MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E

D E M O K R Á C I Á B Ó L A D I K T A T Ú R Á B A 1 9 4 5 - 1 9 5 6

Gyarmati György

GYAR M ATI GYÖRGY

Demokráciából a diktatúrába

1945-1956 Fősze rkesz tő Roms ics Ignác

KOSSUTH KIADÓ

Írta: Gyarmati György

Főszerkesztő: Romsics Ignác

Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna A térképeket készítette: Nagy Béla A kötetet tervezte: Badics Ilona Kiadói programvezető: Szuba Jolanta Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla A képek válogatásában részt vett: Jalsovszky Katalin

Közreműködő intézmények: Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották.

Egyéb források: Magyar Nemzeti Galéria, MTI

Fotók: Dabasi András, Farkas Árpád, Jaksity László, Legeza László, Mester Tibor, Nagy Zoltán, Soós Ferenc, Szalatnyay Judit

ISBN 978-963-09-5698-7

Minden jog fenntartva

©Kossuth Kiadó 2010 © Gyarmati György 2010

Felelős kiadó Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó zRt. elnök-vezérigazgatója A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Badics Ilona

Nyomdai előkészítés Veres Ildikó Korrektor Török Mária Képkidolgozás GMN Repró Stúdió

A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda zRt. munkája Felelős vezető György Géza vezérigazgató

www.kossuth.hu / e-mail: kiado@kossuth.hu

Tartalom A KOALÍCIÓS KORMÁNYZÁS ÉVEI, 1945-1948

Az ideiglenes államhatalom időszaka, 1945 • 8

A belpolitikai erőegyensúly éve, 1946 • 22

A békeszerződés és a jóvátétel • 29

Útban a kommunista egyeduralom felé, 1947-1948 • 35

A KOMMUNISTA DIKTATÚRA IDŐSZAKA, 1948-1956

A diktatúra berendezkedése, 1948-1950 • 48

A rendszerré szervezett irracionalitás évei, 1951-1953 • 58

Művelődés- és kultúrpolitika • 73

Nagy Imre és az „új szakasz" politikája, 1953-1954 • 81

Resztalinizáció és erjedés, 1955-1956 • 94

Ajánlott irodalom • 104

A koalíciós kormányzás évei, 1945-1948

Az ideiglenes államhatalom időszaka, 1945 • 8

A belpolitikai erőegyensúly éve, 1946 • 22

A békeszerződés és a jóvátétel • 29

Útban a kommunista egyeduralom felé, 1947-1948 • 35

Joszif V. Sztálin és Winston Churchill a jaltai tárgyalások

megkezdése előtt, 1945. február

Az ideiglenes államhatalom időszaka, 1945

A Németország ellen szövetségbe tömö-rült nagyhatalmi koalíció katonai

győzelme 1944 őszén belátható kö-zelségbe került. Horthy Miklós, Magyaror-szág kormányzója megkísérelte ugyan a há-borúból való kiugrást (átállást), de a kudarc másnapján, 1944. október 16-án a hazai nemzetiszocialista („nyilaskeresztes") párt vezetőjét, Szálasi Ferencet nevezte ki kor-mányfőnek. Szálasi egyfelől elérte, hogy a parlament - közjogilag addig ismeretlen -nemzetvezetői címmel ruházza fel, másfe-lől meghirdette a végsőkig kitartást a néme-tek oldalán. Ez a katonai vereségen túl nemzetközi jogi értelemben is előre vetítet-te, hogy az ország a világháború után végér-vényesen a vesztesek csoportjába kerül.

Ugyanezekben a napokban a Moszkvá-ban tárgyaló Winston S. Churchill brit mi-niszterelnök a nagyhatalmak érdekszféráit hallgatólagosan elhatároló megállapodásra jutott Joszif V. Sztálin szovjet kormányfő-

vel. Ez az úgynevezett szennyes alku (dirty document) mellőzte az államközi megál-lapodások formai kellékeit. Tartalmát te-kintve azonban a hadműveleti térségben elkerülhetetlen katonapolitikai tevékeny-ségen túlmenően is megelőlegezte a Szov-jetunió elsőbbségét a kelet-közép-, illetve délkelet-európai régió - köztük Magyaror-szág - politikai újjászervezésében.

Ezzel egyidejűleg lekerültek napirendről azok a korábbi brit, amerikai - de még a szovjet szakértői elaborátumokban is fel-lelhető - elképzelések, melyek a német és az orosz állam között elterülő, etnikailag nagyon kevert európai régió államait a há-ború után valamifajta föderatív berendezés keretében kívánták újjászervezni. A nyuga-ti nagyhatalmak vezetői lényegében tudo-másul vették a szovjet igények szerint mó-dosítandó status quo ante bellum elvet. A háború előtti állapotok helyreállításának a „győztes jogán" érvényesített módosítá-sa két elemet tartalmazott: egyfelől a Szov-jetunió nyugati határainak előbbre tolását Közép-Európa irányába, másfelől a vele szomszédos államok politikai rendszeré-nek hozzá idomuló átalakítását.

Magyarországon Szálasi Ferenc, illetve a nyilaskeresztesek hatalomra kerülésével az ellenzéki pártokon túl már a Horthy-rendszert addig reprezentáló politikai cso-portok tagjai is illegalitásba kényszerültek. Ebből eredően - miközben a Vörös Hadse-reg már a „trianoni" ország keleti területein nyomult előre - nem maradt olyan állam-hatalmi szerv, mely akár a fegyverszüneti megállapodás megkötése, akár az elenged-hetetlenül szükséges társadalmi-politikai változások irányítása szempontjából tár-gyalópartner lehetett volna a szövetséges hatalmak, közvetlenül pedig a szovjet veze-

tés számára. Ebben a hatalmi-politikai vá-kuumban értékelődött fel a moszkvai magyar kommunista emigráció szerepe. Utóbbiak az év folyamán több változatban papírra vetették saját rendszerváltó elképzeléseiket, melyek lényegében az 1919. évi kommu-nista diktatúra, a tanácsköztársaság rein-karnációjánakszándékára utaltak. Ez azon-ban Sztálin akkori felfogásához képest is túl radikális volt.

A mérséklésben Churchill-lel folytatott 1944. októberi tárgyalása is közrejátszott. Az ekkor már előbbre tartó lengyel és bol-gár rendszer-átalakítás miatt - ahol a Kreml látnivalóan egyengette a kommunista erők azonnali meghatározó szerepét - az angol-szász szövetségesek visszatérően tiltakoz-tak. Churchill ezt moszkvai tárgyalásai so-rán is megismételte, annyit elérve, hogy Sztálin - ekkor - bizonyos mértékig visz-szakozott. Mivel a Vörös Hadsereg térségi jelenlétével végső soron biztosítva látta a szovjet törekvések hosszabb távú érvé-nyesítését, el kívánta kerülni, hogy a né-metellenes nagyhatalmi koalíció viszonyát ekkorra már jelentős mértékben megter-helő „lengyel ügy" mellé újabb diplomáciai darázsfészket hozzon létre. Ez az átmene-ti taktikai önmérséklet magyarázza, hogy maga szorította a magyar kommunista emigráció moszkvai vezetőit egy mérsékel-tebb, koalícióképesebb - korabeli kommu-nista zsargonban népfrontos karakterű -rendszer-átalakitási program kimunkálásá-ra. Olyanra, melynek propagálása egyfelől segítheti a Szálasi uralma alatt lévő ország-részek polgárainak a megnyerését, a hadse-reg (legalább egy részének) tőle való elfor-dulását, másfelől pedig nem riasztja a front mögötti népességet, és az újjászerveződő hazai demokratikus pártok csatlakozására is alkalmas. E megfontolásokból vonták be az előmunkálatokba a Horthy kormányzó által 1944 szeptemberében Moszkvába küldött fegyverszüneti delegáció tagjait is.

A moszkvai kommunista emigráció ve-zetői közül néhányan 1944. november ele-jén érkeztek Szegedre, melyet már a Vörös

Hadsereg uralt. Céljuk az volt, hogy saját pártjuk újjászervezése mellett kapcsolatot teremtsenek a Horthy-rendszer ellenzéki pártjainak ott fellelhető képviselőivel, akik partnerek lehetnek a Moszkvában fogant programhoz. Ennek főbb célkitűzései kö-zé tartozott a szélsőjobboldali berendezke-dés felszámolása, a népellenes törvények és rendeletek hatálytalanítása, valamint a re-víziós külpolitika ad acta tétele. Legradiká-lisabb pontja a földbirtokrendszer gyöke-

A szovjet hadsereg II. Ukrán Frontjának politikai csoportfőnöksége által kiadott plakát. Ék Sándor, 1945

Szovjet katonák a Kálvin téren, 1945. február. Jevgenyij Haldej felvétele

Az elősorolt pártok képviselői novem-ber végi közös deklarációjuk alapján 1944. december 2-án hozták létre a Magyar Nem-zeti Függetlenségi Frontot (MNFF), majd az antifasiszta nagyhatalmi koalíció vezetői-hez fordultak. Kérték annak lehetővé tételét, hogy életre hívhassák a Szálasi-rezsimmel szembeforduló, „a másik Magyarországot" reprezentáló államhatalmi intézményeket. A nagyhatalmi hozzájárulás megszerzése nyomán döntöttek arról, hogy a megalakí-tandó ideiglenes kormányba a fentebb em-lített fegyverszüneti delegáció tagjai közül négy horthysta személyiséget is bevonnak. Ekkor - Sztálin külön utasítása alapján -csupán két kommunistát terveztek dele-gálni a kabinetbe. Ez az összetétel egyrészt üzenetet hordozott a még Szálasi uralma alatt élőknek, másrészt a hadsereg tisztika-rának, hogy a horthystáknak sincs félniva-lójuk, ha leválnak a nyilasokról és átállnak. Moszkva ezzel az angolszász nagyhatal-mak számára is demonstrálni kívánta, hogy - Lengyelországtól és Bulgáriától eltérően -nem ab ovo kommunista hegemóniát érvé-nyesítő rendszerváltást tervez.

December közepén megkezdődött az Ideiglenes Nemzetgyűlés életre hívásának gyakorlati előkészítése. A Vörös Hadsereg ekkorra már uralta az ország keleti felét. Seb-tében szervezett népgyűléseken közfelkiál-tással döntöttek a jelöltekről, akiket szovjet katonai járműveken fuvaroztak Debrecen-be. (A helyszín megválasztásának szimboli-kus jelentősége is volt. Egy évszázaddal ko-rábban, az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc idején Debrecenben mond-ták ki a Habsburg-ház trónfosztását és tet-ték közzé a függetlenségi nyilatkozatot.) Itt alakult meg 230 fővel 1944. december 21 -én az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Elnökévé Zsedényi Bélát, a miskolci jogakadémia ta-nárát választották. A delegálás egyoldalúsá-gára utal, hogy a kommunista párt - mely-nek ekkor saját becslései szerint is legfeljebb háromezer fős szervezett tábora volt - kö-zel 40 százalékát adta a képviselőknek. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés Szózattal fordult

Az Ideiglenes Nemzet-gyűlés ülése a debreceni Nagytemplomban, 1944. december 21.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés mandátumigazolványa, 1944. december 20.

res átformálása volt, mindemellett kötele-zettséget vállalt a magántulajdon fenntar-tására, valamint egy többpárti parlamen-táris berendezkedés létesítésére. A hónap

folyamán ugyanitt mondták ki újjáala-kulásukat a Horthy-korszak baloldali ellenzékének pártjai közül azok, ame-lyek a következő évek politikai közéleté-ben érdemleges szerepet vállaltak. (Ko-rábbról ismert vezetőik jó része még a Szálasi uralta területeken bujkált, őri-zetben vagy éppen koncentrációs tábo-

rokban volt.) Ezek voltak: a Független Kis-gazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP); a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (SZDP); a Nemzeti Parasztpárt (NPP); va-lamint a Polgári Demokrata Párt (PDP).

Dálnoki Miklós Béla (balról) és Zsedényi Béla,

1945. november. Farkas Károly felvétele

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Programja, Szeged, 1944. december 3. (részletek)

„Magyarország a hitleri Németország utolsó csatlósa maradt. Még Horthy is, aki az országot Hitler szekeréhez kötötte, megértette, hogy milyen szörnyű romlásba dönti Magyarországot a német szövetség. De Horthy nem tudta végrehajtani politikájának fordulatát, mert nem tudta le-küzdeni a néptömegektől való rettegését. Se a népre, se a hadseregre nem akart támaszkodni. És mikor az ország, a vereség keserű tapasztalatán okulva, éppen készült rá, hogy szakítson a hitleri Németországgal és levesse magá-ról a német fasiszta jármot, a nyilasok németbérenc bandája a nemzet hátába döfte a tőrt. Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország. Mindennek ellenére a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front azt hirdeti: lesz magyar újjászületés! Össze kell fogni minden igazán nemzeti, németellenes erőt! Fegyvert kell ragadni a németek és nyilas bérenceik ellen, szabadsá-gunk és függetlenségünk kivívására! Ha a nemzet kímélet-lenül leszámol az országvesztőkkel, ha minden becsületes magyar összefog a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front-ban az új, életerős, demokratikus Magyarország felépíté-sére, ha a nép veszi kezébe az ország vezetését, akkor Magyarország nem volt, hanem lesz! Ha a magyar nép maga veszi kezébe sorsának intézését, akkor Magyaror-szág megmenekülhet és újjászülethet. A magyar hazafiak harcos összefogását, Magyarország demokratikus újjáépí-tését és felemelkedését szolgálja a Magyar Nemzeti Füg-getlenségi Front alábbi programja. A magyar nép létérdeke, Magyarország újjáépítésének elengedhetetlen feltétele a nemzet cselekvő részvétele az ország felszabadításában a német iga alól. Azonnal szakí-tanunk kell Németországgal és ellene fordulni!... A leg-messzemenőbb támogatást kell nyújtani a Vörös Had-seregnek, mely kiűzi a magyarföldről a német elnyomókat. A hazaárulókat, a felelős bűnösöket le kell tartóztatni és átadni az erre a célra létesítendő népbíróságoknak. Vagyonukat el kell kobozni. Fel kell oszlatni az összes fasiszta, népellenes, német zsoldban álló szervezeteket. Vagyonukat el kell kobozni, sajtójukat be kell tiltani. Szigorú rendszabályokat kell foganatosítani a feloszlatott és betiltott népellenes

és hazaáruló szervezetek bármilyen formában való feltá-masztása ellen.

A közigazgatási szerveket, a bíróságot, a honvédséget, a karhatalmat meg kell tisztítani a nyilas, hazaáruló és egyéb népellenes elemektől.... Meg kell valósítani az általános, titkos, egyenlő, községen-ként, arányos, nőkre is kiterjedő választójogot a parla-menti és önkormányzati választásoknál. Biztosítani kell a sajtó-, gyülekezési és egyesülési szabadságot.

Vissza kell állítani és széles körűen alkalmazni kell az esküdtbíráskodást.

Biztosítani kell a teljes vallásszabadságot, biztosítani annak anyagi föltételeit.

A sajtóból, az oktatásból, a kultúrából, a közéletből ki kell küszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, a faji és nemzeti gyűlöletet....

A mezőgazdasági munkások és cselédek, a törpe- és kis-birtokosok, a magyar nép e legszámosabb és legszegé-nyebb rétegének felemelésére, a magyar demokrácia alap-jainak megszilárdítására a legrövidebb határidőn belül, a földigénylők közreműködésével, széles körű földreformot kell végrehajtani, mely sok százezer földnélkülit és szegény-parasztot tesz életképes kisgazdaság tulajdonosává.... Állami tulajdonba kell venni a föld mélyének kincseit és azokat az iparvállalatokat, melyeknél a köz érdeke a nye-részkedés kiküszöbölését követeli meg: villanytelepeket, a kőolajforrásokat, a bauxit-, szén- és ércbányákat. Államosítani kell a biztosítást....

A munkásság évtizedes szociálpolitikai követeléseinek megvalósítására és helyzetének megjavítására törvénye-sen biztosítani kell a 8 órás munkanapot, az évenkénti fizetett szabadságot, a női és gyermekmunka messze-menő védelmét, a kollektív szerződéseket.

Törvényben kell biztosítani a sztrájkjogot, a munkások érdekeinek védelmét."

Magyar történeti szöveggyűjtemény, 1914-19991. (Szerk.: Romsics Ignác) Osiris Kiadó, Budapest 2000. 373-375. old.

a nemzethez, melyben tömörítve ismételte meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front célkitűzéseit. Elsősorban azt próbálta elérni, hogy felhívása a még Szálasi uralta nyugati országrészekben is visszhangra találjon.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke Dálnoki Miklós Béla vezérezredes lett, aki korábban a kormányzó katonai irodájá-nak vezetője, majd az 1. magyar hadsereg-nek a szovjetekhez átállt parancsnoka volt.

Katonatiszt, miniszterelnök. Katonai pályáját 1910-ben kezdte. 1933-tól 1936-ig katonai attasé Berlinben. Csapatszolgálatot teljesített, részt vett a Jugoszlávia és Szovjetunió elleni hadjáratokban. 1942 novemberétől Horthy főhadsegédje, katonai irodájá-nak vezetője. 1944. október 17-én átállt a szovjetekhez, november elején részt vett a kormányátalakítási tárgya-lásokon. 1944. december 22-től 1945. november 15-ig az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke.

Dalnoki Miklós Béla, 1945. MAFIRT-felvétel

Rajta kívül további három, az ancien ré-gime-bői ismert pártonkívüli személyiség kapott helyet a kabinetben. A kommunis-ták hivatalosan csak két személyt - köztük a földművelésügyi tárcát vezető Nagy Im-rét - tüntették fel az MKP tagjaként, de ugyancsak hozzájuk tartozott a pártonkí-vüliként szerepeltetett népjóléti minisz-ter, Molnár Erik, valamint a hivatalosan parasztpártiként nyilvántartott kriptokom-

munista belügyminiszter, Erdei Ferenc is. így - miután a szociáldemokraták és a kis-gazdák ugyancsak két-két főt delegálhattak - a kormányban ténylegesen a kommunis-ták pártképviselete volt a legerősebb.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány képvi-selői Moszkvában 1945. január 20-án alá-írták a fegyverszüneti egyezményt a nagy-hatalmak képviselőivel. Ezt megelőzően, 1944. december végén hadat üzentek ugyan Németországnak, de az új kormány alatt nem szerveződtek meg azok az egységek, melyek ténylegesen bekapcsolódtak volna a németellenes harcokba. (A Szovjetunió az egyezmény ellenére „jobbnak látta", ha azok már nem jutnak szerephez a vége felé közeledő háborúban.) Az ország nyugati felében még hónapokig folytak a had-műveletek, s az osztrák területre áttele-pülő Szálasi-kormány agóniája is elhúzó-dott 1945. március végéig. A fegyverszüneti egyezmény rögzítette, hogy Magyarország visszavonja csapatait az 1938 előtti határok mögé, ugyanakkor korlátozta az állami szu-verenitás maradéktalan gyakorlását, mivel az egyezményben foglaltak betartatásának, illetve végrehajtásának felügyeletére - más

A szovjet katonai parancsnokság Szegeden,

1945. május 9. Liebmann Béla felvétele

Miklós Béla (Dálnoki) (1890-1948)

vesztes országokhoz hasonlóan - itt is élet-re hívta a Szövetséges Ellenőrző Bizottsá-got (SZEB). A szövetségesek egymás elle-nében is érvényesíteni próbált hatalmi aspirációiból következett, hogy a SZEB-missziók közül annak jutott meghatározó szerep az egyes országokban, amelyik hata-lom seregeinek hadműveleti területére esett az illető állam.

A magyarországi SZEB tevékenységét a következő években annak szovjet elnöke, K. E. Vorosilov altábornagy (illetve helyet-tese, V. P. Szviridov tábornok, valamint a később budapesti szovjet követté kineve-zett SZEB-tanácsadó, G. M. Puskin) hatá-rozta meg. így például az ideiglenes parla-ment rövid debreceni alakuló ülésszakát követően annak újabb összehívását - noha a rendszerátalakítás alapvető közjogi kér-dések mielőbbi törvényi rendezését igé-nyelte volna - Vorosilov a későbbi hó-napokban többször megakadályozta. De a pártok alakulásának, működésének, saj-tóorgánumok indításának, megjelenteté-sének engedélyezése, a kormány összeté-telének módosítása vagy éppen főispánok kinevezése során éppúgy magának vindi-kált döntési jogot, mint például a magyar állampolgárok külföldi utazása esetében, beleértve ebbe az újjászerveződő diplomá-ciai kar hivatali utazásait, illetve az állam-közi kapcsolattartás módozatait is. Formai-lag valóban egy többpárti parlamentáris politikai rendszer volt kibontakozóban. Az államiság újjászervezése viszont a szuvere-nitás sérelme közepette ment végbe. Ennek visszaszerzését a békeszerződés megköté-sétől lehetett remélni.

Ugyancsak ellentmondásokkal terhelt volt a közigazgatás újjászervezése is. Azo-kon a területeken, ahol a front már 1944 őszén átvonult, de parlament és kormány híján hatalmi interregnum volt, különbö-ző - nemzeti bizottságoknak nevezett - he-lyi szervek alakultak, melyek egyszerre vol-tak a politikai újjászerveződés, valamint a közigazgatás fórumai. Emellett eseten-ként „törvényalkotó" funkciót és a szintén

Hirdetmény a fegyver-szüneti egyezményről, 1945. január 20.

hiányzó bíróságok feladatait is ellátták. Az ideiglenes kormány 1945 első felében több rendeletben rögzítette, hogy ezek a nemze-ti bizottságok nem integrálhatók az állam-hatalom új szervezetébe, s helyettük - ap-róbb változtatások mellett - lényegében a közigazgatás korábbi intézményrendsze-rét állították vissza.

A korábbi intézményi struktúra helyre-állítása következtében a meghirdetett de-mokratikus átalakulást e téren a közszol-gálati alkalmazottak politikai szempontú kontraszelekciója helyettesítette. Ezt az úgy-nevezett igazoló eljárás volt hivatva szol-gálni. Az igazoló bizottságok feladata annak vizsgálata volt, hogy „a közalkalma-zottak 1939. szeptember 1. után tanúsított magatartása sértette-e a magyar nép érde-keit". Az eljárás során a „tevékenység" he-lyett kevésbé értelmezhető „magatartás"-vizsgálat szubjektív döntéseit egy további tényező is erősítette. A bizottság ugyan-azon koalíciós pártok delegáltjaiból állt, amely pártok nagyfokú káderhiányban szenvedtek. Mivel nem volt elegendő pozí-cióképes tagságuk ahhoz, hogy a kormány-zati szerepvállalás következtében rájuk eső hatalmi posztokat némi hozzáértést is ta-núsítókkal töltsék be, tagjaik közé fogadták

Feorverszüneti egyezmény

„Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya - beismerve azt a tényt, hogy Magyarország a Szövetséges Szocialista Szovjetköztársaságok, az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok és a többi Egyesült Nemzet ellen viselt háborút elvesztette - elfogadja a fent említett Három Hata-lom Kormányainak fegyverszüneti feltételeit, melyeket azok, úgy a maguk, mint a Magyarországgal háborús vi-szonyban lévő Egyesült Nemzetek nevében közöltek....

2. Magyarország kötelezte magát, hogy Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia általa megszállt területeiről visz-szavonja az összes magyar csapatokat és hivatalnokokat, Magyarország 1937. december 31 -én fennállott határai mögé, továbbá hatályon kívül helyez minden olyan tör-vényhozási és közigazgatási szabályt, amely az annexióra, vagy pedig csehszlovák, jugoszláv és román területek Magyarországhoz csatolására vonatkozik.

3. Magyarország Kormánya és Hadsereg-főparancsnok-sága biztosítja a szovjet csapatok és más szövetséges csapatok számára a szabad mozgási lehetőséget magyar területen, bármilyen irányban, ha ezt a szövetséges (szov-jet) Főparancsnokság véleménye szerint a katonai helyzet megkívánja; emellett Magyarország Kormánya és Főpa-rancsnoksága a csapatszállításokat minden rendelkezésre álló közlekedési eszközzel, a saját költségére fogja elő-segíteni, szárazon, vízen és levegőben....

6. Magyarország Kormánya kötelezi magát, hogy a Szö-vetséges Ellenőrző Bizottság által megállapított határidő-ben, teljes épségben visszaszolgáltatja a Szovjetuniónak, valamint Csehszlovákiának és Jugoszláviának, úgyszintén az összes Egyesült Nemzeteknek mindazokat az értékeket és anyagokat, melyek állami, társadalmi és szövetkezeti szervezetek, vállalatok, intézmények, vagy egyes polgárok tulajdonát képezik, mint gyárak, üzemek felszerelését, mozdonyokat, vasúti kocsikat, traktorokat, gépkocsikat, történelmi emlékeket, muzeális értékeket és minden egyéb vagyont, amit a háború folyamán az Egyesült Nem-zetek területéről Magyarország területére szállítottak....

11. A Magyar Kormány köteles rendszeresen magyar valu-tában pénzösszegeket kifizetni és árukat (üzemanyagot, élelmiszert stb.), eszközöket és szolgáltatásokat rendelke-zésre bocsátani, melyekre a Szövetséges (szovjet) Főpa-rancsnokságnak funkciói teljesítésére, valamint a Szövet-séges Államok ama misszióinak és képviseleteinek, melyek a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal kapcsolat-ban állanak - szükségük lehet....

12. Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjet-uniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásá-val - Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlo-vákiának és Jugoszláviának. Emellett tekintetbe véve, hogy Magyarország nemcsak megszüntette a háborút az Egyesült Nemzetek ellen, hanem hadat is üzent Németor-szágnak - a felek abban állapodnak meg, hogy Magyaror-szág az okozott károkat nem teljes egészében, hanem csak részben téríti meg. Ez a kártérítés 300 millió amerikai dollárban állapíttatik meg, melyet 6 év folyamán törleszt le áruban (gépekben, folyami hajókban, gabonában, jószág-ban stb.). A kártérítés összegéből 200 millió amerikai dol-lár a Szovjetuniót illeti meg, a Csehszlovákiának és Jugo-szláviának járó kártérítés összege pedig 100 millió amerikai dollár....

18. A fegyverszünet egész időtartamára szövetséges el-lenőrző bizottságot létesítenek Magyarországon, amely szabályozni és ellenőrizni fogja a fegyverszüneti feltételek végrehajtását, a Szövetséges (szovjet) Főparancsnokság képviselőjének elnöksége alatt és az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok képviselőinek részvételével. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság, a fegyverszünet ha-tályba lépésétől a Németország ellen folytatott hadműve-letek befejezéséig terjedő időben, a Szövetséges (szovjet) Főparancsnokság fővezetése alatt fog állni...."

Magyar történeti szöveggyűjtemény, 1914-19991. (Szerk.: Romsics Ignác) Osiris Kiadó, Budapest 2000. 378-382. old.

a régi apparátusból hozzájuk szegődőket. Egymás között pedig - kezdetben - hallga-tólagos politikai barterüzlet szerint vé-gezték a pártok a lusztrációt: „te szemet hunysz az én volt imrédystám felett, én pe-dig tolerálom a te volt kisnyilasod igazolá-sát." Azaz, az igazolás kimenetelét nem fel-

tétlenül az érintett háború alatti tényleges tevékenysége befolyásolta, hanem inkább az, hogy sikerült-e idejében elnyernie vala-melyik új kormányzó párt támogatását.

Az ideiglenes kormány a fegyverszüneti egyezményben foglaltaknak megfelelően látott hozzá a zsidótörvények hatályon kí-

A szövetséges hatalmak és Magyarország közötti fegyverszüneti egyezmény Moszkva, 1945. január 20. (részletek)

vül helyezéséhez, a szélsőjobboldali pártok és politikai szervezetek feloszlatásához, va-lamint a háborús bűnösöknek minősülők felelősségre vonásához. Ehhez is igazodva oszlatták fel az egykori Magyar Királyi Csendőrséget, s helyébe létrehozták az egy-séges Magyar Államrendőrséget. Itt azon-ban - a hatalmi intézményrendszer más szerveitől eltérően - már a kezdet kezdetén sem érvényesült a koalíció pártjai közötti pozícióelosztás. A rendőrséget lényegében megszervezésétől kezdve a kommunista párt uralta. 1945-1946-ban az állomány egészét tekintve még inkább csak (40 szá-zalék körüli) relatív többséget mondhatott magáénak, de kezdettől birtokolta a vezető posztok meghatározó többségét. Az ezzel párhuzamosan újonnan megszervezett po-litikai rendőrségnél már nem csupán veze-tők és a nyomozói kar túlnyomó többsége volt kommunista, hanem a beosztottak számottevő része is. Elsődleges feladatuk a háborús bűnösök elleni nyomozás, illetve az érintettek letartóztatása volt. Ezt viszont messze túlteljesítették. Azokat, akiket a po-litikai elégtételszerzés érdekében életre hí-vott - a koalíciós pártok delegáltjaiból álló -népbíróságok bizonyítékok hiányában fel-mentettek, de a politikai rendőrség meg-ítélése alapján nemkívánatos személyeknek minősültek, továbbra is őrizetben tartot-ták, illetve bizonytalan időre internálták. Magyarországon a világháborút követő években - a politikai miliő által erősen be-folyásolva - csaknem hatvanezer ember el-len indítottak eljárást. Az esetek felében meghozott különböző elmarasztalások ré-szeként több mint tízezren kaptak börtön-büntetést és közel kétszáz főt végeztek ki. A háborús évek miniszterelnökei közül er-re a sorsra jutott Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme és Szálasi Ferenc, vala-mint ez utóbbi kormányának minden mi-nisztere. (A nagyobb jelentőségű perekben hozott ítéleteket a nagyhatalmak egyes SZEB-missziói is ellenjegyezték.)

A fentebbi aktivitás mindazonáltal csu-pán egyik része volt a politikai rendőrség

háború utáni tevékenységének. A szerv A SZEB tagjai a Budapesten csak formálisan illeszkedett a belügymi- rendezett Parasztnapon, nisztérium, illetve az új államrendőrség in - 1946- szeptember 8. tézményrendszerébe. Vezetőjét, Péter Gábort már több mint egy évtizede pesti bizalma-sukként tartották számon Moszkvában, de azért a szovjet állambiztonság egyik tisztjét

Péter Gábor (1906-1993)

Szabósegéd, kommunista politikus. Az 1920-as években kapcsolódott be a munkásmozgalomba, 1931-től az ille-gális KMP tagja. 1932-ben a Nemzetközi Vöröskereszt moszkvai kongresszusán a magyar párt küldötteként vett részt (valószínűleg ekkor szervezte be infor-mátorai közé a szovjet titkosszolgálat). Hazatérve az illegális magyar kommunis-ta pártszervezők konspiratív találkozóinak „biztosítójaként" tevékeny-kedett. 1943-ban tagja lett a Békepárt vezetőségének, 1945 után a különböző néven ismert politikai rendőrség - PRO, ÁVO, ÁVH - veze-tője, a Rákosi Mátyás nevéhez kötődő kommunista terroruralom egyik kulcsfigurája. 1945-1952 között az MKP, illetve MDP KV tagja, emellett - tagság hiányában is - a politikai bizottsági ülések állandó meghívott-ja. 1953 januárjában letartóztatják, 1954-ben életfogytig tartó börtön-büntetést kap. 1956 júliusában Rákositól szabadulni akaró pártveze-tőtársai vele íratják meg a börtönben azt a kompromittáló levelet, ami után tíz nappal Rákosit menesztették az MDP első titkári posztjáról. 1957-ben 14 évi börtönre ítélték. 1962-ban szabadult, ezután nyug-díjazásáig könyvtárosként dolgozott. 1993 márciusában halt meg.

Péter Gábor, 1946. Reismann Mariann felvétele

rendészeti osztály (PRO) működését. 1945 őszétől találhatók dokumentumok arra vonatkozóan, hogy más pártok parlamenti képviselőit, vezető politikusait - beleértve ebbe a kormány tagjait is - a legszorosab-ban megfigyelték. Telefonjaikat lehallgat-ták, legközvetlenebb munkatársaikat vet-ték rá (zsarolással vagy fizetség fejében), hogy a politikai rendőrség besúgói legye-nek, s az így szerzett információkat napi je-lentésekben juttatták el Rákosi Mátyásnak.

A háborús évek pusztításainak mérlege mind anyagiakban, mind pedig ember-veszteségben lehangoló volt. Az ország 1944 szeptemberétől 1945 áprilisáig, több mint fél éven át volt frontterület. 1944 szeptemberében 440 000-re tehető a kon-centrációs táborokba deportált - illetve ek-korra többségében már elpusztított - vidé-ki zsidóság tömege. Ez ekkor(!) több mint hatszorosa volt a hadműveleti területeken ugyanezen időpontig szovjet hadifogságba esett katonák számának. Szálasi hatalom-

Halottak exhumálása a Dohány utcai zsinagóga kertjében, 1945. Ék Sándor felvétele

A romos Budapest a Lánchíddal, 1945. július. MAFIRT-felvétel

mellé vezényelték, hogy „helyetteseként" instruálja és felügyelje. Ennek fedezetében Péter Gábor kezdettől megengedhette ma-gának, hogy a koalíciós miliőnek fittyet hányva, kizárólag a Moszkvából hazatért kommunista pártvezért, Rákosi Mátyást ismerje el „felettesének", s kezdettől az MKP érdekei szerint irányítsa a politikai

átvételének időpontjától kezdődően há-rom fő csoportja különíthető el a népesség meg- és elhurcoltatásának. A nyilaskeresz-tes rezsim a németekkel együttműködve látott hozzá a még megmaradt - mintegy negyedmillióra becsülhető - budapesti zsi-dóság gettósításához, Dunába lövéséhez, illetve Németországba szállításához-terelé-séhez.

A hazánkba dél-délkeleti irányból be-nyomuló Vörös Hadsereg, illetve annak speciális tisztogató alakulatai 1944. októ-ber és 1945. március vége között közel 300 000 főt ejtettek foglyul; e létszám egy-harmadára tehető a civilként Szovjetunió-ba hurcoltak száma. Az év végéig még újabb negyedmillió magyar állampolgár-ral gyarapodott a keletre deportáltak lé-giója. Utóbbiak jó részét már azok tették ki, akik az előnyomuló front elől az össze-omlóban lévő Harmadik Birodalom terü-letére hátráltak, menekültek, illetve akik eleget tettek Szálasiék evakuációs paran-csainak. A közel egymilliós nyugati irányú

- részben kényszer indukálta - migráció-ból 300 000-en estek fogságba az angol-szász szövetségesek által megszállt oszt-rák-német területeken. Míg ez utóbbiak zöme, a hazatérni kívánók - akár civilek, akár a magyar hadsereg kötelékében ka-pitulálok - 1947 nyaráig bezárólag visz-szaérkeztek, a szovjet hadifogságba ke-rült kereken 600 000-ből a fenti időpontig 150 000, az 1951-ig elhúzódó hivatalosan regisztrált visszaszállítás végéig további kö-zel negyedmillió fogoly tért vissza. Sztálin halála után ugyancsak több ezren kerültek még haza 1956-ig, de a végelszámolást te-kintve a fogságba esettek vagy önkényesen elhurcoltak egyharmada idegenben tűnt el vagy halt meg.

Az anyagi károkat tekintve a háború so-rán elpusztult a nemzeti vagyon 40 száza-léka. Ezen belül is kimagasló, közel 60 százalékos volt az ország közlekedési inf-rastruktúrájának - utak, vasutak, hidak, vasúti és közúti járműállomány - vesztesé-ge. Elpusztult a városi lakóházak egyhar-mada. Budapest belső kerületeinek egy ré-szét - mely közel két hónapon át volt utcai harcok színtere - szinte teljesen rommá

Birtoklevél, 1945. áprillis 7.

Szálasi Ferencen végrehajtják a halálos ítéletet, 1946. március 12. Bojár Sándor felvétele

„1945 elején a [MÁV Járműjavító] műhely dolgozói is el-csigázva, hiányos ruházatban, rossz élelmezési viszonyok között jártak be a romhalmazzá vált munkahelyre. A tüze-lőanyag-hiányt még valamennyire tudták pótolni a felszán-tott talpfák kettészakított anyagából, de az élelmezés volt a legnehezebb. A vármegye és Miskolc közellátási helyze-te is nagyon lehangoló volt, a vármegye állatállománya mi-nimumra zsugorodott össze, és megmentése érdekében levágási tilalmat rendeltek el. Cipő- és ruhaellátásról szó sem lehetett, mert a kereskedőknél lévő készletek a har-cok során mind elpusztultak.... Pénzért kevés árut kaptak és már akkor látszott, hogy csak cserecikkek áruba bo-csátásával lehet a közellátást megoldani. Erre azonban még ebben az évben engedély nem volt. A közellátási szervezetnek nem volt könnyű dolga, hiszen a beszerzési források felkutatása után a vásárlásra és szállításra írásos engedélyt kellett kérni akár búzáról, ét-olajról vagy burgonyáról volt szó.... 1945. március 1-től kezdve a vezetőség a műhelytől délre eső Martintelep és Szirma község között fekvő 20 katasztrális hold szántóföl-det tulajdonosától vitaminkert céljára bérbe vette, amely-ben a dolgozók ellátásához szükséges zöldségféléket ter-

melték. Év végén ezért 18 ezer pengő bérleti díjat fizettek ki. Nem ment könnyen a megszerzett búzának sem a megőrlése, sem a lisztből a kenyér megsütése. Egy má-zsa búza megőrléséért egy mázsa szenet kellett átadni. Számtalan levelezés, kérelem - még a miniszterhez kül-dött folyamodvány is - jelzi a közellátási csoport erőfeszí-téseit és ezek igen jó eredményekkel jártak, az újjáépítési munkában rendkívüli eredményt produkáló dolgozók és családtagjaiknak élelem, tüzelő és ruházati ellátásában. Nemcsak az élelmiszer volt kevés. A vasútvonalak újjáépí-tő munkájában teljesen elkoptak a cipők is, és igen nagy-szerű kezdeményezés volt a cipészműhelyi vállalkozás.... Egy teherkocsiban 6-8 cipész dolgozott és a műhelyi mun-kások számára nemcsak javítást, hanem új lábbeli készí-tést is végeztek. Igen méltányos volt, hogy a javításokért a mindennapi kisipari árnak csak 50 százalékát kellett megfizetni. Egy másik teherkocsiban borbélyműhelyt ren-deztek be, ahol naponta 16-18 dolgozó hajnyírását végez-ték el és díjazását az akkor igen magas üzleti árak 15 szá-zalékában állapították meg."

Pál István: A vaspálya túlsó oldalán. A MÁV Miskolci Járműjavító Üzem története, 1859-1975. Miskolc 1975. 209-211. old.

lőtték. Vidéken a - mindkét átvonuló had-sereg által foganatosított - rekvirálások gyarapították a veszteséget. Ezt leginkább a jószágállomány sínylette meg. A szarvas-

marhák 56, a lovak 44, a sertésállomány 21 s a juhok 20 százaléka maradt meg az ár-mádiák elvonulása után.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben intézkedett az ország átala-kításának egyik legnagyobb horderejű kér-déséről, a földreformról. A márciusban kiadott rendelet alapján - mintegy a „hon-foglalásra" asszociálva - jelképesen Puszta-szeren kezdték el a nagybirtokok felpar-cellázását. Ez a gyökeres birtokátalakítási intézkedés azonnal tovagyűrűzött az ország keleti felének településein, míg a Dunántú-lon - értelemszerűen - azután, hogy egy jó hónappal később az ország nyugati térségei-ben is véget értek a harcok. A földreform megvalósításához kisajátított ingatlanokat eredetileg kártalanítást kilátásba helyezve vették igénybe, azaz, a juttatásban részesülők több évre elosztott részletfizetéssel váltották volna meg új tulajdonukat. Ezen kötelezett-

Miskolci üzem veteményeskertje az újjáépítés idején

Földosztás Újpesten, 1945

ség teljesítését azonban a későbbiekben ma-ga az állam segített elsíbolni.

A földosztás előfeltételeként mintegy 75 500 birtokot koboztak el, illetve vettek igénybe majdani megváltás ígéretével. Az így nyert, együttesen 5,6 millió katasztrális hold területnek viszont csak szűk 60 száza-lékát osztották ki az igénylők között, míg 28 százaléka (zömében erdő) állami, szö-vetkezeti tulajdonba, a maradék pedig köz-legelő, illetve házhely formájában községek, városi önkormányzatok kezelésébe került. A 650 000 főre rúgó kedvezményezettek kétharmadát a korábbi agrárnincstelenek, mezőgazdasági munkások, cselédek, illetve törpe- és kisbirtokos földművelők alkot-ták. Az egy juttatottra eső átlagosan öt ka-tasztrális holdnyi terület a parasztság kis-birtokosi kategóriáinak számát gyarapította. Ennek oka, hogy a földreform során az FKgP által képviselt közgazdasági rentabi-litás szempontjai alulmaradtak az MKP, elsődlegesen társadalmi-politikai elégtétel-szerzést hangsúlyozó törekvéseivel szemben. Ami azonban sok volt nagybirtoknak, az kevésnek bizonyult az igényekhez képest. A mezőgazdasági munkásokból, uradalmi cselédekből, törpebirtokosokból összeálló agrárszegénység közel fele - ugyancsak több százezres nagyságrend - jogosultsága ellené-re sem részesült a földosztásból. Ezt az el-

Rajk László, Révai József és Rákosi Mátyás az Ideig-lenes Nemzetgyűlés első budapesti napján, 1945. szeptember 5.

lentmondást csak abban az esetben lehetett volna feloldani, ha az árutermelő paraszti birtokhoz is nagyobb arányban hozzányúl-nak, ami viszont az ország élelmiszer-ellátá-sának veszélyeztetésén túl a már korábban is birtokos paraszti rétegeket fordította volna szembe az új rendszerrel. Azaz, a megvaló-sultnál szélesebb körű földbirtokreform nemcsak közgazdaságilag, hanem politikai-lag sem lett volna kifizetődő.

1945. április közepén az ideiglenes kor-mány a fővárosba költözött. Kompetenciá-ja ekkortól volt kiterjeszthető az ország egészére, mert - néhány hónapnyi késede-lemmel - a nyugati országrészek átalakítá-sa is megindulhatott. A nyári hónapok bel-politikai életét egyre inkább a parlamenti választásokra való felkészülés töltötte ki. Ennek megtartása azért is fontos volt, mi-vel a győztes hatalmak ettől tették függővé a háború során német oldalon harcoló

A Szociáldemokrata Párt plakátja, 1945

Szavazatmegoszlás az 1945. évi parlamenti választásokon, valamint a mandátumok megoszlása az Ideiglenes Nemzet-gyűlésben (INGY) és a Nemzetgyűlésben (NGY) (százalékban)

Pártok Szavazat- Mandátum Mandátum megoszlás 1944. dec. 1945. nov.

INGY NGY

Független Kisgazdapárt 57,0 24,7 58,2 Magyar Kommunista Párt 17,0 33,5 16,6 Szociáldemokrata Párt 17,4 25,3 16,4 Nemzeti Parasztpárt 6,9 8,4 5,5 Kormányzó pártok együtt 91,9 96,7 Polgári Demokrata Párt 1,6 4,2 0,5 Párton kívüli („behívottak") 3,8 2,8 Ellenzék együtt 8,0 3,3

Nemzetgyűlési képviselő-választások, 1945. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártra szavazók aránya választókerületenként

A Szociáldemokrata Pártra szavazók aránya választó-kerületenként

mellékvesztes államok diplomáciai elis-merését. A pártok programkészítési buz-galmát csupán tagtoborzási versengésük múlta felül. A SZEB szovjet vezetésének tá-mogatását élvező kommunisták önbizal-mát tanúsította Rákosi Mátyásnak a kam-pány során tett jövendölése, mely szerint - a szociáldemokratákkal együtt - „a mun-káspártok lenyűgöző győzelme előre vetíti árnyékát". A választási előkészületekbe il-leszkedett a debreceni megalakulás két-napos ülésszaka óta mellőzött Ideiglenes Nemzetgyűlés ismételt összehívása, immár Budapesten. El kellett ugyanis fogadni a választójogi törvényt. A szóban forgó tör-vény - megszüntetve a korábbi vagyoni,

műveltségi és nemenkénti korlátozásokat (cenzust) - valóban általános, egyenlő, tit-kos, nőkre is kiterjedő szavazójogosultsá-got iktatott a törvénytárba. Emellett - az adott helyzetben értelemszerű - korláto-zást mondott ki a korábbi rendszerben folytatott tevékenysége miatt kompromit-tálódottak egy viszonylag szűk körére.

A nemzetgyűlési választások főpróbájá-nak - mintegy előzetes erőfelmérésnek -szánva rendezték meg 1945. október 7-én a budapesti helyhatósági választásokat. Ebbe a főváros körüli agglomeráció településeit is bevonták, mely foglalkozási szerkezet szem-pontjából a korabeli ipari munkásság 60 szá-

zalékát tömörítette. Az úgynevezett vörös övezet voksai elsődlegesen a munkáspártok számára tűntek előnyösnek. Csak azzal nem számoltak, hogy a férfi szavazók számottevő hányada ekkor hadifogságban volt. Ez is közrejátszott abban, hogy a munkáspárti vá-rakozásokkal ellentétben - jórészt a női vok-soknak köszönhetően - a Független Kisgaz-dapárt szerzett minimális (50,5 százalékos) többséget. Ez bizonyos mértékig előre vetí-

Választási plakát, 1945

tette az egy hónappal később, 1945. novem-ber 4-én megtartott nemzetgyűlési választá-sok kimenetelét is: a Független Kisgazdapárt ismételt, ezúttal 57 százalékos abszolút győ-zelmet aratott. Az eredmény végkimenetelét egy - a törvényen kívüli - „politikai szabá-lyozás" is befolyásolta. A már működő pár-tok delegáltjaiból álló Országos Nemzeti Bi-zottság nem kívánt konkurenciát teremteni az addig megszerveződött pártoknak. Emel-lett a SZEB szovjet vezetése is elégségesnek tartotta a már elismert pártokat ahhoz, hogy a magyar állampolgárok - az addig legitimi-tást szerzett - „zárt számú" kínálatból válasz-szanak.

MUNKÁS - PARASZTSZÖVETSÉGET!

MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT

A nemzetgyűlési választások eredménye-képpen a Független Kisgazdapárt - mind-máig rögzült jelzőjére utalva - gyűjtőpárt-tá vált. Ez abból eredt, hogy a politikai versengésen indulni engedett pártok vá-lasztéka nem volt képes megjeleníteni a választásra jogosultak korabeli politikai tagolódását. A korábbi „ideiglenesség" szűk egy évének koalíciókényszere viszont - politikai okokból - továbbra is fennállt.

Egyfelől azért, mert a Szovjetunió kihagy-hatatlannak vélte az általa preferált kom-munistákat a kormányból. Másfelől pedig azért, mert a kisgazdapárt - az abszolút győzelem ellenére - maga is ódzkodott at-tól, hogy az adott körülmények között egyedül vállalja a kormányzás felelősségét, így állt elő egy olyan helyzet, hogy a vá-lasztásokat követően a kormányzó koalíció pártjai szinte teljes egészében (97 százalék-ban) kitöltötték a törvényhozás padsorait. Sem ott, sem a parlament falain kívül nem szerveződhetett érdemleges ellenzé-ke. A pártstruktúra és a választási eredmé-nyek révén szinte az egész ország „kor-mánypárti" lett.

A Magyar Kommunista Pártra szavazók aránya választókerületenként

A Nemzeti Parasztpártra szavazók aránya választó-kerületenként

Választási plakát, 1945

A belpolitikai erőegyensúly éve, 1946

A nemzetgyűlési választások eredmé-nyeként magától értetődően kezd-

ték el újraosztani a hatalmi pozí-ciókat. A hivatását tekintve református lel-kész Tildy Zoltán kisgazda politikus lett a miniszterelnök, s párttársa, az eredetileg földbirtokán gazdálkodó Nagy Ferenc a nemzetgyűlés elnöke. A SZEB elnökének, K. Vorosilovnak a fellépése nyomán azon-ban a győztes párt a miniszteri posztok el-osztásában már nem érvényesíthette vá-lasztási győzelmét. Az FKgP és a másik három koalíciós párt egyenlő (9-9) arány-ban jutott miniszteri tárcákhoz. A közigaz-gatást és a rendőrséget felügyelő kulcsfontos-ságú posztra - hathatós szovjet segítségnek köszönhetően - az MKP delegálhatta je-löltjét: a korábbi „földosztó" agrár-minisz-ter, Nagy Imre lett a belügyminiszter.

1945-1946 évfordulójának közéletét két kérdés tette mozgalmassá. Egyfelől az éhín-

séggel fenyegető - főként a városi lakosságot sújtó - katasztrofális közellátási helyzet és az emiatt elszaporodó sztrájkmozgalmak. Más-felől az államforma kérdésének rendezése. A kormányzó pártok a köztársasági állam-forma mellett kötelezték el magukat. Ellene elsősorban a magyar katolikus egyház fris-sen beiktatott feje, Mindszenty József esz-tergomi érsek emelt vétót. Azt javasol-ta, hogy e kérdésről népszavazás döntsön. Népszavazást nem írtak ugyan ki, de egy ek-koriban elvégzett országos merítésű, rep-rezentatív közvélemény-kutatás szerint a falvak népének kétharmada és a városi la-kosság háromnegyede értett egyet a tervbe vett köztársasági államformával. A par-lament 1946. február l-jén döntött arról, hogy Magyarország államformája köztársa-ság. Ezzel egyidejűleg Tildy Zoltánt válasz-tották köztársasági elnökké. Utódja a mi-niszterelnöki székben Nagy Ferenc lett, tőle

Tildy Zoltán leteszi az esküt, 1946. február 1.

Nagy Ferenc (1903-1979)

Gazdálkodó, poli-tikus. 1930-ban Tildy Zoltánnal és másokkal együtt megalapította a Független Kisgazdapártot, amelynek 1947. május végéig ve-zetője volt. 1939-

ben képviselővé választották. A Paraszt-szövetség alapítója, majd elnöke. 1945 májusától újjáépítési miniszter. 1945. ápri-listól képviselő. 1946. február 4-től 1947. június 2-ig Magyarország miniszterelnöke. Ekkor - miközben Svájcban töltött szabad-sága alatt - Rákosi Mátyás vezetésével puccsot szerveztek ellene. Lemondott és

Nagy Ferenc. MTI Fotó

emigrált. Június végén az Egyesült Államok-ba érkezett, ahol a magyar emigráció egyik vezetője lett. A Magyar Nemzeti Bizottmány alapító tagja volt. 1956 végén kísérletet tett arra, hogy hazautazzon Magyarországra, de az osztrák kormány - semlegességre hivat-kozva - megakadályozta ebben. November 2-án telefonon felhívta Tildy Zoltán állammi-nisztert, korábbi politikustársát, akinek fel-ajánlotta szolgálatait. Számos nemzetközi szervezet tagja, több mint négyszáz egyete-men és főiskolán tartott előadást a magyar és kelet-európai helyzetről. 1977-ben szor-galmazta, hogy az Egyesült Államok szol-gáltassa vissza Magyarországnak az 1944-ben a nyilasok által elhurcolt magyar koronázási ékszereket. 1979-ben hunyt el, Herndonban temették el.

pedig harmadik kisgazda párttársuk, Var-ga Béla vette át a nemzetgyűlés elnöki tisz-tét. A kormányban jelentősebb változás egy hónap múlva történt, amikor a pártja által „gyengekezűnek" tartott Nagy Imrét a kommunisták a belügyminiszteri poszton Rajk Lászlóval váltották fel.

A választások a parlament képviseleti arányain túl a hatalmi ágak politikai arcu-latát is átrendezték. A megelőző évi ideigle-nesség időszakában az MKP és az SZDP nem csupán a törvényhozó hatalomban tett szert hegemóniára. A végrehajtó hata-lom kulcshelyein, illetve a szovjet helyi ka-tonai kommandatúrák felügyelete alatt új-jászerveződő önkormányzatokban szintén a munkáspártok birtokolták a vezetői posz-tok többségét.

A kisgazdák választási győzelme nyo-mán viszont eltérő politikai arculatúvá vált a törvényhozó, illetve a végrehajtó ha-

Kenyérért sorban álló budapestiek, 1945. MAFIRT-felvétel

Batyuzók egy vasúti kocsi tetején, 1945. június

Az 1946. évi I. törvény Magyarország államformájáról Budapest, 1946. január 31. (részletek)

„1. §. Az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosa a magyar nép. A magyar nép a törvényhozó hatalmat az általános, egyenlő és titkos választójog alapján meg-választott Nemzetgyűlés útján gyakorolja.

2. §. (1) Magyarország köztársaság. (2) A köztársaság élén elnök áll. A köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés négy évre választja.

9. §. A köztársasági elnök tizenöt napon belül aláírja és ki-hirdetést elrendelő záradékkal látja el a Nemzetgyűlés által alkotott törvényeket. A kihirdetés elrendelése előtt az emlí-tett határidőben a törvényt újabb megfontolás végett, ész-revételeinek közlésével, egy ízben visszaküldheti, a Nem-zetgyűlés által hozzá másodízben áttett törvényt azonban tizenöt napon belül kihirdettetni köteles.

10. §. (1) A köztársasági elnök a Nemzetgyűlést egy ülés-szakban harminc napnál nem hosszabb időre legfeljebb egy ízben elnapolhatja. Az elnapolás tartama alatt a Nem-zetgyűlés elnöke legalább száz képviselőnek írásban elő-terjesztett indítványára az indítvány kézhezvételétől számí-

tott nyolc napnál nem távolabbi időpontra a nemzet-

gyűlést összehívni köteles.

13. §. (1) A végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök

a Nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja.

(2) A köztársasági elnök nevezi ki és menti fel a Nemzet-gyűlés politikai bizottságának meghallgatása után a par-lamenti többségi elv tiszteletben tartásával a miniszterel-nököt, a miniszterelnök előterjesztése alapján pedig a minisztereket.

(3) A kinevezett minisztérium a nevezéstől számított nyolc nap alatt köteles a Nemzetgyűlés ülésében bemutatkozni. Ennek megtörténte előtt a köztársasági elnök a Nemzet-gyűlést nem oszlathatja fel.

(4) A köztársasági elnök minden rendelkezéséhez és intéz-kedéséhez a miniszterelnök vagy az illetékes felelős miniszter ellenjegyzése szükséges."

Magyar történeti szöveggyűjtemény, 1914-19991. (Szerk.. Romsics Ignác) Osiris Kiadó, Budapest 2000. 454-457. old.

párt 1946 tavaszán, Baloldali Blokk néven szövetségbe tömörült a kisgazdák ellené-ben. A kisgazdák a hatalmi pozícióknak a parlamenti erőviszonyokhoz igazodó arányosítását, illetve az önkormányzati választások mielőbbi kiírását szorgalmaz-ták. A blokkpártok - ezeket meghiúsítan-dó - a tömegindulatokkal is operáló nép-ítéleteket, illetve a közalkalmazotti kar újabb politikai szempontú kontraszelek-cióját, a feketelistát (B-lista) iktatták esz-köztárukba. Ugyancsak a kisgazda többség érvénytelenítését szolgálta a pártközi érte-kezlet intézménye. Ez a koalíció politikai egyeztető fórumaként működött, de itt az egyes pártok nem a parlamenti erővi-szonyok szerinti arányban, hanem pari-tásos alapon vettek részt. A napirendre kerülő kérdésekben a blokkpártok dele-gáltjai rendre leszavazták a kisgazda ve-zetőket, s döntéseik kormányrendeletek formájában jelentek meg. A politikai aka-ratérvényesítésnek ez a módja lehetőséget

Tömeg a Kossuth téren a köztársaság kikiáltásakor, 1946. február 1. MAFIRT-felvétel

talom. Ez a modern kori parlamenti de-mokráciákban nem tekinthető rendkívüli állapotnak. A második világháború utáni Magyarországon azonban az új helyzet a kormányzó koalíción belül kenyértörés-hez vezetett. A választáson alulmaradt -bár a kormányzásban részt kapó - három

Rákosi Mátyás beszél a Baloldali Blokk gyűlésén a Hősök terén, 1946. március 7. MAFIRT: Bass Tibor

teremtett a többségi elv mellőzésére. A fen-tebbi célokat szolgálta a Gazdasági Főta-nács 1945. decemberi életre hívása is. Ez a szerv az újjáépítési program, illetve jóvá-

tételre termeltetés kvázi „csúcsminiszté-riumaként" a kommunista Vas Zoltán irá-nyítása alatt ugyancsak az MKP gazdaság-politikai törekvéseit érvényesítette.

A baloldali blokk pártjainak akcióprogramja. Budapest, 1946. március 5. (részletek)

„A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szakszervezeti Tanács és a Nemzeti Parasztpárt kép-viselői 1946. március 5-én közös megbeszélést tartottak a politikai helyzetről, és a következőkben állapodtak meg: A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szakszervezeti Tanács és a Nemzeti Parasztpárt együttes erővel veszi fel a harcot az előretörő reakcióval szemben, amely elsősorban a Független Kisgazdapárt jobbszárnyán gyülekezik, és amely a magyar demokrácia vívmányait ve-szélyezteti, továbbfejlődését akadályozza, az ország gaz-dasági talpra állását hátráltatja, és hazánk elszigetelésével demokratikus szomszédjaitól a béketárgyalások küszöbén mérhetetlen károkat okoz a nemzet külpolitikai érdekeinek. A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szakszervezeti Tanács és a Nemzeti Parasztpárt kijelenti, hogy a Független Kisgazdapárt reakciós jobbszárnyával nem hajlandó együttműködni, de továbbra is állja a szövet-séget a Független Kisgazdapárt demokratikus elemeivel.

A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szakszervezeti Tanács és a Nemzeti Parasztpárt együt-tes erővel veszi fel a harcot minden kísérlettel szemben, amely a földreform reakciós revízióját célozza és kész a munkásság és parasztság egész tömegerejét mozgó-sítani a magyar demokrácia legnagyobb vívmányának, a földreformnak megvédésére.... Mindezek a gazdasági rendszabályok elválaszthatatlanul összefüggnek a politikai reakció elleni erélyes harccal. A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szakszervezeti Tanács és a Nemzeti Parasztpárt megál-lapodik abban, hogy a gazdasági és politikai reakció elleni harcot a magyar dolgozó nép tömegeire támaszkodva, közösen vívja meg, és felszólítja a Kisgazdapárt demokra-tikus elemeit, hogy a nemzetmentő harcból ők is teljes erővel vegyék ki részüket...."

Magyar történeti szöveggyűjtemény, 1914-19991. (Szerk.: Romsics Ignác) Osírís Kiadó, Budapest 2000. 461-462. old.

Rákosi Mátyás (1892-1971)

Adán született, kiskereskedő családban. Érettségi után a Keleti Kereskedelmi Akadémián tanult, 1912-ben szer-zett okleveles kereskedői képesítést. 1910-ben belépett az SZDP-be. 1914-ben, Angliából hazatérve önkéntes katonai szolgálatra vonult be. 1915 áprilisában orosz hadi-fogságba esett. 1918 elején megszökött, és májusban tért vissza Magyarországra. 1918 novemberében a Kommu-nisták Magyarországi Pártjának alapítói között volt. A Ta-nácsköztársaság kikiáltásakor tagja lett a Forradalmi Kor-mányzótanácsnak. A bukás után Bécsbe menekült, ahol a többi kommunista emigránssal együtt internálták. 1920-ban Szovjet-Oroszországba ment, és bekapcsolódott a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának munkájába, majd 1921-tői a szervezet egyik tikára. 1924-ben illegálisan visszatért Magyarországra. 1925 szeptem-berében letartóztatták, 1926 augusztusában 8 és fél év börtönbüntetésre ítélték. Kiszabott büntetése leteltekor a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt állították újra bíróság elé; életfogytig tartó szabadságvesztést ka-pott. 1940-ben Moszkvába távozás fejében engedték sza-badon, ahol a magyar kommunista emigráció vezéralakja lett. 1945. január 30-án tért vissza Magyarországra. 1945. február 22-én az MKP debreceni és budapesti egyesült KV főtitkára lett. Az 1947-es választások után miniszterelnök-helyettessé és államminiszterré nevezték ki. 1948. június 12-én, a Magyar Dolgozók Pártja alakuló kongresszusán megválasztották a párt főtitkárává. 1952. augusztus 14-én az Országgyűlés megválasztotta a Minisztertanács elnö-kévé. 1953. júniusban leváltották a Minisztertanács elnöki tisztéből. 1955 elejére újra megerősödött annyira, hogy

moszkvai támogatással a háta mögött váltatta le Nagy Imrét a kormányfői posztról, de resztalinizáló törekvéseinek egy év múlva véget vetett az SZKP XX. Kongresszusa. 1956 már-ciusától már csak Rákosi menesztésének az időzíté-se volt kérdéses, igaz, elhú-zódott még egy fél évig. Az MDP KV 1956. július 18-21-i ülésén - megromlott egészségi állapotára hivatkozva -váltották le első titkári pozíciójáról. Nem sokkal utána a Szovjetunióba utazott - úgymond gyógykezelésre -, de életében már nem tér(hetet)t vissza Magyarországra. Az MSZMP 1KB 1957 februárjában úgy döntött, hogy Rákosi 5 évig nem térhet vissza Magyarországra. 1957. április 18-án az SZKP KB helybenhagyta az MSZMP 1KB ezen határozatát, ezért Rákosit 1957 júniusában Moszkvá-ból előbb Krasznodarba, majd Tokmakba (Kirgizia), végül Gorkijba telepítették. 1957. május 5-én megfosztották képviselői mandátumától. 1960. november 1 -jén az MSZMP Politikai Bizottsága felfüggesztette párttagsá-gát, majd 1962. augusztus 16-án kizárták a pártból. 1970 áprilisában az MSZMP KB plénumán engedélyezték volna hazatérését, ha írásban kötelezettséget vállal, hogy nem fog politizálni, ebbe azonban Rákosi nem egyezett bele. 1971. február 5-én Gorkijban halt meg. Hamvait február 16-án titokban szállították Magyarországra, s méltatás nélkül helyezték azt el a Farkasréti temetőben.

Rákosi Mátyás, 1947. MAFIRT: Bass Tibor-Bauer Sándor

Az 1946. év belpolitikai életét lénye-gében a hatalmi ágak fentebb jelzett kép-viseleti aránytalanságából eredeztethető poli-tikai huzakodás töltötte ki. A kisgazdapárt választási győzelmének megfelelő pozíció-újraosztást szorgalmazott a végrehajtó ha-talmi intézményrendszer minden ágában és szintjén. A blokkpártok - e területen él-vezett felülreprezentáltságuk következté-ben - épp az ellenkezőjére törekedtek. Egy-felől petíciót intéztek a kisgazdákhoz, hogy az általuk „jobboldalinak, reakciósnak" minősített képviselőiket zárják ki pártjuk-ból. A kommunisták e törekvésükhöz a

SZEB közbeavatkozását is megszerezték, aminek következtében az FKgP, ha nem is a blokkpártok által követelt 60 főt - ami parlamenti képviselőik egynegyedét jelen-tette volna hanem 20 tagját kizárta sorai-ból. Emellett a baloldal imparlamentáris eszközöket is bevetett a törvényhozás sze-repének a háttérbe szorítására, valamint korábban megszerzett végrehajtó hatalmi pozícióik megőrzésére. Az év első felében az egész országot megmozgató tisztogató népítéleteket rendeztek. Ennek nyitó ren-dezvényén Rákosi Mátyás maga tüzelte hí-veit: „a demokráciában helye van a tömeg-

mozgalmaknak, a nép jogosult arra, hogy kezébe vegye az igazságszolgáltatás ügyét." A népítéletek számos esetben fordultak köztisztviselők elleni fizikai atrocitásba, helyenként lincselésbe, illetve - a kataszt-rofális közellátási viszonyok miatt - an-tiszemita színezetű pogromba (Kunmadaras, Miskolc). A szociáldemokraták és a pa-rasztpárt statisztáló támogatását élvező kom-munisták ezzel kívánták demonstrálni a kis-gazdáknak, hog)' „ti a parlamentben, mi az utcán vagyunk többségben".

A háború utáni gazdasági újjáépítést és a társadalom regenerálódását is végletes ellentmondások jellemezték. A romok el-takarítása és a termelés újraindítása ér-dekében tett heroikus erőfeszítésekről szóló korabeli tudósítások inkább csak visz-szatekintve tűnnek némileg patetikusnak. Az emberibb életkörülmények mielőbbi megteremtését célzó tömeges méretű ko-rabeli személyes áldozatvállalás éppúgy jellemző volt, mint az, hogy mindez alig elviselhető nélkülözések közepette történt. A munkavállalók zömének átlagos élet-színvonala alig érte el a békebeli (1938-as) egyharmadát, illetve erősen rapszodiku-

Rendőrök kísérik a szolnoki vármegyeházára a kun-madarasi zsidóellenes pogrom vádlottjait, 1946. június 2. MAFIRT: Rózsa László

Romeltakarítás Budapes-ten, a Madách téren, 1945

san szóródott 12 és 50 százalék között. Pontosítva; a hazai népesség számára is csak szűkösen elégséges javakból - a fegy-verszüneti egyezmény előírásai alapján -már a jóvátételi szállításokat is teljesíteni kellett. Ehhez járult az 1945-ben másfél milliós, 1946-ban félmilliós létszámú megszálló szovjet hadsereg ellátásának kötelezettsége. Ennek terhei - 1948-ig -az összes állami kiadások 30-40 százalé-kára rúgtak. Ezek, valamint az, hogy a Vörös Hadsereg is nyomatott magyar va-lutát, nagymértékben hozzájárult a pénz rohamos elértéktelenedéséhez. Ennek szer-ves következménye volt a só-, dohány- és természetesen aranyalapú cserekereskede-

Emlékérem a Kossuth híd megnyitására, 1946

lem újjászületése, valamint a feketepiac virágzása, amit Rajk László belügyminisz-ter a - szintén kommunista dominanciájú - „gazdasági rendőrség" (GRO) megszer-vezésével, illetve állandósí-tott razziáival próbált letörni. 1946 tavaszi hónapjaiban

- hivatalosan - billiókkal, trilliókkal számoltak, miköz-ben egy munkás egész heti fizetése (melynek bankjegy-kötegei alig fértek bele tás-kájába) a piacon legfeljebb egy tojás árát tette ki. Ilyen ütemű és mértékű infláció - mely messze meghaladta az első világháború utánit is - korábban nem volt is-

Teleki téri piac, 1946. április. MAFIRT-felvétel

Tüntetés a forint védelmé-ben, 1946. július 25. MAFIRT-felvétel

mert a történelemben. A mindennapi szükségleti cikkek be-

szerzésének gondjai mellett immár a nép-gazdaságot is működésképtelenné tevő inflációt valutareformmal próbálták nor-malizálni. 1946. augusztus l-jén az addig használt pengőt a forint váltotta fel. Előb-binek gyakorlatilag már nem volt a napi forgalomban követhető használati értéke. (1 forint - inkább csak matematikailag értelmezhető módon - 4,6 x 1029 -, azaz négyszázhatvanezer-quadrillió pengővel volt

egyenértékű.) Az új forint fedezete egyfe-lől egy jelentős mértékű - aratás utáni -árualap felhalmozása volt, másfelől pedig a front alatt Magyarországról Németor-szágba hurcolt aranykészlet maradéka. A nyilaskeresztes kormány által Nyugatra indított „aranyvonatok" az amerikai had-sereg zsákmányai lettek. Ebből a Magyar Nemzeti Bank nemesfémkészlete vissza-került, de szintén kisíbolt egyéb letétek (ékszerek, festmények, szőnyegek) egy ré-sze az amerikai őrizet ideje alatt kézen-közön eltűnt. A stabilizációhoz tartozott a bérek gyökeres átalakítása is. Valorizált értéken számolva átlagosan az 1938-as szint felére redukálták a fizetéseket. A munkások ennél valamivel többet (60 százalék) kap-tak, a mérnökök, tisztviselők, pedagógu-sok bére viszont a korábbi egyharmadát is alig érte el. A stabilizáció harmadik össze-tevője az agrárolló ismételt kinyitásából adódott, ami azt jelentette, hogy a mező-gazdaságból élő gazdáknak iparcikkek be-szerzése érdekében a korábbinál - átlago-san - kétszer annyi agrárterméket kellett értékesíteniük: ha volt mit, illetve miből.

Plakát, 1946

A békeszerződés és a jóvátétel

A háborút ismételten vesztes oldalon záró Magyarország számára a béke-

szerződés feltételeit már a legtöbb fontos kérdésben előjelezte a fegyverszü-neti egyezmény. Ismételten az első világhá-ború után megszabott „trianoni" határok mögé rendelte vissza a magyar állami fenn-hatóságot, emellett 300 millió USA-dollá-ros jóvátétel megfizetését irányozta elő. A kormányra került magyar politikai veze-tés kezdettől számolt azzal, hogy a háborút a győztes szövetségesek oldalán záró Jugo-szláviával és Csehszlovákiával szemben eleve kilátástalan bármifajta területi kor-rekció felvetése. A szintén vesztes státusú Románia azonban más esetnek tűnt. Annál is inkább, mivel a román fegyverszüneti egyezmény 19. cikkelye szerint a nagyha-talmak „egyetértenek abban, hogy Erdélyt - vagy annak nagyobb részét - vissza kell adni Romániának, feltéve ha ezt a békeren-

Magyar-román határ-tervezetek, 1946

dezés is megerősíti". Ez a formula arra en-gedett következtetni, hogy Erdély kiseb-bik hányadát illetően érdemes sorompó-ba állnia a magyar diplomáciának. Ezen aspirációkat bizonyos mértékig az is táp-lálta, hogy az angolszász nagyhatalmak-nak a térségre vonatkozó háború alatti rendezési elképzelései között épp úgy meg-fogalmazódtak a trianoni döntés bizonyos korrekcióját fontolgató felvetések, amint-hogy egy autonóm vagy akár önálló Erdély létrehozásának lehetőségeit is latolgatták. A közelmúltban nyilvánosságra került ko-rabeli szovjet külügyi dokumentumok sze-rint a Kremlben is felmerültek hasonló - de akkor nem szellőztetett - alternatívák.

A magyar békecélok megfogalmazása során Erdély tisztázatlan státusú kisebb ré-szére vonatkozóan különböző változatokat dolgoztak ki, arra törekedve, hogy bizo-nyos mértékű - magyar és román populá-

öt forint, 1946

A Partium-terv (íő-)változata: 22 000 km2

A Partium-terv . 3 ' változata: 22 000 km2

Az ún. .éjjeli vonal" változat: 14 000 km2

A minimális magyar Igény határvonala. 4000 km2

Erdély keleti határa Megyehatárok Romániában

1947

Molotov, Gyöngyösi János, Nagy Ferenc és Gerő Ernő Moszkvában, a magyar kormányküldöttség megérkezésekor, 1946. április

Nagy Ferenc miniszterelnök aláírja a szovjet-magyar jóvátételi egyezményt, 1946. MAFIRT: Rózsa László

ciót egyaránt érintő - népességcserével közelítsék az etnikai szállásterületek hatá-rát a politikai határmegvonáshoz. Időbe tellett, amíg a korabeli magyar politikai ve-zetés ráébredt, hogy az idézett diplomáciai formulákból csak ők következtettek - a tény-leges esélyt meghaladó mértékben - a ha-tárkorrekció lehetőségére. A még 1944 ta-vaszán fogalmazott román fegyverszüneti megállapodás hivatkozott passzusa Erdély jövendő hovatartozását azért „lebegtette", hogy egyszerre ösztönözze és versenyeztes-se Antonescu Romániáját, illetve Horthy Magyarországát a hitleri szövetségből való kiugrásra. Miután azt Bukarest sikerrel ab-szolválta, Budapest pedig elpuskázta - és Szálasi nyilaskeresztes terrorjának enge-

dett utat -, a kérdés a Kremlből nézve okafogyottá vált. De Sztálin ezt még akkor sem tette világossá, amikor ez ügyben 1946 tavaszán magyar kormányküldöttség tár-gyalt Moszkvában. Pontosabban: a szovjet vezetés nem emelt kifogást az ellen, hogy a magyar békedelegáció a párizsi béke-elő-készítő értekezleten felvesse Erdély egy ha-tár menti sávja Magyarországnak történő visszaadását. Ezt a szovjet vezetés úgy ér-tette, hogy a kérdés felvetését nem oppo-nálják, a magyar kormány pedig úgy, hogy Moszkva magát az előterjesztést támogatja, amiről azonban szó sem volt. A béke-elő-készítéssel érdemben foglalkozó nagyha-talmak Külügyminisztereinek Tanácsában volt ugyan átmeneti huzakodás - főként az amerikai és a szovjet külügyminiszter kö-zött - arról, hogy kisebb mértékben Ma-gyarország javára revideálják az első világ-háború után megvont román-magyar határszakaszt. Végül azonban a tanácsnak mind az 1945. őszi, mind az 1946. tavaszi ülésén az a szovjet álláspont győzedelmes-kedett, mely Magyarországot az 1938 előtti határok közé szorította. Bár 1946 nyarán a Párizsban rendezett béke-előkészítő ér-tekezlet illetékes területi albizottságában szót kapott ez ügyben a magyar delegáció, a nagyhatalmak korábban egyeztetett állás-pontján a vita már nem módosított.

Az Erdély ügyében kezdeményező ma-gyar külpolitika a béke-előkészítés másik kérdéskörét jelentő felvidéki (szlovákiai) magyarság sorsát illetően kezdettől „futott az események után", defenzívába került. Eduárd Benes Kárpátalja Szovjetuniónak való átengedésével, valamint a háború vé-gén stratégiai fontosságúvá lett nyersanyag (uránérc) szállítására szóló bizalmas köte-lezettségvállalással érte el azt, hogy Josef Tiso németeket szolgáló fasiszta Szlová-kiáját a csehszlovák államegység helyre-állításával mellék-győztessé léptesse elő. A Csehszlovákia újjáalakítását meghirdető kassai kormányprogram „tiszta szláv álla-ma" az ott élő német és magyar népes-ség egészét nyilvánította felelősnek az első

csehszlovák köztársaság bukásáért, s a kol-lektív felelősség tétele alapján kívánta őket maradéktalanul kitelepíteni. Ehhez a tö-rekvéséhez Moszkvát sikerült is megnyer-nie, a nagyhatalmak potsdami értekezlete azonban csak a németek eltávolításáról rendelkezett (Csehszlovákián túl Lengyel-országra és Magyarországra vonatkozóan is), míg a szlovákiai magyar kisebbség elle-ni hasonló bánásmódhoz az angolszász szövetségesek nem járultak hozzá. Prága viszont azon túl, hogy az ottani magyar-ságot megfosztották állampolgári jogaik-tól, a magyarországi SZEB-en keresztül -melyben mellék-győztesként maga is kép-viselettel rendelkezett - olyan diplomáciai nyomást tudott gyakorolni a magyar kor-mányra, hogy az 1946. február 27-én alá-írni kényszerült egy lakosságcsere-egyez-ményt. Ennek értelmében Prága jogosulttá vált annyi felvidéki magyar kitelepítésére, amennyi a Magyarországon élő szlovákok közül - önkéntes jelentkezés alapján - vál-lalkozott a Szlovákiába való áttelepülésre.

A lakosságcsere viszont számottevő mér-tékben alatta maradt előzetes várakozá-saiknak: „csak" 73 000 főt sikerült eltávolí-

taniuk. Ezért a cseh politikusok további 200 000 magyar egyoldalú kitelepítésé-nek a békeszerződésben való kimondásáért vetették latba befolyásukat a nagyhatal-maknál. Miután pedig az angolszász szö-vetségesek ezt is megakadályozták, Prága további kényszerítő intézkedéseket alkal-mazott. Egyfelől reszlovakizálási akciót in-dítottak, ami azt jelentette, hogy csak azo-kat a felvidéki magyarokat helyezték vissza állampolgári jogaikba, akik hajlandók vol-tak magukat - az adminisztratív vegzálá-sok nyomása alatt - szlovákoknak vallani. Másfelől magyarok ezreit kezdték depor-tálni Csehország nyugati körzeteibe, ahon-nét a németeket már kitelepítették. Mind-ezeken túlmenően pedig a holokausztot túlélő, korábban Prágában vagy a Szudéta-vidéken élő, német kultúrába asszimiláló-dott, koncentrációs táborokból visszatért zsidókat mint „németeket", a korábban a Felvidéken honos, magyar kultúrában asszimilálódott visszatért zsidókat mint „magyarokat" fosztották meg hasonlókép-pen állampolgárságuktól, és zárták be őket. Az ily módon meghurcoltak csak erőtel-jes nemzetközi tiltakozások nyomán keriil-

Szlováklából áttelepült magyarok. Rajka, 1946. november

hettek szabadlábra esetleg ugyanazon gyűj-tőtáborokból, amelyeket egy-két évvel ko-rábban mint „zsidóknak" már alkalmuk volt megismerni. A békeszerződés részben respektálta a csehszlovákok azon érvelését is, hogy a trianoni határmegvonás fenntar-tása mellett Pozsony stratégiailag veszé-lyeztetett helyzetbe kerülne. Ezért a vele átellenes Duna-parti szakaszon további te-rületeket (öt falut) követeltek. Budapest végül is három további községet (Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár) külterületeivel együtt átadni kényszerült Csehszlovákiá-nak. Magyarország még a trianoni békénél is kedvezőtlenebb előírásokkal volt kényte-

len tudomásul venni a Párizsban véglegesí-tett békét.

A világháború utáni területi-etnikai új-járendezés legnagyobb számban a kelet-kö-zép-európai régió államaiban évszázadok óta élő németeket érintette. Azok ellen, akik a Wehrmacht erőinek hátrálása nyo-mán is korábbi lakóhelyükön maradtak -és a Vörös Hadsereg előrenyomulása után nem hurcolták őket Szibériába kimon-datlanul bár, de a kollektív bűnösség alap-ján jártak el. A Baltikumtól a Balkánig jog-fosztás, üldöztetés és kitelepítés várt rájuk. Magyarország - mint legyőzött ország -esetében a győztes nagyhatalmak potsdami

(Cseh)szlovák-magyar lakosságcsere, 1946-1948

konferenciája 1945 nyarán félmillió német kitelepítését írta elő. Ez a követelés irreális volt, mert a trianoni határok közé vissza-rendelt magyar állami fennhatóság alatt ösz-szesen sem volt ennyi német. Az is igaz viszont, hogy a magyar politikai közvéle-mény egy része - leginkább a kommunista, valamint a parasztpárti vezetők (és hí-veik) - szintén a németek kitelepítése mel-lett voksoltak. A fegyverzaj elülte nyomán azonban más szempontok is felléptek, me-lyek a közvéleményt a németek kitelepítése irányába orientálták. Az 1944. őszi székely-földi magyarellenes román, illetve a Délvi-déken 1944-1945 fordulóján végrehajtott magyarellenes jugoszláv vérengzés nyomán mintegy negyedmillió magyar menekült el Romániából, illetve Jugoszláviából. Ehhez társultak a szlovákiai magyarok kiebruda-lásának tervéről érkező hírek, felvetve azt a kérdést, hogy hol, miként biztosítható a határon túlról menekülők, illetve elűzöt-tek számára föld, lakás, megélhetés. A hábo-rút követő években az akkori Németország különböző megszállási zónáiba Magyaror-szágról közel 200 000 németet telepítettek ki. (Ez alól leginkább azok a németek men-tesülhettek, akik a háború utáni újjáépítés-ben megkülönböztetett fontosságú szénbá-nyákban vállaltak munkát.)

Az 1947. február 10-én aláírt békeszer-ződés megerősítette a korábbi fegyverszü-neti egyezmény gazdasági vonatkozású cikkelyeit. A Szovjetuniónak kétszázmillió, Csehszlovákiának és Jugoszláviának pedig együttesen százmillió USA-dollár jóvátétel fizetését írta elő. Ez a hadisarc súlyos volt ugyan, de önmagában nem elviselhetetlen. Az 1938-1939, illetve az 1943-1944. költ-ségvetési évek kereken 1 milliárd dolláros hazai nemzeti jövedelméhez viszonyítva -és a teljesítésként megszabott hat évre el-osztva - ez a korábban rendelkezésre állott évi nemzeti jövedelemnek mintegy 5 szá-zalékát jelentette. A jóvátétel megállapítá-sánál azonban nem voltak tekintettel arra, hogy az ország hadszíntérré válása nyomán elpusztult az 1944. évi becsült nemzeti va-

gyon 40%-a, s a rá következő években a nemzeti jövedelem az utolsó békeév ösz-szegének csupán 50-60 százalékára rúgott. A teljesítőképességhez viszonyítva ily mó-don azonnal megkétszereződött a jóvátétel mértéke. Ennek további, újabb megduplá-zódását az okozta, hogy az 1938. évi (kere-kítve) 1/5 dollár = pengő átváltási kurzus a hazai valuta háborús inflálódása nyomán a jóvátételi paritás idejére 1/10 arányra romlott. Tovább rontotta a fizetési képes-séget, hogy Magyarországnak a világhábo-rú során a Harmadik Birodalommal szem-ben felhalmozódott kereskedelmi aktívuma majdnem akkorára rúgott, mint a jóváté-teli előírás (280 millió $), de ez nem volt

Kitelepített magyarországi németek a vasúti kocsiban, indulás előtt, 1946

Őrt álló szovjet katonák a csepeli Weiss Manfréd-

gyárnál, 1945

behajtható. A Szovjetuniót mindemellett nemcsak a hazai német tulajdon és tőke-érdekeltség illette meg - amivel a Magyaror-szágon fellelhető külföldi tőkeérdekeltségek-nek több mint fele került a tulajdonába -, hanem jogot formált a háborús Németor-szág hazánkkal szemben fennálló követe-léseire is.

A helyzet ellentmondásosságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy 1945 tava-szától számos olyan vállalatnál kezdték meg a gépek, berendezések leszerelését és a Szovjetunióba szállítását, melyeknek a termékei is részét képezték (volna) a jóvá-tétel teljesítésének. Mindehhez további számottevő tételként társult a SZEB, vala-mint a Magyarországot megszálló, s itt ál-lomásoztatott szovjet csapatok térítés nél-küli ellátása is. Utóbbit ráadásul úgy kellett teljesíteni, hogy a Vörös Hadsereg - a nem-zetközi „hadijogban" rögzítetteket figyel-men kívül hagyva - hadizsákmányként foglalta le mindazon készleteket, amelyek a németek evakuálása nyomán még meg-maradtak. Magyarország mindezekből ösz-szeálló jóvátételi és egyéb külföldi fizeté-si kötelezettsége az eredetileg megszabott nominálkvótához képest több mint ötszö-

rösére szaporodott. Azaz, a jóvátételi tel-jesítés terhe a háborút követő években (1945-1948) a nemzeti jövedelem 25-20, az évenkénti költségvetési kiadások 45-30 százalékát jelentette. (A viszonyszámok az időközben meginduló újjáépítés eredmé-nyeinek hozadékaként mérséklődtek.)

A jóvátétel teljesítésének futamidejét 1946-ban hatról nyolc évre emelték. Mo-lotov szovjet külügyminiszter 1948 nya-rán, a két munkáspárt fúziójának politikai honorálásaként bejelentette, hogy Moszk-va elengedte a Szovjetuniót illető magyar jóvátételi hátralék felét, mintegy 65 millió dollárt. Csakhogy Magyarország - figye-lembe véve a többszörösen kedvezőtlen paritással megállapított kvótát - az addig teljesített 70 millió dollár valódi értékén számítva már ekkorra is fölösen eleget tett ezen kötelezettségének. 1953 januárjára pedig - amikor a szovjet kormány nyilat-kozatot tett közzé a jóvátétel lezárulásáról -a mindösszesen teljesített 131 millió dol-lár értékű szállítások alapján, valamint a németekkel szembeni magyar aktívum pasz-szívummá válása miatt, Magyarország kö-zel két és félszeres „túlfizetést" könyvelhe-tett el.

Útban a kommunista egyeduralom felé, 1947-1948

Mire a békeszerződés okmányait 1947. február 10-én Párizsban aláírták, a belpolitikában kitel-

jesedőben volt az a politikai törekvés, me-lyet Rákosi Mátyás 1945 decemberében, a nemzetgyűlési választások nyomán tett pártja - nem hivatalos - programjává: „a kisgazdapártot elemeire kell darabolni". 1946 őszén a kommunisták ugyanis csak úgy mentek volna bele a kisgazdák által in-tenzíven szorgalmazott önkormányzati vá-lasztások megtartásába, ha - függetlenül a voksok megoszlásától - előzetesen meg-állapodnak a kihirdetendő „eredményt" il-letően, vagy ha a helyi közigazgatás kulcs-figuráját, a jegyzőt nem az adott szintű képviselőtestület választaná, hanem álla-mi (kormányzati) tisztviselőként végezné munkáját. így a továbbiakban „felülírha-tó" lett volna bármilyen választási ered-

mény, mert a jegyző munkáltatója (ki-nevezője és felmentője) a belügyminisz-ter. Nagy Ferenc miniszterelnök ezt az al-kut elutasította. A kisgazda pártvezetéssel együtt arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önkormányzati választásokkal ér-demes megvárni a békeszerződés aláírá-sát, az ország SZEB-felügyeletének meg-szűnését, illetve a szovjet megszálló erők - remélt - távozását.

Ekkor döntött úgy a kommunista párt vezetése, hogy az egy évvel korábbi parla-menti választások nyomán létrejött hatal-mi patthelyzetet a kisgazdapárt „felrob-bantásával" oldják fel. Ennek részeként „köztársaság-ellenes összeesküvéssé" na-gyították fel egy olyan polgári magántársa-ság fehér asztal melletti diskurzusait, mely a békeszerződés életbe lépése - azaz a szov-jet megszállás megszűnése - utáni időkre

Tömeggyülés az összeesküvők ellen, a Sportcsarnokban, 1947

Péter Gábor jelentése Moszkvában az általa vezetett magyar politikai rendőrség működéséről. 1947. április 5. (részletek)

„Magyarország politikai rendőrségének 80 százaléka a kommunistákból áll. [gy tehát lényegében a mi kezünk-ben van. Igaz, az országos rendőrparancsnok két helyette-se más pártok tagjai - egyikük szociáldemokrata, a másik kisgazdapárti. De ők csak másodrendű kérdésekkel foglal-koznak, s mi mindent megteszünk azért, hogy ne tudjanak arról, amiről nem kell tudniuk.

A rendőrség állományának többségét új emberek teszik ki. Tapasztalatuk nincs, ezért meglehetősen nehéz velük dol-gozni. Sokat tanultunk a szovjet elvtársaktól. Nagy segít-séget nyújtott számunkra Belkin tábornok.

A vizsgálatok lefolytatása során az a legfőbb feladatunk, hogy mindent fizikai kényszer alkalmazása nélkül érjünk el. Nem állíthatjuk, hogy e téren nálunk minden rendben van, de ahhoz képest, ami itt korábban volt, kétségtelenül tapasztalható fejlődés.

Alapfeladatunknak tartjuk, hogy mindent előre megtud-junk, s tájékoztassuk erről vezetőinket. E célból meglehe-tősen kiterjedt informátorhálózatot hoztunk létre. Vala-

mennyi politikai pártban vannak embereink. Sikerül be-szerveznünk más pártok funkcionáriusait. A beszervezésre többnyire annak köszönhetően kerül sor, hogy kompromit-táló anyagok vannak a kezünkben. Az emberek, a leleple-zéstől való félelmükben, hajlandóak együttműködni ve-lünk. Falun azonban az informátorhálózatunk gyengébb. Minden minisztériumban, sőt az egyházi személyek között is megvannak az embereink. Igy az információ, amelyhez hozzájutunk, meglehetősen teljes. A politikai rendőrség nagy segítséget nyújt a pártnak. Párt-közi tanácskozások előtt általában sikerül megtudnunk, mi a szándéka politikai ellenfeleinknek, s ennek köszönhető-en idejében tájékoztatjuk mindenről a kommunista párt vezetőségét. Megszerveztük a telefonlehallgatásokat. Most lehallgatjuk a miniszterelnök és a pártvezetők min-den fontosabb telefonbeszélgetését, s a legfontosabbak-ról jelentést teszünk Rákosi elvtársnak."

Moszkvának jelentjük... (Szerk.: Izsák Lajos és Kun Miklós) Századvég, Budapest 1994. 170. old.

vonatkozóan a kommunista hatalmi része-sedés visszaszorításáról ábrándozott. Majd pedig a politikai rendőrség hathatós közre-működésével - több lépcsős hamisítással, erőszakkal kivett vallomásokkal - kisgaz-dapárti prominenseket próbáltak bele-

kompromittálni ugyanebbe az összeeskü-vési rágalomhadjáratba. A Rajk belügymi-niszter közvetlen irányításával és az - általa éppen Államvédelmi Osztállyá (ÁVO) át-szervezett, országos hatáskörűvé előlépte-tett - politikai rendőrség perzekutori sta-tisztálásával folytatott akciósorozat első fázisa eredményes is volt: több kisgazda párti tisztviselőt, illetve parlamenti kép-viselőt sikeresen vádoltak meg annyiban, hogy - mentelmi jogukat felfüggesztve -kiadta őket a parlament a gyanú tisztázá-sa érdekében. Átmenetileg akkor látszott megfenekleni a kommunista boszorkány-üldözés, amikor az FKgP főtitkára, Kovács Béla került célkeresztbe. Őt az épp oly ve-hemens, mint amennyire hazug sajtókam-pány, illetve Puskin szovjet nagykövet ku-lisszák mögötti politikai pressziója ellenére sem adták ki: mentelmi jogának felfüg-gesztését elutasította a parlament. Neve-zettet a magyarországi szovjet hadsereg ka-tonai elhárításának kommandója hurcolta

Kovács Béla (1908-1959)

Középparaszt, kisgazdapárti politikus. 1933-tól párttag, 1939-től főtitkárhelyettes, Nagy Ferenc barátja. 1941 -tői a Magyar Parasztszövetség főtitkára. 1944. decem-ber 23-tól 1945. november 15-ig a belügy-minisztérium politikai államtitkára, 1945. november 15-től 1946. február 23-ig föld-művelésügyi miniszter. 1945. augusztus 20-tól a párt főtitkára. 1947. február 25-én a magyarországi szovjet hatóságok elhurcolják, bírósági tárgyalás nélkül 25 évre ítélik a SZU-ban, 1955-ben visszahozzák Magyaror-szágra. 1956. április 2-án térhetett vissza családjához. 1958. novem-bertől haláláig képviselő volt.

Kovács Béla, 1947 körül

Az MKP választási gyűlése a MÁVAG Gépgyárban, 1947. augusztus. MAFIRT: Adorján Rezső

el, 1947. február 25-én. Kovács Béla 1951 őszéig Ausztria szovjet megszállási zóná-jában, a szovjet katonai elhárítás Baden bei Wien-i főparancsnokságán rabosko-dott. Ezután a Szovjetunióba deportálták, ahol bírósági eljárás nélkül kapott 25 év kényszermunkára szóló büntető végzést. (Nyolc év rabság után, 1955-ben adták „vissza" a magyar Államvédelmi Hatóság őrizetébe, 1956 tavaszán helyezték sza-badlábra.)

Három hónappal később Rákosi Mátyás ugyanezen rágalmat - az „összeesküvők-kel" való kapcsolatait - használta fel az ép-pen külföldön tartózkodó kisgazda minisz-terelnök, Nagy Ferenc diszkreditálására. Nagy Ferenc - akit Rákosi azonnali hazaté-résre szólított fel párttársa sorsát elke-rülendő, 1947. május 30-án a berni magyar követségen bejelentette lemondását, és emigrációba vonult. Három nappal később pedig, a letartóztatására szóló parancs ki-adásáról értesülve követte őt Varga Béla, a nemzetgyűlés elnöke. Ezek a fejlemények 50 képviselő kizárásával, illetve kilépésével párosulva, elsősorban a Független Kisgaz-dapártot zilálták széjjel. Mindezek elleni tiltakozásul a Nemzeti Parasztpártból és

a Szociáldemokrata Pártból is kiléptek azok a képviselők, akik a továbbiakban blokkpárti szövetségesekként sem vállal-ták, hogy tovább statisztáljanak a kommu-nisták - akkoriban „szalámi taktikának" ne-vezett - tisztátalan akcióihoz. A külföldön akkreditált követek, diplomaták mintegy

Nagy Ferenc a Budapesten rendezett Parasztnapon, 1946. szeptember 8.

kéttucatnyi csoportja állásáról való lemon-dással tiltakozott a politikai indítékú bo-szorkányüldözés ellen. (A későbbiekben jó-részt a felsoroltakból szerveződött a magyar politikai emigráció 1947-es csoportja.)

A többségi Független Kisgazdapárt elle-hetetlenítésében Rákosi Mátyás - a politi-

Rákosi Mátyás levele Sztálinnak és Molotovnak 1947. április

„A kisgazdák Amerika-sugallta [sic!] próbálkozásainak ellensúlyozá-sára, mi elsősorban arra törekszünk, hogy világossá tegyük a töme-gek előtt: a kisgazdapárt szabotálja a 3 éves terv megvalósítását, és így a dolgozók életszínvonalának emelését, ugyanakkor pedig áruba bocsátja Magyarország függetlenségét. Folytatni akarjuk az össze-esküvők és közöttük Nagy Ferenc miniszterelnök leleplezését.... Ezért kívánatos lenne, hogy a szovjet szervek által letartóztatott Kovács Béla lehetőséget kapjon tanúvallomás tételére magyar bíró-ság előtt. Egyidejűleg le akarjuk leplezni a kisgazdapárt kétszínű viselkedését a fakultatív hitoktatás dolgában: ők maguk vetették fel a kérdést, ugyanakkor a tömegek között folytatott agitációjuk során a törvénytervezet ellen foglalnak állást és azt hangoztatják, hogy csak kommunista nyomásra vették elő az ügyet. Le akarjuk leplezni továb-bá bizonyos kisgazdapárti személyiségek számos pénzügyi machi-nációját is. Ugyanakkor a kisgazdapárton belül ellenzéket hozunk létre a párt demokratikus elemeiből: az ellenzék vezére Dinnyés Lajos jelenlegi honvédelmi miniszter lesz."

Moszkvának jelentjük... (Szerk.: Izsák Lajos és Kun Miklós) Századvég, Budapest

1994. 194. old.

kai rendőrség asszisztálása mellett - egy-aránt támogatókra lelt a megszálló hatósá-goknál, valamint a kormánykoalíció többi pártjánál. Ebből eredően sorakoztak fel utóbbiak azon kommunista kezdeménye-zés mögé is, hogy a kisgazdák szétverésével előállott politikai erőviszony-módosulásra hivatkozva kezdeményezzék új - idő előtti -parlamenti választások kiírását. A meg-előző hónapok fejleményei után ezt már igazán nem volt nehéz keresztülvinni a sa-rokba szorított kisgazda köztársasági elnök-nél, Tildy Zoltánnál. Az újabb voksoláshoz egyfelől úgy módosították a választójogi törvényt, hogy az - i 945-höz képest -mintegy félmillióval szűkítette a választó-jogosultak körét. Másfelől viszont ezúttal nem korlátozták, hanem inkább ösztönöz-ték, hogy minél több párt szálljon ringbe a választók szavazataiért. A kommunista vezetők ugyanis abból indultak ki, hogy a viszonylag stabil szavazótáboruktól nyer-hető voksok úgy értékelődhetnek fel, ha minél több párt között szóródik a többi szavazat. Végül négy újabb párt jelentette be indulását. Ezek: a Barankovics Ist-ván vezette Demokrata Néppárt (DNP), a Preiffer (Pfeiffer) Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt (MFP), a Balogh István vezette Független Magyar Demokrata Párt (FMDP), valamint Slachta Margit Keresz-tény Női Tábora (KNT). Utóbbit leszá-mítva minden egyes újabb pártalakulat vezetője a kisgazdák színeiben volt ad-dig képviselő. A Magyar Szabadság Pártot 1946-ban megalapító Sulyok Dezső vi-szont épp a módosított választójogi tör-vény egyik rendelkezése miatt nem indul-hatott újra.

A törvényben rögzített kizárásokon túl, további közel félmillió polgárt - akiket a politikai rendőrség aktái alapján minősí-tettek „reakciósoknak" - egyszerűen a vá-lasztók listájából kihagyva ütöttek el a sza-vazástól. De az MKP még így sem érezte biztosítva a hőn áhított választási elsőség megszerzését. Ezért a párt számára külön is nyomattak azokból az ideiglenes választói

Választási plakátok a budapesti utcán, 1947. augusztus 25. MAFIRT: Rév Miklós

névjegyzék-kivonatokból (az úgynevezett kék cédulákból), amelyek azok számára készültek, akik a voksolás napján nem ál-landó lakhelyükön szavaztak (például a vas-utasok). Ezekkel felszerelve indult útjára a kommunisták egy része 1947. augusztus 31-én, hogy azután az útba eső szavazóhe-lyiségeknél megállva külön is gyarapítsa a pártjára eső szavazatok számát. (Biztos-nak tekinthető, hogy ezzel a módszerrel

62 000 többletszavazathoz jutott az MKP, de egyes kutatók ennek a kétszeresét való-színűsítik.) A szavazatok mindezek után a következőképpen oszlottak meg:

Az 1947. évi országgyűlési választások legnagyobb vesztese a Független Kisgazda-párt volt. Két évvel korábbi szavazótáborá-nak közel háromnegyede (71,5 százalék) pártolt el tőle. A részletező elemzések vi-szont azt tanúsítják, hogy elvesztett szava-

Választási plakátok, 1947

A szavazatok, illetve a képviselői mandátumok megoszlása az Országgyűlésben az 1947. évi választások után (százalékban)

Pártok Szavazat- Mandátum Mandátum megoszlás 1947. 1947.

szeptember december

Magyar Kommunista Párt 22,3 24,3 27,5 Szociáldemokrata Párt 14,9 16,3 18,4

Nemzeti Parasztpárt 8,3 8,7 9,9 Független Kisgazdapárt 15,4 16,5 18,7

Kormányzó pártok együtt 60,9 65,6 74,5 Polgári Demokrata Párt 1,0 0,7 0,8 Magyar Radikális Párt 1,7 1,5 1,6 Demokrata Néppárt 16,4 14,6 16,8 Magyar Függetlenségi Párt 13,4 11,9 0,0 Független Magyar Demokrata Néppárt 5,2 4,4 5,2 Keresztény Női Tábor 1,4 1,0 1,1 Ellenzék együtt 39,1 34,1 25,5

A Magyar Kommunista Pártra szavazók aránya választókerületenként

A Demokrata Néppártra szavazók aránya választókerületenként

zóbázisát majdnem egészében a belőle kivált - fentebb felsorolt - „utódpártok" szívták fel. Utóbbiak, a megroggyant FKgP-vel együtt az urnákhoz eljutok voksainak 52 százalékát szerezték meg. A nyers arány-megoszlást tekintve a választások „győzte-seinek" a koalíción kívüli ellenzéki pártok tekinthetők. A két évvel korábban két szá-zalékot sem érő erejükhöz képest együtte-sen több mint meghússzorozták szavazó-táborukat, övéké lett a voksok több mint egyharmada. Ez ismételten rácáfolt Rákosi prognózisára, aki a választást megelőzően Moszkvának azt jelentette, hogy az ellenzé-ki pártok együttesen sem kapnak többet 15 százaléknál.

A pártpolitikai spektrum ellenkező pó-lusán a kommunisták közel 40 százalékkal gyarapítva szavazataikat, relatíve a legtöbb voksot mondhatták magukénak. De ez is csak alig több mint 5 százalékkal növelte parlamenti részarányukat. Az SZDP támo-gatottságának csökkenése miatt viszont a munkáspártok együttes növekedése még a három százalékot sem érte el. Törvényte-len eszközöket is felvonultató erőfeszítéseik is kevésnek bizonyultak másik dédelgetett céljuk eléréséhez: ahhoz, hogy a paraszt-párttal kiegészülő blokkpárti szövetség im-már a kisgazdák nélkül is elnyerje a szava-zók bizalmának többségét. Hárman együtt is csak 45 százalékot könyvelhettek el.

Ráadásul az újonnan létesült ellenzéki pártok egyike, a Magyar Függetlenségi Párt a kék cédulás csalások miatt a Választá-si Bírósághoz benyújtott keresettel vonta kétségbe a választások érvényességét. Ezt Rákosiék úgy próbálták kivédeni, hog)' el-lenkeresettel éltek, s azt indítványozták, hogy a Választási Bíróság az MFP összes mandátumát semmisítse meg. A döntés előtti napon Rákosi magához rendelte a Választási Bíróság kommunista párti elnö-két. Azzal riogatta, hogy a testület döntésé-től függ, polgárháborúba taszítják-e az or-szágot. A bíróság ezek után az MFP összes (49) mandátumát érvénytelenítette. He-lyeiket nem töltötték be, miáltal a redukált

Az FKgP-ra szavazók aránya választókerületenként

képviselői létszám „automatikusan" meg-változtatta a pártok parlamenten belüli képviseleti arányát. Az ily módon „korri-gált" megoszlásban a Baloldali Blokk már a kisgazdák nélkül is abszolút (56 százalé-kos) többséggel rendelkezett a parlament-ben. Ezzel viszont elérték a kommunisták, hogy 27 százalékos relatív elsőségükkel lé-nyegében abszolút módon uralták a tör-vényhozást is.

A csalással, majd politikai ármánykodás-sal korrigált eredmények többet jelentettek a parlamenti helyek egyszerű újraosztásá-nál. 1947 őszére a Magyar Kommunista Párt két éven át folytatott szívós hatalmi harc eredményeként - miközben a törvé-nyességet áthágó eszközökben is egyre ke-vésbé válogatott - megszüntette az 1945. évi választások nyomán létrejött hatalmi dua-lizmust. Helyreállította az 1945. évi ideigle-nesség hónapjaiban kialakult uralmi rendet, amikor a törvényhozást és a végrehajtó ha-talmat egyaránt a baloldali erők túlsúlya jel-lemezte. De a további fejleményeket te-kintve már korántsem arról volt szó, hogy a kommunisták csupán egy korábbi erővi-szony-megoszlást akartak volna „visszaállí-tani".

A kormányzó koalíció „balra szűkítését" intézményesítő választásokkal egyidejűleg, 1947 augusztusában kezdődött Magyaror-szágon a tervgazdálkodásra való áttérés. Az előzményekhez tartozik, hogy július 10-én a magyar kormány - Moszkva nyomására -elutasítani kényszerült a csatlakozást a Mar-shall-tervként ismertté vált európai újjá-építési programhoz. Az MKP az előző évi kongresszusán beharangozott, központo-sított gazdaságfejlesztési program részeként hirdetett további radikális tulajdonváltást. A tervgazdálkodásra való áttérés keretében ígértek orvoslást a többségi agrártársada-lomnak, mely a forint bevezetésekor meg-állapított stabilizációs árarányokat ellene irányuló, egzisztenciáját ellehetetlenítő gazdasági támadásként élte meg. A nyilvá-nosságra hozott fejlesztési előirányzatok erre a javulásra akár reményt is nyújthattak

A Szociáldemokrata Pártra szavazók aránya választókerületenként

A Magyar Függetlenségi Pártra szavazók aránya választókerületenként

A Nemzeti Parasztpártra szavazók aránya választókerületenként

Erdei Ferenc (1910-1971)

író, parasztpárti, később kommunista poli-tikus. A szegedi egyetem jogi karának el-végzése után 1934-ben kapcsolódott be a falukutató mozgalomba. A Nemzeti Pa-rasztpárt egyik alapítója, 1945-1946-ban főtitkára, majd elnöke. Az Ideiglenes Nemzeti Kormányban belügyminiszter, 1948-1949-ben államminiszter, utána 1953-ig és 1954-1955-ben földművelés-ügyi miniszter, közben 1953-1954-ben igazságügy-miniszter. 1955-1956-ban a Minisztertanács elnökhelyettese. 1957-től az Agrártudományi Kutatóintézet igazgatója, 1962-től a Szövetkezeti Tudományos Tanács elnöke. 1957-1964 között, illetve 1970-1971-ben az MTA főtitkára, 1964-1970-ig alelnöke.

Erdei Ferenc

önkéntes munkások a Margit híd újjáépítésén, 1946. szeptember. MAFIRT: Bottá Ferenc

volna, csakhogy azok már az induláskor sem egyeztek az MKP tényleges, csak belső használatra kidolgozott terwariánsával.

A már a tervezés periódusában is meg-mutatkozó politikai indíttatású „kettős könyvelés" olyan (újabb) feszültséggerjesz-tő aránytalanságokat rejtett, hogy emiatt a tényleges fejlesztési mutatókat eltitkol-ták. Helyette nyilvánosan egy, a parasztság - és pártmaradványaik - számára is elfo-gadható, az agrárszféra gazdasági súlyával akkor összhangban álló fedőtervet propa-gáltak. Megtehették, mert az MKP koalí-ciós partnereinek nemhogy befolyása nem volt a Gazdasági Főtanács égisze alatt tör-ténő előkészületekre, de betekintése sem. Az agrárszféra mind a nominális ráfordí-

tást, mind pedig megoszlási arányát tekint-ve utolsó helyre szorult a megvalósulás során. A „virágzó mezőgazdaság, jómódú parasztság" propagandához képest Rákosi Mátyásnak egy szűk körben elejtett bi-zalmas megjegyzése szerint azért célszerű a földművelésügyi tárca élére - továbbra is -agrárpárti minisztert állítani, mert akkor „a parasztságnak nincs az a gyanúja, hogy a város javára jobban nyúzzák őket". (1947-1948-ban Szabó Árpád és Dobi Ist-ván kisgazda-, 1949-1953 között pedig Er-dei Ferenc volt a földművelésügyi minisz-ter. Utóbbi kettő titokban a kommunista párt tagja volt.)

A gazdaság központi vezérléssel tervezett működtetése egyik oldalról a termelőesz-közök és a pénzügyi javak megszerzését igé-nyelte, másik oldalról pedig a piaci mecha-nizmust kiiktató, újraelosztáson nyugvó (redisztribúciós) szabályozását. Ezt szolgál-ták a már 1945 végén megkezdett államosí-tási eljárás egymást követő fázisai. Az ener-giatermelő magánvállalkozások (bányák, villamos erőművek), majd a legnagyobb nehézipari részvénytársaságok - köztük a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű, a Győ-ri Vagon- és Gépgyár, illetve a Ganz válla-latcsalád - nyitották a sort. Ez 1947 őszén a bankokat államosító törvény becikkelye-zésével folytatódott. Fél évvel később, 1948 tavaszán államosították a száz főnél több alkalmazottal működő üzemeket, vállala-tokat, de ekkor már a törvényesség lát-szatára sem ügyeltek. Március 25-én - egy hónappal a szociáldemokrata iparügyi mi-niszter, Bán Antal emigrálása után - úgy rendeltek be a vasas szakszervezetek szék-házába több száz megbízható munkáskádert, hogy összehívásuk célját még az érintettek sem ismerték. A kommunista iparügyi ál-lamtitkár, Karczag Imre itt jelentette be az összehívottaknak, hogy ők a továbbiak-ban azon üzemek, gyárak új „munkásigaz-gatói", ahol eddig is dolgoztak. Megbízó-levelüket kezükbe nyomva visszairányították őket az üzemek átvételére - elsősorban is

a vállalati főkönyv lefoglalása és az utalvá-nyozásijog zárolása érdekében. (A kineve-zettek legtöbbje ekkor kezdett ismerkedni a fentebbi közgazdasági, bankforgalmi ki-fejezésekkel.) Ezzel az aktussal az állami szektorban dolgozók aránya a bányászat-ban és a nehéziparban 95 százalék fölé emelkedett, míg a könnyűiparban elérte a 75 százalékot. Az államosításokról kon-vencionálisan rendelkezni hivatott törvényt csak egy hónap múltán, áprilisban terjesz-tették az Országgyűlés elé. E parlament képviselői már érdemi ellenvetés nélkül szentesítették utólag is a történteket. Ettől kezdődően viszont a parlament fogalma - funkcionális szerepe - vált történetileg értelmezhetetlenné.

A hároméves újjáépítési tervciklus meg-indítása és a többszörösen elcsalt parla-menti választások mellett, 1947 őszén egy harmadik mozzanat bonyolította tovább a magyarhoni belpolitikát. A szovjet párt-vezetés újra intézményesítette a kommu-nista pártok egy központból történő irá-nyítását: szeptember-október fordulóján életre hívta a Kommunista és Munkás-pártok Tájékoztató Irodáját. Rövidített el-nevezése a KOMINFORM lett, melynek alapítónyilatkozata arra buzdította a szer-vezetbe tömörített kommunista pártokat, hogy „állami, politikai, gazdasági és ideo-lógiai téren egyaránt... kezükbe kell ven-niük országaik nemzeti függetlenségének védelmét". Ez aligha volt másként értel-mezhető, mint úgy, hogy „szabad az út" a kommunista hatalomátvételhez. Sztálin immár idejétmúltnak tekintette, hogy res-pektálja a háború végi nemzetközi megál-lapodásokat. A KOMINFORM megalakí-tása - a Marshall-terv nem sokkal korábbi visszautasításával együtt - egyértelművé tette, hogy Moszkva gazdaságilag és poli-tikailag egyaránt saját képére és hason-latosságára kívánja átformálni a katonai akciórádiuszába került közép- és délkelet-európai térséget. A KOMINFORM alaku-ló üléséről a magyar kommunista párt de-legáltjai (Révai József és Farkas Mihály)

1947. október közepén azzal az általános politikai felfogással érkeztek haza, hogy „olyan korszakban élünk, amelyben min-den út a kommunizmus felé vezet". Az eb-ből következő belpolitikai helyzetértékelés azt fogalmazta meg, hogy „az SZDP már csupán egy átmeneti párt, mely a közeljö-vőben egyesül a kommunista párttal".

Ez a „közeljövő" pedig szinte azonnal elkezdődött. A kommunisták hónapokon át tartó, fúziót szorgalmazó politikai nyo-mása alatt - melyben a csábító-kecsegtető ígérgetések egyre hajmeresztőbb vádasko-dásokkal vegyültek - az SZDP 1947-1948 fordulójára gyakorlatilag kettészakadt. A cél elérése érdekében a politikai-szerve-zési eszközökhöz ismételten társították a politikai rendőrség „meggyőző erejét" is. Az SZDP első embere, Szakasits Árpád pártfőtitkár a konfliktushelyzetekben már korábban begyakorolt, „én itt sem vagyok" megoldással élt. Ekkor éppen Moszkvába vonult el egy kormányküldöttséggel, és a kommunistáknak leginkább elkötelezett helyettesére, Marosán Györgyre hagyta a tisztátalan ügy elintézését. Utóbbi nem is tétlenkedett. 1948. február 18-án, egy puccsszerűen összehívott funkcionárius-gyűlésen - ahonnét a kortársak szerint leg-

A Magyar Kommunista Párt plakátja, 1948

Államosítást éltető dekoráció a Kispesti Textilgyárban, 1948. március. MAFIRT-felvétel

Kéthly Anna (1889-1976)

Magántisztviselő, szociáldemokrata politi-kus. 1922-től 1948. februárig, a pártból való kizárásáig tagja a párt országos veze-tőségének és parlamenti frakciójának. A Világosság főszerkesztője, az Országos Nőszervező Bizottság elnöke. 1950-ben törvénysértő módon börtönbe zárták, 1954-től 1956 nyaráig házi őrizetben tartot-ták. Az 1956. október 31 -én újra megala-kult MSZDP elnöke, november 3-tól állam-miniszter. 1956 novemberében emigrált. Kéthly Anna. MTI Fotó

inkább épp az SZDP-tagok hiányoztak -Marosán deklarálta: az egyesülést ellenző munkásvezetőket (Kéthly Annát, Bán An-talt, Szélig Imrét, Szeder Ferencet és további három tucat alsóbb szintű funkcionáriust) megfosztják választott párttisztségeiktől. Nevezettek az „együttműködni, de nem egyesülni" álláspontot képviselték, s velük együtt még nagyon sokan mások is. Olyany-nyira, hogy a megelőző két hónapban ezen álláspontot valló üzemi és helyi-regionális pártszervezetek - az ország minden részé-ből - a pellengérre állítottakkal szolidaritást vállaló petíciók sorával bombázták a köz-ponti titkárságot. Éppen emiatt zaklatták a BM Államvédelmi Osztályának vidéki szervei ugyanezen hónapokban a működési

területükön élő helyi szociáldemokrata funkcionáriusokat. Behívatták vagy előállí-tották és megfenyegették őket: hagyjanak fel a „jobboldali reakciót képviselő Kéthly-klikk" támogatásával, illetve az irántuk való szolidaritás deklarálásával, mert megjár-hatják. Másokat néhány napra őrizetbe is vettek, hogy a cellarács mögötti létet meg-tapasztalva térítsék őket jobb belátásra.

A politikai rendőrség megfélemlítést cél-zó ügybuzgalma eredményesebbnek tűnt, mint az agitáció. Mire a fentebbi politikai exkommunikációt Marosán közhírré tette, már leszálló ágában volt a vonakodó szo-ciáldemokraták - legalábbis nyílt - ellenál-lása. 1948. február 22-én aláírták azt a párt-közi megállapodást, amely rögzítette, hogy az SZDP Központi Titkársága mely tisztsé-gekből, milyen ütemezésben hívja vissza, bocsátja el állásából, illetve zárja kj a párt-ból tagjait. Azokat, akiket az MKP pártköz-pontja nemkívánatosnak tartott az egyesült munkáspártba való átvételre. Itt újra a po-litikai rendőrség jutott szerephez, mivel a persona non grata listák e szerv káderező-minősítő „környezettanulmányai" alapján készültek el. Ennek megfelelően folytatta az SZDP az önlefejezést márciusi kongresszu-sán, illetve utána is, a menetrendszerűen érkező kommunista kívánságlisták alapján. Menesztették parlamenti képviselőcso-portjuk közel felét, és több tucat alispánt, polgármestert, vezetőjegyzőt, illetve más beosztású vonakodó közigazgatási tisztség-viselőt. A helyi, városi, megyei és nagy-budapesti szervezetek időközben megejtett fúziójának betetőzéseként 1948. június 12-14. között rendezték meg az egyesülési kongresszusnak elkeresztelt szelektív beke-belezés záróaktusát. Addigra az SZDP-t to-vábbi tízezrektől megtisztítva biztosították, hogy az új nevű Magyar Dolgozók Pártja (MDP) megfeleljen a „valódi marxista" el-várásoknak. A fúziós párl elnöke Szakasits Árpád, főtitkára Rákosi Mátyás lett, míg a főtitkár-helyettesi tisztségeken Marosán György, Farkas Mihály és Kádár János osz-tozott.

Szociáldemokrata politikus. 1925-től a szo-ciáldemokrata párt vezetőségének tagja, 1938-tól 1942 augusztusáig a párt főtitká-ra. 1940-ben a Népszava főszerkesztője. 1945 novemberétől államminiszter, majd miniszterelnök-helyettes. 1948-ban ipar-ügyi miniszter. 1948-1949-ben köztársa-sági elnök, majd az Elnöki Tanács elnöke. 1948-tól az MDP KV és PB tagja, a párt el-nöke. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és elítélték, 1956-ban rehabilitálták. 1958-tól a MÚOSZ elnöke, majd a Magyarok Világ-szövetsége, illetve az Országos Béketanács elnöke.

Szakasits Árpád (1888-1965)

Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád átölelik egymást az egyesülési kongresszuson, 1948. június 12. Magyar Fotó-felvétel

Az MKP és az SZDP egyesülési kongresszusának határozata. Budapest, 1948. június 12-14.

„A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülési kongresszusa megállapítja, hogy a magyar munkásosztály soraiban három évtized óta fennállott szakadás megszüntetése, a munkásosztály szervezett politikai egységének megteremtése a népi demokrácia hatalmas győzelme, a reakciós erők súlyos veresége. A két munkáspárt egyesülését előkészítette a Kommunista Párt hosszú éveken át lankadatlanul folytatott harca a ma-gyar munkásosztály forradalmi egységéért; a kommunis-ták és baloldali szociáldemokraták együttműködése még a Horthy-rendszer idején; a két párt egységfrontja az or-szág német fasiszta megszállása alatt és azután, hogy hazánkat a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította és megindulhatott a két párt közös harca a népellenes, reakciós belső és külső erők ellen és a népi demokratikus Magyarország megteremtéséért. Döntő előfeltétele volt a két munkáspárt egyesülésének a Magyar Kommunista Párt és a baloldali szociáldemokraták együttes harca az osztályáruló jobboldali szociáldemokraták ellen, akik a belső reakció és a külső, imperialista erők ügynökeivé váltak a magyar munkásmozgalomban, s akiknek leleple-zése, elszigetelése és eltávolítása a munkásmozgalomból szabaddá tette az utat a magyar munkásosztály politikai egységének megvalósítására.

Az egyesülési kongresszus megállapítja, hogy a két mun-káspárt egyesülése elodázhatatlanná vált akkor, amikor a magyar demokrácia népi demokráciává fejlődött és ami-

kor ez a fejlődés napirendre tűzte a szocializmushoz való haladás feladatait, milliós dolgozó tömegeket magában foglaló nemzeti Függetlenségi Front létrehozását, nemzeti függetlenségünk fokozott védelmének szükségességét, a béke biztosítását az imperialista, békebontó törekvések-kel szemben. A kongresszus jóváhagyja a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt szervezeteinek már április, május és június hó folyamán ténylegesen megtörtént egyesülését, mely az egyesülési kongresszus határoza-tainak szilárd alapjául szolgál. Az egyesülési kongresszus leszögezi, hogy az egyesülés útján keletkező pártot programjában, politikájában, szerve-zeti felépítésében, egész munkájában Mao<, Engels, Lenin, Sztálin tanításai vezérlik, hogy a Párt ideológiája a maociz-mus-leninizmus, mely Magyarországon is győztesen került ki a reformizmussal, az opportunizmussal, a munkásosz-tály és a demokrácia árulóival vívott küzdelemből. Mindezek alapján a Magyar Kommunista Párt és a Szo-ciáldemokrata Párt egyesülési kongresszusa megalakítja a Magyar Dolgozók Pártját. A kongresszus kijelenti, hogy a most megalakított Magyar Dolgozók Pártja a kilenc kom-munista és munkáspárt Tájékoztató Irodájához tartozónak tekinti magát."

A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. (Szerk.: Rákosi Sándor, Szabó Bálint) Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1967. 585-586. old.

• , '

A kommunista diktatúra időszaka, 1948-1956

A diktatúra berendezkedése, 1948-1950 • 48

A rendszerré szervezett irracionalitás évei, 1951-1953 • 58

Művelődés-és kultúrpolitika • 73

Nagy Imre és az „új szakasz" politikája, 1953-1954 • 81

Resztalinizáció és erjedés, 1955-1956 • 94

A diktatúra berendezkedése, 1948-1950

A Magyar Dolgozók Pártja létrehozásá-val politikai értelemben megkezdő-

dött a kommunista párt egyedural-ma. Hátra volt azonban az, hogy egyfelől a szűkebb államhatalmi intézményrend-szert, másfelől pedig az alárendelt társada-lom szerteágazó mindennapi működési rendjét az MDP akaratérvényesítésének megfelelően formálják át. A kommunista párt néhány területen már a korábbi évek koalíciós kormányzása során is érvényre juttatta saját államrezon-felfogását. Ezek közé sorolható: a parlament szerepének háttérbe szorítása; a társadalom pártszem-pontú megregulázása bírósági eljárást megkerülő - vagy azt „felülbíráló" - köz-igazgatási-rendőrségi eszközökkel; ipar-preferáló gazdaságpolitika; egyre szélesebb körű államosítások; a tervgazdálkodás be-vezetése. Most mindezt immár koalíciós alkukényszerek nélkül folytathatta, más-felől kiterjeszthette azon társadalmi lét-szférákra is, amelyek addig - többé vagy kevésbé - kívül estek akaratérvényesítési

Állami általános iskola. Bakonykút, 1948

képességein. A diktatúra berendezkedési terve - a kommunista Einrichturtgswerk -az alábbi preferenciákat nevesítette az MDP létrehozásának napjaiban: egy új Népfront megalakítása, ami az addigi - el-halóban levő - Magyar Nemzeti Függet-lenségi Front helyébe lépne; az egyházi iskolák államosítása, s ennek részeként „a demokrácia fő ellenségével, a katolikus egyházzal vívott harc"; „közigazgatási re-form és a Magyar Köztársaság új alkotmá-nyának a kidolgozása"; az agrárszférában a kulákság korlátozása és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése. Nem is annyira az ambíciók, mint inkább a meg-valósításukra szánt idő miatt tűnik sokat markolónak a program. A mezőgazdaság kollektivizálásának kérdését leszámítva, az említett öt másik tárgykört egy fél év alatt, 1948 végéig tervezték elrendezni. Ehhez képest összesen két és fél év alatt sikerül majd teljes körűen kiépíteni az egypárti diktatúra szervezeti-működési rendjét.

A társadalom új rendszerbe integrálása szempontjából elengedhetetlennek tartot-ták a felnövekvő generáció átnevelésének mielőbbi kézbe vételét. Két nappal az MDP

Tildy Zoltán (1889-1961)

Református pap, kisgazdapárti politikus.

A Független Kisgazdapárt alapító tagja.

1930-tól ügyvezető alelnöke, 1943-tól

pártvezére. 1936-1944 között ország-

gyűlési képviselő. Részt vett az ellenállási

mozgalomban. 1945. november 15-től

1946. február 1-jéig miniszterelnök, majd

1948. augusztus 3-ig köztársasági elnök.

1949-1956 között házi őrizetben tartot-

ták. 1956. október 27-től november 4-ig

a Nagy Imre-kormány államminisztere. 1958-ban 6 évi börtönre ítél-

ték. 1959-ben szabadult.

Tildy Zoltán. MTI Fotó

megalakulása után, 1948. július 16-án a magyar parlament törvénybe iktatta a fe-lekezeti fenntartású iskolák államosítását. Hatezer-ötszáz - addig jórészt a katolikus egyház által működtetett - iskola került ál-lami tulajdonba. Ez ellen az egyházi veze-tők magától értetődően tiltakoztak. Őket 1948 folyamán egymás után állították félre, mint Ravasz László református püspököt, vagy küldték börtönbe, mint Ordass Lajos evangélikus püspököt. Majdnem egy éven át folytatott, s egyre fenyegetőbb rágalom-hadjárat után, 1948 karácsonyának más-napján hurcolták el Mindszenty József bí-boros érseket, a magyar katolikus egyház fejét. A következő év elején, 1949 február-jában harsány propaganda-hadjárat köze-pette - kémkedéssel és valutaüzérkedéssel vádolva - ítélték életfogytig tartó fegyház-büntetésre. Ez éppúgy szolgálta a magyar-országi egyházak megtörését, mint a társa-dalom hívő többségének megfélemlítését.

Az MDP megalakulásakor, 1948 júniusá-ban pártelnökké avanzsált Szakasits Árpád szinte be sem rendezkedhetett új irodájá-ban, midőn még díszesebb stallumot talál-tak számára. Kémkedés gyanújával őrizetbe vették Csornoky Viktor kairói magyar kö-vetet. Az akcióval azonban apósát, Tildy Zoltán kisgazdapárti köztársasági elnököt is kompromittálni kívánták, hogy így ve-gyék rá: mondjon le tisztéről. Kikényszerített lemondását a parlament 1948. augusztus 3-án el is fogadta, posztját Szakasits Árpád-dal töltöttékbe. Csornokyt 1948 novembe-rében hűtlenség vádjával halálra ítélték és kivégezték. Tildy Zoltán és felesége a követ-kező nyolc évet házi őrizetben töltötte.

Az elnökváltás nyomán átalakították a kormányt. A külügyi tárca élére állított Rajk László helyett Kádár Jánost nevez-ték ki belügyminiszternek. Az MDP má-sik főtitkárhelyettese, Farkas Mihály pedig honvédelmi miniszter lett. Kádár első in-tézkedése az volt, hogy az addig a miniszté-rium egyik osztályaként működő politikai rendőrséget - kiterjedtebb hatáskörrel fel-ruházva és létszámában is gyarapítva -

Felekezet Lélekszám Százalék, %

Latin szertartású római katolikus 6 240 427 67,8

Görög szertartású római katolikus 248 355 2,7

Református 2 014 707 21,9

Evangélikus 482152 5,2

Izraelita 133682 1,5

Görögkeleti (ortodox) 36 010 0,4

Baptista 18 874 0,2

Unitárius 9 447 0,1

Egyéb 7153 0,1

Ismeretlen 1 521 0,0

Felekezet nélküli 12 291 0,1

Összesen 9 204 799 100,0

„előléptette": 1948 szeptemberében létre-jött a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (BM ÁVH). Tevékenységi köré-be illesztették a korábban külön szervezeti egységként működő gazdasági rendésze-tet, valamint az útlevélügyek intézését is. Még ugyanebben a hónapban Kádár János hozta nyilvánosságra, hogy szabotázscse-lekményt lepleztek le a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaságnál. A MAORT vezetői ellen kreált politikai per célja az volt, hogy erre hivatkozva - kártérítés nél-

ÁVH-s őrnagyi váll-lap

Mindszenty József hercegprímás a vádlottak padján, 1949. febnjár3. Magyar Nap-felvétel

Kádár János (1912-1989)

Fiumében született. Eredeti neve Csermanek. Kapolyon nevelkedett nevelőszülőknél, majd 1918-ban édesanyjával Budapestre költözött. Csermanek János itt végezte el az elemi és a polgári iskolát. Ezután írógépműszerész-tanonc lett. 1931 -ben belépett az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjába. 1931 novemberében letartóztat-ták, majd szabadon engedték és rendőrségi megfigyelés alá helyezték. 1933-ban újra letartóztatták és két év fegy-házbüntetésre ítélték. Szabadulása után segédmunkásként dolgozott, és bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt munkájába. 1941 tavaszán az illegális KMP Budapesti Területi Bizottság tagja, 1942 májusától a KMP KB tagja, 1942 decemberétől KB-titkár és 1943 februárjában vezető titkár lett. 1943 júniusában feloszlatta a KM P-t és meg-szervezte a Békepártot. 1945 áprilisában megválasztották az MKP KV titkárává, majd májusban a Politikai Bizottság tagjává. 1946-tól az MKP, később az MDP főtitkárhelyette-se. 1948 és 1950 júniusa között belügyminiszterként jelen-tős szerepe volt a pártdiktatúra intézményesítésében és a Rajk-per megrendezésében. 1951 tavaszán az ÁVH letar-tóztatta. A Legfelsőbb Bíróság 1952 decemberében élet-fogytiglani szabadságvesztésre ítélte. 1954 júliusában rehabilitálták. Az MDP KV 1956. júliusi plénumán visszavet-ték a testületbe, és megválasztották PB-tagnak, valamint a KV másodtitkárának. 1956. október 25-én az MDP KV első titkárává választották, majd a Direktórium tagja lett. Október 28-án az MDP Elnökségének elnöke lett. Október

Kádár János, 1957. MTI Fotó: Mező Sándor

31-én az MSZMP néven szer-vezendő új kommunista párt Intéző Bizottságának tagja lett. November 1 -jén Münnich Ferenccel együtt elhagyta Magyarországot. November 2-4. között Moszkvában a szovjet vezetés őt nevezte ki az ellenkormány élére. Novem-ber 4-én rádióközleményben jelentette be a Magyar Forra-dalmi Munkás-Paraszt Kor-mány megalakulását, és egy szovjet katonai géppel Szolnokra vitték. November 7-én a szovjet hadsereg Buda-pestre szállította, és Dobi István kinevezte a Miniszterta-nács elnökévé. 1957. február 26-án az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága elnökévé választották. 1957 júniu-sában az MSZMP KB első titkárává, a PB tagjává válasz-tották. 1958. január 28-án leköszönt a Minisztertanács élé-ről és államminiszter lett. 1961. szeptember 13-tól ismét a Minisztertanács elnöke 1965. június 30-ig. Az első titkári tisztet 1985-ig töltötte be. 1985 és 1988 között az MSZMP KB főtitkára volt. Az 1988-as országos pártértekezleten kimaradt a PB-ből, egyúttal az MSZMP elnökévé válasz-tották. Az MSZMP KB 1989. májusi tanácskozásán - egészségi állapotára hivatkozva - felmentették KB-tag-ságából és pártelnöki tisztéből. 1989. július 6-án halt meg.

kül - vonhassák állami felügyelet alá és ik-tathassák ki a magyar gazdaságból az ame-rikai tőkeérdekeltséget. A következő két év

folyamán hasonló koncepciós pereket ren-deztek más nyugati államokhoz kötődő vállalatok vezetői ellen is.

Más jellegű - és később tárgyalandó -további politikai perekkel egyidejűleg foly-tatódott a pártdiktatúra intézményrend-szerének kiépítése. 1949 első hónapjában felszámolták azokat a nemzeti bizottsá-gokat, melyek négy évvel korábban, a vi-lágháború utáni társadalmi-politikai ön-szerveződés intézményeiként létesültek. Feloszlatták a végrehajtó hatalom jogszerű működésén fél évszázada őrködő Közigaz-gatási Bíróságot. Egymás után szüntették meg azokat a napilapokat, irodalmi, tár-sadalomtudományi folyóiratokat, amelye-ket a hatalmi propaganda szempontjából

Népi kollégista lányok, 1947. február 21. MAFIRT-felvétel

A MÁV AG dolgozói csapatzászlót adnak azÁVH-nak, 1949. április 26. Szabad Nép-felvétel

szükségtelennek ítéltek. Feloszlatták a vi-szonylagos autonómiával működő népi kol-légiumokat. Ezek speciális, bentlakásos ok-tatási formát képviselő „college"-ok voltak, melyek a szegény sorból származó középis-kolás diákok, illetve egyetemi hallgatók kép-zési, kulturális hátrányainak ledolgozását is segítették. A könyvkiadást éppúgy központi irányítás alá rendelték, mint ahogy átszer-vezték a Magyar Tudományos Akadémiát, valamint az egyetemeket és azok oktatási rendszerét. Állami kezelésbe vették a színhá-zakat, mozikat, azok további műsorait is meghatározva.

Fontos szerepet kapott ebben a folya-matban a még működő pártok felszámolá-sa, illetve az új rendszer választásokon való „legitimálása" - noha az előző parlamenti ciklusnak még a fele sem telt el. A világhá-ború után létesített Magyar Nemzeti Füg-getlenségi Front (MNFF) helyett 1949 ele-jén - némileg módosított elnevezéssel -életre hívták a Magyar Függetlenségi Nép-frontot (MFNF). Rákosi Mátyásnak a párt-vezetést bizalmasan informáló szavait idézve, a változás értelme: „csökkenteni a polgári pártok jelentőségét és meggyorsíta-ni elhalásukat, likvidálásukat". Tartalmát

tekintve alig tért el ettől az új szerveződés főtitkárává választott Rajk Lászlónak az alakuláskor nyilvánosan is megfogalma-zott krédója: „aki más programot vall, mint a szocializmus építését, az nem a kor-mányzat valamiféle konstruktív ellenzéke, az már a magyar nép ellensége". Az új, ál-

A Magyar Függetlenségi Népfront plakátja, 1949

Szavazásra menő Örkényi lakosok, 1949. május 15. Magyar Fotó: Szécsény József

Az ellenség megsemmi-sítésére felszólító plakát, 1949

Népfront szűkebb vezérkarának összetéte-le tükrözi leginkább a politikai szemfény-vesztést: az elnök Rákosi Mátyás és a fő-titkár Rajk László mellett két társutas kriptokommunista - Dobi István és Erdei Ferenc - lettek az alelnökök. Az 1947-es választásokon az ellenzéki oldalon legtöbb (16 százalékot) szavazatot kapott párt veze-tője, a kereszténydemokrata Barankovics István értett a szóból. A fentiek elhangzásá-nak másnapján feloszlatta pártját és elme-nekült az országból, őt követte a másik ke-resztény párti vezető, Slachta Margit.

A választási előkészületeket az MFNF Országos Tanácsának „fedőszerve" mögött az MDP Operatív Választási Bizottsága, valamint a belügyminiszter vezényelte. El-lentétben a korábbi választással, ahol mi-nél több választó távoltartása volt a cél, ez alkalommal a minél nagyobb arányú rész-vételt szorgalmazták. Ennek kettős oka volt. Egyfelől ország-világ előtt demonst-rálni kívánták a riválisait egymás után el-emésztő kommunista rezsim - úgymond -társadalmi elismertségét, másfelől viszont nem kevésbé tartották fontosnak ellen-súlyozni a Mindszenty József elhurcolása nyomán megindult - és a per idejére sem csökkenő - szolidaritási demonstrációkat. Bár a pártellenőrzés alá vont honi sajtó nem tudósíthatott róla, 1948-1949 fordu-lójának hónapjaiban egyházi és világi alá-

írásgyűjtési akciók sora és több tucat - a rendőrséggel menetrendszerűen össze-tűző és letartóztatással végződő - tünte-tés szerveződött országszerte Mindszenty szabadlábra helyezése érdekében. Ez is motiválója volt a választási kampányt he-lyettesítő fokozottan antiklerikális, művi sikerpropagandának. Az 1949. május 15-én megejtett voksolások nyomán a megszer-zettnek tekintett társadalmi támogatottság „bizonyítékaként" sulykolták azután a vá-lasztási statisztikák hivatalos adatait, mely szerint kiugróan magas, 96 százalékos volt a részvétel, és ugyanilyen arányban győze-delmeskedett a népfront - egyedüli - listá-ja. Az új parlamentben a kommunista kép-viselők aránya 71 százalék lett, pontosan annyi, amennyit a pártvezetés három hó-nappal korábban készített „választási ter-vében" rögzített. A többi képviselő az egy-kori koalíciós pártok maradékának azokból a kiválasztottjaiból került ki, akik a kommu-nistáknak paríroztak.

A győzelemittas hangulatról heteken át lelkesen tudósító sajtó június közepén vál-tott át hirtelen fagyos, rideg hangnemre. Kádár János főtitkárhelyettes és belügymi-niszter az MDP Központi Vezetőségének 1949. július 11-i ülésén „trockista kémcso-port leleplezését" jelentette be. Az ebből kreált koncepciós per fővádlottja, Rajk László a háború utáni években - de még az egy hónappal korábbi választási kampány-ban is - a kommunista pártvezetés front-embere volt. Rajk a harmincas években a „nemzetközi brigád" tagjaként a köztársa-ságiak oldalán vett részt a spanyol polgár-háborúban. 1946-tól belügyminiszterként egyik irányítója és - ha kellett - fedezője volt az MKP tisztátalan egyeduralmi törek-véseinek. 1946-ban ő szervezte (szerveztet-te a politikai rendőrséggel) az úgynevezett népítéleteket, mozgatta a mondvacsinált „köztársaság-ellenes összeesküvés" leleple-zésének a szálait a kisgazdapárt szétverése érdekében, és fedezte pártját, amikor az 1947-es választásokon lelepleződött a vá-lasztási csalásuk. De ezek sem óvták meg at-

tói, hogy a belügyminiszterként formailag neki alárendelt politikai rendőrség vezető-je, Péter Gábor ne gyűjtött volna róla is bi-zalmas - és torzítva továbbított - informá-ciókat. Utóbbi már 1948 szeptemberére összeállította egy „trockista szervezkedés" hazugságokkal teli vádiratát. Az MDP Ál-lamvédelmi Bizottságának kulcsemberei -Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Kádár János - még időszerűtlennek tar-tották, illetve pontosításra adták vissza a ké-sőbbi per nyolcadrendű vádlottjára, a szo-ciáldemokrata Justus Pálra összpontosító „koncepciót". Miután pedig Rajkot 1948 augusztusában a belügyminiszteri posztról a külügyminisztérium élére állították, Pé-ter Gábor már a szolgálati alárendeltségtől megszabadulva folytathatta konspiratív meg-figyelését.

Az eddig említett, ugyancsak koholt vá-dakon nyugvó korábbi koncepciós perek-hez képest a Rajk-per három szempontból hozott fordulatot. 1. Már az egyeduralkodó pártba, annak vezetésébe tartozás sem je-lentett menlevelet az alól, hogy bárki ellen-ségnek minősüljön. 2. A konstruált vádakat már a szovjet kémelhárítás vezérkara pon-tosította-véglegesítette, a magyar politikai vezetésre - és a belügyi szervekre - az eh-hez igazított vallomások kicsikarása hárult. 3. A legfőbb sajátosság abból adódott, hogy a vádlottak - Rajkot is beleértve - eszközök voltak egy olyan virtuális perben, ahol más volt az igazi „fővádlott". A vádak kezdetben a Sztálin által rendezett harmincas évekbeli szovjet pártvezetésen belüli leszámolások forgatókönyve szerint fogalmazódtak. Az ott központi szerepet játszó „trockizmus" vádját az időközben Budapestre érkezett szovjet „tanácsadók" aktualizálták: a „troc-kizmus" helyére a „titoizmus" került. Meg-személyesítve pedig az a Joszip B. Tito volt a „fővádlott", aki ugyan már 1945 nyarára kiépítette szovjet mintájú rendszerét, de azt nem volt hajlandó maradéktalanul aláren-delni Moszkva mindenhatóságának. A hang-súly a „maradéktalanul" kitételen van. Ideo-lógiai és stratégiai alapokon nyugvó szoros

Rajk László és Lazar Brankov szembesítése a bíróságon, 1949. szeptember

Belépő a Rajk-perre

szövetséghez partner volt, de ahhoz nem, hogy országa szuverenitását - a többi szov-jet-csatlós államhoz hasonlóan - teljes mér-tékben feladja. A KOMINFORM - Sztálin ítéletének szócsöveként - emiatt bélyegezte 1948-as határozatában a belgrádi vezetést nacionalista elhajlónak. Még bíztak abban, hogy a Kremlhez hű jugoszláv kommunis-ták (az úgynevezett informbürós szárny)

Rajk László (1909-1949)

Székelyudvarhelyen született. 1931-ben tagja lett a KMP-nek. Illegális politikai tevé-kenysége miatt többször letartóztatták. 1937-ben Spanyolországba ment, részt vett a polgárháborúban. 1939-ben, a spanyol köztársaság bukása után Franciaországba menekült, ahol internálták. 1941-ben haza-tért, itthon letartóztatták és internálták. 1944. szeptemberi szabadulása után a párt központi bizottságának titkára, az ellenállási mozgalom egyik szervezője. 1944 decemberében a nyilasok letartóz-tatták, Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, ahonnan 1945 májusában tért haza. Itthon bekapcsolódott a pártmunkába és az országos politikába, tagja lett az MKP valamennyi vezető testüle-tének, valamint az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, országgyűlési képvi-selő volt. 1946 márciusától 1948 augusztusáig belügyminiszter. Ekkor a kevésbé jelentős külügyminiszteri posztot bízzák rá. 1949. május 30-án koholt vádak alapján letartóztatták, szeptember 24-én a Nép-bíróság népellenes bűntett és hűtlenség vádjával halálra ítélte, októ-ber 15-én kivégezték. 1955-ben rehabilitálták, 1956. október 6-án temették el a Kerepesi temetőben.

Rajk László. MTI Fotó: Mező Sándor

nyomatékosítani, hogy a per fővádlottja az imperializmus szolgálatába szegődött jugo-szláv pártvezető.

Mindemellett - abból indulva ki, hogy az államrend megdöntésére irányuló ösz-szeesküvés úgy tehető vitathatatlanul hite-lessé, ha annak katonai vonulata is van -hasonló pereket konstruálva tizedelték meg a hadsereg tábornoki, illetve főtisz-ti karát is. Sztálin a Rajk-perrel egy idő-ben - 1949 ugyanazon hónapjaiban -Bulgáriában is hasonló rituálé szerint zajló pert rendeztetett, ugyanazzal a céllal. Kom-penzálni kívánta a Tito-afférban elszenve-dett hatalmi-politikai és presztízsveresé-gét. A KOMINFORM 1949 novemberében a Mátra egyik üdülőhelyén, Galyatetőn tartott ülésén ezen perekre mint „bizonyí-tékokra" utalva zárta ki Jugoszláviát tagjai sorából, s bélyegezte Titót az amerikai im-perializmus lakájának, aki immár a hideg-háborús front ellenséges oldalán áll.

Rákosi Mátyás ugyanerre alapozva tette programmá a minden területre kiterjedő éberségi hisztériát. „Legyen éber pártunk minden szervezete, minden funkcionáriu-sa, minden tagja és ezen túlmenően legyen éber az egész dolgozó nép, figyeljen fel a legkisebb ellenséges hangra vagy tettre. A hibák mögött keresse és találja meg az el-lenség kezét." (Sic!) A következő években a Rajk-ügy harminc mellékperében - bele-értve annak katonai-hadbírósági vonulatát is - összesen 15 személyt végeztek ki, 11 főt ítéltek életfogytiglanra, több mint ötvenet öt évnél hosszabb börtönbüntetésre. Raj-tuk kívül többen öngyilkosságba mene-kültek, vagy haltak meg - az ítélet előtt -a brutális vallatások következtében. A fő-vádlottak kivégzésének másnapján Kádár János belügyminiszter a BM ÁVH közel fél-száz alkalmazottját - Péter Gábor szűkebb vezérkarát is beleértve - terjesztette fel ki-tüntetésre, „kiváló szolgálatuk és helytállá-suk" elismeréseként. Közülük kéttucatnyi-an rendkívüli előléptetésben is részesültek.

Eközben tovább folyt a pártegyedura-lom intézményesítése. 1949. augusztus 18-án Augusztus 20-ai plakát

az új címerrel, 1949

maguk állítják félre Titót, s visszatérítik a délszláv államot a „proletár internaciona-lizmus" Moszkvából irányított táborába. Sztálin ráadásul felsülni látszott, mert kije-lentette: „csak a kisujjamat kell mozdíta-nom, és Tito nincs többé". Miután ez nem következett be, annál inkább volt szükség valami látványos „bizonyítékra", hogy ma-gyarázható legyen Tito - és az általa vezetett kommunista párt - kiközösítése az éppen összecementálni próbált „béketáborból".

Az MDP Központi Vezetőségének újabb, 1949. szeptember 3-i ülésén Kádár János, aki személyesen is tevőleges szerepet vállalt abban, hogy Rajk a ráosztott szerepet vál-lalja, „a nyomozás újabb eredményeiről" referálva már az átdolgozott koncepcióhoz igazított vádakat helyezte előtérbe. Eszerint Rajk és vádlott-társai „az imperializmus szekértolójává szegődött" Titóval szövet-kezve kívánták megdönteni Magyarorszá-gon a „demokratikus államrendet". Ez volt az alaptétele a népbírósághoz három nap-pal később benyújtott vádiratnak. A bíróság Rákosi Moszkvában egyeztetett instrukciói-nak megfelelően osztotta ki a halálos, élet-fogytiglani és több éves börtönt jelentő íté-leteket. De az indoklás itt sem mulasztotta el

Tito- és Amerika-ellenes karikatúra a Ludas Matyifban, 1949

A Magyar Népköztársaság alkotmánya. Budapest, 1949. augusztus 20. (részletek)

„[...] 1. §. Magyarország: népköztársaság. 2. §. (1) A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgo-zó parasztok állama. (2) A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dol-gozó népé. A város és falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat. 3. §. A Magyar Népköztársaság állama védi a magyar dolgo-zó nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét, harcol az ember kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a társadalom erőit a szocialista építésre. A Magyar Népköztársaságban megvalósul a munkásság és a dolgozó parasztság szoros szövetsége a munkásosztály vezetésével.

A társadalmi rend 4. §. (1) A Magyar Népköztársaságban a termelési eszkö-zök zöme társadalmi tulajdonként az állam, a közületek vagy szövetkezetek tulajdonában van. Termelési eszközök magántulajdonban is lehetnek.

(2) A Magyar Népköztársaságban a népgazdaság irányító ereje a nép államhatalma. A dolgozó nép fokozatosan ki-szorítja a tőkés elemeket és következetesen építi a gaz-daság szocialista rendjét. 5. §. A Magyar Népköztársaság életét állami népgazdasá-gi terv határozza meg. Az államhatalom a társadalmi tulaj-donban lévő vállalatokra, az állami bankrendszerre, a me-zőgazdasági gépállomásokra támaszkodva irányítja és ellenőrzi a népgazdaságot a termelőerők fejlesztése, a közvagyon növelése, a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának állandó emelése és az ország véderejének fokozása érdekében.

6. §. Az egész nép vagyonaként az állam és a közületek tu-lajdona: a föld méhének kincsei, az erdők, a vizek, a termé-szeti erőforrások, a bányák, a jelentős ipari üzemek, a köz-lekedési eszközök - vasút, szárazföldi, vízi és légi utak -,

a bankok, a posta, a távíró, a távbeszélő, a rádió, az állam által szervezett mezőgazdasági üzemek: állami gazdasá-gok, gépállomások, öntözőművek stb. 7. §. (1) A Magyar Népköztársaság elismeri és biztosítja a dolgozó parasztok jogát a földhöz és kötelességének te-kinti, hogy állami gazdaságok szervezésével, mezőgazda-sági gépállomásokkal, az önkéntes társulás és a közös munka alapján működő termelőszövetkezetek támogatá-sával elősegítse a mezőgazdaság szocialista fejlődését. [...]

Az állampolgárok jogai és kötelességei [...]

56. §. (1) A Magyar Népköztársaság a dolgozók társadal-mi, gazdasági, kulturális tevékenységének fejlesztése ér-dekében alkotmányosan biztosítja az egyesülési jogot. (2)... A népi demokrácia rendjének védelme, a szocialista építésben való fokozott részvétel, a kulturális nevelőmunka kiszélesítése, a nép jogainak megvalósítása és a nemzet-közi szolidaritás ápolása céljából a dolgozók szakszerveze-teket, demokratikus női és ifjúsági, valamint egyéb tömeg-szervezeteket létesítenek és ezek erőit a demokratikus Népfrontban fogják össze.... A népi demokratikus egység-retámaszkodó és élcsapata által irányított munkásosztály az állami és társadalmi tevékenység vezető ereje...."

A Magyar Népköztársaság Alkotmánya. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest 1956.

a parlament érdemi vita nélkül fogadta el az ország új alaptörvényét. Az alkotmány tételesen is elutasította a hatalommegosz-tás montesquieu-i elvét, a törvényhozás, a végrehajtás és a bíráskodás hatalmi ágai-nak egymástól való elkülönítését. Ez leg-inkább a megszüntetett köztársasági elnö-ki tisztség helyébe iktatott új intézmény, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) működésében öltött testet. A NET elnöke önmagában érdemi jogosítványok nélküli formális államfő volt. A NET mint testület viszont nagyon is kiterjedt jogkörrel bírt.

Ezek közül az Országgyűlést „helyettesítő" funkciója volt a legfontosabb. A pártveze-tés elhatározásait napok alatt - de az is többször megesett, hogy a NET tagjait csak telefonon értesítve - verifikálták törvény-erejű rendeletté, melyek egyenértékűek vol-tak a parlament által alkotott törvényekkel. A most tárgyalt korszakban évente négy-szer-ötször annyi ilyen rendeletet léptettek életbe, mint ahány törvényt.

Az év második felében államosították a nagykereskedelemmel foglalkozó magán-cégeket, valamint a 10 és 100 fő közötti al-

Ries István Igazságügy-miniszter megnyitja

a jogászok vándorgyűlését Hévízen, 1948. szep-

tember 24. Magyar Fotó: Bauer Sándor

Utcai ünnepség Buda-pesten, egy szavazó-helyiség előtt, a tanács-választások alkalmából, 1950. október 22. Magyar Fotó-felvétel

kalmazottal dolgozó kis- és középüzeme-ket is. Ugyancsak ekkor zárult le a szak-szervezetek államosítása: az addig szakmák, illetve szakmacsoportok szerint működő, önigazgató érdekvédelmi szervezeteket a profiljukhoz legközelebbinek ítélt ágazati minisztériumnak rendelték alá. 1949 utolsó napjaiban még egy változás történt a hatalmi intézményrendszerben. Az Államvédelmi Hatóságnak a koncepciós perek előkészíté-sében nyújtott teljesítményét újabb önálló-sítási „előléptetéssel" honorálta a pártvezetés. Megszüntette formális belügyminiszteri alá-rendeltségét, és - szovjet mintára, lényegé-ben minisztériumi hatáskörrel - létrehozta az „önálló" Államvédelmi Hatóságot. Az önállóság a gyakorlatban azt jelentette, hogy

Rákosi most már jogszabály által is megerő-sítve, közvetlenül irányíthatta Péter Gábor politikai rendőrségét.

Ebben a rendszerben már egyre kevésbé volt helyük az 1948-as pártegyesítéshez buzgón statisztáló „baloldali" szociálde-mokratáknak. „Munkásárulóvá" minősül-tek, és kezdetét vette a szociáldemokrata perek sorozata. Az ellenük konstruált vá-dak visszatérő fordulata volt, hogy a Horthy-korszakban rendőrségi besúgók voltak, il-letve - az angol Labour Partyval korábban meglévő kapcsolatuk keretében - a britek számára kémkedtek. E vádak alapján bör-tönözték be 1950 nyarán Szakasits Árpá-dot, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, Marosán Györgyöt, az MDP főtit-kárhelyettesét, Vajda Imrét, az Országos Tervhivatal elnökét, míg Ries István volt igazságügy-miniszter belehalt a kényszer-vallatásokba. A volt szociáldemokraták el-leni persorozat áldozataiként közel kétszá-zan kerültek börtönbe.

A diktatúra intézményrendszerének ki-építését 1950 folyamán a tanácsrendszer „üzembe helyezése" teljesítette ki. A ta-nácsrendszer legalsó szintjén a helyi (köz-ségi, kisvárosi, nagyobb városok esetében a kerületi) tanácsok helyezkedtek el. Fölöt-tes szerveik a járási, a városi, illetve a me-gyei tanácsok voltak. Ezeket 1953-ig a Bel-ügyminisztérium közvetlenül irányította. Az átszervezés az ország közigazgatási te-rületi-regionális beosztását is újratagolta. Ekkor számolták fel a trianoni békeszer-ződés eredményeként létrejött határ men-ti csonka vármegyéket. A korábbi 25-höz képest összevonásokkal 19 megyét létesí-tettek. Ugyancsak a területrendezésnél em-líthetjük Nagy-Budapest létrehozását, va-lamint az Alföldön szétszórtan, tanyákon élő népesség községekbe tömörítését.

A tanácsok ünnepélyes külsőségek kö-zött megejtett nyilvános alakuló üléseit a pártvezetés zárt ajtók mögötti mérlegké-szítése követte. Ennek legfőbb szempontja is az ellenségkeresés volt. 1951 februárjá-ban, az MDP Központi Vezetőségi ülésén

Rákosi azt konstatálta, hogy „a tanácsok megalakulásával, a demokrácia alapjainak kiszélesítése mellett, az éberség hiánya miatt az ellenség még jobban benyomult az államapparátusba". Az ellenséget ez eset-ben leginkább azok a jegyzők jelentették, akik már az előző rendszerben - és a koalí-ciós korszakban - is a közigazgatásban szolgáltak. Magyarország mintegy három-ezernyi településének húsz százalékában - főként községekben vagy járásokban -ezeket a közigazgatáshoz értő tisztviselőket választották meg a helyi tanácsok titkárai-vá (ritkábban elnökévé). Ők azonban a ko-rábbi rendszert (is) kiszolgáló osztályel-lenségnek minősültek. A történtekért a felelősséget Rákosi a Belügyminisztérium vezérkarában vélte felfedezni. A tárca élén ekkor az a Zöld Sándor állt, aki maga is végrehajtója volt a korábbi tisztogatások-nak, s tudta: a koncepciós perek szezon-jában rá is hasonló sors vár. Letartóztatá-sát csak „gyorsaságával" előzte meg. Előbb családtagjaival (anyjával, feleségével és gyer-

mekeivel) végzett, majd öngyilkos lett. Mi-után viszont a tanácsrendszer előkészítése idején még Kádár volt a belügyminiszter -és mert bűnbakot mindenképpen a veze-tők körében kellett találni -, Rákosi Kádár Jánost tartóztatta le. Emellett a két világhá-ború közötti magyar kommunista mozga-lom hazai (azaz nem moszkovita) vezetői közül mindazokat, akik még szabadlábon, illetve életben voltak. Persze a tanácsrend-szer apparátusában sem mulasztották el végrehajtani a - több száz főt érintő - tisz-togatást. A végeredmény azonban ezúttal sem hozta meg a várt eredményt. A tanács-rendszer - az államigazgatás többi ágához hasonlatosan - alig volt képes a következő években ellátni azokat a feladatokat, ame-lyeket funkcionálisan neki szántak. Lét-rehozásával viszont a Magyar Dolgozók Pártjának vezetése 1950-1951 fordulójára bevégezte a Szovjetunióban Sztálin által ki-épített pártállami intézményrendszer, il-letve működési mechanizmus teljes körű adaptálását.

A Magyar Népköztársaság közigazgatása, 1950-1956

A rendszerré szervezett irracionalitás évei, 1951-1953

Ferences rendi betegápoló apácák. Makó, 1946

A tanácsrendszer első garnitúrájában és „hazai" kommunisták körében vég-rehajtott tisztogatással egyidejűleg

nyitott újabb frontot Rákosi Mátyás 1951 tavaszán a „klerikális reakció" ellen is. Ek-kor Grősz József kalocsai érsek ellen össz-pontosult a támadás főcsapása, holott éppen ő volt az, aki háromnegyed évvel ko-rábban - Mindszenty József elítélése után másfél évvel - 1950. augusztus végén végül is ellátta kézjegyével az állam és a katolikus egyház között kierőszakolt „egyezményt". A megállapodás részeként már feloszlatták Magyarországon a szerzetes-, illetve apáca-rendeket, javaikat elkonfiskálták, s a szét-szórattatott rendtagok egy részét internál-ták. Ezúttal az volt a kifogás a püspöki kar ellen, hogy az - közreadott nyilatkozata el-lenére - nem támogatja elvárható buzga-lommal „az imperializmus elleni békehar-cot". No meg azokat a „békepapokat", akiket - elsősorban az alsópapság köréből -már sikerült e mozgalomba belekompro-

Grösz József. Olajfestmény

mittálnia az ÁVH-nak. Az egyház elleni újabb kirakatper elsődlegesen politikai rendőrségi „iparos munka" volt: Péter Gá-bor hamarabb készítette el - 1951 májusá-ban - a tárgyalás forgatókönyvét, mint hogy egyáltalán őrizetbe vették volna a fővád-lottnak kiszemelt kalocsai érseket. S ami-kor - bő egy héttel később - ez is megtör-tént, ment is minden, mint a karikacsapás. A következő hónap végén már a bírósá-gi verdikt is kimondatott: Grősz Józsefet 15 évi börtönre, öt vádlott-társát pedig 8-14 év közötti börtönbüntetésre ítélték.

A per kezdetének másnapján további négy püspököt vettek házi őrizetbe, és ugyanakkor hívták életre az Állami Egy-házügyi Hivatalt (ÁEH). Utóbbi rövidített neve egy betű eltérést mutat az ÁVH-tól, mégis azt mondjuk, hogy nomen est omen. Az ÁEH az ötvenes években arra szolgált, hogy az ÁVH hivatali kapcsolattartás fedé-

sében végezhesse az egyház(ak) minden-napi közvetlen ellenőrzését, részben a püs-pöki aulákba delegált irodaigazgatókon, részben a rajtuk kívül is beszervezett kleri-kus ügynökein keresztül. A Grősz József el-leni kirakatpert több mellékper követte, mint korábban a Mindszenty bíboros elle-ni boszorkányüldözést: 24 további eljárás-ban közel 250 - közöttük 15 halálos - ítéletet hoztak. A Rákosi-korszakban - mai isme-reteink szerint - közel 300 pap és 170 szer-zetes, összesen 470 klerikus ellen folytattak elmarasztaló ítélettel vagy internálással zá-ruló koncepciós büntetőeljárást. (Ez egy-ben azt is jelenti, hogy a pártegyeduralom négy évtizede alatt - 1989-ig - meghurcolt összes egyházi személyiség 70 százalékát Rákosi regnálásának szűk egy évtizedében érte utol a justizmord.)

A hatalmi intézményrendszer átszabá-sával párhuzamosan folytatódott a gazda-sági élet üzemszervezetének, illetve műkö-dési rendjének metamorfózisa is. Az 1949 januárjában életre hívott Kölcsönös Gaz-dasági Segítség Tanácsa (KGST) Moszkva irányításával tömörítette rendszerblokkba a szovjet érdekszférába tartozó európai kisállamokat. Mint korábban szó volt róla, az 1947-1949-es évek újjáépítési program-ja is az iparfejlesztést preferálta. A KOM-INFORM 1949. novemberi határozata nem csupán ideológiai alapú ellenségként, hanem „a népi demokratikus államok el-len irányuló támadások szervezőjeként" is megbélyegezte a szomszédos Jugoszláviát. A kibontakozó regionális konfliktusban Rákosi Magyarországot frontországnak te-kintette. Ez annyiban tükröződött az 1950 januárjában elindított első ötéves terv be-ruházásaiban, hogy a nehézipar címszava alatt a hadiipari és hadsereg-fejlesztési am-bícióknak adott elsőbbséget. Még feszül-tebbé tette a nemzetközi helyzetet a koreai háború kirobbanása 1950 nyarán. Sztálin 1951 januárjában, a KGST-be tömörült or-szágok kommunista vezetőinek moszkvai értekezletén olyan, fokozott ütemű hadi-ipari fejlesztést követelt, hogy - kétéves fe-

Kerta község lakosai az 5 éves tervet éltető transzparensekkel, 1951. augusztus 23. Magyar Fotó: Kotnyek Antal

szített rákészülés nyomán - minden érin-tett állam képes legyen aktívan részt venni egy világháborús konfrontációban. Rákosi Mátyás a moszkvai instrukciókat sietve építette be 1951 februárjában az MDP má-sodik kongresszusának új célkitűzései kö-zé, és meghirdette a magyarországi „nagy ugrás" programját. Megalomán megszál-lottságának jelszava immár a „vas és acél országa" létrehozása lett - éppen csak ennek nélkülözhetetlen előfeltételei hiá-nyoztak: az energiahordozók, a nehézipari nyersanyagok és a hozzáértő munkaerő-kontingens.

Az ipari termelés éves növekedési üteme - mennyiségi mutatók alapján - valóban kiugró (évente 20 százalék) volt, s 1938-

Munkás a csepeli Weiss Manfréd-gyárban, 1949. Magyar Fotó-felvétel

Rákosi elvtárs Sztálin-városban. Bán Béla

olajfestménye, 1953

ipar - rovására, illetve a társadalom ál-landósuló nélkülözése közepette történt. Mindemellett egy gazdaság-, illetve üzem-szervezési módszer is az okszerű működést hátráltatta. A központosított, tervutasítá-sos gazdaságirányítás abból az előfeltevés-ből indult ki, hogy a fejlesztéshez szükséges javak, illetve a társadalmi (fogyasztási) szük-ségletek meglehetős pontossággal prognosz-tizálhatók. Ennek megfelelően központosí-tották, termékfajták, illetve termékcsoportok szerint elkülönített „trösztökbe" szervez-ték az ipari üzemeket, úgy, hogy azok ne holmi „szatócsboltként" mindent gyártsa-nak, hanem profiltiszta termelést folytas-sanak. A vállalatok örömmel szabadultak meg - többnyire a nagyobb vagy bonyolul-tabb munkaráfordítást igénylő - termékeik egy részének további gyártásától, s legin-kább a nagy anyag- és kisebb élőmunka-ráfordítást igénylő produktumokat helyez-ték előtérbe. Ezáltal egyik oldalon buzgón gyártották az eladhatatlan felesleget, másik oldalon pedig - ugyanezen rendszer része-ként - produkálták a hiányt. Utóbbiakat az éves tervek törvénnyé emelt kötelezettségei miatt legközelebb csak kétéves átfutással

Ózdi kohóépítők a Szabad Népei olvassák, 1951. augusztus. Magyar Fotó: Bauer Sándor

hoz képest 1953-ra közel háromszorosára gyarapodott. Ez azonban más ágazatok -többek között a nagyobb hagyományokkal rendelkező magyar könnyű- és élelmiszer-

lehetett újra beiktatni a terméklistába. Mi-közben az egyik oldalon a terv „túlteljesí-téséről" zengtek a propaganda-híradások, az állandósuló anyag- és energiahiány kö-vetkeztében menetrendszerű kampányok, sztahanovista kirakat-túlteljesítések és ün-nepi műszakoknak elkeresztelt hó végi, ne-gyedévi, illetve év végi „hajrával", azaz ro-hammunkák sorával próbálták pótolni azt, amire szükség lett volna, de nem „terve-sítették". 1951-1953-ban a tervutasításos gazdasági mechanizmus egyre inkább terv-gazdasági anarchiaként (nem) működött.

Kezdettől fogva gondot jelentett a ne-héz-, illetve a hadiipar fejlesztését preferáló célok megvalósításához szükséges pénzügyi fedezet előteremtése. A finanszírozáshoz Magyarországon is a Szovjetunió példájá-ból ismert „szocialista eredeti tőkefelhal-mozást" alkalmazták. Ennek lényege, hogy külső források hiányában a gazdaság egyik szektorától elvonták a nyershozam szá-mottevő részét - például beszolgáltatási kötelezettség formájában -, s az állami ér-tékesítés során így befolyó nyereséget is a fejlesztési szempontból kedvezményezett, másik ágazatba forgatták vissza. Az ideoló-giai-politikai szempontokon túl, a tőkeak-kumuláció ezen technikáját szem előtt tartva kezdődött meg a negyvenes évek vé-gén a mezőgazdasági termelőszövetkezetek erőszakos szervezése. Rákosi Mátyás már közvetlenül az MDP megalakulása után, 1948 augusztusában a szovjet kolhozokat említette adaptálandó mintaként a mező-gazdaság szövetkezetesítését szorgalmazó programbeszédében. De nemcsak ezeknek a nehezen verbuvált kollektíváknak, ha-nem a saját parcellájukat művelő gaz-dáknak is előírták, hogy miből mennyit vessenek, mit termeljenek. A betakarítást követő beadási kötelezettség és az állami felvásárlási monopólium révén minimális-ra szorították a szabadpiaci értékesítést. Miután majd' minden termék egyedüli forgalmazója is az állam volt, a kereskedel-mi nyereség „értéktöbbletét" invesztálták az ipari beruházásokba.

A szövetkezeteket fejlettebbnek nyilvá-nító propaganda azonban elégtelennek bi-zonyult a gazdálkodók társulásra bírásá-hoz. A negyvenes-ötvenes évek fordulóján a politikai vezetés 3-4 évben jelölte meg a kolhozosítás határidejét: „minden egyéb szempontot, így a termelés megszervezésé-nek szempontját is alá kell rendelni ennek a célnak". A propaganda mellett azonban a kommunista vezetés is hatékonyabb esz-köznek tekintette a gazdasági és az ad-minisztratív kényszer alkalmazását. Ezek közé tartozott - különadóként - a birtok nagyságához progresszíven igazodó mező-gazdasági fejlesztési járulék, illetve a tago-sítás. (A szövetkezeti földeket egy táblába vonták össze, s a társulni nem akaró gaz-dák csereparcelláit a falu határának távo-

Sztahanovista oklevél

Kitüntetés a sztahanovis-táknak

Tojásbeszolgáltatás Ócsán, 1952. Magyar Fotó: Fehérváry Ferenc

adóelmaradás miatt külön „kártérítési bün-tetést" róttak ki. A felhalmozódó hátra-lékot pedig az adós birtokának, házának, termelőeszközeinek, jószágának elkobzása, esetenként internálása, bebörtönzése kö-vette, ami - végeredményben - további termeléscsökkenést eredményezett.

Az erőszakolt szövetkezetesítés (más né-ven kolhozosítás, téeszszervezés) valóban éppúgy kezdte átformálni az agrártermelés struktúráját, mint ahogy a társadalom szo-ciológiai jellemzőit is. De korántsem olyan mértékben, mint azt a korabeli sikerpropa-ganda hirdette, amely - mivel eltelt a Rá-kosi által erre szánt évek száma - már a kolhozosítás finisét szerelte volna láttatni. A változásról tudósító grafikonok alig ké-pesek érzékeltetni az átalakulás keserveit, a paraszti „megmaradás", illetve a me-nekülési utak számtalan formaváltozatát. A szövetkezetesítés első fél évtizede alig több mint egynegyedével csökkentette a pa-raszti magángazdaságok számát. Az 1949-es indulóadathoz viszonyítva, annak 72 száza-lékát teszi ki az 1953-ban valamivel több mint egymilliós paraszti magángazdaságok száma. 1949-1951 között a paraszti magán-gazdaságok apadását kétszeresen meghala-dó számban nőtt a tsz-tagság létszáma, ami - ekkor még - elsősorban abból eredt, hogy a földosztás után is saját birtok nélkül ma-radt vagy időközben tönkrement agrár-nincstelen és törpebirtokosi réteg mutatott affinitást a szövetkezetekbe invitáló-kény-szerítő agitáció iránt. De az országot jó-részt továbbra is a magángazdálkodók - és nem „a szocialista kollektívák" - látták el élelemmel.

Ezeknek az éveknek egy maradandó ho-zadéka volt. Maximálisan sikerült aláásni a személyi és tulajdonbiztonságot, a mun-kájából tisztességgel megélni remélő, an-nak értelmét és hasznát látó ember műve-lési gondosságát. Egyben - s ez már nem csupán az agrárnépességre vonatkozik -sikerült megingatni a társadalom döntő többségének a törvényesség és egyúttal bármilyen szintű vezetés iránti bizalmát.

Tejbeszolgáltatás Balinkán, 1951. Magyar Fotó: Bereth Ferenc

Rendőrnő. Biai Föglein István festménye,

1950 körül

labbi - gyakorta rosszabb minőségű - ré-szein jelölték ki.) Ugyancsak ezt szolgálta, hogy nem rögzítették előre a beszolgálta-tási, illetve az adóterheket. Nem a ter-més mértékéhez, hanem a hidegháborús állami tartalékolással megtoldva kalkulált elvonásszükséglethez igazították a sarcot. Akik ezt nem tudták teljesíteni, azokra az

A társadalmi közérzet ilyen irányú módo-sulását - a maguk módján - a korabeli rendőrségi, pártbizottsági „hangulatjelen-tések" is jelezték. Ezek szerint a társadalom egyre növekvő hányada került „az osztály-ellenség aknamunkájának hatása alá", vagy éppen „a kulákság és a klerikális reakció uszályába". Azaz, az államhatalom legkí-méletlenebb intézkedései sem voltak elég-ségesek ahhoz, hogy felszámolják a meg-hurcoltak egymás iránti szolidaritását. „Eredmény" legfeljebb abban mutatható ki, hogy a vizsgált években a szövetkezetbe tereiteket is jóval meghaladó arányban, mintegy 360 000 ember hagyott fel a hiva-tásszerű földműveléssel. A mezőgazdasá-got ily módon elhagyók számottevően hozzájárultak az 1951-ben felemelt, túlfe-szített gazdasági terv ipari programjának (részleges) megvalósításához. De ez is ke-vésnek bizonyult a teljesítéshez szükséges-nek ítélt 650 000 új munkaerő kiállításá-

hoz. A pótlásra két további forrást látott a pártvezetés. Egyfelől az aktív keresőkorú női népesség tömeges munkába állítását szorgalmazták. Ehhez gazdasági pressziót alkalmaztak. A „családfenntartó" bére-ket, bérkiegészítéseket megszüntették, így kényszerítették ki a nők munkába állását,

A termelőszövetkezetek szántóterülete megyénként, 1953. december 31.

Női kéményseprők Zója brigádja, Budapesten, 1951. Magyar Fotó: ifj. Kovács Lajos

Gyalogsági alakulat az április 4-i díszszemlén,

1954. Magyar Fotó: Bartal Ferenc

a „kétkeresős" családmodell létrejöttét. A másik módszer a gazdaságot felügyelő pártvezető Gerő Ernő - Szovjetunióból importált - találmánya volt. Megszervez-ték a börtönökben, internálótáborok-ban őrzött rabok munkába állítását. Mi-után Magyarországon 1950 és 1953 között 650 000 ember ellen készült ügyészségi vádirat, s ebből 390 000 esetben született elmarasztaló bírósági ítélet, volt kikből válogatni, akiket azután - az Államvédel-mi Hatóság erre „szakosodott" egységei-nek őrizete alatt - gyakorlatilag ingyen munkaerőként használhattak.

Mindez viszont egy más típusú problé-mahalmazt gerjesztett. A termelőszövetke-zeti szektor - melynek termelékenysége és hozama egyaránt alatta maradt az egyéni gazdaságokénak - megközelítően sem tudta pótolni a mezőgazdálkodással felhagyok távozásából eredő termékcsökkenést. Rá-adásul ugyanezen elvándorló tömeg - mely addig élelmiszer-önellátónak minősült -a továbbiakban az állami újraelosztás terhe-it növelve maga is ellátandóvá vált. Ez ok-okozati összefüggésként gerjesztette tovább az új ipartelepeken, a városokban már ak-kor is a napi életformához tartozó sorban állást és a hiányt, majd 1951 elejétől az élel-miszer-jegyrendszer újbóli bevezetését.

A fentiek következményeként ekkori-ban kezdett tömegessé válni Magyarorszá-

gon a hosszú távú ingázással összekapcso-lódó munkavállalás is. Az ennek kiszol-gálására rendszeresített „fekete vonatok" társadalmát egyformán tette próbára a csa-ládtól való tartós távollét és az új közegbe való integrálódás igénye-kényszere. Az öt-venes évek infrastrukturális fejlesztéssel is mostohán bánó beruházáspolitikája vaj-mi kevéssé vállalta a régi vagy akár új ipari települések, városok olyan léptékű lakás-, közmű-, közellátás-, szolgáltatásfejleszté-sét, amilyen mértékben azt az iparfejlesz-tés igénye által odarendelt munkavállalók emberi létfeltételeinek a biztosítása meg-kívánta volna. A hidegháborús fejlesztés főként a hadseregre, illetve a hadiiparra koncentrált. Erre fordították az állami költ-ségvetés egynegyedét. A viszonyszám érzé-keltetésére példa, hogy az első ötéves terv időszakában a katonai híradástechnika fejlesztésére két év alatt többet fordítottak, mint öt év alatt a posta egészére. A hadse-reg személyi állományának egy évi java-dalmazása többe került, mint amennyit öt év alatt az oktatási ágazatra összesen ál-doztak.

Nem volt különb az ipari munkásság helyzete sem. Miközben a terv állandó túl-teljesítését szorgalmazták, ez menetrend-szerű „normarendezéssel" párosult. Kö-vetkezésképpen ugyanazon - nyomott -bérért egyre többet kellett teljesíteni. De nem csupán az így létrejött ellenérdekelt-ség volt az oka annak, hogy - a hivata-los propaganda ellenére - egyre romlott a népgazdaság teljesítőképessége. Arra tö-rekedtek, hogy az „öntudatos és ideoló-giailag fejlett szakmunkásság" soraiból állítsák ki az új államigazgatás vezető tiszt-viselőit. Különösen a tanácsrendszer és a termelőszövetkezetek vezérkarát, valamint a rohamtempóban duzzasztott hadsereg tiszti állományát kívánták munkáskáde-rekkel feltölteni. így ugyanakkor vezényel-ték a szakmunkásság tízezreit a fentebb jelzett területekre, amikor szakértelmükre fokozott szükség lett volna az iparfejlesz-tési programok megvalósításához. A rend-

szer-mondhatni - önmagát fosztotta meg azoktól, akik a feszített iparosítási program teljesítésének szakmájuk szerinti beosztás-ban, illetve munkahelyen lehettek volna a letéteményesei.

Az 1946. évi stabilizációs bérszint ugyan a háború előtti nívó feléről indult, de a kö-vetkező két évben viszonylag jó ütemben emelkedett, s 1948-ra már a Horthy-kori bázis 90 százaléka volt az újjáépítési erőfe-szítések hozadéka. Fordulat következett vi-szont a kommunista hatalomátvétel után, s a következő négy évben egyre laposodó fizetési boríték párosult a pártdiktatúra ki-teljesedéséhez. Ennek mélypontja 1952 volt, amikor a bázisszint 66 százalékára, az 1947-es nívóra apadt a bérek átlaga, illetve vásárlóértéke. Ismételt emelkedés majd csak Nagy Imre - későbbi, 1953-1954-es -miniszterelnöksége idején következett, de az átlagos bérnívó még 1956 őszéig, a for-radalom kitöréséig sem érte el az 1938-as

standardot. Az adatsor az állami szektor-ban boldogulást kereső munkások és alkal-mazottak megélhetési viszonyait tükrözi. Hozzájuk képest 80-90 százalékos volt az önállóságukat megőrző paraszti gazdálko-dók, 75-80 százalékos a mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe lépett agrárnépes-ség és 65-75 százalékos az állami gazdasá-gok dolgozóinak életszínvonala. Mind-ezekből egyaránt leszámítható viszont a rendszer egy speciális „különadója". Ezek voltak az évtized fordulójától egymást kö-

vetően meghirdetett terv- és békekölcsö-nök kötelező felajánlásai. A munkás-, illetve alkalmazotti kategóriákban átlagosan egy-havi illetmény jegyzését várták el - kény-szerítették ki - az érintettektől, ami éves át-lagban azonnal újabb 8 százalék körüli bérapadást jelentett. Az értelmiségi vagy káderstátusban foglalkoztatottak esetében ehhez járult az a gyakorlat, hogy havi fize-tési borítékjukban egy-egy utalványt is ta-láltak, mely Lenin, Sztálin, illetve Rákosi Mátyás művei legújabb kötetének az átvé-telére jogosított, de ennek könyvárusi ér-tékét automatikusan le is vonták illet-ményükből. Az állandósuló nélkülözés közepette két privilegizált réteg említhető. Az egyik a magas szintű párt- és állami ap-

Az eladó leveszi a feles-legessé vált „jegyeskenyér" feliratú táblát a Rákóczi út-Lenin körút sarkán lévő üzletben, 1951. december. Magyar Fotó: Jónás Pál

A zsámbéki termelő-szövetkezet dolgozói békekölcsönt jegyeznek, 1951. október. Magyar Fotó: Kováts ö. Ferenc

Ötödik békekölcsön, 1954

"•milim mnimnmn

Bányász munkásfelvételi iroda Budapesten, a Lenin körúton, 1953. Magyar Fotó: Reismann Mariann

parátus volt: ennek tagjai rendelkeztek kivé-telezett jogosítványokkal a köznép elől el-zárt „különboltokban" vásárolni. A másik réteget a bányászok jelentették, akiknek a közárudáktól többnyire szintén elkülönített munkahelyi „bányászkantinok" árukészle-tével biztosítottak némileg jobb ellátást.

A kommunista pártegyeduralom min-den társadalmi létszférát maga alá gyű-rő (omnipotens) működtetése ugyanakkor a rendszer logikájából eredően gerjesztett egyre több területen és egyre gyakoribb „üzemzavart". Az igazgatási apparátusnak az 1946. évi B-lista utáni létszáma 128 000 főről 1953-ra 260 000 főre nőtt, azaz meg-duplázódott. De ez utóbbi garnitúra 80 százaléka nyolc általánost sem végzett, és további 10 százalékának is csak ez volt az iskolai végzettsége. Azaz, most már szinte minden vezető poszton a rendszer megbíz-ható - illetve annak tűnő - neofita tisztvi-selője ült, csakhogy ezek alig rendelkeztek bármifajta igazgatási ismerettel. Az ideoló-giailag preferált „népi", illetve munkás-káderek egy része még az írni-olvasni tu-dással is hadilábon állt. Ehhez társult a „káderforgó" rendszere, mert egy továb-

bi éberségi axióma szerint az osztályharcos terménybegyűjtés, illetve „a kulákság elleni harc" hatékonyságát rontja - különösen a falvakban - a rokonsági összefonódott-ság hálója. De ettől függetlenül sem volt kí-vánatos, hogy - ugyanazon helyen való tar-tósabb szolgálat esetén - az odavezényelt káder „betagolódjon a falu társadalmába". Szó se volt arról, hogy a hathetes vagy há-rom hónapos gyorstalpaló tanfolyamokon „kiképzett" káderek szabotáltak volna. Ar-ról már inkább lehet beszélni, hogy a szá-mos különböző „felsőbb helyről" befutó instrukciók özönét végigolvasni sem tud-ták, nemhogy a szerint intézkedni úgy, hogy közben a szintén elvárt napi, heti és havi összesítő jelentési kötelezettségnek is eleget tegyenek.

Ugyanezen új, helyi tanácsvezetőknek egyúttal - a hatósági respektust növelendő -részt kellett venniük az adóhátralékok be-hajtását végző rekviráló brigádok kiszál-lásain is. A tanácsigazgatási rendszer - dek-laráltan - a pártakarat érvényre juttatója volt, de ez helyi szinten nem jelentett mást, mint azt, hogy „mindenes cselédekké" degradálódtak, s mindent rajtuk kértek számon. Eközben, attól hogy egy adott ta-nácsi vezető nem saját szülőfalujában és nem saját rokonságának „söpörte le a pad-lását", vagy vitte el utolsó süldő malacát, tojó tyúkját „adóhátralék" fejében, hanem egy másik járásba áthelyezve, nagyon is jól tudta: szüleivel, rokonságával ugyanezt te-szi - kénytelen tenni - a helyére odavezé-nyelt apparátusbeli kollégája. Ez indukálta azután - legdinamikusabban éppen 1952-ben - a kádermenekülési hullámot, mind a tanácsokból, mind a szakigazgatási szer-vek alsóbb szintjeiről. A hagymázas ipar-fejlesztés munkaerőéhségét csillapítandó már az államigazgatás intézményeire is kiterjesztett munkaerő-toborzást kihasz-nálva tömegesen kérték „átirányításukat a termelésbe". Aki tehette, menekült az ap-parátusból. 1952-1953 fordulóján Rákosi ezt - és ennek a fonákját - volt kénytelen maga is megtapasztalni. Az MDP Központi

Vezetősége titkársági üléseinek egyikén az-zal állt elő, hogy egy héten belül toborozza-nak össze 250-300 megbízható nagyipari munkáskádert, akiket - hathetes felkészí-tés után - „be lehet állítani" azon községek élére, ahol a legrosszabbul állnak a terme-lőszövetkezetek szervezésével. Elképedésé-nél csak vértolulása volt nagyobb, midőn saját pártvezető társai többhetes késéssel arról tájékoztatták, hogy ez a kontingens kimerült: az ipari nagyüzemek - kiemelt káderstátusú - igazgatói azért apprehen-dáltak dolgozóik további „káderesítése" el-len, mert az újabb elvezénylések veszélyez-tetnék a gyárra kiszabott tervelőírások teljesítését. A kígyó a saját farkába hara-pott. Túl sok ember, túl rövid idő leforgása alatt kényszerült diszfunkcionális szerep-körbe, illetve a mindenütt ellenséget kere-ső éberségi hisztéria a rendszer sajátjának gondolt „kádertartalékát" is felfalta, el-használta. Az intézményesült irracionaliz-mus fél évtized alatt a rendszer egészét kezdte működésképtelenné bénítani.

Ebben a „mindenki gyanús" rendszer-ben a kvázi-minisztériummá avanzsált Ál-lamvédelmi Hatóság játszotta a hivatásos, intézményesített hóhér szerepét. A Péter Gábor vezette szervezetnek - hatalomszo-ciológiailag - megduplázódott a szerep-köre. Egyfelől mindennek utánajárt, amit a pártvezetés fórumain kivizsgálandónak ítéltek, illetve amin Rákosi közvetlenül raj-ta tartotta a szemét, amire utasítást adott. Másfelől viszont arra is volt az ÁVH-nak szabad kapacitása és - a diktatúra drilljéből eredő - „felhatalmazása", hogy saját sza-kállára tartson és vágjon rendet az aláve-tett népesség körében. Azaz, nem csupán „a párt ökle", a diktatúra funkcionális ro-hamosztaga feladatát látta el, hanem kont-roll nélkül garázdálkodni engedett zabo-látlan szabadcsapat is volt. Maguk az ÁVH beosztottjai voltak a legtájékozottabbak azt illetően, hogy milyen könnyen kerülhet bárki - még oly magas posztról is - kiszol-gáltatott őrizetesként épp az ő karmaik kö-zé. Különösen miután azt hányta a sze-

mükre Farkas Mihály - az MDP fegy-veres testületeket felügyelő főtitkárhe-lyetteseként -, hogy „nincs bennük kellő vadász-szenvedély", naponta hitték azzal bizonyítani „töretlen és megingathatat-lan párthűségüket", hogy kérlelhetetlen

Gerő Ernő feljegyzése Rákosi Mátyásnak 1951. július 23.

„Bizalmas! Rákosi Elvtársnak! Az ÁVH-információban (vasárnapi anyag) olvasom Molnár Józsefné kulákasszony esetét, aki óriási mennyiségű árut gyűjtött össze és dugott el a lakásán. Az esetet alkalmasnak tartom arra, hogy nagyobb zajt csináljunk belőle. Az elrejtett árumennyiség igen nagy. Az asszonynak sok a pénze, továbbá négy háza van. A férje ugyan-csak árurejtegetésért két évre van elítélve stb. Most, amikor feltehetően a parasztok rá fogják vetni magukat az ipar-cikk-vásárlásra, szükséges néhány vaskos esetet a megfelelő meg-torlással nyilvánosságra hozni. Az adott esetben pl. legalább tíz évre kellene ezt a kulákasszonyt elítélni teljes vagyonelkobzással, és azzal, hogy az elkobzott árut a község rászoruló lakosai között ható-sági áron osszák szét. Ez a mi oldalunkra állítaná a lakosság szegé-nyebb részét. A legközelebbi hetekben még néhány ilyen esetet kel-lene kifogni és nyilvánosságra hozni. Persze, ezeket a dolgokat nem szabad túlzásba vinni, mert a főkérdés most a falun mégsem ez, hanem a cséplés, a tarlóhántás és másodvetés, s főként a begyűjtés."

Kó András-Nagy J. Lampert: Levelek Rákosihoz. Maecenas, Budapest 2002. 43. old.

Elrejtett termény után kutatnak a rendőrök, 1951. március

A recski tábor őrei

Kitelepítettek Okány határában, 1952

kegyetlenséggel bántak el a - mindig fölös számban megtalálni vélt - „ellenséggel". Többek között azért is, hogy másnap ne-hogy ők legyenek vallatókból vallatottakká.

Az ÁVH intézte 1949-ben az ellenséggé nyilvánított Jugoszlávia határ közeli térsé-geiből mintegy másfélezer „megbízhatat-lan elem" kitelepítését - családtagjaikkal együtt. 1951 nyarán Budapestről és a nagy-városokból deportálták a Horthy-rendszer korábbi főtisztviselőit, katona- és csendőr-főtiszti karát, valamint az egykori földbir-tokosokat és gyárosokat: családtagjaikkal együtt számolva több mint 15 000 főt. A kitelepítések - különösen a fővárosból -azt a célt is szolgálták, hogy lakáshoz jut-

tassák a rendszer egyre duzzadó neofi-ta káderállományát, a minisztériumokba, a hadsereg, a rendőrség és az ÁVH tisztika-rába „kiemelt" funkcionáriusokat. Az el-lenségkeresési kampányokkal állandósított éberségi hisztéria a társadalom egészétől - a párttagokra is kiterjedően - vonta meg az ártatlanság vélelmét. Az ekkoriban 35 000 főre becsült besúgók segédcsapatát is fog-lalkoztató hatalom bármely szerve által el-lenségnek minősített személyek nemcsak aktív formában minősültek elkövetővé, hanem passzív, vétlen státusban is. Ha valakit „ellenséggé" nyilvánítottak, akkor nem csupán őt sújtotta a - perbeli bizonyí-tást is nélkülözhető - eljárás, hanem csa-ládtagja, munkatársa, barátja is „bűntárs-sá" válhatott, nevezett ellenség mivoltának fel nem ismeréséért és fel nem jelentéséért. A politikai rendőrség - Illyés Gyula fordu-latával élve - „önszorgalmú ebként" szol-gálta gazdáját, a párt vezetését. De ahhoz, hogy az intézményesített terror működjön a leghatékonyabban a szocialista rendszer mechanizmusában, az államgépezet szá-mos más ágazatának tevőleges közremű-ködése is nélkülözhetetlen volt.

A korábban már említett nevesebb sze-mélyiségeken túl mintegy félezerre tehető a további politikai perekben halálba kül-dött áldozatok száma. A „kulákság elleni harc" adminisztratív megtorló intézkedé-sei a rendszer saját klasszifikálása szerint ténylegesen 35 000-40 000 főt érintettek volna, de az ideológiavezérelt osztályhar-cos túlbuzgóság megduplázta a diszkri-mináltak ezen körét. Ha viszont azt vesz-szük figyelembe, hogy 1948 és 1953 között 400 000 parasztot ítéltek el „közellátási bűntett" címén - többnyire beszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, illetve adóhát-ralék miatt akkor nem nehéz kimu-tatni, hogy a meghurcolások négyötöde már nem a kulákokat, hanem a „dolgozó paraszti" kategóriába tartozókat sújtotta. 1951 elejétől 1953 májusáig a „kihágási bí-róság" jogkörével is felruházott rendőrség összesen 850 000 esetben szabott ki ki-

Pfitzner Rudolf visszaemlékezése a váci fegyházban töltött raboskodásáról

„Milyen volt a radikálisan megváltozott, embertelen, lelket romboló környezet, az ÁVH börtöne? Kisebb nagyobb különbségekkel kb. így zajlott le a letartóztatás, a vizsgá-lati fogság, az elítélés és a börtönélet. Általában éjjel történtek a letartóztatások. Ez volt a "Csen-gőfrász" ideje, amikor az emberek halálra ijedtek, ha késő este csengettek: mindenki az ÁVH-ra gondolt. A letartóz-tatottat lefüggönyözött autóval szállították az Andrássy út 60-ba, később a Fő utcára. Sem ő, sem hozzátartozói nem tudták, hová került. Már útközben gúny, durvaság és szitoközön zúdult az emberre. Nyomban ott elvettek tőle mindent és a hang durvasága egyre fokozódott. A cella - először általában magánzárka - maximum 4 x 2 méteres; a szürkére mocskosodott falak között egyetlen bútor: a fapriccs. A villany éjjel-nappal ég, az ablak helyén né-hány üvegtégla. A fal nedves, fűtés alig van. A koszt mini-mális, jóformán semmi tisztálkodási lehetőség. A szükség-letek elintézése körül mindennap ugyanaz a megalázó cirkusz: a rab kopogtat az ajtón, ha ki kell mennie. Az őr sokáig nem jön. Ha mégis benéz a »spionon«, a cirklin, hosszan szórakozik a rab kínlódásán, ahogy vizeletét vagy székletét próbálja visszatartani. Közben az őr káromkodik és gúnyolódik. Végre 1 -2 óra elteltével kiengedi a szeren-csétlent a vécére és ha még nem késő, szeme előtt foglya elintézheti szükségletét. Az alvást a kemény priccsen csak háton fekve engedik, kezét az agyonvékonyodott büdös takarón kint kell tartania; ha a fogoly ettől a »szabálytól« eltér, káromkodás, megalázás, mocskos szavak özöne a része. Napközben nem feküdhet, a priccsen csak ülni szabad, vagy fel-alá járkálhat - beleszédülésig - a cellában. A kihallgatások legtöbbször éjjel vannak, sokszor több nap egymásután, egész éjjel; órákig várakoztatják állva, arccal a falnak fordítva, bent, faggatás közben elvakító erős fénnyel világítanak a szemébe. Többszöri éjjeli kihall-gatás után (napközben nem aludhat a letartóztatott) a tes-ti-lelki kimerültség tünetei lépnek fel: fásultság, fáradtság; elviselhetetlenné női a kísértés, hogy mindent bevalljon, mindent aláírjon, végét szakítva a kínzásoknak. A kihallga-tás nyelve trágár, becsmérlő, megszégyenítő; lényegében fehér-fekete: amit a fogoly mond, azt azonnal klisékbe szorítják kb. úgy, hogy ha nem voltál kommunista, akkor magától értetődően fasiszta voltál. A gyalázkodó jelzők nem kímélik a hozzátartozókat sem. Fenyegetések csap-iák arcul fájóbban az őröknél, hogy őket is letartóztatják, megkínozzák: de a pofonok, a rúgások is mindennaposak.

Ha a rab csökönyös, jön a gumibottal verés és a »váloga-tottabb« eszközök alkalmazása. Ehhez előzetes »orvosi« vizsgálatot végeztetnek. Ha a veséd beteg, akkor ott nem vernek - csupán mindenütt máshol. A kihallgatások ideje hónapokig, esetleg egy évig is eltart.... Az itt néhány adattal érzékeltetett embertelenség folytató-dik a bíróságon. Az »orvos«, aki megkérdez, hogy megver-tek-e az ÁVH-n, ha igennel válaszolsz, azt mondja, hogy »jól tették-, ha nemmel, akkor azt, hogy »kár«. Tetűt találsz a zárkában és jelented. Levisznek a többiekkel együtt a fürdőbe, ott a borbély lenyírja, leborotválja egész szőr-zeted, de (utána, pl. meleg nyárban) nem fürödhetsz meg, hanem napokig jobban kínoz a bőrödre tapadó szőrtörme-lék, mint a tetű. A tárgyalás a jog paródiája. Zárt, csak néhány ÁVH-s tiszt van jelen és a kijelölt »ügyvédek«, akikkel nem beszélhetsz és akik a vádiratot sem látták. E sorok íróját Olti tanácselnök »tárgyalta« és ítélte el 13 társával együtt egy óra leforgásán belül. Az ítéleteket eleve az ÁVH szabta meg.

Utána jön a börtön, ahol a rab büntetését tölti. A váci fegy-ház ÁVH-s parancsnoka, Lehota István 1950-ben az őrök-nek értelem szerint ezt mondta: "Ezek itt mind grófok, bárók, katonatisztek, papok és egyéb fasiszták. Ezekkel nem kell elszámolni, ezek itt fognak megdögleni.« Az így instruált ávós legények ennek megfelelően viselkedtek a rabokkal, különösen az első évben (1950-1951) minden ok nélkül verték, sőt agyonverték a foglyokat. A börtön ávós »orvosa« többször kijelentette: »Én nem azért vagyok itt, hogy meggyógyítsam, hanem hogy a büntetés kitölté-sét lehetővé tegyem". Identitásodat elveszik; nincs neved, csak egy szám vagy. Éhezés éveken át, összezárva 24 órából 24-et 3-4 rabtárs-sal egy eredetileg magánzárkának épített kis cellában, érthetően pattanásig feszült hangulatban. Egyhangúság, várakozás a sovány ebédre, durva hangnem az őrök ré-széről, akik általában tegeznek, »fegyelmi« sötétzárkával, kurtavassal, ólmos lassúsággal múló napok. Lesoványod-va, testi-lelki erőben megfogyatkozva, továbbra is herme-tikusan elzárva a külvilágtól, számolva a napokat, órákat, perceket tavasztól őszig, ősztől tavaszig, remény nélkül, mint partra vetett hal, még a zárkatársra is gyanakodva: hátha besúgó...."

Fúveskert. IVáci rabok börtönvers antológiája az 1954-1956-os évekből.] (Szerk.: Pfitzner Rudolf. Kárpáti Kamill, Tollas Tibor ós Tóth Bálint) Stádium Kiadó, Budapest 1995. 145-146. old.

Kulák-per vádlottja. Apostag, 1952. július 24

sebb-nagyobb egyéb bírságot. 1950 tava-szától 1953 májusáig - három év leforgása alatt - összesen több mint egymillió bünte-tőeljárás megindítását kezdeményezték az ügyészségnél. A bíróságokhoz végül is ke-reken 650 000 vádirat érkezett, s ezen pe-rek 60 százalékában, 390 000 esetben szü-letett elmarasztaló ítélet. Ez nemcsak akkor tűnik soknak, ha - némi intuícióval - az egyénenként különböző munkás- vagy pa-rasztsorsot próbáljuk mögé képzelni. Ak-kor is sok, ha az esetenként szükséges hi-vatali (rendőri, ügyészi, bírói) munkarend időkoordinátáiba próbáljuk beilleszteni. Ehhez a fogalom jelentését megcsúfoló „igazságszolgáltatáshoz" Magyarország bí-róságainak büntetőtanácsai - a jelzett év-kör minden munkanapján - átlagosan na-pi 700 ügyet kellett tárgyaljanak úgy, hogy abból naponta 300 felmentő, 400 pedig el-marasztaló ítélettel kellett hogy végződjön.

Aligha volt véletlen, hogy eközben a büntetés-végrehajtás gépezete is akadozni kezdett. A futószalagon gyártott elmarasz-taló ítéletek kárvallottjaival sorra érkeztek a rabomobilok a börtönök beléptető zsilip-

Idézés „zslrbeszolgáltatás ügyben"

jéhez, de ott egyre kevésbé örültek az újabb transzportoknak. Azon településeken, ahol börtönök, fegyházak voltak - no meg a környező falvakban - 1952 tavaszán és nyarán közérdekű hirdetmények propa-gálták visszatérően a börtönőri állásokat. Ez a „smasszer-toborzás" azért volt szokat-lan, mert addig a különféle „ellenséges ele-mek" lakat alatt őrzése is bizalmi állás-nak számított. A dobraverés azt jelentette, hogy e területen is kudarcba fulladt a „megbízható népi káderek" felfedezésére specializálódott „káderkutató csoportok" erőfeszítése. Ez önmagában másodrendű szimptómája is lehetne annak, hogy „üzem-zavart" jelez a rendszer. Csakhogy időközben a tervutasításos iparirányítás tervgazdasá-gi anarchiába torkollott; a mezőgazdaság kollektivizálásának üteme messze elma-radt attól, amit Rákosi Mátyás ekkorra már post festa ügyletként szeretett volna elkönyvelni, és az államigazgatás intéz-ményrendszere is a működésképtelen káosz képét mutatta. 1952-1953 fordulójára már a kommunista pártközpontba érkezett jelen-tések alapján is ezt konstatálták, és hasonló értelmű tudósítások érkeztek Moszkvába is: nem Rákositól, hanem a kommunista rendszer kiépítését szemmel tartani Ma-gyarországra küldött szovjet „tanácsadó elvtársaktól".

A rendszerzavar zörejei - úgy tűnik -nem hallatszottak be a Duna-parti párt-központban székelő vezér, Rákosi Mátyás dolgozószobájába. 1952 tavasza számára azzal telt el, hogy - 60. születésnapja al-kalmából - az egész ország őt ünnepelte. A literátorok hozsannát zengő írásaikkal hódoltak a vezér előtt; üzemek, gyárak kollektívái születésnapi munkaversennyel, illetve szakmai profiljukba vágó gépek, be-rendezések miniatűr modelljeivel köszön-tették; „a dolgozó parasztság" szőttesekkel, agrártermékek népművészeti installálásá-nak garmadájával fejezte ki ragaszkodását „Sztálin legjobb magyar tanítványa" iránt, de még a (béke)papság is hozsannázott és imájába foglalta. „Hősi életútját" grandió-

zus kiállításon mutatta be a Munkásmoz-galmi Múzeum. Az országra szóló ünnep-lés ceremóniái fárasztóak voltak ugyan, de Rákosi nem mulasztotta el viszonozni „a magyar dolgozó nép feléje áradó sze-retetét és háláját". A jubilálás után ki-csit megpihenve, az állami és pártvezetés egyesítésére vonatkozó politikai bizottsági előterjesztést elfogadva, átvette a minisz-tertanács irányítását is. Az addigi miniszter-elnököt, Dobi Istvánt „felfelé buktatták", kinevezték a Népköztársaság Elnöki Taná-csa (NET) elnökévé, Rákosi Mátyás pedig

1952. augusztus 14-étől - pártfőtitkári tisztsége mellett - kormányfő is lett. Im-már formalizáltan is az ő kezében összpon-tosult a pártállami diktatúra irányításának minden jogosítványa.

1952 őszén és a következő év elején vi-szont sötét fellegek kezdtek gyülekezni a béketábor országainak égboltján, és emiatt újabb összetevővel gyarapodott az addig is sokirányú éberségi tematika tárháza. Sztálin romló egészségi állapota, valamint a tel-avivi szovjet követség ellen elkövetett bombamerénylet miatt Moszkvában hoz-záláttak egy - zsidó orvosok elleni - cionis-ta per előkészítéséhez. Ennek hatására az MDP Politikai Bizottsága is napirend-re tűzte a cionizmus elleni fellépés ügyét. Ugyanezt taglalta a Központi Vezetőség 1953. február 19-i ülésén Rákosi Mátyás. Az általa január elején letartóztatott addigi ÁVH-vezető, Péter Gábor ügyét úgy kom-mentálta, hogy 1950-től „Péterék már együtt dolgoztak a cionistákkal,... de nem fektet-tünk rá elég súlyt". A pártközpont - közép-szintű vezetőkig bezárólag - származás szerinti kimutatásokat kért a központi ál-lamigazgatás szerveinek káderösszetételé-ről, míg Gerő Ernő 1953. januári moszkvai látogatásáról visszatérve ez ügyben is újabb instrukciókat hozott magával. Ezt követő-en egy zsidó származású káderekre össz-pontosító tisztogatás indult. Vas Zoltánt, az Országos Tervhivatal vezetőjét kizárták a PB-ből és a komlói szénbánya irányításá-ra „száműzték". Leváltották és letartóztat-

ták Szirmai Istvánt, a Magyar Rádió Hiva-tal addigi elnökét. Ugyancsak tisztogatás kezdődött a pártközpont apparátusában és - Péter Gábor lefogásán túl - az Állam-védelmi Hatóságnál is. Ebben a sokadik „éberségi" kampányban összesen 80 letar-tóztatott személy közül 18-at ítéltek el. Bár ezúttal bírósági halálos ítélet nem szüle-tett, a számba vettek köréből két személy az őrizetbe vételt megelő-zendő menekült öngyil-kosságba, ketten a vizsgálati fogságban lettek öngyilko-sok, egyet pedig vallatás közben vertek agyon.

1953-ban ötéves jubileu-mához közeledett az 1948-as kommunista hatalomát-vétel. A fentebbi oldalakon elsősorban az ideológia-vezérelt akaratérvényesítés hatalom- és társadalom-szervezési ellentmondásait, a kíméletlen terroruralom működési mechanizmusát igyekeztünk bemutatni. Visz-

Diszúnnepség az Opera-házban Rákosi Mátyás 60. születésnapja alkalmából. Dobi István beszél, 1952. március 8. Magyar Fotó: Bartal Ferenc

Rákosi Mátyás arcképe. Csaki-Maronyak József olajfestménye. 1953

„Közhírré tétetik!"

„1952. március 7. Felhívja a Községi Tanács a lakosságot, hogy március hó 9-re, vasár-nap reggelre házát mindenki díszítse ki, az udvarát és utcát takarítsák el, házaikra a zászlót tűzzék ki, hogy méltóképpen ünnepelhessük Rákosi Elvtárs 60. születésnapját.

1952. március 20. Igazságügyi Minisztérium felhívja azokat a 38. évet meg nem hala-dott, katonakönyvvel rendelkező egyéneket, akik letartóztató intézet kötelékébe való felvételüket szeretnék kérni, azok a legrövidebb időn belül jelentkezzenek a Tanácsházán, ahol bővebb felvilá-gosítást kapnak."

Pest Megyei Levéltár Váci Osztálya. Váchartyán község dobolási könyve

szatérően oda lyukadtunk ki, miszerint a diktatúra még oly változatos eszközrend-szere is elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy a kommunista pártegyeduralom „bejára-tott", működőképes rendszerré szervesül-jön. A politikai voluntarizmus önmagát el-lehetetlenítő (kontraproduktív) jellemzője azonban csak az egyik felét teszi ki e korsze-let történeti tablójának. Ne feledjük el köz-ben a másik - ugyanilyen hangsúllyal felvil-

lantott - összetevőt. Azt, hogy a második vi-lágháború során elszenvedett megpróbálta-tások - materiális és humánerőforrás-vesz-teségek - után az új magyar államiságnak, illetve a benne élő társadalomnak jószerivel nem volt módja, nem volt kifutási ideje re-generálódni. A regenerálódás lehetőségének elmaradásában csak egyik hátráltató moz-zanat volt az országra mint háborús vesztes-re rótt jóvátétel. Erre viszont ráterhelődött két további hidegháborús hadisarc. Az egyik - 1948-1949-től kezdődően - a Tito Jugo-szláviája elleni frontország szerep, a másik pedig - 1951-től - a koreai háború kö-vetkeztében Magyarországra kényszerített és rohamtempóban megvalósítani követelt aktív háborús felkészülés volt. Ez a két extra hidegháborús kényszerpálya-összetevő, il-letve ezek rövid intervallumon belüli egy-másra torlódása önmagában is meghaladta az ország teherbíró képességét. Mindez ak-kor is figyelembe veendő, ha a többszörösen egymásra terhelődő kényszerpálya-összete-vők végsőleg ok-okozati viszonyban voltak a szovjet alávetettségben működtetett ma-gyarországi kommunista diktatúra korabeli jellemzőivel.

Május elsejei felvonulás Budapesten, a „baktérium-

háború" ellen tiltakozó transzparenssel, 1952

Művelődés- és kultúrpolitika

A háború után egymást követő két poli-tikai rendszerváltás értelemszerűen

hatással volt az irodalmi, kulturális életre is. A háborús évek áldozataivá lett al-kotók hiánya ellenére is egy valóban di-namikus „szellemi újjáépítés" jellemezte a kezdeti éveket. Az intellektuális szféra korábban csak mérsékelten fertőződött a fasiszta, illetve náci eszmékkel, s vele együtt tűnt el a Horthy-korszak irredenta, nacionalista lektűr vonulata. A másik pó-luson legalitáshoz jutottak ugyan a kom-munista művészek, literátorok, de többsé-gük középszerűsége csak egy - korántsem domináns - színfolttal gyarapította a há-ború utáni első évek kulturális közéletét. Sőt mi több, a kommunista diktatúra ki-építéséig rendelkezésre álló szűk fél év-tizedben, egy új tehetségek jelentkezésé-vel párosuló sokszínű, vitatkozó kulturális pezsgés volt a meghatározó.

A háborús évek veszteséglistáját - csak a nevesebbekből válogatva is - a literátorok vezetik. Bálint György, Radnóti Miklós, Sárközi György, Szerb Antal és az erdélyi Karácsony Benő az intézményesített zsi-dóüldözés áldozatai lettek, Szabó Dezső pedig éhen halt, miközben a körülzárt Bu-dapesten egy pincébe húzódva várta az ost-rom végét. Haláltábor és munkaszolgálat ritkította a képzőművészek sorát is: Ámos Imre, Goldmann György, Örkényi Strasz-szer István és a nagyváradi Tibor Ernő ve-szett oda. A földi pályáját ugyancsak kon-centrációs táborban végző Farkas István halálával nemcsak a festőművészet lett sze-gényebb, hanem az irodalmi közélet is. Az ő tulajdonában levő Singer & Wolfner a két világháború közötti magyar írók egyik legjelentősebb kiadója volt. Ugyanezen cég volt a gazdája az 1894-ben alapított Új Idők

című irodalmi hetilapnak. A lapot fél év-századon át szerkesztő egykori „írófejede-lem", az ekkor 82 éves Herczeg Ferenc tel-jes rezerváltságba húzódott. Lapja azonban megmaradt, s az új szerkesztők - Kassák Lajos, Benedek Marcell - tartalmában is új szellemiségű írásokkal töltötték meg azt, 1949-es megszűnéséig.

A képzőművészet különböző irányza-tokat reprezentáló, de egyaránt kvalitá-sos, „beérkezett" tagjai voltak Egry József, Czóbel Béla, Ferenczy Béni, Szőnyi István, Bernáth Aurél, Pátzay Pál vagy Barcsay Je-nő, s mellettük „a felszabadult kísérletezés" akkori fiataljai: Losonczy Tamás, Korniss Dezső, Anna Margit, Gyarmathy Tihamér, Somogyi József vagy a grafikus Szalay La-jos. A zenei életből Bartók Bélát az Ideigle-nes Nemzetgyűlés tagjai közé kooptálta ugyan, de már nem térhetett haza: New Yorkban halt meg 1945 szeptemberében. Dohnányi Ernő módszeres támadások nyo-mán szorult ki a művészeti közéletből, mígnem 1949-ben az emigrációt választotta.

Szerb Antal temetése, 1945

bánus szembenállását is oldani remélve. Ezt követte ősszel a Valóság, Szabó Zoltán és Márkus István szerkesztésében, önmeg-határozása szerint a „fiatal magyar értelmi-ség" szócsöve kívánt lenni, ahol „a magyar értelmiség sokféle típusa képviselve van, társadalmi eredet, foglalkozás, világfelfo-gás és pártállás tekintetében". Kommu-nista szerkesztő, Vértes György jegyezte ugyan az 1946-ban indult Forum című iro-dalmi-közéleti folyóiratot, de a szerkesztő-bizottság tagjai - Darvas József, Lukács György, Ortutay Gyula - mintegy leképez-ték a kormány koalíciós összetételét. A hat -vanas éveit taposó Kassák Lajos ifjú ko-rának század eleji lapalapítási hevülete töretlennek tűnt. A már említett Új Idők életben tartása mellett indította el 1947-ben a Magyar Művészeti Tanács folyóira-taként az Alkotást, és vele szinte egy időben a Kortárs című irodalmi és művészeti la-pot, mely utóbbit leginkább a szociálde-mokraták holdudvarába tartozó alkotók

Lukács György (1885-1971)

1902-től joghallgató Budapesten. 1906-1907-ben Berlin-ben tanult. Ott írt disszertációjáért 1909-ben bölcsész-doktori, 1942-ben a Der junge Hegel című monográ-fiájáért a filozófiatudományok doktora címet kapta. A Nyugatban és a Huszadik Században is publikált. 1911 -ig többnyire Berlinben, 1912-től - kisebb megszakí-tásokkal öt esztendőn keresztül - Heidelbergben élt. 1917 novemberében Budapestre költözött, egy év múlva belé-pett az akkor alakult KMP-be. 1919 márciusától a Vörös Újság egyik szerkesztője. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásától helyettes közoktatásügyi népbiztos, április 3-tól népbiztos, május-júniusban pedig a Vörös Hadsereg hadosztályának politikai biztosa volt. A bukás után az ille-gális KMP megszervezése céljával itthon maradt, de rövi-desen elmenekült az országból. 1930-ban ösztöndíjat kapott Moszkvába, ahol a Marx-Engels-Lenin Intézet munkatársa lett. 1931 nyarától újra Berlinben élt. 1933 márciusában visszatért Moszkvába, tudományos inté-zetek kutatójaként dolgozott. 1945 augusztusában tért vissza Magyarországra, a budapesti tudományegyetem tanára lett. 1948-tól az MTA tiszteletbeli, majd rendes tag-

Kodáiy Zoltán a Zene-művészeti Főiskolán, 1951. június 4. Magyar Fotó: Gink Károly

Kodály Zoltán viszont önjogon, addig szer-zett - és tovább őrzött - respektusával lett az elnöke mind az ekkor szerveződő Ma-gyar Művészeti Tanácsnak, mind pedig az immár nagy múltú Magyar Tudományos Akadémiának.

Nem indult újra a két - több mint fél év-százados múltra visszatekintő - felekezeti folyóirat, a Katholikus Szemle és a Protes-táns Szemle. Ugyancsak múlttá lettek a Horthy-korszak olyan reprezentáns folyó-iratai, mint a Szekfíí Gyula által szerkesz-tett Magyar Szemle, a katolikus konzerva-tivizmus védbástyájának tartott Magyar Kultúra, továbbá a Napkelet, de nem indult újra a század első felében irodalmi zsinór-mértéknek számító Nyugat sem.

Szinte az első pillanattól sokszínű iro-dalmi-művészeti közélet sarjadt újra a ro-mokon. A debreceni Ady társaság védjegye alatt már 1945 áprilisában megjelent a Ma-gyarok, amely a Nyugat igényességét kíván-ta folytatni, a korábbi évtizedek népies-ur-

Lukács György, 1945. MAFIRT-felvétel

ja, és az Akadémia elnökségé-nek is tagja lett. A forradalom napjaiban az MDP KV 1956. október 23-24-i ülésén bevá-lasztotta tagjai közé. 1956. október 26-án népművelési miniszternek nevezték ki. Október 30-ától részt vett az MSZMP Ideiglenes Szer-vezőbizottságának a munkájá-ban. November 4-én a jugoszláv követségre menekült. A szovjet hatóságok letartóztatták, Romániába vitették. 1957. április 11 -én feleségével együtt hazatérhetett, büntetőeljárás nem indult ellene. 1958-ban nyugdíjazták. 1965-ig belső emigrációban élt, csak Nyugaton publikált. 1967-től tagja lett az MSZMP-nek. 1968-ban a cseh-szlovákiai események hatására tanulmányt nyújtott be az MSZMP KB-nak; ebben a sztálinizmus igazi alternatí-vájának a szocialista demokráciát nevezte. A hatvanas évek második felétől 1971 -ben bekövetkezett haláláig A társadalmi lét ontológiájáról című művén dolgozott.

tudhattak magukénak. Illyés Gyula pedig Molnár Ferenc lányával, Sárközi Mártával élesztette újjá a népiek két világháború kö-zötti lapját, a Választ.

A felsorolt lapoknak két közös jellemző-jük volt. Miközben - a nemzeti-konzer-vatív irányzatosságot kizárva - tenden-ciájában mindegyikük valamely korábbi szellemiség folytatását kínálta, a gondolati-művészi kvalitást nyújtó írók zöme jósze-rével „csereszabatos" volt az egyes lapok számára. Az említett orgánumok hasábjain éppúgy, mint a budapesti kávéházak iro-dalmi törzsasztalainál különböző generá-ciók nagyon színes, tehetséggel áldott/vert csapata volt - még és már - jelen. A hatva-nasok évjáratát Heltai Jenő, Nagy Lajos, Füst Milán és Zilahy Lajos képviselte. Az akkori derékhadat Márai Sándor, Déry Ti-bor, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Kodolányi János, Németh László, Illyés Gyula, Igno-tus Pál reprezentálta. De ott sorakozott mögöttük a még fiatalabb nemzedék, Weö-res Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János - akik már húszas éveikben joggal nyerték el a Baumgarten-díjat - és kortár-saik: Ottlik Géza, Cseres Tibor, Örkény Ist-ván, Mándy Iván, Vas István vagy Hubai Miklós. Noha utóbbiak mindegyikét szíve-sen fogadták a fentebb sorolt irodalmi or-gánumok, maguk is nívós „nemzedéki" la-pot indítottak, Újhold címmel.

Azután következett a fordulat. A dikta-túra kiépülésének részeként épp úgy álla-mosították a művészeti életet is, mint ahogy arról már szó volt a gyárakkal, az is-kolákkal vagy az akadémiával kapcsolat-ban. Az újjáépítés időszakának említett fo-lyóiratai - melyek a szépirodalom mellett közéleti vitafórumot is jelentettek - 1948-1949 folyamán sorra szűntek meg. A to-vábbiakban a Csillag, az Irodalmi Újság és a Művelt Nép szolgálta a rendszerbe dresz-szírozott, párt-egyenirányított kultúraköz-vetítést. A könyvkiadók államosítása nyo-mán bármilyen műfajban csak olyasmi láthatott nyomdafestéket, amit a szigo-rúan pártos cenzúra megjelenni engedett.

Kassák Lajos író és felesége békásmegyeri otthonuk udvarán, 1946. június 5. MAFIRT-felvétel

A már életművet maguk mögött tudók egy része (Márai Sándor, Zilahy Lajos) épp úgy az emigrációt választotta, mint a pá-lyájukon még csak bejelentkezett fiatalab-bak (Kovács Imre, Szabó Zoltán, Cs. Sza-bó László vagy a grafikus Szalay Lajos). S velük mentek más művészek is: a háború utáni évek emblematikus filmjét (Valahol Európában) rendező Radványi Géza, vagy az emigrációban nemzetközi elismertséget szerző karmester, Solti György. Az itthon maradottak egy része maga hallgatott el, tanítást, fordítást, könyvtároskodást vál-lalva - vagy publikálási tilalommal gon-doskodtak elhallgattatásáról. Csak példa-képpen: a háború után volt úgy, hogy Weöres Sándornak évente több verseskö-tete is megjelent egymás után. Majd hét év szünet: 1955-ben gyermekversgyűjteménye láthatott napvilágot (Bóbita), hogy 1956-os válogatásának már a címe - A hallgatás tornya - is jelezze a közbenső időszak elné-míttatásának arányait.

Újhold. Címlap, 1946

Radványi Géza rendező és Somlay Artúr a Valahol Európában című filmforgatásán, 1947. szeptember 30. Magyar Fotó: Kozacsek Elek

A Magyar írók Szövetsége I. kongresszusának határozatai Budapest, 1951. április 30. (részletek)

„[...] A mai magyar irodalom elért sikereit elsősorban min-denekelőtt a Szovjetunió létének, a nagy Sztálinnak és a dicsőséges szovjet Hadseregnek köszönhetjük. A Szov-jet Hadsereg szabadította fel drága hazánkat s népünket és vele együtt évezredes szellemi börtönéből a magyar írók harcos szerszámát: a tollat is. Mióta csak magyarok élnek e földön, most első ízben vált szabaddá a művészet és benne a hagyományokban gazdag, nagyszerű jele-nünkben élő s jövőnkbe mutató magyar irodalom is.... A mai magyar irodalom tehát egyre sikeresebben halad előre a szocialista-realista irodalom felé, hűséggel és egyre sokrétűbben követve a szovjet irodalom példamutatását. Nem kétséges, hogy a magyar szocialista-realista irodalom is egész dolgozó népünk harcával egybeforrva, egyre ma-radandóbb értékű művekkel bizonyítja fölényét minden más irodalom felett. A magyar írók tudják és vallják: fejlő-désünk legbiztosabb s egyetlen iránytűje a Magyar Dolgo-zók Pártjának útmutatása, a Szovjetunió irodalmának pél-dája. Ha nem ennek az iránytűnek útján haladna a magyar irodalom: visszazüllene a burzsoá irodalom posványába.

A Kongresszus megállapítja, hogy A mai magyar irodalom elvileg és jelentős mértékben gya-korlatilag is leszámolt a kozmopolita, formalista, népelle-nes, burzsoá osztályérdekeket szolgáló álirodalommal;

leszámolt a l'art pour l'art és az „apolitikus" irodalom min-den ellenséget rejtegető elveivel, az üres burzsoá pszicho-logizálással, az érzelmeknek és szerelemnek pornográfiá-vá züllesztett ponyvájával; a kóros individualizmussal, a kispolgári anarchlzmussal, az irodalomban terpeszkedő arisztokratizmussal, a romboló soviniszta nacionalizmus-sal: tehát mindazzal a becstelen és művészietlen tényező-vel, amely a felszabadulás után Is gyakran ós nem lebe-csülendő veszélyességgel Igyekezett gátat vetni szocialista-realista Irodalmunk fejlődésének. [...] Kongresszusunk döntő eredményei közé tartozik, hogy rámutatott azokra a még sűrűn felbukkanó hibákra és hiá-nyosságokra, amelyek mai irodalmunkban a múlt burzsoá maradványaiként jelentkeznek. Ilyen a sematizmus, az arisz-tokratizmus, a kispolgári anarchizmus, a kozmopolitizmus és formalizmus különféle megnyilvánulási formái. [...] E hiányok leküzdése nélkül irodalmunk nem lehet olyan harcos, olyan leleplező erejű, olyan éber az ellenséggel szemben, mint amilyen irodalmat a magyar dolgozó nép az osztályharc e rendkívül éles szakaszán, a nagyon is feszült nemzetközi helyzetben és a békéért folytatott kemény harc tervéveiben irodalmunktól joggal követel...."

Magyar történeti szöveggyűjtemény. 1914-1999II. (Szerte.. Romsics Ignác) Osiris Kiadó, Budapest 2000. 45-48. old.

1949 után már nem csupán Kodály vált nemkívánatossá az akadémia élén, hanem a kritikai (nagy)realizmus kultúrfilozófiai megalapozásán fáradozó Lukács György sem volt elég pártosan szemellenzős kom-

Kónyl elvtárs, a Ganz Villamossági Gyár

sztahanovistája. Bán Béla olajfestménye, 1950

munista vezetőtársainak. Révai Józsefnek viszont külön minisztériumot szerveztek az ideológia kulturális aprópénzre váltásá-ra. Révai és első számú szolgálatvezetője, Horváth Márton végrehajtó hatalmi esz-közrendszerrel próbálták érvényre juttat-ni az egyedül üdvözítő stílusiránynak ki-kiáltott úgynevezett szocialista realizmust, a művészetek minden ágában. (Kortárs zsargonban ezt szocreálként rövidítették.) A feladatokat is kongresszusi határozatok rögzítették. Eszerint a kultúra hazai mun-kásainak a szovjet művészet példája és út-mutatása alapján, „lenini-sztálini értelem-ben veil pártossággal", osztályharcosan kell szolgálni „szocializmust építő hazánk vé-delmét és a nemzetközi békeharc teljes győzelmét". Ennek megfelelően született Rajk László kivégzését követelő program-

vers, óda Rákosihoz, Sztálint szekularizált istenként megjelenítő novella vagy éppen kantáta is. A sztahanovista élmunkás épp-úgy lett prózai művek főhőse, mint ahogy festmények központi figurája. A kollekti-vizált mezőgazdaság szimbolikus figuráivá tett traktoroslányokat - valamely közis-mert mű- vagy népdal szövegét lecserélve -„népművelő brigádok" által faragott alkal-mi rigmusok (csasztuskák) dicsérték.

Marx, Engels, Lenin és Sztálin „a mar-xizmus klasszikusainak" művei, valamint A Szovjetunió kommunista pártjának rövid története (amit a cím utolsó két szava nyo-mán „kratkij kursz" néven emlegettek) fo-lyamatosan árasztották el a könyvesbolto-kat, az üzemi, a párt és a szakszervezeti „kultúrfelelősök" bizományosi raktárait, olyan mennyiségben, hogy tárgyalt korsza-kunkban minden magyar állampolgárra jutott közülük legalább egy. A pártirányító „négyes fogat", Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, illetve Farkas Mihály külön-böző évkörökben közreadott „válogatott beszédei és cikkei" ennek ötödére rúgtak, „csak" mintegy kétmillió példányban ke-rültek forgalomba, hogy a különböző idő-tartamú gyorstalpaló káderképző tanfo-lyamokon, illetve az egyetemi oktatásban hasznosuljanak. Az 1948-ban alapított Kos-suth-díjjal ezekben az években jutalma-zott, s a rendszer által privilegizált literáto-rok - Benjámin László, Illés Béla, Kónya Lajos, Méray Tibor, Szabó Pál, Zelk Zoltán - művei sokkal inkább voltak udvari ke-gyencek dicshimnuszai, semmint kulturá-lis értékek hordozói. S még inkább azok a Sztálin-díjjal is kitüntetett Aczél Tamás és Nagy Sándor munkái.

A Rákosi-korszak szimbólumává lett - Mikus Sándor alkotta - nyolcméteres Sztálin-szobor tizenkét méteres talapzatra állítva magasodott a budapesti Dózsa György út fölé, hogy már a méretek is alattvalói érzületet indukáljanak mindazokban, akik az április 4-ei, május 1-jei pártállami ün-nepségekre kivezényelve elvonultak előtte-alatta. Jó kezű fiatal festőket, grafikusokat

is foglalkoztató külön dekorációs iparág szolgálta, hogy a különböző rendszerlegiti-máló tömeggyűléseken mindig kellő szá-mú - ma úgy mondanánk - óriásposzter álljon rendelkezésre országszerte Sztálin és Rákosi képmásaiból.

Kossuth-di]

A Sztálin-szobor a Felvonu-lási téren, 1953. május 1. Magyar Fotó: Papp Jenő

Közalkalmazotti iskola, 1949. október 1. Magyar Fotó: Bauer Sándor

Révai József

Révai József (1898-1959)

Az 1952-es olimpián győztes magyar labdarúgó-válogatott, a Népstadion-ban, 1953

A kulturális, szellemi élet általános jel-lemzője volt a sokféleség, a sokszínűség elvesztése, s eközben az eltömegesedés. A középiskolába járók száma közel két és félszeresére nőtt, a főiskolai és egyetemi

hallgatók száma megduplázódott. Száz-számra épültek - elsősorban falvakban és új ipartelepeken - „kultúrotthonok", s a rádió-előfizetők száma megnégysze-reződött. A korábbi ötödére redukálódott ugyan a Rákosi-korszakban a megjelenni engedett napi- és hetilapok száma, de azok példányszáma megtöbbszöröződött. A se-matikus, szocreál tömegirodalom éppúgy a társadalom rendszerbe szocializálását szol-gálta, mint a „tömegdal", s a hozzá szerve-zett, minden munkahelyre és településre ki-terjedő kórusmozgalom, vagy a tömegsport, amely - a hidegháborús harcra készség je-gyében - a diákság és a fiatalabb munkásré-tegek paramilitáris (félkatonai) felkészítését szolgálta. E téren kakukktojásnak tekinthető az ötvenes évek labdarúgó „aranycsapata" (Grosics, Buzánszky, Lantos, Lóránt, Bozsik, Zakariás, Budai II., Hidegkúti, Puskás, Ko-csis, Czibor), melynek tagjai egyszerre vol-tak istenadta tehetségek, vitathatatlan kö-zönségbálványok és a rendszer kegyeltjei, mivel akkoriban egyedül ők képviseltek „hungaricumként" világmárkát Keleten és Nyugaton egyaránt.

Az eltömegesedés közepette végbemenő színvonalesés közvetett - de nagyon jel-lemző - példája, hogy az átnevelés hivatali központjának tekinthető Oktatási Minisz-térium munkatársai számára az ötvenes évek első felében a munkaidő lejárta után helyesírási tanfolyamokat rendszeresítettek. A Népművelési Minisztérium pályázatot írt ki a szocialista munka - illetve munkás -optimizmust sugárzó megjelenítésére. Ez sem látszott sokat segíteni, mire - egy meg-jelent próbálkozás tanulságait számba vé-ve - iránymutató kiskátét adtak közre „a pozitív hős megteremtésének útja" cím-mel. Eközben Madách Imrének Az ember tragédiája vagy Bartók Bélának A csodála-tos mandarinja kitiltatott a magyar szín-házak repertoárjából, Aba Nóvák Vilmos-nak a szegedi hősök kapuját díszítő - az első világháborús áldozatoknak emléket állító - freskóját pedig egyszerűen bevakol-ták. Nemcsak az ellenségesnek minősített

Budapesten született kispolgári családban. Egyetemi tanulmányai után banktisztviselő-ként dolgozott. 1918 novemberében részt vett a KMP alapító ülésén, majd a Vörös Újság munkatársa lett. A tanácsköztársa-ság idején a budapesti Központi Munkás-és Katonatanács tagja volt. 1919 őszén Bécsbe emigrált. A KMP 1925-ös I. kong-resszusán Bécsben a titkárság vezetőjévé

választották. 1930. december 31 -én Magyarországon letartóztatták és három és fél év fegyházra ítélték. 1934 januárjában a Szovjetunió-ba emigrált. 1944. november 7-én tért haza Magyarországra, a Nem-zetgyűlés kommunista frakciójának vezetője lett. 1945 márciusától 1950-ig a Szabad Nép főszerkesztője. 1949-1953 között népművelé-si miniszter. 1953 júniusában kimaradt a PB-ből. 1953. július-1958. november között az elnöki tanács helyettes elnöke. Az MDP KV 1956. júliusi ülésén ismét PB-taggá választották. 1956 októberében Moszk-vába menekült. 1957 tavaszán - egyedül a Moszkvában tartózkodó elmenekült régi vezetők közül - hazahívták, hogy tanácsadóként segítse az MSZMP IIB munkáját. Álláspontja több ponton ütközött Kádáréval, de az MSZMP 1957. júniusi országos értekezletén „elfo-gadta a többségi álláspontot", így ismét KB-taggá választották. Emellett 1959. augusztusi haláláig az Elnöki Tanácstagja maradhatott.

alkotókat, irányzatokat tették indexre, hall-gattatták el, hanem a rendszer számára „domesztikálható" művészek (alkotások) egy részét is nemkívánatosnak bélyegezték, ha úgy találták, hogy nem a szocreál pártos receptje vezette tollúkat, ecsetjüket, véső-jüket. Ennek lett - egyik - következménye, hogy József Attilát ugyan „proletárköltő-ként" könyvelték el, csak éppen költészeté-ből nem kértek.

A szocialista realizmus kultúrpolitikai elvárása egyfelől az volt, hogy egy - nem tudni, mikor elérendő - édenkert állapotot már az akkori mindennapok „valósága-ként" jelenítsenek meg, másfelől pedig, hogy az „éleződő osztályharc" aktuálpoliti-kai tételét követve angyalok és ördögök, a jó és a gonosz végletes szembeállítását ábrázolják. S mindazok, akik ezen irány-mutatásnak megfelelni próbáltak, a meg-rendelőtől magától, a kultúrpolitika irá-nyítóitól (is) megkapták a - szintén elítélő -„sematikus" minősítést. A rendszer számá-ra valóban tömeges „ellenkultúra", a hitélet visszaszorítását nemcsak különböző admi-nisztratív intézkedések szolgálták. A falu-si vasárnapi istentiszteletek, misék idején rendszeresen kommunista mozgalmi dalo-kat harsogtak a közérdekű helyi hírek köz-zétételére szolgáló - a tanácsházákról mű-

Barcsay Jenő anatómiát oktat, 1956. február 16. Magyar Fotó: Zinner Erzsébet

ködtetett - hangszórók, vagy a közeli gép-állomás ekkorra berendelt traktoraival vet-ték körül a templomokat, és dübörögve já-ratták azokat az egyházi szertartások ideje alatt.

A Rákosi-korszak kulturális életét - váz-latosan - megidézve, dilemmát okoz a ma-napság is hallható „közben születtek jó művek is" ellenvetés. Igaz, ezek is annak a kornak a termékei, noha nem illeszked-tek a szocreál ideológiai-politikai kánonjá-ba: sőt mi több, éppen hogy a trendet, a „szocialista irrealizmust" opponálták. Ezen évek terméséből például Déry Tibor, az 1947-ben közreadott Befejezetlen mon-dat után a Kossuth-díjjal elsőként jutalma-zottak közé tartozott. Az 1952-ben megje-lent Felelet miatt viszont - mely, úgymond nem volt kellően osztályharcos - Révai ideológiavezérelt szűklátókörűsége „társ-utasnak" visszaminősítve tette a szerzőt kultúrpolitikai páriává. A Barcsay Jenő rajztolla alatt született Művészeti anatómia - amelyet szintén a fentebbi díjjal jutal-maztak - mindmáig kurrens, időtálló alko-tás, csak azt nem tudjuk, hogy mi minden maradt ki végérvényesen a művész életmű-véből amiatt, hogy eközben a modellül szolgáló hullák „beszerzésére" kellett idejét fecsérelnie. Mi minden veszett el végleg társadalmi önismeretünk számára azzal, hogy a 20. század derekának egyik legem-patikusabb korkép - és kórkép - diagnosz-

Falusi asszonyok „néprádió"-t hallgatnak, 1951. január. MTI Fotó

Bibó István (1911-1979)

Bibó István. MTI Fotó

Budapesten született. A szegedi egyetem jogi karán diplomázott. 1933-1934-ben Bécsben, 1934-1935-ben Genfben tanult állami ösztöndíjjal. A harmincas évek végétől a szegedi, majd a kolozsvári egyetemen tanított. A német megszállás alatt miniszté-riumi állását felhasználva zsidók mentését segítette: menleveleket állított ki részükre. 1945 februárjától hivatalt vállalt az Ideiglenes Nemzeti Kormány Belügyminisztériumában. 1946 júliusától 1950-ig a Szegedi Tudományegyetem tanára. 1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1946 és 1949 között a Kelet-európai Tudományos Intézet tanára, majd elnöke. 1950-től minden tisztségéből eltávolítva, könyvtárosként dolgozott a budapesti Egyetemi Könyvtárban. 1956. október 31 -tői részt vett az NPP újjászervezésében. November 3-án államminiszterré nevezték ki Nagy Imre koalíciós kormányába. November 4-én Tildy Zoltánnal együtt tárgyalt a megszálló szovjet csapatokkal. 1957 elején írta Ma-gyarország és a világhelyzet című tanulmányát, mely Londonban meg is jelent. 1957. május 23-án letartóztatták, a Legfelsőbb Bíróság élet-fogytiglani szabadságvesztésre ítélte. Az 1963. évi amnesztiával szabadult, majd a KSH könyvtárában dolgozott. Nyugdíjas évei alatt külföldön jelentette meg nagyobb munkáját, itthon csak kisebb íráso-kat publikálhatott. 1979. május 10-én halt meg Budapesten. Temetése az ellenzék különböző áramlatainak első nyílt fellépése volt.

Könyvnapi plakát, 1951

táját, Bibó Istvánt hallgatásra kárhoztat-ták? Mennyivel maradt szegényebb a ma-gyar filozófiai gondolkodás azáltal, hogy ezekben az években Hamvas Béla munka-táborbeli raktárosként tengődött? Mennyi silányság került celluloidszalagra a fen-tebb már említett Valahol Európában és az 1955-ben elkészült, Fábri Zoltán rendezte

Körhinta című film között, ahol a korszak számos tehetséges színésze és rendezője valóban művészi értéket teremthetett volna?

íróasztalfiókokban, műtermek árnyé-kos zugaiban persze így is fennmaradtak a másképp gondolkodás és a másképp lá-tás produktumai. A „dúvad állam" elleni poétikus sikoly volt Illyés Gyula Egy mon-data zsarnokságról című versfolyama. Ugyan-ezen években vetette papírra Pilinszky Já-nos a rettenet elleni fohászát, Apokrif cím-mel. Még azt is mondhatnók, hogy ezek különben meg sem születtek volna, hiszen mindkettőnek Rákosi terroruralma volt „a múzsája". S persze - a kötelezően irány-zatos penzumokon kívül - festők, szob-rászok is alkottak majd minden évben maradandót. Ferenczy Béninek többek között éppen Pilinszkyrő\ formázott port-réja, Szőnyi István Malomudvara, Bernáth Aurél Balatoni tája vagy - más műfajban -Kodály Zoltán Zrínyi szózata teremtette és őrizte ezekben az években is azt, ami a fe-jezet tematikája: a kultúrát - a kultúrpoli-tika ellenére.

Töröcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című film plakátján

Nagy Imre és az „új szakasz" politikája, 1953-1954

Sztálin 1953. március 5-én meghalt. Három nap múlva a magyar ország-gyűlés törvénybe foglalta „halhatatlan

emlékét". A hónap közepén a parlament módosította a választási törvényt, majd ki-írták az országgyűlési választásokat. 1949-es megalakulása óta először hívták össze a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsát, mely április elején közzétett fel-hívásában arra buzdította a lakosságot, hogy támogassa és kövesse „egy emberként a Magyar Dolgozók Pártját, népünk bölcs vezérét, Rákosi Mátyást!" Minden válasz-tókerület listájának ő állt az élén, utána -a hatalmi reputáció sorrendjét is tükrözve - Gerő Ernő és Farkas Mihály honvédelmi miniszter következett. Az MDP ideológiai folyóirata, a Társadalmi Szemle „A dolgozó nép választási számvetése" címen közzétett propagandaanyaga a kampányszónoklatok vezérfonalául is szolgált. A szöveg a földi paradicsom megvalósulásaként értékelte

Farkas Mihály (1904-1965)

Az 1920-as években a csehszlovákiai kommunista párt ifjúsági mozgalmába kapcsolódott be. 1936-1937-ben részt vett a spanyolországi polgárháborúban. Ezután Moszkvában a Kommunista Ifjúsági Inter-nacionálé másodtitkára. 1945 májusától az MKP XV Titkársága, majd a Politikai Bizott-ság tagja lett; ő felügyelte pártja részéről a hadsereget és a rendőrséget. 1948-ban tagja lett a közös MKP-SZDP PB-nek és a Közös Szervezőbizottságnak. 1948-tól honvédelmi miniszter. 1951 áprilisában ő ve-zette a letartóztatott Kádár János, Kállai Gyula, majd Péter Gábor ügyében az MDP PB vizsgálóbizottságát. 1953. júliusban min-

Magyarországnak az előző választások óta eltelt éveit, és Rákosit idézve prognoszti-zálta: hazánk további fejlődésében „az ég-bolt a felső határ". Az éppen lezárult parla-menti ciklus időszakában intézményesült

den pozíciójából elmozdították. 1956 márciusá-ban kizárták a pártból, és hon-véddé fokozták le. 1956. októ-ber 13-ától fiá-val, Vladimírral együtt letartóztatásban volt. 1957-ben március 23-án hat évre ítélték, majd április 19-én újratárgyalták ügyét, és jogerősen 16 évi börtönbüntetéssel sújtották. 1960 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadult, 1965 decemberében halt meg Budapesten.

Farkas Mihály, 1950 körül. Várkonyi László felvétele

Sztálin haláláról emlékeznek meg a munkások az Óbudai Hajógyárban, 1953. március 9. Magyar Fotó: Mező Sándor

Rákosi Mátyás az öt köszöntő úttörőkkel

a budapesti választási nagygyűlésen,

1953. május 10. Magyar Fotó: Papp Jenő

- minden létszférát átható - irracionalitás és justizmord immár normává magaszto-sult. Ezt a halmozott rendszerhazugságot kellett igazolnia az 1953. május 17-én meg-tartott szavazásnak is. A közzétett eredmé-nyek - a rendszerlegitimáló elvárásoknak megfelelően - a Népfront-listák 98 százalé-kos támogatottságáról tudósítottak.

A társadalom szabadlábon lévő hánya-dának szinte maradéktalan támogatásáról kimutatott voksolás után, 1953. május vé-gén Rákosi Moszkvába sietett, hogy szemé-lyesen tegyen jelentést a sajátjaként el-könyvelt újabb „sikerről". A Sztálin halála nyomán trónutódlási harcba bonyolódó szovjet pártelnökséget azonban nem iga-zán tudta meghatni az „elsöprő választási győzelemmel". Ehelyett - J. Kiszeljov bu-dapesti szovjet nagykövet, valamint V. Boj-ko, a szovjet titkosszolgálat magyarországi főrezidense jelentései alapján - az ország katasztrofális helyzetével szembesítették. Ha Rákosi ezt nem a Kreml uraitól hallja, akkor - stílszerűen - bizonyára „ellenséges imperialista ügynökök hazug rágalomhad-járataként" értékelte volna. így viszont még azt a felszólítást is meg kellett szívlel-nie, hogy (az egyidejűleg betöltött) pártfő-titkári és kormányfői tisztségei egyikéről

mondjon le. Hazatérése után, az MDP tit-kárságának 1953. június 3-i ülésén tárgyal-ták meg az új moszkvai helyzetértékelést -pontosabban annak Rákosi saját szája íze szerint szelektált változatát. Ennek alapján a testület csak apróbb módosításokat látott szükségesnek.

A szovjet pártvezetés az instrukcióit sza-botáló álláspontról értesülve rendelt az-után a Kremlbe június közepére egy ma-gyar pártdelegációt, amelynek összetételét is meghatározták. (A legszűkebb vezérkar, a négyes fogat két tagja, Farkas Mihály honvédelmi miniszter és az ideológiai-kul-turális területet irányító Révai József nem volt a meghívottak között.) A szovjet pre-zídium tagjai leginkább Rákosit támadták. Egyfelől okkal, mert itthon még úgy-ahogy működött az ország katasztrofális helyze-tének sikerpropagandával történő elken-dőzése, Moszkvában viszont sokkal több információ állt rendelkezésre arról, amit a fejére is olvastak: „kalandorsága tönkre-teszi az államot". Másfelől viszont egy hangsúlyos zsidóellenes vonulata is volt Rákosi pellengérre állításának, s azt is sze-mélyesen neki rótták fel, hogy „a pártban a zsidók elnyomták a nem zsidókat". (Ez lehet a magyarázat arra is, hogy Révait és Farkas Mihályt miért hagyták ki eleve a Moszkvába hívottak közül.) A legszembe-tűnőbb visszássága viszont mégiscsak az volt a tárgyalás egészének, hogy a szovjet pártelnökség a példátlan megleckéztetés ellenére sem kívánta eltávolítani Rákosit, hanem - mintegy utolsó figyelmeztetés mellett - „csapatmunkára" szorítani. Erre vonatkozó direktívájuk úgy szólt, hogy Rá-kosi Mátyás maradjon az MDP vezetője, és „a magyar" Nagy Imre legyen a minisz-terelnök, miközben az utóbbi funkciónak - az ekkori szovjet pozicionális erőátcso-portosításhoz illeszkedve - a korábbinál nagyobb súlyt kell kapnia az ország irányí-tásában.

A másodszor is megbírált Rákosi ezúttal okulni látszott a reá zúdított dörgedel-mekből. Az MDP Központi Vezetőségének

Nagy Imre (1896-1958)

Kommunista politikus, miniszterelnök, az MTA tagja. Refor-mátus parasztcsaládból származott. 1912-ben saját elha-tározásából elhagyta a kaposvári gimnáziumot, és gép-lakatos segédnek állt. Az első világháború alatt az orosz fronton harcolt 1916-tól 1918-ig, ekkor fogságba esett. Az orosz polgárháború kezdetén belépett a Vörös Hadse-regbe és a bolsevik pártba. 1921 -ben visszatért Magyaror-szágra. 1925-ben belépett az akkor alakult Magyarországi Szocialista Munkáspártba. 1921 elejétől 1927-ig megszakí-tásokkal mintegy 3 évet töltött börtönben politikai okok miatt. 1930-tól 1944 novemberéig a Szovjetunióban élt. 1936-ban kizárták a pártból és elbocsátották munkahelyé-ről. 1939-ben visszavették a pártba. 1941 -ben belépett a Vörös Hadseregbe, de nem került harcoló alakulathoz. 1944 őszén kidolgozta a magyarországi földreform tervét, november 4-én moszkvai magyar kommunisták első csoportjával tért haza. Tagja lett az MKP Központi Vezető-ségének. 1944 decemberétől a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja és az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztere. 1945. március 15-én ő hirdette ki a földosztásról szóló rendeletet. 1945-1946 fordulóján öt hónapon át belügyminiszter. 1947. szeptem-ber 16-án az országgyűlés elnökévé választották. Ezt a posztot 1949 júniusáig töltötte be. 1949 augusztusában „opportunista, szövetkezesítés elleni nézetei miatt" kizár-ták a Politikai Bizottságból. A gödöllői Agráregyetem rekto-ra lett. 1950 decemberében „önkritikát gyakorolt", ezután élelmezésügyi, majd begyűjtési miniszterré nevezték ki. Új-ra a Politikai Bizottság tagja lett. 1953-ban agrártudományi tanulmányaiért az MTA rendes tagjává választották. 1953. július 4-én miniszterelnökké nevezték ki. A Parlamentben elmondott beszédében új szakasz kezdetét hirdette meg. 1954-ben megkezdte a koncepciós perek felülvizsgálatát.

Nagy Imre, 1953. Magyar Fotó: Mező Sándor

1955 áprilisában Rákosi átme-neti megerősödését követően leváltották, kizárták a Központi Vezetőségből. December 3-án az MDP-ből is kizárták. Az SZKP „desztalinizáló" XX. Kongresszusa 1956 tavaszától a magyar közéletben ennek el-lenére Rákosi lehetséges alter-natívájaként tartotta számon, de utóbbit Moszkva 1956 nyarán Gerő Ernővel cserélte le. Nagyot 1956. október 13-án visszavették a pártba. Októ-ber 23-án a tüntető diákok egyik követelése a kormányba való visszatérése. Másnapra virradóra ismét miniszterel-nökké nevezték ki. Október 31 -tői az MDP utódjaként meg-alakuló MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának a tagja volt. November 1 -jén kormánya bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, és semlegesnek nyilvánította az országot, egyben az ENSZ-hez fordult segítségért. November 4-én hajnalban drámai hangú rádióbeszédben jelentette be a második szovjet beavatkozást, majd munka-társai egy részével - a Belgrád által felajánlott menedékjog-gal élve - Jugoszlávia budapesti követségére távozott. November 21 -én - megszegve a jugoszlávokkal történt megállapodást - innét rabolták el családjával és munkatár-saival együtt Nagy Imrét és deportálták őket a romániai Snagovba. Többszöri felszólítás és erős politikai nyomás ellenére sem volt hajlandó aláírni a lemondását és elismerni Kádár János kormányát. 1957 áprilisában már letartózta-tottként szállították vissza Romániából. 1958. június 9. és június 15. között zárt tárgyaláson halálra ítélték. Az ítéletet másnap végrehajtották. 1989. június 16-án a végtisztessé-get is megadva temették végső nyughelyére.

1953. június 27-i ülésén elmondott beszé-de majd hogy nem szó szerinti „beisme-rő vallomás" volt mindazon dehonesztáló passzusokat illetően, amelyeket a moszkvai tárgyalás jegyzőkönyve rá vonatkozóan rögzített. Egyebek mellett azt is kipréselte magából, hogy „én vezettem az Államvé-delmi Hatóságot. Ezzel kapcsolatban bele-avatkoztam az ügyek vitelébe, beleszóltam abba, hogy kit tartóztassanak le, kit bántal-mazzanak, kit hogyan ítéljenek el". Ez az

önkritika azonban nemhogy az ország nyilvánossága elé nem került, hanem még az MDP-tagok szélesebb köre számára is ismeretlen maradt. A hallottak éppúgy sokkolták a Központi Vezetőség tagjainak többségét, mint ahogy nem várt hidegzu-hanyként érte a hasonló tartalmú pellen-gérre állítás Rákosit, moszkvai „feljebb-valói" színe előtt. Megrettentek attól, hogy az - határozattá formálva - nyilvánosságot kapjon. Nemcsak Rákosi, hanem pártveze-

A Kozponti Vezetőség határozata a párt politikai irányvonalában és gyakorlati munkajában elkövetett hibákról, s az ezek kijavításával kapcsolatos feladatokról 1953. junius 27-28. (A dokumentumot csak 32 évvel később, 1985-ben hozták először nyilvánosságra.) (részletek)

„A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tel-jes ülése megállapítja, hogy az utóbbi évek folyamán a párt vezetése, élén Rákosi Mátyás elvtárssal, politikai irányvonalában és gyakorlati munkájában komoly hibá-kat követett el. E hibák kedvezőtlenül hatottak ki a lakos-ság, s nem utolsósorban a munkásosztály életszín-vonalára, lazították a párt viszonyát a munkásosztállyal, megrontották általában a párt, az állam és a dolgozó tömegek viszonyát és súlyos nehézségeket okoztak a népgazdaságnak.. . .

Megszédülve a gazdasági téren elért komoly sikerektől, a párt vezetése a II. kongresszusnak túlzott ütemű iparosí-tási politikát javasolt. Ennek folyamán a II. kongresszus [1951. február] a gazdaságpolitikában helytelen irányvo-nalat állapított meg. . . . Túlfeszített volt a gyáripar felemelt ötéves terve is ...

A túlzottan gyors ütemű iparosítás, s mindenekelőtt a nehézipar és a honvédelmi ipar túlzottan gyors fejlesz-tése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztésének elhanyagolása és a mezőgazdasági termelőszövet-kezetek s az állami gazdaságok fejlesztésének túlzott üteme, a lakosság szükségletei kielégítésének elha-nyagolásához vezetett. Szerepet játszott ebben a fegy-veres erőknek a szükségesnél nagyobb és gyorsabb ütemű fejlesztése, valamint az államapparátus felduz-zasztása is. . . .

Az összes elkövetett hibák és tévedések egyik fő forrása: a kollektív vezetés hiánya, a kollektív helyettesítése sze-mélyi vezetéssel, holott nyilvánvaló, hogy a kommunista pártban a kollektív vezetés az egyedül helyes vezetési módszer. A személyi vezetés személyi kultusszal és a párt, valamint a népi demokrácia fejlődésére káros vezér-kedéssel párosult. A kollektív vezetés helyettesítéséért személyi vezetéssel, s az ezzel párosuló személyi kultusz elterjedéséért elsősorban Rákosi elvtárs a felelős. Vezér-kedés és nagymértékű személyi kultusz folyt a hadsereg-ben is, ahol az a vezetésben a hadseregnek a népgazda-

ság teherbíró képességére való tekintet nélküli túlzott fejlesztési irányzatával párosult. Ezért elsősorban Farkas Mihály elvtárs felelős.

... Valójában a vezetés klikkszerű volt és mindössze négy elvtárs - Rákosi, Gerő, Farkas, Révai elvtársak - kezében összpontosult....

A kollektív vezetés helyettesítése személyes vezetéssel és a személyi kultusz azonban nemcsak a felső vezető káde-rek kifejlődését és a felső vezető kollektíva kialakulását akadályozta, hanem általában is fékezte a káderek fejlődé-sét, új, tehetséges, párthű káderek felszínre kerülését az egész pártban, a tömegszervezetekben, sőt az áUami munkában is... .

A gazdaságpolitikában elkövetett súlyos hibákért elsősor-ban Gerő elvtárs felelős, mert túlnyomó részt ő irányította a gazdasági munkát a pártban és állami vonalon is. A gaz-dasági munkának egy személy kezében való túlzott össz-pontosítása helytelen és káros volt . . . . A hibák elkövetését nagymértékben elősegítette a párt sú-lyos elmaradása ideológiai és elméleti téren.... Az ideoló-giai kérdéseket, amelyek döntő fontosságúak a párt fejlő-dése, egész politikája, a káderek fejlődése, a kommunisták és a nép nevelése szempontjából, a párt vezetése szinte al-bérletbe adta egyetlen elvtársnak - Révai elvtársnak -, aki éveken keresztül monopolhelyzetet foglalt el az ideológia területén.... A párt súlyos elmaradásáért ideológiai téren ily módon elsősorban Révai elvtárs felelős. Helytelen módon vezette a párt, és személyesen Rákosi elvtárs az Államvédelmi Hatóságot, helytelen volt, hogy Rákosi elvtárs közvetlenül utasításokat adott az Állam-védelmi Hatóságnak arra, hogy hogyan nyomozzon, kit tartóztasson le, utasítást adott letartóztatottak fizikai bán-talmazására, amit a törvény megtilt. Emellett Rákosi elv-társ utasításai több esetben helytelenek voltak és meg-nehezítették az igazság felderítését. A párt vezetése annyiban is leszűkítette az államvezetést, hogy a Minisztertanácsot, amelynek feladata az összes államügyek intézése, helyettesítette a Minisztertanács el-nökségével, amely intézmény a gyakorlatban nem vált be: meglassította az államügyek intézését, növelte a bürokra-tizmust, csökkentette a miniszterek felelősségét."

A Magyar Dolgozók Párt/a határozatai, 1948-1956. (Szerk.: Habuda Miklós, Rákosi Sándor, Székely Gábor, T. Varga György) Napvilág Kiadó, Budapest 1998. 188-206. old.

tő társai is tartottak tőle, hogy ha akár „csak" az egymillió főre rúgó párttagság megismerkedik vele, az elkeseredés hamu alatt parázsló tüze fellobbanhat, s mindany-nyiukat megperzselheti. (Ne feledjük, ek-koriban futottak be az első részletes je-lentések a tíz nappal korábban kezdődött berlini munkásfelkelésről.) Ez a kollektív félelem is közrejátszott abban, hogy a ka-tasztrófahelyzetről figyelemre méltó nyílt-sággal szóló párthatározatnak csak egy erő-sen kozmetikázott kivonatát ismertették - szóbeli tájékoztatókon - a párttagság gon-dosan szelektált szűk köre előtt.

Nagy Imrét mindazonáltal - a szovjet pártvezetés óhajának megfelelően - megvá-lasztották miniszterelnöknek. 1953. július 4-én elhangzott kormányfői programbe-széde a szocialista rendszer építését folytat-va cezúrát hirdetett: egy „új szakasz" nyi-tányát. Ennek egyik peremfeltételeként „biztosítani kívánja, hogy a miniszterta-nács a törvényhozásra támaszkodva az ál-lamügyek intézésének teljes jogú szerve le-gyen". Azaz, az MDP vezérkarának addigi hatalmi kizárólagosságához képest remélte emancipálni a kormányzati irányítást és a törvénytelenségek garmadájának orvoslá-sát. Gazdaságpolitikai vonatkozásban szin-tén a józan megfontolás kapott hangsúlyt. Az, hogy a kormány „nem tűz maga elé olyan feladatokat, amelyeknek a meg-valósításához hiányzanak a szükséges fel-tételek". Az új miniszterelnök szavai a megelőző évek megalomán iparfejleszté-sének lezárulásával kecsegtettek. A kor-mányprogram fogalomhasználata, szöve-gezése messzemenően igazodott a korabeli pártzsargon stílusához: olyannyira, hogy a - fent idézettekhez hasonló - markán-sabb korrekciós törekvéseket is csak nagy odafigyeléssel lehetett kihámozni belőlük. Ennek ellenére arról szóltak az egyidejű - bizalmas - hangulatjelentések, hogy a mondanivaló új elemeit szinte azonnal „dekódolták" azok, akik hallgatták Nagy Imre rádión át közvetített miniszterelnöki székfoglalóját.

Nagy Imre képviselői megbízólevele, 1953

Nagy Imre korrekciós programjának hi-telességét növelte, hogy rövid idő múltán a mindennapokban is tapasztalhatók vol-tak a változások. Leállítottak több, költség-emésztő nagyberuházást - például a buda-pesti földalatti vasút (metró) építését -, illetve csökkentették az iparfejlesztés addig erőltetett ütemét. Intézkedtek a lakossági szükségletek jobb kielégítését szolgáló fo-gyasztási cikkek gyártásának előtérbe he-lyezéséről. Mérsékelték a parasztság adó- és beadási kötelezettségeit, határozatot hoz-tak az adóhátralékok - illetve ezek bünte-tőkamatainak - eltörléséről. Ez 640 000 bírságolási eljárást törölt, és mintegy fél-millió - zömében egyéni gazdálkodó - eg-zisztenciát érintett. A parasztság mind-emellett leginkább azt méltányolta, hogy három évre előre rögzítették az agrárter-mékek adó- és beszolgáltatási kvótáját, ami

Nagy Imre a parlamentben, 1953. július 4.

Gyáripar és üzembe helyezett beruházások, 1950-1953

kiszámíthatóbbá tette a saját birtokán való gazdálkodást és az agrártársadalom meg-élhetését. Ugyanezen intézkedéssorozat ré-szeként tették lehetővé az erőszakkal ösz-szeparancsolt termelőszövetkezetekből való kilépést a gazdálkodási év lezárásakor, és némileg liberalizálták az agrártermékek szabadpiaci forgalmát. Az ősz folyamán felszámolták az internáló-, illetve kény-szermunkatáborokat, és amnesztiával is számosan szabadultak. Különböző összesí-tő jelentések - némileg eltérő - adatai sze-rint, 44 000—47 000 személy került ki a bör-tönökből, internálásból vagy hagyhatta el addigi kényszertartózkodási helyét. Ezzel egyidejűleg némileg csökkentették az ál-landó rendőrségi felügyelet alatt állók kö-rét. A fővárosból kitelepítettek azonban továbbra sem költözhettek vissza Buda-pestre, s arról sem volt szó, hogy egykori

lakásaikat visszaigényelhetik, vagy azok el-lenértékét megkapnák.

Már az új kormány hivatalba lépésének hetében megkezdődött bizonyos tömeg-fogyasztási cikkek (ruházat, élelmiszerek) árának mérséklése, ami az ősz folyamán, majd 1954 elején általános béremeléssel párosult. Kezdetben a legsürgetőbb fe-szültségmérséklő, illetve életszínvonal-ja-vító intézkedések voltak napirenden. 1954 folyamán viszont hozzáláttak a gazdaság, illetve az állami intézményrendszer szerke-zetének és működtetésének reformjához is. A miniszterelnök maga irányította a ta-nácsrendszer korrekciójának munkálatait. Ezt az intézményhálózatot kivonták a Bel-ügyminisztérium hatásköréből, és a továb-biakban közvetlenül a Minisztertanács irá-nyította-felügyelte működésüket. Az új működési rendet a parlament törvényben

rögzítette. Ezzel egyidejűleg kezdték meg tevékenységüket azok a szakértői munka-csoportok, amelyek a gazdaság - ezen belül a mezőgazdaság - módosított preferenciák szerinti fejlesztésének koncepcióján dol-goztak.

Az ország lakossága körében kedvező fogadtatásra talált fentebbi változások, il-letve kezdeményezések azonban csupán egyik vonulatát jelentették a belpolitikai fejleményeknek. Az MDP első titkári szé-két továbbra is birtokló Rákosi Mátyás ugyanis csak olyan mértékű változásokat tartott kívánatosnak, amelyekkel minimá-lisan eleget tehetnek a Kremlben megfo-galmazott elvárásoknak. Noha a kormány-zati intézkedések sora - a felgyülemlett feszültségeket levezetendő - elsősorban katasztrófaelhárítást szolgált, Rákosit kez-dettől irritálta, hogy a kormány és alá-rendelt szervei „túlzottan önállósodnak". Megőrzött pártvezéri posztját leginkább

Az árleszállítást ünneplő transzparenst tesznek a Ferencvárosi Fűtőház dolgozói egy mozdonyra. Budapest, 1953. szeptember 6. Magyar Fotó: Farkas Tamás

arra használta, hogy az állami intézmény-rendszerrel szorosan összefonódott - s köz-vetlenül neki alárendelt - párthierarchián

keresztül ellensúlyozza a kormány intézke-déseit. Alig egy héttel az „új szakaszt" hir-dető kormányprogram után a budapesti pártbizottság 1953. július 11-ére összehí-vott aktívaértekezlete időpontjában már értesült arról, hogy a szovjet pártprezí-dium egyik tagját, L. Beriját időközben le-tartóztatták. Rákosi ezt a maga számára kedvező jelnek tartotta, mivel a változáso-

Építőmunkások dolgoznak a metró területén, 1953. május 7. Magyar Fotó: Hollenzer Béla

Az Ikarvs-gyár gyermek-kocsit gyártó részlege, 1954. november 2. Magyar Fotó: Vadas Ernő

Rákosi Mátyás és Nagy Imre a Sztálin Vasmű l-es számú nagyolvasztójának felava-tásán, 1954. február 28. Magyar Fotó: Papp Jenő

kat követelő moszkvai audiencián ő volt az, aki a magyar pártfőtitkárt a legéleseb-ben támadta, mondhatjuk úgy is, megaláz-ta. Ebből eredően a budapesti pártbürok-raták értekezletén - ahol a miniszterelnök után szólalt fel - már szinte „régi önma-gát" adta. A korábbi justizmordokat épp-úgy igyekezett bagatellizálni, mint ahogy a Nagy Imre által kormányprogrammá tett változások jelentőségét, értelmét is. A je-lenlévők beszámolói is arról szóltak, mint-ha két - egymással köszönőviszonyban sem lévő - iránymutatást hallgattak volna. Ez mit sem változtatott azon, hogy közben mindkettejük mondandóját az akkoriban szokásos rituális „hosszan tartó tapssal" honorálják.

Rákosi számára a következő másfél évet az „új szakasz" politikájával való szembe-helyezkedés, illetve a hatalmi kizárólagos-ság visszaszerzéséért folytatott erőfeszítései töltötték ki. Az alája tartozó pártappa-rátussal szervezetileg tudta ellensúlyozni Nagy Imrének a kormányzati adminisztrá-ción keresztül érvényesíteni próbált lépé-

seit. Volt rá lehetőség, hiszen éppen erről szólt a pártállami intézményrendszer hata-lomszociológiai összefonódottsága. A ta-nácsrendszer példáját idézve: a megyei, városi, járási vagy községi tanácsok végre-hajtó bizottságainak mindenkoron „hi-vatalból választott tagjai" voltak az adott szintű pártszervek titkárai, a hadsereg, (hely-őrség-parancsnokság), a rendőrség - vagy az ÁVH - helyi-területi elöljárói, városok-ban a nagyobb üzemek, vállalatok igaz-gatói, falvakban a termelőszövetkezetek elnökei. Ennek szervezeti pandanjaként a megyei, városi stb. pártszervezetek végre-hajtó bizottságaiban választott tagok vol-tak a párttag tanácselnökök vagy titká-rok, az adott térség fegyveres testületeinek, vállalatainak vezetői vagy az ott műkö-dő pártszervezetek titkárai. Gyakorlatilag minden döntésre, illetve intézkedésre jo-gosult hatalmi fórumon kettős státusban voltak jelen a párt- és a termelő vagy igaz-gatási intézményhálózat kulcspozícióban ülő vezető káderei.

Tudathasadásos helyzet akkor állt elő számukra, ha a pártszervezet hierarchikus rendjében a Rákosi titkárságáról érkező di-rektívák - ugyanazon tárgykörben - nem vágtak egybe az államigazgatási csator-nákon érkező kormányelőírásokkal. Mi-közben például Nagy miniszterelnökként a kuláklistára helyezettek diszkriminálásá-nak feloldása mellett volt, Rákosi változat-lanul azt hangoztatta, hogy „kutyából nem lesz szalonna: a kulák - listával vagy anél-kül - továbbra is kulák marad". A helyzet gyakorta szembesítette a pártállami hie-rarchia alárendeltjeit a Murphy-féle „fő-nökszabály" dilemmájával: 1. szabály: a fő-nöknek mindig igaza van! 2. szabály, ha a főnöknek még sincs igaza, akkor auto-matikusan életbe lép az 1. számú szabály! Az ebből eredő abszurditás éppoly elbi-zonytalanítóan hatott az igazgatási appa-rátus napi működésére, mint a koráb-ban egybehangzó, csak éppen irracionális - a gyakorlatban alig érvényesíthető -kormány-, illetve pártdirektívák.

A legfelső szintű párt kontra kormány-zati nézeteltérések sajátos módon mani-fesztálták a megosztottságot az „új szakasz" meghirdetésének első évfordulóján, az MDP 1954. május végén rendezett 111. kongresz-szusán. „A párt parlamentjének" nevezett fórum sem Rákosi első titkári referátumát, sem Nagy kormányfői beszámolóját nem formálta - az addigi szokásoknak megfele-lően - határozattá, hanem egyszerűen azt rögzítette, hogy meghallgatva és megvitatva „irányelvnek tekinti azokat". Az egyszerre személyes és koncepcionális hatalmi huza-kodásban Rákosi leginkább a törvénytipró koncepciós perek felülvizsgálatát próbálta elodázni. Nagy ezt annál is inkább szorgal-mazhatta, mert annak idején - átmenetileg -éppen félreállították, így a legkirívóbb jus-tizmordokban nem volt személyesen érin-tett. De e téren Moszkva is csak addig a pontig támogatta Nagyot, hogy közben „Rákosi elvtárs és a párt tekintélye se csor-buljon". Rákosi a rehabilitációs bizottság vezetőjeként ennek megfelelően taktikáz-hatott mind a szabadon engedettek köré-vel, mind pedig azok időzítésével. 1954 nyarán kiengedték a börtönből Kádár Já-nost, Kállai Gyulát, valamint az 1951 tava-szán őrizetbe vett „márciusi frontosokat". Azért voltak előbbre sorolhatók, mert an-nak idején - a harsány propaganda-hadjá-rat közepette rendezett Grősz-per szélár-nyékában - őket „csendes perekben" ítélték el, s ugyanilyen híradásmentes volt kienge-désük is. Fél évvel később, 1954 végén meg-történt ugyan Rajk László rehabilitálása is, ezt azonban - akkor - gondosan titkosítot-ták. Ezután újabb hosszú szünet követke-zett, így majd csak 1956 tavaszán - alapve-tően megváltozott politikai miliőben -kerültek szabadlábra az egykori szociálde-mokrata vezetők. A rehabilitálások lénye-gében csak a volt pártfunkcionáriusokra terjedtek ki. Hozzá sem kezdtek viszont an-nak a közel 25 000 „közrendű" bebörtön-zött ügyének a felülvizsgálatához, akiket 1950 és 1953 nyara között hamis politikai vádak alapján ítéltek el. A felelősséget pedig

mindezekért az egy évvel korábban letar-tóztatott, majd 1954 márciusában - min-den híradás nélkül - életfogytiglani börtön-büntetésre ítélt Péter Gáborra, az ÁVH volt vezetőjére hárították.

Az Államvédelmi Hatóság helyzete is változott némileg 1953 után, de éppen csak annyit, hogy modellértékűén képezze le az új szakasznak a rendszerbe épített belső ellentmondásait. Nagy Imre kormányra kerülésekor - még a moszkvai ihletésű párthatározat „kisugárzásaként" - számos intézkedést foganatosítottak a korábbi évek rémuralmának enyhítésére. Ennek ré-sze volt az is, hogy az ÁVH-t újra betagol-ták a Belügyminisztérium szervezeti rend-jébe. Ezzel egyidejűleg vonták ki a BM kompetenciájából a tanácsigazgatási rend-szert, azaz a tárca ekkortól lett egyér-telműen rendőrminisztérium (miközben a helyi-területi igazgatás szervezete a Mi-nisztertanács Titkárságának felügyelete alá került). Az átszervezést és az ÁVH „megre-gulázását" vezénylő Gerő Ernő egy év múl-tán távozott a belügyminiszteri bársony-székből. 1954. július elejétől az a Piros László lett az utóda, aki addig - miniszter-helyettesként - a politikai rendőrség pa-rancsnoka volt. Rákosi Mátyás és az ÁVH között azonban folytatólagosan fennma-radt egy hatalomszociológiai érdekközös-ség abban a tekintetben, hogy a korábbi évek tömeges és szövevényes justizmord-

Az MDP III. kongresszusán az elnökség első sorában (balról) Farkas Mihály, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Nagy Imre, 1954. május 29. Magyar Fotó: Papp Jenő

Kádár János, 1955

maradását", személyes érintettsége okán ís érdekeltté vált abban, hogy Rákosi mellé so-rakozzon fel. A törvénytelenségek - lehető-ség szerinti - folytatólagos elkonspirálása mögött a Rákosi-Gerő-Piros triumvirátus érdekszolidaritása húzódott meg, s ennek megfelelően kooptálták Piros Lászlót újra az MDP Politikai Bizottságába is. A törvény-tiprások és a meghurcoltatások reparálásá-nak kérdéskörében hiába volt Nagy Imre -sportnyelven szólva - „adogató előny-ben", ebben a konstellációban nem volt esélye érdemi előrelépésnek. Annál is ke-vésbé, mert ezt - időnkénti rosszallásuk verbális kinyilvánítása ellenére - a Kreml-ből is csak félszívvel szorgalmazták.

Az üzemszerű rutinnal végzett justiz-mordok tömegének felülvizsgálatát az érin-tettek jól szervezett, kulisszák mögötti szo-ros összetartása futtatta zátonyra. E téren Nagy Imre erőfeszítéseinek hiábavalósága -főként a legkínosabb ügyek tisztázása te-kintetében - a rendszerbe volt programoz-va. Az viszont nyilvánosan volt kimutat-ható, hogy a gazdaság működése, illetve teljesítőképessége nem hozott olyan mérté-kű javulást, mint amilyet az új szakasz in-

Gerő Ernő (1898-1980)

1918-tól tagja a KMP-nek. A húszas-harmincas években a Kommunista Internacionálé Vezető Bizottságához került, és Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában végzett pártmunkát. 1944 novemberében részt vett a Moszkvában tárgyaló magyar fegyverszüneti delegációval folytatott megbeszéléseken. Ezt követően érkezett Farkas Mihállyal, Révai Józseffel és Nagy Imrével Moszkvából Szegedre, ahol megalakították az MKP Köz-ponti Vezetőségét. 1945-1956 között mindvégig tagja volt a kommunista párt (MKP, MDP) Politikai Bizottságának. 1944 decemberében a Nemzeti Főtanács tagjává válasz-tották, majd 1945 májusától a kereskedelmi és közleke-désügyi miniszteri tárca vezetésével bízták meg. A vá-lasztás után közlekedési miniszterré nevezték ki. 1948 decemberében pénzügyminiszter, 1949 júniusában a Nép-gazdasági Tanács elnöke lett. Rajk László letartóztatása után Rákosival és Farkassal titkos „államvédelmi" bizott-

Gerő Ernő beszédet mond a diósgyőri Lenin Kohászati Művek névadó és választási nagygyűlésén, 1953. április 28. Magyar Fotó: Munk Tamás

jairól minél kevésbé kelljen színt vallaniuk. Ennek érvényre juttatásában azután is kulcs-szerep jutott Gerő Ernőnek, hogy nevezett a belügyi tárcát odahagyva - de annak fel-ügyeletét megtartva - „csak" a miniszterta-nács első helyettese maradt. Gerő, miután úgy ítélte meg, hogy a koncepciós perek Nagy Imre által szorgalmazott felülvizsgála-tának folytatása „veszélyezteti a párt vezető magjának jelenlegi formában történő fenn-

ságot alkottak. 1952. november 14-én a Minisztertanács elnök-helyettese lett. Az 1953. júniusi moszkvai szovjet-magyar párt-konzultáció után az MDP KV ülésén leváltották főtitkár-he-lyettesi posztjáról, de PB-tag-ságát megőrizte. Az első Nagy Imre-kormányban miniszterel-nök-helyettes és belügyminiszter. Az MDP KV 1956. júliusi plénumán első titkárrá választották. 1956. október 23-án este telefonon kérte a szovjet csapatok beavatkozását Hruscsovtól. Az MDP KV 1956. október 25-i ülésén levál-tották első titkári posztjáról, október 29-én családjával együtt Moszkvába menekült. 1960-ban jött haza Magyar-országra. Nyugdíja mellett fordításokból élt. 1980. március 12-én halt meg Budapesten.

Gerő Ernő. MTI Fotó

tézkedéseitől vártak. Más kérdés persze, hogy a rendelkezésre álló idő alatt nem is hozhatott. Azért nem, mivel az új szakasz korrekciós lépéseivel eg)' időben kezdtek nyilvánvalóvá válni azok a működési, üzemszervezési anomáliák - helyi-területi és népgazdasági szinten is -, amelyeket a meg-előző évek végletesen voluntarista gazda-ságpolitikája idézett elő. De akkoriban csak a túlteljesítések győzelmi harsonái szólhat-tak, s minden fiaskót - úgymond - összees-küvők, szabotálok kártevéseként utaltak az ÁVH kompetenciájába. Azaz a kommu-nista hatalomátvételt követően halmozó-dó gazdaságpolitikai „rendszerhazugságok" akkor bukkantak tömegesen a felszínre, amikor - az új szakasz - megpróbálta leg-alább visszafogni Rákosi addig folytatott ámokfutását. Ezt viszont Rákosi - a neki szekundáló pártapparátusra támaszkodva -igyekezett úgy interpretálni, hog)' azok Nagy Imre politikájának a velejárói. A poli-tikai prizmatöréssel torzított magyarázatok

- mint mindenkor - akkor is módot adtak a pró és kontra számadásokra. Adatszerűen kimutatható volt, hogy 1954 első felében -a megelőző év hasonló időszakához képest - kereken 25 százalékkal nőtt a kiskeres-kedelmi forgalomban realizálódó lakos-sági fogyasztás; azaz, érdemlegesen javult „a dolgozó nép" mindennapi életnívója. Rákosi azzal tromfolt, hogy eközben a gaz-dasági makromutatók produktivitás-csök-kenést jeleztek. Ez is igaz volt, s azért válhatott ütőkártyává, mert közelgett az 1954-ben lezáruló első ötéves terv végel-számolása. Mint az előző fejezetben már érintettük, a feszített tervelőirányzathoz ké-pest az összesített teljesítési mutató még a 80 százalékot sem érte el.

Bár az 1953-as júniusi párthatározat, illetve az új szakasz kormányprogramja azért született, mert az addigi esztelen gya-korlat már-már összeomlással fenyegetett, Rákosi éppen ezt opponálta. Bármily álsá-gos volt is álláspontja, arra hivatkozhatott, hogy a magának nagyobb önállóságot kö-vetelő kormány csődöt mondott, s - a cél-

kitűzésekhez képest - ez vezetett az első öt-éves terv kudarcához. A gazdasági gondok számbavételét és a további feladatokat az 1954. október első napjaiban tartott köz-ponti vezetőségi ülés volt hivatva megtár-gyalni. A testület többsége ezúttal Nagyot támogatta, s ismét nyilvánvalóvá lett Rá-kosi „kétkulacsossága, [aki] szavakban el-ismerte az új politikát, tettekben ellene dolgozott". Mégis ez tekinthető a forduló-pontnak az új szakasz sorsát illetően, ép-pen azért, mert Rákosinak azt kellett ta-pasztalnia, hogy már saját „pártelitje" is elpártolni látszik mellőle. A pártvezetés többségének maga mögé állításánál is lát-ványosabban tükrözte Nagy Imre új sza-kaszának szélesebb körű elfogadottságát a Hazafias Népfront alakuló kongresszusa, még ugyanezen hónap, október második felében. Nagy Imre ekkor elmondott be-szédében szinte teljesen levetkőzte az addig rá is jellemző nyögvenyelős pártzsargont. Retorikai fordulatokkal fűszerezett beszé-de - illetve annak fogadtatása - alapján úgy tűnhetett, hogy a párton kívüli rétegek közül is sikeresen toborozható támogatás

Az újonnan megnyílt Hungária kávéház (New York kávéház) Budapesten, 7954. május 21. Magyar Fotó: Seidner Zoltán

Nagy Imre a Hazafias Népfront kongresszusának tiszteletére rendezett foga-

dáson, 1954. október 24. Magyar Fotó: Bartal Ferenc

Katonai díszszemle, 1955. április 4. Magyar Fotó: Komlós Tibor

a szocializmus építésének általa vázolt „magyar útjához". Rákosi viszont minder-ről csak különböző budapesti tudósítá-sokból értesült, mivel már a hónap eleji központi vezetőségi ülés után Moszkvába indult - és közel egy hónapig vissza se tért. A szovjet fővárosban remélte megtalálni az ellenszert Nagy Imre - immár nyilvánvaló-nak tűnő - felülkerekedésére.

Rákosi ezúttal „jókor érkezett". A ma-gyar belpolitikai perpatvarok döntőbírósá-ga továbbra is Moszkvában székelt, ahol a Sztálin trónjáért folyó utódlási harc még nem jutott nyugvópontra. A szovjet pártel-nökségen belüli pozicionális erőviszonyok éppen módosulóban voltak, miközben -a hidegháborús jégkorszak átmeneti olva-dása után - a szuperhatalmi szembenállás újra merevebbé kezdett válni. Egyik is elég lett volna ahhoz, hogy az „új szakasz" poli-

tikája a Kremlben átértékelődjön. Ebben a változó közegben vált egyre inkább haté-konnyá a Nagy Imre elleni szisztematikus áskálódás. Rákosi Mátyás az MDP Politikai Bizottságának 1954. december elején tar-tott ülésein már moszkvai pártfogóinak hallgatólagos támogatásával nyitott frontot a miniszterelnök ellen. Az új szakaszt, mint „bajjal és nehézséggel teli másfél esztendőt" emlegette, mindezekhez bűnbakként ren-delte Nagyot és „jobboldali elhajló" po-litikáját. A „proletárdiktatúra bomlasztá-saként" értékelte, hogy a miniszterelnök a megelőző fél évben újra életre galvanizál-ta a korábbi népfront szervezeteket, Haza-fias Népfront elnevezés alatt, s külön bűne-ként rótta fel, hogy ebben a felőrölt egykori koalíciós pártoknak is mozgásteret szánt. Miután újra nyeregben érezte magát, a teen-dőket úgy summázta, hogy a továbbiakban „keményen fogjuk a kormányt".

Most Rákosi iniciatívájára rendelték a magyar pártvezetést Moszkvába. Az 1955. január eleji tárgyalásokon immár Nagy Imre kapta sorra a rosszalló kritikákat az SZKP elnökségének tagjaitól. Nyikita Hrus-csov pártellenes nézetek képviselőjeként bélyegezte meg, Georgij Malenkov szovjet kormányfő buharinistának (jobboldali el-hajló) nevezte. (Malenkovot - aki leginkább pártfogolta a magyar miniszterelnököt -egy hónap múlva menesztették posztjáról.) Rákosi nem késlekedett új „felhatalma-zását" azonnal konvertálni. Hazatérésük után, a Politikai Bizottság 1955. január 15-i ülésén hozzálátott, hogy eltávolítsa a hata-lomból Nagy Imrét. Másfél hónap eltelté-vel pedig a Központi Vezetőség március eleji ülésén szentesíttette az „új szakasz" ad acta tételét. Csak azért nem menesztették azonnal, mert az 1945. április 4-ei „felsza-badulás" 10. évfordulójának országos ren-dezvénysorozataira időközben már több helyszínen a program részeként hirdették Nagy Imre fellépését is. Tíz nappal ezután viszont egy szuszra záratta ki Nagyot a Po-litikai Bizottságból, valamint a Közpon-ti Vezetőségből, és leváltották kormányfői

Nagy Imre beszéde a Hazafias Népfront kongresszusán. 1954. október 24. (részletek)

A honszeretet történelemformáló erejét érezzük itt

e teremben. Kilenc és fél millió magyar szívének együtt-

dobbanását, kilenc és fél millió magyar lelkének együtt-

lelkesedését, kilenc és fél millió magyar acélos karjának

együttfeszülését népünk boldogságáért és szabad életé-

ért, hazánk felvirágzásáért és függetlenségéért, országunk

békéjéért. S ha valaki megkérdezi, mi is hát a Hazafias

Népfront, íme ez a válaszunk: ez a Hazafias Népfront.

Van-e magyar hazafi, ki nem állna e nagy célokért küzdők

táborában, ki félrehúzódna, mikor a legjobbak a három-

színű lobogó alatt gyülekeznek!? A mai zászlóbontással

a Hazafias Népfront elindul, hogy betöltse nagyszerű elhi-

vatottságát, a nemzeti egység megteremtését.... A nép

minden rétegét felölelő széles nemzeti összefogásnak ez

a társadalmi alapja. Ez az a termékeny talaj, amelyben

az egység eszméje a hazaszeretettől táplálva oly mély

gyökeret eresztett.

A Hazafias Népfrontnak az ország eleven lelkiismeretének kell lennie, amely őrködik nagy nemzeti céljaink megvaló-sításán. Számon tartja a hazafias kötelességteljesítést, számon kéri a mulasztást, éberen őrködik azon, hogy álla-mi és társadalmi életünk minden terén az igazság, a törvé-nyesség, az emberiesség érvényesüljön. Feladata a társa-dalmi morál formálása, új életünk erkölcsi szabályainak a legszélesebb tömegekben való érvényesítése, a közéleti tisztaság biztosítása....

Ennek a körvonalai bontakoznak ki a kormányprogram-

ban, amelyet az ország, az egész magyar társadalom osz-

tatlan örömmel és lelkesedéssel fogadott. Ez a program

az alapja ma is a kormány minden tevékenységének.

A Hazafias Népfront bölcsőjénél is e mellett a program

mellett teszünk újból hitet, e program alapján állunk szi-

lárdan és tántoríthatatlanul. A Hazafias Népfront e körül

tömöríti népünk legszélesebb tömegeit, a magyar társada-

lom minden rétegét. Ez a program nagy távlatokat mutat

a nép és kormánya számára egyaránt....

A Magyar Dolgozók Pártja is, a kormány is szilárdan áll

a júniusi program alapján, nem áll meg félúton, következe-

tesen halad előre a júniusi úton. A Hazafias Népfront fel-

adata egész dolgozó népünkkel most erre a júniusi útra

lépni és támogatni a kormány erőfeszítéseit, minél hama-

rább és minél teljesebben valóra váltani a júniusi célkitűzé-

seket, dolgozó népünk üdvére és boldogulására. Nem két-

séges, hogy ebben a törekvésben a nép és a kormány egy

akaraton van... .

A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége és a kormány véget vetett a bizonytalanságnak, feltárta a ne-hézségek okát és a kivezető utat abban jelölte meg, hogy még határozottabban megyünk a mezőgazdasági termelés fejlesztésének, az ipar átállításának, a közszükségleti cik-kek fokozottabb termelésének, az iparban és a mezőgaz-daságban a termelők anyagi érdekeltsége növelésének, röviden a lakosság életviszonyai állandó javításának útján. Győzött a júniusi politika, és csúfos vereséget szenvedtek azok a számítások, amelyek kudarcára spekuláltak."

A Nagy Imre vonal. (Vél., szer*.; Dér Ferenc és Kovács Lajos Péter) Reform. Budapest 1989. 283-290. old.

posztjáról is. A miniszterelnökké kinevez-tetett - ekkor 33 éves - Hegedűs András (aki 1945-től a kommunista apparátusban nevelkedett, s Gerő Ernő politikai famulu-sának számított) Rákosi számára biztosíték volt arra, hogy a kormányon keresztül is újra maradéktalanul érvényesítheti akara-tát. Annál is inkább, mert az új miniszter-elnök első helyettese Gerő Ernő lett (aki ténylegesen inkább volt Hegedűs felettese, semmint alárendeltje).

Az utca embere meg egyre kevésbé ér-tette, hogy mi is történik körülötte. Pedig

- a maga módján - ő is reagált a változá-sokra. A nagyberuházások egy részének leállítása, illetve visszafogása, s ezzel egy-idejűleg a paraszti gazdálkodás némileg szabadabbá válása szinte azonnal lecsa-pódott a foglalkoztatás szerkezetváltásá-ban. Elsősorban a szakképzetlen munka-erőt legnagyobb tömegben foglalkoztató építőiparból tértek vissza falusi parcellá-jukhoz majdnem ugyanannyian (77 000 fő), mint amennyivel az új szakasz idején a me-zőgazdaságban foglalkoztatottak száma gya-rapodott (79 000 fő).

Resztalinizáció és erjedés, 1955-1956

Nagy Imre félreállítása időszakában, 1955 tavaszán — Magyarországot érintően is - jelentős nemzetközi

események sorozata zajlott. Nagy-Britan-nia, Franciaország és az Egyesült Államok - az év elején bejelentett elhatározásuknak megfelelően - megszüntették a nyugat-né-metországi tartományok tíz éve tartó meg-szállását, és májusban a Német Szövetségi Köztársaság a NATO kötelékébe is társul-hatott. Egy héttel később, május 15-én az Ausztriát addig megszállva tartó nagyha-talmak aláírták az osztrák államszerződést, miáltal nyugati szomszédunk - semleges-ségének deklarálása mellett - visszaszerez-te államjogi szuverenitását. Ugyanezekben a napokban hozta létre a Szovjetunió - sa-ját európai csatlósállamainak társulásával - a Varsói Szerződés nemzetközi katonai szervezetét. 1955. május-június forduló-ján Nyikita Hruscsov, a szovjet kommu-nista párt első titkára, valamint Nyikolaj Bulganyin miniszterelnök vezetésével rep-rezentáns küldöttség tett látogatást Jugo-

szláviában. Helyreállították a Sztálin idején végletesen elmérgesedett párt- és államkö-zi kapcsolatokat. Joszip Broz Tito hiúságát legyezgette persze, hogy „a hegy ment Mo-hamedhez", de a protokolláris kibékülés-nél fontosabb mozzanat húzódott meg Hrus-csov Canossa-járása mögött. Az európai és geopolitikai törekvéseiben offenzívvá váló szovjet külpolitika - a jugoszláv szuvereni-tás tiszteletben tartása mellett - „stratégiai partnerséget" ajánlott Belgrádnak.

1955 áprilisától Hegedűs András mi-niszterelnöki statisztálásával az új szakaszt likvidáló, resztalinizálási időszak vette kez-detét Magyarországon. Érvénytelenítették a Nagy Imre által bevezetett hároméves adó- és beszolgáltatási garanciát, s ezen kö-telezettségeket ismételten megemelték. Ez-zel már önmagában redukálták a mezőgaz-dasági termékek szabadpiaci értékesítését, de azt további szigorító intézkedésekkel is korlátozták. A beszolgáltatási kvóta növe-lését a termelőszövetkezetekre is kiterjesz-tették, emellett megemelték - az új szakasz

Hegedűs András aláírja a Varsói Szerződést,

1955. május 14.

időszakában megszaporodó - magán-kisiparosok és kiskereskedők adótarifáját. A két évvel korábban leállított ipari beru-házások egy részét aktiválták, mindamel-lett az ötvenes évek elejéről ismert durva kényszerítő eszközökkel láttak neki újra a mezőgazdasági termelőszövetkezetek lé-tesítésének. Az intézkedések elsődlegesen a belső fogyasztást kívánták minden réteg-re kiterjedően korlátozni, azért, hogy ezzel teremtsenek exportárualapot az ország külkereskedelmi mérlegében mutatkozó - s riasztó mértékben növekvő - passzí-vum mérséklésére. Ugyanezen okból ve-zették be újra a „békekölcsönjegyzést". A kikényszerített különadó fölösen elég-nek bizonyult ahhoz, hogy - a felsorolt egyéb szigorító intézkedésekkel együtt - is-mételten országos méretűvé gerjessze a reg-náló rendszerrel szembeni averziót, csak éppen célját, a kül- és belföldi államadós-ság érdemleges mérséklését nem érte el. Oly-annyira nem, hogy Rákosi, Gerő és Hege-dűs András 1956 elején felváltva indultak

a szomszédos „testvérállamok" fővárosai-ba - köztük Moszkvába is - kölcsönökért könyörögni, mert másképp nem látták re-parálhatónak a mindenért bűnbakká elő-léptetett Nagy Imre „kártevését". Rákosi Naggyal szembeni gyűlölete további hisz-térikus retorziókban fejeződött ki: a már említetteken túl is sorra váltották le, hívták

Az Ózdi Kohászati Művek, 1954. Magyar Fotó: Vadas Ernő

Az újonnan megalakult termelőszövetkezet elnöke Bakonszegen, 1956. január 11. Magyar Fotó: Bajkor József

Hegedűs András és Bata István hazaérkeznek

Prágából, 1956. január 31.

Az SZKP XX. Kongresszu-sának elnöksége a külföldi vendégekkel. 1956. február

vissza minden közéleti tisztségéről, meg-jelent beszéd- és cikkgyűjteményét betil-tották, megfosztották akadémiai tagságá-tól, egyetemi katedrájától, majd - 1955. december elején - a pártból is kizárták. (Ugyanebben a hónapban, 1955 decembe-rében vették fel Magyarországot az ENSZ tagállamai közé.) A Naggyal szembeni in-tézkedések a dolog természetéből eredően váltak kontraproduktíwá. Az exminiszter-elnök végletes izolálása - és persze állandó-sított titkosszolgálati figyeltetése - az irán-ta való társadalmi szimpátiát növelte.

Annál is inkább, mert közben megjelent egy, az ötvenes évek első felében ismeret-len, új közéleti tényező is. Az „új szakasz" másfél éve alatt a sajtó-, illetve irodalmi nyilvánosság egy része, ha szabaddá nem is

válhatott, de fokozatosan emancipálódni próbált a pártvezetés által elvárt szervilis, propagátori szerep alól. Éppen Nagy Imre félreállítása vezetett oda, hogy politikájával szimpatizáló - meghasonlott és „megvilá-gosodott" - párttag literátorokból, újság-írókból formálódni kezdjen egy értelmisé-gi pártellenzék, amely az új szakaszhoz kötődő változások folytatását szorgalmazta. Ennek megnyilvánulása volt, hogy 1955 októberében írók, újságírók, művészek egy csoportja Memorandummá1 fordult az MDP Központi Vezetőségéhez. Az emlék-irat a kulturális életben tovább folytatódó adminisztratív beavatkozás megszünteté-sét követelte. A pártvezetés válasza: retor-ziók az írószövetség vezetősége és számos lap szerkesztősége ellen, beleértve leváltá-sokat, áthelyezéseket, különböző pártbün-tetéseket, illetve a pártból való kizárá-sokat is. Az adminisztratív eljárások sora ellenére sem mondható azonban, hogy Rá-kosi maradéktalanul restaurálhatta az öt-venes évek eleji politikai-közéleti viszo-nyokat. A retorzió akkor mindennapos eszköztárából már kénytelen volt kiiktatni a letartóztatásokat és a marionett-bírósá-gok elmarasztaló ítéleteit. Holott a szóban forgó esetben már valóban másképp gon-dolkodókról, a Nagy Imrében megtestesülő „antikrisztus" híveiről, követőiről volt szó.

Pótcselekvésként az értelmiség egy másik köre, papok és - elsősorban jezsuita habi-tusú - szerzetesek újabb csoportja ellen in-dítottak 1956 elején bebörtönzések sorával végződő eljárásokat.

Amiképpen az „új szakasz" sorsát a szovjet pártvezetés helyzetértékelése pecsé-telte meg - akkor éppen a hidegháborús konfliktusok ismételt kiéleződésétől tar-tottak -, Rákosi egy éve tartó sztálinista restaurációjának leáldozását is egy újabb, nemzetközi kihatású moszkvai esemény indította el. 1956. február második felé-ben ülésezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa (Sztálin ha-lála óta az első). A szovjet „pártparla-ment" tíz napon át a szokásoknak megfe-lelően végezte és rekesztette be munkáját. Mindezek után, február 25-én egy ráadás zárt ülést tartottak - immár a párt újon-nan választott vezetőinek, tisztségviselői-nek jelenlétében. Ezen az ülésen - mintegy napirenden kívül - mondta el beszédét Nyikita Hruscsov első titkár „a személyi kultuszról és annak következményeiről". Az értékelés gondos politikai szelekcióval szólt ugyan Sztálin negyedszázados ter-roruralmának rémtetteiről, de így is sok-kolóan rombolta le a generalisszimusznak a kommunista világmozgalomban addig meglevő imázsát.

Ha csak a moszkvai kongresszus plená-ris ülésén elhangzottakról kellett volna szá-mot adnia Rákosinak, akkor nem is került volna slamasztikába. Tőle immár megszo-kott sántító csúsztatással még meg is állta volna a helyét azon állítása, hogy az általa vezetett Magyar Dolgozók Pártja - úgy-mond - korábban is az ott elhangzottak szellemében tevékenykedett. A baj abból adódott, hogy Hruscsov titkos beszéde alig néhány héten belül már Magyarországon is közkézen forgott „szamizdatként". De nem ám a szovjet pártszervezeteknek is szétküldött - megkurtított és tovább eufe-mizált - kivonat, aminek egy kilúgozott szinopszisát a szűkebb magyar pártappará-tus körében is ismertették. A moszkvai zárt

ülésen elhangzott, autentikus szövegválto-zat kettős „légipostán" érkezett az ország-ba. Részben a Szabad Európa Rádió adásai révén, részben pedig olyan meteorológiai szondákból, amelyek hasznos terhe nem műszer volt, hanem Nyugatról érkező pro-pagandaanyag. Ez viszont egyre inkább de-fenzívába szorította a „legjobb magyar ta-nítványt". Háromszorosan is. Egyrészt, mert Sztálin moszkvai deheroizálása szá-mára immár többedik „felszólítás" volt a magyarországi justizmordoUkal való szem-besülésre. Másrészt, mert a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatainak rendezése után (háromnegyed évvel) végképp elodázha-tatlanná vált, hogy színt valljon a Rajk-ügyben. A magyar-jugoszláv kapcsolatok rendezetlensége Moszkva számára is egyre kínosabb intermezzo lett, de Tito - a csen-des diplomácia csatornáin - visszatérően értésére adta Moszkvának és Budapestnek is: számára persona non grata az a Rákosi, aki még a sztálini elvárásokat is túllihegve gyalázta őt és pártját éveken át a határ túl-oldaláról. A harmadik összetevő értelem-szerűen a kérdés belpolitikai kontextusa volt. Miközben 1955 második felében foly-tatódott a koncepciós perek életben ma-radt (kommunista) meghurcoltjainak ki-engedése a börtönökből, rehabilitációjuk - pártdöntés hiányában - váratott magára,

Hruscsov a XX. Kongresszus szünetében küldöttekkel beszélget, 1956. február

Rákosi Mátyás beszél a Budapesti Pártbizottság aktívaértekezletén a Sport-csarnokban, 1956. május 18. Magyar Fotó: Bartal Ferenc

és tovább tartott a zavarodott hallgatás a Rajk-ügyben.

Az egyre inkább sarokba szoruló Rákosi Mátyás ezúttal is rutinszerűnek gondolt „húzd meg, ereszd meg" technikával pró-bált kievickélni a pácból. Különböző párt-aktívaüléseken kezdte el adagolni mellébe-szélésekkel elegyített részleges színvallását. Hol azzal hozakodott elő, hogy az Állam-védelmi Hatóság - élén Péter Gáborral -megtévesztette, hol meg azzal, hogy Rajk - úgymond - maga vezette félre a pártot, „nem volt őszinte a párttal szemben". (Mármint akkor, amikor végül is azt val-lotta, amire rávették a per konstruálói.) Végül, mikor annyit elismert nyilvánosan, hogy ő maga is részese volt a perek előké-szítésének, rögtön támadásba ment át. A magyar államigazgatás - s vele összekap-csolva a pártigazgatás - teljes körű átszer-vezését és „racionalizálását" hirdette meg. Azaz, a pártállam kádereit egzisztenciájuk lebegtetésével - „továbbra is tőlem függ a sorsotok" -, fenyegetésekkel próbálta meg féken tartani.

Az egyeduralma megőrzéséért küzdő Rákosi 1956 tavaszán felrúgta azt a hallga-tólagos érdekszolidaritást, ami közte és az ÁVH között mindaddig fennállt. Más ér-

telmezési közege volt Péter Gáborra és cégére kenni a felelősséget addig, amíg a - fele sem igaz - „leleplezések" csak szűk és intern pártfórumokon hangzottak el, és megint más volt immár nyilvánosan bűn-bakká tenni az ÁVH-t a justizmordokén. Időközben a politikai rendőrségen is tör-téntek - nem kevésbé koncepciózus - fele-lősségre vonások, illetve tisztogatások, de erről a szélesebb nyilvánosság nem tudott, mert nem is tudhatott. Ebből eredően semmi okuk nem volt, hogy másképp te-kintsenek arra a szervre, amely számukra rettegve és gyűlölten volt - illetve maradt -„a párt ökle". Mindazonáltal nem volt tel-jesen alaptalan, hogy az (1953 előtti) ÁVH rémtettei - és az ezért viselendő felelősség - tovább örökítődött, átháramlott a köz-megítélésben az immár Piros László által dirigált minisztériumra, illetve politikai rendőrségre.

Rákosi hatalom-restaurálásának évében - Nagy Imre menesztése óta - más szem-pontból is lényeges változás történt a Bel-ügyminisztériumban. Szervezeti rendjé-ben az összesen 14 főosztályból 9 főosztály politikai rendőrségi „magasabb egység" volt. A tárca hétfős szűkebb vezetői kö-réből öten ÁVH-s főtisztek voltak. 1955-1956 fordulóján Piros László - előzetes po-litikai bizottsági felhatalmazással - előbb újra elkülönítette szűkebb irányító törzsét, az Államvédelmi Kollégiumot, majd 1956 elejétől gyorsított ütemben kezdték el le-cserélni a megyei, városi, járási rendőr(fő)-kapitányi poszton állókat ÁVH-s tisztekre. (Addig ezek nem politikai rendőrségi stá-tusok voltak.) A „még megbízhatóbb" ká-derek stallumba helyezése olyan jól haladt, hogy júniusra a megyei vezetők 80 százalé-ka, városi-járási szinten 57 százaléka már az ÁVH-s garnitúrából rekrutálódott. Az-az, az 1953-ban önállóságától - formálisan -megfosztott és belügyi alárendeltségbe visz-szaparancsolt ÁVH Piros László miniszter-sége közepette lényegében Államvédelmi Minisztériummá lett, miközben az intéz-mény cégtábláján továbbra is a Belügymi-

nisztérium volt olvasható. (Egy utalásnyit előre ugorva az elbeszélés időrendjében, eb-ből is ered majd 1956 őszén, hogy a forrada-lom napjaiban nehezen lehetett elkülöníte-ni az ávéhásokat a „csak" rendőröktől.)

1956 márciusától azonban már nem csupán Rákosira - és egyre frusztráltabb önigazolási próbálkozásaira hanem egy korlátozott szuverenitású „társadalmi par-lamentre" figyelt a közvélemény. Ügy hív-ták, Petőfi Kör. Ez a szervezet a Dolgozók Ifjúsági Szövetsége (DISZ) égisze alatt, még Nagy miniszterelnöksége idején jött létre, de leváltását követően hibernálták a kör működését. A XX. kongresszus hatá-sára aktivizálódott újra. Egymás után szer-vezett vitaestjein fokozódó nyíltsággal bí-rálták az állami és pártvezetést. Az idővel több ezres látogatottságúvá terebélyesedő rendezvényeken számos aktuális témakört - mint például az ország gazdaságának el-lehetetlenülése, a szólásszabadság és a saj-tónyilvánosság kérdése - olyan szókimon-dással vitattak meg, mintha nem is egy monolit pártdiktatúra árnyékában tették volna. (Jószerivel csak két „kényes" kérdés nem került napirendre: a Szovjetuniótól való függés és a többpártrendszer.) A bör-tönkapuk résnyire nyílása után a megnyíló szájak, a kibeszélések révén vált mindin-kább kritikus tömeggé a törvénytelenségek alig számba vehető özöne. A Petőfi Kör vi-taülésein többen is megjelentek - és hozzá is szóltak - a koncepciós perek meghur-coltjai közül. Sorra hullottak ki a csontvá-zak a szekrényből. A csak párttagokra kor-látozódó felülvizsgálatok miatt volt - kellően meg nem szívlelt - súlya annak, amire a frissen rehabilitált Űjhelyi Szilárd pró-bálta felhívni a figyelmet: „itt már nem egyes csoportokat, hanem egy egész orszá-got, az egész népet kell rehabilitálni". A ko-rabeli közérzület már régen többet várt an-nál, amit nem csupán Rákosi, hanem tőle szabadulni akaró elvtársai is csak „pártbel-ügyként" kívántak elintézni.

Mindez június elején egy „magánügy" politikai eseménnyé válásával egészült ki.

A politikai vezetésből és a közéletből egy-aránt kiebrudalt Nagy Imrét 60. születés-napján több mint félszáz - párttag és pár-ton kívüli - neves közéleti személyiség kereste fel és köszöntötte otthonában. A pártvezetés nyilvánosan ítélte el a „de-monstrációt", s ezzel maga segítette elő, hogy minél többen értesüljenek arról, amit véka alá akart rejteni. Közben a Petőfi Kör

A Petőfi Kör sajtóvitájáról kiszorultak a Néphadsereg Központi Tiszti Háza előtt, 1956. június 27. MTI Fotó: Samai Antónia

Nagy Imre Orsó utcai lakó-háza előtt 60. születésnapján

összejövetelei - az elhangzottakon túl is -az információk „szabad piacává" váltak. A sajtótermékek közül az Irodalmi Újság, az Új Hang és a Szabad Ifjúság számaiban akadhatott a kortárs olvasó reformszel-lemiségű publikációkra. (Köztük persze olya-nok tollából is, akik pár évvel korábban még egymásra licitáltak Rákosi hozsanná-zásában.) Rákosi menesztésének már nem a ténye, inkább csak időzítése és módja volt kérdéses - immár pártberkekben is. Maga Rákosi 1956. június végén igyekezett gátat vetni a közvetve-közvetlenül lemondását célzó követeléseknek. Június 28-án a len-gyelországi Poznanban több tízezres mun-kásdemonstrációt oszlattak fel a biztonsá-gi erők egységei. Közben véres incidenst provokáltak: 50 halott, 300 sebesült, több száz letartóztatott. A lengyel példától ins-piráltán a magyar pártvezető is hasonló lé-péseket tervezett.

Két nappal a fentebbi események után Rákosi a Központi Vezetőséggel „párt- és népidemokrácia-ellenes fellépésnek" bé-lyegeztette mind Nagy Imre, mind a Petőfi Kör tevékenységét. Ezen keresztül a mind-inkább ellenőrizhetetlen, illetve szókimon-dó társadalmi összejöveteleket próbálta ellehetetleníteni. Emellett kiszivárgott/ki-szivárogtatott hírek terjedtek arról, hogy

Rákosi Mátyás szovjet vendégekkel megtekinti a Vörös Csillag Termelő-szövetkezet sertésállo-mányát, 1956. június 12. MTI Fotó: Mező Sándor

a Belügyminisztérium „a vezér" utasításá-ra hozzálátott a letartóztatandók számba-vételéhez. (Erre az úgynevezett „négyszázas listára" - mely kortársi emlékezésekben öröklődött az utókorra - a történeti kuta-tások még nem találtak értékelhető doku-mentumot.) Mindenesetre, ha tervezett is ilyet Rákosi, megvalósítani már nem volt alkalma. Az MDP Központi Vezetősége 1956. július 18-án kezdődött ülésének el-ső napján - formálisan saját kérésére, ténylegesen a szovjet pártvezetés kezde-ményezésére - felmentette Rákosi Má-tyást első titkári tisztsége alól. Másnap -hivatalos indoklás szerint gyógykezelte-tésre - a Szovjetunióba utazott.

Rákosi menesztésének „megromlott egészségi állapotára" hivatkozó indoklását éppoly kevéssé fogadta egyetértéssel a párt-ás a párton kívüli közvélemény változást igénylő része, mint azt, hogy a nem kevésbé moszkovita Gerő Ernőt ültették a helyére. Ugyanekkor tűnt fel újra a legfelső vezetés-ben Kádár János, mint Gerő helyettese, va-lamint Marosán György, aki csak néhány hónapja került szabadlábra. Gerő Ernő fő-titkári bemutatkozása az elődjével vállalt folytonosságot tükrözte. „Borítsunk fátylat a múltra" felhanggal tabula rasát hirdetett -miközben ezt a „tiszta lapot" még a justiz-mordok áldozatainak temeteüen holttestei feketítették. Ezzel együtt nem mulasztott el egy azonnali kirohanást a Petőfi Kör el-len, amihez továbbszolgáló miniszterel-nöke, Hegedűs András „a Nagy Imre körül csoportosuló jobboldali elemek" elítélésével szekundált. Az országban eközben sztrájk-hangulat volt, ezúttal az építőiparban vég-rehajtott újabb, általános normarendezés miatt. A pártvezetés élén történt csereberé-ket szemfényvesztésnek értékelték, mond-ván: „eben gubát cseréltek". Akik tehették-szabadságuk terhére vagy akár „önkényes kilépéssel" ipari alkalmazottakként is el-szegődtek részesaratónak az éppen megin-dult betakarítási szezonra, mert ezzel remél-ték biztosítani családjuknak a kenyérrevalót a téli hónapokra.

1956 nyarának Rákosi Mátyás menesz-tését követő hetei a felszínen vakációs poli-tikai uborkaszezont mutattak. Az Egyesült Államokban még nem érkeztek az elnök-választás finisébe; a sportolók felkészülése a melbourne-i olimpiára annál inkább. A Szuezi-csatorna egyiptomi államosítása miatt támadt ugyan némi diplomáciai és sajtóribillió, de a brit egységek végül is fel-szedték a horgonyt, hogy - 12 évvel az év-százados koncesszió lejárta előtt - hazaha-józzanak Angliába. A párizsi Le Monde a poznarii megmozdulások gyors vérbefoj-tásának másnapján sietve nyitott új, egész oldalas rovatot Desztalinizálás Kelet-Euró-pában címmel, de a magyarországi Ráko-si-Gerő-váltás csak erős fenntartásokkal férhetett be ennek tematikájába. (Az őszi hónapok majd mégis a nyugati sajtótudó-sítókat igazolták: nem szenvedtek hír-hiányban ebből a régióból.) A figyelmeseb-ben tájékozódó diplomatáknak is inkább az tűnt fel, hogy az év eleje óta alacsonyabb szinteken is egyre intenzívebbé vált a szov-jet-jugoszláv kapcsolat. Hruscsov még a KOMINFORM-ot is feloszlatta annak ér-dekében, hogy Tito megnyerésének - leg-alábbis ez - ne legyen akadálya. Az egyre szorosabbá váló kooperáció okát inkább csak a hivatásos hírszerzők és a professzio-nális politikai elemzők fejtették meg. A két állam hadseregének vezérkara, sőt a kü-lönböző fegyvernemek katonai szakértői közötti egyre gyakoribb eszmecsere túlmu-tatni látszott a szovjet-jugoszláv kapcso-latoknak a Sztálin halála utáni konszoli-dálásán. Megkezdődött ugyanis Egyiptom csendes felfegyverzése, amelyet Moszkva az Ausztriától kapott jóvátételből finanszí-rozott a csehszlovák Skoda Műveknek; on-nét Magyarországon keresztül szállították a jugoszláv kikötőkbe, ahol kairói úti céllal hajózták be a kívánt arzenált. De ez nem tartozott a sajtóhírek közé.

A fentebb említett nyári uborkaszezon jellemezte a honi közéletet is. Az MDP élén megejtett Rákosi-Gerő-váltás korántsem oldotta azt az „erősen kiéleződött belpoli-

tikai helyzetet", amit a moszkvai pártel-nökséget tájékoztató szovjet információs jelentések még augusztus végén is jeleztek. Inkább az vált egyre inkább érzékelhetővé, hogy a párt új vezérkara (Gerő, Kádár, Marosán) mintha nem tudnák, mihez is kezdjenek Rákosi nélkül. Jószerével a me-nesztett első titkár hátrahagyott „forga-tókönyvében" lapoztak tovább. Egyfelől azzal, hogy maguk is az ÁVH bűnbak-ká tételét folytatták. A nyári hónapokban a politikai bizottsági üléseken majdnem minden alkalommal terítéken volt az Ál-lamvédelmi Hatóság működése. Egyre több kifogás, illetve nyers elmarasztalás hang-zott el a „cég" tevékenysége kapcsán, ami a testület mindig jelen lévő póttagjának, Piros László belügyminiszternek és ÁVH-főnöknek szólt. Amikor pedig őt mellőzve hozták létre azt a vizsgálóbizottságot, ami-nek a politikai rendőrséget „átvilágítva" kellett jelentést készítenie a koncepciós pe-rekben játszott szerepéről, az már a Piros-sal szembeni testületi bizalmatlanság nyalt demonstrálása volt. Az elkészült jelentés tartalmának jó része aligha szolgált újdon-sággal a megrendelőknek, de úgy tűnik, hogy azzal nem is a brutalitások és rémtet-tek előszámlálása volt a cél. Sokkal inkább az, hogy „körbelőjék" vele magát a belügy-

Hegedűs András beszá-molóját tartja az ország-gyűlés július-augusztusi ülésszakának első napján, mellette Gerő Emő, 7956. július 30. MTI Fotó: Bartal Ferenc

Karikatúra a Ludas Matyiban, 1956. július 12.

Veljko Micunovic Jugoszlávia moszkvai követének naplója. 1956. július közepe, (részlet)

„Moszkva, 1956. július 15. Hruscsov megkért, hogy a következőket közöljem Tito elvtárssal. A magyarországi helyzet rendkívül bonyolult. Szuszlov visszatért Budapestről és felolvasta jelentését a KB Elnök-ségének ülésén. Az oroszok úgy döntöttek, hogy erőteljesen Rákosit fogják támogatni! Hruscsov elmondta, hogy nagyon jól tudják, hogy milyen nehéz helyzetben van, de azt is tudják, hogy mindazt, amit el-követett, Sztálin parancsaira tette. Rákosi csak annyira bűnös, ameny-nyire ők itt Moszkvában, [sic!] Rákosi ma ezt nem vallhatja be nyíltan, mint ahogy az oroszok sem tehetik. Ezért döntöttek Szuszlov jelenté-seinek meghallgatása után úgy, hogy Rákosit támogatják!... Hruscsov elmondta azt is, hogy a magyarok rehabilitálták Rajk Lászlót, akit ártatlanul juttattak a hóhér kezére. Én még ezt sem kom-mentáltam, bár a napnál is világosabb, hogy Rákosi nem rehabilitál-hatja Rajk Lászlót és maradhat ugyanakkor Magyarország élén. Hruscsov rosszallását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magya-rok kizárták a pártból Nagy Imrét. Azt állította, hogy az oroszokat meg sem kérdezték erről. Nagyot a pártban kellett volna tartani, most pont kapóra jönne. Nincs más választásuk, mint hogy Rákosit támogas-sák. Hruscsov szeretné, ha Tito jól értené őket, mert attól fél, hogy újabb konfliktus robbanhat ki Jugoszlávia és a Szovjetunió között Magyarország és Rákosi szovjet támogatása miatt. Most Mikojan utazott oda, hogy tárgyaljanak a magyar elvtársakkal... Moszkva, 1956. július 16. Hruscsov azzal kezdte, hogy szeretne en-gem informálni Mikojan eddigi budapesti megbeszéléseiről. Minden sokkal jobban alakul, mint remélték, mert a magyar elvtársak úgy ha-tároztak, hogy Rákosi le fog mondani. A budapesti tanácskozáson részt vett Rákosi is, és ő is teljesen egyetértett ezzel a döntéssel. Hruscsov azt reméli, hogy ezzel döntő lépést tettek a magyarországi belső válság politikai megoldása felé. Azt kéri, értesítsem erről Titót."

Veljko Micunoviá Tito követe voltam, 1956-1958. interant, Budapest 1990. 88. oid.

minisztert. Közel háromtucatnyi személy ellen kezdeményezett a politikai bizottság eljárást, de a lényeg az volt, hogy a pellen-gérre állítottak közül tízen ekkor is „bizal-mas", vezető beosztásokban voltak Piros közvetlen munkatársai. Ezeket azonnal me-nesztették posztjukról, és arról is döntöt-tek, hogy „8-10 kulcspozícióban" egyszerre párthű és vezetőképes káderekkel erősíten-dő meg az ÁVH irányító stábja.

Ettől már az ügyészség is észbe kapott: demonstrálandó, hogy ők desztalinizálás-

pártiak, növekvő arányban dobták vissza a politikai rendőrség nyomozati anyagait azzal, hogy azok nem alkalmasak vádeme-lésre. Egyidejűleg közrendészeti vonalról és a hadsereg köréből is egyre több „feljelen-tés" érkezett a pártvezetéshez azt illetően, hogy mennyi méltánytalanság érte - és éri -őket az ÁVH részéről. Azaz, a pártvezetés kihátrálni próbált a politikai rendőrséget háttérből irányító „keresztapa" szerepből, mintha nem is „munkaadó gazdája" lenne. Másfelől a társszervek - az ÁVH kiváltsá-gos helyzetének megrendülését érzékelve -maguk is felmondani készültek ezen cég-gel a fegyvertársi szolidaritást. Csakhogy mindez továbbra is kulisszák mögött, a párt-állami rendszer-titkolódzás zárt körein be-lül zajlott. Hatalmának és presztízsének erodálódása közepette oly módon próbált elhatárolódni a kommunista pártvezetés saját politikai rendőrségétől, hogy közben ugyanennyire ódzkodott ennek nyilván-valóvá tételétől. Hezitálása bizonyos mérté-kig még érthető is, mert jóformán ez a szerv maradt egyeden „megbízható" támasza.

Ugyancsak a Rákosi-örökség része volt az ország igazgatási és területi rendjének beharangozott újraszabása. Ezt a nyár fo-lyamán mindenféle előtanulmányok, át-szervezési tervezetek készíttetésével foly-tatták. Az időközben tartósan külföldre utazó Gerő Ernő és Kádár János távollété-ben a Titkárság, illetve a Politikai Bizott-ság itthon maradt másodvonalbeli tagjai még szeptemberben is az igazgatás átszer-vezésével járó kádercsereberék előkészíté-sén szorgalmatoskodtak. Többek között azon, hogy a nemrégiben rehabilitált -fontosabb szerepet majd a következő év-tizedekben játszó - Aczél György eléggé megbízható-e ahhoz, hogy az összevonni tervezett Győr-Vas megye párttitkára le-gyen, vagy üdvösebb előbb kiküldeni „fej-lődni" Moszkvába, az SZKP Politikai Főis-kolájára. Az új pártvezetés mintha egyre kevésbé irányított volna, miközben a Rá-kosi által kijelölt keréknyomon sodródott, zötykölődött tovább.

Alsóbb szinteken meg egyre inkább ter-jedt az elbizonytalanodás, a dezorientált-ság. Ez abból is következett - ennyi vál-tozás volt érzékelhető Rákosi leváltása után hogy Gerő Ernő regnálásának hó-napjaiban az átalakulóban levő pártveze-tés határozatait nem követte az éveken át megszokott „végrehajtási utasítás". Más-részt pedig abból, hogy a felső vezetők tá-vollétében hátrahagyott „második garni-túra" nem mert távollétükben cselekedni. (Marosán György Berlinbe ment „tájéko-zódni", majd a thüringiai erdőben va-kációzott, Gerő Ernő szabadságra ment, hogy a Krím félszigeten, illetve Moszkvá-ban pihenje ki első titkárrá választásának fáradalmait, Kádár János pedig a Kínai Kommunista Párt szeptemberi kongresz-szusán képviselte az MDP-t, de utána sem siettette visszautazását. Ő is csak október második hetében - Rajk László és mártír-társainak eltemetése után - tért vissza Moszkvából, Gerővel együtt.)

A diktatúra napi üzemelési rendjének felborulása bumerángként ütött vissza a minden autonómiát megvonó merev rend-szer egészére. A forrongó ősz előszelét érzé-kelő s iránymutatást váró - ehhez szokta-tott - alsóbb szintű vezetők rendre azt tapasztalták, hogy a felsőbb szinteken épp-oly tanácstalanok, mint ők maguk. Pártká-derek ezrei - Jean-Paul Sartre kifejezésével élve - „szabadságra ítéltettek", de miután a megelőző közel egy évtizedben a pártha-tározatokhoz rendelt naponkénti felsőbb utasítások kormányozták tevékenységüket, nemigen tudtak mit kezdeni a hirtelen rá-juk tört „szabadsággal". Közülük a szeiz-mográf érzékenységű kevesek nyugtalan-kodni kezdtek, de az 1956-os nyári vakáció vége felé közeledve még inkább csak a ne-hezen konkretizálható elbizonytalanodás volt érzékelhető.

Rákosi Mátyás az emigrációból történt 1945-ös hazaérkezése után egy bő évti-zeddel ismételten, s immár végleg Moszk-vába távozott. Hátrahagyott - vagy in-kább félbehagyott - rendszerépítménye

falain viszont látnivalóan vastagodtak a repedések, és egyre inkább számolni lehe-tett/kellett az egész konstrukció megrogy-gyanásával.

Kádár János beszédet mond Salgótarjánban az MDP Nógrád megyei bizottsága által rendezett nagygyűlésen, 1956. augusztus 12. MTI Fotó: Kovács Ferenc

A Szabadság című lapban közölt fénykép Rajk László és mártírtársai temetéséről, 1956. október 10. Reismann János felvétele

Ajánlott irodalom

Forrásközlések, visszaemlékezések A Magyar Dolgozók Pártja határozatai, 1948-1956. (Főszerkesztő: Izsák Lajos.)

Napvilág Kiadó, Budapest. 1998. A Magyar Katolikus Püspöki Kar tanácskozásai 1949-1965 között. I—II.

(Összeállította: Balogh Margit.) METEM. Budapest. 2008. A magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság jegyzőkönyvei, 1945-1947.

(Szerkesztette: Feitl István.) Napvilág Kiadó, Budapest. 2003. A Nagy Imre vonal. (Szerkesztene: Dér Ferenc és Kovács Latos Péter) Reform

Budapest 1989. Bibó Isti'án: Válogatott tanulmányok I-IV. Magvető Kiadó, Budapest. 1986-1990 Böszörményi Géza: Recsk, 1950-1953. Széphalom Könyvműhely, Budapest. 2005. Demcny Pál A párt foglya voltam. (Válogatta, szerkesztette: Kiss József.) Medvetánc,

Budapest. 1988. Források Budapest történetéhez, 1950-1954. (Szerkesztette: Gáspár Ferenc, Szabó

Klára.) BFL. Budapest. 1985. Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 1-5. kötet (Szerkesztette: Horváth Ibolya,

Solt Pál, Szabó Győzi, Zanathy János, Zinner Tibor.) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1992-1996.

Kárász Artúr 80 év a Föld körül. Bethlen Gábor Könyvkiadó - I.U.S. Budapest-Párizs, 1990.

Kovács Imre: Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda, Budapest. 1990. Moszkvának jelentjük... Titkos dokumentumok, 1944-1948. (Szerkesztette:

Izsák Lajos és Kun Miklós.) Századvég, Budapest. 1994. Nagy Ferenc Küzdelem a vasfüggöny mögött. I—II. Európa-História, Budapest.

1990. Nagy Imre: A magyar nép védelmében. Forradalmi Tanács, hely és évszám nélkül.

(Brüsszel) 1957. Nagy Imre: Egy évtized. Válogatott beszédek és írások, 1948-1954.1—II. Szikra,

Budapest 1954. Nehéz esztendők krónikája, 1949-1953. (Szerkesztette és a bevezetőt írta: Balogh

Sándor.) Gondolat, Budapest. 1986. Pártkőzi értekezletek. Politikai érdekegyeztetés és politikai konfrontáció, 1944-1948.

(Közreadják: Horváth Julianna, Szabó Éva, Szűcs László és Zalai Katalin.) Napvilág Kiadó, Budapest. 2003.

Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, 1944—1956.1—II. Napvilág, Budapest. 1997. Szász Béla: Műiden kényszer nélkül. Európa-História, Budapest. 1989. Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról, 1953-1956. Kiszeljov és Andropov titkos

jelentései. (Összeállította: Baráth Magdolna.) Napvilág Kiadó, Budapest. 2002.

Szakirodalmi feldolgozások A fordulat évei, 1947-1949. (Szerkesztette: Standeisky Éva-Kozák Gyula-Pataki

Gábor-RainerM. János.) 1956-os Intézet, Budapest. 1998. A magyar parlament, 1944-1949. (Szerkesztette: Hubai László és Tombor László.)

Gulliver Lap- és Könyvkiadó, Budapest. 1991. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. (Szerkesztette:

Fett1 István.) Politikatörténeti Alapítvány, Budapest. 1995. Balogh Margit: Mindszenty József, 1892-1975. Elektra Kiadóház, Budapest. 2002. Bihari Mihály. Magyar politika 1944-2004. Osiris Kiadó, Budapest. 2005. Borhi László: Az Egyesült Államok és a szovjet térnyerés Magyarországon,

1945-1949. KLTE. Debrecen. 1997. Borhi László: Magyarország a hidegháborúban. A Szovjetunió és az Egyesült

Államok között, 1945-1956. Corvina, Budapest. 2005. Botos János-Gyarmati György-Korom Mihály-Zinner Tibor: Magyar hétköznapok

Rákosi Mátyás két emigrációja között. Minerva, Budapest. 1988. Cserenyei Géza-Csicsery-Rónay István-Palasik Mária: Koncepciós per a Független

Kisgazdapárt szétzúzására. 1956-os Intézet, Budapest. 1998. Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon, 1945-1956. Békés

Megyei Levéltár, Gyula. Évszám nélkül. Fordulat a világban és Magyarországon, 1947-1949. (Szerkesztette: Feitl István-

Izsák Lajos-Székely Gábor.) Napvilág Kiadó, Budapest. 2000. Fűldesi Margit: A Szövetséges Ellenőrző Bizottság tevékenysége Magyarországon,

1945-1947. Ikva, Budapest. 1985. Fülöp Mihály A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar

békeszerződés. Héttorony Kiadó, Budapest. Évszám nélkül.

Germuska Pál: Indusztria bűvöletében. Fejlesztéspolitika és a szocialista városok. 1956-os Intézel, Budapest. 2004.

Gyannati György: Március hatalmú - a hatalom Márciusa. Fejezetek Március 15. ünneplésének történetéből. Paginarum, Budapest. 1998.

Gyarmati György: A politika rendőrsége Magyarországon a Rákosi-korszakban. Pécsi Tudományegyetem, Pécs. 2002.

Honvári János: Magyarország gazdaságtörténete Trianontól a rendszerváltásig. Aula Kiadó, Budapest. 2005.

Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza. I—II. Szabad Tér-Kossuth Kiadó, Budapest. 2001-2003.

Huszár Tibor: A pokol malmai. Szűcs Ernő ÁVH ezredes ügye és elágazásai, 1946-1955. Corvina, Budapest. 2009.

Izsák Lajos: A polgári ellenzéki pártok Magyarországon, 1944-1949. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 1983.

Izsák Lajos: Polgári pártok és programjaik Magyarországon, 1944-1956. Pannónia, Budapest. 1994.

Kertész István: Magyar békeillúziók, 1945-1947. Európa-História, Budapest. 1995. Komái János: A szocialista rendszer. Heti Világgazdaság Kiadói Rt , Budapest. 1993. Köbei Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!" Az állam és az egyházak politikai, jogi

és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945-1989 között. Rejtjel Kiadó, Budapest. 2005.

Kövér György: Losonczy Géza, 1917-1957. 1956-os Intézet, Budapest. 1998. Magyarország története a XX. században. (Főszerkesztő: Kollega Tarsoly István.)

Babits Kiadó, Szekszárd. 1996. Okváth Imre: Bástya a béke frontján. Magyar haderő és katonapolitika, 1945-1956.

Aquila Könyvkiadó, Budapest, 1988. Orbán Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon, 1945-1961. Akadémiai,

Budapest. 1972. Palasik Mária: A jogállamiság megteremtésének kísérlete és kudarca

Magyarországon, 1944-1949. Napvilág Kiadó, Budapest. 2000. Palasik Mária: Kovács Béla, 1908-1959. Occidental Press, Budapest, 2002. Parlamenti választások Magyarországon, 1920-1989. (Szerkesztő: Földes Györg}-

és Hubai László.) 2. kiadás. Napvilág Kiadó, Budapest. 1999. Pető Iván-Szakács Sándor. A hazai gazdaság négy évtizedének története. I.

1945-1968. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 1985 Pünkösti Árpád: Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa. Európa, Budapest. 2004. Rainer M. János: Az iró helye. Viták a magyar irodalmi sajtóban, 1953-1956.

Magvető, Budapest. 1990. Rainer M. János: Nag)' Imre. Politikai életrajz. I—II. 1956-os Intézet, Budapest.

1996-1999. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest.

1999. Romsics Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest. 2006. Somlyai Magda: Történelemformáló hétköznapok, 1944-1945. Akadémiai,

Budapest. 1985. Srágli Lajos: A MAORT. Útmutató Kiadó, Budapest. 1998. Standeisky Éva: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. 1956-os Intézet.

Budapest. 2005. Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. MTA TTL

Budapest. 1989. Sz. Varga Lajos: Szakszervezetek a diktatúrában, 1948-1953. Szerzői kiadás, Pécs.

1995. Szabó Csaba: A Grősz-per előkészítése, 1951. Osiris Kiadó, Budapest. 2001. Szakács Sándor: A népi demokratikus agrárfejlődés kezdetei Magyarországon,

1945-1948. Akadémiai, Budapest. 1971. Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945-1948 között. BKMÖL. Kecskemét,

1993. Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében.

Osiris, Budapest. 2001. Varga László: Kádár János bírái előtt, 1949-1956. Osiris Kiadó-BFL. Budapest. 2001. Vlda István: A Független Kisgazdapárt politikája, 1944-1947. Akadémiai, Budapest.

1976.

MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E

Főszerkesztő Romsics Ignác

1. Őstörténet és honfoglalás 2. Államalapítás 970-1038

3. Válság és megerősödés 1038-1196

4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században

5. Az Anjouk birodalma 1301-1387

6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387-1437

7. A Hunyadiak kora 1437-1490

8. Mohács felé 1490-1526

9. A három részre szakadt ország 1526-1606 10. Romlás és megújulás 1606-1703

11. A Rákóczi-szabadságharc 1703-1711 12. Megbékélés és újjáépítés 1711-1790

13. A nemzeti ébredés kora 1790-1848

14. Forradalom és szabadságharc 1848-1849

15. Polgári átalakulás és neoabszolutizmus 1849-1867

16. A dualizmus kora 1867-1914

17. Világháború és forradalmak 1914-1919

18. A Horthy-korszak 1920-1941

19. Magyarország a második világháborúban

21. Az 1956-os forradalom és szabadságharc

22. A Kádár-korszak 1956-1989

23. A Harmadik Magyar Köztársaság 1989-2009

24. Időrendi áttekintés

KOSSUTH KIADÓ www.kossuth.hu