vegcs az arvisura szellemisége

VVVVVVVVéééééééégggggggg CCCCCCCCssssssssaaaaaaaabbbbbbbbaaaaaaaa

AAAAAAAAzzzzzzzz AAAAAAAArrrrrrrrvvvvvvvviiiiiiiissssssssuuuuuuuurrrrrrrraaaaaaaa sssssssszzzzzzzzeeeeeeeelllllllllllllllleeeeeeeemmmmmmmmiiiiiiiissssssssééééééééggggggggeeeeeeee

4

http://vegcsaba.hu/arvisura

Az Arvisura szellemisége

© Vég Csaba, 2007., 2009., 2011., 2012.


Minden jog fenntartva.

A kiadó elızetes írásbeli engedélye nélkül jelen könyvet vagy annak részleteit

más nyelvre lefordítani, valamint bármilyen formátumban vagy eszközzel

reprodukálni, tárolni és közölni tilos.

A következıkben Paál Zoltán „Arvisura” és „Vérrel pecsételve” címő mőveivel kapcsolatos rövid cikkeket győjtöttem össze három részben. Minden cikk egy, az arvisurákkal kapcsolatos kérdést pró-bál megközelíteni. Eredeti terv szerint ezek 1-2 hetes rendszeres-séggel jelentek volna meg, így a cikkekben ismétlések elıfordulnak.

A külön nem jelölt dıltbetős idézetek Paál Zoltán írásaiból vagy levelezésébıl származnak.

Bár gondolkodtam egy objektívebb megközelítésen, érdekesebb-nek és igazabbnak éreztem, ha a saját véleményeimet, ötleteimet és tapasztalataimat is leírom.

A cikkeket a „Szellemi úton – A szellemiség képviselete” c. írás zárja. Ezek után található mellékletként „A Szellemiség észlelése” címő

2007-es írásom, valamint a 2009-ben készült „Az arvisurák szellemi-sége” összefoglalóm, ami eredetileg az „ANA – A korona” kalandfilm-vázlat melléklete.

Köszönet mindenért Barasits Zsuzsannának. A szellemiséggel

kapcsolatos szemlélet, különösen az utolsó cikk összefoglalója az ı tudásán alapszik.

Budapest, 2012.02.15.

5



Tartalom

Az Arvisura szellemisége I.

IIssmmeerrkkeeddééss aazz AArrvviissuurráávvaall ...................................................................... 1122

MMiitt aaddhhaattnnaakk nneekküünnkk aazz AArrvviissuurraa rreeggééii?? .............................. 1144

AAzz AArrvviissuurráákk úúttjjaa MMaaggyyaarroorrsszzáággrraa ................................................ 1166

MMeeddvveettoorr ééss aazz AArrvviissuurráákk ááttaaddáássaa ................................................ 1188

AArrvviissuurráákk,, aa MMaannyyssii ééss aazz ÚÚzz kkéérrddééss .......................................... 2200

„„ÉÉnneekkeelljj úújj AArrvviissuurráátt!!”” .................................................................................. 2222

GGiillggaammeess ééss aa rroovváássmmáássoollaattookk ............................................................ 2244

RRoovváássookk ééss aazz AArrvviissuurraa .................................................................................. 2266

KKaappccssoollaatt aa sszzeelllleemmvviilláággggaall .................................................................... 2288

ŐŐssöökk sszzeelllleemmeeii .......................................................................................................... 3300

AA sszzeelllleemmiisséégg kköözzvveettííttőőii .............................................................................. 3322

AAzz eeggyyéénneenn ttúúll .......................................................................................................... 3344

„„IIffjjúússáágg”” ............................................................................................................................ 3366

AA rreejjtteetttt vviilláágg .............................................................................................................. 3388

AArrvviissuurraa,, IIggaazzssáágg .................................................................................................. 4400

6



KKöözzllőőkk ééss sszzeelllleemmii kköözzlléésseekk .................................................................. 4422

AAzz iiggaazzii sszzáánnddéékk ééss aazz IIggaazz sszzáánnddéékk ........................................ 4444

NNyyiittoottttssáágg ééss eellffooggaaddááss ................................................................................ 4466

KKááoosszz vvaaggyy iiggaazz öösssszzeeffooggááss .................................................................. 4488

CCssiillllaaggjjóóssllááss aazz AArrvviissuurráábbaann .................................................................. 5500

LLeeggyyeenn aa FFööllddöönn bbéékkee…… bbéékkee…… bbéékkee…… .................................. 5522

EEmmmmaa nnéénnii –– „„aa ccssiillllaaggookkbbóóll kkaappoomm aa mmeesséékkeett”” ...... 5544

AAzz ÉÉlleett sszzoollggáállaattáábbaann ...................................................................................... 5566

HHééttmméérrffööllddeess llééppéésseekkkkeell ............................................................................ 5588

Az Arvisura szellemisége II.

EEggyyeettlleenn IIsstteenn .......................................................................................................... 6622

AAttaa--IIssiiss –– RRáátteenn –– IIsstteenn –– ŐŐsstteenn .................................................... 6644

ÉÉlleettffaa ééss aa SSáámmáánn--lléélleekk ................................................................................ 6666

ÉÉlleettffaa,, IIzz ééss TTuurruu .................................................................................................. 6688

TTuurruull ééss OOrroosszzlláánn .................................................................................................. 7700

„„NNóóttááss kkeeddvvűű”” ffeejjeeddeelleemm .......................................................................... 7722

NNeevveekk –– AArrddvviissuurraa AAnnyyaahhiittaa .................................................................. 7744

NNeevveekk –– NNaazzíírr,, AArrmmoogguurr ééss MMaaggyyaarr .............................................. 7766

AArrvviissuurraa ééss ttöörrttéénneelleemm .................................................................................. 7788

7



AArrvviissuurraa ééss ttáárrggyyii eemmlléékkeekk ...................................................................... 8800

AArrvviissuurraa ééss ttuuddoommáánnyy .................................................................................... 8822

FFeenntt,, ÉÉsszzaakkoonn .............................................................................................................. 8844

SScchhmmiiddtt ÉÉvvaa aazz AArrvviissuurráárróóll ...................................................................... 8866

AArrvviissuurraa ééss eezzoottéérriiaa .......................................................................................... 8888

KKáálltteessiieekk –– aa lleeggnnaaggyyoobbbb éérrttéékk .......................................................... 9900

SSáámmáánnookk,, ttáállttoossookk ................................................................................................ 9922

BBeeaavvaattoottttaakk aazz AArrvviissuurráábbaann .................................................................... 9944

KKaarrééjj ........................................................................................................................................ 9966

„„ÜÜvvööllttőő SSáárrkkáánnyykkííggyyóó”” .................................................................................. 9988

ÉÉlleettffaa--hhiitt ééss UUrruukkii--mmaannii vvaallllááss ........................................................ 110000

SSzzeelllleemmiisséégg –– BBeeaavvaattoottttaakk .................................................................. 110022

SSzzeelllleemmiisséégg –– TTeelljjeesssséégg ............................................................................ 110044

SSzzeelllleemmiisséégg –– HHaaggyyoommáánnyy,, SSzzeerrttaarrttááss ................................ 110066

AArrvviissuurraa mmiinntt bbeeaavvaattááss ............................................................................ 110088

Az Arvisura szellemisége III.

AA TTéétt .................................................................................................................................... 111166

„„HHiiddeegg oorrsszzáágg vvaarráázzssllóóii”” –– aa hhaannttii ssáámmáánn ...................... 111188

ÁÁllddoozzaatt ééss áállddááss .................................................................................................. 112200

8



RRoovváássjjeelleekk .................................................................................................................. 112222

„„AA hhoosssszzúú éélleett ttiittkkaa”” .................................................................................... 112244

FFéérraann .................................................................................................................................. 112266

336600 ........................................................................................................................................ 112288

„„HHáárroommsszzoorr nnyyoollccaass iisstteennsséégg”” ........................................................ 113300

EEnnlliitttt .................................................................................................................................. 113322

AArrnn,, aa tteemmpplloommooss lloovvaagg .......................................................................... 113344

„„IInnddííttoottttaakk”” .............................................................................................................. 113366

„„ÉÉsszzaakkii nnyyeellvvrrookkoonnaaiinnkk”” ........................................................................ 113388

AAzz AArrvviissuurraa ttöörrttéénneellmmii sszzeemmlléélleettee ............................................ 114400

SSzzeerrvveezzeett –– nnyyííllttssáágg ...................................................................................... 114422

JJóó ééss rroosssszz .................................................................................................................. 114444

„„SSzzeenntt ppoorrookk”” ........................................................................................................ 114466

„„VVáánnddoorrlléélleekk”” ........................................................................................................ 114488

BBaarraassiittss ZZssuuzzssaannnnaa PPaaááll ZZoollttáánnrróóll ............................................ 115500

AA „„HHeetteeddiikk éérrzzéékk”” ............................................................................................ 115522

„„ÓÓmm--jjeell”” ........................................................................................................................ 115544

SSzzeerreennccssee .................................................................................................................... 115566

AAzz AArrvviissuurraa iiggaazzssáággaa .................................................................................... 115588

9



AAzz AArrvviissuurraa ttaannííttáássaaii .................................................................................... 116600

AA lláátthhaattóó ééss aa lláátthhaattóónn ttúúllii vviilláágg .................................................. 116622

Szellemi úton – A szellemiség képviselete (2012) 165

A Szellemiség észleléséről (2007) 189

Az arvisurák szellemisége (2009) 199

KKöönnyyvveekk,, ffiillmmeekk .......................................................................................... 2211221111

10



11




IIIIIIII........

(Régi tervem szerint, készítek néhány rövid összefog-

lalót az Arvisurákkal kapcsolatos kérdésekbıl és témák-ból, esetenként a saját elképzeléseimmel és élményeimmel kiegészítve. És mert ezt-azt elnézve könnyen hibázhatok, bíztatok mindenkit a szövegek sokkal alaposabb megis-merésére. Remélem, egyszer a téma egy nálam avatottabb ismerıje részletesebb és pontosabb gondolatokat fogalmaz meg.)

12



Ismerkedés az Arvisurával

„Megpróbáltam, de nem tudtam elolvasni, olyan szö-

vevényes. Hogyan kellett volna neki kezdenem?” Ha belelapozunk az Arvisurába, adatok, évszámok, nevek és

események tömegével találkozhatunk. A tartalomjegyzék alapján láthatjuk, hogy az Arvisurák az i.e. 4040-es elsıtıl kezdve a 24 hun törzs szövetségének húszévenkénti feljegyzései, egészen az 1700-as évekig, esetenként több száz év kihagyással. De mégis, mintha ez egy párhuzamos történelem lenne, amely nagyjából követi a tan-könyveinkbıl ismert, a hivatalos történetírás által elfogadott fıbb vonalakat, sokszor azonban igen jelentıs és néha igen megdöb-bentı részletekben tér el. Támadói gyakran pontosan ezeket az el-téréseket hozzák fel. Történelmi tényekre és évszámokra hivatkoz-nak, holott legtöbbször ezek a „tények” krónikákból származnak, azaz egyének szubjektív megfogalmazásaiból, amelyek esetenként nagyon is célzatos torzításokat tartalmaznak. Saját élményem ezzel kapcsolatban az, hogy amikor alaposabban megkíséreltem utána keresni az Arvisura és a hivatalos történetírás egy-egy eltérésének, vagy amikor újabb ismeretek kerültek elı, azok túlnyomórészt az Arvisurát igazolták.

Az Arvisurából tehát kikereshetjük a minket érdeklı történeti korszakot és ebbıl a nézıpontból újabb információkat kaphatunk. Persze, csak akkor, ha általában véve nyitottak vagyunk az újdonsá-gokra. Ha például megfellebbezhetetlen forrásként fogadjuk el Asterix meséjét, akkor különös lesz számunkra, hogy Julius Caesar az Arvisurában egy pozitív szereplı – persze, ezt csak szélsıséges esetként mondtam. Ha valakibe berögzıdött a korábbi szemlélet, amely a római plebejusokról festett elınyösebb képet az arisztokrá-ciával szemben, akkor számára érthetetlen lesz, hogy itt a patríciu-sok próbálták az értékeket megtartani. De, sokan még emlékeznek,

13



hogy miért is emelhette ki elızı korszakunk történetírása a plebe-jusokat…

Az Arvisura történetként való olvasását megnehezíti, hogy a megjelent, utolsó változat a korábbiaknak az évtizedeken keresztül történt kibıvítése. Ez már nem elemekként, hanem teljességében kezeli a történéseket. Így, amikor egy adott eseményrıl ír, az ahhoz kapcsolódó továbbiakat is megemlíti. (Csak megjegyzésképpen: ez a teljességében való megragadás, szinte „holografikus” rendszer általában a szellemiségnek a megközelítése, szemben a ma ural-kodó, a teljességet elemi részeire darabolni kívánó szemlélettel. Ugyanígy jellemzı a helyszínek, idıpontok, és az azonos nevőek közötti hirtelen váltás, „ugrálás”.) A második arvisurában találko-zunk Buda nevével, akit elsı pillantásra Atilla testvérének gondol-nánk, viszont ez többezer évvel korábbi történés. Megjelenik az apja, Armogur fejedelem neve is, és csak oldalakkal késıbb olvas-hatjuk, hogy ı már a 12. fejedelem ezen a néven… A megjelent „nagy” Arvisura tehát alapvetıen olyanoknak készült, akik eléggé tájékozottak az egész történetben és a fıbb szereplıkben.

Elsı olvasásra könnyebb a helyzetünk, ha az elsı, 1972-re elké-szült változatot sikerül megszereznünk. Ez sajnos még nem jelent meg, bár már tervbe van véve (Interneten néha itt-ott felbukkan). Ennek a 273 gépelt oldalán a súlyponti történések szerepelnek, amely így áttekintésre is alkalmas. Ugyancsak érdemes elolvasni elıször a Vérrel pecsételve c. kötetet, a 348-ik Arvisurát, amelyben Paál Zoltán leírja, hogyan került kapcsolatba ezzel a szellemiséggel. És van még egy lehetséges ismerkedési mód. Bodnár István mate-matikus a „nagy” Arvisura kiadásból összegyőjtötte és sorrendbe állította a történeti eseményeket. Könyvébıl, amely „A Hun törzs-szövetség története” címet kapta (Püski, 2008), a teljes történet ívét megismerhetjük, így azután már könnyen tájékozódhatunk a teljes Arvisurában.

14



Mit adhatnak nekünk az Arvisura regéi?

„Mi is az az Arvisura? Érdemes-e azt elolvasnunk,

azzal foglalkoznunk?” Az Arvisura a Hun törzsszövetség összefoglalói, feljegyzései.

Az Arvisurát tehát olvashatjuk úgy, mint a történeti események le-írását a 24 hun törzs szövetsége nézıpontjából. Az Arvisura hang-súlyozza, hogy ezeket az összefoglalókat mindig egy-egy „beava-tott” is ellenırizte, aki igazlátóként képes volt megállapítani a leír-tak igazságtartalmát. Mivel ez a képesség jelenleg nem áll „csak úgy” a rendelkezésünkre, így bárki ezt az ellenırzést sajnos nem tudja elvégezni a „hivatalos” történelmen. Aki pedig elképzelni sem tudja ezt a képességet, az kapva-kap ezen egy újabb ellenérvként.

Az Arvisura tekinthetı úgy, mint a történelmi adatok megdöb-bentı részletességő tárháza. Van azonban egy különös tapasztala-tom, amit már másoktól is hallottam. Ha egy bizonyos idı után újra elolvassuk a szöveget, néha olyan, mintha egy teljesen új köny-vet tartanánk a kezünkben. A már ismert mondatok között mintha a semmibıl bukkannának fel újak, és csak hitetlenkedünk, hogy azokat hogy nem vettük észre korábban, hogyan lehet, hogy azok fölött elsiklottunk? Mi történhetett? Korábbi olvasásunkkor példá-ul csak a történeti adatokra figyeltünk, most azonban rájöhetünk arra, hogy az elejtett, elsıre csak kiegészítésnek, közbevetéseknek tőnı megjegyzések, vagy akár csak egyes kifejezések, mind, nagyon is lényeges részletek.

Az Arvisurának valójában egyre mélyebb és mélyebb rétegei vannak, amelyek lassan, sorra feltárulkoznak a megfelelı nyitottság esetén. Úgy is tekinthetjük, mintha egy piramis lépcsıjén haladnánk felfelé. Minden lépcsıfok megmászása egy kis elszántságot igényel, azért tenni kell. Nem is biztos, hogy sikerül, mert talán nem találjuk azt az utat, amin feljebb kapaszkodhatnánk. Lehet, hogy nem is akarunk tovább menni, megelégszünk már azzal a látvánnyal is,

15



amely az elért magasságból tárul elénk. Ha viszont feljebb jutottunk – és ez önmagunk meghaladását, önmagunkon való felül-emelkedést is jelent –, akkor egy magasabb nézıpontot nyerünk. És mit látunk ott? Elıttünk a következı lépcsıfok…

A történetiség és az adatok csupán az Arvisura legkülsı rétege. Ez a fajta olvasási mód azonban egy különös hozzáálláshoz kap-csolódik. Mindig akarunk valamit a történettıl: vagy valamit bebi-zonyítani a segítségével, vagy esetleg valaki épp olyan részt keres, amibe beleköthet. Így azonban az elıfeltételezéseink szőrıjét tesz-szük a szemünk elé. Hogyan lehet valamit úgy olvasni, hogy ne akarjuk elolvasni? A könyv alcíme pontosan megadja a kulcsot: ha regeként tekintjük, akkor meg is engedjük, hogy hasson ránk a törté-net varázsa. És a következı réteg kulcsa? Talán az pont egy ezzel ellentétes hozzáállás… És mit mutathat meg ez a teljességet és egy-séget ábrázoló, elsı pillantásra szövevényesnek tőnı cselekmény, ha ráérzünk az egymásba kapcsolódó gondolatok örvénylı mintá-zatára?

Az Arvisurában a történetek és adatok mögött egy szellemiség mőködését és mőködtetését fedezhetjük fel, amely rendszert kíván vinni a szertelenségbe, és így a fejlıdést fenntarthatóvá, az életet pedig élhetıvé, sıt, széppé teszi. Az Arvisura utalásai szerint léte-zik egy, a mindennapjaink fölött álló szellemi erı, amely a világ jobbítására, a teljességre és harmóniára törekszik. Ezért a történe-tekben nem csak az a fontos, hogy mikor és mi történt, hanem a „miért” is. A felmerült problémákat és helyzeteket hogyan oldották meg, az mennyiben felelt meg ennek a szellemiségnek és mi lett mindennek végül az eredménye. Ez a „réteg” tehát tanítás, mint egy-egy tanmese – „mese”. Vagy – mint egy „regevilág”.

Ahogy egyre értıbben tudjuk olvasni az Arvisurát, és engedjük, hogy hasson ránk a történetek varázsa (!), megismerhetjük és az életünkbe építhetjük ennek a világjobbító szellemiségnek a törvé-nyeit, hogy a világunkban – itt lent is úgy legyen, ahogy fent.

16



Az Arvisurák útja Magyarországra

„Egy manysi partizán hozott el rovásokat? İ honnan

tudott magyarul?” Paál Zoltán a háború vége felé, 1945 elején került kapcsolatba

az Arvisurával. A történetet ı maga részletesen elmeséli a Vérrel pecsételve c. kötetben.

A menekülı németek leszereltették az Ózdi gyár fıbb elemeit (amely hadianyagot gyártott) és Németország felé elszállították. A munkásokat, közöttük Paál Zoltánt is munkaszolgálatosként beso-rozták és Szlovákián keresztül gyalogosan indították útnak. Paál Zoltán 1913. márc. 3-án született, azaz ekkor a 32-ik születésnapja közeledett. Otthon a felesége és 3 éves kislánya várta.

Február 2-án Sztrecsnó (Sztrecsény) közelében jártak, amikor a gyengébben ırzött munkaszolgálatosok közül a partizánok segí-tettek Paál Zoltánnak megszökni. A partizáncsoport vezetıje a fé-lig finn-karjalai, félig mordvin származású Yrjö Szalminen – orosz nevén Igor Szalmi – volt, aki eredetileg a Leningrádi egyetemen, a finnugor tanszéken végzett, majd késıbb egy fıiskolán oktatott. És a partizánok között volt Szalaváré Tura, a 22 éves manysi fiú is. (Nem tudom, a Szalaváré manysi nyelven jelent-e valamit; finnül a „Sala vaari” szó szerint „titok hegy”. A partizánok között, illetve mordvin szokás szerint mindenkinek csak az álnevét használták, bár Tura partizán neve Szolevasov volt, Paál Zoltánnak pedig Bara-ca).

Tura elmondta, hogy már régóta figyelte Paál Zoltánt, mert Zoltánnak „három lelke” van. A manysik szerint az embereknek a nappali „lélegzés-” vagy „élet-lelkük” mellett van egy másik, egy „szabad” „vándor” vagy „árnyék-” lelkük, amely éjjelente vándor-útra kel és más lelkekkel találkozik. És néhány embernek van egy harmadik, „sámán” lelke is, amely az égiekkel való kapcsolatot teszi lehetıvé. Paál Zoltán mindezt hitetlenkedve fogadta.

17



Tura egy különös történettel állt elı. İt a nagyapja nevelte fel, aki manysi föld szent helyének a sámánja volt. A nagyapa Turát még gyermekként megkérte, hogy másoljon át papírra rovásírásos szövegeket, és majd, ha felnı, vigye el ezeket Magyarországra. Nagyapja halála után Tura elindult, hogy teljesítse a végakaratot, majd a sors Penzába sodorta, ahol az I. világháború volt magyar hadifoglyaival találkozott, akik ott, a mordvinok között családot alapítottak. Tura közöttük tanult meg magyarul, így üdvözölhette 1945. februárjában a kunyhó bejáratánál Paál Zoltánt: „No itt vagyol kicsi halacska?” (…) „Most pedig bujjá be, lásson meg az én kapitánom”.

A Szovjetunióban több csoport azt tervezte, hogy a magyarok-nak javasolni fogják a háborúból való kiugrást és a nácikkal való szembefordulást, így Magyarország a gyıztesek között fejezhette volna be a háborút. (Magyarország nem tette meg ezt a lépést, Románia viszont igen, így késıbb több területre is igényt tartha-tott.) Kijevben összeállítottak egy ötvenfıs partizánosztagot Igor Szalmi vezetésével, amelybe Tura is bekerült, hogy teljesíthesse ígéretét. Szalmi gyermekként Penzában élt és így több nyelvet is megtanult – magyarul is folyékonyan beszélt. A csoport bevetése sajnos rendkívül szerencsétlen körülmények között történt, a többségüket elfogták vagy meghaltak.

Késıbb Paál Zoltánt és Turát foglyul is ejtették, vonaton Drezdába deportálták, és ott, csodával határos körülmények között túlélték a Drezdai bombázásként ismert tömegmészárlást. (Drezdá-ban semmilyen katonai célpont nem volt; a többnapos támadás-sorozat a lakosság ellen irányult.)

A partizánegység ismét újraszervezıdött. Késıbb, Szombathely közelében a kormány egy tagjával szerveztek megbeszélést. Az ak-cióra önként vállalkozó Turát a kormánytag árulása miatt elfogták, majd bombatalálat áldozata lett. Halálával „vérrel pecsételte meg” nagyapjának tett fogadalmát, hogy átadja az Arvisurákat, így hozzá-segítse népeinket, hogy a múltunk ne merüljön feledésbe.

18



Medvetor és az Arvisurák átadása

„Miért egy medvetoron adták át az Arvisura-rovás

jogát? És akkor, télen, miért nem aludt az a medve?” A II. világháború vége felé Tura, a 22 éves manysi fiú találko-

zott Paál Zoltánnal, az ózdi kohásszal. Tura szerint Zoltánnak há-rom lelke volt, így alkalmas volt arra, hogy a szellemvilággal felve-gye a kapcsolatot, ezért átvehette az Arvisura-rovások jogát. A „Vérrel pecsételve” c. kötetben Paál Zoltán részletesen elmeséli ezt a történetet. Én a szövegbıl úgy érzem, hogy Paál Zoltánt megra-gadta az ıt megszöktetı „távoli rokon” partizánok minısége, akik szavaikkal és tetteikkel mutatták meg emberségüket. A kapitány, az egyetemi tanár Igor Szalmi felnézett az oroszul is alig tudó Turára és mindenben segítette. Majd, amikor egy közös barátjuk bajba került, együttesen beszélték rá Paál Zoltánt, hogy hitetlensége ellenére segítsen a képességével. Ahogy Tura mondta: „Mert az Ar-visura-tanok szerint a tengerek mélyébe küldi atyjafiát az a kegyetlen ember, aki erejének birtokában, a láthatatlan sugárzású égi tudásával nem segíti a gyengébb embert”. Ilyen emberek közé került tehát Paál Zoltán.

A sztrecsnói hegyek között folyamatosan dörögtek az ágyúk, felriasztva a medvéket. Egyiküket a véletlen éppen a csoport me-nedékéül szolgáló házhoz vezette. Éhsége csillapítására a mackó betört a karámba. A zajra Tura az idısebb Paál Zoltán kezébe nyomta a gépfegyvert, és ı, aki még soha nem vadászott, meglátva a tetten ért bundást karmaiban a csengıs báránnyal, jó pillanatban meghúzta a ravaszt és egy sorozattal nyakon lıtte a medvét. Tura határtalanul boldog volt, mert az Arvisura-rovások jogát csak egy medvetoron adhatta át, amelynek mindig pontos szertartásrend szerint, több tucat szabályt követve kell lezajlania.

A két lábbal a földön álló ózdi munkásember kezdetben egyál-talán nem hitt ezekben. Tura ezt is megértette: „A tudósvilágnak is ugyanilyen a megnyilvánulása. Amit mondottál, az a könyörtelen valóság. Az

19



igazság azonban több ennél. Nem szorítható be minden a tiszta ész világába. Például az áldozatkészség a legszebb emberi erény a gyengébbek megsegítésé-re.” Paál Zoltán késıbb személyesen is megtapasztalhatta a szellem-világ mőködését. Amikor Tura bíztatására segített, megjelent elıtte, ahogy a barátjuk elkeseredésében végezni próbál majd magával, így a helyszínre sietve és lesben állva megmenthették ıt.

Az ötnapos medvetoron megtörtént az átadás. Közben (febr. 8.) Tura beavatta Paál Zoltánt – „elborított bennünket a látó-emberek ezüst-köde”. Tura elıször azt akarta megtudni, hogy „hány sámános látóember lakozik” Zoltánban. Míg Turának 6, addig Zoltánnak azonnal 12 szellem jelent meg, hogy segítsen majd a vállalásában. „Az átélt álmokat, amely az idegrendszeredbe vésıdött, csak húsz év után kell leírnod, mert az Arvisura rovás törvényei így kívánják” – mondta Tura.

Egy újabb szertartás megnyitotta Zoltán elıtt a múlt tárát. Ek-kor „Agaba fısámán nyitotta meg a beszédet”. Amíg Szalminak 3, a töb-bieknek 5-7, Turának pedig 9 fısámán Arvisurája jelent meg, addig Zoltánnál 21 után leállították a mőveletet. A szertartáshoz egy (te-ába csöppentett, annak főszeres bor ízét adó) szert is igénybevet-tek. Egy beszámoló szerint, aki a tajgában kapott valami ilyesmit, ez alapvetıen ellazít és melegségérzetet okoz. Úgy tőnik, hogy ez az elmében „kapunyitóként” mőködött (a szertartás adja meg, hogy milyen világba; nem megfelelı mód nagyon „máshova” vezetne), másrészt pedig „gyorsítóként”. Tura ismerte (!) a veszélyes szer használatának módját, másrészt, azt csak a hagyomány felé tiszte-letet érzı társainál alkalmazta, illetve Zoltánnál, akit sámánlelkő-ként azonosított. A táltos-hagyomány és más közlések szerint azonban nem szükséges semmilyen szer a beavatáshoz. A szellem-világ „elhívja” azokat, akiket alkalmasnak tart egy-egy feladatra. Ki-sebb-nagyobb mértékben mindannyian megélhettünk már ilyen el-hívást. Ezek azok a sejtelmes gondolatok, melyeket túlnyomórészt az ember visszautasít, mivel hatalmas és kilátástalannak tőnı mun-kával járnak, mely eredménye az emberekbıl csak furcsálló értet-lenkedést vált ki. Mint például az Arvisurákat írni, évek hosszú so-rán és oldalak ezrein át…

20



Arvisurák, a Manysi és az Úz kérdés

„Mit jelent az Arvisura szó? Hogyan íródott le? Mi-

ért vannak benne ismétlıdések?” Az Arvisura Paál Zoltán szerint „a mai mordvinok nyelvén is azt je-

lenti: „Igazat mondott Szó”. Minden fısámán életérıl írtak egy Arvisurát”. A szót általában Igazszólásnak fordítja. (A Korán is használja a fe-jezeteire a Sura megnevezést.)

Szőkebb értelemben Arvisura az, amikor a fısámán halálakor a tanítványa elmondja elıdjének az életét és legfontosabb tetteit. Ilyenkor a halottról csak jót szabad mondani, nehogy az önvizsgá-lat purgatóriumán keresztül haladó lélek kétségbeessen és így azt a gonosz szellemek magukhoz ragadhassák. Csak jót szabad mon-dani, de csak igazat – Arvisurát.

Elsı Arvisuráját Paál Zoltán így Tura halálakor mondta el. Ez-után tíz évig hallgatnia kellett az Arvisura szabályok szerint, és csak ezután írhatta le és közölhette azt. Az elıdök 347 Arvisurája után ez a 348-ik, amely a „Vérrel pecsételve” címet kapta. Paál Zoltán eb-ben tárgyalhatta a „manysi kérdést”, a manysi nép szenvedését, az erıszakos keresztelést és népirtást, valamint azt, hogy Tura hogyan hozta el és adta át a rovások jogát. A mő '56 ıszére készült el.

Még '45-ben meghatározták a további feladatokat is. 20 évvel késıbb foglalkozhatott Paál Zoltán azzal a 17 Arvisurával, amely az Úz nép történetének fordulópontjaira vonatkozik. (Paál Zoltán palóc, ami az Arvisura szerint „felsı úz” jelentéső.) 30 évvel késıbb pedig az összes, mind a 347 korábbi Arvisurát tárgyalhatta.

Paál Zoltán azt várta, hogy 30 év múlva meg fog kapni további titkos szövegeket is. Ehelyett egészen más történt. '75 után írja, hogy „gondolat vibrációs eljárással”, azaz telepatikus úton kap meg Arvisurákat, illetve, egyes kérdéseire így kap válaszokat. Ekkor – ha ugyan jól érzékeltem – a fogalmazási stílusa is nagyon megváltozik. Korábban sokkal inkább történetközpontúan, egyenes vonal men-

21



tén tárgyalja az eseményeket. '75 környékén és különösen ezután azonban megjelenik az a „holografikus”, az egészet egyben megra-gadni kívánó megfogalmazás, amely csapongónak tőnhet annak, aki nem érti, milyen kapcsolatban is vannak egymással az elsı pillan-tásra különbözıknek látszó témák.

Paál Zoltán a „Vérrel pecsételve” kötetet többször is megírta, bıvítette és stílusában átfogalmazta. Lakatos Zoltán – aki Paál Zol-tánt személyesen is ismerte – győjtötte össze a változatokat és szer-kesztette egybe a szövegeket. Egy változatból néhány részletet a kétkötetes Arvisura kiadás végén is találunk. Elkészült tehát többek között egy szöveg '56 ıszére, de '69 ıszére is – amely már az Úz Arvisurákból is tartalmaz részleteket. Az utolsó változat lezárása 1980. jan. 1., amely már az összes és titkos Arvisurákból is ismertet.

A bajtársak '55-ben, Tura halálának évfordulóján összegyőltek, majd '65-ben is, és ekkor elhatározták a 17 Úz Arvisura közlését. '69 júniusában már 12 kész volt és '72 körül összeállt a 272 oldalas kötet. Idıközben elkezdıdött ezek kiegészítése, '75 után már a tit-kos Arvisurákkal is. A már nyugdíjas Paál Zoltán köré győlt egy kis csapat, akik '77-ben egy 600 oldalas szamizdat kiadványt ké-szítettek. Paál Zoltán 1982. szept. 29-én meghalt. Több év után a család Bolyki Úr Jánosnak adta át a kb. 12 ezer oldalnyi kéziratot, aki ezeket az Arvisurák száma szerint összerendezte, azokban csak kisebb stilisztikai hibákat javított, majd a Püski kiadó adta ki a két kötetet, elıször 1998-ban.

Tehát a könyv formában megjelent Arvisura és Vérrel pecsételve több idıszakból származó szövegeket is tartalmaz – akár egymás mellett. Ez olyan, mintha azonnal a magas matematikát tárgyal-nánk, és csak késıbb beszélnénk az összeadás-kivonásról. A logi-kus ismerkedési sorrend így a korai Vérrel pecsételve, a '72-es Úz Arvisura és a '77-es szamizdat lenne – remélhetıleg, ezek is elérhe-tık lesznek majd egyszer. A kiadott Vérrel pecsételve és Arvisura kötetek már a teljes, több évtizedes életmő összefoglalói.

22



„Énekelj új Arvisurát!”

„Tura rovásmásolatokat adott át Paál Zoltánnak. İ

miért nem ezeket írta le és hol vannak ezek?” Paál Zoltánnak az Arvisura történeteinél alapvetıen négy „for-

rása” volt. Leírása szerint egy szertartás alatt 21 teljes Arvisura megjelent neki és az „beleégett” az agyába. (A 21-ik után leállítot-ták a folyamatot, nehogy megsérüljön.) Másrészt, amikor csak lehetett, Tura folyamatosan mesélte az Arvisurákat. Esetenként, a mesék elıtt Tura eltőnt a kamrában. Késıbb bevallotta, hogy másolt rovásokból frissíti fel a tudását. Ezeket a lapokat a már meggyengült látású sámán nagyapja kérésére másolta át gyermek-ként, tíz éven keresztül. Egy lista szerint ezek a másolatok 34 Arvisurára vonatkoztak és összesen 315 oldalt tettek ki, de láthatjuk, ezek csak az úzokkal kapcsolatos Arvisurák; más helyen pedig 600 oldalról olvashatunk. Paál Zoltán mindezt újra lemásolta, és megfogadta, hogy amikor majd 20 év múlva ezeket újraírja, akkor elégeti a másolatait. A Vérrel pecsételve így idézi Szalmit: „amint a mai írásotok szerint megírod a tartalmát, égesd el, mert akkor a hetedik ég mennyköve sújt le rád!” (idegenül hangzik, de valóban, a finnben nincs kettıs tagadás). Az elégetés okát a medvetoron, részben pedig az Arvisurában kereshetjük. A medvetoron elhangzó énekeket eseten-ként papír segédletrıl énekelték, az ének befejeztével viszont azo-kat elégették. Az Arvisura utal arra, hogy az elégetéssel az írás tar-talma, „szellemisége” közvetlenül a szellemvilágba kerül.

(Szalmi szavait akár fenyegetésként is olvashatnánk, de egy mai hasonló példa lenne: „ha megfordulsz az autópályán, halálos ve-szélynek fogod kitenni magad!”. Ez tényleg komoly „fenyegetés” lehet, mert úgy tőnik, mindenki betartja, sıt, egy külsı szemlélı el is képzelheti, ahogy a sofır remeg a félelemtıl, nehogy megfor-duljon. Nem „fenyegetésrıl” van tehát szó, hanem arról, hogy ha egy adott világba belépünk, akkor elfogadjuk-e annak a szabályait.

23



Senkinek nem kötelezı autópályán menni. A normál úton is mehetünk – bár sokkal lassabban –, és akármikor meg is fordulhatunk, hogy az eddigiekkel homlokegyenest ellenkezı irányba menjünk.)

Milyenek lehettek ezek a rovások? Manapság egy szöveg egy olyan embernek készül, aki nem ismeri a leírandókat. A régi idık-ben azonban az írások csak emlékeztetık voltak. A mester szóban adta át az ismereteket a tanítványának, így a feljegyzések tartalmát mindketten ismerték. Pontosan ez történt itt is, amikor Tura a medvetorral és az Arvisurák elmondásával „beavatta” Paál Zoltánt ebbe a világba, így egyben ezek a rövid feljegyzések is érthetıvé váltak. Az emlékeztetıknek elsısorban a neveket, az évszámokat, egyéb adatokat és a történet fıbb vonalait kellett csak tartalmazni. Tura elmesélte, hogy nagyapja halálakor is csak egy emlékeztetıt állított össze, hogy majd 10 évvel késıbb azt pontosan megfogal-mazhassa. És mi a helyzet a nagyon régi idıkrıl szóló, részben már elfelejtett feljegyzésekkel? Az Arvisura szerint egy „háromlelkő”, egy „igazlátó ember” a szellemvilág segítségével megismerheti a ré-gen történteket.

Tura eredeti célja a másolatok átadása volt. Idıközben Paál Zoltánban azonban egy különlegességet, egy „háromlelkő”, rend-kívül erıs szellemi képességő embert talált. Paál Zoltán így lett egy-részt „rovó”, aki leróhatta a 20 évre vonatkozó 348-ik Arvisurát, és különleges képességei miatt így lett a „Vízöntı világkorszak” „beszélı-je”, aki újrafogalmazhatta a korábbi Arvisurákat is.

A lista szerint egy eredeti rovásos Arvisura általában 4-8 oldalt tett ki. Paál Zoltán ezt a '72-es munkájában 4-8 gépelt oldallá bı-vítette ki, így leginkább ebbıl a változatból ismerhetjük meg, hogy mit tartalmazhattak az eredeti jegyzetek. 30 év elteltével, '75 után pedig Paál Zoltánnak megnyílt egy újabb forrása: „gondolatvibrációs eljárással” kapott meg újabb Arvisurákat.

A haldokló Tura kérése szerint Szalmi visszavitte az eredeti feljegyzéseket: „Szalmi vigye vissza… a csomagot manysi földre!... De te énekeld el a magyar ifjúságnak… az új Arvisurát!”.

24



Gilgames és a rovásmásolatok

„Lehetséges, hogy nem is léteztek eredeti rovásmásola-

tok?” Paál Zoltán újrafogalmazta az Arvisurákat, hogy azok a mai

korunk emberének érthetık legyenek. Az eredeti rovások létezésére azonban több közvetett bizonyíték is van, pontosabban arra, hogy Paál Zoltán nem kitalálta a történeteket, valamint, hogy ezek esetleg több forrásból (több sámán által leírt Arvisurából) is származnak, illetve arra, ahogy ezek az információk idıvel kiegészülnek. (A kiadott könyv több, különbözı idıben elkészült írást is tartalmaz, akár közvetlenül egymás mellett. Így a pontosodást csak a korábbi változatok ismeretében láthatjuk; a könyvben a változatok esetleg ellentmondásként jelennek meg.)

Az Arvisurában többször is megemlítésre kerül Gilgames élet-kora, mint 126 év. Ezt a számot a sumer királylistában is megtalál-juk a 112-ik sortól: „dgilgameš3 ab-ba-ni lil2-la2 en kul-ab-ba-ke4 mu 126 i3-ak”, azaz „Gilgames / akinek apja(abba) szellem/lélek(lil2) volt / Kulaba(Uruk központi részének) ura(en) / 126 évet(mu) csinált(ak)” (Az „ak” – „csinál” igét a sumer királylista fordítói általában „ural-kodott” módon fordítják. Így az is elképzelhetı, hogy ez a számér-ték nem Gilgames korára, hanem uralkodásának éveire vonatko-zott.)

Az Arvisura szerint az „év” szavunk az „evés” szóból szárma-zik. A medvetoros évek számításának bevezetése óta minden egyes éves ünnepi „medveevés” egyben egy új évet is jelentett. Az Arvi-sura az evések számával magyarázza a 126 évet: Gilgames a „Feljegyzések szerint 126 évig – napi kétszeri evés mellett – valójában 63 évig élt. Ugyanis egy ételmelegítést hívtak egy evésnek, azaz évnek, tehát ha ötször étkezett volna, az Égi-tőz melegítése mellett 315 évig élt volna.”

Másutt: „Uruk népe holdhónap evést, aztán napi egyszeri, kétszeri, há-romszori, majd ötszöri evést számított. Gilgames pl. 126 úrnapi evéssel, napi

25



háromszori étkezés mellett csak 42 évig élt. Umma népe szerint csak kétszer volt ünnepi étkezésen, s így 63 évig élt.”

Megint másutt: „egyes királyok az evéseiket számolták éveknek, sıt volt olyan király, aki az egyes fogásokat nevezte egy evésnek. A szolidabbak a napi háromszori étkezés számolásával is beérték. Így, aki, mint például Gil-games, 126 évesnek mondta magát, lényegében csak 42 évet élt a 24 Hun Törzsszövetség medvetoros évének számítása szerint.”

A fentiek ellentmondásosak, sıt értelmetlenek. mivel, ha Gilga-mes naponta két vagy három evést számolt volna, akkor az a szám kb. 15-23 ezer „evés” lenne. A megoldásra egy másik részlet utal, amelyet Paál Zoltán valószínőleg a legkésıbben írt le (egy levél-részlet alapján): „Az Égi származású Arpach a rajcsúrban a Jób nevet vette fel, majd hısi mivoltában elnyerte a Gilgames nevet. Rá ezért a szavár-diak évi tőzszerzési idıszámítása volt érvényes, tehát 3 névnapi evést tartott. Ezért 3x42 névnap mellett csak 126 évet, azaz evést élt.”

Korábban olvashatjuk, hogy az újszülötteknek a születésük napja alapján választottak nevet, így a „névnapjuk” egybeesett a „születésnapjukkal”. Tehát, ahány névnapi ünnepi „evést” ettek, annyi évesek voltak. Másrészt, ha valaki egy nagy tettet végrehaj-tott, például egy versenyt megnyert, akkor újabb nevet vehetett fel, ahogy az elızı leírás alapján Gilgames is tette. Ha tehát Gilgames-nek három neve volt, akkor évente három névnapi evést számol-hatott, így fejthetjük meg a 126 „évnek” az életkorával való kap-csolatát.

Az elızı részletekbıl azonban a legérdekesebb az, hogy kez-detben valószínőleg Paál Zoltán sem értette meg ezt az összefüg-gést, és ez azért történhetett, mert valóban másolta és feldolgozta a történeteket (!), sıt, Gilgames esetén már kezdetben is kettı szö-vegváltozatból, mivel a nippúri szöveg 63, míg az ummai szöveg 42 évet ad meg. Csak 30 év leteltével, azaz '75 után jutott hozzá ahhoz a (Gisgali által leírt) titkos Arvisurához, amely már a megfejtésre utal.

És hogy magyarázzuk azt, hogy sumer nyelven a „mu” „év” és „név” jelentéső is, illetve ahhoz közel esik a („gu7”) „evés” szó?

26



Rovások és az Arvisura

„Mi szerepelhetett a Tura által hozott rovásmásola-

tokban? És miért kellett azokat újraírni?” Paál Zoltán vállalása 10 év után a „Mansy kérdés”, azaz a 348-ik

Arvisura megírása volt, másrészt pedig az Arvisurák újraírása. 20 év elteltével, azaz '65-tıl kezdhette el a rovásmásolatok feldolgozását, amelyeket ezután – a fogadalmát megtartva – el kellett égetnie. Elıször a célja az „Úz kérdés”, azaz 17, az Úz néphez kapcsolódó történet átfogalmazása volt, de utal arra, hogy késıbb Szalmitól újabb, ehhez kapcsolódó Arvisurákat kapott, amelyeket együtt is próbáltak megfejteni. Például, egy ideig egy ismerısének próbálta meghatározni Atilla sírját (de néhány Arvisura helynév nem volt azonosítható a jelenkorral), majd csak késıbb került a kezébe az az Arvisura, amely Atilla koporsójának elszállítását írja le.

Tura eredeti célja a másolatok átadása volt, de idıközben ezt újragondolhatták. Csak találgathatjuk, hogy mi lehetett ennek az oka. Valószínőleg érthetetlennek tartották azokat a szóbeli kiegé-szítı ismeretek nélkül. A „tudományos élet” reakciót talán elıre látva azt gondolhatták, hogy azok eredetiségét úgyis megkérdıjele-zik. Turáék szerencséjére – és a miénkre – Paál Zoltán képességei lehetıvé tették az Arvisurák újraírását és kiegészítését.

Újra kellett írni bizonyos neveket, különösen egyes helységne-veket, hogy felismerhetık legyenek a történetek szereplıi és hely-színei. Így is bıven maradtak olyan megnevezések, amelyek megle-petést okoznak. Peking neve eredetileg Parajd volt, Hangun vagy Hangony a Sárga-folyóé (Huang-ho). Még meglepıbb, hogy Or-dosz („farkasverem”) elnevezés ma egyaránt létezik Belsı-Mongó-liában (ma Kína) és Ózd mellett.

Attila nevét ebben a formában találjuk az elsı Arvisurában. Egy említés alapján a név eredetileg kb. „Atilo” lehetett, mivel a jelenté-se „Isten atya ménje” (At+Il+Lo). Paál Zoltán a késıbbi változatok-

27



ban a nevekbıl egy, a maihoz közeli formát választott, pl. Atilla, Csaba (Csoba helyett).

Paál Zoltán egy barátja kérésére a krónikákból ismert „Szár Lászlót” hiába kereste az Arvisurákban. Csak, miután elolvasta a rá vonatkozó krónika-részletet, akkor azonosította a feljegyzéseiben már szereplı „Kopasz Lászlóval”, akit így neveztek, mivel „világéle-tében mindig kopasz volt”. A kétkötetes könyvben már mindkét névvel találkozhatunk.

Az állandó nyelvi bizonykodások, magyarázkodások helyett Paál Zoltán a történet elmondására helyezte a hangsúlyt. A nevek már így is olyan kérdéstömeget vethetnének fel, amelyek bizonyí-tása akár több életet is igényelne. Az „Alma-Ata” „almák atyja” je-lentéső – a kazahok is hagyományosan így tartják, de ez nem illesz-kedik a mai kazah nyelvhez, ezért is Almaty névre változtatták (a város fölött magasodik a Kök-Töbe, azaz a „Kék hegy”). A Balhas-tó jelentése „Bolhás” – hasonlóan a Salgótarján melletti „Bolhád” hegyhez. Asszur nevét az Arvisura Asszóur módon adja meg, és „Lóváros” módon fordítja. (Az uru/iri „város” jelentéső a sumer-ben. Lehetséges, hogy elıtte „v” is volt, mivel a kiejtések akkád át-írásokból maradtak fent, az akkád nyelv pedig ezt a hangot nem ismerte; a „v”-hez az „u” kiejtése közel van, és talán erre utal az „uru” forma.)

Paál Zoltán szerint az úz sámánok írásai „Tura meséivel” jól meg-érthetık. A rovásmásolatok hasonlóak lehettek a Bél Mátyáshoz kapcsolt Vinland térképhez (a könyvben láthatjuk – egy feltételez-hetı eredetijéhez képest már ebben is a régi szavak és nevek át let-tek írva), vagy a Vérrel pecsételve végén lévı, Marosra vonatkozó (Paál Zoltán által példaként elkészített) sorokhoz.

Vállalásának megfelelıen Paál Zoltán a kiegészített és így már értelmezhetı Arvisurákat közölte. Azt várta, hogy 30 év elteltével megkapja az összes forrást. Ehelyett '75 után megnyílt egy újabb „tár”, amelybıl a korábbinál tízszer (!) több adatot és történetet tu-dott írni és az addig hiányzó részleteket ki tudta egészíteni.

28



Kapcsolat a szellemvilággal

„Az Arvisurák történetei részben a szellemvilágból

származnak? Hihetünk-e ebben a modern korunkban?” Az Arvisurák a maitól eltérı, teljesen más szemléletmódban fo-

galmazódtak meg. Ez a világnézet hisz egy összetett és szerves módon mőködı szellemvilágban. Hisz abban, hogy a szellemvilág folyamatosan keresi a kapcsolatot az emberekkel és, hogy elvileg bárki kapcsolódhat is a szellemvilághoz. A kapcsolódás több problémát is felvet, ugyanis ez az egyénen, a szubjektumon keresz-tül történik – az egyén itt közvetítı szerepő. Ezt a medialitást azon-ban kisebb vagy nagyobb mértékben torzíthatják az egyén saját él-ményei, korábbi tapasztalatai és saját rejtett, akár önmaga számára meg sem fogalmazott céljai, szándékai. Az eredeti üzenet így akár a felismerhetetlenségig is torzulhat a személyiség, az „ego” átszíne-zése során.

A szellemvilághoz való kapcsolódás a régi korokban lehetsé-gesnek tekintett, sıt, elfogadott volt, így akkoriban kialakulhatott annak egy rendszere és módszere. Ebben a rendszerben mindenki ugyanazt „látta”, csak legfeljebb kisebb vagy nagyobb részletezett-séggel és módosításokkal, így azt is be lehetett határolni, hogy egy közlést mennyire torzított a közlı személyisége. Kialakulhatott a szellemvilágról, annak minıségeirıl és törvényeirıl egy tisztább kép, amely alapján már a „hangszín” alapján is szét lehetett válasz-tani az igazságot a személy képzelgéseitıl.

Hova tőnt mindez a mai világból? A modernitás alapvetıen a tudományban és a tudományos módszerben hisz. Látszólag ez „de-mokratikus”, mivel egy felfedezés igazát bárki azonos módon el-lenırizhetné. A valóságban viszont ez nem mőködik, mivel a több-ségnek egyszerően nincs meg az ellenırzésre a képessége (hanem más képességekkel rendelkezik). Szélsıséges helyzetben ez úgy je-lenik meg, hogy a többség azt hiszi el, amit jobban, hihetıbben

29



meg tudnak magyarázni – annak az igazságtartalma már szinte nem is lényeges.

Meglepı, de egyes egyházak megközelítése pontosan ehhez ha-sonlítható (nem vallásról, fıleg nem hitrıl beszélek). Megnyilatko-zásaik szerint Isten a teremtés során meghatározta a valóság törvé-nyeit és abba többet nem avatkozik be. És ez a beavatkozás külö-nösen az embereknek tiltott, beleértve a szellemvilággal való kap-csolatot is. Ez a szemlélet valójában közeli rokon a szélsıséges materializmussal (egyben az áldemokratizmussal). A tudományos szemlélet egy öngerjesztı körként megteremtette a tudósok világát, akik önmagukat az igazság kizárólagos birtokosaiként ismernek és másokkal ismertetnek el. Aki nem tudós, aki nem megy át a képzés fokozatain, az eszerint nem fogalmazhat meg igazságot. Hason-lóan, csak az egyház vezetıi jogosultak a helyes szemlélet megfo-galmazására – kinyilatkoztató véleményük megfellebbezhetetlen. Valójában mindkét rendszer szervezetei belsı politikai szabályok alapján választják ki a vezetıiket, a szervezetek elsıdleges célja pe-dig saját túlélésük biztosítása. Ez még nem lenne baj, de ehhez többnyire saját létezésük és véleményük jogosságát teszik megkér-dıjelezhetetlenné. Rendkívül különös éppen a hittel és vallással, a megfoghatatlannal és transzcendenssel foglalkozó egyházak esetén, hogy nem a szellemvilággal való közvetlen kapcsolat alapján, ha-nem a korábban összeállt vélekedéshalmaz – önmaga számára elfo-gadhatóvá szelídített tudásanyagából ítél.

A tudományos módszer a valóság teljességét a „legkisebb közös többszörössé” egyszerősítette. Az „új-dogmatikus” egyházak pedig a transzcendenssel való kapcsolatot saját monopóliumuknak tekin-tik.

Megérthetjük tehát, hogy miért kelt mindkét terület szélsıséges (!) képviselıi körében ellenérzést az Arvisura, miért tiltakoznak a szellemiséggel való közvetlen kapcsolatnak még csak a lehetısége ellen is.

30



Ősök szellemei

„Az Arvisurában megjelennek az İsök szellemei.

Mit jelenthet ez? Az Arvisura szerint mire törekednek?” Az Arvisurák olyan szemléletben íródtak, amely lehetınek tartja

a szellemi síkba való kapcsolódást. Ez a valóságunkon túli, transz-cendens sík egy magasabb, átfogóbb nézıpontból – minıségükben (!) tudja tekinteni a helyzeteket, eseményeket, egységben a régmúlt idık és jövıbeli lehetıségek történetláncával.

A szellemvilág folyamatosan keresi a kapcsolatot az emberekkel – hogy a céljait megvalósítsa. Mivel az Égiek világa mellett léteznek pusztításra törekvı szellemek, egyáltalán nem veszélytelen a kap-csolódás. A szemlélet szerint az ember minısége és tényleges, tuda-tosan akár fel sem ismert törekvései, vágyai esetén megjelennek hasonló minıségő szellemi energiák, hogy segítsék beteljesíteni azokat. Nem mindegy tehát, hogy mire és merre felé irányulnak vá-gyaink.

A régi korok szemlélete szerint halálakor az embert alkotó szellemi energia széthullik. A személyiségét alkotó elemek, például a szokásai a szellemeként jelennek meg. Bizonyos törekvéseinek esszenciája pedig a személyiségen túllépve szellemi energiává válhat – nevezzük ezt a szellemiségének, amely nagyjából egy feladatként, célként és az azzal kapcsolatban eddig összegyőlt tudásként fogal-mazható meg. A halott lelke „minden esetben 3 évig tovább vándorol” és ezután „már elmosódik”. Némely emberi lélek esetén ez több, legfel-jebb 24 évig vándorolhat, „utána a kép folyton csökken”, „de vannak olyan erıs szellemő emberek, hogy a lelkük hangja örökké fennmarad”.

Ha valaki nagy szellemi energiával munkálkodott egy feladaton vagy akár csak tervezte azt, akkor ez az energia túlélheti. Ha ké-sıbb valaki más újra el kezd foglalkozni azzal a feladattal, és a sze-mélyisége is megfelelı minıségő (így nem torzít lényegesen a cé-lon), illetve, a képességei is illeszkednek, akkor ez a szellemiség nála

31



segítı sugallatokként, többlettudásként, és képességekként megje-lenhet. De, azonnal el is távozik, ha a képviselı személyisége elté-rül.

Negatív szellemi minıségek is léteznek, amelyek „segítségként” „szívesen” kapcsolódnak a disszonáns, zavaros lélekenergiákhoz hogy azokon keresztül önmagukat megvalósíthassák. Ha az ember túl tud lépni ezeken a disszonanciákon, ha valóban túl tud lépni önmagán (mert még megmaradt a lehetıség a visszafordulásra), akkor ezek is eltávoznak.

A régiek szemlélete szerint tehát azok a törekvéseink, ame-lyekbe nagy energiát táplálunk, túlélhetnek minket. Viszont, ha megszabadulunk vágyainktól, akkor nyomtalanul eltőnhetünk a Földrıl, mintha sosem léteztünk volna, mintha az életünkben sem rosszra, és soha jóra sem törekedtünk volna.

Ha a saját vagy más hibájából a halálakor egy ember rendezet-len körülményeket hagy maga után, „háborgó lelke” tovább itt ma-radhat és helyre szeretné állítani a harmóniát. Paál Zoltánnak a korán meghalt, Gardiz nevő „erıs szellemő” ıse az utódok ırszelle-mévé vált, így Paál Zoltánnak is segítségére volt.

Az Arvisurában olvashatjuk Csatári aranyasszony történetét, akit lázadás címén börtönbe vetettek és ott is halt meg. Az Al-földön született és szerette volna, ha fia, Jazig és a róla elnevezett népe, a jászok, betelepednek az ott élı rokonaikhoz. Csatári há-borgó lelkét Atilla örökölte, de ı sem tudta beteljesíteni a feladatot. „Mint minden nagy Lélek, a 24. évben a dicsıséges, tündöklı képet elvesztet-te, de a dörgı hangja megmaradt”, segített a csatákban, és lelke nem is nyugodott meg, míg „népe Budavár birodalmába”, a hun-féle népek eredeti otthonába vissza nem tért.

Az Arvisura szemlélete szerint ıseink, nemzettségünk és nem-zetünk „erıs szellemei” segítı szándékkal körülvesznek minket. Az İsök szellemei az utódok lelki békéjén és fejlıdésén munkálkod-nak – ha hallgatni tudunk tanácsaikra –, és Égbe vezetı ívként közvetítenek a magasabb szellemiségek felé.

32



A szellemiség közvetítői

„Utal valami arra, hogy Paál Zoltán valódi értékeket

közvetített és nem a saját képzeletvilágát írta le?” Ahogy kevésbé lett tiltott a korai történetünk, ısi hitünk és ál-

talában, a szellemi sík témáival való foglalkozás, ez mind nagyobb érdeklıdést keltett. Hiszen így vissza lehetne állítani azt a régi alapot és szemléletet, amelyen stabilan megállhatunk, és amelyet tovább építhetünk. Vissza lehetne növeszteni azt a régi gyökeret, amely nélkül most életünket egy kisebb szélroham is elsodorná. A mai szemlélet, világkép nem, hogy fenntartható, hanem inkább összeomlani látszik, sıt, talán már magát az élet fennmaradását is veszélyezteti – ezt egyre több ember látja.

Sokan elkezdtek a korai történetünkkel, ıseredeti hitvilágunk-kal, szemléletünkkel, vagy esetleg csak annak nevezett témákkal foglalkozni – többségük valódi szellemi indításból, jószándéktól vezérelve. Ahogy azonban a figyelem feléjük fordult, és kiemelıd-tek környezetükbıl, egyeseknél teret kaphatott a hiúság. Egyre fontosabbnak, egyre „nagyobb embernek” vélhették önmagukat, sıt, fontosabbnak már magánál a témánál is, annak kérdéseiben megkérdıjelezhetetlen döntıbírónak tartva magukat, vagy akár jo-gosnak, hogy elhajlítsák, saját elképzeléseikkel egészítsék ki azt. A még bizonytalan és bizonyítatlan lehetıségeket egy idı után meg-dönthetetlen tényekként kezdték közölni. A történet ekkor már a szellemiség közvetítése helyett egyre inkább önmagukról szól, a téma helyett egyre inkább önmagukat helyezik elıtérbe, sıt, a téma címén már önmagukról, saját képzelgéseikrıl beszélnek. Esetleg már olyan dolgot, vagy képességet is sejtetve vagy akár állítva ön-magukról, amely nem igaz. A jobbítás, a többet tudás szándéka az emberi gyengeség miatt, az egyénnek és saját érdekeinek elıtérbe helyezésével így fordulhat át fontoskodássá.

33



És ennél még nehezebb is lehet a helyzet. Egyesek saját mun-kahelyi vagy magánéleti sikertelenségük, belsı lelki feszültségük miatt, félrement vagy csak nem elég érdekesnek tartott életüktıl menekülve kezdenek el „foglalkozni” a bizonyos szinten már di-vatossá is vált témákkal, hogy most itt próbálják megvalósítani ön-magukat. A lelki instabilitásba könnyen belekapaszkodhatnak az arra rezonáló rossz szándékú szellemek, „jelenéseket”, „szellemi üzeneteket” juttatva közvetítıjüknek, aki így figyelmet kaphat, és rajta keresztül a szellemek is megszerzik mások figyelmének lelki energiáit. Nem valódi, hanem tetszetıs dolgokat állítanak a közve-títırıl és a köréje győlı emberekrıl, akik így kivételezettnek érez-hetik magukat és valódi problémáik elıl elmenekülhetnek képzel-géseiknek ebbe a fantáziavilágába.

Megjelentek tehát a szellemiség közvetítıi, de a „mitikus-törté-nelmet” mondók, „szellemi üzeneteket” közvetítı „médiumok”, „sámánok” is. Az alaptalan állítások egy idı után mindenképpen szembesülnek a valósággal. Az igazság egy idı után a felszínre ke-rül. Addig is: mi hogyan tehetünk különbséget valóság és képzelgés között? Talán a következı módon: megmondhatjuk-e valakinek, hogy amit mond, az nem igaz? Sıt: amit élete nagy részében eddig tett, az esetleg értéktelen? Ha erre érzelmi és nem szellemi módon reagál, akkor az általa képviseltek valószínőleg a személyiségéhez kötıdnek, így azok róla szólnak, nem pedig a valóságról.

Paál Zoltán még a legnagyobb megkérdıjelezésekre, akár táma-dásokra is nyugodtan reagált, sıt, sokszor humorral, úgy, hogy a teljes érvrendszerét szerénységbıl el sem mondta – legfeljebb csak sejthetjük. És stabil személyiség volt-e? Környezete rendíthetetlen nyugalmú embernek írta le. Békés családi környezetben és szerény, de biztos anyagi körülmények között élt. Hatalmas munkáját pedig úgy végezte, töretlen elhivatottsággal, hogy abból anyagi haszna soha nem származott.

34



Az egyénen túl

„Nagyon sokszor szerepel az Arvisurában az „érde-

kes” szó. Érdekes, nem?” İsi történetünk, ısi hitvilágunk témái évszázadokig szinte til-

tottak voltak. Csak az utóbbi évtizedekben lett, ha nem is támoga-tott, de már nem tiltott az ezekkel való foglalkozás – részben a ko-rábbi szemléletek kudarcai miatt, mert láthatóan nem tudták meg-teremteni a fejlıdéshez szükséges alapokat és irányokat.

Lassan újra megnyílt ez a világ és megjelenhettek a szellemiség elsı kutatói és képviselıi. A téma iránti rendkívüli érdeklıdés miatt sok ilyen kutató és képviselı a figyelem középpontjába került és ez egy különös dologhoz vezetett. A témával foglalkozó ezt az ered-ményt és figyelmet természetesen önmaga sikereként élhette meg, hiszen áldozatos munkája végre gyümölcsöt hozott, így kitartásával valami értékkel jelenhetett meg a világ szeme elıtt. Ez azonban megkísérti az emberi gyengeséget. Az ember alaptulajdonsága, hogy szereti fontosnak érezni magát (különben nem érezné értelmét az életének). A szellemiség világával kapcsolatban elért sikereket egyes emberek esetenként egyre nagyobb mértékben már önmaguknak tulajdonították és nem magának a „témának”. Esetleg, már fonto-sabbnak tartották magukat a képviselt dolognál is. Az „indításból”, képviseletbıl és közlésbıl így lesz önmaguk elıtérbe helyezése, a tiszta szándékból így lesz fontoskodás, így tetszelegnek a téma megkérdıjelezhetetlen tudoraiként, a kérdésekben kizárólagos jogosultságú bírákként. Közben a bizonyításra váró ötleteket, intuíciókat tényekként, törvényekként kezdik el közölni (amelyek igazságát szerintük csak a vak nem látja), rosszabb esetben egyéni vélekedéseket és lelki problémákat vetítenek ki úgy, mintha azok a szellemiség világának sajátjai lennének. Önmaguk elıtérbe helye-zésével így viszont már egyre kevésbé a szellemiség világát képvise-lik, hanem – egyre inkább önmagukat.

35



Mindez egy emberi tulajdonság, így az eltérés veszélye és a fon-toskodás minden képviselıt kísért, a házmestertıl a politikusokig. Ha azonban valaki egy valóban tiszta világ értékeit szeretné képvi-selni, akkor sokkal nagyobb lesz a kontraszt.

Csak folyamatos önvizsgálattal, önmagán való túllépéssel, és a képviselt dolog tiszta értékének maga elé helyezésével lehet ezen túljutni. Így az ember át tudja magát vágni hibáinak a szövevényén, abban nem veszik el, hanem a kutatott és képviselni vágyott dolog, mint egy iránymutató jelzıfény átvezetheti a nehézségeken – tulaj-donságait lassan nemesítve túl tud lépni önmagán.

A szellemiség képviselıjénél a torzítatlan közléshez így fontos, hogy vagy ne legyen személyes érintettsége a témában, vagy pedig önmagánál sokkal magasabb rendőnek tartsa a képviselt világot. A hun-féle népek ıshazája a Kárpát-medence az Arvisurában. De a szöveg „hangszíne” szerint ez Paál Zoltántól lehetett volna Afrika, vagy akár a Hold is – bármely változatot ugyanolyan módon írta volna le. (Szerintem, Afrika a többség által sokkal könnyebben el-fogadható lett volna, egyeseknek talán még a Hold is, mert az, hogy épp a Kárpát-medence – nos, ez túl sok egyéb kérdést is felvet. Paál Zoltán mégsem írhatott mást.) A szövegen látszik, hogy azt sok helyen tetszetıs és divatos formává hajlíthatta volna, és az máris könnyebben „emészthetı” és elfogadhatóbb lenne – még-sem tette, mert nem tehetett ilyet. Mert az már nem lenne igaz.

És még egy dolog fontos, ha egy adott témával foglalkozunk: annak tisztelete és az alaposságra törekvı érdeklıdés. Hogy való-ban felderítsük annak titkait, ahhoz érdekesnek és értékesnek kell tartsuk azt. Van ennek nyoma az Arvisurában? Nos, szinte egy ál-landó szófordulat a szövegben az „érdekes”, pl. „külön érdekessége volt ezen csoportnak”…, „érdekessé vált a birodalmakban”…, „az volt a leg-érdekesebb”…

36



„Ifjúság”

„Az Arvisura valóban a közösség mőködésének

alaptörvényeit fogalmazná meg?” Az Arvisura történeteit érdemes olyan szemmel is olvasnunk,

hogy a történetek szereplıi adott helyzetekre milyen döntéssel vála-szoltak és annak milyen jövıbeli következményei lettek. Ha az azonnali hasznot és egyéni vagy csak kisebb csoportnak kedvezı, tetszetıs célt keresték, akkor az ilyen tettek egy idı után egyre pusztítóbb hatásúvá váltak, tízezrek-százezrek halálához, akár nép-csoportok kipusztulásához is vezethettek. Az Arvisurában azonban a „tudó emberek” („sámánok”) és a „mesterek” („tárkányok”) alap-vetıen más szemléletet képviselnek. Lapozzunk csak bele! Amikor „a fısámán” (…) „erısen érezte elöregedését, lovasokat küldött szerte, hogy a 24 hun törzs szövetsége legrátermettebb ifjait küldje el Ordoszba a sámántudo-mányok elsajátítására. Az 5 esztendı folytonos tanulásban s a legkülönfélébb vitézi és más szükséges tennivalók gyakorlásában telt el”. Nem azért hívta el ıket, hogy még egyszer érezze, hogy „milyen hihetetlenül nagy ember”, hanem hogy az életében felhalmozott tudását ne vigye magával a sírba, hanem abból minél többet adhasson át, kiegészítve a többiek tapasztalataival is. Nem önmagára – a jövıre gondolt.

A hunok bevonulásakor a sámánközpont Budára történı áthe-lyezését a fısámán Jákó (Atilla nagybátyja) vezette. „Amikor az Etil folyón átúsztattak, vezérük, Jákó olyan szerencsétlenül esett a lova alá, hogy gerincsérülése folytán a lábaira megbénult. Visszavitték Ordoszba, s maga helyett egyetlen leányát, Deédest, az ordoszi aranyhajú lányt küldte el, hogy di-csıséget hozzon” (…) „népére”. A fiatal Deédes „aki fiús természető volt” már bizonyított, mert korábban, „430 lova közül kiválasztotta a legva-dabbat és 15. születése napján megnyerte a Hun Törzsszövetség ifjúságának hagyományos lovasversenyét, a Nagy-Süánt, melyen unoka-bátyja, Atilla a cél elıtt elbukott”. Sokkal késıbb pedig ı a Kárpát-medencében, Atilla lassan széthullani készülı birodalmában békét és egységet terem-

37



tett. Közben „Jákó a visszamaradottaknak beindította az ötéves sámán-képzést”, majd ennek végeztével „önkéntes tőzhalált halt”, hogy az át-helyezett sámánközpontot az égbıl segíthesse.

Az Arvisura szellemisége nem az egyéni érdekérvényesítés útját írja le, hanem a közösség, illetve általában véve a teljes Élet gazda-gításának a módját próbálja követni. Az Élet gazdagításához – sıt, már a fenntartásához is – pedig az kell, hogy ne csak a mában és egyéni hasznokban gondolkodjunk, hanem a jövıt is építsük. Sıt, az Arvisurában egy-egy (közösségi) sikernél vissza is lehet keresni, hogy annak milyen egyéni önfeláldozó tettek voltak a forrásai. A „beavatottak” (…) „azt vallják: minden embernek 2 lelke van: az egyikkel él és gondolkozik, a másikkal” – és ennek talán köze van a pszicholó-giából ismert „felettes tudathoz” – „álmában eldönti, mit fog másnap dolgozni, hogy az emberiségnek és családjának hasznára váljon”.

A közösség fenntartásához nem az önmaguk egyéni nimbuszát teremtı, magukat már az „egekbe” képzelı nevekre van szükség, hanem igazi értékekre és együttes munkára. Az egyéni hıstetteknek is csak akkor van értelmük, ha azok beilleszkednek az egységbe. Haram, a tízéves látó kisfiú jóslatot mondott az avar birodalom jö-vıjére, mire a fejedelem azonnal magához rendelte és késıbb is ki-kérte tanácsait. Melyik vezetı tenné ezt most meg? És hogy reagál-na erre a „mindentudó” média? És az Akadémia? Hát, most ilyen felszínes korban élünk, amely a tévedhetetlenség látszatát (!) köve-teli ki…

Az élet fenntartásához és esetleges gazdagításához nem csak a lábunk elé, hanem elıre is kell tekintenünk. A folyamatossághoz a jövı folytonos újrateremtése szükséges. Ez pedig csak a felnövek-vı nemzedék, az Arvisura szavaival, az „ifjúság” kiemelt figyelem-mel kísérésével, folyamatos képzésével, képességeinek versenyen való megméretésével és a bizonyítók azonnali („ifjúsági fejedelemként” való) beintegrálásával történhet meg. Hogy túlnıhessenek meste-reiken és egy jobb kort hozhassanak el. És ık is, majd saját utódaik jövıjének gazdagításán dolgozhassanak. Melyek voltak Tura utolsó szavai? „te énekeld el a magyar ifjúságnak... az új Arvisurát!”

38



A rejtett világ

„Regölés, rejtezés? Mi köze ennek az Igazszólás-

hoz?” Az Arvisura egyik legfontosabb rétege, hogy egy hagyományos

szellemiség mőködését közvetíti. Nem is vesszük észre, de jelenleg szinte hipnózis alatt vagyunk, amelyet a média, a filmek, a reklá-mok sugároznak. Hogy hogyan lehetünk „valakik”, hogyan lehe-tünk „sikeresek” ebben az anyagi értékeket hangsúlyozó világunk-ban. Az Arvisurában ezzel szemben az igaz értékeket és a másokért való szolgálatot, önfeláldozó életet látjuk.

Az Égi szellemi sík képviselete feladatokat jelent. Ha a feladat egy olyan lehetıség és tevékenység, amely az egyén számára elınyt hoz, azt nem kell különösebben motiválni, azt bárki szívesen meg-csinálja. Az elınyt közvetve is érthetjük, így az lehet akár egy rejtett belsı lelki feszültség enyhítése is. Egy ilyen tevékenység még akár a jótettek, és a harmónia irányába is hathatnak – egy ideig.

A szellemiségben nincs áldemokrácia, mert mindenkinek meg-van a helye. A tiszta szellemiségben fontos mindenki és mindenki-nek a tiszta szándéka! Mivel ez a világ személyen túli, itt nem az a kérdés, hogy én jobb vagyok-e a másiknál és így fölébe kerülhetek (ahogy ezt sok nyugati filmben látjuk), hanem, hogy ki az, aki ná-lam jobban tudja csinálni azt, amit eddig tettem, és ıt én milyen módon emelhetem magam fölé. És hogyan tanulhatok tıle, hogyan lehetek így én is több. És aki valóban jobb – „hát eddig nem volt elég baja?” – arra nagyobb szolgálat terhelıdik és még inkább kénytelen lemondani a személyes életérıl. Vajon ki hogyan rea-gálna, ha elmondanánk neki, hogy tudunk valakit, aki nála valóban jobban csinálja, amit eddig ı tett?

A magasabb szellemiséghez való kapcsolódás az embertıl is magasabb minıséget vár. A személyiség, az „ego” tele van rejtett indítékokkal, motivációkkal, amelyeket elsısorban önmaga zár el.

39



Szellemi síkon viszont az igazság nyilvánvaló. Ez a „rejtett világ”, amelyet mi magunk fedünk el. Vajon be merünk-e oda kopogtatni? Szembesülni tudunk-e saját valódi belsı tulajdonságainkkal, túl tu-dunk-e lépni azon a megszépített képen, amit magunkról összeál-lítottunk? Kibírja ezt az ember, anélkül, hogy megrendülne az én-képe? Általában nem. És marad a jótékony homály, amely azonban az igazságot is elfedi. Kibírnánk-e, ha a magunk köré épített lát-szatvilág tükre helyett színrıl színre látnánk hibáinkat, melyeket fıleg önmagunk elıl titkolunk el, valódi motivációinkat? De ez ál-talában nem is szükséges. Csak akkor, ha számunkra a valódi igaz-ság és igazi valóság általunk is elrejtett világa a fontos.

Amikor a szellemi síkba való kapcsolódás képessége természe-tes, hagyománnyal, rendszerrel és módszerekkel rendelkezı volt, valószínőleg könnyen meg lehetett állapítani egyes kijelentések igazságtartalmát. De most mi segíthet az ítéletünkben? Ha valaki-nek túlságosan erıs érzelmi kötıdése van a témához, így túlérzéke-nyen reagál arra, ha megkérdıjelezzük az állításait, akkor valószí-nőleg az, amit mond, az „róla szól” – és nem a témáról. A nagy ér-zelmi kötıdés, a személyesség eltorzíthatja az információkat. Mind-annyian emberek vagyunk, saját személyes indítékokkal, a kérdés „csak” az, hogy önmagunk tévedhetetlenségének látszata a fonto-sabb a számunkra, vagy az igazság?

A magas szintő szellemiségek az egészében vett Élet szereteté-hez és minıségének emeléséhez kapcsolódnak. Az Arvisura írja: „okos ember” (…) „talpát a földre, tenyerét a főre teszi, mert sorsunkat az Égiek intézik!” (Ne modern nyírt pázsitra, hanem kaszálható, em-bermagasságú főre gondoljunk, illetve általában növényekre és az Életre.) Azaz két lábon a földön állva (nem „elszállva”), az Égieket tisztelve az Életet kell szolgálni, annak mind igazibb minıségére tö-rekedve, másokat elfogadó jóakarattal és szeretettel.

40



Arvisura, Igazság

„Igaz-e az Arvisura? Hihetünk-e a leírtaknak? Hi-

szen Paál Zoltán is regéknek nevezte ıket.” Az a kérdés, hogy igaz-e az Arvisura, azaz egy olyan alkotás,

amelynek „igazszólás”, „igazat mondott szó” a jelentése, már önmagá-ban paradoxon.

Arvisurát, egyik értelmében, hagyományosan a sámán halálakor az utódja mondta el. Ilyenkor csak jót, de csak igazat volt szabad mondani. Olyan történetet, amely meg sem történt, vagy amely teljesen másképp történt, viszont semmiképp sem. Majd 10 év múlva, amikor csillapodtak a személyes indulatok és vélemények, fogalmazhatta és írhatta meg a végleges formát az új sámán. Mivel a 348-ik Arvisura Szalaváré Tura tettét és halálát meséli el, kizár-ható, hogy a hagyományt éppen, hogy elfogadó és követı Paál Zoltán ezt megtörte volna.

Valójában a többi Arvisura is pontosan ezt a mintát követi, azok a fısámán tetteit és életében történteket foglalják össze. Mivel a sámánok tettei szorosan összefonódtak népének életével, így kapjuk meg a hun-féle népek történetét, esetenként akár a nép- és állatállomány számlálási adatok részletezettségéig.

Ezeket az Arvisurákat részben Tura mondta el, részben pedig ezzel kapcsolatos rovásokat adott át. A Vérrel pecsételve utal arra, hogy beavatásakor Paál Zoltánnak 21 Arvisura „vésıdött az idegrend-szerébe” – ennek pontos módját nem ismerjük, de az ilyen ismeretek alapvetıen nem racionális megfogalmazáson át jelennek meg, ha-nem minıségükben.

Az Arvisurák igazságáról Paál Zoltánt kezdetben Turáék em-beri minısége gyızte meg. A Vérrel pecsételve egyik bevezetıjé-ben, még '69-ben így ír: „Tura elbeszéléseit meséknek nevezem. A mesék valóságát igazoló eredeti iratok ugyanis nincsenek a kezemben. De, ha vállalt kötelezettségemet harminc éven át híven teljesítem, megkapom ezeket a régisé-

41



geket, s akkor a mesék valósággá válnak.” A 30 év '75 elején telt le, ek-kor azonban az eredeti iratok helyett „gondolat vibrációs eljárással” ka-pott meg a korábbinál legalább tízszer nagyobb adattömeget, benne a titkos Arvisurákat is. Ebben már hinnie kellett, hiszen így egy-részt megtapasztalhatta egy magasabb szellemi szint mőködését, másrészt pedig ez a hatalmas adatmennyiség egy teljesen konzisz-tens, kikezdhetetlen rendszerré állt össze. Vannak ugyan olyan elté-rések, hogy mit pontosan kirıl is neveztek el, de ez a korok véleke-désébe belefér, így azok viszont hően rögzítettek (és emiatt a kü-lönbözı idıben leírt szövegek is kicsit eltérhetnek).

Paál Zoltán azonban maga is regéknek nevezte ezeket a törté-neteket. Ennek az Arvisura-írás egyik törvénye az oka, ugyanis „so-kat számított az egyénnek az ellenkezı nemhez főzıdött viszonya. Egy legény-ember csak egyrímes verseléssel írhatott. Egy nıs gyermektelen harcos prózai hısi éneket, de egy fiú gyermekkel bíró nıs ember csak regényes alakban ró-hatta le elıdjét és korát.” Tura így versben akarta nagyapja tetteit le-róni – a halála ebben megakadályozta. Paál Zoltán a 348-ik Arvisura lejegyzésekor már apa volt, így azt regényes formában ír-hatta meg. Ezután azonban unokája is született. „Viszont egy hozzám hasonló nagyapa már kezdet-kezdetétıl csak mesélhetett” – írta '69-ben.

Azt, hogy mindezeket meséknek, pontosabban regéknek ne-vezte, megvédte ıt és a környezetében ezzel foglalkozó néhány embert a támadásoktól. Hiszen, ha ı nem követeli ezek igazságként való elfogadását, akkor az Arvisura szemléletével ellentétesen gon-dolkodók többsége egyszerően átnéz rajta. Nem is követelte – „csupán” a címében. Az Arvisurában az igazlátók „vallási kérdésekbe nem szólnak bele, mert azokat az okosabbak” – azaz, akik bármit meg tudnak magyarázni a népnek – „a divat és érdekek szerint hasznosítják”.

Nevezzük csak az Arvisurákat regéknek, hiszen akik tudják, mi-rıl van szó, azt is tudják, hogy itt a „rege” és „regölés” mit jelent. Milyen egyszerő varázslat, hogy a mesebeli Égigérı fa mindenki szeme elıtt ott lehet, karnyújtásnyira, így aki nekiveselkedik, fel-mászhat rajta és betekinthet a felsı világba…

42



Közlők és szellemi közlések

„Módosított-e Paál Zoltán a kapott történeteken és

adatokon?” Paál Zoltán írásain az látszik, hogy teljes mértékben elfogadta a

Tura által képviselt hagyományt, így az Arvisurák törvényeit is. Paál Zoltán a medvetoron megesküdött a medvére, hogy betartja ezeket a törvényeket. Ez nem olyan, mint – sajnos – mostanában egyesek-nél egy eskü. A hagyományban ezt ık úgy tekintették, hogy aki hamisan esküszik, azt a medve – jogosan, és az alany által is jogos-nak tartott módon – széttépheti, akár „kesztyő mérető darabokra”. Azaz, aki megsérti az esküjét, azt a szellemvilág elpusztíthatja. A medve a régi szemléletben a szellemvilág legnagyobb erejő képvi-selıje az anyagi világban. Tura apját a medve tépte szét, és hamisan esküdı menyasszonyát is – elképzelhetjük, hogy ık ezt mennyire valóságosnak tekintették.

A beavatás valójában azt jelenti, hogy belépünk egy világba. Ott egy adott szemlélet, egyben adott szabályok, adott törvények az ér-vényesek. Nem kell betartani a törvényeket, akkor, ha abba a vi-lágba sem lépünk be. A magas szellemi szintek világa pedig az igaz-sághoz kapcsolódik. A kimagyarázás, a tényeknek a valaki érdekeit szolgáló eltorzítása pedig az azzal ellentétes világhoz.

Az Arvisura törvényei az igazmondást teszik kötelezıvé, így amikor Paál Zoltán a többiekkel vérszerzıdést kötött, megeskették, – hogy „hosszú élető legyen” –, így megesküdött, hogy „Soha nem hazu-dom”, „Soha nem politizálom”, és eleget tesz az Arvisura törvények-nek, hogy az Arvisurákat a „magyar ifjúságnak” átadhassa a Hun törzsszövetség összefogásának érdekében.

A hagyományok szerint a szellemi síkokon a legkülönbözıbb entitások léteznek. Bizonyos alacsonyabb minıségő entitások pedig „szórakozhatnak” egyes emberekkel, tetszetıs, de hamis informá-ciókkal félrevezetve ıket, egyben az ilyen közléseknek a hallgatósá-

43



gát is. Az ilyen tetszetıs közlések egyszerőek, könnyen megérthe-tık, így azok sokak által azonnal befogadhatók. Ugyanakkor valami különlegesség, „izgi” is kell, hogy legyen abban, ami kiemeli a köz-lıt és hallgatóságát.

Nos, az Arvisura egyszerő szövegnek semmiképpen sem mondható. És milyen képet fest a hun-féle népek történetérıl? Ez semmiképpen sem egy diadalmenet. Inkább az önfejő törzsek, mint egy zsák bolha (!) összetartásának a kétségbeesett kísérlete, akikben a hagyományaik és világlátásuk alapján annyi, de annyi lehetıség lenne, de még összefogni sem képesek, így szinte a kiirtásuk ellen kell küzdeni, mert a szomszédos hatalmak sokkal célratörıbbek, sokszor agresszívabbak, és már azt jó, ha sikerül elérni, hogy a ro-kon népek ne rontsanak egymásra. Az igazi szellemiség ilyen: mér-leget von, a jó tulajdonságokra próbál építeni, de a rosszakat sem elhallgatva. Az igazság szövevényét mutatja meg, hogy annak gu-bancait kibogozva, s a fontos szálakat megkeresve szıhessük to-vább az Élet mintázatát.

Az Arvisurák sem Paál Zoltánnak, sem az azzal igazán foglal-kozóknak semmilyen anyagi vagy személyes elınyt nem juttattak, sıt. A segítı szellemi erık nem is tehetnek ilyet, mert az nem az ı szintjük. A személyeket, egókat jutalmazó „közlések” pontosan az érdekek miatti torzítások következményeként ellentmondásba ke-verednek. A „tiszta” közlésnek így már a hangszíne és „szellemi ereje” is más.

És vajon Paál Zoltán módosított-e valamit a szövegeken, akár tudattalanul? A tiszta közléshez az kell, hogy vagy teljesen mindegy legyen a közlı számára az üzenet, vagy maga fölött állónak tekintse annak forrását, így azt elfogadja. Az Arvisura egyik különlegessége, hogy nincs benne szándékos elıre megtervezettség, és nem fedez-hetı fel benne semmilyen érdek és manipuláció – sem szellemi, sem emberi – megnyilvánulása.

Az Arvisura szerint 4122-ig (tehát egyeseknek már az elıtt is) a „gondolat-rezgések” minden ember számára elérhetıvé válnak. Így bárki ellenırizheti majd a regék igazságtartalmát…

44



Az igazi szándék és az Igaz szándék

„Hogyan is tudhatnánk meg, hogy az Arvisurák va-

lójában mit is képviselnek?” Az a szemléletmód, ami a Vérrel pecsételve kötetet és az

Arvisura történeteit áthatja, a szellemvilágot mőködınek és adott törvényeket követınek tekinti. A segítı szellemi erıknek nagyobb rálátásuk van világunkra, egységként tekintik a résztörténéseket, azoknak a jövıbeli – számunkra általában váratlan – eredményeivel együtt, és ami a legfontosabb: a tényleges folyamatokat látják, ma-gát az Igazságot, amelyet a szemünk elıl általában (!) elfednek véle-kedéseink, személyes képzeteink, valamint környezetünknek a ránk szinte szuggesztióként ható elvárásai – ráadásul ez utóbbiak mások érdekeit képviselik.

A segítı erık az adott képességekkel és szándékkal rendelkezı, valamint megfelelı lelki szinten lévı vagy oda emelkedni tudónak azonnal megjelennek, sugallatokként, meglepı ötletekként. Sokszor az ilyen „elhívott”, „elhivatott”, „indított” embert „helyzetbe is hozhatják”, azaz lehetıvé teszik számára annak a tevékenységnek a végzését. A siker azonban belekaphat az emberi gyengeségbe, így az eredményeket egyre inkább csak saját magának tulajdoníthatja. Mindenkinek a saját egyéniségével, képességeivel, ötleteivel kell „ki-színezni” a „feladatát”, de ha az eredményt már kizárólag magának tulajdonítja, akkor a szándék „elhajlik” – ilyenkor az „eredmények” már magáról az emberrıl szólnak, sokszor az ı személyes problémáinak a visszatükrözıdései lesznek. Az ilyen ember zár, mivel mások a világa megkérdıjelezésének veszélyét is rejtik. Az érvrendszerét általában nem tények, hanem érzelmi motivációk alapján állítja össze. A legfontosabb pedig, hogy az ilyen minıség képviselıje a szemléletével kapcsolatos kérdésekre és kritikákra ho-gyan reagál. Ha azt támadásnak veszi, akkor az általa mondottak a saját személyére, nem pedig a tényleges igazságra vonatkoznak. Ha

45



viszont tényeket hoz elı, az már elgondolkodtató, különösen, ha meggyızni sem akar, a kérdezı hitét nem kívánja megrengetni, viszont a saját világát sem rejti el, így a kérdésekre szívesen válaszol.

A segítı szándékú szellemi erık nem egy-egy személy vagy zárt csoport érdekeit képviselik, hanem az egészében vett Élet gazdagí-tása a céljuk. A képviselıitıl éppen ezért a személyességükön, ön-maguk korlátain való túllépést követelik meg, épp úgy, mint az igazsággal való, esetenként fájdalmas szembesítést.

A tiszta útról letérı „indítottról” lekapcsolódik a segítı szellemi erı – mivel az magasabb minıséghez, „rezgéshez” tartozik –, és majd máskor, máshoz vagy másokhoz kapcsolódik újra. Ha a sze-mélyiség képes szembesülni a hibáival, átlépni önmagán és vissza-kerülni az igaz útra, akkor természetesen újra hozzá kapcsolódhat.

Úgy tőnik, hogy ami leginkább számít, az a legbelsıbb motivá-ció, a „szándék-mag”, amely többnyire még maga a személy elıtt is rejtett. Miért is kezd valaki egy tevékenységbe? Valóban az igazság keresése a célja? Valóban jobbító szándék vezérli? Vagy esetleg csak egy belsı feszültségét akarja enyhíteni, más területen megélt sikertelenségét kompenzálni, mások áhított figyelmét akarja meg-szerezni, vagy mások fölötti (látszólagos) hatalmát akarja éreztetni?

A segítı szándékú szellemiség képviselete – így az Arvisurában említett sámánság és táltosok is – nem a mai értelemben vett „karrier”. Az Égiek világa a személyiségeken túli, ezért csak stabil élethez és lelkülethez kapcsolódhat, az alap életforma szinte függet-len kiegészítéseként, amely bármely pillanatban meg is szakadhat – ha a személy méltatlanná válik – és amely elsısorban a jótétel, ma már a többség számára ködösnek tőnı örömét adja.

Az igazi szándék végül mindig felszínre kerül. Ha egy megnyilatkozásnak belsı diszharmónia a forrása, akkor az egyre torzabb lesz. Ha viszont a belsı forrás az Igaz szándék, akkor a tettek a kisebb tévedések mellett is egyre Igazabbá válnak.

46



Nyitottság és elfogadás

„Hogyan állapíthatnánk meg, hogy egy közlés, egy vé-

lemény személyes érdeket vagy valóban az igazságot képvi-seli?”

A segítı szellemi erık a megfelelı szándékú és képességő em-

berhez kapcsolódhatnak, annak szinte új, addig nem tapasztalt, „felfedezetlen” képességeket adva, egyben „helyzetbe hozhatják”. Sokszor ez a „helyzet” nem a „modern sikertörténetek” forgató-könyveit követi, így „csak” a tevékenység végzését teszik lehetıvé – ami a legnagyobb ajándék az „indítottnak”, hiszen egy értéket hozhat a világra. Ne csak „nagy” dolgokra, országirányító, tudo-mányos vagy mővészeti tevékenységekre gondoljunk, mert a szel-lemiség a teljes képet alkotja meg, fogja át, így a korunk által jelen-téktelennek, „nem trendinek” gondolt tevékenység is fontos. Egy utcaseprıt megszállhat az ihlet, és csodálatos tisztasággal ajándé-kozhatja meg környezetét – akár csak néhány napra, de annak va-rázsa sejtelmes emlékeinkbe, sıt az Öröklét könyvtárába, Arvisurá-jába is beíródik. És megajándékozza önmagát is a jól végzett mun-ka örömével, s hogy a tette a lelkét is egy magasabb minıségre emelte.

„Modern” korunk szuggesztiói miatt az érték létrehozása mel-lett folyamatos a nyomás, hogy azt napi „sikerre” is lehessen vál-tani. Másrészt, bár a tettekben az egyén lényeges szerepő, de ha az eredményeket már inkább magának tulajdonítja, akkor eltér a kép-viselt minıségtıl, és a történet már egyre inkább róla fog szólni. Ekkor megjelenik a ködösítés, mivel önmagáról, illetve környezeté-rıl egy, a valóságnál kedvezıbb képet kell, hogy adjon, hogy az emberi gyengeségeit elfedje. A ködösítés esetenként akár azonnal észrevehetı, de a valósággal való ütközés elıbb-utóbb mindenkép-pen felfedi ezt a hamis képet. Az ilyen minıség képviseletének a „hangszíne” is sajátos.

47



Rosszabb esetben az ilyen ember a hasonló pszichikai problé-mákkal küzdıket is magához vonzza. Odavonz külsı érdeklıdıket is, de akik képesek a „hirdetett” elvek mögött megismerni a tényle-ges zavaros minıséget, azonnal tovább is állnak. A kialakuló „belsı kör” viszont a „többieket”, esetleg adott embercsoportokat eluta-sító, kizáró jellegő lesz.

Az Arvisurában milyen szemléletet találunk? Például, az ég felé kapcsolódással rendelkezı „beavatottak” az Egy igaz Istenben hit-tek, de „az a vélemény alakult ki, hogy az Istenek az emberek agyából pat-tannak ki. Tehát ahány ember, annyi Isten lehetséges, vagyis az emberek hitét nem szabad elnyomni.” És „hitében nem szabad meggátolni senkit, mert az emberi gondolkozás és Istenekben való hitvilág az Égiektıl ered”. Kizáróla-gosságra törekszik ez a megközelítés? Erıszakos térítı szándékú?

Az „indított”, „elhivatott”, de késıbb sajnos eltérült és a saját személyiségét egyre inkább elıtérbe helyezı ember mások felé alapjában véve érdektelen és zár, azoktól elfordul – mivel mások a világa megkérdıjelezésének veszélyét is rejtik. A köréje győlı és ott maradó „belsı kör” is zár, önmagukat a többiek fölött állóknak te-kintve. Csak a pozitív szellemiség indítása teremt valódi, nyitott, befogadó és elfogadó közösséget – és ez sokkal nehezebb, mert mindenkitıl józanságot és türelmet vár el.

A nyitottság az érvelési módokban is megfigyelhetı, hogy az az igazságot keresı józanságot képviseli-e, vagy az emberi lelki prob-lémákba kapaszkodik és az ösztönvilágot próbálja felerısíteni, akár az ırület szélsıségei felé.

A szemléletek, világlátások és így a képviselıik, ahhoz kapcso-lódó csoportjaik esetén is egy fontos jelzı, hogy kizáró jellegő-e, vagy nyitott – az újdonságokra, más nézıpontokra, még szemléle-tének megkérdıjelezésére is. Mert a nyitottsággal nyerhet olyat, amellyel önmaga is több lesz. Mit is olvashatunk az Arvisurában? „Az a szó, hogy magyar, nem törzset, népet vagy népfajt jelent, hanem a bé-kességre törekvı embereknek a gyülekezetét” Ennél kevésbé zárt csopor-tot meg lehet-e fogalmazni?

48



Káosz vagy igaz összefogás

„Miért hangsúlyosak a szövetségek, az összefogás az

Arvisurában?” Az Arvisura leginkább abban tér el a ma uralkodó szemlélettıl,

hogy amíg modern korunk a személyes sikerre törekvést hangsú-lyozza, addig itt az egész közösség és általában véve az emberiség javát keresik. A mai egyéni siker, az egyénnek a gazdagságra, hír-névre törekvése azt is jelenti, hogy így mások fölé emelkedünk, és így megtehetünk olyat, amit a többiek nem. Az Arvisurában éppen a közösség életminıségének a javítása, illetve, általában véve a teljes Élet gazdagítása a cél. Azaz, itt azért munkálkodnak, hogy mindenki minıségi élethez jusson, sıt, sokszor azért, hogy mások, a többiek tehessék meg azt, amit én már nem tehetek, majd ık élvezhessék a küzdelmes tettek gyümölcsét. Ez semmiképp sem egyéni karrier a mai értelemben, hanem – szolgálat.

Az egyének ugyanúgy fontosak, hitük is tiszteletben van tartva, szándékaikban és tetteikben a legnagyobb szabadságuk van – amíg a közösség ellen nem fordulnak. Ez a szabadság ugyanis felszínre hozhat, megteremthet valami jót, különlegeset, újat – olyat, ami még sohasem volt.

A kizárólag az egyéni sikerekre való törekvések különbözı, mind más és más irányba mutató célokat és tetteket eredményez-nek, így végsı soron káoszhoz vezetnek. Az egyéni igazságok mel-lett, pontosabban az fölött azonban csak egyetlen isteni Igazság van, vagy a magyarok ısi hite szerint úgy is mondhatjuk, hogy csak „Egy igaz Isten” minısége van mindenek felett, amely „érdeknélküli szere-tettel” az Élet teljességét szolgálja. Ha ennek a minıségét kívánjuk megvalósítani, akkor viszont össze kell fogni. Az egyéni útkeresé-sek ekkor is fontosak, hiszen azok esetleg egy még igazabb és tisz-tább szemlélethez vezethetnek el bennünket – ha az eredeti legbel-sıbb szándék valóban tiszta, illetve sikerül azt megtisztítani.

49



Az Élet teljességének szolgálata már személyeken, egyéneken túli. Azt csak együttes, a személyes érdekeket meghaladó összefo-gással lehet megvalósítani. Itt feladatok és szerepkörök vannak, amit a személy a saját egyéni minıségének színeivel gazdagíthat. És a betöltıje számára fontos, hogy ha bárki azt a feladatot jobban el tudja végezni, akkor átadja neki a szerepét. A valódi, tényleges ké-pességeket „nemes versengésekben” mérték össze. Béke és versengés, „viesaka”, „viadal” – „Ez a fejlıdés a béke és versengés lesz a Békességes élet törvénye!” Azért, hogy „az emberi versengést a tudásban fejleszthessük, nem pedig az egymás lemészárlásában”.

A nyertes lett az „ifjúsági” fıvezér, a szellemi vetélkedés gyızte-se pedig az „ifjúsági” fısámán, akik azonnal be lettek vonva a kö-zösség életébe. A vezetık mindig alá voltak rendelve a Vének taná-csának, amely 24 tagja esetenként a szellemvilágba betekinteni tudó „beavatottal” egészült ki. Képességei ellenére a vitás kérdésekben mégsem ı volt a bíró. A tanács szavazással döntött és csak egyenlı arány esetén határozott a beavatott szava.

Az egységben, együttesen végzett munka egy teljesen más szemléleten alapul. Az összefogásban az egyéni siker nem azt je-lentette, hogy ı lesz a vezetı a többiek felett, hanem, hogy min-denki megtalálja az igazi helyét a nagy képben és együttesen azon dolgoznak, hogy a többség, a nép tagjai tehessenek meg többet. Modern világunk az egyénektıl a tévedhetetlenség nimbuszát kö-veteli meg, vélemények helyett szinte kinyilatkoztatásokat. Az így kiemelt egyének a tévedéseik és egyéni hibáik elrejtésére, ködösí-tésre kényszerülnek. Régen viszont nem a hibák, hanem a tényleges tulajdonságok megismerése volt a fontos, nem a tévedések, hanem az Igaz szándék és az Igazság. Az Arvisura szellemiségében nem a hatalom és vagyon jelenti az értéket, hanem az, hogy ki hogyan járult hozzá jelene és a jövı gazdagításához, saját egyéniségével hogyan tudta – akár a legnehezebb életkörülmények között is – kiszínezni a „Nagy egész” azon részletét, ahova a sorsa elvezette. Szellemiségével önmaga milyen határait tudta átlépni, önmagát mivé tudta nemesíteni…

50



Csillagjóslás az Arvisurában

„Érdekes, hogy az Arvisurában megjelenik a „Víz-

öntı korszak” fogalma…” Az Arvisura történetei szerint már az ısidıkben nagy szerepe

volt az „Öreg-Isten jóspapjainak, akik a napi jelentésekbıl és az éjszakák Szél-asszonyainak megfigyelése után kagylókkal és egyéb eszközökkel meg tudták jósolni a jövıt”. A szelek mellett „éjszakánként megfigyelték a csil-lagok járását” is, amit a tőzırzı és „csillagrovó lányok” feljegyeztek.

A csillagok lyukak a „nagy Teremburán”, az „ég sátorlepedıjén”, „amelyen át a Jó-Öreg-Lelkek figyelik az utódaik harcát az Élettel”. És „a csillagok okozta réseken minden elköltözött lélek napokig, hetekig, vagy éve-kig figyelhette és segíthette a tıle származott lelkek életét. Agyuk rezgésének segítségével a lelkek érintkezésbe léphetnek szeretteikkel” és tanácsokat ad-hattak ügyes-bajos dolgaikban.

A jóspapok az éjszakák megfigyelésébıl, de a csillagok állásából is jósoltak. Késıbb, a mongol udvarban „az idıjárást és a várható gaz-dasági eredményeket megjósolják egyes vidékekre vonatkozólag”. Atilla ku-darcát annak is tulajdonították, hogy a „Nyúl-évében” indította meg a Catalaunumi csatához vezetı hadjáratot, amely végül, a kitörı „csoma betegség” (pestis) miatt döntetlen maradt.

A II. századi Magyar tanítása szerint „A bolygók uralma alatt, a csillagokban van megírva az újszülöttek jövıje, s a Végzet hatalma halálukig tart”. Az Arvisura törvények alapján ezt annyira egyértelmőnek vették, hogy egy újszülöttnek a születésnapja alapján adtak nevet. A sámánok számon tartották az idıt és a népességet is. Minden nap-hoz és mindkét nemhez tartozott (törzsenként) néhány név, abból történhetett a választás. Így a születésnapi ünnep a névnapi „evés” is volt (érdekes, hogy csak néhány nép tart névnapot). Ez a nevek tára, a Féran- (azaz „férfi-nı”) naptár. Paál Zoltán az egyik leg-fontosabb dolgának tartotta, hogy a korunkban alkalmazható név-adó naptárat le tudja írni.

51



A névbıl így meg lehetett tudni a születés napját, és – az utalá-sok szerint – az alapvetı tulajdonságait. A „Kos-jegyében születettek”, a „bátrak” csapatai a csatákban kilátástalannak látszó helyzetekben is gyıztek. Amikor valakinek az élete jelentıs fordulatot vett, megta-nult valamit, gyızött egy versengésben, vagy éppen megházasodott, akkor megváltoztathatta a nevét.

Az Arvisura ugyanakkor a 2160 éves Világhónapok rendszerét is mőködınek fogadja el. „A csillagjósok az évezredek során az égbolt helyzetébıl néha meg tudták állapítani valakinek a szerencsés helyzetképeit, de gyakran tévedtek. Egy azonban bizonyos, hogy” (…) „a nagy Mindenségbıl származó emberiség a minden 2160. évben bekövetkezı új Világhónapban változtatott jó vagy rossz sorsán, s ilyenkor mindig gyökeres változások követ-keztek be”.

A Bika-korszakban már be kellett fejezni az „emberáldozatos te-metkezéseket” (amikor az elhunyt temetésekor megöltek másokat is, kísérıként a túlvilágra), mert az Ikrek-korszaka lejárt, amikor az „ikergyermekek egyikét” feláldozták. „Gilgames tanításából tudták meg, hogy az Égi-Bikának Világhónapja” idıszámításunk „elıtti 4518. évtıl a 2358-ig tarthatott”.

A Bika- és a földrengésekkel beköszöntı Kos-világhónapokban dúltak a háborúk, ugyanígy a Halak-korszakban, amikor „a nagyha-lak felfalják a kishalakat”. Az évezredes feljegyzések szerint a „Víz-öntı Világhónap kezdetén a beavatottak hatására ráeszmél” az emberiség, „hogy háborúval nem lehet megoldani semmit. Fokozatosan abba kell hagyni a fölösleges öldökléseket”.

Az Arvisura a Vízöntı világhónap bekövetkeztét pontosan 1962-re teszi, valószínőleg részben az elızı hagyomány és a „Nagy Vízöntı-együttállás” asztrológiai eseménye alapján, amikor mind a hét látható bolygó a Vízöntı környékén csoportosult. Ez a világ-hónap így „4122-ig tart”.

A Vízöntı világhónap tétje, hogy az emberiség elér-e egy „ma-gasabb tudást” és hogy vajon „fokozatosan át fognak térni a békés viszo-nyok megteremtésére”?

52



Legyen a Földön béke… béke… béke…

„Béke? Már béke van a Földön, nem?”

Az Arvisura szerint 1962-ben beköszöntött a Vízöntı világhó-

nap, amely itt az emberiség egy döntési pontjaként jelenik meg. Az évezredes jóslatok alapján ez az a korszak, amelyben valóban be-következhet a világbéke. Ennek a korszaknak az „energiái” (az „energia” egy tipikus Vízöntı-idıszakbeli fogalom, régebben mást, pl. „erıt” vagy „minıséget” mondtak volna), azaz a most elıtérbe kerülı minıségek felhasználhatók egy szellemi ugrásra, a beköve-sedett szemléletek megbontására, megnyitására, sıt, szétrobbantá-sára, a ködössé vált vélekedésekbıl út nyitására az Igazság felé. Ol-vashatjuk: a segítı szellemi minıségek erejével a korszak végéig, azaz „4122-ig” a „gondolat-rezgések” mindenki számára elérhetık lesznek, „és akkor minden ember békeszeretı beavatottá válik”.

Az Arvisura szerint a Vízöntı-korban a szellemiekben ugrás-szerő fejlıdés következhet be. Vagy, bekövetkezhet a globális pusztítás, amely felperzseli a Földet és évmilliókra (!) lehetetlenné teszi az életet. A kérdést így olvashatjuk: „ha a Vízöntı világhónap-ban” az emberek „megszerzik a fény-halál” – azaz az atombomba – „titkát, annak az erejét az emberiség javára fogják-e felhasználni”? Azt gondolhatnánk, hogy ennek a veszélye már a hidegháború befeje-zıdésével elmúlt, de valójában ez egyáltalán nincs így. Sıt, inkább, ha lassan is, de az egyre valóságosabbá válik.

El kell tudnunk képzelnünk az Arvisurák átadásának az idısza-kát, a pusztító háború utolsó napjait. A katonák szemében ezt a há-borút az uralkodó osztályok indították, akik az egyszerő embereket küldték a frontra, míg ık maguk biztos menedékükbıl figyelhették az eseményeket és terepasztalukon egyetlen mozdulattal emberek újabb ezreit küldhették a halálba. Ez a háború a hétköznapi embe-reknek csak pusztítást hozott, letarolta az országokat, életeket, fé-nyesnek ígérkezı vagy csak csendes boldogságra törekvı életpályá-

53



kat tört ketté. Ha béke van, bármilyen béke, akkor még mindig meg van az esély, hogy bármit, valami jót, talán az eddigieknél sokkal jobbat teremtsünk. De ha háború van, ott csak a halál arat.

Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között az Arvisura és különösen a 348-ik, a Vérrel pecsételve szerint az új Világkorszak „új éneke” az, hogy „Legyen a földön béke… béke… béke…” – háromszor mondva, azaz örökkön örökké.

Az Arvisura szerint azonban ez a korszak egy lehetıség is a szellemi megújulásra. Mi ehhez a kulcs? „Nagyon sok idınek kell még eltelnie ahhoz, hogy a kisebb vérengzések megszőnjenek, hogy felismerjék, mi-szerint minden embernek munkálkodnia kell, nemcsak mások keserves mun-kájának gyümölcsébıl élısködni. A munkának nagyhangú hirdetése és a munka végzése között óriási különbség van. Eleinte a munka hirdetését gondtalan bıséges életnek, míg a munka végzését büntetésnek fogják elkép-zelni.” Hát igen, a jobb élet nem fog az ölünkbe pottyanni, sem má-sok nem fogják nekünk ezt megteremteni. Ezért dolgozni kell. „Ne legyenek a mi Földünkön az örök gyızık és az örök legyızöttek közötti ellentétek!” Illetve: „Ne legyenek többé gyızık és legyızöttek, mert minden-kinek joga van az emberséges élethez”. És „ne legyenek örökös jóllakottak és örökös nyomorgók!”

Hogyan lehet túllépni az egyéni érdekeken és a közösségnek, sıt, mindenkinek a javát keresni? Egy szertartás során, amikor Agaba fısámán szelleme megjelent, „röviden elmondotta” a „24 hun törzsszövetség megalakulását az örök szeretet nevében” (!), majd „felsorolta vétkeinket, amennyiben vétettünk a szeretet parancsa ellen”. Majd „felsorolta az ítéleteket” (…) „mely felelet volt az emberi gyarlóságainkra”.

Ha a Vízöntı-korban lehetséges egy szellemi ugrás, akkor eh-hez vajon hol találunk segítséget? Van esetleg ilyen szemlélető könyv? Az utolsó Arvisurák között ezt olvashatjuk: „Arvisuránk nem magántulajdon. Ez lesz az éltetı erınk az újabb Vízöntı Világhónapban, amelyik 4122-ig tart. Igazszólásunkat az a cél hatja át, hogy a mi Földün-kön ne legyen többé háború.”

„A gondolkozóvá fejlıdött új emberiség bizonyára le tudja gyızni a gyilkos hajlamokkal született emberiséget. Legyen a Földön Béke!”

54



Emma néni – „a csillagokból kapom a meséket”

„Bárcsak találkoznék egy beavatottal…”

Az Arvisura történeteit olvasva a sámánokról, tárkányokról, be-

avatottakról könnyen egy romantikus elképzelés alakulhat ki ben-nünk. Ez természetes, mert egy történet fıhıse felé rokonszenv alakul ki az olvasóban – a hısnek szinte bármilyen tulajdonságai is legyenek. Az Arvisura történeteiben pedig legtöbbször a „beavatot-tak” vannak a középpontban, így úgy tőnik, mintha kiemelt szere-pőek lennének, több lehetıséggel rendelkeznének, esetleg hatalom-mal is bírnak a többiek felett – ha mással nem, hát a tudás ha-talmával. Mindez vonzónak tőnhet. A valóság viszont az, hogy itt a „többiek” bírnak hatalommal a sámán, a „tudó” felett, mivel ıket szolgálja, míg neki saját egyéni életérıl, sokszor az egyéni boldog-ságáról kell lemondania a közösség javára. Nem élhet úgy, ahogy akar, néha nem választhat párt magának. Elküldik ıt hosszú utakra, akár egész életét vándorlásban töltve el. A „furmányos” úz sámánok általában vigyáztak, hogy a középmezınyben végezzenek, a fertızı betegekhez küldött sámánok ugyanis korán meghaltak. Nem vélet-len, hogy a közösségbıl „kiválasztottak” többnyire élesen tiltakoz-tak a képzés ellen, csak egy-két tudásszomjas ifjú volt, aki könnyeb-ben hagyta magát erre rábeszélni. És ezután mi következett? Tanu-lás és tanulás, munka és munka és munka, szolgálat és szolgálat…

Ugyancsak romantikus elképzelés, hogyha jönne egy igazlátó, a segítı szellemek felé kapcsolattal rendelkezı valaki, egy „beava-tott” ember és „megmondaná” – na, akkor… Valójában az „ak-kor” helyett a következı történne: 1. nem értenénk, amit mond, 2. nem értenénk, hogy az miért vonatkozik a kérdezett problémára, 3. ha megértenénk a mondottakat, nem hinnénk el, 4. és ha megsejte-nénk az igazságát, hiteltelennek kiáltanánk ki az igazlátót. Miért is? Egyrészt a szellemiség alapvetıen nem méricskélı-racionális, ha-nem mindent minıségében és egységében tekintı transzcendens

55



(azaz a racionalitás szemléleténél tovább lépı), így már a megfo-galmazás módját is nehéz megérteni a hagyományainktól és a szim-bolikus ábrázolásoktól elszakadt elménknek. Másrészt, az ember önmagáról egy kedvezıbb képet alkot, jó tulajdonságait felnagyítva, a rosszakat pedig észre sem véve. Önmagáról a jókat tudni véli – és ezeket szeretné visszahallani. Hibáit viszont többnyire meg sem hallja, vagy ha mégis, akkor azt másra hárítja, hogy védje saját tö-kéletességének látszatát, különben megrendülhetne a személyisége. Ha racionálisan és a jó tulajdonságokat hangsúlyozva lehetne egy problémát megoldani, akkor azt bárki felismerné. De ki bírná ki, ha azt mondanák neki, hogy át kellene adnia a helyét valaki másnak a közösség érdekében? És ki tenné meg? Ki indítana el gyökeres változást? Ki hallgatná meg azt, hogy „amit képviselsz, az valójá-ban nem igaz, és lehet, hogy neked most tetszik, de egészen mást kellene csinálnod az életeddel”? Jelen korunkban így egyszerően otthontalan a segítı szellemi sík transzcendens minısége, a na-gyobb áttekintést nyújtó Igazság.

Saját véleményem szerint van most olyan Magyarországon, aki a transzcendens hiteles közvetítıje. Pápai Istvánné Páhi Emma, azaz Emma néni – a Karcsai mesemondó –, aki egész családját el-vesztette és neki szinte már csak a mesélés maradt. Ha valakit bánt valami és elmondja Emma néninek, vagy sokszor csak egy adott helyzetben is – hirtelen elkezdi: „Hát egyszer volt, hol nem volt…” Emma néni, aki az elmondása szerint „a csillagokból” kapja a mesé-ket, „életmesét” is szokott mondani, akár olyannak, akirıl az égvi-lágon semmit sem tud! Megdöbbenéssel vettem észre, hogy a me-sék tökéletesen fedik a helyzetet, azt egy egészen más szintre emelve, és ott a megoldást is megadják. De! A mesét kapó vagy nem érti a mesét, vagy az elmondottakat önmaga jó tulajdonságaivá kanyarítja át, vagy nem érti, hogy mindaz milyen kapcsolatban van vele, vagy a problémájával, „hiszen ı nem is errıl beszélt”… A ke-zébe adott kulcsról nem érti, hogy mire jó, és eldobja…

A látszat-fátylat, ami mögött nehéz az igazságot meglátni, mi magunk rakjuk a szemünk elé…

56



Az Élet szolgálatában

„Meg lehet fogalmazni az Arvisura fı vezérelvét?”

Ha egy nemzettséget, nemzetet kipusztítanak, a megsemmisülés

helyrehozhatatlan. De, ha az emberek tovább élnek, bármilyen mó-don, és akkor a lehetıségek még mindig nyitva maradnak, onnan még bármit vissza lehet építeni. Így érthetjük meg, hogy az Arvisu-ra miért ragaszkodik az életnek a mindenáron való fenntartásához. Így érthetjük meg az elsı pillantásra különösnek tőnı Arvisura tör-vényeket. Mindenkor „az erısebb hadsereg mellé állni”, és így folyton csak erısödni lehet. A szomszédoktól „a kisebb kalandozásokat visz-szaverik, de a nagy hódítók ellen mindig alkalmazzák az ıslakók régi törvé-nyeit, a meghódolást” – így ugyanis, ha a vezetı réteg el is veszti ha-talmát, a nép még mindig életben marad. Egy alapvetıen befogadó szemlélet csak így maradhat meg egy agresszív környezetben.

„Minden száz medvetoros évben hallani fogjuk, hogy az újabb ifjúsági ra-jok hogyan emelkednek ki a dicsıség örök honából, s hogyan fognak elpusz-tulni. Nekünk soha többé nem szabad másokat meghódítani, mert akkor el-jönnek és bennünket is meghódítanak! Mi a melegforrásoktól” – azaz a Kárpát-medencébıl – „mentünk el” a jégkorszak idején „és ide kellett visszajönnünk, mert ez a mi hazánk!” – mondta Biked sámán már 6000 évvel ezelıtt.

A szomszédos népekkel való jó viszonyt pedig a rokoni kap-csolatok erısítésével érték el, házasságokkal, sokszor, ma már ext-rémnek tőnı önfeláldozó módon. Barcika és a férje „Vadna várát védelmezték a vandálok hódításaival szemben”. A férje „hısi halált halt. A várat ostromló vandálok közül sokan fogságba kerültek”. „Köztük volt” (…) „Cöngölén vezér fia, akiért a vandál elıkelıség minden váltságdíjat meg-adott volna. Barcika inkább férjéül választotta Dóna vitézt, hogy a rokoni kapcsolatokkal az ellenségeskedést megszüntesse. Csak akkor engedték Dónát látogatóba édesapjához, Cöngölén vezérhez, amikor három fiukkal: Ladány, Gál és Pázmány nevő unokáikkal köszöntötték a gyengélkedı Cön-

57



gölént.” Cöngölén ezután mit tehetett – „engedélyezte unokáinak, hogy a Bolhás hegység (a Bükk és Mátra között) 3 folyóvölgyében telepedjenek le, ahol irányították a vandál kézmővesek vasszerszám és cserépedény készítését”.

Az élet fenntartásának szempontja minden mást felülbírált. Ezért fontos a szaporodási elv, és senki sem lehetett vezetı, ha nem volt elegendı számú utódja, hiszen akkor hogyan gondolkod-hatna felelısségteljesen a jövırıl?

Az élet tiszteletét a legparányibb formájában is értsük. Szıregék hajóikkal hazafelé tartottak, amikor észrevették, hogy „egy kismadár az áldozati üstbe fészkelt és addig nem háborgatták, amíg a fiókák ki nem repültek a fészekbıl”. Útközben megint meg kellett állniuk, és akkor sem „indulhattak mindjárt, mert elıbb meg kellett várniuk 2 kisgyermek születését, mivel a kismamák nem bírták a hajók ringását. Majd amikor az elsı holdtöltekor nevet adtak a kicsinyeknek, gondolhattak az indulásra”. Így csak több éves késéssel „értek Tennó birodalmába. Éppen jókor…” Nocsak.

Az élet egészének képviselete pedig csak akkor lehetséges, ha az egyén nem azt keresi, hogyan tud a többiek kárán föléjük emel-kedni, hanem hogyan tudja a többség érdekeit képviselni, és ke-resni, ki az, aki esetleg nála többet tud, és akivel – egymást fej-lesztve – közösen tudnak munkálkodni. Ez mindenkitıl tetteket követel, mert „minden élı személynek, életének során dolgoznia, alkotnia kell”. És nyitottságot, annak folytonos keresését, hogy kiben lehet meg az az („Életfából kipattant”) „isteni szikra”, amelyet kitartó munkával talán fel lehet lobbantani, hogy majd az is az élet ır-tüzévé válhasson. A sok kis láng pedig egységben talán összeolvad egy izzó, ragyogó fénynyalábbá.

A folyamatosság fenntartása a fiatalok bevonását is jelenti, ne-kik egyre több feladatot és felelısséget adva. Mert, „ahogyan minden kiscsikót is befognak munkába, az új nemzedéknek is magának kell új életet teremtenie”.

Mert az Élet tüzének mindig égnie kell.

58



Hétmérföldes lépésekkel

Az Arvisura alaptörvényei az élet mindenáron való fenntartását

írják elı. És, ha az már biztosított, a következı lépés az egészében vett Élet gazdagítása. Ez viszont csak a megfelelı szellemiséggel le-hetséges. Tehát a szellemi háttér az, amirıl nem szabad lemondani és ragaszkodni kell hozzá, bármi áron. A szellemiség a hagyomá-nyokban ırzıdik, így azok megtartása elsıdleges, de ez semmiképp sem jelenti az újdonságok elutasítását, hiszen azokból is születhet-nek értékek, akár hagyományteremtıek. Olvashatjuk: „Legokosabb azon ember, aki okulva hallgatja az okosabbak vitatkozását!” Az élet gaz-dagításához gazdag szellemi élet is szükséges – „az élet harcaihoz nem-csak a testet kell táplálni, hanem a lelket is folyton erısíteni kell”.

Bármilyen nehéz helyzet, akár hódítás következett is be, ha a szellemiség képviselıi – akár rejtızve is – megmaradhattak és a véleményüket a hatalom birtokosai fontolásukba vették, akkor még a rosszul alakuló sors is jobb irányba fordulhatott. Ha azonban a szellemiség képviselıit, sıt, magát a hagyományt is irtani kezdték, az a szétforgácsolódást és romlást hozta el. Ez különösen az „idegen hitek áramlatait” képviselı egyes, „új-dogmatikus” egyházak térnye-résével indulhatott el, mivel ezek idegen érdekeket szolgáltak, nem a nép hasznát keresték, azok nem befogadóak, hanem kizárólagos-ságra törekednek, és nem fejlıdést hozó versengés, hanem kiirtásra törekvı harc az eszközük.

Modern korunk „divatja” és hite a tudomány, pontosabban a „tudománykodás”, azaz a tudományosság látszatának keltése. A tudományon túli, transzcendens szint azonban egészen más szem-pontot képvisel. A tudomány a részleteket méricskéli, a transzcen-dens viszont a lényeget – az egészt egységében tekintve. Így a tudo-mány araszolgat, míg a transzcendens egybıl a látóhatáron túl te-rem. Megfigyelhetı Paál Zoltán '75 utáni szövegeinél, hogy egyik történetbıl vagy ténybıl a másikra „ugrik”. Elsı látásra nincs kap-csolat, de az – esetenként csak hosszas gondolkodással – felfedez-

59



hetı. Paál Zoltán feltételezte, hogy a támpontok megadásával a lé-nyeg már felismerhetı – hasonlóan az ısi szövegekhez. A tudo-mány alapvetıen a mennyiségeket méricskéli, míg a transzcendens az együttes minıséget tekinti. A tudomány csak kis lépésekben halad, éppen ezért, módszerének utánzásával (!) nagyon könnyő bármirıl „bizonyítani”, hogy nem igaz. „Ja, hogy alaposabban kellett volna megnézni? Hát arról csak nem én tehetek, hogy ilyen nehéz.” Alapos munka nélkül, a tudományosság látszatát keltve pedig könnyő bármirıl negatívan nyilatkozni.

Ne felejtsük el, hogy a tudomány (éppen a bıvülı, de még hiá-nyos tudásánál és módszereinél fogva) gyakorlatilag semminek sem tudja a jövıbeli eredményét megjósolni. Mindig történhet olyan vá-ratlan esemény, amely a vártat az ellentétébe fordíthatja (errıl szól a Káosz-elmélet). A transzcendens viszont az egészt és a minısége-ket (azaz a tényleges erıket) tekinti. A teljes kép természetesen a két módszer egyesítése lenne, az intuitív eredmények alapos (!) munkával, és igazi tudományossággal való bizonyítása.

Az Arvisura a szellemvilágot mőködınek tekinti. Az „erıs lel-kek” és az ısök szellemei nagyobb rálátásukkal segíteni kívánnak utódaikon. A segítı szellemi erık a szinte már transzcendens har-mónia (az „Égi birodalom”) megteremtése és a jövı gazdagítása irá-nyában hatnak, intuitív sugallatokkal, sejtelmes megérzésekkel „üzenve”. Az ezzel ellentétes erık pusztítók, szétforgácsolók, soha nem nyitott közösséget teremtık, hanem egyéneket vagy önmagu-kat kitüntetettnek vélı csoportokat emelnek ki.

Nem kell „igazlátónak”, „beavatottnak” lennünk, hogy helye-sen cselekedjünk. Az Arvisura elmondja, hogy mi lehet az irányfé-nyünk: ez az „érdeknélküli” (azaz egyéni érdekeken túli) „szeretet”, az egészében vett Élet szeretete. Paál Zoltán ennek a szeretetnek a nevében alkotta meg hatalmas munkáját. Már '45-ben azt a célt tőz-ték ki, hogy az újraírt arvisurákat a második évezredre, 2000-re az „ifjúságnak” elérhetıvé kell tenni. Ez '98-ra meg is valósult. Így aki eléggé érdeklıdı és elszánt, bepillanthat egy másik, jelenkorunknál sokkal emberibb értékeket hordozó, valósabb és igazabb világba.

60



Nem tudom, Emma néni most milyen mesét mon-dana… Megpróbálok valami hasonlót kitalálni, annak, aki még nem ismeri ıt. Persze, az ı meséje egészen más lenne…

(Emma néni sajnos 2012. jan. 3-án éjjel álmában meghalt. Elıtte, dec. 29-én, éppen egy csoportnak mesélt, egy mese utáni szü-netben lett rosszul és vitték kórházba.)

„Hát egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy le-

gény, aki vándorútra kelt. Eljutott egy hatalmas fához. Na, ı abba a nagy fába vágta a fejszéjét. De abból se ki-rántani, de még megmoccantani se tudta. Kerülgette a fát, jobbról, meg balról… Nézegette, hogy itt is egy ág, meg ott is egy hosszú, ágas-bogas, szép leveles… Azt gon-dolta: „Feljebb lehetne lépni, talán egy lépést, talán kettıt is. Töb-bet semmiképp sem.” Na de az a Fa, az felnyúlt a felhık fölé, a csúcsa végtelenbe ért, sıt, azon is túl. Gondolta a le-gény: „Egy lépés – az szinte semminek sem látszik, de mégis, mekkorát lehet onnan esni”. Kerülgette, kerülgette a Fát… Na, akkor végre odarepült egy madár és azt mondotta, azt csivitelte: „Te, te, te! Nem kerülgetni kéne, hanem elindulni rajta felfelé. És addig, amíg nem vagy képes rá, jobb, ha visszamész szé-pen disznópásztornak! Hátha ott megtanulsz majd valamit. De gyorsan, amíg itt végleg el nem kanászodsz!”

A mese folytatásának titkát pedig még a jövı fedi…

61




IIIIIIIIIIIIIIII........

Lépjünk hát egyet azzal a mérföldeket lépı mérföldes

csizmával…

62



Egyetlen Isten

Az egyetlen Isten elnevezésére hol Ata-Isis, hol Ráten

nevét találjuk az Arvisurában. Ha az Arvisura nem egy szándékkal megtervezett mő, hanem

valóságos dolgokra épül – bármilyen módon szerezte is meg arról Paál Zoltán a tudását –, akkor a benne leírtak mögött többszörös összefüggéshalmaznak kell lennie, ami nincs megemlítve, legfeljebb jelezve. Másrészt, ha a leírtak valóságosak, akkor a – látszólagos! – ellentmondások feloldhatók, ha alaposabban utánanézünk az ösz-szefüggéseknek. Ezek mind jellemzık az Arvisurára. Például egy-szer megkérdezték Paál Zoltántól, hogyan történhetett egy adott évben egy házasság, amikor a feleség még gyerek volt. Válaszában elmondta, hogy akkoriban, különösen a vezetık körében gyakori volt a gyerekházasság. Az Arvisurában sokszor csak egy-két oda-vetett szót találunk, jelzésként (így is hatalmas mérető az írás), mi-vel, különösen a késıbbi idıpontban Paál Zoltán feltételezte, hogy elég lesz csak támpontokat adnia, a teljes szemlélet ismeretével ki-bogozhatók a történet részletei és jelentése.

A képzelet által alkotott kitalált összefüggéseket pont az erı-szakolt magyarázkodással lehet tetten érni. Ha pedig ezek az „ösz-szefüggések” teljesen elrugaszkodnak a valóságtól, a magyarázat egyre kényszeredettebb lesz, egyre jobban ellentmond más tények-nek, a valóság egy idı után „ledobja magáról” az ilyen képzeteket. Egy tényleges összefüggés viszont egyetlen szál a valóság szöveté-bıl, melyeket fejtegetve minták sokaságát találhatjuk.

Az Arvisurában Ata-Isis (amit általában „Ata-Ízisz”-ként ejte-nek) a „legfıbb istenség” („aki a mai értelemben dédapának felelne meg az istenségek között”), ı a „legfelsıbb Égi-Atya”, aki sokszor a Nappal kap-csolatban van megemlítve, pl.: „áldozatot mutattak be Ata-Isisnek, a Nap-urának a kegyhelyén”. A Napisten viszont többnyire Ráten né-ven jelenik meg (Egyiptomban pedig egyszer On néven). Egy he-

63



lyen azt olvashatjuk, hogy Ata-Isis teremtette meg a Napot és a Holdat, más helyen pedig Ráten jelenik meg „egyedüli Égi Istenség” módon.

Hogy egyetlen vagy legfıbb isten-e Ata-Isis, ill. Ráten, az csak látszólag ellentmondás. Teremtı isten csak egyetlen van, a többi istenségek különbözı minıségekhez tartoznak, azoknak az ırei és gondozói. Az isteni hierarchia alsóbb szintjén pedig az ırszellemek és az „erıs lelkő” ısök szellemei jelennek meg. Ha a közbülsı szin-tek szellemi minıségeit nemlétezıknek tekintjük és csak egyetlen absztrakt istenképet hagyunk meg, akkor pontosan az isteni minı-séggel való kapcsolat gyengül, mivel nehezebb a minıségekben fel-fedezni a szellemiség megjelenését, másrészt a hagyományban léte-zıként érzékelt (!) ısök és magas szellemek közvetítıként és segí-tıként jelentek meg (amely szerepet csak részben és sokkal abszt-raktabb módon vettek át a szentek és az angyalok). Viszont „Egy az Isten”, tehát csak egyetlen forrású és csak egyetlen és egységes szellemi erıtér létezik.

Ata-Isis és Ráten kettısége csak látszólagos. A beavatottak csak egyetlen Istenben hittek. Ennek, az általuk valószínőleg érzékelt egyetlen és egységes szellemi erıtérnek a valóságosan is megjelenı képe, illetve emanációja viszont a Nap volt. A Nap így mediátori szerepő is lett, a Nappal, illetve a Napon keresztül elérhetıvé és érthetıvé vált Isten. De hát ez benne is van az Arvisurában! Az emberek „a Napistent tisztelték, míg a magasabb tudású beavatottak meg-hagyták ıket a hitükben”. Az elérhetetlen magasságokban vándorló Nap mint „Égi tőz” a földön pedig Tőzként jelenhetett meg. Így érthetjük meg a „tőzimádó” ısöket. A tőz maga is mediátorként, közvetítıként jelenik meg, az ugyancsak Isten emanációja. A tőz-szertartás így segítheti, hogy az anyagi realitásba kiesett emberek újra megéljék a szellemi erıtér teljességét.

Az „Isisek szentélyében, hatalmas olajüstben állandóan égett a tőz, s az ottlévı szentélető csillagrovó lányoknak volt a feladata a tőz vigyázása, hogy az soha ki ne aludjon”.

64



Ata-Isis – Ráten – Isten – Ősten

Mit jelenthettek az Ata-Isis, Ráten, Isten megnevezé-

sek? A Ráten név „Napisten” értelemben van megadva az Arvisurá-

ban. A „Rá” ismerıs lehet az ókori Egyiptomból, amit általában „Ré” módon olvasunk ki. Valójában a magánhangzót itt egy torok-hangként azonosítják, amit általában „é”-nek vagy „á”-nak ejtenek. A „Ra” (Ré Napisten) átírású szót „ra” vagy „re” módon, a „ra” (Nap) átírású szót pedig „ra” módon hangzósítják (ez utóbbi: „r” alatt az „a”, mellette pedig a Nap jele, ami egy kör, benne közepén egy kisebb körrel). Ez alapján a Ráten szóból a „ten” rész „istent”, „istenséget” jelentene. A kínai nyelvben a „tien” „ég” jelentéső. Az Arvisurában találunk is erre utaló megfogalmazást: „Ráten, az egye-düli Égi istenség”. Ugyancsak különös, hogy az egyiptomi „Ra” jele valójában a „Nap” összetett jele mögé rajzolt istenalak. Az óegyip-tomi „ten” „égi”, „mennyei”, „végtelen”, „isten” jelentésében talán kapcsolódik a legalább tízféleképpen kiejtett „torem”, „tárem”, „torum”, „tarim”, stb. szóval. Kállay írja, hogy az „etruriai Tina aegyiptomi Tanis vagy Aten isten nevek az ég látható urát a napot illetik”, ill. „Aten-ra a ragyogó nap isten, a ra ragyog szinte közös ıs szók”.

Ata-Isis az Arvisurában a „legfelsıbb Égi-Atya”, ill. „Atyaisten, vagy İsisten” módon van magyarázva. Az „Ata” – „atya” megfelelést ta-lán Agaba nevében is tetten érhetjük, az ugyan „vén medve” jelentés-ként van megadva, de az „aba” lehetett „atya, atyácska” értelemben a medve totemneve is. Érdekes, hogy a sumerben „ab-ba”, „ad-da” vagy csak egyetlen „a” ékjellel írják le az „apa” jelentéső szót, amit általában „aya” módon hangzósítanak – ez talán lehetett „adgya” vagy „atya” kiejtéshez közeli is.

Közbe kell vetnünk, hogy a nyelvészek az „isten” szó etimoló-giájának vizsgálatát nagy ívben elkerülik, és általában éles kritikák-

65



kal illetnek bármely, még szakember által felvetett kísérletet is. Pl. Voigt Miklós errıl így ír: „Az utóbbi generációkig még a nyelvtu-dományunkon belül is itt megengedett volt a merész és ellenıri-zetlen fantázia. Az utóbbi kézikönyvek viszont rendszerint vissza-utasítják e tarthatatlan elmeszüleményeket, és egyre inkább belsı fejlıdéssel magyarázzák vallástörténetünk legkorábbról ismert, és ennek következtében sem könnyen értelmezhetı fogalmait.” Talán ez arra a hatalmas és arrogáns támadássorozatra vezethetı vissza, amelyet Vámbéry kapott a finnugristáktól, amikor felvetette a ma-gyar és a török nyelv rokonságát. Kezdetben (Cornides Dániel, 1732-1787) felmerült a „kaldeus esta” – azaz „tőz” szóból való származás is – de hát lehet-e köze a tőznek istenhez? Ugyancsak Cornides említi a párszi „jisdan” istenséget jelentı szót, amit a nyelvészek azonnal elvetettek, hiszen az Urali-ıshazában élı ısök hogyan érintkezhettek volna a perzsákkal? Késıbb azonban felve-tıdött (Róna-Tas András), hogy ez a szó kaukázusi vagy kazár köz-vetítéssel eljuthatott hozzánk, bár ezt a nyelvészek (Rédei) „ad-hoc” ötletnek minısítették. Érdekes azonban a finnugristák roko-nítása is. Hunfalvy az „atya” jelentéső finn „isá”-ból indult ki, Reguly pedig a „teremtı” jelentéső cseremisz (mari) „está”-ból.

Az Isis így lehetett „ıs” jelentéső, esetleg „legısibb”, ugyanis pl. a sumer a felsıfokot ismétléssel képzi. Az „Isisek” így talán a legısibb, a teremtésben részt vevı istenségek. A „Legısibb-Atya” (vagyis az Eredet, a Teremtı) így „İsatya”, a magyarban „öreg Is-ten”, vagy ahogy Paál Zoltán is írja: „İsisten”, ill. „Atyaisten”, ké-sıbb „İsten”, vagy mai formában „Isten”. Ugyancsak érdekes, hogy az akkád (és nem a sumer) számok így kezdıdnek: 1: „isten”, 2: „sina”, 3: „salas”… – magyar „s” hanggal. (Sumer nyelven az „egy” az „as”, ill. „dis”.) Az akkád vagy fıleg a sumer nyelvvel való kapcsolatot a nyelvtudomány (természetesen) elutasítja, az Arvisura viszont ennek a történeti módját is pontosan megadja.

Ata-Isis vagy İsisten vagy Isten tehát a teremtı. „A legfelsı égben lakozik Ata-Isis (Atyaisten, vagy İsisten), aki a tértıl

és idıtıl függetlenül öröktıl fogva van.”

66



Életfa és a Sámán-lélek

Az egyetlen Istenre használt Ata-Isis és Ráten elne-

vezések nagyon különbözıeknek látszanak… A Ráten tehát „Nap-isten” jelentéső. Az Ata-Isis nevet általá-

ban „Ata-Ízisz” módon ejtik ki. A sumér szótárban megdöbbenve találhatjuk meg az „i-ši” „ragyogás/sugárzás” jelentéső szót. (A su-mérok a szóvégi mássalhangzót elhagyták, így ott bármi lehetett.) Természetesen ez lehet véletlen egyezés, de érdekes, hogy a „Ra-gyogó Atya” mennyire alkalmazható a Napra, ill., hogy a „ragyo-gás” elsı szótagja a Rá-ten elnevezésben is megjelenik, és, hogy az „i-ši” milyen közel van a jelentéskörbe tartozó „izzik” kiejtéséhez.

Paál Zoltán ('68-ban) írta, hogy neki rendelkezésére áll a „réü-let” eszköze is (bár addig azzal csak egyszer élt). Ezt az elsı pilla-natban elírásnak véltem, utána viszont visszaemlékeztem, hogy ugyanezt az írásmódot néprajzosok, pl. Diószegi is említi. A „réü-let/révület” fogalma kapcsolódna Ré- vagy Rátenhez?

Paál Zoltánnak a Vérrel pecsételvéhez írt egyik jegyzete alapján „A manysik szerint minden embernek két lelke van: Lélegzés vagy Élet-lélek és Szabad-lélek vagy Vándor-lélek. Amikor valaki alszik, a másik lélek el-hagyja a testet és más lelkekkel találkozik. Árnyéklélek vagy Sámánlélek csak kivételes embereknek van. Ez az Is-lélek, amely Égi eredető, és csak a sámánok látják azokat, akikben ilyen égi erı mutatkozik.”

Lehet-e kapcsolatban az Is-lélek az Isisekkel, a „réüléssel”, ill. Ata-Isis-szel?

A finnugristáknak ezektıl a szófejtésektıl égnek állhat a hajuk, így hát vegyük elı az Északi-manysi (észak-vogul) szótárat (Fejes). Itt az „is” (kiejtve: „isz”) jelentései: „árnyék”, „árnyékszellem”, „kí-sértet”, „kor”, „régi/ısi/öreg”, ill. „is-χor” „árnyék, árnyéklélek”. De ugyanott: „iseltaχtili” – „felmelegszik”, „iselti naηχ-” – „felme-legít”, „iselti” – „melegít, forral”, „isem” – „forró, izzó”, „iserti” –

67



„gyöngyöz, bugyborékol”, „isili” – „forr, melegszik”, „isselti” – „melegít, forral”, „istaχti” – „melegszik”, „isti” –„melegít, éget”, stb. (Az átírások nem teljesen pontosak, egyes kiegészítı hangjele-ket nem sikerült megjelenítenem.) Ugyanebben a környezetben még ezeket találjuk: „isapi” – „leszáll”, „isi” – „leszáll (madár, szár-nyas rovar), madárleszállóhely”, „isih, isilali, issili” – „többször le-száll”. Az „isz” tehát a manysiban az árnyékkal, (árnyék)lélekkel, hıvel, ill. leszállással kapcsolatos. A beszámolók pontosan így írják le az egyik fajta „réülést”, egy fentrıl leereszkedı, „rászálló” hı-érzetként.

„A manysik ezért a révülés tényét így írják körül: „isten heve, bálvány heve szállja meg”, „a bálványnak nagy heve, istennek nagy heve jött reája”, „a bálvány vagy isten hıt bocsátott (helyezett) reá”” – válogat Diószegi Vilmos Munkácsi Bernát győjtésébıl.

A néprajz leírja a hanti-manysi lélekfogalmat, ami azonban kicsit különbözik a Paál Zoltántól idézettıl. A „lil” az „életlélek” vagy „lélegzet-lélek”, az „isz” pedig a „szabadlélek” vagy „árnyéklé-lek”. A „lil” a halállal elszáll, a „madár-jellegő” „isz” azonban szel-lemi energiaként itt maradhat, ill. álomban útra kelhet, a sámán pe-dig ezzel a lelkével „utazhat”. A magyaroknál is megtalálták a másik lélek fogalmát az „íz” szóban, pl. az „ízekre szedlek” kifejezésben. Különös, de mindez hasonló a sumérok felfogásához, még a használt szavak is hasonlítanak, de más értelmet hordoznak. Ott az életerı a „zi” (akkádul „napistu” – „s” hanggal), míg a „lil” jelölte a lélegzet-lelket, valamint volt még a „gidim” (akkád „etemmu”), amely kísérthet a halál után.

Paál Zoltán azonban hármas lélek-részt említ. Az ıseredeti vallás szerint az égbe felnyúlik az Életfa (amelyen a Turu(j)-sas ma-dár jár). Az Iz-lélekkel lehet „felemelkedni” az Égbe, lehet elhozni az égiek üzenetét, vagy kérni az égiek segítségét.

„Minden ember agyában 1-1 Életfa keletkezett, amelyekben megszület-nek az isteni gondolatok. Így mindegyik megszületett ember hasznára lehet a közösségnek, mert minden ember tud értékeset alkotni a békességes élet érdeké-ben, csupán a gonoszt kell legyıznünk a gondolkodásban.”

68



Életfa, Iz és Turu

A hagyomány szerint Is vagy Iz, azaz „árnyék-lélek” vagy más

néven „szabad-lélek” az, ami álomban útra kelhet, a sámán pedig ezzel a lelkével „utazhat”. Az Életfa földi világunkból felnyúlik az Égbe; ezen az Életfán száll a Turu(j) madár.

A Turu-madarat az Arvisura sasként írja le, de sólyomként is ábrázolják. Az Életfa az emberek elméjében is megjelent, így min-denkiben „megszülethetnek az isteni gondolatok”.

Az Iz-lélekkel kapcsolatos szavakat, illetve gondolatkört meg-találtuk a manysik nyelvében, illetve hasonló szemléletet és szava-kat találtunk a sumereknél is. Ez utóbbit elutasítja a nyelvtudo-mány, mivel túlságosan nagynak tartja az idı- és térbeli távolságot a két jelenség között (de pl. a kulturális antropológia vizsgálhatja). Keressünk hát másik példát! Hoppál Mihály (Nemzet és hagyomány, 2011. márc. 31.) a jakutoknál és burjátoknál talált egy, az elsı sámán születésérıl szóló mítoszt: „az elsı sámán egy asszonytól születik, akit megtermékenyített egy sas. Több népnél a sas és a sámán neve etimológiailag összefügg, gyakran azonos.” Az ısanya neve pedig „Isen-mama”, akirıl egy szobor-ábrázolást is látott Mandzsúriában: „egy sasfejő asszony volt, aki szoptatja a gyermekét”. „A sastól való születésrıl hallva az embernek azonnal beugrik az Emese álma mo-tívum.” (De, ezek a nyelvtudomány szerint nem rokon népek, mi-vel hatalmas távolság választja el a mandzsu-tungúzokat a magya-roktól és manysiktól egyaránt.) A manysi nyelvben a turuj/tur-uj jelentése „(egy sasfajta)”, ill. turuj-pun „sastoll”. „Ujguriában – szintén a mandzsuknál – a sámánmesterség elsajátításának utolsó lépése, hogy meg kell mászni az „égig érı” sámánlétrát, hogy a sámán találkozhasson a legfıbb istenséggel, Isanju-Mamával.” – olvashatjuk a cikkben. (Finn „jumala” – „isten”.) A sámán-fa neve „turu” (!) és az az Életfa-Világfa jelképe.

69



Az Arvisurában „az üvöltı Vízisárkány” – azaz egy meteor – „valamelyik ismeretlen leszármazottja valamilyen formában igyekszik majd a Nagy-Mindenséget ısállapotába taszítani.” „Napunk hőséges szolgája a Turu-sas, aki folytonos küzdelemben áll az üvöltı Vízisárkánnyal, akit Föl-dünk közelébıl sokszor magával ragad. Magasan a Nap fölé viszi az Üvöltı Vízisárkányt és a nap tüzére ráejti. A minden jót adó Nap a bennünket el-pusztítani akaró kígyót elnyeli. A Nap éltetı ereje diadalmaskodik az üvöltı Vízisárkány felett.” Érdekes, hogy az „üstökös sárkánykígyók” a „bo-szorkányságra hajlamos” Hárpia-Tóremmel kapcsolatosak, akinek szintén sas a jele. Neki Ata-Isis rendelése szerint „Rossz-Asszony mi-voltát az Égiekkel szemben örökre korlátoznia kell. Boszorkányságát az Égiekre át nem ruházhatja! A Világ-Hónapok rendjét és azok fejlıdését el-lenırizheti! A beavatottak homlokán az Égiek óm jelzését szabályozhatja, de Ata-Isisnek az Égi-Békességre való igyekezetét meg nem akadályozhatja!”, azaz kapcsolatban van a beavatotti képességekkel.

Az Arvisurában a „turu-sas” „turuj” és „turul” formában is meg-jelenik. Egyszer pedig: „tut-sas, azaz turu-sas”. Ez utóbbi rendkívül érdekes, ugyanis Barasits Zsuzsanna szellemi üzeneteinek szótára szerint a „tat” jelentése „ó”, azaz bizonyos mértékig azonos az Iz/isz/ıs szavakkal. Magyarban hasonló a „tata”, ami „apa/nagy-apa/keresztapa” jelentéső, (Ipolyi) „tatta” – „ısatya”, ill. (Budenz) finn: taata/ taato „atya”, észt: taat, lív: tât/tâti-. (Talán csak vélet-len, hogy a „kis Vajk” „gyermekkorában Turut” – azaz Turu Domon-kost – „csak Tatának becézte”.) Ha a tat/tát/tut kapcsolatos az „Iz”-zel, akkor megérthetjük, hogy hogyan kapcsolódhat a tátos, az Élet-fán repülı turu-sas és az égbe emelkedı, gondolat sebességével szálló tátos-paripa, valamint a „tudó”-ember (= „sámán”).

A tátogatás ez alapján az ıslélek megnyitásának felelne meg. A tat Brahma egyik mellékneve, amit „az” módon fordítanak; így ta-láljuk meg a „Tat Tvam Asi” („te – az”) szankszrit mondásban is, amit általában úgy interpretálnak, hogy az egyén részben vagy egészben a végsı teljességgel azonos. A szanszkrit „taat” jelentését: „kiterjed/szétnyúlik/szétterjed/lefed/szertartást tart” (!).

A szanszkrit „taru/ taruu” jelentése pedig: „fa”.

70



Turul és Oroszlán

Az Égbe nyúló Életfán repül a Turu-sas, ami az Arvisurában

Gilgames születésekor is megjelenik. A beavatottaknak sokszor problémás volt a megszületése. „Saj-

nos a beavatottak szülésénél az édesanyák többé-kevésbé megsérülnek. Ez így volt a kis Zseliz” – Árpád és Abacil gyermekének – „világrajövetelénél is. Abacilt végtelen öröm töltötte el, amikor a 8. gyermeke óm jellel született, viszont azt is tudta”, (…) „teste hamarosan megpihenhet.” „Abacil lelke a felkelı nappal együtt bekalandozta az akkor ismert beavatott társadalom minden rejtekét, hogy a Magyar Törzsszövetség részére az Arnók lándzsa he-gyétıl kezdve Tengelizig minden fontos hírt elhozzon”.

Problémás volt Gilgames születése is. „Gisgali aranyasszonynak Uruk városában” (…) „ANU istentıl fia származott”. „Éa ısanya csípetett a Turujsassal Gilgames háta közepére egy serkentı jelet, mivel erıs baba lévén, nehezen akart a világra jönni. Ennek a csípésnek hatására a világra pottyant és a Turujsas szellemi ereje folytán sebezhetetlenné vált. Eredetileg ezen jelzés egy négylevelő lóhere volt.” (Érdekes, hogy a gišgal egyik fordítása „Nagy Fa”, ill Gilgames nevének elsı ékjele is GIŠ.) A megszüle-tett fiú, Nimród utódja az Arpach nevet kapta. Késıbb az íróisko-lában a „Jób nevet vette fel, majd hısi mivoltában elnyerte a Gilgames nevet”. Gilgames utódainak, illetve népének így a Turul, illetve a „szelíd ki-rályoroszlán” volt a „védı-állata”.

Gilgames egyes utódai a (hunok Van-istenérıl elnevezett) Van-tóhoz húzódtak fel, amelynek legnagyobb városa Tuspa volt, amit az asszírok „Turuspa” néven ejtettek. („Turuspát” név Kr.e. 1040-ben megjelenik az Arvisurában.) Mások tovább is mentek „a Kau-kázusi Magyarka környékén át Káma, vagy Béla körzetébe, a Marinába”.

Késıbb a történet szinte megismétlıdött. Ügyek vezér és fele-sége volt Emese „Onedbeila kazár kagán leánya”; gyermekeik „azonban eleinte halva születtek vagy lányok voltak”. Emese „két gyermekét nem bírta kihordani, már aggódtak, hogy magvuk szakad, végül 3. gyermekként 820. medvetorán kikönyörögték az Égiektıl egy fiú gyermek születését”. „Már úgy

71



látszott, Ügyeknek magva szakad, de végül megszületett Álmos, akit az anyja megálmodott, hogy Turuj-sas termékenyítette meg.”

„Ügyeknek Emesétıl, sas által történt álombeli megtermékenyítése után végül megszületett Álmos, szintén nehezen akart a világra jönni. Erre a Rimaszécsek bábája erıt kért az Égiek Urától. Az ısi Turujsas megcsip-kedte az újszülött hátát, aki ettıl a serkentéstıl megfordult Emese méhében és fejjel kifelé fordultan ordítva tört utat magának a világra.”

„Sajnos Emese a gyermekszülés után meghalt, de Álmos életben maradt.” Az Arvisura szerint Álmos Attila utóda, Attila pedig Gilgames

leszármazottja – errıl részletes leszármazási táblázatot találunk. „Miként került bele az Oroszlános címer a magyar királyok pajzsába? Elı-deink Gilgames leszármazottainak vallották magukat” – írja az Arvisura.

Ügyek apja, Edemen „a Magyar Törzsszövetség fısámánja” volt; törzsük, a Megyer-törzs, amely már 825-ben kiszakadt a Kazár-bi-rodalomból. Ügyekhez 850-ben a Van-tó környékérıl származó Nyék-törzs csatlakozott, 864-ben pedig Lebéd vezér, a vezetése alatt álló déli, „keleti” törzsekkel. Árpád késıbb „Nyék vezér leányát vette feleségül, a szépséges Abacilt”. Az „Álmos-ház a Turuj-sas, míg az Urukkal kapcsolatos Lebéd-ház az oroszlános címereket alkalmazta”. A Honfoglalás után a két ház együtt vezette az országot.

Meséinkben a griff az a csodás madár, amely a világok között képes közlekedni. Hasonló az iráni szimurg, amely a Tudás fáján fészkel, sárkányokkal viaskodik, elhozza az életfa hajtását, tollával pedig jósolni és varázsolni lehet.

A griff madár formájú, de oroszlán alsótestő. Kézai szerint Szkítia az otthona. „Ezen csodás kincsır” „bölcs és jós” madár (Ipolyi) több, a sámánokhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Priscos leírta, hogy Atilla hunjai a griffek miatt voltak „kénytelenek ısi székeiket elhagyva, egy más honba költözni”. Itt, a Kárpátok-ban pedig „grifek ırzik az aranyat s drágakı kincset”.

A griff az alsóvilágból is képes felhozni a hıst, akkor is, ha már minden remény veszni látszik, de csak akkor, ha az a bizonyos hıs nem retten vissza, hogy önmagából áldozzon; azt az áldozatot pe-dig csak azon a másik, fentebbi világon kapja vissza.

72



„Nótás kedvű” fejedelem

Az Arvisurában sokszor a legmeglepıbb és elsıre (!) teljesen

következetlennek tőnı állításokkal és összefüggésekkel találkozha-tunk. Paál Zoltán egyik levelében például ezt találjuk: Árpád halála után Zsoltot megválasztották „Zoltán, azaz nótás kedvő fejedelmi elneve-zéssel” – mintha teljesen magától értetıdı lenne ez a névmagyará-zat. (Az Arvisurából már kimaradt ez a mondat).

A lexikon szerint a Zoltán „régi magyar személynév, az ótörök sultan, soltan szóból származik (a szultán szó is összefügg ezzel), eredetileg sz-szel ejtették. Jelentése: uralkodó, fejedelem”.

A „fejedelemi” tehát még érthetı, de, hogy a „nótás kedvő” milyen módon hozható a névvel kapcsolatba – ez napokon keresztül nem hagyott nyugodni. Egyáltalán létezhet-e bármilyen, akár „népi-eti-mologizálás” szintő szófejtés? Végül az egyik hajnalon azt álmod-tam :), hogy a név az „ifjú”, ill. „ifjúsági fejedelem” kifejezésekkel van kapcsolatban és Šulgi király, valamint Dul-Alán fejedelem nevei (?) adhatják a megoldást. Šulgi (magyar „s”-sel ejtik) Kr.e. 2029-1982 között uralkodott és az Ur-III-ik dinasztia leghíresebb királya volt. A Šul-gi név jelentése „igaz ifjú”. A „gi” – „igaz” (a sumérok ma-gukat en-gi, azaz „igaz urak” módon nevezték meg). A šul – „ifjú”, „férfias”, de ugyanezt az ékjelet átírják sul (magyar betőkkel „szul”), dun, ill. šah2 („disznó”) és šahan3 („felmelegít”) módon is. A sumér ékjelek pontos kiejtését nem ismerjük. Pl. az IGI („szem/arc”) ékjelet szótagoláskor általában ši módon hang-zósítják. Talán (!) lehetséges, hogy az IGI kiejtése egy „idzsi” vagy „idzi”, „itzi” módon történt, amelyet a kevesebb hangot használó akkádok igi/ši betőkkel írtak át. Hasonlóan, talán (!) lehetséges, hogy a šul eredetileg a „dul/ dzul” ejtéshez volt közeli.

Ha a szul/sul/zul/dzul/dul változatok „ifjú” („életerıs férfi”) jelentésőek, a tán/dan már közel van a „dana” és „danol” szava-inkhoz. Természetesen nem állíthatom, hogy ez a szófejtés igaz

73



(különösen nem egy álom és sumer szavak alapján), mindössze egy lehetséges kapcsolatot, megoldási módot szerettem volna találni.

Tételezzük fel, hogy a szul/sul/zul/dzul/dul „ifjú”, illetve „fe-jedelem” (Arvisurában: „ifjúsági fejedelem”) jelentéső. A Dul-Alán név („alán fejedelmi ifjú”) így szinte a Šulgi megfelelıje. Ugyancsak kapcsolatba hozható ezzel a Gyula, bár ez az Arvisurában eredeti-leg „szerzıdési-pap” értelemben van leírva. Mégis, 400 körül találko-zunk a „Gyula/Duló” névvel. A „dalacs” jelentése az Arvisurában „katona-pap”, azaz a „vitézi nevelések sámánja”. Így végül eljutottunk a „dalia/dali/deli” szavakhoz, amely „hıs”, „vitéz” „délceg férfi” je-lentéső, illetve a „Gyilyó”-hoz, amit az Arvisura „daliaként” fordít.

Talán (vagy talán nem) ehhez a körhöz tartozik „Szulde hadisten” is, akit több néven is neveztek. „A hadisten kultuszt Etur mindegyik telepes törzse átvette és Szulde hadisten nevét mindegyik a saját elképzelése szerint változtatta. Volt olyan közösség, amelyik Mars istennek hívta.”

„Amikor a lórakapott ifjúságot a hadászatra oktatták, mindegyik ki-képzı tábor kegyhelyet emelt Szulde-hadistennek. Ezen szokás aztán odafa-jult, hogy lassan a tengernek, folyóvíznek, a mennydörgésnek és az éjszakának és az élet minden mozzanatának istenei lettek.” Késıbb „Etur népének a nem beavatott része is hitt az elképzelt istenekben, mert a tiszteletük lelki megnyugvással járt”. „Pedig minden kiképzett pateszi, pap és sámán tudta: csak egy Isten van”…

A Hadúr sokféle elnevezéséhez talán kapcsolódik Etur népe utódainak, az etruszkoknak a „zil/zilac/zilaχ” szavai, amelyeket „államhivatalnok, méltóság” módon fordítanak. A latinban pedig megtaláljuk a consul szót, amely Róma legfıbb tisztviselıit jelen-tette a köztársasági idıkben. A lexikon szerint a szó „feltehetıen a con és sul latin szavakból jöhetett létre”, bár „a consuli intézmény nem latin eredető”. A con „együtt” jelentéső, a sul-t pedig a salio „menni” szóból származtatják (?). Kezdetben ugyanis „a fıhatal-mon mindig két consul osztozott”.

Nem állítom a „szul/sul/zul/dzul/dul” szónak ezeket a kap-csolatait. Mindössze csak azt akartam megmutatni, hogy lehetsége-sek ilyen kapcsolatok.

74



Nevek – Ardvisura Anyahita

Az Arvisurában sokszor nagyon különös elnevezéseket talá-

lunk. Ilyen maga az „Arvisura” szó is, amely Paál Zoltán szerint a mordvinoknál ma is „Igazat mondott Szó”, „Igazszólás” jelentéső. Yrjö Salminen félig mordvin, félig finn származású volt, és úgy tőnik, mintha a magyarázat a finn „sana” („szó/üzenet/hír”), ill. sanoma („üzenet/hír/küldetés”) szó jelentéseit követné (A „-ma” egy fınévképzı, mint pl. „szó” -> „szólás”). Arvisura elnevezést azonban csak Paál Zoltánnal kapcsolatban találunk, másutt nem. Az egyik történetben olvashatjuk, hogy az eredeti forma „Ardvi-sura” volt, csak egy „úz származású beavatott, nyelvjárásuk folytán Arvi-surának rótta le az ataiszi Ardvisura agyag- és kıoszlop nevét, mivel a hun nyelvben minden ilyen szót átváltoztattak. Mivel a tanulásra küldött Tiba sámán volt a hun törzsek szövetségébıl az egyedüli beavatott, sok száz éven keresztül az Igazszólások oszlopát Arvisurának nevezték és a hun törzsek ezen elnevezést mindenüvé magukkal vitték”.

Ardvisura, illetve Aredvisura névvel az óperzsa vallásban talál-kozunk, mint „Anahita” jelzıje. „Ardvi/Aredvi Sura Anahita/ Anahit/Anahid” a vizek istensége, folyóistennı. Indiai megfelelıjé-nek Saraswati istennıt (saras – „áramlás”, wati – „ı, akié…”, azaz „a vizek úrnıje”) tartják, akihez a „tudás, tudomány, technika, mővészetek és a zene” tartozik. Szerepében Istárral, ill. a korábbi sumer Inanával (jelentése: „Ég úrnıje”) rokonítják. Szanszkritban a „su” „jó” jelentéső, a „sura” már „isten”. Az óperzsában a Sura „fenséges/tiszta” jelentéső. Érdekes azonban, hogy a Korán részeit is „Szura” módon nevezik.

A lexikonok segítségével eddig juthatunk… Egy idıben sokat gondolkodtam ezeken a neveken, hogy egyáltalán létezhet-e valami olyan mód, amellyel meg lehet magyarázni ezek jelentését. Ebben az idıben hajnalonként néha olyan álmaim voltak, amelyek ilyen magyarázatokat adtak, de természetesen fogalmam sincs ezeknek a valóságtartalmáról, a legvalószínőbb, hogy mindössze az elmém

75



próbált összekombinálni valamit. Az érdekesség kedvéért – kicsit naplószerően – mégis, leírom ezeket. Akit ez zavar, lapozzon egyszerően tovább.

„Anyahita” név estén azt „láttam”, hogy azt „ani-a-hi-ta” mó-don kellene felbontani, ahol „an” „nı”, de „ani/anü” „lány/fiatal nı”, „a” „víz”, „hi” „föld”, de „távoli föld” értelemben, a „-ta” pe-dig a „-rıl” jelentéső, azaz „víz és föld leánya”, ill. „távoli földrıl víz leánya” lenne. (Az „an” „nı” jelentéső az Arvisurában, pl. féran – „férfi-nı”. Késıbb láttam: manysi „aγi” „lány”. A sumerben „a” „víz”, „ki” (de nem „hi”) föld, a „-ta” „-bıl/-rıl”. Anyahitáék az Arvisura szerint a sumerhez közeli nyelven beszéltek.)

A legérdekesebb az volt, hogy álmomban a szavaknak más „je-lentés-bokra” volt, mint a mai magyarban. Az „Arvisura” szó fel-bontása „ar-vi-sura” volt. Ahol „ar” – „ó/arany/öreg/szent/ igaz”, „vi” – „fi(a)/származék”, sura – „írás/rovás/jel/szó/szólás”.

Az „ar”-t alapvetıen az „arannyal” éreztem kapcsolatban, amely egyszerre „igaz” és „szent”, egyben „ó/öreg” jelentéssel is bírt, azonban úgy éreztem, hogy ehhez még tartozik egy képzı, mint pl. az „arany” –> „aranyos”. Csak felébredés után emlékez-tem vissza az „Ardvisura” írásmódra, s úgy éreztem a „d” jelzi a keresett képzıt. Az „ar” szótaggal kezdıdik „arany” szavunk, vi-szont késıbb meglepve olvastam, hogy azt Paál Zoltán a hasonló szótaggal kezdıdı „öreg” módon fordítja (Agaba – „vén medve”, Araba – „öreg medve”, Arló – „öreg ló”). (Az „arany”, a szentség és az idı – pl. „aranykor” – kapcsolatát is lehetne fejtegetni…)

A „vi” arra utalt, hogy mindez csak vonatkozik valamire, az „igaz dologra”, így az „ardvi” „arany(os) lemez/lap/kép(zés)” je-lentéső is. A „sura” egyszerre „rovás”, „jel” és „szó” jelentéső volt (sumer sar-ra – „írt”), hasonlóan, mint a késıbb megismert finn „sana” szóban.

Tekinthetjük mindezt csak az elme játékának. De talán mégis érdekes, hogy az „Igazat mondott Szó” kifejezés hogy függhet össze a történeti feljegyzésekkel. És talán „aranylemez”, „arany lap” mindaz, amire Arvisura, azaz „Igazszólás” van írva.

76



Nevek – Nazír, Armogur és Magyar

Akinek még van kedve követni a „népi-etimologizálásaimat”

(mármint abban az értelemben, hogy az álmomban látott szófejté-seket teljes mértékben nem tudom megmagyarázni, bizonyítani meg végképp nem), az tartson velem, akinek meg nincs, az nyu-godtan lapozzon…

Nos, az egyik hajnalon arra ébredtem, hogy álmomban a nazír szó eredetét valaki a na-zír felbontással magyarázza (pedig erre nem voltam különösebben kíváncsi). Paál Zoltán az „an” szót „nı” jelentéssel adta meg, pl. a „féran” jelentése „férfi-nı”, a „Féran-nap-tár” így a férfi és nıi nevek jegyzéke. A „na” jelentésére Paál Zol-tán pedig „beavatottat” mond. Így „Mari AN” – „mari(más néven cseremisz) nı”, míg „Mari NA” – „mari/cseremisz beavatott”.

Meglepetésemre a nazír szót a vallási lexikonok is ismerik, így a „nazír (héber „elkülönített, fölszentelt”) „Istennek szentelt ember”. Eredetileg Isten választottja, akinek küldetése teljesítése érdekében bizonyos dolgoktól, pl. bortól, hajvágástól tartózkodnia kellett”. Késıbb ez „nazireátussá” vált, amely adott ideig bizonyos fogadal-mak betartását jelentette. Elképzelhetınek tartják, hogy a nazír szó kapcsolatban van a nazarénusok megnevezésével, akik Jézus legko-rábbi követıi voltak.

Tehát, az egyik hajnalon arra ébredtem, hogy a nazír szót valaki na-zír felbontással magyarázza, ahol „na” „beavatott”, a „zír” pedig a sumer šir3 „ének, énekel, sirat” szónak felel meg. Ennek elıször nem láttam különösebb értelmét, mivel az Arvisurában a nazír je-lentése „istenidézı-pap” módon van megadva (ugyanakkor a pateszi: „öregistenidı-pap”). Késıbb azonban megtaláltam azt a részletet, mely szerint „a sikeres halászat után” a sámánok „istenidézést és a füstö-léses, dicséretes énekléseket” tartottak. Az „istenidézés” tehát énekléssel, illetve prédikációval történhetett, amit egy sámán, esetleg egy „be-avatott” vezetett.

77



Még különösebb volt, amikor egy korábbi hajnalon a „magyar” jelentését magyarázta valaki – talán „csak” a tudattalanom –, még-pedig azt, hogy az kapcsolatos a „mog-ur” szóval. (Tudnunk kell, hogy a „magyar” szó etimológiája is igen veszélyes terület.) A szó a középkorban „magyer/mogyer” módon jelent meg. A „hajnali” magyarázat során a „mog/magy/mág/madzs” szó értelmezése kb. „nagy/fény(es)/fenn/fenséges/oroszlán” volt (a „mag”-hoz vi-szont nem volt köze) – ebbıl különösen az oroszlánt nem értet-tem, hogy keveredett ide.

Végül rájöttem, hogy a mog-ur esetleg „nagyúr” jelentéső lehe-tett, ahol az „ur” alapvetıen „embert”, pontosabban „férfit” je-lentett, ill. ez jelenhetett meg a Batour név végén is. Késıbb láttam, hogy a „magyar” szó egyik „hivatalos” etimológiájánál is az „er” részt a török „férfi” szóra vezették vissza.

Armogur tehát esetleg „arany/igaz/vén nagyúr” jelentéső le-hetett. Anyahita fiai közül Van rendelkezett a legerısebb képessé-gekkel, aki 20 éves korában „szellemi és ügyességi viaskodáson is elsı lett” felvette az Aton nevet és feleségül kérte Armogur fogadott lányát, Emıkét. Elsı kisfiuk „Magyar”, „akinek az utódait magyaroknak nevez-ték”, azaz „Anyahita tanítása szerint egyisten hívı jó emberek”, „akikhez más törzsek ifjúsága is csatlakozott és a jó és rossz szomszédi viszonyt az Égiek törvényei szerint rendezték. Ezek nem képeztek külön törzset, hanem mindannyian a jó-emberek İs-magyar Egyházának követıi lettek.” „Ezen közösségnek a tagjai nem veszekedtek és nem háborúskodtak.”

A „mog/magy” tehát esetleg „nagy” jelentéső volt, a magyarok így eredetileg a „fenti”, égi hitet követı emberek. A „fenn” és a „nagy” így összekapcsolhatóvá vált; magyar nyelven a „fenn” és a „fényesség” is. Végül rájöttem, hogy a „fenséges” és az „oroszlán” a sumer mah („fenséges”) szóval kapcsolható össze (ami azonos lehet a „mogur” és „magyar” szavak elıtagjával), az oroszlán sok megnevezése közül ugyanis az egyik az ur-mah, vagy röviden mah.

Egy idı után észrevettem, hogy azon kezdtem törni a fejem, hogy mire is lehet használni ezeket az álmokat, ki az, aki akár csak meghallgatná ezeket… Talán ezért múltak el egy idı után…

78



Arvisura és történelem

Az Arvisurát legtöbbször azért kezdik el olvasni, hogy a régi,

sıt, a különösen régi idıkrıl kapjanak egy áttekintı képet. Az Arvisurában megjelenı kép azonban rendkívül különös és nem igazán látszik illeszkedni a „hivatalos” történelem által megalkotott-hoz, sem ahhoz, ahogy jelenleg a világunkat látjuk.

Az Arvisura nem történelem. Ugyanis a jelenlegi történelmi szemlélet az igazságot egyfajta távolságtartással próbálja kezelni. Például ilyen mondatot nem találunk történelem-könyvekben: „Álmos egy nagycsontú, magas ember volt, aki messze kimagaslott a többi ve-zérek közül és hangjával túlharsogta a vitázó társai hangját.” Vagy: „A dalos kedvő és igen kemény-öklő Árpádot mindenki nagyon szerette. Törzsé-nek gazdagsága azzal csábította a harcosokat, hogy az új fejedelem vezetése alatt az összes harcosok gyarapodni fognak.” Az Arvisura leírásai olya-nok, mintha éppen jelen lennénk abban a korban. A jelenlét azon-ban valakinek, azaz egy szubjektumnak a jelenléte, ami a távolság-tartó objektivitást látszik megsérteni. A történészeknek egy külsı, „hideg” szempontot kell képviselni, semmiképp sem egyéni látás-módot.

Az Arvisurában megjelennek különbözı vélekedések is (pl. a német népnév eredete, stb.). Mivel abban az idıben ezt így tart-hatták, igaznak fogadták el, ezért ezek lejegyzésre kerültek.

A mai történettudomány másik jellemzıje a partikularitás. Az egységes folyamatokból egy-egy, számára még éppen vizsgálható részletet ragad meg. Két-három részletet így még talán össze tud illeszteni, de néhány százat már nem. Ennek egy jellemzıje a jelen-ségeknek a jelenlegi névadási módja. Pl. a nevek alapján milyen kapcsolatot láthatunk az Andronovói-, Afanaszevoi-, Cserkaszkuli- (és mondjuk a Szintasta-, Petrovka-, Alakul-, Fjodorovó-, Mezsov-ka-, Alekszejevka–Szargari-, stb.) kultúrák között? Az Arvisurát ez-zel a látásmóddal szemben úgy jellemezhetnénk, mint ami éppen az

79



egységességet mutatja. A történelem itt egy hatalmas folyamként jelenik meg, nem pedig egy-egy elkülönített vízcseppként.

A részletekre épülı tudományos megközelítés egyik szélsı-pontja a nyelvtörténeti, nyelvrokonsággal kapcsolatos vizsgálatok, fıleg, ha abból ıstörténeti következtetéseket vonnak le. A nyelv-történet kb. olyan szintig tud eljutni, hogy egy közös nyelvő ember-csoport valahol valahogy megteremtıdött, egyszer szétvált, átment valahova, útközben meg érintkezett ezzel vagy azzal a más nyelvő népcsoporttal. Olyan szövevényes folyamattal, mint amit az Arvisura leír, azzal nem tud mit kezdeni. Pl. hogy jelenik meg az, amikor a kabar férfiak északra húzódva a manysi nıkkel házasod-tak, azaz, ha a gyerekek 8-10 éves korukig alapvetıen az anya nyel-vét tanulják, utána viszont a férfiak szavait veszik át? Vagy a Ma-gyar Törzsszövetség háromnyelvő népeinek és a nyelveknek a ke-veredése hogyan érhetı tetten?

A nyelvtörténet alapvetıen a hangmegfelelések, ill. struktúra oldaláról közelítenek (amely módszerét ráadásul alapvetıen az indogermán nyelvek rokonságának a bizonyítására találtak ki). Ez nem alkalmas pl. egy nyelvkeveredés, ill. nyelvcsere megragadására, pedig az is vizsgálható lenne, ekkor ugyanis az új szó a másik nyelv szavával kb. azonos jelentés-bokorral fog rendelkezni. Paál Zoltán pl. leírja, hogy rokonnépeinknél az „év”, „evés”, ill. „név” szavak-nak hasonlóaknak kell lenni (sumer: „mu”, „gu7” és „mu”).

Ma már egyre többen ismerik fel, hogy az ıstörténet sokkal in-kább a néphit, illetve, a nyelvben és cselekedetekben is megjelenı hitvilág és szemlélet alapján ragadható meg. Az uráli-finnugor ro-konság egyértelmő, de éppígy rokon több közép-ázsiai nép is. Az Arvisura a magyarságot három népnek nevezi, ami kb. a hun-avar (türk-jellegő), jász-szkíta (indo-iráni) és ugor-ogur-„suméros” (!) né-peknek felel meg.

Az Arvisura tehát nem történelem – a történettudomány jelen-legi módszerei szerint –, mivel nem részletekben és nem külsı szempontból, hanem egységében és a megéltségek alapján próbálja megragadni az eseményeket.

80



Arvisura és tárgyi emlékek

Az Arvisurával való találkozás elsı élménye legtöbbször egy

különös furcsállás, idegenkedés, amit sokszor úgy fogalmaznak meg, hogy ık valahogy egészen másképp képzelték ezeket a dolgo-kat, azaz az Arvisurának egészen másképp kellene megírva lennie (?), esetleg – ık, ha ilyesmit írnának (??), egészen másképp írták volna meg. És, általában félre is rakják, hogy most az éppen nem passzol az érdeklıdésükhöz vagy a lelkivilágukhoz. Számon kérik, hogy nem elég mővészi a megfogalmazása egy regényhez képest (?), történelmi áttekintéshez képest nem tőnik elég objektívnak (??), vagy, hogy nem olyan képet ad adott személyekrıl és események-rıl, amilyet az idegenkedését megfogalmazó önmagában már ösz-szeállított (???). Ez az elutasító viselkedés azt jelzi, hogy az olvasó nem érti az Arvisura minıségét, esetleg meg sem akarja érteni, mert az összegyőlt ismereteivel és az azokból alkotott világképével üt-köznek az ott leírtak.

Az Arvisura nem regény, mert itt a szereplık alapvetıen nem dramatizálva, azaz csak bizonyos alaptulajdonságaikra lecsupaszí-tott archetipikus mesehısökként jelennek meg. Az olvasó idealizá-lását folyton megzavarják különös jellemzések. Itt a szereplık túl-ságosan összetettek és következetlenül cselekednek – épp, mint a valóságos emberek.

Az Arvisura nem történelem, pontosabban nem a jelenleg ural-kodó történettudományi, távolságtartó és részleteket elemzı szemléletet használja. Nem történelem abban az értelemben sem, hogy pl. az, hogy 20 ember összeült valahol, megbeszélt valamit, aminek esetleg csak 100 év múlva lesz hatása, vagy 50-60 ember néhány év alatt bejár egy utat – az a legritkább esetben jelenik meg a történelemben, ami inkább a tömegeket vizsgálja. Az Arvisura nem mennyiségi, hanem minıségi oldalról közelít.

De az Arvisura nem is mitikus történelem, így akik ilyen szem-mel próbálják olvasni, azok is csalódnak. Itt a szereplık nem miti-

81



kus alakok. Atilla nagy hadvezér, de ugyanakkor lelkiismeret furda-lástól gyötört ember, aki a lakomákat és a nıket sem veti meg. Nem mesehısöket látunk. Sokkal inkább – valódi embereket…

Ugyancsak idegenkedésre ad okot, hogy ha mindez így történt, akkor hol vannak a nyomok? Ha az írásbeliség ilyen régi, hol van-nak ilyen feliratok hol vannak az aranylemezek? Ha ekkora szer-vezettség volt, hova tőnt mindez? Ezeknek a különös történetek-nek miért nincsenek meg másutt a nyoma? Miért nem jelennek meg másutt például az aranyasszonyok? Fıleg, hogy, a mai ázsiai hagyományokban a nık sokkal visszafogottabb szerepet kapnak.

Az Arvisurától sokan tárgyi bizonyítékokat várnak, pedig az alapvetıen egy eszmetörténetet (!) ír le. Pl. a nemzedékenként le-égetett és újraépített házaknak nem marad sok nyoma, hasonlóan, az elégetett holttesteknek sem. Az Arvisura alapvetıen nem anyagi-szemlélető, hanem egy szellemiség mőködését írja le.

A történelem által megrajzolt kép sokban más, mint amit az Arvisura leírt. Szerintem azért, mert az emberek tömegei számára valóban más volt, sokkal egyszerőbb és sokkal anyagibb. Valaki le-het, hogy csak egy fejformájú fadarabot lát, míg másnak az Joli-Tórem szobra. És mit láthattak mindebbıl a kívülállók, más népek? Emlékezzünk, a táltos lovat mindenki más számára gebe, csak az a legkisebb fiú ismeri fel, hogy azt nem szénával, hanem parázzsal kell etetni; de azzal olyan gyorsan lehet repülni, mint a gondolat, olyan helyekre, amit más csak a mesékben tud elképzelni.

Az Arvisura a személyekre és eseményekre más szemmel tekint. Mindezeknek természetesen a „hagyományos” történelemben is megvannak a nyomai. Az aranyasszonyok? Pl. a kora-aláni teme-tıkben különösen díszes nıi sírok is találhatók – de egyes történé-szek ebbıl mindössze egy esetleges matriarchátus jelenlétére követ-keztetnek.

Az elhamvasztott Deédes aranyasszony sírját hiába is keres-nénk, de a lelke ott lebeg az „Aranyasszony-kert” fölött és ırzi az Ózd környéki dombokat, völgyeket.

82



Arvisura és tudomány

Az Arvisurában adatok, nevek, helyek, dátumok és események

tömegével találkozunk. Feltehetjük a kérdést, hogy a tudomány mi-ért nem vizsgálja mindezt (pontosabban: Magyarországon miért nem vizsgálja), vagy legalább – miért nem alkalmazza ötletadó, in-tuitív kiindulási pontként?

Az egyik ok, hogy az egyetemen az egyik elsı dolog, amit a diá-kok „fejébe vernek” az a „forrás-kritika”. Ha valami nem tekint-hetı hiteles forrásnak, akkor az már nem nézne ki túl jól a cikk végén a „felhasznált irodalom” hivatkozott forrásai között. Így, ha a tudomány egy embere elkezdi olvasni az Arvisurát, néhány oldal után rájön, hogy az nem egyezik a jelenlegi, történelemrıl kialakí-tott közmegegyezéssel és rögtön félrerakja, hiszen, ha egy írásában hivatkozna rá, akkor kockáztatná, hogy az állításait azonnal megkérdıjelezik a nem megfelelı „forrás-kritika” miatt.

A tudomány jelenlegi módszere alapvetıen adott tételnek a má-sok által is megérthetı és megismételhetı módon történı bizonyí-tására épül, ill. más tételének a megdöntésére, cáfolására. A mód-szer következménye, hogy alapvetıen (de nem kizáróan) csak kis részletek vizsgálatára alkalmas, nagy és átfogó összefüggéseket már igen nehéz ilyen módon megtalálni, megérteni, sıt, bizonyítani. A módszer korlátozottságát pontosan a predikciós, azaz a „jövıt megjósló” képessége mutatja, amire a tudomány gyakorlatilag kép-telen, ugyanis szinte mindig megjelenik olyan váratlan tényezı, amit korábban lényegtelennek gondoltunk, de mégis, a várttól eltérı, gyökeresen más irányba fordítja az eseményeket.

Ha tehát a tudomány embere beleolvas az Arvisurába, akkor ál-talában vagy valaminek a bizonyítása, vagy a tagadása céljából teszi, mégpedig az ı aktuális szemlélete alapján. Így azonnal elesik attól a lehetıségtıl, hogy az Arvisurának a gyökeresen más (!) szemléletét egyáltalán megismerje. Az Arvisura egyes tételeinek a cáfolásához pedig nem kell mást tennie, mint felépíteni egy olyan érv-sorozatot,

83



ami másnak hihetınek látszik (további adatok hiába cáfolnák az ilyen cáfolatot).

Amikor a tudomány tipikus képviselıje elkezdi olvasni az Arvi-surát, azonnal azon kezd el gondolkozni, hogy ı hogyan írhatta volna meg ezt – a tudományos módszernek, a megismételhetıségnek ez a következménye. Egyrészt, így a Paál Zoltánéhoz hasonló, rendkí-vüli elmebeli rendszerezı-képességet kellene feltételeznie magáról. Másrészt, mivel a történések „leolvasásának”, a „réülésnek”, „gondo-latvibrációnak” a képessége nem áll a rendelkezésére, ill. azt nem tartja hihetınek, „hiteles forrásnak”, ezért azonnal forrásmunkák után kezd el nyomozni, hogy adott részletet Paál Zoltán milyen könyvek és írások alapján állíthatott össze. Természetesen itt is ön-magát veszi mintának, aki egész napját eltöltheti a könyvtárakban. Paál Zoltán három mőszakban dolgozott a kohóban, az Ózdi könyvtárban pedig nem valószínő, hogy nagy győjtemény lett volna történeti, uralisztikai és etnográfiai munkákból.

A tudományos módszer alapvetıen részletek vizsgálatát teszi lehetıvé. Az Arvisura viszont egy olyan hatalmas rendszer, amely ezen a módon nem vizsgálható, legalábbis nem egy ember által. Minimum kiemelkedı képességő és nyitott szemlélető emberek csoportjára lenne szükség. Amíg ez nincs, addig a tudományt „el lehet felejteni”.

Sajnos, jelenleg tudományos vizsgálatra nincs is lehetıség, a megjelent Arvisurában ugyanis össze vannak keverve a különbözı idıszakból származó írások. Egy érdemi vizsgálathoz az összes ere-deti írás és levél fakszimile elérhetısége lenne a kiindulópont.

Tehát az Arvisura most valójában nem is kutatható, mivel jelenleg nem érhetık el a korábbi változatok, vázlatok, levelezések. De, a tudomány képviselıi sem vállalkoznak alapos munkára. Har-madrészt, nem tudunk most legalább néhány (5-10) olyan ember-rıl, akik rendelkeznek azzal a képességgel, ami Paál Zoltánnak megvolt, így az ı „révüléses” ismeretszerzési módja sem ellenıriz-hetı.

84



Fent, Északon

A Vérrel pecsételve részletes leírása alapján Paál Zoltán az Ar-

visurákat egy Vezsakoriból származó, Szalaváré Tura nevő manysi fiútól kapta meg, aki a rovás jogát egy medvetoron adta át. (A Sza-laváré valószínőleg mordvin szokás szerinti becenév volt, mivel az finnül „titok-hegy” jelentéső, ahol vaari – „hegy”; Vezsakori jelen-tése „Szent-város”. A Tura nevet a nagyapa a sámán-beavatáskor adta.) Maga a történet, illetve az egész „Arvisura-jelenség” annyira különös, hogy azt sokan kitalációnak tekintik – ez az elutasítás ugyanis sokkal könnyebb, mint megvizsgálni és megismerni magát a kérdést.

A Vérrel pecsételvében, illetve az Arvisurákban a hanti-manysi népre, ill. általában az uráli népekre vonatkozólag olyan mennyi-ségő információ van, amely az ezzel foglalkozó szakembereket is megdöbbenti, ugyanis ezekkel az adatokkal ık is, esetleg csak több évi tanulmányok után, vagy csak a helyszínen szembesülnek. Ve-zsakori például a hanti-manysi medvekultusz központja volt.

Az, hogy az Arvisurák hanti-manysi földrıl származnak, egy különös, szimbolikus jelentéssel is bír. Szinte a teljes emberiségre elmondható, hogy a mai gondolkodást a világvallások uralják (a materializmust is egy világmérető hitvallásnak tekintve), az ısere-deti hit pedig szinte már csak nyomokban a néphitben, szokások-ban, mondákban, töredezett „hiedelmekben” érhetık tetten. A vi-lágvallások kisebb vagy nagyobb mértékben mind városi „konst-rukciók”, az ıseredeti hit viszont a természettel, az univerzummal közös. Ezért is nevezhették a „városiak” azt vidékinek, azaz po-gánynak (a latin paganus eredetileg „vidéken lakó” jelentéső).

Az ıseredeti hit viszonylag nagyobb rendszerében az egész föl-dön csak egy-két helyen maradhatott meg, így a manysiknál és még inkább a hantiknál.

A manysik elsısorban az Urál nyugati részén élnek, tılük ke-letre és északra pedig a hantik. Épp ezért a manysik sajnos sokkal

85



nagyobb számban estek áldozatul az orosz hittérítési kedvnek – részben errıl, a manysi népirtásról szól a Vérrel pecsételve, a „manysi kérdés”. A még délebbre és nyugatabbra élı udmurt (vot-ják) népnél a régi hagyományoknak már csak a töredékei maradtak meg. A távolabbi hantikhoz viszont a hittérítık nehezebben jutot-tak el (vagy nem nagyon jutottak vissza), így a hantik a régi hitvilág egyedülálló forrásai. A rendkívül kemény feltételek, természeti körülmények között élı népek (fél év tél) életben maradásának egyik feltétele, hogy a mindenséggel összhangban, azt tisztelve gon-dolkozzanak és cselekedjenek. A természethez közeli életmód a szellemi erıtér közvetlen észlelését is lehetıvé tette.

A segítı erık meghívása és a mindenség tisztelete itt a túlélés feltétele volt. A sterilizált körülmények között élı városi emberek és világvallásaik szempontjából ezek már csak hiedelmek, hiszen már elvesztették a mindenség érzékelésének közvetlen módját; ma-radtak a könyvek, mások írásai és élményei, meg a féloldalas racio-nalitás, vagy a talaját vesztett képzeletvilág – itt csak ezekbıl alko-tódik meg egy-egy világkép. A természetben élés viszont azonnal megmutatja, hogy mi igaz és mi nem, mi mőködik és mi nem – ott nem engedhetı meg sem az okoskodás, sem a képzelgés. (Schmidt Éva:) „Amikor a hajdani, lándzsás-íjas vadász szemben állt az ágaskodó medvével (…) alterált tudatállapotban volt”. „Erıi egyszerően elsöprik az Ego tudatát és ha nem optimális csatornarendszeren, összehangoltan törnek fel, a legkisebb diszharmónia miatti reflexlassulás végzetes lehet.” A har-mónia itt nem filozofálgatás és elméletek, hanem élet-halál kérdése.

A hanti-manysi szokások és hitvilág megismerése segíthet köze-lebb kerülni a szellemiség valódi mőködéséhez, bármely nép számá-ra. Nekünk még elınyünk is van, mert az Arvisura szerint a hon-foglalás utáni magyarságot alkotó egyik nép rokon a manysival, ill. a magyar nyelv legközelebbi rokonának a manysit és hantit tartják.

Ugyancsak fontos, hogy a magyarság legalább az államalapításig még rendelkezett a mindenségben élés tudásával; az azóta eltelt idı viszonylag (szellemtörténeti szempontból) nem sok, így ez a tudás valószínőleg még vissza is éleszthetı.

86



Schmidt Éva az Arvisuráról

Véleményem szerint az Arvisurával kapcsolatos idegenkedés-

nek az a legfıbb oka, hogy az Arvisura egy, a jelenlegitıl (sajnos) nagyon eltérı szemléletben íródott, ill. ezt a szemléletet közvetíti. A tudomány objektív-távolságtartó, részletezı és mennyiségi képet kísérel megalkotni. Az Arvisura viszont a teljességet és a minısége-ket hangsúlyozza, és a megéltség szempontjából ír.

A tudomány jelenlegi hozzáállása tehát nagyon megnehezíti az Arvisura vizsgálatát. Egyetlen kivételrıl azonban tudok, Schmidt Éváról, aki a tudomány emberei közül is kiemelkedik.

Schmidt Éva (1948-2002) az ELTÉ-n angol-néprajz-finnugor szakokon végzett, majd kijutott az akkoriban szinte megközelíthe-tetlen hantikhoz. „A néprajzkutatás és a nyelvészet olyan mennyi-ségő és minıségő adatot, anyagot és ismeretet köszönhet neki” – olvashatjuk a Wikin –„amely kiemelkedı helyre emeli Schmidt Évát a tudományos életben.”

Schmidt Éva nem csak tudós szemmel elemezni tudta az isme-reteket, hanem meg is élni, így szinte hantivá is vált. Ki hivatkozna a tudaton keresztül mőködı hatodik érzékre? (A Függı keletkezés tanáról írja:) „a tudat a kialakult kettıs lét tapasztalására létrehozza azt a 6 aspektust vagy csatornát, melyek által érzékelhet (az 5 külsı érzékszervet és belsı, gondolati érzékelését)”.

Schmidt Éva Halmy Györgyön keresztül került kapcsolatba az Arvisurával. Az Arvisura – írja 1995-ös munka-összefoglalójának mellékletében Schmidt Éva – „látomások és szakolvasmányok ke-veréke, mely számomra sem értelmezhetı. A látomások valódisága azonban kétségtelen. A szövegben vannak olyan kulcsszavak és ıs-képek, melyekre a kellıen nyílt ember tudattalanjában felemelkedik egy ısi, keleti, sámánisztikus réteg, komoly átrendezıdést indítva meg a személyiségben. Ez nem kevés problémát okozhat a jelen-kori valóság megélésében, viszont az elidegenítı tendenciák ellen tökéletes védelmet nyújt. Az ısi keleti titkok és hordozásának ki-

87



választottság-érzése egyre több embert vonz Magyarországon. Ez az „Arvisura-jelenség”, amin saját elnyomott kollektív tudattala-nunk teljesen jogos aktivizálódása értendı. Az Arvisura, bár szöve-gei történeti etnikus formát öltenek, távol áll a nacionalizmustól vagy egyéb veszélyes irányzatoktól. A belıle kiinduló mozgalom azonban értı vezetést igényel, mivel a megmozduló energiák mé-lyebbek és kiszámíthatatlanabbak, semhogy azt kultúránk és átlagos hordozói kezelni tudnák. Pál Zoltán története 1992 óta Halmy György filmrendezı és munkacsoportja révén visszacsatolódott kiindulási helyére, a vogul Vezsakori falu környékére.”

Mi Schmidt Éva szerint a jelenkor egyik alapproblémája? „A keresztény kultúra nem modellálja bele az embert a természeti lét-be, mint azt a vogulok és osztjákok” (manysik és hantik) „a medve-kultusz segítségével teszik. Így állandó civilizáló kényszerében a ter-mészetet egyre inkább vissza-, az embert pedig belıle kiszorítja.” (…) „A szellemi kezdethez való visszatérésben nem használja a felsı parancsnak engedelmeskedı harcos alakját. Helyette a szelíd isten útját követı, meghaladott fázisként ölve meg a lélekben lako-zó vadászt és hıst.”

Sajnos, Schmidt Évát kollégái és a tudományos élet is idegen-kedve, értetlenül kezelte.

A szertartások, ünnepek és a hagyományok megélése visszave-zethet a „szellemi kezdethez” a világnak a teljességben való érzéke-léséhez. „Az elejtett valódi medve formáktól üres, de mérhetetlen formaalkotó erejő (…) közvetítı szellemi entitássá válik. Ez a medveünnep alapja.” „Miután a halott medve szellemébe „bele-programozták” a világ/Ego modellt, az visszajut az Ég-istenhez. Az isten, mivel szubjektív (lunáris) visszajelzıje révén ilyennek is-merte meg a világot, ilyennek alkotja tovább teremtıerejével. Ezzel (…) a lélek egy mélypontról visszaemelkedik az abszolút energiá-hoz és tudatra ébred létesülése útjának, Egón túli végtelenségének, a természet, a termékenység megújul, a védıszellemek áldása hatni kezd”.

88



Arvisura és ezotéria

Felületes beleolvasásra az Arvisurát könnyen a ma divatos ezo-

téria áramlataihoz sorolhatnánk. De mi is valójában a mai ezotéria? A legtöbb ilyen témához sorolt könyv, elıadás, tanfolyam általában valami könnyen elérhetı és tetszetıs megoldást kínál. „Csak jól kell kívánnunk valamit és az majd megteremtıdik.” „Nem baj, ha az életünk éppen problémás, elızı életeinkben már milyen komoly dolgokat csináltunk, és majd a következı életünk milyen jó lesz.” Vagy: „éljünk a pillanatnak, kit érdekel a jövı…” Vagy: „bármit tettél eddig vagy fogsz tenni ezután, az csak jó lehet a számodra valamikor, valamilyen módon, dönthetsz hát bárhogyan”. Vagy: „nem baj, ha unalmasnak, vagy sikertelennek találod az életed, té-ged ez ne érdekeljen, hiszen te szellemi úton jársz.” „És itt van egy nagy rejtély, amit a többség fel sem fedezett”, vagy „épp van egy hihetetlen mérető összeesküvés a háttérben”, vagy „közeleg a világ-vége, legalábbis a tudatlan többieknek, mi a megfelelı meditációval majd túlélünk”… Így, aki akar, könnyen talál olyan izgalmat, ami elvonja a figyelmét napi problémáiról. Mert, ugye ez a „szellemi út” és a világproblémákkal foglalkozás sokkal fontosabb, mint saját éle-tünk rendbetétele… És mindez az „ezotéria” olyan módon van tá-lalva, hogy az a legkönnyebben fogyasztható legyen.

A ma „ezotériának” nevezett dolgok tehát sokkal inkább figye-lemelterelések, valós tartalom helyett tetszetıs burokba csomagol-va a – szinte semmi. (Mindenben van azért valamennyi igazság, általában a legfurcsább állítás-rendszernek is van kb. 5-10% alapja, különben senki nem fogadná el; csak ez a valóságmag általában egészen másképp igaz.) A mai divatos „ezotéria” gyakorlatilag olyan eszköz, hogy az életünk problémáiról elvonódhasson a figye-lem. Pedig a szellemiség egyik alaptörvénye, hogy csak rendezett és stabil körülmények között élınél tud megjelenni, mert különben a belsı (és kivetülı külsı) problémák egy idı után elkezdenének mindent torzítani, a személyiséget pedig eltéríteni.

89



Az Arvisura mindennek éppen az ellenkezıje. Egyáltalán nem könnyő olvasmány, még a Paál Zoltán életében kiadott változatok sem. Egyáltalán nem tetszetıs; a mitikus történelmet keresık ép-pen ezért fordulnak tıle. Alapvetıen a szellemi értékeket helyezi elıtérbe, míg manapság inkább az anyagilag megfogható dolgokat keresik.

Maga az Arvisura inkább zavaró a divatos „ezotéria” képvise-lıinek. Ha ugyanis ebben le van írva a szellemiség igaz mőködése (és a hagyományokból is hasonló kép látszik), még ha csak körvo-nalaiban is, akkor már sokkal nehezebb a tetszetıs „ezoterikus” „kitalációkat” megmagyarázni. Persze, az Arvisura is felhasználható tetszetıs elméletek kitalálására, de csak akkor, ha abból részleteket ragadnak ki; az ilyen magyarázatoknak ugyanis az egész, azaz a történet más helyei már ellentmondanak. Ezért is mindenkit szeret-nék bíztatni az egész Arvisura elolvasására.

Itt is vannak kiemelt szereplık, elsısorban az úzok, illetve a hunok, szkíták és magyarok, de hát ez minden leírásnak (sıt, törté-neti munkának is!) a jellemzıje, hogy az az író nézıpontját képvise-li. Könnyen fel tudunk sorolni olyan könyveket, ahol a történéseket adott nép szempontjából tekintik…

Az Arvisura ugyancsak probléma a teljes fantasy és sci-fi mőfaj szempontjából is. „A Győrők Ura” kalandjai, benne a „tündér-rú-nákkal” szinte fajsúlytalannak látszanak, ahogy a „Dőne” „vérvo-nala” és „különleges” képességő szereplıi is. Vámpírkönyvek… Tőzgömböket dobáló varázslók… Az Arvisurában sokkal valósá-gosabbak, igazibbak a szereplık. Itt nem látványos bővészkedés folyik – itt a „varázslat” is valóságosabb.

A leginkább zavarba ejtı az Arvisurával kapcsolatban az, hogy-ha mindez alapvetıen igaz (és a lényege annak látszik), akkor nem kell tovább az igazságot keresni – pontosabban a további keresé-sünkben egy biztos alapra támaszkodhatunk. Vége a mitizált törté-nelmeknek, a rejtélyes-mágikus titkoknak, épp úgy, ahogy a fantá-ziadús kitalációknak és a tetszetıs hétköznapi „mágiáknak” is.

90



Káltesiek – a legnagyobb érték

„Káltes-asszony szekere” és a Szíriusziak sci-fi elemnek látszanak

az Arvisurában. Bizonyos szempontból nekem ez az egyik kedvenc elemem a történetben, mert ez egy határ, hogy az olvasó felhúzza-e a szemöldökét, de mégis továbbolvas, vagy pedig „kicsapja nála a biztosítékot”. Ha ez nem lenne, ki kellene találni egy ilyen szőrıt, hogy valóban elég nyitott-e az olvasó, és azt is fontolásába venné, ha más bolygóról jöttek Anyahitáék, vagy épp a szomszéd utcából. Az eredeti iratok nem hivatkozhattak őrhajóra, ill. látszik, hogy Illés-szekerét, ill. Ezékielnek az Eufrátesznél történt látomását kö-veti a szóhasználat. Ne felejtsük el, hogy az elsı Arvisurák írása, azaz a '60-as és '70-es évek az Őrkorszak rohamos fejlıdésével esett egybe, amikor a tudatos lények fejlıdésének természetes lépé-seként tekintették az őrhajózást, a közeli jövıben már mindenki számára elérhetınek gondolták az őrutazást, egyben feltételezték, hogy „odakint” léteznek más, értelmes lények, esetleg több millió idegen faj. Ehhez képest az Arvisura rendkívül visszafogott és csak egyetlen népet ír, amelyet a Szíriuszról eredeztet. A Szíriusz (egyip-tomi: Szopdet, görög: Szóthisz, Arvisurában: Ibos) elsı hajnali megjelenése az ókori Egyiptomban egybeesett a Nílus áradásával, így ott ez volt a legfontosabb csillag. Bármit is olvasott Paál Zoltán, ill. bármit is látott a révülése során, azt az akkori gondolkodásban mindennapos őrhajókkal és idegen lényekkel azonosította.

Ami lényeges, hogy jelenések közepette magasan fejlett, Égi tu-dást magukkal hozó „Égi eredető lelkek” érkeztek az emberek közé. Akkoriban a csillagokat az Éghez kapcsolódó kapuknak tekintették, s az égbolton a legfényesebb csillag a Szíriusz. Az „Ég” legfénye-sebb csillagaként, az Ég legragyogóbb lelkeiként érkeztek „Kaltes-asszony bolygójáról” a „káltesieknek” nevezett lények. Tudásuk alap-ján ık, az Égi származásúak lettek az elsı vezetık, ahogy a sumer királylista elsı sora írja, kezdetben „a királyság leszállt az égbıl” ([nam]-lugal an-ta ed3-de3-a-ba).

91



Káltes-asszony a hanti-manysi hitvilágban az Élet istenasszo-nya, akihez a születés és a halál is tartozik; születéskor már megha-tározza az élet legutolsó napját. Érdekes, hogy ehhez hasonlít az ókori Van-tó környéki Urartu-birodalomban Khaldi(s) isten neve. Az oroszlánon álló szárnyas Khaldi itt a legfıbb istenség (férfi, fe-lesége Arubani), aki még két istenséggel, Theiszpasszal (az idı, a vi-har és villámlás istene), és Sivinivel (más néven Artinisszel, „felkelı nap”, ill. „ébredés” jelentéső napistennel) alkotja a vezetı isten-hármast. Ugyanakkor az istenek egy (legalább 79 tagú) csoportját khaldiszi isteneknek nevezik, ill. olvashatunk a khaldisziek népérıl is. Egy Van-tói sziklafeliraton ezt találjuk: „Khaldisznak, az ada-kozó, a khaldisziaknak. A legnagyobb adakozók, hatalmas Khaldisz gyermekei”… Ugyancsak érdekes a hasonlóság a Káldeus, illetve Káldor népnévvel (ez utóbbi az Arvisurában a Kelták neve). Talán csak véletlen, hogy a sumer Kal-dis jelentése „egyetlen érték”, ahol a Kal „érték”, a diš/aš „egy/egyetlen” jelentéső. Paál Zoltán egy-szer Kaltes-asszonyt „Kaltas” módon írta, de ez lehet elírás is.

Ha magasan fejlett, „Égi eredető” lények voltak itt egyszer a Földön, akkor – kérdezhetné valaki – miért „csak” itt tartunk, ahol most, illetve, miért nem látszik valami nagyobb technikai fejlıdés-nek a nyoma? Ez a mai szemlélet, amely értéknek alapvetıen valami technikai-technológiai vívmányt gondol. Minden eszköz azonban éppúgy pusztításra is alkalmazható, ha nem követi szellemi fejlı-dés.

Az Arvisura szerint a káltesiek legalapvetıbb célja az akkori emberevés megszüntetése volt: az öntözéses földmőveléssel és ál-lattartással az élelembıség megteremtése. Részben ez lehetett a kaltesi „egyetlen érték”, a legnagyobb ajándék, amit adhattak, maga az emberhez méltó élet. A másik ajándék pedig a minıségre törekvı élet kulcsa, maga az Élet, azaz az „Egyetlen isten” és az „érdeknélküli szeretet” „Égi eredető” hite, amely „a beavatottságot megütı mértékő” szemléletet képes adni az embereknek.

92



Sámánok, táltosok

Sokan furcsállják az Arvisurában a sámán szó megjelenését, az-

zal az indokkal, hogy ez egyáltalán nem magyar eredető, ill., hogy a magyar „tátos/tátus”, ill. „táltos” egy sokkal fennköltebb funkció volt, mint az ázsiai „bőbájoskodó”, „színészkedı” és „rángatózó” sámánok. A „sámán” ugyanis egy mandzsu-tunguz szó, ami „tu-dót” jelent (a „sa” a „tudni” ige, bár vitatják, hogy ez egy belsı ke-letkezéső szó lenne). A burjátoknál bı, ill. nı esetén udugan elne-vezést használnak, ez a mongoloknál böge, a jakutoknál ojum, az altáji törököknél pedig kám. (Diószegi:) „a tudomány azonban ezt” – azaz a sámán – „elnevezést kapta föl, így ez vált közismertté.”

Paál Zoltán pedig így ír a bevezetıjében: „Ha ma egy magyar em-ber elıtt kiejtik a sámán nevet: maskarának öltözött, bővölı-bájoló varázslóra gondol. A mi sámánjaink nem ilyenek voltak. Ötéves sámán-iskolát végeztek, s ezekbe minden törzs a legkiválóbb fiait küldte. A legjobb mesterek széles látókörő, mővelt emberekké nevelték ott ıket. Érteniök kellett az orvostudo-mányokhoz és az állatgyógyászathoz is, hiszen százezer számra voltak állat-jaik. Az ötéves iskola után vetélkedıt tartottak, s aki ezen elsı lett: elnyerte a fısámáni-fejedelmi méltóságot.”

A sámán, ill. kám tehát alapvetıen „tudó” jelentéső volt. Az Arvisura szerint az avarok Égi-Birodalmában „három helyen folyt a sá-mánképzés. A Kolozsváron tanulókat táltosoknak nevezték, a budaváriakat sámánoknak, s a Baktivárott képzetteket a fiatal ogúz fısámánok elnevezése szerint bátoknak. A bátok neveltjei az ujgur-rovás használatát tanulták.”

Egy korai elnevezés a patiszuk, ill. pateszi(k). Az Arvisura sze-rint „Samasna-Pisti” volt „Uruk-óm birodalmának elsı királya”. Samas-na-Pisti, azaz a „Samasna-törzs Pistije” nevet ugyan az Arvisurán kívül nem találunk, „Utnapisti”-t viszont már igen; az akkád Samas pedig pontosan a sumer Ut/Utu-nak, a Napistennek felel meg. A sumer PA.TE.SI jeleket ensi2 módon szokták hangzósítani, amit kormányzónak fordítanak, de a hasonló szó álomfejtıt is jelent. „A 24 Hun Törzsszövetség sámánjainak patiszuk elnevezése ebbıl a korból

93



származik. Az agabák patiszukjait már Ataiszban is sámánoknak hív-ták.” – az Arvisura szerint így kerülhetett át az úzokhoz, majd a tungúzokhoz. Érdekes, hogy a papokra vonatkozó sok sumer elne-vezés között találunk a-tu5/a-tu5-a, és pa4-šeš szavakat is. Az utóbbi esetén, mely „elöljárót” is jelent, a šeš „testvér”, a pa4, amit PAP jellel írnak (a szóvégi mássalhangzót általában elhagyják) pedig „elöljáró/kiemelkedı/apa/férfi/ fiútestvér” jelentéső.

Úgy tőnik, hogy táltosoknak a magasabb képességőeket nevez-ték (akik az „egyszerőbb” sámánképességeket is természetesen bir-tokolták, hiszen versenyen mérték össze a képességeiket): „Hittek az élet-lélekben és a szabaddá lett lélekben.” (…) „Alsórendő papságként a sámánvilág volt az összekötı kapocs az Égiek és a földi lelkek között. Sá-mánjaik révületbe esve esetleg kevés légyölı-galóca segítségével igazságot hirdet-tek az Égiek nevében.” (…) „A sámánok éjjel a tőz világánál jövendıt mon-dottak a révület segítségével, amelyen megközelítették az Égieket. A táltosok viszont nappal hirdették az Égiek szeretetét az áldozati tőz mellızésével.” Késıbb keremeteket alkottak „közösségi, lelki-élet fejlesztésére”. „A pa-pok és táltosok szerzetekbe tömörültek és a szerzetesek képezték ki a papsá-got és a táltosokat. Arbagjaik betegeket gyógyítottak, csonttöréseket és kopo-nyalékelést is végeztek. Természetes gyógyfüvekkel csodaszereket készítettek.”

Az Álmos és Árpád vezette hazatelepülés után rendelkeztek ar-ról, „hogy a lelki világ embereit egységesen nevezzék el. A szavazáson a bevo-nuló 8 törzs, meg Eszék és Alpár törzse 42 szavazattal a táltos név mellett, a pannon és hun szövetség törzsei 31 szavazattal a sámán elnevezés, az avarok törzsei 18 szavazattal a bát, a nyék, kasszu és szavárdi beavatottak pedig kilencen a pateszi, azaz pap elnevezés mellett voltak. Mivel a beavatottak a táltosokkal megegyeztek, a sámánok azonban a bátokkal nem: végül 51-49 arányban a táltos név mellett döntöttek. Ez egyúttal azt jelentette, hogy szel-lemi dolgokban a 9 beavatotté lett a döntı szó.”

Azaz a megegyezés gyızött.

94



Beavatottak az Arvisurában

Az Arvisurában az ún. „beavatottak” a legfontosabb szereplık,

sıt, azt lehet mondani, hogy az Arvisura valójában bizonyos törté-neti eseményeknek az ezen beavatottak szempontjából történı le-írása. Mégis, csak néhány utalást találunk arra, hogy valójában kiket is nevez az Arvisura beavatottaknak.

Egyes beavatottak „gondolatátviteli képességgel bírtak”, így néhá-nyan „gondolat-rezgés tudományuk alapján állandó összeköttetésben állottak egymással”.

A beavatottsághoz, úgy tőnik, egy nemek, fajok és hitek fölött álló szemlélet tartozik: „a beavatottak társadalmában nincsen nemi és faji hovatartozás kérdés”; „egyházi hovatartozás és nemzetségi származástól” az független. Ugyanezt képviselte késıbb a Magyar Törzsszövetség-ben a Nyék törzs, amelyik „beavatottjainak a vezetése mellett a Magyar Törzsszövetség fennmaradását elısegítette”. İk „az uruki-mani és az Életfán alapuló gondolat-rezgéseket érzékelı sámánvilág papjai, akik addig minden honfoglaló törzsszövetséget összefogtak”. „Nyék papjai váltig hirdették, hogy a magyarság nem népet jelent, hanem vallást, az Egyistent hívı ısmagyar val-lást”. A Törzsszövetség „amennyire lehetett, mellızte a háborúskodást”.

„Minden beavatott agyában megfogamzik az Égiek hite.” İk „kevés el-téréssel”, mégis „mind másként tájékoztatták az emberiséget. A beavatot-taknak és papi fejedelmeknek nem szabad az embereket hitükben megaka-dályozni, mivel az Égi eredető gondolatok újból születnek”.

A hitek közül azonban kiemelkedik az Egyisten hit, amely „a be-avatottságot megütı mértékő” és ehhez kapcsolódik „az érdeknélküli sze-retet vallása”. Ez a hit ezek szerint közel van a beavatotti megéltség-hez. „Ha csupa egyisten hívı ember lenne a földön, soha nem lenne háborús-kodás”. Késıbb, a Budavári Beavatott Központ is „azt vallotta, hogy az egyisten hit emberfeletti világ, az ısök igazi Isten világa”.

„A beavatott társadalom egyisten hívı népe, a sámánhit természetébıl eredı gyógyító arbagok ereje, a bátok tőzzel újakat alkotó és a táltosok jövıbe látó reménysége” együtt munkálkodott.

95



Találunk még álomfejtést, beavatotti „meglátásokat”, „elırelátáso-kat”. „A Beavatott Központ látta, hogy a nyitrai szavazás az öldöklés ár-nyékát vetíti elıre.” Az elırelátási képesség miatt a katasztrófákat többnyire (de nem kizárólag) a beavatottak élték túl, „az egész embe-riségbıl csak az Égbıl jöttek voltak életképesek, akik az agyuk életfájának nagysága miatt tudtak gondolkozni. A Sárkánykígyók égi harcát okosan fel tudták fogni és az üstökösök csapkodása elıl a beavatottakat idıben elmene-kítették”. A beavatotti meglátásoknak és tervezésnek az egyik rész-leges sikere a Hunok hadjáratai, amely sajnos Atilla személyisége miatt elbukott. Teljes siker azonban a Magyar Törzsszövetség visz-szatérése a Kárpát-medencébe, amely szinte csak Álmos – késıbb megbánt – önfejősége miatt követelt áldozatokat.

A beavatottság sokszor már születéskor meglátszott, azonban szükséges volt a „képzés” is, hogy az idısebbek az eddig összegyőlt tapasztalatokat, a szellemiségnek a gyakorlati életben való mőköd-tetésének módját átadhassák. A képzés „harci elıkészítést” is jelentett.

A magasfokú beavatottak érzékelték a még magzat Jézus meg-mozdulását, így érkezett meg a három bölcs és Mazarehi aranyasz-szony, aki késıbb kimentette az újszülöttet a gyermekmészárlás elıl. A beavatottak ismerték és talán érzékelték is a csillagok hatal-mát, így ismerték „azon csillagvizsgálati tudomány meghatározást, hogy a beavatottak szerint a Vízöntı Világhónapjában megszőnnek az embertelen tömegmészárlások és a Világbéke az Égiekhez hasonlóan valóra válik”. „A „jézusi titkos tanítás” szerint: „A Vízöntı Világhónapjában fog csak a Békesség és a Szeretet megvalósulni!”

„Az Égiek hatására eljön majd egy olyan korszak a Vízöntı Világhó-napjában, hogy az emberek” (…) „békességben fognak élni”.

A beavatottakat tehát a békességre törekvı élet, mindenekelıtt a szinte rendíthetetlennek látszó belsı béke jellemzi, a nemek, fajok és hitek fölötti teljesség, összhang és az Isteni igazság keresése.

Honnan ismerhetjük meg a beavatottak által észlelt Égi törvé-nyeket? „A mesevilágnak is megvannak a maga történelmi igazságai, mi be-avatottak ismerjük minden mese rejtett értelmét. Regevilágunkban pedig meg-hagyjuk azt, s a nép így tudja meg.”

96



Karéj

Az Éggel, a szellemvilággal kapcsolatot tartók, a „beavatottak”

ismert képességekkel rendelkeztek, és ugyan a szubjektumon (a bel-sı Életfán) keresztül történı érzékeléssel, de a szubjektumtól füg-getlenül, objektivitásában létezı világot érzékeltek. Éppen ezért az észleléseknek meg lehetett állapítani az igazságtartalmát, illetve, hogy az észlelı szubjektuma mennyire téríthette el az információt. A láthatón túli világ olyan jellemzıkkel bír, hogy valakinek már a beszédébıl, a viselkedésébıl is megállapítható, hogy rendelkezik-e annak az észlelésével. Az idısebb – a „mester” – „kiszúrja”, kivá-lasztja a lehetséges tanítványokat. Így történt Paál Zoltán esetén is, aki Turának a figyelmét már jóval korábban felkeltette.

Az Égiek világa a harmóniára és az igazságra épül. Aki ezt a vi-lágot tiszteli, az nem véthet ezek ellen, csak igazat mondhat (és a cél sem szentesíthet soha egy rossz eszközt), hiszen akkor kive-tetne, kikerülne onnan azok ellentétébe, a káoszba.

A „beavatottaknak” volt egy számszerő „erısségük” is, amit az Arvisura karátnak vagy karéjnak nevez (helyenként: „karély”). A karéj a magyarban „ív” jelentéső. A karát pedig egyrészt az arany súlyának, másrészt pedig a tisztaságának a mértéke, így 24 karátos a tiszta, 100%-os arany, 16 karátos a 2/3 aranytartalmú ötvözet, stb.

„Akibıl az Égi lakók vére kiütközött: 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23 és ritkán 24 karátos beavatottakká váltak.” „Ez az ısmagyar vallás alapja, az igaz szeretet, amelynek 24 fokozata van a világosság és sötétség harcában.” 25 karéjos beavatott csak világkorszakonként, azaz 2160 évenként egy születhet. Ilyen volt az Arvisura szerint Jézus, koráb-ban pedig Etana, illetve Anyahita.

Az erıs lelkek, azaz „a beavatottak a lelkükkel még haláluk után is vándorolnak és a népüket harcukban támogatják. Ezért vannak 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24 és 25 karéjos lelkek, akik haláluk után beavatott erejükkel hatni tudnak népük többi beavatottjára.”

97



„A 12 karéjosnál kisebb erısségő beavatottak csak a keremetekben hir-dették az İsTEN létezését, míg a 12 karéjosnál erısebb beavatottak részére a tárkányok tetı-szereléses keremetet készítettek, ahol hálát adhattak az Égi-Atyának és dicsérhették a TEN világteremtését. A legalacsonyabb fokú ki-képzettek a sámánok voltak, akik a Világfánál és a körülötte lévı keremet-nél hirdették a jóságos Tórem felajánlott segítségét, aki segített az erdei vadak megszelídítésében, hogy azok tejjel, hússal lássák el a Tórem legtökéletesebb te-remtményét, az embert, s egyben áldozatok révén vadászszerencsét biztosítson nekik.” A keremet, más néven „lud” megtalálható az udmurt ha-gyományban. „Minden keremetnél az Élet-fa összekötı kapocs volt. A sá-mánok születési rátermettségük folytán gyógyítottak és a sámánképzés során különbözı rátermettségi fokot értek el”, azaz a képzéssel növekedhetett az erısségük. Gilgames „csak” „16 karélyos beavatott volt”, „de hısies-sége és helytállása 24 karélyos beavatottá változtatta”.

Úgy tőnik, hogy a karéjok a segítı szellemekkel lehetnek kap-csolatban, ugyanis a Vérrel pecsételvében ez alapján Tura 6, Paál Zoltán pedig 12 karéjosként van említve.

Az Arvisurában létezik még egy beavatotti „kivételes képesség”, az „om-jel”, ami már születéskor meglátszott. Anyahita gyermekei beavatottak voltak, de „fénylı óm-jel” „csak egyik fiánál volt látható”. Az óm-jel „ezredíziglen” való áldást jelent. („om” szankszkrit jelentése: „világlélek”-„egyetemes teremtı lélek”) Az óm-jelet állítólag a homlokon egy ibolyás-színő egyenlıszárú keresztként látták a be-avatottak, ezért is kereszt a beavatottak jele. A Honfoglalás elıké-szítésekor „egy önhibáján kívül nyomorékká lett Uruk városából való pate-szit nagy jövedelemmel toronyırként fizettek, hogy az Uruk, Dabósa és Pari-pa városok felıl érkezı, még a leghalványabb óm jelzéssel rendelkezı beavatot-takat is a Nyék törzsbe vezényeljék.”

Az Arvisura szerint a beavatottság ereje fokozatosan csökken: ma már átlagosan tízmillió emberbıl csak 1 óm-jelő születik (nem egyenletesen szétszórva), viszont a Vízöntı-korszakban a „beava-totti” „magasabb tudás” lassan elérhetıvé válik. Addig azonban az a veszély is fennáll, hogy az emberiség kipusztítja magát. Az embe-reknek pedig dönteniük kell, hogy milyen utat is akarnak választani.

98



„Üvöltő Sárkánykígyó”

Az Arvisura szemléletének az egyik alaptétele az adott törvé-

nyekkel rendelkezı, láthatón-túli világ létezése; pontosabban: a vi-lág láthatón túli aspektusának a megismerhetısége. Mindez, a szel-lemi-erıtérre vonatkozó tudás csak puszta érdekesség lenne, ha nem volna alapvetı hatással életünkre. Az „Égiek” világa a jó, az összhang minıségeit képviseli, az azzal kapcsolatban lévı ember a „jó útra terelıdik”, tettei hatékonyabbak lesznek – mintha szeren-csésebben alakulnának a dolgok (szellemi és nem feltétlenül anyagi értelemben). A teljességbıl kiesett emberek viszont véletlenszerő-en, kaotikusan cselekednek, rosszabb esetben pedig „eltérülnek”, tetteik öncélúvá válnak. A belsı káosz a környezetre is kivetül, fel-töredezi világukat és kisebb problémákat – majd tömegesebb mé-retben katasztrófákat, végül kataklizmákat vált ki. A Föld így védi magát, hogy a romboló minıség magát az életteret el ne pusztítsa. A külsı káoszban, katasztrófában a teljességbıl kiesett embereknek „nem lesz szerencséjük”, nem találják meg a jó utat – a többieknek viszont így megmarad a lehetıségük az újrakezdésre. A teljességtıl eltérés szinte azonnal, „jeleken” keresztül érzékelhetı lenne. A ka-tasztrófák viszont már olyan mértékő jelzések, amelyek nem hagy-hatók figyelmen kívül, így azok visszaterelhetik a mindenséggel va-ló összhang útjára az arra még érzékeny embert.

Közvetlenebb kapcsolata miatt a természeti ember számára a teljesség harmóniájából való kiesés azonnal érzékelhetı volt. Ami azt is jelenti, hogy a szellemiséghez való visszatérés a megfelelı szándékkal, tettekkel és a jelek figyelésével bármikor visszaéleszthe-tı. A „civilizált” világban a legtöbb „jel” alig észrevehetı. A termé-szeti embernél viszont az eltérülés akár az életébe is kerülhetett.

Az Arvisurában igen különös módon jelennek meg a katasztró-fák. Azok egyik „szereplıi” az „Üvöltı Sárkánykígyók”. Kezdetben a „szárazföld egy és oszthatatlan volt. Az Üvöltı sárkánykígyóknak az Égi

99



harca folytán azonban megmozdult az ısvíz alatti lávafolyam, és Joli-Tórem szárazföldjét szétválasztotta”.

Az elsı részletesen leírt kataklizma „Atlantic” pusztulása; itt csak utalásokat és mitologizált történeteket olvashatunk, hogy ez emberi hibák következménye volt. Ekkor (Kr.e 11652. vagy 11442.) Hárpia-Tórem „felbérelte az Égi Sárkány-Kígyót, hogy a Holdat a Föld felé térítse el, aki farkával megcsapta a Holdat, s az a Földet megre-megtette. Újabb hideg porvihar zúdult végig a Földön, amely recsegett és a hegy-tetık tüzet röptettek szét. A Nagyvizek hulláma vízbe fulladó emberekkel volt tele”. „Hárpia-Tórem a Holdat Joli-Tórem Földjének irányította. Azon-ban Kaltes-asszony ezen gonosztettet úgy hárította el, hogy a Holdat haladási irányából kitérítette. Azonban Atlantic ezen súrlódás miatt elkezdett süly-lyedni és borzalmas kı és hópor zúdult a Földünkre.” „Majdnem minden elje-gesedett”. Mindez fantasztikusnak hangzik, azonban a tudomány megtalálta egy Kr.e. 11000 körüli katasztrófa nyomait, amit üstö-kösnek vagy hatalmas tőznek tartanak, amely egy „mini”-jégkorsza-kot és a mamutok pusztulását is okozta. Az „egész emberiségbıl csak az Égbıl jöttek voltak életképesek, akik az agyuk életfájának nagysága miatt tudtak gondolkozni. A Sárkánykígyók égi harcát okosan fel tudták fogni és az üstökösök csapkodása elıl a beavatottakat idıben elmenekítették.” „A Nap, amely az életet adja, mindig diadalmaskodik az Üvöltı Vízisárkány fölött és Földanyánk birodalmát mindig úgy fordítja meg, hogy a jók életben maradjanak és a rosszak pedig ínségesebb vidékre kerüljenek.”

A következı nagy kataklizma Ataisz pusztulása. Ataisz kezdet-ben a „boldogság földje” volt, késıbb azonban a fejlıdés gátjává vált (olajbogyók titkolása, emberáldozatos temetkezések, valószínőleg a csecsemık vízbefojtása, napévek elutasítása…). Ataisz néhány évti-zedes lassú süllyedés után egyetlen nap alatt darabjaira robbant. El-pusztultak „a hitetlenek, de a jók” megmenekültek.

Napjainkban egyre több a katasztrófa, a rendkívüli idıjárás. Paál Zoltán utalt arra is, hogy az „Üvöltı sárkánykígyó” visszatérhet. (A Nibiru egy tévedés, csak néhány százalék igazságtartalma van.)

Kérdés, hogy „szerencséje” lesz-e akkor az emberiségnek?

100



Életfa-hit és Uruki-mani vallás

Az Arvsiura szerint az eredeti hit az „Életfa elmélet”. Eszerint az

Égbe felnyúlik a világokat összekötı Életfa vagy Világfa. Ez min-den ember elméjében is megjelenik. „Minden ember agyában 1-1 Életfa keletkezett, amelyekben megszületnek az isteni gondolatok. Így mindegyik megszületett ember hasznára lehet a közösségnek, mert minden ember tud ér-tékeset alkotni a békességes élet érdekében, csupán a gonoszt kell legyıznünk a gondolkodásában.” Az ember fejlıdése során „az Életfa-tudás megemel-kedett az agyvelı megnagyobbodásával.”

Az Életfájával minden ember bekapcsolódhat a teljességbe, azaz az Ég, annak minıségei és törvényei közvetlen tapasztalás út-ján érzékelhetık. Az Életfa „visszatükrözi a végtelen idıkbıl való kifejlı-dés minden pillanatát”, abból „pattan ki” az „Isteni szikra”. A nagyobb Életfával rendelkezıket nevezi az Arvisura beavatottaknak, de „az Életfás származás az Élet fájának minden porcikájában megnyilvánulhat”.

Az Arvisura szerint ez a világszemléleti alap. Világkorszakon-ként azonban kell egy „kiegészítés”, amely arra az idıszakra vonat-kozik, hogy mire érdemes jobban figyelmet fordítani, hogyan lehet a legjobban megélni annak a korszaknak a minıségét. Természete-sen, ez nem mond ellent az „alap” Életfa-szemléletnek, hanem ki-egészíti azt. Világkorszakonként ezért megszületik egy különleges tudású („25 karéjos”) személy, akinek ez – az idıminıség megélési módjának a megfogalmazása a feladata.

Az Arvisura szerint ilyen volt Anyahita, aki az egyisten-hitet képviselte. „Isten teremtette a Világmindenséget. A legtökéletesebb teremt-ménye az ember lett, amelynek az Életfája a Sötétség elleni harcot a Világos-ság javára eldöntötte. Az Egyigaz Isten az Ördög, azaz a rosszaság ellen mindig diadalmaskodott.” „A Mindenség Világfája gyızött az Isten lelke által, amelyet Isten a tökéletesre megteremtett emberbe lehelt.” Anyahita fia, „Van fejedelemfi” „megfogadta, hogy az igazak agyát-életfáját a kisfiával”, Magyarral „megtisztíttatja, és az Égiek gondolatait terjesztik az egész föl-

101



dön”. Magyar „minden törzs üldözötteit befogadta a béke megvalósítása érde-kében és megalapította a róla elnevezett İsmagyar-Egyházat”.

Az Arvisura a következı, különleges képességő személynek a (Kr.e. 3770-ben született) folyamközi Etanát nevezi meg, akinek az életérıl sajnos nem sokat tudunk. A Halak világkorszakában ilyen volt Jézus, akinek szintén jelek kísérték a megszületését, és akirıl a beavatottak azt jósolták, hogy a „tanításai meg fogják mozgatni az embe-rek Életfáit, azaz tudatát, hogy a különbözı beavatott központok atyai áldá-sával ne öljék egymást tovább”. Az Arvisura szerint Jézust Urukban (és nem Jeruzsálemben) fejedelemmé koronázták.

Jézust sajnos fiatalon meggyilkolták, így megakadályozták fela-data kiteljesítésében. A 216-ban született Mani (a „békességes magyar egyház tanítását” képviselı „Mani öspörös” fia), a „Fény apostola” tet-te meg a Jézusi, a Magyar és az Életfa-hit összeegyeztetését, így született meg az „Uruki-mani vallás”, amely egyik alapja a jó Fény-világa és a rossz ördögi világa közti harc. A hatalomra törı Róma eretneknek nyilvánította és üldözte a manicheizmust, de az pl. az ujguroknál egy ideig államvallás volt.

Az eredeti Jézusi-tanok, illetve a Manicheizmus így nem mond ellent sem az Életfa, sem a Magyar-„İsmagyar” vallásnak. Így „a Nyék-törzsbeliek voltak a beavatottak, az uruki-mani és az Életfán alapuló gondolat-rezgéseket érzékelı sámánvilág papjai”. A „pusztaszeri egyezmény értelmében” az uralkodó mindig „az uruki-mani érdeknélküli szeretet val-lását követi, de figyelembe veszi az ısi Életfa egyházainak tanításait is”.

A szellemiség érzékelésének csökkenésével megerısödtek a könyveken alapuló „városi” hitek, így a „hivatalos” kereszténység, majd „késıbb Buddha beavatott tanai a lélekvándorlástól a teljes megigazulá-sig, majd Mohamed beavatott tanai a Nazír tanítását módosították és hatal-mas erıvel változtatták meg a hitvilágot. Ezért Ordosz Beavatott Központját elıször Buda-várába, majd Bugátba menekítették” a fenyegetés elıl.

A „fehér, zöld és sárga” „idegen-hitek áramlatai” nem az elfogadásra, a változatosság egységére, hanem kizárólagosságra törekedtek és hatalmi célokat kezdtek el szolgálni.

102



Szellemiség – Beavatottak

Aki bármilyen tudást megszerez, az „beavatottnak” nevezhetı

– abba a tudásba. Ezt akár a legkisebb ismeret megszerzésére is vonatkoztathatjuk. Valódi „beavatottságot” viszont az a tudás je-lent, mely után a „beavatottnak” az élete minıségében is gyöke-resen megváltozik. Minıségi fordulat is több, különbözı szintő van az ember életében. De vajon mi lehet a legnagyobb tudás, mi lehet a lehetséges legnagyobb fordulat az ember életében?

Vajon mi lehet az Arvisura által említett beavatottság? Az Arvisura erre alapvetıen csak utal egyes közbevetett mondatokban, viszont maga az egész mő a beavatottak szemléletét közvetíti, így abból megérezhetı és átélhetı ez a szemlélet.

Az Arvisurában a beavatottság csak közvetetten van említve, ezért most egy beszámolót próbálok meg leírni (talán ez az Arvi-surában leírt minıség, talán csak egy lépcsıje, talán egészen más – reméljük, egyszer majd kiderül): Nos, jelenleg a világot alapvetıen a racionalitáson, a logikán, „mennyiségeken” keresztül ragadjuk meg, ez mellett azonban létezik egy logika melletti, analógiás, „mi-nıségekben” észlelhetı aspektusa is. A logikus, „bal agyféltekés” észlelés mértékekben gondolkodik, a dolgok alapvetı jellemzıje, hogy a világból milyen területet foglalnak el, hol a határuk. Az ana-lógiás észlelésben viszont a dolgok „rezgésükben” léteznek, „erı-térként”, melyek a fizikai határaikon túlnyúlnak és összetartoznak a hasonló minıségekkel – azokkal valójában egyek. Mivel minden (a logika szerint) különbözınek látszó minıség valójában Egyetlen minıség megjelenése, ezért a teljes világ Egyetlen Egységes minı-ségében jelenik meg.

Logikus gondolkodás esetén az ember önmagát is elsısorban a fizikai határaival azonosítja. Amikor a minıségben való érzékelésre „ráérez”, amikor már megéli azt, hogy önmagát is egy határtalan minıségként észleli, amely szerves része az egységes szellemi erı-térnek, ezért ez az élmény a világ és önmaga egységének, egyben

103



önmaga végtelenségének a megérzésének, ugyanakkor önmaga bi-zonyos szintő eltőnésének, a világba való „beszövıdésének” az él-ményével írható le. A racionális, logikai szemlélet az egyént emeli a központba, minden más dolgot önmagához viszonyít. Az egység-ben észlelésnél az egyén a teljességnek egy részlete, annak egységes-ségében adott helyen és adott célból van, de nem csak ı, hanem minden és mindenki más is. Egészen más minıségileg (!) az, ami-kor valaki „érti” ezt az egységet, vagy ha meg is éli azt, azaz, ha ab-ban az egységben él. Az egység megélésének pillanata történhet egy hirtelen megértés és átélés-sorozaton keresztül, ami a tudatot egyre nagyobb és nagyobb fokozatra kapcsolja, és ekkor, mint egy hatá-ron, átbukhat a tudat a (saját maga által berögzített) korlátain és – szinte átlökıdhet – ebbe a másik minıségbe, az egységtudatba.

Az egység érzékelése hol erısebb, hol sejtelmesebb, illetve egyénrıl egyénre is természetesen változik. Az öt érzékszerv alap-vetıen a logikához, a kiterjedéshez kapcsolódik, a tudatban lévı hatodik érzék viszont a végtelenséghez – s ez az érzékszerv kinél jobban, kinél kevésbé érzékeny, illetve az élete során mindenki fi-nomíthatja vagy ronthatja azt. Az analógia, a minıségek világa nem mond ellent a logikai szemléletnek, hanem azzal egységben van, ahhoz egy plusz, egy minıségi, egyben minıségileg magasabb szinten lévı „látást” ad hozzá. A féloldalas mennyiségi szemléletet csak ez teljesítheti ki egésszé; a mindent szétdaraboló, minden egyes dolgot önállóságában kezelı logikai szemlélethez csak ez adhat egységes, mindent összefüggéseiben tekintı látásmódot.

Az egység megélése, a racionalitás határán való átlökıdés, „túl-lépés” egy határozott testi élményhez is kapcsolódhat. A test hatá-rai eltőnni érzıdnek, ahogy a minıségi, „erıtér”-jelleg is elıtérbe kerül, a koponya meg mintha kettényílna, feltárulna, talán ahogy a belsı hatodik érzékszerv megnyílik.

Vélhetjük, hogy mi mindezt az egységet már régóta érezzük, mondhatjuk is, hogy „nekünk már régóta megvan”, de belül gon-dolkozzunk el azon, hogy valóban igaz-e ez.

Vajon mi lehet a legnagyobb Tudás?

104



Szellemiség – Teljesség

A látható világot átszövi egy láthatón túli egységes szellemi erı-

tér teljessége. Ennek a mindent átfogó Szellemi szövetnek a látható világ valójában csak a vetülete: a minıségében létezı, azaz képletesen „színekkel és formákkal” bíró alakzatoknak csak a falra vetülı ár-nyéka. Ismerıs ez a kép? Hát persze, Platón ezt már réges-rég le-írta…

A világ teljessége a tudaton belüli hatodik érzékszerven ke-resztül érzékelhetı. A szellemi, lelki nyitottság mellett egyfajta rá-hangolódás, egyben megidézés képessége az, amellyel megérezhetı az egyéneknek és minden dolognak ez a kiterjedése, végtelensége és összefonódása. Az elme azonban képzeteknek a tömegeit is elı-állítja, amelyek „bezavarnak”, kisebb vagy nagyobb mértékben tor-zítják a tiszta forrású észlelést. Éppen ezért ehhez az érzékhez kri-tika, fıleg önkritika, és az igazság keresésének szándéka szükséges.

A világ teljessége egyetlen és egységes, önálló, személyeken túli törvényekkel és összefüggésekkel rendelkezik. Éppen ezért megál-lapítható az egyes észlelések a pontossága. Már néhány mondatból vagy tettbıl azonnal megállapítható, hogy valaki tud-e errıl a világ-ról, esetleg meg is éli azt – és, hogy milyen mértékben.

A teljesség mindent átszı, így nem véletlen, hogy a sámánok, a „látó emberek” egyik képességének az elveszett tárgyak megtalálá-sát, távoli, általa nem ismert helyek vagy régen megtörtént esemé-nyek leírását adják meg. Ugyanez a jövıbelátás képességét is adja, mivel – úgy tőnik – a legtöbb esemény kb. 3 héttel korábban már fixálódik az idıben, a nagyobb ívő történések lehetıségei és azok-nak egyre valószerőbbé válása pedig már évtizedekkel korábban észlelhetı. A teljesség tere arra is alkalmas, hogy az Arvisura meg-nevezése szerinti „gondolatrezgésekkel”, „gondolatvibrációs eljárással”, a tibetiek szóhasználatában „a szelek szárnyán küldött gondolatok-kal” üzenjenek az egymásra ráhangolódni képes „beavatottak”. Mindezek igazsága és pontossága könnyen ellenırizhetı.

105



A teljesség nézıpontjából jobban áttekinthetık, mennyiségek helyett minıségükben, képzetek és vélemények helyett az igazság szempontjából írhatók le egyes helyzetek és – sokszor meglepı – megoldási lehetıségeik, beleértve mind a személyek, mind csopor-tok, nemzetek, mind az egész emberiség problémáit. Ez gyógyítást is jelent, személyes, de akár nemzet szinten is.

És mi van mindezeken túl? A magasabb képességőek érzékelik a teljességben mőködı szellemi erıket, az „erıs lelkő” ısök szelle-meit, a segítı szándékú ırszellemeket… A tudomány a korábbi ké-pességeket még besorolhatta egy tudatalatti közös mezı érzékelé-sébe, itt viszont már képzeteket vagy pszichikai problémákat kény-telen feltételezni. Csak éppen Occam elvérıl feledkezik meg, mi-szerint minden összefüggésre a legegyszerőbb magyarázat a legva-lószínőbb… Nem mi teremtjük a szellemi erıteret, hanem annak részei, sıt, annak teremtményei vagyunk.

A szellemi erıtér egyik világa (mert létezik egy másik világ is) a pozitív, segítı szellemi erıket jelenti. Ez a világ a teljességgel, a harmóniával kapcsolatos, az egyéneket magában foglaló, de azokon túli teljességet és jobbító szándékot képviseli. Éppen ezért csak a belsı összhangra való törekvéssel és a szándékok letisztításával le-het ennek irányába haladni, a belsı káosz és a mások kárára törté-nı önérvényesítés pedig eltérít ettıl és elzárja a hatodik érzék belsı pontját. A teljességrıl tudó így többé-kevésbé meg tudja ítélni, hogy mi az igaz és mi a helyes, a teljességet megélı viszont már érzékeli, hogy mi és hogyan mőködik, így tetteiben is csak jóra törekedhet, csak Igazat mondhat – nem tehet mást, különben elzárná magát a teljességtıl, kivetné magát annak világából.

Paál Zoltán egyszer azt írta, hogy véleménye szerint bárki be-avatottá válhat. És hogyan? Az Arvisurában ezt olvashatjuk: „Az igazaknak kitisztul az agya és az égiek gondolkozása az egész földön elter-jed”. Illetve: „a jó embereket megjutalmazza az Úristen harmad- és negyed-íziglen, sıt a beavatottság jelével ellátott Om jelzéssel akár ezredíziglen is az Életfából kipattant Isten-szikrával”.

106



Szellemiség – Hagyomány, Szertartás

A világ egységes szellemi erıterén keresztül összefüggésekben,

nagyobb áttekintést kaphatunk világunkról, egyes problémáknak, helyzeteknek olyan intuitív megoldásaihoz juthatunk, amelyekre a mennyiségi alapú, racionális gondolkodás képtelen – bár, ezek az intuitív eredmények utólag racionális módon is megindokolhatók. Csak egyetlen Igaz Isteni minıség létezik, csak a vélemények és az emberek által kreált saját képzetek különbözhetnek, így az észlelés szintjei is megállapíthatók.

A pozitív, segítı szellemi erık a harmóniára törekednek, alap-vetıen egy rendet, egy rendszert jelentenek – a lehetıségek kibon-takoztatását, teremtést, alkotást. A jóra törekvı és tiszta szándékú emberekhez így hozzá tudnak kapcsolódni, plusz képességeket ad-hatnak, intuitív ötletekhez segíthetnek. A szakadékok között veze-tı, szinte nem is látható ösvényen felvezethetnek, akár a hegy-csúcsra is. Szabad akarata miatt az egyén viszont letérhet a tiszta útról, belsı „szándék-kötegében” túlsúlyba kerülhet az önérvénye-sítés, az önzés, a belsı, feldolgozatlan lelki problémák miatti kaoti-kus cselekedetek. Az Igazság keresése helyett így egyre inkább a sa-ját képzeteit kezdi el valóságosnak tekinteni. Mi történhet, ha vala-meddig már feljutott a szakadékok között és akkor tér le az ösvényrıl? Csak az egyéni problémákon túli, tiszta és igaz minıség keresése segíthet.

A világ szellemi szövete átfogóbb képet ad valóságunkról. A pozitív szellemi erıtér „megsúghatja”, hogy mit lenne célszerő ten-nünk és attól segítı erıt kap a jóra törekvı szándék. Az ezt az erı-teret megélı, vagy legalább arról tudó így közvetítı lehet az Égi és a földi világ között. Közölheti a harmóniát megteremteni és fenntar-tani kívánó Égi akaratot – amelytıl eltérhet az ember a szabad aka-rata miatt és mehet a saját feje után egy sokkal tetszetısebbnek látszó ösvényen elindulva. Másrészt, ezt az erıteret megélı közvetít-heti az Ég felé az emberek szándékait, ahhoz segítı erıt kérve.

107



Az Ég világa a jelzıfény, amely tetteink irányát mutatja. Milyen módon lehet tehát az éggel való kapcsolatot megteremteni és fenntartani? Ennek az eszköze az erık megidézése, alapvetıen szer-tartás közben, ill. „szertartásos” körülmények között. Mivel ez a világ minıségekre, illetve analógiákra épül, a megidézés a hasonló-ságokon keresztül történhet. Több különbözı, de hasonló dolog is megidézheti ugyanazt az erıt, de egyáltalán nem mindegy, hogy mi. A szellemiséget megélı közvetlenül érzi, hogy mi mőködik és mi nem. Ha már a megéltség elveszett, az (nem élı) hagyománnyá mere-vedik, ami a mélyben még mindig fenntarthatja a kapcsolatot, il-letve abból még visszaéleszthetı a megéltség. Ha pedig már vég-képp, nem is értjük, nem is érezzük annak az erejét, azt már „hie-delemvilágként” aposztrofáljuk. Egyetlen kitalált hit, tudatosan, ra-cionálisan megkreált módszer sem rendelkezhet azzal az erıvel, amivel a megélésekbıl létrejött hagyományok bírnak. Fontos, hogy a minıségek és hasonlóságok szabályai miatt a szertartás nem azt idézi meg, amit mi akarunk, hanem amire a legbelsıbb szándékaink irányulnak. Így, ha azok nem teljesen tiszták, a káosz és a zavar nem éppen segítı szándékú szellemei jelennek meg.

A szertartás egy formája az áldozat. Gondolhatjuk bármily szép-nek a szándékainkat, csak a tettek lépik át az erısségnek egy hatá-rát. Az áldozat jelzi, hogy az embereknek az égiek világa fontos, az megtartja és visszaépíti a kapcsolatot, az ember szellemi energiáit juttatva ebbe a csatornába. Alapvetıen ne valami nagy dologra gondoljunk. „A sikeres halászat után” – olvashatjuk az Arvisurában – a papok „istenidézést” és „füstöléses, dicséretes énekléseket” tartottak. Ma-napság Húsvétkor sonka és tojás „áldozatot”, Márton-napon „liba-áldozatot” tartunk. Persze, ezek már legfeljebb hagyományok. Ahogy a régi disznótor mára disznóvágássá vált…

A hagyomány, a szertartások, a szertartásos cselekedetek azok, amelyek visszaépíthetik és fenntarthatják a szellemiség erıterének megértését, esetleg megélését. Az áldozati szertartás pedig az em-berek szellemi energiáival szélesíti az Ég és a föld közötti kapcsola-tot, szerencsés esetben az embereket is átformálva.

108



Arvisura mint beavatás

Hajnalban néha úgy ébredtem, hogy „tabula rasa”-ként („üres

táblaként”) nem tudtam, ki vagyok. Ezután elıször egy megfogal-mazhatatlan (archetipikus?) alapminıség-együttesként érzékeltem magam, majd bizonyos jellemzıkbıl összeállt személyiségként, ez-után egy élet-vonalként (személyiséget is alakító absztrakt tapasz-talás-sorozatként), majd kibontakoztak ennek háttereként a sze-mélyes, majd mögötte a korszak történései, és csak végül tudtam magam elhelyezni, hogy hol is járok ezen az életvonalon, hogy pontosan „ki”, és éppen „mikor” és „hol” vagyok. Részben ezért is volt egy, korábban inkább elvi kérdésem, hogy a világlátásunkat mennyire a környezetünk és emberi viszonyulási módunk, ill. jelen-legi „modern” korszellemünk határozza meg. Késıbb megpróbál-tam visszaemlékezni az álmaimra, mivel észrevettem, hogy azok alapvetıen egy másik (szintetizáló) világlátásra épülnek. Esetenként pedig bizonyos egyéni, ill. mások tapasztalatából észrevettem egy különleges kiterjesztett-tudati mőködést, a racionálist transzcen-dentáló, azaz a „mennyiségit” „minıséggel” kiteljesítı „látást”.

Felmerül a kérdés, hogy jelenlegi világlátásunk mennyire „igaz”, mennyire korlátozza azt a tanult, másoktól átvett, „becsontoso-dott” szemlélet. Nem csak egy adott aspektusból szemléljük-e a vi-lágot? Létezhet-e egy teljesebb látásmód, amely több ismeretet ad-hat, így az életet minıségibbé, teljesebbé teheti?

Meglepetésemre késıbb az Arvisurában pontosan egy ilyen telje-sebb látásmód nyomait találtam meg. Meggyızıdésem szerint az Arvisura nem csak, hogy igaz (még ha egyes részleteiben találunk is hibákat, esetenként elírásokat), hanem majdnem „egyetlen igaz”, mivel a valóságnak egy, a teljességben való megragadásának szem-lélete alapján ír, amely ezek szerint a régmúltban legalább bizonyos embereknek a sajátja volt.

Az Arvisura különlegességét így számomra az adja, hogy utalá-sokban leírja a világ teljességében való megragadásának a módját,

109



egyben a teljességében létezı világ alaptörvényeit. Segítségével így minden alapot megtudhatunk az ember „mágikus” képességeirıl és a világ egységes szellemi erıterének mőködésérıl. A képességek ebben az erıtérben mőködnek, mely alapjai az „egységbe helyezke-dés”, a tudat megnyitása, idıben-térben távoli dolgok látása, jóslás, jelek értelmezése, álomfejtés, ráhangolódás („megidézés”), és ami fontos: a jó irány, az igazságtartalom és az összhang érzékelése.

Az Arvisura nem a képzeletvilág terméke; épp ellenkezıleg, a jelenlegi képzetek helyett ad pontos, nagyon valós alapokon nyug-vó ismereteket, amelyek a hagyományhoz is illeszkednek. Az Arvi-sura így szinte az egyedüli komplex és teljes, biztos iránytő a látás-mód kiterjesztéséhez, egyben az élet minıségének javításához. Olyan szemléletet ad át arról, hogy mi igaz és mi nem, mi mőködik és mi csak képzet, amelyet más könyvekbıl szinte csak hosszú évti-zedek és teljes életek tapasztalatai során lehetne felhalmozni.

Mivel az Arvisura a teljesség szemléletébıl íródott, azt képvise-li, így a megfelelıen érzékeny emberbe beépülhet az, átalakíthatja, kiterjesztheti a látásmódját. Schmidt Évát újra idézve: „A szöveg-ben vannak olyan kulcsszavak és ısképek, melyekre a kellıen nyílt ember tudattalanjában felemelkedik egy ısi, keleti, sámánisztikus réteg, komoly átrendezıdést indítva meg a személyiségben”. Az Arvisurában az ismeretek rétegekben vannak „elrejtve”, elregölve, így csak többszöri olvasásra tárulnak fel. Mivel átrendezheti, kiter-jesztheti a személyiséget, így beavatásként is tekinthetı. (Ereje miatt azonban a gyenge, problémás személyiséget el is térítheti.)

Egyszer, úgy 6 hétig este elalvás elıtt 1-2 órát az Arvisurát ol-vastam. Egy idı után nem tudtam tévét nézni, zavartak a reklámok, a „hírek”, a legtöbb („nyugati”) film alapfeltevéseit pedig értelmet-lennek tartottam. Késıbb észrevettem, hogy a tudatom egy másik „rezgésre” állt át, bizonyos dolgokról alkotott képem egy átfogó „minıségi” aspektussal is kiegészült. (Sajnos, ez nagyrészt elmúlt.)

A „regıs” az Arvisura szerint „tanító-pap”. Az Arvisura „regéi” tanítások, amelyekkel megtehetjük kezdı lépéseinket, hogy a világ „igazi”, „teljességében létezı” arcát megismerjük.

110



(2011. nov. 19. hajnalban) álmomban hanti-manysi földön éppen egy

nagy, tömeges medveünnep elıkészületeinél voltam (elıtte Schmidt Éva írását olvastam a Vezsakori nagy ünneprıl) és egy épület mellett egy néprajzossal be-szélgettem. Azt hiszem, Schmidt Éva volt, de amikor arra gondoltam, hogy Éva már meghalt, akkor „átalakult” egy, ıt, a munkáját és a szemléletét tisztelı nıvé, majd idıvel megint megerısödött az az érzés, hogy ez Éva.

A medveünnep hármas megjelenését próbáltam elmondani, mely alapján szerintem a résztvevık három szintre oszthatók, hogy 1. akik elfogadják an-nak a mőködését (többnyire a nézık), 2. akik értik (jobb esetben a szereplık) és 3. akik valóban megélik azt (jobb esetben: a szertartást vezetı). Valami olyasmit is próbáltam ezzel mondani, hogy a hitelesen elvégzett szertartások az azokat már csak elfogadó nagyobb tömeg számára is segítı erıt teremthetnek, nem kell feltétlenül megélniük és talán meg sem kell érteniük annak mőködé-sét.

A nı, akivel beszélgettem, megemlítette, hogy vannak egyszerő kíváncsis-kodók is, akik nem feltétlen fogadják el mindennek a mőködését. Én pedig még valami olyasmit fejtegettem, hogy az ünnep célja éppen az, hogy ezen törvé-nyek mőködésének elfogadásból közben megértés és esetleg megélés váljon. Illet-ve: ez lehet általában is a szertartások célja. Közben pedig rákérdeztem arra, hogy ıszerinte hogyan lehetne a szereplıktıl és fıleg a vezetıtıl a valódi (és nem csak vélt) megértést és megélést megállapítani? Mire ı szinte furcsállva nézett rám és rávágta, hogy a tekintéllyel bíró öregek, akik régen is tartottak ilyen ünnepet, ezt azonnal látják valakin. Erre én eléggé elbizonytalanodtam, hogy vajon „otthon”, Magyarországon, ki az, aki a hitelességet meg tudja ítélni, és vajon annak a véleményét kik fogadnák el és kik nem. Ahogy ezt a kérdést próbáltam átgondolni, fel is ébredtem.

111



A LEGHOSSZABB ÉJ

végtelen rétek fölött álló házból dombos vidékek fölött álló házból ormos hegycsúcsok fölött álló házból széles világra ki-kitekintek emberes világra le-lepillantok házam ajtaja nyáron kitárva házam ajtaja sarkig kitárva emberek öröme bent visszahangozik emberek sóhaja bent visszahangozik nevetés hangjai csendülve hangzanak könnycseppek kövekként padlómra koppannak fák levelei már földre hulltak bokrok ágai megkopaszodtak ágaik dárdákként merednek az égbe álomba zuhantak a közelgı télre halomba győlnek a száradó levelek levélhalmokat fagyos szél görget szürke felhık borítják az eget szürke felhık takarják a Napot zuhogó esı áztatja a földet kavargó hó takarja a földet folyók vizei már mind befagytak tavak vizei jéggé meredtek nevetés hangjai messze eltőntek öröm hangjai messze eltőntek asszonyok panaszuk így sóhajtják emberek panaszuk az égre mondják

112



"mennyi napja már, hogy Napot nem láttunk mennyi éje már, hogy Holdat nem láttunk egünkön csillagok sem mutatják az utat gomolygó ködök a világot elnyelik hogyan éljünk fényes Napunk nélkül hogyan éljünk Nap melege nélkül" szívnek panaszát én mindig meghallom tiszta szív kérését mindig meghallgatom fekhelyemrıl rögvest én felkelek meleg ágyamból most felpattanok lábamat meleg csizmába bújtatom hosszú útra szırmés kabátom veszem tőzhelyemen tüzemet felszítom lángjai közül parazsat felveszek parazsat markomba összeszorítom parazsat markomban szorosan fogom hosszú útnak így neki indulok hosszú úton már lépteim vezetem hosszú utamon erdıkön átvágok hosszú utamon hegyeket átlépem hóförgetegben szırmémbe bújok hideg szél elıl arcom takarom hóbuckákra sítalpon felmegyek hóbuckákról sítalpon suhanok hosszú ideig menı úton rövid ideig haladó úton messze ahol állat sem jár messze ahol madár sem száll fagyott tó jeges partjára érek végtelen tó kies partjára érek

113



jeges tó partján kicsiny kis fény fagyott tó partján apró kis fény kicsiny fénynek közelébe megyek apró fénynek közelébe lépek látom a Napot ott jégbe fagyva látom a Napot majdnem kihunyva jégnek szélén nagyot dobbantok jégnek peremén lábbal dobbantok jégbörtöne fogja még a Napot jégbörtöne tartja még a Napot mind halványabb a Napnak fénye sötétség ereszkedik le a földre erıs öklömmel a jégre vágok erıs kezemmel jeget hasítok jégbörtöne fogja még a Napot jégbörtöne tartja még a Napot mind halványabb a Napnak fénye sötétség ereszkedik le a földre parazsat tartó tenyerem szorítom markomban parazsat szívemre helyezem Égi Atyámnak nevét kimondom Égi Atyámnak nevét zengem Égi Atyámnak nevét kiáltom parazsat jégnek széléhez vágom pendül a jég forró parázstól roppan a jég izzó parázstól hasadva törik a fagyott világ hasadva törik jégbörtön fala megrezzen a Nap fagyott fénye megmozdul annak kicsiny korongja

114



Nap korongjába fényesség költözik Nap korongja lassan megfényesedik végtelen tónak végtelen partjáról végtelen jégnek fagyos börtönébıl kicsiny Nap égre felemelkedik szálló Nap fénye megfényesedik szürke felhık tengerét szétvágja felhık tengerét kettéhasítja nyugtában meghívja ırként a Holdat fényes Hold köré mind a csillagokat keltében fényt terít emberes világra emberek arcát megmelengeti emberek szívébe meleget hoz

(2011. dec. 24.)

115




IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII........

„Tudósaink idegen bölcsek elképzeléseinek a hatása

alatt állnak. Kutatásaik során még nem érték el azt a fo-kot, hogy le tudnák rázni magukról elıítéleteiket”

„Amikor a legnagyobb a veszély, akkor legjobb, ha ısei mesevilágához menekül az ember.”

„Eddig minden erımmel azon voltam, hogy a népünk múltját megismerjed, mert igaz az Égiek azon mondása: Aki egy nemzetségnek a múltját ismeri, kezében tartja né-pe minden fiának a sorsát.”

(Tura, a Vérrel pecsételvében)

116



A Tét

Az Arvisura létezıként és mőködıként ír le egy egységes szel-

lemi erıteret. Mindez csak puszta érdekesség lenne, ha nem lenne közvetlen hatással életünkre.

Az Ég világa a világjobbító, az élet minıségén javító, teremtı, alkotó, alapvetıen a személyiségen túli minıségekkel kapcsolatos. Ha valaki kisebb vagy nagyobb mértékben rá tud hangolódni erre a teremtı világlélekre, akkor beilleszkedik ebbe az egységbe. Az egyén hitvilága alapvetıen mindegy, ha azt magas szinten meg tud-ja élni, bár ez a szint nem jelenthet kirekesztést.

Ha az ember összhangra törekedik önmagával és környezetével, akkor (adott mértékben) beilleszkedik a teljességbe, s ez az illesz-kedés szerencseként, áldásként jelenik meg a sorsában. A szerencse valójában annyit jelent, hogy a teljesség (racionális szemnek esetleg ismeretlen és véletlenszerő) törvényeit követtük. Mindenki tapasz-talhatta, hogy egy tevékenységét szerencsés körülmények segítették, szinte a „keze alá” kerültek elérhetetlennek tőnı dolgok, váratlanul „megteremtıdtek” kedvezı helyzetek és így megvalósulhatott az, ami kezdetben szinte lehetetlennek tőnt – bár ez a szerencse alap-vetıen a feladatra vonatkozik és nem anyagi vagy mai „siker” ér-telmő. A szerencsés eseménysorozatot gyakran sajnos elbizako-dottság követi, önmaga kiemelése, s ez eltávolít a teljességtıl, és a szerencse is megszőnik.

A szerencse hiánya nem feltétlenül rossz jel. (Kérdés az is, hogy milyen területen nem látszik, és hogy mit okozna, ha mégis lenne.) Úgy tőnik, mintha a „szerencse” a világunkban egy adott szintre lenne beállítva, ugyanis, ha az nagyobb lenne, akkor figyelmetlenné válnánk. A nehézségek sokszor „tesztet”, „tanítást” jelentenek.

A teljesség világa így az eseményekben érzékelhetı, az „súg”, pl. különbözı jelekkel. De az is igaz, hogy valódi jelek (szerencsésen) csak a teljességhez közeli ember köré szervezıdnek; nagyon köny-nyő hamis, tetszetıs jeleket látni. A hagyomány úgy tartja, hogy a

117



szellemiség erıtere aktív, azaz valódi segítı erıként, például hirte-len megjelenı plusz képességekként vagy a környezetet szerencsésen elrendezve támogathat egyes tevékenységeket, illetve jelezéseket küldhet a jó irányáról.

Az egyén letérhet a sugallt irányról, jobb esetben kerülı útra, rosszabb esetben nagyon más irányba tévedhet. Az eltérés általában az egyént kiemelı, tetszetısebb, modern értelemben „sikeresebb” irány, mert a „jó” sokszor több munkával jár és csak sokkal sejtel-mesebb, de teljesebb megelégedettséget hozhat. Ha eltérünk a teljes-ségtıl, akkor a szerencsét csak figyelemmel és, szinte elvakult aka-rattal pótolhatjuk – egy ideig, mert a teljesség végül visszarendezı-dik. Ha nagy léptékben történik az eltérés, így az akkor már az éle-tet, sıt, a földi életlehetıséget veszélyezteti.

A teljességbe való „becsatolódás” (Schmidt Éva szóhasználata) így „egyszerő” hatékonysági, szélsıséges esetben pedig túlélési kér-dés. Az eltérést bizonyos képzetek, tetszetısnek tőnı ötletek okoz-zák: nem azt kell tehát tudni, hogy én hogy valósíthatom meg ma-gam, hanem, hogy az Ég mit akar – s ez egybeesik a felettes énünk szándékaival. A „recept” tehát egyszerő: jóra kell törekedni, amely jó irányt sokszor nem látjuk, de az Ég teljessége azt közvetíti.

Egy mindent átszövı egységes szellemi erıtér, illetve az abban mőködı szellemi minıségek létezését régebben nem csak ismerték, hanem tapasztalták, érzékelték is – megélték. (Azt csak egy szők fó-kuszú, egyén(ek)re összpontosító szemlélet nem veszi észre.) „Kezdetben az ember magában érzette az isteni szellemet, érzelmei ıt összecsatlák a teremtıvel” – írja Kállay –, de késıbb „az egyete-mességet egyediség váltá fel”. Az Ofelas c. film közepén ezt hall-hatjuk: „Emlékezz rá… Mindannyian a mindenség részei va-gyunk.” „Nem vagy a magad ura. Eltéphetetlen kötelékek főznek hozzánk.” „Nem láthatod, de a létezésed függ tıle. Ezen a módon kapcsolódik össze minden. Egybefonódik. A nagy egésztıl senki nem szakadhat el. De az megtörténhet, hogy elveszíti az egység lá-tásának képességét.” (…) „Emberek, akik letévedtek az ösvényrıl. Vakon botladoznak az önpusztítás felé.”

118



„Hideg ország varázslói” – a hanti sámán

A sámánok tevékenységérıl szinte csak külsı, formai leírásokat

találunk. Ezért is különleges Kerezsi Ágnes néprajzkutató „Hideg ország varázslói. Magyar nık a szibériai sámánok között.” c. könyve (Budapest, Néprajzi Múzeum, 1996.), amely egy hanti csa-ládnál történt látogatását írja le. (A háziasszony neve: Rima.) A csa-ládfı, az öreg Iván Szopocsin volt, akit a környék legerısebb sá-mánjának tartottak. A meglepetések már szinte a megérkezésükkor kezdıdtek: „megkérdeztem vendéglátóimtól, hogy miért fogadtak olyan termé-szetességgel”. Mondták, hogy „érkezésünk elıtt nem sokkal rénszarvasáldo-zatot tartottak” és a sámán a jelekbıl azt látta, hogy „hamarosan messze földrıl vendégek érkeznek. Találgatták, hogy ugyan kik jöhetnek”. (34.o)

Iván Szopocsin „10 éves kora körül árván maradt” (57.o), nem sokkal késıbb pedig a nagybátyja is magára hagyta. Iván Szopocsin „elmesélte, hogy már akkor is nagy szerencséje volt, mert annyi halat sikerült fognia és annyi állatot ejtett el, hogy a hébe-hóba látogatóba jövı nagybácsi alig akart hinni a szemének”. „Ennek természetesen híre ment a környéken és a babonás hantik ebben egyértelmően annak a jelét látták, hogy a gyerek kü-lönleges adottságokkal rendelkezik, nagy tettekre lesz majd képes felnıtt ko-rában”. 16 éves korában a bátyjával vidravadászatra indult és „ı va-lamiért lemaradt a testvére mögött”. „Elıször valamilyen láthatatlan erı meg-állította ıt, meg sem tudott mozdulni, mintha a földhöz szögezték volna. En-nek az erınek a nyomását fölülrıl, az égbıl érezte, s valamilyen belsı kényszer hatására a Holdra kellett néznie.” „Egyszercsak az erdıben egy nagy fényes-séget pillantott meg”. „Nem sokkal késıbb a fényhez hang is párosult.” „Ez a hang adta tudtára, hogy a szellemek, az égi erık ıt választották ki arra, hogy közvetítı legyen az emberek és az istenek között, tehát sámán”. „A hang azt is elmondta neki, hogyan veheti fel a kapcsolatot a természetfölötti erıkkel, milyen szavak elmondása, milyen énekek eléneklése segítségével for-dulhat hozzájuk” és „hogy mit kell tennie, ha betegséget gyógyít, ha elveszett dolgot akar megkeresni, ha jósolni szándékozik”. Ezután „hosszú éveken át látomásai hallucinációi voltak, amelyek ébren és álmában egyaránt gyötörték.

119



Ezeken keresztül kapta meg azokat a részleteket, minden apróságra kiterje-dı, amelyekkel azután már valóban elkezdhetett sámánkodni. Megtudta, hogy hány és milyen alakokban megjelenı segítıszellemei lesznek, hogyan hívhatja ıket segítségül, ha valamilyen fontos feladattal nélkülük nem boldogul” (…) „s a testét elhagyó lelke egyedül nem képes ezeknek a feladatoknak az elvégzé-sére.”

A sámán fia mesélte, hogy (62.o) „a sámánok lelke térben és idıben egyaránt tud utazni, tehát vissza a múltba, elıre a jövıbe, s más tájak, más emberek közé. Ezért tudja megmondani a sámán, hogy hol hagyta el valaki pár napja valamilyen tulajdonát, érdemes-e elmenni vadászni, vagy jobb várni pár napot, elindulhat-e valaki hosszabb útra vagy sem.” „Régi tudósítások is beszámolnak arról, hogy a sámánok több száz kilométerrel odább elveszett tárgyak pontos helyét meg tudják mondani.” „A sámán azt is meg tudta mon-dani, hogy mi történik tılük távol, esetleg több száz kilométerre.” A képes-ségeket öröklı fiú leírását olvashatjuk is egy ilyen „utazásról”: „elmondta, hogy a három lelke közül az, amelyik térben képes repülni, egy több országhatáron túli városban járt”, egy „rész felıl melegebbet érzett, oda repült, s abban a házban állt meg, ahol a legmelegebb volt a kisugárzás”…

A könyvben olvashatunk „áldozati szertartást” (ez egy rénszar-vas levágása volt), rejtélyes betegség „megnézését”, illetve jóslást az „emelgetéses módszerrel”, amit Iván Szopocsin a szkeptikus, de a hagyományokat tisztelı hanti tolmács-lánynak is elvégzett (66.o): „az elsı egy-két kérdés után a vödröt könnyen megemelte a lány, majd egyszercsak hiába próbálta felemelni, remegett a keze az erılködéstıl, izzadt a homloka, majd csóválta a fejét, hogy nem megy.” Késıbb a tolmács „hasonló érzéseket írt le, mint a sámán arról a pillanatról, amikor kiválasztották az istenek. Tehát egy erıs, ránehezedı erıt érzett felülrıl, s az eszével tudta, hogy a vödör könnyő, a karját mégsem tudta megmozdítani. Amikor nagy nehezen megfogta a vödröt, ólomsúlyúnak érezte, s nem bírta megemelni.”

Iván Szopocsint és a „ládaemelgetésbıl” néhány másodpercet „A hanti sámán hagyatéka” (r.: Kocsis Tibor, 1999) c. filmben láthatjuk néhány pillanatra a Kerezsi Ágnes által forgatott „Archív felvételek” között.

120



Áldozat és áldás

Korábban említettem, hogy maga az Ar(d)visura szó esetleg

egyszerre lehetett „igaz/szent/arany/vén szó/szólás/rovás/hír/ feljegyzés/lap”, azaz akár önmagában is lehetett az „igazszólás” mellett „aranylemez” jelentéső is. (Nem állítom, hogy a szavaknak ez a jelentése, így elfogadtatni sem akarom senkivel ezeket a „meg-fejtéseket”, hiszen bizonyítani nem tudom – csupán lehetıségként és érdekességként jegyeztem le.) Paál Zoltán az „ar” szót megemlíti „öreg” jelentésében is. Máshol viszont Árpád egyik nagybátyja „Szıke Árpád” volt, „aki agglegény lévén sámán nevének választotta az Árpád nevet, mivel olyan szıke volt, mint egy finom-homokos napozásra al-kalmas folyó-padka” – vagyis aranyszínő, mint az „árpa”, az „aranyos fejő” ısgabona. Harmadrészt Kállay idézi, hogy „persa nyelven” „Artades = az igazságosokat jelenti”, „s az örmény nyelvben is arder = jámbor, igazságos”.

A régebbi nyelvben sokkal nagyobb, általánosabb jelentésköre lehetett egy-egy szónak. Talán nem gondolnánk, de a „hold/ha-lott/hó/tiszta/tisztulás/hóka”, sıt a „holnap” szavaink szorosan kapcsolódnak. Hasonlóan, lehet, hogy a „mag/mah/magy/mogy” jelentése „nagy/fenti(magas)/fényes/fenséges” és kapcsolatban le-hetett az „oroszlán” szóval, de a csúcsos süveget viselı „mágussal” (Arvisurában: „magóc”) is.

A tátos ki tudja tárni, meg tudja nyitni, ki tudja terjeszteni a tu-datát és a Turu(j) Életfán az („izzó”, „madár-jellegő”, „ıs-”) Iz-lel-kével az Égbe „emelkedik”. A tátos talán kapcsolatba hozható az „atya/ó/ıs” szavakkal (tata, tatus). „Buddhának még ma is fenn maradt a Tát neve, Deva-Tat” – írja Kállay, ill.: „A lapp nyelvben a táltosnak a táldos szó felel meg” – ez viszont már közel visz a szel-lemi erıtérhez, azaz az Élethez, így Kaltes-asszonyhoz. A kurdok-nál az elnevezés viszont „dedes” (!), amire Kállay a legkülönbö-zıbb nyelvekbıl hoz példát, hogy az szintén idıs jelentéső, magya-rul pl. déd/dada/dadus/eldıd(=elıd), de „Veranz szótárában did

121



dalmát szó magyarul oseum (ısöm) mi a dedıs szót felvilágosítja.” Majd a „ded” szóra „nagy atya” értelmet ír.

Deédes nevére nem találtam az Arvisurában szófejtést, hihetet-len tetteit viszont mintha pontosan a „Nagy Atya” törvényei alap-ján cselekedte volna. A név emlékeztet az „idıs”, ill. „idves” és „édes” szavakra is. Az „üdvözülés” jelentése „megmentett, megvé-dett”, az „üdvösség” – „oltalmazás, biztonság, állandóság, jólét, boldogság” – úgy is mondhatnánk, boldog és „édes” élet – a jó ér-telemben. Régebben az „idıs” kort viszont csak az érhette meg, akit a sors (vagy más) oltalmazott és megvédett. Megérthetjük, mit jelent, ha valakit üdvözlünk, ha neki üdvöt kívánunk. (A tudomány mindezt darabjaira robbantja, ami nem baj, mivel úgy racionálisan vizsgálható. A baj csak az, ha egyben ki is zár más lehetıségeket.)

Nem tőnik úgy, hogy a Deédes és Ata-Isis szavak kapcsolatban állnának, vagy akár csak az „édes” az „Ízzel” (mert a déd még lehet „nagy atya”), mégis, mit olvashatunk? Az édes: „magyar származék az ízes melléknév (lásd íz) régi ézes formájából (lásd ézes mézől, azaz ‘édes mézként’, Ómagyar Mária-siralom), annak jelentés sze-rint is elkülönült alakváltozata.” És: Jézus (Jesua) nevének jelentése: „az Úr, az üdvözítı”. Perzsául „jezdan” – isten, akit „izden” és „izid” néven is neveznek. Az Újszövetség a görögös „Iészusz” ala-kot használja.

Az áldozást régen áldomásnak is nevezték. Az áldozat általában egy ünnepélyes alkalom volt, amikor állatot vágtak és (friss) húst is ettek, mégpedig szertartásos körülmények között. Az áldozat, azaz a szertartásosan az Égieknek is felajánlott és elfogyasztott állat vagy ital, vagy akár csak a felajánlott tettek mutatták, hogy a felajánló számára milyen fontos az esemény vagy kérés. Az áldozattal pedig végsı soron áldást kértek az emberekre vagy a tettekre, események-re. Mit jelenthet az áldás, a megáldás? Az áldás szót ismeretlen ere-detőnek tartják; próbaképpen tegyünk elé egy „k” betőt. Egyszer Paál Zoltál „Kaltas”-nak írta az Élet-istenasszony nevét (lehet, csak véletlenül). Talán nem tévedünk sokat, ha az áldáson éltetést, élettel való „megtöltést”, azaz – szerencsés Élet kérését értjük.

122



Rovásjelek

Az Arvisura szerint a jelenlegi „székely-magyar” rovásíráshoz is

hasonló rovásjeleket Kr.e. 4040-ben, a Hun-törzsszövetség megala-kulásakor Agaba állította össze. Agaba a több mint 1000 évvel ko-rábbi „Armogur-féle képjeleket” használta fel, amelyek az írás legelsı említései az Arvisurában. Armogur felesége, Ardvisura Anyahita az „Égi eredető Isten-hitet az ısi képrovásokban megörökíttette” – ezek voltak „a róla elnevezett „Arvisura” feljegyzések”. Anyahita táblákra rótta az „egy igaz Isten hitét, a Világ teremtését és az ott lakók magasabb termelési szokásait”. Aton nevő fia pedig „felállította az Igazmondó Emlékoszlo-pot, amelyikre lerótta az Édesanyjától hallott Igazszólásokat”. „Ezen Aranyoszlopot késıbb a szavárdok magukkal együtt a Zagrosz hegységbe me-nekítették”.

Az Arvisura szerint az elsı írás képírás volt. Akkoriban a tudás átadása hagyományosan, mesterrıl tanítványra történt; a mester ismerte az írás tartalmát, így elegendı volt csak egy vázlatot felje-gyezni. (Késıbb is így történt. Lakatos Zoltán elmondása szerint Paál Zoltán a megkapott Arvisura-lapokat „tömörítvényeknek” ne-vezte, amit Tura meséivel, illetve késıbb a „révülésekkel” tudott kiegészíteni.) Manapság egy szöveg már „valaki másnak” szól, olyannak, aki nem ismeri annak a tartalmát. Tömör leírásokra a képírás sokkal alkalmasabb, ugyancsak soknyelvő vagy nyelvjárá-sos-környezetben, ill., ha nem zárt mondatokat fogalmazunk meg, a szavaknak pedig több jelentése is lehet (mint pl. a magyarban (meg)„terem”, „terem”(szoba) vagy „(meg)vár”, „vár”(építmény), stb.). A képírás Mezopotámiába került át, valószínőleg annak egyes képjeleit ismerik ósumer jelekként. Ott késıbb a rajzolt képek he-lyett náddal agyagba rajzolták az ékjeleket. „Eleinte 2000 írásjelet használtak, de a Pintori tanács az írásjelek számát egyharmadára szőkítette le. Az így elfogadott 665 írásjelet még a szőkebb agyúak is elsajátították.” Ez az „agytorna” állításuk szerint hozzájárult a folyóközi kultúra fölényéhez.

123



Agaba, aki „ismerte a hunok nyelvjárásait”, a Hun-Törzsszövetség létrejöttét és „az elsı ordoszi medvetornak a történetét a régi írásjegyeikkel lerótta. Ennek a képjelekkel ellátott rovásnak az alapján a hun törzsek be-széde szerint megszerkesztette a 24 Hun Törzsszövetség rovását”. Ezeket elıször agyaglapokra rótták és „kiégették, amit ordosz-keve-nek, vagy palócosan ordoszi kınek neveztek”, késıbb pedig aranylapokra karcol-ták. „A sorokat felülrıl lefelé rótták, és a rovást baloldalon kezdték” – ez megegyezik a kínai írásmóddal is. Az Agaba-féle rovások szinte azonosak a ma ismert rovásírással. Az Arvisurákat késıbb mégsem ezekkel rótták, hanem az „úz-tárkányrovásokkal”. Ugyanis idıköz-ben a tárkányok, azaz a „mesterek” 216 féle változatot alakítottak ki. Mivel az úzok ırizték a sámánközpontot, így az ı nyelvük és írásuk a sámánok közös nyelvévé is vált. Ezt a rovásfajtát az Arvisura könyv elején megtaláljuk – Paál Zoltán szerint az Arvisu-rák többségét ezzel rótták (fentrıl lefelé), ez volt a beavatottak által használt rovás. (A Vérrel pecsételve végén találunk is egy ilyen, va-lószínőleg Paál Zoltán által írt példa-oldalt Nekesérıl, amelynek balról jobbra kell olvasni az oszlopait.)

Idıközben Agadében Agadi szabír nagykereskedı lánya, Mari „a fejedelmi lány Ardvisura-Anyahita rovásaiból megszerkesztette a maga ro-vásjeleit, a szabír kereskedık ezeket alkalmazták”, amely kevesebb, 22 jelet alkalmazott; „Jézus és Judás tudott írni agadei rovással”. Valószínő-leg ez a fıníciai írás, amibıl „Eturia rovás-mestersége”, így az etruszk írás, azaz a „rasna rovás”, illetve késıbb a latin betőkészlet is kiala-kult.

Az Agaba-féle jelek még tartalmazták a „24 fıistenség”, „Tórem”, „Isis” jelét, amelyet Kr.e. 490. körül a székihun Maros elhagyott, a jeleket módosította, és engedélyezte, „hogy a rovást ne csak a sámánok, hanem a kereskedık is használhassák”. Ebbıl lett a „köznépi székely ro-vás”. (A Tórem-jelek közül a könyvben látjuk Ata-Isis, azaz Isten jelét, ami egy T, a tetején egy csigavonal-kampóval.) Mani az „agadei és ordoszi rovásokkal is írt és új írásrendszert fejlesztett ki”. Az ogúz Ujgur 600. körül „új rovást szerkesztett”, amelyet az avarok is használtak. Késıbb pedig kialakultak a türk és mongol rovások.

124



„A hosszú élet titka”

Az Arvisura szerint az életkor megnövelése a régi idık egyik

nagy problémája volt. Az emberek kezdetben nagyon rövid ideig éltek, így egyszerően a népességszámuk miatt kiszolgáltatottá váltak a környezı és a vándor-népeknek. A hosszú élet titkaként a „mér-tékletes és változatos életmódot és étkezést” találták meg.

„A tőz használata elıtt a nyershússal való táplálkozás miatt egy ember csak 400 alkalommal pillanthatta meg a teleholdat. Ruda-Tórem üstjeiben minden rosszat kifızve a húsból 500-600 holdévig is gyönyörködhettek a tele-hold szépségében. Az ataiszi Öthegyen szedett bogyók és gyógyító füvek vízben való felforralása után mindenki ihatott az Élet-vizébıl és az Égiektıl kapott életét meghosszabbíthatta. Az öreg bölcsek rájöttek, hogy ha az állatok zsírja helyett a Bálvány-hegy” olaj-„bogyóiból kisajtolt folyadékkal készítik ételei-ket, nem olyan könnyen betegednek meg. Ezért nem engedték ezen cserjék más helyeken való szaporítását. Élam népe ezért azzal vádolta Ataisz bölcseit, hogy ezen önzı cselekedeteik miatt kellett Ataisznak elpusztulnia.”

„A vadászat és nagyállat-tartás mellett az emberek átlagos életkora 25-35” év volt. A „növényi eredető ételek fogyasztása mellett az életkor már 35-50” év. „Az ehetı gyökérfélék és a mesterségesen ültetett gyümölcsök fogyasz-tása mellett az életkor 40-55 tőzszerzési évre nıtt. Elkezdıdött a gyógynövé-nyek győjtése”, majd a „szitás és kádas fürdık és a mértékletes életmód al-kalmazása az életkort 45-60 tőzszerzési évre emelte fel.”

Különleges példa Pepi fáraó, „aki 102 évig élt és 96 évig uralko-dott”; ı „napjában 5-ször evett, de igen keveset, hús táplálékot csak nagyon ritkán és akkor is csak galamb, házinyúl és csirkeféleségeket”. „Pepi fáraó udvartartása ha lehetett, került mindenféle húskészítményt. Csak a leveseket ették meg, a levesben fıtt húsokat a szolgákkal etették. Az ünnepélyeken azonban roskadásig telítették az asztalokat pecsenyékkel, de Pepi fáraó csak csipegetett az ételekbıl. Utána sok gyümölcsöt (fıként aszalt, vagy fızött álla-potban) fogyasztottak.” Pepi „minden nehéz eset elıtt azt mondta: Aludjunk rá egy jó nagyot, hátha az Élet-anya mindent elrendez!” Azt is tartotta,

125



hogy a születési helynél 24 öllel sem magasabbra, sem mélyebbre nem szabad menni.

Káros volt, amikor az emberek „a bıséges nagyállattartás miatt szin-te holtra zabálták magukat”. Viszont nem volt cél a húsmentes ét-kezés (Pepi is fogyasztott könnyő húsokat); nem is lehetett, hiszen az állatok is a fenntartási rendszer részei voltak, a felesleget velük megetetve természetes ételtárolók voltak, a vetésforgóban fontos szerepük volt, másrészt az ember nem eszi meg, nem hasznosítja sem a gyomnövényeket, sem a szénát. A harcokban és a nagy testi erıt igénylı feladatoknál viszont kiemelt szerepet kapott a tápláló ételek biztosítása. Paál Zoltán maga is nyulakat tenyésztett, amit heti egyszer ettek (mellette gyógynövények teáit itta). „Anyahita el-gondolása az Életfáról, vagyis az emberek agya és gondolkodása körüli vitá-ban az volt, hogy az Életfát minden növényi és állati étkek táplálják.” „Az Égi eredető Anyahita azt tanította: „Soha nem bőn az, ami a szájon bemegy, hanem inkább az, ami a rosszakaratú emberek száján kijön!””

Mani rendkívül önmegtartóztató életet élt, a húsmentes étkezés mellett nıtlenségi fogadalommal és sok egyéb korlátozással. Az „uruki hiten lévık a mérsékelt táplálkozás mellett még a 75. életévüket is el-érték. Aki a Budavár Beavatott Központ által elıírt módon élt, még a 85-95 évet is el tudta érni. Sıt a Mani bibliások, akik dorbézolás helyett olvastak és annak szabályai szerint éltek Pepi fáraó étrendjét követve, elég gyakran eléltek 100 évig is. Az ilyeneket aztán az vitte a sírba, hogy maguk is megunták már a hosszú életet és egyívású társaikat gyászolva a társtalanságban haltak meg.” „Bat-Baján beavatott fejedelem Pepi fáraóhoz hasonlóan nagyon mér-tékletes életet élt” és „szellemi világának 95 évig volt az eszmei vezetıje. Nem csak a kortársai, hanem már maga is megelégelte, hogy oly sokáig élt.”

Az életerıt különbözı gyógyfüvekkel, pl. több hegyrıl szedett csipkebogyó levével tartották fenn. A ritka, ünnepi (de ünnep min-den héten volt a nagycsaládok miatt) könnyő húsok („galamb, házi-nyúl és csirkeféleségek”) evése mellett fontos a „szolid életmód, csekély bor fogyasztása mellett”. Törtelen szerint, „aki a megrázkódtatások és az erıs szellemi munka mellett is 74 éves korig élt”: „az emberek ne rágják egymást fölöslegesen, ellenséges rosszakaratból, mert az életüket ezzel megrövidítik!”

126



Féran

Az Arvisura egy különlegessége a Féran, azaz a „Férfi-nı Névadó

naptár”, mely szerint minden naphoz tartozott néhány név és az új-szülöttnek ezekbıl a nevekbıl választhattak. Ez kötelezı volt, bár a sámánok egy nap eltérésnél „szemet hunytak”, a szökınapok miatt. Ez egyrészt azt jelentette, hogy mindenkinek a neve alapján tudni lehetett a születésnapját is. Mivel az elsı Férant a „csillagok járása” szerint állították össze (a régi hónap-beosztás, ill. a Hold já-rása is fontos lehetett), így a név utalhatott az ember minıségére is; gyakran valakit egy adott feladatra a neve alapján választottak. A születésnap megünneplése pedig a „névnapi evés” volt: ahány „névnapi evése” volt valakinek, annyi éves volt. Érdekes, hogy névnapot a Kárpát-medence és a környezı országok mellett az oroszok és a balti népek is ünneplik, sıt, a lengyeleknél a névnap ugyanolyan fontos, mint a születésnap.

Az Arvisura szerint az elsı Férant még Anyahita és gyermekei szerkesztették meg. Anyahita Van nevő fiával és annak második feleségével Katikával „megszerkesztette az elsı Féran névadó-rovást, amely az Égitestek járása alapján készült el. Ezt a bizonyos Férant aztán népcso-portonként továbbfejlesztették”. Másutt olvashatjuk, hogy „Úr, Él és Van az édesanyjuk irányítása mellett” megszerkesztették „a 3x8 szemé-lyes Nagy-Férant, vagyis az Égi szokások szerinti Névadást. Ezek közül az Úr által lejegyzett 8-as Féran most is látható Surupak titkos feljegyzéseiben. Az Él által lejegyzett Féran Agadi városának templomában látható. A Van fejedelemfi által lerótt harmadik 8-as Féran most Hun-Ómban látható a be-avatottak Kegyhelyén, amelyet aztán törzsekre bontottak fel.” A 8 név a „8-as szaporodási elven” alapult.

A névadásnak további szabályai is voltak, így az újszülött neve annyi szótagból állt, ahány nagyszülıje élt (régebben az átlagéletkor sokkal rövidebb volt), ill. egyszótagút, ha már nem volt élı nagy-szülıje. Ugyanis azt tartották, hogy ennyi „lelkes” a gyermek, azaz ennyi lélek tanítja és segíti a fejlıdését. De azt is „szokásban volt meg-

127



jelölni, ha valamelyik gyermeknek, mielıtt megtanult volna beszélni, meghalt nagyszülıje, úgy pl. Boton helyett Botond névvel illették”, azaz egy „d” be-tővel egészítették ki a nevet. Régebben több volt az ikerszülés is; azonos nemőeknél a másodszülött „-ka” végzıdést kapott („ka ik-rek”), pl. Kati és Katika.

Anyahita, mivel „gondolat-átvitellel állandó kapcsolatban állott Kaltes-asszony Földjének Életfa-központjával”, „gyermekeinek nevét a Kaltesen élı nagyszülıinek életben levése szerint adta meg. Így, mikor az apai nagyapa után már a nagymama is meghalt, Armogur (Aton) és Piroska születése után a következı gyermekeit Uruk és Saka névre keresztelte.” Majd „az édes-anyai nagyapja halála után, még Úr, Él és Van nevő fia született.” Illetve: „gondolat-rezgések alapján értesült Anyahita arról, hogy édes nagyapja meg-halt, ezért a legkisebb fia, Van fejedelemfa névadójára azt rótták le: „Arvi-sura-Anyahitától származott”. Mivel még nem tudott beszélni, az Arvisura helyett Ardvisurával illették meg a névadás kiigazításaként.”

Egy találkozón Paál Zoltánnak „átadták a hatezer éves Féran Név-adó-Naptár fogalmazványát, amelyet el kell készítenem ebben az évben Ilona napjától Ilona napig bezárólag, de akkor a karnaki papírt el kell égetnem a szertartás értelmében. Az ataiszi 24 neves Féran Úristen, Élisten és Vanis-ten hite szerint készült el annak idején, amelyben világunk összes nevei benn-foglaltatnak. Hozzánk, a 24 Hun Törzsszövetséghez csupán a Vanisten név-adása tartozik, és annak is csak a nyolcszöglető csillag Szemir-virágos Fér-anja, mivel mi, palócok Gilgames Umma-népéhez tartozunk. Ehhez jöhet még a 4 neves uruki-mani Névadó, amelyik már nem a csillagok járása sze-rint szól. Így az egykori Melegvizek Birodalmában, a Havaruti-Nagyszalá-ban az egykori elırelátás szerint 12 férfi és 12 nıi nevet irányoztak elı.”

Ennek alapja a Pilis-Tardos Féran. „A 24 Hun Törzsszövetség Vanisten Féranját Ordoszból hozta el Sikila. A változtatható uruki Féran felét Tardos fejedelmi ifjú jegyezte le a tardosi Féranban, amely nem a csillagok járása szerint lett leróva és az Úristen hívıknek csupán a Melegvizek Biro-dalmára vonatkozó neveit tartalmazta.” „Így mind Tardoson, mind Pilisen a beavatottak Kegyhelyén volt egy 8-as és egy 4-es változtatható Féran, amelyet gyakran kiegészítettek.

Így alkották meg a Pilis-Férant emlékeztetıül.”

128



360

Az Arvisura a történelmi idık kezdetén egy magasan fejlett ci-

vilizációt ír le. De hol vannak ennek a nyomai? Magas technológiai szintő tárgyi emlékeket nem nagyon találunk, bár csak a modern világunk az, ami alapvetıen anyagi szemlélető – korábban nem feltétlenül ez lehetett az érték. Van-e akkor nyoma egy magasabb szellemi kultúrának? Fordítsuk meg a kérdést: ha esetleg lett volna egy magasabb szellemi kultúra, az milyen nyomokban maradhatott volna fenn? A magasabb szintet például elképzelhetjük nagyobb intelligenciaként; amíg egy „alap” intelligencia csak részletek vizsgá-latára és apró logikai lépések követésére alkalmas, addig egy maga-sabb szint már jóval bonyolultabb összefüggés-halmazt képes ke-zelni. Ha a korábbi szemléletben volt ilyen, több elemet átszövı-összekapcsoló összefüggés, akkor annak nyomai fennmaradhattak.

Jelenleg a 10-es számrendszert használjuk a számolásra, ez azonban a közelítésekre az egyik legalkalmatlanabb, pl. a harmad, a hatod sem fejezhetı ki pontosan. A közelítésre alkalmasabb szám-rendszereket úgy kapjuk, ha 3-tól kezdve összeszorozzuk a számo-kat, így a következıket kapjuk: 12, 60, 360, 2520… A 12-es (vagy kétszerese, a 24-es) számrendszerben már valaminek a fele, harma-da, negyede, hatoda (a 24-esben a nyolcada) pontosan kifejezhetı, a 60-asban az ötöde és tizede is, amely pontosság nem lényegtelen pl. csillagászati számítások esetén. A 360-as számrendszer még jobb, de az már túl nagynak látszik (legalábbis a jelenlegi alap intel-ligenciához képest), viszont az elıáll a 12*30 eredményeként. Azaz, ha készítünk egy olyan beosztást, amely váltogatja a 12 és 30 érté-keket, akkor bármely két lépés között 360 egységet kapunk.

Eredetileg a sumérok a napot 12 kettısórára („dana” – az Arvi-surában: „pergı”) osztották fel, amit 30 „geš”-re (4 perc) bontottak – a Nap ennyi idı alatt megy 1 fokot az égen. (A 4 perc kapcsola-tos lehet a figyelemmel is, ugyanis ma átlagban kb. ilyen hosszú egy zeneszám.) A további osztás 20 mp-es és 2/3 mp-es egység lenne

129



(utóbbi a normál számolás üteme; a másodperchez lassan kell szá-molni). A sumérok 30 napos hónapokat, illetve 12 hónapos éveket (19 évenként korrekciós hónapokkal) számoltak. Azaz: egy évben 360 nap volt, egy hónapban 360 dana, egy napban 360 „geš”, stb.

A dana azonban távolságmérték is volt: az 1 dana alatt gyalogo-san bejárható távolság (10,8 km; azaz 5,4 km/óra sebességet vet-tek). Így 1 geš (4 perc) alatt 360 métert lehet megtenni, ami az uš („kötél”) egységük, 20 mp alatt 30 métert (ami fél eše2), 2/3 mp alatt pedig pontosan 1 métert (!), ami a ĝiri3 „lépés” egységük volt – azaz pontosan 1 „lépést” kellett 2/3 mp alatt (normál számolás) lépni. Egy dana távolság tehát 30*12*30 = 10800 lépés volt. Ha 24 órán keresztül folyamatosan mennénk, akkor 129,6 km távolságot tennénk meg, ami közel van 1 hosszúsági fok távolsághoz (ez 111km), 30 napos hónap alatt több mint 30 fokot haladnánk így 12 hónap alatt (pontosabban 10,2) ilyen sebességgel meg lehet kerülni a Földet. Innen már minden megközelíthetı arányokkal. Ha azt mondjuk, hogy ténylegesen csak 6 órát (3 danát) megyünk, akkor 1/4-es aránnyal 32,4km-t haladunk, amit kb. egy napi járóföldnek tartanak (a „járások” innen erednek). Hajóval viszont kb. 3/4-es aránnyal lehetett haladni, kb. ez a hosszú távú futás sebessége is; a ló pedig 4/3 aránnyal lép és a gyaloglásnál kb. kétszer gyorsabban üget, négyszer gyorsabban vágtat (egy „lófutást”, kb. 1km-t így 1 „geš”, 4 perc alatt meg lehet tenni). A delelıpont így kb. 360-szor gyorsabb a gyalogló embernél. A távolság és egy becsült sebesség-arány ismeretében azonnal meg tudjuk mondani, hogy annak meg-tételéhez mennyi idı szükséges, ill. fordítva: aránylag milyen gyors. Azaz a távolság-idı-sebesség fogalmai egységben voltak, össze-függtek.

Késıbb az egyszerőbb 60-as és 12-es, illetve 24-es beosztások maradtak meg, majd a kézzel számolható 10-es számrendszer (a 12-es beosztáshoz 6 ujj kellene, de az csak néhány sámánnak van).

Talán így volt, talán nem. A legnagyobb titok mégsem ez lehe-tett, hanem – talán – a tudat kiterjesztésének, a teljesség és harmó-nia megismerésének a képessége.

130



„Háromszor nyolcas istenség”

Az Arvisurában sokszor elıfordul a 24, mint a teljesség száma.

Már maga az elsı Arvisura a 24 Hun Törzs Szövetségének a meg-alakulását írja le. A rokon-népek és a csatlakozó törzsek néha töb-ben, néha kevesebben voltak, de az elnevezést akkor is megtartot-ták. Volt, amikor „osztódás révén 216-ra emelkedett a hun törzsek száma”. A 24 a teljes kört, a minıségek változatainak a teljességét jelentette. Minden törzseknek megvolt a maga Tóreme, így 24 fı-istenséget tartottak számon, amelyeknek kezdetben még külön ro-vásos képjele is volt. „Az ısmagyar vallás alapja, az igaz szeretet, amely-nek 24 fokozata van a világosság és sötétség harcában”; a szellemi erı fo-kozatai a karéjok, amely legfeljebb 24 lehet – csak világkorszakon-ként születhet meg egy isteni többlettel rendelkezı 25 karéjos lélek.

Alapként azonban sokszor megjelenik a nyolcas szám, illetve beosztás is. Korábban „a Nílus mentén nyolcas Istenség van az emberek gondolkodásában uralmon, ezért mind a 8 Istenségnek templomokat építenek, hogy az Égieket dicsıíthessék”. A korábbi „háromszor nyolcas hun Is-tenség” népe Atilla fiainak megbékéltetésével újra egységbe állt. Nyugaton a szövetséges hun-féle népek „isteneivel lett meg Csaba nyu-gati nyolcas-istensége.” Dengezik népe „a Ten-Tenisur folyó” vonalán te-lepedett le, és ugyancsak ide menekültek a „Van-tó melléki uruki-mani hívık az üldöztetés elıl”, de „az itt élı Dengezik-féle nyolcas istenség vitáiba nem szóltak bele”. Harmadrészt, „Aladár népe az istenfélı magyari néphez csatlakozott.” „A magyarok törzsszövetségét Aladár eleinte győjtıné-ven csak ugoroknak hívta. Mellettük” a csatlakozott „törzsekkel alkotta meg Aladár a harmadik nyolcas istenség és segédnépeinek új birodalmát.”

Úgy tőnik, hogy a 8 a teljességgel, a 3 a stabilitással kapcsolatos (a háromlábú szék a legstabilabb), a kettı szorzata pedig 24. Újabb hármas szorzat pedig a 72 számhoz vezet el. „Az egyik érdekesség a 72-es osztószám volt. Ugyanis Buda fısámán annak idején az Encs vidéktıl Jászvásárig a 24 Hun Törzsszövetség legeltetési területét 3x24, azaz 72 részre osztotta szét, hogy földmővelı lakosságuk nyugodt munkája mellett za-

131



vartalan legyen az avar kincsekbıl származó pénz forgalma.” Késıbb „Gelyza” ezt, azaz „Budavár 72 tartományi beosztását fenntartotta”.

A nyolcas számot a „szaporodási elvben” is viszontláthatjuk. Ez volt a jövı záloga: „a Káma és Mirina szerelmébıl kialakult, nyolcas szaporodási elven naggyá lett Magyar Törzsszövetség további életrevalósága.” (Ez ma 3-4 gyereknek felelne meg, mivel korábban „az aranyasszo-nyok feljegyzései szerint a nyolcas szaporodási elvet betartva 5-6 gyermek megmaradt családonként és a felnıtt lakosság 26-46 év között halt meg átla-gosan”.) Épp emiatt „a nyolcas szaporodási elv alapján a 8-as Névadó Naptár szerepelt”, azaz a névadóban is 8-8 név volt törzsenként, Az úzokhoz „a Vanisten névadása tartozik és annak is csak a nyolcszöglető csillag Szemir-virágos Féranja, mivel mi, palócok Gilgames Umma népéhez tartozunk. Ehhez jöhet még a 4 neves uruki-mani névadó, amelyik már nem a csillagok járása szerint szól.”

Ugyanakkor a káltesiek „9 ismeretlen hatalommal” számoltak, „amely az emberi faj kipusztítását akaró Égi-Hatalom szövetségében résztve-vık számát adja. Arvisura Anyahita ezen 9 ismeretlen hatalom ellen har-colt”. Más helyen viszont ezek nem vagy nem csak negatív erık: „A Kaltes-asszony bolygóján lévı 9 ismeretlen hatalmat úgy magyarázta” a kalte-si „Oánész, hogy ez Kaltes-asszony 9 csodája, ami a 9 Égi Mester létezését bizonyítja. A 9 Égi Mester volt Kaltes-asszony bolygójának a mozgatója.”

A 9 az talán 8+1, ahogy a nyolcas „Szemir-virágos” csillagnak is bejelölik a közepét (és 24+1=25). Mindenesetre a 72 = 8*9, amibıl eljutunk a Világkorszakok 2160 évéhez, annak kétszereséhez a 4320-hoz és többszöröseihez. „Minden evést 1 évnek számoltak, sıt ké-sıbb minden fogást 1 évnek róttak. Így számolva 10 ıs király 432 000 evésig uralkodott. Falánkságuk miatt azonban az Égiek újabb özönvizet bocsátot-tak rájuk, amelybıl az Égi eredető Urgani és társai megmenekültek.” A „432” a „9 ismeretlen hatalom száma”; „ezen számok sorozatán alapulva a 432 000. évben indult meg az özönvíz, s a Nipparban uralkodó királyok hatalma megszőnt”; de a számok „ismeretében a Szavárdokat az Ég Böl-csei által kiadott késıbbi utasítások alapján idejében útba indították”.

Így végül eljuthatunk a „titokzatos 4 320 000-es életforgási” szám-hoz, amely a „káltesiek” földjén is lejárt.

132



Enlitt

Az Arvisurában egy rendkívül különös istenség Enlitt Tórem;

legalábbis én ilyen névnek egyetlen más helyen sem találtam nyo-mát. Az Arvisurában „Ata-Isisnek két fia volt. Az egyik Sis-Tórem, míg a másik Murduk-Tórem”, aki „a kasszu és a szumír-kurd törzsnek volt a védelmezıje”, a feleségével, „Enlitt-asszonnyal együtt”. Murduk, vagy sumer nevén „Enlil a szelek s villámok ura, aki a sötétség ellensége és az embereknek jóságos segítıje” „elkíséri ezüstös hajú feleségét és közösen terjesz-tik a tudást. Megtanítják az embereket építeni, rovásokat vésni és kiszámí-tani a végtelen idıket a Nap-Isis tiszteletére emelt kegyhelyeken. Ezért minden idıben számolták a Nap-Isis fogyását, majd teljes tőzkoronggá való kiteljese-dését. Ugyancsak áldozatot mutattak be minden alkalommal Hold-Anyának, amikor a maga teljességében tündökölt a nagy Teremburán.” Enlitt-asszony egyben „a tenger Tórem-asszonya”, „aki a bátorságot, szeretetet és tudást önti a kiválasztottak fejébe”.

De hogyan kapcsolódhat a tudás és a tenger? (Összességében Enlitt jelentése „messzi/távoli (pl. hely)”, „nyílt/nyitott (pl. tér)”, ill. „mindenségi ár” lehet, ill. kapcsolatban van Déllel és a Déli-szél-lel, a Holddal és az ezüst fénnyel, de ezt hosszú lenne kifejteni.)

A Vérrel pecsételvében Enlitt és Káltes-asszony az „égi eredető tudással” és a révüléssel kapcsolatban van megemlítve. Például Tura mondja egy szertartáskor: „Enlitt és Káltes asszony! Akik földre hoztá-tok az Égiek rovástudományát, értesítsétek Földünket!” Káltes-asszony szerepe érthetı, mint akihez az élet és az Élet tartozik. Enlitt asz-szony – meséli máshol Tura – „neveli tudósokká az úgynevezett látó-em-bereket. İ ugyanis az égiek írástudója, aki Káltes asszony segítségével a földre hozta az írásbeliséget, az égiek rovását, a Viesakát. A gondolatátvitel képes-sége is tıle függ.” Másutt pedig Tura megköszöni Paál Zoltánnak „az égi eredető Enlittıl kapott” tudását, ami az, „hogy a vizek istene a három lelkő embereket látókká, tudókká neveli”.

Az Arvisurában Enlitt szinte (Bihar titkos menyasszonyával kapcsolatos történeten kívül) csak egyetlen helyen van még említve:

133



A Nap és a Hold „néha találkoznak és erejükhöz mérten összeölelkeznek” és „ilyenkor földre száll a Hold-leánya, Enlitt, aki még a tengereket is meg tudja mozgatni”. Ezzel talán közelebb kerülünk Enlitt rejtélyéhez. Ugyanis, aki már látott napfogyatkozást, tudja, hogy ilyenkor olyan, mintha az alkonyi-hajnali szürkület hatalmas leple terülne rá a földre, és érezni lehet annak hideg suhanását. Az állatok elnémul-nak, a világ elrejtezik (!) az élet és halál, a nap és éj, a Nap és a Hold találkozásánál. Nem ismerıs ez? Az Arvisurában néha említve van, hogy a nagy titkokat vagy döntéseket „fekete lepel” alatt mondták. És a révülésnél a „látóemberek ezüst köde”?

Ha létezik egy, a tudaton keresztül érzékelı hatodik érzék, ak-kor az milyen módon mőködtethetı? A legegyszerőbbnek az lát-szik, ha az öt érzék és a racionális tudat aktivitása csökken, a világ „ködbe burkolózik”, vagy másik oldalról nézve: az érzékelı „elrej-tezik” a világból, azaz csökkenti a határozott körvonalú fizikai je-lenlétének érzékelését és megnyitja a teljesség, a mindenséggel való egy-ség áramló-végtelen („tengeri”) érzését. (Egy másik „látásnál” a lát-ható valóságra húzódik rá a teljesség érzékelésének a rétege.) A ra-cionalitás aktivitása csökken álomban, meditáció során is valam-ennyire (mivel az egyén ilyenkor meditálni akar, ezért általában az ego részben jelen marad), vagy álmodozáskor, esetleg pszichoaktív szer hatására is. Ilyenkor el lehet indulni „befelé”. De mi van ott belül? Alapvetıen a saját képzetek, képzelgések. (Ezért egyetlen szer sem fog valakibıl sámánt csinálni, sıt, az alapvetıen a belsı képzelgéseket erısíti fel, így véglegesen el is téríthet valakit. A har-monikus személyiségnek viszont magától megnyílik ez a kapu, az Ég „elhívja”.) A kérdés így az, hogy az egyén elveszik-e az élete során felépített (alapvetıen tetszetıs) fantáziavilágába, amely még sok-szor maga elıl is rejtett, vagy túl tud-e azon lépni, feljebb?

Az asztrológia tud errıl a világról és a Neptunuszhoz, ill. a Ha-lak jegyhez sorolja a transzcendens érzékelését (de a fantáziálást is), ahogy a humán tudományokat, és az írást és zenét is. Vajon utal valami arra, hogy Paál Zoltánban mőködött a Halak-minıség? Nos, a születési dátuma: 1913. márc. 3.

134



Arn, a templomos lovag

A szellemiség mőködése sarkítva, ezért jól megfigyelhetı mó-

don jelenik meg az „Arn, a templomos-lovag” (r. Peter Flinth, 2007) címő filmben, amelyet történelmi személyek és események alapján készítettek. A történet röviden a következı: Az 1100-as években a svéd kisfiú, Arn leesik egy emelvényrıl és haldoklik. Anyja megfogadja, hogy ha a fiú életen marad, akkor ıt Istennek ajánlja fel. A meggyógyult fiút szerzetesek közé küldik, ahol egy volt keresztes lovag felfedezi a fiú képességeit és megtanítja a kard és az íj mesteri használatára. A felnıtt fiút hazaengedik, ahol Ceci-liával kölcsönösen szerelembe esnek. Arn segít régi barátjának, hogy apja gyilkosát, az északi terület királyát megölje és trónját el-foglalja. Cecilia gyermeket vár; Ceciliát zárdára, Arnt pedig temp-lomos lovagként való szolgálatra kötelezik. A nemes szívő Arn a Szentföldön még az ellenségei elıtt is tiszteletet vív ki. 20 év múlva találkozik a két szerelmes. Arn a trónra jutott kegyetlen király ellen összegyőjti a seregét, és egy véres csatában legyızi. Arn halálos se-bet kap, a csata viszont hosszú idıre megteremti a békét, ami végül az egységes Svédország létrejöttéhez vezet majd.

A filmben láthatjuk, hogy Arn szinte erre, a békét elhozó harcra született. Egyrészt a képességei alkalmassá tették a feladatra – Arn kiváló lövı volt és mindkét kezével tudott vívni. Másrészt látszik a szellemi „indítás”, a „sors” „vezetése”. Felmerülhet a kérdés, hogy a szellemiség ennyire az egyén feláldozását követeli? Arn szinte gyermek sem volt, mert szerzetesként kellett élnie. A kedvesével alig volt együtt, utána 20 évre elszakították ıket egymástól, miköz-ben Arn a Szentföldön folyamatos életveszélyben élt. És végül, amikor már hazaért, a békét is sikerült kivívnia és együtt lehetne a párjával, akkor halálos sebet kap és meghal. Valóban ennyire a le-mondást követeli a szellemiség?

Nagyon alaposan kell végignézni a filmet, hogy észrevegyük, a problémák mindig akkor történnek, amikor vagy Arn vagy a hozzá

135



tartozók valami nem helyes dolgot tesznek. Szellemiség oldalról te-kintve a történet így a következı lehetett:

Arn – a Svédország megmentıjének született kisfiú – leesik az emelvényrıl, de a „szerencse” megmenti / Anyja Istennek ajánlja fel. Ez helytelen, hiszen nem Isten kezébe tette a döntést, sem nem a maga számára tett fogadalmat / „Szerencsére” Arn a kolostorban találkozik egy templomos-lovaggal, így a kisiklott terv folytatódhat / Arn még a házasság elıtt együtt van Ceciliával, amit nem lett volna szabad megtenniük / „Szerencsére” a kisfiú, így a vérvonal megmentıdik: egy rokonuk neveli majd fel / Arn beleegyezik a ki-rály eltávolításába, pedig figyelmeztetik, hogy ez korai; sıt, Arn ezt a szerelme miatt teszi / Következményként elindul ellenük a bosz-szú, de „szerencsére” Arn a Szentföldre kerül, ahol gyakorolhatja a képességeit / Arn nemes cselekedetei miatt, „szerencsével” több halálos veszélybıl is megmenekül, végül hazakerül / „Szerencsére” még az elıtt érkezik meg haza, mielıtt Cecilia újra letenné az apáca-fogadalmat (ıt akarták zárda-fınöknınek).

Eddig még megvolt a boldog befejezés lehetısége, de miért kellett Arnnak meghalni, és Ceciliának a boldogságnak már a remé-nye nélkül is tovább élni? Cecilia esetén egyértelmő az utalás. Az ıt kínzó korábbi fınöknınek még annak a halálos ágyán sem tud megbocsájtani. Arn esetén csak egy pillanatra látunk utalást (mégis-csak ı a fıhıs). Amikor a csatában megpillantja a kegyetlen királyt, valószínőleg elragadja az indulat – mindenesetre figyelmetlen lesz, így kaphatja meg a halálos sebet. „Szerencséjére” nem hal meg azonnal, még a király csatlósával végezni tud és a királyt is legyızi, sıt, még „szerencséjére” haza is ér, láthatja feleségét és ıt ölelve halhat meg.

Az Arn esetén nem a teljes személy feláldozását láthattuk tehát. Tiszta helyzetben a „feladat” beleilleszkedett volna az élettörténe-tébe. Minden kitérést az egyén vagy a hozzá közel állók helytelen tettei eredményeztek. A feladat fontossága azonban megmentette és fenntartotta az életüket, újabb és újabb korrekciókat hozva a sorsukba.

136



„Indítottak”

A láthatón, közvetlenül megtapasztalhatón túli világ mőködésé-

rıl valójában rendkívül részletes ismereteink vannak. Ugyanis a mőalkotásokban, amelyek nem logikára, racionalitásra és mennyi-ségekre, hanem analógiákra és minıségekre épülnek, a valóságnak egy rendkívül egységes képe jelenik meg, de ugyancsak rejtett mó-don, illetve a hasonlóságok-analógiák módján megfogalmazva. A mőalkotások valójában egy részletes képet adnak arról, hogy az ember a háttérben lévı analógiás tudatrészében milyen képet alkot a világról – ugyanis, ha egy alkotásban hamis szabály kezd el mő-ködni, akkor az nem fog tetszeni, illetve fordítva, egy történet a lát-szólagos logikai bukfencek ellenére is végül (esetleg csak hosszabb idı múlva) megnyeri a tetszésünket, ha abban a rejtett törvények illeszkednek a valóságra. Így pusztán a mőalkotások elemzéseivel, lényegi világképük feltárásával megismerhetı a világ teljessége – a jobb agyféltekére jellemzı analógiás pontosságig, azaz, amikor a hasonló minıségő dolgokat azonosnak tekintjük. Gondolhatnánk azt is, hogy mindezek csak az emberi tudatban lecsapódott képek, amelyek torzíthatnak az eredeti összefüggéseken (mely törvényeket így csak a tudomány lecsupaszított és egyszerősített eszközeivel is-merhetnénk meg), azonban, ha megtaláljuk egy-egy ábrázolás kul-csát, azt, hogy az mire is vonatkozik, akkor a valóságunkban is tet-ten érhetı, mőködı, sıt, mőködtethetı (!) törvényeket találunk.

A korábban vázlatosan elemzett „Arn, a templomos-lovag” c. film például az „indítottakkal” (ez Barasits Zsuzsanna szellemi üze-neteinek szóhasználata) kapcsolatos törvényeket mutatja meg.

Az „Ég világa” a jó megteremtésére, a harmóniára törekszik, ill. alapvetıen egón túli. Földi közegben ez gyakran egy-egy feladat-ként jelenik meg (ami egy alkotási lehetıség is), amit „jó lenne megcsinálni”, és annak az eredménye a lényeges; az, hogy pontosan ki csinálja, az kevésbé fontos. Az egyén a saját világával „kiszínezi” a megoldást: a személyiség a feladat dísze (nem pedig fordítva).

137



A „szellemi feladatra” való „indítás” egyik követelménye, hogy az egyén képesség-együttese (Barasits: „képesség-tára”) alkalmas le-gyen a feladat megoldására – Arn harcra született, kiváló lövı volt és mindkét kezével tudott vívni. Egy magas szellemi-szintő felada-ton viszont csak akkor tevékenykedhet a személy, ha ahhoz a sze-mélyisége is fel tud emelkedni. Ha a negatív tulajdonságok kezde-nek el felgyőlni benne, akkor a feladat „leválik” róla, és esetleg más, vagy mások fogják majd folytatni. Ha valaki alkalmas egy feladat megoldására, az egy bizonyos védelmet is élvez; Arn többször a halál közelében volt. De csak addig tart ez a védelem, amíg a sze-mélyisége is magas szinten van; ha negatívvá válik, például bízni kezd a szerencséjében, elbízza magát, akkor a védelem elhagyja.

A „szellemi indítás” alapvetıen olyan, amit az ember elsıre vissza szeretne utasítani, az ugyanis egy feladat. Ugyanakkor az embernek megvan a saját feladata. Az indítás így egy pluszként je-lenik meg, tehát nem az egyéné, úgy tőnik, valaki másnak kellene megcsinálni, sıt, úgy tőnik, más sokkal jobban be tudná illeszteni a világba. Ráadásul ez olyan feladat, ami egótlan, tehát a személynek alapvetıen munkát jelent és többnyire nincs külsı értéke, alapve-tıen senki más nem tartja azt értéknek (talán csak évtizedek múlva és talán csak néhány ember), így maga az ego sem tudja magát ez-zel a többiek elıtt értékesebbnek láttatni. Egyetlen érték az a belsı öröm, hogy valamit sikerült jól megcsinálni.

Ha tehát egy feladat olyan, amit szeretnénk, ill. amit, ha megol-dunk, akkor sokan felnéznek ránk, vagy akár sarkítva: jól mutat majd az önéletrajzunkban – akkor az karrier- és ego-építés, de nem feltétlenül szellemi indítás. Ha olyan, amit nem nekünk kellene megtenni, de megtehetnénk, csak azért, hogy a világ jobb legyen – na, az már gyanús…

(Az eddigieket célszerő összevetni a „Vérrel pecsételve” mon-dataival, és a szerencsés eseményekkel, amelyek Tura életét több-ször is megmentették és Paál Zoltánnal való találkozását lehetıvé tették.)

138



„Északi nyelvrokonaink”

Ha finnugor nyelvészek véletlenül beleolvasnak az Arvisurába

vagy a Vérrel pecsételvébe, sokszor megdöbbennek azon, hogy Paál Zoltán milyen hihetetlen mennyiségő uralisztikai ismerettel (is) bírt. Ilyen maga a medvetor leírása is, amely elsı napján itt a gyász miatt ének nem hangozhatott el (!), illetve az a helyzetre, a magyar és székely résztvevıkhöz volt alakítva (!). De ilyen – többek között – a „torev” szó (Tura elıször így nevezte a medvét) és a „Kaja juj” felkiáltás is. Mindkettıt megtaláljuk az Északi-manysi szótárban (Fejes), ahol a „kaja-juj (ind.) (felkiáltás a medveénekek kezdetén és végén)”. A nyelvészek ezután általában azzal folytatják, hogy ık milyen forrásokból és milyen ravasz módon állították volna össze képzeletük hasonló (?) termékét, elhitetve másokkal (?), hogy mind-az meg is történt. Kedvenceim, amikor olyan forrást „találnak”, ami késıbb jelent meg, pl. az 1977-es Uralisztikai olvasókönyvet, míg Paál Zoltán 1956-ra befejezte a Vérrel pecsételvét, sıt azt le is adta, épp a Finnugor intézetben. Ráadásul, ezekben a forrásokban sokkal töredékesebben és semmiképp sem az aktuális helyzetre al-kalmazva jelennek meg ezek az információk. A leírtak persze sok-kal kevésbé hihetık a számukra, azaz, hogy Paál Zoltán valóban részt vett medvetoron, a magyarul tökéletesen beszélı és szovjet diplomata útlevéllel rendelkezı, eredetileg finnugor-szakos oktató, Yrjö Szalminen pedig késıbb többször is találkozott Paál Zoltán-nal, együtt felidézhették a medvetor eseményeit és Tura történeteit, illetve ı ellenırizte is a Vérrel pecsételve szövegét.

Ugyancsak különös, hogy az Arvisurát sokan épp a magyar „mitikus történelmet” képviselık közül támadják. Valami hihetet-len finnugor és kommunista összeesküvést sejtenek a háttérben. Az ok valószínőleg az, hogy az Arvisura teljessége ellentétben áll az ál-taluk kitalált tetszetıs „ıstörténettel”; valaminek a rosszhírét kelte-ni pedig sokkal könnyebb, mint az ilyen téves állításokat utána téte-lesen megcáfolni. Ráadásul, Paál Zoltán, aki a legjobb barátainak

139



tartotta a manysi Turát, a karjalai-mordvin Szalminent, a magyar-mordvin Rigót, a hanti Szurguti testvéreket, épp ı maga utasította el sokszor a finnugristák egyoldalú megközelítését. Magunk is ol-vashatjuk a „nagyok”, Budenz, Munkácsi és a többiek arrogáns „kritikáit”, amikor pl. azzal érvelnek, hogy értelmetlen más nyelvvel összevetni egy-egy szavunkat, amikor nincs bizonyítva azzal a ro-konságunk, az uráli nyelvekkel viszont van, hát milyen ostobaság is ezen a körön kívül próbálkozni…

A finnugor nyelvrokonság bizonyított tény, azonban az is, hogy a genetikai rokonság Belsı- és Kis-Ázsiába, ill. a Kaukázushoz ve-zet. A nyelvcsere könnyen megtörténhet – ezt láthatjuk pl. a francia vagy bolgár nyelvek esetén. Ami sokkal állandóbb, az a (népi, nem városi) kultúra, ebbıl a szempontból viszont tagadhatatlanok a szkíta és hun gyökerek, de az ugor is. A hagyományok és a néphit feltárása és vizsgálata adhatná meg így ıstörténetünk vonalait.

A finnugor eredmények alapján ki lehet-e zárni pl. a szkíta-hun rokonságot, különösen úgy, hogy nincs is hosszabb szövegő, hite-lesnek ítélt szkíta-hun nyelvi emlékek? Tudomásom szerint a nyel-vészek is csak a nyelvek (adott jellegő) rokonságának a bizonyításá-ra rendelkeznek eszközökkel, a cáfolatára viszont nem. Ez viszont így a nyitottság problémájához visz el… Másrészt, feltehetjük a kérdést: a „nép”, a Magyarság nagyobb részét kitevı emberek, a hagyomány és a korai történetírás rokonnak érzi-e a szkítákat és a hunokat is? Sıt, a környezı népek a megjelenésük, tetteik és hitvi-láguk alapján ide sorolta-e a magyarokat?

Tegyük fel a kérdést: lehetıségeket nyitna meg, ha nem zárnánk ki, hogy a szkíta-hun örökséghez tartozók vagyunk, sıt akár a sumérokhoz (úgy tartják, a sumérral valamennyire szinte minden Eurázsiai nyelv rokon, ill. Paál Zoltán egyes ugor népeket „északi suméroknak” nevezett), az Észak-Indiai szkítákhoz, akár az indi-ánokhoz, vagy a kulturális „univerzálék” alapján – minden néphez? Hova vezetne, ha a népek nagy részét nem idegeneknek, hanem közelebbi vagy távolabbi rokonunknak tekinthetnénk? Szegényíte-né vagy gazdagítaná anyagi és szellemi életünket?

140



Az Arvisura történelmi szemlélete

Az Arvisurában beleolvasó legtöbbször igen különösnek találja

az eseményeket és a szereplıket, és leggyakrabban elıször azt a véleményt alkotja meg, hogy ı nem így képzelte el, korábban nem így tudta ezeket az eseményeket. Saját véleményem szerint ennek a különösnek tőnı történeti képnek az az oka, hogy a hivatalos tör-ténetírás is egy adott szempontból írja le az eseményeket, de az Arvisura is. Így tehát két „szempontnyi távolságot” kell átlépnünk, hogy megértsük az Arvisura világképét.

Magában a történetben is vannak furcsaságok. Ilyenek már ma-guk az Arvisurák, vagyis az, hogy már i.e. 4040-tıl 20 évenkénti írásos feljegyzések tömegeinek kellene lenni. Ezeknek a titkos vol-táról, áthelyezéseirıl, kimentésérıl részletesen olvashatunk, ahogy a hasonló aranylemezek beolvasztásáról és a rovásírásos emlékek megsemmisítésérıl is.

Vagy egy másik érdekesség: Az Arvisura szerint a Dunának volt egy ága az Isztriai-félsziget felé. Pl. Kr.e. 800 után a pannóniai szkíták az etruszkokkal Felsinában „terménycsere-egyezményt kötöttek, mivel ekkor még az Eszterföldi Duna-ág hajózható volt”. Ill. másutt: „Ek-kor még Dunna asszony folyamában kettıs torkolatöböl volt. Eszterföldre síkvidéken lehetett lovagolni” – azonban egy földrengés felemelte a mostani Horvát-tengerpartot és megszőntette ezt az ágat. Mindez meglehetısen hihetetlen. Egy geológus elmondta, hogy ha lett vol-na ilyen ág, annak a nyomait lehetne látni, pl. légifelvételeken, ı viszont ilyenrıl nem tud. Majd késıbb egy másik véletlenül meg-említette, hogy látott nyugatra induló régi Duna-ágnak a nyomát. Már maga az ötlet is különös? Szabó Miklós „A kelták Magyaror-szágon” írásában ezt írja: „az antik geográfusok és történetírók in-formációi töredékesek, gyakran homályosak és ellentmondásosak. Jellemzı példa: a Kr. e. IV. századtól Augustus koráig tartotta ma-gát a Duna bifurkációjának elképzelése. Eszerint a folyó két ágra oszlik, az egyik az Adriába, a másik a Fekete-tengerbe ömlik”, és

141



„Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a Duna-Száva vonaltól északra fekvı vidék gyakorlatilag terra incognita volt az ókori görögség számára”. (?) A hasonló eseteknél elgondolkozhatunk, hogy meg-kérdıjelezhetetlennek tekintjük-e eddigi tudásunkat, vagy elképzel-hetınek tartjuk, hogy bizonyos dolgok másképp is lehettek.

Legtöbbször azonban az eltérés jellege a „hivatalos” és az Arvisura szemlélete között pontosan meghatározható. Itt sokszor a történések más hangsúlyokkal jelentek meg, pl. a mongolok vagy a törökök szövetségkeresése – de ezeknél felfedezhetı, hogy a mai szemléletünk más, itt a római megítélés utóda, és semmiképp sem objektív kép. Ezt próbálja ellensúlyozni a Mongol Birodalom le-írása, pl. „minden birodalmi állampolgár köteles minden évben fát ültetni” vagy elemi csapások esetén „Kubiláj adóelengedést rendel el 12 hivatala által. Amennyiben valahol száj- és körömfájás lép fel az állatállománynál, néha az egész állományt kicserélteti”. Batu kán többször kereste a kap-csolatot Bélával. Fennmaradt a Juliánusszal küldött levele, de ne felejtsük el, hogy ı katolikus volt, akik nem néztek volna jó szem-mel egy egyezséget. Ugyancsak fennmaradt Rusztem, a török nagy-vezér, és Zay Ferenc követ beszélgetése. Rusztem ezt mondja: «Látjátok-e ti magyarok mit cselekszik a ti királyotok? Csalást csa-lásra halmoz (…) Ti magyarok azalatt pusztúltok, vesztek; a néme-tek keveset gondolnak veletek sıt győlölnek, jobban üldöznek tite-ket, mint a törököt» Majd: «Jobban tennétek ti magyarok (…) ha tanácsomat bevennétek, minek elıtte még végleg elvesznétek. Nem látjátok mennyire harczolnak ellenetek császárunk seregei? Meny-nyire fogyasztanak benneteket napról napra? Jobb volna, ha azokat az említett német d…t, (ez a kifejezés igen sokszor fordúlt elı, nem lévén jelen német) egyfelıl ti vágnátok, más felıl meg mi. Így aztán gyorsabban végöket vehetnénk. Ti az ı mezeikben faraghat-nátok, szılıikben szüretelhetnétek, aranyuk, ezüstjük, földeik, há-zaik mind a ti birtokaitokba kerülnétek és császárunk árnyékában békében élvezhetnétek örökre feleségeitekkel és gyermekeitekkel.»

Az Arvisura alapvetı szempontja az egységre, a jóra és az élet minıségének javítására való törekvés volt.

142



Szervezet – nyíltság

Ha az Arvisurában megjelenı szervezeti módokat megfigyeljük,

észrevehetjük, hogy az Arvisura egyáltalán nem liberális szemlélető, pontosabban "kettıs mércét" használ. A liberalizmus ugyanis az egyenrangúnak feltételezett különbözı irányú szándékok és tettek miatt alapvetıen káoszhoz vezet. („A liberálisok alapvetıen nihi-listák, akik nem hisznek semmiben” – Roger Scruton.) A céltuda-tossághoz viszont egység kell. A liberalizmus alapvetıen azt jelenti, hogy vagy nincs elvi jó, vagy mi azt nem tudjuk megismerni, így a próbálkozásokra kell hagyni, hogy egyszer csak majd valami véletle-nül jól sikerül. A harmóniára és a minıségek gazdagítására törekvı valódi szellemiségtıl így messze áll. A liberalizmus mondása szerint „mindent szabad, ami nem árt másnak” – ez azonban úgy jelenik meg, hogy megtehetünk bármit, amit meg tudunk magyarázni, el tudjuk fogadtatni, hogy az másnak nem árt. Hogy az jó-e a közös-ségnek, az már másodlagos; azt pedig már nehéz bizonyítani, hogy 100 vagy 300 év múlva is jó lesz-e, vagy éppen árt. Érdemes megfi-gyelni, hogy ez az érvelés az egyénbıl indul ki. Hasonlítsuk ezt a konfuciusi „amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek, azt te se tedd mással” szempontjához, ami már a másikat is bevonja mér-tékként, de azt korlátozásként teszi (mást ugyanis tehetünk). És a jézusi mondás: „amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük” – ez már engedı, ill. kicsit átcserélve a hangsú-lyokat: „tedd azt másokkal, amit szeretnél, hogy ık tegyenek veled (ha a helyükben lennél)” – ez már tevékenységre szólít fel, és a fó-kuszt az egyénrıl a közösségre és a valódi együttérzésre helyezi át.

A liberalizmus végsı soron az érvelést retorikává degradálja, ahogy a „demokrácia” is, ami arra összpontosít, hogy hogyan lehet a „néppel” elhitetni valamit, és megnyerve a támogatását hatalomra jutni. Az ún. „demokráciában” tehát a hangerı, a hitegetés és az elhitetés dönt, és már a kezdetekben így lehetett egy érdekcsoport-nak a Szalamiszi gyıztes Themisztoklészt számőzni vagy Szókra-

143



tészt kivégeztetni. És sajnos ezek nem csak „gyerekbetegségek” voltak. Ironikus tehát „népuralomnak” nevezni azt, ami valójában politokrácia és plutokrácia. Nem véletlen tehát, hogy az Arvisura nem „demokratikus”, hanem itt a cél az, hogy mindennek meg le-gyen a helye, mindenki megtalálhassa a megfelelı helyét, ami a számára is a legnagyobb (valódi) kibontakozási lehetıséget jelenti és így a közösségnek is a legnagyobb hasznára lehet. De az Arvisura nem jelent zárt hierarchiát, egyetlen, hatalomra jutott cso-port parancsuralmát sem (ha megtörtént, annak sorban olvashatjuk a kárait: Góbé-sivatag, kabar-vész, avar-vész, magyar-vész). A nyi-tottság annak a folyamatos keresését is jelenti, hogy velem vagy akár helyettem (!) ki teljesíthetné be jobban a szerepem feladatát.

A vezetık, különösen a szellemi vezetık az egységre törekedtek (pl. még politikai- és gyerekházasságok árán is, az ellenségeskedés megszőntetése érdekében), ugyanis csak egységes fellépéssel lehet egy adott irányba haladni. Ugyanakkor mások, illetve kifelé meg-hagyták a többszínőséget. A beavatottak tudták, hogy „Egy Isten” van, de meghagytak mindenkit, hogy higgyen akármennyi istenben. Az embereknek ırizték a szabadságát, mivel „minden ember agyában születhetnek okos gondolatok, hiszen az isteneket is az emberek gondolatai te-remtették meg”. A sokszínőség és engedékenység felhozhatott jelen-tıs értékeket, amelyeket késıbb az egységes fellépésben is képvi-seltek. A „szent porok” hite szerint „kicsiny kunyhóban is nagy hısök, nagy dalnokok és nagy tudósok születnek”.

A liberalizmus az igazságot egyenrangúakként feltételezett vé-leményekkel próbálja helyettesíteni. Az Arvisurában a jó és a rossz ismerete viszont központi, hiszen hogyan törekedhetnénk a jó felé, ha fogalmunk sincs annak minıségérıl?

Az Arvisurában olyan együttes mőködést láthatunk, ami való-ban a közösségért, a „népért” tevékenykedik, akár önfeláldozó mó-don: a „nép” érdekének „uralmát” – az azt képviselı egyének érde-kei felett. Ugyanakkor nyílt, a valódi (és nem vélt) értékeket keresı és felszínre hozó szervezetekként, amelyek egységben, de önállósá-gukban mőködı decentralizált részekként jelentek meg.

144



Jó és rossz

Az Arvisura által is képviselt „életért” (és életminıségért) „folyó

küzdelemben” alapvetı kérdés, hogy mit tekintünk jónak és az ho-gyan ismerhetı meg. Ennek hiányában ugyanis nincs „cél-függ-vény”, nincs meg az az irány, az a jelzıfény, ami felé a tetteinket irányíthatnánk; szerencsés irány nélkül a véletlenszerő bolyongás jobb esetben kerülıutakhoz vezet, rosszabb esetben pedig végleges az eltérés.

Több modern szemlélet relatívként próbálja tekinteni az igazsá-got, mintha különbözı nézıpontokból más és más lehetne igaz. Ha így lenne, ez a valóság objektivitását sértené, elfogadása végsı soron pedig oda vezetne, hogy elveszítjük a közös viszonyításként használható kereteket. Valójában nem az igazság, hanem a véleke-déseink különbözhetnek; ami azt is jelenti, hogy ítéleteinkben fo-lyamatosan keresnünk kell az igazabb és teljesebb nézıpontot.

Az Arvisura szerint határozottan létezik jó és rossz, ahol a jót a pozitív szellemi minıségek, az Ég birodalma képviseli, azaz a jó a mindenséggel való összhangot jelenti. A teljesség szabályait ismerı meg tudja érteni, a teljességben élı ember pedig közvetlenül érzi, hogy mi a jó, mi van összhangban a mindenséggel. És: „egyetlen Is-ten”, egyetlen isteni igazság van.

A jót, az igazságot az ember az agyában lévı, az Égbe emel-kedı „Életfával” ismerheti fel. „Minden ember agyában 1-1 Életfa kelet-kezett, amelyekben megszületnek az isteni gondolatok. Így mindegyik meg-született ember hasznára lehet a közösségnek, mert minden ember tud értékeset alkotni a békességes élet érdekében, csupán a gonoszt kell legyıznünk a gon-dolkodásában.”

Úgy tartották, hogy „Minden embert a sírig elkíséri a jó és a gonosz harca és sok emberben gyız a gonosz. Ezt keservesen megbánja, ha végül is a jó gyızedelmeskedik a rossz énje felett”, azaz, ha a magasabb szintő be-látásra jut, és meglátja, hogy az egyenes út helyett kerülıutakra té-vedt, vagy esetleg végleg eltérült. Mani „vallotta a jó és rossz örökös

145



harcát”. „Vallotta a jó és rossz örökös harcát egy emberen belül is. De bízott az isteni jóság gyızelmében.”

Jézust a „manda-mada-magva szokás szerint, ezen hitnek szertartása-ként Keresztelı János a kérdéseire adott válaszok alapján, akit arra méltónak talált, beavatott jellel megkeresztelt.” Az Arvisura szerint ugyanis az ere-deti magyar vallás három ágazatát, az Úristen hívıket mandáknak, az Élistent hívıket madáknak, a Van-Isten követıit pedig magyák-nak nevezték. „A görögök és rómaiak elnevezése szerint ezen mandeus szo-kásban csupán az részesülhet, aki a jelképes megtisztulásnak egy bizonyos fo-kozatán már túljutott. A názáreti Jézus ekkor ért az Isten „Nagy fényessé-gébe”. Utána legyızte az İsgonoszt, majd a halászokhoz ment tanítani, ahonnan: Péter, András, Jakab és János tanítványaivá szegıdtek, hogy jó gyümölcsöket teremjenek és a ragyogó égbolt alatt a nagy fényesség, a Szent-lé-lek tanítványaivá lehessenek. Céljuk az volt, hogy hitükkel az ısgonosz Sötét-ség királyát, a Fekete vizek istenét, a világ kegyetlen urait a Mester irányítása szerint legyızzék. Ádám-Ada-Aton utódai a Sötétség urának hatalma alá kerültek, ezért a csillagokban megírt végzet akaratának vannak alávetve.” „A csillagok és végzet uralma alól az ember a mandák jelképes megtisztulási szertartásaival menekülhet meg. A mandeus Keresztelı János tanításait sok-kal magasabb fokú beavatottságnak tartja, mint minden más tanítást. Min-den embernek a haláláig többször meg kell kívül-belül keresztelkednie, hogy a testükben fogságban lévı lelkük, a test és lélek szennyétıl megtisztuljon. Hi-szen bőnben születtünk, mert a bolygónkkal rokon Sötétség urának szolgái lettünk, belegyömöszölve az emberi test börtönébe.” Azaz az emberi test, pontosabban az elszabadult ösztönvilág vezethet rossz irányba (ugyanakkor az ösztönök pozitív figyelmeztetést is küldhetnek). „Az emberi lélek még akkor is jajveszékel, amikor a világra megszületik. A bolygók uralma alatt, a csillagokban van megírva az újszülöttek jövıje, s a Végzet hatalma halálukig tart. A legutolsó tisztító szetartás után az elhunyt lelke 45 napos vándorlás után ér el az Égiek „Fényhonába” és a 48. napon az Égbe.”

Az Arvisura szerint létezik, megismerhetı és felismerhetı a bé-kességes élet, a mindenség, a harmónia, az Ég világát képviselı jó, az emberek agyában megjelent Életfával.

146



„Szent porok”

Az Arvisura hagyománya szerint a halottak lelkei a legalsó, elsı

égbe kerülnek fel: „Az elsı égben egy nagy tó közepén volt egy kis sziget, amelybıl kihajtott a Tóremek világfája, amelyen át a Jó és Rossz szellemek feljuthattak a középsı és a felsı egekbe, a Tóremek parancsára.” Az égbol-tot, azaz „a Teremburát, a kék színő sátorlepedıt nagyon erısnek alkotta meg a Világfelügyelı Aranyfejedelem, hogy az Égi-Lelkek az alsó világot és annak megerısített csillag-ablakait el bírják tartani. Ezeken a csillag-abla-kokon figyelik az ısök az utódaikat, hogy mennyire érvényesülnek erkölcseik a földi szinteken. Amelyik gyermek tiszteli a szüleit és ıseit, akkor az ısök szelleme megkéri a Jó-Szellemeket: segítsék utódaikat az Élet harcaiban.”

Az Életfa-hit így azonos az ısök tiszteletével. A Budavári „be-avatott intézmény azt vallotta, hogy az egyisten hit emberfeletti világ, az ısök igazi Isten világa”. Az ısök a szellemi erık közvetítıjeként jelennek meg, ahogy az eredeti „İsmagyar” hitben is az: „ısök tiszteleteképpen a mindig jelenlévı ısök lelkei itt vannak közöttünk”, „az İsten egyházát fenntartó lelkek örökké itt vannak közöttünk. Az ısök lelke soha senkit nem bánt, de szülıi jóságukkal vigyáznak minden lépésünkre, utódaiknak csak a javát akarják.” Az ısök azonban csak a bennük való hit, tisz-teletük, emlékük ápolása esetén segíthetnek. Az etruszkoknál is: „az elhunyt ısök tisztelete virágzott, hiszen az istenek irányítják még a gyermekek lépéseit is”. Az uruki-mani vallás is az ısi hittel egységben mőködött: „a többi hegyek között élı csak az ısi hitrıl tudott, de inkább az urukiakhoz tartozott, hiszen ez az egyház nem ellenezte az ısök hitének tiszteletét”.

A gyökereink, mint segítı erı miatt is fontos a múlt ismerete, az Arvisura. „Esténként a fejedelmi családokban Gilgames szent tüzét gon-dozgatták a harcosok a tőzırzı leányok segítségével. A lobogó szent tőz mel-lett az ısök szent mondáit-regéit énekelték. Énekeltek az Égiek segítségérıl, amellyel hıseiket segítették. A tábori védıırségek tüzeinél pedig folyt a mese-rege-mondás reggelig, hogy el ne aludjék senki”. 600-ban „Pécs fejedelmi ifjú felvetette” az Arvisurák közzétételét, de akkor még leszavazták. „Pécs szomorúan azt mondta: „Meggyilkoltátok a Jó Szellemek ébredését!”

147



Hiába hirdette” Pécs „Agaba örök igazságát: “Amelyik nép megtagadja múltját, elbukik!" Ezért javasolta, hogy lépten-nyomon hirdetniök kell elıdeik dicsıséges és küzdelmes múltját, mind regölésben, mind rovásokban.” Mert „ajánlatos lenne a rovások tudományát közreadni, hogy a vallási fanatikuso-kat ellensúlyozni tudják az Arvisura örök törvényeinek igazságaival”.

A nagy tetteket végrehajtó „erıs-lelkek” a környezetüket is megnemesítik: „Deédes Aranyasszony porait szertevitte a szél és azokból új hısök, új tudós bölcsek születtek”. A szent porok segítı erıként jelen-hetnek meg: „A mindentudó Szampó porait csak ritkán hozta feléjük a szél, pedig sokszor szükségük lett volna az éhezés idején Szampó tanácsaira. Arnótot már sokszor megsegítette Szampó szelleme” „Szampó malmában még az ellenségek is megdarálódnak, ha azt az Égiek megindítják, sıt, láthatatlan hısöket is ont magából, ha Ata-Isis megparancsolja azt.”

Tura pedig ezt mondja a Vérrel pecsételvében: „azt tartották az ısök, hogy az elporladt sámánok hamvaiból új táltosok és új hısök születnek, így örökké ifjú marad a nép. Az ellenség nem pusztíthatja el, a betegség nem irthatja ki, sem a halál nem lesz úrrá rajtuk, mert a sámán szent porából, amelyet széthord a szél, új sámánok születnek. Ezért lehet hallani, amikor nagy vihar van, – sivít az erdı, bömböl az orkán, erre mondjuk ilyenkor –, hogy szól a szajáni citera. A sámánok szent porától megtermékenyülnek az asszonyok, és gyermekeikbıl új harcosok, új hısök, új dalnokok lesznek, akik örök ifjúvá teszik a mi népeinket.

Az életadó szellı egyre csak fúj” (Ázsiától) „nyugat felé, sodorja magával a szent porokat. Megtelepednek a síkságon a hegyeken a mocsarakon. Benne élnek a köles magjában, a rétek selymes füvében, az erdei tisztások málnabo-gyójában. A szent porok tovább hatolnak az utódok testébe, agyába. Sámá-nok ezrei születnek, mert Numi-Tórem, a legmagasabb Égi-Atya így akarja, nem tőri, hogy népe elpusztuljon.

Ti magyarok a tengernyi szenvedés között is mindig élni fogtok a szent po-rok ereje által, a szél felétek sodorja az életadó szent porokat, amelyben olyan erı van, hogy megacélozza népetek testét, és szárnyalóvá teszi elméteket. A szent porok hatalmát nem tudja elvenni senki. Behatol a szívetekbe és lelke-tekbe. Kicsiny kunyhókban is nagy hısök, nagy dalnokok és nagy tudósok születnek.”

148



„Vándorlélek”

Az Arvisura szerint az ısök lelkei a legalsó, Elsı égbıl figyelik

utódaikat és sugallataikkal segíteni próbálnak utódaiknak az „élet harcaiban”. Ez a segítség alapvetıen közvetett, azonban olvashatjuk, hogy bizonyos lelkek közvetlenül hatással vannak az emberekre. Az egyik elképzelés szerint „a gyerekekben a szülık újjászületnek”. Ez kö-zel van a „manysik vándor-lélek elméletéhez”; az asszonyok egy szertar-tással meg is állapítják, hogy a gyermekbe melyik korábbi családtag lelke került második, „vándor-lélekként”. Esetenként egy „erıs-lélek” több rokonban, illetve, akár már életében is inkarnálódhat.

Ha valaki az életében nem tudja a feladatát sikeresen befejezni, akkor a lelke itt ragadhat „háborgó-lélekként”. Paál Zoltán ıse, a meg-gyilkolt Gardiz „háborgó lelke” vigyázta és segítette utódait.

A börtönbe vetett Csatári aranyasszonyt megakadályozták ab-ban, hogy a népét az Alföldre, a „Jász-síkságra” vezesse. „A vissza-maradt jászok szeretett aranyasszonyuk emlékére még három alkalommal: 182-ben, 255-265 között és 332-ben szedték a sátorfájukat és Csatári aranyasszony vándorló lelkének biztosítására a Jász-síkságnak még szabadon hagyott térségébe vándoroltak.” „Csatári aranyasszony háborgó lelkét Bagamé-ron keresztül Atilla örökölte”. A „halottak agyából kipattanó lélek minden esetben 3 évig továbbvándorol. Ezért tudnak a halottlátók 3 évig igazat mon-dani. Ez a rokonlelkek tolmácsolásában 3 év után már elmosódik. A némely ember agyából kipattanó vándorlélek 6, 9, 12, 15, 18 vagy 24 évig vándorol. Utána a kép folyton csökken, de vannak olyan erıs szellemő emberek, hogy a lelkük hangja örökké fennmarad.” Atilla vándorlelke „a 24. évben a dicsı-séges, tündöklı képét elvesztette, de a dörgı hangja megmaradt. 469-ben Pusztaszer ırségében Atilla dörgı lelke riasztotta Babajt és a gótokat legyız-ték. Sajnos, Babaj a csata után elvérzett, de Atilla háborgó lelke a bosszúálló csapatokat tovább vezette és” „a gyilkos gót vezért megölték.” Atilla vándor lelke csak az (ötödik) Honfoglalás sikere után nyugodott meg.

Az Arvisurában megjelenı vándor-lélek szemlélet gyökeresen más, mint a ma divatos „ezotéria” reinkarnációs szemlélete, amely

149



a személyiség újraszületését véli: „én” születek újra, most ugyan nem alakulnak jól a dolgok, de „én” ez és ez voltam már korábban, és majd az „én” következı életem milyen jó lesz. Ez a képzet va-lójában a személyiséghez kapcsolódik és elodázó, problémákat megkerülı jellegő – idegen a szellemiség világától. Az Arvisurában megjelenı szemlélet szerint a vándor-lélek inkább egy személyisé-gen túli feladatként, ill. teremtési lehetıségként jelenik meg. Ha valaki nagy erıvel munkálkodott egy feladaton, az túlélheti ıt. Ha pedig késıbb valaki felvállalja azt a feladatot (a feladat megvalósí-tása és nem önmaga elıtérbe helyezése érdekében), akkor ez az erı segítségként hozzá kapcsolódhat, hirtelen többlettudás, új képessé-gek jelenhetnek meg, a környezet pedig szerencsésen a jóra törekvı szándék köré rendezıdhet. De ha a személyiség eltér a feladat kí-vánta minıségtıl, ez a „plusz lélek” leválik és esetleg máshoz fog kapcsolódni. A Mongol Szövetségben is „a lélek halhatatlanságát vallják. A jó ember lelke a jókba, míg a rossz ember lelke a rosszakba vándo-rol, a hısök lelke még nagyobb hısökbe vándorol. Ezért lett naggyá az Égiek vezette Mongol Törzsszövetség Birodalma.”

Az Arvisura szerint a személyiséghez kapcsolódó élet-lélek és a személyiségen túli vándor-lélek törvényeirıl régen pontos ismere-tek lehettek. Olvassuk csak: „a Magasságos Ég magához szólította” az Avar-birodalom egységén munkálkodó szellemi vezetıt, „Oguz-Bát rovósámánt a 4615. medvetoros év bölénytorán. Ugyanebben a pillanatban Gyırnek és Bátikának kisfia született, akinek a neve csak Bát lehetett. Én, Boza-Györke nyomorék voltomban örököltem a rovóbát és a rovósámán Tóremeknek oly kedves foglalatoskodását”. „Mivel Ogúz-Bát életében mindig csak a 9 törzső avar Új Égi-Birodalom érdekeit szolgálta – de Baján fıvezéri személyiség mellett csak Csát lehetett a fısámán – rajtam keresztül lehelte ki lelkét az újszülöttbe és nagyon a lelkemre kötötte, hogy hozzá hasonlóan ır-ködjem” az újszülött „Avar-Báton és új Birodalmunk egységén.”

A vándor-lélekkel nem a személyiség születik tehát újjá, hanem egy személyiségen túli erı. A jóra törekvı szellemi munka szinte önálló életre kell, túlélheti a személyiséget és a hasonló törekvések segítı erejévé válhat.

150



Barasits Zsuzsanna Paál Zoltánról

Paál Zoltán az ismereteit olyan módszerrel is szerezte, amely-

hez a szükséges képesség nem áll bárki rendelkezésére. Ezért is különlegeség, hogy egy hasonló képességő, de Paál Zoltánt nem ismerı, ıt milyen módon „látja”.

Már a nyolcvanas években Halmy György elkezdett Paál Zol-tánnal, az Arvisurával és Paál Zoltán sámán-képességével kapcso-latos dokumentumfilmet forgatni, ami késıbb az „İsök ösvényén” címet kapta. 1992 ıszén kereste meg Barasits Zsuzsanna látót, aki akkor már évek óta a hivatásaként foglalkozott jóslással, és a tudá-sát neki ismeretlen emberek személyes élettörténetének és problé-máinak elmondásával már bizonyította. „Nem árultuk el neki, hogy ké-szülı filmünk kirıl vagy mirıl szól. Szavainak tehát az ad különleges érde-kességet, hogy anélkül beszél Paál Zoltánról, hogy akár csak a nevét is hal-lotta volna” – hallhatjuk a narrátort. A több órás „nézésbıl” a film-ben két részt láthatunk, kb. 2, majd 1,5 percben.

Néhány részlet a beszélgetésbıl: „Ennek az embernek van mozgá-sa. Léte…” „Tehát van tevékenysége.” „Tevékenykedik. Van léte, mozgása.” De hát minden embernek van léte, mozgása… „Na, de hát egy halott embernek nincs tevékenysége! Tehát ennek az embernek van most is élete.” „Magyarul: téged egy olyan személy mozgatott erre a dologra, aki tulajdonkép-pen nem szabadna, hogy éljen.” / „Történt vele valami dolog.” Próbáld megtudni, micsoda… „Természetellenes dolog történt vele.” Természet-ellenes? Ezt hogy értsem? „Hát ez egy olyan… Mit tudom én… Hogy magyarázzam meg neked… Ez egy olyan dolog, ami nem fogadható el ember-ésszel.” / „Valaki meghalt.” „Az váltotta ki neki azt, hogy változott az életformája.” / „Nem kell több” – mármint kártyalap, a kérdés megvá-laszolásához –, „biztos, nincs tovább. Egy halotthoz kötött a váltása.”

A második részlet szerint, amirıl a film szól, annak „ellene van-nak”, „vita van körülötte”. „Igenis, hogy tudsz nyitni… tudsz segíteni, mert örömet hozna… örömet hozna, tehát egy lehetıséget adna ahhoz, hogy ami el-halt tudomány, elhalt tevékenység, elhalt szólás… Szólás, magyarul beszéd,

151



elhalt beszéd, hivatalosan, törvényesen elfogadott legyen.” „Utat nyit egy teljesen új tevékenységhez, egy új…” / „Ez valahogy messze utat nyit.” „Ez nagyon messze van. Ezt nem tudom meghatározni.” Földön van? „Szerintem ez nincs a Földön, nem látom. Nem országhoz kötött”. / „Volt ilyen út.” Ami felé most utat ad, az az út régen is megvolt? „Igen. Ez az út megvolt régen.” Honnan hova vezetett ez az út? „Ennek nincsen… Ez olyan út, ami visszatérı út…” „Hogy mondjam? Ez az út – már egyszer járt út volt!”

Barasits Zsuzsanna személyes beszámolójából tudom, hogy ez-után Halmy rákérdezett arra, hogy ma írja-e valaki az Arvisurákat. Ugyanis 1975-ben Paál Zoltán át akarta adni a rovások jogát a mordvinoknál egy medvetoron, de ez meghiúsult; halála után pedig már a kapcsolatai sem voltak kideríthetık. Meglepetésükre, Zsu-zsanna azt látta, hogy Magyarország nyugati határánál, Szombathely környékén egy nı írja az Arvisurákat. Csak valamikor késıbb, ami-kor a filmet nézte, akkor jött rá a leírt körülményekbıl (pl. egy ma-gyar származású külföldi meglátogatja majd, stb.), hogy a látásában önmaga szerepelt (pl. a látogatója Szombathelyen lakott). Zsu-zsanna ekkor már több éve „automatikus írással”, illetve „pohárral” írta a szellemi üzeneteket, amelyekbıl az 1999-es szövegek „Q” címmel könyv formában is megjelentek, ahol a „Q” jelentése szel-lemi nyelven: „igaz”.

Ezek a szellemi üzenetek nagyon sokban rokoníthatók az Arvi-surával. A legfontosabb, hogy a szövegek szemlélete teljesen ugyanaz. Illetve: 1. a könyv címe ugyancsak „igaz”, 2. szellemi úton érkezett, 3. írásakor senki nem ismeri fel a jelentıségüket, 4. a (jövı) törté-nete mellett alapvetıen egy tanítás, „beavatás”, 5. ezek rendkívül nehéz szövegek, még az Arvisuránál is sokkal nehezebbek.

És, a szövegek sokszor utalnak az Arvisurára, például: „úz min-ta”(minta=ember, emberi forma) „/ írta mi lemenı tanítás / patak jele-nítı szála / pellengérzi nagy látszat”, másutt: „valóságos magyar Pál / meg-jeleníti néked már / Q ó néptıl mentı szavak / magyar lelket megnagyítanak / rengeteg embernek / náluk ontódik / rezidens szándék” (=„akkor is ma-radunk és itt csinálunk valamit”).

Másutt: „jelenben / Pál égi írása / álmot szent / ıs szellem íratta”.

152



A „Hetedik érzék”

Az elnevezések alapján a sámánság valahogy úgy képzelhetı el,

hogy az Égbe emelkedı Életfa (a „turu”) létezik minden ember elméjében is, így mindenkiben „megszülethetnek az isteni gondolatok”, amely Életfa az „isz/íz” ıslélekhez kapcsolódik, és azon keresztül az elme megnyitásával, azaz a „tát”-tal érzékelhetı a szellemi erı-tér, a Világlélek, az Om. „Az óm jelzéső” ember a „nagy Világfa ágain fel tud emelkedni a szellemi élet legmagasabb csúcsára”. Turunak hívják a sámánfát, a Világfa megjelenítıjét is; Diószegi így idézi Sternberget: „a turura (vagyis sámánfára) vonatkozó kérdezısködéseimkor min-dig azt válaszolták, hogy ez „utat” jelent; azt akarták ezzel kifejezni, hogy ez az az út, amelyen a sámán vagy imádsága az égbe megy.”

Zavaró lehet, hogy a sámánizmussal kapcsolatos lélek-elképze-lések és Paál Zoltán megjegyzése a harmadik lélekrıl nem ponto-san egyeztek meg. A sámánizmus korai kutatói (Diószegi, Dienes) kettıs lélekrıl beszélnek, ahol az élet- vagy lélegzetlélek mellett az árnyék- vagy szabadlélek elhagyhatja a testet. De (Diószegi idézi Csernyecovot:) „alváson kívül csak a sámánok válhatnak el a máso-dik lélektıl anélkül, hogy az a maguk számára káros lenne, sámán-kodás idején hagyja el ıket az isz”. Paál Zoltán viszont ezt a jegyze-tet írta: „A manysik szerint minden embernek két lelke van: Lélegzés vagy Élet-lélek és Szabad-lélek vagy Vándor-lélek. Amikor valaki alszik, a má-sik lélek elhagyja a testet és más lelkekkel találkozik. Árnyéklélek vagy Sá-mánlélek csak kivételes embereknek van. Ez az Is-lélek, amely Égi eredető, és csak a sámánok látják azokat, akikben ilyen égi erı mutatkozik.”

A két megközelítés ellentmondani látszik. Érdekes azonban, hogy Kerezsi Ágnes könyvében („Hideg ország varázslói”) Leo-nyid Szopocsin hivatkozik „a három lelke közül” arra, „amelyik térben képes repülni”. Kerezsi Ágnesnek a „Sámánok, varázslók, látók – különleges képességő emberek az obi-ugoroknál” c. cikkében to-vábbi részleteket is olvashatunk: „A sámánnak viszont, mondta Leo-nyid, három lelke van. Az elsı, mint a többi emberé. „A másodikkal sá-

153



mánkodsz, ha kell, a föld alá, ha kell, az égbe mégy. A lelked elrepül, mint a szél, száll az égen. Ott jár ahol a felhık vannak. Onnan mindent látok. A szemeim élessé válnak, mindent látok, mindent észreveszek, pedig be van csukva a szemem. Mindent jobban látok, mert az égbıl nézem. Ezt a lel-kemet az alvilágba is le tudom küldeni, megnézni, hogy élnek ott az embe-rek… A harmadik lelked pedig az, amivel mindent látsz. Ránézel valakire és mindent tudsz róla. Becsukhatod a szemed és messze ellátsz. A lelked megy el oda. Látod, hogy hogyan él ott a távolban az illetı, minden rendben van kö-rülötte, vagy sem. Ahogy most titeket látlak, úgy látom ıket is. Csak el kell mélyülni magamban és elküldeni a lelkemet.” (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1993. június)”. Paál Zoltán a három-lelkőeket „látó-embe-reknek” nevezte.

Barasits Zsuzsanna közlése szerint „az elsı lélek, az Élet- vagy Lé-legzet-lélek a sors-lemez”, ami az egyénnek végrehajtandó néhány alap-vetı feladatot felügyeli, „ami nem hagyhatja el a testet”, de kapcsolata van „felfelé”, „felülrıl irányított”. Az Iz a „Szabad- vagy Árnyék-lélek, ami álomban útra kelhet; körbejár, hogy a többiekkel hogyan kellene megcsi-nálni a tervet” és „figyelmeztet, ha valaki más eltérül”, ill. „jelez dolgokat, ve-szélyeket”. Ez „árnyékként követi az embert”. Ez a „hatodik-érzék”, „mely-re mindenkinek figyelnie kellene”. „Ez is Égi minıség” – vagyis az Ég világát mi „fent” képzeljük el, de „valójában ez a mindenséget átszövi”.

Néhány embernek van egy plusz „Vándor-, Sámán- vagy Égi-lel-ke”, „ami már nem az egyénrıl szól, hanem egyetemes feladatokat jelent – a saját sorsán kívüli dolgokat, amelyek a közösséghez tartoznak”. Ez a „hete-dik érzék” (!), „ez a lelke képes szállni”, így „a különbözı hagyományokban ezt jelképezik madárral vagy állattal”, és „ezen keresztül kaphat igaz infor-mációkat”. Az egyén „elkezdhet mászni felfelé” az Égbe az „Életfán”, viszont, „ha a szellemi minıségek nem nyúlnak érte, nem hívják el, akkor abból zuhanás lesz”.

„Aki kap plusz sámán-lelket az sokkal jobban felügyelt, annak tettei, cselekedetei nagyobb mércén vannak. Itt nincs tévedési lehetıség. Aki kiválasz-tott, az nem írhat, nem tehet megrendelésre dolgokat”, mert egyszer csak össze fog omlani a világa. Annak az igazságban kell élni, az igazsá-got kell képviselnie.

154



„Óm-jel”

Az Arvisurában létezik egy kivételes képesség, az „óm-jel”.

Anyahita gyermekei beavatottak voltak, de „fénylı óm-jel” „csak egyik fiánál volt látható”, amely óm-jel „ezredíziglen” való áldást jelent.

Az „óm” szóról annyit tudunk, hogy szankszkrit jelentése: „vi-láglélek”-„egyetemes teremtı lélek”. Az Arvisurában óm-jelet állí-tólag a homlokon egy ibolyás-színő egyenlıszárú keresztként látták a beavatottak, ezért is lett a kereszt a beavatottak jele. Érdekes, hogy ez az indiai „Bindi” jel helye, ami gyakran egy vörös pont, de elıfordul, hogy (pl. buddhistáknál) keresztet, vagy forgókeresztet („szvasztikát”) rajzolnak oda. A Bindi misztikus jelentését úgy ma-gyarázzák, hogy itt az (indiai) szentek egy ragyogó lángot (Jyoti) lát-nak akár csukott, akár nyitott szemmel, ezért ık „látók”. Itt helyez-kedik el az Ajna („adzsna”) csakra, ami „parancsoló/idézı/igézı” jelentéső. Ez a „harmadik szem”, a „belsı Guru” helye. Az in-tuícióval hozzák kapcsolatba; színe ibolyakék, szent szótagja pedig az „om”(aum). A jelet az ego feladásának is tekintik (a megházaso-dott nık is ezért viselik) a „belsı Guruval” szemben, önfeláldozást a család vagy a közösség érdekében, ezért az oda rajzolt jelet „jó szerencseként” is értelmezik.

Az Arvisurában az „óm-jelzéső beavatottak” látták egymáson ezt a jelet, s az már az újszülötteken is megjelent, bár a képességek kiteljesítéséhez képzésre is szükség volt.

Az óm-képességőek aránya mindinkább csökken: „Ezer tőzfutási évenként elıbb 10 tömény évenkénti szaporulatnál, majd a harmadik ezer tőzfutási évenként csak minden 100 tömény szaporulatnál, 1-1 gyermeknél jelentkezett az Om-jel”. Amikor Ataisz „elsüllyedt, ezen 100 töményenkén-ti, 1 beavatott az óm-jelzéső születési arány állandósult”, majd késıbb „minden 1.000 tömény megszületett gyermekbıl akadt egy óm-jelzéső új-szülött”. És „jelenleg minden tízmillió ember között születik egy-egy beava-tott”; Paál Zoltán ez alapján adta meg egy levelében az akkori Szovjetunióban valószínőleg élı óm-jelzéső beavatottak számát.

155



Fontos, hogy „minden nép élni akarásához óm-jelzéső beavatottakra van szükség”. Egy levélrészletbıl tudjuk meg, hogy részben a beava-tottaknak tulajdonították a II. Világháború kimenetelét is. „Sztálin a háborút nemcsak géppisztollyal, hanem az Ottó Kuusinen által irányított be-avatottak segítségével nyerte meg, mivel nemcsak az ellenségei gondolatát, ha-nem még Churchill és Roosevelt haditerveit is elıre tudta”. „Tudott dolog, hogy Hitler 12 beavatottat kivégeztetett, mert nem akarták a Kaukázus felé irá-nyított hadmőveletet. Amíg a háború megkezdésekor 50:48 ellenében a néme-tek fölényben voltak, minden rendben ment, de amikor 48:38-al Otto Kuusi-nen fölénybe került, minden megváltozott. Ezért OM jelőeket kerestek. Így került Szınyi Márton, majd 1944. december 22-én jómagam is a beavatottak közé.” (Ekkor figyelték meg Turáék elıször Paál Zoltánt; de csak febr. 2-án sikerült megszöktetniük.) „Sztálin, aki Grúziában, még pap-növendék korában megismerkedett a beavatás lényegével, amikor Moszkvát körülvették Hitler fasiszta seregei, Otto Kuusinen beavatott csoportját igénybe vette”. „Ezért vett magához Yrjı Szalminen egysége, hogy létszámban ıket erısítsem.”

Az élni akaráshoz, az életminıség javításához, az áldáshoz, a szerencséhez, különösen a nehéz helyzetekben tehát létfontosságú, hogy legyenek, akik az „óm” világlélekre, az Égre ráhangolódni ké-pesek és meg tudják találni a bajból kivezetı szerencsés utat. Az Arvisura szerint Mohács azért is volt nagy csapás a Magyarságra, mert „ettıl az idıtıl kezdve a magyar beavatott gyermekeket hol a török, hol a német vitte el magával” és talán a történelmünkben is észrevehetı, hogy azóta nem mindig szerencsés döntést hoztunk. A beavatottak viszont nem egyenletesen helyezkednek el a világban. Paál Zoltán szerint „a Szent Korona területén 3 fiatalkorú beavatott született, tehát 30 millió ember vezetésére alkalmas ifjú” így „1514-tıl kezdve most van alkal-munk kihasználni a beavatottakban való bıvelkedésünket”.

Bár az arány csökken, „4122-ig a gondolat-rezgéseket minden ember-nek elérhetıen kifejleszthetjük, és akkor minden ember békeszeretı beavatottá válik. A gondolkozóvá fejlıdött új emberiség bizonyára le tudja gyızni a gyil-kos hajlamokkal született emberiséget.

Legyen a Földön Béke!”

156



Szerencse

A sámán szó szerint „tudót” jelent. Rögtön az Arvisura elején

meg is találjuk a 24+1 különbözı sámáni szerepet, így: pateszi (öregisten idı), harsány (kispap), regıs(tanító), bacsa(ellátó), bıd(bı-ségpap), boksa/baksa(tudóspap), arbag(gyógyító), kács(vándorló), da-lacs(katonapap), ulcsák(nemzetiségi), duru(szövetségi), jaku (összekö-tı), barus(jövendımondó), magóc(varázslópap), nazír (istenidézı), bán(ırségpap), kende(napisten pap), tárkány(kovácspap), vajda(kalan-dozópap), gyula(szerzıdési), horka/harka(bírópap), szécs (arany-asszonypap), igric-sámán(éneklı), abakán(ırség-, öregtanácspap), rimolán(gondozó papnı). (Így, aki „sámánnak” mondja magát, meg is nevezheti, hogy milyen képessége van ;) ) Tiszta formájában minden szerepkör egy, a közösségért végzett munkát jelent, amely végzésekor a sámán tudatának „át kell kapcsolni” egy másik, egón túli minıségre és ekkor a szellemvilág – gyakran névtelen – képvi-selıjeként jelenik meg.

A mindent átfogó szellemi erıtér létezése lehetne pusztán ér-dekesség is, ha nem lenne közvetlen hatással az életünkre. Képzel-jük el, hogy kimegyünk a megállóba és azonnal jön a busz. Ez sze-rencse? A busz valójában a menetrendet követte, így véletlenül an-nak „magasabb rendjéhez” igazodtak a tetteink. Ez a „szerencse” tehát még megvalósítható lenne a háttérben létezı szabályok isme-retével. De mi van, ha csúszott a buszindulás, és mégis éppen el-értük a buszt? Szerencse? A racionális ismeretek tehát csak egy adott (de semmiképp sem elhanyagolható) szintig képesek model-lezni a valóságot, amely azonban olyan bonyolult, hogy nagyobb léptékben gyakorlatilag lehetetlen megjósolni az eseményeket, ha-csak intuitív módon nem „érzünk rá” azok „magasabb rendjére”.

A hantiknál (Kerezsi Ágnes: Sámánok, varázslók, látók…) a sámáni „kiválasztottság egyik külsı jele a vadászatban, ill. halászatban való szerencse.” „Pl. Iván Szopocsin, amikor – az ô szóhasználatával élve – éles-látóvá lett, álmában látta meg, hogy milyen irányban érdemes vadásznia.”

157



Az Éghez, a pozitív szellemi minıségekhez való igazodás jele a szerencse. Így, ha ezt a világot figyelmen kívül hagyjuk, akkor kao-tikussá fog válni a környezetünk, illetve pontosan, a káosz figyel-meztet arra, hogy letértünk a jó útról. Az „Ég akarata” az egókon túli, teljes Élet minıségének emelése, a „gondolkodás” és a „békére törekvés”. Ebbe az irányba való haladás – egyenes út, míg más, tet-szetıs ötletek irányai jobb esetben is csak tévelygések. Ezért fontos tehát, hogy „rá tudjunk hangolódni” a mindenségre. (A pozitív szvasztika jelentése is egón túli „szerencse”.) A jószándékú tettek köré pedig egy szellemi védıtér szervezıdik. Ez szerencsét jelent, alapvetıen „csak” a feladatra vonatkozóan, de ott, akár elsıre le-hetetlennek tőnı problémákat is megoldhat. Sokan számolnak be arról, hogy egy tevékenységük során szinte maguktól oldódtak meg helyzetek, mintha ott külön szabályok érvényesültek volna. A tel-jességet megélınek, ill. azt valóban és tisztán megélni vágyónak a környezete is a magasabb szándékok szerint „rendezıdik”, így a jelek figyelésébıl következtethet az Ég akaratára. A szerencsét és a jeleket viszont sem túl- sem pedig alul értékelni nem szabad, ahogy az intuíció is csak a racionalitással együtt mőködhet.

Van a szerencsére utalás az Arvisurában? Nos, „a titkos Arvi-surák szerint az Égiek megbízásából Jádé volt minden terület megmővelésének az Istene. Feladata volt a legbensıségesebb harmóniát megteremteni az égi ha-talmasságok és az emberek között. Amelyik földi halandó ezt felismeri, az bölcs ember.” Az „Ég és Föld a tízezernyi lény apja és anyja. Az elemekkel való harcnak azért tízezer, azaz 1 tyumen az alapja, mert tízezer lélek, ha akar, mindent el tud érni.” „Azonban az Ég uralkodik az emberek felett. Aki jót cselekszik, arra százszoros szerencsét áraszt, aki rosszat követ el, azt haragja aszállyal, rossz terméssel és zőrzavarral sújtja, de irgalmas is lehet.

Az Égiek a beavatottaknak bepillantást engednek a lét titokzatos ösz-szefüggéseibe.”

„Az Ataiszról elszármazott nemeseknek soha nem szabad egyéni érde-kek miatt egymás ellen fordulniuk, mert akkor az Égiek vívmányai megsem-misülnek.” „1 tömény harcos élni akarását, alkotni vágyását és szellemvilágát ne akadályozza senki”.

158



Az Arvisura igazsága

Az Arvisurában valóban lehet találni néhány kisebb nyilvánvaló

hibát, illetve elírást vagy következetlenséget (ez utóbbiakat a kéz-iratok alapján lehetne csak pontosabban értelmezni). Például régen valószínőleg (nem biztosan!) a hónapok nem teleholdkor, hanem új-holddal („újhold, új király”) kezdıdtek; az uralkodóknál külön em-ber figyelte is, hogy mikor jelenik meg a keskeny sarló és jelentette az új hónap kezdetét, illetve hagyományosan is az újholdat tartják annak az idıpontnak, amikor valami újba kell kezdeni. (Másrészt, a sumér nyelvben a gibil egyszerre „ég(ige)” és „új” jelentéső is – így egy hasonló félreolvasás is okozhatna ilyen félreértést.) Viszont (!), Vezsakoriban a többhónapos medveünnepet teleholdkor kezdték.

Vagy máshol: „a rómaiak által számított 452. év az Arvisura titkos rendelkezései szerint a tigris éve, tehát gyıztes harcosok esztendeje, de a múlt év a meggondolatlan nyúl éve volt, amely csak eldöntetlen csaták esztendeje le-hetett”, de a Nyúl (Szőz) után nem a Tigris (Oroszlán), hanem a Sárkány (Mérleg) következik. Az elírást egyrészt a precesszió ko-rábbi említése okozhatta (a Világkorszakok sorrendje fordított), másrészt pedig elképzelhetı egy jel félreolvasása is; Nimrudék le-gendásan a sárkánykígyótól származtatták magukat (sumer „nim”

� – zúg/repül/magas/fenti/felemelt/korai/keleti; ill. „nin” – úr/úrnı), ugyanakkor a vadászatai miatt Nimrudnak és utódainak az oroszlán lett a jelképe).

Mégis, a kisebb elírások ellenére úgy gondolom, hogy az Arvisura összességében és minıségében Igaz. Adatainak rendszere olyan mérető, sokrétő, szerteágazó és mégis összefüggı, hogy hasonlóan konzisztens rendszert lehetetlen tervszerő módon összeállítani – különösen nem egy három mőszakban fizikai munkát végzı em-bernek. (Én nem tudnám összeállítani, pedig a még kamaszként velem megcsináltatott intelligenciateszt csak 160-ig mért :), amivel csak arra akarok utalni, hogy ha az Arvisura mesterségesen elıállí-tott lenne, az akkor is egy különleges szellemi teljesítmény volna.

159



De nem elıállított, és ezt a szövegben lévı „ısképek” is mutatják. Maga az élet és maga a történelem ilyen.)

Akik az Arvisura kitalált voltára hivatkoznak, azok legfeljebb egy-egy részletet ragadnak ki. Az Arvisura nem résztörténések mo-zaikja, hanem egy hatalmas és ezer szállal összefüggı történet-fo-lyam. Ilyet hatalmas rendszert kitalálni és összeállítani, különösen az akkori technikákkal, számítógép nélkül, cetlikkel, az Internet ál-tal elérhetıvé vált hatalmas ismeretanyag és a modern kutatási eredmények, vagy akár a lexikonok tömege nélkül… Szerintem le-hetetlen. Az Arvisura kitalált voltára hivatkozók azt is elfelejtik, hogy a már önmagában is szövevényes szöveg egy sokkal hatalma-sabb és sokkal szövevényesebb háttérre vonatkozik, amely háttér valószínőleg – a történeti valóság. Csak egy példa: „A Nap, amely az életet adja, mindig diadalmaskodik az Üvöltı Vízisárkány fölött és Föld-anyánk birodalmát mindig úgy fordítja meg, hogy a jók életben maradjanak és a rosszak pedig ínségesebb vidékre kerüljenek. Ez a vízisárkány lassan növı fiókáinak örökös harca az életet adó Nappal. Egyik fiókája, a Kun-kun sárkány, aki az Özönvizeket csinálja.” Nos, a kun jelentése „farok”, és

az ékjel formája (�) is az üstökösre és csóvájára utal; ez a jelen-tés azonban nincs megemlítve az Arvisurában, ahogy sok-sok egyéb kiegészítı információ sincs. Hasonló összeállításhoz rendkí-vüli manipuláció lenne szükséges, hogy bizonyos részeket ne írjunk le – úgy tőnik, a „kitaláltság” képviselıi sokkal inkább önmagukról mondanak véleményt és nem az Arvisuráról.

Az Arvisurán látszanak bizonyos „szakolvasmányok” hatásai is (Schmidt Éva szóhasználata), de ezek alapvetıen nem jelentısek a teljes szöveghez képest. Paál Zoltán könyvtárakban biztosan nem töltött hosszabb idıt, illetve munkája és az írás mellett nem is le-hetett ideje sokat olvasni; a lánya sem emlékszik erre, csak arra, hogy az apja minden szabadidejében az írógép elıtt ült és csak írt és írt, folyamatosan.

Az Arvisura rejtélyének a legvalószínőbb és legegyszerőbb meg-oldása az, hogy lényegében és minıségében Igaz.

160



Az Arvisura tanításai

Talán úgy tőnhetett: én az Olvasóval el szeretném fogadtatni,

hogy az Arvisura igaz. Ez távolról sem állt szándékomban. Amit vi-szont szerettem volna, az az, hogy felhívjam a figyelmet Paál Zol-tán írásaira, amelyekbıl – úgy érzem – nagyon sokat lehet tanulni. Mindenki döntse el maga, hogy igaznak tartja-e az Arvisurát; én csak néhány szempontot szerettem volna körüljárni, hogy az ítéle-tünkben megfelelıen nyíltak lehessünk.

„Minden nép a saját szája íze szerint beszél a másik néprıl, és mindenki a saját igazát hangoztatja” – mondja Tura. Le kell-e mondanunk a saját igazunkról és feltétel nélkül elfogadnunk mások véleményét?

Mivel én már láttam hasonlót, régi személyek és történések „megidézését”, ezért én elképzelhetınek tartom a Paál Zoltán által leírt ismeretszerzési módot, a „gondolatvibrációs eljárást” is. Másrészt, mivel az egységében tekintett írás utal az író emberi minıségére, ezért valószínőtlennek tartom, hogy Paál Zoltán nem olyat írt le, amit igaznak tartott. Az ı emberi minısége és a történet jellege mi-att teljesen hihetınek tartom az Arvisurák átadásának körülményeit is, és azt is, hogy rendelkezett többszáz oldalnyi rovásos feljegyzé-sekkel. (Ne feltétlen folyamatos szöveget képzeljünk el, hanem Tura „meséi” alapján értelmezhetı jegyzeteket, valahol félúton a mai szövegek és pl. egyes lapp („számi”) rajzok között.)

A „források” hihetısége miatt számomra maga a történet is hi-hetı. De, ha a történetek nem is így zajlottak volna le (de egy szempontból, ill. lényegében szerintem így voltak), az Arvisura akkor is egy kiemelkedı mő. Különlegességét az adja, hogy kimagaslóan tiszta képet ad egy szemléleti módról, ami a modern világunkban már nagyrészt elfeledett. A modern „ezotéria” ködös és képzetekre alapuló, többnyire a tetszetısség eszközével, a fontoskodással és az egyéni problémák megkerülésével „jutalmazó” „ötleteivel” szem-ben itt egy tiszta képet kapunk, amely a munkára, a tudásra és a fe-lelısségre helyezi a hangsúlyt.

161



Az Arvisura szinte egyedi, ahogy a szellemi minıségek mőködé-sének és mőködtetési lehetıségének a módját és egységes rendszerét megadja, mégpedig – eddigi ismereteim és tapasztalataim szerint – más szemléletekhez képest a valósághoz a legjobban illeszkedı módon. Az Arvisura a szellemiséggel és a magyarsággal kapcsolatos összes (!) alapkérdésre egy tiszta választ ad. Néhány fontosabb:

– a hit (és a szertartások, az ısök és a múlt tiszteletének, ill. a hagyományoknak) a szerepe a mai világban

– a hitvilágoknak (beleértve a materializmust) a nyitottságuk alapján történı megítélése, vagy, hogy hatalomra és kizárólagosság-ra törekednek-e

– fajok, népek és hitvilágok feletti szemlélet (minden hit magas fokon megélhetı, s azok lényegében ugyanoda vezetnek)

– a halál utáni „divatos” reinkarnációs képzetek helyett a „ván-dor-lelkek” és „szent-porok” szemlélete

– az erıszakmentesség és az önvédelem egyensúlya („beavatot-tak harci kiképzése”)

– társadalmi berendezkedés („nyitott szervezet”, „vének”, stb.) – a közösségért való szolgálat szükséges minısége – az ifjúság folyamatos beillesztése a társadalomba – oktatások és kultúra kiemelt szerepe – kíméletes életmód és étkezés – környezet védelme; a termelés teljes rendszerként elképzelése – mitizált történelem helyett egy reálisabb, életszerőbb kép – a Magyarság származásának hármas, szkíta-jász-indoiráni,

hun-székely-úz-kabar-avar és szavárd-ugor-sumér (!) eredetének kérdése, rokonnak tekintve más ısnépeket is

– a szellemiség képviseletének módja, és a „tudók” („sámá-nok”, „mágusok”) képességeinek és feladatainak megadása

Az Arvisura tehát alapvetıen a szellemiség világának teljességé-rıl egy tanítás, vagyis az Arvisura szóhasználatában: Rege.

162



A látható és a láthatón túli világ

Barasits Zsuzsanna szellemi üzenetei alapján A szellemvilág létezı és élı, körülölel minket. Minden dolog és

tett szelleme, a természeti erık, a növények és állatok szellemei ki-terjednek fizikai valójukon túl. İseink, a régi „erıs lelkek”, a tiszta égi minıségek és magas istenségek óvóan figyelik tetteinket – a tiszta és igaz szándékot erejükkel és világokat átívelı tudás adásával segítik.

A láthatón túli szellemvilág közvetlenül észlelhetı, annak minı-

ségei és törvényei megismerhetık. A szellemi erıkkel felvehetı a kapcsolat, azoknak kérhetı a segítı támogatása.

A láthatón túli megismerése a tudaton és tudattalanon keresz-

tül, azok együttes és egyre tisztuló, harmonikus mőködésével lehet-séges. Ez csak együtt történhet a rejtett lelki problémákon, feszült-ségeken való túllépéssel és az ösztöni erık feletti irányítás megszer-zésével.

A tudat módosíthatja és torzíthatja a láthatón túli világ észlelé-

sét, a tiszta igazságot képzetté átszínezheti. Az átszőrıdött felisme-réseket, észleléseket így csak kritikus szemmel lehet tekinteni, és azokat ellenırizni kell. Azok pedig ellenırizhetık, összevetve a tiszta hagyománnyal, a tapasztalattal, illetve más, független észlelé-sekkel.

Csak a tiszta és igaz mőködik; a képzetek és kitalált hitek tet-

szetıs, de hamis, és erı nélküli saját, egyéni fantáziavilágot terem-tenek. El kell tudni fogadni, hogy sok terjedı “ismeret” csak kép-zet, annak talán csak a magja igaz, és az is, talán egészen más érte-lemben. Amit eddig véltünk és amire idınket áldoztuk, az esetleg csak a saját magunk vagy mások által alkotott képzet – el kell tud-

163



nunk ezt fogadni, hogy a láthatón túli igazság felé továbbléphes-sünk.

A gyökértelen fát a legkisebb szél is kidöntheti. A hagyományo-

sabb, a természethez és az univerzumhoz közelebbi életmód tisz-tább képet ad a láthatón túli világról. Ezért a szellemi minıségek világa az eredeti hagyományból megismerhetı. A teljesség rendjébe illeszkedni csak az ıseredeti hit megélésével lehet. Azzal egyetlen új csinálmány sem összemérhetı erejő.

A segítı szellemi erık a harmonikus és szerves teljesség világát

jelentik. A világ látható és láthatón túli teljességét és szervességét érzékelı, de nem csak megértı, hanem valóban meg is élı (és nem csak megélni vélı) gondolkodás a tetteit csak a tiszta és igaz (és nem csak annak vélt) értékek felé irányíthatja. Nem tehet mást, nem sértheti meg a valóság szövetét.

A szellemi erıktıl és a tiszta értékektıl elfordult emberiség ká-

oszt hoz a világába és pusztítja azt. Önmaga életterét rombolja, így végsı soron saját fennmaradását veszélyezteti.

A harmonikus személyiségek, közösségek, nemzetek körül a

szellemi védıtér megerısödik, „szerencsésebben” alakulnak a dol-gok. Ráterelıdhetnek a jó útra. A káosz „szerencsétlenségeket”, vá-ratlan katasztrófákat, pusztulást eredményez. Sıt, a „szerencse” is elbizakodottá tehet, ami szintén káoszhoz vezet. A káoszból, ka-tasztrófákból általában (de nem mindig) „szerencsével” a tisztább személyiségek menekülnek meg – a világ így tisztítja önmagát.

Létünk fennmaradásához és életünk minıségének javításához a

természethez és az univerzumhoz közelebbi lét útjára kell lépnünk. Vissza kell térnünk a segítı szellemvilághoz kapcsolódó ıseredeti hagyományainkhoz.

164



„Az Arvisurát nem lehet szakérteni, csak érteni, érezni, mégpedig nem a szokásos értelemben, hanem szükség van arra a bizonyos „hetedik” érzékszervre ahhoz, hogy teljes mértékben értsük és érezzük a rótt üze-neteket (mert az Arvisura nem írott, hanem rovott sorok). Engem azért zavar, fıleg azoknak a negatív bírálata, akik magukat íróknak, tudó-soknak tartják, és mások is azt vallják róluk, mert elvileg ık annak a képességnek, ami Zoli bácsi birtokában volt, egy szeletét magukénak tudhatnák, ha valóban írók, tudósok lennének. A valódi mővészek, tudósok, rendelkeznek azzal a szellemi adománnyal, ami az Arvisura szerint a karéjt megadja, és elıfordul a „harmadik” lélek jelenléte is rit-ka esetben. Az ember, én legalábbis, leginkább tılük várnám el, hogy kiálljanak az Arvisura mellett és hogy értsék.

Az Arvisurát nem szőrın keresztül kell olvasni, hanem úgy ahogy az eredetileg leírt, lerótt. A mai ember, akinek elveszett az a képessége, hogy az ısi hitvilág lelkületi állapotában felélessze magában azt a tu-dást, ami azt a tudati állapotot hozza létre, ami a megfoghatatlan világ nyelvét, rezgéseit fogja, az nem is tudja elképzelni az Arvisura hitelessé-gét. Vannak dolgok, amik nem megfoghatók, és mégis léteznek, ame-lyek elfogadása nélkül a tudomány nem tudott volna fejlıdni.”

(Barasits Zsuzsanna)

165



Vég Csaba

SSzzeelllleemmii úúttoonn

AA sszzeelllleemmiisséégg kkééppvviisseelleettee

((22001122))

166



167



Szellemi úton

A szellemiség képviselete

Rögtön az elején értelmeznem is kell a címet, ugyanis nincs

olyan, hogy kizárólag szellemi, vagy más néven spirituális út, mivel az életünk nem választható el a szellemiségtıl, a szellemi erıtér vi-lágától. Életünk minden pillanata a szellemiségben is történik. Jelen korunkban „mindössze” a szellemi erıtér közvetlen észlelése sza-kadt meg, és már az arra vonatkozó ismeretek is elhalványodtak, így különbözı spekulációk kezdtek terjedni, amelyek végsı esetben magának az erıtérnek a létezését is kétségbe vonják. A közvetlen érzékelés hiányában és a tudást ırzı hagyomány fellazulásának kö-vetkeztében gyakorlatilag bárki azt mond, amit akar, akár a legfur-csább elképzelés-halmazt is összevegyítheti magának. Ezek a kép-zetek azonban általában elszakadnak a szellemi erıtér tényleges mőködésétıl, elsısorban tetszetısek, megalkotóik és követıik bi-zonyos pszichológiai problémáit és rejtett motivációit szolgálják, így igazságtartalmuk és tényleges erejük is minimális. Azonban at-tól, hogy egy létezı dolgot nem látunk, és figyelembe sem vesszük, az természetesen hathat ránk.

A szellemiség világa tehát nem különül el a mi „valódi”, meg-fogható világunktól, így pontosabb lenne arra a „láthatón túli” világ megfogalmazás. A világ egy teljességként, egységes és szerves erı-térként létezik, amelynek csak egy szők aspektusa az öt érzékszerv-vel érzékelhetı „látható” és „megfogható” valóságunk, amit a raci-onalitás közvetlenül tud modellezni.

Korunkra igen jellemzı a „hit” szó jelentésének deformálódása. Ma ezt a szót kb. arra az esetre használjuk, amikor valaki egy téves képzetet alkot, amely idegen a valóságtól, tehát a szó ma a „hiede-lem” jelentéséhez közeli. A „hit” szónak ez az értelmezése viszont

168



régebben éppen, hogy a nem hívık kételkedésére és tévedésére utalt.

Az ıseredeti hit a szellemi erıtérnek a közvetlen megtapaszta-lására épült, így annak jellegzetességeirıl és mőködésének termé-szetérıl a megéltségen keresztül tiszta és mély ismeretei voltak. Akinek ilyen megéltsége nincs, az következetes szellemi munkával, az igazságnak minden látszaton túli keresésével még a hatásaiban felfedezheti és megközelítheti, megértheti ezt a világot. Aki viszont ettıl is elfordul, annak számára a mások megéltségen vagy tudáson alapuló hitét ı vagy elhiszi, vagy sem. A nem értık számára mások hite így egy olyan modellalkotás, amelynek a valóságát ık bizony-talannak érzik, esetleg megkérdıjelezik. A megélık vagy megértık számára viszont a hit a világnak egy létezı és mőködı teljessége, amely átfogó volta miatt túlmutat a racionalitás ismeret-darabok részlegességén.

Mit jelenthet tehát a „spirituális”, szellemi út? Pontosabban: az életünk tettei alapvetıen milyen módon jelennek meg a szellemi-ségben?

Rögtön az elején tegyünk egy kis kitérıt, ugyanis a ma divatos elképzelés szerint a „spirituális élmények” útján könnyen elindul-hatunk – egyszerően bizonyos szerek fogyasztásával.

Pszichedelikumok

A „pszichedelikus sámánizmus”, illetve a pszichedelikus sze-rekkel történı „spirituális” élmények szerzése már önmagában egy ellentmondásos megközelítés, mivel egyrészt feltételezi, hogy van egy egyénen túli, magasabb rendő világ, másrészt viszont fel kell tételeznie, hogy ennek megközelítéséhez az egyénnek saját magá-nak kell lépnie, mégpedig szerek használatával, azaz, ez a világ képtelen elérni ıt, tehát mégsem magasabb rendő. Ennek egy deri-váltabb változata, amikor tudatmódosító szerek segítségével már nem is a szellemi síkkal (szellemi erıtérrel) próbálják felvenni a

169



kapcsolatot, hanem „csak” „extra-érzékelések” (távolbalátás – clair-voyance, jövıbelátás – predictio, igazlátás – verdictio, stb.), esetleg mágia kierıltetésének a céljából.

A szer használata így valójában az ego-kiterjesztésnek a módja, ami a nyugati fogyasztói szemléletre épül. A szer, illetve annak se-gítségével látszólag a „spirituális élmény” megvehetınek, megsze-rezhetınek látszik: „majd én” lépek, „majd én elindulok” azon az úton. A nyugati populáris filmek pedig azt sugallják, hogy bármit megtehetünk, az utolsó másodpercben úgyis éppen a megfelelı drótot fogjuk majd elvágni, és végül élve, sıt, amit értékként su-gallnak: gyıztesen és fıleg – sikeresen fogunk kikerülni a helyzet-bıl. Ezekben a filmekben nincs olyan, hogy a fıhıs rajtaveszt, s ha ki is derül, hogy valamire teljesen alkalmatlan, csak azért, hogy ké-sıbb az akaratát, az egóját tőzön-vízen, mindenki máson keresztül-víve végül ı gyızzön. Ez alapján a sugallat alapján bármit bármi-lyen felelıtlenül is megtehetünk, végül úgyis gyızedelmeskedünk.

Látszik, hogy az ún. „pszichedelikus sámánizmus” egy ego-centrikus megközelítés, mely kb. úgy szemléltethetı, hogy ha nem nyílik az ajtó, akkor megpróbáljuk berúgni azt, mivel „nekem kell az a spirituális élmény”, „én megérdemlem”, mert „én egy nagyon spirituális személyiség vagyok”. Az ellentmondásos megközelítést fokozva, így a pszichedelikumot használó személy egyenrangúnak képzeli önmagát a szellemi síkkal, mintha az csak egy másik ország lenne, ahova turistautakra lehet befizetni, ha éppen olyan kedvünk van.

A szer valószínősíthetıen olyan módon mőködik, hogy lekap-csolja a külsı világ erısségét, a belsı világra pedig hatványozottan ráerısít. Megjelennek látomások, de ezeknek a képeknek az alap-vetı forrása maga az egyén. „Spirituális élmények” helyett így sze-mélyes kábító gyönyört vagy horrort kap – tehát ugyanazt, mintha beült volna egy szórakoztató filmre, csak éppen ez olyan fokozaton történik, amely elviselésére nem tervezték az agyat. (Persze, lehet ezeket az élményeket univerzális ismeretekként tálalni, de attól még nem feltétlenül lesznek azok.)

170



Úgy tőnik, hogy léteznek a szerek mögött olyan entitások, amelyek nyújtanak bizonyos ismereteket, a beszámolók alapján vi-szont mind az ismeretek, mind ezeknek az entitásoknak a szándé-kai erısen megkérdıjelezhetık. A beszámolók alapján úgy tőnik, hogy ezek túlnyomórészt személyre szabott képeket mutatnak, a szert használót mintegy csábítva a további használatra, így az enti-tás éltetésére. Én egyetlen olyan emberrıl sem tudok, aki valódi mély, teljes és tiszta szellemi tudást szerzett volna ezen az úton (azt, hogy eddig nem hitt a szellemi entitások és szellemi aspektu-sok létezésében és na, most megtapasztalta – ezt nem sorolom ide). Ehelyett, a szerek használata jelentısen deformálhatja a személyi-séget, valósággal vakká, süketté és érzéketlenné válhat – akár visz-szafordíthatatlanul.

Az élmények irreális erıssége miatt lecsökken a valódi külsı világ fontossága, a szert használó abban egyre kevésbé talál bol-dogságot, örömforrást, az egyre kevésbé tőnik igazinak. Emléke-zetvesztés, akaratvesztés, fiziológiai vagy “csak” lelki addikció… Egyre gyengül az élethez való kapcsolódás.

Valóban, így tervezték volna az embert? Felvethetjük, hogy a pszichedelikumok Paál Zoltán Arvisurájá-

ban, illetve a Vérrel pecsételvében is megjelennek. Tura ugyanis megitatta egy speciális teával Paál Zoltánt, illetve Paál Zoltán leírja, hogy a sámánképzés elején a jelöltekkel megitattak egy szert. (Paál Zoltán volt barátjának, Lakatos Zoltánnak a közlése szerint Paál Zoltán nem ismerte ennek a szernek az összetételét.) Rendkívül fontos azonban, hogy sem Paál Zoltán, sem a jelöltek nem akarták a szert meginni (ami ráadásul az esetek néhány százalékában paralí-zist, bénulást okozott). Paál Zoltán egy, a földön két lábbal álló, ra-cionális munkásember volt, aki eredetileg sem a szellemvilágban, sem különleges képességekben nem hitt. A fiatal sámán-jelöltek otthoni élete is valószínőleg igen messze volt a spiritualitástól – az ı ifjú gondolataik valami egészen más körül foroghattak. Mindkét esetben egy évezredes (!) hagyomány rendszerébe kerültek be,

171



amelynek pontos ismeretei és megéltsége (!) volt a szellemvilágról. A pszichedelikum csak egy apró elem volt ebben a rendszerben, amely használata egyáltalán nem volt veszélytelen. Persze, gondol-hatjuk a nyugati közönségfilmek által sugárzott hiedelmek mintá-jára, hogy mi kísérletezhetünk, majd mi úgyis megússzuk, sıt, végül gyızünk… – nos, a valós esélyeket mindenki kipróbálhatja pl. egy a Lottó-szelvénnyel.

Úgy tőnik, hogy ezek a szerek egyfajta „gyorsítóként” mőköd-tek, az idı-kényszer miatt „átlökték” a kapun a jelölteket. Ha vi-szont lehunyt szemmel gázt adunk, nem árt, ha valaki „látó” meg-mondja, hogy nem téglafal van-e elıttünk. Persze, „bízhatunk” a szerencsékben is, hiszen a filmekben is mindig megússza a fıhıs – azok pedig csak igazat mondanak, nem?

Az a valószínőbb, hogy ha valaki akarja a szer használatát, il-letve türelmetlenségében gyorsan és minél kevesebb munkával a spi-ritualitás világába akar kerülni, akkor „ab ovo” alkalmatlan a valódi szellemi síkhoz való kapcsolódásra.

A sámán-hagyomány pontosan ismeri az „elhívás” tényét, ami-kor az arra alkalmasnak tőnıt maga a szellem-világ keresi meg és elvégzi a tudat módosítását és a tanítást. (És, ha valaki hiányolja, hogy ez vele miért nem történt még meg, abban így nem valószínő, hogy a szellemvilág a hibás.)

Milyen lehet tehát a „tudás”, a tényleges spiritualitás útja?

A személyiség alsó, felső és középső világa

A személyiségstruktúrát nagyjából úgy képzelhetjük el (külön-bözı pszichológiai modellek és a hagyományokból leszőrıdı ké-pek alapján), hogy van egy tudatos „középsı világunk”, amely mellett létezik az ösztöni erıknek a sőrő „alsó világa” és a felettes tudat finom energiájú „felsı világa”.

Az ösztönvilág önmagában nem jó vagy rossz, alapvetı fontos-ságú a létfenntartásunk szempontjából, így jelezhet veszélyeket, kö-

172



zölhet igényeket és minısítéseket. Sőrő erıminısége miatt a szán-dékok érvényesítésének alapvetı eszköze. Probléma akkor szokott lenni, amikor elszabadul és átveszi az irányítást a személyiség felett, akinek a tettei így egyre értelmetlenebbé, kaotikusabbá válnak. Az ösztön-én energiáit így adott mederbe kell terelni (de nem elfojta-ni), azt kontrollálni kell.

A felettes tudat „felsı világát” a pszichológia valamilyen köve-tendıként meghatározott mintaként határozza meg, a spirituális szemléletek pedig azt a szellemvilágba helyezik, ahol ez az „Égi én” (Barasits Zsuzsanna alapján) akár önálló, az éntıl bizonyos szintig független karakterrel is rendelkezik. A „felettes tudatnak” rálátása van az egyénre és világára, így sugallhatja, hogy merre felé kellene elindulni a labirintusból kifelé vezetı legrövidebb úton, még akkor is, ha az egyénnek ránézésre az az irány nem nagyon tőnik vonzó-nak. Finom energiái miatt ezeket a sugallatokat könnyen elnyom-hatják az ösztöni erık zajai vagy az egyén elsıre jónak látszó ötle-tei.

A személyiség „középsı világát” éber állapotban elsısorban a mennyiségi jellegő racionalitása uralja, mivel ez a szemlélet alapvetı az egyén túlélése szempontjából. Az, hogy pontosan mi mekkora, hol helyezkedik el, merre halad, milyen súlyú, ezek lényegesek ab-ból a szempontból, hogy az a dolog jelent-e veszélyt rám. A racio-nalitáson túli, vagy úgyis mondhatnák, a látható és közvetlenül megfogható-leírható világon túli minıségi, transzcendens szemlélet háttérbe kerül, azt alapvetıen az álmainkban és pl. a mővészetek-ben érhetjük tetten. Úgy tőnik, hogy a valóságban sokkal lényege-sebb a minıségi, mint a mennyiségi aspektus, a teljesség, beleértve mind a személyiség felsı és alsó világát, mind pedig a szellemvilág teljességét. A világ teljessége így elsısorban minıségében jelenik meg, pontosabban: az eddigi mennyiségében és különállóságukban tekintett részletek minıségi aspektussal bıvülnek egységgé és tel-jességgé.

A személyiségnek és a világnak is a teljessége így a racionalitá-son túllépve (szó szerint: transzcendentálva) – de annak nem el-

173



lentmondva (!) – ismerhetı meg. Másrészt, a személyiség harmoni-kus, az ı szempontjából végsı soron a legjobbnak tekinthetı, sıt, úgyis mondhatjuk a leghatékonyabb állapota és cselekedete a há-rom rész – azaz az én, a felettes én és az ösztön én – együttes összhangjával teremthetı meg.

Az öt érzékszervünk alapvetıen (de nem kizárólag) a mennyi-

ségekhez, a racionalitáshoz kapcsolódik, amely a bal agyfélteke funkciója. Az ezen túli világ elsısorban minıségekre, részletek he-lyett egységre és teljességre épül, amely egy belsı, „hatodik érzé-ken” keresztül érhetı el. Ezzel ismerhetı és érthetı meg az ösz-tön-világ is, és ezzel hallhatók meg a felettes én sugallatai. És ezen keresztül érhetı el a szellemiség világa is, pontosabban: a világunk-nak a szellemi minısége, erıtere, amely a racionalitás által csak ne-hezen felfedezhetı.

A belsı érzék „megnyitásához”, érzékelésének fogadásához, észleléséhez elsısorban magának a személyiségnek kell összhang-ban lenni, különben a belsı örvények, feldolgozatlan problémák eltérítik az észleléseket. Másrészt, itt a hangsúly a részletek és a pontos kiterjedések (dimenziók) helyett az egységen, a teljességen és minıségen (a ma divatos szavakkal: az energián, erın, rezgésen) van. Valójában ezt a világot képviselik a mővészetek, de éjjelente álmainkban is ide látogatunk el.

A szellemvilág

A tapasztalatok és a legkülönbözıbb beszámolók alapján úgy tőnik, hogy a láthatón túli, transzendentálisnak nevezhetı világ alapvetıen minıségi jellegő és a hasonlóságokra épül, szemben a racionalitásnak a mennyiségeket hangsúlyozó szemléletével. A lát-hatón túli világban pedig létezik két alapvetı minıségi különbség, két alapvetı irány. A felsınek nevezhetı világ egy általános és együttes jó és harmónia irányába törekszik. A másik irány pedig az

174



„akarattal” és „erıvel” jellemezhetı, de ide tartozik az ezek által megszerezhetı „elıny” és „hatalom” is. Ha tehát a saját céljaink szolgálatába állítjuk az erıt és akaratot, mégpedig mások rovására, akkor hatalmat nyerhetünk mások felett. Onnan tudhatjuk, hogy nem valamilyen saját, esetleg rejtett célunk van valamivel kapcso-latban, hogy azt a dolgot alapvetıen nem akarjuk megtenni – pontosan úgy, ahogy a szellemvilág által kiválasztott sámánok tilta-koznak az elhívás ellen.

Az erı „alsó” világa úgy tud emberi „szövetségeseket”, világát éltetıket és a céljaihoz támogatókat megnyerni, hogy nekik elınyt és hatalmat ígér, ıket a többi ember közül kiemelve, mégpedig a többi ember kárára; néhány egyén elınyét a többség rovására ugyanis csak erıvel és hatalommal lehet fenntartani.

Amikor tehát valaki elindul a „szellemvilág”, vagyis a világunk szellemi erıtere felé, akkor az két irányba történhet. Az általános jó „felsı világának” iránya egyrészt egy rálátást jelent a teljességre, annak a harmóniájára törekszik az egyenetlenségeket kisimítva, a kaotikus örvényeket feloldva. A teljesség egyénen túli, így az egyé-neknek sokszor szolgálatként jelenik meg. Az erı és a hatalom vi-lága viszont az egyén vagy kisebb csoport kiemelését jelenti a töb-biek fölé és azok kárára. Ez a kiemelkedés mindenképpen idıleges, csak pillanatnyi elınyöket hozhat.

Ismereteink szerint minden ember, ha máskor nem, de legké-sıbb a halálakor szembesül a tetteivel. Ekkor a lelkiismerete szinte elviselhetetlen mértékig felfokozódik. Megbánja mindazt, amit jobb lett volna, ha nem tesz meg, de megtette, és mindazt, amit jobb lett volna megtennie, de mégsem cselekedett – és mindezek nyomai el-viselhetetlen izzásként égetik a lelkét. Az Ég nem fogadja be a szennyezett részeket, azokat kiveti, és azok önkínzásukban égnek, örökkévalóságnak tőnı ideig.

175



Szándék-fonat

A szellemvilág teljessége számára az ember átlátható, ugyanak-kor fordítva ez nem igaz. Amikor valaki elindul a szellemiség világa felé, esetleg az általa „spirituálisnak” tartott úton, akkor az ember-nek nem a vélt, hanem a tényleges motivációi válnak döntıvé. Számos, heroikusnak és magasztosnak tőnı szándékot valójában egészen más belsı célok, esetleg rejtett problémák és feszültségek okoznak, és ezekbe könnyen bele tudnak kapaszkodni bizonyos elınyöket és izgalmakat ígérve az „alsó világ” éltetésre vágyó erıi. Mivel az emberek által a szellemvilág nem látható egyszerően át, ezek az erık elrejthetik tényleges szándékukat. Néha ez a szándék nem is több, mint hogy foglalkozzanak velük és így éltessék ıket, és ezért a világukba merészkedı számára tetszetıs dolgokat állíta-nak vagy tesznek.

Az emberek motivációi valójában összetettek, általában több, alacsonyabb és magasabb szintő elemnek az együtteseként jelennek meg. A szándéknak ebben a fonatában az alacsonyabb szintő moti-vációk a csábítás céltáblájává teszik az embert, és ha ezek erısöd-nek meg, akkor a tettek tiszta irányához képest egyre több torzítást eredményeznek, és az embert is mind jobban „eltéríthetik”. A ve-gyes, a sőrőbb és tisztább elemeket is keverten tartalmazó szándék-fonat esetén vagy egy meglepıen csábító lehetıség jelenik meg, vagy éppen a kezdeti sikerek után különös nehézségek, amelyek szinte azt akarják tisztázni, hogy pontosan mi is az ember célja a tetteivel. A kihívás tesztjére adott válaszával indul meg az egyik vagy másik irányba. A döntések így alapvetıen arra vonatkoznak, hogy saját magunkat szeretnénk-e elınybe hozni, vagy egy önma-gunkon túli, a teljességhez kapcsolódó összhang irányába szeret-nénk lépni. Minden elemi minıséget meg lehet magas vagy ala-csony szinten élni, így a szándékok együttes fonatát és így magát a személyiséget is lehet tisztítani.

176



Túlzásnak tőnik mindez? Az Arvisurában olvashatjuk: „Minden embert a sírig elkíséri a jó és a gonosz harca és sok emberben gyız a gonosz. Ezt keservesen megbánja, ha végül is a jó gyızedelmeskedik a rossz énje fe-lett”.

Szerencse

Ha az embernek bizonyos tettei vagy akár csak szándékai (mégpedig nem a vélt, hanem az igazi belsı szándékai) egybeesnek a szellemvilág bizonyos minıségének a céljaival, akkor segítséget, támogatást fog kapni, amely szinte varázslatként valósul meg. Ne tőzgömbök dobálására vagy hasonló cirkuszi attrakciókra gondol-junk. Legtöbbször ez úgy jelenik meg, hogy ami akár meg is tör-ténhetett volna, az megtörténik. Tehát: ez az általában finom be-avatkozás, a „varázslat”, a valószínőségek módosulásával, azaz a szerencse enyhe kedvezésével vagy éppen hiányával érhetı tetten.

Valószínőleg mindenki élt már át olyan idıszakot, amikor bizo-nyos segítı körülmények szinte maguktól megjelentek, és szinte „magától” történtek bizonyos események, amelyek egy bizonyos irányba vezettek.

A szellemvilág képviselete és segítsége

A szellemvilág tehát segítheti azokat, akiknek a szándékai és tettei a szellemi erıtér céljaival azonos irányba vezethetnek. Ezzel az egyén valójában a szellemvilág adott minıségét, adott minısé-geit képviseli – ami tartozhat a teljesség „fenti” vagy az erı és ha-talom sőrő „lenti” irányához is. A szellemvilág képviseletének én a következı változatait, fokozatait találtam:

Támogatottak esetén az egyén vagy a csoport szándékainak és

tetteinek az iránya egybeesik a szellemvilág adott minıségeinek a céljával, így bizonyos támogatást kapnak. A szándékok szolgálhat-

177



nak akár egyéni érdekeket is, vagy az egyén teljes személyisége akár megmaradhat egy zavaros formában is. Ez a vegyesség kívülrıl igen különös, mivel az egyén vagy csoport tettei például eredmé-nyezhetnek valami jót, adhatnak valami értékeset a világnak, ugyan-akkor maguk a cselekvık zavaros, akár problémás személyiségek is lehetnek.

Ezzel, mintha a szellemvilág adna egy esélyt a szereplıknek, hogy vajon sikerül-e kitisztítani a szándékaikat és magasabb szintő képviseletet kialakítaniuk. Ha mégsem, a tettek eredménye akkor is megmarad. Nem csak teremtı tettek, hanem fordított irány is el-képzelhetı, így egy romboló szándékú erı is megtalálhatja a képvi-selıit.

A támogatottak esetén megfigyelhetı egy kettısség. Az egyén(ek) karaktere és az adott tettek minısége léptékében is más. Ha megmarad a belsı káosz, akkor a lassan, de egyre nagyobb mértékben megjelenı nehézségek figyelmeztetnek arra, hogy vala-mit tenni kell. Ha a képviselıknek nem sikerül a belsı zavarokat megtisztítani, akkor a támogatást elvesztik. A korábbi teremtı (vagy romboló) tettek eredményeként szinte hihetetlen, valószí-nőtlen alkotások jelennek meg, amelyek már-már megismételhetet-lennek látszanak. Ha viszont az egyéneknek sikerül túllépni a belsı zavarokon és tisztábbá, egyben elemibb erejővé tenni a szándékai-kat, akkor a képviseletnek egy újabb fokozatára léphetnek.

Közvetítınek az az ember nevezhetı, aki az élete során vala-

mikor olyan tettet hajt végre, amely alapvetıen tıle független. Egy megfelelı személyiségő munkásember egyszer csak tehet olyat vagy megnyilatkozhat olyan módon, amely tıle többnyire független – rajta keresztül valami egyetemesség nyilvánul meg. (Egy munkás alkalmasabb is lehet erre, mint pl. egy érdekhálóba keveredett, ill. a saját érdekeibe kapaszkodó politikus vagy akár egy belénevelt el-képzelés-halmazzal küzdı tudós.) Jegyezzük meg, hogy ugyanez negatív irányban sokkal gyakrabban elıfordul, mivel az „alsó” erıknek sokkal könnyebb belekapaszkodni a sőrő ösztöni energi-

178



ákba. Ez a közvetítés rövidebb-hosszabb ideig történhet, de jellem-zıje, hogy ilyenkor olyan, mintha a személyiségben az én, az ego teljesen a háttérbe húzódna, esetleg el is tőnne. A személyiség esz-köz lesz, valami másnak a képviselıje, azonban fontos kérdés, hogy ez a „más” a teljességet vagy a hatalmat képviseli-e, pl. az utóbbi esetén valami nagyon is konkrét és személyes elınyt ígérve.

Sokszor elıfordul az, hogy látszólag az egyénen túli egy tett vagy egy közlés, azonban az valójában nem önmagán, csak a racio-nalitásán kívül fekszik, és valamely rejtett, tudatalatti problémák és vágyak nyilvánulnak meg ilyen módon. Ez a fajta megnyílás nagyon veszélyes, mivel az ilyen motivációiról az egyénnek nincs tudo-mása, ezeket elfojtja. Tudás hiányában így védtelenné válik, és a belsı disszonanciákba belekapaszkodhatnak nem tiszta minıségek, pl. hamis “üzeneteket” közölve és a legkülönbözıbb, a legáttétele-sebb elınnyel kecsegtetve. Általában véve is igaz, hogy a közlések átszínezıdhetnek a közvetítı minıségével, azokat rosszabb eset-ben akár jelentıs mértékben eltorzítva. Az ilyen torzítások azonban a közvetítı lelkivilágának ismeretében azonosíthatók, ill. ezeknek több olyan jellegzetességei is vannak, amelyek alapján felismerhe-tık. Fontos tehát, hogy kritikusak legyünk, különösen a saját tette-inkkel és motivációinkkal szemben.

Elhivatottnak (vagy elhívottnak, más néven: mesternek) olyan

ember nevezhetı, aki valamely tevékenységét rendszeresen vagy ismétlıdıen végezve annak tartamára gyakorlatilag háttérbe húzó-dik a személyisége és ennek a tevékenységnek a túlnyomórészt tiszta közvetítıjévé válik. Ekkor ı az önmagán túli archetipikus minta megvalósítója, képviselıje, a személyisége pedig ennek a rea-lizációnak, mint célnak az eszköze. Egy kiváló orvos vagy kertész vagy takarító a tevékenységének az idejére magává a tevékenységgé válik. A tevékenység befejezésével viszont „visszajön” az alapsze-mélyiség.

A személyiség háttérbe húzódásának „megváltozott tudatálla-pota” meg is figyelhetı; pl. az egyes döntésekben nem az egyéni

179



preferenciák, különösen nem az egyéni érdekek jelennek meg té-nyezıként, hanem a képviselt, az egyénen túli minıség. Így az egyén akár a saját érdekei ellen (pontosabban: a látszólagos érdekei ellen), vagy a saját preferenciái ellenére is dönthet egy-egy helyzet-ben. Sajátérzetként ez úgy jelenik meg, hogy az ember számára szinte mindegy, hogy mit mond és tesz – nem módosítják azt saját motivációi és érzelmei –, „csak” a mondott vagy tett dolog igaz és jó legyen, azaz az archetipikus mintát teljesítse.

Itt is olyan tehát, mintha valaki más helyettesítıdne a személyi-ség helyére a (rendszeres) tevékenység idıtartamára, mintha az egyén helyére egy nagyságrenddel erısebb archetipikus minta ke-rülne.

A „közvetítı” és az „elhivatott” esetén olyan, mintha egy másik

személyiség helyettesítıdne az alap „hétköznapi” személyiség he-lyére. Azt gondolhatnánk, hogy ez a személyiség elvesztését jelenti, pedig pont ellenkezıleg, ez a személyiség kiteljesedése, transzcen-denssé válása egy tisztább és így sokkal nagyobb energiákkal és tudással rendelkezı formává. A karaktert alkotó alaptulajdonságok és belsı motivációk ugyanis megjelenhetnek alacsonyabb vagy magasabb szinten is, a váltás esetén pedig az történik, hogy az ala-csonyabb belsı minıségeknek a helyére idılegesen egy magasabb szintő és tisztább változat kerül. Nem a személyiség veszik el, hanem a személyesség, azaz az én-központúság helyett egy önmagán, azaz az önérdekein túli minıséget fog képviselni.

Minden hasonló képviselet csak bizonyos szintig valósul meg tisztán, mivel azt a belsı világ többé-kevésbé módosíthatja. Az a kérdés, hogy az egyén a saját teremtıerejét hozzáadva színezi-e az általa megnyilvánított, közvetített minıséget vagy abba belezavar-nak alacsonyabb szintő érdekei és problémái, így a személyességé-vel eltorzítja-e azt.

Az ösztönvilág energiái is a hétköznapi énen és a racionalitáson túliak és nagyságrendekkel erısebbek. Tehát tőnhet úgy, hogy „va-laki más” helyettesítıdött a személyiség helyére, ez azonban rá-

180



épülhet az elfojtott belsı világára, problémáira, agressziójára, eltit-kolt vágyaira, stb. Ennek a jelei felismerhetık. Sajnos, a problé-mákkal küszködık is kapnak a zavaros céljaikhoz (látszólagos) „támogatást” így vele akár „spirituális élmények” is történhetnek, és meglepı, akár „médiumi” közvetítéseket is kaphatunk. Ha a háttérben lévı szellemi minıség zavaros – és a hasonlóságok sza-bálya alapján a kaotikus személyiséghez ilyen kapcsolódhat –, akkor ezek is felismerhetık a zavarosságukról.

Fontos tehát, hogy kritikával legyünk mind mások, mind pedig a saját dolgainkkal kapcsolatban. A szándékok folyamatos tisztítása vezethet csak a fejlıdés felé.

Tudó szóval jellemezhetı az, akinek a korábbi ismeretei és ta-

pasztalatai alapján a szellemiség mőködésérıl egy átfogó képe alakult ki. (Rá a tunguzok a „saman”, azaz „tudó ember” kifejezést hasz-nálnák.) Ennek a mőködésnek a nyomait a valóságban lecsapódva közvetlenül is tapasztalja, ezért alapvetı törekvése, hogy annak megfelelıen vezesse szándékait és tetteit. A törekvés itt alapvetı fontosságú, ugyanis, ha pl. a tettekben vagy véleményekben ennek a nyoma sem látszik, akkor biztos, hogy nincs ezek mögött valós, mély és átfogó tudás. A törekvés azt is jelenti, hogy az ilyen ember ezt a világnézet jellegő tudást nem csak adathalmazként tekinti – ez ugyanis egy egyenrangú kapcsolatot jelentene –, hanem egy önma-gán túli értékként, amelyhez a valódisága és minısége miatt iga-zodni érdemes. A „tudó” így arra törekszik, hogy a tettei ne mondjanak ellent ennek a világnak.

Általában véve az ilyen ember a többiek számára különösnek tőnhet, mivel esetenként a (közvetlen látszólagos) érdekei ellenére cselekszik és különös szabályokat követ az életében. A különös szabályok persze utalhatnának pszichikai problémákra is, itt azon-ban a hétköznapi normalitástól való eltérés nem elfojtásokat táplál, hanem valamely közvetettebb célt szolgál.

Már magának a tudásnak az összegyőjtése és a jelenségek mö-götti valódi mozgatórugók felismerése is hatalmas feladat. Paál

181



Zoltán szóhasználatát követve: a „szellemi terhelést” – amely messze túl van az egyetemi anyagokon és kutatásokon – csak na-gyon kevesen bírják. Ilyen irányú képességeinket magunk is gyako-rolhatjuk az Arvisurák elolvasásával.

Nevezzük beavatottnak vagy „látó-embernek” az Arvisura

alapján azt, aki nem csak tudja és ismeri, hanem közvetlenül érzé-keli és meg is éli a szellemi erıtér mőködését. A látható világnak a racionalitás által részekként érzékelt elemeit a szellemi erıtér lát-hatón túli, egységes és teljes szövete szövi át, amely nem mennyi-ségi, hanem minıségi alapú, és ahol a hasonlóságok miatt minden egy. A szellemi erıtér érzékelésével a dolgoknak közvetlenül érzé-kelhetı a minısége. A „látó-ember” már egyetlen tettével sem sértheti meg a mindenségnek a szövetét, a személyiségének kiter-jesztésével elveszti személyességét és a teljességhez tartozik, a lelke a Világlélekhez kapcsolódik.

Nem azért írtam le mindezt, hogy elégedetten megállapíthassuk,

hogy milyen kiválóan is haladunk a szellemi úton (bár ez az ego természetes reakciója), hanem, hogy a saját vagy mások megnyilat-kozásait és tetteit kritikával fogadjuk, vessük össze a személyiségé-vel, elemezzük, hogy miben módosíthatott a belsı világa és így mi lehetett az eredeti információ és szándék. A minıségek világának egy különös szabálya szerint a legképtelenebbnek látszó és biztosan nem igaz közlésben is van néhány százalék igazság, de az lehet, hogy csak valami hasonló minıségre vonatkozik és lehet, hogy ép-pen fordított elıjelő.

Jelzések

Életünkben minden gondolatnak, minden kimondott szónak, tettnek, minden pillanatnak a láthatón túli világgal is van kapcso-lata. A döntések és tettek vezethetnek „felfelé” – saját minıségeink

182



tisztulásának irányába, amely önmagunk egyre nagyobb meghaladá-sát, teremtıerınknek egy mind átfogóbb jó szolgálatába állítását jelenti. A „lefelé” irány az egyre nagyobb önérvényesítésnek (vagy szők csoport érdekérvényesítésének) az útja, elıny szerzése má-sokhoz képest, illetve általában mások kárára. Ez az út a legjobb esetben is csak kerülıút, mivel egy idı után az ember ráébred az önérvényesítés hiábavalóságára és romboló voltára.

Az egyén folyamatos segítséget kap a szellemvilágból, ahhoz,

hogy mit kellene tennie, hogyan kellene döntenie. Ezek lehetnek belsı finom sugallatok, de ezeket sajnos könnyen elnyomják a kül-világ és az ösztönvilág zajai. De érkeznek csábító „javaslatok” a ső-rőbb, „alsó” szellemi erık világából is. Folyamatosan kapunk külsı jelzéseket is: ezek környezetünk történései vagy a velünk kapcsolat-ba került emberek tettei, véleményei. Fontos, hogy se alul, se túl ne értékeljük ezeket a jeleket, mivel az egyén itt is gyorsan alkot tetsze-tıs magyarázatokat, a hibáira történı figyelmeztetések fölött vi-szont gyorsan elsiklik. A belsı szándék alapján a szellemvilág az ál-mainkban is üzenhet, mivel alvás közben lecsökken a racionalitás aktivitása, így a segíteni kívánó erık a belsı énnel közvetlenül tud-nak kommunikálni.

Vajon az elsı gondolat, az elsı érzet a helyes? Ehhez tudnunk kellene az érzet, a sejtelem forrását. Lehet az egyszerően egy régi negatív, vagy éppen pozitív emlék maradványa, amely így becsap minket, mivel nem feltétlenül alkalmazható erre a helyzetre. Vagy lehet egy rendkívül csábítónak tőnı ajánlat. Vagy lehet egy, a felet-tes énünkbıl, a felsı világból származó sugallat, amely nagyobb rálátásánál fogva valóban a hosszú távú érdekeinket szolgálja, még akkor is, ha egy-egy konkrét esetben éppen az a jelen érdekeinkkel ellentétesnek látszik.

Hogyan állapíthatjuk meg egy sugallat, egy érzet forrását, hogy az valóban a jó irányt képviseli-e? Csak a józanság és a jóra törek-vés szándéka segíthet; bár némi önismeret megkönnyítheti a dol-gunk.

183



Hagyományok

Különös, de a régi korok embereinek alapvetıen nem volt szüksége nagyobb önismeretre. Az önvizsgálat ugyanis azt jelenti, hogy a szándékainkat és tetteinket egy meghatározott (esetleg csak kitalált), eszményinek tekintett „jó” irány felé szeretnénk terelni. Régebben azonban a hit világa és a hagyomány pontos képet adott az eszményekrıl, mégpedig azoknak nem idealizált, hanem való-ságba beépült formáiról: azok segítségképpen mindig megadták a tájékozódás jelzıfényét, így a tudható volt, hogy adott tettek abba az irányba, vagy attól távolodva vezetnek.

Vajon végleg elveszett ez az irányjelzınk? Az ıseredeti hit a világ teljességének, szabályainak és mőködésének érzékelése, így önmagunkra és környezetünkre való figyeléssel az újra „magától” kialakul, különösen, ha a mesterkéltség helyett a természetesség és a „Nagy természethez” közelebbi életmódot keresünk, illetve, a „modernség” érték és siker szemlélete helyett az igazi értékeket próbáljuk megtalálni. A valós értékek, a régi szemlélet keresésében több segítségünk is lehet, ezek pedig a hagyományok, különösen azok, amelyek a természeti népeknél még viszonylag érintetlenebb formájukban fennmaradtak (csak Reguly és Munkácsi manysi győj-tése 4000 oldalt tesz ki).

A hagyományok ismeretén túl – azoknak és ezzel a szellemi vi-lágnak is az éltetése pedig szertartásokkal történhet meg. Manapság a szó kicsit kenetteljes és nem tőnik úgy, hogy a „valós világunkhoz” sok köze lenne.

Az ünnepeknek a valódi megemlékezésként való megtartása szertartás, ahogy a felmenıinkre való emlékezés is, akár csak egy róluk szóló történet elmesélése erejéig. Aki arra képes figyelni, néha észlelheti egy, már eltávozott szerettünk segítı szándékát, ahogy népünk nagy elıdei és az azok feletti szellemi erık is támogathatják jóra törekvı szándékainkat. Természetes tehát, hogy a közösség

184



javára irányuló tetteink elıtt a támogatásukat kérjük, és talán még a materialisták is maguknak megmagyarázhatják, hogy ez a régmúlt nagyjainak a szellemiségével való azonosulást segíti, még ha nem is érzik azok élı és ható erejét. Akik pedig értik a természeti erık mögött mőködı szellemiségek természetét, azoknak nem furcsa a négy égtáj és a négy elemi minıség megidézése és támogatásának kérése sem.

A hagyomány ismerete és éltetése visszaépítheti az ıseredeti hitet, segíthet a szellemi erıtér minıségeinek és mőködésének megérzésében, megértésében és megélésében – és ezt csak a szel-lemi szemellenzıt felrakó, a „szellemi terhelést” követni nem bíró, tudatát bezáró ember tekinti babonának, valóságtól elszakadt „hie-delemnek”. Ha nem zárkózunk el, hanem képesek vagyunk segítsé-get fogadni, akkor annak hatása nyilvánvaló lesz a valóságban is – persze, még mindig van lehetıségünk azt puszta „szerencsének” tartani.

Hogyan lehetne beépíteni az ısi hagyományokat az életünkbe? Valójában ezeknek a nyomai sosem vesztek el, sıt, a legmeglepıbb pillanatokban jelennek meg. A „My week with Marilyn” (2012) filmben Laurence Olivier a filmkészítés elsı pillanata elıtt „nemes és nagyra becsült” mesterek áldását kéri. Vagy keressünk moder-nebb példát? A „How I Met Your Mother” sorozat egyik (7e13) epizódjában egy szereplı az egy éve meghalt apja sírjánál húst süt, megbeszéli vele a történteket és kezdésként egy sört nyit neki – nyomokban emlékeztetve arra, ahogy azt a hanti-manysik teszik; és a rész végén – valóban meg is idézıdik apja emléke. Tucatjával so-rolhatnánk példákat…

Hogyan mőködtették a szellemiséget a régmúlt idıkben? A ha-gyományok mellett az Arvisurából erre kiolvasható a válasz. De például egy hagyományos tor hogyan jelenhetne meg a modern vi-lágunkban? Ez pedig a „Vérrel pecsételve” c. könyvben található meg, ahogyan az is, hogy a hagyományos szemlélet, az ıseredeti hit hogyan illeszthetı be mai életünkbe, tetteinkbe.

185



Különleges képességek

Olvassuk el, mit írt Camille Flammarion csillagász „Az isme-retlen és a lelki problémák” címő 1900-ban megjelent könyvében (ford.: Szabó László): „Még igen sok megmagyarázhatatlan tény van, mely az ismeretlen birodalmába tartozik. Ezek közül valók azok a tünemények is, amelyekrıl értekezni fogunk. A telepathia, vagy a távolba érzés, a haldok-lók megjelenése vagy jeladásai, a gondolat átszármaztatása, – vidékeknek, vá-rosoknak vagy épületeknek félálomban vagy alvajárás közben, a szemek igénybevétele nélkül való látása, valamely közeli eseménynek elıre való tudása vagy elıre való értesülés ez eseményrıl, a jövı elıre látása, a híradások, az elı-érzetek, némely rendkívüli delejes esetek, némely öntudatlan diktálások az asztal kopogtatása által, bizonyos megmagyarázhatatlan zajok, kísértetes la-kások, a nehézkedés törvényeivel ellenkezı emelkedések vagy emelések, a tár-gyaknak érintés nélkül való megmozdítása vagy szállítása, olyan hatások, amelyek hasonlítanak az erık meganyagiasodásához, ami képtelenségnek lát-szott, a testetlen lelkek vagy bárminı szellemek látszólagos vagy valódi meg-nyilatkozásai – és sok más bizarr és ez idı szerint megmagyarázhatatlan tü-nemény méltán kelti föl kíváncsiságunkat s megérdemli, hogy tudományos fi-gyelemmel kísérjük ıket.

Különben legyünk róla egészen meggyızıdve, hogy minden, amit megfigyel-hetünk és tanulmányozhatunk, természetes dolog s hogy minden tényt nyugod-tan, tudományosan, titokzatos elıítélet zavar és mysticizmus nélkül kell vizs-gálnunk, éppen úgy, mintha például csillagászatról, természettanról vagy physiológiáról volna szó. Minden a természetben van az ismeretes dolgok éppen úgy, mint az ismeretlenek s természetfölötti dolog nincs is. Ez csak üres, értel-metlen szó.”

A „misztikus” képességekrıl tehát már elég régóta pontos is-mereteink vannak. Ha ezeket nem is kell természetfölöttieknek te-kintenünk, mindegyik a szellemi erıtérrel, a világ teljességével van kapcsolatban. Nincs tehát olyan, hogy mi csak pl. távoli helyeket szeretnénk látni („clairvoyance”); minden hasonló kísérlet már be-merészkedést jelent a szellemi síkba. Itt pedig a legfontosabb, hogy a valódi belsı (és nem csak a vélt) szándékainkkal legyünk tisztában

186



– különben védtelenek és kiszolgáltatottak leszünk az ott bizton-sággal tájékozódó erıkkel szemben. Másrészt, bárki bármit hisz, ha valaki képes lenne látni valamit, attól nem is zárkózik el végletesen, és valóban szükséges, hogy meglássa, akkor azt és akkor látni fogja.

A természethez közelebbi életmódot folytató népeknél „termé-szetes”, hogy pl. egy haldokló szelleme eljön elbúcsúzni a szerette-itıl vagy a halála után tanáccsal segítheti ıket. Természetes, hogy ha valaki erısen gondol a másikra, az megérezheti ezt, ahogy a kö-zeli jövı egyes eseményeinek megsejtése is, vagy a szellemi erık megidézésének a módja és a velük való párbeszéd is.

A szellemi út

A világ együttes mőködése olyan bonyolult, hogy azt átlátnunk képtelenség, ahogy nem láthatjuk át a szellemi erık „nagy tervét” sem. A jónak látszó út hirtelen rosszba fordulhat, majd a szeren-csétlennek tőnı helyzetrıl késıbb kiderülhet, hogy az késıbb ép-pen a javunkra válhat. Egyetlen egyszerő vezérfonalunk lehet csak: bármi is történik, törekednünk kell a helyzet mind jobb, mind ma-gasabb szintő megoldására.

A „szellemi út”, vagyis az egyén személyiségének a fokozatos

tisztítása így „mindössze” azt jelenti, hogy tisztáznia kell a törekvé-seit, ki kell tisztítania a belsı szándékait, keresve és meghatározva a valódi értékeket, amelyekért folyamatosan tennie is kell: környeze-tében és önmagában (mert ez együtt jár) folyamatosan az egyre na-gyobb harmóniára, összhangra kell törekednie, a diszharmonikus elemeket és problémákat meg kell oldania. Ehhez folyamatosan se-gítséget is kap: belsı sugallatok jelzéseit, külsı jeleket, álomban történı, nem is tudatosuló tanításokat, amely utóbbiakat csak ké-sıbb, a gondolkodásának és ismereteinek megváltozásával vehet észre. A segítség másik formája a külvilág eseményeiben érhetı tetten, kisebb szerencsés fordulatok segítségeként (amelyeket nem

187



szabad túlértékelni), vagy éppen különös akadályokként, amely próbatételei sokszor épp a szándékok azonosítását és tisztítását se-gítik, a nehéz helyzetek megoldásai pedig erısítheti a képességeket.

Ha az egyénnek adottak bizonyos lelki és fizikai képességei, és szükség van a világban ilyen képességeket igénylı cselekedetekre, akkor szerencsés, vagy éppen szerencsétlennek tőnı események so-rozata végül odavezet, hogy az egyén használni tudja ezt a képessé-gét. Ez az egyénnek nem feltétlenül fog a mai értelemben sikert eredményezni, mert sokszor a szerencse „csak” arra vonatkozik, hogy az adott cselekvést megtehesse, és esetenként csak évtizedek, vagy akár évszázadok múlva, akár a nevét sem ismerve lesz a tettei-nek az eredménye a világ sorsának egy fontos eleme. Ha az egyén vállalja ezt a tevékenységet és azt képes, alapvetıen önmagán túli minıségében éveken, évtizedeken keresztül végezni, akkor a szel-lemiség folyamatosan támogatni fogja. A szellemiség a támogatása során fokozatosan egyre több információt ad át (megnyit „tárakat” – Barasits Zs.) és beépít újabb képességeket. Mindezt a személyiség lassú tanításával (álmok, jelek, sugallatok) és formálásával, a tudat átalakításával végzi, de lehetnek hirtelen ugrások, „megvilágosodá-sok” is – ezeknek azonban sokszor csak idıleges a hatásuk. A tiszta szellemi úton ezért csak kitartó munkával lehet haladni; a türelem az egyik legfontosabb erény; az vezethet tartós változáshoz.

A szellemi minıségek segítsége tehát folyamatos, jelzik a na-

gyobb rálátásuk által jobbnak tőnı utat. Az ember a saját minısé-gének megfelelı erıket vonz magához, ezért is fontos a szándékai-nak és életének a megtisztítása. Az adott képességekkel és szándék-kal rendelkezıt, tehát az adott úton elindulót a szellemiség pártolni fogja (akkor is, ha az egyén ebben nem hisz, csak akkor nehezeb-ben). Megjelenhetnek bizonyos szerencsésebb, támogató esemé-nyek, esetleg éppen szerencsétlenek, amelyek a szándékokat igye-keznek tisztázni vagy a képességeket erısíteni.

Idıvel (hosszú, hosszú idıvel) az egyénnek megnyílnak új, ed-dig ismeretlen információs csatornák, intuíciók és megkap olyan

188



képességeket, amelyekkel eddig nem rendelkezett. Ha a képességei, tudata és minısége alkalmassá teszik arra, akkor hozzá fog kap-csolódni a cselekvésének, mint „feladatnak”, „témának” az archetí-pusa, annak a szellemi ıre, a téma legmagasabb szintő képviselıje. Ez tartalmazza a „téma” eddigi összes letisztult tudását és ahhoz szükséges képességeket. De ez az archetípus azonnal lekapcsolódik az egyénrıl, ha ı eltérült, már nem a „téma”, a „feladat” a legfon-tosabb a számára, hanem például önmagát szeretné elıtérbe tolni.

A plusz tudás és plusz képességek miatt olyan, mintha az egyénben egy plusz személyiség, egy újabb „lélek” is megjelenne. Tiszta és archetipikus jellege miatt ez az emberi képességeken túli-nak látszik.

A „szellemi úton” tehát nem kell elindulni, azon minden élı

ember halad. És a fejlıdés is mindenki elıtt nyitva áll: ahhoz egyedül „csak” egyetlen dolog szükséges: a törekvéseink és tetteink megtisztítása, így önmagunkban és környezetünkben egyrészt az összhang megteremtése, másrészt annak eldöntése, hogy milyen módon is szeretnénk felhasználni a teremtıerınket. Ha egy jó úton józanul és kitartóan tudunk haladni, akkor fogunk segítséget kapni.

Aki nem hiszi – járjon utána…

189



Vég Csaba

AA SSzzeelllleemmiisséégg éésszzlleelléésséérrőőll

((((((((22222222000000000000000077777777))))))))

190



191



A szellemiség észleléséről

Egy kis szellemi kalandra, együttgondolkodásra szeretném meghívni az Olvasót. Merengésre a szépségrıl, a jóság rejtélyes fo-galmáról, a harmóniáról, életünk minıségérıl – arról, ami van, és ami lehet… Tételezzünk fel tehát egy világot, amely túl van köz-vetlen (!) érzékelésünk határain, amely törvényei azonban érvénye-sek mind ránk, mind a valóságunkra.

Idegsejtek és –pályák. Az észlelés alapeszközének az

agyat tekintjük, amely sok-sok idegsejtbıl áll. Az idegsejteket most képzeljük el olyan pontok halmazaként, amelyek között nagyon gyorsan, idılegesen kialakulnak és megszőnnek a kapcsolódások. Az idegsejtek sokaságában állandóan létrejön és eltőnik egy-egy kapcsolódás, miközben hasonlóan létrejöhetnek továbbiak is, amelyek máshova is kötıdhetnek. Adott idıpontban bizonyos pontok kapcsolódásainak egymás utáni sorozata együttesen egy utat alkot. A gyakorta kialakuló (de idılegesen szétesı) utat nevez-zük most idegpályának, amely alkalmas az agy egy pontjától vala-mely másik pontig az információ átvitelére.

A valóság észlelése. Maga az érzékelés, mint folyamat

úgy képzelhetı el, hogy ki kell alakulnia olyan pályáknak, amelyek az érzékelés szerveitıl a világról modellt alkotó központi agyterü-letre viszik el az érzékelt adatokat. Egy stilizált fejet felrajzolva pél-dául a szembıl, a látóidegektıl alapvetıen egy vízszintes pályának kell kialakulnia, hogy a – most központi helyre helyezett – modellt alkotó területekre eljussanak az ingerek. Ezek a pályák alapvetıen vízszintesek, azaz többnyire a vízszintestıl kissé eltérı vonalak együttes útjaként állnak elı. Az idegsejtek kapcsolatai állandóan változnak, a konkrét utak így az idıben mindig kicsit eltérnek, esetleg idılegesen meg is szakadhatnak.

192



Valóság és túlélés. A látás, hallás és a többi érzékszerv vízszintes, „horizontális” pályáinak kialakulása az élet alapvetı fel-tétele. Ha ezek nem jönnek létre, akkor az élılény nem észleli kör-nyezetét, nem tud annak változásaira reagálni, s így könnyen el-pusztulhat. Ki kell alakulnia tehát a viszonylagosságukban stabilan mőködı horizontális pályáknak, amelyek az érzékektıl a világ mo-delljét felépítı központig eljuttatják az információkat.

A vertikum világa. A túléléshez feltétlenül szükséges a

horizontális észlelés, amely így többé-kevésbé berögzıdött. Ho-gyan lehetséges azonban egy alapvetıen másik iránynak, a „fent-nek”, a függıleges, vertikális világnak az észlelése? A „horizontális” és „vertikális” irányok elnevezése természetesen csak képletes. Nem fizikai irányokat, hanem minıségeket jelentenek. A „fent” vertikumán így olyan észlelési forrást értünk, amely alapvetıen más, merıleges („ortogonális”) a közvetlen érzékelés világára.

Kreativitás. Más irányok érzékelésének egyik módja a kre-

ativitás, amelyet most egyszerően nagyobb valószínőségi szórás-ként, azaz nagyobb változatosságként értelmezünk. Az idegsejtek esetén ez azt jelenti, hogy azok között változatosabb és így egyben változékonyabb kapcsolatok alakulhatnak ki, mint a normálisnak tekintett esetekben. Az – akár mővészi, akár tudományos, akár más jellegő – kreativitás így bepillantást nyerhet más világokba, a szel-lemiség „fentjének” vertikális világába is. A kreativitás azonban alapvetıen a nagyobb változatosságot, nagyobb szórást jelenti, így ekkor hamis észlelések is éppolyan könnyen kialakulhatnak. Más-részt, a gyors „össze-vissza” kapcsolódásokból kialakuló utakba bekeveredhetnek más forrásokból származó, egyszerően oda nem tartozó jelek. A „fenti” forrásba belezavarhat más észlelés, más in-formáció vagy más szándék. Továbbá, a kreativitással kialakuló észlelés, pontosan a változékonysága miatt meg is szőnhet, vagy el is térülhet, akár egy teljesen más irányba.

193



Idegfeszültség. A fokozott idegállapot egy változata a

mánia, amely magas idegfeszültséggel jár. Ez történhet valamely vészreakció hatására, de kiváltódhat valamely izgalmat okozó ese-mény következtében is. A nagy idegfeszültség miatt felgyorsulnak a kapcsolódások az agyban, így a szellemiség észlelései is bejuthatnak – ezek a hirtelen megvilágosodások. Ekkor a tudat kaotikussá válik, és így az észlelések szennyezıdnek oda nem illı elemekkel, hamis asszociációkkal, az egyén saját véleményeivel és képzeteivel. Ez a tudatállapot tehát adhat észleléseket, de sajnos rendkívül bizonyta-lan és szennyezett módon – „össze-vissza beszél, de mégis valami-ben igazat”. A magas idegfeszültség jellemzıje, hogy a belsı káosz miatt a valósághoz való viszony is irreálissá válik. Az irreális nem azonos a „nem szokványos” véleménnyel és viselkedéssel; az irrea-litás olyan dolgokat tételez fel a világról vagy esetleg önmagáról, amelyek nem a sajátjai.

Meditáció. Hogyan lehetséges tehát egy stabil és szennye-

zıdés-mentes, tiszta utat kialakítani a szellemiség „fentjének” érzé-keléséhez? Ennek egyik eszköze, ha csökkentjük a horizontális ér-zékelés aktivitását. Ez a módszer közismert, amikor a világtól el-fordulva „lecsendesítjük” érzékeinket és befelé figyelünk. A kör-nyezettıl, a külvilág zajától elfordulva nagyobb az esély, hogy kiala-kulhat a „fent” észlelésének tisztább útja, így az esetleges észlelések is kevésbé módosulhatnak a külvilághoz, vagy máshova tartozó szennyezıdésektıl. Az érzékek lecsendesítése a meditáció, amely egy köztes állapotba, azaz közvetítıvé változtatja a tudatot. Ez le-hetı teszi, hogy ne csak a közvetlen érzékelés kapuin keresztül észleljünk, hanem a teljes, akár szellemi környezetünknek is a tu-datában legyünk. Vegyük észre, hogy az érzékelés és a tudat zajá-nak lecsendesítése még csak a lehetıségét teremti meg a szellemi-ség észlelésének!

194



Meditatív jelenlét. A horizontális érzékelés pályáit az agyunkba égette a túlélés. Másrészt, az élet egyszerő, hétköznapi továbbviteléhez szükséges is ez a fajta érzékelés – nem tölthetjük életünk minden percét meditációban… A „más irányokba” való fi-gyelés azonban akkor is lehetséges, ha az érzékelés mentessé válik a zavaró turbulenciáktól. Ekkor az érzékelés pályái hullámszerő rit-musban mozognak. Az idegsejtek saját természete az ide-oda kap-csolódás, illetve az utak megszőnése. Lehetséges azonban, hogy a kapcsolódások ritmusa egységes és harmonikus legyen. A sok kis hullámzó út helyett, ekkor nagy és egységes hullámok jönnek létre. Mivel sokkal kevesebb a belsı örvény, összevisszaság, ezért ekkor a más irányokból érkezı észlelések is lehetségessé válnak, sıt, azok kevésbé térhetnek el, kevésbé szennyezıdhetnek oda nem illı ele-mekkel. Ennek a tudatállapotnak az a különlegessége, hogy, mi-közben a szellemiség észlelését is lehetıvé teszi, élesebb és telje-sebb képet ad magáról a környezı világról is! Ezt a tudatállapotot meditatív jelenlétnek, vagy más néven kontemplációnak (szó sze-rint: „szemlélıdés”, „gondolkozás”) is nevezhetjük.

Szinkronizálódó idegtevékenység. Hogyan hoz-

ható tehát létre a harmonikus észlelés? Ha a tudat közel van egy meditatív-jellegő állapothoz (alfa-agyhullámok), akkor a belsı idegtevékenységek szinkronizálódnak. Sok aszinkron mőködés együttesen gyenge és gyors (ún. béta-jellegő) rezgésként jelenik meg – mintha egy ide-oda ugráló cikk-cakkos vonalat rajzolnánk. A szinkronizálódás során a rezgések lassabb ütemőnek tőnnek és sokkal nagyobb erejőek – itt a rajzolat egy széles ívő és nagy kité-réső hullámvonal. A szinkron változás valószínőleg azt is jelenti, hogy ekkor a mőködések egymást segítik (mivel az erısödés és gyengülés azonos ütemében változnak), és ekkor az agy is egy „ma-gasabb fokozatba” (!) kapcsol.

195



Harmónia és a jó. A szinkron idegtevékenységnek rész-ben feltétele, részben pedig a megteremtıdési lehetısége, hogy a belsı gondolati folyamatok is egységesek legyenek. A zavaroktól, apróbb-nagyobb turbulenciáktól mentes, harmonikus gondolkodás szinkron agytevékenységet eredményez. A harmonikus gondolko-dás harmonikus tetteket is jelent, amelyek együttesen egy harmoni-kus életmódot, illetve életet alkothatnak. A más tudati minıségbe léptetı belsı harmónia kialakulását segíti a közvetlen vagy nagyobb léptékő környezet harmóniája, éppúgy, ahogy a közvetlenül körül-vevı család és társaság minısége, illetve a társadalom, az emberi-ség, sıt, az egész élı és élettelen világ harmóniája. A harmónia se-gítségével megközelíthetjük a jó, nagyon is szubjektívnak tőnı fo-galmát. Jobbnak nevezhetjük azt a tettet, történést vagy akár gon-dolatot, amely kevesebb zavart, örvényt, turbulenciát okoz mind szőkebb, mind tágabb környezetében, sıt, a harmónia egységének megteremtését segíti elı.

Arvisura. Paál Zoltán Arvisurájának (Püski, 2005) egy érde-

kes epizódja (118. o.), amikor egy kisfiú azt kérdezi, hogy hogyan is lehet az embernek sámán/táltos képességekkel bíró, azaz a szelle-miség világával kapcsolatot tartó (a megnevezésük szerint „harma-dik”, esetleg „negyedik” stb., ún. „árnyék”-) lelke. (Az „élet-lélek” mellett a második lélek az álomban útra kelı „vándor lélek”). Nı-vére, a beavatott Sikila válasza: „a jó embereket megjutalmazza az Úris-ten harmad- és negyedíziglen, sıt a beavatottság jelével (…) akár ezredíziglen is az Életfából kipattant Isten-szikrával”. A külsı és belsı harmóniára törekvı és azt megteremtı jóság más minıségbe léphet át. „Zoli bácsi” Arvisurájának egy másik érdekessége a Boglár, a beszélı kı, amely – a szellemiségbe vivı kapuként – a „megfelelı személynek” válaszolt a kérdésére. (Lehetségesnek tartom, hogy a boglár – azaz: „fémveretes, ékköves, gyöngyös, zománcos, gomb alakú ékítmény” – jelentése eredetileg „ki-bog-ozó”, „titokfejtı” volt.) Az Arvisura szerint bizonyos alapképesség szükséges volt, hiszen versenyeztek,

196



hogy a Boglár kinek mond el többet. De a mőködésének egyik eleme talán az, hogy erısítette az agy harmonikus rezgéseit. (Érde-kes, hogy ugyanilyen kıvel találkozhatunk Marlo Morgan „Vidd hí-rét az Örökkévalónak” címő, ausztrál benszülöttekrıl szóló köny-vében: „A hang a zuhatag alól szólt, mélységes mélyrıl. Egy kristály kérte, hozzam fel”.)

Szellemi észlelés. A valóság érzékelése mindenki szá-

mára létkérdés; ezek a pályák tehát mindenkinél kialakultak és nagyjából hasonló észlelést eredményeznek. Azon, hogy a fekete fehér-e vagy sem, nem nagyon lehet vitatkozni (vagyis… – na jó, legyünk komolyak). A hasonló kérdések empirikus módon, illetve a közmegegyezésnek megfelelıen megválaszolhatók. A szellemiség észlelését azonban (a modellünk szerint) elsısorban a tudat adott állapota teszi lehetıvé. Ez az állapot meglehetısen kényes, és könnyen belezavarhatnak a valóság érzék-szennyezıdései, hamis asszociációk vagy az észlelı egyéni véleményei. Egy utólag bizo-nyított észlelés után is megbillenhet az eredetileg tiszta tudatállapot. Ha a vertikumnak ezek a pályái hasonlóan, mindenki számára mő-ködık és bejáratottak lennének, akkor hasonló közmegegyezés dönthetné el azok igazságtartalmát; ehhez mindenki tudatának ugyanúgy nyitottnak kellene lenni a szellemiség felé.

Szellemi üzenet. Hogyan állapíthatjuk meg egy észlelés,

egy üzenet igazságtartalmát? A példák szerint egy tiszta üzenetre teljesül néhány jellemzı. Egyrészt triviális, azaz valamely alapvetı igazságtartalmat közöl. Másrészt: nem triviális (!), ami azt is jelenti, hogy ez az igazságtartalom mégis elfedett volt (az egy rejtély, azaz misztérium), de azt is jelenti, hogy az észlelésnek különös és sajá-tos, önálló egyénisége van, amely független az észlelıtıl (nem az ı véleménye; ı csak közvetítı). A trivialitás és a nem-trivialitás együttese megdöbbentı erıt ad az élménynek. A harmadik jel-

197



lemzı, hogy az üzenet általában a harmónia irányára vonatkozik, de sosem kényszerítı módon, mivel tiszteli a szabad akaratot.

A szellemiség világa. Kell ez nekünk? Kit érdekelhet a

szellemiség világa, hiszen a valóság fizikai keretei között kell meg-teremtenünk és élnünk életünket? Ha valaki egy labirintusban elté-vedve bolyong – ki ne szeretné felülrıl látni, hogy hol is van, s hogy merre kellene mennie? Vajon nem minden egyes nap egy labi-rintus? Ehhez a „felülrıl látáshoz” pedig semmi más nem kell, csak hogy harmóniára törekedjünk magunkban, szőkebb és tágabb kör-nyezetünkben. A szellemiség üzenetei általában önmagukban is a harmónia megteremtését segítik. Így a szellemiség talán a harmoni-kus rezgések világa, és a harmonikus tudatállapot „csak” kelyhet ad, amellyel befogadhatja az onnan vendégként érkezı észleléseket. Így emelkedhet fel, s így hozhatja le a tudat a szellemiséget a földre, s teremtheti meg itt az ég mását, hogy lent is úgy legyen, ahogy fent.

198



199



Vég Csaba

AAzz aarrvviissuurráákk sszzeelllleemmiissééggee

((((((((22222222000000000000000099999999))))))))

200



201



Mi ez a rejtélyes írás, amely eredetileg a „palócok regevilága” al-

címmel jelent meg, és a Hun és a Magyar Törzsszövetségek törté-netérıl mesél?

Mintha egy párhuzamos történelmet olvasnánk; a nevek és a helyszínek ismerısek, a fıbb történések is. De, itt minden más, mint a hivatalos változat, amelyet a történelem tudósai „egyetlen hihetıként” a fejünkbe véstek. Nevek, dátumok, helyszínek tö-mege, alig felfogható mennyiségben, amelyek mégis itt tökéletes, teljes és hibátlanul illeszkedı rendbe állnak össze.

Történeteket olvashatunk a hun és a velük rokon népek életé-rıl, küzdelmüket a fennmaradásért. Olvashatunk az „égi eredető” „érdeknélküli szeretet” vallásáról. Megdöbbentı adatok a régmúlt-ról, Sumérról, Nimródról, Gilgamesrıl, Egyiptomról, az etruszkok-ról, Jézusról, a hun népek ıshazájáról – a Melegvizek Birodalmáról (azaz a Kárpát-medencérıl). Történetek abból az idıbıl, amikor még nem nyílt meg a Gibraltári-szoros, amikor a Dunának még volt egy torkolata az Adriai-tenger felé, vagy még korábbról, ami-kor még létezett az Atlanti-óceánban egy hatalmas szigetcsoport, Atlantisz, a Csendes óceánban pedig Ataisz szigete, mely a hun-féle népek menedéke volt a jégkorszak idején. És további megdöbben-tı történetek más lényekrıl, a „káltesiekrıl”, akik kisebb csopor-tokban a Szíriusz egyik bolygójáról érkeztek, és a fiatalabb testvér-üknek tartott földi emberiség segítése volt a céljuk. És mindezt egy ózdi kohász jegyezte le, aki három mőszakban dolgozott, otthon pedig elıször kézzel, majd géppel oldalak ezreit írta tele!

Elhiggyük vagy sem a történeteket, valójában mindegy. Az arvi-surák igazi értéke a sorok között megbújó szellemisége, amely célja az élet fenntarthatóvá és élhetıvé tétele, a tiszta értékek elis-merésével, keresésével és megteremtésével.

202



Arvisurák

Az Arvisurák történetének egyik fontos idıpontja Kr.e. 4040. Ebben az idıben Ázsia keleti végén, a Sárga folyó torkolatától délre élt egy nép, amely szenvedett az észak felé terjeszkedı kínaiak folyamatos támadásaitól és nagyobb részük már vagy elpusztult, vagy behódolt. Egy csoport a folyó mentén nyugatra tartott Agaba (azaz „Öreg medve”) fısámán vezetésével, így értek el a folyó nagy kanyarulatához, ahol éppen a köles aratásának ünnepére nagyvásárt és hálaadást tartottak az ott élı népek. Agaba és népe megdöb-benve vette észre, hogy az itt élı hun népek nyelvét megérti, s hogy valójában rokonok, akiktıl ezer éve szakadtak el, s akiknek keresé-sére még ıseik fogadalmat tettek.

A találkozás örömére meghívta magukhoz a hun Úz törzs ve-zetıjét, Uzont, aki hamarosan egybekelt Agaba lányával. A házas-ságot további tervek követték, hogy egyesítsék erıiket. Ebben az idıben nagy éhínség volt, miközben a hunok által szentnek tartott medvék pusztították a termést és az embereket egyaránt. Az éhezı agabák egyszer elejtettek és megettek egy medvét, ami elıször nagy megrökönyödést keltett, de Agaba elmagyarázta a medvék bőnbe-esését, hogy kegyetlenkedéseikkel hogyan éltek vissza az Égi atyácska jóságával. A medvéket ezért meg lehet ölni, de csak med-vetor idején, s a torral ki is kell engesztelni a lelkét. A bölcs Agaba nagy tiszteletet kapott, mivel megszőntette az éhínséget.

Kr. e. 4040-ben a holdtöltétıl holdtöltéig tartó medvetoron lét-rehozták a 24 törzs Hun Törzsszövetségét. Minden nép elmondta, hogy miben hisz, majd egyeztették a hit- és mondavilágukat. A régi, holdév alapú idıszámítás helyett bevezették a medvetoros-évek, a medve-evések, vagy röviden medve-évek számlálását. Agaba a régi bonyolult, képjeleket alkalmazó rovás helyett a hun törzsek beszéde szerint új rovásjeleket szerkesztett. Elindították a kalandozásokat, vagy más néven rokonlátogatásokat, melyek során tájékozódtak a többi törzs életérıl, tovább keresték a szétszóródott rokon népeket, kutattak megtelepedésre alkalmas területek után és

203



egyben fenntartották a népek közötti információcserét. Az egyik elsı kalandozás célja Kr.e. 4020-ban Kerka vezetésével a Meleg-vizek Birodalma (azaz a Kárpát-medence) volt, ami a hunok fel-jegyzések szerinti ısi otthona az utolsó jégkorszak elıtt. Itt még találtak rokon népek maradékait, majd a látogatást követıen meg-kezdıdött a lassú visszatelepítés.

A Hun Törzsszövetség központja a Sárga folyó (a „Hangun”) nagy kanyarulatában lévı Ordosz („Farkasverem”) város lett. Meg-alapították az Öregek Tanácsát. A Törzsszövetség bevezette az 5 éves sámán- és a 4 éves tárkány-képzést, akiket az Ordosz feletti Bálvány-hegyen, az egykori vásár helyszínén tanítottak. A sámán-képzés a mai orvosi-, agrár-, jog- és tudományegyetemek szerepét töltötte be, a tárkány-képzés pedig a mai mőszaki-mérnöki jellegő oktatásnak megfelelıen mestereket képzett. Agaba felesége Rima volt (lásd pl. Rimaszombat), aki a lányoknak elindította a rimalány (rimolán), azaz gondozó-papnı képzést, akik elsısorban a mai ápolónıi, bábai, gyógyfüveket ismerı természetgyógyász feladato-kat láttak el. A sámánok (szószerinti fordításban: „tudók”) gyógyí-tottak, segítették a gazdálkodást, követték az idı múlását, általában véve a szellemi vezetıi voltak az általuk szolgált közösségnek, egy-ben egymással és Ordosz központtal is kapcsolatot tartottak. Fel-jegyzéseket készítettek a történésekrıl, amelyeket 10 évente, 20 évente, esetleg 30 évente, amikor már lecsillapodtak a kedélyek és indulatok, összefoglaltak egy-egy nagyobb arvisurába. Minden 20 évben, amikor összeért a sámán- és a tárkány-képzés, ügyességi versenyeket („Nagy Süánokat”) rendeztek. Többnyire ekkor tar-tották a szövetségi megbeszéléseket, tanácsot (a „Nagy Szalát”), és sokszor ez volt a feljegyzések arvisurába foglalásának ideje is.

A Hun Törzsszövetség a következı évszázadokban, évezre-dekben a „béke és rokonság” elve alapján rendezte a kínaiakkal való viszonyát, a rokonlátogatások révén felvette a kapcsolatot a világ legkülönbözıbb tájaira szakadt hun népekkel, megkezdte a visszatelepítést a Melegvizek Birodalmába, a sámán- és tárkány-képzéssel pedig a szellemiség fényét vitte a közösségekbe.

204



A hun népek szétszóródása

Az arvisurák valójában körülbelül húszévenkénti összefoglalók a Hun Törzsszövetség történetébıl, nagyjából az 1700-as évekig, Mária Terézia koráig. Képzeljük el! Többezeréves történelem, húszévenkénti pontossággal! Például a Honfoglalás idıpontokra, helyszínekre és emberszámra pontosan meg van adva (a sámánok feladata volt a népszámlálás is).

De mi történt korábban, Kr.e. 4040. elıtt? Az arvisurákban több visszautalás van, amelybıl megismerhetjük ezt az idıszakot is.

Kr.e. 11600. környékén egy hatalmas égitest közeledett a Föld felé, s úgy tőnt, hogy becsapódik és minden élet megsemmisül. Vé-gül „csak” súrolta a Földet, Atlantisz nyugati részét, mely ennek hatására nagyon lassan süllyedni kezdett. A légkörbe kerülı por miatt évezredekig nem lehetett látni a Napot, és egy új jégkorszak következett be. Hihetetlennek hangzik? Nos, nemrégen fedeztek fel Észak-Amerika keleti partvidékén olyan nanogyémántokat, amelyek kozmikus becsapódás közben keletkeztek; ennek idejét Kr.e. 11000. környékére becsülik. A becsapódás felolvasztotta a sarki jeget, amely özönvizet és az óceánok hirtelen lehőlését okozta, ezerháromszáz éves hideget hozott a Földre; ennek követ-keztében haltak ki a mamutok is – írják.

A közeledı égitestrıl a 11 évvel korábban a Nílus mellé érkezı „kaltesiek” hoztak hírt; az elızı ezer évben már tíz csoportjuk le-szállt a Földön, és elkeveredtek az emberekkel. Azt javasolták, hogy a katasztrófa elıl a Nílus forrásvidéke felé meneküljenek. A becsapódást követıen megtudták, hogy az Atlantisszal nagyjából átellenes, a Csendes-óceánban fekvı Ataisz szigete az ütközés hatására jobban kiemelkedett, így oda vándoroltak. Itt, az egyenlítı mentén mediterrán jellegő volt az éghajlat, és több ezer évig békében élhettek. A légkör tisztulásával már néha látni lehetett a Napot, és a jéghegyek olvadni kezdtek. Ataiszról több gyarmatot hoztak létre, ilyen volt az azóta elsüllyedt Amu és Marja szigetcsoportokon (talán ez Mu és Lemúria), Kelet-Ázsiában, Dél-

205



Amerikában, Indiában és a Folyóközben, Sumérban és a szomszé-dos Zagrosz hegységben is.

Ataisz Kr.e. 5038-ban elsüllyedt, egyetlen nap alatt. A mene-külık szétszóródtak, majd többnyire a gyarmatokra kerültek, elsza-kadva egymástól. A Mezopotámiába került több csoport északra húzódott, átkeltek a Kaukázuson, majd Kelet-felé tartottak újabb legelıket keresve. Ezer évnek kellett eltelni, hogy létrejöjjön az új szövetség.

A magyarok

Kik a magyarok az arvisurák szerint? Ehhez vissza kell men-nünk Ataiszra, a káltesiek egyik utolsó látogatására. A 8 fıs csoport egyik tagja egy Anyahita nevő lány, aki az egyistenhívı „érdeknél-küli szeretet” vallásban hitt; elmondása szerint ez a vallás szőntette meg bolygójukon a háborúskodást. Késıbb Anyahitának szülés közben megbénult a lába. Ezután tanítani kezdett és képjelekkel aranylemezekre lerótta az érdeknélküli szeretet vallását és a népek történetét; ezek voltak az arvisurák, azaz igazszólások.

Ataisz pusztulását követıen Úr városában Anyahita egy késıi utódja, Magya fejedelem élt. Kiderült, hogy egy fejedelem-asszony temetése során feláldoztak három szolgálót. A felháborodott Magya fejedelem egyistenhívı követıivel átkelt a Kaukázuson, majd ott várost alapított, amit egy földrengés után az egyik unokája, Magyarka épített újra. A magyarok házasságok révén elvegyültek a rokon szavárdokkal.

A „magyar” az arvisurák szerint tehát elsısorban egy hit, az „égi eredető”, egyistenhívı, érdeknélküli szeretet vallásúak hite. Ezért sem csatlakoztak késıbb az alapvetıen hódító szándékú Atillához. Magyarka környéke nyitott volt mindenféle, a vallást elfogadó nép számára. Magyarka késıbb szent város lett, mert itt született Kr.e. 3770-ben Etana, a jézusi minıségő beavatott, aki ké-sıbb a sumér és zagroszi városok királya lett.

206



A 170-ik év környékén a Van-tó melletti vallási központban, Tuspában élt egy Magyor nevő gyógyító, az ısi „mada-manda-magya” vallás hívıje, aki késıbb a Magyar nevet kapta (ez volt há-zasságának napja a névadó naptárban). Tanítása szerint: „Az a szó, hogy magyar, nem törzset, népet vagy népfajt jelent, hanem a békességre törekvı embereknek a gyülekezetét.” Késıbb Urukban Mani tanította az ısi hitet, könyvekbe is foglalta, így azt késıbb uruki-mani vallásnak is nevezték.

A csillagok járását már Ataiszon is figyelték és hittek a csillag-jóslásban is. Késıbb, Kubiláj mongol udvarában a csillagjósok és jövendımondók elırejelzései „a csillagjóslás szerint mindig valóra vál-nak a járványokat, árulásokat is figyelembe véve. Az Isteni akarat szerint az összefoglaló jelentéseikben minden holdhónapban az idıjárást és a várható gazdasági eredményeket megjósolják egyes vidékekre vonatkozólag.” Magyar tanítása szerint „A bolygók uralma alatt, a csillagokban van megírva az új-szülöttek jövıje, s a Végzet hatalma halálukig tart.” Ez alól azonban a mandák ısi „jelképes megtisztulási szertartásaival”, amit a mandeus Ke-resztelı János is végzett, megmenekülhetünk. „Minden embernek a haláláig többször meg kell kívül-belül keresztelkednie, hogy a testükben fog-ságban lévı lelkük, a test és lélek szennyétıl megtisztuljon.” Az ısi hit szertartásain ezt hirdették: „csak a szeretet gyógyíthatja meg ezt a bőnös világot”.

Magyar egyik társa és barátja volt Berény, a kabarok ifjú feje-delme is, aki a Káma és a Béla folyók vidékére hazatérve elterjesz-tette az ısi hitet, s ott egy új nép jött létre, amit Magyarinak nevez-tek. Késıbb ez a nép egyesült a kaukázusi szavárd-magyarokkal, és több nép szövetségében együtt indult meg a Honfoglalás.

Az arvisurák rovója

Ki volt valójában az arvisurák „rovója”, lejegyzıje? Ki volt ez az ózdi kohász, a palóc, azaz „felsı-úz” Paál Zoltán, a rendkívül szerény körülmények között élı és dolgozó ember, aki minden szabadidejében csak öntötte magából a sorokat? Honnan származ-

207



nak ezek a történetek? Paál Zoltán leírta mindezt a 348. arvisurában, aminek a Vérrel pecsételve címet adta.

Ez a történet a második világháború idején játszódik és az Urálon túl kezdıdik, ahol egy mansy fiú, Tura élt. Turát apja halála után a nagyapja vette magához és nevelte fel. A fiút tanítgatta, majd megkérte, hogy másoljon át rovásokat papírra, amiket majd egyszer vigyen el Magyarországra, és egy „úz” embernek adja át a rovás jo-gát. Nagyapja a manysi fısámán volt, akinek a halála után Tura el-indult, majd több év múlva a sors a Volga környékére vezette, ahol az elsı világháború volt magyar foglyai éltek. Tura közöttük meg-tanult magyarul, majd egy ott szervezett partizáncsapattal elindultak Magyarországra.

1944-ben a 31 éves fiatalember, Paál Zoltán, az ózdi kohóban dolgozott. A menekülı németek leszerelték a kohót és nyugatra menekítették, a munkásokat pedig munkaszolgálatosként elindí-tották a Felvidéken át. Sztrecsnó környékén jártak, amikor a parti-záncsapat „kiemelte”, megszöktette Paál Zoltánt, akin Tura meg-látta, hogy „három lelkő” (s hogy mit is jelent ez, azt akkor Paál Zoltán sem értette), és úgy döntött, neki adja át az arvisura-rovások jogát. De ez csak egy medvetoron lehetséges. A véletlen úgy hozta, hogy ekkor a környéken garázdálkodott egy medve, amit a sors Paál Zoltán fegyvere elé vezetett, a lövések eldördültek, s így meg-ülhették a medvetort, ahol Tura a sámán-ital megitatásával elvé-gezte a „beavatást”. A szertartás során megtörtént az, amit Paál Zoltán sem hitt volna korábban el, kapcsolatba lépett a szellemek-kel.

Tura meghalt egy akció közben, vérrel pecsételte meg nagyap-jának tett fogadalmát. Paál Zoltán az Arvisura törvények szerint 10 év múlva, majd 20 év múlva elkezdte írni az arvisurákat. Azt hi-szem, nem kell ecsetelni ennek a vállalkozásnak a nehézségét, kü-lönösen az akkori idıkben. Kénytelen volt hát csak a könnyebben befogadható történeteket közölni (nos, lehet, hogy túl lettünk be-csülve), s azt is csak „regevilágként” megjelölni. Élete végéig, 1982. szeptember 29-ig küzdött azért, hogy az Arvisurák kincsét megis-

208



merje a világ. „Arvisuránk nem magántulajdon. Ez lesz az éltetı erınk az újabb Vízöntı Világhónapban, amelyik 4122-ig tart. Igazszólásunkat az a cél hatja át, hogy Kaltes-asszony Földjéhez hasonlóan a mi Földünkön se le-gyen többé háború.” Egy stencilezett szamizdat kiadvány után 1998-ban Bolyki Úr János szerkesztésében jelenhetett meg az Arvisura.

Hihetünk az arvisuráknak? Hihetünk-e Paál Zoltán történeté-nek? Elmondása szerint (Dr. Lakatos Zoltán közlése alapján) ı a régi arvisura-rovó sámánok szellemével tudta felvenni a kapcsola-tot. Ha már a szellemiség világába „tévedtünk”, tekintsünk meg egy különös bizonyítékot! Halmy György egy dokumentumfilmet ké-szített Paál Zoltánról Sámán ösvényen címmel, s ennek során 1992-ben megkérte a látó-jövendımondó Barasits Zsuzsannát, hogy „mondja meg, kirıl fog filmet készíteni”. Zsuzsanna elmond-ta, hogy ez az ember már meghalt. Mindez valami „szólással” van kapcsolatban, ami valahova „utat nyit”, egy „teljesen új tevékenységhez”, egyben egy „távolsághoz” is, ami „nagyon messze van” (nem másik or-szágban, hanem, mintha nem is a Földön lenne ez a hely). „Volt ilyen út”, „ez megvolt régen”, „ez már járt út volt”. Kell-e ennél többet mondani?

Az Élet szolgálatában

Milyen is volt a régmúlt világa, hogyan éltek a hun-féle népek? Semmiképp sem nevezhetık barbárnak vagy primitívnek. Magas-fokú írásbeliség, kultúra és hitvilág jellemezte ıket.

Az arvisura egyik üzenete az, hogy a Magyarság nincs egyedül. Milliárdnyi (!) ember a rokonunk a világ közelebbi és távolabbi tá-jain, akikkel az ısi fogadalom és az évezredek alatt elfogadott kö-zös értékrendszer alapján testvérekként egyek vagyunk, akik szá-míthatnak ránk, s akikkel egymást kell segítenünk.

Az arvisura történeteibıl megérezhetı az ataiszi népeket, a Hun, majd a Magyar Törzsszövetséget vezérlı cél: olyan rendszert vinni a szertelenségbe, amely a fejlıdést fenntarthatóvá, az életet

209



pedig élhetıvé, sıt, széppé teszi. A sámánok és a vezetık ezt a szellemiséget képviselték.

A régi idıkben kiemelt fontosságú volt a szellemiség mővelése és mőködtetése. A kisebb-nagyobb közösségek szellemi vezetıi, ugyanakkor szolgálói a sámánok („tudók”) voltak, akik 5 éves kép-zésen vettek részt. Fontos szerepet kaptak a három- vagy több-lelkő emberek, azaz a beavatottak, akik a „nappali” és az „álmodó-lelkük” mellett (mellyel mindenki „álmában eldönti, mit fog másnap dol-gozni, hogy az emberiségnek és családjának hasznára váljon”) még további képességekkel, „az Életfából kipattant Isten-szikrával” is rendelkeztek. A beavatottság nagyritkán 24 fokú („karélyos”) lehetett, ilyen volt például Mani vagy Mohamed; róluk „az Égieknek tudomásuk volt és haláluk után ezeket az Égbe ragadták”. Csak világhónaponként egy ember születhet 24+1 lélekkel – ilyen volt a régmúltban Anyahita, Etana, és ilyen volt Jézus. A magasfokú beavatottak nyelveken túli „gondolatrezgésekkel” tudtak kommunikálni, a különleges „Óm-jelzéső” beavatottak pedig látták egymáson az Óm-jelet (a homlo-kon egy keresztet). A magasfokon és szervezetten mővelt szellemi-ségnek megvoltak a valódi (!) értékek felismerésére, közvetítésére és átadására a módszerei. Sajnos ez a lánc megszakadt, legutoljára Paál Zoltán halálával. Ennek a szellemiségnek egyetlen célja az Élet szolgálata, s nem elvont ideák alapján, hanem nagyon is kézzelfog-ható módon. A legfıbb érték a jóság volt. A bölcsek szerint „a jó embereket megjutalmazza az Úristen” további lélekkel, azaz képessé-gekkel „harmad- és negyedíziglen, sıt a beavatottság jelével ellátott Óm jelzés-sel akár ezredíziglen is”. Gilgames „csak 16 karélyos beavatott volt”, „de hısiessége és helytállása 24 karélyos beavatottá változtatta”.

Az erıvel párosult jóság olyan harmonikus energiákat sugároz, amely „rendezi” környezetét, világát. Az arvisurák üzenete szerint „az Ég uralkodik az emberek felett. Aki jót cselekszik, arra százszoros sze-rencsét áraszt”.

Az élet élhetı, az élet szép. S az igazi érték a jóság és a szeretet.

210



Az arvisurák üzenete

Az arvisurák szellemiségének üzenete, vagy legalábbis annak néhány fontosabb eleme így foglalható össze jelen korunkra aktua-lizálva:

• A „magyar” elsısorban egy szemlélet, a világ egy látás-módja.

• Magyar az, aki magyarnak vallja magát, úgy érez, és úgy tesz. Mindegy, valaki honnan jött – az a fontos, hogy merre tart.

• Minden nép és minden hit értékes, és törekedhet a jó, a harmónia felé.

• Szeretni és tisztelni mindent és mindenkit; segíteni, érdek nélkül, de nem kihasználtan.

• A túlzások között vezet egy arany út. Hallgass meg másokat is! Védd a sokszínőséget.

• İrizd meg, tanuld és népszerősítsd az ısi hit- és mondavilágot, a történelmet és a szokásokat.

• Ember és a világ egy. Óvd az embereket, óvd világunkat, óvd életünk alappilléreit.

• Tiszteld a múltat, éld a jelent, teremtsd meg és gazda-gítsd a jövıt.

• Ismerd fel és ismerd el az értékeket, a kiválóságot, keresd és fejleszd magadban. A kiválóság mások szemén át is látja a világot, és, bár nem tévedhetetlen, az életet szol-gálja – annak minıséget ad.

• Sosem vagy, sosem voltál és sosem leszel egyedül. Paál Zoltán: Arvisura (igazszólás) I.-II. Regék a hun és magyar

törzsszövetség rovásírásos krónikájából. (Püski, 2005.) Paál Zoltán: Vérrel pecsételve. 348. Arvisura. (Püski, 2007.) Bodnár István: A hun törzsszövetség története. Az arvisurák szerint

(Püski, 2008.)

211



Könyvek, filmek

Arvisura

Paál Zoltán: Arvisura (igazszólás) I.-II. Regék a hun és magyar törzsszövetség rovásírásos krónikájából. (2005)

Paál Zoltán: Vérrel pecsételve. 348. Arvisura. (2007)

Bodnár István: A hun törzsszövetség története. Az arvisurák szerint (2008.)

Molnár Gábor, Hegyi Margit: Négy hágó sziklavadonában (1970)

Barasits Zsuzsanna: Q (2002)

„Magyar Mythologia”

Kállay Ferencz (1790–1861): A pogány magyarok vallása

Ipolyi Arnold (1823-1886): Magyar Mythologia

Ethnographia folyóirat (1890-2007)

Kandra Kabos: Magyar Mythologia (1897)

Nagy Géza: A Skythák (1905/1909)

Várkonyi Nándor (1896-1975): Sziriat oszlopai

Götz László (1934-1992): Keleten kél a nap

Diószegi Vilmos (szerk): Az ısi magyar hitvilág – Válogatás a magyar mitológiával foglalkozó XVIII-XIX. századi mővekbıl (1978)

Sámánság

Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága (1978)

Diószegi Vilmos: Samanizmus (1962)

212



Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén (1960)

Kerezsi Ágnes: Hideg ország varázslói. Magyar nık a szibériai sámánok között (1996)

Kerezsi Ágnes: Sámánok, varázslók, látók – különleges képességő emberek az obi-ugoroknál (in. Studia Caroliensia, 2006.3-4)

Hoppál Mihály (szerk): A Tejút fiai – Tanulmányok a finnugor né-pek hitvilágáról (1980)

Hoppál Mihály: Sámánok – Lelkek és jelképek (1994)

Fehér M. Jenı: Képek a magyar sámán-inkvizíciók történetébıl (1967)

P. Vitebsky: A sámán (1996)

Csáji László Koppány: Tündérek kihalófélben – Hunoktól a hunzaku-tokig. Kutatóút Belsı-Ázsiában (2005)

„Schmidt Éva könyvtár” (MTA Nyelvtudományi Int.)

Schmidt Éva: Jelentések Szibériából

Schmidt Éva: Nyelv, nyelvjárás, írásbeliség, irodalom

Schmidt Éva: Serkáli osztják chrestomathia

Schmidt Éva: Anna Liszkova énekei

Schmidt Éva: Medvekultusz

„Fent, Északon”

Munkácsi Bernát (1860-1937): Vogul népköltési győjtemény (I-IV)

Munkácsi Bernát: Votják népköltészeti hagyományok (1887)

Reguly-Munkácsi-Kálmán: Leszállt a medve az égbıl – vogul népköl-tészet (1980)

Hajdú Péter (szerk): Uráli népek – Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai (1975)

213



Vértes Edit (szerk.): Hadmenet, nászmenet – Irtisi osztják mesék és mondák (1975)

Gulya János (szerk.): Tórem-isten népe – osztják népmesék (1960)

Ifj. Kodolányi János (szerk): A finnugor ıshaza nyomában – A magyar néprajz klasszikusai (1973)

Németh Imre: Az ısi szó nyomában (1956)

Kozmács István (szerk.): Megvalósult gyermekálom – Munkácsi Bernát udmurtföldi útja (2008)

Derera Mihály: Szárnyas istenkék, földi bálványkák (1982)

Domokos Péter (szerk.): Uralisztikai olvasókönyv (1981)

Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II. (1984)

Képes Géza: Napfél és éjfél (1972)

Bereczki Gábor (szerk.): Hozott isten, holdacska! – Finnugor varázs-igék, imádságok, siratók (1979)

Bereczky Gábor (szerk): Földisten lánykérıben – Finnugor mitológiai és történeti énekek (1982)

Nagy Katalin (szerk): „Hét határon hallik húros daru hangja” (1994)

Csepregi Márta: Szurguti osztják chrestomathia (1998/2011)

Fejes László: Északi-manysi–magyar szótár. Munkácsi Bernát győjté-sébıl és Kálmán Béla szótárából. v. 0.1 (alfa) (2009.03.05.)

Nagy Kálmán (ford.): Kalevala – A Finn nemzeti hısköltemény (1980)

Hunfalvy Pál (1810-1891): Magyarország ethnographiája

Sumer nyelv és írás

A. H. Jagersma: A Descriptive Grammar of Sumerian (Internet, 2010)

Vég Csaba: Sumer nyelv és írás rövid áttekintése (2012)

214



Dietz Otto Edzard: Sumerian Grammar (2003.) (A sumer nyelvtan részletes leírása.)

Daniel A. Foxvog: „Introduction to Sumerian Grammar” (A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) nyugalmazott asszirológus professzorának Interneten elérhetı összefoglalói.)

ETCSL: Black, J.A., Cunningham, G., Ebeling, J., Flückiger-Hawker, E., Robson, E., Taylor, J., and Zólyomi, G., The Electronic Text Corpus of Sumerian Literature ( http://etcsl.orinst.ox.ac.uk/ ), Oxford 1998-2006. (Az Oxfordi egyetem több száz szöveg hang-zósítását és fordítását tartalmazó győjteménye.)

ePSD: http://psd.museum.upenn.edu Pennsylvania Sumerian Dictiona-ry Project (PSD). (Internetes sumer-angol szótár, és jeltár.)

Konrad Volk: A Sumerian Reader (1999). (Sumer ékírásos szöveg-győjtemény, pl. Gudea feliratokkal, ill. adminisztratív szövegekkel.)

http://etana.org Electronic Tools and Ancient Near Eastern Archives. (Több könyv elektronikus facsimile változatával.)

The Cuneiform Digital Library Initiative ( http://cdli.ucla.edu ) (Töb-bek között itt fényképezett agyagtáblákat is találunk.)

Steve Tinney: Unicode 5.0 szabványos Ur-III ékírás-betőkészlet ( http://cdl.museum.upenn.edu/cuneifonts.html )

Mezopotámia

Gavin White: Babylonian Star-lore. An Illustrated Guide to the Star-lore and Constellations of Ancient Babylonia (2008)

Francesca Rochberg: The Heavenly Writing: Divination, Horoscopy, and Astronomy in Mesopotamian Culture (2007)

Erica Reiner: Astral Magic in Babylonia (Transactions of the Ameri-can Philosophical Society - 1995)

Lipin, Belov: Az ékírás regénye (1955)

215



Vojtech Zamarovsky: Kezdetben volt Sumer (1966)

Gwendolyn Leick: Mezopotámia – A városok evolúciója (2001)

Stephen Bertram: Élet az ókori Mezopotámiában (2006)

Joan Oates: Babilon (2008)

Helen Keiser: A nagy istennı városa (1973)

Bermant, Weitzman: Ebla – Egy ismeretlen ókori civilizáció (1986)

Filmek

Nils Gaup: Nyomkeresı (Ofelas) (1987)

Peter Flinth: Arn, a templomos lovag (2007)

Halmy György: İsök ösvényén (1992)

Halmy György: Kezdıdik a medvetor (2006)

Székely Orsolya és t.: Lélek, el ne hibázd – Szibériai sámánizmus – osztjákok – Schmidt Éva gondolatai

Xantus János: Ki volt Schmidt Éva? (2005)

Füredi Zoltán: A hagyaték (Schmidt Éva portré) (2002)

Erdélyi Péter: Halottak szigete (2001)

Erdélyi Péter: Élı rokonaink Szibériában (Schmidt Éva riport)

Kocsis Tibor: A hanti sámán hagyatéka (1999)

Michael Oppitz: Shamans of the Blind Country (1981)

Hoppál Mihály: Burját áldozati ünnep

Hoppál Mihály: Négy nemzet sámánjai (2007)

Hoppál Mihály: Út a felsı világba

Hoppál Mihály: Körkép a magyar ısvallásról

vegcs az arvisura szellemisége

Documents