xix. Évfolyam 4. szÁm aszÓd vÁros kÖzÉleti … · 3 gúlagelfogadtak.egyebekmel-lett a...

20
ingyenes kiadvány Márta István lesz a következõ vendég Beszélgetõestek a Korona-házért A Trend Zrt. építi fel az új bölcsõdét Hosszú távú befektetés az ötvenedik évfordulóra I ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI HAVILAPJA 2007. ÁPRILIS XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM Zrt. legalacsonyabbnak bizo- nyuló ajánlatát (bruttó 191 mil- lió 880 ezer Ft) javasolta elfoga- dásra. Az ajánlatkérést lebo- nyolító Multikontakt Kft. kép- viselõje mindkét testületi ülé- sen jelezte, hogy a tudomására jutott új információk (a Trend Zrt. jogelõdjére 2006 januárjá- ban sza- bott ki az illetékes hatóság), és az eset tanulmányozására ren- delkezésükre álló idõ rövidsége miatt a gyõztes cégre, a dönté- sért pedig semmilyen felelõs- séget nem vállal. ( bölcsõdevezetõ viszont aznap a cég néhány korábbi munkaügyi bírságot nem tesz érdemi javas- latot Kovács Fe- rencné (folytatás a 3. oldalon) Április 6-án délelõtt a Bíráló Bizottság tárgyalt a pályázók- kal, végül az aznapi testületi ülésen a budapesti Trend Építõ Az április 6-i és 11-i soron kívüli testületi ülések egyik fõ napirendi pontja a bölcsõdeépítés kivitelezõjének kivá- lasztása volt. A közbeszerzési eljárás során négy cég adta be pályázatát, majd április 6-i ülésén a képviselõ-testület lebonyolításáról döntött (a három legalacso- nyabb ajánlatot benyújtó cég az elõzõnél alacsonyabb összeget jelölhetett meg a beruházás megvalósítására). árlejtés Lerohanták Gézát és Leót... Lerohanták Gézát és Leót... ...a Bice-Bóca 2001 Aszód Egye- sület hátrányos helyzetû ill. fo- gyatékkal élõ gyermekeknek szervezett rendezvényén. A Fiúnevelõ Intézetben a Provi- dent Pénzügyi Rt. támogatásá- val szervezett Nyúlcipõ Sport- napra érkezõ neves vendégeket több mint kétszáz gyermek fo- gadta kitörõ lelkesedéssel. (Képes riportunkat májusi számunkban láthatják.) Fotó: Hídi Szilveszter Március 23-án az „Aszódi vendég” címû rendezvény- sorozat nyitányán Lieb- mann Katalin egykori te- levíziós bemondó, mûsor- vezetõ, politikus beszélt pályafutásainak tapaszta- latairól, buktatóiról, elért eredményeirõl. Szigetvári József, Rudolf Péter Gáspár Sándor Márta István az est fõ- szervezõje és házigazdája el- mondta: havonta szeretnének színvonalas, tartalmas esti mû- sorral szolgálni az aszódi polgá- roknak. Terveik között szere- pel olyan neves személyiségek meghívása, mint és színmûvé- szek, valamint ze- neszerzõ-színidirektor, a kapol- csi Mûvészetek Völgye ötlet- gazdája és fõszervezõje. (A kö- vetkezõ „Aszódi vendég” vár- hatóan õ lesz; a végsõ idõpont- egyeztetés lapunk megjelené- sekor várható.) A rendezvé- nyek idõpontját az Aszódi Tükör és a kábeltelevízió mel- lett plakátokon is közzéteszik. Az „Aszódi vendég” elsõ és további rendezvényein résztve- võk Az elsõ bevétel mintegy tízezer forint, tudtuk meg Szigetvári Józseftõl. A bevéte- leket és esetleges adományokat az számlájára utalhatják át ( 11742166- 20005849, 19180461-1- 13). Várják a civil szervezetek és magánszemélyek támogatá- sát, akik támo- gatni kívánják a felújítási mun- kálatokat. 390 Ft-os belépõjegyükkel a Korona-ház felújítását támo- gatják. Aszód Városért Alapítvány a Korona- házért, felajánlásaikkal ill. adójuk egy százalékával számlaszám: jelige: adószám: Hartai Gábor ASZÓD FC: ÚJ EDZÕ, GYÕZELEM 19. oldal

Upload: truongdien

Post on 11-Aug-2019

217 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

ingyeneskiadvány

Márta István lesz a következõ vendég

Beszélgetõestek

a Korona-házértA Trend Zrt. építi fel az új bölcsõdét

Hosszú távú befektetésaz ötvenedik évfordulóra

I

ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI HAVILAPJA 2007. ÁPRILISXIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

Édesanyám

Reggel óta tanakodtam,Mit mondhatnék tenéked,Olyan szépet gondoltam ki,Hogy elmondani nem lehet.Nem találtam rá szavakat,Még verset sem találtam,Minden, amit elmondhatnék,Itt van egy szál virágban.

Zrt. legalacsonyabbnak bizo-nyulóajánlatát(bruttó191mil-lió880ezerFt) javasoltaelfoga-dásra. Az ajánlatkérést lebo-nyolító Multikontakt Kft. kép-viselõje mindkét testületi ülé-sen jelezte, hogy a tudomásárajutott új információk (a TrendZrt. jogelõdjére 2006 januárjá-ban sza-bott ki az illetékes hatóság), ésaz eset tanulmányozására ren-delkezésükre álló idõ rövidségemiatt

a gyõztes cégre, a dönté-sért pedig semmilyen felelõs-séget nem vállal. (

bölcsõdevezetõ viszontaznap a cég néhány korábbi

munkaügyi bírságot

nem tesz érdemi javas-

latot

Kovács Fe-

rencné

(folytatása3.oldalon)

Április 6-án délelõtt a BírálóBizottság tárgyalt a pályázók-kal, végül az aznapi testületiülésenabudapestiTrendÉpítõ

Azáprilis6-iés11-isoronkívülitestületiülésekegyikfõ

napirendi pontja a bölcsõdeépítés kivitelezõjének kivá-

lasztásavolt.Aközbeszerzésieljárássoránnégycégadta

be pályázatát, majd április 6-i ülésén a képviselõ-testület

lebonyolításáról döntött (a három legalacso-

nyabb ajánlatot benyújtó cég az elõzõnél alacsonyabb

összegetjelölhetettmegaberuházásmegvalósítására).

árlejtés

Lerohanták Gézát és Leót...Lerohanták Gézát és Leót......aBice-Bóca2001AszódEgye-sület hátrányos helyzetû ill. fo-gyatékkal élõ gyermekeknekszervezett rendezvényén. AFiúnevelõ Intézetben a Provi-dent Pénzügyi Rt. támogatásá-val szervezett Nyúlcipõ Sport-napraérkezõnevesvendégekettöbb mint kétszáz gyermek fo-gadtakitörõlelkesedéssel.

(Képes riportunkat

májusi számunkban láthatják.)Fotó: Hídi Szilveszter

Március 23-án az „Aszódi

vendég” címû rendezvény-

sorozat nyitányán Lieb-

mann Katalin egykori te-

levíziós bemondó, mûsor-

vezetõ, politikus beszélt

pályafutásainak tapaszta-

latairól, buktatóiról, elért

eredményeirõl.

Szigetvári József,

Rudolf Péter

Gáspár Sándor

MártaIstván

az est fõ-szervezõje és házigazdája el-mondta: havonta szeretnénekszínvonalas, tartalmas esti mû-sorral szolgálniazaszódipolgá-roknak. Terveik között szere-pel olyan neves személyiségekmeghívása, mintés színmûvé-szek,valamint ze-neszerzõ-színidirektor,akapol-csi Mûvészetek Völgye ötlet-gazdája és fõszervezõje. (A kö-vetkezõ „Aszódi vendég” vár-hatóan õ lesz; a végsõ idõpont-

egyeztetés lapunk megjelené-sekor várható.) A rendezvé-nyek idõpontját az AszódiTükör és a kábeltelevízió mel-lettplakátokonisközzéteszik.

Az „Aszódi vendég” elsõ éstovábbi rendezvényein résztve-võk

Az elsõ bevétel mintegytízezer forint, tudtuk megSzigetvári Józseftõl. A bevéte-leket és esetleges adományokatazszámlájára utalhatják át( 11742166-20005849,

19180461-1-13). Várják a civil szervezetekés magánszemélyek támogatá-sát, akik

támo-gatni kívánják a felújítási mun-kálatokat.

390 Ft-os belépõjegyükkel a

Korona-ház felújítását támo-

gatják.

Aszód Városért Alapítvány

a Korona-

házért,

felajánlásaikkal ill.

adójuk egy százalékával

számlaszám:

jelige:

adószám:

HartaiGábor

ASZÓD FC: ÚJ EDZÕ, GYÕZELEM 19.oldal

Page 2: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

2

Forgalomirányító lámpával biztosított

2007. ÁPRILIS

MÛSZAKI VIZSGA HELYBENszemély-teher-autóbuszhétfõtõl péntekig

Tel.:

8.00 - 17.00

06 20 200 4000

Aszód, Falujárók útja 44.

Március8.

A képviselõ-testület hozzájá-rult a HABAG Kft. azon kérel-méhez, hogy a cég értékesít-hesse a Céhmester utcábanlévõkb. félhektáros ingatlanát.A tulajdonos megváltozott le-hetõségei miatt kényszerül aközmûvesített és a már elké-szült iparicsarnok-alapokkalrendelkezõ ingatlan eladására,és már talált is vevõt, aki elegettenne a beépítési kötelezett-ségnek.

A grémium1998 óta nyugvó területszer-

zési ügyével kapcsolatban to-vábbi egyeztetéssel bízta meg

, a Városfejlesz-tési és Környezetvédelmi Bi-zottság elnökét. A kérelmezõ atulajdonában lévõ Kondorostéri büfé alatti területet szeret-né megvásárolni, ami a jogsza-bályi elõírások mellett a várospiactér-rekonstrukciós elkép-zeléseivel is ütközik, ugyanak-kor felhívta a fi-gyelmet:azakkori testülethoz-zájárulásávala közmûvek bevezetésénekköltségeit, emellett

, amit a városnakkellenebiztosítaniaazoda láto-gatókszámára.

Az önkormányzat megfelelõingatlanhíjánnemtudtatámo-gatni

részletfizetéses ill. ked-vezményes telekvásárlás irántikérelmét. Miután nem egyedi

Veselits Kálmán-né

Kovács Tamást

dr. Bodó Zsolt

atulajdonosállta

a büfébenmûködik a piac egyetlen mel-lékhelyisége

Saska Anita és EckerDániel

esetrõlvanszó,és kérésére az ille-tékes bizottságok napirendretûzik a telekvásárlási lehetõsé-gek kidolgozását, hogy a város

az aszódi letele-pedés szándékával építkeznikívánófiatalházaspárokat.

A kedvezõ fõépítészi szakvé-lemény ismeretében hozzájá-rultak a képviselõk

azonkérelméhez,amelyszerint a Szabadság tér 3. számalatti vendéglátóhelyiségét azépület elõtt kávézóterasszalszeretné bõvíteni. A fõtér arcu-latához már eddig is hozzájá-rul vállalkozó saját költségén,mintegy kétmillió Ft-ból való-sítjamegaberuházást, amelyarendezési tervhez illeszkedveaz érintett járdaszakasz felújí-tását is tartalmazza. Az önkor-mányzat aköz-terület-foglalásidíjat.

Lakossági panasz alapjánmódosította a grémium a

építésével kapcsola-tos forgalomtechnikai válto-zást rögzítõ, decemberben elfo-gadott döntését. Eszerint aPetõfi utca torkolatánál egyforgalomirányító fényjelzõ ké-szülékkel védett, három gya-logátkelõhellyelkiegészítettút-keresztezõdés épül, amely aPetõfi utca jármûvel való meg-közelítését az OTP Bank épü-lete és a 48-as emlékmû közöttépülõ útszakaszon Budapestirányából, Hatvan felõl és aPenny Market parkolójából iszöld jelzés esetén biztosítja. A

GyárfásZsuzsaOdler Zsolt

segíteni tudja

NagyZoltán

tízévreelengedi

Pen-ny Market

felújításraszorulóemlékmûvetkb. két méterrel kelet felé he-lyezik. A testület az épülõ áru-háznál bankautomata üzem-behelyezését is támogatja, de

.A Majna, a Nyárád és a

Szentkereszt utca tíz lakója pa-naszos levélben kifogásolta avízelvezetés kivitelezésénekkörülményeit, amelyekkomolyakadályt jelentettek az ingatla-nok megközelítésében.

mûszaki irodavezetõ el-mondta: a mûszaki ellenõr ál-tal felügyelt munkát május 31-ig kell befejezni. Elõfordult,hogy a kivitelezõ munkatársai

, amikor pl. talajtömörítéstnem lehet végezni. A MûszakiIroda az elõírások betartásamellett nyomatékosan kérte akivitelezõt, hogy a napi munkavégeztével

hagyjanak maguk után amunkások. A képviselõ-testü-let határozatot hozott arról,hogy a kivitelezõ tisztítsa megaz utakat a munkálatok soránkeletkezõ szennyezõdésektõl,és készítsen utcákra lebontottütemtervet, amit a kivitelezéshatáridejével, az esetleges vál-tozásokkal és az építésvezetõelérhetõségével együtt

A Woodring Kft. kérelmére,az adásvételi szerzõdésben fog-laltaknak megfelelõen törölte atestület a cég által az Ipari

annak költségeit nem finanszí-rozza

FehérEndre

csapadékos idõben is dolgoz-tak

a lehetõségekhezmérten kulturált körülménye-ket

eljuttatazérintett lakókhoz.

parkban megvásárolt ingatlan-ra bejegyzett 3 éves beépítésikötelezettséget, az elidegeníté-si és a terhelési tilalmat és azazt biztosító visszavásárlásijogot. A kft. önerõbõl építkezveelérte az üzemcsarnok szerke-zetkész állapotát, most viszonthitelfelvételre kényszerül, amicsak ingatlan ese-ténlehetséges.

Nyolc igen, négy nem szava-zattal, két tartózkodás mellettelfogadták az Aszód FC 2006.évi beszámolóját, illetve hogy aPénzügyi Bizottság javaslatá-ra, a város nagy összegû forrás-hiánya miatt az önkormányzat

a klubköltségvetésébõl. Kovács Ta-más elmondta: a klub elnöké-vel tisztázta a kérdéses tétele-ket, amelyek a más költségve-tési tételek közé nem betervez-hetõ dologi kiadásokból (pl. fû-nyírás díjazása, pályafestékek,üzemanyag, szakadt hálók cse-réje), másrészt a szponzori be-vételek adód-nak. Emiatt sem õ, sem

nem javasolta az összegzárolását. Koncz képviselõ úr asportegyesület megsegítéséreadománygyûjtést javasolt (egy-úttal felajánlott 10 ezer Ft-otlabdavásárlásra), valamint abérletvásárlás lehetõségénekbevezetését úgy, hogy a klubotezzel támogatók neve megje-lenhetne lapunk hasábjain.

, apolgármesterihivatalpénzügyiellenõre az Aszód FC költség-

tehermentes

egymillió Ft-ot zároljon

túltervezésébõlKoncz

István

Tárnokiné Szilágyi Erzsébet

Page 3: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

3

gúlag elfogadtak. Egyebek mel-lett a polgármesteri hivatalnálés a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(sazok járulékait) felérecsökken-tették az ÖNHIKI támogatáseredményének kiértesítéséig.Az intézményeknél törekednikell a lehetõ legmagasabb ki-használtságra, biztosítani kella költségvetésben a mûködési-felhalmozási kiadások egyen-súlyát. Ezután elfogadták a2006. évi pénzmaradvány ésvállalkozási eredmény elõzeteselszámolását és felosztását tar-talmazóelõterjesztést.

Nyolc igen, két nem szava-zattal, négy tartózkodás mel-lett változás nélkül jóváhagytaa képviselõ-testület a közalkal-mazotti pótlékok fajtáit és azokmértékét. Vita elsõsorban az

osztályfõnöki pótlék

jóval több adminisztrá-ciós munkát végez

SzigetváriJózsef

mértéké-nek esetleges emelése körülalakult ki. Gyárfás Zsuzsa kér-désére válaszolva Koncz Istvánelmondta: véleménye szerintegy osztályfõnök a gyerekekkelvaló találkozás, személyiségfej-lõdésükre ható tevékenységemellett

, mint egytanszakvezetõ vagy egy gyer-mekvédelmi feladatot ellátó ve-zetõ, s ez nincs kellõképp meg-fizetve. Tárnokiné Szilágyi Er-zsébet szerint a zeneiskolaitanszakvezetõ az osztályfõnö-kéhez hasonló munkát végez,ezért a pótlék emelésénekszándéka esetén mindkét eset-ben mérlegelni kell.

a minimumszinthez kö-zeli pótlékfajták felzárkózta-tását javasolta. Gyárfás Zsuzsaaváros forráshiányamiatta fix

összegû állandó kiadások növe-lése helyett

szor-galmazta, s azt, hogy a vezetõipótlékok emelésének elhatáro-zása esetén

térjenek visszaa témára.

jegyzõ tudomása sze-rint az intézményvezetõ

tud segíte-ni ebben. Tény, hogy egyes ve-zetõi pótlékok mértékén –akárcsak a korábbi esetekbenis, szigorúan

– változtatni kell.hangsúlyozta: ha

az önkormányzat elõ tudja te-remteni az osztályfõnöki pót-lék – éves szinten

– anyagi fedezetét,etikus volna a többi pótlék

a jutalmazás máslehetõségeinekáttekintését

az önhiki pályázatelbírálása után

Kissné KulybusGizella

pl. mi-nõségi bérpótlékkal

a jogszabályokhozés a mért munkamennyiséghezigazodvaNyíry Zsolt

másfélmillióforintnyi

(folytatása4.oldalon)

vetésénekemlítettpontjaitösz-szefoglalva rámutatott: Aszóda költségvetése 1-2 %-ával tá-mogatja a sportot, s míg az in-tézményekben évek óta ko-moly megszorító intézkedése-ket tesznek,

KovácsTamás elmondta: a klub úgyrendezte korábbi közmûtarto-zásait, hogy a gyermekekneknem fizetett cipõvásárlási hoz-zájárulást, az akkori játékosok-nak pedig benzinköltség-térí-tést. polgármes-ter egyebek közt elmondta: aklub–ésazonkeresztülaváros– kulturált öltözõkkel és épü-lettel gyarapodott, amelyekfenntartása költségekkel jár. Aszponzori körök felkutatásanehéz feladat, de folyamatbanvan, a bérletvásárlási rendszerpedigmártavalyismûködött.

Gyárfás Zsuzsa elgondolkod-tatónak tartotta, hogy a városközel hatmillió Ft-tal támogat-ja az Aszód FC-t, míg a Sza-badidõsport Egyesületet kb. évi300 ezer Ft-tal. Szerinte az ön-kormányzatnak el kellene gon-dolkodnia azon, hogy az

vagyaz elméletileg szponzorok általmûködõ kelleneelsõsorban támogatnia. A pol-gármester hozzátette: a reali-táshoz hozzátartozik, hogy agyerekek akkor kapnak igazánkedvet egy sportághoz, ha egybajnokságban szereplõ ver-senysport ill. csapat áll elõttükkövetendõpéldaként.

A grémium az Ügyrendi és aPénzügyi Bizottság javaslatai-nak figyelembevételével elfo-gadta, hogy a Szakorvosi Ren-delõintézet mûködésbe történõkiadására

készüljön; utóbbival az intéz-mény átvilágítását végzõ DNANETKft-tbíztákmeg.

A Pénzügyi Bizottság a taka-rékossági intézkedési terv ke-retében mintegy

javasolta a képvi-selõ-testületnek, amit egyhan-

a civil szervezetektámogatásához eddig nemnyúlt az önkormányzat.

Buzás János

egész-séges életmódra nevelést

versenysportot

ajánlattételi doku-mentáció és pályázati felhívás

54 és félmillióFt zárolását

2007. ÁPRILIS

tolni. 60 millió Ft-ot a Raiffei-sen Bank Zrt-tõl felvételre ke-rülõ svájci frank alapú hitelbõlbiztosítanak. A húsz év futam-idejû hitel kamata nem haladjameg a 8 millió Ft-ot, ezért

A bank kedvezményes ajánlata(mivel ez a pénzintézet kezeliaz önkormányzat számláját)nem igényel jelzálogot; a ne-gyedévenkéntesedékestörlesz-tés egy év múlva 1,8 millió Ft-tal kezdõdik, a 20. év végénpedig 760 ezer Ft-tal zárul. 17millió Ft-ot az iparterületi be-vételbõl (amely összeget ké-sõbbvisszakell csoportosítani),6,4 millió Ft-ot az oktatási in-tézmények felújítására elkülö-nített pénzmaradványból, 4,48millió Ft-ot pedig a NemzetiFejlesztési Terv pályázati ön-részébõlbiztosítaváros.

Az április 11-i ülést levezetõpolgármester a

képviselõ-testületnek és a böl-csõdeprojekt elõkészítésébenközremûködõ valamennyi ön-

nemszükséges közbeszerzési eljárás.

Buzás János

kormányzatiéskülsõsszakem-bernek köszönetet mondottsok idõt és energiát felemésztõmunkájukért, aminek remél-hetõen egy éven belül beérik agyümölcse. Kovács Ferencné aköszönetét követõen hangsú-lyozta:

így egy új intéz-mény megvalósulásánál is je-len lenni. Az ügy, amibe ennyienergiát és pénzt fektet a vá-ros,

, ugyanakkor so-kat tesz hozzá Aszód jövõjénekalakításához. Ma harminchatcsalád élvezi a város bölcsõde-fenntartásban megnyilvánulósegítségét.Azintézményvezetõreméli, hogy a negyven férõ-helyes új bölcsõdeépület – ame-lyet a tervek szerint a kicsinye-ket ma is befogadó épület meg-nyitásának

adnakát – még sokáig lehetõséget ada kisgyermeket nevelõ fiatalcsaládokszámáraacsöppségeknappalielhelyezésére.

csodálatos dolog egyszületésnél,

nem kecsegtet rövid távúmegtérüléssel

ötvenedik évfordu-lóján, 2008 áprilisában

HídiSzilveszter

(folytatásaz1.oldalról)

referencia-helyszínét felhívtatelefonon; mindenütt elégedet-ten nyilatkoztak a Trend mun-kájának ottani eredményérõl.)Mindezek ismeretében a gré-mium a Bíráló Bizottság javas-latát elfogadva a Trend ÉpítõZrt-t hirdette ki a közbeszerzé-si eljárásgyõztesének,másodikhelyezettnek pedig a hatmillióFt-tal magasabb ajánlatot adógödöllõi ÉPKOMPLEX Kft-tjelölte meg. (A négy pályázatlegdrágábbika egyébként közelbruttó 278 millió Ft volt.)

, a KözbeszerzésiBizottság elnöke arról is tájé-koztatta a jelenlévõket, hogy aTrend Zrt. álláspontja szerint acég saját szakemberei kevésbélátványos, ám kb. 50 millió Ft-tal olcsóbb bölcsõdeépületetterveztekvolna.

Az önkormányzat EU-spályázatával 104 millió Ft-otnyert el az építési munkákra. Ahiányzó összeget a PénzügyiGazdasági Bizottság javaslatá-ra több forrásból kívánják pó-

Sándor János

Hosszú távú befektetés...A Trend Zrt. építi fel az új bölcsõdét

csomópont épül a 48-as emlékmûnél

Page 4: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

HirdetményTájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a befizetett

vizitdíj visszatérítése iránti kérelmet a lakóhely,ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes településiönkormányzat jegyzõjénél lehet elõterjeszteni, legkésõbb atárgyévetkövetõ60naponbelül.

A visszatérítés kérelem alapján,és istörténhet.

mindenhónapelsõszerdája8-tól16óráig.

Avizitdíj-visszatérítésselkapcsolatosinformációkazaljegyzõiirodábankérhetõk. 28/500-675

aljegyzõ

nememelt összegû

pénztárból történõ kifizetésselkiutalással

SzabadinéBartókKatalin

Apénztárbóltörténõkifizetésidõpontja:

Tel.:

––

2007. ÁPRILIS

4

(folytatása3.oldalról)

arányos emelését is elvégezni,akárütemezveis.

A testület elfogadta a város2007-2010-re vonatkozó gazda-sági programját. Egyúttal meg-bízta a polgármestert a terve-zett feladatok megvalósításá-hoz szükséges munkarészekelõkészítésével, a PénzügyiGazdasági Bizottság elnökétpedig ágazatonkénti intézke-désitervelkészítésével.

esztergomipolgármester kezdeménye-zésére az önkormányzatok be-nyújthatják igényüket a Volántársaságok részvénycsomagjai-nak

történõ megszerzésé-re. A cégek – így a városunkesetében érintett Hatvan-Nóg-rád Volán Zrt. részvénycso-magjai az ÁPV Rt. tulajdoná-ban vannak. Települési össze-fogással vélhetõen jobban meg-oldható lenne a térségek tö-megközlekedési helyzete. Azaszódi önkormányzat egyetérte törekvésekkel s bejelenti igé-nyét a részvénycsomag lakos-ságszám alapján rá esõ részére.Ha valamely önkormányzatnem kíván élni a lehetõséggel,Aszód kötelezettséget vállal afennmaradó részvényhányadtérítésmentesátvételére.

Ezután három, az aszódi kis-térséggel kapcsolatos napirendkövetkezett. A képviselõk elfo-gadtákazAszódiKistérségÖn-kormányzatainak TöbbcélúTársulása Tanácsával kötendõegyüttmûködési megállapodásszövegét, amely a KistérségiGondozási Központ közös mû-ködtetését rögzíti, majd hozzá-járultak a kistérségi társulástársulási megállapodásánakegységes szerkezetbe foglalásmiatti módosítását. Tizenkétigen, két nem szavazattal éskét tartózkodás mellett elfo-gadta a grémium, hogy Aszódlakosságarányosan, 121.596 Ft-tal támogassa a KistérségiTanács üléseinek ez évi kábel-televíziósközvetítéseit.

Ezután kulturális-oktatási

Meggyes Tamás

térítés nélküli vagyonát-adással

napirendek következtek. Azönkormányzatmeghatároztaakötelezõ felvételt biztosítóóvodai-iskolai körzeteket. Arendelet a két kötelezõ felvételikörzet meghatározása mellettkimondja: ha a székhely- éstagintézményekben a gyer-meklétszámnemteszi lehetõvéarányos csoport- ill. osztálylét-szám kialakítását, a gyermek aszülõk beleegyezésével

a másik felvételi kör-zet intézményébe. Ezután elfo-gadták a 2007-2008-ra vonat-kozó Közoktatási IntézkedésiTervet, amelyet a kistérségitársulás készített, s amelyet azaszódi oktatási intézmények istámogatnak. A képviselõk fel-hatalmaztákalpolgármestert a PodmaniczyNapok programtervezeténekpontosításával. Buzás Jánospolgármester egyeztetett

az Aszód Fesz-tiválról, s azt a tájékoztatástkapta tõle, hogy a rendezvény-sorozat idénvalószínûlegelma-rad, mert idõközben a kartali-akaugusztus20-akörülugyan-csak többnapos program szer-vezésébe fogtak. Emiatt – aprogramütközések elkerülésé-re– továbbiprogramegyeztetésszükséges a kartali szervezõk-kel. (Lapunk nyomdába adásaelõtt Sztán István arról tájé-koztatott: folynakazegyezteté-sek az idei Aszód Fesztiválról,errõl májusi számunkban tájé-koztatjaolvasóinkat.)

A képviselõ-testület megbíz-ta a FOCO 98 Kft. ügyvezetõjéta város új, saját fejlesztésû por-táljának elkészítésével és az ez-zelkapcsolatos továbbimunká-latok (megfelelõ tárhely kiv

ezõ testületiülésen is napirendre került, azezzel kapcsolatos összefoglalóta8.oldalonolvashatják.)

A Szabadidõsport Egyesületkérelmére a grémium hozzájá-rult ahhoz, hogy az önkor-mányzat megelõlegezze a civil

átirá-nyítható

Asztalos Tamás

Sztán Istvánnal

á-lasztása és a www.aszod.hu do-main-név áthelyezési nyilatko-zat szakmai elõkészítésével. (Atéma a két követk

szervezet számára a Csengeyiskola sportpályájának rekons-trukciójára pályázatonelnyertösszeg felét. Nyíry Zsolt kép-viselõ, az egyesület elnöke el-mondta: az elnyert 2,68 millióFt – amelyhez az önkormány-zat 3,2 millió Ft önrészt bizto-sított – felét novemberben át-utalta a pályázat kiírója, ámakkor az idõjárás már alkal-matlan volt a munkálatokmegkezdésére. A kérelmükremódosított határidõ szerint

kell befejezni asportpálya felújítását és street-ball-, valamint teniszpálya épí-tését. A kölcsönkapott összegetaz utófinanszírozásos pályáza-ti pénz megérkezésekor azegyesület a városszámlájára. Nyíry Zsolt egyút-tal a képviselõk és a lakosoktársadalmi munkáját is kérte aprojekt befejezéséhez. (Erre la-punk megjelenése után április22-én és 28-án lesz még lehe-tõség. Jelentkezni Nyíry Zsolt-nál és a Szülõi munkaközösségvezetõjénél lehet.)

Az ülés végén SzigetváriJózsef javasolta,hogyaBerkesés a Kender utca sarkán álló,több – köztük néhány elhunyt– tulajdonos nevén lévõ ingat-lan megvételével kapcsolatbanhallgassák meg az önkormány-zat jogi képviselõjét. Ezutánközzétette, hogy az ÜgyrendiBizottság felhívja a képviselõk

április 30-ig

visszautalja

figyelmét:

(Kovács Tamás képviselõ inter-netes blogjában a GAMESZ-vezetõi pályázatok zárt ülésentörtént értékelésérõl illetve aszavazással kapcsolatos véle-ményérõl tett közzé informá-ciókat.) Az Ügyrendi BizottságAsztalos Tamás kifogása nyo-mán

közlésétõl, vala-mint

nagy nyilvánosság elõtttörtént közlésétõl is óva intettea városatyákat. Kovács Tamáselmondta: részérõl

mert értelmezése sze-rint a végsõ szavazás már nyíltülésenzajlott.

Szó esett még az utcanév-táblák kihelyezésérõl ill. pótlá-sáról, újabb bankautomatáktelepítésének lehetõségérõl (aPenny Marketen kívül pl.

), kerékpártárolólétesítésének szükségességérõla Napsugár Óvodánál. A sport-fittness központot létesíteniszándékozó aszódi polgárokszámára Odler Zsolt felvetettea Rendelõintézet mellettiMÁV-terület megszerzését.

a ravatalozókörnyékén látható szemételhelyezésére hulladékkonté-nerkihelyezését javasolta.

a zárt ülések anyagane kerüljön ki egyoldalú infor-mációkkal a nyilvánosság elé.

avalótlanadatokésamégnem kellõen elõkészített bizott-sági anyagok

a becsület és a jó hírnévcsorbítására alkalmas vélemé-nyek

jogi tévedéstörtént,

a la-kótelepen is

Huszár László

Április 30-ig elkészül a sportpálya bõvítése

Page 5: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

5

Örömmel értesítjükCOOP boltjaink és az Unilever

nyereményakcióban

egy vásárlónknakfõdíjaként kisorsolt 2 db 250.000,-Ft-os

vásárlási utalvány egyikét

aszódi vásárlónk nyerte

vásárlóinkat, hogyszállítóval

közösen szervezett

. A nyereményakció

meg.

ismételten kedvezett a szerencse

Boros Imréné

G a nyertesnek!ratulálunk

ÚJ AKCIÓ 2007. 04. 12-tõl 04. 30-ig!Ízelítõ az akció választékából:

Szentkirályi ásványvíz Steffl sör üveges 0,5 l

Oké natúr tehéntúró 250g

COOP kakaópor 75g Tatra, Starmilk UHT tej 1,5%

Paloma D.E. vák. õrölt 250g Edami típusú tömbsajt

Persil color mosópor 2kg kompakt Flóra margarin 500g

Coccolino öblítõ 1 l Delma joghurtos margarin 500g

JAR mosogatószer lemon 1 l Pöttyös Túró Rudi natúr 30g

99,-Ft 119,-Ft +ü.

199,-Ft

95,-Ft 129,-Ft

309,-Ft 899,-Ft/kg

1499,-Ft 289,-Ft

459,-Ft 189,-Ft

259,-Ft 61,-Ft

(enyhe, szénsavmentes, szénsavas)

TÖRZSVÁSÁRLÓI HÍREK

IGÉNYELJEN ÖN IS TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁT!

Örömmel értesítjük leendõ törzsvásárlóinkat, hogy legyártásra kerültekaz elsõ törzsvásárlói kártyák, melyet postai úton juttatunk el vevõinkhez.

A hosszadalmas átfutásért elnézésüket kérjük!Az új jelentkezõink már rövidebb idõ alatt lesznek kártyatulajdonosok.

Figyeljék folyamatosan nyereményakcióinkat!

Felhívjuk figyelmüket a május 31-ig tartó nyereményjátékunkra, amelyben a 3.000,-Ft

feletti értékben vásárlók vehetnek részt. Közöttük az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki:

6 db 1.000.000,-Ft értékû bankkártya30 db 100.000,-Ft értékû bankkártya

Page 6: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

2007. ÁPRILIS

Március 29.

A betegség miatt távollévõpolgármester helyett

alpolgármester vezetteleatestületiülést.ElõszöraTa-nácsadó Testület megjelenttagjait üdvözölte, egyúttalmegköszönte, hogy eleget tet-tek a felkérésnek, majd átadtamegbízólevelüket.

Ezután a képviselõk 1 milli-árd 538 millió 253 ezer Ft bevé-tellel, valamint 1 milliárd 347millió 687 ezer Ft kiadással el-fogadták a 2006. évi zárszáma-dást, majd az önkormányzatfelügyelete alá tartozó intéz-ményeknél és költségvetésiszerveknél tavaly végzett belsõellenõrzésrõl szóló összegzõ je-lentést.

Zárt ülésen tárgyalták a kép-viselõk bérlakás-igénylését. Az önkormányzatkinyilvánította segítõ szándé-kát a hasonló ügyekben hozzáforduló polgárok felé, de sza-bad bérlakás híján – ha a kérel-mezõ a Szociális Bizottság hozfordul –, csak

tudja részesíteni.Fél évre a Szadán mûködõ csa-ládokátmenetiotthonábantör-ténõ elhelyezés is megoldást je-lenthet.

Az Ügyrendi Bizottság és aszakértõk által egyeztetett szö-vegtartalom elfogadása után aképviselõk megbízták a DNAKft-t a Szakorvosi Rendelõin-tézet mûködtetésére vonatko-zó pályázati kiírás végsõ válto-zatának elkészítésével és an-nakországos szaklapban. (A végle-ges tartalom elfogadása az áp-rilis 6-i soron kívüli testületiülésentörténtmeg.)

A város ismét pályázatotnyújt be az önhibájukon kívülhátrányos helyzetben lévõ he-lyi önkormányzatok támogatá-sára. Ezzel összefüggésben

az önkormányzatiintézmények

az optimális cso-portlétszámok kialakításával,a kistérség önkormányzataival

AsztalosTamás

Rácz Viktória

lakbértámoga-tásban és egyéb folyamatos tá-mogatásban

tö-rekedni kell

gazdaságos mû-ködtetésére

meghirdetésével néhány

pedig fel kell kutatni a közösenellátható, s így

A grémium zárt ülésennyolc szavazattalmûvelõdésszervezõi pályázatátnyilvánította gyõztesnek (amásodik helyezett

három voksot kapott). A tízpályázó egyikeként indultnyerteshavibruttó300ezerFt-ért látja el városunk mûvelõ-désszervezõi feladatait a Mûve-lõdés Házában és a volt Helyõr-ségi Klubként ismert Korona-házb

kötött – azelõzõ képviselõ-testület által

– szerzõdésidõtartamára pedig havi bruttó140ezerFt-otkapott.)

A bölcsõdeprojekt megvaló-sítására pályázó négy cég szá-mára hiánypótlást rendelt el atestület. A közbeszerzési eljá-rás lezárására április 6-ára so-ron kívüli ülést rendelt el.(Minderrõl lapunk 1. és 3. ol-dalánolvashatnak.)

A képviselõk elfogadták aPodmaniczky Mûvészeti Iskolaalapító okiratát. A szeptember-benátalakulóállamitámogatá-si rendszer maradéktalan el-nyeréséhez szükséges

elindításáról is dön-töttek a képviselõk; az ehhezszükséges 815 ezer Ft-ot az in-tézményi költségvetés terhérebiztosítják.

Asztalos Tamás arról tájé-koztatta a megjelenteket, hogya Podmaniczky Napok prog-ramtervezetérõl egyeztetéstfolytatott kartalipolgármesterrel. A szomszédtelepülés vezetõje elmondta:néhány héten belül kialakulprogramtervezetük, de

abban,hogy a két település programjai

. A továbbiegyeztetéseket az új mûvelõ-désszervezõ folytatja le. Ezutándöntöttek az idei majális meg-rendezésérõl, amelyet április29-én tartanak a Szabadság

megtakarításthozóoktatásifeladatokat.

Gyõrfi János

Káré János-né

csökkentett szolgáltatásra vo-natkozó tartalmú

minõsí-tési eljárás

KovácsLászló

kész-séggel együttmûködnek

ne üssék egymást

an. (Elõdje,tavaly augusztus 31-ig bruttó226 ezer Ft-ért, a március 31-igideiglenesen meg

Rácz Zoltán

azokatírták ki. Ugyanakkor az

önkormányzati intézményekmegközelítésére illetve a bale-setveszély megszüntetésére(sorrendben: az új bölcsõdénél,a Napsugár Óvodánál, a PRO-FI-tól a MOL-kútig vezetõ jár-daszakaszon ill. a Csengey is-kolánál) járda és/vagy parkolóépítésére

Lakossági kérésre 550 ezerFt-ért víznyelõ és csapadékvíz-csatorna épül a -keret terhére a Városréti útona Podmaniczky utca torkolataközelében, ami megoldást je-lent az úton összegyûlõ csapa-dékvíz elvezetésére. A meghí-vásos versenytárgyalás lebo-nyolításával és a legelõnyösebbajánlatot tevõvel kötendõ szer-zõdés aláírásával a polgármes-tertbíztákmeg.

Az önkormányzat ismét ár-ajánlatokat kér be a

pályázat I. for-dulójában szükséges építészetitervek elkészítésére. Az elsõfordulóban három cég közülkettõ adott be árajánlatot. Azegyik cégnek kevesebb idõ álltrendelkezésére az információkbeszerzésére és az árajánlat be-nyújtására, a másik – a városfõépítészének tulajdonábanlévõ, s egyébként

–cég esetében pedig aggályos,hogy késik a rehabilitációs ter-vek elkészítése, amelyet koráb-banugyanezacégnyertel.

Ugyancsak ismételten ár-ajánlatokat kér be a város aPesti út vasúton túli területénszennyvízcsatorna tervezésére.Az ügy elõzménye, hogy egyvállalkozó megvásárolta a voltVolán-teleppel szemben kb. kétévtizede éktelenkedõ, épphogyelkezdett épületet.

mert abban a városrészbennincs csatornahálózat. Az el-sõdlegesen megkeresett terve-zõk közül csak egy adott ár-ajánlatot, ezt azonban magas-nak ítélték meg. (A területen abagi önkormányzat is érdekelt,

kedvezõtlen kondíciókmellett

CÉDE pályázatonveszrészt.

vis maior

KMROPFõtérprogram

jóval alacso-nyabb árajánlatot benyújtó

Építési en-gedélyt viszont nem kaphat,

téren. (A tervezett program a11.oldalonolvasható.)

Ismét napirendre került aváros új honlapjának elkészíté-sérõl és mûködtetésérõl szólószerzõdéstervezet.Azújhonlapelkészítésére egyszeri 176 ezerFt+ÁFÁ-s összeget, feltöltésé-repedighavi28ezerFt+ÁFÁ-ttartalmazó szerzõdés elfogadá-sa a felelõs szerkesztõ szemé-lyének megjelölése miatt csakaz április 6-i ülésen történtmeg. A testület egyúttal meg-szüntette a jelenlegi honlapfrissítéséért és szerverhaszná-latáért bizto-sított havi 10 ezer Ft-os összegkifizetését. (A témáról részlete-sen lapunk 8. oldalán olvas-hatnak.)

Az önkormányzat tíz, szilárdburkolattalnemrendelkezõut-cára (Tükör u., Horváth Istvánu., Kondoros tér – a játszótérfelé vezetõ útszakasz, Síklakihegy egy- ill. kétszintû zsákut-cája, Ady Endre u. 1-2. szaka-sza, Falujárók útja 4. sz. elõttiútszakaszok, Vas Mór u.)

bekérésérõldöntött. A Béke kert és a DózsaGyörgy utcákra vonatkozó re-habilitációstervelkészítésénekhatáridejét április 30-ra módo-sították. Ezután

tájékoztatta képviselõtár-sait a Norvég Alap támogatá-sával tervezett „Zöld Óvoda”(illetve a Csengey iskola felújí-tásának hozzácsatolásával„Zöld Út”) program helyzeté-rõl. A pályázat benyújtására aRaiffeisen Bank kapott felha-talmazást.

A város fel-ajánlásával élve max. 200 ezerFt-ot biztosít a Pesti út 4. számalatti, a gyalogos forgalmatakadályozó szûk járdaszakaszkiszélesítésére és viakolorraltörténõ leburkolására. A mun-kálatokhoz szükséges munka-erõt, homokot, kavicsot és ce-mentetafelajánlóbiztosítja.

Aváros anem-zeti pályázatok kiírásában sze-repelõ, települési, önkormány-zati szilárd burkolatú utak fel-újításárakiírtpályázaton,mert

Fischl Lászlónak

terve-zõi árajánlatok

Gyárfás Zsu-zsa

Erdõsi Kálmán

nemveszrészt

6

Tíz utca aszfaltozásához kérnek tervezõi

Page 7: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

2007. ÁPRILIS

és támogatnák a csatornaháló-zatkiépítését.)

Az önkormányzat kinyilvá-nította részvételi szándékát azOLLÉ Programban, amely 20x40 m-es mûfüves pálya, palánkés kerítés, labdafogó háló, vala-mint megfelelõ világítás meg-építésére mintegy 24 millió Ft(évi kb. kétmilliós törlesztõ-részletet jelentõ) hitelt biztosíta nyertes pályázóknak. A városazonban csak akkor vesz részta pályázaton,

a programhoz, és ahiteltörlesztést, valamint a pá-lya üzemeltetését is átvállalja(természetesen a bérbeadásbólszármazó bevételek is a klubotilletnék.). A grémium felhatal-mazta Kovács Tamást azAszód FC vezetésével történõegyeztetésre.

A képviselõk – tudomásulvéveFalujárók úti önkormányzatibérlakásukra vonatkozó lakás-vásárlási szándékát –

mellett döntött, majd hozzájá-rult ahhoz, hogy

megvásároljon egy, aFesztivál téren lévõ 1046 m -esönkormányzati építési telket5.800,- Ft+ÁFA/m áron. Az in-gatlant a víz- és csatornarákö-tésdíjaisterheli.

indítványára atestület döntött a Magyar Fej-lesztési Bank Rt. által szociálisbérlakások építésére kiírt pá-lyázat elõkészítõ munkálatai-nak megkezdésérõl. GyárfásZsuzsa javaslatára ugyancsakhozzájárultak a „Kukatündér”nevû, a szelektív hulladékgyûj-tést népszerûsítõ társasjátékbeszerzéséhez. A környezetvé-delmitárcatámogatásávalked-vezményesen, kb. 40 ezer Ft-ért megvásárolható játékot aVárosi Óvoda gyermekei hasz-nálhatjákmajd.

A képviselõ-testületi ülésekjegyzõkönyvei a Városi Könyv-tárbanolvashatók.

ha az Aszód FCegyüttmûködõ partnerkéntcsatlakozik

Molnár Zsolt és felesége

ingatlanértékbecslõi ajánlatok bekérése

Bótai Györgyés felesége

Odler Zsolt

2

2

n

Néhány hete Aszódon, aKossuth Lajos út 1/B számalatt

közjegyzõ iro-dája. A gyöngyöstarjániügyvédnõ négy év segéd-közjegyzõi tapasztalattal,tizenhat pályázó közülnyerte el Aszód és a kör-nyezõ települések szakmaiellátását (kivéve Turát,amely hagyatéki ügyekbenváltozatlanul Gödöllõhöztartozik).

megnyílt Vargáné dr.Szecskõ Irén

Aközjegyzõasszonyelmond-ta: tudomása szerint az iroda

megnyitását elõkészítõ pályá-zat kiírása ország-gyûlési képviselõ évek óta foly-tatott lobbyzásának is köszön-hetõ. (Pl. az Aszódnál nagyobbVeresegyház eredménytelenülpályázott a közjegyzõi körzet-központelnyerésére).

Az irodaügyfélfogadási ideje:hétfõn és szerdán 9-tõl 12,keddenéscsütörtökön13-tól16óráig (a 28/401-395-ös telefon-on ill. ae-mail-címen történõ elõzetesegyeztetéssel más idõpontbanis).

Tóth Gábor

[email protected]

H.Sz.

Közjegyzõ Aszódon

Rendõrségi hírek

„ ”Valamit visz a víz...Nem folyik le a koszos lé a túl mély árokból

ben az építõipari hulladék isgyûlik...

*HartaiGábor

Fehér Endre

maga-sabb fenékszintû

mûszaki iroda-vezetõtõl megtudtuk: a kivite-lezés alatt álló telephelyrõl ki-vezetõ csövek a csapadék- illet-ve a talajvíz elvezetését oldjákmeg. Mint az árokban álló víz-bõl is látszik, az Ipari Park te-rületénmagasatalajvízszintje,amelynek levezetését a

beton elveze-tõ árok mellett az Iparos u. és avasút között, a Tüzép-telepnéllévõ áteresz korlátozza. Azutóbbi mellé másik, mélyebbfenékfolyásszintû áteresz épí-tését tervezik, ami megoldanáa terület talajvízszintjénekcsökkentését. Ez engedélyez-tetés és kivitelezés szempontjá-

ból komoly beruházás, amit

és – sikertelen pá-lyázat esetén az önkormányzatsaját forrásaiból is – egy-kétévenbelülmegkelloldani.

akistérség vízelvezetési projektjé-nek pályázati dokumentációjais tartalmaz,

n

„Egyszerûen nagyszerû atisztaság!”

aerosol-kommunikációs hul-

ladék

tartja az újkorimondás. Elnézem kisváro-sunkbanahazafelévezetõútonazt a nénikét, aki alig tud járni,de botjára támaszkodva a házaelõl azért felszedi az eldobottcsikkeket, szemetet, és véletle-nül sem jut eszébe beledobálniazt a vízgyûjtõ csa-tornába. A reggeli szórt napsü-tésben fogja a kis kapáját,gazol, ültet, egyszóval példásrendet tart a portája körül.Végig lehet menni az utcánanélkül, hogy ne kelljen a sze-méthalmokon és eldobált fla-konokonátgázolni.

Sajnos van, aki ezt nem ígyteszi. Mit neki mûanyag fólia,

és os doboz,különféle

és egyebek számára ezkiszórva természetes. És mind-ez pl. az Ipari Park vízgyûjtõcsatornájában. Történt, hogysokszori és hiábavaló próbálko-zásaim ellenére sem sikerültazzal a vállalkozóval beszél-nem, akinek a feladata lenne aszóban forgó terület vízelveze-tõ árkának tisztántartása, kör-nyezeténekmegóvása.

A képen látható csövönegyébként valamelyik (csapa-dékmentes) napon sötét folya-dék csordogált a posványosvizet tartalmazó árokba, ami-

háza elõtti

festékes

A Hatvani út egyik családiházából ismeretlen tettes száz-ezer Ft értékben mûszaki cik-keketésszerszámokatvitt el.Aszeméttelepi õrbódéból ismétgázolajat, a laktanya területé-rõl pedig alumínium fedeleketés fémrácsokat loptak el; a kárkb. 800 ezer Ft. Az Ady Endreutca egyik lakásába besurranótolvajok 70 ezer Ft-ot emeltek

el a szekrénybõl. (A hatvani ésjászsági illetõségû tolvajok idõ-közben horogra akadtak; való-színûleg több más bûncselek-ményt is õk követtek el váro-sunkbanéskörnyékén.)

A Hunyadi utcában egy ottparkoló autó utasterében felej-tettövtáska,benneiratok–ésajármû feltörése után nyilván-valóvá vált, hogy 70 ezer Ftkészpénz – ingerelték cselek-vésre az elkövetõt. A tolvajokkörében változatlanul népsze-rûa légvezeték:aHatvaniútonegy telephelyrõl 400 ezer Ft ér-tékûkábelnekveszettnyoma.

Ottjártunkkor a rendõrséginaplóban nem volt új, baleset-rõl tanúskodó bejegyzés. Azótatudomásunkra jutott, hogy aKossuth Lajos úton egy autó-jából épp kiszálló férfi

a jármû ajtaját egy mel-lette elhaladó motorkerékpá-rosra, akinek egyik

a hatvani kórházban. Kérjük, agépjármûvezetõk figyeljenek akörülöttük zajló forgalomra,illetve az álló jármûvek megfe-lelõtávolságúkikerülésére.

rányi-totta

kézujjátkétórás mûtéttel varrták vissza

7

ajánlatot

Page 8: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

8

2007. ÁPRILIS

Portál és portál között nem csak árban lehet különbség

Az aszódi honlap holnapja

A képviselõk több egy-mást követõ testületi ülé-sen foglalkoztak a városmegújuló honlapjánakügyével. Az új képviselõ-testület az Aszódi Tükör ésa honlap szerkesztését egypályázatban írta ki, azon-ban végül két cég közös pá-lyázata nyert: az RH+Video Bt. az újság szer-kesztésére,mígaFOCO´98Kft. a honlap heti egyszerifrissítésére nyerte el a gré-mium többségének bi-zalmát.

Idõközben új ötletek merül-tek fel a város internetes por-táljának megújítására, végüldöntés született új honlapszer-kezet kialakításáról nettó 176ezer Ft-ért. Ez – persze mindenviszonylagos – elvileg drágáb-ban készül az elõzõnél, amit

társadalmimunkában vagy korábbi alpol-gármesterimunkájának/tiszte-letdíjának részeként, egy azótaleamortizálódott laptop hasz-nálatáért cserébe (mindemiattvéleménykülönbség volt a kép-viselõk között), kb. öt éve gon-doz. (Tájékoztatásul néhányadat: információink szerint pl.Gödöllõ város honlapja négyévvel ezelõtt nyolcszázezer fo-rintba került. Az Aszódi Kis-térség ÖnkormányzatainakTöbbcélú Társulása honlapjatavalykészültel.a Kistérségi Iroda vezetõjénektájékoztatása szerint a portálelkészítésére beérkezett aján-latok között volt

is. Ugyanakkornem tartotta szerencsésnek akülönbözõ szerkezetû és mû-szaki tartalmú honlapok árai-nakösszehasonlítását.)

A testületi ülésre visszatér-ve: késõbb a felelõs szerkesztõszemélye körül alakult ki egyetnem értés (kell-e vagy sem, ésha igen, ki legyen az). Az márkissé ködbe veszett, hogy a pá-lyázati felhívás a honlap

de tulajdonképpen

Kovács Tamás

EszesKatalin,

százötvenezresés többmilliós

szer-kesztésére,

csak a(z önkormányzattól, civilszervezetektõl stb.) kapottanyagok vonatko-zott. Az a kérdés már

viszonyát mo-dellezte,hogyképviselõ, (al)pol-gármesterszerkeszthet-esajtó-terméket (és kimondatlanul azis: ha a volt alpolgármesternem lehet[ett volna] felelõsszerkesztõ, akkor elvileg

a honlapra felkerülõ in-formációk ellenõrzését). Ebbõlis voltak viták; a KözigazgatásiHivatal vagy valamely média-szervezet erre vonatkozó állás-foglalása viszont már a kezdetkezdetén helyretette volna adolgokat, és a késõbbiekben issok felesleges vitától kímélnémegavárosatyákat.

(Nem véletlen, hogy néhányéve a felelõs kiadóként feltün-tetettpolgármesterek,képvise-lõk neve a telepü-lések sajtótermékeinek imp-resszumaiból. A környékentöbb olyan eset ismert, amikoregy képviselõi mandátumotszerzett médiavállalkozó le-mondottnapvilágot látó lap, rádió stb.felelõs szerkesztõi/kiadói tisz-térõl – mert az idevágó passzu-sok szerint

Persze négy év elteltévelarra is akadt példa, hogy aképviselõ alulmaradt a követ-kezõ megmérettetésen – ésaztán

)És van még egy – sajnos csak

a viták lezárása, azazfelelõs szerkesztõ-

ként való megjelölése után is-mertté vált – információ: fele-lõs szerkesztõ csak olyan sajtó-termék (újság, honlap stb.) ese-tében szükséges, amely rendel-kezik

Ilyennel a jelenlegi szer-kesztõ tudomása szerint

(Ezzel a szabályozáskívánok utalni, de

azt nem vitatom, hogy egyvárost világszerte reprezentáló

feltöltésérea macska

és a forró kása

egyet-len képviselõtársa sem vállal-hatja

sorra eltûnt

a saját kiadásában

le kellett mondaniaróla.

minden visszatért a régikerékvágásba.

BuzásZsigmond

nemzetközi ISSN azono-sítóval.

váro-sunk honlapja sem rendelke-zik. hiá-nyosságaira

honlap tartalmának kell, hogylegyenfelelõse.)

Kovács Tamás az eddigi tar-talmat – amelynek elkészítésé-ért és gondozásáért köszönetjár neki – acímen tovább kívánja mûköd-tetni, a n pedighamarosan új formában lesz-nek olvashatók városunk leg-fontosabb információi. Fórumnem lesz rajta elérhetõ, mert ahonlap fejlesztõje nem tudtavállalni annak

Ha körülnézünk, a környezõnagyobb települések – Gödöllõ,Tura,Hatvan–portáljainsincsfórum, mert nem tudnak éjjel-nappal árgus szemekkel figyelõmunkatársat biztosítani a be-jegyzések szûrésére – aszerint,

Jó példa erre aztopic-rendszere, ahol

néhány percnél tovább ritkánolvashatók oda nem illõ hozzá-szólások. (Viszont van rajta pl.gödöllõi, hatvani és turai topic.Az Index-es srácokat pedigigazán nem érheti vád, hogyrészrehajlóan nyomogatják a

gombot...)

www.aszodinfo.hu*

www.aszod.hu-

szakmai szem-pontból megfelelõ moderálását.

megfelelnek-eazalapvetõ etikainormáknak.index.hu

Delete H.Sz.

(*Lapzártánkidejénecímen

egymásikportálvoltelérhetõ.)

Táborok

Aszódon

2007 nyarán

Tájékoztatjuk Aszód apra-ját-nagyját arról, hogy 2007nyarán számtalan tábor közülválaszthatnak, amelyek érté-kes programokkal várják azérdeklõdõket. Május 3-án 18órakor a Tiszti Klubban ren-dezzük meg a Táborbörzét,ahol a táborszervezõk bemu-tatják szülõknek, gyermekek-nek a táborok programjait, ki-osztjákajelentkezési lapokat.

Aszód Városi Könyvtár: alsó-soknak felsõ-söknekÖkumenikus nyári napközitáborFocitáborWellnes2007táborKerékpár tábor a ZemplénihegységbenKörnyezetvédelmitáborKézmûvestáborRózsaszent-mártonban.Bõvebb információkkal a

táborbörzén szolgálnak a szer-vezõk, szeretettel várunk min-den érdeklõdõ szülõt és gyer-meket!

Néhányelõzetes

információatervekrõl:

-

-

-

-

-

-

-

Micimackó,PodmaniczkyTábor

KistérségiGondozásiKözpont

Felhívás tüdõszûrésreRégiónkban ez évben is elrendelteaz ÁNTSZ a kötelezõ tüdõszûrést,

amely a 30 éven felüli lakosságot érinti( )

30 év alatt a tüdõszûrés nem kötelezõ,csak ajánlott, 300 Ft vizitdíj ellenében

végezzük el.

vizitdíjmentes!

A tüdõszûrés ideje:

Május 24-én nem lesz tüdõszûrés!

május 7-tõl 31-ighétfõ-szerda 13-18

kedd-csütörtök 8-12

Aszódi Tüdõgondozó

Page 9: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

A városközpont környékén még hiányos a kábeltévé-hálózat lefedettségeA-Mozi Plusz: kevesebb hiba, több tévécsatorna

2007. ÁPRILIS

Néhány korábbi képvise-

lõ-testületi ülésen, a Galga

Televízió közvetítéseivel

kapcsolatosnapirendipon-

tok tárgyalásánál többen

szorgalmazták, hogy az ön-

kormányzat ösztönözze az

A-Mozi Plusz Kft-t a helyi

kábelhálózat teljes kiépíté-

sére, illetve a szolgáltatás

minõségének javítására. A

cég öt éves aszódi jelenléte

ellenére ugyanis még min-

dig vannak „fehér foltok”,

azaz olyan területek, ahol a

szolgáltatás nem elérhetõ –

ahol pedig igen, ott idõn-

ként nem teljesen tiszta a

kép.

Tény,hogyavárosvezetéske-zében nincs a fenti hiá-nyosságok megoldására; mind-ez elsõsorban a szolgáltatón, abudapesti székhelyû A-MoziPluszKft-nmúlik.

–Ma már csak a KossuthLajos út egy szakaszán, aMalom közben és a Pesti útonélõk nem vehetik igénybe ká-beltelevíziós szolgáltatásun-kat, illetve a Dunaweb inter-net-hálózatát – tájékoztatott

, a kft. ügyvezetõ-je. – Sajnos az ott szükségesföldkábel-telepítési munkála-tok egyelõrejelentenek számunkra. Kipró-báltunk más lehetõségeket (pl.vezeték nélküli jelátvitelt), deúgy tûnik, a földkábelnél egye-lõre nincs jobb megoldás. Eddi-gi fejlesztéseinketoldottukmeg,deegyekkorabe-ruházás elindításához kevéselõfizetõvelrendelkezünk.

A cég Aszód mellett Ikladonés Domonyban is szolgáltat. Ahárom településen kb. ezeregy-száz elõfizetõjük van, ebbõltöbb mint kilencszáz váro-sunkban. A legtöbben a lakóte-lepen élvezik a harminckilenctévé- illetve négy rádiócsator-nát. (Utóbbiból korábban többvolt, de jelenleg is dolgoznakrajta, hogy az elõfizetõk – fõlegazokon a területeken, ahol a

adu ász

Mezei Dániel

túl nagy költséget

saját erõbõl

földi vétel rossz – minél többadót hallhassanak.) Augusztusvégéig néhány lakos jelzésealapján a televíziós kínálat isbõvül, várhatóan a Pax TV-vel,a TV Paprikával, esetleg aSport Klubbal is. A kábelháló-zat keresztmetszete ugyanak-kor a legutóbbi kínálat-bõvítés során (Duna II Auto-nómia, Romantica, MGM) ki-vették a spanyol TVE-t, és vár-hatóan késõbb is egy-két, tematika vagy nyelvtanu-lásszempontjábólkevésbénép-szerû csatorna, hogy helyetadjonazújabbaknak.

A szolgáltatás minõségévelmég mindig vannak kisebb-na-gyobbgondok,deazõszi fejlesz-tések, valamint az éjszakai éshétvégi ügyelet átszervezése

véges:

eltûnik

óta kevesebb alkalommal és ál-talában rövidebb idõtartamrafagynak le a beltéri egységek.Persze mindez nem vigasztaljaazokat, akik pl. épp kedvencsorozatuk megtekintése köz-ben – vagy rögzítése után –szembesülnek a hibákkal. (Esorok írójának a lapzárta heté-ben sikerült egy órányi állóké-pet rögzítenie az

aktuális epizódja helyett.)Mezei Dániel szerint

. A szolgáltatás mi-nõségének javítása érdekébennemrégiben az eszközök és akábelek

a lakótelepi fejállomá-son és környékén. A kép- és ahangminõség hiányosságai fõ-leg az vevõrendszernekköszönhetõk, de az sem ritka,

Alfa Holdbá-zis

ilyen hi-bákatöbbiszolgáltatónál iselõ-fordulnak

nyolcvanszázalékátki-cserélték

analóg

hogyamûsorszórókrendszeré-benkeletkezikhiba.

Az A-Mozi Plusz Kft. koráb-ban megpróbált Kartal felé isterjeszkedni, de az ottani kép-viselõ-testület végül egy másikpályázónak adott zöld utat. Amás szolgáltatók által körül-vett területen nem maradmás, mint

. A nagy telekommu-nikációs cégek már többszörmegkeresték õket azzal, hogyfelvásárolják az A-Mozi Pluszhálózatát, de erre végül nemkerült sor. A „nagyok”

üzletpolitikájának ismere-tében elõbb-utóbb Aszódon is

azelõfizetõk kegyeiért, amiben afõvárosi székhelyû cég

a belsõ tartalékok ki-aknázása

ráépíté-ses

komoly harcra lesz kilátás

igyek-szikfelvenniaversenyt.

H.Sz.

I

I

I

Készülnek a tagdíjfizetéstigazoló plasztikkártyák, ame-lyekkel 5-20% kedvezménytkapnak az elfogadóhelyekenvásárlás,üdülésstb.esetén.

Bõvítjük az egyesület létszá-mát. Várjuk az Aszódon élõ há-rom- és többgyermekesek je-lentkezését, az érdeklõdõ egy-kétgyermekeseket, a kartalinagycsaládosokat és mindazo-kat, akik részt kívánnak venniaz egyesület munkájában. In-formáció a 06-20-212-2643-astelefonszámonkérhetõ.

Készül az éves munkaprog-ramunk. Az éves tervet kiegé-szítjük a tagság javaslataival.Az idei elsõ szervezett összejö-vetelünk a „Húsvéti elõkészü-let” volt. A résztvevõ 25 gyer-mek változatos technikával(festés, ragasztás, színezés, vá-gás, díszítés) készítettek nyu-szit, hímes tojást, ablak- és asz-taldíszt,ajándékokat.Ahangu-latos munkálkodás közben jól-esett az üdítõ, a ropi és a patto-gatott kukorica. Segítõink vol-tak: (Deák F.úti virágbolt), Kalamáris, Ud-varház melletti mûanyag-,

Berkesdi Józsefné

játék- és ajándékbolt, a Mûve-lõdés Háza gondnokai, akiktérítésmentesen a rendelkezé-sünkre bocsájtották a kister-met, valamint a jelenlévõ szü-lõk.Köszönjükszépen!

Taggyûlés az április 14-iországosközgyûlésutánlesz.

Az Anyák napját május 7-énBagon ünnepeljük

I

I

A születés

hete címû országos rendezvé-nyen. Várjuk a várandós kis-mamákatis!

Májusbanés júniusbanacsa-ládi napok keretében kirándu-lást szervezünk Vácrátótra, abotanikuskertbe, illetve szalon-nasütésttartunkaBerekben.

I

Azegyesületvezetõsége

A Nagycsaládosok Egyesületének hírei

ELADÓ Aszódon családi ház17 éve mûködõ vendéglátó-he-lyiséggel.Érd:06-20-9134-526

PULTOST és KULCSOST(Casino) felveszek. Érd: 06-70-235-8118

Elveszett március 31-én azAszód, Bethlen Gábor utca 4/a-ból a 7 éves Sziszi névre hallga-tó törpe palotapincsi. Aki láttavagy tud róla valamit, kérjük,jutalomellenébenhívjaazaláb-bi számokat: 28/400-584, 06-70-266-1086, 06-70-510-9470,06-70-590-2615, 06-30-545-2519.

ELADÓ vagy bérbe vehetõHatvanban egy melegkonyhásvendéglátó-helyiség. Érd: 06-20-9134-526

Köszönetnyilvánítás

TarrBéla

Hálásan köszönjük mind-azoknak a barátoknak, szom-szédoknak, ismerõsöknek,akik õt szerették, hogy felejt-hetetlenférjem,édesapánk,

temetésére eljöttek és sírjáravirágothelyeztek.

Feleségeésgyermekei

9

Page 10: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

10

Projektterv a kistérségi felszíni vízelvezetésre

2007. ÁPRILIS

Március 27-én ülésezett azAszódi Kistérség Önkormány-zatainak Többcélú Társulásá-nak Tanácsa.

A Társulási Tanács elfogadtaaz Aszódi Kistérség Önkor-mányzatainak Többcélú Társu-lása 2006. évi költségvetési be-számolóját, ami tartalmazza atársulási megállapodásban rög-zített közös feladat-ellátásra vo-natkozó fõ pénzügyi adatokat.A Társulás

, valamintkistér-

ségi szintû ellátását vállalta2006. évi mûködése során. A

keretén belül nevelési ta-nács-adási és logopédiai felada-tokat látott el a PedagógiaiSzakszolgálat. A

közül a

aTársulás két mikrotérségbenlátta el: részben az aszódi Gon-dozási Központ, részben a turaiGyermekjóléti és CsaládsegítõSzolgálattal kötött megállapo-dások alapján. Ellátási szerzõ-dés alapján valósult meg a

és a támogató szolgálati fela-datellátás.A ke-

retén belül elsõsorban a fejlesz-tési programok/projektek terve-zésének segítése, illetve – kie-melt projektként – a csapadék-víz-elvezetési koncepció elõké-szítési munkálatai kezdõdtekmeg tavaly.A Társulás 2006. évi bevéte-

leinek összege 87.685 ezer Ft,ami tartalmazza a költségvetésitörvény által a közös feladatokellátására biztosított normatívfinanszírozást 53.618 ezer forintösszegben, a Pedagógiai Szak-szolgálat mûködtetésére a PestMegyei Önkormányzattól átvett18.874 ezer forintot, valamint apályázati és egyéb támogatáso-kat, melyek összege 15.193 e Ft.A mûködési kiadások össze-

sen 78.031 ezer forintot tettek ki.

közoktatási szak-szolgálati, szociális és gyermek-jóléti alapszolgáltatásiterületfejlesztési feladatok

közoktatási szakszolgálati fela-dat

gyermekjólétialapellátási és a szociális alap-szolgáltaási feladatokcsaládsegítés és a házi segítség-nyújtási feladatok ellátását

jel-zõrendszeres házi segítségnyúj-tás

területfejlesztési feladat

A fõbb kiadások a következõkvoltak: a szociális és gyermek-jóléti feladatok ellátására 27.046ezer Ft, az Aszódi KistérségPedagógiai Szakszolgálata mû-ködésére 24.107 ezer forint, aKistérségi Iroda és a Társulásmûködési kiadásaira 14.348ezer Ft, területfejlesztéshezkapcsolódó feladatokra 12.530ezer Ft. A Tanács döntött a2006. évi pénzmaradvány fel-használásáról.A Tanács elfogadta a Hinter-

land Mérnöki Iroda Kft. általkészített, az Aszódi Kistérségtelepülései felszíni vízelvezeté-sére vonatkozó szakmai kon-cepció egyeztetett anyagát.A települések felszíni vízelve-

zetési problémáinak megoldásakistérségi szintû, közösen meg-valósítható projektterv készül,amellyel kapcsolatosban azegyüttmûködés alapelveinek el-fogadását javasolja a Tanács aképviselõ-testületeknek:Az Aszódi Kistérség Önkor-

mányzatainak Többcélú Társu-lása társult önkormányzatai ki-nyilvánítják akaratukat a felszí-ni vízelvezetésre vonatkozó pro-jekt közösmegvalósítására.A társult önkormányzatok a

projektet a Társulás által koor-dinálva, a lehetséges pályázatiforrások igénybevételével kí-vánjákmegvalósítani.A Társulás a projekt szerve-

zése során törekszik arra, hogya társult önkormányzatok költ-ségviselésének hányada ne ha-ladjameg a 10%-ot – a pályázatiforrások és azok támogatásiintenzitásától függõen.A költségviselés települések

közötti arányát a Tanács a tele-pülések közigazgatási területénelvégzendõ munkák alapján akoncepcióban rögzített becsültköltségek szerint, valamint a já-rulékos kiadások területarányo-san történõ felosztása alapjánjavasolja a képviselõ-testületek-nek elfogadni:Aszód 672.003.446 FtBag 691.597.879 FtDomony 487.777.803 FtGalgahévíz 764.365.010 FtHévízgyörk 361.444.938 Ft

+

+

Iklad 227.738.372 FtKartal 2.174.121.982 FtTura 2.536.989.455 FtVerseg 469.825.113 Ft2007-ben a mûszaki tervek

elkészíttetése, az engedélyezésifolyamat lebonyolítása a cél,melynek becsült költsége 283millió Ft.A Tanács a képviselõ-testüle-

tek döntését kéri:a közös projekthez való

csatlakozásról,a jelen koncepcióban ter-

vezett, a település közigazgatásiterületére vonatkozó beruházásmûszaki tartalmáról, annak –szakmai vagy pénzügyi szem-pontú – módosított változatától,az önkormányzatra vonatkozta-tott költségvonzatának elfogadá-sáról,

a fentiek szerint elfogadottprojekttervhez a szükséges ön-résznek az önkormányzati költ-ségvetésben hitelként történõtervezésérõl,

+

+

!

!

!

!

!

a projekt megvalósításasorán az elõfinanszírozás szük-ségességének elfogadásáról, ahitelfelvétel elfogadásáról,

a képviselõ-testület vállalja,hogy a 2007. április 30-ig meg-hozott döntésével adekvát infor-mációszolgáltatási, szakmai éspénzügyi kötelezettségeit mara-déktalanul teljesíti a projekt tel-jes idõtartama alatt. A fentiek-kel ellenkezõ mindennemû tes-tületi döntés – amely a projektmegvalósulását veszélyeztetivagy a többi önkormányzatothátrányos helyzetbe hozza – azönkormányzat teljes pénzügyifelelõsségvállalása mellett hoz-ható.Az Aszódi Kistérség Önkor-

mányzatainak Többcélú Társu-lása üléseinek anyaga és a tár-sulás tevékenységére vonatkozóinformációk olvashatók a Tár-sulás honlapján:

www.aszodikisterseg.hu

Némodíszállat és állateledel

kereskedés

2170 Aszód

Kossuth Lajos út 2.

Tel.: 06-20-585-1660,

06-20-386-6383

G

G

G

G

G

tengeri, édesvízi akváriumok, felszerelések, bútorok

komplett vagy egyedi méretû akváriumok készítése,

karbantartása

hüllõk, halak, rágcsálók, madarak, felszerelések,

tartozékok

élõ eleség, tücsök, sáska, gyászbogárlárva, egér stb.

kutya- és macskatápok, konzervek, kozmetikai szerek

Nyitvatartás: H-P 9-17, Szo: 8-12

Minden halunk10 % kedvezménnyel

kapható!

Page 11: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

Mi lesz a sorsa az aszódi Petõfi Múzeumnak és társainak?

Visszaminõsítve egyelõre...?–

2007. ÁPRILIS

A területi múzeumi hálózataz Alapító Okiratukban meg-nevezve – mint ahogyan a ne-vük is mondja, meghatározottterületen (Aszód esetében:Acsa, Galgagyörk, Püspökhat-van, Galgamácsa, Vácegres,Váckisújfalu, Iklad, Domony,Kartal, Verseg, Aszód, Bag,Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura,Zsámbok, Dány, Vácszentlász-ló, Vácegres) végzik gyûjtõ,megõrzõ, kiállító és feldolgozómunkájukat a régészeti, a tör-téneti,anéprajziésaképzõmû-vészetiszakágaktekintetében.

A rendszer mûködése hagykívánni valót maga után, de ahiba elsõsorban az önmagáttúlnõtt központban, s egyálta-lán nem az elmúlt fél évszá-zadban országos színvonalúrafejlõdött területi múzeumok-ban keresendõ. A megújulásra2006 januárjában én magamkezdeményeztem intézmé-nyen belüli tárgyalást a megyeimúzeumigazgatónál. Ehhezfölzárkózott az összes területimúzeum, kivéve a megújulás-ban ellenérdekelt megyei igaz-gatóság hivatalnokgárdáját ésmagát a szentendrei megyeimúzeumot. Az intézménymegreformálandó szegmenseitföltártuk, s partnerként nevez-tük meg magunkat a személyikövetkezményekkel is együttjáró racionalizálásban. A kez-deményezést az akkori megyeiigazgató ellehetetlenítette.Ennek ellenére mi az anyagoteljuttattuk az intézmény fenn-tartójához, Pest Megye Önkor-mányzatának Közgyûléséhez.Idõközben váltás történt a me-

gyei vezetésben, a megyeimúzeumigazgató mandátumais lejárt, így új igaz-gatót választott, aki egy struk-turális és funkcionális átszer-vezésen alapuló javaslatot ter-jesztett a Közgyûlés elé, amelyhatározatként a következõmódon elfogadásra is került, samely szögesen szembenáll aszakmaáltaltett javaslattal.

(lásd fönt –)

A területi múzeumok koráb-bi alapításúak, mint maga amegyei intézmény. Az aszódimúzeumot a járási tanácsalapította 1958-ban. A területi

aKözgyûlés

„Pest Megye Önkormányza-tának Közgyûlése úgy dönt,hogyamegyeimúzeumifelada-tait a továbbiakban kizárólag aPestMegyeiMúzeumokIgazga-tósága Ferenczy Múzeuma szer-vezeti keretei között látja el. Aterületi múzeumoka szerzõ megj. gyûjteményeit éskönyvtári anyagait – az õrzésihelyük megtartásával – 2007.június 1. napjával a FerenczyMúzeumgondozásábaadja.

A PMÖ Közgyûlése kinyilvá-nítja szándékát, hogy a területimúzeumok által használt eddi-gi ingatlanokban a továbbiak-ban is állandó és idõszaki ki-állításokmegrendezésérealkal-mas közérdekû muzeális kiállí-tóhelyetmûködtetamegyeimú-zeumi szervezet üzemelteté-sében.

A PMÖ Közgyûlése kezdemé-nyezi az Oktatási és KulturálisMinisztériumnál a területi mú-zeumok múzeumi mûködésiengedélyeinek módosítását éskiállítóhelyként történõ továbbimûködésengedélyezését.”

múzeumi státus a múzeumihierarchiában két lépcsõvelmagasabb, mint a kiállítóhely,így

Pest Megye ÖnkormányzataAszód Város Önkormányzatátsem kereste meg s nem tájé-koztatta errõl a készülõ lépés-rõl, de a múzeumi szervezetenbelül sem történt semmiféleegyeztetés, nem készült elõter-jesztés, nem tárgyalta a szak-szervezet, a KözalkalmazottiilletveazIgazgatóTanácssem.

azt írja azigazságról, hogy az

Ebben a törté-netbentúlsokarejtettség.

Az aszódi Petõfi Múzeumigazgatójaként megígéremmindazoknak, akik az elmúltötven esztendõben maguké-nak érezték a múzeumot,mindazoknak, akik bármivelis, de gazdagabbá tették a gyûj-

a módosítás visszaminõsí-tést jelent.

Martin Heideggera létezõ el-

nem-rejtettsége.

teményt, hogy a szakmailag,pénzügyileg, de emberileg semelfogadható határozat végre-hajtása ellen minden demokra-tikus eszközzel föllépek! Te-szem ezt annak tudatában,hogy kiállásommal szembeke-rülök a megyei igazgatósággalilletve a Fidesz MPSZ általvezetett Megyei Önkormány-zattal!

múzeumõrAsztalosTamás

Pest Megye Önkormányzatának Közgyûlése határo-zott a Pest megyei múzeumi szervezet átalakításáról. Ahatározat, amennyiben megvalósítják, alapjaiban vál-toztatjamegaz1962-benlétrehozott intézményt,amelyaszentendrei Ferenczy Múzeum központjából – a váciTragor Ignác, a ceglédi Kossuth, a nagykõrösi AranyJános, az aszódi Petõfi és a ráckevei Árpád – a területimúzeumokra építkezve, kiállítóhelyekkel és falumúzeu-mokkal kiegészülve õrzõje és vigyázója a megye kultu-rálisörökségének.

EurópartyAszódon

Április 29-én 16 órától a Szabadság térenProgram:

16 00 fõzõverseny17.30 a Podmaniczky Mûvészeti Iskola néptánc-

mûsora a Galgamenti Dudazenekarral18.00 a Városi Nyugdíjasklub

Hagyományõrzõ Csoportjának fellépése18.30 Jó étvégyat! A fõzõverseny eredmény-

hirdetése, ünnepi köszöntõ19.00 utcabál - zenél a Zagyva banda

Várjuk fõzõcsapatok, valamint a kitelepülõ

árusok és vendéglátók jelentkezését.

Jelentkezés és bõvebb felvilágosítás

06 30 816 0440 telefonszámon vagy

személyesen a városi mûvelõdésszervezõnél.

Mindenkit szeretettel várunk a Szabadság téren!.

11

Page 12: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

12

Új szervezetben a nyugdíjasklubEgyesület a jövõ útja

2007. ÁPRILIS

A Nyugdíjasok és Idõsko-rúak Aszódi ÉrdekvédelmiSzervezete március 3-án aNevelési Tanácsadó épüle-tében tartotta évzáró-év-nyitóünnepségét.

A megjelenteketelnök köszöntötte, majd ismer-tette a tavalyi legfontosabb ese-ményeiket és az idei célkitûzé-seket. Ebben megfogalmazó-dott, hogy szeretnék kibõvítenieddigi tevékenységüket. Tevé-kenyen hozzá kívánnak járulnia város mûködéséhez, segítenifeladatai végrehajtásában,emellett a város többi nyugdí-jas szervezetével

az õketérintõügyekben.

A nõnap alkalmából egy-egyszál virággal és emléklappalköszöntöttük a szervezet hölgytagjait, majd megemlékeztünka közelmúltban elhunyt

ésUtóbbi a szervezetünk ala-

pító és vezetõségi tagja, emel-lett a férfiak körében igen nagynépszerûségnek örvendõ UltiKlub vezetõje is volt. Tisztele-tére – a család hozzájárulásaesetén – róla nevezzük el a ha-gyományos Ulti Bajnokság ta-vaszifordulóját.

Bán József

együtt képvi-selni a város egyharmadát kite-võ idõskorúak érdekeit

BélészJózsefrõl Kõrösi Józsi bácsi-ról.

Fiatalokat megszégyení-tõ aktivitással vettek résztAszód város nyugdíjasaiazon az alakuló közgyûlé-sen,amelymérföldkövetje-lent a városi NyugdíjasKlubéletében.

Azsúfolásigmegtelt klubhe-lyiségben s területivezetõ részletesen ismertetteaz egyesületté válás folyamatátés feltételeit. Elõterjesztésébenkiemelte: csak ez egyetlen jár-ható út a jövõt illetõen, hiszenaz Európai Uniós támogatáso-kat

lehetlehívni. S nem kis összegekrõlvan szó: több millió forintról.Nyilvánvaló,hogynagyobbösz-szegre több egyesület ill. egye-sületi szövetség pályázhateredményesen. Az anyagilag iskecsegtetõ jövõt jelentõ egyesü-leti formát és az alapszabálytegyhangúlag elfogadták a je-lenlévõk.

Ezután az elnökségi tagokmegválasztása következett. Ahangulat eleinte csak kisebbmértékbenemelkedett,deami-kor a titkári poszt betöltésérekerült sor, igencsak felbolydul-tak a kedélyek. Az egyetlen fér-fi jelölt végül elfogadta a négyévre szóló megbízatást, csak-úgy,mintatöbbivezetõségitag:

(elnök),(alelnök),

(gazdasági felelõs),(titkár),

(kulturális és sportfelelõs). Apénzügyi ellenõrzõ bizottságtagjai: (elnök),

A megválasztott elnök asz-szony elsõként megköszönteelõdje:

áldozatos munkáját,majd programbeszédében kü-lönkiemelteaszámítógépmin-dennapi felhasználásának fon-tosságát a nyugdíjasok köré-ben. Szavainak az aktualitásátaz adta, hogy az elmúlt évben avárosi könyvtár ingyenes szá-

Balázs Jáno

csakis pályázatokkal ésilyen szervezeti formában

Takács Lajosné BudaiJózsefné Tóth Gézá-né GáborPál Budai Imréné

Pethõ TibornéPetrovicsAndrás,PalikPálné.

Szilágyi Sándornéné,Erzsike

mítógép-kezelõi tanfolyamáraegynyugdíjassemjelentkezett.

rövid beszámo-lójában részletesen ismertettea klub anyagi helyzetét. A tá-mogatások eredményekéntebben az évben több helyenfognak szerepelni, mint tavaly.Jelenleg 89 fizetõ tagjuk van. Ajó közösségi légkör, és a gazdagprogramok miatt bizonyárasokújbelépõkériafelvételét.

Végül mégegy-szerszótkért:meghívta ahall-gatóságot, de az Aszódi Tükörnyugdíjas olvasóit is, hogy fel-tétlenül menjenek el május 1-jén Bagra, a labdarúgó pályánmegrendezendõ Idõsek Világ-napjára. A 14 órakor kezdõdõrendezvény igen gazdag prog-rammal és a Galgamentenyugdíjas hagyományõrzõ cso-portjainak színes mûsorávalvárjaazodalátogatókat.

A hivatalos formaságok,ugyanakkor komoly tartalmimunkák elvégzése után min-denkiabelsõteremünnepélyesátadását várta, ahol dúsan terí-tett asztalok várták a szavazá-sokban igencsak megszomja-zottésmegéhezettközönséget.

Tóth Gézáné

BalázsJános

AszódiKovácsIstván

Miután a tagság elfogadta apénzügyi beszámolót, a Nyug-díjasok Országos Képviseleterészérõl , a Tájékoz-tatási és Média Bizottság tit-kára üdvözölte a jelenlévõket,majd összefoglalta a szigorúanpolitikamentes NYOK elmúltévi tevékenységét és legfonto-sabb eredményeit. Idei célkitû-zéseikbenkiemelt szerepetkapa csaknem kétmillió taggal és49 alapszervezettel rendelkezõNYOK közigazgatási rendszerátalakításához való igazodása,a kistérségi és regionális szer-vezetek megalakítása. Vezetõiés bizottságai részt vesznek anyugdíjasokatérintõkérdések-ben döntéshozó fõhatóságok ésszervezetek munkájában. Ezsajnos – kormányzattól függet-lenül–

A gyûlés hivatalos részét azelnök azzal zárta: sajnálja,hogyazönkormányzatrészérõl– bár a polgármester és az al-polgármester urat is meghív-tuk – senki nem tisztelt megbennünket jelenlétével (eztegyéb elfoglaltságaiknak tud-tuk be). Az ülést a

által prezentáltjóízû babgulyás elfogyasztása,majd kötetlen beszélgetészárta.

elnök

Both Ottó

sokkonfliktussalisjár.

Masznyik ésSzalai Laciék

BánJózsef

A nyugdíjasok érdekvédelméért

Együtt, egymásért

tékbolt), hogy minden szüksé-ges anyagot, ami csak kellett,ingyenarendelkezésünkrebo-csátott, pedig az anyagok ösz-szessége nem volt kevés. A vé-gén még takarítószereket, kin-ti,bentipartvist iskaptunk.

Köszönjük pol-gármester úrnak a lapozáshozszükséges anyagokat, lapot,ragasztót. Köszönjük a lapo-zás elvégzését a TOLMÁCSI2004 Építõ és Szolgáltató Kft-nek. Köszönjük az ablakrácsot

, az ajtót, a világítótes-

tet a vízmelegí-tõt , a hulladékelszállításátaGAMESZ-nak.

Buzás János

Takács SándornakFodor Zoltánnak

Gábor Pálnak,Budai Imrének

Köszönömatakarításimun-kákat a klubtagoknak, akik asok munka mellett, még enniésinnivalót ishoztak.

Sokan azt mondják, hogykevés a jó ember! Megtapasz-taltuk, hogy kis közösségünk-ben vannak pozitív ki-vételek, és bizonyí-tották nekünk. Az összefogásereje mûködik még Aszódon,amire mi nagyon büszkékvagyunk!

Mindent hálás szívvel kö-szönök saját magam és a klubtagjainaknevében!

elnök

bõvenezt sokan

TakácsLajosné

Köszöni anyugdíjasklub!

Nagyon szépen köszönöm anyugdíjasklubnevébenaklub-helyiségünk gyönyörû meg-újulását. Köszönjük az önkor-mányzatnak, hogy a rendelke-zésünkre bocsátották. Borzal-mas állapotban volt, de febru-ár 21-én megkezdõdött a nagymunka. A klub férfitagjai ösz-szefogtak, közfalat bontottak,vakoltak, ajtót raktak a kéthelyiségközé,szereltek, festet-tek, ajtót üvegeztettek, búto-rokatrendeztekstb.

Köszönjük(lakótelepi fes-Péter Lajosné

Magdikának

Page 13: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

2007. ÁPRILIS

Már 3.999.000.- Ft-tól, akár 0.- Ft befizetésével!Már 3.999.000.- Ft-tól, akár 0.- Ft befizetésével!

13

Page 14: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

14

Aszódi gimnazisták élményei Theux-tõl BrüsszeligBelgiumban egy hétre kisütött a nap

2007. ÁPRILIS

Belgiumban általábanaz idõjárás, viszont ami-

kor megérkeztünk, egész hé-ten ragyogó napsütés kedves-kedett nekünk. Március 9-én,péntek délután indultunk aCoop parkolójából; hosszú út-nak néztünk elébe. Négy évfo-lyamról71gyerek,mindössze4kísérõ tanárral (

), kétbusszalutazott.

Szombat délben érkeztünkmeg Theux-be, a St Roch kato-likus gimnáziumba. Ki-ki meg-találta a ”corres’-át” (az õt be-fogadó belga cserediákot); ahétvégét a családoknál töltöt-tük. Hétfõn remekül kipihen-tük magunkat, hiszen nemkellett korán kelnünk. (Belgi-umbanfélkilenckorkezdõdikatanítás.) Felfedeztük Bruges-t,azt a csodaszép várost, amit

ként is szoktakemlegetni.Megismerkedtünkajellegzetes építészettel; mivel aváros tele van csatornákkal,hajókáztukegyet.

Kedden mi is iskolába men-tünk. Igaz, nem tanórára, ha-nem a suli történetét hallgat-tuk meg és megnéztük a tudo-mány-technikai múzeumot. Atárlatot a régen itt élt szerzete-sek találmányaiból válogatták.Volt ott rengeteg szerkentyû,mint például az SMS elõdje-ként szolgáló érdekes távíró-masina, különbözõ villanykör-tékésneoncsövek.Láttukaztarégi kõkeresztet is, ami letört akápolnatetejérõl.Késõbbadiá-kok vezetésével különbözõ fog-lalkozásokon vettünk részt.Volt film, ének, színjátszás, di-vat, politika; érdekes és kölcsö-nös ismeretgyûjtés volt ezmind nekünk, mind a belgadiákoknak.

Délután bebarangoltukTeux-t. A városban öt állomá-sonötdiákcsoportvártminket.Itt bemutatták nekünk Belgi-umot. Megkóstoltuk a jellegze-tes ételeket, megismertük aképregények történetét és Bel-gium földrajzát. Késõbb meg-

esõs,szeles

Márton Ildikó,Krompáczki Katalin, VezérAnna, Veszprémi Péter

Észak Velencéje

látogattuk a helyi várromot,ahol újabb programok vártakránk: különbözõ játékok, érde-kességek, finomságok és az el-maradhatatlan kísértethistó-ria (a mai napig egy titkos kin-cset rejt a vár, amit egy félelme-tes szörny õriz. Amikor két bá-torkalandormegpróbáltameg-szerezni, éppcsak sikerült élvemegúszniuk).

Szerdán a csapat fele (naná,hogy többségében fiúk) a sör-gyárat, a másik fele pedig aszirupgyárat látogatta meg;mindkettõ Belgium büszkesé-ge. Megnéztük a gyártási folya-matokat és azt, hogyan készüla gyümölcsbõl szirup (a gyü-mölcslé elpárologtatásával ké-szült tömény lekvár), a gabo-nából sör. A délutánt a csalá-dokkaltöltöttük.

A csütörtöki program brüsz-szeli látogatás volt. Rengeteg

látványosság található Európafõvárosában: híres épületek ésterek,szobrokésmúzeumok.Aváros – akárcsak Róma – hétdombra épült. Brüsszelben ta-lálható a királyi palota, aholjelenleg II. Albert király ural-kodik. Élményekben gazdagnapottöltöttünkafõvárosban.

Péntek a hazautazás napjavolt. Délelõtt meglátogattukLiège városát, bevásároltunkaz itthoniaknak. Mindenfélebelga finomságot (mint pl. améltán híres belga csokoládétés sört) hoztunk haza. A közössportdélutánt követõen estemûsorral kedveskedtünk ven-déglátóinknak. A remek han-gulatú zenés-táncos búcsúzko-dásutánelindultunkhaza.

Másnap tíz centiméter hóesett...

12.aNovákOrsolyaPetõfiS.Gimn.Gép.Szki.ésKoll.

Programoka Napsugáróvodában

Április 16.

Minden csütörtök délelõtt

Minden csütörtök délután

Április és május hónapban

Április27-én

Május 14–18-ig

Május 25-én

10.30: Ovi Galériamegnyitója: kiállítás

festményeibõl.

óvodásaink részére „játszóud-var” keretében szervezünksportjátékokat, körjátékokat,ügyességi ésversenyjátékokat.

néptáncoktatás kezdõ és hala-dó szinten érdeklõdõ óvodása-ink részre. Haladó csoportunkáprilis21-énKartalonisfellép.

„anyák napi vendégvárás” acsoportokban.

11 órakor majá-lis az óvodában – májusfa állí-tás. A gyermekek szalaggal dí-szítik fel, énekelve járják körbeafát.

– sportnapazóvodaudva-rán: különbözõ helyszínekenügyességi és versenyjátékokonvehetnek részt az óvodások.Meglévõ eszközkészletünketkibõvítve közlekedési versenytéslabdajátékokatistervezünk.

vitaminnap: gyermeke-ink készítenek gyümölcssalá-tát, zöldségsalátát, melyekkel

egymást.kézmûves nap: erre a

napra minden óvónõ érdekesmanuális tevékenységgel ké-szül, melyekbõl a gyermekekszabadonválaszthatnak.

–bábozásnap:azóvó-nénik kedveskednek a gyerme-keknek.

– gyermeknap: ugróvár,motorok, arcfestés a változatosprogramerreanapra.

keretében acsoportokútrakelnekpl.a jász-berényi állatkertbe, az „úttö-rõ” erdei kisvasúthoz, hajóki-rándulásra.

16.30: óvodai év-záró és a nagycsoportosok bú-csúztatása.

Üdvözlettel:

SchmiedtAndrea

hétfõ

kedd

szerda

csütörtök

péntek

A kiránduló nap

NapsugárÓvodaiNapok:

ANapsugárÓvodaMunkaközössége

megkínáljuk–

Középiskolaihírek

Az ország számos középisko-lájából huszonhárom diák ér-kezett kísérõ tanáraival Aszód-ra az Országos Szakmai Tanul-mányi Verseny

amelynek a Petõfi SándorGimnázium, Gépészeti Szak-középiskola és Kollégium adottotthont. A rangos megmérette-tésre lapunk nyomdai munká-latainakidejénkerültsor.

A rendezvény elõkészítésé-nek részeként tájékoztatót tar-tottak a középiskolát támogatócégek és a környékbeli önkor-mányzatok meghívott képvise-lõi számára. mûsza-ki igazgatóhelyettes beszá-molt a 18,8 milliós szakképzésialap felhasználásáról: felújítot-ták a hegesztõmûhelyt, azanyagvizsgálótéskétszámítás-technikai tantermet. Ezekegyikébe új lapmonitorokat, anyelvi laborba pedig szoftvere-ket is vásároltak, utóbbit a hat-vani Bosch-gyárral kötöttegyüttmûködési megállapo-

gépipari komp-lex versenyeinek döntõjére,

Sáhó Béla

dásnak köszönhetõen. Az igaz-gatóhelyettes ezután összefog-lalta az új Országos KépzésiJegyzék (OKJ) nyomán meg-újult szakképzés és a TérségiIntegrált Szakképzési Közpon-tokrendszerét.

*Március 30-a és április 1-je

között az Evangélikus EgyházPetõfi Gimnáziumában és Kol-légiumában rendezték meg a

címû regionáliskonferenciát. A HonismeretiSzövetség, a Magyar Könyvtá-rosok Egyesülete és a Pest Me-gyei Érdy János HonismeretiEgyesület rendezésében lezaj-lott konferencián a Kárpát-me-dence egészének és kisebb egy-ségeinek szakmai helyzetérõlés feladatairól hallhattak elõ-adásokat a megjelent érdek-lõdõk, akik tanárúr kalauzolásával megismer-kedtek a középiskolával, a kon-ferencia zárónapján pedig

kalauzolásávalautóbuszos kirándulást tettekaGalgamentén.

Határ menti és határokon át-ívelõ honismereti és kulturáliskapcsolatok

Koncz István

Máté György

n

Page 15: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

2007. március 5. napján megnyílt a

Elérhetõségeink:Tel./fax:Mobil:

e-mail:

Ügyfélfogadási idõ:

DR. PAKSIÜGYVÉDI IRODA2194 Tura, Köztársaság utca 10.

Az Iroda a polgári jog, a társasági jogés a munkajog minden területén

a bíróságok és hatóságok elõttijogi képviseletre.

28-469-03030-436-55-22

[email protected]

9:15 – 12:30 és 13:30 – 18:009:30 – 13:00

angol és francia nyelven isvállal megbízást jogi tanácsadásra,

okiratszerkesztésre, valamint

Hétfõ, kedd, csütörtök, péntek:

Szombat:

– –

Egész évben olcsó ár, nagy választék!

¯

¯

¯

¯

¯

¯

Sima és habosított, mintás és VLIESfûrészporos, valamint mennyezetitapétákHungarocell mennyezeti elemekkülsõ és belsõ díszlécek, rozettákPoszterek nagy választékbanSzínes beltéri falfestékekFestéshez, mázoláshoz zománcok,lazúrok, lábazat- és homlokzatfestékek

ASZÓD,LAKÓTELEPI

FESTÉK-TAPÉTABOLT( (28) 401-691

Nyitva:

hétfõtõl péntekig 6-17-ig,szombaton 6-12-ig

HIVATÁSOS JOGOSÍTVÁNYOK ORVOSIÉRVÉNYESÍTÉSE A GALGAMENTÉN

DR. JÓLESZ JÓZSEF

Idõpont-egyeztetés:

foglalkozás- egészségügyi szakorvosnálASZÓD, ARANY J. U. 3.

H., SZ. d.u., K., CS. d.e. 28/400-429Ugyanígy lehet idõpontot kérnia kedd esti privát-rendelésre is.

Dr. Kiss Anna

Rendelési idõ:

vagy a

fogszakorvos fõorvos

személyében április 1-jétõl újra teljes

rendelési idõben mûködik

a Galga-Dentis Bt.

Fogszabályozást és fogfehérítést is

vállalok!

hétfõ, csütörtök délelõtt

kedd, szerda délután

pénteken változó idõben

Elérhetõség: a Rendelõintézetben

06-20/421-1898-as telefonszámon.

15

Page 16: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

16

Negyven év szolgálat a kastélyiskolában

Egy pedellus házaspár dicsérete

2007. ÁPRILIS

A velem egykorúak bizonyá-ra jól emlékeznek még a kas-télyiskola pedellusára:

és felesé-gére, Õk voltakazok, akik 40 éven át hangya-szorgalommal takarították, fû-tötték és vigyázták az egykorialma matert. A régi idõkre em-lékezve kerestem fel otthoná-ban Bözsi nénit, hogy megtud-jam: mi volt a nagy alázattalvégzettmunkájuktitkának.

–Serdülõ lány korom ótaszolgáló voltamnéniéknél – emlékezett vissza.– 1940-ben férjhez mentem.Két évvel késõbb üresedés volta polgári iskolában, amelyet si-került megkapnunk a férjem-mel együtt. Ez szinte fõnyere-mény volt nekünk mint kezdõházasoknak, mert lakást iskaptunk hozzá, fûtéssel, világí-tással, állandó fizetéssel. Cse-rébe rendben kellett tartanunkaz egész intézményt, szó sze-rint a padlástól a pincéig. Nyár-idõben a parkot is gondoztuk,télidõben havat lapátoltunk,fûtöttünk is.Munkaidõrõlnemesett szó. Úgy látszik, minden-nel meg voltak elégedve, mertsoha nem volt kifogás a mun-kánkminõségeellen.

A háború utáni változásoknem sokban érintettek ben-nünket, mert ugyanazt csinál-tuk tovább, mint azelõtt. Tél-idõben bizony hajnali 4 órakorkeltünk, mert mire a gyerekeknyolc órára beértek az iskolá-ba,mármelegnekkellett lennie

MasznyikPalibácsira

Bözsi nénire.

Siklósi Margit

a tanteremben. A cserépkály-hák meg tudvalevõ: csak hosz-szú idõ alatt melegedtek fel...Az elõzõ napi kisalakozást, abegyújtáshoz való fa és szén

ránk hárult. Minden évbenegyszer, így tavasz táján, elvé-geztük a szokásos nagytakarí-tást. Szerencsére az akkori ab-lakokon még alig volt függöny,de így is alaposan kifáradtunk,mireavégéreértünk...

Mivel bent laktunk az iskolá-ban, mindenre volt idõnk oda-figyelni, vigyázni. De nemcsakmi, valahogy az akkori gyere-kek és felnõttek is jobban vi-gyáztak az iskolára, a mi mun-kánkra. Nem állítom azt, hogynemszemeteltek,dejóvalkeve-sebb takarítani való maradtutánuk a padokban, osztályter-

–Bennünket mindig tisztel-tek, becsültek; különösen Palibácsitól tartottak. Ha rászóltvalakire a szemetelés miatt,nem mertek vele feleselni, sõt!Sokszor még bocsánatot is kér-tektõle.

Családunkban mindig szere-tettel és nagy megbecsülésselemlegették Pali bácsiékat,mert szinte barátként beszél-ték meg a házaspár munkávalkapcsolatos ügyes-bajos dolga-it. Csoda-e hát, hogy munka-helyi konfliktusuk soha senki-velnemvolt.

Úgy véltem, a négy évtized-nyi takarítás után Bözsi nénibizonyára megunta a sok söp-rögetést.

– Dehogy! – Szólt közbe lá-nya, –Kora reggel máralig várja, hogy kimehessen azudvarra összesöprögetni a portés a faleveleket. Utána az utcá-ra megy és az eldobott csik-keketsöpriössze.

– Nem tehetek róla, hogymindig is szerettem és a mainapig is szeretem ezt a mun-kát! – vette át újra a szót Bözsinéni. – S hogy mi az alapos ta-karítás titka? Jó látni máson atisztaság és a rend okozta örö-möt. Ezt az érzést kívánommindenkinek, aki ezt a szak-mát választja manapságélethivatásul.

Erzsike.

AKI

bekészítését mindig közösenvégeztük. A ránk váró munkátmindig megosztottuk, sosemjátszottuk el azt, hogy

. Amikor agyermekeink már nagyobbaklettek, õk is besegítettek ne-künk. A lányom elõttünk jártés a padokban lévõ szemetetszedte ki. A segítségbõl

sem akart kimaradni.Jól emlékszem arra, amikoregyszer szenet hoztak, kis ke-zecskéivel úgy próbált segíteniaz apjának, hogy egyenként do-bálta be a kisebb széndarabká-kat apincefölöttiaknába.

Idõnként portalanítás miatta padlókat is olajozni kellett;ezt inkább a hétvégeken végez-tük. De az ablakok tisztítása is

az a tiéd,

ez meg az enyém

Kis-

palim

mekben. Nem beszélve arról,hogy csak elvétve akadt né-hányszeletkenyérdarab,egyébételmaradék.

Szóba került a kastélybeli is-kolásgyerekek viselkedéseis.

Szerencsésnek tartom magam, mert életem során

eddig sok olyan emberrel találkoztam, akik munkájukat

pontosan, precízen látták el, minden panasz és jajszó

nélkül. Pedig legtöbbjük nem fehérköpenyes, íróasztali,

úri munkát végzett, hanem kemény, embert és lelket

próbáló hivatást. Nekem ezek az emberek példát mutat-

tak mindig, ha éppen elégedetlen voltam addigi sorsom-

mal. A tudósító ember hajlamos más vidékeken keresni

az ilyen embereket, de én már nagyon korán eldöntöt-

tem: saját szülõfalum – bocsánat, városom – lakói közül

mutatombeezeketazembereket.

Fantasztikus lehetõség! Ne hagyja ki!Most induló, extrahozamot ígérõ

Hívjon, felkeresem otthonában.

mely Önnek termel hozamot!Lakáshitelek, szabad felhasználásújelzáloghitelek adókedvezménnyel,

biztosítási védelemmel.

befektetési tanácsadó

eurós BEFEKTETÉS.

HITEL,

06-70-703-5446Cseke Szabolcs

Page 17: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

Városi ünnep- és eseménynaptárIdõpont Helyszín Program

Április 13-május 20. Petõfi Múzeum Galériája Lõrincz Ferenc festõmûvész tárlataMájus 1. A munka ünnepeMájus 3. 17 Városi Nyugdíjas klub Anyák napi ünnepségMájus 3. 18 Korona-ház nagyterme ( ) Nyári táborozási lehetõségek bemutatásaMájus 4. 13 -18 Városi Könyvtár Ajándékok készítése Anyák napjáraMájus 4. BallagásMájus 5. Ev. Egyház Petõfi Gimnáziuma BallagásMájus 5. Aszódi Szabadidõsport Egyesület Kerékpártúra a DunakanyarbanMájus 6. Húsvét 5. vasárnapjaMájus 6. Anyák napjaMájus 6. 15 Tápiószecsõ, sportpálya Tápiószecsõ-Aszód FC labdarúgó mérkõzés (felnõtt-ifi)Május 7-11. Írásbeli érettségi vizsgákMájus 7-11. Írásbeli érettségi vizsgákMájus 7-11. Erdei iskola Debrecen 5.-6. évfolyamMájus7-11. Csengey Gusztáv Általános Iskola Szülõi értekezletek Anyák napi köszöntésekMájus 7-11. Szivárvány óvoda Óvodai beiratkozás, Anyák napi köszöntésekMájus 10. 16 Városháza Képviselõ-testületi ülésMájus 11. 13 -18 Városi könyvtár MesedélutánMájus 12. 15 Aszód, sportpálya Aszód FC-Diósd labdarúgó mérkõzés (felnõtt-ifi)Május 12. Kerékpártúra a DunakanyarbanMájus 13. SZ.M.M Aszódi javító intézet Gyermeknapi sportnap a színészválogatott részvételévelMájus 13. Húsvét 6. vasárnapjaMájus 14-18. Napsugár óvoda Óvodai beiratkozás, Anyák napi köszöntések, Napsugár hétMájus 14-31. Podmaniczky Mûvészeti Iskola Tanévzáró vizsgákMájus 18. 24 órás focibajnokságMájus 18. Iskolai évzárózáró hangverseny ( zenei tagozat)Május 18. 13 -18 Városi Könyvtár Hímzés (kézmûves foglalkozás)Május 20. 15 Bag sportpálya Bagi TC 96 -Aszód FC labdarúgó mérkõzés (felnõtt-ifi)Május 20. Urunk mennybemeneteleMájus 23. Erdélyi tanulmányútMájus 25. Madarak és fák napjaMájus 25. Napsugár óvoda, Szivárvány óvoda BallagásMájus 25. 13 -18 Városi Könyvtár JátszóházMájus 26. Szivárvány óvoda Szivárvány napMájus 26-július 8. Petõfi múzeum Galériája Mysterium Carnale (Pünkösd)Május 27. 15 Aszód, sportpálya Aszód FC- Felsõpakony labdarúgó mérkõzés (felnõtt-ifi)Május 27. Városi gyermeknapMájus 27. PünkösdvasárnapMájus 28. PünkösdhétfõMájus 28-június 1. skolai kirándulásokMájus 31. 16 Városháza Képviselõ-testületi ülés

00

00

00 00

30

00

00 00

00

00 00

00

00 00

00

00

volt Tiszti Klub

Petõfi S. Gimn., Gépészeti Szki. és Koll.

Petõfi S. Gimn., Gépészeti Szki. és Koll.Ev. Egyház Petõfi GimnáziumaEv. Egyház Petõfi Gimnáziuma

Aszódi Szabadidõsport Egyesület

Ev. Egyház Petõfi GimnáziumaCsengey Gusztáv Általános Iskola

Ev. Egyház Petõfi GimnáziumaCsengey Gusztáv Általános Iskola

Csengey Gusztáv Általános Iskola i

Kérjük az intézmények, civil szervezetek, baráti körök vezetõit, hogy programjaikat –– küldjék meg mûvelõdésszervezõ

részére! Aszód, Szabadság tér 9. [email protected] 06 30 816 0440.A havi eseménynaptárban minden szélesebb körben érdeklõdésre számot tartó program megjelenik,

amelyrõl tájékoztatást kapunk.(A szervezõk a mûsorváltoztatás jogát fenntartják.)

és a korábban leadott

programok idõpontjában, helyszínében stb. történt változásokat Gyõrfi János

Cím: Email: Tel:

17

2007. ÁPRILIS

2007. ÁPRILIS

Page 18: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s
Page 19: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

19

Az Aszód FC Peller Gábor irányításával 2:1-re legyõzte az ÕrbottyántEdzõváltás kellett az elsõ gyõzelemhez

2007. ÁPRILIS

Tóth József, az Aszód FCelnöke lapzárta után arróltájékoztatta lapunkat,hogy április 11-én edzõvál-tás történt a felnõtt csapat-nál. Az alábbiakban az

számára adott in-terjúttesszükközzé.aszod.hu

–Miért került új edzõ a

kispadra?

–A bajnoki táblázatra pil-lantva láthatjuk, hogy a csapattovábbra is kiesõhelyen áll. Atéli erõsítések után jómagamés a klub elnöksége is többetvárt a begyûjtött két pontnál.Jelenlegi helyzetünkben a csa-pat felrázása ez egyetlen remé-nyünk a kiesés elkerülésére.Ezért megköszöntük

munkáját és úgy döntöt-tünk, új edzõre bízzuk a csapatirányítását. Ezúton is szeret-ném tolmácsolni az elnökség

GohérJános

köszönetét Gohér Jánosnak,aki az ismert okok ellenére isvállalta és becsülettel végigcsi-náltaazõsziszezont.Gyakorla-tilag ifjúsági korú játékosokbólpróbált meg ütõképes csapatotkovácsolni, s ,hogymunkájanemvoltsikeres.Bízom benne, hogy harag nél-külváltakelútjaink.

–Az új edzõ , amegyei futballban ismert és el-ismert név. Pilisvörösváron NBII-ig vezette a helyi egyletet, aBaggal megyei bajnokságotnyert, a Maglóddal is a bajnokicímig menetelt. Eredményei-bõl látható, hogy tapasztaltszakemberkerültAszódra.

–A kitûzött cél természete-

nem rajta múlott

Peller Gábor

–Kiváncsian várjuk, ki

váltjaGohárJánost.

–Szokásos kérdés: mi az

elnökség elvárása az új ed-

zõvelszemben?

sen a bennmaradás! Nem ad-juk fel a harcot, s amíg egycsepp reményünk van a kieséselkerülésére, mindent megte-szünk! Peller Gábor ígéreteszerint

Az elsõ ed-zésen és a bemutatkozásonmár túl vagyunk, az elsõ ta-pasztalatok is biztatóak. A be-mutatkozás jól sikerült, a játé-kosok részérõl pozitív vissza-jelzéseket kaptunk. Az új edzõ-nél minden játékos tiszta lap-pal indul, azonos eséllyel kerül-het be a kezdõcsapatba. Remé-lem, ez tovább motiválja a játé-kosokat. Az új szakember márvasárnap tétmeccsen bizonyít-hat, hiszen Õrbottyán együtte-sét látjuk vendégül Aszódon,bajnoki mérkõzésen. (Az ered-ménybõl látható, a bemutatko-zás jól sikerült – ) Arrakérem a szurkolókat, segítsék

új játékrendszert, újtaktikát alkalmaz.

a szerk.

Peller Gábor munkáját és buz-dításukkal álljanak csapatunkmellé.

–Köszönömabeszélgetést!

KovácsTamás*

Azelmúlthónapmérkõzései:

Kóka-AszódFC6:0Ifjúságiak:5:2

AszódFC-ÉrdVSE1:2Ifjúságiak:0:3

Gödöllõ-AszódFC1:1(1:0)Ifjúságiak1:2

AszódFC-Hévízgy.0:2Ifjúságiak:0:1

AszódFC-Õrbottyán2:1Ifjúságiak:7:1

(2:0)

(1:2)

(0:1)

(0:2)

(1:0)

Hajrá,Aszód!

Reumatológiamagánrendelés

Helye:

Ideje:

Bejelentkezés:

Aszód, Szakorvosi Rendelõintézet

minden szerdán 14-18 óráig

06-30-696-5474

Szeretettel váromKedves Betegeimet!

Dr. Balogh Juditfõorvos, reumatológus szakorvos

Page 20: XIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI … · 3 gúlagelfogadtak.Egyebekmel-lett a polgármesteri hivatalnál és a GAMESZ-nál a beterve-zett jutalomkeretet, a képvise-lõi13.havitiszteletdíj-keretet(s

Kiadó:

Felelõsszerkesztõ:

Tel.: Fax:

Levélcím:PolgármesteriHivatal(AszódiTükör),

Tördelés,nyomdai elõkészítés:

AszódVárosÖnkormányzata

06-20-9749-850 28/514-225

2170Aszód,Szabadságtér9.

RH+VIDEO Gödöllõ,Fenyvesi fõút2.

Készült2.500példánybanaz ArtWind-NyomdaKft.nyomdaüzemében,Gödöllõn

Terjeszti aMagyarPostaZrt. ISSN-1217-890X

HídiSzilveszter

E-mail: [email protected], [email protected]

Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapunk

a www.aszod.hu honlapról.

teljes

egészében letölthetõ PDF formátumban

20

2007. ÁPRILIS

Függõleges: 1. Határozott néve-lõ 2. Építõ elem 3. Enni kezd! 4.Ételízesítõ 5. Tonna 6. Spanyolautójel 7. Nemzetközi futárszol-gálat 8. A szélein egye! 9. NagyGábor 10. Égtáj 11. Nem oda!15. Dorgál 16. Nagyapám nagy-apja

19. Hazaipopzenekar volt 21. Szintén 22.Megelégel 23. Britek hazája 25.Népi hangszeren játszik 26. Be-cézett Zsuzsanna 27. Olló szé-lek! 30. Fekvõhely 34. Idegentagadás 37. Becézett Rebeka 38.Digitális fényképezõgép kijelzõ-je 41. Házról házra jár 42. Nótaeleje! 44. Éles hangot ad 47.Emelet, röv. 50. SYA 51. Iskola,diáknyelven 54. Kicsinyítõ kép-zõ 55. Ablak keret! 56. Tova 57.Fél erdõ! 58. Tóth Tamás 59.Fluor 60. Személyes névmás.

18. A gondolat befejezõ

része, zárt betû: V.

-fné-

nyílt levelezõ-lapon

május 7-ig.

A megfejtést a lap aljáról

kivágott rejtvényszelvény-

nyel ellátott,

küldhetik be cí-

münkre – Polgármesteri

Hivatal (Aszódi Tükör),

Aszód, Szabadság tér 9. –

A megfejtõk

között a Galga Coop 3.000

Ft értékû vásárlási utalvá-

nyát és a Fáma Könyves-

bolt 3.000 Ft értékû könyv-

utalványátsorsoljukki.

*

*

„ADÖNTÉSmeghozatala,hogy ANYÁVÁVÁLJ,semmihez nemmérhetõ:ÖRÖK IDÕRE vállalod,

hogy a szíved szüntelenül...”

Vízszintes:

(Elizabeth Stone)

1. A gondolat foly-

tatása, zárt betû: V. 12. Férfi-név 13. Vonós hangszer 14.Gramm 15. Készül a sütemény17. Talál 18. Ruhát magára vesz20. Páratlan zakó! 21. Lássuk!23. Névelõ 24. Szerelmi találka26. Pénzt helyettesítõ érme 28.Kálium 29. Információ birtok-lása 31. Egyharmad! 32. ...-móg,dohog 33. Maga 35. Átmérõ 36.Megy a labda 39. Liter 40. Élve-zeti cikk 43. Enikõ becézve 45.Joule 46. Kerti szerszám 47.Kutya 48. Állókép 49. Évszak51. Imre becézve 52. Kifele! 53.Makacs 56. Nõi név.

Elõzõszámunkrejtvényénekmegfejtése:

GörögPassió,Fotis,Grigoris,

Manolios

A Galga COOP Rt. utalvá-nyát Szatmáry Sándor

Kossuth Lajos út 24.Tel.: 402-146

(Falujárók útja 5/9.), a FámaKönyvkereskedés utalványátpedig (Falu-járókútja5/22.)nyerte.

Gratulálunk!Anyereménye-ketpostánküldjükel.

Szendrei Éva

Anyának lenni

4.4.4.

ÉdesanyámReggel óta tanakodtam,

Mitmondhatnék tenéked,

Olyan szépet gondoltam ki,

Hogy elmondani nem lehet.

Nem találtam rá szavakat,

Még verset sem találtam,

Minden, amit elmondhatnék,

Itt van egy szál virágban.

A fenti versikével

és Gáspár Bettina festményével

köszöntjük az édesanyákat!

Egy százalékAz Aszódi Evangélikus Iskolák Öregdiákjainak Egyesülete

mint az Evangélikus Gimnázium oktató-nevelõ munkáját tá-mogató közhasznú szervezet köszönetet mond mindazok-nak,akikcélkitûzéseit2005.éviszemélyi jövedelemadójuk1%-ával támogatták. Az ebbõl befolyt 535.039 Ft-ot rászoruló diá-kok segélyezésére, nyelvtanfolyami részvételük segítésére,valamintkönyvekéssportszerekvásárlásárafordítjuk.

További támogatásukat is szeretettel kérjük. Gondoljanakegyesületünkre, illetve a diákokra a 2006. évi személyi jöve-delemadójuk1%-árólvalórendelkezéskoris!

Adószámunk:Számlaszámunk:

18681983-1-13

OTP11742166-20018580