AZ ORSZÁGOS VERSMONDÓ EGYESüLET LAPJA

II. ÉVFOLYAM 2. szÁM 1994. JÚNIUS

ro~~~f~~~W':+:':4?~':+?fQ;!~

Oven. in Append. Epi­gramtnatum:

Preter 'Vir/Iltem , nihil immorte­le tenemus ;

Mens manet ér 'Vir/us: Ct­tera mortis erunt,

Nines femmi állandó: Tsak azelme java,

'5 vitézféggel találtt jóhírnekfolyamja: .

Egyebet mind el-bírt a' ha­lál ha[alma.

Halhatatlanságban rsak e'kettöt hagyta.

Balassi Bálint

Egy katonaének

Vitézek. mi lehet ez széles föld felettszebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor az sok szép madár szól,kivel ember ugyan él;

Mező jó illatot, az ég szép harmatotád, ki kedves mindennéL

Ellenség hírére vitézeknek szívegyakorta ott felbuzdul,

Sőt azon kívül is, csak jó kedvéből isvitéz próbálni indul,

Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,homlokán vér lecsordul

Veres zászlók alatt lobogós kópiátvitézek ott viselik,

Roppant sereg előtt távol az sík mezőt

széllyel nyargalják, nézik;Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,

forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,hogyha trombita riadt,

Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,nyugszik reggel, hol virradt,

Midőn éjten éjjel csataviselésselmindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért, névért s az szép tisztességértők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát, vitézségről formátmindeneknek ők adnak,

Midőn, mint jó sólymok, mezőn széllyel járók,vagdalkoznak, futtatnak.

2 versmondó

Ellenséget látván örömmel kiáltvánők kópiákot törnek,

S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,szóIítatlan megtérnek,

Sok vérben fertezvén arcul reá térvénüzöt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező, az szép liget, erdősétáló palotájok,

Az utaknak lese, kemény harcok helyetanuló oskolájok,

Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévségs fáradtság múlatságok.

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,mert ők fejeket szednek,

Viadalhelyeken véressen. sebessen,halva sokan feküsznek,

Sok vad s madár gyomra gyakran koporsójavitézül holt testeknek.

Ó, végbelieknek, ifjú vitézeknekdicséretes serege!

Kiknek ez világon szerteszerént vagyonmindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkeláldjon Isten mezőkbe!

A "KISBELEZÓK" KORSZAKÁBANZalán Tibor költő a hajdani kávéházakról, kiskocsmákról

és az értékrend jelenkori változásairól

- Belvárosi cukrászdában beszélgetünk, s énkiJzben azon ttln6dJjm, hogy más "díszlet" kel­lene ehhez a társalgáBhoz. Ha a hetvenes évekmásodik (elében rajtoló kiJltói generáció igaziéletterét tekintjük, hol kellett volna találhoz­nunk?

- Kávéházban cseperedtem: a hét hat napját aNew Yorkban - a Hungária Kávéházban - töltöttük,csak éppen nem volt kávéházi jellege. Amikor ismétkávéházzá vált, lassanként kikoptunk belőle. Az éngenerációm többnyire kocsmában nótt fel - a NewYorkot is kocsmaként kezeltük: jókat lehetett inni.Ott nem lehet alkotni, nem volt meg az intimitása.Ott kiröhögték volna, aki bejön verset írni. Szá­momra teljesen idegen attitüd egy Karinthy Frigye­sé, aki kávéházban dolgozik, miközben tudja, érzi,hogy nézik. Az 6 esetében az alkotás nyilvánosságá­nak gesztusa is a műhöz tartozott. Engem nagyonidegesítene.

A fiú indulása

Innen indulj ela széldárdákkal átvert irányban

kövesd a vonatzakatolásta mindig szótlan embereket

kerüld a suttogó füveketaz áldott asszonyokat

ha átérszints vissza azoknakakik mégis itt maradtak

azután felejtsd elhogy éltél közöttük

ők nehezen felejtenekés sohasem bocsátanak meg

és most indulj- a széldárdákkal átvert irányban

- Ha már a régieknél tartunk: milyen élet­érzés része lehetett az ó nyilvánosnak t4nó al­kotói munkájuk, s milyen életérzés része nála­tok, hogy kiskoeemákba jártatok, de oda semalkotni?

- A választ az irodalmi életnek nevezett, igen fur­csa társasjáték szabályaiban kellene keresni. Az iga­zi alkotók mindig elkülönültek. Kávéházba is azértjártak, hogy társas magányban legyenek. Mi az al­bérletek magányából kiszabadulva fólöslegesnektartottuk volna alkotói attitüddel kávéházi asztalnálegyedül üldögélni. Egyébként sem éltünk polgárikörnyezetben. Egy mátyásföldi. egy kőbányai, egykispesti albérletból nem lehet átballagni a Gour­mand-ba vagy a New Yorkba. Nevetséges dolog,hogy fölveszem az irói öltönyömet, odamegyek al­kotni, hazafelé menet pedig megkergetnek a ku­tyák.

- Mennyiben más a műalkotás funkciója ati világotokban, mint a századeló nagyjainakvilágában?

- Nem véletlen, hogy nemzedékemet erősen meg­érintette az avantgarde, mert kávéházi költészetetnem lehet éjszakákon át romos külvárosokban bo­lyongva, kiskocsmákban megpihenve létrehozni.Sem konszolidált légkör, sem polgári közönség nemvett körül minket. Körülvett viszont az ugynevezettszocialista társadalom világa, amelyben az értékek jórésze nem öntörvényúen alakult ki, hanem felülről

határozták meg. Műveinkben többnyire iránytalanultagadtunk valamit a hetvenes-nyolcvanas évek for­dulóján. Ma már döbbenten látom: milyen helyes,hogy tagadtam az elfogadhatatlant, ugyanakkor mi­lyen tehetelen voltam másikat felmutatni.

- Ilyen értékválságok mennyire jellemeznekaz utóbbi években?

- Nem látok sem utat, sem kiutat a magam szá­mára. Azt a káoszt, amely mostanában önmagátrendként feltüntetve kialakult, nem vállalhatom.Elsősorban az ócskasága tűnik fel: pitiáner rend ez,a "kisbelezők" időszaka. Mégcsak nem is a vadkapi­talizmus világa. Mindenki megpróbál észrevétlenüla másik hulláján átlépve haladni. Nem létezik a"kard ki kard" etikája, azaz a nyílt konfliktus-föl­vállalás. Inkább oldalba szúrják a másikat, forduljonki a bele. Sunyi kis ügyletek ezek. Sok ismerősöm isrésztvesz bennük. Ezért aztán az utóbbi időkben el­vonultan élek, írni sem nagyon írok, mert nem tu­dom: mit és kinek?

- Mennyire változik a vers szerepe most, a"kisbelezók" világában?

- Az irodalomban, a művészetekben újraelosztás

versmondó 3

mogassanak. Sértődés azonbannincsen bennem, mert a kivonu­lássa! vállalnom kell a támogatáscsökkenését is.

- Meddig tartható ez az er­kiJlcsi alapokon nyugvó értel­miségi kaliJnállás?

- Csak ez tartható fent. Nemhiszem, hogy bármikor is elkövet­kezik a behódolás ideje.

- De nem jelennek majdmeg a műveid: nem tartozolfrontokhoz, csapatokhoz...

- Anélkül, hogy hasonlítaniakarnám magamat hozzá: FranzKafka, a világ egyik legjelentő­

sebb írója néhány műve megjele­nését élte meg csupán. Hozzá ké­pest én jól jártam, mert volt tíz­tízenöt évem, amikor sok köny­vem jelent meg, amikor szerettekés fontos voltam az embereknek.Párnak közülük most sem va­gyok kevésbé fontos, de nincsenmeg már bennem az a hiúság,hogy "ott legyek" az iroda­lomban, főleg pedig nem bármiáron. Az írók a műveikkel igye­kezzenek elérni valamit és nemásféle praktikákkal. Kialakulmajd itt valamilyen rend, az olva­só nem hülye: egyetlen csoporto­sulás kisded játékai sem képesekhosszú ideig irodalmon kívülieszközökkel befolyásolni. Ehhezpersze az is kellene, hogy az olva­só valóban igyekezzék tájékozód­ni.

- Mennyire fontos számod­ra egy-egy versed sorsa? Azahogyan verseidet e16adják?Milyen határig tudod tolerál­ni a módot, ahogyan versei­det elmondják?

- Megírt verseimnek magamcsak olvasója. s egyik lehetséges

interpretálója vagyok, nem több és jobb, mint bárkimás. Természetesen elég nagy bizalmatlansággalfogadom kezdetben verseim előadóit. A baj, hogy aművész jön, miközben leveszi a zakóját, megkapja averset, még mondja az utolsó mondatot, amikor má­ár veszi a zakóját és aztán kap egy csekket. Sem el­őtte, sem utána fogalma sincs arról, ki az a ZalánTibor, akinek a verseit mondta. Ezért elképesztően

rossz számomra a rádió műsorait és előadóesteket

hallgatni. Az előadóművész azt mondja: ő karakte­res személyiség, majd ő elmondja, majd ő értelmezi- miközben semmit sem tud a szerzöröl, a versről,

és semmit sem igyekszik tudni.- Saját személyiségéhez alakítja az anya­

got, nem pedig maga igyekszik az anyaghozalakulni, iJnmagát is formálva.

- Amikor például Latinovits Zoltán verset mond,érzem varázslatos egyéniségét, de egyszersmind ér­zem a szerzők, Ady, Kassák és mások jelenlétét is,akiknek gondolatait mélységesen tiszteletben tartja

[valahogy majd csak felnő

gyermekünknyelvünkből is marad

valamennyi...]

valahogy majd csak felnő gyermekünk nyelvünkből

is marad talán valamennyi rá s neve alá oda-írhatja még egy ideig állampolgárságát is: magyarelnézem éjjelente amint hold felé szálló bölcsőjében

nevetve rázza fényes csörgőit a csillagképeket. nyálaa tejúton végigcsorran - foga nő. fegyverkezik mint aharcra mindig kész vadállatok. rám hasonlít és rád éshasonlít minden teremtő lélekre ki ember: gyámoltalanmajd felneveljük és küzdeni tanítjuk s megértetjükvele a csendes gyilkosságokat. mint szájában babapiskóta:acélfogak között morzsolódnak szét védtelen életek - látja ­fényes motorokat fog szeretni és bördzsekis pribékeket akönyvégető birodalmi szélben. s szégyelli ezt a verseketezt az apákat ezt a könnyelmű könnyeket, s a fogalmakat(haza művészet ember erkölcs) szégyellni fogja mertéletünkből kiérti mind milyen haszontalan: mennyimocskot festenek halálosra velük és velünk ésellenünkre. mondom felnő gyermekünktekintetében majd csak fájdalmunkat hordja tovább s afélelemre mely génjeinkből testálódott ráa rombolás szabadságával válaszol: sem házak semvárosok sem műemlékek sem kultúra sem semmilyenélet sem múlt sem jelencsak isten ki a teremtő végső nagy csöndben sírdogáls a szétdúlt égben magárahagyatottan verejtékezik

folyik: a pozícióké és a pénzeké. A teljesítmény - ígya művek minósége is - huszadrangú kérdéssé degra­dálódott. Azzal, hogy megszűnt a Kádár-rendszermonopolisztikus művészet-irányító mechanizmusa,mindenki elérkezettnek látta az időt, hogy ő legyenaz új és teljhatalmú irányító, s természetesen az ál­tala vezérelt irányzat legyen az egyedüli és az igazi.Ebből adódóan Aczél Györgyöt és a többieket meg­hazudtoló keménységgel, agresszivitással alakulnakki az új irodalmi frontok. Nem veszek részt csatá­jukban, de a lőállások közé szorultam a "senki föld­jére".

- Lehet, hogy végill ki is szorulsz?- Elképzelhető, mert aki ilyenkor sehová nem tar-

tozik, az lassanként mindenki ellensége lesz az "akinincs velünk, az ellenünk van" elve alapján. A fogakcsattognak. Ez abból is látszik, hogy a NemzetiKönyvalapítvány mindeddig egyetlen fillért semadott, a Soros-alapítvány ugyan adott, de amikor a"nagy" elosztások zajlanak, föl sem merül, hogy tá-

4 versmondó

Latinovits, miközben azokkal együtt érvényesíti sa­játjait is.

- Gyakorta elhangzik manapság - nem isalaptalanul -. hogy a magyar pódiummú(aj,az el6adó-múvészet semmivé (oszloU. Nincsenmeg az irodalmi esteknek a maguk helye amai magyar kultúrában. a kulturális kiJzélet-ben•••

- Amikor másfél-két évtizeddel ezelőtt még mű­

ködtek az "üzemi színházak", a szavalókórusok ­nem tettek jót. A közönség érezte, hogy "kívülről"

jönnek a dolgok, s valakik erőltetik őket, manir vanaz egészben. S nem tett jót sem a magyar költészet­nek. sem a versmondö-kultúrának az a hamis beállí­tás, hogy a magyar nép versszerető, iroda­lomszeretó, művészetszeretó. Ilyen nép a világonnincs! A népeknek vannak egyedei - még csak réte-

Pahlo Picasso: Torevo (ll)

Oldás

Átszeretkezetlen éjszaka végénköhécselés a lüktető verembenA dombtetőn meztelen állatokra tűz

a NapOtt már örök a dél - véresbárányfej-csonkok gurulnak szétsötét takarókon

gei sem, hiszen egyetlen ország értelmiségére sem"süthetjük rá", hogy egészében irodalomkedveló vol­na! -, szóval vannak egyedek, akik szeretik az iro-

dalmat és megpróbáljákérteni is. A költöknek. elő­

adóművészeknek velükvolt, van és lesz dolga. Ve­lük kevesekkel! Számukmostanára valóban érzé­kelhetően csökkent, deigazán régebben sem voltnagy. Nem kell azt gon­dolni, hogy a költészetstadionokat képes megtöl­teni! A költészet csak a"mandarinok" privilégiu­ma: csak a vájt fülűek,

"vájt szeműek, vájt lelkű­

ek" élvezik igazán. Akik­ben megvan a belső érzé­kenység mindehhez, sakik még véletlenül semtévesztendók össze asznobokkal, kékharis-nyákkal.

- MikiJzben Magyar­országon ma nyomele.meiben létezik tehát aköltészet, s (dként a pó­diummüoészet világa,(ájó sztooel, de mostmondhatjuk el, hogyigazán a helyére ke­rült?

- Ez meggyőződésem!

Izolálódott a táársadalom,megszűnt a csordaszel­lem: mindez hosszú távonjó lehet. S akik rend­szeresen köteteket vesz­nek meg, verset írnakvagy mondanak: azok vol­tak a múfaj igazi tááboraakkor is, amikor olyan na­gyon soknak látszottak.Nem kell több! Pusztánannyi lélek kell, ahányigazi befogadó van az iro-dalomra és az előadó-mű­

vészetre. Ne akarjunktöbbet!

Kiss Péter Ern6

versmondó 5

VOLT EGYSZER EGY CSAPAT...Valamikor a nyolcvanas évek elején, amikor még aversmondók valamiféle "mozgalmat" alkottak. Kü­lönböző kerületi, városi megyei és országos verse­nyek zajlottak kisebb-nagyobb rendszerességgel.Hogy ezek "magas szintűek legyenek" a mozgalmárbáesik és nénik kitaIáltak úgynevezett "felkészítő

táborokat" .És valahol itt kezdődött az egész. Salgóbányán,

ahol az ún. "MunkásfiataIok Vers- és PrózamondóVersenyé"-re gyülekeztek össze, úgy százon jóval fe­lül, az ország minden részéről.

(Istenem, a felkészítők között volt a drága Mon­tágh Imre és minden versmondó és "mozgalom"szellemi atyja, a feledhetetlen Keleti Pista bácsi).

Különböző osztályok működtek, és aztán...verse­nyeztek. Lettek elsők, másodikok, stb, ahogy ez len­ni szokott. Csak valami furcsa dolog történt. A "ri­válisok" egymásért szorítottak, együtt lélegeztek,együtt örültek egymás sikerének, együtt búsultakegymás kudarcán. A mondat második fele nem igaz.Ugyanis senki sem búsult, hanem folytatódott a tá­bor hangulata - az együttlét, az értelmes együttlétöröme.

Néhány hónap után felhívott egy versmondó.Nem az én csoportomban volt, fel kellett idéznem

Uuno Kailas

Crescendo

Úgy rezegne a dal, mint rezgő pára, köd,befonnálak vele, igéznék bűvölőt,

szólnál szívemből szívem éneke.

Eképp tökéletest, tekinthetnélek énvezérlő célomul a mélységek ölén,kinek boldog lehet köpönyege.

A kéz, az alkotó, a világ hajnalánlényedet, kedvesem, már formálta talán,mintha csupán téged teremtene.

Csillagod amikor elhagyja szép egét,cipőzsinórodat, hogy azt bogozza szét,csak szent aszkéta borulhatna le.

S ha megünnepli aSzépséget, mely halott,e száj, a pestises, ki pusztulást hozott,jólesne néki tiszta szád ize.

Fdbidn Ldsz16 jordftdsa (Finn)

6 versmondó

magamban, ki is lehet. Az azonosítás után kiderült,hogy ők néhányan úgy gondolták, hogy folytatják a"tábort". Összejönnének az ország jó néhány vidé­kéről, verset mondanak, értelmesen töltenek egyhét végét a hónapból. Hely is akadt, a Keleti pálya­udvar egy klubhelyisége, jól el is vannak, csak hát...az "összetartó ész" hiányzik, és akármilyen meg­lepő, de rám gondoltak. Válaszom az volt, hogy ezszinte természetes, miután már öt-hat nálam bizo­nyára alkalmasabb nemet mondott nekik, dehátszerencséjük van, hogy a "legalkamasabbhoz" így iseljutottak.

Mint kiderült, mégsem ez volt a legnagyobb sze­rencse, hanem az, hogy e spontán szerveződés híreeljutott Csecsódi Máriához, aki az akkori Fővárosi

Művelődési Ház Művészeti Osztályának vezetője

volt. Maga is előadóművész, a salgóbányai felkészítő

tábor egyik kezdeményezője és szervezőjeként is­merte a "csapatot". (Egyébként elég könnyen jutottel a hír, mivel hazamentem és megmondtam neki,lévén a feleségem). A lényeg - néhány évre hajlékotés támogatást kapott az FMH-tól ez a spontán szer­veződés.

És elkezdődött a munka. Valóban nagyon komo­lyan vettük. Hiszen valóban "országos" volt a név­sor. Zala, Somogy, Hajdú, Csongrád, BAZ, Szabolcs,Békés, Komárom, Tolna megyéböl és Budapestről

egyaránt voltak tagok.Nem volt semmiféle alapszabály - nem mondtuk

senkinek, hogy jöjjön, azt sem, hogy ne. (Egyébkéntegyre jobban híre ment a dolognak, többen jöttek,más, éppen széteső körökből, de egyénenként is.) Esfurcsa módon, mégiscsak majdhogynem "zárt kör"lett ez a hogy is mondjam "Versmondó Kör". Ésnem a személyes vonzódások - útálatok miatt (per­sze ez is volt, miért ne lett volna), hanem a munká­ban való részvétel -, illetve részt n,em vétel volt avízválasztó. Legalábbis elsősorban. Es egyfajta szel­lemiség elfogadása, illetve ennek a szellemiségnekkialakításában való közreműködés. (Hogyne lettvolna része az egyéni repertoároknak jó néhányagyonmondott programköltemény Várnai Zsenitől

Váci Mihályon át - no, nem sértem meg kiig), Deezeket a verseket is meghallgattuk, aztán közösenelemeztük. Majd szó sem esett róluk a későbbiek­

ben. Senki sem tiltott semmit, senki sem küldött elsenkit. Dehát... voltak, akik önként nem jöttek töb­bet. Ezt sem akadályozta meg senki.

Az egyenletes - úgy mondjam "örömversmondá­sokat" többször szakította meg a valamiféle alka­lomra való felkészülés. Természetesen ez kissé bo­nyolultabbá tette az együttléteket, de alig volt olyanesemény, amiből bárki is kimaradt volna. A "szél­csendes" időkben pedig önálló bemutatkozásunkrakészültünk.

A legsikeresebb évünk az az év volt, amikor az

Országos Radnóti Miklós Vers- és Prözamondö ver­senyen három Radnóti-díjat nyertünk. (llletve né­gyet, ba az én felkészítői díjamat is hozzávesszük).De értek minket egyéb csapások mellett Ki mittud?-ok is.

Sok tervünk volt még. Önálló (egyéni) estek, re­pertoáron tartandó közös est. Országos vándorlásokezekkel. Aztán ezek a tervek - talán idő, energia ésszervezőkészség hiányában? - kimúltak.

Viszont szinte minden nyáron volt egy siófokivagy egy dunaföldvári tábor. Persze, ezeken a helye­ken nem "magunk" voltunk, az eredmény: a nyarakután kibóvült a kör.

Sokat gondolkoztam azon, miért szerettük ezt azegészet csinálni. Egyértelműenmáig sem tudok vá­laszolni rá. Azt hiszem, hogy többek között azért,mert minden összejövetel alapja az egymás iránti bi­zalom, a türelem és - bár közhelynek tűnik - a sze­retet volt. Egyformán nyílt ki mindenki, elmúlt azegymás előtti "szereplés" kényszere, az affektálás, amegjátszás, a "másnak kívánok látszani" kény­szere. Persze mindez a közös munka folyamatában.Egyáltalán nem éreztem magam "csoportvezető­

nek" - az egyik voltam a csapatból - talán elsó(?) azegyenl6ek között, legfeljebb, tudásban, tapasz­talatban és korban gazdagabb. Igy éreztem. A vers­elemzések sokszor elkalandoztak - kortörténet,

pszichológia, művel6déstörténet, vallástörténet stb.tárgyú "szabadegyetemmé" fajultak.

Igy lett szinte minden találkozás iskola (is).Hogy jó iskola volt? Remélem, legalábbis (Nyuszi

után szabadon) - annak volt szánva.Az idők folyamán a Benjaminok és Benjaminák

lassan felnőtté váltak, aztán már halottunk is lett.Végérvényesen felnőttünk. És mint ahogy a család­ban a felnőtt gyerekekkel történni törvényszerű ­kirajzottunk.

De - jórészt - tudunk egymásról. És volt együttlé­teinket hordozzuk magunkban, mint olyat, ami épí­t6elemünkké vált.

Hogy kikból állt a csapat, álljon itt egy névsor, ateljesség igénye nélkül, (ne sért6djön meg senki, akikimaradt). Ők voltak a "kemény mag", akik majdmindvégig kitartottak: (Azért sem szedem AB9-be aneveket!) Borbély Erzsébet (Böbe), Debrei Agata,Szalóky B. Dániel, Bodor Pál, Margitics Blanka(Blanche), Horváth Aladár (Ali) Gáspár Sándor, Be­dő Csaba (A nagy Bedő), Virág László (Balu), Schön­feld Mária, Béres Ferenc (Picipoci), Török Zsuzsan­na, Arató Judit (Őzi), Raffai Sarolta, Ordasi Éva,Csonka József, Orbán Gyuri, Richter Gábor, SzabóPálma, Wisinger János, Hajzer Judit és SzilvágyiAnikó.

Sz6dy Szilárd

A lélek-rabsága a rímek zenéjében.-

Szilágyi Akos Hangversenye a Verskocsmában

A korai eszmélés éveiból újra és újra emlékezemazokra a napokra, amikor nagyapám a gyermekek­nek verset mondott. Mondta vagy énekelte a verse­ket? Ő Petőfi, Tompa, Szabolcska, Czuczor verseitismertette. E verseket a Friss, a Kiss Ujság és aKincses Kalendárium lapjain ismerte meg. Nagy­apám a téli hónapok pihenő napjain maga köré gyűj­

tötte, ültette unokáit, a szomszédok gyermekeit.Verset mondott! Nem! Verseket kántált a magaérezte-értette versritmus felhasználásával.

Nagyapám azt mondta, a versnek ritmusa, zenéjevan, amint a halotti siratóénekeknek, az ősi pászto­rok dalainak, a Kis Hárfa énekeskönyv verssorai­nak! Ösztönös sugalata jelezte, a versek szívrehatóérzésének maradandóságát fokozza az énekbeszéd­del előadott versmondás.

Nagyapám előadásábanszámomra maradandó él­ményként él Petőfinek a Tisza c. vers elmondása. Averset énekelve adta elő, ügyelve a versben leírtakérzelmi-drámai-táji mondandóira. Oly drámai erő­

vel hatott rám, már-már hittem, hogy hallom és lá­tom a Tisza szüntelen változó hullám-ritmusát, azajló felszínét, érzékelem amint nyaldossa, harapjaa partot, annak fáit, növényeit, haragjában felborít­ja a bárkákat. El kellett hinnem előadásának ósiversmondó stílusában a Tisza, az Alföld örökké mo­rajló folyója megkomponálta a Folyam szimfőniáját.

Weöres Sándor

Táncdal

panyigai panyigai panyigaiü panyigai üpanyigai panyigai panyigaiü panyigai ü

kudora panyigai panyigaikudora üpanyigai kudora kudorapanyigai ü

kotta kudora panyigaikudora kotta ükotta panyigai kudorapanyigai kotta ü

ház panyigai kudoraü kudora kotta házkudora ház panyigaiü panyigai ház kotta

versmondó 7

A Verskocsma vendége 1994. márciusában Szilá­gyi Ákos költő volt.

A költők többsége saját verseiknek előadásakor

rontják írásuk értékét. Kevés költőt ismertem, akikjól mondták verseiket, élményként megemIíthetemBuda Ferenc, Ratkó József, Ladyk Kati, Mezei Kati,Orbán Ottó, Pilinszky János, Béres Attila, Bari Ká­roly költőket. Szilágyi Ákos nem beszélt sokat mű­vészetér6l, cselekvésének útjáról. Jött, hogy verseitel6adja.

Ezen az estén Szilágyi Ákos a költői versmondásúj technikájával mindent felülmúlt. Szilágyi Ákosversmondása számomra abban volt merész, újszerű,hogy els6dlegességet kapott a verseit létrehozó, azérzelem-börtönében szenvedő lélekerő felszabadulá­sa. Ma, a beszéd, a gondolat, az érzelem ritmusánakegysége, zeneisége volt hallható. A szerző Dalnok­ként szerepelt. Tudta, vala a dal, a ritmus a költé­szetben, élt-él az ősi énekben! Szilágyi nem pro-

fesszionista el6adóművész, mégis el6adásmódjábanegyütt volt jelen a versmondást igénylő nem kimű­

velt színészmesterség, az elóadó-művészet formai,érzelmi eszköztára. Az igazi vonzást, hatást azÉnek-Dallam-Vers-Ritmus-együttes vonzása, mara­dandósága jelentette. Ezen az esten éreztük a mű­

vészi lélek hogyan szabadul fel az érzelem rabságá­ból, vele a lélek szabad zuhogását, a versben beépí­tett szó-gondolat, a zene, az ütem együttes ritmu­sát.

Verseinek formáját tekintve feloldott, szabad. Arimek és az időmértékek, versszakok szabályai nemkötik.

Sorai között az ósköltészetre emlékeztető belsó­ritmus zenéje az úr. Hömpölyög, mint folyó, melyetfel-fel-fal a tenger.

A költészet zenéjét az ember-szépséget éhező

szellemvágya éli fel, maradással!Okányi Kiss Ferenc

~

Enekvers-szavalt vers

Természetesen az a tény, hogy az ember homo sapiens s ennek megfelelően homo [aber, távolról semzárja ki azt, hogy az alkotó ember egyszersmind ne legyen homo ludens, játékos ember is. A természetimozzanatokon alapuló, fokozatosan tudatositott ritmusélmény segitette az embert munkájában, hiszenbizonyos szabályosan ismétlődőmunkafolyamatok végzését megkonnyttette, egyszersmind azonban - azene többi tényez6jével együtt - gyönyörnséget is adott. Amint a gyermek játék közben ma is önkénte­lenül dúdolgat, úgy ismételgette, tzlelgette, modosttgatta az ember is az érzelmek hullámzásában szin­te véletlenül létrehozott ritmus- és dallamformákat; végeredményben a zenei élmények mindeme csiráielőadó és közönség emlékezetébe mélyeri belevésődtek. Nem kétséges, hogy amit a játékösztön mindenmás müuészetnek is legalább egyik forrása, úgy volt ösztönz6je, fejlesztője az énekbe, táncba, hangsze­res zenébe foglalt ritmusnak is.

Ámde a fejlMés korai szakaszaiban sem folyamodott az ember mindenkor azonos ritmusformák­hoz, azonos zenei kifejez6eszközökhöz. A közönséges beszédMl kiemelkedő énekbeszéd érzelmi, hangu­lati tényezőiMl nyilvánvalóan az következik, hogya különbözőhangulati állapotok, a különböző kife­jezési szándékok egyazon társadalmi és nyelvi közösségen belül is igen változatos zenei megnyilatko­zással járhattak együtt. Régtől fogva lehettek tehát az énekbeszédnek énekszerűbb és beszédszerűbb

változatai. Dallam nélkül szavalt vers még természetesen sokáig, nagyon sokáig nem létezett; amikorazonban az ének például mondák, mitikus hagyományok terjedelmesebb elbeszélésére szolgált - tehátmintegy bizonyos szellemi termékek ünnepélyes előadására s egyben könnyebb emlékezetben tartására-, az efféle, immár epikus jellegű dalolás esetleg kevésbé volt énekszerü, mint a pillanatnyi érzelmi fe­szültségnek rövidebb, közvetlenebb, liraibb megnyilakozása. Mindenkor eros zeneiséggel s kötött for­mákkal rendelkeztek természetesen a táncdalok is. Az elmondottak számos példával igazolhat6k. Agörögök Urai formai, legalábbis számunkra hozzáférhetőtörténeti korban zártabbak. tánc- és éneksze­rübbek, mint az énekMl recitálásba hajló epikai vagy drámai formák. Vagy nézzük rokon népeinknekezektől a nagy mediterrán kultúráktól első látásra oly eltéro költészetét; legközelebbi rokonainknál, avoguloknál és az osztjákoknál is - akiknek népholtészete, éppen formai szempontb6l, sok tekintetbenrégiesebb vonásokat mutat, mint például a mi népköltészetünk vagy a messze nyugatra, a skandinávkultúrkör határára sodródott finneké - az epika szabadabb mozgású tagol6 verse j6val kötetlenebb,mint a rövid dalok formája, ahol a változ6 ritmusú sorok közé sokszor már kötöttebb ritmusú s olykorrefrénszerü tagok ékelMnek. Mindez arra mutat, hogy az ének vers tág körén belül talán mindenkor le­hettek olyan "műfajok", amelyeknek kötetlenebb hangvétele a közbeszédtől kevésbé távolodott el, s tgykésőbb oly nagy szerephez jut6 beszédvers előképe lehetett.

(Részlet Gáldi László: Ismerjük meg a versformákat ctmü könyvéb6l)

8 versmondó

JÓZSEF ATTILA ELŐADÓI VERSENY TATABÁNYÁN

Nem tudok dönteniSaját életem kisebb-nagyobb dolgaiban is gyakranbizonytaiankodom, de mások sorsában végképp ne­héz döntenem. Röviden és egyszerűen: nem szeretekvizsgáztatni, zsűrizni, ítélkezni. Áprilisban mégiscsodálatos és boldog három napot töltöttem Tatabá­nyán zsűritagként. A költészet, az előadó-művészet

ünnepnapjai voltak ezek. Miért is? Közhelyszerűen

sokat emlegetjük, hogy igen magas a színvonal, arésztvev6k tehetsége, felkészültsége néha egészenmeglep6. És a szervezés, a lebonyolítás! Tóth Zsákahárom napig folyamatosan csodákat művelt. Minde­nütt ott volt, kedves és fáradhatatlan. Mindnyájunkanyja, tanácsadója, pincére és ápolója egyszerre. Ésa legvégén megkérdezi némi riadt bizonytaianság­gal: jó volt-e így? Jó volt, Zsáka! Nagyszerű volt. Kö­szönjük! Sokáig emlékezni fogunk rá.

Józse! Attila

Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyikés el is jutott a nyugalmas ágyig,még megkérlel. hogy: "Ne menj el, mesélj" ­(így nem szökik rá hirtelen az éj)a míg kis szive nagyon szorongva dobban,tán ő se tudja, mit is kíván jobban,a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:így kérünk: Ulj le közénk és mesélj.Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtts együtt vagyunk veled mindannyian,kinek emberhez méltó gondja van.Te jól tudod, a költő sose lódít:az igazat mondd, ne csak a valódit,a fényt, amelytől világlik agyunk,hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,hadd lássunk át magunkon itt ez estén.Párnás szavadon át nem üt a zaj-mesélj arról, mi a szép, mi a baj,emelvén szívünk a gyásztól a vágyig.Most temettük el szegény Kosztolányits az emberségen, mint rajta a rák,nem egy szörny-állam iszonyata rágs mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,honnan uszulnak ránk új ordas eszmék,fő-e új méreg, mely közénk hatol ­meddig lesz hely, hol fölolvashatol? ..Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadj unk,de mi férfiak férfiak maradjunkés nők a nők - szabadok, kedvesek- s mind ember, mert az egyre kevesebb...

De hát mire is emlékezzünk?Én leginkább a verseny utáni felszabadult beszél­

getésekre. A versenyzőkból elszáll a feszültség. Is­merkedünk. Kérdezz-felelek. Órákig ülünk, állunk,sétálunk, faggatjuk egymást, érvelünk viccel6dünk.Együtt vagyunk. En ezen az utolsó délutánon és es­tén - úgy érzem - kissé cinikus és keserű vagyok.Pillanatok alatt kiderül számomra, hogy félelmemjogos volt: itt csaknem mindenki hivatásos színész,vagy előadóművész szeretne lenni. Természetes do­log ez, mégis némi fájdalommal tölt el, túl azon,hogy nagyon megnehezíti egy döntnök dolgát, meg­sokszorozza felelősségét. Kétségbeesve igyekszemmindenkit lebeszélni erról a pályáról. Itt nincsenekegyértelmű garanciák. Talán maga a tehetség, aszorgalom sem az. Nagyon sok áldozattal, keserű-

Thomas Mann {elolvas a Magyar Sztnháaban.

Barna Elek rajza

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppennéz téged, mert örül, hogy lát ma ittfehérek közt egy európait.

versmondó 9

séggel járó munka ez. A gyerekek meghallgatnak,bólogatnak, majd csillogó szemmel mondják továbbmegdönthetetlen érveiket. Jól van ez így. Néhányanpersze megérezhetik ki nem mondott üzenetemet,ami az elhangzó mondatokkal ellentétben igenisharcra buzdít, értékeink elszánt felvállalására bíz­tat.

Milyen egyszerű és nemes felfogás a tatai LukácsJánosné mesemondása mindannyiunk örömére. Ittminden a maga természetes helyén funkcionál. Mi­lyen jót beszélgetek a székesfehérvári Farkasné Dő­

ri Magdolnával. Benne tisztelhető igazán a nemesenértelmezett amatőrmozgalom. Mennyire más a bu­dapesti Ligeti Attila, aki elszántan közli velem, hogyő mindenképpen színész lesz. Gyorsan összeveteméletkorát a lehetőségeivel. Megpróbálom eltéríteni.Természetesen lehetetlen. Beszélgetésünk afféleidézetpárbajjá alakul. Megkezdett idézeteit én foly­tatom, az enyémeket ,ő. "Nos hát mit tegyek?" kérdivégül, mint Cyrano. En azzal teszek pontot a dolog­ra, hogy most, ezen az estén bármit elhiszek neki,de bizonyítson öt év múlva. Adja Isten, hogy sikerül­jön! Vannak egészen meglepő beszélgetéseim. Végreszakma: verseket elemzünk. A nagyrábéi BaloghGyula figyelmesen hallgatja és okos kérdésekkelspékeli valamelyik eszmefuttatásomat, majd egy­szercsak nekem szegezi a kérdést: tulajdonképpenmit jelent Ady fekete zongorája? Cirkalmas válaszbakezdek arról, hogy bonyolult és sokfelől megközelít­hető kérdés ez. Egyszercsak azt mondja ez az okoscigányfiú, aki a versenyben Bari Károlyt, Balog At­tilát mondott nagyszerűen: régóta készülök erre aversre. Ugy szeretném elmondani, hogy megértsékaz előadásból, hogy a fekete zongora én vagyok. Ki­csit elhallgatok. Megilletódöm. majd annyit mon­dok: nagyon izgalmas, tessék belevágni! Milyen bo­nyolult mesterség ez a miénk. A debreceni PatakiFerencnek magyarázom, hogy éreztem nála valamimerevséget, fizikai megkötöttséget. A merev karok,a mozdulatlan felsőtest valamiféle cserépkályhaitartást adnak. Több lazaságot, rugalmasságot! Mireazt mondja beszélgető partnerem: de hát én aktívsportoló vagyok. Hát igen! Mi is az a rugalmasság?Most rögtön el kellene kezdeni dolgozni. Most kelle­ne mesterség órát tartani. De erre nincs idő. Feri­nek viszont még sok lehetősége lesz. A kiskörösiCsanády Katalin az utolsó döntőben aDunánál-tmondta. Beszélgetünk. Elnézem derűs alkatát, mo­solyg6s szemét és óhatatlanul felmerül bennem: ez akislány valami más stílusban vagy műfajban lenneigazán izgalmas. Miért nem választottál valamikönnyedet, vidámat - kérdezem. Hát igen, a ver­seny kiírása. No persze, azt is lehetett tágan értél­mezni, Bizony volt, aki megnevettetett. Hál' Isten­nek. Es itt van Varga Ildikó Nyíregyházáról. Ugyanmit tanácsolhatnék neki. Minden adottsága megvanahhoz, hogy hivatásszerűen gyakorolja ezt a mester­séget, de van már egy gyönyörű hivatása: tanárnő.

Az inárcsi Kovács Henriett-től megtudom, hogy ő

éppen a színművészeti felvételikre koncentrál. Nagylebeszélő akciómnak itt már semmi értelme. Hajrá!Két erdélyi kislány faggat. Egyikük Hómer IzabellaBrassóból egyenesen azt kérdezi, érdemes-e próbál­koznia. Ez megválaszolhatatlan kérdés. Erre tisz­tességes ember nem felelhet. Itt egyszerűenaz erdé­lyi színjátszás viszonyairól, nem a kislány képessé-

10 versmondó

geiről van szó. Úristen! Én zsúrizni jöttem. Két szo­morú kislány üldögél a bankett terem egyik sarká­ban. Pető Andrea és Kovács Andrea Egerból. Komo­lyabb helyezésre számítottak. Oda kuporgok hozzá­juk. Magyarázom a zsűri lehetetlen helyzetét. Pediga produkciójuk nagyon szép volt. Egy gitárral kisértcsengő énekhang. Talán annyit hozzátennék, hogytöbb üzenetet kellene hordozni, többet kellene köz­vetíteni a néző, a hallgató irányába. Ez éneklésnél isfontos. nem a falakhoz, a nézökhöz beszélek.

Zsűrizni nehéz, igazságtalan, lehetetlen dolog. Hamár a zenés műfajnál tartunk. Számomra revelációvolt a két pécsi kislány Kozma KIára és Tillai Tí­mea. Egy gitár és ének két szólamban. Saját megze­nésítéseik egyéni hangja minden tiszteletet megér­demel. Első bemutatkozásuk valamiféle blues-ele­meket tartlamaz és a zsűriben bizony elhangzik,hogy ez nem illik a múfajhoz. Arra gondolok, hogyJózsef Attilát Reinitz Bélától a Hobo Blues Band-ighányféle stílusban tettük közkinccsé, és harcba kez­dek a két kislányért, nem eredménytelenül. Szeren­csére ebben ők is segítenek. Második és harmadikbemutatkozásukon újabb és újabb hangvételekkellepnek meg.

További problémák a zenével. Tóth Zs. Csaba ésGindl Henrik Esztergomból zongorával és elektro­mos gitárral igazi ragyogó zenét játszanak. De ezJózsef Attila kérem! Nekem nagyon tetszik. És vég­re egy "hazai". A tatabányai Keresmár Zsolt finomgitárjátéka és kellemes énekhangja ugyancsak meg­győző. De ha már zene! A nagykanizsai IgricekEgyüttes egyértelmű profizmusával szinte elválik amezőnytől. Mit lehet itt tenni? Drukkolunk nekik.

Ismét a prózai előadásról. Itt is érnek meglepeté­sek. Különös figyelemmel kisérem a versválasztást.Sok vers divatjának örülök. Például a Csöndes estélizsoltár. Végre nemcsak a nagy versekkel akarnakbizonyítani. De elgondolkoztat bizonyos versek gya­korisága. Miért mondják annyian az Iszonyat-ot?(Például a korához képest figyelemre méltó szolnokiZámbori Soma.) De vannak természetesen nagy ta­lálkozások. A tiszadobi Horváth Kálmán az utolsónapon úgy mondja el nekünk a Nagyon fáj című ver­set, hogy utána csak bólintani tudunk. Es igazánnem azért, mert tudjuk, hogy a döntő reggelén sú­lyos fájdalmakkal kórházba szállították.

És még mindig az anyagválasztásról. A győriTomka Borbála Radnóti naplójából idéz. Tiszta em­beri hang, semmi hókusz-pókusz. Ez igen!

Én nem tudok dönteni. Ülök egy zsűriben, érve­lek, harcolok, figyelek. Horváth Hermina Nagykani­zsáról fiatal korával zavarba ejtő érettségével egy­szerűen falhoz állít. Mit kell itt még egyáltalán dön­teni? Talán, ha elmondhatnám, mit jelent a túl ko­rai érettség, de ez már bonyolult szakmai kérdés.Aztán em; lazább egyéniség Domán Auguszta Oros­házáról. O bizony megnevettetett minket. Es milyenigaza van. A tizenhárom rémkép, amit előad, végülis hátborzongató, de mennyi színnel, kitérővel jut elsokkoló végkifejletéig. És végül egy vallomás. Talánminden itésznek lehet egy sajátos esélyese. Engem akunszentmiklósi Fehér Eva bűvölt el. Ez az aprócs­ka kislány olyan felnőtt módon beszélt hozzánk,hogy majdnem feladtam örök rögeszmémet, hogymindenkit lebeszéljek az előadó-művészi vagy színé­szi pályáról.

Végül visszatérek e1s6 témámra, az elöadő-művé­

szet keserves voltára. Ez már afféle nyílt levél arésztvev6khöz.

Gyerekek! Sok keserű mondatot mondtam nektekpályám nehézségeir6I. Sokakat talán meg is bántot­tam. Jelen cikkembőlsokan kimaradtak, de ez sem­miféle rangsorolást nem jelent. Én továbbra is min­denkit lebeszélek, de tudnotok kell, hogy ott állt ve­letek szemben egy olyan ember, aki mögött nagyonsok csalódás és meg nem értettség van, aki gyanak­vó volt, amikor tenyerén kezdte hordani a siker.Akit elkeserített, hogy mögöttünk éppen úgyneve-

zett médiaháború zajlik. Hogy egyes íróink és alko­tóművészeink önként elnémulnak, egyeseket pedigegyszerűen elnémítanak. Hogy mi, szomorú felnőt­

tek újra és újra rácsodálkozunk, hogy afféle kultúrá­lis forradalmak rombolják a kultúra értékeit.

Végül is egy dolgot elfelejtettem elmondani nek­tek azokon ajó beszélgetéseken. Azt, hogy a ti élete­tek, a ti tehetségetek a ti vagyonotok. Eljetek vele.Ne hallgassatok rám, ne hallgassatok senkire. Le­gyetek többek és jobbak, mint mi. A magyar kultú­rának erre van szüksége. Hajrá gyerekek! Tessékcsinálni! Papp Zoltán

A József Attila országos vers-, énekeltvers­és prózamondó verseny zárszava

Két napot töltöttünk együtt, versek társaságában,hallgatva a versmondókat, miközben József Attilaneve - főleg versei révén - ezúttal nemes áruvéd­jegyként volt jelen a tatabányai KözművelódésHá­zában, amely ennek a találkozónak otthont adott.Mondhatom, örömmel tapasztaltuk, hogy a világmegrázkódtatásai közepette is hogyan él tovább amagyar vers az ifjú szivekben - a vers mindig ifjúszivekben él, mert újjászüli és megifjítja előadóit -, söröm volt látni, hogy a költészet híveinek táboranem fogyatkozik. S külön öröm volt hallani, hogy azitt összegyűlt versmondók - tudatosan kerülöm a"versenyző" szót - az előadásnak, a versmondásnakmilyen meglep6en és jólesően magas átlagszínvona­lát testesítették meg, s még ebből a magas színvo­nalból is akadtak kiemelkedő teljesítmények.

Azért nem nevezem a résztvevőket "versenyzők­

nek", mert az igazi feladat nem a versenyfeltételekteljesítése volt e két nap során, hanem a vers hitelet-lélektől lélekig, szívtől szívig ható - megszólaltatá­sa. Mégpedig úgy, hogy a verset tolmácsoló előadó

"hangjával, hangsúlyával elragadja az embert", aho­gyan ezt hallottuk is, Illyés Gyuláné visszaemléke­zéséből, egyik versmondó révén.

De hogy ezt, vagyis a versmondó igazi feladatá­nak a természetét jobban megértsük, idéznem kellegy francia mondást, amely szerint a vers: Isterikí­sértés. Istenkísértés, mert olyasminek a kifejezésérevállalkozik, amit igazában - a költő szíve vágyáhozmérten - nem lehet szavakba foglalni. Hogy is írta ami Vörösmartynk? "Nem érez az, ki érez szavakkalmondhatót." Vagy ahogy egy nagy magyar költőnó­kortársunk - Nemes Nagy Agnes hirdette: a "mond­hatatlan" helyett be kell érnie a "nehezen mondha­tóval" .

Ezt a "nehezen mondhatót" csak egyféleképpenlehet papírra vetni. A Dunánál sorait nem lehetmásképpen elképzelni, csak úgy, ahogyan József At­tila megformálta. De ezerféleképpen lehet elmonda­ni, mint ahogy most is többen, s többféleképpen ad­ták elő, s mindegyik jogosult, hiteles, érvényes meg­szólaltatása volt ennek a hatalmas versnek. Mi aversmondó dolga? Megtalálni azt a módot, amely aköltöt is híven közvetíti. s a költő üzenetének közve-

títése közben az előadó egyéniségét, személyiségét ismegragyogtatja - azt hiszem, ez a versmondó isten­kísértése. Egy mexikói mondás szerint az igazi vers­ben a szavak úgy viselkednek, mintha először talál­koznának egymással. Ezt az érzést, ezt a varázsla­tot a versmondónak, akárhogyan is mondja a vá­lasztott verset, újra meg újra meg kell teremtenie.Mert a költő is ezt tette, amikor - Paul Valery sze­rint - mindnyájunk nyelvéből külön hangszert te­remtett a versének.

Ezen a hangszeren azonban bárki játszhat, akittehetség és elhivatottság erre felhatalmaz, s ez azoka annak, hogy kerültem a "versenyző" kifejezést.Az olimpiai versenyek ötkarikás emblémája alatt ottvirít ugyan a felirat, hogy "nem a győzelem, hanema részvétel a fontos", de azért mindannyian tudjuk,hogy az arénák világában csak a győzelem számít,és a - sokszor esztelenül elfajuló - versengés logiká­jából következik, hogy csak egy győztes képzelhető

el. De a vers ünnepén, elvileg és gyakorlatilag, ezerés ezer, egymástól élesen különböző, felfogásban, in­tonációban és értelmezésben más és más, de egy­ként meggyőző és egyenlő művészi értékű előadás

születhetik.És rendszerint születik is, mint ahogy ez alkalom­

mal sem volt ez másként. Ezért mondhatunk köszö­netet, s gratulálhatunk mindenkinek, aki - tehetsé­gével és lelkesedésével- részese volt az 1994. évi Jó­zsef Attila versmondó - verseny? ünnep! - sikeré­nek. Kívánok mindenkinek továbbra is minden jót,sok sikert, s örök hűséget a magyar vershez.

Domokos Mátyás

versmondó II

VERSÜNNEP A TISZA-PARTON

Az ország különböző részeiből érkeztek nyugdíjasvendégek a Szépkorúak Országos Szavalóversenyé­re június 21-én, Szolnokra. A több mint hatvanszépkorú versmondó csodálatos ünnepet, meghatópillanatokat varázsolt a Tisza-parti városba.

Sokan, korukat meghazudtoló lelkesedéssel, át­éléssel tolmácsolták a műveket, melyek közöttegyaránt szerepeltek klasszikusok épp úgy, mint sa­ját művek, melyek kezül egy-egy alkotás, vers bár­melyik "hivatásos" kortárs alkotásával kiállta volnaaz összehasonlítás próbáját,

Barcsay Jen6: vázlat

Általános érvényű tapasztalat a szépkorúakbólsugárzó életbölcsesség volt. Ki is vonhatná kétségbea 86 éves - kimondani is sok - Szalai Józsefné élet­tapasztalatát. Azon azonban már többen meglepód­tek, amikor Szalai néni a Samóca (nem tévedés, sa­móca) áruló leány történetét mesélte el rímbeszed­ve, fergeteges humorral.

Nem maradt el sokkal mögötte sem korban, semteljesítményben Suszter Istvánné és Kovács Józsefnésem. A gyönyörű és autentikus előadásmód még.csak fokozta a hatást.

Megrendítő erejű volt Bandel Lajos saját versé­nek tolmácsolása, amely déli szomszédaink egymástértelmetlenül pusztító tetteik ellen emelt szót. Idekívánkozik Berta Árpád - mint ahogyan saját ma­gát jellemezte: "forradalmár" - előadása, aki törté­nelmünk közelmúltban lezajlott eseményét elevení­tette fel. Es a neveket sorolhatnám egészen hatvan­egyig.

Ez a pár nap bebizonyította: Az emberiség alap­vető erkölcsi "törvényei, parancsolatai" mély gyöke­rekkel bírnak a szépkorúakban. S mennyire féltikezeket a törvényeket. A legféltettebb értékek: a sze­retet, a család, a hazaszeretet, az emberi és egyete­mes béke. (Lehet, hogy mindez közhelynek hangzik,de akik ott voltak, bizonyíthatják, - egyáltalán nemaz.) Ők valamennyien tisztában vannak e szavak je­lentésével, értékével. hiszen nagyon sok megélt él­ménnyel rendelkeznek. S ezek az élmények áthatot­ták mindegyik előadó interpretálását, amelyek egy­egy élet szépségeiről és szenvedéseirőllebbentették

fel néhány pillanatra a fátylat. Mintegy tanács, út­mutatás, esetleg mementóként, üzenetként a fiata­labb generációnak, mit hogyan, és mit hogyan necsináljanak a jövőben. Egyszerűen nem lehetettmeghatottság, némi elfogultság nélkül hallgatni arekedtes hangokat, nézni a barázdált arcokat.

Azt hiszem, azok a fiatalok, akik a versenyt vé­gighallgatták, végignézték. ettől a naptól egy kicsitmásként szemlélik a szűkebb, vagy tágabb világot.

Szívböljövó köszönet az elóadóknak, a szervezők­

nek ezért az élményért. Fiatalok, s még fiatalabbak!Érdemes megállni e nagy rohanásban egy pilla­

natra, s odafigyelni a szépkorúak szavaira. Tanulniegy kevés kitartást, hitet, lelkesedést. Megéri!

Bodor Palkó Pál

Kis csodák nagy napjaiPásztó, 1994. április 22-23.

Abszolút komolykodva, fontoskodó és tudálékosstílusban is megfogalmazhatnám célszerűségretöre­kedve azt, amit mondandó vagyok, de minek, gon­dolom magamban, inkább legyen élménybeszámoló,hát ha eltudok ragadni vele olyanokat, akik ma méghittelenek az ügyben.

Gondolom, remélem, akarom és hiszem, hogy anyelvi,- irodalmi» és kommunikációs kisérletekkelfoglalkozó iskolák, osztályok, tanítók és tanárok, avers- és prózamondók, mesemondók pásztói orszá­gos találkozója fontos állomása lesz a humanizálha­tó nevelésügynek, emberformálásnak, a művészeti

12 versmondó

képzés iskolai tartalmának és formájának is. Mint­egy 30-35 éve vagyok jelen a hivatásos és amatőr

versmondó,- illetve pódiummozgalmakban rendező­

ként, előadóművészként, zsűritagként. Nagy ésmély tapasztalatokat szereztem. Felfedezés, revelá­ció volt a 60-as évek elején a Mezey Éva által tartottegyik népművelési intézeti továbbképzés, ahol is­mertette a svéd és angol módszereket, amelyek azindividuális személyiségfejlesztésben elképzelhetet­lenül új területre irányították a figyelmet. Akkor ép­pen gyakorló irodalomtanár, rajztanár lévén, ma­gam is "belekeseredtem". Később Debreczeni Tibor

megbízásából egy nyolc hónapos kisérleti kurzusbanbizonyítható eredményességgel csináltam végig afefadatot. Alanyoknak elsősorban testi-lelki gátlá­sokban erősen szenvedő, kisebbségi komplexusokkalküzdő 8-12 éveseket választottam. A nyolc hónapalatt mindösszesen egy verset, egy improvizációraépülő dramatizált mesét és egy népi gyennekjátékotdolgoztunk fel.

A feldolgozás a követkew modezerek segitségéveltörtént:

az irodalmi tartalmi-formai elemzés:- els6sorban a mondás szempontjai szerint;- az emlékezeti megtanulás;- a ritmus, a rim, a mozgás, a koreográfia össze-

hangolása,'- a hang- és beszédképzés, különös tekintettel a

magánhangzók kiejtésére;- a képw,- vagy/és/ iparművészeti ábrázolás tár­

gyi valóságban, és áttételes, expreseztu és szür­reális módszerekkel;

- a tapintás, érzékelés, a természeti anyagok, azember által teremtett anyagok megismerésével;

- az elmélyedés, elmélyülés, konceruráciá és medi-tációk;

- a helyzetgyakorlatok, etúdök;- az utazások, múzeumlátogatások;tehát az itt felsoroltak teljes és hiánytalan komp­

lexitásában.Érthetelen volt számonra, hogy a hivatalos peda­

gógia kemély és igen merev ellenálással reagált,nem fogadta el az új tanokat, holott csupán csak Jo­hannes Amos Komenius elveit kellett volna ismétfelfedezni. Igaz: a felfogás a tömegnevelés volt ­torz tolerancia, hamis liberalizmus, a leggyengéb­bekhez igazodás, a tehetségek gondozatlansága, azátlag statisztika-elve.

Aztán változtak az idők, változtak az emberek,változtak a tanítói-tanári alkotói szabadság külsö­belső dimenziói. Mind több, lelki szerkezeténél fogvaalkalmas személyiség, egyéniség szellemébe áram­lott át a módszer, melynek ma már konkrét, konst-

Kassák Lajos

Szonett

Szonettl ki lelkemből nyíltál fehéren,O dalold himnuszát a drága nőnek.

Kit táncos estén gyöngykígyók redőznek,

Vagy lágy cihák közt bájjal alszik mélyen.

Dicsérik neved, mely csillagokra ver,Mert szép vagy asszony és szép a te bűnöd:

Míg lelkünk gyöngyét cérnaszálra fűzöd,

Ajkad formája élő csókveder.

~ hogy örök legyen arcod szőkesége

Es emlékezzünk rád a bús napon,FeIírjuk csókod könyvek levelére

s kérünk, hogy értünk sírni visszatérj.Ha elmékben élünk, távol csillagon,S halántékunk köti fekete babér.

ruktív szerkezete van az oktatáson, nevelésügyönbelül: és akkor jön és itt van Pásztó, a Dózsa GyörgyAltalános Iskola lelkes tanári kara, teljes személyze­te, kollégiuma, és csinál egy országos találkozót:megmérettetést és versenyt, gálát, ünnepet!... Ésamikor az élvezetes zsűrizés közben mindennek aháta mögé látunk, felfedezzük a fentebb említettmódszereket, valaminek a születését, létezését,eredményességét és igazát...! Mint mindehol, itt isvoltak jók, kevésbé jók, kiválók, fantasztikusan jók,csodálatosak, technikásak, érzelmesek, őszinték.

Minta és követendő példa bőven akadt Szombatt­helytől Hatvanon át Nyiregyházáig, Szegedtől Szol­nokon keresztül Balassagyannatig.

Tudatosan, céltudatosan dolgoznak a pásztói Dó­zsa György Altalános Iskolában. Barátságos, meleg­szívű volt a fogadtatás, udvarias és figyelmes a bá­násmód, magas színvonalúak az előadások, szívvel,lelkesedéssel teltek a hozzászólások, vélemények.Számomra a tenni akarás, az igazi jó szándék és ahozzáértés értékei voltak imponálóak.

Kitüntés és megható volt, megtiszteltetés és élve­zet volt zsűrizni, látni a csodát: a gyermeket. Mögöt­te a szerényen meghúzodó értékeket: kíváló elem­zés, pontos tartalmi megvalósítás, élvezetes és re­mek beszédtechnika, jó hangképzés, tükrös szemekés arcok, indokolt, valós gesztusok, felszabadult ön­megvalósítás, szuggesztív előadásmód, lenyügöző te­hetségek. Aztán a ragyogó és elégedett, büszke éstudatos tanítok, tanárok őszinte és kiérdemelt örö­me, sikerei. Nem-folytatni lehetetlen. Rendszeressétenni, mindjobban elteIjeszteni kötelesség.

Csiká8z István

versmondó 13

Ha anyák napja, akkor:Erdőkertes!

Benyomások az "Anyám fekete rózsa"vers- és prózamondó versenyről

Csoóri Sándor

Köszönjük neked, fiam, hogy hazajöttél,mert mi már olyan öregek vagyunk,mint fönt a padlásori az a falióras a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?és annyi havat álmodo~ össze-vissza: h?kazlat, ~ó~e~etés mindegyik mögül a f~amat hall?n.' - ~gen,.a k?hopesedet,de fekete puskacsövek es messzelatok figyelik lépteimet,

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, hiradásra.Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket -A multkor is, amikor Amerikába mentél,a szemem belülről kisebesedett:eljutsz-e? visszajutsz-e? üls~-e még id~ m~llém?

mert nekem minden távolsag: tenger es tüskebokorés minden repülő lezuhan, amelyen te utazol.

Anyám szavai

el szoktam mondani: "itt nincs vesztes, csak győztes

van - a költészet, az irodalom!" Ez szép díszítő, s ta­lán vigasz azok számára, akik elvéreztek a válogató­kon. De nem igaz! A rosszul előadott vers, a gyen­gén megszólaltatott próza - bizony nem győzelemre

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut, ,de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az ut,hányszor megemlegetem azt a körtefát,amit a konyhaajtó elől fordított. ki~ bomba,meg tudnék benne kapaszko~m,mint m~st a t~ karodba.Talán ha bottal járnék! No meg csak az hiányzik!Fogom inkább a söprű t, azzal botozgatok ela ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban, amerre te,nem féltelek a kilengő, magas házaktóls a krokodilusos tavaktól sea mosolygó késes emberektől, akik bankot rabolnakvagy csak játszanak,álarc van rajtuk, mint a szüretibálas ördögököns bohócos nagykalap, . . ....de ki szegény: akkor is fél, arnikor nevethetne, arnikor ami,ki van az én szivem is verve, hét vassal köröskörül.

Immár negyedszer rendezte meg az erdőkertesi AdyEndre Művelődési Ház anyák napjára az "Anyámfekete rózsa" elnevezésű vers- és prózamondó ver­senyt gyermek és ifjúkorú, valamint felnőtt amatőr

előadÓk részére. Az elsó versenyen igen nagy volt afelhajtás (jelen volt a címadó versalkotója Csoóri Sándor, a kor-mány akkori szóvívője és másfontosak!), de az eredmény elégsoványka volt. Kevés volt a je­lentkező, és elég gyenge a színvo-nal. A második évben a támogatóPest megye mellé feltárkózottSzolnok és Nógrád megye. Ez év­ben belépett a támogatók közéBudapest főváros is. S mivel ameghirdetés már országos volt:érkezett versmondó Szabolcs­Szatmár és Borsod megyéból, sóta kisjugoszláviából is.

Ebben az évben négy elődön­

tőn 164 előadóból válogattuk kiazt a 44-et, akik az ünnepélyesmájus elsejei döntőben résztve­hettek. Igen szép eredménnyel.

Hagyomány, hogy a döntő nap­ján képzőművészeti kiállítás isnyílik, Ezúttal Edward Beroyanörmény kerámikus művész alko­tásai adták a gyönyörű hátteret,mely előtt az előadók felléptek.Nagyon jó, egyenletes volt a szín­vonal. A zsűri valóban nehezentudott sorrendet felállítani a sokjó és színvonalas előadás között.

Beszámolót írni, győzteseket

felsorolni fontos, de nem tanulsá­gos. A Versmondó hasábjain ér­demesebb a problémákról, a ta­nulságokról beszélni. Először is lekell szögezni, hogy a döntő azértvolt oly szép és egységes, mert jólműködtünk a válogatókon. Ottbizony nagyon sok hiba volt, sbármennyire fájt is, csak azt en­gedtük tovább, aki színvonalasteljesítményt nyújtott. Alapállá­sunk az volt: mindenkit tiszteletés megbecsülés illet, aki verssel anyilvánosság elé lép. Am a tehet­ség tisztelete megérdemli, hogyaz ügyetlen, olykor dilletáns előa­

dó ne kerülhessen a döntőbe.

Közhely, de mint a zsűri elnöke,

14 versmondó

Kiss József gra{ikája

segíti az irodalmat, hanem vesztessé teszi. Veszítvarázsából.

A költő művének hű tolmácsolása elsősorban alá­zatot, értelmet és kifejezőkészséget kíván. Ezértkulcskérdés: a versválasztás. Ez hál'istennek márnem ideológiai kérdés, hanem esztétikai. Tehát le­hetőleg jó és jól mondható verset kell választani. Eztöbbé-kevésbé sikerült is. De hogy az előadó egyéni­ségéhez is megfeleljen, való legyen neki a vers - ezkevésbé sikerült. Különösen a gyermek kategóriá­ban. Attól például, hogy a gyerek - gyerek - nem bi­zonyos, hogy minden gyerekvers való neki. (Közke­letű tévedésre Szabó Lőrinc "Lóci óriás lesz" c. ver­sét gyerekkel mondatni, holott az egy felnőtt filozó­fiai verse!) Tehát 12-14 éves korosztályban igen ne­héz megfelelőt találni. Kifejezetten gügyögő gyerek­versek úgyanúgy nem valók ide, mint nehéz felnőtt

versek. Nagy a felkészítő szülők vagy pedagógusokfelelőssége, hogyan válasszák ki a megfelelőt. Nehézkonkrét tanácsot adni, mert mindig érhetnek meg­lepetések. A Rádióban volt Szabó Evának egy műso­

ra, amikor ismeretlen verset - többfélét - tett gyere­kek elé. Es ezek első olvasásra olyan mélységeketnyitottak fel, olyan értelmezést adtak, ami minden­kit meglepett.

Tehát a gyerekMl kell kiindulni és nem a maguk(eln6tt elképzeléseit ráerőltetni. Azt javasolnám aszül6knek, a pedagógusoknak, hogy több vereset 01­vastassanak el a gyerekkel, s amellett döntsenek,melyb61 a gyerek a legtöbbet "hozza ki" a maga sa­játos módján. A vers vagy próza kiválasztásánálnem működhet a "balett-vizsga" effektus, amikoraz ügyetlenül tipegő csöppséget ájult imádattal néziaz egész család.

A felnőtt 07-001 a végtelenig) kategóriában in-

kább értelmezési és ritmizálási problémák voltak.Sokan elfeletkeztek arról, hogy a költő a maga "lelkifüleivel" hall egy ritmust, tempót, zenét s a versbennem véletlenül választ a gondolathoz - egy bizonyosversformát. Arra probáljuk rávenni az előadókat,

hogy a vers gondolati lényege mellett érzékeltességannak zenéjét, ritmusát, magyarul: rímvilágát!

Lássák a költői képeket és érzékeltessék. Próza­mondásnál ezt talán még lényegesebb: látni és lát­tatni. Ha nem válik a hallgatóban élménnyé az előa­

dás nyomán a halott vers - akkor az előadó (akáramatőr - akár profi) nem volt képes teljesíteni leg­főbb feladatát - a költő gondolatának, stílusának ér­zékeltetését.

A felnőtt kategóriában nyolcan értek el helyezést,de hárman jutottak a díjazott helyekhez. Szép Lász­ló (71 éves) Miskolcról, Kovács Henriett (l8 éves)Inárcsról és első helyen Torma Mária (47 éves) vég­zett Budapestről.Az ifjúsági és gyermek kategóriá­ban tízen nyertek helyezést. Az első három: a har­madik Kriston Ákos (l6 éves) Miskolcról, a másodikDobó Mariann 04 éves) Erdőkertesrólés az első he­lyezett Lázár Anna 04 éves) Vácbottyánról.

A 15-30 évesek kategóriájában tizenketten külön­díjat kaptak. Ez pedig nem más, minthogy augusz­tus 22-28 között Erdőkertesen versmondó táborba,továbbképzésre hívtuk meg őket - a rendező szer­vek költségén. Ez azt hiszem minta lehet a további,ilyen jellegű vetélkedő szellemi folytatásaként.

Reméljük, jövőre, ugyanilyen érdeklődés, lelkese­dés és eredmény kiséri majd az anyák napi vers­mondó vetélkedót Erdőkertesen.

Máté Lajos.

vetsffiondóKiadja:

Az. Országos Versmondó Egyesület

Támogatók:Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány,Művelődési és Közoktatási Minisztériwn

Felelős szerkesztő és kiadó:KISS LÁSZLÓ

Szerkesztőség címe:1022 Budapest L, Corvin tér 8.

Tördelőszerkesztő:

VIRÁG LÁSZLÓ

ISSN 1217-3282

Ára: 55,- FtElőfizetési<ifj egy évre:

220,-Ft

Megjelenik:évente négy alkalommal

Készült a BALU-TYPO MED BT.gondozásában.

1201 Budapest, Hatvani u. 33.

versmondó 15

~~almu~ 51.

Végtelen irgalmú, Ó, te nagy hatalmúIsten, légy már kegyelmes!

Onts ki mindenestől jódot rám kebledből.

mert lá, mely veszedelmesBűnöm miatt lelkem, ki titkon rág engem,

mert nagy sebbel sérelmes.

Mosd le rólam immár, kit lelkem alig vár,mosd el bűnöm rútságát,

S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt, enyészd elförtelmem büdös szagát;

Esmérem vétkemet, kiért nap engemetrettent, mutatván magát.

Csak neked vétkeztem, bűnt ellened töttem,ó, kegyelmes Istenem,

Kit semmi ravaszság nem csalhat, s álnokságrejve előtted nincsen,

Mert az nagy kék égből, mint királyi székből

látod, mit mível minden.

Ha érdemem szerint reám eresztesz kínt,veszek, s jaj, hová legyek?

Ha teljes éltemben bűnt tettem mindenben,bizony Pokolra megyek,

Mert még létem előtt testem megfertőzött,

6, Istenem, már medgyek?

Engem mert vétkével anyám éltetett el,méhében hogy hordozott,

Vétket te penig bánsz, igazt szeretsz, kívánsz,ki tiszta szívet hozott,

Hogy életre adtál, azonnaloktatál,mint érteném titkodot.

Én rút, háládatlan azért, foghatatlanIsten, hozzád kiáltok,

Tisztíts izsópoddal. irgalmasságoddal,mert lá, ki nagy kínt vallok,

Hogy undok vétkembőlmegtisztulván belől

legyek szebb, hogysem vagyok!

Legyek fejérb hónál, s örömmondásoddaltölts bé az én fülemet,

Élemíts elmémet küldvén örömedet,ne szárazd ki velömet

Csontomból bánattal, ne nézz rám haraggal,mosd el inkább vétkemet!

Teremts ismét bennem teremtő Istenem,tiszta szívet kegyessen,

Fúdd belé ismegént, hogy nagy szívem szeréntlelkem igazt szeressen,

Engem, romlott szegént, rossz érdemem szeréntharagod el ne vessen!

Ne fossz meg lelkedtől. sőt idvösségemről

mondj örömet már nekem,Szeritelő lelkeddel hadd épüljön meg fel,

mint azelőtt, bús lelkem,Hogy sok tevelyedtek tehozzád térjenek,

követvén bízvást engem.

Az kövér áldozat j6 kedvet nem hozhat,jól tudom, Uram, néked,

Mert ha az kellene, örömest tisztelnebús fejem azzal téged,

Töredelmességgel, buzg6 könyörgésselbeszéll em azért néked:

ímé, kioldoztam, s teelődbe hoztamfene ötte sebemet,

Kit csak te gyógyíthatsz, életre fordíthatsz,szánd keserves fejemet,

Bűneim kínjával, testem fájdalmávalne gyötörd életemet!

Ha előbb nem hadtad, sőt hozzád fogadtad,tahát mostan se hadd el

Jó voltodból szegént, szokásod szeréntSion falát támaszd fel,

Hogy mint áldozatot, adjak úgy hálákotki neked leginkább kell.

Balassi Bálint (1554-1594)