sajtcetli

8
SAJTCETLI – a gödöllôi kastély és herceg Egérváry Elemér lapja Kedves Barátom! Tegnap, uzsonnázás köz- ben Géza váratlan bejelen- tést tett: holnaptól fogyó- kúrázni fog! Mégpedig úgy, hogy ezentúl nem eszi meg az alma magját. Ettôl aztán jelentôs súlycsökkenésre számít. – De miért akarsz Te le- fogyni? Hát nem jól nézünk ki így, ahogy vagyunk?! – kérdeztem. – Nem, nem! Szerintem Te is megfontolhatnád a dolgot – bizonygatta elszántan Géza. Hosszas faggatás után derült csak ki, hogy mi- ért döntött így: mivel 2012 Gödöllôn a Híres Hölgyek éve, azt reméli, hogy a kastélyomba rengeteg csinos egérhölgy érkezik majd; va- gyis muszáj a legjobb formáját hoznia! – Na de miért jönnének rengetegen? Hogy megnézzék, hány grammot fogytál? – Neeem, hanem az udvarhölgyes kiállítás mi- att – bökte ki kicsit sértôdötten. – De közben azért engem is megnézhetnek! – tette hozzá már vidámabban, és persze azonnal felajánlotta, hogy a Sajtcetliben bô- vebben is beszámol az udvarhölgyekrôl. Vagy a kiállításról. Vagy mindkettôrôl. – Rendben, Géza, de azért hagyjál majd he- lyet a többi fontos hírnek is! – mondtam a háta közepének, mert ekkorra már Géza elszán- tan lépkedett a Rudolf-szárnyban épülô kiál- lítás felé. Még az almamagokat is itthagyta. Pedig csak holnaptól fogyókúrázik!!! 2012/1. ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:55 PM Page 1

Upload: goedoelloi-kiralyi-kastely

Post on 08-Mar-2016

222 views

Category:

Documents


1 download

DESCRIPTION

ifjúsági magazin fiataloknak a gödöllői kastélyról

TRANSCRIPT

Page 1: Sajtcetli

SAJTCETLI – a gödöllôi kastély és herceg Egérváry Elemér lapja

KedvesBarátom!

Tegnap, uzsonnázás köz-ben Géza váratlan bejelen-tést tett: holnaptól fogyó-kúrázni fog! Mégpedig úgy,hogy ezentúl nem eszi megaz alma magját. Ettôl aztánjelentôs súlycsökkenésreszámít.– De miért akarsz Te le-fogyni? Hát nem jól nézünkki így, ahogy vagyunk?! –kérdeztem.– Nem, nem! Szerintem Teis megfontolhatnád a dolgot– bizonygatta elszántanGéza.Hosszas faggatás után derült csak ki, hogy mi-ért döntött így: mivel 2012 Gödöllôn a HíresHölgyek éve, azt reméli, hogy a kastélyombarengeteg csinos egérhölgy érkezik majd; va-gyis muszáj a legjobb formáját hoznia!– Na de miért jönnének rengetegen? Hogymegnézzék, hány grammot fogytál?– Neeem, hanem az udvarhölgyes kiállítás mi-att – bökte ki kicsit sértôdötten.– De közben azért engem is megnézhetnek!– tette hozzá már vidámabban, és perszeazonnal felajánlotta, hogy a Sajtcetliben bô-

vebben is beszámol az udvarhölgyekrôl. Vagya kiállításról. Vagy mindkettôrôl.– Rendben, Géza, de azért hagyjál majd he-lyet a többi fontos hírnek is! – mondtam a hátaközepének, mert ekkorra már Géza elszán-tan lépkedett a Rudolf-szárnyban épülô kiál-lítás felé.Még az almamagokat is itthagyta.Pedig csak holnaptól fogyókúrázik!!!

2012/1.

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:55 PM Page 1

Page 2: Sajtcetli

Bajszint Be'laKERTÉSZETI ROVATA

2

A JUHARLEVELÛ PLATÁN

Kiballagtam Bajszint Bélához a kertészetbe,hogy megkérjem, olyan növényrôl írjon is-mertetôt, amit még híres hölgyek is láthat-tak. Például a templom-szárny mellett állóhatalmas, juharlevelû platánra gondoltam,mert ezt Erzsébet királyné udvarhölgye, Fes-tetics Mária is említi a naplójában!Bélát a kiültetendô virágpalánták mellett ta-láltam: épp a bajszát törölgette a füstölt kol-bász után. Azt mondta, a juharlevelûplatánról már régóta szeretett volna cikketírni, de ha már olyan jól megírtam a többit,nyugodt szívvel rám bízná ezt is. Meg hátvárja ôt a sok palánta – biccentett fejével azárvácskák mellé leterített kockás takaró irá-nyába.Na, ezt az utat megspórolhattam volna….

Tehát: ez itt a juharlevelû platán.

Magasra nô, hatalmas lombja van. Foltos tör-zsérôl könnyû felismerni. Attól ilyen foltos,mert a kérge vékony lapokban leválik, majda lapok helye megsötétedik. Levele is jelleg-zetes: 3 nagy, és sok pici csücske van, nézdmeg! Gömbölyû, szúrós termése télen is afán marad, aztán tavasszal szétnyílik, és a pi-cike „ejtôernyôkkel” ( = repítôszôrök) fel-

szerelt magocskák kiszabadulnak, hogy aszél messzire röpíthesse ôket.És ez a gyönyörû, kb. 170 éves példánymég Erzsébet királynét is látta! Téged is szí-vesen megnéz, ha erre jársz!

Hg. E. E.

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:56 PM Page 2

Page 3: Sajtcetli

Kistesók figyelmébeSzínezd ki a rajzot úgy, ahogy Neked tetszene!

Híres Hölgyek Gödöllôn 2012 – Alsóvárosy Csengettyû hercegnô

3

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:56 PM Page 3

Page 4: Sajtcetli

Kedves Olvasók!

Az udvarhölgyes kiállításról beszerzendô in-formációkért azonnal a helyszínre siettem! Amég üres termekben csak két kiállításrende-zôt találtam, akik épp a falakat méregették.Nyilván abban bíztak, hogy valamicskével na-gyobbak lettek az elôzô kiállítás óta. A ked-vemért azért lerakták kicsit a centit, ésválaszoltak a kérdéseimre. Íme:

– Tényleg Erzsébet királyné udvarhölgyeirôl szóla következô kiállítás?– Tényleg.– Gondolom, hogy udvarhölgy nem lehetettbárki...-– Így van: csakis elôkelô származású, példáséletû grófnôk, bárónôk kerülhettek a királynémellé. Volt még egy szigorú szabály: nem le-hettek férjezettek.– És még ezt is vállalták??– Igen, hiszen nagy-nagy megtiszteltetés voltez a munka!– Munka? Hát a bálozáson és a legyezô len-getésen kívül milyen feladatuk volt még?– Az udvarhölgyek minden hivatalos ese-ményre elkísérték Erzsébetet: vele voltak avadászatokon, hajó- és vonatútjain, de gyalo-goltak vele hosszú órákon át, hegyen-völgyönkeresztül, jó és rossz idôben is!– Jól megismerhették ezalatt a királynét... Plety-káltak is róla?– Az igaz, hogy jól ismerték ôt, de idegenek-nek semmiképp nem fecsegtek róla, tudtaktitkot tartani! Egymással azonban sok érde-kes hírt megosztottak, mivel folyamatosan le-veleztek.– Magyarul?– Ki magyarul, ki németül.

Ahol a titkok készülnek...

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:56 PM Page 4

Page 5: Sajtcetli

– Igaz, hogy Erzsébet olyankor vál-tott magyarra, ha nem akarta,hogy a bécsi udvarhölgyek meg-értsék, amit mond?– Igaz, néha titkos nyelvkénthasználta, de nem csak ezértérdekelte! A magyarok irántiszeretetbôl tanulta meg, s a ma-gyar udvarhölgyei között igazibarátokat is talált.– Honnan lehet ezt tudni??– Az udvarhölgyek levelei-bôl, naplóiból például. Amagyar felolvasónôje, Fe-renczy Ida, vagy Festetics Máriaudvarhölgy olyan sokáig állt a szolgá-latában, hogy valódi barátságba keru lhettekErzsébettel. Rengeteg levelet váltottak ezalatt, és mindent „megbeszéltek” egymással.– A sok udvarhölgy-titokból mit láthatunk majda kiállítva?– Hû, hát rengeteg izgalmas dolgot gyûjtöt-tunk össze: gyönyörû ruhák, kesztyûk, legye-

zôk, eredeti levelek, fotók, személyes emlék-tárgyak és történetek segítenek majd abban,

hogy „beleszagolhassunk” ebbe a titokza-tos világba!

– Mi lesz a kiállítás címe?– Ezen sokat vitatkoztunk... Aztánúgy gondoltuk, legyen: TITKOK,

BÁLOK, UTAZÁSOK.– Ok, legyen! Mikortól is?

– Géza, Neked bármi-kor, nézz be nyugodtan,amíg szögelunk! A láto-gatókat pedig június 9-

tôl szeptember 30-igvárjuk az udvarhölgyes idô-

utazásra!

Gróf Gorgonzola Géza

(A képeken: Ferenczy Ida felolvasónô, Erzsébetkirályné lovon, valamint Ferenczy Ida tintatar-tója és úti órája.)

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:56 PM Page 5

Page 6: Sajtcetli

Új foglalkozás gyerekeknek a

Titkok, Bálok,Utazásokcímû idôszaki kiállításban!

Szerencsére Elemér megismerkedhetett a ki-rálynét körülvevô udvarhölgyekkel is. Olykora szalonjukban hallgatta a beszélgetésüket,történeteiket, figyelte szokásaikat, csodáltaruháikat. Nagyon különös volt ez a világ!Sokat tud majd mesélni a kicsiknek az udvariviselkedésrôl és a királynéról. Miután a gye-rekek az udvari társaság részeseivé válnak, azudvarhölgyek szalonjában játszunk tovább.Erzsébet királyné magyar udvarhölgyei társa-ságában érezte magát legjobban. A nagyob-bakkal megfigyeljük, milyen is volt az ôtkörülvevô világ, kik voltak a királyné mellett,és mi volt a feladatuk. Mivel töltötték szabad-idejüket? Eljátsszuk, hogy mi is a királyi ud-varhoz tartozunk, a vállalkozó kedvûek akárErzsébet királyné monogramjával jelzett le-vélpapírra vágott hegyû tollal is írhatnak.

További információ: Oravec-Kis Éva múzeum-pedagógustól kérhetô! (06 28 430 864/108)

LEGYENLEGYEN 3D3D-S MOZI-S MOZIA KASTÉLYBAN!A KASTÉLYBAN!

– Géza, ezt már az elôzô számban is javasol-tad!– Igen! És lett?– Jártál mostanában a lovarda alatt?– Miért? Nem a díszteremben lesz a mozi?Ott sokkal többen nézhetnék meg egyszerrea rólam szóló filmeket!– Nem, Géza, a mozi a lovarda alatt épul, ésaz elsô 3D-s film fôszereplôje Erzsébet ki-rályné lesz.– De hát róla már annyi film készu lt! Rólammeg még egy sem!! Csak a vadászkalandjaimmegérnének egy egész estés filmet!– Igaz, de ebben a filmben a kastély fel-épu lését is láthatjuk majd! Képzeld csak el:3D-ben!– Dehogy képzelem! Inkább megnézem majdnyáron, ha beindul a mozi...

6

� Egyedülállóan izgalmasvadászkalandjaim 3D-s megfilme-sítéséhez szponzorokat keresek!Ajánlatokat a kiadóba kérem,„kafferbivaly" jeligére. GGG

Szab

óDóra

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:56 PM Page 6

Page 7: Sajtcetli

Gyertek el a szüleitekkel a kastélyba, aKKoorroonnáázzáássii hhééttvvééggéénn (2012. június 9-10.) ésa BBaarrookkkk KKaassttééllyynnaappookkoonn (2012. augusztus11-12.)! Ezeken a rendezvényeken is elkala-úzoljuk az érdeklôdôket a királyné titokzatosvilágába, magyar udvarhölgyeinek társaságá-ba. Segítôink megmutatják a kiállítást, és mi-vel az udvarhölgyek nagyon szerettek naplótírni, és rengeteget leveleztek, ezek segítségévela nagyobbak megismerkedhetnek a királynékörnyezetének mindennapjaival, és vágotthegyû� tollal levelet írhatnak. Az óvodások éskisiskolások az udvari öltözködéssel, a szép-séggel, a szigorú szabályokkal ismerkedhetnekmeg. A lányok legyezôt és pártát, a fiúk pe-dig kitü� ntetést készíthetnek.

Családirendezvények

7

További információ: Oravec-Kis Éva múzeumpedagógustól kérhetô! (06 28 430 864/108)

Osztálykirándulás?Ovis felfedezô túra?IRÁNY A KASTÉLY!

Kedves Pedagógusok!

Kicsiket és nagyokat, óvodásoktól középis-kolásokig játékos és ismeretszerzôs, tan-anyaghoz kapcsolható, de élményszerûfoglalkozások egész sora várja a kastélyban!Látogassanak el megújult honlapunkra ésnézzék meg, mennyi izgalmas kalandra vanlehetôség nálunk!

www.kiralyikastely.hu

Az oldalon egyénileg kitölthetô feladatlapo-kat és megoldókulcsokat is találnak a látoga-tást elôkészítô hasznos információk mellett.Szeretettel várjuk az Önök csoportját is!

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:56 PM Page 7

Page 8: Sajtcetli

SAJTCETLI 2012/1.Szerkesztette: Faludi Ildikó • Meseillusztráció: Ferenc Tamás © • Tervezés, tördelés: Tóth László - Mûtér Grafikai Stúdió

Kiadó: Gödöllôi Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft., 2100 Gödöllô, Grassalkovich-kastélyTel: 06 28 410 124. Honlap: www.kiralyikastely.hu • Felelôs kiadó: Gönczi Tibor ü�gyvezetô igazgató

Gróf Gorgonzola Géza Szenzációs Hírei

A gödöllôi kastélyban megtaláltákherceg Egérváry Elemér naplójánakmásodik kötetét!

Másfél évig tartott nekik, amíg észrevették,pedig Elemérrel direkt olyan helyre tettü� k,hogy könnyedén rábukkanjanak. (A padlás-feljáró mellett volt, egy ablakmélyedésben.)Lapunk úgy értesü� lt, hogy Ferenc Tamás egrifestômûvész már elkezdte a második kötetillusztrációinak kidolgozását. Ferenc Tamásttelefonon kerestü� k meg a Sajtcetli szerkesz-tôségébôl:- Igaz-e a hír?- Igaz – válaszolta a festômûvész.Valószínûleg ennél többet is mondott volna,ha a fôszerkesztô ekkor össze nem vontavolna a szemöldökét. De összevonta!- Géza! Úgy volt, hogy a második kötetrôlcsak az ôszi számban írunk. Most inkábbarról számolj be, hogy a napló elsô kötetemár nemcsak Gödöllôn, hanem Budapesten

is kapható: aKét Egér és aPozsonyi Pagony köny-vesboltokban!

Ezzel be is szá-moltam.

(De hol itt az al-kotói szabad-ság??)

gr. Gorgonzola Géza

Herceg Egérváry ElemérLevelezôklubjaKedves Olvasó!Ha a kastélyommal kapcsolatban bármi-lyen kérdésed van, ide címezheted:[email protected]ívesen válaszolok Neked! ��������

hg E. E.

R E J T V É N Y !R E J T V É N Y !Mit nyit ez a kulcs?

1. Erzsébet királyné páncélszekrényét2. Festetics Mária grófnô lakosztályát3. Ferenczy Ida kesztyûtartó dobozát

Mit gondolsz? A választ 2012. június 30-igvárjuk, erre a címre:[email protected] helyes megfejtôk között herceg EgérváryElemér naplójának dedikált példányát sor-soljuk ki, valamint 5 db családi meghívóleve-let a Titkok, bálok, utazások címû kiállításra!

ujsajtcetli3_2012_1:Layout 1 5/9/12 12:56 PM Page 8