csallóköz 2012/26

48
KOMÁROM – A romlott tojás- affér a Komenský utcai Alapiskolában kitört szalmonella járvánnyal kezdődött. Az első tünetek május 24-én jelentkeztek. A fejleményekről a Komáromi Re- gionális Közegészségügyi Intézet igazgatónőjétől, Helena Poláková- tól kaptunk tájékoztatást. „Intéze- tünk járványügyi osztálya június 25-ével bezárólag ötvenhét gyer- meket tart nyilván, akik a komáro- mi Komenský utcai Alapiskola ét- kezdéjében fogyasztott ételtől bete- gedtek meg. Ebből 23 esetet labo- ratóriumi vizsgálat is igazolt. A megismételt járványügyi vizsgá- lat a tojáshéjon talált szalmonellát. Azonos lelet került igazolásra a beszállító raktárából származó má- sik tételen, valamint egy további ko- máromi közétkeztetési egységben. Az információkat továbbítottuk a Komáromi Regionális Állategész- ségügyi és Élelmiszeripari Igazga- tóságnak. Járványügyi szempont- ból jelenleg stabil a helyzet. Az utol- só igazolt megbetegedést június 16-án jelentették. Azóta nem re- gisztráltunk több esetet” – közölte az igazgatónő. Az érintett iskolában megtudtuk, hogy a helyzet végleges megoldásá- ig nem használnak tojást az ételek készítésénél. A tojásbotránnyal azonban a szalmonella ügy nem ért véget. A komáromi Állami Állategészség- ügyi és Élelmiszer-felügyelet júni- us 20-án, Gútán a tojótyúkok ürü- lékében állapított meg szalmo- nellát. „Az ottani mezőgazdasági szö- vetkezet a fertőzött tyúkállományt még aznap a vágóhídra szállítot- ta” – tájékoztatta lapunkat Miho- lics István, a Regionális Állat- egészségügyi és Élelmiszeripai Kamara igazgatója. Felkerestük az érintett gútai szövetkezeti barom- fitelepét is. A mezőgazdasági szö- vetkezet elnöke, Máté Tibor el- mondta, hogy az első mintavétel- nél 98 mintából csak egyben volt szalmonella. A következő 18-as mintavételnél ismét kimutatták. „Mind a 26 ezer tojótyúkot a kés- márki vágóhídra visszük, utána a tartási helyiségeket kifertőtlenít- jük” – tette hozzá az elnök. (Folytatás a 2. oldalon) Hiteltelen Irány a bank! Majd a következő. Hitelt szeretne? Járja körbe az összes fiókot, s talán megtudja, hol és mennyiért kínál- nak pénzt Önnek. Azért figyelmeztet- ném, mert feltehetően nem túl jó ügyfél, és a keresete is túl alacsony ahhoz, hogy ausztriai áron vehessen csallókö- zi ingatlant. Szüksége volna az átlagbér kétszeresére, s akkor talán egy ház is ösz- szejönne. Esetleg szerezzen tízezreket, de euróban! Kedves Olvasóm, a hitelvesztett intéz- mények falain belül, mi vagyunk a hitel- telenek. Albérletet nem szeretnénk, ná- lunk az nem divat. Vajon a németeknél mégis miért működik? Furcsák ezek ott nyugaton, nekik meg mi lehetünk azok, mert a lefutási időt és a kamatlábakat te- kintve harminc években gondolkodunk. Remény egy szebb holnapra? Valószí- nűtlen. Gazdaságunk jelenlegi helyzeté- nek fényében a pénzintézetektől csak rosszabb ajánlatokat várhatunk. Esetleg közlik, inkább menjünk el parlamenti képviselőnek, az a fizetés már megfele- lő biztonságot jelent számukra. Egyébként pedig nem volna okunk szomorkodni, mert Csallóközben a há- zak épülnek, szépülnek, sőt, a községek bérlakásai iránt is nagy a kereslet. Úgy tűnhetne, nincs is baj, amíg nem nézünk a számlák mögé. Baljós árnyként jelenik meg az eladósodottság, amely a házak elvesztése mellett családok széthullását is okozza: ma, holnap vagy jövőre. A gazdasági válság előtt Szlovákia in- gatlanpiacán hihetetlen árak röpködtek. A túlárazások ellen pedig az állam vajmi keveset tett. Azóta talán közelebb kerültünk a valósághoz. Ennek ellené- re a hiteltelenek és a hitehagyottak szá- mának gyarapodása mégis elgondol- kodtató. Nézőpont Fertőzés: Tojás vagy a tyúk? Egyre kevésbé bízhatunk az üzletekben? Fogas Ferenc illusztrációs felvétele Egy lány a Magyarockból „Még a színésztársaim is ledöbbentek, hogy az utolsó szám végén sírtam” Ritka erős mezőnyben Egészen péntekig tart a megmérettetés Másfél évszázada a túlélés mestere Tolvajok és gyújtogatók is meglátogatták Žitný ostrov Regionális hetilap | Regionálny týždenník Csallóköz 19. oldal 43. oldal 2012. június 26., 26. szám Ára: 0,65 DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE www.csallokozonline.sk 8. oldal ● Átváltozna? Keresse játékunkat a Csallóközben Részletek a 17. oldalon Rajkovics Péter

Upload: csallokozonline-sk

Post on 05-Mar-2016

263 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

A Csallóköz hetilap 26.száma a 2012-es esztendőben

TRANSCRIPT

KOMÁROM – A romlott tojás-affér a Komenský utcaiAlapiskolában kitört szalmonellajárvánnyal kezdődött. Az elsőtünetek május 24-énjelentkeztek.

A fejleményekről a Komáromi Re-gionális Közegészségügyi Intézetigazgatónőjétől, Helena Poláková-tól kaptunk tájékoztatást. „Intéze-tünk járványügyi osztálya június25-ével bezárólag ötvenhét gyer-meket tart nyilván, akik a komáro-mi Komenský utcai Alapiskola ét-kezdéjében fogyasztott ételtől bete-gedtek meg. Ebből 23 esetet labo-ratóriumi vizsgálat is igazolt. A megismételt járványügyi vizsgá-lat a tojáshéjon talált szalmonellát.Azonos lelet került igazolásra a

beszállító raktárából származó má-sik tételen, valamint egy további ko-máromi közétkeztetési egységben.Az információkat továbbítottuk aKomáromi Regionális Állategész-ségügyi és Élelmiszeripari Igazga-tóságnak. Járványügyi szempont-ból jelenleg stabil a helyzet. Az utol-só igazolt megbetegedést június16-án jelentették. Azóta nem re-gisztráltunk több esetet” – közölteaz igazgatónő.

Az érintett iskolában megtudtuk,hogy a helyzet végleges megoldásá-ig nem használnak tojást az ételekkészítésénél.

A tojásbotránnyal azonban aszalmonella ügy nem ért véget. Akomáromi Állami Állategészség-ügyi és Élelmiszer-felügyelet júni-us 20-án, Gútán a tojótyúkok ürü-

lékében állapított meg szalmo-nellát.

„Az ottani mezőgazdasági szö-vetkezet a fertőzött tyúkállománytmég aznap a vágóhídra szállítot-ta” – tájékoztatta lapunkat Miho-lics István, a Regionális Állat-egészségügyi és ÉlelmiszeripaiKamara igazgatója. Felkerestük azérintett gútai szövetkezeti barom-fitelepét is. A mezőgazdasági szö-vetkezet elnöke, Máté Tibor el-mondta, hogy az első mintavétel-nél 98 mintából csak egyben voltszalmonella. A következő 18-asmintavételnél ismét kimutatták.„Mind a 26 ezer tojótyúkot a kés-márki vágóhídra visszük, utána atartási helyiségeket kifertőtlenít-jük” – tette hozzá az elnök.

(Folytatás a 2. oldalon)

Hiteltelen Irány a bank! Majd a következő. Hiteltszeretne? Járja körbe az összes fiókot,s talán megtudja, hol és mennyiért kínál-nak pénzt Önnek. Azért figyelmeztet-ném, mert feltehetően nem túl jó ügyfél,és a keresete is túl alacsony ahhoz,hogy ausztriai áron vehessen csallókö-zi ingatlant. Szüksége volna az átlagbérkétszeresére, s akkor talán egy ház is ösz-szejönne. Esetleg szerezzen tízezreket,de euróban!

Kedves Olvasóm, a hitelvesztett intéz-mények falain belül, mi vagyunk a hitel-telenek. Albérletet nem szeretnénk, ná-lunk az nem divat. Vajon a németeknélmégis miért működik? Furcsák ezek ottnyugaton, nekik meg mi lehetünk azok,mert a lefutási időt és a kamatlábakat te-kintve harminc években gondolkodunk.

Remény egy szebb holnapra? Valószí-nűtlen. Gazdaságunk jelenlegi helyzeté-nek fényében a pénzintézetektől csakrosszabb ajánlatokat várhatunk. Esetlegközlik, inkább menjünk el parlamentiképviselőnek, az a fizetés már megfele-lő biztonságot jelent számukra.

Egyébként pedig nem volna okunkszomorkodni, mert Csallóközben a há-zak épülnek, szépülnek, sőt, a községekbérlakásai iránt is nagy a kereslet. Úgytűnhetne, nincs is baj, amíg nem nézünka számlák mögé. Baljós árnyként jelenikmeg az eladósodottság, amely a házakelvesztése mellett családok széthullásátis okozza: ma, holnap vagy jövőre.

A gazdasági válság előtt Szlovákia in-gatlanpiacán hihetetlen árak röpködtek.A túlárazások ellen pedig az államvajmi keveset tett. Azóta talán közelebbkerültünk a valósághoz. Ennek ellené-re a hiteltelenek és a hitehagyottak szá-mának gyarapodása mégis elgondol-kodtató.

Nézőpont Fertőzés: Tojás vagy a tyúk?

Egyre kevésbé bízhatunk az üzletekben? Fogas Ferenc illusztrációs felvétele

Egy lány a Magyarockból

„Még a színésztársaim is ledöbbentek, hogy az utolsó szám végén sírtam”

Ritka erős mezőnyben

Egészen péntekig tart a megmérettetés

Másfél évszázada a túlélés mestere

Tolvajok és gyújtogatók is meglátogatták

Žitný ostrovRegionális hetilap | Regionálny týždenníkCsallóköz

19. oldal 43. oldal

2012. június 26., 26. szám Ára: 0,65 €

D U N A S Z E R D A H E L Y > K O M Á R O M > G A L Á N T A > V Á G S E L L Y E www.csallokozonline.sk

8. oldal

● Átváltozna? Keresse játékunkat a CsallóközbenRészletek a 17. oldalon

Rajkovics Péter

Erősítették a köteléket„Itt élünk ebben a világban, tiszteljük és becsüljük a másik népet”

Tudósítás > Villáminterjú Csallóköz2

Már nem csak a nagy melegek,hanem a jégesők is nehezítik amezőgazdászok dolgát. Az el-múlt csütörtökön hajnalban aGalántai járás déli része (legin-kább Királyrév és Nádszeg köz-ség) szenvedett az időjárás ki-számíthatatlansága miatt.

Az AGROSTAAR KB Kft. veze-tőjét, Szikura Ferencet kér-deztük, milyen növények estekleginkább áldozatul az időjá-rási szélsőségnek?

– Leginkább a repce, részbenaz árpa, kukorica, búza, s méga kukorica járt rosszul. Sajnos,emellett az őszibarack semúszta meg a múlt heti erőteljesvihart. A repce esetében ennekkövetkeztében 30-40%-os vesz-teséggel számolhatunk a ter-mésnél. A búza és árpa eseté-ben a kalászok sérültek, míg azőszibaracknál a termés fele.Most várnunk kell néhány na-pot, hogy kiderüljön, mikéntbirkóznak meg a helyzettel atermények. Az őszibarackotegyébként rögtön lepermetez-tük korhadás ellen, ugyanis ajégeső által megütött terméseka legveszélyeztetettebbek a be-tegségre. Ilyen jellegű károkegyébként már régen nem súj-tották vidékünket. Bízunk vi-szont abban, hogy a termésegy része még regenerálódik, sennek köszönhetően a ben-nünket ért veszteség nem leszkatasztrofális.

V. K.

Megkérdeztük

Tisztelt Olvasók!

Egy kiválasztott mondatot kellmegtalálniuk jelen számunk-ban. A 10 eurót a 25. számbanközölt feladványért (Az elődön-tő végéig dobogós helyen áll-tunk. – Csiba Lídia: A szorgalomés kitartás fontosságát hangsú-lyozom) Virág Soňa (Albár)nyerte. E heti mondatunk a kö-vetkező: „A történetben akad-nak logikai bukfencek.” Megfej-tésként annak a cikknek a címétés szerzője nevét kell bekülde-ni, amelyben az idézett mondatszerepel. Beküldési határidő: június 29.

Keressen 10 eurót

(Befejezés az 1. oldalról)Az elmúlt csütörtökön, Sze-reden sajtótájékoztatóra ke-rült sor, amelyet a Larim SKvállalat hívott össze. Ezt acéget Ľubomír Jahnátekmezőgazdasági miniszterkorábban azon panelvállala-tok közé sorolta, amelyekgyanús tenyésztésből két-millió tojást hoztak be az or-szágba. A vállalat igazgató-ja, Ladislav Hampl kifogá-solta ezt a kijelentést.

Megjegyezte, hogy két-ezer négyzetméternyi kli-matizált csomagolójuk ésraktárjuk van. Emellett biz-tosítani tudják, hogy a to-jások 18 Celsius-fokos hő-mérsékleten legyenek tart-va. Azt azonban nem ta-gadta, hogy olyan tojásokat

találtak az egyik üzletlánc-ban, amelyeket ők forgal-maznak. Véleménye sze-rint ezért az üzletlánc a fe-lelős, továbbá kétségbe

vonta azon felvételek hite-lességét is, amelyen pené-szes tojások vannak lefo-tózva. Az Állami Állat-egészségügyi és Élelmi-

szer-felügyelet képviselője,Paulina Komarová viszontmegerősítette, hitelt érdem-lő felvételekről van szó.

Vladislav Kmeť

KIRÁLYRÉV – Az elmúltvasárnap ünnepélyesönkormányzati ülésttartottak, amikor is újraaláírásra került község ésa magyarországiNagynyárad településekközti testvérvárosimegállapodás.

Először 2001-ben írták aláhasonló szerződést, de sze-rették volna a sok szintenmegvalósuló együttműkö-dést tovább erősíteni. A do-kumentumot a két polgár-mester Mintál Tibor (Nagy-nyárad) és Racsko Pál (Ki-rályrév) látták el aláírásuk-kal. Ennek köszönhetőennem csak a kulturális, de atársadalmi és az önkor-mányzati életben számít-hatnak a már korábban isjól működő együttműkö-désre.

A szerződés aláírásánrészt vett többek közt Ba-logh Csaba, a Magyar Köz-társaság pozsonyi nagykö-vete is feleségével, aki ki -emelte: „A barátságokatnem a nagypolitika, ha-nem az egyszerű emberek

alakítják ki. Akár az ön-kormányzatok, civil szerve-zetek, labdarúgócsapatok,énekkarok, kórusok, tánc-csoportok és az a sok ma-gyar ember, akik újra egy-másra találnak egy szaba-dabb világban, egy szaba-dabb környezetben. 1990óta, és mióta az EU tagjaivagyunk, lebomlottak kö-zöttünk a határok, de való-jában ezek a határok csak afizikai mivoltunkban tűntekel. Ha egy kicsit magunkbanézünk, még mindig látjuk,hogy a fejünkben ott van-nak.

Elmesélnék egy példát.Pozsonyban egy önkiszol-gáló étteremben fizettem afeleségemmel, amikor ahölgy a pénztárnál meg-kérdezte, mi szlovákiai ma-gyarok vagy magyarorszá-gi magyarok vagyunk? Au-tomatikusan a feleségem-mel válaszoltunk, hogy ma-gyarországi magyarok.Amikor azonban az autóbaültünk és mentünk hazafe-lé, arra gondoltam, milyenbuta kérdés volt ez, és főleg,milyen buta felelet volt a ré-

szünkről. Hát magyarok va-gyunk és kész! Itt élünk eb-ben a világban, tiszteljük ésbecsüljük a másik népetis. Megtanuljuk a nyelvét, ésa kötődéseinket már nemaz országokhoz, hanem azegész nemzethez, és azutánszűkebb szülőföldünkhöz,Baranyához, Mátyusföld-

hoz, Szabolcshoz, Tolná-hoz mérjük.”

A beszéd után színeskulturális program várta azérdeklődőket. A szerződésünnepélyes aláírására au-gusztusban Nagynyáradonis sor kerül.

V. K.

Fertőzés: Tojás vagy a tyúk?

Pillanatkép a szeredi sajtótájékoztatóról A szerző felvétele

Racsko Pál és Mintál Tibor A szerző felvétele

2012. június 26. |26. szám Tudósítás > Bűnügy 3

Szakértők vizsgálják az ámokfutótAnnak lehetősége, hogy épelméjű ember minden ok nélkül kivégez egy családot, kizárt

DUNASZERDAHELY – Tíz egy-szeri adag kábítószerre elegendőheroint találtak a rendőrök egy28 éves nagyszombati férfinál,akit a dunaszerdahelyi rendőr-vizsgáló ezért tiltott kábítószer-gyártással-, tartással- és kereske-delemmel gyanúsított meg. Cselek-ményét 5 évig terjedő börtönbün-tetéssel sújthatja a bíróság.

DUNASZERDAHELY – A rendőrségkinyomozta, hogy 2012 márciusábanegy 34 éves helyi férfi követte el az

alistáli futballpálya mellett történt au-tófeltörést. A lopás vétségének elkö-vetésével gyanúsított illető női táskátlopott el a Škoda Octaviából 870 eu-róval és a tulajdonos személyi okmá-nyaival. A teljes anyagi kár értékemeghaladja az 1100 eurót.

LÉG – Lopás és rongálás vétségé-vel gyanúsította meg a rendőrség azta 30 éves légi férfit, aki 2012 márci-usában a község Kolónia településré-szében betört egy kerti házba, ahon-nan különböző gépeket és szerszá-

mokat lopott el 1903 euró értékben.A ház megrongálásával további 800eurós kárt okozott. Két év szabadság-vesztésébe kerülhet az ügy.

VÁSÁRÚT/ KISUDVARNOK – Köz-úti ellenőrzés alkalmával a rendőr-ség szondáztatott egy 51 éves kisud-varnoki férfit április 22-én Vásár -úton. A készülék kerek 2,9 ezrelékalkoholszintet mért a Škoda vezető-jénél. Ennyiért akár 1 év börtönbün-tetést is kaphat a bíróságtól.

Kerékpárost ütött el Opeljével egynői vezető június 17-én az I/63 or-szágúton Nagymegyer és Alistál kö-zött. Szeszesital fogyasztást a sofőr-nél nem állapítottak meg, a biciklis-től, aki 6 héten túl gyógyuló sérülé-seket szenvedett, vért vettek alkohol-vizsgálatra.

***

Az év 24. hetében a Dunaszerdahe-lyi járás területén 1 közúti baleset és6 káresemény történt, amelyeknélegy személy súlyosan megsérült.

Heroin, betörés, biciklis gázolás, ittas vezetés...

ÓGYALLA – Múlt keddendöntött a bazini Specia -lizált Büntetőbíróság, hogyaz 51 éves szentpéteriJ. Milán, aki június 16-ána Komáromi utca egyikcsaládi házában agyonlőtthárom embert, továbbikettőt pedig meg -sebesített, továbbra isa rácsok mögött marad.

Mint ismeretes, a városirendőrként dolgozó J. Milánkét hete bement az egyik he-lyi roma család házába, s ottőrült lövöldözésbe kezdett.Hárman – egy 44 éves férfi,19 éves fia, 29 éves veje ahelyszínen életüket vesztet-ték. Másik fiát és annak fele-ségét is találat érte, a férfitkritikus állapotban, mellka-

si sérülésekkel szállítottákkórházba, a nő a combjánsérült meg. Az utóbbi azótaelhagyta a kórházat.

A véres dráma után a vá-rosi rendőr a fejéhez fegyverttartott és öngyilkossággalfenyegetőzött. Végül többórányi egyezkedés után atúsztárgyalónak sikerült rá-vennie a férfit, hogy adjafel magát.

Két nappal később, június18-án vádemelési javaslatottettek a brutális elkövető el-len, mégpedig három vád-pont alapján: előre megfon-tolt, több emberen elkövetettgyilkosság, gyilkossági kí-sérlet és tiltott fegyverviselésmiatt. Kedden ezt helybenhagyta a bíróság és vizsgála-ti fogságba helyezte.

A bűntény híre megdöb-bentette az országot. Az in-díték egyelőre nem ismert,a rendőrség szakértők be-vonásával igyekszik fénytderíteni a történtekre. Tetté-ért 25 évi, esetleg életfogy-tiglani börtönbüntetés fe-nyegeti.

Az eset kapcsán megkér-deztük Gašpar Alica pszi-chiátert, vajon mi játszódikle egy olyan ember lelké-ben, aki látszólag hidegvérrelgyilkol, de környezete, csa-ládtagjai becsületes, jó em-bernek tartják?

„Véleményem szerint errea kérdésre a fejlemények je-lenlegi szakaszában a külsőszemlélő nem tud válaszol-ni, csupán a lehetséges oko-kat boncolgathatja. Ezek kö-zül kiemelném annak a lehe-

tőségét, hogy heveny, sú-lyos elmezavar vette kezde-tét. Ebben az esetben az ille-tő személy súlyos elmebe-teg, mert a tudathasadáshoz(szkizofréniához) hasonlótünetek jelentkeznek – tév-eszmék, hallucinációk stb.idézik elő a kóros viselke-dést. A következő, nem ki-zárható lehetséges ok a sze-mélyiségben keresendő. Azúgynevezett nagyon nyu-godt, szűkszavú, konflik-tuskerülő emberek lelki sé-relmeiket hosszú időn ke-resztül magukban hordoz-hatják anélkül, hogy bárki-nek is beszélnének róla,mindenféle érzelmi reakciónélkül viselik akár testi, defőleg lelki fájdalmaikat, jelétnem adva belső lelki vívódá-suknak. Egy nagyon erős,

negatív érzelmi inger hatásá-ra képtelenné válhatnak ural-kodni felhalmozott érzelme-iken, melyek nagy intenzi-tással, vulkánként törnekelő (azok is, melyek nemfüggnek szorosan össze a ki-váltó ingerrel), minek kö-vetkeztében beszűkül a tu-dat, és az érintett olyat tesz,ami tőle teljesen szokatlan,ellentétben áll a rá jellemzőviselkedési formával.

Hogy az említett lehetségesokok valamelyikéről, vagy va-lami egészen másról van szó,azt a törvényszéki elmeorvo-si vizsgálat dönti el.

Annak a lehetőségét, hogyegy épelméjű, ha úgy tetszik,teljesen normális ember min-den ok nélkül, kivégez egycsaládot, a magam részéről ki-zártnak tartom”. (und)Ógyallán a kulturális rendezvények egész sora marad el

A tragédia helyszíne Milan Drozd felvételei

Csallóköz4 Tudósítás > Képriport

Közös fotó a rendőrkutyákkal Mintegy százötven gyermekrajzot állítottak ki a Csallóközi Múzeumban

DUNASZERDAHELY – Múltpénteken nyitották meg a Rendőrség gyerekszemmelrajzpályázat tárlatát a Sárga kastélyban.

Both Péter járási rendőrkapitány el-mondta, 39 oktatási intézménybőlösszesen 473 tematikus munka ér-kezett. A versenyt a korábbi évekhezhasonlóan három kategóriában – 4-7 évesek, 8-11 évesek, valamint

12-15 évesek – hirdették meg. A há-rom tagú zsűri, Krascsenits Dániel,Jozef Kordoš, Balogh Szabina végül53 díjnyertes alkotást választott ki,akiknek alkotói az ünnepségen ok-levelet vehettek át és tárgyi juta-

lomban is részesültek. A ceremóniaután a gyerkőcök rendőrkutyákkalpózolhattak a fényképezőgépek előttés testközelből megnézhették, mi-lyen is a rendőrautó belülről.

(und)

Izgalmas péntek a Villában

▲ Vox Camerata kórus koncertje

▲ Nagy Attila helytörténész

▲ A gyerekekre külön program várt

▲ Délutántól egészen éjszakáig nyúlt a rendezvények sora Vojtík Szimona felvételei

A pályamunkák Fogas Ferenc felvételei

Megsimogatták a négylábút

52012. június 26. |26. szám Tudósítás > Felhívás

A múltat is őrzikKorszerű körülmények között ápolván

MARTOS – A jellegzetesdél-szlovákiai falu gazdagés élő népi kultúrávalrendelkezik, Komáromtól12 km-re a Zsitvaés a Nyitra folyóktalálkozásánál. Lakosságaévszázadokon átelszigetelve élt.

A falun túl csak néhány ta-nya állott a végtelen síksá-gon. Településrészei Nyitra-hát, Kandi és Kertalja. Vala-ha Kingyes és Agyagos pusz-ták is Martoshoz tartoztak,akkor több lakosa volt.Ugyancsak lakott volt a maMartoshoz tartozó Gyótvapuszta.

Nagyvíz idején a falut Ve-lencéhez hasonlítják. Föld-művelésen és állattenyészté-sen kívül a martosiak halá-szattal, kosárfonással és ka-tonalovak tenyésztésével fog-lalkoztak. A 16. században aMartost körbevevő vizeketkirályi halastavakként neve-zik. A település első említé-se Marthos formában 1438-ból való Albert király okleve-lében. Martos máig értékesnéprajzi tájegység helyi nép-szokásokkal, népviselettelés népi építészeti emlékek-kel. Az utóbbi években na-gyot fejlődött, főleg az EU-s

alapokból elnyert pénztá-mogatások révén.

Szénási Szilárd alpolgár-mestertől, Martos reformá-tus lelkészétől megtudtuk,hogy a magyar-szlovák hatá-

ron átnyúló együttműködé-si pályázat keretében jutot-tak pénzhez a helyi tavakmegtisztítására. A projekt aMartosi tavak nevet viselte.A magyarországi Tatai Által-ér Vízgyűjtő Helyreállításiés Fejlesztési Szövetség főprojektpartnere Martos köz-ség volt. A környezetvédelmijellegű pályázat célja az volt,hogy javítsák három marto-si tó, a Héder-tó, a Horváth-tó és a Kis-tó öntisztító ké-

pességét. A tavak mélyítésé-vel megakadályozták a víztúlzott felmelegedését és oxi-géntartalmának csökkené-sét. Egyúttal megerősítettéka tavak partjait, így azok to-vább már nem veszélyezte-tik az erre vezető helyi utakés közművezetékek stabilitá-sát. A közeli pincéket semönti el a víz annyira, mintkorábban. A közelmúlt má-sik jelentős fejlesztési pro-jektje a közvilágítási hálózatrekonstrukciója volt. Az öregvilágítótesteket új, energiata-karékos lámpákra cserélték,valamint új világítási ponto-kat létesítettek.

Épülőfélben van az új fa-luház, elkészült az ivóvízve-zeték felújítása. A faluköz-pont is szebb arcot öltött. Ittáll a kultúrház, a reformátustemplom, a falumúzeum ésnem hiányozhat a hagyo-mányos kocsma sem. Marto-son óvoda és 1–4. osztályosmagyar tannyelvű alapisko-la van (1999 óta a reformátusegyház működteti). A nép-tánccsoport 1983 óta dolgo-zik. A művelődési házat köz-adakozásból építették 1935-ben, mai formáját 1994-eskibővítésekor nyerte el. Akörnyező vidéken egyedülál-ló martosi népviseletet az

1960-as évekig általánosan vi-selték. Valószínűleg a 19.század végén alakult ki. A népi hagyományok közüla húsvét előtti tavaszvárókörtánc, a pillike (más névenkurja), melyet a Horváth-tópartján járt a falu fiatalsága.

A lakodalmas szokásokközül legjellemzőbb az ár-gyélus vagy gyertyás tánc,melyet gyertyákat magasratartva, Az árgyélus kismadárkezdetű dalra táncolnak.Martosnak gazdag népze-nei hagyományai vannak;Ág Tibor, Dobi Géza és JóbaFerenc, valamint az 1980-ban tartott Nyári NéprajziSzeminárium résztvevői ösz-szesen 629 népdalt jegyeztekfel a faluban. Legismertebbrendezvénye az elsőként1995 nyarán a Csemadokrendezésében megtartott Or-szágos Pünkösdi Népművé-

szeti Ünnepség. A rendez-vény a Zselízi Népművésze-ti Fesztivál és a Gombaszö-gi Kulturális Ünnepek meg-szűnte után, Ág Tibor népze-nekutató, Nagy János szob-rászművész, Gáspár Tibortanár és Katona István koreo -gráfus védnökségével jöttlétre. A falunapot augusztus-ban tartják, a hagyományosbúcsút pedig Szent Vendelnapján.

Kevés falu büszkélkedhetkét önálló napkollektor telep-pel, ahol a napenergia vil-lanyenergiává alakul át. A környék természeti szép-ségei ide vonzzák a turistá-kat. Számukra a falu turista-szállót szeretne építeni. To-vábbi fejlesztési elképzelés abiogáz állomás létesítése,amelynek tervezésén márdolgoznak.

Vladislav Kmeť

HODOS – A Szlovák Vöröskeresztlegaktívabb helyi szervezeteiközé tartozik a Dunaszerdahelymelletti községben működő,amelyet jól bizonyít, hogy a taglétszámuk az elmúlt évbenmár 211-re gyarapodott.

Amint azt Katarína Klempovátólmegtudtuk, rengeteg érdekes ren-dezvény van az elmúlt évben mögöt-tük. Többek közt az egészség nap-ja, melyet a légi Vitalita társulássalközösen bonyolítottak le. Emellettszínházi látogatások, előadások atagság számára, de nem feledkeztekel a támogatásról sem. Igényekalapján különböző segédeszközöketvásároltak a helyi nyugdíjasotthonlakóinak, de az iskolát és az óvodát

látogató ifjúságnak is. Részt vettekaz első Hodosi lakomán az egészség-ügyi szolgáltatások biztosításával,folyamatosan vért adnak és jóté-konysági bált is szerveztek. Az ideitervek közül már több megvaló-

sult, például az a nagysikerű vásár,amelyről a Csallóköz hasábjain isbeszámoltunk. A jövőben ugyanak-kor szeretnék összegyűjteni azon

hodosiak nevét, akik életükben leg-alább egyszer vért adtak. A listát afalu valamilyen látható pontján he-lyeznék el, s folyamatosan bővíte-nék az újakkal.

V. K.

Mi történika falujában?Úgy érzi, a Csallóköz hasáb-jain keveset írunk arról aközségről, ahol Ön él? Vál-toztasson rajta! Küldjön be-számolókat, tudósításokat ahelyi rendezvényekről, falu-napokról, fesztiválokról, mimegszerkesztjük és a la-punknak köszönhetőentöbb ezren olvashatnakmajd az Ön barátairól, isme-rőseiről!Beszámolóikat és képeiket [email protected] címre várjuk!

Példás igyekezet

Szénási Szilárd

Van utánpótlás Fogas Ferenc felvételei

Egy szimbolikus virággal jutalmazták a véradókat A szerző felvétele

Csallóköz6 Portrériport > Tudósítás

A zene bűvöletébenA közös ének varázsának élményét szeretnék nyújtani

PADÁNY – A harmincévesIván Melinda szolid,visszafogott hölgy, akigyerekkorában magábaszívta a zene szeretetét.Már ekkor eldöntötte, hogypedagógus lesz.

Tehetségét nagyapjától örö-költe, aki egy zenekar prímá-saként volt ismert. Hatéveskorától Nagymegyerre jártzeneiskolába, ahol hegedűszakon végzett. „Számomra azene olyan fontos volt, minta levegő. A héten alig telt elolyan nap, amelyen ne éne-keltünk volna” – emlékezikvissza Melinda. Első hege-dűjét nagyapjától kapta, amita mai napig féltve őriz.

Tanulmányait a nyitraiegyetem pedagógiai szakánvégezte, ahol további két

hangszeren, zongorán és fu-rulyán tanult meg játszani.2004-ben visszatért egykoriiskolájába Alistálba, aholszakmai gyakorlatát végez-te. Még ez év szeptemberé-ben alsó tagozaton osztályfő-

nökként kezdte pedagógiaipályafutását. Ezzel egyidejű-leg beíratkozott a helyi művé-szeti iskolába, ahol a gitározásalapjait sajátította el. A követ-kező tanévben felső tagozatonzeneszakosként is bizalmatkapott. Amikor idekerült, fel-kérte a nyugdíjas klub elnöke,Kosár Éva, hogy összejövete-leken havi egy alkalommalénekeljenek. A közös éneklésvarázsa összekovácsolta őket,így rendszeressé váltak a da-los találkozók. 2005-től aktí-van irányítja a nyugdíjas nép-dalkört, illetve a Cimborákat.Az alistáli alapiskolában pediga Pacsirta népdalkört vezeti si-keresen, akik a Bíborpirosszép rózsa népzenei vetélke-dő állandó résztvevői. Idén el-jutottak a Szakolcán megren-dezett kerületi versenyre is.

Tavasszal ugyanakkor Duna-szerdahelyen a pedagógus-szövetség elismerő díját isátvehette.

A népdalok iránti vonzódá-sát mi sem bizonyítja jobban,minthogy alapító tagja a padá-nyi népdalkörnek. Szabadide-jét feláldozva két évvel ez-előtt elvállalta a nyárasdi nép-dalkör irányítását. Fontosnaktartja, hogy e téren is képez-ze magát, ezért nemrég bead-ta jelentkezését egy karveze-tési és kóruséneklési képzés-re. Alig van szabad hétvégé-je, hisz rengeteg felkérésnektesznek eleget, ahol a közösének varázsának élményétszeretnék nyújtani a rendez-vények szereplőinek, közön-ségnek egyaránt. „Idén máso-dik alkalommal készülünkBécsbe a Szent István-ün-

nepségre, ahova szeretnémmagammal vinni a gyerekcsa-patot is, továbbá többszöri fel-kérést kaptunk Magyaror-szágról” – részletezte.

„A zenében mindenevő va-gyok, szívesen hallgatom amodern zeneszámokat is, azörökzöldek közül pedig MátéPéter dalait. Kodály Zoltánszerint, ha kisgyermekkor-ban egyszer sem járja át agyermeket a zene éltető ára-ma, akkor később már aligfog rajta. Nem telik el úgynap, hogy ne énekelnénkminden órán, ugyanis val-lom, hogy a heti egy óra zeneinevelés kevés. Nem lehet egé-szen boldog ember az, akineknem öröme a zene” – zárjabeszélgetésünket Kodály Zol-tán idézetével Iván Melinda.

Lőrincz Tamás

GÚTA – Immár három éves múltratekint vissza, hogy a MagyarLátványtánc Sportszövetségkezdeményezésére éventeEurópa-bajnokságot rendeznekebben a szakágazatban.

Két alkalommal Kaposvár adottotthont a kontinensviadalnak. Idénazonban Léva városa kapta meg arendezés jogát. Az Európa baj-nokságon ott lesznek Csallóköz, a Komáromi járás képviseletébena Gútai Művészeti Alapiskola tán-cos lábú lányai is. Mivel a közel-múltban az országos bajnokságotis Léván szervezték, így a gútaiakmár visszatérő vendégként és nagyambícióval érkeznek majd a hely-színre.

„A program rendkívül gazdag-nak és látványosnak ígérkezik, mi-vel az országos döntők legjobbjaimérik össze az erejüket különbözőkategóriákban, mint például az egyé-ni és csoportos moderntánc, klasszi-kus és modern balett, mazsorettek ésfolklórtánc versenyben is. A Sambal-li tánccsoport több korosztályos for-mációval rendelkezik, és az országosdöntőben két első és egy harmadikhelyet sikerült elérnünk. Az Eb-n vi-szont csak az összesített pontokalapján a legmagasabbal rendelkezőlányaink vehetnek részt. Nagyonerős mezőnyre számítunk, de a ta-nítványaim tehetségét, lelkesedésétés kvalitásait ismerve a dobogóra vá-rom őket” – mondta el hetilapunk-nak Kartai Adél tánctanárnő. (ha)

KOMÁROM – Nem akármilyenkiállítás nyílt a Limes Galériában.Olbram Zoubek neves cseh ésnemzetközileg is elismertszobrászművész alkotásaittekinthetik meg a látogatók.

Az emberi alakokat bemutató kiál-lítás szinte megtölti, belakja a galé-ria egészét. Zoubek munkái a világminden részén bemutatásra kerül-tek. Nevéhez fűződik Ján Palach ha-lotti maszkjának elkészítése is. A tárlat gazdag anyagát hozzávető-legesen hatvan életnagyságú ce-ment- és bronzszobor alkotja.

A megnyitón Eva Dénesová mű-vészettörténész méltatta az alkotá-sokat. Többek közt elmondta: „Lé-

lekké nemesíteni a betont. Meg-hagyni a cement hétköznapi arcát,de régmúlt idők főpapjainak dísz-ruhájába öltöztetni. A felhőkön sé-tálnak, könnyedén érintve valaki-nek a lábnyomait, aki odafönt, vagya lelkünkben lakik.” Ez jellemzi aszobrászművész monumentális al-kotásait.

A megnyitó kulturális betétje is kü-lönleges volt, mivel Szarka Tamás, aGhymes együttes tagja tette mégünnepélyesebbé a ceremóniát, ame-lyen rengeteg művészetpártoló tettetiszteletét. A kiállítás július 15-ig te-kinthető meg. Információink szerint,a nagy érdeklődésre való tekintettelelőfordulhat, hogy egy hónappal to-vább is. H. A.

Erős mezőnyben küzdhetnek Felhőkön sétálva a Limesben

Holecz Attila felvétele

Holecz Attila felvétele

Archív felvétel

72012. június 26. |26. szám Jegyzet > Tudósítás

Lehet még fokozni a helyzetet. Sőt, azemberek elkeseredettségét is. A kor-mány által nyilvánosságra kerülőmegszorítási intézkedések egyre in-kább fojtogatónak tűnnek, s mindenbizonnyal az alsó- és középosztályt

sem kímélik. Pedig éppen ők juttat-ták hatalomra a szociáldemokratá-kat.

Tévesen hittük, hogy a bankok ésa magasabb jövedelmű csoportokjárnak a legrosszabbul. Amennyibena kormány intézkedései megvalósul-nak, az egyéni vállalkozók, az idény-munkát végző diákok és a korkedvez-ményes nyugdíjasok sem lesznekboldogok. Arról pedig csak halkanszabad beszélni, hogy a csomag egé-szének hatásai hétköznapi életünkminden területén komoly feszültsége-ket gerjeszthetnek.

A napvilágot látott elképzelésekfényében egyre többen kérdezik megtőlem is, a SMER-SD vajon miért in-dul harcba saját szavazóival szemben.

A válaszom egyszerű: nem tehetnekmást! A politikai propagandájukbanugyan bírálhatták a jobboldali gazda-ságpolitika hibáit, de munkájuk soránmégis hasonló eszközöket kénytele-nek használni.

A legfontosabb kérdésnek az mutat-kozik, végrehajtásakor mennyire lesz-nek hatékonyak elképzeléseik! A leg-több szakember szkeptikus. Van is ráokuk, hiszen 2006 és 2010 között azígéretekből és a gazdaság élénkítésé-ből vajmi kevés valósult meg. Más-részről könnyen előfordulhat, hogy Ficoéknak most először meg kellküzdeniük a nép haragjával is, merta restriktív intézkedésekből már sok-aknak elegük van. Mások tűrnek, deaz egekbe szökő munkanélküliség fel-

tehetően őket is érinteni fogja. Ilyenkörnyezetben pedig a jófiúnak mu-tatkozó kormányfő könnyen juthatMikuláš Dzurinda sorsára, akineksikerült ugyan leváltani Mečiart, deaz évek folyamán presztízse a nul-lára csökkent. Egyébként is, már túlvagyunk azokon az időkön, amikormindent a gazdasági válságra lehe-tett fogni. Látványos eredményekhíján pedig marad a düh, amely azegyének vérmérséklete szerint törheta felszínre.

Esetleg felvillan egy kis reménysu-gár, a változásba vetett hit. Adjunk hátegy esélyt az országot vezető csapat-nak, hogy sikerre vigyék terveiket.Fogcsikorgatva, úgyis ki kell bír-nunk!

Messzelátó kilátástalanságRajkovics Péter rovata

Pénzvilág

TALLÓS – A helyi kultúrházbantartották múlt héten GágyorJózsef: Még a lélek is reszket az emberben című könyvénekbemutatóját. A nem mindennapikönyv az önkormányzatmegbízásából látott napvilágot.

A kötetet a nagyközönségnek Hor-váth Anita, az alapiskola igazgatónő-je mutatta be. Megtudhattuk, a ki-advány visszatekintés a múltba,amely az első világháború esemé-

nyeitől egészen a magyar iskola új-raindításáig foglalja magába a köz-ség történetét, amelyet többségük-ben ma élő hozzátartozók mond-ják el.

A könyv első fejezete az első világ-háború tallósi résztvevőinek és ál-dozatainak névsorát tartalmazza,s adatokat arról, milyen szolgálatotteljesítettek, milyen kitüntetést kap-tak. Folytatásként Mikuss Elek igaz-gató, tanító, háborús élményeirőlszámol be a „Magyar tanító orosz

fogságban” című írásában. Az egyikborzalmat ki sem heverték az em-berek, máris nyakukon volt a máso-dik világháború, amelyről szinténbőséges információ található a kiad-ványban.

A folytatásban helyi leventékrőlis olvashatunk, valamint arról,hogy Tallósról 50 családot telepítet-tek át Csehországba, a szudétané-met területekre. Az otthonukból ki-űzött embereket marhavagonokbarakták, majd elvitték, s a csehgaz dáknál kényszermunkára ítél-ték őket. 1949. március 19-én vol-tak olyanok, akik hazatértek és egyideig rokonoknál húzták meg ma-

gukat, akik befogadták őket. A deportálás után sok mindenmegváltozott, Tallósból Tomáši-kovo lett, egy ideig a magyar gye-rekek is szlovák iskolába jártak. A magyar iskola újraindítására1949 tavaszán került sor, de önál-ló intézménnyé csak 1950-benvált. A könyv befejező része a te-metőről szól, a holt faluról, a kál-váriáról, a Mária-barlangról, a sír-feliratokról.

Az esten részleteket hallhattunka könyvből, melyet az iskola peda-gógusai olvastak fel és a falu tehet-ségei is énekeltek egy-egy dalt.

(ma)

Még a lélek is reszket...Betekintés egy falu történelmébe

A szerző Gágyor József, Szabó Manci nénivel, az egyik adatközlővel

Hosszú sorban vártak a dedikálásra Mészáros Barnabás felvételei

Csallóköz8 Tájház

Másfél évszázada a túlélés mestere Tolvajok és gyújtogatók is meglátogatták

A múlt század 70-es éveinekelején Martoson a 101-es számúparasztházat védett műemlékkényilvánították, 1975-ben pedigberendezték falumúzeumnak.

Sorozatunk következő állomásán Ötvös Zsuzsanna, a martosi falumú-zeum gondnoka volt a kalauzunk.

„A hagyományos parasztházat amestergerendán látható felirat szerint

Nagy István építette 1871-ben. Falai tö-rekes agyagból készültek béleléssel.Homlokzata vesszőfonatból van, tete-je nádfedél. Eredeti belterét első szo-ba, pitvar elválasztott konyhával ésnyitott kéménnyel, valamint kamra ké-pezte; utóbbiból a legutolsó tulajdono-sa hátsó szobát csinált, valamint a la-kórészhez hozzáépítette a mai kam-rát és istállót. A szobák a 19. századvégéről és a 20. század elejéről szár-mazó, eredeti martosi festett bútorralvannak berendezve. 2006-ban a falu-

múzeumot két sajnálatos esemény isérte. Március elején ismeretlen tette-sek mintegy 40 ezer korona értékbenloptak el festett tányérokat, szőttese-ket és öntöttvas lámpákat a házból. A eszmei kár természetesen ennektöbbszöröse, hiszen pótolhatatlantárgyakat loptak el. Szeptemberben pe-dig fel akarták gyújtani. Az anyagugyan lángra lobbant, de szerencsérea keletkezett tűz nem terjedt tovább,

s a tűzoltókat sem kellett riasztani. Aberendezési tárgyak közül egy asztal,egy faragott sarokpad és egy ablakrá-ma égett meg” – mondta el a gondnok-nő.

A ház építésénél használt elavulttechnikát, ún. fecskefészek bélelésesmódszernek is hívták. Jellegzetessé-ge volt, hogy a házat alap és szerke-zeti konstrukció nélkül építették. A fa-lat törekkel vegyített sárból rétegezték,a ház méreteit és a falak irányát sza-bad szemmel szabták meg. A folyó-

szabályozások előtt időkben gyakorib-bak voltak Martoson a facölöpösszerkezetű házak. A földbe vert cölö-pöket fagerendákkal kötötték össze, azalsó részt nyárfavesszővel fonták. A kész szerkezetet agyagréteggel töl-tötték ki. A tetőfedés hagyományosanyaga a nád volt, míg az első és hát-só homlokzatot vesszővel fonták be.

A nyitott konyhát a hátsó szobátólboltíves falnyílás választja el. In-nen fűtötték az első szobában állókemencét, amelyben a kenyeret issütötték. A kemencével szembenvolt a konyha nyitott tűzhelye, mel-lette a katlan. A füst a fordított töl-csér alakú, vesszőből font és agyag-gal kitapasztott, nyitott kéményenát távozott. A huszadik század ele-jéig a martosi házakban a család egyszobában lakott. A pitvarnál találha-tó hátsó szobát kamrának használták.Később átalakították szobának. Ahátsó szobához külső bejáratú kam-rát építettek, ahhoz istállót a háziál-

latoknak. A ház lakóhelyiségeit mész-szel mázolták ki. Az agyagpadlót fe-ketére festették, a helyiség szélére ésaz ágyak alá keskeny sárga csíkot má-zoltak. A fekete padlót homokkalszórták fel, amelyre lyukas fenekűkancsóból minden reggel vizet fröcs-költek, nyolcas alakú mintát képezve– ez volt a vizes nyolcas.

Az első szoba nagy részét a kemen-ce és kemencepadok foglalták el. A falmellett baldachinos, mennyezetig érő,festett előlapú ágy áll. Rendszerint egykeretbe foglalva, egymás mögött kétágy volt a szobában. A martosi szobaelmaradhatatlan díszítő eleme a falraakasztott, festett tányér. Ezenkívülminden szobában legkevesebb egy tü-kör lógott.

A martosi falumúzeum keddtőlvasárnapig látogatható naponta10.00–17.00 óra között, előzetes te-lefonos (035/76 84 110) megrende-lés alapján.

Vladislav Kmeť

Fogas Ferenc felvételei

92012. június 26. |26. szám Pedagógusportré > Tudósítás

A jó példa továbbvihető„Tudom, mit akarok, hogyan akarom, s miként jutok el a kitűzött célhoz”

CSILIZRADVÁNY – Tóth Csaba, a Kóczán Mór Alapiskolatestnevelés-informatika szakostanítójának rövid pályafutása ellenére már se szeri, se számaazoknak az okleveleknek,érmeknek, kupáknak, melyekettanítványai megnyertek.

Minek köszönhető ez a rengetegkiváló eredmény?

– Arra tanítom a gyerekeket, hogya küzdelem és a kitartás, a közöshang előbb-utóbb meghozza a kívánteredményt. Csapatjátékoknál mind-ezekhez társul a csapatszellem. Isko-lánkban a hét minden délutánján zaj-lik valamilyen sportkörös foglalko-zás. Pedagógusként nekem kell meg-találnom a gyerekek számára azt asportágat, melyben később ered-ményesek lehetnek. Imádom a mun-kámat. Nem tudom ki mondta: „ke-resd meg azt, amit szeretsz és nemkell dolgoznod.” Hát én rábukkan-tam.

Hogyan lett pedagógus?– Ebbe az iskolába jártam, s itt is-

merkedtem meg Horváth Ferenc ta-nító bácsival, aki igazi pedagógusvolt. Számára nem létezett olyangyerek, akivel ne szerettette volnameg a tornát. Minden órája remek-re sikeredett, délutánonként nemigenakaródzott hazamenni, ha Feri bácsifoglalkozott velünk. Az ő példájáramár nagyon kicsi koromban tudtam,hogy én is ezt szeretném csinálni.

Mikor indult ezen a pályán?– 2009-ben szereztem bakkalaue -

rátusi diplomát a nyitrai KonstantinFilozófus Egyetemen, s tanulmá-

nyaimat idén mesterképzéssel foly-tattam a győri Apáczai Csere JánosFőiskola rekreáció szakán. Amikorhárom évvel ezelőtt egykori iskolám-ba kerültem Horváth Feri bácsihelyé re, aki akkor vonult nyugdíjba,nagy megtiszteltetésnek éreztem,hogy éppen őt válthatom. A kezde-ti időszakban, a korom miatt is,meg kellett vívnom a magam harcáta gyerekekkel. Voltak olyanok, akikeleinte azt gondolták, azt csinálhat-nak, amit akarnak, de elég hamar rá-jöttek, hogy a sportban nem ismerektréfát. Onnantól kezdve mindenment a maga útján, elfogadtak, te-szik, amit mondok, s ennek meg islett a jól megérdemelt eredménye.

Látom, kicsit zavarban van, ami-kor a legjobb eredmények felől ér-deklődöm. Miért?

– Nem is tudom, honnan kezdjem,mert szerencsére rengeteg mindentnyertünk. Nagy kidobóban az 5-7. év-folyamos lányaink kerületi másodi-kok lettek. Az új olimpikonokat ke-resünk elnevezésű futóversenyenHajzuk Gergely bejutott az országosdöntőbe. A kis teremfoci Jednota Ku-pán a fiatalabb fiúk másodikok let-tek. Földes Csilla bejutott a Plachy fu-tóverseny országos fordulójába,amely Máriatölgyesen zajlott, s a9. helyen végzett, de sorolhatnámmég nagyon sokáig.

Tanítványai között van olyan,aki az egykori Tóth Csabára emlé-kezteti?

– Akad. Talán nem a legjobb ma-gaviseletű, de mindenesetre a leg-mozgékonyabb gyerekek önmagam-ra emlékeztetnek. Nálam mindig el-

ső helyen a sport állt, talán azért is,mert mozgást szerető családból szár-mazom. Édesapámmal minden alkal-mat megragadtunk a sportolásra. Ő volt a legboldogabb, amikor ezt apályát és ezt a szakot választottam.

Más kedvtelés, esetleg a netezés?

– Lehet, hogy meglepő, de nemszeretem a számítógépet. Isme-rem, tanítom a vele kapcsolatostudnivalókat, de minden percet saj-nálok, amit a gép előtt kell tölte-nem. Jobban szeretem a testneve-lést, mert ebben a mozgásszegényvilágban már az is nagy eredmény,ha megmozgathatom a kicsit lus-tább gyerekeket. Sokkal nagyobbértelme van, mint internetezni,meg a sok agresszív játékot játsza-ni.

Amikor egy kezdő pedagógus el-indul a pályán, vannak elvárásai.Önnek sikerült ezeket megvalósí-tania?

– Úgy érzem, jó úton haladok. Tu-dom, mit akarok, hogyan akarom, smiként jutok el a kitűzött célhoz. A sport nyelvén élve: vannak márrészeredményeim, melyek biztatóak.Ezek jelzik számomra, jó az irány,amelyen elindultam. Hosszú távra

tervezek. Vannak olyanok, akik szá-mára a pedagógia csak a megélhetésegy formája. Nekem a legfontosabbdolog a világon. Élvezem a gyerekek-kel töltött órákat, a kihívásokat, a megmérettetéseket. Boldog va-gyok, hogy azok között a falak közöttdolgozhatom, ahol felnőttem, örömegyütt lenni a gyerekekkel, kollégák-kal. Remélem, nagyon sok sikerél-mény adatik még a számomra. S ta-lán lesz majd olyan diák is, akiugyanúgy felnéz majd rám, mint énannak idején Horváth Feri bácsira.Nos, akkor majd elmondhatom,nem dolgoztam hiába.

Csiba Lídia

NYÁRASD/VÁSÁRÚT – Halálosbaleset történt múlt hétfő koradélután a két község közöttiútszakaszon.

A húszéves sofőr fekete ŠkodaFabiájával Vásárút felől Nyárasdirányába tartott, amikor egy job-bos kanyarban autója megcsú-szott, a szemközti sávba sodró-dott, s frontálisan ütközött a Nyá-rasdról jövő piros színű Fabiával.

Az utóbbi gépkocsi 51 éves so-főrje a kórházba szállítás után

életét vesztette. Az autóban tartóz-kodó felesége súlyos, fia könnyebbsérüléseket szenvedett.

A másik járművet vezető fiatalférfi könnyebb sérülésekkel meg-úszta a balesetet.

A tragédia okait még vizsgálják,előzetes vélemények szerint a vét-kes fiatalember egy galambot ütöttel, amitől megijedt és a hirtelen fé-kezés miatt sodródott át a menet -iránnyal ellentétes oldalra.

(und)

Frontálisan ütköztek a ŠkodákA rendőrség óvatosságra inti a sofőröket a rekkenő hőségben

A győztes kidobós csapat és tanítójuk A szerző felvétele

Net-felvétel

Žitný ostrov10 Spravodajstvo

Kapusta: zdravie, ktoré chutí Porota vyhlásila dvoch víťazov, no pokojne ich mohlo byť viac

VEĽKÝ MEDER – Vojnovécintoríny s pozostatkamitých, ktorí padli ďaleko odrodnej zeme, sú rozosiatepo celej Európe.

Podobne ako v minulosti, ajv tomto roku zástupcoviasrbských spolkov a srbskýchpravoslávnych cirkevnýchobcí z Bratislavy, Prahy a Viedne spoločne s členmiKultúrneho inštitútu „Pu-dunavlje“ pri príležitostisrbského národného sviatkukrátkou modlitbou a tra-dičným srbským zvykom –pokropením hrobov červe-ným vínom a kvetmi vofarbách srbskej trikolóry –vzdali 16. júna hold a česťtým, ktorí umreli v zajatec-kom tábore vo Veľkom Me-

deri počas I. svetovej vojny.Spomienkové modlitby zazosnulých popri sloven-skom pravoslávnom faráro-vi z Holíča, otcovi Jakubo-vi Jacečkovi, viedli aj dva-ja srbskí pravoslávni du-chovní: Srdjan Jablanovic z Prahy a otec Sladjan Vasičz Viedne.

Deň svätého Vita je sviat-kom, ktorým sa pripomínatragická bitka na Kosovompoli z 15. júna 1389, a záro-veň aj smrť kniežaťa sväté-ho Lazara Hrebeljanovicav tento deň. Srbi na celomsvete ho slávia ako „Vidov-dan“, pamätný deň spo-mienky na všetkých srb -ských a kosovských mučení-kov i obetí všetkých vojen.Srbská delegácia navštívila

„Srbský cintorín“ vo VeľkomMederi a pri tejto príležitostinavštívením jeho hrobu vzda-la úctu aj bývalému primáto-rovi mesta Ladislavovi Ru-dickému, ktorý sa veľkoumierou zaslúžil o zveľadeniesrbského cintorína v meste a bol aj iniciátorom rozvíjaniapriateľských vzťahov so srb -skou komunitou na Sloven -sku, ako aj v rámci družob-ných vzťahov medzi VeľkýmMederom a srbským mes-tom Čačak.

Na tomto pietnom akte saza mesto zúčastnila vice-primátorka Ildikó Laposová,za spoločenské organizáciepredseda MO CsemadokuLadislav Varga a za cirkevnúobec Ladislav Ján Szakál.

Vladislav Kmeť

Uctili si pamiatku padlých Srbov

Pamiatke padlých sa poklonili aj pravoslávni duchovní Foto: autor

MAD – Sobota 23. jún patrilopohostinstvo „Bicsak“ kapuste a dobrej nálade.

Po druhý raz sa tu konala súťaž vo va-rení jedál z kapusty – zeleniny, ktorúobľubujú rovnako priaznivci zdravejvýživy ako aj „mäsožravci“. Z kapustysa pripravuje kvantum druhovskvelých pokrmov, ale vieme o nej i to, že je mimoriadne zdravá a má ajliečivé účinky. Obsahuje množstvo preľudský organizmus užitočných lá-tok, v prvom rade je bohatým zdrojomvitamínu C (najmä kvasená kapustaje priam jeho „semenišťom“), ale aj vi-

tamíny E, K, kyselinu listovú či pro-vitamín A, z minerálnych látok jevýznamným vápnik, upomenúť tre-ba i vlákninu, ktorá sa stará o správ-ne fungovanie čriev. Uvádza sa aj to,že má protirakovinové účinky.

V sobotu sa v Made do prípravy ka-pustných dobrôt pustila takmer de -siatka tímov – okrem domácich aj z Dunajskej Stredy, Čakán, Vydrán,Gabčíkova, Blatnej na Ostrove a Kos-tolných Kračán. Varilo sa všeličo: odzabíjačkovej kapusty cez segedínskyguláš až po plnenú koložvársku ka-pustu. Ale v prvom rade sa varilo skve-le a porote (viedol ju predseda dunaj - skostredskej COOP Jednoty Lajos

Kulcsár, ďalšími členmi boli TihamérTamás Tóth a Lóri Bertalan) naozaj ne-bolo čo závidieť. Teda okrem toho, žesi mohla zgustnúť na všetkých pri -pravených jedlách. Jury sa nakoniecrozhodla udeliť dve prvé miesta –získali ich domáci kuchári za „Sege-dín“ a zástupcovia reštaurácie Nimródz Gabčíkova za skvelú plnenú kolož-vársku kapustu, tretie miesto patrí kra-čanskému pohostinstvu Gold so zabí-jačkovou kapustou.

Oslovili sme predsedu jury LajosaKulcsára, prečo považuje za dôležitézúčastňovať sa takýchto „dedinských“súťaží vo varení. „Stretávajú sa tu ľu-dia s podobným spôsobom myslenia,takí, ktorí sú radi v dobrej spoločnos-ti, radi varia a prídu si trocha zasúťa-

žiť. Veľkú časť z nich poznám osob-ne, skutočne som sem prišiel s rados-ťou. Druhou vecou je to, že pre člove-ka vo vedúcej funkcii je dôležité stre-távať sa z ľuďmi, získavať spätnúväzbu. Takéto neformálne stretnutiasú na to ideálne a pre obidve stranymôžu byť iba pozitívne,“ povedalnám predseda Jednoty.

Usporiadať takúto súťaž si vyžadu-je aj nemalú námahu. Prečo sa k to-mu odhodlal jeden z hlavných uspo-riadateľov, Šani Szelle? „Je potrebné,aby sa medzi ľuďmi udržiavali a utu-žovali vzťahy a priateľstvo – v dneš-nom uponáhľanom svete je na tomálo príležitostí. Stojí to za vynalože-nú námahu.“ Jeho slová presvedčivonaplnilo vydarené podujatie v Made.

(banič)

Členovia poroty sa pri rozhodovaní poriadne zapotili Foto: autor

Tu sa finalizuje „koložvárska plnená“

1126. jún 2012 | číslo 26 Rozhovor

Šéfkuchár a maršalskou palicou Kuchári z Villa Rosy prví na Gurmán Feste v Bratislave

Známy televízny moderátor AndrejBičan ho nazýva „maršalom“medzi šéfkuchármi.

Šouman Bičan neraz preháňa, ale v tomto prípade je ku pravde veľmiblízko. Šéfkuchár reštaurácie priPenzióne Villa Rosa v DunajskejStrede Imre Bindics svoje majstrov -stvo už neraz dokázal. Zatiaľ posled-ným úspechom je prvenstvo kolek-tívu z Villa Rosy na prestížnom po-dujatí „Gurmán Fest“ v Bratislave.Konkurencia bola obrovská – špecia-lity ponúkalo viac ako 40 najlepšíchreštaurácií z celého Slovenska, me-di ktorými nechýbali ani päťhviez-dičkové hotely.

Kde a kedy sa konal tento gur-mánsky festival?

– Jedná sa o trojdňovú akciu, ko-nala sa v bratislavskej Medickej zá-hrade od 15. do 17. júna.

Ako ste sa na toto podujatie do-stali?

– Na pozvanie „Slovenského ga -stronomického zväzu“ ako zástup-covia západoslovenského kraja.Účastníkmi boli najlepšie reštaurá-cie a hotely – od tatranských až poBratislavu, ktorá mala, pochopiteľne,najväčšie zastúpenie. Teda nedalo satam prihlásiť, pozvanie na vlastnúprezentáciu bolo výberové.

Čo sa varilo?

– Každý varil svoje, ja som upred-nostnil našu, žitnoostrovskú ku-chyňu.

Ako to bolo s hodnotením? Exis-tovala nejaká odborná porota?

– Návštevníci si mohli pri vchodezakúpiť tzv. gurmány, ku ktorým do-stali také guľôčky, ktoré potom na zá-klade toho ako im chutilo, hádžu donádob, ktoré má každá reštaurácia.Na konci sa vyhlási najlepšia, tá, kto-rá dostala od ľudí najviac hlasov – sta-li sme sa ňou my. Takže jury vlast-ne tvoria všetci návštevníci.

S akými jedlami sa tam človekmohol stretnúť?

– So všetkým možným – od úde-ných rýb až po morské potvorky. Bo-li tam napríklad peruánski či japon -skí kuchári, ktorí pôsobia na Slo-vensku a tomu aj zodpovedali ponú-kané pokrmy. (Mimochodom, Peru-ánci ponúkali aj „Anticuchos a pancon chicharron“ – tu človek ani netu-ší, či mu jedlo neutečie z taniera – po-známka redaktora.)

S čím ste vyrukovali vy? – Robili sme jedlá z mangalice –

dal som urobiť klobásy, dopredusme mali nakonfitované karé, kto-ré sme podávali s paprikovo-zemia-kovou kašou. A potom aj hovädzielíčka s tvarohovými haluškami.Moje chute sa ľuďom veľmi páčili,

čo sa odrazilo aj na konečnom vý-sledku.

Koľko porcií ste pripravili denne? – Približne šesťsto až sedemsto

porcií. Samozrejme, je to tímová ro-bota, od nás sme boli traja kuchári a dvaja čašníci. Vydávajú sa degustač-né porcie za určitý počet „gurmánov“.

Bol o tento festival záujem zostrany verejnosti?

– Prišlo množstvo návštevníkov a môžem zopakovať, že naša kuchy-ňa im veľmi chutila, najmä na hovä-dzí guláš stáli dlhé rady.

Gurmán Fest trval tri dni... – Denne sme tam boli od ôsmej rá-

no, každý si prinesie vopred pripra-vené polotovary, na mieste sa to už ibafinalizuje. Brána pre verejnosť saotvárala na poludnie, v nedeľu o jede-nástej, končilo sa o desiatej večer.

Nebolo to príliš únavné? – Čoby nie, navyše bolo aj veľké

teplo. Ale ak človeka vyhlásia zanajlepšieho, na únavu zabudne.

Kto všetko reprezentoval VillaRosu?

– Okrem mňa József Szerencsés,Tamás Sidó, Tamás Pongrácz a Ra-mon Horváth, ako manažér bol s na-mi Béla Keszi. Ľubo Banič

Časť víťazného tímu: Ramon Horváth, Imre Bindics a Tamás Pongrácz Foto: autor

Šéfkuchársky maršal Imre Bindics

Žitný ostrov12 Spravodajstvo

Komárňania v „Národnom“ ako doma Predstavili sa na najreprezentatívnejších divadelných doskách, v SND

ŠAMORÍN – Vo Výstavnej sieni IstvánaTallósa Prohászku v Mestskom kultúr-nom stredisku rezonuje v týchto dňochzaujímavá výstava.

Je venovaná používaniu jazyka ma-ďarskej národnostnej menšiny na juž-nom Slovensku na príklade verejnýchnápisov v rokoch 1918 až 2011. Na de-siatkach panelov si môže návštevníkurobiť obraz o takmer storočnom vývo-ji pre menšinový národ tak citlivej témyako je používanie materinského jazykavo verejnom živote. Dlhá chronológiavývoja spomínanej problematiky nazre-la pod pokrievku vzťahov dvoch náro-dov od vzniku Československej repub-liky až po súčasnosť. Bohatá expozíciavýstavy všakovakých nápisov má ajjednu vzácnosť – jedinú známu pô-vodnú dvojjazyčnú tabuľu s názvom ob-ce na juhu Slovenská.

(čikovský)

Jazyk je vzácnym pokladom každého národa

Jediný známy zachovaný kus svojho druhu Foto: autor Dvojjazyčné tabule boli za „prvého Československa” viac-menej samozrejmosťou

KOMÁRNO/BRATISLAVA –V rámci projektu „V Národnom ako doma” si19. júna herci komár -ňanského Jókaiho divadlazahrali v Bratislave a naoplátku – aby aniKomárňania nezostali bezdivadelného predstavenia– hosťovalo SND meste nabrehu Dunaja.

Komárňanské Jókaiho di-vadlo praskalo v utorok večerdoslova vo švíkoch. Predsta-venie SND chceli vidieťmnohí. Ansámbel „Národné-ho” priniesol na juh Slo-

venska bláznivú komédiu o tom, čo sa môže stať, ak samuž rozhodne opustiť ženua nie je schopný jej to pove-dať. V skvelej komédii fran-cúzskeho autora GeorgesaFeyedeaua si okrem inýchzahrali Diana Mórová, SoňaValentová, Jozef Vajda, To-máš Maštalír či Ján Kole-ník.

Komárňania hosťovali v Slovenskom národnom di-vadle v Bratislave divadel-ným prepisom románu Ladi-slava Balleka Pomocník v réžii syna autora, Rastisla-va Balleka. Toto predstavenie

má divadlo v repertoári pres-ne rok – a zožalo veľký di-vácky úspech. Dej Pomocní-ka sa odohráva tesne po voj-ne, kedy prichádza z hôr najužné Slovensko – do mesteč-ka Palánk – Štefan Riečan s rodinou, aby začal nový ži-vot ako čerstvý majiteľ pride-leného mäsiarstva. S obcho-dom zdedí aj „šikovného”pomocníka, Valenta Lanča-riča. Hra je o medziľudskýchvzťahoch, o tragédii človeka,tragédii jednej rodiny. Rolupomocníka stvárňuje AttilaMokos, v roli Riečana môžudiváci vidieť Tibora Fabóa,

jeho ženu hrá Éva Bandor a dcéru Renáta Tar.

Komárňanskí herci pociťu -jú potrebu predstaviť svojuprácu bratislavskému obe-censtvu a prezentovať, že ajoni sú súčasťou kultúrnehoživota tejto krajiny, že je prenich dôležité budovať kontak-ty so slovenskými divadla-mi. Najdôležitejším aspek-tom je však skutočnosť, že sizahrajú pred maďarsky hovo-riacim bratislavským obecen-stvom. Na ich utorkové pred-stavenie v Národnom sa pri-šlo pozrieť vyše štyristo divá-kov! (padlovics)

Na komárňanských hercov prišlo v Bratislave vyše 400 divákov Foto: Milan Drozd

Divadlo Jókaiho sa predstavilo na pôde SND

1326. jún 2012 | číslo 26 Spravodajstvo

najkompetentnejšejlokality, priamo z lo-na strany Smer-SD,

vykuklo na svetlo sveta die-ťa. Krstným menom sa vo-lá Balíček, priezviskom Ozdravný. Budeme mudržať palce, a rovnako aj su-dičkám, aby mu naveštili doživota samé dobré vlastnos-

ti. Lebo predbežne to taknevyzerá.

Komentátor istého slo-venského denníka charak-terizoval Ficov balíček slo-vami „Ozdravný ako týfus“.Je síce dobrým zvykomnekritizovať vopred niečo,čo ešte nie je v praxi, alemnohé indície, konkrétne22 prezentovaných akožeozdravných bodov, nazna-čujú, že na týfe niečo bude.Alebo by sa dalo povedať, žepripomína novelizovanúHlavu XXII. LeitmotívomFicovej „Pošty pre teba“ jeodrať z kože každého, kto jena to čo len trochu vhodnýa takýmto spôsobom daťdo richtigu verejné financie.

Teda zlikvidovať rovnú daň,druhý dôchodkový pilier,priškripnúť banky, vrstvuživnostníkov, zvýšiť spo -trebné dane, odvody, šetriťna sestričkách a učiteľoch...Len akosi tam chýba ro-zumný spôsob ako šetriťna spotrebe štátu. Logiku tosíce má, keďže Robert II.Šetrivý je propagátorom sil-ného štátu a takýto štát nasebe a svojich šetriť predsanemôže, ale aj tak. Je všaktakmer isté, že z niektorýchpochabých nápadov „tejto“vlády nakoniec nič nebu-de. Myslíme teraz konkrét-ne na zdanenie výsluhovýchdôchodkov bývalých poli-cajtov a vojakov, tradičnej to

opory sociálne zmýšľajú-cich politikov. Nezdá sa byťpravdepodobné, že by saFicovi chcelo ťahať za prstypráve s nimi. Alebo takézrušenie dvoch štátnychsviatkov – vraj by to mali byť1. a 15. september. Kým toprvé sa celkom iste nebudepozdávať žiakom, učiteľoma ani Otcom – zakladate-ľom Ústavy SR, druhé môžerozzúriť nemenej dôležitúčasť spoločnosti, teda slo-venskú odnož katolíckejCirkvi Svätej Všeobecnej.Vraj by to chcelo otvoriťVatikánsku zmluvu, v pre -klade: ísť si pýtať povoleniedo sídla Svätej stolice, kdeby sme ho asi ani nedosta-

li. V tomto prípade sa všakpremiérov zákerný nápad,aby sa Sedembolestná osla-vovala vždy v nedeľu, zdávcelku vtipný. No a snahaobrať ťažko pracujúcich o dva dni zaslúženého voľ-na už vyvolala nevôľu od-borových bossov, čo je javvskutku pozoruhodný,keďže títo doteraz vždy zo-bali Ficovi z ruky a tanco-vali tak, ako im nôtil. Budepreto zaujímavé pozoro-vať, s kým každým si to so-ciálno-demokratická vládanakoniec trúfne rozhá dzať.Dejiny nás učia, že v koneč-nom dôsledku na vládnepochabosti doplácajú tínajslabší. Nie je dôvodmyslieť si, že u nás to bu-de inak. Solidarita sem, so-lidarita tam.

Balíček, balíček, povedz že mi...

Deň martýrov s tryznou i filmom Na smutné udalosti spomínali potomkovia obetí holokaustu

KOMÁRNO – V nedeľu 17. júna si členoviamiestnej Židovskejnáboženskej obcepripomenuli 68. výročiedeportácie svojichsúverencov z mesta a okolia.

Na židovskom cintoríne si nasmutné udalosti spomínalipotomkovia obetí holokau -stu z blízkeho okolia, Ma-ďarska, Rakúska, ba aj z Iz -rae la. Prítomných pozdra-vil predseda komárňanskej

židovskej náboženskej obceAnton Pasternák a primátormesta Anton Marek. Sláv-nostný príhovor predniesolbudínsky rabín Tamás Verő,smútočnú pieseň „kaddiš“predniesol kantor AnatolijKlavanskij. „Je pre nás veľmidôležité, aby sme spomína-li a zároveň pripomínali tie-to smutné udalosti všetkým,nielen Židom. Deň martýrovje tiež príležitosťou stretnúťsa, zísť sa z mnohých kútovkrajiny i sveta. Rovnako dô-ležité je pre nás aj to, aby bo-

la táto udalosť verejná, otvo-rená všetkým ľuďom dobrejvôle, ktorí si spolu s namichcú pripomenúť udalostispred 68 rokov a odniesťodkaz tohto podujatia čonajširším vrstvám obyvate-ľov,” hovorí koordinátor Ži-dovskej náboženskej obce v Komárne Tamás Paszter-nák.

Tryzna pokračovala v or-todoxnej synagóge tradič-ným zapálením sviečok pripamätnej tabuli obetí holo-kaustu a odhalením pamät-nej tabule Yvone Tomenen-dal Wollner, pôvodom z Ko-márna, ktorá zosnula v uply-nulom roku v Rakúsku. Spo-mienkový deň ukončila pre-miéra filmu Petra a SusiScheinerovcov pod názvom„Naivné sny?”. Mužská časťtohto ženevského manžel-ského páru pochádza z Ko-márna, a tak sa spolu roz-hodli nakrútiť súbor doku-mentov o komárňanskýchŽidoch. Film je druhou čas-ťou série s podtitulom „Jed-na židovská obec sa bráni zá-niku”. „Nikto sa o túto témupríliš nezaujíma. Práve pre-to sme s manželkou považo-vali za dôležité, aby zostali

nejaké stopy po Židoch, kto-rí tu žili a rozvíjali toto mes-to. Zatiaľ sa nenašiel nikto,kto by sa tejto téme podrob-ne venoval a spracoval uda-losti niestnej náboženskejobce,” hovorí režisér filmuPeter Scheiner.

Pred 2. svetovou vojnoužilo v Komárne vyše dvetisíc

Židov, 1922 z nich zomrelo v koncentračných táboroch.Ďalších tristo príslušníkov ži-dovskej náboženskej obceopustilo mesto po vznikuštátu Izrael v roku 1948. V súčasnej dobe evidujeŽNO v Komárne okolo 50 členov, väčšina z nich sústarší občania. (pad)Židovská náboženská obec v Komárne eviduje približne 50 členov

Odkaz budúcnosti: nezabúdajme! Foto: Milan Drozd

GlosaĽubo Banič

DUNASZERDAHELY – Szakmaizáróvizsgákkal búcsúztatták a tanévet Vásártéri MagánSzakközépiskolában.Rátermettségüket, szakmaigyakorlatiasságukat bizonyítottáka vendéglátóipari tanulmányiszakon tanulók.

Az első évfolyam diákjai két szakmaicsoportra osztódva (pincérek, szaká-csok) vacsorával készültek. A díszva-csora megnyitóján az iskolában tanultnégy nyelven (magyar, szlovák, angol,német) köszöntötte a projekt „mene -dzsere” a tulajdonos-igazgatónőt,Ozorák Jolánt, a diákok szüleit és aszakoktatókat.

Előételként sonkahabbal és man-dulával töltött almaérméket, főétel-ként natúr csirkemellet párolt ve-gyes zöldséggel és rizzsel, desszert-ként pedig csokoládéöntettel dí-szített vaníliakockát fogyaszthattaka meghívottak.

A másodikos vendéglátóiparisoktanévzáró projektje állófogadás volt.Hidegkonyhai ételekkel gazdagonmegterített asztalok fogadták a szü-lőket. Számtalan gasztronómiai cso-da (szezámmagban és napraforgó-magban sült húsgolyók, tormakrém-mel töltött sonkatekercs, tonhallaltöltött paradicsom, aszalt szilvával il-letve zöldséggel töltött csirkemell,csirkegalatin, rokfortkrémmel töltöttkörte, gyümölcsökkel díszített ana-nász, pezsgős gyümölcssalátávaltöltött dinnyekosár, tiramisu, man-dulás kókuszdiók) közül válogat-hattak a megjelent vendégek, akik ar-cán szemmel látható volt a megelé-gedettség, hisz gyermekeik cate-ring-szolgálat termékeivel felérő éte-lekkel kápráztatták el szüleiket, szak-oktatóikat, tanáraikat.

A negyedéves tanulók számára azutolsó előtti júniusi hét a szakmai zá-róvizsgák, a szakmunkás-bizonyít-vány megszerzésének idejét jelentet-

te. A kihívásokkal teli hét első napjánegy gasztronómiai, szervírozási teszt

megoldása volt a feladat. Ezt követő-en a szakácsvizsgákra készülők két,az előző héten „kisorsolt” témához(egzotikus ételek, húsvéti ebéd, gyer-meknapi menü, az olasz konyha he-te, Valentin-napi vacsora, hagyomá-nyos lagzi, a szlovák konyha hete) kö-tődő ételt kellett elkészíteniük. A vizsgabizottság tetszését leginkábba libamájjal töltött burgonyás palacsin-ta, gesztenyepürével és erdei gyü-mölcsökkel díszített cherry-s mascar-pone-krém, a fahéjas almával sültházinyúl, az árvai szalonnába csavartszűzpecsenye, az egzotikus gyümöl-csökkel töltött táskácska váltották ki.

A pincértanulók egy adott alka-lomra – modern esküvő, halászidénymegnyitója – terítettek meg egy ünne-pi asztalt, majd flambíroztak, halatcsontoztak, kávét és koktélokat készí-tettek, illetve szolgáltak fel. A vizsgaharmadik részeként elméleti gasztro-nómiai és felszolgálási ismereteikrőladtak számot a diákok. A diákok fel-készítő tanárai Kürthy Éva és CsölleEdit, valamint szakoktatóik, Földes Jolán és Beke Irén megelégedettséggelzárták a munkával és szakmai sikerek-kel teli tanévet. –kl

Csallóköz14 Tudósítás > Tanácsadó

A civilizált emberek sajnos irreali-tásokban kóborolnak. Vagy a múlt-jukon és a sérelmeiken rágódnak,ami valószerűtlen, mert már nincs;vagy a jövőjükön töprengenek és aztpróbálják megteremteni: boldogokakarnak lenni, például a jövőben,ami szintén irreális, mert még nincs.És épp ezért nem élik meg kellő in-tenzitással a jelent, a most és itt pil-lanatán átszaladnak. Elmenekülés eza jelenből: vagy a múltba vagy a jö-vőbe. És a külvilágfüggő ember el-kezdi elképzelni, hogy attól lesz bol-dog, ha egyre jobb kellékeket szerezbe és birtokol, és ez a beszerzés ésbirtoklás elviszi az ember életét. Ésamikor az ember már minden kel-léket beszerzett, akkor őt viszi el azinfarktus, és nincs tovább! A külvi-

lágfüggő ember állandó kellékbe-szerzése, hogy meg tudja mutatnimindenkinek, ez téríti el a valódiélettől, a valódi élet megélésétől,sőt ez az úgynevezett kellékkultúrameggyilkolja magát az életet. A bajaz, hogy ez a szerzés és birtoklás át-tevődött az emberi kapcsolatokra is.Vagyis, a szerelemben is nagy divatlett, ha egy férfi például megszerezegy nőt vagy fordítva, birtokolniakarja: „ő, az enyém!” – olyannyi-ra, hogy a másiknak talán nem is le-het öröme nélküle és kialakul belő-le egy rabság. Egy RABSÁGBANNEM LEHET BOLDOG VALAKI. Énazt gondolom, hogy például a kap-csolati boldogságnak is a legna-gyobb akadálya a szerzés és a bir-toklás. Egyfolytában elfelejtjük, hogynem kintről kell várni a boldogságot,a külvilágból, hanem befele kell for-dulni, hogy megtaláljuk az igaziboldogságunkat, azt a ragyogó fénytodabenn, a belső fényes napunkat.Hiszen csakis BELÜLRŐL TEREMT-HETŐ MEG MINDEN! Ez az önma-gam, a lelkem mélyén élő nap, ez vi-lágít, ez örök fénnyel ég, és ennekaz alapállapota a boldogság. Legyélvégre boldog, hiszen egy boldogta-lan ember nem tud egy másik em-

bert boldoggá tenni. LEGYÉL BOL-DOG, RAGYOGJON A NAPOD, MO-SOLYOGJ, HOGY ÉREZZE MIN-DENKI EZT A BOLDOGSÁGOT!De ez a világ legnehezebb dolga, ésnem is mindig tudjuk megcsinálni,mert ehhez nem elég grimaszt vág-ni, alakoskodni, fölrakni az üdvözültműmosolyt, nem lehet úgy csinálni,mint ha..., közben az ember zokogés aggodalmaskodik, hisztérikus ésel van keseredve. Az ember életébenaz egyik legfontosabb dolog, hogyboldog legyen, vagy legalább közelkellene lenni ehhez az érzéshez, azisteni kegyelem érzéséhez, de eztcsak úgy tudom megtenni, ha tuda-tosítom, érzem, hogy együtt va-gyok magammal, érzem, hogy oda-benn ragyog, fénylik valami, ésakármilyen sötétség is van körülöt-tem, azt át tudom világítani, mert tu-dom, hogy egyetlen hely, amit ural-ni tudok, az az én belső világom ésnem a külvilág. Ha saját belső vilá-gunkat nem tudjuk uralni, akkorboldogságról beszélni nem lehet. Ak-kor rá kell lépni arra a futószalagra,amelyen manapság rohanunk mind-annyian. Rohanunk a saját mókus-kerekünkben, ahonnét nagyon ne-héz kiszállni. Akinek nem ragyog fé-

nyesen a belső napja, az elcsábítha-tó, megkísérthető. Az abban a káp-rázatban él, hogy ha a külvilágbanmagasra feljut, akkor jó lesz neki ésboldog lesz. De ez a boldogságálla-pot soha nem következik be, eset-leg ideig-óráig, csak egy pillanatig,mert aztán már megint rohannikell tovább, menni, menni, aztánkap egy infarktust és rájön arra,hogy körülbelül két percig volt bol-dog, azt is csak akkor, amikor ma-gállt, és azt mondta: most jó és nemkell hozzá az égvilágon semmi.Csak annyi, hogy észreveszem: vanegy középpontom, ami nem fogy el,ami nő, ami fénylik, ragyog oda-benn, ami átvilágítja a legnagyobbsötétséget is. Rá kéne döbbennünkvégre arra, hogy nem csak az Istenországa, de maga a Jóisten is ben-nünk él, ott fénylik, lángol, és ha er-re egyszer rádöbbenünk, akkormérhetetlen boldogság tölti el majdaz egész lényünket, és akkor márnincs miért rohanni, kiléphetünkvégre a mókuskerékből, nem fog-nak már többé bennünket rángat-ni, mint a bábokat. CSAK LENNIKELL! – de barátságban a belsőénünkkel. MEG KELL FELEDKEZ-NI AZ EGÓNKRÓL! Ez a kulcs azigazi boldogsághoz. De vajon képe-sek vagyunk olykor megfeledkez-ni erről?

(Folytatjuk)

MI A BOLDOGSÁG? III.Lehetünk-e valóban boldogok?

Belső utakonVarga Mónikaspirituális tanácsadó rovata

Ízkavalkád a tanévzárónA szülők is elégedetten kóstolgatták a gyermekeik által elkészített ételeket

Mi kerül az asztalra? Archív felvétel

2012. június 26. |26. szám Tanácsadó 15

Mindig is érdekeltek a dagana-tos betegek személyiségi je -gyei, gondolati- és érzésvilá-guk. Praxisom során több-ke-vesebb idő jutott ilyen jellegűvizsgálódásra, de a mell-, tü-dő és vastagbéldaganatos be-tegek személyiségének újra ésújra ismétlődő, szinte kirívóegyformasága mindig drámaihatással volt lelkivilágomra. A modern onkopszichológiaivizsgálatok (a daganatos be-tegek lelki életével foglalkozóaltudomány) szoros kapcso-latokat találtak az egyént érttraumatikus események és arák kialakulásának kockáza-ta közt. Egy nagy európaivizsgálatban például kimu-tatták, hogy akik 17 éves ko-

ruk előtt veszítették el valame-lyik szülőjüket, azoknak ér-demlegesen megnőtt a kocká-zatuk arra, hogy életük soránvalamilyen rákos megbete-gedésben fognak szenvedni.LeShan volt az a klinikai pszi-chológus, aki vette a fáradtsá-got és elkezdte elemezni a da-ganatos betegek élettörténetét,személyiségszerkezetét. Mun-kássága nyomán tudjuk, hogyezekben az élettörténetekbenszámos közös vonás fedezhe-tő fel. Gyakori, hogy a betegetfiatalkorában meglehetősensúlyos trauma érte. Az okokközött szerepel az egyik szü-lő korai halála, válás, csonkacsalád, vagy csak a szigorúszülők érzelemszegény, tá-volságtartó, elutasító magatar-tása. Az is előfordul, hogy aszülők munkavállalása, túlter-helése okozta azt, hogy nemvolt idejük gyermekük érzel-mi igényeit kielégíteni. Minde-nesetre jellemző, hogy a gyer-mek magányosnak, elhagya-tottnak érezte magát. Az is jel-lemző, hogy a rákbetegekgyermekkorukban szinte ki-vétel nélkül „jó gyerekek”voltak. Kamaszkorukból álta-lában hiányzik a lázadás, aszülőkkel való szembefordu-

lás. Talán már mindenki hal-lott az agresszív, önérvénye-sítő, harsány, kiáramló, nyi-tott, erőszakos – és melleslegszívbetegségekre hajlamos –A-típusú személyiségről, de aC-típusú személyiség fogalmacsak mostanában kezdett el-terjedni a klinikai gyakorlat-ban és a szakirodalomban. Alegendás stressz-kutató, SelyeJános nyomdokain haladó,Kanadában élő orvos, dr. Má-té Gábor A test lázadása c.könyvében bukkan fel ez a fo-galom, mely alapjaiban változ-tathatja meg az egészségről ésbetegségről vélt hiedelmein-ket. De milyen is a C-típusúszemélyiség? „Ő az, akit min-denkit szeret. Ő az, aki min-dig segít. Ő az, akire mindiglehet számítani. Ő az, aki so-sem panaszkodik. Csendes,kedves, mosolygós, munka-mániás, megbízható. Jóked-vűnek, kiegyensúlyozottnak,függetlennek látszik, nemnyilvánít ki negatív érzelme-ket, és nagyon odafigyel, hogysoha ne bántson meg máso-kat. A saját érdekeit mindigháttérbe helyezi, viszont má-sok vágyait megpróbálja nemcsupán teljesíteni, de ki is ta-lálni. Ő az a gyerek, aki sosem

szegül szembe szüleivel, őaz a feleség, aki szó nélkül le-nyeli a megcsalást, ő az azanya, aki felnőttként is tartjaa hátát gyerekei miatt, miköz-ben beteg szüleit gondozza, őaz a munkatárs, akire 24 órá-ban lehet számítani, mert aztsem tudja, mi az a pihenés.Sőt, általában egyszerre vise-li a felsorolt összes szerepet!Kibírhatatlan, nem igaz?” Iga-zándiból konfliktuskerülő,környezetével próbál harmó-niában élni. Már-már túlszo-cializált – szoktuk mondani.De mi is lehet az eredete a C-típusú személyiségszerke-zetnek? Jócskán leegyszerű-sítve – mint mindennek –persze ennek az oka is agyermekkorban keresendő.Bizonyos élmények hatásáraaz egyén gyermekkorábanúgy dönt, hogy ilyen vagyolyan ember lesz. Ha példáula gyerekek szüleiket gyak-ran csúnyán veszekedni lát-ják, úgy dönthetnek, hogy azellenérzések, a harag kifeje-zésre juttatása rossz dolog.Ebből következve azt a sza-bályt állíthatják fel maguk-ban, hogy mindig jónak, ked-vesnek, vidámnak kell lenni-ük. Ha egy ilyen személyiség

daganatos beteggé válik, ak-kor sokszor nagy nehézségetjelent számára negatív érzel-meik kinyilvánítása. Nagyszükségük van rá, hogy kör-nyezetük jónak lássa őket ésaz, hogy ők is jónak tarthas-sák önmagukat. Ez elenged-hetetlenül fontos önbecsülé-sük fenntartásához. Ha azon-ban a rákos beteg nem adhatszabad folyást érzelmeinek,ha túl sok energiába kerül en-nek az úgymond pozitív én-képnek a makacs védelme,akkor a test nem rendelkezikelegendő életerővel ahhoz,hogy legyőzze a fenyegetőbetegséget. Sok beteg számá-ra azonban még a súlyosanfenyegető diagnózis sem ele-gendő, hogy képesek legye-nek saját igényeiket, érdeke-iket, legalább átmenetileg,mások elé helyezni. Többbeteg példáját is felhozhat-nám, akik időt, fáradságot,energiát nem kímélve tit-kolták gyermekeik vagy szü-leik előtt betegségüket, mertsaját érdekeiknél fontosabbvolt számukra, hogy megkí-méljék őket az aggodalomtól.Sajnos, mind-mind betegsé-gük utolsó stá diumában ér-keztek...

A C-típusú daganatos személyiség XXXVI.Dr. Csóka Tiborklinikai onkológus rovata

Nem halálos ítélet!

Az emberiség történelme során a tej-fogyasztásban már több ezer évvel ez-előtt forradalmi változások történtek.Több tízezer évvel ezelőtt az emlősöka tejet kizárólag szoptatás idején vá-lasztották ki. Talán ésszerűnek tűnta magyarázat, hogy az a táplálék, amiaz újszülöttnek, kis állatkáknak meg-felel, az bizonyosan jó táplálék az em-ber és kisgyerek számára is. Csak-hogy, a szoptatási időszakban jelen-lévő laktáz felnőttkorban hatástalan-ná válik. Igaz, hogy az éhínség hatá-

sára kifejlődtek olyan népcsopor-tok, ahol a laktóz (tejcukor) lebontá-sa felnőttkorban is megmaradt. Az ilyen népcsoportoknál a lakosság90%-a képes a tejcukrot lebontani.Emiatt a tejet az emberiség ősi táplá-lékának tartották, és úgy gondolták:az rossz nem lehet. Napjainkban aFöld lakosságának fehérjebevitele kö-rülbelül 20 százalékát tejből és tejter-mékekből veszi magához.

Nézzük mi a különbség a több 100-1000 év előtti tej és a napjainkban fo-gyasztott tej között. A 20. századbanlényegesen megnőtt a tejfogyasztás.Ez magával hozta a tej nagyiparielőállítását, szállítását, konzerválását.Mivel eleinte a nagyüzemi tejterme-léssel és fogyasztással sokszor a tü-dőbaj is terjedt, egyre több higiéniaielőírást és tejtartósítási módszert fej-lesztettek ki. Megjegyzem, hogy amegnövekedett tejfogyasztással saj-nos a tüdőbaj terjedése is gyorsabbávált. Ha csak egy tehén is beteg volt,

az egész szállítmány fertőződött. A múlt század ötvenes éveitől emiattis vezették be a pasztőrözést. Mind-ez magas hőfokon, 130-140 Celsius-foknál történik. A magas hőmérsék-leten való kezelés hatására viszontmegváltozik a tej összetétele. Egyálta-lán nem biztos, hogy a táplálkozásszempontjából számunkra előnyösen.

A tej több ezer éves pályafutása so-rán végül a múlt század utolsó évti-zedében történt egy nagy áttörés. A tej hirtelen egészségtelen lett. Miért?Elsősorban a tapasztalatok miatt.Egyre több ember figyel fel rá, hogya sok tejet fogyasztó emberek nemegészségesebbek, mint a kevesetvagy egyáltalán nem fogyasztók. A té-ma több tudós figyelmét is felkeltet-te. Egy Robert Eliott nevű tudós fel-figyelt arra, hogy a sok tejet fogyasz-tó gyermekek közül az egyik helyensokan betegszenek meg fiatalkoricukorbetegségben, a másik helyenpedig nem. Rájött, hogy nem mind-

egyik tehénnek van egyforma teje. Azegyiké (Európában, Amerikában)egy A1 tejfehérjét tartalmaz, a mási-ké (Ázsiában, Afrikában) A2 tejfehér-jét. Végeztek egy kísérletet egere-ken, mikor az egyik csoportnak A1tejfehérjét, a másiknak A2 tejfehérjetartalmú tejet adtak. Az A2 tejfehér-jét tartalmazó tejtől egy egér sem ka-pott cukorbetegséget, míg az A1 tej-fehérjét tartalmazó tejtől az egerek 47százaléka igen. Később más tudósokis megerősítették ez az eredményt.Természetesen nem lesz mindenkicukorbeteg, aki A1 típusú tejfehérjétfogyaszt. Más szempontok is közre-játsznak a fiatalkori cukorbetegség ki-alakulásában, például genetikai fak-torok vagy a korábban említett terhes-ség alatti alacsony D-vitamin szint ésmások. Összességében megállapíthat-juk, hogy a kisgyermeket hároméveskoráig nem szabadna tehéntejjel táp-lálni. Mivel sok tápszer is tehéntejettartalmaz, ez különösen vonatko-zik azokra a csecsemőkre és kisgye-rekekre, akiknek családjukban a fel-menők között cukorbetegség fordulelő. (Folytatjuk)

Tej – igen vagy nem 1.Dr. Tóth Erzsébet rovataElérhetőség: 0905 186 015

Méregkerülő

Csallóköz16 Képriport > Tanácsadó

Június 29-én Szent Péter és Pál apos-tolok ünnepe van. Különböző az

életútjuk, de összeköti őket Istenszeretete és az Örömhírért való lán-golás.

Péter valamikor megtagadta Mes-terét, Pál pedig üldözte Krisztuskövetőit. Mégis ők azok, akiketapostolfejedelmeknek nevezünk.Ők az Egyház oszlopai. Életútjukatszemlélve akár arra is gondolha-tunk, hogy mindig van lehetőség azújrakezdésre, mindig adott az alka-lom, hogy megtérjünk, s Istennek él-jünk, érte dolgozzunk. És szüntelenadott a lehetőség, hogy az Úr meg-bocsásson…

Péter tagadásáról írja a költő: „So-se olyan egyszerű a képlet. / Taknyos

kölyökként bőgtél, de föloldott / szí-vedben minden keserűséget / a ret-tenetes felelősség, / hogy van még dol-god…” (Pákolitz István). Pálról pedigVajda Endre ezt írja: „… benne vetettlángot / Az Istent kereső fényesség.”

A mi életünkben sem „egyszerű aképlet”. Lehet, hogy még mi sem, táncsak Ő a tudója, hogy – ha eltávolod-tunk – miért, mikor távolodtunk el azIstentől, mi az oka annak, hogy meg-feledkeztünk Róla, hogy életünk bi-zonyos szakaszát miért Nélküle éltük,éljük le…

De van itt valami, ami nem kerül-heti el a figyelmünket! Mindnyá-junkban lángot vetett az Istent kere-

ső fényesség. És ez a fényesség nemhagyhat bennünket nyugodni. Ez a fé-nyesség újból és újból ösztönöz min-ket arra, hogy – ha nem is egyszerűéletünk képlete – ha van is sok kivet-nivaló bennünk, Isten előtt nincs ér-téktelen élet… De igazán értékes ak-kor lesz, ha Vele akarjuk végigjárni azta néhány évtizedet, melyet e földi létkeretei között élünk, s melyet Tőlekaptunk. Ajándékba, hogy „visszaad-juk” Neki.

Nincs más út Isten felé, csak egy.Megsiratni a rossz múltat, s lelkesed-ve nézni a reményteli jövőbe. Ez aszentek tudománya: Péteré és Pálé.S a miénk is lehet…

„Nincs más út Isten felé, csak egy”Herdics György címzetes apát rovata

Útravaló

Szövetkezeti nap Bősön

▲ Derzsi György ▲ Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László

▲ Bott András kovácsmester és fia, Szabolcsbemutatója▲ 51. alkalommal került sor az ünnepségre

▲ A vásár sem hiányzott Mészáros Barnabás felvételei

2012. június 26. |26. szám Interjú > Tudósítás > Játék 17

Imádja a munkájátNagyon sok hűséges vendége van, akik utaztak is hozzá

Tudvalévő, hogy a legelismertebbhajszobrászok általában férfiak,mégis azt tapasztalom, nálunknagyon kevesen művelik ezt a foglalkozást.

Lég község kivétel, hiszen közel ötéve e jeles szakma egyik helybeli mű-velője a fiatal és rendkívül kreatívTóth Erik, aki egy hónappal ezelőttnyitotta meg édesanyjával, Edit asz-szonnyal, az e-studiót. Amikor elő-ször jártam náluk, megfogott a letisz-tult színvilág és a könnyed elegancia,amely az üzletet jellemzi.

Milyenek az első reakciók?– Vendégeim szerint látszik, hogy

férfi dolgozik itt, mivel a fekete és fe-hér szín köszön vissza a falakról, bú-torokról. Anyu a szoláriumot működ-teti, s rengeteget segít nekem is.Időpontokat egyeztet és ügyel arra,hogy mindig kifogástalan rend fogad-ja a vendégeket.

Hogyan kerültél kapcsolatba afodrászattal?

– Már alapiskolásként vonzott aszakma, de szüleim kérésére építésze-ti szakközépiskolában szereztem érett-ségit. Megvallom őszintén, soha semvonzott az ilyen jellegű munka, s ta-nulmányaim befejezése után semakaródzott ezen a vonalon haladni. Ek-kor már a szüleim is belátták, meg kellengedniük, hogy a magam útját jár-jam. Beiratkoztam az egyéves képzéstnyújtó fodrász tanfolyamra, amit nagylelkesedéssel és örömmel végeztem el.Néhány hónap gyakorlat után, 2007-ben be is dobtak a mélyvízbe. Duna-szerdahelyen a MAX bevásárlóköz-pontban működő szalonban kezd-tem dolgozni.

Milyenek voltak a kezdeti lépések?Nem féltél, hogy nem úgy fog sike-rülni a frizura, ahogy azt elképzel-ted?

– Nem tagadom, volt bennemszorongás. Elrontani könnyű vala-mit, de szerencsére nagyon jó fő-nöknőm és kolléganőim voltak,akik rengeteget segítettek. Szeret-tem velük dolgozni. 2011-ben mármint üzletvezető-helyettes men-tem el tőlük. Pozsonyba kerültemaz Eurovea üzletközpont egyik sza-lonjába, mert vonzott a kihívás. Aztgondoltam, a fővárosi hölgyek me-részebbek, de meglepődve tapasz-taltam ennek ellenkezőjét. Mivelmunka után otthon is vállaltamvendégeket, alig maradt szabad-időm. A legjobbkor épült fel falum-ban ez az épület, melynek földszint-jén alig egy hónapja megnyithattuka stúdiónkat.

És bejöttek az elképzeléseitek?– Szerencsém van, mert nagyon

sok hűséges vendégem van, akikakár járási központból, akár Po-zsonyból eljönnek utánam. Nempanaszkodhatom, van munkám.

A vendégek melyik típusa áll kö-zelebb hozzád, a határozott elkép-zelésekkel érkező vagy a rád ha-gyatkozó?

– Szeretem, ha a hozzám érkezőktudják, mit akarnak, de kihívás az is,ha teljesen rám bízzák a frizurát.Ilyenkor megnézem, milyen az ille-tő arcformája, milyen ruhát hord,esetleg rákérdezek arra is, mivelfoglalkozik. Ezek tudatában márbátran fogok hozzá a frizurához.

Milyen anyaggal dolgozol?– Kétféle cég termékeit használom

és ajánlom a hölgyeknek. A svájciTrinity, valamint az amerikai Tigi cégfestékei teljesen hajkímélők, jól be-

fogják a hajat és könnyen kezelhe-tők. Magam is, de a vendégeim is elé-gedettek velük.

A későbbiekben szeretném széle-síteni a kínálatunkat kozmetikával,esetleg manikűrrel és pedikűrrel,továbbá jó volna olyan modellt talál-ni, aki akár fodrászversenyekre is el-jönne!

A válság idején, amikor minden-ki fanyalog, mindenki elégedetlen,sorra zárnak be üzletek, szolgálta-tások, te miért éppen most nyitot-tál?

– Szeretem a kihívásokat. Máramár megbékéltek a választásommal,sőt, anyu rendre figyelmeztet, képez-zem magam, legyek naprakész, tren-di, tudjam mi a menő. Nem kell so-kat biztatniuk, hiszen imádom aszakmámat.

Csiba Lídia

Játék Azon kedves Olvasó, aki a követ-

kező két kérdésre helyesen vála-

szol, egy teljes átváltozást (festés,

melír, nyírás, frizura) és egyszeri

szolárium használatot nyerhet

Tóth Erik szalonjában!

1. Milyen termékekkel dolgozik

a fiatal fodrász?

2. Hogy hívják az egy hónappal

ezelőtt nyílt fodrászatot és

szoláriumot?

KOMÁROM – Június 19-én, keddenreggel fél nyolckor a Béke utcábólkaptak riasztást a helyi tűzoltók. Egy80 év körüli nő, O. Jolán lett rosszul2. emeleti lakásában, ahol egyedülélt. Az unokája jött őt meglátogatni,aki, miután zárva találta az ajtót, ésa csengetésre sem reagált senki, ri-asztotta a szomszédokat. A tűzoltókkívülről, az ablakon keresztül hatol-tak be a lakásba, majd hordszékenhozták le az idős asszonyt, akit ha-ladéktalanul kórházba szállítottak.

Vas Gyula

Tűzoltók mentették ki a beteg asszonyt

Munka közben A szerző felvétele

A szerző felvételei

Csallóköz18 Képriport

Tündérkertben jártam...

▲ Kiss Szilvia és Gál Tamás előadása ▲ Nem minden kolbász hasznos

▲ Amikor már lángra lobbant▲ Hastánccal a lángokért

▲ Rendhagyó prímástalálkozó

2012. június 26. |26. szám Riport > Nyereményjáték 19

Egy lány a Magyarockból„Még a színésztársaim is ledöbbentek, hogy az utolsó szám végén sírtam”

Idén fennállásának tizedikévfordulóját ünnepelte a Pro Urbe-díjas, dél-komáromi MagyarockDalszínház. A társulat tagjai közülénekhangjával, játékával, s főkéntkislányos bájával varázsolja el a közönséget Kuczmann Ágnes.

2002 áprilisában került az akkoralakuló Dalszínházhoz. Előtte kétéven keresztül a komáromi EgressyBéni Zeneiskolában Hozák Adrienntanárnőnél éneket tanult. Üresedésvolt, meghallgatták és sikerrel vetteaz akadályt. Az első alakítása A köl-tő visszatér című darabban Zsu-zsanna szerepe volt.

A fiatal színésznő egyébként a re-mek, fiatal kollektíva és a főszerepekmiatt is hűségesen kitart már tíz éve

a Magyarock mellett. „Ha felkerülnékPestre, ott azt néznék, hogy ki ez alány, s milyen a végzettsége? Rendel-kezik-e a megfelelő »papírossal«?

A tehetség sokszor csak utána követ-kezik a fontossági sorrendben, amiszomorú. Egyébként már voltam meg-

hallgatáson az Operettszínházban, deott is már előre megvolt a szereposz-tás. Az első rostán túljutottam, de a má-sodik kör már nem sikerült.”

A színpadon magabiztosnak tűnik,beszélgetésünk során mégis izgatott.Megjegyzi, izgulós, lámpalázas típus.A premiernapon mindig nagy az iz-galom, de úgy tűnik a visszajelzések-ből, hogy jól palástolja.

Az álma egy nagy kőszínház,több ezer ember előtt egy főszerep.Nagy élményt jelentett számára a Fe-hérlaposok című rockopera észak-komáromi ősbemutatója. „A rock-opera két ifjú pár megpróbáltatása-in keresztül tárta a közönség elé a ki-telepítések korszakának megannyifájdalmát. A végén állva tapsoltak, ésez nagyon megható volt. A ValaholEurópában című darab egyik ismét-lésén, amelyben Éva szerepét alakí-tottam, még a színésztársaim is le-döbbentek azon, hogy az utolsószám végén sírtam.”

Legközelebb júliusban, A púposmusical ősbemutatóján láthatjukDél-Komáromban. „Azt gondolom,a Magyarock tízéves munkájának acsúcsa lesz. Másik Lehel és VizeliCsaba két éve a Madách Musical pá-

lyázatán döntőbe került a művel, s azóta is finomítgatták, javították.Egy igazi nagyszabású, kalandos, ro-mantikus musical készült a számta-lan filmfeldolgozást megélt Lagardé-re lovag történetéből, mely igazi kö-zönségsikerre tarthat számot. Nagyörömömre, a Will Shakespeare utánismételten együtt dolgozhatunk azország egyik legjobb színpadi koreo -gráfusával, Bakó Gáborral, illetve amagyar musicaljátszás nagyjaival.Többek között a társulatot erősítiPankotay Péter, Csengeri Attila, Fé-sűs Nelly, Laklóth Aladár és VikidálGyula is. Én magam a lovag szerel-mét, Aurore-t alakítom, s már nagyonvárom a július közepén esedékespremiert.” Holecz Attila

Játék!Küldje el a helyes megfej-tést a következő kérdésrea Csallóköz címére július4-ig, s nyerjen egy párosbelépőt a Magyarock Dal-színház A púpos címűmusicaljének dél-komá-romi előadására! (A há-rom szerencsés megfejtőmindegyike két belépőtnyer, amelyet a július 14-i vagy a július 15-ielőadáson használhat fel.)

Melyik darabban sírtael magát Kuczmann Ágnes?

A szerző felvételei

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állo-máson június 19–20-án a következő személyek adtakvért: Dunaszerdahely: Kapronczai László, Nagy Deni-sza, Vojtík Károly, Forró Imre, Nagy Gusztáv; Siposkar-csa: Hervay György; Nagymegyer: Beke Éva, Cseh Má-rió, Pónya Krisztián, Fitos Róbert, Forgács Géza, Bar-tal István, Hodosy László, Bodnár József, Hír Sándor, Ko-vács Gyula, Feledi János, Soós Tibor, Vörös János, Le-vánszky Péter, Kozma Miklós, Kozma Anikó, Mesíko-vá Eva, Magyarics József; Csenke: Mezei Ferenc; Alis-tál: Rásó József, Bereczky Tímea; Nagyabony: CzajlikBodó Gabriella mérnök, Méry Norbert; Mad: Kovács Ta-más; Egyházgelle: Kovacsovics Béla, Szabó Márk;Várkony: Hegedűs Jana; Jányok: Horváth Dávid; Po-zsonyeperjes: Dudás Lóránt, Mészáros Sándor, Andrej-kovics József; Vajka: Szeif Ottó; Balázsfa: Mgr. HorváthAnita; Vásárút: Sándor Gábor; Izsap: Bugár Kálmán, Bo-ros Zoltán; Csilizradvány: Horváth György; Padány: Var-ga Richárd; Ekecs: Pollák Sándor, Zsemlye Tamás, GaálNóra (Jánosfalva); Hegyéte: id. és ifj Navrátil Zoltán.

Egy rendszeres olvasónk írja levelében: „Érdeklőd-ni szeretnék, hogy a Szindbád férfinév csak iro-dalmi név-e vagy anyakönyvezhető is, Magyaror-szágon élő lányom ugyanis szeretné ezt a nevetadni születendő kisfiának.” Magyarországon a név-viselésről szóló 1982. évi 17. számú törvényerejűrendelet szerint az anyakönyvbe csak a Magyarutónévkönyvbe felvett neveket szabad bejegyez-ni. (A magyarországi nemzeti és etnikai kisebb-ségekre és az országban élő külföldiekre termé-szetesen kiegészítő rendelkezések vonatkoznak.)Az Ezeregyéjszaka című arab mesegyűjtemény-ből s Krúdy Gyula több művéből ismert Szindbádnév szerepel az utónévkönyvben, ami azt jelen-ti, hogy anyakönyvezhető. A névadási gyakorlatszempontjából egyedi használatúnak tekinthetőez az ind eredetű név, melyet Magyarországon elő-ször 1996-ban választottak keresztnévnek.

Horváth MáriaÓgyallaA mai gyerekek kevésbé szó-fogadóak, szájaskodóbbak,agresszívebbek és agyafúr-tabbak. A másik oldalon ön-állóbbak, jobban informál-tak. Sajnos, az őket körülve-vő világ változik, az egészsé-ges individualizmus helyettaz önzés és agresszív visel-kedés a jellemző. A kedves-séget és az együttérzést pe-dig a figyelmetlenség és amások gyengéinek kihasz-nálása váltja.

Endrédi Erzsébet MartosAz egész társadalom megvál-tozott, ezért nem várhatjuk,hogy a gyermekek ugyan-olyanok maradjanak. Nemcsodálkozom azon, hogy amai fiatalok agresszívebbek,mint amikor én voltam ha-sonló korú. Ezt a fajta visel-kedést napi szinten népsze-rűsítik a médiában. A prob-léma viszont a családoknakis köszönhető, mert a szü-lőknek nincs idejük a cseme-téikre.

Kálmár LídiaCsallóközaranyosA gyerekek egyszerűenszemtelenebbül és furfango-sabban viselkednek. A má-sik oldalon viszont előnytélveznek a nyolcvanas évek-ben végzőkkel szemben, mi-vel tudnak bánni a számító-géppel, könnyedén interne-teznek, egyszerre több ide-gen nyelvet tanulnak, többetutaznak a világban, sőt mo-biltelefonnal is rendelkez-nek.

Cseh ArankaBogyaKülönösen nagy hatássalvannak a fiatalokra az ag-resszív üzenetet sugárzó tö-megkommunikációs eszkö-zök. Így rengeteg helytelenpéldát kapnak arra, hogyanis kell az embereknek visel-kedniük. Sok veszélynekvannak kitéve, éppen ezértsok függ a szülőktől. A gye-rekeknek állandóan megfele-lő figyelemre és szeretetrevan szükségük.

Füssi Ilona HegyéteA mi időnkben kisebb igé-nyeink voltak, mint manap-ság. Továbbá, nagyobb fele-lősséggel közelítettünk a kö-telességeinkhez. Ezek a ne-gatív változások viszontnagyrészt nekünk, szülők-nek is köszönhető. Igyekez-tünk a gyermekeinket véde-ni a külső hatások elől, s ép-pen ezért kevésbé kapcsol-tuk be őket a munkatevé-kenységekbe.

Vladislav Kmeť

Csallóköz20 Olvasószolgálat

Mások a mai gyerekek, mint az ön gyermekkorában voltak?

Gyógyszertári ügyelet

DUNASZERDAHELY – június 26.: Bal-zsam patika (Bartók Béla sétány); június 27.:Cobra patika (Sport utca); június 28.: Ga-rant (Esterházy J. utca); június 29.: Egyszar-vú patika (Vasút utca); június 30.: Aloe pa-tika (Rózsa utca); július 1.: Merlin DS (Ga-lántai út); július 2.: Dana patika (Fő utca).GALÁNTA – június 26.: Felicita (Hódi út);június 27.: Areál zdravia (Nálepka kpt. ut-ca); június 28.: Szent Lukács gyógyszertár(Hódi út); június 29.: Klokner (Hódi út); jú-nius 30.: Sun Pharma (Kaufland); július 1.:Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); júli-us 2.: Dr. Max (Tesco).KOMÁROM – június 26.: Alba patika (Eöt-vös utca); június 27.: Lazarus (Rozmaringutca); június 28.: Tabletka patika (Mély ut-ca); június 29.: Hedera (Vár utca); június 30.– július 1.: Dr. Max (Kaufland); július 2.:Szentháromság patika (Nádor utca).

Véradók

Misad Katalin

Élő nyelv

CINEMA CITY GYŐR PLAZA (jú-nius 28. – július 4.) Börtönregény(amerikai akciófilm): 14.15, 16.15,18.15, 20.15, szombat 10.15, 22.15,vasárnap 12.15; Ideglelés Cserno-bilban (amerikai horror): 14.30,16.30, 18.30, 19.00, 20.30, szombat22.30, vasárnap 12.30; Mindörök-ké rock (amerikai zenés film):

13.00, 15.20, 17.40, 20.00, szombat10.40, 22.20; Bosszúállók – digitá-lis 3D (amerikai fantasztikus ka-landfilm): 13.45; Kalózok – A két-ballábas banda – digitális 3D (an-gol–amerikai animációs film):szombat–vasárnap 11.45; Mada-gaszkár 3. – digitális 3D (amerikaianimációs film): 13.00, 14.00,15.00, 16.00, 17.00, 18.00, 19.15,20.15, péntek 21.15, szombat 10.00,

22.15, vasárnap 12.00, szombat–vasárnap 11.00; Men in Black – Sö-tét zsaruk 3. – digitális 3D (ameri-kai akciófilm): 15.45, 18.15, 20.30,szombat 22.30, szombat–vasár-nap 11.15; Men in Black – Sötét zsa-ruk 3. (amerikai akciófilm): 13.30;Piranha 3DD – digitális 3D (ame-rikai horror): 13.15; Prometheus –digitális 3D (amerikai sci-fi): 15.00,17.30, 20.00, szombat 10.00, 22.30,

vasárnap 12.30; A diktátor (ame-rikai vígjáték): 16.45, péntek 21.30,szombat 10.30; Éjsötét árnyék(amerikai vígjáték): vasárnap12.00; Hófehér és a vadász (ame-rikai akciófilm): 14.30, 17.00,19.30, szombat 22.00; Várandósok– Az a bizonyos kilenc hónap(amerikai romantikus vígjáték):15.15, 17.30, 19.45, szombat 22.00,szombat–vasárnap 11.00.

Moziműsorok

Foga

s Fe

renc

fel

véte

lei

212012. június 26. |26. szám Olvasószolgálat

Kiállítás

KOMÁROM – Július15-ig látható PatayLászló festőművészFreskóvázlatai, rajzaicímű kiállítása a Li-mes Galériában.

Vegyes

DUNASZERDAHELY –Június 28-án Vetet-tünk, s arattunk cím-mel a Dunaág Nép-táncműhely évzáróelőadását láthatják aművelődési központ-ban. HEGYÉTE – Június 30-án, délután 2 órátólkerül sor a vadászlakünnepélyes felszentelé-sére a szövetkezet fő-bejáratánál.LAKSZAKÁLLAS – Jú-nius 30-án, szomba-ton tartják a falunapot.Lesz kalandpark azóvoda udvarán, múlt-béli vidámpark, légvár,állatsimogató, kézmű-ves kuckó. Délután 2 órakor a fotómaratonfényképeiből nyílik ki-állítás a kultúrházban.Este 9-kor Szandi kon-certezik, este 10 órátólpedig utcabálon szó-rakoztat az Atlantic ze-nekar. ÓGYALLA – Június 30-án tartják a 8. Ógyallai Népművé-szeti Fesztivált.POZSONY – Június 26-án, kedden este 6 órakor Turcato Máriabeszámolóját hallhat-ják a Pozsonyi Casi-nóban arról, hogyanél a magyar közösségOlaszországban.

Kultúra

ALSÓSZELI – Június 29. – július 1.között rendezik meg nyolcadikalkalommal a Jurta napokat.Program:

Június 29., péntek:15.00: a gyermekudvar megnyitása;15.30: toborzó felvonulás, fagyűjtés atűzugráshoz – Varsás, Kenderke; 16.00:az Arcok zenekar gyermekkoncertje;17.15: előadás a nagyjurtában – Vándor-láss Tawahka expedíció, Honduras,Kovács Zoltán; 18.25: a jurta napok hi-vatalos megnyitója; 18.30: a tatai Ken-derke táncegyüttes és az alsószeli Var-sás táncegyüttes műsora; 20.00: tűzug-rás; 21.30: Ferenczi György és a Rackajam zenekar koncertje; 23.00:

a Mea Vita zenekar koncertje; 00.30:a Pedro Rock Band koncertje.

Június 30., szombat:10.00: gyülekező; 11.00: felvonulás a La-postól a Milleniumi Emlékműhöz, ko-szorúzás; 11.30: vásári komédia a vá-sártéren – Langaléta Garabonciások;13.00: mesedélután Gulyás Lászlóval;15.00: vásári komédia; 16.00: előadása nagyjurtában: Magyar folytonossága Kárpát-medencében – Ádám RóbertJános; 17.00: lovagi torna – Kassai La-jos, Zele Baranta, Jenek Baranta, Me-mento Mori (CZ); 19.15: a helyi MagyarDalkör műsora a Borudvarnál; 20.00:előadás a nagyjurtában: Az 1947-es ki-telepítés – Kasuba István; 21.00: a Bu-

dapest Bár zenekar műsora;23.00–04.00: esti szórakozás a ZSEBegyüttessel.

Július 1., vasárnap:10.00: ökumenikus istentisztelet a La-poson; 12.30: hétpróba, ügyességi ve-télkedő gyerekeknek; 13.30: Csendescsodák – Hűvösvölgyi Ildikó előadásaa helyi evangélikus templomban; 14.30:a 100 Folk Celsius zenekar gyermek-koncertje; 16.00: előadás a nagyjurtá-ban: A peredi csata – Lelovics Tihamér;17.00: a Muzsikás együttes koncertje;18.45: a Vermes törzs lovasíjász bemu-tatója; 20.00: előadás a nagyjurtában:Magyar vonatkozású múzeumok és táj-házak – Danter Izabella; 21.00: a Kere-kes Band koncertje.

(–)

VIII. Jurta napok

Raktárosok – Pannon Work Duna-szerdahelyre. Tel.: 031/551 18 44

Betanított munkás – PannonWork Dunaszerdahelyre nőket ésférfiakat keres. Tel.: 031/551 18 44

Kőműves (1) – magánvállalkozó-nál Dunaszerdahelyen, kandal-

lók, cserépkályhák kivitelezésére.Tel.: 0907 985 740,[email protected]

Területi képviselő (1) – áru szét-hordására az ország területén. E-mail: [email protected]

Varrónő (1) – a dunaszerdahelyiEK Textil. Tel.: 0907 860 354, e-mail: [email protected]

Területi képviselő (1) – házak ésépületek tetőfedésével foglalkozó

cég Dunaszerdahelyre és környé-kére. Feltétel: szlovák és magyarnyelv ismerete, B-típusú jogosít-vány, PC ismeretek. Tel.: 0902972 020, e-mail: [email protected]

Pincér/nő (2) – török étterembe Du-naszerdahelyen. Tel.: 0917 863 960

Szerviztechnikus – Polynova Kft.Úszoron, Lambirhini trakotorokimportjával foglalkozó cég. Tel.:031/562 48 89, e-mail: [email protected]

Szlovák nyelv és irodalom tanár(1), angol nyelvtanár (1) – a so-morjai magán szakközépiskolába.Tel.: 0908 770 742, e-mail: [email protected]

Könyvelő (1) – dunaszerdahelyicég kettős könvyelésre. Feltétel: kö-zép- vagy főiskolai végzettség.Szakmai életrajzokat a fö[email protected] címre küldhet-nek. Csak azok a jelentkezők lesz-nek értesítve, akiket a munkaadókiválaszt.

ÁllásajánlatokDunaszerdahelyi járás – 26. hét

NAGYFÖDÉMES – Július 2–6. közöttkerül megrendezésre a mátyusföldifesztivál. Program:

Július 2., hétfő:18.00: a fesztivál ünnepélyes megnyi-

tója, kiállítás megnyitó: A Mátyusföldfestője – Dolán György, valamint a he-lyiek gyűjteményéből.

Július 3., kedd:19.00: Krónikásének a szeretetről –

Dévai Nagy Kamilla előadóművész éstanítványainak koncertje a Kálváriaudvarán.

Július 4., szerda:19.00: Kultúra határok nélkül – test-

vértelepülések köszöntik Nagyfödé-mest. Közreműködnek: Rezgő Rezedanépművészeti csoport – Csabrendek;Boloct Színtársulat Jánossomorjáról;Donyec István xilofonművész Jánosso-morjáról; Canto Excolo kamarakórus Já-nossomorjáról; RizikóFaktor együttesJánossomorjáról.

Július 5., csütörtök:15.00: Ismerd meg elődeid hagyomá-

nyát – vidám délután a tájház udvarán.Lesznek kézműves-foglalkozások, ha-

gyományos ételek. Közreműködik aRezgő Rezeda, valamint a Kedvcsinálókhagyományőrző csoport – Zsigárd ésSzalay Tamás.

Július 6., péntek:9.00: nagyfödémesi vásár; 17.30:

A betyárok így éltek, úgy éltek – a Kuty-tyomfitty Társulat műsora gyermekek-nek és felnőtteknek a szabadtéri szín-padon; 18.30: Énekeljünk együtt –nosztalgikus dalok Tóth Szilvia elő-adásában; 20.00: Vadkerti Imre ésegyüttesének előadói estje. Az est sztár-vendége: Vikidál Gyula. (–)

VII. Mátyusföldi Fesztivál

Július 6–7-én rendeznekfalunapot a községben.Program:

Július 6., péntek: 9.00: nagyfödémesi vásár;

15.30: ünnepi önkormány-zati ülés; 17.30: a mátyusföl-di fesztivál programja.Július 7., szombat:9.00: bogrács főzőverseny;10.00: program gyerme -

keknek; 12.00: a főzőver-seny kiértékelése; 15.30:kultúrműsor helyi csopor-tok közreműködésével;16.00: a Veľkoúlančanka fú-vószenekar koncertje; 16.30:

a felújított főtér ünnepélyesátadása; 17.15: a Cigánskidiabli zenekar koncertje;18.30: Delhusa Gjon ma-gyarországi énekes koncert-je; 19.30: utcabál.A gyermekeket ugrálóvár ésmászófalas óriáscsúszdavárja. (–)

XVII. Falunap Nagyfödémesen

Csallóköz22 Szabadidő > Keresztrejtvény

E heti rejtvényünkben Mark Twain amerikai regényíró, humorista egyik gondolatát fejthetik meg a lap ol-vasói. A 24. szám helyes megfejtése: Minden ember egyenlőnek teremtetett. (Jefferson) Sorsolással a duna-szerdahelyi Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte:Kázmér Melinda (Illésháza). Gratulálunk!

Névnapok

Június 26.: János, Pál, AdriánaJúnius 27.: László Ladislav, LadislavaJúnius 28.: Levente, Irén, BeátaJúnius 29.: Péter, Pál, Peter, PavolJúnius 30.: Pál, Melánia

Július 1.: Tihamér, Annamária, DianaJúlius 2.: Ottó, Berta

Heti évforduló

1987 óta, június 26-án Kábítószer-ellenesvilágnapot tartanak az ENSZ határozataalapján.

58 éve, 1954. június 27-én Oroszország-ban átadták a világ első atomerőművét.

Június 29. Péter–Pál nap, az aratás kez-dete. Ezen a napon megszentelték az ara-tóeszközöket.

399 évvel ezelőtt, 1613. június 29-én Lon-donban leégett Shakespeare eredeti GlobeSzínháza.

1905. június 30-án Albert Einstein pub-likálta a relativitás elméletét.

53 éve, 1959. június 30-án a Kossuth Rá-dióban megkezdték a Szabó család címűcsaládregény-sorozat sugárzását.

1818. július 1-jén ünneplik a Semmelweisnapot – A magyar egészségügy napját.

1994 óta, július 2. A sportújságíróknapja.

446 éve, 1566. július 2-án halt meg Nost-radamus francia orvos, asztrológus, jöven-dőmondó.

Népi bölcsesség

Ha a június derűs, meleg, akkor abban azévben bőség, de ha sár van, akkor szük-ség lesz. Ha júliusban sok a köd, utána leszszép idő, ha július nem főz, szeptemberéhezik.

Aforizma

A hízelgés a festett fegyverhez hasonló: gyö-nyörködtet, de semmilyen haszna nincs.

(Szókratész)

�������

����������

��� �

�������������

���������

� ����������

� �� � �������

�����������

��������

��� ����������

�������������

����

�!�� ���"#$%�

�� ���������

�����&��

�������� ������������

�����' ��

��������� � '

������������

����'!�( �)���������'���

����

����!��������

� ���� ' ����*������

��&�" #$%�

������ �� ���+�

���� ���

�������!�)������

� '���

� ������ '� � �

���� ��'!�� �

�����,��-�

���)'&���

,�����������

� ��!�'���(���

�����!�� ����'� )������

Betegségek magyarul1. Mit jelent a migrén?2. Mi az osteoporosis?3. Mi a hypertonia?4. Mit jelent az ulcus?5. Mi a bronchitis?

Az előző szám helyes megfejtése: hó,gomba, tücsök, szemüveg.

Helyes megfejtőink között minden hónapvégén egy nyertest sorsolunk ki, akineknyereményét a szerkesztőség postánküldi el.

Fejtörő

Híres golfjátékos leszek Dömötör Zsuzsanna felvétele

2012. június 26. |26. szám Szabadidő

Heti horoszkóp2012. június 26 – július 1.Kos (III. 21.–IV. 20.)

Megoldandó feladatnak tart-ja mindazt, ami útját ke-resztezi. Most megeshet,

hogy nem sikerül valami elsőre, derugaszkodjon neki ismét, Ezen a hé-ten kitartása óriási, ne adja fel célja-it, hisz mindennek eljön a maga ide-je, ha nem most, akkor jövő héten!

Bika (IV. 21.–V. 20.)Egyfolytában időhiánytólszenved, de bármennyire ishajtja a főnöke, és a vállát te-

herként nyomó munka, akkor istöbb időt kell magára és kötelezett-ségeire szánnia, mert csak így kerül-het egyensúlyba. Keressen alkal-mat arra, hogy egy kicsit visszavo-nuljon a világ zajától!

Ikrek (V. 21.–VI. 21.)Sok jó dolog vár önre, vessebele magát az életbe, de nesodródjon céltalanul az árral.

Lesznek pozitív irányú, nagyon sze-rencsés változások, melyek elsősor-ban munka, karrier vagy üzleti térenérkeznek. Ha most megfontoltan, jóldönt, akkor kiemelkedő eredményekvárnak önre.

Rák (VI. 22.–VII. 22.)Ezen a héten nagyon szeren-csés fordulat készülődik azéletébe, amire tilos nemet

mondani. Ragadja meg a lehetőséget,mert óriási dolgokat formálhat, akára semmiből is. Vegye észre, hogy csa-ládjában akadnak olyanok, akik rászo-rulnak tanácsaira, de maguktól nemkérnek segítséget.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Energikus hét ez, használjaki, amit a sors felkínál,ugyanis amibe most kezd, az

arannyá változhat a kezében, csupánnémi kreativitásra lesz szüksége. Neutasítson vissza semmilyen ajánlatotvagy banálisnak tűnő kérdést, mertépp ott lehet valami különlegesség,ahol nem várná.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Bár a hét eleji kellemetlenbolygóállások hatása vissza-veheti jókedvét, igazán nincs

oka az aggodalomra, hisz anélkül isjól alakulnak a dolgai, hogy azt eről-tetné. Csütörtökön vagy péntekenkinyílhat ön számára egy olyan kapu,melyen átlépve kedvezőbb iránybafordulhat az élete.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.)

Jelentős dolgok közelednek,s alaposan át fogják refor-málni gondolkodásmódját

pozitívabb irányba. Az anyagiak-kal összefüggésben kell majd egyfontos döntést hoznia, de ne hamar-kodjon el semmit! Ha valaki kölcsöntkér öntől, bátran mondjon nemet,nem kell pironkodni.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.)A hét közepén érzelmileghullámvölgybe kerülhet és ahangulata is leromolhat. Bi-

zalmatlanná válhat környezetévelszemben, akár a rokonokkal, bará-tokkal sem találja a hangot. Ezt az ér-zést sürgősen ki kell űznie a fejéből,hisz ennyire azért nem mennekrosszul a dolgok.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Változna? Változtatna? En-nél jobb időszakot élete gyö-keres változtatására nem ta-

lálhatna, mint ez a hét, illetve a kö-vetkező. Már jó ideje ön is érzi leg-belül, hogy eljött az a pillanat, ami-kor a régóta húzódó dolgok lezárásahalaszthatatlan. Most erre kell kon-centrálnia!

Bak (XII. 22.–I. 20.)Olyan napok érkeznek, ami-kor összeszedett, harmonikusés kiegyensúlyozott és má-

sokra is pozitív, nyugtató hatássallesz. Természetesen most is figyeljena lehetőségekre, alkalma adódhat ar-ra, hogy munkájával, karrierjével kap-csolatban váratlan sikereket érjen el.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.)Kissé nyugodtabb hét kö-szönt önre, mint amilyen azelőző volt, örüljön a csende-

sebb, békésebb körülményeknek!Régóta dédelgetett ötletei megvalósí-tása válik ismét aktuálissá, ugyanisvalakivel összehozza a sors, aki na-gyon inspiráló lesz ön számára.Nem kell félnie a változástól.

Halak (II. 21.–III. 21.)Az elmúlt hetekben le voltterhelve, és akadtak pillana-tok, amikor azt érezte, önt

már semmi sem tudja boldoggá ten-ni. A hét elején sok galiba adódhatmunka, anyagiak, vagy akár magán -élet terén, ám csütörtökre ez megvál-tozik, és bármit meg tud majd való-sítani, amit szeretne.

Két sün megy a sivatagban,meglátnak egy nagy kaktuszt.– Te, szerinted mi a manó ez?– Nem tudom, talán egy akrobatacsoport...

Móricka hatalmas „c” betűketrajzol kishúgára, mikor bejön azanyukája.– Hát te mit csinálsz Móricka a kis-húgoddal?– Én semmit, csak becézem!

– Ki az abszolút hidegvérű?– ???

– Aki kijön egy lángoló házból,szájában cigivel, és még tüzetkér...

– Mit mond az udvarias Termi-nátor?– ???– Elnézést, hogy félbeszakítom.

Kémiaórán a tanár ezt kérdezi:– Na gyerekek, ha beledobom azaranygyűrűmet a savba, szerinte-tek feloldódik?– Nem, tanár úr.– Nagyon jó! És miért nem?– Mert akkor nem tetszene bele-dobni...

Viccplacc

23

SOMORJA – Július 14-én, szombaton este fél 9-kor a Pomléban lép fel az egyik legnagyobb múltú magyarországi rockzenekar, a BIKINI.Előzenekar a Phoenix. A koncertet az Authentica Produkciós Iroda és a somorjai művelődési központ szervezi.

Az Ős-Bikini 1982-ben alakult. 1985-ben D. Nagy Lajos énekessel kezdődötta zenekar második, máig tartó időszaka, a sikerekben gazdag dallamos rock-zene, olyan dalokkal, mint a Mielőtt elmegyek, a Fagyi, az Adj helyet magadmellett, az Olcsó vigasz, a Mondd el, a Repülők, a Ki visz haza, a Dolgoznine kelljen, a Mennyország felé vagy a Közeli helyeken. A mai csapat további tagjai: Lukács Peta (gitár), Bördén Szabolcs (billentyűshangszerek), Mihalik Viktor (dob, ütőhangszerek) és Makovics Dénes (sza-xofon).Jegyek kaphatók a somorjai művelődési központ jegypénztárában és a duna-szerdahelyi Focus Music Shopban. További információ a 0948 699 293 és a031/562 22 41-es telefonszámokon.

A 30 éves BIKINI koncertje!Net-felvétel

Játsszon és nyerjen!Nyerjen két páros belépőjegyet a BIKINI zenekar július 14-i somorjai kon-certjére. Ehhez nem kell mást tennie, mint helyesen válaszolni az alábbikérdésünkre:

Ki volt az Ős-Bikini énekese?A megfejtéseket július 2-ig várjuk elérhetőségeink valamelyikére (e-mail:[email protected], cím: Rybný trh 332/9., Dunajská Streda). A nyertes nevét a következő, július 3-án megjelenő számunkban közöljük.

Csallóköz24 Autósok, motorosok, stop!

Jön a Škoda új modellje!Piaci sikerét már most borítékolni lehet

Szabadságrakészülünk...Autós szemszögből a nyár gyak-ran jelent hosszú utakat, a várvavárt SZABADSÁGRA utazva. Er-re pedig kellőképpen fel kell ké-szülnünk. Egy mai autós – ésegy mai autó – felkészítése mártermészetesen nem a csomagtar-tó pótalkatrészekkel történő teli-zsúfolását jelenti. Hanem azt,hogy:a) ellenőrizzük a gumiabron-

csainkat, kibírják-e még ahosszú utat. És itt természe-tesen a megkövetelt mintázat-mélységre gondolunk. A pót-kerékről se feledkezzünkmeg, beleértve a sűrítésénekellenőrzését is.

b) Nézzük meg a szervizkönyv-ben, mikorra esedékes – ki-lométerben vagy időpontban– a legközelebbi olaj-, fékfo-lyadék- és hűtőkeverék-csere.Ha bármelyiküké „belelógna”az utazásba, okvetlen előttevégeztessük el.

c) Ellenőrizzük a tartalékégő- ésbiztosítékkészletet, az emelőállapotát, nézzük meg, meg-van-e egyáltalán a kerék-kulcs. Közvetlen indulás előtttüzetesen ellenőrizzük a kül-ső világítást; egyetlen égőtse hagyjunk ki.

d) Csakis hiánytalan és érvé-nyes szavatossági idejű vö-röskeresztes ládikóval indul-junk útnak. Nem ritka eset,hogy egy korábban bárholszerzett sérülésnél már el-használtuk a doboz tartalmá-nak egy részét. Ilyennel na-gyon nagy felelőtlenség len-ne útnak indulni.

e) A kocsi iratairól se feledkez-zünk meg, beleértve a legkö-zelebbi vizsga esedékességétis. Ha ennek határidején túlpéldául saját hibánkból ka-rambolozunk külföldön, an-nak nagyon kellemetlen kö-vetkezményei lehetnek.

f) Végül, de távolról sem utolsó-sorban: csakis frissen, kipi-henten induljunk útnak. Ve-zetés közben fogyasszunksok folyadékot, lehetőleg ás-ványvizet. Ha pedig fáradt-nak érezzük magunkat, OK-VETLENÜL álljunk meg azelső pihenőnél, szálljunk ki,és végezzünk néhány tor-nagyakorlatot.

Vas Gyula

A kémfotók és grafikákután végre „normális”fotókon is meg lehetnézni a Škoda újkompakt modelljét,amely a Fabia és azOctavia közötti űrthivatott betölteni.

Ezen kívül előkészíti a te-repet az új Octavia számá-ra, amely valószínűleg vég-legesen a középkategóriá-ba lép át.

A Rapid 4,48 méterhosszú, vagyis 9 centimé-terrel rövidebb a jelenlegiOctaviánál, tehát tökélete-sen illik a kompaktok kö-zé. Nevén kívül nem sok-ban hasonlít a kínai piacszámára nemrég bemuta-tott másik, kisebb Rapid-hoz. Egyébként ez lesz azelső Škoda, amely a márkaúj formanyelvét és emblé-máját kapja meg. Szinténújdonság, hogy a csomag- tartóra már a márkanevet

is kiírják.A Rapid főtervezője ko-

rábban az Audinál dolgo-zott, ami látszik is a kupéstetőívvel és egészséges ará-nyokkal megépített autón.Amelynek egyik érdekes-sége, hogy bár négyajtósszedánnak tűnik, valójá-ban ötajtós, tehát a cso-magtartó nyitásakor a hát-só szélvédő is felemelke-dik. Ez sokkal praktiku-sabb, mivel nagyobb nyí-láson keresztül lehet majd

pakolni az 550 literes cso-magtartót. 

A műszaki részletekrőlegyelőre annyit tudni,hogy az autó ötféle benzi-nes és két dízelmotorralkerül majd piacra; az alap-motor várhatóan az 1,2-es,85 lóerős  TSI lesz. Az ér-tékesítés a párizsi világpre-miert követően, 2012őszén indul, egy év múlvapedig várhatóan a Space-back nevű a kombi válto-zat is megérkezik.

(oa, vgy)

Nyilván kevesengondolták volna,hogy Angliában –ahol azért vannémi hagyományaaz autógyártásnak– egy japán autóvezeti a hiba men -tességi listát.

Jelesül a  SuzukiSplash, amelyet 3 évhasználat után is

90 százalékban ta-láltak hibamentes-nek. Egyébként amárka két másikmodellje, a Jimny ésa Grand Vitara is be-került az első 10-be,89, illetve 88 száza-lékkal. Azt is érde-mes megemlíteni,hogy a 10–12 száza-lék „elhullajtását”nagyrészt a meghi-

básodott égők okoz-ták...

Az egy évig tartóhibavizsgálatot azangliai műszaki el-lenőrző állomásokadatai alapján végez-te a ConsumerCham pion honest-john.co.uk nevű füg-getlen cég. Ennek

során több mint 1,7 millió, 2008-bangyártott jármű adata-it összegezte. Másszóval valamennyimodelljét, amelybőlévente 1000 darab-nál többet adnak elaz Egyesült Király-ságban.

(vas)

A Suzuki triumfja AngliábanHárom modellje is a legmegbízhatóbbak közé tartozik

Fotó: Škoda

Splash

...és Jimny Képarchívum

252012. június 26. |26. szám Tudósítás > Jegyzet

Több mint harminc évvel ezelőttszülettem a dunaszerdahelyi kór-házban. Születésem után egy vi-szonylag új lakótelepi lakásba „köl-töztem”, ez lett az otthonom. A la-kótelep egyhangú volt, szürke ésszűkös. Fákat ültettek, hogy ne le-gyen kopár, sivár a környezet. Má-ra a fák magasra nőttek. Olyan ma-gasra, hogy egyik-másik maga-sabb a háromemeletes tömbnél.Emellett játszótereket építettek,hogy legyen hova levinni a sok gye-reket a fiatal anyáknak. Építettekóvodát, iskolát – szlovákot! –, üz-letközpontot. Ennek ellenére nagy,üres terek voltak mindenütt, csu-paszok, porlepték. Az óvoda azévek során iskolává változott, aho-va alig jár valaki, előnytelen helyenfekszik, a másik divatosabb. Az üz-letközpont is lepukkant azóta.

Akkoriban lenn focizott a fiúk ja-va. Minden felnőttet öregnek tartot-tunk, és nem volt kérdés ki szlovák,ki magyar. Igaz, többnyire minden-ki magyar volt, aki meg nem, ha-mar megtanult. Előfordult, hogyhúszan gyűltünk össze egyszerrea szögletes blokkok között. Ko-rombeliek, néhány évvel idősebb,fiatalabb srácok. Ricsajoztunk, ki-gyúrtuk a füvet, a labda letörte azágakat, az autókat, ablaküvegeketféltették a lakók. Fura, de nemrúgtuk ki az ablakát senkinek, ta-lán egyszer. Mostanra mindannyi-an felnőttünk, nem jár le senki, a gyerekkori kapcsolatok felbomlot-tak. Újabb generációk nőttek fel,akik már nem fociztak lenn a pane-lek között. A füvet sem gyúrja le sen-ki, a kocsik ablakát sem rúgják ki, alabda sem landol a balkonokon, és

„szürkék” – rendőrök! – sincsenek,akik elől el kellene futni.

Az öregek, akik nem is voltakannyira öregek, panaszkodnak. Hi-ányzik a gyerekzsivaj. Csend van.Legfeljebb kutyák vonyítanak, vagyemberek egymással. És nagy a sze-mét mindenütt. Másoknak a fákokoznak gondot, mert eltakarják a ki-látást. Kivágatják. A szürke paneleketegymás után újítják fel, szigetelik, szí-nesre festik. A kocsmák gomba mód-ra szaporodnak, régen egy sem akadta környéken. Itt nevelkedtem, váltamfelnőtt emberré.

Más. Valahol Dunaszerdahelyen.Mögöttem háromtagú csoport ballaghangosan. Iskolások, tanárukat szid-ják, szlovákul, visszhangzik tőlük akörnyék. Ahogy kelletlenül hallgatomőket, átfut a fejemen, hogy ezeknem is szlovákok. A fül kényes érzék-

szerv. Láss csodát, az egyik beiktatnémi magyart a beszédébe, mire amásik ugyancsak magyarul válaszol.Ők az igazi szlovákiai magyarok,„szlovmagyarok”, a jövő nemzedéke?A szüleik minden bizonnyal születettmagyarok, de különböző okok miattúgy döntöttek, hogy a gyerekbőlszlovákot nevelnek.

A dunaszerdahelyi lakosok hat-van százaléka íratja magyar nyelvűalapiskolába a hatéves gyermekét,míg szlovákba negyven. Eközben aváros nyolcvan százaléka vallja ma-gát magyarnak – 2001-es adat, azótaváltozhatott a helyzet. Epésen meg-jegyezhetném, hogy rendkívül gyor-san behódoltunk, nem erősségünk aharc és a kitartás. A környezeti hatá-sok őket is befolyásolták.

Száz évvel ezelőtt a város lakos-sága 4762-re rúgott, magyarnak4679-en vallották magukat. Mi vár-ható tíz év múlva? Milyen hatásokfognak érni bennünket addig?

Környezeti hatások Rajkovics György rovata

A szigetlakó

BŐS – Szombat este a Szarvas vendéglőteraszán meglepetésbulitszerveztek a rokkantakattömörítő szervezet fiataljaiaz időseknek.

A terasz bejáratánál szemé-lyesen Charlie Chaplin fo-gadta a vendéget. Némánmindent elmutogatva, illedel-mesen pár cent beugrót kértaz oszlopon függő viccesfeliratú perselybe. Görbe estpólóban és aperitiffel fogad-

ták a meghívottakat a fiatal-asszonyok. A „fiatalság” mé-rője az ugróiskola volt, ame-lyen keresztül lehetett be -ugorni a rendezvényre.

Miután mindenki elfoglal-ta a helyét, az árnyékot nyúj-tó sátrak alatt Chaplin ismegszólalt és köszöntötteaz egybegyűlteket. A fiatalokfantáziadús szórakoztató já-tékokkal, tánccal és ügyessé-gi versennyel készültek.

Az elsőként felfújt lufivalkellett a pároknak táncol -

niuk, miközben azt a párokcsak a homlokukkal tarthat-ták. Az egyre gyorsuló rit-musra úgy kellett mozogni,hogy ne essen le és ne ispukkadjon ki. A másik meg-mérettetés során a férfiaknakszékre kellett állniuk, az asz-szonyok pedig tojásokat kap-tak, melyeket a nadrágszá-ron belül kellett átvezetniük.

Az est a későbbiekbensem szűkölködött jókedv-ben, mert az idősek is ké-szültek tánccal. Beöltözött

nagyik maskarában ropták.Ezután „baba” előkéket kap-tak a bátor jelentkezők, akik-nek a lécen függő virsli evés-ben kellett jeleskedniük.

A vacsora után mindenkitáncra perdült. A megmé-rettetések sora pedig egé-szen a késő esti órákig foly-tatódott, amikor is egy óv-szert kellett felhúzni az ubor-kára. Megjegyezzük, itt gon-dot csak a csomagolás oko-zott.

(ma)

Görbe est – humorral fűszerezveAz óvszer az uborkára került

A szervezők

Tojásokkal a feladatra várva Mészáros Angelika felvételei

26 Riport > Tudósítás Csallóköz

Kirándulás csodákkalTűzcsóva lobbant, folyékony nitrogén robbant

CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – A község alapiskolájánaktanárai nyári kirándulástszerveztek a CsodákPalotájába a diákoknak,akik ezúton egy kiskóstolót kaphattak a közelgő szünidőkötetlenségéből.

A korán kelés ellenére friss-nek látszó iskolás sereg izga-tottan szállt fel az autóbuszfedélzetére, mely sorra vetteföl az egyébként színes kul-túrájú tanári kar tagjait (Ka-nadából származó angolta-

nár, romániai születésű fizi-katanár és magyarországitörténelem, illetve informa-tika szakos kolléga egyarántvolt a csapatban).

Az útközben feltáruló kör-nyékhez kapcsolódó törté-nelmi hátteret Sike Csabatörténelemtanár, alkalmi ide-genvezető és a kirándulásfőszervezője magyarázta agyerekeknek. Kiszállás Bu-dán, a nemrég Széll Kálmántérré visszanevezett Moszk-va téren, vásárlási vágyakszabadon engedése a Mam-mut bevásárlóközpontban,

majd irány a Csodák Palotá-ja!

A Millenáris kultúrköz-pont egyik épületében talál-ható ez az interaktív tudomá-nyos kiállítás. Az Öveges te-remben szellemes előadástélvezhettek a gyerekek, té-mája a mechanika törvé-nyei, alapelvei voltak. Tűz-csóva lobbant, folyékony nit-rogén robbant a rakéta elvigazolására, kísérőjelenség-képp nevetés, taps és hülede-zés. Az előadás után min-denki (bizony, a felnőtt tár-saság is) ellepte a különféle

fizikai, biológiai jelenségekés törvények szerint műkö-dő szerkezeteket. Kipróbál-ták a theremint, az „önmeg-hajtó” hintát, monocikliz-tek magasan kifeszített köté-len, fakírként feküdtek szö-ges ágyon, vagy épp készsé-geiket mérték fel olyan gé-pekkel, melyek hasznára le-hetnek akár gyermekpszi-chológusoknak is.

Lenyűgöző belvárosi szak-rális épület mellett parkolt lerövid időre a csallóközi csapatbusza – a Szent István-bazili-ka külső monumentalitásaés belső pompája mindenkitlenyűgözött. A Szent Jobb is

megtekintésre került a SzentJobb-kápolnában: két percigcsodálhatták a látogatók ál-lamalapító királyunk kivilágí-tott, mumifikálódott jobb ke-zét, némi perselybe dobott fo-rint ellenében.

A hazafelé út rejtegetettmég egy pihenő állomástegy győri bevásárlóközpontparkolójában, ahol is a taná-rok „ó, mi előre tudtuk” vi-gyorgással nyugtázták, hogySzent Jobb ide vagy oda, agyermeki lélek számára apénz feletti szabad rendelke-zés joga vidám felszabadulásthoz.

Bogár Gabriella

A Csodák Palotája Öveges termében, a kísérletező srácot nézik

A csapat a Millenáris előcsarnokában A szerző felvételei

CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – A helyi alapiskola vendége voltBajor Ferenc addiktológus. A frontális, ismeretközlő előadásolyan bizalmas légkört teremtett,hogy a diákok bátran tették felkérdéseiket.

Megtudhattuk, a szakember tapasz-talatai azt mutatják, hogy egyre in-kább fiatalabb életkorban hallanaka gyermekek először a drogokról,amikor érintettekké válnak a témá-ban. Az információk azonban sok-szor hiányosak, pontatlanok, és agyerekeknek fogalmuk sincs a dro-gok formáiról, hatásairól. Az, hogya kérdéseik konkrétak, a dolgokatnevükön nevezhetik, azt eredmé-nyezi, hogy személyes élményeiketis megosztják az előadóval, aki út-

mutatással, gyakorlati tanácsokkalláthatja el őket, hogy amikor szük-séges jó döntést hozzanak, illetve akörnyezetükben lévő droghaszná-lóknak, függőknek segíteni tudja-nak.

Az előadás maga három részbőlállt. Az első tematikus egység adrogok hatásmechanizmusával fog-lalkozott, milyen fizikai és lelki vál-tozásokat indít el a kábítószer hasz-nálata.

A második rész a drogok fajtáittárgyalta, hogy a tanuló színek, sza-gok, illetve a csomagolás alapján fel-ismerje, konkrétan mivel áll szem-ben. A gyerekek információi a he-lyükre kerülnek, csoportosítani tud-ják a drogokat a forma, hatás, hoz-záférés alapján. A harmadik rész adroghasználat megelőzését vizsgál-

ta, illetve a már függő személyekkelvaló kommunikációról, elsősegély-nyújtásról szólt. Bízzunk benne,hogy ennek köszönhetően a jövő-

ben a fiatalok is hatékonyabbantudják majd kezelni a felmerülőproblémákat.

Koncz Csilla

Fontos, hogy ismerjék a veszélyeket

Bajor Ferenc a kábítószerekről beszélt a diákoknak A szerző felvétele

272012. június 26. |26. szám Tudósítás

Barátokkal találkoztakA Nemzeti Összetartozás Napján Keszthelyen jártak

NAGYMEGYER/KESZTHELY –A Hidaskürti Magán-szakközépiskola nagymegyerikihelyezett részlegének tanárai ésdiákjai vendéglátogatást tettekKeszthelyen, a Balatonfővárosában Berényi Renátaigazgatónő vezetésével.

A keszthelyi Közgazdasági Szakkö-zépiskola tanáraival és tanulóivaltalálkoztak, akikkel már több mint

egy éve baráti viszonyt ápolnak.A két iskola kapcsolatáról és az útsorán szerzett élményekről Hu-szár Katalin tanárnő számolt be:„Útközben megnéztük a sümegi vá-rat is, majd kis kitérő után érkez-tünk meg Keszthelyre, a 765 évesmúltra visszatekintő településre. A szívélyes fogadtatás után a nagy-megyeri diákok kultúrműsorralkedveskedtek vendéglátóiknak. Eb-ben bemutatták Csallóköz és Má-

tyusföld történetét. A kirándulás ésa várossal való ismerkedés legfénye-sebb és legérdekesebb pontja a Fes-tetics-kastély volt, mely Keszthely ki-emelkedő jelentőségű műemléke.Parkja különleges, 42 hektáros ter-mészetvédelmi terület, ahol többkülönleges fafajta található”. A nagy-megyeri magán-szakközépiskola ta-nárai és diákjai is megismerkedtekKeszthely történelmével, kultúrájá-val, illetve a nagy múltú iskolaváros

egyik szakközépiskolájával, annakdiákjaival. Erre pedig a június 4-iNemzeti Összetartozás Napja adottalkalmat.

„Mindenki nagyon jól érezte ma-gát ezen a napon. Remélhetőleg anagymegyeri–keszthelyi barátság,iskolai és nemzeti összetartozás fo-nala nem szakad meg” – fűzte mégkeszthelyi látogatásukhoz HuszárKatalin tanárnő.

Kovács Zoltán

Az iskola archívumából

BÉKE – A község az elmúltévekben elsősorban énekkarárólismert, továbbá arról, hogy lakóiszeretik és támogatják a kultúrát.Azt, hogy korán kell kezdeni az ilyen irányú tevékenységet,bizonyítja a kisközség Napraforgó óvodája is.

A húsz kis csemetéről Bíró Zsuzsaigazgatónő és Dóczé Mónika óvónőgondoskodik. Előbbi az Aranykertbábcsoport tagjaiként a bábozástszeretteti meg a kicsikkel, míg utób-bi néptáncosként a mozgást. Amikorfellépnek, egészen biztos, hogy ekét műfaj megjelenik programjukban.

Három éve néphagyományőrzőóvodaként működnek. „Ez azt je-lenti, hogy minden nevelési területün-ket a hagyományok köré építettünk.Kötetlen formában évszakokra bon-tottuk az évet, s mindegyikben meg-jelenik a hagyományápolás. Tavasszal

a természet ébredésével, a mezőgaz-dasági munkákkal és a tavaszi ünne-pekkel foglalkozunk, nyáron a gyer-meknappal, aratással, ősszel a ter-mények betakarításával, a termé-szetben történő változásokkal éstélen az ünnepekkel” – tudom mega két hölgytől.

A gyerekek persze ezen kívül na-gyon szeretik a falu melletti kis tavatis, minden évszakban elmennek odamegfigyelni, milyen változásokonmegy keresztül az ottani táj. „Tél vé-gén például itt tartjuk a télbúcsúzta-tónkat, amikor is hivatalosan eltemet-jük a telet. A tó egyébként nagyon sokrajzon visszaköszön, sőt van egyolyan közös munkánk is, amelybenévszakonként ábrázoltuk.”

Természetesen a szülőkkel is igye-keznek a lehető legjobb kapcsolatotápolni, azok bármikor bejöhetnekhozzájuk, részt vehetnek a foglalko-zásokon. „Szinte egy emberként

mozdulnak, amikor segíteni kell. Sokközös programunk van az iskolával,a tömegszervezetek évzáróin is min-dig ott vagyunk. A községi hivatal ésÁlló József polgármester szintén tá-mogatja munkánkat.”

A csodát viszont nem várják,megragadnak minden alkalmat, pá-lyázatokat írnak, évente egy alka-lommal jótékonysági koncertet szer-veznek az óvoda megsegítésére.„Amit eltervezünk, mindig sikerülmegszereznünk. Természetesenmindennek gyerekeink a legfőbbnyertesei” – mondják végezetül nagylelkesedéssel.

Csiba Lídia

Megmaradni egy kisközségbenA szülők egy emberként mozdulnak, amikor segíteni kell

Játék után édes a pihenés A szerző felvétele

Csallóköz28 Apróhirdetés > Hirdetés > Megrendelőszelvény

SZOLGÁLTATÁS

RENDKÍVÜLI AKCIÓ! Kiváló mi-nőségű műanyag ablakok és ajtóka lehető legjobb áron. Belső roló,szúnyogháló és a kőművesmunkaINGYEN! Tel.: 0918 724 273.Szőnyegek, ülőgarnitúrák mély-tisztítása. Tel.: 031/552 11 61;0910 158 876.Dunaszerdahelyi természetgyó-gyászati rendelő – teljes körű álla-potfelmérés és kezelés. Részletesinformáció: www.izsakjozsef.hu.Bejelentkezés: 0905 622 258, ren-delési idő: hétfő–péntek: 8 órától20 óráig.Cégalapítás – székhely. Tel.: 0915511 112. www.biglike.skKölcsön 4 órán belül 800 euróigalkalmazottak, vállalkozók ésnyugdíjasok részére korhatár nél-kül. Tel.: 0903 222 071.Gyermekfelügyeletet vállalok a nyá-ri szünetben. Tel.: 0905 549 004.Takarítást vállalok magánházak-nál. Jelige: Megbízhatóság, be-csületesség. Tel.: 0902 122 113.Családi házakban víz- gázvezetékés központi fűtés szerelését vál-laljuk. Szerelési anyagot biztosí-tunk és árusítunk! Szerelésesetén nagyobb árkedvezménytBIZTOSÍTUNK!!! Tel.: 0905 824054, Edmund Fodor.

Dunaszerdahelyi székhelyűkönyvelői iroda vállal egyénivállalkozók és vállalkozások ré-szére egyszerű és kettős köny-velést, bérszámfejtést. Tel.: 0918974 470; 0905 415 619.Kft./s. r. o. alapítás, módosítás, el-adás. Tel.: 0915 511 112. www.big-like.skGyorskölcsön alkalmazottaknak,vállalkozóknak, nyugdíjasoknakés invalidusoknak is. Tel.: 0907723 420; 0948 088 246.Szeretne kedvezményesen vásá-rolni? Nemsokára startolunk!www.skocnazlavy.skKölcsön 20 ezer euróig ingatlan-fedezettel jövedelemigazolás nél-kül egzekúció esetén is. Tel.:0903 222 071.

INGATLAN

Vennék szántóföldet a Csallóköz-ben. Ár megegyezés szerint. Tel.:0917 664 413.Vennék szántóföldet a Dunaszer-dahelyi járásban. Tel.: 0905 738652.Eladó Bősön, a Dunánál (Faluszi-get) 3 áras bekerített telek villany-nyal, vízzel. Ára 10 000 euró. Tel.:0907 238 634.Vennék szántóföldet Perbetén.Tel.: 0918 846 683.

Előnyös áron eladó Dunaszerdahe-lyen, az Ozorák iskola mellettitöbbfunkciós épületben, komp-lett átalakított, modern, univer-zális helyiség (127,5 m2 + 25 m2)terasszal – bármilyen vállalkozás-ra alkalmas. Megfelel szépségsza-lonnak, üzletnek, irodának, pizzé-riának kávézóval együtt, stb. Min-den energiafogyasztás külön rákö-téssel, 2 riasztó, biztonsági ablakokés 4 biztonsági kamera, klíma, ki-szolgáló pult, 2 bejárat, stb. Jelige:OLCSÓN! Tel.: 0905 526 496.

ÁLLÁS

Portást keresünk nagyabonyiüzemünkbe. Tel.: 031/552 90 22.Munkalehetőség hölgyeknek Du-naszerdahelyen, melyhez kiválószlovák nyelvtudás szükséges.További információ a 031/552 8020-as telefonszámon.

LAKÁS, GARÁZS

Eladó egyszobás lakás Somorján.Ára 39 500 euró. Tel.: 0949 875520.Eladó 3 szobás, 63 m2-es lakás Du-naszerdahelyen (Rózsa liget). Tel.:0903 377 689.Eladó 2 szobás, felújított lakásDunaszerdahelyen a Komenskýutcában. Ára 31 500 euró. Tel.:0910 97 15 96.Eladó 2 szobás, 7 éves, 41 m2-es te-tőtéri lakás Dunaszerdahelyen(Újfalu-lakótelep). Ára 36 500 eu-ró + megegyezés. Tel.: 0905 905472.Eladó 3 szobás lakás + garázs Du-naszerdahelyen, a Fenyves-lakóte-lepen. Tel.: 0905 976 547.Eladók három és négy szobás la-kások Bősön. Ár 25 ezer eurótól.Tel.: 0903 222 071.

KIADÓ – BÉRLET

Kiadó szoba-konyhás lakás Duna-szerdahelyen. Tel.: 0911 915 621.Kiadó egyszobás lakás Dunaszer-dahelyen (Kelet-lakótelep). Tel.:0902 675 008.Kiadó szoba családi házban egye-dülálló férfi részére. Tel.: 0907267 517, csak este!Kiadó 3 szobás lakás Dunaszerda-helyen, a Vámbéry téren. Tel.:0948 160 105.Július elejétől kiadó 2 garázs aFenyves-lakótelepen (Boriny). Tel.:0908 241 635.Kiadó hűtőkocsi lakodalmakra, ren-dezvényekre. Ára 60 euró/5 nap.Tel.: 031/55 45 762; 0905 49 38 43.Kiadó garzonlakás Dunaszerda-helyen. Tel.: 0904 697 075.

ÜDÜLÉS

BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fo-gásos vacsora, ingyen parkoló,kerékpárhasználat, kávé, internet– 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/98759 76. E-mail: [email protected]ádiban nyaralók, ap-partmanok kiadók. Cím: MikesSzálláshely-közvetítő, Baross G. u.66. Tel.: 0036/88/438 393;0036/30/937 84 75. www.bala-ton.hu/mikes. Pihenje ki az év fáradalmait Hor-vátországban. Zadarhoz közelapartmanok kiadók. Tel.: 0903822 338.

Érettségizők és érettségi vizsgával rendelkezők FIGYELEM!A Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Ne-ratovicei tér 1916/16 értesíti az érdeklődőket, hogy a 2012/2013-astanévben 2 éves nappali tagozatos szakosító osztályt nyit

6314 6 00 idegenforgalom (cestovný ruch)

tanulmányi szakon az érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők ré-szére. Az oktatás nappali tagozaton ingyenes!További információk a 031/ 550 98 38; 0907 711 605; 0915 753467-es telefonszámokon vagy személyesen az alábbi címen: SSOŠs VJM, Neratovické nám. 1916/16., 929 01 Dunajská Streda.

NIGHT CLUB MAXIMNYITVA!!!

Munkalehetőség hölgyeknek

– 700 euró/hét, szállás biztosítva.

LÉG/LEHNICE – SÁSA

Tel.: 0901 707 737.

MEGRENDELŐSZELVÉNYMegrendelem a Csallóköz-

Žitný ostrov regionális hetilapot

Név: .....................................................................

Utca, házszám: .....................................................................

Lakhely: .....................................................................

Telefonszám: .....................................................................

Aláírás: .......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságáru-soknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meglapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, aféléves pedig 14,30 euró.

A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk:

Rybný trh 332., 929 01 Dunajská Streda.Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

"

GÉPJÁRMŰ

Eladó szürke metallizált DaewooNexia 1.5, 16 V, 90 L, gy. év 1998.Ára 750 euró. Tel.: 0905 222 158.Keveset használt, megkímélt Su-zukit vagy más kisautót vennékemberséges áron, világos szín-ben (drapp) a DS és KN járásból.Ajánlatokat a szerkesztőségbekérem.Eladó LADA 1300 üzemképes ál-lapotban, műszaki vizsga 2013-ig, továbbá eladó 750 kg-igterhelhető nagy kerekű utánfutómagasítóval, műszaki vizsga2014-ig. Tel.: 031/552 50 51, DS.

VEGYES

Eladó búza, 16 euró/1 mázsa.Tel.: 0903 062 648, Egyházkar-csa.

DROBNÉ INZERÁTY

Nočný klub Golden Life Senecpríjme sympatické dievčatá. Superubytovanie, solventná klientela anadštandartný zárobok za každýdeň na ruku. Solárko, sauna, ba-zén a súkromné taxi k dispozícii.Pracovná doba podľa dohody. Príď-te sa presvedčiť. Tel.: 0917 617 047.www.goldenlife.sk

Predám 3-izbový byt + garáž v DSna sídlisku BORINY. Tel.: 0905 976547.Pracovná príležitosť v DunajskejStrede pre ženy s vynikajúcouznalosťou slovenského jazyka. Bližšie informácie na tel č.031//552 80 20.

HÁZIÁLLAT

NONSTOP MEGRENDELHETŐKKIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISSHÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONT-VA. Kiváló minőség, kiváló áron.Nagyobb mennyiségben elszállít-juk. Tel.: 0905 432 292.

A topolnicai/tósnyárasdi barom-fifarm (Galántától 5 km-re) el-adásra kínál 8 hetes tojójércéttöbbféle színben, 1–14 naposbrojler kiskacsát, 1–14 naposMULARD máj kiskacsát, 1-14 na-pos LANDES nagytestű májli-bát, idei tömni való brojlerka-csák ls tömni való MULATD máj-kacsák. Tel.: 031/78 11 563; 0905551 499; 0905 450 432.Tallóstól 3 km-re lévő gulamezeibaromfifarmon megrendelhetőkfiatal tömni való pecsenyeka-csák, MULARD hím májkacsák,tömött kacsák élve és tisztítva, 8 hetes BIG 6-os brojlerpulykák.Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53.

292012. június 26. |26. szám Apróhirdetés > Hirdetés

HORVÁTH GABRIELLA

0911 610 [email protected]

CSIBA EZSÉBET

0905 662 259 [email protected]

DS – eladó 3 szobás lakás saját fűtés-sel, kerttel és garázzsal.

ÁR: 64 900 EURÓ

DS -- eladó 1 szobás, 27 m2-es átépí-tett lakás a Rózsa ligetben.

ÁR: 28 000 EURÓ

DS – városkozpontban eladó 35m2

üzlethelység!

ÁR: 29 800 EURÓ

DS – eladó a városközpontban tágas,részben felújított 3 szobás lakás (82 m2).

DS – eladó a városközpontban telje-sen felújított 2 szobás lakás.

ÁR: 31 500 EURÓ

NAGY ZOLTÁN

0903 420 895 [email protected]

BŐS – a) eladó 2 szobás (60 m2),b) 4 szobás (81 m2) lakás.

a) ÁR: 38 000 EURÓb) ÁR: 40 000 EURÓ

ALMÁSI ÉVA

0903 782 895

[email protected]

DS – két családi ház 1397 m2-es te-lekkel, a termálfürdőhöz közel.

JÓ ÁRON ELADÓ

SZITÁS HILDA

0918 988 [email protected]

DS – eladó 55 m2-es 2 szobás lakása városközpontban.

NYÁRAD – eladó kitűnő állapotbanlévő 5 szobás családi ház.

ÁR: 40 000 EURÓ

DS -- Eladó 1 szobás lakás balkonnala Neratovice téren

ÁR: 32 000 EURÓ

Bővebbinformáció

a 0918 988 138-astelefonszámon

– Szitás.

CSERE IS LEHETSÉGESOLCSÓBB CSALÁDI

HÁZRA DS KÖRNYÉKÉN.

ÁR: 45 200 EURÓ

ÁR MEGEGYEZÉS SZERINT

MEDOVIČ ANDREA

0911 321 570

[email protected]

MÁTIS ISTVÁN

0911 610 195

[email protected]

„KÍNÁLJA FEL INGATLANÁT ELADÁSRA”

Eladó garázsok

KARCSAI ÚTON: 3 000 EURÓSPORT UTCÁBAN: 4 000 EURÓ

NAGY ZOLTÁNTEL.: 0903 420 895

Kiadó – 2 szobás felújított családi ház(berendezéssel együtt) Tárnokon.

350 €/HÓNAP + REZSIKÖLTSÉG

Eladó szántóföldet keresek a bősi, vár-konyi, nyáradi, patasi, bakai és dercsi-kai kataszterben.

„Mi mindig veled vagyunk,A szívünkben te mindig élsz,úgy, mint a csillagok az est sötétjén.”

Fájó szívvel emlékeztünk június 17-én halálának első évfordulóján

KOLLER FERENCRE Dunaszerdahelyen.

Emlékét őrző felesége, Éva, lánya, Žani és családja

Megemlékezés

„Sírod előtt állunk, bár Te ezt nem látod,körülötted van szerető családod!Még fáj, s talán örökre így marad,de mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad.”

Szomorú szívvel emlékezünk halálának 8. évfordulójánSÁRKÖZI MÁRIÁRA Kisfaludon.

Emlékét őrző családja

Megemlékezés

30 Kulissza Csallóköz

Prometheus és a HalálRidley Scott előzményfilmje jó, de nem kultikus alkotás

Sosem voltam híve a sci-fiknek,sem a horroroknak, nem bújtamaz ilyen jellegű könyveket,„vadásztam” az ilyen tematikájúmozikra. Hogy fogok-e rajonganiértük ezután? Kevés az esélye.

Hidegen hagynak az idegen lényekFöld és emberiség ellen intézett tá-madásai, lepattognak rólam, gyorsanelfelejtem őket. Nem lelkesedek a há-borúzó csillagokért, sem a nyálkásragadozókért, az űrutazás is csupángyerekként hozott lázba rövid időre– tetszettek az űrhajók akkoriban. A sci-fi számomra Kurt Vonnegutnálkezdődik és végződik is egyben, aző fekete humorát értékelem és nagy-ra tartom.

Az angol Ridley Scott a „sciencefiction” koronázatlan királya, kul-tuszrendezőnek számít harmincéve. Megalkotott egy sajátos világot,és A nyolcadik utas: a Halállal be-robbant a köztudatba, és csomóember, főleg kamaszok és felnőttférfiak millióinak agyába fúrta bemagát a földönkívüli paraziták el-len vívott harcával. Később olyanmozikat rendezett, mint a Szár-nyas fejvadász, a Thelma és Louise– ez ugyan nem sci-fi –, vagy éppena Gladiátor, ami szintén nem űrlé-

nyekről szól. A hetvenötödik élet-évét taposó Scott szeret mindenbebelekóstolni, de igazán jól a sci-fiműfajában érzi magát.

Ennek a vonulatnak újabb megál-lója a Prometheus (Prometheus,2012) c. produkció, ami az óriási be-vételszerzés mellett azzal a céllal ké-szült, hogy nyomot hagyjon a film-történelemben. A kísérlet nem sike-rült, mert a Prometheus mindenakart lenni egyszerre, látványfilm,ami meglovagolja az aktuális trende-ket – 3D –, akciófilm horrorelemek-kel tarkítva, és hagyományos sci-finémi filozófiával is beoltva.

2089-et írunk, amikor két régész,Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) ésCharlie Holloway (Logan Marshall-Green) különös barlangrajzokrabukkannak Skóciában. A rengetegnyomból egy csillagrendszer képe állössze. Négy évvel később a WeylandVállalat Prometheus nevet viselő űr-hajóján kisebb legénység utazik egyismeretlen bolygó holdja, az LV-223felé, hogy rátaláljon az élet teremtői -re, akik a két régész szerint üzenteknekünk a barlangrajzokkal sok-sokezer évvel ezelőtt. A csapat tagja Da-vid (Michael Fassbender), a filmra-jongó android, és Meredith Vickers(Charlize Theron), a Weyland Válla-

lat megbízottja is, aki felügyeli a ku-tatást, mivel a vállalat finanszírozzaa küldetést. A megérkezés után gyor-san kiderül, hogy a csillagrendszerszóban forgó bolygója kopár, ki-halt, és mostoha klíma várja a láto-gatókat. Hamar rátalálnak egy mes-terséges építményre, amiben óriáshumanoidok tetemeit, és egy külö-nös anyagot találnak, de a létesít-mény látszólag több ezer éve elha-gyatott. Időközben fény derül arra is,hogy az utazást finanszírozó Wey-land Vállalat aggastyán tulajdonosa,Peter Weyland (Guy Pearce) a hajónutazik, és nem kisebb cél vezérli,mint az örök élet elnyerése az állító-lagos teremtőktől. A felderítés után aszerzett mintákat elemzés alá vetik,a végeredmény pedig meglepő: a hu-manoidoknak közük van az embe -rekhez. Az eufóriát hamar felváltjaa félelem, és a társaság az életétmentve menekülni kényszerül.

A színészeket nem érheti pa-nasz. Noomi Rapace nem akartSigourney Weaver nyomdokaibalépni – ő játszotta az Alien-filmek-ben a hősnőt –, Michael Fassbenderpedig igazolja tehetségét, most is re-mek alakítást nyújt. Charlize Theronkaraktere fagyos, kimért és egysíkú,mégis kihozza belőle a legtöbbet.Guy Pearce szinte felismerhetetlen amaszkjában, az űrhajó kapitányátalakító Idris Elba és a többiek csupánstatiszták, akiknek közös sorsa,hogy a történet végére meghaljanak.Elnagyolt mellékszereplők mind-annyian.

A film végig látványos, a képekbeszélnek a szereplők helyett. Azizgalmak ritkán feszülnek pattaná-sig, viszont kapunk egy kis filozó-fiát a teremtéstörténettel kapcsolat-ban – hit a tudomány ellen, ezt nyo-matékosítja a régésznő nyakábanlógó kereszt, amely időnként fősze-repet kap. Az idegen lények isme-rősek, a humanoidok ugyancsak. A borzongás minimális, a figyelemés érdeklődés az idő előrehaladtá-val lankad. A történetben akadnaklogikai bukfencek. A háttérzenét kikell emelni, Marc Streitenfeld mun-kája elismerést érdemel.

Hogy nagyok lettek volna az el-várások a Prometheusszal szem-ben? Talán, de az elvárásokat agyártók gerjesztették. Értékelés?Ridley Scott megalkotott egy nagy-költségvetésű, a mai elvárásoknakminden tekintetben megfelelő, aklisék és különböző filmes és egyébutalásoktól hemzsegő nézhető, szó-rakoztató, jó filmet. Leköt, kissé fel-kavar, még olyanokat is, akik nemhívei a sci-fi műfajának, azonban A nyolcadik utas: a Halállal össze-mérve alulmarad. Gondolatébresz-tő sci-fi szeretne lenni, egyben ak-ció- és horrorfilm? Néhány napigmotoszkál még a fejben, idővelaztán elillan, mint a pára. A folyta-tás biztosra vehető, de a következőrészig várni kell még néhány évet.Addig is érkezhet a Szárnyas fejva-dász második epizódja.

Rajkovics György

Net-felvételek

312012. június 26. |26. szám Tudósítás

Úton a Thermal ExpressÚj lehetőség nem csak turistáknak

MARTOS – Az elmúlt szerdánimmár hetedik alkalommaltalálkozhattak a fiatal tehetségekkomárom járásbeli községgyermek népművészetifesztiválján.

A közönséget összesen tizenhétcsoport játéka szórakoztatta, a ha-zaiakon kívül többek közt Perbeté-ről, Hetényől, Gútáról, Ógyalláról.Amint azt Dékány Gizella, a helyiReformátus Egyházi Alapiskola igaz-

gatónője elmondta, a rendezvénnyel„nem a múlt feltámasztása a célunk,hanem a múltból áthozni a mába ésmegőrizve továbbvinni a jövőbeazt, ami mint évezredes tapasztalatsegíthet a természethez és ember-társakhoz való mélyebb, természe-tesebb, igazabb viszony kialakításá-ban, a teljesebb élet megteremtésé-ben.

Ahhoz, hogy a hagyomány érté-kei beépüljenek a mai és a jövőbe-ni kultúrába, át kell értékelni amegőrzött hagyomány – jelensége-it. Mégpedig oly módon, hogy nema történetit, hanem azt az örök em-berit kell feltárni belőle, ami itt ésmost és mindenhol, mindenkormegélhető.” (csall)

NAGYMEGYER – Ahogy azt már az elmúlt héten képriportunkbanjeleztük, városnéző kisvonatközlekedik a városban.

A helyi hévízfürdőt üzemeltetővárosi Termál Kft., az önkormány-zat és a Nagymegyeri Idegenforgal-mi Társulás közös projektje, elkép-zelése vált valóra a június 18-ánmegtartott ünnepélyes átadáson.

A Thermal Express-re kereszteltkisvonat – amely szeptemberigközlekedik – egy nyitrai vállalko-zó tulajdona, ő is üzemelteti aszerelvényen található reklámfelü-letek, illetve a jegyek eladásából.Így valójában a városnak egy cent-jébe se került ez a turisztikai lát-ványosság.

A menetrend szerint közlekedőkisvonat a városnézésen kívül lehe-tőséget nyújt a Nagymegyerre láto-

gató turisták elszállítására is az au-tóbusz-, valamint a vasútállomásróla fürdőbe, illetve a fürdőből vissza a

két pályaudvarra. A vasútállomástól9.13-kor és 11.13-kor indul a kisvo-nat a mintegy két és fél kilométerre

lévő fürdő felé, a buszpályaudvartólpedig 11.25-kor.

A délután a városnézésé, a szerel-vény 13, 14 és 15 órakor indul a für-dőtől negyvenperces városnéző kör-útra, útba ejtve a helyi nevezetessé-geket és emlékműveket. Majd a ter-málfürdőtől induló kisvonat 16.30-kor és 18.30-kor a vasútállomásraszállítja az érdeklődőket, szombaton-ként pedig 7.45-kor indul a buszpá-lyaudvarra, 8.30-kor a vasútállo-másra.

A menetrendet összeállító hévíz-fürdő vezetése gondolt azokra a tu-ristákra is, akik a reggeli órákban anagyobb üzletláncok helyi boltjaibanbevásárlásra szeretnék a kisvonatotkihasználni, ezt 7 és 9 óra között te-hetik meg. Egyébként a ThermalExpress-re szóló napijegy egy euró-ba kerül.

Kovács Zoltán

Hagyományainkat őrizveLezajlott a Gyermekek VII. Kistérségi Népművészeti Fesztiválja

Közlekedési eszközként is hasznos lehet A szerző felvétele

Fogas Ferenc felvételei

Csallóköz32 Celebsztorik

Hét kamion és egy busz indul szerdán (június 27.) Budapestről a dunaszerdahelyi DAC sta-dionba, hogy a 60 fős technikai stáb péntek estére elkészüljön az Omega színpadával. Töbmint tízezer jegy már elkelt az 50 éves együttes koncertjére, a jubileumi turnén ez lesz alegnagyobb szabású szabadtéri buli. – Amikor 48 évvel ezelőtt külföldön is koncertezni kezd-tünk, a Felvidék volt az első a sorban – vázolta Benkő László (69). – Ha az égiek is úgy akar-ják, nagy ünnep lesz Dunaszerdahelyen. Tudjuk, melyek azok a számok, amelyek elját-szása nélkül nem jöhetünk le a színpadról. Utoljára 2004-ben „esett” Ezüst eső a dunaszer-dahelyi DAC stadionban, de akkor csak 9 ezren fértek be. Idén két tribün is lesz, így 13 ez-ren tombolhatnak az omegásokkal, akiknek csak két kérése volt: fehérbort és szilvapálin-kát rendeltek az ünnepléshez, de kizárólag helyi termelőktől.

Felvidéki ünnepetremél az Omega

Amerikában futna be

Bódi Margó nagyon aggódott fia, Csabi miatt. A zenész ugyanis nagyon meg-hízott, ezért anyja születésnapi ajándékként mínusz tíz kilót kért gyerme ké -től. A kért meglepetést Csabi megtriplázta, ám azt ő sem gondolta volna, hogycserében az intenzíven végzi. Bódi Csabi a szülei előtt is szégyellte, hogy kö-zel száztíz kilósra hízott. Édesanyja, Bódi Margó tavaly novemberben, Már-ton-napon ébredt rá, fia életveszélyben lehet, és még csak véletlenül se sze-retné, ha édesapjához, Gusztihoz hasonlóan a szívinfarktus fenyegetné élet-ét. – Édesanyám születésnapja előtt egy héttel úgy ébredtem, hogy zsibbadta karom, szúrt a szívem, és rögtön apám jutott az eszembe. Feleségemmelazonnal autóba ültünk, alig tudtam vezetni. Megállapították, szerencsérecsak a fogyás miatt lehettem rosszul – mesélte a Borsnak Csabi.

Mentő vitte kórházba

Heteken át ment a pletyka arról, hogyKeresztes Ildikó és egykori mentorált-ja, Baricz Gergő egy pár. S bár többmint huszonöt év korkülönbség van azénekesnő, és az ifjú titán között, vol-tak, akik el is hitték ezt a hírt. Főleg,mivel Keresztes Ildikó jobban néz ki,mint eddig bármikor! Míg télen a há-zassági válsága miatt sokan aggódtakaz énekesnőért, ő nemhogy összerop-pant volna, de egyenesen ragyog mos-tanában! Az arca kisimult, bomba alak-ja a régi. Mint ahogy az ilyenkor termé-szetes, ezek után mindenki az új férfitkereste az életében. Ildikó válófélben lé-vő férje, Kicska László egy pillanatigsem hitte el, hogy valóban összejöttvolna felesége a mentoráltjával. – Ildiennél sokkal normálisabban gondolko-dik! – zárta rövidre a témát az egyéb-ként lényegesen fiatalabb lánnyal ösz-szebútorozó ex.

Viszonya volt Gergővel?

Összeállította: Wimmer Ilona

Egyre csinosabb és karcsúbb a szí-nésznő. Köztudott, hogy CsomorCsillának (46) hosszú évek ótanagy szenvedélye a golf, de ez asport ke vés bé zsírégető. Volt idő-szak, amikor nála is jojóeffektussalvégződtek a fogyókúrák, de ezúttalnincs erről szó. A színésznő, ha te-heti, biciklire pattan, és rengetegidőt tölt a természetben. Arra is na-gyon odafigyel, hogy este hat óraután már ne egyen nehéz ételeket.Csilla fiatalosabbra cserélte mind aruhatárát, mind a frizuráját. Sajátbevallása szerint azonban a lelkiharmónia a legfontosabb, mert hakiegyensúlyozottan, boldogan tel-nek napjaink, az kiül az ember ar-cára. Úgy tudni, jelenleg nincs ko-moly kapcsolata, munkája és bará-tai teszik most boldoggá.

Fantasztikusan lefogyott!

Net-felvételek

Damu Roland hivatalosan ismegvert egykori barátnője, amár bulizni is képes PalácsikTímea úgy döntött, nemzet-közi modellkarriert próbálösszehozni. A 29 éves lány-nak portfóliója láttán állító-lag egy neves modellügynök-ség már ajánlatot is küldött,ami korát tekintve különö-sen meglepő. „Egy barátnőmkint katalógusfotózásból élannak ellenére, hogy 34 évesédesanya. A neves amerikaimodellügynökség jelezte,szívesen dolgozna velem. El-ső körben rendeltek rólamképeket, többféle stílusban,így – bár nem terveztem –kamera elé kellett állnom” –mondta a barátai által Jenni-fer Lopezhez hasonlított Pa-lácsik, hallgatva róla, melyikügynökségről van szó.

RTL KLUB > június 27.,

szerda, 21.30

Esküvő, rock, haverok

Paulie három napra van attól, hogyelvegye terhes barátnőjét, Sue-t, dea házasság gondolatával még nembirkózott meg. Testvére, Jimbo vi-szont épp házassága végnapjait éli,míg unokatestvére, Mike volt szerel-mét siratja. A zűrzavarban beállít TC,aki 8 éve rejtélyes körülmények kö-zött tűnt el a városból, és most arrakészül, hogy felfedi a titkát. Csúnyavihar van készülőben, ami alapjai-ban rázhatja meg a családot, a ba-rátokat és a várost.

Rendezte: Edwards BurnsSzereplő(k): Brittany MurphyThe Groomsman, amerikai vígjáték,98 perc, 2006

JOJ > június 29.,

péntek, 20.20

Dan és a szerelem

A lányait egyedül nevelő Dan vidékreutazik a gyerekekkel, hogy szüleivelés testvérei családjaival töltseneknéhány napot. Anyja hamar észreve-szi, hogy Dan bizony sokszor agyáramegy kamasz lányainak aggódásá-val és túlzott gondoskodásával.Ezért elküldi fiát a közeli városba új-ságokért, hogy mindenki egy kis lé-legzethez jusson és lazítson egy pi-cit. Nem is sejti, hogy ez az egyszerűkérés a család több tagjának is meg-változtatja a sorsát.

Rendezte: Peter HedgesSzereplő(k): Juliette BinocheDan in Real Life, amerikai vígjáték,98 perc, 2007

VIASAT3 > június 30., szombat, 17.05

Bolond szél fúj

Alex Whitman, az elkényeztetett New York-i építész és Isabel Fuentes, a tüzesmexikói fotóslány találkozik egy Los Angeles-i kocsmában, ahol együtt tölte-nek egy éjszakát. Aztán a lány eltűnik, és mindketten úgy gondolják, hogy ezígy van rendjén. Csakhogy alig három hónap múlva Isabel beállít Alexhez, ésközli vele, hogy gyereket vár. Na és esküvőt akar! Alex persze tiltakozik, akár-csak a lány díjbirkózó vőlegénye.

Rendezte: Andy TennantSzereplő(k): Matthew Perry, Salma HayekFools Rush In, amerikai romantikus film, 105 perc, 1997

RTL KLUB > július 1., vasárnap, 20.00

Csak barátokChris Brander fülig szerelmes gyerekkori barátnőjébe, Jamie Palominóba, akiimádja pufi, pattanásos barátját, de csak testvérként. Chris egy nagy meg-aláztatás után úgy dönt, új ember lesz belőle, és majd megmutatja a nők-nek, hogy ő nem csak egy barát. Tíz évvel később Amerika legmenőbb férfi-jaként tér vissza, oldalán egy szőke sztárocskával. Csakhogy a szerelem nemmúlt el, és hamarosan egy kellemetlen versengés közepén találja magát,melynek tétje Jamie keze.

Rendezte: Roger KumbleSzereplő(k): Ryan Reynolds, Anna Faris, Amy SmartJust Frinds, amerikai romantikus film, 96 perc, 2005

332012. június 26. |26. szám TV-műsor > 2012. június 27–júlis 3.

Anna Faris

6.00 Telereggel8.30 Két pasi meg... IV. 8.55 Egyről a kettőre IV. 9.15 Rex felügyelő VIII.

11.10 Sorority Wars (am.)12.55 Hírek 13.00 Sue Thomas

– FBI III. (am.)13.55 Egyről a kettőre IV. 14.25 Receptklub15.35 Két pasi meg... IV16.00 NCIS VII. (am.)17.00 Híradó17.25 Reflex18.00 Négy esküvő19.00 Híradó, sport20.15 Receptklub21.25 Derült égből szere-

lem. Amerikai–kanadai romanti-kus dráma

23.35 Éjszakai hírek 24.00 Trauma (am.)

0.50 AdrenalineDél-afrikai krimi

2.25 NCIS VII. (19.)

6.00 Babavilág6.25 Tények reggel7.00 Mokka. Magazin9.30 Stahl konyhája9.40 Babapercek 9.50 Teleshop

10.55 Ezo Tv12.30 Winnetou 2.

– Az utolsó renegátokNémet–olasz film

14.20 Marina (94.)15.20 Doktor House16.20 Csoda Man-

hattanban17.20 Update-konyha17.25 Tiltott szerelem

Ezel akkora bot-rányt kavar azzal,hogy a sajtóbanmeggyanúsítja Ni-halt és Behlült,hogy a férfinak elkell hagynia az or-szágot, amíg a ke-délyek le nem csil-lapodnak.

18.30 Tények19.30 Aktív20.30 Jóban Rosszban

Roland is a várat-lanság erejébenbízik, amikor aPongrácz házbanmegkéri Barbarakezét. KözbenAgárdi teljesen újoldaláról mutatko-zik meg.

21.15 Doktor HouseIsmerősismeretlenek

22.15 Született feleségek Amerikai sorozat

23.15 Aktív0.15 Tények este0.50 EZO TV

TV26.10 Fókusz reggel6.40 Rajzfilmek7.30 Reflektor reggel7.40 Reggeli

– Csak csajok8.20 A szerelem rabjai9.25 Győzike (ism.)

10.30 Top Shop12.05 Asztroshow13.10 Az éden titkai

Görög sorozat 14.15 Női vonalak

Amerikai film Lehet, hogy nemlétezik kóros tele-fonfüggőség nevűbetegség, de aMozell lányok mi-att érdemes volnabevezetni. A höl-gyek, a telefoná-lás összes lehet-séges módozatátfelvonultatják,hogy a családi kö-telékeket fenntart-sák. Most éppenazért lógnak mind-hárman a dróton,mert az apa kezdiegyre jobban elve-szíteni a kapcsola-tot a valósággal.

16.15 Marichuy– A szerelem diadala (87.)

17.20 Teresa (87.)18.30 Híradó19.10 Castle (am.)

A nagy durranás20.10 Fókusz20.55 Barátok közt21.30 Esküvő, rock,

haverok (am.)23.5 Reflektor24.00 Gazdagék

Amerikai sorozat

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Balatoni nyár

10.40 Útravaló11.05 Hacktion (2.)12.00 Híradó délben12.25 Nemzetiségi

magazin13.30 Lesz egyszer egy

Ifipark?14.00 Euro 2012

Út az elődöntőbe14.55 Marslakók (74.)15.25 Angyali érintés

Jesse egyik men-toráltjának az ap-ját, Lionelt ki -engedik a börtön-ből, aki rossz ha-tást gyakorol a fiá-ra, ezért Jessenem tehet mást,mint hogy szem-beszáll a veszé-lyes alakkal...

16.15 Capri – Az álmokszigete (30.)Diana, Gennarinolánya immár fel-nőtt nőként jele-nik meg a szige-ten és Umbertótkéri fel arra, hogyszervezze meg azesküvőjét Caprin.

17.15 Balatoni nyár18.10 Everwood (19.)18.55 Marslakók (75.)19.30 Híradó, sport20.15 Euro 2012

Elődöntő (élő)22.50 Az este23.25 Euro 2012

Összefoglaló 23.55 Az ötödik sarok

Angol–amerikaifilm

M17.35 Teremtő szorga-

lom – A Zsolnay-műhely

8.35 Közbeszéd9.00 Közvetítés a parla-

ment üléséről16.00 Hal, madár, ember17.00 Linda (17.)18.00 Híradó18.30 Közbeszéd19.05 Jávorszarvas

a verandán20.00 Tüskevár. 8/5-6.

Magyar sorozat21.05 Hírek, Dunasport21.15 Menetrend

szerintigyilkosságokFrancia tévéfilm A felügyelő leveletkap „ABC” aláírás-sal, mely meghívóegy leendő gyil-kosság helyszíné-re. Minden az írot-tak szerint törté-nik: az adott idő-ben meghal a csi-nos Aline egy Abetűvel kezdődővárosban. Későbbegy újabb levél ér-kezik, s a benneírtaknak megfele-lően egy B-betűsváros B-betűs la-kosa az áldozat.Majd a C és a Dkövetkezik. A rendőrség rá isbukkan a labilisidegzetű házalóügynökre, aki min-den esetben agyilkosság helyszí-nén tartózkodott.

22.50 Koncertek az A38 hajón

0.45 Eladott életünkDokumentumfilm

Duna TV

Markíza14.00 C.S.I. VII. (am.)15.00 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok III. 17.00 Híradó ötkor17.30 Kockáztass egy

milliót! 18.00 Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.20 Panelházi

történetek IX. Jančoék és Blichá-rék a véletlennekköszönhetően egyhelyre mennek ki-rándulni. Jankaasszony attól tart,hogy neki kellmajd vigyáznia akis Sebastianra.

21.30 Dr. Csont II. 22.30 Hotel Paradise23.30 C.S.I.: Miami

helyszínelők V. 0.30 C.S.I.: Las Vegas-i

helyszínelők VI.

JOJ

13.35 Retró – Színes portrék14.30 Klipperek14.55 MacGyver (am.)15.45 Enid Blyton kaland-

filmsorozata II. (19.)16.10 A Nyereg Klub16.35 Leopoldi nyár (8.)

Magyar sorozat 17.05 Esti mese17.30 Capri – Az álmok

szigete (30.)Olasz sorozat

18.30 Atlétikai EbÉlő közvetítés

20.00 Híradó, sport 20.35 Retró – Slágerek22.05 Tudorok (8.)22.55 Angyali érintés

Amerikai sorozat 23.40 On the Spot

– Törzsek (6.)

M215.00 Őrangyal

Amerikai sorozatEgy tinédzsert kábító-szer birtoklásáért tar-tóztatnak le, de mi-után a barátja túlada-golásban meghal,már gyilkossággalvádolják.

15.55 C. S. I.: A hely-színelők (am.)

16.50 Nyomtalanul18.35 Vérmes négyes19.30 Jó barátok (am.)20.30 Doktor House21.20 Rocky 2.

Amerikai film 23.35 C. S. I.: A hely-

színelők (amerikai)0.30 Filmismétlések

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája11.55 Híradó12.25 Fórum15.00 Tempó

Autósmagazin15.30 Start!16.15 Start plusz16.25 Kaschmir Gold16.55 Híradó17.05 Fórum17.55 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.40 Hírek20.45 A tét

Közéleti műsor21.55 Híradó22.15 Világhíradó22.30 700-as klub

Közéleti magazin23.05 Hazai turizmus23.55 Híradó

0.20 Világhíradó

ATV6.00 Arthur (am.)7.50 Invictus (am.)

10.00 Csúf szerelem (am.)11.30 Tim Burton ellopott

karácsonyaAmerikai anim. film

12.45 Nevelésből elégséges Am. vígj.-sorozat

13.10 Prom: A végzős buli Amerikai vígjáték

14.55 Ne engedj el! Am.–angol filmdráma

16.40 Szerelmes dalom Amerikai filmdráma

18.20 A kertész Amerikai filmdráma

20.00 127 óra Am.–angol dráma

21.35 Farkasember Am.–angol horror

23.35 Jackass 3. Am.–román vígjáték

1.10 Az éjszaka országai Am. filmdráma

HBO14.20 Vad angyal

Argentin sorozat15.10 A hegyi doktor (2.)

Német filmsorozat 16.00 Hírek 16.25 Állásbörze 16.30 A szerelem ereje 17.20 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj – vetélkedő18.20 Öten öt ellen

– kvízműsor 19.00 Híradó, sport 20.10 Euro 2012

Elődöntő22.50 Késő esti híradó 23.05 Gólok, pontok...23.10 Euro 2012

Összefoglaló 23.30 A hegyi doktor (ism.)0.20 Amy-nek ítélve

Am. filmsorozat 1.45 Riporterek 2.15 Késő esti híradó

STV113.40 Família 14.15 Szeparé 15.55 Magyar magazin16.55 Szenior klub 17.20 Állásbörze 17.30 Regionális napló 18.00 Dizájn18.30 Esti mese 18.45 Tesztmagazin 19.00 Híradó 19.40 Hírek magyar nyelven 19.50 Portré: Peter Župník20.00 A Galanda csoport

Szlovák dok.-film 20.45 Polgár a hivatalban21.10 Japán mozaik 21.30 Kommentárok 21.55 Állásbörze 22.00 Hivatásos – magazin 22.15 Szigorúan bizalmas23.15 Művészet 2012 23.45 Események 0.25 Hírek

STV2

CsallóközCsallóköz34

A börtönből frissen szabadult fiatalember, Heinz min-den igyekezete arra irányul, hogy ismét találkozhassonLindával, azzal a lánnyal, akit egykoron erőszakkal pró-bált magáévá tenni. A lelkileg labilis Heinz továbbra isérez valamiféle vonzódást egykori barátnője iránt, de ezaz érzés inkább bosszúból táplálkozik, mintsem a sze-relemből. A bajban lévő Linda volt barátjától, Harrytólkér segítséget, ám ekkor még egyikük sem sejti, hogyezúttal a puszta túlélés lesz a tét.Rendezte: Rony BillSzereplő(k): Jodie Foster, Tim RobbinsAngol–amerikai filmdráma, 90 perc, 1987

23.55 > M1 Az ötödik sarok

Tv-műsor > 2012. június 27. > Szerda

Tv-műsor > 2012. június 28. > Csütörtök 352012. június 26. |26. szám

6.00 Telereggel8.20 Két pasi meg... IV 9.40 Ikon (am.)

Jasonnak, a visz-szavonult ügynök-nek Oroszországbakell utaznia, aholegykor szolgálatotteljesített, s ahol akorai házasságábólszületett egyetlenlánya él.

12.55 Hírek13.00 Sue Thomas – FBI III.13.55 Egyről a kettőre IV. 14.20 Hírek14.25 Receptklub15.35 Két pasi meg... IV15.55 Hírek16.00 NCIS VII. (20.)17.00 Híradó17.25 Reflex18.00 Négy esküvő19.00 Híradó, sport20.15 Receptklub21.25 Beštiár (cseh)23.50 Éjszakai hírek

0.15 WarGames 2.– A halálkód (am.)

6.00 Segíts magadon!6.25 Tények reggel7.00 Mokka. Magazin9.30 Stahl konyhája9.35 Babapercek9.40 Teleshop

10.45 Ezo Tv12.20 Fesd újra,

Van Gogh!Am.–angol film

14.20 Marina (95.)15.20 Doktor House16.20 Csoda Manhatten-

ban (am.–mexikói)17.20 Update-konyha17.25 Tiltott szerelem

Nihal nagyon el-szomorodik, ami-ért Behlül eluta-zik, ezért feltüzeliBihtert, hogy ők isinduljanak el nya-ralni. Adnan per-sze azonnal bele -egyezik és a lá-nyok is elkezde-nek szervezkedni.

18.30 Tények19.30 Aktív20.30 Jóban Rosszban

Fido jelent Rolan-déknak, a Fehérklán terve sínenvan. Dóra megren-dezi szakítását. A kórházban azegyik nővért meg-harapja az afrikaivírussal fertőzöttkísérleti egerekegyike.

21.15 Nicsak, ki beszélmost! (amerikai)

23.05 PropagandaKulturális magazin

0.05 Tények este0.40 Ezo TV

TV26.10 Fókusz6.40 Rajzfilmek7.30 Reflektor reggel7.40 Reggeli

– Csak csajok8.20 A szerelem rabjai9.25 Győzike (ism.)

10.30 Top Shop12.10 Asztroshow13.10 Az éden titkai14.05 Feketelistán

Am.–francia film Hollywood márnem a régi fényé-ben ragyog. Meg-félemlített és meg-gyanúsított művé-szek várják retteg-ve, mikor jön el ér-tük a rendőrség...

16.15 Marichuy– A szerelem diadala (88.)

17.20 Teresa (88.)18.30 Híradó19.10 Castle (am.)20.10 Fókusz20.55 Barátok közt21.30 Szerelem sokadik

látásra (am.)Oliver elég jóképűférfi, de még min-dig a szüleivel la-kik. Emily épp azellenkezője, min-dig ösztönösendönt, többnyirerosszul és éppenezt élvezi. Egy re-pülőgépen egy-másba botlanakés ez megpecsé -teli sorsukat.

23.40 Totál szívásAmerikai sorozat

0.45 Reflektor

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Balatoni nyár

11.05 Hacktion (ism.)12.00 Híradó délben12.25 Nemzetiségi

magazinok13.25 Euro 2012

Elődöntő (ism.)15.10 Marslakók (ism.)15.45 Angyali érintés

Amerikai sorozat16.30 Capri – Az álmok

szigete (31.)Olasz sorozat

17.30 Balatoni nyár18.10 Everwood

Amerikai sorozat18.55 Marslakók (76.)

Zöldi kinevezi Judi-tot a cimlapon.hufőszerkesztőjének.Titi csúnyán ki-osztja Fatert, majdki is dobja. Kígyósfelkeresi apját,akivel régóta nemtartja már a kap-csolatot.

19.30 Híradó, sport20.15 Euro 2012

Elődöntő Élő közvetítés

22.50 Az este23.25 Euro 2012

Összefoglaló23.55 Mona Lisa

Angol krimi

M17.30 Híradó7.35 A meghódított

Kárpát-medence8.35 Közbeszéd9.00 Darabokra

szaggattatok (2.)Magyar dok.-film

9.40 Balassagyarmatkincsei

10.00 Család-barát11.00 Pannon expressz11.30 Térkép12.00 Híradó12.20 Kívánságkosár14.10 Hogy volt?!15.05 Szerelmes földrajz15.35 Magyar elsők15.55 India és Nepál17.00 Linda(18.)18.00 Híradó18.30 Közbeszéd19.05 A világörökség

kincsei 20.00 És mégis mozog

a föld (1.)Magyar sorozat

21.00 Hírek21.10 Dunasport21.20 A miniszter

félrelép (magyar) Vitt Péter minisz-ter az a fajta férfi,akit a nők legtöbb-je kíván magának.Okos, sármos, ésmindig talpra esikmint a macska. Ő az OrszágházDon Juanja. Az ak-tuális „kihívás” ne-ve Marosi Tünde,és természetesengyönyörű. Foglal-kozását tekintveviszont az ellenzékvezérszónokánaktitkárnője.

23.00 MüpArt: A Csíkzenekar és barátai

0.40 Térkép

Duna TV

Markíza13.00 Dr. Csont II. 14.00 C.S.I.: Las Vegas-i

helyszínelők VII. 15.00 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok 17.00 Híradó ötkor17.30 Kockáztass egy

milliót! 18.00 Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.20 Panelházi

történetek IX. Mirka elfogadja azausztriai munka-ajánlatot, s így rö-vid időre végremegszabadulbarátjától.

21.30 Dr. Csont II. 22.30 Hotel Paradise23.30 C.S.I.: Las Vegas-i

helyszínelők VII. 0.30 Az egység IV.

JOJ

14.05 Retró - Slágerek15.30 Enid Blyton kaland-

filmsorozata II. (20.)15.55 A Nyereg Klub16.20 Leopoldi nyár (9.)

A vaddisznó futam (magyar)

16.50 Esti mese17.20 Atlétikai Eb

Élő közvetítés19.00 Capri – Az álmok

szigete (31.)20.00 Híradó, sport 20.35 Angyali érintés

Mindennek rendeltideje van

21.20 Hogy volt?!...Benkő Gyula

22.45 Nagyvizit (magyar)Fsz.: MensárosLászló

0.10 Bűvölet (olasz)

M215.00 Őrangyal (am.)

Amikor egy arab-amerikai étterem-tu-lajdonos vélhetőenfaji gyűlölködés áldo-zata lesz, Nick nyo-mozása meglepőeredményeket hoz.

15.55 C. S. I. (amerikai)16.50 Nyomtalanul

Amerikai sorozat18.35 Vérmes négyes19.35 Jó barátok (am.)20.25 Doktor House

Amerikai sorozat 21.20 C. S. I.: New Yorki-i

helyszínelők (am.)22.10 C.S.I.: A hely-

színelők (am.)23.05 Nikita (am.)23.55 Esküdt ellenségek

– Különleges ügyosztály (am.)

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája11.55 Híradó12.25 Fórum15.30 Start!16.15 Start plusz16.30 Könyvjelző17.05 Fórum17.55 Híradó18.30 Világhíradó19.25 Egyenes beszéd20.45 Húzós

Rónai Egon műsora

21.55 Híradó22.15 Világhíradó22.20 700-as klub

Közéleti magazin23.05 Hazai turizmus

Hazai üdülőhelyek23.55 Késő esti híradó0.25 Világhíradó

ATV6.00 Engedd el! (am.)7.30 Filmmagazin 8.00 Viktor

Francia vígjáték 9.35 Honnan tudod?

Amerikai vígjáték 11.35 Lány a házikóból

Ang.–német vígjáték 13.10 Agatha

Angol filmdráma 14.50 Díva

Am. zenés dráma 16.50 Játszó nő

Francia–német film 18.30 Cinéma vérité

Amerikai filmdráma 20.00 Rio (am.)21.35 Forró kávé

Amerikai dok.-film 23.00 Válóperesek válása

Francia vígjáték 0.40 Rémálom az Elm

utcában (am.)

HBO14.20 Vad angyal 15.10 A hegyi doktor (3.)

Német filmsorozat 16.00 Hírek 16.25 Állásbörze 16.35 A szerelem ereje 17.35 Párbaj – vetélkedő 18.05 Öten öt ellen

– kvízműsor19.00 Híradó, sport20.00 A 9. A. osztály

– reality show20.30 Euro 2012

Elődöntő22.50 Késő esti híradó 23.05 Gólok, pontok…23.10 Euro 2012

Összefoglaló23.30 A hegyi doktor (ism.)

0.20 Szemtől szemben 1.20 Amy-nek ítélve

Am. filmsorozat2.45 Szlovákia képekben 3.10 Építs házat, ültess fát

STV113.20 Polgár a hivatalban 13.50 Rendőrségi magazin 14.00 Hivatásos – magazin14.15 Vallási műsor 14.55 Mennyit ér a roma

szavazat? 15.20 Roma magazin 15.50 Atlétika Eb 2012 19.00 Híradó 19.40 Hírek magyar nyelven 19.50 Portré: Štefan Hudák20.00 Felszabadítók

Orosz dok.-film 20.50 Tudományos magazin 21.15 Tudomány Európában:

a szamárköhögés 21.30 Kommentárok 21.55 Állásbörze 22.05 Este a lámpa alatt0.05 VAT – magazin0.30 Események

STV2

Börtönből szabadulását követően George első útja felesé-géhez és leányához vezet. Az asszony azonban rövid útonkirakja a férfi szűrét, ezért George kénytelen régi cimborá-jánál meghúzni magát, ameddig előző főnökétől, az azótamár igazi gengszterré előlépő Mortwelltől sofőri/testőri ál-lást kap egy luxus prostituált mellett. A call girllel viharosaninduló kapcsolat lassacskán egyoldalú érzelmi kötödés vég-zetesen kiszolgáltatja őt a zűrös múltú, csinos, színes bőrűlánynak.Rendezte: Neil JordanSzereplő(k): Bob Hoskin, Cathy Tyson Angol krimi, 104 perc, 1986

23.55 > M1 Mona Lisa

Csallóköz36 Tv-műsor > 2012. június 29. > Péntek

6.00 Telereggel8.30 Rex felügyelő VIII. 9.25 Tengeri farkas

Német kalandfilm13.00 Sue Thomas

– FBI III. (am.)13.55 Egyről a kettőre IV.14.20 Hírek 14.25 Receptklub15.30 Két pasi meg... IV 16.00 NCIS VII. (21.)17.00 Híradó17.25 Reflex18.00 Négy esküvő19.00 Híradó, sport20.15 Receptklub21.30 Hancock (am.)23.20 Bérgyilkosok

Am.–francia film 1.40 Adrenaline

Dél-afrikai krimiFrey és Jason kap-csolata tönkre-megy, másnap anőt holtan találják,így a gyanú Jasonraterelődik. A férfinyomozni kezd...

3.15 Maradj! (am.)

6.00 Alexandra-pódium6.25 Tények reggel7.00 Mokka. Magazin9.35 Stahl konyhája9.40 Babapercek 9.45 Teleshop

10.50 Ezo Tv12.25 A láthatatlan

ember (am.)14.20 Marina (96.)15.20 Doktor House16.20 Csoda Man-

hattanban17.20 Update-konyha17.25 Tiltott szerelem

Közeledik Bihterés Adnan házas-sági évfodulójá-nak ideje, ám aférfi nem gondolerre jó szívvel. Aj-nur közben renge-teg ajándékkal ér-kezik ismét Pejker-hez, s véletlenülelmond valamifontosat az asz-szonynak, amit Ni-hat eltitkolt előle.

18.30 Tények19.35 Aktív20.30 Jóban Rosszban

Rolandék és Kolo-zsiék között elkez-dődik a végsőharc. Hatalmas le-számolás kezdő-dik a banda rak-tárépületében. Pé-ter karantén aláhelyezi a kórházat.

21.15 A testvériségAmerikai film

23.05 Aktív0.05 Tények este0.40 Ezo Tv

TV26.10 Fókusz6.40 Rajzfilmek7.30 Reflektor reggel7.40 Reggeli8.20 A szerelem rabjai9.25 Győzike (ism.)

10.25 Top Shop12.05 Asztroshow13.10 Az éden titkai14.25 Rejtélyek asszo-

nya – Egy régiadósság (am.)

16.15 Marichuy– A szerelem diadala (89.)

17.20 Teresa (89.)18.30 Híradó19.10 Castle (am.)20.10 Fókusz20.55 Barátok közt21.30 Házasodna

a gazdaTárskereső showIsmerjük meg a gazdákat!A valóságshow-ban gazdálkodóéletmódot folyta-tó, vidéki, elvált,özvegy, agglegényférfiak keresik aszerelmet, a höl-gyek azonban ki-vétel nélkül minda nagyvárosi élet-hez, kényelemhezszokott nők. A mű-sor háziasszonyaLilu.

22.35 Gyilkos elmék Amerikai sorozat

23.50 Helyszíni szemleNémet sorozat

0.55 Reflektor

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Balatoni nyár

11.05 Hacktion (ism.)12.00 Híradó délben12.25 Roma kultúra12.55 Esély13.25 Euro 2012

Elődöntő (ism.) 15.10 Marslakók (ism.)15.45 Angyali érintés

A csodás bolygóAmerikai sorozat

16.30 Capri – Az álmokszigete (32.)Olasz sorozatLucia és Dario bú-várkodás közbenrábukkannak vala-mi érdekesre. Da-rio múltjából meg-jelenik egy illető,aki egészen más-hogy szólítja a fiút.

17.30 Balatoni nyár18.10 Everwood (21.)

Útra fel!Amerikai sorozat

18.55 Marslakók (77.)Magyar sorozat

19.30 Híradó, sport20.15 Van képünk

hozzáKabaréjelenetek

21.10 Mindenből egyvan (magyar)

22.10 Az este22.45 A misszionárius

Angol film 0.10 PASO-turnéfilm

M18.30 Híradó8.35 Közbeszéd9.00 Sírjaik hol

domborulnak9.20 Életem, Afrika

10.00 Család-barát11.00 Csellengők11.25 Térkép; Híradó12.20 Kívánságkosár14.10 Önök kérték!15.05 Hagyaték15.35 Az állatok világa16.05 Magyar elsők

Az első magyarbetyár, AngyalBandi

16.25 Ízőrzők: Gyenesdiás

17.05 Linda (19.)A fekete királyMagyar sorozat

18.00 Híróra18.30 Közbeszéd19.05 Sergio Leone

– Volt egyszer egy amerikai álomOlasz dok.-filmA RAI dokumen-tumfilmjét az1989-ben elhunytrendezővel pálya-futásának külön-böző szakaszainkészült interjúkbólállították össze.

20.00 Ménes élet. 13/8.Osztrák sorozat

20.50 Hírek20.55 Dunasport21.05 Julianus barát

Magyar sorozat (1.)22.25 Pályatársak

Szőts Istvánról23.10 Koncertek

az A38 hajón1.05 Térkép

Duna TV

Markíza14.00 C.S.I.: Las Vegas-i

helyszínelők VII. 15.00 Hotel Paradise16.00 Hivatásosok III. 17.00 Híradó ötkor17.30 Kockáztass egy

milliót!18.00 Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.20 Dan és a szerelem

Am. vígjáték22.30 Hotel Paradise 1.15 St. Trinian´s

– Nem apáca-zárdaAngol vígjátékCamilla Frittonigazgatónő lányis-kolája egy Rambo-kiképző bázis,gyengék számáraa túlélés esélyecsekély.

JOJ

12.30 Hogy volt?!13.55 Nagyvizit (ism.)15.20 Merülj, Olly, merülj!

Francia rajzfilm 15.45 A Nyereg Klub

Kitartás (75.)16.10 Leopoldi nyár

Magyar sorozat 16.40 Elit gimi (19.)

Olasz sorozat 17.35 Esti mese18.05 Capri – Az álmok

szigete (32.)Olasz sorozat

19.00 Atlétikai EbÉlő közvetítés

Közben:20.00 Híradó, sport 21.35 Angyali érintés

Amerikai sorozat22.20 Retró – Humor23.45 Motorsportmagazin

M215.00 Őrangyal (11.) 15.55 C. S. I. (amerikai)16.50 Nyomtalanul18.35 Vérmes négyes19.35 Jó barátok (am.)20.30 Doktor House21.20 Rocky 3. (am.)23.15 C. S. I.: A hely-

színelők (am.)0.10 Esküdt ellenségek

– Bűnös szándék1.05 Sohase add fel:

A Jimmy V-sztoriAmerikai filmÉletrajzi film a híresamerikai sportripor-terről és kosárlabdaedzőről, Jimmy Valva-no-ról, aki 1993-banrákban halt meg.

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája11.55 Világhíradó12.30 Fórum15.30 Start!16.15 Start plusz16.30 Együtt

a biztonságért!17.05 Fórum17.55 Híradó18.55 Híradó19.25 Egyenes beszéd

Kálmán Olgaműsora

20.45 MindentudásEgyeteme 2.0

21.40 A hét pillanata21.55 Híradó22.20 700-as klub23.05 Hazai turizmus

Hazai üdülőhelyek22.55 Késő esti híradó0.20 Világhíradó

ATV6.00 A boldogság egy me-

leg takaró, CharlieBrown (am.)

6.45 Filmmagazin 7.15 Cinéma vérité (am.)8.45 A legendás producer

Amerikai dok.-film 10.10 Egy ropi naplója (am.)11.40 Rio (am.)13.15 Justin Bieber-koncert 14.55 A hercegnő (finn)16.30 Aranyhaj és a nagy

gubanc. Amerikai animációs film

18.10 Filmmagazin 18.35 Maci Laci (am.)20.00 Forráskód

Am.–francia thriller 21.35 Jonah Hex (am.)23.00 Bűnös Miami 4.

Am. filmsorozat 23.50 Félédes álom (am.)1.30 Jackass 3.5

Am. dok.-film

HBO14.25 Vad angyal 15.10 A hegyi doktor (4.)16.00 Hírek 16.20 Állásbörze, sorsolás 16.35 A szerelem ereje 17.25 Konyhaséfek háborúja 17.50 Párbaj – vetélkedő19.00 Híradó, sport20.10 Poplegendák:

Pavol Hammel 22.05 Késő esti híradó22.20 Gólok, pontok…22.25 Harcosok klubja

Amerikai filmdráma A történetet egy jól szi-tuált, de cinikus és ki-ábrándult fiatalembermeséli el. Nevét nemtudjuk, néha Jacknekhívja magát. Önisme-reti terápiás csopor-tokba jár, mégsem ke-rül közelebb valódi én-jéhez.

0.50 Műsorismétlések

STV113.25 Felszabadítók (ism.) 14.15 Ha felszáll a füst

– a dohányzásról 14.40 Orvostudomány 15.45 Állásbörze, sorsolás 15.55 Szemtől szemben

– magyar magazin 16.30 Fókusz – család17.00 Atlétika Eb 2012 21.30 Kommentárok 21.55 Állásbörze 22.00 Brazil (angol)

A tökéletes jövőben já-runk. Itt minden igaziutópisztikus hatékony-sággal működik, egyárnyékkormány uralko-dik, melynek szokásá-vá vált, hogy „alattvaló-it” tökéletes megfigye-lés alatt tartsa.

0.20 BJD válogatás 1.20 Események

STV2

A szuperhős is csak ember. Hancock például mindenkitmegment, aki menthető, ő maga viszont egyre menthe-tetlenebbnek tűnik. Talán nem kéne szupermennyiségűalkoholt lenyomnia minden este; talán rossz, ha a gyer-mekek erkölcsös példaképe egy lakókocsiban lakik; ta-lán hiba jócselekedet közben lazán romba dönteni a félvárost. Amikor tehát egy bevetése során találkozik RayEmbreyvel, az állástalan imázsépítő szakértővel, felké-ri, hogy segítsen neki visszakerülni a közösség szívébe.

Rendezte: Peter BergSzereplő(k): Will Smith, Charlize TheronAmerikai akció-vígjáték, 92 perc, 2008

21.30 > MARKÍZA Hancock

Tv-műsor > 2012. június 30. > Szombat 372012. június 26. |26. szám

6.50 Gyerekeknek8.25 Kőkemény kroko-

dilvadász (német)10.10 Jóbarátok III. 11.05 Mátrix

– ForradalmakAm.–ausztrál film

13.30 Hancock (ism.)15.25 Rob-B-Hood

Hongkongi vígjáték17.55 Szlovákián át19.00 Híradó, sport20.15 Nap, széna

és pár pofon (cseh)23.10 Szlovákián át0.10 Bíbor folyók 2.

– Az apokalipszisangyalai. Francia–olasz–angol filmNiemans egy kolos-torban befalazvatalált holttest ügyé-ben nyomoz. A kö-rülötte találhatóezoterikus jelek ésa férfi furcsa, szer-tartásszerű felál-dozása mást su-gallnak..

6.00 Látlelet a Földről6.25 TV 2-matiné

10.20 Ezo Tv10.50 Babavilág11.20 9 hónap. Magazin 11.50 Propaganda12.50 TopSpeed13.20 AutóGuru13.50 Sheena, a dzsun-

gel királynője (8.)14.50 Bűbájos

boszorkák (am.)15.50 Rejtélyek

kalandorai (am.)16.50 Sas-kabaré17.55 Nagytakarítás18.30 Tények19.00 Aktív extra19.35 Karatekölyök 3.

Amerikai film 21.50 Gyilkos donor

Amerikai thrillerFrank, a sikeresnyomozó élete leg-súlyosabb ügyeelőtt áll: beteg kis-fiát kell megmen-tenie, akinekcsontvelő-átülte-tésre van szüksé-ge az életben ma-radáshoz. Hosszúkeresés után ráta-lálnak a tökéletesdonorra, aki nemmás, mint a szigo-rúan őrzött soro-zatgyilkos.

23.45 LuxusdokiAmerikai sorozat

0.45 A médium (am.)1.45 Ezo Tv

TV26.10 Top Shop7.00 Kölyökklub

10.05 A dinoszauruszokkirálya

10.30 Asztroshow11.20 Törzsutas11.55 Autómánia12.30 Jópofa kofa

Amerikai sorozat 12.55 Míg a halál el

nem választ (am.)13.25 Édes, drága

titkai (am.)Felbukkan Chase,Ellen fivére, akibiztos abban,hogy húgát meg-ölték.

14.25 Chuck (am.)15.25 Agymenők (am.)15.50 Hidalgo

– A tűz óceánjaAmerikai film

18.30 Híradó19.00 Fókusz plusz19.30 Bolondos dalla-

mok– Újra bevetésenAmerikai film Tapsi Hapsi és Do-dó Kacsa, a War-ner Brothers kétsztárja ismét ösz-szezördül. Dodóugyanis torkig vana másodhegedűsszepével Tapsi ol-dalán, ezért úgyhatároz, hogyörökre búcsútvesz a Stúdiótól.Ehhez Kate Houghton, a Ko-médiaügyi alelnökis hozzájárul.

21.15 Déja vu. Am.–angol film

23.45 Fejvadászat (am.)1.35 Fókusz plusz

RTL Klub6.25 Zegzugos

történetek 6.55 Balatoni nyár9.00 Mozdulj!9.30 Pecatúra

10.00 Aranyfeszt10.30 Karinthy Frigyes

125 éves lenne11.00 Afrika kapuja

– Tunézia11.35 Most a Buday!12.00 Hyírek12.05 Zöld tea12.35 „...legyen tsuda...”

A megújuló Esterházy-kastély (2.)

13.05 Doktor MinorkaVidor nagy napjaMagyar mesefilm

14.25 Euro 2012Út a döntőbe

14.55 A világ madár-szemmel. 6/6.

15.55 Doc Martin (4.)16.45 Sárkányszív

Am. kalandfilm Fsz.: D. Quaid

18.30 SzerencseSzom-bat. Sorsolások

20.00 Híradó este20.15 Végső vissza-

számlálás (am.)Fst.: Kirk Douglas

21.55 SzeretettelHollywoodbólNávai Anikómozimagazinja

22.30 Hoppá!Magyar koncert-film

24.00 Challenger (am.)2.15 Porrá leszünk (7.)

Angol sorozat

M17.30 Fűszer

és csemegeMagyar tévéfilm

8.45 Duna anzix9.05 Daktari (am.)

10.00 Székely János-portré

10.30 Isten kezében11.00 Beavatás11.30 Munka-társ12.00 Híradó12.20 Lyukasóra12.45 Mindennapi

hősök13.15 Heuréka!

Megtaláltam!13.40 Sírjaik hol

domborulnak?14.10 Talpalatnyi zöld14.50 Pannon expressz15.20 Táncvarázs16.15 Várlak nálad

vacsorára (am.)18.00 Híróra, sport18.35 Hogy volt?!19.35 Bűn és bűnhődés

Színházi közvetítés 21.55 Kultikon +22.50 Camino

Spanyol film A 11 éves Caminoszigorú vallásosneveltetést kapanyjától. Egy sú-lyos betegségmozgásképtelen-né teszi. Iszonyúfájdalmakat él át,a sokk és a gyógy-szerek okozta hal-lucinációk márösszefolynak előt-te a valósággal.Anyja az orvosláshelyett a vallásivezetőkre hallgat,akik szerint lányaszenvedései Istenakarata, ezértnem állhatják út-ját.

1.10 Ogyessza szíveHolland dok.-film

Duna TV

Markíza13.00 Dan és a szerelem

Am. vígjáték15.00 Családi titok

Kanadai krimi17.00 A rivális. Kana-

dai–am. thriller 19.00 Krimihírek 19.30 Híradó, sport20.20 Ironclad

Am.–angol film23.00 Ha/ver. Am–

angol vígjátékA tini Dave rajong aképregényekért. A szuperhősökrőlolvasva elfelejti, mi-lyen jelentéktelenaz életben, azt,hogy nincs érzékesemmihez, a lányokmeg átnéznek raj-ta. A srác gondolegy merészet, és el-határozza, hogy apéldaképeit követ-ve felcsap szuper-hősnek.

1.30 VadászpilótákFrancia akciófilm

JOJ

14.15 Magyarországtörténete

14.45 Rajzfilmek15.40 Az öreg bánya

titka (3.) 16.15 S. O. S. szobafogság

Magyar film 17.25 Öveges. 20/6.17.50 Mi micsoda18.15 Gyerekeknek18.35 Allah minden

napján szaladnaka lovak (dok.)

19.45 Atlétikai EbÉlő közvetítés

20.00 Híradó21.45 A misszionárius

Angol film 23.10 Sárkányszív

Amerikai film0.50 Végső vissza-

számlálás (am.)

M211.50 Konyes – Az utolsó

csekk a pohárbanMagyar filmFsz.: Schell Judit,Keres Emil

13.50 Fedezetlenszerelem. Am.–angol vígjáték

15.45 Lucky Luke – Luke meny-asszonya (olasz)

17.05 Bolond szélfúj (amerikai)

19.05 Jack Hunter – Ugarit elveszettkincse (amerikai)

21.00 Rocky 4. (am.)22.45 Bolond szél

fúj (amerikai)0.50 Az utolsó órában

Am. sorozat

Viasat 315.05 Tempó15.35 Ebugatta16.05 Energiavilág17.00 Könyvjelző17.25 Fórum17.55 Híradó, Fórum18.55 Híradó19.25 NÉVshowR

Szórakoztató műsor 21.00 80 nap alatt

a föld körülAngol–am.–olasz film (3.) Befejező rész

Közben:21.55 Híradó22.45 CBN – Brody-show23.05 Hazai turizmus23.55 Késő esti híradó0.05 Műsorismétlések

ATV6.00 Szerelem kölcsönbe

Amerikai vígjáték 7.50 Kellékfeleség (am.)9.45 A fantasztikus Róka úr

Am. anim. film 11.10 Mildred Pierce 5. (am.)12.35 Just Wright (am.)14.15 Tőzsdecápák (am.)16.30 Megaagy (am.)18.05 Narnia Krónikái 3.

Amerikai kalandfilm 20.00 Elhajlási engedély

Amerikai vígjáték Rick és Fred jó bará-tok, mindketten régótaházasok. Szeretik a fe-leségüket, de egy időután a két nejnek isfeltűnik, hogy nemőket stírölik.

21.50 A kidobóember Angol krimi

23.25 127 óra Am.–angol dráma

HBO STV112.05 Öt perccel 12 előtt12.55 Kapura – magazin13.40 Farmár magazin 13.55 Tesztmagazin 14.10 Tour de France 17.45 Esti mese 18.00 Atlétika Eb 2012 19.40 Nemzetiségi hírek 22.20 Füst (am.)

A Brooklyn Cigar Co.nevű kis dohányboltAuggie Wren munka-helye. Auggie nyersmodora jóravaló,bölcs embert rejt.Számára ez a bolt amenedékhely. Márbelenyugodott abba,hogy napjait a pultmögött tölti.

0.15 Csehszlovák filmek 0.20 Események 1.00 Hírek

STV2

Vincent Palmer, a kiváló fejvadász semmitől sem riadvissza, ha a munkájáról van szó. Megbízóinak mindigeleget tesz és megszerzi a kiszemelt munkavállalót mégakkor is, ha az illető nemet mond. Ben nem is sejti,hogy mekkora bajba került, amikor Vincent egy csábí-tó ajánlattal áll elő. Lassan azonban rájön, hogy Vin-cent a végsőkig elszánt, és ha visszautasítja, azért azéletével fizet.

Rendezte: Kristoffer TaboriSzereplő(k): Christian Slater, Gil BellowsAmerikai thriller, 95 perc, 2004

23.45 > RTL KLUB Fejvadászat

13.30 On Air 13.55 A szerelem ideje

Befejző rész 15.40 Az álmodó (am.)17.30 Építs házat, ültess fát18.00 Szórakoztató műsor 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó, sport20.10 Arany korong

Ünnepi díjátadó21.20 Éjszakai repülés

Német filmdráma 23.00 A hó hatalma

Dán–svéd akcióthriller A havas Koppenhágá-ban egy hatéves kisfiúrejtélyes körülményekközött lezuhan a tető-ről. Smilla tudja, hogya gyerek rettegett amélységtől, így gyilkos-ságot sejt.

1.10 On Air

Csallóköz38 Tv-műsor > 2012. július 1. > Vasárnap

6.25 Gyerekeknek8.00 Angyali meló

Amerikai vígjáték9.40 Hellcats (am.)

10.30 Pretty Little Liars I. 11.20 Rob-B-Hood

Hongkongi vígjáték13.45 Amerika kedvencei

Amerikai vígjáték15.35 Landolás – Utolsó

csapás (am.)Egy nap kitör a pá-nik földön, s levegő-ben egyaránt, ami-kor is egy felfegy-verzett terroristacsapat veszi át azuralmat a Los An-gelesbe közlekedőutasszállító gépen.

19.00 Híradó, sport20.15 Álmomban már

láttalak (am.)22.30 Szahara. Angol–

spanyol–német–amerikai film

0.40 BérgyilkosokAm.–francia film

6.15 Egzotikus Ázsia6.45 TV 2-matiné

10.20 Egészségmánia10.50 Ezo Tv11.20 Kalandjárat11.50 Borkultusz12.20 Stahl konyhája12.50 Több mint TestŐr13.20 A kiválasztott

– Az amerikai látnok (am.)

14.20 Monk – Flúgosnyomozó (am.)

15.20 Bűbájos boszorkák (am.)

16.15 Karatekölyök 3.Amerikai film

18.30 Tények 19.00 Napló20.05 Titkok könyvtára

3. – A Júdás-ke-hely átka. Am. film

21.50 Mint a hurrikánAmerikai film Megvolt a legény-búcsú, és BenNew Yorkból útnakindul Savannah-ba, hogy oltár elévigye szíve válasz-tottját, és kimond-ja a boldogítóigent. Nem sejti,hogy egy valósá-gos természeti ka-tasztrófa tart felé.Sőt, most ült lemellé a repülőn.Úgy hívják, Sarah,és egy őrjítően csi-nos és elsöprőerejű nő alakját öltötte fel.

23.45 Elit egységKanadai sorozat

0.45 EZO TV

TV27.00 Kölyökklub

10.05 Trendmánia10.40 Teleshop11.35 Törzsutas12.10 Tuti gimi (am.)13.05 Gossip Girl

– A pletykafészek14.05 Míg a halál el

nem választ (am.)14.30 Bolondos dalla-

mok – Újra beve-tésenAmerikai film

Közben:16.00 Hatoslottó-

sorsolás16.25 Férjhez mész,

mert azt mondtam!Am. vígjáték

18.30 Híradó19.00 Cobra 11 20.00 Csak barátok

Amerikai film 21.55 Philadelphiai

zsaru (am.)Alex Kearneyrendőrtiszt Phila-delphia legelőke-lőbb negyedébenteljesít szolgálatot,ám egy nap egygazdag üzletem-ber miatt a városlegveszélyesebbnegyedébe kerül.Mindenki biztosabban, hogy a ké-nyelmes zsarunem sokáig bírjamajd az áldatlanállapotokat.

23.50 Tudorok(1.)Ír–kanadai–amerikai sorozat

RTL Klub6.55 Balatoni nyár8.55 Egyházi műsorok9.10 Katolikus krónika9.45 Zarándoklat

Czestochowába10.40 Evangélikus

magazin11.05 Unitárius ifjú-

sági műsor11.10 Református

templomok12.00 Hírek12.05 Épül a park12.35 TeleSport 13.05 Út Londonba...

Olimpiai magazin13.40 Az örökös

Magyar vígjátékDrapp Tamás met-róvezető külföldönélő gazdag roko-nától egy dollár-milliókat érő sza-lámigyárat örököl.

15.10 Van képünk hozzá (ism.)

16.10 Jackie Chan– Ikerhatás 2.Hongkongi film A titokzatos ésörökké kiszámít-hatatlan ikerhatásújra a negyedbeköltözött, és úgytűnik sikerül kitör-nie a városból. Haez bekövetkezik amegállíthatatlanfolyamat a világpusztulását ered-ményezheti...

18.00 Rex Rómában18.50 A lényeg19.30 Hírek, sport20.15 Euro 2012

DöntőÉlő közvetítésHosszabbításlehetséges

0.05 Országúti bordélyAmerikai film

M17.15 Házasodj, Auszt-

ria! (magyar)8.50 ...És még egymillió

lépés 9.35 Fejezetek Magyar-

ország közlekedés-történetéből

10.00 Élő egyház 10.30 Unitárius Egyesítő

Zsinat12.00 Híradó12.20 Élő népzene12.45 Akadálytalanul13.10 Csellengők13.40 Határtalanul

magyar14.10 Arcélek14.40 Hazajáró15.05 Pireneusok

a levegőből (1.)15.35 Hungária kávéház

Magyar sorozat16.30 Ének a búza-

mezőkrőlMagyar film Az orosz hadifog-ságból hazatértFerenc szomorúhírt hoz: barátjá-val együtt szöktekmeg a fogságból,de Rókus útköz-ben meghalt. Fe-renc és Rókus öz-vegye lassan ösz-szemelegszenek.Boldogságukazonban nem le-het tartós, mert aférfi szörnyű titkotőriz a szívében.

18.00 Híróra, sport18.35 Önök kérték!19.30 Észak-észak-

nyugat (am.)21.50 Dunasport22.05 Kövek, várak,

emberek22.35 Időbűnök

Spanyol thriller 0.05 Djabe 15

Koncertfilm

Duna TV

Markíza13.30 Különleges

családok 14.30 Vadászpilóták

Francia akciófilm16.25 Gyilkos a család-

ban. KanadaifilmdrámaBonnie arról érte-sül, hogy férjének,Rossnak a volt fele-sége balesetetszenved kislányá-val, Amandával.Bonnie a rendőrségsegítségével Joanhalálának körülmé-nyeire keresi a vá-laszt. Gyanú terelő-dik Bonnie frissenszabadult testvéré-re, Nickre is.

18.10 Új lakás19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.20 Ellenséges terület

3. – A kolumbiaitúsz (am.)

22.25 HannibalAngol–am. thriller

JOJ

12.00 Egyházi műsorok15.20 Az aranyrózsa

barlangja II. 2/2.Olasz mesefilm

17.00 Atlétikai EbÉlő közvetítés

19.05 Gyerekeknek19.25 Művészet és

design mindenkinek20.00 Híradó20.35 Doc Martin (am.)21.25 Challenger

Amerikai film Betekintés a Challen-ger űrrepülő hét tagúlegénységének éle -tébe, vágyaiba, re-ményeibe a kilövéselőtti időszakban.

23.40 SzeretettelHollywoodból

0.05 Az örökösMagyar film

M213.00 Charleston

Olasz vígjáték15.00 A Vörös Pimpernel

Angol sorozat 17.00 Holdhercegnő

Magyar–angolkalandfilm

19.00 Négy esküvő20.00 C. S. I.: A hely-

színelők (am.)20.55 A célszemély (am.)21.55 Rocky 5. (am.)23.55 Szombat esti frász

Amerikai film A történet középpont-jában egy szégyenlőskamaszfiú áll, akimeg akarja hódítaniálmai asszonyát, egyifjú bombázó szemé-lyében.

1.50 Star Trek 3.– Spock nyomábanAmerikai sci-fi

Viasat 311.00 Vidám vasárnap13.40 Hazai turizmus15.30 CBN – Brody-show16.05 Fő az egészség!16.30 Kaschmir Gold17.05 Fórum17.55 Híradó18.20 Profit18.55 Híradó19.25 Szabad szemmel

Mészáros Antóniaműsora

20.40 A gól21.00 Tabu21.55 Híradó22.05 Magánbeszélgetés

Juszt László műsora23.05 Hazai turizmus23.55 Késő esti híradó0.05 Szabad szemmel

ATV6.00 Isten kegyelméből

Amerikai filmdráma 7.40 Filmmagazin8.10 Az edző (am.)9.40 Superman és

a Nap-expedíció (am.)10.55 Az élet rockja

Cseh dok.-film 12.25 Farkas (svéd–finn) 14.05 Életem a szörf (am.)15.50 Könnyű nőcske

Amerikai vígjáték 17.25 Lidice (dok.)19.30 Filmmagazin 20.00 Vasököl (am.)

Charlie Kenton egykoribokszoló, akinek karri-erjét a ringben megje-lenő 2,5 méter magasacélrobotok megjele-nése töri derékba.

22.05 A kísérlet (am.)23.45 Romantikus lelkek

Amerikai vígjáték

HBO11.55 Öt perccel 12 előtt12.55 Agatha Christie:

Miss Murple (angol)14.30 Folklórfesztivál 16.05 Az elveszett völgy

Szlovák vígjáték 17.50 Kertészeti magazin 18.20 Konyhatitkok 19.00 Híradó, sport20.10 Euro 2012 22.50 Gólok, pontok... 23.00 Futball Eb

Összefoglaló 23.20 Agatha Christie (ism.) 0.55 Gyermek a vízen

Olasz filmdráma Antonia és férje Renzoélete meghatározó for-dulatot vesz, amikorkiderül, hogy kisfuk,Valentino, az asztmaegy ritka vállfajábanszenved.

STV18.00 Élő panoráma 8.35 Kapura – magazin 9.20 Farmármagazin 9.35 Tesztmagazin:

– a napozókrémek 9.50 A híres leány

Szlovák film 11.10 Természeti képek:

Perla Zamaguria11.40 Az öregember és a cár

Szlovák mesefilm 12.40 On Air 13.00 Vallási műsor 13.25 Ciril és Metód Napok 14.10 Tour de France 17.30 Atlétika Eb 2012 19.00 Híradó 19.40 ArtSpektrum 19.55 Védett terület

Szlovák dok.-film 21.20 Éjszak az

archívumban 23.15 Események 23.55 Hírek

STV2

Az ördögien agyafúrt időutazásos thrillerben a középko-rú Héctor rémálmait látjuk megelevenedni. Miután anyaralójához közeli erdőben megpillant egy meztelennőt, Héctor nyomozni kezd, ám nemsokára egy fegyve-res idegen támad rá, és menekülnie kell. Hamarosan ki-derül, hogy nincs menekvés, mert a nyomok Héctor sa-ját közelmúltjába vezetnek.

Rendezte: Nacho VigalondoSzereplő(k): Karra Elejalde Spanyol thriller, 92 perc, 2007

22.35 > DUNA TV Időbűnök

Tv-műsor > 2012. július 2. > Hétfő 392012. június 26. |26. szám

6.00 Telereggel8.25 Két pasi meg... IV8.50 A Karib-tenger

kalózai. 4/1–2.Német–olaszsorozat

12.40 Sue Thomas – FBI III. (am.)

13.30 Hírek13.35 Receptklub14.40 Egyről a kettőre IV. 15.10 Jóbarátok III. 15.35 Két pasi meg... IV16.05 NCIS VII. (am.)17.00 Híradó17.25 Reflex18.00 Négy esküvő19.00 Híradó, sport20.15 Receptklub21.25 Feleségcsere22.45 Két pasi meg... IV23.15 Éjszakai híradó 23.40 Szahara

Angol–spanyol–német–amerikaikalandfilm

1.50 Csajok közöttNémet vígjáték

6.00 Aktív Extra6.25 Tények reggel7.00 Mokka9.40 Stahl konyhája9.50 Babapercek

10.00 Teleshop11.05 EZO TV12.40 Barátom,

Charlie BrownAmerikai animációs film

14.20 Marina (96.)15.20 Doktor House16.20 Csoda

Manhattanben17.20 Update-konyha17.25 Tiltott szerelem

Bihter összepakolés elhagyja a há-zat, ám senkineksem magyarázzameg, hogy miért.Behlülhöz meneküla szörnyű élmé-nyek elől.

18.30 Tények19.30 Aktív20.05 Ezek megőrültek!

Szórakoztató műsor

21.15 NCIS: VégzetAmerikai sorozat

22.15 NCIS: Los Angeles Felfedve (am.)

23.15 CélkeresztbenAmerikai sorozatMarshall és Maryegy olyan tanúvalkerülnek kapcso-latba, aki körültöbb gyilkosság istörténik. A férfi lát-szólag egy ma szü-letett bárány.

0.15 Tények Este0.50 EZO.TV

TV26.10 Fókusz Reggel6.40 Rajzfilmek7.30 Reflektor Reggel7.40 Reggeli

– Csak csajok8.20 A szerelem rabjai9.25 Győzike (ism.)

10.25 Top Shop12.05 Asztroshow13.10 Az éden titkai14.20 Csak barátok

Amerikai film 16.15 Marichuy – A sze-

relem diadala (90.)17.20 Teresa (90.)

Mexikói sorozat18.30 Híradó19.10 Fókusz20.05 Tűz a víz alá (am.)

Bár Dodge kapi-tány rendkívülnépszerű és kiválókatona, a tisztikarban mégis töb-ben határozottankétségbeesnek aneve hallatán.Nem kevés rossz-indulattal végülúgy döntenek,hogy Dodge-ot elkell tüntetni. Kine-vezik egy másodikvilágháborús ten-geralattjáró pa-rancsnokává.

22.00 C.S.I.: A hely-színelők (am.)Meghökkentőgyilkosságok

23.05 I Love Huckabees– Multik, haza!Am.–angol film

1.05 Reflektor1.20 Hihetetlen,

de halálos Amerikai sorozat

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Balatoni nyár

Töltse velünka nyarat!

11.00 ...Az én váramA Bory-vár

11.30 Napirend előtt12.01 Híradó délben12.25 Nemzetiségi

magazinműsorok13.30 Gábor Miklós

...amire vágytam...14.00 Marslakók (ism.)14.30 Rex Rómában15.20 Angyali érintés16.05 Capri – Az álmok

szigeteOlasz sorozat

17.05 Balatoni nyár18.40 Everwood

Amerikai sorozat18.55 Marslakók19.30 Híradó este20.15 Zsaruvér és Csiga-

vér: Több tonnakámfor Magyar krimi A történet ezúttalautólopások körülbonyolódik. Az azo-nos módszerrel el-kötött autók sohatöbbé nem kerül-nek elő.

21.20 Kékfény22.15 Az este22.50 Végjáték (1.)

MegnyitásKanadai sorozat

23.40 Aranyfeszt0.10 Valaki0.45 Vér és rózsa (1.)

Olasz sorozat

M16.00 Kárpát expressz7.00 Isten kezében7.30 Híradó7.35 A hang, amit

őriz századunk8.35 Közbeszéd9.05 Kiebelsberg Kuno

10.00 Családbarát11.00 Lyukasóra11.30 Térkép; Híradó12.30 Napirend előtt13.00 Közvetítés

a Parlament üléséről

16.30 Mesélő cégtáblák17.00 Linda (magyar)18.00 Híróra, sport 18.35 Közbeszéd19.05 Száz év fotográfia20.00 A Tenkes kapitá-

nya (2.)Magyar sorozat

20.55 Hírek, sport 21.15 Milos Forman:

Amibe nem halsz bele... (2.)

22.10 Ázsiai Twist: OlivérSzingapúri isme-retterjesztő film A film meseszerű,jópofa gyerektör-ténetnek indul, ésszívszaggató, két-ségbeejtő doku-mentumává válika jakartai utcagye-rekek helyzeté-nek. Siralmas, ki-látástalan helyze-tüket bátorságuk,kitartásuk teszihősies küzdelem-mé, és bájuk, ked-vességük néha anézőkkel és ön-magukkal is elfe-ledtetik a tra-gédiát.

23.05 Koncertek az A38 hajón

0.55 Térkép

Duna TV

Markíza13.30 A császár nevé-

ben. Japán háborús film

16.00 Hivatásosok III. Szlovák sorozat

17.00 Híradó 17.30 Kockáztass egy

milliót18.00 Igaz történetek

Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.20 Különleges

családok Szlovák valóság-sorozat

21.20 Házasodna a gazda Cseh valóság-sorozat

23.30 Hotel Paradise23.30 Hivatásosok VI. 0.30 Kaliforgia I.

Amerikai sorozat

JOJ

14.05 1100 év Európaközepén

14.35 Klipperek15.00 MacGyver15.50 Merülj, Olly,

merülj! (2.)16.15 A Nyereg Klub16.40 Leopoldi nyár

Magyar sorozat17.05 Elit gimi (am.)18.00 Gyerekeknek18.30 Capri – Az álmok

szigete (olasz)19.30 Híradó este20.10 Különös házasság

Magyar sorozat (4.)21.50 Angyali érintés

Amerikai sorozat22.30 Országúti bordély

Am. filmdráma

M214.05 Nyomtalanul15.00 Őrangyal (am.)

Nick érzi a feszültsé-get, amikor szembe-kerül apjával együgyben.

15.55 C.S.I. (am.)16.50 Nyomtalanul18.35 Vérmes négyes19.25 Jóbarátok (am.)20.30 Doktor House21.20 Sztriptíz (am.)23.10 C.S.I.: A hely-

színelők (am.)A helyszínelők két –látszólag – halottügyében nyomoznak,akik egyáltalán nemhalottak.

0.05 Esküdt ellenségek

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája12.25 A húsvét15.30 Könyvjelző16.05 Drazsé16.35 Kőbánya híradó17.05 Fórum17.55 Hírek18.20 Sporthírek18.30 Világhíradó18.55 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.40 No comment20.45 Újságíróklub

Közéleti beszélgető-show a politikáról

21.55 Híradó 22.20 700-as klub

Amerikai magazin23.05 Hazai turizmus23.55 Híradó0.15 No comment0.20 Világhíradó

ATV6.00 Életem a szörf

Amerikai filmdráma 7.50 Könnyű nőcske

Amerikai vígjáték 9.20 Lidice. Cseh–szlovák

dokumentumfilm 11.25 Vasököl (am.–indiai) 13.25 Lottószelvény (am.)15.05 A nagy üzlet (am.)16.40 Gagyi mami (am.)18.25 Van ott valaki?

Angol filmdráma 20.00 Bűnös Miami 5. (am.)20.55 Ne engedj el!

Angol–am. filmdráma 22.40 A bűn serege

Francia filmdráma 0.55 A kukorica gyermekei

Amerikai horror 2.25 Balhorgok és jobb-

egyenesek Kanadai film

HBO14.20 Megperzselt szívek

16/1. Francia sorozat 15.10 A hegyi doktor. 45/5.16.00 Hírek, Állásbörze 16.30 A szerelem ereje 17.25 Légizsaruk 1.

Német sorozat 19.00 Híradó, sport20.10 Dajka kalamajka

Amerikai filmdrámaDavid üzleti sikereinekköszönheti azt az ámu-latba ejtő házat is,melyben két gyerme -kével él. Azonban mió-ta felesége meghalt,gyerekei mellett egyet-len bébicsősz sem ké-pes kitartani sokáig.

21.35 Tandemek – talkshow22.05 Késő esti híradó 22.15 Gólok, pontok... 22.20 Fő gyanúsított (4.)

STV112.00 Élő panoráma 12.25 ArtSpektrum 12.35 Folklórzene 13.00 Szenior klub 13.25 A D-akció. Szlovák film 14.10 Tour de France 17.40 Állásbörze 17.45 Eltitkolt világ (szlovák)18.00 A szépség szimbólumai 18.30 Esti mese 18.45 GEN.sk: Vladimír Bužek 19.00 Híradó 19.40 Hírek magyar nyelven 19.55 Orvostudomány 20.55 Nem vagy egyedül:

A férfiak és a pénz 21.30 Medium Cool

Amerikai filmdráma 23.15 On Air 23.35 Állásbörze 23.40 Események

0.25 Híradó

STV2

Grace és Charlie Bontempo nyitják meg Nevada államelső legális bordélyházát. A Reno határában álló műin-tézményen túl azonban Charlie a profi ökölvívás világá-ban is vállalkozni akar, így kerül hozzájuk a nehézsúlyúargentin bokszoló, Armando Bruza. Grace elejétől fog-va ellenzi a dolgot. Charlie viszont nem az az ember, akiel tudja viselni, hogy egy szerelmi háromszögtörténetvesztes szereplője legyen...

Rendezte: Taylor HackfordSzereplő(k): Helen Mirren, Joe PesciAmerikai romantikus filmdráma, 113 perc, 2010

22.30 > M2 Országúti bordély

Csallóköz40 Tv-műsor > 2012. július 3. > Kedd

6.00 Telereggel8.30 Két pasi meg... IV8.55 A Karib-tenger

kalózai. 4/3-4.Német–olasz sorozat

12.25 Feleségcsere13.30 Hírek13.35 Receptklub14.40 Egyről

a kettőre IV. 15.10 Jóbarátok III. 15.35 Két pasi meg... IV16.00 Hírek16.05 NCIS VII. (am.)17.00 Híradó 17.25 Reflex18.00 Négy esküvő19.00 Híradó, sport20.15 Receptklub21.25 Expozitúra. 16/1.

Cseh krimisorozat23.10 Éjszakai híradó 23.35 Amerikai pite

– A szerelem BibliájaAmerikai vígjáték

6.00 Aktív Extra6.25 Tények reggel7.00 Mokka9.25 Stahl konyhája9.30 Babapercek9.35 Teleshop

10.40 EZO TV12.15 A nagy ugrás

Am.–német–angol vígjáték

14.20 Marina (97.)15.20 Doktor House16.20 Csoda

Manhattanben17.20 Update-konyha17.25 Tiltott szerelem

Adnan Achsenhezmenekül a birtok-ra, hogy egy kicsitegyedül lehessenés gondolkodhas-son a történteken.Ezel pedig szeret-ne találkozni Ni-hallal, hogy be-széljék meg a tör-ténteket, mertnem akar peres-kedni a család-dal...

18.30 Tények19.30 Aktív20.05 Ezek megőrültek!

Szórakoztató műsor

21.15 A tolmácsAngol thriller

23.50 Aktív0.20 Tények Este0.55 EZO.TV1.30 Ébrenjárók

Magyar filmA negyvenes éveiközepén járó Sán-dor, miután elbo-csátották állásá-ból, elhatározza,hogy mindent ma-ga mögött hagyvasaját építésű lako-kocsijával nekivágaz Adriának.

TV26.05 Fókusz Reggel6.45 Rajzfilmek7.40 Reflektor Reggel7.40 Reggeli

– Csak csajok8.20 A szerelem rabjai9.25 Győzike (ism.)

10.30 Top Shop12.10 Asztroshow13.10 Az éden titkai

Görög sorozat14.10 Második neki-

futás. Amerikai–angol film Graham, a magá-nyos, középkorúférfi örökbe akarjafogadni a tízévesJamest, aki imádat-tal sztárolja börtön-ben lévő apját, ésegyetlen családbasem hajlandó beil-leszkedni. A fiúgondozója nem bí-zik a sikerben, a fiúugyanis képtelenmegszabadulni amúltjától, anyja ha-lála folyton kísérti,rendszeresen meg-szökik, és a legvá-ratlanabb pillana-tokban tör ki rajta amegfékezhetetlendühroham.

16.15 Marichuy– A szerelem diadala (91.)

17.20 Teresa (91.)18.30 Híradó19.10 Fókusz20.05 Castle (am.)21.05 A mentalista (am.)

Vörös léggömbök22.05 A Grace klinika

Dal dal hátán23.15 Reflektor23.30 Doktor Addison

Amerikai sorozat

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Balatoni nyár

11.05 Hacktion (magyar)12.01 Híradó délben12.25 Nemzetiségi

magazinműsorok13.30 Érték! Értem!?14.00 Kékfény15.20 Angyali érintés

Amerikai sorozat16.05 Capri – Az álmok

szigete Olasz sorozat

17.10 Balatoni nyár18.40 Everwood

Amerikai sorozat19.30 Híradó este20.15 Fejjel a fallal

Amerikai vígjátékRoy McAvoy egyi-ke a legtehetsége-sebb golfjátéko-soknak. Hírnevétcsak az önpusztítóéletmódjáról szólólegendák szárnyal-ják túl.

22.30 Az este23.05 Végjáték (2.)23.55 Tudorok IV.

Henriknek a Bou-logne ostrománálszerzett lábsebeelfekélyesedik, ésaz is zavarja, hogyaz olvasáshozszemüveget kellhasználnia.

0.50 Barangolások ötkontinensen

M16.00 Kárpát expressz6.35 Nemzetiségi

műsorok7.30 Híradó7.35 Ausztrália kró-

nikása: Konz Egon8.35 Közbeszéd9.00 Közvetítés

a Parlament üléséről

16.00 Hazajáró16.25 Mesélő cégtáblák17.00 Linda (magyar)18.00 Híróra, sport 18.30 Közbeszéd19.05 Herculaneum

– A fény és a sö-tétség krónikája

20.00 Vivát, Benyovszky!21.05 Hírek, sport 21.15 Fekete Péter

Csehszlovák filmMilos Forman elsőfilmjében olyankamasz fiút isme-rünk meg, akicsak a nagyképű-en idomítani aka-ró atya, a rezes-banda szerény ké-pességű karmes-tere és a hipokritatársadalom szem-szögéből válik "fe-ketepéterré", való-jában tisztán ésértetlenül vergő-dik a hétköznapokvilágában.

22.40 Lamartin JazzFesztivál

0.25 Koncertek az A38 hajón

Duna TV

Markíza13.00 Házasodna

a gazdaCseh valóság-sorozat

15.00 Különleges családok

16.00 Profik III. 1215.00 Hotel Paradise 16.00 Hivatásosok III. 17.00 Híradó ötkor 17.30 Kockáztass !18.00 Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.20 Különleges

családok21.20 Hawai Five-0

Amerikai sorozat22.15 Dr. Csont II. 23.15 Hotel Paradise0.15 C.S.I.: New York-i

helyszínelők VI. 0.10 Az egység IV.

Amerikai sorozat

JOJ

13.10 Különös házasság14.45 Az irodalom nyelve14.55 MacGyver (am.)15.45 Merülj, Olly,

merülj! (3.)16.10 A Nyereg Klub

Egymásra utalva16.35 Leopoldi nyár17.00 Elit gimi (am.)18.00 Esti mese18.25 Capri – Az álmok

szigete (olasz)19.30 Híradó este20.10 Színes portré21.10 Angyali érintés21.55 „Hiszünk a dalban...”

Magyar zenés sorozat

22.25 Fejjel a falnakAmerikai film

M214.05 Nyomtalanul 15.00 Őrangyal (am.)15.55 C.S.I. (am.)16.50 Nyomtalanul

Delgado ügynök ko-rábbi rendőrtársa el-tűnik, miután balulsül el egy álruhásművelet, azonbanDelgado elmulasztjatájékoztatni Jack-et anő eltűnésének való-di okáról.

18.35 Vérmes négyes19.30 Jóbarátok (am.)20.30 Doktor House22.15 New York-i

nyomozók (am.)23.05 C.S.I. (am.)

0.00 Esküdt ellenségek0.50 Műsorismétlések

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája11.55 Világhíradó12.25 Fórum15.30 ATV START16.30 Tempó16.55 Hírek17.05 Fórum

Közönségvita a politikáról

17.55 Hírek18.20 Sporthíradó18.30 Világhíradó19.25 Egyenes beszéd

Amit a nap híreirőltudni kell

20.40 No comment20.45 Civil a pályán21.55 Híradó 22.20 700-as klub23.05 Hazai turizmus23.55 Híradó0.15 No comment0.20 Világhíradó

ATV6.00 Pasifogó (am.)7.40 Lottószelvény

Amerikai vígjáték 9.20 Van ott valaki? (angol)

10.55 Európai Filmdíj 2011 12.30 Ikrek (francia)14.15 A javulás útján (francia)16.00 Ramona és Beezus

Amerikai kalandfilm 17.40 A hódkóros (am.)19.10 Sztrájkba lépek

karácsonyra (am.)20.35 Nevelésből elégséges

Am. filmsorozat 21.00 Csajok 5. (am.)21.30 Borgiák 2.

Ír–kanadai sorozat 22.20 Rossz tanár (am.)23.55 Antikrisztus

Dán horror 1.40 A tizenhármas szám

Amerikai filmdráma

HBO13.25 Vad angyal 14.05 Megperzselt szívek (2.)

Francia sorozat15.00 A hegyi doktor. 45/6.

Német filmsorozat 16.00 Hírek16.15 A szerelem ereje 17.05 Konyhaséfek háborúja 17.30 Légizsaruk 2. 18.20 Olaszokkal

a tűzhelynél 19.00 Híradó, sport20.10 Humberto cirkusz (1.)

Csehszlovák sorozat 21.00 Ki mond igazat? 21.55 Különleges ügyosztály

Am. krimisorozat 22.35 Késő esti híradó22.55 Légizsaruk (ism.)23.40 Megperzselt szívek 0.30 Vad angyal 1.10 Amy-nek ítélve

Am. filmsorozat

STV113.30 A lakás (szlovák)14.10 Tour de France 17.40 Állásbörze 18.05 Misszióm (szlovák)18.30 Esti mese 18.40 Régi idők sportja19.00 Híradó 19.40 Hírek magyar nyelven 19.50 Portré: R. Patrnčiak 20.05 Eltűnt Afganisztánban

Orosz dok.-film Negyed évvel azelőtt,mielőtt elhagyta volnaAfganisztánt és haza-térhetett volna, AlexejOlenin élete fenekestőlfelfordul. 1982 decem-berében afgán partizá-nok fogságába esik.

20.55 Nem vagy egyedül21.30 Színházi előadás 23.25 Autószalon 23.55 Események, Hírek

STV2

Az afrikai születésű tolmácsnő, Silvia, az ENSZ-nek dol-gozik, és véletlenül fültanúja lesz egy halálos beszélge-tésnek: valakik merényletet terveznek egy afrikai állam-fő ellen, aki beszédet készül tartani az ENSZ gyűlésén.Silvia rájön, hogy ő maga is a merénylők célpontja lett,és kétségbeesetten próbálja megakadályozni az össze-esküvést. Tobin Keller a tettek embere. Szövetségiügynök, akit a tolmácsnő védelmére rendeltek ki, de aztgyanítja, hogy Silvia nem mondja el a teljes igazságot.Rendezte: Sydney PollackSzereplő(k): Nicole Kidman, Sean PennAngol thriller, 123 perc, 2005

21.15 > TV2 A tolmács

Nem csupán a vadnyugat romantikájaVegyes korcsoportok jelentkeztek a megmérettetésre...

412012. június 26. |26. szám Sport

Idén immár a nyolcadikévfolyamához érkezett a westernlovaglási verseny, amelynekújabb állomását Ógyallaészakkeleti városrészében, a Mácsik farmon tartották.

Ennek keretében harmadik alka-lommal rendezték meg a „Bagotaipatkóért” elnevezésű megmérette-tést, amatőr western lovaglás szak -ágban. A laikusok számára legin-kább a vadnyugat romantikájátjelenti a western. A nyerget, a ka-lapot, a szabadság érzését, amikora cowboy hűséges társa, a lova há-tán indul a lemenő nap irányába.

A mai western versenyek a ha-gyományos, marhával kapcsola-tos munkákat szimbolizálják.

– A reining, vagy western díjlovag-lás a ló legkisebb segítséggel való tö-kéletes irányítását célozza meg.

– A cutting (leválasztás a csordá-tól), a roping (lasszózás), a team pen-ning (csoportos bekerítés) a marhákkörüli munkákról szól.

– A trail versenyen a feladat a te-repakadályok leküzdése.

– A barrel racing (hordókerülés)és a pole bending (szlalomozás) a gyorsaság és fordulékonyság ver-senye.

A bagotai Mácsik farmon már a ko-ra reggeli óráktól kezdve nagy volt asürgés-forgás. Szinte az egész Nyugat-Szlovákia területéről érkező lovasok és

paripáik adtak egymásnak randevút,természetesen abból is kifolyólag,hogy összemérjék a tudásukat, ügyes-ségüket, robbanékonyságukat a szer-vezők által kialakított pályán. Vegyeskorcsoportok jelentkeztek, a leg -apróbbaktól kezdve az éltes generáci-ót bezárólag. Az esemény a regisztrá-ció után lovas felvonulással kezdődött.Majd három versenyszámban indul-tak útnak a lovasok. Úgy junior, mintfelnőtt kategóriában: pole bending(szlalomozás), barrel racing (hordó-kerülés), végül, amit speciálisan,mondhatnánk bónuszként abszol-váltak, farm a farm ellen, azaz stafé-taverseny.

Kísérőrendezvényként egész na-pos kirakodóvásár, kutyás bemuta-tó, arcfestés, kézműves-foglalko-zások, ugrálóvár és finomabbnál-fi-

nomabb falatok várták az érdeklő-dő nagyközönséget. A zenei aláfes-tést DJ Zolika szolgáltatta.

Holecz Attila

Pole bending – Junior

Tóth René – Kamikadze (Kepaso Naszvad)Ladislav Bobek – Timotej (Kepaso Naszvad)Tóth Zoltán – Ketty

Barrel race – Junior

Tóth René – Kamikadze (Kepaso, Naszvad)Monika Pálová – Fantastik Dun It (Western Team VJ)Mišel Túrócziová – Fortuna (Mácsik farm, Bagota)

Pole bending – Open

Barbi Fazekašová – Omar (Mácsik farm, Bagota)Lednecký Norbert – Buda (Nyerges, Felsőszeli)Mészáros László – Csibész (Pirító, Érsekújvár)

Barrel Race – Open

Mészáros László – Csibész (Pirító, Érsekújvár)Lednecký Norbert – Buda (Nyerges, Felsőszeli)Mimi Baloghová – Stormy Diablo (DD farm, Nyitra)

A szerző felvételei

A Bagotai patkóért verseny eredményei

CsallóközCsallóköz42 Sport

Két bronzot hoztak HorvátországbólBIRKÓZÁS – Június 15-17.között immár kilencedikalkalommal kerültmegrendezésre a horvátországi Gospičbana helyi birkózó klubkezdeményezésére a GOSPIČ OPEN 2012elnevezésű kötöttfogásúifjúsági nemzetközibirkózóverseny, amelyremeghívást kapott a Komáromi SpartacusBirkózó Klub is.

Csóka Kristián mester veze -tésével a versenyen a komá-romi színekben Solymos Dá-vid, Lengyel Tamás, VáradiKároly, Hulman Nikolas,

Nagy Balázs és Bári Patrikléptek szőnyegre. A megmé-

rettetésen összesen 230 fia-tal birkózó vett részt.

A Komáromi Spartacusreménységei két bronzot

zsebeltek be: Hulman Ni-kolas a 40, Bári Patrik a 76kilósok súlycsoportjábanszállították haza a szépencsillogó bronzérmeket.

Holecz Attila

AUTÓSPORT – Két világbajnoki futam utánegy újabb műfaj debütál a Dióspatony melletti Slovakia Ringen.

Tizenhat órás versenyről van szó – a világhírűLe Mans-i 24 órás mintájára –, amelyet holnap, te-hát július 27-én, szerdán rendez a brünni AutoRally Cross Klub. A verseny reggel 8-kor kezdő-dik és pontban éjfélkor intik le. A négyrészes so-rozat egyik futamáról van szó; a másik hármat abrünni, illetve a mosti körpályán bonyolítják le.A gépek mezőnyében nemcsak BMW-k és Por -schék, hanem a Csehországban rendkívül népsze-rű Caterham sportautók is lesznek. A verseny kü-lön varázsának ígérkezik az éjszakai megvilágítás...

(vgy)

LABDARÚGÁS – Az elmúlthéten kiderült, ma (június26-án), 18 órától azaranyosmaróti stadionban,osztályozón küzdhet megaz FC ŠTK 1914 Šamoríncsapata a második ligábavaló feljutásért.

A III. liga nyugati csoport-jában második helyen vég-ző somorjaiak ellenfele aBaník Ružiná lesz. A felju-tásért azért játszhatnak acsallóköziek, mert a rózsa-hegyiek nem nevezik be

„B” csapatukat a másodikvonalba.

Az ŠTK vezetőit egyéb-ként nem lepte meg, hogycsatába kell állniuk, s bíznakbenne, sikerrel veszik azakadályt. Ebben a külön-busszal a helyszínre érkezőrajongók is majd segítikőket. Ha pedig győzedel-meskednek, akkor két csal-lóközi csapat is játszik amásodik vonalban, s Du-naszerdahely és Somorjacsatának is örülhetünk.

(csall)

A komáromi csapat a tengerparton Archív felvételek

Hulman Nikolas

Éjszakai verseny a ringen

A verseny egy korábbi futama a brünni körpályán Képarchívum

A somorjaiak megküzdenek a II. ligáért

Mégis feljutnak a kékek? Fogas Ferenc illusztrációs felvétele

432012. június 26. |26. szám Sport

Ritka erős mezőnybenEgészen péntekig tart a megmérettetés

SAKK – A tizenhetedikBős Open viadal nyitánya,amely egyébkéntNagyszombat megye2012 bajnoksága is,igazán kiváló csatákathozott.

A verseny szombati, elsőnapján összesen 74 sakkozóült az asztalokhoz. Köztükvolt három nagymester,nyolc nemzetközi mester éstíz FIDE mester. Természete-sen nem hiányoztak közülüka Csallóköz legjobbjai sem. A tornát a bősi SK OÚ Rus-sel szervezte, annak támoga-tója a helyi önkormányzat,Nagyszombat megye és abősi Russel Export-ImportKft. A vállalat vezetőjét, Csör-gő Györgyöt arról kérdeztük,miért pont a sakkot válasz-

tották, miközben az attrak-tivitás szempontjából nemversenyezhet olyan spor -tokkal, mint a foci, hoki vagyéppen a tenisz.

„Soha életemben nem sak-koztam, mégis úgy gondo-lom, éppen ez az a sport,

amely sokat segít főként afia tal generációk nevelésesorán. Az életre készíti fel azembert. A bonyolult és folya-matosan változó világ ugyan-is egyre nagyobb elvárásokat

állít mindnyájunk elé. A gyors tájékozódási és dön-tési követelmények nehézhelyzetbe hozzák a jelenlegioktatási rendszert. A sakk lé-nyege abban áll, hogy az

ember képes legyen előszörértékelni a helyzet jellemző-it, azután pedig eljusson ah-hoz, milyen döntési tervetválasszon, esetleg milyenmódon érdemes a helyzetetmegközelíteni. Éppen ezenelvont ideák alkalmazásakonkrét helyzetekben lehethasznos. A fiataloknak pedigerre van szükségük a min-dennapi élethez.”

Kosár Miklós, a tornátszervező helyi sakk klubelnöke elégedettségénekadott hangot a megmérette-tés színvonalát illetően: „An-nak köszönhetően, hogymegfelelő számú nagymes-ter, nemzetközi mester és

FIDE mester vesz részt aversenyen, lehetőség nyíltpontokat szerezni ezen cí-mek megszerzésére.”

A bősi viadal színvonalá-ról Mikuláš Maník szlováknagymestert kérdeztük.„Másodszor vagyok itt, na-gyon szép és értékes ver-senynek tartom. Erős a me-zőny, ezért úgy gondolom,izgalmas csatákból nemlesz hiány. Örülnék, ha azelső háromban tudnék vé-gezni.”

A torna, amelyen kilencország sakkozói vesznekrészt, a helyi kulturális köz-pont nagytermében zajlikegészen június 29-ig. Min-den nap két kört játszanak.Délelőtt 8.30 és 13.30 kö-zött, majd 14.30 és 19.30 kö-zött.

Vladislav Kmeť

Csörgő György

id. Kosár Miklós

Petényi Tamás és Jana Kahancová

Mikuláš Maník (balról az első), a torna egyik esélyese Fogas Ferenc felvételei

Hét napon át zajlanak a csaták

CsallóközCsallóköz44 Sport

Rekordszámú résztvevőJó hangulat és meglepő eredmények

LABDARÚGÁS – A Királyrévennegyedik alkalommalmegrendezett AGROSTAAR KBCup legnagyobb esélyeseikétségek felett a hazaifocicsapata volt. Nem sikerültekviszont a csoportmérkőzések, ígya győzelemért folyó harcba nemkapcsolódtak bele.

A királyrévi labdarúgóklub vezetőjeegyébként Kollárik Gyula, aki azéppen befejeződött szezon előtt ke-rült ebbe a pozícióba. „A legfelsőbbjárási ligából való kiesést követően ahelyi foci teljesen szétesett. A régi ve-

zetés felállt, s néhányan, akikneknem volt közömbös a királyrévi lab-darúgás sorsa, összeálltunk. Végültizenöt, a foci iránt elkötelezett egyénakadt, akik kialakították az új bizott-ságot, s igyekeztük meggyőzni a régi

játékosokat és az idegenben játszó ki-rályrévieket, hogy együtt állítsuk talp-ra a csapatot. Edzőnek Jurík Istvánt vá-lasztottuk, aki vállalta, egy évig veze-ti majd a csapatot.

A szezon kezdete előtt az volt a ter-vünk, hogy a tabella közepén végez-zünk. Végül nyolcadikok lettünk, s eztaz eredményt reálisnak tartom. A következő, 2012/13-as idénybe vi-szont bátrabb céljaink vannak. Szer-ződést írtunk alá a negyedi játékos -edző Félix Mariánnal, aki öt-hat új já-tékost hoz magával. Éppen ettől a vér -frissítéstől várjuk, hogy a sokkal elő-kelőbb helyezésekért harcolhatunk,

sőt titkon reméljük, az első három po-zícióért is versenyben lehetünk.

Örömmel tölt el, hogy a csapatnakmegfelelő körülményeket teremtetta község, nagyon pozitív a viszonyuka település legnagyobb vállalatával, az

AGROSTAAR KB-val. Természete-sen más vállalkozók is ígéretet tettek,hogy támogatják majd a csapatot, sigyekszünk különböző rendezvé-nyek szervezésével magunk is anya-gi forrásokat gyűjteni.”

Ezt követően rátaláltunk a tornalegfiatalabb és legidősebb hálóőré-re is. Előbbi a tizenhárom évesMészáros Barnabás, aki a királyréviElaplastot erősítette. A focit termé-szetes a község diákcsapatábankezdte, ahonnan fél évvel ezelőtt avágsellyeiekre váltott. Nagy tehet-ségnek tartja őt a maga negyvenötévével a torna legidősebb kapusa,

a község polgármestere, RacskoPál is. Végezetül Szikura Ferencet,a torna alapítóját és a névadó válla-lat vezetőjét kérdeztük arról, miértis jött létre ez a kupa. „Kevésolyan ember akad, akit a foci neszórakoztatna, aki ne tudna kikap-csolódni, pihenni mellette. Mi me-zőgazdászok minden nap dolgo-zunk. Június vége éppen egyfajtapihenőidőszak, amikor is erőtgyűjtünk a legfontosabb mező-gazdasági munkára, az aratásra.Ezért került sor ebben az időszak-ban erre a rendezvényre immáronnegyedik éve.”

Az összes nevező 16 csapat közülvégül a királyrévi SZURKEREK győ-zedelmeskedtek.

V. K.Hárman is próbálnak menteni

A torna legfiatalabb és legidősebb hálóőre A kapus sikeresen védett Fogas Ferenc felvételei

Kollárik Gyula

452012. június 26. |26. szám Sport

LABDARÚGÁS – A jelenlegikormánypárt hosszabb idejetámogatja a focit, amiről az is tanúskodik, hogy a pártelőző kormányzása alattösszesen 620 többfunkcióssportpályát adtak át.

Vidékeinken sincs ez másként, mi-vel a SMER-SD dunaszerdahelyi já-rási szervezet vezetőjének, RadicsIstvánnak fővédnöksége alatt, Nagy-udvarnok községgel együtt már má-sodik alkalommal szerveztek focitor-nát a SMER-SD dunaszerdahelyi já-

rási szervezet elnökének kupájá-ért. Az elmúlt szombaton a helyi fo-cipályán a labdarúgás mellett a né-zőknek kulturális programmal iskedveskedtek a nagyudvarnoki isko-la diákjai és a dunaszerdahelyi Kopa-ničiar gyermekcsoport.

„Az egyes mérkőzések során nemis az eredmény volt a legfontosabb,hanem a játék öröme, s annak bizo-nyítása, hogy a másképpen gondol-kodó politikusok is össze tudnak jön-ni egy jó cél érdekében” – mondta ela torna megnyitóján Radics István.

A mérkőzéseket azután nagy fi-gyelemmel kísérték az MKP képvise-lői is, élükön Berényi József pártel-nökkel. A két párt elnöke végezetülközösen adta át a trófeát is a győz-tes csapatnak.

Végeredmény:1. MKP, 2. Területi Labdarúgó

Szövetség bíráinak csapata, 3. SMER-SD, 4. Dióspatonyi öregfiúk.

Vladislav Kmeť

Politikusok is rúgtákAz MKP nyerte a SMER-SD kupáját

Az MKP csapata

A Smer csapata

A kormánypártiak a bírák ellen Dióspatony–MKP fej-párharc Fogas Ferenc felvételei

CsallóközCsallóköz46 Sport

Minitorna – Minden vagy semmi alaponA pályán mérkőztek, a vonalon túl pedig főztek

PATONYRÉT – Június 23-án,szombaton zajlott a helyisportpályán a minifoci torna,melybe nyolc csapat nevezett.Ezzel egyidőben került sor a kisközség életében előszörmegszervezett gulyásfőzőversenyre 7 csapatrészvételével.

A sportnap 2 x 20 perces körmérkő-zésekkel rajtolt, a csapatokat sorso-lással osztották két csoportba. A mérkőzések eredményei:

A csoport: SAA Presburg–FC Ro-ma Nagymagyar 0:7, Kukumberg–FCBlahová 1:5, FC Roma Nagyma-gyar–FC Blahová 5:0, SAA Presburg–Kukumberg 1:2, FC Blahová–SAAPresburg 2:1.

B csoport: DAC Old Boys–Szakál0:7, FC Szívtiprók Patonyrét– Szöcs-kék 1:2, Szakál–Szöcskék 2:4, DACOld Boys–FC Szívtiprók Patonyrét2:5, FC Szívtiprók Patonyrét–Szakál7:3, Szöcskék–DAC Old Boys 6:0.

A 2-3. helyért folytatott küzdelemeredménye: FC Szívtiprók Patony-

rét–FC Blahová 1:1 (büntetőrúgá-sokkal Patonyrét csapata győzött)

Az 1-2. helyosztó eredménye:FC Roma Nagymagyar–Szöcskék1:0.

Végső sorrend: 1. FC Roma Nagy-magyar; 2. Szöcskék; 3. FC Szívtip-rók Patonyrét; 4. Szakál.

Legjobb játékos: Rigó Péter (7 gól-lal) – FC Roma Nagymagyar

Legjob kapus: Szikhart József –FC Roma Nagymagyar, aki az egésztornán csak 1 gólt kapott.

A mérkőzések alatt nagyon jóhangulatban zajlott a gulyásfőzés,hisz a versenyzők az ízletes ételek el-

készítése közben passzívan is spor-toltak: a pálya széléről szurkolhattakkedvenc csapataiknak. A hét tagúzsűri alapján a versenyt az illésházaiFakanalasok csapata nyerte, másodika hazai Paprikás fakanál, alias „Bo-gyesz” étke lett. Beneveztek mégMartin Jaký mesterszakács, a Ku-kumberg család, a szintén hazai Ha-odanemég, a felsőpatonyi Vad Ászokcsapata, de különleges ízt hozott agulyás készítésébe a már több mint40 éve a dél-afrikai Johannesburgbanélő, pozsonypüspökiről származóPapp Štefan csapata, a Papp Star,akik végül a 4. helyen végeztek.

A rendezvény végén a helyi labda-rúgó klub elnöke, id. Jirkovský Jaro -slav, a patonyréti labdarúgócsapatsok éves kapitányának, Nagy Alojz-nak, a község sportéletében kifejtettmunkájáért emlékserleget adott át.

Wimmer Ilona

A torna abszolút győztese az FC Roma Nagymagyar gárdája

Az illésházai Fakanalasok Rostás Alajos polgármester (lilában) és Jirkovský Jaroslav klubelnök (áll) társaságában

A hazai „Bogyesz” és csapata

Štefan Papp Johannesburgból és segítői Az FC Szívtiprók Patonyrét játékosai Wimmer László felvételei

472012. június 26. |26. szám Sport

A járási válogatott győzelme a bajnokavatónA hazaiak három gólos vereséget szenvedtek

KIRÁLYFIAKARCSA –Szombat délután immáronhatodik alkalommalzajlott a dunaszerdahelyiterületi I. osztálybajnokának és a területibajnokságválogatottjánakmérkőzése.

A területi válogatottban azoka labdarúgók játszottak, akika már befejeződött pontvadá-szatban a legtöbb szavazatotkapták az ellenőröktől. Az ál-taluk megadott pontok össze-sítése alapján alakult ki a sor-rend. A találkozó előtt esélyes-nek kikiáltott válogatott 3 gól-lal győzte le a bajnok király-fiaiakat, akik információinkszerint nem szeretnék a ver-senést az V. ligában folytatni.

Királyfiakarcsa – Terüle-ti válogatott 0:3 (0:1), gó-lok: Herberger Cs., GönczölCs., Matejka I.

A gálameccset az évadlegjobb játékvezetője, Klem-pa Attila vezette, assziszten-sei pedig Bors Norbert ésVirág Zsolt voltak. Nézőkszáma: 200.

A vendéglátóknak a serle-get, az érmeket és az emlék-lapot Benovič Árpád, a terü-leti szövetség elnöke adta át.

Királyfiakarcsa kerete:Várady, Krček – Lelkes L.,Sáfár, Ágh, Hodossy, LelkesT., Hervay L., Csiba T., Lel-kes I., Bíró, Hacsik, Hroma-

da, Nagy, Mózes, Fehér,Bartal, Viszkocs, Rigó, Bie-gelbauer, Soós. Edző: Rudolf Pavlík.

Területi válogatott: Hor-váth R. (Egyházkarcsa),Nagy J. (Baka) – Miklós P.(Egyházkarcsa), Tóth Á.(Tárnok), Ollári G. (Ba-lony), Restály Sz. (Sárosfa),Matejka I. (Kisfalud), Gön -czöl Cs. (Szentmihályfa),Herberger Cs. (Szarva), Va-locsay I. (Csallóközcsütör-tök), Rácz A. (Hodos), Pu-ha I. (Egyházgelle), KvardaZ. (Csenke). Edző: LyžicaGábor (Jányok).

–wimmer

A bajnokság zárómérkőzéseingólzáporok szemtanúi lehettek a szurkolók Vágfüzesen,Keszegfalván, Lakszakállason és Šrobárován. Nemesócsa az utolsó helyen végzett, mivel a bajnokság végénlevontak tőlük hat pontot. Gúta B huszonnyolc mérkőzésen huszonnyolcpontot szerzett. Szabadnapos: Csallóközaranyos.

I. osztály, 30. forduló: Perbete–Bátor-keszi 1:0; Keszegfalva–Madar 6:2;

Vágfüzes/Kava–Újgyalla 4:3; Búcs–Nemesócsa 3:2; Šrobárová–Pat 8:1;Lakszakállas–Actív Komárom 3:4;Gúta B–Izsa 2:3.

A végső táblázat

1. Cs.aranyos 28 21 5 2 95:39 68

2. Keszegfalva 28 20 5 3 72:33 65

3. Perbete 28 18 3 7 74:39 57

4. Bátorkeszi 28 17 3 8 66:29 54

5. Šrobárová 28 15 4 9 72:43 49

6. Izsa 28 14 3 11 66:42 45

7. Újgyalla 28 12 3 13 63:53 39

8. Búcs 28 12 3 13 68:59 39

9. FC Actív 28 10 3 15 63:82 33

10. Madar 28 9 4 15 48:65 31

11. Lakszakállas 28 9 2 17 48:96 29

12. Gúta B 28 7 7 14 68:68 28

13. Pat 28 6 3 19 42:85 21

14. Vágfüzes/Kava 28 6 2 20 32:91 20

15. Nemesócsa 28 7 4 17 40:93 19

Ógyalla B/Bajcs csapata kilépet abajnokságból.

I. osztály – ifjuságiak, 31. forduló:Perbete–Örsújfalu 2:3; Nemesócsa–Újgyalla 1:2; Lakszakállas–Madar

1:9; Tany–Hetény 3:1. Szabadnapos:Keszegfalva.

A végső táblázat

1. Nemesócsa 24 15 2 7 87:41 47

2. Újgyalla 24 13 2 9 59:68 41

3. Hetény 24 13 0 11 70:52 39

4. Tany 24 12 2 10 57:50 38

5. Perbete 24 11 2 11 71:68 35

6. Örsújfalu 24 10 3 11 71:59 33

7. Keszegfalva 24 9 3 12 69:75 30

8. Lakszakállas 24 9 3 12 51:57 30

9. Madar 24 7 1 16 58:123 22

Összeállította: VK

Az utolsó mérkőzésre sem fogyott el a játékkedvKomáromi területi labdarúgó-bajnokság

A járás válogatott csapata Foto: ObFz

Az I. osztály bajnoki trófeájának ünnepélyes átadása

CsallóközCsallóköz48 Sport

Emlékest a kupagyőzelem alkalmábólA csapat sikeredzője, Pecze Károly is eljött

Megbízott koordinátor – Poverený koordinátor: WIMMER ILONA. Szerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, RAJKOVICS PÉTER, UNDESSER TÍMEA. Riporter – Repor-tér: VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMERILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 52. évfolyam. A szerkesztőség címe. 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft.

– Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 52. Adresa red.: 929 01 DunajskáStreda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súk-romní distribútori. Predplatné prijíma redakcia: EV. 329/08. E-mail: [email protected]. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podpo-rou Úradu vlády SR pre ľudské práva a národnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdeté-sek nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz

A dunaszerdahelyi DAC legendásaranycsapata volt a téma a június20-án megrendezett emlékesten,amelyet a csehszlovákkupagyőzelem 25. évfordulójaalkalmából szerveztek az fcdac1904.com szurkolóihonlap szerkesztői.

Negyed évszázad telt el azóta, hogya DAC elérte eddigi legnagyobb sike-

rét: gólnélküli döntetlen után tizen-egyesekkel legyőzte a prágai SpartaČKD-t és megnyerte a CsehszlovákKupát. A történelmi tett máig a csal-lóközi futballklub legnagyobb sport-sikere. A találkozón, amelyen közel

százan vettek részt, levetítették amérkőzést, majd kötetlen beszélge-tésre került sor Pecze Károly edző-vel és a győztes csapat játékosaival.

A találkozó a DAC régi bevonuló-jával a Radetzky indulóval kezdődött,majd Nagy Krisztián, az fcdac1904.com szurkolói honlap tulajdo-nosa köszöntötte a megjelenteket.Üdvözlő beszédében szólt az 1987.június 21-én végrehajtott legnagyobb

DAC sikerről és megjegyezte, hogya mai DAC labdarúgói mindig a 80-as évek játékosaihoz és csapatáhozlesznek viszonyítva. Akkoriban ajátékosok szórakoztatni szerettékvolna a közönséget, azért léptek pá-

lyára, hogy örömet szerezzenek! –emlékezett a DAC krónikása.

Több egykori csapatjátékos isrészt vett a találkozón, így megjelentVeselý, Kapko, Fieber, Pavlík, Audi,Horváth. Jelen volt a csapat siker -edzője, Pecze Károly is, valamint a

klub egykori elnöke, Sánta Péter.Ugyancsak megjelentek a DAC egy-kori orvosai és egyéb vezetőségi-, il-letve a csapat körül dolgozó tagjai is.

Az emlékesten – egy perces némafelállással – megemlékeztek az élőksorából távozott egykori kiválóságok-ról is: Reisz Árpád csapatvezetőről,

Medgyes József és Tóth László lab-darúgókról.

A mérkőzés alatt és után is lehető-ség volt a DAC aranycsapatának tag-jaival beszélgetni, illetve helyi vállal-kozóknak köszönhetően érékes dí-jak kerültek kisorsolásra a DAC-cal

kapcsolatos kérdések helyes válasz -adói között. A beszélgetést Poór Ti-bor újságíró, a Retro – a nyolcvanasévek focija Dunaszerdahelyen cí-mű könyv szerzője vezette, aki em-lékezésre invitálta az egykori csapattagjait edzőjükkel és az akkori klub-elnökkel együtt. –kar

Pecze Károly is aláírta Tóth László emlékmezét

A népes közönség egy része

A siker letéteményesei

A győztes csata megelevenedett Fogas Ferenc (3) és Karaffa Attila (1) felvételei