szuperhŐsÖk És antihŐsÖksite-44438.mozfiles.com/files/44438/szuperhosok_es_antihosok.pdf · a...

7
1. oldal, összesen: 7 SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖK © dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.3. 2014.07.30.) A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult a film- iparba. Már nem kell a képzeletünkre bízni magunkat: láthatjuk akcióban Superman-t és Thort, Batmant és Macskanőt, a Pókem- bert vagy Hulkot, Amerika Kapitányt és Vasembert, A Fantasztikus Négyest, Fene- gyereket és Elektrát, vagy többüket együtt „A bosszúállók”-ban. Amikor azonban megjelent Hancock, az antihős, újra kellett gondolnom, hogy számomra kik is ezek a szuperhősök, mitől szuperek, mitől hő- sök, mi köztük a hasonlóság és a különbség, és miért képesek minket többé- kevésbé megragadni? 1. Miért nézzük őket? A színházi vagy mozi előadások élvezetének két szintje van. Az élvezet alapszint- je a látvány okozta hűha élmény, helyesebben – amerikaiul – a vov! Ennek kivál- tója a hősök kinézete, hiszen – tőlünk eltérően – mind jóképű és kemény férfi, il- letve nőies, de kemény nő profi szerelésben, illetve a hősök mozgása, hiszen – tőlünk eltérően – mind fantasztikusan repülnek vagy verekednek. Ez az, mit egy gyerek is megért: minden szereplő nagyon erős, de a szép és jó nem csak erő- sebb, hanem igaza is van, ezért végül mindig ő győz, nem a csúnya és gonosz. Az élvezet magasabb, mondhatni kulturáltabb szintje a katarzis: az egyik szereplő- vel való spontán érzelmi kapcsolódás és azonosulás, amit a történet révén és vé- gén a lelki tisztulás élménye követ. A műfajon belül igen eltérő színvonalú alkotásokkal találkozunk, de bármelyik filmet, és az egész szórakoztatóipart illetően is jogos a kérdés, hogy a mű meg- marad a zsigeri szórakoztatás szintjén, vagy képes katartikus élményt is nyújta- ni? Ez határozza meg ugyanis, hogy hányszor nézzük meg szívesen. 2. Mitől szuperek? Mindegyik hősnek van valami „szuperképessége”. Egyesek eleve így születtek (a földönkívüli Superman, az azgárdi Thor, az „isten vagy angyal” Hancock), de a többség vagy rendkívül sokat tett érte, vagy valami rendkívüli történt vele, és azért olyan, amilyen, illetve azért nem olyan, mint bárki más.

Upload: others

Post on 11-Oct-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖKsite-44438.mozfiles.com/files/44438/Szuperhosok_es_antihosok.pdf · A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult

1.oldal,összesen:7

SZUPERHŐSÖKÉSANTIHŐSÖK©dr.SzalaiAndrás,ApológiaKutatóközpont,www.apologia.hu(v.3.2014.07.30.)

A szuperhősök képregény világa – hála acomputeres grafikának – átvonult a film-iparba.Márnemkellaképzeletünkrebíznimagunkat: láthatjuk akcióban Superman-tésThort,BatmantésMacskanőt,aPókem-bert vagy Hulkot, Amerika Kapitányt ésVasembert, A Fantasztikus Négyest, Fene-gyereketésElektrát,vagy többüketegyütt„Abosszúállók”-ban.AmikorazonbanmegjelentHancock,azantihős,újrakellettgondolnom,hogyszámomrakikisezekaszuperhősök,mitőlszuperek,mitőlhő-sök, mi köztük a hasonlóság és a különbség, és miért képesek minket többé-kevésbémegragadni?

1.Miértnézzükőket?Aszínházivagymozielőadásokélvezeténekkétszintjevan.Azélvezetalapszint-jealátványokoztahűhaélmény,helyesebben–amerikaiul–avov!Ennekkivál-tójaahősökkinézete,hiszen–tőlünkeltérően–mindjóképűéskeményférfi,il-letve nőies, de keménynőprofi szerelésben, illetve a hősökmozgása, hiszen –tőlünkeltérően–mindfantasztikusanrepülnekvagyverekednek.Ezaz,mitegygyerek ismegért:minden szereplőnagyonerős, de a szépés jónemcsakerő-sebb,hanemigazaisvan,ezértvégülmindigőgyőz,nemacsúnyaésgonosz.Azélvezetmagasabb,mondhatnikulturáltabbszintjeakatarzis:azegyikszereplő-velvalóspontánérzelmikapcsolódásésazonosulás,amitatörténetrévénésvé-génalelkitisztulásélményekövet.

Aműfajon belül igen eltérő színvonalú alkotásokkal találkozunk, de bármelyikfilmet,ésazegészszórakoztatóipart illetően is jogosakérdés,hogyaműmeg-maradazsigeriszórakoztatásszintjén,vagyképeskatartikusélménytisnyújta-ni?Ezhatározzamegugyanis,hogyhányszornézzükmegszívesen.

2.Mitőlszuperek?Mindegyikhősnekvanvalami „szuperképessége”.Egyesekeleveígyszülettek (aföldönkívüli Superman, az azgárdi Thor, az „isten vagy angyal” Hancock), de atöbbség vagy rendkívül sokat tett érte, vagy valami rendkívüli történt vele, ésazértolyan,amilyen,illetveazértnemolyan,mintbárkimás.

Page 2: SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖKsite-44438.mozfiles.com/files/44438/Szuperhosok_es_antihosok.pdf · A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult

2.oldal,összesen:7

Egyesek szerzett képességei magasan átlagfelettiek, de nememberfelettiek.Ahőseztvagyrendkívülitehetségénekésszor-galmánakköszönheti(pl.Elektrakiskorátólkezdvesorrasajá-títja el a harci művészeteket), vagy fizikai sérüléséből fakad,fogyatékossága kompenzációjaként (pl. Daredevil, a Fenegye-rekgyerekkéntmegvakul,deszintelátjaahanghullámokat,ésatlétakéntmozog).Olyan is van azonban, akinek a képességeinkább technikai zsenialitásából fakad (pl. Batman szerelése,

autója),vagykizárólagarrólszól(ld.Ironmanrepülőszemélyipáncélját).

Másokrendkívüliképességeimögöttlényükdrámaiátváltozásaáll.Van,akielevegene-tikai kísérletezés eredményeként született(Hulk az őrült apja műve), mást azonbanvéletlenül csíp nyakon a géntechnológia(Pókembert egy szuperpók), vagy vitálsu-gárral pumpáltak fel (Amerika Kapitány).Van, akimisztikusútonkapúj életet,mintaMacskanőazegyiptomi szent cicaegyikAmerikábankóborlópéldányától,másoknakagénjeitpedigegynapviharváltoztatjameg(aFantasztikusNégyesét).

Aszuperképességekperszemindtámadóvagyvédőképességek,akárállatiere-detűek(ld.Hulk,Macskanő),elemi(kő,tűz),sugárzásos(AmerikaKapitányésAFantasztikusNégyes)vagy„műszaki” jellegűek(láthatatlanság,gumitest).Ahő-söknekugyanisfeladatukvan:harcolniukkell,méghozzáértünk,egyszerű,mezeihalandókért.Miugyanisveszélyesés igazságtalanvilágbanélünk,ésvalóban jólenne,halennevalaki,akinálunksokkalerősebb,képesvigyázniránk,ésigazsá-gottudszolgáltatninekünk.

3.Mitőlhősök?Aszuperhősökelsősorbangonoszbűnözők,őrülttudósokellenküzdenek.Aszto-rikalkotóiszerinttehátelsősorbantőlükvanokunkfélni.Superman,BatmanésDaredevilnagyhatalmúalvilágifigurákellenküzdenek.AmerikaKapitányanácikföldönkívüli technológiát felhasználótudományoshadteste,aHydraellen. Iron-man a hozzá hasonlóműszaki zsenikkel küzd.Hulk a génmanipulátor apja dé-mona és egy pénzhajhász kolléga ellen. Pókem-berazelsőkét részbenőrült tudósokkalharcol:barátja édesapjával (ZöldKobold),majd legjobbtanárával (Dr.Octopus). A szuperhősök ellensé-geitehátmindolyanközellenségek,akikkelszem-bennemcsakmiközemberek,hanemazállam,akatonaságésarendőrségistehetetlen.

Page 3: SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖKsite-44438.mozfiles.com/files/44438/Szuperhosok_es_antihosok.pdf · A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult

3.oldal,összesen:7

Aszuperhősöktörténeteibentöbbnyireajóésarosszklasszikusküzdelmejelenikmeg, pontosabban félelmeink az emberi gonoszságtól és a technikai gonosztól,azaztulajdonképpenasajátképességeinktől.Szintemindenreképesekvagyunkugyanis, demivel erkölcsi megfontolásaink bizonyos helyzetekben elolvadnak,képességeinkrombolóváválhatnak.Alegnagyobbhősiességettehátvalójábanakísértések,ahatalom,azönérdekvagyabosszúvágyelleniharcköveteli,tehátanagykérdésez:honnanisvanerőnkönmagunkkalszemben?

PéldáulaPókember3.része isvégigaszuperhősbelsőküzdelméről szól.A jogosnakérzettbosszúvágy, illetveazagresszivitásközbenierőérzetélvezeteugyanisolyandolgokraragadtatjaazembert,amiketutólagmegbán–ésminél nagyobb ereje van, annál nagyobb kárt okoz.(Atanulságazűrbéliparazitanélkülisműködöttvolna.)

4.AkikkelnehézazonosulniEbbenaműfajbannemkönnyűa főszereplőkkelazonosulni.Többalakkal isel-juthatunkazegyüttérzésig,dearendezőkvigyáznakrá,nehogytúlkomolyanve-gyükadolgot.PéldáulaFantasztikusNégyesbőlszegényKőembertésafelesé-gétkönnyűmegérteni.Másállandóanfuránkinézni,mintszükségszerint,akarat-lagosanátváltoznigumivá,tűzzévagyláthatatlanná,ahogyanégyestöbbitagjá-nakadatott.BárKőemberegyszervisszaváltozhatemberré, társaimegmentéseérdekébenönkéntvisszaváltozik,ésúgyismarad.Afurakinézetígyháborússé-rülésséválna,amiremégbüszkeislehetne.Sajnosazonbankevesentudnakróla,ésKőemberünkafeleségehelyettegyvaklánytkap,akinekígyistetszik…

Hulkésabarátnőjeegyarántazapjáravankiakadva.Hulkapjavisszaéltasajátgyermekekiszolgáltatott-ságával, genetikailag manipulálta őt, ráadásul a fiúanyjátisleszúrta,amikorazmegakartavédeni.Hulkbarátnőjepedigegyszerűensosemszámíthatottma-

gas rangú katonatiszt apjára.Mindkettenáldozatok tehát, akik ráadásul együttsem maradhatnak, ezért részvét ébredhet bennünk irántuk, de más nemigen.Hulkkal ellentétbenmi nem veszthetjük el a fejünket, mert nem zöldülünk le-győzhetetlenné,legfeljebbmásokvernekminketkékre-zöldre.Ezenkívülavalóéletbenistúlsokfiatalküzdazapjával,úgyhogyHulksorsábannemmaradsokrendkívüli,csakaképessége...

Daredevil,aFenegyerek iscsalódikazapjában.Mégkisfiúkéntmeglátja,amintbokszoló apja a ringen kívül behajtóként dolgozok, azaz gyengékből veri ki apénzüket.Dühébenasrácfutásnakered,deazutcánbalesetéri:szemébevegy-szerfröccsen,megvakul.Apjávalugyankibékül,demivelazettőlkezdvearing-bennemaszponzoraiérdekeiszerintküzd,megölik.

Page 4: SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖKsite-44438.mozfiles.com/files/44438/Szuperhosok_es_antihosok.pdf · A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult

4.oldal,összesen:7

Asrácfelnő,ésnappalügyvédkéntdolgozik,deéjjelügyészéshóhéregyszemélyben.Akitatár-gyalóteremben nem tud lecsukatni, azzal éjjelszámol le. Hősünk tehát srácként még áldozatvolt,defelnővemárőmagaisáldozatokatszed-ne,hanem ijedne időnkéntmeg sajátmagától.

Éppencsépelegyverőlegényt,amikorészrevesziaverőlegénykisfiát,akiaztné-zi,hogyegyördögiöltözetűfigura(mármintő)veriazapját.Szóval,melyikolda-lonisállnaka„jófiúk”?Gyóntatópapja(!)megmondjaneki,hogy igazábólnemfeloldozástvár,hanemfelhatalmazástarra,hogy„valaki”törvénytelenmódonisérvénytszerezzenazerkölcsnek,amikoratörvénytehetetlen.Bárhősünkfogya-tékos,egyáltalánnemérezzükgyengének.Nemcsakazért,mertatletikus,hanemmertsajátbevallásaszerintnemismerfélelmet–amifélelmetes.Azegyetlenva-lódi–másszuperhősnélisfelmerülő–problémája,hogykettőséletemiattnincstartós párkapcsolata. Elektra megjelenésével ez megoldódni látszik, de a lányelőbbfélreértésbőlmajdnemmegöliőt,majdbérgyilkosvégezvele.Hősünkteháttragikussorsú:elvesztettszülők,elvesztettkedves,balesetésfogyaték,frusztrálóésveszélyeshivatás–amikicsittúltragikus, ígyminézők igazábólkívülmara-dunk.Azővilágaugyanisazéjszaka,amikormiinkábbalszunk.Ésmígőmegto-rolniindul,mielalvásközbenazonrágódhatunk,hogyvajonhovavezet,hajogta-laneszközökkelisszabadérvénytszerezniazigazságnak?

Ironman, aVasembernagyképűegoista,milliárdos technikai zseni, akinekvanhumora,egyemberikapcsolata (Pepper),nyilvánvaló fizikaikiszolgáltatottsága(a srapnel) és benemvallott érzelmi problémája (pánikbetegség).Kifejezettenhumoroskarakter, aki az egoizmustól eljut azönfeláldozásig is, és akit ténylegcsodálhatunkfantasztikustudásáértésügyességéért,vagyéppentúltengőönbizalmáért.Életszínvonalaészsenialitásaazonbantúlmesszevanazátlagtól,ezértszórakoztatóugyan, de azonosulni csakpillanatokralehetvele.Ahhozaziskellene,hogyegykicsitkomo-lyanvegyeéstiszteljeönmagát–megmásokat.

Thorral,azóskandinávviharistennelmégnehezebbazonosulni,demindenkép-penszimpatikusaLokivalvalótestvériküzdelmeésazatyaiszigorhatásárafej-lődőjellem,illetveahalandófizikusnőkirántivonzalma.Nagybicepsz,kicsitál-modozó szem, nemesség, állóképesség és a szuperkalapács – szívesen hívnánkszükségesetén.Egyazgárdiazonbanmégiscsakazgárdi–azaztávoli.

5.AkivelképtelenségazonosulniAz abszolút negatív példa azonban számomra Superman, mármint az eredetisztori,amibőlelőszörmozitkészítettek.Báremberneknézki,denemaz,hanemföldönkívüli,egymásik,elpusztulvilágmenekültje.Kisbabakéntérkezik,deha-

Page 5: SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖKsite-44438.mozfiles.com/files/44438/Szuperhosok_es_antihosok.pdf · A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult

5.oldal,összesen:7

marelfelejtjük,hogyárvatúlélő.Megtalálói,anevelésétvállalóvidékinyugdíja-sok számára is hamar kiderül, hogy a srác képességei emberfelettiek – igazi„Übermensch”.Felnőttkéntcivilbenfotoriporter,devalójábanőisabűnözőkel-len harcol, és emberieszközökkel sebezhetetlen, legyőzhetetlen. Csak a „krypto-nit” zöld delejétől lesz rosszul, de az is csak rá,az idegenre hat, emberre nem.Egyetlenvalóban„emberinek”nevezhetőproblémája,hogyakolléganője(Lois)arepkedőSuperman-beszerelmes,nemacivilbengátlásosnaktűnő,szemüvegesriporterbe,Klark-ba.Agyengeségetjelentőszemüvegésacivilru-ha is csakálca, így ahelyzet inkábbnevetséges,nemváltkiegyüttérzést(aszemüvegmiattnemismeri fel?!). Mr. Sebezhetetlen tehátmarad kí-vülálló.Aképességeitlehetcsodálnivagyirigyel-ni, de a személyével azonosulni képtelenség. Megköszönjük neki, hamegmentvalakit,devalahogysemmiközehozzánk,ezértsemmiközünkhozzá.

6.EgyvalódibbhősForgalombanvannéhányolyan szuperhős is, akiknem „kész” figurák, és ezértkomolyváltozásokonkellátmenniük.Pókember esetébenaszuperpókcsípésePeter-ből,egyátlagos,gátlásos,árvakoleszosbólcsinálszuperhőst,denemegyikpillanatról amásikra.Egyrészt, ki kell tapasztalniaaképességét:nagyokatesik(hálónélkül),miremegtanulfalhoztapadniéspókfonalateregetni.

Másrészt, komoly jellemfejlődésen is át kellmennie,mertaz„amilyenazadjonisten,olyanafogadjisten”filozófiája a nagybácsija életébe kerül. A nagybácsiklasszikusszentenciájakülönbenakáraműfajmot-tójaislehetne:„Anagyerőnagyfelelősséggeljár”.A

felelősségpedignehézteher:azifjúPókemberisálcáznikényszerülmagát,ésráisaszuperhősökmagányosságavár,mertkapcsolatait titokésbűntudat terheli.Álmaihölgyétalegjobbbarátjaigyekszikelszeretni,majdalánymegmentőjébe,Pókemberbeszeretbele,nemtudva,hogyPeteraz(alánynakazértidővelleesikatantusz).Nagynénjemiattalettözvegy,ésamikorbarátjaapjaátmegykobold-ba, végzeteskimenetelűküzdelembebonyolódikvele, önvédelemből.A3. rész-benazatyaiszérumbabelekóstolóbarátjaellenisküzdeniekell,akitugyansike-rül kiütni ésmégismegmenteni, illetve az amnéziamiatt egy időre visszatér abarátságuk,debarátjaemlékezetevisszatér,rátámad,és–azéleteárán–meg-menti az űrbéli parazitától, ami egy rivális újságírót szállmeg.Kicsit bonyi, deHollywoodbanilyenac’estlavie.

EnnekellenérePókemberhősiességeszámomraazértvalódibb,mertaképessé-geinekkorlátaivannak.Nempusztánarrólvanszó,hogysokveréstkap,hanemarról,hogykilehetütni.A2.részben,aDr.Octopuselleniküzdelemsorán,ami-

Page 6: SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖKsite-44438.mozfiles.com/files/44438/Szuperhosok_es_antihosok.pdf · A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult

6.oldal,összesen:7

korpróbálmegállítaniegyelszabadulthévet,anagyerőfeszítésutáneszméletétveszti.AzutasokakifeküdtPókembertálarcnélküllátvarádöbbennek:„Hiszezcsakegygyerek”.Talprasegítik,visszaadjákazálarcát,éskijelentik,hogymegőr-zikatitkát.Atitoknakésacsodánakugyanisőkisarészeseivélettekazáltal,hogymegvédhették azt, aki egy pillanatra maga is védelemre szorult, miközben őketvédte.(Tudtommalezanagyszerűmotívumcsakebbenafilmbenjelentmeg.)

7.Az„antihős”ésegyigazihősnőHancocksztorijaazonbanezenistúltesz.AWillSmitháltal alakított nagy, fekete melák egyszerűen bunkó.Hiába él 80 éve ugyanolyan fiatal, hiába tud repülni,hiábapattan le róla a golyó,hiábaa sokmentőakció,mindenkiutáljaőt.Mentőakciói esetenkéntdollármil-liókbakerülnek a városnak,mert közben egyszerűennemfigyeloda,nemfigyelmásokra.Rendszerinttöbbkártokoz,mintamennyiértéketmegment.Tudja,hogyazemberekmegvetik,ésőismegvetiönmagát.Ezértaztániszik,ésmindennapkiütimagát,hogyfelejtsen(illetvemertnemtudemlékezni).Ápolatlanésrészeges–neméppenideálisalak,mégkevésbétipikusszuperhős!

Viszont teljesen emberi abbanaz értelemben, hogymivé tudunkválni, hanemtudjuk,kikvagyunk,ésmiadolgunk.Aképességugyanisönmagábannulla,helyesmotivációra is szükség van, ezpedigazönismeretnél kezdődik. Hősünk azonbanszándékaellenére járönismereti tanfolyamra.Egyszermegmenti egy lelkes,denemtúlsikerespiárszakemberéletét,akiszeretnéjobbátenniavilágot.Őazon-nalátlátja,hogyHancockmagatartászavaraésfüggőségemögöttazáll,hogyma-gányos,éssenkisemtörődikvele.Kezelésbeveszi,ésmegértetivele,hogyhamáregyszerilyenképességeivannak,akkorfogadjaelvégreahelyzetet,fogadjaelasorsát! Ne csak magával foglalkozzon, hanem éljen mások javára! És becsüljemegatöbbieket,akkoris,hanemképesekarra,amireő,deképességeikhezmér-tenmindentmegtesznek.Akkormajdönmagátisleszmiértbecsülnie.

Ésapiárosnakigazalesz!Hancockönkéntbevonuladutyiba,hogyletöltseabüntetését.Amikoregyszerű-enelrepülhetne,nemteszi.Ésegyönfejlesztőkörbenlassanbeismeri,hogyalkoholista–atöbbirabmegistapsolja, hiszen ez a legnehezebb lépés. A városbanugyanakkor elszabadul a bűnözés, úgyhogy végül a

polgármestersegítségetkérHancock-tól–ahogyaztapiároselőremegmondta.Megkapjaahivatásosnakjáróegyenrucit(„Kicsitszűk”),ésahelyszínreérkezveakorántsemgolyóállórendőrökneknagynehezenkifejeziazelismerését(„Klasszmunka!”),majdlegyőzifegyveresrablókat,ésmindenkimegtapsolja.Ígyjutelaközutálattólanépszerűségig.

Page 7: SZUPERHŐSÖK ÉS ANTIHŐSÖKsite-44438.mozfiles.com/files/44438/Szuperhosok_es_antihosok.pdf · A szuperhősök képregény világa – hála a computeres grafikának – átvonult

7.oldal,összesen:7

Ezazonbanrögösút:egyemberfelettilénynekbevallani,hogyemberiproblémá-javan,másoknakkártokozott,elismerni,hogybüntetéstérdemel,éshogymásokjobbverziótérdemelnénekbelőle,mégismásoktólmegértéstkérni…Ezekhezalépésekhezerőkell–önmagunkkalszemben.

A látványos jellemfejlődéssel párhuzamosan kiderül, hogy Hancock még sincsegyedül.Apiáros felesége,Mary (CharlizeTheron), titokbanugyanolyan „isten,angyalvagyszuperhős”,mintő.Csakőkkettenmaradtak.Évezredekkelezelőtt,párbanlettekteremtve,ésegymáshozvonzódnak.Haazonbanegymáshozközelkerülnek,emberiérzéseikésélményeikmiattemberré,halandóvá,elpusztíthatóváválnak. Mint kiderül, Hancock – általában sérthetetlen – testén a hegek olyanmúltbelieseteknyomai,amikorafeleségéheztúlközelkerült,ésmár-márhalan-dóemberréválvakellettmegvédenie.Akiszeret,megsérülhet:akiemberivévá-lik,halandóváválhat.

Amegszökött és bosszúra szomjas rablókmiattmindkettenmajdnemmeghal-nak,deHancockazutolsópillanatbanelvonszoljamagát,odébbáll.Hagyja,hogy„exfelesége”egyemberrelésannakkisfiávaléljen,családként,boldogan.

Mary ugyanisHancock-nál is erősebb szuperhős,ésnemazért,mertviharttudkavarni.Marynemarepkedős, hanem az otthonülő típusmindezidáigegyetlenpéldánya.AmikorugyanisHancockaleg-utolsóközeledésükkorismegvédte,ésakoponya-sérülésemiatt Mary-t nem ismerte fel a kórház-ban, Mary úgy döntött, hogy szakít a férfjével, a

képességeitelrejti,éselvegyülazemberekközött.Végülezaz„angyalvagyisten-nő”egyhalandóférfimelléáll(apiárosmellé),akiözvegyenmaradtazújszülött-jével,hogyújesélytadjonazéletüknek.Na,eznemsemmi!

ÖsszefoglalásMibőlérezzükazt,hogyegyszuperhősnekközevanhozzánk?Mikortudnánkve-leegyüttérezniésveleazonosulni?Hasebezhetőlenne.Hamegtudnánksebesí-teni,méghozzáemberieszközzel.Nemfurcsa?Azzaltudunkegyüttérezni,ésar-rólhisszükel,hogyegyütt tudvelünkérezni,akitőlnemkellfélnünk.Kitőlnemkellfélnünk?Attól,akitletudnánkgyőzni.Tehátakimás,mintmi,deközelakarhozzákkerülni,azegyrésztlegyenegyközülünk,másrésztszolgáltassakimagátnekünk.(Ismerősvalahonnan?)

MegjelentaJeligemagazin47.számában(2011)