mi Újság vértesacsán

Kedves Földiek, Vértesacsaiak, tisztelt vendégek!

Nagy örülök annak, hogy emléktáblát avatunk Vértesacsán kereken 1600 lakosa tiszteletére, akiket a II. világháború után otthonukból elűztek. Számomra nagy kitüntetést jelent, hogy ez alkalommal néhány szót intézhetek Önökhöz.

Engedjék meg, hogy emlékezetünkbe idézzem a Vértesacsán németek történetét. A 150 éves török uralom Magyarországon 1526-ban a mohácsi csatával kezdődött és a Passarovitzban1728 július 21.én megkötött békével végződött. Ez alatt a 150 év alatt az ország nagy része lakatlanná vált. Ezért Károly császár, III. Károly néven magyar király, azzal a kéréssel fordult a német fejedelmekhez és püspökökhöz, járuljanak hozzá Magyarország németekkel való betelepítéséhez, hogy ez az ország újra a „kereszténység védőbástyája”legyen. Ezzel megkezdődött Németország különböző vidékein telepesek verbuválása, akiknek sokoldalú anyagi előnyt és támogatást ígértek. A magyar rendek országgyűlése 1722-1723-ban a 103-as számú törvénycikkben fogalmazta meg, hogy a Német-Római birodalomból és a Habsburg Birodalom tartományaiból munkabíró telepesek jöhessenek be Magyarországra.

Vértesacsa benépesítése

Több Fejér megyei faluval együtt Vértesacsa is hamarosan benépesült. Az acsai templom káplánja, Florentinus Kretauer, 1726. január 2-án jegyezte fel Anna-Catherina Schuster születését.

Érdekesek az 1724 és 1730 közötti születési feljegyzések. 1726-ban például 26 katolikus gyerek született, közöttük 19 volt sváb. A falu lakosai különböző német vidékekről származtak. Elhunyt unokatestvérem, Elisabeth Mayer, „Ahol bölcsőm állt”(Wo meine Wiege Stand) és „Tegnap és ma” (Gestern und Heute) című írásaiban szépen

megírta az acsaiak 1720 és a II. világháború utáni elűzés közötti életét.

Többek között ezt írta:

„ Az új telepesek erős közösségi érzéssel rendelkeztek. A szülők átadták gyermekeiknek a hagyományokat és emlékeket, jó szokásokra nevelték őket. Megtanulták, hogyan kell vetni, aratni, az ünnepeket megülni és a betegeket ápolni. Tanácsot kaptak az élet feladataira.”

Kedves Vértesacsaiak, engedjék meg, hogy szemtanúként beszéljek az elűzés előtti és utáni időkről, melyet gyermekként éltem át.

Mi újság Vértesacsán? XIV. évfolyam 6. szám 2011.Július

Gyermekkori emlékek

Háború volt és falunk 1944. december 24-től orosz megszállás alá került. A front Bicske, Vértesboglár, Fornapuszta és Vértesacsa vonalán húzódott végig. Mint a legtöbb acsainak, nekem is gyakran lövészárkot kellett ásni. Valószínűleg a harcoló német és magyar katonáknak köszönhetjük, akik akkor a Budapesten körülzárt csapatokat igyekeztek felmenteni és Felcsútig jutottak, hogy minket akkor nem hurcoltak el Oroszországba (malenki robotra). Az oroszok minket Tabajdig és Alcsútig tereltek, de a közeledő front miatt hirtelen eltűntek és mi vissza tudtunk menni Vértesacsára. Apám 1941-ben meghalt, de a család többi tagja szerencsésen túlélte a háborút. Anyám, született Fehér Anna, akkor 35, húgom 10 éves volt, én pedig 15 éves voltam. Anyámnak 4 testvére volt. Fehér nagymamám egybe tartotta a családot, így szerencsésen átvészeltük a nehéz időket. A családban én voltam az egyetlen férfi, így rám hárultak a földmunkák. Tizenkét éves korom óta kellett szántanom, kukoricát kapálnom és a szőlőben dolgoznom. Nagy szenvedélyem volt az olvasás, amire mégis tudtam időt szakítani. Máig szívesen olvasok német és magyar könyveket, mert már gyermekkorom óta hozzászoktam mindkét nyelvhez. Otthon persze németül, de a szomszéd Takács családdal magyarul beszéltünk. Takács Gyuri barátommal szintén magyarul beszéltem. Mind a két nyelven tudok írni és beszélni. Gyermekkoromban azt hittem, hogy az egész világ ezen a két nyelven beszél. Ezért szeretem és ápolom máig a magyar nyelvet. Szép élmények kapcsolnak két unokatestvéremhez, Weber Tónihoz és Pálinkás Hanneshez.

A háború vége 1945-ben és az otthonról való elűzés

Anyámat, húgomat és engem 1945. szeptember 25-én szólított fel Benke János a Népgondozó Hivatalból, hogy szeptember 26. déli 12 óráig el kell hagynunk házunkat, különböző kényszert fognak alkalmazni. Magunkkal vihettünk személyenként 3 hónapra élelmiszert, edényeket és ruhákat. A házat a berendezéssel együtt ott kellett hagynunk és magunknak kellett ideiglenes szállásról gondoskodnunk. Mindezt azzal indokolták, hogy a németek bűnösök a II. világháború minden szerencsétlenségéért. Egy régi ruhaszekrényből ládát készítettem és

ebbe tettük bele a holmikat. Ezt a ládát 1979-ben anyám halála után dobtuk el.

Welcz József és családja nyújtott nekünk menedéket, akik Schmuck nagyanyánk egykori vadászházában laktak.

Elűzésünk Magyarországról 1946-ban

Jól emlékszem arra a tanácsházán kifüggesztett névsorra, mely a kitelepülésre kerülőket tartalmazta. Arra is emlékszem, hogy 1946. május 22-én két héttel a kitelepítés előtt, a rendőrség lezárta a falut, nehogy valaki el tudjon menni Vértesacsáról.

Az idősebbekkel ellentétben, nekünk fiataloknak a kitelepítés nem okozott fejfájást, hanem inkább Németország térképét tanulmányoztuk. Viszont megtudtam, hogy barátom nagyapja bánatában felakasztotta magát. A nagy igazságtalanság mély sebet ütött az idősebbek lelkében. Emlékszem a szűk és zsúfolt vagonra, melyben a Fehér család kapott helyet. Pici nevű kutyánk sokáig futott a vagon mellett. Nagyon sajnálom, hogy nem vihettük magunkkal. Később gyermekeimnek meséltem gyakran a Pici kutyáról.

Megérkeztünk Németország Amerikai övezetébe.

A württenbergi Herbrechting egy nem működő ruhagyárában kaptunk ideiglenes szállást. A szerelvény egy része tovább ment Crailsheim környékére, ahol a kitelepítettek a mezőgazdaságban kaptak munkát. A mi szerelvényünk 12 vagonja Nürtingenbe ment, ahol az üzemekben munkát lehetett kapni.Mi a sínek mellett álltunk, amikor nagybátyám, Andreas Mayer, jött értünk. Ő Schmuck nagymamával együtt menekült ki és a Nürtingen melletti Aichban lakott. Ez szerencsés találkozás volt. Nagybátyám húgomat magával vitte, hogy meglepje vele a nagymamát.Minket először egy iskolában szállásoltak be. Tartós szállást a helybelieknek kellett nyújtaniuk, aminek érthetően nem nagyon örültek.Én először egy szövőmester családjánál kaptam szállást. A gyárban, ahol a mester dolgozott, már június 24-én tanonc lettem és azt is neki köszönhetem, hogy textil mérnök lett belőlem.A húgom iskolába került, anyám parasztnál dolgozott, később pedig Ő is egy gyárban kapott munkát. Vasárnaponként a 7 km-re lévő

2


Kirchheim unter Teckbe mentünk gyalog misére. Unokatestvéreimmel a Kolping-egylet rendezvényein, kirándulásain vettem részt. Megismerkedtünk helybeli családokkal is, akik segítettek abban, hogy meghonosodjunk.

Az új hazában

Az idősebbek sokáig abban reménykedtek, hogy hamarosan visszamehetünk a régi hazába. A hangulat 1948-ban, a Deutsche Mark bevezetése után, lassan javult. Az 50-es években az elűzöttek, egymást segítve kezdtek házat építeni. Az elszenvedett igazságtalanság miatt érzett lelki fájdalom lassan enyhült, de nem múlt el teljesen. Megalakult egy „Kheritagsverein”, mely az 50-es évektől kezdve 40 éven keresztül ünnepelte az otthonról ismert Kirchweih napját.

Ilyenkor találkoztak az elűzöttek, népviseletben ünnepeltek, énekeltek, táncoltak. Két jelentős rendezvény marad valamenyiünk emlékezetében: a pünkösdi utazás 1981-ben Vértesacsára 200 résztvevővel és a Kirchweihfest 1982-ben Zizishausenben, melyen számos vendég vett részt Vértesacsáról. A három nyugati megszállási övezet egyesült, de a nyugat-német gazdasági fellendülésben a kelet-németek nem vettek részt. Egyre gyakoriak lettek a kapcsolatok a régi hazával, a sebek lassan gyógyultak. „Hazautazom”, mondták az elűzöttek, ha Magyarországra mentek. „Megyek haza”, mondták, ha visszaindultak Németországba.

Szorgalom és összetartás segítette az acsaiakat, hogy az új hazában is megállják helyüket. Szakmai tudásuk gyarapításával kiérdemelték életszínvonaluk emelését. A kedves Karint 50 évvel ezelőtt vettem feleségül. Két lányunkszületett és a felső bajorországi Geretsriedbenházat építettünk. 30 éve élek ott, egyik ottani gyárüzemvezetője voltam. A volt magyarországinémetek egyletének elnöke és a városi tanács tagjavagyok.

A 90-es években sikerült elérnem, hogy egy bajorfürdőszoba szőnyegkészítő üzem Vértesacsánleányvállalatot alapítson. Az iskolákat és óvodákatnémet nyelvű könyvekhez és tananyaghozjuttattam hozzá. Sokrétű magyarországikapcsolataim közül elsősorban a kulturáliskapcsolatokat szeretném kiemelni.

Kulturális kapcsolatok a kibékülés jegyében

A tényleges kibékülés fontos eseménye a magyar parlament határozata volt 1990-ben, mely szerint a magyarországi németek deportálása 1944-ben és későbbi kitelepítése az emberi jogok súlyos megsértését jelentik.

1996 tavaszán a budapesti Mezőgazdasági Múzeum „A kollektív büntetés áldozatai” címen rendezett kiállításán Tabajdi Csaba államtitkár a magyar állam nevében bocsánatot kért a magyarországi németek elűzéséért. Örömteljesnek tekintem, hogy Vértesacsán csoportok alakultak régi szokások ás hagyományok ápolása céljából. Különösen fontosnak tartom a német nyelv használatát. A fiatalok legyenek büszkék arra, hogy használni tudják elődeik nyelvét, melynek tudása ráadásul előnyös a szakmai előremenetel terén és segít németországi kapcsolatok megteremtésénél.

Én ma is örülök annak, hogy nem csak németül, hanem magyarul is tudok beszélni és így két kultúrában érzem magam otthon. Ezért is szívből üdvözlöm az elűzött Vértesacsaiak emléktáblájának avatását. Biztos vagyok abban, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy az egykor itt élt Vértesacsaiak emléke nem megy feledésbe.

Végül szeretném Golo Mann neves német írót idézni:„Aki a múltat nem ismeri, az nem érti meg a jelent.”

Ennek az idézetnek értelmében is nagy örömöt jelent nekem, hogy emléktábla örökíti meg a II. világháború után elűzött német nemzetiségű vértesacsaiakat. Az új hazában élő vértesacsaiak nevében is hálás köszönetet mondok ezért.

Hans Schmuck

3


Liebe LandsleuteLiebe VértesacsánerSehr geehrte Festgäste

Es ist mir eine große Ehre anlässlich der Einweihung der Namenstafel, mit dem Namen der nach dem Ende des 2. Weltkrieges Vertriebenen Vértesacsáner deutscher Nationalität, eineige Worte an Sie zu richten. Gestatten Sie mir, dass ich kurz auf die Geschichte der deutschen „Acsaner” eingehe und auf die Geschehnisse, die zu ihrer ca. 1600 Personen Ansiedlung führten.

Vorgeschichte und Ansiedelung

Am 29. August 1526 begann die türkische Herrschaft in Ungarn, nach der Schlacht von Mohacs. Sie dauerte bis 1718. Die Befreiung Ungars von der türkischen Herrschaft endete mit dem Frieden von Passarowitz am 21. Juli 1718. In der Zeit der Türkischen Besatzung wurden große Gebiete teilweise entvölkert. Deshalb wandte sich Kaiser Karl III in mehreren Schreiben an die deutschen Fürsten und Bischöfe und bat um Erlaubnis, das verwüstete Ungarn „als Schutzbastei der Christenheit” mit Deutschen besiedeln zu dürfen. Nach deren Zustimmung begannen so genante „Populatios-Kommissare” in deutschen Dörfern mit der Anwerbung und der Ansiedlung der Deutschen in Ungarn. Später waren auch die Agenten der Kaiserin Maria Theresia mit Trommeln in Franken und am Oberrhein unterwegs, um Aussiedler für Ungarn anzuwerben. Es wurde sehr detailliert mit materieller Ansiedlungshilfe geworben. Auch die Ungarischen Stände baten im Gesetz Art. Nr. 103 des Reichstages 1722-1723 um Erlaubis, Arbeitskräfte jeden Standes und Ranges aus dem Heiligen Römischen Reich Deutscher Nation bzw. Aus den habsburgischen Kronländern ins Land rufen zu dürfen.

Die Besiedelung von Vértesacsa

Unser Dorf Vértesacsa wurde schon recht bald wie auch andere Dörfer des Kommitats Stulweißenburg von Zuwanderern aus Deutschland besiedelt. Wie aus den Aufzeichnungen des Kaplans Florentinus Kretauer hervorgeht, wurde am „02. Jänner 1726 Ana-Catherina Schuster geboren”- die erste Eintragung im Acsaner Kirchenbuch.Interessant sich auch die Einträge der Geburten in

den Jahren 1724-1730. Zum Beispiel wurden 1726 26 katholischee Kinder, darunter 19 sogenannte Schwaben geboren. Unter den Einwanderer waren Menschen aus verschiedenen deutschsprachigen Regionen.

Meine verstorbene Cousine Elisabeth Mayer hat in ihren Vértesacsaner Heimatbüchern- „ Wo meine Wiege Stand” und „ Gestern und Heute”- sehr anschaulich beschrieben, in welcher Art- und Weise die Acsaner von der Ansiedlung ab ca. 1720 bis zur Vertreibung nach dem II.Weltkrieg gelebt haben.

Sie schrieb u.a.:„Die Siedler brachten eine starke Gemeinschaft zustande. Das Elterhaus übermittelte den Kindern die mitgebrachten Traditionen, Überlieferungen und Erinnerungen. Die Großeltern und Eltern zeigten der Kindern wie dies oder jenes getan werden muss. Es gab regeln des Überlebens, des Gesundseins, für das Säen wie Ernten, das Wohnen und die Geselligkeit. Für jede Lebenssituation hatten die deutschen Siedler eine bestimmte, althergebrachte Verhaltensweise.”

Liebe Vértesacsaner,

Gestatten sie mir, dass ich als Zeitzeuge auch die Erierung an die Zeit vor und nach der Vertreibung in kurze Worten so schildere, wie ich sie als Kind erlebt habe.

Kindheitserlebnisse

Es war Kriegszeit. Unser Dorf war vom 24. Dezember 1944 bis Ende des Krieges 1945 vo de Russen besetzt. Die Front verlief die meinste zeit zwischen Bicske, Vértesboglár, Forna puszta und Vértesacsa. Bei Kriegsende war V.acsa in der Hand der Russen. Wie andere Acsaner, musste auch ich mich sehr gäufig am Ausheben von Schützengräben beteiligen.Das ein großer teil der Acsaner nicht in Russland (malenki Robot) gelandet sind, hatten wir sicherlich den deutschen und ungarischen Soldaten zu verdanken, welche damals die in Budapest eingekesselten Truppen befreien sollten und bis Felcsut vorgestoßen waren. Wir wurden von den Russen bis nach Tabajd und weiter nach Alcsut getrieben, konnten aber Dank des immer näher rückenden Frontverlaufes (unsere Bewacher waren plötzlich verschwunden) unbehelligt nach V.acsa zurückkehren.

Mein Vater ist 1941 verstorben. Meine Mutter

4


Anna Schmuck, geborene Fehér, war damals 35 Jahre, meine Schwester zehn und ich 15 Jahre alt. Der Rest meiner Familie hat den Krieg zum Glück heil überstanden. Meine Mutter hatte vier Geschwister. Der Zusammenhalt der Familie Fehér war beispielhaft. Unter dem Patronat meiner Fehér-Großmutter hat die Großfamilie alle Stürme und Schwierigkeiten der damaligen Zeit gemeistert.

Da ich der einzige Mann in der Familie war, musste ich schon früh Feldarbeit verrichten. Im Alter von zwölf Jahren musste ich schon pflügen, „Kukruz” hacken und im Weingarten arbeiten. Ich habe aber für meine Leidenschaft, das Lesen, trotzdem noch Zeit gefunden. Ich las und lese heute noch sehr gerne, ob in Deutsch oder Ungarisch. Ich bin zweisprachig, ungarisch-deutsch aufgewachsen. Zu hause haben wir selbstverständlich Deutsch gesprochen. In der Nachbarschaft hat aber die Takács Familie mehr ungarisch gesprochen. Mit meinem Freund Takács Gyuri habe ich mich oft ungarisch unterhalten. Für mich ist das bis heute kein Problem. Ich beherrsche beide Sprachen in Wort- und Schrift. Als Kind war ich der Meinung, dass alle Welt zweispachig spricht. Ich liebe noch heute die ungarische Sprache und pflege sie so gut ich kann.

Sehr schöne und gute Erinnerung habe ich an das gemeinsame Arbeiten mit meinen zwei Cousins, dem Weber Toni und Pálinkás Hannes während dieser Zeit.

Das Kriegsende 1945 umd die Vertreibung aus unserem Haus

Wir, meine Schwester, meine Mutter und ich wurden am 25. September 1945 vom Benke János, dem Bezirksleiter des Amstes für Volksversorgung (Népgondozó Hivatal) aufgefordert, bis zum 26. September 1945 um 12:00 Uhr unser Haus unter Androhung von Zwangsmaßnahmen bei Nichtvollziehung zu verlassen.Mitnehmen durften wir Lebensmittel für drei Monate, Geschirr und Kleidung pro Person. Für eine andere Unterkunft mussten wir selbst sorgen. Wir mussten unser Hab und Gut. Mit Übergabe des Hausschlüssels zurücklassen. Begründet wurde dies mit der ungerechtfertigten Beschuldigung, dass alle Deutschen für die Geschehnisse im zweiten Weltkrieg verantwortlich sind. (Kollektivschuld)

Ich hatte aus einem alten Kleiderschrank eine

große Kiste gebaut, in die viel von unserer Habe, welche wir mitnehmen durften, Platz fand. Die Kiste haben wir erst nach dem Tode meiner Mutter 1979 bei der Auflösung des Haushaltes weggeworfen. Aufgenommen wurden wir nach dem Rausschmiss aus unserem Haus von der Familie Jozsef Welz, die im ehemaligen Jägerhaus meiner Schmuck Großmutter wohnte.

Die Vertreibung 1946 aus Ungarn

Ich kann mich noch gut an die im Ratshaus ausgehängte Namensliste erinnern, auf der die Namne der Vértesacsaner aufgeführt waren, die zwangsausgesiedelt werden sollten. Erinnern kann ich mich auch, dass unser Dorf so etwa zwei Wochen vor der Vertreibung am 22. Mai 1946 von der Polizei umstellt worden ist. Sie sollte verhindern, dass die Menschen vor der Vertreibung aus Vértesacsa flüchten.Im Gegensítz zu der älteren Generation, hat uns Jüngeren die Vertreibung nicht so stark betroffen gemacht. Wir Kinder habe gleich angen die Landkarte Deutschlands zu studieren, wo es hingehen sollte. Mitbekommen habe ich aber auch, dass sich der Großvater meines Freundes aus Kummer, dass er die Heimat verlassen sollte, erhängt hat. Die Vertreibung und das große Unrecht, das ihnen angetan wurde, haben in das Herz der älteren Generation tiefe Wunden geschlagen.

Vor dem Abtransport hat sich unsere Großfamilie Fehér, um zusammen bleiben zu können, um gemeinsame Unterbrigung in einem Wagon beworben. Ich kann mich noch gut an die Enge im Wagon erinnern. Eine starke Erinnerung habe ich auch an unseren Hund Pici, der eine ganze Zeit neben dem Wagon mitgelaufen ist, so gut es ging. Es hatte sich vorher sehr wehgetan, sodass wir ihn nicht mitnehmen durften. Ich habe später meinen Kindern noch oft von Pici erzählt.

Ankunft in Deutschland (Amerikanische Zone) In Herbrechtingen, Württemberg wurden wir in einer stillgelegten Textilfabrik (Massenuterkuft) untergebracht. Der Transport wurde aufgeteilt. Einige Wagons gingen in die Gegend von Crailsheim.Sie kamen in eine rein bäuerliche Gegend und mussten gleich beim Quartiergeber auf dem Feld mitarbeiten.

Nach einigen Tagen ging unser Transport mit

5


zwölf Wagons weiter nach Nürtingen. Wir hatten das Glück, in ein Gebiet mit viel Industrie zu kommen. Es gab genügend Arbeitsplätze. Als wir auf dem Abstellgleis standen, kam mein Onkel Andreas Mayer gerade von der Arbeit aus Esslingen. Er war mit seiner Familie und meiner Schmuck Großmutter schon eher geflüchtet und sie wohnten bereits in Aich bei Nürtingen.

Als er uns und seine Landsleute auf den Wagos entdeckt hatte, war die Freude groß. Er hat meine kleine Schwester gleich als Überraschung zur Großmutter mitgenommen. Welch ein Glück, dass wir am selben Ort gelandet waren!

Meine Großfamilie(Fehér) wurde in Notzingen, Württemberg zunächst in der Schule untergebracht. Die Einheimischen mussten uns entsprechend Zimmer für die Unterbringung abgeben. Das stieß natürlich nicht immer unbedingt auf große Zustimmung. Nach dem Krieg hatten ja die Menschen in Deutschland selbst nicht viel, um zu überleben.

Mich haben sie zunächst bei einer Familie untergebracht, deren Hausherr ein gelernter Weber war. Er arbeitete in einer Textilfabrik in Kirchheim unter Teck. Ich habe es letzte Endes ihm zu verdanken, dass ich Textilingenieur wurde. Er hat mich gleich in die Fabrik mitgenommen, so dass ich am 24. Juni bereits eine Lehrstelle hatte.

Meine Schwester wurdde eingeschult, meine Mutter hat zunächst in der Nachbarschaft bei einem Bauern in Nebentätigkeit mitgearbeitet. Sie wurde mit Lebensmitteln entlohnt. Später hat sie ebenfalls in einer Fabrik Arbeit gefunden.

Jeden Sonntag sind wir zum Gottesdienst zu Fuß nach Kirchheim u. Teck gegangen ca. 7 km weit. Wir, meine Cousin Hannes und später der Toi haben in der Kolpingsfamilie an vielen Veranstaltungen wie Vorträge und Wanderungen teilgenommen. Auch Einladungen bei einheimischen Familien haben uns geholfen, in unserer neuen Heimat Fuß zu fassen.

In der neuen HeimatDie ältere Generation hat sich lange nicht mit ihrem Schicksal abfinden können. Es hieß immer, es gehe bald wieder nach Hause.

Erst nach der Währungsreform 1948 haben sie langsam Mut gefasst und in den 50er Jahren anfangen ihre eigenen Häuser zu bauen. Hier hat sich der Zusammenhalt der Menschen beim Bauen

ihrer Häuser erneut gezeigt. Sie haben sich gegenseitig unterstützt und geholfen. Das große Umrecht der Vertreibung, dass die Herzen der Menschen sehr verletzt hat, wurde dadurch etwas abgemildert. Die Wunde ist bei vielen bis heute nicht ganz verheilt.

Es wurde ein „Kheritagsverein” gegründet. Er hat seit den 50er Jahren 40 Jahre lang jedes Jahr das Kirchweihfest des Heimatortes auch in der neuen Heimat veranstaltet. Es war in den Jahren immer ein großes und bei vielen ein bewegendes Wiedersehen, wenn alle zusammen kamen. Es flossen oft Tränen. Es wurde aber auch viel gesungen, getanzt teils in den alten Trachten.

Zwei große Veranstaltungen, die der Kheritagsverein organisiert hat, waren besonders bewegend und für alle, die daran teilgenommen haben, ein bleibendes Erlebis:

- die Pfingstfahrt 1981 mit ca. 200 Teilnehmen nach Vértesacsa

- das Kirchweihfest 1982 in Zizishausen mit sehr vielen Gästen aus der alten Heimat Vértesacsa

Schließlich wurden die drei Zonen, die französisch, britisch und amerikanische vereinigt. Leider blieb die die sowjetische Zone draußen. Die Kontakte zur alten Heimat wurden trotzdem häufiger. Die durch die Vertreibung verursachten Wunden verheilten langsam. Man bekam oft zu hören, wenn es nach Ungarn ging: ”Ich fahre Heim.” Wenn man von Ungarn wieder nach Deutschland fuhr, hieß es wieder „Ich fahre Heim”

Im Westdeutschland setzte das Wirtschaftswunder ein. Durch Fleiß und Zusammenhalt haben die Acsaner in der neuen Heimat Fuß gefasst. Die jüngere Generation hat sich durch Bildung und Ausbildung mehr oder weniger gute Positionen erarbeitet und es zu einem gewissen wirtschaftliche Wohlstand gebracht.

Ich habe mein liebe Karin vor 50 Jahren geheiratet, habe zwei Töchter und uns in Geretsried/obb. einHaus gebaut. Nun lebe ich seit über 30 Jahren dort. Lange Jahre war ich Betriebsleiter in einer Fabrik, die Dichtungen herstellt, bin Landesvorsitzeder der Deutschen aus Ungarn in Bayern und ehrenamtlich als Stadtrat tätig.

In den 90er Jahren ist es mir gelungen, eine Tochterfirma eines in Bayern ansässigen Bademattenherstellers in Vértesacsa anzusiedeln.

6


Den Schulen und dem Kindergarten vor Ort habe ich Bücher und Unterrichtsmaterial in deutscher Sprache zukommen lassen.

Zudem pflege ich bis heute vielfältige Kontakte zu Ungarn hier und in Deutschland. Hierbei geht es mir stets besonders um den kulturellen Austausch.

Versöhnung und kultureller Austausch

Positiv zur Versöhnung zwischen Ungarn und Ungarndeutschen hat auf der politischen Ebene die Erklärung des ungarische Parlament im Jahr 1990 beigetragen, in dem es in seiner Sitzung in zwei Beschlüssen feststellte, dass „die Verschleppung der Ungarndeutschen ab 1944, dann die darauf folgende Vertreibung eine gegen die Menschenrechte schwer verstoßende, ungerechte Vertreibung war.” Der Staatsekretär Csaba Tabajdi hat sich bei der Eröffnung der

den Schriftsteller Golo Mann zitieren:

„Wer die Vergangenheit nicht kennt, kann die Gegenwart nicht verstehen”

Ergänzt wurde der Spruch von einem weiterer Schriftsteller:

„Wer die Vergangenheit nicht kennt, kann die Gegenwart icht verstehen und die Zukunft nicht gestalten.”

Verbunden mit diesem Anliegen ist mir die Einweihung der Namenstafel, mit den Namen der nach Ende des 2.Weltkrieges Vertriebenen Vértesacsaner deutscher Nationalität eine besondere Freude. Ich danke allen von Herzen, die dies ermöglicht haben, auch im Namen aller Vértesacsaner aus der neuen Heimat.

Hans Schmuck

7


II. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap

Hosszú évek teltek el az utolsó Vértesacsán rendezett Nemzetiségi Nap óta. Már az emlékek is elhalványultak, mindenki másképpen emlékszik a rendezvényre. Egy biztos újból mienk volt a lehetőség, hogy megmutassuk a mi kis falunk vendégszeretetét és összefogását. Június 4-én nyoma sem volt ellentétnek, minden egyesület és sok magánszemély egy célért dolgozott, hogy a faluba érkező 761 fellépő otthon érezze magát.

Reggel 9 óra előtt kivonult a Polgárőrség, várták a fellépő csoportok buszait. Az első csoportok fél tíz előtt érkeztek meg, a buszokról gyerekek ugráltak le vidáman. A Székesfehérvári Kindergarten Maiglöckchen óvoda tánccsoportja először vett részt ilyen rendezvényen, ezért a kicsik különösen érdeklődve sétáltak az iskola udvarán. 10 órától Mayer Nóra és Teket Renáta csinos műsorvezetőink elkezdték az első előadás felkonferálását, mely egyben a II. Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nap megnyitása is.

Fél 12 után nem sokkal ért véget a gyerekek műsora, mely hagyományt megszakítva a helyi csoport helyett a Maaner Eulen Nachwuchsgruppe előadásával./kérésre/ Közben 11 órától

megkezdődött az ebédosztás, gyerekek virslit kaptak hozzá dobozos üdítőt, a felnőttek pedig

kolbászt fogyaszthattak, mellé sör vagy dobozos üdítő és minden fellépő kapott egy kis csokoládét is desszertnek. A virslit és a Regnum grill kolbászokat a Spar ajánlotta fel.

13 órától az 56-osok terén a kitelepítés 65. évfordulójára készített emléktábla avatása kezdődött. Az avatáson több fellépő csoport jelen volt, mellyel képviselték saját falujuk sváb lakosait.

A felvonulás a Polgármesteri Hivatal elöl indult, ahol minden fellépő község táncosai, zenészei és énekesei részt vettek. A csoportok tánccal és zenével szórakoztatták a falu közönségét. Fél három körül érkezett a népes felvonulás a sátorhoz, ahol először a magyar, majd a

magyarországi németek himnuszát hallhatták a Móri Fúvószenekar előadásában. A népes fúvószenekar előadása után elkezdődött a színes délutáni műsor, melynek első momentuma Stettner Attila a Fejér Megyei Német Területi Kisebbségi Önkormányzat elnökének beszéde volt. Négy óra körül országgyűlési képviselőnk Tessely Zoltán beszéde szakította meg a csoportok előadását. A délutáni műsort a Vértesacsai Német Nemzetiségi Tánccsoport felnőtt csoport fáradt táncosainak műsora zárta. Este a Mányi Sramli zenekar játszotta a talpalávalót. A bál fő eseménye a tombolahúzás volt, mivel a

fődíj két személyre szóló külföldi utazás gazdára várt, melyet a Fehérvár Travel ajánlott fel.

8


Egész nap Tóth Józsefné, Magdus néni gyönyörű népviseletbe öltözött babái várták az érdeklődőket.

Arcfestésre és tetoválásra volt lehetőség a kis iskola mellett, melynek bevétele az óvodai játékok lecserélésére és felújítására lesz költve.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Nemzetiségi Nap szervezésében és lebonyolításában való részvételért és támogatásért:

Alto Nyomda Agrárszövetkezet, Vértesacsa Adorjányi Pálné Ádám JózsefBali Ildikó Borsos KárolynéBódog Gábor Blaumann IstvánnéBlaumann Ferencné Bakonyi MelindaDóczi Csaba Dóczi CsabánéElbert Mária Enginé Róth RitaFazekasné Schilling Judit Fehérvár TravelFehérház Fehérné Birinyi Aranka

Fejér Megyei Területi Német Kisebbségi Önkormányzat

Fejér Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége Egyesület

Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség

Gomi Kft. Gyenge ImrénéHangáruház Hermann JánosHéjj Ferencné Horváth TamásnéHieber János Hieber JánosnéHorváth Judit Hollósi SándorJasper Ferenc Jasper Krisztiánid. Jasper Ferencné Jasper FerencnéJasperné Lezsák Mária Kozma LászlónéKöntös Józsefné Kovács ImreLezsák Lászlóné Lócskainé Vitáris IldikóMad-Werk Kft Mariann EhrhardtMama Klub Mayer ZsoltnéMayer Nóra Magyar KárolyMatiszkó Margit Mészáros GyulánéNagy Tibor Nagy HelgaNagy Tiborné Palanik AndreaPálné Azari Erika Révai ÁgnesSpar Sarai AttilánéSchmidt Gábor Szigeti JózsefSzíj János Szíj JánosnéSzőke Eszter Teket RenátaTisza Kis Katalin Tilli JózsefnéTillinger Timea Tűzoltóság, BicskeTormáné Ujvári Szilvia Ujvári PálVas Szilvia Vaczula ImrénéVaczula Krisztina Vuity AntalVuityné Sárándi Klára Zsoldos Péter

Vértesacsai Német Nemzetiségi TánccsoportVértesacsa Barátok KöreVértesacsai Tűzoltó EgyesületVértesacsai Polgárőr Szövetség

9


Köszönet a Szervezőknek!!!

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a II. Megyei Nemzetiségi Nap szervezőinek, hogy rendezvényükön lehetőséget kaptunk óvodánk felújításához szükséges pénzösszeg gyarapítására.

Arcfestésből és csillámtetoválásból 30.500 Ft-ot sikerült gyűjteni, melyet szeretnénk az udvaron lévő játékok felújítására fordítani. Reméljük a későbbiekben is adódik hasonló alkalom.

Köszönettel: Szülők

II. Megyei Német Nemzetiségi Nap Vértesacsán

Június 4- én volt Vértesacsán a II. Megyei Német Nemzetiségi Nap megtartva. Az egész ünnepség egy fájdalmas, de mégis szívet melengető eseménnyel kezdődött. Ugyanis felavatásra került a faluból kitelepített Német lakosok emlék táblája. Úgy vélem, hogy ez az esemény ha megkésve is némi kárpótlást jelent a kitelepítettek és hozzátartozóik számára. A katolikus templom előtt lévő parkban Kovács Zoltán úr a település polgármestere nyitotta meg a megemlékezést, aki tömören, de lényegre törően ismertette az akkor történteket. Az a véleményem, hogy ez a beszéd méltó volt Vértesacsa vezetésének és lakóinak hozzáállásához. Ezt követően Schmuck János úr egykori kitelepített tartott egy hosszú beszédet, és felvázolta részletesen az akkor átélt eseményeket. Sokat tudtunk és hallottunk már kitelepítésről, de az ő beszédét hallgatva még több ismerettel gazdagodtunk. Szinte a résztvevők újra átélték azt a borzalmat, amit ők akkor, mert mindenüket egy élet munkáját hazájukat vesztették el, ami nagy megrázkódtatás volt. És ne gondolja senki, hogy őket Németországban tárt karokkal várták, ők ott is nagyon sokáig igen nehéz körülmények között

éltek. Nap, mint nap bizonyítani kellett kitartásukat, szorgalmukat, megbízhatóságukat mire elfogadták őket.

Az emléktáblát a katolikus egyház plébánosa Német nyelven áldotta, és szentelte fel. Az emléktáblát megkoszorúzták a falu, a kitelepítettek, a megyei és országos Német kisebbségi önkormányzatok képviselői. A koszorúzás alatt a Vértesacsai Honismereti Kör énekkara két megható énekkel járult hozzá az avatás méltóságához. Az emléktábla ünnepélyességét a Magyar és a Német himnusz eléneklése méltó módon emelte és zárta le.

Igen szép volt az utána történt felvonulás, amely az emléktábla avatás mellett a Polgármesteri Hivataltól indult. A résztvevők csoportonként táblával jelezve, hogy honnan jöttek vonultak az iskola udvarán felállított sátorhoz. Útközben a zenekarok játszottak a felvonulók énekeltek, táncoltak, igen színes és szórakoztató látvány volt.

A további program a csoportok szereplésével folytatódott, minden együttes nagyfokú felkészülésről tett tanúbizonyosságot. Színvonalas volt a műsor, mely nagy tetszést aratott a jelenlévők között, akik tapssal fejezték ki elismerésüket. Nagy élmény volt hallgatni a Móri a Mányi és a Pusztavámi fúvós zenekarok műsorát, amely nagy tetszést aratott, remélem nem hagytam ki senkit a zenekarok közül. A műsor közben felszólalt Tessely Zoltán úr országgyűlési képviselő, aki méltatta a nemzetiségi nap jelentőségét. Jó volt hallani, hogy lényegesen megváltozott a kormány és különböző felelős szervezetek hozzáállása a kitelepítés és annak következménye tekintetében. Megemlítette még a nemzeti összetartozás napját, ami szintén erre a napra esett országszerte.

10


Vértesacsán előtte való napon volt a megemlékezés a Trianoni békediktátumra, ami szintén áttörés az elmúlt időkhöz képest. Végre eljött az az idő, amikor már lehet és kell is erről beszélni, hiszen a múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni. A műsor tovább folytatódott, amit zárásként a Vértesacsai Felnőtt Tánccsoport produkciója tett kerekké, mindenki örömére.

Este 20 órakor kezdődő bált a Mányi Sramli zenekar szolgáltatta magas színvonalon és tette emlékezetessé. Összegezve az eseményeket úgy gondolom, nem kell szégyenkeznünk és büszkék lehetünk úgy az előkészületre, mint a lebonyolításra.

Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik ennek a sikernek segítői, részesei voltak, valamint adományaikkal támogatták önzetlenül. Úgy hiszem megérte a fáradtságot, és mint acsaiak büszkék lehetünk rá, mert ízelítőt adtunk vendéglátó szeretetünkből és összefogásból. Bízom benne, hogy sokáig emlékezetes marad ez a nap, és erőt meríthetünk ebből az előttünk álló feladatok megoldásához is.

Dóczi Dezső

Vértesacsa szomorú májusa 1946

Beköszöntött a május.A legények nem mentek az erdőbe májusfának való fáért. Vértesacsának négy vendéglője volt ahova a legények felpántlikázott, lovak húzta kocsival, nótaszóval hozták a májusfákat. Régi szokás volt a házak kerítésén zöld ágat tűzni. Ezek a régi szokások most elmaradtak.A levegő is más volt. A félelem, a jövőtől való érzés, bizonytalanság és aggódás volt a levegőben.

A Kitelepítési Bizottság működött, a kitelepítési listák alakultak. Törvényrendelet szerint készültek a listák. De a nagykapu mellett voltak kiskapuk, mint mindig.

A faluból kivezető utakon őrség volt.

Eljött a kitelepítés időpontja. A szomorú búcsúzkodást az itthon maradt családtagoktól, szomszédoktól, jó ismerősöktől, barátoktól.

Visszaemlékezéseim szerint május 18.-án indult szerelvény. Dr. Kozák András orvos és ápolónő felesége kísérte Őket. Tőlük tudták meg az itthon maradottak, hogy hol állt meg velük a mozdony végleg.

Szomorú látvány volt mikor lovas kocsin vitték

Őket az 50 kg „batyuval” itt hagyva az otthont, amit sok munkával és szorgalommal teremtettünk.

Ők Magyarországot hazájuknak tekintették, és ha kellett áldozatot hoztak érte.

A Vértesacsai állomáson vagonírozták be Nadap, Vértesboglár, és Gánt kitelepítésre ítélt lakosait. Az itthon maradt Vértesacsai svábokra vagyoncsökkentés várt.

Az itthon maradottak nem felejtették el azokat, akiktől elvették hazájukat.

Köszönettel tartozunk a sok segítségért amit tőlük kaptunk.

Szeretettel emlékezünk minden Vértesacsai kitelepítettre és leszármazottaikra. Azoknak akik áttelepültek az „ősök hazájába” üzenjük:

Az örök világosság fényeskedjen nekik, nyugodjanak békében.

Egy visszaemlékező

Der traurige Mai von Atscha 1946

Der Mai brich herein.

Die Buben gingen in den Wald, sie wollten Baum für Maibaum holen. Atscha hatte vier Gaststätten, wohin die Jungen mit geschmückten Pferdekutschen und singend die Maibäume geholt haben. Es war eine alte Sitte, in den Zaun der Häuser grüne Zweige zu stecken. Diese alten Sitten blieben schon weg. Die Luft war auch anders. Die Angst, das Gefühl der Zukunft, die Unsicherheit und die Befürchtung waren in der Luft.

Die Kommission zur Aussiedlung arbeitete, Vertreibungslisten wurden aufgestellt. Diese Listen wurden nach der Gesetzanordnung angefertigt. Aber neben dem großen Tor waren auch kleine Tore, wie immer.

Neben den Straßen, die aus dem Dorf kamen, standen Wächter.

Der Zeitpunkt der Vertreibung kam an. Der traurige Abschied von den zu Hause bleibenden Familienmitgliedern, Nachbarn, guten Bekannten und Freunden.

Nach meinen Zurückerinnerungen fuhr der Zug am 18. Mai los. Der Arzt Dr. András Kozák und seine Frau begleitete sie. Von ihnen hatten die zu

11


Hause Bleibenden die Nachricht, wo die Lokomotive mit ihnen endgültig stehenblieb.

Es war ein trauriger Anblick, als sie mit Pferdewagen mit 50 Kilogramm „Bündel”gefahren wurden. Das Zuhause, das wir mit Mühe und Fleiß geschaffen haben, mussten sie verlassen.

Sie haben Ungarn als ihre Heimat betrachtet., und wenn es nötig war, haben sie sich dafür auch aufgeopfert.

Am Bahnhof von Atscha wurden die auf Vertreibung verurteilten Einwohner von Nadap, Vértesboglár und Gant einwaggoniert. Die zu Hause bleibenden Schwaben wurden auf Vermögen-Verminderung verurteilt.

Die Leute, die zu Hause blieben, haben diejenigen nicht vergessen, denen die Heimat weggenommen wurde.

Wir bedanken uns bei ihnen für die viele Hilfe, die wir von ihnen bekommen haben.

Wir denken mit Liebe an alle Vertreibenen und ihre Abkömmlinge. Wir lassen diejenigen ausrichten, die schon in der „Heimat der Ahnen „ übersiedelt sind:

Das ewige Licht leuchte ihnen. Ruhen sie in Frieden.

Eine Zurückerinnernde

Megemlékezések

2011 május 30-án 18 órakor egy kis csoport jött össze a Katolikus Temető Katonai Emlékművénél, a Hősök Napja alkalmából, fejet hajtva azok előtt, akik az életüket adták hazájukért az I. és a II. világháborúban. A megemlékezésen Kovács Zoltán polgármester mondott beszédet, majd az ÁMK 5. és 6. osztályos tanulói Szász Nikolett, Rácz Andrea, Sarhan Daoud Yasmin mondtak hazafias verseket, akiket Borsos Károlyné Ani néni készített fel. Majd Filipkó Sándorné (Duci néni) megható, és most már elmaradhatatlan szavalatát hallgathatták meg az egybegyűltek.

Az ünnepség végén a Községi Önkormányzat, a Német Kisebbségi Önkormányzat, a Katolikus és a Református Egyház képviselői, valamint az ÁMK képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit.

2011. június 4- én szintén megemlékeztek községünk polgárai, ezúttal a trianoni Békediktátum aláírásának 91. évfordulója alkalmából, az Ötvenhatosok Terén (Templom Tér). Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Kovács Zoltán mondott megható, elgondolkodtató beszédet, történelmünk legigazságtalanabb, legfájóbb veszteségéről.

Ezután Guba Gáspárné Magdi néni őszinte, hazafias szavalatát hallhatták, végül Németh Diána mondott verset. Az ünnepség végén az ÁMK, a Községi Önkormányzat, és a Német Kisebbségi Önkormányzat képviselői koszorúzták meg a néhai Retthegi doktor úr által készített , és a tavalyi évben felújított Trianoni Emlékművet. A megemlékezés a Szózat, és a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

Németh Diana

12


Tapossuk újra!

faluban akár munkát, barátokat, a fiataloknak párt találni, újra felfedezni a közös gyökereket.

A ma szinte csak adminisztratív kapcsolatot jelentő kistérségi társulás is, valódi partneri viszonnyá változhatna önkormányzataink közt.

Célunk a vértes vérkeringésének visszaállítása. A földutak „újrataposásával” a környező települések vezetőinek és a kormányzat figyelmének felhívása, erre az egész ország kistelepülés hálózatát érintő problémára. Elsőként szeretnénk megteremteni a lehetőségét egy olyan közös terv kialakításának, ami gyökeres változást hozhatna a

kistelepülések helyzetében.

Mindenkit szeretettel várunk!Zsoldos Péter

Ui: Következő tervezett taposás: Vereb - Vértesacsa, időpont: 2011.09.24.

Ide szeretnénk már eleve úgy elindulni, hogy a Vértesbogláriak is velünk tartanak Vereb irányába.

Később a többi környező település is egyre gyarapodó létszámmal és egyre többféle ötlettel és programmal képviseltetné magát.

13


A Doktornővel beszélgettünk

Falunkba néhány hónapja új orvos érkezett, név szerint dr. Marada Csorba Olga, egy kedves, fiatal doktornő, aki azon kérésemre, hogy bemutatkozása céljából néhány kérdést tegyek fel neki a Mi újság Vértesacsán c. havilap részére, azonnal igent mondott. Doktornőnket a magánélete teljes tiszteletben tartásával csupán néhány mondatban kérdeztem.

- Honnan érkezett hozzánk?

Dr.nő: - Születési helyem Tiszafüred, de a férjem munkája Zala megyébe szólított minket. Onnan jöttünk ide.

- Nem volt nehéz az onnan való elszakadás?

Dr.nő: - Egyáltalán nem. Mivel ott nem találtam állást, így nagyon vártam már, hogy Vértesacsára kerüljünk. Jól érzem itt magam.

- Mi volt eddigi pályafutásának legfőbb állomása?

Dr.nő: - Rezidensképzést végeztem és ügyeleteket vállaltam, de úgy érzem igazi pályafutásom itt és most kezdődik.

- Ön gyermeket is nevel, ami legalább annyi felelősséggel jár, mint a munkája. Nem nehéz a kettőt összeegyeztetni?

Dr.nő: - De nagyon nehéz. Egy kicsit még furcsa is, hogy nem lehetek egész nap a kislányommal. Egy kedves helybéli néni ajánlotta fel a segítségét, amíg dolgozom, ő figyel rá.

- Milyen véleménnyel van a falunkról és az itt élő emberekről? Mit mutatnak eddigi tapasztalatai?

Dr.nő: - Nagyon örültek nekem az emberek, üdvözlően fogadtak, de még felfedezek bennük egy kis bizalmatlanságot. Egy-két kisebb konfliktus is előfordult már, de ez normális, a szakmámhoz ez is hozzátartozik. Amint tapasztaltam, az emberek békések, Vértesacsa pedig kellemes hely.

- Többször megesik, hogy egy település új orvost kap, aztán mire a lakosok megszeretik és megbíznak benne, kiderül, hogy elköltözik. Ön ugye hosszú távra tervez?

Dr.nő.:- Igen, szeretnék sokáig maradni, nem tervezem, hogy máshová megyek, itt szeretnék megállapodni.

- Általában orvos és páciens között kialakul egyféle bizalmi kötődés. Ha úgy adódik az emberek személyes problémáikkal, tanácsokért is

fordulhatnak Önhöz?

Dr.nő:- Feltétlenül, mert ez a bizalom és elfogadás jele. Jó ilyen szintre eljutni egy-egy pácienssel. Nagyon örülnék az ilyen jellegű beszélgetéseknek.

- Van-e bármilyen gondolata, mondanivalója, amit úgy érzi, szeretne Vértesacsa lakóival megosztani?

Dr.nő:- Annyi lenne, hogy bárki, bármikor számíthat a segítségemre. Ha felkérést kapnék, akkor szívesen tartanék felvilágosító előadásokat, bármely jellegű egészségügyi kérdésben, esetleg diétával kapcsolatban, iskola, óvoda számára és a Nyugdíjas klub tagjai részére is.

Köszönjük a Doktornőnek a ránk szánt időt és az őszinte válaszokat.

Amennyiben további kérdése lenne, a doktornőhöz bizalommal fordulhat.

Adorjányi Erzsébet

Horgászhírek

Az évadnyitó horgászversenyünket a hagyományoknak megfelelően, június első szombatján rendeztük meg a vértesacsai halastónál. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. A versenyen indulók és a versenyt rendezők már jóval a nevezési idő előtt megjelentek a helyszínen.

46 fő nevezett, akik között voltak nem egyesületi tagok is.

A horgászat jó hangulatban zajlott. Voltak, akik bosszankodtak egy kicsit a kapások miatt, de voltak, akik igen kedvező eredményt értek el. Miközben folyt a horgászat, addig egy kis csapat elkészítette az ebédet.

Fogási eredmény:I. Sebők Imre 7,2 kgII. Varga László 4,55 kgIII. Juhász Gábor 3,4 kg

A díjak átvétele után, élmények mesélése közben, elfogyasztottuk az ebédet, ami igen jól sikerült.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a verseny lebonyolításában résztvevőknek, akik hozzá-járultak a sikeres megrendezéshez.

A következő versenyünket - „ a 24 órásat” – 2011. július 16-án rendezzük meg, melyre szeretettel várunk minden horgásztársat.

V.H.E. vezetősége

14


Retro Disco Vértesacsán

Június 18.-án szombaton este második alkalommal szólaltak meg a 80-as, 90-es évek zenéi az iskola udvarán. Szabó Krisztián fejéből pattant ki az ötlet, hogy legyen egy olyan rendezvény a faluban, amely korosztálytól független. Az elképzelés az volt, hogy nyáron vagy amint az idő engedi, havonta egy alkalommal szóljon a zene. Az engedélyek beszerzése sokáig tartott, de tavaszra sikerrel járt. A disco először májusban nyitotta meg kapuit. A májusi kiszámíthatatlan időjárás majdnem megtréfálta a szórakozni vágyókat. A mostoha időjárás ellenére kicsivel több, mint 100 ember volt kíváncsi a bulira. A jól sikerült este után Krisztián úgy döntött, hogy júniusban is megszervezi a disco-t. Szombaton több mint 140 fiatal és közép korosztálybeli szórakozott a zenére. A környező településekről is sokan idelátogattak, hisz ez nem mindennapi esemény a környéken.

A visszajelzések alapján nagyon jól érezték magukat az emberek és szeretnék, ha jövő hónapban is lenne disco.

A következő disco várható időpontja július 16 szombat! Krisztiánnak más tervei is vannak, amiket a közeljövőben szeretne megvalósítani. Reméljük sikerrel jár!

KN

Pünkösd szombatján két fellépés

Tánccsoportunk június 11.-én szombaton egyszerre két fellépésre is hivatalos volt. Az ifjúsági tánccsoport néhány felnőttel kiegészítve Nádasdladányban lépett fel délelőtt. A Soroksári körtáncok /Manninger/ és Rithmus melodie című német táncokkal szórakoztatták a közönséget. A fellépés után finom ebéddel lepték meg minket a

szervezők. Ezek után a Lovasberényi néptánc találkozóra igyekeztünk. Táncainkkal elkápráztattuk a közönséget. Fellépésünk után itt is megvendégeltek bennünket.

Horváth Tina

Miből lesz a cserebogár?

Új rovat indul! Ha szeretné, hogy gyermekét megismerje a falu, küldje el fényképét névvel életkorral, ellátva az [email protected].

Czili Violetta 18 hónapos

Kara Krisztián 5 hónapos

Császár István, 9 hónapos

15

mi Újság vértesacsán

Documents