szekszÁrd megyei jogÚ vÁros polgÁrmestereolajuwon/ksc/sio-kupa-2017.pdf · Ügyvezető...

36

Upload: lynhi

Post on 12-Feb-2018

228 views

Category:

Documents


5 download

TRANSCRIPT

1

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROSPOLGÁRMESTERE

Kö szön tõTisztelt Sportbarátok, Kedves Vendégeink!

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a magam nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm a 48. Sió Kupa női kosárlabdatorna valamennyi résztvevőjét.

Városunk sportéletében várva-várt esemény e majd fél évszázados múlttal rendelkező felkészülési torna, mely bizonyítja, hogy Szekszárd a honi kosárlabdasport egyik fel-legvára. A résztvevő csapatok örömmel fogadják el évről évre a meghívást, hiszen a Sió Kupa a bajnoki rajtot megelőzően egy kiváló megmérettetés a felkészülésben.

Szekszárdon az elmúlt egy év rendkívül aktív és eredményes volt a kosársport terén. Büszkék vagyunk a bajnoki csodára, mellyel a csapat megajándékozta a szekszárdia-kat. Olyan ezüstöt ért el a KSC gárdája, mely nekünk aranyként csillog. Olyan mecs-csekkel ajándékoztak meg minket, melyeket sosem felejtünk el. Olyan sportbarát közösség kovácsolódott a bajno-ki mérkőzések során, mely tovább erősítette a Szekszárdiaság érzését.

A Tolnai megyeszékhelyen a városvezetés kiemelten kezeli a sportot, ezen belül a kosárlabda ügyét. A házigazda klubbal való remek kapcsolatnak köszönhetően a – sportág kapcsán – már megkezdett infrastrukturális fejleszté-seket tovább bővíthetjük. Ennek értelmében például több iskolában kültéri kosárlabdapályákat fogunk létesíteni, illetve a sporttelepen egy teljesen új streetball pálya is szolgálja majd a hobbi és profi játékosok igényét.

A Sió Kupára látogató szurkolókat, sportbarátokat, vendégeinket arra bíztatom, hogy a mérkőzések közötti sza-badidejükben ismerkedjenek – ezen a hétvégén igen csak pezsgő – városunkkal, és éljék át a szekszárdi polgárok vendégszeretetét, kedvességét, a Szekszárdi Szüreti Napok hangulatát.

A csapatoknak sikeres és sérülésmentes versenyzést kívánok, és kérem, ne feledjék: Szekszárd szeretettel várja vissza Önöket!

Ács Rezső Szek szárd Me gyei Jo gú Vá ros polgármestere

2

FÕVÉDNÖKÖK

VÉDNÖKÖKVÉDNÖKÖK

FÕVÉDNÖKÖK

VÉDNÖKÖK

FÕVÉDNÖKÖK

Szűcs GáborKosárlabda Sport Club Szekszárd

társadalmi elnök

Korcsmár István Alisca-Bau Zrt. vezérigazgató

Finta Viktor Kosárlabda Sport Club Szekszárd

társadalmi társelnök

Dránovits IstvánTolnatáj Televízió Zrt.

vezérigazgató

Horváth István országgyűlési képviselő

Héjja János Peki Restaurant Kft.

(McDonald’s) tulajdonos

Rábóczki Péter Sió Trans Kft.

ügyvezető

Katona Szilvia Séd Nyomda Kft.

Barsi Péter Ékszer-Partner Kft.

tulajdonos

Béres Vilmos Pannon Market Zrt. elnök-vezérigazgató

Horváth Ferenc Horfer Serleg Kft.

tulajdonos

Módos Ernő borász

Módos GyörgyBartina Borszaküzlet

tulajdonos

Csillagné Szánthó PolixénaSzekszárd MJV KözgyűléseHumán Bizottsága elnök

Csillag BalázsSzekszárdi Sportközpont Nkft.

ügyvezető

Dr. Sólyom BódogKosárlabda Sport Club Szekszárd

örökös tiszteletbeli elnök

Dr. Máté István képviselő

Ács Rezső Szekszárd Megyei Jogú Város

polgármestere

Süli János Paks II. fejlesztéséért

felelős miniszter

Hamvas István MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

vezérigazgató

Dr. Kovács Antal MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

kommunikációs igazgató

Tarr János Tarr Kft. ügyvezető

Dr. Horváth Kálmán Tolna megye

kormánymegbízottja

Sági Tibor Sygnus Kft. ügyvezető

Koller Attila Tolnatej Zrt. vezérigazgató

Barta József Suzuki Barta ügyvezető

A SIÓ KUPA 2017 védnökei

3

A RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

Helyezése a csoportban Helyezése a csoportban

ACS Sepsi-SIC .................. Atomerőmű KSC Szekszárd ..................

ZKK Cinkarna Celje .................. PINKK-Pécsi 424 ..................

PROGRAM

XLVIII. Sió KupaIdőpont Mérkőzés Eredmény

2017. szeptember 14. (cs) 16:00 PINKK-Pécsi 424 – ACS Sepsi SIC

2017. szeptember 14. (cs) 18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – ZKK Cinkarna Celje

2017. szeptember 16. (szo) 10:00 III. helyért

2017. szeptember 16. (szo) 12:00 I. helyért

 

A XLVIII. SIÓ KUPA VÉGEREDMÉNYE

1. .................................................................................. A csapat legjobb játékosa: ......................................................... 2. .................................................................................. A csapat legjobb játékosa: ......................................................... 3. .................................................................................. A csapat legjobb játékosa: ......................................................... 4. .................................................................................. A csapat legjobb játékosa: .........................................................

A torna legjobb játékosa: .....................................................................................................................................

A torna legeredményesebb játékosa: ....................................................................................................................

A torna legjobb középjátékosa: ............................................................................................................................

A győztes csapat edzője: .......................................................................................................................................

Szabó Ödön vándor- és örökös díj (Az elmúlt szezon legjobb szekszárdi játékosa): ..................................................................................................

Dr. Pető Gyula díj (Az előző szezon legtöbbet fejlődő játékosa): ..............................................................................

A 48. Sió Kupa csoportbeosztása, menetrendje

44

ACS SEPSI-SIC (ROMÁNIA)

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD

4 Nathalie Fontaine 1993.10.03 188 cm5 Kilin Tunde 1991.12.25 171 cm10 Danielle Hamilton 1990.01.23 190 cm10 Adrienne Webb 1990.12.01 175 cm11 Ruzica Dzankic 1994.07.07 179 cm12 Marina Kress 1980.08.23 196 cm15 Tyaunna Marshall 1992.12.22 177 cm21 Annemarie Godri-Parau 1984.03.08 170 cm24 Kovacs Renata 1999.06.29 175 cm25 Teodora Neagu 1996.09.11 182 cm26 Ancuta Stoenescu 1980.01.01 175 cm51 Andreea Hutanu 1988.05.17 188 cm

Edző Mikes ZoranSegédedző Samoila ZoltánFizikai edző Marko MilinkovManager segéd Pásztori IstvánMasszőr Bartók BotondÜgyvezető igazgató Rusz István

2 Kiss Virág 1998.04.12 1943 Theodoreán Alexandra ("C") 1991.03.19 1784 Studer Zsuzsa 1995.06.29 1707 Oblak, Teja 1990.12.20 1729 Studer Ágnes 1998.09.10 16810 Gereben Lívia 1999.11.05 18312 Mansaré Manty 1992.01.08 18813 Bálint Réka 1991.03.06 18214 Krnjic, Sara 1991.07.15 19116 Bakos Blanka 2001.01.16 17221 Vincze Nikolett 2002.02.09 17823 Antóni Csenge 2001.07.11 17724 McCall, Erica 1995.08.21 18825 Erkic, Maja 1985.05.13 183

Vezetőedző: Djokics ZseljkoMásodedző: Maljkovics Borisz

55

PINKK-PÉCSI 424

ZKK CINKARNA CELJE

4 Kovalcsik Emese 1991. 03. 26. 191 cm5 Sánta Petra 1995. 07. 19. 170 cm6 Raus Vivien 1995. 11. 24. 178 cm9 Gémes-Sarok Nikolett (“C”) 1990. 04. 17. 182 cm10 Tina Jakovina (SLO) 1992. 08. 11. 184 cm12 Ruják Nóra 1990. 03. 24. 174 cm13 Tijana Cukic (SRB) 1996. 11. 06. 173 cm14 Séra Nikolett 1998. 03. 31. 192 cm17 Zsilinszki Lilla 1995. 07. 03. 190 cm23 Ivey Slaughter (USA) 1994. 10. 04. 186 cm31 Olena Samburska (UKR) 1989. 01. 31. 175 cm33 Benke Sára 1997. 02. 03. 180 cm44 Shelby Cheslek (USA) 1992. 12. 08. 196 cm

Vezetőedző: Jens Tillman (SWE)Edző: Laczka Miklós

3 Anđela Delić 1996. 11. 01. 184 cm4 Neža Šrot 2000. 04. 13. 181 cm5 Alma Potočnik 1997. 06. 21. 172 cm6 Iva Slonjšak 1997. 04. 16. 183 cm7 Aleksandra Krošelj 1999. 02. 25. 170 cm8 Althea Gwashavanhu 1997. 09. 11. 190 cm11 Nikolina Delić 1996. 11. 01. 184 cm12 Zala Friškovec 1999. 10. 10. 178 cm13 Larisa Ocvirk ("C") 1997. 05. 26. 187 cm15 Andrea Marič 1997. 10. 06. 195 cm22 Oderah Chidom 1995. 06. 09. 193 cm31 Eva Stefanoski 1997. 12. 31. 183 cm

Head Coach: Damir GrgićAssistant Coach: Jure KrajncAssistant Coach: Žane Bortek

8

I. 1970. Topolcsanka Bácka Topola JugoszláviaII. 1971. TFSE MagyarországIII. 1972. Lokomotiv Bratislava CsehszlovákiaIV. 1973. Budapesti Spartacus SC MagyarországV. 1974. Budapesti Spartacus SC MagyarországVI. 1975. Lokomotiv Bratislava CsehszlovákiaVII. 1976. Spartak Varna BulgáriaVIII. 1977. Székesfehérvári Építõk SE MagyarországIX. 1978. Székesfehérvári Építõk SE MagyarországX. 1979. Club Sportiv Universitea Cluj RomániaXI. 1980. Budapesti Vasas Izzó MagyarországXII. 1981. N. S. Wales AusztráliaXIII. 1982. Budapesti Vasas Izzó MagyarországXIV. 1983. Budapest Sport Egyesület MagyarországXV. 1984. KK. Monting Zágráb JugoszláviaXVI. 1985. KK. Monting Zágráb JugoszláviaXVII. 1986. KK. Elemes Sibenik JugoszláviaXVIII. 1987. Budapest Sport Egyesület MagyarországXIX. 1988. Budapest Sport Egyesület MagyarországXX. 1989. KOSÁRLABDA SPORT CLUB SZEKSZÁRD MagyarországXXI. 1990. Budapest Sport Egyesület MagyarországXXII. 1991. Dinamó Kiev SzovjetunióXXIII. 1992. Diósgyóri Kosárlabda Sport Klub MagyarországXXIV. 1993. Uralmash Jekaterinburg OroszországXXV. 1994. Diósgyõri Kosárlabda Sport Klub MagyarországXXVI. 1995. Diósgyõri Kosárlabda Sport Klub MagyarországXVII. 1996. Diósgyõri Kosárlabda Sport Klub MagyarországXXVIII. 1997. Ferencvárosi Torna Club MagyarországXXIX. 1998. Csevakata Vologda OroszországXXX. 1999. Diósgyõri Kosárlabda Sport Klub MagyarországXXXI. 2000. MiZo – PVSK MagyarországXXXII. 2001. ATOMERÕMÛ KSC SZEKSZÁRD MagyarországXXXIII. 2002. Soproni Postás SE MagyarországXXXIV. 2003. Delta I.C.P Kosice SzlovákiaXXXV. 2004. Csevakata Vologda OroszországXXXVI. 2005. Diósgyõri Kosárlabda Sport Klub MagyarországXXXVII. 2006. ATOMERÕMÛ KSC SZEKSZÁRD Magyarország XXXVIII. 2007. SEPSI BC Sepsiszentgyörgy RomániaXXXIX. 2008. Budapest Sport Egyesület MagyarországXL. 2009. Mizo Pécs 2010. MagyarországXLI. 2010. Szeviép – Szeged MagyarországXLII. 2011. ATOMERÕMÛ KSC SZEKSZÁRD MagyarországXLIII. 2012. PINKK – Pécsi 424 MagyarországXLIV. 2013. PINKK – Pécsi 424 MagyarországXLV. 2014. PEAC–Pécs MagyarországXLVI. 2015. ACS Sepsi-SIC RomániaXLVII. 2016. PEAC-Pécs Magyarország

A SIÓ KUPA GYŐZTESEI

9

1970. Danuta Walzak Zincz Pruslov Lengyelország1971. Koroknai Katalin TFSE Magyarország1972. Vanda Fricsova Bratislava Csehszlovákia1973. Vertetics Györgyi Bp. Spartacus Magyarország1974. Gaál Irén Vojvodina Jugoszlávia1975. Anca Racovitya Rapid Bucurest Románia1976. Skoda Erika Szekszárdi Dózsa Magyarország1977. Iréna Bodanova Spartak Várna Bulgária1978. Skoda Erika Szekszárdi Dózsa Magyarország1979. Szilasí Erzsébet Székesfehérvári Építõk Magyarország1980. Major Magdolna Székesfehérvári Építõk Magyarország1981. Wendy Anderson N.S.Wales Ausztrália1982. Boksay Zsuzsa Bp. Vasas Izzó Magyarország1983. Fodor Katalin BSE Magyarország1984. Lyn Anastásió Bayer 04. Leverkusen NSZK1985. Sonja Ozegovic KK. Monting Zágráb Jugoszlávia1986. Lynn Polson Hennef Köln NSZK1987. Balázs Hajlanka Pécs VSK Magyarország1988. Szöllõsi Judit BSE Magyarország1989. Várkonyi Gabriella KSC Szekszárd Magyarország1990. Knopp Eszter BSE Magyarország1991. Marina Tkacsenkó Dinamó Kiev Szovjetunió1992. Madaras Judit Diósgyõr KSK-SeM Magyarország1993. Anna Arhipova Uralmash Jekaterinburg Oroszország1994. Clarissa Davis Galatasaray Törökország1995. Karla Karch Ferencvárosi TC Magyarország1996. Judy Mosley Diósgyõri KSK Magyarország1997. Ujvári Eszter Ferencvárosi TC Magyarország1998. Yigit Nilay Istambul Üniversitesi Törökország1999. Brosovszki Mónika Diósgyõri KSK Magyarország2000. Ujvári Eszter MiZo – PVSK Magyarország2001. Szemerédi Krisztina Atomerõmû KSC Szekszárd Magyarország2002. Ambrus Erzsébet Soproni Postás SE Magyarország2003. Skerovic Jelena Buducnost Podgorica Montenegro2004. Pimenova Anasztázia Csevakata Vologda Oroszország2005. Danijela Varda KSC Szekszárd Magyarország2006. Jamica Hindsman BC. ICIM Arad Románia2007. Brosovszki Mónika Sepsi BC Sepsiszentgyörgy Románia2008. Milkova Lidia Budapest Sport Egyesület Magyarország2009. Iványi Dalma Mizo Pécs 2010 Magyarország2010. Németh Bernadett Szeged Magyarország2011. Zivadinovics Miljana Vojvodina Novi Sad Szerbia2012. Dragana Szvitlica Atomerõmû KSC Szekszárd Magyarország2013. Iványi Dalma PINKK-Pécsi 424 Magyarország2014. Raksányi Krisztina PEAC-Pécs Magyarország2015. Chucky Jeffery ACS Sepsi-SIC Románia2016. Maja Erkic Atomerõmû KSC Szekszárd Magyarország

A SIÓ KUPA LEGJOBB JÁTÉKOSAI

10

1970. Harsányi Mária Szekszárdi Vasas 66 pont1971. Marina Czerwiska Zincz Pruskov 86 pont1972. Ursula Vasik KMS Jezivraka 57 pont1973. Tóth Bagi Amália Topolcsanka 64 pont1974. Gaál Irén Vojvodina 59 pont1975. Sáfrány Edit Szekszárdi Vasas 62 pont1976. Éva Silvia Ivanova Spartak Varna 64 pont1977. Éva Silvia Ivanova Spartak Varna 84 pont1978. Tóth Bagi Amália Topolcsanka 94 pont1979. Boksay Zsuzsa Székesfehérvári Építõk 94 pont1980. Ciabancan Mandica CSU CLUJ 114 pont1981. Tóth Bagi Amália Topolcsanka 92 pont1982. Boksay Zsuzsa Bp. Vasas Izzó 132 pont1983. Damaria Gulin KK. Revija Sibenik 127 pont1984. Fodor Katalin BSE 109 pont1985. Hardy Bayer 04. Leverkusen 104 pont1986. Králik Judit Kecskeméti SC 92 pont1987. Kati Holtmann MTV Wolfenbüttel 100 pont1988. Karen Hodgins Wuppertal 113 pont1989. Carolyn de Roose BBC Waregem 109 pont1990. Fück Tünde Kecskeméti SC 101 pont1991. Várkonyi Gabriella KSC Szekszárd 98 pont1992. A versenybíróság nem állapította meg1993. Natália Cserkaseva SPI ALMIESL WELS 102 pont1994. Stewart Sharon Istambul Üniversitesi 102 pont1995. Judy Mosley Diósgyõri KSK-SeM 92 pont1996. Rátvay Anita Bajai TK-ELMA 107 pont1997. Anitics Lívia Diósgyõri KSK 75 pont1998. Shavra Tubbs Istambul Üniversitesi 97 pont1999. Mária Kalmikova Csevakata Vologda 84 pont2000. Papp Krisztina BSE – ESMA 65 pont2001. Vukovic Violeta Atomerõmû KSC Szekszárd 90 pont2002. Eördögh Edit Soproni Postás SE 90 pont2003. Ivana Jalcová Delta I.C.P. Kosice 82 pont2004. Pimenova Anasztázia Csevakata Vologda 103 pont2005. Jelena Dubjevac ŽKK Podgprica 96 pont2006. Varda Danijela Atomerõmû KSC Szekszárd 62 pont2007. Lucie Coljkova ŽKK Merkur Celje 79 pont2008. Maksimovic Mina Budapest Sport Egyesület 71 pont2009. Sara Krnjics Mizo Pécs 2010 60 pont2010. Szlimák Hajnalka FTC 49 pont2011. Milica Cvetanovics Atomerõmû KSC Szekszárd 60 pont2012. Bálint Réka Atomerõmû KSC Szekszárd 59 pont2013. Zele Dorina Atomerõmû KSC Szekszárd 85 pont2014. Süle Krisztina ELTE-BEAC Újbuda 45 pont2015. Tamara Kapor KZK Celik Zenica 63 pont2016. Tyaunna Marshall ACS Sepsi-SIC 64 pont

A SIÓ KUPA LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOSAI

11

ALAP SZA KASZ

A 2016/2017 ÉVI NB I. A CSO POR TOS BAJ NOK SÁG KRÓ NI KÁ JA

2016. 10. 01. PEAC-PÉCS – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 72-70 H.U. (20-16, 10-16, 22-13, 12-19, 8-6) Kezdő: Scsekics 7, Gereben 1, Erkic 16/6, Bálint 3/3, Lisec 6. Csere: Studer Á. 6, Barber 15, Mansaré 6, Theodoreán 10/6. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 10. 07. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – UNIQA SOPRON 77-56 (26-15, 18-14, 16-12, 17-15) Kezdő: Studer Á. 13/6, Theodoreán 5/3, Erkic 15/3, Barber 4, Lisec 14. Csere: Mansaré 2, Gereben 7/3, Scsekics 9/3, Bálint 8. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 10. 19. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – VBW CEKK CEGLÉD 73-70 H.U. (20-15, 13-20, 15-12, 13-14, 12-9) Kezdő: Studer Á. 6, Bálint 6, Erkic 18/3, Barber 5, Lisec 16. Csere: Mansaré 2, Theodoreán 5/3, Hajdu 3/3, Gereben 4, Scsekics 8/3. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 10. 22. ALUINVENT DVTK MISKOLC – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 51-56 (12-15, 12-16, 14-13, 13-12) Kezdő: Studer Á. 5, Theodoreán 3/3, Erkic 16/6, Barber 6, Lisec 15. Csere: Mansaré 2, Bálint 3/3, Gereben 6, Scsekics. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 10. 29. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – ZTE NŐI KOSÁRLABDA KLUB 89-58 (18-16, 28-8, 29-23, 14-11) Kezdő: Studer Á. 2, Theodoreán 8, Erkic 9, Barber 11, Lisec 14. Csere: Studer Zs. 2, Mansaré 6, Bálint 12/6, Gereben 17/6, Scsekics 8/3, Süle. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 11. 04. VASAS AKADÉMIA – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 52-76 (14-14, 14-28, 15-16, 9-18) Kezdő: Scsekics 2, Gereben 9/3, Erkic 15/3, Bálint 13/9, Lisec 15. Csere: Mansaré 2, Studer Á. 8/6, Barber 6, Studer Zs. 6/3. Edző: Djokics Zseljko

2016. 11. 13. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – CMB CARGO UNI GYŐR 56-58 H.U. (10-14, 15-6, 12-14, 13-16, 6-8) Kezdő: Studer Á. 9/3, Theodoreán 1, Erkic 8, Barber 3, Lisec 24. Csere: Mansaré, Gereben 2, Scsekics 2, Bálint 7/3. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 12. 03. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – PINKK-PÉCSI 424 72-52 (25-9, 23-11, 11-17, 13-15) Kezdő: Studer Á. 8, Theodoreán 9/3, Erkic 9, Bálint 8/3, Lisec 18. Csere: Gereben 6, Scsekics 2, Barber 4, Mansaré 6, Studer Zs. 2. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 12. 10. MTK-BUDAPEST – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 59-79 (19-20, 11-23, 11-19, 18-17) Kezdő: Studer Á. 11/3, Theodoreán 7, Erkic 15, Bálint 14/6, Lisec 19. Csere: Scsekics 8/3, Gereben 1, Barber 4, Mansaré, Studer Zs. Edző: Djokics Zseljko.

2016. 12. 17. BEAC ÚJBUDA – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 60-96 (17-24, 18-24, 17-21, 8-27) Kezdő: Scsekics 3, Gereben 8, Erkic 34/12, Bálint 23/21, Lisec 16. Csere: Mansaré 4, Studer Zs. 4, Barber 2, Theodoreán 2, Némedi. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 01. 07. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – PEAC-PÉCS 64-56 (14-14, 15-15, 9-17, 26-10) Kezdő: Studer Zs., Gereben, Erkic 20/12, Bálint 2, Lisec 8. Csere: Theodoreán 10/6, Studer Á. 4, Pirsic 17, Mansaré, Scsekics 3/3. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 01. 14. UNIQA SOPRON – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 79-53 (21-19, 27-13, 12-14, 19-7) Kezdő: Studer Á. 6/3, Theodoreán 3, Erkic 9/3, Lisec 18/3, Pirsic 4. Csere: Gereben 7/3, Scsekics, Bálint 6, Mansaré, Studer Zs. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 02. 04. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – ALUINVENT DVTK MISKOLC 83-67 (25-17, 17-17, 22-19, 19-14) Kezdő: Studer Á. 7, Theodoreán 8/6, Erkic 14/6, Bálint 14/6, Pirsic 12. Csere: Lisec 15/3, Studer Zs. 2, Gereben 7, Scsekics, Mansaré 4, Antóni, Tamis. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 02. 10. ZTE NŐI KOSÁRLABDA KLUB – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 55-72 (13-14, 14-22, 13-18, 15-18) Kezdő: Studer Á. 10/6, Theodoreán 12/6, Erkic 16/3, Bálint 12/6, Lisec 8. Csere: Pirsic 12, Gereben 2, Mansaré, Antóni. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 02. 18. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – VASAS AKADÉMIA 81-57 (28-18, 20-10, 17-11, 16-18) Kezdő: Studer Zs., Gereben 11, Erkic 4, Lisec 19, Pirsic 15. Csere: Mansaré 2, Daniel 15/6, Theodoreán 2, Bálint 11/6, Tamis 2, Antóni. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 02. 22. VBW CEKK CEGLÉD – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 55-61 (17-18, 10-13, 20-12, 8-18) Kezdő: Studer Á. 14/9, Theodoreán 4, Erkic 8/3, Lisec 14, Pirsic 8. Csere: Bálint 6/6, Daniel 5/3, Gereben, Mansaré 2, Antóni. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 02. 26. CMB CARGO UNI GYŐR – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 62-67 (12-16, 21-14, 13-19, 16-18) Kezdő: Studer Á. 6, Theodoreán 2, Erkic 12/3, Lisec 19/3, Pirsic 17. Csere: Bálint 2, Daniel 9/9, Gereben, Mansaré. Edző: Djokics Zseljko.

12

2017. 03. 04. PINKK-PÉCSI 424 – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 63-81 (16-27, 9-18, 22-19, 16-17) Kezdő: Studer Á. 11/3, Theodoreán 9/3, Erkic 8, Lisec 8, Pirsic 11. Csere: Bálint 9/9, Mansaré 4, Daniel 10/3, Gereben 7, Studer Zs. 4, Tamis. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 03. 09. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – MTK-BUDAPEST 100-56 (33-17, 25-17, 27-9, 15-13) Kezdő: Studer Á. 15/3, Theodoreán 13/6, Erkic 8, Mansaré 8, Lisec 22/6. Csere: Gereben 11/3, Bálint 14/9, Daniel 8, Studer Zs. 1, Tamis, Antóni. Edző: Djokics Zseljko.

2017. 03. 25. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – BEAC ÚJBUDA 85-52 (17-15, 23-9, 27-18, 18-10) Kezdő: Studer Á. 3/3, Theodoreán 7, Erkic 27/6, Mansaré 3, Lisec 6/3. Csere: Bálint 15/9, Daniel 4, Pirsic 12, Gereben 8, Studer Zs., Tamis, Antóni. Edző: Djokics Zseljko.

H. Csapat M. Gy. V. D.p.-K.p. %1. Atomerőmű KSC Szekszárd 20 17 3 1485-1190 0,932. UNIQA Sopron 20 16 4 1671-1303 0,903. CMB CARGO UNI Győr 20 15 5 1496-1303 0,884. PEAC-Pécs 20 14 6 1473-1342 0,855. VBW CEKK Cegléd 20 13 7 1549-1376 0,836. Aluinvent DVTK Miskolc 20 13 7 1471-1241 0,837. ZTE Női Kosárlabda Klub 20 9 11 1342-1401 0,738. Vasas Akadémia 20 5 15 1224-1480 0,639. PINKK-Pécsi 424 20 4 16 1231-1501 0,6010. BEAC Újbuda 20 3 17 1243-1566 0,5811. MTK Budapest 20 1 19 1143-1624 0,53

Név Mérk. Perc Pont 2p% 3p% 1p% Lep. Gólp. Blokk Sz.l. E.l. VALLisec 20 27,8 14,7 55,4 28,6 67,6 8,3 1,8 0,2 1,9 2,7 21,8Pirsic 9 25,6 12,0 63,5 - 66,7 7,7 1,3 1,2 0,7 2,6 20,2Erkic 20 32,4 14,1 44,9 52,3 75,0 3,2 3,6 0,4 1,5 3,1 15,4Studer Á. 18 23,6 8,0 61,1 30,6 64,7 3,2 3,9 0,1 1,5 1,9 12,9Theodoreán 19 23,4 6,5 59,5 41,0 78,1 2,7 2,2 0,0 2,3 1,2 11,6Bálint 20 23,2 9,4 51,5 40,2 71,4 2,7 1,0 0,1 0,8 0,8 9,7Daniel 6 17,7 8,5 47,8 38,9 80,0 2,7 1,5 0,0 1,2 2,2 9,5Barber 10 15,7 6,0 69,2 - 40,0 3,5 0,4 0,4 0,6 1,3 9,3Gereben 20 19,4 5,7 50,7 31,6 70,3 2,5 1,1 0,1 0,8 1,0 9,1Scsekics 13 17,4 4,0 50,0 19,4 55,6 2,2 2,8 0,1 0,3 2,0 7,3Mansaré 20 12,0 2,7 46,9 0,0 63,6 2,4 0,6 0,3 0,5 0,4 5,6Studer Zs. 13 11,6 1,6 27,3 6,3 60,0 0,7 1,0 0,0 0,5 1,1 3,2Hajdu 2 5,0 1,5 0,0 50,0 - 0,5 0,0 0,0 0,0 0,5 1,0Tamis 6 3,3 0,3 50,0 0,0 - 0,0 0,2 0,0 0,2 0,2 0,3Antóni 5 1,0 0,0 - - - 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0Süle 2 2,5 0,0 - - - 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0Némedi 1 1,0 0,0 - - - 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0Összesen 20 203,7 74,7 53,0 35,3 67,8 32,4 17,3 1,9 10,4 15,3 107,7

2017. 03. 31. CMB CARGO UNI GYŐR – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 67-53 (14-9, 21-19, 18-5, 14-20) Kezdő: Studer Á. 11/3, Theodoreán 10/6, Erkic 2, Lisec 9/3, Pirsic 11. Csere: Daniel 6, Mansaré, Bálint 2, Gereben 2, Tamis. Edző: Djokics Zseljko.

AZ ALAP SZA KASZ VÉGEREDMÉNYE

AZ ALAP SZA KASZ EGYÉNI STATISZTIKÁI (ÁTLAG)

MAGYAR KUPA NEGYEDDÖNTÔ

13

2017. 04. 06. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – VASAS AKADÉMIA 102-37 (24-10, 28-9, 20-12, 30-6) SZEKSZÁRD: Studer Á. 2, Theodoreán, Erkic 12, BÁLINT 13/3, LISEC 21. Csere: PIRSIC 9, DANIEL

20/15, GEREBEN 14, Mansaré 7, Studer Zs. 2, Tamis, Antóni 2. Edző: Djokics Zseljko. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szekszárd javára.2017. 04. 09. VASAS AKADÉMIA – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 51-85 (19-21, 14-26, 5-21, 13-17) SZEKSZÁRD: Daniel 12/3, Theodoreán 3/3, ERKIC 16/6, BÁLINT 24/12, LISEC 12/3. Csere: Studer Zs.

3, Pirsic 4, Gereben 7, Mansaré 4, Tamis, Antóni. Edző: Djokics Zseljko. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Szekszárd javára.2017. 04. 15. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – VBW CEKK CEGLÉD 82-58 (27-17, 19-12, 12-20, 24-9) SZEKSZÁRD: STUDER Á. 12/3, Theodoreán 3, ERKIC 20/9, Bálint 4, LISEC 10. Csere: PIRSIC 12,

DANIEL 11/9, Gereben 8, Mansaré 2, Studer Zs. Edző: Djokics Zseljko. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Szekszárd javára.2017. 04. 19. VBW CEKK CEGLÉD – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 67-74 (21-25, 10-16, 20-16, 16-17) SZEKSZÁRD: Studer Á. 2, Theodoreán 5/3, ERKIC 19/3, PIRSIC 12, LISEC 16. Csere: Gereben 7, Daniel

5/3, Bálint 8/6, Mansaré. Edző: Djokics Zseljko. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Szekszárd javára.

Név Mérk. Perc Pont 2p% 3p% 1p% Lep. Gólp. Blokk Sz.l. E.l. VALLisec 8 30,8 15,8 58,8 15,8 69,7 10,3 1,9 0,1 2,3 3,5 23,8Pirsic 8 24,0 8,4 54,3 - 65,4 7,0 0,9 0,8 0,8 1,9 16,5Erkic 8 32,1 13,1 43,2 53,3 77,3 2,9 2,9 0,0 0,9 2,5 12,9Studer Á. 7 28,9 6,6 41,4 9,7 61,9 4,7 5,0 0,1 2,0 2,6 11,7Bálint 8 20,0 8,8 50,0 54,5 100,0 2,6 0,9 0,3 0,3 0,8 10,1Gereben 8 15,5 5,8 51,6 0,0 66,7 3,3 1,4 0,1 0,5 0,5 10,0Theodoreán 7 22,6 4,4 54,5 26,7 77,8 2,3 1,1 0,0 2,1 0,7 8,1Daniel 8 22,9 8,8 44,8 31,7 50,0 2,5 1,4 0,0 1,1 1,6 6,8Mansaré 7 7,1 1,9 41,7 - 100,0 1,4 0,1 0,3 0,3 0,4 3,0Antóni 2 3,0 1,0 100,0 - - 1,0 0,0 0,0 0,5 0,0 2,5Studer Zs. 5 8,0 1,0 16,7 0,0 75,0 0,6 0,8 0,0 0,4 0,4 0,8Tamis 3 6,0 0,7 33,3 0,0 - 1,0 0,7 0,0 0,0 0,7 0,7Összesen 8 204,5 72,9 49,4 28,3 69,3 36,9 15,5 1,6 10,0 14,5 101,4

2017. 04. 25. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – UNIQA SOPRON 45-61 (12-20, 13-16, 8-10, 12-15) SZEKSZÁRD: Studer Á. 5, Theodoreán 7, Erkic 9, Bálint, LISEC 15/3. Csere: Daniel 3/3, Pirsic 4, Gereben

2, Mansaré. Edző: Djokics Zseljko. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Sopron javára.2017. 04. 28. UNIQA SOPRON – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 66-62 (18-19, 18-17, 22-13, 8-13) SZEKSZÁRD: Studer Á. 9/3, Theodoreán 10/6, ERKIC 9, LISEC 13/3, Pirsic 7. Csere: Daniel, Gereben, BÁLINT

14/12, Mansaré. Edző: Djokics Zseljko. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Sopron javára.2017. 05. 01. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – UNIQA SOPRON 77-73 2.H.U. (23-7, 14-27, 10-15, 13-11, 7-7, 10-6) SZEKSZÁRD: Studer Á. 9, DANIEL 13/6, ERKIC 10, LISEC 27, PIRSIC 13. Csere: Bálint 5/3, Gereben, Theo-

do reán, Studer Zs. Edző: Djokics Zseljko. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Sopron javára.2017. 05. 04. UNIQA SOPRON – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 82-56 (21-13, 19-18, 18-14, 24-11) SOPRON: FEGYVERNEKY 7, Turner 16/3, JOHNSON 10, KRNJICS 10, George 6. Csere: Ajdukovics

3/3, CRVENDAKICS 19/6, Weninger 5/3, Határ 2, Dubei 2, Czukor, Bakó 2. Edző: Sterbenz László. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Sopron javára.

1. UNIQA Sopron 2. Atomerőmű KSC Szekszárd 3. VBW CEKK CEGLÉD 4. CMB CARGO UNI GYŐR 5. Aluinvent DVTK Miskolc 6. PEAC-Pécs 7. ZTE Női Kosárlabda Klub 8. Vasas Akadémia 9. BEAC-Újbuda 10. PINKK-Pécsi 424 11. MTK Budapest (kiesett)

RÁJÁTSZÁS

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

A RÁJÁTSZÁS EGYÉNI STATISZTIKÁI (ÁTLAG)

BAJNOKI DÖNTÔ

THEODOREÁN ALEXANDRA

Mez: 3Születési idő: 1991.03.19.

Állampolgárság: magyarMagasság: 178 cm

Tömeg: 69 kgPoszt: 2-3

OBLAK, TEJA (SLO)

Mez: 7Születési idő: 1990.12.20.Állampolgárság: szlovénMagasság: 172 cmTömeg: 68 kgPoszt: 2-1

KISS VIRÁG

Mez: 2Születési idő: 1998.04.12.Állampolgárság: magyarMagasság: 194 cmTömeg: 83 kgPoszt: 5-4

GEREBEN LÍVIA

Mez: 10Születési idő: 1999.11.05.

Állampolgárság: magyarMagasság: 183 cm

Tömeg: 68 kgPoszt: 2-3

STUDER ÁGNES

Mez: 9Születési idő: 1998.09.10.Állampolgárság: magyarMagasság: 168 cmTömeg: 56 kgPoszt: 1-2

AZ ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD JÁTÉKOSKERETE 2016/2017

STUDER ZSUZSA

Mez: 4Születési idő: 1995.06.29.

Állampolgárság: magyarMagasság: 170 cm

Tömeg: 61 kgPoszt: 1-2

BÁLINT RÉKA

Mez: 13Születési idő: 1991.03.06.

Állampolgárság: magyarMagasság: 182 cm

Tömeg: 72 kgPoszt: 3-4

MANSARÉ ANNA MANTY

Mez: 12Születési idő: 1992.01.08.Állampolgárság: magyarMagasság: 188 cmTömeg: 75 kgPoszt: 4-5

14

KRJNIC SARAMez: 14

Születési idő: 1991.07.15.Állampolgárság:

szerb-magyarMagasság: 191 cm

Tömeg: 83 kgPoszt: 5

BAKOS BLANKA

Mez: 16Születési idő: 2001.01.16.Állampolgárság: magyarMagasság: 170 cmTömeg: 52 kgPoszt: 2

ANTÓNI CSENGE

Mez: 23Születési idő: 2001.07.11.

Állampolgárság: magyarMagasság: 177 cm

Tömeg: 65 kgPoszt: 3-4

VINCZE NIKOLETT

Mez: 21Születési idő: 2002.02.09.Állampolgárság: magyarMagasság: 178 cmTömeg: 63 kgPoszt: 3-4

MCCALL, ERICA (USA)

Mez: 24Születési idő: 1995.08.21.Állampolgárság: amerikai

Magasság: 188 cmTömeg: 83 kg

Poszt: 4

ERKIC, MAJA (SLO)

Mez: 25Születési idő: 1985.05.13.Állampolgárság: szlovénMagasság: 183 cmTömeg: 67 kgPoszt: 3-4

MásodedzőSzületési idő:

1969.04.13.

VezetőedzőSzületési idő: 1976.12.20.

DJOKICS ZSELJKO MALJKOVICS BORISZ

15

16

1 Viri, Virdzsó2 Carbonara3 Kaméleon4 Tulipán5 Utazás6 Zene hallgatás, sorozat nézés7 Oliver8 Thaiföld9 Mozi10 Koptatott+ Plüss maci

1 Ali 2 Bajai halászlé J 3 Tigris4 Liliom 5 Új kultúrák megismerése, tapasztalatok szerzése, extrém sportok kipróbálása 6 Kávézás a csapattal J, zene-film-könyv 7 Martin 8 Bora Bora 9 Házimozi 10 Vagány + Kispárna

1 Zsuzsi2 Kacsa párolt káposztával 3 Kígyó 4 Fikusz 5 Kalandok 6 Kutyaimmal lenni, motorozás, filmezés 7 Szergej8 Buenos Aires9 Házimozi 10 Rövid kék + A Barátommal

1 Obi2 Lazac vagy csirke rizzsel és zöldségekkel3 Madár4 Orchidea5 Titkos6 Barátokkal lenni, olvasni7 Mark8 Kuba9 Házimozi10 Testhezálló+ Nincs

1 Ági, Ágica2 Töltött káposzta3 Pingvin4 Tulipán5 Divat6 Kávé a barátokkal, zenehallga-tás, vásárlás, Agymenők nézése7 Mátyás8 Ibiza9 Házimozi10 Koptatott+ Rózsaszín flamingó, pingvinjeim

1 Livi2 Körmös pacal apukámtól3 Egyszarvú 4 Vörös rózsa 5 Az extrém sportok 6 Zenehallgatás, sorozatnézés 7 Márk 8 Californiai 9 Mozi 10 Sztreccs! + Plüss egyszarvú a Gru-ból!

Bemutatkozó 10+1 kérdéssel1 Mit szeretsz, ha hogyan szólítanak? 2 Mi a kedvenc ételed, amit magad vagy a családod valamely tagja készít?3 Milyen állat lennél?4 Kedvenc virágod?5 A civil életben mi vonz téged?6 Van e valami hobbyd?7 Mi a kedvenc férfineved?8 Ha madár lennél, hova repülnél először?9 Mozi vagy házimozi?10 Milyen a kedvenc farmered?+ Milyen kedvenccel hajtod álomra a fejedet?

17

Bemutatkozó 10+1 kérdéssel1 Manty2 Máglyrakás3 Hópárduc4 Lilácska5 Természettudományok, IT6 Rajzolás7 Cvi8 Kamcsatkára9 Házimozi10 Csak annyira áll el derékban, hogy övvel még vállalható J+ Lila szőrös párna

1 Réka, Hami2 Anyukám krumplistésztája3 Sas4 Tulipán5 Utazás6 Olvasás, biciklizés7 Soma8 Ausztráliába9 Házimozi10 Kényelmes+ Kispárnával

1 Sara2 Mexikói kaja3 Tigris4 Orchidea5 Utazás6 Utazás7 Peter8 Bahamák9 Házimozi10 Rövid nadrág+ Plüss maci

1 Niki2 Spagetti3 Oroszlán4 Gyöngyvirág5 Pszichológia6 Olvasás7 Márk8 Amerikába9 Házimozi10 Szakadt+ Trudi

1 Csenge2 Sajtos-tejfölöshús3 Ló4 Jácint5 Utazás6 Olvasás7 Attila8 Szicília9 Mozi10 Farmerrövidnadrág+ Táltos

1 Erke2 Garnéla fokhagymával, olíva-olajjal és csípős paprikával3 Méh4 Napraforgó5 Titkos 6 Főzés7 Nincs8 Valamelyik tengerpartra9 Házimozi10 Szűk szárú+ Nincs

Az ékszer szülõnek, testvérnek, barátnak és kedvesnek egyaránt tökéletes ajándék. Szekszárd fõutcáján található Barsi Péter aranymûves ékszerüzlete, ahol mindenki megtalálja a

számára megfelelõ arany vagy épp ezüst kiegészítõt. Az értékesítés és a javításra szoruló ékszerek átvétele jelenleg három helyen, az Aranymûves Ékszerboltok néven ismert szakboltokban történik Szekszárdon: kettõ a belvárosban, egy pedig a Tesco hipermarketben. Mindhárom helyen széles áruválasztékkal várják a vásárlókat. Egyformán igyekeznek kiszolgálni a hagyományos és divatékszerek kedvelõit, ezen belül a szerényebb összegért vásárlókat csakúgy, mint a folyamatosan visszatérõ, igényes és üzleti szemmel komoly forgalmat hozó partnereiket. Az üzletekben dolgozók kellõ szakértelemmel rendelkeznek, így megfelelõ segítséggel tudnak szolgálni vásárlásnál. Sokszor maga Barsi Péter is beáll a pult mögé, hisz mint mondja, rendkívül fontos a vásárlókkal ápolt jó kapcsolat. A mosoly, a kedves szó, az ékszerek viselésével kapcsolatos tanácsadás és korrekt értékbecslés kihagyhatatlan mindennapjaikból. Kínálatuk rendkívül széles, mindenki megtalálhatja a kívánságának megfelelõ darabot: gyûrûket, nyakláncokat, karkötõket, brossokat, órákat. És ha Ön valami egyedire vágyna? Számukra ez sem lehetetlen. Az egyediségnek csak a vásárló fantáziája szab határt. Barsi Péter és munkatársai tudatosan törekednek arra, hogy az ékszereket és azok vásárlási kultúráját, mint fogyasztást a megfelelõ irányba tereljék. Vagyis nemcsak azokkal az ékszerekkel foglalkoznak, amelyek mindenki által elérhetõek, hanem a nemesfémbõl készült, valódi drágakõvel foglalt, generációkon keresztül igazi értéket képviselõ ékszerekkel és azok eladásával. Ezért érdemes hozzájuk betérni.

ARANYMÛVES ÉKSZERBOLT7100 Szekszárd, Széchenyi utca 32. Telefon: 74/419-297

számára megfelelõ arany vagy épp ezüst kiegészítõt. Az értékesítés és a javításra szoruló ékszerek átvétele jelenleg három helyen, az Aranymûves Ékszerboltok néven ismert szakboltokban történik Szekszárdon: kettõ a belvárosban, egy pedig a Tesco hipermarketben. Mindhárom helyen széles áruválasztékkal várják a vásárlókat. Egyformán igyekeznek kiszolgálni a hagyományos és divatékszerek kedvelõit, ezen belül a szerényebb összegért vásárlókat csakúgy, mint a folyamatosan visszatérõ, igényes és

z ékszer szülõnek, testvérnek, barátnak és kedvesnek egyaránt tökéletes ajándék. Az ékszer szülõnek, testvérnek, barátnak és kedvesnek egyaránt tökéletes ajándék.

AZ ÉRZELMEK LEGKIFEJEZÕBB ESZKÖZE MAGA AZ ÉKSZER

20

Az Atomerőmű KSC Szekszárd mérkőzési a 2017–2018-as bajnokság alapszakaszában

Hivatalos játéknap Mérkőzés1. 2017. szeptember 30. szombat 18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – MTK Budapest2. 2017. november 19. vasárnap 18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – VBW CEKK Cegléd3. 2017. október 7. szombat Szabadnap: Atomerőmű KSC Szekszárd4. 2017. október 15. vasárnap 19:30 Atomerőmű KSC Szekszárd – PINKK Pécsi 4245. 2017. október 22. vasárnap 17:00 CMB Cargo UNI Győr – Atomerőmű KSC Szekszárd6. 2017. október 29. vasárnap 19:30 Atomerőmű KSC Szekszárd – ZTE NKK7. 2017. november 5. vasárnap 18:00 Vasas Akadémia – Atomerőmű KSC Szekszárd8. 2017. november 26. vasárnap 19:30 Atomerőmű KSC Szekszárd – Sopron Basket9. 2017. december 3. vasárnap 19:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Aluinvent DVTK10. 2017. december 9. szombat 15:00 BEAC Újbuda – Atomerőmű KSC Szekszárd11. 2017. december 17. vasárnap 18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – PEAC Pécs12. 2018. január 6. szombat 18:00 MTK Budapest – Atomerőmű KSC Szekszárd13. 2018. január 13. szombat 18:00 VBW CEKK Cegléd – Atomerőmű KSC Szekszárd14. 2018. január 20. szombat Szabadnap: Atomerőmű KSC Szekszárd15. 2018. január 27. szombat 18:00 PINKK Pécsi 424 – Atomerőmű KSC Szekszárd16. 2018. február 4. vasárnap 19:30 Atomerőmű KSC Szekszárd – CMB Cargo UNI Győr17. 2018. február 21. szerda 17:00 ZTE NKK – Atomerőmű KSC Szekszárd18. 2018. február 24. szombat 18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia19. 2018. március 4. vasárnap 18:00 Sopron Basket – Atomerőmű KSC Szekszárd20. 2018. március 10. szombat 17:30 Aluinvent DVTK – Atomerőmű KSC Szekszárd21. 2018. március 16. péntek 19:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – BEAC Újbuda22. 2018. március 31. szombat 18:00 PEAC Pécs – Atomerőmű KSC Szekszárd

A mérkôzés idôpontok a késôbbiekben még módosulhatnak, ezért kérjük, kövessék figyelemmel a www.kscszekszard.hu honlapon közzétett naprakész információkat!

A nemzetközi mérkőzések időpontjai a Montpellier elleni (2017. 09. 26., 2017. 10. 03.) selejtező után realizálódnak.

A SZEKSZÁRDI NŐI KOSÁRLABDA 43 ÉVES TÖRTÉNETE AZ ÉLVONALBAN

Szezon Csapatnév Helyezés Edző Meghatározó játékosok1974 Szekszárdi Vasas NB II. 1. Buttás Pál Binder, Vecsési, Gyurcsák, Falvai, Mechtl, Sabján, Kutas, Marth,

Sáfrány, Skoda, Schmidt, Ulrich, Götz, Csuka, Eszterbauer1975 Szekszárdi Vasas NB I. 10. Buttás Pál Falvai, Skoda, Binder, Kutas, Sáfrány, Schmidt, Harsányi1976 Szekszárdi Vasas NB I. 13. Buttás Pál Falvai, Skoda, Binder, Varga, Sáfrány, Harsányi,

Palotás, Várkonyi, Kutas1977 Szekszárdi Dózsa NB II. 1. Haász János Skoda, Harsányi, Kutas, Sáfrány, Gyurcsák É., Varga,

Palotás, Várkonyi, Jankovics1978 Szekszárdi Dózsa NB I. 13. Tapodi László Binder, Harsányi, Skoda, Sáfrány, Palotás, Varga,

Várkonyi, Tarczy, Lesó1979 Szekszárdi Dózsa NB I. 11. Tapodi László Harsányi, Daróczi, Bacsa, Pártos, Tarczy, Várkonyi,

Palotás, Varga, Támer, Farkas1980-1981 Szekszárdi Dózsa NB I. 13. Szittya Imre Harsányi, Daróczi, Varga, Támer, Farkas, Pártos1981-1982 Szekszárdi Dózsa NB I. 11. Rátvay Zoltán Harsányi, Daróczi, Rátvay, Pártos, Varga, Támer, Knorr, Pekk1982-1983 Szekszárdi Dózsa NB I. 12. Vertetics István Rátvay, Pártos, Varga, Harsányi, Stámuszné, Daróczi, Pekk1983-1984 Szekszárdi Dózsa NB I. 8. Vertetics István Pártos, Varga, Rátvay, Christián, Smolczerné, Gábris,

Szabó T.1984-1985 Szekszárdi Dózsa NB I. 12. Vertetics István Christián, Pártos, Varga, Gábris, Daróczi, Smolczerné,

Szabó T., Bernáth, Vékony1985-1986 Szekszárdi Dózsa NB I. 12. Vertetics István Pártos, Varga, Gábris, Christián, Smolczerné, Vékony,

Bernáth, Várkonyi, Szabó T.1986-1987 Szekszárdi Dózsa NB I. 10. Vertetics István Varga, Pártos, Christián, Smolczerné, Várkonyi,

Vékony, Szabó T., Gábris, Bernáth, Palotás1987-1988 Szekszárdi Dózsa NB I. 12. Vertetics István Christián, Várkonyi, Dóczi, Pfeifenróth, Lévai,

Kovács, Gábris, Smolczerné, Pártos, Palotás1988-1989 KSC Szekszárd NB I. 10. Vertetics István Várkonyi, Pott, Papp, Christián, Dóczi, Gábris,

Pfeifenróth, Palotás, Kovács, Lévai1989-1990 KSC Szekszárd NB I. 10. Szabó Ödön Gábris, Oláh, Papp, Zerényi, Lévai, Pfeifenróth, Pott,

Várkonyi, Bihari, Mészáros1990-1991 KSC Szekszárd NB I. 13. Szabó Ödön Várkonyi, Oláh, Pott, Petrik, Pfeifenróth, Szilágyi,

Bihari, Zerényi, Kranyecz1991-1992 KSC Szekszárd NB I. 13. Németh József Várkonyi, Kranyecz, Badics, Pott, Zerényi, Jemcsenkó,

Nagy A., Nagy R., Szabó N.1992-1993 KSC Szekszárd NB I. 12. Németh József Várkonyi, Kranyecz, Badics, Gontareva, Bihari,

Zerényi, Nagy R., Nagy A., Szabó N., Szabó M.1993-1994 KSC Szekszárd NB I. 10. Guoth Iván Várkonyi, Badics, Berkó, Szeliversztova, Králik, Szabó

M., Szabó N., Nagy, Nagy R., Bihari, Zerényi, Kranyecz1994-1995 KSC Szekszárd NB I. 14. Kovács József,

Murvai Árpád, Christián Anikó, Ujhelyi Gábor

Berkó, Madaras, Badics, Králik, Gabidullina, Szabó M., Nagy A., Nagy R., Kranyecz, Szeliversztova

1995-1996 KSC Szekszárd NB I. 9. Guoth Iván Kranyecz, Csák, Kiefer, Berkó, Badics, Bihari, Madaras, Szabó M., Nagy R., Hambrik Cs. H.

1996-1997 KSC Szekszárd NB I. 10. Guoth Iván, Újvári Miklós

Veres, Kranyecz, Kiefer, Orbán, Bihari, Badics, Nagy, Shepeljeva, Misik, Madaras, Szabó M., Hambrik Cs. H.

1997-1998 KSC Szekszárd NB I. 8. Újvári Miklós Kiefer, Russai, Klucsik, Kranyecz, Madaras, Veres, Krasznai, Orbán, Császár, Ruzsa, Bihari

22

Szezon Csapatnév Helyezés Edző Meghatározó játékosok1998-1999 KSC Szekszárd NB I. 9. Adankó Ferenc,

Simon ZsoltBihari, Krasznai, Madaras, Russai, Császár, Rátvay, Sibalin, Hambrik Cs. H., Szopelkina, Bánkuti, Kardakova, Orbán

1999-2000 KSC Szekszárd NB I. 9. Ujhelyi Gábor Tóth, Imamovics, Császár, Russai, Bihari, Hambrik Cs. H., Madaras, Hadzimehmedovics, Veres, Kravchuk, Lódi

2000-2001 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 6. Ujhelyi Gábor Kravchuk, Prljevic, Papp K., Kajdacsi, Lódi, Tóth, Bulatova, Bihari, Nyírő, Hambrik Cs. H., Sztojkovics, Hegyi, Vidovic

2001-2002 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 4. Ujhelyi Gábor Kajdacsi, Tóth, Nyírő, Lódi, Nagy A., Hegyi, Szemerédi, Völgyesi, Szélesy, Bulatova, Sztojkovics, Vukovics

2002-2003 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 9. Király Sándor, Patkós Zoltán

Emeagi, Anitics, Tóth, Csontos, Darida, Vass, Nieuwveen, Bellovai, Fuzaro, Hofmann, Horváth, Hegyi, Kniesz, Lazics

2003-2004 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 8. Vertetics István Németh, Bereczki, Hersics, Tóth, Antolovics, Nyírő, Farkas, Hofmann, Fedor, Tamás, Szabó D., Gaál, Hegyi, Vilutyte

2004-2005 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 8. Vertetics István Szentkirályi, Wallacher, Bereczki, Varda, Lódi, Czukor, Kasler, Gaál, Tamás, Koncz, Hofmann, Bukovszki, Bradford

2005-2006 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 8. Vertetics István, Ujhelyi Gábor

Urse, Vescan, Lódi, Varda, Szentkirályi, Czukor, Hofmann, Tamás, Bukovszki, Czizmadia, Tamis, Bálint, Balogh, Bors

2006-2007 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 9. Ujhelyi Gábor Lódi, Varda, Bukovszki, Hofmann, Tamás, Szentkirályi, Bálint, Tamis, Papp, Balogh, Hajdu, Gergely, Asztalos

2007-2008 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 8. Ujhelyi Gábor Varda, Bukovszki, Maksimovics, Vandesteene, Bozóki, Bálint, Tamás, Tamis, Demeter, Balogh, Hajdu, Steiner, Ritt, Asztalos, Pető, Bogár

2008-2009 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 9. Ujhelyi Gábor Hofmann, Tamás, Bálint, Tamis, Bozóki, Hajdu, Pető, Szavercsenko, Jevtusenko, Papp, Wilson, Tamisha

2009-2010 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 7. Ujhelyi Gábor Szavercsenko, Tamás, Bálint, Tamis, Jevtusenko, Bozóki, Hajdu, Pető, Pungor, Papp, Szemerédi, Cazac

2010-2011 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 9. Ujhelyi Gábor Szemerédi, Szavercsenko, Vincze V., Vincze A., Medgyessy, Jevtusenko, Turcsinovics, Demeter, Tamás, Tamis, Hajdu, Papp, Tajkov, Pető

2011-2012 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 7. Földi Sándor, Magyar Gergely

Cvetanovics, Bálint, Marics, Szemerédi, Baksa, Fejes, Demeter, Zele, Medgyessy, Tamis, Pap, Liszina, Hajdu, Studer Zsu., Schönhardt, Simon

2012-2013 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 7. Magyar Gergely Bálint, Scsekics, Roglics, Szvitlica, Pap, Zele, Csek, Tamis, Szepsi, Hajdu, Theodoreán, Simon, Studer Zsu., Árvay

2013-2014 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 5. Magyar Gergely Scsekics, Zele, Singleton, Dusanics, Studer Á., Hajdu, Kovalcsik, Studer Zsu., Tamis, Kalocsai, Simon, Theodoreán, Kotnik, Szepsi, Árvay

2014-2015 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 8. Magyar Gergely Scsekics, Sztjepanovics, Studer Á., Theodoreán, Hajdu, Boskovics, Mansaré, Kovalcsik, Studer Zsu., Tamis, Simon, Fejes, Lénárt, Süle, Némedi

2015-2016 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 7. Magyar Gergely, Djokics Zseljko

Barber, Rimarenko, Scsekics, Demirovics, Studer Á., Őri, Mansaré, Theodoreán, Studer Zsu., Tamis, Simon, Némedi, Süle

2016-2017 Atomerőmű KSC Szekszárd

NB I. 2. Djokics Zseljko Lisec, Theodoreán, Hajdu, Tamis, Scsekics, Némedi, Studer Á., Gereben, Pirsic, Mansaré, Bálint, Süle, Antóni, Daniel, Erkic, Barber

23

UTÁNPÓTLÁS

Egyesületünk idén is folytatta a 2015 évben elindított „Ovikosár” nevű programját, melynek keretében tizenegy helyi óvodában, tizennyolc edző bevonásával igyekszünk a közép- és nagycsoportos óvodásokkal megismertetni a sportág alapjait.

Alsós tagozatú általános iskolás sportolóink a Dienes Valéria Általános Iskolában, a PTE-IGY Gyakorlóisko-lában, a Babits Mihály Általános Iskolában, a Zombai Általános Iskolában és a Szent József Katolikus Általános Iskolában lévő csoportjainkban edzenek. Fontosnak tekintjük, hogy a gyerekek az edzések mellett rendszeres játéklehetőséget is kapjanak, ezért öt csapattal beneveztünk Tolna megyei utánpótlás bajnokságba, a Gemenci Nyuszi Kupába. A nyolc fordulós, régiós méretűvé duzzadt tornát – résztvevők jöttek Bátaszékről, Bonyhádról, Dombóvárról, Paksról, Pécsről, Tamásiból és Zombáról is – 2011-ben egyesületünk alapította és rendezte, idén viszont első alkalommár már megyebajnokságként került lebonyolításra.

Az országos bajnokságban a kenguru (U11) korosztály Stierné Jankovics Mária vezetésével versenyzett. A csa-pat a korábbi évek gyengébb szereplése után idén újra bejutott a legnyobb nyolcba, így kivívva az országos döntő-ben való szereplést. A Pasaréten megrendezett Országos Jamboree-n a résztvevő együttesek játékosai vegyes csapa-tokat alkottak, így számszerűsíthető végeredmény nem volt értelmezhető.

Az újfent Stierné Jankovics Mária irányította gyermek (U12) csapat az előző évi teljesítményéhez képest szin-tén jelentős előrelépést könyvelhetett el, hiszen bejutott a Pécsen megrendezett országos döntőbe. Az Országos Jamboree-n itt is résztvevő együttesek játékosaival felálló vegyes csapatok mérkőztek.

Szekszárdi Fürge Nyuszik (U11 Országos Jamboree 1-8. hely)

24

Szekszárdi Tappancsok (U12 Országos Jamboree 1-8. hely)

KSC Szekszárd (U13 Országos Döntő 4. hely)

25

A tini (U13) korosztályos csapat brúvárszámba menő sikert ért el, hiszen a tavalyi ötödik helyezés után idén úgy végzett negyeddikként, hogy a tavalyi együttes meghatározó játékosai a korosztály váltás miatt ebben a szezon-ban már nem álltak Harsányi Mária edző rendelkezésére. A Székesfehérváron rendezett országos döntőn a KSC csapata a Debrecen és a házigazdák ellen elért sikerének köszönhetően óriási meglepetést elérve beverekedte magát a legjobb négy közé.

A serdülő (U15) együttes Harsányi Mária edző és Baki Sándor másodedző irányításával sikeresen túltette magát az elmúlt évi, hazai rendezésű tini korosztályos döntő csalódásán. A csapat a BEAC otthonában, a Gabányi László Sportcsarnokban rendezett országos döntőn bronzérmet szerezve öregbítette a KSC utánpótlásnevelésének hazai hírnevét. Együttesünk a tornán mindössze egy vereséget szenvedett – attól a Csata DSE-től, aki később ve-retlenül nyerte meg a döntőt.

KSC Szekszárd (U15 Országos Döntő 3. hely)

KSC Szekszárd (U19 Országos Döntő 3. hely)

26

Kadett (U17) korosztályban a Juhász Gábor vezette KSC csapat a keresztjátékig jutott, ahol a két mérkőzéses párharcban végül alulmaradt a Győr együttesével szemben. A lányok a keresztjáték elvesztése miatt idén is a „B” döntőn képviseltették magukat, ami ebben az évben Nyíregyházán került megrendezésre. A 9-16. helyért zajló tornán a Szekszárd a harmadik helyen zárt, megszerezve így az országos bajnokság tizenegyedik helyét.

A Szabó Noémi és Juhász Gábor dirigálta junior (U19) csapat 2014 után ismét bejutott a legjobb nyolc együt-tes részvételével zajló országos döntőbe. Az NB1 A-csoportos csapatunkban is rendszeres játéklehetőséget jutó Studer Ágnes és Gereben Lívia vezérletével a KSC együttese meg sem állt a harmadik helyig, miután a bronzmér-kőzésen nagyszerű győzelmet aratott a Sopron ellen.

Az NB I. A-csoportos csapatunk Djokics Zseljko vezetésével története legeredményesebb szezonját zárta, mi-után 17 győzelemmel és 3 vereséggel megnyerte a honi élvonalbeli bajnokság alapszakaszát, majd a rájátszást kö-vetően végül a második helyen zárt.

Szurkolóink révén klubunk a nézőtéren is szintet lépett az elmúlt évadban, miután a nézőszám statiszikák alapján együttesünk bizonyult a legnézettebb női kosárlabda csapatnak a 2016/2017-es szezonban. A hölgyek labdarúgás-kézilabda-kosárlabda összesített kimutatásában pedig az előkelő negyedik helyen végzetünk.

Büszkék vagyunk arra, hogy sikereinket olyan saját nevelésű, illetve �atal játékosok aktív részvételével tudtuk elérni, mint Bálint Réka, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Gereben Lívia vagy Tamis Dorottya. Bízunk benne, hogy ez fokozott inspirációt nyújt a �atalabb sportolóink számára is, hiszen láthatják, ha keményen és kitartóan edzenek, akkor akár a hazai női kosárlabda élvonaláig és a nemzetközi kupaszereplésig is eljuthatnak Szekszárdon.

Csapat(korosztály, nem)

BajnokságHelyezés

2015/2016 2016/2017

Atomerőmű KSC Szekszárd (felnőtt, női) NB I. A-csoport 7. 2.

KSC Szekszárd (U19, leány) Országos Junior Bajnokság 11-16. 3.

KSC Szekszárd (U17, leány) Országos Kadett Bajnokság 10. 11.

KSC Szekszárd (U15, leány) Országos Serdülő Bajnokság 5. 3.

KSC Szekszárd (U13, leány) Országos Tini Bajnokság 5. 4.

Szekszárdi Tappancsok (U12, leány) Országos Gyermek KupaNem jutott a legjobb 16-ba

1-8.

Szekszárdi Fürge Nyuszik (U11, leány) Országos Kenguru KupaNem jutott a legjobb 16-ba

1-8.

2016-ban sem maradhatott el a Drazen Petrovic Emléktorna (2016. október 23., Szekszárd), amely egy napos rendezvényként népszerűsítette a városban a kosárlabdát. A torna vendég csapatai a Bajai NKK, a Gyakorló DSE és a Kosárlabda Akadémia Pécs voltak.

XXIII. Drazen Petrovic Emléktorna

27

VÁLOGATOTT3×3 Világbajnokság

2017. június 17-21. között a franciaországi Nantes városában rendezték meg a 3×3-as VB-t, ahol a Theodoreán Ale-xandra, Bozóki Bettina, Papp Klaudia, Süle Krisztina összeállítású magyar válogatott ezüstérmet szerzett. Az elődöntő-ben Ali utolsó pillanatban szerzett szenzációs kosara szállította a győzelmet az ukránok ellen.

Csoportkör: 2017. június 18. (vasárnap): MAGYARORSZÁG – OROSZORSZÁG 10-12 MAGYARORSZÁG – KIRGIZISZTÁN 22-3 2017. június 20. (kedd): NÉMETORSZÁG – MAGYARORSZÁG 6-20 KAZAHSZTÁN – MAGYARORSZÁG 6-21Csoportkör végeredménye: 1. Oroszország. 2. Magyarország. 3. Németország. 4. Kazahsztán. 5. KirgizisztánNegyeddöntő: 2017. június 21. (szerda): OLASZORSZÁG – MAGYAROR-SZÁG 16-18Elődöntő: 2017. június 21. (szerda): UKRAJNA – MAGYARORSZÁG 13-15Döntő: 2017. június 21. (szerda): OROSZORSZÁG – MAGYARORSZÁG 19-12Végeredmény: 1. Oroszország. 2. Magyarország. 3. Ukrajna. 4. Hollandia. 5. Olasz-ország. 6. Svájc. 7. Cseh Köztársaság. 8. Spanyolország. 9. Ausztrália. 10. Franciaor-szág. 11. Argentína. 12. Németország. 13. Japán. 14. Andorra. 15. Kazahsztán. 16. Türkmenisztán. 17. Kína. 18. Venezuela. 19. Bahrain. 20. Kirgizisztán

3×3 Európa Bajnokság

2017. július 7-9. között a hollandiai Amszterdamban rendezték meg a 3×3-as EB-t, ahol a Theodoreán Alexandra, Bozóki Bettina, Medgyessy Dóra, Süle Krisztina összeállítású címvédő magyar válogatott a hetedik helyen végzett.

Csoportkör: 2017. július 7. (péntek): MAGYARORSZÁG – ROMÁNIA 18-6 MAGYARORSZÁG – SVÁJC 10-14Csoportkör végeredménye: 1. Svájc. 2. Magyarország. 3. RomániaNegyeddöntő: 2017. július 9. (vasárnap): FRANCIAORSZÁG – MAGYARORSZÁG 17-11Végeredmény: 1. Oroszország. 2. Spanyolország. 3. Hollandia. 4. Franciaország. 5. Olaszország. 6. Svájc. 7. Magyarország. 8. Szerbia. 9. Cseh Köztársaság. 10. Románia. 11. Írország. 12. Szlovákia

U20 A-divíziós Európa Bajnokság

2017. július 8-16. között a portugáliai Matosinhos adott otthont az U20-as korosz-tály A-divíziós Európa Bajnokságnak. Studer Ágnest soraiban tudó magyar váloga-tott az ötödik helyen zárta a tornát, Ágica pedig bekerült a torna All-Star csapatába.

Csoportkör: 2017. július 8. (szombat): MAGYARORSZÁG – FRANCIAORSZÁG 86-65 (25-19, 26-15, 19-17, 16-14) Studer Ágnes: 29 perc, 16/3 pont, 4 lepattanó, 9 gólpassz, 2 labdaszerzés.2017. július 9. (vasárnap): SZLOVÉNIA – MAGYARORSZÁG 77-55 (27-15, 21-11, 16-16, 13-13) Studer Ágnes: 18 perc, 2 pont, 4 gólpassz, 1 labdaszerzés.2017. július 10. (hétfő): BOSZNIA-HERCEGOVINA – MAGYARORSZÁG 82-97 (22-18, 20-29, 17-23, 23-27) Studer Ágnes: 27 perc, 31/21 pont, 4 lepattanó, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés.Csoportkör végeredménye: 1. Szlovénia. 2. Magyarország. 3. Franciaország. 4. Bosznia-HercegovinaNyolcaddöntő: 2017. július 12. (szerda): MAGYARORSZÁG – SZERBIA 86-72 (16-10, 16-21, 23-15, 31-26) Studer Ágnes: 36 perc, 24/12 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz, 1 labdaszerzés.

28

Negyeddöntő: 2017. július 13. (csütörtök): SPANYOLORSZÁG – MAGYARORSZÁG 67-53 (18-14, 20-20, 19-5, 10-14) Studer Ágnes: 34 perc, 18/9 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés.Helyosztó az 5-8. helyért: 2017. július 15. (szombat): MAGYARORSZÁG – BELGIUM 87-66 (21-13, 24-22, 23-15, 19-16) Studer Ágnes: 11 perc, 2 pont, 6 gólpassz, 1 labdaszerzés.Helyosztó az 5-6. helyért: 2017. július 16. (vasárnap): MAGYARORSZÁG – OLASZORSZÁG 78-73 (19-15, 12-21, 22-14, 25-23) Studer Ágnes: 38 perc, 15/6 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz, 2 labdaszerzés.Végeredmény: 1. Spanyolország. 2. Szlovénia. 3. Oroszország. 4. Franciaország. 5. Magyarország. 6. Olaszország. 7. Belgium. 8. Lettország. 9. Szerbia. 10. Lengyelor-szág. 11. Svédország. 12. Portugália. 13. Hollandia. 14. Litvánia. 15. Törökország. 16. Bosznia és Hercegovina

All-Star csapat: Maria Araujo (ESP) Maria Conde (ESP) Annamaria Prezelj (SLO) Elizaveta Sabanova (RUS) Studer Ágnes (HUN)

Európai I�úsági Olimpiai Fesztivál

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF) 2017-ben Győr adott otthont, ahol az U16-os nemzeti válogatott ezüstérmet szerzett. A csapat tagja volt a 2002-es születésű szekszárdi Vincze Nikolett is, aki egyúttal bekerült a fran-ciaországi A-divíziós EB magyar keretébe is.

Csoportkör: 2017 július 24. (hétfő): MAGYARORSZÁG – NÉMETORSZÁG 60-45 (18-8, 12-20, 14-4, 16-13)2017 július 25. (kedd): MAGYARORSZÁG – CSEH KÖZTÁRSASÁG 87-38 (25-3, 19-14, 21-13, 22-8)2017 július 26. (szerda): LITVÁNIA – MAGYARORSZÁG 59-70 (19-20, 15-22, 11-21, 14-7)Csoportkör végeredménye: 1. Magyarország. 2. Németország. 3. Lit-vánia. 4. Cseh KöztársaságElődöntő: 2017. július 28. (péntek): MAGYARORSZÁG – TÖRÖKOR-SZÁG 65-57 (11-21, 18-12, 12-13, 24-11)Döntő: 2017. július 29. (szombat):MAGYARORSZÁG – SPA-NYOLORSZÁG 57-73 (14-19, 15-18, 13-21, 15-15)Végeredmény: 1. Spanyolország. 2. Magyarország. 3. Törökország. 4. Németország. 5. Litvánia. 6. Cseh Köztársaság. 7. Olaszország. 8. Fehér-oroszország

29

U19 Világbajnokság

2017. július 22-30. között az olaszországi Udinében került megrendezésre az U19-es korosztály Világbajnoksága, ahol a Gereben Líviával felálló magyar válogatott a kilencedik helyen végzett.

Csoportkör: 2017. július 22. (szombat): MAGYARORSZÁG – MEXIKÓ 111-67 (25-11, 21-13, 34-24, 31-19) Gereben Lívia: 21 perc, 20 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz.2017. július 23. (vasárnap): JAPÁN – MAGYARORSZÁG 68-59 (11-17, 17-10, 17-17, 23-15) Gereben Lívia: 19 perc, 11/3 pont, 8 lepattanó, 1 gólpassz, 1 labda-szerzés.2017. július 25. (kedd): MAGYARORSZÁG – AUSZTRÁLIA 51-75 (8-18, 17-12, 15-22, 11-23) Gereben Lívia: 22 perc, 8 pont, 4 lepattanó, 1 labdaszerzés.Csoportkör végeredménye: 1. Japán. 2. Ausztrália. 3. Magyarország. 4. MexikóNyolcaddöntő: 2017. július 26. (szerda): FRANCIAORSZÁG – MAGYAROR-SZÁG 73-58 (18-17, 18-9, 17-20, 20-12) Gereben Lívia: 26 perc, 7 pont, 4 lepatta-nó, 3 gólpassz.9-16. helyért: 2017. július 28. (péntek): PUERTO RICO – MAGYARORSZÁG 46-90 (18-18, 8-25, 9-28, 11-19) Gereben Lívia: 14 perc, 15 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz.9-12. helyért: 2017. július 29. (szombat): MAGYARORSZÁG – OLASZORSZÁG 73-65 (18-9, 19-17, 16-28, 20-11) Gereben Lívia: 30 perc, 24 pont, 1 lepattanó, 3 gólpassz, 1 labdaszerzés.9-10. helyért: 2017. július 30. (vasárnap): MAGYARORSZÁG – LETTORSZÁG 75-61 (16-24, 18-14, 27-11, 14-12) Gereben Lívia: 15 perc, 8 pont, 4 lepattanó, 2 gólpassz, 1 labdaszerzés.Végeredmény: 1. Oroszország. 2. Amerikai Egyesült Államok. 3. Kanada. 4. Japán. 5. Franciaország. 6. Ausztrália. 7. Kína. 8. Spanyolország. 9. Magyarország. 10. Lettország. 11. Olaszország. 12. Mexikó. 13. Mali. 14. Puerto Rico. 15. Dél-Korea. 16. Egyiptom

U18 A-divíziós Európa Bajnokság

2017. augusztus 5-13. között Sopron adott otthont az U18-as Európa Bajnokságnak, ahol a magyar válogatott az ötö-dik helyet szerezte meg. A nemzeti csapat egyik húzóembere a KSC-s Gereben Lívia volt.

Csoportkör: 2017. augusztus 5. (szombat): MAGYARORSZÁG – TÖRÖKORSZÁG 67-55 (20-12, 19-10, 15-12, 13-21) Gereben Lívia: 19 perc, 17 pont, 4 lepattanó, 2 gólpassz, 1 labdaszerzés, 1 blokk.2017. augusztus 6. (vasárnap): LETTORSZÁG – MAGYARORSZÁG 53-85 (14-23, 12-19, 16-19, 11-24) Gereben Lívia: 25 perc, 10 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 1 labdaszerzés, 1 blokk.

2017. augusztus 7. (hétfő): MAGYARORSZÁG – GÖRÖGORSZÁG 87-63 (23-12, 19-16, 27-16, 18-19) Gereben Lívia: 17 perc, 9 pont, 5 lepattanó, 2 gólpassz, 1 blokk.Csoportkör végeredménye: 1. Magyarország. 2. Lettország. 3. Görögország. 4. Törökország. Nyolcaddöntő: 2017. augusztus 9. (szerda): MAGYARORSZÁG – HORVÁTORSZÁG 67-41 (8-14, 21-4, 20-12, 18-11) Gereben Lívia: 18 perc, 9 pont, 2 lepattanó, 1 gólpassz, 1 labda-szerzés.Negyeddöntő: 2017. augusztus 10. (csütörtök): MAGYARORSZÁG – BELGIUM 56-59 (10-17, 12-16, 17-18, 17-8) Gereben Lívia: 35 perc, 8 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz.

30

Helyosztó az 5-8. helyért: 2017. augusztus 12. (szombat): SVÉDORSZÁG – MAGYARORSZÁG 43-59 (13-13, 12-13, 9-10, 9-23) Gereben Lívia: 37 perc, 16 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés.Helyosztó az 5-6. helyért: 2017. augusztus 13. (vasárnap): SPANYOLORSZÁG – MAGYARORSZÁG 55-74 (11-20, 12-24, 12-18, 20-12) Gereben Lívia: 30 perc, 14 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 1 labdaszerzés.Végeredmény: 1. Belgium. 2. Szerbia. 3. Franciaország. 4. Cseh Köztársaság. 5. Magyarország. 6. Spanyolország. 7. Szlovénia. 8. Svédország. 9. Horvátország. 10. Olaszország. 11. Oroszország. 12. Bosznia-Hercegovina. 13. Lettország. 14. Litvánia. 15. Törökország. 16. Görögország

U16 A-divíziós Európa Bajnokság2017. augusztus 4-12. között a franciaországi Bourges városában rendezték az U16-os Európa Banjokságot. A KSC-s Vincze Nikolettet soraiban tudó magyar váloga-tott szenzációs teljesítményt nyújtva ezüstérmet szerzett a tornát.

Csoportkör: 2017. augusztus 4. (péntek): ROMÁNIA – MAGYARORSZÁG 40-87 (17-19, 10-19, 8-22, 5-27) Vincze Nikolett: 12 perc, 4 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz, 1 labdaszerzés.2017. augusztus 5. (szombat): MAGYARORSZÁG – SZERBIA 75-46 (20-12, 26-7, 15-16, 14-11) Vincze Nikolett: 16 perc, 4 pont, 4 lepattanó.2017. augusztus 6. (vasárnap): OLASZORSZÁG – MAGYARORSZÁG 49-55 (14-7, 10-14, 14-11, 11-23) Vincze Nikolett: 2 perc.Csoportkör végeredménye: 1. Magyarország. 2. Olaszország. 3. Szerbia. 4. RomániaNyolcaddöntő: 2017. augusztus 8. (kedd): MAGYARORSZÁG – FEHÉR-OROSZORSZÁG 64-41 (15-6, 22-8, 14-17, 13-10) Vincze Nikolett: 20 perc, 6

pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 2 labdaszerzés.Negyeddöntő: 2017. augusztus 9. (szerda): OROSZORSZÁG – MAGYARORSZÁG 56-62 (19-20, 12-10, 11-11, 14-21) Vincze Nikolett: 8 perc, 2 pont, 3 lepattanó.Elődöntő: 2017. augusztus 11. (péntek): MAGYARORSZÁG – LETTORSZÁG 63-45 (16-6, 17-15, 17-16, 13-8) Vincze Nikolett: 14 perc, 3 pont, 1 lepattanó, 2 gólpassz, 1 labdaszerzés, 1 blokk.Döntő: 2017. augusztus 12. (szombat): FRANCIAORSZÁG – MAGYARORSZÁG 63-55 (8-13, 18-11, 23-13, 14-18) Vincze Nikolett: 6 perc, 2 pont, 1 lepattanó, 1 gólpassz.Végeredmény: 1. Franciaország. 2. Magyarország. 3. Olaszország. 4. Lettország. 5. Spanyolország. 6. Németország. 7. Oroszország. 8. Lengyelország. 9. Cseh Köztársaság. 10. Horvátország. 11. Törökország. 12. Szerbia. 13. Hollandia. 14. Litvánia. 15. Fehéroroszország. 16. Románia

Slovenia Ball U14 válogatott tornaBár a FIBA az U14-es korosztály számára nem tart Európa Bajnokságot, de a szlovén szövetséggel együttműködve idén is megrendezte a rangos Slovenia Ball tornát. A KSC-s Miklós Melinda és Renczes Rebeka a magyar válogatott megha-tározó tagjaként ezüstérmet szerzett.

Döntő: 2017. augusztus 20. (vasárnap): SZLOVÉNIA – Magyarország 50-44 (6-14, 24-6l, 7-14, 13-10)Miklós Melinda: 30 perc, 8/6 pont, 10 lepattanó, 1 gólpassz, 2 labdaszerzés, 1 blokk. Renczes Rebeka: 18 perc, 2 pont, 4 lepattanó, 1 gólpassz, 1 labdaszerzés.

Végeredmény: 1. Szlovénia. 2. Magyarország. 3. Horvátország. 4. Olaszország

ssssssssssssSéd Nyomda Kft. Otthon a könyvgyártásban!s

MINŐSÉGI TERMÉKEK, KORREKT ÁRAK,PARTNERSÉG A KÖNYVGYÁRTÁSBAN!

Kérje árajánlatunkat!

E-mail: [email protected]ővebb információ:

www.sednyomda.hu

ALISCA BAU Építőipari Zrt.

KIVITELEZÉS FELSŐFOKON7140 Bátaszék, Bonyhádi u. 30. • Tel.: 74/528-070, Fax: 74/528-072

E-mail: [email protected] • Honlap: www.aliscabau.hu

Közműépítési munkáinkkal nagyban hozzájárultunk a XXI. század magas színvo-nalú infrastruktúrájának kiépítésében Magyarországon. Közmű- és szennyvízve-zeték építés, csatornázás és csapadékvíz elvezetés terén számos település prob-lémáját sikerült maradéktalanul megoldanunk, mellyel teljes mértékben európai uniós szintre emeltük hálózati kiépítettségüket. Közel 100 önkormányzattal dol-goztunk és dolgozunk a mai napig településük korszerűbbé és élhetőbbé varázso-lásán. Magyarország mellett Romániában is számos településen építettük ki a szennyvíz-, csapadékvíz- és ivóvízhálózatot.

Egy vállalkozás, amely nem csak kapni, hanem adni is szeret!

Az Ízlelő a családbarát étterem Szekszárd történelmi belvárosában, megújult környezetben várja vendégeit!

www.izleloetterem.hu • [email protected] Szekszárd, Bartina u. 12/a • +36 74 510 406Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 11:30-15:00, szombaton 11:00-14:00

Szekszárd történelmi belvárosában,