vii. orszÁgos cukrÁsz hagyomÁnyŐrzŐ versenytoldirka vii. orszÁgos cukrÁsz hagyomÁnyŐrzŐ...

1
Toldirka VII. ORSZÁGOS CUKRÁSZ HAGYOMÁNYŐRZŐ VERSENY -November 27-én és 28-án került megrendezésre iskolánkban immár hetedik alkalommal az Országos Cukrász Hagyományőrző Verseny. A neves eseményre az ország minden részéről érkeztek versenyzők. A zsűri tagjai Pataki János úr, a Magyar Cukrásziparosok Országos Szövetségének elnöke, mestercukrászt, Szervánszky László mestercukrász, a soltvadkerti Korona Cukrászda tulajdonosa, Fodor István mestercukrász, a kecskeméti Fodor Cukrászda tulajdonosa volt. A versenyen a következő eredmények születtek I. helyezett lett a kecskeméti Széchenyi István Vendéglátóipari Középiskola két tanulója: Magyar Tünde és Boros Alexandra. Felkészítőjük: Halász Mónika. II. helyezett lett iskolánk két tanulója: Varjas József és Görbe Norbert. Felkészítőjük: Tóth Ferencné III. helyezett lett a budapesti Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium két tanulója: Tar Judit és Lamos Mónika. Felkészítőjük: Hidasi Lajos volt. A legszebb díszmunkát a kecskeméti Széchenyi István Vendéglátóipari Középiskola tanulói: Magyar Tünde és Boros Alexandra készítették. Felkészítőjük: Halász Mónika volt. A legszebb hagyományos tájjellegű díszmunkát a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola tanulói: Hollósi Bernadett és Kővágó Balázs készítették. Felkészítőjük: Patyi Ildikó volt. A legszebb szóbeli feleletért járó díjat iskolánk tanulói: Varjas József és Görbe Norbert kapta. Felkészítőjük Tóth Ferencné volt. (Az alábbi képeken a versenyzők által elkészített torták láthatóak. Az elért eredményekhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk mindenkinek!

Upload: others

Post on 02-Feb-2020

15 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Toldirka

VII. ORSZÁGOS CUKRÁSZ HAGYOMÁNYŐRZŐ VERSENY

-November 27-én és 28-án került megrendezésre iskolánkban immár hetedik alkalommal az Országos Cukrász Hagyományőrző Verseny. A neves eseményre az ország minden részéről érkeztek versenyzők. A zsűri tagjai Pataki János úr, a Magyar Cukrásziparosok Országos Szövetségének elnöke, mestercukrászt, Szervánszky László mestercukrász, a soltvadkerti Korona Cukrászda tulajdonosa, Fodor István mestercukrász, a kecskeméti Fodor Cukrászda tulajdonosa volt.

A versenyen a következő eredmények születtek

I. helyezett lett a kecskeméti Széchenyi István Vendéglátóipari Középiskola két tanulója: Magyar Tünde és Boros Alexandra. Felkészítőjük: Halász Mónika.

II. helyezett lett iskolánk két tanulója: Varjas József és Görbe Norbert. Felkészítőjük: Tóth Ferencné

III. helyezett lett a budapesti Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium két tanulója: Tar Judit és Lamos Mónika. Felkészítőjük: Hidasi Lajos volt.

A legszebb díszmunkát a kecskeméti Széchenyi István Vendéglátóipari Középiskola tanulói: Magyar Tünde és Boros Alexandra készítették. Felkészítőjük: Halász Mónika volt.

A legszebb hagyományos tájjellegű díszmunkát a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola tanulói: Hollósi Bernadett és Kővágó Balázs készítették. Felkészítőjük: Patyi Ildikó volt.

A legszebb szóbeli feleletért járó díjat iskolánk tanulói: Varjas József és Görbe Norbert kapta. Felkészítőjük Tóth Ferencné volt. (Az alábbi képeken a versenyzők által elkészített torták láthatóak.

Az elért eredményekhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk mindenkinek!