EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR RÉGI MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TANSZÉK

S. SÁRDI MARGIT

TÖMEGKULTÚRA A RÉGI MAGYAR IRODALOMBAN

Czövek Zoltán

“ M I B Ő L V A N A L E G T Ö B B ? ”

avagy

egy ‘nem irodalmár’ motívumtörténeti vizsgálódásainak

eredményei,

egyébként

(Szemináriumi dolgozat)

Budapest, 1996. tavaszi félév

2

Elöljáróban

“... Kifürkészhetetlen módon hol itt, hol ott üti fel a fejét, s ha nem sikerül is áttörnie a nyelvterület

határait, szájról szájra száll, nemzedékről nemzedékre hagyományozódik. Vetődjék a földkerekség bármely pontjára mindjárt gyökeret ver s rögtön otthon érzi magát. Útjában természetesen sok módosuláson megy keresztül. Egyszer formája sínyli meg az ide-oda hányódást, máskor tartalmát viseli meg rendetlen életmódja, de szívós természete általában veszteség nélkül állja a vándorlás viszontagságait. Sőt rendszerint még új vonásokba is öltözködik, friss színekbe takaródzik, mert csodálatos rugalmassággal simul minden környezethez: bármely korhoz, bármely ízléshez és bármely helyhez, a különféle szemléletekhez és eltérő világnézetekhez.”

A fenti sorok György Lajos egyik munkájának1 előszavában olvashatók. Az említett

szerző e gondolatokkal elsősorban az anekdotákat jellemzi, de ugyanezen megállapítások a motívumtörténet vizsgálódásainak tárgyát képező “legkisebb, még jelentéssel bíró (epikai) szövegegység”-ek2 életmódjára is tökéletesen ráillenek...

A kiválasztott történetet (motívumsort), melynek változásait, módosulásait szeretném nyomon követni, dióhéjban talán a következőképpen lehetne összefoglalni: az egyik szereplő azon állítását, miszerint mindenki doktor, azzal bizonyítja be az ebben kételkedőnek, hogy betegséget színlelve összegyűjti a legkülönfélébb emberek ‘orvosló-javaslatait’.

A történet magyarországi szövegváltozatainak, előfordulásainak összegyűjtésekor

felhasználtam György Lajos kutatásainak eredményeit. Az ő munkái hívják fel a figyelmet arra is,3 hogy “a gondolat” először az 1629. évben Lőcsén megjelent Mesés könyvecskében4 fordul elő “cselekmény nélkül találós kérdés alakjában.” A szóban forgó találós kérdés a könyv “Az mester emberekről” című fejezetében olvasható, ebben a formában: “Találd, mellyik mesterség, az leg nagyob ez föld szinén? Felelet: Az Orvosság, mert mayd minden emberek orvossok, igen ritka, az ki azt méri mondani egésseges, maga tanácsot ád, és parancsol, ezt miveld.”5 De a találós kérdés megtalálható Bod Péter Szent Hilariusának különböző kiadásaiban6 is, illetve Kis Jánosnak a Kellemetes időtöltésre való elmés nyájasságok c. munkájában,7 mely bő szemelvényeket közöl Bod említett művéből. Számunkra ezek az előfordulások annyiban érdekesek, hogy ezekben a szövegekben – talán éppen rövidségük miatt – meg van indokolva, hogy miért orvos is mindenki. Bodnál valamivel érthetőbb formában: “Az Emberek mind Orvosok akarnak lenni; mindnyájan akarják gyógyítani a’ mások erötelenségeiket; de a magáét senki sem.” Sőt, a következő kérdést is megnézve, a másik oldal szemszögéből is megközelíthetjük a jelenséget: “Mitsoda mesterségnek hisznek könnyen az Emberek? Az Orvosi mesterségnek. Minden Ember tud javallani másnak Orvosságot, annak könnyen hisznek, ’s mindjárt próbára vészik; holott a’ hazugág egy helyt nem lehet károssabb mint itt; mert ha egyszer a’ hazugsággal az élet el-fogyott, az, az igaz mondással viszsza-nem jö...” Ezek a gondolatok egyáltalán nem fordulnak elő az alább tárgyalandó változatokban, de felemlítésük talán kerekebbé teszi a motívumsor hazai történetét; hiszen a történetekben az állítások megfogalmazói – akarva-akaratlan – éppen ezen emberi gyengeségekre alapozzák bizonyításaikat.

A motívumsor általam fellelt magyarországi szövegváltozatait számbavéve, azokat négy

nagyobb csoportba osztottam annak megfelelően, hogy ki a két főszereplő. A csoportok (változattípusok) sorrendjét a bennük található első szöveg megjelenési időpontja alapján 1 GYÖRGY Lajos: Világjáró anekdoták. 2. kiad. Budapest. 1941. p. 5-6. 2 S. SÁRDI Margit: Két rabló, aki hűségével megmentette életét. In: Studia Litteraria. Tom. XXXII. Debrecen. 1994. 171. p. 3 Pl.: Vándoranekdoták = Budapesti Szemle 1935. 201. p. 4 A nyomtatványról: RMNY 1441; Magyar elbeszélők 16-18. század. Budapest. 1986. 1071. p. továbbá a kötet

utánnyomása: Budapest. 1989. 69 p. és a benne szereplő tanulmányok (p. 53-67.) 5 Az E2 levél verzóján ill. a hasonmás kiadás 34. oldalán. 6 Szeben, 1760. – 455. kérdés; H.n. ill. Nagyenyed, 1768. – 621. kérdés; Komárom, 1789. 7 Sopron, 1806. p. 239-240.

3

állítottam össze, de az összes történet sorrendje nem kronológikus. Előfordul pl., hogy a második csoport utolsó szövege jóval későbbi, mint a harmadik legelső motívumsora. Az összehasonlítások során először a csoporton belüli szövegeket, majd magukat a változattípusokat vetem egybe. Végezetül: mivel “Kezdetben volt az irodalom...”, ezért ésszerűnek láttam az egyes szövegek hozzáférhetővé tételét, s ezen szövegeket a vizsgálódás megkönnyítése érdekében megkíséreltem valamelyest áttekinthetővé tenni (Mellékletek).8

Gonella

A motívumsor hazánkban először Andrád Sámuel anekdotagyűjteményében jelent meg

nyomtatásban. A német minta alapján dolgozó szerző történetének két főszereplője, a motívumsor “európai ősmintájának” tekinthető változat két hőse: a ferrarai herceg és annak bolondja, Gonella. Tehát a kronotoposz elég pontosnak tekinthető, bár az elbeszélők sem itt, sem a későbbi három változatban nem nevezik nevén a ferrarai herceget.9 Azonban e szövegekben nem is az ő személye a hangsúlyos, ezet a történetek elsősorban a legendás udvari mulattató, Gonella személyéhez kapcsolódnak. Ráadásul – ha végigtekintünk a történeteken, látható – mindegyik teljesen azonos mintára tekint vissza. Lássuk tehát ezen változattípus motívumsorának elemeit:

a kérdező tudni szeretné, hogy milyen mesterember van legtöbb Ferrarában. – Megkapja a választ, – de kételkedik benne, megpróbálja azt cáfolni, – válaszadó azonban kitart állítása mellett, sőt fogad, hogy be tudja bizonyítani igazát. – Bizonyos idő múlva, fogfájást színlelve, – a város legkülönbözőbb pontjain, – majd magától a kérdezőtől is orvosság javaslatokat kap, – melyeket feljegyez. – Újabb idő elteltével megjelenik a bizonyítékul szánt listájával, – melynek fejében megkapja nyereményét.

Az egyes történetek közötti különbségek minimálisak: egy kis időtartambeli eltérés az első és utolsó kettő történet között; az utóbbiakban ismerjük a fogadás tárgyát (100 tallér); a második történetből pedig kimaradt a javaslatok nagyságrendjét jelző szám (300). Érdekes megfigyelni a lényegében azonos történetek terjedelmének folyamatos csökkenését. Ebből következik egy további – de már a motívumsort is érintő – apró különbség: a 3-4. történetből kimarad a két szereplő párbeszéde, s ezzel a benne helyett kapott motívumok.

Ha a csoport történeteit együttesen próbáljuk meg jellemezni, elmondható, hogy e

motívumsorok viszonylag nagy részt fognak át térben és időben egyaránt.10 A bizonyító rendkívül alapos: hagy időt a téma ‘altatására’, az ‘anyaggyűjtésre’, sőt külön lista összeállítására, s mindeközben bejárja az egész várost.

Mátyás király és bolondja

A második csoport motívumsorainak szereplői Mátyás király és bolondja. A hierarchia, a

szereplők kapcsolata formailag azonos az első csoport szereplőiével, de tartalmilag – mint az alább látható lesz – jócskán megváltozik. Az elbeszélő szándéka szerint hangsúlyos személy is más lesz. Ezek a történetek az okos, igazságos Mátyás király alakja köré szövődtek. Éppen ezért

8 Mivel a mellékletekben az egyes szövegek pontos forrása is fel van tüntetve, ezek ismételt megemlítésétől a

dolgozatomban, egy-két kivétellel, eltekintenék. 9 Lehet, hogy nekik volt igazuk. Gonella gazdájának a kutatók tekintették III. Nicolo (Miklós) ferrarai herceget

(1383-1441) – GYÖRGY Lajos: Vándoranekdoták... im. 199. p.; ennek fiát, Borso ferrarai herceget (meghalt: 1471) – RÁTH-VÉGH István: A tengeri kígyó. Budapest. 1980. 148. p.; vagy éppen mindkettőt – GYÖRGY Lajos: Andrád Sámuel elmés és mulatságos anekdotái. Kolozsvár. 1929. 20. p. Legutóbb pedig ezt olvashattam: “...nem kevesebb, mint három Gonellá-t ismerünk (mindhármat a ferrarai udvarban)...” – Maurice LEVER: Korona és csörgősipka. Budapest. 1989. 76. p.

10 A szövegekben többször előforduló “néhány nap” kifejezést, az egyszerűség kedvéért, itt és a következőkben egyenlővé tettem három nappal... Ennek megfelelően az első csoport történetei kb. 4-7 nap alatt játszódnak le.

4

háttérbe szorul a tétele igazságát leleményes módon bebizonyító bolond; olyannyira, hogy csak egy esetben, az ötödik történetben olvashatjuk nevét: Markal. Az alattvalója tréfáját értő, értékelő – és elviselő – uralkodóról hallva, talán a ma emberének is egyértelmű az asszociáció Mátyás királyra. Így aztán nem csoda, hogy ez a történet is idomult igazságos királyunk személyéhez.11

Ezek a motívumsorok azonban már jóval változatosabbank mint az előző csoport történetei. Sőt. Az egyes történetek és az első változattípus motívumsora között is lényeges eltérések vannak. Már a kérdés megfogalmazása is eltér: itt a kérdező arra kiváncsi, mi van legtöbb a világon. Ezáltal a válasznak is általános igazságot kell kifejeznie. Aztán átalakul a fogadás motívuma is. Ez pedig már egyértelműen egy más uralkodó-bolond kapcsolatot tükröz. E történetekben a kérdező hiába udvari bolond, mégsem parolázhat, fogadhat egy Mátyás királlyal. Ehelyett megjelenik az első két történetben a büntetés (egészen pontosan a verés), a 3., 5. szövegben pedig – e mellett – a pénzjutalom motívuma. Tehát a kérdező nem fogadást veszít, hanem jutalmaz, és nem megnyeri a fogadást, hanem hatalmánál – és remélhető igazánál – fogva megbünteti az udvari nép, a főurak magasabb eszmefuttatásaiba belekontárkodó mulattatóját.

De a 3-5. szöveg vizsgálata alapján akár egy külön ‘alváltozat’ meglétéről is beszélhetünk. E történeteknél megváltozik a dramaturgia. A kérdező a kérdését már egy társaságban veti fel, s ebből következően egy új elemmel bővül a motívumsor. A kérdés elhangzása után a társaság tagjai is megkísérelnek választ adni. Így a bolondnak is módosul a feladata: már nem csak uralkodójának, de az összes jelenlévőnek be kell bizonyítania igazát. Mi következik ebből? Felgyorsulnak az események; a bolondnak addig kell igazolnia állítását, míg a társaság együtt van, tehát improvizál. Egy hirtelen rátörő fogfájás minden bizonnyal nehezen hihető – és könnyen átlátható – trükk lenne, ezért elhagyva a társaságot, inkább produkál egy – valamilyen – rohamot. Óbégatására összefut a társaság kuráló-javaslataival – melyeket az elbeszélő viszonylag hosszan sorol –, s így a bizonyítás sokkal látványosabban, ‘élőben’ történik meg. Ezzel azonban a bolond bölcsességben az udvar – és a uralkodója – fölé helyezné magát. Az elbeszélő ezt elkerülendő Mátyás királyt egy elegáns megoldással kiemleli a bolonddá tett udvari nép köréből. Ezekben a történetekben ugyanis, a kérdező maga nem ajánl orvosságot. Magyarul: Mátyás e tekintetben is alattvalói fölött áll: nem esik bele a “mindnyájan akarják gyógyítani a mások erőtelenségeiket...” csapdájába. Vagyis kialakul a ‘Mátyás király – udvari bolond – főurak, udvari nép’ rangsor, mely az igazságos királyról a nép körében kialakított képnek tökéletesen megfelelt.12

Tehát a második csoport első két szövege inkább az első változattípus történeteihez áll

közelebb,13 míg a másik három egy egészen eltérő motívumsort képvisel. Ezt támasztja alá a két ‘alcsoport’ történeteinek tér és időbeli lefutása is. Az első kettő esetében a történet időtartalma hosszabb (4 nap), s a bolond feljárja az egész királyi udvart illetve a – meg nem nevezett – várost;

11 Érdekes, hogy miként Mátyás országlása emlékét szólás örökítette meg nálunk: “Meghalt Mátyás király, oda az

igazság!”; ugyanúgy Gonella egyik ura, Borso herceg uralkodása ideje is közmondásossá vált hazájában: “Non e piu il tempo de Duca Borso!” (Nem élünk már Borso herceg idejében!). – Bár lehet, hogy ez a párhuzam egy kissé erőltetett... (Erre vonatkozóan: RÁTH-VÉGH István: im. 148. p. és GYÖRGY Lajos: Andrád Sámuel... im. 37. p.)

12 “A király-bolond kettőse egyszersmind az úr-szolga, az alárendelt-fölérendelt párosát is megjeleníti. A bolond a trón mellett megőriz valamit a bolondozás kollektív szelleméből. Benne testesülnek meg a népi mozgalmak és törekvések, s így bizonyos tekintetben azt is mondhatjuk, hogy ő az összekötő kapocs a nép és a hatalom közt. Rajta keresztül az egész nemzet jelen van, s a hangját hallatja ott, ahol a döntések megszületnek. A bolond az anti-udvaronc; tőle kapja meg a király azokat az információkat, amelyeket közvetlen környezete vagy eltitkol előle, vagy megszépítve tár elé; csakis a bolond meri szembesíteni tévedéseivel...” - vagyis ennek megfelelően a szóbanforgó sorrend: Mátyás – a nép – főurak, udvar. (Az idézet forrása: Maurice LEVER: im. 124. p. – a kiemelés tőlem.)

13 A csoport második története ráadásul tudatos szerkesztői munka következtében kapta alakját: “... a különböző helyekről összeszedett, kölönböző korú ... magyar szövegek, ... nagyrészt átdolgozva kerülnek itt kiadásra, mégpedig abban a felkutatott magyar változatban, mely a nemzetközi formával ... leghiánytalanabbul egyezik. Világjáró természete miatt az anekdota szövegét gyakran kikezdi a romlás. Ezért a lényegbe vágó hiányosságok ... többször pótlásra szorultak.” (GYÖRGY Lajos: Világjáró anekdoták. im. 11. p.)

5

míg a másik háromnál összesen két helyiségben és egyetlen nap alatt játszódnak le az események.14

Csokonai Vitéz Mihály és Budai Ézsaiás

A harmadik csoport két történetének mindkét főszereplőjét név szerint is ismerjük. De

ha az előzőekhez hasonlóan itt is megkíséreljük kiválasztani az elbeszélő szándéka szerint hangsúlyosabbat, akkor ismét – mint az első csoport motívumsorainál – a bizonyító javára dönthetünk. Arról, hogy Csokonai Vitéz Mihály mikor és hogyan vált anekdotahőssé, külön tanulmányt is olvashatunk.15 Ezért inkább a motívumsorok alakulására összpontosítanék...

A csoport első történetében a kérdés ismételten egyetlen városra vonatkozik, de – esetleg a hazai hagyományok hatására – itt is vannak próbálkozások a válaszadásra, nagyobb társaság hiányában Budai Ézsaiás részéről. Ez azonban felveti annak a lehetőségét, hogy a kérdést nem is ő fogalmazta meg. Továbbgondolva a dolgot, az is felmerülhet, hogy ebben az esetben az egész történet egy, a biztos nyeremény tudatában kitűnően előkészített és levezetett tréfa, ugratás. Az előző két csoport történetei esetében a bizonyítás inkább ‘presztízs-jellegű’ volt: a többnyire lenézett bolondnak kellett uralkodója és lekicsinylői előtt bizonyítani igazát. Erről itt szó sem lehet. Nincs alá- és fölérendeltség; a két szereplő, a két debreceni polgár teljesen egyenrangúként kezeli egymást.

Ahogy az első soroknál, úgy a továbbiakban is megfigyelhető a már tárgyalt első és második változattípus elemeinek kölcsönös jelenléte. Így Budai megfogalmazza kételkedését a válasz igazságára vonatkozóan, s Csokonai is kitart igaza mellett, fogadást ajánlva. Maga a bizonyítás is Gonella metódusa alapján alakul, Csokonai fogfájást színlelve járja be a recipéket gyűjtve és feljegyezve a várost. E történetben pedig Budai sem kerüli el sorsát, ő is bizonyít. Azonban az elbeszélő valamelyest őt is elkülöníti a többi ‘tanácsadó’-tól. Ő ugyanis arra inti barátját, hogy gyökerestől pucolja ki a rosszat – ne a fájdalom csökkentésével kísérletezzen: “a borbély hideg vasa” bizony a fog kihuzására szolgáló fogó akar lenni. Ebből a szempontból pedig – ugye – a legértelmesebb kezelése a problémának. Végül – nemhiába értelmiségi a Csokonai válaszában kétkedő –, ebben a változatban tanulság is megfogalmazódik, amely a dolgozat bevezető részében említett gondolatokra rímel: “... milyen tudákos állat az ember!”

A második szöveg egészen más. Noha teljesen kézenfekvő, hogy az előző alapján íródott, motívumsorról az esetében talán nem is érdemes beszélni. A változatot kiadó Dvorzsák János, kiadványa számára – mely végül 17 kis méretű kötetből állt és benne 11515 darab ‘anekdota’ jelent meg – teljesen lecsonkította az eredeti történetet. Furcsamód a leginkább hasznosnak az eredeti szövegből a különféle recipe-javaslatok leírását találta, s az általa legszükségesebbnek ítélt, s meghagyott motívumokra is csak szavakkal vagy félmondatokkal hivatkozott.

Ennél a csoportnál tehát megfigyelhető ez előző két változattípus motívumsor-

elemeinek egészséges kombinálódása. Ennek megfelelően alakul az események időtartama is, mely jelen esetben ugyancsak középutas: két nap. 14 Engedtessék meg, hogy itt egy érdekes apróságot kiemeljek: a Kálmány Lajos lejegyezte változat (a csoport

harmadik szövege) szóbeli közlésen alapul, s érdekes nyomát őrzi a szóbeliség történetformáló folyamatainak. Mit olvashatunk ugyanis? Miután az elbeszélő előadta, hogy a bolond milyen jutalomra illetve büntetésre számíthat a válaszáért, megtudjuk, hogy a szóbanforgó állítás, bizony, nem nyerte el a társaság tetszését (“Az nem igaz!”). S az udvari nép, ahelyett, hogy közmegelégedésre kigyönyörködné magát a bolond számára beigért verésben – vagy legalább tenne valamit ennek érdekében (ld.: 5. szöveg) –, nagylelkűen a szobájába küldi gondolkodni. Ez pedig – legalábbis számomra – logikai bukfenc. Mi történhetett? Valószínűleg az, hogy a mesélő egyszerűen elfelejtette, hogyan is jutott a saját szobájába a bolond, s ezért helyetesítette a számára legkézenfekvőbb megoldással. Ebből azonban következik egy másik megállapítás is, miszerint a mesélő által ismert eredeti változat, valószínűleg a csoport ötödik történetéhez volt hasonló. (A változat újabban közölve még: Mátyás, az igazságos. Vál. és az utószót írta KRÍZA Ildikó. Budapest. 1994. 90. p.)

15 Mikor vált Csokonai anekdota-hőssé? In: JUHÁSZ Géza: Csokonai-tanulmányok. Budapest. 1977. p. 257-262.

6

Bethlen Gábor és bolondja

Az utolsó csoport mindössze egyetlen szöveggel képviselteti magát, de ez a történet

több szempontból is figyelmet érdemel. Ebben a változatban ismét visszatér az első két csoport történeteiből már ismerős uralkodó – udvari bolond kapcsolat, de ennek jellege valamelyest ugyancsak eltér az eddig említettektől. Itt is meg van nevezve a két szereplő, s ha mindenáron ragaszkodom a “hangsúlyos – nem hangsúlyos” megkülönböztetéshez, ebben az esetben Bethlen személye lehetne a hangsúlyosabb. Bár itt helyesebb, ha annál maradunk, hogy ő a közismert, ezért köthető az alakja köré a történet.16

Az előző változattípusok minden egyes szövege esetében a vizsgált motívum egy-egy önálló történet keretében öltött testet. E szövegben azonban vizsgálatunk tárgya egy nagyobb kerettörténetnek csak egyik – persze, vitathatatlanul a legfontosabb – mozzanata. Ebből következően részben megváltozik a motívumsor, s érdekes módosuláson megy keresztül a bizonyítás ‘motíváltsága’. A bizonyítás sikere már nemcsak Parázsó presztízsét növeli, hanem megbuktat egy személyt (az udvari orvost, Tóbiás mestert), akit erkölcsi szempontból teljes mértékben elítélhető magatartása erre méltóvá is tesz. Ezzel párhuzamosan maga a bizonyítandó állítás is negatív, lekicsinylő hangsúlyt kap: az orvosi mesterség a legkönnyebb – “Ahhoz mindenki ért.” Természetesen az állítás ilyetén megfogalmazásához nagyban hozzájárultak az előzetes események. Ezek segítségével alkothatunk fogalmat az elbeszélő által érzékeltetni kívánt ‘uralkodó – bolond – udvari nép’ kapcsolatról is. A bizonyításért csak jutalom jár Parázsónak, az esetleges kudarcról és az érte járó büntetésről nem esik szó. Vagyis Bethlen igencsak kedveli bolondját, mintegy szövetségesének, cinkosának tekinti. Ennek következtében ő is beleesik az orvosság-javaslás csapdájába. Ellenben az udvari urakról megvan a véleménye, s ha alkalma adódik rá ezt érezteti is (“Nini, urak ... hát ti torok szerint méritek a dicsőséget? Hát hiszen én azt se bánom...”).

A többi mozzanat a már megismertek szerint alakul: a fogfájás imitálása, az egész királyi udvar végigjárása, a tanácsok hosszú sorának részletezése és azok feljegyzése, s a jutalmazásról szóló híradás.

Vagyis e történetnél is, mint a harmadik csoport első történeténél a két első

változattípus motívumsorának elemei egy egészséges új formába ötvöződtek, valamelyest módosulva az elbeszélő szándékának megfelelően. Az események időtartama is az előzőhez hasonlóan két napos, de itt a bizonyító csak a királyi udvart járja be.

Összegzés gyanánt

A motívum magyarországi élete során, az először felbukkanó, eredetinek tekinthető első

csoport motívumsora mellett kialakult egy önállónak tekinthető változattípus (2. csoport 3-5. szöveg); s a későbbiekben e két változat motívumai kombinálódnak – minden bizonnyal – jó tollú lejegyzőik szándékának megfelelően.

A motívumsor elemeinek az eddig leírtaknál részletesebb elemzésére, boncolgatására egyelőre nem vállalkoznék. E helyett készítettem egy táblázatot (ld.: 7. p.), ahol az egyes elemek megléte vagy sorrendjének esetleges megváltozása nyomon követhető. E táblázat adatainak felhasználása talán egy későbbi dolgozatban történhet meg.

16 A krónika – egészen pontosan Kemény János önéletírása – is megemlékezik Bethlen Gábor egy bolondjáról. Ha

az itt szereplő udvari mulattatónak más is a neve: “Mihály biro”, de a bolond jelenléte valószínűsíthetőbbé teszi a történet. A leírt események megtörténése elképzelhető, éppen úgy mint az előző csoportok történetei esetében is. (Bethlen bolondjáról említést tesz RÁTH-VÉGH István: im. 145. p. – de ő nem tünteti fel, hogy a forrása Kemény önéletírása.)

7

A motívum hazai pályafutásának vizsgálata során, említést kell tenni arról is, hogy a történet nem csak anekdota-gyűjteményekben, vagy hasonló jelegű kiadványokban fordul elő. Talán éppen azért, mert egy emberi magatartásformát mutat be ill. jellemez, a történetet előszeretettel alkalmazzák mint parabolát, példázatot. Így az anekdotát az első ízben Mátyás királyhoz kapcsoló történet is, a Vasárnapi Újság hasábjain csak párhuzamot akar vonni a Budapestet éppen akkor sújtó áradás kapcsán a lakosság soraiban felbukkanó számos ‘árvízvédelmi szakember – szakvélemény’ és a “majdnem mindenki orvos” tétele között. Ehhez hasonlóan Trócsányi Zoltán egyik munkájában pedig a Csokonait szerepeltető változatot megemlítésével utal arra: “Ha majdnem mindenki orvos, a majdnem elhagyásával a legkategórikusabban meg lehet állapítani azt, hogy mindenki nyelvész...”17

De ugyanígy érdemes lenne a motívumsor szentenciájának mint szólásnak az előfordulásait is számbavenni, bár nagyon valószínű, hogy ez túlságosan felduzzasztaná a vizsgálandó anyag mennyiségét. Mindenesetre búcsúzóul lejegyeznék ide, egy ilyen jellegű történetet, melynél csak az említett találós kérdés-formájú változatok régebbiek.

“Baczoni Bartok ‘Sigmond, Asszonynépi szegény Tudományú Praedicátor, kire még Deák korában

ragadott fel a’ Tiptó név, - jöve egykor az Enyedi Paphóz Hermányihóz, és találá azt a’ beteges Embert betegen: kérdezé Baczoni ‘Sigmond a’ nyavalyának nemét, ‘s a’ Beteg azt felelé, hogy Obstructió vagy Kolika. - Tiptó Uram azért azt praescibálá, hogy mentöl többet lehet egyék és meg kell indulni az emésztésnek alól. - Mónda a’ Beteg: Ugy de semmit nem ehetem. Ismét mónda Tiszteletes Tipto Uram az Acchiatra. Erővel is egyék kegyelmed! Ő szegény azt gondolta, hogy az ember bélinek az az állása, hogy mint mikor kólbászt töltenek alól ki menyen ha felül töltik ‘s alól bé nem kőtik. Sok a’ Doctor.”18

Áttekintés a motívumsorok elemeiről

I. II. III. IV. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 4. 5. 1. 2. Kérdés - adott városra vagy + + + + + + + - világra vonatkozóan + + + + + + Próbálkozások a válaszadásra + + + + Válasz - bizonyítandó állítás + + + + + + +3 + +3 + + + Kételkedés a válaszban ill. + + + + + +4 + +4 + + ellenvélemény és/vagy cáfolat + + + + + A válaszadó biztos a dolgában + + + +5 + + A bizonyítás tétje: fogadás v. + + + + + + büntetés, + + +2 +2 jutalom +1 +1 + Színlelt betegség: fogfájás v. + + + + + + + + + egyéb + + + Bizonyító bejárja a várost + + + + + + A kapott recipék részletezése, + + + + + + + + feljegyzése + + + + + + + A kérdező is bizonyít +2 + + + + +2 + + Az ‘orvosok’ konkrét száma +1 + + +1 + + A jutalmazás ténye + + + (+) + Bizonyítás tanulsága +

17 TRÓCSÁNYI Zoltán: Kirándulás a magyar multba. Budapest. 1937. 351. p. 18 Hermányi Dienes József szépprózai munkái. Budapest. 1992. p. 452-453. A történet az említett szerző kéziratos

formában fennmaradt, 1759-1762 között íródott munkájában, a Nagyenyedi ... Demokritusban olvasható.

Melléklet (1)

GONNELLA

(128.) Orvos van leg-több. Orvos legtöbb van a’ világon. (Apróságok) (Gonelle) Háttér - sze-replők, kor és helymeg-jelölés

“A’ Ferrárai Hertzeg Udvarában vala egy Gonelle nevü, friss eszü ember. Ezt egykor meg-kérdvén a’ Hertzeg, hogy

“A’ Ferrárai Uralkodó Herczegnek, valamelly igen eleven eszü Udvari Gavallérja volt, kit Gonnelle-nek hívtak. Ezt egyszer a’ Herczeg kérdezvén, hogy

“A’ Ferrarai Herczeg, ezen Gonelle tréfás-emberének egyszer azt a’ kérdést tevé:

“A’ herczeg azon kérdésére,

A konkrét kérdés

mitsoda tudományban vagy mesterségben vólnának több emberek Ferrárában?

mitsoda tudomány foglalatosság, vagy mesterségbeliek volnának legtöbben Ferrárában,

Mitsoda mesterember volna legszámosabb Ferrarában?

miféle mester ember volna legtöbb Ferrarában?

A válasz Minden kétség kivül, felele Gonelle, hogy Orvos több vagyon mint másféle ember.

azt feleléi: “kétségek kivűl való igazság, hogy Orvos legtöbb vagyon.”

Gonelle azt felelé, hogy Orvos. Gonelle azt válaszolá: - orvos.

Kétely Oh te bolond! monda a’ Hertzeg, hát nem tudod e, mely számtalan sok Prókátor, kalmár, kézi mester-ember van itt? ellenben pedig alig van két három Orvos.

- “Óh te Bohó, viszszonozá a’ Herczeg, nem tudod é mennyi Prókátor, Kereskedő; és Mesterember pözsög a’ városban, a’ midőn három orvosra is alig találunk?”

A’ Herczeg kineveti a feleletet, A’ herczeg kigúnyolá feleletét,

A helyes válaszért - a bizonyításá-ért - felaján-lott jutalom (fogadás)

Mindazonáltal még-is igaznak marad, a’ mit mondok, felele Gonelle, és ebben mindenkor merek fogadni. Jól van, felele a’ Hertzeg, én azt erösitem, hogy a’ mit te mondassz, nem igaz, és fogadok veled.

- Mind e’ mellett bizonyos az, és a fejemet teszem reá, monda Gonnelle, hogy Orvos legtöbb vagyon.”

de Gonelle 100 Koronás Tallérban fogadott, - de Gonelle kész száz koronás tallérban fogadni.

A bizonyítás folyamata

A’ fogadás után egy nehány nappal bé-köté Gonelle száját, pofáját, nyakát ruhákkal, és a’ nagy templom ajtajába ülvén panaszla minden ki ’s bé-menöknek, kik meg-kérdvén, hogy mi baja vólna, azt felelé nékiek, hogy a’ foga fáj. Minden, valahányat meg-kérdett, fog-fájás ellen való orvosságot jovallot, kiket mind fel-jegyzett az Orvosságokkal egyetemben egy iró-táblára. Azután az uttzákra ment, hol barátitól ’s esmeröitöl mind öszve-irta, a’ mit néki jovallottanak.

- Nehány napok múlva békötötte arczáját, és nyakát vastag kendőkkel, és a’ Templom ajtaja elejébe ülvén, minden embernek panaszolkodott, hogy iszonyatos fogfájása légyen. Minden ember javasolt valamit ellene, és ő a’ javallatot a’ Javallók nevével egy Könyvetskébe irta. Ezután minden útszákat bejárt, és Ismerősseitől, nem Ismerősseitől egyként tanátsot kért, kiket hasonlóképpen egyig feljegyzett.

’s más nap beburkolván képét nagy so-pánkodással a’ Templomhoz álla, ’s midőn a’ kijövő emberek nyögését ’s jajgatását halla-nák, mindenik kérdezé: mi baja légyen? Gonelle a fogfájást tetteté. Minthogy egymásután majd mindeggyik javaslott valamit, azoknak nevét, és orvosságát feljegyzette; így tett az utszákon is.

- Másnap beburkolt fővel, sopánkodó arczal egy templom ajtójához álla, ’s jajgatásira a’ kijövők baját tudakolván, fogfájásról panaszkodott. Sajnos részvétből majdnem mindegyik javaslott valami gyógyszert, a’ jóslók nevét ’s szereit följegyezte; igy tett az utszákon is.

A kérdező is bizo-nyít...

Minekutánna ekképpen 300-nál több urusokot (a’ Medicust Orvosnak nevezem) egybe-gyüjtött vólna, bé-álla a’ Hertzeg ebédlö patotajába, az elébbeni beteg figurában. Midön a Hertzeg is kérdené, hogy mi baja vólna? ’s ö meg-mondaná: a’ Hertzeg maga-is comendála néki az ellen orvosságat.

Végre a’ Herczegnek ebédő palotájába állott, ’s midőn az is kérdezné, hogy, mi baja volna; ’s Gonnelle neki megmondaná, Ő is bizonyos Orvosságot javaltt ellene.

Harmad napra magához a’ Herczeghez is bekötött orczával jelent meg, 's ez is mint a’ többi, fogfájás ellen való orvosságot javaslott.

Harmad nap a’ herczegnél is bekötött arczczal jelent meg, ’s ez is azonnal fogfájás elleni szert ajánlott neki.

A bizonyí-tás sum-mázata

Három nappal azután meg-mutatá a’ Hertzegnek a’ számtalan Ferrárai urusoknak laistromát, kik között a’ Hertzeg-is ott vala; ki magát ezen el nevetvén, meg-vallá, hogy ötöt Gonelle meg-nyerte.”

Három napok után a’ Herczeghez mentt, ’s egy iszonyu nagy Lajstromot nyujtott által neki, mellyre a’ Ferrárai Orvosok felvalának jegyezve, ’s a’ mellyen a’ Herczeg első helyet foglalt.”

Negyed napra már egészségesen jelent meg, ’s az orvosainak nevét, kik 3 száznál többen valának, hosszú Lajstromban a’ Herczegnek bemutatá, a’ ki midőn magát a’ Lajstromban legelől látá, a’ furtsa elméjű embernek tettén nevetkezvén, a’ 100 Koronás Tallért kifizettette.”

- Negyed nap egészségesen vitte meg a’ herczegnek orvosai’ névjegyzékét - melly magában három száznál többet foglalt - ’s kik közt a’ herczeg midőn magát legelől látná - nevetett - ’s a’ száz tallért Gonellének kifizettette.”

Forrás (Elmés és mulatságos rövid anekdoták. Mellyeket iminnen amonnan vállogatva egybe-gyüjtött és magyar nyelven ki adott Andrád Sámuel. I. Darab. Bétsben. Nyomtattatott 1789-dik Esztendőben. p. 87-88.)

(Hasznos Mulatságok. 1821. Második Félesztendő. p. 131-132.)

(Hasznos Mulatságok. 1823. Első Félesztendő. p. 191-192.) (Elmederítő, szívképző 's characterfestő történetek' 's adatok füzére. Gyönyörködtetve oktató olvasókönyv. Minden rendnek -, de főleg a' magyar ifjuságnak benyujtja Horváth Zsigmond. I. Kötet. Pesten. Eggenberger József és fia. 1840. p. 118-120.)

Melléklet (2)

MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BOLONDJA

(A hétről) (119.) Mindenki doktor (59.) Mi van legtöbb a világon. Miből van a legtöbb a világon Milyen emberből van a legtöbb? (Magyar népmese) Háttér - sze-replők, kor és helymegjelölés

“Mátyás királynak volt egyszer egy udvari bolondja, a ki arra a kérdésre, hogy

“Mátyás király udvari bolondja egyszer arra a kérdésre, hogy “Mátyás kirájnál votak az urak, sok főúr vot a társaság köszt, elkesztek beszélgetni :

“A nevezetes Podjebrád György cseh király ellen viselt hadat Mátyás király; egyszer a sátorában a vezérievel mulatozott, Ujlakival, Zápolyaival, Kinizsivel, Geréb Péterrel. Túl voltak már a tanácskozáson, hát csak az időt töltötték, mindenféle tréfás beszédekkel. Már akkor bent volt a sátorban a király bolondja is, mert az is mellette volt az urának a hosszú táborozások alatt.

Fölvetette Mátyás azt a kérdést, hogy

“Mátyás király egyszer arról beszélgetett udvari népével, hogy

A konkrét kérdés

miféle mesterember van legtöbb számmal a világon,

melyik foglalkozási ág a legnépesebb, mi van legtöb a világon? vajon miből van legtőbb a világon? milyen emberből van legtöbb a világon,

Próbálkozások a válaszadásra

Tanálgatták: ez van, az van! beszólt az udvaribolond is, aszonta: ű tugygya mi van legtöb a világon! “Hát, mi van bolon?” kérdözik tűle,

Kinizsi azt mondta: - Szegény emberből. Ujlaki azt mondta: - Gyerekekből, mert az több mint a szegény. Zápolyai azt moondta: - Fűszál több a földön, mint gyerek. Geréb Péter meg azt mondta: - De csillag több van az égen, mint fűszál a földön. Mátyás király ránézett a bolondra, aki ott kuksolt egy zsámolyon a sarokba: - No, komám, te mit gondolsz?

katona-e, paraszt vagy talpnyaló. Mindenki mást mondott. Ott volt Markal is, a király híres bolondja. Mikor az urak

abbahagyták a találgatást, mert már semmi nem jutott eszükbe, megszólalt, hogy ő tudja, s meg is mondja, ha engedelmet adnak rá.

A válasz azt felelte, hogy doktor. ezt felelte: - Kétségkivül doktor van legtöbb a világon.

(3) “ha mögmondod: 10 forintott kapsz, ha mög nem tudod mondani, botot kapsz! no, hát mi van legtöb a világon?”

- Azt gondolom komám, hogy orvosból van legtöbb a világon.

(3) - Tíz arany forintot kapsz, ha eltalálod - bíztatta a király a bolondot - de ha nem a hátsó feled vallja kárát, hogy túl akartál tenni mindannyiunkon.

Kétely - Ostoba beszéd! - harsant fel a király. - Hiszen alig két-három orvos lézeng a városban.

(1) “Mi vona más - mongya a bolon - mint orvos.”

Nevették a vezérek ezt a gondolatot, a király is nevetett: - Igazán bolond vagy komám, ha olyan bolondot gondolsz.

(1) - Doktor van legtöbb a világon - mondta Markal.

A válasz bizo-nyításáért - fel-ajánlott juta-lom

“No bolond, ha ezt be nem bizonyitod, kikapsz” - mondá neki a király.

Egyébként bizonyítsd be állításodat, különben vedd tudomásul, hogy csúnyán meglakolsz.

(2) “Az nem igaz! (2) Összenézett a király az udvaroncokkal. Aztán intett a szolgáknak, hogy vigyék Markalt, s verjék rá a tíz botot, amit megérdemelt.

A bizonyítás folyamata

Pár nap múlva, mikor már jóformán el is felejtették azt a tárgyat, felkötött állal s rettentő kárvallott képpel jelent meg a bohócz az udvarnál. “Mi bajod?” kérdék mindenfelől. Ő pedig keserves gesztusokkal mutatta, hogy a foga fáj. Erre aztán egyik meleg borogatást, másik hideg vasat, harmadik szeszt ajánlott ellene, a hányan voltak, annyifélét,

Pár nap múlva, amikor már meg is feledkeztek erről a beszélgetésről, állát és nyakát kendőbe pólyálta a bolond, és fájdalmas, szomorú ábrázattal jelent meg a királyi udvarban.

- Mi bajod? - kérdezte mindenki. Ő pedig keserves taglejtésekkel mutogatta, hogy a foga fáj. Erre aztán

az egyik meleg borogatást, a másik hideg vasat, a harmadik szeszt ajánlott, ahány, annyifélét. Majd végigment a városon, s mindenkitől, akivel csak találkozott, tanácsot kért a fogfájás ellen. Közben felírta mindazoknak a nevét, akik a fogfájás megszűntetésére különféle orvosságokat javasoltak. Ilyenformán egy nap alatt több mint 300 receptet jegyzett föl.

hanem möny be a szobádba, gondolkozzál, asztán mond mög!” Bemönt a bolon a szobájába, alig hogy beért, elvetötte magát, keservessen nyögött. Viszik Mátyás kirájnak a hírt, hogy: “Möghal mán a bolond!” Mögijett Mátyás kiráj és a főurak szalannak a szobájába, nézik, hát csakugyan el van terülve, nagyon sajnálták mer sokat löhetött neki nevetni, mingyár komendáltak neki, ki mit tudott. Az egyik komendálta neki a vizes borogatást, a másik az érvágást, a harmadik a pijóczát, szóval minynyája komendált valamit. Miko minynyáját kivárta, hogy mit komendál? fölugrik és a kiráj elébe fordul, aszongya :

A bolond, hogy így kinevették, felállott, kiment, átalment a szomszéd kis sátorba, amelyik az ő kvártélya volt. Úgy látták az urak, hogy nagyon elbúsúlta magát a bolond.

Egy perc alig telik el, hát hallják, hogy krisztustalanul óbégat a bolond a sátorában, mintha csak elevenen akarnák megnyúzni.

Rögtön jönnek is, jelentik a királynak, hogy kedves bolondja olyan rosszul van, talán a végit járja. Felkelnek az urak, a király is, átalsietnek a bolondhoz, vajon mi lelte szegényt?

Hát a földön fekszik, csak nyög keservesen. Kérdik hol fáj, mi fáj, nem szól semmit csak rúgkapál, csak vonít ahogy hozzá érnek.

Nagyon sajnálták, törték a fejöket, mit kéne csinálni. Azt mondja Zápolyai: - Eret kell vágni rajta! Ujlaki azt mondta: - Hamar, piócát hozzatok, az lesz könnyebbségire! Geréb Péter azt mondta: - Öntsétek le egy vödör hideg vízzel! Kinizsi meg gyűrkőzött: - Nem a, hanem jól összetapogatom az egész testét a nyavalyásnak, attól, tudom, talpra áll. De már begyülekeztek többen a sátorba főemberek, az is mind komendált valamit, egyik

meleg bort, másik valami gyógyító gyökér levét, harmadik ráolvasást, nem is lehetett már egyiknek a szavát a másiktól érteni.

Felugrik ám a bolond, semmi baja, azt mondja huncut pofával a királynak:

- Nem addig van az felséges királyom - méltatlankodott Markal - én az igazamat be tudom bizonyítani. Ahhoz pedig a szobámba kell mennem, mert ott őrzöm a tanúságot.

Igazságos király volt Mátyás, beleegyezett hát, hogy a bolond a szobájába menjen a bizonyítékért. Alig ért Markal a szobájába, mindjárt elvetette magát a vackán, s ordított keservesen, mintha nyúznák.

Az ajtónállók meghallották az iszonyatos üvöltözést, s szaladtak a hírrel a királyhoz:

-Halálán van a bolond. A király szerette Markalt, az urak is szerették, hiszen gyakorta

megnevettette őket. Bementek hát hozzá, s megkérdezték, mi bántja. A bolond panaszkodott, hogy ez a baja, az a baja. Az egyik úr azt mondta, hogy eret vágasson magán, a másik köpölyözést javasolt, a harmadik piócát, a negyedik borogatást, az ötödik kakukkfű főzetet. Mikor már mindenki tanácsolt valami hathatós orvosságot, Markal fürgén fölugrott fektéből, s a király elé pattant:

A kérdező is bizonyít...

maga a király is azt javasolta, hogy huzassa ki - a fejét.

Végre betért a palotába s a király előtt is megjelent szörnyen begöngyölt fejével. A király szintén előállt jóakaratú tanácsaival:

- Itt van ez és ez az orvosság, vedd be, s örök életedben áldani fogsz, mert azonnal megszabadulsz a fájdalomtól.

A bizonyítás summázata

Ekkor a bolond hirtelen lekapta a köteléket az álláról s mondá: “Nincs nekem kutyabajom sem, csak azt akartam bebizonyitani, hogy minden ember - doktor.””

Ekkor a bolond hirtelen lekapta álláról a kendőt s vidáman így szólt: - Kutyabajom sincs, csak azt akartam bebizonyítani, hogy minden ember doktor. Ezzel átnyújtotta a királynak az orvosok jegyzékét. Amikor Mátyás

király átfutotta az írást, s vezető helyen éppen a maga nevét pillantotta meg, alig tudta nevetését visszatartani, de elismerte, hogy a bolondnak igaza van, mert csakugyan orvos van legtöbb a világon.”

“Fölségös kirájom! kijé a nyereség? mer ha egy palotába enynyi doktor van, hát akkor mönynyi van az egész világon?!””

- Látod komám ezt a tucat doktort itt a sátorba? Ha ezen a kicsi helyen ennyi az orvos, mennyi lehet az egész világon?

Örült Mátyás a bolond beszédének, cseppet se haragudott, hogy így bolonddá tette őtet az urakkal együtt a bolond.”

- Íme a bizonyíték felséges uram! - kiáltotta - Mert ha a palotában ennyi doktor van, mennyi lehet az egész világon?”

Forrás (Vasárnapi Ujság. 1876/12. szám 187. p.)

(Gyögy Lajos: Világjáró anekdoták. 2. kiad. Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 1941. p. 196-197.)

(Hagyományok. I. kötet. Mesék és rokon-neműek. Gyűjtötte és jegyzetekkel ellátta Kálmány Lajos. Vácz. Kiadja a Néphagyo-mányokat gyűjtő Társaság. 1914. p. 140-141.)

(Mátyás király tréfái. Összegyűjtötte Szép Ernő. Budapest. Magyar Helikon. 1958. p. 89-91.) (Kolozsvári Grandpierre Emil: Elmés mulatságok. Anekdoták. Bp. Szépirod. Kvk. 1955. p. 78-79. Ugyanezt közli: Kerek egy esztendő 1956. Bp. Ifjusági Kvk. 1955. p. 18-19.)

Melléklet (3)

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÉS BUDAI ÉZSAIÁS

Debrecenben mindenki doktor (1144.) Háttér “Csokonai Vitéz Mihály és Budai Ézsaiás között egyszer, barátságos beszélgetésben az is szóba került, vajon A konkrét kérdés micsoda mesterember van Debrecenben a legtöbb? “- Mi van legtöbb a városban? - kérdi Budai Ezaiás. Próbálkozások a válaszadásra

- Alkalmasint csizmadia, tímár vagy csapó, vélekedett a professzor; hanem ezt a statisztikának kellene kiderítenie, ha tudniillik volna Debrecenben statisztika.

Csokonai elmosolyodott:

A válasz - Hát én minden statisztika nélkül is tudom, hogy Debrecenben legtöbb a doktor. - Doktor - szól csokonai Vitéz Mihály. Kétely - Ugyan ne szóljon, édes öcsém uram! mondotta a tudós professzor. Hova gondol? Hiszen egész Debrecenben nincsen

több hat orvosdoktornál, meg tizenöt kirurgusnál!

A helyes válaszért - a bizonyításáért - fel-ajánlott jutalom (fogadás)

- Már pedig én csak azt vallom, hogy Debrecenben legtöbb a doktor, és ha a nagytiszteletű úr nem átallja, hát fogadjunk tíz font jó verpeléti dohányba, hogy nekem van igazam.

Budai Ézsaiás nevetve tartotta oda a tenyerét: - Hát fogadjunk öcsém uram, már csak azért is, mert egy jó kis dohány mindig elkél a magamfajta szegény embernek. - Holnap délben bebizonyítom a nagytiszteletű professzor úrnak, hogy nekem van igazam, mondotta Csokonai, és

elbúcsuzott a jeles tudóstól.

Fogadtak. Csokonai nyert.

A bizonyítás folya-mata

Másnap reggel jó Vitéz Mihály bekötötte az orcáját fehér kendővel, mint a kinek a foga fáj, és elindult a piac felé. Alig tette ki a lábát a házból, szemközt jő vele nemes Bisothka uram a gubásmester, és az az első szava, hogy:

- A foga fáj a ténsúrnak? Meleg hamut rá, nem segít egyéb. Csokonai szépen megköszönte a jó tanácsot, és Bisothka uram nevével együtt beleírta a könyvecskéjébe. Alig ment tizenöt lépést, találkozik a seniorral, a ki már messziről kiáltja: - Hideget rá, Miska, Hideget! Tapasztalásból tudom, mert nekem is sok bajom volt a kutya fogammal. Vitéz Mihály ezt is szépen megköszönte, és ugyancsak beleírta a könyvecskéjébe. Míg kiért a piacra, legalább is húsz

minden rendű jó embere akadt, a ki kérés nélkül is legott ajánlott valamit a cudar fogfájás ellen. De a piacon kezdődött csak igazán a komendálás. A sok jó kofaasszony körülvette a poétát, és szapora nyelvök forgott, mint a kereplő:

- Zsálya használ arrul, nemzetes uram! - De már csak jobb a kőrisbogár! - Székfűolaj kell arra, Vitéz uram! - De bizony fodormenta olaj! - Majoránna olaj! - Hallgasson kendtek, Sári néni! A fogfájásnak csak egy orvossága van: fekete kutya szőre, égett borba főzve! - No, én meg azt mondom, hogy a gőzölés használ! Így és még százféleképen beszéltek a jó kofaasszonyok; és Csokonai mindent följegyzett, a tanácsadók nevével egyben.

Ugy tett ugyanis mintha a foga fájna; az egyik azt tanácsolja, hogy meleg hamut tegyen reá.

- Hideget rá - szól a második. - Zsálya használ arról - inti a harmadik. - De már csak jobb a kőrisbogár. - Még jobb a fodormenta-olaj. - Majoránna-olaj. - Fekete kutya szőre, égett borba téve. - A gőzölés használ. - A hideg vas stb. - tanácsolgatják egymás után.

A kérdező is bizonyít...

Mikor aztán a főbíró, a fiskus, a nótárius, meg még vagy ötven honorácior is elmondta, miként szabadulhat meg az ember a fogfájástól, szembe jő a poétával nagytiszteletű Budai Ézsaiás professzor uram,és ráteszi a kezét Vitéz Mihály vállára:

- A foga bomlik öcsém uramnak? Nohát én csak annyit mondok, hogy az ellen csak egy jó orvosság van: a borbély hideg vasa.

Csokonai ezt is följegyezte, aztán átadta a könyvecskét az érdemes tudósnak:

A bizonyítás summázata

- Nagytiszteletű urammal együtt épp százhetvenkilenc doktorom akadt ma reggel, és ha akarnám, lenne még ezer is. Mert Debrecenben mindenki doktor. Kérem hát azt a tíz font jó verpelétit.

Azzal leoldozta képéről a kendőt.

A tanulság - Nagy imposztor vagy öcsém, de igazad van, mondta nevetve Budai Ézsaiás, csak legyen elég börböncéd, küldöm a dohányt, és pedig húsz fontot, mert megéri a tanulság, hogy milyen bolond tudákos állat az ember!”

Innen a közmondás: Debrecenben mindenki doktor.”

Forrás (Tóth Béla: A magyar anekdotakincs. Bp. 1899-1904. 2. kötet. p. 164-167. Közölve még - többek között - az ez alapján készített későbbi rövidített kiadásokban és Bisztray Gyula: Jókedvű magyar irodalom. Bp. Gondolat. [1968]. p. 58-60.)

(Adomák és veszemék, hazudozások és igazmondások, képes elmék és illusztrált képtelenségek, mulattató versek és nevettető elbeszélések, mű- és kifordítások, ötletek, uj szók és talányok lexikona. Összeállította és ... kiadta Dvorzsák János. Havi füzetek I-IV. Budapest. A Szent Missiók Gondnokságának tulajdona. 1903. 221. p.)

Melléklet (4)

BETHLEN GÁBOR ÉS BOLONDJA

A csörgősapka gombja Háttér - szereplők, kor és helymegjelölés - Kerettörténet

“Bethlen Gábor, a dicsőséges erdélyi fejedelem egyszer valami ritka szép gyémántot kapott ajándékba a török császártól. Akkora volt mint egy galambtojás s szórta magából a szivárványszín szikrát, hogy csak úgy káprázott bele az ember szeme. A gyémántban nem is lett volna semmi hiba, hanem a török követ nagyon bolondot talált mellé mondani. Azt mondta, hogy három nap, három éjjel tanakodott magában a török császár, hogy megváljon-e a drágakőtől vagy se: olyan nagy

annak az értéke. - Azért úgy vigyázz erre, nagyságos fejedelem, mint a szemed világára - forgatta a követ a kezében a drágaságot. - Nono - mosolyodott el a fejedelem - majd csak találunk neki valami alkalmas helyet. Azt pedig nem máshol kereste, mint az udvari urak között, akik éppen az ebédlő teremben mulatoztak vidám pipaszóval. Azon kacarásztak, hogy Parázsónak, az udvari bolondnak összeragadt a szája a sűrű nádméztől, amivel a tejbekásáját

édesítette. - No, urak, tudjátok-e, mi ez? - toppant közéjük a fejedelem a gyémánttal. - Úgy nézzetek erre, hogy ez a karbunkulusok öregapja. Ezt pedig annak adom közületek, akinek a mesterségét valamennyien a legkülönbnek tartjátok. A török követ majd térdéig ejtette az állát bámultában, mikor a fejedelem azt mondta neki: - Mondd meg a gazdádnak, emberséges szolga, hogy ennyire becsüli az ilyen színes kavicsot az erdélyi fejedelem. Hanem az urak jókedvét úgy elvágta a fejedelem az ígéretével, hogy ollóval se lehetett volna különben. Minden ember különb akart lenni a másiknál s biz abból az lett, hogy minden ember nagyobbat kurjantott, mint a szomszédja. - Nini, urak - nevetett a fejedelem - hát ti torok szerint méritek a dicsőséget? Hát hiszen én azt se bánom, csak addig várjatok, míg a fülemet kiviszem közületek. Amit azután végeztek, azt estére nekem megjelentsétek. Lett azután olyan zene-bona, hogy meg lehetett volna vele szalajtani három török tábort. Még az udvari légycsapómester is kékre-zöldre rikoltozta magát, hogy de bizony csak az ő mestersége a legelőbb való. Amire az udvari kéményseprő

csak annyit mondott, hogy ő azt se bánja, csak azt ismerjék el, hogy az ő mestersége meg a legfeljebb való. Az ugri-bugri társaságban csak két ember viselte magát csendesen. Parázsó, az udvari bolond, meg Tóbiás mester, az udvari orvos. Parázsó még most is a nádmézes kásával vesződött, Tóbiás mester meg arra adta fejét, hogy sugdosócskát

játszon a lármázó udvari népekkel. Nem is kellett nagyon megerőltetni magát, mert minden embernek ugyanazt súgta a fülébe. Se többet, se kevesebbet, csak éppen ennyit: - Ha azt mondod a fejedelemnek, hogy az én mesterségem a legkülönb, megfelezem veled a gyémántot. De hiszen okos embernek adott enni Tóbiás mester, nem hiába, hogy olasz volt a származása. Akinek ő a fülébe súgott, az egy szót se szólt többet. Csak Parázsó húzta ki a fejét a kásás tálból, az is csak annyit mondott: - Hát nekem semmit se súgsz, komám? Tóbiás mester nagy méltóságosan nézett végig a bolondon s azt mondta neki: - Polont lukpul polont szél pfuj! - No, csak el ne fújjon, kedves komám - rázta Parázsó a csörgősapkáját. S csakugyan, mikor este Tóbiás mester megjelentette a fejedelemnek, hogy őt találták legérdemesebbnek a gyémántra, Parázsó odakiáltott nagy komolyan: - Tiltakozom! Olyan ráncbaszedett képpel mondta ezt, mint ahogy a nagy urak szokták beszélni a fejedelmi tanácsban. S mentül komolyabb ráncba szedte a sete-suta képét, annál nagyobb lett a kacagás. - Miért tiltakozol, te bolond? - nevetett a fejedelem.

A bizonyítandó állítás - Mert nem az ő mestersége a legnehezebb. Az ő mestersége a legkönnyebb. Ahhoz mindenki ért. Kétely - Ohó! - zajongtak az udvarbeliek. - Mi ugyan nem értünk az orvosláshoz.

- Már ahhoz magam se konyítok - bizonyította a fejedelem is. - Sose tagadd, komám - erősködött a bolond. - Holnap délig bebizonyítom, hogy egyiktek különb orvos, mint a másik. Tóbiás mester kékült-zöldült mérgében, de a fejedelemnek tetszett a tréfa.

A bizonyításáért felajánlott jutalom

- Ha beváltod a szavad, Parázsó, tied a gyémántok öregapja.

A bizonyítás folyamata Az ám, csakhogy szegény Parázsónak rosszul kezdődött a másnapja. Már első kakasszókor ott ténfergett a palota kertjében s jajgatott akkorákat, hogy az udvari kertész mezítláb szaladt ki hozzá: mi baj Parázsó? - Jaj, ne is kérdezd! Úgy fáj a fogam, hogy már a földet is rágom kínomban. - Inkább egy kis violagyökeret rágnál, nincs annál jobb fogfájásról - javasolta a kertész. - Hogy mondtad, violagyökeret? - szedett elő Parázsó a kacabajkájából egy kis könyvet. - No, ezt mindjárt fölírom, hogy el ne felejtsem. Akkorára odaért az udvari sütőmester is. - Meleg korpát a fogadra - annak meg az volt a tanácsa. - De bizony nincs jobb a jeges borogatásnál - bizonykodott arra haladtában a pincemester. Parázsó fölírta mind a kettőt. Volt a jövő-menő udvari nép közt, aki tűröm-olajat javallott, volt, aki varjúhájat. Volt, aki tömjénen akarta megfüstöltetni a lyukas fogat, volt, aki zsályamagot akart beletömetni. Parázsó ezt mind följegyezte s

közben jajdult akkorákat, hogy az már a fejedelemnek is hasította a fülét. Leballagott a bolondhoz s megállt előtte nagy szánakozva: A kérdező is bizonyít... - Tudnék valami jót a fogadra, Parázsó komám. Forró mustárkovász egyszerre kiszívná belőle a fájást. A bizonyítás summázata - Köszönöm, komám, már ki is szívta - vigyorgott Parázsó.

- Micsoda, hát nem fáj már a fogad? - ámult a fejedelem. - De nem is fájt. Csak azt akartam megmutatni, hogy a Tóbiás mesterségéhez mindenki ért. Éppen te vagy a századik, aki orvosságot tudsz a fogfájásról. A fejedelem elnevette magát s akkora barackot nyomott a Parázsó fejére, hogy fölért a gyémántok öregapjával. Hanem azért neki adta azt is. Parázsó pedig belevarrta a gyémántot gombnak a csörgettyűs süvegébe, amit ezentúl mindig

háromszor emelt meg Tóbiás mester előtt.” Forrás (Móra Ferenc: Furfangos Cintula. Válogatta és az előszót írta Vargha Kálmán. Budapest. Ifjúsági Kvk. 1953. p. 72-75.)

Melléklet (5)

“Találd, mellyik mesterség az leg nagyob ez föld színén? Felelet: Az Orvosság, mert mayd minden emberek orvossok.”

(Mesés Könyvecske. Lőcse, 1629. E2 levelén) “Mitsoda vagyon több az Emberek között? Orvos. Az emberek mind Orvosok akarnak lenni; minnyájan

akarják gyógyitani a’ mások erőtelenségeiket, de a’ magáét senki sem.”

(Szent Hilarius vagy szivet vidámitó, elmét élesitö, kegyességre serkentö, rövid kérdésekbe és feleletekbe foglalt Dolgok, mellyek mind az hasznos idö-töltésre, 's mind az épületes tanúságra egybeszedegettetvén ki-botsáttattak B. P. által. Nyomtattatott MDCCLX Esztendőben. p. 142.)

“Mitsoda vagyon több az emberek között? Orvos. Az emberek mind Orvosok akarnak lenni;

mindnyájan akarják gyógyítani a’ mások erőtlenségeiket; de a’ magáét senki sem.”

(Kellemetes időtöltésre való elmés nyájasságok, ugymint: egynehány regék Mátyás királyról, válogatott anekdoták, és külömb külömbféle kérdések és feleletek. Rész szerént külföldi rész szerént kézben kevessé forgó magyar munkákból öszve szedettettek ’s közre botsáttattak Zaidnak és Az emberi indúlatok’ tükörének kiadója által. Sopronyban, Sziesz Antal Jósef Betűivel. 1806. p. 239-240.)