Két évvel ezelőtt, 2011-ben ünnepeltük Sepsiszentgyörgy mezővárosként történő okleveles említésének 550. évfordulóját. Az egész évet átfogó ünnepség-sorozat előkészületei során felvetődött, hogy hasznos lenne, ha a város jeles személyiségeiről egy reprezentatív kötet jelenne meg. A kiadvány az 550 éve város Sepsiszentgyörgy ünnepi év során kiadásra készített 550 Könyvek sorozat utolsó, ötödik köteteként került tervbe. A döntés megszületett, megvalósítása azonban objektív okok miatt nem fejeződött be.

Most, egy közel két évre kiterjedő, feszített ütemű kutatói, szerkesztői és szövegírói munka után végre elkészült a lexikon első kötete, mely betűrendben az A-tól a J-ig terjedő szócikkeket tartalmazza. Az eredeti elképzeléshez képest nemcsak a szerkesztési elvek módosultak, a mű tartalmában is sokat bővült, és a könyv korábbi címének a megváltoztatása is indokolttá vált. A nagy volumenű bővítés magyarázata egyszerű: ritkán adódik alkalom arra, hogy egy ilyen témájú, ennyire összetett könyv elkészítését valaki felvállalja, és a kiadással járó anyagi költségek is biztosítva legyenek.

A kötet életrajzi lexikonként csakis azokat a személyiségeket mutatja be röviden, akiknek a halál már lezárta az életpályáját. A közismert, jeles sepsiszentgyörgyi személyiségek mellett mások is bekerültek a könyvbe: olyanok életrajzát és munkásságát is bemutatjuk, akiket elfelejtett a köztudat, már csak a család leszármazottai őrzik emléküket; olyan személyiségeket is felidézünk, akikről amúgy nem szívesen beszélünk; és nagyon sokan vannak olyanok is, akikről már régóta semmit sem tudunk, elfelejtettük őket. Nemcsak a szépirodalom, a képzőművészet, a zene, a színház vagy a különböző tudományok terén munkálkodókat vettük számba, hanem a 16–17. század külföldi egyetemeit látogató diákokat; a magyar szabadságharc tisztjeit, őrnagyi rendfokozattól felfelé azokat a magas rangú tiszteket, akik a világháborúkban szolgáltak; politikusokat, helyi közéleti személyiségeket, kiemelkedő sportolókat is. Ha természetesen adódó elvárás volt, hogy Sepsiszentgyörgy Pro Urbe díjasainak a könyvben a helyük, bele kellett vennünk a város egykori díszpolgárait, és egyenes következményként be kellett mutatnunk Sepsiszentgyörgy egykori országgyűlési képviselőit is.

Egy sepsiszentgyörgyi lexikonnál magától értetődő elvárás, hogy az illető személynek sepsiszentgyörgyi születésűnek vagy illetőségűnek kellett lennie, vagy, ha máshol született is, a városban kellett munkálkodnia. Ezen a szemléleten és elváráson is bővítettünk. Példának a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlése kiadásában 1998-ban megjelent Veszprém Megyei Életrajzi Lexikont vettük, a bátorítást pedig Kónya Ádámnak – a 2000-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent – A Mikóból indultak... című kötete adta. Ha mi, sepsiszentgyörgyiek büszkék vagyunk a Székely Mikó Kollégiumra, miért ne lennénk büszkék a véndiákjaira, azokra, akik nemcsak itt, a városban, hanem Erdély, az egykori Magyarország, Európa vagy a világ valamely sarkában letettek valamit a köz oltárára? Ha Antal Árpád polgármester szavait idézzük: „oly sok minden van, amire mi, szentgyörgyiek büszkék lehetünk”, hát miért ne lennénk büszkék azokra a diákokra, akik Sepsiszentgyörgy valamelyik iskolájának – az egykori Tanítónőképzőnek, az Állami Polgári Fiú- és Leányiskolának vagy a Mikes Kelemen Líceum elődjének – a padjaiban tanultak tudományt, emberséget, kaptak útravalót az életre, és tettek életútjuk során többet a nagy átlagnál?

Előszó

5

Többen vannak olyanok, akik csak néhány évig „koptatták” a sepsiszentgyörgyi iskolák valamelyikének padjait, s életük során sem „döngették az égnek pádimen-tumát”, esetleg csak egy füzetecskényi szellemi munkájuk, csupán néhány írásuk jelent meg nyomtatásban – de hát ők is a mieink, akárcsak a „nagyok”. Raksányi Gellért színművész csupán két évig (1941–42) volt mikós diák, de élete során mindig szívesen emlékezett vissza arra, hogy olyan jókat soha nem focizott, mint diákkorában Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban. Szintén kevés ideig (1922–25) volt sepsiszentgyörgyi Baróti Dezső, az irodalomtörténész, idős korában azonban azt vallotta egyik levelében, hogy a Székely Mikó Kollégiumtól egész életére kiható ösztönzést kapott, emberséget, erkölcsöt, és ez a kollégium volt az, amely az irodalom szeretetére nevelte.

Vallomások hiányában nem tudhatjuk, mennyire mély nyomot hagyott az egykori sepsiszentgyörgyi diák lelkében az itt töltött néhány év, mennyiben formálta az iskola, mennyi ösztönzést adott az alkotásra, ezért csak annyit tehetünk, hogy a fellelhető adatok alapján egybefoglaljuk és közreadjuk az illető életrajzát, munkásságát, minden kritika és állásfoglalás nélkül. Példaként a két izraelita származású Kahána testvért említhetjük. Ők egy-két évig voltak diákok a városunkban. Kahána Ernőről, a baloldali eszméket valló orvosról csak a lánya által írt életrajzból tudjuk, hogy Sepsiszentgyörgyön tanult. Bátyja, Kahána Mózes, az ugyancsak baloldali beállítottságú, kommunista elveket valló író azonban önéletrajzi regényében külön fejezetben emlékezett meg sepsiszentgyörgyi tartózkodásáról. Leírta, hogy Sepsiszentgyörgyön látott először országos vásárt, itt járt először színházba, itt játszott a város gyermekeivel és a mikós diákokkal a Liboc nevű réten, valahol a mostani városi piac környékén.

Van, aki Sepsiszentgyörgyön született, a város szülöttjének tartjuk, de innen távol lett nevezetessé. Ilyen például Kozák Gábor József cigányprímás vagy Kultsár István Gusztáv olimpikon, atléta, hírlapíró. Hasonló a helyzet azokkal a személyekkel, akik nem a városunkban születtek, nem itt tevékenykedtek, de idős korukban Sepsiszentgyörgyöt választották lakhelyül, itt éltek közöttünk halálukig. Ide sorolható Fejér Miklós tanár, tankönyvíró, ilyen a város közös temetőjében nyugvó Kovács András, a székely szombatosok tragikus sorsát megörökítő író és az árnyékában meghúzódó Ferencz Erzsébet újságíró, a Dolgozó Nő munkatársa.

Sokan megkérdezhetik, a magyarság szempontjából mennyiben jeles em ber egy olyan személyiség, akinek legtöbb tette éppenséggel Háromszék magyar sága ellen irányult. Elég felemlíteni Kovászna megye néhai prefektusát, az 1930-as évek Háromszékének egykori kormánymegbízottját, Bidu Valeriut. Nem feledjük el, hogy az 1930-as években Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön magyar emlékműveket romboltatott le. Szemszögünkből semmi esetre sem jeles, de „kitűnő ember” a másik fél szemében, hős, aki a „sok százados magyar rabiga után” az „elszékelyesített ősi román földet” minden igyekezetével románná szerette volna varázsolni. Ugyanígy megkérdőjelezhető, hogy van-e keresnivalója ebben a könyvben Kahána Ernőnek, aki Petru Groza és Emil Bodnaraş személyi orvosa volt, vagy a sepsimagyarósi születésű Jancsó Istvánnak, akit Horthy Miklós kezelőorvosaként ismerünk. Kamenitzky Árpád Erdélyt féltő revizionista volt, de szenny nem tapadt a kezéhez; lánytestvére, Etelka (írói álnevén Ádám Éva) hasonlóan gondolkodott, ő sem tudott belenyugodni Trianon diktátumába.

Ítélkezni, szelektálni ebből a szempontból azonban nem a mi dolgunk. Az éremnek két oldala van – szokták mondani. Audiatur et altera pars – halljuk a másik oldalt is –, tartja a latin közmondás. A lexikon összeállításakor a vezérelvünk az volt, hogy ha nevükkel valahol találkozunk, tudjunk utánanézni, legyen támpontunk elhelyezni az elménkben felépített tudástárban. Ezért, amennyiben lehetőségünk volt, igyekeztünk tárgyilagosan bemutatni személyüket egy-egy szócikk erejéig.

6

nyugalmazott tanárnak, Bálinth Gyula özvegyének, Becsei Gyulának, József Álmos nyugalmazott tanárnak, Sántha Imre Géza művészettörténésznek, Váry O. Péter újságírónak, Pénzes Lóránd tanárnak, Varga-Berde Máriának, Köllő Zsolt Ágoston tanárnak, B. Kovács András újságírónak, Márton Gézáné Botka Annamáriának, Kónya Éva tanárnőnek, Kocs Irén muzeológusnak, Lokodi Anna könyvtárosnak, Fekete Réka újságírónak, Fekete Lászlónénak, Mihálcsa Gyulának, Csutak Tamásnak, néhai Tiboldi Zoltán tanárnak, Incze Györgyi Juditnak, Kelemen Lajosnak, Szonda Szabolcsnak, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójának, Beke Csongornak, Darvas László színművésznek, Ádám Gábornak, Kudelász Nóbelnek, Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató muzeológusnak, a Háromszék napilap szerkesztőségének és a Székely Nemzeti Múzeumnak. Külön köszönet illeti a könyvön dolgozókat, Knop Ildikó, Gombos Zoltán, Vasiliu Anna, Henning János, Kusztos Attila alkotta „munkacsoportot”. Hálával tartozunk a kötet anyagát lektoráló Cserey Zoltán nyugalmazott történész-muzeológusnak és a szöveg tartalmi-nyelvi gondozását végző Kinda István néprajzkutató muzeológusnak. Értékes segítségüket azzal becsüljük fel, ha már most jelezzük: a lexikon K–Zs szócikkeket tartalmazó második kötetének kiadása során is elengedhetetlen valamennyiük segítsége és a Bethlen Gábor Alap, valamint Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának a nagyvonalú támogatása.

Demeter LajosSepsiszentgyörgy, 2013. március 1.

8

A, Á 11

ADORJÁN GÁBOR, kisadorjáni (1892. nov. 3., Héjjasfalva – 1958. ápr., Marosvásárhely) – tanár, re‑formátus lelkész. Apja Adorján László református lelkész. Any‑ja Horváth Coelesztina. Felesé‑ge Bertalan Erzsébet, a sepsiszent‑györgyi tanítónőképző matematika tanárnője. Gyermekei: Márta (szü‑letett 1929‑ben) és Erzsébet (szüle‑tett 1932‑ben).

Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Székelyudvarhelyen a Református Kollégiumban végezte, ahol 1911‑ben érettségizett. A ko‑lozsvári Ferenc József Tudomány‑egyetem matematika és termé‑szettudományi fakultásán végzett 1915‑ben a matematika és ábrázoló geometria szakon.

1915–1923 között a sepsiszent‑györgyi Református Székely Mikó Kollégiumban tanított, előbb segéd‑, majd rendes tanár. Az 1916‑os me‑neküléskor rövid ideig Nagyenyeden tanított. Matematikát és fizikát adott elő, fiatal tanárként konviktusgazda, internátusi és konviktusi felügye‑lő. 1923‑tól a kolozsvári Református Kollégium helyettes tanára. Időköz‑ben befejezte nyolc féléves teológiai tanulmányait. 1925. október 1‑jétől Dicsőszentmárton református lelké‑sze lett. Pappá 1926‑ban szentelték.

Aktív részt vállalt a vidéki poli‑tikai és kulturális életben. Dicső‑szentmárton városi tanácsosa, a Kis‑Küküllő vármegyei Magyar Párt intézőbizottságának tagja, a vá‑rosi Magyar Párt alelnöke, a hely‑beli Református Dalárda díszelnö‑ke és ügyvezetője, egyházmegyei tanácsos, a Kis‑Küküllői Egyházme‑gye tanfelügyelője. 1937‑től haláláig Marosvásárhelyen a Gecse úti gyü‑lekezet lelkipásztora elnök‑lelkész‑ként. Politikai magatartása miatt az államhatalom részéről atrocitások érték.

Önálló művei: Kereszt (Kolozs‑vár, 1930); Az Istenes vénember (Ko‑lozsvár, 1930); Károlyi Gáspár emlé­

kezete (Kolozsvár, ?); Lelkipászto­ri levél a Tg. Mureş­marosvásárhelyi reformátusokhoz. Az üzenet ez: Ugy szerette Isten a világot, hogy az ő egy­szülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök éle­te legyen. Advent. (Ján. 3:16.) (Ma‑rosvásárhely, 1937).

Az erdélyi közélet lexikonja. Szerkesztette Damó Jenő. Timişoara–Arad, 1931, 238. | Em-lékkönyv a reformáció négyszázados évfordu-lójára. Szerkesztette Tőkés József. Sepsiszent-györgy, 1918, 176. | Gulyás Pál: Magyar írók éle-te és munkái. I. Budapest, 1939, 147. | Székely-föld írásban és képben. Szerkesztette Dávid Jó-zsef. Budapest, 1941, 1. | Monoki István: Magyar könyvtermés Romániában. 1919–1940. http://monoki.adatbank.transindex.ro. | Iskolatörténe-ti különgyűjtemény. Albert Ernő, Berde Zoltán, Csikós Júlia gyűjtése (Székely Mikó Kollégium nagykönyvtára) | 1956 előtt és 1965 után politi-kai okokból meghurcoltak. http://www.eme.ro/erdelyi56/adatnevsor.htm.

ÁGOSTON MARISKA, Mária (1874. júl. 5., Sepsiszentkirály – ?, Sepsi szentkirály) – apja Ágoston Pál (1830–1887), sepsiszentkirályi re‑formátus lelkész. Anyja Száraz Bor‑bála. Az öt testvér közül (Géza, Gizella, Béla, József és Mária) ő volt a legkisebb. Alig volt tizenhárom éves, mikor az apja elhalálozott.

(Bátyja, Béla 1870. augusztus 15‑én született Sepsiszentkirályban. Sepsiszentgyörgyön és Kolozsvárt tanult, majd a Paedagogium hallga‑tója Budapesten. 1894‑től elemi is‑kolai tanító a fővárosban, 1920‑tól igazgató, 1934‑ig polgári iskolai ta‑nár. 1936‑ban Rákoshegyen élt. Cikkei és tanulmányai a korabe‑li szaklapokban jelentek meg. Má‑sik bátyja, Béla, papjelölt korában, 1890‑ben, nővére, Gizella hajadon‑ként, 1888‑ban halt meg.)

Elemi iskoláit feltehetően szülő‑falujában, a felsőbb osztályokat a sepsiszentgyörgyi Állami Polgári Leányiskolában végezte. Iskolái be‑fejezése után édesanyja birtokára vonult vissza. Verseit a Tolnai Világ­ Lapja (1904), a Magyarország

(1914), a Székely Újság, a Haladás, a Cimbora és a Lelkésznaptár közölte. A Székely Nép 1920‑ban egy, 1921‑ben, 1922‑ben és 1923‑ban három‑három, 1928‑ban két versét és alkal‑mi költeményét jelentette meg. Sepsiszentkirályban tudnak róla, hogy néhány szép halotti búcsúzta‑tó verset írt. A román kommunista hatalom idején kuláklistára került. A sok szenvedés keménnyé és el‑szánttá tette, nem egyszer szembe‑szállt az új hatalommal, több pert is folytatott ellene, eredménytelenül. Ebben az időszakban írt keserű, rendszerellenes verseit falus tár sá‑nak, Kiss Kálmánnak adta át meg‑őrzésre, aki óvatosságból a sepsi‑szentgyörgyi bíróság régi iratköte‑geibe rejtette azokat.

Kúriáját a Magyarországon élő rokonság visszakapta, rendbe hozta.

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. I. Buda-pest, 1939, 274, 281. | Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató közlése.

ALBERT KÁROLY (1858, Ko‑lozsvár – 1895. szept. 29., Kolozs‑vár) – tornatanító, sportszakíró, vívó, az erdélyi atlétika egyik kora‑beli bajnoka.

A, Á12

Iskoláit szülővárosában végez‑te, 1877‑ben tornatanítói oklevelet szerzett. 1877–1878‑ban Nyárádi Lajos segédjeként Kolozsvárt mű‑ködött, két iskolában is segédtor‑natanár volt. Majdnem minden sportágat kipróbált. Bekapcsolódott a testnevelési és atlétikai mozgal‑makba, a helybeli sportegyesületek, ‑klubok aktív tagja. Ekkor jelentek meg első, sporttal kapcsolatos írásai is.

Már több sportág kitüntetettje, amikor 1879‑ben Sepsiszentgyörgy‑re került. A Székely Mikó Tanodába hívták meg rendes torna‑ és közta‑nítónak. Nagy lendülettel kezdett munkához, nemcsak az iskolájában, hanem a városban is. Amellett, hogy az előkészítő osztály irányításával, az ifjúsági könyvtár, valamint – 1881–1882 között – a tanári kézikönyvtár kezelésével bízták meg, vívókört ala‑kított, tornát tanított nemcsak a diá‑koknak, hanem a nyári szünidő alatt a felnőtteknek is. A felszerelések egy részét a maga előlegezte pénzből vásárolta meg, maga rendezte be a tornahelyiséget is. „A tornászatot annyira megkedveltette mind a ta‑nulókkal, mind a szülőkkel, hogy az évzáró tornavizsgák valóságos ünnepek voltak, melyekre a szülők messzi vidékről is belátogattak”. Az 1881/82‑es tanévben nem tanított folyamatosan. Kolozsváron bene‑vezett a helybeli sportklub verseny‑gyaloglására, majd Bánffyhu nyadon tőrvívást mutatott be laborfalvi Benke Ferenccel. 1882 decemberé‑ben díszbemutatót tartottak Sepsi‑szentgyörgyön a vívókör keretében, amelyre a kolozsvári Főző István vívómestert hívták meg egy három hónapos vívótanfolyam megtartá‑sára, melyen a meghívottal többek között „vítőrvívást”, illetve „nápolyi vívást vítőr és tőrrel”‑t mutattak be.

A nőket is sportra buzdította, ezért népszerűsítő cikksorozatot indított a helyi Nemere lap hasáb‑jain Egy pár vonás a női tornászás

köréből címmel, Csak egy ép, egész­séges anya szülhet ép és erős gyer­meket mottóval, amely 1883‑ban egy olyan kisvárosban, mint Sepsi‑szentgyörgy, nem csekély merész‑ség volt.

1884‑ben a Kolozsvári Torna‑vívó Intézet igazgatóválasztmá‑nya az intézet tornatanárának hív‑ta meg. Tornát tanított a római ka‑tolikus, a református és az unitári‑us gimnáziumok I–VIII., a Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet és a Magyar Királyi Polgári Fiúis‑kola I–IV. osztályainak. Öt iskolá‑ban heti harminc órában 1394 ta‑nulóval foglalkozott. Újból bekap‑csolódott a sportéletbe. 1885‑től a Kolozsvári Atlétikai Klub műveze‑tője lett. Úgyszólván minden sport‑ágban versenyzett, cikkeket írt a szaklapokba, kirándulásokat, kerék‑pártúrákat szervezett, melyekről be‑számolókat is írt. 1888‑ban például értékelték, hogy a sportirodalom te‑rén érdemei elévülhetetlenek, „írá‑saival elárasztja a hazai összes sport‑lapokat, irányt és útmutatást ad a testgyakorló egyesületeknek a sport terén való helyes és gyakorlati hala‑dásra”. Ugyanebben az évben aktív sportolóként a Kolozsváron rende‑zett síkfutás győztese lett, súlydo‑básban a 8 kilogrammos golyóval 10,4 métert dobott, a Désen rende‑zett versenyen bronzérmet, távolug‑rásban ezüst‑ és bronzérmet, „ke‑rékpár műversenyben” ugyancsak ezüstérmet nyert.

Rendszeresen szervezett verse‑nyeket, nevéhez fűződik az első Er‑dély‑szintű iskolás tornaverseny szervezése, amiért külön elisme‑réssel illették. Az aktív sportolást 1890‑ben hagyta abba. 1895. júni‑us 1‑jéig a Kolozsvári Torna‑vívó Intézetnél működött. Kard‑, tőr‑ és ökölvívást oktatott, nagy buzgóság‑gal és hozzáértéssel készítette nö‑vendékeit a millenáris tornaverse‑nyekre, azonban a felkészüléseknek korai halála véget vetett. A szegény

sorsban hátrahagyott özvegyén és árváin közadakozással próbáltak segíteni.

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. I. Bu-dapest, 1939, 345–346. | Csikósné Péter Júlia: A Székely Mikó Kollégium könyvgyűjteményei. In Emlékkönyv a Székely Mikó Kollégium alapítá-sának 150 éves jubileumára. Szerkesztette, gon-dozta Árvay Katalin és Dobra Judit. Sepsiszent-györgy, 2009, 36, 39, 41. | Kisgyörgy Benjámin: Albert Károly (1858–1895). Gyökerek, XI. évf. (1977) 1. (41.) sz. 77–80. | Kisgyörgy Benjámin: Mementó. Háromszék, 1995. április 10. 1404. sz. | Killyéni András: Kolozsvár testnevelő tanárairól. www.rmpsz.ro/web/images/magiszter/2007_osztel/22.pdf.

AMBRUS SÁNDOR (1909. jún. 5., Világos – 2003. dec. 9., Temes‑vár, temetése napja) – színész, Sep‑siszentgyörgy Pro Urbe díjas pol‑gára. Apja Ambrus Béla tisztvise‑lő, anyja Buday Gizella. Felesége Hegyessi Magda színésznő. Lányai Ágnes (született 1937, tanítónő) és Éva (született 1939, építőmérnök).

Kassai Károly színiiskolájában végzett Temesváron. Itt lépett fel először Franyó Zoltán társulatával 1925‑ben. 1928‑ig Kassai Károly és Franyó Zoltán társulataiban ját‑szott. 1929‑től ökölvívó bíró, 1938‑tól nemzetközi mérkőzéseket

A, Á 13

vezető bíró. 1940‑ben az első ma‑gyar–román bokszmérkőzésen ring‑ és pontozóbíró volt. Mérkőzéseket vezetett Budapesten, Bécs ben, Belg‑rádban, Prágában, Sepsiszentgyör‑gyön is. 1932–1934 között magán‑kereskedő Temesvá rott, majd Buda‑pesten.

1945‑től a temesvári Népszín‑házhoz szerződött. 1948–1949‑ben a temesvári ARLUS kultúrcso‑port színésze és művészeti vezető‑je. 1949‑től 1970‑es nyugdíjazásá‑ig a Sepsiszentgyörgyi Állami Ma‑gyar Színház tagja. 1992‑ben meg‑özvegyült. Élete utolsó hónapjai‑ban teljes vakságban élt. Halála előtt egyik lánya hazavitte Temesvárra. Ott hunyt el.

Eredményes sporttevékenységé‑ért oklevelekkel jutalmazták. Mun‑kássága elismeréséül Sepsiszent‑györgy városától 1999‑ben Pro Urbe díjat kapott.

Művészi pályája során Sepsi‑szentgyörgyön 145 szerepet játszott, főként epizódszerepeket. 1949‑ben Lucia Demetrius Válaszúton című darabjában „a fiatal Ambrus Sándor rövidke szerepe puszta egyéniségé‑vel éreztetni tudta, miért esett ép‑pen rá a munkások választása, hogy az államosított gyár első munkás‑igazgatója legyen” – dicsérte meg a Népújság kritikusa.

Főbb szerepei: Duda Gyuri (1947, Temesvár, Molière: Duda Gyuri/Dandin György, avagy a megcsalt férj); Bocsarov (Rahmanov: Viharos alkonyat); Jegyző (Darvas József: Szakadék); Brau igazgató (1949, Sepsiszentgyörgy, Lucia Demetrius: Válaszúton); Bence (1949, Szigligeti Ede: A csikós); Noszty Feri (1949, Mikszáth Kálmán: Különös házas‑ság); Csendőr őrmester (1949, Corneliu Dragomir: A 88‑as számú őrház); Kerren rendőr őrmester (1950, Edward Chodorov: Riggs igazgató bűne); Mangoveanu (1950, Lucia Demetrius: Új meder); Öreg bányász (1950, A. Kornejcsuk: Örök

ifjúság); Howard Merrik író (1951, kettős szereposztásban Lavotta Károl lyal, Gow – d’Usseau: Mélyek a gyökerek); Maurique főnemes (1951, Lope de Vega: Juhok itatója); V. ka­tona (1951, B. Lavrenyev: Amerika hangja); Pjotr Moroz, a halász (1952, A. Kornejcsuk: Bodzásliget); Idős férfi (1952, Móricz Zsigmond: Ro‑konok); Onofrei (1952, Lucia Deme‑trius: Mai emberek); Szentgáli kano­nok (1953, Mikszáth Kálmán: Külö‑nös házasság); Bíró (1953, Ivan Franco: Az ellopott boldogság); Házmester (1953, Csiky Gergely: In‑gyenélők); Kolhozelnök (1953, Ilf – Petrov – Katajev: Gazdag feleség); I. szpáhi (1954, Martos Ferenc: Gül Baba); Rugyenko, mérnök (1954, E. Mihajlov – L. Szamoljov: Titkos há‑ború); Costea (1954, Balla Károly: Gyalogfecske); Pavel Szemjonovics Bereszt (1954, A. Kornejcsuk: Fehér köpeny); Mitică Ionescu (1954, Aurel Baranga: Kerge birka); Edző (1955, Péter Antal – Berkó György: Száll a labda); Tábornok (1955, Kál‑mán Imre: A csárdáskirálynő); Dougyera (1955?, Stehlik: Két em‑ber a veremben); Octavio (1956, Lope de Vega: A kertész kutyája); Egy munkás (1956, Novák Anna: Kovácsék); Csendőr őrmester (1956, Barta Lajos: Zsuzsi); Göre bíró (1956, Gárdonyi Géza: A bor); Bikás Jani (1957, Francisc Munteanu: Selyemrokolya); Szőlősi plébános (1958, Gárdonyi Géza: Lámpás); Id. Rácz (1960, Simon Magda: Százhá‑zas lakodalom); Robert de Baudri­court (1962, George Bernard Shaw: Szent Johanna); Fogadós (1964, W.  Shakespeare: Windsori víg asz‑szonyok); Verzeanu ezredes (1964, Horia Lovinescu: Boga nővérek); Sztyepán Iljics Uhoretov, rendőrfel­ügyelő (1965, Ny. V. Gogol: A revi‑zor); Tacu (1965, Aurel Baranga: Ádám és Éva); Tanácstag (1965, W. Shakespeare: Othello); Végrehajtó (1965, Augustin Cuzzani: A közép‑csatár hajnalban hal meg); Őrnagy

(1965, Mihail Sebastian: Játék a bol‑dogsággal); Lizmann (1966, Molnár Ferenc: Liliom); II. Ácsorgó (1967, George Bernard Shaw: Pygmalion); Sieniawski nagyhetmán (1968, Veress Dániel: Mikes); Plébános (1968, Tamási Áron: Énekes ma‑dár); Howard (1969, Thomas Brandon: Charley nénje); Thomas (1969, Thomas Brandon – Halász Rudolf: Charley nénje); Tölgyesi Kelemen, rendező (1969, Aurel Baranga: Izabella).

Népújság, 1949. október 15., december 24. | Sza-bad Szó, VI. évf. (1949) 240. sz. | Kolozsvár, 1950. február 3. | Katona Szabó István: Színházi Kis-lexikon (1944–1981). In Színjátszó személyek. A Hét évkönyve 1982. Szerkesztette Kacsir Mária. [Bukarest, 1982] 190. | Magyar Színházművésze-ti Lexikon. Főszerkesztő Székely György. Buda-pest, 1994, 24. | Háromszék, 2003. december 12. 4038. sz. | Kudelász Ildikó: Színház volt az éle-tük. Háromszék, 2005. október 29. 4609. sz. | Pro Urbe Sepsiszentgyörgy [Sepsiszentgyörgy, 2006]. 23. | Plakátgyűjtemény (Székely Nemzeti Múze-um). | Újságcikkgyűjtemény (Tamási Áron Szín-ház). | László Károly nyugalmazott színművész szíves közlése.

AMON, GUSTAV ADOLF, Ritter von Treuenfest (1825. jún. 29., Mainz – 1911. szept. 11., Korneuburg) – őrnagy, hadtörténész, az 1890‑es évektől Sepsiszentgyörgy díszpolgá‑ra. Katonacsaládban született. Ró‑mai katolikus vallású. A családi ha‑gyományok szellemében katonai neveltetésben részesült.

Az iskolái elvégzése után 1841. április 13‑án kadétként lépett be az osztrák hadsereg 31. gyalogezre‑débe. 1848‑ban hadnagy Aradon, 1849 májusától Olaszországban szolgált. Részt vett az 1848/49‑es magyarországi szabadságharc és az 1859‑es olaszországi forradalmi mozgalmak leverésében. 1854‑től százados. Solferinónál megsebesült. A magentai ütközetben nyújtott tel‑jesítményéért a Katonai Érdemke‑reszt III. osztályával tüntették ki. 1863‑ban „hűséges” minősítéssel a Lipót‑rend lovagja lett. 1885‑ben

100 B

györgy, 1998, 60, 64. | Kisgyörgy Zoltán: Dr. Borsay László. Háromszék, 2011. november 16. 6943. sz.

BOTKA LÁSZLÓ JÓZSEF (1927. jún. 26., Szatmárnémeti – 2008. júl. 6., Sepsiszentgyörgy) – színművész. Református vallású. Apja Botka Lajos csizmadia, anyja Gábor Ilona. Felesége Márton Mária. Lánya Már‑ton Gézáné Botka Annamária.

Tanulmányait a szatmárnémeti polgári iskolában végezte. Pályáját 1943‑ban a Vasas Munkásszínpad Műkedvelő Színjátszó Csoportjában kezdte. Első szerepe Peti, az öreg cigány volt A cigány című népszín‑műben. Miközben esténként fellé‑pett, lakatosként a Princz edény‑gyár ban dolgozott. 1946. május 13‑án vitéz Jakabffy Dezső szín‑társulatához hívta, ahol kórista és segédszínész volt. Itt a Virágvasár­nap című darabban lépett fel. Szülei akarata ellenére vándorszínésznek állt, elszökött otthonról és elszer‑ződött Király László Erdélyi Kol‑lektív Színházhoz. Nyomban szere‑pet kapott, a Júlia című operettben az ifjú Kálmánt alakította, partne‑re a későbbi neves énekes, Kovács Apollónia volt. A társulattal Enyed, Régen és Dicsőszentmárton között „kóborolt”, s mint bonviván játsz‑

hatta Maxi grófot a Mágnás Miská­ban, Bódi grófot a Nótás Kapitány­ban, Ferkót A nóta végében, Ferit a Vadvirágban. 1946‑ban megvált a társulattól, és elszerződött a Vajda András által igazgatott társasághoz. Hamarosan megvált tőlük is. 1946. szeptember 15‑től Gáthi Magda Erdélyi Magyar Színházához szerző‑dött. Leginkább táncoskomikusként „villogott”, nem kevés sikerrel jár‑ták be Dél‑Erdély településeit. 1947 januárjában a petrozsényi Mun‑kás Színház szerződtette. Itt Dar‑vas Dezsővel, Polgár Annával, Szir‑mai Gabriellával, Kiss Ellivel, Berkó Györggyel, későbbi sepsiszentgyör‑gyi kollégáival lépett fel. Az év vége felé a társulat feloszlott, Jódy Ká‑ rolyhoz, a vándortársulatok közül a legrangosabbhoz szerződött, s már decemberben, mint vezető táncos‑komikus a Száz piros rózsában „tün‑dökölt”. Ekkor játszta el A csárdás­királynőben Bóni grófot, a Viktó­riában Rigó Jancsit, Maxim Gor‑kij Éjjeli menedékhelyében Aljoskát, felléphetett a Szibillben, a Kaméliás hölgyben, a Dankó Pistában.

Az államosítás miatt a vándor‑társulat 1948. december 6‑án meg‑szűnt. Mint táncoktatót és tánc‑csoportvezetőt a nagyváradi Főnix nevű gyárba vették fel. 1949 nya‑rán dr. Gróf László színész‑rendező versenyvizsgával a Nagyváradi Álla‑mi Színházhoz alkalmazta, de négy hónap után katonai szolgálatra kel‑lett mennie. 1951‑ben leszerelt, Sep‑siszentgyörgyre jött. Nyugdíjazásáig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház népszerű karakterszínésze és komikusa volt. Vígjátékban, drá‑mai szerepekben egyaránt jelentő‑set alkotott. D. R. Popescu Cézár, a kalózok bohóca című darabjában pantomim művészként tűnt ki.

Rendszeresen fellépett a kabaré‑műsorokban. Sok alkalmi előadá‑sa volt Berkó Györggyel. 1987. júli‑us 1‑jével nyugdíjba ment. Utána is játszott: 1992–1993‑ban Szatmár‑

né metiben a Napsugár fiúkban, Jevgenyij Svarc Az árnyék című darabjában mint eszelős Pénzügy­miniszter, 1995‑ben Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színhá‑zak Fesztiválján megkapta a Leg‑jobb Férfi Epizód Alakítása Díjat. 1996‑ban Molière Scapin furfang­jaiban az apa, Argante szerepéért a Színészi Alakítás Díjat nyerte el. A Szentgyörgyi István‑díjat 1998 őszén, Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe díját 2001‑ben kapta meg. A magyar színházművészet szolgála‑táért Budapesten 2005. december 1‑jén a Magyar Játékszíni Társaság Hűség‑díját nyerte el.

Filmszerepek: 1982‑ben Demián József Szivárványbuborékok (Baloa ne de curcubeu) című filmjében a falu trombitását játszotta. Rövid epizód‑szerepet kapott Kisvárdán a Horváth Z. Gergely rendezésében filmre vitt Bál a pusztában darabban, az 1999. március 11‑én bemutatott Kínai védelem című akciófilmben (forga‑tókönyvét Tompa Gábor és a sepsi‑szentgyörgyi születésű Csiki László írta), ő volt a pártház kapusa.

Utoljára 2008. június 28‑án lépett fel Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabjá‑ban, a lakáj szerepében. Sepsiszent‑györgy és egyben Erdély utolsó ván‑dorkomikusa ötvenhét éven át szol‑gálta Székelyföld közönségét. 2009. július 9‑én a Tamási Áron Színház előcsarnokából helyezték nyuga‑lomra a Vártemplom melletti refor‑mátus temetőbe.

Főbb szerepei: Francia király (Kacsóh Pongrác: János vitéz); Aljoska (1947, Maxim Gorkij: Éjje‑li menedékhely); Fitz (Victor Jacobi: Leányvásár); Miska (1951, N. M. Gyakonov: Házasság hozomány‑nyal); Spiridon (1952, Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka, ket‑tős szereposztásban Lelkes Gábor‑ral); Niţa (1952, Ion Luca Caragiale: Útitárs, kettős szereposztásban Lel‑kes Gáborral); Inas (1952, Móricz

101B

Zsigmond: Rokonok); Jegyző (1950, Molière: Férjek iskolája); Cherubin (1953, Beaumarchais: Figaro házas‑sága); V. parasztlegény (1953, Ivan Franco: Az ellopott boldogság); Jan­kó, a házmester fia (1953, Csiky Ger‑gely: Ingyenélők); Sibanov, a sofőr (1954, E. Mihajlov – L. Szamoljov: Titkos háború); Vaszja Koskin, ten­gerész (1954, Ilf Petrov – Valentin Katajev – Szécsi Lajos: Gazdag fele‑ség); Zülfikár (1954, Huszka Jenő: Gül Baba); Munkás (1954, Balla Károly: Gyalogfecske); Vászja, a sofőr (1954, A. Kornejcsuk: Fehér köpeny); Vasile Bontaş (1954, Aurel Baranga: Kerge birka); Janika, a kukta (Péter Antal – Berkó György: Száll a labda); Bóni gróf (1955, Kál‑mán Imre: A csárdáskirálynő, ket‑tős szereposztásban Vadász Zoltán‑nal); Márk (1956, V. A. Dihovicsnij: Nászutazás); Cobus (1957, Hermann Heijermans: Remény); Bíró Sanyi (1957, Francisc Munteanu: Selyem‑rokolya); Jása (1958, Vladimir Skvarkin: Csecsemő apát keres); Lekenczey (1959, Móricz Zsig‑mond: Úri muri); Állomásfőnök (1959, Mihail Sebastian: Névte‑len csillag); Dauphin (1962, George Bernard Shaw: Szent Johanna); Zigu (1961, Alexandru Voitin: Emberek, akik hallgatnak); Hoffmann bácsi (1962, Gábor Andor: Dollárpapa); Caius doktor (1964, W. Shakespeare: Windsori víg asszonyok); Pjotr Ivánovics Bobcsinszkij ( 1965, Ny. V. Gogol: A revizor); Pista (1965, Vir‑gil Stoenescu: Kényeske); Riporter (1965, Augustin Cuzzani: A közép‑csatár hajnalban hal meg); Fouché (1966, Victorien Sardou: Szókimon‑dó asszonyság); Hugó (1966, Molnár Ferenc: Liliom); Józsi bácsi (1966, Móricz Zsigmond: Kismadár); Turcu alorvos (1967, Lucia Demetrius: Találkozás évek múltán); Mózsi (1967, Victor Ion Popa: Józsi, Mózsi és Mehemed); Mr. Paton (1968, W. S. Maugham: Imádok férjhez men‑ni); Szépréti Tóbiás (1969, Aurel

Baranga: Izabella); Dávid János, nemzetőr (1969, Sombori Sándor: Gábor Áron); Részeg (1969, Németh László: Papucshős); A fogadós (1970, J. W. Goethe: Bűnrészesek); II. sír­ásó (1971, W. Shakespeare: Ham‑let); Alexandria rendőrfőnöke (1972, Szemlér Ferenc: Appellész külö‑nös kalandja); Baranyi Ákos (1972, Szinetár György: Susmus); A kántor (1973, Petőfi Sándor – Simon István: A helység kalapácsa); Ilie (1973, Lucia Demetrius: Három nemzedék); A színész vőlegény (1973, A. Arkanov – G. Gorin: Világraszóló lakoda‑lom); A jegyző (1974, Tamási Áron: Tündöklő Jeromos); Egy vadász (1974, Joseph Heller: Megbombáz‑tuk New Havent); A „gombfejű” (1975, Vasile Rebreanu: Juhmarta ember); Jámborlelkű Flórián (közös szereposztásban Völgyesi Jánossal, 1975, Aurel Baranga: Jámborlelkű Szent Flórián); Főpincér (1975, Geor‑ge Bernard Shaw: Sosem lehet tud‑ni); Rendőrbiztos és A koldus (1976, George Ciprian: Gácsérfej); Vizsgá­lóbíró (1977, Ştefan Berciu: Leszá‑molás); Orvos (1977, Emil Poenaru: Holt peron); Fráter Timóteusz (1978, Niccolò Machiavelli: Mandragóra); Iordache (1979, Ion Luca Caragiale: Farsang); Köteles (1979, Tamási Áron: Hullámzó vőlegény); Nagy­papa (1980, Csiki László: Nagypapa látni akar benneteket); Dandanache (1981, Ion Luca Caragiale: Az elve‑szett levél); Cassagne (1984, Georges Feydeau: A nadrág); Ferapont, az öreg szolga (1984, Anton Pavlovics Csehov: Három nővér); Küldönc (Erdman: Az öngyilkos avagy a véreshurka bosszúja); Spiridon (Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjsza‑ka); Harpagon (1986, Molière: A  fösvény); Káplár (1993, Hervé: Nebáncsvirág); Argante (1995, Molière: Scapin furfangjai); Pénz­ügyminiszter (1995, Jevgenyij Svarc: Az árnyék); Papa (1995, Szép Ernő: Vőlegény); Evader Alfréd (1996, Stanislaw Ignacy Witkiewicz: Vízi‑

tyúk); Nikita (1997, Tamási Áron: Vitéz lélek); Truffaldino (1998, Carlo Goldoni: Két úr szolgája a Komédia‑színházban); Rettegi Fridolin, szín­igazgató (1998, Paul Schönthan – Kellér Dezső – Szenes Iván – Hor‑váth Jenő – Franz Schönthan: A szabin nők elrablása); Lapaglia Luigi (1999, Aldo Nicolaj: Hár‑man a padon); A lakáj (2000, Mol‑nár Ferenc: Játék a kastélyban); Egy agg eretnek, Második gyáros, Aggas­tyán, Kriszposz (2001, Madách Imre: Az ember tragédiája); Baptist (2002, Georges Feydeau: Bolha a fülbe); Max (2002, Thuróczy Katalin – Hor‑váth Károly: Filléres komédia); Pis­ta (2002, Heltai Jenő: Tündérlaki lányok); A szőnyegkereskedő (2004, Bertolt Brecht: Jóembert keresünk); 6. tanácstag (2004, W. Shakespeare: Othello, a velencei mór); Leopold Mária, Lippert­Weilersheim herce­ge (2005, Kálmán Imre – Leo Stein – Béla Jenbach: Csárdáskirálynő); Öreg (2006, W. Shakespeare: Mac‑beth); Valentin, lakáj (2008, Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő).

Vörös Zászló, 1953. február 7. | Igazság, 1954. január 31. | Előre, 1956. július 15. | Vörös Zász-ló, 1956. június 17., 1958. február 2. | Ifjúmunkás, 1958. március 6. | Zsehránszky István: Ki értet-te meg Cézár igazi kopaszságát. Megyei Tükör, I. évf. (1968. október 19.) 38. sz. | Katona Szabó István: Színházi Kislexikon (1944–1981). In Szín-játszó személyek. A Hét évkönyve. Szerkesztet-te Kacsir Mária. [Bukarest, 1982] 196. | Magyar Színházművészeti Lexikon. Főszerkesztő Székely György. Budapest, 1994, 110. | Bogdán László: Bóni gróf aranytrombitája. Háromszék, 1999. május 22. 2653. sz.; 2001. április 24. 3241. sz. | Váry O. Péter: A mókamester történetei. Három-szék, 2003. december 31. 4051. sz. | Bogdán László: Közelképek Botka Lászlóról. Háromszék, 2005. december 31. 4661. sz. | Pro Urbe Sepsi-szentgyörgy [Sepsiszentgyörgy, 2006], 31. | Bog-dán László: Utolsót villant az aranytrombita. Háromszék, 2008. július 8. 5421. sz. | Búcsú Botka Lászlótól. Háromszék, 2008. július 9. 5422. sz. | Bogdán László: Botka László emlékezete. Közel-képek Botka Lászlóról. Háromszék, 2008. július 12. 5425. sz.; 2011. július 12. 6335. sz. | Plakát-gyűjtemény (Székely Nemzeti Múzeum). | Műsor-füzet-gyűjtemény (Bod Péter Megyei Könyvtár). | Újságcikkgyűjtemény (Tamási Áron Színház).

216 Gy

GYŐRY CSABA ANDRÁS (1944. jan. 6., Szatmár – 1989. okt. 20., Sepsiszentgyörgy) – színművész. 1968‑ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Haláláig a Sepsiszent‑györgyi Állami Magyar Színház tag‑ja volt.

Hőseinek különös súlyt adott al‑kata, megfontolt mozgása, hangjá‑nak mély, meleg tónusa. Az ember‑ségességet éreztük alakításaiban.

Főbb szerepei: Apa (Luigi Piran‑dello: Hat szerep keres egy szerzőt); Saussure Cézár (1968, Veress Dáni‑el: Mikes); Szomori, irodalmi titkár vagy Rádióriporter (Aurel Baranga: Izabella, kettős szereposztásban Völgyesi Jánossal); Turóczi Mózes, rézöntő (1969, Sombori Sándor: Gá‑bor Áron); George Scudder (1969, Tenessee Williams: Az ifjúság édes madara); Csepurnoj (1970, Maxim Gorkij: A nap fiai); Kovacsóczi Far‑kas, humanista, kancellár (1970, Ve‑ress Dániel: Véres farsang); Laertes (1971, W. Shakespeare: Hamlet); Já‑nos (1971, Tamási Áron: Csalóka szivárvány); Harangláb (1973, Pető‑fi Sándor – Simon István: A helység kalapácsa); Nuno, a szolga (1973, Calderón: A zalameai bíró); Csavaró József, iskolamester (1973, Páskándi

Géza: Apácai); János (1974, Illyés Gyula: Dupla vagy semmi); Bajna Gábor (1974, Tamási Áron: Tün‑döklő Jeromos); Henry Fischer, köz‑katona (1974, Joseph Heller: Meg‑bombáztuk New Havent); 12. es‑küdt (1974, Reginald Rose: Tizen‑két dühös ember, Völgyesi András mellett segédrendező); Dr. Negrin (1975, Paul Everac: A számlát egy‑szer benyújtják); Miklós (1976, Mé‑hes György: Drágalátos gyermeke‑im, kettős szereposztásban Visky Árpáddal); Felügyelő (1976, Geor‑ge Ciprian: Gácsérfej); De la Court (1977, Sütő András: Csillag a mág‑lyán); Lázár, erdei munkás (1977, Tamási Áron: Hegyi patak); A ki‑rály (1978, Deák Tamás: A hadgya‑korlat); Axel (1978, Antonio Buero Vallejo: Az alapítvány); Egy csend‑biztos (1979, Ion Luca Caragiale: Far‑sang); Bodrogi vagy Mihály (1978, Tamási Áron: Hullámzó vőlegény, közös szereposztásban Ferenczy Istvánnal, illetve Szabó Zoltán‑nal); Schweitz, aligazgató (1979, Il‑lés Endre: Törtetők); Trahanache (1981, Ion Luca Caragiale: Az elve‑szett levél); Pózna (1981, Christian Maurier – Kurt Conrad: A hideg szív); Kleitosz (1981, Sütő András: A szúzai menyegző); Kapitány (1981, Georg Büchner: Woyzeck); András (1983, Sylvester Lajos: Gyanú); Prozorov (1984, Anton Pavlovics Csehov: Három nővér); Balkon, tiszttartó (1989, Jókai Mór: A bolondok grófja); Ifj. Nagy István (Bródy Sándor: A tanítónő); Andrej (Anton Pavlovics Csehov: Három nővér); Hadbíró (George Bernard Shaw: Az ördög cimborája).

Katona Szabó István: Színházi Kislexikon (1944–1981). In Színjátszó személyek. A Hét évkönyve. Szerkesztette Kacsir Mária. Bukarest, 1982, 209. | Megyei Tükör, 1989. október 21. 5510. sz. | Ma-gyar Színházművészeti Lexikon. Főszerkesztő Szé-kely György. Budapest, 1994, 274. | Enyedi Sán-dor: Rivalda nélkül. A határon túli magyar szín-játszás lexikona. Budapest, 1999, 143. | Műsorfü-zet-gyűjtemény (Bod Péter Megyei Könyvtár).

GYULAI FERENC, id., 1904‑ig Schönbrunn (1880, ? – 1929, Buda‑pest) – fényképész. Izraelita szárma‑zású. Felesége Bogdán Blanka. Fia, dr. Gyulai Ferenc fényképész, szak‑író. Gere István mellett Sepsiszent‑györgy olyan fényképésze, aki csa‑ládi fotók mellett korának épüle‑teiről is szívesen készített felvétele‑ket. Ezeket és tájfotóit képeslapként hozta forgalomba. Az 1907‑es sepsi‑szentgyörgyi Székely Gazdasági Ki‑állításon „néprajzi, gazdasági fény‑képfelvételekkel, tájképekkel” vett részt, melyekért elismerésben ré‑szesült. 1912‑ben az országos fény‑képészeti kiállításon munkájával ezüstérmet nyert. Műtermet tartott fenn Sepsiszentgyörgyön a Csíki ut‑cában, Csíkszeredában a Potoczki‑házban, Málnásfürdőn, Előpatakon és Kovásznán.

Állandó műtermét a Csíki ut‑cai családi háza emeletén rendezte be. A kivételes szépségű ház a szá‑zadforduló szecessziós stílusában épült. Családjával 1918‑ban települt ki Magyarországra. Budapesten nyi‑tott műtermet, melyet 1929‑ben a fia vett át.

Sepsiszentgyörgyi lakásukat a műteremmel együtt Incze Lajos

217

fényképész vásárolta meg és üze‑meltette tovább.

Miklósi-Sikes Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben 1839–1916. Székelyudvarhely, 2001, 130. | Cserey Zoltán – József Álmos: Sepsiszent-györgy képes története. Sepsiszentgyörgy, 1999, 156. | Székely Nép, XXXI. évf. (1913. jan. 9.) 2. sz.

GYULAI FERENC, dr. (1905. ápr. 2., Sepsiszentgyörgy – 1964. aug. 31., Budapest) – fényképész, szak‑író, a budapesti Műszaki és Gaz‑daságtudományi Egyetem doktora. Apja, id. Gyulai Ferenc Sepsiszent‑györgy neves fényképésze volt. Any‑ja Bogdán Blanka.

A budapesti I. kerületi állami fő‑gimnáziumban, majd a jogi karon, végül a müncheni fotóakadémián tanult, ahol 1929‑ben végzett.

1927–1929 között a budapesti szé‑kesfővárosi iparrajziskolában heti 4 órában tanította a sokszorosító mű‑hely növendékeinek a fényképésze‑tet. Az 1920‑as évek végétől az Ipar‑művészeti Főiskolán a fotó szak elő‑adója. 1929‑ben, apja halála után át‑vette a fényképészeti műterem veze‑tését. 1931‑ben a csendőrtiszti tan‑folyamon a bűnügyi fényképészet‑ről tartott előadást. 1935–1936‑ban a budapesti Műegyetem fotólektora volt. 1943‑ban is mint műegyetemi fotólektor szerepelt.

Számos szakkönyvet és cikket írt. Fotóriportjai a Képes Króniká‑ban, a Nemzeti Újságban, szakcik‑kei a Csendőrségi Lapokban, a Rá‑dió és Fotóamatőrben, a Természet‑tudományi Közleményekben jelen‑tek meg.

1930 júniusától 1944 novembe‑réig a Fotóélet című folyóirat tulaj‑donosa, főszerkesztője és állandó munkatársa. Szerkesztésében jelen‑tek meg 1936–1938 között az Ama‑tőr Filmélet, 1937–1938‑ban a Fotó vásár és a Szakfényképész című la‑pok, 1939‑ben a Magyar fotókeres‑kedő 1/4. száma.

Főbb művei: Gyakorlati fényképé‑szet (Budapest, 1931); A pozitív el‑járás. 1. könyv. A másolás (A Fotó‑élet Nagy Könyvtára 2., Budapest, 1935); Művészi aktfotó (A Fotóélet Nagy Könyvtára 3., Budapest, 1936); Színszűrő és negatívanyag (Fotóélet Zsebkönyvtára 4., Budapest, 1936); Éjszakai fényképezés (Fotóélet Zseb‑könyvtára 5., Budapest, 1937); Téli fotó (Fotóélet Kis Könyvtára 1., Bu‑dapest, 1939); Műfényfotó (1–2. ki‑adás, Fotóélet Kis Könyvtára 2., Bu‑dapest, 1939); Fotó abc (Fotóélet Kis Könyvtára 3., Budapest, 1939); Nyári fotó (Fotóélet Kis Könyvtá‑ra 4., Budapest, 1940); Tájkép fotó (Fotóélet Kis Könyvtára 5., Buda‑pest, 1940); Fotónagyítás (Fotóélet Kis Könyvtára 7., Budapest, 1941); Gyermekfotó (Fotóélet kiadása, Bu‑dapest, 1941); Az Országos Fotó‑hét és a Fotóélet kolozsvári jubileu‑mi kiállításának ismertetője [Buda‑pest, 1941], A magyar fotókereske‑dő könyve 1942 (Budapest, 1942); Kisképfotó (Fotóélet kiadása, Buda‑pest, 1942); Az aktfényképezés mű‑vészete (Budapest, 1943); A színes fényképezés gyakorlata (A Fotóélet

Nagykönyvtára 4., Budapest, 1942); Fotóriport (A Fotóélet Nagykönyv‑tára 5., Budapest, 1943); Aktfényké‑pezés (A Fotóélet Nagykönyvtára 6., Budapest, 1944); A bűnügyi fotográ‑fia vezérvonalai (Budapest, 1944?); A fényképezés ábécéje (Budapest, 1958, újabb kiadás Budapest, 1965); Fényképészmester könyve (Budapest, 1962); Fotóiskola (Budapest, 1965).

Emlékét Sepsiszentgyörgyön a 2002‑ben alakult Gyulai Ferenc Fo‑tóművész Egyesület ápolja.

Hargitaváralja, IV. évf. (1939. december 1.) 23. sz. 636.; V. évf. (1940. október 15.) 20. sz. | Magyar Életrajzi Lexikon I. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Budapest, 1967. | Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái, XI. | Budapest, 1992. 935. | K[isgyör]gy Z[oltán]: Mementó. Háromszék, 1993. augusz-tus 31. 951. sz. | Nagyjaink. Háromszék jeles szü-löttei. Évfordulók 2009. Szerkesztette Szőts Zsu-zsa. Sepsiszentgyörgy, 2008, 24.

H

HADNAGY ALBERT, dr., dálnoki (1901. jan. 21., Dálnok – 1967. máj. 26., Szekszárd) – főlevéltáros, törté‑nész. Református vallású. Apja Had‑nagy Pál (1869–1944 – a sepsiszent‑györgyi algimnáziumot akkor végez‑te el a Református Székely Mikó Ta‑nodában, amikor az 1882‑ben felvet‑te a Református Székely Mikó Kollé‑gium nevet, majd Dálnokban lett postamester). Anyja (a zilahi születé‑sű) Szervácziusz Lenke (a dálnoki ál‑lami iskola tanítónője volt). Négyen voltak testvérek: Margit, Pál, Zoltán és Albert. (Margit az első világhábo‑rú alatt meghalt; Pálról annyit tu‑dunk, hogy 1916‑ban egyévi önkén‑tes zászlós a császári és királyi 2. gyalogezredben; Zoltán vegyész‑mérnök; Albert felesége nemes Dömötör Ilona, fia Hadnagy Zsolt, lánya dr. Gutai Miklósné Hadnagy Ilona.)

A Református Székely Mikó Kol‑légiumban érettségizett 1919‑ben.

Dr. Gyulai Ferenc (balról) az édesapjával

258 J

István: Nagyenyedi diákok 1662–1848. Bukarest, 1979, 216. | Szabó Miklós – Szögi László: Erdé-lyi peregrinusok. Erdélyi diákok európai egyete-meken 1701–1849. Marosvásárhely, 1998, 246. | Szögi László: Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein I. 1790–1850. Budapest–Szeged, 1994, 100.

JÓZSEF ÁKOS (1898. jan. 30., Sepsiszentgyörgy – 1945. dec. 24., Weresyca, Lengyelország) – vezér‑kari törzstiszt, alezredes. Unitárius vallású. Édesapja, József Lajos lel‑kész‑esperes, a Református Székely Mikó Kollégium vallástanára. Édes‑anyja Ütő Juliánna.

A Református Székely Mikó Kol‑légium tanulója. Jó sportoló, gyors‑írást is tanult. A világháború alatt, 1916‑ban érettségizett. A Ludovika Katonai Akadémiára iratkozott be, 1916. szeptemberétől hadnagy. Mint főhadnagy került a frontra, majd olasz hadifogságba.

1920‑ban a szombathelyi kato‑nai körlet parancsnokságán az Ösz‑szekötő Csapatiskolához osztot‑ták be, 1921‑ben Németújváron, majd újból Szombathelyen szol‑gált. 1922‑ben megerősítették fő‑hadnagyi rendfokozatát. 1923‑ban a 11 867/e8. számú rendelettel a csa‑pattisztek állományába vették át. 1925‑ben a 78 829/8. számú ren‑delettel magyar állampolgár. 1926. június 1‑jétől a szombathelyi vám‑őrséghez osztották be, ugyanez év október 4‑től részt vett Budapes‑ten a vámőr továbbképző tanfolya‑mon. 1927‑ben részt vett a szabály‑zatismereti tanfolyamon, ugyanez év május 1‑jétől századossá léptet‑ték elő. Vámőrszázadosként a Zala megyei Lentin teljesített szolgála‑tot. A Vas megyei Bucsun, később Dombóváron lakott. 1928‑ban részt vett egy gyalogsági lőiskolai tanfo‑lyamon. 1931. november 1‑jétől a 106 268/e8. rendelettel Tolnára ka‑pott áthelyezést, ahol a 8. gyalog‑ezred 9. századának parancsnoka. 1935. október 1‑jétől a 121 920/e8. számú rendelettel a 4. helyőrségi

kerület szárnyparancsnoka Tolnán. 1936. október 1. és 1937. március 1. között részt vett a Törzstiszti Tanfo‑lyamon. 1938. november 1‑jétől őr‑naggyá nevezték ki. 1939. január 23‑tól a 18. gyalogezred III. zászlóaljá‑nak parancsnoka Tolnán.

A második bécsi döntés után, 1940. november 20‑tól a 63 300. számú rendelettel a kolozsvári IX. hadtestparancsnokságnál őrnagyi rangban vezérkari tiszt, 1942. ápri‑lis 1‑jétől alezredes. Ugyanebben az évben július 4‑én fegyelmi kihágás ügyében eljárás indult ellene, de re‑habilitálták. 1943. július 16‑án a 40 119/eln. 8e.–943. rendelettel „alkal‑matlanságának megállapítása céljá‑ból” felülvizsgálatot rendeltek el, de 1944. február 17‑én az 57 626. szám‑mal kelt „felülvizsgálati eredménye” az, hogy „katonai szakközigazgatási szolgálatra alkalmas”. 1944. március 15‑től irodai beosztott.

Végül ezredes lett. 1944 októ‑berében a visszavonuló hadtestpa‑rancsnoksággal Sopronba érkezett, ahonnan szlovákiai harctérre vezé‑nyelték. Itt került orosz hadifogság‑ba, egy lengyelországi hadifogolytá‑borba, ahol tífuszt kapott, és a kór végzett vele.

Már tolnai tartózkodása alatt a magyarországi kutyatenyésztéssel kapcsolatos írásokat közölt, főleg a Kutyatenyésztés című folyóirat ha‑sábjain, valamint a neves Afrika‑vadász, Kittenberger Kálmán által szerkesztett Nimród Vadászújság‑ban.

Első szakkönyve 1929‑ben a Ko‑torékvadászat, amely Vezérfonal kezdő kotorékvadászok és kotorékeb‑tenyésztők részére alcímmel jelent meg. Ezt követte 1936‑ban a A tacs‑kó. Története, fajtajellege, tenyész‑tése, nevelése és vadászati alkalma‑zása című könyve. A számos ere‑deti fényképpel illusztrált kötetet a korszak neves állatillusztrátora, Vezényi Elemér tervezte. A kárté‑kony vadak mérgezése Budapesten látott napvilágot 1943‑ban.

Kolozsvári szolgálati ideje alatt jelent meg Sepsiszentgyörgyön élő öccsével, József Lajossal közösen írt két könyve: a Vadász‑ és halászsport 1942‑ben, illetve a Vadász és hor‑gászsport 1943‑ban, Kolozsváron.

Hét alkalommal tüntették ki, töb‑bek között a Károly‑csapatkereszt, a Sebesültek Érme 1 sávval és a Hábo‑rús Emlékkereszt tulajdonosa volt.

A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenkettedik évi értesítője 1910–1911. Szerkesztette Péter Mózes. Sepsiszentgyörgy, 1911, 67. | A sepsiszentgyörgyi Református Szé-kely Mikó-Kollégium ötvennegyedik évi értesítő-je 1912–1913. Szerkesztette Péter Mózes. Sep-siszentgyörgy, 1913, 41. | K[isgyör]gy Z[oltán]: Mementó. Háromszék, 1994. febr.15. 1069. sz. | Kónya Ádám: A Mikóból indultak... Sepsiszent-györgy, 2000, 57. | Nagyjaink. Háromszék jeles szülöttei. Évfordulók 2010. Szerkesztette Szőts Zsuzsa. Sepsiszentgyörgy, 2009, 39. | József Ál-mos nyugalmazott tanár szíves segítségével.

JÓZSEF LAJOS (1871, Magyar‑zsákod – 1938. febr. 1., Sepsiszent‑györgy) – unitárius lelkész, espe‑res, vallástanár. Apja, József Mi‑hály Magyarzsákodon tanító, majd Kilyénben kántortanító. Anyja Var‑ga Mária. Felesége, Ütő Juliánna

259J

(óvónő, az Unitárius Nők Szövetsé‑gének elnöknője, a sepsiszentgyör‑gyi Jótékony Nőegylet tiszteletbeli alelnöke és az egyházi egyesületek tevékeny tagja). Fiai: Ákos, vezérka‑ri törzstiszt, ezredes; Lajos, ügyvéd.

Egyetemi tanulmányait Kolozs‑váron végezte, ahol 1895‑ben pap‑pá szentelték. Fiatal lelkészként Kilyénben szolgált, megalapította az addig filiaként működő Sepsiszent‑györgyi Unitárius Egyházközséget, majd Sepsiszentgyörgyön szolgált. Megvásárolta az Ehédi‑házat és tel‑ket, és imaházat, papilakást rende‑zett be, 1904‑ben a gyülekezet lelké‑sze lett. 1928‑tól haláláig viselte az esperesi címet. A helybeli Magyar Párt tagozatának elnöke, a Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövet‑kezet háromszéki fiókjának igazga‑tó elnöke, a Háromszéki Takarék‑pénztár Rt. igazgatóságának, a hely‑beli Kaszinó választmányának tag‑ja, az Unitárius Egyesület elnöke és irányítója volt. 1894–1937 között a Református Székely Mikó Kollégi‑um, 1894‑től 1897‑ig a sepsiszent‑györgyi Községi Polgári Leányisko‑la, 1900–1917 között a Magyar Ki‑rályi Állami Polgári Leányiskola, majd a Református Székely Mikó Kollégium falai között működő Pol‑gári Leányiskola, illetve Leánygim‑

názium unitárius hitoktatója 1920–21‑ben és 1925–1937 között.

Cikkei, tudósításai a helyi (első‑sorban a Székely Nép) és az egyházi lapokban jelentek meg. Sírja a sep‑siszentgyörgyi református temető‑ben van.

Székely Nép, XLIV. évf. (1926. február 7., novem-ber 18., december 16.) 10., 91., 98. sz. | Az erdé-lyi közélet lexikonja. Szerkesztette Damó Jenő. Timişoara–Arad, 1931, 288. | Erdélyi Monografia. Szerkesztette Várady Aladár és Berey Géza. Szatmár, 1935, 210. | A Székely Mikó Kollégi-um emlékkönyve 1859–1994. Sepsiszentgyörgy, 1994, 171. | Kelemen József: A Sepsiszentgyörgyi Községi Felső Leánytanodától a Mikes Kelemen Lí-ceumig. Sepsiszentgyörgy, 2009, 188. | József Ál-mos nyugalmazott tanár szíves segítségével.

JÓZSEF LAJOS (1901. márc. 14., Sepsiszentgyörgy – 1966. jún. 20., Sepsiszentgyörgy) – ügyvéd, jogtanácsos, horgászati és jogi szak‑író. Édesapja József Lajos unitárius lelkész, esperes, édesanyja Ütő Ju‑lianna. Bátyja József Ákos ezredes, vadászati szakíró, ebtenyésztő. Fele‑sége Ütő Katalin. Fia József Álmos, tanár, várostörténész.

A Református Székely Mikó Kol‑légium VII. gimnáziumi osztályá‑nak elvégzése után, hogy a front‑szolgálatot elkerülje, beiratkozott a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia kadét osztályába, és ott

érettségizett. 1918‑ban tért haza. A román nyelv ismeretének hiá‑nya miatt csak napidíjas tisztvi‑selői állást vállalhatott. 1923‑ban Bukarestbe ment, ahol előbb a re‑formátus esperesi irodán, majd a Magyar Párt parlamenti csoportja jogvédő irodájában dolgozott. Meg‑tanult románul, és 1927‑ben beirat‑kozott a tudományegyetem jogi ka‑rára. 1932‑ben államvizsgázott, ha‑zatért Sepsiszentgyörgyre és beirat‑kozott a helyi ügyvédi kamarába.

A második világháború ide‑jén a magyar hadsereg köteléké‑ben előbb a marosvásárhelyi cu‑korgyár, majd a balánbányai rézbá‑nya, végül pedig a soproni pamut‑gyár hadüzemparancsnoka. Köz‑ben Magyarországra menekült csa‑ládjával. 1945‑ben tért haza, folytat‑ta ügyvédi praxisát. Egy ideig a Há‑romszék megyei ideiglenes bizott‑ság, majd a megyei néptanács jogta‑nácsosi tisztségét is betöltötte.

1952‑ben rendszerellenes nyi‑latkozatai miatt a Szekuritáté kény‑szermunkára deportálta. Előbb a Duna–Fekete‑tenger‑csatornánál, majd a békási vízi erőmű építésénél dolgozott. Tizennyolc hónap után szabadult, de ügyvédi pályáját nem folytathatta. 1955‑ben részlegesen rehabilitálták. Nyugdíjazásáig előbb a Sepsi rajoni Építkezési Vállalat, majd Tusnádon a fürdőigazgatóság jogtanácsosa. Sírja a Vártemplom melletti református temetőben van.

Több jogi vonatkozású szakírá‑sa jelent meg a Justiţia Nouă című havilapban. Szenvedélyes horgász lévén bátyjával, József Ákossal kö‑zösen jelentették meg 1942‑ben, majd 1943‑ban bővített kiadásban a Vadász‑ és horgászsport, saját szer‑kesztésében pedig A pisztráng és horgászata című könyveket.

K[isgyör]gy Z[oltán]: Mementó. Háromszék, 1993. szeptember 2. 953. sz. | József Álmos nyu-galmazott tanár szíves segítségével.

Kiadta a Sepsiszentgyörgy Kiadó Sepsiszentgyörgyön 2013‑ban.Lektorálta Cserey Zoltán.

A kéziratot gondozta Kinda István.Korrektúra Tulit Ilona.

Borítóterv és tipográfia Kusztos Attila.Tördelte Vasiliu Anna.

Nyomta és kötötte az IDEA és Gloria Nyomda Kolozsváron.Felelős vezető: Nagy Péter

Terjedelem: 16,25 ívPapír: 70gr ofszet Ivory Palatina

Méret: 21 x 27,5 cmBetűtípus: Minion Pro; a bibliográfia betűje Myriad Pro.

Példányszám: 550.