TÉLI M Miskolcról induló vonatok:

Budapest felé: Sz. v. i. 5.12 — é. 9.34 Gy. v. i. 8.00 — é. 11.11 S. v. i. 14.15 — é. 18.14 Gy. v. i. 19.05 — é. 22.23 Sz. v. i. 23.47 — é. 5.30

Sátoraljaújhely felé: Sz. v. i. 5.17' — é. 7.40 Sz. v. i. 7.31 — é. 9.32 Sz. v. i. 10.16 — é. 12.13 Sz. v. i. 13.30 — é. 15.34 Sz. v. i. 17.38 — é. 19.39 S. v. i. 21.25 — é. 22.53 Sz. v. i. 21.33 — é. 23.32

Bódvavendégi felé: M. v. i. 7.55 — é. 10.06 Sz. v. i. 14.11 — é. 16.37 M. v. i. 19.20 — é. 21.30

Hidasnémeti felé: Sz. v. i. 8.05 — é. 10.09 Gy. v. i. 10.24 — é. 11.35 Sz. v. i. 13.38 — é. 15.11 Sz. v. i. 17.46 — é. 19.31

Bánréve—Ózd felé:

Sz. v. i. 7.37 — é. 8.59 Sz. V. i. 10.17 — é. 11.40 Se. v. i. 13.55 — é. 15.39 Sz. v. i. 17.35 — é. 19.09

Mezőcsát felé:

Sz. v. i. 5.12 — é. 6.05 M. v. i 8.20 — é. 9.27 Sz. v. i. 13.54 — é. 15.27 M. v. i. 17.05 — é. 18.12 Sz. v. i. 19.55 — é. 21.36

ETREND. Miskolcra érkező vonatok:

Budapest felől: Gy. v. i. 6.55 — é. 10.06 Sz. v. i. 8.10 — é. 12.44 V. v. i. 8.30 — é. 16.44 Gy. v. i. 14.10 — é. 17.25 S. v. i.< 17.25 — é. 21.13 Sz. v. i. 0.10 — é. 6.44

Sátoraljaújhely felől:

Sz. v. i. 5.30 — é. 7.32 S. v. i. 6.25 — é. 7.54 V. v. i. 7.38 — é. 9.40 Sz. v. i. 11.42 — é.' 13.47 Sz. v. i. 16.56 — é. 18.52 V. v. i. 20.23 — é. 22.59

Bódvavendégi felől: Sz. v. i. 4.49 — é. 7.18 M. v. i. 7.24 — é. 9.44 M. v. i. 16.23 — é. 18.20

Hidasnémeti felől: Sz. v. i. 5.39 — é. 7.22 S. v. i. 11.36 — é. 13.27 Gy. v. i. 17.31 — é. 18.40 Sz. v. i. 19.42 — é. 21.18

Bánréve—Ózd felfii: Sz. v. i. 6.01' — é. 7.25 Sz. v. i. 11.20 — é. 12.52 Sz. v. i. 17.20 — é. 18.44 Sz. v. i. 21.24 — é: 22.49

Mezőcsát felől: Sz. v. i. 4.40 — é. 6.44 M. v. i. 6.22 — é. 7.23 M. v. i. 13.25 — é. 14.35 V. v. i. 18.52 — é. 20.30

MINDENKORSEGITÖ S Z Ű Z MÁRIA, VEDD ANYAI PÁRT-FOGÁSODBA A SZENT UNIÓT!

KELETI EGYHÁZ T U D O M Á N Y O S É S E G Y H Á Z P O L I T I K A I FOLYÓIRAT

Szántay-Szémán István dr.: A 34. nemzetközi eucharisztikus kon-gresszus és mi. Szántay-Szémán István dr.: Arany-szájú Sz. János az „eucharistia doctora". Petrásovszky Emmánuel: A bizán-ci képírás mai szemmel. I. Henkey-Hőnig Károly dr.: A ru-thén Rituálé a breszti unió óta. Dr. Sz.: A lembergi uniós kon-gresszus és jelentősége. Kozma János: Az orthodox theolo-gusok első nemzetközi kongresszu-sa.

A budapesti központi szemi-nárium „keleti nap " - ja . Schirilla László Arisztid dr.: ú j cé-lok felé. (A gör. kath. egyház hi-vatása a jelenben és jövőben.) Szszi: Uniós hajlandóság Észtor-szágban. Dr. Sz.: A pápai jogi intézet Ró-mában. gyj.: A német uniós mozgalom.

SZERKESZTI

SZáNTJIY-SZÉMftN ISTVÁN dr. M E G J E L E N I K HAVONTA, JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL

S Z E R K E S Z T Ő S É G : M I S K O L C , H U N Y A D I - U . 3. K I A D Ó H I V A T A L : M I S K O L C , M E L I N D A - U . 11. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZAMA: 45595

IV. ÉVF. 3-4. (33-34.) SZ. 1937. MÁRC.-ÁPR. HÓ

Ecclesía Orientális Annus IV. Nr. 3-4. (33-34.) Mart.-Apr. 1937. Organum menstruum seientificium Graeci r. Cath. — Administratio: Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaria. — Pretium annuum 8 aur. Pengő.

SUMMARIUM HU JUS NUMERI: De XXXIV-o internationalii Congregsu Eucharistico et de Catholicis Graeci

r i t u s . — Sanctus Joannes Chrysostomus „doctor Eucharistiae". — De ieonographia Bvzantina. — De speciali momento Congreesus Unionistici Leopoli habiti. — D e primo internationali Synedrio theologorum Ecclesiae Orthodoxae Athenis habito. — De scopo Ecclesiae Gr. r. Catholicae in praeeenti et in futuris. — Procli vitás ad ß. unionem in. Estonia. —< De Inetituto Pontificio Juris. — De unionistica activitate in Germania experta.

Orientalische Kirche IV. Jahrg. Nr. 3-4. (33-34.) März-Apr 1937. Griechisch-katholische -wissenschaftliche Monatsschrift. Verlag: Miskole, Melinda-utca 11. (Ungarn). Jahresbezug: Gold-Pengo 8.

ENTHÄLT U. A. DIE ARTIKEL: Der 34-ste internationale eucharistische Kongress und wir. — Joannes Chry-

sostomus, „Doktor der Eucharistie". — Die byzantinische Malerei, mit heutige« Auge betrachtet. I. — Das ruthenische Rituale seit der Brester Union — Der erste internationale Kongress der Orthodoxen Theologen. — Der unionistisehe Kongress zu Lemberg und ¡seine Bedeutung. — Der „Orientalische T a g " de» Budapester zentralen Seminariums. — Neuen Zielen entgegen (Bestimmung der griechisch katholischen Kirche in der Gegenwart und in der Zukunft). — Geneigt-heir zur Union in Estland. — Das päpstliche .iurifetische Institut in Rom. — Di* deutsche unionistisehe Bewegung.

Eglise Orientale IV-e Année. Nr. 3-4. (33-34.) Mars-Apr. 1937. Revue grec-catholique scientifique, mensuelle. — Administration:

Miskole, Rue Melinda 11. (Hongrie). Abonnement annuel: P. 8. ARTICLES ESSENTIELS DE CE NUMÉRO: Le 34-e Congrès eucharistique et nous autres Hongrois. — Saint Jean C'hrj-

sostome, docteur de l'eucharistie. —- L'iconographie byzantine, oue d'un oeil mo-derne (I-ère livraison), i— Premier congrès international des théologiens^ orthodoxe». Le congrès unioniste de Lemberg; sou importance. — Journél orientale" de l 'Institut Central de Budapest. — Mission de l'Église uniate à l'uehre actuelle et à l'avenir. — Tendances unionistes en Esthonie. L ' Inst i tut papal de droit à Rome. — Mouvement unioniste en Allemagne.

The Oriental Church Vol.lV.Number3-4.(33-34.)March-Apr.1937. Greek Catholic Scientific Periodical. — Publication: Miskole, Melinda-utca 11. (Hungary). — Subscr.: Gold-Pengő 8 a year.

CONTENTS: The 34-th International Eueharistic Congress and we. — St. John the Chry-

sostom, the „Doctor of. the Holy Eucharist". — The byzantinic art of. painting as we see it now. I. — The ruthenic „Ri tuálé" since the Union of Brest. — The First International Congress of the Orthodox Theologians. — The Unionist« Congress of Lemberg and its significance. — The „Oriental D a y " of the Central Seminary in Budapest. — New aims (The present and future mission of the Greek Cath. Church). — Willingnen to Union in Est land. — The Papal Juridical Institute in Rome. — Union istic movementi in Germany.

A 34. NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS ÉS MI

Irta : SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN dr.

Alighogy elhanjgzotjtlak Manillában a Pápa őszentsége áldó szavai, amelyeknek melegétől megremegett minden hűséges katholikus szív, máris megindultaik a budapesti eucharisztikus kongresszus előkészítő munkála'ílai, amelyek során egyre jobban kiviláglik, hogy mily hatal-mas feladatra vállalkozott a magyar kathol'icizmus és az egész ország, amikor az egész világ képviselőinek színe előtt nemcsak hitet kíván tenni az Eucharisztiában valósággal jelen levő Krisztus Király mel-lett, hanem átalakító kovász akar lenni a meginduló' európai erkölcsi megújhodás számára is. Valósággal világtör! énelmi perspektíva nyí-lik meg már moslti lelki szemeink előtt már arra gondolva is, hogy midőn a nemzetközi eucharisztikus kongresszus újra Európa területére kívánt visszatérni, épen hazánkra esetft a választás, amely Kelet és Nyugat határán állva évszázadokon állta a keresztény kultúra ellen dühöngő vihatrok sorát s ma is a keresztény erkölcs jegyében kivi(nja teljesíteni kétségtelenül providenciális feladatát. Még nagyobb az örömünk, hogy ez a nemzetközi kongresszus és méreteiben is monu-mentális alattvalói hódolat Kriiszitius előtt, első szent királyunk halá-lának 900-ik jubiláris évében fog végbe menni. Amint Szent Is ván ki rád y minden bölcsesége siem tudott más fundamentumot rakni nem-zeti léfííünk és évezredekre szóló jövőnk alá, min' Krisztus örök igaz-ságait, úgy ma sincs nemzetünk' számára más út, mint az Euchari sz-íjából áradó összefogó, megtisztító, felemelő s igazii nagyságra nevelő erőit újra és újra beiktatni a nemzeti építő munka alappillérei közé.

Mi magyar keleti szer'artású katholikusok, bizonyos t ö r t éne t i lé-lekrezdüléssel készülünk a kettős nagy ünnepre. Kelet s Nyugal. ha-tárán az egyház különböző ritusiú területednek csomópontjában s az elszakadt területitek küszöbén úgy érezzük, hogy nagy uniós lehetősé-geket s expanzív erő-kisugárzást is fog hozni az eucharisztikus kon-gresszus. A Szent István ünnepek pedig tak'n a hazánk területén az ő idejében s még utána is virágzó kele i kathol'kus élet kegyeletes emléke mellett a múlt kötelező erejének tuda ossá tételét is ki fogják alakítani lelkünkben,

örvendünk, hogy a legfőbb rendezőség szándéka szerint megfelelő szerep és megbecsülés fog jutni a keleti rítusoknak is s egy hazánkban végbemenő uniós kongresszus lehetősége is egyre jobban előtérbe nyomul, Az Eudhariszitiának egységes, misztikus ereje meg-fogja tömi azt az idegen varázst, amely sokszor a ritusok sovinizmu-

•49

sát használta fel arra, hogy valamiképen ne egyesüljünk úgy mint a hegyen szétszórt s eggyé őrölt búzaszemiek lisztje az ízes mindennapi kenyérben táplálékunkká, erőnkké és örök symbolummá egyesül.

Bízunk az isteni Gondviselésben, hogy az Eucharisztikus üdvözítő szeretete reflektorként fogja megvilágítani a lelkekben az ő isteni vég-rendeletszerü akaratát, hogy „mindnyájan eggyé legyünk" benne, a „kenyértörésben" s az Oltáriszentség hitéből, tanából folyó következmé-nyiek sziigorú levonásában és teljesítésében.

Nem tehet, hogy ismeretlenül, megértetlenül álljon közöttünk az az Üdvözítő, aki minltl az Isten Báránya az. ő szent misizitikus testéinek egységében kívánta együtt látni övéit: az egy akol és egy pásztor va-lóságában.

Nem lehet, hogy ezt csak köRíői képnek tekintsük, vagy egy más-hitü magyarázat szerint a túlviláigra vonatkoztassuk, mert ha. a lelki egység realizálható voltának hite nem élne bennünk, az emberi koope-ráció s tesltvéri közeledés reménye is kipusztulna a szívekből!

Mi csekély erőnkhöz képest mindent meg akarunk tenni, hogy a különböző népek, tritusok találkozója a megértő szereteti éltető levegő-jében történjék s hogy Kelet ősi Eucharisztia-tisztelete és soha meg nem ingó eucharisztikus-hite hazánkban is megnyilaltlkozzék. Már eddig is a testvéri hívó szó melegével1 fordultunk azokhoz^ akikkel az uniós munka terén lélekben hónapról-hónapra találkozunk. Sok biztató meg-nyilatkozás bizonyítja, hogy eltaláltuk a testvéri hangot. Tovább is készségesen akarunk a rendezőség segítségére állani s hűséges króniká-sai kívánunk lenni mindannak, amit a mi publicitásunk révén is, amely olvasó közönségünkön kívül Mandzsúriától kezdve Európa s< Amerika hasonló orgánumaihoz is elviszi Krisztus királly budapesti diadalmas bevonulásának előkészületeit, hogy tesltlben, vagy imádatos lélekben összeforrva együtt zenghesse majd az egész világ az Eucharisztia s vek egy ú j erkölcsi világ hajnalhasadásának himnuszát.

Maran atha — Jöjj U r u n k , alázattal várunk!

Szent Irén: Ha a vegyített kehely fölött s a megszegett kenyér fö lőt t az Isten igéje elmondatik, azontúl Krisztus teste és vére vendégségévé lesznek azok.

Szent Jusztin: Az apostolok az ö emlékezetre méltó irataikban, me-lyeket evangéliumoknak neveznek, nekünk azt hagyták hátra, hogy nekik az Úr Jézus azt parancsolta, midőn a kenyeret vévén, hálát ada és ezt mondá: ez az én testem.

•50

ARANYSZÁJÚ SZ. JÁNOS „AZ EUCHARISTIA DOKTORA"

Irta: SZÁNTA Y-SZÉMÁN ISTYÁN dr.

AJZ Eucharisztiában rejtőző Krisztus-király diadalmas világ járásá-nak útján a jövő 'esztendőben hazánkban kívánja felállítani trónját s fogadni a világ mindéin tájáról összeseregi ő alattvalóinak szteretethódo-latát. Királyváró nemzet létttünk, amelyre bizonyos tisztelettel néznek már ma is; azok a népek, amelyek velünk együtt, régen áhították ezt a kitüntetést. A királyvárásnak azonban nagy feltétele és kötelezettsé-gei is vannak: a megtisztult magyar lélek imádságos trónján kívül a királyi pompa külsőségeinek is fogadni kell a hétköznapok során laz oltárszekrény magányában is a telkekért epedő üdvözítőt. Minden nép és ország másképen adja meg színál, fényét a világraszóló euchariszti-kus nemzetközi ünnepségeknek. Nálunk egy ezeréves kathoiikus élet és tradíció minden felkészültségén kívül, földrajzi adottságunk, Kelet-Nyugat találkozó határvonalán való fekvésünk aztó is köiveteli, hogy aiz ősi rítusok harmonikusan színes palástját isi kiterítsük az ú r lábai elé s Kelet-Nyugat liturgikus k'öl/tiészeténiek gyöngyeiből is fonjunk koszorút lábai zsámolyára.

Mi, akik az üdvözítő végrendeletének: „ut unum sint" — világmen-tő fontosságát és parancs súlyált, tettük szerény munkásságunk tenge-lyévé, a mi szerény szavunkkal és eszköteeinkkel legalább egy színt kí-vánunk hímezni abba a gyöngypalástba s néhány, az üdvözítő szent lába nyomaitól megtermékenyített keleti anyaföldből ki sarjadzott vi-rágot óhajtunk bele fonni zsámolyának koszorújába.

Előmunkálatként néhány írásban próbáljuk bemutatni az Eucha-risiztia és Kelet viszonyát, hogy aki akarja láthassa, hogy amint Krisz-tus Urunk földi élete és működése törítiénelmi tény, valóság és realitás volt egykor Keleten, — úgy az ő tanításának centrumát alkotó Eucha-risztia is, mint az ő valóságos Meni jelenlétének csodálatos és imá-dandó rnysiteriuma mindenkor élit és ma is él Keleten, amelynek az Anyaszentegyház egységétől elszakadt ú. n. autokefál részeit is csak ez, — a hegyeken szétszórt magból éltető kenyérré vált mysterium tart ja össze s az ő emlékezetének átörökítésére rendelt misztikus; test és vér hozza majd vistsiza az „egy akol és egy pásztotr" egységébe.

*

Ha Kelettel kapcsolatban akarunk az Eucharisztiáról beszélni, vagy írni, lehetetlen azt mással kezdenünk,, mint Aranyszájú Szent Jánossal, akit az egyházi hagyomány „docftfor Eucharistiae", az Oltáriszentség doktora címlen ismer, habár a gyakorlatban inkább az ő utolérhetetlen szónoki mélységének, hevének és költői mivoltának megkülönböztető jel-zője: a „Chrysostomos": aranyszájú ment már át a köztudatba. — Ez

•51

a jelző is reális s mondhaltfni, hogy jogi alapot nyert az Anyaszentegy-házban, amikor b. e. XIII. Leó pápa hivatalosan is az egyházi szónokok pátronusává tette Aranyszájú Szent Jánost. Az Oltárieizentséglre vonat-kozó tanításának ismertetése előtti nóháiny vonással meg kell rajzol-nunk életét is, hogy megérthessük, vájjon miért fordult ő, mint kora legmélyebben járó ós legtüzesebb szónoka oly hévvel az Oltáriszentség felé, amelynek hittételét oly páratlanul gazdag ós pozitív anyaggal építette fel, mint előtte senki más.

Aranyszájú Sz. János a IV-ik század derekán (344—347. táján) született Anltliochiában, ahol atyja, Secundus a keleti seregek parancs-noka volt. Édesanyja, Anthuza is előkelő származású és jámbor, gö-rög nő volt. Korán, már 20 éves korában özvegységre jutott s így úgy-szólván csecsemő korától az ő gondja volt fiuk neveilése. Tudományos képzését Antiochiában, a legielesebb mesterektől (Andragaithos, Liba-nios) nyerte. Különösen a szónoklatban oly magas fokot ért el, hogy Suidas (X. síz.) szerint: „szavai hatalmasabban gördültek, mint a Ní-lus vízesései. A világ kezdete óta senki sem volt megajándékozva ha-sonló ékesszólással, mely oly bőséggel áradoitlt, hogy teljes joggal ¡ne-vezték aranyszájúnak és isteni szónoknak." Bár előkelő származáisa s kiváló tehetsége a legfényesebb lövővel kecsegtették a katonai vagy polgári pályán, de az anyai nevelés hatása alatt egyre jobban vonzó-dott a keresztény igazságok kutatása fe'é. 369-ben, tehát korának szo-kása szerint, — amely ellen később erélyesen küzdött, — érett férfi korban vet'e fel Meletios antiochiai püspök kezéből a sz. keresztséget, majd lec or lett. Ezután a püspök és az antiochiai egzegétikai iskola nevelte őt az isteni tudományokban. Korának szelleme hatott rá ab-ban is, hogy a világtól elvonult életben kívánta magában kialakítani a keresztény ideált. Ez a vágya egyelőre anyja könyörgésén tört meg. Később azonban (anyja halála után) négy évet töMött a remeteségben.

A szemlélődő éle: értékelése gyönyörűen van megörökítve a „Papságról" írott nagy művében.

Anttochiába visszatérve, 380-ban d;ákonussá, 386-ban pedig presbyterré lett s 12 évig volt szülővárosának egyhátzi szónoka, ahol Flávián, az elöregedett antiochiai püspök helyett bámulatos eredmény-nyel végezte igen kényes feladatát. Antiochia ugyanis a IV. század-ban, Konstantinápoly és Alexandria u'án. Kelet legnevezetesebb városa voli'v ahol a császárok is gvakran tartózkodtak s ahol maga Nagy Konstan in építtetett gyöny'jrű templomot. Lakossága, amint egyik ho-miliájában (42.) írja, elérte a 200 ezret'' s legnagyobb részben már keresztény volt. Igen nehéz volt azonban Aranyszájú Sz. János helyze-te, mer a pogányság maradványai még nagy Theodozius győzelme u'án is megvoltak s a keresztény és pogány bölcseletnek összeházasítá-sára irányuló neoplaLonisztikus törekvések, az áriánusok vitái, az er-kölcsi lazaság s hozzá még az egyre élesedő szociális ellentétek, a tobzó-dással szemben kiáltó nyomor nagy bölcseséget kívántak az Egyház hi-vatalos szónokától. Ebben a szerepében 347-ben igen nagy szolgálatot' tett népének és Theodozius császárnak is egyaránt, amikor a nagy adó-sarcok miatt lázongó népet bámula'osan lecsillapította.

Aranyszájú Sz. János kora erkölcsi hibáin kívül sokat harcolt a zsi-

•52

dözó és más eretnekek s az elterjedt pogány babonák' ellen. Minden harc közepette is azonban a szereltet apostola maradt s különös gyöngédség-gel és végtelen türelemmel foglalkozott a szegények sorsával. A mai történelmi időkben hirtelen nagyra nőtt népvezérek élete is igazolja Aranyszájú Sz. Jálnos azon messzelátó megállapítását, hogy „egy em-ber is képes megreformálni népét, ha valóban a buzgalomtól ég."

Külön tanulmányit érdemelne Aranyszájú Sz. Jánosnak szociális fel-fogása, amely a magánvagyon és a kommunizmus helyes értelmezése tekintetében szinte alapvető. Az a felfogása, ahogyan ő egyik homiliájá-ban az Isten által nekünk adott elsőrendű s a pénznél, az ember által ter-mieűt és szerzett vagyonnál sokkal fontosabb közös javakat (levegő, víz, tűz, napfény stb.) szembe állítja a pénzvagyonnal, egyenesen reflek-torként mutatja meg az ember által termelt javak szociális, nem kizáró-lagos egyéni célú rendeltétését és használatának igazságos módját. Nem izgat a gazdagok ellen, de világosan rámutat arra, hogy az örök-élet tükrében szemlélve a vagyont, — feltétlenül ki lehet küszöbölni a szociális igazságtalanságokat, amelyek kora társadalmát is rette-netesen nyomták.

Aranyszájú Sz. Jánosnak 12 évi antiochiai működése alatt elmon-dott homiiliái valósá|ggal a keresztény élet minden vonatkozásában egy-aránt kész útmutatóul szogálniak a pap, a szociologus, a kormányférfiú, de az egyszerű hívő számára is.

A 397. esztendő nevezetes forduló a szent életében. Akkor halt meg Néktarios konstantinápolyi pátriarka s a nép és Arkádius császár is őt kívánta ebbe a méltóságba emelni. Theofilos alexandriai püspök nem szívesen vette ugyan ezt a nagy bizalmat, mtert egyik emberét szerette volna látni a pátriarchai trónon, de egyelőre elfojtotta haragját s ő maga szentelte fel püspökké Aranyszájú S'z. Jánost, akit: viszont szinte erőszakkal kellett Konstantinápolyba vinni, annyira nem tartotta ma-gát méltónak a püspökségre. Konstantinápolyban azonban csalódás vár-ta az új pátriarchát. Az áriánusok nagy befolyása, a gazdagok nyílt ellen-szenve a reformátor püspök iránlb, a papság fegyelmezetlensége az er-kölcsi tobzódás állott vele szemben. Még patriarcha-elődje is nyílt, főúri házat vitt; ő pedig tíladta a püspöki udvar ékszereit s beszüntetett minden vendégeskedést, hogy annál jobban segítségére lehessen sze-gény híveinek. Nem ijedt meg a reá; váró óriási feladattól s o'Jb is meg-kezdte homiliáit Bizánc hiúságai ellen. Eleinte jó viszonyban volt a csá-szári udvarral, nemsokára azonban ellenségei bevádolták Eudoxia csá-szárnőnél, mintha a nők fényűzéséről mondott beszédében a császár-nét akarta volna aposztrofálni. A császárné kívánságára Theofilos alexandriai püspök elnöklete alatt tartott' zsinaton hamis és kicsinyes vádak alapján (néplázítás, — mézpasztilla evés) patriarchai méltósá-gától megfosztottnak nyilvánították, majd rövidesen, neje befolyására, Arkádius is aláírta a szent száimüzieitéséről szóló okmányt, ő azonban nem ijedt meg a száműzetéstől sem. „Az Egyházat nem pusztíthatják •eO1, — mondotta — hiszen az Egyházért van- az ég is . . ." Válósággal maga magát adta áib ellenségeinek, hogy száműzetésbe vigyék. Nagy néptömeg kikérte a Bosporus-öbölbe. Közben földrengés támadt s a nép lázongva követelte, hogy hozzák vissza a pátriarchát. A császár meg-

•53

ijedt s engedni volt kénytelen és Aranyszájú Sz. János hamarosan dia-dallal tért vissza székhelyére.

A béke azonban nem állott helyre közöttel és a császárné között, ú j vádat is koholtak ellenségei s egy új zsinalb, — a 341. évben tartott ainti-ochiai zsinat — azon határozata alapján, amely kimondotta, hogy a le-tett püspök örökre letéve marad, ha püspöki székét nem valamely zsi-nati határozat alapján foglalja eil, — újból megfosztotta őt méltóságá-tól. Ezután megint csak a száműzetés következett. Aranyszájú Szent János azt is hősies lélekkel fogadta, bár f á j t neki, hogy Örményország legzordonabb vidékére, Kukuzba száknüzték. Lelki ereje azonban itt sem tört meg s mivel ellenségei még itt is féltek tőle, 407-ben betegen is még távolabbra, a Vöröstenger partvidékén fekvő Komanába vonszoltat ták, ahol még ugyanazon év szeptember 14-én, az úrban elhunyt.

Eudoxia császárné sem sokáig örvendezhetett diadalának, mert nem-sokára a szent száműzése után, kínos betegségben ő is meghalt. Arany-szájú Sz, János száműzetéséből I. Ince pápához fordult oltalomért, de a pápa is meghalt mielőtt ügyében Arkadius császárral megegyezhetett volna. A birodalomra is mihamar sok csapás nehezedett, amelyeket a nép Isten büntetésének tekintett, úgy, hogy II. Theodozius császár már 418-ban jónak látta hazahozatni a szent hamvait, ünnepélyesen temet-ték el székhelyén Aranyszájú Sz. Jánost s koporsójánál a bűnbánó csá-szár térdenál'lVa kért bocsánatot azokért a méltatlanságokért, amelye-ket atyja az egész nép ítélete szerint a szenttel szemben elkövetett. Sír-jainál Eizámos csoda történ s maga az ú r igazolta be rajta a zsoltáros szavait, hogy „örök emlékezetben lesz az igaz s nem fél gonosz hírhal-lástól."

Aranyszájú Sz. Jálnos életének egyetlen s világosan kifejezett nagy célja volt: a reá bízott1 lelkek megmentése, — mert szerinte lant ez a vi-lág, de e lanton van egy hamisan zengő húr: a bűnös ember, akit össz-hangba kell hozni Istennel, a Teremtővel. Ezen a ponton ihlettel meg lel-két az Eucharisztia, mert A. Naegle szerint az eretnekekkel való vitázá-sán kívül az Oltáriszentség iránt égő hevének magyarázata az is, hogy az Eucharisztia mysteriuma adott neki legtöbb alapoih és lehetősé-get aethikai reflexiók számára, amelyekkel híveinek erkölcsi megújho-dását akarta szolgálni. Aranyszájú Sz. Jánosnál egyébként mindenütt uralkodó vonáis az erkölcstani megalapozás, miért is az ő dogmatikai fejtegetéseiben nem szabad a hitigazságoknak a teljes értelemben vett, rendszeres, szigorúan genetikus, kritikus és tudományos vizsgálatát, taglalását keresni, ellenben minden esetben megtaláljuk nála a hit-tétel legvilágosabb kifejtését. Áll ez az Eucharisztiára is, mert a „doc-tor Eucharisitiae" epitetonjának megfelelve, valóban az eucharisztia-tan egész területére nézve „oly terjedelmes oly klasszikus szépségű anyagot egyetlen más szentatyánál sem Italálunk, mint az ő műveiben." (Naegle.) Még nagyobb értékűvé és bálmulatosabbá válik előttünk az eucharisztia-mysteriumnak ez a hihetetlenül gazdag kivirágzása, ha figyelembe vesszük, hogy Aranyszájú Sz. János is jól ismerte és tisz-telte a disciplina arcani-t, az első keresztény idők titokfegyelmét. Ben-ne i's élt s műveiben szinte lobog a katakombák titokzaltos mécse,, amely a pogányok, sőt a kateohumenek (hitjelöltek) felé is sűrű fátyolát

•54

multiatjla, a hívők lelkében azonban a kegy elem-áramlássál szított ég-benyúló csipkebokor-égéssé válik, amelyhez csak leoldott sarukkal, az emberi gyarlóságok hiú világálnak megfeszítésével mer közeledni az, aki Krisztus édességét, az Euchardsztiában megízlelte, ő iis mondja, hogy csak a beavatottak, a hívők értik „a kehely erejét; s a katechumenek csak fogják érteni . . . csak azok tudják, hogy mi itt a Kenyér és m!i a Kehely . . . hogy víz által születtünk újra. és a Vér és Hús álltjai táplál-tatunk." (85. Hom.) ő is a liturgia „aranykoporsőjába" zárja a leg-mélyebb hitigazságokat s a legszentebb mysteriumot, de oly eleven, átütő erejével, hogy másfélezer év multán s nap-nap mellett ismételve is szent borzalommal remeg végig rajtunk, amikor liturgikus szövegeit mondjuk. Mindennap megkap bennünket az az ellenállhatatlan erő,, amely az általa feltárt közel kétezer éves mysteriumból, a katakombák rejtekében s az Egyház diadalmeneteiben ife ugyanazon Krisztusból árad felénk s ¡az ő keneteinek illata után megyünk aiz; örök életbe torkoló vándorúton.

Valaki talán túlzásnak vehetné azt, hogy Aranyszájú Sz. János tárta fel az Euchariszitjia mysteriumát, de mégis úgy van, mert ha £Í1 iis az, amlit Scholinger mond, hogy az előtte élői szentatyák azért nem foglalkoztak oly mélyen az Eucharisztiával s. azért nem állították a hívők elé oly reális erővél Krisztuis valóságos jelénlétét benne, mert akkor még nem volt Erigena és Berengarius, akik azt tagadják, — kétségitielen tény az is, hogy Aranyszájú Sz. János állította be és ala-pozta meg műviéiben a legnagyobb világossággal és minden kétértelmű-ség kizárásáJvai azt a tant, úgy hogy több, újabb kutató (Arnauld Nico-le) épen azért Aquinói Sz. Tamás mellé szeretik helyezni őt. Naegle szerint is a „Doetor Eucharistiae"-nak szélesen megalapozott, pozitív munkája vetette meg alapját s készítette el talaját annak, hogy az euchairisztia-tan a későbbi századokban a scholasztika rendszeres mun-kájával mindenoldalú kikristályosodbtt megvilágításit nyerjen.

Előbb arat mondottam, hogy Aranyszájú Sz. Jáfcnos az Eucharisztia minden vonatkozásában bámulatos gazdag és világos alapot vetett, ez is igaz, mert. nemcsak Krisztus Urunknak valóságos és substanciális jelenlétét világította meg a Szentírás, az utolsó vacsora, a typusok bá-mulatos; bizonyító adathalmazával, hanem az Eucharisztiának áldozati jellegét s azt minlti áldozást is a legtökéletesebben összhangba hozta műveiben az isteni akarat és alapítás elvitathatatlan tényével. Mindezt azénti tette, hogy Krisztus által meggyógyulj unk. Minden félreérthető-ség kizárásával mondja az 50. Homiliában az Eucharisztiában élő Krisztusiról: „Érintjük ruhája szélét de ha akarjuk egészen is bírhat-juk őt, mert az Ő teste van előttünk nemcsak a ruhája s nemcsak azért van,hogy éírihlthessiik, hanem hogy feloHhiessük (ehessük) őt. Épen, azért minden beteg jöjjön Kittiéi (hozza betegségét), mert ha a ruhája szélét érintők oly nagy erőt nyernek, mennyivel többet kapnak azok, akik őt egészen bírják." Krisztus valóságos jelenlétének élénk tudata, átélése megrázó erővel szól hozzánk 24. Homiliájában is, amelybein Sz. Pál apostol (Kor. 11. 24.) levelének az Oltáriszentség alapításálra vonatkozó szavait kifejti.

„Ha nem merjük ruháját érinteni, akkor oly nagy sértéssel ho-gyan merjük a Mindenható Isten szeplőtelen tiszta testét venni ma-

•55

gumikhoz, amely által élünk, amely láfftal a halál kapui ihezárultak s az ég kárpütfl'ai megnyíltak? Ha őt látod, — így szólj magadhoz: ezen test által már nem vagyok többé por és hamu, nem vagyok rabszolga, szabad vagyok. Az az én reményem a mennyországra, benne kapok minden jót, örök életet, aiz angyalokkal való részesedést, Krisztussal való érintkezési. A halál nem győzte le ezt1 a felfeszített s megostorozott testet. A nap, amibor felfeszítve látta ezt a testetj, elfordította suga-rait, a templomkárpit ketté hasadt, a sziklák megrepedtek, a föld megrengett, S ez a test véres volt; lándzsával volt átdöfve s az üdvös-ség forrásait nyitdtita meg az egész világnak. Meg alkarod erejét ismer-ni? Kérdezd meg a vérfolyásos asszonyt, aki nem őt, hanem csaik ruhája szegélyét érintette. Kérdezd meg a tengettt, amelyen jiáírt . . . Kérdezd meg a gonosz lelket, hogy kitől kapitia gyógyíthatatlan sebét... hogyan lett erőtlenné, miért fut szégyenében? Mindiezt ez a felfeszített test csinálja. Általa lett a Sátán fullánkja kihúzva, feje összezúzva, fe-jedelemségei és hatalma összetörve. A fejedelemségeket és hatalmassá-gokat széjjel rombolva, mindont magában összpontosított. — Kérdezd mieg a halált is és mondd neki: hói a te fullánkod? Hol a 'győzelmied, hogyan pattantak meg erőid, hogyan váltál mindenki mosolyának tár-gyává, amikor azelőtt oly hatalmas kényúr voltál. Ennek szerzője is ő, — mert amikor felfeszíttetett, — halottak támadtak fel, börtönök nyíltak meg . . . a pokol tornába nyílott meg s a földalatti mélységből fénylő dicsőségben a mennybe mient. S Krisztus ezt a testet szeretet-ből ételünkül adta. Szeressük őt forrón, együk gyakran... Jób is .erről beszélt, amikor övéi szeretetéire mutaitotit) rá: ki elégít ki engem húis-sal? Krisztus ételül adta nekünk az ő testét, hogy lángra lobbantsa a szeretetünket!"

Ez a szeretet mlég az anyai szeretetet is felül múlja, mint a szent ezt antiochiai hívei előtt fejtegette (60. Hom.), mert mel'yik anya nem únná meg gyermekeit folytonosan saját tejével táplálni? Vagy létezik-e anya, aki magzatját saját testével és vérével táplálná? Jézus kész ezt is mindennap megtenni, ő aizit folytonosan teszi.

Aranyszájú Sz. János épen az Eucharisztia életalakító erejénél fogva apostola a gyakori szentáldozásnak is, Nála szinte szabály, hogy a szentáü'dozat bemutatásánál való részvétel, szentáldozás nélkül szinte hasizonnéiküli. „A szentmise hiába mindennapi áldozat, hiába állunk az oltárnál, ha nincs senki, aki áldozzék." (16. HomiL)

Nem a könnyelmű, hanem az alapos előkészülettel végzett áldozást kívánja azonban híveitől. Számtalan helyen korholja a méltatlanul áldozókat. Megrázóan fejtegeti Sz. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írott levelét. (I. XI. 28—19.) Nemi az asztal hibás abban, hogy a leg-nagyobb javaik forrása sokaknak kálrhozatára válik, hanem az asztal-hoz járulók. „Tudód jól, hogy ki az, aki előtted van 'az asztalon — ol-táron —, azt is tudod, hogy kinek adja magát s ez elegendő lesz neked a ¡teljes belátásira, ha még nem vagy egészen elvetemült."

A szentáldozáshoz való járulás ¡szerinte azért sem lehet csak bi-zonyos ünnepekhez! kötve, mert a lélek állapota sem kizárólag azokhoz igazodik A táplálék, alz orvosság mindig kell s Krisztus a nagy kien-gesztelő, az Isten Báránya, aki elveszi a vitáig bűneit, maga-magát ad-ta betegségeink orvosságául.

•56

A gyakori szentáldozás életszükséglete ési szorgalmazása is Kelet e nagy szentjének lelkében fakadt. .Elsősorban a gyűlölködés és szere-teüenség kiirtását kívánja (29. Horn.) a sizentáldozás vétele előtt, mert m szöges ellentétben áll a szeretet-szentségével. „Nem én mondom ezt, hanem maga a megfeszítiett úr . ő nem vonakodott halálra adni magát és vérét ontani, hogy téged az Atyával kibékítsen, te pedig egy szót sem akarsz kiejteni, hogy testvéreddel kibékülj, s nem akarod őt meg-előzni."

Aranyszájú Sz. Jánosnál az Eucharisztia nemcsak az egyéni ke-resztény élet alapja és tengelye, hanem a keresztény demokrácia egyet-len biztosítéka és isteni pecsétje te. Meghatóan hirdeti ezt húsvéti ho-miliájában. Az Oltáriszentség előtifc minden különbség megszűnik az em-berek közöitit, hiszen ott mindnyájan testvérek. Azi Oltáriszentség nem világi lakoma, ahol a gazdag dőzsöl s megveti a szegényt. „Itt ugyan-azon asztal áll szolgálatára a gazdagnak és iszegén'yinek egyaránt. A gaz-dag semmivel sem telheti gazdagabbá az asztalt A szegény sem kap semmivel sem kevesebbet az áldozásban, melrt az Islten kegyelme az."

Az „Eucharisztia Doctorának" minden vágya, hogy az Eueha-risztiájnaik, mint a teremtő, megváltó és megszentelő Isten titokzatos gondoskodása közöttünk élő valóságának szeretete, értékelése minden hívőben állandóan és élénken éljen, azért teiríti rá liturgiájának gyö-nyörű költői palástját, azért mondja (16. Horn.), hogy „a jótétemények legjobb ő:re azok emléke és a folytonos hálaadás . . . miiért is ez a titok is, amelyet minden egyházi gyülekezetben ünneplünk: eucharisztiának, hálaadásnak neveztetik... Maga Krisztus Urunk is hálát adott az 01-tálriszentség alapítása után s úgy indult az Olajfák hegyére."

Liturgiájának záró hálaadásában is gyönyöírűen jut kifejezésre az a ¡gondolát, hogy mindent az úrtól várunk, mindent tőle kérünk s min-dent neki ajánlunk s mindenért neki mondunk hálát, aki: „önmaga a törvénynek és a prófétáknak teljesülése, ki az egész atyai gondviselést végrehajtotta..." S aki minden szeireteltélb az Eucharisztiába lehellte.

Róma mellett, Groíta Ferratában, az ősi kolostorban járva, a gaz-dag könyvtár egyik polcáról egy díszes aranymetszésű kötetet vettem kezembe s nagy, de boldog megelégedéssel láttam, hogy az 1891-ben XIII. Leó pápa réséére készült jubiláris díszalbumban kizárólag Arany-szájú Sz. János liturgiájának említett záró hálaadása van (ha jól em-lékszem) 76 nyelven (közöttük b. e. öreg József főherceg fordításában magyar nyelven is) közölve. Szinte meghatott az emberi lélek közös, egyetemes vágyakozásának ezen gyönyörű kifej ezés-módtja, amely az óhajtott keresztény egység szimbóluma is. Ez a hálaadáls valósággal a li-turgia összes könyörgésáihek foglalata:

„Urain! — ki megáldod a téged áldókat és megszenteled a benned bízó-kat, üdvözítsd népedet és áldd meg örökségedet, egyházad teljességét őrizői meg, szenteld meg azokat, akik házad ékességét szeretik. Te viszont dicsöitsd meg őket isteni erőddel és ne hagyj el minket, kik Benned bízunk. Aján-dékozz békességet a te világodnak, egyházaidnak, papjaidnak, az igaz hitii uralkodóknak (hazának), a katonaságnak és minden népnek, mert minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, leszállván tőled, a világos-ság Atyjától és téged dicsőítünk, neked hálát adunk és téged imádunk: Atya és Fiú és Szentlélek most és mindenkor és örökön örökké."

•57

1907-ben, amikor Kelet és Nyugat egyértelemmel ünnepelte ciz Eucharisztia doktora halálának (U07—1907.) 1500 éves évfordulóját, a pápa jelenlétében is elmondották az Aranyszájú Sz. Jánosról nevezett szent liturgiát, hogy Róma tekintélye tisztelje meg aztt a keleti Szent-atyát, aki Keletnek—Nyugatnak egyforma kincse. A londoni eucha-risztkus kongresszuson a westminsteri székesegyházban is végezték ezt a liturgiát, mert az Eucharisztia ünnepléséhez szorosan hozzátarto-zónak vélték, hogy annak doktora is másfélezer év itávlatából mondja el mindazokat az örökké igaz, üde, vigasztaló és erősítő igéket, amelyekkel lelkében az Eucharisztiát körülvette s amelyet lankadatlan hévvel az örökélet egyetlen biztos forrásaként hirdetett.

A budapesti Világkongresszus sem nélkülözheti az ö szellemét, az Egyház egységéhez hűen ragaszkodó ragyogó példáját, nem nélkülözheti Keletnek az Eucharisztia, köré font himnusz-költészetét. Történelmi hiány volna ki nem domborítani azt, hogy Kelet is mindenkor elöljárt az Eucharisztiában valósággal jelenlevő Úr Krisztus hódolatos imá-dásában s mulasztás volna nem esdekelnünk hozzá azért, hogy az eucharisztikus Aranyszájú Szent János könyörgő közbenjárására: egy hitbem,, egy közös fő alatt egyesítse az egész Keletet és Nyugatot, amint az Oltáriszentség mysteriumaban még soha nem engedte széjjel válni őket.

Hazáinkban is élnek keleti rítusok, keleti ritusú katholikusok, aki-ket évezredes közösség köt össze Kelettel, ezeknek kell elsősorban a testvéri kapcsolatot felvenni s a Nyugatról idezarándoklók elé tárni ősi liturgiájuk kincseit, hogy nagy uniós, pápánk állandó vágyának: az egyházak egyesítésének szolgálata a kölcsönös megismerés révén is ú j lendületet nyerjen. Az Egyház egysége: világmentő gondolat, megva-lósítása nem lehet utópia, mert isteni akarat. Embereken, népeken múlik, hogy Aranyszájú S'z, János szellemében a testvéri kibékülés nagy gondolatában feloldódva, az Egyház egységének előmozdításával az embertestvériség boldog korszakát nyissák meg az eucharisztikus Krisztusi királyi jogara alatt.

Ezt megértő testvériség szolgálatálban kívánjuk mi is az „Eucha-risztia és Kelet" c. cikksorozatunkat folytatni, meg lévén győződve arról, hogy ha alkalmas időben s a megértő szeretet jegyében nyúlunk az eltávolodott Kelet telkéhez, anmak rezonanciája is hasonló lesz . . . Kelet lelkéből Aranyszájú Sz. János korához közelről (a IV. sz. végé-ről vagy az V. elejéről) hangzik felénk szép német, fordításban ez a bizalmat hirdető ős szír egyházi ének, amlely korunk signaturája is lehet:

„Erwache, erwaclie, o Kirche, Und erhebe dein Haupt, das gebeugte, in dieser Zeit; Denn von oben steigt herab der Bráutigam in dein Gemach, Und bricht in dir seinen leb'enden Leib, Und mischt in dir Kelch seines Bluts, Iss seinen Leib und verde versöhnt, Trink sein Blut und werde heilig, Und singé Lob seiner Güte!"

•58

Most valóbem hozzánk közeledik Krisztus, s közöttünk akarja meg-törni Kenyerét és keverni Kelyhét s mi kibékült lélekkel, szent fogadás-sal akarunk eléje borulni, hogy az Eucharisztiában megvalósult szemit unióért az Eucharisztia erejével és szeretetével fogunk küz-deni mindhalálig. Ezzel a katholikus Kelet lelkéhez leszünk hűek, ment att is az állandó s még a forrongó időkben is folyto-nos áhitat élt a Krisztus vérével megváltoMakat egyesíteni rendelt Eucharisztia iránt, de élt a benne való gyakori (részesülés szükséges-ségének tudata is. Studita Sz. Theodor (759—826.), a Studionnak ne-vezett konstantinápolyi kolostor apátja, aki a képrombolási és egyházr üldözés viharai k'özöitt hősies állhatatossággal, Aranyszájú Sz. János sorsához hasonlóan a száműzetést is elviselte, 796-ban így ír Pláton apáthoz, az ő lelki vezetőjéhez: „Egy az, amiire szükségünk van: sza-badoknak kell tennünk a szenvedélyeik (súlyától, hagy Istennel mindig összeköttetésben legyünk . . ." Majd tovább Kelét álladó hitét igazolva így folytatja: „A szentatyák olvasása és a velők való foglalkozás arra tanított engem, hogy minden szerzetesnek (sok volt közöttük, aki nem volt felszentelt pap), hacsak tehet mindennap a szent Asztalhoz kell járulnia. Erre a meggyőződésre jutottam és vigasztalást találok benne nagy szorongattatásaimban, mert a lélekben támadó szenvedélyek hul-lámzását csak az Oltáriszentség tudja megfékezni. Vájjon mi adhatna tisztább örömet és fényesebb világosságot a léleknek, wl'mt az Eucha-risztia?"

Ennek az isteni erőnek és örömforrásnak hódoló alázattal kezdte meg folyóiratunk s az eucharisztikus szent évet . . .

rumi

FELHASZNÁLT FŐBB FORRÁSMÜVEK (A PATROLOGIÁN KÍVÜL): Dr. theoL August Naegle: Die Eucharistielehre des hl. Joh. Chrysosfomus

des Doetor Eucharistiae. Strassburg, 1900. Dr. Julij Hadzsega: „Zsizneopiszánije szv. í< Zlatouszta'ho i razbor jeho

trudov, Uzshorod, 1936." Basilius Hermann Benedictiner: „Martyrbriefe aus der Ostkirche (des heili-

gen Abtes Theodor von Studion). Mainz, 19.31.1' Prof. Dr. theol Ludwig Berg: „Ex Oriente. Religiöse und philosophische Proble-

me des Ostens und des Westens, Mainz, 1927." Leonid Petrov: „Cerkovno-isztoricseszkij szlovár, Sz. Peterburg, 1399." Dr. Szántay-Szémán Islíván: „A görög egyház három l i turgiá ja" (2 kötet

kézirat). Dr. Bonifác Segeta: „Cirkev Vvchodní a Západní, Veroucne rozdiil (z iazyka

recikéhoj Olomoúc, 1928)."

•59

A BIZÁNCI KÉPÍRÁS MAI SZEMMEL Irta: PETRASOVSZKY EMÁNUEL

A bizánci művészetről e lap hasábjain is többször olvashattunk már. Az eddig olvasottak a bizánci művészet általános képét adták, bele-értve az építészet, festészet és plasztikai művészet ismertetését; az itt következő szerény eszmefuttatás kizárólag a bizánci festészettel óhajt foglalkozni. Nem a bizánci festészeti alkotásainak topografikus, soro-zaltos leírásával, a képek témáival, tehát azzal, hogy a bizánci művész „mit" ábrázolt, mint inkább azzal, hogy mimódon fogta föl feladatát, tehát a „hogyan"-nal és „miérib"-tel és hogy ez a „hogyan" és „miért,, miféle külső és belső lelki adottságokból keverődött össze a bizánci festő palettáján.

Egy művészeti stílus elemzése — a Keleti Egyház lapjain talán a lap tárgykörén kívül esőnek tűnhetnék fel, ha inem épen a bizánci, mint par excellence egyházművészeti stílus esettével állanánk szemben. Ez a művészet azonban annyira összeforrott a bizánci szertartás külső ké-pével, hogy bármálynemű ismertetése, a keleti kereszténység iránt ér-deklődők lelőtt, mindig aktuális maradhat.

A mai művészeti áramlatok káosza a sok rombolás mellett egy hasznosat is hozoititi. És pedig annak a belátását, hogy az egyházművé-szet problémája nem is annyira művészeti, mint inkább világnézeti probléma, mert hiszen maga a művészet kérdése nemcsak formai, 'ha-nem világnézeti is.

Az ókor vége felé az emberiség évezredek óta égő vágya, a Meg-váltás teljesedésbe ment. Az ókor legnagyobb emberi lángelméi ezt sej-tik, ezt várják, erre utalnak legkiválóbb műveikben. Az anyagelviség, de a pogány idealizmus is kiélte magát. Az emberiség bárhogy is for-gatta, kerülgette a földi élet célját, az örök életet szomjazó igény ki-elégítő felelet nélkül maradt. A csalódott és megrendült ember, ¡mint agyonhajszolt vad feküdt neki a krisztusi igazságok forrásának.

A lét súlypontja a földről az égre torlódott át. Ezentúl nem a láit-bató világ a fontos, hanem a láthatatlan. Ezt a láthatatlan, fontosabb világot revelálja szákiunkra a bizánci képírás.

Értekezésem címében szándékosan használtam a „képírás" szót. Amennyire a magyar nyelv a 'szöget fejéntalálóan ötlétes, szellemes sok egyéb dolog elnevezésében, úgy ebben is remekelt. Az írásjegye-ket, közönségsebben betűket, eredetileg kép jegyek, ú. n. ideogrammák alkották. Minden egyes fogalomnak egy-egy képjel felel meg, mely idővel leredukáltan, az illető fogalmait jelölő szó legkarakterisztiku-sabb hangzójának nevét vette föl. Az azonos célra való törekvés roko-nosítja össze ezt a bizánci képírás egész mondatokat, dogma definí-ciókat szemléltetően összesürítő jelképeivel, sőt szabadabb kompozíciói-val is. Ne essék rováisomra, ha olykor talán merész, kifejezésbeli túl-zásokba 'esném ás. E isorokat egy festő írja, aki megszokta, hogy fes-tés közben látszólag sokszori túloz, de az író is túloz, mert csak ezen túlzások eredője keltheti a nézőben s az olvasóban azokait a meglátá-

•60

sokat, melyek együttesen adhatják csak vissza az emberi eszközökkel egyébként is nehezen definiálható valóságok hű képét.

Cikkem bevezető sorainak folytatásaképen: túlzás voltna kategori-kusan állraná, hogy a bizánci képírás kimondottan ideogrammákkal fejezte ki mondanivalóit, de a kifejezés, egész, kollektív értelmű cél-ja, mégis azzá tette Bizánc festészetét. Itt sebtiben csak a Keleti Egy-ház elmúlt évfolyamaiban megemlített Krisztus áldó kezének (IC—XC) formai megoldására vagy az őskereszténység hal-szimbólumára (I-ch-th-y-s) utalok. Ha a mi mai ábécénkre gondolunk, ezek a betűk valamikor mind egy-egy fogalom felismerhető képei voltak. A különb-ség az, hogy míg a mai írásban az ideogramma betűvé változott s már nem is emlékeztet arra a tárgyra, melyet valamikor élbrázolt s így eze-ket a betűket, ha az írásit érteni akarjuk, meg kell tanulnunk olvasni, addig a bizánci képírás megmaradt a theológiai igazságokat az írás-tudatlanok számára is érzékel'ető eszközinek. A bizánci képírásban a hinni és megvallani rendelt igazságok az analfabéták ábécéjével van-nak megírva.

Általánosan ismert dolog már, hogy a keleti s nyugati ember ész-járása, felfogáisa sokban különbözük egymástól. Közbevethetem, hogy a bizánci művésze tel eddigelé foglalkozó hivatásos eszitéták egy körül-ményt túlontúl elhanyagoltak. Ez pedig az, hogy Bizánc ugyan, ha Ke-lét és Nyugat határán van is, ső; földrajzilag inkább még Európában, mjégis, Mába: a kezek Ézsau kezei, a hang azonban Jákobé, a napfé-nyes Ázsiáé. A nyugati ember anthropocentrikus, sőt manapság szin-te egocentrikus gondolkodású, viszont a keleti ember még ma is job-bára a nagy mindenség egy atomjának érzi magát. Bizonysága ennek Ázsia egész vallási arculata. Ebből magyarázható, hogy a Kelet mű-vészete, — a gyermekkorukat élő népekéhez hasonlóan, — egészében kollektív, míg a Nyugaté inkább individuális. Ez alól a kollektivitás alól nem kivétel az állandó ázsiai hatás ala't álló bizánci s annak cso-dálatosan zamatos pompájú változatai, az örmény, grúz stb. között az orosz művészet sem. Mindezekről a hivatásos művészeitörténet már megállapította, hogy úgy ornamentiIká|iukban, mint figurális képszer-kesztésükben s általában művészetük alaphangulatában inkább Ázsia, min' Európa hatása alatt állottak. Ebből is, mint egyik okból magya-rázható Bizánc klasszikus-hellén művészeti örökségének hirtelen arc-változása.

A primitív életet élő népek hite természetfeletti erők megnyilatko-zását látja a művészetben. De az egyszerű, laikus hívő nem a művészi kifejezés tökélyében, hanem magában a festés tényében Iá ja azt a bi-zonyos természetfeletti erőt, mely szemei és érzelmei fölött uralkodik és egy csöppet sem bántja a kifejezés tökéle'lensége. A leggyarlóbb kifejezésből ép úgy, nem „képet", hanem a kép által szimbolizált igaz-ságot I á j a , mint akár a legremekebb művekben, ha az a szimbólum •egyáltalán tar'almaz az ő érdeklődésére számító igazságot. És hisz neki, akár a fényképnek, lett légyen az: jól avagy rosszul „csinálva", mert ő a világnak más képét úgy sem ismeri, mint amelyét az Egyház tár eléje és ad művészetében is. A valószerűségnek, az élő természe -nek csalódásig hű illúziója, miként egyeseik szemében még ma is, a

•61

régi időkben tehát annálnkább, s így Biaálncban is, alapjában véve nem túlisok becsülelte volt.

Hogyan, hiszen Bizánc készen vette át a klasszikus Hellén felül-múlhatatlan tökélyű mintáit s mégsem kapott raj ta?!

Úgy van,nem kapott rajta, mert — az ázsiai határoktól elteikint-ve — esztétikai elvei is átértékelődtek: a természet szépségét felváltotta a természetfölötti szépség uralma, végeredményben magát a művésze, tet is felváltotta a hit. A művészi, tetrmészétutánzó tökéletesség másjod-nangúvá lett. A hellén anthropocentralitáls helyébe az Ekklesia egyen súlyozó, kollektív szelleme lépett. Ezekután a bieiánci művész már nem a puszta tárgyat, testet vagyis a formát látja szépnek, nagynak, ha-nem a forma által kifejezhető kozmikus erőt, természetiefetti igazsá-got. Nagy festőnk, Székely Bertalan szerint: van külső látás és belső, a lélek szemeivel való látás,. Ez tette a hellén művészt bizáncivá. Fan-táziája, a kezdődő filozofáló hajlam ellenére, továbbra is vizuálisan működött, mint Periklés idejétaem, csakhogy ezentúl a lelki szemeli előtt fölmerült természetes lisJtományok: termlészetfölötti valóságok hordozóivá, szimbólumaivá hasonultak át. A művészet eddig szinte cél volt, — mint ahogyan a külső, testi szépség magábanvéve is erény-számba ment a régi helléneknél, — ezekuitán csak pusizta eszközzé vá-lik a művészi szépség egy minden művészetnél fenségesebb szellem, a Tanító Egyház kezében. Hiszen igaz, hegy minden nép művészete a vallás talajából fakadt, miként azt pl. a hellén, egyiptomi stb. mű-vészeti kultúránál láthatjuk, de ezek tartalma a mithologia történetei-nek illusztrálásán túl .sohasem emelkedett. Az erkölcsi igazságok szolgá-latává — szinte kivótelképen — csak a perzsáknál (Ahriman-Ahura-mazdla) fokozódott. A gyönyörködtetésen Mvül! a jóra ,is Itaűiító, er-kölcsi törvényeket hirdető elMvatással a művészetet csak a keresz-ténység ruházta fel.

A bizánci keresztény művész szemében a kozmosz centruma Isten volt, a Szentrás szavaira gondolván: Benne élünk, Benne mozgunk. Ennek a kozmosznak napja: Krisztus, tehát Theo- vagy Christo-centralizmusról szólhatunk. Ez a filozofálásra hajlamos, az ilyfajiía kozmikus világszemléletnek megfelelő művésizet, — miként a theologia a lehetőségig egyszerűsített, de azért félreérthetetlen definíciókra, dogmáikra, — úgy ez ía szintié matematikailag levezetett jelképes for-mák alkotására törekedett. Az ilyen gondolkodású művész ugyanis az Istennek látható világát többre értékeltei jelentése szerint, mint op-tikailag. A látható természet alkotóelemei előtte nem a megjelenési formájuk szépsége miatt bírtak fontossággal, 'hanem mert a termé-szetfeletti életben működő igazságok, energiák kifejezésére ideogram-mákul felhasznáflhatók voltak. így a feeresiztény művészetben: a liliom, a lótusz: a tisztaságnak, a tearózsa: a lelki 'szépségnek, a viola: a sze-rénységnek a virága. Továbbá a pálma: a győzelem, az olajág: a béke, a ibabér: a dicsőség, a ¡telt búzakalász: az aláziat jele. Az állatok közül a páva: a halhatatlanság, a főnixmadár: a feltámadás, az orosizlán: az erő, a galamb: a szelíd szeretet, a kígyó: az okosság, a bá'rány: az ártatlanság stb. kifejezésére szolgált. De nincs a theológiának olyan sora, melyet betű nélkül, tisztán jelképekkel le nem lehetne írni.

•62

Arra az elvre, hogy ara szép, aim!i érdek nélküli tetszik (Kant— €reguss), valamint arra, hogy a művészet önmagáért való — l'art pour l 'art — csak nyugati ember jöhieltétt rá. Hasonlóan az is, hogy „min-den művészet haszontalan" (Oscar Wilde), csak európai koponyában születhetett meg, nem véve ki a nagy Platót sem, ki a maga elképzelt ideális államából már eleve kizárt, minden költőt és egyéb haszontalan naplopót (érsd: festőt, szobrászt, zenészt stb.). A keleti ember a mű-vészetnek külön fogalmát általában nem ismerte s ma sem igen ismeri. Neki a művészet csak mint diszítő, író „mesterség" vagy természete fölötti, (varázslati) eszköz létezett. Ilyen értelemben Bizánc — s az egész középkor — művészete nem annyira képzőművészet, mint inkább egy meghatározott célra,, alkalmazott" művészet, de a profán igények-nek dolgozó kézművességgel szemben mégis inkább szépművesség, ami manapság körülbelül az iparművészet fogalmának felel meg. A Kant— Greguss-félie szépségegyiezménnyel homlokegyienest ellentétesen a bi-zánci művész szemében csak az szép, ami az Egyháznak — embert szenvedélyekből eredő elfogultsággal nem vádoltathatván — érdekből tetszik, ami az Egyház céljainak (közvetve tehát Isten céljainak) meg-felel. Égyházművészetileg tehát az szép, ami elsősorban ós kizárólag az ember üdvözítésének rnunkálását vallja céljául. A bizánci művész felfogásában a szépség a természetfölötti célszerűséggel azonos, mert a teremtésben nincsen semmi ok és cél nélkül s így a művészet sem le-het.

A meglehetős elvkötölttség mellett azonban tévedés volna azt hin-nünk, mintha a keleti ember a művész egyéniségét nem értékelte volna. Bizánc művészetében azonban az egyéni értéket csak a művész tempe-ramentumában, ösztönében, érzésében keresték. A bizánci művészet-ben a formák levezettettek s ezek a természeti jelenségeknek metihodi-kusan kötött kivonatai, esszenciái. Formák helyett inkább formuláikról, jelképekről beszélhetünk. Jellegük tehát lényegileg valamiféle transz-ponált írásjegyekének felel meg. A gondolatiközlésnek írástudó és analfabéta álital egyformán érthető eszközei voltak. Egy bizánci mű-alkotás elsősorban nem szent kép, hanem szent írás-mü. Némi fantá-ziával azt mondhatnám, hogy a bizánci képírás aizi ő grammatikus-, (nyelvtani szabályokhoz hasonló) jelegű formakapcsolódásaival, a szí-nékkel és vonalakkal szinte mondattani viszonyokat és vonzatokat is kifejező képjeleivel — ugyan némián s mégis mindenki által egyaránt érthetően — egy internacionális nyelv hivatását teljesítette. Minden vonal- és színviszonynak, (mint a beszédben az eseteknek és ragoknak), nemcsak művészi tartalma, hanem logikusan egymásból egymásba fen-ségesen hömpölygő theológiai beszédfolyama van, szinlte egyedül: is ké-pes lenne a kelteti hívőt a katholikus hitben megőrizni, sőt idővel eslelt-leg a hitetlent is megtéríteni.

A bizánci művész egyéniségét is az előbb elhangzottakon keresztül kell keresnünk. Bizáncban nem volt stílusa a művész egyéniségének, hanem csak az ihlető és vezető eszménynek: az Egyháznak. A műal-kotást szerző személy az Egyház s nem1 a művész. Bizáncban a művész egyénisége csak olyasforma módon volt a műalkotásból kiolvasható, mint ahogyan a grafológusok következtéinek manapság a jellemre a

•63

miindeniki által közösein hasizmait, tehát kollektív 'kifejezési eszközből, a kézírásból.

Már említettem, hogy a bizánci festő — lelki okokból — nem túl-ságosan ragaszkodott a tárgyak természethű ábrázolásához. Ez első-sorban ott jelentkezik, hogy a tárgyak domborúságának, (plasztikájá-nak) elve majd teljesen háttérbe szorul. Laákusabb szóval élve laposan, tisztán csak körvonalakkal hangsúlyozva ábrázollák a dolgokat. Ám, ezzel a lapos, körvonalas ábrázolással nemcsak a festési alapul szolgáló fal sík voltait, hangsúlyozandó dekora:ív célnak akartak szolgálatot ten-ni, hanem minden anyagi vonatkozás alól ¡emancipált szellemiségről, tehát ideákról igyekeztek képet nyújtani. Maga a rajzbeli körvonal (kontúr), mint valóság, mint Lest a természetben nem létezik, az tehát egy elvont geometriai ideál, de épen ezért rendkívül 'alkalmas volt a természetben látható formák emlékszerűen kivonaitos, sommás, átszelle-mülten elvont kifejezésre. Nem úgy ábrázolták tehát a természetet, amilyen az a valóságban optikailag, hanem úgy, ahogyan azt, reáemJé-kezvén elképzelték, mert hiszen nem mai értelemben ve t képet, nem elsősorban a tárgyától független művészi alkotást, nem fizikai l á t ványt, hanem természetfeletti igazságok meglátására állandó és egy-szeri megpillantásra azonnal felfogható emlékeztetést akartak nyúj-tani. Itt az elv lélek ani közössége alapján említhetem meg Szoldaltits Ferencnek vallomását, ki szentképeit mindig fejből, jobban mondva lélekből festette, merít mint mondá, ő olyan dolgokat fest, amikhez a természetben modelt nem találhat s a természei minta őt csak zavar-ná aiz elvonit eszmény realizálásában. Elve az volt, hogy a naturaliz-mus csak akadálya az eszme kifejezésének, már pedig művészetnek ez a célja.

Bizánc festészetében sohasem látható vetett árnyék vagy reflex. Ebből nem kell arra következtetnünk, hogy Bizánc képírói nem vetitek tudomást a tárgyak hármas térbeli kiterjedéséről, ők azonban nem tartották érdemesnek a tárgyakat önmagukért ábrázolni, hanem csak egy magasztosabb, természetfeletti vona'kozású téma kifejező eszköze-képc-n. Bizánc művészete tehát expresszionisztikus. Ezzel szemben a Nyugat művészete inkább impresszioniszitikus. A Nyugaté: reproduk-ció, míg Keleté: reveláció.

Ezért nem tartották fontosnak Bizánc ábrázolóművészetében az anatómia és távlaki látszat (perspektíva) helyességét sem. Pedig, külö-nösen az anatómiára, elég példa állhatott rendelkezésire az ősi Hellász klasszikus földjén! Ezért nem győzedelmeskedett sohasem Bizánc mű-vészetében a valószerűség, a valóság illúziókeltésének elve. Mint már emiíi.ettük, a bizánci festők nem a témák valószínű képéi, tehát pl. aa esetleges külső történést, egy jelenet — mondjuk — fotografikus il-lusztrációja!, hanem a belső történést, a téma szellemét; nem a termlé-sz-júi, hanem a szellemi valóságot, eseményt állították a néző szemiai elé. Bizánc a lényeget vonta ki a témából s abból kép helyett inkább képletet alkotott. Egy-egy ilyen képletszerű kép, — mint az alkotó szer-giai mondánként hat. Bizánc transzcendens világszemléletének ez így is telelt meg. A lélek, mint szellemi állag: össze'ettsógnélküli, végtelenül egyszerű és átlátszó. Ezt a plasztikus forma kevé&bbé fejezheti ki.

•64

minit a magában véve végtelenül egyszerű kontúrrajz, amely bűbájos, tündéri színekkel kitöltötten csak még fokozza a maga, eszményiséget egyetemesebben már ki seim fejezhető voltált. Bizánc művészete tehát nem a plasztikus forma, hanem elsősorban a színekkel kitöltőit vonal, vagyis a vonal- és színritus művészete lett.

S mivel a bizánci művész nem annyira a dolgok képét, mint in-kább a dolgok lényegét igyekszik adni, festői mondatai — (a „fes-tői"-t ne metaforaként értsük!) — szükségszerűen: közhelyek, a pri-mitív szókincsű ember egyszerű, de kifejezésteljes közmondásai. Mi-nél rövidebb, egyszerűbb az ilyen közmondás, annál értékesebb, mert az érthetőség, az alkalmazhatóság szempontjából annál inkább hivatott arra, hogy közmegállapodás tárgya lehessen. A szimbólum is annál tökéletesebb, minél; kollektívebb erővel tölti ki valamely természetfe-letti igazság fogalmának kereteit.

De ez az egyszerű lelkű ember nemcsak jelképekben, a mondani-valók megfogalmazása alól tehermentesítő közhelyekben, szólásmódok-ban beszél, hanem úgy is gondolkozik. Az ilyen lélek pszichikai okok-ból erősen ragaszkodik a tradíciókhoz, melyektől lelkének egész épü-lete szükségszerűen függ. A bizánci képíró — a kereszltény közösséghez szólván — annál inkább megbecsülte ezeket a szimbólumokat, minél régebbiek és minél általánosabban érthetőek voltak, mert a mondani-valókat annál tökéletesebben, félreérthete lenebbül fejezhették ki; mi-vel hosszú használat szentesítette őket s mivel értelmük minden egyes ismétléssel világosabbá lett s végül hangsúlyozottabban ju tattak ki-fejezésre egy-egy témát, miint a termésizethű, valószerű ábrázolások. A bizánci lélek a régi szimbólumok és kompozíciók átél' , átérzett kó-piáit ép oly értékeseknek tartotta, mint az eredeti műveket. A máso-latokban nem látta az eredetiség hiányát. Ellenkezőleg. Minél kevesebb volt a mesterségbelileg, művészileg, az eredeti módon megoldani, meg-fogalmazni való probléma, tehát minél hagyományosabb és képletesebb volt valamely ábrázolási megoldás: a kollektív egyházművésze i érték szempontjából annál kiválóbb fontossággal bírt. De ezenkívül a művész egyénisége' is annál akadállytalanabbul érvényesülhetett.

Vájjon nem ellentmondóan, nem hihetetlenül hangzik-é ez? Egy merész, de általános vonatkozása miatt annál megvilágítóbb

példát idézek. Egy művészi rajzból, festményből is lehet ugyan egyéniságre, jel-

lemre következtetni, de mennyivel inkább és majdnem teljes bizonyos-sággal a kézírásból. Miért? mert azokat a jellembeli, intellektuális stb. tulajdonságokat, amelyek minden emberben többé-kevésbbé közö-sek, a mindenki által a tudóismereten túl szinte már tudatalatti, ösztö-nös mozgássá; vált írnitudás már lekötötte, eliminálta, azaz, mint di-rekte kifejezni valót megoldandóságon kívül helyezte; az egyéniséget, — úgy az íróét, mánt az olvasóét — fölmentette az amúgy is kollek .ív alól. Minél gondolkodásnélkülibben, minél mechanikusabban történik a betűk egymásutáni rovása, minél öntudaiclanabbul és gondnélkülibben vetjük papírra a szavakat, annál kevesebb az akadálya annak, hogy a bennünket minden más embertől megkülönböztető tulajdonságtöbble-tünk, tehát tulaj'donképeni egyéniségünk érvényre jusson. A mester-

•65

ségbeüá tudiáfe i t t szárnyat ad a gondolatnak és némi jogot, hogy az egyéniség a betűk formáját ízlésének megfelelően alakítsa. Ezzel szem-ben a kezdő analfabéta nemhogy egyéniségét (hiába van neki!), de még az emberekkel köztöls tulajdonságait sem tudja kifejezni, mert szá-mára a mesterségbeli dogma (az abc) még bilincs. Ebből az következik, hogy a köz számára egy egyéniség csak kollektív értékű eszköz, haszná-lata révén nyilvánulhat meg, de úgy i's csak akkor, ha ezt az eszközt szuverén módon bírja, tehát ha a művészetbeli abc-t emiékezétbői, gon-dolkodás nélkül, reflex önkéntslenséggel „másoM"-tudva a saját plusz-egyéniségével is gazdagítja.

Gondoljunk a legösztönösebb, legközvetlenebb kifejező eszközre: a beszédre. Mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazon mó-don, ahogyan azt elődeinktől, tanítóinktól „másoltuk" s ki tagadhatná, hogy minél inkább készen, századok gyakorlata által minél szentesi-tettebb, megái1 apodottabb módon bírjuk ezt az eszközt, annál1 könnyeb-ben fejezhetjük ki mondanivalóinkalt, lelkiállapotunkat, egyéniségün-ket. De közismert dolog az is, hogy minél, kevesebb gondja van a be-szélőnek a szavak, mondatok fűzésére, annál akadálytalanabbul értet-heti meg magát. A megnyilatkozni óhajtó lélek, a közvetítő eszközt tu-datos fáradozás nélkül önkéntelenül legyűrve, szabadon szárnyal: az egyéniség akadálytalanul érvényesülj mjert érvényesülési eszköze nem bilincs töibbé, hanem motorikus erő. Az által, hogy a művészi géniusz, — természetszerűleg tökéletes birtokában lévén az eszköznek s a köz ífltal szentesített tradícióknak, — a fényképszerű természethűség va-lamint a kompozícióknak „csak-azért-is" újonnan való megfogalmazás sa, tehát a „mesterség" békói alól felszabadult: tehetségének szárnyait egész erejével.a már elődei által elért és kiszélesített régiókon túl, a sa-ját értékes egyénisége prizmáján keresztül a százados idők és hívő mil-liók tisztelete által megszentelt:, jóváhagyott megjelenítésű témák fej-lesztésére, nem „másolására", hanem valósággal újraalkotására fordít-hatta. Minden civilizáció, minden kultúrák tökéletesedésének egyetlen kulcsa ez. Bizánci kultúra, bizánci művészet virágzása is azért lesz, mert volt. (Folyt, köv.)

A LEMBERGI UNIÓS KONGRESSZUS ÉS JELENTŐSÉGE

Velehrád, Laibaoh, Prága, Pinsk után szinte természetes, hogy ez a nagy keleti ritusú metropolis is megnyilatkozott. Igen nagy jelen-tőségű ez a megmozdulás, mert Lemberg a legnagyobb keleti ritusú katholikus centrum, amelynek területén történelmi méretű katholikus fejlődés folyt le a múltban. A legújabb időkben, amint az ukrán egy-házi vezetők mondják, belső ügyeik, — „két fronton (a bolysevizmus és a latinosítás útján való denacionalizálás ellen) való küzdelmük" le-foglalták erejöket s figyelmen kívül hagyták, — amint azt Septiozky gróf lembergi gör. szert. kath. érsek-metropolita megnyitó beszédé-ben kifejezte, — hogy az utolsó 20 esztendőben mily hatalmas vaolu-

•66

cián ment át az uniós munka. Septiczky gróf érsek, az ukrán hivatalos felfogás szerint is, minden kishitüséget és keserűséget félre tévie, euró-pai s szinte világvágányra állította az uniós kérdést, amelyet már egyes európai nyugati országokban áldozatos munkáival iktattak be az idők nagy feladatai közé. A Theol. Tud. Társulatra hárult a feladat, hogy a metropolita intenciói Szerint megszervezze a kongresszust, amely 1936 december 23., 24., 25. napjain folyt le. (Karácsony ünnepe ott a Julián naptár szerint jan. 7-re esett.) A kongresszus — bár a sajtó propagandája gyönge volt — több mint 150 résztvevő jelenlétiében folyt le. A főpapság köréből áz érsek-metropolitán kívül megjelentek Nikoláj Csarneckij püspök, az ukrán föld fehéroroszainak apostoli vi-sitátora, Latisevszky sztaniszlaui s. püspök, Budka és Bucskó lembergi s. püspökök, a baziliták főapátja, a Sztuditák és a redemptoristiálk fő-nökei, a polgári hatóságok, a tudományos világ és az ukrán sajtó kép-viselői. Megjelent továbbá A. Dambrovszky, a keleti ritusú jezsuiták dubnói szemináriumának rektora. A Szentséges Atya táviratban kül-dötte áldását a kongresszusnak. Püspöki itláírsasmise előzte meg a ta-nácskozásokat. A kongresszus nevében dr. Slipij üdvözölte a metro-politát s pompásan felépített beszédében fejtege te a breszti unió sor-sát, amelynek nagy Vezérférfia, V. Rutszki metropolita épen '300 év-vel ezelőtt, 1637-ben halt meg, s az ő emlékezete adott alkalmat arra, hogy az ukrán keleti katholikusok az uniós mozgalommal szemben el-foglalt álláspontjukat revideálják.

Az üdvözlés után gróf Sepiticzky metropolita1 Rutszki érdemeit ki-emelve mindjárt az uniós problémára tért át. Figyelmeztette a részt vevőket az eddigi uniós kongresszusok tanulsálgaira. Szerinte, amíg a velehrádi uniós kongresszusok elméleti kérdésekkel foglalkoztak, szí-vesen részt vettek rajtok a nem egyesültek is„ amikor azonban a misz-sziós praktikum nyomult előtérbe, a nem egyesültek elmaradtak s a kongresszusok súlya is csökkent. A lengyel konkordátum szerint ugyanis csak a keleti ritusú nem egyesültek között élő katholikusok lelki gondozása lehetséges, de ez a munka kihatásában igen üdvös az unióra is. Vázolta a nyugati egyházban megindult uniós munkált s je-lezte, hogy Nyugat érthető kíváncsisággal figyeli az ukrán uniós moz-galmat. A metropolita gyengélkedése miatt az ő palotájában lefolyt megnyitás után a theol. akadémia termeibe vonultak a résztvevők, ahol Csarneckij püspök vette át az elnöklést, aki Rómából személyesen is paipai áldást hozott az unió munkásainak. Mélyen járó beszéddel vezette be a tanácskozást. Sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy oly későn indul meg újra az uniós munka, amelyben az élen kellene járniok, mert őket már VIII. Orbán pápa hivta meg a Keleten végzendő apos-toli munkára. A mai uniós helyzet igen nehén. A 150 éves orosz uralom, majd a bolsevizmus letarolta az egykori sz. unió mezőit, amelyeket új-ra kell szántani, örvendetes azonban, hogy már kb. 50 uniós állomás működik 70 pappal s hogy az uniós munkába már belekapcsolódtak a keleti ágakat alapító nyugati szerzetes rendek is, amiről egykor Rutszki metropolita, is álmodott. A püspök megnyitója után Slipy dr. rektor tartotta meg „Az egyesült egyházak áttekintése és a nem egye-sültek és közöttük levő dogmatikai különbségek." Széles egyháztörté-

•67

nelmi megalapozással vázolta a keleti egyházak első századainak di-csőségét, majd Kisázsia, Palesztina, Egyiptom és Bizánc egyházi éle-tének szomorú lehanyatlását. Csak ka h. szigetek maradtak Keleten, közöttük a legnagyobb az ukrán egyesült egyház. Nagyrészt ezekre súlyosodik a felelősség Kelet egyesült és nem egyesült egyházainak jö-vőjeért. Ezeknek kötelességük a keleti egyházak tradicióit felelevení-teni s a Bizáncból kapott szertartáfs fejlődését biztosítani. Mindkét feladat alapos történelmi és. liturgikus képzést kíván.

A következő előadást Lobodicsev Román sztaniszlaui kanonok tar-tottá meg s „A zamosci zsinat uniós jelentőségét" fejtegette. Szerinte a zsinatnak két erős, ellenféllel: 1. az orosz pravoszláviával és 2. az aggresszív latinizálással kellett megküzdenie. Liturgikus tekintetben csak azokat a latin beszivárgásokat tartotta meg, amelyek már az unió megkötése előtt is gyakonlatban voltak.

Utána I. Skrutén, a jeles bazilita szerkesztő rajzolta meg Rutszki metropolita hatását a mai bazili áknál. Előadása utátn megkezdődött a vita az eddig elhangzott előadások témái felett. Nagyan érdekes volt Csarneckij püspök hozzászólása, amelyben felvetette:, hogy vájjon a zamosci zsinat által bevezetett liturgikus újítások felhas.ználhatók-e az újonnan induló uniós munkában a nem egyesültek között. Megálla-pítja, hogy ezek eröszakolása csak ártana az uniónak, merít tapaszta-lata szerint az orthodox mentalitás ellen ei mond ezeknek az újítflsok-nak Kulik szerint a ritus ingadozás eddig is csak a latinizációra veze-tett. Olyan vélemény is elhangzót' hogy a liturgikus könyvek tervbe vett (a pápa maga rendelte el!) úi kiadásáig ne foglalkozzanak a litur-gia kérdésével. Hosszas vita után Slip\j rek'or a következőkben fog-lalta össze a kérdés lényegét: törekednünk kell szertartásunk egysége^ sítésére, bár ideális értelemben vet' ritus-unificatio alig lehetséges, az még a latin szertartásban sincs. A rítusnak is van fejlődése, de amint minden fejlődésnek, úgy a rítusénak is van zenitje. A munkánál a XVIII. százado kell kiinduló pontul venni, mert akkor már stabilizá-lódott a ritus, amint az' a liturgikonok lenyomatai s bizonyítják.

Másnap az előadást dr. H. Kosztelnik tartotta meg „Az unió ideológiája" címen. A z unió minimalizálása volna szerinte az, ha csak arra törekszünk, hogy a mi unitus egyházunk csak éljen és virágoz-zék, — maximuma pedig az, hogy eszköze legyen a két egyház egye-sülésének. Az alapgondolatból kiindulva azt a tanúságot vonta le, hogy ha az egyesült keleti egyházaknak nem lesz vonzó erejök a nem egye-sült keleti egyházakra, akkor létezésük is bizonytalanná válik. Nagy nehézséget okozott mindig az, hogy sokan nem hittek a mi egyházunk missziójában s azért kívánták azt a latinhoz közelebb hozni, ami magá-nak az unió eszméjének ártott, mert az unió hívei nálunk is, másütt is csak az egyház egységének helyreálli ását kívánték, de nem azt, hogy maga az unió a latinizálódás hidjává váljék. Az unió régi ideológusai egyér elmüleg biztosították a keleti egyház jogait és szertartásait. Ezek' nyomán kell haladni tovább. Ezután azitl a két szempontot fejtegette, amelyből az egyesült keleti és nyugati egyház nézi Keletet. A latin egyház úgy az uniós zsinatokon, mint a pápák irataiban is helyes ál-láspontot foglalt el az unióval szemben, mert csak dogmatikai egységet

•68

kívántak biztosítani az unióban. Egészen más álláspontot foglalnak el — szerinte — a latin egyház helyi vezetői, akik uralomra törtek és törnek a keleti egyház fölött. Ez az álMíspont egyre jobban kívánja be-levinni az unióba a latin tekintély-elvet. Háborús psychozisnak nevezi ezen törekvést az előadó, amely gyökerestől szeretne mindent felfor-gatni a keleti egyházban. Ez a psychozis sokszor a nemzeti és politikai szempontokat is összekeveri a vallásiakkal. Ez a háborús psychozis csak olyan uniót kíván, amely a latinizálásnak ® esetleg az elnemzetiet-lenedésnek nyit utat. (Az ukránok lengyelesiílíésére céloz!) Ha az egyesült keletiek ezt nem akarják, akkor szerintük „nem teljes katho-íikusok." Ez a psychozis Itlermelt ki Lengyelországban bizonyos unitus-tipust: nomine Graecus — mente latinus. Az unió ilyen formában há-borús üzenet volna Keletnek. Befejezésül, hangoztatta, hogy a gör. iszert. kath. egyháznak ápolnia kell magában azt az öntudatot és itradiciót, hogy ő az Apostoli Szentszékkel közösségben élő keleti egyház, s hogy ideállá kell válnia a nem egyesült keldtli egyház számára, amely ma-gához vonz és megmutatja a fejlődés és Szentlélek kegyelme teljessé-gének útját.

Érdekes vita támaditl az előadás kapcsán, amelyben Dambrovszky dubnói keleti szert, jezsuita rektor is, részt vett s bizonyította, hogy a keleti egyházban is volt, és itlapasztalható is, hasonló háborús psyhoais. Legtöbb volt belőle a konstantinápolyi patriarchátusban, amely rítusát az alexandriaira, a sziriaira, az antiochiaira, majd a bolgár egyhálzra is ráoktrojálltla. Bizonyos partikularizmus és szertartási sovinizmus nemcsak a latinoknál, hanem a különböző keletieknél' is feltalálható.

A, nagy értékű előadások során dr. M. Csubaty ismertette az unió 300 éves történetét Ukrainában s arra a következtetésre jutott, hogy a. keleti ritusu katholicizmus a legjobban felel meg a» ukrán nép men-talitásának és múltjának egyaránt s hogy az ukrán keleti katholicizmus csak az óukrán egyházi tradíció alapján 'állhat.

Nemkevésbbé érdekes volt dr. A. Iscsák előadása, amely az unió álláspontját fejtegette az autokefáliával szemben. Kimutatta, hogy az autokefália egyre jobban eltávolítja a nem egyesült keleti kereszténye-ke'" az első hét egyetemes zsinat alapjától, amelyre állandóan hivatkoz-nak s hogy az autokefália gyászos következménye az a veszedelmes laicizálás, mely a nem egyesült egyhálzakban protestáns mintára igyek-szik eltörölni a hatáírvonalat a tanító és tanuló egyház között, aminek dogmatikus alapja van.

Gyakorlati értékű előadást tartott Tabinszkij prötojerej (prépost): „Mi szükséges az egyházi egyesülés eredményességéhez" címen. Előadta, hogy a nem egyesült egyházi körökben még soha sem volt annyi jóin-dulatú megértésre való törekvés mint most. Ismertette az orthodox egy-házaknak a latin egyháztól való húzódozását s megállapította, hogy a ke-leti katholicizmus hivatott az: unió tényleges megoldására, ez esetbe egyik fél sem kénytelen kapitulálni, mert a hitbeli egység mellett, a rítus és az egyházi ¡tradíció sértetlenül megmaradhat. Odaadó' munkát, erőteljes theologiai irodalmat, az uniós munkáira szóló alkalmatosság megszer-zését, a nép vele született vallásos-miszticizmusának megértését kíván-j a a siker érdekében.

•69

V. Velicskovszkij a volhyniai pravoszlávok között végzett vMós-tevékenységének metodikájáról számolt be. Hangsúlyozta a megértő fi-gyelem szükségét, s főképen a riltusújítáaok tekintetében kiemelte X. Pius pápa irányelvét: „Nec plus, nec, minus, nee aliter." Hangsúlyoz-ta a dogmatikai igazságok alapos, világos nyilt kifejtését s a katholikus világnézet kialakítására irányuló pasztorális, nevelő és sajtó munkát.

Helyi vonatkozású, de érdekes volt dr. V. Zalozeckij előadása a ga-líciai uniónak egyházművészetre gyakorolt hatásáról.

Ezeket az előadásokat is összefoglaló nívós vita követte, amelyben igen fontos elvek jegecesiedtek ki az uniós munkát illetőleg. így az autokefáliáVal szemben kihangsúlyozták azt a tényt, hogy a katholikus egyház az, amely állami támogatás nélkül is meg tudja oldani felada-tait, tehát a katholikus egyhiáfezali való egyesülés nyereségét jelent. Az uniós munka intenzitásának és gondosságának felelősségét hangoztatta Tabniszky, — „nehogy az unió az unitusok 'által" hiusuljon meg.

A harmadik nap előadássorozatát Rudj professzor előadása nyi-totta meg, aki „Aranyszájú Szent János liturgiája a XVIII. század első felében" címen értekezett s az 1583. évi (ebből adta* ki Sz. Jozafát is a hiteles szöveget), továbbá az 1604., 1617., 1637. és 1639-es kiadvá-nyok rubrikái alapján állítdtita össze a XVII. sz. I. felének liturgikus gyakorlatát.

Előadása után Csarnecky püspök szólalt fel és jelezte, hogy Ró-mában a külön 'bizottság már tanulmányozza a gróf Septicky érsek által beküldött liturgikus anyagot s egy új liturgikon kiadásán dolgozik, amely az összes gör. szert kaltholikusok részére lesz előírva.

Az előadások további során dr. Hlinka értekezett „Az unió jogi alapjairól." Bizonyította, hogy a szertartások különbözősége soha: sem ártót': a katholikus egyház hitegységének, mert Krisztus egyháza sean nem latin, sem nem görög. A lyoni, a florenci és a breszti zsinatok, va-lamint a pájpai dekrétumok őrzik az unió jogi alapját. Az uniónak a. múltban úgy latin, mint orthodox résziről sok nehézsége volt, de mos-tan uralkodó pápánk mindenit elkövetett a jogos keleti álláspont érvé-nyesítésére.

Az utolsó előadás „a nem egyesültek sajtójának az unióra vonat-kozó szemléjét" foglalta össze szemléltetően. Az előadás kapcsán a püs-pök is felszólalt, s állította, hogy az unióval szemben elfoglalt kicsinyes álláspont csak hivatalos megnyilatkozás, a valóságban a papság s a hívek nagy része, sőt a hierarchia egy része is jóindulattal viseltetik az unió eszméje: iránt. Említette, hogy György metropolita foglalkozott az egyesülés gondolatával s azért pusztult el. A papság 50—60%-a lé-lekben unionista, sajnos, hogy mi nem nyujthatunk nekik kezet. A hí-vek közöelti tal'sfei már nincs isi unió ellenes hangulat, miért is a főpász-tor mindnyájak imáját kéri, hogy az Úr adja meg törekvéseink elérésé-nek lehetőségeit.

A vitában kialakult a vélemény, hogy uniós köröket kell szervezni , amelyek anyagilag is alátámasztanák az egyesülésre irányuló munkált..

A tanulságos vita után több határozatot mondott ki az uniós kon-gresszus, amelyek közül két elvi jelentőségült emelünk ki:

1. A gör. szert, katholikus egyháznak gondosan kell ápolnia maga

•70

ban azt az öntudatot, ihogy az Apostoli Szentszékkel 'közösségben levő keleti egyház, — s őriznie a keleti tradíciókat. Neki oly példaképnek kell lennie a nem egvesült keletiek előtt, amely vonzza őket s megmu-tatja a fejlődés és a Szentlélek kegyelme teljességének azi ú t j á t

2. Hogy Kelet dicső tradícióit feleleveníthessük s szertartásunknak természetes, önálló fejlődést biztosítsunk, haltározottan kívánjuk a

keleti szertartások s a keleti egyházak történetének alapos tanulmányo-zását.

A vita az egész kongresszuson mindig maga® nívójú volt s beigazol-ta, hogy sorozatos üléseken kell még az uniós munka anyagát, módsze-rét és más vonatkozásait megtárgyalni.

AZ ORTHODOX THEOLOGUSOK ELSŐ NEMZETKÖZI KONGRESSZUSA

A Keleti Egyház Ittöbb ízben tett említést1) annak a kongreszusnak előkészületeiről, melyet a múlt 1936. évi november hó 29—december 5. napjain Athénben az orthodox egyházak theolcgusai tartottak s ame-lyéi! ezentúl kétévenként, más és más helyen megismételni szándékoz-nak. A synedrion aktái még kiadásra váJrnak, a hellén-orthodox egy-ház hivatalos lapjának, az Ekklésiának bő jelentéseiből azonban már is meggyőződést szerezhettünk róla, hogy igen komolyan induló, fon-tos kezdeményezéssel állunk ¡szemben, mtely az orthodox egyház szét-esésének folyamatát kétségtelenül meg fogja akasztani, az autokephal egyháziak közötti viszonyt szorosabbra fonja és így a keletiek felé irá-nyuló uniós tevékenységnek némileg gátat fog vetni si a részleges uniók lehetőségeit csökkentifeni fogja. Ennek ellenére mégis értékesnek mond-juk e kezdeményezést unionisztikus szempontból is, mert a hit dolgai-ban való őszinte elmélyedés, a szentírás és hagyomány, főleg a nagy saentatyák iraltlaiban való búvárkod'áb, párosulva az igazság becsüle-tei keresésével az igazság föltalálására kell, hogy vezessen, ennek ered-ménye pedig nem leheto más, mint egy becsületes ési őszinte s éppen ezért miost már megdönthetetlen új Florentinum.

A világháborút követő általános béke-vágy több olyan nemzetközi szervezetet hívott éle|t|re, melyek céljukul a sokféle keresztény vallá-sok és felekezetek közös nevezőre való hozását tűzték ki. Ezeknek nem-zetközi kongresszusain az orthodox egyháfeak főpapjai és hiti tudósai is képviselve voltak. Ezek körében fogamzott meg még az 1922. évi koppenhágai kongresszus alkalmával egy panorthodox synedrion össze-hívásának gondolata, melyet Alibizatos Hamilkas athéni egyetemi ta-nár vetett föl. A gondolat az évek folyamán tovább érlelődött s fog-lakozitlak vele az 1930. évi athéni, 1932. évi cambridge-i ós 1935. évi chamlby-i (svájci) kongresszusok görög-keleti vallású résztvevői is. Mi-után az eszme eredeti formában való megvalósulása elé sok akadály tornyosult, a gondolat ú j formlát kapott s az 1935. évben megalakul-

*•) így az 1936. márc. szám 86. és az ápr. szám 121. oldalán.

•71

h&toittt az orthodox hittudósok első nemzeközi kongresszusának előké-szítő bizottsága, mely a kongresszusit létre is hozta.

Niem lesz teljesein érdektelen, ha a synedrion résztvevőinek név-sorált is ide iktatjuk, már osak azért is, hogy a K. E. olvasói az ortho-dox theologia mai képviselőit megismerjék. Jelen voltak Athénből: Chírysostomas athéni érsek, az athéni egyetem hittudományi díszdok-tora, Mesolórás János egyet, díszdoktor, Papamichael Gergely (apo-logetika), Ali biza! os Hamilkas (kánonjog.) Dyobunniotés Konstantin (dogmatika és erkölcstan), Balan Demeter (patrología), Stephanidés Baziil (egyháztöiritlénelem.) 'Loubarijs Miklóis (újszöv. bibliamagyará-zat.) Sótériou György (ker. régiségtan), Btratsiotés Panágiót (ószöv. bibliáim), Bellas Bazil (héber biblikum), Antoniadés Evangel (újszöv. biblicum), Philippídes és Móraités segédtanárok és még számosan.

Bukarestből: Ispir Bazil (hiltlterjesztés), Jonescu Serban (erkölcs-tan,) Popescu Tódor (egyház,történelem), Vintilescu P. (liturgika), Cristescu G. (apologetika.)

Jászvásárból (Kisenev—Jassy): S'avin János és Scriban archi-mandrita.

Csernovicbói: az igazolt kiküldöttek távolmaradtak, de a hozandó határozatokhoz előzetesen hozzájárultak.

Belgrádból: Stefanovios K. D., Dimietrievics St. és Gránit,ics Fi-laret.

Szófiából: Cankov SltL, Paszkev G. és Goszkeff Iván. Parisból az orosz theologiai intézet részéről: Bulgakov Szergiusz,

Genkovszkij Bazil, Kartacsov Antal és Florovsizkij György. Lengyelországból: Arszenyev Miklós és Basdekas Hilár. Elnökké Alibizatos Hamilkast választották. Az elhangzott! előadá-

sokat esi hozzászólásokat különféle nyelveken tolmácsolták, úgy, hogy bárki is saját nyelvéit! használhatta.

A kongresszust ünnepélyes főpapi liturgia előzte meg az egyetemi templomban, melyet Chrysostomos athéni érsek görög, orosz és szerb papokkal társasan végzett. A kar bizánci melódiák szerint énekelt. Az evangéliumot görögül!, ószlávul és románul olvasták. A misén és a kongresszus megnyitásán a görög királly, az udvar, a diplomáciai tes-tület tagjai és az összes miniszterek is megjelentek. Az elnök meg-nyitó beszéde után a kongresszust elsőként a görög király üdvözölte. Az üdvözléseket Papamichael athéni egyetemi tanár köszönte meg, kér-ve Istent, a világosság Urát, engedje meg, hogy a synedrion üdvösen munkálkodhasson „az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegy-ház" javára. A konstantinápolyi és alexandriai pátriárkák képviseleté-ben megjelent trapezunti püspök a pátriárkák leiratait olvasta fel s a két főpap áldását adta át a kongresszusnak. Az egyes orthodox auto-kephal .egyházak fejei s a theologiai főiskolák szinlttén üdvözlő iratok-ban fejezték ki la kongresszus: tárgyalásaihoz való előzetes hozzájáru-lásukat.

A tulajdonképeni tárgyalásokra csak november 30-án, a synedrion második napján került sor.

Első témájuk „az orthodoxia alapjainak meghatározása" volt,, me-lyet Bratsiotés athéni egyetemi tanár ismertetett. Az igazi hit forrásai-

•72

ként a Szentírást és a 'hagyományit jelölte meg. A hozzászólások során Bulgakov (Páris, orosz) hangsúlyozta1, hogy a keresztény tanítást nem lehet egyszerű tanrendszerként kezelni, meiit annak isteni jellege van és azt célozza, hogy általa belőlünk ia Szentlélek temploma legyen. — Bellas athéni tanár a biblia-kritikával és a Szentírás authentikus ma-gyarázatával foglalkozott. Előadása kapcsán Antoniadés (Athén) kü-lönösen az újszövetséggel foglalkozva, mint az orthodoxia alapjait le-szögezte, hogy azok 1.) az isteni kinyilatkoztatás az újszövetségi szent-írásban és a szent hagyomájnyban vannak körvonalazva; 2) ezeknek egyedüli hiiteles őrzője és magyarázója az Egyház s végül 3) hogy az újszövetségi könyvek Istentől sugalmaztattak.

A következő tárgy az orthodox theologia fejlődésére gyakorolt kül-ső behatások vizsgálata volt, főleg Konstantinápoly bukásia után. Elő-adója az althéni metropolita volt, ki azt 'igyekezett történelmi alapon kimutatni, hogy az orthodox egyház minden nyugati és protestáns rá-hatás mellett is mindenkor hű őrzője és letéteményese maradit' az igaz hitnek. Dyobouniótés athéni egyet, tanár a török hódolitsák theologiai fejlődését ismertette. Nyugat ¡theologiája ekkor hatott leginkább Ke-letre, mert főiskoláik nem lévén, theologusaikat magasabb kiképzés vé-gett nyugalti egyetemekre voltak kénytelenek küldeni. A keleti egyhá-zat azonban semmi külső ihatás el nem térítette a szentatyák hitétől, az igaz orthodöxiától.

Ispir bukaresti tanár a szent hagyományról beszélt, „az újabb theo-logiának a patrikushoz való viszonya" címen. A hozzászólások során Bálán athéni tanár hasonlította össze az orthodox egyház fölfogását a hagyományról egyrészt a katholikus, másrészt a protestáns tanítás^ sal.1)

Külön tárgya volt a kongresszusnak az egyetemes zsinat összehí-vásának kérdése. Az előadó: Alibizlatos athéni tanár, ki jelenleg lehe-tetlennek tar t ja egyetemes zsinat összehívását, mert dogmatikus kér-désekkel foglalkoznia ma nem lehetne s mert az orthodox egyház erre teljesen készületlen. Ma egyébként ugyanazok az akadályok állanak fenn, amelyek a VIII. században tartott VII. egyetemes zsinat óta ál-landóan fennállottak. Egy most összehívható zsinat legfeljebb olyan értelemben lehetne egyetemes zsinatnak nevezhető orthodox szempont-ból, mint a VIII. zsinat, vagy a pápai egyház szempontjából a vati-káni zsinat volt. De még egy, tisztán csak az orthodox egyházra kiter-jedőleg értelmezett egyetemes zsinat sem hívható ösisze — állapítot-ták meg a hozzászólások során Cankov (bolgár) és Granics (szerb), mert a mai viszonyok mellett azon az orosz püspökök nem vehetnének részit, az elnökié» kérdését is nehéz volna megoldani és előzetesen tisz-tázni. Szerinte meg kellene állapodni benne, hogy a konstantinápolyi pátriarka, mint rang szerint első, elököljön, mi legyen a tárgyalás nyelve s végül abban is, hogy dogmatikai és erkölcstani vonatkozású kérdésekben csak háromnegyed, egyéb kérdés,ékben csak kétharmad

K] Kár, hogy az Ecclesia beszámoló cikke ezt az előadást még csak kivonatosan sem közölte.

•28

•szótöbbséggel lehessen érvényes határozatokat hozni. Mindennek fel-adata egy előkészítő bizottságra volna ruhábandó.

Alábizatos athéni tanár az egyetemes zsinat nélkül is megoldható és megoldandó kérdésekről szólott. Ezek közül a naptárkérdést tár-gyalta részletesien, de foglalkozott a házasság és az istentiszteletek ren-dezésének kérdéseivel is. Majd a kánonjog kodifikálására tértek át. Di-csér öleg emlékezett meg az előadó (Alibizatos) a pápai egyház ily irá-nyú tevékenységéről, melyet az egyesült keletiek érdekében kifejt.

Cankov (bolgár) a liturgikus ¡könyvek ügyével foglalkozott. Ali-bizatos egy újabb előadásiban a bel- és külmissziók ügyét ismertette. Fájdalommal szólott arról, hogy az orthodoxia nem teljesíti azt a fel-adatát, mely szerint a krisztusi tanításokat a nem keresztény népek-nek átadni köteles. Szerinte a görög egyház feladata volna egyesíteni az összes keleti egyházakat (örményekelt!, koptokat stb.) s megtéríteni a mohamedánokat és a többi jellegzetesen keleti népeket. Arszenyev varsói tanár a nyugati «egyház külmissziós tevékenységét és intézmé-nyeit üsirdertette. Ispir bukaresti tanár a külmissziós tevékenységet az egyház katholikus (egyetemes) jellegéből folyó feladatának nyilvání-totta. Szerinte minden egyes autokephal egyháznak kötelessége megfe-lelő bel- és külmissziós intézmények létesítése. Popescu bukaresti ta-niátr az egyház és az államkormányzat vi'szonyát fejtegette.

A kongresszus záróülése ismét a király és az udvar jelenlétében folyt le. A záróülésén összefoglalták és kihirdették a hozott határoza-tokat. Ezek szerint, abban a reményben, hogy az orthodoxia javára hasznos és gyakorlati eredményeket hozó munkát teljesíthetnek, a kon-greszust intézményesen megszervezni és fönntartani kívánják. Meg-keresük az összes püspököket, hogy az egyetemes pátriárkával közös-ségben s ennek felügyelete alatt alakítsanak bizottságot az egy hitejog' kodifikációjának előkészítésére. Ugyanennek felügyelete alatt theolo-giai tanárokból álló bizottságot kívánnak szervezni az egyházi könyvek revideálására és a különböző autpkephail iegyházak liturgikus könyvei-nek összeegyeztetésére. A folyóirat ügyét a csernovtici érsek kesébe óhajtják letenni. Szorosabb kapcsolatot kívánnak létrehozni az ortho-dox theologiai főiskolák között. A határozatok 7. pontja örömmel láfcja azt az egyre erősbödő nemescélu mozgalmat, mely az egyházak egy-ségét óhajtja helyreállítani s azt a maga részéről állandó rokonszen-ves figyellemmiel fogja kísérni s az orthodoxia szellemében vele egyiitís fog működni. Mélységes részvétét fejezte ki a kongresszus az üldöeött orosz egyház iránt si imádkozik, hogy vértanúinak szenvedései hozzák mfeg számára ia győzelmet. A következő kongresszusit 1939-ben, Bu-karestben tartják. Tárgysorozatának fő pontjai lesznek: 1. Az ortho-dox hit forrásai. 2. A Szentírás. 3. A szent hagyomálny. 4. Az egyház aposltolisága.

A kongresszusról a keleti egyházakhoz közel álló lapok és folyó-iratok általában rokonszenvesen emlékeznek meg. Kiemelik annak őszinte igazságkeresését és legfőképen azt, hogy az egyes előadókat és a kongresszus egészét is az egyesülés őszinte vágya hatotta át.

Kozma Játnos.

•74

KRÓNIKA

A budapesti központi szeminárium „Keleti nap"*ja A Központi Szemináriumban az évek

óta meghonosodott szokáshoz híven az idén is megtartották a keleti napot febr. 8-án. Az egész nap az unió ügyét és a keleti egyház megismerését szol-gálta.

Délelőtt 9 órakor P. Dudás Miklós dr. O. S. B. M. tart . főnök görög szer-tartású misét mondott a kápolnában, melyen a szeminárium görög ritusú theologusai asszisztáltak és énekeltek. Görög ritus szerint áldoztak a latin szertartású növendékek is. Délután 4 órakor az unióért a szentségimádást ugyancsak ő tartotta.

Öt órakor az intézetben több mint száz év óta működő Magyar Egyháziro-dalmi Iskola rendezésében díszgyűlés volt. Megjelentek: Angelo Rótta pápai nuncius őexcellenciája Caldevei Umber-to uditore kíséretével, Ernszt Sándor dr. nyug. miniszter, ap. protonotárius, Pataky Arnold dr. rector magnificus, Tóth Tihamér dr. prelátus, az intézet rektora, Kerner István dr. spirituális, Koudela Géza dr. pápai kamarás, Kraj-uyáj; Gábor dr. tb. kanonok, Balogh Bálint érd. esperes, P. Pungutz Antal, a pesti örmény katholikusok lelkésze, Kiss Andor dr. főv. hittanár, Puskás Lajos budai segédlelkész, az intézet elöljárósága és növendékei.

Borodi: Istennek egyszülött Fia Aranyszájú Szent János liturgiájából vett ének után Villányi Győző V. éves győri pn., az Egyesület elnöke rövid latin beszéddel üdvözölte az illusztris vendégeket és megnyitotta a díszgyű-lést. Utána P. Dudás Miklós dr._bazi-Iita tartományfnök tartotta meg mind-

végig érdekes előadását Sz. Jozafátról, az unió apostoláról. Először latinul összefoglalta beszéde lényegét a nun-cius úr őexcellenciája részére, majd elénk vetítette a nagy uniós apostol életét, fáradságot nem ismerő munkás-ságát, lelkipásztori erényeit, vértanúi halálát; közben megismertette a hall-gatósággal a breszti unió történetét, az unitusok sok ¡szenvedését, hősies vérta-nuságát. Majd a gör. kath. theologusok Kocsis Péter V. éves hajdudorogi pn. magyarázó előadásának keretei közt bemutatták a keleti egyház ősi, meg-ható gyászszertartásait, temetési éne-keit. Cselényi István III. éves hajdu-dorogi pn. nagy sikerrel adta elő saját költeményét a „Sión ének"-et. Követ-kezett Cseh Sándor IV. é. győri pn. előadása a ,,Filoque-kcwJé^' '-í'ó'l. Mi-után témáját franciául röviden össze-foglalva, alapos dogmatörténeti erudi-cióval vázolta a kérdés felvetődését, fejlődését, megoldására irányult kísér-leteket. — A komoly előadás után a Központi Szeminárium énekkara Koudela Géza dr. kitűnő vezénylése mellett a tőle megszokott biztonsággal adta elő a „Tebenned örvendez" kezde-tű Sz, Bazil liturgiájából vett éneket. Janetschek István feldolgozásában. Vé-gül az állandó vértanúságban élő és az utóbbi évtizedekben különösen sokat szenvedett örmény katholikusokról tartott előadást Tóth József IV. é. egri pn. Előadása után a hallgatóság sokáig ünnepelte a budapesti örmény katholi-kusok jelenlevő lelkészét, P. Pungutz Antalt. — A gyűlést a pápai himnusz fejezte be.

— UNIÓS IMAHETET, január 18— 25. napjain külföldön az idén is nagy buzgósággal tartották. A Tichon ber-lini püspök vezetése alatt az orosz unió érdekében alakított Sz. Benedek Tár-sulat az imahetet az orosz unió megva-lósulásáért ajánlotta föl.

— A VATIKÁNI SAJTÓKIÁLL1-TÁST április 30-ig meghosszabbították. A kiállítás meghosszabbítása egyben leg-szebb bizonytéka annak a nagy érdek-lődésnek, melyet annak gazdag anyaga

világszerte keltett.

•75

— A XXXIV. NEMZETKÖZI EU-CHARISZTIKUS KONGRESSZUS ren-dezőségre az alábbi meghívót adta ki minden európai nyelven: „Manila után a legközelebbi Eucharisztikus Világ-kongresszus Budapesten lesz 1938 má-jus 26—29-ig. Budapest, Magyarország fővárosa, Európa egyik legszebben fek-vő városa^ a Duna két partján, festői környezetével kiválóan alkalmas arra, hogy az Eucharisztikus Király nemzet-közi diadalmenetének színhelyéül szol-gáljon. Európa szívében fekszik s így mindenfelől könnyen megközelíthető.

Az amszterdami Eucharisztikus Kon-gresszus óta (1924) ez lesz az első Eucharisztikus Világkongresszus az európai kontinensen. Máris rendkívüli érdeklődés mutatkozik iránta a legkü-lönbözőbb országokban. A kongresszus főeseményei a következők: 1938 május 23: A pápai legátus ünnepélyes foga-dása. Máj. 26: (Áldozócsütörtök) 10 óra: A Kongresszus ünnepélyes meg-nyitása. 16 óra: Ünnepi gyűlesek nyel-vek és nemzetek szerint. 19 óra: Eucha-risztikus hajóprocesszió a Dunán. A vá-ros és a város körüli hegyek kivilágítá-sa. Máj. 27: Gyermekek napja. Reggel: Az első áldozók közös áldozása. — Gyűlések. Este: Zenei és művészeti elő-adások. Máj. 28: Nők napja. — Gyű-lések. 19—22 óra között férf iak éjjeli szentségimádása. Máj. 29: 9 óra: Ünne-pi mise. Közös áldozás. 17 órakor: a Kongresszus bezárása. Engesztelés a Logméltóságosabb Oltáriszentség ellen világszerte elkövetett sérelmekért. A nemzetek rádión keresztül történő csat-lakozása. Máj. 30: Akik még egy napig maradhatnak, azokat meghívjuk a Kon-groszuson kívül. Szent István első ma-gyar király 900 éves jubileumi ünnep-ségének megnyitására. 9 óra: Ünnepi mise a Parlament előtt. Felvonulás S/.ent István Jobbjával a város főútvo-nalain. Az ünnepi hét folyamán gazdag művészi program és különböző kiállí-tások."

Az előkészületek 14 bizottságban máris serényen folynak. Folyóiratunk szerkesztője a Hercegprímás úr Ő Emi-nenciája kinevezése révén a külügyi bi-zottság tagja lett, amelynek egyik fel-adata a keleti katholikusok részvételé-nek biztosítása. A „szellemi együttmű-ködés bizottsága", egy, az Eucharisztia minden vonatkozását felülelő kötet ki-adását vette tervbe, amelybe az Eucha-risztia és Kelet (ámen dx. iSzáijtay-Szémán István prelátus, szerkesztőtől kértek dolgozatot. Folyóiratunk még ezt megelőzőleg elhatározta az Eucharisztia

és a keleti egyház viszonyának minden-oldalú megvilágítását. A dolgozatokat, amelyeket kiváló munkatársaink már munkába vettek, összegyűjtve önálló kötetben is meg fogjuk jelentetni, hogy szerény eszközeinkkel is maradandó emléket állítsunk a világra szóló s re-méljük. hogy kihatásaiban nemzet-rege-neráló ünnepségeknek.

— A MISKOLCI APOSTOLI AD-MINISZTRATURA is megkezdte az Eucharisztikus kongresszus előkészüle-teit, amelyet f. évi május 23-ával kez-dődő szentév fog megelőzni. Hajdudo-rogi Papp Antal c. érsek, apostoli kor-mányzó már külön buzdító és irányt mutató körlevelet intézett ez ügyben papjaihoz és híveihez.

Szerinte ennek a magyar történelem-ben eddig egyedülálló nagy eseménynek szinte felmérhetetlen hordereje lehet és kell is, hogy legyen az egyénekre és az egész magyar nemzetre is, ha az Oltári-szentségben rejlő Krisztus Király irán-tunk való nagy szeretetének mélységét és melegségét megérteni s abból tel-jes lelki igyekezetünkkel kegyelmeket nyerni óhajtunk és valóban törekszünk is.

Az eucharisztikus nagy ünnepség és a szentév, — mondja a körlevél — még egy gyönyörű színnel is gazdagodik azáltal, hogy első Szent Királyunk, Szent István halálának 900 éves jubi-

leumi évében fog lefolyni. Ennek a nagy nemzeti jubileumnak az előkészítése is rövidesen megkezdődik s így a kettős szentév hatalmas katholikus és nemze-ti erőpróbát jelentő lelki és külső meg-szervezése szinte sürgetően követeli mindannyiunktól, hogy a lelki megujj hodás és az Eucharisztiának kijáró külső fény és hódolat minden eszközét é> lehetőségét megteremteni és felhasz-nálni igyekezzünk. A központi szervező fórumok kívánságához képest jogható-sági területén személyes elnöklete alatt megalakította a központi jubiláris bi-zottságot.

Helyettese ebben: dr. Szántay-Szé-mán István pápai prelátus, vikárius. A konzultori testület részéről ifi. Vasko-vics Antal pápai kamarás, főesperes (Mucsony), a papi missiós egyesület ré-széről, amelynek megszervezését már elrendelte, Zapotoczky J . Konstantin pápai kamarás, konzultor (Abaujszán-tó), a lelkészkedő papság köréből dr. Bubnó Andor pápai t". káplán (Hom-rogd) és Gulovics Ernő (Irota) espe-resek fognak részt venni a . bizottság munkájában. A sajtóval kapcsolatos informatív és propaganda munka ellá-

•76

tására : Kozma Ferenc főszerkesztő-igazgatót, az egyházművészettel össze-függő teendők végzésére pedig: Petrá-sovszky Manó festőművészt kérte fel. Elemi iskoláink és mindkét nembeli if-júságunk megfelelő bekapcsolásának irányításával Lengyel Gyula pápai t. káplán, parochust. (Mikóháza) bízta meg, aki a szívgárdák szervezése és ju-biláris munkájának egységesítését is fogja végezni. A tanítói karból Veress B. Endre (Szárazkék) és Mikulka Já -nos (Mikóháza) igazgató tanítókat hiv-ta be a központi bizottságba, annak jegyzőjévé pedig: Gyulai Jenő püsp. iktató-levéltárost jelölte ki.

Elrendelte továbbá, hogy minden anyaegyházban és templomos filiális-ban a helyi lelkészek elnöklete alatt kettős szentévi bizottság alakuljon, amely a két nagy ünnepség lelki előké-szítésére s a híveknek a Budapesten végbemenő ünnepségeken mennél töme-gesebben való részvételére nézve szük-séges munkában tevékenykedjék.

Az egyes hitközségi bizottságok fel-adatát is részletesen^közli. Elrendelte továbbá, hogy az egyes esperesi kerü-letekben is külön esperes-kerületi ju-bileumi előkészületi bizottság alakít-tassák a ker. esperesek elnöklete alatt. Az esperesi ker. bizottságok feladata lesz a kerület helyi bizottságainak szer-vezési munkájá t flgytelemmel kísérni, a ker. eucharisztikus kongresszust is megszervezni. Elvárja a kerületi bizott-ságoktól, hogy okvetlenül kerületi _ za-rándok csoportot szervezzenek s főké-pen a kerületi i f júságnak a Szent Jobb előtt való hódolatos elvonulását, amely-re az állam is minden kedvezményt megad, tegyék lehetővé, mert az úi ma-gya1-. =ari történelmi szerepe lesz a szentistváni eszméket felvirágoztatni.

Végül a belső és külső propagandára nézve ad még utasításokat a körlevél.

— AZ ÁTHOSZI OROSZ SZERZE-TESEK SZÁMA 1911 óta nagyon lefo-gyott. Helyüket románok és görögök foglalták el. Az orosz pravoszlávia hi-vatalos lapja szerint — melyet a Pan-tainos idéz — a kétezres számot meg-haladó Sz. Pataleémon-monostor lakói-ból ma már csak 325 van meg, a hat-százas Sz, András-monostort mindösz-sze 87 orosz szerzetes lakja A Sz. Illés zárda 400 lakójából csak 71 maradt. 25 orosz kolostorból 3 van, melyben a szer-zetesek száma még eléri a húszat, a töb-biben többnyire már csak 1—1 szerze-tes él. Az összes athoszi orosz szerzete-sek száma már alig közelíti meg a hét-százat.

— ROMÁN PAPSZENTELÉS PA-RISBAN. A romániai assumptionisták egy része, mint az már köztudomású, a görög rítust követi. Ezeknek növendé-keit, minthogy Románia területén sa-ját teológiájuk nincs, a Páris közelé-ben levő Lormay-ban levő rendi főisko-lán nevelik. Karácsony előtt három ilyen rendi növendéket szenteltek áldo-zópappá, ketten a szerpapi rendet vet-ték föl, egy pedig a kisebb egyházi ren-deket kapta a lugosi püspök kézföl+é-tele által, ki a szentelési szertartás végzésére Franciaországba utazott.

— AZ INTERNACIA KATOLIKA ÜNUIGHO ESPERANTISTA az eucharisztikus kongresszussal kapcso-latban, 1938-ban szintén Budapesten t a r t j a meg XXI. világkongresszusát, A kongresszus díszelnökségét Serédi Jusz-tinián bíboros-hercegprómás fogadta el.

— A SZÍR PATRIARCHA HELY-NÖKE: HIKARY érsekké szentelése. Mult év október 4-én szentelte fel Tapprxni bíboros, szír kath. pariarcha a nagyérdemű és. Beyruthban nagy tisz-teletnek örvendő Hikary patriarchai helynököt, érsekké. Az ottani aposto'i delegátussal együtt a francia és liba-noni kormány és a katholikus eTyetem képviselői is részt vettek az ünnepé-lven. Hikary a mossuli papnevelőinté-retben végezte tanulmányait, kérőbb eppen a 'egnehezebb háborús években, 1912—21-ig vezette a Charfe-libanoni papnevelőt, határtalan önfeláldozással, a háború után a szíriai menekültek gondozásával és ügyeik támogatásával foglalkozott és meglátogatta a fel«ő-dz-ezireh-i szír községeket. Eddigi mun-ká-sá^a kimagasló papi erényekről ta-núskodik és biztató reménység a jövő-re is.

— A KATOLIKUS SZEMLE febru-ári számiban Gálos László meleghangú ismertetést közöl főszerkesztőnk Ka-tholicizmu- és Unió c. munkájáról, me-lyet a Keleti Egyház külön lenyomat-ban bocsátott ki, mint a múH évi vesz-prémi és "-vőri „Keleti n a p o k " emlé-két. A munkának különleges értékeként emeli ki, hogy az unió ügye iránt ér-deklődők számára közelebb hozza a nyelvi nehézségek miatt egyébként csak-nem hozzáférhetetlen orosz irodalmat.

— A JEZSUITA REND KELETI ÁGAZATÁNAK növendékei theologiai tanulmányaikat a római Sz. Gergely kollégiumban végzik. Érdekes ezeknek nemzetiség szerinti megoszlása: van 2 lengyel, 2 spanyol-baszk és 1—-1 angol, amerikai, cseh és olasz.

•77

— ANGLIKÁN PAPBÓL PÁPAI PRELÁTUS. Ronald Knox, Knox an-glikán püspök fia, ki még 1919-ben katholizált s azóta egyházirodalmi te-vékenységével jelentős érdemeket szer-zett, most pápai prelátus lett. Poskilt Volt anglikán lelkész most katholikus püspöke lett Leads városának, hol az-előtt az anglikánok szolgálatában mű-ködött.

— A NIMVEGENI KATH. EGYE-TEMEN tanszéket állítottak a keleti theológia és a missziós tudomány szá-mára. Mulders Alfonz, a nimwegeni •egyetem theológiai tanára a „Deus seientiarum Dominus" kezdetű aposto-li konstitúció értelmében keleti theoló-giai és missziós előadások tartására kapott megbízást. Megnyitó előadását nagyszámú és válogatott közönség előtt tartotta meg. Előadásait az egyetem sok hallgatója vette fel collegiumai kö-zé. Ez évi előadássorozata a következő témákat foglalja magában: Bevezetés a missziós tudományba; távolkeleti misz-Bziók; összehasonlító keleti és nyugati theológia, egyes kiválasztott kérdések tárgyalása a keleti theológia köréből. Ezenkívül külön kurzuson az összes fa-kultások hallgatói részére előadja Mul-ders a keleti egyházak történelmét és jelenlegi helyzetét. (Fides.)

— AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG terü-letén működő Eduárd Profittlich Jé-zustársasági atya, apostoli adminisz-trátor adrianopolisi c. érsekké nevezte-tet t ki s püspökké szenteltetett. Terüle-tén csak. 4 templom és 5 kápolna van, melyek közül a nerevi gör. szertartású. Észtországban működnek gör. szert, szerzetes nővérek is, székházuk Vilná-ban van.

— A PÁRISI OROSZ KATHOLI-KUS parochiát, mely Msgr. Jevreinov-nak püspökké szentelésével és Rómába való berendelésével megüresedett, a lil-lei keleti szert. Domonkos rendű atyák vették át. Továbbra is megjelentetik két havonkint a „La Russie et Chreti-enne" c. folyóiratot, melyben beszá-molnak a szovjet földön végbemenő val-lásellenes mozgalomról. Párisban él kb. 10.000 orosz emigráns, akik pravoszlá-vok. Ezek sorsának javításán katholi-kus részről is tevékenyen fáradoznak. Egyik ilyen gondoskodás a gyermekek nyaraltatása, melyet Zinaida Slavkova, egykor a krakkói Jagelló egyetem hall-gatója vezet 1936-ban a gyermekek a Loir melletti Leston-ban voltak nya-ralni.

- A ROMÁN EGYHÁZMEGYÉBŐL. Nicolescu balázsfalvi érsek Campeanu Illés marosvásárhelyi lelkészt és Ho-dermán Mihály brassói esperest c. ka-nonokká nevezte ki. Neda Demeter theologiai tanárt, az Unirea szerkesztő-jét és a Cultura Crestina szerk. titkárát

esperessé tette. (Campeanu ú j méltó-ságának nem sokáig örvendhetett. Lapunk nyomása közben már halálhí-rét kaptuk.)

Bálán János lugosi püspök Brinzeu Miklós dr. kanonokot a lugosi székes-káptalan nagyprépostjává nevezte ki. Brinzeu dr. a magyar uralom alatt több magyar tudományos folyóiratnak is dolgozó társa volt s ma is legtevé-kenyebb tagjai közé tartozik a román gör. kath. hittudósok testületének. Doktori diplomáját a budapesti egye-temen szerezte s 1906-ban szentelték áldozópappá. Az üresedésben levő ka-nonoki stallumra Decs Viktor nagvcsa-nádi esperes-lelkész neveztetett ki.

- A LIBANONI ZSINAT 200 ÉVES FORDULÓJA. 1936 okt. 4-én volt 200 éve, hogy a libanoni zsinat a luaise ko-lostorban megkezdődött. XIV. Benedek pápa megbízásából a híres orientalista: Yussef Assemani és a maronita pat-riarcha: Yussef Barghen El-Khazen voltak a zsinat vezetői, s határozatai-kat 1741 szept. 1-én hagyta jóvá a pá-pa. A zsinat fegyelmi előírásokat adott a szerzetes és világi papság részére, sza-bályozta a maronita egyház viszonyát a Szentszékkel és rendezte a patriarcha és püspökválasztás feltételeit. 1936 no-vember 22-én voltak a jubileumi ünnep-ségek a libanoni Bkerké-ben Mons. Arida elnökletével. Megjelentek a befe-jező templomi ünnepsegeken: Lepretre Sziria és Libanon apostoli delegátusa, a maronita püspökök, a keleti és latin szert, intézetek igazgatói, a francia kon-zul és a francia hadserege sziriai veze-tői is.

- PAPSZENTELÉSEK AZ IN-DIAI SZÍR SZERT MISSZIÓBAN. Mult év december 20-án volt az alwaye-i közös papnevelő intézetben a szir szer-tartású missziós papnövendékek pappá-szentelése. A Changanacherry-i szir egyházmegye püspöke 19 végzett papnö-vendéket szentelt fel a szir. szert in-diai misszió számára. Az ernakulami szir egyházmegye 7 növendékének szen-telését egy hónappal előbb saját érse-kük végezte: Mar Ivaniosi, aki akkor ünnepelte püspökségének 25 éves jubi-leumát. (Fides.)

•78

— UNIÓS ÜNNEPSÉG PARISBAN. Előző számunkban megemlítettük, hogy az „Oevre d7 Or ient" 80 éves jubileu-ma alkalmából a párisi Sz. Szulpic szé-kesegyházban nagyszabású uniós iinne-oet tartottak a múlt, 1936. évi decem-ber 10-én. Az Oevre d ' Orient Lavige-rie bíboros alapítása és a keleti szertar-tású keresztényeknek a római egyház-zal való unióját van hivatva előkészíte-ni. Az ünnepségen öt keleti szertartású főpap képviselte a nagyobb keleti egy-házakat, kik mellett 18 szláv, román és görög áldozópap segédkezett a keleti szertartású liturgiának teOjjesi pompá-jában való bemutatásánál. A különböző nyelvek vegyes használata mellett be-mutatott szent lituigia maga oly har-monikus egységet képezett, mely min-dennél jobban dokumentálja a hit, szer-tartás és apostoliság egységét. A szent liturgia előtt a keleti szertartású pap-ság körmenetben vonult föl és úgy fo-gadta az ünnepségen megjelent Verdier páijisi bíboros-érseket, továbbá Tisse-rant és Baudillart bíborosokat, kik 25 püspök és érsek társaságában jelentek meg az ünnepségen, számos világi és szerzetes paptól kísérve. A templomban nagy számmal voltak jelen Páris 'kato-nai és közéleti előkelőségei. Rajtuk kí-vül mintegy 15.000 főnyi hívő közön-ség töltötte meg a hatalmas székesegy-házat. A szent liturgiát az antiochiai pátriarka mutatta be egy görög, egy rutén és egy román püspök társmisézé-se mellett. Az oltárnál fölváltva görög, ószláv és román nyelvet használtak, a kar az összes responzóriumokat és miseénekeket ószlávul énekelte. A pá-risi lapok az ünnepséget oly nagyjelen-tőségűnek tüntetik föl, minő a firenzei zsinat óta sem volt. Egyúttal megálla-pítják, hogy a nemzetiségi és nyelvi különbség egyáltalán nem árt a mind-nyájunk által sóvárgott egységnek. (U.)

— A SZÜCSAYAI TEMPLOM ÜGYE. A K. E. mult évi 7—8. számá-ban (219. 1.) hírt adtunk arról, hogy a román kormány a bukovinai szuesavai gör. kath. templomot a ruténektől elvet-te és a román görögkeletieknek adta át, kik annak 1550-től 1782-ig birtokában voltak. A szuesavaiak védelmére Rusz János dr. nagybányai püspök, kinek joghatósága alá a román impérium alatt élő rutének tartoznak, pört indí-tott a minisztérium ellen, a román bíró-ságok azonban kétségbevonták Russz püspök illetékességét s nem akartak foglalkozni az üggyel. A szuesavaiak vé-delmére kelt Russz püspök csernovici

rutén vikáriusa is, kit emiatt Jamandi román miniszter törvényellenesen vizs-gálat alá vont. Az ügy január utolsó he-tében interpelláció alakjában a román szenátust is foglalkoztatta már, hol éles összeszólalkozás támadt egyrészről Russz püspök, másrészről Jamandi mi-niszter és Jorga dr. között. Russz püs-pök erélyesen védelmére kelt a szuesa-vai rutén híveknek és a csernovici vi-káriusnak s az alája tartozó, orosz ir-redentizmussal vádolt rutén papoknak. Jamandi miniszter a vita során elismer-te, hogy túllépte a törvényes korláto-kat, midőn a csernovici helynök ellen vizsgálatot rendelt el, de sokkal na-gyobb érdekeket látott kockáztatva, mintsemhogy a formákkal törődhetett volna. A püspöknek kötelessége minden tekintetben románnak lennie s ezért nem lett volna szabad pört indítania a minisztérium ellen, mely csak az erede-ti állapotokat állította vissza a tem-plom visszaadásával. Jorga szemére ve-tette a püspöknek, hogy még nem járt. Bukovinában s nem ismeri az ottani ál-lapotokat. A ruthén papok az irre-dentizmus vezérei, megkezdik a misét román nyelven, üres templomban, né-hány perc multán azonban szláv nyelv-re térnek át s ekkor megtelik a tem-plom. Rusz püspök energikus válasza után Jamandi miniszter kijelentette, hogy a püspök, ki a minisztériummal szemben ilyen hangot használ, megér-demelné, hogy eljárást indítsanak elle-ne. Jorga dr. ezután a konkordátum ügyét hozta szóba, melynek ő barátja volt, mivel a görögkatholikusok sokat tettek a román nemzet érdekében, a ru-tének azonban a románság leggono-szabb ellenségei s Szucsavában és álta-lában Bukovinában nem a gör. kath. egyházról van szó, hanem a ruténekről. Russz püspök a támadásokat ismétel-ten visszautasítva kijelentette, hogy őt olyan erdélyi tanulságok tanították meg jó románnak lenni, minőben az ó-királyságbelieknek nem volt részük,, de egyháza igazságát ki fogja harcolni bármeddig kell is miatta felebbeznie.

— Ezen az úton eljut ön Genfig, a Népszövetséghez, Budapesten keresztül — kiáltotta Jorga idegesen a püspök felé. Egy közbeszóló azt hangoztatta, hogy Russz püspök elismeri II. József kormányzati tényét s ugyanakkor meg-tagadja a román kormányzat intézke-désének elismerését. Russz püspök vég-re kijelentette, hogy bízik a román bí-róságban, mely igazságot fog szolgál-tatni egyházának, mire újabb közbe-

•79

szólások azt hangoztatták, hogy a ro-mán bíróság nem dönthet a román ér-dekek ellen.

Ilyen körülmények között valóban nem lehetetlen hogy az ügynek a Nép-szövetség előtt lesz folytatása, hová, a szucsavaiak már a múlt ősszel terelni akarták.

— A JUGOSZLÁV KONKORDÁ-TUM. Az athéni Ekklésia Londonból és Berlinből vett értesülések nyomán köz-li, hogy a szerbiai orthodox egyház szent szinodusa szót emelt az Apostoli Szentszékkel kötendő konkordátum el-len. melyet túlságosan kedvezőnek tar t a katholikusokra nézve. A szinodus sze-rint a konkordátum életbeléptetésével a kath. egyház Jugoszlávia területén olyan előnyökhöz jut, minőt semmi más vallás nem élvez. A konkordátum pont-jait a lap a következőkben adja elő: 1. Az Apostoli Szentszék eltiltja a papsá-got a politikai kérdésekbe való minden beavatkozástól, de a jugoszláv kor-mány kötples ezt tenni a többi vallásfe-lekeze+ek papságával is. 2. A katholi-kus egyház Jugoszlávia területén belá-tása szerint bárhol is alapíthat ú j ko-lostorokat s azokban jezsuiták is szaba-don letelepedhetnek. 3. A jezsuitáknak rend'iik felosztásakor, az osztrák és mao-var kormányok által állami kézbe átvett vagyonát a kormány visszaadja a egyháznak. 4. A kath. egyház bárhol is szabadon állíthat teológiai fő-iskolákat. 5. A kath. iskolákban szabad a vallásoktatás is, más iskolákban nem. 6. „A ^ Vath. egyház bárhol is létesíthet tanítóképző intézeteket

— A KÁNONELLENESEN MŰKÖ-DŐ PAPOK és szerzetesek ellen, kik az utóbbi esztendők politikai zavarai kö-zepette nagyon elszaporodtak Görögor-szágban, a püspöki kar kezdeményezé-sére most erélyes intézkedéseket hozott a görög kuHuszminiszter, Georgakopu-losz. A rendelet értelmében az egyes egyházi főhatóságok pontos névsort nyújtanak be aminisztériumhoz az egy-házmegyéjük kötelékébe tartozó papok-ról - más egyházi ruha viselésére jo-gosított, egyházi személyekről. A jegy-zékbe föl nem vetteket az egyházi ruha viselésétől való eltiltás mellett illetősé-gi helyükre toloncolják. A városi ható-ságok engedélye nélkül létesített tem-plomokat és imaházakat a hatóságok bezárják.

— A PÁPA BETEGSÉGE ÉS AZ ORTHODOX GÖRÖGÖK. Az athéni orthodox érsekség hivatalos lapja, az Ekklésia január 16-i számában a kö-vetkező szép sorokban emlékezik meg Őszentsége betegségéről:

A római Egyház főpapjának hosszas betegeskedése őszinte fájdalommal ^töl-ti el a katholikus világ szívét és részt-vevő szívvel környezi a megpróbálta-tásnak alávetett, beteg szentatyát. Résztvesz ebben a fájdalomban min-denki, ki benne a nagy keresztény egy-ház fejét tiszteli és szívből imádkozik velük együtt XI. Pius gyors fölgyógyu-lásáért.

— BIZÁNCI EGYHÁZZENEI AKA-DÉMIA nyílt meg a mult ősszel Athén-ben egyelőre az egyetem theológiai fa-kultás egyik tanárának igazgatása alatt. A kormánytámogatással szerve-zett ú j főiskola címe: Scholé Byzanti-nés Ekklésiastikés Mousikés és vele párhuzamosan egy Scholé tou Ódeiou is létesült. Az előbbi a papságra, az utóbbi a tanítói hivatalra készülők szá-mára létesült, de mások is látogathat-ják. Az egyházi éneket, mindkettőn tel-jesen az ősi bizánci dallamok szerint művelik és tanítják. Az iskolák főtan-tárgyai: Hvmologia és Metrika, Litur-gika és Typikon, a bizánci egyházi zene története és palaeographiája, az egy-házi olvasmányok ismertetése.

— OROSZORSZÁGBÓL. A szovjet nxost megjelent hivatalos . statisztikája szerint, mint az Ekklésia írja, Orosz-ország területén az 1935. évben 14 ezer templomot, imaházat és zsinagógát zár-tak be. A szovjet-bíróságok 3687 papot és egyéb egyházi személyt ítéltek ha-lálra vagy jelentősebb szabadságvesz-tésre. Lerombolták a kazáni Szent Szűz híres moszkvai templomát, az odesszai, petropavlovszki és a mestyánszki szé-kesegyházakat. Moszkva 1625 orthodox templomából 90 maradt meg, az öt kath. templomból kettőt, a három evan-gélikusból eqyet hagytak meg. A 11.000 főnyi papság létszámát 2000-re csök-kentették. A rosztovi öt templomból is ésak egyet hagytak meg.

A szovjet rendeletet bocsátott ki a városi hatóságokhoz, mely szerint olyan egyének, kik 10 esztendő vagy ezt meg-Haíadó idő óta egyházi szolgálatban állottak vagy valamely pap személyes szolgálatában voltak alkalmazva, 45 ez-res vagy magasabb lakosságú városok-ban le nem telepedhetnek. Az elhalálo-zott papok helyét betölteni nem enge-dik.

•80

— KELETI HÉT BARIBAN. A kele-ti hetek sorrendjében a m. évi szeptem-ber 13-tól 20-ig megtartott barii hét volt a negyedik, miután 1930-ban Pa-lermóban, 1932-ben Syrakuzában, 1934-ben Velencében tartat tak meg a keleti hetek. A barii hétnek az adott különös jelentőséget, hogy ott őrzik a konstantinápolyi eredetű „Odigitria" nevű Szűz Mária képet s ugyancsak ott vannak csodatevő Sz. Miklós püspök hamvainak ereklyéi is. Ezekre a körül-ményekre hivatkozott XI. Pius pápa is jól. 11-én kelt és Marcell Mimmi barii érsekhez és Apulia prímásához intézett levele is, melyet az ott megtartandó ke-leti hét alkalmából írt. Szeptember 13-án liturgikus ünnepségekkel kezdődött a hét, amikor is elvégezték a gör. ri-tus szerinti vecsernyét és utrenyét s ezeknek mindennapi megismétlődésénél mindennap az esti ájtatossággal kap-csolatosan voltak a szentbeszédek, me-lyeknek tárgya a „Kelet" kérdései vol-tak. Az előadások része szeptember 17-én kezdődött, amikor megérkezett La-vitrano palermói bíboros érsek nagyobb nemzetközi zarándokcsajjattal csodaté-vő Sz. Miklós sírjához. Ők hozták ma-gukkal azt az örökmécsest, melyet a Szenatya gyújtott meg Castelgandol-foban s mely két olajtartóval bír, me-lyek egyikében keleti termelésű, mási-kában nyugati termelésű olaj van. Ezen mécsest csodatevő Sz. Miklós sírjánál helyezték el. Az előadásokat Szipjagin prelátus, Gordillo S. J., a pápáig keleti intézet alelnöke, V. Roppo ügyvéd, Izi-dor Croce P., a grottaferratai monostor priorja, G. Ambrosini, a palermói egye-tem tanára, Piacid de Meester bencés

szerzetes, P. Mignosi tanár, J . Ricciotti római egyet, tanár, St. Morello kano-nok, M. Leonissy kapucinus tartották s azok témája az unió kérdése volt. A görögök szeptember 14-én végezték a Sz. Kereszt fel m agaszt alásának a szertartását és szeptember 20-án víz-szentelést! A liturgiák görög és ószláv nyelven végeztettek, ahogy a szerb Ist-ván archimandrita megjegyzi — nagy áhitattai és pontosan a typikon előírá-sai szerint. Bár az olvasott referádák-ban nevét az Archimandritának sehol nem olvastuk, de ógy látszik, ő is jelen volt ezeken a barii ünnepségeken, mert lapjában (Duchovna Sztrazsa) nagyon részletes beszámolót ad. Ebből az alka-lomból nagyon közérdekű cikkben fog-lalkozik azokkal a történeti események-kel, amikor a keletiek és nyugatiak a szeretet jegyében keresték az érintke-zést és egymás megértését! Ugyan ilyennek mondja azt az akciót is, me-lyet XI. Pius pápa kezdeményezett a Kelet megismerése és megértése érde-kében !

— A RÓMAI OROSZ KOLLÉGIUM-BAN" a mólt tanévben a növendékek száma 21 volt. Nemzetiség szerint volt köztük 7 orosz, 5 szlovák, 2 hollandus, 2 esztoniai és 1—1 francia, olasz, német és bulgár. Az év végén a rekollekciókat ezek a római jezsuita lelkigyakorlatos házban tartották meg, melyeket M. Malinovszki atya vezetett nagyorosz nvelven. A Russicum növendékei kiad-nak Zametki címen egy folyóiratot és ennek révén tart ják fenn a kontaktust pz intézet volt növendékeivel New-Yorktól Sanghajig.

FIGYELŐ ÜJ CÉLOK FELÉ

Irta : SCHIRILLA LÁSZLÓ ARISZTID dr.

Vízkereszt előestéjén gondoltam át először ezeket a gondolatokat. Vízkereszt előestéjén nálunk, otthon visszaálmodjuk magunknak karácsony éjszakáját: a karácsonyfa gyertyái újból kigyúlnak, karácsonyi énekeket énekelünk.

Eszembe jutott, hogy városunkban. Pesten, de akár az egész országban mily kevesen vagyunk mi, akik ma vigiliát, karácsony előestéjét tartottunk. Az a csendes, mélységes hangulat, amiben ősök, százados szokások, emlékek parazsa iz-zik tovább, egyre kevesebb ós kevesebb családnál van meg. Még azok is, akik származásukkal magukkal hozták a régi papi családok erkölcseit, habitusát, há-nyan és ^hányan szakadtak messze ezektől a hangulatoktól, szokásoktól. Azoknak a felvidéki, nyírségi falvaknak és parókiáknak, ahonnét származunk, valami sa-

•81

játo§, különös lelkük volt. Az élet szele kisodort a parókiákból minket; akik ott ma vannak, maguk is ú j elvek szerint élnek, az ősi örökség lassan elfogy a bíró, tanár, orvos vagy ügyvéd lelkében és a leszármazóknak már szinte semmi sem marad. Pusztuló világ ez, riadtam rá, magam is érzem, milyen nehéz átmenteni, összeegyeztetni ezt az érzéskört a rohanó élet, az ú j formák követelményeivel.

I.

A vigiliai hangulatban, amikor arra gondoltam, hogy sok százezer család kö-zött alig van egy-kettő, ahol vízkereszt előestéjén is 'karácsonyi hangulat volna, hogy azt az életstílust, erkölcsi világot, amit ez jelent, egyre kevesebben viszik tovább, arról kezdtem töprengeni, hogy vájjon mennyire azonos ez egy nagyobb kollektivitásnak, a görögkatholicizmusnak a kérdésével. Ha a parókiák életfor-mája, erkölcse tűnőben van, ha a régi papi családok leszármazottai körül egyre kevesebben érzik, hogy ez a származás jelent valamit, — s ha i t t elpusztul, kivész valami, vájjon mit jelent ez a magyar görögkatholicizmus szempontjából? A ma-gyar görögkatholikusság vájjon mennyire kapcsolódik ide, mennyiben azonos ezek-kel a hangulatokkal, érzésekkel és milyen következtetést lehet levonni ezekből a jövőre nézve? A legnehezebb, legkínzóbb probléma ez, mindenkinek, aki sorsunk-nak csak néha is egy-egy gondolatot szentel: a létjogosultság, a jövőhöz való jog kérdése. Amikor a világon minden áramlat, minden eszme, amelyik élni akar, rop-pant tömegekkel dolgozik, amikor az ideológiákért egyre fanatikusabb lelkű és egyre átütőbb harci kedvű apostolok szállnak síkra, hogyan állunk meg, hogyan maradunk életben mi, magyar görögkatholikusok ? A germán tenger hullámverése a magyar partokat verdesi, lelkesültség, elszánások, vakon célratörekvés feszül a német milliókban. A fasiszta szellem ú j római birodalmat alapít, ú j világrész-ben. A szovjetben ú j formát öltött nagyszláv álomóriás éppen a mi régi váro-sainkba, főfészkeinkbe telepíti a gépmadarak szazait!, amikkel a mi halálunkat, pusztulásunkat akarja. A spanyol földön az Alcazar legendás hőseivel szemben nem kevésbbé fanatikus bányászezredek vívták szörnyű csatáikat. Világnéze-tekért, elvekért tízezrek áldozzák mindkét oldalon életüket. A materializmusba meredtnek elkönyvelt Európát roppant szellemi áramlatok rázzák, a katholiciz-mus diadalmas megújhodását éli; — vájjon mit keresünk mi, görögkatholikusok, célkitűzéseinkkel, kétségeinkkel, feladatainkkal, fáradalmainkkal és hangula-tainkkal a zakatoló gépek világában, a halálig kitartó lelkesedések, a fanatizált tömegek morajlása, lendülő roppant erők, felfokozott munkateljesítmények tényei mellett. Létezünk-e és meddig, szükség van-e ránk és miért, ha léteznünk kell, és ha a régi életformánk, erkölcsi világunk, a régi) parókiák életstílusának pusztu-lásával, eltűnésével számolnunk kell, hol van az ú j életforma, az út út, a görög-katholicizmus jövőbe vezető ú t ja?

n .

Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy létezésünk szükséges-e, s hogy a vi-i lágrendben erőt, értéket, fontosságot képviselünk-e? Az emberi szellem történeté-ben világnézetek, kultúrák jönnek, felbukkannak, virágzanak és eltűnnek. Semmi sincs ok nélkül és véletlenül, az eszmények okozati összefüggésébe, népfajok, or-szágok, eszmeáramlatok is beilleszkednek. A görögkatholikus gondolatnak hiva-tása, többirányú missziója van. Elsőisorban kulturális ez a misszió, hogy az ősrégi szertartás művészi szépségeit átmentse, gyakorolja, kibontsa, olyanok ezek a szép-ségek, mint egy régi templom, mint egy Rafael-kép, őrizni, gondozni és fenntartani kell. A régész száz és száz embert dolgoztat ásóval, lapáttal, hogy fáradságos munka után napfényre hozzon egy művészi értékű szegletkövet, egy csúcsíves ab-lakot, amit azután rekonstruálnak és megfelelő környezetbe helyeznek, hogy a kultúrközösség büszkesége, mindenkinek kincse, gyönyörűsége legyen. Ilyen ér-tékek, művészi kincsek a mi dallamaink, imáink, szertartásain^. Mennyi munka volna velük: összegyűjteni, megtisztítani, kibontani és közkinccsé tenni azokat! És ki végezheti el ezt a hatalmas kultúrális munkát más, mint mi; nekünk kell foglalkoznunk velük, tudományos és művészi felkészültséggel, méltó kibontásuk, szépségeik ápolása és megcsillogtatása a mi feladatunk. Másik nagy feladatunk a tömegeink hitéletének kielégítése, táplálása. Dimitrios Cadi patriarka í r j a :

•82

. . pour beaucoup de personnes change» de rite, c'est changer de nationalité."1) És bizony így van! Tömegek vannak, amelyekben oly atavisztikus, oly mélyen gyökereztek meg a szertartás, az ősi 6zavak és imák, hogy elhagyásuk, egy csere, esetleg végzetes lelki válságot okozna bennök. Talán átesnének a válságon, talán át lehetne menteni náluk a valláserkölcsi gondolatot úgy is, ha elvennék tőlük a rítusukat, — de ezzel foglalkozzunk most, erre pazarlódjék az erő, amikor száz és száz kínzó, fontos feladatot az egyetemes egyház szándékai szerint s annak javára éppen velük és általuk kellene megoldanunk? A rítuson keresztül is tar-tanunk kell a tömegeinket, azokat, akiknek sokat, végtelen sokat jelent a ritus, tartani kell őket ezen keresztül a hit mellett, — ez a második nagy feladatunk.

Magyar görögkatholikusok vagyunk és határozottsággal kell látnunk a nem-zeti missziónkat is. Sem a revizió, sem a revizió utáni helyzet, sem ezek nélkül, egy megfelelő konciliáns, békélt szomszédi viszony az utódállamokkal, amely a mi kisebbségeink pusztulásának akarna véget vetni, nem nélkülözheti a görögkatho-lieizmus szellemi és kultúrális erőit és tényezőit. A rutén kérdést, a keleta szlo-vák lakosság kérdését Magyarország a görögkatholikusok nélkül nem fogja soha megoldani, ezzel minden gondolkozó politikus is teljesen tisztában van.

Sok egyéb feladatunk felsorolását mellőzve, még a legfontosabbat említem fel: az unió misszióját, a százötvenmillió keresztény lelket, akinek visszatérésé-nél Tánk is a világtörténelmi feladat egy része vár ; ezt is fel kell ismernünk, sú-lyát is éreznünk kell és a feladat mérhetetlen fontossága a nyugtalanságig menő személyes felelősség érzését kell hogy ébrentartsa mindnyájunkban. Nem szabad megtörténni, hogy mások hamarabb és mélyebben ismerjék fel, mint mi, mert en-nek felismerése máris egyre általánosabb lesz. Ezért épülnek görögritusú katholi-kus szemináriumok Rómában, ezért gyűlnek össze kongresszusok, ezért tartanak uniós napokat, ezért jelennek meg folyóiratok: az egyre lázasabb munkában ne-künk is részt kell vennünk, a feladatot felismerve maradéktalanul annak szolgá-latába kell állanunk.

III .

Tehát van életcélunk, létjogosultságunk, sőt meglehetősen fontos is a helyünk n/. életben. Hogyan kell megkeresnünk a régi, a romantikus, szentimentális, de bensőséges életmód tünése után az ú j formát, az ú j alakot, a görögkatholikus gondolat továbbvitelét, célbavezetését?

Két feltételét látom a görögkatholicizmus jövő sorsának, mindkettő' az eszme-áramlatok életében legújabban lezajló történések tanulsága. Az egyik a széles tö-megekre támaszkodás, a néphez való leszállás a súlypontnak az exclusiv világból a kollektív társadalmi rétegek átfogó levegőjű világába való áttétele. A kisexisz-tenciák tömegeinek öntudatosítása, a pusztán vallási és hitbuzgalmi gondolatkö-rön kívül a fogékony tömegek számára a létkérdések és sürgető feladatok világá-nak megnyitása. Ezeknek épúgv bele kell kapcsolódniok a karénekek tisztaságá-nak mint a unió világpolitikai jelentőségének probléma-hálózatába. Az átlagos műveltség emelkedik, az egyszerű ember is többet tud, mint a harminc év előtt a maga vagyoni, társadalmi és szellemi színvonalának megfelelő valaki, a tömeg színvonalát emelte a rádió, a társas érintkezés sűrűbb volta, — és a fejlődő maga-sabb értelmet foglalkoztatni kell Fel kell a tömegek, a legszélesebb rétegek ér-deklődését kelteni a magasabb görögkatholikus célkitűzések és feladatok iránt. Csak rövid ideig lesz ez a munka nevelő és magvető munka, mert csakhamar meg« indul a fejlődés, az újoncból képzett katona lesz, a tanoncból kész munkás.

A második feltétel a defenzív létezésből offenzív életbe lendülés, a görög-katholikus ) fMinderwertigkeitsgefühl"-től megszabadulás után a létjogosultság tudatos hirdetése, a meghúzódó, szerénykedő vegetálás helyett egy görögkatholi-kus lendület, amelynek végén a görögkatholikus célkitűzések diadala van. Szinte forradalminak kellene ennek a megújhodásnak lennie,, a csendes, szerény, elvo-nulva tengődő és ártatlan stílusgyakorlatok, szerény1 kis cselekvések között bak-tató tipus helyett jöjjön a közélet porondján méltó helyet és munkát kereső és kí-vánó ú j típus, amely felkészültségének és elszántságának vértezetében, meggyőző-

1) A szertartást változtatni sok embernek annyi, mint nemzetiséget vál-toztatni. !

•83

en hirdeti, hogy élni és dolgozni akar, s odaáll a feladatok elé, amelyeket egyedül ő tud megoldani. Ma még sokan nevezik a magyar 'katholikus életben forradal-minak a fiatal katholikus értelmiség hangját, törekvéseit, pedig ezek immár nél-külözhetetlen színt és tényezőt jelentenek a magyar életben. És nem tagadom, hogy elsősorban a fiatal görögkatholicizmustól várnám az átlendülést, az ú j útra térést. Nem a formák és keretek forradalmi szétzúzása lenne ez, hanem éppen ellenkező-leg, a formáknak ú j tartalommal való betöltése. Hiszen van tudományos folyóira-tunk, van néplapunk, vannak megfelelő egyesületeink, köreink, egyházközsegeink virágzó életet élnek, vannak hivatott vezetőink. Szervezeteink, értékeink nem pusztulnak, nem tendál éppen lefelé életpályájuk, de ez még nem elég. Expanzív, munkás s nemcsak az ősi szellemi birtokállományba kapaszkodó, hanem azt gya-rapítani akaró görögkatholicizmusra van szükség, amely a gyengeség, meghuzó-dás, „csak-éppen-élni" akarás gátlásától megszabadulva, tettvágytól eltelve, al-kotni és győzni akar. Amelyik tisztán látja hivatását, sajátos feladatát a nem-zet és a katholicizmus életében, tudatában van léte és munkája nélkülözhetetlen-ségének és fontosságának. Egy ifjúsági kongresszus, valami váratlan esemény, egy jó,szándékú és tudatos öszefogás fogja-e kirobbantani, elindítani és kibontani a f iatal görögkatholikus értelmiségnek ezt az ú j életét, nem tudom, de az ese-mény, a közvetlen elindulás nem késhet soká. Képességek, tömegek és feladatok külön-külön léteznek ma még, de el kell kezdődnie az egyesülésnek, a feloldó-dásnak. A munka munkást, a munkás munkát, a tömegek vezetőt és a vezetők tömegeket keresnek a görögkatholikus horizonton és az összetalálkozás fogja meg-hozni a görögkatholikus renaissancet.

IV.

A régi romantikus, kedves kor, a parókiák, jóságos embereinek kora tovatűnt. Emlékének ápolása, fenntartása egyik feladata az ú j világnak, mert erőt és tör-téneti folytonosság-érzést merítünk belőle, de le kell számolni azzal, hogy elmúlt, s könnyes szemmel is hiába szeretnénk visszahívni, hiába szeretnénk darabról-darabra összerakni minden emléket, ami fennmaradt belőle. De a görögkatholiciz-mus sorsa, élete, a szertartásunk léte nincs vele összekapcsolva. Az életiram ú j ritmust, a történelem ú j missziót, a sors ú.i életformákat í r t elő számára és meg kell találni a szellemi és lelki képességeket, a tulajdonságokat és tömegeket amikkel új, talán még nagyobbszerű történelmi hivatását be fogja tölteni a ma-gyar görögkatholicizmus.

UNIÓS HAJLANDÓSÁG ÉSZTORSZÁGBAN

Az „Apostolát" egyik közeli számában 0. Vaszilij jelzéssel egy érdekes köz-lemény jelent meg az észtországi vallási helyzetről. Az ország 1,200.000 lakos-ságából csak mintegy 2500 a katholikus, 200.000 a pravoszláv és 800.444 a luthe-ránus. A pravoszláv oroszok — kb. 70.000-en — az ország keleti részén élnek a Narva folyó és a Peipous tó mellett. Főbb gócpontjaik Narva és Petseri, ahol már a XV. században volt kolostoruk. A többi, kb. 130.000 pravoszláv hívő észt nemzetiségű. Az oroszok egy része a sztárovircek (óhitűek) szektájához tarto-sik s a Peipous tavon való halászattal foglalkoznak. Narvában, ahol kb. 25 keleti ritusú katholikus hívő van, már 1933-ban egy kis templom is épült számukra, amely mellé ú. n. gyermekkertet (játszó iskolát) is építettek s azt a Lengyel-országból származó Szent Szív-apácák vezetik s kb. 30—40 fiu- és leánygyermek látogatja. A keleti szertartású katholikusok helyzete eleinte igen nehéz volt Észtországban, most már könnyebb, mert a lakosság nagyon meg van elégedve a nővérek nevelésével.

A pravoszláv észtek is lutheránusok voltak s csak 1840—1855 között tértek át a pravoszláviára. Abban az időben ugyanis nagy ellentét keletkezett a paraszt-ság és a birtokosok között s a parasztok felvették „a cár h i té t" , mert azt remélték, hogy több földhez és nagyobb szabadsághoz jutnak az ú j vallás révén. Most legnagyobbrészt Párnu, Nalga és Voru vidékén, valamint a Saaremaa és a Hiiumaa szigeteken élnek. Saját liturgikus könyveik vannak, amelyek görögből

•84

lettek észt nyelvre fordítva. Papjaik eleinte a tartui protestáns egyetemen ta-nultak, most azonban már a petseri zárdában nevelkednek.

A protestáns hatás még ma is érezhető azonban a pravoszláv észteknél, ami főképen a képek tiszteletének lanyhább gyakorlatában s a liturgikus énekben érezhető. Némely szertartást is megrövidítettek s bizonyos liturgikus külsőségekben is elütnek a többi pravoszlávoktól. A katholicizmussal szemben azonban nem elfogultak az észt pravoszlávok. Metropolitájuk tíz évvel ezelőtt néhányszor megbeszéléseket folytatott a bencésekkel az egyesülésről, amely ma is élő gondolat náluk. Gyakran dicsérik a katholikus egyházban látható rendet, szervezettséget és a minden politikai nyomás közepette is erős kitartást. Ez az egységes felfogás hódít a kormány tagjainál is, akik óhajtanák, hogy apostoli •nuneiusa Jegyen Észországnak s bizonyos „konkordátumra" is gondolnak a kath. egyházzal, amellyel szemben tiszteletüket és jóindulatukat nyiltan is ki-fejezik. A papság körében is megvan a kezdvező hangulat. Az észt pravoszláv szinodus hetilapja, az „Elutode" gyakran közöl híreket a kath. egyházról, nem-régen is jókívánatait fejezte ki| a 80 éves XI. Pius pápának s a Szent Péter templom és a Vatikán fényképét is közölte.

A keleti szert, katholikusoknak is van egy „Ühine K i r i k " „Egy Egyház" c. fo-lyóiratuk, amely viszont barátságos magatartást tanúsít az orthodoxokkal szem-ben. Ez a viszony általános érdeklődést keltett pl. Finnországban, ahol rokon-szenvvel fogadják a két egyház figyelmes magatartását, amelyet a lutheránusok is elismeréssel méltatnak. Az észt nép, 0 . Vaszilij szerint, ősi és valódi kultú-rá ja mellett, láthatóan keresi a vallási emelkedést. Nem elégíti ki teljesen sem a protestantizmus, sem az orthodoxia, mélyebb vallási művelődésre vágyik. Nem szívesen látja, hogy a tartui (dorpáti) egyetemen tanuló protestáns pásztor-jelöltek egy része nyilvános atheista. Némelyik városban, pl. Haapsal-ban a hí-vek kívánták, hogy pásztoraik gyóntassák őket. A szentségeknek katholikus re-formjá t is óhajtják, hogy lelki megnyugvást nyerjenek. Észtország az igazi sza-badság hazája, ami elősegíti az egy, szentegyház fogalmának tökéletesebb meg-i értését.. Két nagy eszméje van az észt katholikus mozgalomnak: 1. a bennszülött latin és görög szert, papnevelés, mert eddig egyetlen ilyen papjuk sincs, a 2-ik pedig észt nyelvű katholikus könyvek kiadása, mert két folyóiratukon kívül csak egy imakönyv van még észt nyelven. Sz.—

A PÁPAI JOGI INTÉZET RÓMÁBAN Az „OrcLo Anni Academici 1936—37." A római juris utriusque pápai intézet

évkönyve került hozzánk, amelyből látjuk, hogy milyen alapos egyházjogi és pol-gári jogi kiképzést nyernek azon szerencsés i f j ú papok, akik tanulmányaik kiegé-szítése céljából ebbe a pápai intézetbe juthatnak. Ez a pápai főiskola a „Deus scientiarum Dominus" kezdetű apostoli constitutio alapján létesült s a tudomá-nyos fokozatok és a hallgatókkal szemben felállított követelmények szempont-jából ezen intézetre is érvényesek a többi pápai egyetemekre vonatkozó szervezeti szabályok. A mindkét jogot kultiváló intézetben rendes tárgyak: Jogbölcselet, jog-történet, általános egyházjogi és jogi ismeretek, egyházi jog, magánjog, nemzetközi jog. Melléktantárgyakként adják elő benne a konkordátumok jogát, az élő polgári jogot, a kánonjog történetét, nemzetgazdaságtant, statisztikát, a római jog tör-ténetét és forrásainak exegezisét, közjogot, a középkori polgári jogot, jogtörténeti methodologiát stb. Speciális és külön kurzusokon adják elő: a keleti egyházjogot, a missziós jogot, az egyházi diplomáciát, a kánoni adminisztráció gyakorlatát, a kánoni perjog gyakorlatát, a diplomácia történetét, a palaeographiát, a görög-római jogot, a földközi tengeri Kelet jogát, az izlám-jogot, a római kúria latin stílusát stb.

Ezen felsorolás is mutatja, hogy a kellő theologiai előkészülettel rendelkező hallgatók milyen széleskörű jogi ismeretekre tehetnek szert. Az akadénüai grá-dusok (doktorátus) megszerzése a kánonjogi facultáson három, a közös jogi facul-táson négy éves studiumot kíván. A professori karban a pápai legfőbb jogi foru-mok, a datária, a signatura, a kongregációk jeles előadói és consultorai foglalnak helyet. A keleti egyházjogot P. Coussa Akácius aleppói bazílita atya, a bölcselet,

•85

a theologia s a kánonjog doktora, a Keleti Kódex szerkesztőbizottságának titkára, a Keleti Sz. Kongregáció consultora, a Rota Romana ügyvédője és kö'telékyédője ad ja elő. (Akinek mélységes tudásáról, közvetlen, megnyerő egyéniségéről e sorok írójának Rómában személyesen is szerencséje volt meggyőződni.)

Közelebbről, uniós szempontból is érdekel bennünket, hogy a kánonjog törté-netében, főképen annak az Egyház alapításától a IV. századig eltelt korszakából a pápai primátus kérdése külön alapon tárgyalást nyer. Rendkívül érdekes anyaga van a kánon jogtörténetének a IV—VII. században, amikor ez a jog a római-bizánci impérium alatt hatalmasan kifejlődik. Az egyházmegyék szervezése, az ér-seki, a metropolitai, a patriarchai, exarehai és prímási jog "fejlődése, a papi nő-sülés és coelibatus kérdése e korban, — főbb tételei az előadásoknak. — A 'fcelbti egyházjog tárgyalásánál ugyancsak érvényesül az uniós szempont, amennyiben az elszakadt Kelet egyházjogáról is megfelelő tájékoztatást kapnak a hallgatók.

A nagyra hivatott intézet tudományos munkásságának legvilágosabb bizonyí-téka az, hogy „Apollinaaris — commentarius juris canonici" címen folyóiratot ad ki, amelynek munkatársai az egész világ legjelesebb egyházjogászaiból s a római kúria fő hivatalainak s a kongregációk előadóinak sorából kerülnek ki. Ugyancsak az intézet adja ki a „Studia et Documenta históriáé et j u r i s " c. évi kétkötetes több nyelvű tudományos gyűjteményt. „Consultationes juris canonici" címen megjelenő köteteiben a legkiválóbb jogászok adnak feleletet a jogi élet felvetődő és vitás kérdéseire.

Az évkönyv végén a professzorok jelesebb és nagyobb munkái vannak felsorol-va, amelyek között az egyházjog minden területénői kiváló tudományos műveket kaphatnak az érdeklődők. A művek egyrésze latin, a másik része pedig olasz nyel-ven van írva. Dr. Sz.

A NÉMET UNIÓS MOZGALOM ( G Y A K O R L A T I UNIONIZMUST !)

„Herr, Dein ist der Orient, Dein ist der Occident, Hagios ho Theos, ¡hagios Ischyros, Hagios Athanatos, segne des Werk der Einigung, und füihre Morgenland und Abendland, die beide in Deiner Sonne liegen, auch in Deiner heiligen Kire,he zusammen." M. Cardinal Faulhaber.

A német uniós mozgalmat legtalálóbban úgy lehetne jellemezni, hogy „uniós mozgalom a gyakorlatban". Ennek szimbolikus jelentőségű eseménye volt a mult év június 29-én Szent Péter és Pál főapostolok ünnepén az a sokak részére felejthe-tetlen lelki élményszámba menő papszentelés, amely Münchenben az ottani Szent Bonifác bazilikában ment végbe. Dr. Nik. Bud'ka lembergi gör. kath. segédpüs-pök Wladimir Andruskiwot, a müncheni Szent András papnevelő intéseit nö-vendékét szentelte áldozópappá a tkeleti uniós mozgalom számára. Előtte való napon pedig! az első német származású növendéknek adta fel a diakonátust a keleti szertartás szerint. Ez a tény a német uniós mozgalom egyik legszebb gya-korlati eredménye. Ezzel teljesítette a Szent András intézet először nagyjelentő-ségű feladatát, hogy a különböző keleti országokban, főleg Oroszországban szen-vedő és az igazság után vágyó keresztény lelkeknek papokat, misszionáriusokat küldjön. A német katholikusdk imája és anyagi támogatása hozta létre és tar t-j a fenn ezt az intézményt. De hosszú és fáradságos volt az út idáig, amíg a német katholikusok az egyetemes gyakorlati uniós munkának most már évenként egyre több és több munkaerőt tudnak majd ajándékozni.

Először — mint minden hasonló esetben — meg kellett szervezni és alapo-san előkészíteni a mozgalmat.

•86

Erre szolgált a CATHOLICA ÜNIO EGYESÜLET.

A Catholiea Unió 1923-ban alakult P. Augustin v. Galen 0. S. B. kezdemé-nyezésére P i f f l Gusztáv akkori bécsi bíboros érsek tetterős támogatása mellett. Célja és feladata: az elszakadt keletiek újraegyesülését munkálni: 1. Imádság által; — buzgón imádkozni, hogy Isten miné\ több alkalmas i f jú t hívjon meg főkép a keleti szertartású egyesültek közül a papi missziós hivatásra, hogy így a keleti nemegyesültekhez s főkép a papokat annyira nélkülöfe|6 oroszokhoz mi-nél több apostolt lehessen küldeni. — 2. Anyagi támogatással, pénzadományok-kal lehetővé tenni megfelelő papnevelőintézetek alapítását és fenntartását, hogy azokban az Istentől erre a nagy munkára meghívottak kellőképen kiképezhessék magukat és előkészüljenek a rájuk váró nehéz feladatra. Az egyesület ezen cél-jának részint a tagsági díjak útján, részint egyes tagoktól kapott alapítványok által tud megfelelni. Vannak, akik alapítványokat tesznek halottaik emlékére vagy valamely szent tiszteletére, vagy elvállalják egy-egy növendék egészben vagy részben "való kiképeztetésénelk költségeit, mint ez a pogány missziókra vo-natkozólag már azelőtt is szokásban volt. — 3. Megfelelő) iratok terjesztése ál-tal. Hivatalos folyóiratuk eleinte a Catholiea Unió címen jelent meg, ma a „Der Christliehe Orient" címen Münchenben. Ezen kívül sok más, a keleti egy-házra vonatkozó füzetet és könyvet terjesztenek és gondoskodnak ilyenek ki-adásáról. A római Szentszék 1924-ben jóváhagyta az egyesület alapszabályait és a kezdetben csak Ausztriára vonatkozó bécsi kezdeményezést a többi or-szágokra is kiterjesztve, annak támogatásával és előmozdításával elsősorban a bencés szerzetes rendet bízta meg. 1924 március 21-én kelt külön iratában, ame-lyet a bencés főapáthoz intézett, azon kívánságának adott kifejezést^ hogy a Szent Benedek rend, amely életmódjával, kultúrális munkája által Kelet szelle-méhez oly közel áll, — egészen különleges módon szentelje magát az uniós mun-kának. Ez úgy történjék, hogy minden országban legalább egy rendházat keleti szertartású bencések számára rendezzenek be s az összes keleti szertartású ben-cések egy tartománnyá egyesülve majd újabb rendházakat alapítsanak Orosz-országban. Ennek a pápai intézkedésnek legelőször Belgiumban tettek eleget az Amay sur Meuse-i uniós kolostor alapításával, amely rövid idő alatt nagy-jelentőségű lett.

A Szentatya kívánságára a bencés főapát 1927 szept. 19-én az összes ben-cés apátokhoz intézett körlevelében a Pápa Őszentsége iránt való „tisztelet és engedelmességre" hivatkozva felhívja az apátokat, hogy a Catholiea Unió mun-káját minden erejükkel támogassák és hogy minden apát bízzon meg egy-egy szerzetest, akik különösképen szenteljék magukat ezen feladatnak.

1927-ben már a schweizi Freiburg püspökét, M. Bessont nevezte ki Őszent-sege a Catholiea Unió elnökének, 1931rben pedig a Kel. Sz. Kongregáció hiva-talosan pápai műnek nyilvánította a Catholiea Uniót az Opus S. Petri-hez ha-sonlóan (Acta Ap. Sed. 23. (1931) 162—164.).

Közben elterjedt az egyesület Németországban, ahol a fuldai és freisingi püspöki konferencia elrendelte annak támogatását, — továbbá Európa és Ame-rika azon országaiban, ahol még más hasonló célú egyesület nem volt. 1928-ban Münchenben propagandaközpontot létesítettek, melynek feladata, hogy előadások, uniós hetek, kiállítások rendezésével, újságcikkekkel, szóval és írásban felhívja a katholikus tömegek figyelmét és áldozatkészségét a keresztény Kelet iránt

•87

való érdeklődésre. Minden államban külön országos igazgatókat bíztak meg a mozgalom megszervezésével. így ma már majdnem valamennyi nyngati államban meg van szervezve a Catholica Unió, vagy valamely más hasonló szervezet. Az intenzív, céltudatos megszervezésnek köszönhető, hogy már az 1931—32. években 300 ezer lírát 'tudott az egyesület a Keleti Szent Kongregáció rendelkezésére bocsátani, amit Őszentsége a Kongregáció előterjesztésére a különféle keleti uniós intézeteik fenntartására és papnijvendékek neveltetési költségeire fordí-tott.1) Igen érdekesek azok a kimutatások, amelyeket ennek az összegnek a fel-osztásáról b. e. Sincero kardinális, a Keleti Sz. Kongregáció akkori ti tkára küldött a Catholica Unho elnökéhez. A Szentszék csodálatos atyai gondosko-dása az uniós misszió minden ágának juttatott belőle, aszerint hogy] mennyire szorul rá mindegyik. „Nem kicsi az a haszon, ami ebből Isten segítségével a ke-leti egyházra háramlani fog. Igaz, hogy a szükséglet napról-napra nagyobb,j de ott lesz az Úr, hegy nekik segítsen!'' ' mondta Sincero kardinális kísérő ira-tában.

Miközben az egyesület egyre terjedt, s a nagy eszmét mindig több és több szív tette magáévá, sőt már nagy összegeket is tudtak gyűjteni és a Keleti Szent Kongregáció rendelkezésére bocsátani, — csakhamar jelentkeztek alkalmas if-fiak is, akik életükeft az uniós-misszió szolgálatába ajánlották fel, hogy mint papok működjenek érte. A Catholica Unió pártfogásába vlette őket és anyagilag támogatta. Ettől már csak egy lépés volt egy külön papnevelőintézet alapítá-s inak gondolata.

A MÜNCHENI SZENT ANDRÁS PAPNEVELŐINTÉZET.

Ennek a gondolatnak megvalósítása az idők és, a helyzet sürgető parancsa volt és nem is várathatott már magára sokáig. Csakhamar akadtak kezdeménye-zők és erős támogatók is. Már 1922-ben, amikor Geyer püspök Faulhaber mün-cheni kardinális előtt azon szándékának adott kifejezést hogy a külföldi dias-porákban élő németek lelki gondozása céljából külön papnevelőintézetet alapít, Faulhaber kardinális úgy vélte, hogy egyelőre sokkal isürgősebb és fontosabb volna az Oroszországba küldendő papok nevelésére alapítani szemináriumot. Ez a gondolat igazi apostoli szívből fakadt, amely egyházmegyéjének és országának határain messze túl tekint és érez. Amikor tehát a Catholica Unió kiadta a jel-szót: „Papokat Oroszországnak!" — Faulhaber bíboros régi vágyának betelje-sülését látta és a Szentatya 1928-ban kelt „Rerum Orientalium" enciklikáján&k szellemében örömmel vette maga kezébe az ügyet, azon szándékkal, hogy vele Oroszországnak és az egész keresztény Keletnek használjon és főkép, hogy a Szentatya akaratát teljesítse, kinek kívánsága, hogy a püspökök, amennyire csak lehet, részt vegyenek az egyesülés nagy művénelk munkálásában. így nyílt meg 1932-ben a Keleti Szent Kongregáció engedélyével Münchenben a Szent András-ról neveaett papnevelő intézet, melyeit a Catholica Unió tar t fenn. Az ú j intéze-tet s a keleti előrások szerint felszentelt s ikonosztázzal és görög oltárral ellátott kápolnáját maga a kardinális szentelte fel. „Ha kicsi is az ú j kezdeményezés — mondotta beszédében — mégis a szerény keretek között egy nagy és örök érvé-

így 50 ezer lírát Mar Ivanios érseknek juttatott az újonnan alapított ma-lábár papnevelőintézet céljaira, ami által igen megerősítette az ottani újonan egyesült egyházmegye helyzetét és a nagy reményekre jogosító indiai uniós missziót.

•88

nyű gondolat valósul meg: a világot, az emberiséget átfogó nagy Catholica Unió, az Egyház, a 'kereszténység egységének gondolata, melyért munkálkodni mind-nyájunk hivatása. Ezért kell az összes keresztényeiknek imádkozniok, ezt kell az í j intézetnek szolgálnia: papokat adnia Keletnek."

Az intézet rektora (P. Chr. Baur lett, aki alapos ismerője Keletnek és éppen akkor tért haza onnan nyolc hónapig tartó tanulmányútjáról. Az első iskolai évet 5 növendékkel kezdték: 1. görög, 1 rutén, 2 ukrán, 1 német nemzetiségű nö-vendékkel. Ezekhez csatlakozott a II. félévben még 1 ukrán és 2 német, akik szintén a jövendő oroszországi apostoli működésükre készülnek elő. A növendé-kek a müncheni egyetem theologiai fakultásán hallgatják a theologiát. Házi ká-polnájukban görög és ószláv nyelven történik a szent liturgia áldozatának be-mutatása ünnepélyes alkalmakkor az intézet házi énekkarának ¡kíséretével. A kápolnát a hívek érdeklődéssel látogatják. Az intézetből kikerülő növendékek, amíg Oroszországba nem mehetnek, a többi orosz misszió papjaihoz hasonlóan az orthodox szláv vidékeken nyernek beosztást, hisz egyedül Lengyel—Ukrajná-ban is csaknem 4 millió az elszakadt keletiek száma, ami magában is elég nagy munkatér a misszionáriusok számára. Mindamellett legközelebbi és sürgős céljuk és feladatuk csak Oroszország, hogy ott terjesszék a kafcholikus Egyházat.

Mert el fog jönni az idő, amikor a nagy vihar kitombolja magát és ez a nagy földrész is megnyitja (kapuit, hogy befogadja az Urat. De milyen állapot-ban lesz akkor ez a szerencsétlen agyongyötört ország? Hová jut még addig a botee vizáit orosz nép? Húsz év óta ú j generáció nőtt ott fe l : milliós tömegek egyház nélkül, vallás, hit, templom nélkül. Erkölcsileg elvadult, eldurvult, meg-romlott nemzedék, amelyet már alig lehet kimenteni a mocsárból. A tömeg egy része a belénevelt ellenszenvvel fogja fogadni az Egyházat. Az ő előítéleteik-kel megküzdeni nehéz feladat lesz Oroszország leendő apostolainak.

Nagyon soktan vannak, akiknek szívéből minden atheista propaganda elle-nére sem halt ki az emberi lélek természetes vágyódása Isten után. Ezek a lel-kek keresik Istent, de vájjon fognak-e tudni különbséget tenni az igaz Egyház és a tévtanítók között? Nagyon valószínű, hogy annak a misszionáriusnak lesz-nek hívei, aki előbb jön hozzájuk Isten nevével, — még ha nem is az igaz hit apos-tola lesz az. Már pedig ilyen ,elég fog akadni: a különféle angol és amerikai szektáik már készülnek rá, sőt lehet, hogy talán már (ott is vannak. Az igaz Egy-házat sem találhatja tehát készületlenül a nagy nap, amelyen az irgalmas ég megnyílik Oroszország fölött, az igaz hit apostolai sem lehetnek némák. Aki Krisztus küldetését bírja, ne pihenjen, ne tétlenkedjen ilyenkor, most amíg még nem késő. ;

A keresztény Európa évenként száz és száz misszionáriust küld a pogány országokba: Afrikába, Indiába, Kínába és a többi népekhez. Magyarország ¿180 munkaerővel vesz részt a szent versenyben. Ha tehát a pogányokhoz papokat, misszionáriusokat küldünk, ha nagy missziós »egyesületek dolgoznak ezek érde-kében, ha számtalan kéz gyűjt adományt és adakozik, hogy lehetne és miért kéne éppen Oroszországot és a többi keleti szertartású országokat egyszerűen nyomorultan sorsukba hagyni? Minden orvos azt a sebet gyógyítja és köti be legelőször, amelyik a legjobban f á j és -Vérzik. És melyik seb f á j ma jobban a kereszténységnek, miiit Oroszország, az orosz bolsevizmus sebe, (amely a legve-szélyesebben ragályos. És pxelyik missziós terület lehet nekünk közelebb, mint ez? Oroszország ¡földrajzilag is a legközelebb ^an hozzánk, szellemi hullámai

•89

pedig országunk határain átcsapnak. Oroszország a legnagyobb keleti szertar-tású ország, ha ezt megnyerjük, a 'többiek is visszatérnek az Egyház egységébe. Azon kívül a többi Kelet /kevÓsbbé ismert a magyar nép előtt, de a világháború lalatt Oroszországot kcfeülünlk is sokan megismerték, utána pedig az oroszor-szági 'egyházüldözés borzalmairól jminltetiki hkilőtt. Mindenki tudja, hogy ot t papokat, híveket gyilkolnak, ¡kényszermunkára visznek, templomokat rombolnak^ — s ez a mi népünknek is f á j s együtt érez az üldözöttekkel.

Ezek után már nem is kérdés, hogy smi volna nálunk is a teendő? ¡Itthon is megszervezni a mozgalmat a pogány missziók mintájára. Uniós vasárnapokat és ima-napokat .rendezni parókiáinkon. Felkölteni az érdeklődést a nagy ügy iránt és bekapcsolódni az (egyetemes mozgalomba. Ez bizonyára még sokkal na-gyobb rokonszenvre találna magyar népünk ikörébon, mint a pogány missziók, hisz a szerencsétlen orosz nép és a többi keleti szertartású népek történelmi múltjánál és kultúrájúiknál fogva sokkal közelebb állnak Európához, mint a po-gányok.

És mégis, ha összehasonlítjuk uniós «mozgalmunkat a pogány missziók mai állásával, azt látjuk, hogy ez a nem kevésbbé fo'ntos ügy pnég egészen a ¿cezdet állapotában van. De idővel és tervszerű munkával az uniós mozgalomnaík is el kell érnie azt, amit a pogány missziók elértek. Mert az uniós mozgalomnak egyik leggj*akorlatibb feladata és célja iaz, hogy papokalt adjon a keresztény Keletnek. Ott vannak az e célból már évek óta felállított papnevelő intézetek: Rómában a „Rnssicum " , Lille-ben a Szerit Bazil ihtézet, a lublini papnevelő intézet, ia jezsuiták, redemptoristák, bencések, karmeliták, keleti szertartású noviciátusai, az (olasz baziliták, stb. — mind várják az Űr nagy aratásának munkásait. Unionizmust, egyesülést, gyakorlati eredményeket el sem lehet kép-zelni nagyszámú és hivatááa magaslatán álló uniós-missziós papság nélkül. IjC-het-e valami nagyobbat adni az uniós mozgalomnak, ami gyakorlatibb jelentő-ségű és értékű volna, ¡mint ezért, (imádkozni és dolgozni?

Krisztus hív, ¡millió cés millió szenvedő és az igazságot kereső keleti testvé-rünk vágyódva nyúj t ja felénk, Európa népei felé ki tár t ka r j á t : „küldjetek ne-künk papokat, akik új ra felépítsék lerombolt oltárainkat, akik visszavigyenek minket Is tenhez!" Ez a Pápa akarata! Segítsünk a pápának, imádkozzunk és működjünk közre a keresztény Kelet megváltásában. (gy. j.)

I1M

•90

IRODALOM

* A magyar történet bizánci forrásai Moravcsik Gyula, a Hóman Bálint ál-tal szerkesztett Magyar történet kézi-könyvének I. kötete 6/b. füzete gya-nánt írta meg 256 oldalas s a mi szem-pontunkból is különös figyelemre ér-demes művét, amelyet a Magyar Tör-téneti Társulat adott ki. A műhöz egy táblázat Ls van csatolva, amelyen szá-zadok szerint vannak feltüntetve a bi-zánci forrásokban előforduló s a ma-gyarokra vonatkozó népnevek görög forrásai, közöttük néhány latin és szláv forrás is. A klasszikus világ ha-tását még retrospektive is alig tudja felmérni a tudomány. Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy mi maradna a mai európai kulturából, ha abból a klasszikus művelődési elemeket és szel-lemet ki lehetne vonni. Még ma is az egész világ érdeklődését le tudják kötni az ó-görög szellem alkotásai, amelyek-nek szinte töretlen vonalban egyenes folytatása az antik és a keresztény elemek összefogásából fakadó ú j szel-lemi virágzás, amely Bizáncnak szinte fogalommá lett nevéhez fűződik. A bi-zánci történeti forrásoknak hazánkban való ismerete nyomaiban Mátyás ko-ráig nyúlik vissza. A bizánci történeti források felkutatásának és publikálá-sának történetére vonatkozó tanulmá-nyok hatalmas felsorolásával beigazolja a szerző, hogy szinte egyetemes mazga-tó szellemi erő volt a görög művelődés, a német és orosz tudományos munka tett azonban legtöbbet feltárása érde-kében. Krumbachernek (Geschichte der byz. Litteratur, München, 1897.) alap-vető műve ma is alapvető, s az orosz tu-dományosságnak főképen a bizánci ha-giográfia és az egyház- és zeneművelő-déstörténét. terén végzett munkája szá-mottevő. A katholikus egyház is ha-talmas konzerváló munkát végzett, elég a hatalmas Mausi-féle gyűjteményre, vagy a Migne-féle Patrologiának görög sorozatára utalnunk.

A szerzőt Esősorban talán Bizánc és a környező népek kapcsolatai érin-tették s a magyar kapcsolatok feltá-rásánál is minden mutatkozó nyomot megjelöl.

Elismeri a szerző, hogy a magyar-bi-zánci érintkezések történetének össze-foglaló tudományos feldolgozása még hiányzik, szerintünk azonban az ő ala-pos és legnagyobb időkig kiterjedő (pl. 1930-as leningrádi műről is tud) kutató munkája nagyon is meg fogja könnyíte-ni annak megszületését.

A magyar történet bizánci kútfőit négy csoportban tárgyalja. A IY—IX. század kútfői: a kialakulás kora, a IX —XIII. századbeliek: az Árpádházi ki-rályok kora összefoglaló címen vannak tárgyalva a könyvben. A honfoglalás korabeli magyarság történetére nézve becseseknek mondja az ószláv egyházi nyelven reánk maradt azon munkákat is, amelyet a bizánci történelmi iroda-lommal szorosan összefüggnek, vagy egyenesen elveszett görög művek fordí-tásai. Az Árpád korabeli görög térítés forrásai között megemlíti a Szent Ist-ván által1 alapított veszprémvölgyi apá-ca monostor 1002 előtt kiállított görög-nyelvü adomány levelét, amelynek kri-tikai kiadását Gyomlay Gy. bocsátotta közre. Beszél a visegrád-szentendrei, tormovai, dunapentelei. szávaszentde-meteri stb. görög apátságokról is. A gö-rög-magyar uralkodóházi kapcsolatok forrásai is rendkívül érdekesek.

Az egész könyv a legteljesebb mér-tékben megérdemli, hogy mindazok, aki-ket a magyar múlt s a görög rítus sze-repe érdekelj útmutatása nyomán el-mélyedjenek a forrásművek gazdag anyagaiban.

A Sz. Bazil rend ukrán nyelvű jeles tudományos folyóiratának, az Ánalec-ta-nak (Zápiszki) mult évi decemberi számában is egy nagy elismeréssel adó-zó ismertetés jelent meg a műről. El-ismeri, hogy ez a könyv mindenkor igen értékes orientációs eszköze lesz a ma-gyar történet iránt érdeklődőknek s hogy a szerző teljesen meg lehet elé-gedve, mert. kitűzött célját elérte és jó szolgálatot tett hazájának, a törté-nelemnek és a toudmánynak egyaránt. Ezt az elismerést valóban meg Ls ér-demli a mű.

Szántay-Szémán István dr.

•91

* Szunyogh Xavér Ferenc 0. S. B.: „A szentmise kialakulása. Szent István Társ. Budapest. 1936. 100 lap. A mun-ka szerzője a magyar liturgikus mozga-lom egyik meginditója s mindvégig apostoli buzgóságu vezéregyénisége. E müvét is a népi liturgikus mozgalom szolgálatába állitotta azzal a célzattal, hogy a hivek a szentmisét e korszerű, genetikus magyarázat alapján megért-sék s abba, mint a katolikus kultusz központjába, tevőlegesen kapcsolódja-nak bele.

A kérdés elaprózása nélkül mutatja be a szent áldozat szertartásának fejlő-dését. Nem a jelenből tekint vissza, ha-nem az első mag elé állítja az olvasót s ebből kiindulva vázolja a fejlődést. A zsidó hagyomány fényével megvilágított utolsó vacsorát, az apostoli kor agapé-val, majd oktató istentisztelettel kap-csolatos áldozati lakomáját s Justinus vértanú liturgiáját szemlélteti. Ezen s az Apostoli Konstitúciók liturgiáján keresztül jut a Nagypéntek római rítu-sához, a római miseforma ősiéhez, hoz-zákapcsolva természetesen az áldozati részt, melyet Nagypénteken a Sz. Ke-reszt kultusza helyettesitett. Ismerteti a többi miseszöveg emlékeket is, már amennyire az a laikus közönséget ér-dekli s a kitűzött cél elérésére szolgál. Századról-sizázadra pereg előttünk a ró-mai miseliturgia bővülő fejlődése a VI—VIII. századig. Tovább is, egészen a mai korig, de ebben az időszakban fejlődési jelenség már alig mutatkozik.

Nagyon kellemes benyomás a könyv olvasása körben — a mi uniós szem-pontunkból — az, hogy Kelet ősi litur-giáin keresztül vezti le a római misét.

Bár a könyvben kisért az „egy, isizent, katolikus és apostoli l i turgia" mult századbeli eszméje, Kelet liturgiájának a nyugatira való hatását minden olva-sónak el kell ismernie.

A könyv népies iránya kizárja azt, hogy a tudományos kutatás mikrosz-kópján vezesse át minden állítását, azért pár megjegyzésünket meg kell

tennünk — salva summa reverentia erga auctorem — azok miatt, akik eset-leg kritika nélkül fogadnák hypothesis jelleget magánviselő egyes adatait li-turgiatörténeti forrás gyanánt.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a Mi&chna idézett részei (Bera-chot, Pesachim) csakugyan a Krisztus után II. századvégi hagyományt őrzik s régibb korban gyökereznek, de bizto-san nem lehet megállapítani, mely ré-szek nyúlnak vissza a krisztusi idők hagyományába. Ne felejtsük el, abban az időben diasporában él a zsidóság s Jeruzsálem pusztulásától csaknem más-fél század választja el. Ezekre a feje-zetekre támaszkodva a krisztus kora-beli étkezési hagyományokat s az utolsó vacsora történetét nem lehet minden mozzanatában hitelesen és biztosan megállapítani.

Justinus vértanú a liturgia fejlődé-sében nem a történetíró, hanem csak a tanú, forrás szerepét tölti be és pedig a II. századbeli efezusi misét i r ja le (esetleg a jeruzsálemit). Támpontot nyújthat hypothezisiek felállítására, esetleg a fejlődés egy helyi jellegű moz-zanatát mutatja be, de nem a II. szá-zad katexochén liturgiáját. Ebből az időből, illetve a következő századból fennmaradt, a könyvben is elsorolt li-turgikus szövegtöredékek a helyi litur-giák elég változatosságáról tanúskod-nak. Maga Justinus egyébként is tu-lajdonképen a cselekményeket i r ja le, szöveget nem közöl. Azért egy kissé messzemenő az a következtetés, hogy abban az időben kelet liturgiája nyuga-tétól nem tért el, mert Justinus ezt em-iitette volna. Amit ugyanis leir, majd-nem ma is el lehetne mondani. A mise főrészeit beszéli el, ez pedig Keleten és Nyugaton ma is egyaránt azonos.

A messzemenő következtetést azért vonják, mert feltételezik legalább na-gyobb területi egységeken a liturgikus szövegek kötöttségét és azonosságát. Ez pedig az első három századra nem iga-zolható.

•92

Az Apostoli Konstitúciók liturgiájára el lehet ugyan mondani, hogy sok rész-lete a IV. századnál régebbi. Tán az is igaz, hogy pár vonásában a II. szá-zadba nyúlik vissza menetében s alap-gondolatában, de nem szabad elfelejte-nünk, hogy közben nemcsak két század pergett le, hanem történelmi és liturgia történeti korszak fejeződött be a ke-reszténység felszabadulásával.

A Veronai kódex és a Der Balyzehi papiros epiklezisének öszehasonlitásá-nál érdekes gondolatot pendit meg. Az előbbi áldozási, az utóbbi átváltozta-tási epiklézist tartalmaz, de a consee-ratio előtt. Érdemes kivizsgálásra, váj-jon nem a kettőnek összekapcsolásából alakult-e a mai byzanci epiklezis, mely kiváltképen a Chrysostomos liturgiá-ban nyilvánvalóan magán hordja mind-kettőnek jelét.

Szent Cyrill katechesiseiről ugyanazt kell mondanunk, amit az Ap. Konst. li-turgiájárl. Nehéz III . századbeli for-rásnak minősiteni, mikor ez a jeruzsá-lemi liturgia a IV. század első felében indul virágzó fejlődésinek.

I t t még hozzátehetjük, hogy Jeruzsá-lem liturgiájának sokkal több befolyá-sa volt a római szertartás fejlődésére, mint Antiochia liturgiájának (Ap. Konst.), ezt éppen maga a nagypén-teki szertartás igazolja.

Az Ap. Konst. liturgiáját római Szent Kelemennek tulajdonitható ha-gyomány alig hihető, az összes meglevő forrásokkal ellenkezik. Az első három századra vonatkozó liturgikus adatok nem igazolhatók hitelesen, okmánysize-rüleg.

E könyv belső értékén felül komoly intőjel felénk. A római szertartás min-den aszketikus iránya s nálunk szinte irigyelt különleges kultusza mellett szükségét érzi annak, hogy a népet leg-elsősorban a szentmiseáldozatba kap-csolja bele. Nehéz feladatot kell meg-oldania. A liturgikus nyelvet őrizni s a ma individualista embere előtt megked-veltté tenni a liturgikus szellemet. De

nem sajnálja a fáradságot. Kétnyelvű misekönyveivel áthidalja lehetőség sze-rint a nyelvi nehézségeket, liturgiatör-téneti és világszemléleti oktatásával pe-dig megismerteti és megkedvelteti a li-turgia szellemét. így akarja a lelkeket egyháziasisá tenni a liturgia ókeresz-tény világszemléletén keresztül. A mi liturgiánknak nagy helyzeti előnye van. Higyjünk és bizzunk ebben a ne-velő erejében is.

Rohály Ferenc dr. * „Misszijnoj Kalendáry" (Missiós

Naptár). Ilniczky Sándor kanonok-szerkesztő gondos összeállításában az 1937. évre is megjelent Ungváron a missiós naptár, amely a missiós ügyek hathatós támogatásán kivül azt a nagy célt is szolgálja, hogy a legújabb időben az orosz schizma által megkísértett ru-tén nép kezébe a katholikus lélek hithű-ségével és szertartásszeretetével átita-tott népolvasmányt adjon, amely az esztendő 12 hónapján át élessze benne a az. unió tüzét. A schizmatikus moz-galmakkal szemben még hajdudorogi Papp Antal munkácsi püspöksége ide-jén megkezdődött a hitvédelmi munka, amely ma is nagy lelkesedéssel folyik s a nép számára kiadott felvilágosító iratkák tömegével (az ujabbakra rövi-desen visszatérünk) igyekszik az igaz-ság fegyverével megőrizni a szent unió-ban állhatatosan kitartó híveket és visszavezetni az elszakadtakat. Ez a naptár is nivós tartalommal és Ízléses külsőben jelent meg s szinte kivánnók, hogy a mi hiveink kezébe is ilyen ke-rülne. Első közleménye „Róma üdvöz-lése" cimen egy vers a közös édes-anyához. Majd Kontratovios Irén tollá-ból „A kárpátaljai ruszinok népies tör-téne te" c. dolgozat következik, amely szépen összefogja a nagy históriai anyagot, az újabb adatok körül néme-lyiket főképen a schizma keletkezése, az ellene vivott küzdelem, már csak a tények leszögezése szempontjából is bő-vebben kellett volna tárgyalnia. Az al-koholról, a kommunizmusról közölt cik-

•48

kei két nagy sebre keresnek orvosságot. A miissiókról si a lelki gyakorlatokról szóló cikkei is tanulságosak. Szépirodal-mi közleményei is gondosan válogatot-tak. Mihálka I, versbe szedte a „Kár-pátaljai schizmát", mert a nép fülében jobban megragadnak a versben csengő igazságok, mint az ilyen is: „Mert amig Rómával egy fronton volt Kelet, — Senki nem téphette el a hitegységet!" (Doki Vosztok z Rimom czpolynu fron-tu derzsav, — Dotyi jednoszty virö mikto ne rozbinav.") A szokásos gaz-dasági, gyermekápolási stb. tanácsok is mind a népmivelés emelése érdekében íródtak. Kivánjuk, hogy a 160 oldalas s a pápai címerrel és a római Szent Péter bazilika képével diszitett érté-kes naptár évről-évre erősödő uniós szál legyen Róma s a kárpátaljai ruszin lé-lek között. Dr. Sz.

* Mihelits Vid, Modern katholikus fe-jek. A Szent István Társulat kiadása. A mult évi karácsonyi könyvpiac ér-dekes újdonsága ez a" kötet,* amelynek szerzői a szerkesztőn kívül betűrend-ben: Aradi Zsolt, Beller Ipoly, I j jas Antal, Küchár Flóris, Possonyi László, Szalay Jeromos és Szántay-Szémán István, mindannyian a katholikus iro-dalom és publicisztika ismert nevü mun-kásai. A katholikus gondolkodás és cselekvés vezérlő szellemei állanak

elénk e könyvben egy-egy sikerült por-tréban, amelyek az egyéniség kisugár-zó erejével bizonyítják, hogy a katholi-fcizmus a legnagyobb időkben is nem-csak nagy katholikus egyéniségeket, hő-söket, szenteket és vezérlő szellemeket termelt ki, hanem a mai apokaliptikus időkben is egyetlen szilárd pont, amely-ről helyre lehet billenteni és megmente-ni a sarkaiból kibillent szellemi, erköl-csi és szociális életet. XIII. Leó, Mer-cier bíboros, Prohászka, Szolovjov, Fer-rini, sz. Don Bosco, Seipel, hg. Batt-hány—Strattmann László, Necchi, Li-zieuxi sz. Teréz, Ledohowska, Lenz, Ozanam, Psichari, Sonnenschein, gr. De Mun és Bazin azok az irányt jelölő és képviselő egyéniségek, akik a könyvben pompásan megelevenednek előttünk s akiket a keresztény megújhodást és az aktív katholikus élet szükségességét val-ló tanult embereknek okvetlenül közel-ről ismerniök kell. A mi közelebbi, uniós szempontunkból is értékes ez a kötet, mert Szolovjov a legnagyobb orosz uniós egyéniség élet- és jellem-rajzain kívül, XIII. Leo pápának, a ke-letiek megértő nagy barátjának s Kelet méltóságának hirdetőjének, Mercier bí-borosnak, a gyakorlati unionizmus nagy-apostolának s Lizieuxi szent Teréznek életrajzát is tartalmazza, akit az unió megvalósításáért égő nagy pápánk XI. Pius állított az uniós munka patróná-jának magas polcára. Melegen ajánl-juk tehát minden olvasónknak ezt a tartalmában rendkívül értékes és hasz-nos, külső kiállításában pedig Ízléses kötetet. (Szszi.)

KELETI LEXIKON ^ I. VELYAMIN RUTSZKY. Az előző évfolyamban a bresti unióról írott köz-leményünkben megemlékeztünk erről a nagy férfiúról, aki Kunczevicz Sz. Jo-zafát érseknek, a sz. unió vértanújának legnagyobb kortársa és segítője volt. A f. évben lesz^ 300 esztendeje, hogy nagy eredményekben gazdag uniós munkájának bámulatos aratását is látva, elköltözött az élők sorából. A lembergi theologiai Tudományos Társa-ság m. é. december havában uniós kur-zust rendezett emlékére, (amelyről részletesen be fogunk számolni) s fő-képen a bizánci ószláv szertartású katholikusok készülnek világszerte mél-tó ünnepségekkel hódolni emlékének.

VIII. Orbán pápa „az egyház oszlopá-nak és rutlhén Athanáziusnak" nevez-te Rutszkyt, aki valóban rá is szolgált erre a nagy elismerésre. — Litván csa-ládból származott. Magasabb képzett-ségét Prágában és Rómában szerezte, ahol VIII. Kelemen pápától, a keleti rítusnak nagy barátjától nyert ösztöké-lést az apostoli munkára. Rómából Vil-nába tért vissza, ahol megismerkedett Sz. Jozafáttal s elhatározta, hogy a kolostorban imával és böjttel készül fel a sz. unió harcosává. Nemsokáig ma-radhatott azonban elvonultságában, mert Potij Hipation metropolita magá-hoz hívta és segítőtársává tette. így lett aztán ő utána IV. József néven

•94

kijevi metropolitává. — Legelső felada-tának tekintette — Sz. Jozafáttal együtt — a schizma által meglazult szerzetesi élet gyökeres reformját, majd a papság képzését, iskolák állítá-sát. A nép örömmel fogadta a reformo-kat, mert lelkiélete egyre jobban emel-kedett általuk. 1626-ban egyházi zsi-natot hivott össze, amelyen még erő-sebben aláépítette szervező munkáját. Amikor metropolitává lett, a schizma által elhódított híveken kívül az unitu-sok száma már csak alig néhány 10 ezer

volt. Huszonhárom éves főpásztori munkájának eredményeképen 3 millióra emelkedett az unitusok száma, akik 8 püspökség területén éltek akkor. — 1637-ben, 63 éves korában halt meg s halálának háromszáz éves fordulója al-kalmából mozgalom indult meg, hogy eredményekben, papi erényekben, ön-megtagadásban és önfeláldozásban pá-ratlan életének összegyűjtött adatai alapján a boldoggá avatás eljárásának megindítását kérelmezzék. BL

ADATTAR

Fundafio Koriathovits^ana (Az előző évfolyamban közölt részletek folytatása)

Irta : P. Basilovits Joannik 0. S. B. M

Taxaszovics püspök fogsága. 3. §. Rákóczy Györgynek 1641 aug. 12-én ír t Ferdinánd király Taraszovics

ügyében, Eőrsy Zsigmond soproni alispánt írásban informálta az ügy állása fe-lőí. (Linz, 1641. aug. 22.) Az instrukciókból kitűnik, hogy Eőrsynek Erdélyben semmi egyéb üggyel nem volt szabad foglalkoznia, csupán a püspök szabadon-bocsátásának kérdésével. A fejedelem üdvöizlése után át kellett nyújtania meg-bízó levelét s előadni, hogy Balingh a régi királyok által adományozott egyházi kiváltságok megsértésével a püspököt minden ok nélkül tar t ja fogva s fosztot-ta meg javaitól. Meg kellett említenie, hogy a király eddigi közbelépésére még csak választ sem kapott, ellenben a „pá t r ia rka" fogságát a király levelének vétele után még szigorították. Ismételje meg a király kívánságát, hogy a püs-pököt bocsássák át hozzá, követelje az elvett püspöki javak visszaadását és hogy a püspököt hivatása teljesítésében többé ne gátolja. Végül tegyen eljárása ered-ményéről jelentést.

§. 4. A magyar főpapok is tiltakoztak Balingh erőszakoskodása ellen. Töb-bek között Varró István hevesi főesperes, egri kanonok és a káptalan:

Nos CAPITULUM ECCLESIAE AG-> Mi, az egri káptalan emlékezetül RIENSIS memoriae commendamus per ajánljuk jelen levelünk által mindenki-praesentes Literas nostras, quibus ex- nek, akit illet, hogy nagytisztelendő pedit universis, quod Admodum Reve- Varró Lstván hevesf főesperes, a tisz-rendus Dominus Stephanus Varró, Ar- teletreméltó egri egyház káptalanjának ehidiaconus de Heves, et Canonicus kanonokja, stb, Főtisztelendő Taraszo-Venerabilis Capituli Eeclesiae Agriensís vics Bazil úrnak, a munkácsi gör. kath. etc. Nostram personaliter veniens in egyház püspökének nevében es szemé-praesentiam Nomine, et in Persona Re- lyében személyesen elénk járulván a verendissimi Domini Basilii Taraszo- szokott ünnepélyes tiltakozások módjá-vits, Episcopi Ecclesiae Graeco Catholi- ra s alakjában előttünk jelezte és föl-cae Munkacsiensis, per modum, et for- fedte a következőket. Mikép az Úr 1640. mam solitae, et sollenis Protestationis évében Sz. Luca ünnepe táján nemzetes nobis significavit, et detexit taliter. Ballingh János úr„ Munkács várának Qualiter in anno Domini Millesimo, sex- kapitánya, mint hihető, méltóságos Rá-centesimo, quadragesimo, circa festum kóczy György úrnak. Erdély fejedelmé-Sanctae Luciae, Generosus Dominus nek, stb. megbízásából, nem tudjuk mi Joannes Ballingh, Capitaneus Arcis által indíttatva és mily vakmerőségtől Munkács, ex commissione, uti eredi par bátoríttatva, tisztán ártani és zaklatni

•95

est, Illustrissimi Domini Georgia Rá-kóczy, Principis Transylvaniae etc. nes-citur unde motus, quove temeritatis ausu, mera nocendi et vexandi cupidi-tate, ac dominandi libidine exaestua-tus, missis, et destinatis certis quibus-dam militibus suis perestris ordinis ar-matis manibus, in, et ad Monasterium, seu solitam dieti Reverendissimi Domi-ni Protestantis residentiam, sub praefa-ta Arce situatam omnino in Comitatu de Beregh existente babitam hostiliter eundem Prostantem, nullis ejusdem cul-pis, ac demeritis exigentibus, nemini quidquam mali, aut nocumenti machi-nantem, sed penitus innoxium, ac pro tunc pontificaliter indutum, et Sacris operantem, violanter ab Altari raptum, per compita Civitatis contumeliose iis— dem vestibus indutum duci currasset, nullaque ratione habita divinae, et hu-manae legis, incaptivari fecisset, cap-tumque in praefatam Arcem Munkács, ac consequenter in conspectum, et prae-sentiam suam de duci1) curasset, eum-que inhoneste tractatum, tandem incar-cerasset . . . Bona quoque universa mo-bilia et immobilia, Juraque Possesiona-ria una cum Monasterio suo ex vi Fun-dationis ad Idem Monasterium spectan-tia, et continuato usu pacifice ad haec tempóra tenta, et possessa occupasset, occupataque teneret et possideret . . . Facta autem hujusmodi Protestantio-n e . . . idem Dominus Protestáns . . . Testimoniales per nos . . . dari postula-vit. Quas nos eidem Jurium suorum futuram ad cautelam, et tuitionem com-muni suadente Justitia dandas duximus et concedendas. Datum Jaszoviae, Do-minica quinta Trinitatis, Anno Domini Millesimo, sexcentesimo, quadragesimo primo.

§ . 5 . Homonnai Drugeth János gróf zempléni főispán előtt Marinics János főesperes tiltakozott a bebörtönzött főpap nevében. A tiltakozásról kiállított okirat Ungvárott kelt 1641 jan. 19-én s az eseményt ugyanúgy mondja el, (szinte még mondatszerkesztésében is alig van különbség,) mint az egri káptalan tilta-kozása. (Marinics János az okiratban „Archi-Diaconus, vulgari lingua protopopa" címmel van megnevezve.)

vágyásból és az uraskodás szabadossá-gától izzítva, bizonyos gyalogos rendű katonákat fegyveres kézzel kirendelve a monostorhoz és a monostorba^ küldött, vagyis a nevezett Főtisztelendő Tiltako-zó Ür szokott széklakába, mely a neve-zett vár alatt levgn, általán Bereg vár-megyében létezik és ellenségesen körül-vevén, bár semmi bűnt vagy kárhozta-tandót benne találni nem lehetett, sen-kinek semmi rosszat vagy ártalmasat nem cselekedett, hanem teljesen ártat-lanul és éppenakkor főpapi módon fel-öltözve és szentmisét vegezvie, őt az ol-tártól erőszakosan elragadta, ugyanab-ban az öltözetben, béklyókba verve a városon csúfosan végigvezettette és bár erre sem emberi, sem isteni törvény sze-rint oka nem volt, foglyul ejttette, mint foglyot a nevezett Munkács várába s következéskép maga elé vezettette,1) s vele becstelenül bánva végre bebörtö-nöztette . . . Összes ingó ós ingatlan ja-vait, birtokjogát monostorával együtt, amelyek e monostort alapítvány jogán illették, s amelyeket mindeddig békén birtokolt és birtokait elfoglalta és el-foglalva ta r t ja és birtokolja . . . Megte-vén ezért ezt a tiltakozást . . . ugyan-azon tiltakozó úr . . . e bizonyságlevelet kívánta tőlünk, melyet mi neki jogainak jövendő megvédése szempontjából s azoknak biztosítására a köz-igazságkö-vetelményiei szerint kiadandónak tar-tottuk és neki átengedtük. Kelt Jászon, 1641-ben, a Szentháromság V. vasár-napján.

1) A latin szövegben „de duc i" kétségtelen sajtóhiba „deduci" helyett.

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

•96

Orienta Eklezío ¡V-a jaro. Nro 3-4. (33-34.) Marto-Aprilo 1937. Ciumonata scienca organo de la grekrita katolikaro. — Administracio:

Miskole, Mclinda-u. 11. Hungaruja. Jarabono 8 oraj pengo. ARTIKOLOJ DE TIU (51 NUMERO: La 34-a intemacia kongreso Euharistia ka j pri la grekrita katolikaro. — S.

.(ohano Orlipulo (Cchrysostomo) la „doctoro dé la Euharistio". — La penta arto de Bizanto vidata de modernaj okuloj. — De grava signifo de la Kongreso Porunueea en Lvovo havita. — La unua internacia sinedriono de la ortodoksaj teologoj. — Pri la tasko.i estantaj kaj estontaj de la greko-katolikaro. — Reuntiig'a emo en Estonio. •— La Papa Rajtscienca Instituto en Romo. — La poruniona movada en Germanujo.

Kiadóhivatalunknál megrendelhetők: Dr. Szántay-Szémán István: AZ UNIONIZMUS. Az egyházak egyesülésének

kérdését minden oldalról megvilágító, alapvető mű. Hász Isitván dr. püspök előszavával 3.50 P

Dr. Szántay-Szémán István: MINDENNAPI KENYÉR. Oktató imádságos könyv a görög szert, szentmise nyilvános créswsinek teljes magyar fordításával

Egyszerűbb kötésben. 2.80 P Egész vászonban 3.50 P

Kozma János: SZENT MIKLÓS püspök élete a szent tiszteletére szolgáló görög akathisztnak b. e. Melles; Emil budapesti apáfc-paroehustól eredő magyar fordi-táeávaJ —.40 P

Istentisztelet SZENT JOZAFÁT PÜSPÖK, a szent Unió vértanúja emlékére. A ezent görög szertartású officiumának a máriapócsi baziliták által készített gon-dos magyar fordítása —.40 P

Dr. Szántay-Szémán István: XI. PIUS PÁPA ÉS AZ UNIÓ. Az egri szemi-náriumban 1935 május- 8-án rendezett „keleti napon" tartott előadás szövege.

—.40 P Dr. Szántay-Szémán István: KATHOLICIZMUS ÉS UNIÓ. Az 1935 november

5-én Veszprémben rendezett papi konferencián s az 1935 november 6-án Győrött loelistí napon tartott előadás szövege. (Külön lenyomat a Keleti Egyháiz 1936. évi januári számából.) —.40 P

Dr, Rohály Ferenc: A LITURGIA AZ UNIÓ SZOLGÁLATÁBAN. Az 1936 ijetor, 24-én Budapesten rendezett keleti napon tartott előadás. (Különlenyomat a K. E. 1936 áprilisi számából.) —.40 P

Valamennyi bérmentes küldéssel. Az egy pengőn aluli összegeket levélbélyegben kérjük beküldeni. A megrendelt művek árát az előfizetéssel együtt is be lehet küldeni, ilyen

esetbeik azonban a pénz rendeltetését a csekk hátlapján részletezni kérjük.

A keleti sz. Unió ügye iránt érdeklő-dők alapos tájékozódást szerezhetnek D r . S Z Á N T A Y - S Z É M Á N I S T V Á N prelátus

„ A Z U N I O N I Z M U S " című művéből, amelyet a bel- és kül-földi kritika e g y a r á n t e l i s m e r é s s e l fogadott. Kapható kiadóhivatalunkban

Ára 3 P 50 f.