szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

81
12.2.2. Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái (nappali és levelező képzés) érvényes: 2016/2017. tanévtől * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan is teljesíthetők). ALAPOZÓ TÖRZSTÁRGYAK BEVEZETÉS A SZOCIOLÓGIÁBA ÉS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOKBA (27 KREDIT) BSZOC 1110 Szociológia I. (Bevezetés a szociológiába) ea. BSZOCL 1110 Szociológia I. (Bevezetés a szociológiába) ea. Tantárgy felelőse: Sztárayné Dr. Kézdy Éva Féléves óraszám: N: 30 + 0 L: 10 + 0 Kredit: 2 Előtanulmányi kötelezettség: Tantárgy előadója/i: Dr. Albert Fruzsina Tantárgy besorolása: kötelező Meghirdetés féléve: őszi Oktatás nyelve: magyar Értékelés módja: V Ajánlott félév: I. Értékelés módszere: Írásbeli/ v. szóbeli A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja: A tantárgy célja, hogy a hallgatókat bevezesse a társadalomtudományos, ezen belül a szociológiai gondolkodás logikájába, fogalomrendszerébe, továbbá megismertesse a szociológia fő kérdésfelvetéseit, a társadalom fogalmát, valamint áttekintést nyújtson a társas létformára vonatkozó főbb szociológiatörténeti irányzatokról. A tantárgy áttekinti a szociológia alapfogalmait, azok változásait, a szociológia tematikai tagolódását és a szakszociológiákat, továbbá bemutatja a szociológia hasznosíthatóságát az élet különböző területein. Ezek alapján a hallgatók képet kapnak a társadalmi szerkezet és a társadalmi mozgás, valamint az egyes társadalmi rétegek és csoportok jellegzetességeiről általában, megismerkednek a mai magyar társadalomszerkezet jellegzetességeivel, és a főbb társadalmi mozgásfolyamatokkal, változásokkal. A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák: A tárgy oktatása során a hallgatók megismerkednek a szociológia alapfogalmaival, főbb irányzataival és ágazataival, amelyek biztos alapot nyújtanak számukra a későbbi ill. párhuzamos szakszociológiai, elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátításához. Évközi tanulmányi követelmények: -- Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok: órai diák Ajánlott irodalom: Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Budapest Osiris Kiadó, 1997. ISBN: 963 379 278 9 Giddens, Anthony: Szociológia Budapest Osiris Kiadó, 1995. ISBN: 963 379 060 3

Upload: vonga

Post on 04-Feb-2017

231 views

Category:

Documents


8 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

12.2.2. Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

(nappali és levelező képzés)

érvényes:

2016/2017. tanévtől

* A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül

jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan is teljesíthetők).

ALAPOZÓ TÖRZSTÁRGYAK

BEVEZETÉS A SZOCIOLÓGIÁBA ÉS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOKBA (27 KREDIT)

BSZOC 1110 Szociológia I. (Bevezetés a szociológiába) ea.

BSZOCL 1110 Szociológia I. (Bevezetés a szociológiába) ea.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Albert Fruzsina

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

Írásbeli/ v. szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy a hallgatókat bevezesse a társadalomtudományos, ezen belül a szociológiai gondolkodás

logikájába, fogalomrendszerébe, továbbá megismertesse a szociológia fő kérdésfelvetéseit, a társadalom fogalmát,

valamint áttekintést nyújtson a társas létformára vonatkozó főbb szociológiatörténeti irányzatokról. A tantárgy áttekinti a

szociológia alapfogalmait, azok változásait, a szociológia tematikai tagolódását és a szakszociológiákat, továbbá

bemutatja a szociológia hasznosíthatóságát az élet különböző területein.

Ezek alapján a hallgatók képet kapnak a társadalmi szerkezet és a társadalmi mozgás, valamint az egyes társadalmi rétegek

és csoportok jellegzetességeiről általában, megismerkednek a mai magyar társadalomszerkezet jellegzetességeivel, és a főbb

társadalmi mozgásfolyamatokkal, változásokkal.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tárgy oktatása során a hallgatók megismerkednek a szociológia alapfogalmaival, főbb irányzataival és ágazataival,

amelyek biztos alapot nyújtanak számukra a későbbi ill. párhuzamos szakszociológiai, elméleti és gyakorlati ismeretek

elsajátításához.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

órai diák

Ajánlott irodalom:

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Budapest Osiris Kiadó, 1997. ISBN: 963 379 278 9

Giddens, Anthony: Szociológia Budapest Osiris Kiadó, 1995. ISBN: 963 379 060 3

Page 2: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

2

BSZOC 1210 és BSZOC 1211 Szociológiatörténet I. ea. és Szociológiatörténet 1. gyak.

BSZOCL 1210 és BSZOCL 1211 Szociológiatörténet I. ea. és Szociológiatörténet 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Dupcsik Csaba

Féléves óraszám:

N: 30 + 30

L: 10 + 15

Kredit:

3 + 3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1210 - BSZOC 1211

BSZOCL 1210 - BSZOCL 1211

BSZOC 1211 - BSZOC 1210

BSZOCL 1211 - BSZOCL 1210

Tantárgy előadója/i:

Dr. Dupcsik Csaba

Dr. Török Emőke

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V+É

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

Szóbeli és írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a szociológiai gondolkodás kialakulásával, az „előfutárok”, az „alapító

atyák” gondolkodásával, valamint korai német, francia és amerikai szociológiával, továbbá a magyar szociológiai

gondolkodás kezdeteivel. Mindezt az elméleti előadások mellett párhuzamosan futó szemináriumi keretek között, ahol a

hallgatók a vonatkozó szociológiatörténeti irodalommal is megismerkedhetnek.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során elsajátítandó ismeretanyag tartalmazza társadalomtudományos gondolkodás kialakulásának történetét, a

legfontosabb szerzők pályájának, hátterének, fontosabb munkáinak ismertetését és értelmezését.

1. A szociológiai gondolkodás előfutárai, Arisztotelésztől a felvilágosodás főáramáig, illetve a

modern konzervativizmusig

2. A szociológiai gondolkodás előzményei: pozitivizmus, marxizmus, evolucionizmus

3. Az empirikus szociológia előzményei

4. A korai francia szociológia és Durkheim

5. A korai német szociológia

6. A korai amerikai szociológia

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Felkai Gábor (szerk.) A szociológia kialakulása. Tanulmányok, Új Mandátum, Budapest. 1999. 13-21. és 224-

247. és 429-476. o. ISBN 963-9158-24-0

Mannheim Károly: A konzervativizmus. Tanulmány a tudás szociológiájáról, Cserépfalvi, Budapest, 1994. 7-67.

o. ISBN 963-8364-34-3

Némedi Dénes: Klasszikus szociológia, 1890-1945. Napvilág, Budapest, 2005. ISBN 963-9350-56-7

Durkheim, Émile: Az öngyilkosság. Osiris, Budapest, 2000. „Az anómiás öngyilkosság”, 260-302. o. ISBN 963-

379-664-4

Mannheim Károly: „A nemzedékek problémája.” „A konkurencia jelentősége a szellemi élet területén” In:

Tudásszociológiai tanulmányok. Osiris, Budapest, 2000. 201-297. o. ISBN 963-379-740-3

Weber, Max: A politika és a tudomány mint hivatás. Kossuth, Budapest, 1995. ISBN 963-09-3785-9

Marx, Karl: Kommunista kiáltvány, Scolar, Budapest, 1998. ISBN 963-9193-03-8

Ajánlott irodalom:

Durkheim, Émile: A vallási élet elemi formái, L’Harmattan, Budapest, 2003. ISBN 963-9457-16-7

Le Bon, Gustave: A tömegek lélektana, Hatágú Síp Alapítvány, Budapest, 1993. ISBN 963-7615-22-9

Simmel, Georg: A pénz filozófiája, Osiris, Budapest, 2004. ISBN 963-389-679-7

Thomas, William I. – Znaniecki, Florian: A lengyel paraszt Európában és Amerikában I., Új Mandátum,

Budapest, 2002..ISBN 963-9336-77-7

Weber, Max 1982. „A világvallások gazdasági etikája” in: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme.

Vallásszociológiai tanulmányok, Gondolat, Budapest, 291-535. o. ISBN 0324-2463

Page 3: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

3

BSZOC 1220 és BSZOC 1221 Szociológiatörténet II. ea. és Szociológiatörténet 2. gyak.

BSZOCL 1220 és BSZOCL 1221 Szociológiatörténet II. ea. és Szociológiatörténet 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Dupcsik Csaba

Féléves óraszám:

N: 30 + 30

L: 10 + 15

Kredit:

3 + 3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1220: BSZOC 1210*,

BSZOC 1211*, BSZOC 1221;

BSZOC 1221: BSZOC 1210*,

BSZOC 1211*, BSZOC 1220;

BSZOCL 1220: BSZOCL 1210*,

BSZOCL 1211*, BSZOCL 1221;

BSZOCL 1221: BSZOCL 1210*,

BSZOCL 1211*, BSZOCL 1220;

Tantárgy előadója/i:

Dr. Dupcsik Csaba

Dr. Török Emőke

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V + É

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Szóbeli és írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókat a kortárs, XX. századi szociológiai gondolkodás fontosabb szereplőivel,

fogalmaival és problémáival. Mindezt az elméleti előadások mellett párhuzamosan futó szemináriumi keretek között, ahol

a hallgatók a vonatkozó szociológiatörténeti irodalommal is megismerkedhetnek.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során elsajátítandó ismeretanyag tartalmazza társadalomtudományos gondolkodás kialakulásának történetét, a

legfontosabb szerzők pályájának, hátterének, fontosabb munkáinak ismertetését és értelmezését.

1. Mannheim és a tudásszociológia

2. Egy (sokáig) elfelejtett klasszikus – Norbert Elias

3. Amerikai szociológia a két világháború között. A „Lazarsfeld-Merton-paradigma” és a funkcionalizmus

4. A magyar proto-szociológia a 19. században

5. A magyar szociológia a 20. század első két évtizedében

6. A magyar szociológia a két világháború között

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Bosnyák Béla (1973) [1912] A budapesti diáknyomor. In: Litván György – Szücs László (szerk.) A szociológia

első magyar műhelye. A Huszadik Század köre. Budapest: Gondolat. II. 189-224

Dahrendorf, Ralph: A modern társadalmi konfliktus. 2. Polgárság és társadalmi osztály; 3. Politika az ipari

társadalomban; 4. A totalitarizmus kísértése. Gondolat, Budapest, 1994. ISBN 963-282-669-8

Elias, Norbert: A civilizáció folyamata, Gondolat, Budapest, ISBN 963 281 802 4

Mannheim Károly: A konzervativizmus. Tanulmány a tudás szociológiájáról, Cserépfalvi, Budapest, 1994. 7-67.

o. ISBN 963-8364-34-3

Merton, Robert K.: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra, II-III. fejezet, 63-166. o. Osiris, Budapest, 2002.

ISBN 963-389-197-3

Kuczi Tibor „Szociológia, ideológia, közbeszéd”. In: Várnai Györgyi (szerk.) 1992. Valóság ’70, Scientia

Humana, Budapest, 1992. 9-86. o. ISBN 963-8300-05-1

Ajánlott irodalom:

Berger, Peter L.: „A globális kultúra négy arca” 2000, 1998. július-augusztus, 16-20. o.

Berger, Peter – Luckmann, Thomas: A valóság társadalmi felépítése. Jószöveg, Budapest, 1998. ISBN 963-9134-

10-4

Némedi Dénes (szerk.): Modern szociológiai paradigmák, Napvilág, Budapest, 2008. ISBN 978-963-9697-24-9

Kemény István: „A mobilitás társadalmi összefüggései [1967]” és „A szegénységről [1970]” in: Szociológiai

írások, Budapest, Replika Könyvek, 1992, 53-61. és 79-83. o. ISBN 963-04-1238-0

Szapu Magda: A zűrkorszak gyermekei. Mai ifjúsági szubkultúrák. Századvég, Budapest, 2002. 29-136. o. ISBN:

963-9211-45-1

Szelényi Iván: Új osztály, állam, politika, Európa, Budapest, 1990. ISBN 963-07-5131-3

Page 4: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

4

BSZOC 1310 Filozófiatörténet ea.

BSZOCL 1310 Filozófiatörténet ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Vassányi Miklós

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Kendeffy Gábor

Dr. Vassányi Mikós

Dr. Demeter Márton

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Általános bevezetés az európai filozófiatörténetbe forráscentrikus, szövegértelmező szemlélettel. Platóntól Heideggerig

magyarázzuk a korszakalkotó szerzők legfontosabb szövegeiből vett szemelvényeket, különös tekintettel az istenkérdésre.

A legalapvetőbb filozófiai és logikai fogalmak magyarázatára külön hangsúlyt fektetünk. Az egyes szerzőket mindig

elhelyezzük a korszak művelődéstörténeti-eszmetörténeti összefüggésében

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus elvégzése után a bölcsészhallgató képes lesz a nem-filozófia szakostól elvárható szinten megérteni egy európai

filozófiai szöveget, rekonstruálni egy filozófiai érvelést, állást foglalni egy világnézeti vitában, helyesen használni

alapvető filozófiai és művelődéstörténeti fogalmakat.

Évközi tanulmányi követelmények:

nincs

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Platón , Állam, VI-VII. könyv 507b-511e és 514a-519e. In: Platón összes művei. Ford. Devecseri G. et al.

Budapest: Európa, 1984; II. kötet, 744-755. o.

Arisztotelész, Metafizika, XII. könyv/1., 6.-7. és 9.-10.; In: In Bugár I. szerk., Kozmikus teológia. Budapest:

Kairosz, 2000, 187-188., 194-199. és 203-208. o.

Epikurosz, Levél Hérodotoszhoz (http://szabadbolcseszet.uni.hu/epikurosz/Epikurosz.pdf);.

Augustinus, Vallomások. (ford. Városi I.) Budapest: Gondolat, 1982, 277-317. o. (X. könyv)

Órigenész, A princípiumokról. (Ford. Pesthy M. et al.), Budapest: Paulus Hungarus–Kairosz, 2003; I. kötet, 175-

183.

Aquinói Tamás, Summa theologiae – A teológia foglalata. Ford. Tudós-Takács J. Hely nélkül: Telosz Kiadó, 1994,

71-83., 327-331., 335-343. és 367-371. o. (I/2. quaestio, 2.-3. cikkely; I/12. quaestio 5. cikkely; 7. és 13. cikkely).

Descartes, Elmélkedések az első filozófiáról, Ford. Boros G. Budapest: Atlantisz, 1994; 25-43. o. és 79-108. o.

Spinoza, Teológiai-politikai tanulmány, XIII. (Ford. Szemere S. Budapest: Akadémiai, 1978; 202-227. és 278-301.

o.)

Locke, Értekezés az emberi értelemről, (Ford. Vassányi M. Budapest: Osiris, 1999); 107-113., 701-714., 758-760.

és 777-779., és 783-793. o.

Kant, A vallás a puszta ész határain belül,(Ford. Vidrányi K.) Hely nélkül: Gondolat, 1974; 161-169., 192-199.,

237-255. és 304-312. o.

Schelling, Filozófiai vizsgálódások az emberi szabadság lényegéről (részlet).

Heidegger, Lét és idő (ford. Vajda M. et al. Budapest: Osiris, 2001; 17-31., 71-79., 224-231., 324-335. és 465-471.

o.

Ajánlott irodalom:

--

Page 5: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

5

BSZOC 1010 Egyházismeret

BSZOCL 1010 Egyházismeret

Tantárgy felelőse:

Dr. Borsi Attila János

Féléves óraszám:

N: 30+0

L: 10+0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Nincsen

Tantárgy előadója/i:

Dr. Borsi Attila János

Dr. John Brouwer

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi és tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

kollokvium

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Az egyetem egyházi jellegének megfelelően a hallgatók megismertetése a legfontosabb egyházi fogalmakkal és

kérdésekkel.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tananyag rövid bevezetést nyújt a teológiai gondolkodás történetébe és néhány fontosabb teológiai fogalmat tisztáz.

Tömören bemutatja az egyház születését, és a keresztyén egyház életének első századait. Kellő tömörséggel ismerteti az

ősegyház, az óegyház, a középkori egyház, és a modern kor meghatározó teológusait és teológiai irányzatait. Kiemelt

figyelmet kíván fordítani a reformáció korára, azon belül is a protestáns, közelebbről pedig a református hagyomány

bemutatására. Különös hangsúly esik azoknak a fogalmaknak és eszméknek a megismertetésére, amelyek a

protestantizmusban és a református egyház tanításában meghatározó szerepet töltenek be, pl. kijelentéstan, krisztológia,

hamartológia, megigazulástan, sákramentumok, szabad akarat és eleve elrendelés. A tantárgy célja továbbá az MRE

istentiszteleti és szervezeti rendjének megismertetése, valamint az ökumenikus mozgalmak, szervezetek átfogó

bemutatása.

Évközi tanulmányi követelmények: aktív jelenlét az előadásokon, valamint egy istentiszteleti alkalmon történő részvétel

és arról írásos beszámoló elkészítése.

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Alister E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába. Osiris, Budapest 1995

Tony Lane: A keresztyén gondolkodás rövid története, Budapest, Harmat-Kálvin, 2001.

Alister E. McGrath: A keresztyén hit, Budapest, Kálvin Kiadó, 2007.

Dietrich Bonhoeffer: A szentek közössége, Budapest, Harmat Kiadó,1997

Gaál Botond: Kálvin ébresztése, Debrecen, DRHE-Hatvani István Teológiai Kutatóközpont, 2010.

Ajánlott irodalom:

Dietrich Bonhoeffer: Christologie. München, Chr. Kaiser Verlag, 1981.

Wolfgang Huber: Az egyház korszakváltás idején, Budapest, Kálvin Kiadó, 2002.

Dr. Czeglédi Sándor, Hit és Történelem, Debrecen, 1936. (5-60.)

orsi Attila, Kálvin és a posztmodernitás, in: Átjárható határok. Ünnepi kötet dr. Gaál Botond professzor 65. születésnapjára, Szerk: Fekete Károly, Kustár Zoltán, Kovács Ábrahám) Acta Theologica Debreceniensis 2. Debrecen, DRHE, 2011.

Page 6: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

6

BSZOC 1410 Politológia ea.

BSZOCL 1410 Politológia ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Ferencz Zoltán

József

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bogár László

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli v. szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy a hallgatókat megismertesse a politika és a politikai rendszerek fogalmával, ezek történeti

alakulásával. Ennek részeként a politikai alrendszer logikáját, a politikai rendszer szerkezetét és működését, a

parlamentáris demokrácia fogalmát, a pártrendszereket, az érdekképviseleti szervezeteket és a politikai mozgalmakat,

valamint a politika és a média kapcsolatát ismertetjük meg a hallgatókkal. A kurzus folyamán a hallgatók a fentieken

kívül az alábbi témákban szereznek ismereteket: a politikai rendszer helye a társadalomban, a politikaelmélet kialakulása,

a politikai alrendszer logikája, a politikai rendszer és működése, struktúrája és funkciói, innovációs és tanulási képességei,

a parlamentáris demokrácia kialakulása, politikai ideológiák, a legitimáció és hatalom, a pártállam és az állampárt

elméletei, a puha diktatúra fogalma.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tárgy fejleszti a hallgató politikaelméleti tudatosságát és látásmódját, közéleti tudatosságát Segíti, hogy a szervezeti, és

média kommunikáció politológiai vonatkozásaiban jártasságot szerezzen. A hallgató készség-szintű jártasságot szerez a

társadalmi jelenségek politológiai mélységű értelmezésében.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Bihari Mihály – Pokol Béla: Politológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009 ISBN 9631925293

Balázs Zoltán: Modern hatalomelméletek. Korona Kiadó, Budapest, 1998. ISBN: 963-9036-63-3

A. Toffler: Hatalomváltás. Európa, Budapest, 1992. ISBN: 963 07 5540 8

Bayer József: A politikai legitimitás. Napvilág – Scientia Humana, Budapest, 1997. ISBN: 963 855578 5

Vass Csaba: A médiakrácia, a puha diktatúra kivitelezője. In: Juss, 1990. 2.

Page 7: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

7

BSZOC 3030 Jogi alapismeretek ea.

BSZOCL 3030 Jogi alapismeretek ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bónis Péter

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy oktatásának célja: az érdeklő hallgatók számára bemutatni a jogrendszer alapfogalmait, valamint

megismertetni velük a joganyag azon részét, amellyel leggyakrabban találkozhatnak.

A jogtudomány elhelyezése a mindennapokban és a tudományok rendszerében. Jog, retorika és logika érintkezési pontjai

(kommunikációs szempontok). Jogtudomány és jogtechnika megkülönböztetése. Bepillantás a jogászi gondolkodásba

(jogszerűség, jogbiztonság, méltányosság). Az emberi magatartás mélyebb megértése, tágabb (antropológiai, szociológiai,

pszichológiai) keretekben.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tárgy fejleszti a hallgató készségét arra, hogy a jogi látásmód és ismeretek elsajátításával a társadalomtudományok jogi

vonatkozású tárgykörében kritikusan és szakmai tájékozottsággal, reflexivitással tudjon kérdezni, és érvelni.

Bevezetés; Az állam- és jogtudomány helye a tudományok rendszerében

Az állam és a jog eredete

A jog fogalma. Jogi norma, jogszabály. Jogforrások

Jogérvényesülés és jogalkalmazás

A modern állam

Az államszervezet. Hatalommegosztás

Alkotmány

Választójog

Büntetőjog

Polgári jog

Médiajog

A felsőoktatás jogi szabályozása

Évközi tanulmányi követelmények:

aktív részvétel az előadásokon

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Sztárayné Kézdy Éva (szerk.): Jogi alapismeretek – bölcsészeknek és társadalomtudósoknak. Patrocinium,

Budapest, 2013.

Ajánlott irodalom:

Page 8: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

8

BSZOC 1610 Kulturális antropológia I. ea.

BSZOCL 1610 Kulturális antropológia I. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Lovász Irén

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Lázár Imre

Dr. Lovász Irén

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy átfogó képet adjon a kulturális antropológia történetéről, fejlődéséről, témáiról és szakágairól. A

tárgy oktatása során a hallgató elsajátítja a kulturális antropológia szemléletét, kutatási módszereit, és képessé válik önálló

terepmunka végzésére.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tárgy oktatása során a hallgató képessé válik önálló terepmunka végzésére.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Hollós Marida: Bevezetés a kulturális antropológiába Budapest, MTA Pol. Tud. Int. 1996.

Letenyei László (2012): Kulturális antropológia, Budapest, Typotex.

Borsányi László: A megfigyelés az antropológiai terepmunkában. Kultúra és Közösség, 2000., 5 (4) 77-83. old.

Kézdi-Nagy Géza (2000 – 2001): Terepmunka módszertan az antropológiában. Kultúra és közösség, 4 (5); 5 (1):

85–90. old.

Haraszti Anna (2005): Alkalmazott és akcióantropológia. Elméleti és etikai alapkérdések. Világosság, 2005/7-8.,

205-232. old.

Ajánlott irodalom:

Átjárók : a magyar néprajztól az európai etnológiáig és a kulturális antropológiáig (2009) / szerk. Vargyas Gábor

L'Harmattan ; [Pécs] : PTE Népr. Kult. Antropológia Tansz., ISBN:978

Geertz, Clifford (2001) Az értelmezés hatalma : antropológiai írások Osiris könyvtár. Antropológia:ISBN 963

Mauss, Marcel (2000) Szociológia és antropológia. Osiris ISBN 963

P. Bohannan – Mark Glazer: Mérföldkövek a kulturális antropológiában Budapest, Panem Kiadó, 1997.

Kézdi Nagy Géza (szerk) (2008) A magyar kulturális antropológia 712 p. Budapest : Nyitott Kvműhely,

ISBN:978-963-9725-17-1

Page 9: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

9

BSZOC 1120 Bevezetés a szociológiaelméletbe ea.

BSZOCL 1120 Bevezetés a szociológiaelméletbe ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Dupcsik Csaba

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Dupcsik Csaba

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja megismertetni a szociológia alapvető fogalmaival, elméleteivel, elmélet és empíria kapcsolatával, a

szociológia tudományszociológia önreflexiójával. A kurzus legfontosabb törekvése, hogy érzékeltesse: a szociológia –

szemben például a modern természettudományokkal – multiparadigmatikus diszciplína. Mindezt egyrészt anélkül, hogy a

totális káosz benyomását keltse (ami, valljuk be, nem egyszerű feladat), másrészt anélkül, hogy az előadó saját „ízlése”

alapján szelektáljon a paradigmák között.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus célja megismertetni a szociológia alapvető fogalmaival, elméleteivel, elmélet és empíria

kapcsolatával, a szociológia tudományszociológia önreflexiójával. A kurzus legfontosabb törekvése, hogy érzékeltesse: a

szociológia – szemben például a modern természettudományokkal – multiparadigmatikus diszciplína. Mindezt egyrészt

anélkül, hogy a totális káosz benyomását keltse (ami, valljuk be, nem egyszerű feladat), másrészt anélkül, hogy az előadó

saját „ízlése” alapján szelektáljon a paradigmák között. A feladat egy szociológiaelméleti kurzus nézőpontjából paradox,

mivel a szociológia egységét jelentős részben éppen az elméleteket hanyagoló tudományos gyakorlat biztosítja; másrészt,

a kérdések feltevésének – nem pedig megválaszolásának – módja.

1. A tudás elméletei a kuhni paradigmaváltás előtt és után

2. Hol késik a szociológiai normáltudomány? avagy ha a miénk is ugyanolyan tudomány, mint a természettudományok,

akkor miért más mégis?

2.1.) az objektivista logika;

2.2.) a szubjektivista logika;

2.3.) az interszubjektivista logika

3. Normativitás, értékek, értékmentesség és politikai implikációk

4. A szociológia a társadalomtudományok rendszerében

4.1. A szociológia és a társadalomtudományok 1. A pszichológia

4.2. A szociológia és a társadalomtudományok 2. A biológiai társadalom-magyarázatok

4.3 A szociológia és a társadalomtudományok 3. A kulturális antropológia

4.4. A szociológia és a társadalomtudományok 4. A történettudomány és a történelmi magyarázat a szociológiában

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Elster, Jon: A társadalom fogaskerekei. Magyarázó mechanizmusok a társadalomtudományokban. Osiris-

Századvég, Budapest, 1995. ISBN 1218-9820

Némedi Dénes: „Bevezetés. A szociológia problémája – ma” in: Némedi Dénes (szerk.): Modern szociológiai

paradigmák. Napvilág, Budapest, 2008. 15-65. o. ISBN 978-963-9697-24-9

Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 1. Szociológiai kategóriatan,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987.1. fej. „Szociológiai alapfogalmak” (37-80. old.) ISBN 963-221-685-7

Weber, Max:. „A tudomány mint hivatás”. „A politika mint hivatás”. Kossuth, Budapest, 1995. ISBN 963-09-

3785-9

Ajánlott irodalom:

Léderer Pál: A szociológus, a módszerei, meg a szövege, Új Mandátum, Budapest, 2002. ISBN 963-9336-59-9

Gould, Stephen Jay: Az elméricskélt ember. Typotex, Budapest, 1999. 43-123. o. ISBN 963-9132-62-4

von Wright, G. H.: „Magyarázat és megértés” in: Bertalan László (szerk.): Magyarázat, megértés és előrejelzés,

Tömegkommunikációs Kutatóintézet, Budapest, 1987. 43-210. o. ISBN 963-333-025-4

Page 10: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

10

ALAPZÓ MODUL

ALAPOZÓ TÁRSADALOMISMERETI TÁRGYAK (15 kredit)

BSZOC 1130 Demográfia ea.

BSZOCL 1130 Demográfia ea

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Veres Előd

Dr. Bocz János

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy keretében a hallgatók megismerkednek a demográfia főbb kérdésköreivel, a hazai és az európai társadalmak

legfontosabb demográfiai kihívásaival, a népesedéssel kapcsolatos társadalompolitikákkal. Az előadások a demográfiai

folyamatokat a gazdasági és a társadalmi változások kontextusában értelmezik. A kurzus célja az is, hogy a hallgatók

elsajátítsák mindazokat a módszertani, statisztikai alapokat, amelyek segítségével értelmezni tudják a demográfiai

kutatások eredményeit.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus tejesítése révén a hallgató képes lesz az alapvető demográfia folyamatok bemutatására, elemzésére.

Évközi tanulmányi követelmények:

Aktív órai részvétel és a házi feladatok teljesítése, érdemi részvétel és hozzászólás az interaktív viták során, írásbeli,

zárthelyi dolgozatok, kollokvium (szóbeli vizsga).

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Kamarás Ferenc (2010): Népesedési Helyzet. 40. o., KSH

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/thk/thk10_nepesedes.pdf

Kapitány Balázs – Spéder Zsolt (2012): Gyermekvállalás. In: Demográfiai Portré 2012. 31-44. o. NKI

www.demografia.hu

S. Molnár Edit (2009): A gyermekszám preferenciák alakulása Magyarországon az elmúlt évtizedekben.

Demográfia 2009/4. 283-312. http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Demografia/2009_4/Smolnar.pdf

Tóth Olga (2012): Új anyák és új apák. A gyermekvállalás motivációi. Demográfiai 2012/2-3. 136-146. o.

http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Demografia/2012_2-3/TothO.pdf

Földházi Erzsébet (2012): Válás. In: Demográfiai Portré 2012. 21-30. o. NKI www.demografia.hu

Vaskovics László (2002): A család fejlődése Európában. Educatio 2002/3 349-364o.

http://epa.oszk.hu/01500/01551/00021/pdf/110.pdf

Harcsa István – Monostori Judit (2013): Családi struktúrák az életciklusban. In: Társadalmi Riport 2012. (szerk.

Kolosi T.- Tóth I.Gy.) 65-90 o. TÁRKI

Harcsa István – Monostori Judit (2014): Demográfiai folyamatok és a családformák pluralizációja. In:

Társadalmi Riport 2014. (szerk. Kolosi T. – Tóth I. Gy.) 83-109 o. TÁRKI

Demográfiai Portré (KSH NKI)

Társadalmi Riport (TÁRKI)

Birg, H. (2003): A világ népesedése. Corvina

Klinger András (1996) Demográfia. KSH

Household Structure in the EU. Eurostat Methodologies and Working papers. 2010.

http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-RA-10-024/EN/KS-RA-10-024-EN.PDF

Andorka Rudolf (1987): Gyermekszám a fejlett országokban. Gondolat, Budapest

Spéder Zsolt (szerk.) (2003): Család és népesség – Itthon és Európában. Századvég Kiadó

Pongrácz Tiborné (2011): A családi értékek és a demográfiai magatartás változásai. NKI Kutatási Jelentések 91.

KSH NKI www.demografia.hu

Ajánlott honlapok:

http://www.demografia.hu/kiadvanyokonline/

http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/

http://www.demographic-research.org/

http://www.demogr.mpg.de/en/

http://www.oecd.org/els/soc/oecdfamilydatabase.htm

Page 11: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

11

BSZOC 1710 Pszichológia I. ea.

BSZOCL 1710 Pszichológia I. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Komlósi Piroska

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A szociológusok pszichológiai műveltségének megalapozása, az egyénről és a közösségről való korszerű szemlélet

kialakítása, amivel további tárgyakhoz nyújtunk alapismereteket.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során a hallgatók az elsajátított pszichológiai ismereteik révén gazdagítják látásmódjukat, növelik önismeretüket

és kritikai önreflexiójukat, fejlesztik kapcsolatteremtő és együttműködő képességeiket, valamint differenciálódik a

pszichikus működésről való gondolkodásuk.

Témakörök: A pszichológiai irányzatok emberképei. Önmagunk észlelése: énkép, önértékelés, önismeret. A személyiség,

mint rendszer. A személyiség szerkezetéről és működéséről. A személyiség fejlődése. A szociális fejlődésről. Konfliktus-

és krízis-kezelés. A társas interakcióról: személyközi kommunikáció. Egyén – család – közösség. Társas befolyásolás.

Csoportfolyamatok.

Évközi tanulmányi követelmények:

Évközi követelmény: 6 oldalas recenzió készítése valamely javasolt könyvről.

Értékelés: órai aktivitás 10%, recenzió 20%, vizsgajegy 70%,

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Oláh A. – Bugán A.(szerk.): Fejezetek a pszichológia alapterületeiből ELTE Eötvös K. Budapest, 2001. (259-319,

329-412, 454-478. )

Bernáth L. - Révész Gy.(szerk.): A pszichológia alapjai. Tertia K., Budapest, 1998.

Mérei F.- Binét Á.: Gyermeklélektan. Gondolat, Bp., 1970. 2002.

Bagdy E.: Családi szocializáció és személyiségzavarok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1997.

Ajánlott irodalom:

Albert F. - Dávid B.: Embert barátjáról. Századvég, Bp. 2007.

Bagdy E. - Telkes J.: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Nemzeti tankönyvkiadó, Bp. 1988.

Tari A.: Y generáció. Jaffa K. Bp. 2010.

Bagdy Emőke: Családi szocializáció és személyiségzavarok Budapest, Tankönyvkiadó, 1989.

Berne Eric: Emberi játszmák, Budapest Gondolat, 1984.

Buda Béla – Szilágyi Vilmos: Párválasztás: A partnerkapcsolatok pszichológiája Budapest Gondolat, 1988.

Fromm, Erich: A szeretet művészete Budapest, Helikon, 1984.

Gyökössy Endre: Magunkról magunknak Budapest, Református Zsinat, 1986.

Gyökössy Endre: Életápolás Budapest, Kálvin Kiadó, 1991.

Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió Budapest, Tankönyvkiadó, 1978.

Page 12: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

12

BSZOC 1720 Szociálpszichológia I. ea.

BSZOCL 1720 Szociálpszichológia I. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Szummer Csaba

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. habil. Albert

Fruzsina

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a szociálpszichológia fogalmával, történetével, főbb elméleti

perspektíváival és módszertanával.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A két féléves tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a szociálpszichológia fogalmával, történetével, főbb elméleti

perspektíváival és módszertanával. A tantárgy áttekinti a szociálpszichológia alapfogalmait, bemutatja a hasznosíthatóságát az

élet különböző területein. A félév során áttekintett főbb témakörök: személyészlelés, csoportdinamika, csoportészlelés, társas

identitás, attitűdök, konformitás, normák és viselkedés.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

órai diák

Ajánlott irodalom:

Smith, Eliot R. – Mackie, Diane M.: Szociálpszichológia. Osiris 2004.

Csepeli György: Szociálpszichológia mindenkiben. Kossuth kiadó, Budapest, 2014. ISBN: 978 963 09 7616

Lengyel Zsuzsanna: Szociálpszichológia szöveggyűjtemény. Osiris, Budapest, 1997. ISBN: 963 379 183 9

Hewstone, M., Stroebe, W. (Szerk.): Szociálpszichológia. kijelölt fejezetei Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. ISBN:

978 963 05 8510 1

Forgács (Forgas) J. (é.n.): Az érzelmek szerepe a személyközi viselkedésben. In: Forgács J. (Szerk.): Az érzelmek

pszichológiája. 287-310. Kairosz Kiadó, Budapest, 2003. ISBN: 963 9406 83 x

Page 13: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

13

BSZOC 1730 Szociálpszichológia II. ea.

BSZOCL 1730 Szociálpszichológia II. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Szummer Csaba

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1720*

BSZOCL 1720*

Tantárgy előadója/i:

Dr. habil Albert

Fruzsina

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja a csoportlélektan alapjainak megismertetése.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tárgy célja az első félév során szerzett szociálpszichológia ismerek elmélyítése, további szociálpszichológiai kutatási

területek, kísérletek megismertetése (tömeglélektan, manipuláció, online és offline kapcsolatok, konfliktusok és

kezelésük, altruizmus stb.)

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Smith, Eliot R. – Mackie, Diane M.: Szociálpszichológia. Osiris 2004. (603-853. o.)

Csepeli György: Szociálpszichológia mindenkiben. Kossuth kiadó, Budapest, 2014. ISBN: 978-963-09-7616-9

(63-90, 158-187, 253-273, 359-381.o.)

Lengyel Zsuzsanna: Szociálpszichológia szöveggyűjtemény. Osiris, Budapest, 1997. ISBN: 963 379 183 9

Miles Hewstone, Wolfgang Stroebe: Szociálpszichológia, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. ISBN: 978 963 05

8510 1

Page 14: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

14

BSZOC 1810 Európai Uniós alapismeretek ea.

BSZOCL 1810 Európai Uniós alapismeretek ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Törő Csaba

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Harkányi Ádám Máté

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy átfogó képet adjon a hallgatóknak az Európai Unió intézményrendszeréről, a döntéshozatali

mechanizmusokról, jogforrási hierarchiájáról. Külön hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hallgatók megismerjék mindennek

a történeti ívét, valamint az EU előtt álló kihívásokat is. Fontosnak tartjuk az egyes kérdések szociológiai jellegű

megközelítését is: milyen feltételek mellett miért éppen azon a döntések születtek a sorsfordító kérdésekben, és ezek

hogyan hatnak ki az EU jelenlegi szakpolitikáira.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A sikeres vizsga után – reményeink szerint – a hallgatók megfelelően tudnak majd tájékozódni az EU mindennapi

történéseiben, jobban ismerik majd lehetőségeiket és kötelezettségeiket.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unió jogáról. Hvgorac, Budapest, 2009. (400 oldal) ISBN:978-963-7490-84-2

Kecskés László: EU jog és jogharmonizáció. Hvgorac, Budapest, 2009. (800 oldal) ISBN: 978 963 258 046 3

Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata.

Complex, Budapest, 2011. (3.000 oldal)

Page 15: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

15

BSZOC 1140 Vallás- és egyházszociológia ea.

BSZOCL 1140 Vallás- és egyházszociológia ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Csanády Márton

Hámori Ádám

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A vallásszociológia tárgy oktatásának célja a vallás társadalmi szerepének szociológiai értelmezése, a vallások

megjelenési formáinak és a vallási gondolkodás jellegzetességeinek bemutatása, valamint az ezzel kapcsolatos fogalmak,

elméletek és tényismeretek elsajátítatása.

A kurzus során tárgyalásra kerülnek a vallás intellektualista és emocionalista megközelítési elméletei, a vallás és

társadalom kapcsolata, a társadalmi környezet hatásainak elemzése, továbbá kitérünk a módszertani eszközökre, és a

vallásszociológia történetén keresztül eljutunk egészen napjaink legfrissebb kutatásaihoz. A tantárgy keretében kiemelten

foglalkozunk a vallásszociológia klasszikusaival (Marx, Durkheim, Max Weber) és fogalmi alapjaival, a funkcionalisták

vallás-fogalmával. Körbejárjuk a vallás és a létezés értelme témakörét Geertz, Berger és Luckmann munkássága alapján,

valamint a vallás, mint kompenzáció-felfogást Stark és Bainbridge alapján. Megismerkedünk a szakterület magyarországi

megjelenésével, a különböző vallási közösségekkel, valamint a vallás és a modern világ szerepével is. A kurzus során

megismerkedünk a szekularizáció fogalmával és megjelenési formáival, valamint az egyházszociológia alapfogalmaival,

mint szekta, egyház, kultusz, denomináció és intézményesülés.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tantárgy célja, hogy a hallgatók a megszerzett ismeretek birtokában képesek legyenek helyesen értelmezni a val lási

jelenségeket, működési jellegzetességeit, és megfelelően tudják értelmezni a vallás társadalomban elfoglalt helyét

napjainkban. Célja továbbá, hogy megfelelő támpontot adjon ahhoz, hogyan lehet a vallással összefüggő jelenségeket és

szakmai kérdéseket vizsgálni és elemezni, valamint fejlessze a hallgatók szakszociológiai szemléletét, és bővítse tárgyi

ismereteit.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Tomka Miklós: Vallásszociológia. Szöveggyűjtemény. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. ETO jegyzet:

316.63:2(075.8)

Hamilton, Malcolm B.: Vallás, ember, társadalom. AduPrint, Budapest, 1998. ISBN: 9638564776

Weber, Max: Vallásszociológia. Helikon, Budapest, 2005. ISBN: 963 208 944 8

Durkheim, Émile: A vallási élet elemi formái. L’Harmattan, Budapest, 2002. ISBN: 963945716 7

Hegedűs, Rita: A vallásosság alakulása Magyarországon a kilencvenes évek kutatásainak tükrében. Doktori

(PhD) értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Szociológia Doktori Iskola, 2000.

Ajánlott irodalom:

Tomka Miklós: Vallásszociológia. Jegyzet, 2000. (elérhető az interneten: http://www.phil-

inst.hu/uniworld/vt/szoc/tomka_1.htm)

Tomka Miklós: Politika, vallás és egyház Magyarországon 1945-1990 között. In: Alföld 1991. 5. szám, 71-80.

ISSN: 0401-3174

Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban. Márton Áron Kiadó, Budapest, 1997. ISBN: 963 9011 36 6

Török Péter: És (a)mikor destruktívak? Az új vallási mozgalmak szociológiája és hazai helyzete. Budapest,

Párbeszéd Alapítvány – Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet – Híd Alapítvány, 2007. ISBN: 978 963

7166 90 7

Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Cserépfalvi, Budapest, 1995.ISBN: 963 8364 58 0

Page 16: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

16

ALAPOZÓ MÓDSZERTANI TÁRGYAK (20 kredit)

BSZOC 1011 Matematika felzárkóztató

BSZOCL 1011 Matematika felzárkóztató

Tantárgy felelőse:

Dr. Bozsonyi Károly

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

0

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

aláírás

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

ZH,

írásbeli/szóbeli

prezentáció

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja a hallgatók matematikai statisztikai ismeretek elsajátításához szükséges algebrai alapok átismétlése,

megtanulása.

A tantárgy során az algebra alapjaitól kezdve az egyenletek megoldásán át a polinomokig és a törtekig a témák egyesével

bemutatásra kerülnek, ezzel alapozva meg a szakon elsajátítandó matematikai statisztikához szükséges alapismereteket.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Az elemi algebra résztémáinak elsajátítása: egyenletek, polinomok, törtek, felbontások, nevezetes mutatószámok ismerete

és készség szintű használata.

Tematika altémákra bontva:

• egyenletek

• polinomok

• törtek

• kifejezések felbontása

• nevezetes mutatószámok

• elemi függvénytan

• első és másodfokú függvények

• szélsőérték, monotonitás

• függvények ábrázolása

Évközi tanulmányi követelmények:

Órai részvétel

Zárthelyi dolgozat

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Juhász István, Orosz Gyula, Paróczay József, Szászné Simon Judit (2011): Matematika 11. - Az érthető

matematika, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Juhász István, Orosz Gyula, Paróczay József, Szászné Simon Judit (2011): Matematika 12. - Az érthető

matematika, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

I. R. Safarevics (2009): Algebra - Az algebra alapfogalmai - az algebra alapfogalmai, Typotex Kiadó, Budapest

Ajánlott irodalom:

Freud Róbert (2007): Lineáris algebra, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest

Page 17: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

17

BSZOC 1151 Kutatásmódszertan I. gyak.

BSZOCL 1151 Kutatásmódszertan I. gyak.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Balogh Eszter

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Dr. Kmetty Zoltán

Dr. Bocz János

Dr. Biró Emese

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

ZH,

írásbeli/szóbeli

prezentáció

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a társadalomtudományi kutatások módszertanával, megértsék a

társadalomtudományi kutatások logikáját, a kutatások menetét, az egyes módszerek lényeges tulajdonságait. A kurzus

törekszik a gyakorlati készség kialakítására ilyen jellegű kutatások tervezése, elvégzése és elemzése területén. Az óra

külön fókuszál a kutatások lehetséges elméleti aspektusaira, a tudományelméleti háttérelemekre, valamint azok empirikus

következményeire.

Az óra áttekintést nyújt a tudományos dolgozatok megírásának alapvető követelményeiről (témaválasztás, cím, stílus,

hivatkozások, idézés, jegyzetek, bibliográfia).

A szemináriumon a gyakorlati munkát (3-4 fős) csoportokban végzik a hallgatók.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kutatáselmélet alapvetéseinek megismerése, a különböző kutatási módszerek előnyeinek és hátrányainak elsajátítása, a

legmegfelelőbb kutatási módszer kiválasztásának készsége az adott kutatási problémához, a kérdőívszerkesztés és

interjúkészítés alapjai, tanulmányírás alapkövetelményei.

Évközi tanulmányi követelmények:

Kötelező, aktív részvétel a szemináriumokon, sikeres ZH

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata Budapest, Balassi Kiadó, 2008

Héra Gábor – Ligeti György: Módszertan. A társadalmi jelenségek kutatása. Budapest, Osiris, 2005.

Bertalan László (szerkesztő): Magyarázat, megértés, előrejelzés Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont,

1987.

Ajánlott irodalom:

Hoffman Márta – Kozák Ákos – Veres Zoltán: Piackutatás, Műszaki könyvkiadó 2000

Héra Gábor – Ligeti György: Módszertan A társadalmi jelenségek kutatása, Osiris kiadó Budapest 2005

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (szerk): Mérésről mérésre, DKMK Corvinus egyetem 2006

Page 18: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

18

BSZOC 1160 és 1161 Matematikai statisztika I. ea. és Matematikai statisztika 1. gyak.

BSZOCL 1160 és 1161 Matematikai statisztika I. ea. és Matematikai statisztika 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Vargha András

Féléves óraszám:

N: 30 + 30

L: 10 + 15

Kredit:

2 + 3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1160 - BSZOC 1161

BSZOC 1161 - BSZOC 1011

BSZOCL 1160 - BSZOCL 1161

BSZOCL 1161 - BSZOCL 1011

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bozsonyi Károly

Dr. Kmetty Zoltán

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V + É

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

Írásbeli és szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus bevezeti a hallgatókat a matematikai statisztika alapfogalmaiba. A félév során a következő ismeretek kerülnek

elsajátításra: leíró statisztikák, következtetési statisztika, korreláció, regresszió, varianciaanalízis, kontingencia táblák

elemzése.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus célja az alapvető statisztika ismertek megszerzése, és azok magabiztos használatának elsajátítása. Ezen felül a

hallgatók számolási és analitikai készségének fejlesztését is segíti az óra.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Hunyadi László – Mundruczó György – Vita László: Statisztika. Aula, Budapest, 1996. ISBN:963-503-089-4

Hunyadi László – Vita László: Statisztika Közgazdászoknak. KSH, Budapest, 2006. ISBN:963-215-742-7

Obádovics Gyula: Valószínűségszámítás és matematikai statisztika. Scolar, Budapest, 2009. ISBN:978-963-244-

067-5

Vargha András: Matematikai statisztika pszichológiai, nyelvészeti és biológiai alkalmazásokkal. Pólya Kiadó,

Budapest, 2000. ISBN:963-85809-5-X

Page 19: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

19

BSZOC 1170 és 1171 Matematikai statisztika II. ea. és Matematikai statisztika 2. gyak.

BSZOCL 1170 és 1171 Matematikai statisztika II. ea. és Matematikai statisztika 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Takács Szabolcs

Féléves óraszám:

N: 30 + 30

L: 10 + 15

Kredit:

2 + 3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1170: BSZOC 1160*,

BSZOC 1161*, BSZOC 1171;

BSZOC 1171: BSZOC 1160*,

BSZOC 1161*, BSZOC 1170;

BSZOCL 1170: BSZOCL 1160*,

BSZOCL 1161*, BSZOCL 1171;

BSZOCL 1171: BSZOCL 1160*,

BSZOCL 1161*, BSZOCL 1170;

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bozsonyi Károly

Dr. Kmetty Zoltán

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V + É

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Írásbeli és szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Az előadás a Matematikai Statisztikai I. kurzus folytatása. A félév során a következő ismeretek kerülnek elsajátításra:

következtetési statisztika magasabb szinten, korreláció, regresszió, átlagok többszempontos összehasonlítása,

sztochasztikus összehasonlítások, diszkrét változókkal kapcsolatos elemzések.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus célja az alapvető statisztika ismertek bővítése, és a magasabb szintű következtetési eljárások elsajátítása. Ezen

felül a hallgatók számolási és analitikai készségének fejlesztését is segíti az óra.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Hunyadi László – Mundruczó György – Vita László: Statisztika. Aula, Budapest, 1996. ISBN:963-503-089-4

Hunyadi László – Vita László: Statisztika Közgazdászoknak. KSH, Budapest, 2006. ISBN:963-215-742-7

Obádovics Gyula: Valószínűségszámítás és matematikai statisztika. Scolar, Budapest, 2009. ISBN:978-963-244-

067-5

Vargha András: Matematikai statisztika pszichológiai, nyelvészeti és biológiai alkalmazásokkal. Pólya Kiadó,

Budapest, 2000. ISBN:963-85809-5-X

Page 20: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

20

BSZOC 1180 és 1181 Matematikai statisztika III. ea. és Matematikai statisztika 3. gyak.

BSZOCL 1180 és 1181 Matematikai statisztika III. ea. és Matematikai statisztika 3. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Takács Szabolcs

Féléves óraszám:

N: 30 + 30

L: 10 + 15

Kredit:

2 + 3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1180: BSZOC 1170*,

BSZOC 1171*, BSZOC 1181;

BSZOC 1181: BSZOC 1170*,

BSZOC 1171*, BSZOC 1180;

BSZOCL 1180: BSZOCL 1170*,

BSZOCL 1171*, BSZOCL 1181;

BSZOCL 1181: BSZOCL 1170*,

BSZOCL 1171*, BSZOCL 1180

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bozsonyi Károly

Dr. Kmetty Zoltán

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V + É

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli és szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja a kvantitatív társadalomtudományi vizsgálatok elemzéséhez szükséges két és többváltozós statisztikai

ismeretek elsajátítása. A félév során a következő statisztikai módszerek bemutatására helyeződik a hangsúly: Parciális

korreláció, két és többváltozós regressziós eljárások, többdimenziós kontingencia táblák, loglineáris modellezés.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A többdimenziós statisztikai eljárások megfelelő alkalmazása, és a problémához leginkább adekvált módszerek

kiválasztásnak elsajátíttatása a kurzus elsődleges célja. Ezen felül a hallgatók számolási és analitikai készségének

fejlesztését is segíti az óra.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Hunyadi László – Mundruczó György – Vita László: Statisztika. Aula, Budapest, 1996. ISBN:963-503-089-4

Hunyadi László – Vita László: Statisztika Közgazdászoknak. KSH, Budapest, 2006. ISBN:963-215-742-7

Hajdu Ottó: Többváltozós statisztikai számítások. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2003. ISBN: 963-215-

600-5

Rudas Tamás: Odds Ratios in the Analysis of Contingency Tables. Sage Publ., Thousand Oaks, California, 1998,

ISBN :0-7619-0362-3

Page 21: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

21

BSZOC 1152 Kutatásmódszertan III. Statisztikai adatok (értelmezése és) prezentálása gyak.

BSZOCL 1152 Kutatásmódszertan III. Statisztikai adatok (értelmezése és) prezentálása gyak.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1152- BSZOC 1180*

BSZOCL 1152- BSZOCL 1180*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Balogh Eszter

Dr. Sztárayné Kézdy

Éva

Dr. Kmetty Zoltán

Dr. Bocz János

Dr. Biró Emese

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

ZH,

írásbeli/szóbeli

prezentáció

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Az alapvető statisztikai fogalmak megismerése és értelmezése, az általánosan használt prezentációs módszerek gyakorlati

alkalmazásának bemutatása. A gazdaság- és társadalomstatisztikai adatok speciális jellemzőinek áttekintése. A hazai és

nemzetközi statisztikai információs rendszerek, adatforrások áttekintése és bemutatása. Az egy- és többváltozós

statisztikai eljárások megismerése, a különböző jelzőszámok elkészítése, azok értelmezése, elemzésre

felhasználhatóságának bemutatása.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Statisztikai alapfogalmak (sokaság, ismérvek, mérési skálák)

Statisztikai alapműveletek

A leíró és a következtető (matematikai) statisztika eszközei és módszerei

A grafikus ábrázolás alapjai (oszlop, vonal, kör, pontdiagram, hisztogram, korfa)

Az információsűrítés eszközei (mennyiségi ismérvek, értékösszegek, kvantilisek)

Rész- és összetett viszonyszámok

A sokaságok több ismérv szerinti vizsgálata (asszociáció, korreláció)

Érték-, ár és volumenindexek.

Magyarország a demográfiai és társadalmi jelzőszámok tükrében. Népszámlálások és egyéb társadalomstatisztikai

adatfelvételek. (KSH, NKI, TÁRKI, hazai kutatóintézetek)

Nemzetközi adatforrások, regiszterek, kutatóhelyek. (OECD, EUROSTAT, GESIS)

Többváltozós elemzési technikák I. (főkomponens elemzés, klaszter elemzés)

Többváltozós elemzési technikák II. (lineáris és logisztikus regresszió)

Évközi tanulmányi követelmények:

Kötelező, aktív részvétel a szemináriumokon, sikeres ZH

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Hunyadi László – Vita László: Statisztikai közgazdászoknak, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 2005 13-

243. old.

Székhelyi Mária – Barna Ildikó: Túlélőkészlet az SPSS-hez, Typotex Kiadó, Budapest, 2008 18-164., 204-301.,

374-424. old.

Ajánlott irodalom:

Page 22: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

22

ALAPOZÓ ORIENTÁCIÓS TÁRGYAK

(5 kredit elvégzése kötelező)

BSZOC 1190 Társadalom- és szociálpolitika ea.

BSZOCL 1190 Társadalom- és szociálpolitika ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bocz János

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Veres Előd

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A képzés célja a hallgatók bevezetése a társadalompolitikába: a szociálpolitika, jóléti állam alapfogalmainak,

alapelveinek, irányzatainak megismertetése, a különféle ellátások és programok hatásainak bemutatása. A kurzus főbb

témakörei: a társadalom és politika viszonya, a társadalom politikai befolyásolásának lehetőségei. A társadalompolitika

területei: a társadalmi viszonyok újratermelése és megváltoztatása, népesedés és családpolitika, oktatáspolitika,

lakáskérdés, egészségpolitika, a szegénység kezelése, a nemi egyenlőtlenség kérdése. A gazdaságpolitika

társadalompolitikai hatásai. Európai szociálpolitika – a Szociális Európa.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során a hallgató megismeri a tudományterület alapvető részterületeit és dilemmáit, valamint képessé válik a

társadalompolitikai kérdések kritikus szemléletére.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Tomka Béla: Szociálpolitika a 20. sz-i Magyarországon európai összehasonlításban. Századvég, Budapest, 2003.

ISBN: 963 9211 62 1

Mészáros József: Racionális egyének és a közjó - Társadalompolitikai tanulmányok. Gondolat, Budapest, 2006.

ISBN: 963-9610-54-2

Ferge Zsuzsa-Lévai Katalin (szerk.): A jóléti állam. ELTE Szociológiai Intézet, Budapest, 1991. ISBN: 963-

7977-08-2

Krémer Balázs: Bevezetés a szociálpolitikába. Napvilág Kiadó, Budapest 2009. ISBN: 978-963-9697-49-2

Zombori Gyula: Szociálpolitika alapfogalmai. TWINS Kiadó, Budapest, 1994. ISBN: 963-462-950-4

Page 23: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

23

BSZOC 1910 Bevezetés a piac- és közvéleménykutatásba ea.

BSZOCL 1910 Bevezetés a piac- és közvéleménykutatásba ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Kmetty Zoltán

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja, hogy áttekintést nyújtson a piac- és közvélemény-kutatás lépéseiről. A kurzus során áttekintjük a

kutatásfolyamatának lépéseit, egészen az ügyféllel való kapcsolatfelvételtől a kész tanulmány leadásáig, és a kutatás által

megalapozott marketing és tudománypolitikai döntések meghozatalának segítéséig.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során a hallgatók megtanulják az adatok gyűjtésének, értékelésének, és az eredmények felhasználásának

módozatait. Ebben az értelemben a kurzus olyan alapvető kutatástervezési és elemzési készségek elsajátításához járul

hozzá, amelyek nélkülözhetetlenek a tudományos elemzések szempontjából.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest, 2008. ISBN: 978-963-506-

764-0

Héra Gábor – Ligeti György: Módszertan. A társadalmi jelenségek kutatása. Osiris, Budapest, 2005. ISBN:

963 389 788 2

Hoffmann Márta-Kozák Ákos-Veres Zoltán: Piackutatás., Műszaki könyvkiadó, Budapest, 2000. ISBN: 963-16-

3064-1

Angelusz Róbert-Tardos Róbert (szerkesztők): Mérésről, mérésre. DKMKA, Budapest, 2007. ISBN:

9638737623

Ajánlott irodalom:

Rudas Tamás: Hogyan olvassunk közvéleménykutatásokat? Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1998. ISBN:

963 7476 95 4

Page 24: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

24

BSZOC 1420 Politikai rendszerek ea.

BSZOCL 1420 Politikai rendszerek ea.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Harkányi Ádám

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tananyag egyes elemeinek kialakítása során arra törekszünk, hogy ne csak az éppen aktuális hazai gyakorlatot mutassuk

be, hanem nemzetközi (és részben történeti kitekintéssel) az általánosabb összefüggésekre hívjuk fel a figyelmet.

A tananyag a következő nagy területekre koncentrál:

- A politika és a politikai rendszer értelmezése

- A politikai viselkedés (egyéni szintű viselkedés, politikai aktivitás, választói magatartás, politikai kultúra). A politikai

szereplők motivációi.

- A politikai folyamatok. Választás, a politikai döntések befolyásolása, állami, politikai döntéshozatal.

- Politikai szervezetek. A pártok, nyomásgyakorló csoportok. Az állam, illetve az állami szervek elhelyezése a politikai

rendszerben.

- A politikai rendszer „nem kézzelfogható” tényezői. A politikai kultúra, legitimitás, ideológiák.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tananyag elsajátítása képessé teszi a hallgatót a politikai rendszer struktúrájának és működésének jobb megértésére.

(Így pl. a napi politikai hírek jobb értelmezésére, vagy az állami működés, illetve jogalkotás politikai

meghatározottságának értelmezésére is.)

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

A tárgyból saját jegyzet, illetve lehetőség szerint interneten elérhető távoktatási tananyag készül, a tárgy

oktatásának megkezdését követő néhány évben, figyelembe véve az oktatás során felgyülemlett tapasztalatokat

is. Addig:

Fisichella, Domenico: A politikatudomány alapvonalai. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. ISBN: 9789633896051

Ajánlott irodalom:

Bihari Mihály - Pokol Béla: Politológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009. ISBN 9631925293

Goodin, R. - Klingemann, H.: A politikatudomány új kézikönyve. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. ISBN:

9789633895221

Bayer József: A politikatudomány alapjai. Napvilág Kiadó, Budapest, 2001 ISBN: 9789633895221

Körösényi András – Tóth Csaba – Török Gábor: A magyar politikai rendszer. Osiris Kiadó, Budapest, 2004

ISBN: 9789633899632

Illetve az egyes hallgatók igényei szerint az oktató további, specifikus irodalmat ajánl

Page 25: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

25

BSZOC 1820 Közgazdaságtan ea.

BSZOCL 1820 Közgazdaságtan ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Ludányi Arnold

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bogár László

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy a klasszikus közgazdaságtan legfőbb kategóriáival és összefüggéseivel a hallgatókat

megismertesse. Részletesen vizsgálja e kategóriák működését korunk globalizálódó világgazdaságában, és egyben jelzi

azokat a korrekciós kísérleteket is, amelyek a klasszikus közgazdaságtan továbbfejlesztésére irányulnak. Kitér az

ökológiai megközelítésű korrekciók és az etikai alapú transzformációk rendszerére is.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Samuelson-Nordhaus: Közgazdaságtan. Budapest KJK, 1999. ISBN: 963 05 8299 6

Joseph E. Stiglitz: A kormányzati szektor gazdaságtana. KJK-Kerszöv, Budapest, 2001. ISBN: 963-224-560-1

Zsolnai László: Ökológia, gazdaság, etika. Helikon Universitas, Budapest, 2001. ISBN: 963 208 734 8

Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. ISBN: 963 214 729

4

Bogár László: Magyarország és a globalizáció. Osiris, Budapest, 2003. ISBN: 963 389 542 1

Ajánlott irodalom:

Page 26: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

26

SZAKMAI TÖRZSANYAG

KÖTELEZŐ ELMÉLETI TÁRGYAK (21 kredit)

BSZOC 2110 Társadalomtörténet I. ea.

BSZOCL 2110 Társadalomtörténet I. ea.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Dupcsik Csaba

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus során elsősorban az európai és észak-amerikai társadalmak modernkori változásairól és hosszútávú tendenciáról

kell ismereteket elsajátítani. A hangsúlyokat elsősorban a magyar társadalomtörténetre helyezzük. Az értelmezés és a

kontextusba helyezés kompetenciáinak kialakításához óhatatlanul szükséges lesz a 20-21. századi magyar – és bizonyos

mértékben a nemzetközi – eseménytörténet vázlatos áttekintése is.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

1. A nyugati társadalomfejlődés sajátosságai – középkori és koraújkori előzmények.

2. Vázlatos áttekintés Magyarország társadalomtörténeti korszakairól, 1000-1711

3. Magyarország a Habsburg Birodalomban I. rész (1711-1795)

4. Az eszmék, a társadalom és az ipar forradalmai a 19. század derekáig

4. A francia háborúk és a reformkor

5. 1848-tól 1867-ig

6. A dualizmus korának társadalmi-politikai törésvonalai, illetve ezek változásai 1890-ig

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Diederiks, H.A. et al.: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó

államig. Ford. Kocsor Dóra, Osiris, Budapest, 1995. 160-221. o. ISBN 963 379 104 9

Gergely András (szerk.) Magyarország története a 19. században. Osiris, Budapest, 2003. ISBN 963-

389-385-2

Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető, Budapest, 1983. ISBN 963-271-953-0

Thompson, Edward P. „Az idő, a munkafegyelem és az ipari kapitalizmus” ford. Bojtár B. Endre, in: Gellériné

Lázár Márta (szerk.) Időben élni. Történeti-szociológiai tanulmányok. Akadémiai, Budapest, 1990. 60-116. o.

ISBN 963 05 5608 1

Ajánlott irodalom:

Ring Éva (szerk.): Helyünk Európában. Nézetek és koncepciók a 20. századi Magyarországon. I-II. Magvető,

Budapest, 1986. ISBN 963-14-1170-2

Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten. 1870-1940. Új Mandátum, Budapest,

1999. ISBN 963-9158-30-5

Tocqueville, Alexis de: A régi rend és a forradalom. Ford. Hahner Péter, Atlantisz, Budapest, 1994 [1856]

ISBN: 963-7978-48-8

Page 27: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

27

BSZOC 2120 Társadalomtörténet II. ea.

BSZOCL 2120 Társadalomtörténet II. ea.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2110*

BSZOCL 2110*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Dupcsik Csaba

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus során elsősorban az európai és észak-amerikai társadalmak modernkori változásairól és hosszútávú tendenciáról

kell ismereteket elsajátítani. A hangsúlyokat elsősorban a magyar társadalomtörténetre helyezzük. Az értelmezés és a

kontextusba helyezés kompetenciáinak kialakításához óhatatlanul szükséges lesz a 20-21. századi magyar – és bizonyos

mértékben a nemzetközi – eseménytörténet vázlatos áttekintése is.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák :

1. A „második ipari forradalom” és a „imperializmus kora”

2. A dualizmus második korszaka (1890-1914)

3. A nagy törés: az első világháború, a forradalmak és békerendszer.

4. A Horthy-korszak társadalma: középosztály, „zsidókérdés”, „őrségváltás”

5. A Horthy-korszak társadalma: a földkérdés

6. Életmód és társadalom a két világháború között

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Gyáni Gábor: „Magyarország társadalomtörténete a Horthy-korszakban”, in: Gyáni Gábor – Kövér György:

Magyarország társadalomtörténete. Osiris, Budapest, 1998. 169-306. o. ISBN 963 379 441 2

Hobsbawm, Eric: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története, 1914-1991, ford. Baráth Katalin, Pannonica,

Budapest, 1998, 25-172. o. ISBN 963 8469 77 3

Illyés Gyula Puszták népe. Századvég, Budapest 1993 [1937] (és számos más kiadás), ISBN 963-8384-01-8

Ajánlott irodalom:

Ring Éva (szerk.): Helyünk Európában. Nézetek és koncepciók a 20. századi Magyarországon. I-II. Magvető,

Budapest, 1986. ISBN 963-14-1170-2

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, Budapest, 1997. ISBN 963-379-278-9

Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870-1940. Új Mandátum, Budapest,

1999. ISBN 963-9158-30-5

Page 28: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

28

BSZOC 2130 Társadalomtörténet III. ea.

BSZOCL 2130 Társadalomtörténet III. ea.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2120*

BSZOCL 2120*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Dupcsik Csaba

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus során elsősorban az európai és észak-amerikai társadalmak modernkori változásairól és hosszútávú tendenciáról

kell ismereteket elsajátítani. A hangsúlyokat elsősorban a magyar társadalomtörténetre helyezzük. Az értelmezés és a

kontextusba helyezés kompetenciáinak kialakításához óhatatlanul szükséges lesz a 20-21. századi magyar – és bizonyos

mértékben a nemzetközi – eseménytörténet vázlatos áttekintése is.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

1. „Kiútkereső modellek” a két világháború között (sztálinizmus, nácizmus, New Deal)

2. Az etatizmus első hulláma a Horthy-korszak végén (1938-1944)

3. Az átmenet évei (1944-1948)

4. A szűkebb értelemben vett Rákosi-kor (1948-1956)

5. A Kádár-korszak társadalma

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Fukuyama, Francis: Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése, ford. Somogyi Pál László, Európa,

Budapest, 1997. 13-210. o. ISBN 963 07 6202 1

Gábor R. István – Galasi Péter: A „második gazdaság”. Tények és hipotézisek. Közgazdasági és Jogi, Budapest,

1981. ISBN 963-221-071-9

Kemény István: „Munkakultúra és életforma” in: Velük nevelkedett a gép. Magyar munkások a hetvenes évek

elején. Művelődéskutató Intézet, Budapest, 1990. 75-169. o. ISBN 963-521-214-3

Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában. Corvina, Budapest, 2009. ISBN 978-963-13-5823-0

Ajánlott irodalom:

Kornai János: A szocialista rendszer: kritikai politikai gazdaságtan. Heti Világgazdaság, Budapest, 1993. ISBN

963-7525-06-8

Kuczi Tibor: „Szociológia, ideológia, közbeszéd – Szociológia és társadalomdiskurzus” In: Kuczi Tibor –

Becskeházi Attila: Valóság ’70, Scientia Humana, Budapest, 1992, 9-111. o. ISBN 963-8300-05-1

Tóth Olga: „A női életút Magyarországon. Extrém módon hosszú és rövid életperiódusok.” In: Hadas Miklós

(szerk.): Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról. Replika Kör, Budapest, 1994. 223-234. o. ISBN:

963 04 4822 X

Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, Budapest, 2001. ISBN

963-389-813-7

Závada Pál: Kulákprés. Család- és falutörténeti szociográfia, Tótkomlós, 1945-1956. Magvető, Budapest, 2006.

ISBN 963-14-2528-2

Page 29: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

29

BSZOC 2210 Civil társadalom ea.

BSZOCL 2210 Civil társadalom ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bocz János

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bocz János

Dr. habil. Albert

Fruzsina

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja a civil- és a nonprofit szervezetek kialakulásával és működésével kapcsolatos hazai- és nemzetközi

irányzatok bemutatása, az alapvető fogalmak és szerkezeti változások ismeretének elsajátítása. A tantárgy keretében a

hallgatók megismerhetik az egyéni és csoportos társadalmi cselekvést, illetve felelősségvállalást ösztönző folyamatokat,

részletes ismereteket kapnak a civil- és nonprofit szervezetek környezeti feltételrendszeréről, működési sajátosságairól.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Az alapvető fogalmak és fejlődési irányzatok, a civil és nonprofit szervezetek társadalmi- és közgazdasági szerepének

ismerete. A helyi és globális társadalmi cselekvés formáinak, a közösségi részvétel lehetőségeinek felismerése. Az egyéni

és csoportos társadalmi felelősségvállalás szemléletének kialakítása és ösztönzése.

Évközi tanulmányi követelmények:

Aktív órai részvétel és a házi feladatok teljesítése, érdemi részvétel és hozzászólás az interaktív viták során, írásbeli,

zárthelyi dolgozatok, kollokvium (szóbeli vizsga).

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Anheier, H. K. – Glasius, M. – Kaldor, M. (szerk.): Globális Civil Társadalom I. Typotex kiadó, Budapest, 2004.

17-85., 286-323 old. ISBN 9789637546167

Bartal Anna Mária: Nonprofit elméletek, modellek és trendek. Századvég kiadó, Budapest, 2005. 45-112, 185-

213 old. ISBN: 963 7340 04 1

Bocz János: A nonprofit szektor strukturális átalakulása Magyarországon. A magyar nonprofit szektor az 1990 -

es évek elejétől a 2000-es évek közepéig. Doktori disszertáció. BCE Szociológiai Doktori Iskola. 2009. 28-40.,

118-148., 234-246. old.

Csizmadia, Zoltán: Robert D. Putnam: Bowling Alone, the Collapse and Revival of American Community.

Szociológiai Szemle, 2002/3. 183-193. old. http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-

566/szoc_szemle/TPUBL-A-566.pdf

Fukuyama, Francis: Bizalom: A társadalmi erények és a jólét megteremtése (ford. Somogyi Pál László).

Budapest. Európa Könyvkiadó, 1997. 13-27., 42-68. old.

Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest. Századvég – Gondolat Kiadó, 1993.

363-386. old.

Kovács Gábor: Hannah Arendt két modernitása. Beszélő online. 2007. szeptember 12. Évfolyam 9. szám.

http://beszelo.c3.hu/cikkek/hannah-arendt-ket-modernitasa

Offe, Claus: Demokrácia és bizalom. Beszélő online. 5. Évfolyam 3. szám.

http://beszelo.c3.hu/cikkek/demokracia-es-bizalom

Utasi Ágnes: A bizalom hálója. Mikrotársadalmi kapcsolatok, szolidaritás. Budapest. Új Mandátum

Könyvkiadó, 2002. 68-73. old.

Ajánlott irodalom:

Kuti Éva – Jenei György: A civil szféra szerepe a magán- és a közszféra működésének összehangolásában.

Tanulságok és javaslatok. In: Báger Gusztáv – Czakó Erzsébet (szerk.): A közszféra és a gazdaság

versenyképessége. Empirikus eredmények és tanulságok. Állami Számvevőszék, Budapest, 2010. 100-153. old.

Kákai László: Kik vagyunk mi? Civil szervezetek Magyarországon. Publikon Kiadó, Budapest, 2009. ISBN

9789638833280

Ulrich Beck: A kockázat-társadalom. Századvég Kiadó, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság, 2003.

ISBN: 963921177.

Page 30: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

30

BSZOC 2140 Társadalmi szerkezet és mobilitás I. ea.

BSZOCL 2140 Társadalmi szerkezet és mobilitás I. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. habil Albert

Fruzsina

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. habil Albert

Fruzsina

Dr. Veres Előd

Dr. Török Emőke

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A két féléves tantárgy célja, hogy átfogó ismeretet nyújtson a társadalmi struktúra, rétegződés és mobilitás elméleti

megközelítéseiről, a magyar társadalom struktúrájáról, az egyenlőtlenség, a szegénység és a társadalmi

mobilitás huszadik századi trendjeiről

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Főbb témakörök:

A struktúra- és rétegződéskutatás alapfogalmai; társadalmi nagycsoportok a különböző elméleti irányzatokban; a

társadalmi rétegződés klasszikus elméletei; funkcionalista rétegződéselmélet és konfliktuselméleti kritikája;

többdimenziós rétegződéselméletek; hálózatelemzés a rétegződéskutatásban. A társadalmi rétegződés változásai a nyugati

országokban 2. világháború után: a nemzetközi kutatások legfontosabb eredményei; a társadalmi tagozódás változásainak

jelenlegi tendenciái. Az oktatási rendszer és a rétegződés összefüggései: az egyenlőtlenségek újratermelődése. A magyar

társadalom rétegződése: elméleti modellek és kutatások.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Róbert Péter (szerk.): A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Új Mandátum, Budapest,

1998. ISBN: 963-7476-69-5

Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum, Budapest, 1999. ISBN: 963-

9158-49-6

Andorka Rudolf- Stefan Hradil-Jules L. Peschar (szerk.): Társadalmi rétegződés. Aula Kiadó, Budapest, 1995.

ISBN: 963-7476-60-1

Bourdieu, Pierre: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Gondolat Kiadó, Budapest:, 1978. ISBN:

963-280-605-6

Ferge, Zs. (2002) Struktúra és egyenlőtlenségek a régi államszocializmusban és az újkapitalizmusban. in:

Szociológiai Szemle 2002/4

Weber, M.: “Rendek és osztályok” in: uõ.: Gazdaság és társadalom I.Budapest, Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó, 1987, 303-308.o.

Page 31: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

31

BSZOC 2150 Társadalmi szerkezet és mobilitás II. ea.

BSZOCL 2150 Társadalmi szerkezet és mobilitás II. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. habil Albert

Fruzsina

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2140*

BSZOCL 2140*

Tantárgy előadója/i:

Dr. habil Albert

Fruzsina

Dr. Török Emőke

Dr. Veres Előd

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A két féléves tantárgy célja, hogy átfogó ismeretet nyújtson a társadalmi struktúra, rétegződés és mobilitás elméleti

megközelítéseiről, a magyar társadalom struktúrájáról, az egyenlőtlenség, a szegénység és a társadalmi

mobilitás huszadik századi trendjeiről.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Főbb témakörök:

A mobilitás kutatások tárgya és helye a társadalmi egyenlőtlenség és struktúra vizsgálatában; a társadalmi mobilitás

vizsgálatok alapjai: Sorokin mobilitási kategóriái és mobilitási csatornái; a mobilitás vizsgálatok három generációja:

kérdésfeltevések és kutatási módszerek. A magyar társadalom mobilitásának történelmi trendjei: mobilitási folyamatok a

rendszerváltásig. Az iskolai mobilitás vizsgálata; magyarországi kutatási eredmények. A rendszerváltozás hatása a

társadalmi mobilitási folyamatokra. A mobilitási trendek változásai az utóbbi évtizedekben.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Andorka R.: A társadalmi mobilitás félévszázados trendjei Magyarországon. In:Andorka R., S. Hradil, J. Peschar

(szerk.) Társadalmi rétegződés. Aula Kiadó 1995.

Lipset, S.M. és H.L. Zetterberg: A társadalmi mobilitás elmélete. In: Róbert P. (szerk.) A társadalmi mobilitás.

Hagyományos és új megközelítések. Új Mandátum 1998.

Róbert P.: A származástól a teljesítményig. A státuszmegszerzés folyamata Magyarországon. In: Róbert P.:

Társadalmi mobilitás a tények és vélemények tükrében. 2. kiadás ARTT – Századvég 2001.

Treiman, D.J.: Iparosodás és társadalmi rétegződés. In: Róbert P. (szerk.) A társadalmi mobilitás. Hagyományos

és új megközelítések. Új Mandátum 1998

Bukodi Erzsébet: Társadalmi mobilitás Magyarországon. 1983 és 2000. In: Kolosi Tamás - Tóth István György -

Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2002. TÁRKI, Budapest, 2002. ETO jelzet: 308(429)”2002

312(439)(083.41)

Kolosi Tamás – Róbert Péter: A magyar társadalom szerkezeti átalakulásának és mobilitásának fő folyamatai a

rendszerváltás óta. In: Kolosi Tamás - Tóth István György - Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2004.

TÁRKI, Budapest, 2004. ETO jelzet: 308(439)"2004" 312(439)(083.41)

Ajánlott irodalom:

Kolosi Tamás - Dencső Blanka: Osztálytársadalom? In: Kolosi Tamás - Tóth István György - Vukovich György

(szerk.): Társadalmi riport 2008. TÁRKI, Budapest, 2008. ETO jelzet: 308(439)"2008" 312(439)(083.41)

Kolosi Tamás – Szelényi Iván – Szelényi Szonja – Western, Bruce: Politikai mezők a posztkommunista átmenet

korszakában. In: Szociológiai Szemle 1991/1.

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (szerk.): Hálózatok, stílusok, struktúrák. ELTE Szociológiai Intézet és Magyar

Közvélemény-kutató Intézet, Budapest, 1991.

Page 32: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

32

BSZOC 2310 Kommunikációelmélet I. ea.

BSZOCL 2310 Kommunikációelmélet I. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Spannraft

Marcellina

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Spannraft

Marcellina

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tárgy célja a hallgatók megismertetése a kommunikációelméleti alapfogalmakkal, a közvetlen emberi kommunikáció

jelenségvilágával, csatornáival, dinamikai elveivel.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A közvetlen emberi kommunikáció fogalomköre és jelenségei. A kommunikáció általános elméleti modellje – a

kétszemélyes szituáció szempontjából. A közvetlen emberi kommunikáció csatornái I. A non-verbális csatornák I.:

mimika, tekintet. A közvetlen emberi kommunikáció csatornái I. A non-verbális csatornák II.: vokalitás. A közvetlen

emberi kommunikáció csatornái I. A non-verbális csatornák III.: gesztusok, érintés, testtartás. A közvetlen emberi

kommunikáció csatornái I. A non-verbális csatornák IV.: proxemika, kinezika. A közvetlen emberi kommunikáció

csatornái II. A kulturális szignálok kommunikatív jelentősége. A közvetlen emberi kommunikáció csatornái III. A verbális

csatorna. A kommunikáció dinamikai alapelvei. A metakommunikáció jelensége és szerepe. „Stratégia” és „taktika” a

közvetlen kommunikációban – a tudatosság problémája. A közvetlen emberi kommunikáció megnyilvánulásai a rádióban

és a televízióban. A közvetlen emberi kommunikáció megnyilvánulásai a pedagógiai szituációban. A segítő kapcsolat és

a pszichoterápiás kommunikáció sajátosságai.

Évközi tanulmányi követelmények:

-

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Animula. Budapest. 1994. ISBN: 963-

333-043-2-[!963-8089-77-6]

Knapp, M. L.: A nem verbális kommunikáció. In: Horányi Ö. (szerk.): Kommunikáció I. General Press. é.n. 48-

63. ETO jelzet: 316.77(082) 316.772(082) 659.2(082)

Frank, L. K.: Taktilis kommunikáció. In: Horányi Ö. (szerk.): Kommunikáció I. General Press. é.n. 64-73. ETO

jelzet: 316.77(082) 316.772(082) 659.2(082)

Scheflen: A. E.: A testtartás mint kommunikáció. In: Horányi Ö. (szerk.): Kommunikáció I. General Press. é.n.

74-91. ETO jelzet: 316.77(082) 316.772(082) 659.2(082)

Schegloff, E. A.: A társalgás kezdetén. In: Horányi Ö. (szerk.): Kommunikáció I. General Press. é.n. 108-132.

ETO jelzet: 316.77(082) 316.772(082) 659.2(082)

Page 33: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

33

BSZOC 2190 Társadalmi devianciák ea.

BSZOCL 2190 Társadalmi devianciák ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Zonda Tamás

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Dr. Balogh Eszter

Dr. Zonda Tamás

Dr. habil Albert

Fruzsina

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A Társadalmi devianciák című előadás a szociológia tudománya szemszögéből igyekszik a társadalmi devianciákról képet adni. A cél,

hogy a hallgatók megismerjék a deviancia társadalmi hátterét, társadalmi okait és magyarázatait. Mit tekinthetünk devianciának,

léteznek-e erre vonatkozó univerzális értékek és normák, lehetnek-e a devianciáknak funkciói? A kurzus a deviáns viselkedések a

társadalmi beállítottságú magyarázó elméleteit is bemutatja.

Külön foglalkozunk a különféle függőségekkel (alkoholizmus, drogfogyasztás, újfajta függőségek, evészavarok, játékszenvedély) és a

prostitúcióval. Az előadásokon a különféle deviancia fajták magyarországi adatai is bemutatásra kerülnek. A kurzus során az elsajátított

elméleteket konkrét társadalmi kontextusba helyezve is képesek lesznek elemezni a hallgatók amellett, hogy megismerik a deviáns

viselkedési formák nemzetközi és magyar trendjeit.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A deviáns viselkedések értelmezési keretei

A deviáns viselkedések tudománya

A deviáns viselkedések magyarázatai – devianciaelméletek

A klasszikus devianciák

A deviáns viselkedések egyéb formái

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Rosta Andrea: A deviáns viselkedés szociológiája. Loisir Könyvkiadó, Budapest-Piliscsaba, 2007. ISBN: 978-963-87583-1-6

Andorka Rudolf: A deviáns viselkedés. In: Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. 512-547.o. Osiris Kiadó, Budapest,

1997. ISBN: 963-7415-54-8

Ajánlott irodalom:

Pikó Bettina (szerk.): A deviáns magatartás szociológiai alapjai és megjelenési formái a modern társadalomban. JATE,

Szeged, 2002. ETO jelzet: 316.624

Rácz József (szerk.): Devianciák: Szabálykövet(el)ők és bajkeverők. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2001. ISBN: 963

9336 23 8

Rosta Andrea (2014) A fiatalkorú bűnözés kriminológiája és szociológiája,

http://www.flaccus.hu/opencms/opencms/Konyvesbolt/Temakoronkent/TartalomReszletek.jsp?konyv=10

759

Zsákai Szilvia (2008) Társas kapcsolathálók és

alkoholizmushttp://www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=1332

Elekes Zsuzsanna: Devianciák, mentális betegségek. 2006. www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a666.pdf

Elekes Zsuzsanna: Azonos szerepek azonos szenvedélyek? IN: Nagy Ildikó - Pongrácz Tiborné (szerk.): Szerepváltozások.

Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2011. TÁRKI - Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Budapest, 2011. 265-282. p.

Page 34: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

34

BSZOC 2180 Kortárs szociológiaelméleti irányzatok ea.

BSZOCL 2180 Kortárs szociológiaelméleti irányzatok ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. habil Albert

Fruzsina

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. habil Albert

Fruzsina

Dr. Dupcsik Csaba

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja megismertetni a szociológia alapvető fogalmaival, elméleteivel, elmélet és empíria

kapcsolatával, a szociológia tudományszociológia önreflexiójával. A kurzus legfontosabb

törekvése, hogy érzékeltesse: a szociológia – szemben például a modern természettudományokkal – multiparadigmatikus

diszciplína. Mindezt egyrészt anélkül, hogy a totális káosz benyomását keltse (ami, valljuk be, nem egyszerű feladat),

másrészt anélkül, hogy az előadó saját „ízlése” alapján szelektáljon a paradigmák között. A feladat egy

szociológiaelméleti kurzus nézőpontjából paradox, mivel a szociológia egységét jelentős részben éppen az elméleteket

hanyagoló tudományos gyakorlat biztosítja; másrészt, a kérdések feltevésének – nem pedig megválaszolásának – módja.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

1. A (szociológia)elmélet elmélete

2. Az utolsó nagy paradigma-kísérlet: Talcott Parsons

3. Kritikai elmélet, újosztály-elméletek

4. Hatalom, ellenőrzés, tudás – a Foucault-i újraértelmezés

5. Anthony Giddens – hagyomány és reflexió

6. Pierre Bourdieu

7. Jürgen Habermas

8. A racionális döntések elmélete

9. Ulrich Beck

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Alexander, Jeffrey C.: Szociológiaelmélet a II. világháború után. ford. Berényi Gábor, Balassi, Budapest, 1996.

28-121. o. ISBN 963-506-0955

Foucault, Michel: Felügyelet és büntetés. A börtön történet. Gondolat, Budapest, 1990.185-309. o. ISBN 963-

282-335-4

Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai. Typotex, Budapest, 2008. 99-124. o.

ISBN 978-963-9664-98-2

Berger, Peter – Luckmann, Thomas: A valóság társadalmi felépítése. Jószöveg, Budapest, 1998. ISBN 963-9134-

10-4

Ajánlott irodalom:

Berger, Peter L: „A globális kultúra négy arca” 2000, 1998. július-augusztus, 16-20. o.

Kuhn, T. S.: A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest, 1984. (vagy Osiris, 2000), II-X. fejezet

(29-182. o.) ISBN 963-281-350-2

Diamond, Jared: Összeomlás. Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez. Budapest, Typotex, 2007. 13-36. o.;

89-127. old.; 273-302. o. ISBN 978-963-9664-69-2

Kovács János Mátyás (szerk.): A zárva várt Nyugat. Kulturális globalizáció Magyarországon. 2000/Sík Kiadó,

Budapest, 2002. 11-24. o. és 433-506. o. ISBN 963-9270-10-5

Latour, Bruno: Sohasem voltunk modernek. Szimmetrikus antropológiai tanulmány. Osiris Kiadó – Gond,

Budapest, 1999. ISBN 963-379-632-6

Page 35: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

35

KÖTELEZŐ GYAKORLATI TÁRGYAK (20 kredit)

BSZOC 2411 Számítógépes adatelemzés 1. gyak.

BSZOCL 2411 Számítógépes adatelemzés 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Veres Előd

Dr. Bozsonyi Károly

Dr. Kmetty Zoltán

Duráczky Bálint

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja a hallgatókkal megismertetni azt az alapvető informatikai eszköztárat, ami nélkülözhetetlen alapja a

különböző statisztikai programcsomagok használatának. A félév során a hallgatók gyakorlati alkalmazások során

megtanulják kezelni a MS Office programokat. A kurzus kiemelt figyelmet fordít az Excel program magas szintű

elsajátítására.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A hallgatók megtanulják a legfontosabb számítógépes alapprogramok magabiztos használatát. A kurzus megerősíti,

szükség szerint bepótolja az alapvető számítógép használattal kapcsolatos kompetenciákat.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Farkas Csaba: Bevezetés a Windows és Office XP használatába. J.O.S., Budapest, 2002. ISBN: 963-00-8822-3

Kovalcsik Géza: Az excel programozása. Computerbooks, Budapest, 2005. ISBN: 963-618-332-5

Perry Greg: Microsoft Office 2007: minden egyben. Kiskapu, Budapest, 2007. ISBN: 978-963-9637-37-5

Page 36: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

36

BSZOC 2412 Számítógépes adatelemzés 2. gyak.

BSZOCL 2412 Számítógépes adatelemzés 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2411*

BSZOCL 2411*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Veres Előd

Dr. Bozsonyi Károly

Dr. Kmetty Zoltán

Duráczky Bálint

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja a statisztikai egy- és többváltozós elemzések alapjainak megismertetése. A kurzus során a hallgatók

megismerkednek a számítógépes adatelemzés alapjaival. Elsajátítják az adatbázis készítés módszereit, megismerkednek az

adatokkal végezhető műveletekkel, valamint a leíró statisztikák és a kereszttáblák készítésével.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A félév során a hallgatók elsajátítják a kvantitatív társadalomtudományi elemzésekhez elengedhetetlenül szükséges

statisztikai módszerek számítógépes alkalmazásnak alapjait. A kurzus fontos célkitűzése, hogy a hallgatók a statisztikai

program mechanikus kezelésén túl értelmezni tudják a kapott eredményeket.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Dr. Ketskeméty László - Dr. Izsó Lajos: Bevezetés az SPSS programrendszerbe. ELTE Eötvös kiadó, Budapest,

2005. ISBN: 963-463-823-6

Székelyi Mária – Barna Ildikó: Túlélőkészlet az SPSS-hez. Typotex, Budapest, 2008. ISBN: 978-963-279-012-1

Moksony Ferenc: Gondolatok és adatok. Osiris, Budapest, 1999. ISBN: 963-379-665-2

J. P. Marques de Sá: Applied statistics: using SPSS, STATISTICA, and MATLAB, Springer, 2003. ISBN:3-540-

01156-0

Page 37: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

37

BSZOC 2521 Felkészülés a nyári szakmai gyakorlatra 1. gyak.

BSZOCL 2521 Felkészülés a nyári szakmai gyakorlatra 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Török Emőke

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Török Emőke

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A 2. és a 3. szemeszter közötti nyári szakmai gyakorlatot fél éves tematikai és helyismereti előkészület előzi meg, illetve

ugyancsak féléves kiértékelési szakasz követi. Az első félévben a hallgatók rövid betekintést kapnak egy

társadalomtudományos kutatás tervezési-előkészületi szakaszába: a téma kiválasztása, a szakirodalom feldolgozása, a

kutatási kérdés megfogalmazása, a megfelelő kutatási módszer kiválasztása, kutatási terv elkészítése, terepkutatási terv,

interjúterv kidolgozása, kérdőív megszerkesztése, költségvetési terv elkészítése, stb.. A szeminárium a Kulturális

antropológia, a Szociográfia, a Kutatásmódszertan, a Matematikai statisztika, valamint a Kvalitatív és Kvantitatív

módszerek kurzusokkal párhuzamosan készíti fel a hallgatókat a nyári egyhetes szakmai gyakorlatra.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A szakmai gyakorlatra való felkészülés során a hallgatók képessé válnak egy empirikus kutatás első szakaszának

lefolytatása: koncepciókészítés, szakirodalom gyűjtés- és feldolgozás, mintavétel, interjúvázlat-, ill. kérdőívkészítés,

kapcsolatfelvétel. A félév során a hallgatók megszerzik mindazokat az elméleti és módszertani ismereteket, amelyekkel

felvértezve sikeresen indulhatnak neki a nyári szakmai gyakorlatnak, mint az idegen közegbe való belehelyezkedés első

önálló gyakorlatának.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó. Budapest, 2008, 103-170., és 273-

290.o.

Héra Gábor – Ligeti György: Módszertan – A társadalmi jelenségek kutatása, Osiris Kiadó, Budapest, 2006, 41-

68.

Veres Z.-Hoffmann M.- Kozák Á. (szerk.): Bevezetés a piackutatásba, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009 64-

73.o.: Kérdőívszerkesztés 64-73.o.Letenyei László: Településkutatás I. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2004.

ISBN: 963 9457 91 4

Ajánlott irodalom:

A választott gyakorlati témának és a helyszínnek megfelelő irodalmak a konkrét kutatási helyszín ismeretében –

az oktató által a félév során kiadott irodalom

Page 38: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

38

BSZOC 2522 A nyári szakmai gyakorlat értékelése 1. gyak.

BSZOCL 2522 A nyári szakmai gyakorlat értékelése 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Török Emőke

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2521* és BSZOC 3481

BSZOCL 2521* és BSZOCL 3481

Tantárgy előadója/i:

Dr. Török Emőke

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A 2. és a 3. szemeszter közötti nyári szakmai gyakorlatot fél éves tematikai és helyismereti előkészület előzi meg, illetve

ugyancsak féléves kiértékelési szakasz követi. A kurzus során a hallgatók értékelik a nyári szakmai gyakorlat

tapasztalatait, mind módszertani, mind elméleti szempontból.

A kutatási eredmények értékelését a csoport közösen végzi, azonban a kutatás különböző résztémáinak feltárását és

feldolgozását kisebb (3-4

) fős csoportokban végzik.

A hallgatók a félév folyamán kiselőadásokat tartanak az általuk végzett munkáról, a félév végére pedig 20-30 oldalas házi

dolgozatot, kutatási beszámolót készítenek.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során a hallgatók képessé válnak az összegyűjtött kutatási adatokat elemezni, értékelni, feldolgozni, továbbá az

eredményeket mind szóban, mind írásban prezentálni.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó. Budapest, 2008,

Héra Gábor – Ligeti György: Módszertan – A társadalmi jelenségek kutatása, Osiris Kiadó, Budapest, 2006,

Letenyei László (szerk.): Településkutatás II. Szöveggyűjtemény. Új Mandátum, Budapest, 2006. ISBN: 978

963606257

Ajánlott irodalom:

A választott gyakorlati témának és a helyszínnek megfelelő irodalmak a konkrét kutatási helyszín ismeretében

Page 39: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

39

BSZOC 2531 Felkészülés a nyári szakmai gyakorlatra 2. gyak.

BSZOCL 2531 Felkészülés a nyári szakmai gyakorlatra 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Török Emőke

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Török Emőke

Duráczky Bálint

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A 4. és az 5. szemeszter közötti nyári szakmai gyakorlat keretében a hallgatók egy egyhetes falukutatáson, valamint egy

kéthetes gyakorlaton vesznek részt valamely piac- ill. közvéleménykutató cégnél, társadalomtudományos kutatóintézetnél,

vagy a Református Egyház szakirányos intézményeinél. A falukutató gyakorlatot fél éves tematikai és helyismereti

előkészület előzi meg, illetve ugyancsak féléves kiértékelési szakasz követi. Az első félévben a hallgatók rövid betekintést

kapnak a magyar falu társadalomtörténetébe. A tantárgy további célja megismertetni a hallgatókat a magyar falukutatás

gazdag hagyományával, valamint a falu-megismerés lehetséges módszereivel: dokumentumelemzés, alkalmazható

kvalitatív és kvantitatív módszerek, stb. A szeminárium a Kulturális antropológia, a Szociográfia, a Kutatásmódszertan, a

Matematikai statisztika, valamint a Kvalitatív és Kvantitatív módszerek kurzusokkal párhuzamosan készíti fel a

hallgatókat a nyári egyhetes falukutatói gyakorlatra. A kurzus során a hallgatók megismerkednek a kiválasztott falu, ill.

térségének általános jellemzőivel is. Valamint arra a kérdésre is választ keresünk, hogy mi az értelmiség, a kutató

szerepköre a falukutatás során.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A szakmai gyakorlatra való felkészülés során a hallgatók képessé válnak egy empirikus kutatás első szakaszának

lefolytatása: koncepciókészítés, szakirodalom gyűjtés- és feldolgozás, mintavétel, interjúvázlat-, ill. kérdőívkészítés,

kapcsolatfelvétel. A félév során a hallgatók megszerzik mindazokat az elméleti és módszertani ismereteket, amelyekkel

felvértezve sikeresen indulhatnak neki a nyári falukutató gyakorlatnak, mint a teljesen idegen közegbe való

belehelyezkedés első önálló gyakorlatának.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Neményi Ágnes: Faluszociológia. Kolozsvár, 2001. ISBN: 973 8239 44 3

Cséfalvay Zoltán: A modern társadalomföldrajz kézikönyve. IKVA, 1987. ISBN: 963 7757 84 8

Letenyei László: Településkutatás I. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2004. ISBN: 963 9457 91 4

Kovács Imre: Népiség, radikalizmus, demokrácia. Publicisztikai írások

Gondolat, Nyilvánosság Klub, Századvég, Budapest, 1992. ISBN: 963 282 636 1

Ajánlott irodalom:

Elek Sándor-Gyenei Márta (szerk.): Quo vadis? Faluszociológiai tanulmányok. Budapest, MKKE Szociológiai

Tanszék 1987. ISBN: 963 7150 52 8

Enyedi György: Falvaink sorsa. Magvető, Budapest, 1980. ISBN: 963 271 175 0

Kovács Imre: Tanulmányok 1935-1947. Magyar Napló, Budapest, 2003. ISBN: 963 86274 8 4

Valamint a választott gyakorlati témának és a helyszínnek megfelelő irodalmak a konkrét kutatási helyszín

ismeretében

Page 40: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

40

BSZOC 2532 A nyári szakmai gyakorlat értékelése 2. gyak.

BSZOCL 2532 A nyári szakmai gyakorlat értékelése 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Török Emőke

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2531* és BSZOC 3482

BSZOCL 2531* és BSZOCL 3482

Tantárgy előadója/i:

Duráczky Bálint

Dr. Csanády Márton

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A 4. és az 5. szemeszter közötti nyári szakmai gyakorlatot (falukutatás) fél éves tematikai és helyismereti előkészület előzi

meg, illetve ugyancsak féléves kiértékelési szakasz követi. A kurzus során a hallgatók értékelik a nyári szakmai gyakorlat,

a falukutatás tapasztalatait, mind módszertani, mind elméleti szempontból.

A kutatási eredmények értékelését a csoport közösen végzi, azonban a kutatás különböző résztémáinak feltárását és

feldolgozását kisebb (1-3) fős csoportokban végzik.

A hallgatók a félév folyamán kiselőadásokat tartanak az általuk végzett munkáról, a félév végére pedig 20-30 oldalas házi

dolgozatot, kutatási beszámolót készítenek.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során a hallgatók képessé válnak az összegyűjtött kutatási adatokat elemezni, értékelni, feldolgozni, továbbá az

eredményeket mind szóban, mind írásban prezentálni.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Letenyei László (szerk.): Településkutatás II. Szöveggyűjtemény. Új Mandátum, Budapest, 2006. ISBN: 978

963606257

Ajánlott irodalom:

A választott gyakorlati témának és a helyszínnek megfelelő irodalmak a konkrét kutatási helyszín ismeretében

Page 41: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

41

BSZOC 2441 Kvalitatív módszerek 1. (Interjú, fókuszcsoport) gyak.

BSZOCL 2441 Kvalitatív módszerek 1. (Interjú, fókuszcsoport) gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1151*

BSZOCL 1151*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Dr. Balogh Eszter

Tantárgy besorolása:

Kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kvalitatív módszerek oktatásának célja a hallgatók számára olyan alapismereteket nyújtani a gyakorlati szociológiáról,

amelyek birtokában képesek majd empirikusan is alátámasztani elméleti ismereteiket, megfelelően értelmezni és elemezni

a kapott eredményeiket.

A félév egyik témája a társadalomtudományos interjúzás, mint kutatási módszer. A kurzus során megismerkedünk a

módszer történeti, filozófiai hátterével, az interjú típusaival, felhasználási területeivel, az interjúkészítő lehetséges

szerepeivel, valamint az interjúkészítés lépéseivel. Az interjúkészítés gyakorlatának tárgyalása során kitérünk a felmerülő

etikai problémákra, a nehéz helyzetekre, valamint az interjú szövegének rögzítése, átírása és elemzése témakörére.

Az félév második felében a hallgatók a csoportos interjúk módszerével, a fókuszcsoport technikájával ismerkedhetnek

meg. Ez egy olyan csoporteljárás, amely során egy kiválasztott kiscsoport, egy moderátor vezetésével, látszólag kötetlen

beszélgetés keretében vitat meg egy adott témát, mely során a résztvevők egymással is interakcióba lépnek. Szemináriumi

kereteken belül végigvesszük az egész folyamatot, a kutatás lépéseit a fókuszcsoportok kialakításától és a kérdéscsoportok

előkészítésétől, a fókuszcsoport dinamikáján és moderálási technikákon át, az eredmények rendszerezéséig, elemzéséig és

értelmezéséig.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzussorozat támpontot kíván nyújtani ahhoz, hogyan foghat neki egy kutató az adatgyűjtéshez, és különböző

szempontok, források és eszközök megismertetésével felkészíteni arra, hogy a szociológia eszköztárából megfelelően

tudjon választani. Célja továbbá az is, hogy fejlessze a hallgatók rendszerező képességét, kritikai gondolkodását, és

felkeltse érdeklődésüket az összefüggések keresése, és következtetések levonása iránt. A kurzus sikeres elvégzése során a

hallgató képes lesz társadalomtudományos interjúk lefolytatására, fókuszcsoportos kutatás megtervezésére,

lebonyolítására, moderálására és mindkét esetben a kapott eredmények elemzésére.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Kvale, Steinar: Az interjú. Bevezetés a kvalitatív kutatás interjútechnikáiba. Jószöveg Műhely, Budapest, 2005.

ISBN: 963 7052 08 9

Heltai Erzsébet - Tarjányi József: A szociológiai interjú készítése. Bp., 1999. ETO jelzet: 316:303.62. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/html/a509.html

Vicsek Lilla: Fókuszcsoport. Elméleti megfontolások és gyakorlati alkalmazás. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

9789633898826

Siklaki István: Vélemények mélyén. A fókuszcsoport módszer a kvalitatív kutatás alapmódszere . Kossuth

Könyvkiadó, Budapest, 2006. 9630948575

Héra Gábor – Ligeti György: Módszertan - A társadalmi jelenségek kutatása. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. p.

15-62., 142-172., 202-208., 282-299. 9789633897881

Letenyei László: Településkutatás I. Módszertani kézikönyv. Új Mandátum Kiadó –Ráció Kiadó. Budapest,

2006., 99-116. http://www.tettconsult.eu/new/szoveges_htm/telepkutatas.htm#Tartalom_

Solt Ágnes: „Élet a reményen túl”. IN: Szociológiai Szemle. 2010/3. 100-133. old.

http://www.szociologia.hu/20103_szam/

Ajánlott irodalom:

Werdy, Gordon – Langmaid, Roy: Kvalitatív piackutatás. HVG Rt., Budapest, 1997. 9637525122

Vicsek Lilla: Beszélgetés a prostitúcióról: két fókuszcsoport tanulságai. In: Médiakutató, 2003/3.

Thomas, William Isaac: A lengyel paraszt Európában és Amerikában. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2002.

Császi Lajos: A Mónika-show kulturális szociológiája. In: Médiakutató 2005 ősz, 21-36. old.

Dr. Schleicher Nóra: Kvalitatív kutatási módszerek a társadalomtudományokban. BKF jegyzet, Budapest 2007

Page 42: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

42

BSZOC 2431 Kvantitatív módszerek 1. gyak.

BSZOCL 2431 Kvantitatív módszerek 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1151*

BSZOCL 1151*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bocz János

Tantárgy besorolása:

Kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy alapvető célja, hogy a hallgatók önállóan is képesek legyenek nyomtatott és/vagy elektronikus formátumú

kutatási kérdőívek összeállítására. Megtanulják és elsajátítsák a kérdőív készítés formai és tartalmi követelményeit,

megértsék a végrehajtás és adatellenőrzés folyamatát, s a különböző kérdéstípusok és mérési skálák felhasználásával

képesek legyenek az adatok elemzésére, az eredmények prezentációjára.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus végére a hallgatók képesek lesznek egy adott társadalomtudományi problémához/ kutatási kérdéshez jól

illeszkedő kérdőív megtervezésére. A képzés külön hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatók képesek legyenek kiválasztan i

azokat a kérdezéstechnikai módszereket, ami az adott kutatási típushoz leginkább megfelelő.

Évközi tanulmányi követelmények:

Aktív órai munka, saját nyomtatott formátumú kutatási kérdőív elkészítése, próbakérdezése, zárthelyi dolgozatok.

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Angelusz Róbert, Tardos Róbert (szerk.): Mérésről, mérésre. DKMKA, Budapest, 2007. ISBN: 9638737623

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest 2008. ISBN: 978-963-506-764-0

Brace, Ian: Questionnaire Design, How to Plan, Structure and Write Survey Material for Effective Market Research.

Kogan Page, London & Sterling, VA, 2004. http://www.gdufs.biz/Questionnaire%20Design.pdf Héra Gábor – Ligeti György: Módszertan. Bevezetés a társadalmi jelenségek kutatásába. Osiris Kiadó, Budapest,

2006. 173-197; 256-279.; 337-371. old.

Hoffmann Márta - Kozák Ákos - Veres Zoltán.: Piackutatás. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 2000. ISBN:963-16-

3064-1

Letenyei László: A rugalmas kérdőívezés, mint válasz a nemválaszolás jelentette kihívásra. In: A szociológia

szemüvegén keresztül. Tanulmányok Feleky Gábor 60. születésnapjára. Belvedere Meridionale, Szeged, 2012. 169-

191 old. http://elasticsurvey.itcarei.ro/wp-content/uploads/Publikacio_HU.pdf

Rudas Tamás: Közvélemény-kutatás – értelmezés és kritika. Corvina kiadó, Budapest, 2006. ISBN:963-13-5501-2

Page 43: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

43

KÖTELEZŐ KÉSZSÉGTÁRGYAK (9 kredit)

BSZOC 2611 Idegen nyelv I/a. English for Social Sciences 1. gyak.

BSZOCL 2611 Idegen nyelv I/a. English for Social Sciences 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bocz János

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bocz János

Dr. Albert Fruzsina

Süléné Birta Katalin

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar/angol

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja a hallgatók megismertetése napjaink legfontosabb társadalmi kérdéseinek angol nyelvű szókincsével, hogy

a hallgatók a tanulmányaikhoz kapcsolódó idegen nyelvű szakszövegeket gyorsan és hatékonyan tudják elolvasni,

munkájukhoz felhasználni. Cél, hogy a hallgatók a kurzus elvégzése után képesek legyenek vonatkozó témájú szövegek

értelmezésére és ezen területeken véleményük kifejtésére.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

--

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Louann Haarman, Patrick Leech, Janet Murray: Reading Skills for the Social Sciences, Oxford Univ Pr (Sd)

edition 1998. ISBN 0194512304

Arline Burgeier, Gerry Eldred, Cherly Boyd Zimmerman: Lexis: Academic Vocabulary Study for ESL Students,

Prentice Hall, 1990. ISBN: 0135350220

Antony Giddens: Sociology. 6th edition. Wiley. 2009. ISBN: 0745643582

Page 44: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

44

BSZOC 2613 Szaknyelvi fordítás III. (Idegen nyelv I/b Deutsch für Sozialwisenschaften 1. ) gyak.

BSZOCL 2613 Szaknyelvi fordítás III. (Idegen nyelv I/b Deutsch für Sozialwisenschaften 1. ) gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Zakariás Emese

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Török Emőke

Kovács Krisztina

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar/német

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Szóbeli+írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Olyan fordítói készségek elsajátítása, melyeknek kifejezetten szaknyelvi környezetben veszik hasznát a

hallgatók, és képessé válnak alapvető fordítói technikák és stratégiák használatára.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A szemináriumon a hallgatók megismerkednek alapvető társadalomtudományi szövegekkel, azok terminológiai

jellemzőivel, metodológiai hátterével és általában véve az empirikus tudományterületeken használt fogalomalkotással. A

tudományos nyelvhasználat konvencióinak, szabályszerűségeinek, mechanizmusainak és logikájának ismeretében e

szaktudományok szövegeit a fordítás oldaláról is árnyaltabban tudják ezáltal megközelíteni: felismerik a hagyományos

nyelvhasználattól eltérő fordulatok, kifejezések alkalmazását, a szakkifejezések, a reáliák, az internacionalizmusok

előfordulásait, a tudományos érveléssel rendelkező szövegek sajátosságait stb. E speciális nyelvi készségek hozzásegítik a

hallgatókat egy-egy fordítandó szakszöveg adekvát kezeléséhez, magas szintű és speciális fordítástechnikai műveletek

elvégzéséhez.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Schwarzer, Ch. / Borsò, V.: Übersetzung als Paradigma der Geistes- und Sozialwissenschaften. Oberhausen,

Athena, 2006.

Hoffmann, L. / Kalverkämper, H. / Wiegand, H. E.: Fachsprachen. Ein internationales Handbuch zur

Fachsprachenforschung und Terminologiewissenschaft. Mouton de Gruyter, Berlin, (HSK 14) 1998-1999.

Klaudy, K. / Salánki, Á.: A fordítás lexikája és grammatikája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

Monar, J.: Sachwörterbuch zur Europäischen Union. Kröner, Stuttgart, 1993.

Roelcke, Th.: Fachsprachen. Erich Schmidt Verlag, Berlin, 20052. (= Grundlagen der Germanistik)

Page 45: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

45

BSZOC 2321 Kommunikációs technológiák II. (Prezentációs technológiák) gyak.

BSZOCL 2321 Kommunikációs technológiák II. (Prezentációs technológiák) gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bozsonyi Károly

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Balogh Eszter

Kuhn Gabriella

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tömegkommunikáció legfőbb jellemzői, eszközei és technikái elsajátítása után önmagunk kommunikációjára, az

önreprezentációra kerül hangsúly.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Folyamatos projektek és előadások segítségével a hallgatók javítják előadói képességüket, valamint megtanulják a

nagyobb közönség előtt való beszédtartás alapjait, kiegészítő eszközeit.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

--

Ajánlott irodalom:

Balázs Géza: Médiaműfajok. MR Rt. Kiadványa, Budapest, 1999. ETO jelzet: 070 82.01-1/-9 791.9.096

791.9.097

Róka Jolán: Kommunikációtan. Századvég, Budapest, 2002. ISBN: 963-9211-30-3

Page 46: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

46

BSZOC 2821 Projektmenedzsment gyak.

BSZOCL 2821 Projektmenedzsment gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Domokos Johanna

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Lázár Imre

Dr. Balogh Eszter

Dr. Sütheő Péter

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A projektciklusmenedzsment tárgy célja hogy a hallgató elméleti és gyakorlati jártasságot szerezzen pályázatírás,

projektszervezés, vezetés és lebonyolítás terén.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák :

Tematika: 1. A projekt, mint idő-és költség korlátok között működő, célvezérelt, kiemelt elkötelezettséggel, de eltérő

tudással bíró erőforrások egy alkalommal megvalósuló csapatmunkája. 2. Indítási teendők. (Érdemi indítás előtt

szabályokat megismerni) Felhívás. (lásd később) Témaötlet kidolgozása. Projekt vázlat elkészítése. Partnerkeresés,

konzorcium előzetes létrehozása (lásd később). 3. Projektindítás. Projekt (elő)javaslat felépítése. Projektvázlat. Általános

info, kapcsolat más (korábbi) projektekkel, összefoglaló ismertetés. 4 Projekt cél; Javaslat tételes indokolása.

Eredmények. Terjesztési stratégia. 5. Hatás. Partnerek: kik és mennyiért (projektösszeg partnerenként és ehhez mennyi

támogatást kér), szándéknyilatkozatok, partnerkapcsolat jellege (kinek mi a feladata a projektben). 6. Projektindítás. 7.

Projekt szervezése, menedzsment. Munkaterv – feladatcsomagokra lebontva az alábbiak: Célok, kezdés és befejezés

dátuma, humán ráfordítás (napokban, ISCO kategóriánként [lásd később]). Egyes partnerek szerepe, feladata.

Alvállalkozók (ha vannak) szerepe, feladata. Munkamódszer és technika. Feladatcsomag várt eredményei . 8.

Dokumentációk (nem projekt jelentés[!]: pl. kézikönyvek, oktatási segédletek stb.) emberigény. 9. Projektköltségvetés

elemei. 10. Induló megbeszélés (kick-off meeting). Gyakorlati óra. 11. Munka és ütemezése (a projektjavaslat - esetleg

optimista – feladatcsomagjainak szembesítése a való helyzettel, kapacitásokkal és szakismerettel; megoldás keresése). 12.

Találkozók kijelölése. Kapcsolattartás (e-mail forgalom szervezése, szabályok lefektetése). Konzorcium egyezmény

(eredmények megosztása partnerek között, publikációs kötöttségek stb.). Eszközbeszerzések. 13. Rendszeres (évi kb. 2)

munkatalálkozó. Éves-1,5 éves review értekezlet(ek). TIP (technológia implementációs terv részletes kidolgozása). 14.

Befejezés, projektzáró ülés. Elfogadás/esetleges korrekciók. Fizetés. 15. Follow-up tevékenységek (programonként

változhat, pl. projektzárás után további 3 évig kötelezettség disszeminációs tevékenységre.

Évközi tanulmányi követelmények:

--

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Lázár Imre: A projektciklusmenedzsment alapjai. Egyetemi jegyzet 2004

Page 47: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

47

BSZOC 2811 A szakdolgozatírás módszertana gyak.

BSZOCL 2811 A szakdolgozatírás módszertana gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Legéndy Kristóf

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Dr. Biró Emese

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus során áttekintjük és tudatosítjuk a tudományos írás stiláris és formai sajátosságait. A tudományos és a

tudományon kívüli szövegek műfaji hagyományainak (közlemények, kutatási beszámoló, esszé, monográfia, recenzió

pozitivista, reflexív, esszéisztikus, szociografikus és népszerűsítő irodalom), retorikai eszközeinek számbavételével, a

szövegformálás jelentőségének kiemelésével kettős célt követünk: egyrészt a hallgatók kritikai olvasási készségeit

szeretnénk fejleszteni, másrészt akadémiai írástudását javítani.

A kurzus további célja a hallgatók szakdolgozati munkáinak összefogása, koordinálása. A kurzus során a hallgatók

prezentáció keretében bemutatják elméleti és empirikus munkájuk eredményeit, majd közösen értékelik a dolgozatot. A

hallgató számára ez egyfajta elő-megmérettetés a záróvizsga előtt.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Tematika:

A szakdolgozat formai előírásai.

A dolgozat főbb részei, az egyes részek funkciója a szöveg egészében.

A prezentáció.

A szakirodalom.

Az elméleti háttér és az empíria aránya.

További kutatások.

Évközi tanulmányi követelmények:

(1) 6-10.000 karakter terjedelmű recenzió egy tudományos szövegről (az oktató által felkínált öt társadalomtudományi

tanulmány egyikéről kell kritikát írni)

(2) Bibliográfiakészítés a recenzió témájában a megfelelő formai szabályok betartásával

(3) Aktív részvétel a szemináriumokon

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Az irodalom feldolgozása az adott szakdolgozat függvénye.

Ajánlott irodalom:

Havasréti József: Tudományos írásmű. Bölcsész konzorcium, 2006.

Umbert Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz Kiadó, Budapest 2003. ISBN: 963 282 708 2

Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth, Budapest, 2009. ISBN: 978 963 09 5988 9

Page 48: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

48

SZAKMAI TÖRZSANYAG KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAI

DIFFERENCIÁLT SZAKMAI ISMERETEK

KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ SZAKSZOCIOLÓGIAI TÁRGYAK

12 KREDIT ELVÉGZÉSE KÖTELEZŐ

BSZOC 3110 Szociográfia gyak.

BSZOCL 3110 Szociográfia gyak.

Tantárgy felelőse:

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Sztárayné Dr. Kézdy É

Dr. Dupcsik Csaba

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

II.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy a hallgatókkal megismertesse a szociográfia műfaji sajátosságait, a társadalomtudományok

fejlődésének történelmében elfoglalt helyét, valamint hogy számos szociográfiai mű elolvasása és elemzése során

bevezesse a hallgatókat a nemzetközi, de elsősorban a magyar szociográfiai irodalomba.

A kurzus során a hallgatók megismerkednek a szociográfia fogalmával, a társadalomtudományok közötti

elhelyezkedésével, a szociográfia kialakulásával, műfaji sajátosságaival. Kiemelten tárgyaljuk a magyar népi szociográfia,

ill. a magyar népi mozgalom témakörét, valamint a népi-urbánus vitát. A szociográfia paraszti társadalomképét elsősorban

Illyés Gyula, Veres Péter, Szabó Zoltán művein keresztül ismerjük meg. A magyar népi szociográfia kiemelt kutatási

területei közül az egyke- és szektakérdést, valamint a kivándorlás témakörét Illyés Gyula, Kovács Imre és Féja Géza

művei alapján tárgyaljuk. A két világháború közti magyar társadalom polgárosodásának problémakörének

megtárgyalásához pedig többek között Erdei Ferenc munkásságát hívjuk segítségül.

Külön figyelmet szentelünk a szociofotó gazdag magyar hagyományának is.

A hallgatók rövid betekintést kapnak a magyar szociográfia másik nagy korszakának, a Kádár-korszak szociográfiájáról -

Kemény István, Berkovits György, Haraszti Miklós, Mocsár Gábor, Mátyus Aliz, Tar Sándor, Ambrus Péter, Csák Gyula,

Csoóri Sándor, Márkus István, Moldova György, stb. művei alapján. Végh Antal szociográfiai munkássága, valamint az

ún. Állóvíz-vita ismertetése pedig, mint a korszak szimbolikus eseménye kerül terítékre.

A hallgatók továbbá bevezetés kapnak a rendszerváltozás utáni korszak szociográfiáiról, valamint röviden a nemzetközi

szociográfiai irodalomra is kitekintünk.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során a hallgatók nagy gyakorlatra tesznek szert a szociográfiai szakirodalom olvasásában, értelmezésében. A

kurzus során elsajátított ismeretek fontos adalékul szolgálnak társadalomtörténeti, társadalomismereti tantárgyaikhoz,

valamint a szociológia kvalitatív módszereinek megismeréséhez, továbbá fontos előtanulmányokként szolgálnak a nyári

szakmai gyakorlathoz, a falukutatáshoz.

Évközi tanulmányi követelmények:

aktív részvétel a szemináriumokon, zh-k, kiselőadások, kötelező irodalom folyamatos olvasása

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. Püski Kiadó, Budapest, 1989. ISBN: 963 7845 17 8

Némedi Dénes: A népi szociográfia 1930-1938. Gondolat, Budapest, 1985.ISBN: 963 281 482 7

Kovács Imre: A néma forradalom. Cserépfalvi-Gondolat-Tevan (p.9-142.) Budapest, 1989. ISBN: 963 282 312 5

Féja Géza: Viharsarok. Athenaeum, Budapest, 1937 (p.5-121.) ISBN: 963 9501 28 x

Illyés Gyula: Puszták népe. tetszőleges kiadás ISBN: 963 11 2048 1

Veres Péter: Az Alföld parasztsága. tetszőleges kiadás Budapest, 1936. ISBN: 963 09 2865 5

Szabó Zoltán: A tardi helyzet. tetszőleges kiadás Cserépfalvi (p. 7-154.) ISBN: 963 14 0984 8

Erdei Ferenc: Parasztok Budapest, Athenaeum, 1938. ISBN: in67322

Végh Antal: Állóvíz. In: Valóság 1968/4. ISSN: 0324 7228

Ajánlott irodalom:

Nagy Sz. Péter (szerk.): A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-1947. Rakéta, Budapest, 1990. ISBN: 963 02 7616 x

Albertini Béla: A magyar szociofotó története a kezdetektől a második világháború végéig. Magyar Fotográfiai

Múzeum 1997. ISBN: 963 8383 05 4

Továbbá az egyes órákon kiadott anyag.

Page 49: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

49

BSZOC 3120 Szervezetszociológia I. ea.

BSZOCL 3120 Szervezetszociológia I. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Balogh Eszter

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Balogh Eszter

Dr. Drjenovszky Zsófia

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A szervezetszociológia tárgy oktatásának célja, hogy megismertesse a hallgatókat a szervezet alapvető szociológiai

értelmezésével, a szervezet jellemzőivel, céljaival az ehhez köthető elsődleges forrásokkal. A szervezeti paradigmák

megismerésének segítségével tárgyaljuk a különböző szervezetelméleti irányzatokat a klasszikusoktól a

legmodernebbekig, majd mélyebb vizsgálat alá kerül a hatalom, az érdek, a szervezeti struktúra és kontroll fogalma. A

cselekvés és kényszer fogalma, a csoport problémafelvető és megoldó képességének elemzésének lehetőségeivel.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

1. A szervezet alapfogalma, 2. Rendszer, környezet, adaptáció, 3. Tagsággal, szabálykövetéssel kapcsolatos elméletek, a

problémamegoldás szervezeti keretek között, 4. Vezetéselméleti ideológiák, 5. Kommunikáció mint a rendszerképződés

alapja, 6. Példák az önreferenciális szervezetekre, 7. Szervezet mint tudásközösség, 8. Szervezet és a társadalmi tőke

kapcsolata, 9. Alapvető szervezeti alapformák elemzése, belső differenciáltságuk szempontjából.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Bakacsi Gyula: Szervezeti magatartás és vezetés. Közgazdasági és jogi könyvkiadó, Budapest, 2000.

Bakacsi Gyula- Balaton Károly- Dobák Miklós- Máriás Antal: Vezetés-szervezés I. Aula Kiadó Bp. 1996

Csepeli György: A szervezkedő ember. Osiris, Budapest, 2001.

Dobák Miklós: Szervezeti formák és vezetés. Közgazdasági és jogi könyvkiadó, Budapest, 1996.

Jávor, I.: A szervezetszociológia gondolati rendszerei. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993.

Ajánlott irodalom:

Szakadát István: Cselekvéselmélet dióhéjban. Typotex, Budapest, 2008. (13-139p.) ISBN: 978-963-279-

016-9

Charles Perrow: Szervezetszociológia. Osiris, Budapest, 2002. (17-58.p., 133-166.p., 281-295p.) ETO jelzet:

316.334 303.424

W. Richard Scott: Organizations: Rational, Natural and Open Systems. 5th Edition, Prentice Hall. Kasper

Reinink, 2002. ETO jelzet: 316.334

Page 50: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

50

BSZOC 3130 Szervezetszociológia II. ea.

BSZOCL 3130 Szervezetszociológia II. ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Balogh Eszter

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 3120*

BSZOCL 3120*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Balogh Eszter

Dr. Drjenovszky Zsófia

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A szervezetszociológia tárgy oktatásának célja, hogy kibővítse és elmélyítse a Szervezetszociológia I. kurzus során

elsajátított alapismereteket, újabb témakörök és elméletek tárgyalásával. Mindezt empirikus esettanulmányok, gyakorlati

példák és szituációs gyakorlatok felhasználásával. Az első félévet jellemző elméleti tárgyalásmódot inkább a gyakorlati

megközelítés veszi át, felhasználva a HR területének eszköztárát.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Bakacsi Gyula: Szervezeti magatartás és vezetés. Közgazdasági és jogi könyvkiadó, Budapest, 2000.

Csepeli György: A szervezkedő ember. Osiris, Budapest, 2003. (183-195, 226-245, 265-273, 300-315, 337-351)

Fehér Péter: Tudásmenedzsmentet támogató szervezeti megoldások. In.: Vezetéstudomány 2007/7-8. 11-21

Ajánlott irodalom:

Charles Perrow: Szervezetszociológia. Osiris, Budapest, 2002. ISBN: 963-379-313-0

Dombrádi Krisztián: Boldogulás tudásközösségekben, Belvedere-KRE, 2009.

W. Richard Scott: Organizations: Rational, Natural and Open Systems. 5th Edition, Prentice Hall. Kasper

Reinink, 2002. ETO jelzet: 316.334

Page 51: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

51

BSZOC 3140 Kisebbségszociológia és romológia ea.

BSZOCL 3140 Kisebbségszociológia és romológia ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Dupcsik Csaba

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Dupcsik Csaba

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus fő célja azon mechanizmusok megismerése, amelyek működése következtében egy-egy kisebbség „létrejön”. A

fentivel egyenrangú cél annak feltárása, milyen konkrét kisebbségi csoport éltek/élnek a modern kori Magyarországon,

milyen életkörülmények között, és milyen a viszonyuk más társadalmi csoportokkal.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

1. „Kisebbség” és „többség”

2. Vallási és „klasszikus” etnikai kategorizáció

4. A romák/cigányok Magyarországon, a kezdetektől a felvilágosult abszolutizmus koráig

5. A magyarországi zsidóság helyzete a 19-20. század fordulójáig

6. A „kisebbségi kérdések” átalakulása a 20. század elejétől 1945-ig

7. A kisebbségek az államszocializmus korában

8. Romák/cigányok a rendszerváltás után

9. Külföldiek a mai Magyarországon

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890–2008.

Osiris, Budapest, 2009, 11-84. o. ISBN 978 963 276 035 3

Gould, Stephen Jay: Az elméricskélt ember. Typotex, Budapest, 1999. 43-123. o. ISBN 963 9132262 4

Karády Viktor: „Zsidó identitás és asszimiláció Magyarországon”; „Egyenlőtlen elmagyarosodás…” in:

Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Cserépfalvi, Budapest, 1997, 11-77. o. és 151-195. o. ISBN 963

8364 86 6

Ladányi János – Szelényi Iván:. A kirekesztettség változó formái. Közép- és délkelet-európai romák történeti

és összehasonlító szociológiai vizsgálata. Napvilág, Budapest, 2004. 11-69. o. ISBN 963-9350-28-1

Ajánlott irodalom:

Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Akadémiai, Budapest, 1983. ISBN 963-05-

3342-1

Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században.

Napvilág, Budapest, 1998. ISBN 963-9082-13-9

Steinberg, Stephen: Az etnikum mítosza. Fajok, etnikumok és osztályok Amerikában. Cserépfalvi, Budapest,

1994. ISBN 963-04-4698-7

Page 52: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

52

BSZOC 3150 Család- és ifjúságszociológia ea.

BSZOCL 3150 Család- és ifjúságszociológia ea.

Tantárgy felelőse:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Dr. Albert Fruzsina

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy megismerteti a hallgatókat a családszociológia legalapvetőbb elméleteivel, a család történeti változásaival és a

mai magyar családok fő jellemzőivel, az ifjúságszociológia fő kérdésfelvetéseivel és az ifjúság jelenlegi problémáival.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus eredményeképp a hallgatók a fenti tárgykörökben naprakész ismereteket szereznek és a családdal és a fiatalok

csoportjának problematikájával kapcsolatban és önálló vizsgálatok tervezését is kipróbálhatják e tárgykörben.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris, Budapest, 2000.

Farkas Péter: A szeretet közössége. A családszociológia alapjai. L’Harmattan, Bp. 2006. ISBN: 963-9683-08-6

Cseh-Szombathy László: Családszociológiai problémák és módszere. Gondolat, Bp. 1979. ISBN: 963 280 516 x

Somlai Péter: Konfliktus és megértés. Gondolat, Bp. 1986. ISBN: 963-281-622-6

Laki László: Az ifjúság a magyar társadalomban. In.: Kovách Imre (szerk): Társadalmi metszetek. Napvilág

Kiadó, Budapest, 2006. 177-206. ISBN: 963-9350-89-3

Somlai Péter: Család 2.0.: Együttélési formák a polgári családtól a jelenkorig. Napvilág Kiadó, Budapest, 2013.

Giddens, A.: Szociológia. Osiris, Budapest, 1995.

Ajánlott irodalom:

Page 53: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

53

BSZOC 3161 Interpersonal Relationships szem.

BSZOCL 3161 Interpersonal Relationships szem.

Tantárgy felelőse:

Dr. Albert Fruzsina

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Albert Fruzsina

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

angol

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

The aim of this course is to provide a description of studies on interpersonal relationships, especially friendships and

family ties, their theoretic and practical significance. A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Students get acquainted with various methods to describe and analyse such data, as well as learn about the formation of

such relationships in a historic and international perspective as well. Some topics to be discussed: family relations, love,

friendship, well-being related to relationships, the impact of IT on ties, social network analysis.

Évközi tanulmányi követelmények:

Active participation, small research on chosen topic, its written submission as a paper (apr. 5 pages) and its oral

presentation at class.

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Pahl, Ray; Spencer, Liz (2010) : Family, friends and personal communities: Changing models-in-the-mind, ISER

Working Paper Series, No. 2010-01, http://hdl.handle.net/10419/65972

Barabási Albert-László: Linked: How Everything Is Connected to Everything Else and What It Means. Plume

2003.

Marin, Alexandra and Wellman, Barry: Social Network Analysis: An Introduction. In: Handbook of Social

Network Analysis. Edited by Peter Carrington and John Scott. London: Sage, 2010

3Christakis Nicholas A.- Fowler, James H.: Connected: The Surprising Power of Our Social Networks and How They Shape Our Lives -- How Your Friends' Friends' Friends Affect Everything You Feel, Think, and Do. Little, Brown and Company, 2009.

Ajánlott irodalom:

McPherson, Miller–Smith-Lovin, Lynn–Brashears, Matthew E.: Social Isolation in America: Changes in Core

Discussion Networks over Two Decades. American Sociological Review, 2006/3. szám, 353–376.

Marmot, Michael–Wilkinson, Richard G.: Social determinants of health. New York, Oxford University Press,

1999.

Fehr, Beverly: Friendship processes. Sage Series on Close Relationships. Thousand Oaks, Sage, 1996.

Putnam, Robert D.: Bowling alone: the collapse and revival of community. New York, Touchstone, 2000

Page 54: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

54

KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ MÓDSZERTANI GYAKORLATI TÁRGYAK

9 kredit elvégzése kötelező

BSZOC 3211 Számítógépes adatelemzés 3. gyak.

BSZOCL 3211 Számítógépes adatelemzés 3. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2412*

BSZOCL 2412*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Veres Előd

Dr. Bozsonyi Károly

Dr. Kmetty Zoltán

Duráczky Bálint

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy eredményes elsajátításának feltétele a Számítógépes adatelemzés 1. és 2-ben foglaltak felhasználó szintű

ismerete. A foglalkozások főbb témakörei a következők: többdimenziós kereszttábla készítése, nominális és ordinális

szintű - kategorizált - változók közötti függetlenség vizsgálata. Csoportátlagok összehasonlításának módszerei, egyutas

szórás elemzés, korreláció és regresszió analízis.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A félév során a hallgatók elsajátítják a kvantitatív társadalomtudományi elemzésekhez elengedhetetlenül szükséges

statisztikai módszerek számítógépes alkalmazásnak alapjait. A kurzus fontos célkitűzése, hogy a hallgatók a statisztikai

program mechanikus kezelésén túl értelmezni tudják a kapott eredményeket.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Dr. Ketskeméty László - Dr. Izsó Lajos: Bevezetés az SPSS programrendszerbe. ELTE Eötvös kiadó, Budapest,

2005. ISBN:963-463-823-6

Székelyi Mária – Barna Ildikó: Túlélőkészlet az SPSS-hez. Typotex, Budapest, 2008. ISBN:978-963-279-012-1

Moksony Ferenc: Gondolatok és adatok. Osiris, Budapest, 1999. ISBN:963-379-665-2

J. P. Marques de Sá: Applied statistics: using SPSS, STATISTICA, and MATLAB, Springer, 2003. ISBN:3-540-

01156-0

Page 55: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

55

BSZOC 3212 Számítógépes adatelemzés 4. gyak.

BSZOCL 3212 Számítógépes adatelemzés 4. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 3211*

BSZOCL 3211*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Veres Előd

Dr. Bozsonyi Károly

Dr. Kmetty Zoltán

Duráczky Bálint

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus a többváltozós statisztika módszerek gyakorlati alkalmazásba vezeti be a hallgatókat. A félév során a

hallgatók megtanulják a regressziós modellek illesztését (lineáris, logisztikus, kategoriális), a többváltozós lineáris

modellezés módszereit, a dimenzió csökkentő eljárásokat (főkomponens elemzés, faktoranalízis), és a különböző

klaszterező módszerek gyakorlati alkalmazását.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A hallgatók megtanulják használni a társadalomtudományi szempontból utóbbi évtizedekben legtöbbször alkalmazott

összetett statisztikai módszereket. A kurzus elmélyíti a hallgatók statisztikai és adatelemzői ismereteit.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Székelyi Mária – Barna Ildikó: Túlélőkészlet az SPSS-hez. Typotex, Budapest, 2008. ISBN:978-963-279-012-

J. P. Marques de Sá: Applied statistics: using SPSS, STATISTICA, and MATLAB, Springer, 2003. ISBN:3-540-

01156-0

Sabine, Landau, Brian S. Everitt: A handbook of statistical analyses using SPSS . Chapman & Hall/CRC Press

LLC, 2004. ISBN: 1-58488-369-3

Page 56: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

56

BSZOC 3221 Matematikai statisztika 4. gyak.

BSZOCL 3221 Matematikai statisztika 4. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Takács Szabolcs

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1180* és 1181*

BSZOCL 1180* és 1181*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bocz János

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli és szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus az egy és többváltozós statisztika módszerek gyakorlati alkalmazásba vezeti be a hallgatókat. A félév során a

hallgatók megismerik a többváltozós elemzési módszereket (korreláció- és regresszió számítás), a különböző klaszterező

módszerek gyakorlati alkalmazását.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A hallgatók megismerik a társadalomtudományi szempontból utóbbi évtizedekben legtöbbször alkalmazott összetett

statisztikai módszereket. A kurzus elmélyíti a hallgatók statisztikai alapismereteit, és segíti az analitikus készségüknek a

tovább fejlődését is.

Évközi tanulmányi követelmények:

Aktív órai munka, házi feladatok elkészítése, önálló elemzés elkészítése, zárthelyi dolgozatok.

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Hunyadi László – Mundruczó György – Vita László: Statisztika. Aula, Budapest, 1996. ISBN:963-503-089-4

Hunyadi László – Vita László: Statisztika Közgazdászoknak. KSH, Budapest, 2006. ISBN:963-215-742-7

Hajdu Ottó: Többváltozós statisztikai számítások. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2003. ISBN: 963-215-

600-5

Sajtos László – Mitev Ariel: SPSS Kutatási és Adatelemzési Kézikönyv. Alinea Kiadó, Budapest, 2007. ISBN 978-

963-9659-08-7.

Székelyi Mária – Barna Ildikó: Túlélőkészlet az SPSS-hez. Typotex, Budapest, 2008. ISBN:978-963-279-012-1

Page 57: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

57

BSZOC 3232 Kvantitatív módszerek 2. gyak.

BSZOCL 3232 Kvantitatív módszerek 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Veres Előd

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2431*

BSZOCL 2431*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bocz János

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli/szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus során a hallgatók megismerkednek a reprezentatív és nem reprezentatív mintavételi eljárásokkal, valamint

gyakorlati példák kidolgozásával gyakorolják az alapvető szociológiai mintavételi- és elemzési eljárásokat. A kurzus

célja, hogy a hallgatók a gyakorlatban is elsajátítsák a szociológiai kutatásokban alkalmazott mintavételi technikákat, egy

adott társadalomstatisztikai adatbázis segítségével tudjanak önálló elemzési módszereket használni, értelmezni tudják a

szociológiai kutatások módszertani megalapozottságát, s képesek legyenek önállóan is megtervezni egy kutatás

mintavételét.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus végére a hallgatók képesek lesznek egy adott társadalomtudományi problémához/ kutatási kérdéshez jól

illeszkedő mintavételi eljárás kidolgozására, is kivitelezésre. A tantárgy külön hangsúlyt fektet a mintavételi problémák

gyakorlatorientált megoldásának bemutatására.

Évközi tanulmányi követelmények:

Aktív órai munka, házi feladatok elkészítése, zárthelyi dolgozatok.

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest 2008. ISBN: 978-963-506-764-0

Fischer György: Hihetünk-e a közvélemény-kutatásoknak. Bagolyvár könyvkiadó, Budapest, 2001. ISBN:963-8197-

85-8

Freedman, D. – Pisani, R. – Purves, R.: Statisztika. Statisztikai módszerek a társadalomkutatásban. Typotex,

Budapest, 2005. ISBN 978-963-9548-63-3.

Hunyadi László – Vita László: Statisztika II. Aula Kiadó, Budapest, 2008. ISBN 9789639698246.

Hunyadi László: A mintavétel alapjai. Aula Kiadó, BKÁE, 2001.

Kapitány Balázs: Mintavételi módszerek ritka populációk esetén. Budapest, 2010. Statisztikai Szemle. 88. évf. 7–8.

sz. 739–754. old.

Németh Renáta – Rudas Tamás: Mintavétel a Leslie Kish kulcs alkalmazásával. Budapest, 2002. Statisztikai Szemle.

80. évf. 4. sz. 309–327. old.

Sajtos László – Mitev Ariel: SPSS Kutatási és Adatelemzési Kézikönyv. Alinea Kiadó, Budapest, 2007. ISBN 978-

963-9659-08-7.

Rudas Tamás: Közvélemény-kutatás. Corvina Kiadó, Budapest, 2006. ISBN: 9631355012

Page 58: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

58

BSZOC 3242 Kvalitatív módszerek 2. (Terepkutatás) gyak.

BSZOCL 3242 Kvalitatív módszerek 2. (Terepkutatás) gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1151*

BSZOCL 1151*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Dr. Balogh Eszter

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kvalitatív módszerek oktatásának célja a hallgatók számára olyan alapismereteket nyújtani a gyakorlati szociológiáról,

amelyek birtokában képesek majd empirikusan is alátámasztani elméleti ismereteiket, megfelelően értelmezni és elemezni

a kapott eredményeiket.

A félév során kitérünk a terepkutatással kapcsolatos etikai problémákra, korlátokra, a munka során felvetődő

nehézségekre és ezek kezelésére, elemezzük az olyan alapkérdéseket, mint pl. az objektivitás, értékmentesség.

Végigvesszük, hogy szükséges felkészülni a kutatásra, hogyan nézhet ki maga a kutatási terv (kutatási cél, célcsoport

stb.), megismerkedünk a megfigyelés különböző eszközeivel, valamint a feldolgozás és értékelés lehetőségeivel. A

hallgatók tehát megtanulják, hogyan lehet a terepen végzett vizsgálatot tervezni ill. kivitelezni

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzussorozat támpontot kíván nyújtani ahhoz, hogy foghat neki egy kutató az adatgyűjtéshez, és különböző

szempontok, források és eszközök megismertetésével felkészíteni arra, hogy a szociológia eszköztárából megfelelően

tudjon választani. Célja továbbá az is, hogy fejlessze a hallgatók rendszerező képességét, kritikai gondolkodását, és

felkeltse érdeklődésüket az összefüggések keresése, és következtetések levonása iránt. A kurzus elvégzése során a

hallgató képesé válik egy terepkutatás önálló megtervezésére, lebonyolítására és a kapott eredmények értékelésére.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Mason, Jennifer: Kvalitatív kutatás. Jószöveg Műhely, Budapest, 2005. ISBN: 963 7052 07 0

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest, 2003. 9789635067640

Letenyei László: Településkutatás. Ráció Kiadó, Budapest, 2005. 9639457 914

Whyte, William Foote: Utcasarki társadalom. Új Mandátum, Budapest, 1999. 9639158561

Bakó Boglárka: A terepmunka értelm(ezés)e, avagy az etikusság határán. Kisebbségkutatás, 2004/3.

Ajánlott irodalom:

Geertz, Clifford: Mély játék. Jegyzetek a bali kakasviadalról. In: Geertz: Az értelmezés hatalma. Osiris,

Budapest, 2001. 144-193.old. ISBN: 963 379 328 9

Page 59: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

59

BSZOC 3243 Kvalitatív módszerek 3. (Szövegelemzés) gyak.

BSZOCL 3243 Kvalitatív módszerek 3. (Szövegelemzés) gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1151*

BSZOCL 1151*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Drjenovszky Zsófia

Sztárayné Dr. Kézdy

Éva

Dr. Biró Emese

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kvalitatív módszerek oktatásának célja a hallgatók számára olyan alapismereteket nyújtani a gyakorlati szociológiáról,

amelyek birtokában képesek majd empirikusan is alátámasztani elméleti ismereteiket, megfelelően értelmezni és elemezni

a kapott eredményeiket.

A kurzus során a hallgatók megismerkednek a társadalomtudományos kutatások során leggyakrabban alkalmazott

kvalitatív szövegelemzési technikákkal, azon belül is egyrészt a beszélt nyelvi, szóbeli interakciók tanulmányozásának

iskoláival, valamint a különböző mediatizált szövegelemzési módszerekkel.

A szövegelemzési módszerek alkalmazásának a fókuszában nem az adatok összegyűjtése, hanem azok elemzése,

értelmezése áll. A hallgatók mindezen technikák elsajátítása során a beszélt vagy írott szövegek formájának, tartalmának

és funkciójának szisztematikus vizsgálata segítségével a nyelv és társadalom viszonyáról és a társadalmi valóságról

szerezhetnek elmélyültebb ismereteket.

Kiemelten tárgyaljuk gyakorlati feladatok elvégzése során a beszélt, ill. írott diskurzusok társadalmi-politikai-kulturális

kontextusának elemzésére szolgáló kritikai diskurzuselemzési módszert, valamint a beszélt nyelvi, párbeszédes interakció

elemzésének eszközét, a konverzációelemzést.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus sikeres elvégzése során a hallgatók képesek lesznek akár írott, akár beszélt vagy mediatizált szövegek

társadalomtudományos szempontból történő elemzésére, az elemezni kívánt szövegek átgondolt kiválasztására, ill. a tanult

kvalitatív szövegelemzési eljárások segítségével a társadalom bizonyos jelenségeiről mélyebb, árnyaltabb képhez jutni.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Mason, Jennifer: Kvalitatív kutatás. Jószöveg Műhely, Budapest, 2005. 9789637052071

Dr. Schleicher Nóra: Kvalitatív kutatási módszerek a társadalomtudományokban. BKF jegyzet. Századvég,

Budapest. 2007. ISBN: 963 734053 6

Iványi Zsuzsa: A nyelvészeti konverzációelemzés. In: Nyelvőr 2001/1

Ajánlott irodalom:

Alexandrov Andrea: Stahl konyhája. In: Médiakutató, 2204 ősz p. 113-133.o.

Reményi Andrea Ágnes: Kampányviták 2002-ben. Interakciós elemzés. In: Sárközy Erika és Schleicher Nóra

(szerk.): Kampánykommunikáció. Akadémiai Kiadó, Budapest 2003 65-99.o. ISBN: 963 05 8031 4

Fairclough, Norman: Discourse and Social Change. Polity Press, Cambridge, 1992

Fairclough, Norman: Language and Power. Pearson education. Harlow, 2001

Page 60: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

60

KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ KÉSZSÉGTÁRGYAK

6 kredit elvégzése kötelező

SZAKMAI TÖRZSANYAG/ DIFFERENCIÁLT SZAKMAI ISMERETEK - KÖTELEZŐEN

VÁLASZTHATÓ KÉSZSÉGTÁRGYAK - 60 óra, 2 tárgy, 6 kredit elvégzése kötelező

Amennyiben a hallgató az Idegen nyelv I/a tárgyat BSZOC(L) 2611 kóddal már teljesítette, nem veheti fel

BSZOC(L) 3331 kóddal, a BSZOC(L) 2611 és a BSZOC(L) 3331 tárgyak nem vehetőek fel párhuzamosan sem.

Amennyiben a hallgató az Idegen nyelv I/b tárgyat BSZOC 2613 kóddal már teljesítette, nem veheti fel

BSZOC(L) 3335 kóddal. A BSZOC(L) 2613 és a BSZOC(L) 3335 tárgyak nem vehetőek fel párhuzamosan sem.

Azaz, ha tanult egy félév angolt, akkor azt vagy folytatja (Idegen nyelv II.), vagy németet tanul (Idegen nyelv I.),

ill. fordítva.

BSZOC 3331 Idegen nyelv I/a. English for Social Sciences 1. gyak.

BSZOCL 3331 Idegen nyelv I/a. English for Social Sciences 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bocz János

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bocz János

Dr. Albert Fruzsina

Süléné Birta Katalin

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar/angol

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja a hallgatók megismertetése napjaink legfontosabb társadalmi kérdéseinek angol nyelvű szókincsével, hogy

a hallgatók a tanulmányaikhoz kapcsolódó idegen nyelvű szakszövegeket gyorsan és hatékonyan tudják elolvasni,

munkájukhoz felhasználni. Cél, hogy a hallgatók a kurzus elvégzése után képesek legyenek vonatkozó témájú szövegek

értelmezésére és ezen területeken véleményük kifejtésére.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Louann Haarman, Patrick Leech, Janet Murray: Reading Skills for the Social Sciences, Oxford Univ Pr (Sd)

edition 1998. ISBN 0194512304

Arline Burgeier, Gerry Eldred, Cherly Boyd Zimmerman: Lexis: Academic Vocabulary Study for ESL Students,

Prentice Hall, 1990. ISBN: 0135350220

Antony Giddens: Sociology. 6th edition. Wiley. 2009. ISBN: 0745643582

Page 61: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

61

BSZOC 3332 Idegen nyelv II/a. English for Social Sciences 2. gyak.

BSZOCL 3332 Idegen nyelv II/a. English for Social Sciences 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bocz János

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2611* v BSZOC 3331*

BSZOCL 2611* v BSZOCL 3331*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bocz János

Dr. Albert Fruzsina

Süléné Birta Katalin

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar/angol

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus célja a hallgatók ismereteinek elmélyítése a tanulmányaikhoz kapcsolódó idegen nyelvű szakszövegek olvasása,

értelmezése, írása terén. Cél, hogy a hallgatók a kurzus elvégzése után képesek legyenek vonatkozó témájú szövegek

értelmezésére és ezen területeken véleményük kifejtésére valamint a jellemző tudományos műfajok jellemzőinek

elsajátítására (recenzió, tanulmány, absztrakt, beszámoló, tudományos cikk stb.)..

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Louann Haarman, Patrick Leech, Janet Murray: Reading Skills for the Social Sciences, Oxford Univ Pr (Sd)

edition 1998. ISBN 0194512304

Porter, Peter: Check Your Vocabulary for Academic English - 3rd Edition 2007. ISBN: 071368285X

Antony Giddens: Sociology. 6th edition. Wiley. 2009. ISBN: 0745643582

Page 62: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

62

BSZOC 3335 Szaknyelvi fordítás III. Idegen nyelv I/b Deutsch für Sozialwisenschaften 1. gyak.

BSZOCL 3335 Szaknyelvi fordítás III. Idegen nyelv I/b Deutsch für Sozialwisenschaften 1. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Zakariás Emese

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Török Emőke

Kovács Krisztina

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar/német

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

V.

Értékelés módszere:

Szóbeli+írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Olyan fordítói készségek elsajátítása, melyeknek kifejezetten szaknyelvi környezetben veszik hasznát a

hallgatók, és képessé válnak alapvető fordítói technikák és stratégiák használatára.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A szemináriumon a hallgatók megismerkednek alapvető társadalomtudományi szövegekkel, azok terminológiai

jellemzőivel, metodológiai hátterével és általában véve az empirikus tudományterületeken használt fogalomalkotással. A

tudományos nyelvhasználat konvencióinak, szabályszerűségeinek, mechanizmusainak és logikájának ismeretében e

szaktudományok szövegeit a fordítás oldaláról is árnyaltabban tudják ezáltal megközelíteni: felismerik a hagyományos

nyelvhasználattól eltérő fordulatok, kifejezések alkalmazását, a szakkifejezések, a reáliák, az internacionalizmusok

előfordulásait, a tudományos érveléssel rendelkező szövegek sajátosságait stb. E speciális nyelvi készségek hozzásegítik a

hallgatókat egy-egy fordítandó szakszöveg adekvát kezeléséhez, magas szintű és speciális fordítástechnikai műveletek

elvégzéséhez.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Schwarzer, Ch. / Borsò, V.: Übersetzung als Paradigma der Geistes- und Sozialwissenschaften. Oberhausen,

Athena, 2006.

Hoffmann, L. / Kalverkämper, H. / Wiegand, H. E.: Fachsprachen. Ein internationales Handbuch zur

Fachsprachenforschung und Terminologiewissenschaft. Mouton de Gruyter, Berlin, (HSK 14) 1998-1999.

Klaudy, K. / Salánki, Á.: A fordítás lexikája és grammatikája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

Monar, J.: Sachwörterbuch zur Europäischen Union. Kröner, Stuttgart, 1993.

Roelcke, Th.: Fachsprachen. Erich Schmidt Verlag, Berlin, 20052. (= Grundlagen der Germanistik)

Page 63: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

63

BSZOC 3336 Szaknyelvi fordítás II. Idegen nyelv II/b Deutsch für Sozialwisenschaften 2. gyak.

BSZOCL 3336 Szaknyelvi fordítás II. Idegen nyelv II/b Deutsch für Sozialwisenschaften 2. gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Török Emőke

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2613* v. BSZOC 3335*

BSZOCL 2613* v. BSZOCL 3335*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Török Emőke

Kovács Krisztina

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar/német

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Szóbeli+írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus elsősorban a német nyelvű társadalomtudományi szövegek értő olvasására kívánja felkészíteni a hallgatókat.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus célja, hogy a hallgatók későbbi tanulmányaik illetve munkájuk során rutinszerűen tudják használni az egyes

témákhoz tartozó német nyelvű szakirodalmat. Az idegen nyelven való olvasás elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a

felmerülő problémákat az egyetemes szociológia összefüggéseibe tudják illeszteni, és naprakészen követni tudják

szakterületük legújabb tudományos fejleményeit. Az ehhez szükséges készségek kialakítását német szociológiai szövegek

közös olvasásával, fordításával, az ennek során felmerülő értelmezési-fordítási problémák megbeszélésével és a még

hiányzó szókincs elsajátításával kívánja elérni a kurzus.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Ajánlott irodalom:

Klaudy, Kinga/Salánki, Ágnes (2000): A fordítás lexikája és grammatikája 1. Budapest.

Fülöp, G. (2003): Az Európai Unió intézményrendszere és jogi terminológiája német nyelven. KJK-KERSZÖV

Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest.

Hoffmann, L. / Kalverkämper, H. / Wiegand, H. E. (1998-1999), Fachsprachen. Ein internationales Handbuch

zur Fachsprachenforschung und Terminologiewissenschaft , 2 Halbbde. Mouton de Gruyter, Berlin. (HSK 14)

IFRS Die amtlichen EU-Texte Englisch-Deutsch 2005. Textausgabe IDW 2005.

Monar, J. (1993): Sachwörterbuch zur Europäischen Union. Kröner, Stuttgart.

Roelcke, Th. (2005): Fachsprachen, 2., durchges. Aufl., Erich Schmidt Verlag, Berlin. (=Grundlagen der

Germanistik 37)

Prott, Jürgen (2001): Grundkurs Soziologie. Eine Einführung für Studienanfänger, Autorenverlag K.M. Scheriau,

Berlin, ISBN 3-8311-2983-5

·

Megjegyzés [É1]: Emőke, kérlek, nézd át és aktualizáld!

Page 64: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

64

BSZOC 3341 Tárgyalási technikák gyak.

BSZOCL 3341 Tárgyalási technikák gyak.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bába Iván

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 15

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Balogh Eszter

Tantárgy besorolása:

Kötelezően választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli+szóbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tárgy bevezetést nyújt a tárgyalástechnikai alapismeretek elsajátításához, fejleszti a kedvező tárgyalási pozíció

eléréséhez szükséges interperszonális készségeket. A tantárgy során a hallgatók megismerik a sikeres üzleti tárgyalás

alapelveit, folyamatát, technikáit. Betekintést nyernek a tárgyalási technikák gyakorlati alkalmazásába saját

szakterületükön. A kurzus az információ alapú tárgyalás modelljére épít, a hallgatók megismerik a tárgyalófél céljait,

érdekeit és tárgyalási erejét alakító információk begyűjtésének és használatának módszereit. Tárgyalási gyakorlatok,

szerepjátékok és esettanulmányok segítik az elsajátítást.

A kurzus keretében továbbá a meggyőzés specifikus jelenségeivel, pszichológiai előfeltételeivel, és a kivitelezéséhez

használt technikai rendszerek jellemzésével fogunk foglalkozni. Ugyanakkor elemzés tárgyává tesszük az érvelő beszéd

és a vita jelenségeit is.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus eredményeképp a hallgatók képessé válnak:

- fölismerni, hogy mely helyzetekben alkalmazhatják a tárgyalást, mint módszert céljaik elérése érdekében, ezáltal

gyakrabban tárgyalnak, és konstruktívabb munkatársakká, üzleti partnerekké válnak;

- hatékonyan felkészülni az üzleti tárgyalásokra, ezáltal ambiciózusabb célokat tűznek ki, a valós érdekekre

összpontosítanak és megnő a tárgyalási erejük;

- optimális tárgyalási stratégia meghatározására, és a másik fél tárgyalási stratégiájának gyors beazonosítására, ha

szüksége, a saját stratégia megváltoztatására;

- a tárgyalás alkudozási, egyezkedési fázisának határozott, de a megegyezés létrejöttét lehetővé tevő lebonyolítására;

- a tárgyalási trükkök, manipulatív fogások felismerésére és kezelésére;

- a megfeneklett tárgyalások előmozdítására;

- a tárgyalás lezárására és az utómunkálatok elvégzésére.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Fisher, R.– Ury, R.– Patton, B.: A sikeres tárgyalás alapjai. Bagolyvár Kiadó, Budapest, 1997. ISBN: 963 9071

11 0

Karass, Ch. L.: A tárgyalási játszma: a célelérés tudatos technikái. Bagolyvár Kiadó, Budapest, 199. ISBN: 963

9197 44 0

Kennedy, G.: Tárgyalástechnikai szimulációk. Humán Telex, Budapest, 1996.

Pratkanis - Anthony R. Pratkanis: Rábeszélőgép. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 1992. ISBN: 963 7853 030

Ajánlott irodalom:

Zentai István: Meggyőzéstechnika és kritikai gondolkodás a mindennapi gyakorlatban. Medicina, Budapest,

2006. ISBN: 963 226 022 8

Dr. Barta – W. Barna: Személyiség, kommunikáció, etika, pp. 137- 155 Szókratész, Budapest, 2003. ISBN: 963

7163 68 9

Bokor- Szabó: A kommunikáció elmélete és gyakorlata, pp.176-189 Booklands 2000, 2003. ISBN: 963 210 014 x

Zentai István: A meggyőzés útjai. Typotex, Budapest, 1998. ISBN: 963 9132 14 4

Page 65: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

65

KOMPLEX VIZSGÁK

BSZOC 4998 Komplex módszertani vizsga

BSZOCL 4998 Komplex módszertani vizsga

Tantárgy felelőse:

-

Féléves óraszám:

N: 0+0

L:0+0

Kredit:

0

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1180 és BSZOC 1151 és BSZOC 2412 BSZOCL 1180 és BSZOCL 1151 és BSZOCL

2412

Tantárgy előadója/i:

-

Tantárgy besorolása:

Kötelező

Meghirdetés féléve:

Őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

v

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

szóbeli és írásbeli vizsga

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A hallgatók módszertani felkészültségének felmérése.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A vizsga célja, hogy a hallgatók számot adjanak az alapvető matematikai-statisztikai és kutatás-módszertani fogalmakról és

ismeretekről, valamint az SPSS kezelésében szerzett jártasságukról. Írásbeli rész: a matematikai statisztika valamint a

kutatásmódszertan tárgyak anyagára épülő tesztfeladatok megoldása. Egy konkrét számítás végrehajtása SPSS programmal.

Amennyiben legalább 60%-60%-ot elért ezeken a teszteken a hallgató, folytathatja a vizsgát. Szóbeli rész: a közreadott

tételsorokból húzott témák kifejtése, s a tételhez kapcsolódó kérdések megválaszolása.

Évközi tanulmányi követelmények: --

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Legfontosabb kötelező olvasmányok:

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó. Budapest, 2008.

Kvale, Steinar: Az interjú. Bevezetés a kvalitatív kutatás interjútecnikáiba. Jószöveg Műhely Kiadó. Budapest,

2005.

Vicsek Lilla: Fókuszcsoport. Osiris Kiadó. Budapest, 2006.

Varga András: Matematikai statisztika. Pólya Kiadó, Budapest, 2008

Székely Mária – Barna Ildikó: Túlélőkészlet az SPSS-hez, Typotex, Budapest, 2008

Ajánlott irodalom:

Heltai Erzsébet – Tarjáni József: A szociológiai interjú készítése. Bp., 1999. ETO jelzet: 316:303.62. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/html/a509.html

Letenyei László (szerk.): Településkutatás I-II. Módszertani kézikönyv és szöveggyűjtemény. TeTT könyvek,

Budapest, 2004, 2006, 2008. ISBN: 963-0606-24-0, ISBN: 963-0606-25-9.

Letenyei László: A rugalmas kérdőívezés, mint válasz a nemválaszolás jelentette kihívásra. In: A szociológia

szemüvegén keresztül. Tanulmányok Feleky Gábor 60. születésnapjára. Belvedere Meridionale, Szeged, 2012. 169 -

191 old.

Szokolszky Ágnes: Kutatómunka a pszichológiában. Osiris Kiadó. Budapest, 2004.

Obádovics Gyula: Valószínűségszámítás és matematikai statisztika. Scolar Kiadó, tetszőleges kiadás

Page 66: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

66

Komplex elméleti vizsga: BSZOC 4999, BSZOCL 4999

Tantárgy felelőse:

Féléves óraszám:

N: 0+0

L:0+0

Kredit:

0

Előtanulmányi kötelezettség:

BSBSZOC 1110 és BSZOC 1220 és

BSZOC 1120 és BSZOC 2130 és

BSZOC 2150

BSBSZOCL 1110 és BSZOCL 1220 és

BSZOCL 1120 és BSZOCL 2130 és

BSZOCL 2150

Tantárgy előadója/i:

-

Tantárgy besorolása:

Kötelező

Meghirdetés féléve:

Tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés

módja:

v

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés

módszere:

szóbeli és

írásbeli

vizsga

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A hallgatók elméleti felkészültségének felmérése.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A vizsga két részből áll: Írásbeli rész: a Bevezetés a szociológiába, Szociológiatörténet I. és II., Bevezetés a

szociológiaelméletbe, Társadalomtörténet I-III., Társadalmi szerkezet és mobilitás I-II. tárgyak anyagára épülő

tesztfeladatok megoldása; amennyiben legalább 60%-ot elért ezen a teszten a hallgató, folytathatja a vizsgát.

Szóbeli rész: a közreadott tételsorokból húzott témák kifejtése.

Évközi tanulmányi követelmények: --

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Legfontosabb kötelező olvasmányok:

Andorka R.: A társadalmi mobilitás félévszázados trendjei Magyarországon. In: Andorka R., S. Hradil, J. Peschar

(szerk.) Társadalmi rétegződés. Aula Kiadó 1995.

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába, Osiris kiadó, Bp. 2006

Beck, U.: Túl renden és osztályon? in: Angelusz, R. (szerk): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum

Kiadó, Budapest, 1997. 418-468. o.

Bosnyák B. (1973) [1912] A budapesti diáknyomor. In: Litván György – Szücs László (szerk.) A szociológia első

magyar műhelye. A Huszadik Század köre. Budapest: Gondolat. II. 189-224.

Bourdieu, P.:”Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke” in: Angelusz R. (szerk.): A társadalmi rétegződés

komponensei Budapest, Új Mandátum, 1997, 156-177.o.

Bukodi E.: Társadalmi mobilitás Magyarországon, 1983 és 2000. In: Kolosi T., Tóth I. Gy. és Vukovich Gy. (szerk).

Társadalmi riport 2002. Budapest: TÁRKI

Diederiks, H.A. et al.: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó államig.

Ford. Kocsor Dóra, Osiris, Budapest, 1995. 160-221. o. ISBN 963 379 104 9

Felkai G. (szerk.) A szociológia kialakulása. Tanulmányok, Új Mandátum, Budapest. 1999. 13-21. és 224-247. és 429-

476. o. ISBN 963-9158-24-0

Gergely A. (szerk.) Magyarország története a 19. században. Osiris, Budapest, 2003. 279-547. o. ISBN 963 389 385 2

Gyáni G.: „Magyarország társadalomtörténete a Horthy-korszakban”, in: Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország

társadalomtörténete. Osiris, Budapest, 1998. 169-306. o. ISBN 963 379 441 2

Kemény I.: „Munkakultúra és életforma” in: Velük nevelkedett a gép. Magyar munkások a hetvenes évek elején.

Művelődéskutató Intézet, Budapest, 1990. 75-169. o. ISBN 963-521-214-3

Kornai J.: A szocialista rendszer: kritikai politikai gazdaságtan. Heti Világgazdaság, Budapest, 1993. ISBN 963-7525-

06-8

Lipset, S.M. és H.L. Zetterberg: A társadalmi mobilitás elmélete. In: Róbert P. (szerk.) A társadalmi mobilitás.

Hagyományos és új megközelítések. Új Mandátum 1998.

Mannheim K.: A konzervativizmus. Tanulmány a tudás szociológiájáról, Cserépfalvi, Budapest, 1994. 7-67. o.

Marx, K.: „Az osztályok”, in: A Tőke. Szikra, Bp., 1951. III. köt., 955-956. o.

Merton, R. K.: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra, II-III. fejezet, 63-166. o. Osiris, Budapest, 2002.

Némedi D.: „Bevezetés. A szociológia problémája – ma” in: Némedi Dénes (szerk.): Modern szociológiai paradigmák.

Napvilág, Budapest, 2008. 15-65. o. ISBN 978-963-9697-24-9

Némedi D.: Klasszikus szociológia, 1890-1945. Napvilág, Budapest, 2005.

Page 67: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

67

Róbert P.: A származástól a teljesítményig. A státuszmegszerzés folyamata Magyarországon. In: Róbert P.: Társadalmi

mobilitás a tények és vélemények tükrében. 2. kiadás ARTT – Századvég 2001.

Romsics I.: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 11-267. ISBN 963 379 548 6

Szűcs J.: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető, Budapest, 1983. ISBN 963-271-953-0

Thompson, E. P. „Az idő, a munkafegyelem és az ipari kapitalizmus” ford. Bojtár B. Endre, in: Gellériné Lázár Márta

(szerk.) Időben élni. Történeti-szociológiai tanulmányok. Akadémiai, Budapest, 1990. 60-116. o. ISBN 963

05 5608 1

Treiman, D.J.: Iparosodás és társadalmi rétegződés. In: Róbert P. (szerk.) A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új

megközelítések. Új Mandátum 1998

Valuch T.: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, Budapest, 2001. ISBN 963-389-

813-7

Weber, M.: “Rendek és osztályok” in: uő.: Gazdaság és társadalom I. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

1987, 303-308.o.

Weber, M.: „A tudomány mint hivatás”. „A politika mint hivatás”. Kossuth, Budapest, 1995. ISBN 963-09-3785-9

Weber, M.: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 1. Szociológiai kategóriatan, Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987.1. fej. „Szociológiai alapfogalmak” (37-80. old.) ISBN 963-221-685-7

Ajánlott irodalom:

Angelusz R. – Éber M. Á. – Gecser O. (szerk): Társadalmi rétegződés olvasókönyv

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_2A_19_Tarsadalmi_retegzodes_olvasoko

nyv_szerk_Gecser_Otto/adatok.html, ELTE, 2010

Blaskó Zs.: Kulturális tőke és társadalmi mobilitás. In Szociológiai Szemle 1999/1. -

http://www.mtapti.hu/mszt/19991/blasko.htm

Dahrendorf, R.: A modern társadalmi konfliktus Budapest, Gondolat,

Davis, K - Moore, W. (1997): A rétegződés néhány elve. in: Angelusz, R. (szerk): A társadalmi rétegződés

komponensei, Új Mandátum Kiadó, Budapest. 10-23. o.

Durkheim, É-: A vallási élet elemi formái, L’Harmattan, Budapest, 2003.

Elias, N.: A civilizáció folyamata, Gondolat, Budapest, ISBN 963 281 802 4

Ferge Zs.: A társadalmi struktúra és az iskolarendszer közötti néhány összefüggés. In: Ferge Zs.: Társadalompolitikai

tanulmányok. Gondolat 1980.

Ferge, Zs.: Struktúra és egyenlőtlenségek a régi államszocializmusban és az újkapitalizmusban. in: Szociológiai

Szemle 2002/4

Gábor R. I. – Galasi P.: A „második gazdaság”. Tények és hipotézisek. Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1981.

Gergely A. (szerk.) Magyarország története a 19. században. Osiris, Budapest, 2003.

Ganzeboom, H.B.G.- D.J.Treiman-W.C. Ultee: Összehasonlító intergenerációs rétegződésvizsgálat – három generáció

és azon túl, In: Róbert P. (szerk.) A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Új Mandátum 1998

Giddens, A.: Szociológia, Osiris kiadó, Bp. 2009.

Gould, S. J.: Az elméricskélt ember. Typotex, Budapest, 1999. 43-123. o.

Gyáni G.: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten. 1870-1940. Új Mandátum, Budapest, 1999. ISBN

963-9158-30-5

Hobsbawm, E.: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története, 1914-1991, ford. Baráth Katalin, Pannonica,

Budapest, 1998, 25-172. o.

Kapitány B.: A hátrányos társadalmi helyzetek generációk között i átörökítése: egy magyarországi követéses vizsgálat

eredményei in: Esély 2012/2 http://www.esely.org/kiadvanyok/2012_2/kapitany.pdf

Kemény I.: „A mobilitás társadalmi összefüggései [1967]” és „A szegénységről [1970]” in: Szociológiai írások,

Replika Könyvek, Budapest, 1992. 53-61. és 79-83. o.

Kolosi T.-Keller T.: Kikristályosodó társadalomszerkezet in: Kolosi T.-Tóth I.Gy..: Társadalmi Riport 2010,

http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-914/publikaciok/tpubl_a_914.pdf

Kolosi T.- Keller T.: Megéri tanulni...?: Származás, iskola, foglalkozás, kereset - utak és elágazások a rendszerváltást

követően. In.: Kolosi T. – Tóth I. Gy. (szerk.) Társadalmi Riport 2012. Tárki, Budapest, 41-64.

Kolosi, T. (2000): A terhes babapiskóta. Osiris Kiadó, Budapest

Konrád Gy.-Szelényi I.(1989): Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz, gondolat, Budapest

Le Bon, Gustave: A tömegek lélektana, Hatágú Síp Alapítvány, Budapest, 1993.

Léderer P-: A szociológus, a módszerei, meg a szövege, Új Mandátum, Budapest, 2002.

Ring É- (szerk.): Helyünk Európában. Nézetek és koncepciók a 20. századi Magyarországon. I-II. Magvető, Budapest,

1986.

Róbert P.: Bővülő felsőoktatás – ki jut be? Educatio 2000. 1. szám.

Sorokin, P.A.: A vertikális mobilitás csatornái. In: Róbert P. (szerk.) A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új

megközelítések. Új Mandátum 1998.

Szelényi I.: Új osztály, állam, politika, Európa, Budapest, 1990.

Page 68: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

68

Thomas, W- I. – Znaniecki, F.: A lengyel paraszt Európában és Amerikában I., Új Mandátum, Budapest, 2002.

Tocqueville, A. de: A régi rend és a forradalom. Ford. Hahner Péter, Atlantisz, Budapest, 1994 [1856]

Tumin, M. (1997): A rétegződés néhány elve: kritikai elemzés. in: Angelusz, R. (szerk) : A társadalmi rétegződés

komponensei. Új Mandátum Kiadó, Budapest. 80-137. o.

Valuch T.: Hétköznapi élet Kádár János korában. Corvina, Budapest, 2009.

von Wright, G. H.: „Magyarázat és megértés” in: Bertalan László (szerk.): Magyarázat, megértés és előrejelzés,

Tömegkommunikációs Kutatóintézet, Budapest, 1987. 43-210. o.

Závada P.: Kulákprés. Család- és falutörténeti szociográfia, Tótkomlós, 1945-1956. Magvető, Budapest, 2006.

Page 69: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

69

KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATOK (16 kredit)

BSZOC 3481 Nyári szakmai gyakorlat I. a 2. és a 3. szemeszter közötti nyáron

BSZOCL 3481 Nyári szakmai gyakorlat I. a 2. és a 3. szemeszter közötti nyáron

Tantárgy felelőse:

Dr. Török Emőke

Féléves óraszám:

N: 40 óra

L: 40 óra

Kredit:

6

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2521*

BSZOCL 2521*

Tantárgy előadója/i:

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

III.

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

II. és III.

szemeszter

közötti nyár

Értékelés módszere:

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Az egyhetes nyári gyakorlat során a hallgatók megismerkednek a szociológusi terepmunka gyakorlatával, annak minden

nehézségével és számos buktatójával: kapcsolatfelvétel a kutatott populáció tagjaival, a bizalmatlanság leküzdése, az

elkészített interjúvázlatok és kérdőívek kipróbálása a gyakorlatban, valamint önmaguk, mint értelmiségi kutató

szerepének megtalálása, elhelyezése a kutatott közegben.

A gyakorlatot a hallgatók 10-15 fős csoportokban, két oktató közreműködésével teljesítik.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A szakmai gyakorlat során a hallgatók egyfelől elsajátítják az empirikus kutatás adatfelvételi és adatrögzítési szakaszának,

másfelől a csoportban végzett kutatói munka gyakorlatát. Ezen túl a gyakorlat pedig az idegen közegbe való

belehelyezkedés első önálló gyakorlataként is szolgál.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

A választott gyakorlati témának és a helyszínnek megfelelő irodalmak a konkrét kutatási helyszín

ismeretében

Ajánlott irodalom:

Page 70: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

70

BSZOC 3482 Nyári szakmai gyakorlat II. a 4. és az 5. szemeszter közötti nyáron

BSZOCL 3482 Nyári szakmai gyakorlat II. a 4. és az 5. szemeszter közötti nyáron

Tantárgy felelőse:

Dr. Török Emőke

Féléves óraszám:

N: 160 óra

L: 160 óra

Kredit:

10

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2531*

BSZOCL 2531*

Tantárgy előadója/i:

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

V.

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

IV. és V.

szemeszter közti

nyáron

Értékelés módszere:

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A Nyári szakmai gyakorlat II. két részből áll. Egyrészt egy egyhetes (40 óra) falukutatás, másrészt egy háromhetes (120

óra) gyakorlat valamely piac- ill. közvéleménykutató cégnél, társadalomtudományos kutatóintézetnél, vagy a Református

Egyház szakirányos intézményeinél.

Az egyhetes nyári falukutató tábor során a hallgatók megismerkednek a szociológusi terepmunka gyakorlatával, annak

minden nehézségével és számos buktatójával: kapcsolatfelvétel a helyi lakossággal, a bizalmatlanság leküzdése, az

elkészített interjúvázlatok és kérdőívek kipróbálása a gyakorlatban, valamint önmaguk, mint értelmiségi kutató

szerepének megtalálása, elhelyezése a falusi közegben.

A gyakorlatot a hallgatók 10-15 fős csoportokban, két oktató közreműködésével teljesítik.

A háromhetes (120 óra) nyári terepgyakorlatot a hallgatók valamely piac- ill. közvéleménykutató cégnél,

társadalomtudományos kutatóintézetnél, vagy a Református Egyház szakirányos intézményeinél töltik el a 4. és az 5.

szemeszter közötti nyáron.

A kurzus célja, hogy ezáltal egyrészt szakmai ismereteket szerezzenek, másrészt egy valós munkahelyen tapasztalják meg

a szociológusi munkát.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A szakmai gyakorlat során a hallgatók egyfelől elsajátítják az empirikus kutatás adatfelvételi és adatrögzítési szakaszának,

másfelől a csoportban végzett kutatói munka gyakorlatát. Ezen túl a „tábor” pedig a teljesen idegen közegbe való

belehelyezkedés első önálló gyakorlataként is szolgál.

Másrészt a terepgyakorlat során a hallgatók – a terephelytől függően - :

- megismerkednek egy társadalomtudományi kutatást végző cég tevékenységével, így közvetlenül is megtapasztalhatják a

szociológiai kutatás lehetőségeit és technikáit;

- részt vehetnek társadalmi hatású döntések szociológiai előkészítésében;

- társadalmi célú projekteket tervező illetve kezelő szervezeteknél közreműködhetnek az egyenlőtlenség

következményeinek csökkentését célzó programok kidolgozásában;

- civil ill. egyházi intézmény keretein belül részt vehetnek a társadalmi integráció erősítését, valamint a társadalmi

demokrácia kiteljesedését elősegítő programok előkészítésében, megvalósításában.

Évközi tanulmányi követelmények:

Számonkérés, követelmények:

1. Aktív részvétel a falukutatás során kiszabott feladatok végrehajtásában.

1. Részvétel és a kutatási feladatok teljesítése a 160 órás nyári terepgyakorlaton

2. Részletes beszámoló készítése a terepgyakorlaton végzett illetve figyelemmel kísért projektek, kutatások

vonatkozásában.

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

A választott gyakorlati témának és a helyszínnek megfelelő irodalmak a konkrét kutatási helyszín ismeretében

Ajánlott irodalom:

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest, Balassi Kiadó, 2003. ISBN: 963-506-563-9

Barley, Nigel: Egy zöldfülű antropológus kalandjai. Feljegyzések a sárkunyhóból. Typotex, Budapest, 2009.

ISBN: 978 963 279 050 3

Page 71: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

71

SZAKDOLGOZAT

Szakdolgozat BSZOC 5998

Szakdolgozat BSZOCL 5998

Tantárgy felelőse:

Dr. Zonda Tamás

Féléves óraszám:

N: 0 + 0

L: 0 + 0

Kredit:

10

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Tantárgy besorolása:

kötelező

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

szakdolgozat

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A szakdolgozat olyan jelentős volumenű, önálló szakmai munkán alapuló tanulmány, amelynek témáját a szociológia

tanszék, illetve a hallgató kezdeményezésére a látogatott szak tudományterületéről jelölik ki.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Az elkészített szakdolgozat ükrözi a hallgató tájékozottságát a témára vonatkozó hazai és nemzetközi szakirodalomban,

valamint szakmai ítélőképességét az eredmények elemző, kritikai és összegző áttekintése során. A tényfeltárás és/vagy az

értelmezés területén szakmailag értékelhető új eredményt nyújt, és ilyen módon dokumentálható, hogy a hallgató

elsajátította és alkalmazni tudja a tudományterület fogalmi eszközeit és módszereit. A szakdolgozatnak meg ke ll felelnie a

szakmai közleményekkel kapcsolatban az adott tudományterületen támasztott formai követelményeknek.

Évközi tanulmányi követelmények:

-

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

A szakdolgozat témájához tartozó alapvető és legújabb hazai és nemzetközi szakirodalom

Ajánlott irodalom:

Page 72: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

72

SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK

10 kredit elvégzése kötelező

Az alábbiakon kívül a képzési szintnek megfelelő a Kar által felkínált további szabadon választható tárgyak

BSZOC 9020 Kommunikációelmélet II. (Tömegkommunikáció)

BSZOCL 9020 Kommunikációelmélet II. (Tömegkommunikáció)

Tantárgy felelőse:

Dr. Spannraft

Marcellina

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 2310*

BSZOCL 2310*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Bogár László

Dr. Béres István

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tömegkommunikáció tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgatókat megismertesse a tömegkommunikáció jelenségével,

felépítésével és működésével, a reá vonatkozó elméletekkel. A tömegkommunikáció minden szakirány számára fontos

ismereteket ad át, a média szakirányon tanulók számára pedig leendő munkahelyeikről nyújt elméletileg rendszerezett

tudást, s segíti ezzel azt, hogy professzionális alapokra támaszkodva végezhessék munkájukat.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A kurzus során a hallgatók megismerkednek a tömegkommunikáció elemeivel, készségszintre emelik vonatkozó

ismereteiket a hatékony kommunikáció érdekében.

Témakörök:

A tömegkommunikáció fogalma

A tömegkommunikáció elméletei 1. MacLuhan és a technológiai determinizmus

A tömegkommunikáció elméletei 2. Roland Barthes szemiotikai elmélete

A tömegkommunikáció elméletei 3. Adorno-Horkheimer és a felvilágosodás dialektikája

A tömegkommunikáció elméletei 4. Stuart Hall és a kultúrakutatás

A tömegkommunikáció elméletei 5. Georg Gerbner kultivációs elmélete és az elbeszélés iránti igény

A tömegkommunikáció története; A téma meghatározás elméletei

A médiaegyenlet; A tömegkommunikáció struktúrája és a médiatartalom kérdése

A közönségcsoportok képződése és képzése

A hatáskutatások, rövid- és hosszabb távú hatások

A tömegkommunikáció és a hatalom kapcsolata, a nyelvpolitika kérdése

A globalitás: túl a tömegkultúrán és a tömegkommunikáción

Évközi tanulmányi követelmények:

Referátum és házi dolgozat

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Em Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe, Budapest, Harmat Kiadó, 2003.

Denis McQuail: A tömegkommunikáció elmélete, Budapest, Osiris Tankönyvek, 2003.

George Gerbner: A média rejtett üzenete Budapest, Osiris – MTA-ELTE, 2002.

Vass Csaba: Globalitás: túl a tömegkommunikáción és a tömegkultúrán, in.: Tömegkultúra és tömegmanipuláció a

modern társadalomban, A média és a művelődésszociológia új aspektusai, szerk.: Szretykó György, Pécs,

Comenius Bt.,2005.

Pokol Béla: Médiahatalom, Budapest, Windsor Kiadó, 1995.

Vass Csaba: Hatalom, szakralitás média, Kommunikáció és médiaelméleti tanulmányok, Budapest, Kölcsey

Füzetek, 2005.

Ajánlott irodalom:

--

Page 73: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

73

BSZOC 9021 Kommunikációs technológiák I.

BSZOCL 9021 Kommunikációs technológiák I.

Tantárgy felelőse:

Dr. Bozsonyi Károly

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 10

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Kuhn Gabriella

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

Szemináriumi

dolgozat / ZH

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy az egyetemre érkezett hallgatókat megismertessék a tömegkommunikáció alapvető szervezeteivel,

csatornáival, működési elveivel és megjelenési formáival, valamint azokkal az eszközökkel és intézményekkel, amelyek a

tömegkommunikáció elemei.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A hallgatók fejlesztik a tömegkommunikáció eszközeivel való bánás, technikai tudás készségeit, és jártasságot szereznek

a tömegkommunikáció intézményeinek működési gyakorlatában.

Tantárgyleírás:

A tömegkommunikáció (továbbiakban Tk) tárgyi elemei, csatornái, működési elvei és megjelenési formái

A kommunikáció folyamatában közreműködő eszközök, rendszerek és intézmények

Ellenőrzés és tulajdonlás a médiában

A média nyelve, szimbólumrendszere, közlésformái

A nyomtatott média jellemzői, eszközei, intézményei

Újságkészítési alapműveletek, etikai alapelvek

Az elektronikus média fajtái, közlésstruktúrái, műsorkészítési alapelvei és műszaki szabványai

A tömegkommunikáció nem sajtójellegű formái: hanglemez, film, video, reklám, marketing, divat (és mindezek

eszközrendszere)

A tömegtájékoztatás és közönségkapcsolatok (public relations) fejlődése, szerepe, eszköztára.

A Tk technológiák „in situ” tanulmányozása egy-egy napilap, On-line lap, tévés műsor-szolgáltató, rádiós

műsorszolgáltató, internetes rádió szerkesztőségében.

Évközi tanulmányi követelmények:

Kötelező, aktív részvétel a szemináriumokon

Referátum, házi dolgozat

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Balázs Géza: Médiaműfajok Budapest, MR Rt. Kiadványa 1999.

Róka Jolán: Kommunikációtan Budapest, Századvég, 2002.

Ajánlott irodalom:

Terestyéni T. (szerk.) : Közszolgálatiság a médiában Budapest, Osiris, 1995.

Rivers – Mathews: Médiaetika Budapest, Bagolyvár, 1993.

Page 74: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

74

BSZOC 9030 Bevezetés az etikába

BSZOCL 9030 Bevezetés az etikába

Tantárgy felelőse:

Dr. Vassányi Miklós

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

3

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Kendeffy Gábor

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Tantárgy leírása:

A kurzus során a hallgatók az etikai gondolkozás legjelentősebb irányaival, a kortárs filozófiai etika legfontosabb

kérdésfeltevéseivel, az alkalmazott etika alapvető területeivel és az etikai kérdések néhány szépirodalmi megjelenésével

ismerkednek meg.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Tematika altémákra bontva:

Vallási megalapozottságú etika.

Szándéketika.

Következményetika.

Kötelességetika.

Az etika megalapozásának problémája.

Metaetikák.

A kortárs etika problémái.

A tudomány etikája.

Bioetika.

Gazdasági és üzleti etika.

Etika és politika.

Etikai kérdések az irodalomban.

Évközi tanulmányi követelmények: --

aktív részvétel az előadásokon

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Legfontosabb kötelező olvasmányok:

Abaelardus, Etika /ford. Turgonyi Zoltán/ MTA Filozófiai Intézet, (Religio könyvek), Budapest 1989, 49 -71.(I-

III. fej.)

John Stuart Mill, A haszonelvűségről, 2. fejezet, in. J.S.M, A szabadságról; ; A haszonelvűségről, Budapest,

Helikon, 1980, 238-279.

Fekete László(szerk): Kortárs etika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004.

Ajánlott irodalom:

Friedrich Nietzsche, A morál genealógiájához. Veszprém, 1998.

Tények és értékek – a modern angolszász etika irodalmából (szerk. Lónyai Mária), Budapest, Gondolat, 1981.

Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában. Osiris, 1999

Page 75: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

75

BSZOC 9050 Bibliaismeret

BSZOCL 9050 Bibliaismeret

Tantárgy felelőse:

Dr. Pecsuk Ottó

Féléves óraszám:

N: 30+0

L: 10+0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Borsi Attila

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

kollokvium

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja, hogy a hallgatókat megismertesse az általános műveltségi szinthez szükséges bibliai történetekkel és

szövegekkel, és segítséget nyújtson ahhoz, hogy könnyebben tudjanak tájékozódni a bibliai vonatkozású irodalmi,

képzőművészeti, zenei művek, illetve a médiában megjelenő hírek hátteréről.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Az előadás áttekintést ad a szövegek irodalmi, műfaji sajátosságairól, viszonyukról az antik irodalmi hagyományhoz.

Bevezető ismereteket nyújt a Szentírás felépítéséről, szöveghagyományozásáról, a kanonizációs folyamatról. Megismertet

a szövegekben megjelenő legfontosabb történeti események történeti hátterével. Bemutat néhány jellegzetes példát a

legfontosabb írásértelmezési módszerekre, valamint a tárgyalt szövegek teológiai, filozófiai, irodalmi és képzőművészeti

recepciójára.

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Biblia magyarázó jegyzetekkel, Kálvin Kiadó, 2001.

Pecsuk Ottó (szerk.), Bibliaismereti kézikönyv, Kálvin Kiadó, 2004.

Ajánlott irodalom:

Bibliai Atlasz, Magyar Bibliatársulat, Budapest, 1999

J. A. Soggin, Bevezetés az Ószövetségbe, Kálvin Kiadó, Budapest, 1999;

Balla Péter, Az újszövetségi iratok története, Budapest: Károli Egyetemi Kiadó, 2008.

Vankó Zuzsa, Reisinger János, Bevezetés a Biblia tanulmányozásához, Budapest 1993.

Page 76: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

76

BSZOC 9060 Kulturális antropológia II. (Vallásantropológia)

BSZOCL 9060 Kulturális antropológia II. (Vallásantropológia)

Tantárgy felelőse:

Dr. Lovász Irén

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

BSZOC 1610*

BSZOCL 1610*

Tantárgy előadója/i:

Dr. Lázár Imre

Dr. Lovász Irén

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Írásbeli dolgozat,

ZH

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tárgy célja a szakrális gyakorlat értelmezéséhez illetve a vallások kvalitatív társadalomtudományos vizsgálatához

szükséges antropológiai ismeretek elsajátítása, a vallási hiedelmek és hiedelemrendszerek kulturális beágyazottságának

bemutatása, a vallások fenomenológiai elemzését kiegészítő szociokulturális antropológiai értelmezési keretek, ill.

elméleti háttér biztosítása. A multikulturális társadalmi környezetben jelentkező vallásközi társadalmi jelenségek

értelmezése.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Tematika:

Vallástörténet, vallásfenomenológia és vallásantropológia

A kultuszok és vallások szociológiájának és antropológiájának korai története: Spencer, Tylor, Frazer,

Summner, Durkheim, Valláslélektan és vallás pathopszichológiája (Freud, Jung) ontológiai és antropológiai

megközelítésből

A ritus antropológiája: Van Gennep, Turner és Rappaport; A kultusz és a ritus szemiotikája: a tartui iskola,

Bahtyin, Meletyinszkij, Propp

A vallási jelentés és funkció: Malinowski, Turner, Levy-Bruhl; A vallás transzcendens valósága: Otto, Eliade

A vallás: struktúra és hermeneutika: Lévi-Strauss

Vallás és ökológia: Vayda, Rappaport, Roszak

A vallás mint ideológia

A vallás mint isteni kijelentés

Szakrális kommunikáció

A milleniális kultikus millieu. A multikulturalizmus és a vallás

A vallási antropológia és a terepmunka: módszertani összefoglaló, gyakorlati alkalmazás

Évközi tanulmányi követelmények: --

Kötelező részvétel a szemináriumokon

Sikeres teszt, házidolgozat

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Kötelező olvasmányok

Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás Budapest, Gondolat, 1975.

Mircea Eliade: A Szent és Profán Budapest Európa Kiadó, 1987.

Emile Durkheim: A vallási élet elemi formái Budapest, L’Harmattan, 2003.

Lovász Irén: Szakrális kommunikáció Budapest Európai Folklór Intézet, 2002.

Rudolf Otto: A szent Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

Ajánlott irodalom:

Evans-Pritchard E.E.: Theories of Primitive Religion Oxford Clarendoon Press 1965.

Brian Morris: Antrhropological studies of religion. An introductory text Brian Morris Cambridge Universitry

Press 1998.

Roy A: Rappaport Ritual and Religion 76nt he Making of Humanity Cambridge University Press 1999.

Varga Zsigmond: Általános vallástörténet, Debrecen, 1932.

Page 77: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

77

BSZOC 9070 Szociolingvisztika

BSZOCL 9070 Szociolingvisztika

Tantárgy felelőse:

Dr. Spannraft

Marcellina

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Spannraft

Marcellina

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

IV.

Értékelés módszere:

Írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A tantárgy célja: ismerkedés a szociolingvisztika alapfogalmaival, elméleteivel, sajátos módszer-tanával, újabb

irányzataival.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A hallgató a kurzus során képessé válik a nyelvhasználat szociolinguisztikai kontextusának vizsgálatára és értelmezésére,

a nyelvi változások, kommunikációs zavarok társadalmi aspektusainak figyelembevételére.

A tantárgy témakörei, tematikája

A szociolingvisztika elméleti alapjai;.

szociolingvisztika megközelítésmódja (módszertani kérdések);

a szociolingvisztika kommunikációelméleti megközelítés;

a kommunikációs zavarok szociolingvisztikai megközelítése;

korlátozott és kidolgozott kód;

nyelv és hátrányos helyzet;

az életmód és a nyelvhasználat összefüggéseiről;

rétegnyelvek és csoportnyelvek;

a nyelvi változások szociolingvisztikai háttere;

a társalgás szociolingvisztikai alapelvei; nyelv és nem;

a hazánkban élő kisebbségek nyelvi helyzetéről;

a határon túli magyarság nyelvi helyzetéről.

Évközi tanulmányi követelmények:

Referátum és házi dolgozat

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Adamikné Jászó Anna – Bódi Zoltán (szerk.): Szociolingvisztikai szöveggyűjtemény Budapest, Tinta Kiadó,

2002.

Wardhaugh, R.: Szociolingvisztika Budapest, Osiris-Századvég, 1995.

Nádor Orsolya -- Spannraft Marcellina: Nyelv -- társadalom -- kultúra. KRE BTK -- Patrocínium Kiadó,

Budapest, 2012.

Ajánlott irodalom:

Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján) Budapest, Osiris Kiadó, 1998.

Göncz Lajos: A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban) Budapest, Osiris Kiadó, 1999.

Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak Budapest Nemzeti Tankönyvkiadó,

1996.

Kontra Miklós (szerk.): Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről Budapest Magyarságkutató Intézet,

1991.

Lanstyák István: A magyar nyelv Szlovákiában Budapest, Osiris Kiadó, 1999.

Page 78: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

78

BSZOC 9160 Az öngyilkosság szociológiája és pszichológiája

BSZOCL 9160 Az öngyilkosság szociológiája és pszichológiája

Tantárgy felelőse:

Dr. Zonda Tamás

Féléves óraszám:

N: 30 + 0

L: 10 + 0

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Zonda Tamás

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

V

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Írásbeli

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kurzus az öngyilkosság jelenségét – a túlhangsúlyozott pszichiátriai megközelítés mellett – a pszichológia és főként a

szociológia szempontjából igyekszik megvilágítani, súlyt fektetve a kultúrtörténeti aspektusokra is.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Az öngyilkosság kultúrtörténete

Az öngyilkosság hazai története, adatai

Az öngyilkosságok statisztikai adatai (Európa és Mo.)

Az öngyilkosság pszichológiája I. (elméletek)

Az öngyilkosság pszichológiája II. (Tesztek, gyakorlat)

Az öngyilkosság prevenciója, a szándék felismerése.

Az öngyilkosság szociológiája, kommunikáció

Az öngyilkosság szociál-pszichiátriai szempontból I.

Az öngyilkosság szociál-pszichiátriai szempontból II.

Öngyilkosság és a szenvedélybetegségek szociológiája

Tévhitek, tabuk, fontos tudnivalók.

A terápia, a megelőzés, társadalmi edukáció, képzések

Évközi tanulmányi követelmények:

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Emile Durkheim: Az öngyilkosság. Osiris, Budapest, 2003

Buda Béla: Az öngyilkosság. Orvosi és társadalomtudományi tanulmányok. Animula, Budapest, 2001

Zonda Tamás: Öngyilkosság, statisztika, társadalom. Kairosz, Budapest, 2006

Ajánlott irodalom:

Bakó Tihamér: Titkok nélkül. Psycho Art Kiadó Budapest, 2004

Zonda Tamás: Az öngyilkosság kultúrtörténete. Végeken Alapítvány, Budapest, 1995

Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e magyar? Végeken Alapítvány, Budapest, 1995

Page 79: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

79

BSZOC 9051 SZÁMÍTÓGÉPES ALAPISMERETEK

Tantárgy felelőse:

Dr. Kmetty Zoltán

Féléves óraszám:

N: 30

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

-

Tantárgy előadója/i:

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

Ősz

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

évközi jegy

Ajánlott félév:

I.

Értékelés módszere:

órai jelenlét

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Tantárgy leírása:

A számítógépes alapismeretek c. tantárgy a szociológus és kommunikáció alapszakos hallgatók ismereteit bővíti és

mélyíti a korszerű informatikai programok, eszközök területén. A gyakorlati kurzus során olyan ismeretekre tesznek szert

a hallgatók, amelyeket mind felsőfokú tanulmányaik, mind a későbbi szakmai munkájuk során nagy sikerrel

alkalmazhatnak - a szakmai kurzusok során megszerzett ismereteik tárolására, megosztására, prezentálására, valamint a

kutatásaik gyakorlati megvalósítására alkalmas informatikai eszköztár értő elsajátítása során.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

Tematika altémákra bontva:

Google szolgáltatásainak áttekintése

Google dokumentumok használata, Google Drive, megosztás

Közös dokumentum szerkesztése, megosztása, fogalomtár

Prezentációs lehetőségek: Prezi, Powerpoint, Goole-prezentáció

Google kérdőív használata, létrehozása, grafikus kiértékelése

E-portfólió használata a Mahara rendszerében, saját portfólió létrehozása

E-learning, Moodle, elektronikus tanulás lehetőségei. „Blended learning”, kevert tanulási módok, a

közösségi tanulás

Megjelenítés a neten: weboldal létrehozása egyszerűen web2-es alkalmazással

Word ismeretek kiegészítése, Makró használata, tartalomjegyzék

Excel ismeretek ismétlése, bővítése, függvények használata

Tutoriál létrehozása, feltöltése, megosztása

Évközi tanulmányi követelmények: --

aktív órai jelenlét

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Legfontosabb kötelező olvasmányok:

órai anyag

Ajánlott irodalom:

Ajánlott irodalom:

Page 80: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

80

BSZOC 9100 Kommunikációs tréning

Tantárgy felelőse:

Dr. Ferenczi Andrea

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Korpics Márta

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

őszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

III.

Értékelés módszere:

Szemináriumi

dolgozat / ZH

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

A kommunikációs készségek fejlesztése különböző élet- és intézményi helyzetekben speciális technikákkal, módszerekkel

segíthető. Kiemelt alkalmazási területként a tanár szakos hallgatóinkat iskolai keretben történő kommunikációs tréningek

vezetésére készítjük fel.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A tárgy segít a fenti technikák alkalmazásához szükséges sajátos módszertani aspektusok megértésében és

gyakoroltatásában, mely fejleszti a konfliktuskezelés, az egyezkedés, a meggyőzés és más egyezkedési technikákban

fontos készségek és kompetenciák kialakítását.

Témakörök:

Az adott készségeket fejlesztő technikák saját élményű megismerése

A technikák alkalmazásához szükséges sajátos módszertani aspektusok megértése és gyakoroltatása: az

asszertivitás, a konfliktuskezelés, az egyezkedés, a tárgyalási technikák, a meggyőzés, az érvelés.

Évközi tanulmányi követelmények:

Kötelező, aktív részvétel a szemináriumokon

egyéni fejlődési terv, jegybeírásnál rövid szóbeli értékelés

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Birkenbihl, V. F.: Kommunikációs gyakorlatok Budapest, Trivium, 1998.

Roger Fisher-William Ury-Bruse Patton: A sikeres tárgyalás alapjai Bagolyvár 1997.

Gordon, Th.: bármelyik komm. hatékonyságfejlesztő könyve ( P.E.T., T.E.T., V.E.T., stb.)

Pease, A.- Garner, A.: Szó - beszéd. A társalgás művészete. Park K., Bp. 1991., 2002.

Pease, A. - Garner, A. : Testbeszéd. Park K., Bp. 1990., 2002.

Ajánlott irodalom:

Lieberman, R. P. – King, L. W. – DeRisi, S. – McCann, L.: Személyes hatékonyság. Budapest, Magyar Pszichátriai

Társaság, 1991.

Linkemer, B.: A jó értekezlet titka Budapest, Park Kiadó, Menedzserek Kiskönyvtára

Page 81: Szociológia alapképzési szak tantárgytematikái

81

BSZOC 9041 Csoportdinamikai gyakorlat

BSZOCL 9041 Csoportdinamikai gyakorlat

Tantárgy felelőse:

Dr. Komlósi Piroska

Féléves óraszám:

N: 0 + 30

L: 0 + 10

Kredit:

2

Előtanulmányi kötelezettség:

Tantárgy előadója/i:

Dr. Korpics Márta

Tantárgy besorolása:

szabadon választható

Meghirdetés féléve:

tavaszi

Oktatás nyelve:

magyar

Értékelés módja:

É

Ajánlott félév:

VI.

Értékelés módszere:

Szemináriumi

dolgozat / ZH

A tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célja:

Az alapvető csoportfolyamatok megismerése a vonatkozó szakirodalom feldolgozásával és csoportos feladatokon

keresztül sajátélményű tapasztalatok szerzése. Mindezek kommunikációs vonatkozásainak elemzése.

A tantárgy rövid programja, megszerzendő ismeretek, elsajátítandó készségek és kompetenciák:

A hallgató a kurzus során képessé válik a hatékony vezetés kommunikációs eszközeinek megértésére és kompetens

gyakorlására.

Tematika:

Egyén – tömeg – csoport ( S. Freud, LeBon, Durkheim, Bion)

A csoportok fajtái. (munkacsoportok, terápiás csoportok, önismereti csoportok, stb.)

A csoportok keretei, működési sajátosságaik (Rudas János)

A csoport fejlődési fázisai

Vezető és vezetettek.

Vezetési stílusok Kurt Lewin nyomán (önismeret kérdőívvel)

Vezető és csoport-hatékonyság (oktató film: Mérei F.: Módszerek)

Belbin team-szerepek koncepciója

Saját szerep-készségek felmérése. ( Önismereti megközelítése – kérdőívvel.)

Team-építési feladatok.

Személyes fejlődés lehetősége a csoportban.

Összefoglalás.

Évközi tanulmányi követelmények:

Kötelező, aktív részvétel a szemináriumon

Házi dolgozat, referátum

Ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagok:

Belbin, M.: A team – avagy az együttműködő csoport. Budapest, Edge 2000 Kiadó, 2003.

Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata Budapest, Osiris Kiadó, 2004. 347.o.

Rudas János: Delfi örökösei. Budapest, Animula, 2000. 287.o

Ajánlott irodalom:

Em Griffin: Együtt-lét Budapest, Harmat Kiadó, 2003.

Mewaldt,A.- Gailius,Z.: Ifjúsági csoportvezetők gyakorlati kézikönyve Szeged, Nagyító Alapítvány 2005.

Rudas János: Javne örökösei Budapest, Lélekben Otthon Kiadó, 2009. 385.o.