szükség van a pénzleosztásra...szeptember 10-i ülésén a kormány közel 1,34 milliárd lejt...

12
Szeptember 10-i ülésén a kormány közel 1,34 milliárd lejt utalt ki az idei költségvetési tartalékalapból az önkormány- zatoknak működési és beruházási költségekre. Körképünk- ben arra kerestük a választ, hogy mit tudnak ebből beruházásra, fejlesztésre fordítani a megyénkbeli közigaz- gatási egységek. Marosvásárhely kivételével minden Maros megyei önkormányzatnak osztottak le kisebb-nagyobb összeget, s bár egyesek egyértelműen vá- lasztási kampányízű osztogatásnak tartják a költségvetés-kiegészítést, megfigyelhető, hogy ezúttal többnyire a magyar lakosságú közigazgatási egységeknek juttattak több pénzt. Kétarcú valóság Lehet tagadni és lehet félni a koronavírus-fertőzéstől, a két szélsőséges álláspont között inkább csak azt mond- hatnánk, hogy van, veszélyes, és elővigyázatosnak kell lenni. Megdöbbentő azonban, ahogyan egyesek a véde- kezést, távolságtartást értelmezik. Elég, ha csak hétfő reggel a megyei sürgősségi kórház szakrendelője előtti kisebb tömeget nézzük: hihetetlen, hogy mennyire nem fi- gyelnek az emberek arra, hogy ne egymás sarkában vá- rakozzanak a bejutásra, hanem az ajánlott másfél-két méteres távolságot betartsák. Aztán az arcmaszk hordása is egyeséknél a „szükséges rossz” jegyében történik, ennek megfelelően veszik ko- molyan. Az orvosi maszkként elkönyvelt egyszerű kék száj- és orrvédő színéből ítélve jó ideje használatban lehet. Pénztár után, miután összeválogatja a bankjegye- ket, a „magabiztos” vásárló szépen leveszi a maszkot, zsebre vágja. A másik „öntudatos” kategória, amely csak a száján hordja, orra alá tolva a maszkot. Ennél csak az szembetűnőbb, amikor álltartóként vagy fülön csüngve díszeleg a védőeszköz. Vannak üzletek, ahol senki nem Antalfi Imola (Folytatás a 3. oldalon) 2020. október 13., kedd LXXII. évfolyam 233. (20612.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) A Covid–19-ben elhunyt személyek temetéséről Egyre több az új koronavírusos beteg, és sajnos vannak, akik belehalnak a fertőzésbe. Bár kényelmetlen erről írni, de amikor szembesül a hozzátartozó, akkor jó, ha tudja a teendőket. Az Egészségügyi Minisztérium eljárási szabályzatot bocsátott ki, amely a Covid–19 betegségben elhunyt sze- mélyek temetéséről rendelkezik. ____________4. A 28. Alter-Native Nemzetközi Rövid- filmfesztivál díjai A vírus okozta helyzet miatt kénysze- rült szabadtérre a fesztivál, és ugyan- ezen állapot miatt a szemlén nem voltak meghívott vendégek, így a zsűri is online értékelt. ____________5. Aki akar dolgozni, gyarapodni, azt támogatják Fejlesztették, bővítették a gazdaságot, állatokat, munkagépeket, fóliasátrakat vásároltak az évek során a szentgeri- cei gazdák azokból a kölcsönökből, amelyeket a holland testvérgyülekezet biztosít számukra. A helyi gazdák ilyen körülmények között mernek vállal- kozni, jelenleg is mintegy 15–20 köl- csön van folyamatban. ____________6. Minden önkormányzatnak számos beruházása van folyamatban, amikhez további pénzeket igényelnének az államkasszából, nem mindenhol jut ezekre a szeptemberi költségvetés-kiegé- szítésből Fotó: Tar András (Folytatás a 4. oldalon) Sok elképzelés vár állami támogatásra Szükség van a pénzleosztásra Gligor Róbert László

Upload: others

Post on 21-Oct-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

  • Szeptember 10-i ülésén a kormány közel 1,34 milliárd lejtutalt ki az idei költségvetési tartalékalapból az önkormány-zatoknak működési és beruházási költségekre. Körképünk-ben arra kerestük a választ, hogy mit tudnak ebbőlberuházásra, fejlesztésre fordítani a megyénkbeli közigaz-gatási egységek.

    Marosvásárhely kivételével minden Maros megyei önkormányzatnakosztottak le kisebb-nagyobb összeget, s bár egyesek egyértelműen vá-lasztási kampányízű osztogatásnak tartják a költségvetés-kiegészítést,megfigyelhető, hogy ezúttal többnyire a magyar lakosságú közigazgatásiegységeknek juttattak több pénzt.

    Kétarcú valóság

    Lehet tagadni és lehet félni a koronavírus-fertőzéstől,a két szélsőséges álláspont között inkább csak azt mond-hatnánk, hogy van, veszélyes, és elővigyázatosnak kelllenni. Megdöbbentő azonban, ahogyan egyesek a véde-kezést, távolságtartást értelmezik. Elég, ha csak hétfőreggel a megyei sürgősségi kórház szakrendelője előttikisebb tömeget nézzük: hihetetlen, hogy mennyire nem fi-gyelnek az emberek arra, hogy ne egymás sarkában vá-rakozzanak a bejutásra, hanem az ajánlott másfél-kétméteres távolságot betartsák.

    Aztán az arcmaszk hordása is egyeséknél a „szükségesrossz” jegyében történik, ennek megfelelően veszik ko-molyan. Az orvosi maszkként elkönyvelt egyszerű kékszáj- és orrvédő színéből ítélve jó ideje használatbanlehet. Pénztár után, miután összeválogatja a bankjegye-ket, a „magabiztos” vásárló szépen leveszi a maszkot,zsebre vágja. A másik „öntudatos” kategória, amely csaka száján hordja, orra alá tolva a maszkot. Ennél csak azszembetűnőbb, amikor álltartóként vagy fülön csüngvedíszeleg a védőeszköz. Vannak üzletek, ahol senki nem

    Antalfi Imola

    (Folytatás a 3. oldalon)

    2020. október 13., kedd LXXII. évfolyam 233. (20612.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

    A Covid–19-ben elhunyt személyektemetéséről Egyre több az új koronavírusos beteg,és sajnos vannak, akik belehalnak afertőzésbe. Bár kényelmetlen erről írni,de amikor szembesül a hozzátartozó,akkor jó, ha tudja a teendőket. AzEgészségügyi Minisztérium eljárásiszabályzatot bocsátott ki, amely aCovid–19 betegségben elhunyt sze-mélyek temetéséről rendelkezik.____________4.A 28. Alter-NativeNemzetközi Rövid-filmfesztivál díjaiA vírus okozta helyzet miatt kénysze-rült szabadtérre a fesztivál, és ugyan-ezen állapot miatt a szemlén nemvoltak meghívott vendégek, így a zsűriis online értékelt.____________5.Aki akar dolgozni,gyarapodni, azt támogatjákFejlesztették, bővítették a gazdaságot,állatokat, munkagépeket, fóliasátrakatvásároltak az évek során a szentgeri-cei gazdák azokból a kölcsönökből,amelyeket a holland testvérgyülekezetbiztosít számukra. A helyi gazdák ilyenkörülmények között mernek vállal-kozni, jelenleg is mintegy 15–20 köl-csön van folyamatban.____________6.

    Minden önkormányzatnak számos beruházása van folyamatban, amikhez további pénzeket igényelnének az államkasszából, nem mindenhol jut ezekre a szeptemberi költségvetés-kiegé-szítésből Fotó: Tar András

    (Folytatás a 4. oldalon)

    Sok elképzelés vár állami támogatásra

    Szükség van a pénzleosztásra

    Gligor Róbert László

  • Százhúsz éve – 1900. október 14-én – tartottakelső alkalommal istentiszteletet Sövényfalván azegykor újjáépített, nemrég felújított templom-ban. E dátumhoz időzítették a templom előttitéren őrségben álló tizenkét kopjafa, valamint aparókia épületén az Erdélyi Református Egyház-kerület címerének leleplezését. Az eseményre ok-tóber 11-én, vasárnap került sor.

    A jelenlegi járványügyi óvintézkedések miatt szeré-nyebb körülmények között, de az apostolokat jelképező tu-jafák „átváltozása” megtörtént. Székely Szilárd reformátuslelkipásztor elmondta, a kopjafák és címer felavatási ün-nepségét jövőre halasztották, remélhetőleg akkor egyházielöljárók is részt vehetnek majd, nem kell a járványügyimegszorítások miatt szűk körben ünnepelni. Mint hangsú-lyozta, a 2020-as esztendő meghatározó a Sövényfalvi Re-formátus Egyházközség életében, ugyanis templomukújjáépítésének 120. évfordulóját ünnepelhetik. Mint kifej-tette, ritka és kivételes alkalom az Isten házában úgy meg-szólalni, hogy ilyen nagy ünnepet ülhet egy kis közösség aszórványban. Jó jel és hatalmas ajándék, ha egy kis közös-ség ebben a nehéz és maszkos világban kezdi el megron-gálódott épületeit felújítani.

    – Mi, templomba járó emberek eztúgy említjük, mint az alkalmas időmegtalálása. Úgy gondoljuk, az időnemcsak úgy „van”, nemcsak úgy„pereg”, mint a homokóra homok-szemei, hanem mindig „adatik” vala-milyen célra nekünk. A sövényfalvireformátusok felismerték ezt az al-kalmas időt, elkezdték az „újjáépí-tést”. Több hónapja folynak amunkálatok, és még nincs vége.

    Múlt vasárnap hálát adtunk Isten-nek az elmúlt 120 esztendőért. Vala-mit megálmodtunk, imádkoztunkérte és imádságunk meghallgatásratalált, a templom előtti térség nemmaradt üresen, így leleplezésre kerül-hetett a 12 tanítványt jelképező 12

    darab faragott kopjafa. Minden 10 évért egy kopjafa…Ugyanakkor a parókia első tűzfalán az Erdélyi ReformátusEgyházkerület címerét a gyülekezet gondnoka, SzilágyiJános és a község polgármestere, Miklós Tibor leplezték le.A címer a sövényfalvi református parókia épületének ékesdísze lesz, készítője Gilyén Csaba küküllődombói vállal-kozó – hangsúlyozta az egyházközség lelkipásztora. A pol-gármester köszöntése során kiemelte, hogy a kopjafák akárfelkiáltójelekként is értelmezhetők, amelyek arra figyel-meztetnek, hogy e közösség felelős azért, hogy megőrizzeés továbbéltesse, továbbélje hagyományait. A vasárnapiigehirdetés során elhangzott, hogy „a világ vihara Sövény-falván is súlyosan fújdogált”, ugyanis a második világhá-ború idején, 1944 szeptemberében Sövényfalva hadszíntérvolt, és a templom súlyosan megrongálódott. A bejárat elé1906-ban tizenkét tujafenyőt ültettek, melyek Jézus tizen-két tanítványát jelképezték. Az egykori jegyzőkönyv sze-rint a templom építői őrállókként ültették a tujákat. Az éveksorán azonban a számuk megcsappant, mivel több fenyőelkorhadt, és úgy döntöttek, a megmaradt fákat kivágják,helyükbe pedig tizenkét kopjafát helyeznek. A kopjafákatStupár Attila marosvásárhelyi fafaragó készítette. Az ün-nepséget a Sövénykék ifjúsági zenekar fellépése, a temp-lom előtt pedig a vallásórás gyerekek énekhangjaszínesítette.

    Próza a színpadon – az Erdély TV-ben

    IDŐJÁRÁSViharos, esős időHőmérséklet:max.190Cmin.80C

    Ma EDE és KÁLMÁN, holnap HELÉN napja.HELÉN: A Heléna (jelentésevitás, talán fényes, sugárzó)angol formájából, illetve magyarbecenevéből származik.

    VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2020. október 12.

    1 EUR 4,87181 USD 4,1290

    100 HUF 1,36641 g ARANY 255,1347

    Támogatás a járvány által érintett cégeknek

    Hétfőtől igényelhetik a koronavírus-járvány által érintettcégek az európai uniós alapokból nyújtott, vissza nem térí-tendő mikrotámogatást. A jelentkezési határidő október 16-a, 20 óra, amelyet meghosszabbíthatnak a rendelkezésreálló támogatási keret kimerüléséig. A program keretében2000 eurós támogatás áll rendelkezésre, igényléséhez agranturi.imm.gov.ro internetes oldalon kell regisztrálni. A ter-vek szerint két ehhez hasonló program indul még nemso-kára, az egyik október 19-én rajtol, a másik várhatóanhárom hét múlva.

    Távmunkához szükséges eszközökvásárlása

    A Maros Megyei Munkaerő-közvetítő Hivatal közzétette,hogy a 132/2020-as sürgősségi kormányrendelet 6. cikke-lye értelmében a munkaadók támogatást igényelhetnek táv-munkához szükséges eszközök vásárlására. A támogatásigényléséhez szükséges dokumentumokat az 1376-os mi-nisztériumi rendeletben sorolják fel, a rendeletet a szeptem-ber 10-i 832-es számú román nyelvű Hivatalos Közlönybentették közzé. A dokumentumok megtalálhatók a gov.ro por-tálon, az igényléseket ott kell feltölteni.

    Csak a sürgősségi eseteket fogadjákA Maros Megyei Sürgősségi Kórházban, illetve országosszinten kialakult járványhelyzet miatt a megyei sürgősségikórház vezetősége október 12-től, hétfőtől új óvintézkedése-ket vezetett be a koronavírus-járvány terjedésének megfé-kezése érdekében. Hétfőtől csak sürgősségi esetben utaljákbe a betegeket, a krónikus betegségben szenvedők beuta-lását felfüggesztették. A sürgősségi eseteket az intézményhátsó udvarán lévő sátorban vizsgálják meg, és irányítják to-vább. A beteglátogatás ebben az időszakban szünetel.

    Segítség karanténban lévőknekA Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a szociális igaz-gatóságon keresztül, a 725/2020-as számú rendelet előírá-sainak megfelelően, élelmet biztosít a házi elkülönítésbenlevő és a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság nyil-vántartásában levő, kiszolgáltatott személyek számára (a18/2017-es sürgősségi kormányrendelet 7. cikkelyének 2.bekezdése szerint), a házi elkülönítés/karantén 14 naposidőtartamára, a SARS-COV 2 vírus terjedésének korláto-zása érdekében. Bővebb tájékoztatás a szociális igazgató-ságon, a 0365/430-859-es telefonszám 103-asmellékállomásán kérhető.

    82-vel nőtt a megyei fertőzöttekszáma

    Október 12-ig Maros megyében összesen 2497 koronaví-rus-fertőzöttet azonosítottak. Az egy nappal korábbi ada-tokhoz viszonyítva 82-vel nőtt az új fertőzöttek száma, 11esetben a megismételt Covid-teszt lett pozitív. Az elmúlt kéthétben a megyében 699 beteget diagnosztizáltak korona-vírus-fertőzéssel, a legtöbb esetet – 316-ot – a megyeszék-helyen. A lista második helyén 28 fertőzöttel Segesvár ésMarosszentgyörgy, a harmadik helyen 25 fertőzöttel Szász-régen áll. A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóságadatai szerint jelenleg 198 Covid–19-cel diagnosztizált sze-mélyt kezelnek a megye kórházaiban. A járvány kezdetétől803-an távoztak gyógyultan a kórházból, 550 tünetmentesbeteget tíz nappal a beutalás után, 181-et kérésre engedtekhaza. 46 személy Covid-fertőzés gyanújával van beutalva.A járvány kezdetétől 140-en hunytak el a megye egészség-ügyi intézményeiben.

    Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó

    13.,keddA Nap kel

    7 óra 38 perckor, lenyugszik

    18 óra 38 perckor. Az év 287. napja, hátravan 79 nap.

    Megyei hírek

    Miért fordulnak a színházi alkotók a novellák, regényekfelé? Mi a különbség a dráma és a próza műfaja között aszínpadon, illetve hogyan születnek a prózai adaptációk?

    Ennek járt utána Kányádi Orsolya. Látható a Kultúrcsepp műsorban kedden este 8 órától az

    Erdély TV képernyőjén és Facebook-oldalán.

    HelyesbítésSajnálatos módon az Elmúlt jelen kiállítás tudósí-

    tásában a szerkesztő hibájából Sárándi Tamás törté-nész helyett Ötvös Koppány neve jelent meg mint

    felszólaló történész a Maros Megyei Múzeum részé-ről. Az érintettől ezúttal kér elnézést a tudósító VajdaGyörgy.

    Fotó: Székely Tímea

    ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!ElfogadunkelőfizetéstlapunkraakövetkezőhónapraaNépújságszerkesztőségében:

    Marosvásárhely,DózsaGyörgyutca9.szám,2.emelet,57-esiroda.BorbélyErnő,naponta9-14óra

    között,szombat–vasárnapzárva.Tel.0742-828-647

    2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK–TUDÓSÍTÁSOK ________________________________________ 2020.október13.,kedd

    Szer Pálosy Piroska

    Leleplezték a kopjafákat és az egyházi címertHálaadó istentisztelet Sövényfalván

    Elmaradnak az Ariel színház előadásai

    Október 7–18. között a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági ésGyermekszínház minden előadása elmarad. A jelenlegiidőszakban a nézők biztonsága a legfontosabb. Köszö-nik a megértést – tájékoztatott közleményében az Arielszínház irodalmi titkársága.

    Épített örökségünk Maros megyében – díjátadó

    A Marosvásárhelyi Erdélyi Magyar KözművelődésiEgyesület a Székelyföld Napok keretében fotópályáza-tot hirdetett Épített örökségünk Maros megyében cím-mel. A díjátadó ünnepségre október 14-én, szerdán18.30-tól kerül sor a Kultúrpalota előcsarnokában. A ren-dezvényen fellép Fekete Hunor nagyajtai citeraművészA régi kincs és a modern felszabadult világ ötvözetecímű kiselőadásával.

    Házi kedvencek a kávézóban A marosvásárhelyi George Enescu utcai 112 Coffee &Co kávézóban október 17-én délelőtt 11 órától újra meg-tartják az állattartók és házi kedvencek – kutyák, macs-kák – találkozóját. A PetPortrait.ro Studio és a helyszíntbiztosító kávézó közös, Pup-up Café nevű rendezvé-nyére tizedik alkalommal kerül sor.

    Vásár a várban A hét végén, október 16–18. között helyi termelők áru-cikkeiből nyílik vásár a marosvásárhelyi várban. Az ér-deklődők házi készítésű élelmiszerek, szörpök, mézek,sajtfélék, kézműves termékek és természetes alap-anyagú kozmetikumok gazdag kínálatából válogathat-nak, termelői áron. A vásár péntektől vasárnapig 11–19óra között tart nyitva.

    Vándorkiállítás alkotótábori munkákból

    A Maros-mezőségi Művésztelep vándorkiállítása kéthétig, október 21-ig látogatható a tordai művelődési házValer Suciu Galériájában. A kiállításon közel ötven alko-tás látható: festmények, szobrok, fafaragványok, textil-munkák. A tárlat anyaga a mezőbergenyei, acsittszentiváni, a mezőmadarasi és a mezőpaniti alko-tótáborokban készült. A rendezvény támogatói a Beth-len Gábor Alap és a Communitas Alapítvány.

    Online dicsőítő koncert Az udvarfalvi Reménység zenekar november 28-án,szombaton 21 órától Nincs más név címmel online di-csőítő koncertet tart. A számos új, időszerű dalt meg-szólaltató, élő közvetítés a 2004-ben alakult együttesFacebook-oldalán és YouTube-csatornáján lesz követ-hető.

    RENDEZVÉNYEK

  • Székelyudvarhelyen is bezárják a vendéglők, kávézók beltereit

    kéri számon a szabályok betartását, a biznisz ugyanisfontosabb, mint az óvintézkedés. Sem figyelmeztetés,sem bírság, ha netalántán figyelmeztetjük a vásárlót,hogy túl közel áll, és nincs maszkja, kész a konfliktus…

    Az a baj, hogy még mindig nem tudatosult eléggé azemberekben, hogy védeniük kell magukat és másokat is,most, az influenza idején különösképpen. Igen, belefá-radtak, belefásultak a hónapok óta tartó cirkuszba, azellentmondásos szabályokba, a maszkkal vagy anélküldilemmába, a hatóságok szervezetlenségébe, az egész-ségügy felkészületlensége pedig elriasztja az embereket.A végsőkig kitartanak, csak ne kelljen kórházba menni.Tesztet is kevesen csináltatnak, hiszen nem olcsó, a biz-tosító pedig bizonyos eseteket kivéve nem fedezi a költ-ségeit. A szabályok sok ember számára nem ismertek, alakosok hivatalos intézményekkel való kommunikációjátjobb nem minősíteni.

    Akik „élesben” tapasztalták meg a helyzet drámai-ságát, hozzátartozójuk vagy ők maguk betegedtek meg,gyakran arra a következtetésre jutnak, hogy az elméletés a valóság igen távol áll egymástól.

    A dolgok még kritikusabbá válhatnak, hiszen a jár-ványhelyzet olyannyira súlyosbodott, hogy a prefektúraszerdától több településen korlátozó intézkedéseketvezet be, a megyei sürgősségi kórházba pedig csak sür-gősségi esetben utalják be a betegeket, krónikus eseteketnem fogadnak, a beteglátogatás szünetel. Ezért is kellfigyelni egymásra, a szabályokat betartani.

    2069 új koronavírusos megbetegedést igazoltak

    A legutóbbi tájékoztatás óta 2069 új koronavírusosmegbetegedést igazoltak Romániában, 10.051 el-végzett teszt nyomán – közölte hétfőn a StratégiaiKommunikációs Csoport (GCS). A GCS szerint olyanszemélyekről van szó, akiknek korábban nem volt po-zitív teszteredményük. A járvány eleje óta összesen157.352 személynél igazolták a koronavírus-fertőzéstRomániában, és 118.912 személyt nyilvánítottak gyó-gyultnak. Ez idáig 2.681.588 koronavírusteszt ered-ményét dolgozták fel. Ezek közül 10.051-et az elmúlt24 órában végeztek el, 6605-öt az esetmeghatározásés az orvosi protokoll alapján, 3446-ot pedig kérésre.Az ezer lakosra vetített koronavírus-fertőzöttségi mu-tató Bukarestben, valamint Fehér, Vâlcea, Iaşi, Bákó,Neamţ, Teleorman, Szilágy, Szeben, Krassó-Szö-rény, Kolozs, Brassó, Temes és Vaslui megyében ha-ladja meg az 1,5-ös szintet – tájékoztatott hétfőn aStratégiai Kommunikációs Csoport.

    24 órás ügyelet a kolozsvári járványkórházban

    A Covid–19-esetek számának növekedése miatt akolozsvári járványkórházban, amely a koronavírusosbetegeket kezeli, 24 órás ügyeletet tartanak a radio-lógiai és orvosimagisztikai rendelőben. Az ügyeletenelvégzik mind a kórházba beutalt, mind a járóbeteg-rendelésre küldött koronavírus-fertőzött személyekegészségügyi állapotának a felmérését – tájékozta-tott hétfői közleményében Kolozs Megye Tanácsa,amelynek alárendeltségébe tartozik a járványkórház.A rendelőben hétköznapokon 24 órás lesz az ügyelet,szombaton és vasárnap pedig két váltás lesz. Az in-tézkedés meghatározott időre szól, egészen addig,ameddig a járványhelyzet ezt szükségessé teszi. Azintézkedés előtt a laboratórium naponta egy váltás-ban, hétfőtől vasárnapig 8 és 14 óra között biztosítottszakrendelést. (Agerpres)

    Levélben szeretnének szavazni21.421 külföldön élő román állampolgár kérte, hogylevélben szavazhasson a december 6-i parlamentiválasztásokon – közölte hétfőn honlapján az ÁllandóVálasztási Hatóság (AEP). A legtöbb kérés Nagy-Bri-tanniából (4943) és Németországból (3258) érkezett,és több mint ezer kérelem érkezett Spanyolország-ból, Olaszországból, Franciaországból, Svájcból, Bel-giumból és Hollandiából. A külföldön élő románállampolgároknak még tíz nap áll a rendelkezésükre,hogy kérjék, hogy levélben gyakorolják szavazati jo-gukat a parlamenti választásokon. A szavazati joggalrendelkező, külföldi lakóhellyel rendelkező román ál-lampolgárok, akik levélben szeretnék gyakorolni sza-vazati jogukat, legkésőbb október 22-éigregisztrálhatnak a www.votstrainatate.ro platformon.A regisztrációval az adott állam érvényes tartózkodásiokmányaival és szavazati joggal rendelkező románválasztópolgár kéri, hogy a szavazási okmányokatpostai úton küldjék el az általa megadott levélcímre,és ezzel egy időben törlik őket a romániai állandó vá-lasztási listáról erre a választásra. (Agerpres)

    2020.október13.,kedd _________________________________________ HÍREK–TUDÓSÍTÁSOK ______________________________________________ NÉPÚJSÁG3

    Ország – világ

    (Folytatás az 1. oldalról)

    Kétarcú valóság

    Gépfegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggela zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt,az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült –jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).

    Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament,az alkotmánybíróság épülete is található –, ám a rendőrség ké-sőbb azt közölte, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

    A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kór-házba, de orvosai szerint állapota stabil.

    A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében,szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűenhagyták el képviselők.

    Sandra Bencic, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevűújbalos-zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereske-delmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott: lehet, hogy aváros bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a par-lament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétálfényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

    Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett atérre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a hely-színről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták meg, köz-lésük szerint önkezével vetett véget életének.

    A belügyminisztérium későbbi közlése szerint az elkövetőegy 22 éves, közép-horvátországi, kutinai férfi volt, a rendőr-ség korábban nem ismerte. A reggeli hírekkel ellentétben arendőrön nem volt golyóálló mellény, ezért sebesülései súlyo-sak. Egy másik rendőr is rész vett a lövöldözésben, ő többször

    is rálőtt az elkövetőre, aki ezután elfutott a helyszínről. A rend-őrség ezután nagy erőkkel indult a keresésére – írták.

    A fiatal férfi a merénylet után bejegyzést tett közzé közös-ségi oldalán, ahol azt írta: „elég volt az átverésből és az emberiértékek következmények nélküli, könyörtelen sárba tiprásá-ból”.

    A Jutarnji List című horvát napilap arról cikkezett, hogy afegyvert az elkövető az apjától szerezhette, aki háborús vete-rán. Bár az indíték egyelőre ismeretlen, valószínűleg politikaijellegű lehetett – olvasható a lapban.

    A fiatal férfi ritkán tett közzé bejegyzést a Facebook-olda-lán. Egy két évvel ezelőtti fotón fapuskával pózol fehér öltö-zékben egy havas tájon. Fehér sasnak nevezi önmagát, akiszülőföldjét védi. Egy másik fotón a délszláv háborúban ele-sett honvédők emlékműve előtt áll, a Horvát Jogpárt sajátfegyveres erejének, a HOS veteránjainak címerével fekete pó-lóján. A fotó fölé azt írta: gyertyát gyújt és reggelig imádkozika szebb jövőért és a józan észért.

    Egy másik bejegyzésében arról panaszkodik, hogy fizeté-séből vett egy farmernadrágot, és némi aprója is maradt rágó-gumira. A fotón egyik kezében a nadrágot tartja, a másikbannémi aprópénzt.

    Ismerősei szerint mindig jókedvű volt, szeretett viccelődni,és nagy környezetvédő hírében állt. Középiskolát végzett,nemrég kezdett el dolgozni, semmi jelét nem mutatta annak,hogy bármire is készülne – mondták hitetlenkedve szomszé-dai. (MTI)

    Gépfegyveres lövöldözés a horvát kormány épülete előtt

    Évről évre jelentősen bővülő források állnak rendel-kezésre a határon túli magyarság támogatására –mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökségnemzetpolitikai államtitkára az Országgyűlés nem-zeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn Budapes-ten.

    A nemzetpolitikai államtitkár kifejtette: 2010 előtt 9,1 mil-liárd forintot fordított az akkori szocialista-liberális kormánynemzetpolitikai célokra, ezt követően a határon túli támoga-tások összege folyamatosan nőtt, és azóta megtízszereződött.Látványos a különbség – értékelt.

    Rámutatott: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kezeltelőirányzat 2019-ben a duplájára nőtt, és meghaladta a 70 mil-liárd forintot.

    Erdélyi Rudolf Zalán, az alapkezelő vezérigazgatója hoz-zátette: tavaly 6600 támogatási szerződést kötöttek, ami többmint 17 százalékos növekedés jelent. Nemzetpolitikai támo-gatások részeként 60 milliárd feletti összegről döntöttek, anyílt pályázatokat hasonló összeggel hirdették meg, mint2018-ban. 82 intézmény és 12 program minősíttettek nemzetijelentőségűnek – ismertette. Kitért arra is: 351 programot el-lenőriztek a helyszínen, a támogatott tevékenységek megva-lósítása megfelelő volt.

    Potápi Árpád János elmondta: minden egyes egyedi, illetvepályázati támogatás után van pénzügyi és szakmai ellenőrzés.A helyszíni ellenőrzések számát szeretnék a jövőben növelni– jelezte. Nemcsak a nemzetpolitikai támogatások, hanem ahazai civil, nemzetiségi és egyházi támogatások is az alapnál

    vannak – tette hozzá. Erdélyi Rudolf Zalán a Határtalanul!programról jelezte: pénzügyi akadálya nincs az utazásoknak,a felhasználási határidőket meghosszabbították a 7. osztályo-sok esetében.

    A nemzetpolitikai államtitkár meghallgatásán beszélt arrólis, hogy az idei az erős magyar nemzeti közösségek éve. Kitértarra, hogy 225 ezer kisdiák anyanyelvi oktatását támogatták,140 új óvoda és bölcsőde építéséhez járultak hozzá, több mint200 intézmény felújítását segítették.

    A Határtalanul! program során eddig több mint 400 ezerdiák utazásához járultak hozzá, a járvány miatt a külhoni ki-rándulások egyelőre leálltak. Ifjúsági támogatásokra külön pá-lyázati keretet különítettek el, 115 pályázatot támogattak –ismertette. A nemzetpolitika új színtere a sport, amelyet kie-melten segítenek. A gazdasági programokat tekintve kisebbpályázatokat írtak ki – fűzte hozzá.

    Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa arrólbeszélt, hogy a diaszpórapolitika az egyik legeredményesebbnemzetpolitikai terület. A legtávolabb élőket tudták a legkö-zelebb hozni az anyaországhoz – mutatott rá.

    A támogatási keretről szólva elmondta: a források 2-2,5 szá-zaléka jut a diaszpórára.

    Potápi Árpád János kiemelte: az összefogás irányába sze-retnék „tolni” a külhoni magyar pártokat, akkor van nagyobbsikerük, ha valamilyen módon együtt jelennek meg a vokso-lásokon. Megjegyezte: Biharban és Szatmárban az RMDSZjelöltjére egy másik magyar jelöltet „ráindítani”, nemzetáru-lás. (MTI)

    Potápi: Bővülő források a határon túli magyarság támogatására

    Csíkszeredában az utcanévtáblák kettévágásávalhajtották végre a román nyelv elsőbbségét meg-szabó bírósági ítéletet – közölte hétfőn a Székely-hon.ro portál.

    Csíkszereda polgármesterét a magyar szimbólum- és nyelv-használat ellen küzdő Méltóságért Európában Polgári Egye-sület (ADEC) perelte be 2018-ban azért, mert a 81,5százalékban magyarok által lakott város utcanévtábláin egysorban, előbb magyarul, majd románul tüntették fel az utcane-veket. A bukaresti táblabíróság júniusban jogerős ítéletben kö-telezte a polgármestert, hogy cserélje ki az utcanévtáblákatolyanokra, amelyeken felül szerepel az utca neve az állam hiva-talos nyelvén, és ez alatt a magyar utcanév. A városvezetés úgyhajtotta végre a jogerős ítéletet, hogy a magyarul, majd románulegy sorba írt utcanevet tartalmazó táblákat középen elvágta, és

    a román nevet tartalmazó fél táblát a magyar fölé rögzítette.Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda leköszönő polgármes-

    tere a Székelyhonnak elmondta: volt olyan elképzelés is, hogya táblákat 90 fokkal balra elfordítva, függőleges formában te-szik vissza, szétvágás nélkül. Így ugyanis a korábban hátullevő román megnevezés felül került volna, de végül elvetettékezt a megoldást, és a táblák elvágásáról döntöttek.

    A polgármester úgy vélte: az utcanévtáblák nyelvi sorrendjeesetében a bíróság „törvényhozóként” lépett fel, mivel ezt sem-milyen jogszabály nem rögzíti. A feljelentő az alkotmányra hi-vatkozott, amely szerint az országban a román az egyedülihivatalos nyelv, valamint azokra a jogszabályokra, amelyek atelepülésnevekre, forgalmi táblákra, közintézmények megne-vezéseire vonatkoznak. A bíróság ennek ellenére mind első,mind másodfokon a feljelentő egyesület javára döntött. (MTI)

    Csíkszeredában az utcanévtáblák kettévágásávalhajtottak végre egy bírósági ítéletet

    Székelyudvarhely és Bögöz (Mugeni) is felkerült aHargita megyei vészhelyzeti bizottság azon telepü-léseket tartalmazó listájára, ahol a Covid–19-meg-betegedések száma ezer lakosra vetítve meghaladjaaz 1,5-öt, így korlátozó intézkedéseket vezetnek be.

    Ezzel 15-re emelkedik a korlátozásokat bevezető Hargita me-gyei települések száma. Korábban 13 település volt a listán, ame-lyeken a vészhelyzeti bizottság csütörtöki határozata értelmébenvezették be a korlátozó intézkedéseket: Fenyéd, Karcfalva, Gyer-gyócsomafalva, Csíkdánfalva, Galócás, Csíkmadaras, Csíksze-reda, Csíkszentmihály, Csíkpálfalva, Csíkrákos,Csíkszentmárton, Madéfalva és Szentegyháza. Adrian Pănescu,a Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője elmondta, hétfőestétől október 18-áig bezárnak a vendéglők, bárok, kávézók ésszórakozóhelyek beltéri helyiségei. A 15 településen minden 5

    évnél idősebb személy számára kötelezővé válik a védőmaszk vi-selése az oktatási intézmények 50 méteres körzetében is. A bizottságugyanakkor mindenkinek javasolja az utcán való maszkviselést. Akoncerteket, előadásokat, vásárokat és sportrendezvényeket csak amegfelelő óvintézkedések és a fizikai távolság szigorú betartásávallehet megszervezni, az egyház által szervezett ünnepeken pedig csaka helyi lakosság vehet részt. A bizottság határozata értelmébenugyanakkor a megye minden településén különböző idősávokat ve-zetnek be az intézmények nyitására és zárására, és ott, ahol lehetsé-ges, áttérnek a távmunkára. A lakótársulások kötelesek biztosítani alépcsőházak, liftek fertőtlenítését. A hatóságok szigorúbban fogjákellenőrizni az óvintézkedések betartását – áll még a határozatban. Aprefektusi hivatal adatai szerint az utóbbi 24 órában 24 új korona-vírus-esetet regisztráltak Hargita megyében, a járvány romániaikitörése óta összesen 1384-en betegedtek meg ott. (Agerpres)

  • A koronavírusos betegeket kezelő kór-házakra nehezedő nyomás csökken-tése érdekében Romániában eleve acsaládorvosok gondjaira bíznák a tü-netmentes fertőzöttek kezelését –erősítette meg hétfőn Ludovic Orbanminiszterelnök.

    Jelenleg a járványkórházakba irányítanakmindenkit, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje, ahol – az új karanténtörvény szerint –még a tünetmentes fertőzötteket is megfigye-lés alatt tarthatják 48 órán keresztül. A kor-mányfő szerint úgy módosítanák a törvényt,hogy a fertőzöttek állapotának felmérését nebízzák az amúgy is túlterhelt kórházakra, haegyébként a páciens nem kéri ezt és a család-orvos sem látja indokoltnak.

    Az egészségügyi miniszter már vasárnapfelvázolta, hogyan akarják bevonni a járványelleni küzdelembe a családorvosokat, miutána média rendszeresen arról számolt be: immárolyan sok koronavírusos fertőzöttet visz amentő a kórházakba, hogy a betegfelvételnélsokszor többórás sorban állás alakul ki.

    A családorvosok aggályosnak tartják az el-képzelést, arra hivatkozva, hogy nem rendel-keznek megfelelő védőfelszereléssel és

    fertőtleníthető járművekkel. A családorvosokországos társasága a kormányfő egyik taná-csosának lemondását is követelte, amiért azillető egy tévéműsorban a háziorvosok hely-zetét a háborúba küldött katonákéhoz hason-lította, mondván, hogy „sajnos közülük ismeghalnak néhányan”. A szakmai szervezetmegjegyezte: a katonákat nem puszta kézzel,hanem felfegyverezve küldik háborúba, ésúgy értékelte, hogy az ilyen „cinikus, együttérzés nélküli” ember nem méltó sem-milyen köztisztség viselésére.

    Romániában két héten belül megduplázó-dott, az utóbbi héten pedig megközelítette a20 ezret az újonnan diagnosztizált koronaví-rus-fertőzöttek száma. Az országban átlago-san 50 fertőzött veszti életét naponta, azismert aktív fertőzöttek száma hétfőn megkö-zelítette a 33 ezret. Közülük 9365-öt kezelnekkórházban, 628-at intenzív terápián.

    Országos szinten a Covid–19-ben szenvedősúlyos betegek számára előkészített intenzívterápiás ágyak 60 százaléka foglalt, de Buka-restben és az ország több másik fertőzési gó-cában már beteltek a helyek, ezért az újabbsúlyos eseteket innen a kevésbé zsúfolt me-gyékbe szállítják. (MTI)

    Megyénkbe 44,3 millió lej érke-zett a hozzáadott értékadóból visz-szaosztott alapból, amiből amunicípiumok sorában a legtöbbet,egymilliót Dicsőszentmárton kapta,egyenként 900 ezer lej Szászrégen-nek és Segesvárnak jutott. A kisvá-rosok között Radnót és Nagysármásegyenként 520, Marosludas 500ezer lejben részesült, míg Erdő-szentgyörgy 716, Szováta 1290,Nyárádszereda pedig a megyében alegnagyobb összegként 2338 ezerlej többletből gazdálkodhat. Amásik oldalon 21 közigazgatásiegységnek jutott egyenként 250ezer lej, míg kilenc önkormányzatcsupán 200-200 ezer lejt kapott. Alegkevesebbet Székelyhodos (160ezer) és Mezőbodon (190 ezer) köz-ségek költhetnek.Jól fog a pénz

    Nyárádszeredában mindig jóvalhangsúlyosabb figyelmet kapnak aberuházások, mint a működési költ-ségek, ezért ebből az összegből isígy költekeznek – mondta el la-punknak Tóth Sándor polgármester.Egy kisebb összeget a mellékutcákkorszerűsítésére használtak, a meg-maradt összeg felét pedig továbbiutcakorszerűsítésekre fordítják, mű-ködési költségre kevés megy el, bárvannak olyan kiadások, amelyeketiskolakezdésre biztosítani kellett,például 140 padot vásároltak, hogya tantermekben a megfelelő távol-ságban, egyesével foglalhassanakhelyet a diákok.

    Kerelőszentpál 1,3 millió lejt ka-pott, amelynek nagy részét a folya-matban levő projektekhez teszikhozzá. Tételesen két európai finan-szírozású beruházásról van szó: egycsatornázási munkálathoz 300, egyiskolabővítéshez pedig 170 ezer eu-róval kell hozzájárulniuk, ez elég a

    fellélegzéshez – mutatott rá SimonIstván polgármester.

    Jedd 1055 ezer lejt használhatfel: a működési költségeket biztosí-taniuk kellett az év végéig, így azösszeg több mint egyharmadamehet beruházásokra. Bányai Ist-ván polgármester úgy véli, a helyiutcákra fogják fordítani, Jedden leszaszfaltozás, a másik három telepü-lésen csupán javításokra, kövezésrefutja idén.

    Gyulakuta valamivel több mintegymillió lejt használhat fel, ebből533 ezer lejt különített el különbözőfolyó javítási munkálatokra, vala-mint a Csöböt Bordossal összekötőhíd műszaki állapotának felméré-sére – értesültünk Varga József pol-gármestertől.

    Gernyeszegen a szociális kiadá-soknál volt egy kisebb hiány, eztpótolják a kapott pénzből, de a 950ezer lej nagy részét egyetlen pro-jektre fordítják. Gernyeszeg ésKörtvélyfája csatornázása a 2006.évi 7-es számú kormányrendelettelindított programon kezdődött el, denagyon elhúzódott, jövő év köze-péig le szeretnék zárni, így most ahálózatra való rácsatlakoztatásraköltenek – mondta el az elöljáróKolcsár Gyula.

    Ákosfalvának 892 ezer lej jutott,úgy döntöttek, hogy ebből első lé-pésben pótolnák azokat a költség-vetési tételeket, ahonnan a járványvagy sürgősségi esetek miatt forrá-sokat kellett elvonniuk, a megma-radt összeget pedig átviszik akövetkező évre, s abból egy komo-lyabb beruházást indítanak el, vagyújabbakat terveztetnek, tanulmá-nyokat készítenek elő.

    Erdőszentgyörgynek 715 ezer lejtutaltak ki. Az önkormányzatnak sokkülső forrásból vagy helyi költség-vetésből elindított vagy tervezett

    projektje van, amely önrészt igé-nyel, ezért minden pénz jól fog, amia költségvetésbe befolyik – fejtetteki Csibi Attila Zoltán elöljáró.A kevesebbnek is örvendenek

    Backamadarason a kapott 683ezerből 400 ezer lejt fordítanánakfejlesztésekre: járdákat szeretnéneképíteni és székeket vásárolni a fel-újított szentgericei kultúrotthonba,200 ezer lej sorsáról hamarosandöntenek. Van benyújtva egy pályá-zatuk a közvilágítás korszerűsíté-

    sére, és ha ez nem nyer támogatást,vagy csak távlatilag esedékes, azösszeg szinte elegendő is lenne arra,hogy ezt most megoldják – tudtukmeg a község első emberétől, SzőcsAntaltól.

    Sóváradon a 605 ezer lejt mind aköltségvetési szükségletek fedezé-sére használják, most nem fordíta-nak beruházásokra – mondta elérdeklődésünkre Bíró Csaba pol-gármester. Ezzel szemben Nyárád-remete a számára leosztott 533 ezerlejt teljes egészében beruházásraszánta, ezen belül is az aszfaltozásiprojektre: a jelenleg folyó, illetve

    már befejezett munkálatoknál vankifizetendő önrésze is a községnek,de egy újabb útszakasz burkolásátis megoldanák belőle – tudtuk megMagyari Péter községgazdától.

    Koronka csupán 200 ezer lejt ka-pott, ennek felét a községvezetőarra szánja, hogy pályázatokat íras-son a következő időszakra. Márkörvonalazták is az iskolák köztisz-tasági költségeit, illetve igen fontosvolna táblagépeket beszerezni a di-ákok számára, mert a községbensárga forgatókönyv van érvénybenaz oktatási intézményekben – fej-tette ki Takács Szabolcs István.

    Egyre több az új koronavírusosbeteg, és sajnos vannak, akik bele-halnak a fertőzésbe. Bár kényel-metlen erről írni, de amikorszembesül a hozzátartozó, akkor jó,ha tudja a teendőket. Az Egészség-ügyi Minisz- térium eljárási szabály-zatot bocsátott ki, amely aCovid–19 betegségben elhunyt sze-mélyek temetéséről rendelkezik.

    Ha kórházban következett be a halál, aHivatalos Közlönyben megjelent 570-esrendelet szerint a koronavírus-fertőzésbenelhunytakat nem boncolják fel. A halott-vizsgálati bizonyítványt (certificat consta-tator de deces) az elhunyt kezelőorvosatölti ki. Ha a beteget az otthonában éri ahalál, akkor ez a feladat a családorvosrahárul. A kórházban levő személy elhunytá-ról telefonon értesítik a hozzátartozókat,akik abban az esetben, ha 100 kilométerigterjedő távolságban laknak, 24 óra alattkell elszállíttassák a kórházból a holttestet.Rendkívüli esetekben, vagy ha 100 kilo-méternél nagyobb távolságra laknak, 48óra áll a rendelkezésükre. A halottvizsgá-lati bizonyítvány alapján az elhunyt lakhe-lye szerinti helyhatóság anyakönyvihivatalában kiállítják a halotti anyakönyvikivonatot (certificat de deces) és a temetésiengedélyt (adeverinţă de inhumare). Ezzelkell jelentkezni a temetkezési vállalkozás-nál, a többi az ő feladatuk. A családnak vi-szont gondoskodnia kell arról, hogy a sírtidőben kiássák.

    A Covid–19 betegségben elhunyt sze-mély holttestét nem balzsamozzák be. Víz-hatlan, dupla falú, hermetikusan záródózsákba teszik, amit kívülről fertőtlenítenek,majd tökéletesen záródó, vízhatlan kopor-

    sóban kell elhelyezni. A lezárt koporsótegyenesen a már kiásott sírgödörhöz kellszállítani, anélkül, hogy a halottat felrava-taloznák. A lelkész azután kezdheti meg atemetési szertartást, miután leengedték asírgödörbe – olvasható az egészségügyiszaktárca által kibocsátott protokollumban.

    A hozzátartozóknak (legtöbb két sze-mély), akik azonosítják a holttestet, a kór-ház megfelelő védőfelszerelést kellbiztosítson.

    Ha házi elkülönítésben vagy karantén-ban vannak a halott családtagjai, nem iga-zolhatják a halál tényét. Ha az említettvagy egyéb okok miatt a hozzátartozókvagy azok megbízottai nem jelentkeznek amegadott időponton belül, a kórházban ki-állítják a halottvizsgálati bizonyítványt, ér-tesítik az illetékes helyhatóságot, ésbejelentik az elhalálozást az anyakönyvihivatalban.

    Ha a karanténban levő hozzátartozóktesztje negatív, és volt olyan családtagvagy ismerős, aki rendezte a temetésselkapcsolatos teendőket, akkor az operatívtörzstől (CJCCI), amelynek az illetékessé-gébe tartoznak, a családtagok kérhetik,hogy engedélyezze a temetésen való rész-vételüket.

    A Covid–19-ben elhunyt személyek ese-tében csak a helyi igazságügyi szervek ren-delete alapján lehet törvényszéki orvostaniboncolást kérni.

    A temetkezési vállalkozások nem tart-hatják hűtőben a Covid–19-ben elhunytbetegek holttestét, viszont programáltatnitudják a hamvasztást, és az urnás teme-tést bármikor meg lehet tartani. A ham-vasztás 3.500 lej körüli összegbe kerül.(b.gy.)

    4NÉPÚJSÁG _______________________________________________ AKTUÁLIS–KÖZÉLET _________________________________________ 2020.október13.,kedd

    Szaktárcai eljárásrendA Covid–19-ben elhunyt személyek

    temetéséről

    Szükség van a pénzleosztásra

    Fotó: Tar András

    A családorvosokat is bevonnák a járvány elleni küzdelembe

    Országszerte 517 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás – tájékoztatott hétfőn atanügyminisztérium.

    A megyei tanfelügyelőségek által hétfő délig közölt adatok értelmében az ország 11.966tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenléttel zajlik a tanítás,5143-ban a sárga forgatókönyv, azaz a hibrid oktatás zajlik, 517 tanintézetben pedig a vörösforgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.

    A szaktárca megjegyzi, hogy 214 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett korona-vírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 303 tanintézetben pedig részben atelepülésen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át azonline oktatásra.

    A minisztérium hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzetalakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvé-nyében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására.

    Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kivá-lasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett újmegbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve. (Agerpres)

    (Folytatás az 1. oldalról)

    Egyre több iskolában online oktatás

  • Megírni ezt a néhány sort eddigilegnehezebb feladataim közé tartozik.Hasonlít ahhoz, amikor 40 éves műkö-désem befejeztével utódot kerestem aMarosvásárhelyi Filharmónia igazga-tói posztjára. Akit szakmai és emberimivoltában nyugodt lelkiismeretteltudok ajánlani. Az Ő személyében ta-láltam meg mindezt. Viszonylag nyu-godt életkörülményeit kellettfelváltania egy sokrétű, feszült hangu-lattal telített tevékenységgel. Művé-szeti intézményt vezetni – hosszúlenne az ehhez szükséges képességekfelsorolása. Különösen egy olyan he-lyen, amelyik több szempontból isfrontváros. Milyen tulajdonságai tettéklehetővé azt, hogy Vasile Cazan sike-resen betölthesse új, nehéz feladatát?Először is a szakma iránti mély tiszte-lete, az előadásmód tisztaságának éskihívásainak ismerete, az előadómű-vész felelősségének tudatosítása. Atermészetében rejlő, önfeláldozásigmenő együttérző-képesség és segíteniakarás legtöbbször lefegyverezte akonfliktusra mindig kész külső vagybelső munkatársakat, a művészet ere-jébe vetett, fanatizmusig menő elköte-lezettsége rendszerint hozzásegítette abonyolult helyzetek megoldásához.Vallási közösségéből hozta azt a hitét,hogy minden emberben a jó tulajdon-ságokat keresse, azokat ébressze fel

    bennük, és a velük való kapcsolatbanazokra támaszkodjék. Ide tartozik mégaz a fajta felelősségérzet, amely egyvezető működésének egyik alapvetőfeltétele. Nyomasztó dolog ez manap-ság, hiányát rikító tények bizonyítják.Gyakori beszélgetéseinket, amelyektárgya főként a megoldások keresésevolt, a mélyen érzett, sokszor terhesfelelősségérzet jellemezte. És még egyfontos dolog: a románoknak Ő Vasilevolt, a magyaroknak Vaszi, ebbőlakkor sem engedett, amikor elvártákvolna Tőle. Kegyetlen megpróbáltatá-sait, így szeretett feleségének tragikushalálát is, mély istenhitével nem csa-pásoknak, hanem próbatételeknek ér-telmezte, talán ezért nemhomályosították el fent leírt tulajdon-ságait. De mindezt benn, lelkileg mi-lyen áron? Ki tudja? Az Őtgyászolóknak vigaszt kell adjon az atény, hogy a nevét beírta a város zeneiéletébe, de a tágabban vett kulturálistörténetébe is. Az, hogy nincs köz-tünk már, hosszan tartó hiányérzetetokoz, előre látható olyan problémák-kal, amelyek egymás után törnekmajd felszínre. De ez most a búcsúórája. Búcsúzásomnak személyeshangját nézzék el nekem. Szenvedé-sei véget értek, nyugodjék végre bé-kében.

    CsíkyBoldizsár

    A szavak képtelenek kifejezni azt a mérhetetlen fájdalmat, melyet a különösen jó, szelíd, ember- észeneszerető személy, több mint két évtizeden át a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia odaadó és lelkesvezetője, a szépség szolgálatának szentelt élet birtokosa, az idők során több zenésznemzedék mentora,a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója, az IGAZ EMBER, Vasile Cazan úr elvesztése oko-zott.

    Csendesen távozott a másvilágba, mélyen megrendítve lelkünket.Pihenj békében,VASILE CAZAN IGAZGATÓ ÚR! Szívünkben megőrzünk, emlékezetünkben örökké élni fogsz!Hála mindenért, amit értünk tettél, köszönjük a jóságot és a megértést, amivel körülvettél bennünket. Isten adjon Neked örök nyugodalmat!

    AMarosvásárhelyiÁllamiFilharmóniaközössége

    2020.október13.,kedd _______________________________________________ KÖZÉLET _____________________________________________________ NÉPÚJSÁG5

    A globálisan elterjedt korona-vírus-járványra való tekintet-tel a szervezőknekmódosítaniuk kellett a 2020-asbiennálé szervezésén. A jár-ványhelyzet sajnálatos módona G6 rendezvényeinek lebo-nyolítását is negatívan érin-tette, ennek eredményekéntidén elmaradnak az előzőévekben megszokott kiállítás-megnyitók, a kísérőrendezvé-nyek és a díjátadó gála.

    A virtuális térbe költözött a 6. Szé-kelyföldi Grafikai Biennálé kiállítás-megnyitója, az érdeklődők a G6Facebook-oldalán (https://www.fa-cebook.com/grafikaiszemle) tekint-hetik meg a megnyitóra készültkisfilmet. A G6 kiállítása azonban lá-togatható a sepsiszentgyörgyi Erdé-lyi Művészeti Központban.

    Az elmúlt tíz év során a Székely-földi Grafikai Biennálé széles körbenteret adott a hagyományos és kísér-leti grafikai művek bemutatására,mára szakmailag fontos tényezővé ésszéles körben ismertté válva felkerülta nemzetközi grafika térképére.

    A biennálé 6. kiadása témája: akülönböző nemzetiségű és kultúrkör-höz tartozó alkotók milyen válaszo-kat adnak globalizációs, politikai,gazdasági és egyéb társadalmi kérdé-sekre? Miként jelenítik meg közvet-len környezetük vagy sajátszemélyes létük problémáit művé-szetükben, a kortárs művészi grafikanyelvén miként érvényesülhet ha-gyomány és abszolút megújulás?

    A kiállítás az Erdélyi MűvészetiKözpontban tekinthető meg novem-ber 6-ig, keddtől péntekig 10 és 17,szombaton 10 és 18 óra között.

    A kiállítás online is megtekinthetőa biennálé honlapján, az alábbi lin-ken: https://grafikaiszemle.ro/online-expo-g6/.Díjazottak

    A biennálé fődíját, a Kurkó Árpádáltal felajánlott 2000 euró értékűdíjat Mettrai Pongchomporn (TH)nyerte el a Parancsunk 3. és 5., vala-mint a Mások vagyunk 2. című alko-tásaival.

    A Nagy Pálról elnevezett Marosmegyei díjat Liu FU (CN) kapta azElveszett paradicsom című sorozatá-val. A Nagy Imréről elnevezett Har-gita megyei díjat SupichaSutanthavibul (TH) kapta Őrült ösz-tön című munkájáért, és a PlugorSándorról elnevezett, Kovászna me-gyei díjat Tomasz Winiarski (PL)nyerte el a Perpetuum mobile: CII ésCIV című műveivel. A három szé-kelyföldi megye által felajánlottdíjak értéke egyenként 1000 euró.

    A Baász Imre-díj értéke 500 euró,ezt Rattana Sudjaritnak (TH) a Szü-retelők útja 2 és 3 című alkotásaiértítélte oda a zsűri.

    Magyarország Csíkszeredai Fő-konzulátusának díját Roxana Bloju(RO) kapta 6_20_8_11_19_24 címűsorozatáért. Az egri Eszterházy Ká-roly Egyetem Vizuális Művészeti In-tézetének díját Ritli Róbert Roland(RO) érdemelte ki a Háború 3. elne-vezésű munkájával. A Partiumi Ke-resztény Egyetem Partium DíjátSzén András (RO) Bunyó című alko-tása, míg a Gyergyószárhegyi Kultu-rális és Művészeti Központ általfelajánlott díja Orbán Zsófia (HU)Egy héttel később című munkájáértkapta.

    A Magyar Képzőművészeti Egye-tem díját Olesya Dzhurayeva (UA)kapta a Tavaszi nap Berlinben ésÉszaki fény. Stockholm című mun-káiért. A Zereda Művésztelep díjátSzilágyi Rudolf (HU) érdemelte ki aClassical rehabilitation című soroza-tával, a Pulzus Művésztelep díjátpedig Pop Adriana Mihaela (RO)Vertikál című munkájával.

    A 6. Székelyföldi Grafikai Bien-nálét Kurkó Árpád és a BethlenGábor Alap támogatta.

    A katalógus megjelenését a Nem-zeti Kulturális Alap támogatta.

    Az esemény a Kovászna MegyeiMűvelődési Központ, a Kovászna,Hargita és Maros megyei tanács, aGyergyószárhegyi Kulturális és Mű-vészeti Központ, valamint a MarosMegyei Múzeum közös szervezésé-ben valósult meg.

    Búcsú Vasile Cazantól

    Amint arról korábban isbeszámoltunk, vasárnapeste véget ért a 28. Alter-Native Nemzetközi Rövid-filmfesztivál. Idén nemnovemberben és nem aKultúrpalotában, hanem afőtéri nyári színpadon, sza-badtéren került sor a vetí-tésekre, de a szervezőMaros megyei MADISZgondoskodott arról, hogy –ha nem is az elmúlt évek-hez hasonló bőséggel, de –kiegészítő programok ishelyet kapjanak a kínálat-ban, így a versenyprogramés a nagyjátékfilmek, do-kumentumfilmek vetítésemellett koncertek, tárlat-nyitó és felolvasószínházis volt mind a nyári szín-padon, mind a B5 Stúdió-ban és a Teleki Tékaudvarán. Noha a közönség lélekszáma természete-sen elmaradt a korábbi években tapasztaltaktól, ígyis aránylag sokan látogattak el a szabadtéri mozi-zásra, akik fogékonyak voltak a közösségi filmél-ményre.

    Mivel a fesztiválzáró ünnepség és az ennek kere-tében zajló díjkiosztás vasárnap este, lapzártánk után

    zajlott, a díjnyertes filmek listáját most közöljük. Avírus okozta helyzet miatt kényszerült szabadtérre afesztivál, és ugyanezen állapot miatt a szemlén nemvoltak meghívott vendégek, így a zsűri is online ér-tékelt. A grémium az alábbi alkotásokat érdemesítettea 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál dí-jaira.

    A zsűri különdíja: DinaVelikovszkaja: Kapcsola-tok – Oroszország.

    A zsűri különdíja a leg-jobb diákfilmnek és azAáry-Tamás Lajos okta-tási ombudsman által fel-ajánlott töltőtoll: AlmásiZsolt: Figyelj már oda! –Magyarország.

    Simó Sándor-emlékdíja legjobb első filmért.Felajánló a Maros megyeiMADISZ, Marosvásár-hely városának támogatá-sával: Piotr Milczarek:Eső – Lengyelország.

    A filmfesztivál fődíja alegjobb rövidfilmnek –felajánló: Marosvásárhelyvárosa: Kölcsey Levente:Szünet – Magyarország.(Knb.)

    A 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjai

    Látogatható a 6. SzékelyföldiGrafikai Biennálé kiállítása

    Fotó: Nagy Tibor

  • Jó hír, hogy a község pályázatotnyert két iskola, a backamadarasiés a szentgericei uniós alapokbólvaló korszerűsítésére. A négymilliólej értékű projekt révén a backama-darasi iskola tetőzetét kicserélik,szigetelnek, központi fűtést szerel-nek, az osztálytermekben padló-cserére és helyenként a nyílászárókcseréjére is sor kerül, valamint kétszaklabort is felszerelnek korszerűeszközökkel. A gericei tanintézetalaposabb felújításra szorul, szige-telni fogják az épületet, korszerű il-lemhelyeket alakítanak ki – tudtukmeg a polgármestertől. Jelenleg atervezés van folyamatban, majdmiután a terveket jóváhagyják, sorkerülhet a licit meghirdetésére,hogy kiválasszák a kivitelezőcéget. A munkálatokat remélhető-leg a nyári vakáció idején el tudjákkezdeni.

    A helyi közösséget próbálja megmoz-gatni, összekovácsolni kulturális,sport- és ifjúsági események révén anéhány éve megfiatalodva újraalakultBackamadarasért Egyesület. Közösség-formáló rendezvényeikkel arra töre-kednek, hogy mindenik korosztálytmegszólítsák.

    Az egyesület elnöke, Báthori Zsuzsanna la-punknak elmondta, ami elindította ezen az útona három évvel ezelőtti újraalakuláskor őket,lelkes fiatalokat, az az, hogy szeretik a közös-ségüket, és szerettek volna tenni annak érde-kében, hogy Backamadaras lakói, idősek,fiatalok és gyerekek érezzék, egy közösségheztartoznak, hogy a településükön pezseg az élet,rendszeresen vannak olyan események, ame-lyek alkalmat kínálnak arra, hogy együtt lehes-senek. A 17 tagú egyesület prioritásként tekinta hagyományápolásra, ezért vasárnaponkéntnótaesteket szerveztek, ahol a fiataloknak le-hetőségük nyílt nótákat elsajátítani a falu idő-seitől. Emellett rendszeresen szerveztektematikus előadásokat, például gyakorlati be-mutató kíséretében az elsősegélynyújtás forté-lyait sajátíthatták el az érdeklődők, ugyanakkormárcius 15-i ünnepséget, gyermeknapi rendez-vényt kezdeményeztek, a nyári időszakbanpedig szabadtéri moziba várták a település fi-ataljait. Hangsúlyt fektetnek a kapcsolattar-tásra az abádszalóki testvértelepüléssel, így élőés virágzó a kapcsolat, több síkon működnek

    együtt, rendszeresen találkoznak, közös pályá-zataik vannak. Az egyesület elnöke megje-gyezte, idén a járványhelyzet miatt néhányhagyományos rendezvényük elmarad, mint anépszerű adventi vásár vagy a szüreti bál, el-lenben rövidesen megtartják az elmaradt földnapi eseményt, október utolsó csütörtökénközös faültetésre várják a falu lakóit. Mintmondta, bárki egy facsemete ellenértékét ado-mányozhatja, és az ebből vásárolt almafacseme-téket közösen ültetik majd el a futballpálya köré.Ugyanazon a napon a trianoni békediktátum100. évfordulója alkalmából a magyar állami tá-mogatással épített új backamadarasi óvoda ud-varán egy gesztenyefacsemetét is elültetnek.Rövidesen sor kerül a halottak napi rendezvé-nyükre is, amikor koszorút helyeznek el a faluneves szülötteinek a sírján. Advent első vasár-napján hagyomány, hogy az egyesület tagjaisaját készítésű adventi koszorúval lepik meg atelepülés nyolcvan év fölötti lakóit, ami mindenalkalommal örömkönnyeket csal az emberekszemébe. Idén első alkalommal tervezik, hogyhatalmas adventi koszorút állítanak fel a temp-lom udvarán, amelynek a készítésébe bárki be-kapcsolódhat, majd az adventi időszakbanminden vasárnap meggyújtanak rajta egy-egygyertyát. A közösségépítő rendezvények mel-lett az egyesület a pályázatok terén is igen aktív,nemrég a backamadarasi Kincses néptánc-együttes számára népviseleti ruhák vásárlásárapályáztak sikerrel a Csoóri Sándor Alapnál.

    Fotó: Nagy Tibor

    6 NÉPÚJSÁG___________________________________________________ VENDÉGOLDAL ____________________________________________ 2020.október13.,kedd

    Felújítás előtt a két iskolaépület

    A helyi termelőket szerették volna támogatni,ezért döntöttek úgy, hogy kiválnak a megyei tej-kifliprogramból, és saját kézbe veszik a lebonyolítását –tudtuk meg ottjártunkkor Szőcs Antal polgármester-től. A tízóraira kapott tejet így a nyárádandrásfalvitejfeldolgozó, a kiflit a nyárádgálfalvi Tóth pékség,az almát pedig egy bátosi cég biztosítja a közel két-száz, Backamadaras községbeli gyereknek. A köz-

    ségvezető szerint nagyon elégedettek a termékekkel,minden reggel 6 óra után még melegen szállítja kia pékség a friss kiflit. Mint mondta, a procedúraeléggé bonyolult volt, a licit megszervezésének mára nyáron nekifogtak, vaskos dokumentációt kellettösszeállítani, és rengeteg engedélyt kellett besze-rezniük, hogy helyi szinten tudják megszervezni aprogramot.

    TízóraiprogramKörnyékbeli cégek szállítják a tejet és a kiflit

    Elkészült az új rendelő, de még nem tudtak beköltözni

    Lassan egy éve, hogy elké-szült Backamadaras központ-jában a korszerű orvosirendelő, mégsem vehettékmindeddig birtokba, ugyanisapróbb munkálatok elmarad-tak, a kivitelező nem hajlandóezeket elvégezni.

    Mintegy kilencvenöt százalékbanelkészült a községközpontban a főútmentén kialakított korszerű egész-ségügyi központ, az épület felújítá-sára a helyi fejlesztések országosprogramja keretében nyertek finan-szírozást. Az eredeti tervek szerintmár az elmúlt télen be kellett volnaköltözniük a családorvosi és fogor-vosi rendelőknek, a gyógyszertár-nak, azonban a kivitelező nemjelent meg, hogy elvégezze a mégelmaradt munkát. Szőcs Antal pol-gármester szerint az épület készen

    van, be lehetne költözni, csupán afüstérzékelők, a riasztóberendezés,valamint a térfigyelő kamerák fel-szerelése maradt el, viszont haezekről lemondanak, elvész az erreszánt pénz.

    A községbeliek nagyon vártákmár a beruházást, azt, hogy végreméltóbb helyszínen legyen elérhetőaz egészségügyi szolgáltatás, hi-szen a hivatal udvarán lévő ingat-lan, ahol jelenleg a rendelőkvannak, régi, rossz állapotú épület,nehezen lehet megközelíteni, mere-dek helyen van, télen csúszik,nehéz kifűteni, a páciensek folytonpanaszkodtak, hogy hideg van a vá-róteremben. Az új épületben mo-dern várótermet alakítottak ki, azelőtte levő árok lefedésével pedigparkolóhelyeket is biztosítanakmajd a pácienseknek.

    Holland segítség a helyi gazdáknakAki akar dolgozni, gyarapodni,

    azt támogatjákFejlesztették, bővítették a gazdasá-got, állatokat, munkagépeket, fóli-asátrakat vásároltak az évek sorána szentgericei gazdák azokból akölcsönökből, amelyeket a hollandtestvérgyülekezet biztosít szá-mukra. A helyi gazdák ilyen körül-mények között mernek vállalkozni,jelenleg is mintegy 15–20 kölcsönvan folyamatban.

    Az évek alatt nagy segítséget jelentett aszentgericei gazdáknak a holland támoga-tók kezdeményezése, rendkívül előnyöskamattal mikrokölcsönt adnak azoknak,akik gazdaságot, vállalkozást szeretnénekelindítani vagy fejleszteni a meglévőt.Ennek a támogatásnak köszönhetően azutóbbi években látványos fejlődésenment keresztül a település, sok fiatal ezértmondott le a külföldre való kivándorlás-ról, és ehelyett itthon kezdtek el gazdál-kodni.

    Batizán Attila református lelkész, aszentgericei Tiboldi Alapítvány elnöke la-punknak elmondta, idén a járvány miattnem a megszokott időpontban, tavasszal,hanem később, a korlátozások feloldásaután látogattak el Szentgericére a hollandjótevők, és ezúttal három gazdának hagy-ták jóvá a mikrokölcsönt, köztük olyan fi-ataloknak, akik úgy döntöttek, itthonpróbálnak meg boldogulni, fóliasátrakbanzöldségtermesztésbe kezdenek. Egy családHollandiából költözött haza, és itthon kez-dett el gazdálkodni. A kölcsönök melletttovábbi három gazdát segítettek abban,hogy a Pro Economicához benyújtott pá-lyázathoz szükséges önrészt biztosítanitudja. Batizán Attila rámutatott, tíz éveszolgál a településen, és azóta látványosfejlődésen ment keresztül Gerice, a gazdákbíznak a holland támogatókban, mernekkölcsönért folyamodni, vállalkozni, fej-leszteni, olyanok is, akik bankhitellel nempróbálkoznának. Újabb, performánsabbgépeket vásároltak, bővítették az állatállo-mányt, új gazdaságok létesültek. Akadt

    olyan fiatal, aki Németországba, vágóhídimunkára készült, ám lemondott erről, éshelyette a hollandoktól kapott kölcsönnekköszönhetően itthon, szülőfalujában kez-dett el gazdálkodni.

    Emellett a holland támogatók elismertmezőgazdasági szakemberek, egyetemikutatók, akik gyakorlati tanácsokkal is se-gítik őket abban, hogy hatékonyabbá te-gyék a gazdaságot. Több ízben meghívtáka szentgericei gazdákat Hollandiába, hogyolyan tudnivalókat sajátíthassanak el, ame-lyekkel fejleszthetik a gazdaságukat.

    Mindemellett a holland jótevőknek kö-szönhetően korszerű körülmények közöttzajlik a településen az orvosi, illetve fog-orvosi ellátás, ugyanis folyamatosan be-fektetnek a szentgericei orvosi rendelőépületébe, amit azért tekintenek a szív-ügyüknek, mert ők is építettek. Batizán At-tila elmondta, a hollandok támogatásávalkorszerű felszerelést vásároltak a fogor-vosi rendelőbe, tavaly jelentősebb felújí-tást végeztek az épületen, ugyanakkornemrég új családorvos érkezett a telepü-lésre, akitől a holland támogatók megkér-dezték, mire lenne még szüksége ahhoz,hogy minél hatékonyabban tudja végeznia munkáját, és mindezeket be is szerezték.

    A közösségépítés jegyében

    Szerkeszti:MenyhártBorbála

  • A triplázó Erling Haaland vezér-letével Norvégia 4-0-ra legyőzteRomániát Oslóban a labdarúgóNemzetek Ligája B divízió 1. cso-portjának 3. fordulójában, vasárnapeste.

    Mindkét csapat hasonló helyzet-ből várta a mérkőzést, hiszen mígRománia az Izland elleni vesztespótselejtező után érkezett, a norvé-gok hasonlóan elbukták a Szerbiaelleni összecsapást. Mirel Rădoiedző masszívan változtatott aromán csapat összetételén, a reyk-javiki találkozón használt kezdő ti-zenegyhez képest hét posztonmódosított, abban bízva, hogy sike-rül felráznia a csapatot (a hét új já-tékos közül négyen a korábbansikeres U21-es válogatott tagjai vol-tak).

    A román válogatott ennek meg-felelően kissé nagyobb bátorsággalindította a találkozót, Cicâldău pró-bálkozása azonban nem jelentettveszélyt Jarstein kapujára. Ezutánfokozatosan a norvégok vették át ajáték irányítását. Negyedóra semtelt el, amikor a találékony Ödega-ard remekül ugratta ki Haalandot,utóbbi Tătăruşanu minden igyeke-zete ellenére könnyedén kilőtte ajobb alsó sarkot. A gólvágó egyújabb próbálkozását nem sokkal ké-sőbb blokkolni tudta a román

    kapus, de társai nem sokkal segítet-ték, a mezőnyben fantáziátlanul,összevissza fociztak, így nem tud-tak veszélyeztetni a norvég kapu-nál. A skandinávok szárnyaltak,közben Ianis Hagi és Răzvan Marinsikertelenül kereste a megoldást,hogy feltörjék a riválisok védőzár-ját, mindig blokkolták őket, Cicâl-dău pedig mintha ott sem lett volna.Ami pedig várható volt, rövidesen

    bekövetkezett, Meling maga mö-gött hagyta Maneát, majd a kapu elépasszolt, ahonnan Sörloth lazán akapuba továbbított.

    A szünetben Mirel Rădoi nemváltoztatott az alakulat összetételén,a norvégok pedig ott folytatták,ahol az első félidő végén abbahagy-ták. Ezt látva a román edző mégiscsak rászánta magát a cserére: ki-

    vette Hagit és Pușcașt, betetteMitriXát és Keșerüt, akik az Eb-se-lejtezőben a gólokat szerezték Nor-végia ellen. Azonban ez semsegített rajtuk. Alig néhány másod-perc múlva Ödegaard önzetlennekbizonyult, és újabb gólpasszal szol-gálta ki Haalandot, aki nem hibá-zott. Norvégia csodagyereke ezzelnem állt le, egyik pompás egyéni

    akcióját hatalmas lövéssel zárta le,amelyhez a román védők csak asszisztálni tudtak, ellene tenni viszont semmit nem voltak képe-sek.

    A megalázó helyzetnek a norvégkapitány vetett véget, aki többet iscserélve lehozta erősségeit. Így arománok is eljutottak a házigazdákkapujáig, Keșerü szabadrúgásbólpróbálkozhatott, de kapu mellé dur-rantott.

    A csoport másik meccsén Auszt-ria Michael Gregoritsch góljával 1-0-ra nyert Észak-Írország vendé-geként.

    Haaland vezérletével tönkreverték a norvégok a románokat

    A magyar labdarúgó-válogatott1-0-ra nyert Szerbia vendégekéntvasárnap a Nemzetek Ligája har-madik fordulójában. A találkozóegyetlen gólját az újonc KönyvesNorbert szerezte a 20. percben.Marco Rossi együttese – amelycsütörtökön Bulgária otthonábannyert Európa-bajnoki pótselejtezőn– a negyedik fordulóban (szerdán)a vb-negyeddöntős oroszok ven-dége lesz.

    A magyar válogatott nem látvá-nyosan, de szervezetten futballo-zott az első félidőben, ráadásul elölaz újonc Könyves Norbert harcias-ságának köszönhetően a félidő kö-zepén a vezetést is megszerezte. Aszerbek játékából teljesen hiányzottaz átütő erő, így Gulácsi Péternek– aki az oroszok elleni találkozónmár nem állhat a kapuba, mert visz-sza kell térnie klubjába a karantén-szabályok miatt – nem volt nehézdolga.

    A hazaiaknak a fordulást köve-tően sem volt sok kedvük futbal-lozni, és nem sok veszélyes

    helyzetet alakítottak ki a félidő elsőfelében. Ellenben a magyarok acsereként pályára lépő HolenderFilip révén eldönthették volna ahárom pont sorsát, de a támadó hi-bázott. Negyedórával a vége előttaztán a hazaiak a kapufát találták

    el, de ennél közelebb nem jutottaka gólhoz később sem, hiába mozgó-sítottak nagyobb energiákat azegyenlítésért.

    A csoport másik mérkőzésénOroszország 1-1-re játszott hazaipályán Törökországgal.

    A magyar csapat Belgrádban is győzött

    A liga: • 1. csoport: Bosznia-Hercegovina– Hollandia 0-0, Lengyelország – Olaszor-szág 0-0. Az állás: 1. Olaszország 5 pont, 2.Hollandia 4, 3. Lengyelország 4, 4. Bosznia-Hercegovina 2.

    • 2. csoport: Anglia – Belgium 2-1, Izland– Dánia 0-3. Az állás: 1. Anglia 7 pont, 2.Belgium 6, 3. Dánia 4, 4. Izland 0.

    • 3. csoport: Horvátország – Svédország 2-1, Franciaország – Portugália 0-0. Az állás: 1. Portugália 7 pont, 2. Fran-ciaország 7, 3. Horvátország 3, 4. Svédor-szág 0.

    • 4. csoport: Spanyolország – Svájc 1-0,Ukrajna–Németország 1-2. Az állás: 1. Spa-

    nyolország 7 pont, 2. Németország 5, 3. Uk-rajna 3, 4. Svájc 1.

    B liga: • 1. csoport: Norvégia – Románia4-0, Észak-Írország – Ausztria 0-1.

    • 2. csoport: Izrael – Csehország 1-2, Skó-cia – Szlovákia 1-0. Az állás: 1. Skócia 7pont, 2. Csehország 6, 3. Izrael 2, 4. Szlová-kia 1.

    • 3. csoport: Szerbia – Magyarország 0-1,Oroszország – Törökország 1-1.

    • 4. csoport: Írország – Wales 0-0, Finnor-szág – Bulgária 2-0. Az állás: 1. Wales 7pont, 2. Finnország 6, 3. Írország 2, 4. Bul-gária 1.

    C liga: • 1. csoport: Luxemburg – Ciprus

    2-0, Montenegró – Azerbajdzsán 2-0. Azállás: 1. Montenegró 9 pont, 2. Luxemburg6, 3. Azerbajdzsán 3, 4. Ciprus 0.

    • 2. csoport: Észtország – Észak-Macedó-nia 3-3, Örményország – Grúzia 2-2. Azállás: 1. Észak-Macedónia 5 pont, 2. Grúzia5, 3. Örményország 4, 4. Észtország 1.

    • 3. csoport: Koszovó – Szlovénia 0-1, Gö-rögország – Moldova 2-0. Az állás: 1. Görög-ország 7 pont, 2. Szlovénia 7, 3. Koszovó 1,4. Moldova 1.

    • 4. csoport: Kazahsztán – Albánia 0-0, Lit-vánia – Fehéroroszország 2-2. Az állás: 1.Kazahsztán 4 pont, 2. Albánia 4, 3. Fehér-oroszország 4, 4. Litvánia 4.

    D liga: • 1. csoport: Andorra – Málta 0-0,Feröer – Lettország 1-1. Az állás: 1. Feröer 7

    pont, 2. Lettország 3, 3. Málta 2, 4. Andorra2.

    • 2. csoport: Liechtenstein – Gibraltár 0-1.Az állás: 1. Gibraltár 6 pont, 2. Liechtenstein3, 3. San Marino 0.

    Nemzetek Ligája-eredményjelző

    Fotó: GSP

    Fotó: AS

    Az újonc Könyves Norbert góllal mutatkozott be a nemzeti együttesben Fotó: MLSZ

    2020. október 13., kedd _________________________________________________ SPORT _______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 77

    Mestermérleg• Mirel Rădoi (Románia): „Szé-gyellem magam azért, amit maeste produkáltunk. Megaláztakbennünket. Nem akarom a játéko-sokat vádolni, de valaki magya-rázza meg, hogyan lehetséges,hogy kiváló adottságú futballistáknem képesek átvenni a labdát,vagy nem tudnak csapatként meg-nyilvánulni. A norvégok amellett,hogy jobb volt a hozzáállásuk,erőnlétileg is fölénk magasodtak,ami elgondolkodtató, hiszenSzerbia ellen 120 perces meccsetjátszottak.”• Lars Lagerback (Norvégia):„Nagyon világosan meglátszott ajátékosaimon, hogy bosszút akar-nak állni a Szerbia elleni kudarcmiatt. És Románia nem Szerbia,a két csapatot nem lehet egylapon emlegetni. Mindent megtet-tünk a sikerért, örömfocit játszot-tunk, és könnyedén győztünk.”

    Mestermérleg• Marco Rossi (Magyarország): „Sokkal boldogabb vagyokmost, mint a legutóbbi mérkőzésen. Hatvanöt-hetven percenát egészen elképesztő teljesítményt nyújottunk egy sokkalgyorsabb, erőszakosabb ellenfél ellen. Olyan küzdeni tu-dást, olyan letámadást mutattunk be, amit mindig is szeret-nék látni. A második félidő második felében már voltakgondjaink, de ne feledjük, Szerbia ellen játszottunk. Meg lehet nézni, hol futballoznak, milyen értékeik vannak.

    Megérdemelten nyertünk, még ha egy-két helyzetben szerencsénk is volt. A másik oldalon ott volt Holender Filip tiszta ziccere… A szurkolók most igazán boldogok le-hetnek. Az igazi drukkerek, nem azok, akik mindig csak kri-tikusak, hanem azok, akik őszintén drukkolnak acsapatnak.”• Ljubisa Tumbakovics (Szerbia): „A Norvégia elleni sikertkövetően minden erőfeszítésünk ellenére kisebb volt a csa-pat motivációja és lendülete Magyarország ellen – leg-

    alábbis az első félidőben. Kicsit sem néztük le az ellenfe-lünket. Egyik csapat sem az alapfelállásával játszott ezen amérkőzésen, szükség volt változtatásokra a sorozatterhelésmiatt. Azonban a novemberi egymást követő három mecs-csen kisebb rotációval dolgozunk majd, ez fontos tanulság.Természetesen nem jó érzés, hogy utolsók vagyunk a Nem-zetek Ligája-csoportban. A fő cél az Európa-bajnoki rész-vétel, de ettől még aggaszt, hogy utolsók vagyunk azNL-ben.”

    JegyzőkönyvLabdarúgó Nemzetek Ligája, Bdivízió, 1. csoport, 3. forduló:Norvégia – Románia 4-0 (2-0)Oslo, Ullevaal stadion, vezette:Kruzliak (szlovák).Gólszerzők: Haaland (13., 64.,74.), Sörloth (39.).Sárga lap: Elabdellaoui (60.), il-letve Bancu (84.).Norvégia: Jarstein – Elabdellaoui(79. Svensson), Strandberg, Ajer,Meling – Ödegaard (70. Linnes),Berge, Normann (70. Midtsjö),Elyounoussi (85. Hauge) – Haa-land (79. King), Sörloth. Románia: Tătăruşanu – Manea,Burcă, Toşca, Bancu – Cicâldău(75. Stanciu), Creţu (75. Maxim),Marin – Ianis Hagi (63. Mitriţă),Puşcaş (64. Keşerü), Iancu (90+1.Alibec).

    JegyzőkönyvLabdarúgó Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 3. forduló: Szerbia– Magyarország 0-1 (0-1)Belgrád, vezette: Schärer (svájci).Gólszerző: Könyves (20.).Sárga lap: Pavlovic (48.), Lukic (81.), illetve Gazdag (36.), Nagy Á.(69.) Szalai A. (73.), Kalmár (76.).Szerbia: Rajkovic – Mitrovic, Milenkovic, Pavlovic – Gacinovic (66.Vlahovic), Gudelj, Tadic, Milivojevic (46. Lukic), Mladenovic – Jovic,Ljajic (46. Radonjic).Magyarország: Gulácsi – Botka, Lang, Szalai Attila – Bese (56. Orbán),Kalmár, Nagy Ádám, Gazdag (77. Schäfer), Hangya (46. Holender) –Nikolics (76. Nego), Könyves (64. Szalai Ádám).

    Michael Oliver lesz a játékvezető MoszkvábanAz angol Michael Oliver lesz a játékvezető a szerdai Oroszország –

    Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A 35 éves bírómagyar klubcsapatnak és a válogatottnak sem vezetett még mérkőzést.Eddigi legrangosabb találkozója a 2018-as Real Madrid – Juventus Baj-nokok Ligája-negyeddöntő volt. Az orosz–magyar találkozó szerdán21.45-kor kezdődik a Dinamo Moszkva stadionjában, a VTB Arénában,az M4 Sport élőben közvetíti.

    A csoport állása1. Ausztria 3 2 0 1 5-4 62. Norvégia 3 2 0 1 10-3 63. Románia 3 1 1 1 4-7 44. Észak-Írország 3 0 1 2 2-7 1

    A csoport állása1. Oroszország 3 2 1 0 7-4 72. Magyarország 3 2 0 1 4-3 63. Törökország 3 0 2 1 1-2 24. Szerbia 3 0 1 2 1-4 1

  • Október 11-én hajnalban elhunyt a Maros megyei kul-túra egyik legszenvedélyesebb, legelkötelezettebb éslegszeretettebb híve: Vasile Cazan karnagy, a Maros-vásárhelyi Filharmónia igazgatója, aki mostantól azégi kórust hivatott irányítani. Vasile Cazant, ezt azösszetett, a többieket előtérbe helyező és őrájuk min-dig odafigyelő személyiséget a másság, az interkultu-ralizmus, az emberek közötti egyenlőség és az európaihumanizmus értékei iránti erdélyi nyitottság jellemezte.

    Vasile Cazan Marosvásárhelyen született 1952-ben.Zenei képzését nyolcéves korában kezdte szülővárosá-ban, hegedűt, brácsát és zongorát tanult. A kolozsváriGheorghe Dima Zeneakadémián végzett, ahol Dorin Popés Florentin Mihăescu diákjaként tanult karvezetést. Ké-sőbb Marin Constantin mester irányítása alatt a bukarestiMadrigal kórusban tökéletesítette tudását.

    1996, 1197 és 1998 nyarán zenekari karmesteri tan-folyamokon vett részt a New York-i Julliard Konzerva-tóriumban Halász László karmester mellett, aki ArturoToscanini és Bruno Walter asszisztense volt a New York-i Metropolitan Operában, majd hosszú évekig a NewYork City Opera vezető karmestere és igazgatója.

    Karmesteri tevékenységét tizenhat éves korábankezdte, számos vallási zenei együttessel dolgozott. 1990-től a Marosvásárhelyi Filharmónia vegyes karának kar-mestere, melynek élén számos a cappella koncertetvezényelt. Nevéhez fűződik több vokálszimfonikus műés operamű műsorra tűzése. 1996 őszétől az intézményzenei titkára.

    Művészi turnékon vett részt Magyarországon, Auszt-riában, Svájcban, Németországban, Franciaországban,Belgiumban, Dániában, Japánban, Kanadában és azAmerikai Egyesült Államokban. 1998-tól a Marosvásár-helyi Állami Filharmónia igazgatója. Áldozatos nemzetiés nemzetközi munkásságáért 2012-ben a Maros megyei

    főispáni hivatal a megye legmagasabb kitüntetését, a Fi-bula de la Suseni-t, majd 2015-ben a MarosvásárhelyiPolgármesteri Hivatal a Pro Cultura kitüntetést adomá-nyozta neki.

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége ez-úton fejezi ki őszinte részvétét a gyászoló családnak ésa Marosvásárhelyi Állami Filharmónia munkaközössé-gének. Fejet hajtunk Vasile Cazan mester emléke előtt.Az évek során Maros megye zenekedvelői gazdagab-bak lettek nagylelkű személyisége és tevékenységeáltal.

    Mi az újságíró hivatása? Bár akérdés és a válasz egyszerű-nek tűnik, mégsem az. Az új-ságírók feladatai közétartozik, hogy beszámoljanaka legkülönfélébb események-ről, véleményt formáljanak,neveljék és szórakoztassák azolvasókat, hallgatókat, vala-mint a nézőket. Ez pedigegyáltalán nem könnyű fel-adat. Sokan azt mondják,hogy az újságíró csak ír, belesem gondolnak, hogy egy-egyírás mögött mennyi munkavan, ahogyan abba sem, hogymiként történik a témaválasz-tás. Ha annál a téves nézetnélmaradunk, hogy az újságírócsak egyszerűen ír, akkormeg kell említenünk, hogyvan legalább egy dolog, amitaz újságíró nem írhat meg, ezpedig a saját sorsa.

    Bogdán Tibor egy életen át a saj-tóban dolgozott, rádióknál, televízi-óknál és különféle lapoknál írt,azonban a saját sorsát ő sem tudtamegírni, annak ellenére, hogy túlzásnélkül állítható: egyike volt a legna-gyobb romániai magyar újságírók-nak.

    Három-négy éves lehettem, ami-kor megismertem, kedves, vicces,barátságos ember benyomását kel-tette, és ez az idő múlásával nemváltozott, sőt. Amikor először jár-tam Bukarestben kisgyermekként,nála voltam. A főtér közelében la-kott, kimentünk a teraszára, és

    onnan mutogatta az épületeket ésmagyarázta lelkesen a szerepüket,hogy mi történik ott, és az miért jóvagy rossz. Mindenről nagyon ha-tározott véleménye volt, ez elvégrenem is csoda, hiszen újságíróról,médiaszakemberről beszélünk. Avéleménye mellett pedig kitartott avégsőkig. Lehet, hogy ez konokság-nak vagy makacsságnak tűnhet, denem volt az. Észérvekkel tudottmindent alátámasztani.

    Sok érdekes dolgot tanultam tőle.Talán ő volt az első, aki azt mondta,hogy belőlem is újságíró lesz. Nemhittem neki, minden erőmmel ellen-keztem, ekkor 4-5 éves lehettem. Őpedig csak nevetett. Több mint más-fél évtizeddel később büszkén íromle, hogy igaza lett. Visszaemlék-szem egy történetre, ami szintén 5éves koromban történt. Este volt, aszüleim nézték a televíziót, és édes-apám valamit jelölgetett egy ki-nyomtatott újságban. Akkor szentülmeg voltam győződve arról, hogyez az újságírás. Aztán megkérdez-tem, hogy Tibi bácsi is így írja azújságot? Nos, ez lett az este poénja,és másnap, amikor telefonon elme-sélték Bogdán Tibornak, ő is nagyotnevetett rajta.

    Biztos vagyok benne, hogy ő istudta és tapasztalta, hogy írás köz-ben jön meg az ihlet, pont úgy,ahogy evés közben az étvágy. Mi-közben ezeket a sorokat írom, mégeszembe jutott pár történet. Azegyik egy gombászás krónikája. Fe-ketegödén elvitt gombászni, olyan7 éves lehettem. Amikor kezdtemelfáradni, és kértem, hogy menjünk

    vissza a házhoz, csak annyit mon-dott, hogy tud egy rövidítő utat. Ezaz út igazság szerint sokkal hos-szabb volt, mint amin arrafele men-tünk, de ezt csak később tudtammeg, és így nem is éreztem a fáradt-ságot. Hogy miért mentünk a hosz-szabb úton vissza? A válaszegyszerű: Bogdán Tibor imádottgombászni, és arra gondolt, hogyazon az útvonalon még talál néhá-nyat, és talált is. Én pedig, mivel azthittem, ez egy rövidebb út, nemnyafogtam.

    A következő történet azt igazolja,hogy orvosi képességei is voltak.Szintén Feketegödén egy újságíró-kollégájával, Bodor Andrással kita-lálták, hogy levágják a hajamat.András volt a fodrász, és véletlenülbelevágott a fülembe. Abban a szentpillanatban úgy elkezdtem sírni,

    mintha legalábbis a lábamat vágtákvolna le. Tibor azzal viccelődött,hogy az egész fülemet levágták,menjek gyorsan, és nézzem meg.Megijedtem, gyorsan a tükörhöz fu-tottam, és láttam, hogy szintesemmi nem látszik, azaz a sérülésminimális. Elmondhatjuk, hogy ha-tásos volt a rögtönzött orvosi mód-szer, utána már alig fájt a fülem.

    Az utolsó történet nem hasonlítaz előbbiekhez, sőt nem is történet,mert nem emlékszem, hogy mikénttörtént vagy miért kaptam ezt a be-cenevemet. A lényeg annyi, hogyBogdán Tibor elnevezett Pilótának.A miértre nem emlékszem, de egé-szen biztosan nem a keksz miatt.Azután pedig csak így volt hajlandószólítani. Csak ő nevezett így. Ta-valy a születésnapomon is a követ-kezőképpen köszöntött: Isten

    éltesse az új ifjú kollégát, Pilótát!Ez is bizonyítja, hogy mennyire ki-tartó és következetes volt.

    Bogdán Tiborról senki nem tudrosszat mondani azok közül, akikismerték. Egyike volt a legnagyobbromániai magyar újságíróknak.Bogdán Tibor 1968-ban a marosvá-sárhelyi színművészeti főiskolánvégzett, de nem a színpadi szerep-lést, hanem az újságírást válasz-totta. Először a kolozsváriIgazságnál volt riporter, ezt köve-tően az Előre országos napilap szer-kesztője, majd felelős szerkesztője,később a Falvak Dolgozó Népe me-zőgazdasági hetilapot vezette négyéven keresztül. A rendszerváltáselőtti években egy évig munkanél-küli, majd 1989-ig a Munkásélet fe-lelős szerkesztője ésosztályvezetője volt. 1990-ben fő-szerkesztője lett a bukaresti Valóságfolyóiratnak, közben tudósított aMagyar Hírlapnak, majd a MagyarRádió, később pedig a Duna Televí-zió bukaresti tudósítójaként tevé-kenykedett. 1997-től a RománRádió bukaresti magyar adását,2004-től pedig a Bukaresti MagyarKözlöny című havi folyóiratot ve-zette.

    Magyarországra való költözéseután, 2006-tól az Új Magyar Szó or-szágos napilap háttérrovatának ve-zetője lett. A lap 2012-esmegszűnése óta a Maszol munka-társa volt.

    Bogdán Tibor életének 74. évé-ben repült el egy szebb helyre. Re-pült, hiszen a pilóták soha nemmennek, ők repülnek. És egy igazipilóta soha nem keresi a nyugalmat,ahogy egy újságíró sem. Ezért in-kább azt írom, hogy jó repülést afenti országban!

    Bogdán Tibor a „gombavadászat” trófeájával

    Nagy-Bodó Szilárd

    8NÉPÚJSÁG______________________________________________________ KÖZÉLET _______________________________________________ 2020.október13.,kedd

    A pilóták mindig köztünk maradnakBogdán Tibor emlékére

    Ég veled, Vasile Cazan!

    Tovább csökkent az inflációs ráta

    Szeptemberben folytatódott az inflációs ráta mér-séklődése, amely 2,5 százalékra csökkent az augusztusban és júliusban jegyzett 2,7, illetve 2,8százalékról.

    Legutóbb májusban volt ennél kisebb az infláció Romániában,akkor az éves fogyasztói árindexet 2,3 százalékon jegyezték.

    A 2,5 százalékos éves inflációs ráta főleg az élelmiszerek drágu-lásával magyarázható, ezek 5 százalékkal kerültek többe, mint ta-valy szeptemberben. A szolgáltatások fogyasztói ára 2,9 százalékkalnőtt, míg a nem élelmiszerek fogyasztói ára 0,65 százalékkal emel-kedett.

    Augusztushoz mérten az infláció 0,14 százalékkal csökkent szep-temberben. A tavalyi év végéhez képest a fogyasztói árak 1,36 szá-zalékkal emelkedtek. A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsaaugusztus eleji monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,5 szá-zalékra mérsékelte az alapkamatot, ami újabb történelmi mélypont-nak számít. A jegybank az idén 2,8 százalékos, 2021-ben 2,5százalékos fogyasztói inflációra számít. Tavaly decemberben 4 szá-zalék volt az éves inflációs ráta. (MTI)

    Az októberi előadásokramegvásárolt jegyek

    visszaváltásaA Marosvásárhelyi Nemzeti Színház októberi elmaradt előadá-

    saira megvásárolt jegyek október 14-étől 21-éig, hétköznapokon12–18 óra között visszaválthatók a színház nagytermi jegypénztá-ránál, a megvásárolt jegyek felmutatásával. Az online vásároltjegyeket e-mailen történő kérés alapján a Biletmaster utalja vissza.(PR-titkárság)

  • A Lada 50. évfordulóját ünneplik szombaton az Aeroparkban, az eseményenlátható lesz többek között rendőrségi, tűzoltósági, repülőtéri és versenyekrekészült Lada is, a résztvevők élményautózásra és Zsiguli-szépségversenyre isszámíthatnak – közölte a magyar Légiközlekedési Kulturális Központ hétfőnaz MTI-vel.

    Idén 50 éve, 1970-ben gördültek le az első Ladák a gyártósorról, ezt követően az olaszFiat segítségével készült – a szovjet belső piacon Zsiguliként forgalmazott – autók meghó-dították a keleti blokk országait. A különböző változatokból 17 millió darabot adtak el, Ma-gyarországon több mint 1 millió példány került forgalomba. A típusnak mind a mai napigóriási a rajongótábora – olvasható a közleményben.

    Mint írják, a különféle Ladák a Ferihegyi repülőtér életében is meghatározóak voltak, év-tizedeken át a forgalmi előtér állandó tartozékainak számítottak, különféle földi szolgálatokhasználták ezeket az autókat a repülőgépek kiszolgálásakor.

    Szombaton több mint félszáz Ladát és Zsigulit láthatnak az érdeklődők a ferihegyi repü-lőmúzeumban, ahová például magángyűjtők, autószerelők, restaurátorok, rajongók, civilszervezetek, intézmények viszik el kedvenc járműveiket. Az Aeropark Lada Talkshow-val,járműszépségversennyel, felvonulással, élményautózással, autóbemutatókkal, reptérlátoga-tással, nyitott pilótafülkékkel és mesélő pilótákkal készül az eseményre. Egész hétvégén üze-mel a múzeum új A320Neo szimulátora.

    A programon kiállított járműveket, valamint a repülőgépek fedélzetét a Magyar TurisztikaiÜgynökség útmutatásai alapján takarítják és folyamatosan fertőtlenítik. Zárt térben csakmeghatározott létszámú látogató tartózkodhat egyszerre.

    A programot az Aeropark repülőmúzeum a Veterán Zsiguli Egyesülettel együttműködés-ben szervezi – áll az összegzésben. (MTI)

    Október 14-én ün-nepli nyolcvanadikszületésnapját SirCliff Richard angolrock- és popénekes,a brit könnyűzeneegyik legsikeresebbelőadója.

    Harry Rodger Webbnéven született az akkormég brit gyarmat Indiá-ban, Lakhnauban (Luck-now). Nyolcéves volt,amikor a család – Indiafüggetlenségének 1947-es kikiáltása után – haza-tért Angliába. Az ötvenesévek közepén őt is magá-val ragadta a rock androll-őrület, több bandá-ban is énekelt, végül aDrifters elnevezésű gitárzenekarnál állapodott meg.Névváltoztatások sora után (ő Little Richard tisztele-tére vette fel művésznevét, társai kényszerből, a ha-sonnevű amerikai formáció létezése miattválasztották a Shadows elnevezést) 1958-ban jelentmeg első kislemezük, a Move It, amelyet John Len-non az első angol rock and roll-számnak nevezett, ér-dekesség, hogy a kiadó csak a B oldalra szánta a dalt,de állítólag a producer lányának annyira tetszett, hogymegcserélték a sorrendet. A dal valóságos rock androll-őrületet indított el Angliában, amelynek központialakja a brit Elvisként reklámozott, és egy ideig kül-sőségekben is az amerikai énekeshez hasonlító Ri-chard lett, megjelenéseit tömeghisztéria kísérte.

    Dalai közül a High Class Baby a hetedik helyig ju-tott, a Living Doll és a Travellin’ Light pedig megsem állt az első helyig. Népszerűségéből gyorsantőkét kovácsolt, sármos szívtipróként szerepelt az1959-es Súlyos vád című filmben, ezután többször iskamera elé állt. A legnagyobb sikert 1961-ben a TheYoung Ones és a két évvel később bemutatott Nyárivakáció aratta, s mindkettő címadó dala vezette a britlistát.

    A Beatles berobbanása után ügyesen nyergelt át abeatre, még később a dallamos popzenére, még a vál-tás éveiben, 1963-ban és 1964-ben sem került ki a top10-ből. 1968-ban már az őt sokáig árnyékként kísérőShadows nélkül nyerte meg az Eurovíziós dalfeszti-vált a Congratulations című dallal. A slágerrel, ame-lyet Angliában ma is betéve fújnak, hosszúévtizedekig köszöntötte születésnapján az anyakirály-nét, 1995-ben a kíséretet 400 ezer alattvaló szolgál-tatta a Buckingham-palotához vezető sugárú