biztosítók és nyugdíjpénztárak alm kézikönyve

Bankbiztosítási és Kockázatkezelési Szakoktató Intézet Kft.

Czachesz Gábor – Garamvölgyi Zoltán – Káptalan István – Kékesi Győző Luttenberger Zoltán – Matesz Béla – Németh Rita – Porgáncki Tibor

E S Z K Ö Z - F O R R Á S M E N E D Z S M E N T

Biztosítók és nyugdíjpénztárak ALM

kézikönyve

szerkesztette: Luttenberger Zoltán

i

Tartalom

Impresszum 1

Előszó és ajánlások 3 A szakkönyvprojekt tudományos vezetőjének előszava ........................................................ 3

Összefoglalás 4

Abstract 5

Zusammenfassung 6

Fogalmak, definíciók, célok 7 ALM értelmezések ....................................................................................................................... 7 Az ALM-ben használt terminológia fontosabb elemei........................................................... 10 Történeti fejlődés ...................................................................................................................... 12

Módszertan 15 Kockázati tényezők ................................................................................................................... 15

Pénzügyi kockázatok ........................................................................................................ 16 Speciális banki kockázatok ............................................................................................... 22 Biztosítástechnikai kockázatok ......................................................................................... 23 A biztosítási szerződésekben foglalt opciók ..................................................................... 27

Ágazati sajátosságok................................................................................................................ 30 Élet- és nyugdíjbiztosítás (Life and Pension - L&P).......................................................... 31 Vagyon- és felelősség biztosítás (Property and casualty - P/C)....................................... 39

Modellek ..................................................................................................................................... 43 Az ALM technikák csoportosítása..................................................................................... 43 Aktuáriusi elemzési forma az ALM-ben ............................................................................ 45 ALM vállalatok részére...................................................................................................... 45 Hibrid szimuláció ............................................................................................................... 46 Eszköz-elosztás modell..................................................................................................... 47 A nyereségrész ................................................................................................................. 48 A biztosítási modell (insurative model) – a vállalati tőkeszerkezet modellje .................... 49 Kamatláb-modellek ........................................................................................................... 50 Összetett kamatlábváltozások modellezése (durációmodellek) ....................................... 52 Kamatstruktúra modellek csoportosítása.......................................................................... 52 A bevételhatások elemzése .............................................................................................. 54 A faktormodellek ............................................................................................................... 55 Összefoglalás.................................................................................................................... 58

Eszközök .................................................................................................................................... 59 Determinisztikus eszközök................................................................................................ 59 Sztochasztikus eszközök .................................................................................................. 70

ii Contents

Eljárások 93 Mire jó az ALM? ......................................................................................................................... 94 Forrás oldal ................................................................................................................................ 95

Törvényi szabályozás, jelenlegi gyakorlat......................................................................... 96 Biztosítástechnikai tartalékok............................................................................................ 99 Szavatoló tőke, biztonsági tőke ...................................................................................... 104 Kockázatkezelés ............................................................................................................. 106 Kötelezettségek értékelési, elemzési módszerei ............................................................ 108 Jövőben várható új szabályok, módszerek ..................................................................... 110

Eszköz oldal ............................................................................................................................. 113 Portfólió elméleti alapok .................................................................................................. 113 Modigliani-Miller tétel ...................................................................................................... 115 Eszközallokációs döntések ............................................................................................. 116

Eszköz-forrás megfeleltetési eljárások ................................................................................. 117 A duráció azaz a hátralévő átlagos futamidő elemzése ................................................. 117 A módosított duráció ....................................................................................................... 119 A konvexitás figyelembe vétele....................................................................................... 121 Immunizáció .................................................................................................................... 122 A duráció/konvexitás-elemzés korlátai............................................................................ 124 Duration Gap Management (DGM)................................................................................. 125

Az ALM menedzsment vonatkozásai 131 Szervezeti struktúra ................................................................................................................ 132 Folyamatszervezés.................................................................................................................. 136 TPAM (Third Party Asset Management)................................................................................ 139

Összefüggés és integráció a banki kockázatkezeléssel 141 Áttekintés ................................................................................................................................. 141 Terminológia és modellek ...................................................................................................... 143

Pénzintézet, biztosító, bankbiztosító, pénzügyi szolgáltató............................................ 143 Az integráció általános modelljei..................................................................................... 144

Üzemgazdaság......................................................................................................................... 146 A kockázatkezelés integrációja....................................................................................... 146 Az ALM, mint vállalati funkció integrációja...................................................................... 147 Az integráció szervezési kérdései................................................................................... 154

Szabályozás ............................................................................................................................. 155 Kockázatkezelés...................................................................................................................... 156

A banki saját könyv kockázatának kezelése................................................................... 156 Hasonlóságok és eltérések a banki és biztosítói kockázatkezelésben .......................... 158

Az ALM rendszer informatikája 161 Üzleti követelményrendszer ................................................................................................... 161 Logikai rendszermodell .......................................................................................................... 165

Az ALM informatikai rendszer kiválasztása .................................................................... 165 Rendszer bevezetés, üzemeltetés.................................................................................. 169 A logikai rendszermodell felépítése ................................................................................ 171

Magyar vonatkozások 175 Szabályozás ............................................................................................................................. 175

Közvetlen intézményi jogszabályok ................................................................................ 177 Számviteli kérdések ........................................................................................................ 181

Tartalom iii

A biztosítási kötelezettségek elszámolása átalakításának első fázisa ........................... 182 A biztosítási kötelezettségek elszámolása átalakításának második fázisa .................... 187 Szolvencia....................................................................................................................... 189 A biztosítói szolvencia..................................................................................................... 191

Vagyonkezelői gyakorlat ........................................................................................................ 201 Piac jellemzői .................................................................................................................. 201 Biztosítók......................................................................................................................... 202 Nyugdíjpénztárak ............................................................................................................ 206 Konklúzió......................................................................................................................... 207

Oktatási és vállalati kommunikációs lehetőségek............................................................... 208

Esettanulmány kompozit bankbiztosítóra 211 Vegyes életbiztosítás .............................................................................................................. 212 Lakásbiztosítás........................................................................................................................ 219 Önkéntes nyugdíjpénztár ....................................................................................................... 229

Az ALM a szolvencia felügyeletrendszerében 233 A szolvenciafelügyelet célja................................................................................................... 233 A felügyelet kockázatkezelő szerepe .................................................................................... 238

Irodalomjegyzék 243

A könyv szerzőinek bemutatása 249 Czachesz Gábor ...................................................................................................................... 250 Garamvölgyi Zoltán................................................................................................................. 251 Káptalan István........................................................................................................................ 252 Kékesi Győző ........................................................................................................................... 253 Luttenberger Zoltán ................................................................................................................ 254 Matesz Béla.............................................................................................................................. 255 Németh Rita.............................................................................................................................. 256

Mellékletek 257 1. Biztosítási törvény .............................................................................................................. 258 2. International Association of Insurance Supervisors - Supervisory Standard on Asset Management by Insurance Companies................................................................................. 273 3. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1995. június 29-i 95/26/EK IRÁNYELVE .... 280 5. Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht - Was sind Stress-Tests?............... 288

Név- és tárgymutató 291

i

Táblázat- és ábrajegyzék

1. Táblázat: Az ALM tényezők ágazati felosztása....................................................................... 30 2. Táblázat: A kamatstruktúramodellek használata .................................................................... 53 3. Táblázat: A faktormodellek elemzése ..................................................................................... 57 4. Táblázat: Réselemzés............................................................................................................. 62 5. Táblázat: DFA szcenáriók típusai............................................................................................ 64 6. Táblázat: Kockázati faktorok ................................................................................................... 66 7. Táblázat: Benchmark-szcenáriók............................................................................................ 83 8. Táblázat: A zéró kupon kötvény alakulása.............................................................................. 89 9. Táblázat: A biztosító sematikus mérlege ALM szempontból .................................................. 96 10. Táblázat: Biztosító forrásoldali tagozódása (kivonatosan).................................................... 97 11. Táblázat: Fair Value vs Embedded value (összefoglaló táblázat) ...................................... 111 12. Táblázat: Egy öt év futamidejű, 5% névleges kamatozású kötvény hátralévő átlagos

futamidejének kiszámítása.................................................................................................... 118 13. Táblázat: A biztosító sematikus mérlegének időbeli alakulása........................................... 125 14. Táblázat: A példában szereplő biztosító eszközeinek és forrásainak duration értékei az adott

periódusban........................................................................................................................... 126 15. Táblázat: A swap ügylet fix kamatozású részének értékelése............................................ 129 16. Táblázat: A swap ügylet változó kamatozású részének értékelése.................................... 129 17. Táblázat: A biztosító eszközeinek, forrásainak, valamint saját tőkéjének durationja a fedezeti

ügylet végrehajtása után ....................................................................................................... 130 18. Táblázat: A bankbiztosítási stratégia mezője...................................................................... 145 19. Táblázat: Beágyazott opciók - példák ................................................................................. 183 20. Táblázat: Az IAS 39 szabvány lényege............................................................................... 184 21. Táblázat: A magyar piac jellemzői ...................................................................................... 201 22. Táblázat: Az élet ági passzív viszontbiztosítás aránya....................................................... 202 23. Táblázat: Vagyonkezelés a kiszervezés terjedelme alapján............................................... 205 24. Táblázat: Vegyes életbiztosítás forgatókönyvei .................................................................. 214 25. Táblázat: Vegyes életbiztosítás kiinduló állományának összetétele .................................. 215 26. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - mediánok - vegyes életbiztosítás ..................................... 215 27. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - kötelezettségoldali forgatókönyv - vegyes életbiztosítás . 216 28. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - minimumok - Vegyes életbiztosítás 1. szcenárió ............. 217 29. Táblázat: Lakásbiztosítás forgatókönyvei ........................................................................... 222 30. Táblázat: Eszközállomány - magyar állampapír hozama ................................................... 223 31. Táblázat: Eszközállomány - részvények hozama ............................................................... 224 32. Táblázat: A lakásbiztosítás kiinduló állományának összetétele.......................................... 224

ii Tartalom

33. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - mediánok - Lakásbiztosítás.............................................. 225 34. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - kötelezettségoldali forgatókönyv - lakásbiztosítás ........... 226 35. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - minimumok - Lakásbiztosítás 1. szcenárió ...................... 227 36. Táblázat: Érzékenységvizsgálatok - Lakásbiztosítás 1. szcenárió ..................................... 227 37. Táblázat: Sztochasztikus szimuláció eredménye - Lakásbiztosítás ................................... 228 38. Táblázat: Az ÖNYPT taglétszámának alakulása ................................................................ 230 39. Táblázat: Kilépés a befizetendő adó minimalizálása mellett (ÖNYPT)............................... 231 40. Táblázat: Tőkekeivonás már a 10. évtől kezdve (ÖNYPT) ................................................. 232 41. Táblázat: Jelentősebb tőkekivonás már a 10. évtől kezdve (ÖNYPT)................................ 232

1. ábra: Biztosítási intézmények típusai...................................................................................... 10 2. ábra: Vagyonkezelési szolgáltatások ...................................................................................... 11 3. ábra: A nominális hozamszint összetevői ............................................................................... 17 4. ábra: A reálkamatláb meghatározása nagy, nyitott gazdaságban.......................................... 17 5. ábra: Pénzügyi intézmények kockázati térképe...................................................................... 21 6. ábra: A jövedelemértékelési módszerek összehasonlítása .................................................... 38 7. ábra: Munkáltatói felelősségbiztosítás .................................................................................... 40 8. ábra: Lakásbiztosítás .............................................................................................................. 40 9. ábra: Göngyölt kárkifizetés...................................................................................................... 41 10. ábra: Hibrid modell ................................................................................................................ 46 11. ábra: Integrált eszközelosztás modellje ................................................................................ 47 12. ábra: TACC szemléltetése .................................................................................................... 49 13. ábra: Kamatstruktúra-változások formái - Szinteltolódás...................................................... 50 14. ábra: Kamatstruktúra-változások formái - Emelkedési változás ........................................... 51 15. ábra: Kamatstruktúra-változások formái - Görbe vonalú elmozdulás ................................... 51 16. ábra: Egyes kulcskamatlábaknál látható faktorok................................................................. 55 17. ábra: Kamatszcenáriók.......................................................................................................... 60 18. ábra: Kamatlábszaldó alakulása ........................................................................................... 63 19. ábra: Dinamikus pénzügyi elemzés sémája.......................................................................... 68 20. ábra: Szimuláció.................................................................................................................... 72 21. ábra: Kvantilis legyező .......................................................................................................... 75 22. ábra: Hozam-kockázat ábra .................................................................................................. 76 23. ábra: A Wilkie modell alapváltozata ...................................................................................... 87 24. ábra: 15 éves tartamú vegyes életbiztosítás tartalékgörbéje 30 éves férfi biztosított esetén

............................................................................................................................................... 101 25. ábra: Biztosítástechnikai tartalékok Magyarországon 2000-ben ........................................ 102 26. ábra: A diverzifikáció hatása a portfólió szórására.............................................................. 114 27. ábra: Opciót nem tartalmazó kötvény árfolyamának alakulása a hozam függvényében.... 119 28. ábra: A durációs becslés és a tényleges piaci ár közötti becslési hiba .............................. 121

Tartalom iii

29. ábra: A biztosító saját tőkéjének változása a kamatláb függvényében pozitív lejáratú transzformáció esetén........................................................................................................... 127

30. ábra: A biztosító pozíciójának fedezése pozitív lejáratú transzformáció esetén swap ügylet segítségével .......................................................................................................................... 128

31. ábra: Funkcionális szervezeti struktúra............................................................................... 133 32. ábra: Mátrix szervezet felépítése ........................................................................................ 134 33. ábra: Az ALM outsourcing modellje .................................................................................... 135 34. ábra: Az ALM folyamatciklusa............................................................................................. 136 35. ábra: ALCO.......................................................................................................................... 138 36. ábra: A bankbiztosítási integráció funkcionális modellje..................................................... 144 37. ábra: A banki ALM sematikus osztálydiagramja ................................................................. 148 38. ábra: Banki ALM sematikus felhasználó eset diagramja .................................................... 149 39. ábra: Biztosító ALM-jének sematikus osztálydiagramja...................................................... 150 40. ábra: Biztosító ALM-jének sematikus felhasználói eset diagramja..................................... 151 41. ábra: Integrált ALM sematikus osztálydiagramja ................................................................ 152 42. ábra: Integrált ALM sematikus felhasználói eset diagramja................................................ 153 43. ábra: DFA rendszer sematikus ábrázolása ......................................................................... 164 44. ábra: Az ALM rendszer logikai modellje.............................................................................. 171 45. ábra: A biztosítók mozgásterét befolyásoló tényezők......................................................... 192 46. ábra: A szolvenciaszabályozás néhány fő kérdése ............................................................ 193 47. ábra: A biztosítási felügyeleti szerv feladatai ...................................................................... 194 48. ábra: Az Európai Unió egységes biztosítási piaci szabályozásának fejlődése................... 199 49. ábra: SURPLUS mediánok az egyes eszközoldali forgatókönyvekben - vegyes életbiztosítás

............................................................................................................................................... 216 50. ábra: SURPLUS értékek a kötelezettségoldali forgatókönyvek és a 3. eszközoldali

szcenárióban - Vegyes életbiztosítás.................................................................................... 217 51. ábra: Érzékenységvizsgálat - Vegyes életbiztosítás 1. szcenárió ...................................... 218 52. ábra: SURPLUS mediánok az egyes eszközoldali forgatókönyvekben - Lakásbiztosítás.. 225 53. ábra: SURPLUS értékek a kötelezettségoldali forgatókönyvek és a 3. eszközoldali

szcenárióban - Lakásbiztosítás............................................................................................. 226 54. ábra: 2005. évi Surplus hisztogramja a 2. eszköz szcenárió mellett .................................. 228 55. ábra: Az ÖNYPT tagságának összetétele a belépés éve szerint ....................................... 230 56. ábra: A felügyelet működésének három pillére................................................................... 234 57. ábra: LEGO-modell ............................................................................................................. 238 58. ábra: A RiskMaster működésének folyamata...................................................................... 240 59. ábra: Alternatív kockázati szcenáriók.................................................................................. 242

1

Eszköz-Forrás Menedzsment

Biztosítók és nyugdíjpénztárak ALM kézikönyve

Szerkesztette: Luttenberger Zoltán PhD

Szerzők Czachesz Gábor Kockázati tényezők

Ágazati sajátosságok Modellek Áttekintés Önkéntes nyugdíjpénztár A szolvenciafelügyelet célja

Garamvölgyi Zoltán

Üzleti követelményrendszer Szabályozás Vagyonkezelői gyakorlat Vegyes életbiztosítás

Káptalan István Logikai rendszermodell

Kékesi Győző Kockázati tényezők Ágazati sajátosságok Eszközök Lakásbiztosítás

Luttenberger Zoltán

ALM értelmezések Az ALM-ben használt terminológia fontosabb elemei Forrás oldal Szervezeti struktúra Folyamatszervezés TPAM Terminológia és modellek Üzemgazdaság Szabályozás Kockázatkezelés Oktatási és vállalati kommunikációs lehetőségek A szolvenciafelügyelet célja A felügyelet kockázatkezelő szerepe

Matesz Béla A biztosítói szolvencia

Németh Rita Ágazati sajátosságok Modellek A szolvenicafelügyelet célja A felügyelet kockázatkezelő szerepe

Porgáncki Tibor ALM értelmezések Az ALM-ben használt terminológia fontosabb elemei Történeti fejlődés Mire jó az ALM Eszköz oldal Eszköz-forrás megfeleltetési eljárások Szervezeti struktúra Folyamatszervezés TPAM

1 . FE J E Z E T

Impresszum

2 Biztosítók és nyugdíjpénztárak ALM kézikönyve Eszköz-Forrás Menedzsment

Támogatók: Az elektronikus verzió megvalósításhoz pénzügyi támogatást a Pénzügyi

Szervezetek Állami Felügyelete nyújtott a hatályos jogszabályok szerint kiírt nyilvános pályázatra benyújtott pályamunka alapján.

OTP Alapkezelő Rt. OTP Garancia Biztosító Rt.

A könyv az eTr@inerTM módszertannal készült. Az eTr@iner a BABIKSZI Kft. védjegye.

Az elektronikus szakkönyvprojekt: alkalmazott single source publishing szoftvere az AuthorITTM , tudományos-módszertani vezetője: dr. Luttenberger Zoltán, BABIKSZI

Kft., informatikai vezetője: Vigh Miklós, Median Webdesign Kft.

Kontakt: [email protected]

© BABIKSZI Kft. Minden jog fenntartva.

Előszó és ajánlások 3

A szakkönyvprojekt tudományos vezetőjének előszava

A felfedezők és innovátorok nehézségeivel ismét sikerrel megküzdve, tucatnyi szakember együttműködésével egy év alatt hoztuk létre ezt -a Magyarországon talán nem túlzó állítással- a megjelenésekor alapműnek számító tanulmánygyűjteményt. Többezer oldal US-UK-CH-DE szakirodalmat átböngészve, a magyar jogszabályokat is szem előtt tartva, a várható jövőbeni fejlődésre is tekintettel adunk áttekintést és fogalmazunk meg téziseket a témakör fő problémáiról és ismereteiről. Az ALM hazai fejlettségére, a magyar biztosítási intézmények szakembereire és menedzsmentjére, valamint az egyetemi hallgatókra is tekintettel törekedtünk a közérthetőségre a bonyolultabb szakmai kérdésekben is, a tudományos publikációkra érvényes szabályok betartása mellett. A könyv gyártási technológiája a bevált structured writing és single source publishing eljárásokkal történt, így egyszerre kaptunk nyomtatott, pdf/ebook és webes (html) outputot. A nyomtatott kiadás mellékletében ezek, valamint az esettanulmány CD-n megtalálható.

Mint a legtöbb első szériás termékben, ennek a könyvnek is megvannak a hol kényszerű, hol erőforrás- vagy időkorlátokra visszavezethető hiányosságai, gyengéi, melyekkel kapcsolatban az olvasó megértésére számítunk.

Köszönetet mondok a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, személy szerint kiemelve, lektorunknak, dr. Asztalos Lászlónak, a Felügyeleti Tanács tagjának, dr. Banyár József EU tanácsosnak, ALM "témafelelősnek", az OTP Alapkezelő Rt.-nek és Holtzer Péter vezérigazgató úrnak, az Alapkezelő és a Garancia Biztosító kiváló szakértőinek, akiknek munkája és maximális elkötelezettsége nélkül a BABIKSZI nem tudta volna ez a szakkönyvet létrehozni.

Budapest, 2005.03.08.

Luttenberger Zoltán PhD

Előszó és ajánlások


Az Eszköz-Forrás Menedzsment a pénzintézetek kockázatkezelésének központi eleme. Célja a kötelezettségek és az eszközök, a mérleg időben változó tételei közötti dinamikus egyensúly megteremtése és fenntartása. A jól működő vállalati ALM rendszer tudatos és kedvezőbb kockázat-hozam pozíciót kialakító üzleti döntéseket tesz lehetővé.

Az élet- és a vagyonbiztosítók ALM-je eltérő súlypontokat mutat: előbbiek a kamatkockázat csökkentésére koncentrálnak, utóbbiak cash-flow szimulációt alkalmaznak. Mindkét esetben vállalati és környezeti valószínűségi változók lehetséges hatásának modellezésére és tervezésére támaszkodik a portfóliók és az üzleti döntések optimalizálása. Az ALM a biztosítók működésének legtöbb területével kapcsolatban áll. A jelentős szakértői és menedzsment erőforrásokat igénylő vállalati ALM rendszer kialakítása és működtetése folyamán a számos ALM modell és eljárás közül hatékonysági és szabályozási szempontok alapján döntünk.

A felügyelet korábbi befektetési szabályai kiegészülnek a szolvenciára, a kötelezettségek (piaci) értékelésére és a konkrét, operatív működésre vonatkozó szabályokkal (előírások a vállalati ALM rendszerre, stressz teszt stb.).

Az ALM-et mint vállalati funkciót vizsgálva, kulcsterületei a befektetések, a kötelezettségek aktuáriusi értékelése, a kockázatvállalási politika és gyakorlat és az informatika, illetve ezen területek magas szintű koordinációja. Kimutattuk továbbá, hogy a banki és biztosítói ALM nagyfokú azonosságot mutat, ami a bankbiztosítók számára jelentős szinergiapotenciált jelent.

Az ALM nemzetközileg is viszonylag fiatal és folyamatosan fejlődő kutatási terület, mely egyúttal a biztosítók prudens működésének egyik központi eleme.

Összefoglalás

Abstract 5

Asset-Liability Management is a key factor of the risk management of financial institutions. It attempts to match and balance assets and liabilities, dynamic titels of the balance sheet. A profound ALM system supports sensible business decisions and results in more profitable risk-return positions.

Life- and non-life insurance companies focus on different models and methods of ALM: life companies control risk of changing rates, non life companies deploy cash-flow models. Both ways optimize portfolios and business decisions by modelling potential effects of valószínűségi változók of the company and its enviroment. ALM concerns most of the operation fields of an insurance company. Setting up and run an ALM system requires considerable expert- and management resources. The numerous ALM models and methods can be evalueted by aspects of efficiency and regulations.

Insurance supervisory authorities extends further investments regulations by new RULES on solvency, (market) valuation of liabilities and operation DEL>rules like ALM system REQUIREMENTS ansD stress tests.

Critical fields of ALM as a business function are investments/asset management, actuarial valuation of liabilities, risk policy and underwriting, IT and the high quality coordination all of them. We demonstrated that the ALM of banks and insurance companies overlaps to an high degree and provides great synergy opportunities for bankassurers.

ALM is internationally a relative new and developing research field, and a critical factor of the prudent business operation of insurance companies at the same time.

Abstract


Asset-Liability Management ist ein entscheidender Faktor des Risikomanagements von Finanzinstituten. Das ALM strebt ein dynamisches Gleichgewicht bzw. dessen Aufrechthaltung, zwischen Verbindlichkeiten und Aktiva, den sich über die Zeit beweglichen Titeln der Bilanz. Ein effizientes ALM System ermöglicht einem Unternehmen, eine bessere Risiko-Rendite Position durch bewusste Entscheidungen einzunehmen.

Das ALM von Lebens- und Sachversicherer setzt unterschiedliche Schwerpunkte. Lebensversicherer konzentieren auf das Zinsrisiko, Sachversicherer wenden viel mehr Cash-Flow Simulationen an, allerdings werden in beiden Fällen Portefeuilles und Geschäftsentscheidungen aufgrund der Modellierung und Planung von Wahrscheinlichkeitsvariablen des Unternehmens und seiner Umgebung optimalisert. Die meisten Funktionen bzw. Bereiche eines Versicherungsunternehmens werden vom ALM betroffen. Die Gestaltung und der Betrieb des ALM Systems eines VU bedingt bedeutender Experten- und Organisationskapazitäten. Die Wahl unter den zahlreichen Modellen und Methoden des ALM und deren Einsatz erfolgt unter Effizienz- und regulatorischen Aspekten.

Traditonelle Anlagevorschriften der Versicherungsaufsicht werden mit neuen Regeln erweitert, wie Solvabiltätsvorschriften, angepasste Bewertungsregeln/ Marktwert der Verbindlichkeiten sowie operative Betriebsauflagen wie die Anforderungen ans ALM System eines VU, Stress Tests usw.

Schlüsselbereiche des ALM als Betriebsfunktion sind die Anlagen/Veranlagung, die versicherungsmathematische Bewertung der Verbindlichkeiten, die Risikopolitik bzw. die Annahmerichtlinien und das IT, sowie deren qualitative Koordination. Es wurde belegt, dass das ALM von Banken und Versicherungen sich in hohem Masse überschneidet und Allfinanzgruppen bedeutende Synergien realisieren können.

Das ALM ist auch international ein relativ neuer und progressiver Forschungsbereich, und gilt gleichzeitig als wichtiges geschäftskritisches Feld des sorgfältigen Betriebs eines Versicherungsunternhemens.

Zusammenfassung

7

Ebben a fejezetben bemutatjuk az ALM-hez kapcsolódó értelmezéseket, a hozzá kapcsolódó fogalmakat és a történeti fejlődést.

Az angol Asset-Liability Management (ALM) szakkifejezést Eszköz-Forrás Menedzsmentként (EFM) fordíthatjuk magyarra.

A fejezet tartalma:

• ALM értelmezések............................................................................................................. 7 • Az ALM-ben használt terminológia fontosabb elemei ....................................................... 10 • Történeti fejlődés ............................................................................................................... 12

ALM értelmezések

Első, praktikus megközelítésben, az eszköz-forrás menedzsmentet a biztosító vállalati funkciójaként értelmezve az ALM jelenti

1. a forrásoldali kötelezettségek (tartalékok, szavatoló tőke és egyéb tételek) mindenkori helyes értékének meghatározását (fair valuation),

2. a kötelezettségek mindenkori értékének (összegének), futamidejének és egyéb tulajdonságainak megfelelő, a biztosító által elvárt kockázat-hozam szintű befektetéseket (funding) az eszközoldalon,

3. és a kötelezettségek és a befektetések kölcsönös függőségeit leképező és követő szabályrendszert és eljárásokat (matching rules), melyet a biztosító az előző célok érdekében folyamatosan alkalmaz.

I I . F E J E Z E T

Fogalmak, definíciók, célok


Babbel szerint az eszköz-forrás menedzsment, azaz Vállalati kockázatkezelés (Enterprise Risk Management - ERM), átfogó rendszerének egyik alterülete1. Ahogy Rosen és Zenios rámutatnak2, az ERM olyan átfogó stratégia, ami egy vállalkozás működését hozzáigazítja a vállalkozás üzleti környezetéből fakadó kockázatokhoz, annak érdekében, hogy a vállalat stratégiai céljai elérhetővé váljanak. Az ERM mint stratégia, az elméleti kereten túl magában foglalja a kockázatkezelés szervezeti leképezését és azokat a módszereket, valamint eljárásokat, amelyek segítségével a piaci-, hitel-, likviditási-, működési- és üzleti kockázatokat a szervezet összehangoltan kezelni tudja.

A gyakorlatban az ALM mást és mást jelenthet a folyamatban résztvevőknek. A vezetők számára az ALM nem más, mint a működési szabályzat egy része, mely részletesen meghatározza, hogy a szervezeten belül a folyamat egyes részeiért kik felelősek, azok kinek és milyen jelentési kötelezettséggel tartoznak, továbbá hogyan van megszervezve az ALM-ben érintett egyes vállalati területek, funkciók együttműködése. A befektetésekért felelősek számára az ALM alapvetően nem más, mint keretfeltételek egy csoportja, amelyek mellett a hozam/kockázat szempontú portfólió-optimalizálást meg kell valósítani. Az üzleti terület munkatársai számára az ALM szintén korlátozó feltételek formájában jelenik meg: azt a határt jelöli meg, ameddig egy pénzügyi termék árazásában, (legfőképpen a felkínált hozamban) el lehet még menni, figyelembe véve az aktuális befektetési környezetet.

A számos elméleti és gyakorlati megközelítés lényege azonban mindenképpen ugyanaz: az eszköz-forrás menedzsment együtt, egységes rendszerben vizsgálja és kezeli a (pénzügyi) vállalkozás eszközeit és forrásait (befektetéseit és kötelezettségeit), annak érdekében, hogy a vállalkozás fizetőképessége és szolvenciája mindig megfelelő legyen. Az ALM a cégvezetés által felvállalt kockázatok, kockázatpolitika tudatosítását szolgálja azáltal, hogy az egyes forrásgyűjtési döntések jövőbeni vállalati eredményre gyakorolt hatását a befektetési lehetőségek figyelembe vételével elemzi. Természetesen ez igaz kell legyen megfordítva is: a befektetési döntések meghozatalakor elemezni kell azok eredményre gyakorolt hatását, a források időbeli szerkezetének figyelembe vétele mellett. Az eszköz-forrás menedzsment sikeres alkalmazásának azt tekintjük, ha a biztosító által felvállalt befektetési kockázat tudatos döntés eredménye, másrészt a célul kitűzött eredményszint elérésének megfelelő.

Matematikai szempontból, a mérleg eszköz- és forrásoldali tételei egyaránt és legnagyobbrészt valószínűségi változók3, melyeknek összegszerű egyezőségét feltételezett dinamikus (időben változó) feltételrendszer mellett, a biztosító által elvárt megbízhatósággal (biztonsággal) hozza létre az ALM, ezáltal biztosítva a pénzintézet folyamatos fizetőképességét és nyereségét.

A pénzügyi irodalom4 egyik általánosan elfogadott megközelítése szerint az ALM célja, hogy hosszú távon maximalizálja a kockázattal súlyozott megtérülést5 a tulajdonosok (shareholder) számára. A definíció három ponton is magyarázatra szorul.

1. Kockázattal súlyozott megtérülés: egy pénzügyi intézmény nem képes egyszerre maximalizálni a hozamot (profitot) és minimalizálni a kockázatot, ugyanis a kettő között átváltás létezik: minél nagyobb a várható hozam, annál nagyobb a kockázat. Ebből következik, hogy egy bank/biztosító csupán a kockázat egy választott szintjéhez képest tudja maximalizálni a hozamot.

2. Tulajdonosok: a tulajdonosi érték (shareholder' value): maximalizálása azt jelenti a befektetéselmélet szerint, hogy egy vállalkozás azon befektetéseket eszközli, melyek hozama magasabb, mint a részvényesek által egyénileg a (tökéletlenül működő) tőkepiacon megvalósítható, azonos kockázatú befektetések hozama.

3. Hosszú táv: legalább egy teljes üzleti ciklust átívelő periódus.

1 [ALM for Insurers] 3. oldal 2 [Enterprise-wide ALM] 3 Tegyük fel, hogy n-szer dobunk egy kockával és összeszámoljuk a hatos dobások számát – jelöljünk k-val –, melyet aztán elosztunk az összes dobás számával, azaz n-nel. Ebben az esetben megkapjuk a hatos dobásának valószínűségi változóját. 4 [Risk management in banking] 1-11. oldal 5 A RAROC = Risk-Adjusted Return On Capital / Economic capital egy bank vagy biztosító egészére vonatkozó hozam/kockázati viszonyt meghatározó mutatószám. Kiszámítása során a számlálóban a kockázattól megtisztított eredmény, míg a nevezőben a tevékenység végzéséhez szükséges tőke nagysága található. Utóbbit úgy kapjuk meg, hogy figyelembe vesszük az adott vállalkozás tőkeszükségletét a hitel-, piaci- és működési kockázatok függvényében.

II. Fejezet Fogalmak, definíciók, célok 9

Összefoglalván tehát, az ALM öt részterülete a stratégia, know-how, rendszerek, struktúra és folyamatok6.

1. Stratégia: a kamatlábkockázat, hozam, termékpaletta egymással összefüggő fogalmak, így egy ALM rendszer nemcsak versenyelőnyök felismerésére és kiaknázására használható, hanem egy stratégia kialakítására, megvalósítására és kontrollingjára is.

2. Know-how: egy eszköz-forrás menedzsment rendszer kialakításában és működtetésében résztvevő összes szereplőnek, a betöltött szerepkörnek megfelelő ismeretekkel és know-how-val kell rendelkeznie.

3. Rendszerek: az ALM csak megfelelő (vezetői-)információs rendszerek támogatásával tud hatékonyan működni. Az információs rendszernek tartalmilag összhangban kell lennie az ALM többi elemével.

4. Struktúra: bármilyen kifinomult technikákat is alkalmaz egy bank vagy biztosító, a megfelelő szervezeti struktúra, szerepek és kompetenciák nélkül az ALM kivitelezhetetlen.

5. Folyamatok: a folyamatok alkotják a hatékony kockázat/hozam átváltás (trade-off) megvalósításának alapját. A ciklikus folyamatok optimális megtervezése és végrehajtása mellett fontos, hogy megfelelő humán és technikai erőforrások legyenek a feladatokhoz allokálva.

6 [Swiss ALM] 1-29. oldal


Az ALM-ben használt terminológia fontosabb elemei

Az ALM részletezéséhez rögzítenünk kell előzetesen néhány fogalmat.

Biztosító (biztosítási intézmény) alatt értjük -a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően- az üzleti (Rt.) és kölcsönösségi (egyesület, szövetkezet / Mutual Company, auf Gegenseitigkeit) biztosítókat és a nyugdíjpénztárakat, nyugdíjalapokat (utóbbiak az életbiztosítókkal együtt a Life and Pension - L&P szektor szereplői), valamint az egészség- és önsegélyező és egyéb "pénztárakat" egyaránt, amennyiben azok biztosítási kockázatokat7 is kezelnek8. A nyugdíjpénztárakra az élet- és nyugdíjbiztosításról általánosan leírtakon túl vonatkozó sajátosságokra külön kitérünk a későbbiekben, hasonlóan a nem-életbiztosítók sajátosságainak a bemutatásához. Intézményi formájától és megnevezésétől függetlenül nem tekintjük biztosítónak a csak megtakarításokat gyűjtő és tőke-, vagy pénzügyi járadékkifizetést nyújtó előgondoskodási intézményeket.

1. ábra: Biztosítási intézmények típusai

Nyugdíjpénztárak,nyugdíjalapok

Biztosítótársaságok

Biztosító egyesületek,szövetkezetek,kölcsönösségi

biztosítók

Biztosítók =biztosítás(technika)i kockázatokat

kezelő intézmények

Társadalombiztosítás

Egyéb intézmények

7 A biztosítási kockázat alapvetően tiszta kockázat (pure risk), mely egy véletlenszerűen bekövetkező eseményből származó kár lehetőségét jelenti, de nem eredményezhet nyereséget (szemben a vállalkozói vagy a szerencsejáték kockázattal). A biztosítható kockázatokkal szembeni követelmények a nagyszámú hasonló (homogén) kockázat, a véletlenszerűség, a becsülhetőség, függetlenség más káreseményektől, és az elviselhető kárnagyság. 8 A meghatározást a biztosításelmélettel, az EU szabályozással és a nemzetközi gyakorlattal konform alapokon adjuk.


Vagyonkezelő (Asset Manager, AM) alatt értjük a (nemzetközi gyakorlatban) vagyonkezeléssel (is) foglalkozó illetve arra feljogosított szervezeteket, a pénzügyi szolgáltatókon belüli konkrét típusuktól függetlenül. Ilyenek az alapkezelők, a befektetési alapok, a biztosítók, a nyugdíjpénztárak, a (befektetési) bankok stb. Nem tekintjük vagyonkezelőnek a csupán vagyonelemek kereskedését megbízásból végző befektetési szolgáltatókat.

2. ábra: Vagyonkezelési szolgáltatások

Portfolió-menedzsmentVagyonkezelésBefektetési tanácsadásLetétkezelésAdminisztráció/ReportingIngatlankezelés

Auditálás Rating

ConsultingGazdasági/

befektetési/pénzügyiinformációk


Történeti fejlődés

Történetileg az eszköz-forrás menedzsment a kamatlábkockázat kezelésére alakult ki. A Nagy Gazdasági Világválságtól a 60-as évekig azonban a kamatlábak alakulása rendkívüli stabilitást mutatott, az amerikai állampapírok hozama a 2-4,5%-os sávban mozgott.

A 70-es években a megugró infláció a kamatlábak szintjét és volatilitását is megnövelte, mely azt eredményezte, hogy a befektetők növekvő mértékben vettek fel kötvénykölcsönöket, és azt máshol, magasabb kamatlábon fektették be, például pénzpiaci alapokba. 1979-re, csupán hét évvel az első pénzpiaci alap megjelenése után, 45 milliárd dollárnyi befektetés összpontosult a pénzpiaci alapokban, megelőzve a részvényalapokat is.

Az életbiztosítók addig a kamatlábak alakulásáról és a befektetői magatartásról statikus feltételezésekkel éltek, de ezek nem bizonyultak helytállóknak a 70-es évek végére, hiszen a kamatlábak növekedése a befektetői magatartást is megváltoztatta.

Az életbiztosítási szerződések számos lehetőséget nyújtanak a biztosítottaknak, ezek az úgynevezett maradékjogok. Az elszámolás megválasztásának joga (settlement option) azt jelenti, hogy a kedvezményezett választhat a járadékformák közül (egyösszegű, annuitás). A kötvénykölcsön (policy loan) azt jelenti, hogy amennyiben a szerződő átmeneti pénzzavarba kerül, a visszavásárlási érték erejéig kölcsönt vehet fel a banktól. A visszavásárlási jog (surrender privilege) az életbiztosítási szerződés idő előtti megszűnése (felmondás, díjnemfizetés stb.) esetén lép életbe, a biztosító ekkor elszámol az addig felhalmozott díjtartalékkal. A szerződő felmondása esetén a biztosító a visszavásárlási értéket (surrender cash value, Rückkaufswert) fizeti ki. A túlfizetés lehetősége (over-depositing) is megilleti a szerződőt, ekkor a szerződésben előre rögzített kamatlábbal tőkésítik a többletet. A megújítás joga (renewal privilege) azt jelenti, hogy a biztosított folytathatja vagy megszüntetheti a szerződést annak lejáratakor.

A biztosítók a fentebb említett opciókra kevés figyelmet fordítottak egészen a 70-es évekig, hiszen azok nem kerültek lehívásra a stabil kamatok miatt, s így nem igazították ki sem eszközeik sem forrásaik értékét, hogy az opciókban rejlő kockázatokat mérsékeljék. A kamatláb volatilitás növekedése ezeknek a beépített opcióknak a lehívását eredményezte a 70-es évek végén, s ez arra kényszerítette a biztosító társaságokat, hogy megfelelő értékelési eljárásokat dolgozzanak ki.

Másrészt a biztosító társaságok a magas kamatszintre és az erősödő versenyre új termékek kifejlesztésével reagáltak, hiszen kamatlábak változására érzékeny termékeket dobtak piacra, hogy a pénzpiaci alapokkal és magas kamatozású letéti jegyekkel versenyezzenek. Az USA-ban ezek az új termékek a 80-as évek végére kiszorították a hagyományos biztosítási termékeket, ugyanis az emberek a biztosításra egyre inkább befektetésként tekintettek. Hasonló átrendeződés ment (megy) végbe a termékpaletta tekintetében más országokban is.

A szabályozó hatóságok sem szemlélték tétlenül az iparági fejleményeket. A New York Állami Biztosítási Felügyelet által 1986-ban kibocsátott Regulation 126 minden olyan biztosítótársaságot, amely a kamatlábak változására érzékeny annuitás-terméket, illetve garantált hozamú szerződést kínált, az úgynevezett cash-flow teszt évenkénti elvégzésére kötelezte, melynek eredményét a felügyeletnek jelenteni kellett. Azokat a társaságokat, melyek ezt az eljárást nem követték, magasabb tartalékok tartására kötelezték.

1993-ban a Biztosítók Nemzeti Szövetsége (National Association of Insurance Commissioners) a cash-flow teszt végrehajtására egységes eljárási módot fogadott el. Ennek értelmében, a cash-flow teszt során a kamatlábak alakulásának hétféle szcenárióját kellett vizsgálni az eszközökre és a forrásokra gyakorolt hatások tekintetében.

Hasonló módon, a német pénzügyi felügyelet is új munkacsoportot hozott létre az ezredfordulón az ALM-mel kapcsolatos kérdések miatt és a biztosításban is felmerült a bankokéhoz hasonló ügyfélvédelmi alap létrehozása.


Az első sztochasztikus eszköz-forrás menedzsment modell kidolgozása Kallberg, White és Ziemba nevéhez fűződik 1982-ben, ezt pedig Kusy és Ziemba továbbfejlesztették 1986-ban megjelent tanulmányukban. Az első, gyakorlatban is alkalmazott modell a Russell-Yasuda Kasai modell volt, melyet egy japán biztosító társaság számára dolgoztak ki.

15

A fejezet tartalma:

• Kockázati tényezők............................................................................................................ 15 • Ágazati sajátosságok......................................................................................................... 30 • Modellek ............................................................................................................................ 43 • Eszközök ........................................................................................................................... 59

Kockázati tényezők

Az ALM széleskörű alkalmazási területe az alábbiakból tevődik össze9:

lehetővé teszi az üzlet pénzügyi dinamikájának jobb megértését; segít a kockázatok azonosításában és számszerűsítésében; javítja a tőkeallokációt, befektetési stratégiát, forrásmenedzsmentet; segítséget nyújt a termékfejlesztésben; támogatja a reális, megvalósítható üzleti tervezést; elősegíti a megalapozottabb döntéshozást; jobb üzleti teljesítményt eredményez és segít megfelelni a jövőbeli szabályozási követelményeknek is.

A második pont szerint tehát az eszköz-forrás menedzsmenthez szorosan kapcsolódik a kockázatkezelés is. A biztosítók számára eleinte csak a kamatlábkockázat kiküszöbölése volt a cél, majd a később kidolgozott kockázatkezelési technikák már számos más kockázatot is figyeltek, kezeltek. Az ALM modellek fokozatosan alkalmassá váltak az egész biztosítót érintő kockázatok leképezésére. Általános kockázatok:

1. Üzleti kockázat

2. Stratégiai kockázat (környezeti változás)

3. Partnerkockázat (szerződő fél hibája)

4. Pénzügyi kockázat10

Piaci kockázat (eszközök és kötelezettségek megváltozása, jövedelemváltozás)

Hitelkockázat (vissza nemfizetés)

Likviditási kockázat (átmeneti/adott időpontbeli pénzhiány)

Működési kockázat (rendszerhiba, csalás, emberi mulasztás)

Jogi kockázat (jogellenes magatartás, tiltott vagy engedély nélküli tranzakció, szabályozás változása)

9 [ALM modelling] 10 [Risk management by Insurers] 11. oldal

I I I . F E J E Z E T

Módszertan


Biztosítási tevékenységből eredő sajátos kockázatok:

1. Termékfejlesztés (díjkalkuláció), aktuáriusi kockázat;

2. Kockázat elbírálás, kötelezettségvállalások;

3. Viszontbiztosítás.

Az Aktuáriusok Társasága által ajánlott csoportosítás11 szerint megkülönböztetjük:

1. Az eszköz-kockázatokat, melyek abból származnak, hogy a biztosító befektetési eszközeit (értékpapírjait) kibocsátó vállalat csődbe megy, illetve az eszközök értéke csökken. Ez a kockázati fajta magába foglalja a kamatlábkockázatot, hitelkockázatot, piaci kockázatot és a devizakockázatot is.

2. Az árazási kockázatot, mely a biztosítási termékek helytelen árazását (biztosítási díj) jelenti, s mely származhat a mortalitás, a károk, az adminisztratív költségek, az értékesítés jövőbeli alakulásának helytelen becsléséből.

3. Az eszközök és források megfeleltetésének kockázata azt fejezi ki, hogy a kamatlábak és inflációs ráták a biztosítók mérlegtételeire eltérő hatást fejtenek ki, s eltérő mértékű változást indukálnak.

4. Az úgynevezett vegyes kockázatok a biztosítók által egyáltalán nem, vagy csak nehezen kivédhető kockázatokat testesítik meg, ilyenek az adózási-, és szabályozási környezetben bekövetkező változások, az alkalmazottak magatartásából eredő károk.

Pénzügyi kockázatok 1. Biztosításmatematikai kockázat

Biztosításmatematikai kockázat a normál biztosítási üzletmenet legfontosabb kérdésével kapcsolatos, hogy nevezetesen a biztosítási szerződésekkel átvállalt kockázatokért cserébe a biztosító elégséges díjat kér-e az ügyfelektől, azaz sikerült-e a biztosítási terméket megfelelően árazni.

2. Piaci kockázat

Amíg a biztosításmatematikai kockázat a forrásoldali kockázatok közé tartozik, addig a piaci, vagy más néven szisztematikus kockázat a biztosító (befektetett) eszközeihez kapcsolódik. A szisztematikus kockázat legfőbb jellemzője, hogy - ellentétben az egyes értékpapírok egyedi kockázatával, ami a befektetések megfelelő szétterítésével teljesen kiiktatható – diverzifikációval nem lehet megszabadulni tőle. A piaci kockázat csökkenthető ugyan fedezeti ügyletekkel, de amint azt az eljárásokkal kapcsolatos fejezetben taglalni fogjuk, a befektetési tevékenységnek éppen a piaci kockázat vállalása a célja, lévén, hogy hatékony piacokon csak kockázat vállalásáért jár kompenzáció, azaz befektetési eredmény.

A piaci kockázatok jellegüknél fogva minden, másodlagos kereskedett befektetési eszköz értékét befolyásolják, legyenek azok részvények, ingatlanok, vagy kötvények. A piaci kockázatok összesűrítve jelennek meg a kamatláb-kockázatban, ami a biztosítói és nyugdíjpénztári portfóliók számára az egyik legjelentősebb kérdés. A kamatszint emelkedése megemeli a befektetett eszközök jelenértékének kiszámításához használt diszkont lábat, ami a számítás lényegéből fakadóan csökkenti az eszközök által megtestesített jövőbeni pénzáramlások jelenértékét. A nominális kamatok változhatnak az elvárt reálhozam, az anticipált infláció, vagy a kockázati prémium változása miatt is.

11 [Investment Management] 3-51. oldal

III. Fejezet Módszertan 17

kockázatiprémium

infláció

reálhozam

r

r*

S

S, I + NFI

I (r) + NFI (r)

3. ábra: A nominális hozamszint összetevői

A fenti ábrán bemutatott három összetevő közül a reálhozam és az infláció együttesen alkotják a nominális kamatlábat, amit a témát legelőször feldolgozó Irving Fisher közgazdász után Fisher-egyenletnek is neveznek. A nominális kamatláb a mi értelmezésünkben a rövid lejáratú állampapírok kamatlábát jelöli. Ebből a kiindulva van értelme beszélni a kockázati prémiumról, mint a nominális hozamszint harmadik összetevőjéről. De vizsgáljuk meg az egyes összetevőket külön-külön.

A reálhozam a tőke iránti kereslet illetve kínálat alakulásától függ. Nyitott gazdaságok esetén a tőke kínálata részben a belföldi megtakarítási hajlandóságtól, részben a külföld tőkekínálat nagyságától függ. Normális körülmények között, amit a közgazdasági szakirodalom „hosszú távon is fenntartható” helyzetként szokott leírni, a háztartások jellemzően megtakarítanak, míg a vállalati szféra, illetve az állam hitelfelvevőként jelenik meg a megtakarítások piacán. A külföld pozíciója a nettó exporttal párhuzamosan határozható meg. Kis nyitott gazdaságban a reálkamatlábat általában adottságként szokás elfogadni, amely ilyenkor egyenlő a nemzetközi tőkepiacokon kialakult reálkamatlábbal. Nagy nyitott gazdaságok esetében az egyensúlyi reálkamatláb (r*) mellett a megtakarításokból származó hitelkínálat (S) egyensúlyban van a hazai beruházásokkal (I) és a nettó külföldi beruházásokkal (NFI).

4. ábra: A reálkamatláb meghatározása nagy, nyitott gazdaságban

A reálkamatláb alakulása szempontjából kritikus az állam szerepe, hiszen a költségvetés esetleges hiányát kötvénykibocsátással kell finanszírozni. Az állami költségvetés nagymértékű hiánya esetén beszélhetünk az úgynevezett „kiszorítási hatásról”, amikor is az állam támasztotta hitelkereslet a kamatok megemelkedésén keresztül életképtelenné teszi a vállalatok által tervezett projektek egy részét és ezáltal visszafogja a vállalatok hitelkeresletét.

Az állami szféra reálkamatokra gyakorolt hatásának előrejelzésekor a fiskális politika mellett figyelembe kell venni a jegybank által követett monetáris politikát is. A monetáris politika szoros kapcsolatban áll az infláció alakulásával, aminek okai a közgazdasági gondolkodás talán legrégebben kutatott témájának számít. A mennyiségi pénzelmélet hívei szerint végső soron a pénzmennyiséget szabályozó központi bank határozza meg az inflációs rátát. Az állam költekezésre való hajlama, illetve a központi kormányzattól függő jegybank együtt teremtik meg az inflációs adó felpörgetésének kényszerét és lehetőségét. Nem véletlen, hogy a nemzetközi gazdaságtörténet tapasztalatai alapján az infláció ellen egy, a központi kormányzattól minél függetlenebb jegybank tudja csak eredményesen felvenni a harcot. Az infláció alacsonyan tartásának célját követő jegybank ugyanakkor gyakran kényszerül a laza költségvetési politikát folytató kormányokkal szembe helyezkedni, ami megnehezíti a kamatlábak előrejelzését. Fontos hangsúlyozni, hogy kockázatkezelési szempontból nem az infláció adott szintje, hanem annak változékonysága okozza a problémát. Ebben a megközelítésben a független, ámde nem eléggé kiszámítható központi bank éppen olyan káros, mint a kitűzött céljait rendre feladó/elhibázó pénzügyminiszter.


A nominális hozamszint egyes összetevőinek számszerűsítése ugyanakkor nem egyszerű dolog, és nem is okvetlenül vezet teljesen egyértelmű eredményre. A tőkepiacokon a rövid lejáratú állampapírok képviselik a kockázatmentes befektetési lehetőséget, ebből tehát megállapítható a reálhozam és a várt infláció együttese. A rövid állampapíroknál bármilyen szempontból kockázatosabb befektetések (hosszabb lejáratú állampapírok, vállalati kötvények, stb.) hozamszintje már tartalmaz valamilyen hozamfelárat is. Ezt a hozamfelárat általában azonosnak tekintik az adott eszközcsoport kockázati prémiumával. A kockázati prémium ugyanakkor maga is összetett dolog; kötvényeknél egyrészt magában foglalja a vissza nem fizetés kockázatát, az árfolyamnak a hátralévő átlagos futamidőből fakadó változékonyságát, de az adott kibocsátás nagyságából fakadó likviditási prémiumot is. Ahogy azonban említettük, kellő diverzifikáció segítségével az egyedi értékpapírok által megtestesített speciális kockázatok "kigyomlálhatóak" a portfóliókból.

A diverzifikáció után is visszamaradó, portfólió által hordozott hozamfelár érdekes tulajdonsága, hogy időben nem állandó. A hozamfelár ingadozása természetesen nem a véletlen műve, hanem általában a befektetők átalakuló várakozásai húzódnak meg a háttérben. Erre jó példa a hosszabb illetve rövidebb állampapírok hozamai közötti különbség, más néven a hozamgörbe meredekségének alakulása. A hozamgörbe meredekségének emelkedése általában a gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozások emelkedésével párhuzamosan figyelhető meg, hiszen a befektetők a hosszabb papírok árába elkezdik „beárazni” a magasabb gazdasági növekedéssel általában együtt járó magasabb inflációs kilátásokat is.

Az időről időre bekövetkező pénzügyi krízisek emellett a kockázati felár átmeneti emelkedésén keresztül befolyásolják a nominális hozamszintet. Ahogy arra emlékezhetünk, az 1998-as orosz válság alatt az öt éves magyar állampapír nominális hozama 12%-ról 17%-ra emelkedett egy hét leforgása alatt. Eközben a magyar inflációs kilátások se nem romlottak, se nem javultak, így az 500 bázispontos (1 bázispont = 0,01%) hozamemelkedés teljes egészében a kockázati prémium növekedésének volt köszönhető.

3. Hitelezési kockázat

A biztosítók és nyugdíjpénztárak befektetési portfóliójában szereplő vállalati kötvények a piaci kockázatok mellett hitelezési kockázatot is hordoznak. Amíg Magyarországon a vállalati kötvények piaca nem túl nagy, és az intézményi portfólióknak csak igen kis szeletét alkotják ezek az eszközök, addig Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban egész más a helyzet. Felmérések szerint12 egy tipikus amerikai nyugdíjpénztár portfóliójának 26,4%-át vállalati kötvények teszik ki.

A hitelezési kockázat azt jelenti, hogy a hitel felvevője nem a kötelezettségeinek megfelelően teljesít. A kötelezettségek elmulasztásának számos oka lehet, amelyek mind-mind egyedi kockázati tényezőként is felfoghatóak.

A vállalati hitelek kockázata szempontjából kiemelt jelentősége van a cégvezetés etikai hozzáállásának, azaz a hitelezők bízhatnak-e abban, hogy a menedzsment mindent meg fog tenni a hitel szabályos visszafizetése érdekében. Ebből a szempontból nagy súllyal esik a latba nem csak a vállalat, de a vállalatvezetők makulátlan hitelfelvevői múltja is.

A hitel visszafizetése szempontjából meghatározó, hogy a vállalat cash-flow termelő képessége megfelelő-e, illetve rendelkezésre állnak-e olyan likvid, vagy likviddé tehető eszközök, amik biztosítják a kötelezettség jövőbeni teljesítését.

Szintén lényeges a fedezetként felajánlott eszközök minősége, értékesíthetősége, valamint a hitelszerződésben, vagy a menedzsment által vállalt egyéb jogi kötelezettségek, biztosítékok.

A hitelezési rizikó diverzifikációval csökkenthető ugyan, de nem teljesen eltüntethető. Fizetésképtelenné váló cégek minden gazdaságban előfordulnak, és a banki gyakorlatból tudható, hogy arányuk normál gazdasági körülmények között eléri a 2-3%-ot. A hitelezési kockázat ugyanakkor nem teljesen független a szisztematikus, vagy piaci kockázatoktól. Kedvezőtlen gazdasági környezet egyaránt növeli a csődök valószínűségét és a kockázati prémiumot. Pénzügyi krízisek idején a kockázati prémium emelkedése felfogható a csődök várható növekedésének beárazódásaként is.

12 [Pension plans] 3. oldal


4. Likviditási kockázat

A likviditás önmagában kétféle módon is értelmezhető egy pénzintézet életében. Egyrészről beszélhetünk a forrásoldal likviditásáról, hiszen a banki vagy biztosítói mozgástér alapvetően függ a rendelkezésre álló likvid forrásoktól. Másrészről beszélhetünk az eszköz oldal likviditásáról is, hiszen az egyes eszközök piacai eltérő likviditási jellemzőkkel bírhatnak. Ha az eszköz oldalon történik valami előre nem látható esemény, például jelentősebb hitelezési, vagy befektetési veszteség, a forrásoldal megfelelő likviditása biztosíthatja azt, hogy az intézmény komolyabb másodlagos veszteségek nélkül korrigálni tudja a hibát. Ha a forrásoldalon következik be váratlan esemény, mint például a biztosítottak, vagy betétesek tömeges átpártolása más intézményhez, az eszközök kellő likviditása teszi lehetővé, hogy az összes felmerülő követelés az eszközök kényszerlikvidálásából származó extra veszteség nélkül kielégíthető legyen.

Ebből a szempontból az egyes eszközök likviditásának, azaz például napi forgalmának figyelemmel kísérése fölöttébb hasznos dolog lehet. Még hasznosabb, ha a napi forgalmat a bank vagy biztosító által tartott állománnyal is összehasonlítjuk. Számos intézménynél létezik előírás a tartható állomány nagyságára átlagos forgalmat feltételező napokban kifejezve. Az ilyen előírások természetesen csak transzparens másodpiaccal rendelkező eszközök esetén működnek. Az ingatlanok portfólióban elfoglalt részarányát éppen likviditási megfontolásokból szokták korlátozni világszerte mindenütt.

Az egyes értékpapírok likviditása befolyásolja árfolyamukat, és a kevésbé likvid kibocsátásokért a befektetők likviditási prémiumot szoktak megkövetelni, amit tekinthetünk a tágabb értelemben vett kockázati prémium részének is. A biztosítók működésének egyik fontos sajátossága azonban, hogy a kötelezettségek meglehetősen likvidnek tekinthetők, ami alatt azt értjük, hogy rövid idő alatt a kötelezettségek szignifikáns része válhat esedékessé. Nem-élet biztosítóknál ez a káresemények klaszterszerű bekövetkezéséből fakadhat, amit például egy egész régiókat letaroló hurrikánok, földrengések vagy árvizek válthatnak ki (kumulkár). Élet biztosítóknál a kamatkörnyezet változása okozhatja a befektetés jellegű (egyszeri díjas) biztosítások visszaváltását, ha erre a biztosító kötvényeiben lehetőséget biztosít. Ezekben az esetekben az eszközök likviditásának különös jelentősége van. Kevésbé likvid eszközöket, mint amilyenek az ingatlanok, vagy zárt körben kibocsátott kötvények, rövid idő alatt csak veszteségek árán lehet pénzzé tenni, míg likvid eszközök esetében nem fenyeget ez a veszély. Ebben a környezetben az eszközök és források likviditásának összehangolása nyilvánvalóan nagy jelentőséggel bír.

A nyugdíjpénztárak esetében a kárbiztosításokhoz képest jól tervezhető lejárati struktúra miatt ugyanakkor nem beszélhetünk a forrásoldal túlzott likviditásáról, ezért az eszközoldalon is jobban fel lehet vállalni a kevésbé likvid eszközöket, a cserébe megnyerhető hozamtöbblet érdekében. A pénztárakra és biztosítókra is érvényes azonban az a megállapítás, hogy a befektetési portfólióban tartott kevésbé likvid eszközök pénzügyi krízisek idején praktikusan eladhatatlanokká válnak. Annak érdekében, hogy a portfólió-kezelésnek a vérzivataros időkben is maradjon némi mozgástere, a befektetéseket nem lehet kizárólag magas hozamú, ámde illikvid eszközökből összeállítani.

5. Működési kockázat

A Babbel osztályzásában ötödik kockázati kör, az úgynevezett működésből fakadó kockázatok biztosítóknál alapvetően a káresemények felmérése, elszámolása és nyilvántartása kapcsán felmerülő adminisztratív hibákból eredő esetleges károkkal kapcsolatos. Tágabb értelemben azonban ez a kategória hivatott magába foglalni az összes, piaci és hitelezési kockázaton kívüli rizikót. Az általánosabb megközelítés szerint az operacionális kockázatok közé tartoznak a dolgozók által elkövetett hibák, a nyilvántartási rendszerek összeomlásából eredő károk, a tűzesetek, árvizek, vagy egyéb természeti káresemények, amelyek a működés szempontjából kritikus eszközök fizikai megsemmisüléséhez vezetnek és nem utolsó sorban a csalások, vagy más bűncselekmények.

Érdemes megemlíteni, hogy mind a hazai, mind a külföldi tapasztalatok szerint az ügyfelek, dolgozók, vagy üzleti partnerek által elkövetett csalások jelentős kockázati tényezőt képviselnek. Az esetek zömében ezek közvetlenül nem okozzák a pénzintézet bukását, sőt az esetek nagy részében az intézmények üzleti jó hírük védelme érdekében nem is hozzák őket nyilvánosságra. A 90-es évek egyik legnagyobb port felvert ügyére, a Barings bankház bukására mindazonáltal érdemes emlékeznünk, hiszen a megfelelő piaci kockázatkezelés hiánya tette lehetővé a patinás angol pénzintézet szingapúri határidős kereskedője számára, hogy a bank saját tőkéjét meghaladó mértékű nyitott pozíciót alakítson ki.


A Crédit Lyonnais trading floor-ján 1996-ban bekövetkezett tűzeset jó példa a működés szempontjából kritikus eszközök fizikai megsemmisülésével járó károkra. Az eset külön érdekessége, hogy a későbbi vizsgálatok feltárták, a tüzet szándékosan idézték elő a terület egyes dolgozói, annak érdekében, hogy egy korábbi sikkasztásra utaló bizonyítékokat eltüntessék.

Az operacionális kockázatok jelentőségét a szabályozó hatóságok is felismerték. A Bázeli Bizottság a Bázel II. egyezmény kapcsán látott hozzá működési kockázatokra vonatkozó ajánlás kidolgozásához. A bizottság definíciója működési kockázatnak tekinti azokat a lehetséges közvetlen vagy közvetett pénzügyi veszteségeket, amelyeket a nem megfelelő belső folyamatok, emberi tévedések, rendszerek meghibásodása, vagy külső események idéznek elő.

A működési kockázatok kockázatkezelési szempontból két csoportba sorolhatóak. Az egyik csoportba tartoznak azok az események, amelyek relatíve gyakran fordulnak elő, de az okozott kár nem túl jelentős, míg a másik csoportba a ritkán előforduló, de nagy veszteségek tartoznak. Az ide vágó ajánlások szerint az első csoportba tartozó eseményeket érdemes statisztikai elemzésnek alávetni. Ennek elengedhetetlen feltétele a múltbeli káreseményekre és a lehetséges kockázati indikátorokra vonatkozó adatbázis kialakítása. A második csoportba tartozó események kezelésénél a nem-élet biztosítók által alkalmazott kockázat felmérési és kezelési eszközök ajánlhatóak.

6. Jogi kockázat

A biztosítókat, de úgyszintén a nyugdíjpénztárakat is hátrányosan érintheti a jogi környezet változása, amit így jogi kockázatként tartanak számon. Ide tartozik a releváns szabályozási környezet változása, vagy új, az eddigi bírósági ítélkezési gyakorlattól eltérő ítéletek megszületése a biztosítók működése szempontjából releváns ügyekben.


A fenti megállapítások összefoglalására hasznos lehet a kockázati térkép összeállítása:

5. ábra: Pénzügyi intézmények kockázati térképe

Kamatkockázat

Deviza kockázat

Piaci kockázat

Reálhozam ingadozása

Infláció ingadozása

Kockázati prémium ingadozása

Cégvezetés etikai hozzáállása

Cash-flow termelő képesség alakulása

Jogi kötelezettségek, biztosítékok

Fedezetként felajánlott eszközök minőségeHitelezésikockázat

Eszközök likviditása

Források likviditása

Likviditásikockázat

Emberi tévedések

Szervezési és informatikai kockázatok

Kritikus eszközök fizikai megsemmisülése

Operacionáliskockázat

Szabályozási környezet változása

Ítélkezési gyakorlat változása

Jogi kockázat

Csalások, vagy más bűncselekmények

Biztosítás-matematikaikockázat


Speciális banki kockázatok A biztosítók számára releváns kockázati tényezők mellett érdemes áttekintenünk a banki rizikó-környezetet is. Uyemura és Van Deventer13 banki kockázatkezeléssel foglalkozó munkájában a hitelezési-, kamatláb-, és operatív- és likviditási kockázatok mellett kiemeli a deviza-árfolyamok ingadozásából fakadó kockázatot, illetve az úgynevezett tőke-megfelelési kockázatot. Amíg a hitelezési-, kamatláb-, és operatív kockázatok értelmezése nagyjából megegyezik a Babbel által adott definíciókkal, a likviditási kockázatot Babbellel ellentétben nem az eszközoldalon található eszközök elégtelen likviditásából fakadó kockázatként, hanem a likviditáshoz való jutás, azaz forrásoldali kockázatként definiálják.

A szerzők kutatásai ugyanakkor azt mutatják, hogy felsorolt kockázatok közül leggyakrabban a hitelezési és likviditási problémák vezetnek bankcsődökhöz. A tapasztalatok szerint a hitelezési veszteségek önmagukban, ha mégoly súlyosak is, nem okvetlenül vezetnek bukáshoz, ha a pénzintézet stabil lakossági forrásokra támaszkodhat. A lakossági betétesek kevésbé reagálnak idegesen a hitelezési veszteségek hírére, azaz a bank likviditása nem szűkül be. Ezzel szemben egy hasonló helyzetbe került, ámde főleg a bankközi piacra támaszkodó hitelintézet likviditása könnyen kiszáradhat, hiszen a többi bank kockázatkezelői a hitelezési veszteségek hírére nagy valószínűséggel a hitellimitek visszavágásával reagálnak.

Másrészről a magas likviditási kockázat önmagában szintén nem vezet kötelező jelleggel bankcsődhöz. A kellő likviditás megléte azt tükrözi, hogy a pénzintézet élvezi a bankközi piac bizalmát. Abban a pillanatban azonban, ahogy homokszem kerül a gépezetbe – okozza azt hitelezési veszteség, vagy egy nagyobb szabású csalás - a bizalom, azaz likviditás eltűnik, a csődhelyzet pedig előáll. Az is érdekes, hogy kisebb pénzintézetek körében a csalás relatíve gyakrabban szerepelt a csődök kiváltó okaként, mint nagyobb intézmények esetében.

13 [Risk management in banking] 219. oldal


Biztosítástechnikai kockázatok A biztosítástechnikai kockázat a károk (kárráfordítások14) várható (előre becsült) és tényleges értéke közötti eltérés lehetősége.

A biztosítható kockázat elsősorban tömegjelenségszerű és kiszámítható „ véletlent” jelent, amelynek fontos követelményei az alábbiak15:

lehetőleg nagyszámú és egymástól független káralakulású szerződés azonos kockázati kör ismert (becsülhető) kárvalószínűség előre felmérhető káralakulás (ismert vagy becsülhető káreloszlás) a biztosításban érdekeltek akaratától független kárbekövetkezés

A biztosítási tevékenységből fakadó (biztosítástechnikai) kockázat a veszélyközösségben megvalósuló kockázatkiegyenlítődés ellenére fennmaradó, a biztosító szintjén jelentkező, általa kezelendő kockázat16. Forrása lehet a létrejött veszélyközösség káralakulására vonatkozó információ hiány, a nem körültekintően végzett kockázatelbírálás, a fel nem ismert, félreismert és időben változó kockázatok.

A centrális határérték-eloszlás tétele és a nagy számok törvénye alapvető valószínűségszámítási fundamentum a biztosítási üzletágban. A biztosításokat fordított termelési ciklus jellemzi, azaz a termék árát – a biztosítási szerződés díját – úgy kell meghatározni, hogy még pontosan nem ismert a „termelési költség” vagyis a kárkifizetés, szolgáltatás összege. Ebből fakadóan két dologra kell koncentrálni: a díjkalkulációnál minél nagyobb számú legyen a számítás alapját képező statisztikai adathalmaz, másrészt minél nagyobb legyen a biztosítási szerződések száma, azaz a veszélyközösség mérete. Emellett lényeges, hogy a két veszélyközösség, amely alapján a díjat meghatároztuk, és amelyikre a díjat vonatkoztatjuk, a biztosított kockázat természetét alapul véve alapvető hasonlatosságot mutasson. Ezért rendkívüli fontosságú felmérnünk, milyen káralakulást reprezentál a statisztikai adatbázis. Ha ezt tudjuk, akkor is van még egy további bizonytalansági tényezőnk: a saját (meglévő vagy leendő) állományunk várhatóan mást reprezentál, mint a statisztika.

A legszerencsésebb eset az, ha saját kárstatisztikára alapozhatunk. Ezért lényeges minden, a korábbi tevékenységhez kapcsolódó célszerű statisztikai adat nyilvántartása és felhasználása. Általában erre csak a már művelt biztosítások kockázataival kapcsolatban számíthatunk. Kiegészítésképpen minden más adat információtartalma lényeges lehet (országos statisztikák, más biztosítók adatai, felmérések, stb.), hiszen az új szerződők körére lehetséges, hogy más káralakulás lesz jellemző.

A kárstatisztika reprezentativitásával kapcsolatosan gondolhatunk például arra, hogy a néhány közepes év alapján számított növénybiztosítási kockázat mennyire torzíthat, ha abban nem volt aszályos, vagy kártevő-fellépéses év. Torzíthat a területileg eltérő káralakulás, pl. a lopáskárok Budapesten egészen más arányt és várható kárt mutatnak, mint vidéken. De lehet más torzító hatás is, pl. az autólopás kedvelt márkái mennyire szerepelnek a statisztikában, és mennyire játszanak szerepet egy tervezett casco biztosítási állományban17.

Nem szabad elfelejteni, hogy a díjszámítás csak az annak alapjául vett statisztika kiegészítő információkkal bővített reprezentativitási körére érvényes. A veszélyközösség kialakításakor ezt a tényt nagyon fontos szem előtt tartani, különben a vállalt kockázat és az ennek ellenértékeként meghatározott díj eltérést mutathat.

14 Vegyük észre, hogy a károkkal kapcsolatos költségek is valószínűségi változók illetve, hogy beletartoznak a biztosítástechnikai kockázat körébe! 15 [vagyonbiztosítás módszerei] 1. oldal 16 [A biztosítás általános kérdései] II./25. oldal 17 [vagyonbiztosítás módszerei] 27. oldal


A biztosító arra törekszik, hogy az általa átvállalt kockázatok vonatkozásában bizonyos időintervallum alatt díj-kár ekvivalencia valósuljon meg. A biztosítástechnikai kockázat formájában a biztosító viseli tevékenységével együtt járó sajátos vállalati kockázatot, azaz annak lehetőségét, hogy a kárkifizetés akár a károk száma akár a nagysága okán esetleg hosszabb időtávon át is meghaladja a biztosító bevételét18, ami alatt elsősorban a díjbevételt gondoljuk, de ide értjük a tartalékfeloldást és a hozamoknak a biztosítót megillető részét is. Más szóval a biztosítók azzal a veszéllyel néznek szembe, hogy a tarifálás kalkulációs alapjai a gyakorlatban, vagyis utólag helytelennek bizonyulnak. Megjegyzendő, hogy a témához szorosan kapcsolódik a csődelmélet, amely komoly matematikai apparátusra (pl. sztochasztikus folyamatokra) támaszkodik.

A biztosítástechnikai kockázat összetevői a véletlen, a változási és a tévedési kockázat. A véletlen a természetes káringadozást, a várthoz képest véletlenszerű eltérést jelenti. A változási kockázat annak eshetősége, hogy a kockázat (kár bekövetkezési valószínűsége illetve a kárnagyság átlaga, eloszlása) időben nem állandó. A legjelentősebb kárbefolyásoló tényező a természet, a technika, a gazdasági konjunktúra, társadalmi átalakulás és az állami beavatkozások, törvényi szabályozások. A tévedés kockázata a díjszámítási alapok helytelen megválasztását foglalja magába19.

A biztosító kockázatának mérséklése során elsősorban a szerződéseihez közvetlenül kapcsolódó kockázatát kell csökkenteni, hogy annak hatására az éves (biztosítástechnikai) eredmény jelentős, káralakulástól függő ingadozása elkerülhető legyen. A biztosító által (ügyfelektől át)vállalt kockázatok és a biztosítástechnikai kockázat szoros kölcsönhatásban állnak egymással. A biztosítási fedezetbe vett kockázatok formálják a biztosítótársaság kockázatát, a biztosító kockázati profilja viszont befolyásolja a cég terjeszkedését, kockázatvállalási lehetőségeit, s eme képességét.

A kockázatkezelési tevékenység lényegében két funkcióra osztható20:

1. a biztosító teljes kockázati helyzetének elemzése, értékelése, illetve folyamatos figyelemmel kísérése;

2. konkrét javaslatok kidolgozása, illetve a kockázat kezelésére irányuló döntések meghozatala.

18 [A biztosítás általános kérdései] II/103. oldal 19 [A biztosítás általános kérdései] II/104. oldal 20 [A biztosítás általános kérdései] II/106. oldal


A kockázati helyzet vizsgálata keretében történik az állományok összetétel szerinti értékelése; ideértve a portfóliók homogenitását, területi elhelyezkedését, egy esetleges kockázathalmozódás veszélyét, pl. tűz vagy mezőgazdasági kockázat vonatkozásában. Az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosításban nagy múlttal rendelkező társaságok arra törekedtek és törekszenek napjainkban is, hogy díjképzéssel és egyéb technikákkal csökkentsék a budapestiek, illetve a fiatalok arányát az állományon belül az általuk képviselt rossz kockázat miatt. Ide tartozik még a díjak elegendőségének folyamatos figyelése, szükség szerint díjosztályok, vagy díjeltérítési kategóriák létrehozása, a tartalékok mértékének (pl. káringadozási vagy nagy károk tartaléka) és a viszontbiztosítás súlyának egymással összehangolt vizsgálata, valamint a biztosítási állományok tipikusnak mondható káralakulási trendek szerinti osztályozása. E szerint megkülönböztetünk21

kiegyenlített, előre nagy biztonsággal számszerűsíthető káralakulást, e körbe sorolhatók homogén kockázatokat tömörítő, bár magas kárgyakoriságú, de viszonylag alacsony átlagkárú vagyonbiztosítási állományok, továbbá az élet- és balesetbiztosítások alapvetően összegbiztosítási jellegük folytán, melyek művelése a biztosító szempontjából általában rendkívül alacsony kockázattal jár;

jelentős mértékű periodikus vagy szezonális káringadozást produkáló káralakulást, ami elsősorban a természeti eredetű kockázatokhoz kapcsolódó elemi károkra jellemző (pl. növénybiztosítás);

viszonylag alacsony kárgyakoriságú, de magas átlagkárú káralakulást, amely esetén a hosszabb távon egyenletes káralakulást időszakonként egy-egy kiugróan magas káresemény szakítja meg. Ez a fajta káralakulás nagy vagyonérték koncentrációt és egyben jelentős kárveszélyeket is fedező biztosításoknál tapasztalható, mint pl. egyes szállítmánybiztosításoknál, ipari üzemek biztosításánál, felelősségi kockázatoknál.

Természetesen a leírt tendenciákat módosíthatja a károk véletlen és váratlan halmozódása, az időben végbemenő kockázatsúlyosbodás, illetve egyes katasztrófakárok fellépése.

A kockázati helyzet értékelése keretében végzett vizsgálatok egyben már a lehetséges kockázatkezelési megoldásokat is előrevetítik, melyek lehetnek az underwriting alábbi eszközei:

állományösszetétel átalakítása; díjpolitika keretében végzett módosítások, díjdifferenciálás, biztonsági pótlék alkalmazása; önrészesedés bevezetése vagy felülvizsgálata. Az önrészesedés azt jelenti, hogy a biztosító nem

vállalja át a teljes kockázatot, így a kár egy előre meghatározott részét nem fizeti meg. Célja, hogy a biztosítottat a kármegelőzésben érdekeltté tegye (a kárenyhítés egyébként minden esetben kötelessége), a kárösszeghez képest magas kárrendezési költségekkel járó bagatellkárokat kiszűrje illetve, hogy a biztosító az önrészesedés bevezetésével a kockázatot saját számára vállalhatóvá tegye.

a kockázatelbírálás minőségének, a kötelezettségvállalás (biztosítási összeg, kockázatok/veszélynemek, károk száma, kárösszeg) korlátozása, aminek világos és egyértelmű szabályozása belső utasításban kerül meghatározásra (kockázatvállalási irányelvek, underwriting guidelines, Annahmerichtlinien). Itt rögzítik a felelősségi limiteket, és az ajánlat útját a szerződéssé válásig, azaz, hogy kinek mi a kötelessége, mikor, mennyi idő alatt, hogyan, milyen formában és hová juttatja el az elbírálásra váró ajánlatot, továbbá milyen esetekben kell előzetes viszontbiztosítói állásfoglalást kérni a viszontbiztosítási fedezet megteremtése érdekében és milyen kockázatok milyen korlátozásokkal vállalhatók;

záradékok, kizárások beépítése a szerződési feltételekbe, valamint károk megelőzését illetve csökkentését támogató intézkedések meghozatala;

tartalékok képzése; viszontbiztosítás a biztosító pénzügyi stabilitásának növelése céljából. A viszontbiztosítás másodlagos

kockázatporlasztás, azaz a kockázat megosztása viszontbiztosító társaságok között. Alkalmazása lehetővé teszi a biztosító számára a tényleges kapacitását (jegyzési kapacitás, Zeichnungskapazität) meghaladó kockázat vállalását. A viszontbiztosítás plusz kockázatot is rejthet magában, nevezetesen a hitelkockázatot, azaz a viszontbiztosító társaság fizetésképtelenségét.

21 [A biztosítás általános kérdései] II/107. oldal


Az eddig bemutatott, a díjkalkuláció alapjait érintő biztosítástechnikai kockázatot kizárólag a kár és annak fedezésére kalkulált díj (kockázati díj) viszonyából származtattuk, de a díj elégségessége vizsgálható az igazgatási vagy a szerzési költségek oldaláról is. A biztosítástechnikai eredményre hatással bíró szerződési feltételekbe épített opciók illetve azok lehívásának tekintetbevételével is történhet a biztosítási tevékenységből eredő kockázat elemzése.


A biztosítási szerződésekben foglalt opciók Az 1970-es évekig az életbiztosítók olyan feltételezésekkel készítették kalkulációikat, hogy a kamatláb-szint és a fogyasztói magatartás változatlan. Ekkor is léteztek már szerződésbe épített opciók – mint például a visszavásárlás –, de ezeket ritkán hívták le, feltehetően azért, mert a piaci viszonyok szinte változatlanok voltak a biztosítás egész tartama alatt.

Később azonban a kamatlábak kimozdultak nyugalmi állapotukból, és ez megváltoztatta a szerződők (fogyasztók) magatartását is. A kötvénytulajdonosok így egyre többször használták ki az opciók lehívásának lehetőségét. Ilyen szituációk jelentős díjbevétel kiesést, és ezáltal jövőbeli veszteséget okozhatnak a biztosítónak, ha nem kalkulál ezekkel a lehetőségekkel22.

Általánosan elmondható, hogy az életbiztosítók jövedelmezőségét a befektetési hozamok változása (csökkenése) mellett a korai törlések és a biztosítási feltételekbe épített opciók érvényesítése jelentős mértékben befolyásolják. A haláleseti kockázat valójában pusztán eredményre ható tényező és nem kockázat – annak szűk értelemben vett fogalmát tekintve -, mivel az életbiztosítók számára ez egyértelműen nyereségforrás, hiszen a halandósági ráták megbízható módon előre jelezhetők, azaz elvárásoknak megfelelően vagy annál jobban alakulnak, és a nagy kockázatok rendszerint viszontbiztosítással fedezettek. A haláleseti kockázat igazán csak a járadékbiztosítási portfóliókat veszélyezteti (Langlebigkeitsrisiko), de ezen állományok jelentősége Magyarországon csak a nyugdíjpénztári járadékszolgáltatások fokozatos megnyílásával válik jelentőssé.

A biztosítási szerződésekben foglalt szűkebb és tágabb értelemben vett opciók a magyar és a nemzetközi piacokon:

visszavásárlás, részleges visszavásárlás; díjmentes leszállítás; díjfizetés szüneteltetése; kötvénykölcsön; választás különféle kifizetési formák között (ütemezett járadékok); biztosíthatósági opció, kockázatelbírálás nélküli újabb biztosítások kötése; második életre szóló, előrehozott szolgáltatást nyújtó rettegett betegség kockázatával való kiegészítés

stb.; szerződésmódosítás; portfólióváltás; szerződés átdolgozása; szerződéskötést követő 30 napos elállási idő; értékkövetés, a biztosító által felajánlott mértékű indexálás.

Opció alatt tehát a kötvénytulajdonos azon szerződésben rögzített választási jogát értjük, amely a biztosítási jogviszony módosulását eredményezheti elsősorban annak hatályát vagy paramétereit (biztosítási összeg, biztosítási díj, biztosítási tartam stb.) érintően.

Bár az IFRS4, a biztosítók - nemzetközi tőzsdén jegyzett társaságok vagy azok leányvállalatai - számára 2005-tol érvénybe lépő számviteli standard foglalkozik az ún. beágyazott derivatív elemekkel, többek között azzal, hogy melyek tekinthetők biztosítási vagy befektetési elemnek, kell-e ezeket külön (valós értéken) értékelni vagy sem, ebben a fejezetben a jelen magyar gyakorlatra és szóhasználatra szorítkozva kerülnek bemutatásra a lényeges biztosítási opciók.

22 [PSZÁF 4/2003]


A magyarországi biztosítók jelentős része hagyományos (alfa-béta-gamma) módszerrel, kisebb hányada profitteszt segítségével készíti díjkalkulációját. Így az utóbbiak már a termék árazásánál figyelembe tudják venni az opciók hatását a biztosítás jövedelmezőségére. Természetesen csak becslésről van szó, vagyis hogy az opciók valójában hogyan befolyásolják a biztosító cash flow alakulását, azt a tapasztalat fogja megmutatni. Tehát minden biztosítónak (díjkalkulációs módszerektől függetlenül) szüksége van arra, hogy az opciók jövőbeli hatását modellezze.

A leggyakrabban alkalmazott opció természetesen a visszavásárlás. Mivel Magyarországon folyamatos díjas életbiztosítások esetében elterjedt a zillmerezett tartalékképzés, ezért a tartam elején (egy-két év), amíg a (mérleg szerinti) tartalék nulla, (díj nemfizetés miatti) törlésről és nem visszavásárlásról beszélünk. Bizonyos biztosítási fajták esetén, pl. kockázati életbiztosításoknál és általában a járadékbiztosításoknál nem engedik meg a visszavásárlást. A hatályos rendelkezések szerint (Ptk) minden olyan esetben, amikor a biztosítás szolgáltatás nélkül szűnik meg, a biztosító a visszavásárlási összeget (bizonyos esetben a díjtartalékot) köteles kifizetni. Nem esik szó arról azonban, hogy ennek mértékének méltányos és igazságosnak kell-e lenni. Korábban a biztosítóknak a szerződési feltételekhez minimális garantált visszavásárlási táblát kellett mellékelni, jelenleg pedig kötelesek a hatályban lévő Bit 166.§ (3) valamint a 10. számú melléklet B) pontja értelmében legkésőbb a kötvény megküldésével egyidejűleg az adott biztosítási szerződésre vonatkozóan a biztosítási évfordulós visszavásárlási (és díjmentes leszállítási) értékeket az ügyfél tudomására hozni23. A hagyományos életbiztosítások hazai piacán jellemző, hogy a biztosítók a visszavásárlási összeg meghatározására elsősorban, mint az ügyfél büntetésére gondolnak. Ezért gyakran előfordul, hogy a visszavásárlást meg sem engedik a biztosítás első három évében (azaz a visszavásárlási összeg ilyenkor nulla) a matematikai tartalék pozitív voltától függetlenül, és a későbbi években a zillmerezett tartaléknak is csak egy bizonyos hányadát adják visszavásárlási összegként. Tehát leszögezhető, hogy Magyarországon a visszavásárlási összeg mértéke nem képvisel semmilyen szerepet biztosítók kínálati összehasonlításában, illetve a biztosítások ügyfél általi megítélésében szemben, pl. az angolszász piaccal24.

Mind a törlésnél, mind a visszavásárlásnál fennáll, hogy a szerződés megszűnése következtében a biztosító elesik a jövőbeli profitoktól (részleges visszavásárlás esetén a csökkentett tartalék miatt csökken a jövőbeli nyereség). Korai törlés esetén (amennyiben a zillmerezett tartalék nulla) ugyan a megszűnés időpontjában a biztosítónak nem kell fizetnie, de a tartalék 0 volta a meg nem térült szerzési költségekre utal, és emiatt azonnali veszteséget jelent a biztosító számára. A veszteséget természetesen mérsékli a sikeres jutalékvisszaírás. Visszavásárláskor a visszavásárlási büntetés miatt azonnali (forrásoldali) nyereség képződik a felszabaduló tartalék és a kifizetett összeg egyenlegeként, de amennyiben a befolyt díjak esetlegesen nem elegendőek a kifizetésekre, eszközeladás válhat szükségessé, és likviditási gondhoz vezethet, továbbá együtt járhat azzal a problémával, hogy az eszközt csak veszteséggel, a könyvszerinti értéknél alacsonyabb piaci áron lehet eladni.

A szerződők visszavásárlási magatartásának vizsgálata, az azt befolyásoló tényezők és összefüggések feltárása lényeges elem az ALM szempontjából, pl. ha egy lényegesen kedvezőbb befektetési vagy biztosítási forma válik elérhetővé a szerződők számára, akkor a visszavásárlások aránya rendkívül megnövekedhet25. Kérdéses, hogy a biztosítók által alkalmazott büntetés, illetve az igénybe vett adókedvezmény visszafizetési kötelezettsége mennyire visszatartó erejűek. A magas piaci hozamnak kettős hatása van, egyrészt nagy számú visszavásárlást gerjeszthet, másrészt csökkenti a tartalékok mögötti hosszú lejáratú fixed income papírok piaci értékét, és hogy ez problémával jár-e az adott körülményektől (értékelési szabály, likviditás) függ.

Emellett természetesen a visszavásárlások hátterében a szerződő esetleges pénzzavara is állhat, ami általános gazdasági recesszió idején tömeges is lehet, valamint előfordul főként egyszeri díjas unit linked szerződéseknél hitelfedezeti záradék (átruházási engedményezés) alkalmazása, azaz a bank, amely elfogadta a biztosítást annak a visszavásárlási összege erejéig, a fennálló tartozás mértékéig kezdeményezheti a szerződés visszavásárlását, amennyiben a kötvénytulajdonos, mint a bank adósa nem tud fizetni.

23 Lényegi eleme az igényfelmérés/szükségletelemzés/pénzügyi tervezés folyamatnak, melynek dokumentált eredménye az életbiztosítások kötelező szerződéses kelléke 2004. május 1. óta. 24 Itt az életbiztosítási kötvényeknek van másodlagos piaca (vö. cash value), de néhány éve a "kötvénykereskedők" Németországban is megjelentek. 25 [Visszavásárlások, módosítások...]


A másik elterjedt opció a díjmentes leszállítás, ami hasonló a visszavásárláshoz (pl. a számítás alapját képező elvek és tőke), de sok tekintetben különbözik is attól. Lényeges eltérés, hogy ez nem jár együtt a biztosítás megszűnésével, így a biztosítási védelem fennmarad de csak egy csökkentett szolgáltatás mellett. A díjmentes leszállítás a biztosítás egyszeri díjas szerződéssé való átdolgozásaként fogható fel. Általában a díjmenetes leszállításhoz a biztosító hozzájárulása is szükséges, mivel a díjmentes leszállítás időpontjában rendelkezésre álló tőke igen alacsony is lehet, és nem biztos, hogy a biztosítónak érdekében áll számos kis egyszeri díjú biztosítás nyilvántartása, kezelése. Tehát a díjmenetesen leszállított összeg meghatározásakor tekintettel kell lenni az átdolgozott szerződés jövőbeli költségigényével.

A kötvénykölcsön nem terjedt el hazánkban, de lényege, hogy a kötvénytulajdonos átmeneti pénzzavara esetén a biztosítás visszavásárlása, és ennek folytán megszűnése helyett azonnali pénzbeli segítséghez jut, amit a tartalék terhére hajtanak végre, és amit vagy részletekben, vagy szolgáltatáskor egyösszegben törleszt. Fontos megjegyezni, hogy a biztosítási díjfizetés nem szűnik meg.

Az átmeneti pénzzavarra találták ki a díjfizetés szüneteltetését is a hagyományos életbiztosítások esetében csupán korlátozott formában, míg unit linked termékeknél - mivel a tartalékot és a szolgáltatás a ténylegesen befolyt díjak alapján retrospektíve határozzák meg – csak a kezdeti egységek képzési időszakát zárják ki. A klasszikus életbiztosításoknál a szüneteltetés hosszával kitolódik a biztosítás lejárati időpontja, és ez az opció sajátos díjkalkulációt, tartalékképzést, nyereségrészesedést és értékkövetést von maga után.

Érdemes megjegyezni, hogy bár a maradékjogok alapja a díjtartalék, de nem minden díjtartalékkal rendelkező biztosításnak van maradékjoga. Ennek oka a biztosítás törlése miatt fellépő antiszelekció. A haláleseti életbiztosítás esetén a jó egészségi állapotúak hajlamosabbak lennének abbahagyni a biztosítást, ami felborítaná a biztosító kalkulációját. Az elérési életbiztosítás természetesen fordítva működik. Itt az hajlamos kilépni a szerződésből, akinek lényegesen megromlott az egészségi állapota (érzi közelgő halálát)26. Igazán valóságszerűen akkor merül fel ez a probléma, amikor olyan vegyes életbiztosítást terjeszt a biztosító, aminél a haláleseti és az elérési biztosítási összeg jelentősen eltér egymástól.

Említésre méltó még az egyik, életjáradékokhoz kapcsolódó opció is, ami a lejárati szolgáltatás egyösszegű kifizetése helyett lehetővé teszi az ügyfélnek, hogy a biztosítási összeget járadék formájában vegye fel. Ennek az opciónak két formája képzelhető el (mindkettőre van valós példa), az egyik a járadék összegének a lejárat időpontjában érvényes kondíciók szerinti megállapítását foglalja magába, míg a másik már a szerződéskötéskor meghatározza a járadék összegét, és ezáltal a biztosító egyben kamat és halandósági garanciát is vállal, ami értelemszerűen magában hordozza az ezekkel kapcsolatos kockázatot is.

A lényeges opciók bemutatása után összegzésképpen leszögezhető, hogy igen szerencsés a helyzet, ha az opciók már a termékek árazásánál figyelembe vehetők, továbbá hogy, az opciók jelentősen befolyásolják a biztosító jövőbeli cash flow-ját, profitabilitását, és amennyiben az opciók még garanciákat is tartalmaznak, úgy körültekintően kell eljárni annak érdekében, hogy a garanciák nyújtásakor elégséges eszközfedezettel rendelkezzen a biztosító. Tehát az eszköz-forrás menedzsment szempontjából az opciók vizsgálata kiemelkedő fontossággal bír.

26 [Életbiztosítás] 232. oldal


Ágazati sajátosságok

A biztosítási ágak és ágazatok eltérő ALM sajátosságainak fő oka az egyes ágak illetve ágazatok eltérő működésében rejlik, melyet szabályozásukban is érvényesül, nemcsak ALM vonatkozásban.

A jelentős eltéréseket szemléltetendő, hasonlítsunk össze négy tipikus biztosítási terület néhány fő jellemzőit, melyek egyúttal a biztosító által végzett ALM-re is jelentős hatással bíró inputok.

1. Táblázat: Az ALM tényezők ágazati felosztása

Nyugdíjbiztosításvagy Whole Lifeéletbiztosítás

Betegbiztosítás Lakosságivagyonbiztosítás Ipari biztosítás

Díjfizetés Ütemezett,egyenletes

Ütemezett,egyenletes

Könnyen felmondható(rövidtávú)

Nem homogénkockázatok,

szakértõidíjmegállapítás

Szolgáltatásidõpontja Jól becsülhetõ Egyre hosszabb

idõszakSzemélybiztosítáokhozképest erõs ingadozás

Nagy károk,felelõsségi károkösszege és idejenehezen illetve

kevésbé pontosanbecsülhetõ

Költségek ésa szolgáltatás

összege

Jól becsülhetõilletve rögzített

Aveszélyközösség

egészéreváltozhat (pl.

költségnövekedés, új

betegség)

Kumulkárok (pl.természeti katasztrófák)

és a költségek jelentõseklehetnek

Hozamelvárás Fontos illetve magas A biztosítónakfontos

Nem elsõdlegesszempont

Nem elsõdlegesszempont

A biztosítóknak ágazatonként különböző kockázatokkal kell szembesülniük, melyek saját eszközeikből és kötelezettségeikből származnak. Az ALM keretet nyújt arra, hogy ezeket a kockázatokat szisztematikusan és hatékonyan tudják kezelni. Az ALM felhasználása sok tekintetben másként történik az élet- és nem-élet biztosítóknál. Az életbiztosítók, akik az első ALM modelleket készítették, inkább a kamat- illetve befektetési kockázatokra összpontosítanak, míg a nem-életbiztosítók (vagyon- és felelősségbiztosítók), már számos kockázati tényezőre állítanak fel modelleket. A modelleket általában nem (csak) az egyes termékre lebontva állítják elő, hanem az egész vállalatot tekintik alapnak.

Az ALM technikákat az életbiztosítók és a nem-életbiztosítók jellemzően nem hangolják össze, bár sokat tanulhatnának egymástól. Példaként említhetjük, hogy a vagyon- és felelősségbiztosítók ALM technikái közt jelentős szerepet tölt be a DFA, míg az életbiztosítóknál nem. A következő fejezetben azt fogjuk megvizsgálni, hogy a különböző ágazatokban milyen hatása27 van az ALM-nek.

27 [Swiss Re]


Élet- és nyugdíjbiztosítás (Life and Pension - L&P) 1. Életbiztosítások

Az élet- és nyugdíjbiztosításokban nagy összegek halmozódnak fel, ezért a kormányzatok külön intézkedéseket vezettek be annak a szabályozására, hogy ezeket az alapokat ne lehessen gondatlan kezeléssel csődbe vinni. Ez alapján az élet- és nyugdíjbiztosítóknak szigorú szabályozási rendnek kell megfelelniük. A szabályozások meghatározzák az egyes befektetéstípusok nagyságát, melyek legtöbbször országonként változnak. Egyes szabályozási elemek azonban minden élet- és nyugdíjbiztosításnál érvényesek illetve tipikusak. Ilyenek28 többek között

28 [ALM_MunichRe] 6. oldal


a befektetések biztonsága, az ügyfél érdekeinek figyelembevétele, a makrogazdasági kilátások értékelése, a befektetések értékállósága, megfelelő likviditás, diverzifikáció.

Az életbiztosítási ágba tartozó biztosítások a biztosított személy életére (halál vagy életben lét), illetve testi épségére irányulnak, amennyiben az utóbbiakat kiegészítő biztosítás formájában nyújtják. Tehát megkülönböztetünk haláleseti biztosításokat (határozott tartamú vagy teljes életre szóló), különböző megtakarítás jellegű életbiztosításokat (elérési, term fix, vegyes), járadékbiztosításokat (azonnal induló vagy halasztott kezdetű) és befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosításokat. Az utóbbi a Bit ágazati besorolása szerint külön ágazatba tartozik, míg a többi a hagyományos életbiztosítások ágazatba sorolandó. Ide számítanak még a baleseti és betegségi kiegészítő biztosítások.

Az életbiztosítások egyik alapvető vonása üzleti szempontból, hogy erős és (pénzügyi téren is) jól felkészült üzletkötőkből álló üzleti hálózattal lehet értékesítési sikereket elérni, továbbá az életbiztosítók nem csak más életbiztosítókkal, hanem bankokkal, befektetési alapokkal is konkurálnak. Mindezeknek tulajdonítható, hogy az életbiztosítási ágban jelentős, akár az első éves díj nagyságát is meghaladó jutalékteherrel kell számolni, bár ez csak egy részét képezi a teljes szerzési költségenek.

A másik alapvető sajátossága ezen termékeknek a hosszú, 15-20 éves tartam. Ez az az időtáv, mely a gyermekekről vagy a nyugdíjas évekről való (elő)gondoskodás illetve a lakáshitelek futamidejének átlagos időszaka, de ez az idő, aminél az alacsonynak mondható fajlagos költségek miatt pénzügyileg is előnyös lehet életbiztosítás kötése. Természetesen az ezen tartamoknál igénybe vehető adókedvezmények is sokat nyomnak a latban.

Az állami lakáshitel támogatási rendszer a hitel- és biztosítási termék ötvözésével speciális bankbiztosítási konstrukciót szült (a kamattörlesztés közvetlenül a bank felé, a tőketörlesztés biztosításon keresztül közvetve történik), melyek üzleti sikerét erősen befolyásolja a rendszer állandóan változó állapota. Ezért minden olyan terméknél, mely állami támogatásra vagy adókedvezményre épül, körültekintően kell eljárni egy biztonságos (megvalósítható) üzletterv új üzletének megtervezésekor, illetve ha az ilyen konstrukciókat speciális értékesítési csatornán keresztül lehet terjeszteni, akkor annak megfontolása, milyen kockázat, költségráfordítás mellett érdemes azt kiépíteni és fenntartani.

A hosszú tartam és a jelentős kezdeti teher az életbiztosítás egy speciális problémáját indukálta. A szerzési jutalék megtérülése jutalékteher fedezetére kalkulált díjrészből csak a biztosítás egész tartama alatt várható. Annak érdekében, hogy a kezdeti költség mihamarabb megtérüljön vezették be a zillmerezési technikát, aminek lényege, hogy a lejárati szolgáltatásra kalkulált díjrész felhasználásával a tartam első 1-2 évében megtérül a kezdeti költség, majd későbbi években a szerzési költségre kalkulált díjrészek bevonásával (visszaadásával) teremtik meg a lejárati szolgáltatás fedezetét. A zillmerezett tartalékgörbe a nettó tartalékgörbéhez képest a tartam során végig alacsonyabb, de meredeksége nagyobb. Mivel a tartam elején előfordulhat, hogy a zillmerezett tartalék nulla, így nem képződik nyereségrészesedés alapját jelentő többlethozam, ami az ügyfelek felé irányuló kommunikációnak egy kényes pontja.


A hagyományos életbiztosítások összegbiztosítások, és a halandóság jól (megbízhatóan) meghatározható, így a káralakulás biztonságosan becsülhető. A nagy összegű biztosításokat viszontbiztosítási védelemmel látják el. Az életbiztosítások tipikus viszontbiztosítási formái a Quota Share és a Surplus, amelyeknek alapja a kockázat, azaz a biztosítási összeg és nem a kár. Mindkét forma arányos fedezetet nyújt a megtartási hányad, illetve megtartási összeg függvényében. Az életbiztosítások egy speciális viszontbiztosítási formája a Fin Re, a pénzügyi viszontbiztosítás, ami egy viszontbiztosítási konstrukcióba burkolt kölcsön (a viszontbiztosítási jutalék, amit a viszontbiztosító ad magasabb, mint a viszontbiztosítási díj, amit a direkt biztosító fizet) éppen a korábban vázolt életbiztosításokra jellemző kezdeti teher és a magas stornó kockázat csökkentésére. A későbbi években fizetett viszontbiztosítási díj (burkoltan) tartalmazza - az átadott kockázat kockázati díja mellett – a viszontbiztosítási jutalék

formájában kapott kölcsön törlesztését is, így a direkt biztosító (kezdeti) költségét β (folyamatos) költséggé tudja alakítani29.

Az életbiztosítások alapvető sajátossága ezért inkább a biztosítási díjakból építkező (növekvő) matematikai tartalék képzése, és az ehhez kapcsolódó garantált fix befektetési kamat, ami azonos a díjkalkulációban a jelenérték számításnál használt diszkonttényező alapkamatával. Míg a magas technikai kamatláb alacsony díjat, azaz versenyképesebb díjat ad, addig ez a tartalék befektetési oldalán magas, csökkenő kamatlábak esetén pedig nehezen teljesíthető elvárást jelent. A növekvő hozamok is okozhatnak problémát, mivel a jövőbeli magas hozamok csökkentik a hosszú távú – a tartalékok lefedésében jelentős súlyt képviselő - állampapírok piaci árfolyamát, és a számviteli törvény szerint, ha ez jelentősnek és tartósnak mutatkozik, akkor értékvesztést kell elszámolni, azaz le kell értékelni ezeket az eszközöket, ami saját vagyon mögötti átcsoportosítást von maga után, ami inszolvenciához is vezethet. A leértékelést az indokolja, hogy a biztosító nem tudja garantálni, hogy a tartalékok mögötti hosszú távú papírjait a lejáratig meg tudja tartani, hiszen előfordulhatnak olyan likviditási vagy befektetési szempontok, amikor azokat eladni kényszerül, illetve amikor magasabb hozam elérése céljából kívánatossá válik azok eladása.

Az életbiztosítások ide tartozó következő jellemzője a nyereségrészesedés, mely Magyarországon kizárólag a technikai kamat fölötti többlethozamból való (legalább 80%-os) részesedést jelenti. A biztosító egyéb nyereségforrásai (halálozási- és költségnyereség) is képezheti nyereségrészesedés alapját. A nyereségrészesedés összegének visszajuttatásának az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékból való ki- illetve átvezetésének számos formája lehetséges. Ezek közül néhány:

az adott biztosítás típusának megfelelő vagy egyéb típusú egyszeri díjas biztosításként kezelik; revalorizációs technika, a matematikai tartalékhoz adódik hozzá, és amilyen arányban nő ezáltal a

tartalék, ugyanilyen arányban nő a biztosítási díj és a biztosítási összeg is; külön számlán, kamatozódó nyereségtartalékban tartják nyilván; azonnal, egyösszegben kifizetik; csökkentik a következő éves vagy a hátralévő összes díjat; csökkentik a biztosításból hátralévő időt, azaz a biztosítás tartamát.

További jellemzője az életbiztosításoknak, hogy a befizetésekből felhalmozott tartalékra vonatkozóan maradékjoggal élhet a kötvénytulajdonos, azaz pl. a szerződési feltételekben rögzített keretek között ezt a pénzösszeget visszavásárolhatja. A visszavásárlási intenzitás, a szerződők visszavásárlási magatartása azonban nehezen jelezhető előre, részben függ a biztosításból eltelt időtől, biztosításba vetett hitüktől (érdemesnek tartják-e a biztosítási védelem fenntartását), az esetlegesen már igénybe vett adókedvezmények nagyságától, amit visszavásárlás esetén vissza kell fizetni büntető kamatokkal együtt, továbbá egyéb befektetési alternatíváktól.

29 [Biztosítási matematika] 132. oldal


A visszavásárláskor előfordulhat, hogy bekerülési értéken nyilvántartott eszközt alacsonyabb piaci áron kell eladni. Az IASB ezért is támogatja IFRS 4 szabványában (első fázis) a befektetések valós értéken (Fair Value) való értékelését, azonban nem tesz engedményt a forrás oldalon, azaz a tartalékokat a kalkulációs feltételezések mellett – és nem az aktuális piaci viszonyoknak megfelelően - kell továbbra is számolni. Ez azonban számviteli meg nem feleléshez vezet, aminek tudatában van ugyan a Bizottság, de a gazdasági meg nem feleléshez képest másodlagosnak tartja. Annyi engedményt tettek, hogy a biztosító az általa kijelölt kötelezettség értékelésénél választhatja a piaci kamatlábat is30.

A unit linked biztosításoknál ez nem probléma, hiszen ezeknél mind az eszközök mind a tartalékok (források, kötelezettségek) értékelése piaci áron történik. Gond csak akkor lehet, ha az egyes alapok, portfóliók hosszú távú hozam- vagy tőkegaranciát tartalmaznak. Egyre elterjedtebb a negyedéves hozamkiígérés, illetve olyan alapok bevezetése, amelyekhez csak az alap indulásakor lehet csatlakozni, így biztonsággal lehet hozamgaranciát vállalni (természetesen amennyiben biztonságos eszközbefektetés van a háttérben, pl. jelzáloglevél), amire visszavásárlás esetén nem jogosult a szerződő.

Az életbiztosítók tevékenysége is (befektetési és részben halandósági) kockázattal jár, ezért a biztonságos működéshez a fennálló kötelezettségek alapján képzett tartalékon felül további biztonsági többlettel, szavatoló tőkével kell a biztosítónak rendelkeznie. A hagyományos életbiztosítási ágazatban a minimális szavatoló tőkekövetelmény lényegében a matematikai tartalék 4%-a, és a kockázati összeg (tartalékkal csökkentett biztosítási összeg) 0,3%-a, a unit linked ágazat szavatoló tőkéjét is hasonló elveken, de kissé összetettebb módon kell meghatározni. Tehát abban az esetben is, ha biztosító díjbevétele nem változik az előző évhez képest, akkor is keletkezhet szavatoló tőkenövekmény szemben a nem-életbiztosítási üzletággal, hiszen a díjakból matematikai tartaléknövekmény képződik, mellyel csak a lejárt szerződések felszabaduló tartalékai állnak szemben. A szavatoló tőkenövekményt a mérlegszerinti eredmény (saját vagyon növekménye) kell, hogy fedezze, amennyiben a nyitó saját vagyonban már nincs jelentős többlet. Ez nem jelenthet problémát stabil, nagy állománnyal rendelkező biztosító számára feltéve, hogy nem kényszerül a tartalékok mögötti eszközök leértékelésére. Induló, gyors növekedést felmutató biztosítónál, bár a tartalék elenyésző (zillmerezés miatt), de a felépített nagy állomány kockázati összege alapján számított szavatoló tőkeszükséglet nagysága, és az esetlegesen a kezdeti évekre jellemző (esetleg a szerzési költség elhatárolás ellenére is adódó) negatív mérlegszerinti eredmény miatt – a saját vagyon nagyságától függően - adódhat gond.

Összegezve az eddigieket, az életbiztosításokat a jól kalkulálható halandóság jellemzi, továbbá a matematikai tartalékképzés, a garantált fix hozam, a nyereségrészesedés és a különböző, feltételekbe épített opciók, elsősorban a visszavásárlás. Tehát ALM szempontból alapvető jelentőségű, hogy a tartalékok mögött álló eszközök befektetése a kötelezettség oldalon várható cash flow figyelembevételével történjen.

30 [A biztosítási szerződések értékelésére vonatkozó fejlemények] 59. oldal.


1. Nyugdíjbiztosítások A nyugdíjak kérdése az egész világon jelentős gazdasági-politikai tényező. 1990-ben az OECD országokban a 60 év feletti népesség még csak 18% volt, míg 2030-ra31 ez a százalék várhatóan 31%-ra fog emelkedni. Az aktív keresők száma viszont nem nő ilyen gyorsasággal, így a kormányzatoknak egyre növekvő nyugdíjköltségekkel és egyre szűkülő bevételi forrásokkal kell szembenézniük. A tőkefedezeti elven működő nyugdíjalapok ugyanakkor nagy beruházókká váltak a világ tőkepiacain.

31 [Principles for investment regulations of pension funds and life insurance companies]


A nyugdíjalapok kötelezettsége valójában az a pénz, melyet a tagoknak, nyugdíjba vonuláskor ki kell fizetni. A kifizetések mértéke szorosan összefügg az addigi keresettel, mivel nyilvánvaló, hogy senki nem akar jelentős életszínvonal csökkenést nyugdíjba vonulása után. A nyugdíj kötelezettségek lehetnek rövid távúak, hosszú távúak és lehetnek késleltetettek. Az utóbbi eset akkor áll fönn, ha az illető már nem dolgozik, viszont még nem érte el a nyugdíjkorhatárt.

A nyugdíjak várományfedezeti rendszere32 a befizetések és a szolgáltatások viszonya alapján kétféle lehet. A hozzájárulással (díjjal) meghatározott (defined contribution, beitragsdefiniert) elv minden résztvevőnek saját számlát biztosít. A járadék mértéke attól függ, mennyit fizetett be a szerződő, valamint a befizetések és a befektetések költségeitől és hozamától. A szolgáltatással meghatározott (defined benefit, leistungsdefiniert) rendszerben előre garantált összegű nyugdíjat fog kapni, és ebből egy feltételezett (garantált) hozammal számítják és korrigálják a mindenkor fizetendő járulékokat.

A befektetési stratégia megválasztásakor először a gazdasági kilátásokat kell mérlegelni. Manapság ez azért is különösen nehézzé vált, mert az országok függnek a világgazdaság változásától illetve egymás gazdasági helyzetétől. Épp ezért az elemzés elkészítésekor a különböző régiók gazdasági adottságait is vizsgálni kell. A gazdasági elemzést célszerű hosszabb időre elkészíteni, és figyelni kell arra is, hogy egy gazdasági változás más hatással van például a kötvény- és jelzálogpiacra, mint a részvény- vagy ingatlanpiacra. Az elemzés elkészítésekor alternatív szcenáriókat kell készíteni, hogy minden lehetséges kockázatra, már kidolgozott stratégia álljon rendelkezésünkre. Makrogazdasági elemzések elkészítésekor a pénz- és munkaerő piacot kell elemezni.

Nem csak a nyugdíjpénztárak kezelik a nyugdíjakat, hanem az életbiztosítók, sőt helyenként egyéb pénzintézetek is rendelkeznek nyugdíjalapokkal. Sőt, az életbiztosítók nyugdíjtermékei sokkal többszínűek, rugalmasabbak lehetnek, így sokszor jobban szolgálhatják az ügyfél megelégedését.

A nyugdíj- és életbiztosítók a következőkre nyújthatják szolgáltatásaikat:

halálozási kockázat, (minimális mértékű) fix kamatozás (garantált hozam), a pénz értékének megőrzése, átvállalják a kezelési költségek esetleges megnövekedésének kockázatát, egyéb személybiztosítási kockázatok.

A nyugdíjbiztosítók szerződéses kötelezettségei33 a következők:

Kötelesek a meghatározott összeget kifizetni a szerződő személy nyugdíjba vonulásakor. Ez egy fix technikai kamatláb mellett történik.

Az aktuális felhalmozott megtakarítások visszavásárlásából fakadó kötelezettség, mielőtt a szerződő nyugdíjba vonulna. Ez a kötelezettség nem érvényesül arra a részre, ha az eszközök aktuális piaci értéke a kötelezettségek névértéke alatt van.

Bónusz kötelezettség: a szerződő és a nyugdíjalap előre meghatározott módon osztozik a profiton (költség, befektetési nyereség).

A források felmérésekor pontos cash flow elemzést kell végezni, hogy a menedzser tisztában legyen azzal, mennyi szabad pénzt tud befektetni, és milyen kifizetéseket kell majd eszközölnie a jövőben. A cash flow elemzést évekre előre pontosan meg kell becsülni.

32 Tőkefedezeti rendszerben a nyugdíjalap mindenkori tőkéje fedezi az éppen nyugdíjba vonulók valamilyen módon megállapított járadéktőke-igényét, várományfedezeti elv esetén mindenki a saját nyugdíjának egyéni fedezetét teremti meg (egyéni számla). A tőkefedezetit általánosabb értelemben szokták a bármilyen nem folyó finanszírozású rendszerre is használni, miszerint nem a mindenkori (folyó) befizetések, hanem korábbi befizetésekből felhalmozott tőke a járadékok illetve járadéktőkék fedezete. 33 [L&P insurance] 3. oldal


Fontos az élet- és nyugdíjbiztosítók alapjainál, hogy legyen bizonyos mennyiségű likvid tőkéjük az esetlegesen (váratlanul) felmerülő kötelezettségek kifizetésére. A szükséges likviditás mértékének meghatározása általában a pénzügyi és a befektetési terv illetve részleg feladata. Mivel a kötelezettségek túlnyomó részt, illetve jellemzően hosszú lejáratúak, ez az összeg nem jelentős. A likvid tőkét sokféleképpen lehet befektetni, leggyakoribb példa rá, ha a vállalat rövid távú befektetéseket eszközöl, mint például bankbetét, pénzpiaci alapok, az állampapírok vagy a likvid jelzálogkötvények. Az életbiztosítók a keletkezett többletet újra befektetik, ami ez után a növekedést fogja elősegíteni, vagy pedig biztonsági tőketartalékként szolgál.

A biztosítóknak e mellett folyamatosan kell figyelniük a már az előző fejezetekben említett kockázatok nagyságát. Ez meghatározó szerepet tölt be a befektetési politika kialakításakor. Természetesen arra törekednek, hogy olyan befektetéseket eszközöljenek, melyek épp elég magas hozamúak ahhoz, hogy kompenzálják a kockázatokból adódó esetleges veszteségeket. Arra is figyelni kell, hogy a vállalat különböző környezeti adottságok mellett másként reagálhat egy-egy kockázatra.

A kockázat pontos felmérésére az élet és nyugdíjbiztosítások terén különböző csoportokat kell létrehozni. Ez lehet

eszközeloszlás szerint: részvény, kötvény, jelzálog, ingatlan, földrajzi helyzet szerint: a gazdasági helyzetet régiónként is kell vizsgálni, ország szerint: politikai és gazdasági helyzet elemzése, iparág szerint: a befektetések iparági koncentrációját is célszerű elkerülni.

Szintén meghatározó kérdés az, hogy a portfóliót aktív vagy passzív módon menedzselik34. Aktív portfóliókezelésnek számít, ha a befektetési portfóliót gyakran átrendezik, melynek (jelentős) költségvonzata is van. Lehetnek hozamnövelő célú arbitrázs és spekulációs tranzakciók vagy egyszerűen a forgalomfüggő jutalékok növelése. Passzív portfóliókezelés “ tartja” a befektetéseket, és a portfólió hosszútávú célokat követ, a piaci kereskedés enyhe, és kisebb a kereskedésből fakadó kockázatvállalás is, valamint alacsonyabbak a tranzakciós költségek. A pénzt inkább indexált alapokba fektetik be. Az aktívan menedzselt portfólió kezelője a befektetések sokkal szélesebb skáláján mozoghat, legalábbis adott időszakban. Gyakori tévedés, miszerint az “ aktív” portfólió jobb eredményt hoz, mint a “ passzív” , holott a befektetéselmélet a piaci átlagokhoz (benchmarkokhoz) mért eredményességet statisztikai szempontból elsődlegesen a diverzifikációhoz köti. A portfólió-biztosítás is fontos szerepet játszik. Az alapoknak megfelelő tartalékkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy az opciókat megvásárolja illetve lehívja. A portfólió-biztosítás ugyan nem csökkenti a válsághelyzetet, ha már az kialakult, de jelentősen csökkentheti a veszteségeket.

Az életbiztosításoktól (még) eltérően a nyugdíjalapok teljesítményét folyamatosan mérik35, és különböző befektetési alapokkal hasonlítják össze.

Említeni kell a „ prudent man” 36 szabályt, mely szó szerint fordítva becsületes embert jelent és eredetileg a szakszerű és tisztességes üzletvitelt követeli meg. Ez meghatározza azt az irányvonalat (policyt), aminek keretei közt kell eszközölni a befektetéseket. Nagyon szoros együttműködést követel a vállalat vezető szerveivel, de nagyobb mozgásteret engedélyez a szükséges eszközök kiválasztásánál. Kimondja, hogy a befektetési politikának követnie kell a szerződéses kötelezettségek irányvonalait, és előírja bizonyos fokú nyereség elérését. Először is meghatározza, milyen befektetésekbe lehet helyezni a tőkét, másodszor azt is kimondja, bizonyos befektetések mekkora részét képezhetik az összes befektetésnek. Meghatározza egyes eszközök durációjának és telítettségi pontjának mértékét, valamint devizamegfeleltetési előírásokat, továbbá derivatív eszközök megengedett nagyságát és célját.

34 [ALM MunichRE] 30. oldal 35 [ALM MunichRE] 31. oldal 36 Vö. OECD - Insurance and private pensions compendium. A vezető személy szintjén némi egyszerűsítéssel a prudencia a szakértő (hozzáértő) és becsületes tevékenység egyidejű követelményét jelenti.


A befektetésekre használt mennyiségi (limit) előírások egyre inkább a prudent man rule kiegészítőivé kezdenek válni. Az állami szabályozásoknak a legtöbb OECD országban direkt hatálya van, tehát azok alkalmazása kötelező jellegű. Azonban vannak bizonyos országok, mint például Nagy-Britannia, Írország és Ausztria, ahol ez nem érvényes, és a megadott szint fölött is tudnak a biztosítók befektetést eszközölni.

Aktuáriusi értékelési módszerek

Az aktuáriusi jelenérték kifejezi a jövőben esedékes kifizetés időpontját és nagyságát. A nyugdíjjáradék kiszámolása ugyan nem járul hozzá az egy időszakra szóló költségekhez, de az aktuáriusi jelenértékbe beleszámít. Az aktuáriusi értékelési módszerek fő különbözősége abban áll, hogy a szerződés bizonyos részeit tekintve milyen módszerekkel osztják el a költségeket. Az aktuáriusi értékelési módszer minden egyes periódusra szolgálati költséget (service cost) határoz meg. Ebből adódóan a kötelezettség az összes szolgálati költség értékét jelenti adott időpontban. Így különböző módszerek jöttek létre, a különböző periódusok szolgálati költségeinek kiszámolására.

Jövedelemértékelési módszerek37

Felhalmozott jövedelem értékelési módszer (Accrued benefit valuation method): a munkával töltött minden évben keletkezik egy szolgáltatás-rész a jövőbeni járadékból (nyugdíjból). A minden egyes évhez hozzárendelhető költség az adott évhez tartozó szolgáltatás aktuáriusi jelenértéke. A módszer szerint minden szolgálati év egy-egy részét képezi a nyugdíjnak. A szolgálati költséget a juttatás jelenértéke, és az alkalmazott egy éves jövedelméből számítják ki, valamint a továbbélési valószínűségből.

Kivetített jövedelem értékelési módszer (Projected benefit valuation method): Ez a módszer az összes járadékszolgáltatás nézi és ebből évekre lebontva egy állandó szolgáltatási költséget számol ki. Ez az összeg az összes időszakra azonos.

6. ábra: A jövedelemértékelési módszerek összehasonlítása

időtartam

szol

gála

tikö

ltség

Felhalmozott jövedelem értékelési módszerKivetített jövedelem értékelési módszer

Bár a két számolási módszer eltér, de mindkettővel ugyanazt az eredményt38 kapjuk.

Az életbiztosítóknak a gazdálkodás során figyelniük kell, mind a tőkepiaci befektetéseik bevételi- és kockázati profilját (eszközelosztási modell), mind pedig a termékeik skálája szerinti kötelezettségeikre (ALM).

37 [ALM tools] 54-59. oldal 38 [ALM tools] 54-59. oldal


Vagyon- és felelősség biztosítás (Property and casualty - P/C) A nem-életbiztosítások, ezen belül elsősorban a vagyonbiztosítások által nyújtott fedezet a vagyontárgyat, vagyoni érdeket közvetlenül fenyegető kockázatra irányul. A nem-élet ág Bit szerinti ágazati besorolása kockázat illetve veszélynem alapú. A biztosításokat azonban szokás – és ez tükröződik a biztosítók szervezeti felépítésében is – vagyontárgyak, vagyoni érdek szerint csoportosítani.

"A biztosításokat nem veszik, hanem eladják." Ez leginkább az életbiztosításokra, kevésbé a nem-életbiztosításokra igaz, hiszen a vagyontárgy fenyegetettsége, kockázati expozíciója egyértelmű, és ha kár esetén pótlása, javítása nehezen vállalható anyagi terhet jelent, akkor nyilvánvalóvá válik a biztosítás kötésének szükségessége. Ezért a biztosítási díj jutalékterhe ebben a biztosítási ágban nem jelentős, legalábbis az életbiztosításokkal összevetve.

A (gazdaság)politika, az állami intézkedések (mezőgazdasági, lakáshitel támogatások) - a biztosítókat érintő törvényi szabályozáson túl - erős befolyással bírnak az egyes biztosítási üzletágak alakulására. Mivel a nem-életbiztosítók jelentős vállalkozói-vállalati-intézményi ügyfélkörrel is rendelkeznek, ezért a gazdaságpolitika közvetve, a gazdasági élet fejlődésén, dinamikáján keresztül fejti ki hatását.

A nem-életbiztosítások fő jellemzője biztosításszakmai szempontból néhány kivételtől eltekintve, hogy a kötvény által nyújtott biztosítási fedezet tartama rendszerint egy év. Ennek a tartamnak a végén a biztosítónak jogában áll a feltételeket és a díjtarifákat felülvizsgálni.

Rövidtávon, akár egy éven belül is megváltozhat a kockázat, pl. új gyárak, telephelyek létesítése, új eljárások bevezetése folytán. A kockázatok igen változékonyak és egyenlőtlenek lehetnek. Például a tűzbiztosításban az ingatlanok jelentős mértékben különböznek méretükben, konstrukciójukban, értékükben, hasznosításukban és felszereltségükben. Ezek alapján történhet a kockázati csoportok képzése, mely segít a kockázatelbírálásnál a helyes döntés meghozatalában, mint pl. az épület hasznosítási módjával összefüggő gyulladásveszély, az épület építési módjával összefüggő terjedési veszély, valamint a tűzvédelmi és oltóberendezésekkel összefüggő kármegelőző és kárenyhítő megoldások39. Lehetőség van egyes kockázatok kizárására, összegszerű korlátozására, önrészesedés alkalmazására.

Az életbiztosításokkal ellentétben elméletileg nincsen felső határa az egy évben esetlegesen bekövetkező károk számának. A nem-életbiztosítások alapvető jellemvonása a kárbiztosítás jelleg, azaz a biztosító a biztosított vagyontárgyban keletkező (vagy a biztosított által harmadik személy vagyontárgyában okozott) kárt téríti meg, önrészesedés esetén az önrész levonása mellett. A kár nagyságát nem csak a díjkalkulációnál nehezebb megbecsülni, ahol a kárt valószínűségi változóként kezelik, hanem magánál a kárrendezés során is. A kárbecslés magas szakmai tudást követel meg a kárszakértőtől. A fogyasztók magatartásának tudatosabbá válása, a biztosítási tudat növekedése – az EU csatlakozással összefüggésben is – a kárigények számának és elsősorban a károk összegének növekedéséhez vezet elsősorban a felelősségbiztosítások körében.

A káringadozás is egy igen markáns jellemzője a nem-életbiztosításoknak. Ezért nem elég a várható értékre koncentrálni, hanem figyelembe kell venni a szórást. A díjkalkuláció alapvetően statisztikai becslésre épül, ahol törekedni kell arra, hogy a becslés megbízható, nagyszámú, a kockázat szempontjából releváns adatokon nyugodjék. A díjkalkuláció érvényességét folyamatosan ellenőrizni kell (utókalkuláció).

39 [A biztosítás általános kérdései] 31. oldal


A nem-életbiztosításoknál is létezik biztosítási összeg, mely itt a kártérítés, valamint a biztosítói kockázatvállalás felső határát jelenti. A biztosítási összeg megállapítása nem mindig egyszerű feladat. A biztosítási összeget a biztosítási értékből (a biztosított érdek értékéből) szokás meghatározni. Ha a biztosítási összeg alacsonyabb a biztosított vagyontárgy értékénél, akkor alulbiztosítás áll fenn, ami a biztosítási hányadnak megfelelő (pro ráta) kártérítést von maga után. Bizonyos esetekben nem célszerű a biztosítási érték alapú biztosítási összeg megállapítás, pl. gyártelep tűzbiztosítása esetén, hiszen szinte lehetetlen, hogy egymástól több száz méterre lévő épületek egyszerre, egy káreseményből fakadóan leégjenek. Ilyenkor a biztosítási összeg a lehetséges legnagyobb kár(PML). A káron szerzés tilalma szerint hiába szól egy vagyontárgyra több, vagy a biztosítás értékénél nagyobb biztosítás, kár esetén csak egyszeres, illetve legfeljebb a tényleges értéknek megfelelő térítés jár. A kárkifizetés alapja lehet szerződési feltételektől függően időérték (avult érték) vagy új érték, ritkább esetben bekerülési (beszerzési) illetve könyvszerinti (mesterségesen avult) érték. A nem-élet ág kárkifizetési sajátossága egyes esetekben a kármegtérülés (pl. megkerül a vagyontárgy) vagy regressz (visszkereset) lehetősége (szándékosság, súlyos gondatlanság esetében).

A kárnagyság eloszlása általában asszimmetrikus, ennek mértéke függ az adott üzletágtól. A munkáltatói felelősségbiztosításban gyakran nagy számú kis kár keletkezik (munkahelyi balesetek),vagy kisebb számú kárt jelentenek be, pl. ipari megbetegedés miatt, melyek igen nagy összegűek is lehetnek. A lakásbiztosítási károk nagy számban fordulnak elő, alapvetően kis összegűek és nagyjából hasonló méretűek40.

7. ábra: Munkáltatói felelősségbiztosítás

Kárs

zám

Kárnagyság

8. ábra: Lakásbiztosítás

Kárs

zám

Kárnagyság

40 [Általános biztosítás] 7. oldal


A nem-élet ág alapvető sajátossága az a késedelem, ami elsősorban a károk bejelentésének és rendezésének késedelmét - utóidejűségét jelenti a díjfizetéshez képest is, amelyek az alábbi okokra vezethetők vissza:

természetes késedelem jelentkezik akkor, amikor bizonyos esetekben a kár bekövetkezésének észlelése nem a bekövetkezés időpontjára esik (pl. nyaralóban történt csőtörés);

újabb késedelem származik abból, hogy maga a kárbecslés, a kárösszeg megállapítás az adatok, információk, szakvélemények összegyűjtése időigényes folyamat;

további késedelem merül fel, amíg a felek megállapodnak kárkifizetés végleges összegében, sor kerülhet pereskedésre is.

A késedelem mértéke üzletágfüggő is. A felelősségbiztosításra jellemző a leghosszabb kárkifutás. Gyakran néhány év telik el, amíg az esemény a biztosított, és így a biztosító tudomására jut, továbbá a felelősséget rendszerint bírósági eljárás során állapítják meg. Ezzel ellentétben a vagyonbiztosítási üzletágban sokkal rövidebb az eltolódás, hiszen a veszteségek sokkal hamarabb nyilvánvalóvá válnak, és hozzáértő kárbecslő által könnyebben meghatározhatók. Ilyen kárigényeket nagy számban rendeznek a bekövetkezéstől számított 6-12 hónapon belül. Természetesen itt is lehetnek szélsőséges esetek, pl. egy lakás ablakának törése illetve robbanás egy ipari létesítményben41.

9. ábra: Göngyölt kárkifizetés

Kárrendezés kitolódása (évek)

Ren

deze

ttká

r (%

)

Rövid kifutású üzletág

Hosszú kifutású üzletág

50%

100%

41 [Általános biztosítás] 8. oldal


A késedelmes bejelentés, és a késedelmes kárrendezés speciális tartalékképzést tesz szükségessé. A függőkár tartalék két elemből áll

a bekövetkezett és bejelentett, de még nem vagy csak részben rendezett károk tartaléka (tételes függő),

valamint bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka (IBNR tartalék).

A szakirodalom megemlíti még azon kárügyek tartalékképzését, amiket már lezártak, de a jövőben ismét meg kell nyitni (pl. felelősségbiztosításban személysérüléses ügyeknél állapotrosszabbodás esetében). E tartalék külön vagy az IBNR (Incurred but not reported) tartalékon belül is képezhető. Egy biztosító függőkár tartalék(állomány)a alapvetően a szerződésállomány nagyságával pozitívan korrelál, amennyiben az egyes évek kárhányada, valamint a múltbeli károk kifizetésit is figyelembe vevő kárszükségleti hányad stabil, továbbá a kárrendezés folyamatában nincs rendkívüli változás. Stabil szerződésállomány esetén szinte konstansnak tekinthető a függőkár tartalékállomány (a jövőbeli kárkifizetés fedezetét nem kell a biztosítási díjakból összerakni, összegyűjtögetni), de természetesen az analitika szintjén a tartalékállományon belül állandó mozgás van, egyes kárügyek tartaléka felszabadul, másoké megképződik. Amennyiben az adott évi díjak elegendőek a kárkifizetések finanszírozására, úgy a tartalék mögötti eszközökhöz nem kell hozzányúlni. Nem elhanyagolható a hatása a tartalékokra (jövőbeli kárösszegek becslésénél) az inflációnak, amely a különböző iparági árindex alapján határozható meg, és nem csak a tartalékképzésnél, de a biztosítási díj meghatározásánál és a szerződések értékkövetésénél is fontos szerepet játszik.

További nem-életbiztosításokra jellemző tartalékfajták a káringadozási tartalék és a nagy károk tartaléka a nem-életbiztosítások sajátos káralakulásának megfelelően. Megjegyzendő, hogy az IASB által közzétett IFRS 4 – a biztosítási szerződésekhez kapcsolódó számviteli elszámolások szabályozása – szerint ezekre a tartalékfajták nem lesz szükség, mivel ezek nemzetközi számviteli szabványok keretrendszerével ellentétes elemek, mert az IFRS szabványrendszer értelmében a beszámoló fordulónapján nem jelent kötelezettséget a biztosító számára, hiszen az életben lévő szerződések kockázatviselési időszakát követően majdan felmerülő eseményekkel kapcsolatosan nincsen még kötelezettsége a társaságnak. A káringadozási és a nagykárok tartalékának tiltása kapcsolatba hozható a biztosítási üzletág másik jelentős, szabályozásbeli projektjével, a Solvency II-vel, ami figyelembe veheti majd e két tartalék megszüntetését majd a tőkekövetelmény meghatározásakor (azaz egy biztonsági többlettel megnövelheti az elvárt tőkekövetelményt)42.

A biztosítási tevékenység kockázatos volta – a biztosító adott biztosítási díjért adott pénzügyi szolgáltatási kötelezettséget vállal, amelyek között az összhang valószínűségszámítási alapokon nyugszik - a korrigált saját vagyonnak meg kell felelnie egy minimális szavatoló tőke követelménynek. Ez a nem-életbiztosítási ágban alapvetően (az eddigi évek tapasztalata alapján) a tárgyévi bruttó biztosítási díjbevétel 15-16%-a a viszontbiztosítást is figyelembe véve. A saját vagyont elsősorban a mérlegszerinti eredmény módosítja, ezért a szavatoló tőkenövekmény - az előző évhez képesti díjnövekmény 15-16%-a – fedezése nyereséges és kismértékben növő, lényegében stabil állománnyal rendelkező biztosítónak nem lehet gond. Ha pl. a díj (és a kárszükséglet) nem változik az előző évhez képest, akkor nem is jelentkezik fedezendő szavatoló tőkenövekmény ellentétben az életbiztosításokkal. A 2004. május 1-je utáni új szabály egyik eleme, hogy már nem lehet a biztosítási ágat egységesen kezelni, pl. vannak olyan ágazatok, amelyeknek súlyszorzója 1-nél nagyobb. További módosítás, hogy a díjelőírás és a megszolgált díj közül a nagyobbikat kell választani, illetve, hogy a szavatoló tőke nem csökkenhet nagyobb mértékben, mint függőkár tartalék.

A viszontbiztosítás területén is eltér a nem-életbiztosítás az életbiztosítástól, melynek hátterében az egyik kárbiztosítási, a másik összegbiztosítási jellege húzódik meg. A gyakori és mindkét biztosítási ágra jellemző Quota Share mellett a különböző káralapú Excess of Loss típusú viszontbiztosítási formák terjedtek el.

Összefoglalva a nem-életbiztosítási ágat elsősorban sajátos és bizonytalan káralakulása, és a felmerült károk rendezésének speciális kifutása jellemzi, amire a jövőbeli cash flow és tartalékalakulás modellezésénél kell tekintettel lenni.

42 [A biztosítási szerződések értékelésére vonatkozó fejlemények] 32. oldal.


Modellek

Az ALM technikák csoportosítása Az eszköz-forrás menedzsment egyik elsődleges feladata a kamatkockázat kézben tartása. Az olyan pénzügyi intézményeknél, mint amilyenek a biztosítók és a nyugdíjpénztárak is, a kamatkörnyezet változása gyökeresen befolyásolhatja a fizetőképességet különösen akkor, ha az eszközök piaci értéke jobban esik, mint ahogy a kötelezettségek értéke.

A fenti probléma elvileg a legegyszerűbb módon az által kezelhető, hogy a befektetési eszközeink pénzáramlását egyenlővé tesszük kötelezettségeink pénzáramlásával. Ha a forrásoldal lejárati szerkezetével teljesen megegyező felépítésű befektetési portfóliót eszközölünk, a kamatszint esetleges változása nem befolyásolja sem cégünk fizetőképességét, sem eredményességét. Az ALM technikák számos megoldást sorakoztatnak föl, mindegyiknek van előnye és hátránya is.

A legegyszerűbb módszer, a cash-flow teszt például számos kockázatra hívja fel a figyelmet, mielőtt azok még kamatlábváltozást eredményeznének, és főleg feltételezésekre épül. Például egy olyan pénzintézet, mely egy szcenárió megvalósítása során nehezen tudja kötelezettségeit teljesíteni, egyszerűen azzal a feltételezéssel élhet, hogy az adott kamatláb-változás bekövetkezése nagyon valószínűtlen. Hátrányt jelent azonban, hogy a módszer az újonnan kötött üzletekre nem fordít megfelelő figyelmet és nem is elég részletesen fejti ki a különböző feltételezéseket. Harmadrészt pedig, csak a kamatláb kockázatokra fókuszál, és a többi általános kockázatot, mint az üzleti kockázat, az árfolyam-kockázat, valamint a részvény-árfolyamok alakulása sem elemzi, pedig az utóbbiak ismerete a biztosító társaságok egy része számára fontosabbak, mint a kamatláb kockázatok.

A cash-flow és a duráció egyeztetés a kamatlábkockázatok kezelésére nyújtanak megoldást, de csak olyan esetekben hasznosak, ha a befektetendő összeg már a kiindulásnál ismert. Ez a “dedikáció”, vagy “cash-flow matching” néven ismert eljárás hasonlít egy pénzügyi arbitrázshoz, hiszen segítségével szinte kockázatmentes profitra tehetünk szert. A valóságban azonban a biztosítók, vagy nyugdíjpénztárak forrásainak lejárata csak becsülhető, de teljes bizonyossággal nem előrejelezhető. Az előbb felsorolt modellek csak akkor ajánlottak, ha a biztosító egy arra alkalmas terméken keresztül, saját maga vállalja a nagyobb kockázatot.

A DFA (Dynamic Financial Analysis) ezzel szemben az egész vállalat dinamikus modellezését lehetővé teszi. A DFA a már előre meghatározott kockázati faktorokat írja le a szcenáriók létrehozásakor. A szcenáriókat egy sztochasztikus modell segítségével hozzák létre. Hátrányt jelent azonban a nagy komplexitás és az, hogy nagyon sok adattal kell dolgozni. A szakértők és a szoftverek költségvonzata is jelentős. (A DFA-val részletesebben külön fejezetben fogunk foglalkozni.)

Az egyszerűbb technikák, mint a cash-flow teszt nem túl komplex, viszont alacsonyabb megbízhatósági fokkal rendelkeznek, mint a bonyolultabb technikák. Azt, hogy adott helyzetben melyik technika a legmegfelelőbb és melyiket fogja a cég alkalmazni, maga is egy meghatározó döntés. Az alkalmazható illetve alkalmazott modellek értékelése

információtartalmuk, kockázatleíró és kockázatcsökkentő hatásuk illetve potenciáljuk, költségeik, a (meglévő) döntési struktúrákban való alkalmazhatóságuk, az adatinput és szakértői tudás rendelkezésre állása

függvényében történik.


Mint azt a vezetés-szervezési fejezetben is írjuk, a legjobban választott és működtetett ALM rendszer sem teszi a vezetőket tévedhetetlenné, de

"jobb" döntések hozhatók, veszteség esetén (shortfall, exogén hatás) bizonyítható (védhető) a korábbi döntés megfelelősége

illetve optimális volta az adott körülmények között, ami a menedzsment felelősségének fontos meghatározó eleme.

A modellek típusai

Az ALM modellek43 lehetnek statikusak, ide tartozik a cash-flow naptár, a réselemzés, a portfólió szegmentálás vagy a cash-flow egyeztetés. Egy technika lehet dinamikus értékvezérelt, ilyen például a standard immunizáció, a kulcs árfolyam immunizáció, a portfólió biztosítás vagy az egy és több faktorból álló modell immunizációk. A dinamikus, viszont bevétel vezérelt módszerek közé tartozik az árfolyameltérések menedzselése és a tényleges bevétel optimizálási modellje (realized return optimization RRO).

Mielőtt konkrétan rátérnénk a modellek részletezésére, fontos megemlíteni milyen szempontok alapján készül is el egy modell. Egy modellnek elsősorban a lehető legpontosabban kell tükröznie a tényeket, valamint adott témakörben természetesen a legmegfelelőbb megoldási stratégiát szükséges felvázolnia. A modelleknek számos formája van, ebből a legfontosabbak a következők44:

A determinisztikus modell esetében ismert az input és output mértéke illetve kapcsolata, mint például életbiztosításoknál a díj kiszámolásakor.

Sztochasztikus modellnél viszont az input nagysága változó. Példának említhetjük a kamat- és részvényárfolyamok modellezését a pénzpiacon.

Egy modell lehet egyidőszakos vagy többidőszakos. Egyidőszakos modell például egy adott részvény egy évre kiszámított hozama, többidőszakos modellt használunk viszont a szcenárió analízis elkészítéséhez.

Diszkrét modellel lehetséges például az aktuáriusi jövedelem egy évre való kiszámítása A folytonos modell a tőkebefektetésre szolgáló termékek értékelésénél használatos. A modell egy

bizonyos időkontinuumra vonatkozik. Az individuális és kollektív modellek elsősorban a vagyonbiztosításnál használatosak. Az individuális

modell az egyes kockázati tényezők gyakoriságából kiindulva határozza meg az egy évre szóló kockázatot, míg a kollektív modell az éves összkockázatból következtet az egyes kockázati tényezőkre.

Az elméleti stratégiai modellek alapján természetesen számítógépes szoftvereket fejlesztenek ki, aminek a folyamatába a tanácsadó cégek már meglévő szoftvereit is be lehet vonni. Ezek elvégzik helyettünk a bonyolultabb számításokat. Az eszköz-forrás menedzsmenthez használt szoftvernek megfelelően kell támogatnia az adott modell által megkívánt adatfeldolgozást és számításokat. Fel célszerű mérni, hogy milyen fejlesztések, karbantartások elengedhetetlenek a rendszer folyamatos fenntartásához, valamint biztosítani kell, hogy az ehhez szükséges feltételek mindenkor rendelkezésre álljanak. (Lásd bővebben Az ALM rendszer informatikája c. fejezetben).

43 [ALM in der Lebensversicherung] 40. oldal 44 [ALM in der Lebensversicherung] 42. oldal


Aktuáriusi elemzési forma az ALM-ben Ebbe az elemzési kategóriába az életbiztosítások költségeinek kiszámolása, a nyereségrészesedés finanszírozhatósága valamint a várt vállalati eredmények kiszámolása tartozik45. A vizsgálatok az aktuális állapotból indulnak ki és tervszerűen vizsgálják az ebből következő jövőbeni alternatívákat. A legegyszerűbb elemzések is külön vizsgálják az egyes input változók jövőbeni alakulását.

A többperiódusú modellek a mérlegkimutatások (Bilanzprojektion) és a jelenérték megfigyelésének (Barwertbetrachtung) módszereit alkalmazzák. A tervezések (Planungsrechnung) és a cash-flow elemzés a leggyakrabban használt módszerek a többperiódusú mérlegkimutatásoknál. A terveket a vállalat fejlődése és a mérlegkimutatások alapján készítik el. Folyamatosan vizsgálják az üzletmenet tervezett, annak már megvalósult részeit, illetve a pénzpiac változásait, és a jövőben meghatározott tervezeteket ez alapján alakítják. A jelenérték számításnál szó esik a többletjövedelem finanszírozhatóságának módjáról, valamint az Embedded Value kiszámolásáról. A finanszírozhatóság a belső kamatláb függvényében állapítható meg, ami a meghatározott többletrészesedés fedezetét adja. A többletrész csak akkor finanszírozható, ha az elért kamatláb nagyobb a belső kamatlábnál.

ALM vállalatok részére A vállalatok vezetőire hárul az a feladat, hogy a tőkeköltségeket minimalizálják és meggyőződjenek arról, hogy a vállalat ki tudja egyenlíteni kötelezettségeit. Egy biztosítótársaság, amely a kötelezettségeinek teljesítésére fedezetet szeretne biztosítani a következő problémával szembesülhet: az eszközök fenntartási költségét olyan szintre szükséges csökkentenie, hogy az pontosan tudja fedezni a lejárati napon a kötelezettségek összegét.

A vállalatok eszköz-forrás menedzsmentje a kockázatkezeléssel szoros kapcsolatban áll, és a fizetőképesség megőrzését tekinti elsődleges feladatának. Az immunizációval kapcsolatos ALM megközelítések megkövetelik az eszközök és források értékének mérését is, ám ezek nem mindig hoznak használható megoldásokat. Az RRO46 (realized return optimization), azaz a tényleges bevétel optimalizálási modellje kiküszöböli az információ hiányából adódó akadályokat.

Az RRO elemzi a jövőben esedékes szcenáriókat és időpontokat. Minden egyes szcenárióhoz és időponthoz hozzárendeli az optimális bevétel nagyságát, melynek adott időpontban rendelkezésre kell állnia, és amiből azután ki lehet egyenlíteni a követeléseket. Ez alapján azt az eszköz-forrás portfóliót célszerű felállítani, amely a lehetséges legkevesebb költséget emészti fel úgy, hogy a portfólió bevétele minden egyes szcenárió horizonton eléri a kívánt szintet. Az RRO a hiányos adatok miatt felmerülő esetleges hátrányokra is megoldást szolgáltat.

Hogy az RRO tényleg megfelelő legyen, szükséges megérteni a vállalat pénzügyi céljait, fel kell mérni, milyen előnyökkel szolgálhat az ALM a cég számára és meg kell határozni a cég kockázati struktúráját.

45 [ALM in der Lebensversicherung] 48. oldal 46 [Shimpi] 36. oldal


Hibrid szimuláció A szimuláció meghatározza azt az optimális dinamikus befektetési politikát, ami a befektetők számára minden egyes eszközgazdálkodási területen megkönnyíti a döntéshozatali mechanizmust. A befektetőknek elsősorban szükséges létrehozniuk egy stratégiai eszköz-mixet, amit több periódusra kiterjedő portfólió optimalizálási modellben valósítanak meg. A sztochasztikus modellezés segít a bizonytalanságok kezelésében és a beruházási döntések meghozatalában. A modell felvázolása során fontos, hogy nem a már ismert változókat, hanem újakat haználunk. A szimuláció által generált szcenáriók tipikusan alkalmasak egy többidőszakos sztochasztikus programozási modell47 (multi-period stochastic programming, MSP) létrehozására.

A szcenáriókat egy fastruktúrában hozzák létre, a döntéshozatal a csomókban történik. A szcenárió számos megoldási módozatot vázol fel és azokat megbízhatóan elemez.

A sztochasztikus programozási modellt Hibiki (2001) hozta létre, a szcenáriókat egy szimulált útvonalú struktúrán keresztül készítik el. A szimulált útvonalak nyújtotta megoldások jobban meghatározzák a döntéseket, mint a szcenáriófa. A modellt „hibrid modellnek” hívják, mert egy időben méri fel az esetleges kockázatokat és a megoldási módokat. A modell létrehozása után egy modern matematikai szoftver segít a döntések pontos kidolgozásában.

10. ábra: Hibrid modell

Szcenárió fa Szimulált útvonalak

A különbség a két modell között nyilvánvaló, egyedül a döntések száma változik, melyeket az ábrán jelölt négyzeteknél hozzák, így változik a modell formája is. A modellstruktúra alapján a döntéshozatal száma változhat a felállított útvonalak, valamint időszakok szerint. Így kaphatunk egész nagy ábrákat is akár, ha a megoldásra váró feladat nagyon összetett.

A modellt elsősorban az optimális eszközelosztás szemléltetésére hozták létre, de felhasználható egyszerűbb pénzügyi problémák menedzselésére is, mint például az optimális kötvényportfólió kiválasztása.

47 [ALM tools] 271. oldal


Eszköz-elosztás modell Az eszköz-elosztás48 (asset-allocation) modellt a nem-életbiztosítók munkájának megkönnyítésére hozták létre. A modell tartalmazza a biztosító társaságok eszközeinek, követeléseinek és kockázatkezelési eredményeinek leírását. A modell figyelembe veszi a biztosítók adózás utáni nyereségét is. Így az eszköz-elosztás modell mindenképp szükséges a biztosítók számára, ha ki akarják használni komparatív előnyeiket.

A modell a bevételek és kockázatok gazdasági többletre gyakorolt hatását elemzi. Gazdasági többlet alatt a tőke piaci értéke és a követelések jelenértékének különbségét értjük. A gazdasági többlet jó mérőeszköze a biztosítók hosszú távú pénzügyi kilátásainak.

11. ábra: Integrált eszközelosztás modellje

A biztosítók gyakran csak a törvény által meghatározott többletet veszik figyelembe, tehát a törvény által meghatározott tőke és követelés közötti különbséget. A törvény által előírt értékelés hibája, hogy néhány eszközt piaci értéken, míg néhány kötvényt amortizált költségen számítanak ki. Fontos, hogy mind a törvény által meghatározott többletre, mind a gazdasági többletre figyelmet fordítson a biztosító.

48 [Investment management] 4. fejezet

Tőke elosztás modell

Tőkemegfelelőség

Könyvelésimegfontolások

Egyenrangúösszehasonlítások

Biztosításiszabályzatok

Tőke elosztási javaslatok

Integrálteszközelosztás


A nyereségrész Az input változók szcenárió generátor által előállított sok ezer lehetséges forgatókönyvét az üzleti működést leíró modell konvertálja át azokká a célváltozókká, amelyeket a menedzsment a folyamat végén optimalizálni szeretne. A legfontosabb célváltozó a legtöbb esetben a nettó eredmény, vagy valamilyen ebből származó eredményességi mutató, mint például a saját tőkére vetített megtérülés (Return on Equity, ROE), vagy az eszközarányos megtérülés (Return on Assets, ROA). Ez az elvárás praktikusan azt jelenti, hogy a DFA modell által felölelt időszakra – ami életbiztosítók esetében akár 20 év is lehet – előre kell jelezni az egyes évek mérlegét és eredmény-kimutatását. A vállalati modellnek tükröznie kell a belső működési struktúrát, ami egy biztosító esetében alapvetően a biztosítási és befektetési tevékenységek figyelembe vételét jelenti. A bevételek és ráfordítások modellezése mellett a szabályozási és adózási kérdések leképezését is meg kell oldani.

A nyereségrészesedésnek49 (return on surplus – ROS) három fő alkotóeleme van: az eszközarányos megtérülés (ROA), a kötelezettségekre vetített jövedelem nagysága (return on liabilities - ROL) és a kockázatvállalásra vetített jövedelem nagysága (return on underwriting - ROU).

ROUSPROL

SLROA

SAROS ++=

A = piaci érték L = kötelezettségek jelenértéke S = többlet P = prémium

A többletkockázatnak a többletek volatilitását nevezzük. A nem-életbiztosítók kockázatainak elemzése három szempontból történik: a veszteség, a kiadás és ezeknek a kombinációinak elemzése. A befektetési terv elkészítéséhez fontos az adók beleszámítása is.

A megnövekedett versenyben a biztosítóknak feltétlenül szükséges a befektetési tervük sokkal kiterjedtebb elemzése. A jövőben nagyobb hangsúlyt kell majd fektetniük a kötelezettségek és a kockázatok integrációjára.

49 [Investment management] 79-83. oldal


A biztosítási modell (insurative model) – a vállalati tőkeszerkezet modellje Ha a tőkestruktúrát kockázati szempontból elemezzük az ALM-ben használt meghatározó faktorhoz jutunk, amiben az RRO is szerepet játszik. A biztosítási modell feltételezi, hogy a kockázatos ügyletekre a vállalati tőke nyújtja a kívánt fedezetet. Minden egyes kockázatra egy bizonyos tőkerész nyújt fejezetet, így lefedve a vállalat összes tevékenységi körét. A modell e mellett új alapokra helyezi egy vállalat részvénytulajdonosainak és kötvénytulajdonosainak viszonyát, valamint a vállalat biztosítóit is bevonja a folyamatba.

A biztosítási modell50 kimondja, hogy a tőke súlyozott átlagköltsége (weighted average cost, WACC) a kockázatmegosztás természetes velejárója és e helyett illetve ezt kiegészítve inkább a tőke összes átlagköltségét (total average cost, TACC) kell használni.

A biztosítási modell esetében nem a vállalat pénzügyi ereje, hanem a kockázatvállalási hajlandósága a meghatározó, a vállalat ez által nagy mértékben növelheti a saját tőkére vetített eredmény arányát (ROE). A visszatartott kockázatot a részvényesek, az átruházott kockázatot a biztosítók vállalják.

12. ábra: TACC szemléltetése

kontingens tőke befizetett tőke

biztosítási fedezet

Piaci érték = Ibevétel = i

részvény

Piaci érték = Sbevétel = s

átruházott kockázat visszatartott kockázat

A kockázatvállalás értéke Q = S + I

A részvényes (S) a kockázatvállalásnak köszönhetően beruházóként kapja meg q-t és még ráadásként az (s-q) értékét is. A biztosítót (I) veszteségként éri (q-i) különbsége, ami a kockázatvállalásból ered. Itt a TACC-ot q-val jelöltük. A képlet levezetése a következő51:

1. Egyenlet: TACC képlet

)()( iqIqsS −×=−×

ISIi

ISSsq

iIsSISq

−×

++×

=

×+×=−×

)(

)(

50 [Shimpi] 10 - 12. oldal 51 [Shimpi] 10 - 12. oldal


ALM megközelítés szerint tehát a WACC nem veszi figyelembe a biztosítási és fedezeti összetevőket, míg a TACC megteszi ezt. Az ALM elvek szerint a vállalatnak tehát a TACC-ot kell csökkentenie úgy, hogy az összes határidős ügylet költsége csökkenjen, de csak olyan mértékig, hogy minden kockázati tőkére jusson megfelelő fedezet.

Kamatláb-modellek A Wall Streeten a brókerek modellek sokaságát használják, amelyek különböző piaci feltevéseken alapulnak. A megfelelő modell kiválasztásánál nem csak az a fontos, hogy a modell jól tükrözze a kamatlábak volatilitását, hanem fontos a könnyű kezelhetőség is (inputok, eredmények értelmezése, alkalmazása). A kamatláb-modelleknek számtalan formája van, azonban általában az arbitrázs mentes52 modellek a kedveltek, amelyek az épp vizsgálat alatt álló kamatlábak struktúrájához igazodnak.

A pénzintézeteknek jelentős bevétele származik a kamatlábkülönbségekből, ezért fontos ezeknek nyomon követése. Hogy vizsgálni tudjuk a bevételnövekmény változását meg kell ismernünk a piaci kamatláb modell53 fogalmát (Marktzinsmethode). A módszer használatával a kamatlábkockázatok és a határidő-eltolódásból származó jövedelmek összehasonlíthatóvá válnak.

Az átlagos finanszírozási kamatláb és az eszközök átlagos hozama közötti különbséget nevezzük kamatláb mardzsnak. A piaci kamatláb modell segítségével a kamatmardzsot három profitcentrumra oszthatjuk: aktív és passzív ügyletek valamint biztonsági tartalék (Tresorerie).

Az aktív ügyletek közé tartozik a hitelkibocsátás és a jelzálogkölcsönök valamint a hitelképességek vizsgálata is. A profitcenter célja, hogy a kamatláb különbözetekből befolyó jövedelmet maximalizálja, valamint a bonitástól függő veszteségeket minimalizálja. A tartalékok profitcentere megteremti az aktív és a passzív ügyletek közötti optimális kapcsolatot.

Az aktív és a passzívügyletekből származó profitcenterekhez azt a kamatláb mardzsot kell rendelni, ami a pénzintézet által előállított pénzügyi szolgáltatásból származik. A tartalékok szegmenséhez a határidő-eltolódásokból származó kamatlábmardzs tartozik. Ezzel a módszerrel lehetségessé válik a vállalt kamatlábkockázat és az elért bevétel összehasonlítása. Így a menedzserek számára egyértelművé válik, hogy a vállalt kockázat milyen hozamokkal is járhat, különös figyelmet szentelve a tartalékok menedzselésére, ami szoros kapcsolatban áll a kamatlábkockázatokkal is.

A kamatstruktúra folyamatosan változik és így ezzel együtt a piaci árak is változnak. A kamatstruktúra változásnak három alaptípusa van:

Szinteltolódás (Level shift): a kamatlábak párhuzamosan és ugyanolyan mértékben változnak

13. ábra: Kamatstruktúra-változások formái - Szinteltolódás

Kam

atlá

b

Futamidő 52 Az arbitrázs mentesség azt jelenti, hogy ha ugyanazt a cash-flow-t két különböző módszerrel vizsgáljuk, ugyanazt az eredményt kapjuk 53 [CH ALM] 3. fejezet 47. oldal


Emelkedési változás (Steepness Shift): a rövidtávú kamatlábak eltérően változnak

14. ábra: Kamatstruktúra-változások formái - Emelkedési változás

Futamidő

Kam

atlá

b

Görbe vonalú elmozdulás (Curvature shift): a rövid és hosszú távú kamatlábak különbözőképp viselkednek.

15. ábra: Kamatstruktúra-változások formái - Görbe vonalú elmozdulás

Kam

atlá

b

Futamidő

A kamatstruktúra változások során felállított alappéldákat faktoroknak is nevezhetjük. A kamatstruktúra változásokból adódóan minden terméknek van rögzített kamatláb durációja is: színvonal duráció, emelkedési duráció és görbe vonalú duráció. A rögzített kamatláb - duráció54 felvázolásával lehetőségünk adódik a kamatstruktúra változások pontosabb modellezésére.

54 A duráció a kamatlábváltozások hatásának meghatározására alkalmazott egyszerű mérőszám. A kamatláb elaszticitás (IRE) más néven duráció megmutatja, hogy mennyivel változik egy eszköz vagy egy forrás piaci értéke a kamatlábak egy százalékos változása esetén. A durációt években mérik, amit azonban nehéz kockázati változásokhoz csatolni. Az IRE és a duráció fontos meghatározó elemei bármilyen kamatkockázat meghatározásában. Mérik a kamatláb eltolódásokból származó hatásokat a pénzforgalomra. Ma m ...


Összetett kamatlábváltozások modellezése (durációmodellek) A durációmodellek alapját az képezi, hogy az egész kamatlábstruktúra párhuzamosan eltolódik. A párhuzamos szó itt azt jelenti, hogy a kamatláb-változások mértéke teljesen megegyezik, a rövid és hosszú távú kamatlábak ugyanolyan mértékben változnak. Ez a valóságban azonban csak nagyon ritkán történik meg, ami a modellt jelentősen leegyszerűsíti, azonban ha rövidebb időszakokra bontjuk az egész elemzést, sokkal pontosabb képet kaphatunk.

Ez a rögzített kamatláb duráció55 (key-rate duration) alapja, aminek használatával a kamatlábváltozások még rugalmasabb modellezésére tehetünk szert. Állandó és folyamatosan változó kamatláb szcenáriókat is lehet vele vizsgálni egyes mérleghelyzetek, valamint az egész mérleg piaci értékére levetítve.

A módszer a következő: A párhuzamosan változó kamatláb minden egyes szegmenséhez egy-egy kulcskamatlábat rendelnek, ami alapján így azt azonosítani lehet. A szegmensek lehetnek rövidtávúak (1 hónap), középtávúak (6 hónap) és hosszútávúak (3 évnél több). A rögzített kamatláb - duráció lényege, hogy azután minden egyes szegmensből ki lehet választani egy reprezentatív kamatlábat. Minden eszközhöz (Instrument, pl. kötelezettségek, hitel) azután egy-egy duráció társítható. A rögzített kamatláb - duráció megmutatja, hogy az adott befektetésnek milyen erős kapcsolatban állnak a piaciérték változással, és hogy egy a rögzített kamatlábon lévő egy százalékos változás hogy befolyásolja a szegmens kamatlábát.

A rögzített kamatláb duráció egy rugalmasabb modellt állít fel a kamatstruktúra változásainak feltérképezéséhez, mint az egyszerű duráció. Ezen felül még a kamatkockázatok elkerüléslére is megoldást nyújt.

Hiányai a következők:

Az egyes termékek rögzített kamatláb durációja nem határozható meg egyértelműen. Annak érdekében, hogy a rögzített kamatláb duráció profil tényleg pontos legyen, speciális értékelési modellek kellenek.

A modell csak akkor használható, ha a kamatstruktúra nem párhuzamos változásait figyelmen kívül hagyjuk. Ez a lehetséges kamatláb-szcenáriók elfogadását megkönnyíti, valamint feltételezi, hogy az így megszerzett tudás függ a rögzített kamatláb változásától is.

Kamatstruktúra modellek csoportosítása A kamatstruktúra modelleknek négy fajtája van:

Az arbitrázs mentes56 modellek bizonyos piaci árakat adottnak vesznek, és ehhez rendelnek hozzá bizonyos modell paramétereket, így pontosítva a piaci árat. A modell néhány véletlenszerű, könnyen kiszámolható folyamatot generál a hozamgörbe alatti részen és időszaktól függő állandókat rendel a folyamat volatilitásához és eltolódásához egészen addig, míg az összes piaci ár nem stimmel. Az arbitrázs mentes modellnél pont ezért szükséges ismernünk mindenfajta piaci árból legalább egyet.

Az egyensúly modell a kamatstruktúra változását figyeli egy bizonyos időszakban. Statisztikai megközelítést alkalmaz, tehát nem kiszámolja, hanem becsüli a kamatstruktúra változását. Egy kamatláb csak akkor lehet kockázatsemleges, ha azt rövid időszakon belül vizsgáljuk. Így jött létre a „rövidtávú kamatláb” fogalma. Ez ugyanis az egyetlen valóban kockázatmentes kamatláb a pénzpiacon. Az ilyen kötvényeknek egyedül piaci kockázatuk van, ugyanis ha a rövidtávú kamatláb időközben emelkedik, a beruházás értéke csökkenni fog.

A piaci kockázat ellentételezéseként a beruházó kockázatmentes kamattal és kockázati prémiummal számolhat, aminek értéke az időtartamtól függően változhat. Ezen felül még plusz jövedelemként időszaki prémiumhoz is juthat, ami a beruházás kamatlábkockázatának kompenzálásaként adódik.

55 [CH ALM] 100. oldal 56 [Investment management for insurers] 11. fejezet


A kockázatsemleges modell egy feltételezett környezetben működik csak, ahol minden piaci résztvevő kockázatsemleges. Itt az időszaki prémium sem jár a befektetőknek. A modell előnye azonban az, hogy sokkal egyszerűbbé válik az eszközök felértékelése, mert nem kell más változókat beiktatni a számolásba, és az eredmény természetesen így is pontos marad.

Azokon a területeken, ahol a kockázatmentes modell nem használható, a realisztikus modellt kell alkalmazni. A portfólió stratégiák szcenárió alapú értékeléséhez például realisztikus modell szükséges. Szintén ide sorolható a stressz-tesztek végrehajtása is.

2. Táblázat: A kamatstruktúramodellek használata

Kockázatsemlegesmodell Realisztikus modell

Arbitrázs-mentesmodell

a kamatláb modellekleggyakrabban használtformájakamatláb derivatíveszközökmeghatározására szolgálakkor használatható haaz összes piaci árfolyamismert és valóságos

a különbözõ futamidõkegyeztetésére szolgálszcenáriók készítésérealkalmas, ami soránmeghatározzák a portfolióstratégiák fedezetétfontos az aktuális piaciárfolyamok ismerete

Egyensúly modellha nem minden piaciárfolyam ismerthorizont árfolyamoklétrehozásakor használt

stress-teszt, VaRkiszámítása, tartalék éseszközmegfelelõségmeghatározásárahasznált


A bevételhatások elemzése Bevételhatásnak (Einkommenseffekt) azt a folyamatot nevezzük, amikor a kamatlábszaldó a kamatlábváltozások függvényében megváltozik. A mérleg optimális strukturálásához, valamint a kamatlábak változásából eredő bevételingadozások kiküszöbölésére létrehozott legegyszerűbb modell az ún. „ arany mérlegszabály” 57 (goldene Bilanzregel). Ez egy egyszerű módszer, tekintettel arra, hogy túl sok kamatlábkockázatot zár ki, ami az eredményt nem teszi megbízhatóvá, épp ezért a gyakorlatban ezt a modellt nem is hasznáják.

Az újraárazási modell már egy fejlettebb technikát alkalmaz. Először is különbséget tesz a kamatérzékeny és nem kamatérzékeny mérlegtételek között és csak a kamatérzékenyeket vizsgálja. Kamatérzékenynek tekintjük például a részvényeket vagy az ingatlanberuházásokat. Ennél sokkal kifinomultabb módszer, ha az újraárazási határidők (Repricing-Frist) szerint vizsgáljuk a beruházásokat. Újraárazási határidő az az időszak, amikorra egy ma bekövetkezett kamatlábváltozás kifejti a hatását. A kamatlábváltozások kamatlábszaldóra kivetített hatását viszont csak egy éven belül tudjuk vizsgálni. Az újraárazási határidőt más néven kamatrögzítési határidőnek (Zinsbindungsfrist) is nevezik.

A modell csak azt teszi lehetővé, hogy a piaci értékből kiindulva a kamatlábváltozás nettó hatásait kiszámoljuk. A piaci érték egy objektív, viszonylag könnyen meghatározható, jövőorientált információhordozó, meghatározásakor a már az előző fejezetekből ismert durációt használjuk.

A kamatkombinációs mérleget (Zinsbindungsbilanz) úgy tudjuk meghatározni, hogy a biztosítóhoz beérkező szerződéseket folyamatosan a befolyó pénzforgalom szerint időrendben lekönyveljük. Kiszámolása akkor ütközhet csak nehézségekbe, amikor nem determinisztikus pénzforgalomról, például jelzálogokról van szó. Erre megoldást jelent az esedékes pénzforgalom becslése úgy, hogy a becsült értékeket elemezzük, valamint az aktuális kamatlábszintet vizsgáljuk.

Az úgynevezett effektív durációt58 azért vezették be, hogy a nem determinisztikus pénzforgalom esetén is megbízható döntéseket lehessen hozni. Az effektív duráció is, a Macaulay durációhoz hasonlóan, párhuzamos kamatstruktúra változásakor a piaciárérzékenységét méri, de csak középtávú fix kamatokkal számol.

57 [CH ALM] 3. fejezet 55. oldal 58 [CH ALM] 4. fejezet 97. oldal


A faktormodellek A kockázat mértékét számszerűsítő modellek jelentősen megkönnyítik a portfólió menedzserek munkáját, akik így pontosabban tudják összeállítani a vállalat portfólióját. A faktormodellek59 elsősorban a fix hozamú portfóliók kockázatát mérik. A faktormodellek ismerete azért is fontos, mert ezek teszik lehetővé a kamatstruktúra változásának nyomon követését és a nem párhuzamos kamatstruktúra-változások piaciérték-vonatkozásának kiszámolását is.

A faktoranalízis konkrétan azt vizsgálja, hogy a kamatstruktúra melyik kamatlábára, milyen intenzitással és milyen prioritással hatnak a különböző befolyásoló tényezők. A faktoranalízis alapjai abban rejlenek, hogy nem szükséges minden egyes exogén befolyásolási faktor60 ismerete, hanem az adott kamatidőszakok önmaguk is meghatároznak faktorokat. Itt elsősorban pl. egy indexre kell gondolni, ami egy adott időszaknak megfelel.

A faktorokat világos elvek szerint határozzák meg. A faktormodellek segítségével minden egyes időponthoz hozzá lehet rendelni a kockázati tényezőket és ezen keresztül lehetségessé válik az egész portfólió kockázat kiszámolása.

Mi határozhatjuk meg, hogy egy faktor mit mérjen, milyen időközökben és ez alapján vizsgáljuk a változásokat. Vegyünk egy általános esetet: az első faktor például meghatározhatja, hogy a kamatlábak csökkenek-e vagy sem, a második, hogy a kamatláb milyen fajta kamatváltozást idéz elő, a harmadik hogy milyen változások voltak a kamatstruktúrában rövid távon (1, 2 hónap) ...stb. Addig szükséges további faktorok meghatározása, amíg kellő pontossággal nem tudjuk értékelni a változásokat.

16. ábra: Egyes kulcskamatlábaknál látható faktorok

59 [Investmen for Insurers] 331-333. oldal 60 Exogén befolyásolási faktor például a pénzmennyiség megváltozása, a kötvényindex megváltozása vagy a részvényárfolyam változása

-0,15

-0,1

-0,05

0

0,05

0,1

0,15

1. faktor 2. faktor 3. faktor

Kul

cs-k

amat

láb

válto

zás

Kulcskamatlábak

Forrás: Bühler/Zimmermann (1994) nyomán


A faktormodellek elemzésekor meg kell említenünk a Szigma-eltolódás61 (Sigma-shift) fogalmát is. A faktormodellek használatával a sigma-shift felhasználási köre kibővül, hiszen itt már nem egy egyszerű kamatlábváltozásra utal, hanem egy faktor változásának mértékét mutatja.

A kamatlábkockázat illetve a határidő struktúra (term structure) kockázatai összetett problémával állítják szembe az elemzőket. Hogy egy pontos faktormodellt tudjunk felállítani pontosan ismernünk kell a bevételeket. Ennek az egyik legegyszerűbb meghatározása a jegyzett tőkére felállított modellel és az Arbitrázs Árfolyamelméleti62 (APT) jövedelemmodellen keresztül történik.

2. Egyenlet: APT modell

ikikiiii efbfbfbar +++++− ...2211

r(i) = (i) eszköz önrészből származó jövedelme

f = a kockázati faktor jövedelme

e (i) = hibafaktor

A határidő faktormodelleknek négy fajtája van, az arbitrázs modell, valamint ide tartozik még az elvi összetevők modellje, a pont modell és a funkcionális modell63. A következő táblázat ezek rövid leírását tartalmazza.

61 Ez egy egyszerű százalékban kifejezhető mérőszám, amivel az egyes kamatlábak változnak. Az esetek többségében a szigma-eltolódásból következtethetünk a kamatlábak maximális változására. 62 [Investment management for insurers] 332. oldal 63 [Investment management] 331 - 353. oldal


3. Táblázat: A faktormodellek elemzése

A modell leírása Előnyei Hátrányai

Arbitrázsmodell

Cox, Ingersoll, Rossegyensúlyi időstruktúra modell (CIR)a zéró kupon kötvényekCIR durációja nem nőolyan gyorsan mint ahagyományos duráció

fix hozamúértékpapírokhozamánakmeghatározásáraszolgálfolyamatosan afutamidő végén kerülmeghatározásraa momentum afaktornyereségetmegfigyelveközvetlenülmeghatározható

csak egy hozamgörbefelrajzolása lehetséges a faktormodellbenszereplő koefficiensekfüggnek a kamatlábnagyságától

Elviösszetevők

modellje

Gultekin és Rogalskialkottaa zéró kupon kötvényekhozamát mindentelítettségi szintenelemezik, ami abevételt pontosanszemlélteti

az aktuális adatoksegítséget nyújtanak afaktorokmeghatározásában

túl sok tényező ismreteszükségesa faktorok pontosmeghatározása függ amintaként szolgáltadatoktóla modellt nemfolyamatosan atelítettségnél értékelik

Pont modell a modell a zéró kuponkötvények durációját ahozamgörbe mindenpontján elemzi

kevesebb tényezőismerete is elég

a hozamgörbeeltoldások amodellben nem hűentükrözik a ténylegeshozamgörbékalakulásátnem a telítettségkorhatározza meg ahozamgörbeeltolódásait

Funkcionálismodell

a modell feltételezi,hogy a zéró kuponhozamokat pontosan atelítettségkorhatározzák meg

a faktorokat előre meglehet határozni aminagy előnnyel jár aportfóio menedzserszámára


Összefoglalás Összefoglalva tehát azt a reális tőkemennyiséget szükséges megállapítani, amellyel a biztosító egy adott biztonsági szintet, meghatározott kockázatvállalási hajlandóság mellett fenn tud tartani. Ehhez azonosítani kell az összes releváns kockázati elemet, a belső folyamatokat definiálni kell, a korrelációkat fel kell ismerni és a veszteség és nyereség értékeket a leírt modellek segítségével számszerűsíteni szükséges.

A gyorsan változó környezet, a kockázat alapú értékelések előtérbe kerülése, a fogyasztók magatartásának tudatosabbá válása és még számos további olyan tényező, amely kihatással van a biztosítók működésére, szükségessé tette, hogy a leírt modellek alkalmazása széles körben elterjedjen, segítséget nyújtva a biztosítók és pénzintézetek vezetőinek a vállalt kockázatok mértékének és eloszlásának átlátására és a tudatos, megalapozott döntések meghozására.

Az aktív és a passzív oldalon lévő kockázatok megértésére, értékelésére a modellek szisztematikus megoldási módot biztosítanak. Azt is lehetővé teszik, hogy az aktív és passzív oldal változásának hatásait felbecsülhessük, és a megtett intézkedések hatékonyságát megismerjük. Egy alapos ALM analízis igazolni tudja a a hatóságoknak, részvényeseknek és a döntéshozó szerveknek, hogy a meghozott döntés a rendelkezésre álló információ szerint optimális volt-e. Azonban egy monetárisan nem mérhető kockázatot nem lehet az ALM szerint értékelni. A piaci érték felé orientálódó számvitelben, illetve vezetésben a belső (rejtett) tartalékok már nem bírnak olyan nagy jelentőséggel, és nem használhatók az alacsony kamatlábak kiegyenlítésére. Az egyre nagyobb tőkepiaci ingadozások miatt az ALM használata a jövőben meghatározóvá fog válni a piaci verseny, a nyereséges működés és a csődhelyzet elkerülése szempontjából egyaránt.


Eszközök

Determinisztikus eszközök A determinisztikus modell ismert, determinisztikus input és output adatokat tételez fel. Determinisztikus az a modell is, mely véletlenszerű mennyiségeket várható értékük alapján ragad meg. Jellemzője, hogy a modell a bemeneti adatokból az eredményeket egyértelműen vezeti le.

Szcenárió elemzés

Az ALM mutatók elemzésének alapeszköze a determinisztikus szcenárió elemzés. Itt olyan módszerről van szó, amely előrevetíti a vállalkozás jövőjének lehetséges forgatókönyveit. A hagyományos módszerek leginkább tapasztalati vagy várható értékkel dolgoznak, ezzel szemben a szcenárió elemzésnél az input adatok különböző variációinak célzott kiválasztása történik annak érdekében, hogy a különböző lefutásoknak az output mennyiségekre gyakorolt hatását vizsgálni lehessen. Ehhez definiálni kell a releváns befolyásoló faktorok pozitív és negatív változásait, amelyek a Best Case (feltételezett maximális pozitív változás) és a Worst Case (feltételezett maximális negatív változás) közötti spektrumban fekszenek. Ez a módszer az érzékenységvizsgálat alapötletén nyugszik kiterjesztve azt egy több periódusú elemzési időszakra64.

A szcenárió elemzés minden input paraméterre alkalmazható és ezáltal megvalósítható az aktív és passzív oldali kockázatok érzékenységvizsgálata az egyes periódusokban. A cél az eszközökre és kötelezettségekre vonatkozó explicite meghatározott szcenáriók vizsgálata.

A determinisztikus szcenárió elemzés legfontosabb alkalmazása a tőkepiac, az eszközallokáció, az új üzlet és a nyereségrészesedés alakulásával kapcsolatban felállított szcenáriók vizsgálata, melyek közül a leglényegesebb szerephet a tőkepiac elemzése jut. Emellett lehetőség van a törlési szokások, a halandóság megváltozásának és a kezdeti teher (szerzési jutalék) vizsgálatára is.

A tőkepiac alakulásának gyakran alkalmazott (kamat) szcenáriói65:

a hozam az aktuális szinten változatlan marad (A szcenárió);

a hozam 10 éven keresztül egyenletesen 0.5%ponttal nő illetve csökken (B+, B- szcenáriók);

a hozam 5 éven keresztül egyenletesen 1% ponttal nő illetve csökken, majd végül 5 éven keresztül egyenletesen 1% ponttal csökken (ha korábban nőtt) illetve nő (ha korábban csökkent) (C+, C- szcenáriók);

a hozam egy alkalommal 2% ponttal nő illetve csökken, és ezen a szinten marad (szcenárió D+, D-).

64 [Asset-liability] D/2. oldal 65 [Asset-liability] D/2. oldal


Egy pótlólagos korlátozó feltétel, hogy a hozam folyamatosan 2.5% és 11% között fekszik. Az EU-ban ezek a határértékek történelmileg megalapozottnak tekinthetők.

Ezeket a szcenáriókat alkalmazva levezethetővé válik a kamatstruktúra-görbe66

17. ábra: Kamatszcenáriók

0.0%

2.0%

4.0%

6.0%

8.0%

10.0%

12.0%

2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

D- C-

B- A

B+ D+

C+

66 [Asset-liability] D/3. oldal


Kiindulva az egyes tőkepiaci szcenáriókból vizsgálhatóvá válnak a hozamtermelésre, az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékra, a szolvencia szintre és egyéb ALM mutatókra gyakorolt hatások. A tőkepiaci szcenáriók különböző eszközallokációval és a nyereségrészesedés eltérő deklarálásával, továbbá az új üzletre és törlési szokásokra vonatkozó elképzelésekkel is kombinálhatók.

Stressz teszt

Az ALM elemzések fenti hosszú távra orientált eszközei felhasználása mellett (pótlólagosan) rövid távú, egy periódusú, speciális szcenáriókra vonatkozó vizsgálatot is végeznek. Ilyen a szcenárió elemzések egy speciális esete a stressz teszt, amelyben a Worst Case szcenáriót egy rövid tervezési periódusra, legtöbbször a következő mérleg fordulónapjáig elemzik. Ezt a tesztet gyakran alkalmazzák más ALM technikák kiegészítésére annak érdekében, hogy megvizsgálják, hogyan változnak a megcélzott eredmények egy extrém szituációban.

Gyakori stressz szcenárió annak vizsgálata, hogy hogyan hat a tőkepiac rövid távú változása a biztosítástechnikai tartalékok fedezetére. A példa a következő: a részvényárfolyamok 35%-kal azonnal visszaesnek, és ezzel egyidejűleg a hozamok 2 %ponttal megnőnek67.

Egy részvényekre szóló opciókból álló portfólió esetén a stressz tesztelés tartalmazhatja annak az értékelését, hogy a portfólió hogyan viselkedett volna az 1987 októberében tapasztalt részvénypiaci összeomlás alatt68.

Nemzetközi tapasztalat szerint stressz tesztek is szerepelnek a törvényi előírásokban. Az angol példa erre a rugalmassági ("resilience") teszt, ahol az alkalmazandó irányvonalakat a kormányaktuárius állapította meg. A teszt segítségével vizsgálandó, vajon a befektetések nagysága a tőkepiac adott megváltozása esetén elegendő-e még arra, hogy a biztosítástechnikai kötelezettségek fedezetét szolgálja. Ha ez az eset nem áll fenn, akkor az aktív oldalon egy sajátos tartalékot (resilience reserv) kell képezni.69 A német stressz teszt szabályozást mutatja be az ötödik melléklet.

A stressz teszt (terheléses próba) forgatókönyv szerinti iránymutatásának haszna attól függ, mennyire pontosan reprezentálják a tipikus piaci mozgásokat. A módszer előnye, hogy történelmi adatok hiányában is alkalmazható, ugyanakkor meglehetősen gyenge, hisz ez a teszt teljesen szubjektív. Emellett a terheléses próba nem specifikálja a legrosszabb szituációk valószínűségét sem. A módszer tipikusan egy vagy néhány pénzügyi változó nagymértékű elmozdulásának hatását vizsgálja, tehát jól használható olyan helyzetekben, amikor pl. a portfólió elsődlegesen egyetlen kockázati tényezőtől függ. A terheléses próba leglesújtóbb kritikája, hogy a korrelációt igen szerényen kezeli.70

Réselemzés

A kamatlábak változása nem előrelátható, nem határozható meg pontosan, ami a befektetők számára bizonytalanságot okoz. A kamatláb modellek ennek kiküszöbölésére jöttek létre, segítségükkel előrejelezhetők a kamatlábak várható alakulásai.

Hogy pontosan fel tudjuk mérni a kamatlábkockázatot, először is meg kell határozni, mekkora összeg sorsa bizonytalan, adott nagyságú kamatlábváltozáskor, másodszor fontos tudni azt, hogy milyen futamidőre vizsgáljuk a pénzmozgást, mekkora hatással lesz az árak jelenértékére a változás, és hogy azok mikor fognak érezhetővé válni a pénzintézetek számára. A kockáztatott tőke nagyságát a duráció segítségével mérhetjük. A pénzáram időpontjának meghatározására két módszer létezik, a árfolyamrés elemzés és a szimulációs modellezés.

67 [Asset-liability] D/5. oldal 68 [Opciók, határidős ügyletek...] 417. oldal 69 [Asset-liability] D/6. oldal 70 [Kockáztatott érték] 197. oldal


Ez a legismertebb és legszélesebb körben használt ALM technika. Felépítése nagyon egyszerű: a biztosítók minden egyes pénzmozgást az eszköz és forrás kategóriájába sorolják úgy, hogy mikor esedékes az újraárazásuk és mikor kerülnek át egy másik ún. "idő kategóriába” 71 (time bucket). Ezek a kategóriák változhatnak háromhavonta, fél évente, évente, egyre növekvő időközökben. A rések egyszerűen az eszköznyereségek és a források finanszírozásából való eltérésből adódnak. Optimális esetben ennek a kettőnek az összege nulla kell, hogy legyen.

4. Táblázat: Réselemzés

0-6 hónap 6-12 hónap 1-2 év 2-5 év 5-nél többév Összesen

Eszköz $500 - $300 - $100 $900

Forrás - $300 $400 - $200 $900

Rés $500 $(300) $(100) - $(100) 0

Az árfolyamrés elemzés hátrányai:

vannak olyan számlák, ahol nem határolható be pontosan a telítettség időszaka. Ilyenek pl. a megtakarítási számlák. Itt nem egyértelmű mikor kell őket újraárazni

az ún. "adminisztrációs számlák"-nál nem világos, mikor kell őket újraárazni. Áruk bármikor változhat, de nincs konkrétan behatárolva mikor (prime rate loan)

mérlegváltozásnál a letétösszegek szezonálisan változnak beágyazott költségek: itt a pénzáramlás valójában attól függ, hogy a kamatok emelkednek vagy

csökkennek. pl jelzálog

A réselemzés a vállalati irányvonalak, valamint a kamathatár meghatározásában is jelentős szerepet játszik. Mindent egybevetve ez a legjobb módszer a mérlegkimutatás hibáinak kiküszöbölésére, de néhány kamatlábkockázatot nem a legmegfelelőbb módon kezel.

Szimulációs modell

A modelleken használatával pontosabban meghatározhatók a jövőben bekövetkező szcenáriók és jobb döntési alapot teremtenek a kamatlábkockázatok menedzselésében.

A szimuláció célja, hogy a jövőben várható mérlegstruktúrát a kamatkombinációs határidőkre levetítve kimutassa, a határidő-eltolódásból származó bevételeket és kockázatokat pontosan elemezze. A szimulációs technikának köszönhetően kimutathatóak a várható bevételhatások72 (Einkommenseffekt) is. A szimuláció segítségével választ kaphatunk olyan kérdésekre, mint hogy a kamatkombinációs határidők volumenére tekintve milyen mérlegstruktúra várható, valamint milyen hozamok, milyen kockázatok származnak a határidők változásából.

71 [Risk Management in Banking] 7. fejezet, 129. oldal 72 [CH ALM] 3. fejezet, 61. oldal


18. ábra: Kamatlábszaldó alakulása

Hogy egy szimuláció megbízható legyen fontos, hogy az vállalatspecifikus és szubjektív legyen, tehát az adott biztosítót vizsgálja. Ezen felül szükséges a környezeti befolyásoló tényezők pontos meghatározása is, ilyenek például a vállalati stratégia, a konjunktúra, a kamatláb szcenáriók, az ügyfelek magatartása, valamint a vállalatirányítás. Ezek pontos elemzése után csak azokat a hatótényezőket kell figyelembe venni, melyek tényleges hatással vannak a jövőbeli változásokra. Ezek alapján célszerű legalább két fajta szcenáriót felállítani egy standard (elvárt) és egy pesszimista (worst case) szcenáriót. Mindkettő esetében meg kell határozni a várható hozam és kockázat nagyságát, valamint tisztában kell lenni azzal is, mekkora sajáttőkével rendelkezik a biztosító, mekkora összeget képes kockáztatni (VaR) a magasabb hozam érdekében.

Összefoglalva a szimulációs modell azért fontos a pénzügyi irányítás terén, mert a számítógépes szimuláció, a faktorok hatását számszerűsíteni tudja a kamatstruktúra, a mérlegvolumen, az újraárazási struktúrák és más feltételek ismeretének tükrében.

0

1

2

3

4

5

6

2 5 8 11 15 17

Kam

atlá

bsza

ldó

(mill

ióFo

rint)

Szimulációs napok

Forrás: [CH ALM] nyomán


Dinamikus Pénzügyi Elemzés (Dynamic Financial Analysis)

A dinamikus pénzügyi elemzés gyakorlata a vagyonbiztosítóknál fejlődött ki az 1990-es évek során. A nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján számos változás zajlott le a pénzügyi piacokon. A befektetési lehetőségek köre kiszélesedett, a derivatív instrumentumok megjelenésével új fedezeti stratégiák váltak lehetségessé. Emellett a biztosítói üzletágra vonatkozó szabályozás liberálisabb lett, ami lehetővé tette új, a korábbiaknál bonyolultabb konstrukciók, termékek létrehozását. A verseny ugyancsak erősödött, köszönhetően többek között a banki és (élet)biztosítói termékek konvergenciájának. Az életbiztosítók által kínált egységkapcsolt (unit linked) életbiztosítások tulajdonképpen nem mások, mint egy hagyományos (banki) befektetési alap kockázati biztosításokkal kiegészítve. A fenti változások újabb problémakört jelentettek a vagyonbiztosítók meglévő, amúgy is széles körű kockázati expozíciója mellé. A megoldandó probléma bonyolultsága a korábbi módszerekkel már nem volt megnyugtató módon kezelhető, ami utat nyitott a dinamikus pénzügyi elemzés felé.

A DFA nagyban megkönnyíti a biztosítók munkáját, lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy szcenáriókat hozzanak létre és ezekből kiindulva hozzanak döntéseket. A jelenlegi stratégiákból kiindulva modellezni tudja a jövőbeli fejlődések irányvonalát és ezen felül még alternatív útvonalakat is fel tud vázolni.

A szcenáriók típusait a következő táblázat részletezi:

5. Táblázat: DFA szcenáriók típusai

Fajta Felhasználási terület

Szcenáró analízis ALM számadatok értékelése

DAV - kamatlábszcenáriók Az aktuális hozam elõrejelzésére szolgál

Többletrész szcenáriók Nyereségrész meghatározására szolgál változatlan piacifeltételek mellett

Cash-flow analízis Adott számadatokkal rendelkezõ szcenáriók értékeléséreszolgál. Ilyen például a likviditási egyenleg

Cash-flow teszt Bizonyos feltételek szerint vizsgálja át a szcenáriókat

ALM teszt Az aktívák és passzívák kamatérzékenységét méri

Stressz teszt Worst case szcenáriók határidõs elemzése


A dinamikus pénzügyi elemzés nagyban hasonlít az üzleti tervezés során alkalmazott forgatókönyv elemzésre. Mindegyik elemzési eljárás lelkét a vállalkozás üzleti modellje alkotja. A hagyományos üzleti terv készülhet csupán egy periódusra (pl. egy évre), vagy több periódusra, míg a dinamikus pénzügyi elemzés mindig több periódust ölel át. A hagyományos üzleti terv elkészítése során illik legalább három (optimista, semleges, pesszimista - best, normal, worst case) forgatókönyv mentén megvizsgálni a vállalat várható eredményének alakulását. A dinamikus pénzügyi elemzés szintén forgatókönyvekkel operál, de nem három, hanem az inputváltozók kombinációja által meghatározott nagyszámú, egymástól némileg eltérő szcenáriót futtat végig a vállalati modellen. Ennek megfelelően a modell nagyszámú különböző végeredményt produkál, ahol már nem csupán a lehetséges kimenetek várható értékéről, hanem azok valószínűség-eloszlásáról is képet alkothatunk. A dinamikus pénzügyi elemzés értelmét tehát az adja, hogy a kockázatkezelési szempontból lényeges kérdésekre, azaz a szélsőséges esetek bekövetkezésének valószínűségére is kaphatunk valamiféle választ. De nézzük meg közelebbről a koncepció fő alkotóelemeit!

Cash flow elemzés

A cash flow elemzés egy olyan ALM eszköz, amely a szcenárió elemzések kiértékelésére használható, és az ALM illesztési módszereket megelőző szintnek tekinthető. A cash flow elemzésben egy cash flow profilt vizsgálnak, és adott szempontok szerint értékelnek. A cash flow definíció szerint a társaság bevételeiből és kiadásaiból periódusonként számolt egyenleg. A bevételek érintik a díjat, a jutalékvisszaírást és hozamokat, a kiadásokat a szolgáltatásokat (kárkifizetések) és a költségeket (szerzési-, igazgatási-, kárrendezési költségek). A számításoknál a jövőbeli be- és kifizetéseket várható értékük alapján veszik figyelembe. A cash flow profil ábrázolja a pénzáramlások több perióduson keresztüli lefutását. A cash flow profil segítségével az aktív és passzív oldalak izolált figyelembe vétele mellett a közöttük levő kölcsönhatás is elemezhető. Amennyiben a biztosító teljes cash flow-jából indulunk ki, akkor ez a profil szolgáltatja az első gyanút a likviditási igényre. A cash flow-k grafikus feldolgozása megmutatja az időben kialakuló pozitív és negatív egyenlegeket. A szcenárió elemzés segítségével érzékenységvizsgálat is végezhető, ily módon vizsgálható a különböző tőkebefektetési stratégiáknak a nyereségrészesedésre gyakorolt hatása73.

Az érzékenységvizsgálat az első lépés a biztosítót érintő (fenyegető) kockázat azonosításának irányába. Így a cash flow értékelésének mutatószáma az a likviditási szaldó, ami alatt negatív egyenleget értünk, és ily értelemben kockázatnak tekinthető. Más mutatószám is definiálható és vizsgálható, mint pl. az eszközök matematikai tartaléka, az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék és a minimális szavatoló tőkeigény összegét meghaladó fedezeti többlet (piaci értéken).

A cash flow profil periodikusan az input mennyiségekre felállított különböző szcenáriók mellett határozza meg a vizsgálandó kérdésekre definiált output mennyiségeket. A profil csak a mutatók nagyságát szolgáltatja értékelésük, és optimalizáló technikák segítségével történő változtatás nélkül. A cash flow elemzésekhez még egy megfelelő kiértékelési előírást is definiálni kell (normál esettől való eltérés, a küszöbérték túllépése). Egy lehetséges vizsgálandó cél az, hogy melyik jövőbeli mérlegévben nem fedezik az eszközök a matematikai tartalékot74.

A cash flow teszt a különböző profilok felülvizsgálatát írja le, és ezáltal az input mennyiségek különböző, az output mennyiségekre való tekintettel meghatározott szcenárióit is definiálja. Így egy cash flow tesztben megállapítható, hogy adott tőkepiaci környezetben melyik nyereségrészesedési forma vezet pozitív egyenleghez. Ilyen tesztek elvégzésére törvényi előírások is kötelezik a fejlett országok biztosítóit is, melyek keretében meg kell világítani a kamatváltozás hatását a passzívákra (hogyan változik a törlés és a díjfizetés) valamint a befektetésekre, továbbá felül kell vizsgálni az eszközök és kötelezettségek illesztését75.

73 [Asset-liability] D/4. oldal 74 [Asset-liability] D/4. oldal 75 [Asset-liability] D/5. oldal


A különböző forgatókönyvek összeállításának kiinduló pontja az üzleti tevékenység szempontjából releváns kockázati faktorok kiválasztása. A Kockázati tényezők alfejezetben részletesen tárgyaltuk a pénzintézetek számára lényeges kockázati tényezőket, amelyek közül azonban ki kell választani azokat, amelyek egyrészt jelentős hatást gyakorolnak a célváltozóra, másrészt modellezésük lehetséges. Az alábbi táblázat az általában használt kockázati faktorok, azaz bemeneti változók egy lehetséges szűkebb és szélesebb körét mutatja be.

6. Táblázat: Kockázati faktorok

Makrogazdaságiváltozók

Mikrogazdaságiváltozók

Befektetések (eszközoldal)

Biztosítási események(forrás oldal)

Infláció Üzleti ciklusok Kötvény hozamok Attritional losses

Reálhozam Viszontbiztosításiciklusok Részvény hozamok Nagy károk

GDP Mûködési kockázatok Ingatlanok hozama A károk idõbeli várhatóalakulása

Deviza-árfolyamok Vállalati kötvényekhozama

Katasztrófákból eredõkárok

Hitelmarzsok Jelzáloghitelek hozama

Bérszínvonal

Egészségügyiszolgáltatásokáremelkedése


Az input változó első és gyakran legfontosabb rétege a makrogazdasági folyamatokat leíró változók. Biztosítók, bankok és nyugdíjpénztárak esetében kiemelt jelentősége van a kamatkörnyezet alakulásának, ezért az infláció és reálhozam modellezése elengedhetetlen. Nemzetközi tevékenység esetén ugyancsak fontos a devizaárfolyamok modellezése. A bruttó hazai termék alakulásának becslése ugyancsak hozzátartozik minden pénzügyi modellhez. Gondoljunk csak arra, hogy a díjbevétel nagysága adott piaci részesedés mellett alapvetően a teljes biztosítási, vagy banki piac alakulásától függ. A teljes piac pedig normális körülmények között szinkronban kell hogy mozogjon az adott ország gazdasági fejlődésével. A díj- vagy kamatbevétel és a GDP alakulása közötti kapcsolat reális megítélése ezért ugyancsak fontos feladat.

A bruttó hazai termék alakulásának becslése képezheti az alapját a biztosítási és viszontbiztosítási ciklusok becslésének is. Természetesen a kínálati vagy keresleti biztosítási piacok kialakulását számos más tényező is befolyásolja, nem csak a gazdaság általános fejlődése. Jó példa volt erre a 2001 szeptember 11-i terrortámadás. Noha az elveszett emberéleteken túl jelentős anyagi kár is keletkezett, ami normális esetekben a viszontbiztosítóknál csapódik le és elviszik az adott évi nyereséget, a kialakult új helyzetben a viszontbiztosítók alkupozíciója az új szerződéseknél jelentősen megerősödött, ami a korábbi várakozásokhoz képest szignifikáns díjbevétel növekedést eredményezett.

Az üzleti ciklusok alakulása mellett egy másik, a szabályozó hatóságok részéről egyre nagyobb figyelemmel kísért terület a működési kockázatok feltérképezése. Ahogy a kockázati tényezők számbavételénél is említettük, a működésből fakadó veszteségek egy része visszatérő jellegű, aminek ezért modellezése is lehetséges az okok feltárása után. A ritkábban bekövetkező, de jellemzően nagyobb értékű működési veszteségeknél a biztosítási események modellezésére használatos eljárásokat lehet alkalmazni. A nagy károk, vagy katasztrófákból eredő károk modellezésének irodalma meglehetősen nagy, sőt speciális szoftverek is rendelkezésre állnak erre a célra. Az input változók másik szokásos körére, a befektetési eszközök hozamainak becslésére a pénzügyi szakirodalom kínál számos alternatívát.

Az egyes változók lehetséges értékeit előre meg kell határozni, ezt hívják kalibrálásnak. Szintén lényeges az egyes bemeneti változók közötti összefüggések feltárása és megfelelő modellezése. Ennek elmulasztása végzetes következményekkel járhat, hiszen a kockázatok alulbecslését eredményezheti. A kockázati faktorok modellezése során a dinamikus pénzügyi elemzés általában nagyban támaszkodik más területek bevett gyakorlatára. A biztosítási események modellezésére a biztosítás-matematikusok által kifejlesztett módszerek, a makro változók esetében a különböző ökonometriai modellek, míg a befektetési eszközök esetében a standard pénzügyi modellek állnak rendelkezésre. Mindazonáltal szem előtt kell tartani, hogy ezek a modellek nem okvetlenül a dinamikus pénzügyi elemzés céljára készültek. Ahogy már említettük, a DFA végső célja a szélsőséges esetek valószínűségének megállapítása, miközben példának okáért a legtöbb ökonometriai modell a makrováltozók legvalószínűbb pályáját próbálja megragadni és a szélsőséges esetek magyarázatára nem törekszik.

A gyakorlatban az egyik legkritikusabb pontnak általában az egyes változók közötti kapcsolatok leírása bizonyul. A múltbeli idősorok ráadásul általában túlságosan rövidek, ezért az azokból becsült paraméterek becslési hibája olykor nagyon jelentős is lehet. Éppen ezért az input változók számát célszerű a lehető legalacsonyabban tartani. Minden egyes új változó bevonása hatványozottan növeli a modellépítő előtt álló problémák számát. Az input változók modellezése és kalibrálása tehát a szcenárió generátor legfontosabb folyamatai. A kalibrálás során meghozott döntések helyességének ellenőrzésére elengedhetetlen a modell múltbeli adatokon való tesztelése. Ha a backtesting visszaigazolja a feltételezett kapcsolatok helyességét, akkor sor kerülhet az üzleti modell felé prezentálandó inputok előállítására, amihez általában Monte-Carlo szimulációt használnak. A szcenárió generátor által használt véletlenszám-generátort úgy kell megválasztani, hogy képes legyen sok ezer, vagy akár millió egymástól független, de azonos eloszlású változót produkálni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a széles körben elterjedt véletlenszám-generátorok nem mindegyike képes erre76.

76 [DFA] 11. oldal


A vállalati modell a szcenárió generátor által létrehozott forgatókönyvek mellett használ még a menedzsment stratégiai döntéseit reprezentáló változókat is. Ilyenek lehetnek például a befektetések optimális összetételére, vagy a viszontbiztosításba adott illetve saját megtartásban hagyott kockázatok arányára vonatkozó feltevések. A dinamikus pénzügyi elemzés így lehetőséget teremt az adott körülmények között leghelyesebb stratégiai döntések kiválasztására.

A DFA modell output-ja így nem más, mint a vállalti modellen végigfuttatott, a szcenárió generátor által létrehozott több ezer forgatókönyv, amelyet a menedzsment stratégiai döntéseivel paramétereztünk. Az elemzés során nyert rengeteg információ bemutatására és felhasználására több lehetőségünk is van. Először is meg kell határozni a célváltozókat, amelyek a menedzsment számára relevánsak lehetnek. Ahogy már említettük, ezek között nagy valószínűséggel szerepelni fog a nettó eredmény, a ROE, vagy ROA, amit kiegészíthet a szabályozó hatóság által nyomon követett pénzügyi mutatók vizsgálata is. Utóbbi elemzés alkalmas arra, hogy felderítsük, vajon az optimális stratégia szabályozási szempontból is elfogadható-e. A kellő mennyiségű kimeneti adat lehetővé teszi, hogy a célváltozók várható értékére és szórására is becslést fogalmazzunk meg. A kimeneti adatok hisztogrammjának bemutatásával a becsült eloszlást vízualizálni is lehet. Az is lényeges, hogy az eloszlás milyen mértékben tér el a normális eloszlástól, hiszen kockázatkezelési szempontból a veszteségek várható nagyságának és bekövetkezésük valószínűségének van kiemelt jelentősége, amit az eloszlás ferdesége befolyásol. Az számít jó stratégiának, ahol a negatív eseményeknek nem csak a gyakorisága, de mértéke is alacsony. Más szóval az eloszlása balra dől, jobbra pedig, a pozitív kimenetek irányába, széles sávban, hosszan nyúlik el. A lehetséges veszteségek könnyebb értelmezhetősége miatt gyakori az eloszlás adott valószínűség mellett vett p-edik kvantilisének kiszámítása. Ez a mutató nem más, mint a banki gyakorlatban előszeretettel használt Value at Risk, azaz kockáztatott érték mérőszám.

A DFA szimulációt megismételhetjük a stratégiára vonatkozó új paraméterek mellett. Az így nyert eloszlások összehasonlíthatóak a korábbi szimulációk célérték-eloszlásaival, ami lehetővé teszi a legoptimálisabb stratégia kiválasztását.

19. ábra: Dinamikus pénzügyi elemzés sémája

A kiinduló feltételek meghatározása alatt a vállalat múltbeli teljesítményének elemzését (saját tőke-arányos megtérülési ráta, kárhányad stb.), valamint a gazdaság jövőbeli alakulására (infláció, GDP növekedési üteme) vontkozó feltételezések kialakítását kell érteni. Mivel a kiinduló feltételek teremtik meg a kapcsolatot a jelenbeni piaci viszonyok és a jövőbeli kilátások között, ezért konzisztenseknek kell lenniük a múltbeli tapasztalatokkal és elfogadható eredményekhez kell vezetniük.

A szcenárió generálás a DFA modell lelke. E lépés során reális szcenáriókat kell megfogalmazni a gazdaság jövőbeli állapotára, és a biztosító eszközeinek és forrásainak alakulására vontkozóan. Szcenáriók generálása többféle módon történhet:

1. A fókusz lehet előre meghatározott eredmények elérésén.

2. Másik módszer, amikor a modellbe bevont változókhoz statisztikai eloszlás-függvényeket rendelnek, s ezek alapján a szcenáriók generálása véletlenszerűen történik.

3. Esetleg gyakorlati és elméleti összefüggések alapján is történhet a szcenárió generálás.

Input változók beállítása(kalibrálás)

Forgatókönyv generálás

Az üzleti működéspénzügyi modellje

Az eredményekbemutatása/elemzése

Döntéshozatal,optimalizáció

Kockázatitényezők

Kimenetiváltozók

Lehetségesstratégiák


A pénzügyi kalkulátor alakítja át a szcenáriókat pénzügyi eredménnyé. A részletezettség mértéke mindig a felhasználási célnak megfelelően kerül kialakításra, s ugyancsak a felhasználói igények szabják meg, hogy számviteli, adózási vagy pénzügyi szemléletű eredmény legyen a végtermék.

Ezután következik az optimalizálás, mely egy célfüggvény alkalmazásával a különböző szcenáriók közötti választáshoz nyújt segítséget. A célfüggvény lehet egy hasznossági függvény, egy jövedelmezőségi mutatószám, mint a kockázattal súlyozott megtérülési ráta, a RAROC stb.

A vezető biztosítók és viszontbiztosítók azért kezdték el a DFA alkalmazását, hogy növeljék nyereségüket, csökkentsék a vállalati kockázatokat és a vállalat számára optimális tőkeelosztást teremtsenek. A DFA modell kombinálja az eszköz-forrás struktúrát, valamint a stratégiák dinamikus optimalizálását és a vezetőségi döntéseket is figyelembe veszi.


Sztochasztikus eszközök A determinisztikus modellezésben minden input mennyiséget vagy tapasztalati értékkel vagy adott szcenárió mellett adódó értékkel határoznak meg. Ennek a módszernek az általánosítása az input mennyiségek valószínűségi változókkal történő modellezésével érhető el. Az így kapott sztochasztikus modellezés olyan eszköz, amely alkalmas a kockázat mérésére és elemzésére.

Egy sztochasztikus eszköznél a valószínűségi változóra vonatkozóan egy eseménytér megállapítása szükséges, ami specifikálja az input mennyiségek lehetséges formálódását. A valószínűségi változó eloszlásfüggvénye leírja azokat a valószínűségeket, amelyek szerint a valószínűségi változó felveszi értékeit. Egy sztochasztikus folyamat – valószínűségi változók sorozata - esetén a valószínűségi változó egy időkomponenssel egészül ki. Egy sztochasztikus folyamat útvonala (trajektóriája) determinisztikus értelemben egy szcenáriónak tekinthető, hiszen egy trajektóriánál minden (szimulációs) időpontban éppen a valószínűségi változó egy realizációja figyelhető meg. Ez pontosan megfelel egy input mennyiség lehetséges alakulásának a szcenárió elemzésben.

A sztochasztikus modellezés alkalmazható az eszközök (pl. befektetések) és források (pl. halandóság) inputjaira egyaránt. Egy példa, az Angliában elterjedt Wilkie modell, aminél az alapmodellben a részvényosztalék hozamot, a részvényosztalékot, a hosszú távú kamatokat és az inflációt sztochasztikusan modellezik.

Az input mennyiségek időfüggő valószínűségi változóként való modellezése révén adódik az output mennyiségek eloszlása, mely bonyolultsági foktól függően vagy analitikusan kiszámolható vagy Monte-Carlo szimulációval illetve barycentrikus diszkretizálással előállítható. A barycentrikus diszkretizálást elsősorban sztochasztikus optimalizálás keretében használják, ami egy érdekes alternatív szimuláció. Lényege, hogy a meglevő eloszlás információk helyett geometriai megfontolások alapján segíti a szcenáriók generálását (szcenárió fa).77 A Monte-Carlo szimuláció ezzel szemben ALM elemző eszközként kerül alkalmazásra.

A Monte-Carlo módszer

A módszert már a század elején is használta néhány statisztikus, de a Monte-Carlo módszer csak akkor indult igazán fejlődésnek, amikor Neumann János, S. Ulam és E. Fermi atommag reakciókra vonatkozó bonyolult matematikai problémákat számítógéppel történő megoldására használták. Az elnevezés arra utal, hogy a módszerhez szükséges véletlen számokat akár egy játékkaszinóban eredményekből is vehetnénk. A gyakorlatban viszont a véletlen számokat a számítógépek maguk állítják elő.

A módszer alkalmazásának első leírását George Louis Leclerc híres tű-feldobásos problémájánál találjuk meg. Leclerc dilemmája az volt, hogy vajon mennyi annak a valószínűsége, hogy egy „l” hosszúságú tű feldobás után az asztallapra felrajzolt, egymástól „d” távolságban lévő párhuzamos vonalak valamelyikét metszeni fogja, ahol „d”>”l”. Noha a megoldás logikai úton is levezethető, kellő számú tű-feldobás eredménye szintén elég jó közelítő becslését adja a válasznak. A Student néven publikáló W.S. Gosset statisztikus szintén alkalmazott ehhez hasonló statisztikai mintavételt bűnözőkkel kapcsolatos kutatásai során 1908-ban. Az eljárást a Manhattan projekten dolgozó Neumann János teamjének tagjai fedeztek fel újra a második világháború alatt. Neumann egyik lengyel származású kollégája, Stanislaw Ulam az atom- majd később a hidrogénbombával kapcsolatos erőfeszítései mellett az 52 lapos passziánsz sikeres lerakásának valószínűségén töprengett, amikor rájött, hogy az általuk épített számítógép segítségével könnyedén lehet szimulálni megfelelő számú leosztást, amiből már közelítő megoldásra juthat. Neumann másik kollégája Nicholas Metroplis nevezte el az eljárást Monte Carlo-nak, vélhetően a rulett kerekek véletlen-szám generáló képességére asszociálva és fejlesztette ki az első, ezen a módszeren nyugvó számítógépes alkalmazást. Ulam-val együtt 1949-ben publikálták első írásukat a témakörben.

77 [Frauendorfer ALM]


Ezt a módszert a sztochasztikus szimulációra használják, főleg a sok számítást igénylő matematikai feladatoknál. Monte Carlo módszernek hívhatunk minden olyan eljárást, amely kvantitatív problémák közelítő megoldására statisztikai mintavételt alkalmaz. A Monte-Carlo szimuláció széles körben alkalmazott eszköz, például alkalmazzák a fizikában, a meteorológiában, a műszaki megoldások esetében, a vegyiparban, a biológiában és a közgazdaságtan keretei közt.

Egy közgazdaságtanból vett példa a projektek, beruházások tervezése. A Monte-Carlo szimuláció segítségével lehetové válik, hogy a projekt kimenetelének teljes eloszlását tanulmányozzuk, a projektre ható tényezok összes lehetséges kombinációját vizsgáljuk. Ennek a módszernek a tokeköltségvetésben való felhasználása elsosorban David Hertz, illetve McKinsey és társai nevéhez kapcsolódik78.

Noha a módszer olykor költséges (jelentős adatigény, futási idő) és bonyolult, de megvan az a nyilvánvaló előnye, hogy az előrejelző szakembert és a döntéshozó menedzsert szembesíti a bizonytalanságokkal és a kölcsönös összefüggésekkel. (Számos nagy gyógyszertár használja a Monte-Carlo módszert kutatási és fejlesztési befektetéseinek szimulálására.)

A legtöbb szimulációs modell a „ szokásos üzletmenet” stratégiáját foglalja magában, amely megfelelő is

addig, amíg nincsenek nagy meglepetések. Ezért a kiugróan magas és alacsony szimulációs értékek – a

szimulált eloszlás „ szélső tartományai” – igen nagy elővigyázatossággal kezelendők. Nem szabad az eloszlások széleit az aranybányák vagy éppen a nagy veszedelem reális valószínuségeinek tekinteni!79

A módszer további hiányossága, hogy az alapvető kockázati tényezők egy speciális sztochasztikus modelljén alapul, ezért a Monte-Carlo szimuláció jelentős modellkockázatot rejt magában, azaz vagy az input adatok valószínuségeloszlásáról vagy az összefüggésekről tett feltételezések hibásak, vagy lényeges paraméterek egyáltalán nem lettek figyelembe véve.

Az ALM szempontjából természetesen a pénzügyi alkalmazás a lényeges: pl. a piaci árfolyamok és a volatilitások mozgásának szimulálása annak érdekében, hogy egy meghatározott időhorizontra vonatkozó portfólió – amiben különböző alaptermékek lehetnek ismert vagy becsült korrelációval - nyereségének vagy veszteségének teljes valószínűségeloszlását kapjuk meg.

A Monte-Carlo szimuláció a pénzügyi változók lehetséges értékeinek széles spektrumát és a korrelációkat is figyelembe veszi. A módszer két lépésből áll. Először a pénzügyi változók sztochasztikus folyamatait kell meghatározni ez után kell a folyamatok paramétereit megvizsgálni. A paraméterek becslésénél a megfigyelésekre, a múltbeli (historikus) adatokra támaszkodunk. A második lépésben minden lényeges változóra felrajzolnak bizonyos képzelt pályákat, amelyek segítségével tetszőleges időpontra kiszámolható a portfólió piaci értéke, amiből azután megszerkeszthető a hozamok eloszlása pl. a VaR meghatározása céljából.80

Az eredmények interpretálására a több szimulációs időszakon átívelő útvonal mentén kirajzolódó változás vagy egy adott szimulációs időszakban adódó eloszlás alkalmazható.81

78 [Modern vállalati pénzügyek] II/12. oldal 79 [Modern vállalati pénzügyek] II/29. oldal 80 [Kockáztatott érték] 197. oldal 81 [Asset-liability] D/8. oldal


20. ábra: Szimuláció

Szimulációs évek

15%

10%

2

5%

1 3

Szimulációs útvonal(trajektória)

A Monte-Carlo módszer a kockázatok széles skáláját tudja megmagyarázni, beleértve a nemlineáris árkockázatot és a volatilitás kockázatát is. Képes kezelni a volatilitás időbeli változását, a vastag eloszlásvégeket és a szélsőséges szcenáriókat.82

A Monte-Carlo módszer egy változóval

A bemutatott első példa83 az árfolyampályák szimulálása, amely számos pénzügyi termékre megfelelő. A második példa84 a rövid lejáratú fix kamatozású értékpapírok sajátos természete miatt egy alternatív modellre épül.

1. Példa

A módszer alapja az árak viselkedésének leírására szolgáló sztochasztikus modell. A leggyakrabban használt modell a geometria Brown mozgás, amely a legtöbb operációárazási modellnek is az alapja. Eszerint az árfolyamváltozást leíró differenciálegyenletnek a gyakorlatban használt alakja a következő:

dtSdtSdS ttttt εσµ +=

ahol ε a standard normális valószínűségi változó. Az elméleti geometria Brown mozgás szerint az árak logaritmusa általánosított Wiener folyamat (sodródó Brown mozgás), azaz

dtdtSd ttt εσσµ +−= )2/1()ln( 2

82 [Kockáztatott érték] 83 [Kockáztatott érték] 84 [Kockáztatott érték]


A továbbiakban a gyakorlatban szokásos formulát tekintjük érvényesnek konstans µ és σ mellett, melynek diszkét megfelelője.

tStSS ∆+∆=∆ εσµ

Érdemes megjegyezni, hogy az árfolyam ∆t időszak alatt bekövetkező változását egy determinisztikus és egy sztochasztikus tag összegeként képzeljük el, ami µ∆t várható értékű és σ2∆t varianciájú normális eloszlást követ.

A szimuláció a következő lépésekből áll:

A vizsgált időszakot T fel kell osztani N db ∆t = T/N hosszúságú intervallumra;

Az S ármozgás szimulálásához N db εi értéket generálunk N db 0 és 1 közötti véletlenszám (zi) segítségével (εi = Φ-1(zi));

egy S0 értékből kiindulva és a fenti differencia egyenlet alapján lépésről lépésre meghatározzuk a termék árának értékeit a ∆t, 2∆t, 3∆t, …, T időpontokra. Így megkapjuk a folyamat egy lehetséges útvonalát, trajektóriáját, többek között így nyerjük az ST-nek egy lehetséges értékét.

Többször megismételve az előző lépést kapjuk az egyes időpontokra vonatkozó lehetséges értékek valószínűségeloszlását.

A bemutatott szimuláció felhasználható, pl. az alapterméktől függő származtatott termék árának vagy VaR érték meghatározására.

2. Példa

Rövid lejáratú, fix kamatozású értékpapírok esetében a kamatláb (rt) modellezésére egy alternatív modellt szokás használni:

dtrdtrkdr ttt εσθ +−= )(

A folyamat gyakorlati jelentősége, hogy a tapasztalati megfigyelésekkel összecsengő módon a kamatlábak sztochasztikus természetének alapvonásának leírását adja, miszerint a kamatlábak hosszú távon rendszeresen visszatérnek az átlaghoz. További jellemzője, hogy a folyamat varianciája arányos a kamatláb szintjével, ahogyan a kamatláb a nulla felé mozog, a variancia csökken, ezáltal r soha nem lehet negatív. A k<1 paraméter a θ hosszú távú átlaghoz való visszatérés gyorsaságát mutatja.

A módszer alkalmazásának első fázisában először a kamatlábak mozgásait kell szimulálni, majd a szimulált hozamgörbe alapján történik az értékpapírok árazása a célidőpontban.

A Monte-Carlo módszer több változóval

A változók lehetnek egy portfolió esetén a benne foglaltatott pénzügyi termékek vagy egy termék esetén különböző pénzügyi kockázati forrás, illetve ezek kombinációja is elképzelhető. Az egy változós szimuláció könnyedén kiterjeszthető többváltozós esetre.

Amennyiben a változók nem korrelálnak, a véletlensorozat képzés minden egyes változóra függetlenül elvégezhető a

tStSS jjjjj ∆+∆=∆ εσµ


formula alapján.

A változók azonban általában korreláltak. A korreláció figyelembe vétele érdekében standard normális eloszlású, független valószínűségi változók halmazából indulnak ki, amelyeket a Cholesky faktorizáció

módszerével az adott (becsült) korrelációt mutató ε valószínűségi változókba transzformálnak.85 A korrelációk becslése a minták alapján történhet standard statisztikai módszerrel vagy a speciális exponenciális súlyozású rekurzív módszerrel.

Az n változós esetet tekintve először n darab független ηi valószínűségi változóból indulnak ki, majd

∑=

=i

kkiki

1ηαε

i=1,2, …, n

transzformációhoz az αik együtthatókat úgy határozzák meg, hogy teljesüljenek az alábbi összefüggések:

11

2 =∑=

i

kikα

i=1,2,….,n

ji

i

kjkik ,

1ραα =∑

= minden i-re és j-re, ahol i<j

A szimuláció végén a vizsgált pénzügyi mennyiségre (portfolió vagy származtatott termék értékére) az alábbi 95%-os konfidencia intervallum adható:

⎥⎦⎤

⎢⎣⎡ +−

MMωθωθ 96.1,96.1

85 [Kockáztatott érték]


ahol az elvégzett kísérletek száma M, és a szimulált értékekből számított átlag θ, a szórás ω 86.

Fontos megjegyezni, hogy a Cholesky faktorizáció nem mindig működik, illetve a fenti egyetlenrendszernek nincs mindig (valós) megoldása. Mindez attól függ, hogy a korrelációs mátrix pozitív definit-e.

Statisztikai mutatók

A céltól való lehetséges eltérések mérésére a véletlentől függő output mennyiségek valószínűségeloszlásaiból meghatározható mutatókat használnak. A legismertebb, valószínűségi változók eloszlásának leírására alkalmas számok a (tapasztalati) várható érték, a variancia és a szórás. A várható érték pl. felhasználható egy befektetés várható hozamának vagy a vállalkozás várható eredményének a becslésére. Ezzel szemben a variancia egy klasszikus kockázatmérő mennyiség, amely a hagyományos portfolió elméletben (Markowitz optimalizáció) játszik főszerepet.

További mutatók, amik az ALM vizsgálatoknál fontos szerepet töltenek be, a valószínűségeloszlás kvantilisei, pl. a medián. A “kvantilis legyező” grafikusan szemlélteti a sztochasztikus mutatók terjedelmének időbeli lefutását, és ezáltal támogatja az érzékenységvizsgálatot a sztochasztikus modellezésen belül. A “kvantilis legyező” kiváló ALM elemző eszköz, mivel mind a szimulációs időszakonkénti valószínűségeloszlásokat mind a valószínűségi változókra vonatkozó eredmények időbeli alakulását tartalmazza.87

21. ábra: Kvantilis legyező

0

500

1000

1500

2000

2500

3000

2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

5% kvantilis

20% kvantilis

35% kvantilis

medián

65% kvantilis

80% kvantilis

90% kvantili

86 [Opciók, határidős ügyletek...] 456. oldal 87 [Asset-liability] D/9. oldal


A variancia és a szórás szimmetrikus kockázatmérő számok abban az értelemben, hogy a várható értéktől való pozitív és negatív eltérést egyformán veszik figyelembe. A véletlentől függő pénzügyi mennyiségek kockázatelemzésének keretében alternatív mutatószámokat is használnak, amelyek adott célérték el nem éréséből származó veszély nagyságát írják le. Ezt a kockázatot nevezzük Shortfall (deficit, csőd) kockázatnak. A legismertebb kockázatmérő mutatószámok ebben a témában shortfall valószínűség, a shortfall várható érték és a shortfall variancia, amelyek pl. pénzügyi mennyiségekre, mint egy befektetés hozamára a következő módon definiálhatók (X a valószínűségi változó, z az elérendő célérték)88:

shortfall valószínűség: SP(X,z) = P(X<z)

megmondja, hogy mi annak valószínűsége, hogy a valószínűségi változó realizáció kisebbek, mint az adott célérték ;

shortfall várható érték: SE(X,z) = E[max(z-X,0)] = z - E[X| X<z]

megadja a valószínűségi változó célértéktől való negatív irányú eltérésének várható értékét;

shortfall variancia: SV(X,z) = E[max(z-X,0)2] - SE(X,z)2≈ E[max(z-X,0)2]

a fenti várható értéktől való négyzetes eltérés várható értékét szolgáltatja.

A fenti shortfall kockázatot mérő mutatókat sokféleképpen alkalmazzák ALM vizsgálatoknál. Pl. a vállalkozás jövőbeli eredményének elemzésekor a shortfall valószínűség (mi annak az esélye, hogy a periódus végén negatív az eredmény) vizsgálhatók. Emellett a Hozam-Kockázat-Pozíció vizsgálatára is használhatók a fenti mérőszámok.

Ebben az összefüggésben további kockázatmérő számként említhető az elsősorban bankok szabályozásánál használt VaR (Value at Risk) és a feltételes VaR érték. A VaR alatt általában azt a minimális kockázati tőkét értjük adott T időhorizont és α szint mellett, amire teljesül

VaR(α, T) = inf {K| P(ST – S0 ≥ -K)≥1-α}

ami azt jelenti, hogy α -nál kisebb annak a valószínűsége, hogy a kezdeti (az eszközök és kötelezettségek

között mutatkozó) többlet a T időpontig nagyobb mértékben csökken, mint89 VaR(α , T).

A feltételes VaR értékét a következő képlet definiálja:

CVaR(α, T) = E(S0 – ST | S0 – ST ≥ VaR(α, T))

azaz a feltételes VaR a kezdeti többletben a T időpontig bekövetkező a VaR(α , T)-nél nagyobb veszteség (feltételes) várható értéke.90

A sztochasztikus szimulációk izolált (várhatóérték, szórás alapú) kiértékelése csak az első lépés lehet a vállalati eredmények méréséhez és értékeléséhez. A vállalatirányítás támogatására szimultán kell figyelembe venni mind a jövedelmi helyzetet és mind a biztonsági komponenst. Ennek szemléltetésére alkalmas a Hozam-Kockázat-Ábra, ami a hozamnak egy kockázatmérő számmal való kombinációját ábrázolja. Egy példa erre a vállalati eredmény várható nagyságának és a csődvalószínűségnek (az eredmény kisebb, mint egy adott minimális érték) az egyidejű, kombinált figyelembevétele. További alkalmazási terület annak vizsgálata, hogyan hatnak a különböző eszközallokációk a szabad eszközökre.91

22. ábra: Hozam-kockázat ábra 88 [Asset-liability] D/10. oldal 89 [Asset-liability] D/11. oldal 90 [Asset-liability] E/13. oldal 91 [Asset-liability] D/11. oldal


Csődvalószínűség

3000

2000

0,01

1000

0,005 1,015

Szab

ades

zköz

4000

5000

0 0,02 0,025

100% betét

25% részvény, 75% állampapír



100% részvény

A Hozam-Kockázat-Kombinációk grafikus ábrázolása lehetővé teszi az input mennyiségek eltérő szcenárióik mellett adódó vagy különböző döntési szabály által gyakorolt hatásmechanizmusba való bepillantást. Egy több periódusú modellben is minden tervezési időszakra meghatározható a Hozam-Kockázat-Ábra. A Hozam-Kockázat-Ábra olyan érzékenységvizsgálat értékelésére alkalmas grafikus módszer, amiben egyes előrejelzések különböző output mennyiségei egymással valamilyen viszonyban állnak. A módszer portfolió optimalizálás keretében is használatos, ahol az alapötlet olyan stratégia keresése, amelyek vagy adott kockázat mellett a legnagyobb jövedelmet célozza meg, vagy adott jövedelem mellett a legkisebb kockázatot nyújtja. Függetlenül ez utóbbi alkalmazási lehetőségtől a Hozam-Kockázat-Ábra egy fontos ALM eszköz, hiszen jó bepillantást ad abba, hogy hogyan hatnak az egyes vállalati stratégiák a vállalkozás sikerességére és biztonságára.92

92 [Asset-liability] D/11. oldal


Az előzőekben bemutatott, egyszerűbb sztochasztikus eszközök mellett, amelyek elsősorban az elemzéseket segítik, sztochasztikus optimalizáló eszközöket is használnak az ALM keretén belül. A gazdasági célok elméletben mindig valamilyen optimalizálási feladatként formalizálhatók. Az ALM terjedelmes és szisztematikus és ebből következően igen bonyolult optimalizálási feladatot indukál, ezért a gyakorlatban vagy csak részterületekre (konkrét kérdésre) vonatkoztatják vagy heurisztikus formában oldják meg. Az ALM esetén különböző célok fogalmazhatók meg, amelyek egymással akár konkurálhatnak is. Egy tipikus példa ilyen célkonfliktusra hozammaximálás versus kockázatminimalizálás. Éppen ezért optimalizáló eszközök alkalmazásakor először is egy célhierarchia felállítása szükséges. Minden optimalizáláshoz meg kell adni a célfüggvényt és a peremfeltételeket, amelyek külső és belső követelményből egyaránt származhatnak. Ebbe a témakörbe tartoznak

a különböző illesztési (cash flow illesztés) és immunizációs stratégiák (duráció, konvexitás),

valamint a portfolió optimalizáló módszerek (Markowitz, Leibowitz módszerek).

Monte-Carlo szimuláció további alkalmazási lehetőségei

Árazás, duráció számítás

A Monte-Carlo szimuláció hatékonyan alkalmazható minden olyan esetben, amikor a végkimenet nem adható meg zárt formulával, vagy csak nagyon bonyolult összefüggések felírása árán tehető meg ez. Ilyen eset fordulhat elő ún. útvonaltól függő pénzügyi instrumentumok értékének meghatározásakor, mint pl. amerikai tipusú opciók, jelzálog alapú értékpapírok („Mortgage-Backed Securities”), lehívható kötvények („Callable Bonds”) esetén. Az ALM szempontjából azonban nemcsak az eszközök értékelése fontos, hanem azok durációjának, átlagidejének meghatározása is, természetesen a kötelezettségek átlagidejének meghatározása mellett.

Jelen ismertetésnél a kötelezettség értékelésére és átlagidejének meghatározására szorítkozunk - erre vonatkozóan található ugyanis a legkevesebb szakirodalmi utalás -, megjegyezve, hogy az elv teljesen hasonló a fentebb említett útvonaltól függő pénzügyi instrumentumok árazásához és duráció számításához93.

A nem-életbiztosítási ág kötelezettségei közül a legjellemzőbb tartalékfajták a függőkárok kárkifizetésre képzett tartaléka, az ehhez kapcsolódó (kárrendezési) költségtartalék és a meg nem szolgált díjak tartaléka. Könnyen belátható, hogy ezek a tartalékok olyan jövőbeli kiadásokhoz, cash flow-hoz kapcsolódnak, amik erősen ki vannak téve az infláció és a kamatláb változásának.

A Macaulay és a módosított duráció alapjául szolgáló feltételezések:

lapos hozamgörbe, a kamatláb párhuzamosan tolódik el, a cash flow-k nem változnak a kamatláb változás hatására.

Mivel ezek, kiváltképp az utóbbi feltevés nem érvényesül bizonyos eszközökre és többek között a vagyon- és felelősségbiztosítási kötelezettségekre sem, ezért szükségessé vált ezen duráció fogalmak tökélesítése, ami az effektív duráció fogalmához vezetett.

Az effektív duráció

kamat érzékeny cash flow-kra is alkalmazható, tetszőleges lejárati struktúrán alapulhat, és megengedi a nem-párhuzamos kamatláb eltolódást.

93 [Investment Management] 353-357., 413-418. oldal


A következőkben a biztosítási kötelezettségek kamatláb érzékenységének mérésére vonatkozó, szimulációval történő közelítést mutatjuk be lépésről lépésre.94

1. Ki kell választani egy lejárati struktúra (kamatláb) modellt. Ez lehet pl. a Cox-Ingersoll-Ross modell, aminek fontosabb paraméterei az aktuális rövid távú kamatláb, a rövid távú kamatlábak hosszú távú átlaga, az ehhez való visszatérés gyorsasága, a volatilitás faktor és a sztochasztikus tag, a standard Wiener folyamat.

2. A kiválasztott modell alapján több kamatláb útvonalat, szcenáriót kell generálni.

3. Minden egyes szimulált trajektóriára vonatkozóan ki kell számolni a károkkal és a kárrendezési költségekkel kapcsolatos kifizetéseket várható alakulásuknak megfelelően.

4. Meg kell határozni (szimulációnként) a pénzáramlások releváns kamatlábakkal diszkontált jelenértékét.

5. Ki kell számolni ezen jelenértékek átlagát.

6. Legyen ez az átlag PV0.

7. A kezdeti, azonnali kamatlábat pl. 100 bázisponttal (Dr) el kell tolni felfelé és lefelé egyaránt.

8. Meg kell ismételni a lépéseket 2-tól az 5-ig, hogy megkapjuk az eltolásokhoz tartozó PV+ és PV- értékeket.

9. Befejező lépésként ki kell számolni az effektív durációt az alábbi formula alapján: )PVr)/(2PV - (PV- ED 0- ⋅∆⋅= +

Gyakran (becsléseknél, előrejelzéseknél) a duráció mellett a konvexitás is fontos szerepet kap, ezért az effektív durációhoz tartozó konvexitás meghatározására is szükség lehet. Ehhez a következő formula

ad segítséget: )PVr)/(PVPV2 - (PV ED 02

-0 ⋅∆+⋅= +

A duráció fontossága vitathatatlan, hiszen megfelelő eszközt biztosít a társaságok számára, hogy kezeljék kamatláb kockázatukat az eszközök és kötelezettségek átlagidejének kiegyensúlyozásával. Lényeges, hogy ugyanazt a közelítést használjuk mind az eszközök, mind a kötelezettségek kamatláb érzékenységének mérésére. ALM szempontból kritikus jelentőségű a biztosítói kötelezettségek durációjának pontos becslése.

Egy biztosító többletének (az eszközök és kötelezettségek értékkülönbözetének) a kamatláb megváltozására való érzékenységére az alábbi összefüggés írható fel95:

LDADSD LAS ⋅−⋅=⋅

ahol Di duráció (i=S, A, L), S a többlet, A az eszközök, L a kötelezettségek értéke.

A kamatláb kockázat immunizációja a DS=0 teljesülését jelenti, ami a következő összefüggéssel egyenértékű:

ALDD LA /⋅=

94 [Measuring the Duration of Liabilities] 95 [Measuring the Duration of Liabilities]


VaR számítás

A Monte-Carlo szimuláció gyakori alkalmazási területe a VaR számítás, nevezetesen egy portfólió (különböző eszközökből álló eszközállomány) értékének, pl. egy nap alatt történő megváltozására vonatkozó, adott biztonsági szinthez tartozó konfidencia intervallum meghatározása. Ezen a ponton érdemes megemlíteni a Monte-Carlo szimuláció helyett (mellett) alkalmazható egyéb, alternatív módszereket is96:

Variancia-Kovariancia módszer, Történelmi (historikus) szimuláció, Bootstrap (iterációs) módszer, Benchmark szcenáriók.

Minden esetben az első két lépés a rizikó faktorok definiálása, valamint ezen kockázati tényezők és az árak közötti összefüggések meghatározása. Ezt követheti a kockázati tényezők változásainak szimulálása, szcenáriók felállítása, majd ezekből a szcenáriókból meghatározhatók az árváltozások, a portfólió értékének megváltozása. A folyamat végül adott megbízhatósági szinthez tartozó konfidencia intervallum meghatározásával, a VaR érték megadásával zárul.

A Variancia-Kovariancia módszernél a kockázati tényezők eloszlásának tulajdonságai alapján határozzák meg a portfólióár eloszlásának tulajdonságait. A Monte-Carlo szimuláció, a történelmi szimuláció és a bootstrap módszer esetén a jövőbeli portfólióárakat szimulálják, és a portfólióár eloszlását a számos szimulált ár által írják le. A Benchmark szcenáriók módszerénél csak néhány szcenáriót szimulálnak, és a VaR-t ezen szcenárióknál fellépő maximális veszteségként határozzák meg.

A faktorok érzékenységének meghatározásához valamilyen értékelési módszerre van szükség, ami gyakran a jelenérték számítás. Tekintsünk egy egyszerű minta portfóliót (P), ami csupán két eszközből áll, egy egyéves (E) és egy kétéves (K) állampapírból.

11)1(

skN

E EE

++⋅

=

221 )1(

)1(1 s

kNskN

K KKKEK

++⋅

++⋅

=

KEP +=

, ahol Ni a névérték, ki a kupon (i=E, K), és s1 az 1 éves, s2 a 2 éves spotkamatláb.

A Variancia-Kovariancia módszer számára a jelenérték és a spotráták közötti kapcsolatot linearizálni kell egy speciális duráció (átlagidő), a „Key-Rate-Duration” segítségével. Ez az alábbi módon írható fel:

11 sKRDEE E ∆⋅⋅−=∆

)( 2211 sKRDsKRDKK KK ∆⋅+∆⋅⋅−=∆

96 [Fit for finance] 343-364. oldal


Az egyes durációk a következő összefüggések alapján határozhatók meg:

Es

kN

sKRD

EE

E 1

11

1)1(

1

11 +

+⋅⋅

⋅+

=

KskN

sKRD

KK

K 1

11

11

11 +

⋅⋅

⋅+

=

Ks

kN

sKRD

KK

K2

2

22

)1()1(2

11 +

+⋅⋅

⋅+

=

A teljes portfólió durációi jelenértékekkel súlyozott átlagként kaphatók meg, azaz

PKRDKKRDEKRD

KEP 11

1⋅+⋅

=

PKRDKEKRD

KP 22

0 ⋅+⋅=

Ezek után a fent bemutatott linearizáció a portfólióra a következőképpen írható fel:

)( 2211 sKRDsKRDPP PP ∆⋅+∆⋅⋅−=∆

A Variancia-Kovariancia módszer kiindulópontja a rizikófaktorok eloszlásának tulajdonságai. Az egyszerűség kedvéért rendszerint felteszik, hogy a két spotkamatláb napi változása kétváltozós normális eloszlást követ, azaz mindkét spotráta normális eloszlású, és a két spotráta meghatározott korrelációt mutat. Ezek alapján ennek a kétváltozós normális eloszlásnak a leírása a két spotkamatláb napi változásainak szórásával (s1, s2) és a köztük levő korrelációval (r1,2) történik, amik múltbeli idősorokból becsülhetők meg.

Mivel mind Ds1, mind Ds2 normális eloszlású, ezért DP is normális, és így a portfólióár megváltozásának szórása az alábbi módon határozható meg:

PPPPP KRDKRDKRDKRDP 21212,1

222

211 2)()( ⋅⋅⋅⋅⋅+⋅+⋅⋅=∆ σσρσσσ


A módszer előnye egyszerűsége, nem igényel jelentős számítást és alternatív szcenáriók (szórás, korreláció) elemzése könnyen elvégezhető. Hátránya elsősorban az egyszerűsítő feltételezésekből származik, nevezetesen, hogy a faktorok rendszerint nem normális eloszlásúak, a faktor-ár kapcsolat linearizációja pontatlan, továbbá a korrelációbecslés különösen nagy piaci mozgások esetén instabil. A tényleges eloszlás általában vastagabb farkú, mint a normális eloszlás, tehát a nagyobb változásnak nagyobb a valószínűsége. Ezért a Variancia-Kovariancia módszert minden esetben stressz teszttel kell kiegészíteni. Az instabil korreláció problematikájára is a stressz teszt nyújt megoldást. A linearizáció különösen akkor problematikus, amikor a faktor-ár kapcsolat magas konvexitást mutat, ami tipikusan opciók esetén jelentkezik.97

A következő szimulációs módszereknél az s1 és s2 spotrátákat szimulálják, és a portfólió árváltozását közvetlenül a jelenérték formulákból határozzák meg.

A Monte-Carlo szimuláció ugyancsak a spotkamatlábak variancia-kovariancia mátrixából indul ki. Ennél a módszernél azonban a spotráták változására néhány ezer szimulációt hajtanak végre, amelyek során szintén kétváltozós normális eloszlást alkalmaznak. Majd minden egyes szimulációra felírják a hozzátartozó árváltozást a következőképpen:

PPP ii −=∆

, ahol

22211 )1(

)1(1

)1(iKK

iKKEEi

sskN

sskNkN

P∆+++⋅

+∆++

⋅++⋅=

Az így szimulált árváltozások alapján már meghatározható annak szórása, azaz a σ∆P.

A Monte-Carlo módszernél szemben az előző eljárás a faktor-ár kapcsolat konvexitását is figyelembe veszi, mivel minden egyes szimulációnál a jelenérték megváltozása közvetlenül a jelenérték formulából származik, és ez által kikerülhető a lineáris approximáció.

De meg kell jegyezni, hogy ennél a módszernél is fennáll a normalitás és korreláció instabilitásának problematikája, továbbá fellép egy újabb probléma, nevezetesen az ún. modellhiba, ami a szimulációk számának növelésével csökkenthető, de ez egyúttal együtt jár a számolási idő növekedésével98.

Amennyiben rendelkezésre állnak múltbeli adatok, úgy közvetlenül is megvizsgálható, hogyan változott volna a múltban a portfólió értéke, azaz ilyenkor a jelenlegi súlyokkal számolják újra a múltat. Ez a történelmi szimuláció alapötlete.

Legyenek tehát a múltban megfigyelt releváns spotráta párok (s1,t ; s2,t), amik segítségével felírhatók az árváltozások, és a következő lépésben meghatározható a szórás:

1−−=∆ ttt PPP

, ahol

2,2,1 )1(

)1(1

)1(

t

KK

t

KKEEt s

kNs

kNkNP+

+⋅+

+⋅++⋅

=

97 [Fit for finance] 343-364. oldal 98 [Fit for finance] 343-364. oldal


A historikus adatok felhasználása alapján a faktorok tényleges eloszlása kerül figyelembe vételre. Azonban itt is számolni kell a korreláció instabilitásával. Az eddigi módszerek mindegyike abból indul ki, hogy a faktorok múltban megfigyelt eloszlása kivetíthető a jövőbe, ami azonban megkérdőjelezhető99.

A historikus szimuláció előnye, hogy könnyen véghez vihető, s mivel a tényleges eloszlásból indul ki (igaz, csupán egyetlen minta realizációt használ) lehetővé teszi a nemlinearitások és a nem normális eloszlások kezelését. Ez a módszer egyszerre ragadja meg a gamma, vega kockázatot és a korrelációt, és figyelembe veszi a vastag eloszlásvégeket is. Hátránya, hogy az eredmények minősége erősen függ a választott múltbeli időszak hosszától, és előfordulhat, hogy irreleváns adatok kerülhetnek az adatbázisba. Továbbá, hogy ugyanakkora súlyt rendel a mintában szereplő valamennyi adathoz, valamint alternatív szcenáriók nehezen implementálhatók. Végül a módszer hiányossága az is, hogy hamar kezelhetetlenné válik, ha bonyolult szerkezetű, nagy portfóliókra alkalmazzák100.

A bootstrap (iterációs) módszer valójában a historikus szimuláció továbbfejlesztése. Míg a történelmi szimuláció a múltbeli adatok sorozatát egyszer felhasználva generál pszeudohozamokat, addig a bootstrap lényege, hogy a historikus adatokból cserékkel (véletlen mintavétellel) generál mintát. A bootstrap egyik alapvető előnye, hogy tartalmazhat vastag eloszlásvégeket, szakadást vagy bármilyen eltérést a normális eloszlástól. A módszer lehetővé teszi a különböző idősorok közötti korreláció figyelembe vételét, mivel egyetlen ”húzás” részvények, kötvények, devizák együttes hozamát tartalmazza.

Természetesen a bootstrapet is kritikusan kell kezelni, hátránya, hogy kis mintanagyság esetén ezen eljárással generált eloszlás a valódi eloszlásnak csak rossz minőségű közelítését nyújthatja. A bootstrap másik hátránya a hozamok függetlenségének feltételezése, mint kiindulási pont, mivel a véletlenszerű új mintaválasztás tönkreteszi az esetleges időbeli összefüggéseket.

7. Táblázat: Benchmark-szcenáriók

Biztonságiszint Benchmark szcenáriók VaR

5%

(+;+)

+1,645s1;+1,645s2

(+;-)

+1,645s1;-1,645s2

A legnagyobbveszteség, ami

a négyszcenáriónál

bekövetkezett(-;+)

-1,645s1;+1,645s2

(-;-)

-1,645s1;-1,645s2

99 [Fit for finance] 343-364. oldal 100 [Kockáztatott érték] 192-200., 227-228. oldal


Az utolsó VaR meghatározására szolgáló módszer az ún. Benchmark szcenáriókra épít. Ennél a módszernél a rizikófaktorok tipikus mozgásait próbálják jellemezni, leírni, és a VaR ezen szcenáriók esetén fellépő lehetséges legnagyobb veszteségként adódik. A szcenáriók kiválasztása kulcsfontosságú szerepet tölt be ennél az eljárásnál.

Tekintsük példaként a következő 4 szcenáriót (a biztonsági szint a spotráták változására vonatkozik, és nem a VaR értékre).

A táblázatban megadott (+;+) szcenárió esetén pl. a portfólió értékének megváltozása a következőképpen számítható ki:

PPP −=∆ ++++ );();(

, ahol

22211

);(

)645,11()1(

645,11)1(

σσ ⋅+++⋅

+⋅++⋅++⋅

=++

skN

skNkN

P KKKKEE


Ennek az eljárásnak előnye, hogy kevés számítást igényel, történelmi adatok hiányában is alkalmazható, jól átlátható és könnyen kommunikálható. Hátránya, hogy bizonyos kockázatok „ elfelejtődhetnek” , és a VaR-ra vonatkozó biztonsági szintet nem lehet egyértelműen megállapítani. Ez bizonyos mértékben kiküszöbölhető, ha az egyes szcenáriókhoz (bekövetkezési) valószínűséget rendelnek. Az eljárás további kritikájaként állapítható meg, hogy több kockázati tényező esetén a szcenáriók meghatározása igen nehézkessé válik101.

A korábban már bemutatott stressz tesztről (terheléses próbáról), mint az előzőekben leírt módszerek kiegészítőjéről, érdemes itt is röviden szólni. Ennek a tesztnek, melyet szokás forgatókönyv-elemzésként is említeni, az a feladata, hogy láthatóvá tegye egy „Worst-Case” esetén fellépő veszteséget. Ennél a módszernél arra kell figyelni, hogy a különböző kockázatok (pl. piaci, likviditási, hitel- és vállalati kockázat) egyidejűleg negatívan hassanak a portfólió értékére. Az ebben a részben illusztrált VaR-számító módszerek eltérő módon alkalmasak stressz teszt végrehajtására.

Elvileg a Variancia-Kovariancia módszernél is lehet nagyon kicsi konfidencia intervallum képzése, pl. ha az árváltozás szórásának, σ∆P-nak a hatszorosát vesszük. A stressz tesztnél azonban feltétlenül figyelni kell a nemlineáris kockázatokra is, amelyek elsősorban opciókat tartalmazó portfólióknál merülnek fel. Ebből a szempontból a Variancia-Kovariancia módszer önmaga alkalmatlan stressz tesztre.

A nemlinearitás problémája a Monte-Carlo szimuláció esetén ugyan megoldott, és lehetőségként adódik, hogy a több ezer szimulációnál fellépő legnagyobb veszteségre, mint a „Worst-Case” esetén fellépő veszteségre tekintsünk. Azonban ennek az értéknek a statisztikai pontatlansága igen nagy, azaz a szimuláció újbóli megismétlésekor egészen eltérő érték adódhat, mint legnagyobb veszteség. A probléma a szimulációk számának igen nagyra való választásával áthidalható.

Amennyiben a történelmi szimuláció számára rendelkezésre áll elegendő nagy adatbázis, úgy ez az a módszer, ami leginkább alkalmas stressz teszt elvégzésére. Az előnye abban áll, hogy a kockázati tényezők közötti korreláció nagy piaci mozgásoknál gyakran fellépő instabilitása implicit figyelembe vételre kerül.

A Benchmark szcenáriók módszere elvileg alkalmas stressz tesztre. Azonban tekintettel kell lenni arra, hogy az egyik portfólióra szóló „ Worst-Case” szcenárió nem feltétlenül lesz „ Worst-Case” szcenárió

egy másik portfólióra vonatkozóan is. Ezért szinte lehetetlen egy általánosan érvényes „ Worst-Case” szcenárió definiálása102.

A bemutatott módszerek a gyakorlatban leggyakrabban alkalmazott eljárások. A módszerválasztás elsősorban a történelmi adatok számától és minőségétől, az elemezni kívánt portfólió méretétől és összetettségétől, valamint a rendelkezésre álló számolási kapacitástól függ. Ha tekintettel vagyunk az egyes módszerek előnyeire és hátrányaira, akkor a különböző módszerekkel számolt VaR értékek összehasonlíthatók, az eltérések könnyen magyarázhatók, azaz ajánlott több módszert is elvégezni, de nem feltétlenül a legnagyobb veszteséget kell VaR-ként elfogadni, ha tudható vagy sejthető, hogy az nem a legmegbízhatóbb módon adódott.

Wilkie modell

A sztochasztikus befektetési modellek az egyes megfigyelt eszközosztályok hozameloszlásainak mélyreható magyarázatával megfelelő eszközt nyújtanak a jövőbeli hozamok prognózisához vagy szimulációjához. Azonban kereskedelmi értékesíthetőségük odavezetett, hogy az irodalomban kevés a teljesen kidolgozott modell bemutatása. A kevés kivétel egyike a Wilkie modell, az első Nagy-Britanniára vonatkozó nyilvános sztochasztikus befektetési modell, ami időközben brit standard eszközmodellé fejlődött.

101 [Fit for finance] 343-364. oldal 102 [Fit for finance] 343-364. oldal


Egy brit munkacsoport vezető tagjaként 1986-ban Wilkie továbbfejlesztette a munkacsoport (Maturity Guarantees Working Party) által korábban kidolgozott részvényhozamok szimulációját nyújtó modellt. Wilkie modellje életbiztosítók és nyugdíjpénztárak számára biztosít komplex befektetési modellt. Wilkie az alábbi négy építőkövet tartotta hosszú távú sztochasztikus befektetési modell szempontjából minimálisan szükséges komponenseknek:

osztalékhozam osztalék hosszú távú kamat infláció

Míg a klasszikus koncepció (“véletlen bolyongás”) a részvénypiacokon tapasztalható véletlenszerű (rövid távú) mozgásokat modellezi, addig a munkacsoport olyan empirikus modell szükségességét állapította meg, ami a részvények hosszú távú árváltozásait az osztalékon és az osztalékhozamon keresztül fogja fel.

Wilkie szerint információ vész el, ha csak a részvényhozamok kerülnek figyelembe vételre. Ezért alkalmaz a részvényhozam modellezésére osztalék és osztalékhozam idősorokat.103

Fix kamatozású eszközök esetében az egyszerűség érdekében konszolidációs államkötvény (2,5% kupon, határozatlan futamidő) hozamára - mint a teljes kamatszint reprezentánsára - vonatkozó korlátozás történik.

Az infláció fontos modellkomponens szerepét tölti be, ami lehetővé teszi mindkét eszközcsoport hosszú távú realisztikus hozamalakulásának levezethetőségét. Ez a nominális hozamnak tiszta inflációtól függő részre és nominális determinánsokra való felosztásával történik. Az árindexből számított folytonos inflációs ráta (árindexek hányadosainak logaritmusa, azaz a logaritmizált árindexek különbsége) a Wilkie modell alapverziójában stacionárius (autoregresszív) AR(1) folyamatot követ.

1,))ln(()ln( 21121 <+−∇+=∇ − αααα Ittt UII

ahol UtI-k 0 várhatóértékű, s szórású korrelálatlan valószínűségi változók. (A többi modellváltozó részletes

leírása szintén [1]-ben megtalálható.)

Wilkie alapmodellje „ vízesés” (kaskade) struktúrában tartalmazza ezt a négy egymással (ARIMA függvénykapcsolaton keresztül) összefont változót, amiben az infláció a hajtóerő. Az alapmodell 1919 és 1982 közötti brit júniusi éves adatokon nyugvó empirikus becslésre épül.104

103 [Investmentmodelle] 129. oldal 104 [Investmentmodelle] 130. oldal


23. ábra: A Wilkie modell alapváltozata

A befektetési modell segítségével a két főeszközosztály (részvény, fixkamatozású papírok) hozamának valószínűségi eloszlása levezethető a múltbeli adatokon nyugvó klasszikus idősor analízis módszerek alkalmazása révén. A modell célkitűzése variancia-kovariancia-struktúra kifejlesztése hosszú távú prognózis számára, nem pedig exakt rövid távú előrejelzés, azaz ez a befektetési modell nem alkalmazható dinamikus befektetési stratégia kidolgozására.

Az alapmodellt, mely empirikus és közgazdaság elméleti is, számos kritika érte mindkét aspektusból. Egyrészt a múltbeli adatokra relatíve rosszul illeszkedik, és a paraméterbecslők statisztikailag használhatatlanok, másrészt hiányzik a Wilkie modellből olyan fontos külső változó, mint az infláció alakulásának magyarázatára alkalmas olajárindex.105

Mindezek miatt az elmúlt két évtizedben számos továbbfejlesztésen ment át az alapmodell úgy, hogy a modellstruktúra lényegében nem változott. A legújabb nyilvánosságra hozott verziók alapverzióval szembeni lényegi változtatásai az új paraméterbecslések, további változók felvétele a modellbe, és a speciális (autoregresszív heteroszkedasztikus) ARCH-effektussal bővített inflációmodell.

Ez utóbbi az alábbiak szerint formalizálható:106

1,))ln(()ln( 21121 <+−∇+=∇ − αααα Ittt UII

),0(~ It

It NU σ

0,0,))ln(( 432

5143 ≥>−∇+= − ααααασ tIt I


Infláció

Osztalékhozam

Osztalék Hosszú távú kamat


A legújabb kibővített verziók az alábbi modellkomponenseket tartalmazzák az eredeti négy modellváltozón túl:

munkabér rövid távú bankkamat indexhez (pl. inflációhoz) kötött államkölcsönökből adódó bevétel ingatlanból származó bevétel ingatlanbevétel hozama fejlett országok valutái közti átváltási árfolyam

A modell használójának tudatában kell lennie annak, hogy a modell erősen függ az adatok rendelkezésre állásától és megbízhatóságától, az alkalmazott közgazdasági megfontolások helyességétől, valamint az adott piaci feltételek fennmaradásától. Továbbá a szubjektív értékelést (becslést) egy komplex kvantitatív eszköz modellnek - mint a Wilkie modellnek - nem pótolni, hanem támogatni kell.

Bár Wilkie számos országra (pl. USA, Franciaország) alkalmazta eredeti modelljét, sokan felróják neki, hogy mindezt anélkül tette, hogy az átvihetőséget vizsgálta volna. Kérdéses (és kétséges) tehát, hogy Nagy-Britannián kívül optimális-e a Wilkie modell107.

Összefoglalva a Nagy-Britanniára kidolgozott Wilkie modell számottevő jelentőséget vívott ki magának az aktuáriusi területen. Vannak olyan ismert aktuáriusi szoftvercsomagok is (VIP, Prophet), amelyek magukban foglalják a Wilkie modellt, ezáltal hathatós segítséget adva az eszköz-forrás menedzsmentnek (ALM). Az eredeti modell a részvénypiacot foglalja magába, amit az osztalékindex, az osztalékhozam és a hosszú távú kamatláb sorozat, mint komponensek reprezentálnak. Ezen felül az infláció, mint belső modellváltozó kerül figyelembe vételre. A Wilkie modell ismérve a túlnyomó részt empirikus vizsgálati eredményekre alapuló rekurzív modellstruktúra, amiben az egyes vizsgált idősorok ARMA (autoregresszív-mozgóátlag) idősor elmélet eszközeivel modellezettek. Az alapmodell számos továbbfejlesztést élt meg. A legújabb nyilvános modellverziók számos további pénzügyi változókat - sztochasztikus folyamatként megragadva - tartalmaznak.

TSM modell

A TSM (The Smith Model) modellt Bacon és Woodrow fejlesztették ki, amit eredetileg GRAFT (Global Returns on Assets with Fair Tails) modellnek hívtak. Egy olyan pénzügy-elméleti modellről van szó, amit kalibrálni kell, és aminek alkalmazásával előrejelzés adható különböző országok eltérő eszközcsoportjainak pénzügyi alakulására. Empirikus vizsgálatok támasztották alá, hogy az ugrásokat tartalmazó vastagfarkú eloszlások alkalmasak igazán a tőkepiaci viszonyok leképzésére.

Egy implementált Smith modell a következőket tartalmazza108:

pénzügyi változók időbeli alakulásának leírására szolgáló matematikai formulák gyűjteménye paraméter adatbank, ahol a paraméterek fontosabb világgazdaságok és a köztük levő kölcsönhatások

alapján kalibráltak elemző eszközök, statisztikai mutatók: várható érték, szórás, korreláció, kvantilis továbbá Monte-Carlo szimulációs szoftver, ami a bevitt paraméterek alapján tetszőleges jövőbeli

időpontra meghatározza a pénzügyi változók megváltozását.

A TSM elsősorban stratégiai eszközallokáció vizsgálatát, értékelését szolgálja. A modellből származó outputok aztán pl. ALM keretén belül egy biztosító társaság forrásoldalát elemző eszközök (szoftverek) eredményeivel összevethetők annak érdekében, hogy megvizsgáljuk, milyen valószínűséggel fedezhetők a kötelezettségek az adott befektetési stratégia mellett, így a Smith modell szoros kapcsolatban áll az eszköz-forrás modellezéssel, továbbá a kockázatkezeléssel is.



A TSM esetében tehát egy közgazdaság-elméleti modellről van szó, ami arbitrázselméletet, egyensúlyi, kockázatsemlegességi és hatékony piac feltételezéseket, valamint számos nevezetes kamat-elméletet (pl. Vasicek, Ho & Lee, Hull & White, Cox, Ingersoll & Ross) is használ. A TSM egy flexibilis és nyílt modell, mert benne elméletileg minden eszközcsoport leképezhető. A Smith modell több országra is érvényes, mivel a valuta illetve annak árfolyama speciális egységként („numeraire”) modellezhető. További jellemzője a modellnek, hogy valamennyi eszközcsoport külön a hozam (kupon, osztalék) és külön az értékváltozás szerint tanulmányozható. A TSM leírja a kamatlábakat, az inflációt, a valutaárfolyamokat, továbbá az ingatlan- és részvényhozamokat (osztalék, árfolyamváltozás).

A Smith modell építőkövei a számlálók („numeraire”), amik a pénzáramlások mérőszámai (valuta, infláció, osztalék). Formálisan egy számláló kételemű objektumként, rendezett párként (D,P) definiálható, mégpedig egy árfolyamindex (Da) és egy lejárati struktúra (Pab) alapján. Álljon itt egy elemi zéró kupon kötvényre vonatkozó példa109.

8. Táblázat: A zéró kupon kötvény alakulása

Da Pa,b

a/b 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 20051998 1 1 0,922 0,851 0,787 0,73 0,678 0,632 0,5911999 0,96 1 0,921 0,85 0,787 0,73 0,679 0,6342000 0,944 1 0,917 0,843 0,777 0,719 0,6692001 0,907 1 0,924 0,856 0,795 0,7412002 0,96 1 0,936 0,877 0,825

109 [Investmentmodelle] 204. oldal


A számlálók statisztikailag, „véletlen generátorral” (Lévy folyamat, AR(1) idősor) modellezhetők, amiket a modellben szimmetrikusan kezelnek, azaz nincs egyiknek sem központi szerepe. Minden számláló kifejezhető más számlálók segítségével zárt matematikai formulában. Ez alapján megkülönböztetik az elvi (vagy alap) számlálókat az összes többi (származtatott) számlálóktól. A számlálók transzformációja egy hatásos (matematikailag precízen leírt) eszköz, mivel segítségével adott, ismert számlálókból továbbiak származtathatók. Például számlálók fizetési sorozatának, pénzáramlásának adott időponti jelenértéke új indexként, új számlálóként fogható fel. Ilyen transzformáció útján kapható meg a modellezett osztalékindex felhasználásával a részvényár, mint a jövőbeli osztalék kifizetések jelenértéke.

A TSM egy sztochasztikus modell is egyben, abban az értelemben, hogy számos szcenáriót szimulálnak benne. A statisztikai modellek a megfigyelt mennyiségek, modellváltozók közötti korreláció, a variancia és a magasabb momentumok meghatározását szolgálják. A számítások történhetnek zárt formulák vagy Monte-Carlo szimuláció alapján. A modell pillanatnyi piaci árakra (a jelenlegi piaci szituációra) és a múltbeli adatokra egyaránt támaszkodik. A Smith modellt az elmúlt 30 év adatai alapján kalibrálták. (Az adatok forrásai: állami nyilvános publikációk, tőzsdei adatok, brókerelemzések, stb.)

A múlt statisztikai elemzése lehetőséget ad ugyan a jövőre vonatkozó számítások elvégzésére, de egyúttal a paraméterbecslés statisztikai pontatlansággal terhelt. Ez erősen befolyásolja a prognózis jóságát. A múltbeli piaci mozgások extrapolációja ellentmondhat a pillanatnyi előrejelzésnek vagy az aktuális piaci sajátosságoknak, amelyek a jelenlegi piaci árakban tükröződnek. Ezért a TSM figyelembe veszi a pillanatnyi piaci vélekedést is, ahelyett hogy csak egyszerűen meghatározza tiszta statisztikai módszerekkel a „ legjobb becslést” 110.

A szimulációra Lévy folyamatot - egy független, stacionárius növekményű, jobbról folytonos trajektóriájú sztochasztikus folyamatot - alkalmaznak, ami minden időintervallumban mind nagyszámú kisugrást, mind kisszámú nagyugrást lehetővé tesz. Ez azt jelenti, hogy eszközosztályok számára sokkok, ugrások (pl. részvénypiaci összeomlás, crash) leképzése lehetséges a modellen belül, szemben sok kedvelt befektetési modellel (Black-Scholes modell), amelyek diffúziós folyamatokra, azaz olyan Markov folyamatokra épülnek, amelyeknek valamennyi trajektóriája folytonos. Ez az oka, hogy a hagyományos hedge-technikák a nagy ugrások miatt csődöt mondanak111.

A Lévy folyamat további hasznossága, hogy a TSM trajektória, útvonal független modell, azaz a növekedés csak az időintervallum hosszától függ.

Lévy folyamatra (definíciója alapján) számos példa adható, nevezetesen a Wiener folyamat (Brown mozgás) is ilyen, de mivel (mindkét oldalról) folytonos trajektóriájú - és egyben ez az egyetlen folytonos Lévy folyamat - nem alkalmazható a tőkepiacon megfigyelhető ugrások modellezésére. További példa a Poisson folyamat és annak általánosításának tekinthető összetett Poisson folyamat, ahol szintén az ugrások, események közti idő exponenciális eloszlású, de az ugrás nagysága nem egységnyi, mint a Poisson folyamatnál, hanem valamely eloszlásból, pl. lognormális eloszlásból származik. A leggyakrabban használt Lévy folyamat a gamma folyamat, aminél a növekmények gamma eloszlást követnek. A gamma folyamatnak is vannak ugrásai, szakadásai, de ellentétben a Poisson folyamattal minden intervallumban végtelen sok ugrás történik. Hasonló tulajdonsággal bír az inverz Gauss folyamat is, ami szintén Lévy folyamat.

Összegezve a TSM befektetési modell egy arbitrázsmentes makro-közgazdasági többperiódusú modell, ami sztochasztikus szimuláció segítségével különböző nemzetgazdaságok tőkepiaci szcenárióit szolgáltatja, és különböző eszközosztályok hozamainak alakulásáról ad képet. A TSM-ben a modellezési technika a Lévy folyamat alkalmazása révén lehetővé teszi az ugrások - mint pl. részvénypiaci összeomlások- ábrázolását. A TSM implementálása leginkább ALM projekt keretében képzelhető el, használható stratégiai eszköz allokációra, valamint kockázatkezelésre. A Prophet aktuáriusi szoftvercsomag a Wilkie modellen kívül a Smith modellt is magában foglalja.


93

Ebben a fejezetben bemutatjuk az ALM alapvető üzleti céljait, a biztosító mérlegoldalainak az ALM szempontjából fontos vonatkozásait és végül áttekintjük a megfeleltetési eljárásokat. Utóbbiakhoz használják illetve választhatják a biztosítók a Módszertan fejezetben leírt konkrét modelleket, eljárásokat és az Informatika fejezetben megfogalmazott követelményeknek megfelelő szoftvereket.

A fejezet tartalma:

• Mire jó az ALM?................................................................................................................. 94 • Forrás oldal........................................................................................................................ 95 • Eszköz oldal ...................................................................................................................... 113 • Eszköz-forrás megfeleltetési eljárások.............................................................................. 117

I V . FE J E Z E T

Eljárások


Mire jó az ALM?

Az ALM vezetés-szervezési és döntési rendszer a vállalaton belül112, így vizsgáljuk a biztosító szervezeti-, folyamat-, és döntési struktúráit, melynek fontos elemei, illetve eszközei az egyes eljárások113.

Az eszköz-forrás menedzsmentre az Aktuáriusok Társasága (Society of Actuaries - SOA) a következő definíciót114 adja: az eszköz-forrás menedzsment az üzleti tevékenység azon gyakorlata, melynek során a folyamatos stratégia-alakítás, megvalósítás és monitoring keretében az eszközökről illetve forrásokról koordinált döntések születnek és kerülnek megvalósításra, hogy adott kockázatvállalási szint mellett a pénzügyi célok megvalósuljanak.

A Biztosításfelügyeletek Nemzetközi Szervezete (International Association of Insurance Supervisors - IAIS) értelmezése szerint egy olyan komplex értékelési keretrendszerként fogható fel, amely által a biztosító tevékenységét érintő kockázatok hatékonyabban, rendszerbe integráltan és együttesen kezelhetők, tehát többről van szó, mint pusztán eszközportfólió kialakításáról vagy a kamatkockázat csökkentéséről.

Egy még tágabb definíció115 szerint, az ALM az eszközöknek és forrásoknak összehangolt kezelését jelenti, melynek célja a kamatlábkockázat semlegesítése, likviditás biztosítása, valamint a pénzügyi intézmény értékének növelése. Egy folyamatról van tehát szó, melynek során az eszközök és források összetételét, volumenét, hozamát tervezni, kezelni és kontrollálni kell, hogy a kitűzött hozamcélok megvalósuljanak. Az ALM a pénzügyi intézményt integrált rendszerként szemléli, melynek részei közötti kapcsolatokat, kölcsönhatásokat azonosítani és koordinálni kell.

Az ALM felhasználása azonban a kockázatok helyett az eredmény felől megközelítve is hasznos lehet. Amint arra Shimpi116 rámutat, a kockázatkezelés legegyszerűbb módja a tőkeáttétel csökkentése a saját tőke növelése révén. Professzionális kockázatkezelési eljárások alkalmazásával a saját tőke növelése elkerülhető, ily módon pedig a saját tőkére vetített eredmény aránya (ROE = return on equity) jelentősen emelkedhet. Az ALM ebben a megközelítésben tehát nem egyszerűen valamely öncélú kockázatkerülésnek az eszköze, hanem segít meghatározni a felvállalt kockázatok fedezéséhez szükséges saját tőke optimális nagyságát.

Ezen kívül egy eszköz-forrás menedzsment rendszer alkalmazása javítja a stratégiai döntéshozatal hatékonyságát, ugyanis minden egyes döntésnek megmutatja a pénzügyi eredményre gyakorolt hatását, s így a döntések, s azok hatásai közötti kapcsolatokra, összefüggésekre rávilágít. Olyan kérdésekre adható így jobb válasz, mint hogyan tudná a vállalat növelni az elért hozamot, csökkenteni kockázatát vagy mennyi és milyen típusú viszontbiztosítást kössön a biztosító, milyen növekedési stratégiát érdemes a vállalatnak folytatnia stb.

Ezekben a kérdésekben általában elkülönülten történik a döntéshozatal, melynek eredménye az adott területen lehet optimális, azonban a döntések közötti kölcsönhatások figyelmen kívül hagyása összességében csak “körülbelül jó” döntéseket eredményez. A vállalat menedzsmentje szélesebb körből származó információkon alapuló, jobb döntéseket hozhat, ha a részterületek közötti kölcsönhatásokat is figyelembe veszi.

Az ALM éppen abban segít, hogy rendszerbe fogja azokat az eszközöket, eljárásokat, melyek segítenek a kockázatok megértésében, értékelésében és kezelésében, s így a döntéshozók nem kényszerülnek egyszerű hüvelykujj-szabályok, vagy intuíciók követésére.

112 [Risk Controlling in der Praxis] 19-21. oldal 113 [Versicherungsbetriebslehre] 114 [ALM for insurers] 115 [Decision support system for ALM] 116 [Shimpi] 31. oldal

IV. Fejezet Eljárások 95

S végül, de nem utolsó sorban igen fontos, hogy egy eszköz-forrás menedzsment rendszer segíti a vállalatvezetést abban is, hogy az üzleti folyamatokat többféle szemszögből vizsgálhassa. Jó példa erre a befektetések időhorizontjának kérdése. Két év távlatában egy két éves zéró-kupon kötvény teljesen kockázatmentes befektetésnek tekinthető, hiszen ha megtartjuk, akkor lejáratkor a névértéket biztosan megkapjuk. Azonban más a helyzet, ha időközben el akarjuk adni a kötvényt, ugyanis a kamatlábak változásával párhuzamosan annak értéke is változik. Tehát a befektetési stratégiának megfelelően több féle szemszögből is szükséges megvizsgálni az adott alternatívákat.

Forrás oldal

Vizsgáljuk meg a biztosító ALM-jét forrásoldalról megközelítve. Ehhez szükségünk van a biztosító mérlegének alapelveire:

1. Megfelelő tartalékolás. A biztosítónak az egyes (!) biztosítási szerződések tulajdonságai alapján kell meghatároznia a jövőbeni kifizetésekhez szükséges tartalékokat117 (típus, összeg). A kifizetések a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási eseményhez kapcsolódnak, melyek egy része jobban tervezhető (pl. életbiztosítási lejárati kifizetések, díjátviteli tartalék), más része kevésbé (pl. természeti kockázatok). Minden biztosítási kockázatra szóló kifizetést valószínűségi változóként kezelnek a biztosításmatematikusok a tartalék meghatározásakor.

2. Megfelelő befektetések. A biztosítónak a tartalékok összegének, lejáratának és likviditási követelményeinek megfelelő befektetésekkel kell rendelkeznie. Ez nem következik, nem vezethető le egyirányúan és automatikusan a tartalékokból, hanem mint azt az eljárásoknál láthatjuk, a tartalékok és a befektetések számos esetben kölcsönösen befolyásolják egymást. Ilyen eset például a nem tervezett tartalékfeloldás likviditásigénye miatti befektetési veszteség.

3. Szolvencia. Ügyfélvédelmi szempontból és a pénzügyi rendszer stabilitásának érdekében a biztosítóknak meghatározott mértékű tőkével kell rendelkezniük az esetleges (pl. befektetési) veszteségek fedezésére. Ennek mértékét a díjbevétel, a tartalékok, a károk, a viszontbiztosítás és a vállalt (befektetési) garanciák118 együttesen határozzák meg.

117 A biztosítási és a nyugdíjpénztári jogszabályok egyaránt részletesen meghatározzák a tartalékok típusait és képzésük módját, mértékét. 118 Vö. a Biztosítási törvény vonatkozó mellékletével.


9. Táblázat: A biztosító sematikus mérlege ALM szempontból

A tartalékolást vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ehhez a biztosítónak matematikailag-statisztikailag megfelelő biztonsággal kell megbecsülnie a várható kifizetéseket (összeg, időpont). Ennek egyik fontos feltétele, hogy a szerződésállomány kockázati szempontból homogén legyen, amit elsősorban a szerződéskötést megelőző kockázatelbírálás illetve a szerződési feltételekben rögzített vállalási/fedezeti feltételek együttesen biztosítanak. Mindezek mellett megmarad az ún. biztosítástechnikai kockázat, ami annak a lehetősége, hogy a (jövőben) bekövetkező tényleges károk (kifizetések) értéke meghaladja a tartalékok becsült szintjét, de ide tartozik ALM szempontból a váratlan kifizetések időpontjával kapcsolatos likviditási kockázat is.

A jogszabályokból és a felügyeleti elvárásokból is következik az a követelmény, hogy a biztosítók időben felismerjék az eszközök és a források szerkezeti eltéréséből adódó problémákat, felkészüljenek azok kezelésére, és képesek legyenek a problémákat megoldani.

Mindezekhez elengedhetetlen, hogy az ALM-mel foglalkozó szakemberek tisztában legyenek a források (kötelezettségek) típusaival, tulajdonságaival, a befolyásoló tényezőkkel, a tartalékképzés módszereivel, és a kötelezettségek időbeli változásaival, jövőbeli alakulásával akár szerződés, akár üzletági, állományi szinten.

Törvényi szabályozás, jelenlegi gyakorlat A biztosítók működésének jogi kereteit elsősorban a következő jogszabályok teremtik meg: Biztosítási törvény (2003./LX, Bit), Tartalék rendelet (8/2001 PM), Technikai kamatláb maximális értékéről szóló rendelet (53/2001 PM) és a Nagykockázatokról szóló (45/1996 PM) rendeletek, a Biztosítók könyvvezetését előíró rendelet (235/2003 PM), továbbá a számvitelről, adózásról, vállalkozásokról, és a befektetésről szóló törvények.

Magyarország uniós csatlakozásáig (2004. május 1.) a többször módosított 1995. évi törvény volt hatályban. Jelenleg a 2003. évi törvény a hatályos, de várható a közeljövőben ennek módosítása is. Csökkenni fog a maximális technikai kamatláb, a felelősségi járadékok tartalékát óvatosabban kell majd képezni, azonban egyelőre még bizonytalan, hogy mi változik a tartalékrendeletben és az aktuáriusi jelentésben.

Néhány példa a két törvény közti eltérésre:

1. új szavatoló tőke szükséglet számítási módszer

2. befektetési korlátok változása

3. biztonsági tőke kikerült a befektetési szabályok közül

4. derivatívok megjelenése a befektetési szabályozásban - 3 hónapnál nem régebbi követelések, elhatárolt szerzési költség

5. negyedéves tartalékolás hangsúlyosabb (felügyeleti adatszolgáltatás)

6. tartalékok számítási módszereinek bemutatása az ügyfeleknek

7. 30 napos ”felmondási idő” az életbiztosításoknál (elállás)

Eszközök Források

Working assets Biztosítástechnikai tartalékok

Befektetések Szolvenciatőke

Egyéb követelések Egyéb kötelezettségek

(befektetséi portfolió elemek) (biztosítási szerződésekportfoliója)


Az ALM szempontjából fontos szerepet játszik a Bit hatodik része, amely a biztosító működési feltételeiről szól, ezen belül is a biztosítástechnikai tartalék, a szavatoló tőke és a biztonsági tőke szabályairól (I. Fejezet), valamint a befektetési előírásokról (III. Fejezet, IV. Fejezet). A II. Fejezet ismerteti a pénzügyi, szanálási, és pénzügyi helyreállítási terv készítését, s annak kiváltó okát és tartalmi követelményét.

10. Táblázat: Biztosító forrásoldali tagozódása (kivonatosan)

A. Saját tőke I. Jegyzett tõke

IV. Eredménytartalék

VII. Mérlegszerinti eredmény

C. Biztosítástechnikaitartalékok 1. Meg nem szolgált díjak tartaléka

2. Matematikai tartalékok

Életbiztosítási díjtartalékBetegségbiztosításidíjtartalékBalesetbiztosításijáradéktartalékFelelõsségbiztosításidíjtartalék

3. Függõkártartalék

4. Eredménytõl függõ és független tartalék

5. Káringadozási tartalék

6. Egyéb biztonsági tartalék

D. Biztosítástechnikaitartalékok a befektetéshez

kötött (unit-linked)életbiztosítás szerződői

javára

G. Kötelezettségek I. Kötelezettségek közvetlen biztosítási ügyletekbõl


Ezek a legfontosabb - a tulajdonosokkal illetve az ügyfelekkel szemben fennálló - kötelezettségei a biztosítónak. Természetesen léteznek egyéb kötelezettségek is, amelyek az alkuszokkal, viszontbiztosítókkal, hitelező pénzintézetekkel, és egyéb „szállítókkal” szemben fennállnak.

A G.I. sor tartalmazza pl. a függő számlán levő, szerződésre nem könyvelhető pénzeket (adminisztrációs hiba folytán nem található a befizetéshez szerződés), illetve a szerződők túlfizetéseit ("előreszámla"). A leglényegesebb, ügyfelekkel szembeni kötelezettségformát a biztosítástechnikai tartalékok jelentik.


Biztosítástechnikai tartalékok A Bit 117.§-a sorolja fel tételesen a tartaléktípusokat, amely a függőkár tartalékokon belül megkülönbözteti a bekövetkezett és bejelentett károk tartalékát (tételes függőkár tartalékot), valamint a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartalékát (IBNR-t). Továbbá nevesíti a nagy károk tartalékát, a törlési tartalékot és az ún. egyéb biztosítástechnikai tartalékokat, ami mást jelent mind a törvényben, mind a mérlegben.

Egy biztosító társaság biztonságos működéséhez (várható kötelezettségek teljesítése, károk ingadozásából eredő, illetve egyéb várható biztosítási veszteségek enyhítése) szorosan kapcsolódik az ún. biztosítástechnikai tartalékok kezelése (képzés/feloldás). Erre a biztosító speciális üzleti tevékenysége miatt van szükség. A különböző formában képzett tartalékok a díjbevétel és a kárkifizetés közötti időbeli eltéréseket hidalják át. A biztosító a biztosítási szerződések megkötésével kockázatot vállal bizonytalan, jövőbeli események bekövetkezéséből, illetve ismert, de pénzügyileg még le nem zárt kárügyekből származó károk kifizetésekre. A biztosító a kockázat átvállalásának fejében ügyfeleitől (rendszerint a biztosítási-kockázatviselési időszak kezdetén) előre biztosítási díjat szed be, amelyből tartalékot (is) képez egyéb kötelezettségeinek teljesítése mellett.

Ugyan alapvető követelmény a biztosítóval szemben, hogy az általa vállalt (és megtartott, azaz viszontbiztosításba nem adott) kockázatokból származó kötelezettségeinek megfelelő mértékű tartalékkal rendelkezzen (Bit 118. -120.§), de ez nem jelentheti azt, hogy lemond a helyes kockázatvállalási politika követéséről. A tartalékok jövőbeni (várható vagy ismert) kifizetések anyagi fedezetét jelentik, azaz a biztosító fizetőképességét szolgálják (jövőbeli funkció), egyúttal egy-egy üzleti év korrekt, a számviteli elveket kielégítő mérleg- és eredmény kimutatását adják (múltbeli funkció), egyes tartaléktípusok a díjbevételt, mások a kárkifizetést és akad olyan tartalékfajta is, ami a befektetésekből származó bevételt korrigálja. Ezért nagyon fontos, hogy a szükséges tartalékok kellő pontossággal, biztonságosan legyenek megállapítva. A tartalékokat azonban nem csak meghatározni, hanem megteremteni is szükséges, azaz biztosítani kell a megfelelő eszköz lefedettségét, és ez üzleti szempontból akkor nem jelent igazán gondot, ha a biztosítási díjak a biztosító által szervezett veszélyközösség kockázatából származó kifizetéseknek és egyéb ráfordításoknak (szerzési, igazgatási és kárrendezési költségek) kellő biztonságú fedezetét nyújtják.

A tartalékok eszköz-lefedettségének (funding, Übereinstimmung Deckungsstock-Deckungsrückstellung) nem csak egy adott időpontban kell fennállnia, hanem folyamatosan és tartósan. Ehhez megfelelő és biztonságos befektetésekre van szükség. A befektetések során figyelemmel kell kísérni a kötelezettségek lejárati struktúráját, a mindenkori likviditás megőrzését, a jövedelmezőséget és természetesen a befektetési kockázat mérséklését, megosztását (diverzifikáció). Ez a tartalékokra vonatkozó másik nagyon lényeges szabály (Bit 132.§). Ennek a fejezetnek a többi paragrafusa (Bit 133. -142.§) a biztosítástechnikai tartalékok befektetéséhez felhasználható eszközök körét rögzíti, valamint ezen eszközöknek a fedezeti súlyára ad felső korlátot, ami a törvényi előírásnak megfelelően vonatkozhat a bruttó biztosítástechnikai tartalékra vagy a matematikai tartalékra is.

A tartalékok adott időpontban történő (mérlegforduló napi) meghatározását hazánkban pénzügyminiszteri rendelet szabályozza. A tartalékolás fontosságát az is mutatja, hogy minden társaságnak Tartalékolási Szabályzatot kell készítenie, és abban rögzítenie azokat a módszertani megoldásokat is, amelyeket a képzésben felhasználásra kerültek. A tartalékok konkrét értékéről, és tárgyévi változásáról (lebonyolítási eredmény) a Felügyelet részére az aktuáriusi jelentésben be kell számolni, amit a 7/2001-es PM rendelet foglal magába.

A meg nem szolgált díjak tartaléka, a törlési tartalék, és az eredménytől független díj-visszatérítési tartalék a díjelőírási korrekcióval az elszámolási év korrekt díjbevételét teremti meg.


A meg nem szolgált díjak tartaléka a biztosítási-kockázatviselési időszak és az elszámolási időszak eltérése miatt szükséges, ezért nevezhetjük díjátviteli tartaléknak is. Az elszámolási időszakban előírt díj azon részét, ami a fedezeti időszak pénzügyi éven túlnyúló részére esik, azaz nem a pénzügyi évet érinti (múltbeli funkció), ebbe a tartalékba kell elhelyezni, így megteremtődik a jövőben felmerülő kötelezettségek (károk, költségek kifizetése) fedezete (jövőbeli funkció). Ez a tartalékfajta alapvetően számviteli jellegű, bár aktuáriusi problémákat is rejt (szezonalitás, infláció, közelítő módszerek). A biztosító díjelőírása a tárgyévben esedékes (elvárt) díjakból (pozitív tételek) és a törölt díjakból (negatív tételek) áll. A törlési tartalék általában az előírt, de be nem folyt (hátralékos) díjak és a nem fizetés miatt (jövőben) várható törlések - jövő évi díjelőírásban várhatóan megjelenő negatív tételek ellentételezését - fedezetéül szolgál (jövőbeli funkció), valamint a tárgyév díjbevételének korrekt kimutatását biztosítja azáltal, hogy megadja az esedékes díjakból már befolyt és a még várhatóan befolyó részek összegét. A törlési tartalékot az elmúlt évek statisztikáját alapul véve célszerű meghatározni. Az aktuárius igényességén múlik, hogy az adatokat milyen aprólékossággal részletezi.

Az eredménytől független díj-visszatérítési tartalék - különösen kármentesség, alacsony káralakulás miatt - az ügyfeleknek szerződési feltétel szerint járó, a jövő évi díjvisszatérítés fedezetekéntszolgál (jövőbeli funkció), míg ha a tárgyév végén hozzák létre, a díjelőírás korrekciója (a szerződés kezdetén előírt díj a biztosítás tartama alatt tapasztalt kármentesség miatt a biztosítót teljes egészében nem illeti meg) valósul meg (múltbeli funkció).

A matematikai tartalékok, a függőkár tartalékok és a káringadozási tartalék a biztosító esetleges kárát fedezi. A matematikai tartalékot a szerződésből következőő, jövőben (a biztosításból hátralévő időben, ami akár 20-25 év is lehet) várható kiadások (különösen a biztosítási eseményekből adódó szolgáltatások) és bevételek (biztosítási díjak) tartalékképzés időpontjára - a technikai kamatláb felhasználásával - diszkontált jelenértékek különbözetekként (prospektív módszer) egyénenként (szerződésenként, járadékosonként) határozzák meg. A tárgyévi díj nem csak a tárgyévben bekövetkezett biztosítási események fedezetét szolgálja, hanem későbbi (haláleseti, elérési) károkét is, a tárgyévi kárkifizetés korrekciójának tekinthető (múltbeli funkció). A technikai kamatláb, amit a tartalékszámításban diszkontáláskor használnak, valójában egy garantált hozamot is jelent, amit a matematikai tartalékok segítségével szükséges érni ahhoz, hogy a tartalék képzésére ne kelljen plusz forrásokat bevonni.

Igen érdekes és lényeges kérdés, hogy kié is a tartalék. A tartalékok a biztosító jövőbeni kötelezettségeinek fedezeteként funkcionálnak, tehát ha a kockázatban vagy a technikai hozam biztosíthatóságában negatív változás várható, a legegyszerűbb módja a probléma kezelésének a halandósági feltételezések illetve a technikai kamatláb megváltoztatása, ami a tartalék növekedéséhez vezet. Mivel a tartalék azonban az ügyfelek elsősorban megtakarítási célból történő befizetéseiből képződik, ezért e változtatások miatt megnő a maradékjogok (visszavásárlás, díjmentes leszállítás) szerinti érték és az estleges többlethozamból való ügyfélrészesedés is.

Az életbiztosítási díjtartalékok képzésénél a szerzési költségek mielőbbi megtérülése érdekében szokásos eljárás a zillmerezés. Egy adott időponti zillmerezett tartalék valójában a (nettó díj alapú) nettó tartalék (pozitív érték) és az adott időpontban fennálló (a szerzési költségre kalkulált díjrészből még) meg nem térült szerzési költségek (negatív érték) összege. Ebből következik, hogy a zillmerezett tartalék (a lejárati időpont kivételével) kisebb, mint a nettó tartalék, és a tartam elején (1-2 évig) negatív is lehet. Természetesen a mérlegben ez az érték a tartalék soron nem szerepeltethető, de lehetőség van aktív időbeli elhatárolásokat (a Bit szerint akár eszközfedezetként is 139.§ (3)) is figyelembe venni, mivel a biztosítási szerződés megkötésekor felmerülő kezdeti költség a jövőben befolyó biztosítási díjakból térül meg.


24. ábra: 15 éves tartamú vegyes életbiztosítás tartalékgörbéje 30 éves férfi biztosított esetén

(200,000)

0

200,000

400,000

600,000

800,000

1,000,000

1,200,000

1 3 5 7 9 11 13 15

Nettótartalék

Zillm.tartalék

Meg nemtérültszerzésiköltség

Évek

Tartalék

Egyes nézetek119 szerint a zillmerezés célja (a szerzési költségek mielőbbi megtérülése) úgy valósul meg, hogy a biztosító kölcsönveszi az ügyfél díjtartalékának egy részét, amit azután a tartam során fokozatosan és kamatostul visszatérít az ügyfélnek. A kölcsönvett díjtartalék után a biztosító az ügyfélnek technikai kamatlábat biztosít, ami különösen inflációs időkben elmarad a piaci kölcsönkamatlábtól, és így a biztosítónak némi kamatnyeresége keletkezik (rejtett nyereségforrás).120

Ugyan a matematikai tartalékot szerződésenként határozzuk meg, de valójában a veszélyközösség szintjén releváns, ugyanúgy, mint a(z éves) biztosítási díj, ami szerződésekre meghatározott, de a(z éves) biztosítási időszakban bekövetkező károkkal kapcsolatban felmerülő kárigények fedezetét teremti meg a veszélyközösség szintjén. Valójában a zillmerezéssel a biztosító a veszélyközösség szintjén „ sáfárkodik

” a beszedett pénzzel, s mivel a tartam elején kockázati többlettel számolhat a biztosító (öregedési tartalék), a lejárati szolgáltatáshoz pedig elegendő a tartam végén megfelelő (szolgáltatás nagyságával azonos) összegű tartalékkal rendelkezni, ezért a zillmerezés nem veszélyezteti a kötelezettségek teljesíthetőségét. A kisebb (zillmerezett) tartalék kisebb kötelezettséget, de pl. kisebb befektetési eredményt is jelenthet. A visszavásárlási összeg nagyságát nem feltétlen befolyásolja a zillmerezés, - bár a visszavásárlási összeg számításának alapja a rendelkezésre álló tartalék - mivel a visszavásárlás „büntetéssel” jár együtt, aminek mértékét a biztosító szabadon határozza meg, azaz nettó tartalékolás mellett akár maga a zillmerezett tartalék lehet a visszavásárlási összeg (a visszavásárlás büntetésének indoka az antiszelekció is lehet). A zillmerezés mellett megemlíthető még az ún. x+1 módszer, ami szintén a nettó díjtartaléknál alacsonyabb díjtartalékot állít be kötelezettségként. Ennél a módszernél a tartamtól függetlenül az első éves díjat elvonják és az x éves egyén n éves biztosítására egy x+1 éves egyén n-1 éves tartamú biztosításának megfelelő nettó tartalékot képeznek, ahol is az első éves tartalék automatikusan nulla. Hátránya a zillmerezéssel szemben, hogy ebben a módszerben nincs meg a kezdeti α költség megválasztásának rugalmassága és szabadsága. Mindkét módszer azonban képes forrást teremteni a cég működéséhez.121

119 Létezik olyan felfogás is, ami szerint a szerzési jutalék a biztosítási szerződés ára, amit a biztosító fizet az üzletkötőnek e biztosítási jogviszony megvásárlásáért abból a célból, hogy az majd a jövőben nyereséget hozzon a számára. Tehát a biztosítási szerződés egy áru (immateriális eszköz), és mint ilyen aktiválható, valamint értékcsökkenés is elszámolható rá. 120 [Az életbiztosítás alapjai] 165. oldal 121 [Életbiztosítási állomány értékelése] 34. oldal


A befektetési egységekhez kötött (unit linked) tartalék elsősorban megtakarításra szolgál (jövőbeli és múltbeli funkciója azonos a matematikai tartalékával), a kockázati többletszolgáltatás tartaléka (amennyiben szükség van rá) többnyire matematikai tartalék formájában jelenik meg. Aktuáriusi szempontból ugyanúgy, mint a hagyományos életbiztosításoknál, a szerzési (kezdeti) költség mielőbbi megtérülése jelent megoldandó problémát. Erre megoldást az aktuáriusi alap (actuary fund) nyújt, - ami speciálisan meghatározott technikai kamatláb mellett egyszeri díjas vegyes életbiztosítás formulájának segítségével képezhető - azaz az egységekeket kezdeti és felhalmozási egységekre bontják fel. Érdekes befektetési és biztosítási jellegből fakadó számviteli problémát jelent az, hogy a unit linked tartalék csak ténylegesen befizetett díjakból képezhető, míg a biztosító díjbevételét alapvetően az esedékes díjak előírásával határozza meg. Így tehát a még be nem fizetett (de már előírt) díj és a már (biztosítási éven belül) befizetett (de még elő nem írt) díjak miatt nem lesz összhang a díjbevétel és a tartalék között, amit természetesen orvosolni kell. Ezt főként a díjbevétel befolyt díjra történő korrigálása, vagy egyéb tartalék (pl. meg nem szolgált díjak tartalék) képzése segítségével lehet elérni. A unit linked biztosítások esetében a többlethozam visszajuttatása a napi árfolyamképzés és az elvonási szabály alkalmazása alapján valósul meg.

A függőkár tartalékok esetében a tárgyévi kárkifizetést korrigáló múltbeli funkció, és a bekövetkezett (ismert vagy ismeretlen) károk várható kifizetésének fedezete nyilvánvaló és egyértelmű. A tételes függőkár tartalék képzésének oka, hogy a bejelentett károk rendezése elhúzódó folyamat (peres ügyek esetén akár ez több év is lehet). A kései károk (IBNR) tartalékképzését az indokolja, hogy a káresemények bekövetkezése és bejelentése között több hónap, de akár évek is eltelhetnek, és a korrekt elszámolás megköveteli, hogy ezeket a károkat az elszámolás évében vegyük figyelembe, amit természetesen csak statisztikai módszerrel (3 éves kártapasztalat esetén a kifutási háromszögek felhasználásával) lehet meghatározni. Ismert kifutási háromszögön alapuló eljárások a lánc-létra, a szeparációs, cape cod és a Bornhuetter-Ferguson módszerek. Mivel a rendelet nem nevesít konkrét módszert, ezért akár az aktuárius maga is kidolgozhat saját módszert az IBNR tartalék képzésére. Érdemes egyébként több módszert is kipróbálni, és csak a megfelelő biztonságot nyújtó megoldást figyelembe venni. Természetesen legjobb eset az, ha az aktuárius tisztában van az egyes módszerek hátterében meghúzódó hipotetikus feltételezésekkel, illetve az adott biztosítási ágazat, valamint a tapasztalati adatok sajátosságaival.

A káringadozási tartalék egy-egy ágazat évenkénti kárkifizetéseinek (időbeni) kiegyenlítésére, az egyes évek kárszükségletének „átlagos” szintre hozására szolgál. A tartalék figyelembevétele nélkül számított biztosítástechnikai eredmény szerint eredményes évek kárszükségletét növeli (képzés révén), a veszteséges évek kárszükségletét csökkenti (feloldás által).

Az eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék a biztosító tárgyévi, illetve a tárgyévet megelőző évei eredményéből megillető díjvisszatérítés fedezetére szolgál. A visszajuttatás módját (visszafizetés, díjjóváírás, többletszolgáltatás - biztosítási összeg növelése, külön számlán történő gyűjtés) a biztosítási szerződési feltételek határozzák meg. Az életbiztosítási ágban a matematikai tartalékok hozamából a biztosítottaknak visszajuttatandó, de ki nem fizetett részt a tárgyév mérleg fordulónapján az eredménytől függő díj-visszatérítési tartalékba kell helyezni. Így ez a tartalék típus az esetek többségében a befektetési bevételből származó eredményt „helyesbíti”, mivel annak jelentős része nem a biztosítót, hanem a szerződőket illeti meg (múltbeli funkció), míg általában a jövő évben történő szerződésekre való szétosztásakor e tartalék felszabadítása „fedezi” a matematikai tartalék növekedést.

Az új Bit a befektetési szabályozásban is számos eltérést mutat a korábbi törvényhez képest. Ilyenek például a tartalékok mögött eszközként figyelembe vehető, a biztosítási ügyletekből származó 3 hónapnál nem régebbi követelések, azaz a díjhátralékok. Ez törlési tartalék esetén régóta elvárt volt, hiszen be nem folyt pénzből „képzett” tartalék mögé valós eszközöket tenni nem célszerű. Egyéb díjelőírás alapú tartalékképzésnél – meg nem szolgált díjak tartaléka, matematikai tartalék- is felmerülhet probléma. A biztosítók mérlegében jelentős nagyságrenddel bíró matematikai tartalék esetén a prospektív képzési szabály miatt valójában a díjhátralékból is képződik tartalék, mégsem valószínű, hogy e tartalékfajta mögött megjelenne a fenti követelés, mert egyrészt csökkenne a portfólió hozama, másrészt ebből kifolyólag ez a nem hátralékos szerződéseket is büntetné, ha a hátralék a tartalék értékéhez viszonyítva jelentős összeget képvisel.

25. ábra: Biztosítástechnikai tartalékok Magyarországon 2000-ben


Függőkártartalék

Egyéb technikai tartlék

Törlési tartalék

Káringadozási tartalék

Nagy károk tartléka

Eredménytől független

díjvisszatérítési tartalék

Eredménytől függő díjvisszatérítési

tartalék

Matematikai tartalék

Unitlinked

Meg nem szolgált díjak tartaléka

A két biztosítási ágat együttvéve a matematikai tartalék dominanciája (55%) szembetűnő (ez igaz magára az élet ágra is). A függő károk tartaléka 20%-t képvisel, és a unit linked tartalék 2000-ben már elérte a 15%-t (1997-ben vezették be a hazai biztosítási piacon a unit linked termékeket). Természetesen, ha csak a nem-élet ágat néznénk a függőkár tartalékok válnának jelentősebbé (kb. 75%).

A biztosítástechnikai tartalékok képzési céljainak ismerete mellett érdemes a tartalékok értékére hatással levő tényezőket is számba venni úgy, mint:

1. a szerződésenként képzendő tartalékok122 esetében természetesen a szerződéses állomány változása (új szerzések, megszűnések biztosítási eseményből, visszavásárlásból, egyéb törlésből), ide sorolható még a díjmenetes leszállítás is ( a szerződésre további díjak már nem érkeznek), valamint a szerződésmódosítások,

2. az indexálás hatással van a díjakra és a szolgáltatásra, ezért ez valójában az összes tartalékot befolyásolja,

3. a befektetési hozam mértéke, ami közvetlenül érinti a unit linked és az eredménytől függő díjvisszatérítési tartalékot és a szolgáltatásnövekményen keresztül a matematikai tartalékot,

4. a függőkár tartalékoknál és a káringadozási tartaléknál értelemszerűen a káralakulás (kárhányad), ami adódhat a kár darabszám (kárvalószínűségek) illetve a kárnagyság objektív alakulásától, vagy a kárigények számának és nagyságának változásából, amit valószínűleg a magyar lakosság biztosítási tudatának erősödése eredményezhet az EU csatlakozás után,

5. a tételes függőkár tartalék nagyságának időbeli alakulására erősen hat a biztosító kárrendezési folyamatának minőségére, gyorsaságára, továbbá némileg ebből következően a peres ügyek számára, valamint kárügyek bonyolultságára (pl. jogalap tisztázásának kérdése elsősorban a nem-élet ágban),

6. az IBNR tartalék alapvetően a káresemény bekövetkezése (s annak észlelése) és a kárigény bejelentése között eltelt idő alakulása,

7. díjfizetési morál, ami befolyásolja az előírt díjból befolyó díj, illetve a hátralék nagyságát (unit linked és törlési tartalék), a törlési tartaléknál ezen kívül közvetlenül még a speciális törlési arány (előző évet érintő, adott évi díjelőírás törlés és a hátralék aránya),

8. a nettó tartalék szintet természetszerűleg befolyásolja a viszontbiztosítási arány is

122 Meg nem szolgált díjak tartaléka, Matematikai tartalékok, és lényegében az Eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék.


Szavatoló tőke, biztonsági tőke A biztosító másik lényegi kötelezettsége, hogy a megfelelő biztosítási tevékenység folytatásához szükséges, hogy folyamatosan rendelkezzen szavatoló tőkével, amelynek minimális értékét a Bit 8. számú melléklete tartalmazza. A szavatoló tőke (korrigált saját tőke) olyan tőkeösszeg, amely a biztosítóval szemben fennálló követelések teljesítésére tőkeként azonnal, harmadik fél hozzájárulása nélkül is bevonható, és amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is teljesíteni tudja kötelezettségeit, ha erre a beszedett díjak, illetve a biztosítástechnikai tartalékok nem nyújtanak fedezetet (Bit 121. -124.§).

A biztonsági tőke a minimális szavatoló tőke szükséglet egyharmada, ha az adott érték nagyobb, mint a törvényben meghatározott minimális biztonsági tőke értéke. Ez a biztosító működésének megkezdésekor és folytatásakor felvállalt kockázatokból adódó kötelezettségek fedezeteként szolgál. A minimális biztonsági tőke értékét annak megőrzése végett kell indexálni, amit a Bit.-ben folyamatosan szabályoznak.

A biztosító köteles negyedévente a Felügyeletet tájékoztatni a minimális szavatoló tőke szükséglet, valamint a rendelkezésre álló szavatoló tőke értékéről. (Évközben megengedett az értékek becslése is.)

A biztosító számára szükséges a pénzügyi terv elkészítésére, ha

a biztosító szavatoló tőkéje nem éri el a biztonsági tőke előírt nagyságát, a biztosítástechnikai tartalékok nem érik el a szükséges mértéket, a tartalékok fedezete nem kielégítő.

A pénzügyi terv a problémák megszüntetésére legfeljebb féléves időszakra terjedő intézkedéseket tartalmaz (Bit 129.§). Amennyiben a biztosító szavatoló tőkéje kevesebb, mint a minimális szavatoló tőke szükséglet (és a közgyűlés nem döntött a feltöltés egy éven belüli feltöltéséről), úgy a Felügyelet a társaságot legfeljebb egy éves időtartamra szóló szanálási terv elkészítésére kötelezheti, amely a szavatoló tőke hiány megszüntetésének módját és ütemezését tartalmazza (Bit 130.§). A biztosítási törvény 131.§-a pénzügyi helyreállítási terv készítésének szabályait rögzíti. A pénzügyi helyreállítási terv három éves időtartamra terjedő részletes üzleti terv, amelyet akkor kell elkészíteni (felügyeleti határozat alapján), ha a biztosító működése a biztosítottak érdekeit veszélyezteti.

A minimális szavatoló tőke szükségletet biztosítási áganként kell kiszámítani a biztosító által átvállalt és viszontbiztosításba nem adott kockázatok vonatkozásában addig, amíg ezek a kockázatok a biztosító portfóliójában megtalálhatók. Általános elvnek tekinthető, hogy a tőkeszükséglet a biztosítási eseményekből, befektetésekből vagy a működés költségigényéből fakadó kockázatok volatilitását tükröző szorzó és a megfelelően választott vetítési alap (díjbevétel, kárszükséglet, tartalék, igazgatási költség) szorzata.

A nem-élet ági érték a bevételi indexként adódó (díj alapú) első eredmény és a kárindexként adódó (kárszükséglet alapú) második eredmény maximuma. Közel azonos eredmény a két index esetén akkor várható, ha a tapasztalati kárhányad 70% (a 3 üzleti év átlagából számolt kárszükséglet és az adott üzlet évi díjbevétel hányadosa). Ez az alkalmazott kockázati szorzók (18%,16% - 26%,23%) és sávértékek (12,5 mdFt - 8,75 mdFt) arányából következik. Ugyanez a számítási elv vonatkozik az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó nem-élet kockázatokra is.

Az életbiztosítási kockázatok (hagyományos életbiztosítási szerződések) minimális szavatoló tőkéje kétféleképpen számított eredmény összege. Az első eredmény a matematikai tartalék 4%-a és a matematikai tartalékok alapján számított saját megtartási arányszám (1 - viszontbiztosítási arányszám) szorzata. A második eredmény a kockázatnak kitett összeg (matematikai tartalékkal csökkentett haláleseti biztosítási összeg) 3‰-e (a leggyakoribb esetet alapul véve) és a kockázatnak kitett összegek alapján számított saját megtartási arányszám szorzata.


A befektetéshez kötött életbiztosítások és a kezelt nyugdíjalapok minimális szavatoló tőke szükséglete is két eredmény összege. Az első eredmény alapja a unit linked tartalék 4 illetve 1%-a attól függően, hogy a biztosító vagy az ügyfél vállalja a befektetési kockázatot. Ha a biztosító nem vállalja a befektetési kockázatot, az 1%-ot is csak akkor kell alkalmaznia, ha az igazgatási költségek fedezetét szolgáló terhelést több mint 5 évre rögzítették, egyébként a tárgyévi nettó igazgatási költségek 25%-a veendő alapul. A második eredmény számításakor a kockázatnak kitett összeg 3‰-ét kell alapul venni. Természetesen minden esetben figyelembe kell venni a saját megtartási arányszámot.

Megemlítendő, hogy a hazai biztosítási szektorban évek óta a tőkehelyzet stabil, sőt a biztosítótársaságok tőkemegfelelési és jövedelmezőségi mutatóik alapján felültőkésítettnek minősíthetők.123 Ezt igazolja, hogy a 2003. év végén a biztosítótársaságok rendelkezésre álló szavatoló tőkéje 125,9 mdFt-ot tett ki, míg a minimális szavatoló tőke szükséglet 64,5 mdFt volt, tehát a tőkefeltöltöttségi mutató igen magas. A felügyelet szerint a 2004. évi feltöltöttség várhatóan csökkeni fog a csatlakozás utáni számítási módszerek változása miatt, de ez nem fog problémát jelenteni ilyen erős feltöltöttség mellett, továbbá az is igaz, hogy 5 év áll rendelkezésre a feltöltöttség rendezésére.124

123 [PSZÁF: E-hírlevél] 124 [PSZÁF: éves jelentés 2004] 94. oldal


Kockázatkezelés Az eddig tárgyalt részben a biztosító által vállalt kockázatokból származó kötelezettségek teljesítésének biztosíthatóságáról és az ezzel szorosan összefüggő biztonságos működésről esett szó (ezért van szükség biztosítástechnikai tartalékra és szavatoló tőkére, amelyek közül az elsőt az ügyfelek, a másodikat a tulajdonosok pénzéből kell megteremteni). Természetesen a biztonságos működés elképzelhetetlen helyes kockázatkezelési politika nélkül. A konkurenciaharcból fakadó üzleti (hazard) kockázattal együttélve (piaci részesedési rangsort díjbevétel alapján határozzák meg) törekedni kell profitot termelő, optimális kockázatú portfóliók létrehozására.

A kockázat általánosan a várható és a ténylegesen elért állapot közötti (elsősorban hátrányt okozó) eltérés (pl. anyagi veszteség) lehetősége. A kockázat-átvállalásakor természetesen pontosan meg kell határozni, hogy hol, mikor, milyen időtávban, mely káresemény kapcsán, hogyan és milyen mértékben, valamint kinek tartozik kártérítéssel a biztosító.

A kockázatkezelésen tágabb értelemben azt a magatartásformát és azt az intézményi hátteret értjük, amelyet a kockázatviselők tanúsíthatnak, illetve amelyre támaszkodhatnak. A kockázatkezelés magában foglalja a kockázati helyzet elemzését, értékelését, a leglényegesebb szempontok szerinti rendszerezést, az alapvető összefüggések feltárását, a kockázatkezelésére irányuló konkrét döntés előkészítését és meghozatalát. A kockázatkezelés alapkövetelménye az összehangoltság, komplexitás. A kockázatkezelés lehet kármegelőző (preventív) vagy kárenyhítő.125

A biztosítás az ügyfél részéről a kockázatkezelés egyfajta stratégiájának tekinthető. Az ügyfél a biztosítás megkötésével átadja a kockázatot, ez által (biztosítási) védelmet nyer, melynek ára a biztosítási díj. A biztosító pedig a szerződési feltételek keretében felhatalmazást kap (lehetőséget teremt magának) arra, hogy a kármegelőzésben érdekeltté tegye a szerződőt, valamint a kár bekövetkezése esetén kárenyhítésre kötelezze. A biztosítás megkötése azért helyes stratégia az ügyfélnek, mert a biztosító egy olyan objektív szervezet, amit a tapasztalata és szakértelme segít abban, hogy mint szervező olyan veszélyközösséget hozzon létre, amely tagjai számára az anyagi biztonságot megteremti, és amiben a kockázatkiegyenlítés végbemegy. A kockázatkiegyenlítés végbe mehet térben és időben, nagy homogén és független kockázatokból álló állomány létrehozásával és egymást kizáró kockázatok csomagban történő együttes befogadásával. Képes továbbá arra, hogy meghatározza a közösségalkotás szabályait, a biztosítási feltételeket, valamint a veszélyközösséghez tartozás tagdíját, a biztosítási díjat.126

A biztosítási (kockázati) díj megfelelő (kárkifizetéshez elegendő), ha a kockázat ténylegesen biztosítható, a veszélyközösség minősége jó (érvényesülhet-e benne a nagy számok törvénye, vagy a centrális határeloszlás tétel), illetve a felhasznált statisztikai adatok relevánsak.

Alapvető kérdés: milyen kockázatot fogadjunk be, és milyen kockázatot tartsunk meg?

Természetesen csak a biztosítható kockázatokkal érdemes foglalkozni. A biztosítható kockázat elsősorban tömegjelenségszerű és kiszámítható „ véletlent” jelent, amelynek fontos követelményei az alábbiak:127

1. homogén ok

lehetőleg nagyszámú és egymástól független káralakulású szerződés

azonos kockázati kör

2. ismert (becsülhető) kárvalószínűség

előre felmérhető káralakulás (ismert vagy becsülhető káreloszlás)

a biztosításban érdekeltek akaratától független kárbekövetkezés

125 [A biztosítás általános kérdései] I/17. oldal 126 [Vagyonbiztosítás módszerei] 23. oldal 127 [Vagyonbiztosítás módszerei] 24. oldal


3. méretgazdaságosság (economically feasible)

Fontos tudatosítani, hogy egyedi esetben a kár vagy bekövetkezik, vagy sem - függetlenül a tömegjelenségként érvényes valószínűségi törvényektől, így aktuáriusi értelemben vett biztosításról ilyenkor nem lehet beszélni (üzletpolitikai célból: pl. az ügyfél megtartása végett bizonyos keretek között elfogadható ezen kockázatok befogadása).

A biztosító kockázatkezelése valójában a megcélzott piaci szegmens kiválasztásával kezdődik, a kockázat-elbírálással folytatódik, és természetesen sosem ér véget. A létrejött és folyamatosan bővülő szerződésállomány kockázatát (pl. korösszetételét, területi elhelyezkedését, kártapasztalatát, jövőben várható kárszükségletét, stb.) állandóan figyelni, elemezni kell, hogy a vezetés által hozott döntések megalapozott információkra épüljenek.

A kockázat-elbírálás az auto- illetve antiszelekció128 kiszűrésére, ellensúlyozására szolgál (pl. orvosi vizsgálat, helyszíni szemle). A kockázat-elbírálásra több lépcsős döntési mechanizmust építenek ki a biztosítók. Természetesen nem minden ajánlat jut el a csúcsig, ezt elsősorban a biztosítási összeg nagysága illetve a kockázat-elbírálási kérdőívben (pl. egészségi nyilatkozat, biztonságvédelmi kérdőív) feltett kérdésekre adott válaszok határozzák meg. Decentralizált biztosítók esetén - ahol az egyes vidéki igazgatóságok, mint kisbiztosítók működnek - döntési szintek megsokszorozódnak. Lehetnek olyan ajánlatok, amelyeket már a banki üzletkötéskor kötvényesíteni lehet, a többi esetben a kötvényesítés a biztosító szakembere, szakértő (orvos) segítségével történik. Az életbiztosításoknál orvosi vizsgálatot automatikusan elő lehet írni (pl. adott biztosítási összeg és/vagy adott belépési kor felett), de utólag is elvégeztethető, ha az egészségi nyilatkozat alapján indokolt. A kockázat-elbírálás lehet objektív vagy szubjektív. Az objektív elbírálásnál a vizsgálat tárgya a kárveszélyesség foka, a kockázatot befolyásoló ténykörülmények (egészségi állapot, gyúlékonyság, behatolási lehetőség), valamint az esetleges területi kockázathalmozódás. A szubjektív szempontból történő elbírálás az ajánlattevő pénzügyi és személyi viszonyait vizsgálja, többek között azt, hogy milyenek az ajánlattevő anyagi körülményei, mennyire megbízható, érdekében áll-e a biztosítási esemény bekövetkezése. A kockázat-elbírálás eredménye többféle lehet:129

leggyakrabban módosítás nélkül fogadják el az ajánlatot, az esetek egy kisebb részében, az átlagosnál nagyobb kockázat miatt díjemeléssel, egyes biztosítási

eseményt kiváltó okok kizárásával (záradékkal), esetleg a biztosítási összeg mérséklésével (pl. életbiztosítások esetén) élnek,

s az esetek egy töredékében elutasításra kerül az ajánlat, ami lehet végleges vagy időleges (kockázati okból: pl. terhesség esetén vagy adminisztratív okból: veszélybe kerül a 15 napos elbírálási határidő betartása)

A biztosítók kezében levő további kárkorlátozó, kockázatcsökkentő, kockázatporlasztó eszközök:

várakozási idő kikötése, amely időszakban csak korlátozott a kockázatviselés önrészesedés beiktatása, ami az ügyfél és biztosító közötti kockázatmegosztást jelent más biztosítókkal való közös kockázatvállalás (együttbiztosítás ) az átvállalt, befogadott kockázat egy részének viszontbiztosításba adása állományok összekapcsolása (pool-technika)

128 Az antiszelekció nemcsak a biztosítások kötésénél érvényesül, hanem azok abbahagyásánál: a törlésnél, visszavásárlásnál, általában a biztosításnak a biztosítási esemény bekövetkezte előtti megszüntetésénél is. 129 [Életbiztosítás] 336. oldal


Kötelezettségek értékelési, elemzési módszerei A biztosító kötelezettségeinek várható időbeli alakulására a legelterjedtebb elemzési módszer a Profitteszt, amely a jövőbeli cash flow felvázolása mellett leírja a tartalékok és a minimális szavatoló tőke igény jövőbeli alakulását is.

Amennyiben a Profitteszt segítségével egy szerződésállományra meghatározott jövőben várható (tulajdonos számára kivonható) profitok jelenértékéhez (állományérték) hozzáadjuk az adott időpontbeli korrigált nettó eszközértéket (szabad eszközök) megkapjuk a biztosító Embedded Value-ját. Általános gyakorlat szerint a minimális szavatoló tőkeszükségletet egyfajta biztosítástechnikai tartalékként kezeljük a modellben, azaz értékében bekövetkező növekedés rontja az adott időszaki eredményt, míg csökkenése javítja azt. Természetesen a szavatoló tőkén elérthető hozam növeli az időszaki kamatbevételt. Ebben az esetben a szabad eszköz a szavatoló tőke fedezet és a minimális szükséglet (piaci értéken számolt) különbsége. Egy kevésbé gyakori, de teljesen korrekt megközelítés szerint a modellben kalkulált biztosítástechnikai eredményt tőkeköltséggel (Cost of Capital), a szavatoló tőkén diszkontrátában kifejezett elvárt hozam (megtérülés) és a befektetés révén elérhető hozam különbségével szükséges csökkenteni. Ekkor a korrigált nettó eszköz a piaci értéken kiértékelt (nem a könyvszerinti) teljes szavatoló tőke nagysága. Ha figyelembe vesszük a jövőbeni új szerzések értékét is (hozzáadva az Embedded Value-hoz), akkor a biztosító Appraisal Value-jához jutunk. Az állományértéket az állományi (globális) adatokból (aggregáló módszer), az állományt reprezentáló szerződések (model point) segítségével (modellező módszer) vagy a minden egyes kötvényt figyelembe vevő szerződésenkénti módszerrel lehet meghatározni. Az új szerzések értéke (szokás goodwillként is emlegetni) szintén többféleképpen határozható meg. Lehetséges, bár nem elég megbízható módszer a módosított nettó eszközérték többszöröseként tekinteni az új szerződések értékét. További lehetőség az utolsó év szerződéskötései értékének megtöbbszörözése, végül lehetséges egy állomány értékeléshez hasonló eljárás segítségével a jövőbeni új állományok modellezése is. A jövőben várható kötelezettségek, kiadások eredményre gyakorolt hatásának vizsgálatában segítségünkre lehet az eredményforrások szerinti elemzés. Megkülönböztetünk

a káralakulásból és tartalékképzésből adódó kockázati eredményt, törlési eredményt, költségeredményt, befektetési eredményt, viszontbiztosítási eredményt, szolvencia és az adózás miatti eredmény korrekciókat.

A profitteszt, mint diszkontált cash flow modell - amely akár 20-25 évet is felölelhet - sztochasztikus, mert a jövőbeli pénzáramok nem határozhatók meg pontosan (szemben a biztos pénzügyi cash flow-val). Ezt a függőséget valószínűségi hányados megadásával építjük be a modellbe. Más szempontból a profitteszt determinisztikus, mert várhatóértéken alapuló pontbecslésnek tekinthető, ami nem veszi figyelembe a paraméterek időbeni változékonyságát. Ezt a hiányosságot különböző szcenáriók (a leggyakrabban optimista, pesszimista és átlagos vagy reális változatok) kiértékelésével oldják meg. Hátránya, hogy a szcenárók felállítása és a hozzátartozó súlyok (bekövetkezési esély) megállapítása szubjektív. A sztochasztikus szimuláció - melyben a paraméterek valószínűségi változóként viselkednek - azonban rendkívül időigényes a modell felépítését és a futási időt egyaránt tekintve.

Az eddigiekben az Embedded Value-ról, mint egy statikus mérőszámról esett szó. Szakemberek szerint legalább ilyen fontos az Embedded Value időbeli megváltozásának vizsgálata is, amely által lehetőség nyílik a nyereség összetevőinek vizsgálatára, a biztosító teljesítményének értékelésére. A feltételezésektől való eltérésnek több oka is lehet, pl.

1. túl konzervatív vagy túl engedékeny feltételezések,

2. a vizsgált év sajátosságai,

3. a menedzsment döntésének hatásai,

4. külső gazdasági, politikai befolyások


Tehát a profitteszt (Embedded value számítás) egy olyan eszköz, aminek birtokában a menedzsment eldöntheti, hogy milyen intézkedéseket hozzon az állománnyal kapcsolatban, hogy a jelzett negatív hatásokat (amennyiben vannak ilyenek) kiküszöbölje. Az Embedded Value egy olyan mérőszám, ami a biztosító felső vezetése által meghozott döntések teljes jövőre gyakorolt hatását tükrözi. A profitteszt végrehajtása során az alábbi tényezők kerülnek kiértékelésre:

mortalitás, morbiditás törlés visszavásárlással vagy anélkül díjmentes leszállítás (folyamatos díjas szerződések egyszeri díjassá alakulnak) díjbevétel, indexálási gyakorlat hatása kárkifizetés jutalékok (szerzési, fenntartási vagy speratív) és jutalékvisszaírások költségek (kezdeti, folyamatos - igazgatási, kárrendezési) tartalékváltozás kamatbevétel szavatoló tőke szükséglet alakulása viszontbiztosítás adózás infláció, költséginfláció diszkont ráta

A kockázati diszkontráta az egyik leglényegesebb és az állományértéket nagymértékben befolyásoló tényező, ami tükrözi a tulajdonosnak, mint befektetőnek a hozamelvárásait tekintettel esetleges országkockázatra is, és mint az a nevében is benne van, kifejezi a jövőbeni pénzáramokkal kapcsolatos kockázatot, bizonytalanságot.

Érdemes megjegyezni, hogy az indexálás illetve a nyereségrészesedés nemcsak a bevételi oldalt növeli, hanem a szolgáltatásnövekményen keresztül a biztosító kötelezettségét (kárkifizetés, tartalékigény, visszavásárlási összeg, szavatoló tőke szükséglet) is. Továbbá a maradékjogokat, opciókat (pl. kötvénykölcsön, egyösszegű kifizetés helyett járadékszolgáltatás kérése) ritkán vesznek figyelembe, amit gyakran a módszer hátrányaként is emlegetnek.

A biztosítók Treasury részlege számára az alábbi kimutatások hasznosak lehetnek, ezeket egy bank tulajdonában lévő biztosítótól rendszerint a következő jelentéseket várják el:

Statikus - adott időpontbeli tartalékállománynak a szerződések lejáratáig hátralévő idő szerinti megoszlása,

Statikus/Dinamikus - az adott időpontbeli tartalékállomány időbeli alakulása a szerződésekre jövőben befolyó díjak dinamikájának figyelembe vétele mellett,

Dinamikus - az előző eset, kiegészítve a jövőben várható új szerzések tartalékszükségleteivel

Ezek a riportok, előrejelzések nagyban segíthetik a befektetőket a biztosítástechnikai tartalékok eszközigényének jobb kielégítésében.

Általános megjegyzésként fogalmazható meg, hogy bármelyik módszerről, modellről is legyen szó fontos tudni, hogy milyen esetekben alkalmazható, ismerni kell az alkalmazhatósághoz szükséges kiindulási feltételeket (kritériumokat), a modell alapját képező hipotézist. Továbbá tisztában kell lenni a módszer hibáival, korlátaival is ahhoz, hogy a modell eredményeiből korrekt következtetéseket vonhassunk le.

Nem szabad elfelejtkezni az érzékenységvizsgálatról sem, hiszen ezáltal bizonyosodhatunk meg a paraméterek, változók közötti összefüggésekről, és a számított érték pontosságáról.


Nagyon fontos megemlíteni, hogy egységben, komplex módon kell gondolkodni, azaz a jövő modellezése nem csupán a múlt során megfigyelt, tapasztalt értékek előrevetítése, hanem figyelembe kell venni a jövőben várható gazdasági, politikai vagy akár cégspecifikus változásokat is, amennyiben azok lényeges befolyással bírnak a becsült paraméterekre (pl. megváltozhat az ügyfelek visszavásárlási szokása).

Ugyancsak említésre méltó az az elterjedt modellekkel (programokkal) kapcsolatos szólás, miszerint „ha szemét megy be, szemét is jön ki” a modell korrektségétől függetlenül, azaz nagy hangsúlyt kell fektetni az adatok relevanciájára és megbízhatóságára, ezért a biztosítóknak törekedniük kell megbízhatóan működő integrált informatikai rendszerek kiépítésére.

Jövőben várható új szabályok, módszerek

International Accounting Standards Board130 (IASB) 2004. március 31-én adta ki az „ International

Financial Reporting Standard 4 Insurance Contracts (IFRS 4)” -t , amely 2005. január 1-jén lépett hatályba. Felmerül az a kérdés, hogy ez az EU-ban is hatályba lép-e, továbbá milyen hatással lesz ez Magyarországon.

Fontosabb változások, amire a hatálybalépés után számítani kell, vagy lehet131:

biztosítási szerződések elválasztása a befektetésitől kötelezettség megfelelősségi teszt (liability adequacy test ) káringadozási tartalék kezelése Fair Value beépített opciók és garanciák miatti kötelezettségek számszerűsítése

Többek között a tartalékolásra is befolyással bíró egyéb szabályozásként a Solvency II néven ismert projekt által kidolgozandó irányelvek említhetők.

A kockázatkezelésnek és az üzleti tevékenység biztonságához szükséges tőkekövetelmény fontosságának felismerése nem csak új szabályozásokat hívott életre, hanem számos módszertan is született a kockázat helyes felmérésére, a menedzsment döntésének segítésére. Ilyen módszer a VaR (kockáztatott érték) számításának modellje.

A számos jelenlegi értékelési szabály mellet még nem tudható, hogy az a bizonyos majdani egységes szabály a meglévők egyike, vagy a meglévők keveréke esetleg egy teljesen új elv alapján épül majd fel. Ennek legfőbb oka, hogy jelentős - elsősorban szakmai - polémia folyik a különböző műhelyekben, projektekben tudományos munkát végző szakemberek között. Cinikus megjegyzéssel élve az sem mindegy, hogy melyik oldalon állnak a véleményt formálók, azaz a felügyeleti (hatósági) vagy az üzleti oldalon.

1. Fair Value

Ez a számviteli módosítás elsősorban a tőzsdén jegyzett cégek összehasonlíthatóságát szolgálja az egységes értékelési szabályrendszer alkalmazásán keresztül. Függetlenül az esetleges honi kötelező érvényű előírástól a magyarországi biztosítóknak is fel kell készülni a Fair Value alapú értékelésre, hisz a (külföldi vagy tőzsdén jegyzett) anyavállalatok biztosan megkövetelik az új alapokon nyugvó számításokat.

130 International Actuarial Accociation (IAA) is dolgoz ki szabványokat (International Actuarial Standards of Practice (IASPs)). 131 [Az Aktuáriusok előtt álló új feladatokról]


A Fair Value a piaci áras meghatározást preferálja akár egy eszköz megszerzése, akár egy kötelezettség átvállalása esetén. Problémát jelent, hogy a biztosítási szerződéseknek nincs piaca132, ezért azt szimulálni kell. Erre ad megoldást a létező állomány diszkontált cash flow-ja. A diszkont ráta meghatározásához kockázatmentes kamatláb használható (pl. állampapír hozam), ami hozam görbe alkalmazást teszi szükségessé. A kockázatot a kötelezettségek értékében szükséges megközelíteni, a számításokat kockázati felárral, és anélkül is el kell végezni.133

Új módszereket fogunk majd alkalmazni (pl. sztochasztikus szimuláció, kvantilis alapú értékmeghatározás), amely kihívást jelent az aktuáriusi szakmának az eddigi gyakorlathoz képest. A módszer sztochasztikus volta bonyolultsága ellenére egyben ez előnye is, mert így árnyaltabb képet nyújt a kockázatokról és kötelezettségekről134.

A kötelezettségek értékelésénél nemcsak a várható kifizetéseket kell figyelembe venni, hanem a pénzek jelenértékeit és a kockázatok miatti többletet is. A Fair Value szerinti értékelésnek hatása lesz nemcsak a kártartalékokra, de a meg nem szolgált díjak tartalékára és az elhatárolt szerzési költségekre is.

A Fair Value bevezetése akár tartalékcsökkenést is eredményezhet az eddiginél magasabb diszkontfaktor következtében. Pl. a jelenlegi magyarországi 15 éves állampapír hozam 7,5%, míg az EU-ban 4,5-5%. A paraméterválasztásnál még nem eldöntött, hogy központi vagy esetleg piaci konszenzus szerinti paraméterek szükségesek-e. A lényeg az, hogy egységes értéket kell alkalmazni, vagy kivételes esetekben megengedett a saját cégspecifikus paraméterekkel (pl. költségek) történő számítás (belső modell) is. Felmerül a kérdés, hogy a piaci átlag egy adott országra vagy nagyobb övezetre vonatkozóan értendő-e.135

11. Táblázat: Fair Value vs Embedded value (összefoglaló táblázat)

Fair Value Embedded value

Módszertan alapvetõensztochasztikus determinisztikus

Feltételezések kockázattal korrigált várható érték alapú

Diszkont ráta kockázatmentes kockázattal korrigált

Eszközök hozama

a portfolió piaci értékea hozamot csak abbanaz esetben tartalmazza,ha az a szolgáltatásra

befolyással bír

cash-flow elemként amodellbe beépített

Opciók sztochasztikusmodellezéssel

feltételezésbeliparaméterekre

Tõkeköltség nincs figyelembe véve közvetlenül figyelembevett

Kötelezettség értéke kötelezettség cash-flowdiszkontált értéke

csak közvetett módonkapható meg

132 Más országokban (US, DE) van másodlagos biztosítási kötvény-piac vagy maga az első kibocsátás is értékpapírosított vagy tőzsdei forgalomba kerül, mint pl. egyes UL termékek vagy a katasztrófa-kötvények esetében 133 [Embedded Value, Fair Value] 134 [Az Aktuáriusok előtt álló új feladatokról] 135 [HSBC]


2. Solvency II

Az EU (szakmai felügyeletek közös projektje) új szolvencia szabályok bevezetését tervezi, ami kihat majd a tartalékolásra és a tőkekövetelményre is. A Basel II-höz kíván közelíteni, amelynek hátterében a bankok és biztosítók egyre erősödő összekapcsolódása húzódik meg. Bevezetésének további okai EU-ban tapasztalható igen alacsony kamatszint, a biztosítók nem megfelelő saját tőke hányada, továbbá a közelmúltban bekövetkezett különösen nagy károk (pl. new yorki 2001. szeptember 11-i terrortámadás, közép-európai 2002-es árvíz).

A minimális tőkeszükséglet központilag meghatározott lesz. Az elvárt tőkeszükséglet vagy központi modellel, vagy a biztosítói saját modellje használatával számítható ki. Egyelőre még semmilyen egységes elképzelés sincs. A törekvések között szerepel, hogy ahol lehet és érdemes a Fair Value elveivel közös platformot alakítsanak ki.

Az új szabályozási rendszer 3 pillérből áll. A tartalékolásra, eszközökre és szavatoló tőkére megfogalmazott szigorú minimum követelmények alkotják az első pillért (Számszerűsített pénzügyi követelmények). A második pillér tartalmazza a belső ellenőrzésre, kockázati menedzsmentre, kockázat figyelésére vonatkozó felügyeleti szabályokat (Kvalitatív eszközök és megerősített felügyeleti eljárások). A harmadik pillér célja a piaci erők működésének elősegítése, a biztosítók tevékenységének átláthatóságának növelése (Nyilvánosságra hozatali követelmények).

Az Euro várható 2010-es bevezetése is valószínűleg új szabályokat vált ki, és új követelményeket állít az aktuáriusokkal szemben (pl. a termékfejlesztés vagy a tartalékolás területén). A Solvency II.-vel a Szabályozás c. fejezetben még bővebben fogunk foglalkozni.

3. VaR (Value at Risk)

A kockázatkezelés egy folyamat, amelynek során a kockázati tényezőket (akár az eszköz oldalon, akár a forrás oldalon) azonosítani, mérni és ellenőrizni kell. A VaR, azaz a kockáztatott érték egy kockázati mérőszám - és egyben egy standard statisztikai eljárásokon alapuló kockázatkezelési eszköz -, ami a következőképpen definiálható: az adott intervallum alatt várható legnagyobb veszteség adott konfidencia szint mellett.

A VaR egyik célja, hogy közös nevezőre hozza, és így összehasonlíthatóvá tegye a különböző piacokon folyó kockázatos tevékenységeket. Továbbá segít a pénzügyi kockázatok elleni védelemhez szükséges tőkekövetelmény meghatározásában. A kockáztatott érték eljárásnak talán legnagyobb előnye abban rejlik, hogy strukturált módszertant kínál a kockázatokhoz való hozzáálláshoz. Így tehát a kockáztatott értékhez vezető folyamat legalább olyan lényeges, mint a VaR-érték maga!136

136 [Kockáztatott érték] 13. oldal


Eszköz oldal

Portfólió elméleti alapok A pénzügyi irodalomban a bizonytalanságot, azaz a jövőbeli, előre nem látható pozitív és negatív irányú változásokat, volatilitásnak nevezzük. A bizonytalanság azonban nem egyenlő a kockázattal. Általánosan elfogadott nézet szerint, a befektetők által vállalt kockázat egyenlő a várható hozam elmaradásával, s így a variancia illetve a szórás kínálkoznak, mint a kockázat természetes és gyakorlatban leggyakrabban alkalmazott mérőszámai. Használatuk akkor tekinthető helyesnek, ha feltételezzük, hogy a hozamok eloszlása normális.

A hozam varianciája a várható hozamtól való átlagos eltérés négyzete, a szóródás pedig egyszerűen a variancia négyzetgyöke. Tehát,

3. Egyenlet: Szóródás kiszámítása

2(E(x) x) /Nσ = − A befektetők minél magasabb hozamot szeretnének elérni, minél alacsonyabb kockázat mellett, ehhez azonban szükség van egy jól diverzifikált portfólióra. A Harry Markowitz által kidolgozott elmélet kimondja, hogy kockázatos részvényeket úgy is össze lehet állítani, hogy a portfólió egésze kevésbé lesz kockázatos, mint külön-külön az egyes alkotóelemek, azaz a diverzifikáció csökkenti a változékonyságot. A diverzifikáció mögött az a jelenség áll, hogy különböző részvények árfolyamai nem mozognak teljesen együtt, hiszen a különböző részvények, különböző gazdasági változókra érzékenyek. A befektetések megosztása annál sikeresebb, minél inkább olyan értékpapírokat sikerült a portfólióba beválasztani, melyek kovarianciája negatív. A kovariancia két értékpapír hozamának együttmozgását fejezi ki, azaz a kovariancia értéke pozitív lesz, ha két értékpapír hozama együtt mozog, és akkor lesz negatív, ha a két hozam ellentétesen változik.

Viszonylag kevés részvény kiválasztásával is már jelentős mértékű kockázatcsökkenés érhető el. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ha az értékpapírok száma 20-30 fölé nő, a kockázatcsökkenés mértéke már nem jelentős.


26. ábra: A diverzifikáció hatása a portfólió szórására

A diverzifikációval csökkenthető kockázatot egyedi kockázatnak szokás nevezni. Ez a kockázat abból fakad, hogy minden egyes vállalat működése során veszélyeknek van kitéve, melyek az adott társaságra jellemzők. Létezik olyan kockázat is, melyet lehetetlen diverzifikációval elkerülni, ez a piaci kockázat, mely abból ered, hogy az egész gazdaság működését befolyásoló veszélyforrások a vállalatok összességére hatnak. Meg kell itt jegyeznünk, hogy egy jól diverzifikált portfóliónál csak piaci kockázat létezik.

Ha tudni akarjuk, hogy egy adott értékpapír mennyivel járul hozzá egy jól diverzifikált portfólió kockázatához, akkor egy olyan mérőszámot kell keresnünk, mely az értékpapír piaci változásokra való érzékenységét mutatja meg, ez pedig a béta (ß). A béta azt méri, hogy az értékpapír árfolyama mennyivel változik a piac bármilyen irányba egy százalékkal való elmozdulására. Ha a béta nagyobb mint egy, akkor a részvény az átlagosnál érzékenyebben reagál a piaci változásokra, ha pedig kisebb mint egy, akkor az átlagosnál kevésbé érzékeny. A pozitív béta a piaccal való együttmozgást, míg a negatív az ellentétes irányba való mozgást fejezi ki.

A tőkepiaci árfolyamok modellje (CAPM, Capital Asset Pricing Model) szerint minden értékpapír várható kockázati díja egyenlő a béta és a piaci kockázati díj szorzatával.

4. Egyenlet: A tőkepiaci árfolyamok modellje

)( fmf rrrr −=− β

Az arbitrált árfolyamok elmélete (APT, Arbitrage Pricing Theory) másfajta összefüggést vázol fel a hozam-kockázat összefüggésre. Utóbbi szerint a részvény kockázati díja néhány makroökonómiai faktor (infláció, kamatláb, gazdasági növekedés) függvénye.

5. Egyenlet: Arbitrált árfolyamok elmélete

Várható kockázati díj ...)()( .22.11 +−+−= ffaktorffaktor rrbrrb

Az APT a faktorok kiválasztását a befektetők ízlésére bízza, így ezen elmélet alapján különböző modellek születhetnek.

Apo

rtfól

iósz

órás

a

Értékpapírok száma

Egyedi kockázat

Piaci kockázat


Modigliani-Miller tétel A tőkepiacon mind a biztosítók, mind a nyugdíjpénztárak pénzügyi közvetítőként vannak jelen, hiszen más javára, más pénzét fektetik be, ezért nem tekinthetők a kockázat és a hozam végső viselőinek, illetve haszonélvezőinek. Végső hozam-, és kockázatviselőknek a biztosítók és nyugdíjpénztárak tulajdonosai, részvényesei tekinthetők, hiszen az eszközök és források értékének különbsége az ő eszközük, illetve kötelezettségük. Tehát azt mondhatjuk, hogy a fentebb említett szereplők ugyanolyan helyzetben vannak, mintha a biztosítók és nyugdíjpénztárak eszközeit saját maguk birtokolnák, hiszen a befektetések pénzáramlása akár közvetett, akár közvetlen módon de hozzájuk folyik be.

Ezzel azonban még nem teljes a kép, hiszen a nyugdíjpénzári tagokról, és a biztosítási kötvények tulajdonosairól, kedvezményezettjeiről sem szabad elfeledkeznünk. Ők azok, akik nyugdíjjáradékban, életbiztosítási annuitásokban stb. részesülnek, így nekik egyrészt követeléseik vannak a forrás oldalon, másrészt a biztosítók és nyugdíjpénztárak eszköz oldali befektetései meghatározzák jövőbeli járandóságaik nagyságát, így ők is a kockázat és a hozam végső viselőinek tekintendők.

Hogy mindezt részleteztük, annak két célja volt. Egyrészt, hogy bebizonyítsuk, sem a biztosítók, sem a nyugdíjpénztárak nem tekinthetők - mint az a köznyelvben gyakran elhangzik – hosszú távú befektetőknek, ugyanis a kockázatot és a hozamot nem az intézmény, hanem az egyének viselik. Másrészt ez a felismerés lehetővé teszi, hogy a vállalati pénzügyek egyik alapszabályát, Modigliani és Miller első tételét, alkalmazzuk az eszköz-forrás menedzsmentben.

A Modigliani-Miller tétel kimondja, hogy egy vállalat értéke független annak finanszírozási struktúrájától, mivel - tökéletes piacokat137 feltételezve, azaz eltekintve a csőd lehetőségétől, az adóktól, a tranzakciós költségektől - a vállalat részvényesei, portfóliójukban szereplő részvények elrendezése révén ugyanolyan kockázati pozíciót építhetnek fel, mint a vállalat. Így csinálhat egy cég bármit, hogy a végső befektetők (tulajdonosok, részvényesek, nyugdíjpénztári tagok) kockázati pozícióját megváltoztassa, de az egyénnek lehetősége nyílik arra, hogy semlegesítse, amit a vállalat csinált. Ha például egy vállalat nagyobb tőkeáttétel mellett teszi le a voksát, s a részvények mellett kötvényeket is kibocsát, akkor a részvényes ha elad részvényeket és helyette a cég által kibocsátott kötvényeket vesz, ugyanolyan helyzetben lesz, mint a kötvénykibocsátás előtt, a vállalat értéke pedig nem változik. A valós világ körülményei közepette Modigliani és Miller első tétele több helyen is sérül, például a csőd, az adók, a tranzaciós költségek megléte miatt138.

A fenti elmélet lényege, tehát az, hogy a finanszírozás szerkezete nem növeli a vállalat értékét. Egy nyugdíjpénztár eszközallokációs döntéseit az elmondottak következőképpen befolyásolják: Tegyük fel, hogy egy nyugdíjpénztár eszközeit úgy akarják a jövőben átcsoportosítani, hogy a kötvények rovására megnövekedjen a részvények aránya. Ha ezt a kockázatosabb befektetési stratégiát követik, felmerül a kérdés, hogy lehet-e csökkenteni a fizetendő járulékok (biztosítási díj, pénztári tagdíj) mértékét.

Ha 100 millió forintot átcsoportosítanak kötvényekből részvényekbe, attól az átcsoportosított eszközök értéke még ugyanúgy 100 millió forint marad, tehát nem növekszik azáltal, hogy nagyobb várható hozamú, ámde kockázatosabb befektetési formát választottak. Természetesen a részvények értéke növekedhet, de ez csak egy lehetőség, hiszen semmi sem garantálja, hogy egy adott periódusban a részvények hozama felül fogja múlni a kötvényekét. Ráadásul a nyugdíjpénztár forrásainak költsége (a fizetendő járulékok) függetlenek az eszközök hozam-kockázat jellemzőitől, így semmi nem indokolja, hogy az eredetileg fizetett járulékok mértékét csökkentsék. A torta nem lesz attól nagyobb, hogy másképp szeletelik fel.

137 Tökéletes piac alatt azt értjük, hogy a piac szereplői tökéletesen vannak informálva, a piacon nincsen erőfölény, azaz nem léteznek monopóliumok, s nincsenek tranzakciós költségek, adók sem. 138 [Fit for Finance] 373. oldal


Figyelembe véve, hogy világunk nem mentes a vállalati csődöktől, adóktól tranzakciós költségektől, azt lehet mondani, hogy az eszközallokációs döntések nagyon fontos szerepet töltenek be a biztosítók, nyugdíjpénztárak eszköz-forrás menedzsment rendszerében. Bár ezen döntéseken keresztül nem lehet befolyásolni a források értékét és a fizetendő járulékok nagyságát, de a pénzügyi intézmény pénzáramlásának optimalizálásában és kisimításában nagy szerepük van. Napjainkban azonban nem egyszerűen arról kell döntést hozni, hogy a pénzt részvényekbe, kötvényekbe vagy ingatlanokba fektessük-e, hiszen utóbbiaknál sokkal többféle eszközcsoport kínálkozik befektetési lehetőségként. Ráadásul az egyes eszközcsoportok különböző kockázati és hozam jellemzőkkel bírnak.

Egy angol tanulmány139, mely az 1971 és 1996 közötti, illetve 1981 és 1996 közötti időszak adatait vizsgálta, arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen összetételű eszközportfólió képes a legjobban fedezni a nyugdíjpénztári kötelezettségeket. A kapott eredmények szerint a hosszabb periódusban egy 53%-ban angol államkötvényekből, 39%-ban kincstárjegyekből, és 7%-ban részvényekből álló portfólió tudta volna legjobban fedezni a nyugdíjpénztári kötelezettségekből eredő pénzáramlásokat. A rövidebb időszak adatait vizsgálva pedig egy 53%-ban úgynevezett indexkövető államkötvényekből, 26%-ban részvényekből és 21%-ban hagyományos államkötvényekből álló portfoló bizonyult volna a legjobbnak.

A befektetési irányelvek határozzák meg, hogy egy biztosító portfóliójában mennyi részvény, kötvény stb. szerepeljen. Ezen kívül olyan tényezők is hozzájárulnak a befektetési stratégia sikeréhez, mint az értékpapírok kiválasztása, a piacra lépés időzítése és a tranzakciós költségek is. A szakirodalomban elfogadott általános nézet szerint azonban a befektetési irányelvek határozzák meg legjobban a befektetési stratégia eredményét.

Eszközallokációs döntések Különbséget kell tennünk a stratégiai és taktikai eszközallokációs döntések között is. A stratégiai eszközallokációs döntések hosszú távú várható hozamokon és kockázat-becsléseken alapulnak, melyeket többek között múltbeli hozam- és volatilitás adatok, valamint hosszú távú gazdasági növekedésre vonatkozó becslések alapján készítenek el. Stratégiai döntések csak bizonyos, előre meghatározott időközönként születnek, éppen a befektetési irányelvek lefektetése során.

A taktikai eszközallokációs döntések éppen arra szolgálnak, hogy a köztes időszakban, a hosszú távra meghatározott hozam és kockázat profilt a rövid távú piaci eseményekhez igazítsák. A portfólióban eszközölt kiigazítások azonban nem követnek egy meghatározott irányvonalat, hiszen csupán arról van szó, hogy azon eszközcsoportok részarányát, melyek nem jellemző módon az adott periódusban gyengén szerepelnek csökkentik, míg a meglepő módon jól teljesítő eszközosztályok részarányát növelik.

A további alfejezetekben bemutatunk néhány lehetséges ALM eljárást, kiindulva a statikus cash-flow matching-ből, majd bemutatva a kamatkockázat mérésének lehetséges módjait, eljutva a hagyományos, Redington-féle immunizációig, s végül a dinamikus pénzügyi elemzés módszertanának bemutatása következik.

139 [ALM tools]


Eszköz-forrás megfeleltetési eljárások

A duráció azaz a hátralévő átlagos futamidő elemzése A kamatlábérzékenység számszerűsítésének legkézenfekvőbb módja, hogy minden egyes befektetési eszközünkre és forrásunkra kiszámoljuk, hogy mennyivel változna meg piaci értékük, ha a kamatláb 1%-kal megemelkedik. Ez az eljárás teljes körű értékelésként (full valuation) ismert és a gyakorlatban számítás-igényessége miatt csak kis elemszámú kötvény portfólióknál használják. Nagy elemszámú, összetett portfóliók kamatlábérzékenységének meghatározására általában valamilyen becslési eljárást használnak, amelyek közül a legelterjedtebb duráció és kovexitás-elemzés néven vonult be a pénzügyi köztudatba.

Az angol duration a durance szóból származik, amit legjobban talán bebörtönzöttségnek fordíthatnánk. A duration, vagy duráció ezért olyan időszakot jelöl, ameddig valamilyen kötöttség áll fenn. Pénzügyi környezetben alkalmazva a kifejezést, egy befektetési eszköz durációja az az időszak, ameddig a megvásárláskor érvényes kamatláb rögzítve marad, vagy rögzítettnek tekinthető. Egy 10 éves, félévente változó kamatozású állampapír durációja éppen ezért csupán fél év, hiszen hat havonta a kötvény kamata újra változik, az aktuális kamatszintnek megfelelően.

Hogy még jobban megértsük a duráció fogalmát, gondoljuk végig, mitől is függ egy befektetési eszköz kamatlábérzékenysége. A kamatlábérzékenység nem más, mint az eszköz jelenértékének változása a diszkontáláshoz használt kamatláb megváltozásának függvényében. Viszonylag egyszerű megválaszolni azt a kérdést, hogy a három hónapos diszkontkincstárjegy értéke, avagy a 10 éves állampapír értéke reagál-e jobban a hozamgörbe 1%-os elmozdulására. Minél hosszabb időre köteleztük el magunkat adott pénzösszeg adott hozam melletti kikölcsönzésére, annál fájdalmasabban érint bennünket, hogyha a következő héten már 1%-kal magasabb hozam mellett is kölcsönadhatnánk ugyanazt az összeget. A hozamgörbe emelkedése befektetői pozícióból nézve elmaradt hasznot jelent. Ha úgy adódik, hogy lejárat előtt el kell adjuk 10 éves állampapírunkat, az elmaradt haszont már árfolyamveszteségnek fogjuk hívni. Mit válaszolhatunk azonban arra a kérdésre, hogy 10%-os flat hozamgörbe mellett az 5%-os kuponú négyéves kötvény, vagy a 25%-os kamatot fizető 5 éves kötvény képvisel-e nagyobb kamatláb-kozkázatot? Noha kézenfekvőnek tűnne, hogy ismét a hosszabb kötvényben lássuk a nagyobb veszélyt, ezúttal a négyéves papír lenne a helyes választás. A fentihez hasonló dilemmák megválaszolására alkalmas a duráció analízis, vagy másnéven a hátralévő átlagos futamidő elemzése.

A hátralévő átlagos futamidő kiszámítását egy angol aktuárius, Frederick Macaulay javasolta először 1938-ban. Macaulay először kiszámolta, hogy az egyes évek pénzáramlásai mekkora súllyal esnek latba a jelenérték kiszámításakor. Az így kapott súlyokkal beszorozta az adott pénzáramokhoz tartozó éveket, és eljutott a hátralévő átlagos futamidőig.


12. Táblázat: Egy öt év futamidejű, 5% névleges kamatozású kötvény hátralévő átlagos futamidejének kiszámítása

Év Pénzáramlás Kamatláb Diszkontfaktor Jelenérték

Az egyes pénzáramokjelenértékeinek súlya a

teljes jelentértékbenÉv x súly

1 10 9% 0,92 9,2 8,8% 0,12 10 9% 0,84 8,4 8,1% 0,23 10 9% 0,77 7,7 7,4% 0,24 10 9% 0,71 7,1 6,8% 0,35 110 9% 0,65 71,5 68,8% 3,4

A kötvény jelenlegi árfolyama 103,9 100,0% 4,2

Mint látjuk, ha egy öt éves, évi 10%-os kamatot fizető kötvényt 9%-os kamatkörnyezetben 103,9%-os árfolyamon megvásárolunk, annak hátralévő átlagos futamideje (szimpla, vagy Macaulay durációja) 4,2 év lesz. Azáltal, hogy évente kamatot kapunk, és azt újra befektethetjük az akkor érvényes kamatszinten, tényleges kötöttségünk a 9%-os kamatlábhoz nem öt, hanem csak 4,2 éven keresztül áll fenn. Azt is érdemes megjegyezni, hogy minden befektetési eszköznél, legyen az kötvény, részvény, vagy akár részvény opció, a hátralévő átlagos futamidő meghatározható, ha a piaci értéket a jövőbeni pénzáramlásainak alkalmas kamatlábbal való visszadiszkontálása által határozzuk meg.


A módosított duráció Noha a hátralévő futamidő nagy segítség lehet az egyes befektetési eszközök kamatlábbal szembeni kockázati sorrendjének megállapítására, számunkra azonban mégis a kamatláb változásából fakadó piaci értékváltozás becslése az érdekes. Ha a jövőbeni pénzáramlások jelenértékét a kamatláb függvényében kifejezzük, majd vesszük annak első, kamatláb szerinti deriváltját, úgy eljutunk az úgynevezett módosított durációig (modified duration). A módosított duráció pontosan azt adja meg, amit kerestünk: az eszköz kamatláb-érzékenységét.

Ha egy kötvény piaci értékének alakulását a kamatláb függvényében ábrázoljuk, akkor az adott kamatszintnél vett első derivált, azaz módosított duráció nem más, mint a görbe adott pontban vett érintőjének meredeksége.

27. ábra: Opciót nem tartalmazó kötvény árfolyamának alakulása a hozam függvényében

A kö

tvén

y ár

foly

ama

Hozam

Magas hozamszintnél az árfolyam kisebbmértékben esik egységnyi hozamemelkedéshatására

Alacsony hozamszintnél az árfolyamnagyobb mértékben esik egységnyi homamemelkedés hatására

y*


A fenti ábrán egy 5 éves, évente 5%-os osztalékot fizető kötvény piaci értékének változását ábrázoltuk a kamatláb függvényében. Ha a piaci kamatszint éppen 5%, azaz a kötvény a névérték 100%-án forog, a kötvény egyszerű, vagy Macaulay durációja 4,5 év, míg módosított durációja 4,33. Utóbbi azt jelenti, hogy a kamat kis mértékű elmozdulása ennyiszeresével módosítja a kötvény árfolyamát, ahol az árváltozás iránya értelemszerűen ellentétes lesz a kamat változásának irányával. Ha például a kamatszint 0,25%-kal azaz 25 bázisponttal emelkedik, úgy kötvényünk árfolyama várhatóan 0,25%x4,33 = 1,08%-kal fog csökkenni.

Könnyen belátható, hogy a módosított duráció és az egyszerű, Macaulay duráció között az alábbi kapcsolat áll fenn:

D = (1+i) x MD, ahol: D = egyszerű duráció, MD = módosított duráció, i = kamatszint

Több kötvényből álló portfólió várható kamatlábérzékenységét ugyancsak meghatározhatjuk. Nem kell mást tennünk, mint az egyes eszközök módosított durációjának súlyozott átlagát venni, ahol a súlyok az eszközök portfólióban elfoglalt súlyának felelnek meg.

portfólió módosított durációja = w1MD1 + w2MD2 + .... + wkMDk

A módosított duráció tehát fölöttébb kényelmes eszköz nagy elemszámú portfóliók kamatlábérzékenységének becslésére a kamatláb kismértékű elmozdulása esetén. Ha a kamatláb elmozdulása jelentős, a módosított duráció nem tud elég pontos becslést adni. Ennek belátására elég ismét szemrevételeznünk az ábrát. Jól látható, hogy a görbéhez húzott érintő az érintési ponttól távolodva egyre inkább eltér a görbétől. A módosított durációval nem teszünk mást, mint a görbe értékére (azaz a piaci értékre) fogalmazunk meg becslést az érintő meredekségének segítségével.

Az előbbi példát kissé módosítva, tegyük fel, hogy a hozamszint 5%-ról 7%-ra ugrik fel, az inflációval kapcsolatos negatív hír hatására. A 4,33-as módosított durációt felhasználva, úgy becsüljük, hogy 5 éves kötvényünk értéke valószínűleg 2% x 4,3 = 8,66%-kal, 91,34%-ra fog csökkenni. Ha azonban pontosan kiszámolnánk a kötvény új piaci értékét, akkor azt találnánk, hogy kötvényünk valódi értéke 91,8% lett. A módosított duráció tehát túlbecsülte az árfolyamban bekövetkező csökkenést.

A módosított duráció fogalmát érdemes aktívan használni a vagyonkezelési oldallal folytatott megbeszélések során. Ha a “Na és mekkora a portfólió modified-ja?” kérdést tesszük fel, vagyonkezelőnk számára mindjárt világos lesz, hogy egyrészt a kötvényportfóliónk kamatérzékenysége felől tudakozódunk, másrészt tisztában vagyunk a Macaulay és modified duráció közötti különbséggel.


A konvexitás figyelembe vétele A duráció alapú becslés és a tényleges érték közötti eltérés az árfolyam kamatláb szerinti alakulásának “görbületéből” azaz konvexitásából adódik.

28. ábra: A durációs becslés és a tényleges piaci ár közötti becslési hiba

Akö

tvén

yár

foly

ama

y*y1 y4y3 y2

Jelentős hozam-elmozdulásnálkeletkező becslési hiba

Ha pontosabb becslést szeretnénk kapni az árfolyam lehetséges változására, akkor a konvexitásból eredő hatást is figyelembe kell vennünk. Ehhez nincs más dolgunk, mint az árfolyam kamatláb szerinti második deriváltját venni. Ahogy az előbb már bemutattuk, az első derivált, azaz a módosított duráció a görbéhez húzott érintő meredeksége, míg a második derivált az érintő meredekségének változása a kamatláb változásának hatására. Az árfolyam/hozam összefüggés hozam szerinti második deriváltja képlettel:

6. Egyenlet: Az árfolyam összefüggés hozam szerinti második deriváltja

∑ ÷+−++= iPVtittcC )2()1)(1(1

Ha a fenti képletbe behelyettesítjük az előző példánkban szereplő 5 éves, 5%-os kötvény paramétereit, 5%-os kamatszint mellett, úgy a konvexitásra 23,9-et kapunk. Sajnálatos módon ennek az értéknek nincsen olyan kényelmesen használható értékegysége, mint a hátralévő átlagos futamidőnek. Önmagában a 23,9 értelmezhetetlen. Ehelyett az ugynevezett “görbületi hatást” (convexity effect) szokás használni, ami nem más, mint a konvexitási mutató szorozva a kamatláb vátozás négyzetével osztva kettővel.

7. Egyenlet: Görbületi hatás

Görbületi hatás 2)( 2 ÷= iC δ


A 2%-os kamatemelkedés példájához visszatérve a görbületi hatás (23,9 x 0,022 )x 0,5 = 0,48%, azaz 48 bázispontra becsülhető. Ha ezt hozzáadjuk a módosított durációval kalkulált becsléshez (-8,66%) új becslésünk az árfolyam csökkenésére 8,18% lesz, ami gyakorlatilag megegyezik a tényleges árfolyam-csökkenéssel (-8,2%) A konvexitás figyelembe vételével nagyban javíthattuk tehát becslésünk pontosságát.

A konvexitás használatával kapcsolatban egy dologra mindenképp érdemes felhívni a figyelmet. A görbületi hatás mindig pozitív. Ezt a képletben a kamatláb változásának négyzetre emelése “biztosítja”. Ha a grafikonra gondolunk, szintén jól látszik, hogy az érintési ponttól akár jobbra, akár balra távolodunk el az érintőn, az árfolyam görbe mindig fölötte lesz az érintőnek, azaz különbségük mindíg pozitív kell legyen. A konvexitás éppen ezt a pozitív különbséget van hivatva számszerűsíteni.

Immunizáció Amint láttuk, a módosított duráció és a konvexitás meghatározásával elég jó közelítő képet kaphatunk egy portfólió kamatlábérzékenységéről. Most lépjünk eggyel tovább és nézzük meg, hogyan használhatjuk fel ezt a tudást a kamatláb-kitettség csökkentése érdekében. A bemutatandó eljárás immunizációként ismeretes, és alapgondolata először 1952-ben bukkant fel F.M. Redington tanulmányában. A továbbiakban végig feltételezzük, hogy fiktív pénzügyi intézményünk forrás oldali kamatláb-kockázata ismert, sőt azt adottságként fogjuk fel. Célunk a kamatláb változásból fakadó nettó kockázatunk minimalizálása.

Nettó kamatláb-kockázatunkat akkor tekinthetjük immunizáltnak, ha az alábbi három kritérium egyszerre teljesül:

1. Eszközeink jelenértéke meg kell egyezzen forrásaink jelenértékével

2. Eszközeink módosított durációja meg kell egyezzen forrásaink módosított durációjával

3. Eszköz-oldali portfóliónk konvexitása nagyobb kell legyen, mint a forrásoldali portfóliónk konvexitása


A jobb megértés érdekében nézzünk egy egyszerű számpéldát. Tegyük fel, hogy fiktív pénzintézetünk a forrás oldalon nem túl diverzifikált politikát folytatott és az összes forrás 4 év múlva jár le, amikor is 1000 egységet kell majd visszafizetnünk a kötvény-tulajdonosoknak. Tételezzük fel továbbá, hogy az aktuális kamatszint 5%. Az eszközoldalon két befektetési lehetőségben gondolkodhatunk: a már jól ismert 5 éves, évi 5%-os kamatot fizető kötvényben, ami az aktuális kamatszint mellett pont 100%-os árfolyamon forog, illetve egy évi 6%-os kamatot fizető 3 éves kötvényben, ami a jelenlegi helyzetben 102,7%-ot ér a névértékre vetítve. Első lépésként állapítsuk meg forrásunk jelenértékét: PV(forrás oldal) = 1000/(1,05)4 = 822,7 Az első immunizációs szabálynak megfelelően összesen ekkora összeget kell befektetnünk a szóba jöhető befektetési lehetőségekbe, azaz: x+y = 822,7, ahol x az 5 éves kötvénybe, y a 3 éves kötvénybe fektetendő összeget reprezentálja. A második szabály értelmében az eszközök módosított durációja meg kell egyezzen a forrásokéval. Ahogy azt már említettük, egy portfólió durációja megegyezik az egyes részelemek durációinak súlyozott átlagával, ezért a jelenlegi helyzetben: (4,33x + 2,7y) / (x+y) = 3,81 A fenti egyenletrendszer megoldásával azt kapjuk, hogy 560,25 egységet kell fektessünk az 5 éves kötvénybe és 262,45 egységet a három éves papírba. Mindez egyenértékű 560,25/100 = 5,6025 névértékű 5 éves és 262,45/102,7 = 2,55 névértékű 3 éves papír megvásárlásával. Teljesül-e azonban ilyen eszközmegosztás mellett a konvexitásra vonatkozó kritérium? Négy éves forrásunk konvexitása 18,1, míg eszközportfóliónk súlyozott konvexitása 19,5, azaz a harmadik kritérium is teljesül.

Összefoglaló táblázatEszközök Források

5 éves 3éves 4évesJelenérték 560,250 262,450 822,7Súly 68,1% 31,9%Árfolyam 100,0 201,7Névérték 5,60 2,55Duráció 4,33 2,70 3,81Konvexitás 23,94 10,09 18,14Súlyozott konvexitás 16,30 3,22Eszközök konvexitása összesen 19,52

Mintegy ellenőrzésként, nézzük meg, hogyan reagál a mérleg két oldala a hozamgörbe váratlan, 2%-os emelkedésére. Eszközportfóliónk piaci értéke csökkeni fog: az 5 éves kötvény árfolyama 91,8%-ra, míg a három évesé 97,38%-ra csökkent. Az árfolyamokat a portfólióban lévő névértékekre vetítve azt kapjuk, hogy eszközeink értéke a kamatemelkedés után 763,1 egységre olvadt. Mindezt azonban ellensúlyozza kötelezettségünk jelenértékének csökkenése: az általunk kibocsátott kötvények értéke 1000/(1+0,07)4-re, azaz 762,9-re esik. Az immunizáció segítségével tehát sikerült kivédeni a kamatemelkedésből fakadó veszteségeket.


A duráció/konvexitás-elemzés korlátai A hátralévő átlagos futamidő kiszámítása és a kamatlábérzékenység duráció/konvexitás alapú becslése tetszetős eljárások ugyan, de gyakorlati alkalmazásuk során számos probléma merült fel.

A duráció alkalmazása során az egyik legfontosabb hallgatólagos feltevésünk, hogy a kamatláb változása nem módosítja a kötvény cash-flow-ját. Egyszerű kötvényeknél ez így is van, de opciót is tartalmazó kötvénynél ez már nem feltétlenül igaz. Az opciók jelenléte különösen igaz a biztosítási szerződésekre, azaz a forrásoldali portfólióra. De találunk opciókat a befektetési portfólió elemei között is. Az angolszász gyakorlatban ilyenek lehetnek például a különböző, eszközfedezettel rendelkező értékpapírok (asset-backed securities), mint amilyenek a jelzáloglevelek is. A jelzáloghitelek általában tartalmaznak visszafizetési opciót, ami ilyenkor tükröződik a hitelek forrásául kibocsátott jelzáloglevelek struktúrájában is. Az Egyesült Államokban és Nagy Britanniában az állampapírokét meghaladó méretű a jelzáloglevelek piaca, ezért ezek az instrumentumok tekintélyes hányadát adják az ottani biztosítók és nyugdíjpénztárak befektetési portfóliójának.

A probléma megértésére nézzünk egy egyszerű példát. Tegyük fel, hogy az immunizációs példában szereplő 3 éves, 6%-os kuponú, 102,7%-on forgó papírunk valójában egy visszahívható kötvény, amit a kibocsátó visszavásárolhat tőlünk, ha a kötvény árfolyama eléri a 103,5%-ot. Ahogy arra emlékezhetünk, a nem visszahívható papír módosított durációja 2,7 volt, azaz 1 bázispontnyi elmozdulás a hozamban 2,7 bázispontnyi ellenkező irányú változást valószínűsít az árfolyamban. Ha például a hozamszint a példában szereplő 5%-ról 4,5%-ra csökken, a duráció alapú becslés az árfolyam növekedésére 0,5%*2,7 = 1,35% lesz, azaz a kötvény árfolyama 102,7%-ról várhatóan 104,1%-ra nő. A visszahívható változatnál azonban 103,5%-nál a kibocsátó érvényesíti opcióját és eladni kényszerülünk az instrumentumot. Ebben a helyzetben a módosított duráció túlbecsli a kötvény kamatláb-érzékenységét, mert nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a kamatláb megváltozása hatással van a kifizetések alakulására is. A probléma kezelésére az effektív duráció használata lehet a megfelelő eszköz.

Az effektív, vagy tényleges duráció képlete a következő:

tényleges duráció = V1 - V2 / ( 2V0(∆ y))

ahol delta y a hozamváltozás lehetséges mértékét mutatja, V0 a kötvény kiinduló árfolyama, V1 az y mértékű hozamcsökkenés utáni árfolyamot, míg V2 az y mértékű hozamnövekedés utáni árfolyamot jelöli.

Fenti példánkban delta y = 0,5% esetén V1 = 103,5% , V2 = 101,3%, miközben V0 = 102,7% volt. Ezen paraméterek mellett a visszahívható kötvény tényleges durációja (103,5-101,3)/(2*102,7*0,005) azaz 2,14 lett, szemben a sima kötvény 2,7-es módosított durációjával. Az effektív duráció elmozdulás a teljes körű értékelés irányába, ami azzal a hátulütővel jár, hogy az eljárás számításigényessége jelentősen megnövekszik, cserébe viszont komoly és adott esetben költséges tévedéstől kíméljük meg magunkat.

A tényleges durációhoz hasonlóan kiszámíthatjuk egy opciót tartalmazó kötvény tényleges konvexitását is, melynek képlete az alábbi:

tényleges konvexitás = V1 + V2 - 2 V0 / 2V0(∆ y)2

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy míg az egyszerű kötvények esetében a módosított duráció és konvexitás megfelelő mércéje a kamatláb-érzékenységnek, addig az opciót is tartalmazó kötvények esetében a tényleges duráció és konvexitás kiszámolása javasolt inkább.

A duráción alapuló megközelítés másik nagy problémája a hozamgörbe párhuzamos eltolódására vonatkozó feltevés. Az eddigi példáink során mindig azzal a megfogalmazással találkoztunk, hogy a „kamatkörnyezet 5%-kal növekedett” ami azt a kevésbé életszerű helyzetet jellemezte, hogy minden egyes lejáratra vonatkozó hozam ugyanakkora mértékben módosult. A tőkepiacokon az ilyen jellegű elmozdulásra csak a legritkább esetben kerül sor, az általános éppen ennek az ellenkezője: a rövid lejáratokban nagyobb, a hosszabb lejáratokban kisebb elmozdulás tapasztalunk, vagy éppen pont fordítva.


A hozamgörbe alakjának változásából fakadó problémát a pénzügyi gyakorlat a lehetséges szcenáriók számbavételével és az egyes kimenetek egész portfólióra gyakorolt hatásának gondos elemzésével kezeli.

Duration Gap Management (DGM) A fent részletezett elméletek előnye, hogy könnyen érthető, átlátható, és a számítási igény is minimális. A duration-t nem csak egyedi értékpapírokra, hanem egész portfóliókra is lehet alkalmazni, s innen már csak egy lépés, hogy az eszközökön kívül a forrásokat is bevegyük az elemzésbe, s megérkeztünk az eszköz-forrás menedzsment egyik eszközéhez, az úgynevezett duration-gap menedzsmenthez (DGM). A DGM-ben a mérleg minden egyes elemére kiszámítják a megfelelő duration értékeket, majd aggregálják őket külön az eszköz, külön a forrás oldalon. A kapott mutatószámok összehasonlítása aztán megmutatja a duration-gap mértékét, mely ha pozitív, akkor az eszközök átlagideje nagyobb, mint a forrásoké. Negatív érték esetében pont fordított az összefüggés. Következzék egy példa az elmondottak érzékeltetésére.

Az alábbi táblázat egy biztosító sematikus mérlegét tartalmazza három évre előre. Az egyszerűség kedvéért, feltételezzük, hogy passzív oldalon a biztosító csak életbiztosítási kötvényekkel rendelkezik, s a begyűjtött pénzt vagy likvid eszközökbe (diszkontkincstárjegy) vagy hosszú lejáratú kötvényekbe fekteti. A gap, vagy magyarul rés, az aktívák és a passzívák különbségeként adódik. Semleges finanszírozási pozícióról akkor beszélhetnénk, ha minden éveben a gap értéke nulla lenne. Negatív érték esetén, mint az első éveben látható, a kötelezettségek meghaladják a követeléseket, pozitív érték esetében pedig fordítva.

13. Táblázat: A biztosító sematikus mérlegének időbeli alakulása

1 2 3Likvid eszközök 100Hosszú lejáratúkötvények 250 475 550

Aktívák összesen 350 475 550Életbiztosítási kötvények 400 425 450Passzívák összesen 400 425 450

GAP - 50 50 100


Ahhoz, hogy az eszköz illetve forrás oldal átlagidejét meghatározhassuk, először is a jövőbeli pénzáramlások diszkontálására van szükség, ennek elvégzéséhez pedig feltételezzük, hogy a spot hozamgörbe emelkedő, az egy éves spot kamatláb 5%, a két éves 6%, a három éves pedig 7%.

A saját tőke duration értékének kiszámításához külön képletet kell alkalmazni:

Duration(saját tőke) = (D(eszközök) - D(források) * (források/eszközök)) * (eszközök/saját tőke)

Ennek alapján a mérlegtételek diszkontált értékei és a hátralévő átlagos futamidők az alábbi táblázatban találhatók.

14. Táblázat: A példában szereplő biztosító eszközeinek és forrásainak duration értékei az adott periódusban

Évek száma 1 2 3 Összesen Duration

Likvid eszközök 95,24 0,00 0,00 95,24 1,00Hosszú lejáratú

kötvények 238,10 422,75 488,96 1109,81 2,19

Aktívák összesen 333,33 422,75 448,96 1205,05 2,1Életbiztosítási

kötvények 380,95 378,25 367,33 1126,53 1,99

Passzívákösszesen 380,95 378,25 367,33 1126,53 1,99

Saját tőke - 47,62 44,50 81,63 78,51 3,65

A táblázatból látható, hogy a biztosító pozitív lejárati transzformációt végez, ugyanis eszközeinek átlagideje hosszabb, mint forrásainak duration értékei. Ez azt jelenti, hogy a biztosító rövid lejáratú pénzt hosszú lejáratúvá transzformál, azaz likviditást teremt. A kamatláb-kockázattal kapcsolatban ez annyit jelent, hogy ha nőnek a kamatlábak, akkor a kötelezettség oldalon hamarabb érvényesülnek a magasabb kamatlábak, mint az eszköz oldalon. Másképp megfogalmazva, a biztosító eszközeinek értéke nagyobb mértékben csökken, mint forrásainak értéke, s így a saját tőke értéke is csökken. A biztosítónak a csökkenő kamatok viszont előnyösek, hiszen ekkor a kötelezettségek hamarabb árazódnak át, mint az eszközök, így egy ideig magasabb kamat folyik be az eszköz oldalon, mint amennyi a forrás oldalon kifizetésre kerül. Az összefüggést az alábbi ábra szemlélteti.


29. ábra: A biztosító saját tőkéjének változása a kamatláb függvényében pozitív lejáratú transzformáció esetén

Negatív lejárati transzformáció esetében pedig az eszközök hátralévő átlagos futamideje rövidebb, mint a forrásoké. Ebben az esetben a kamatlábak csökkenése okoz problémát, ugyanis a kisebb kamatok először az eszközöknél jelennek meg, s csak utána a kötelezettségeknél. De míg mindez meg nem történik, magasabb kamatokat kell fizetni a biztosítási kötvények után, mint amennyit a biztosító az eszköz oldalon beszed, s ezért csökken a saját tőke értéke. Növekvő kamatlábak esetében pedig pont fordított a helyzet.

A fenti példa jól szemlélteti, hogy a lejárati transzformáció pozitív vagy negatív volta meghatározza a biztosító, vagy magánnyugdíjpénztár kamatláb-kockázati kitettségének nemcsak mértékét, hanem irányát is. A kockázatot a biztosító kezelheti piaci eszközökkel, azaz származtatott termékekkel. A derivatív eszközöket két csoportra lehet bontani. Az első csoportba kerülnek a határidős ügyletek, így a kamatláb-forward/futures ügyletek, a swap ügyletek. Ezekben az ügyletekben kötelező a teljesítés a résztvevő felek számára.

A második csoportba az opciós ügyletek tartoznak, azaz a kamatlábakra vonatkozó opciók, a kötvényopciók stb. Ezekben az ügyletekben az egyik fél jogosult, de nincs kötelezve egy tranzakció lebonyolítására, míg a másik fél itt is kötelezett a teljesítésre, ha a másik fél úgy kívánja.

A kamatláb-kockázatok kezelésében kitüntetett szerepük van a swap ügyleteknek vagy magyarul csereügyleteknek. Egy kamatcsere ügylet esetében a résztvevő felek megegyeznek, hogy meghatározott futamidő alatt (például három év alatt), előre rögzített időközönként (például évente), azonos devizában fennálló, változó kamatozású pénzáramlást kicserélnek fix kamatozású pénzáramlásra. A kamatfizetések alapját egy nominális összeg adja, melynek azonban nincs nagy jelentősége az ügylet során, ugyanis a felek a névértéket nem cserélik ki, ráadásul a kamatokat is nettó alapon cserélik ki. A swap ügylet úgy is felfogható, mint meghatározott időközönként történő határidős ügyletek sorozata.

Ha valaki fix kamatot fizet, s cserébe változó kamatfizetéseket kap, akkor payer-swap-ról beszélünk. Ha viszont valaki változó kamatot fizet, s helyette fix kamatot kap, akkor receiver-swap-ról beszélünk.

∆ (Kamatláb)

∆ (Saját tőke)


Felvetődik a kérdés, hogy a melyik swap ügylet, melyik lejárati pozíció fedezésére használható. Ha egy biztosító pozitív lejárati szerkezettel rendelkezik, akkor számára a kamatlábak emelkedése hat negatívan a saját tőke értékére, tehát egy payer-swap vásárlásával fedezheti pozícióját. Ez azért van így, mert a kamatlábak emelkedése esetén egy payer-swap vásárlója növekvő mértékű változó kamatokat fog kapni, míg változatlan mértékű fix kamatokat kell fizetnie, így a swap ügyleten elért nyereség kompenzálja a pozitív lejárati transzformációból eredő veszteséget.

Negatív lejárati transzformáció esetében pont fordított a helyzet, ott receiver-swap vásárlása célravezető, ugyanis ha csökkennek a kamatlábak, akkor változatlan mértékű fix kamatot kap a vállalat, cserébe pedig csökkenő mértékű változó kamatot kell fizetni. Itt is a swap ügyleten elért nyereség kompenzálja az eredeti pozícióból eredő veszteséget. Az alábbi ábra érzékelteti pozitív lejárati transzformáció esetén a saját tőke és a swap ügylet értékének alakulását, a kamatláb változásának függvényében. (Negatív lejárati transzformáció esetében fordított a függvények elhelyezkedése.)

30. ábra: A biztosító pozíciójának fedezése pozitív lejáratú transzformáció esetén swap ügylet segítségével

Ha a korábbi biztosítós számpéldánkon keresztül szeretnénk érzékeltetni egy kamatcsere ügylet hatását a biztosító kamatláb-kockázatára, akkor először a swap ügylet értékét kell meghatározni. Tegyük fel, hogy a biztosító 100 dollár névértékben payer-swap ügyletet köt, azaz fix kamatot fizet, s változó kamatot kap, hogy mérsékelje a kamatlábak növekedésének rá nézve előnytelen következményét.

∆ (Saját tőke)

∆ (Kamatláb)

Payer-swap


15. Táblázat: A swap ügylet fix kamatozású részének értékelése

Évek száma 1 2 3 Összesen DurationKamatláb 5,00% 6,00% 7,00%

Implicitkamatláb 5,00% 7,01% 9,03%

Változópénzáramlás 5,00 7,01 9,03

Jelenérték 4,76 6,24 7,37 18,37 2,14

Legyen a kamatcsere ügylet három év futamidejű, évenkénti kamatcserével. Az egy, kettő, három éves kamatlábak a korábbiakban rögzítettnek megfelelően évi 5%, 6%, illetve 7%. Először a változó kamatozású rész értékelésével kell kezdeni. Itt azonban felmerül az a probléma, hogy csak az első évre ismerjük a kamat nagyságát, a második, harmadik évre nem. Ezt a problémát úgy lehet áthidalni, hogy a két éves és három éves kamatlábakban rejlő, úgynevezett implicit határidős kamatlábakat140 kiszámítjuk.

A swap változó kamatozású részének jelenértéke tehát 18.37, ez pedig megegyezik a fix kamatozású rész jelenértékével, ugyanis az ügylet megkötésének időpontjában a swap értéke zéró. Kezdetben ugyanis, hogy egyik fél se legyen se előnyben, se hátrányban, úgy kell meghatározni a fix kamatlábat, hogy a két oldal jelenértéke nulla legyen.

16. Táblázat: A swap ügylet változó kamatozású részének értékelése

Évek száma 1 2 3 Összesen DurationFix

pénzáramlás 6,91 6,91 6,91

Diszkontfaktor 0,95 0,89 0,82

Jelenérték 6,58 6,15 5,64 18,37 1,95

140 A határidős kamatláb egy jövőbeli időszakra szóló előre rögzített kamatláb. Példánkban feltételeztük, hogy az egy éves kamatláb évi 5%, a két éves kamat pedig évi 6%, az implicit határidős kamatláb pedig az egy év múlva érvényes egy éves kamatlábat jelenti. Ha pénzünkent befektetjük kétszer egy évre, ugyanazt az eredményt kell megkapnunk, mintha rögtön két éves futamidőre raktuk volna be. 1.05 * x =1.06^2, tehát az egy év múlva esedékes egy éves kamatláb: x=1.0701, azaz 7.01%.


A számítások alapján tehát 6.91% fix kamatot kell fizetni 100 dollárnyi névértékre ahhoz, hogy mindkét fél nulla pozícióból indulhasson.

A kamatcsere ügyletnek a megkötés után lesz értéke, amint a kamatlábak egyik vagy másik fél részére kedvezően alakulnak. Ez az érték ha pozitív, akkor azt mutatja meg, mennyiért lehet egy harmadik félnek továbbadni a pozíciót szerezni, ha értéke negatív, akkor mennyi pénzt kell fizetni a pozícióból való kilépéshez.

A táblázatokban fel vannak tüntetve a swap duration értékei is. Itt meg kell jegyezni, hogy a változó kamatozású rész hátralévő átlagos futamidejének mínusz egyszeresét kell venni, ugyanis ha nőnek a kamatlábak, akkor nőnek a kapott változó kamatok is, s ezzel együtt a pozíció értéke is. Az összefüggés tehát pont fordított a fix kamatozású pénzáramlásokhoz képest.

17. Táblázat: A biztosító eszközeinek, forrásainak, valamint saját tőkéjének durationja a fedezeti ügylet végrehajtása után

Évek száma 1 2 3 Összesen DurationLikvid eszközök 95,24 0,00 0,00 95,24 1,00Hosszú lejáratú

kötvények 238,10 422,75 448,96 1109,81 2,19

Swap (változó) 4,76 6,24 7,37 18,37 - 2,14Aktívák összesen 338,10 428,99 456,33 1223,42 2,03

Életbiztosításikötvények 380,95 378,25 367,33 1126,53 1,99

Swap (fix) 6,58 6,15 5,64 18,37 1,95Passzívákösszesen 387,53 384,40 372,97 1144,91 1,99

Saját tőke - 49,44 44,59 83,36 78,51 2,69

A biztosító mérlegében, az eszköz oldalon szerepelnek a változó kamatok jelenértékei, hiszen ezt kapja a biztosító, s a forrás oldalon szerepelnek a fizetett fix kamatok jelenértékei. Látszik, hogy a saját tőke értéke nem változott, hiszen a mérleg mindkét oldalához ugyanannyit adtunk hozzá, viszont a saját tőke duration értéke lecsökkent. Ennek az az oka, hogy az eszköz oldal hátralévő átlagos futamideje 2.1-ről 2.03-ra csökkent, a forrás oldalé is hajszálnyit csökkent, s ezek eredőjeként a saját tőke duration értéke jelentősen, 3.65-ről 2.69-re csökkent. Tehát kisebb lett a saját tőke kitettsége a hozamgörbe párhuzamos eltolódása esetében.

Nem szabad azonban arról elfeledkeznünk, hogy a fentebb bemutatott eljárás számos feltételezésen alapul, melyek nem teljesültek/teljesülnek a való világban. Például a kamatláb-érzékeny pénzáramlások miatt a becsült átlagidő értékek igen bizonytalanok, ráadásul a hozamgörbe elmozdulások nem párhuzamosan történnek. Ebből következik, hogy Babbel141 tanulmánya szerint a gyakorlatban az eszköz portfóliók számított átlagidejei 20%-kal magasabbak a reálisnál, míg kötelezettség oldalon a túlbecslés mértéke 200-500%. Ez pedig azt jelenti, hogy ha egy biztosító az eszközök és források átlagidejét összehangolja, akkor egy esetleges kamatláb emelkedés esetében csődbe is mehet, ugyanis eszközeinek átlagideje a valóságban sokszorosan meghaladja a forrásokét.

141 [ALM for Insurers]

131

A vezetés-szervezés (menedzsment) fontos vállalatgazdaságtani szempont az ALM tervezésekor és működésében. A vállalat munkamegosztáson alapuló szervezeti- és folyamatstruktúrájában el kell helyezni az ALM-et, mint vállalati funkciót, illetve tevékenységet. Ez különösen fontossá válik azáltal, hogy az ALM egyrészt elkerülhetetlenül túlmutat a vállalati határokon (befektetések, IT, felügyelet, outsourcing142), másrészt több vállalati terület, funkció együttműködését követeli meg. Ennek kérdéseit, lehetséges megoldásait tárgyaljuk a következőkben.

A fejezet tartalma:

• Szervezeti struktúra........................................................................................................... 132 • Folyamatszervezés............................................................................................................ 136 • TPAM (Third Party Asset Management) ........................................................................... 139

142 Az outsourcing (kiszervezés, kihelyezés) egy gazdasági szereplő és egy harmadik fél által kötött szerződés, melynek keretében utóbbi vállalja, hogy bizonyos tevékenységeket és/vagy infrastruktúrát részben vagy egészben létrehoz és működtet a megbízó számára.

V . FE J E Z E T

Az ALM menedzsment vonatkozásai


Szervezeti struktúra

Az előző fejezetekben láttuk, hogy a fejlett országokban az eszköz-forrás menedzsmentnek döntő szerepe volt a pénzügyi intézmények eredménytermelő képességének és szolvenciájának fenntartásában az elmúlt 30 év változékony kamatkörnyezetében. Az ALM fontosságának felismerése tükröződik abban a nézetben is, miszerint a szervezeti felépítésnek kell alkalmazkodnia a választott ALM stratégiához, nem pedig fordítva.

Az alkalmazkodás tükröződik egyrészt magában a szervezeti felépítésben, másrészt az egyes szervezeti egységek közötti munkafolyamatok és információ-áramlás megszervezésében is. Napjainkban a pénzintézetek legfőbb döntéshozó szerve jellemzően az eszköz-forrás bizottság. Az eszköz-forrás bizottság működését általában önálló kockázatkezelési osztály támogatja, amely felelős mind az üzleti, mind a piaci kockázatok monitoringjáért. A befektetési és üzleti területek, tehát az eszköz- és a forrás oldal képviselői közötti egyeztetések fóruma egyrészt maga az eszköz-forrás bizottság, másrészt a döntéseket megelőzően az előterjesztések közös kidolgozása. Ez kulcsfontosságú a döntések szempontjából, biztosítja ugyanis, hogy minden érintett vállalati terület részletesen kifejthesse nézetét az adott előterjesztéssel kapcsolatban. Ha minden érintett részterület egyetért az előterjesztés kiforrottságában, akkor kerülhet csak sor a téma felvetésére az eszköz-forrás bizottság ülésén, ahol a menedzsment döntést hoz az előterjesztésben szereplő kérdésekben. A meghozott döntés egyben megjelöli a végrehajtásért felelős szervezeti egységet is.

A magyar nyugdíjpénztári gyakorlatban az eszköz-forrás bizottság szerepét általában a nyugdíjpénztár igazgatósága tölti be. Jellemzően nincs önálló kockázatkezelési osztály, amit felfoghatunk a magyar nyugdíjrendszer sajátosságainak szervezeti leképeződéseként. A magán- és önkéntes nyugdíjpénztáraknál nincs kiígért (garantált) hozam, a befektetések hozamának kockázatát végső soron a pénztárak tagsága viseli. A privát pénztári rendszer nem túl régi indulásából fakadó másik sajátosság, hogy a szolgáltatási időszak tömeges megkezdése egyelőre távolabb van, mint a leghosszabb futamidejű magyar állampapír lejárata, legalábbis a magán-nyugdíjpénztárak esetében. Az önkéntes pénztárak esetében éppen a 2004-es lesz az első olyan esztendő, amikor a legkorábban belépő pénztártagok már kérhetik megtakarításuk kifizetését anélkül, hogy annak kedvezőtlen adóvonzata lenne a tagokra nézvést. Mindezek miatt a forrás oldali kockázatok kezelésére nem kellett kifinomult ámde költséges megoldásokat alkalmazni.

A pénztári gyakorlatban a forrás oldal várható lejárati szerkezetének figyelembe vételével kerül meghatározásra a pénztár befektetési politikája. A befektetési politika tükröződik a referencia-portfólió összeállításában, ami a befektetéseket kezelők számára iránymutató. A referencia portfólió vonatkozásában szokás meghatározni a vagyonkezelők által felvehető aktív pozíciók mértékét. Kötvényportfóliók esetében például elképzelhető megfogalmazás, hogy a pénztár portfóliójának modified durációja a referencia portfólió hasonló mérőszámától +/-30%-kal térhet el.

A szervezet szabályok összességeként fogható fel, melyek a biztosító felépítését és működési folyamatait szabályozzák. A szervezet definíciójának másik kulcseleme a feladatok. A biztosító, mint szervezet feladata a kitűzött célok (küldetés, stratégiai és operatív célok) elérésében fogalmazható meg, melyeket megfelelően kialakított és árazott biztosítási szolgáltatások, tőkebefektetések és egyéb szolgáltatások és tevékenységek révén érhet el.

Egy szervezet felépítése143 a következő lépésekre bontható:

1. A vállalati szintű feladat lebontása részfeladatokra, alfeladatokra, a biztosítókra jellemző sajátosságok figyelembe vételével.

2. A szervezeti struktúra meghatározása, vagyis az egyes feladatok csoportosításával munkakörök létrehozása, majd az egyes munkakörökhöz erőforrások és hatáskörök hozzárendelése.

143 [Versicherungsbetriebslehre]

V. Fejezet Az ALM menedzsment vonatkozásai 133

3. A vállalati szintű feladatok végrehajtásához szükséges a folyamatok térbeli és időbeli szabályozása, tehát a kialakított munkakörök együttműködési szabályainak meghatározása (koordináció, kontroll). Ez a folyamatstruktúra.

Egy szervezet struktúrájának és folyamatainak definiálása nem tekinthető egyszerű folyamatnak, hiszen egy vállalat belső és külső környezete állandóan változik, s emiatt a menedzsmentnek a szervezeti szabályokat állandóan és fokozatosan ki kell igazítania, esetenként újradefiniálnia.

Az üzleti folyamatok újraszervezése vagy angolul business process (re)engineering (BPR/BPE), mely a szervezetfejlesztés egy lehetséges módjának és alkalmazott technikáinak összefoglaló megnevezése. Ezen módszer a folyamatoknak biztosít prioritást a szervezeti struktúrával szemben, ugyanis a felelősségi hatásköröket és döntési jogosultságokat nem az egyes részfunkciók, hanem a folyamatok köré szervezik. A BPR egyben annak szükségességét is hangsúlyozza, hogy az egyes vállalati funkciókhoz kapcsolódó feladatokat minél kevesebb megszakítással és más funkcionális területek bevonásával kell elvégezni.

Egy vállalat szervezeti egységeinek a változó külső és belső feltételeknek folyamatosan meg kell felelniük, ráadásul az egyes részeket a szervezeti célok elérése érdekében össze kell fogni. Mivel a koordinációs szükséglet annál erősebben jelentkezik, minél eltérőbbek a szervezeti egységek, és minél komplexebb a környezet, ezért korunk tendenciái: a globalizáció, nemzetköziesedés, a környezeti hatások heterogenitása mind a koordináció fontosságát helyezik előtérbe.

Léteznek úgynevezett strukturális típusú koordinációs eszközök, melyek közé olyan, a szervezet hierarchiájába épülő, az elsődleges munkamegosztást nem, vagy csak részben módosító megoldások találhatók, mint a teamek, ad hoc és állandó bizottságok.

Másodsorban szokás beszélni technokratikus eszközökről is, melyek közé az elszámolási rendszerek, előírt dokumentációs kötelezettségek, költségkeretek, tervek tartoznak.

S végül léteznek személyorientált koordinációs eszközök is, ide az alkalmazottak motiválására hivatott közvetlen ösztönző eszközök, a szervezeti kultúra, s a vezetőkiválasztás folyamata tartoznak.

Egy biztosító szervezeti felépítése a gyakorlatban általában nem az elmélet által felállított tipikus struktúrák mentén történik, azonban ismeretük mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő szervezet-fejlesztési döntések születhessenek.

Megkülönböztethetünk funkcionális, divizionális és mátrix elvű szervezeti felépítést. A funkcionális szervezeti struktúra esetében az egyes vállalati funkciók (pénzügy, adminisztráció, marketing & sales) mentén történik a feladatok csoportosítása.

31. ábra: Funkcionális szervezeti struktúra

IgazgatásPénzügy-Számvitel InformatikaMarketing&Sales

Szerzõdés-adminisztráció Kárügyintézés

underwriting állománykezelés


A divizionális szervezeti felépítést több rendező elv mentén is fel lehet építeni: üzletág (biztosítási ág), ügyfélszegmens-, vagy régió alapján képzett szervezeti egységekkel, más szerzők a felsorolt szervezési elveket egyenesen önálló szervezeti típusnak tekintik. Az egyes divíziókon belül megint többféle szervezeti megoldás lehetséges.

A mátrix típusú szervezeti felépítés a funkcionális és divizionális rendező elvek együttes alkalmazását jelenti, amit neveznek az intézményesített konfliktus szervezetének is. Például tegyük fel, hogy egy biztosítón belül termékmenedzserek felelősek az egyes biztosítási termékekkel kapcsolatos összes funkcióért, azaz az adott termék marketing, adminisztrációs, pénzügyi vonatkozásaiért, de emellett funkcionális elven felépített marketing, adminisztrációs, pénzügyi részlegek is vannak. Ekkor egy termékkel kapcsolatos döntésben mindig legalább ketten érintettek: a termékmenedzser és az adott funkcionális terület vezetője.

32. ábra: Mátrix szervezet felépítése

Vállalatiügyfelek

Életbiztosításiüzletág

Gépjármûüzletág

Közösterület

Közösterület

Közösterület

Közösterület

Közösterület

Közösterület

Közösterület

Közösterület

Közösterület

AdminisztrációÉrtékesítés Pénzügy

Igazgatóság


Az eszköz-forrás menedzsmentnek szervezetileg három elengedhetetlen alkotórésze létezik, ezek egy ALM menedzser, az ALCO (Asset and Liability Management Committee, eszköz-forrás menedzsment bizottság), illetve egy hozzátartozó ALM részleg, melyek mind a vállalati hierarchián belül töltik be koordinációs szerepüket.

Az ALM menedzser felelős az eszköz-forrás rendszer felépítéséért, működtetéséért és fejlesztéséért, ezen kívül az ALM szervezeti kialakításáért, és a vállalati információs rendszerbe való integrálásáért. Az eszköz-forrás bizottság ülésein a döntés-előkészítéshez szükséges anyagokat előterjeszti, mely munkájában az ALM osztály/stáb segíti.

Az ALCO a legfelsőbb szintű koordinációs, irányító és döntéshozó szerv, melyben a funkcionális egységek illetve divíziók vezetői vesznek részt. A bizottság hozza meg a biztosító/nyugdíjpénztár befektetési stratégiáját, esetenként a mérleg struktúráját érintő stratégiai döntéseket is hozhat.

Az ALM osztály egyrészt a szükséges szaktudás, know-how hordozója, mely elengedhetetlen egy eszköz-forrás menedzsment rendszer működtetéséhez, másrészt képes projektmenedzseri és szakmai kontroll feladatokat ellátni többi vállalati részleggel és a külső szolgáltatókkal, szállítókkal való együttműködés során egyaránt. Ezen kívül elemzéseket, beszámolókat, tanulmányokat készít, melyek az ALCO ülésein a döntéstámogatást szolgálják. Az ALM osztály feladatai kapcsán számos lehetőség nyílik outsourcingra.

A vagyonkezelésnek az amerikai biztosítók körében mért 60%-os kihelyezése, kiszervezése (beleértve a részlegest is) szükségessé teszi egy olyan az ALM outsourcing modell bevezetését, mely a kiszervezési döntésben és a külső szervezettel való együttműködésben alkalmazható. A kiszervezett vagyonkezelési funkciót ellátó szervezetet (bank, biztosító, külső alapkezelő, tanácsadók) külső vagyonkezelőnek hívjuk (Third Party Asset Manager).

33. ábra: Az ALM outsourcing modellje

Külsőszolgáltató

ALM feladatok vagy teljes vagyon (100%)

x feladat vagy portfólió (%)

y feladat vagy portfólió (%)

Az ábra a biztosító teljes ALM tevékenységét mutatja. A téglalap jelölheti az ALM funkciók vagy a kezelt vagyon teljességét, melynek egy vagy több része kiszervezhető (feladatok illetve (rész)portfóliók: 0-100%).


Folyamatszervezés

A szervezeti struktúra (organigram) által meghatározott szervezeti egységek munkáját koordinálni és kontrollálni kell. Ezen szabályok adják a vállalat folyamatstruktúráját. A folyamatok a minőségbiztosítási és informatikai rendszerek meghatározó részét képezik, és modellezésükre nemzetközi szabványok alkalmazhatók, mint például az UML (Unified Modelling Language). Egy hatékony eszköz-forrás menedzsment rendszer működtetéséhez megfelelően felépített folyamatokra is szükség van. Az folyamat lépései a következők:

34. ábra: Az ALM folyamatciklusa

Eljárásmódok ésirányelvekfelállítása

Elemzés

Büdzséről valódöntés

Kivitelezés

Pozíciókidőszakos

felülvizsgálata

Értékelés/kontrolling

1. Eljárásmódok és irányelvek felállítása. Az első lépés középpontjában a középtávon érvényes befektetési irányelvek felállítása áll, melynek eredményeképpen egy benchmark-allokációt kapunk. A benchmark-allokáció egy biztosítási áganként meghatározott, értékpapírokat, derivatív eszközöket tartalmazó portfólió, mely középtávon a befektetések irányadó mércéjeként szolgál, s melyet a forrás oldali kötelezettségek várható jövőbeli alakulásának, a biztosító stratégiájának és a kötelező törvényi előírásoknak megfelelően az ALCO alakít ki. A befektetési irányelvek mellett fontos rögzíteni a mintának tekinthető eljárásmódokat is, melyek kijelölik az egyes döntések meghozatala során alkalmazandó szolgálati utakat, a döntéshozatalban résztvevők kompetenciáit és cselekvési határait. Mint már említettük az ALCO feladata ezen irányelvek, eljárásmódok meghatározása, és az igazgatóság elé terjesztése jóváhagyás végett.


2. Elemzés. Ebben a szakaszban rövid távon előre kell jelezni a biztosító jövőbeli pozícióját az összes releváns kockázati fajtára kivetítve. Olyan kérdéseket kell megválaszolni, mint például a biztosító a vállalt kockázat határain kívül helyezkedik-e el. Az elemzés révén a benchmark-allokáció kiegészül egy taktikai-allokációval, melynek révén a biztosító az éppen aktuális pénz-, és tőkepiaci fejleményekre reagál. Az így létrejövő portfólió számos ponton eltérhet az eredetileg felállított benchmark-tól, de ezek az eltérések csak rövid távúak és nem szabad, hogy az irányelvekben meghatározott kereteket túllépjék.

3. Döntéshozatal a büdzséről. Az elvégzett elemzésből kiindulva az ALCO dönt arról, hogy melyik befektetési terület mekkora büdzsé fölött rendelkezzen az adott gazdasági évben.

4. Kivitelezés. Olyan részlegek vesznek részt ebben a szakaszban, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a piaccal, tehát a treasury, a kereskedési részleg.

5. Pozíciók időszakos felülvizsgálata. Például ha a biztosító túl sok kockázatot vállat, döntést kell hozni, hogyan lehet a pozíciót korrigálni.

Általában kétféle döntés létezik, ha a jelenlegi vagy jövőbeni kockázati pozíciót módosítani szeretnénk. Egyrészt további értékpapír-pozíciókat veszünk fel, másrészt megpróbáljuk megváltoztatni a mérleg lejárati szerkezetét árazási, befektetési döntések révén. Esetleg döntés születhet arról is, hogy a korábban lefektetett kockázati határok nem megfelelőek, mert a gazdasági környezet megváltozott vagy technológiai fejlődés miatt a kockázatok jobban kezelhetőek.

6. Értékelés/kontrolling. A kontrolling tevékenységért általában egy külön szervezeti egység felelős, és semmiképpen nem végezheti ezt a tevékenységet (teljesítmény-értékelés) az a részleg, mely a végrehajtásért felelős. Az időszakos jelentések készítése során egyrészt a tervezett és a tényleges adatok összehasonlítása történik, másrészt mind a pozitív, mind a negatív irányú eredményalakulás okait elemzik. Ha az utóbbi lépés során bármilyen új ismeret kerül felszínre, illetve a piac alakulásával szembeni nézőpont alakul ki, akkor a taktikai allokáció módosításra kerül. Utóbbira természetesen csak akkor kerül sor, ha biztosnak tűnik, hogy a piai körülmények nemcsak ideiglenesen változtak/fognak megváltozni.

A hosszú távú befektetési stratégia kontrollingja már nehezebb. Egyrészt meg lehet kísérelni egy alternatív allokáció definiálását, melynek teljesítményét aztán a periódus egészében összehasonlítják a benchmark-portfólióéval. Ez csak egyfajta lehetséges megoldás, s nem biztos, hogy a legcélravezetőbb, azonban a standard eljárás ezen a területen még nem alakult ki. Másodsorban szükséges a benchmark portfólió felállítása során alkalmazott feltételezések figyelemmel követése, és érvényességüknek folyamatos tesztelése, valamint szükség esetén módosítása.


Eddig a benchmark-, és taktikai allokációra összpontosítottunk csak, azonban itt kell megjegyeznünk, hogy a fentiekben leírt eljárások mellett igen nehéz a likviditással szembeni követelményeknek megfelelni. Ugyanis a likviditást egy adott időpontban értelmezzük, míg az eszköz-allokációt egy adott időszakra. Így az előbbiekben elmondottakat annyival ki kell egészítenünk, hogy a benchmark/taktikai portfólió megtervezésekor a hozam/kockázat szempontjai mellett figyelembe kell venni egy likviditási terv eredményeit is. Mivel a magas hozam, szolvencia és likviditás aranyhármasából egyszerre maximum kettőt lehet teljesíteni, így a likviditás javára és az elvárt hozam rovására néha kompromisszumokat kell kötni.

35. ábra: ALCO

Közöstrerület

Közöstrerület

Közöstrerület

Közöstrerület

Közöstrerület

Közöstrerület

Közöstrerület

Közöstrerület

Közöstrerület

Életbiztosításitermékek

Gépkocsi-biztosításitermékek

Lakásbiztosításitermékek

ALCOstáb

Igazgatóság

ITTreasury Adminisztráció

ALCO


TPAM (Third Party Asset Management)

A TPAM egy biztosító saját számlán tartott eszközeinek harmadik fél általi menedzselését jelenti. Az előbbi definícióba nem tartoznak bele olyan outsourcing megállapodások, melyek a biztosító mérlegének forrás oldalát érintik, például biztosítási termékeknek ügynöki rendszerben történő értékesítése.

Különösen kis- és közepes méretű biztosítók számára érdekes a TPAM, hiszen így hozzáférhetnek olyan tudáshoz és szakmai erőforrásokhoz, melyek számukra másképpen elérhetetlenek vagy megfizethetetlenek lennének, továbbá méretgazdaságossági előnyökből is részesülhetnek a kiszervezett vagyonkezeléssel.

Számos tényező szól a TPAM mellett:

Hitelminősítő intézeteknek való megfelelés. Európában is egyre fontosabbá válik, hogy egy vállalat hitelminősítéssel rendelkezzen. A jó minősítéshez szükséges, hogy egy társaság az iparági legjobb gyakorlatot (best practice) elsajátítsa vagy netán továbbfejlessze. Nincs ez másképpen a biztosítók esetében sem, melyek közül egyre többen keresik külső ALM expertek szakértelmét.

Specializáció. A szélesedő pénzügyi termékpaletta és a pénzügyi terméktervezés (financial engineering) révén ráadásul egyre rövidebb időn belül látnak napvilágot újabb és újabb pénzügyi konstrukciók, így a befektetések útvesztőiben való eligazodáshoz egyre gyakrabban szükséges külső szakértelem bevonása.

Eszköz-forrás menedzsment. Egy sikeres ALM rendszer felépítése és működtetése nagy fokú szakértelmet kíván. Sok kis- és közepes nagyságú piaci szereplő ezért külső segítséget keres, akik segíthetnek egy eszköz-forrás menedzsment rendszer kidolgozásában és fejlesztésében.

Természetesen létezik számos ellenérv is, ezek közül néhányat megemlítünk:

Ellenőrzés elvesztése miatti félelem. Kétségtelen, hogy az eszközmenedzsment a biztosítók tevékenységének egyik kulcsfontosságú eleme, s ezért a vezetőség tagjai félnek, hogy külső eszközmenedzser alkalmazása a kontroll elvesztéséhez vezethet. Azonban a technológiai fejlődés lehetővé teszi olyan megoldások kifejlesztését, melyek az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot elősegítik. Másrészt a professzinális külső vagyonkezelő csökkentheti a szűkös belső szakmai erőforrásokból fakadó kockázatot.

Munkakörök megszűnése. Az outsourcing megállapodások általában felvetik azt a kényes kérdést, hogy mi történjen a kiszervezendő feladatot a házon belül ellátó dolgozókkal, hiszen azok feladatkörét és felelősségeit újra kell definiálni, s ez szervezeti konfliktusokhoz vezethet.

2001 végén a biztosítók világszerte 11.5 trillió dollárnyi eszköz felett rendelkeztek, melynek 82%-át életbiztosítók jegyezték. Az eszközök földrajzi elhelyezkedése nagyfokú koncentrációt mutatott, hiszen azok 75%-ban az USA-ban, Japánban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban voltak fellelhetők.

A 90-es években két fontos tendencia volt érzékelhető az iparágban, egyrészt az amerikai és európai biztosítók jelentősen megnövelték a részvények arányát a portfólión belül a jelzálogkötvények rovására. Másrészt, teret nyert a vagyonkezelési tevékenység kiszervezése.

A verseny erősödése, az egyre kifinomultabb kockázatkezelési technikák és számviteli szolgáltatások iránti kereslet növekedése mind-mind ahhoz vezettek, hogy a biztosítók növekvő számban kezdek külső vagyonkezelőt megbízni eszközportfóliójuk kezelésére. Az USA-ban 1988-ban a biztosítóknak mintegy fele alkalmazott külső vagyonkezelőt, 2001-re már kétharmaduk, s ez 300 milliárd dollárnyi értékű eszközt jelent.


Európában a külső vagyonkezelő általi eszközmenedzslés még gyerekkorát éli, pillanatnyilag 140 milliárd dollárnyi eszköz kezelése van kihelyezve külső alapkezelőkhöz, ám dinamikus növekedés várható a jövőben az Egyesült Államokban már lezajlott folyamatoknak köszönhetően. Hasonló trend a bankbiztosítói csoportok létrejötte, ahol a csoporton belüli szinergiák és specializáció egyik legfontosabb területe a vagyonkezelés.

A biztosítók, nyugdíjpénztárak eszközeinek kezeléséért számos szereplő verseng, az iparági verseny erősnek tekinthető, hiszen mind bankok, mind nagy biztosítók, és viszontbiztosítók, mind alapkezelők jelen vannak a piacon.

141

A fejezet tartalma:

• Áttekintés........................................................................................................................... 141 • Terminológia és modellek.................................................................................................. 143 • Üzemgazdaság.................................................................................................................. 146 • Szabályozás ...................................................................................................................... 155 • Kockázatkezelés................................................................................................................ 156

Áttekintés

Világszerte jelentős a biztosítók portfólióinak részesedése a kezelt vagyonban (AUM – Assets Under Management). Szintén jelentős a biztosítók által kiszervezett vagyonkezelés. Ezen portfóliókkal kapcsolatban, a vagyonkezelő pénzintézet típusától függetlenül, közvetett vagy közvetlen módon, megjelennek az ALM-nek a biztosítókra vonatkozó szabályozási- és a biztosítók működési követelményei is. A biztosítók kapcsolatban állhatnak bankokkal, így a pénzügyi és biztosítási piacok átfedése erősödött az utóbbi évtizedekben. A bankbiztosítás egyik kiemelt területévé a „harc a forrásokért” vált. A biztosítók és bankok ALM-jének közös és eltérő területeit tehát a bankbiztosítás keretein belül kell vizsgálnunk, melynek fő kérdései:

1. Terminológia és vizsgálati modell

2. Kockázatkezelés: a kockázat változása integráció esetén

3. Üzemgazdaság: a vállalati funkciók integrációja

4. Szabályozás: a bankbiztosítási csoportok tevékenysége

V I . FE J E Z E T

Összefüggés és integráció a banki kockázatkezeléssel


A következőkben tehát röviden áttekintjük ezen területek általános és azon belül az ALM-re, mint vállalati funkcióra vonatkozó ismereteinket. Megjegyezzük, hogy ezen a területen, főleg komplexitása és relatív újszerűsége miatt, nem jellemzők általános és/vagy átfogó elméleti magyarázó erővel rendelkező modellek vagy gyakorlati alkalmazások, hanem egy gyorsan fejlődő és kutatásintenzív területről van szó. A fejlett országokban a 80-as években, Magyarországon inkább az ezredfordulótól kezdődött a bankbiztosítás intenzív kutatása és – váltakozó sikerrel - üzleti alkalmazása144.

Az üzemgazdasági és szabályozási kérdéseket külön alfejezetben tárgyaljuk a továbbiakban.

Az eszköz-forrás menedzsment szükségességére az amerikai pénzintézetek a 70-es és 80-as évek magas inflációs környezetében jöttek rá. Az ebben az időszakban kifejlesztett módszerek, mint amilyen a rés elemzés, vagy a duráció-konvexitás elemzés, alapvetően két kérdésre próbáltak választ adni: egyrészt megfelelő-e az intézmény cash-flow-ja a közeljövőben várható kötelezettségek kielégítésére, másrészt hogyan reagálnak az eszközök és a források a kamatlábak megváltozása esetén.

A 90-es évek újfajta kihívásokat hoztak a pénzügyi intézmények számára. A származtatott ügyletek széles körben való elterjedése, az egyre bonyolultabb konstrukciók megjelenése újfajta kockázati kitettség létrejöttének lehetőségét hordozta. A származtatott ügyletek, ahogy a név is mutatja, valamilyen alapügyletre épülnek. Amíg az alapügyletek értelmezése viszonylag egyszerű dolognak számít, kockázatosságuk megítélése, ahogy a kötvény-durációknál láttuk, már egy fokkal bonyolultabb eset. Ehhez képest a származtatott ügyleteknél már önmagában a tranzakció lényegének megértése is nehézséget jelent a legtöbb ember számára, pusztán azáltal, hogy el kell vonatkoztatni az alapügylettől. Az ügylet várható kockázatosságának megítélése, különösen egy portfólió összefüggéseibe helyezve, ráadásul még bonyolultabb és számításigényesebb problémát jelent. Tulajdonképpen nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a 90-es évek elején a derivatívák egyre elterjedtebb használata, de a bennük foglalt kockázatok kellő meg nem értése jelentős pénzintézetek összeomlásához vezetett el. A Barings bankház, Orange megye, bukása talán az egyik legfontosabb példa azóta is a kockázatkezelés hiányosságaival foglalkozó pénzügyi szakirodalomban.

Az OTC derivatívák egyre nagyobb szerepe, az ezekből fakadó csődök, mint amilyen a Barings bankház, vagy a Metallgesellschaft bukása volt, mind arra ösztönözték az intézményeket és a szabályozó hatóságokat, hogy megnyugtató megoldást találjanak a piaci kockázatok, azon belül is az árfolyamkockázatok mérésére és kezelésére. Mivel a már említett kockázatok alapvetően a banki kereskedési könyvekben koncentrálódtak, ezért a kezelésükre alkalmas módszertan kifejlesztése a kereskedelmi és befektetési bankok támogatásával indult el. Az alapkérdés tehát a kereskedési portfóliókban megtestesülő kockázat, illetve a kockáztatott érték (VaR) meghatározása volt.

A kockázatkezelésekkel kapcsolatos kérdéseket szintén külön alfejezetekben tárgyaljuk.

144 Az elméleti kutatások és eredmények a bankbiztosításra szakosodott intézetekben folynak illetve érhetők el, ilyen például az Egyesült Államokban a Wartonon, Insurance and Risk Management Department és Svájcban az I.VW (Universität St. Gallen), Magyarországon a Bankbiztosítási és Kockázatkezelési Szakoktató Intézet.

VI. Fejezet Összefüggés és integráció a banki kockázatkezeléssel 143

Terminológia és modellek

Pénzintézet, biztosító, bankbiztosító, pénzügyi szolgáltató Az ALM intézményi szereplőire adott funkcionális meghatározás a következő:

Pénzintézet: azon hitelintézetek, befektetési szolgáltatók, alapkezelők és egyéb pénzügyi vállalkozások, amelyek elsődleges (fő-) tevékenységük pénzügyi, és biztosítási kockázatokat - jellemzően - nem kezelnek.

Biztosító: biztosítási kockázatokat is kezelő intézmények, így a biztosítók jogi formájuktól függetlenül és a (nyugdíj)pénztárak.

Pénzügyi szolgáltatók (financial providers): a továbbiakban a pénzintézetek és a biztosítók. Bankbiztosítónak (bankassurer): pénzintézettel bármilyen bankbiztosítási együttműködésben álló

biztosító. Bankbiztosítói csoport: a továbbiakban a pénzügyi szolgáltatói csoport, melynek egymással

bankbiztosítói kapcsolatban álló tagja van. A pénzügyi konglomerátum fogalmat nem használjuk, mivel annak a mindenkori szabályozás függvényében nem- pénzügyi szolgáltató tagvállalatai is lehetnek (pl. USA 1999, Financial Services Act előtt)

Ezen intézményi rendszerben tehát integrációs területként

Vizsgáljuk a bankbiztosítók ALM-jét (pl. pénzintézet szolgáltat biztosítónak), Nem vizsgáljuk

A biztosítók által kontrollált nyugdíjpénztáraknak a biztosítóval folytatott ALM-jét (biztosító szolgáltat pénztárnak),

A pénzintézetek egyes típusainak ALM kapcsolatát (pl. alapkezelő szolgáltat hitelintézetnek),

A nem-pénzintézetek ALM kérdéseit145.

145 Két területe: a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó nem-pénzintézetek, mint hitelkártyacégek, utazási irodák stb., valamint az ALM tágabb értelmezése (ld. Shimpi általános modelljét). Utóbbinak egyik speciális, biztosítókkal kapcsolatos területe pl. az ART/ Financial Reinsurance.


Az integráció általános modelljei A pénzügyi és biztosítási tevékenységekből kiindulva, az ALM-et a bankbiztosítás integrációs területei között találjuk.

36. ábra: A bankbiztosítási integráció funkcionális modellje

Risk Mgmt

Asset Mgmt

Tanácsadás

Szinergiák

Biztosításikockázatokkezelése

BANKBIZTOSITÁS

Pénzforgalom,

Fizetésirendszerek

BIZTOSITÁSPÉNZÜGYEK


A pénzintézetek kizárólagos tevékenysége tehát a pénzforgalom és a különféle fizetési rendszerek működtetése (halmazábra bal oldala).

A biztosítók kizárólagos domainje a biztosítási kockázatok kezelése (halmazábra jobb oldala).

Az intézményi megközelítésben, a pénzintézetek és biztosítók által egyaránt folytatott tevékenységeket találjuk a halmazábra metszetében. Itt találjuk, mint az egyik jelentős integrációs területet, az ALM-t is.

Láttuk tehát, hogy az ALM mindkét intézménytípusnál „honos” tevékenység. Továbblépve és a vállalati-üzemgazdasági elemzést előkészítve, tekintsük a következő mikromodellt, mely a lehetséges integrációs stratégiákat térképezi fel a pénzintézetek és a biztosítók együttműködésében:

18. Táblázat: A bankbiztosítási stratégia mezője

Integráció típusa,területe A bankbiztosítás stratégia mezője

tulajdoni-intézményi Kooperáció Szövetség Konszern Integrált

bankbiztosító

értékesítésicsatornák Ügynök Cross selling Közös vállalat

Közösértékesítési

csatorna

termékek Portál Termékkapcsolás Termékcsomag Integrált termék

*alacsony < > magas

Integráció erőssége


Üzemgazdaság

A kockázatkezelés integrációja A pénzintézetek és biztosítók ALM-jének integrációját két meghatározó területen mutatjuk be.

A Corporate Finance elméleti megközelítésében azt vizsgálják, hogy az egyes együttműködési formák hogyan befolyásolják a bankbiztosítói csoport együttes kockázat-hozam pozícióját a tagvállalatok korábbi/önálló pozícióihoz képest. Az elméleti modellek a kockázatot csökkentő és növelő tényezőkre egyaránt rámutatnak. Átfogó illetve általános magyarázó erővel rendelkező modellek egyelőre nincsenek a területen, de az empirikus vizsgálatokhoz már megfelelő statisztikai idősorok találhatók146. Már csak az eddigi elméleti eredmények és a váltakozó sikerű, nemzetközi bankbiztosítói M&A tükrében is megállapítható azonban, hogy a számos szakmai írásban és vállalati stratégiában megtalálható integráció-eufória sokszor veszélyes és megalapozatlan általánosságokra és egyes „ sztártényezőre” (szinergiák, outsourcing stb.) épít, miközben a integráció komplex hatásait nagyrészt figyelmen kívül hagyja.

A vállalati szintű kockázattól a vállalat egyes konkrét kockázataira áttérve, a „Kockázati tényezők” fejezetben bemutatott kockázati faktorokat az integráció funkcionális modelljében értelmezve azt látjuk, hogy a biztosítástechnikai kockázat kivételével a pénzintézet és a biztosító minden kockázata közös (módszertani és szervezeti keretekben kezelhető), tehát a bankbiztosítói csoport kockázatkezelésének elméleti integrációs korlátját maga az integráció foka jelenti. Ennek az állításnak a jelentőségét a kockázatoknak az ALM-ben betöltött központi szerepe adja. Megállapíthatjuk továbbá, hogy a szervezeti integráció szinergiapotenciált jelent. Az elméleti állítást számos bankbiztosítói csoport Risk Management szervezete igazolja a gyakorlatban. Az első közelítésben elkülönültnek bizonyult biztosítástechnikai kockázattal kapcsolatban megjegyezzük, hogy módszertani eszköztárában átfedéseket és közeledést találunk a pénzügyi (banki) kockázatkezeléshez.

146 Jó áttekintést ad erről a területről magyarul Szüle Borbála: Diverzifikáció és kockázat a pénzügyi konglomerátumokban c. PhD értekezése (2004-ben státusz: tervezete). Az empírikus vizsgálatokra erős bankbiztosítási mutatókkal rendelkező országok olyan idősorai alkalmasak, mely a vizsgált ismérveket bank-biztosító-bankbiztosító(i csoport) bontásban tartalmazzák. Ilyen ország lehet pl. a szomszédos Ausztria. A valódi empírikus viszgálatok szerepe azért is fontos, mert a probléma magas komplexitása ...


Az ALM, mint vállalati funkció integrációja Az ALM egyik értelmezése szerint vállalati funkció, pontosabban (a korábban önálló) vállalati funkciók, mint a biztosításmatematika, befektetések, controlling egyes részeinek összehangolt funkciócsoportja, amit az ALM menedzsment vonatkozásai fejezetben tárgyaltunk.

A szervezés azon alaptételéből kiindulva, miszerint a szervezet kialakítása a munkamegosztás mentén történik, a lehetséges szervezeti formák és megoldások boncolgatása nélkül, az elméleti síkon elégséges azt belátnunk, hogy az ALM-ben érintett vállalati funkciók a pénzintézeti és a biztosítói ALM-ben egyaránt megtalálhatók, tehát integrálhatók. Ez után, a szervezés ismert eszközeivel alakítható ki a konkrét bankbiztosító, bankbiztosítói csoport szervezeti- és folyamatstruktúrája.

Eljárásunk kiinduló feltevései a következők:

A funkcionális integráció modelljéből hipotézisünket nem vezethetjük le. A pénzintézeti és biztosítói vállalati működéshez a banküzemtan és a biztosítás-üzemgazdaságtan

(funkcionális) modelljére támaszkodunk. A működést folyamatalapú megközelítésben vizsgáljuk. A könnyű kezelhetőség, érthetőség és grafikus ábrázolás érdekében egy szabványos leíró nyelv (UML

- Unified Modelling Language) két egyszerű diagramját, az osztály- és felhasználói eset diagramokat használjuk.

Az eljárás lépései:

1. Meghatározzuk és ábrázoljuk a banki (pénzintézeti) ALM szereplőit és fő tevékenységeiket.


37. ábra: A banki ALM sematikus osztálydiagramja


38. ábra: Banki ALM sematikus felhasználó eset diagramja


2. Felrajzoljuk a biztosítói ALM szereplőit és fő tevékenységeiket

39. ábra: Biztosító ALM-jének sematikus osztálydiagramja


40. ábra: Biztosító ALM-jének sematikus felhasználói eset diagramja


3. Összevetjük a két modellt, és megállapítjuk a közös és eltérő szereplőket és tevékenységeket.

41. ábra: Integrált ALM sematikus osztálydiagramja


42. ábra: Integrált ALM sematikus felhasználói eset diagramja

Az egyszerűsített, empírikus vállalatgazdaságtani (bank- és biztosításüzemtani) alapokon nyugvó grafikus elemzések alapján biztonsággal megállapíthatjuk, hogy a bank és a biztosító ALM-jének objektumai/szereplői és tevékenységei nagymértékben átfedik egymást, tehát a funkcionális és szervezeti integráció lehetősége fennáll és elsődleges jelentőségű a nem integrálható munkakörökkel és tevékenységekkel szemben.

Ez a vázlatos levezetés tehát a bankbiztosítás funkcionális modelljének alkalmazása egy konkrét üzleti területre, az ALM-re, ahol az integrálható funkciókat empírikus vizsgálattal állapítottuk meg.


Az integráció szervezési kérdései Az ALM funkcionális integrációjának fő érve a szinergiahatások. Szinergia alatt a korábban önálló vállalati funkciók vagy egységek részlegek utáni hatékonyságnövekedést értjük, mely a magasabb bevételek/hozamok és/vagy alacsonyabb ráfordítások által keletkeznek. Szinergiaforrások lehetnek az ALM területén:

Az egyesített portfóliókkal elérhető előnyösebb kondíciók mutathatnak klasszikus méretgazdaságossági hatást (pl. jobb kamatok), de lehetnek összetételből fakadó (pl. banki kötelezettségállományok refinanszírozása biztosítói tartalékokkal) vagy minőségi előnyök (pl. know-how, portfólióösszetétel, befektetési termékek keresztértékesítése) is.

Költségoldalon jellemzően a párhuzamos, korábban önálló funkciók és szervezeti egységek összevonása járhat jobb kapacitáskihasználással. Ilyen hatás lehet a szoftver-, az üzemeltetési stb. költségek és „természetesen” a személyi ráfordítások, de egyszerű példaként említhető a tudásintenzív Risk Management, matematika és controlling területek is.

Az integráció konkrét fokát, lehetséges előnyeit és hátrányait alapvetően meghatározza az integráció típusa. Általánosan elterjedt nézet, hogy a pénzintézet által vezérelt integráció (bankassurance) sikeres, míg a biztosító által vezetett (assurfinance) nem, bár ezt a vélekedést tudományosan egyelőre nem bizonyították sem elméleti, sem empirikus síkon.

Rá kell mutatni, hogy az ALM funkcionális vállalati stratégia pozícionálása a bankbiztosítás stratégia-mezőjében alapvető különbségeket okoz a pénzintézet és biztosító ALM integrációjának mértékét és módszereit, eszközeit illetőleg. Ezek részletes bemutatása meghaladja a fejezet terjedelmét, a témakör jelentőségének szemléltetésére csupán tekintsünk egy-egy alternatívát a gyakorlatból az egyes stratégiai szinteken (vö. „A bankbiztosítás stratégia-mezője” ábrával):

1. Intézményi-tulajdoni szint: versus centralizált, egységes befektetési és kockázatkezelési részleg (Asset Manager, Chief Risk Officier) bankbiztosítói konszernben.

2. Értékesítési csatornák: banki termékek kiegészítő értékesítése a biztosító ügynökei által vagy banki „OTC” biztosítások versus csatornánkénti Allfinanz kínálat147.

3. Termékszint: private banking szolgáltatás részeként nyújtott személybiztosítások (komparatív) versus pénzintézet befektetési alapja a biztosító Unit Linked alapjaként választható (kompetitív).

147 financescout24.de/citi.com


Szabályozás

Az ALM-integrációról eddig leírtak gyakorlati megvalósítása az adott jogi keretek között lehetséges. Szabályozási szempontból alapvető integrációs kérdések a következők.

Lehet-e pénzintézet biztosító tulajdonosa és fordítva. Az OECD országokban ez jellemzően megengedett, az elmúlt évek talán legfontosabb változása az Egyesült Államokban közel 70 éves ágazati elkülönítés (kereskedelmi bank – befektetési bank – biztosító) után lehetővé vált pénzügyi

holdingok létrehozása (FHC – Financial Holding Company)148.

A pénzügyi konglomerátum szabályozása vonatkozik a bankbiztosítói csoportokra is. Érinti a csoporttagok kockázatkezelését, számviteli konszolidációját és szolvenciatőkéjét. Ezt az Európai Unióban irányelv szabályozza.

Üzemgazdasági szempontból fontos integrációs korlát a kiszervezési tilalom és a befektetési korlátok. Előbbi a virtuális biztosítók149 és már150 az európai biztosításban is megjelent TPA – Third Party Administrator piaci korlátját jelenti, utóbbi a portfóliókezelésnek szab adminisztratív jellegű korlátokat. Jelenleg a magyar biztosítók a jogszabály által alaptevékenységnek minősített funkciókat nem szervezhetik ki. Így akár ugyanannak a biztosításmatematikusnak a kockázatvállaláshoz kapcsolatos munkája nem szervezhető ki, ugyanakkor a kötelezettségek értékelésében vagy a cash-flow tervezésben a befektetésnek végzett munkája igen.

148 Financial Services Act, 1999 149 Tiszta formájában olyan biztosító, mely vállalati funkcióit külső szolgáltatókhoz szervezi ki és saját maga tkp. csak a jogi személy működéséhez és a kiszervezett funkciók koordinálásához szükséges feladatokat látja el. 150 Olyan szolgáltató, mely hasonló vállalati funkciók „összegyűjtésére” szakosodik, és ezáltal know-how és költségelőnyöket ér el az egyes megbízó vállalatok saját működéséhez képest. Tipikus alkalmazási területe induló biztosítók standard termékeinek adminisztrációja vagy a több biztosító számára dolgozó kárrendező társaságok.


Kockázatkezelés

A banki saját könyv kockázatának kezelése A kockázat, illetve kockáztatott érték létrejöttéhez definíció szerint két tényező együttes megjelenésére van szükség: a bizonytalanságra, és a bizonytalanságnak való kitettségre. A bizonytalanságot a pénzügyi piacokon az árfolyamok, vagy hozamok ingadozása testesíti meg. Ezekből a megfontolásokból levezethető a piaci kockázatok mérésének két alapfeltétele: egyrészről ismerni kell az adott eszköz árfolyam-ingadozásának statisztikai jellemzőit, másrészt ismerni kell az intézmény kitettségét, azaz nyitott pozícióját az adott eszköz vonatkozásában. A hozamok eloszlásának becsléséhez a kellő gyakoriságú múltbeli adatok megléte elengedhetetlen, ami alapvetően likvid másodpiaccal rendelkező eszközök esetében fordul elő. Éppen ezért ingatlan, vagy műkincs-portfóliók kockázatának mérésére és kezelésére a VaR nem alkalmas.

A kockáztatott érték számításának kiindulópontja a portfólió valószínűség eloszlásának becslése. Zárt megoldás elérése érdekében általában a néhány paraméterrel jellemezhető standard eloszlásokat szokták feltételezni pénzügyi instrumentumok esetében. Az első és második centrális momentummal, azaz a várható értékkel és szórással jellemezhető normális eloszlás használata különösen gyakori. A portfólió szórásának kiszámításához becsülnünk kell az egyes eszközök közötti együttmozgás, azaz a korreláció alakulását is. A várható hozamok, szórások és korrelációk birtokában már meg lehet válaszolni azt a kérdést, hogy 90%-os valószínűség mellett hány forintot veszíthet kereskedési portfóliónk értéke az elkövetkezendő tíz nap során. Ha ez a 90%-os 10 napos Ft VaR értéke mondjuk 100 millió forint, akkor ezt úgy interpretálhatjuk, hogy az elkövetkezendő 10 napból várhatóan csak egy olyan nap lesz, amikor a kereskedési könyv 100 millió forintnál többet veszít az értékéből. A 90%-os 10 napos Ft VaR kifejezés egy a sok VaR mértékegység közül. A kockáztatott értéket kifejezhetjük például 95%-os megbízhatósági szinten, 1 hónapos időintervallumon, és mondjuk dollárban is, attól függően, hogy mi szolgálja jobban a kockázatkezelő szempontjait.

A VaR számításához szükséges elméleti alapokat tulajdonképpen Harry Markowitz rakta le 1952-ben megjelent portfólió kiválasztással foglalkozó tanulmányában. Markowitz tulajdonképpen VaR mértékegységként a hozam egy periódusos szórását használta, erre építette a portfólió-kiválasztásra vonatkozó ajánlását. A várható hozam, vagy a portfólió várható értéke mellett a szórás figyelembe vétele az 1980-as években bukkant fel ismét, amikor az amerikai értékpapír és tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission, SEC) a VaR egyik változatát írta elő a brókercégek tőkemegfelelésének megállapítására. A VaR használata széles körű elterjedése az 1990-es évek elején vette kezdetét, összefüggésben a már említett pénzügyi csődökkel. 1994-ben a JP Morgan befektetési bankház elindította RiskMetrics elnevezésű szolgáltatását, ami alapját képezhette bármilyen VaR modellnek. 1995-ben a Bázeli Bizottság elfogadta a bankok tőke-megfelelésére vonatkozó előírást, ami szintén egy közelítő VaR számítást igényelt.

A VaR számítás nagy előnye, hogy minden likvid eszközből kialakított portfólióra használható. Miközben a duráció csak leginkább kötvényekre és a béta részvényekre használatos kockázat-mérési eszköz, addig a VaR bármilyen eszközre értelmezhető. A VaR alapját képező hozam és szórás paraméterek közül a szórás magába sűríti az összes, adott eszközre ható bizonytalansági tényezőt, legyen az deviza-, hitelezési-, vagy likviditási kockázat. Ilyen értelemben a VaR mértékegység a kockázatok legszélesebb körét veszi figyelembe.


A kockáztatott érték számításának természetesen vannak gyenge pontjai is. A legnagyobb problémát általában a paraméterek becslése jelenti. A szórások és kovarianciák legjobb becslésének a múltbeli értékeket szokás tekinteni. Miközben ez igaz az idő nagy részében, semmiképpen sem igaz pénzügyi krízisek idején. Jól dokumentált tény, hogy krach-ok esetén az egyes eszközök együttmozgása sokkal szorosabbá válik, azaz a korábbi kovarianciák érvényüket vesztik. Az eszközök váratlan együttmozgása megsokszorozza a korábban jól diverzifikáltnak gondolt portfólió tényleges kockázatát. A VaR rendszerek ezért hajlamosak pont akkor csődöt mondani, amikor a legnagyobb szükség lenne a belőle kinyerhető információra, például pénzügyi krízisek esetén. Ahogy arra emlékezhetünk, az 1998-as orosz államcsőd idején az akkoriban legnagyobbnak számító hedge fund, a Long Term Capital Management szofisztikált VaR rendszere ellenére egy hét leforgása alatt fizetésképtelenné vált. Az LTCM csődje arra is rámutatott, hogy a korrelációk rendkívül hátrányos változását a korábban elfogadható likviditásúnak gondolt eszközök másodpiacának teljes kiszáradása kísérheti. A likviditás elolvadása, a bid-ask spreadek extrém kitágulása a hozamok szórásának jelentős növekedését okozzák. Ebből következik, hogy a VaR modellek alapját képező variancia-kovariancia mátrixok teljes felborulását jelentik.

A VaR megközelítés mindazonáltal hasznosnak bizonyult, már csak azért is, mert segít közös platformra helyezni a pénzintézet által felvállalt kockázatokat. Az egyes eszközök szórásának és korrelációinak következetes figyelembe vétele nagyban növelte a kockázatkezelés mikéntjéről folytatott szakmai vita színvonalát. Valószínűleg ezeknek a járulékos elemeknek is betudható, hogy a telepített VaR rendszerek száma ugrásszerűen növekszik a 90-es évek közepe óta.


Hasonlóságok és eltérések a banki és biztosítói kockázatkezelésben A banki és biztosítói kockázatkezelés összehasonlítása nagyon is kézenfekvő dolog. Joggal merül fel a kérdés, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer két meghatározó szektora milyen mértékben tud támaszkodni a másik részterületen kifejlesztett kockázatkezelési megoldásokra. Szintén releváns kérdésnek tűnik, hogy mi indokolta eltérő kockázatkezelési stratégiák kialakulását.

Mint ismeretes, a pénzügyi közvetítő rendszer egyik legfontosabb feladata az úgynevezett lejárati transzformáció, azaz a jellemzően rövidebb futamidőben gondolkodó megtakarítók és a hosszabb futamidőt igénylő befektetők elvárásai közötti eltérés áthidalása. A lejárati transzformációt a lakossági bankok esetében alapvetően a nagyszámú betétes létéből adódó forrásoldali diverzifikáltság teszi lehetővé. A forrásoldali diverzifikáltság révén a jellemzően rövid banki források stabil, hosszabb távon is felhasználható betétállományt jelentenek a pénzintézet számára. A betétesek bizalma és ennek monetáris megtestesülése, a likviditás azonban rendkívül érzékenyen reagál a pénzügyi környezet változására, vagy akár a bankkal kapcsolatos hírekre. A banki treasury-k elsődleges feladata ennek megfelelően a napi szinten változó forrásoldal összehangolása a szintén napi szinten változó eszközoldallal.

A treasury-k emellett befektetési szolgáltatásokat is nyújtanak az ügyfeleknek, azaz lehetővé teszik, hogy az ügyfelek a bankon keresztül elérhessék a tőkepiacokat. Ennek kapcsán beszélhetünk az elsődleges piacok eléréséről, amikor a bank segít ügyfelének értékpapírokat, leggyakrabban részvényt, vagy kötvényt kibocsátani. A másodlagos piacok, azaz a már kibocsátott értékpapírokkal kereskedő piacok elérését a bank értékpapír kereskedési tevékenysége biztosítja. Egyes befektetési termékeknél a bankok árjegyzési kötelezettséget vállalhatnak például Magyarországon ebben a rendszerben működik az állampapírok kereskedelme. A kétoldalú árjegyzés, azaz vételi és eladási ár jegyzése révén a pénzintézet biztosítja ügyfelei számára az adott értékpapír megfelelő likviditását. A bankok árjegyzési képességét a saját számla és az arra való kereskedés teszi lehetővé. A saját könyv megléte, az arra való kockázatvállalás azonban veszélyeket is hordoz magában. A banki működés biztonsága szempontjából ezért kiemelt fontosságú a saját könyvre bevállalt kockázatok pontos nyomon követése.

Noha befektetési szolgáltatások nyújtása, és így a saját könyvre való kereskedés mindig is jellemző volt a bankokra, az utóbbi évtizedek fejlődése ezen a téren is új kihívások elé állították az intézményeket. A pénzügyi közvetítő rendszer jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt harminc év alatt, köszönhetően a pénzügyi innovációnak és a számítástechnikai robbanásszerű fejlődésének. Új instrumentumok, mint amilyen az opciók, vagy a futures-ök, továbbá az elektronikus kereskedési rendszerek megjelenése, alapvető változásokat okoztak a különböző kockázatokkal való kereskedésben is. A fejlődés természetesen azt is jelentette, hogy a bankok saját könyve rendkívül összetett portfólióvá vált, ahol az alapügyletek mellett a legkülönfélébb származtatott ügyletek is megtalálhatóak. A kereskedési könyvek mindazonáltal jellemzően likvid másodpiaccal rendelkező eszközöket tartalmaznak, amelyek múltbeli statisztikai jellemzői ismertek. Ezek a jellemzők tették lehetővé és egyben szükségessé, hogy a saját könyvben megjelenő kockáztatott értéket a bankok napi szinten elkezdjék becsülni. Az ezzel kapcsolatos módszertan a kockáztatott érték, azaz Value at Risk néven vonult be a pénzügyi köztudatba.

Miközben a Value at Risk koncepció jellemzően banki gyökerű, és mint láttuk, a befektetési szolgáltatások nyújtása és a kereskedési könyv léte hívta életre, a betétek és hitelek lejárati szerkezetének összehangolására kiválóan használhatók a biztosítói környezetben kifejlődött hagyományos eszköz-forrás menedzsment technikák.

Maradva a működési sajátosságokból kiinduló megközelítésnél, érdemes emlékeznünk rá, hogy az életbiztosítók és a nyugdíjpénztárak alapvetően a hosszú lejáratú források összegyűjtésére specializálódtak. Esetükben problémát inkább az jelent, hogy nem okvetlenül vannak olyan eszközök, amelyek futamideje eléri a forrásoldal futamidejét. Az ebből fakadó kockázatok számszerűsítésére és kezelésére fejlődött ki a már említett rés-elemzés, vagy a duráció-konvexitás elemzés, illetve az erre épülő immunizációs technika.

A vagyonbiztosítók helyzete ebből a szempontból átmenet a bankok és az élet-biztosítók között; a lakás- vagy gépjármű biztosítások példának okáért jellemzően évente kerülnek megújításra, azaz jóval rövidebb forrásoknak számítanak, mint az életbiztosítások.


A pénzügyi vállalkozások nagyon sokféle kockázattal szembesülnek működésük során, ahogy ezt a kockázati kategóriák bemutatása során is láttuk. Az egyes kockázati kategóriák kezelése eltérő módszereket igényel. Szintén eltérő módszerek kialakulását okozza az is, hogy az egyes kockázatokról eltérő jellegű és minőségű információval rendelkezünk. Elég csak arra gondolni, hogy a hitelezési kockázat megítélésénél a statisztikai módszerekkel elemezhető pénzügyi mutatószámok mellett a hitelfelvevő vállalat menedzsmentjét is minősíteni kell, ami alapvetően kvalitatív megközelítést igényel. Ezzel szemben a likvid másodpiaccal rendelkező eszközökből kialakított kereskedési portfóliók kockázatának mérésében kizárólag kvantitatív módszerek kapnak szerepet. Az eszközök és források kamatérzékenységének becslése ugyancsak kvantitatív módon kezelendő, de a rejtett opciók miatt a forgatókönyv-elemzési eljárások dominálnak. Ezekből a meggondolásokból kiindulva azt mondhatjuk, hogy a banki és biztosítói kockázatkezelés pont annyiban tér el egymástól, amennyiben az adott bank illetve biztosító üzleti tevékenysége eltér egymástól. Ha egy biztosító az állampapír-piacon, vagy a deviza-piacon árjegyzői szerepet vállal fel, akkor az alaptevékenységből fakadó kamatkockázat mellé a saját könyvből fakadó extra kockázatok is terhelik működését. Ebben az esetben a hagyományos ALM-módszerek mellett a saját könyv kockázatát kezelő módszereket is alkalmazni fog az intézmény. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az egyes pénzügyi üzletágak a felmerülő kockázattal összhangban eltérő kockázatkezelési technikákat igényelnek.

161

A fejezet tartalma:

• Üzleti követelményrendszer .............................................................................................. 161 • Logikai rendszermodell...................................................................................................... 165

Üzleti követelményrendszer

Az ALM tevékenység informatikai megalapozása szükségszerű, de igen nagy volumenű beruházást igénylő feladat lehet mind az explicit költségek, mind a munkatársak időben mért ráfordítását tekintve. Az ALM rendszer leginkább szofisztikált változatában (DFA) elméletileg „valóságmodell”-ként szolgálhat, az ALM szűkebb, pénzügyi kockázatokra koncentráló értelmezésén messze túlmutatva a vállalat (vagy egy divízió/termékcsoport/termék, stb.) meghatározó külső (és belső) tényezőinek összességét magában foglalva statisztikailag előre jelezheti a vállalat működését leíró mutatószámok tetszőleges körét. Az ALM rendszerből tehát lehet „valóságmodell”-t építeni, kérdés, hogy megéri-e az exponenciálisan növekvő bonyolultság és költségigény miatt a költség-haszon elemzést szükséges elvégezni.

A tényleges felhasználhatósághoz az igényelt képességek körét kell meghatározni a következők figyelembe vételével:

Szükséges a szolgáltatandó információk felhasználóinak minősítése az általuk elvártak „keménysége” szempontjából:

nincs mérlegelési lehetőség: törvényi szabályok, felügyeleti jelentések (a „kötelező” szó fejezi ki az ezen csoportba tartozó jelentések, információk körét)

az igények megfogalmazásánál optimalizációra van lehetőség: anyavállalat (a csoportszintű költséghatékonyság érdekében az anyavállalat lemondhat azon információkról (vagy átvállalhatja azok előállítását), amelyek például nem meghatározó jelentőségű termékekre, kockázatokra vonatkoznak

egyértelmű költség/haszon átváltás: menedzsment, üzleti döntések, terméktervezés (például földrajzilag korlátozott körben működő biztosító vagyonbiztosításainak árazásához nem biztos, hogy szükséges bonyolult katasztrófa-szimulációs eljárások alkalmazása).

Ezután az elvárt információk azonosítása következik - az egyik pontban egy ALM rendszer lehetséges kimeneti információinak (megvalósítandó funkcióinak) egy szélesebb köre kerül felsorolásra, a másik pontban egy hazai kompozit biztosító számára releváns információk/funkciók köre - a két lehetőség között számos átmenet képzelhető el.

Egy DFA “valóságmodell” lehetséges kimenetei (több időperiódusra) számviteli beszámolók adatai (hazai, IFRS, US GAAP szerint mérleg, eredménykimutatás, kiemelt

mutatószámok)

felügyeleti jelentések, mutatószámok (szolvencia, compliance)

hitelminősítési mutatószámok

vállalati tervezés (értékesítés, piaci részesedés, hatékonyság, tőkeszerkezet, osztalékfizetés, tőkeallokáció, profit)

termékárazás (kárvalószínűségek, stb.)

FE J E Z E T V I I

Az ALM rendszer informatikája


embedded value számítás

viszontbiztosítás tervezése (várható kár extremitások számszerűsítése)

befektetési portfólió mutatószámai, cash-flow előrejelzés, piaci/könyv szerinti értékek alakulása

kötelezettségek (cash flow, piaci érték)

ALM (befektetési eszközök és kötelezettségek összehangolása, az egyezőség jellemzése és mérése)

kockázatkezelés (érzékenységvizsgálatok, működési kockázatok, termékparaméterek változásának hatása, Economic capital mérése)

Egyszerűbb, a befektetési kockázatokra összeállított ALM rendszer kimeneti információi/funkciói számviteli beszámoló adatai (hazai számviteli szabályok, egyes kiemelt mutatószámok)

felügyeleti jelentések, mutatószámok

befektetési portfólió mutatószámai, cash-flow előrejelzés, piaci/könyv szerinti értékek alakulása

kötelezettségek (cash flow, piaci érték)

ALM (befektetési eszközök és kötelezettségek összehangolása, az egyezőség jellemzése és mérése)

kockázatkezelés (érzékenységvizsgálatok, termékparaméterek változásának hatása, Economic capital mérése)

Harmadszor az egyes kimeneti információ előállításához, a funkció betöltéséhez szükséges leghatékonyabb eljárások, modellek azonosítása és kiválasztása következik. A hatékonyság megítélésénél a szükséges inputadatok mennyisége és folyamatos biztosításának költsége lényeges szempont. Két példa:

Befektetési portfólió Jövőbeli alakulása elemezhető a következő változók valószínűségi változóként definiálásával és sztochasztikus becslésével:

Rövid lejáratú kamatlábak

Gazdasági növekedés

Részvények osztalékhozama

Részvényindexek növekedési üteme

Ingatlanok jövedelme

Fogyasztói árak

Értékpapírok kockázati felára

Jelzáloglevelek előtörlesztési aránya

Devizaárfolyam-párok

Vállalati csődök

A változókat keretbe foglaló modellek széles köre áll rendelkezésre: például a kötvényhozamok modellezésére lognormális modellek, idősor elemzések, a Cox-Ingersoll, Brennan-Scwartz modellek. Ezek közül több is használható egyszerre. A befektetési instrumentumok egyenkénti áralakulása az ALM rendszer keretein belül követhető napi szinten real time információs rendszer (Bloomberg, Reuters) előfizetésével és alkalmazásával. AZ ALM rendszer ezen egyetlen funkciójának ilyen mélységű kiépítése önmagában is hatalmas számítási kapacitást és folyamatos fenntartási költséget igényel (pl. a real time szolgáltatás előfizetése), így megtérülése csak komoly portfólióméret mellett képzelhető el.

Fejezet VII Az ALM rendszer informatikája 163

A befektetési portfólió modellezése költséghatékonyabban is kialakítható a felhasznált változók és eljárások igényeknek megfelelő megválasztásával. Például a kötvény- és részvényhozamokhoz célszerűbb lehet csak egy változót (GDP növekedés vagy infláció) modellezni véletlenszerű eljárással, és a célértékeket egyszerűbb modellek alapján lineáris összefüggéssel képezni.

Működési kockázatok. Rendkívül nagy számban találhatók és elemezhetők: Értékesítés növekedése

Vásárlói viselkedés (termék-életciklussal összefüggésben)

Versenytársak viselkedése

Peres ügyek kimenetele

Célszerű csak a valóban releváns és a vállalatra nézve lényegesnek ítélt kockázatot jelentő tényezőket kiválasztani sztochasztikus modellezésre, a kevésbé meghatározókat el lehet hagyni, vagy lineáris összefüggéssel meghatározva kezelni.


Egy összetett DFA rendszer, vagy akár a szűkebben (befektetési kockázatokra) értelmezett ALM tevékenységet kiszolgáló rendszer logikai felépítése azonos151 (hiszen az utóbbi lehet az előbbinek egy funkciója).

43. ábra: DFA rendszer sematikus ábrázolása

Szcenáriógenerátor

Vállalatimodell

Elemzés/bemutatás

Stratégia

Optimalizálás

Kalibráció

Kockázati tényezők

Kimeneti változók

A Scenárió generátor tartalmazza az egyes valószínűségi változóként definiált faktorok (kockázati tényezők) modelljeit. A Scenárió generátor kimenetét az ezen változók lehetséges értékeiből sztochasztikus módszerrel (véleletlenszerűségen alapulóan) előállított nagy számú (10-20000) lehetséges forgatókönyv alkotja.

A Kalibráció feladata a Scenárió generátorban működő modellek paramétereinek beállítása, hangolása oly módon, hogy az előállított forgatókönyvek a valóságban elképzelhető kapcsolatokat mutassanak az egyes változók között, illetve a változók is lehetséges értékeket vegyenek fel (például a kötvényhozamok elmozdulásakor a részvényindexek értékeinek megváltozása tükrözze a valóságban megfigyelhető, illetve elméletileg még elképzelhető kapcsolatot.)

A Vállalati modell a DFA rendszer központja. Modellezi az adott vállalat folyamatait, a külső tényezőkre adott reakciókat. Leképezi a vállalat termékszerkezetét, pénzügyi helyzetét, befektetési portfólióját, beszámolási rendszerét, számvitelét, stb. a szükséges mélységben.

Hasonlóan fontos alkotóelem a Stratégia. A rendszer paramétereinek és összefüggéseinek ezen készlete egyrészt a vállalat jövőre vonatkozó terveit jeleníti meg (például értékesítési tervek), másrészt a döntéshozatali szabályokat, vagyis egy adott szituációban a menedzsment előre definiált beavatkozását (például egy veszteséges termék értékesítésének megszüntetését, vagy a befektetési portfólió összetételében a részvények arányának 15 százalék alatt tartását).

Az Elemzés/bemutatás célja kettős:

egyrészt a DFA rendszer által azonosított kockázati tényezők további vizsgálata (például az elemzési időszak negyedik évében a szavatolótőke a kritikus szint alá eshet);

másrészt a felhasználók információigényének kielégítése a megfelelő formában (például táblázatos vagy grafikus statisztikai elemzések az egyes években várható nyereség/veszteség eloszlásáról).

151 [DFA]


Az Optimalizálás funkció feladata a Stratégia módosítása a vállalat DFA rendszerben leképezett célértékeinek elérése érdekében (például oly módon meghatározni a befektetési portfólió összetételét, hogy a vizsgált időhorizonton minden évben a technikai kamattal rendelkező életbiztosítási tartalékok piaci értékéhez mérten minimálisan 5 százalékos pozitív eltérést mutasson)

Végül fontos megjegyezni, hogy az ALM (illetve DFA) rendszer használhatósága és egyáltalán működőképessége érdekében - hasonlóan bármely összetett vállalati információs rendszerhez - szükséges bizonyos teendőkre fokozott figyelmet fordítani152. Ezek:

a mögöttes adatbázisok hibamentességének és naprakészségének biztosítása, a rendszer működésének (a mögöttes feltételezéseknek és az ebből fakadó korlátoknak) részletes

megismertetése, a felhasználókkal és üzemeltetőkkel, valamint rendszeres képzésük, a rendszer ellenőrzött (és indokolt esetben történő) bővítése, a rendszer olyan kialakítása, hogy az információkat gyorsan és könnyen áttekinthető formában termtse

meg, a szolgáltatott információk beépítése a döntéshozatal rendes menetébe.

Logikai rendszermodell

Egy ALM programcsomag megvásárlásáról, illetve kifejlesztéséről szóló döntés meghozatalakor lényegében ugyanolyan megfontolásokat kell követni, mint bármely más számítástechnikai döntés esetén. Figyelembe kell venni a vállalat meglévő számítástechnikai infrastruktúráját, kollégáinak felkészültségét, a cégen belüli technológiai kultúra sajátosságait, beszállítói rendszerét. Az alábbiakban áttekintjük a kiválasztás főbb szempontjait.

Az ALM informatikai rendszer kiválasztása

Vásárolni, vagy fejleszteni?

Egy új szoftver bevezetése előtt álló cég először is arra a kérdésre ad választ, hogy saját erőből, vagy külső szakértelem bevonásával kívánja kielégíteni fejlesztési igényét. Ennek két szélsőséges megoldása a teljesen saját erőből történő fejlesztés, illetve egy külső cég által készített szoftver bevezetése. Természetesen a két megoldás közti út a legtöbb esetben a megfelelő: bizonyos arányban külső szakértőkre támaszkodni, míg a munka jelentős részét saját erőből végezni. Először mindenképp az alábbi szempontok mérlegelendők:

Rendelkezésre állnak-e a cégen belül a megfelelően képzett számítástechnikai (programozói) kapacitások?

Rendelkezésre állnak-e a cégen belül a megfelelő projekt menedzsment kapacitások? Rendelkezik-e a cég megfelelő minőségű beszállítói kapcsolatokkal? Létezik-e a piacon megfelelő (fél)kész programtermék? A belső folyamatok mennyire alkalmasak számítástechnikai támogatás fogadására? Egyéb stratégiai megfontolások.

A vásárlás mellett semmiképpen nem szólhatnak olyan érvek, melyek szerint a cégen belül nincs meg a kellő szakértelem egy ALM rendszer bevezetésére. Egy sikeres rendszerbevezetésnek alapfeltétele ugyanis, hogy a számítástechnikailag támogatni kívánt folyamatok a projekt kezdetén már ismertek legyenek a projekt összes résztvevője számára.

152 [An Integrated Dynamic Financial Analysis and Decision Support System]


Amennyiben a számítástechnikai rendszer bevezetésével egyidőben jelentős változást tervez a cég vezetése az eljárásokban is, az jelentősen bonyolítja a bevezetéskor követendő eljárásokat. Ilyen esetekben célszerű előbb az új eljárási rend bevezetése, majd később egy külön projekt keretében a számítástechnikai támogatás megteremtése.

A bevezetési projekt felépítését döntően a vállalaton belül és kívül rendelkezésre álló erőforrások befolyásolják. Amennyiben cégen belül nem, vagy csak kis létszámban áll rendelkezésre a megfelelő szaktudású projekt menedzsment és programozói kapacitás akkor külső segítséget célszerű keresni. A külső beszállítókkal meglévő kapcsolatok hiánya viszont ugyanígy problémát jelenthet.

Piacvezető cégek esetén jelentős egyéb stratégiai megfontolás lehet a vállalatnál felhalmozott tudás vállalaton belül tartása is. Ilyen esetekben természetesen nehéz a számítástechnikai munkák, vagy akár részeinek is külső beszállítóval történő elvégeztetése. Ezeknek a szempontoknak számszerűsítése igen nehéz, de adott esetben a meghozandó döntés során jelentős súllyal kell őket mérlegelni.

Az alapszoftver kiválasztása

Amennyiben egy meglévő szoftver megvásárlása és testreszabása mellett dönt a vállalat, akkor a következő lépés a piacon elérhető termékek vizsgálata. A vizsgálat az alábbi szempontok mérlegelésére terjedhet ki:

A szoftver ára, illetve az árazás struktúrája. Milyen egyéb rendszer komponensek szükségesek az adott szoftver működtetéséhez? Ezekből a szükséges komponensekből melyeket alkalmaz már a vállalat? Milyen tapasztalatokkal rendelkezik ezekkel kapcsolatban? Mekkora erőfeszítést igényel az adott szoftver bevezetése? Paraméterezési/fejlesztési igény felmérése. A szoftver szállítójának stratégiája illeszkedik-e a cég stratégiájába.

A szoftver árának vizsgálatakor tág értelemben szükséges szemlélni a szóbajöhető költségeket. A direkt és indirekt ár-elemeket egyaránt célszerű figyelembevenni. Mérlegelni kell, milyen licensz struktúrát alkalmaznak az egyes komponensek (operációs rendszer, adatbázis kezelő, fejlesztőeszközök, alapszoftver) esetén. A licenszelés módozatai az egyszeri használati díjtól a havi, felhasználónként fizetett díjig terjedhet. Mivel esetenként igen nagy szállítókkal állunk szemben a külső komponensek esetén ezért a nem megfelelő árstruktúra kizáró okot jelenthet az alapszoftver kiválasztásakor, hiszen nem feltétlenül van mód az árstruktúra igényeink szerinti változtatására.

A szoftver bevezetéséhez szükséges erőfeszítés felmérése a cégen belül korábban végrehajtott fejlesztési projektek alatt felhalmozott tapasztalatokra alapozható. Ennél még fontosabb szempont az, hogy az alapszoftver által támogatott funkciók milyen mértékű fejlesztésével lehet azt a vállalat igényeinek megfelelő funkciókkal ellátni. A fejlesztési igényeket jelentősen befolyásolja az alapszoftver felépítése. Ennek megfelelően a kiterjedt módon paraméterezhető rendszerek bevezetése főleg paraméterezési erőfeszítést igényel, míg a programozott (hardcoded) rendszerek kisebb módosításai is programozói közreműködéssel folynak. Az első esetben a megrendelő átveheti a kisebb módosítások paraméterezéssel való végrehajtását a fejlesztőktől. A túlzottan széles körben paraméterezett rendszerek működése viszont áttekinthetetlenné válhat. A második esetben viszont függőség alakulhat ki a szállítóval szemben, bár megfelelő változás menedzsment módszerek alkalmazásával a rendszer stabilitása jelentősen növelhető a házon belül paraméterezett megoldáshoz képest.

A szállító és megrendelő eladással kapcsolatos stratégiájának egyezősége alatt az azt értjük, hogy szállító hajlandó-e a megrendelő igényeinek és lehetőségeinek megfelelő szerződéses konstrukciókat elfogadni. Ilyen konstrukciók lehetnek a forráskód tulajdonjogára vonatkozó megállapodások, alvállalkozók bevonására vonatkozó megfontolások, a szerződés megszűnésével kapcsolatos kitételek és a garanciával kapcsolatos kikötések.


A fentiek mérlegelése és számszerűsítése után következhet a döntés meghozatala. Tanácsos figyelembevenni az alapszoftverek beszerzési és licensz költségeit, a két verzió esetén szükséges hardver fejlesztési költségeit, a bevezetés és folyamatos üzemeltetés költségeit, illetve cégünk esetleg felmerülő egyéb szempontjait. Döntésünket nyilvánvalóan a későbbiekben a platform és technológia kiválasztásánál tárgyalt szempontok is befolyásolják.

A fejlesztő kiválasztása

A bevezetést végző fejlesztő és az eredeti alapszoftver/egyéb rendszer komponensek szállítója nem feltétlenül egyezik meg egymással. Kiválasztásánál az alábbi szempontokat érdemes mérlegelni:

Vállalatunk milyen korábbi kapcsolatban állt az adott fejlesztő céggel? Milyen (releváns) referenciákat tud az adott fejlesztő cég felmutatni? Milyen garanciális feltételek mellett képes a két vállalat együttműködni? Ár/árstruktúra. A szoftver szállítójának stratégiája illeszkedik-e a cég stratégiájába? Rendelkezésre állás a további fejlesztések és hibajavítás során.

A döntés meghozatalakor az adott fejlesztők (számítástechnikai) szakmai felkészültségén túl értékelni kell azok projekt menedzsment és ALM felkészültségét is. Jelentős előny származhat abból, amennyiben a kiválasztott fejlesztő rendelkezik korábbi tapasztalatokkal cégünkkel kapcsolatban, azonban ennek jelentőségét nem szabad túlbecsülni. Ennek értelmében új fejlesztők értékelését is érdemes elvégezni. Az értékelés legfontosabb szempontja az ALM, vagy ahhoz közeli (pénzügyi, controlling...) témákban a fejlesztő által felmutatott referencia.

Speciális megfontolásokat igényel bizonyos esetekben egy minden szempontból megfelelő szállító esetén is annak stratégiai súlya biztosítónkkal szemben. Túlzott függőség ugyanis egyes szállító(k)tól hátrányt jelenthet vállalatunk számára még abban az esetben is, amennyiben minden egyéb szempontból a kiválasztani kívánt beszállító megfelelő. A garanciális, árstruktúra és stratégiát érintő megfontolások a fejlesztő kiválasztásánál azonos módon érvényesek.

Platform és technológia kiválasztása

Rendszereink költségét, fejleszthetőségét és stabilitását döntően az általuk alkalmazott hardver és szoftver platform határozza meg. Az alkalmazott szoftver technológia nagy hatással van a további fejlesztések átfutási idejére és költségeire. A platform kiválasztásának főbb szempontjai az alábbiak:

Hardver platform kiválasztása Operációs rendszer kiválasztása Adatbázis kezelő kiválasztása Alkalmazott szoftver technológia / programozási nyelv Valós idejű (real time), vagy batch adatfeldolgozás

A felhasznált hardver platform kiválasztásakor döntő szempont a vállalat üzemeltetésében lévő hardver elemek további hasznosítása. Nyilvánvaló előnyökkel jár egy már meglévő rendszer bővítése egy teljesen új vásárlásával szemben. Ez nem csak a költségek minimalizálását jelenti, hanem a felhalmozott tudás és tapasztalat által jelentett előnyök kiaknázását is. Egy nagy feldolgozási igényt jelentő ALM rendszer viszont veszélyeztetheti erőforrás oldalról a már meglévő rendszerek működőképességét. Ennek megfelelően gondos erőforrás tervezés szükséges a problémák elkerülése végett.

A hardver platform kiválasztása erősen befolyásolja az elérhető operációs rendszerek körét. Ezzel együtt figyelemmel kell lenni az adott rendszerrel kapcsolatos tapasztalatokra, valamint annak életpályáján betöltött pozíciójára. Egy kifutó operációs rendszer felhasználásával nem érdemes további rendszereket fejleszteni még akkor sem, ha az széles körben elterjedt az adott vállalatnál.


Az alkalmazni kívánt adatbázis kezelő kiválasztása főképp a feldolgozni kívánt adatok mennyiségétől függ. Folyamatosan szem előtt kell tartani a későbbi fejlődés által támasztott igényt a skálázható megoldások iránt.

Az alkalmazott szoftver technológiát két fő részre oszthatjuk. A háttérben működő feldolgozási és kiszolgáló kapacitásokat szolgáltató back-end, valamint a megjelenítést végző front-end rendszerekre. A back-end rendszerek kiválasztásánál főképp a fejlesztések bonyolultsága alapján érdemes meghozni a döntéseket. Egy nagyon ritkán használt programozási nyelv alkalmazása problémát vet fel a programozói kapacitások megszerzésével kapcsolatban. Egy kifutó technológia pedig a későbbi rendszer-támogatást teszi nehézkessé. A front-end rendszerek kiválasztásánál azonban további szempontokat is érdemes figyelembe venni. Egy megfelelően elkészített back-end rendszer esetén a front-end rendszerek könnyen cserélhetőek kell legyenek. Továbbá a különböző típusú felhasználók különböző (bonyolultságú, sebességű és tudású) front-end rendszereket is használhatnak ugyanazon back-end rendszeren. Az üzleti logika minél nagyobb részét a back-end rendszerekbe építve a front-end rendszerek bonyolultsága csökken. Ez lehetővé teszi pl. web technológiára épülő front-end felületek kidolgozását. Ezek központilag karbantarthatók, nem igényelnek kiterjedt karbantartási és installációs erőfeszítéseket. Más oldalról viszont stabilitásuk alacsonyabb és esetenként sebességük (hálózat terhelésük) is kedvezőtlenebb lehet mint szerver-kliens architektúrát használó társaiké.

Utolsó szempontként a valós idejű adatfeldolgozásra való igényt említettük a felsorolásban. Egy treasury műveleteket is irányító rendszer használhatósága jelentősen függ az általa szolgáltatott adatok pontosságától és naprakészségétől. Egy ALM rendszerből kinyerhető adatok aktualitása az azt tápláló rendszerekben fellelhető adatok aktualitásától függ. Azonban a tipikus adatforrások, mint például a vállalat főkönyve kizárólag az előző napi éjszakai feldolgozás utáni állapotot mutatja. Vagyis amennyiben valós, vagy közel valós idejű adatokat szeretnénk nyerni ALM rendszerünkből akkor azt az egyes analitikus adatforrásokból érkező friss adatokkal kell ellátni. Ezeknek az adatoknak az előállítása, szűrése, ellenőrzése nagyságrendekkel komolyabb feladat elé állítja a bevezetéssel foglalkozókat. További gondot okoz az adatok szinkronitásának kérdése. Az adatok ugyanis nem egyforma sebességgel érkeznek és azok megbízhatósága sem feltétlenül egyforma. A fentiek alapján tehát a sebesség és pontosság egymásnak ellentmondó feltételek, vagyis egy nem kellő gondossággal tervezett valós idejű rendszer rosszabb adatokat szolgáltathat, mint egy egyszerűbb batch (napi egyszeri, éjszakai feldolgozásra épülő) rendszer.


Rendszer bevezetés, üzemeltetés

Projekt menedzsment

Egy ALM rendszer bevezetésének sarkalatos pontja a projekt menedzsment minősége. A megfelelő projekt menedzsmentnek ki kell terjedni az alábbi kulcsfontosságú kérdésekre (csak a szoftver projekttel kapcsolatos kérdéseket említve):

A felső vezetés elkötelezettségének biztosítása. A résztvevő felek (külső szállítók, belső erőforrások) közötti együttműködés megteremtése. A technikai és menedzsment hangsúlyok helyes megválasztása. Változás menedzsment. Projekt definíció. Teljesítési kritériumok.

Egy projekt kimenetelét elsődlegesen befolyásolja, hogy megfelelően magas vezetői szinten elkötelezett módon támogatják-e annak megvalósulását. Ez biztosítja a kellő fókuszt a projektben résztvevők részéről is. Ezen felül a felmerülő problémák gyors és hathatós megoldásának is záloga. Ennek érdekében a projekt korai fázisában kiemelkedően fontos a felső vezetés megnyerése.

Ugyanilyen fontos szempont a bevezetésben résztvevő társosztályok, valamint külső szállítók közötti zökkenőmentes együttműködés. Technológiai projektek esetén gyakran előfordul, hogy a projekt vezetését elsődlegesen technikai háttérrel rendelkező emberek látják el. Ennek veszélye az, hogy a technikai részletek mögött elveszik a projekt üzleti jelentése, illetve a menedzsment kérdések technikai jellegű kezelése a problémák helytelen megoldását eredményezi. Üzleti oldalról érkezett projekt menedzser kinevezésének a veszélyei azonban ugyanilyen erősek, hiszen így a projekt menedzsment sokkal nehezebben tudja magát elismertetni a technológiai kérdésekkel foglalkozó kollégák előtt.

Egy projekt eleje és vége jól definiálható időpontokhoz és történésekhez kell, hogy kötődjön. Ezért a projekt definíciónak rögzítenie kell minden lényeges elvárást a projekt végtermékére, annak minőségére és a szállítási határidőkre vonatkozóan. Ezektől csak a korábban lefektetett változás menedzsment szabályok alapján lehet eltérni. A változás menedzsment szabályok túl gyakori alkalmazása még így is kerülendő. A teljesítési kritériumoknak szintén egyszerűnek és jól mérhetőnek kell lennie. Ezzel elkerülhetők a felesleges fejlesztések és a pénzügyi elszámolásokat megelőző viták száma is drasztikusan csökkenthető.

Az informatikai rendszer üzemeltetése, továbbfejlesztése

Egy számítástechnikai rendszert soha nem lehet befejezettnek tekinteni. Az üzemeltetés során felfedezett hibák, az alapszoftverekben és operációs rendszerekben bekövetkezett folyamatos fejlesztések és a rendszerbiztonsággal kapcsolatos problémák folyamatos hibajavítást, rendszerkövetést igényelnek. Ezen felül a jogi háttér változása, a vállalat belső folyamatainak fejlődése és egyre újabb termékek megjelenése szintén a rendszer továbbfejlesztését vonja maga után. Mindezért fontos, hogy a rendszert bevezető cég a továbbiakban is rendelkezésre álljon a további fejlesztések elvégzésére.

A hibajavításokat és napi üzemeltetési kérdéseket kezelő szervezeti egységet érdemes szétválasztani a rendszer továbbfejlesztésével foglalkozó szerevezettől. Ezáltal megakadályozható a fejlesztések lassulása a rendszert érintő esetleges problémák hatására. A hibajavítás és rendszerfejlesztés határán még így is adódhatnak vitás kérdések. A rendszert érintő fejlesztések ugyanis gyakran hibajavításként tűnnek fel a gyorsabb megoldás reményében, illetve bizonyos hibák kijavítása projekt méretű erőfeszítést igényelhet.


Egy rendszer felhasználhatóságának alapvető kritériuma - az alapfunkciók helyes működésén felül - azok továbbfejleszthetősége. A rendszert már az elkészítésekor kellően moduláris felépítéssel kell ellátni ahhoz, hogy a későbbiekben egyszerűen (a rendszerre vonatkozó eredeti információk hiányában is) tovább lehessen fejleszteni. További fontos szempont az alapverzió és a későbbi változtatások dokumentálása. A dokumentálás nélkül egy idő után a rendszer fejlesztése lehetetlenné válik és le kell azt cserélni.

Saját fejlesztés

Amennyiben úgy döntött vállalatunk, hogy teljesen a belső erőforrásokra támaszkodva kívánja véghezvinni ALM rendszer fejlesztési projektjét akkor az alábbi kihívásokkal néz szembe:

A sikeres bevezetéshez szükséges információk begyűjtése nehézségekbe ütközhet. Projekt erőforrások kivonása a napi munkából gondot jelenthet a napi működés fenntartásában. A projekt végén felszabaduló erőforások foglalkoztatásának kérdése. Költségszintje megnő a nagyszámú, korábban a projekttel foglalkozó és jelenleg nélkülözhetetlen

munkatárs foglalkoztatása miatt.

Ezzel szemben az alábbi előnyöket élvezheti:

A projekt alatt felhalmozott tudása a versenytársak előtt nagyrészt rejtve marad. A projekt végén nagy számú, a témában jártas kollégával fog rendelkezni. A későbbi fejlesztési/módosítási/hibajavítási igényeket könnyen ki tudja elégíteni.

Oktatás

Egy - a vállalat működését jelentősen befolyásoló - rendszer bevezetése előtt gondoskodni kell a régi rendszerről való átállás (amennyiben volt korábbi rendszer) zökkenőmentes lebonyolítására. Ennek csak egyik eleme az új rendszer üzembe állítása. Fontosabb ennél az azt használók képzése. A képzés több szinten folyik. A projekt végrehajtása közben már képezni kell a tesztelést végző felhasználókat az egyes modulok használatára. Később ezek a jobban képzett felhasználók képezhetik a törzsét az oktatással foglalkozó csapatnak is. A felhasználók nagy tömegét tehát célszerűleg a tesztelést végző munkatársak oktathatják. A rendszer bevezetése előtt ugyanezek a kollégák további tudás frissítő tanfolyamot kell tartsanak a felhasználóknak.

Az oktatás megfelelő szintű kivitelezéséhez szükség van megfelelő rendszer dokumentációkra. A felhasználói kézikönyvek és tananyagok elkészítése mindenképp az eredeti projekt teljesítési kritériumok részét kell, hogy képezze ezért.

Vegyes projekt

Vegyes projekt kifejezés alatt jelen fejezetben azt értjük, amikor nemcsak egy új számítástechnikai rendszer bevezetése mellett dönt egy vállalat, hanem ezzel együtt egész működésében jelentős változásokat kíván véghezvinni. Ez magától értetődőleg sokkal bonyolultabbá teszi a bevezetésre irányuló erőfeszítéseket.

Vegyes projektek végrehajtása két ok miatt kerülendő. Elsődlegesen mivel jelentősen pontosabb koordinációt igényel a technológiai és szervezési kérdéseknek az összehangolása. Ezzel együtt nagyságrendekkel több erőforrást von el a napi tevékenységek végrehajtásától a projekt. Másodlagosan pedig azért, mivel a pontosan definiált üzleti folyamatok hiányában nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű információ a projekt kezdetén a számítástechnikai fejlesztések definiálásához. Ez többnyire iteratív projekt megközelítést eredményez, mely a projekt elhúzódásához vezet. A fentiek értelmében lineáris bevezetési metódus javasolt a hasonló jellegű változások végrehajtásánál.


A logikai rendszermodell felépítése Számtalan megoldás létezik egy adott probléma számítástechnikai megoldására. Jelentősen befolyásolja a választott megoldást a vállalat meglévő szoftver környezete és szervezeti felépítése. Ezzel együtt a piacon jelenlévő kész programok adaptálása is meghatározó architektúrális szempontból. Ezek figyelembevételével egy lehetséges megoldást személetetünk a következőkben.

Szoftver technológiai szempontból egy ALM rendszer legjobban egy általános adattárház modell segítségével írható le. Feladata ugyanis a különböző forrásokból érkező adatok elérése, transzformálása és bemutatása az ALM feladatok hatékony végrehajtásának támogatása végett.

44. ábra: Az ALM rendszer logikai modellje

Analitikusrendszerek

Főkönyvirendszer

Módosítóadatok

Külső adat-források

Adattisztítás Tároltadatok

Adat-feldolgozás

MIS

Felügyeletijelentések

Operatívjelentések

Ad-hoc adat-szolgáltatás


A fenti ábra három részre osztja az ALM folyamatok támogatását ellátó rendszerünket. Balról jobbra haladva ezek a logikai építőkockák: adatgyűjtés, adatfeldolgozás/tárolás, megjelenítés. Vegyük szemügyre egyesével a három egység építőelemeit. Első pillantásra talán nem egyértelmű, de a rendszer legfontosabb és legbonyolultabb része az adatgyűjtő alrendszer. Ezt a következő pontok terjedelme is tükrözi.

Adatgyűjtő alrendszer

Az adatgyűjtő alrendszer feladata a működéshez szükséges adatok - lehetőség szerint teljesen automatizált - beszerzése. Főbb feladatai az alábbiak:

Adatok gyűjtése (interface funkciók) Egységes formátumra transzformálás Naplózás

Az adatgyűjtés történhet on-line (valós idejű kapcsolatot felhasználva), fájl/adatbázis/riport átadásra épülő, illetve kézi adatbevitel módon. A gyakorlatban megvalósított rendszerek általában a fenti három adatgyűjtési mód mindegyikét többé-kevésbé használják.

Analitikus rendszerek alatt itt nemcsak a szerződések és káresemények nyilvántartását/kezelését végző rendszereket értjük, hanem minden, az ALM modellünk működéséhez szükséges információ forrása felsorolásra kerül. Ilyen egyéb analitikus rendszer lehet a vállalat statisztikai adatbázisa, üzleti tervei és még számos egyéb adatforrás is. Az analitikus rendszerek legfőbb ismérve, hogy benne elemi módon megtalálható a biztosító működéséhez szükséges adatok halmaza. Ezekből az adatokból a relevánsakat kiválogatva és megfelelő szinten aggregálva juthatunk el az ALM rendszer bemenetét képző adatokig.

A vállalat főkönyvi rendszerét külön kiemeltük az ábrában annak ellenére, hogy az akár az analitikus rendszerek közé is tartozhatna felsorolásunk szempontjából. Ennek okai a következők: A legtöbb biztosítónál a leginkább megbízható adatforrás a főkönyvi nyilvántartás. Mint ilyen, elsődleges szerepet kap az adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésekor, vezetői információk, belső működést vezérlő folyamatokhoz szükséges adatok előállításánál. A főkönyvi rendszer többnyire ténylegesen megbízható adatokat nyújt, azonban két fontos hátránnyal rendelkezik. Egyrészt az adatok magas aggregáltsági szinten találhatók benne, másrészt azok előállítása periodikus (az éjszakai adatfeldolgozás során áll elő, egyes esetekben havi rendszerességgel változó adatokat is tartalmaz) így nem használható valós idejű rendszerek működtetése során. Egy főkönyvi alapú ALM rendszer felépítése során a számlatükör mély átstrukturálása is szükségessé válhat, ilyen módon a biztosító teljes működését érintheti. Ennek az átstrukturálásnak a mérete a rendszer bevezetési projektet irreálisan költségessé teheti.

Módosító adatok alatt azokat az adatokat értjük, melyek az egyéb forrásokból érkező adatok értelmezése során felismert problémák kezelésére, illetve az azokból ki nem nyerhető információk pótlására kerülnek be a rendszerbe. Ezek az adatok tipikusan kézi úton állnak elő (esetleg a kézi előállítású adatok egy másik rendszerből kerülnek áttöltésre) és időről időre eltérő tartalommal bírnak. Néhány tipikus módosító adat a teljesség igénye nélkül:

Korábbi hibák javításának hatásait kiszűrő tételek Inflációs és árfolyam módosító adatok Törvényi és belső szabályozási sajátosságokból származó tételek (pl. IAS módosítás) Törvényi változásból eredő korrekciók Az ALM modell alkotásakor még nem látott hibák korrekciójára szolgáló módosítások Közvetlen adatkapcsolattal nem rendelkező egyéb rendszerekből érkezett adatok

A módosító adatok egy igen kellemetlen tulajdonsággal is rendelkeznek. Adott időszakra vonatkozó módosító adat az idő előrehaladtával változhat. Ez azt jelenti, hogy bár egyre pontosabb képet kapunk vállaltunk helyzetéről, az ALM rendszerből kinyert adatok folyamatosan változnak. Ez teszi szükségessé a kimeneti adatok verziókövetését. Az egyes verziók használatakor a jelentések olvasójának tisztában kell lennie döntései meghozatalakor az adott verzió tulajdonságaival.


A külső adatforrások az adott biztosító belső folyamataitól függően igen eltérőek lehetnek. Tőzsdei- és árfolyam információk, vállalat minősítési- és kockázat besorolási adatok, valamint statisztikai elemzések képezhetik gerincét ennek az adattípusnak. Ezek az információk korábbi rendszerfejlesztési projekteknek köszönhetően már rendelkezésre állhatnak egyéb informatikai forrásokból, tehát nem feltétlenül kell azokat ALM célokra újra beszerezni.

Adatfeldolgozó és tároló alrendszer

Bárhonnan is származzék az adat, annak megbízhatósága kulcsfontosságú egy ALM rendszer használhatósága szempontjából. Ezért az adatgyűjtő alrendszer által szolgáltatott adatokat előzetes megbízhatósági vizsgálatoknak kell alávetni (adattisztítás). A megbízhatósági vizsgálatoknak ki kell terjedniük az adatok meglétére, nagyságrendi megfelelőségére és a belső összefüggések diktálta hihetőség ellenőrzésére. Ilyen vizsgálat például a kiadott kamatlábak varianciájának ellenőrzése. ALM rendszerünk ezek alapján fontos információkkal szolgál a kapcsolódó rendszerek hibáit illetőleg. A feltárt hibák javítása többnyire egy visszacsatoláson keresztül a módosító adatok közt fog megjelenni. Adattisztító alrendszerünk főbb funkciói az alábbiak:

Alapvető vizsgálatok (pl.: adat megléte, ellenőrző összegek, rekordszám, fájldátum) Hihetőségi vizsgálatok (pl.: költségek pozitív számok-e, árfolyamok adott határokon belül mozognak-e) Redundancia vizsgálatok (pl.: analitikus adatok összegzésével a főkönyvi adatokat kapjuk) Belső összefüggések vizsgálata (pl.: a kifizetések teljes összegének és az átlagos kárnagyságnak a

hányadosa közelítőleg kiadja-e az ügyfélszámot)

Az összegyűjtött és kellően megtisztított adatokat a későbbi feldolgozás és történeti összehasonlítások céljaira tárolni kell. Ezek az adatok jelentik idővel biztosítónk legértékesebb adatait, ezért kellő gondot kell fordítani az adatbázis tervezésekor az alábbiakra:

Megfelelő adatmodell kiválasztása Adatbázisban tárolt elemi adatok aggregáltsági szintjének megfelelő kiválasztása Skálázhatóság/méret Teljesítmény

Az adattároló modul a következő funkciókat látja el rendszerünkben:

Adatok tárolása Tárolt adatok igény szerinti elérése Elemi adatműveletek (összegzések, sorba rendezések, részhalmazok kiválasztása) Ritkábban szükséges adatok archiválása (későbbi felhasználás érdekében, de olcsóbb módon történő

adattárolás) Biztonsági mentések készítése

Az adatfeldolgozó modul feladata a rendszer logikájának működési modell szerint meghatározott módon való kialakítása. Ez a modul építi fel a bemeneti adatokra támaszkodva a számított adatok rendszerét. A számítások bonyolultabb transzformációkat is tartalmazhatnak, de nem ritka az egyszerű összegzéseken alapuló adatok előállítása sem. Az adatfeldolgozó modul batch és real-time üzemmódban is működhet az igényektől függően. Batch módban történő adatfeldolgozás esetén az eredményeket is tároljuk az adatbázisban, míg real-time üzemmódban ez a lépés elmarad. Real-time feldolgozás esetén a számított adatok minden egyes elérés alkalmával újra keletkeznek az elemi adatok felhasználásával. A real-time adatfeldolgozás alacsonyabb tárolási, de magasabb feldolgozási kapacitásokat köt le. Az adatfeldolgozó modul fő funkciói az alábbiakban olvashatók:

Összegzett adatok előállítása (pl.: a biztosító devizapozícióinak előállítása, DGM mátrix előállítása) Számított adatok előállítása (pl.: biztonsági tőke számítása) Bonyolultabb modellek működtetéséhez szükséges adatok előállítása (pl.: előrejelzések készítése) Iteratív eljárások futtatása (pl.: optimalizálási algoritmusok segítségével készített közelítő megoldások)


Megjelenítő alrendszer

A megjelenítő alrendszer végzi a begyűjtött, megtisztított és feldolgozott adatok prezentálását. A megjelenítés módja szerint többféle kimenet típusról beszélhetünk. Ilyenek többek között a képernyőn megjelenő táblázatos és grafikonos adatmegjelenítési módok, valamint fájlok és nyomtatott jelentések készítése. Ez az alrendszer a már elkészített adatok formázásáért és esetleg bizonyos összegzésekért felelős, egyéb adattranszformációs lépéseket nem hajt végre. Főbb funkciói az alábbiak:

Megjeleníteni kívánt adatok kiválasztása Rendezés (időrendi, nagyság-, vagy fontosság szerinti sorrend kialakítása) Kimeneti adatok formázása (táblázatos formátum elkészítése, grafikonok előállítása, megjegyzések

beillesztése) Speciális adatok előállítása (rekordszámok, fájl ellenőrző összegek, header/trailer rekordok készítése) Kimeneti média elkészítése (fájl készítés, nyomtatás, képernyős megjelenítés)

MIS jelentések alatt a biztosító vezetése és az ALCO részére történő rendszeres adatszolgáltatást értjük. Ez általában előre meghatározott (de általában időről időre változó) adattartalmú táblázatos és grafikonos adatmegjelenítést jelent. Ezen adatok előállításánál elsődleges jelentőségű a gyorsaság, hiszen ezen adatok alapján születnek a biztosító működését alapvetően befolyásoló döntések.

A biztosító IT stratégiai döntése alapján az ALM rendszerben kaphat helyet a felügyeleti jelentéseket készítő modul, hiszen az annak működtetéséhez szükséges adatok mind rendelkezésre állnak. A felügyeleti jelentések készítésekor természetesen a pontosság kap döntő szerepet.

Az operatív jelentések képezik a rendszerből nyerhető kimenet nagyrészét. Ezek alapján vezérli a treasury belső folyamatait és a controlling osztály is így nyer napi működéséhez információt. Az ebbe a kategóriába eső jelentések részletesek és speciális igények kielégítésére készülnek. Ennek megfelelően adott információt több különböző metszetben is bemutatnak.

Egy rendszer tervezésekor nem lehet előre felmérni a változó környezetből adódó újabb kihívások teljes rendszerét. Ezért célszerű ALM rendszerünket egy ad-hoc adatszolgáltatásra alkalmas felülettel is ellátni. A kellően képzett felhasználók ennek segítségével egyedi igényekre szabott speciális jelentéseket képesek készíteni időigényes fejlesztési munka nélkül. Az ilyen jogosultságokkal rendelkező felhasználók köre adatbiztonsági és rendszer teljesítmény okokból kifolyólag korlátozott.

175

A fejezet tartalma:

• Szabályozás ...................................................................................................................... 175 • Vagyonkezelői gyakorlat.................................................................................................... 201 • Oktatási és vállalati kommunikációs lehetőségek ............................................................. 208

Szabályozás

Általánosságban kijelenthető, hogy a biztosítói és a nyugdíjpénztári ALM tevékenység egyik kulcsa a – külső és belső – szabályozás, illetve szabványok. Az ismert ALM modellek és eljárások mind abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az eszközökkel összehangolandó források, illetve kötelezettségek szerkezetükben kellő mélységben ismertek és azok piaci módon értékelhetőek. A probléma gyökere a kötelezettségek elemzésére, értékelésére vonatkozó általánosan elfogadott eljárások hiánya, ami két vonatkozásban jelentkezik.

1. Egyrészt abban, hogy a kötelezettségek szerkezetét leíró jellemzők körére nincs szabvány (ezek eszközoldali megfelelője például fix kamatozó instrumentumoknál a duration, vagy opcióknál a kötési ár),

2. másrészt a kötelezettségek aktív piac híján nem rendelkeznek elismert piaci árral, így a piaci érték meghatározására közvetett módszereket kellene alkalmazni, amelyekre azonban még kerültek bevezetésre sem jogszabályi sem egyéb (iparági) szabványok.

V I I I . FE J E Z E T

Magyar vonatkozások


Maga a szándék és tervezetek már léteznek – melyek ismertetésére a következőkben sor kerül, – de a jelenlegi (hazai, de ez részben Európára is igaz) helyzetből kiindulva maga az ALM használhatósága, értelme tűnhet kérdésesnek, amennyiben a (törvényi, felügyeleti) szabályozás nem írja elő és nem irányítja azt. Így azt kapjuk, hogy az egyes vállalatok, pénztárak által esetleg használt ALM modellek célja nem meghatározott, eredményeinek összehasonlíthatósága, megbízhatósága nem biztosított. A problémát érzékeltetendő egy példa: egy biztosító már nem értékesített vegyes életbiztosítása matematikai tartalékának eszközfedezetét az állomány várható kifutásának évében lejáró, a technikai kamatnál magasabb kuponú, névértéken beszerzett állampapírokban tartja, a kifizetéseket az értékpapírok kuponfizetéséből és szükség szerinti eladásából fedezi. Miután a kötelezettségek és az eszközök a kifizetések ütemezése szempontjából összehangoltnak tekinthetők, az eszközök hozama a technikai kamatnál magasabb, van-e további ALM feladata a biztosítónak? Ha a management, vagy a tulajdonos tisztában akar lenni ezen eszközök és források jelentette kockázattal, vagy további gazdasági értékteremtés lehetőségét keresi153, akkor természetesen megfelelő ALM modellt alkalmaz és a válasz igen, de hogy kényszerül-e – saját üzletmenetének biztonsága és/vagy a biztosítási kötvénytulajdonosok

érdekében – mást is tenni és azt miként kell megvalósítania, azt az aktuális törvényi szabályozás, vagy legalábbis iparági szabványok határozzák meg.

A szabályozást vizsgálva elsőként a szabályozás lehetséges céljait kell megnevezni, lévén számos lehetséges variáció, emögött pedig a biztosítói üzletben rejlő kockázatok azonosítása és azok kezelésének szándéka húzódik meg. A biztosítói üzletmenetben (de a nyugdíjpénztárakéban is, amennyiben azokat egy speciális biztosítási terméket értékesítő szervezetnek tekintjük) nagyszámú kockázattal lehet/kell számolni. A PSZÁF ALM módszertani útmutatójában említett kockázatok154 a következők:

kamatkockázat devizakockázat hitelkockázat partnerkockázat részvénypiaci kockázat likviditási kockázat működési kockázat jogi és szabályozási kockázat stratégia kockázata termékfejlesztés, aktuáriusi kockázat kockázat elbírálás, kötelezettségvállalás viszontbiztosítás.

A felsorolás egy lehetséges kiindulópont, bár a szakirodalom ennél lényegesen részletesebb listát állított össze155, mintegy 100 (!) különböző kockázattal.

Kibővítve és csoportosítva a kockázatok típusait, meghatározhatjuk a legfontosabb szabályozási célokat

likviditási, működési, piaci (befektetési) kockázat - Biztosítottak, tagok védelme árazási, aktuáriusi, működési, vállalati, közzétételi kockázat - Tulajdonosok védelme tőkemegfelelési kockázat - Szolvencia

153 [ALM for insurers] 6. oldal 154 [PSZÁF útmutató] 3. oldal 155 [Investment management]

VIII. Fejezet Magyar vonatkozások 177

A szabályozás kialakulásának folyamata az iparágban terjedő megoldásoktól („best practice”), a félhivatalos testületek szabványain, ajánlásain át a kodifikált joganyagig ível, miközben a biztosítások esetében megfigyelhető a szabályozás céljának, súlypontjának eltolódása is a biztosítottak közvetlen védelmét jelentő likviditási jellegű, befektetési korlátokat szabó egyszerű szabályozástól az összetett értékelési és részletes közzétételi eljárásokon alapuló piaci érték alapú szabályozásig, és az azt kiegészítő, a szolvenciát előtérbe helyező kockázat alapú szabályozásig.

Az ALM tevékenység lényegéből adódóan igen összetett tevékenység, ennek megfelelően szabályozása is rendkívül szerteágazó kérdéskört érint. Hazánk EU csatlakozása után, ami a közösségi joganyag automatikusan érvényes belső joganyaggá válását is magával hozta, az aktuális magyar törvényi szabályozás szerepe csökkent – bár természetesen alapvető a prudens és felügyelt működés szempontjából – az ALM tevékenység kialakítása szempontjából már a jelenlegi és tervezett európai szabályozási változások figyelése és az alkalmazásukra történő felkészülés a követendő út.

Az ALM hazai szabályozása szempontjából a szabályozást megjelenési formája szerint érdemes taglalni:

Közvetlen intézményi jogszabályok (Bit, Nypt.) Számviteli kérdések (beszámolókészítési szabályok, eszközök-források értékelése, IFRS, IAS) Szolvencia (jelenlegi törvényekben, Solvency II. lásd a 8.1.6. alfejezetben)

Közvetlen intézményi jogszabályok Az ide tartozó, a könyv írásakor hatályos hazai jogszabályok a következők:

2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről (Bit.)

1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról (Mnypt.)

1993. évi XCVI. törvény az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról (Önypt.)

192/2000. (XI. 24.) Korm. Rendelet a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

8/2001. (II. 22.) PM rendelet a biztosítástechnikai tartalékok tartalmáról, képzésének és felhasználásának rendjéről

53/2001. (XII. 22.) PM rendelet az élet-, baleset- és betegségbiztosítási termékek technikai kamatlábának legnagyobb mértékéről

222/2000. (XII. 19.) Korm. Rendelet a magánnyugdíjpénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

282/2001. (XII. 26.) Korm. Rendelet a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről

223/2000. (XII. 19.) Korm. Rendelet az önkéntes nyugdíjpénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

281/2001. (XII. 26.) Korm. Rendelet az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól


Az intézményeket alapjaiban szabályozó törvényekben az ALM, illetve a működési kockázatok folyamatszabályozáson és külső ellenőrzésen kívüli kezelésének igénye csak bizonyos helyeken lelhető fel. Annyiban kivételt képez a Bit., hogy a biztosítók befektetési szabályait és tőkemegfelelési előírásait is tartalmazza.

A jelenlegi szabályozás és a pénztárak jelenlegi „életgörbéje” alapján az életbiztosítók hagyományos termékei és a pénztárak eszköz-forrás összehangolási kockázatában alapvető különbség van, mivel a pénztárak előre meghatározott nagyságú kamatkiígérést a felhalmozási időszakban nem tesznek „járulékmeghatározott” (defined contribution) rendszer lévén. A pénztár majdani szolgáltatása teljes egészében a befektetett eszközökön elért hozamtól függ, amelynek elvárt mértékét évente megállapított relatív benchmarkhoz köti a törvény (hozamelvárás). A hozamelvárás a pénztártagok számára egy elméletileg pozitív reálhozamot biztosító befektetési formát garantál, azonban legalább két, az ALM-mel összefüggő kérdésben okoz problémát.

1. A hozamelvárás éves szinten kerül meghatározásra és évente változtatható, így nem teszi lehetővé a kötelezettségek jellemzőihez, illetve a várható szolgáltatásokhoz illesztett eszközportfólió kialakítását. Ennek az ellentmondásnak legjobb illusztrálása az, hogy a hazai magánnyugdíjpénztárak évtizedek múlva kezdődő szolgáltatásaihoz legjobban a részvénykockázatú befektetések illenének, azonban a hozamelvárás éves szinten igényli a hosszú távú állampapírok hozamának teljesítését, ezzel kényszerűen limitálja a pénztárak által hosszú távon elérhető hozamot és rövid távon tranzakciós költséget és szuboptimális befektetési portfóliót okoz.

2. A relatív benchmark formájában meghatározott hozamelvárás úgy is gondot okoz, hogy a pénztár befektetési portfólióját nem engedi alkalmazkodni a pénztáranként változó kötelezettség szerkezetéhez. Ha egy pénztárnak jelentős kifizetéseket kell teljesítenie egy évben, akkor a magas likvid eszközhányad miatt összhozama nagy valószínűséggel elmarad a hozamelvárásként általában megjelölt hosszú lejáratú hozamszinttől, így hozamkiegyenlítésre kényszerül.


A pénztárak szolgáltatásaiban már megjelenik a biztosításoknál is ismert technikai kamatláb156, így az ALM jelentősége is megnő. A pénztárak az egyösszegű kifizetésen kívül háromféle járadékszolgáltatást is nyújthatnak (Mnypt. 27. §):

a tag számára élete végéig havonta előre folyósított járadék (életjáradék), olyan életjáradék, amelyet a pénztár a nyugdíjszolgáltatás megkezdésének időpontjától számított,

előre meghatározott időtartam (határozott időtartam) lejártáig a pénztártagnak, illetve kedvezményezettjének (örökösének), a meghatározott időtartam lejárata után a pénztártag élete végéig folyósít (elején határozott időtartamos életjáradék),

olyan életjáradék, amelyet a pénztár a pénztártag részére élethosszig folyósít, majd annak halála után kedvezményezettje részére a pénztár szolgáltatási szabályzatában előre meghatározott időtartam (határozott időtartam) lejártáig megfizet (végén határozott időtartamos életjáradék),

kettő vagy több életre szóló életjáradék: a pénztártag és kedvezményezettje(i) részére járó nyugdíjszolgáltatás, amelyet addig folyósítanak, ameddig legalább egyikük életben van.

A pénztár a szolgáltatás kezdetekor az egyéni számlán lévő összeget váltja át egy biztosítási termékre (járadékra) (ha a tag a pénztártól veszi ezt a szolgáltatást), vagyis a termék árazására a nominális bevétel ismeretében kerül sor. Ez kisebb kockázatot jelent a szolgáltató számára, mint a klasszikus életbiztosítások, ahol a termék kibocsátása (biztosítási védelem létrejötte) megelőzi a termék ellenértékének (biztosítási díjak) befolyását. A pénztárak járadékszolgáltatásában a technikai kamatláb maximális mértékére a biztosítóktól eltérően nincs érvényes korlátozás.

A jelenlegi hazai szabályozás a biztosítók és pénztárak esetében általános megfogalmazással utal az eszközök és források összehangolásának szükségességére.

A Bit.-ben:

132. § (1) A biztosító biztosítástechnikai tartalékai fedezetét képező eszközöket a művelt biztosítási ágnak és a kötelezettségek lejárati szerkezetének figyelembevételével úgy kell befektetni, hogy a befektetések a biztosító mindenkori likviditásának megőrzése mellett egyidejűleg a lehető legnagyobb biztonságot és jövedelmezőséget teljesítsék.

(2) A biztonságos befektetés érdekében a biztosítónak egyidejűleg több befektetési formát kell választania, és az adott befektetési formán belül is törekednie kell a befektetési kockázat mérséklésére a befektetési kockázatok megosztásával.

A Mnypt.-ben:

5. § (6) A pénztár gazdálkodásával és különösen befektetési tevékenységével - a biztonságos gazdálkodás elvét érvényesítve - úgy köteles vagyonát gyarapítani, hogy az szolgáltatási kötelezettségének teljesítését ne veszélyeztesse.

66. §

(1) A pénztár a kockázatok mérséklése és az egyoldalú függőség megelőzése érdekében befektetéseit minden esetben köteles befektetési eszközcsoportok szerint megosztani (befektetési portfólió szabályok). A befektetések megosztása nem veszélyeztetheti a pénztár folyamatos fizetőképességét és a pénztári szolgáltatások teljesítését.

(2) A pénztári befektetéseknek összhangban kell lenniük a pénztár rövid lejáratú (éven belüli) és hosszú távú (éven túli) kötelezettségeivel, fenntartva a pénztár folyamatos fizetőképességét.

(3) A befektetéseket úgy kell megválasztani, hogy az egyes befektetések hozama a lehető legkisebb mértékben függjön más befektetések hozamától.

156 De még nem jelent meg illetve terjedt el a magyar piacon a Variable Annuity - UL járadék (2005 március), ahol inkább csak opció lehet a hozamgarancia


Közvetett módon az önkéntes nyugdíjpénztárakra a 281/2001. számú kormányrendeletben:

32. § Tagjai felé már meghatározott nagyságú szolgáltatási kötelezettséggel rendelkező pénztárnak, első alkalommal a kötelezettség keletkezésének évétől kezdve, a tárgyévre vonatkozó éves beszámolója részeként legalább háromévente biztosításmatematikai mérleget kell készítenie:

(a) meghatározott mértékű szolgáltatásonként ki kell mutatni a szolgáltatásra jogosultaknak a mérleg fordulónapjára vetített szolgáltatási fedezetszükségletét,

(b) a pénztár befektetett pénztári eszközeinek piaci értékéből kiindulva meg kell határozni a szolgáltatási számlák tényleges fedezeti értékét a mérlegkészítés időpontjában. A szolgáltatási számlák tényleges fedezetéhez, és amennyiben rendelkezésre áll, a likviditási tartalék e célra elkülönített szolgáltatási tartalékát is hozzá kell számítani,

(c) a fedezeti szükséglet számításánál használt kamatlábnak és a szolgáltatás fedezetébe bevont eszközök tényleges értékének meghatározásához alkalmazott vagyonértékelésnek összhangban kell állni. Az így számított fedezeti szükséglet és a tényleges fedezeti érték összevetése alapján kell meghatározni a biztosításmatematikai mérleg egyenlegét. A biztosításmatematikai számításokkal kimutatott fedezetszükséglet és a tényleges fedezeti érték közötti eltérésről az Öpt. 34., 36., 39., valamint 40. §-a szerint kell rendelkezni,

(d) a fedezeti szükséglet meghatározások módszereként alkalmazott képletek, eljárások, az azokban használt paraméterek jelentése és értéke a módszer első alkalmazásakor része a biztosításmatematikai mérlegnek,

(e) a biztosításmatematikai mérlegnek tartalmaznia kell az d) pontban felsoroltakra vonatkozó minden változást.

A részletes befektetési szabályok jellege a biztosítókra és a pénztárakra is hasonló, az ügyfelek egyéni számláinak értékét, illetve a biztosítási szerződések eszközfedezetének értékét védendő a magasabb befektetési kockázatot hordozó, kevésbé likvid eszközök portfólión belüli súlyát korlátozza. A kötelezettségek szerkezetének feltárásáról, az elemzés szükséges mélységéről nem rendelkezik.

A magánnyugdíjpénztárak rövid és hosszú távú (éves és öt éves) pénzügyi terve, amelynek feladata, hogy előrejelezze a pénztár gazdálkodását és tartalékainak változását szintén utal az ALM-re. Az úgy nevezett biztosításmatematikai mérleg (aktuáriusi értékelés) elnevezésű résznek célja „a pénztár tartalékainak értékelése, amelynek során a tervezett bevételeket és kiadásokat összevetik a tényleges eredményekkel, valamint megvizsgálják, hogy a szolgáltatási tartalékok elégséges fedezetet biztosítanak-e a nyugdíjszolgáltatások kifizetéséhez”.

A pénztári szabályozás további alapvető eltérése a biztosítói szabályozástól, hogy nem tartalmaz a szavatoló tőkéhez hasonló garanciaelemet. Ennek oka részben a defined contribution rendszer, részben pedig a szolgáltatási időszak viszonylagos időbeni távolsága. E téren az európai felügyeleti rendszer egységesülése terén tett erőfeszítések (Lámfalussy projekt) és a szolvencia szabályozás közeledése az egyes pénzügyi szektorok között (Bázel II, Solvency II) jelentős változások következtek be, amiket a későbbi fejezetekben részletezni is fogunk.


Számviteli kérdések A számvitel és az ALM kapcsolata kiemelkedő fontosságú. A számvitel, illetve a beszámoló-készítés feladata, hogy megbízható és valós képet adjon az adott vállalkozás helyzetéről az információ felhasználói (tulajdonosok, hitelezők, közösség) számára. A számviteli elvek és eljárások alkalmasságától függ a cél megvalósíthatósága. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy az elsőként az USA-ban egyes biztosítóknál alkalmazni kezdett eszköz- és forrásértékelési eljárások elterjedjenek az iparágban, és egy részük megjelenjen a nemzetközi számviteli szabványokban, de az általánosan elfogadott és kötelező érvényű szabályozás még mindig várat magára.

A számvitelt tekintve az Európai Parlament és az Európai Tanács 2002-ben elfogadott direktívája szerint157 az EU-ban nyilvános piacon bevezetett vállalatoknak a 2005-ben kezdődő üzleti évekre kötelező a nemzetközi számviteli szabványok alkalmazásával készített beszámolót is készíteni és azt közzétenni. A végső cél egy egységes globális számviteli szabályozás, azonban ez még nem egy közeli cél, ezért az EU az IASB (International Accounting Standards Board) által készített szabványokat (IFRS: International Financial Reporting Standards) tekinti „ a” nemzetközi számviteli szabványnak és azokat át is emeli belső joganyagába.

A biztosítási iparág számára sokáig nem állt rendelkezésre olyan szabályozás, amely minden érintett számára kielégítő módon szabályozta volna a biztosítók kötelezettségeinek elszámolását, illetve értékelését. Az erre irányuló munka már 1997-ben elkezdődött az IASB elődjénél (IASC), de nagyon lassan haladt a szakma egységes álláspontjának létrehozásában tapasztalható nehézségek miatt. A 2000. év után bekövetkező biztosítói csődök és a befektetők részéről megjelenő igény a biztosítók valós kockázatának és pénzügyi helyzetének megítélésére felgyorsította a folyamatot. A véglegesnek tekinthető irány azonban nem feltétlenül nyerte el a biztosítói szektor tetszését. Az IASB ugyanis a biztosítói iparág részére is a valós értékelésen alapuló (fair value) beszámolást tűzte ki célul, ami mellékletek révén kiegészül a biztosítók kockázatainak kimerítő bemutatásával is. A kötelezettségek valós értékelésének feladata azonban rendkívül összetettnek bizonyult, így nem sikerült a kitűzött 2005-ös időpontra befejezni a szabvány létrehozását. Az IASB a részbeni pozitív irányú változást is fontosnak ítélve két részre bontotta a projektet és első fázisként, kihagyva a kötelezettségek piaci értékelésének kötelezettségét, 2004. március 31-én bevezette az IFRS 4 jelű szabványt, amelyet várhatóan 2008-ban követ a második fázis. AZ IFRS 4 bevezetése a szabályozás céljának változásában úgy jellemezhető, hogy a korábbi eredménykimutatás-központú, az eredményt kisimító elhatárolásokra építő módszer (deferral and matching) helyett elmozdul a mérlegre koncentráló, eszközöket és forrásokat értékelő eljárás (asset and liability measurement) felé.

157 [1606/2002. számú EC irányelv] 2. oldal


A biztosítási kötelezettségek elszámolása átalakításának első fázisa A 2005. január 1. után végződő üzleti évekre a tőzsdéken jegyzett társaságoknál már kötelezően alkalmazandó IFRS 4 az alábbi fontosabb (és az ALM-re ható) jellemzőkkel rendelkezik.158

A biztosítási szerződések definíciója

A szabvány minden biztosítási szerződésre vonatkozik. A szabvány a következőképpen definiálja a biztosítási szerződést: A biztosítási szerződés egy olyan szerződés, amely alapján az egyik fél (a biztosító) jelentős biztosítási kockázatot vállal át másik féltől (kötvénytulajdonostól) azáltal, hogy a szerződés értelmében vállalja a kötvénytulajdonos kompenzálását abban az esetben, ha a szerződésben szereplő bizonytalan jövőbeni esemény (a biztosítási esemény) bekövetkezik, és kedvezőtlen hatással bír a kötvénytulajdonosra.

A szerződések szétválasztása és a beágyazott opciók kiemelése

A szabvány megadja a „biztosítási kockázat” definícióját is, oly módon, hogy a pénzügyi kockázatokat egyértelműen kiveszi a fogalom tartalmából és külön definiálja. A pontos meghatározás a következő:

A pénzügyi kockázat egy meghatározott kamatlábnak, pénzügyi instrumentum árának, áru árának, devizaárfolyamnak, árindexnek, kamatlábindexnek, hitelminősítésnek, hitelindexnek, vagy egyéb változó értékének lehetséges jövőbeni megváltozása. Továbbá – amennyiben az lehetséges – egy biztosítási szerződésből kiemelni rendeli a megtakarítási (deposit) elemet és a beágyazott opciókat és azokat normál pénzügyi követelésnek/kötelezettségnek tekinti (így ezek pénzügyi instrumentumnak minősülnek és az IAS 39 nemzetközi számviteli standard alapján értékelendők, tehát alapvetően piaci értéken). A biztosítási szerződés szétválasztására (unbundling) példa lehet egy vegyes életbiztosítás, ahol a technikai kamat pénzügyi kockázatot jelent, a kapcsolódó haláleseti kockázat pedig biztosításit, vagy még jellemzőbben a unit linked biztosítások jó része, ahol a minimális kockázati elem miatt a biztosítási kockázat eltörpül a pénzügyi kötelezettséghez mérten. A beágyazott opciókra és azok kezelésére159 hozott példák:

158 [Nemzetközi számviteli szabványok IRFS 4.] 4. oldal 159 [IFRS fejlemények] 27. oldal


19. Táblázat: Beágyazott opciók - példák

Beépített származtatott terméktípusa

A derivatíva kezelésénekmódszere, ha az biztosítási

szerzõdésbe van beágyazva

A derivatíva kezelésénekmódszere, ha az

befektetési szerzõdésbevan beágyazva

A haláleseti kifizetés valamelybefektetés értékének, vagyvalamilyen indexnek afüggvényében változik, azonban ezaz érték a lejáratkori illetve avisszavásárlási értéket nem érinti.

A befektetés értékének illetveindexének változásától függőszolgáltatás biztosítás jellegű, hiszencsak a biztosítási eseménybekövetkezésekor kerül kifizetésre.Emiatt a kiemelés nem indokolt, avalós értékelés sem követelmény(ugyanakkor nem tiltott).

N/a, a teljes szerződésbiztosításiszerződéskéntkezelendő.

A haláleseti kifizetés az alábbi kétérték közül a magasabbik:

a) a befektetés aktuális értéke (eza szolgáltatás megegyezik alejáratkori illetve visszavásárlásiértékkel)

b) garantált minimum érték.

Tulajdonképpen a garantáltminimumnak a befektetési értékfeletti értéke minosítheto ahaláleseti többletkifizetésnek,amennyiben ez az érték jelentos, abeépített derivatíva maga isbiztosítási szerzodésként muködik, avalós értékelés nem szükséges.


A kötvény szerint járadékválasztható egy garantálthozammal.

A beépített derivatíva maga isbiztosítási szerződésként működik, avalós értékelés nem szükséges.


A szerződésbe beépített olyankitétel, amely egy minimáliskamatlábat garantál avisszavásárlási, illetve a lejáratikifizetések esetében. A szerződéskibocsátásakor a garantáltkamatláb a piaci kamatlábnakmegfelelő, vagy annál kedvezőbb,tehát ráfizetéses a biztosítószámára.

A beépített derivatíva nemminosíthető biztosításiszerződésnek, azonban ahhozszorosan kapcsolódik, ezért nincsszükség a kiemelésére és valósértékelésére.

Valós értékelés nemmegengedett.

A szerződésbe beépített olyankitétel, amely egy minimáliskamatlábat garantál avisszavásárlási, illetve a lejáratikifizetések esetében. A szerződéskibocsátásakor a garantáltkamatláb a piaci kamatlábak alattvan, tehát nyereséges a biztosítószámára.

A beépített derivatíva nemminősíthető biztosításiszerződésnek, ezért valósértékelését kell elvégezni.

Valós értékelésszükséges.


Bizonyos tartalékfajták tiltása

Bizonyos tartalékfajták (katasztrófakárok, káringadozási tartalék) képzését tiltja a szabvány illetve azt a szolvencia témakörbe utalja.

Tartalék teszt

A szabvány kötelezően előírja a tartalékok megfelelőségét/elegendőségét vizsgáló teszt elvégzését és a viszontbiztosításból eredő eszközök megtérülésének elemzését.

A biztosításokból eredő kötelezettségek újraértékelhetősége (elkülönítetten az egyéb kötelezettségektől)

Az ALM szempontjából az igazi áttörést ez az 1. fázisban még csak lehetőségként bevezetett újítás hozta. A biztosító számára lehetőség nyílik olyan számviteli politika alkalmazására, amely alapján minden beszámolási időszakban újraértékelheti tartalékait az aktuális piaci kamatlábakat figyelembe véve, illetve ha szükséges, egyéb becsléseket és feltételezéseket is értékelni tud.

A befektetések kezelése

Indirekt módon a szabvány jelentősen befolyásolja a biztosítók befektetéseinek elszámolását is. A biztosítók számára függetlenül attól, hogy az adott eszköz a tartalékok fedezetét képezi, vagy sem, kötelező lesz az IAS 39 alkalmazása. Az IAS 39 szabvány lényege az eszközök besorolása és ennek megfelelő értékelése az alábbiak szerint:160

20. Táblázat: Az IAS 39 szabvány lényege

Kategória Értékelés Értékelés hatása

Lejáratig tartott Amortizált bekerülésiérték Eredménykimutatásban

Értékesíthetõ Piaci értéken Saját tõkében

Kereskedési(derivatívák) Piaci értéken Eredménykimutatásban

160 [Nemzetközi számviteli szabványok IRFS 4.] 9.oldal


Nagyon lényeges szabály a besorolások megváltoztatásának „büntetése”: a lejáratig tartott kategóriából a „jelentéktelennél” nagyobb mennyiségben értékesített instrumentum esetén, az instrumentum egészét a kereskedési célú kategóriában kell elhelyezni és két évig nem lehet semmilyen eszközt a lejáratig tartott kategóriába besorolni.

Nyilvánosságra hozási követelmény

A számviteli politika meghatározó pontja. A bemutatandók jelentősen növelik az átláthatóságot, és az iparági összehasonlíthatóságot. Ezen belül a legfontosabb azon módszerek és feltételezések (számszerűen is) bemutatása, amelyek a tartalékok (kötelezettségek) és a mögöttes eszközök értékére a legnagyobb hatást gyakorolhatják. Ez a gyakorlatban akár az alkalmazott zéró kupon hozamgörbe és kockázati felárak bemutatását jelentheti.

A jövőbeli cash-flow-k összege, időzítése és bizonytalansága

A biztosítási szerződésekre vonatkozóan a biztosítónak be kell mutatnia kockázatkezelésének célját és kockázatkezelési politikáját, eredményének érzékenységét a biztosítási szerződésekre ható változókra; a biztosítási szerződéseiből eredő kamatláb és hitelkockázatot; a piaci, vagy kamatlábkockázat hatását a beágyazott opcióval rendelkező biztosítási szerződésekre, amennyiben azok nem kerültek szétválasztásra.

Az IFRS 4, mint minden szabályozás, nem tökéletes, így önmagában is okoz néhány problémát, illetve jelentős hiányosságai is vannak. A szakmai szervezetek kifogásolják a közzétételi előírások okozta többletköltséget; a hatalmas információtömeget, amely nem feltétlenül hasznos a legtöbb érintettnek és bizonyos üzleti titoknak minősülő információk nyilvánosságra hozását (például az árazást illetően). Hiányossága a szabványnak, hogy kimaradt belőle a kötelezettségek valós értékének bemutatása legalább a kiegészítő mellékletben, amely a 2. fázis 2008-as bevezetése előtt már legalább tájékoztató jelleggel információt nyújthatott volna a biztosító ALM tevékenységéről, a mérlegében meglévő ALM kockázatokról. A bevezetésre azonban nem került sor, egyrészt mert a forrás oldali valós érték számításának módszere olyan mértékben nem egységes, hogy az így bemutatott számok információértéke az előállítás költségéhez mérten csekély lenne, másrészt még a majdan alkalmazott modell (Embedded Value vs. Fair Value) fajtája és módszertana sincs eldöntve.

Az IFRS 4 egy kétlépcsős folyamat közbülső állomása lévén speciális problémákat is felvet. A biztosítók határozott szándékuk ellenére sem kaptak átmeneti felmentést a biztosítástechnikai tartalékaik fedezetét képező eszközök valós értéken történő bemutatása (az IAS 39 szigorú alkalmazása) alól, ami a számviteli meg nem felelés problémáját veti fel. A számviteli meg nem felelés (accounting mismatch) akkor keletkezik, ha egy gazdasági esemény a mérleg mindkét oldalára hat, de a számviteli szabályozás miatt a beszámolóban csak az egyik oldalra gyakorolt hatás mutatkozik. A tartalékok az IFRS 4 alkalmazása után sem kerülnek valós értéken meghatározásra, mivel az még csak egy választható lehetőség, és a módszerek és az erőforrások ehhez a legtöbb biztosítónál még hiányoznak. Az eszközök átértékelése azonban már kötelező lesz az IAS 39 előírásait alkalmazni, így (az ott alkalmazott besorolástól függően) az eszközök átértékelési nyeresége/vesztesége az eredményben (kereskedési célú eszközök), vagy a saját tőkében (értékesíthető eszközök) jelenik meg. Az első esetben a mérleg szerinti eredmény (és így a saját tőke) ingadozása, a második esetben csak a saját tőke volatilitása nő meg. Mindkét esetben számviteli szempontból inszolvencia alakulhat ki. Az erre adandó felügyeleti reakció még nem ismert, de az ismert, hogy az IASB tudatosan vállalta ezt a megoldást (nem adott semmiféle engedményt a biztosítók kérése ellenére sem), így ez megalapozhat egy különutat nem biztosító nemzeti felügyeleti hozzáállást is.

A biztosítók és pénztárak beszámoló-készítését, befektetési szabályait, és az ALM szempontjából különösen fontos technikai kamatláb mértékét az alábbi jogszabályok tartalmazzák:

2000. évi C. törvény a számvitelről

2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről

192/2000. (XI. 24.) Korm. Rendelet a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól


8/2001. (II. 22.) PM rendelet a biztosítástechnikai tartalékok tartalmáról, képzésének és felhasználásának rendjéről

53/2001. (XII. 22.) PM rendelet az élet-, baleset- és betegségbiztosítási termékek technikai kamatlábának legnagyobb mértékéről

222/2000. (XII. 19.) Korm. Rendelet a magánnyugdíjpénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

282/2001. (XII. 26.) Korm. Rendelet a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről

223/2000. (XII. 19.) Korm. Rendelet az önkéntes nyugdíjpénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

281/2001. (XII. 26.) Korm. Rendelet az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól

A hazai számviteli szabályozás egyre gyorsuló ütemben közelít a nemzetközi számviteli szabványokhoz. A Számviteli törvény 2003. végén elfogadott módosítása már átveszi az IAS 39 szabvány valós értékelésre vonatkozó elemeit. A biztosítók azonban nagyon nagy valószínűséggel nem választották azt, hiszen nem állt érdekükben a számviteli meg nem felelés és esetleges inszolvencia kockázatának önkéntes felvállalása. Az IFRS 4 azonban 2005-től kötelező a tőzsdei vállalatokra, ez az anyacégeken keresztül gyakorlatilag minden hazai biztosítót érint legalábbis a belső jelentéseken-mérlegeken keresztül. A hazai szabályozás az ismert tervek szerint még elébe is kíván menni az eseményeknek annyiban, hogy 2005-től a biztosítók számára kötelezővé tenné az eszközök valós értéken történő értékelését.


A biztosítási kötelezettségek elszámolása átalakításának második fázisa A biztosítók beszámoló-készítését tekintve a kötelező érvényű és meghatározó változás az IFRS 4 végleges változatától várható, amelynek megjelenésére jelenleg még nincs pontos időpont: várhatóan 2008-tól lép életbe. A végleges szabályozás alapelveinek megvitatása még folyamatban van, de ennek tudatában is nagyon hasznos azok rövid áttekintése.161

A biztosítási szerződések értékelésének jövőbeni szabályozása várhatóan a következő alapelvek szerint valósul meg.

A mérlegbeni megjelenítés céljára az eszköz-forrás megközelítés az elfogadott, vagyis a szerződésekből eredő jogok és kötelezettségek rögzítésének elsődlegessége. Ez a jelenlegi összemérésen és elhatároláson alapuló megközelítéssel ellentétes, azonban annyiban rokonítható azzal, hogy alkalmazza az összemérés és elhatárolás elvét, de a nem az időbeni esedékesség, vagy felmerülés alapján, hanem a mögöttes kockázati tényezőkre és a biztosító teljes kockázatára vonatkozóan.

A biztosítási szerződésekből eredő kötelezettségek értékelésének teljes mértékben a valós (piaci) értékelés elvén (fair value) nyugszik. A valós érték definícióját a hatályos Számviteli törvény is átvette már: ez „az az összeg, amelyért egy eszköz elcserélhető (eladható, illetve megvásárolható), vagy egy kötelezettség rendezhető megfelelően tájékozott, az üzletkötési szándékukat kinyilvánító felek között, a szokásos piaci feltételeknek megfelelően kötött (köthető) ügylet (szerződés) keretében.” Ha a piacon ez a valós érték (ár) nem állapítható meg, akkor a biztosító saját becsléseivel, de valós értéket eredményező értékelési eljárást kell alkalmazni.

A biztosítási kötelezettségek értékének definíciójában a hangsúly a várható jelenértékre kerül. A várható jelenérték sztochasztikus megközelítést alkalmazza az eddigi determinisztikus jelenérték-számítással szemben, ily módon a kötelezettségek valós értékelése a modern eszközértékelési eljárásokkal kerül azonos alapra.

A valós érték megállapításakor még nem eldöntött a választás az (USA-ban bevezetett) vállalat-specifikus érték (entity specific value), illetve az IASB által használt valós érték (fair value) módszerek kizárólagos használata között. A vállalat specifikus érték is valós érték, de ebben megengedett a paraméterek piaci értéktől, illetve általános megítéléstől eltérő beállítása a vállalat egyedi jellemzői, vagy becslései alapján (például a vállalat hírnevének fontosságának eltérő értékelése: gyorsabb, vagy lassabb a kárkifizetések rendezése). Az értékelésben használt paraméterekre vonatkozó becsléseknek tükrözniük kell Vállalat-specifikus értékelés esetén

a) Minden jövőbeni eseményt

b) Inflációt

c) Minden vállalat-specifikus jövőbeni cash-flow-t

d) A vállalat pénzügyi előrejelzéseit

e) Az aktuális piaci körülményeket

f) Az aktuális piaci trendeket.

Valós értékelés esetén

g) Minden jövőbeni eseményt

h) Inflációt

161 [IASB agenda project]


i) Azon jövőbeni cash-flow-kat, amelyek más piaci szereplőknél is felmerülnének

j) Az aktuális piaci árakat és adatokat. A kötelezettségek értékelése során a mögöttes eszközökből eredő, illetve az azokra tett

feltételezéseknek nem szabad megjelennie. Kivételt képeznek ez alól a befektetés hozamától függő kifizetéssel rendelkező szerződés-típusok, például többlethozam-visszajuttató, vagy a unit-linked biztosítások.

A jövőbeni pénzáramlások kockázatának figyelembe vételére inkább a pénzáramlások módosítása az ajánlott nem a diszkontrátáké, de semmiképpen sem lehet vegyíteni a két módszert.

Az alkalmazandó diszkontráták (ha a cash-flow-k kockázata a diszkont rátákban kerül sorra) az adó előtti kockázatmentes kamatlábak és az adott biztosítási szerződésállomány (nem az adott biztosító) hitelkockázati felárának összegeként kerülhet meghatározásra. A pénzáramlások módosítása esetén a kockázatmentes kamatláb alkalmazandó a diszkontálás során. (Ez a pont a biztosítói ágazat képviselőinek tiltakozását váltotta ki, mivel a módszer idegen a saját árazási metódusaiktól és a piaci portfólió-átadások alkalmával használt piaci ármegállapítási szokványoktól).

Bevezetésre kerülhet a „ piaci érték kiigazítása” (market value margin, MVM) a diszkontráták meghatározása során. Az MVM lenne arra hivatott, hogy a kötelezettségek fenti módszerekkel meghatározott legjobb becslését arra az értékre korrigálja, amelyen egy harmadik fél hajlandó lene átvenni a kötelezettséget.162 Miközben az MVM a vállalat specifikus érték és a piaci érték közötti kapcsolatot kívánja megteremteni, jelentős bizonytalanságot vinne az értékelésbe.

Még tisztázatlan, de esetleg bevezetésre kerül a „deposit floor”. Egy kötelezettség értéke a demand floor érvényessége esetén nem lehet kisebb, mint amennyit a kötelezettség jogosultja követelhet. Ez egy igen szigorú megkötés, mert ez alapján a biztosító által valós értéken meghatározott kötelezettséget azzal a feltételezéssel kell vizsgálni, hogy a szerződését minden jogosult azonnal meg kívánná szüntetni, vagy minden biztosított aznap elhalálozna. Az elv – amely az IAS 39 értékelési elveiben szerepel – nem veszi figyelembe, hogy ezek az eshetőségek egy pozitív, ám igen csekély valószínűséggel rendelkező kockázatot jelentenek, így a kötelezettségek értékét szükségtelen mértékben növelik.

A jelenérték alapú kötelezettségelszámolás kiterjed a nem életbiztosítási szerződésekre is.

A biztosítási szerződésekből eredő kötelezettségek valós értékelésére említett két javasolt módszer mellett az előkészítés során úgy tűnik, hogy az embedded value (EV) alapú értékelés háttérbe szorul. A valós értékeléstől eltérően az EV a kötelezettségek mögötti eszközök várható pénzáramlásaival is számol, azokat is diszkontálja, és a diszkontálásnál figyelembe veszi a vállalat tőkeköltségét. A EV-t jelenleg Európában az Egyesült Királyságban használják a biztosítók beszámolóikban (banki tulajdonú életbiztosítók), vagy a beszámoló mellékletében163 mutatják be (tőzsdén jegyzett biztosítók), de minden nagy biztosító és a szektor elemzésével foglalkozók számítanak ilyen értékeket. A kérdés azonban még nyitott, főként mert az iparág vezetői biztosítóinak pénzügyi vezetőit tömörítő CFO fórum az EV használata mellett áll és az egységes számítási módszer kialakítása és a módszer elfogadottságának növelése érdekében saját szabványtervezetet is közzétett. Az „ Embedded value elvek” (Embedded Value Principles) nevet viselő anyagban a valós érték eljárás és az IASB irányvonala felé közelítették az EV számítást, így például a szerződésekben foglalt opciók kiemelt, sztochasztikus módszerrel történő értékelését, valamint a mögöttes feltételezések részletes közzétételét írja elő164.

162 [Mind the GAAP] 7. oldal 163 [Insurance contracts] 9. oldal 164 [European embedded values] 4. oldal


Szolvencia A szolvencia elsősorban szabályozási kérdés: a vállalatok és tulajdonosaik szempontjából a szolvenciatőke csupán a vállalat értékét csökkentő, illetve a befektetés megtérülését rontó tényező. Az ALM szempontjából igaz is lenne, hogy ha tökéletesek a számviteli szabályok és a valós érték modellek, akkor nincs szükség szolvenciatőkére. Ez azonban természetesen megvalósíthatatlan a valóságos folyamatok sztochasztikus jellege miatt.

A szolvencia, vagy tőkemegfelelés (amelynek megjelenési formája, illetve garanciája a „ szavatolótőke”

a biztosítói törvény terminológiájában) célja, hogy a biztosító „ biztosítási szerződésből eredő

kötelezettségei mindenkori teljesíthetősége” garantált legyen. Tágabb értelemben a szolvencia szerepe az ügyfelek iparági szintű védelme az egyes biztosítók hibás döntéseinek következményei ellen. A Solvency II projekt három, részletekbe menő interpretációt ad.165

A szolvencia a minimális szavatolótőke igényén, és annak fedezetén alapszik. A szolvencia általánosabb értelemben mindazon szabályokra vonatkozik, amelyek biztosítják az adott

vállalat pénzügyi stabilitását. Technikailag ezek a szabályok felölelik a tartalékok számítását, a tartalékfedezetben álló eszközöket, és a minimális szavatolótőke igényét.

A szolvencia tágabb értelemben „általános szolvencia”-ként jelenik meg. Itt is a vállalat pénzügyi stabilitását jelenti, de azt előretekintő módon és nem csak a tisztán pénzügyi tényezők által értékelve: figyelembe veszi a vállalat belső működési körülményeit (díjak, termékek, szervezet, vezetés minősége, stb.) és a külső környezetet (gazdasági ciklusok, versenyhelyzet, stb.) is.

A Solvency II projektet az Európai Bizottság a tagállamokkal közösen indította 1997-ben a biztosítótársaságok szolvencia-szabályozásának megreformálása, és egy új, a biztosítók kockázatait jobban lefedő szavatolótőke-rendszer kialakítása céljával.166 A jelenlegi európai – és hazai – szavatolótőke-rendszer három pillérre épül: kellő mértékű tartalékok, megfelelő eszközök és meghatározott mértékű minimális tőkeszükséglet. A rendszer hibájaként róják fel, hogy nem kezeli kellő mélységben az eszközökben rejlő kockázatot, nem egységes a tartalékok számításának tekintetében és az eszközök és források összehangoltságára nem helyez elegendő súlyt, valamint nem tükrözi a kockázat elemzés és értékelés korszerű eredményeit. A projekt számottevő előrehaladást ért el az utóbbi években: az aktuális helyzet alapján a jövőbeli szolvenciaszabályozás a következő főbb jellemzőkkel rendelkezik majd167.

A banki felügyeleti rendszerben bevezetendő Bázel II. projekt három pilléré adoptálása: mennyiségi előírások a biztosító tartalékaira, befektetéseire és minimális szavatolótőkéjére; felügyeleti ellenőrzési rendszer; piaci fegyelem.

Középpontjában a biztosítótársasággal kapcsolatos releváns kockázatok kezelése áll. A tőkeszükséglet számítására több alternatíva van, de hangsúlyt kapnak a kockázatalapú rendszerek

(az RBC, az USA-ban használt módszer átvétele). Ebben a biztosítótársasággal kapcsolatban felmerülő kockázatokra (C0-tól C4-ig jelölve: kapcsolt biztosító-, eszközök-, biztosítás/árazás-, kamatláb/eszköz-forrás nem megfelelés-, működés- kockázata) – mindegyikére külön szavatolótőke-igény kerül meghatározásra. A vállalatok saját belső modellel is rendelkezhetnek a szavatolótőke-igény megállapítására.

A szolvenciatőke befektetésére is a kockázatot csökkentő korlátozások kerülnek beépítésre. Egy javaslat szerint a „felelős személy” (prudent person) felügyeleti megközelítés alapján az

eszközkategóriákra vonatkozó limitek eltörlésre kerülhetnek és a kockázatokat teljes egészében a szavatolótőke és az előírt kockázatkezelési rendszer fogja kezelni. Valószínűbb azonban, hogy a jelenlegi rendszer marad, de egyszerűsödik.

165 [EB 2535 02 munkaanyag] 11. oldal 166 [EB 2027 munkaanyag] 2. oldal 167 [EB 2515 munkaanyag]


A szavatolótőke-igény háromfokozatú skálán kerül meghatározásra: megcélzott szint (target capital), amely elfogadható (minimális) valószínűségű csődkockázatot jelent; korai figyelmeztetési szint (early warning capital); és minimális szint, amely elfogadhatatlan mértékű csődkockázatot jelent. A rendelkezésre álló szavatolótőke ezen skálával kerül összehasonlításra és szükség esetén ez alapján kerül sor felügyeleti intézkedésre.

A biztosítótársaságoknak kockázatkezelési tevékenységük részeként rendelkezniük kell megfelelő eszköz-forrás menedzsment (ALM) rendszerrel. Az ALM rendszer kiterjedésére (determinisztikus, sztochasztikus megközelítés, kezelendő kockázatok köre, paraméterek és azok alapértékei, stb.) és az ALM szervezeti vonatkozásaira még nincs pontos elképzelés.

A biztosítótársaságoknak befektetési tervének figyelembe kell vennie az ALM rendszerük szolgáltatta eredményeket.

A harmadik pillér keretében az átláthatóság minél nagyobb foka a cél, ennek részeként a rendelt információk körét ki kell terjeszteni mind a számviteli információkra, mind az ügyfelek tájékoztatására vonatkozóan.

A szolvencia hazai szabályozása jelenleg az Európai Unió Solvency I projektjének eredményeképpen született és a Bit. 2004.-től hatályos szövegébe is beépült 12/2002. és 13/2002 számú EU irányelveken alapul.

A szolvencia kérdésekbe részletes és történeti áttekintést ad a következő alfejezet.


A biztosítói szolvencia Az Európai Unióban 2004. január 1-jével egy új, a biztosító társaságok fizetőképességére (szolvenciájára) vonatkozó kötelező érvényű szabályzás lépett életbe, Szolvencia I. néven. Ez az új szabályzás a meglévő szolvencia elveket adoptálta és átmenetinek tekintendő. Az európai biztosítók szolvenciakövetelményeire vonatkozó alapvető szabályzási reform még kidolgozás alatt áll. A Szolvencia I. a fő hangsúlyt a felügyeletek korai beavatkozására helyezi, a biztosítók fizetőképességének fenntartása érdekében. Ez a szabályzás alapvetően a biztosítók díjbevételein és kárköltségein alapul, azonban a fizetőképesség szabályzásának következő generációja, - a jelenleg kidolgozás alatt álló Szolvencia II. - már a társaságok kockázati portfólióját fogja részletesen figyelembe venni.

Az uniós szabályozás törekvése az, hogy nemcsak a biztosítói tőkekövetelmények, hanem az alkalmazott szaknyelv és a különböző szakmai fogalmak meghatározásai is egységessé váljanak. A közös értelmezés érdekében célszerű a következő alapfogalmak tisztázása:

Szolvencia (fizetőképesség): egy biztosítótársaság akkor tekinthető fizetőképesnek, ha bármikor - de legalább az esetek túlnyomó többségében - képes teljesíteni minden szerződéses kötelezettségét. (A fogalom analóg a banki szolvenciával.168)

A szolvencia valós gyakorlati értelmezésének céljából azonban ezt a meghatározást tovább kell finomítani. A biztosítási üzletek természete miatt lehetetlen garantálni a fizetőképességet egy bizonyos határon túl. Nem biztos, hogy minden esetben rendelkezésre áll, vagy beszerezhető az összes információ a kockázat értékeléséhez, és ez később visszaüthet egy-egy kár bekövetkeztekor. Ugyanakkor nem lehet kizárni a kockázat értékelésekor az emberi tévedéseket sem. Az ilyen esetekből eredő biztosítói fizetőképességi problémák sohasem iktathatók ki teljesen.

Ahhoz, hogy a szolvencia fogalmára a gyakorlati életben is használható meghatározást kapjunk, meg kell határozni, hogy milyen körülmények között elég a rendelkezésre álló eszközök állománya ahhoz, hogy a keletkező követeléseket fedezni lehessen. Ennek vizsgálata folyamán tisztázni kell, hogy csak a biztosítótársaság adott kockázati portfóliójában szereplő üzleteket, vagy a jövőbeni jegyzéseket is figyelembe veszik, s ha igen, akkor azt is egyértelművé kell tenni, hogy a vizsgálat az üzletek mekkora volumenére és futamidejére terjed ki, illetve, hogy mi az elfogadható szintje a fizetőképtelenség valószínűségének.

Annak, aki kívülállóként vizsgál egy biztosítótársaságot, rendelkeznie kell olyan módszerrel, amelyik lehetővé teszi a fizetőképesség számszerűsítését. A vizsgálat leginkább elfogadott alapja az éves beszámoló, melyet a biztosító a számviteli jogszabályi háttér által megfogalmazottak szerint készít el és tesz közzé. Ennek köszönhetően megfelelő módon lehet ellenőrizni az eszközök és források összegeit és meghatározni ezen összegek közti különbségeket.

Így a fizetőképesség fogalmának sokkal gyakorlatiasabb megfogalmazásához juthatunk:

A biztosítótársaságok szolvenciatartaléka (többlettőkéje) az az eszköztöbblet, amely az elfogadott számviteli és felügyeleti szabályok alapján értékelt kötelezettségeken túl is a rendelkezésére áll. Tehát nem egy bizonyos határvonalat jelent, hanem egy világosan definiálható nagyságú tőketartalékot.

A biztosítótársaság teljes fizetőképességi kockázata önmagában az adott társaság szolvenciatartalékának meghatározásával nem állapítható meg teljesen. Általánosságban a biztosító fizetőképessége a következő három pilléren nyugszik:

A technikai tartalékok körültekintő értékelése A technikai tartalékoknak megfelelő nagyságú eszközbefektetések megteremtése az érvényes

mennyiségi/minőségi szabályozás alapján A megfelelő nagyságú szolvenciatartalék, azaz a szabad és terheletlen tőke jelenléte169.


45. ábra: A biztosítók mozgásterét befolyásoló tényezők

Biztosítók

Felügyeletiszabályozás(Szolvencia I., II.)

Gazdasági tõke

Számviteli elõírások

Hitelkockázatminõsítés(ügynökségek)

Közös jellemzők

A szolvenciakövetelmények közös jellemzőjeként világviszonylatban előírják a biztosítóknak, hogy eszközállományukban az esetek túlnyomó többségében kitudják egyenlíteni kötelezettségeiket, azaz előírják azt a minimális eszköztöbbletet, amellyel a kötelezettségeik összegét meghaladóan rendelkezniük kell. A biztosítótársaságoknak ez alapján igazolniuk kell, hogy rendelkezésre álló szolvenciatartalékuk, tehát azon tőkéjük összege, mely felügyeleti szempontból szabadnak számít, meghaladja a megkövetelt minimumtartalékot. Figyelembe véve az előírt szolvenciakövetelményeket, azok teljesítése érdekében a felügyeleti rendszer bevezethet egy vagy több beavatkozási szintet is.

A beavatkozási szint, az eszközök egy olyan előre meghatározott szintjét mutatja, amelynek megközelítésekor, vagy elérésekor a felügyeleti szerv jogosult a biztosító fizetőképességének fenntartása érdekében közbelépni. A szolvencia meghatározása egy adott időpontban (például a mérlegkészítés dátuma) történhet statikus módon, a mérleg számadatainak arányait vizsgálva, vagy dinamikus módon, az aktuális és a jövőbeli portfólió kockázati paramétereit figyelembe véve.

A beavatkozás ideális szintjét úgy kell meghatározni, hogy a felügyelet a társaság fizetési problémáinak korai megjelenési szakaszában beavatkozhasson a kialakult helyzet megszűntetése érdekében. Ez azt jelenti, hogy kellően magas szintet kell meghatározni. A magas szint mellett szól az is, hogy ha a társaság veszteségei elkerülhetetlenek is, a kötvénytulajdonosok csak a lehető legkisebb kárt szenvedjék. Más szóval: a beavatkozási szintnek igen nagy valószínűséggel el kell érnie azt, hogy a biztosító helyt tudjon állni kötelezettségeiért, illetve, hogy a kötvénytulajdonosok veszteségei a lehető legkisebb mértékűek legyenek.

Természetesen a biztosítók szolvenciatartalékaira vonatkozóan léteznek közös alapokon nyugvó irányelvek, de a gyakorlatban alkalmazott, a biztosítók minimális tőkekövetelményeire vonatkozó helyi szabályozás országonként, régiónként eltérő utakat jelölhet ki.

A szolvenciamodellekre vonatkozó valamennyi jogi háttérszabályozás függ az adott biztosítótársaság környezetének gazdasági, politikai és kulturális körülményeitől.

168 [IAIS Sub-committee] 17-38. oldal 169 [IAIS Sub-committee] 17-38. oldal


46. ábra: A szolvenciaszabályozás néhány fő kérdése

A szabályok megalkotásakor akövetkezõ kérdésekre kell megkeresni

a megfelelõ válaszokat:

Hogyan értékeli a társadalom abiztosítói

kötelezettségvállalásból eredõhasznot?

A társadalom mekkora jelentõségettulajdonít a biztosító

kötelezetttségvállalásnak, inkábbtolerálja-e a versenyzõ, azaz akockázatosabb magatartást?

Mekkora a fogyasztó haszna aminimális tõkekövetelmények

növekedésébõl eredõen szembena biztosító tõkeköltségeivel?

A biztosítónak a biztosítási díjtételekminden szintjén meg kell-e õriznie

fizetõképességét?

Elfogadjuk-e a csõdök magasabbvalószínûségét, hogy maradéktalanul

teret adjunk a piaci versenynek,illetve elfogadjuk-e azt, hogy ilyen

esetekben csõdkockázatigaranciaalapok álljanak helyt?

Mekkora lehet a szolvenciavizsgálatának elfogadható

költsége?

Minimumtőkekövetelményekelőírása


A biztosítási piac szerkezete, mérete szinte lehetetlenné teszi a fogyasztó, az elemző szempontjából a biztosítási termékeket és szolgáltatásokat nyújtó vállalatok kockázatainak megfelelő értékelését. A fogyasztó tulajdonképpen egy ígéretet vásárol, amikor biztosítást köt. A szerződésben a biztosító kifizetést ígér, amennyiben bekövetkezik a szerződésben előre rögzített esemény, a kár.

A biztosítók felügyeleti szervének fő feladata, hogy biztosítsa, hogy a társaságok az esetek túlnyomó többségében rendelkezzenek elegendő pénzügyi kapacitással, hogy ki tudják egyenlíteni a vállalt követeléseket. Ezért fontos a meghatározott minimumkövetelmények definiálása a biztosítók szolvenciája érdekében. A szabályozás ezen kívül még a következő feladatokat is ellátja:

47. ábra: A biztosítási felügyeleti szerv feladatai

Fenntartani a társadalom részérõl az iparágba vetettbizalmat

Hatékony beavatkozás, f igyelembe véve az idõbenikésedelmet

A f izetésképtelenségre vezetõ folyamat idõbeni feltárása

Elegendõ biztosítói pénzügyi kapacitás szavatolása

A biztosítottak veszteségeinek csökkentése egy esetlegesbiztosítói csõd esetén

A biztosítók felügyeleti szabályozásának fő feladatai:

Minimumtõkekövetelményekelõírása


A szolvenciát célzó minimumkövetelmények törvénybe foglalásának nem célja, hogy teljesen kizárja a biztosítók kockázatait. A követelmények emelése bizonyos szintig előnyös a biztosítottaknak és a biztosító hitelezőinek is, ugyanakkor a biztosító a növekvő tőkeköltségeit egy idő után törekszik érvényesíteni a biztosítási díjakban, illetve a kártérítési limitek, vagy például az életbiztosítási kötvények várható hozamainak csökkentésében. Hatékonysági szempontból a törvényi szolvenciakövetelmények minimumának elméletileg meg kell találnia azt az egyensúlyi pontot, amely szükséges ahhoz, hogy ez a helyzet elkerülhető legyen170.

Az uniós szabályozás

Az európai biztosítói szolvencia szabályzás eredete 1973-ra, illetve 1979-re nyúlik vissza, amikor elfogadták a nem-életbiztosítók 73/239/EEC és az életbiztosítók 79/267/EEC számú direktíváit. A szabályzás „harmadik generációját” az 1992-ben életbe lépett 92/49 EEC és a 92/96 EEC direktívák képviselték, melyek fontos lépést tettek az egységes európai biztosítási piac megalakítása felé, a felügyelet legfontosabb közös elveinek megfogalmazásával, a szükséges nagyságú szolvenciatartalék létrehozásának követelményén kívül.

A „harmadik generációs” szabályzás elsősorban a biztosító társaságok felügyeletére vonatkozott (solo supervision). A tagországok nemzeti törvényhozásainak kötelezően alkalmazni kellett a direktívákat, melyek tartalmazták a jogi és pénzügyi felügyeletek működésére vonatkozó szabályzást, valamint a helytelen biztosítói működés szankcionálását és utaltak a megelőző intézkedések folyamataira is. A direktívákat sok kritika érte, hogy a megfelelő szintű szolvenciatartalékok meglétére összpontosít, és nem fordít elég figyelmet a biztosítók más típusú kockázataira és ezek egybeeséseire. Például a direktívák megkövetelték a tőke felosztását részvényesi tőkére és technikai tartalékokra, ugyanakkor a szolvenciatartalékok befektetett eszközeire és a biztosító működési kockázataira vonatkozó EU szabályzás minimális mértékű volt.

Solo-plus felügyelet

A solo-plus felügyeleti szabályzás először az Európai Unió 1998-ban elfogadott, a biztosítói csoportokra vonatkozó előírásában szerepelt, amely 2001. január 1-jével lépett életbe a tagországok szintjén. A felügyeleti elv célja, hogy meghatározza a biztosítói csoportok szolvenciáját a mellett, hogy megállapítja a csoport tagbiztosítóinak egyedi (solo) szolvenciáit.

Az így kapott eredmény dokumentálja a csoport szabad tőkéjének nagyságát. A szabályzás ugyanakkor tiltja a szolvenciatartalék tőke kettős felhasználását a biztosító és leányvállalata között. Ez azt jelenti, hogy a biztosító nem növelheti biztosítói kockázatvállalási kapacitását, vagy üzleti volumenét egy másik biztosító társaságban való részesedésének felhasználásával anélkül, hogy további eszközöket vonna be az üzleti tevékenységébe.

170 [IAIS Sub-committee] 17-38. oldal


Szolvencia I.

Az EU belső biztosítási piacának kialakításával és annak megerősödésével világossá vált, hogy a felügyeleti szabályzás is reformra szorul. A modernizáció első lépéseként 1994-ben a Német Szövetségi Felügyeleti Hatóság alelnökének, Dr. Helmut Müllernek vezetésével egy munkacsoport alakult, mely 1997-re felmérést készített a meglévő rendszerről, és ajánlást tett annak modernizálására. A csoport vezetőjéről elnevezett jelentés, Müller Group Report néven vált ismertté. Ez a tanulmány képezte a Szolvencia I. szabályzás, illetve a 2004. január 1-jével életbe lépett 2002/12/EC és 2002/13/EC a nem-élet- és az életbiztosításokra vonatkozó direktívák alapját.171 Az új szabályzás szerint a szolvenciatartalékokra vonatkozó előírások állandó érvényűek, azok teljesítése mindenkor kötelező, nem csak az üzleti év végén. A szigorú követelmények nagyrészt a biztosító informatikai rendszerét érintik, továbbá új fejlemény az is, hogy a szolvencia tartalékok menedzsmentje részévé kell váljon a szokásos kockázatmenedzsment tevékenységnek. Mindezek mellett a nemzeti felügyeleti hatóság beavatkozási jogai is jelentősek. A hatóságnak lehetősége van, hogy korlátozza a biztosító rendelkezési jogát eszközei felett, és követelheti cselekvési terv kidolgozását a fizetőképesség mielőbbi helyreállítása érdekében. Nagyon részletes betekintést is kérhet a biztosító viszontbiztosítási szerződéseibe. Az olyan viszontbiztosítási szerződések fenntartását meg is tilthatja, amelyek típusa és minősége terén visszaesés tapasztalható az előző üzletévekhez viszonyítva, vagy amelyek nem tartalmaznak semmilyen valós kockázatátadást.

A Szolvencia I. a megkövetelt szolvenciaszint minimális garancia alapjának mértékét 2 millió euróban határozza meg, illetve 3 millió euróban olyan nem-életbiztosítók esetén, amelyek részt vesznek személyi felelősség, illetve hűség-garancia üzletekben. A garancia alapok szintje évente indexálandó az Eurostat által jelentett fogyasztói árindex alapján.172

Az előírt szolvenciatartalék számításának módja

A szabályzás az alábbi két módszert írja elő a szolvenciatartalékok számítására. A két módszerrel kapott eredmény közül a nagyobb értékűt kell irányadónak tekinteni a szolvenciatartalék szintjére vonatkozóan.

1. Díjalapú számítási mód (nem-életbiztosító):

0,18/0,16 x bruttó díjbevétel x megtartás hányada (min. 50%)

Amennyiben a biztosító társaság díjbevétele nagyobb, mint EUR 50 millió, akkor 18%-kot kell figyelembe venni, ha kevesebb 16%-kot.

2. Káralapú számítási mód (nem-életbiztosító):

0,26/0,23 x kárköltségek x megtartás hányada (min. 50%)

Amennyiben a biztosító társaság kárköltségei nagyobbak, mint EUR 35 millió, akkor 0,26-os szorzót kell alkalmazni a számítás során, ha kevesebb akkor 0,23-at.

171 [Solvency I.] 5. oldal 172 [Solvency II - Requirements] 11. oldal


Az új szabályzás felemelte a korábbi 18,7 millió eurós díjbevételi küszöböt 50 millióra, illetve a kárköltség küszöböt is növelte 13,1 millió euróról 35 millió euróra, ugyanakkor a százalékos arányokat változatlanul hagyta. Ezzel a lépéssel szigorította a szolvenciatartalékok nagyságára vonatkozó kritériumokat. Ezenkívül a légi-, a szállítmány és a felelősségbiztosítások esetében pedig előírja, hogy a fenti értékeket 1,5 szorzóval kell beszorozni az említett ágazatok intenzívebb kockázatai miatt.

Az életbiztosítások szolvencia szintjének szabályzása gyakorlatilag változatlan maradt. A fent említett első számítási mód alapjai a biztosítási tartalékok nagysága (a matematikai tartalékok 4%-a, figyelembe véve a viszontbiztosítási megtartás hányadát maximum 15%-ig) a második képlet alapja pedig a kockázati tőke (függően az életbiztosítás típusától és tartamától a kockázati tőke 0,3%, 0,1%, vagy 0,15% lehet, figyelembe véve a maximális 50%-os viszontbiztosítási megtartási hányadot)173.

Szolvencia II.

A biztosítási szektor hatékonysága az elmúlt néhány évben jelentős mértékben függővé vált a tőkepiacok eredményességétől. A banki és biztosítási szektor tevékenységei összefonódtak, új hibrid pénzügyi termékek jelentek meg. Mindezek a jelenségek növelték a biztosítási ágazat kockázatait. A zuhanó részvénypiaci árfolyamok is veszélyeztették a biztosítási piac tőketartalékait. A folyamatot jól jellemzi a nagy biztosítói pénzügyi konglomerátumok hitelkockázat-besorolásainak az utóbbi néhány évben, de még napjainkban is tapasztalható jelentős zuhanása, mely szinte teljesen átrendezte a piacot, jelentősen szűkítve a biztosítási kapacitások iránti kínálatot.

A változásokra reagálva az Európai Unió kezdeményezte a Szolvencia II. projekt beindítását azért, hogy a biztosítási szektor felügyeletének szabályzását közelítse a bankszektor (Basel II) felügyeleti előírásaihoz.174 A projekt két fázisra bomlik és hattól tíz évig terjedő időszakban bontakozik majd ki.

Az első fázis 2001. májusában kezdődött és a KPMG szakértőinek az Európai Bizottság felkérésére készített tanulmány elkészítésével, illetve megjelentetésével ért véget egy évvel később. A tanulmány a jövőbeli uniós szolvencia rendszerekkel, a szolvencia szint meghatározási módszerek összehasonlításával, illetve az új, alternatív kockázatporlasztási módszerekkel is foglalkozik. A tanulmány célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen a feltérképezett helyzetről az EU szakmai berkein belül, amely tulajdonképpen a projekt második fázisát jelenti. A KPMG jelentés a Bázel II. mintájára szintén hárompilléres módszert javasol a biztosító társaságok felügyeletére. Az EU munkabizottságának 2003. márciusi és szeptemberi ülése megerősítette és átültette a gyakorlatba ezt az elképzelést.175

1. Az első pillér a tőkekövetelményekre, a technikai-, piaci-, hitel-, működési- és portfólióoptimalizálási kockázatokra vonatkozó szabályokat tartalmazza. A KPMG jelentése szerint a biztosítói befektetési szabályokat pontosabban kell körülírni, a jelenlegi szabályzás - szerintük - csak a nem megfelelő befektetői magatartás feltárására elégséges nem pedig, hogy biztosítsa a megfelelő eszközmenedzsmentet. A szabályzásnak sokkal pontosabbnak kell lennie. Alternatívaként ajánlja, hogy a jelenlegi felügyeleti elveket fenntartva, jogosítsák fel a tagországokat kiegészítő mennyiségi szabályok megalkotására és vizsgálják felül a különböző küszöbszintek értékeit is. Egy másik elképzelés szerint szabványosítanák a mennyiségi limiteket és befektetés-értékelési elveket, ugyanakkor megtiltanák a tagországoknak, hogy szigorúbb szabályokat alkalmazzanak. A jelenlegi tőkebefektetési felügyeleti modell is a kritikák kereszttüzébe került, mivel az csak a technikai tartalékokra terjed ki, ugyanakkor a szolvenciatőke - mely szabad, terheletlen és a biztosítottak érdekében áll rendelkezésre - befektetéseinek lehetséges módjaira vonatkozóan, nincs egységes európai felügyeleti szabályzás.

A banki és a biztosítói szektor ma már együtt menetel, ez fokozza a konfliktust a két ágazat mennyiségi szabályzásának különbségei között. Az Európai Bizottság igyekszik olyan szabályzókat kialakítani, hogy azokon a területeken, ahol a banki és a biztosítói tevékenység egymásnak versenytársai a szabályzói követelmények egységesek legyenek.

173 [Solvency II - Requirements] 11. oldal 174 [Basel PWC] 20. odlal 175 [KPMG] 18 - 66. oldal


2. A második pillér, a 2003. elején kiadott, ún. „ Sharma-jelentésen” alapul, mely ajánlásokat tesz a biztosítói belső ellenőrzés és ügyvitel elveire, figyelembe véve a szervezeti egységek belső kommunikációját, illetve az adott társaság stratégiai céljait. A Sharma-jelentés tisztázta a biztosítói kockázatmenedzsment alapelveit. A biztosító csak akkor tehet biztosítási ajánlatot, ha a kockázat ellenőrizhető, elfogadható, illetve ha szükséges, rendelkezik a kockázatra vonatkozó szükséges viszontbiztosítási védelemmel is. A viszontbiztosítás fedezet kialakítása a kockázatvállalási elvek figyelembe vételével kell, hogy kialakításra kerüljön. A viszontbiztosító hitelkockázata és likviditása folyamatosan követhető kell, hogy legyen a biztosító számára. (Jelenleg Magyarországon a PSzÁF 6/2001. számú ajánlása rendelkezik a viszontbiztosítók minősítésének minimálisan elfogadható szintjéről a hazai biztosítók számára. Ez legalább BBB- (S&P) szintet ír elő176.) Azok a kockázatok, amelyek nehezen jelezhetők előre, de hatással vannak a biztosító pénzügyi eredményességére, például működési kockázatok, a biztosítási piac ciklikussága, természeti katasztrófák, ún. válsághelyzet-túlélés forgatókönyv elemzéssel vizsgálandók felül. A biztosító fizetőképességét egy, a forgatókönyvben leírt krízishelyzettel szembeni, a pénzügyi, kockázati hátterének megfelelően feltételezhető reakciója alapján értékelik. A forgatókönyv alapul veheti a biztosító meglévő kockázati portfólióját, de kiterjedhet bizonyos jövőben vállalt új üzletekre is. A forgatókönyv, illetve az időszak kiválasztása, melyben górcső alá veszik a társaság vélhető jövőbeli magatartását, önkényes.

3. A harmadik pillér a piac szabályzó szerepét hangsúlyozza, a tevékenység átláthatóságának a befektetői információk áramlásának biztosítása érdekében egységes számviteli módszereket javasol. Az egységes szerkezetű számviteli követelmények kialakításának érdekében más érdekelt feleket is bevonnának a folyamatba, így a pénzpiacok és a kockázatminősítő ügynökségek képviselőit is. Az információk áramlása tekintetében egyensúlyt kell képezni az elégséges információ megadása és a biztosítók versenyérdekei között.177

176 [PSZÁF 6/2001.] 177 [Solvency II - Requirements] 11. oldal


A Szolvencia II. projekt előírásai és alkalmazásuk megjelenése a nemzeti felügyeleti szabályzásokban nem várható 2007. januárja előtt. A Szolvencia II. a pénzügyi szolgáltató ágazat felügyeleti szabályzását hivatott összehangolni egységesítve az Unió tagországainak biztosítás-specifikus szokványait és adaptálva a bank- és pénzpiaci szektor felügyeleti szabályait a biztosítási iparra. A KPMG tanulmány szerint legkevesebb 5 kockázati kategóriát kell, hogy az új szolvencia rendszer figyelembe vegyen: biztosítási kockázat (díjszámítás, tartalékok, viszontbiztosítási szerződések), piaci kockázat (a tőkebefektetések bizonytalanságai), hitelkockázat (rossz adós megjelenése a tőkebefektetések esetén, vagy fizetésképtelen viszontbiztosító), működési kockázat (technológia, alkalmazottak, vállalati struktúra, külső piaci körülmények) és a portfólióoptimalizálás kockázata (az eszközök és források koordinációja).178

A biztosítási piac uniós felügyeleti rendszerének fejlődése

48. ábra: Az Európai Unió egységes biztosítási piaci szabályozásának fejlődése

Solo plus

Szolvencia I.

Egységes EU biztosítási piac

Müller-jelentés

Szolvencia II

3. pillér, külsõ, piaci szabályozás

Pénzügyi konglomerátumok

2. pillér, belsõ ellenõrzés

1. pillér, tõkekövetelmények

KPMG tanulmány

2007-

2004

2002/12/EC

Szolvencia menedzsment

Biztosítói csoport szolvencia

2001

Kettõs tõkefelhesználás tiltása

1992

III. generáció

II. generáció

I. generáció

1973

1979

92/49EEC

92/96EECKözös szabályozási elvek

79/267/EEC

73/239/EEC

2002/13/EECNem-életbiztosítószolvenciatartaléka

Életbiztosítószolvenciatartaléka

178 [KPMG] 18 - 66. oldal


A Szolvencia II. felügyeleti szabályzás alkalmazása mellett a biztosítók jobban diverzifikált kockázati portfóliót fognak kezelni, ez a hatékonyabb kockázatmenedzsment alacsonyabb tőkeszintet fog igényelni, a felszabaduló tőke a nagy kockázatokat jelentő, vagy újonnan megjelenő veszélynemek biztosítására szélesebb körű kapacitás nyújthat.

A viszontbiztosítók integrálása a jövő felügyeleti rendszerébe

Az EU tagországok szintjén és nemzetközileg is felmerült a viszontbiztosítók felügyeletének kérdése, mivel a meglévő rendszer elsősorban a direkt biztosítók megfigyelését látja el. Ezzel kapcsolatban eddig két megközelítés nyert teret. Az egyik szerint a viszontbiztosítók, mint a biztosítási piac üzleti partnereinek felügyelete egyáltalán nem szükséges, a másik elképzelés szerint, mivel a viszontbiztosítók közvetett módon részt vesznek a direkt biztosítók fedezetnyújtásaiban, felügyeletük a biztosítottak érdekeit szolgálja. Ez utóbbi felvetés válhat alapjává a jövőbeni szabályzásnak, mely során a viszontbiztosítók tevékenységi engedélyt fognak kapni a tagországok nemzeti felügyeleteitől, melynek előfeltétele lesz a Szolvencia I. követelmények teljesítése. Habár jelenleg semmilyen EU direktíva nem szabályozza tevékenységüket, a jövőben várhatóan a viszontbiztosítók uniós szintű ellenőrzés alá fognak esni. Ez megkövetelheti jelenlegi szolvenciatőkéjük növelését, amely tőkeköltségeiket is magasabb szintre emelheti. Ennek eredményeképp növekedni fognak a viszontbiztosítási fedezetek díjai is. A viszontbiztosítási szolvencia felügyelet, állami fizetési garanciák beszerzését és más biztonsági intézkedések megtételét is követelheti a viszontbiztosítóktól. Amíg ez a rendszer nem jön létre, addig a viszontbiztosítók ellenőrzése és a viszontbiztosítási programba való kiválasztásuk a direkt biztosítókra vonatkozó felügyeleti szabályok, ajánlások alapján történik. A viszontbiztosítók tevékenységének befolyásolásában, jelenleg, az állami felügyeletek helyett, inkább a kockázatminősítő ügynökségek időszakos „ rating” -jelentései jutnak döntő szerephez, amelyek sokszor igen kemény követelményeket támasztanak a meglévő kedvező kockázatbesorolás, tehát a megbízható szintű pénzügyi háttér fenntartása érdekében, amely az üzletek vállalásának, a piaci részesedés növelésének alapfeltétele.179

A 2001. szeptember 11-i események és akár a közelmúlt természeti katasztrófa kárai, új kockázatok megjelenése (terrorizmus, SARS, stb.), illetve a biztosítókat, viszontbiztosítókat az elmúlt néhány évben ért tőzsdei árfolyamveszteségek jelentősen megtépázták az ágazat pénzügyi kapacitásait. Ahhoz, hogy a veszteségek után a tőke ismét visszatérhessen a piacra és helyreálljon az iparág egyensúlyi helyzete, mielőbb áttekinthető és egységesített szabályozói követelményeket kell kialakítani, melyek közrehatnak a kiszámítható nyereség elérésében, ösztönözve a befektetéseket.

179 [Solvency II - Requirements] 11. oldal


Vagyonkezelői gyakorlat

Piac jellemzői A Magyarországon működő biztosítók és nyugdíjpénztárak az intézményileg kezelhető vagyon meghatározó részét adják.

A biztosítótársaságok, nyugdíjpénztárak, befektetési alapok ügyfelekkel szembeni kötelezettségeinek összege180 típusonként milliárd forint:

21. Táblázat: A magyar piac jellemzői

Biztosítók PénztárakÖsszesbiztosító

Összespénztár

Befektetésialapok ÖSSZESEN

Élet Nemélet

Magán-nyugdíj-pénztár

Önkéntesnyugdíj-pénztár

1998 210 115 30 101 325 131 334 7901999 299 123 93 160 421 253 447 1,1202000 413 134 183 224 547 407 553 1,5072001 494 157 294 292 651 586 724 1,9612002 602 182 447 358 784 805 944 2,5332003 706 212 581 434 918 1,016 909 2,8432004.

II.félév 759 216 705 474 976 1,179 854 3,009

Megjegyzés: a magánnyugdíjpénztárak adatai közvetlen információ híján a PSZÁF önkéntes pénztárakra vonatkozó adatának az MNB pénztárakra vonatkozó adatából történő levonásával számítódtak.

A teljes intézményi vagyonból 2004. félévekor tapasztalt több mint 70 százalékos részesedés 2154 milliárd forintos tartalékállományt jelent. A biztosítói hátterű magánnyugdíjpénztárak vagyona mintegy másfélszerese a banki hátterűeknek, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál szinte azonos a megoszlás. Az élet üzletági tartalékok zömében a matematikai és unit-linked tartalékot fedik.

Az egyes tartalékfajták között ALM szempontú „bonyolultsági” sorrendet lehet felállítani. A besorolás elméleti alapja a kötelezettségoldal összetettsége, pontosabban a beágyazott opciók mennyisége és érzékenysége. Ez alapján a sorrend az alábbi módon alakul:

1. Biztosítói matematikai tartalékok

2. Magánnyugdíjpénztárak

3. Önkéntes nyugdíjpénztárak

4. Biztosítói unit-linked tartalékok

5. Biztosítói nem életbiztosítási tartalékok

180 [PSZÁF éves jelentések]


Figyelembe véve a hazai intézményi-jogszabályi sajátosságokat, ALM szempontból 2004 végén a következő „bonyolultsági” sorrendet lehet felállítani az egyes tartalék-fajták között:

1. Önkéntes nyugdíjpénztárak

2. Biztosítói matematikai tartalékok

3. Biztosítói unit-linked tartalékok

4. Biztosítói nem életbiztosítási tartalékok

5. Magánnyugdíjpénztárak

A sorrend eltér az elméletileg várttól, ezért átmenetinek tekinthető. Az önkéntes nyugdíjpénztári tartalékok a szolgáltatási időszak megkezdődése és a 10 éves türelmi idő lejártával meginduló kilépéseknek köszönhetik első helyüket. A matematikai tartalékok – bár az elméleti sorrend szerint az élen állnának – nem klasszikus ALM feladataik miatt szerepelnek az élcsoportban, hanem a szintén átmenetinek tekinthető 2003-as állampapírpiaci hozamszint-emelkedés következtében előállt számviteli meg nem felelés miatt. Egyes biztosítók esetén a matematikai tartalékok mögötti, zömében hosszú lejáratú állampapírokat tartalmazó portfólió piaci értéke számottevően csökkent 2003-ban, ami (ha a piaci hozamszint nem csökken a 2003. első felére jellemző szintre) a 2004-es beszámolókban még nem feltétlenül, de a 2005-ös mérlegben már megjelenik értékvesztésként. A saját tőkéjéhez mérten jelentős méretű matematikai tartalékkal rendelkező biztosítók a Felügyelet számára a (látszólagos) inszolvencia problémáját vetik fel. Az eszközoldali valós értékelés módszere gyorsabban terjed, mint a kötelezettségoldal hasonló megközelítése, ezért a számviteli meg nem felelés kérdése hosszabb távon is jelentkezhet. A magánnyugdíjpénztárak az utolsó helyre kerültek, mivel a járulékfedezeti elv miatt hozamkiígérést (mint a legfontosabb beágyazott opciót) szerződéseik nem tartalmaznak, illetve szolgáltatási időszakuk még évtizedes távolságban van.

Biztosítók 2004. második negyedévének végén 29 tevékenységi engedéllyel rendelkező biztosítótáraság működött a hazai piacon. Ebből 13 kompozit, 7 élet és 9 nem élet ági biztosítóként181. A magyar biztosítói piacon jelentős a koncentráció, az 5 legnagyobb társaság a díjbevétel 80 százaléka felett rendelkezik. Ugyanez a tartalékoknál még fokozottabban jelentkezik, itt a „ nagyok” aránya 90 százalékoz közeli.

A biztosítók az élet ágban aktív viszontbiztosítást jellemzően nem folytatnak, a passzív viszontbiztosítás keretében 2004. I. félévében átadott 11,1 milliárd forint a 115,4 milliárd forintos díjbevételnek 9,6 százaléka. Az élet ági passzív viszontbiztosítás aránya182 az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatott:

22. Táblázat: Az élet ági passzív viszontbiztosítás aránya

1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004

Passzívviszontbiztosításaránya az élet ági

díbevételszázalékában

15,8 13,1 10,2 10,8 11,2 10,0 9,6

181 [PSZÁF jelentés 2004 II. félév] 76. oldal 182 [PSZÁF jelentés 2003] 83. oldal


A jelenlegi szabályozás szerint a viszontbiztosításba adott díjak tartaléka nem jelenik meg a mérlegben, így ezt a vagyonelemet (amely az így átadott díjból a tartalékokba került volna) a biztosító „kiszervezi” a viszontbiztosítóhoz (amely jellemzően annak külföldi anyavállalata, és a külföldi partnerek aránya 100 %).

A biztosítók életbiztosítási ágában jelentősek a szolgáltatásból eredő kifizetések, de ennek hatását elfedi, illetve tompítja:

A unit-linked kifizetések magas aránya, ahol a biztosító jellemzően nem visel befektetési kockázatot, A dinamikusan növekvő portfólióméret, ahol az új üzletek díjának tartalékba kerülő része nagyrészt

fedezi a folyó kárkifizetéseket, Az inverz hozamgörbe, aminek köszönhetően a biztosítói portfóliókban a magasabb várható lejáratig

tartott hozam miatt mindig vannak rövid lejáratú és így kevésbé hozamszint-érzékeny állampapírok, illetve a tartalékok jó részének futamideje rövidebb, mint a biztosítási szerződéseké.

A helyzetben azonban már középtávon (5 év) változást okozhat:

A portfóliók életgörbéjének új szakasza („zárt portfóliók”, closed books), ahol a (normál üzletmenetből adódó) likviditási igényt már nem fedezik az új üzletek: akár mert az értékesítését megszüntették, akár mert a meglévő portfólió arányában elhanyagolhatóvá válnak az új szerzések).

A szigorodó ALM előírások, amelyek paradox módon okozhatják a likviditás romlását és a kamatérzékenység növekedését (például szigorú duration alapú immunizáció előírásával).

A nominális hozamszint csökkenése, a technikai kamathoz közel kerülő piac hozamszint a megszokott biztosítói pozíciót felborítja.

A normalizálódó hozamgörbe – bár ebben az euróövezeti csatlakozásig nem várható fejlemény – a rövidebb lejáratú (likvidebb) eszközök már nem „jutalmazva”, hanem „büntetve” lesznek az alacsonyabb hozammal, ezért a likviditási kockázat kezelése tervezése sokkal nagyobb szerepet kap.

A magyarországi biztosítók külföldi anyacégeinél – amelyek zömében maguk is biztosítók – a 2002-es részvénypiaci összeomlás és az azt követő biztosítói csődök után indult meg a lázas ALM fejlesztés, valamint ekkoriban kezdtek határozottabban formálódni az európai szabályozási változások is. A hazai piaci szereplők számára az ALM növekvő fontossága a PSZÁF fokozódó aktivitásában is megmutatkozott: a 2002-ben született „Az eszköz-forrás menedzsment gyakorlata Magyarországon az életbiztosítási ágban” című kérdőív, a 2003-ban kiadott módszertani útmutató és az éves felügyeleti jelentésekben a kapcsolódó kérdések elemzésének megjelenése utalt erre.

Egy 2003-ban készült, biztosítókra is kiterjedő vizsgálat183 a befektetési tevékenységet és a befektetés szervezetét vizsgálta. Főbb megállapításai a következők voltak.

Szervezet

A biztosítók nagy többségénél a befektetési tevékenységet irányító irányelvek, politikák jóváhagyása magas vezetői szinten (igazgatóság) történik. Magukat a célkitűzéseket, politikákat kidolgozó testület létrehozására több megoldás volt – gazdasági vezető, kontroller, csoportszintű (külföldi) treasury, vagy a hazai befektetési szervezet. Felerészben a gazdasági vezető, felerészben az első számú vezető felügyeli a befektetési tevékenységet (jelentési kötelezettség), míg a befektetési irányelvek megvalósulását a magas vezetői szint ellenőrzi. A befektetési irányelveket nagyrészt évente, vagy nagyobb üzleti változások esetén vizsgálják felül, de az „eseti” jelleg is gyakori. A biztosítók 60 százalékában van „Treasury és kockázatkezelési” bizottság, ami az ALM irányításának szerve lehet. 40 százalékban 0-4 fős, 30 százalékban 5-9 fős és 30 százalékban 10-15 fős a biztosítói befektetési szervezet.

183 [Benchmark jelentés az OTP Garancia Biztosító Rt. részére]


Kockázatok, kockázatkezelés

A biztosítók 75 százalékánál van a működési kockázatot csökkentő eljárásrend (működési szabályzat). A likviditási kockázatot a döntő többség (86 %) rövid távú likviditási előrejelzéssel kezeli, kisebb részben középtávú előrejelzéssel, még kisebb arányban használják a lejárati összhang elemzését (43 %). Az eszközoldali nagyobb kockázatokat azonosították és a befektetési szervezet (árfolyam, deviza, kamat), vagy a gazdasági vezető (likviditás) kezeli azokat. A felhasznált befektetési eszközök köre bizonyos esetekben (repo, részvény, vállalati kötvény) szűkebb, mint a Bit. által engedélyezett. A kockázati limitrendszerben a kibocsátói limiteket és az eszközkategóriák arányának korlátozását minden társaság használja. A kamatkockázat limitálására maximált durationt a biztosítók fele, VAR-t 43 százalék, hitelminősítési besorolást 30, iparági limiteket 30 százalék használ. A biztosítók fele a kockázatok teljes fedezésére törekszik, másik fele aktívan kezeli azokat. A biztosítók az egyes kockázati típusokat az alábbi fontossági sorrendben helyezték el: kamat-, részvény-, működési-, árfolyam-, likviditásikockázat.

Rendszerek

A biztosítók saját fejlesztésű szoftvereket nem használnak, általános a táblázatkezelő program, illetve külső szállító szoftverének használata. Többségükben a táblázatkezelőt használják a következőkre: teljesítménymérés, kockázati jelentés készítése, limitellenőrzés; kamatkockázat kezelése, eszköz-forrás kezelés, cash flow előrejelzés. Többségükben a külső szállító megoldását használják a következőkre: ügyletnyilvántartás, visszaigazolások készítése, pozícióvezetés, pozícióellenőrzés.

Jelentések

A befektetési tevékenység eredményességét benchmarkokkal mérik többnyire havonta vagy negyedévente, de van, ahol a kamatkockázat-kezelés és a rövid távú likviditáskezelés eredményességét is mérik. A rendszeres jelentésben többnyire szerepelnek: teljesítménymérés eredményei, pénzügyi eredmény részletezése, limitfigyelési eredmények, pénzügyi tevékenység elemzése. 30 százalék mutatja be a forgatókönyv elemzés, illetve stressz tesztek eredményét, a pénzügyi kockázati kitettséget, és a likviditási előrejelzést.

A biztosítók a következő időszak legnagyobb hatással bíró fejleményeinek a következőket tartották: integrált kockázatkezelés, közzétételi és jelentési követelmények, új számviteli szabványok.

Összességében megállapítható, hogy a biztosítók befektetési tevékenységük szervezetében, a belső jelentési rendszerben rendelkeznek a szükséges keretekkel, azonban kiemelhető, hogy jelenleg a biztosítók – egy-két kivételtől eltekintve – csak az éppen szükséges mértékben foglalkoznak az ALM-mel. Fontosságának viszont tudatában vannak, mert a várható jelentős fejlesztések között az integrált kockázatkezelési rendszer kialakítását helyezték az első helyre.

A hazai gyakorlatban a biztosítói vagyonkezelésben a legtöbb szervezési megoldásra találni példát (ide sorolható az említett passzív viszontbiztosításba adott díjak tartaléka is). A vagyonkezelés a kiszervezés terjedelme alapján az alábbi formákban történhet:

házon belüli vagyonkezelés külső vagyonkezelőnek bizonyos tartalékelemekre befektetési mandátumot adva külső vagyonkezelőnek minden tartalékelemre befektetési mandátumot adva külső alapkezelő befektetési alapjába befektetve bizonyos tartalékelemeket külső alapkezelő befektetési alapjába befektetve minden tartalékelemeket.

A külső vagyonkezelő/alapkezelő lehet a biztosító által tulajdonolt vagyonkezelő/alapkezelő, vagy a pénzügyi csoport más ágán lévő vállalkozás. A csoporton kívüli szereplő bevonására (igazi versenyhelyzetre a vagyonkezelők között) nem nagyon van példa, viszont ilyen az AVIVA 2004-ben. Az egyes megoldások előnyei-hátrányai a következők:


23. Táblázat: Vagyonkezelés a kiszervezés terjedelme alapján

Előnyök Hátrányok

Házon belülivagyonkezelés

a befektetési politikakialakításában,módosításában ésellenőrzésében maximálisrugalmasság;a kevésbé szigorú szabályozásés jobb kommunikáció alapjánnagyobb befektetésirugalmasság;kikényszeríti a befektetésifolyamat strukturálását

kis méretű kötelezettségoldalrólhomogén portfólió esetén fajlagosandrágaaktív befektetési stratégia hatékonymegvalósítása fajlagosan drága

Külsővagyonkezelőnek

bizonyostartalékelemekre

befektetésimandátumot adva

A gazdaságos méretet elérvehomogén kötelezettségcsoporteszközállományára hatékonymegoldást ad;

A pontos ALM-hez a kötelezettségekszerkezetének leképezése és követésebonyolult mandátumot eredményezhet,ami nehezen kommunikálható ésellenőrizhető

Külsővagyonkezelőnek

mindentartalékelemre

befektetésimandátumot adva

a gazdaságos méretet elérvehomogén kötelezettségcsoporteszközállományára hatékonymegoldást ad;látszólagosköltségmegtakarításhozvezethet

A pontos ALM-hez a kötelezettségekszerkezetének leképezése bonyolultmandátumot eredményezhet, aminehezen kommunikálható ésellenőrizhető;a jelenlegi tartalékképzésimódszerekkel (díjelőírás alapú)egyes tartalékelemek értéke nagyfluktuációt mutathat, ami amandátumok értékét befolyásolhatja;heterogén kötelezettségek esetén apontos ALM megvalósításanehézkes;napi likviditás és pénzáramlásbiztosítása bonyolult;jelentési rendszer bonyolult

Külső alapkezelőbefektetési alapjábabefektetve bizonyos

tartalékelemeket

Főként unit-linked módozatoknálműködőképes

Hagyományos tartalékelemeknélnem kivitelezhető a befektetésikorlátozások (partnerlimitek) miatt;ügyfelek számára nehezenkommunikálható a hozzáadott érték(egy más úton is megvásárolhatóbefektetési alap a mögöttesbefektetés)

Külső alapkezelőbefektetési alapjábabefektetve mindentartalékelemeket

A befektetési szabályok(matematikai és egyébtartalékok) partnerlimitei miattnem megvalósítható

A befektetési szabályok (matematikaiés egyéb tartalékok) partnerlimitei miattnem megvalósítható

A szervezési megoldásokban külön tekintendő az ALM tevékenység elhelyezkedése. Az ALM kötelezettségoldali inputjai a biztosító olyan üzleti titkait, céljait foglalják magukba (például bizonyos módozatainak állománya, szerzési előrejelzések, vagy a vállalni kívánt kamatkockázat mértéke), amelyek miatt az ALM funkciót mindenképpen a biztosítón belül érdemes tartani és a szükséges szakértelmet belső erőforrásokkal megoldani. Számításba jöhetnek a jelenleg Magyarországon még nem elterjedt specializált ALM tanácsadók is, azonban a bizalmi kérdés ez esetben nyitva marad.


Nyugdíjpénztárak A nyugdíjpénztárak a járulékfedezeti rendszer és a szolgáltatási időszak időbeli távolsága miatt az eszköz-forrás kockázatok kezelése szempontjából kényelmesebb helyzetben vannak. A számukra leginkább releváns kockázatot a likviditás biztosítása jelenti. 2004. I félévében a magánnyugdíjpénztárak 105,7 milliárd forint tagdíjbevételt regisztráltak, ehhez képest elhanyagolható a szolgáltatásokra kifizetett 880 millió forint. Ugyanebben az időszakban az önkéntes nyugdíjpénztárak 37,1 milliárd forintos tagdíjbevételt értek el, míg szolgáltatásaik összege 15,9 milliárd forint volt (ebben az elmúlt évekhez képest dinamikus a növekedés). A tagdíjbevételek mellett a befektetett vagyon befektetési eredménye (2004 I. félévben 21,6 milliárd forint a magánnyugdíjpénztáraknál, és 20 milliárd forint az önkéntes nyugdíjpénztáraknál) is fedezheti a likviditási igényeket két korlát figyelembe vételével: ezek realizálása jelentős tranzakciós költséggel járhat és a pénztár és a piac relatív méretétől függően a ténylegesen realizálható összeg lényegesen kisebb lehet. A likviditási igény fedezése szempontjából megfelelő hatékonysággal a lejáratok vehetők figyelembe, ami a lejárati struktúra (befektetési politikával alátámasztott) óvatos kialakítását feltételezi.

Az önkéntes pénztárak speciális helyzetükből adódóan tömeges kilépésekkel is számolhatnak, mivel 2004-ben kezdődik a legkorábban megalakult pénztáraknál a 10 éves türelmi idő lejárata, ezért az adójogszabályok szigorodása ellenére várható az egyösszegű kifizetések arányának jelentős növekedése. Az önkéntes pénztáraknál működik a választható portfóliók rendszere is, amely nem a befektetési kockázatot (az eddig is a tagé volt), hanem a döntés felelősségét adja vissza az ügyfélnek, de a likviditási kockázatot annyiban növeli, hogy a pénztárnak portfóliónként kell tudni eleget tenni kifizetési kötelezettségeinek.


Konklúzió A biztosítók és nyugdíjpénztárak számára ALM rendszerük kialakításához az alábbi támpontokat lehet megjelölni.

Jogszabályi megfelelés - Természetesen elsődleges a jogszabályoknak való maradéktalan megfelelés. A jogszabályok által előírt mélységű rendszert minimálisan ki kell alakítani (a – nem csak hazai – tapasztalatok alapján a biztosítók eddig is ezt az elvet követték).

Kötelezettségek elemzése - A jogszabályi előírásokon túlmenően az ALM rendszer kialakításakor a legfontosabb és az eredményesség szempontjából döntő a kötelezettségek elemzése elsősorban a szerződésekben foglalt ígérvények szempontjából. Ehhez támpontot nyújtanak az ALM szakirodalomban (jelen kézikönyvben is) ismertetett módszerek, de különösen érdemes az IASB és az IAIS szervezetek által publikált, illetve publikálásra kerülő anyagokat használni, mert a jövő „iparági szabványát”, a „piaci szokványt” várhatóan ezekre alapozzák majd.

„Ismerd meg üzleted” - A kötelezettségek teljes körű elemzésén túl meg kell határozni releváns kockázatokat, valamint azoknak mértékét. Például lehetnek olyan (régi egyedi) életbiztosítási szerződések, amelyekre az ígért hozam irreálisan magas, vagy egy életbiztosítási szerződésben benne lehet az a jog, hogy a szolgáltatást más devizában kérheti a kedvezményezett, ha ezek értéke elhanyagolható a portfólió egészéhez mérten. Hasonlóan a biztosító/pénztár környezetében is azonosítani kell a lényeges tényezőket: az ingatlanbefektetésektől tartózkodó biztosítónak az ingatlanok árfolyamkockázata nem lényeges.

Költség-haszon elemzés - Csak a releváns kockázatoknak és azok kiterjedésének megfelelően érdemes létrehozni, de főként működtetni az ALM rendszert. Ha a befektetési portfólióba nem kerülhet ingatlan (és ez a belátható jövőre is igaz), akkor az ALM modellbe sem szükséges beépíteni az ingatlanok eszközoldali modelljét.

ALM rendszer megjelenésének kialakítása - Fontos a biztosítási szerződés-nyilvántartó rendszer, amelynek lehetővé kell tennie a szerződések adatainak (beleértve a beágyazott opciókat) megfelelő csoportosításban történő regisztrálását. A kötelezettségek modellezése történhet tartalékmodellező célszoftverrel (például VIP), vagy magában az ALM szoftverben (legismertebb a PTS). Az eszközoldali modellezés a jobban standardizált és egyszerűbb megközelítés miatt táblázatkezelővel, vagy erre alkalmas programozható eszköznyilvántartó rendszerrel, de természetesen magában az ALM szoftverben is lehetséges. Elkülönült kötelezettség- és eszköz-modellezés esetén a legkorszerűbb (legbonyolultabb) többlépcsős ALM elemzésre nincs lehetőség, de lehet, hogy nincs is rá szükség: ekkor a megfelelő mutatókat egy táblázatkezelővel is ki lehet számolni, és be lehet mutatni. Az ALM elemzés legmagasabb fokát a tetszőleges(en magas) tudású ALM célszoftverrel lehet megvalósítani.

Az ALM ideális formájában „ valóságmodell” -ként jelenik meg a szakirodalomban – minden kockázatot kezelni, mérni, elemezni és fedezni kíván. Ez lehetetlen feladat a túlságosan sok változó és a változók közötti kapcsolat pontosan nem ismert mennyiségi ismérvei miatt – túl sok a feltételezés, kevésbé megbízhatók az eredmények. A költség-haszon elemzés azért is fontos, hogy tudjuk, hogy mire akarjuk használni a modellt. Másrészt nagyon fontos szem előtt tartani, hogy ha van is ALM rendszer, az információk felhasználói kerüljék el a hamis biztonságérzetet, amit az adhat. Egyszerű példa: a diverzifikált portfólió várhatóan negatív korrelációjú eszközcsoportjai is mozoghatnak egy időben, egy irányban –

ezzel az eszközoldal értékét „ rossz” irányba mozdítva. A modellek paramétereikben a múltbéli tapasztalatokból indulnak ki, valójában nem teljesen ismert jellegű bizonytalansággal (az eloszlások széle a való életben igen vastag, magas a szélsőséges értékek valószínűsége, vagy a kamatlábak időbeli alakulásában vannak olyan jellegzetességek, amiket a modellek nem ragadnak meg184).

184 [ALM for insurers] 19. oldal


Mögöttes feltételezésük a racionálisan döntő ember, ami nem biztos, hogy helytálló feltételezés – a pszichológiai faktorokat még nem ismerjük kellően. Különösen igaz ez Magyarországra, ahol a pénzügyi és befektetési kultúra nem igazán fejlett: az átlagos ügyfelek a kockázat és a várható hozam viszonyát nem ismerik, rövid távon gondolkodnak. A kockázatérzékelés is aszimmetrikus, az alacsony, esetleg negatív hozamot átmenetileg sem szívesen viselik el, magas a likviditási preferencia, ezért a nagyon likvid befektetések és a kockázatkerülő stratégiák az igazán népszerűek. Természetesen ez egy folyamat, ahol a gyarapodó megtakarítások és a stabil intézményi rendszer az egyéni befektetési preferenciákra is kedvező hatással lesz: ezen a téren is közeledünk az EU átlaghoz. Addig azonban (sőt azután is) a valós életben nem a modellek által várt viselkedést mutathatják az ügyfelek, ami például a hagyományos életbiztosításokba épített legismertebb opció és a garantált hozam (technikai kamat) opcióként való árazását hasznavehetetlenné teheti. Mindezeket egy sajátos ország-, illetve ügyfélprofil kockázattal lehet kezelni, amely a nemzetközi átlagokat a magyar ügyfélre jellemzően módosítja a modellekben, ami alapján érdemes a befektetési politikákat is összeállítani. Babbel185 említi, hogy jogos a kétség, ami az ALM modellek fenntartás nélküli használhatóságát illeti a pénzügyi piacokon működő emberi tényező miatt. De erre nem az a válasza, hogy akkor a modellezéssel fel kell hagyni, hanem az, hogy a modelleket kell úgy módosítani, hogy jobban leírják a valóságot.

Az ALM témája egyértelműen nagy aktualitással bír, a biztosításszakmai, befektetésszakmai, felügyeleti és számviteli testületek mindegyikén belül jelentős munkák zajlanak. A folyamat láthatóan hosszú ideig tart (számvitel: 2008?, szolvencia: 2007?, biztosításszakma: javaslataival előbbre jár). A projektek eredményeképpen megszülető szabályozások az ALM tevékenységet, illetve tágabb értelemben a kockázatkezelést központi fontosságúvá teszik. Amellett, hogy ez minden biztosítónak többé-kevésbé érdeke is, a felülről jövő kezdeményezések ki fognak erőszakolni egy kedvező irányú változást: jobb ennek elébe menni, és ma elkezdeni a munkát...

Oktatási és vállalati kommunikációs lehetőségek

A biztosító ALM rendszerének kialakítása nagy mértékben a meglévő vállalati funkciókra épül és jelentős szaktudást igényel. Információs (kommunikációs és oktatási) feladatai a biztosítóban:

Az ALM-et mint vállalati funkciót explicit definiálni kell: a vállalati stratégia, szervezet és operatív működés részeként. Ennek megfelelően dokumentáltan megjelenik a tervezésben, a minőségbiztosításban, az SZMSZ-ben és az informatikában.

A konkrét szervezeti megoldástól függetlenül az ALM-ben érintett munkatársak és szervezeti egységek feladat-, hatás- és felelősségi körét, valamint az együttműködési szabályokat ismertté kell tenni.

Az ALM rendszer folyamatait dokumentálni és folyamatosan ellenőrizni és fejleszteni kell, ennek eredményeit az ALM-ben érintett munkatársakkal rendszeresen ismertetni kell.

Az alkalmazott ALM megoldásokat (modellek, eljárások, szoftverek stb.) a rendszer szereplőivel ismertetni kell a szerepük szerint szükséges módon illetve mértékben. Példa: a Controlling

Az ALM külső kommunikációja az ügyfelek felé inkább közvetett módon érvényesül (minőségbiztosítási rendszer részeként, az egyes vállalati funkciók résztevékenységeként, megfelelés a szabályozás követelményeinek), ellenben a hatósági (felügyeleti) és a szerződéses partnerek vonatkozásában a belső információs követelményekhez hasonló kommunikációs és oktatási feladatokkat kell megoldani.

Az ALM nem kíván meg különleges kommunikációs és az oktatási módszereket, de az ismert módszerek közüli választás és alkalmazásuk folyamán figyelemmel kell lenni az ALM „high level” jellegéből fakadó sajátosságokra:

Speciális szaktudással és jelentős koordinációval járó tevékenység („expert modus”), ennek megfelelő képzési és kommunikációs megoldások szükségesek. Nagyobbrészt felső- és középvezetői szint érintett, valamint szakértők.

185 [ALM for insurers] 21. oldal


A vállalati funkció kimondottan business critical, ugyanakkor nem feltétlenül látványos. Az ALM vonatkozásában is szükséges “az alapok” tanítása és kommunikációja, mivel igen újszerű és

komplex jelenségről van szó. Ennek talán első lépése – a nemzetközi best és worst practice186, mint motiváció felmutatásával- annak belátása, hogy a “jó ALM” meghatározó versenyelőny, míg a “rossz ALM” a vállalat piaci pozíciójának romlását, extrém esetekben a biztosító csődjét eredményezheti.

186 Jó példa lehet a 80 éves időtávban 20% feletti és kiegyenlített hozamú alap, rossz példa a felszámolt biztosítók esete

211

A fejezet tartalma:

• Vegyes életbiztosítás......................................................................................................... 212 • Lakásbiztosítás.................................................................................................................. 219 • Önkéntes nyugdíjpénztár................................................................................................... 229

I X . FE J E Z E T

Esettanulmány kompozit bankbiztosítóra


Vegyes életbiztosítás

Bevezető

Az XYZ Biztosító Rt. egy dinamikusan fejlődő, közepes méretű biztosító a hazai piacon, amely a további expanziót a társaság működésében és az állomány jelenlegi és várható összetételében rejtőző kockázatok ismeretében kívánja végrehajtani, különös tekintettel a tulajdonosok részvényesi értékének biztonságára. Az egy évvel korábban felállított ALCO bizottság kapta feladatául a társaság díjbevételének zömét nyújtó biztosítások és a biztosító által végzett önkéntes nyugdíjpénztári vagyonkezelés ALM szempontú elemzését, az ehhez szükséges modell (DFA) kialakítását. Az ALCO bizottság aktuárius és befektetési szakemberei által Excelben létrehozott modell célja az elsődleges információszolgáltatáson és döntéstámogatáson kívül a Társaság által relevánsnak ítélt kockázatok azonosítása, a modellezett termékek ALM szempontú összefüggéseinek megismerése és ez által felkészülés egy külső szállítótól beszerzendő ALM szoftver hatékony implementálására.

Az ALCO bizottság a 2004-es év záró adatainak ismeretében 2005 elején ült össze áttekinteni a modellt és eredményeit. A DFA modell eredményeit ismertető – ALCO bizottság által a menedzsment részére készített - jelentés főbb pontjai az alábbiakban kerülnek bemutatásra.

A biztosítói modell

A társaság kulcsmódozatai közül egy klasszikus vegyes életbiztosítás és egy lakásbiztosítás, a modell e két módozatot választottunk. A választás oka, hogy a klasszikus életbiztosítási piacon ezen típusú termék a díjban és tartalékban egyaránt domináns termék, valamint ALM (technikai kamatláb miatti hozamgarancia) és biztosítástechnikai kockázat szempontból a vegyes életbiztosítások markánsabb jegyeket hordoznak, mint a unit linked termékek. A nem-életbiztosítási ág esetén lakásbiztosítási szerzodésállományt vettünk alapul, mert a lakásbiztosítás a nem-életbiztosítók kínálati palettáján is egy tipikus és domináns terméket képvisel.

Mivel a tulajdonos a részvényesi értéket befolyásoló kockázatokat szabta elsődleges prioritásként, ezért a modell egy olyan DFA modellként került kialakításra, amely a társaság szerződésállományában és eszközállományában rejlő Economic value mérésére alkalmas. Az Economic value a társaság szerződésállományából eredő jövőbeli kötelezettségek és az eszközállományából eredő követelések jelenértékének különbségeként (Surplus) fogalmazható meg, megmutatja, hogy egy adott mérési pillanatban adott feltételezések mellett az eszközállomány nyújt-e és mekkora többletfedezetet a jövőben várható kötelezettségek teljesítésére. Az elemzés a biztosítókra vonatkozó szabályozás várható fejlődési irányának megfelelően a fair value módszert követi. A modell a legfontosabb, illetve legérzékenyebb változókat sztochasztikus módszerrel becsli, míg a változók zömét szakértői becslésen alapuló forgatókönyvek tartalmazzák. Három befektetési (eszközoldali) szcenárió került kialakításra, amelyeken belül az egyes termékek saját paramétereiből további három-négy forgatókönyv készült. A modell 10 éves időtávra tekint előre, megfelelően a vizsgált vegyes életbiztosítás sajátosságának.

Makrováltozók

A modell két makrováltozót tartalmaz: a fogyasztói inflációt (CPI) és a reál GDP növekedést (GDP). A változók a díjak és költségek változását és az állományváltozását befolyásolják.

Kötelezettség

A kötelezettség oldalon tehát két területre fókuszáltunk, ennek megfelelően figyelembevettük az élet ág, a nem-élet ág jellemző portfólióit.

Vegyes életbiztosítás

IX. Fejezet Esettanulmány kompozit bankbiztosítóra 213

Az életbiztosítási ág esetén tehát egy folyamatos díjas vegyes életbiztosítás meglévő szerzodésállományát vettük kiindulási alapnak.

A termék technikai kamatlába 5,5%, ez azt jelenti, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint - a magas technikai kamatláb miatt - már nem terjeszthető, ezért a vizsgált portfólióban lévő szerződések száma csak csökkeni tud, azaz szaporulattal, új szerződésekkel nem számoltunk. Természetesen a matematikai tartalékállomány (az érvényben lévő kötvények össztartaléka) nőhet és csökkenhet is a jövőbeli díjak és megszűnések (halál, visszavásárlás, lejárat) következtében.

A portfóliót a modellben homogén részállományokra (model point-ra) bontottuk. A részállományok megadásánál a biztosítási díjra és a matematikai tartalékra hatással bíró paramétereket vettük figyelembe, nevezetesen:

a biztosított belépési életkorát és a nemét, a biztosítás tartamát, valamint a biztosításból eltelt időt, továbbá a biztosítási összeget.

A biztosítás tartamából és az eltelt időből származtatható hátralévő időt lényeges ismérvnek tekintettük abból a szempontból, hogy a nagy negatív cash flow-val járó lejárati megszűnés időzítése pontosan becsülhető legyen. Alapvetően e szempont szerint különböztettük meg egymástól az egyes részállományokat. Természetesen az állomány nagyságának meghatározásához az egyes részállományok darabszámára is szükség van.

A jövőbeli díjak alakulásánál figyelembevettük a díjak biztosítási évfordulón történő indexálását is, ahol az indexálási technika a termék díjnövekményen történő újbóli megvásárlást jelenti aktuális kor és hátralévő idő szerint azzal a megszorítással, hogy a biztosítás utolsó öt évében nincs indexálásra lehetőség, az első két évben pedig kötelező. Tehát nem csak a jelenlegi díjak jövőbeni bevételezése, hanem az indexálás miatti díjnövekmények is magukkal hordozzák a technikai kamatláb miatti befektetési kockázatot, melyet befolyásol az index átlagos nagysága, ami a biztosító által felkínált index mértékétől és az ügyfelek értékkövetési hajlandóságától - az indexelfogadási aránytól - függ.

Mivel abból a feltételezésből indultunk ki, hogy minden szerződés havi díjas (és az esedékesség hó elseje), ezért meg nem szolgált díjak tartalékával nem számoltunk.

Az életbiztosítások nagy jelentőséggel bíró sajátossága, hogy a matematikai tartalékon elért (technikai kamatláb feletti) többlethozamból törvényi előírás szerint legalább 80%-ban az ügyfeleknek részesedni kell. A szerződési feltételek ezt 90%-os értéken rögzítik is. Ez a jelentős nyereségrészesedési arány nem teszi lehetővé, hogy a befektetés szempontjából kedvező évek esetén a biztosító fedezetet teremtsen a kedvezőtlen évekre. Mivel az ügyfeleknek járó többlethozam visszajuttatás nem jár azonnali kifizetéssel, ezért függetlenül attól, hogy a többlethozam kamatozó betétszámlára (nyereségtartalékba) kerül, vagy a biztosítási összeg növelésére fordítódik, azaz a kamatnyereség, mint egyszeri díj kerül figyelembe vételre (és így a szolgáltatási tartalék emelkedik), az ügyfelek nyereségrészesedése tartaléknövekedéshez vezet, és ez által tovább növeli a már többször említett befektetési kockázatot.

Az állományt alkotó szerződések számának jövőbeli alakulását a díj nemfizetés (visszavásárlás), a halandóság és a lejárat miatti megszűnések becslésével modelleztük. A visszavásárlások esetén a törlési arányt két komponensre bontottuk annak érdekében, hogy bizonyos sokkhatást (pl. a magas befektetési kamatláb miatti kilépést) építsünk a modellbe. A várható halálozás becsléséhez a termék díjkalkulációjához használt néphalandósági táblából és a(z adott biztosítási évhez tartozó) szelekciós paraméterből indultunk ki.

A kárkifizetések előrejelzéséhez természetesen a fenti megszűnési okokhoz tartózó kárösszegeket kell meghatározni, nevezetesen a visszavásárlási értéket, ami a matematikai tartalék nagyságától és az ún. visszavásárlási büntetéstől függ, valamint a szolgáltatási összeget, a biztosítási összeg és a nyereségtartalék összegét.


A költségek figyelembevétele is elengedhetetlen az adott évi cash flow megtervezésénél. A modellben a költséget a díjra vetített költséghányad megadásával határoztuk meg. A terméket az egyszerűség kedvéért csak szerzési és igazgatási költség mellett kalkuláltuk. Mivel a korábban leírtak miatt új szerzéssel nem számoltunk, és az indexálás sem jár együtt szerzési jutalék kifizetéssel, ezért a modellbe csak a jövőbeli igazgatási költséget építettük be.

A befektetési hozam egyrészt fontos komponense a profitszámításnak, – aminek teljes levezetését egyébként a modell tartalmazza -, másrészt az ügyfelek többlethozamból való részesedése révén befolyásolja a tartalék alakulását, és a jövőbeli (a hozam megtermelését követő) évek kárkifizetését. A befektetési hozamszázalék, mint input paraméter az eszköz oldali modell outputjaként adódik.

A modell lényeges eleme, hogy a hagyományos (pl. profitteszteknél alkalmazott) cash flow projekciós és profit előrejelzési technikák alkalmazása mellett a várható jövőbeli szabályozásnak megfelelően az évenkénti becsült nettó cash flow-k kockázatmentes kamatlábbal diszkontált jelenértékeként az állomány mindenkori fair value-jának meghatározását is tartalmazza. A diszkontálás során felhasznált diszkontráták forrása a megfelelő eszközállományi forgatókönyv alapjául szolgáló zéró kupon hozamgörbéből számított forward hozamok. Fontos jellegzetessége a fair value alapú tartalékértékelésnek, hogy alapesetben az ily módon kapott kötelezettségérték nem lehet kisebb a hagyományos matematikai tartalék („visszavásárlási büntetéssel” korrigált) értékénél (ez az úgynevezett „deposit floor”). A korlátozás tartalma az, hogy a matematikai tartalék értékének megfelelő eszközérték nyújt fedezetet egy azonnali teljes visszavásárlás esetén felmerülő kifizetésekre.

Forgatókönyv generátor

A többlet („surplus”) - az eszközök és kötelezettségek értékkülönbözetének - elemzéséhez 3 kötelezettség oldali szcenáriót hoztunk létre. Természetesen a szcenáriók száma tetszőlegesen változtatható, melyek direkt módon vagy sztochasztikus szimulációval állíthatók elő. A szcenáriók definiálásához 3 változót emeltünk ki, nevezetesen

a díj nemfizetés (visszavásárlás) miatti törlést, a szelekciót, és a költséghányadot.

Az első forgatókönyv („VEGYES_1_reális”) reális feltételezéseken alapult, a második szcenárió („VEGYES_2_rossz (WORST CASE)”) mindhárom változó esetén kedvezőtlen (az elképzelhető legrosszabb kimenetet), a harmadik („VEGYES_3_jó (BEST CASE)”) pedig kedvező (az elképzelhető legjobb) értékekre épült. Az egyes forgatókönyvekben a változók az alábbi értékekkel szerepelnek.

24. Táblázat: Vegyes életbiztosítás forgatókönyvei

VEGYES_1_reális1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

biztosítástechnikai TÖRLÉS, díj nem fizetés, visszavásárlás 20.0% 8.0% 5.0% 10.0% 8.0% 7.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0%szelekciós hatás 33% 44% 55% 66% 77% 88% 88% 88% 88% 88%költséghányad 12.0% 11.0% 10.0% 9.0% 8.0% 8.0% 8.0% 8.0% 8.0%

VEGYES_2_rossz (W ORST CASE)1 2 3 4 5 6 7 8 9 10


VEGYES_3_jó (BEST CASE)1 2 3 4 5 6 7 8 9 10



A modell eredményei

A módozat kiinduló állományának összetétele az alábbi volt:

25. Táblázat: Vegyes életbiztosítás kiinduló állományának összetétele

KÖTELEZETTSÉGkor nem tartam eltelt idő Biztö. (Ft) havi biztdíj (Ft) dbszám

kötelezettség_1 40 férfi 10 1 1,000,000 8,101 25,000kötelezettség_2 40 férfi 10 2 1,000,000 8,101 20,000kötelezettség_3 40 férfi 10 3 1,000,000 8,101 15,000kötelezettség_4 40 férfi 10 4 1,000,000 8,101 10,000kötelezettség_5 40 férfi 10 5 1,000,000 8,101 5,000Összesen 75,000,000,000 75,000

Az állomány nagyságának további érzékeltetéséhez megadjuk az elemzés első évében várható díjtömeget, az induló matematikai tartalékot és a szavatoló tőkeszükségletet, melyek rendre 7 200 000 eFt., kb. 11 000 000 eFt és 630 000 eFt.

Az elemzés által szolgáltatott nagyszámú eredményből csak bizonyos metszetek bemutatására kerülhet sor. A kiválasztott metszetekkel és esetekkel célunk, hogy a változók közötti összefüggéseket és a felmerülő esetleges veszélyeket „láthatóvá” tegyük. Az eredmények rendszerezésére egy adatbázis („adatraktár”) felépítése célszerű és kívánatos, ahol a paraméterek minden egyes kombinációjaként előállt eredményváltozók tárolódhatnak, és így lehetőség nyílik az adatkocka tetszőleges - vezetők vagy ALM szakemberek által választott - hipersíkjának gyorsan és könnyen történő előállítására.

A modellben ugyan elkészítettük a teljes eredménykimutatást, szavatolótőkeszükséglet meghatározást, azonban most csak a Surplus elemzésére és az ALM szempontból lényeges összefüggések bemutatására szorítkozunk.

Az eredmények csoportosításának egyik lehetősége az egyes eszközoldali forgatókönyvek mentén adódó évenkénti Surplus-ok bemutatása. Egy adott év Surplus értéke a három kötelezettségoldali forgatókönyvnek megfelelő értékek mediánja.

26. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - mediánok - vegyes életbiztosítás

SURPLUS MÁTRIX - mediánokeszközoldali scenárió 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 20131. scenárió 757,699 1,568,635 1,913,444 2,276,153 2,492,024 2,914,444 3,937,403 4,841,289 5,281,2812. scenárió 712,549 1,168,870 1,657,651 2,090,750 2,513,107 1,884,962 2,135,896 2,471,552 2,603,0143. scenárió 898,756 1,537,967 1,504,661 2,352,143 2,819,004 2,894,947 4,058,517 4,496,520 4,390,721


A grafikus ábrázolás nyilvánvalóbbá teszi a kritikus pontokat.

49. ábra: SURPLUS mediánok az egyes eszközoldali forgatókönyvekben - vegyes életbiztosítás

SURPLUS mediánok az egyes eszközoldali forgatókönyvekben

0

1,000,000

2,000,000

3,000,000

4,000,000

5,000,000

6,000,000

2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

évek

eFt

1. scenárió2. scenárió3. scenárió

A 6. évben a 2. forgatókönyv részvényhozam-alakulása miatt a Surplus jelentősen visszaesik. Kisebb mértékben, de a 3. forgatókönyv 3. évében hasonló jelenség figyelhető meg.

Bemutatható a Surplus értékek évenkénti alakulása a kötelezettségoldali forgatókönyvek alapján egy adott eszközoldali forgatókönyv keretében.

27. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - kötelezettségoldali forgatókönyv - vegyes életbiztosítás

SURPLUS MÁTRIX - kötelezettségoldali forgatókönyvek

3. scenárió (eszközoldal) 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013VEGYES_1_reális 1,064,734 1,691,772 1,359,874 1,905,925 2,310,053 2,342,872 3,396,017 3,793,321 3,672,650VEGYES_2_rossz (W ORST CASE) 81,945 100,686 -191,700 -316,145 -80,193 -281,706 674,227 987,894 731,784VEGYES_3_jó (BEST CASE) 1,715,566 2,975,247 3,201,023 5,020,432 5,718,200 6,071,599 7,442,808 8,005,147 8,049,659ÁTLAG 954,082 1,589,235 1,456,399 2,203,404 2,649,354 2,710,922 3,837,684 4,262,120 4,151,364


Ugyanez grafikusan:

50. ábra: SURPLUS értékek a kötelezettségoldali forgatókönyvek és a 3. eszközoldali szcenárióban - Vegyes életbiztosítás

SURPLUS értékek a kötelezettségoldali forgatókönyvek és a 3. eszközoldali szenárióban

-1,000,000

0

1,000,000

2,000,000

3,000,000

4,000,000

5,000,000

6,000,000

7,000,000

8,000,000

9,000,000

2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

évek

SUR

PLUS

eFt VEGYES_1_reális

VEGYES_2_rossz (WORST CASE)VEGYES_3_jó (BEST CASE)ÁTLAG

A Surplus alakulásának kockázatára világít rá, ha az egyes forgatókönyv kombinációkban előforduló minimumértékeket mutatjuk be.

28. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - minimumok - Vegyes életbiztosítás 1. szcenárió

SURPLUS MÁTRIX - minimumok kötelezettségoldali scenárió

eszközoldali scenárió VEGYES_1_reálisVEGYES_2_rossz (W ORST CASE)

VEGYES_3_jó (BEST CASE)

1. scenárió 937,817 -171,480 1,585,6882. scenárió -96,937 -138,826 1,563,9253. scenárió 1,064,734 -316,145 1,715,566


Látható, hogy a VEGYES_1_reális kötelezettségoldali szcenárió a 2. eszközoldali forgatókönyvben potenciálisan negatív Suplus-t tartalmaz, bár ennek mértéke a kötelezettségállomány aktuális értékéhez (18 Md ft.) mérten nem jelentős (0,5%). A reális forgatókönyv megbízhatóságát jelzi, hogy a két szélsőséges szcenárió értékei között helyezkedik el és a negatív minimumértéket csak egy eszközoldali szcenáriónál mutatta.

Értékes információt jelent a kiemelt kötelezettségoldali paraméterek érzékenységvizsgálata. Egy adott eszköz- és kötelezettségoldali forgatókönyv páron belül a kiemelt paramétereket ceteris paribus vizsgálva azonosíthatóak a magasabb kockázatot jelentő tényezők. A beavatkozási érték a változó azon értékét jelzi, amely mellett a célváltozó (Surplus) értéke olyan - a vezetés részéről előre meghatározott - mértékben változik meg, hogy az már beavatkozást igényel.

51. ábra: Érzékenységvizsgálat - Vegyes életbiztosítás 1. szcenárió

Érzékenységvizsgálatok

1. eszközscenárió, VEGYES_1_reális kötelezettségoldali szcenárió; SURPLUS változása 2005-benSURPLUS eredeti értéke 937,817

Kiemelt változó változás az eredeti szcenárióhoz képest Surplus változása beavatkozási érték: (feltétele:Surplus<=0)törlés díj nem fizetés, visszavásárlás miatt 10 százalékponttal nagyobb 447,505 naszelekciós hatás 50 százalékponttal nagyobb -412,160 86 százalékpontköltséghányad 10 százalékponttal nagyobb -748,143 13 százalékpont


Lakásbiztosítás

Kötelezettség

Ebben az esetben is egy már meglévő állományból indultunk ki. Kizárólag az eszköz oldali modellezés egyszerűsítése kedvért - hogy az az életbiztosításhoz hasonlóan működhessen - új szerzéssel nem számoltunk (növekedési ütem a törlési arány -1-szerese), továbbá egy adott évben egy speciális törléssel megszüntettük az állományt arra való tekintettel, hogy a több évre elhúzódó kárlefutásból adódó utolsó kárkifizetés ugyanarra az évre essen, amelyikben a teljes életbiztosítási állomány is megszűnik.

A portfóliót 3 homogén csoportra bontottuk a kötés éve szerint, azaz tárgyévi kötésű, egy évvel korábban, illetve legalább 2 évvel korábban kötött szerződések halmazára. Az utóbbi részállományt tekintjük stabil állománynak, erre határoztuk meg többek között a kárhányadot, adott év díjára vetített az adott évben bekövetkezett károk teljes kárszükségletét (kárrendezési költséggel növelt kárkifizetés és függőkár tartalék összege), és a törlési arányt. A többi részállomány vonatkozásában ezen változókat a stabil állomány értékeihez viszonyított arányszám megadásával becsültük meg. Feltételeztük, hogy ezen részállományok kárhányadai és törlési arányai rosszabbak, mint a stabil állományé. A portfóliót a biztosítási összeg, és a részállományok darabszámai alapján hoztuk létre.

A jövőbeli díjak tervezésénél az indexálás hatásával is számoltunk, ami nem-életbiztosítás esetén egyszerű technikát jelent, azaz a biztosítási díj és a biztosítási összeg azonos arányban nő. Mivel a nem-életbiztosítások nem összeg-, hanem kárbiztosítások és a kárszükségletet a díjra vetített kárhányad alapján becsültük, ezért a biztosítási összeg valójában a modell szempontjából irreleváns.

A modellbe egy három éves kárlefutást építettünk be - a modell egyszerűségének megőrzése végett -, azaz a kárszükséglet nagy része a kár bekövetkezés évében, egy további jelentős része a következő évben kerül kifizetésre, míg a teljes kárrendezés az esemény évét követő második évben fejeződik be. A károkat kifizetések időpontjában kárinflációval növelten vettük figyelembe. Az egyes részkifizetések aránya évente változtatható paraméterekkel állítható. A még ki nem fizettet károk a függőkárok tartalékában kerültek figyelembe vételre.

A ráfordítások között a szerzési (megújítási) jutalékot és az igazgatási költséget egy közös változó (díjra vetített költséghányad) megadásával modelleztük. Az egyszerűsítés érdekében az adót. Mint egyéb ráfordítást figyelmen kívül hagytuk.

A befektetési hozam ugyan az üzletév eredményét befolyásolja, és ezért a modellbe beiktattuk, valójában a kötelezettségekre nincs hatással.

Bár a nem-életbiztosítások jellemzője, hogy viszontbiztosítási fedezettel védik az állományt pl. káringadozás ellen, ennek ellenére a modell egyszerűsítése végett, ezt az elemet a modellből szándékosan kihagytuk.

A DFA modellt az életbiztosításhoz hasonlóan kiegészítettük, a kötelezettség fair value-s értékelésével. Mivel a lakásbiztosítások szinte kizárólag havi díjas (hó 1-re igazított) szerződések, ezért a meg nem szolgált díjak tartalékával nem számoltunk, ezért a biztosító kötelezettségét a függőkár tartalék szolgáltatja, aminek fair value-s értékét a feltételezett kárlefutásnak megfelelően a jövőbeli kifizetések kockázatmentes kamatlábbal történő diszkontálással határoztunk meg. A diszkontálás során felhasznált diszkontráták forrása a megfelelő eszközállományi forgatókönyv alapjául szolgáló zéró kupon hozamgörbéből számított forward hozamok.

Eszközállomány

Minden kötelezettség eszközállományát háromféle (devizakockázatot nem jelentő) eszköz alkothatja.


Hosszú lejáratú kötvény: 10 éves lejáratú (a modell tíz éves időhorizontjának megfelelően); évente fizet kamatot; kuponja megegyezik az egyes forgatókönyvek 10 éves zérókupon hozamával.

Rövid lejáratú kötvény: 1 éves lejáratú; kamatot nem fizető diszkont értékpapír. Részvény: osztalékot nem fizető részvény.

Az egyes kötelezettségállományok eszközállományának összetétele a modell készítésekor ismert múltbeli adatok alapján a Markowitz optimalizációs modell alapján került meghatározásra. A lakásbiztosításnál a likviditási szempont miatt a vegyes életbiztosítás eszközállományához képest kockázatkerülő portfóliót alakítottunk ki. A vizsgált periódus eleji megoszlást a modell lehetséges egyszerűsítése miatt nem tekintettük változónak, az évenkénti újrabefektetés a legutóbbi portfólió-összetételnek megfelelően történnek.

Az eszközállomány nagyságát, értékét nem csak az árfolyamok változása befolyásolja, hanem a hosszú lejáratú kötvények nyitó állományára fizetett kuponok miatti újrabefektetések és a biztosítási díjak, kárkifizetések, költségráfordítások egyenlege (nettó cash flow). Ez utóbbi előjelétől függően az eszköz oldalon vagy vételi, vagy eladási tranzakció indukálódik. A tranzakcióknál és az állomány értékelésénél lényeges hangsúlyt kaptak az időpontok. Az év közepi cash flow-knál féléves árfolyamokat és féléves diszkontrátákat vettünk figyelembe, míg az év végi pénzáramlásnál és az év végi kiértékelésnél az éves árfolyamokból és éves diszkontrátákból indultunk ki. Lényeges elem az eszközoldali modellben az a feltételezés, hogy mindkét biztosításból származó kötelezettség 10 éven belül lejár, és ezért amennyiben hosszú lejáratú kötvény vásárlása válik szükségessé, akkor nem újonnan kibocsátott 10 éves értékpapír, hanem a portfólióban lévővel megegyező típusú kötvény vásárlása történik. Ez által kívánjuk elkerülni, hogy az eszközök „túlnyúljanak” a kötelezettségeken („cash flow matching”).

Az eszközállomány és a kötelezettségállomány közti kapcsolatot a kölcsönös egymásra hatás jellemzi. Az eszközportfólió átlagos hozamszázaléka adja a kötelezettség oldal egyik inputváltozóját, a befektetési hozamszázalékot. A kötelezettségek nettó cash flow-ja pedig az eszköz oldal számára jelent bemenő adatot. A kapcsolat erőssége igazán az életbiztosításnál jelentős, mert itt a többlethozam visszajuttatás miatt a hozam beépül a cash flow-ba.

Forgatókönyv generátor

A szcenárió generátor szolgáltatja az alapvető eszközkategóriák hozamainak évenkénti előrejelzését. A kötvényhozamok becslésének alapja a három forgatókönyvnek megfelelő zéró kupon hozamgörbék létrehozása, amelyből minden jövőbeli időpontra származtatható a jelenértékszámítás céljaira a forward kamatlábak sorozata. Az egyszerűség kedvéért az egyes forgatókönyvek a hozamgörbe pontjainak gazdasági előrejelzésen alapuló szakértői becsléséből (determinisztikus modellezés) és nem hozamgörbe modellekből származnak, ezáltal nem tartalmaznak sztochasztikus becslést. A részvényhozamok becslésére egy, a mindenkori kötvényhozamokat és azok évenkénti változásának hatását tükröző modellt alkalmaztunk, ezáltal biztosított az eszközoldali inputok konzisztenciája.

Egy adott t. év részvényhozama:

ε+∆⋅+= ttt rfbrEr )(


,ahol

rt: a t. év részvényhozama

E(rt): az adott év részvényhozamának várható értéke, amely megegyezik az adott évi kockázatmentes kamatláb (rft) és egy konstans (4 százalékpont) összegével

b: a részvényhozam érzékenysége a kockázatmentes kamatszint változására

Drft: a kockázatmentes kamatlábak változása t. évben

ε: a maradéktag (hibatag), azaz egy nulla várható értékű, adott szórású (a modellben 15 százalék), normális eloszlású valószínűségi változó, amely a részvényhozam sztochasztikus jellegét biztosítja.

A kötvényhozamok determinisztikus forgatókönyveibe illesztett részvényhozamsor egy adott évi értéke egy 100 szimulációból álló kísérlet mediánjaként adódott.

Forgatókönyvek - makrováltozók

A modell lehetséges egyszerűsítése céljából a makrováltozókra (CPI és GDP) nem került forgatókönyv felállításra.

Forgatókönyvek - kötelezettségek

A többlet („surplus”) - az eszközök és kötelezettségek értékkülönbözetének - elemzéséhez 4 kötelezettség oldali szcenáriót hoztunk létre. Természetesen a szcenáriók száma tetszőlegesen változtatható, melyek direkt módon vagy sztochasztikus szimulációval állíthatók elő. A szcenáriók definiálásához 4 változót emeltünk ki (melyek értékei a stabil állományra vonatkoznak), nevezetesen

biztosítástechnikai törlés a stabil állományra; kárhányad stabil állományra; függőkártartalék képzési arány 1. évben függőkártartalék képzési arány 2. évben.

Az első forgatókönyv („LAKÁS_1_jó, rossz évekkel”) kedvező feltételezéseken alapult, azzal a jellegzetességgel, hogy két nagyon rossz kárhányadú évet is tartalmaz. A második szcenárió („LAKÁS_2_reális”) mindegyik változó esetén reális feltételezéseket tartalmaz, a harmadik forgatókönyv („LAKÁS_3_rossz_(WORST CASE”) kedvezőtlen (az elképzelhető legrosszabb), a negyedik („LAKÁS_4_jó_(BEST CASE”) pedig kedvező (az elképzelhető legjobb) értékekre épült. Az egyes forgatókönyvekben a változók az alábbi értékekkel szerepelnek.


29. Táblázat: Lakásbiztosítás forgatókönyvei

LAKÁS_1_jó, rossz évekkel

2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013bizttechn. törlés stabil állományra 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0%kárhányad stabil állományra 40% 40% 75% 40% 40% 75% 40% 40% 40%függőkártartalék képzési arány 1. évben 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0%függőkártartalék képzési arány 2. évben 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0% 5.0%

LAKÁS_2_reális2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

bizttechn. törlés stabil állományra 10.0% 10.0% 10.0% 10.0% 10.0% 10.0% 10.0% 10.0% 10.0%kárhányad stabil állományra 50% 55% 51% 56% 52% 57% 53% 58% 54%függőkártartalék képzési arány 1. évben 25.0% 25.0% 25.0% 25.0% 25.0% 25.0% 25.0% 25.0% 25.0%függőkártartalék képzési arány 2. évben 15.0% 15.0% 15.0% 15.0% 15.0% 15.0% 15.0% 15.0% 15.0%

LAKÁS_3_rossz_(WORST CASE)2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013


LAKÁS_4_jó_(BEST CASE)2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013



Bár arra törekedtünk, hogy a két üzletág eszközoldali modellezésénél - 10 éven túl nincsenek pénzáramlások -, és az eredményváltózó (Surplus) elemzésénél (determinisztikus szcenárió analízis) hasonló módszereket kövessünk, a lakásbiztosítás esetén sztochasztikus szimulációt is végrehajtottunk. Adott eszköz szcenárió esetén a fenti kitüntetett változók, mint valószínuségi változók értékeit szimuláltuk az alábbi paraméterek mellett:

a törlési arány várható értéke 5%, szórásnégyzete 0,25%, a kárhányad várható értéke 50%, szórásnégyzete 0,25% az 1. évi tartalékképzési arány várható értéke 25%, szórásnégyzete 0,14%, a 2. évi tartalékképzési arány várható értéke 15%, szórásnégyzete 0,03%.

A változók eloszlására az egyik esetben normális, a másik esetben béta eloszlást tételeztünk fel. A szimulációs eljárás során 1000 szimulációt generáltunk.

Forgatókönyvek - eszközállomány

Az eszközállomány értékelésének alapjául szolgáló hozamokat a 2005. február 4-i magyar állampapír zéró kupon görbéből származtattuk.

30. Táblázat: Eszközállomány - magyar állampapír hozama

év 1. scenárió 2. scenárió 3. scenárió1 8.38 8.38 8.382 8.08 8.08 8.083 7.92 6.40 7.264 7.78 5.64 7.785 7.64 5.24 8.046 7.49 5.01 8.167 7.33 4.89 8.198 6.94 4.80 7.689 6.65 4.76 7.32

10 6.45 4.75 7.04


Az 1. szcenárió a valós (2005. február 4-i) zéró kupon (spot) görbéből származik oly módon átalakítva, hogy tükrözze a 2011-es euróövezeti csatlakozást, tehát a 6 év múlva várható spotgörbe megegyezik az aktuális euró állampapír zéró kupon görbéből származtatott 6 év múlva várható spotgörbével.

A 2. szcenárió szintén a valós (2005. február 4-i) zéró kupon (spot) görbéből származik oly módon átalakítva, hogy egyfajta sokkhatásként mér a második évtől átvegye az aktuális euró állampapír zéró kupon görbéből származtatott 2 év múlva várható spotgörbét.

Az 3. szcenárió a valós zéró kupon (spot) görbéből származik és az 1. szcenárióhoz hasonlóan 2011-es euróövezeti csatlakozást tételez fel, azonban a 3. és 4. évre devizapiaci anomáliák miatt, átmenetileg az 1. szcenárióhoz képest 2 százalékponttal magasabb hozamokat vetít előre.

A részvények évenkénti hozamai az alkalmazott modell és a lefuttatott szimulációk eredményeképpen a következő:

31. Táblázat: Eszközállomány - részvények hozama

év 1. scenárió 2. scenárió 3. scenárió0 26.02 24.53 33.571 8.93 10.31 14.812 13.66 24.24 10.843 5.50 11.51 -5.974 6.78 9.06 9.095 9.25 8.14 15.796 12.25 -6.27 8.087 23.33 6.92 30.898 16.74 9.04 8.509 9.44 4.85 -3.85

10 8.55 6.75 16.88

A modell eredménye

A módozat kiinduló állományának összetétele az alábbi volt:

32. Táblázat: A lakásbiztosítás kiinduló állományának összetétele

KÖTELEZETTSÉGeltelt idő Biztö. (Ft) havi biztdíj (Ft) dbszám

kötelezettség_1 0 5,000,000 1,833 50,000kötelezettség_2 1 5,000,000 1,833 75,000kötelezettség_3 2 5,000,000 1,833 100,000Összesen 225,000


További adalék a portfólió méretéről, hogy az elemzés első évében várható díjtömeg 4 969 250 eFt., az induló függőkár tartalék mintegy 599 844 eFt, a szavatoló tőkeszükséglet induláskor 792 000 eFt..

Az alábbiakban a vegyes életbiztosítási állománynál bemutatott metszeteknek az ismertetésére kerül sor a lakásbiztosítási állományra elvégzett modellezés eredményeire építve.Bár a modellben ugyan elkészítettük a teljes eredménykimutatást, szavatolótőkeszükséglet meghatározást, azonban most csak a másik üzletághoz hasonlóan a Surplus elemzésére és az ALM szempontból lényeges összefüggések bemutatására fektetjük a hangsúlyt.

Az eredmények csoportosításának egyik lehetősége az egyes eszközoldali forgatókönyvek mentén adódó évenkénti Surplus-ok bemutatása. Egy adott évi Surplus a modellezésnél figyelembe vett négy kötelezettségoldali szcenáriónak megfelelő értékek mediánja.

33. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - mediánok - Lakásbiztosítás

SURPLUS MÁTRIX - mediánok

2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 20131. scenárió 418,935 817,156 473,813 854,761 1,323,791 932,128 1,182,527 1,241,575 1,300,9012. scenárió 416,153 796,227 424,040 773,097 1,201,999 753,663 972,724 1,017,841 1,063,9243. scenárió 420,430 811,125 463,485 861,637 1,358,540 994,025 1,267,674 1,325,456 1,378,813

A grafikus ábrázolás segít a kritikus pontok megtalálásában.

52. ábra: SURPLUS mediánok az egyes eszközoldali forgatókönyvekben - Lakásbiztosítás

SURPLUS mediánok az egyes eszközoldali forgatókönyvekben

0

200,000

400,000

600,000

800,000

1,000,000

1,200,000

1,400,000

1,600,000

2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

évek

eFt

1. scenárió2. scenárió3. scenárió


A 3. és 7. évben a Surplus visszaesik az átmenetileg romló kárhányadok miatt. A párhuzamosan futó görbék arra utalnak, hogy a lakásbiztosításnál az eszközoldali szcenáriók hatása limitált - a kockázatkerülő portfólió és a többlethozam-visszajuttatási mechanizmus hiánya miatt.

Bemutatható továbbá a Surplus értékek évenkénti alakulása a kötelezettségoldali forgatókönyvek alapján egy adott eszközoldali forgatókönyv keretében.

34. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - kötelezettségoldali forgatókönyv - lakásbiztosítás

SURPLUS MÁTRIX - kötelezettségoldali forgatókönyvek

3. scenárió (eszközoldal) 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013LAKÁS_1_jó, rossz évekkel 686,824 1,467,253 578,680 1,355,915 2,186,081 1,461,492 1,923,504 2,010,186 2,091,847LAKÁS_2_reális 154,037 154,997 348,290 367,359 531,000 526,557 611,845 640,726 665,780LAKÁS_3_rossz_(W ORST CASE) -1,023,674 -1,784,659 -2,425,817 -3,069,711 -3,697,431 -4,307,211 -4,802,457 -5,019,954 -5,216,935LAKÁS_4_jó_(BEST CASE) 686,824 1,467,253 2,293,162 3,226,754 4,228,563 5,272,754 6,051,294 6,325,699 6,578,395ÁTLAG 126,003 326,211 198,579 470,079 812,053 738,398 946,046 989,164 1,029,771

Ugyanez grafikusan:

53. ábra: SURPLUS értékek a kötelezettségoldali forgatókönyvek és a 3. eszközoldali szcenárióban - Lakásbiztosítás

SURPLUS értékek a kötelezettségoldali forgatókönyvek és a 3. eszközoldali szenárióban

-6,000,000

-4,000,000

-2,000,000

0

2,000,000

4,000,000

6,000,000

8,000,000

2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

évek

SURP

LUS

Ft LAKÁS_1_jó, rossz évekkel

LAKÁS_2_reálisLAKÁS_3_rossz_(WORST CASE)LAKÁS_4_jó_(BEST CASE)ÁTLAG


A WORST és BEST CASE szcenáriók jól láthatóan behatárolják a Surplus-ok lehetséges spektrumát. A Surplus kumulatív jellege miatt a „rossz” évek hatása a teljes időhorizonton megmutatkozik. A hatás olyan erős, hogy a LAKÁS_1_jó, rossz évekkel szcenárió hiába tartalmaz azonos változóértékeket a BEST CASE szcenárióval, a kizárólagos eltéréseket jelentő 3. és 7. évi kiugró kárhányadok a teljes időszak Surplus értékeit az átlagos értékhez közelítik.

A Surplus alakulásának esetleges veszélyére világít rá, ha az egyes forgatókönyv kombinációkban előforduló minimumértékeket mutatjuk be.

35. Táblázat: SURPLUS MÁTRIX - minimumok - Lakásbiztosítás 1. szcenárió

SURPLUS MÁTRIX - minimumok kötelezettségoldali scenárió

eszközoldali scenárióLAKÁS_1_jó, rossz

évekkel LAKÁS_2_reálisLAKÁS_3_rossz_(W O

RST CASE)LAKÁS_4_jó_(BEST

CASE)1. scenárió 598,324 153,110 -5,082,815 684,7602. scenárió 543,438 139,104 -4,733,949 683,5773. scenárió 578,680 154,037 -5,216,935 686,824

A negatív tartományba átcsúszó Surplus értékek csak a WORST CASE szcenárióban vannak, azonban ezek mértéke jelentősnek mondható, ami további vizsgálódást indokol.

Hasznos információt nyújt a kiemelt kötelezettségoldali paraméterek érzékenységvizsgálata is. Egy adott eszköz- és kötelezettségoldali forgatókönyv páron belül a kiemelt paramétereket ceteris paribus vizsgálva azonosíthatóak a magasabb kockázatot jelentő tényezők, amelyek révén meghatározható a beavatkozási érték, amely mellett a célváltozó (Surplus) értéke olyan mértékben változik meg, hogy az már beavatkozást igényel a vezetés részéről.

36. Táblázat: Érzékenységvizsgálatok - Lakásbiztosítás 1. szcenárió

Érzékenységvizsgálatok

1. eszközscenárió, LAKÁS_2_reális kötelezettségoldali szcenárió; SURPLUS változása 2005-benSURPLUS eredeti értéke 153,110

Kiemelt változó változás az eredeti szcenárióhoz képest Surplus változása beavatkozási érték: (feltétele:Surplus<=0)bizttechn. törlés stabil állományra 10 százalékponttal nagyobb -9,181 nakárhányad stabil állományra 1 százalékponttal nagyobb -51,453 3 százalékpontfüggőkártartalék képzési arány 1. évben 10 százalékponttal nagyobb 4,192 nafüggőkártartalék képzési arány 2. évben 10 százalékponttal nagyobb -403 na


A mögött, hogy a kárhányadra a Surplus ennnyire érzékény (már 3%pontos emelkedés beavatkozást vált ki) az áll, hogy a költséghányad - amiről a lakás biztosítás esetén eddig nem volt szó – igen magas, nevezetesen 45%. Amennyiben a kárhányad több, mint 55%, úgy ez negatív cash flow-hoz vezet, ami eszköz eladást von maga után. Természetesen, ha a tartalékon elégendo hozam termelődik, akkor az adott év még zárulhat pozitív eredménnyel.

Végül bemutatunk a sztochasztikus szimuláció eredményeiből is néhány mintát. Az eredmények azon feltételezés mellett adódtak, hogy kötelezettség oldali változók béta eloszlást követnek, és az eszköz oldalon a 2. szcenárió valósul meg. A bemutatott konkrét adatok a 2005. évi Surplusra vonatkoznak.

Először a statisztikai mutatókat ismertetjük, majd megadjuk az egyes szimulációk mellett adódó surplusok hisztogramját.

37. Táblázat: Sztochasztikus szimuláció eredménye - Lakásbiztosítás

Statisztikai mutatók 2005

maximum 941 338medián 180 972

átlag 173 180minimum -656 610

szórás 270 183relatívszórás 156%

percentilis (10%) -188 655

54. ábra: 2005. évi Surplus hisztogramja a 2. eszköz szcenárió mellett

2005. évi Surplus hisztogramja a 2. eszköz szcenárió mellett

0.00%

2.00%

4.00%

6.00%

8.00%

10.00%

12.00%

14.00%

-656

610

-576

713

-496

816

-416

918

-337

021

-257

123

-177

226

-97

329

-17

431

62 4

66

142

364

222

261

302

158

382

056

461

953

541

851

621

748

701

645

781

543

861

440

Surplus eFt

gyak

oris

ág

2005


Önkéntes nyugdíjpénztár

A magyarországi önkéntes nyugdíjpénztárak életében jelentős változást okozhat a tíz éves takarékoskodási időszak közelgő lejárata. A pénztári rendszer elindítását a törvényhozók adókedvezmény igénybevételének a lehetőségével támogatták meg, aminek egyik feltétele a minimálisan 10 éves megtakarítási idő volt. Az önkéntes pénztári rendszer 1994-95-ös elindulását figyelembe véve ezért 2005 lesz az első olyan év, amikor a 2004-es taglétszámhoz képest szignifikáns mennyiségű kilépőre lehet számítani. A pénztárak vagyona 2004 végén jellemzően vegyes portfóliókba került befektetésre, ahol a kockázatosabbnak tekinthető magyar és külföldi részvények aránya átlagosan 10% körül mozgott. Mivel a részvénybefektetések a magasabb kockázati szint miatt csak hosszabb befektetési időhorizonttal rendelkező befektetők számára ajánlhatóak, ezért érdekes kérdés, hogy a várható tagi kivétek milyen mértékben rövidítik le az önkéntes pénztárak által felvállalható befektetési futamidőt.

A felvállalható befektetési időhorizontot többféleképpen is lehet értelmezni. Egyrészt érdekes lehet, hogy ha nincsenek új belépők és egyösszegű szolgáltatással számolunk, akkor várható értékben hány év múlva fizeti ki a pénztár az utolsó nyugdíjba vonuló tagot is. Ahogy azonban az aktuális taglétszámból egyre nagyobb a tíz éves tagsági viszonnyal rendelkezők aránya, egyre nagyobb lehet a potenciális kivétek nagysága. zért nem önmagában a hátralévő évek száma, hanem az évek és a várható cash flow-k együttes figyelembe vétele lehet jó becslés a felvállalható befektetési időhorizontra. Ez a megközelítés nagyon hasonló az X. fejezetben bemutatott Macauley-féle duráció koncepciójához. Ott az egyes éveket a várható cash flow-k jelenértékének a teljes jelenértékhez viszonyított nagyságával súlyoztuk be. Így megkaptuk, hogy időben hová is esik a pénzáramlások súlypontja. Kézenfekvő ezért, hogy a kötelezettségek várható élettartamát hasonló módon becsüljük meg.

A várható cash-flow-k becsléséhez elkészítettük egy hipotetikus nyugdíjpénztár pénzügyi modelljét. A modell nagyban leegyszerűsíti a valóságot, de segít az alapvető kérdések megválaszolásában. A legfontosabb bemeneti változóink a következők:

fogyasztói árindex, költség a pénztári befizetés százalékában, befektetési hozam, halandóság alakulása, belépők száma, kilépők száma, a kilépéskor a felhalmozódott díjtömegből kivett rész, a kilépéskor a felhalmozott hozamtömegből kivett rész.

A pénztár vagyona részben a belépők által teljesített befizetésekből, részben pedig a már meglévő vagyonon elért befektetési hozamból gyarapodik. Hipotetikus pénztárunk 1995-ben kezdte el a működését és azt feltételeztük, hogy a tagok 10.000.- forintos havi díjfizetést vállaltak, ami az éves infláció mértékében folyamatosan emelkedik a rákövetkező években. A bruttó díj 5%-a levonásra kerül a pénztár működési költségeinek fedezetére. Az 1995-ös indulás után az első pár évben a belépők száma dinamikusan emelkedett, majd ahogy a piac egyre telítettebbé vált, fokozatosan lecsillapodott az új tagok belépésének üteme.


38. Táblázat: Az ÖNYPT taglétszámának alakulása

A taglétszám kismértékben, de egyenletesen csökken a tagok elhalálozása és lemorzsolódása következtében. A pénztártagok mindenkori átlagéletkora példánkban 40 év, amihez évi 1,5%-os halandóság társul. E mellett feltételeztünk évi 1%-nyi kilépést is. Mindez együttesen évi 2,5%-os „természetes fogyást” jelentenek, ami példánkban azt eredményezi, hogy 2004-ben a 2,5%-os teljes tagságra vetített tagtoborzási ütem mellett a belépő tagok éppen ellensúlyozni tudják a kilépők számát. Kényelmi okokból 2004 után nem számoltunk új tagok belépésével. A fentieknek megfelelően a 2004-es taglétszámnak a belépés éve szerinti megoszlása a következőképpen nézett ki:

55. ábra: Az ÖNYPT tagságának összetétele a belépés éve szerint

A tagság összetétele a belépés éve szerint

4%11%

15%

17%14%

12%

11%

9%5% 2%

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

A taglétszámalakulása

Meglévő tagok(fő) Új tagok (fő)

Növekedési ütema teljes tagságra

levetítve, %

1995 100 100

1996 398 300 300

1997 786 398 100

1998 1159 393 50

1999 1478 348 30

2000 1737 296 20

2001 1954 261 15

2002 2101 195 10

2003 2154 105 5

2004 2154 54 2,5

IX. Fejezet Esettanulmány kompozit bankbiztosítóra 231 A pénztár vagyonnövekedésének másik forrása a befektetési hozam. Az 1994-2004-es időszakra

átlagosan 10%-os nettó, azaz a pénztártagok számláján jóváírható hozamot tételeztünk fel. A 2004 utáni időszakra a modell hozamgenerátora által produkált hozamokkal kalkuláltunk.

A vagyon csökkenhet a tagok elhalálozását követő kivétek miatt, vagy az 1%-os természetes lemorzsolódás miatt is. A vagyon nagyobb csökkenését okozza a 10 éves pénztári tagságot elérő tagok részbeni, vagy teljes kilépése. A 2004-ben érvényes jogszabályok szerint a tíz éves határt elérő tagok közterhektől mentesen felvehetik a befizetéseik után keletkezett hozamot. A tőkét a 10. és 20. tagi év között egyre csökkenő adóteherrel, majd a 20. évtől kezdődően szintén tehermentesen lehet felvenni. Ebből adódik, hogy a felhalmozódott hozamtömegből illetve a felhalmozódott díjtömegből kilépéskor felvett rész külön változóként jelenik meg a modellben. Utóbbi két változó lesz vizsgálatunk tárgya. Miközben a többi változót adottnak vesszük, a felhalmozott díjakból és hozamokból való kivétek arányára három szcenáriót fogalmazunk meg és megvizsgáljuk, hogy ezek függvényében melyik évre esik a pénzkiáramlások jelenértékének súlypontja.

1. változat: kilépés a befizetendő adó minimalizálása mellett

Ha a pénztártagokat a kilépésre vonatkozó döntésük meghozatalakor kizárólag az adóoptimalizálás vezérli, akkor a felhalmozódott hozamot a 10. évet követően, míg a tőkét csak a 20. évet követően fogják kivenni. Ez annyiban kedvezőnek mondható, hogy a vagyon nagyobb része 2004-et követően még tíz évig a pénztárnál marad. Hipotetikus pénztárunk közel 3 milliárd forintos vagyonának ugyanis nagyjából egy harmadát teszi ki a felhalmozott hozam, míg két harmadát a tőke.

39. Táblázat: Kilépés a befizetendő adó minimalizálása mellett (ÖNYPT)

A fenti feltételek mellett a pénztár várható kifizetéseinek súlypontja a 2004-et követő 16,3. évre esik, amiből az a következtetést lehet levonni, hogy a pénztár nyugodtan vállalhat részvénykockázatot is.

2. változat: tőkekivonás már a 10. évtől kezdve

Ebben a szcenárióban azzal kalkuláltunk, hogy minden évben a 10. vagy annál több tagsági évvel rendelkező pénztártagoknak 10%-a tőke komponenst is felveszi, nem törődve lépésének adó vonzatával. A 20. tagsági évben a még megmaradt tagok 90%-a fog a tőke felvétele mellett dönteni. A maradék 10% vagy nincs tudatában a lehetőségnek, vagy elfelejtette, vagy egyáltalán nem érdekli a dolog. A hozam komponenst a 10. tagsági évtől kezdődően a tagok 80%-a, a 20. évet követően pedig 90%-a fogja felvenni, míg 20, illetve 10 százalékuk kényelmi vagy egyéb okokból nem él a lehetőséggel.

Belépéstõl számítva eltelt évek 10 > 10 < 20 <

Kilépési arány - tõke 1% 1% 100%

Kilépési arány - hozam 1% 100% 100%


40. Táblázat: Tőkekeivonás már a 10. évtől kezdve (ÖNYPT)

Ezek mellett a feltételek mellett a pénztári kötelezettségek várható durációja 12,5 évre csökken. Jól látszik, hogy a tőkére vonatkozó döntés előre hozatala jelentős mértékben lerövidíti a pénztár befektetési időhorizontját, de szerény mértékű a részvénykockázat vállalása azért még lehetséges marad.

3. változat: jelentősebb tőkekivonás már a 10. évtől kezdve

Érdemes megnézni, hogy mi lenne az a tőkekivonási arány, ami mellett hipotetikus pénztárunk durációja a részvénybefektetések vállalhatósága szempontjából kritikus 10 év alá csökken. A becsléshez feltételeztük, hogy a megtakarítások hozam komponensét a 10. évet elérő összes tag felveszi. Ekkor ahhoz, hogy a pénztár kötelezettségeinek durációja 10 évre csökkenjen, a tagok átlagosan 18%-ának kell már a 10. tagi évtől kezdve minden évben úgy döntenie, hogy a tőke komponenst is felveszi, dacára az adóhátránynak.

41. Táblázat: Jelentősebb tőkekivonás már a 10. évtől kezdve (ÖNYPT)

Belépéstől számítva eltelt évek 10 > 10 < 20 <

Kilépési arány - tőke 1% 18% 100%


Végkövetkeztetések

Vajon mennyire túloztuk el a fenti példákban a várható tagi reakciókat? A magyar gyakorlatból is jól ismert tény, hogy a pénzintézeti ügyfelek nagyon nehezen váltanak intézményt. A kényelem nagy úr, amit elősegíthet, ha a pénztári szektor befektetési hozamai kellő reálhozamot biztosítanak a tagoknak. Sokan értéket tulajdoníthatnak annak, hogy befektetéseik nem egy helyen halmozódnak, ezért értelmét látják a pénztári számla fenntartásának. Másrészről az adóhátrány vállalására és a tőke mozdítására ösztönözhet sokakat az a tény, hogy befizetéseik zömét a munkáltató teljesítette. A kompenzációs csomag részeként számos vállalat a dolgozók bérének 10%-ára rúgó befizetést is magára vállalt, mert a pénztári befizetésekre a többi kompenzációs megoldásnál alacsonyabb közteher hárult. Ezt sok pénztártag talált pénznek gondolhatja, ami még az SZJA és egészségügyi hozzájárulás befizetése után is mindenképp érdemes azon nyomban felvenni. Végkövetkeztetésünk azonban az lehet, hogy a részvényeket is tartalmazó befektetési politikák módosítására csak meglehetősen szélsőséges, a 3. változatnál is pesszimistább tagi reakciók esetében kell sort keríteni.

Belépéstől számítva eltelt évek 10 > 10 < 20 <

Kilépési arány - tőke 1% 10% 90%


233

A fejezet tartalma:

• A szolvenciafelügyelet célja .............................................................................................. 233 • A felügyelet kockázatkezelő szerepe ................................................................................ 238

A szolvenciafelügyelet célja

A szolvencia-felügyelet célja, hogy a pénzintézet kockázatokkal súlyozott kötelezettségeinek fedezetére megfelelő összegű eszközök és saját tőke álljon rendelkezésre. Ezzel kapcsolatban az ALM célja, hogy az inszolvencia kockázatokat a hatóság által szükségesnek vélt mértékben illetve az üzletileg lehető legnagyobb mértékben csökkentse és illeszkedjen a szolvencia-felügyeleti rendszerbe, megteremtve így a bankok/biztosítók működésének optimális feltételeit.

Az ALM rendszerek széles körű elterjedése felügyeleti szempontból új lehetőségeket kínál fel. Az ALM rendszerek segítségével ugyanis nem csak a tulajdonosok, hanem a pénzügyi rendszert felügyelő hatóságok is pontosabb képet kaphatnak a pénzügyi vállalkozások kockázati kitettségéről. Különösen a dinamikus elemzési eljárások nyújtanak arra lehetőséget, hogy hipotetikus események vállalati eredményre, a rövid, vagy hosszú távú fizetőképességre gyakorolt hatását elemezni lehessen.

A felügyeletek célja a jól működő banki/ biztosítói rendszer/piac védelme, valamint a befektetések biztonságának garantálása. A felügyelet egyik feladata, hogy a nemzetgazdasági és fogyasztói illetve befektetői érdekeket a részvényesek érdekeivel szemben is érvényre juttassa a jogalkozó által meghatározott esetekben. A felügyelet biztosítja azt is, hogy a pénzintézetek megfelelő mennyiségű saját tőkével rendelkezzenek az ügyfélkövetelések „biztonsági tartalékaként”.

A felügyelet főbb intézkedési köre elméletileg a következőkre terjed ki:

direkt felügyelet - megköveteli, hogy a pénzintézetek bizonyos keretek közé szorítsák a kockázatvállalás mértékét

átláthatóság megteremtése - a pénzintézet befektetőinek ismertetése, ill. hozamokról, kockázatokról szóló információ közlése

hitelező (lender of last resort) - a csőd elkerülése érdekében hitelek biztosítása

X . FE J E Z E T

Az ALM a szolvencia felügyeletrendszerében


56. ábra: A felügyelet működésének három pillére

A felügyelet működésénekhárom fő pillére

Bevezetés Ellenőrzés Közlés

Rendelkezésre állóminimális sajáttőke

meghatározása

kockázatalapú módszerek

szcenárió modellek

belső kockázati modellek

A kockázati rendszerműködésének értékelése

Kockázatvállalásihajlandóság mérése

A vezetőségalkalmazkodása aszabályokhoz

Piaci szabályozásbevezetése

Kockázatkezelésimódszerekeljárások közlése

Bankok/biztosítókpénzügyihelyzetének ismretetése

Szcenárió analíziselvégzése

Különbséget kell tennünk a szolvencia és a likviditás fogalma között. A szolvencia - stabil fizetőképesség - főleg hosszú távon értelmezhető, jelzi, hogy egy biztosító az összes szerződéses kötelezettségét ki tudja egyenlíteni. A biztosító szolvens, ha mindenkor rendelkezik legalább akkora saját tőkével és egyéb forrással, amely fedezi a vállalt kockázatokat és kötelezettségeket. A likviditás elsősorban rövid távú, az esedékes kötelezettségek azonnali kifizetését jelenti. Egy bank/biztosító likvid, ha a betéteseket/szolgáltatásokat azonnal ki tudja fizetni és a hiteligénylőket ki tudja elégíteni.

Felmerülhet tehát olyan eset, amikor a pénzintézet ugyan szolvens viszont illikvid. Ez akkor történik, ha a bank/biztosító működése során azonnal nagyszámú/nagy összegű kifizetést kell teljesítenie, pl. Ha az ügyfelek pánikszerűen azonnal szeretnének pénzükhöz jutni (bank run) vagy egy biztosított váratlan/szokatlan nagykár vagy kumulkár ér (és nem megfelelő a konckázatporlatsztása). Ekkor átmenetileg felléphet fizetésképtelenség, amit hosszabb távon korrigálni lehet. Fordított esetben egy biztosító lehet likvid viszont inszolvens, ha a jelenlegi kötelezettségeket már az aktuálisan beáramló szerződésekből egyenlíti ki illetve más, későbbi lejáratú szerződések tartalékainak terhére. Hosszú távon viszont ez a tendencia nem tartható fenn.

X. Fejezet Az ALM a szolvencia felügyeletrendszerében 235

Az ALM célja az eszköz/forrás oldal és ezek egyeztetési (matching) kockázatainak kontrollja és csökkentése. A prudencia (óvatosság, tisztesség + szakszerűség) elve általánosan érvényes az eljárásokra.

Eszköz oldal A felügyelet limiteket szab, meghatározza a minimálisan rendelkezésre álló sajáttőke nagyságát,

megállapítja a befektetési kategóriákat. Forrás oldal

A felügyelet előírja milyen tartalékokkal kell rendelkeznie a pénzintézetnek a szolvencia/likviditás megőrzése érdekében

Underwriting/kockázatelbírálás szabályainak meghatározása. Az integrált kockázatkezelés jelentőségét a felügyeleti elméletben már felismerték. Az underwriting kockázata, hogy a díjak nem fedezik a károkat és a költségeket (elégtelen díj), melynek a hibás kalkulációk, rejtett kockázatok, a kockázatok időbeni változása egyaránt oka lehet.

Kártöbblet - A költségfedezet/nyereség kisebb az elvártnál

A kockázatok modellezése Matching/egyeztetés

szabályozás segítségével a felügyelet kongruenciát teremt pl. deviza-, kamat-, lejárati, ...stb. mutatók tekintetében

modellek/szcenáriók felállítása pl.: DFA, stressz teszt


A három kategóriához a felügyelet benchmarkokat (viszonyítási pontokat) határoz meg, amitől az eltérést folyamatosan vizsgálják és a pénzintézeteket ez alapján értékelik. Koordinálhatja iparági védelmi alap ("mentőháló") létrehozását az inszolvencia vagy illikviditás által veszélyeztetett állományok vagy biztosítók megmentésére, illetve az ezzel kapcsolatos szabályok megalkotását.

Intézmények, vagy üzletágak, esetleg egyes termékek kockázatosságának érzékeltetésére az úgynevezett stressz tesztek terjedtek el az iparági és a felügyeleti gyakorlatban. A stressz teszt nem más, mint egy érzékenység-vizsgálat, ami arra keresi a választ, hogy input paraméterek szélsőséges megváltozása milyen változást indukál a tulajdonosok, vagy szabályozó hatóságok által relevánsnak ítélt változókba. Természetesen fordítva is lehet közelíteni a kérdéshez: a célváltozókban – mint például a szavatoló-tőkében - bekövetkező még éppen elviselhető szintű veszteség az input változók – például a kamatszint – milyen mértékű módosulásakor következik be.

Ahogy már a kockázati tényezők bemutatásánál láttuk, a biztosítói üzletmenet eredményességét, biztonságát, vagy hosszú távú fenntarthatóságát számos tényező befolyásolhatja. Modellszerűen gondolkodva ezeket tekinthetjük input változóknak, míg az adott évi eredményt, vagy a szavatoló tőkét, vagy bármely más, szabályozó hatóság, menedzsment, vagy a tulajdonosok által kitűzött mutatót kezelhetjük célváltozóként. A célváltozó(k)egyes inputváltozók ingadozására való érzékenységének vizsgálata a legegyszerűbb lehetőségek közé tartozik.

Ennél bonyolultabb, ugyanakkor életszerűbb megoldás, ha az egyes inputváltozók közötti összefüggéseket is figyelembe vesszük. Példának okáért nem okvetlenül reális feltételezés erős gazdasági növekedést és ezzel együtt a biztosítási piac bővülését feltételezni a forrás oldalon, míg az infláció és a kamatszintek mérséklődésére számítani az eszközoldalon, hiszen az erős gazdasági növekedés általában inflatorikus hatású. Az input változók közötti közgazdasági vagy statisztikai összefüggések (például az egyes eszközcsoportok hozamai közötti korrelációk) figyelembe vételével szcenárió- vagy forgatókönyv elemzésre nyílik módunk. Felügyeleti szempontból érdekes lehet a múltban egyszer már felbukkant, jelentős veszteségeket okozó szcenáriókra vonatkozó érzékenységvizsgálat végrehajtása, ami választ adhat arra, hogy az adott intézmény mennyire van felkészülve hasonló szituációk kezelésére. A forgatókönyv elemzés lehetőséget nyújt hipotetikus szcenáriók vizsgálatára is. Biztosítók esetén a hipotetikus szcenáriók összeállítása eszköz oldalról a vezető befektetési szakértő, forrás oldalról pedig a vezető aktuárius közreműködésével születhet meg.

A felügyeleti igények mellett tőzsdén jegyzett biztosítótársaságok esetében a szélesebb befektetői közvélemény tájékoztatásának is része kell legyen a különböző kockázati elemek bemutatása. A pénzügyi beszámolókra vonatkozó nemzetközi standard (International Financial Reporting Standards) érzékenység-vizsgálat bemutatását is előírja mind a hosszú, mind pedig a rövid távú biztosítási szerződésekkel kapcsolatos kötelezettségek vonatkozásában. Érdemes áttekinteni, hogy egy, az IFRS elvárásainak megfelelő hipotetikus beszámolóban hogyan kerülhet mindez részletezésre187. Az érzékenységvizsgálatot a legfontosabb változókra érdemes elvégezni, ami a biztosítási szerződések esetében a következőket foglalhatja magába:

1. a halandóság alakulása

2. megbetegedések alakulása

3. törlések várható alakulása

4. befektetési hozamok (kiindulópont az aktuális állampapír hozamgörbe, ez reprezentálja a kockázatmentes eszközöket. A kockázatos eszközök hozamát a hasonló lejáratú állampapír + megfelelő nagyságú kockázati prémium formájában kerül kifejezésre. Példának okáért e részvényhozamok becslését a 30 éves állampapír hozam + 4% részvénypiaci prémium állítja elő.)

5. infláció

6. a költségszint várható növekedése (infláció +0,5%)

7. adókulcs 187 Pricewaterhouse Coopers 69-70 oldal


A változókra vonatkozó érzékenységvizsgálat ezek után két színtű. Egyrészt ki kell számítani, hogy mekkora változásnak kell ahhoz bekövetkeznie az egyes kiinduló változókban, hogy a mérlegben szereplő, biztosítási szerződésekből adódó kötelezettségeket módosítani kelljen (trigger level). Ezek után azt is meg kell adni, hogy a változóban bekövetkező további 1%-os elmozdulás a kötelezettségek milyen mértékű növekedését váltja ki. Ennek révén a pénzügyi befektetők a negyedéves gyorsjelentésekben megfelelő módon tájékozódhatnak arról, hogy a biztosítótársaság által a mérlegben szerepeltetett számok megfelelő fedezetet nyújtanak-e a biztosítási szerződéseket érintő trendek romlása esetén.

Standardizáció

Az ALM rendszer is auditálható, ennek elemei és összefüggései:

az eljárások/folyamatok nemzetközi szabványokhoz igazodnak, az ügyfelek/pénzintézetek folyamatos biztonsága karbantartott és felügyelt rendszerben szabályozott, a folyamatok nyomon követhetősége, átláthatósága biztosított, az intézkedések ex post (utólagosan) történő követése lehetséges, rating és ranking - értékelési kritériumok meghatározása, és a pénzintézetek, termékek értékelése és

besorolása. Ezek lehetnek: Ár/hozam

Szerződési feltételek

Szolgáltatás minősége

Likviditás

Mérlegkimutatások

A felügyelet szerepe lehet Magyarországon is, hogy előrejelző rendszert (Frühwarnsystem) működtessen és ehhez az egyes pénzintézeti csoportok szanálási alapot biztosítsanak (Auffangsnetz – Solidaritätsfond). Ez történik a pénzintézetek folyamatos ellenőrzésével, ALM indikátoraik dinamikus vizsgálatával és értékelésével. Ez egyúttal növeli az ügyfelek biztonságát is.


A felügyelet kockázatkezelő szerepe

LEGO - Modell188

A Bázeli Bizottság kiadott egy a piaci kockázat kezelését mérő tanulmányt, ami szerint a kamatkockázatokat a Kereskedelmi Könyv (Handelsbestände, Trading Book) és az összmérleg szerint különböztetjük meg. A kereskedelmi könyvben szereplő kockázatok mérésére a Bizottság konkrét és kötelező jellegű határozatot alkalmaz ezen felül a szükséges rendelkezésre álló sajáttőke mértékét is pontosan meghatározza. Ezzel szemben az összmérlegben fellépő kamatkockázatok esetén a Bázeli Bizottság csak javaslatokat tett ajánlott mérési rendszer használatára.

A kockázat egyes részeinek felügyelete egy ún. "LEGO"-modellben szemléltethető.

57. ábra: LEGO-modell

M É R L E GM É R L E GM É R L E GM É R L E GM É R L E G

KereskedelmiKönyvKereskedelmiKönyvKereskedelmiKönyvKereskedelmiKönyvKereskedelmiKönyvKamat- ésrészvény-kockázatok

Kamat- ésrészvény-kockázatok




BeruházásokBeruházásokBeruházásokBeruházásokBeruházások

HitelkockázatHitelkockázatHitelkockázatHitelkockázatHitelkockázat

IdegentõkeIdegentõkeIdegentõkeIdegentõkeIdegentõke

SajáttõkeSajáttõkeSajáttõkeSajáttõkeSajáttõke

DevizakockázatokDevizakockázatokDevizakockázatokDevizakockázatokDevizakockázatok

KamatkockázatokKamatkockázatokKamatkockázatokKamatkockázatokKamatkockázatok

188 [Asset- und Liability Management] 157 - 180. oldal


A LEGO modell, valamint a hozzá nagyon hasonló Building-Block-Approach (Építőelem megközelítés) felépítése a következő. A modell szerint a mérleg egyes alkotórészeit és az azokhoz tartozó kockázatokat elkülönítik egymástól és elemeiben vizsgálják és értékelik. Ahogy az előző ábrán láthatjuk a Kereskedelmi Könyv kockázataihoz a kamat- és részvénykockázatok tartoznak, a különböző beruházási formák hitelkockázatokat rejtenek magukban. Deviza- és kamatkockázatot a mérleg mind eszköz, mind forrás oldalon tartalmaz. Ez után modell egyes építőelemeit összevetve és számszerűsítve ki lehet számítani az összkockázatot.

A modell előnye, hogy használatával a kockázatok összetettsége a különböző elemekre lebontva nem olyan nagy, így vizsgálatuk egyszerűbb, sőt számszerűsíthetőségük sem ütközik jelentős akadályba. A kockázatokat elemezve így könnyen megbecsülhető a szükséges rendelkezésre álló sajáttőke mértéke worst-case, azaz pesszimista esetekben is.

RiskMaster189

A felügyeleti szabályzásokat régen főleg nemzeti szinten hozták, ami nem tett valódi nemzetközi együttműködést lehetővé. Itt a Bázeli Bizottság 1975-ben kiadott nyilatkozata áttörő jelentőségű volt, hiszen a felügyeleti rendszert nemzetközi szintre helyezte. A nyilatkozatot azóta folyamatosan tovább fejlesztik, igazítják az EU szabványokhoz is. Mára már a felügyeleteken nyugszik az a teher, hogy a gyorsan változó kockázati potenicálokhoz igazodó szabályzásokat vezessenek be.

A RiskMaster lehetővé teszi, hogy az eredménykimutatásokat a kockázathoz igazítsa a pénzintézet. A modell részletezi mind a kockázat mérését, mind a kockázati tőke optimális elosztását. A kockázat mérése egy standardizált modellben történik, amit természetesen további kiegészítőeszközökkel bővítenek. A kockázati tőke optimális elosztása a kockázatviselési képességgel függ össze, amit a VaR számítást alapul véve a shareholder value által meghatározott üzleti területeken pontosan ki lehet jelölni és ez után a saját tőkét oda átcsoportosítani.

A RiskMaster kockázati modelljében a VaR mértékét határozzák meg, és azt különböző kockázati kategóriákba sorolva számszerűsítik. A kockázat számszerűsítése egy standardizált, hatlépcsős folyamatban történik, ami segítségével a modell érthetőbbé és jobban felhasználhatóvá válik.

189 [Risk Controlling in der Praxis] 69 - 147. oldal


58. ábra: A RiskMaster működésének folyamata

1. Az első lépcsőben a releváns kockázati paramétereket (RP, Risikoparameter) számszerűsíti a modell. Ez nem csak az aktuális deviza- vagy részvényárfolyamokat és kamatlábakat mutatja, hanem azok változását, hozamait is egyes paramétereknek tekinti.

2. A második lépésben a kockázati paraméterek standard eltérését számolja ki a modell (STD, Standartabweichung). Minden kockázati paramétert hosszú távon mérnek, és az eltérést az alapján számítják. A felügyelet mindig a hosszabb távú megfigyelést részesíti előnyben, mert így a tényezők változását statisztikailag is meg lehet vizsgálni, így pontosabban lehet azokat meghatározni.

3. A harmadik lépcsőben a kockázati mérőszám megállapítása (RMZ, Risikomesszahl) történik. Ez egy matematikailag adott valószínűségi változó mellett a kockázati paraméterek eltérését szemlélteti az adott szabványoktól. A valószínűségi mutatókat reálértéken kell számítani, a feltételezéseket számokkal kell alátámasztani. RMZ(RP)=+-Z-érték X STD A RiskMasterben a valószínűség a Z-értékkel fejezhető ki. A Z-érték egy véletlen tényező, átlagos eltérése 1, elvárt értéke 0. Minél magasabb a Z-érték, annál magasabb annak a valószínűsége is, hogy a VaR vesztesége a Z-érték által kijelölt határok között fog mozogni. Fordított esetben a Z-érték bizonyos valószínűsége adott, amit aztán a VaR számításánál alapul lehet venni.

4. A kockázati mérőszám képezi a negyedik lépcsőben kiszámolandó kockázati faktor alapját. Az első lépésben említett kockázati paraméterek jellemzője, hogy állandó ismertetőszámokkal kell számolni, hogy a statisztikai eszközök felhasználásához szükséges adatok pontosak legyenek.

5. Ezen a lépcsőn azt kell mérlegelni és eldönteni, hogy mi az a pénzügyi volumen, amit kockáztat a pénzintézet. Így keletkezik a kockázati volumen (Risikovolumen - RV) fogalma. Azok az értékcsökkenések küszöbölhetőek ezzel ki, amik egy bizonyos valószínűségi mutató mellett biztos eltérést jelentenek. A RiskMasterben a pénzügyi területek likviditási adatai pontosan le vannak írva, ilyen például a jelenlegi és a tervezett hozam nagysága, a jelenlegi és a tervezet kiadások, ...stb.

6. A hatodik lépcső összefoglalja az eddigi lépéseket. A VaR egyes kockázati paramétereit úgy lehet külön-külön kiszámolni, hogy a kockázati volument és a kockázati faktort összeszorozzuk. Amennyiben nem csak egy kockázati paraméter van, figyelembe kell venni a kockázatok összefonódását is (Risikoverbundeffekte).

VaR számolásaegy és többkockázati

paraméter esetén

A kockázatmértékénekkiszámolása

A kockázatitényezõ levonása

A konfidencia-intervallum

bevezetésével akockázatimérõszám

meghatározása

A kockázatiparaméterek

strandardeltérésének

meghatározása

A kockázatiparaméterekismretetése

1

2

5

4

3

6


VaR számítás vészhelyzet esetén

A VaR számítást eredetileg piaci kockázatok kiküszöbölésére hozták létre, vészhelyzetek azonban gyakran előfordulnak a pénzpiacon. Ezért a RiskMasterben a vészhelyzetek esetén fellépő kockázatok számszerűsítésére is dolgoztak ki integrálható koncepciókat. Ezek közül a legismertebbek

egyéni üzleti vonatkozású értékelési eljárások (einzelgeschäftsbezogen) egyéni üzleti vonatkozású jelenérték ingadozások mérése összüzletre vonatkozó kockázati eredmények ingadozása

VaR számítás hiányai

A bizonyos időszakban megfigyelt pozíciók standard eltérésének vizsgálata során nem kívánat automatikus korrelációs hatások lépnek fel. Ennek következtében ún. hozamrések (Renditelücken) keletkeznek. Ez a hatás nem kiküszöbölhető.

A különböző alternatív üzletek összehasonlítsa egységes időszakot feltételez a standard eltérés mérése során. Ez nem teljesen pontos eredményt hoz.

Statisztikai felmérések kimutatják, hogy sok kockázati paraméter nem egyenletesen oszlik el, ami bármilyen más tetszőleges eloszlással inkompatibilis. Ez azt váltja ki, hogy a VaR a kockázati mennyiséget nem tudja pontosan meghatározni.

A VaR számítás elsősorban nulla értéket feltételez, így a nominális eloszlású kockázat túlértékelt. A pozitív értékeket a módszer nem elemzi.

Az alapmodell eredményei csak olyankor érvényesek, ha a hozam, változási- vagy eltérési arányok között lineáris viszony van.

Alternatív kockázati szcenáriók

A VaR-koncepció segítségére sok egyéb eszközt és modellt is kifejlesztettek, amikkel a VaR-számítás alapmodelljét ki lehet egészíteni. Az alapmodellt kell kiindulópontnak tekinteni és a többi modellt csak kiegészítőelemként személendő. A RiskMaster kockázati modelljét a következő szcenáriók egészíthetik még ki.


59. ábra: Alternatív kockázati szcenáriók

AlapmodellA piaci mozgásokat követve különözõ

kockázati faktorok felállítása

Az alapmodell fajtái

Szimulációk

Portfolió-értékingadozások

szimulációja

B enchmarkszcenáriók

Fix kockázati faktorokbemutatása

J elzõ/indikátormodellek

A jelentõsebb faktorokbemutatása az

értékváltozások követéséhez

Standardszcenáriók

Átlagos kockázatifaktorok értékelése

Csõdszcenáriók

Nem megszokottkockázati faktorok

értékelése

Történelmiszimulációk

Meghatározottidõszakok vizsgálata

Monte-Carloszimulációk

A piaci árakeloszlásának

szemléltetése (hozamváltozások,

ingadozási arányok)

Lister, 1999. nyomán

Hogy a kockázatviselési hajlandóságot számszerűsíthessük, hozamorientált kockázati politikát szükséges kialakítani, pontosan kell vizsgálni a kockázatkezelési intézkedéseket és a kockázati pozíciót, valamint a limitrendszert is fontos megfontoltan felépíteni.

243

1606/2002. számú EC irányelv a www.europa.eu.int honlapon

[LX. Törvény] A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. Törvény

[8/2001-es PM rendelet] A biztosítástechnikai tartalékok tartalmáról, képzésének és felhasználásának rendjéről szóló 8/2001-es PM rendelet

[235/2003 PM rendelet] A biztosítók éves beszámolójáról és könyvvezetéséről szóló 235/2003 PM rendelet

[ALM of German Insurance Companies] ALBRECHT, Peter; WEBER, Carsten: Asset/Liability Management of German Life Insurance Companies: A Value at Risk Approach in the Presence of Interest Rate Guarantees; Universität Hannover; 2003

[Általános biztosítás] Általános biztosítás (BOKCS zöldsorozat, 24.)

[An Integrated Dynamic Financial Analysis and Decision Support System] An Integrated Dynamic Financial Analysis and Decision Support System for a Property Catastrophe Reinsurer. Stephen P. Lowe, James N. Stanard www.casact.org/pubs/forum/96spforum/96spf089.pdf

[Aktuáriusok előtt álló új feladatok] ARATÓ Miklós: Az aktuáriusok előtt álló új feladatokról (előadás, MAT 2004. évi Altenburger Gyula Szimpózium)

[Investment management] BABBEL, David F., FABOZZI, Frank J.: Investment Management for Insurers, McGraw-Hill, 1999, ISBN 188 324 9473

[ALM for Insurers] BABBEL, David F.: Asset/Liability Management for Insurers in the New Era: Focus on Value; The Wharton School; 2001

[Risk Management by Insurers] BABBEL, David F.; SANTOMERO, Anthony M.: Risk Management by Insurers: An Analysis fo the Process; The Wharton School, 1996

[ALM Policy] BAKER, James & Associates: Asset/Liability Management Policy, 1997

[Az életbiztosítás alapjai] BANYÁR József: Az életbiztosítás alapjai (BBOI, 1994)

[Életbiztosítás] BANYÁR József: Életbiztosítás (Aula, 2003]

X I . FE J E Z E T

Irodalomjegyzék


[Solvency II.] BJERRE, Henrik: Solvency II. – The challenges to the supervisory authorities 2nd ISP Seminar on Insurance Solvency and Pension Funds, 2003. 06. 25. (www.finanstilsynet.dk)

[Életbiztosítási állomány értékelése] BORZA Gábor: Egy életbiztosítási állomány értékelése (doktori disszertáció, 1996)

[Modernes ALM] BUSSON, M.; Ruß, J.; Zwiesler, Hans-Joachim: Modernes Asset Liability Management; Versicherungswirtschaft 2/2000

[asset-liability] COTTIN, Claudia; KURZ, Annette: , Berichte aus Lehre und Forschung Fachbereich Mathematik und Technik Nr. 16/2003 Fachhoschschule Bielefeld

[Global ALM] DEMPSTER, M. A. H.; Germano, M.; Medova, E. A.; Villaverde, M.: Global Asset Liability Management; 2002

[OECD] DICKINSON, Gerry: Insurance and private pensions compendium for emerging economies, OECD report 2001

[Principles for investment regulations of pension funds and life insurance companies] Gerry Dickinson - Principles for investment regulations of pension funds and life insurance companies (2001)

[EP Directive] Directive 2002/12/EC of the European Parliament and Council, 2002. 03. 20. (www.europe.eu.int)

[DFA] Dynamic Financial Analysis, Converium Ltd, 2003

[A biztosítás általános kérdései] ÉBLI Györgyné: A biztosítás általános kérdései és ágazati sajátosságai (I., II. kötet)

[EB munkaanyag 2027] Európai Bizottság MARKT 2027 jelű munkaanyag

[EB munkaanyag 2502 04] Európai Bizottság MARKT 2502 04 jelű munkaanyag

EB munkaanyag 2535 02] Európai Bizottság MARKT 2502 04 jelű munkaanyag

[EB munkaanyag 2515] Európai Bizottság MARKT 2515 jelű munkaanyag

[EB munkaanyag 2528] Európai Bizottság MARKT 2528 02 jelű munkaanyag

[European embedded values] European embedded values: A significant step forward. Towers Perrin Tillinghast May 2004

[Versicherungsbetriebslehre] FARNY, Dieter: Versicherungsbetriebslehre; 3. kiadás; Verlag Versicherungswirtschaft; Karlsruhe; 2000; ISBN3 88487 858 1

XI. Fejezet Irodalomjegyzék 245

[Frauendorfer] FRAUENDORFER, Karl: Asset & Liability Management (OR News, 1997)

[ALM bei Komposit- und Lebensversicherern] FRIESE, Sebastian; MITTENDORF, Thomas: Asset-Liability Management bei Komposit- und Lebensversicherern - Besinnung auf die Grundlagen; Universität Hannover, Institut für Versicherungsbetriebslehre; 2003; ISSN 0949 9962

[Accounting standards] Future International accounting standards on insurance contracts. 2002 Deloitte Touche Tomatsu

[Presentation of the balance sheet] Futuristic presentation of the balance sheet of an insurance group under future IAS 2001. Deloitte Touche Tomatsu

[Fit for finance] GEHRIG Bruno; ZIMMERMANN, Heinz: Fit for Finance; Verlag Neue Züricher Zeitung; Zürich; 1996; ISBN 3 85823 595 4

[Kundensegmentierung] GEHRIG, Bruno: Kundensegmentierung im Asset Management aus der Sicht der Finanzmarkttheorie, in Private Banking; 2. kiadás; Verlag Neue Züricher Zeitung; Zürich; 1995; ISBN 3 85823 617 9

[Private banking] GEHRIG, Bruno: Private Banking: Gemeinsamkeiten und Unterschiede zur institutionellen Vermögensverwaltung, in Private Banking; 2. kiadás; Verlag Neue Züricher Zeitung; Zürich; 1995; ISBN 3 85823 617 9

[Results of the Survey on ALM] GILBERT, Charles L. : Results of the Survey on Asset Liability Management Practices of Canadian Life Insurance Companies; Canadian Institute of Actuaries; 2002

[Versicherungswirtschaft] HALLER, Matthias: Versicherungswirtschaft - kundenorientiert, I.VW 1992

[integrated ALM] HOLMER, Martin L.: Integrated Asset-Liability Management: An Implementation Case Study; Policy Simulation Group,1996

[Embedded Value, Fair Value] HORVÁTH Gyula: Embedded Value, Fair Value (előadás, MAT 2003. évi Altenburger Gyula Szimpózium)

[HSBC] HSBC: Global Insurance (fair value and the price of transparency) (2003)

[Opciók, határidős ügyletek…] HULL, J. C.: Opciók, határidős ügyletek és egyéb származtatott termékek

[Solveny - actuarial issues] IAIS Sub-Committee: On Solvency, Solvency Assessment and Actuarial Issues IAIS, 2000. március 15. (www.iaisweb.org)

[IASB agenda project] IASB agenda project: Insurance Contracts “ Phase II. IAS PLUS Deloitte: Future International accounting standards on insurance contracts, 2002 Deloitte Touche Tomasu


[Solvency I.] Implementation of the Solvency I. Directives (2002/12/EC, 2002/13/EC), Consultation Paper, 2003. 10. 24. (www.europe.eu.int)

[Insurance contracts] Insurance contracts (phase II) Draft Statement of Principles (DSOP) Chapter 1, 2, 2.1, 3, 4, 5, 6. IASB

[Insurance Supervisors] International Association of Insurance Supervisors: Supervisory Standard on Asset Management by Insurance Companies; 1999

[Investmentmodelle] Investmentmodelle für das Asset Liability Modelling von Versicherungsunternehmen (Schriftenreihe Angewandte Versicherungsmathematik, Heft 31, Karlsruhe 2002, VVW)

[Guidelines for insurance companies on ALM] Irish Financial Services Regulatory Authority: Guidelines for Insurance Companies on Asset Management; 2001

[Kockáztatott érték] JORION, Philippe: A kockáztatott érték (Panem, 1999)

[vagyonbiztosítás módszerei] JÓZSEF Sándor: A vagyonbiztosítás módszerei (BKÁE jegyzet, 1995)

[Biztosítási matematika] KERÉNYI István: Biztosítási matematika (1995)

[IFRS fejlemények] KÖNCZÖL Enikő, NÉMETH Norbert: A biztosítási szerződések IFRS szerinti elszámolására és értékelésére vonatkozó fejlemények (BKÁE szakdolgozat 2004)

[KPMG] KPMG: Solvency study, 2002. 05. 02. (www.europe.eu.int)

[TPAM] LASTER, David S.; SBASCHING, Richard: Third party asset management for insurers, in Sigma; Swiss Re; 2002; 5. szám;

[ALM for insurers] LASTER, David; THORLACIUS A. Eric: Asset-liability management for insurers, in Sigma; Swiss Re; 2000; 6. szám

[Visszavásárlások, módosítások...] LUMDSEN, I.C.: Visszavásárlások, módosítások és egyéb opciók (BOKCS „zöldsorozat” 15., 1992)

[L&P insurance] LUND, Jesper : Asset-Liability Management in Life and Pension Insurance; Quantitative Research Nykredit Markets; Laboratory of Actuarial Mathematics; November 20, 2001

[Bankbiztosítás] LUTTENBERGER, Zoltán: Bankbiztosítás - A bankbiztosítás elmélete és gyakorlata az 1990-es években az OECD országokban és Magyarországon, PhD értekezés, Miskolc, 2002

[Mind the GAAP] Mind the GAAP: Fitchs view on insurance IFRS. 2004 FitchRatings

XI. Fejezet Irodalomjegyzék 247

[Pension plans] MOORE, James F. : Changing Paradigms in Asset Allocation for Pension Plans (2004)

[Decision support system for ALM] MOYNIHAN, Gary P.; PURUSHOTHAMA, Prasad; McLeod, Robert W.;. Nichols, William G: Decision Support Systems; DSSALM: A decision support system for asset and liability management; Elsevier; 2002; 33. szám 23-38

[Scenarios] MULVEY, John; ERKAN, Hafize: Risk management of a P/C insurance company scenario generation, simulation and optimization, Princeton 2003

[Basel PWC] MUNSCH ,Erik, ILAKO, Charles: Basel Price Waterhouse Coopers, Insurance Digest, 2002, (www.pwc.com)

[Modern vállalati pénzügyek] MYERS, Brealey: Modern vállalati pénzügyek II. (Panem-McGraw-Hill, Bp. 1998)

Nemzetközi számviteli szabványok IAS 39. IABS

Nemzetközi számviteli szabványok IRFS 4. IASB

Pénzügyi eszközök és kötelezettségek állománya szektoronkénti megbontásban. MNB

[Post-Merger-Integration] Post-Merger-Integration – Die Rolle der IT bei Banken und Versicherungen von Ayad Al-Ani, Eric Wagner in Strategisches IT-Management Band 2

[PricewaterhouseCoopers] PricewaterhouseCoopers: Illustrative Corporate Consolidated Financial Statements 2004 – Insurance

[PSzÁF 6/2001.] PSzÁF 6/2001. számú ajánlása a viszontbiztosítás kezeléséről (www.pszaf.hu)

[PSzÁF 4/2003] PSZÁF elnökének 4/2003. számú módszertani útmutatója a biztosítók eszköz-forrás menedzsmentjéről

[PSzÁF 2003] PSZÁF jelentés 2003. éves

[PSzÁF 2004 II. félév] PSZÁF jelentés 2004. II. félév

[PSZÁF jelentések] PSZÁF jelentések 1999., 2000., 2001., 2002 éves

PSZÁF: E-hírlevél (2003. április)

Radikaler Wandel – Reengineering Vorlesung am 5. Juli 2004

[Enterprise-wide ALM] Rosen D. - S.A. Zenios: "Enterprise-wide Asset and Liability Management: Issues, Institutions, and Models" (2002)


[ALM tools] SCHERER, Bernd (szerkesztette): Asset and Liability Management Tools, A Handbook for Best Practice; Risk Books; London; 2003; ISBN 1 899 332 06 9

[Risk controlling in der Praxis] SCHIERENBECK, Henner: Risk Controlling in der Praxis, Rechtliche Rahmenbedingungen und geschäftspolitische Konzeptionen in Banken, Versicherungen und Industrie; Verlag Neue Züricher Zeitung; Zürich; 1999; ISBN 3 85823 746 9

[shimpi] SHIMPI, Prakash: Asset/Liability management as a corporate finance function, in Asset/Liability Management of Financial Institutions; Euromoney Institutional Investor; London; 2003

[Solvency II - Requirements] Solvency II - The Supervisory Authority's Requirements for the Insurance Industry (AON - 2004)

[Measuring the Duration of Liabilities] S. P. D' Arcy: Measuring the Duration of Liabilities (2002)

[ALM MunichRe] STAPLEFORD, Robert H.; Stewart, Kenneth G.: Introduction to the Formation of Investment Strategy for Life Insurance Companies and Pension Plans; Education and Examination Committee of the Society of Actuaries, 1991

[swiss re] SWISS RE: Asset-liability management for insurers, sigma 6/2000

[Risk management in banking] UYEMURA, Dennis G.; VAN DEVENTER, Donald R.: Financial Risk Management in Banking, The Theory & Application of Asset & Liability Management; McGraw-Hill, 1993, ISBN 1 55738 353 7

[Benchmark jelentés az OTP Garancia Biztosító Rt. részére] Vállalati treasury szervezetek Magyarországon 2003. évi felmérés. Benchmark jelentés az OTP Garancia Biztosító Rt. számára. PricewaterhouseCoopers.

[ALM modelling] WYATT, Watson: Asset-Liability-Modelling (szeminárium, 2004)

[swiss ALM] ZIMMERMANN, Heinz; JAEGER, Stefan; STAUB, Zeno: Asset - und Liability - Management: Erfolgstrategie für Banken; 2. kiadás; Verlag Neue Züricher Zeitung; Zürich; 1996; ISBN 3 85823 615 2

[ALM in der Lebensversicherung] ZWIESLER, Hans-Joachim: Asset/Liability Management in der Lebensversicherung; Euroforum konferencia; 2001

249

A fejezet tartalma:

• Czachesz Gábor................................................................................................................ 250 • Garamvölgyi Zoltán ........................................................................................................... 251 • Káptalan István.................................................................................................................. 252 • Kékesi Győző .................................................................................................................... 253 • Luttenberger Zoltán ........................................................................................................... 254 • Matesz Béla....................................................................................................................... 255 • Németh Rita....................................................................................................................... 256

X I I . FE J E Z E T

A könyv szerzőinek bemutatása


Czachesz Gábor

Személyes adatok Czachesz Gábor 33

Szakmai tapasztalat/előző munkahelyek OTP Alapkezelő Rt., Befektetési Igazgató, 2000. januártól Fejlett piaci részvényportfoliók kezelése, nyugdíjpénztári eszközallokáció Allianz-Hungária Biztosító Rt., Befektetési munkatárs, 1996. december – 2000. január Hazai részvényportfolió kezelése Moellendorf & Company, elemző, 1996. május - 1996. december vállalati- és piacelemzések

Képzés Nemzetközi Bankárképző Központ, Nemzetközi Befektetés-elemzői Diploma Program, EFFAS

diploma, 1998 - 1999 Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem, Közép-kelet európai management, JOSZEF-diploma, 1994 –

1995 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy főszakirány, Nemzetközi Gazdaság- és

Üzletpolitika, Közgazdász diploma mellékszakirány, 1990 – 1996

Beszélt nyelvek Német, angol – szakmai felsőfok

Egyéb ismeretek informatikai ismeretek: MS Office, Eviews, ThinksPro

XII. Fejezet A könyv szerzőinek bemutatása 251

Garamvölgyi Zoltán

Személyes adatok Garamvölgyi Zoltán 33

Szakmai tapasztalat/előző munkahelyek OTP Garancia Biztosító Rt., Treasury igazgató, 1997- A biztosító önálló befektetési egységének kialakítása volt az első feladatom. Jelenleg az integrált

funkciójú Treasury a befektetésekkel kapcsolatos minden tevékenységet ellátja az üzletkötésektől a könyvelési feladásig, illetve a befektetési politika kialakításától az ALM jellegű elemzésekig és a felügyeleti jelentések elkészítéséig. A tevékenység támogatására a szükséges informatikai rendszerek kezdetben saját belső fejlesztéssel készültek, később azok beszerzését és bevezetését hajtottam végre sikeresen.

Credit Lyonnais Bank Rt. Budapest, gyakornok, majd Financial controller, 1995-1997 Gyakornokként lehetőségem nyílt az európai nagybank hazai leánycége egyes területeinek

megismerésére; hosszabb idő jutott a dealing room és a treasury back office folyamatainak elsajátítására. Financial controller-ként a treasury tevékenységgel kapcsolatos számviteli kérdések és az eredményesség mérése voltak a középpontban

Publikációs, tudományos és szakmai tevékenység Az OTP Garancia Biztosító Rt. belső kiadványaiban a befektetési tevékenységet, folyamatokat érintő

cikkek rendszeres megjelentetése. A cikkek egy része a Társaság honlapján is megjelenik. Részvétel a MABISZ Pénzügyi-számviteli tagozatának befektetésekkel és a befektetések

számvitelével kapcsolatos témák megvitatásában

Képzés Chartered Financial Analyst vizsga első szintje teljesítve, jelölt a második szinten, 2004. Nemzetközi Bankárképző Központ, Vagyon Alap Portfólió tanfolyam, 2001. Értéktőzsdei szakvizsga, 1998. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, számvitel-pénzügy szak, okleveles közgazdász,

1990-1995

Beszélt nyelvek felsőfokú angol nyelvtudás

Egyéb ismeretek makrók, adatbáziskezelés


Káptalan István

Személyes adatok Káptalan István 35

Szakmai tapasztalat/előző munkahelyek 2000 - Citibank Rt., Budapest / igazgató (Assistant Vice President)

Citibank N.A. Prague – Cluster Technology Office / igazgató

Citibank N.A. Singapore – Asia Technology Office / igazgató

Rendszerfejlesztési Igazgatóság, Budapest / igazgató

Lakossági Rendszerfejlesztés, Budapest / főosztályvezető 1994 - 2000 Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Budapest

Számvitel és Controlling Szakterület – MIS Fejlesztés Osztály / osztályvezető

Controlling és Közgazdasági Szakterület –

Vezetői Információs Rendszerek Főosztálya / projekt manager

Vezetői Információs Rendszerek Főosztálya / osztályvezető-helyettes

Lakossági Üzletág / főelőadó Üzletpolitikai Főosztály (IBUSZ Bank Rt.) / főelőadó

Képzés Nemzetközi Bankárképző Központ; Bankdiploma (BADI), 1998-2000 Budapesti Műszaki Egyetem – Heriot-Watt University; MBA, 1996-1998 Budapesti Műszaki Egyetem, Híradástechnika Szak; okl. villamosmérnök, 1989-1994

Beszélt nyelvek angol, felsőfok

Egyéb ismeretek informatikai ismeretek projekt menedzsment


Kékesi Győző

Személyes adatok Kékesi Győző 38

Szakmai tapasztalat/előző munkahelyek OTP GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT, aktuárius, főosztályvezető-helyettes, 1991- életbiztosítási termékfejlesztés (díjkalkuláció), tartalékszámítás, szavatoló tőke kalkulációja, EV

meghatározása (profitteszt)

Publikációs, tudományos és szakmai tevékenység 1992-től -2002-ig kisebb megszakításokkal óraadóként részvettem a Budapesti

Közgazdaságtudományi Egyetem matematika oktatásában, 1997-től az aktuárius szakirányon tartottam előadásokat a nem-életbiztosítási matematika tantárgy keretében.

1995-ben az ÁBiF által kiírt tankkönyv pályázaton társszerzőként III. helyezést értem el. 1996-ban másodmagammal aktuáriusi szakvéleményt készítettem az 5/1996 Korm. rendelet

rendelkezés alapján az OTP Bank Rt. Nyugdíj-előtakarékossági betétállományáról. 2000-ben részvettem az állami Diákhitel-konstukció aktuáriusi vetületének kidolgozásában,

modellezésében.

Képzés Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, posztgraduális aktuáriusi diploma, 1998. A szakdolgozat, melynek címe „Nyereségszámítás elmélete és gyakorlata, a következő témákat ölelte

fel: nyereségelőrejelzés (profitteszt), adott évi eredmény nyereségforrások szerinti felbontása, és az ügyfeleknek járó nyereségrész visszajuttatásának lehetséges módjai.

Münchener Rück, szakmai ösztöndíj, 1997. Kossuth Lajos Tudományegyetem,matematikusi egyetemi diploma, programozó matematikusi főiskolai

diploma, 1986-1991 A diplomamunka, melynek címe „Szorzatforma megoldású sorbanállási hálózatok, az egyes modellek

bemutatása mellett egy (Pascal nyelven írt) programnak a dokumentációját is tartalmazta, mely program kiszámolta az egyes modellek alapján és adott paraméterek mellett az egyes kiszolgáló egységeknél többek között az átlagos sorbanállási időt, az átlagos kiszolgálási időt és a sorbanállók átlagos számát.

Beszélt nyelvek német felsőfok


Luttenberger Zoltán

Személyes adatok dr. Luttenberger Zoltán 35

Szakmai tapasztalat/előző munkahelyek BABIKSZI Bankbiztosítási és Kockázatkezelési Szakoktató Intézet Kft., Ügyvezető, 2002 - Formula/400 Informatikai Kft., Vezető üzleti tanácsadó, 2002 - 2003 Miskolci Egyetem, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet, Pénzügy Tanszék, Egyetemi

adjunktus, 2002. - Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Nyugdíjpénztára, Ügyvezető, 2002. ERSTE-s-Biztosító Rt., Régióvezető, 2001. EuroDirekt Országos Takarékpénztár, Sales Manager, 1999 - 2000 Winterthur Pénztárszolgáltató Rt., Igazgatási vezető, vezérigazgató, 1996 - 1998. OTP-Garancia Biztosító Rt., Bankbiztosítási termékmenedzser, 1995. Helvetia Schweizerische Versicherungsgesellschaft, Stab Europa, Gyakornok, 1993.

Publikációk Hazai és nemzetközi szaklapokban, szakkönyvekben, konferenciaelőadások

Képzés Miskolci Egyetem, PhD fokozat, 2002. Rendszerinformatikus felsőfokú szakképesítés, 2002. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy- és Külgazdaságtan szakos diploma,

1988-1994. Hochschule St. Gallen, Menedzserképző program: biztosítás- és banküzemtan, 1992.

Beszélt nyelvek Nyelvek (folyákony/szakmai felsőfok): angol, német, orosz


Matesz Béla

Személyes adatok Matesz Béla 35

Szakmai tapasztalat/előző munkahelyek OTP Garancia Biztosító Rt., osztályvezető, Nemzetközi Viszontbiztosítási Főosztály, a

viszontbiztosítási fedezetekkel kapcsolatos üzleti tevékenység, 1997- Magyar Honvédség, mérésügyi főtiszt, 1996-1997 Magyar Honvédség, rádiólokátor karbantartó mérnök, 1993-1996

Publikációs, tudományos, szakmai tevékenység Bank & Tőzsde c. havilap, biztosítás szakmai cikkek publikációi

Képzés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem, MBA, pénzügyi szak, közgazdász, 1999-2001 Külkereskedelmi Főiskola, Nemzetközi szállítmányozás szak, szakközgazdász, 1995-1997 Külkereskedelmi Főiskola, Külgazdasági szak, közgazdász, 1993-1995 Sz. M. Kirov Csapatlégvédelmi Rakétamérnöki Főiskola, Kijev, elektronikai mérnök, (honosítva: 1993,

Budapesti Műszaki Egyetem),1987-1993

Beszélt nyelvek orosz, felsőfok angol, középfok

Egyéb ismeretek katonai szakfordító, orosz nyelvből


Németh Rita

Személyes adatok Németh Rita 23

Szakmai tapasztalat/előző munkahelyek BABIKSZI Kft., Konzulens, 2004. - EDS Magyarország Kft., Nemzetközi számviteli ügyintéző Magyar Pénzügyi Közvetítő Rt., Pénzügyi tanácsadó

Képzés École Supérieure de Commerce et de Management, Tours, Franciaország, ERASMUS ösztöndíj, 2004. Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Európai üzleti tanulmányok szakirány,

Közgazdász diploma, 2000 - 2004

Beszélt nyelvek Német, angol - felsőfok Francia - középfok

Egyéb ismeretek informatikai ismeretek: MS Office, SAP, AuthorIT

257

A fejezet tartalma:

• 1. Biztosítási törvény ......................................................................................................... 258 • 2. International Association of Insurance Supervisors - Supervisory Standard on Asset

Management by Insurance Companies............................................................................. 273 • 3. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS

A TANÁCS 1995. június 29-i 95/26/EK IRÁNYELVE........................................................ 280 • 4. SURVEY ON ASSET LIABILITY MANAGEMENT PRACTICES OF CANADIAN LIFE

INSURANCE COMPANIES............................................................................................... 287 • 5. Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht - Was sind Stress-Tests?................. 288

X I I I . FE J E Z E T

Mellékletek


1. Biztosítási törvény

HATODIK RÉSZ

A BIZTOSÍTÓ MŰKÖDÉSI FELTÉTELEI

I. Fejezet

A BIZTOSÍTÁSTECHNIKAI TARTALÉK, A SZAVATOLÓ TŐKE ÉS A BIZTONSÁGI TŐKE SZABÁLYAI

A biztosítástechnikai tartalékok

117. § (1) A biztonságos üzletmenet érdekében a biztosítónak a mérleg fordulónapján fennálló, várható kötelezettségei teljesítésére, a károk ingadozására, valamint a várható biztosítási veszteségekre biztosítástechnikai tartalékokat kell képeznie.

(2) Biztosítástechnikai tartaléknak minősülnek:

a) a meg nem szolgált díjak tartaléka;

b) a matematikai tartalékok, ezen belül:

1. az életbiztosítási díjtartalék,

2. a betegségbiztosítási díjtartalék,

3. a balesetbiztosítási járadéktartalék,

4. a felelősségbiztosítási járadéktartalék;

c) a függőkár tartalékok, ezen belül:

1. a bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka (tételes függőkár tartalék),

2. a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka (IBNR);

d) az eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék;

e) az eredménytől független díj-visszatérítési tartalék;

f) a káringadozási tartalék;

g) a nagy károk tartaléka;

h) a törlési tartalék;

i) a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítások tartaléka;

j) az egyéb biztosítástechnikai tartalékok.

A biztosítástechnikai tartalékok képzése

XIII. Fejezet Mellékletek 259

118. § (1) A biztosítástechnikai tartalékot a biztosítónak olyan mértékben kell képeznie, hogy az a viszontbiztosításba nem adott kockázatokból származó kötelezettsége folyamatos és tartós teljesítésére - az ésszerűség és a biztosítási tevékenység tapasztalatai alapján - előreláthatóan fedezetet nyújtson. Az életbiztosításokra - a tiszta kockázati életbiztosítások, illetve a haláleseti kockázatot is tartalmazó biztosítások kockázati részének kivételével - a biztosítástechnikai tartalékokat a viszontbiztosításba adott kockázatokra is meg kell képezni.

(2) A nem életbiztosítási ág esetében a biztosítónak a bruttó biztosítástechnikai tartalékok legalább 2 százalékát meg kell képeznie, függetlenül a viszontbiztosításba adott kockázat arányától.

(3) Hitel- és kezesi biztosítást végző biztosítónak a 119. § (3) bekezdésében foglalt módon a kockázat terjedelmével arányosan külön tartalékot kell képeznie.

(4) Együttbiztosítás esetén a biztosítástechnikai tartalékokat az együttbiztosításban részt vevők kockázatvállalásukból eredő kötelezettségeiknek megfelelő mértékben képzik.

119. § (1) A biztosítástechnikai tartalékokat ágazatonként kell a mérleg fordulónapjával képezni.

(2) A matematikai tartalék év végére várható értékének eszközfedezetét folyamatosan, de legalább negyedévenként az előre látható kötelezettségeket figyelembe véve meg kell teremteni, és folyamatosan fenn kell tartani annak érdekében, hogy az év végére a szükséges tartalékkal azonos nagyságú, a befektetési előírásoknak megfelelő eszközfedezet a biztosító rendelkezésére álljon.

(3) A biztosítástechnikai tartalékok tartalmát, képzésének és felhasználásának rendjét a pénzügyminiszter rendeletben szabályozza.

(4) A biztosító köteles az életbiztosítások esetében a biztosítástechnikai tartalékok képzésénél alkalmazott elvek és módszerek megismerését - az ügyfél kérésére - lehetővé tenni.

120. § Az e törvény hatálybalépését követően megkötött életbiztosítási szerződések díjának - ésszerű aktuáriusi feltételezések mellett - elegendőnek kell lenniük a biztosító valamennyi, e szerződésekkel összefüggésben felmerülő kötelezettségének teljesítésére, illetve a megfelelő biztosítástechnikai tartalékok képzésére.

A biztosító szavatoló tőkéje

121. § (1) A szavatoló tőke a biztosítónak a 123. § szerint korrigált saját tőkéje, amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is teljesíteni tudja kötelezettségeit, ha erre a beszedett díjak, illetve a biztosítástechnikai tartalékok nem nyújtanak fedezetet.

(2) A biztosítónak a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségei mindenkori teljesíthetősége érdekében biztosítási áganként folyamatosan legalább annyi szavatoló tőkével kell rendelkeznie, mint az általa folytatott biztosítási tevékenység terjedelmének megfelelő minimális szavatoló tőke szükséglet.

(3) A biztosító minimális szavatoló tőke szükségletének számítási módját a 8. számú melléklet tartalmazza.

122. § (1) Az a harmadik országban székhellyel rendelkező biztosító, amely az Európai Unió több tagállamában kért vagy kapott fióktelep tevékenységére vonatkozó engedélyt, kérelmezheti, hogy

a) fióktelepei szavatoló tőkéjét, illetve minimális szavatoló tőke szükségletét az Európai Unió területén folytatott teljes tevékenysége alapján összevontan határozhassa meg;

b) a 70. § (2) bekezdésének h) pontjában foglalt letétet kizárólag egy érintett tagállamban helyezze el;

c) fióktelepei biztonsági tőkéjének fedezetét bármely olyan tagállamban jogosult legyen tartani, ahol tevékenységet folytat.

(2) Az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban felsorolt kedvezmények kizárólag együttesen nyújthatók. Az engedély iránti kérelmet minden érintett tagállam illetékes felügyeleti hatóságához be kell nyújtani. Az engedély iránti kérelemben meg kell jelölni azt a tagállamot, amelynek illetékes felügyeleti hatósága az engedély megadása esetén a biztosító Európai Unió területén folytatott tevékenységének pénzügyi felügyeletét a továbbiakban ellátja. Az illetékes felügyeleti hatóság megválasztásának indokát a kérelemben közölni kell.


(3) Az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban felsorolt kedvezményekre vonatkozó felügyeleti engedély attól az időponttól lép hatályba, amikor a választott felügyeleti hatóság tájékoztatja az érintett tagállamok felügyeleti hatóságait a pénzügyi felügyelet ellátásának megkezdéséről.

(4) A Felügyelet a harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe pénzügyi felügyeletének ellátásához szükséges adatokról tájékoztatja a választott felügyeleti hatóságot.

(5) Az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban felsorolt kedvezmények kizárólag az összes érintett tagállam felügyeleti hatóságának együttes engedélyével adhatók meg és bármelyik érintett tagállam felügyeleti hatóságának döntése alapján vissza kell vonni őket.

A szavatoló tőke elemei

123. § (1) A szavatoló tőkét a (2)-(3) bekezdésekben foglaltaknak megfelelően, az élet- és a nem életbiztosítási ágra elkülönítetten kell meghatározni.

(2) A szavatoló tőke a következő tőkeelemekből áll:

a) a befizetett jegyzett tőke, illetve biztosító egyesület vagy szövetkezet esetén a tényleges alaptőke, ha a következő feltételek fennállnak:

aa) az egyesület, a szövetkezet alapszabályában rendelkezni kell arról, hogy a tulajdonosok, tagok részére a saját tőke terhére kizárólag olyan mértékben lehet kifizetést teljesíteni, amelynek következtében a szavatoló tőke összege nem csökken a minimális szavatoló tőke szintje alá; a biztosító megszűnése esetén akkor, ha a biztosító egyéb kötelezettségeit rendezte,

ab) az egyesület vagy a szövetkezet alapszabályában rendelkezni kell arról, hogy minden tulajdonrész, tagi vagyonrész terhére történő, az egyesületi, a szövetkezeti tagsági viszony egyedi megszűnésétől eltérő okból bekövetkező kifizetésről a Felügyeletet legalább 1 hónappal a kifizetés előtt értesíteni kell, amely időtartamon belül a Felügyelet a kifizetést megtilthatja,

ac) az egyesület, a szövetkezet alapszabályában rendelkezik arról, hogy az aa)-ab) pontok szerinti előírásokat kizárólag a Felügyelet egyetértésével módosítják;

b) a tőketartalék;

c) a lekötött tartalék;

d) az értékelési tartalék 20 százaléka;

e) az eredménytartalék;

f) a mérleg szerinti eredmény;

g) az alárendelt kölcsöntőke.

(3) Az alárendelt kölcsöntőke a rendelkezésre álló és a szükséges szavatoló tőke kisebbikének 50 százalékáig számítható be a szavatoló tőkébe.

(4) A (2) bekezdés g) pontjában foglalt szavatoló tőke számítása során figyelembe vett alárendelt kölcsöntőke legfeljebb 25 százaléka lehet határozott lejárati idejű. Az alárendelt kölcsöntőke összegének a szavatoló tőkébe történő beszámítását legalább a visszafizetési időpontot megelőző 5 év során - évente, fokozatosan, egyenlő arányban - csökkenteni kell. Teljesülnie kell továbbá a következő feltételeknek:

a) a kölcsönt nyújtó követelése a törlesztések sorrendjében a tulajdonosok előtti legutolsó helyen áll;

b) az alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó szerződésben ki kell kötni, hogy a kölcsön a biztosító adósságának rendezésébe bevonható;

c) kizárólag a ténylegesen rendelkezésre álló tőke vehető figyelembe;


d) a határozott futamidejű alárendelt kölcsöntőke esetén az eredeti futamidő legalább 5 év;

e) a határozatlan futamidejű alárendelt kölcsöntőke esetén a felmondási idő nem lehet 5 évnél kevesebb;

f) az alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó szerződés nem tartalmazhat előzetes visszafizetésre vonatkozó kikötést, kivéve a biztosító felszámolásának esetét; a Felügyelet a biztosító kérelmére engedélyezheti az előzetes visszafizetést, ha a biztosító igazolja, hogy ezáltal a szavatoló tőke összege nem csökken a minimális szavatoló tőke szintje alá;

g) az alárendelt, kölcsöntőkére vonatkozó szerződés kizárólag a Felügyelet engedélyével módosítható;

h) a kölcsön kizárólag a szerződésben rögzített, legkorábban 5 év múlva mondható fel, kivéve, ha a Felügyelet engedélyezi a korábbi felmondást.

124. § (1) A Felügyelet a biztosító szavatoló tőkéjének értékelését felülbírálhatja, különösen akkor, ha ennek fedezetét képező eszközök piaci értéke az előző üzleti év vége óta jelentősen csökkent.

(2) A szavatoló tőke számítása során a 123. § (2)-(3) bekezdéseiben foglalt tőkeelemek együttes összegéből le kell vonni:

a) az immateriális javak könyv szerinti értékét,

b) a részvénytársaságnál a visszavásárolt saját részvények értékét,

c) a nem életbiztosítási ágban működő biztosító esetén, amennyiben a biztosító a nem életbiztosítási ág függőkártartalékát a jövőbeni hozamokat figyelembe véve diszkontáltan számítja, a diszkontálás előtti és a diszkontált függőkártartalék különbözetét az 1. számú melléklet A) részének 1. és 2. pontjaiban meghatározott ágazatokat és a függőkár tartalékba foglalt járadék értékeket kivéve valamennyi nem életbiztosítási ágazatban.

(3) A 8. számú mellékletben meghatározott minimális szavatoló tőke szükséglet számítását és fedezetének kimutatását az éves beszámolóval egyidejűleg kell elkészíteni és a Felügyelet részére megküldeni. A biztosító a negyedéves adatszolgáltatás keretében tájékoztatja a Felügyeletet a minimális szavatoló tőke szükséglete, valamint a rendelkezésre álló szavatoló tőkéje becsült értékéről.

(4) Ha a biztosító szavatoló tőkéje nem éri el a minimális szavatoló tőke szükséglet nagyságát, akkor a részvényesek és a tagok nem biztosítási esemény bekövetkeztéből származó igényeinek kielégítését megelőzi a szavatoló tőke hiányának megszüntetése.

(5) Az élet- és nem életbiztosítási ág együttes művelésére jogosult biztosító esetében valamely biztosítási ágban adódó szavatoló tőke hiány másik biztosítási ágból történő pótlását a Felügyelet engedélyezheti.

A biztonsági tőke

125. § A minimális szavatoló tőke szükséglet egyharmada képezi a biztosító biztonsági tőkéjét akkor, ha ez nagyobb, mint a 126. §-ban meghatározott minimális biztonsági tőke értéke. Egyébként a biztosító biztonsági tőkéje megegyezik a 126. § szerinti minimális biztonsági tőkével.

126. § (1) A részvénytársaság, a szövetkezet és a harmadik országbeli biztosító fióktelepének minimális biztonsági tőkéje:

a) az életbiztosítási ág esetén (2. számú melléklet) 750 millió forint szorozva a külön jogszabályban meghatározott értékkövetési indexszel,

b) a nem életbiztosítási ág esetén (1. számú melléklet) 500 millió forint szorozva a külön jogszabályban meghatározott értékkövetési indexszel, azonban a 10., 11., 12., 13., 14., 15. ágazatok bármelyikének művelésére vonatkozó engedéllyel rendelkező biztosító esetén 750 millió forint szorozva a külön jogszabályban meghatározott értékkövetési indexszel.

(2) Egyesületnél - a (3)-(4) bekezdésekben foglalt kivételekkel - a minimális biztonsági tőke az (1) bekezdésben meghatározott értékek 75 százaléka.

(3) A (2) bekezdés helyett a (4) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni azon egyesületnél, amelynek alapszabálya pótlólagos befizetésre vagy a szolgáltatás csökkentésére hívja fel az egyesület tagjait, és


a) az éves díjbevétel és egyéb bevételek együttes összege az utóbbi 3 évben egyszer sem érte el az 1 milliárd 250 millió forintot, és

b) nem életbiztosítási ág művelése esetén tevékenységi köre a felelősségbiztosításra nem terjed ki, és az éves hozzájárulásokból származó bevételének legalább fele az egyesület tagjaitól származik.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott összeg helyett a minimális biztonsági tőke összege:

a) a (3) bekezdés szerinti egyesületnél - a b) pontban foglaltak kivételével - ha az egyesület éves díjbevételének és tagsági hozzájárulásának együttes összege az utolsó 3 üzleti évben:

aa) legalább egy alkalommal elérte az 1 milliárd forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 60 százaléka,

ab) egy alkalommal sem érte el az 1 milliárd forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 750 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 40 százaléka,

ac) egy alkalommal sem érte el az 750 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte az 500 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 20 százaléka,

ad) egy alkalommal sem érte el az 500 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 250 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 10 százaléka,

ae) egy alkalommal sem érte el a 250 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 125 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 5 százaléka,

af) egy alkalommal sem érte el a 125 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 2,5 százaléka;

b) kizárólag az 1. számú melléklet A) részében megjelölt 8., 9., 18. ágazatokat művelő egyesületeknél:

ba) legalább egy alkalommal elérte az 1 milliárd forintot, akkor 75 millió forint,

bb) egy alkalommal sem érte el az 1 milliárd forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 750 millió forintot, akkor 50 millió forint,

bc) egy alkalommal sem érte el az 750 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte az 500 millió forintot, akkor 25 millió forint,

bd) egy alkalommal sem érte el az 500 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 250 millió forintot, akkor 12 millió 500 ezer forint,

be) egy alkalommal sem érte el a 250 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 125 millió forintot, akkor 6 millió 250 ezer forint,

bf) egy alkalommal sem érte el a 125 millió forintot, akkor 3 millió 125 ezer forint.

(5) A (4) bekezdés b) pontja szerinti egyesület esetén - az egyesület kérelmére - a Felügyelet a mindenkori biztonsági tőke 80 százalékos mértékéig engedélyezheti a viszontbiztosítás beszámítását.

127. § A biztosítási áganként meghatározott minimális biztonsági tőke szükségletek összeadódnak, ha a biztosító az élet- és nem életbiztosítási ágat együttesen műveli.

128. § A minimális biztonsági tőke értékének megőrzése érdekében a pénzügyminiszter a minimális biztonsági tőke értékkövetési indexét rendeletben szabályozza.

II. Fejezet

A PÉNZÜGYI, SZANÁLÁSI ÉS PÉNZÜGYI HELYREÁLLÍTÁSI TERV

A pénzügyi terv


129. § (1) A Felügyelet a biztosítót pénzügyi terv készítésére kötelezi, ha

a) a biztosító szavatoló tőkéje nem éri el a biztonsági tőke előírt nagyságát,

b) a biztosító biztosítástechnikai tartalékai nem érik el a szükséges mértéket, illetve, ha a biztosítástechnikai tartalékok fedezete nem kielégítő, vagy

c) a biztosítónak a kötvénykibocsátásból, hitelekből és egyéb, nem biztosítási szerződésből adódó kötelezettségei - a kölcsöntőkét kivéve - együttesen meghaladják saját tőkéjének 25 százalékát.

(2) A pénzügyi terv az (1) bekezdésben foglaltak megszüntetésére legfeljebb féléves időszakra terjedő intézkedéseket tartalmaz. A pénzügyi tervet a Felügyelet határozatának kézhezvételétől számított 30 napon belül kell a biztosítónak a Felügyelethez jóváhagyásra benyújtania.

(3) A Felügyelet a pénzügyi terv benyújtásától számított 30 napon belül köteles elbírálni, hogy a pénzügyi terv alkalmas-e az (1) bekezdésben foglaltak megszüntetésére. A határidő egy alkalommal 30 nappal meghosszabbítható.

A szanálási terv

130. § (1) Ha a biztosító szavatoló tőkéje kevesebb, mint a 8. számú mellékletben meghatározott minimális szavatoló tőke szükséglet, és a közgyűlés nem döntött a feltöltés egy évet meg nem haladó ütemezéséről, akkor a Felügyelet a biztosítót a szükséges minimális szavatoló tőke fedezetének pótlására vonatkozó szanálási terv készítésére kötelezi.

(2) A legfeljebb egyéves időtartamra terjedő szanálási tervnek tartalmaznia kell a hiány megszüntetésének módját és ütemét. A szanálási tervet a Felügyelet határozatának kézhezvételétől számított kilencven napon belül a biztosítónak a Felügyelethez jóváhagyásra be kell nyújtania. Ez a határidő különösen indokolt esetben harminc nappal meghosszabbítható.

(3) A Felügyelet a szanálási terv benyújtásától számított hatvan napon belül köteles elbírálni, hogy a szanálási terv alkalmas-e a biztosító szavatoló tőke hiányának megszüntetésére.

(4) A szanálási terv elutasítása vagy megvalósulásának meghiúsulása esetén a Felügyelet a 195. §-ban foglalt intézkedések megtételére jogosult.

A pénzügyi helyreállítási terv

131. § (1) Ha a biztosító működése a biztosítottak érdekeit veszélyezteti, akkor a Felügyelet a biztosítót hároméves időtartamra terjedő pénzügyi helyreállítási terv készítésére kötelezi.

(2) A pénzügyi helyreállítási tervnek a következőket kell tartalmaznia:

a) az igazgatási költségek várható alakulását,

b) a biztosítási tevékenység - ideértve az aktív és passzív viszontbiztosítást - várható bevételeinek és kiadásainak alakulására vonatkozó részletes tervet,

c) az előzetes mérlegtervet,

d) a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségek és a minimális szavatoló tőke szükséglet fedezetéhez szükséges pénzügyi eszközök várható alakulását,

e) a viszontbiztosításra vonatkozó átfogó terveket,

(3) A pénzügyi helyreállítási tervet a Felügyelet határozatának kézhezvételétől számított 90 napon belül a biztosítónak a Felügyelethez jóváhagyásra be kell nyújtania. Ez a határidő különösen indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható.

(4) A Felügyelet a pénzügyi helyreállítási terv benyújtásától számított 60 napon belül köteles elbírálni, hogy a pénzügyi helyreállítási terv alkalmas-e a biztosító biztonságos működésének helyreállítására.


(5) Ha a biztosító rosszabbodó pénzügyi helyzete a biztosítottak érdekeit veszélyezteti, akkor a biztosító rövid távú fizetőképességének biztosítása érdekében - a pénzügyi helyreállítási terv alapján - a Felügyelet a biztosító számára a 8. számú melléklet szerint számított minimális szavatoló tőke szükségletnél magasabb szavatoló tőke szükségletet is előírhat.

(6) A Felügyelet előírhatja a biztosító 8. számú melléklet szerinti minimális szavatoló tőke szükséglete számításánál a viszontbiztosítás beszámításának csökkentését, ha

a) a viszontbiztosítási fedezet minősége az előző üzleti évhez viszonyítva lényegesen romlott, vagy

b) a biztosító viszontbiztosítási szerződései tényleges kockázatmegosztást nem, vagy nem elégséges mértékben biztosítanak.

(7) A pénzügyi helyreállítási terv elutasítása vagy megvalósulásának meghiúsulása esetén a Felügyelet a 195. §-ban foglalt intézkedések megtételére jogosult.

III. Fejezet

BEFEKTETÉSI SZABÁLYOK

132. § (1) A biztosító biztosítástechnikai tartalékai fedezetét képező eszközöket a művelt biztosítási ágnak és a kötelezettségek lejárati szerkezetének figyelembevételével úgy kell befektetni, hogy a befektetések a biztosító mindenkori likviditásának megőrzése mellett egyidejűleg a lehető legnagyobb biztonságot és jövedelmezőséget teljesítsék.

(2) A biztonságos befektetés érdekében a biztosítónak egyidejűleg több befektetési formát kell választania, és az adott befektetési formán belül is törekednie kell a befektetési kockázat mérséklésére a befektetési kockázatok megosztásával.

(3) A biztosítónak a biztosítástechnikai tartalékainak befektetése során be kell tartania a 9. számú mellékletben foglaltakat is, kivéve a 117. § (2) bekezdésének i) pontja alatti tartalékot.

(4) A 117. § (2) bekezdésének i) pontjában meghatározott tartalék fedezetét képező portfólió vagyonkezelése során a Tpt. portfóliókezelésre vonatkozó szabályait - a Tpt. 126. § (2) bekezdése, a 127. §-a, a 128. §-a, a 133. §-ának (2) bekezdése és a 130. §-ának (3)-(4) bekezdései kivételével - a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) ahol a Tpt. valamely rendelkezése megbízót említ, az alatt a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések esetében a szerződőt kell érteni;

b) ahol a Tpt. valamely rendelkezése portfóliót említ, az alatt a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések tartalékából képzett, egymástól elkülönített eszközalapokat kell érteni;

c) ahol a Tpt. a portfóliókezelési tevékenység körében alvállalkozó igénybevételét említi, az alatt a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések tartalékának fedezetét képező eszközök kezelésének és befektetésének teljes egészében vagy meghatározó részében történő kiszervezését kell érteni;

d) a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések tartalékának fedezetét képező eszközök kezelésének és befektetésének teljes egészében vagy meghatározó részében történő kiszervezéséhez, valamint közreműködő igénybevételéhez nem kell a szerződő írásbeli beleegyezését kérni;

e) a biztosítóban befolyásoló részesedéssel rendelkező kapcsolt vállalkozások [Tpt. 5. § (1) bekezdésének 58. pontja] által kibocsátott nyilvános árjegyzésű részvényeknek a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések tartalékából képzett eszközalapok részére történő megvásárlása nem jelenti a Gt. 294. §-ának (1) bekezdésében foglalt részesedésszerzési tilalom sérelmét.

133. § (1) Ha a biztosító más vállalkozásban a saját tőkéjének 10 százalékát meghaladó részesedést szerez, azt a Felügyeletnek 2 munkanapon belül be kell jelentenie.

(2) A biztosító részesedése más részvénytársaságban nem érheti el a részvénytársaság jegyzett tőkéjének 75 százalékát, kivéve a más biztosítóban, hitelintézetben, pénzügyi vállalkozásban, befektetési vállalkozásban vagy befektetési alapkezelőben való részesedést.


(3) A biztosítástechnikai tartalékok befektetésénél a biztosító részesedése más vállalkozásban nem haladhatja meg az adott vállalkozás jegyzett tőkéjének 25 százalékát.

(4) A biztosító a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló eszközeit nem fektetheti be a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos biztosítási tevékenységet nem folytató vállalkozásába, kivéve, ha azok tevékenysége túlnyomórészt közvetlenül összefüggésben van a biztosító tevékenységével.

(5) Az (1)-(3) bekezdésekben előírt befektetési korlátozások nem vonatkoznak a biztosító saját tevékenysége kiszervezését, továbbá a biztosítási üzemét szolgáló vállalkozásokra, ha a vállalkozás éves árbevételének legalább 75 százaléka a biztosító számára nyújtott tevékenységből származik.

(6) A matematikai tartalékon és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékán kívüli biztosítástechnikai tartalékok pénzeszközeinek befektetéseinél elsődlegesen a likviditás szempontját kell szem előtt tartani.

134. § A biztosító biztosítástechnikai tartalékai a következő eszközökben tarthatók:

A) befektetések

a) hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök,

b) kölcsönök,

c) részvények, részesedési viszonyt megtestesítő változó hozamú egyéb értékpapírok, illetve egyéb részesedések,

d) befektetési jegyek és egyéb kollektív befektetési értékpapírok,

e) ingatlanok, ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok;

B) követelések

f) követelések a viszontbiztosítótól, ideértve a viszontbiztosításba adott kockázatokra a viszontbiztosító által megképzett biztosítástechnikai tartalékokat is,

g) letéti követelések és más, a viszontbiztosításba átvett biztosítási ügyletekből származó követelések,

h) a biztosítási és a viszontbiztosítási ügyletekből származó, a biztosítottakkal és a biztosításközvetítőkkel szembeni 3 hónapnál nem régebbi követelések,

i) biztosítási kötvénykölcsön,

j) adó-visszatérítések,

k) visszkereseti követelés;

C) egyéb eszközök

l) ingatlanokon kívüli tárgyi eszközök, az óvatosság elve alapján számított értékcsökkenéssel csökkentett értékben,

m) hitelintézeti folyószámlán és a pénztárban lévő pénzkészlet, valamint a hitelintézeti betétek, vagy betételfogadásra jogosult intézménynél lévő betét (követelés),

n) elhatárolt kamatok, bérleti díjak,

o) elhatárolt szerzési költségek.

135. § (1) A biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevonható eszközök esetében a következő elvekre kell figyelemmel lenni:


a) a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező eszközöket nettó módon kell értékelni, levonva minden felmerült költséget, amely ezen eszközök megvételével, megszerzésével merült fel,

b) a gazdálkodó szervezetnek, az államnak, a nemzetközi szervezetnek, a helyi és regionális önkormányzatnak, vagy a természetes személynek nyújtott kölcsönök kizárólag akkor képezhetik a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét, ha a kölcsönvevő megfelelő biztosítékot - ingatlanzálogjog, bankgarancia, biztosítás, vagy egyéb biztosítékok - tud felmutatni, kivételt képeznek ez alól a 136. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározott kölcsönök,

c) a harmadik féllel szembeni követeléseket a viszontkövetelések levonása után lehet a biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevonni.

(2) A biztosító biztosítástechnikai tartalékának fedezetét nem képezheti jelzáloggal terhelt, továbbá olyan eszköz, amely felett a rendelkezési jog korlátozott.

(3) A biztosító biztosítástechnikai tartalékának fedezetét nem képezheti a Tpt. 278. § szerinti származtatott ügyletekbe befektető befektetési alap által kibocsátott befektetési jegy.

136. § (1) A biztosítástechnikai tartalékok fedezetének a tagállamok területén kell elhelyezkednie, illetve

a) OECD-tagállam,

b) OECD-tagállam helyi vagy regionális önkormányzata,

c) OECD-tagállamban székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet,

d) legalább egy tagállam tagságával működő nemzetközi szervezet

által kibocsátott eszközben kell lennie.

(2) A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékát kivéve a biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevonható eszközök esetében a következő korlátok állnak fenn:

a) a 134. § a) pontjában felsoroltak közül az állam által nem garantált és egyéb biztosítékkal nem rendelkező eszközök a biztosítástechnikai tartalékok fedezetének legfeljebb 25 százalékát tehetik ki,

b) a 134. § c) pontjában felsorolt eszközök a biztosítástechnikai tartalékok fedezetének legfeljebb 35 százalékát tehetik ki,

c) a 134. § d) pontjában felsorolt eszközök a biztosítástechnikai tartalékok 35 százalékát tehetik ki, amennyiben a 85/611/EGK irányelv hatálya alá tartoznak, egyéb esetekben 30 százalék erejéig vehetők figyelembe.

d) a biztosító egy adott ingatlanának (telek, épület) értékét kizárólag az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 10 százalékáig veheti figyelembe fedezetként. E szabályt kell alkalmazni több egymáshoz közel eső olyan ingatlanra is, amelyek egy befektetésnek minősülnek,

e) a biztosító az összes bruttó biztosítástechnikai tartaléka 5 százalékáig fektethet be ugyanazon vállalkozás által kibocsátott részvénybe, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba vagy egyéb pénz- és tőkepiaci eszközébe, ugyanazon vállalkozásnak nyújtott kölcsönbe, kivéve a valamely tagállamnak, valamely tagállam helyi, vagy regionális önkormányzatának, nemzetközi szervezetnek - amelynek egy vagy több tagállam tagja - nyújtott kölcsönt. E mérték legfeljebb az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 10 százalékáig növelhető, ha az értékpapírok, és a kölcsönök együttes összege sem haladja meg a bruttó biztosítástechnikai tartalék 40 százalékát,

f) a biztosító az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 5 százalékáig számíthat be fedezetként biztosítékkal nem fedezett kölcsönt, kivéve ha azt tagállami székhelyű hitelintézetnek, biztosítónak vagy befektetési vállalkozásnak nyújtja. Ez a mérték kölcsönügyletenként az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 1 százaléka,

g) a bruttó biztosítástechnikai tartalékok 3 százalékáig vonható fedezetbe a pénztári készpénzállomány,


h) a bruttó biztosítástechnikai tartalékok 10 százalékáig vehetők figyelembe azok a részvények, részesedések és kötvények, amelyek az elismert értékpapírpiacon nem kerültek bevezetésre,

i) a biztosító bruttó biztosítástechnikai tartalékainak 10 százalékáig fektethet be adott befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyekbe vagy adott kollektív befektetési forma által kibocsátott kollektív befektetési értékpapírokba.

(3) A 134. § h) pontjában meghatározott eszközök kategóriáiban felsorolt eszközök együttesen a bruttó biztosítástechnikai tartalékok fedezetének legfeljebb 5 százalékát tehetik ki.

(4) A származtatott ügyletek nem nettósított, összesített - az eszköz értékelési szabályzat, illetve a Tpt. 272. § (5) bekezdése szerint számított - piaci értéke nem haladhatja meg a biztosító bruttó biztosítástechnikai tartalékainak fedezetét képező értékpapírok piaci értékének a tizenöt százalékát.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott korlátozások nem vonatkoznak a legalább egy tagállam részvételével működő nemzetközi pénzügyi intézmény által kibocsátott eszközökre.

137. § (1) A zártvégű ingatlanalap által kibocsátott befektetési jegy és ingatlanbefektetéseket megtestesítő zártvégű kollektív befektetési értékpapír, valamint a nyíltvégű ingatlanalap által kibocsátott befektetési jegy és ingatlanbefektetéseket megtestesítő nyíltvégű kollektív befektetési értékpapír és ingatlan együttesen a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 20 százalékát tehetik ki.

(2) Az értékpapír-befektetési alap által kibocsátott befektetési jegy a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 30 százalékát teheti ki. Ha a biztosító európai befektetési alap befektetési jegyét szerzi meg, a nyíltvégű befektetési alapokra vonatkozó korlát a befektetett mértékkel, de legfeljebb 35 százalékra növekszik.

(3) Bankgaranciával, biztosítással, jelzáloggal vagy egyéb biztosítékkal nem fedezett kötvény, vagy más hitelviszonyt megtestesítő értékpapír és kölcsön, valamint elismert értékpapírpiacra be nem vezetett részvény és kötvény együttesen a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 15 százalékát tehetik ki.

(4) A hitelintézeti betétek, illetve betételfogadásra jogosult intézménynél lévő betét a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 25 százalékát tehetik ki.

(5) A matematikai tartalék fedezetét képező eszközök piaci értékének legfeljebb 5 százalékát teheti ki a származtatott ügyletek nem nettósított, összesített - az eszköz értékelési szabályzat, illetve a Tpt. 272. § (5) bekezdése szerint számított - piaci értéke.

(6) Az (5) bekezdés és a 136. § (4) bekezdés szerinti korlátba nem számítandó bele:

a) az árfolyam- és kamatkockázat csökkentésére kötött származtatott ügylet;

b) a hitelintézettel állampapírra kötött repoügylet.

138. § (1) A derivatív eszközök értékelésénél az óvatosság elve szerint kell eljárni és ezen eszközök figyelembe veendők az alaptermék értékelésekor.

(2) A származtatott ügyletekre vonatkozóan a Tpt. 272. § (4)-(8) bekezdéseiben és a Tpt. 273. §-ában előírt szabályokat kell alkalmazni úgy, hogy a befektetési alapkezelő alatt a biztosítót, a befektetési alap helyett a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező eszközöket, az alapkezelési szabályzat alatt a biztosító eszközértékelési szabályzatát kell érteni.

(3) A biztosító nem köthet olyan ügyletet, amely a Tpt. 273. §-a szerinti nettósítási szabályok alkalmazásával rövid nettó pozíciót eredményezne, kivéve az értékpapírok egyedi kockázatára a Tpt. 273. §-ának (6) bekezdése szerint vállalt rövid nettó pozíciót.

(4) A biztosítónak folyamatosan rendelkeznie kell a származtatott hosszú pozíciói összesített kötési árfolyama és a már befizetett változóletét különbsége száz százalékának megfelelő beszámítási értékű likvid eszközzel, a rendes üzletmenethez/működéshez szükséges likvid eszközökön felül. A beszámítási érték a látra szóló vagy legfeljebb harminc napra lekötött bankbetét esetén megegyezik a betét összegével; egyéb likvid eszköz esetén pedig a likvid eszköz piaci értéke nyolcvanöt százalékával.


139. § (1) A követelések értékelésekor az óvatosság elve szerint kell eljárni, figyelemmel a nem fizetés kockázatára. Különösen, az ingatlanokon kívüli tárgyi eszközök esetében csak az óvatosság elve alapján számított értékcsökkenéssel csökkentett érték fogadható el a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként.

(2) A biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevont valamennyi eszköz értékelésekor az óvatosság elvét alkalmazva kell eljárni, különös figyelemmel a nem realizálható bevételek kockázatára. A biztosítottakkal és a biztosításközvetítőkkel szembeni három hónapnál régebbi követelések nem vehetők figyelembe.

(3) Az életbiztosítások esetén az elhatárolt szerzési költség a meg nem szolgált díjak tartalékának erejéig vonható be a matematikai tartalék fedezetére, kivéve, ha a meg nem szolgált díjak tartaléka része a matematikai tartaléknak.

140. § (1) Azon eszközök esetében, amelyekre a 136. § (2)-(3) bekezdései és 137. § (1)-(6) bekezdései nem állítottak fel korlátokat, a következő alapelvek érvényesek:

a) a 132. § (2) bekezdésében leírtaknak megfelelően törekedni kell a befektetési portfólió kialakításakor minél több befektetési forma választására és a kockázatok megosztására, vagyis egyetlen befektetési kategória értéke sem lehet olyan mértékű, hogy az a biztosító függőségéhez vezetne,

b) azon befektetési kategóriáknál, ahol maga az eszköz vagy a kibocsátó kockázata magas, óvatos, alacsony mértékben kell megállapítani a fedezetre figyelembe vehető mértéket,

c) a 134. § f) pontja esetében a viszontbiztosítóval szembeni követelések meghatározása során figyelembe kell venni a viszontbiztosítás minősítését,

d) ha a biztosító egy leányvállalata a biztosító befektetéseit részben vagy egészben vagyonkezeli, akkor az ebben a §-ban foglaltakat kell alkalmazni a leányvállalat eszközeinek megítélésekor is. E szabályok alkalmazandók más leányvállalatokban való részesedések megítélésekor is,

e) az óvatosság elvére figyelemmel kell eljárni a nem likvid befektetési eszközök arányának meghatározásakor,

f) azok a hitelintézet által nyújtott kölcsönök, illetve e hitelintézetek által kibocsátott értékpapírok a biztosítástechnikai tartalékok befektetései fedezeteként beszámíthatók, amely hitelintézetek székhelye valamely tagállamban van, kizárólag e tagállam és/vagy helyi önkormányzata tulajdonában van, valamint tevékenysége a tagállam, a helyi önkormányzat és a velük kapcsolatban álló közüzemek, hivatalok kölcsönügyleteire terjed ki.

(2) A 136. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott 40 százalékos határt a Felügyelet engedélyével meg lehet emelni a jelzáloglevelek esetében, valamint abban az esetben, ha az adott értékpapírt kibocsátó hitelintézet székhelye valamely tagállamban van és törvény által garantált olyan állami felügyelet alatt áll, amelyet ezen értékpapírok tulajdonosainak védelme érdekében hoznak létre. Ezen értékpapírok kibocsátásából befolyt összegeket a törvény szerint kell befektetni úgy, hogy az értékpapírok teljes futamideje alatt az értékpapírban foglalt kötelezettségek teljesíthetőek legyenek, úgy, hogy ezen eszközök elsődlegesen a tőkerész, és annak kamatai kifizetését szolgálják.

(3) A 134. §-ban meghatározott befektetési eszközök közül a biztosító szabadon választhat a befektetési korlátok figyelembevételével.

(4) A Felügyelet a biztosító kérelmére - kivételes körülmények fennállása esetén - ideiglenes jelleggel, meghatározott mértékben engedélyezheti a 134. §-ban rögzített eszközkategóriáktól, valamint a 135-136. §-okban lefektetett korlátoktól való eltérést.

(5) Abban a kérdésben, hogy adott eszköz a törvényben megjelölt eszközkategóriák közül melyikbe tartozik, vitás esetben a Felügyelet határoz.

141. § (1) A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékainak befektetésére nem vonatkoznak a 136. § (2)-(3) bekezdéseiben és a 137. § (1)-(6) bekezdéseiben, valamint a 140. § (1) bekezdésének a), b), d), e), f) pontjaiban és a 140. § (2)-(3) bekezdéseiben foglalt előírások. A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékait a biztosító fennálló kötelezettségeinek megfelelő szerkezetben köteles befektetni.


(2) Ha a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonatkozóan a biztosító tőke- vagy hozamgaranciát nyújt, úgy a garancia teljesítéséhez képzett további tartalékok esetében be kell tartani a 136. § (2)-(3) bekezdéseiben, a 137. § (1)-(6) bekezdéseiben, a 140. § (1) bekezdésének a), b), d), e), f) pontjaiban és a 140. § (2)-(3) bekezdéseiben foglalt előírásokat is.

142. § (1) Ha a biztosító hitelviszonyból származó kötelezettségeinek értéke meghaladja a jegyzett tőkéjének 5 százalékát, akkor annak főbb jellemzőit köteles a Felügyeletnek 2 munkanapon belül bejelenteni.

(2) A biztosító köteles a matematikai tartalékoknak, a függőkár tartalékoknak és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékának nagyságáról és azoknak befektetéséről év közben negyedévenként jelentést készíteni, és azt a tárgynegyedévet követő hónap 15. munkanapjáig, a 4. negyedévre vonatkozó jelentést pedig a tárgyévet követő év január 31-éig a Felügyelet részére megküldeni.

IV. Fejezet

A BIZTOSÍTÓ ESZKÖZEINEK NYILVÁNTARTÁSÁRA, KÖNYVVEZETÉSÉRE ÉS BESZÁMOLÓJÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Az eszközök nyilvántartása

143. § (1) A matematikai tartalékok és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékainak fedezetéül szolgáló eszközöket a biztosítónak a 134. §-ban foglalt csoportosítás szerint külön eszköznyilvántartásba kell vennie.

(2) A biztosító eszköznyilvántartásban feltüntetett eszközei értékének mindenkor el kell érnie a matematikai tartalékok és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékainak előírt nagyságát.

(3) A számviteli rendért felelős vezető köteles haladéktalanul értesíteni a biztosító első számú vezetőjét és a felügyelő bizottságot, ha a biztosító eszköznyilvántartásában feltüntetett eszközeinek értéke alacsonyabb a matematikai tartalékok előírt mértékénél.

(4) A biztosító első számú vezetője a (3) bekezdésben meghatározott esetben köteles haladéktalanul értesíteni a Felügyeletet.

(5) A biztosító köteles biztosításüzemi működését szolgáló ingatlanairól, illetve gazdasági társaságban való részesedéseiről külön nyilvántartást vezetni.

144. § (1) A biztosító köteles a befektetési egységekhez kötött életbiztosításaihoz kínált eszközalapokat alaponként külön-külön nyilvántartani, elkülönítve a biztosító egyéb tartalékainak fedezetétől, valamint a biztosító saját befektetéseit képező eszközöktől.

(2) Amennyiben a biztosító az eszközöket valamely eszközalapjából más eszközalapjába áthelyezi, a harmadik személyekkel kötött ügyletekre vonatkozó nyilvántartás szabályait kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott elkülönített nyilvántartáson belül - az egyes eszközalapok teljesítményének megítéléséhez - a biztosító köteles az egyes eszközalapokra nevesített alszámlákat nyitni és vezetni.

8. számú melléklet a 2003. évi LX. törvényhez

A minimális szavatoló tőke szükséglet számítása

A) A nem életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete (éves számítás)

1. A nem életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete az előző évhez képest nem csökkenhet nagyobb arányban, mint amilyen arányban a nettó függőkártartalék csökkent az előző év végi záróállományhoz viszonyítva. Ezért a nem életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete

ahol:

2. f1 a tárgyévi záró nettó (a viszontbiztosításba adott rész levonásával számított) függőkártartalék a nem életbiztosítási ágban;


3. f0 a tárgyévi nyitó nettó (a viszontbiztosításba adott rész levonásával számított) függőkártartalék a nem életbiztosítási ágban;

4. S* az előző évi minimális szavatoló tőke szükséglet a nem életbiztosítási ágban;

5.S0 = max (E1, E2), azaz a bevételi indexként adódó első eredmény és a kárindexként adódó második eredmény közül a nagyobbik.

....

B) Az életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete (éves számítás)

1. Az életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete az életbiztosítási kockázatokhoz tartozó minimális szavatoló tőke szükséglet, a kiegészítő nem életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete és a befektetéshez kötött életbiztosításokhoz és a kezelt nyugdíjalapokhoz kapcsolódó minimális szavatoló tőke szükséglet összege, azaz

L = L1 + L2 + L3,

ahol az egyes tagok számítása a következőképpen történik:

Az életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete

2. Az életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete

L1 = R1 + R2,

azaz az első eredmény és a második eredmény összege, melyeket az életbiztosítási ágnak a 2. számú melléklet szerinti I. (Hagyományos életbiztosítások), II. (Házassági biztosítás, születési biztosítás) és V. (Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás) ágazataihoz tartozó biztosításokra kell meghatározni, kivéve az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatokat.

...

Az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete

14. L2, azaz az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete az A) részben leírtakkal azonos módon számítandó, az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatokra vonatkozó elkülönített adatok alapján.

...

A befektetéshez kötött életbiztosításokhoz és a kezelt nyugdíjalapokhoz kapcsolódó minimális szavatoló tőke szükséglet

15. A befektetéshez kötött életbiztosításokhoz és a kezelt nyugdíjalapokhoz kapcsolódó minimális szavatoló tőke szükséglet számítása a következő:

L3 = R'1 + R'2,

azaz az első eredmény és a második eredmény összege, amelyeket a 2. számú melléklet szerinti III. (Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás), illetve IV. (Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások: nyugdíjalapok kezelése, illetve egyéni nyugdíjszámlák kezelése) életbiztosítási ágazatok állományadatai alapján kell meghatározni, kivéve az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatokat.


...

C) A nem életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete (negyedéves számítás)

1. A nem életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete a négy negyedévvel korábbi értékhez képest nem csökkenhet nagyobb arányban, mint amilyen arányban a nettó függőkártartalék csökkent a négy negyedévvel korábbi záróállományhoz viszonyítva. Ezért a nem életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete

ahol:

2. f1 az adott negyedévi záró nettó (a viszontbiztosításba adott rész levonásával számított) függőkártartalék a nem életbiztosítási ágban;

3. f0 a négy negyedévvel korábbi záró nettó (a viszontbiztosításba adott rész levonásával számított) függőkártartalék a nem életbiztosítási ágban;

4. S* a négy negyedévvel korábbi negyedéves minimális szavatoló tőke szükséglet a nem életbiztosítási ágban;

5. S0 = max (E1, E2), azaz a bevételi indexként adódó első eredmény és a kárindexként adódó második eredmény közül a nagyobbik.

...

A visszamenőleges adatok becslése

37. Azok a negyedéves adatok, amelyek a törvény hatálybalépését megelőző időszakra visszamenően nem állnak rendelkezésre, a számítás során ésszerű módon becsült adatokkal helyettesíthetők.

D) Az életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete (negyedéves számítás)

1. Az életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete az életbiztosítási kockázatokhoz tartozó minimális szavatoló tőke szükséglet, a kiegészítő nem életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete és a befektetéshez kötött életbiztosításokhoz és a kezelt nyugdíjalapokhoz kapcsolódó minimális szavatoló tőke szükséglet összege, azaz

L = L1 + L2 + L3,

ahol az egyes tagok számítása a következőképpen történik:

2. L1 az életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete, amelyet a 2. számú melléklet szerinti I. (Hagyományos életbiztosítások), II. (Házassági biztosítás, születési biztosítás) és V. (Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás) ágazataihoz tartozó biztosításokra kell meghatározni, kivéve azonban az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatokat. A számítás a B) rész 1-13. pontjaiban leírtakkal azonos módon történik, a tárgynegyedév végi adatok alapján.

3. L2 az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatok minimális szavatoló tőke szükséglete, amely a C) részben leírtakkal azonos módon számítandó, az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatokra vonatkozó elkülönített adatok alapján;


4. L3 a befektetéshez kötött életbiztosítások és a kezelt nyugdíjalapok minimális szavatoló tőke szükséglete, amelyet a 2. számú melléklet szerinti III. (Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás), illetve IV. (Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások: nyugdíjalapok kezelése, illetve egyéni nyugdíjszámlák kezelése) életbiztosítási ágazatok állományadatai alapján kell meghatározni, kivéve az életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kiegészítő nem életbiztosítási kockázatokat. A számítás a B) rész 15-27. pontjaiban leírtakkal azonos módon történik a tárgynegyedév végi adatok alapján, illetve a B) rész 19. pontja szerinti C3 összeg számítása esetén az utolsó négy negyedév adatai alapján.


2. International Association of Insurance Supervisors - Supervisory Standard on Asset Management by Insurance Companies

1. Preamble

1. The nature of the insurance business implies the formation of technical provisions, and investment in and the holding of assets to cover these technical provisions and a solvency margin. In order to ensure that an insurer can meet its contractual liabilities to policyholders, such assets must be managed in a sound and prudent manner taking account of the profile of the liabilities held by the company and, indeed, the complete risk-return profile. The complete risk-return profile should result from an integrated view on product and underwriting policy, reinsurance policy, investment policy and solvency level policy. The liabilities profile of a company with respect to term, and the predictability of the size and timing of claims payments, may differ significantly according to the nature of the insurance business conducted. It thus follows that the need, for example, to maintain a high degree of liquidity within the asset portfolio will similarly differ between insurers. Differences in the accounting and taxation treatment of the various types of insurance business may also influence investment decisions.

2. This standard builds on the framework set out in the IAIS paper “Insurance Supervisory Principles” approved in September 1997. Its objective is to describe the essential elements of a sound asset management system and reporting framework across the full range of investment activities. The standard thus provides guidelines for good practice for supervisors to use as a checklist in assessing how insurers should control the risks associated with their investment activities.

Given the wide variation in the nature of companies, it is acknowledged that the extent of the application of the practices described in the standard by any given insurer may differ according to the size and structure of an insurance company and the type of business it conducts. However, the basic principles of Board of Directors’ responsibility, the need for an investment policy, segregation of duties and control will be applicable to all insurance companies. Similarly, the exact approach adopted by individual supervisors for the assessment of asset management systems will need to take into account local statutory restrictions with respect to the investment policies and procedures of insurers, and other factors such as supervisors’ legal authority, use of on-site and off-site supervisory techniques, and the role of the actuary and the external auditors.

3. Supervisors in jurisdictions that permit insurers to use derivative instruments as part of their portfolio management processes or to hold structured products that have the effect of derivatives should also refer to the specific IAIS Supervisory Standard on Derivatives.

2. Introduction

2.1 Asset Liability Management

4. A key driver of the asset strategy adopted by an insurer will be its liabilities profile, and the need to ensure that it holds sufficient assets of appropriate nature, term and liquidity to enable it to meet those liabilities as they become due. Detailed analysis and management of this asset/liability relationship will therefore be a pre-requisite to the development and review of investment policies and procedures which seek to ensure that the insurer adequately manages the investment-related risks to its solvency. The analysis will involve, inter alia, the testing of the resilience of the asset

portfolio to a range of market scenarios and investment conditions, and the impact on the insurer’s solvency position.

2.2 The Investment Process

5. Depending upon the nature of their liabilities insurers will typically hold, in varying

proportions, four main types of financial assets either directly, via other investment vehicles (such as UCITS [Undertakings for Collective Investments in Transferable Securities]), or through third party investment managers:

a. Bonds and other fixed income instruments;


b. Equities and equity type investments;

c. Debts, deposits and other rights;

d. Property.

6. The holding of a given asset portfolio carries a range of investment-related risks to technical provisions and solvency which insurers need to monitor, measure, report and control. The main risks are market risk (adverse movements in, for example, stocks, bonds and exchange rates), credit risk (counterparty failure), liquidity risk (inability to unwind a position at or near market price), operational risk (system/internal control failure), and legal risk.

7. The actual composition of an asset portfolio at any given moment should be the product of a well-structured investment process itself, which for the purposes of this standard is regarded as a circular movement characterised by the following steps:

a. Formulation and development of a strategic and tactical investment policy;

b. Implementation of the investment policy, in a suitably equipped investment organisation, and on the basis of a clear and precise investment mandate(s);

c. Control, measurement and analysis of the investment results which have been achieved and the risks taken;

d. Feedback to the appropriate level of authority on points a, b and c.

8. Jurisdictions could adopt the approach of imposing legislative restraints on the investment policies and procedures of insurers by placing restrictions on the type of, and extent to which, certain asset classes may be used to cover technical provisions, and/or specific requirements on the matching of assets and liabilities. Some jurisdictions may prefer qualitative demands. Whatever the approach, insurers should develop and operate overall asset management strategies, which take account of the need to ensure the existence of:

a. The definition of a strategic investment policy by the Board of Directors, based on an assessment of the risks incurred by the company and its risk appetite;

b. On-going Board and senior management oversight of, and clear management accountability for, investment activities;

c. Comprehensive, accurate and flexible systems which allow the identification, measurement and assessment of investment risks, and the aggregation of those risks at various levels, for example for any separate portfolios held, for the insurance company and, as appropriate, at group level, at any given time. Such systems will vary from company to company, but should be:

· sufficiently robust to reflect the scale of the risks and the investment activity

undertaken;

· capable of accurately capturing and measuring all significant risks in a timely manner;

· understood by all relevant personnel at all levels of the insurer;

d. Key control structures, such as the segregation of duties, approvals, verifications,

reconciliations;

e. Adequate procedures for the measurement and assessment of investment performance;

f. Adequate and timely communication of information on investment activities between all levels within the insurance company;

g. Internal procedures to review the appropriateness of the investment policies and procedures in place;

h. Rigorous and effective audit procedures and monitoring activities to identify and report weaknesses in investment controls and compliance.


i. Procedures to identify and control the dependence on and vulnerability of the insurer to key personnel and systems.

9. The following sections further develop the above principles, recognising that less formalised structures and procedures than those described herein may be applicable depending on the size and nature of the business of an individual insurer.

3. Definition of the Investment Policy and Procedures

3.1 Board of Directors

10. The Board of Directors should be responsible for the formulation and approval of the strategic investment policy, taking account of the analysis of the asset/liability relationship, the insurer’s overall risk tolerance, its long-term risk-return requirements, its liquidity requirements and its solvency position.

11. The investment policy, which should be communicated to all staff involved in investment activities, should in principle address the following main elements:

a. The determination of the strategic asset allocation, that is, the long-term asset mix over the main investment categories;

b. The establishment of limits for the allocation of assets by geographical area, markets, sectors, counterparties and currency;

c. The formulation of an overall policy on the selection of individual securities and other investment titles;

d. The adoption of passive or more active investment management in relation to each level of decision making;

e. In the case of active management, definition of the scope for investment flexibility, usually through the setting of quantitative asset exposure limits.

f. The extent to which the holding of some types of assets is ruled out or restricted where, for example, the disposal of the asset could be difficult due to the illiquidity of the market or where independent (i.e. external) verification of pricing is not available;

g. An overall policy on the use of financial derivatives as part of the general portfolio

management process or of structured products that have the economic effect of derivatives;

h. The framework of accountability for all asset transactions.

12. The Board of Directors should also be responsible for establishing policies on related issues of a more operational nature, including:

a. The choice between internal or external investment management, and, for the latter, the criteria for selection of the manager(s). Also, in case of external management, a choice usually needs to be made between having a segregated (discretionary) portfolio managed, or participating in a collective or pooled fund, or other indirect investment vehicles;

b. The selection and use of brokers;

c. The nature of custodial arrangements;

d. The methodology and frequency of the performance measurement and analysis.

13. The Board of Directors should authorise senior management to implement the overall investment policy. The Board of Directors must, however, always retain ultimate responsibility for the company’s investment policy and procedures, regardless of the extent to which associated activities and functions are delegated or, indeed, outsourced.

14. As part of the development of the asset management strategy the Board of Directors must also ensure that adequate reporting and internal control systems of the insurer are in place, and designed to monitor that assets are being managed in accordance with the investment policy and mandate(s), and legal and regulatory requirements. The Board of Directors must ensure that:


a. They receive regular information, including feedback from the company’s risk management function, on asset exposures, and the associated risks, in a form which is understood by them and which permits them to make an informed judgement as to the level of risk on a mark-tomarket basis;

b. The systems provide accurate and timely information on asset risk exposure and are capable of responding to ad hoc requests;

c. The internal controls include an adequate segregation of the functions responsible for measuring, monitoring and controlling investment activities from those conducting day to day asset transactions;

d. Remuneration policies are structured to avoid potential incentives for unauthorised risk taking.

15. Where external asset managers are used, the Board of Directors must ensure that senior management is in a position to monitor the performance of the external managers against Board approved policies and procedures. External managers should be engaged under a contract that, interalia, sets out the policies, procedures and quantitative limits of the investment mandate. The insurer must retain appropriate expertise and ensure that, under the terms of the contract, it regularly receives sufficient information to evaluate the compliance of the external asset manager with the investment mandate.

16. The Board of Directors should collectively have sufficient expertise to understand the important issues related to investment policy and should ensure that all individuals conducting and monitoring investment activities have sufficient levels of knowledge and experience.

17. At least annually, the Board of Directors should review the adequacy of its overall investment policy in the light of the insurance company’s activities, and its overall risk tolerance, long-term riskreturn requirements and solvency position.

3.2 Senior Management

18. The responsibility for the preparation of a written investment mandate(s) setting out the operational policies and procedures for implementing the overall investment policy established by the Board of Directors will frequently be delegated to senior management. The precise content of the mandate will be different for each insurance company but the level of detail should be consistent with the nature of any regulatory constraint and complexity and volume of investment activity, and should specify as appropriate:

a. The investment objective, and the relevant limits for asset allocation, and the currency allocation and policy; any relevant investment benchmarks should also be specified;

b. An exhaustive list of permissible investments and, as appropriate, derivative instruments, including details of any restrictions as to markets (e.g. only securities listed at specified stock exchanges), minimum rating requirements or minimum market capitalisation, minimum sizes of issues to be invested in, diversification limits and related quantitative or qualitative limits;

c. Details of whom is authorised to undertake asset transactions;

d. Any other restrictions with which portfolio managers have to comply, for example maximum risk limits within the overall investment policy (or in terms of limits on the duration of the portfolio in the case of a fixed-income portfolio), authorised counterparties;

e. The agreed form and frequency of reporting and accountability.

19. Supporting internal management procedures should be documented and include:

a. Procedures for seeking approval for the usage of new types of investment instruments: the desirability of retaining the flexibility to utilise new investment instruments should be balance with the need to identify the risks inherent in them and ensure that they will be subject to adequate controls before approval is given for their acquisition. The principles for measuring such risk, and the methods of accounting for the new investments should be clarified in detail prior to approval being given for their acquisition;

b. Procedures for the selection and approval of new counterparties and brokers;

c. Procedures covering front office, back office, measurement of compliance with quantitative limits, control and reporting;


d. Details of the action which will be taken by senior management in cases of non-compliance;

e. Valuation procedures for risk management purposes;

f. Identification of who should be responsible for the valuation. Valuations should be carried out by individuals independent of those responsible for trade execution or, if this is not possible, valuations should be independently checked or audited on a timely basis.

Accounting and taxation rules should be taken into consideration in developing the above operational policies and procedures.

20. Senior management should ensure that all individuals conducting, monitoring and controlling investment activities are suitably qualified and have appropriate levels of knowledge and experience.

21. At least annually, senior management should review the adequacy of its written operational procedures and allocated resources in the light of the insurance company’s activities and market conditions.

4. Monitoring and Control

4.1 Risk Management Function

22. Insurers should be capable of identifying, monitoring, measuring, reporting and controlling the risks connected with investment activities. This process should be performed by a risk management function with responsibility for:

a. Monitoring compliance with the approved investment policy;

b. Formally noting and promptly reporting breaches;

c. Reviewing asset risk management activity and results over the past period;

d. Reviewing the asset/liability and liquidity position.

23. The risk management function should also assess the appropriateness of the asset allocation limits. To do this, regular resilience testing should be undertaken for a wide range of market scenarios and changing investment and operating conditions. Once an insurer has identified those situations to which it is most at risk, it should ensure that it feeds back appropriate amendments to the policies and procedures defined in its investment mandate in order to manage those risk situations effectively.

24. The risk management function should regularly report to appropriate levels of senior management and, as appropriate, to the Board of Directors. The reports should provide aggregate information as well as sufficient detail to enable management to assess the sensitivity of the company to changes in market conditions and other risk factors. The frequency of reporting should provide these individuals with adequate information to judge the changing nature of the insurer’s asset profile, the risks that stem from it and the consequences for the company’s solvency.

4.2 Internal Controls

25. Adequate systems of internal control must be present to ensure that investment activities are properly supervised and that transactions have been entered into only in accordance with the insurer’s approved policies and procedures. Internal control procedures should be documented.

The extent and nature of internal controls adopted by each insurer will be different, but procedures to be considered should include:

a. Reconciliations between front office and back office and accounting systems;

b. Procedures to ensure that any restrictions on the power of all parties to enter into any particular asset transaction are observed. This will require close and regular communication with those responsible for compliance, legal and documentation issues in the insurer;


c. Procedures to ensure all parties to the asset transaction agree with the terms of the deal. Procedures for promptly sending, receiving and matching confirmations should be independent of the front office function;

d. Procedures to ensure that formal documentation is completed promptly;

e. Procedures to ensure reconciliation of positions reported by brokers;

f. Procedures to ensure that positions are properly settled and reported, and that late payments or late receipts are identified;

g. Procedures to ensure asset transactions are carried out in conformity with prevailing market terms and conditions;

h. Procedures to ensure that all authority and dealing limits are not exceeded and all breaches can be immediately identified;

i. Procedures to ensure the independent checking of rates or prices: the systems should not solely rely on dealers for rate/price information.

26. The functions responsible for measuring, monitoring, settling and controlling asset transactions should be distinct from the front office functions. These functions should be adequately resourced.

27. Regular and timely reports of investment activity should be produced which describe the company’s exposure in clearly understandable terms and include quantitative and qualitative information. The reports should, in principle, be produced on a daily basis for senior management purposes; less frequent reporting may be acceptable depending on the nature and extent of asset transactions. Upward reporting by senior management is recommended on at least a monthly basis.

Reports should at least include the following areas:

a. Details of, and commentary on, investment activity in the period and the relevant period end position;

b. Details of positions by asset type;

c. An analysis of credit exposures by counterparty;

d. Details of any regulatory or internal limits breached in the period and the actions taken

thereto;

e. Planned future activity;

f. Details of the relative position of assets and liabilities.

4.3 Audit

28. Insurance companies should have an audit that includes full coverage of their investment activities and ensures timely identification of internal control weaknesses and operating system deficiencies. If the audit is performed internally it must be independent. Concerns with regards to investment activity must be reported to senior management and the Board of Directors.

29. Audit coverage should be provided by competent professionals who are knowledgeable of the risks inherent in all assets held.

30. Auditors should be expected to evaluate the independence and overall effectiveness of the insurer’s asset management functions. In this regard, they should thoroughly evaluate the effectiveness of the internal controls relevant to measuring, reporting and limiting risks. Auditors should evaluate compliance with risk limits and the reliability and timeliness of information reported to senior management and the Board of Directors.

31. Auditors should also periodically review the insurer’s asset portfolio and written investment policies and procedures to ensure compliance with the insurance company’s regulatory obligations.

5. Supervision


32. In monitoring the asset management of insurance companies, supervisors must satisfy themselves that companies have the ability to identify, monitor, measure, report and control the associated risks. In order to achieve this objective supervisors should require that insurers have in place an overall investment policy and procedures approved by the Board of Directors, including procedures that ascertain that the Board receive appropriate quantitative and qualitative information on the investment activities and asset positions. Supervisors may also wish to satisfy themselves that

companies have in place effective procedures for monitoring and managing their asset/liability position to ensure that their investment activities and asset positions are appropriate to their liabilities profiles.

33. In order to assess how insurers control the risks associated with their investment activities, supervisors may periodically request the following information:

a. A description of the Board of Directors’ overall approach and policy on products and underwriting, reinsurance, investment and solvency;

b. Asset/liability management procedures;

c. Specific details of the investment policy, and monitoring and control procedures including:

· the asset classes approved by the Board of Directors for use by the company and

details of portfolio composition;

· procedures for the approval of counterparties;

· procedures for seeking approval to use new investment instruments and for ensuring

that asset risk controls, once established, keep pace with the emergence of new

investment instruments;

· procedures covering front and back office functions, measurement of compliance with any limits, oversight, control and reporting;

· the limits to credit, market, and other risks;

· procedures for monitoring liquidity risk;

· the professional qualifications of those entrusted with investment activities;

· the valuation methodologies;

· compliance reports;

· the procedures for selecting and monitoring any external asset managers used;

· the risk position of the asset portfolio, using, for example, value at risk calculations or other methodologies.

34. This information should be accessible to supervisors through on-site inspections, external audits, discussions with companies, special surveys, as well as regular reporting procedures.

Supervisors may make use of internal management information on asset portfolios. Information should be timely and comprehensive (i.e. it should include all assets held and cover the entire reporting entity). In cases where insurers outsource all or part of their asset management, they should still be responsible for ensuring the availability of information for supervisory purposes.


3. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1995. június 29-i 95/26/EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1995. június 29-i 95/26/EK IRÁNYELVE a hitelintézetek vonatkozásában a 77/780/EGK és a 89/646/EGK irányelvnek, a nem életbiztosítási tevékenység vonatkozásában a 73/239/EGK és a 92/49/EGK irányelvnek, az életbiztosítások vonatkozásában a 79/267/EGK és a 92/96/EGK irányelvnek, a befektetési vállalkozások vonatkozásában a 93/22/EGK irányelvnek, valamint az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozások (ÁÉKBV) vonatkozásában a 85/611/EGK irányelvnek a prudenciális felügyelet megerosítése érdekében történo módosításáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 95/26/EK IRÁNYELVE (1995. június 29.)


a hitelintézetek vonatkozásában a 77/780/EGK és a 89/646/EGK irányelvnek, a nem életbiztosítási tevékenység vonatkozásában a 73/239/EGK és a 92/49/EGK irányelvnek, az életbiztosítások vonatkozásában a 79/267/EGK és a 92/96/EGK irányelvnek, a befektetési vállalkozások vonatkozásában a 93/22/EGK irányelvnek, valamint az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozások (ÁÉKBV) vonatkozásában a 85/611/EGK irányelvnek a prudenciális felügyelet megerősítése érdekében történő módosításáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre, és különösen annak 57. cikke (2) bekezdésének első és harmadik mondatára, tekintettel a Bizottság javaslatára1, tekintettel a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére2, A Szerződés 189b. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően3, az egyeztető bizottság által 1995. május 11-én jóváhagyott közös szöveg figyelembevételével, (1) mivel bizonyos események jelezték, hogy bizonyos vonatkozásban helyénvaló a hitelintézetek, biztosítóintézetek, befektetési társaságok és az átruházható értékpapírokba való közös befektetés céljából létrejött vállalkozások (Áékbv) üzleti tevékenységét szabályozó általános keretrendszert tartalmazó bizonyos tanácsi irányelvek módosítása, nevezetesen a 77/780/EGK4 és a 89/646/EGK, a 73/239/EGK5 és a 92/49/EGK, a 79/267/EGK6 és a 92/96/EGK, a 93/22/EGK7, és a 85/611/EGK8 irányelvek módosítása, a prudenciális felügyelet megerősítés érdekében; mivel kívánatos a pénzügyi szolgáltatások ágazatának egészén belül hasonló intézkedések elfogadása; (2) mivel a fenti irányelvek, egyebek között, azokat a feltételeket határozzák meg, melyeknek még azt megelőzően kell megfelelni, hogy az illetékes hatóságok az üzleti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyt kiadhatnák; (3) mivel az illetékes hatóságok nem engedélyezhetnek olyan pénzügyi vállalkozást, illetve nem tarthatják fenn az olyan pénzügyi vállalkozás engedélyét, melynél a vállalkozás és más természetes vagy jogi személy közötti szoros kapcsolat miatt felügyeleti jogkörük hatékony gyakorlásának akadályoztatása merülhet fel; mivel a már engedélyezett pénzügyi vállalkozásoknak is eleget kell tenniük e vonatkozásban az illetékes hatóságoknak; (4) mivel az ezen irányelvben szereplő "szoros kapcsolat" meghatározása a minimális feltételeket határozza meg, és ez nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy azt olyan helyzetekben is alkalmazzák, amelyek eltérnek a meghatározás által előírtaktól; (5) mivel önmagában az a tény, hogy valamely társaság tőkéjének jelentős hányadát megszerezték, ezen irányelv alkalmazása szempontjából nem jelent részesedést, amennyiben a részesedést csupán ideiglenes befektetésként szerezték meg, mely nem teszi lehetővé a vállalkozás szerkezetének vagy pénzügyi politikájának befolyásolását; (6) mivel a felügyeleti hatóságok felügyeleti jogkörének hatékony gyakorlására való utalás összevont felügyeletet jelent, amelyet akkor kell gyakorolni a pénzügyi vállalkozás fölött, ha arról a közösségi jog úgy rendelkezik; mivel ilyen esetekben azoknak a hatóságoknak, amelyekhez az engedélyezés végett folyamodnak, meg kell tudniuk állapítani, hogy melyek a kérvényező pénzügyi vállalkozás feletti összevont felügyeletre illetékes hatóságok; (7) mivel a kölcsönös elismerés és a székhely szerinti tagállam felügyeletének alapelve megkívánja, hogy a tagállamok illetékes hatóságai ne engedélyezzék vagy vonják vissza az engedélyt, amennyiben olyan tényezők, mint az üzleti terv tartalma, a ténylegesen végzett tevékenység földrajzi eloszlása világosan jelzik, hogy egy pénzügyi vállalkozás abból a célból határozott valamely tagállam jogrendszere mellett, hogy elkerülje azon szigorúbb követelményeket, amelyek abban a másik tagállamban hatályosak, ahol tevékenységének nagyobb részét folytatja vagy folytatni kívánja; mivel a jogi személyiséggel rendelkező pénzügyi vállalkozást abban a tagállamban kell engedélyezni, ahol a létesítő okirat szerinti székhelye található; mivel jogi személyiséggel nem rendelkező pénzügyi vállalkozás székhelyének abban a tagállamban kell lennie, amelyben engedélyezték; mivel a tagállamoknak ezenfelül meg kell követelniük, hogy a pénzügyi vállalkozás székhelye mindig az alapítás szerinti tagállamban legyen, és hogy ténylegesen ott is működjék; (8) mivel helyénvaló az információcsere lehetőségét megteremteni az illetékes hatóságok és olyan hatóságok vagy testületek között, amelyek feladatkörük révén elősegítik a pénzügyi rendszer stabilitásának megerősítését; mivel a továbbított információ bizalmas jellegének megőrzése végett a címzettek listáját szigorú korlátok közé kell szorítani; (9) mivel bizonyos magatartások, mint a csalás vagy a bennfentes információval való visszaélés a pénzügyi rendszer stabilitását, beleértve annak integritását, befolyásolhatják, még akkor is, ha nem pénzügyi vállalkozásokat érintenek; (10) mivel szükséges az olyan feltételek meghatározása, amelyek teljesülése esetén a fenti információcserét engedélyezik; (11) mivel amikor meghatározzák azt, hogy az információ csakis az illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulásával közölhető, e hatóságok, amennyiben helyénvaló, hozzájárulásukat szigorú feltételek teljesítéséhez köthetik; (12) mivel egyrészről az illetékes hatóságok, másrészről a központi bankok, illetve más, pénzügyi hatóságként hasonló funkciót betöltő testületek, és, amennyiben helyénvaló, más, fizetési rendszerek felügyeletéért felelős hatóságok közötti információcserét szintén engedélyezni kell; (13) mivel az Áékbv-k és az ezekben közreműködő vállalkozások engedélyezéséért és felügyeletéért felelős hatóságokra ugyanannak az üzleti titoktartási kötelezettségnek, valamint ugyanazoknak az információcserére vonatkozó lehetőségeknek kell vonatkozniuk, mint amelyek a hitelintézetek, befektetési társaságok és biztosítóintézetek engedélyezéséért és felügyeletéért felelős hatóságokra vonatkoznak, és ennek szerepelnie kell a 85/611/EGK irányelvben; (14) mivel ezen irányelv a 93/22/EGK irányelv által szabályozott módon összhangba hozza az összes, a pénzügyi ágazattal


kapcsolatos, hatóságok közötti információcserét szabályozó rendelkezést; (15) mivel a pénzügyi vállalkozások prudenciális felügyelete és a pénzügyi vállalkozások ügyfeleinek védelme érdekében elő kell írni, hogy a könyvvizsgáló köteles azonnal jelenteni az illetékes hatóságoknak, ha ezen irányelv rendelkezéseinek megfelelően feladatainak ellátása közben olyan tények jutnak tudomására, melyek komolyan befolyásolhatják a pénzügyi vállalkozás pénzügyi helyzetét vagy igazgatási és elszámolási szervezetét; (16) mivel a kitűzött célt figyelembe véve a tagállamok számára kívánatos volna, ha előírnák, hogy a fenti kötelezettség minden olyan körülmény esetén fennálljon, amennyiben az ilyen tényeket a könyvvizsgáló feladatai ellátása során olyan vállalkozásnál észleli, amely szoros kapcsolatban áll egy pénzügyi vállalkozással; (17) mivel a könyvvizsgálóknak az a kötelezettsége, hogy tájékoztassák adott esetben az illetékes hatóságokat, ha egy pénzügyi vállalkozást érintő bizonyos tényeket vagy döntéseket észlelnek egy nem pénzügyi vállalkozással kapcsolatos feladataik ellátása során, önmagában nem változtatja meg az adott vállalkozáshoz kapcsolódó feladataik természetét, sem az adott vállalkozáshoz kapcsolódó feladataik ellátásának módját; (18) mivel a kitűzött célok elérésének, és különösen az illetékes hatóságok jogosítványai megerősítésének érdekében ezen irányelv elfogadása a legmegfelelőbb eszköz; mivel ezen irányelv a fenti célok eléréséhez megkívánt minimumra szorítkozik, illetve nem haladja meg az e célhoz szükséges mértéket, ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET: 1. cikk Az ezen irányelvben bárhol előforduló "pénzügyi vállalkozás" kifejezés helyébe a következők lépnek: "hitelintézet", ahol ezen irányelv a 77/780/EGK és a 89/646/EGK irányelvet módosítja; "biztosítóintézet", ahol ezen irányelv a 73/239/EGK és a 92/49/EGK irányelvet módosítja, és az "életbiztosítási vállalkozás", ahol ezen irányelv a 79/267/EGK és a 92/96/EGK irányelvet módosítja; "befektetési vállalkozás", ahol ezen irányelv a 93/22/EGK irányelvet módosítja; "átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás (Áékbv) vagy ennek üzleti tevékenységét segítő vállalkozás", ahol ezen irányelv a 85/611/EGK irányelvet módosítja. 2. cikk (1) a 77/780/EGK irányelv 1. cikke az ötödik francia bekezdéssel, a 92/49/EGK irányelv 1. cikke az l. ponttal, a 92/96/EGK irányelv 1. cikke az m) ponttal, és a 93/22/EGK irányelv 1. cikke a 15. ponttal egészül ki, amely a következő fogalommeghatározást tartalmazza: "a "szoros kapcsolat" olyan jogi helyzetet jelöl, amelyben két vagy több természetes vagy jogi személy áll kapcsolatban: a) "részesedés" útján, amely egy vállalkozás szavazati jogainak vagy jegyzett tőkéjének 20 % vagy ennél magasabb közvetlen vagy ellenőrzött tulajdonjoga, vagy b) "ellenőrzés" útján, amely alatt az anyavállalat és leányvállalat közötti kapcsolatot kell érteni az összes olyan esetben, amelyekre a 83/349/EGK irányelv 1. cikkének (1) és (2) bekezdése9 utal, vagy bármely természetes vagy jogi személy és vállalkozás közti hasonló kapcsolatot; a leányvállalat bármely leányvállalata szintén azon anyavállalat leányvállalatának minősül, amely e vállalkozásokat irányítja. Az olyan helyzet, amelyben két vagy több természetes vagy jogi személy ellenőrzési kapcsolaton keresztül állandó jelleggel egy és ugyanahhoz a személyhez kötődik, szintén e személyek közötti szoros kapcsolatot teremtő helyzetnek minősül. (2) A következő albekezdések kerülnek a következők végére: a 77/780/EGK irányelv 3. cikkének (2) bekezdése, a 93/22/EGK irányelv 3. cikkének (3) bekezdése, a 73/239/EGK irányelv 8. cikkének (1) bekezdése, a 79/267/EGK irányelv 8. cikkének (1) bekezdése "Továbbá, ahol a pénzügyi vállalkozás és más természetes vagy jogi személy között szoros kapcsolat áll fenn, az illetékes hatóságok csak akkor adnak ki engedélyt, ha a fenti szoros kapcsolat nem akadályozza felügyeleti jogkörük hatékony gyakorlását. Az illetékes hatóságok akkor is megtagadják az engedélyezést, ha egy nem tagállam országnak a vállalkozással szoros kapcsolatban lévő egy vagy több természetes, illetve jogi személyre vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései, vagy ezek végrehajtásával járó nehézségek megakadályozzák felügyeleti jogkörük hatékony gyakorlását. Az illetékes hatóságok megkívánják a pénzügyi vállalkozásoktól, hogy a vállalkozások rendelkezésre bocsássák az általuk kért, e bekezdésben hivatkozott feltételek betartásának ellenőrzéséhez szükséges információkat." 3. cikk (1) A 73/239/EGK irányelv 8. cikke és a 79/267/EGK irányelv 8. cikke a következő bekezdéssel egészül ki: "(1a) A tagállamok megkövetelik, hogy a biztosítótársaságok központi ügyvezetésének a helye ugyanabban a tagállamban legyen, ahol a létesítő okirat szerinti székhelyük van." (2) A 77/780/EGK irányelv 3. cikke a következő bekezdéssel egészül ki: "(2a) Valamennyi tagállam megköveteli, hogy: valamennyi jogi személyiséggel és a nemzeti joga értelmében létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező hitelintézet központi ügyvezetésének helye ugyanabban a tagállamban legyen, ahol a létesítő okirat szerinti székhelye van,


valamennyi egyéb hitelintézet központi ügyvezetésének helye abban a tagállamban legyen, amely engedélyét kiadta, és amelyben üzleti tevékenységét ténylegesen folytatja." 4. cikk (1) A 92/49/EGK irányelv 16. cikke és a 92/96/EGK irányelv 15. cikke a következő bekezdéssel egészül ki: "(5a) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltak ellenére a tagállamok engedélyezhetik az információcserét az illetékes hatóságok és: a pénzügyi vállalkozások felszámolásában és csődeljárásában, és egyéb hasonló eljárásban résztvevő testületek ellenőrzéséért felelős hatóságok között, vagy a biztosítóintézetek, hitelintézetek, befektetési társaságok és egyéb pénzügyi intézmények üzleti könyveinek törvényesen előírt vizsgálatával megbízott személyek ellenőrzéséért felelős testületek között, vagy a biztosítóintézetek jogi felügyeletét ellátó független biztosítási matematikusok és az ilyen biztosítási matematikusok ellenőrzéséért felelős testületek között. Az első albekezdésben említett lehetőséget választó tagállamok megkövetelik, hogy legalább a következő feltételek teljesüljenek: ez az információ az első albekezdésben említett ellenőrzés vagy jogi felügyelet teljesítését szolgálja, az ezzel kapcsolatban nyújtott információra az (1) bekezdésben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkozzanak, ha az információ egy másik tagállamból származik, nem lehet nyilvánosságra hozni azt az azt közzétevő illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül, és, amennyiben szükséges, kizárólag arra a célra lehet felhasználni azt, amelyhez ezek a hatóságok hozzájárultak. A tagállamok közlik a Bizottsággal és a többi tagállammal azoknak a hatóságoknak, személyeknek és testületeknek a nevét, amelyek e bekezdés alapján megkaphatják az információkat." (2) A 77/780/EGK irányelv 12. cikke és a 93/22/EGK irányelv 25. cikke a következő bekezdéssel egészül ki: "(5a) Az (1)-(4) bekezdésekben foglaltak ellenére a tagállamok engedélyezhetik az információcserét az illetékes hatóságok és: a pénzügyi vállalkozások felszámolásában és csődeljárásában és egyéb hasonló eljárásokban résztvevő testületek ellenőrzéséért felelős hatóságok között, vagy a biztosítóintézetek, hitelintézetek, befektetési vállalkozások és egyéb pénzügyi intézmények üzleti könyveinek törvényesen előírt vizsgálatával megbízott személyek ellenőrzéséért felelős hatóságok között. Az első albekezdésben említett lehetőséget választó tagállamok megkövetelik, hogy legalább a következő feltételek teljesüljenek: ez az információ az első albekezdésben említett ellenőrzés vagy jogi felügyelet teljesítését szolgálja, az ezzel kapcsolatban nyújtott információra az (1) bekezdésben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak, ha az információ egy másik tagállamból származik, nem lehet nyilvánosságra hozni azt az azt közzétevő illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül, és, amennyiben szükséges, kizárólag arra a célra lehet felhasználni azt, amelyhez ezek a hatóságok hozzájárultak. A tagállamok közlik a Bizottsággal és a többi tagállammal azoknak a hatóságoknak, személyeknek és testületeknek a nevét, amelyek e bekezdés alapján megkaphatják az információkat." (3) A 77/780/EGK irányelv 12. cikke, a 92/49/EGK irányelv 16. cikke, a 93/22/EGK irányelv 25. cikke és a 92/96/EGK irányelv 15. cikke a következő bekezdéssel egészül ki: "(5b) Az (1)-(4) bekezdésekben foglaltak ellenére a tagállamok a pénzügyi rendszer stabilitása, beleértve az integritást is, erősítésének érdekében engedélyezhetik az információcserét az illetékes hatóságok és a jogszabályok szerint a társasági jog megsértésével kapcsolatban folytatott nyomozásért és vizsgálatért felelős hatóságok vagy testületek között. Az első albekezdésben említett lehetőséget választó tagállamok megkövetelik, hogy legalább a következő feltételek teljesüljenek: ez az információ az első albekezdésben említett ellenőrzés vagy jogi felügyelet teljesítését szolgálja, az ezzel kapcsolatban kapott információra az (1) bekezdésben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak, ha az információ egy másik tagállamból származik, nem lehet nyilvánosságra hozni azt az azt közzétevő illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül, és, amennyiben szükséges, kizárólag arra a célra lehet felhasználni azt, amelyhez ezek a hatóságok hozzájárultak. Ha valamely tagállamban az első albekezdésben említett hatóságok vagy testületek nyomozati vagy vizsgálati feladatukat meghatározott hatáskörük figyelembevételével az e célból meghatalmazott és nem az állami szektorban alkalmazott személyek segítségével végzik, az első albekezdésben foglalt információcsere lehetősége a második albekezdésben kikötött feltételeknek megfelelően kiterjeszthető ezekre a személyekre. A második albekezdés utolsó francia bekezdésének alkalmazása érdekében az első albekezdésben említett hatóságok és testületek közlik az információt közzétevő illetékes hatóságokkal azoknak a személyeknek a nevét és pontos hatáskörét, akiknek el kell küldeni azt. A tagállamok közlik a Bizottsággal és a többi tagállammal azoknak a hatóságoknak vagy testületeknek a nevét, amelyek e bekezdés alapján megkaphatják az információt. 2000. december 31-e előtt a Bizottság jelentést készít e bekezdés előírásainak alkalmazása tárgyában." (4) A 77/780/EGK irányelv 12. cikke és a 93/22/EGK irányelv 25. cikkének (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(6) Ez a cikk nem akadályozza az illetékes hatóságot abban, hogy: a központi bankok és egyéb, hasonló funkcióval rendelkező testületek mint pénzügyi hatóságok számára, adott esetben a fizetési rendszerek ellenőrzéséért felelős egyéb állami hatóságoknak


a feladatuk ellátása céljából információt továbbítson, sem pedig abban nem gátolja ezeket a hatóságokat vagy testületeket, hogy az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsássanak olyan adatokat, amelyekre ezeknek a (4) bekezdés céljából szükségük lehet. Az ezzel kapcsolatban nyújtott információra az e cikkben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak." (5) A 92/49/EGK irányelv 16. cikke és a 92/96/EGK irányelv 15. cikke a következőkkel egészül ki: "(5c) A tagállamok engedélyezhetik az illetékes hatóságoknak, hogy: a központi bankok és egyéb, hasonló funkcióval rendelkező testületek mint pénzügyi hatóságok számára, adott esetben a fizetési rendszerek ellenőrzéséért felelős egyéb állami hatóságoknak a feladatuk ellátása céljából információt továbbítsanak, és engedélyezhetik ezeknek a hatóságoknak vagy testületeknek, hogy az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsássanak olyan adatokat, amelyekre ezeknek a (4) bekezdés céljából szükségük lehet. Az ezzel kapcsolatban nyújtott információra az e cikkben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak." (6) A 77/780/EGK irányelv 12. cikke a következő (8) bekezdéssel egészül ki: "(8) Ez a cikk nem akadályozza az illetékes hatóságokat abban, hogy az (1)-(4) bekezdésekben említett információt közölje egy elszámolóházzal vagy egyéb hasonló, a nemzeti jogszabályok által a tagállamaik piacainak egyike számára történő klíring- vagy elszámolási szolgáltatások nyújtására elfogadott testülettel, ha úgy vélik, hogy szükséges ezt az információt közölni e testületek megfelelő működésének lehetővé tétele érdekében a piaci résztvevők mulasztásaival vagy esetleges mulasztásaival kapcsolatban. Az ezzel kapcsolatban kapott információra az (1) bekezdésben foglalt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak. A tagállamok ugyanakkor biztosítják, hogy a (2) bekezdés szerint kapott információt az e bekezdésben említett körülmények között az azt közlő illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül nem tárják fel." (7) A 85/611/EGK irányelv 50. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(2) A tagállamok biztosítják, hogy minden olyan személyre, aki az illetékes hatóságoknál munkavállaló vagy munkavállaló volt, valamint az illetékes hatóságok által megbízott könyvvizsgálókra és szakértőkre az üzleti titoktartás kötelezettsége vonatkozzon. Ez a titoktartási kötelezettség magában foglalja, hogy semmilyen, a feladataik során szerzett bizalmas információt nem tárnak fel semmilyen személy vagy hatóság számára, kivéve, ha az összefoglaló vagy összesítő formában történik úgy, hogy az Áékbv-ket, valamint a kezelő vállalkozásokat és letétkezelőket (a továbbiakban "az ezek üzleti tevékenységeihez hozzájáruló vállalkozásokat") ne lehessen egyenként azonosítani, kivéve, ha ez a büntetőjog alá tartozó esetekre vonatkozik. Ugyanakkor, amennyiben egy Áékbv vagy egy, az ezek üzleti tevékenységeihez hozzájáruló vállalkozást fizetésképtelennek nyilvánítottak vagy kényszerfelszámolás alatt áll, polgári és kereskedelmi eljárások során közzé lehet tenni az olyan bizalmas információkat, amelyek nem érintenek vagyonkimentési próbálkozásokban érintett harmadik feleket. (3) A (2) bekezdés nem akadályozza a különböző tagállamok illetékes hatóságait ez irányelv vagy egyéb, az Áékbv-re vagy az ezek üzleti tevékenységeihez hozzájáruló vállalkozásokra alkalmazandó irányelvek szerinti információcserében. Erre az információra a (2) bekezdésben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak. (4) A tagállamok csak akkor írhatnak alá információcserére vonatkozó együttműködési megállapodásokat harmadik országok illetékes hatóságaival, ha a közölt információt legalább az ezen cikkben előírtakkal megegyező üzleti titoktartási garanciák biztosítják. (5) A (2) és (3) bekezdés alapján bizalmas információhoz jutó illetékes hatóságok azt csak a következő feladataik teljesítése során használhatják fel: annak ellenőrzése érdekében, hogy az Áékbv-k vagy az ezek üzleti tevékenységeihez hozzájáruló vállalkozások tevékenységének megkezdését szabályozó feltételek teljesülnek-e, és hogy elősegítse az üzleti tevékenység, igazgatási és számviteli eljárások és belső ellenőrzési mechanizmusok folytatásának figyelemmel kísérését, szankciók alkalmazása érdekében, államigazgatási jogorvoslatok során az illetékes hatóságok határozatai ellen, vagy az 51. cikk (2) bekezdése szerint indított peres eljárásokban. (6) A (2) és (5) bekezdés nem zárja ki az információcserét: a) egy tagállamon belül, ha két vagy több illetékes hatóság létezik; vagy b) egy tagállamon belül vagy a tagállamok között, az illetékes hatóságok között; és hitelintézetek, befektetési vállalkozások, biztosítóintézetek és egyéb pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős hatóságok és a pénzügyi piacok felügyeletéért felelős hatóságok között, az Áékbv-k és az ezek üzleti tevékenységeihez hozzájáruló vállalkozások felszámolásában vagy csődeljárásában és egyéb hasonló eljárásban résztvevő testületek között, a biztosítóintézetek, hitelintézetek, befektetési vállalkozások és egyéb pénzügyi intézmények üzleti könyvei törvényesen előírt vizsgálatának lefolytatásáért felelős személyek között, felügyeleti feladataik teljesítése során, vagy a kártalanítási rendszereket igazgató testületek számára a feladataik ellátásához szükséges információ közlése során. Erre az információra a (2) bekezdésben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak. (7) A (2)-(5) bekezdésekben foglaltak ellenére a tagállamok engedélyezhetik az információcserét az illetékes hatóságok és: a pénzügyi vállalkozások felszámolásában és csődeljárásában és egyéb hasonló eljárásokban résztvevő testületek ellenőrzéséért felelős hatóságok között, vagy a biztosítóintézetek, hitelintézetek, befektetési vállalkozások és egyéb pénzügyi intézmények üzleti könyveinek törvényesen előírt vizsgálatával megbízott személyek ellenőrzéséért felelős hatóságok között. Az első albekezdésben említett lehetőséget választó tagállamok megkövetelik, hogy legalább a következő feltételek teljesüljenek:


ez az információ az első albekezdésben említett ellenőrzés teljesítését szolgálja, az ezzel kapcsolatban kapott információra a (2) bekezdésben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak, ha az információ egy másik tagállamból származik, nem lehet nyilvánosságra hozni azt az azt közzétevő illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül, és, amennyiben helyénvaló, kizárólag arra a célra lehet felhasználni, amelyhez ezek a hatóságok hozzájárultak. A tagállamok közlik a Bizottsággal és a többi tagállammal azoknak a hatóságoknak a nevét, amelyek e bekezdés alapján megkaphatják az információkat. (8) A (2)-(5) bekezdésekben foglaltak ellenére a tagállamok a pénzügyi rendszer stabilitása, beleértve az integritást is, erősítésének érdekében engedélyezhetik az információcserét az illetékes hatóságok és a jogszabályok szerint a társasági jog megsértésével kapcsolatban nyomozást és vizsgálatot folytató hatóságok vagy testületek között. Az első albekezdésben említett lehetőséget választó tagállamok megkövetelik, hogy legalább a következő feltételek teljesüljenek: ez az információ az első albekezdésben említett feladat teljesítését szolgálja, az ezzel kapcsolatban kapott információra a (2) bekezdésben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak, ha az információ egy másik tagállamból származik, nem lehet nyilvánosságra hozni azt az azt közzétevő, hatáskörrel bíró hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül, és, amennyiben szükséges, kizárólag arra a célra lehet felhasználni azt, amelyhez ezek a hatóságok hozzájárultak. Ha valamely tagállamban az első albekezdésben említett hatóságok vagy testületek nyomozati vagy vizsgálati feladatukat meghatározott hatáskörük figyelembevételével az e célból meghatalmazott és nem az állami szektorban alkalmazott személyek segítségével végzik, az első albekezdésben foglalt információcsere lehetősége a második albekezdésben kikötött feltételeknek megfelelően kiterjeszthető ezekre a személyekre. A második albekezdés utolsó francia bekezdésének alkalmazása érdekében az előbb említett hatóságok vagy testületek közlik az információt közzétevő illetékes hatóságokkal azoknak a személyeknek a nevét és pontos feladatkörét, akiknek ezt meg kell küldeni. A tagállamok közlik a Bizottsággal és a többi tagállammal azoknak a hatóságoknak vagy testületeknek a nevét, amelyek e bekezdés alapján megkaphatják az információt. 2000. december 31-e előtt a Bizottság jelentést készít e bekezdés előírásainak alkalmazásáról. (9) Ez a cikk nem akadályozza az illetékes hatóságot abban, hogy a központi bankok és egyéb, hasonló funkcióval rendelkező testületek, mint pénzügyi hatóságok számára a feladatuk ellátása céljából információt továbbítson, sem pedig abban nem gátolja ezeket a hatóságokat vagy testületeket, hogy az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsássanak olyan információt, amelyre ezeknek az (5) bekezdés céljából szükségük lehet. Az ezzel kapcsolatban kapott információra az e cikkben előírt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak. (10) Ez a cikk nem akadályozza az illetékes hatóságokat abban, hogy a (2)-(5) bekezdésekben említett információt közöljék egy elszámolóházzal vagy egyéb hasonló, a nemzeti jogszabályok által a tagállamaik piacainak egyike számára történő klíring- vagy elszámolási szolgáltatások nyújtására elfogadott testülettel, ha úgy vélik, hogy szükséges ezt az információt közölni e testületek megfelelő működésének lehetővé tétele érdekében a piaci résztvevők mulasztásaival vagy potenciális mulasztásaival kapcsolatban. Az ezzel kapcsolatban kapott információra a (2) bekezdésben foglalt üzleti titoktartás feltételei vonatkoznak. A tagállamok ugyanakkor biztosítják, hogy a (3) bekezdés szerint kapott információt e bekezdésben említett körülmények között az azt közlő illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül nem tárják fel. (11) Ezenfelül, a (2)-(5) bekezdésekben foglalt rendelkezések ellenére, a tagállamok a jogszabályok által megállapított rendelkezéseknél fogva engedélyezhetik bizonyos információk közlését központi államigazgatásainak egyéb, az Áékbv-k és az ezek üzleti tevékenységeihez hozzájáruló vállalkozások, hitelintézetek, pénzügyi intézmények, befektetési vállalkozások és biztosítóintézetek felügyeletére vonatkozó jogalkotásért felelős részlegei számára, valamint az e részlegek által megbízott felügyelők számára. Ezek a közzétételek ugyanakkor csak a prudenciális felügyelet céljából szükséges mértékben történhetnek. A tagállamok ugyanakkor biztosítják, hogy a (3) és (6) bekezdés szerint kapott információt az e bekezdésben említett körülmények között az azt közlő illetékes hatóságok kifejezett hozzájárulása nélkül nem tárják fel." 5. cikk A következőkkel egészülnek ki a következők: a 77/780/EGK irányelv a 12a. cikkel, a 92/49/EGK irányelv a 16a. cikkel, a 92/96/EGK irányelv a 15a. cikkel, a 93/22/EGK irányelv a 25a. cikkel, és a 85/611/EGK irányelv a 50a. cikkel, amelyek szövege a következő: "(1) A tagállamok legalább azt biztosítják, hogy: a) a 84/253/EGK irányelv10 értelmében felhatalmazott bármely személy, aki a 78/660/EGK irányelv11 51. cikkében, a 83/349/EGK irányelv 37. cikkében vagy a 85/611/EGK irányelv 31. cikkében megállapított feladatot vagy bármilyen egyéb, törvényben meghatározott feladatot végez egy pénzügyi vállalkozásban, köteles azonnal jelenteni az illetékes hatóságnak minden olyan, az e feladat végzése során tudomására jutott, e vállalkozást érintő tényt vagy döntést, amelynél fennáll a lehetőség, hogy:


alapvetően megsértik azokat a törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket, amelyek az engedélyezést szabályozó feltételeket tartalmazzák, vagy amelyek sajátosan a pénzügyi vállalkozások tevékenységének folytatását szabályozzák, vagy a pénzügyi vállalkozás folyamatos működését befolyásolják, vagy a beszámolók hitelesítésének megtagadásához vagy fenntartások kinyilvánításához vezetnek; b) e személynek hasonlóképpen kötelessége jelenteni minden olyan tényt és döntést, amely akkor jutott tudomására, amikor az a) pontban leírt feladatot végezte egy olyan vállalkozásban, amely azzal a pénzügyi vállalkozással áll ellenőrző kapcsolatból eredő szoros kapcsolatban, amelyben a fent említett feladatot végzi. (2) A 84/253/EGK irányelv értelmében felhatalmazott személyek által az illetékes hatóságokkal jóhiszeműen közölt bármilyen, az (1) bekezdésben említett tény vagy döntés nem jelenti a szerződésben vagy bármilyen jogalkotói, szabályozó vagy eljárási rendelkezés által meghatározott információközlési korlátozás megsértését és nem keletkeztet semmiféle felelősséget e személyekre vonatkozóan. 6. cikk (1) A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 1996. július 18-ig megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot. Amikor a tagállamok elfogadják ezeket az intézkedéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg. (2) A tagállamok közlik a Bizottsággal nemzeti joguknak azokat a főbb rendelkezéseit, amelyeket az irányelv által szabályozott területen fogadtak el. 7. cikk Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei. Kelt Brüsszelben, 1995. június 29-én. az Európai Parlament részérő az elnök K. HÄNSCH Tanács részéről az elnök M. BARNIER 1 HL C 229.1993.8.25., 10. o. 2 HL C 52. 1994.2.14., 15. o. 3 Az Európai Parlament 1994. március 9-i véleménye (HL C 91. 1994.3.28., 61. o.), a Tanács 1994. június 6-i közös álláspontja (HL C 213. 1994.8.3., 29. o.), az Európai Parlament 1994. október 26-i határozata (HL C 323. 1994.11.21., 56. o.). 4 HL L 322. 1977.12.17., 30. o., a legutóbb a 89/646/EGK irányelvvel (HL L 386. 1989.12.30., 1. o.) módosított irányelv. 5 HL L 228. 1973.8.16., 3. o., a legutóbb a 92/49/EGK irányelvvel (HL L 228. 1992.8.11., 1. o.) módosított irányelv. 6 HL L 63. 1979.3.13., 1. o., a legutóbb a 92/96/EGK irányelvvel (HL L 360. 1992.12.9, 1. o.)módosított irányelv. 7 HL L 141. 1993.6.11., 27. o. 8 HL L 375. 1985.12.31., 3. o., a legutóbb a 88/220/EGK irányelvvel (HL L 100. 1988.4.19., 31. o.) módosított irányelv. 9 HL L 193. 1983.7.18., 1. o. A legutóbb a 90/605/EGK irányelvvel (HL L 317. 1990.11.16., 60. o.) módosított irányelv 10 HL L 126. 1984.5.12., 20. o. 11 HL L 122. 1978.8.14., 11. o. A legutóbb a 90/605/EGK irányelvvel (HL L 317. 1990.11.16., 60. o.) módosított irányelv.

Canadian Institute of Actuaries • Institut Canadien des Actuaires

QUESTIONNAIRE

SURVEY ON ASSET LIABILITY MANAGEMENT PRACTICES OF CANADIAN LIFE INSURANCE COMPANIES

�

MARCH 2001

© 2001 Canadian Institute of Actuaries

Document 20113

Ce questionnaire est disponible en français

Secretariat: 820-360 Albert, Ottawa, ON K1R 7X7 (613) 236-8196 FAX: (613) 233-4552 www.actuaries.ca

Canadian Institute of Actuaries • Institut Canadien des Actuaires

MEMORANDUM

SURVEY ON ASSET LIABILITY MANAGEMENT PRACTICES OF CANADIAN LIFE INSURANCE COMPANIES

TO: Appointed actuaries of all life insurance companies licensed in Canada

FROM: Asset Liability Management Working Group

DATE: March 8, 2001

The Committee on Investment Practice of the Canadian Institute of Actuaries has recently formed an Asset Liability Management (ALM) Working Group to review the ALM practices of life insurance companies operating in Canada; to promote ALM best practices; and, to develop educational material for ALM. It has been debated whether or not standards of practice are needed for ALM. A number of opinions have been voiced that further guidance is required and that a narrower range of practice with respect to how risk is measured is desirable.

The working group is conducting a survey of industry practice to collect information on practices of life insurance companies operating in Canada. The survey is being conducted in three stages. The first stage consists of the enclosed questionnaire. The information obtained from the questionnaire will assist in the second stage, which will be telephone or face-to-face interviews with the respondents. Interested parties will also be invited to participate in focus group discussions that will be conducted with ALM practitioners from life insurance companies and banks.

The working group will produce a summary of the survey results for educational purposes. All company specific information will remain strictly confidential within the working group.

The questionnaire should be completed by the senior ALM officer in your company. Once completed, it should be forwarded to the Canadian Institute of Actuaries in the enclosed return envelope by May 11, 2001.

If you have any questions about the survey, please contact Charles Gilbert at (416) 960-6857.

Charles L. Gilbert (Chairperson) Craig Fowler David C. Gilliland Christian-Marc Panneton Normand Ferragne (OSFI representative)

Questionnaire March 2001

3

ALM QUESTIONNAIRE Company: Completed by: Title: Phone Number: Definition of ALM Asset Liability Management (ALM) is a subset of the overall risk management of a company and typically focuses on financial risks. The SOA Task Force on ALM Principles provides the following working definition for ALM:

“Asset-Liability Management is the ongoing process of formulating, implementing, monitoring, and revising strategies related to assets and liabilities in an attempt to achieve financial objectives for a given set of risk tolerances and constraints.”

Scope of ALM 1. Within the context of the definition provided above, indicate the risks that are included as

part of the ALM process:

Risk Is this a material risk for your

company?

Does your company have a formal process to manage this

risk?

Is this risk considered a

part of ALM in your company?

Interest rate risk ❒ ❒ ❒ Foreign exchange risk ❒ ❒ ❒ Credit risk ❒ ❒ ❒ Counterparty credit risk ❒ ❒ ❒ Sovereign risk ❒ ❒ ❒ Equity market risk ❒ ❒ ❒ Liquidity risk ❒ ❒ ❒ Operational risk ❒ ❒ ❒ Insurance risk – product design and pricing risk

❒ ❒ ❒

Insurance risk – underwriting and liability risk

❒ ❒ ❒

Legal and regulatory risk ❒ ❒ ❒ Strategic risk ❒ ❒ ❒ Other: ❒ ❒ ❒


4

Structure and Resources 2. Does your company have a separate risk management function? ❒ yes ❒ no

3. Does your company have a Chief Risk Officer? ❒ yes ❒ no 4. How many people are dedicated to the risk management and ALM functions in total:

___________________________ 5. Does your company have an independent ALM function? ❒ yes ❒ no 6. How many people are dedicated to the ALM function: _____________________ 7. If there is an independent ALM area, where does that group report to (e.g., Corporate

Actuarial, Investment Department, other)? ______________________ 8. Does your company have a formal ALM Committee? ❒ yes ❒ no 9. How frequently does the ALM Committee meet? ❒ annually ❒ quarterly ❒ monthly ❒ weekly ❒ ad hoc ❒ N/A 10. Does your company have a statement of principles and objectives with respect to ALM? ❒ yes ❒ no 11. Indicate the measure that the ALM financial objectives is based on (check more than one if

applicable):

❒ economic value ❒ accounting earnings ❒ other

12. Indicate the measure that the incentive bonus structure for senior management is based on

(check more than one if applicable):

❒ economic value ❒ accounting earnings


5

❒ other


6

Independent Verification 13. Indicate the role Internal Audit plays in the independent verification of ALM

❒ ensures ALM policies and procedures are being adhered to ❒ ensures effective controls apply to managing risk exposure ❒ verifies the adequacy and accuracy of management information reports ❒ Internal Audit plays no role in the independent verification of ALM

Risk Measurement 14. Indicate the level at which ALM is performed:

❒ for each product/asset segment separately ❒ at the product line level (may involve more than one asset segment) ❒ at the total company/business unit level ❒ other

15. For each major line of business, indicate the metrics used in determining the exposure to the

risks in question 1. For each metric, indicate the frequency of determination (more than one choice should be entered if the frequency varies by product type):

Line of business:

Annual Quarterly Monthly Weekly Daily Real Time

❒ modified duration ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ convexity ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ dollar duration ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ partial duration / key rate sensitivity analysis

❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ value at risk ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ deterministic scenario testing (including DCAT)

❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ stochastic scenario testing ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ liquidity ratio ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ economic capital required under longer term horizon (i.e., under RAROC for one year)

❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ other ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒


7

Line of business: Annual Quarterly Monthly Weekly Daily Real Time


❒ convexity ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒




❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ other ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

Line of business:



❒ convexity ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒




❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ other ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒


8

Line of business: Annual Quarterly Monthly Weekly Daily Real Time


❒ convexity ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒




❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ other ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

Line of business:



❒ convexity ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒



❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒




❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒

❒ other ❒ ❒ ❒ ❒ ❒ ❒


9

16. What system or software is used for modeling asset cash flows? 17. What system or software is used for modeling liability cash flows? 18. What system or software is used for calculating risk measures and generating the ALM

report?

19. If you use scenario testing which economic and market values are modeled? :

Deterministic Stochastic

Stock market returns ❒ ❒ Term structure of interest rates ❒ ❒ Credit spreads ❒ ❒ Currency rates ❒ ❒ Inflation ❒ ❒ Other ❒ ❒

How many scenarios are run? 20. Describe the type of stochastic model used:

Risk neutral (Q-measure)

Real-world (P-measure)

Arbitrage-free (reproduces current prices) ❒ ❒

Equilibrium (based on historical time series) ❒ ❒ 21. Indicate the specific stochastic models used:

Interest rates Equities

Historical sampling ❒ ❒

Log-normal model (Black-Scholes) ❒ ❒

Log-normal model with mean reversion ❒ ❒

Non-constant volatility model ❒ ❒

Stochastic volatility model ❒ ❒

Arch, Garch types ❒ ❒

Regime switching log-normal ❒ ❒

Other (please specify) ❒ ❒


10

22. For stochastic interest rate model, indicate what is simulated ❒ bond prices ❒ short-term rate ❒ yield curve (both short term and long term) ❒ forward rates

23. Indicate how asset cash flows are modeled for ALM purposes?

❒ cash flows that vary directly with interest rates reflect the interest rate sensitivity of those cash flows (i.e., embedded options such prepayment or call options, etc.)

❒ cash flows that vary indirectly with interest rates reflect the interest rate sensitivity of those cash flows (i.e., lapse, inflation, expenses)

❒ cash flows are based on expected assumptions and include no margin for adverse deviation, or

❒ cash flows include margins for adverse deviation ❒ cash flows are before tax, or ❒ cash flows are after tax Expected asset defaults are modeled as: ❒ a reduction in the cash flow from maturity payment only, or ❒ a reduction in the cash flow from coupon and maturity payments, or ❒ a monthly or annual basis point charge ❒ cash flows do not assume renewals, or ❒ cash flows do assume renewals

24. Indicate how liability cash flows are modeled for ALM purposes.

❒ cash flows that vary directly with interest rates reflect the interest rate sensitivity of those cash flows (i.e., embedded options such as interest rate guarantees, IIT, prepayment or call options, etc.)

❒ cash flows that vary indirectly with interest rates reflect the interest rate sensitivity of those cash flows (i.e., lapses, inflation, expenses, etc.)

❒ cash flows are based on expected assumptions and include no margin for adverse deviation, or

❒ cash flows include margins for adverse deviation ❒ cash flows are before tax, or ❒ cash flows are after tax ❒ cash flows do not assume renewals, or ❒ cash flows assume renewals


11

25. Indicate the risk management tools/strategies used:

yes no

Hedge exposures at transaction/contract level ❒ ❒ Hedge exposures at product line level ❒ ❒ Hedge exposures at line of business level ❒ ❒ Hedge exposures at total company level ❒ ❒ Rebalance portfolio by trading assets to keep within ALM guidelines ❒ ❒ Use inter-segment notes as a tool for ALM purposes ❒ ❒ Use derivatives to hedge exposures ❒ ❒ Hedge embedded options in Liabilities (e.g., minimum credited rate guarantees)

❒ ❒

Risk management of segregated fund investment guarantees: Reinsurance ❒ ❒ Dynamic hedging ❒ ❒ Static hedging using long-dated put options ❒ ❒ Other: ___________________ ❒ ❒

26. What do you plan to work on in the next one to three years?


5. Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht - Was sind Stress-Tests?

Der Versicherungsaufsicht stehen als internes Frühwarnsystem verschiedene, zukunftsgerichtete Instrumente zur Verfügung. Eines davon sind sog. Stress-Tests, die eine mögliche, aber nicht sichere Entwicklung unterstellen. Stress-Tests simulieren krisenhafte Veränderungen des Kapitalmarktes auf die Bilanz eines Versicherungsunternehmens (VU). Sie unterstellen, dass sich z.B. der von einem VU gehaltene Aktienwert um 35 % (Test A 35) reduziert. Damit wird sichtbar, ob das VU in einer gedachten Krisensituation (= Stress-Szenario) die Vertragsverpflichtungen ohne Gegenmaßnahmen erfüllen kann.

Der Stress-Test ist ein Frühwarnsystem, das die VU bei negativen Ergebnissen rechtzeitig veranlassen soll, Maßnahmen zur Steigerung der Risikotragfähigkeit zu ergreifen. VU sollen auch bei möglichen Kapitalmarktkrisen der Zukunft solide aufgestellt sein.

Der BaFin Stress-Test 2004 sieht drei Szenarien vor:

Test R 10: Kursrückgang festverzinslicher Wertpapiere um 10%; Berücksichtigung von Bonitätsrisiken

Test A 35: Kursrückgang Aktien um 35%; Berücksichtigung von Bonitätsrisiken

Test RA 25: Kursrückgang Aktien um 20% und Kursrückgang festverzinslicher Wertpapiere um 5%; Berücksichtung von Bonitätsrisiken

Ein Ergebnis von "0" im Stress-Test bedeutet, dass auch nach einem extremen Crash die Kapitalanlagen ausreichen,

um die Verpflichtungen gegenüber den Versicherungsnehmern (VN) zu bedecken und

die Solvabilität des VU nicht zu gefährden.

Ein negatives Ergebnis lässt hingegen keinen Rückschluss darauf zu, dass die Erfüllung der Verpflichtungen konkret gefährdet ist.

Die Stress-Szenarien sind aus folgenden Gründen besonders hart:

Test RA 25 unterstellt einen gleichzeitigen Rückgang der Kurse an den Aktien- und Rentenmärkten,

§ 341b HGB findet bei Aktienbeständen keine Berücksichtigung und

die Stress-Tests werden unabhängig von der aktuellen Kapitalmarktsituation durchgeführt. [1]

Der BaFin Stress-Test 2004 berücksichtigt:

Reserven auf der Aktivseite der Bilanz,

Puffer auf der Passivseite (freie Rückstellungen für Beitragsrückerstattung (RfB), Schlussüberschussfonds)

Eigenkapital sowie

Absicherungsmaßnahmen.

Darüber hinaus können nach dem Saldo unternehmensspezifische Besonderheiten, wie z.B. eine kürzere Duration [2] im Rentenbestand einbezogen werden. Im Rahmen des Stress-Tests kann also ein Versicherungsunternehmen ggf. in den Namenstiteln, Hypotheken, Darlehen und sonstigen Kapitalanlagen steckende Bewertungsreserven ansetzen und unter bestimmten Voraussetzungen berücksichtigen, dass ein (Teil-)bestand von Aktien abgesichert ist.


Sollte ein Stress-Test unter Beachtung von Bewertungsreserven oder Absicherungsstrategien ein negatives Ergebnis aufweisen, bedeutet das nicht, dass ein Unternehmen seine Verpflichtungen gegenüber den Versicherungsnehmern aktuell nicht mehr erfüllen kann. Ein negatives Ergebnis des Stress-Tests ist lediglich als Signal für die verminderte Risikotragfähigkeit eines VU zu verstehen, die es frühzeitig zu beseitigen gilt. Als konkrete Maßnahmen kommen hier in betracht:

Zusätzliches Eigenkapitals,

Umschichtung von Kapitalanlagen,

Absicherung von Anlagen an den Kapitalmärkten und

Senkung der Überschussbeteiligung.

Aufsichtsrechtlich folgt aus einem Stress-Test mit negativem Ergebnis kein Automatismus, der zwingend zu bestimmten Maßnahmen führt. Entscheidungen zur Erhöhung der Risikotragfähigkeit erfordern vielmehr eine individuelle Betrachtung des einzelnen Versicherungsunternehmens.

[1] Aktienbestände werden einem vollständigen Stress-Test unterworfen, auch wenn z.B. der Aktienmarkt bereits im Vorjahr an Wert verloren hat.

[2] Kennzahl für die mittlere, nach Zahlungsströmen gewichtete Kapitalbindungsdauer einer Anleihe bis zur Endfälligkeit

© Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht

291

A

Aktív portfóliókezelés • 30 Aktuáriusok Társasága • 7, 10 ALCO • 134, 138 ALM menedzser • 134 ALM osztály • 134 ALM öt részterülete • 7 Appraisal Value • 112 APT • 116 Arany mérlegszabály • 54 Arbitrált árfolyamok elmélete • 116 Arbitrázs mentes modell • 50 Asset and liability measurement • 183 Asset-backed securities • 127

B

Babbel • 7, 128, 209 Bank run • 236 Barings bankház • 16 Barycentrikus diszkretizálás • 72 Bázel II. • 191, 193 Bázeli Bizottság • 193, 240 Beágyazott opciók • 184 Beavatkozási szint • 193 Befektetések • 7, 30, 96, 97 Befektetési irányelvek • 119, 120, 138 Befektetési politika • 30 Befektetési szabályok • 179 Benchmark • 138, 179, 204, 236 Best Case • 60, 214, 220 Best practice • 141 Bevételhatás • 54 Biztonsági tőke • 99, 108, 236

Biztosítási modell (insurative model) • 49 Biztosítási szerződés • 184 Biztosítási törvény • 99, 102, 108, 179, 261 Biztosításmatematikai kockázat • 16 Biztosítástechnikai kockázat • 97 Biztosítástechnikai tartalékok • 97, 99, 102, 108,

112 Biztosítható kockázat • 110 Biztosító • 7, 10 Biztosító mérlegének alapelvei • 97 Bónusz kötelezettség • 30 Buliding-Block-Approach • 240 business process (re)engineering • 134

C

CAPM • 116 Cash flow • 27, 72, 112, 114 Cash flow elemzés • 30, 60 Cash flow matching • 43 Cash flow profil • 60 Cash-flow teszt • 12, 43, 60 Célváltozó • 236 Cost of Capital • 112

D

Dedikáció • 43 Deferral and matching • 183 Defined benefit • 30 Defined contribution • 30 Deposit floor • 189 Derivatív eszközök • 128, 138 Determinisztikus modell • 60, 72 DFA • 12, 30, 43, 48, 60, 163 Díjfizetés szüneteltetése • 27

Név- és tárgymutató

292 Név- és tárgymutató

Díj-kár kiegyenlítődés • 23 Díjmentes leszállítás • 27, 102, 112 Dinamikus ALM modellek • 43 Diszkontráta • 112 Diszkrét modell • 43 Divizionális szervezeti felépítés • 134 Duráció • 121, 122, 124, 125, 127, 128, 134 Duráció analízis • 121 Duration-gap menedzsment • 128

E

Early warning capital • 191 Eeszköz-elosztás modell • 30 Effektív duráció • 54, 127 Egyensúly modell • 52 Egyidőszakos modell • 43 Együttbiztosítás • 110 Életjáradék • 179 Embedded Value • 45, 112, 163, 189 Eredménytől független díj-visszatérítési tartalék •

102 Eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék •

102 ERM • 7 Érzékenységvizsgálat • 112, 236 Eszköz oldali likviditás • 16 Eszköz-forrás biztottság • 134 Éves beszámoló • 193 Exponenciális súlyozású rekurzív módszer • 72

F

Fair valuation • 7 Fair Value • 114, 183, 189 Faktormodell • 55 Felhalmozott jövedelem értékelési módszer • 30 Folyamatstruktúra • 134, 138 Folyamatszervezés • 134, 138 Folytonos modell • 43 Forrás oldali likviditás • 16

Forrásoldal • 7, 97 Foundation • 7 Frühwarnsystem • 236 Függőkár tartalékok • 102 Full valuation • 121 Funding • 7, 10, 102 Funkcionális szervezeti struktúra • 134

G

Garantált fix befektetési kamat • 30 Gazdasági többlet • 47 Görbületi hatás • 124

H

Haláleseti biztosítás • 30, 108 Határidős ügyletek • 128 Hátralévő átlagos futamidő • 121, 124, 127, 128 Hibrid szimuláció • 46 Hipotetikus • 236 Hitelezési kockázat • 16, 160 Hitelkockázat • 10 Hosszú távú fizetőképesség • 236 Hozamelvárás • 179 Hozamfelár • 16

I

IAS 39 szabvány • 184 IASB • 30, 114, 209 IBNR • 38, 102 IFRS • 114, 183, 236 Illikviditás • 236 Immunizáció • 43, 45, 72, 125 Individuális modell • 43 Inflációs kockázat • 10 Inputváltozó • 236 Inszolvencia • 236

J

Járadékszolgáltatás • 179


Jelzáloghitelek • 127

K

Kamatkombinációs mérleg • 54 Kamatlábérzékenység • 121 Kamatrögíztési határidő • 52 Kamatstruktúra modell • 52 Káralakulási trend • 23 Kárbecslés • 38 Kárbiztosítás • 38 Kárenyhítő megoldások • 38 Kárgyakoriság • 23 Káringadozás • 38 Káron szerzés tilalma • 38 Kárstatisztika • 23 Kártöbblet • 236 Késedelmes bejelentés • 38 Késedelmes kárrendezés • 38 Kezdeti teher • 60 Kiegészítő biztosítás • 30 Kivetített jövedelem értékelési módszer • 30 Kockázat • 7, 15, 23, 236 Kockázatalapú rendszerek • 191 Kockázatelbírálás • 23, 27 Kockázati helyzet • 23 Kockázatsemleges modell • 52 Kollektív modell • 43 Kötvénykölcsön • 27, 112 Kovariancia • 116 Kumulkár • 16 Kvantilis legyező • 72

L

Lámfalussy projekt • 179 LEGO - modell • 240 Likviditás • 16, 22, 30, 128, 236 Likviditási kockázat • 16, 22, 204

M

Macaulay duráció • 122 Maradékjog • 30, 102, 112 Markowitz • 116, 158 Matching rules • 7, 236 Matematikai tartalékok • 102, 108 Mátrix típusú szervezeti felépítés • 134 Meg nem szolgált díjak tartaléka • 102 Módosított duráció • 122 Monetáris politika • 16 Monte-Carlo szimuláció • 72 Működési kockázat • 16, 60, 193, 204 Működési szabályzat • 204 Müller group report • 193

N

Nagy számok törvénye • 23 Nominális hozamszint • 16 Nyereségrész • 48 Nyereségrészesedés • 27, 60, 112 Nyugdíjak várományfedezeti rendszere • 30

O

Önrész • 38 Opciós ügyletek • 128 Összegbiztosítás • 23 Outsourcing • 134

P

Passzív portfóliókezelés • 30 Payer swap • 128 Piaci érték kiigazítása • 189 Piaci kockázat • 16, 116, 240 PML • 38 Pro ráta kártérítés • 38 Prudencia • 30, 236 Prudent man szabály • 30 Prudent person • 191

294 Név- és tárgymutató

Q

Quota share • 30

R

Rating and ranking • 236 Realisztikus modell • 52 Reálkamatláb • 16 Receiver swap • 128 Redington • 125 Revalorizációs technika • 30 RiskMaster • 236 Rögzített kamatláb duráció (key-rate duration) •

52

S

Service cost • 30 Sharma-jelentés • 193 Shortfall valószínűség • 72 Shortfall várható • 72 Shortfall variancia • 72 solo plus felügyelet • 193 Solo supervison • 193 Solvency I • 191, 193 Solvency II • 191, 193 Statikus ALM modellek • 43 Stressz teszt • 52, 60, 236 Strukturális koordinációs eszközök • 134 Surplus • 30, 214, 220 Swap ügyletek • 128 Számviteli meg nem felelés • 184 Szavatoló tőke • 30, 38, 60, 108, 112 Szavatolótőke-igény • 191 Szcenárió elemzés • 60, 72 Személyorientált koordinációs eszközök • 134 Szervezeti struktúra • 134 Szerzési jutalék • 30 Szisztematikus kockázat • 16 Szolgálati költség • 30

Szolvencia • 191, 193, 236 Sztochasztikus modell • 43, 72

T

Target capital • 191 Technikai tartalék • 193 Technokratikus eszközök • 134 Tényleges bevétel optimizálási modellje (RRO) •

43, 45 Terméktervezés • 141 Tőke összes átlagköltségét (total average cost

TACC) • 49 Tőke súlyozott átlagköltsége (weighted average

cost WACC) • 49 Tőkemegfelelés • 191 Tőke-megfelelési kockázat • 22 TPAM • 134, 141

U

Újraárazási határidő • 54 Újraárazási modell (repricing model) • 54 UML • 138, 149 Unbundling • 184 Underwriting • 236 unit linked • 106 Unit linked • 27, 30, 102, 108, 156, 184

V

Vagyonkezelő • 10 Vállalatgazdaságtan • 133 Vállalati funkció • 7 Vállalati kockázatkezelés • 7, 15 Vállalat-specifikus érték • 189 Valószínűségi változók • 7 VaR • 72, 114, 158, 160, 240 Várakozási idő • 110 Várományfedezeti rendszer • 30 Veszélyközösség • 102, 110 Vezetés-szervezés • 133


Visszavásárlás • 27 Visszavásárlási magatartás • 27 Viszontbiztosítás • 23, 38, 96, 97, 102, 108, 110,

112, 193 Viszontbiztosítási díj • 30 Volatilitás • 72, 120

W

Wilkie modell • 72 Worst Case • 60

X

x+1 módszer • 102

Z

Zéró kupon kötvény • 55, 72, 184 Zillmerezés • 30, 102 Zillmerezett tartalék • 102

biztosítók és nyugdíjpénztárak alm kézikönyve

Documents