . Érdeklődésikör, kedvenc tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Továbbtanulási tervek Az ’es gibt’ szerkezet. A sorszámnevek Projektmunka: a magyar és valamely német nyelvterület iskolarendszerének bemutatása.

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi

Page 30: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

fejlesztési céljai és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szókincs bővítése a szabadidős programok témában; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Ünnep a családban, buli a haverokkal Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk. Szabadidő hasznos eltöltése Az öröm, elégedettség kifejezése. Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’. A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

16 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései Nyaralás megszervezése, utazás külföldre Az „irányhármasság” viszonyszói. Bocsánatkérés egyszerűbb kifejezései. Lexikabővítés: közlekedési szabályok, mobilitás

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség,információ kérés menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Tematikai egység Projektmunka Órakeret

Page 31: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

15 óra Előzetes tudás Tapasztalat az internet használatáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A projektmunka folyamatának tanulása. Kezdeményezőképesség fejlesztése. Használható tudás megjelenése. Az információ kritikus befogadásának megalapozása, erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéből lehet választani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros / település). Az ötletek megbeszélése, a választás és indoklása. Tervezés. A projekt elkészítése, prezentációja, értékelése. A források megjelölése.

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Kultúra, nevezetesség, művészet, sport, tudós, művész.

A fejlesztés várt

eredményei a ciklus végén

A tanuló értse meg az ismert nyelvi eszközökkel közölt utasítást, arra megfelelően reagáljon, értse meg és tudja megválaszolni a személyéhez vagy a környezetéhez kapcsolódó egyszerűbb struktúrájú, általános beszédtempóban folyó közléseket. Tudjon kommunikálni ismert témájú, életkori sajátosságainak megfelelő vagy érdeklődési körébe tartozó témákban. Tudjon összetett mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni , kéréseket közvetíteni; megértési problémák esetén segítséget kérni; egyszerű párbeszédben részt venni bekapcsolódni; Tudjon egyszerű összefüggő szöveget alkotni a mindennapi élethez kapcsolódó témákban. Tudjon egyszerű képről néhány mondatban beszélni, a képhez asszociálni. Legyen képes az írott vagy nyomtatott szöveget elolvasni, értelmezni, a szöveg információit egymástól elkülöníteni, a számára fontos információt kikövetkeztetni.

AJTP, német, első idegen nyelv 10. évfolyam tanrendje szerint (11.oszt)

Heti óraszám: 5 óra; éves óraszám: 180 óra

Page 32: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tankönyvek: deutsch.com. 2 és 3. kötete

Studio d A2 és Studio d B1

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Tematikaiegység Ismétlés, a tanultak rendszerezése! Órakeret 5 óra

Előzetes tudás A tanult ismeretek felidézése, ismétlésel. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek felelevenítése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; ismétlés, tanultak felidézése, önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés: családi kapcsolatok, Magyar nyelv és

Page 33: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

modern család, a helyes kiejtés, a birtokos névmás. Az ige/a létige jelenés múlt idejű alakjai; a birtoklás kifejezése /’haben’/; az összetett mondat szórendje; az üdvözlés és elköszönés formulái; személyes adatok megadása és kérése; kérdőszók; a kérdő mondat,melléknevek fokozása

irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani ismeretek (alany, állítmány, összetettmondatok, főnév tárgyeset).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lakóhelyem; a város, ahol tanulok, épületek, a közösségi élet színterei. A főnév részesegyesete; az igenlés és tagadás egyszerűbb kifejezései. Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók. bővített alkalmazása A birtokos névmás;melléknév alanyi szerepben, lexikabővítés, esetleg projektmunka.

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Az egyszerű és összetett mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak, Magyar nyelv és

Page 34: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

szókincs bővítése melléknév gyenge ragozása A ’denn’ és a ’doch’, illetve más kötőszók és szórendjük. Függő kérdes módbeli segédigék alkalmazása. Lexikabővítés; elképzelés: a jövőbeli otthon.

irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, jelzők, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás Órakeret1

6 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok, mindennapos vásárlási szitiációk.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Bevásárlás kisboltban, piacon, szupermarketben;

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A felszólítás és a megszólítás, udvariassági formák, kívánság A főnév, a személyes névmás részes esete. Vonatkozó névmás részesesetben, vonatkozói mellékmondat Kapcsolódó kötőszavak és szórend. A lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

16 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Page 35: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés Ruhavásárlás és fizetés formulái, szinek. Butik vagy nagyáruház, márkák vagy secondhand A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás minden esetben. Véleményformálás a divatról.

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai, ételnevek

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása. Egészséges étkezés tudatosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Étkezés étteremben, menzán Az egészséges étkezés kifejezései. Időhatározók, als és wenn időhatározói mondatokban Módbeli segédigék bővített ismétlése A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása, receptek Passzív alkalmazása.

Magyarnyelv és irodalom Biológia Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség, életmód Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak ismerete.

Page 36: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei.

Szituációs játék az orvosnál

’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. A főnév, a személyes névmás részes esete Határozatlan számnév Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt a ’sein’ segédigével.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Tematikai egység Iskola Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolatipusok, iskolaépületek, . Érdeklődésikör, kedvenc tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Továbbtanulási tervek. Feltételes mód egyszerűbb formája Projektmunka: a magyar és valamely német nyelvterület iskolarendszerének bemutatása.

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Page 37: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szókincs bővítése a szabadidős programok témában; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Ünnep a családban, buli a haverokkal A media szerepe a szabadidő eltöltésében Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk. Szabadidő hasznos eltöltése Az öröm, elégedettség kifejezése. Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Vonzatos igék, Határozatlan névmás Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’. A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

16 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Page 38: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései Nyaralás megszervezése, utazás külföldre Az „irányhármasság” viszonyszói. Módbeli segédigék gyakorlása Bocsánatkérés kifejezései. Lexikabővítés: közlekedési szabályok, mobilitás

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség,információ kérés menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Tematikai egység Projektmunka Órakeret

15 óra Előzetes tudás Tapasztalat az internet használatáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A projektmunka folyamatának tanulása. Kezdeményezőképesség fejlesztése. Használható tudás megjelenése. Az információ kritikus befogadásának megalapozása, erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéből lehet választani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros / település). Az ötletek megbeszélése, a választás és indoklása. Tervezés. A projekt elkészítése, prezentációja, értékelése. A források megjelölése.

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Kultúra, nevezetesség, művészet, sport, tudós, művész.

A fejlesztés várt

eredményei a ciklus végén

A tanuló értse meg az ismert nyelvi eszközökkel közölt utasítást, arra megfelelően reagáljon, értse meg és tudja megválaszolni a személyéhez vagy a környezetéhez kapcsolódó egyszerűbb struktúrájú, általános beszédtempóban folyó közléseket. Tudjon kommunikálni ismert témájú, életkori sajátosságainak megfelelő vagy érdeklődési körébe tartozó témákban. Tudjon összetett mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni , kéréseket közvetíteni; megértési problémák esetén segítséget kérni;

Page 39: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

egyszerű párbeszédben részt venni bekapcsolódni; Tudjon egyszerű összefüggő szöveget alkotni a mindennapi élethez kapcsolódó témákban. Tudjon egyszerű képről néhány mondatban beszélni, a képhez asszociálni. Legyen képes az írott vagy nyomtatott szöveget elolvasni, értelmezni, a szöveg információit egymástól elkülöníteni, a számára fontos információt kikövetkeztetni.

Az első idegen nyelvből a gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála második és harmadik szintjei közé, azaz egy A2-B1 közötti tudásszintre. Ez lehetőséget ad az intenzív készségfejlesztésre, a felzárkózásra és a nyelvi csoportok közös, de szükség szerint differenciált haladására és az egyéni szükségletek figyelembevételére is. Megfelelő alapul szolgál emellett ahhoz, hogy a továbbiakban minden tanuló eljusson a gimnáziumi tanulmányok végén minimumként előírt B1 szintre.

A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján.

Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok. A tanárnak figyelembe kell vennie, hogy a legtöbb tanuló az önkeresés időszakát éli, kritikus önmagával szemben, erősek a kortárs csoport hatásai. Ugyanakkor építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések, a konstruktív támogatás és a tanulók számára is átlátható értékelés. Ugyancsak segítséget jelent számukra, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.

A következő két év fejlesztéséhez fontos a biztos kiindulási alap:

Fejlesztési egység Hallott szöveg értése

Előzetes tudás A2, azaz a tanuló már megérti a leggyakrabban előforduló szókincset és bizonyos nyelvi fordulatokat, ha közvetlen, személyes témákról van szó.

Page 40: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Megérti a rövid, világos és egyszerű üzenetek és közlések lényegét.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban rendszeresen előforduló ismerős témákról. Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése két beszélő esetén. A legfontosabb információk megértése képekkel támogatott hangzó anyagokban, amelyek az érdeklődési körhöz kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek.

A fejlesztés tartalma Az egyszerű, mindennapi társalgásban elhangzó álláspontok lényegének megértése. Az ismerős témájú, egyszerűen és világosan megfogalmazott, rövid köznyelvi stílusú beszéd vagy előadás főbb pontjainak megértése. Egyszerű műszaki információk megértése. Részletes, összetett útbaigazítás követése. Telefonbeszélgetésekben elhangzó alapvető információk megértése. Az ismerős témákról szóló rádiós és televíziós hírműsorok és egyszerű nyelvezetű hangfelvételek lényegének megértése. A hangzó szövegben az okot, magyarázatot, következményt vagy ellentétet előrejelző szavak felismerése. Szövegértési stratégiák alkalmazása, például ismerős beszédtéma esetén az ismeretlen szavak kikövetkeztetése a szövegösszefüggésből, a várható vagy megjósolt információk keresése, szükség esetén összefoglalás, visszakérdezés, ismétlés, magyarázat kérése. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Információk, instrukciók, üzenetek, útbaigazítás, hírek a televízióban és a rádióban, rövid interjúk, reklámok, dalok, videók.

Fejlesztési egység Szóbeli interakció

Előzetes tudás

A2, azaz a tanuló egyszerű és begyakorolt feladatok során kommunikál az iskolával, otthonnal és szabadidővel kapcsolatos témákról. Rövid beszélgetésekben vesz részt. Kérdez és válaszol kiszámítható, mindennapi helyzetekben. Egyszerű gondolatokat és információkat cserél ismerős témákról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Boldogulás a mindennapi élet legtöbb nyelvi helyzetében spontán módon. Gondolatok cseréje, véleménynyilvánítás, érzelmek kifejezése az érdeklődési körbe tartozó témákkal kapcsolatban. A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete, egyre kevesebb zökkenővel történő alkalmazásuk. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban,

Page 41: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

regiszterhasználatban.

A fejlesztés tartalma Társalgásban való részvétel ismerős témák esetén - időnként szavak, fordulatok ismétlését vagy magyarázatát kérve. Érzelmek egyszerű kifejezése és reagálás mások érzelmeire (pl. tetszés, nemtetszés, meglepetés, boldogság, szomorúság, érdeklődés és közömbösség). Mindennapi problémák felvetése, megvitatása, választási lehetőségek összevetése (pl. mit csináljanak, hova menjenek, melyiket válasszam, stb.). Érdeklődési körhöz kapcsolódó beszélgetésben való részvétel, információcsere, véleménycsere. Történetek követése, véleménynyilvánítás és érdeklődés további részletekről. Úti előkészületek és utazás során felmerülő feladatok megoldása (pl. közlekedési információk beszerzése, szállásfoglalás, programegyeztetés, reakciók kifejezése). Szolgáltatásokkal kapcsolatos helyzetek kezelése kevésbé begyakorolt helyzetekben is (pl. boltban, postán, bankban). Egyszerű utasítások adása, követése és kérése, udvarias kérés. Egyszerű, tényszerű információ megszerzése és továbbadása. Felkészülésen alapuló interjú, az információk ellenőrzése, megerősítése időnként segítség igénybevételével. Előre elkészített kérdőív alapján strukturált interjú készítése. Órai interakciókban, pármunkában való magabiztos részvétel a célnyelven. Ismerős témáról beszélgetés kezdeményezése, fenntartása, a szó átvétele, átadása, mások bevonása, a beszélgetés lezárása. A beszélgetésben elhangzottak összefoglalása, a lényeg kiemelése, a megértés ellenőrzése, a félreérthető megfogalmazás javítása, körülírás, szinonimák használata. A kommunikációs eszközök széles körének rugalmas alkalmazása és reagálás azokra. A fontosabb udvariassági szabályok, szokások ismerete és alkalmazása. A mindennapi témák, család, érdeklődési kör, iskola, utazás és aktuális események megbeszéléséhez elegendő szókincs rugalmas alkalmazása, körülírás. Az elemi szókincs viszonylag magabiztos és általában helyes alkalmazása. Az idegen nyelvi normának megfelelő, az anyanyelvi hatások kiküszöbölésére törekvő nyelvhasználat ismerős kontextusokban. A szövegszervezés eszközeinek egyre tudatosabb használata. A gondolatok, problémák viszonylag pontos kifejezése. Érthető, egyre kevesebb félreértésre okot adó kiejtés, intonáció. Részvétel a szóbeliség jegyeit viselő digitális kommunikációban: fórum, chat, Skype. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Személyes és telefonos társalgás, megbeszélés; tranzakciós és informális párbeszédek, utasítások, interjúk, viták.

Fejlesztési Összefüggő beszéd

Page 42: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

egység

Előzetes tudás A2, azaz a tanuló egyszerűen beszél önmagáról, a családjáról, más emberekről, lakóhelyéről, tanulmányairól, iskolájáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önkifejezés begyakorolt szerkezetekkel a szintnek megfelelő témakörökben. A folyamatoshoz közelítő, érthető beszéd, a mondanivaló nyelvtani és szókincsbeli megtervezése és szükség szerinti módosítása. Egy gondolat vagy probléma lényegének kifejtése megközelítő pontossággal.

A fejlesztés tartalma Az érdeklődési körnek megfelelő témák lényegének folyamatoshoz közelítő kifejtése a gondolatok többnyire lineáris összekapcsolásával. Elbeszélések vagy leírások lényegének folyamatoshoz közelítő összefoglalása a gondolatok többnyire lineáris összekapcsolásával. Egyszerű élménybeszámoló az érzések és reakciók vázlatos bemutatásával. Valóságos vagy elképzelt események részleteinek egyszerű bemutatása. Könyv vagy film cselekményének vázlatos összefoglalása. Történet elmondása. Vélemény, tervek és cselekedetek rövid és egyszerű magyarázata. Rövid, begyakorolt megnyilatkozás ismerős témáról. Részvétel előre megírt, ismerős témájú csoportos előadásban. A begyakorolt nyelvi eszközök megbízható használata, ezek átrendezése, bővítése ismerős helyzetekben a mondanivaló kifejezésére. A közlés bevezetése, kifejtése és lezárása alapvető eszközeinek használata. Önellenőrzés és önkorrekció, például a kommunikáció megszakadása esetén más stratégia alkalmazásával a mondanivaló újrakezdése. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Leírások, képleírások, témakifejtés, elbeszélő szöveg, érveléssor, előadás, prezentáció (önállóan vagy segédanyagok, instrukciók alapján), projektek bemutatása, versek, mondókák, rapszövegek.

Fejlesztési

egység Olvasott szöveg értése

Előzetes tudás

A2, azaz a tanuló képes többféle szövegfajtát olvasni, tudja, hogy a szövegfajták sajátosságainak ismerete segít a szöveg megértésében. Megtalálja az adott helyzetben fontos konkrét információkat egyszerű, ismerős témákról szóló mindennapi szövegekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Hétköznapi nyelven írt, érdeklődési körhez kapcsolódó, lényegre törő autentikus vagy kismértékben szerkesztett szövegek megértése. Az érvelés gondolatmenetének felismerése.

A fejlesztés tartalma Az adott helyzetben fontos általános vagy részinformációk megértése autentikus,

Page 43: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

esetleg kismértékben szerkesztett, világos tartalmú és szerkezetű, hétköznapi nyelven írott szövegekben. Az adott feladat megoldásához szükséges információk kiszűrése hosszabb szövegekből is. Az érvelés gondolatmenetének felismerése, a lényeges következtetések felismerése világosan írt érvelő szövegekben. Érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése a köznyelven írt szövegekben. Mindennapi témákkal összefüggő, köznyelven írt magánlevelek, e-mailek megértése. Különböző eszközök egyszerű, világosan megfogalmazott használati utasításának megértése. Az egyszerű szövegfajták szövegfelépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. A mondat megértett részei és a szövegösszefüggés alapján az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése. A nyelvi szintnek megfelelő, felhasználóbarát online és hagyományos szótárak használata. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Utasítások (pl. feliratok, használati utasítások), tájékoztató szövegek (pl. hirdetés, reklám, menetrend, prospektus, műsorfüzet), játékszabályok, hagyományos és elektronikus levelek, újságcikkek (pl. hír, beszámoló, riport), internetes fórumok hozzászólásai, ismeretterjesztő szövegek, képregények, egyszerű irodalmi szövegek, dalszövegek.

Fejlesztési egység Íráskészség

Előzetes tudás

A2, azaz a tanuló összefüggő mondatokat ír olyan témákról, amelyek közvetlen szükségletekre, élményekre, eseményekre és konkrét információkra vonatkoznak. Ismerős témákról gondolatait egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt mondatsorokban fejezi ki írásban. Néhány műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegeket ír minta alapján az őt érdeklő, ismert témákról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Egyszerű, rövid, összefüggő szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi témákról. Írásbeli beszámoló eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásokról és véleményről. Írásbeli interakció elkezdése, fenntartása és befejezése. Jegyzetet készítése olvasott és hallott köznyelvi szövegből, illetve saját ötletről. Minták alapján több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és alapvető

Page 44: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

stílusjegyeinek követésével. A fejlesztés tartalma

Egyszerű szöveg írása a tanuló érdeklődési köréhez tartozó, ismerős témákról, rövid, különálló elemek lineáris összekapcsolásával. Beszámoló írása élményekről, eseményekről (pl. utazás). Egyszerűbb cselekvéssor, történet leírása összefüggő szövegben. Érzések, gondolatok és reakciók rövid leírása; rövid vélemény írása indoklással. Egyszerű információt közlő/kérő feljegyzések/üzenetek írása (pl. barátoknak, szolgáltatóknak, tanároknak). Véleményt kifejező üzenet, komment írása (pl. internetes fórumon, blogban). Formanyomtatvány, kérdőív kitöltése; online ügyintézés. Életrajz írása. Lényegre koncentráló leírás készítése. Tényszerű információk összefoglalása. Egyszerű, világos köznyelvet használó előadás fő pontjainak lejegyzése; saját ötlethez jegyzet készítése. Rövid olvasott vagy hallott szöveg átfogalmazása, összefoglalása, jegyzet készítése. Egyszerű, tagolt írásmű létrehozása: bevezetés, kifejtés, lezárás. Egyszerű írásbeli műfajok alapvető szerkezeti és stílusjegyeinek követése (pl. levélben / e-mailben megszólítás, záró formula); a formális és informális regiszterhez köthető néhány szókincsbeli és helyesírási sajátosság alkalmazása. Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (pl. vers, rapszöveg, rigmus, dalszöveg, rövid jelent, paródia írása, illetve átírása). Írásos minták követése és aktuális tartalmakkal való megtöltése. Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése és alkalmazása. A nyelvi szintnek megfelelő, felhasználóbarát online és hagyományos szótárak használata. Irányított fogalmazási feladat kötött tartalmainak megjelenítése a fogalmazásban. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (pl. nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatvány, kérdőív; listák; hagyományos és elektronikus képeslapok; poszterszövegek; képaláírások; üzenetek; SMS-ek/MMS-ek; személyes adatokat tartalmazó bemutatkozó levelek, e-mailek vagy internes profilok. Tényszerű információt nyújtó, illetve kérő levelek és e-mail-ek; személyes információt, tényt, ill. tetszést/nemtetszést kifejező üzenetek, internetes bejegyzések; egyszerű cselekvéssort tartalmazó instrukciók. Egyszerű ügyintéző levelek/e-mail-ek (pl. tudakozódás, megrendelés, foglalás, visszaigazolás); egyszerű, rövid történetek, elbeszélések, mesék; rövid jellemzések. Rövid leírások; jegyzetek, versek; rapek; rigmusok; dalszövegek, rövid jelenetek, paródiák.

Page 45: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

11–12. évfolyam

Az idegen nyelv jellegéből adódóan a nyelvoktatásba tartalmát és céljait tekintve minden egyéb kulcskompetencia és a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott nevelési cél beépíthető. A gimnáziumi tanulmányok végére a tanulók kellő tapasztalttal és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a körülöttük lévő világot tágabb kontextusban is értelmezni tudják, nyelvi ismereteiknek köszönhetően pedig, széleskörű információszerzésre és viszonyításra képesek. A gimnáziumi évekre egységesen meghatározott témakörökhöz megadott szempontok segítenek eligazodni abban, hogyan valósíthatók meg az idegen nyelvek oktatása során a NAT-ban meghatározott fejlesztési célok, és hogyan fejleszthetők a kulcskompetenciák a nyelvtanítás során. A nevelési célok közül ezen a szinten is kiemelt fontosságú a tanulás tanítása, mivel a tanulóknak a 12. évfolyam végére olyan tanulási képességekkel kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik nyelvtudásuk önálló fenntartását és továbbfejlesztését további tanulmányaik vagy munkájuk során, egész életükön át.

Az első idegen nyelvből a gimnázium 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) harmadik szintjére, azaz a B1 szintre. A 12. évfolyamon lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékeléseik során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is.

A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és az infokommunikációs technológiák használatára.

A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének. A tanulók jövőjét érintő fontos döntésekben a nyelvtanár sokat segíthet, például a feldolgozott témák megfelelő kiválasztásával, az ok-okozati viszonyokat, következményeket feltáró feladatokkal.

Fejlesztési egység

Hallott szöveg értése

Előzetes tudás

B1 mínusz, azaz a tanuló főbb vonalaiban megérti a köznyelvi beszédet a számára rendszeresen előforduló ismerős témákról. Megérti a legfontosabb információkat az aktuális eseményekről szóló vagy az érdeklődési köréhez kapcsolódó rádió- és tévéműsorokban, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Ismerős témákról szóló köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban és egyes részleteiben is. Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése több beszélő esetén is.

Page 46: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Fontos információk megértése azokban a rádió- és tévéműsorokban, filmjelenetekben, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési körhez kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek.

A fejlesztés tartalma A köznyelvi beszéd főbb fordulatainak megértése rendszeresen előforduló, ismerős témák esetén. A hallott szöveg gondolatmenetének nagy vonalakban való követése, egyes tényszerű részinformációk megértése, amennyiben a beszéd világos, és ismerős kiejtéssel folyik. Mindennapi társalgásban a világos beszéd követése szükség esetén visszakérdezések segítségével. Ismerős témájú, lényegre törő előadás vagy beszéd követése. Egyszerű műszaki információ megértése, részletes útbaigazítások követése. Telefonbeszélgetésekben a főbb információk megértése. Ismerős témákról szóló rádiós és televíziós hírműsorok és egyszerűbb hangfelvételek lényegének megértése. Egyszerű nyelvezetű film követése, amelyben a cselekményt nagyrészt a vizuális eszközök és az események közvetítik. A köznyelvi szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A szövegértési stratégiák alkalmazása, például ismerős beszédtéma esetén az időnként előforduló ismeretlen szavak jelentésének kitalálása a szövegösszefüggésből és a mondat jelentésének kikövetkeztetése. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hosszabb használati utasítások, információk, instrukciók, előadások, beszédek, viták, interjúk, dalok, visszaemlékezések, rögzített telefonos szövegek, reklámok, viccek, tévé- és rádióműsorok, filmelőzetesek, filmek.

Fejlesztési egység

Szóbeli interakció

Előzetes tudás

B1 mínusz, azaz a tanuló felkészülés nélkül megbirkózik a mindennapi élet legtöbb helyzetével. Gondolatokat cserél, véleményt mond az érdeklődési körébe tartozó témákról. Boldogul a leggyakoribb kommunikációs helyzetekben. Stílusában, regiszterhasználatában legtöbbször alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez.

Page 47: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló boldogulás a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is Gondolatokat cseréje, véleménynyilvánítás és érvelés az érdeklődési körbe tartozó és általános témákról is. A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete és biztonsággal történő alkalmazása. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban.

A fejlesztés tartalma Társalgásban való részvétel ismerős témák esetén, felkészülés nélkül. Érzelmek kifejezése és reagálás mások érzelmeire, mint például reménykedés, csalódottság, aggodalom, öröm. Problémák felvetése, megvitatása, teendők meghatározása, választási lehetőségek összehasonlítása. A tanulmányokhoz, érdeklődési körhöz kapcsolódó beszélgetésben való részvétel, információcsere, álláspont kifejtése, rákérdezés mások nézeteire. Gondolatok, vélemény kifejezése kulturális témákkal kapcsolatban, például zene, film, könyvek. Elbeszélés, újságcikk, előadás, eszmecsere, interjú vagy dokumentumfilm összefoglalása, véleménynyilvánítás, a témával kapcsolatos kérdések megválaszolása. Nézetek világos kifejtése, érvek egyszerű cáfolata. Választási lehetőségek összehasonlítása, előnyök és hátrányok mérlegelése. Utazások során felmerülő feladatok, például közlekedés, szállás intézése vagy ügyintézés a hatóságokkal külföldi látogatás során. Váratlan nehézségek kezelése (pl. elveszett poggyász, lekésett vonat). Szolgáltatásokkal kapcsolatos helyzetek kezelése akár váratlan nehézségek esetén is, panasz, reklamáció. Részletes utasítások adása, követése és kérése (pl. hogyan kell valamit csinálni). Interjúban, konzultáción való részvétel kezdeményezése és információ megadás (pl. tünetek megadása orvosnál). Órai interakciókban, pármunkában való magabiztos részvétel. Ismerős témáról beszélgetés kezdeményezése, fenntartása, szó átvétele, átadása, mások bevonása, beszélgetés lezárása. Beszélgetésben elhangzottak összefoglalása, a lényeg kiemelése, a megértés ellenőrzése, félreérthető megfogalmazás javítása, körülírás, szinonimák használata. A kommunikációs eszközök széles körének alkalmazása és reagálás azokra közismert nyelvi megfelelőik semleges stílusban való használatával. Az udvariassági szokások ismerete és alkalmazása. A mindennapi témák, család, érdeklődési kör, iskola, utazás és aktuális események megtárgyalásához elegendő szókincs és annak általában helyes alkalmazása. Ismerős kontextusokban elfogadhatóan helyes nyelvhasználat. A szövegszervezés alapvető eszközeinek megbízható használata. Általában tisztán érthető kiejtés és intonáció.

Page 48: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A szóbeli interaktív vizsgához szükséges kommunikációs stratégiák. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Társalgás, megbeszélés, eszmecsere, tranzakciók, utasítások, interjúk, viták.

Fejlesztési

egység Összefüggő beszéd

Előzetes tudás B1 mínusz, azaz a tanuló már változatosabban és részletesebben tudja bemutatni a családját, más embereket, lakóhelyét, tanulmányait, iskoláját stb.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Folyamatos önkifejezés a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével ismerős témakörökben. Érthető és folyamatos beszéd, a mondanivaló tudatos nyelvtani és szókincsbeli megtervezése és szükség szerinti módosítása. Egy gondolat vagy probléma lényegének tartalmilag pontos kifejtése.

A fejlesztési tartalma Folyamatos megnyilatkozás az érdeklődési körnek megfelelő témákról a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Elbeszélések vagy leírások lényegének összefoglalása folyamatos beszédben, a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Részletes élménybeszámoló az érzések és reakciók bemutatásával. Valóságos vagy elképzelt események részleteinek bemutatása. Könyv vagy film cselekményének összefoglalása és az ehhez kapcsolódó reakciók megfogalmazása. Álmok, remények és ambíciók, történetek elmondása. Vélemények, tervek és cselekedetek rövid magyarázata. Rövid, begyakorolt megnyilatkozás ismerős témákról. Előre megírt, lényegre törő, követhető előadás ismerős témáról. Az összefüggő beszéd tervezése során új kombinációk, kifejezések begyakorlása, alkalmazása. Az összefüggő beszédben kompenzáció alkalmazása, például körülírás elfelejtett szó esetén. Ismerős kontextusokban a nyelvi norma követésére törekvő nyelvhasználat. A nyelvi eszközök rugalmas használata a mondanivaló kifejezésére, ezek adaptálása kevésbé begyakorolt helyzetekben. A közlés magabiztos bevezetése, kifejtése és lezárása alapvető eszközökkel. Önellenőrzés és önkorrekció, például a félreértéshez vezető hibák felismerése és javítása. Mindezeknek a szóbeli érettségi vizsgán történő alkalmazására való felkészülés. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Leírások, képleírások, témakifejtés (például vizuális segédanyag alapján), elbeszélő szöveg, érveléssor, előadás, prezentáció (önállóan vagy segédanyagok, instrukciók

Page 49: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

alapján), projektek bemutatása, versek, rapszövegek.

Fejlesztési egység

Olvasott szöveg értése

Előzetes tudás

B1 mínusz, azaz a tanuló megérti a hétköznapi nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törő szövegek fő gondolatait. Tudja, hogy a szövegek olvasásakor a helyzetnek megfelelő stratégiákat kell alkalmaznia, és képes az ismeretlen elemek jelentését a szövegkörnyezet segítségével kikövetkeztetni.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre törő szövegek megértése. Az írott vélemény, érvelés követése, ezekből a lényeges részinformációk kiszűrése.

A fejlesztés tartalma A fontos általános vagy részinformációk megértése autentikus, hétköznapi nyelven íródott szövegekben, például levelekben, brosúrákban és rövid, hivatalos dokumentumokban. A feladat megoldásához szükséges információk megtalálása hosszabb szövegekben is. A fontos gondolatok felismerése ismerős témákról szóló, lényegre törő újságcikkekben. A gondolatmenet és a következtetések felismerése világosan írt érvelésekben. A köznyelven írt szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A mindennapi témákkal összefüggő, köznyelven írt magánlevelek megértése annyira, hogy sikeres írásbeli kommunikációt tudjon folytatni. Különböző eszközök egyszerű, világosan megfogalmazott használati utasításának megértése. Ismert témájú hivatalos levélben az elintézéshez szükséges információk megértése. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. A feladat elvégzéséhez szükséges információk összegyűjtése a szöveg különböző részeiből, illetve több szövegből. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. Az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése a mondat megértett részei és a szövegösszefüggés alapján. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Utasítások (pl. feliratok, használati utasítások), tájékoztató szövegek (pl. hirdetés, reklám, menetrend, prospektus, műsorfüzet), játékszabályok, hagyományos és elektronikus levelek, újságcikkek (pl. hír, beszámoló, riport), internetes fórumok hozzászólásai, ismeretterjesztő szövegek, képregények, viccek, egyszerű irodalmi szövegek.

Page 50: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Fejlesztési egység Írás

Előzetes tudás

B1 mínusz, azaz a tanuló egyszerű, rövid, összefüggő szövegeket fogalmaz ismert, hétköznapi témákról. Írásban beszámol eseményekről, élményeiről, érzéseiről, benyomásairól és véleményéről; írásbeli interakciót kezdeményez, fenntartja és befejezi. Jegyzetet készít olvasott vagy hallott köznyelvi szövegből, illetve saját ötleteiről. Minták alapján rövid, lényegre törő szövegeket alkot az ismert műfajok főbb jellegzetességeinek és alapvető stílusjegyeinek követésével.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Részletesebb, összefüggő és tagolt szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásaokról és véleményről írásbeli beszámolás, valamint tvélemény alátámasztása. Hatékony írásbeli interakció folytatása. Jegyzetkészítés olvasott vagy hallott, érdeklődési körhöz tartozó szövegről, illetve saját ötletekről. Több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és stílusjegyeinek alkalmazásával.

A fejlesztés tartalma Egyszerű, összefüggő, lényegre törő szöveg írása számos, érdeklődési köréhez tartozó, ismerős témában, rövid, különálló elemek lineáris összekapcsolásával. Hírek, gondolatok, vélemények és érzések közlése olyan elvontabb és kulturális témákkal kapcsolatban is, mint például a zene vagy a művészet. Információt közlő/kérő feljegyzések/üzenetek írása pl. barátoknak, szolgáltatóknak, tanároknak. Véleményt kifejező üzenet, komment írása (pl. internetes fórumon, blogban). Formanyomtatvány, kérdőív kitöltése, online ügyintézés. Életrajz, lényegre koncentráló leírás, elbeszélés készítése. Riport, cikk, esszé írása. Rövid olvasott vagy hallott szöveg átfogalmazása, összefoglalása, jegyzet készítése. Saját ötletekről jegyzet készítése. Interaktív írás esetén megerősítés, vélemény kérése, az információ ellenőrzése, problémákra való rákérdezés, ill. problémák elmagyarázása. Az írás egyszerű tagolása: bevezetés, kifejtés, lezárás; bekezdések szerkesztése. Néhány egyszerű szövegkohéziós és figyelemvezető eszköz használata. Az alapvető írásbeli műfajok fő szerkezeti és stílusjegyeinek követése (pl. levélben/e-mailben megszólítás, záró formula; a formális és informális regiszterhez köthető néhány szókincsbeli és helyesírási sajátosság).

Page 51: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (pl. vers, rap, rigmus, dalszöveg, rövid jelent, paródia írása, illetve átírása). Írásos minták követése és aktuális tartalmakkal való megtöltésük. Kész szövegekből számára hasznos fordulatok kiemelése és saját írásában való alkalmazása. Irányított fogalmazási feladat kötött tartalmainak a fogalmazásban való megjelenítése. Írásának tudatos ellenőrzése, javítása; félreértést okozó hibáinak korrigálása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (pl. nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatvány, kérdőív; listák; hagyományos és elektronikus képeslapok; poszterszövegek; képaláírások. Üzenetek; SMS-ek/MMS-ek; személyes adatokat tartalmazó bemutatkozó levelek, e-mailek vagy internes profilok. Tényszerű információt nyújtó, illetve kérő levelek és e-mail-ek; személyes információt, tényt, ill. tetszést/nemtetszést kifejező üzenetek, internetes bejegyzések; egyszerű cselekvéssort tartalmazó instrukciók. Egyszerű ügyintéző levelek/e-mail-ek (pl. tudakozódás, megrendelés, foglalás, visszaigazolás); egyszerű, rövid történetek, elbeszélések, mesék; rövid jellemzések. Rövid leírások; jegyzetek; riportok, cikkek, esszék, felhívások, versek, rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, rövid jelenetek, paródiák.

AJTP, német, első idegen nyelv 11. évfolyam tanrendje szerint (12.oszt.)

Heti óraszám: 4 óra; éves óraszám: 144 óra

Tankönyvek: deutsch.com. 3

Studio d B1

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Tematikaiegység Ismétlés, a tanultak rendszerezése! Órakeret 4 óra

Előzetes tudás A tanult ismeretek felidézése, ismétlésel. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek felelevenítése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

Page 52: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

pontok Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; ismétlés, tanultak felidézése, önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

13óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés: családi kapcsolatok, modern család, női és férfi szerepek, generációs konfliktusok, a birtoklás kifejezése zu+Infinitiv szerkezetek dass- mellékmondatok

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

13óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani ismeretek (alany, állítmány, összetettmondatok, főnév tárgyeset).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Page 53: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Városi és falusi élet előnye, hátránya, Környezetvédelem, környezet szennyezés Melléknév ragozás. Szenvedő szerkezet alkalmazása je…desto; nicht…sondern Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók bővített alkalmazása, lexikabővítés, esetleg projektmunka.

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

13 óra

Előzetes tudás Az egyszerű és összetett mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon. Környezti tudatosság

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak, háztartási kisgépek, elekrónika a lakásban

Környezetvédelem otthon, szelektív szemétgyűjtés

Birtokos esettel járó előljárószavak

szókincs bővítése, melléknév ragozása módbeli segédigék alkalmazása. Lexikabővítés; „Wohngemeinschaft“, „ Hotel Mama“

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, jelzők, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás Órakeret1

3 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok, mindennapos vásárlási szitiációk.

Page 54: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Bevásárlás kisboltban, piacon, szupermarketben;

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A felszólítás és a megszólítás, udvariassági formák, kívánság Feltételes mód A főnév, a személyes névmás részes esete. Kapcsolódó kötőszavak és szórend. A lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

13 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés Ruhavásárlás és fizetés formulái, szinek. Butik vagy nagyáruház, márkák vagy secondhand A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás tárgyesete. Műveltetés: lassen + Inf. Véleményformálás a divatról.

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

13 óra

Page 55: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai, ételnevek

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása. Egészséges étkezés tudatosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Étkezés étteremben, menzán Az egészséges étkezés kifejezései. Szenvedő szerkezet, módbeli segédigével bővítve A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása, receptek

Magyarnyelv és irodalom Biológia Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség, életmód Órakeret

13 óra

Előzetes tudás

Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei. Egészséges életmód, a sport szerepe Szituációs játék: az orvosnál ’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. A főnév, a személyes névmás részes esete. Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt a ’sein’ segédigével.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Page 56: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikai egység Iskola Órakeret

13 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolatipusok, iskolaépületek, Érdeklődésikör, kedvenc tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Továbbtanulási tervek Feltételes mód múltideje Projektmunka: a magyar és valamely német nyelvterület iskolarendszerének bemutatása.

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

13 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szókincs bővítése a szabadidős programok témában; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Ünnep a családban, buli a haverokkal Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Page 57: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Szabadidő hasznos eltöltése Internet: segítség vagy átok Az öröm, elégedettség kifejezése. Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’. Melléknévi igenevek A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

13 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Page 58: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései Nyaralás megszervezése, utazás külföldre Az „irányhármasság” viszonyszói. Bocsánatkérés egyszerűbb kifejezései. Lexikabővítés: közlekedési szabályok, mobilitás

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség,információ kérés menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Tematikai egység Projektmunka Órakeret

10 óra Előzetes tudás Tapasztalat az internet használatáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A projektmunka folyamatának tanulása. Kezdeményezőképesség fejlesztése. Használható tudás megjelenése. Az információ kritikus befogadásának megalapozása, erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéből lehet választani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros / település). Az ötletek megbeszélése, a választás és indoklása. Tervezés. A projekt elkészítése, prezentációja, értékelése. A források megjelölése.

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Kultúra, nevezetesség, művészet, sport, tudós, művész.

A fejlesztés várt

eredményei aciklus végén

B1 nyelvi szint.

A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról.

Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és

Page 59: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez.

Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő.

Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek.

Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.

AJTP, német, első idegen nyelv 12. évfolyam tanrendje szerint (13.oszt)

Heti óraszám: 4 óra; éves óraszám: 128 óra

Tankönyvek: deutsch.com. 3

Studio d B1

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Lázár – Pantó:Német feladatsorok Középszint,

Lázár – Pantó:Német feladatsorok Emeltszint

Ez az utolsó év az érettségi vizsgára és a nyelvvizsgára való felkészülés éve, az eddig tanult témakörök ismétlése, elmélyítése, a nyelvtan rendszerezése a fő feladat és az érettségi/nyelvvizsga feladatok célirányos gyakorlása. Kiemelkedően jó képességű csoportok esetén lehetőséget adunk a felsőfokú, államilag elismert DSD II. nyelvvizsgára való felkészülésnek is.

Tematikaiegység Ismétlés, a tanultak rendszerezése! Órakeret 4 óra

Előzetes tudás A tanult ismeretek felidézése, ismétlésel. Kommunikációs technikák alkalmazása.

Page 60: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek felelevenítése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; ismétlés, tanultak felidézése, önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

12óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés: családi kapcsolatok, modern család, női és férfi szerepek, generációs konfliktusok, nagycsalád kontra szingli életmód a birtoklás kifejezése zu+Infinitiv szerkezetek dass- mellékmondatok

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

12óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani

Page 61: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

ismeretek (alany, állítmány, összetettmondatok, főnév tárgyeset). A tematikai

egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Városi és falusi élet előnye, hátránya, Környezetvédelem, környezet szennyezés Melléknév ragozás. Szenvedő szerkezet alkalmazása je…desto; nicht…sondern Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók bővített alkalmazása, lexikabővítés, esetleg projektmunka.

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Az egyszerű és összetett mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon. Környezti tudatosság

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak, háztartási kisgépek, elekrónika a lakásban

Környezetvédelem otthon, szelektív szemétgyűjtés

Birtokos esettel járó előljárószavak

szókincs bővítése, melléknév ragozása módbeli segédigék alkalmazása. Lexikabővítés; „Wohngemeinschaft“, „ Hotel Mama“

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, jelzők, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás Órakeret1

Page 62: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

2 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok, mindennapos vásárlási szitiációk.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Bevásárlás kisboltban, piacon, szupermarketben;

Vásárlás web-áruházban/online-vásárlás, előnye, veszélye

A reklám hatása a fogyasztásra

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A felszólítás és a megszólítás, udvariassági formák, kívánság Feltételes mód A főnév, a személyes névmás részes esete. Kapcsolódó kötőszavak és szórend. A lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

12 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés Ruhavásárlás és fizetés formulái, szinek. Butik vagy nagyáruház, márkák vagy secondhand A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás tárgyesete. Műveltetés: lassen + Inf. Véleményformálás a divatról.

Komplex humán ismeretek

Page 63: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai, ételnevek

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása. Egészséges étkezés tudatosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Étkezés étteremben, menzán Az egészséges étkezés kifejezései. Táplálkozási betegségek, bulémia, anorexia Szenvedő szerkezet, módbeli segédigével bővítve A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása, receptek

Magyarnyelv és irodalom Biológia Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség, életmód Órakeret

12 óra

Előzetes tudás

Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei. Egészséges életmód, a sport szerepe Szituációs játék: az orvosnál

Természettudományosalapismeretek

Page 64: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. A főnév, a személyes névmás részes esete. Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt a ’sein’ segédigével.

Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Tematikai egység Iskola Órakeret

12 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolatipusok, iskolaépületek, Online-tanulás Érdeklődésikör, kedvenc tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Továbbtanulási tervek Feltételes mód múltideje Projektmunka: a magyar és valamely német nyelvterület iskolarendszerének bemutatása.

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség

Page 65: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

fejlesztési céljai fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Page 66: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szókincs bővítése a szabadidős programok témában; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Ünnep a családban, buli a haverokkal Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk. Szabadidő hasznos eltöltése Internet: szórakozás vagy átok Az öröm, elégedettség kifejezése. Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’. Melléknévi igenevek A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

12 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései Nyaralás megszervezése, utazás külföldre Az „irányhármasság” viszonyszói. Bocsánatkérés egyszerűbb kifejezései. Lexikabővítés: közlekedési szabályok, mobilitás

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség,információ kérés menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Tematikai egység Próbaérettségi Órakeret

Page 67: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

4 óra Előzetes tudás Az elmúlt 5 év anyaga.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Az érettségi írásbeli és szóbeli feladatainak gyakorlása, a vizsga szimulálása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témákról (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros / település) összefüggően és szituatív módon is kell tudni beszélni. Adott témákhoz köthető írott és hallott ismeretlen szövegek megértése, a kapcsolódó különböző feladatok megoldása; Szövegalkotás, a levél formai kritériumainak alkalmazás

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Szövegértés, levélírás, hallásértés, társalgás, szituációs játékok

A fejlesztés várt

eredményei aciklus végén

B1 nyelvi szint.

A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról.

Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez.

Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő.

Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek.

Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.

Page 68: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A fejlesztés várt

eredményei a 13. év végén

B2 szintű nyelvtudás.

A tanuló képes megérteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú, köznapi vagy tanulmányaihoz kapcsolódó beszélgetések gondolatmenetét.

Aktívan részt vesz az ismerős kontextusokban folyó beszélgetésekben, meg tudja indokolni és fenn tudja tartani nézeteit. Folyamatos és természetes módon olyan szintű interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő.

Világos, részletes leírást ad az érdeklődésével kapcsolatos témák széles köréről. Ki tudja fejteni egy aktuális témával kapcsolatos álláspontját, és el tudja mondani a különböző alternatívák előnyeit és hátrányait.

Elolvas a jelenkor problémáival kapcsolatos cikkeket és beszámolókat, amelyeknek szerzői egy adott álláspontot vagy hozzáállást képviselnek. Megérti a kortárs irodalmi prózai szövegeket.

Több műfajban is képes világos, részletes szöveget alkotni különböző témák széles körében, és ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat.

Nyelvtudása megfelel az érettségi vizsga emelt szintjének és követelményeinek.

AzArany János programban második idegennyelvként németet választó diákok általában kezdő, vagy álkezdő szintről indulnak, első idegen nyelvük az angol. Ebben a programban csak négy éven át tanulják a német nyelvet, a kimenet várható szintje A2-B1, középszintű érettségi.

A második idegen nyelvből a középiskola 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) második szintjére, az A2 szintre. A 12. évfolyamon – különösen emelt szintű képzés vagy egyéni ambíciók, tehetséges tanulók esetén – lehetőséget kell biztosítani arra is, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékelésük során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is.

Page 69: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Növeli a motivációt, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és az infokommunikációs technológiák használatára.

A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének. A tanulók jövőjét érintő fontos döntésekben a nyelvtanár is sokat segíthet, például a feldolgozott témák megfelelő kiválasztásával és az ok-okozati viszonyokat, követelményeket feltáró feladatokkal.

Az alábbiakban csak az éves bontás részletezésére kerül sor, hiszen a fejlesztendő nyelvi készségek, témakörök megegyeznek az első idegen nyelvnél leírtakkal.

1.3. AJTP, német, mint második idegen nyelv

9. évfolyam tanrendje szerint (10.oszt.)

Heti óraszám: 3 óra; éves óraszám: 108 óra

Tankönyvek: deutsch.com. 1

Studio d A1

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Tematikaiegység Tanuljunk németül! Órakeret 2 óra

Előzetes tudás Ismeretek a német nyelvű országokról. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek megismertetése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A német nyelv tanulásának jelentősége. Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Page 70: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A német abc, a helyes kiejtés; a névelő és a személyes névmás. Az ige/a létige jelen ideje; a birtoklás kifejezése /’haben’/; az egyszerű mondat szórendje; az üdvözlés és elköszönés formulái; személyes adatok megadása és kérése; kérdőszók; a kérdő mondat,.

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani ismeretek (alany, állítmány).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lakóhelyem; a város, ahol tanulok, épületek, a közösségi élet színterei. A főnév tárgyesete; az igenlés és tagadás egyszerűbb kifejezései. Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók. man általános alany, a birtokos névmás; a melléknév alapfokban, állítmányi szerepben, in, auf, an, nach előljárók használata

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi,

Page 71: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

/ fogalmak múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

10 óra Előzetes tudás Az egyszerű mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak. A ’denn’ és a ’doch’, illetve más kötőszók és szórendjük. A ’tud, képes, -hat, -het’ kifejezése; az általános alany. zuerst….dann, hier, dort birtoklás kifejezés

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás Órakeret1

0 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A bevásárlás formulái. A bevásárlás színterei és az árak A felszólítás és a megszólítás. A főnév, a személyes névmás tárgyesete. Kapcsolódó kötőszavak és szórend. Tőszámnevek

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Page 72: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

10 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés. A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás tárgyesete. Módbeli segédigék

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

10 óra Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Az egészséges étkezés kifejezései. A kell /’sollen’/, a ’kedvel’, ’szeret’ /’mögen’/ kifejezése. étteremben rendelni,

Magyarnyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt

Page 73: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

fontosabb hatásainak ismerete. A tematikai

egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. A főnév, a személyes névmás részes esete. Tőhangzóváltós igék, felszólító mód A befejezett múlt a ’sein’ segédigével. Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Tematikai egység Iskola Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Page 74: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolánk épülete, helyiségei. A tantárgyak megnevezése. Iskolai tavékenységek birtoklás kifejezése ‚haben‘ igével Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Az ’es gibt’ szerkezet. A sorszámnevek 1–20-ig. Tagadás ‚nicht‘ és ‚kein‘

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szabadidős programok; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Ünnep a családban. Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk. Az öröm, elégedettség kifejezése. Időpontok kifejezése, ‚vor‘ és ‚nach‘ előljáróval Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

10 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

Page 75: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései. Váltóprepoziciók. Bocsánatkérés egyszerűbb kifejezései.

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség, menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Tematikai egység Projektmunka Órakeret

6 óra Előzetes tudás Tapasztalat az internet használatáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A projektmunka folyamatának tanulása. Kezdeményezőképesség fejlesztése. Használható tudás megjelenése. Az információ kritikus befogadásának megalapozása, erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéből lehet választani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros / település). Az ötletek megbeszélése, a választás és indoklása. Tervezés. A projekt elkészítése, prezentációja, értékelése. A források megjelölése.

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Kultúra, nevezetesség, művészet, sport, tudós, művész.

fejlesztés várt eredményei az

év végén

A tanuló értse meg az ismert nyelvi eszközökkel közölt utasítást, arra megfelelően reagáljon, értse meg és tudja megválaszolni a személyéhez vagy a környezetéhez kapcsolódó egyszerűbb struktúrájú, általános beszédtempóban folyó közléseket. Tudjon kommunikálni ismert témájú, életkori sajátosságainak megfelelő vagy érdeklődési körébe tartozó témákban. Tudjon egyszerű összefüggő szöveget alkotni a mindennapi élethez

Page 76: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

kapcsolódó témákban. Legyen képes az írott vagy nyomtatott szöveget elolvasni, értelmezni, a szöveg információit egymástól elkülöníteni, a számára fontos információt kikövetkeztetni. Rendelkezzen azokkal a készségekkel, amelyekre építve megvalósulhatnak a következő négy év egyénileg és csoportban elérhető legjobb eredményei.

AJTP, német, mint második idegen nyelv 10. évfolyam tanrendje szerint (11.oszt.)

Heti óraszám: 3 óra; éves óraszám: 108 óra

Tankönyvek: deutsch.com. 1 ill. 2. kötet

Studio d A1 ill. Studio d A2

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Tematikaiegység Ismétlés, a tanultak rendszerezése! Órakeret 3 óra

Előzetes tudás A tanult ismeretek felidézése, ismétlésel. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek felelevenítése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; ismétlés, tanultak felidézése, önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

12 óra Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához

Page 77: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés: családi kapcsolatok, modern család, a helyes kiejtés, a birtokos névmás. Az ige/a létige jelenés múlt idejű alakjai; a birtoklás kifejezése /’haben’/; az egyszerű mondat szórendje; az üdvözlés és elköszönés formulái; személyes adatok megadása és kérése; kérdőszók; a kérdő mondat,.

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani ismeretek (alany, állítmány, összetettmondatok, főnév tárgyeset).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lakóhelyem; a város, ahol tanulok, épületek, a közösségi élet színterei. A főnév tárgyesete; az igenlés és tagadás egyszerűbb kifejezései. Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók. bővített alkalmazása A birtokos névmás; a melléknév alapfokban, állítmányi szerepben, lexikabővítés, esetleg projektmunka.

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

12 óra Előzetes tudás Az egyszerű és összetett mondat. A családiéletszíntere, a családi

Page 78: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

otthon. A tematikai

egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak, szókincs bővítése melléknév gyenge ragozása A ’denn’ és a ’doch’, illetve más kötőszók és szórendjük. módbeli segédigék alkalmazása. Lexikabővítés; elképzelés: a jövőbeli otthon.

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, jelzők, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás, pénzügyek Órakeret1

2 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok, mindennapos vásárlási szitiációk.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Bevásárlás kisboltban, piacon, szupermarketben; Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A felszólítás és a megszólítás, udvariassági formák, kívánság A főnév, a személyes névmás részes esete. Kapcsolódó kötőszavak és szórend. A lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

12 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

Page 79: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés Ruhavásárlás és fizetés formulái, szinek. Butik vagy nagyáruház, márkák vagy secondhand A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás tárgyesete. Véleményformálás a divatról.

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai, ételnevek

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása. Egészséges étkezés tudatosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Étkezés étteremben, menzán Az egészséges étkezés kifejezései. Módbeli segédigék bővített ismétlése A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása, receptek

Magyarnyelv és irodalom Biológia Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség, életmód Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt

Page 80: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

fontosabb hatásainak ismerete. A tematikai

egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei.

Szituációs játék az orvosnál

’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. A főnév, a személyes névmás részes esete. Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt a ’sein’ segédigével.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Page 81: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikai egység Iskola Órakeret

12 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolatipusok, iskolaépületek, . Érdeklődésikör, kedvenc tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Továbbtanulási tervek Az ’es gibt’ szerkezet. A sorszámnevek Projektmunka: a magyar és valamely német nyelvterület iskolarendszerének bemutatása.

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szókincs bővítése a szabadidős programok témában; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Ünnep a családban, buli a haverokkal Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Page 82: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Szabadidő hasznos eltöltése Az öröm, elégedettség kifejezése. Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’. A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

12 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései Nyaralás megszervezése, utazás külföldre Váltóprepoziciók. Bocsánatkérés egyszerűbb kifejezései. Lexikabővítés: közlekedési szabályok, mobilitás

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség,információ kérés menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Page 83: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikai egység Projektmunka Órakeret

5 óra Előzetes tudás Tapasztalat az internet használatáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A projektmunka folyamatának tanulása. Kezdeményezőképesség fejlesztése. Használható tudás megjelenése. Az információ kritikus befogadásának megalapozása, erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéből lehet választani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros / település). Az ötletek megbeszélése, a választás és indoklása. Tervezés. A projekt elkészítése, prezentációja, értékelése. A források megjelölése.

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Kultúra, nevezetesség, művészet, sport, tudós, művész.

A fejlesztés várt

eredményei a ciklus végén

A tanuló értse meg az ismert nyelvi eszközökkel közölt utasítást, arra megfelelően reagáljon, értse meg és tudja megválaszolni a személyéhez vagy a környezetéhez kapcsolódó egyszerűbb struktúrájú, általános beszédtempóban folyó közléseket. Tudjon kommunikálni ismert témájú, életkori sajátosságainak megfelelő vagy érdeklődési körébe tartozó témákban. Tudjon összetett mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni , kéréseket közvetíteni; megértési problémák esetén segítséget kérni; egyszerű párbeszédben részt venni bekapcsolódni; Tudjon egyszerű összefüggő szöveget alkotni a mindennapi élethez kapcsolódó témákban. Tudjon egyszerű képről néhány mondatban beszélni, a képhez asszociálni. Legyen képes az írott vagy nyomtatott szöveget elolvasni, értelmezni, a szöveg információit egymástól elkülöníteni, a számára fontos információt kikövetkeztetni.

Page 84: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

AJTP, német, mint második idegen nyelv 11. évfolyam tanrendje szerint (12.oszt.)

Heti óraszám: 3 óra; éves óraszám: 108 óra

Tankönyvek: deutsch.com.2

Studio d A2

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Tematikaiegység Ismétlés, a tanultak rendszerezése! Órakeret 3 óra

Előzetes tudás A tanult ismeretek felidézése, ismétlésel. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek felelevenítése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; ismétlés, tanultak felidézése, önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

10óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

Page 85: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

pontok

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés: családi kapcsolatok, modern család, női és férfi szerepek

zu + Infinitiv

Okhatározói mellékmondat, az összetett mondat szórendje;

egyetérteni és ellenkezni, véleményt nyilvánitani

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

10óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani ismeretek (alany, állítmány, összetettmondatok, főnév tárgyeset).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Lakóhelyem; a város, ahol tanulok, épületek, a közösségi élet színterei.Vidéki élet, városi élet. A főnév részesegyesete; az igenlés és tagadás egyszerűbb kifejezései. Térbeli viszonyok: ’hol-honnan’ kérdések, kapcsolódó viszonyszók. bővített alkalmazása A birtokos névmás;melléknév alanyi szerepben,kicsinyitő képzők, lexikabővítés,

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Az egyszerű és összetett mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Page 86: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak, szókincs bővítése melléknév gyenge ragozása Lakáskeresés, hirdetések módbeli segédigék alkalmazása múlt időben Lexikabővítés; elképzelés: a jövőbeli otthon.

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, jelzők, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás Órakeret1

0 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok, mindennapos vásárlási szitiációk.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Bevásárlás kisboltban, piacon, szupermarketben;

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A felszólítás és a megszólítás, udvariassági formák, kívánság A főnév, a személyes névmás részes esete. Vonatkozó névmás részesesetben, vonatkozói mellékmondat Kapcsolódó kötőszavak és szórend. A lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

10óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás fejlesztése.

Page 87: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A hétköznapi, ünnepi/alkalmi, évszakok szerinti ruházat. Életkorfüggő öltözködés Ruhavásárlás és fizetés formulái, szinek. Butik vagy nagyáruház, márkák vagy secondhand Tanácsot kérni és adni A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás minden esetben. Véleményformálás a divatról.

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai, ételnevek

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása. Egészséges étkezés tudatosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Étkezés étteremben, menzán Az egészséges étkezés kifejezései. Időhatározók, als és wenn időhatározói mondatokban Módbeli segédigék bővített ismétlése A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása, receptek Passzív alkalmazása.

Magyarnyelv és irodalom Biológia Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség, életmód Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek. Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak ismerete.

Page 88: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei. Szituációs játék az orvosnál ’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. Feltételesmód jelenideje A főnév, a személyes névmás részes esete Határozatlan számnév Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt a ’sein’ segédigével.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Tematikai egység Iskola Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolatipusok, iskolaépületek, . Érdeklődésikör, kedvenc tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Továbbtanulási tervek. Feltételes mód + módbeli segédige Műveltetés ‚lassen‘

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy, órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

Page 89: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

10 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szókincs bővítése a szabadidős programok témában; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban.Sport, extrémsport A media szerepe a szabadidő eltöltésében Meghívások elfogadása és elutasítása, illetve indoklásuk. Szabadidő hasznos eltöltése Az öröm, elégedettség kifejezése. Köszöntés, köszönetnyilvánítás. Vonzatos igék, Határozatlan névmás Az akarat, szándék kifejezése: ’wollen’. A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

10 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései Nyaralás megszervezése, utazás külföldre, szervezett vagy egyéni utazás? Szálláshelyek, szolgáltatások, utazás szervezése

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Page 90: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Módbeli segédigék gyakorlása Bocsánatkérés kifejezései. Lexikabővítés: közlekedési szabályok, mobilitás

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség,információ kérés menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Page 91: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Tematikai egység Projektmunka Órakeret

5 óra Előzetes tudás Tapasztalat az internet használatáról.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A projektmunka folyamatának tanulása. Kezdeményezőképesség fejlesztése. Használható tudás megjelenése. Az információ kritikus befogadásának megalapozása, erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéből lehet választani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros / település). Az ötletek megbeszélése, a választás és indoklása. Tervezés. A projekt elkészítése, prezentációja, értékelése. A források megjelölése.

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak Kultúra, nevezetesség, művészet, sport, tudós, művész.

A fejlesztés várt

eredményei a tanév végén

A tanuló értse meg az ismert nyelvi eszközökkel közölt utasítást, arra megfelelően reagáljon, értse meg és tudja megválaszolni a személyéhez vagy a környezetéhez kapcsolódó egyszerűbb struktúrájú, általános beszédtempóban folyó közléseket. Tudjon kommunikálni ismert témájú, életkori sajátosságainak megfelelő vagy érdeklődési körébe tartozó témákban. Tudjon összetett mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni , kéréseket közvetíteni; megértési problémák esetén segítséget kérni; egyszerű párbeszédben részt venni bekapcsolódni; Tudjon egyszerű összefüggő szöveget alkotni a mindennapi élethez kapcsolódó témákban. Tudjon egyszerű képről néhány mondatban beszélni, a képhez asszociálni. Legyen képes az írott vagy nyomtatott szöveget elolvasni, értelmezni, a szöveg információit egymástól elkülöníteni, a számára fontos információt kikövetkeztetni.

Page 92: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

AJTP, német, első idegen nyelv 12. évfolyam tanrendje szerint (13.oszt.)

Heti óraszám: 3 óra; éves óraszám: 96 óra

Tankönyvek: deutsch.com. 2, ill. 3

Studio d A2 ill. Studio d B1

Horvátné Lovas Márta: Zwanzig weniger eins. Egy híján húsz

Szitnyainé Gottlieb Éva- Mekis Zsuzsanna: Német nyelvtani gyakorlatok nem csak középiskolásoknak

Lázár-Pantó: Német feladtsorok Középszint

Tematikaiegység Ismétlés, a tanultak rendszerezése! Órakeret 3 óra

Előzetes tudás A tanult ismeretek felidézése, ismétlésel. Kommunikációs technikák alkalmazása.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Önálló információgyűjtésre ösztönzés ehhez a témához adekvát eszközök használatával. Nyelvtanulást segítő módszerek felelevenítése, gyakorlása. A nyelvtanulási motiváció fenntartása, illetve erősítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Az előzetes ismeretek felhasználása a tematikai egység feldolgozásában, a megszerzett tudás örömének átérzése. Ismerkedés az új nyelvkönyvvel. A tanulók nyelvi tudásának felmérése, a továbbhaladás felvázolása.

Természettudományos alapismeretek Önismeret Tanulásmódszertan és kommunikáció

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Motiváció; ismétlés, tanultak felidézése, önálló tanulás; információgyűjtés; önismeret.

Tematikaiegység Bemutatkozás,személyes vonatkozások, család Órakeret

9óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: szófajok ismerete. A magyar nyelv típusához kötődő alapvető ismeretek.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A beszédkészség, szövegértés fejlesztése.

Page 93: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Ismétlés, rendszerezés, szókincsbővítés: családi kapcsolatok, modern család, női és férfi szerepek, generációs konfliktusok, a birtoklás kifejezése zu+Infinitiv szerkezetek dass- mellékmondatok

Magyar nyelv és irodalom

Etika

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Családtag, foglalkozás, személyi adat, szórend, kiejtés, helyesírás, intonáció, interakció, szövegértési stratégia, formai követelmény.

Tematikaiegység Lakóhely és környéke Órakeret

9óra

Előzetes tudás Hely- és honismeret. Szófaji ismeretek (főnév, névmás, melléknév); mondattani ismeretek (alany, állítmány, összetettmondatok, főnév tárgyeset).

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési formahasználata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismertek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Városi és falusi élet előnye, hátránya, Környezetvédelem, környezet szennyezés Melléknév ragozás. Szenvedő szerkezet alkalmazása je…desto; nicht…sondern Térbeli prepoziciók bővített alkalmazása, lexikabővítés, esetleg projektmunka.

Magyar nyelv és irodalom Történelem Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Város, falu, vidék, művelődési ház, emlékmű, iskola, színház, mozi, múzeum, tájház, szórend.

Tematikai egység Otthon Órakeret

9 óra

Előzetes tudás Az egyszerű és összetett mondat. A családiéletszíntere, a családi otthon. Környezti tudatosság

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

Page 94: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

pontok

A lakás/ ház részei; bútorzat; fontosabb berendezési tárgyak, háztartási kisgépek, elekrónika a lakásban

Környezetvédelem otthon, szelektív szemétgyűjtés

Birtokos esettel járó előljárószavak

szókincs bővítése, melléknév ragozása módbeli segédigék alkalmazása. Lexikabővítés; „Wohngemeinschaft“, „ Hotel Mama“

Magyar nyelv és irodalom Komplex humán ismeretek Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ház, lakás, lakberendezés, helyiségek, házimunka, jelzők, modalitás.

Tematikai egység Vásárlás Órakeret

9 óra

Előzetes tudás Mennyiségi fogalmak, átváltások, termékismeret, számolási készség; anyanyelvi ismeretek: szófajok, mindennapos vásárlási szitiációk.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési

céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Bevásárlás kisboltban, piacon, szupermarketben;

Élelmiszerek, mennyiségi jellemzőik; csomagolási egységek. A felszólítás és a megszólítás, udvariassági formák, kívánság Feltételes mód elmélyítése, múlt ideje A főnév, a személyes névmás részes esete. Kapcsolódó kötőszavak és szórend. A lexika bővítése, összehasonlítás: a vásárlás színterei és az árak.

Magyar nyelv és irodalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Matematika Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Élelmiszer, ár, szupermarket, bolt, piac, mindennapi/ hétvégi bevásárlás, bevásárlólista, interakció.

Tematikai egység Öltözködés, divat Órakeret

9 óra Előzetes tudás A standard öltözködés; textilfajták. Visszaható igék.

A tematikai egység nevelési-

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Kreativitás

Page 95: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

fejlesztési céljai fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Kapcsolódó lexikai ismeretek; időhatározók; évszakok. A ruha teszi az embert? Személyiség és öltözködés. Életkorfüggő öltözködés Ruhavásárlás és fizetés formulái, szinek. Butik vagy nagyáruház, márkák vagy secondhand A ’sich’-es igék jelen ideje; a személyes névmás tárgyesete. Műveltetés: lassen + Inf. Mellékmondat ‚obwohl‘-lal Véleményformálás a divatról.

Komplex humán ismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Ruházat, öltözködési norma, divat, márka, butik, ruhabolt, ruhapróba, ár.

Tematikai egység Étkezés Órakeret

9 óra

Előzetes tudás Anyanyelvi ismeretek: az ige múlt ideje. Az étkezés szabályai, ételnevek

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A német nyelvű területek ételei, étkezési szokásainak ismerete révén a más kultúrák iránti pozitív attitűd kialakítása. Egészséges étkezés tudatosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Magyar és német nyelvterületi ételnevek, a három fő étkezés, teríték és terítési műveletek. Étkezés étteremben, menzán Az egészséges étkezés kifejezései. Étkezési zavarok: anorexia, bulémia, elhízás Szenvedő szerkezet, módbeli segédigével bővítve A befejezett múlt idő a ’haben’ segédigével. Lexikabővítés, étkezési szokások összehasonlítása, receptek

Magyarnyelv és irodalom Biológia Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Fogás, evőeszköz, ételkészítési eljárás, étkezési norma, ételrecept, hozzávaló, étkező, menza, étterem, pizzéria; modalitás, igeszemlélet.

Tematikai egység Egészség – betegség, életmód Órakeret

9 óra Előzetes tudás Az emberi test felépítése, fontosabb életjelenségek.

Page 96: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

Betegségtünetek; ruházat, táplálkozás szerepe. Az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt fontosabb hatásainak ismerete.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Az egészségmegőrzés fontosságának felismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok Lexikabővítés; egyszerűbb gyógymódok, a megelőzés lehetőségei. Egészséges életmód, a sport szerepe a megelőzésben Szituációs játék: az orvosnál ’Es tut weh’+ D; a ’fehlen’ + D. A főnév, a személyes névmás részes esete. Viszonyszók részes esettel. A befejezett múlt képzése, alkalmazása, az előidejűség.

Természettudományosalapismeretek Biológia Testnevelés

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Tünet, orvos, szakorvos, rendelő, gyógyszertár, gyógyszer, adagolás, gyógyulás, házi gyógymód, megelőzés, stressz, -kezelés, prepozíció.

Tematikai egység Iskola Órakeret

9 óra

Előzetes tudás

Az iskola mint a nevelés-oktatás színtere, közvetítője. Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek ismerete. Az információ kritikus befogadásának alapjai.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. A német nyelvterületek iskolarendszeréről, tantárgyairól ismeretek nyújtása, a különböző kultúrák egyenrangúságának felismertetése. A tájékozódási képesség fejlesztése önálló ismeretszerzéssel.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

Iskolatipusok, iskolaépületek, online-oktatás Érdeklődésikör, kedvenc tantárgyak megnevezése. Iskolai/diákprogramok, ünnepek. Továbbtanulási tervek Feltételes mód múltideje Projektmunka: a magyar és valamely német nyelvterület Iskolarendszerének bemutatása.

Tanulásmódszertan és kommunikáció Önismeret Informatika

Kulcsfogalmak Iskolarendszer, iskolatípus, osztály- és szaktanterem, tanár, tantárgy,

Page 97: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

órarend, diákélet, diáknap, diáksport, iskolai ünnep, tanév, szünidő, számnév.

Tematikai egység Szabadidő Órakeret

9 óra

Előzetes tudás Szabadidős tevékenységek, lehetőségek; a tervezés szerepe az individuális döntésekben.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Mérlegelés az alternatív javaslatok között; a döntésképesség fejlesztése. A kulturált viselkedési szabályok tudatosítása a családi és társasági életben. A vitakultúra fejlesztése.

Page 98: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

98

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szókincs bővítése a szabadidős programok témában; a szabadidős tevékenységek megnevezése, napirend, a hobbi szerepe és helye a mindennapokban. Szabadidő hasznos eltöltése Az internet áldása és veszélyei A szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségei: vélemény, vita.

Magyar nyelv és irodalom Testnevelés Önismeret

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Hobbi, olvasás, színház, mozi, koncert, zenehallgatás, disco, sportkör, születésnap, ajándék, vendégség, interakció, modalitás; érzelmi, hangulati attitűd.

Tematikai egység Közlekedés, utazás, turizmus Órakeret

9 óra

Előzetes tudás A helyes, udvarias közlekedés szabályai, utazási szokások, tapasztalat.

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

Valós helyzetben az adekvát közlési forma használata – beszédkészség, kommunikációs képességek fejlesztése. Más országok szokásainak tiszteletben tartása. Gyakorlottság növelése különböző információhordozók használatában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A fontosabb közlekedési eszközök (szárazföldön, vízen, levegőben). A jegy- és bérletvásárlás formulái. Az útbaigazítás, információkérés igéi, kifejezései Nyaralás megszervezése, utazás külföldre szállásfoglalás, városnézés Prepoziciók gyakorlása Lexikabővítés: közlekedési szabályok, mobilitás

Magyar nyelv és irodalom Természettudományos alapismeretek

Kulcsfogalmak/ fogalmak

Járműforgalom, udvariasság, tájékozódási képesség,információ kérés menetrend, jegyváltás, ellenőrzés, szabály, elővigyázatosság.

Tematikai egység Próbaérettségi Órakeret

3 óra Előzetes tudás Az elmúlt négy évben tanultak

A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai

A középszintű érettségi feladatainak gyakorlása szóban és írásban

Page 99: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

99

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási

pontok

A tanév során tárgyalt témák bármelyikéről lehet szóban, összefüggően beszélni, ill. szituaciót eljátszani (pl.:országismereti, sport, hobbi, divat, kedvenc ételek, háziállatok, testvérváros/település, lakóhely). Olvasott és hallott szövegekhez tartozó feladatok megoldása, levélírás

Informatika Komplex humán ismeretek Informatika

Kulcsfogalmak az érettségivel összefüggésben minden

A fejlesztés várt eredményei a negyedik év végén

A2 szintű nyelvtudás.

A tanuló képes egyszerű hangzó szövegekből kiszűrni a lényeget és néhány konkrét információt.

Részt tud venni nagyon rövid beszélgetésekben, képes feltenni és megválaszolni kérdéseket kiszámítható, mindennapi helyzetekben, képes gondolatokat és információt cserélni ismerős témákról.

Képes ismerős témakörökben rövid összefüggő szóbeli megnyilatkozásra egyszerű, begyakorolt mondatszerkezetek, betanult fordulatok, alapvető szókincs segítségével.

Megért ismerős témákról írt rövid szövegeket, megtalálja a szükséges információkat egyszerű szövegekben, különböző szövegtípusokban.

Összefüggő mondatokat, rövid tényközlő szöveget ír hétköznapi, őt érintő témákról minta alapján.

Jó képességű, erősen motivált csoport, ill. tanuló elérheti a B1 szintet is.

A fejlesztés várt

eredményei anegyedik év

végén

B1 nyelvi szint.

A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról.

Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez.

Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő.

Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról.

Page 100: A NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI met... · PDF fileA NÉMET, MINT IDEGEN NYELV OKTATÁSÁNAK HELYI TANTERVE ALAPELVEK, CÉLOK Gimnáziumunkban nagy hangsúlyt fektetünk

100

Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek.