nagyasszonyunk hazÁnk remÉnye - … · hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert...

4
NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE EGYHÁZUNK HÍREI ÉVKÖZI 8. VASÁRNAP 2017. február 26. Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel! A hegyi beszéd tanítása arra hív, hogy egészen Istenre figyeljünk. Az örök hazába vágyakozunk, ezen az úton vezet, erősít mindaz, amit Jézustól hallunk. Döntöttünk Jézus mellett, az Ő útján igyekszünk haladni. Mindennapi életünket számtalan apró vagy nagyobb aggo- dalom veszi körül. Mit hoz a jövő? Hogyan sikerül egy fel- vételi, egy feladat elvégzése, egy családi program. Sorol- hatjuk, ki-ki a maga életéből. Nekünk, keresztényeknek az a nagy előnyünk, hogy hisszük – tudjuk, nem a magunk erejére kell csupán hagyatkozni. Isten ott áll mellettünk, segít, erősít, támogat. Persze mindez nem azt jelenti, hogy nekünk semmit sem kell tennünk. Egy kicsi lépést teszünk mi, egy nagyot az Isten. Nem mindig könnyű meglátni az Istentől jövő segítséget. Gyakran ez a másik embe- ren keresztül valósul meg. Olyan helyről kapok támogatást, ahonnan nem is számítottam rá. Vagy csupán a maga természetességével sietünk egymás segítségére. Istennek sokféle eszköze van. Akár még Én is az lehetek. Közeledik a nagyböjt ideje, a húsvét ünnepére való előkészület időszaka. Amikor majd elcsendesülünk, amikor az imádságban, az önmegtagadásban találkozunk Istennel, nézzük meg, mit akar Isten velem tenni, kit akar rajtam keresztül megszólítani! F.Á. Istenünk, irányítsd a világ folyását akaratod szerint békességben. Egyházadnak pedig add meg, hogy odaadó buzgósággal és zavartalan örömmel szolgáljon neked. A SZENTÍRÁSBÓL MERÍTVE: Olvasmány: „Én nem feledkezem meg rólad, mondja az Úr.” (Iz 49, 14-15) Szentlecke: „Amikor eljön az Úr, mindenki megkapja az elismerést Istentől.” (1Kor 4, 1-5) (Mt 6, 24-34) Evangélium: „Ne aggódjatok a holnap miatt, elég a napnak a maga baja!" Milyen sok aggodalom van jelen az életünkben. Gyermekünk, munkánk, egés- zségünk, odaérek-e időben, mit szól hozzá a másik? És még hosszasan sorol- hatnánk. Vannak aggodalmak, amelyek előre visznek, megerősítenek, vannak, amelyek lebénítanak. Vajon én miért, kiért aggódom? Aggodalmaimat oda te- szem-e Isten elé? Tudok-e bízni Istenben, a mellettem élő emberben? MA A KATOLIKUS ISKOLÁK JAVÁRA GYŰJTÜNK.

Upload: others

Post on 04-Sep-2019

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE - … · hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai. Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta

NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE

EGYHÁZUNK HÍREI

ÉVKÖZI 8. VASÁRNAP 2017. február 26.

Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel! A hegyi beszéd tanítása arra hív, hogy egészen Istenre figyeljünk. Az örök hazába

vágyakozunk, ezen az úton vezet, erősít mindaz, amit Jézustól hallunk. Döntöttünk Jézus mellett, az Ő útján igyekszünk haladni.

Mindennapi életünket számtalan apró vagy nagyobb aggo-dalom veszi körül. Mit hoz a jövő? Hogyan sikerül egy fel-vételi, egy feladat elvégzése, egy családi program. Sorol-hatjuk, ki-ki a maga életéből. Nekünk, keresztényeknek az a nagy előnyünk, hogy hisszük – tudjuk, nem a magunk erejére kell csupán hagyatkozni. Isten ott áll mellettünk, segít, erősít, támogat. Persze mindez nem azt jelenti, hogy nekünk semmit sem kell tennünk. Egy kicsi lépést teszünk mi, egy nagyot az Isten.

Nem mindig könnyű meglátni az Istentől jövő segítséget. Gyakran ez a másik embe-ren keresztül valósul meg. Olyan helyről kapok támogatást, ahonnan nem is számítottam rá. Vagy csupán a maga természetességével sietünk egymás segítségére. Istennek sokféle eszköze van. Akár még Én is az lehetek.

Közeledik a nagyböjt ideje, a húsvét ünnepére való előkészület időszaka. Amikor majd elcsendesülünk, amikor az imádságban, az önmegtagadásban találkozunk Istennel, nézzük meg, mit akar Isten velem tenni, kit akar rajtam keresztül megszólítani! F.Á.

Istenünk, irányítsd a világ folyását akaratod szerint békességben. Egyházadnak pedig add meg, hogy odaadó buzgósággal és zavartalan örömmel

szolgáljon neked.

A SZENTÍRÁSBÓL MERÍTVE:

Olvasmány: „Én nem feledkezem meg rólad, mondja az Úr.” (Iz 49, 14-15) Szentlecke: „Amikor eljön az Úr, mindenki megkapja az elismerést Istentől.”

(1Kor 4, 1-5) (Mt 6, 24-34) Evangélium: „Ne aggódjatok a holnap miatt, elég a napnak a maga baja!"

Milyen sok aggodalom van jelen az életünkben. Gyermekünk, munkánk, egés-zségünk, odaérek-e időben, mit szól hozzá a másik? És még hosszasan sorol-hatnánk. Vannak aggodalmak, amelyek előre visznek, megerősítenek, vannak, amelyek lebénítanak. Vajon én miért, kiért aggódom? Aggodalmaimat oda te-szem-e Isten elé? Tudok-e bízni Istenben, a mellettem élő emberben?

MA A KATOLIKUS ISKOLÁK JAVÁRA GYŰJTÜNK.

Page 2: NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE - … · hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai. Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta

LITURGIÁNK A mai kezdőének a 17. zsoltár egyik részlete. Ennek a zsoltárnak a történelmi hátterét a szokásosnál jobban ismerjük, mert ez a hálaének szinte szó szerint megtalálható Sámuel második könyvének 22. fejezetében. A szentírás magyarázók szerint Dávid akkor énekelte ezt a zsoltárt, amikor eszébe jutott, hogy templomot épít az Úr-nak, mert az Úr megszabadította minden ellenségétől. Dávid tehát a saját ’bőrén’ ta-pasztalta meg, amit az introitusban imádkozunk: „Az Úr oltalmamra kelt, kivezetett biz-tonságos helyre, megszabadított, mert kedvét leli bennem.” (19-20)

Az Úr oltalmamra kelt. Dávid megtapasztalta, hogy Isten szereti, hiszen har-colt érte. Kivezetett biztonságos helyre. Lássuk meg a hasonlat szépségét: a bi-zonytalan hely a szorongattatás jelképe; a biztonságos hely pedig a szabad-ság, a szabad tér jelképe. Megszabadított, mert kedvét leli bennem. Eszembe jut Jézus keresztségének eseménye, ahol ezt halljuk: „Ez az én szeretett Fiam, aki-ben kedvem telik!” (Mt 3,17) Dávid tudja tehát, hogy az Úrhoz tartozik.

AMIKOR SZENTMISÉRE, TEMPLOMBA ÉRKEZÜNK, BENNÜNK IS AZ A LELKÜLET LEGYEN MINT DÁVID-BAN, AKI TEMPLOMOT AKART ÉPÍTENI AZ ÚRNAK. Vegyük észre Atyánk oltalmát és ezért töltse el a hála szívünket! Tartsuk biztonságos helynek a szentmisét, hiszen itt Jézussal lehe-tünk együtt! Vezessen minket is Isten Lelke – gondoljunk a Krisztus felett lebegő ga-lambra –, hogy teljesíteni tudjuk Isten akaratát s így bennünk is kedvét lelje az Úr! [ViM]

A HÉT SZENTJEI: Szerda: Hamvazószerda – szigorú böjti nap Szombat: Boldog Meszlényi Zoltán püspök vértanú, Szt. Kázmér

Képviselőtestületi ülés március 1-én, hamvazószerdán, 18.30-kor.

A ”Boldog házasságért” jegyes kurzus elkezdődött plébániánkon!

Következő alkalom március 3-án, pénteken 19 órakor lesz. Még be lehet kapcsolódni. Szóljunk ismerőseiknek!

KERESZTUTAT imádkozunk nagyböjt minden péntekén 17.30-kor a templomban.

Alatta gyónási, - utána áldozási lehetőség.

Következő vasárnap 10-11.30-ig SZENTSÉGIMÁDÁS a télikápolnában

Nagyböjti lelkigyakorlatot

tart templomunkban Ruppert József piarista atya március 19, 26, ápr. 2-án vasárnapokon a 9 órai misék keretében.

Kiadja a Magyarok Nagyasszonya Plébánia. Bp. VIII. Tel.: 313-58-72. Felelős szerk.: Vargha M. Péter plébános; Műszaki szerk.: Koller Annamária

E-mail: [email protected]; www.tisztviselotelep.plebania.hu

Page 3: NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE - … · hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai. Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta

Téged is vártunk! - Mindenki nyert a tombolán! - Az almatánc 1. és 2. helyezettjei.

25-én emlékeztünk A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAIRA Emlékezzünk Placid atyára, aki 2005-ben megáldotta az emlékművünket.

PLACID atya a GULÁGON fogolytársaival megfogalmazta a túlélés szabályait. 1. A legfontosabb, hogy a szenvedést nem szabad dramatizálni, az csak gyengíti az embert. 2. Észre kell venni és keresni az élet apró örömeit. Placid szerint „ez az élet művészete”. 3. Bár „nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek va-

gyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.” 4. A kinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. „Mi, hívők, ha a Jóistenbe kapasz-

kodunk, rájövünk, hogy ő is akarja a túlélésünket.”

Tizenhét öröm egyetlen nap alatt A lágerben sem hagytak senkit panaszkodni, inkább a szakmájáról kezdték beszéltetni az elbírhatatlan terhek alatt roskadókat.

„A munkájáról mindenki szeret beszélni. Pulykatenyészet, méhészet, a GULÁG alatt annyi szakmát kitanultam, hogy csuda – mondta fülig érő szájjal egy 2008-as elő-adásában. Az életörömök felkutatására pedig versenyt rendeztek. – Az volt a Jani, aki a legtöbb örömöt felsorolta. Volt, hogy egy rabtárs egy nap alatt 17 örömöt gyűjtött – em-lékezett vissza az atya. – Gyerekek, ma nem értem rá szenvedni, mert örökké az örömö-ket figyeltem, és mondogattam magamban, hogy el ne felejtsem – idézte fel lelkesen rab-társa elbeszélését Placid atya, aki szerint a harmadik szabályt volt a legnehezebb betarta-ni. Mert a politikai fogoly mindig ártatlannak érzi magát, akit a gazemberek megaláznak. Ilyen helyzetben kellett megmutatniuk, hogy különbek, mint a fogva tartóik. Sikerült is az erkölcsi győzelmet learatni, erre legjobb példa, amikor szabadulásuk után önként dol-goztak még öt napot csak azért, hogy a bútorgyári igazgató a harmadik negyedévi tervet teljesítve ne essen el prémiumától.”

Page 4: NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE - … · hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai. Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta

Albert Einstein megható levele a lányához

Albert Einstein egyszer egy levelében, melyet lányának címzett, megfogalmazta mi is valóban az Univerzum ereje.

„Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.

Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtize-dekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.

Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formá-lis magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univer-zum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univer-zális erő a szeretet.

Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkez-tek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik ad-ják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szere-tetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.

Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.

A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kife-jezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.

Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum töb-bi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiafor-rásból töltekezni...

Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akar-juk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.

Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkeze-tet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.

Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerá-tort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.

Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieserl, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túl-él, mert a szeretet az élet esszenciája.

Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz! Édesapád."