magyar szabadság napja³ elképzeléseit swot-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése...

16
Huszonharmadik alkalommal ünne- peltük a Magyar Szabadság Napját június 29-én. A programok már reg- gel megkezdődtek a Szabadság Napi Futással, majd délután – ahogy min- den esztendőben – kulturális érté- keink felmutatásával tisztelegtünk azok előtt, akik a magyar szabadsá- gért életüket áldozták. Megnyílt a Gödöllői Nyári Tárlat, majd a Ma- gyar Szabadságért Díj átadása után este, hagyományosan a Világfánál ün- nepi műsor zárta a rendezvényeket. 1991. június 19-én hagyta el hazánk te- rületét az utolsó szovjet katona. Abban az esztendőben, június 30-án országos rendezvény keretein belül először adott helyet Gödöllő a műsornak. Azóta min- den évben június utolsó szombatján em- lékezünk arra, hogy Magyarország sza- bad, független állam, területén nincse- nek idegen, megszálló csapatok. 2000- ben az Országgyűlés törvényt fogadott el Salamon László, Orosházi György és Gémesi György kezdeményezésére, amiben június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig hivatalosan is a Magyar Szabadság Nap- jává nyilvánította. Szombaton este óriási érdek- lődés mellett, több ezres kö- zönség előtt mutatták be Koltay Gergely-Szűcs Ist- ván „Honfoglalás, a szabad- ság legyél Te magad!” című rockoperáját. Az előadás előtt Gémesi György polgármester mondott beszédet, amiben felelevení- tette a rendszerváltás idejét. „Ki ne emlékezne az akkor megjelent, nagy népszerűsé- get aratott „Tavarisi Konyec” plakátra? Ki ne emlékezne ar- ra az eufóriára, mely mind- annyiunkat eltöltött akkor? Azt gondol- tuk és joggal reméltük, hogy az 1990- ben lebonyolított első szabad választá- sok és a megszálló szovjet csapatok tá- vozása után lezárult egy korszak a ma- gyar történelemben és valami egészen új kezdődik el ebben a hazában. Vége az elnyomásnak, vége a félelemnek, vége a visszafojtott gondolatoknak, érzéseknek és érzelmeknek, vége annak, hogy körül kell néznem, amikor valamit mondok, nehogy meghallják és vége annak is, hogy valahol valakik eldöntik, mehetek-e világot látni vagy nem. (Folytatás a 3. olda- lon, kapcsolódó írások az 5. és a 8. oldalon) www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap Alapítva: 1992 XXII. évf. 24. szám • 2013. július 2. • Terjesztői ára: 75 Ft „Új honfoglalás” – kis közösségek újjáépítése Magyar Szabadság Napja Dr. Túry Judit, dr. Károlyi János Pál és a Tor- may Károly Egészségügyi Központ Fiziote- rápia Szakmai Közössége vehette át az idén a Gödöllő Egészségügyéért Díjat. (4. old.) A Mária-kert nevet viseli szombat óta a Réz- gombos melletti terület, az Erzsébet királyné Szálloda udvarát pedig Erzsébet-udvarnak nevezte el a képviselő-testület. (6 old.) A minimaratonosok 5 km-t, a vállalkozóbb kedvű futók és a kerékpárosok 21 km-t tet- tek meg a hagyományos Szabadság Napi Fu- táson. (8. old.) Dr. Sólyom László, volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első el- nöke vehette át az idén a Magyar Sza- badságért díjat. Az ünnepélyes át- adásra június 29-én szombaton került sor Gödöllőn, az Erzsébet Királyné Szálloda dísztermében. A 2000-ben Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Koltay Gábor filmrendező által alapí- tott Magyar Szabadságért díjat minden évben olyan személyiségek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben nagy- mértékben hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlő- déséhez, alkotásaikkal, tevékenységük- kel a magyarság megmaradását szolgál- ják. A díjat Gémesi György polgármes- ter, a Magyar Szabadság Napja Alapít- vány kuratóriumának elnöke adta át. (folytatás a 3. oldalon) Magyar Szabadságért díj Sólyom Lászlónak Fotó: Tatár Attila

Upload: truongque

Post on 03-Jul-2018

220 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

Huszonharmadik alkalommal ünne-peltük a Magyar Szabadság Napjátjúnius 29-én. A programok már reg-gel megkezdődtek a Szabadság NapiFutással, majd délután – ahogy min-den esztendőben – kulturális érté-keink felmutatásával tisztelegtünkazok előtt, akik a magyar szabadsá-gért életüket áldozták. Megnyílt aGödöllői Nyári Tárlat, majd a Ma-gyar Szabadságért Díj átadása utáneste, hagyományosan a Világfánál ün-nepi műsor zárta a rendezvényeket.

1991. június 19-én hagyta el hazánk te-rületét az utolsó szovjet katona. Abbanaz esztendőben, június 30-án országosrendezvény keretein belül először adotthelyet Gödöllő a műsornak. Azóta min-den évben június utolsó szombatján em-lékezünk arra, hogy Magyarország sza-bad, független állam, területén nincse-nek idegen, megszálló csapatok. 2000-ben az Országgyűlés törvényt fogadottel Salamon László, Orosházi Györgyés Gémesi György kezdeményezésére,

amiben június 19-ét nemzetiemléknappá, június utolsószombatját pedig hivatalosanis a Magyar Szabadság Nap-jává nyilvánította.Szombaton este óriási érdek-lődés mellett, több ezres kö-zönség előtt mutatták beKoltay Gergely-Szűcs Ist-ván „Honfoglalás, a szabad-ság legyél Te magad!” címűrockoperáját. Az előadás előtt Gémesi György polgármester mondottbeszédet, amiben felelevení-tette a rendszerváltás idejét.„Ki ne emlékezne az akkormegjelent, nagy népszerűsé-get aratott „Tavarisi Konyec”plakátra? Ki ne emlékezne ar-ra az eufóriára, mely mind-annyiunkat eltöltött akkor? Azt gondol-tuk és joggal reméltük, hogy az 1990-ben lebonyolított első szabad választá-sok és a megszálló szovjet csapatok tá-vozása után lezárult egy korszak a ma-

gyar történelemben és valami egészenúj kezdődik el ebben a hazában. Vége azelnyomásnak, vége a félelemnek, vége avisszafojtott gondolatoknak, érzéseknekés érzelmeknek, vége annak, hogy körül

kell néznem, amikor valamit mondok,nehogy meghallják és vége annak is,hogy valahol valakik eldöntik, mehetek-evilágot látni vagy nem. (Folytatás a 3. olda-lon, kapcsolódó írások az 5. és a 8. oldalon)

www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap •• Alapítva: 1992XXII. évf. 24. szám • 2013. július 2. • Terjesztői ára: 75 Ft

„Új honfoglalás” – kis közösségek újjáépítése

Magyar Szabadság Napja

Dr. Túry Judit, dr. Károlyi János Pál és a Tor-may Károly Egészségügyi Központ Fiziote-rápia Szakmai Közössége vehette át az idén aGödöllő Egészségügyéért Díjat. (4. old.)

A Mária-kert nevet viseli szombat óta a Réz-gombos melletti terület, az Erzsébet királynéSzálloda udvarát pedig Erzsébet-udvarnaknevezte el a képviselő-testület. (6 old.)

A minimaratonosok 5 km-t, a vállalkozóbbkedvű futók és a kerékpárosok 21 km-t tet-tek meg a hagyományos Szabadság Napi Fu-táson. (8. old.)

Dr. Sólyom László, volt köztársaságielnök, az Alkotmánybíróság első el-nöke vehette át az idén a Magyar Sza-badságért díjat. Az ünnepélyes át-adásra június 29-én szombaton kerültsor Gödöllőn, az Erzsébet KirálynéSzálloda dísztermében. A 2000-benGémesi György, Gödöllő polgármestereés Koltay Gábor filmrendező által alapí-tott Magyar Szabadságért díjat mindenévben olyan személyiségek kaphatjákmeg, akik az elmúlt évtizedekben nagy-mértékben hozzájárultak Magyarországfüggetlenségéhez, demokratikus fejlő-déséhez, alkotásaikkal, tevékenységük-kel a magyarság megmaradását szolgál-ják. A díjat Gémesi György polgármes-ter, a Magyar Szabadság Napja Alapít-vány kuratóriumának elnöke adta át.

(folytatás a 3. oldalon)

Magyar Szabadságért díjSólyom Lászlónak

Fotó

: Tat

ár A

ttila

Page 2: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

2 Gödöllői Szolgálat 2013. július 2.Közélet

24.

Intézményvezetőketválasztottak

A képviselő-testület június 27-i ülé-sén intézményvezetői pályázatokrólis döntött. Új vezetője lesz a TormayKároly Egészségügyi Központnak ésa Gödöllői Városi Múzeumnak, míg aForrás Szociális Segítő és Gyermek-jóléti Szolgálatnál és a Táncsics Mi-hály úti Óvodában az eddigi vezetőfolytatja munkáját.A Tormay Károly Egészségügyi Köz-pont igazgatójának öt pályázó közüljúlius 1-jétől Nagy Árpádot nevezikki öt évre. Mint a Pályázatokat véle-ményező ad-hoc bizottság megállapí-totta: a pályázó kiválóan képzett gaz-dasági-pénzügyi szakember, igen je-lentős gazdasági igazgatói tapasztala-tokkal rendelkezik egészségügyi terü-leten. Országos hatáskörű egészség-ügyi intézmények vezetőjeként többéven keresztül fontos vezetői tevé-kenységet végzett. Pályázata a részle-tes helyzetelemzés mellett átgondoltintézményműködtetési és fejlesztésikoncepciót tartalmaz. Hely- és hely-zetismerete kiváló, hiszen a Gödöllőés környéke egészségügyi ellátásánaktechnikai hátterét biztosító TormayKároly Egészségügyi Közalapítványkuratóriumának tagja. A térség egészségügyét és az orvosoknagy részét ismeri, rossz véleménytnem hallottam orvoskollégáktól. Sze-mélyét emberi és szakmai kvalitásaialapján Szabadfalvi András is java-solta, tájékoztatta a képviselő-testü-letet a polgármester. Az új igazgató a bizalmat megkö-szönve elmondta: úgy érzi, hogy 23éve az egészségügyben dolgozókéntjó vezetője tud lenni a Tormay KárolyEgészségügyi Központnak, ehhez aképviselők segítségét is kéri.

A Gödöllői Városi Múzeum igazgatóiálláshelyére kiírt pályázatot két pá-lyázó közül Kerényiné Bakonyi Esz-ter nyerte, őt 2013. október 1-jétőlnevezik ki öt évre. A Pályázatokat vé-leményező ad-hoc bizottság szerintKerényiné Bakonyi Eszter pályázatarészletes, alapos helyzetelemzést tar-talmaz. Az elemző részben megtalál-ható a múzeum szakmai alaptevé-kenységének – a gyűjteményi munká-nak és a tudományos tevékenységnek– a bemutatása, a közönséggel valókapcsolatuk, a szervezeti felépítés, aszemélyi feltételek leírása, valamintaz épület műszaki állapotának, az in-tézmény gazdálkodásának az átte-kintése. A pályázó a múzeum jövőjérevonatkozó elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekigmenően átgondoltak, nagy ívű ésreális korszerűsítéssel, erőteljesebbmarketinggel tervezi a múzeum kö-zönségkapcsolatait megújítani.

A Forrás Szociális Segítő és Gyer-mekjóléti Szolgálatot július 1-jétől to-vábbra is Forrainé Murányi Juditvezeti 2018. június 30-ig. Az állás-helyre ketten pályáztak. A Pályázato-kat véleményező ad-hoc bizottságelőterjesztése szerint Forrainé Murá-nyi Judit 15 éve dolgozik a ForrásSzociális Segítő és GyermekjólétiSzolgálatnál. Először a CsaládsegítőSzolgálatnál családgondozóként, és ahajléktalan ellátás csoportvezetője-ként, majd a Gyermekjóléti Szolgá-latnál vezetőként, illetve az intéz-mény általános helyetteseként dolgo-zott. Öt éve az intézmény vezetője.Ez idő alatt került sor a Forrás telep-

helyeinek összevonására, szolgálta-tásainak bővítésére, az új arculat ki-alakítására. Pályázatában igen részle-tesen bemutatja az intézmény szerke-zetét, tevékenységét, az egyes szol-gáltatások feladatát, gyakorlati mű-ködését. Vezetői koncepciójánakalapja a városi társadalmi felzárkózta-tási program, amit a civil szerveze-tekkel és más szociális szervezetekkelegyüttműködve, közösen kívánnakmegvalósítani a város lakóinak ér-dekében. Fejlesztési tervében szere-pel a krízisszoba kialakítása és a ki-léptető lakásforma lehetőségének be-vezetése.

A Táncsics Mihály úti Óvoda intéz-ményvezetőjének személye sem vál-tozik. A két pályázó egyike vissza-lépett, Kovács Ibolya augusztus 1-jé-től 2018. július 31-ig kap újbóli kine-vezést.A bizottság véleménye szerint KovácsIbolya szakmailag felkészült, képzettóvodapedagógus és intézményvezető.Pályázata részletes, alapos hely-zetelemzést, valamint színvonalas, ki-egyensúlyozott, tudatos fejlesztési el-képzelést, vezetői programot tartal-maz. A nevelőtestület és szakmaimunkaközösség írásos értékelése sze-rint Kovács Ibolya pályázatában tük-röződik a vezetői gyakorlat és tapasz-talat. Vezetői célkitűzései reálisak.Pozitív gondolkodása, megoldásai, jókommunikációs készsége, gazdálko-dó szemlélete, példamutató környe-zettudatos magatartása, emberségemegkönnyíti és kiszámíthatóvá teszi amindennapi munkavégzést. Mind anevelőtestület, mind az alkalmazottiközösség kiemelt arányban támogattaKovács Ibolya pályázatát.A Palota-kerti Óvoda intézmény-ve-zetői álláshelyére kiírt pályázatra nemérkezett pályázat. A képviselő-testület2013. augusztus 1-jétől 2014. július31-ig megbízta Varga Lilla intéz-ményvezető helyettest az intézmény-vezetői feladatok ellátásával.

Új igazgató a G-Magistratus Zrt. élén

A képviselő-testület július 1-jétől ha-tározatlan időre megválasztotta Lau-rán Csabát a G-Magistratus Zrt. ve-zérigazgatójának, egyben menedzs-mentszolgáltatásra vonatkozó együtt-működési szerződést hagyott jóvá aG-Magistratus Zrt. és a 12 szállodátüzemeltető ACCENT Hotel Manage-ment Kft. között.Az igazgatói megbízásra négy egyén éskét vállalkozás pályázott, akiket illetvea cégek képviselőit személyesen meg-hallgattak a megjelölt állandó bizottsá-gok elnökei, Maráczi Gábor, a Ma-gyar Turizmus Zrt. marketing igazga-tója és Varga Zsolt eddigi igazgató.Laurán Csabáról a következő véle-mény fogalmazódott meg: komplexmegközelítésben gondolkodik, ami aszálloda egyediségének hangsúlyozá-sában lehet előnyös, amennyiben jómarketing lehetőségek kerülnek ki-használásra. A bevétel növelés eléréseérdekében jó lehet, ha „zöld” a szállodaés környezettudatos a személyzet.Helyismerettel és helyi kapcsolatrend-szerrel rendelkezik A helyszínen többalkalommal tájékozódott a G-Magist-rátus Zrt. helyzetéről és a szállodávalkapcsolatos feladatokról.A vélemények figyelembe vételével apolgármester további tárgyalásokatfolytatott az ugyancsak pályázóACCENT Hotel Management képvise-lőivel, melynek eredményeként olyanszerződéses konstrukció jött létre, ami

a G-Magistratus Zrt. vezérigazgatójá-nak kellő szakmai támogatást tud nyúj-tani, illetőleg szolgáltatásai révén azErzsébet Királyné Szálloda kapcso-lódhat egy már jól működő hotel lánc-hoz, s így hatékonyabb lehet a szállás-helyek értékesítése.

Igazgatói pályázatokvéleményezése

Az államosított iskolák igazgatóit pá-lyázatuk alapján – az önkormányzat ésa nevelőtestület véleményének figye-lembe vételével – az oktatásért felelősminiszter nevezi ki. A képviselő-testület három iskola ve-zetői állására beérkezett pályázatokrólnyilvánított véleményt az öt jelentke-zőt meghallgató Pályázatokat vélemé-nyező bizottság előterjesztése alapján.A testület az Erkel Ferenc Általános Is-kola igazgatói álláshelyére Varga Il-dikó pályázatát, a Török Ignác Gimná-zium igazgatói álláshelyére FábiánBertalan pályázatát egyhangúlag al-kalmasnak tartja és vezetői kinevezéséttámogatja. A Frederic Chopin Zeneis-kola igazgatói álláshelyére 13 igen ésegy nem szavazattal Buka Enikőt ésElla Attila pályázót egyformán alkal-masnak tartja. Az előterjesztés vitája során PánczélJános, a gödöllői tankerület vezetőjemegköszönve a bizottság véleményételmondta, hogy a már lezajlott nevelő-testületi szavazások hasonló véleménytmutatnak, mint amit az önkormányzatbizottsága megfogalmazott. Hozzátet-te, a Török Ignác Gimnáziumban a ne-velőtestület a képviselő-testület utáninapokban nyilvánít véleményt, majd akövetkezőket mondta:– Pont a Török Ignác Gimnázium ese-tében azonban számomra az összefér-hetetlenség problematikáját veti fel az,hogy a Pályázatokat véleményező bi-zottság elnöke Guba Lajos, aki aközvetlen munkáltatói jogokat gyakor-ló igazgatónak az alkalmazottja. Ezzelkapcsolatosan nem tudom, hogy ezmennyire befolyásolta, mennyire nembefolyásolta a bizottság véleményét. Amásik problémám ezzel kapcsolatosanaz, hogy korábban polgármester úrralegyeztettünk, hogy kétpólusú rendszerlett az igazgató megválasztása január1-jétől. Van egy önkormányzati, tu-lajdonosi, működtetői véleményezés ésvan mellette egy nevelőtestületi véle-ményezés és ezt összesítve a fenntartóképviselője küldi el a miniszter szá-mára a beérkezett véleményeket. Eb-ben a kétpólusúságban nagyon fon-tosnak tartottuk azt a polgármester úr-ral, hogy egymástól két független csa-tornán folyjék ez a dolog. Én úgy ér-tesültem a tegnapi nap folyamán hogyaz önkormányzati bizottság vélemé-nyezése internetes fórumokon napvilá-got látott. Nem tudom, ez mennyirevolt szándékos, mennyire volt nemszándékos, de olyan szempontból talánnem a legszerencsésebb, ezt csak je-lezni szeretném, hogy talán befolyásol-hatta vagy befolyásolhatja a nevelő-testületi véleményezést. – A bizottsági ülések nyilvánosak,azokon bárki részt vehet, a pályázóksem kérték, hogy ne kerüljön nyilvá-nosságra a véleményezésük – válaszol-ta Pánczél János aggályát oszlatva Gé-mesi György, aki megkérdezte, mi-lyen internetes portálokra gondolt azigazgató. Pánczél János azt felelte,hogy levelezőlistán látta.A Pályázatokat véleményező bizottságelnökére vonatkozó tankerületi igaz-gatói megjegyzést a polgármester visszautasította:– Számomra Guba Lajos fedhetetlen.Teljesen mindegy, hogy az iskola igaz-gatóhelyettese; az eddigiek során min-dig tisztességgel, becsülettel, emberimagatartásának és habitusának meg-felelően, a legjobb döntés előkészítő

javaslatot tette. Először mindig a bi-zottság tagjainak a véleményét kérdezimeg, a saját véleményét a legvégén osztja meg a tagokkal. Tehát hadd kér-jem, hogy ezekben a kérdésekben midöntsük el, hogyan alakítjuk ki a vé-leményünket a pályázókról. FábiánBertalan munkájával maximálisan megvagyunk elégedve, ez nem volt kérdéssenki számára. – Igazgató úr, az összeférhetetlenségazért nem áll fönn, mert az önkor-mányzat működési gyakorlata szerint abizottságnak döntéselőkésztő szerepevan – tette hozzá dr. Nánási Éva cím-zetes főjegyző. – Ezt a feladatot végez-te el a Pályázatokat véleményező bi-zottság, amely nem egyszemélyes, ha-nem öt személyből áll. Döntési joga aképviselő-testületnek van, ami jelen esetben véleményalkotási tartalmat je-lent.A fideszes Vörös István érdekes ja-vaslatot tett, mi szerint a képviselő-tes-tület a Török Ignác Gimnázium ese-tében a másik pályázót, JánossyZsoltot is tartsa alkalmasnak az igaz-gatói kinevezésre. Tette ezt úgy, hogyrészt sem vett a Pályázatokat véle-ményező bizottság ülésén, ahol a pá-lyázókat meghallgatták. A képviselő-testület ezt a javaslatát 2 igen, 9 nemszavazattal, 3 tartózkodással nem fo-gadta el. Halász Levente (Gödöllői Lokálpat-rióta Klub), a Pályázatokat vélemé-nyező bizottság tagja elmondta, hogyJánossy Zsolt a bizottságot egyáltalánnem győzte meg arról, hogy ha átvennéa közeljövőben az iskola vezetését, ak-kor a gimnázium ugyanolyan sikeres,hatékony és humanista, ember- és diák-központú intézmény lenne, mint ami-lyen ma. Pánczél János elismerte, az önkor-mányzati munka nyilvánosságábannem volt kellőképpen tájékozott. Dr. Nánási Éva arról is tájékoztatta atankerületi igazgatót, hogy az önkor-mányzati törvény szerint az önkor-mányzati bizottságok és a képviselő-testület ülései is nyilvánosak, a testületmeghívóját, az előterjesztéseket az ön-kormányzatnak kötelező a honlapjánközzétenni. Csak akkor lehet zártankezelni a személyi kérdésekkel kapcso-latos pályáztatási, kinevezési eljárá-sokat, hogy ha a pályázó megtiltja en-nek a nyilvánosságát.Pánczél János megköszönte ezt a tájé-koztatást is. Gémesi György hozzátette, a kép-viselő-testület intézményvezetők kivá-lasztásánál soha sem hozott politikaiszempontok szerinti döntést. Fontos,hogy erre azután sem kerüljön sor,hogy a döntés lehetősége elkerült azönkormányzattól.

Vörös két uszodaüzemeltetését vizionálja

Igen érdekes kérdést tett fel az Egye-bek napirendi pontban Vörös István(Fidesz): A két uszodát, ha megvaló-sul, tudjuk-e üzemeltetni akkor, ami-kor korábban az Egyetem téri uszodátsem tudtuk üzemeltetni? A kérdésazért volt érdekes, mert nem sokkalelőtte valóban két uszodáról tár-

gyaltak előterjesztést, de mind-kettőből kiderült, hogy az egyiket aváros, a másikat az egyetem üze-meltetné, mi több, Vörös István isszavazott mindkettőről.Szó mi szó, a polgármester elmondta:a vízilabda szövetség a társasági adó-kedvezményes (tao-s) pályázatok ér-tékelése után egy mintegy 10 milliárdforintos fejlesztési projektcsomagottett a kormány asztalára, amiben má-sokkal együtt benne vannak a városés az egyetem által külön-külön me-nedzselt, tervezett létesítmények ter-vei is. Nyilván a kormány döntésealapján dől el, hogy az önkormányzatigénybe veheti-e a tao-s támogatást,és ha igen, akkor hány év alatt le-het/kell a mintegy kétmilliárd forintosberuházást megvalósítani. Ezen kívüla város nem épít és nem üzemeltetmásik vizes létesítményt – eltekintvepersze a Hajós iskola meglévő uszo-dájától. Az egyetemi terv megvalósítását aSzent István Egyetem Gödöllői Köz-ponti Területe Szabályozási Tervénekmódosításával segíti a város. A két el-gondolt beruházás között nagyság-rendi különbség van. Tény, hogy Gödöllőn nincs strand, sbár a környéken számos lehetőség ve-hető igénybe, a város is szeretne für-dőt, szögezte le Gémesi György. Aztazonban fenn is kell tudni tartani. Is-mert, hogy van egy 44-45 fokos vizetadó kút az Alsóparkban, de annak avizét magas sótartalma miatt tízszereshígításban lehetne hasznosítani és avíz drága. Milliárdos beruházással le-hetne gyógyfürdőt építeni. A közép-magyarországi régióban ilyen célraelnyerhető pályázati források nemvoltak, míg az ország más térségeibenforráskínálat többlet mutatkozott,aminek ma az a következménye, hogyott túlkínálat alakult ki a termál-strandokból, egymás alá ígérik árai-kat a szolgáltatók. A polgármester bízik benne, hogy aKiss Gergő olimpiai bajnok nevévelfémjelzett sport- és szakmai program,amely már több szűrőn átjutott, meg-győzi a tao-s támogatásokról dön-tőket és az önkormányzati uszodamegépülhet.

Eredménytelen feljelentés

Miután a 2012. május 10-i képviselő-testületi ülésen Futás Levente ésVörös István fideszes képviselők be-jelentették, hogy az Erzsébet királynéSzállodával kapcsolatban hanyag ke-zelésért ismeretlen tettes ellen bün-tető feljelentést tesznek, az Egyebeknapirendi pontban a polgármester tá-jékoztatást adott arról, hogy a vizsgá-lat eredménytelenül lezárult. Bízikbenne, tette hozzá, hogy Vörös Istvánbeváltva akkori ígéretét, e témakör-ben többet nem nyilvánul meg. A pol-gármester hozzátette: az önkormány-zat által a projekt kapcsán kezde-ményezett, az elszámolásokat is érin-tő vizsgálatról – korábbi ígéreténekmegfelelően – annak befejeződéseután ad majd tájékoztatást.

lt

Megbüntették Lengyel Szilviát

Az LMP politikusai arra is készek, hogy a stasbourgi Emberi Jogok EurópaiBíróságához forduljanak, miután Kövér László házelnök indítványa nyo-mán megbüntetik három parlamenti képviselőjüket, köztük a gödöllőiLengyel Szilviát.A házelnök a képviselők egyhavi tiszteletdíja egyharmadának megvonásátazután kezdeményezte, hogy az LMP színeiben politizáló független kép-viselők a földtörvény zárószavazásán egy molinót kifeszítve és magnetofon-ba beszélve tiltakoztak a törvény elfogadása ellen. Az LMP-s képviselők azért tervezik, hogy az Emberi Jogok Európai Bí-róságához fordulnak, mert akciójuk nem volt erőszakos és nem akadályoztaa parlament működését. Úgy vélik, a büntetés szabad képviselői vélemény-nyilvánítási jogukat csorbítja.

Személyi kérdések a napirenden

Képviselő-testöleti ülés

Page 3: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

Gödöllői Szolgálat 32013. július 2. Közélet

(Folytatás az 1. oldalról)

A díjátadón dr. Réthelyi Miklós, voltnemzeti erőforrás miniszter méltatta akitüntetettet. Mint mondta, SólyomLászló fiatal felkészülési éveit a kívülál-lás jellemezte, a távolságtartás attól a vi-lágtól, amivel nem lehetett azonosulni.Jogi tanulmányai után a jénai Jogtudo-mányi Egyetemen oktatott, ahol egyremélyebben tanulmányozta a polgári jo-got, és itt írta meg doktori disszertációjátis, ami belépőt jelentett számára azMTA Állam- és Jogtudományi Intézeté-be. Itt kezdett el környezetvédelemmelfoglalkozni. Munkásságának köszönhe-tően találta meg őt a Duna-Kör, s fel-kérték jogi szakértőnek a Bős-nagyma-rosi vízlépcső megépítése elleni moz-galomba. Ez döntő változást hozott azéletébe. A rendszerváltás idején a Füg-getlen Jogász Fórum és a Márton ÁronTársaság vezetőinek sorába válasz-tották, a Nyilvánosság Klub ügyvivője,majd az Ellenzéki Kerekasztal és aNemzeti Kerekasztal állandó résztve-

vője lett. Ez az út vezetett azután a Ma-gyar Alkotmánybíróság megszervezésé-hez és elnökléséhez. Réthelyi Miklósúgy fogalmazott: Sólyom László nem-zetközi hírűvé tette a magyar alkot-mánybíráskodást. Amikor 2005-ben a Védegylet javas-latára köztársasági elnöknek jelölték, hi-vatalba lépésekor mondott beszédében ahazaszeretet, a tisztesség és a hűség fo-galmak eredeti jogaikba, a magyar nyil-vánosságba való visszaállításának óha-ját fogalmazta meg. Pártoktól és hatalmiharcaiktól való függetlenségét mindvé-gig megőrizte.Államfőként járta az országot és a ha-táron túli magyarság székhelyeit, a ter-mészetvédelmi területeket és az elma-radott térségeket. Humanista célkitűzései: a jövő iránti fe-lelősség, a környezet védelme, a magyarnemzet önazonossága, a határon túli ré-szek támogatása, a szomszéd nemze-tekkel való együttműködés, a múlt fel-tárása és tisztázása, a kisebbségek integ-rálása, az emberi jogok és a jogállami-

ság védelme és az 1956-os forradalomöröksége. Réthelyi Miklós kijelentette, Magyaror-szágnak szinte állandóan küzdenie kel-lett szabadságáért. Ám ehhez szorosankapcsolódik az egyén szabadsága, azegyén emberi jogai, az ember méltóságaés felelőssége is. Sólyom László civil-ként, alkotmánybíróként és államfőkéntis – ezen területek mindegyikén – pél-

damutató és megingathatatlan védel-mezője Magyarország szabadságának. Sólyom László a díj átvételét követőenúgy fogalmazott, két okból is nagy örömszámára ez a kitüntetés, egyrészt mertGödöllőn kapta, ahová évek óta eljön aMagyar Polgármesterek Világtalálkozó-

jára, másrészt mert ez a díj a rendszer-váltásra, és annak egy fontos eseményé-re emlékeztet, s ez az egyetlen ilyen elis-merés Magyarországon. Ennek kapcsánhárom fontos dologra hívta fel a figyel-met: Gondoljunk arra, hogy milyen soköröm érte ebben az időszakban a tár-sadalmat; mennyi mindentől, tévesz-méktől kell megtisztítani ezt az idősza-kot; hogyan ágyazódik be a nemzetközi

eseményekbe a rendszerváltás; végülfelhívta a figyelmet arra, meg kell őriznia tények tisztaságát. Külön szólt az Alkotmánybíróság elnö-keként eltöltött évekről, mint mondta, ezvolt életének egyik legszebb és leg-kreatívabb időszaka. Akkor, amikor aszovjet birodalom bukása után a nyugatnem tudott mit kezdeni a kialakult hely-

zettel és a volt szocialista országokkalvaló kapcsolatát a bizalmatlanság jelle-mezte, az Alkotmánybíróság hiteles tu-dott lenni, s egyenrangú partnernek fo-gadták el a nemzetközi életben. A díjat átadó Gémesi György emlékez-tetett arra, Sólyom László Magyaror-szágnak olyan köztársasági elnöke volt,akit mindkét politikai oldal elfogadott, selnökként is amellett, hogy megőrizte

függetlenségét, mer-te önálló vélemé-nyét megfogalmaz-ni. Az eseményt, amitLukács Lilla Ré-ka, SimonvárosCsenge, Simon-város Zille és Ma-jor Krisztina mű-sora tett még ünne-pélyesebbé, meg-

tisztelte jelenlétével Mádl Dalmaasszony, özv. Antal Józsefné Kláraasszony, Lengyel Szilvia parlamentiképviselő (LMP), dr. Hájos Zoltán,Dunaszerdahely polgármestere, Sirko-vá Anikó, a zentai képviselő-testület el-nöke, Csízik Károly szerb parlamentiképviselő, valamint testvérvárosainkdelegációi. jb

(Folytatás az 1. oldalról)

Vége a kettős beszéd kényszerűsé-gének, nem kell félnem, hiszen szabadvagyok. Még ma is borsózik a hátam,amikor azokra az időkre gondolok, mertnagyon jó volt megélni. Hálát adok a Jó Istennek, hogy láthat-tam azon sokak örömét, tekintetét ésmosolyát, akik mérhetetlen boldogság-gal nyugtázták – ezt is megéltük. Aztán mintha szép lassan megkopottvolna ez az euforikus érzés, mintha el-felejtettük volna a korábbi évek vágyait,küzdelmeit és egyre inkább teret nyertegy a mindennapi életünk részévé váltnapi küzdelmekkel teli, az érdekek köztegyensúlyozó politika. E közben pedigegyre inkább háttérbe szorult az érték-alapú közéleti szerepvállalás.Az érdekek és értékek korábbi és kor-rekt egyensúlyának megbomlása széplassan elkoptatta a szabadság rendszer-váltó örömét. Hova tűntek az akkormegfogalmazott gondolatok, eszmék,hová lett a szabadság euforikus érzése?Ezek után felmerül a kérdés, szüksé-ges-e a Magyar Szabadságot ünnepelnivagy vegyük úgy, hogy nem kell rólabeszélni, hiszen úgy gondoljuk, hogymindennapi életünk természetes része.Valóban? Mindennapi életünk része?

Az elmúlt 22 esztendő arról győzöttmeg, hogy újra és újra meg kell fogal-maznunk, mit értünk Magyar Szabadsá-gon, pontosabban van-e és ha van, mi azüzenete ennek a napnak. Elmúltak-e amegszálló csapatok távozása előtti sza-badság kapcsán oly sokszor megfogal-mazott félelmeink? És ha nem múltakel, akkor hol és miként szólunk róla? És mit mondunk az utánunk jövő nem-zedéknek a mai Magyar Szabadság-ról…… vagy mondunk-e nekik egyálta-lán valamit? Miként leszünk méltóak a magyar tör-ténelem nagyszerű szabadságharcosai-hoz.... hogyan tudunk jó szívvel emlé-kezni rájuk, ha nem emeljük fel szavun-kat a szabadság kapcsán, ha az szüksé-ges…Hogyan jöhet vissza a „TavarisiKonyeces”-es eufória? Mert szeretném gondolni, volt értelme arendszerváltoztatás utáni kikínlódott 23esztendőnek, szeretném érezni ma is azakkor sokunkban meglévő tiszta, egyéniérdekeket háttérbe szorító elszántságot,erőt és hitet, mert jó volt azt hinni, hogymi is hozzátettünk egy kicsit ennek a ha-zának az építéséhez…A vérszerződéssel megpecsételt hon-foglalásnak ma is megvan az aktuálisüzenete. Egy összefogásra, hosszú távú,értékekre alapozott „új honfoglalás”

lehet a kis közösségek újra építésénekzáloga...És ezek, az újra épített kis közösségekképezhetik egy valódi, értékekre épülőhiteles és versenyképes szabad Ma-gyarország építőköveit.Ez természetesen nem megy magától.Ezért újra és újra kegyetlen sokat kelldolgoznunk és nem feladni az 1989-90-ben lefektetett alapelveket, melyek bársok-sok kompromisszummal, mégiskonszenzussal lettek elfogadva és meg-teremtették egy demokratikus berendez-kedésű jogállam alapjait.Felelősségünk és hazafiként köte-lességünk óvni, védeni, ápolni és építeniaz ezen alapon megteremtett MagyarSzabadságot, mint ahogyan több mintezer esztendővel ezelőtt elfoglalt Ho-nunkat is…” – mondta GémesiGyörgy. A beszédet követően a Pintér Tibor ál-tal vezetett Szigetszentmiklósi SzigetSzínház és Román Sándor ExperiDanceTánctársulata mutatta be a hét vezér ha-zára találását. A főbb szerepekben Pin-tér Tibort, Makrai Pált, Dobozi Ben-cét, Buch Tibort, Sipos Imrét, KatricsTamást, Mészáros Pétert, Papadi-mitriu Athinát, Békefi Viktóriát, Mo-hácsi Márkot, Papp Istvánt, DancsJánost, Kohautek Csabát, Petró Ká-rolyt, Rosta Klaudiát, Szabó Dorot-tyát láthatták. A rendezvényt megtisz-telte jelenlétével Mádl Dalma asszonyés özv. Antall Józsefné Klára asszonyis. kj

Sólyom László kapta a Magyar Szabadságért díjat

Őrizzük meg a tények tisztaságát!

„Új honfoglalás” – kis közösségek újjáépítése

Magyar Szabadság Napja

Page 4: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

4 Gödöllői Szolgálat 2013. július 2.Civil

Anyatej világnapja

A gödöllői Védőnői Szolgálat munkatársai sok szeretettel meghívják az édesanyákat az Anyatej Világnapja alkalmából

megrendezésre kerülő ünnepségre.

Az ünnepség időpontja: 2013. július 5., 10 óra

Az ünnepség helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme

Program: Megnyitó, műsor, az anyatejet adó anyák köszöntése

Június 28-án tartották meg vá-rosunkban a Semmelweis-napiünnepségeket. Az egészség-ügy dolgozói számára kiemel-kedő napon először a TormayKároly Egészségügyi Központ– a város elismert orvosai előtttisztelgő – emlékfalát koszo-rúzták meg, majd elismerésekátadására került sor, valamintmunkatársai elbúcsúztak dr.Szabadfalvi Andrástól, az in-tézmény nyugállományba vo-nuló igazgatójától. A rendez-vénysorozat a Gödöllő Egyész-ségügyéért díjak ünnepélyesátadásával zárult.

A Lumniczer Emlékfal megkoszorú-zását követően a II. számú rendelőin-tézet emeleti tanácstermében dr. Sza-badfalvi András igazgató-főorvosigazgatói elismeréseket adott át az in-tézet arra kiválasztott dolgozóinak, il-letve elköszönt a nyugdíjba vonulómunkatársaktól.

Az ünnepélyes megemlékezésenTóth Tibor, Gödöllő város alpolgár-mestere is köszöntötte a megjelente-ket, a kitüntetetteket, valamint azigazgatói minőségében szintén nyug-díjba vonuló dr. Szabadfalvi Andrást,akitől kollégái is elbúcsúztak.

A gödöllői Semmelweis-nap zárása-ként a Művészetek Házában rendez-tek ünnepi műsort, aminek során dr.Gémesi György polgármester átadtaa Gödöllő Egészségügyéért díjakatdr. Károlyi János Pálnak, a Me-dicina Gyógyszertár főgyógyszeré-szének, dr. Túry Juditnak, a TormayKároly Egészségügyi Központ sze-mész főorvosának, valamint a Tor-may Károly Egészségügyi Központfizioterápia szakmai közösségének –ez utóbbit a „csapat” nevében NagyMarianna vette át.

A polgármester Szabó-Gábor Edi-nának, az Egyesített Szociális Intéz-mény Nefelejcs Napközi vezetőjénekPolgármesteri Ezüstérmet adott át ki-emelkedő szakmai tevékenységéért.

A rendezvényen dr. Gémesi Györgyünnepélyes keretek között köszönt eldr. Szabadfalvi Andrástól, a TormayKároly Egészségügyi Központ le-

köszönő igazgató-főorvosától, illetvebemutatta a nagyközönségnek azintézmény új vezetőjét, Nagy Árpá-dot.

Dr. Túry Judit Dr. Túry Judit szemész főorvos 1990óta dolgozik a Tormay Károly Egész-ségügyi Központ II. számú szemé-szetén. Gyomán született és itt érett-ségizett 1971-ben, általános orvosidiplomáját 1978-ban kapta meg aSzegedi Orvostudományi Egyete-men. Szemész szakorvosi képesítésétis a szegedi egyetemen szerezte meg.Pályakezdő orvosként 1978-1979 kö-zött a Szent Rókus Kórházban dolgo-zott, majd tíz éven át a Pest megyeiFlór Ferenc Kórház szemész szakor-

vosa volt. 1990 óta a Tormay KárolyEgészségügyi Központban dolgozik,megszakítás nélkül magas szakmaiszínvonalon. 1997-1998 között elvé-gezte a kontaktologiai tanfolyamot.Szakmai tudását több nemzetköziglaucoma kongresszusokon is gyara-

pította. Rendszeresen látogatja aMagyar Szemorvosi Társaság hazaikongresszusait is. Jelenlegi munka-helye mellett a Ganz Mérőgyár Kft-nél, a Fővárosi Önkormányzat IdősekOtthonában (Gödöllő, Dózsa Gy. út)valamint a TEVA Gyógyszergyárábanszemészeti alkalmassági vizsgá-latokon és szűréseken nagy szakmaihozzáértéssel mindent megtesz annakérdekében, hogy a hozzá fordulókmegfelelő egészségügyi állapotbantudják végezni mindennapi felada-taikat, életük biztonságosabbá, szeb-bé és derűsebbé váljon. Éventeaktívan vesz részt a Kistérségi Szűrő-vizsgálatokon, ahol ingyenes szemé-szeti vizsgálatokat végez, hozzá-járulva a lakosság egészségének meg-

őrzéséhez. Munkáját lelkiismeretesen, magasszakmai színvonalon végzi, mellyelbetegei és munkatársai megbe-csülését és szeretetét élvezi. Munkájaelismeréseként 2007-ben Igazgatóidicséretben, 2010-ben pedig Polgár-mesteri dicséretben részesült.

A Tormay Károly EgészségügyiKözpont Fizioterápia SzakmaiKözösségeA Tormay Károly Egészségügyi Köz-pont ellátási területe lakosságánaknagy hányada szenved reumatológiaiés mozgásszervi betegségekben. Abetegségek gyermekkortól az idős-korig fordulnak elő és negatív módonbefolyásolják az életminőséget,

munkaképességet. A Fizio-terápia Szakmai Közösségeaz intézet orvosai, szakor-vosai munkáját kiválóansegíti. Magas szakmaiszínvonalon, nagy szeretet-tel és kiváló etikai színvo-nalon végzik munkájukat,és gondosan kezelik afizioterápiás eszközöket.Az egész szakmai kollektí-va kiérdemelte az ellátottlakosság, a mozgásszervibetegek és az együttmű-ködő egészségügyi dolgo-zók szeretetét, megbecsü-

lését és elismerését.A szakmai közösség különös gondotfordít arra, hogy a nagyszámú beteg-forgalom ellenére türelmesen, min-den betegre kellő időt fordítva, nagyszakértelemmel végezze tevékeny-ségét.

Dr. Károlyi János PálDr. Károlyi János Pál főgyógyszerésza Szegedi Orvostudományi EgyetemGyógyszerész Karán 1959-ben állam-vizsgázott. Helyettesítő gyógysze-részként dolgozott Oroszlányban,Kisbéren, Tokod-Altárón, Esztergom-Táborban és Tatán, majd 1963-bankerült Pest megyébe továbbra is he-lyettesítő gyógyszerészként. 1968-ban költözött családjával Gö-döllőre. 1973-ban ért véget a he-lyettesítések sora, kinevezték a DózsaGyörgy úti gyógyszertár vezetőjévé, semellett a Megyei Tanács általszervezett városi-járási főgyógysze-részi munkára is megbízást kapott.Egyik fő tevékenysége volt a toxiko-lógus gyógyszerészek munkájának

irányítása, s ő maga is végzetttoxikológiai ellenőrzéseket aterületen, valamint a városi egészség-ügyi osztályon és a járási Köjálbangyógyszerügyi szervezési területentevékenykedett. 1977-ben szakvizsgázott „Gyógy-szerellátási és gyógyszerügyi szer-vezésből”. 1996-ban privatizálta agyógyszertárat, az eddigi „1/32.Dózsa György úti”, új néven Medici-na gyógyszertárat, aminek ügyve-zetőjeként dolgozik mind a mainapig. Több, mint 40 éves gödöllőimunkássága során, a város lakóinaktesti- és lelki egészségénekmegóvását és gyógyítását életcéljá-nak tekintette.

jb

Június 29. és július 6. között immármásodik alkalommal rendez GödöllőNemzetközi Gyerektábort Balaton-lellén. Az idei évben a gödöllői di-ákok mellett Csehországból (Brandysnad Labem Stara Boleslav), Finn-országból (Forssa), Indonéziából,Izraelből (Beit Arye), Lengyelország-ból (Zywiec), Romániából (Csík-

szereda), Szerbiából (Zenta), Szlová-kiából (Dunaszerdahely) és Spanyol-országból (Valdemoro) érkeztek fia-talok. A megnyitót Izrael Állam nagy-követe, Ilan Mor és az Indonéz Köz-

társaság nagykövete, Maruli TuaSagala is megtisztelte jelenlétével. Anagykövetek hangsúlyozták, fontos,hogy a gyerekek már ilyen fiatalonmegismerjék egymás kultúráját, tra-

dícióit, mert akkor a jövőben megér-téssel viszonyulnak egymáshoz. A tá-bor nemcsak a gyerekeket, hanem anagyköveteket is közelebb hozza egy-máshoz, hiszen Indonézia és Izraelközött nincs diplomáciai kapcsolat.

Tulipán, faklumpa, sajt, bicikli, szertea világon Hollandiára gondolunk, haezeket a kifejezéseket meghalljuk. Hagödöllőiek vagyunk, a testvérváros,Wageningen is a palettára kerül. S haszemélyes tapasztalataink is vannakholland testvéreinkkel, akkor tudjuk,olyan gazdagság birtokosai vagyunk,mely pénzben nem kifejezhető.

Wageningen júniusbanünnepelte városi rangraemelésének 750. évfor-dulóját. Ebből az alka-lomból színes rendez-vényekre került sor,amin a testvérvárosokküldöttségei is részt vet-tek, s a WageningeniÖkumenikus Csoportmeghívására a gödöllőiegyházak képviselői isHollandiába utaztak. Felejthetetlennapokat töltöttünk barátainkkal, akikmindent megtettek azért, hogy a várostörténelmébe, múltjába bepillantástnyerhessünk. Idegenvezető kalauzoltbennünket a látnivalókban bővelkedőtörténelmi belváros utcáin, majd bi-ciklire ülve a legmodernebb város-részbe, az egyetemre, annak csodásarborétumába is ellátogattunk. Óriásiélményben volt részünk, mikor a tör-ténelmi felvonuláson a különböző ko-rok jellegzetességei elevenedtek meg

előttünk. Ezen kívül – lévén egyházicsoport – közösen részt vettünk isten-tiszteleten, együtt imádkoztunk sú-lyos beteg holland testvérünkért, aki-nél egy rehabilitációs központban lá-togatást is tettünk. Vendégei voltunkegy kolostorfalakon kívül bencésrend szabályait követő közösségnek.Az ottani egyházak képviselői egykeresztény könnyűzenei fesztiválra a

helyi lakosokból 150 fős kórust szer-veztek, melynek próbájába is bele-hallgattunk. Mint minden alkalommal, most isúgy éreztük, az országhatárok, a tér-beli távolság, a nyelvi különbségek,az életkor változatossága mind-mindalárendelődnek a szeretetnek, egymásbefogadásának, a jószándéknak, segí-tőkészségnek, mely csoportjainkat 25éve összekovácsolja. Októberben hol-land barátaink látogatnak Gödöllőre.

sza

A térség települési vezetői az egészséges életmód, a környezeti és kulturális ér-tékek megőrzésének és megismertetésének kiemelten fontos közlekedési esz-közeként tekinte-nek a kerékpárra,ezért csatlakoztakaz 1. CsömöriBringafeszt iválGödöllői kistérsé-gi túra akciójához,aminek résztvevőivasárnap délutánérkeztek Gödöllő-re. A túrázókat aMűvészetek Házaelőtt GémesiGyörgy fogadta.

Wageningen 750

Fiatalok tíz országból

A jövőbeni megértésért

Népszerűsíteni a kerékpározást

Tisztelgés a gyógyítás kiemelkedő személyiségei előtt

Átadták a Gödöllő Egészségügyéért díjakat

Page 5: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

2013. július 2. Gödöllői Szolgálat 5Kultúra

Azt nem mondhatjuk, hogy aszülők azt szeretnék, hogy gyermekük olyan legyen, mintHercule Poirot, de melyikanyuka vagy apuka ne álmod-na titkon arról, hogy gyermekezseni lesz, tudós, felfedező, akimajd megtalálja a megoldást avilág nagy problémáira.

Ehhez azonban elengedhetetlen, hogymegmozgassuk azokat a bizonyos kisszürke agysejteket, amiket kedvencdetektívünk oly sokszor emleget. A Doktot Zseni sorozat legújabb ki-adványa pontosan ezt teszi. A könyvolyan szórakoztató, játékos, logikaifeladatokat tartalmaz, amik fejlesztika memóriát és gondolkodásra késztet-nek. Bár a gyerekek nem igazán lelkesed-nek azért, hogy a nyári szünetben ma-tematikai és egyéb logikai feladato-kat oldjanak meg, „rejtvénynek” ál-cázva rá lehet venni őket némi gya-korlásra. Míg a táblára, vagy a füzet-be írva sokuk számára határozottanelrettentő az összeadás, a kivonás és a

többi hasonló művelet, de ha mind-ezeket versenyautókkal, ajándékdo-bozokkal, tortákkal párosítjuk, vagy afeladat megoldása közben király-lányok és lovagok lehetnek, mindjártmás a helyzet, még akkor is, ha je-lentős részük egyben szövegértésigyakorlatnak is megfelel.A játékos feladatok között természe-tesen különböző nehézségi fokoza-túak vannak, a könnyűtől egészen az„agytrösztöknek” valóig, amik első-sorban a kisiskolásoknak szólnak. A színes ábrákkal díszített könyvtöbbségében matematikai feladvá-nyokat tartalmaz, de az olvasók he-lyesírási és ügyességi játékokat is ta-lálnak benne, megismerhetik a külön-böző országok zászlóit és – persze já-tékos formában – alaposan megdol-goztathatják azokat a bizonyos kisszürke agysejteket. A gyermekek né-hány esetben valóban nyomozónakképzelhetik magukat, hiszen még ujj-lenyomatot is kereshetnek, vagy haügyesek, megtudhatják, mi is valójá-ban a számkombinációja annak aszéfnek, ami a peches bankrablónak

nem sikerült kinyitnia. A megoldást többféle módon is ellen-őrizhetjük: egyrészt benne van akönyv hátsó részében, másrészt, haegy varázslatos, azaz elektronikus ce-ruzát hozzáérintünk a lehetséges vá-laszok melletti körhöz, jó válasz ese-tén a zöld színű, helytelennél pedig apiros kislámpa gyullad fel. A cél persze nem az, hogy gyerme-künk néhány perc alatt a varázstollsegítségével megtalálja a helyes meg-oldást, hanem az, hogy elgondolkod-jon, és maga jöjjön rá a megfejtésre.Ha pedig mi is leülünk gyermekünkmellé, izgalmas kalandban lehet ré-szünk!(Játékos zseniképző – Rejtvények) nyf

A Bagoly könyvesbolt ajánlata

Légy zseni!

JUTALOM A JÓ TANULÓKNAK!A Bagoly könyvesbolt a korábbiakhoz híven az idén is kedvezményt ad azoknak a diákoknak, akik eredményesen zártáka 2012/2013-as tanévet. Augusztus végéig 5%-os kedvezménnyel vásárolhatnak a bolt kínálatából azok, akik kitűnő vagy

jeles eredményt értek el. A kedvezmény a bizonyítvány felmutatása mellett, egyszeri alkalommal vehető igénybe.

Gazdag programmal indult az idei nyára Gödöllői Szimfonikus Zenekar szá-mára. Az elmúlt hetekben Gödöllőn,Budapesten és Pozsonyban arattak si-kert, július 6-án ismét a kastélyban ad-nak hangversenyt, majd Bulgáriában

ajándékozzák meg csodálatos muzsi-kával a zeneszerető közönséget. A Gö-döllői szimfonikus Zenekar a kastély lo-

vardájában mutatta be Mo-zart C-moll miséjét, a kali-forniai Berkeley VárosiKórussal, és a GödöllőiVárosi Vegyeskarral közöselőadásban.

A koncertet agödöllői be-mutató utánBudapesten, aSzent IstvánBazilikában, majd pedigPozsonyban, a RedutaHallban szólaltatták megnagy sikerrel. Az est karna-gya Ming Luke, a Berke-ley Városi Kórus zeneiigazgatója volt. Július 6-án ismét egy kü-lönleges koncertre invi-tálják az érdeklődőket,amire ismét a lovardábankerül sor. A NyárköszöntőHangversenyt a szecessziójegyében rendezik meg, azösszművészeti esten a zenemellett szerepet kap a köl-tészet és a tánc, valamint azelhangzó művekről is bő-vebb ismertetést hallhat-

nak majd.Weiner Csongor és Tünde-szvitjét, De-bussytől az Egy faun délutánját, Delibes

Coppéliájából – a Prelude és Mazurkát,valamint Ravel La Valse című művétszólaltatják meg. A Csongor és Tünde, valamint a Cop-

pélia szólótáncosnője a nemrég diplo-mát szerzett fiatal táncművész, Szép-halmi Júlia lesz, aki korábban a gö-döllői zeneiskola növendéke volt.Ezt követően július végén Bulgáriábanad hangversenyt az együttes, ahol aBalchik Klasszikus napokon vesznekrészt. A fesztivált július 27. és augusztus3. között rendezik meg, immáron ne-gyedik alkalommal. A gazdag program mellett pedig mármegkezdték a felkészülést az ősztől in-duló bérletsorozat előadásaira is. Aszeptember 28-án induló, négy hang-versenyből álló „Remekművek Gödöl-lőn” sorozatra július 14-ig lehet kedvez-ményes bérletet vásárolni a MűvészetekHáza jegypénztárában. kj

Megnyílt a Gödöllői Nyári Tárlata Művészetek Házában. Az idénötvenegy alkotó munkáit mu-tatják be. A kiállításon gödöllői,valamint Gödöllőhöz kötődőművészek festményei, szobra,kárpitjai és egyéb alkotásai lát-hatók.

A rendezvényen dr. Gémesi Györgypolgármester mondott köszöntőt, akiegyrészt örömének adott hangot, hogya megnyitó a Magyar Szabadság Napjarendezvényeinek része volt. Felhívta afigyelmet arra, Gödöllőn a Magyar Szabadság Napját mindig a kultúra ér-tékeinek bemutatásával ünnepeltük, sez a kiállítás jól illik ezek sorába. Kö-

szönetet mondott a művészeknek, akik– mint mondta – egy-két munkájukathozták el, amik mögött sok esetbenmár több évtizedes művészi tevékeny-ség van, ami Gödöllő kultúráját gaz-dagítja. A kiállítást Krassay László volt al-

polgármester, erdőmérnök nyitottameg, aki úgy fogalmazott, a kiállításegységet alkot: gödöllői egységet. Be-szédében Gárdonyi Géza egy írását

említette példaként, miszerint mindenszép az ember számára, amire a szemeszeretettel néz. A szeretet a laterna ma-gica, s mint mondta, az itt kiállított al-kotások is a szeretet bűvös lámpásánálszülettek, s a művészi szépséget tük-rözik számunkra.

A Gödöllői Nyári Tárlaton BadaMárta, Bajkó Dániel, Balla Vera, Bá-nyai Gizella, Bércesi Dienes Erika, Bo-da Melinda, Borsa Alíz, Bujdosó Ernő,

Danis János,Dercsényi Horváth Gabriella,Dvorszky Anikó, Farkas Éva, FarkasTibor, F. Orosz Sára, Futó Tamás,Goschler Tamás, Gyuris Krisztina, Ka-tona Júlia, Katona Szabó Erzsébet,Kerti Eszter, Koós Árpád, KovácsGabriella, Kovács Noémi, Kun Éva,

Kunszt Veronika, László Lilla, LőrinczÁron, Lőrincz Ferenc, Márvány Mik-lós, Meyer Arthur, Mészáros Anna-rózsa, Pannonhalmi Zsuzsa, Papp Ti-

bor, Pálvölgyi Rita, Pirók Irén, Poszto-bányi Péter, Püski Tibor, Rehák Júlia,Szekeres Erzsébet, Szentiványi SzékelyEnikő, Szinvai Pál, Sz. Jánosi Erzsébet,Szűcs Barbara Eszter, Varga ZoltánZsolt, Veress Enéh és Zsivkov Anitamunkáit láthatják az érdeklődők. A kiál-lítás augusztus 25-ig tekinthető meg. bj

Gödöllői Szimfonikus Zenekar

Sikerkoncertek itthon és külföldön

A művészi szépség megjelenítése

Gödöllői Nyári Tárlat

Page 6: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

6 Gödöllői Szolgálat Város-Kép 2013. július 2.

Javasolja Ön, kinek legyen szobra Gödöllőn!Gödöllő második alkalommal vesz részt a Nemzeti Kulturális Alap szoborpályázatán. Az első alkalommal Grassalko-vich I. Antal egészalakos szobrára nyertünk támogatást, aminek alapján a szobor ősszel felállításra kerül.

Az idén ismét pályázik a város, mivel a beadásának határideje rendkívül rövid volt, így a képviselő-testület eléNagy Sándor szobrának felállítását terjesztették be, aminek tagjai a művészt, és feleségét, Kriesch Laurát ábrázolóalkotást fogadták el.

Elképzelhető, hogy a közeljövőben ismét kiírásra kerül ilyen jellegű szoborpályázat, ami az adott település kulturá-lis jelenét erősítő kortárs köztéri alkotásokat támogatja. Ezért a Gödöllői Lokálpatrióta Klub várja a lakossági javasla-tokat, hogy a kiírásnak megfelelően, kinek állítsanak szobrot Gödöllő főterén!

Kérjük, javaslataikat 2013. július 16-ig juttassák el szerkesztőségünkhöz az [email protected] email címre, vagypostai úton a Gödöllői Szolgálat, 2101 Gödöllő Pf. 385 címre.

A beérkezett javaslatokat a későbbiek folyamán lapunk megismerteti az olvasókkal, akik szavazhatnak majd arra,milyen terv kerüljön a képviselő-testület elé.

- - - - - - - - - - - -

A javasolt szobor neve, vagy témája: ____________________________________________________________

*A javaslattevő neve: ________________________________________________________________________

*Címe: ____________________________________________________________________________________

A csillaggal jelölt adatok megadása nem kötelező.

Június 29-én, szombaton délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Rézgombos-háznál talál-ható, gyönyörűen felújított parkot, ami ettől kezdve a Mária-kert nevet viseli majd, ezt követően pe-dig az Erzsébet Királyné Szálloda belső udvarának névadó ünnepségére került sor, aminek neveezentúl a képviselő-testület döntése értelmében Erzsébet-udvar.

A Mária-oszlop körüli terület kivitelezési munkálatai a Rézgombos-ház kivitelezésével párhuzamosan zajlottak, kapcsolódva az épület-hez tartozó közterület-rendezéshez. Az eseményt a Gödöllő Tánc-együttes műsora nyitotta, majd Szelba Szabolcs, a Premontrei gim-názium diákja szavalta el dr. Pap Lajos: Az én Miatyánkom címűversét.

Péterfi Csaba, a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület alel-nöke elmondta: még a Mária-szobor 2007-es felújítása kapcsán aGödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület kezdeményezésére elin-dult itt egy kis parkrendezés, területszépítés, növények ültetése,amibe Pelyhe József, a körzet önkormányzati képviselője és a kör-nyékbeli lakosság is bekapcsolódott. Az évek alatt az itt élők folya-matosan gondozták az elültetett virágokat, takarították a környe-zetet. A mostani beruházással viszont már a park egész területe új ar-culatot kapott, esti díszkivilágítással kiegészítve.

Gémesi György polgármester ünnepi beszédében kiemelte: örömszámára, hogy egy ilyen fantasztikusan szép környezettel gaz-dagodott a város. A város lépésről-lépésre igyekszik fejleszteni Gö-döllő központját és egyéb részeit is; most ismét egy olyan közösségitérrel bővült a város, amire méltán lehet büszke minden lakos. Rá-adásul nemcsak a Mária-oszlop környezete, a park újult meg, hanema Rézgombos-ház körüli terület is; a parkolók bővítésével valóbankomfortosszolgáltatásvárja az ide

érkezőket, amihez még kellemes környezet is társul. Ezt kö-vetően a polgármester megköszönte a tervezőknek, a kivi-telezőknek és mindenkinek a munkáját, aki hozzájárult a Mária-kert létrejöttéhez.

Az ünnepélyes szalagátvágás előtt külön is megköszönték amunkáját Pelyhe Józsefnek (amit sok esetben a lakosokkalegyütt végzett az eddigi park fenntartásában), Szűcs József-nének, a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület elnökének(többek között az ő ötlete alapján is kezdték meg 2007-ben aMária-oszlop környékének rendbetételét), megköszönték a ter-vezést, a bonyolítást a polgármesteri hivatal munkatársainak és Mészáros Judit főépítésznek, Strack Jenő műszakiellenőrnek, a G-Lux Kft-nek (Kosaras Ferencnek és Kosaras Dávidnak) a díszkivilágításért, az engedélyezések kap-csán Vác város jegyzőjének, valamint Klaniczay Péter műemléki felügyelőnek és Szikra Éva tájépítésznek, továbbá azElszer Inveszt Kft-nek, Csaba Antal és Bútor János ügyvezetőknek. Ezt követően Gémesi György polgármester Pol-gármesteri Ezüstérmet adott át a Lyra Florae Kft-nek, a városban több alkalommal végzett magas színvonalú munkájá-nak elismeréséül: Hóka Beatrix, Sulyok Adél és munkatársaik voltak azok, akik a terveket készítették. Ugyancsak Pol-gármesteri Ezüstéremben részesült az Attraktív-Kert Kft, a városban több alkalommal végzett magas színvonalú mun-kájának elismeréséül, a díjat Ivicsics János ügyvezető vette át. A szalagátvágás után a Mária-kertet Szecsődi Péter ka-nokok, plébános szentelte fel.Ezt követően került sor az Erzsébet-kert avatására, melyenGémesi György elmondta: még a Múzeumok éjszakája kap-csán – amikor a szervezők egy nagyon hangulatos környezetetvarázsoltak a szálloda belső területére – merült fel a gondolat,hogy ennek az udvarnak is célszerű lenne nevet adni. A névadta magát, hiszen ez az udvar az Erzsébet Királyné Szállodaés Étterem szerves része; ráadásul köztudomású, hogy Erzsé-bet vagy ahogy mindenki ismeri, Sisi mennyire szerette a ma-gyarokat, mennyire szeretett Gödöllőn tartózkodni, amit misem bizonyít jobban, mint az a több, mint 2000 éjszaka, amit akastélyban eltöltött. Ezt követően ünnepélyes szalagátvágásrakerült sor. Az eseményen az egybegyűlteknek a Gödöllő Con-sort muzsikált. ch

Ünnepélyes keretek között adták át a Mária-kertet és az Erzsébet-udvart

Berente István (1887-1958) községiorvos, helytörténet-kutató emlék-tábláját 2007. június 29-én avattákfel a Dózsa György út 30. számalatti épület homlokzatán, ott, aholegykori háza állt. A táblát a Lumniczer Sándor Köz-alapítvány kezdeményezésére állí-tották Berente István születésének120. évfordulója alkalmából, s azévet Gödöllőn Berente emlékévneknyilvánították.

Dr. Berente István 1887. augusztus29-én született Gödöllőn, s 1910-ben szerezte meg orvosi oklevelét aBudapesti Tudomány Egyetemen.Emellett megszerezte a tisztiorvosiés az iskolaorvosi képesítést is.Dolgozott a Békésgyulai Kórház-

ban, a Pécsi Városi Kórházban és abudapesti Orr- és Gége GyógyászatiKlinikán, majd 1914-ben Gödöllőntelepedett le, mint magánorvos. AzI. világháborúban mint katonaorvosszolgált. 1918-ban egy évig Rákos-keresztúron, majd 1919-től nyugdí-jazásáig, 1946-ig városunkban tevé-kenykedett mint körzeti orvos.1920-tól ügyvezető községi orvos,majd tiszteletbeli járási orvos volt.Gyógyító munkáját színesebbé, em-beri kapcsolatait gazdagabbá tette,amikor a premontrei rend felkérte atanárok és a diákok orvosi ellátására1924-ben, majd ’38-tól egészségtantanárnak. Aktívan részt vett a gödöllői köz-életben: tagja volt a Magyar Asszo-nyok Nemzeti Szövetsége gödöllőifiókja, és a Gödöllői Kaszinó tiszti-

karának. Igazgatósági tagja volt agödöllői Önkéntes Mentőegyesü-letnek és a Stefánia Szövetségnek.A Gödöllői Hírlapban 1940-41-benrészletekben jelent meg Gödöllőrőlés környékéről írt tanulmánya, ami-ben az 1867-es kiegyezésig követtenyomon Gödöllő történetét. Régé-szeti feltárásokat folytatott a Babat-majorban, ahol avarkori leletekettárt fel. Megalapozta Gödöllő Hely-történeti és Néprajzi Gyűjteményét.1942-ben Egyházművészeti és Tör-téneti Múzeumot rendezett be a kas-télyban. A gyűjtemény a II. világ-háború alatt elpusztult.1946-ban saját kérésére, egészség-ügyi okokból nyugdíjazták. 1952-ben 65 évesen újra munkát vállalt,mint az agráregyetem körzeti orvo-

sa és a Járásbíróság fogház orvosa.Még ez évben minden indok nélkülmegvonták nyugdíját. 1958-ban,amikor szintén egészségügyi okokmiatt végleg befejezte orvosi pálya-futását, kérte annak újbóli megál-lapítását. Bár negyvenkét évet töl-tött a betegek szolgálatában, kérésételutasították. 1958. augusztus 13-ánszívinfarktusban halt meg.

Az emléktábla avatáson Vámos Já-nos, akinek gyermekkorában orvo-sa, felnőttként kollégája, később pe-dig betege volt így emlékezett rá:„Berente Istvánt szakmai felké-szültsége mellett emberi magatar-tása miatt is szerették a gödöllőiek.Azok sorába tartozott, akiket úgyemlegetnek a legöregebbek, hogy„Ők voltak az igazi orvosok”

A megnyitáshoz szüksé-ges külső és belső mun-kákat végül a MÁV köz-beszerzési eljárás kereté-ben végeztette el, s ennekköszönhetően végre meg-kezdődhet a létesítménypróbaüzeme. A hétfő reg-geli kulcsátadáson MileKároly, a MÁV ZRt.SPFL HálózatfejlesztésiSzervezete pályázat ésnem kiemelt projektekvezetője és Lantai Csaba, a VÜSZIKft. igazgatója vettek részt és jártákbe az épületet. A B+R kerékpártároló 243 négyzet-méter alapterületű, régi, használatonkívüli raktárépület át-építésével jött létre. Azépületben 104 kerékpár(6 akadálymentesített,12 speciális igények ki-elégítésére alkalmas) el-helyezésére van lehető-ség, valamint az őrzés-ben részt vevő munka-társak számára itt alakí-tottak ki szolgálati és

szociális helyiségeket. A területen ka-merás megfigyelés is működik. Azépület az első vonat érkezéséről, azutolsó szerelvény indulásáig tart nyitva.

jb

HELYREIGAZÍTÁSMúlt heti lapunkban a Múzeumok Éjszakája rendezvényeiről szóló összefoglalóban tévesen közöltük MészárosAdrienn operaénekesnő nevét, akinek előadásában a szálloda udvarán népszerű opera és operett részletek hangzottakel. A művésznőtől és olvasóinktól a tévedésért elnézést kérünk.

Gödöllői Emléktáblák

Dr. Berente István

Próbaüzem alatt a B+R parkoló

Jöhetnek a kerékpárosok!Július elsejével megkezdte próbaüzemét a MÁV pályaudvaron, aKirályi Váró mellett kialakított fedett B+R parkoló. Az eseményreazért kellett a hivatalos átadást követően egy évet várni, mert azeredeti kivitelező sem adminisztrációs kötelezettségeit, sem amunkákat nem végezte el időre, valamint több minőségi kifogásis felmerült .

Page 7: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

Gödöllői Szolgálat 7Élő-Világ2013. július 2.

Június 6-án és 7-én

szombaton és vasárnap 9-11 óráig:

Dr. Koleszár István rendelője

Gödöllő, Árpád u. 32.

Tel.: 30/535-5523

Hétvégén is nyitva tartóállatorvosi rendelő:

GAZDIT KERESŐ KUTYÁK

Dani: Puli keverék három éveskan kutya. Igazi családkutya, bárjelzőkutyának kiváló. Felelősgazdit keresünk neki, aki oltot-tan és chippelve viheti haza.

Vitéz: terrier jellegű idősebbkan. Más kutyákat annyiranem szívlel, így egyedüli ku-tyának ajánljuk, természete-sen oltva, chippelve és ivar-talanítva.

A kutyusokról érdeklődni lehet a 06-20-55-48-450-es telefonszámon, vagy [email protected] e-mail címen.

Benő: Két éves, keverék kan.Egy igazi szeretetbomba.Gondos gazdit keresünk ne-ki, aki oltottan és chippelveviheti haza.

Syrus: Rossz körülményekközül mentett tigriscsíkosfiatal kanocska. Oltás éschip után keresünk neki tö-kéletes családot, hiszen őis tökéletes.

Parlagfűveszély!

Húzza ki gyökerestől!

A 2016-ig tartó élőhely-helyreállításimunka során, hazánk második legna-gyobb aktív katonai lőterén a termé-szetvédők és a honvédség együttes erő-vel óvják meg a páratlan természeti ér-tékeknek otthont adó Turjánvidék egyrészét. A Táborfalva-Örkény-Tatárszent-györgy-Dabas térségében található,7300 hektáros Turjánvidéket fenye-gető veszélyek egyike a terület kiszára-dása. A melegedő éghajlat, a kevesebbcsapadék és a mesterséges lecsapolásokmiatt ugyanis a vízigényes élőhelyekfokozatosan visszaszorulnak. A projektegyik célja az ide érkező víz helyben tar-tása az élővilág számára. A másik prob-léma, hogy az agresszív idegenhonosnövények folyamatosan szorítják ki azőshonos fajok egy részét, és átalakítják,elszegényítik az élőhelyeket. A termé-szetvédelmi munka részeként a szakem-

berek kíméletes eszközökkel távolítjákel a területről az özönnövényeket, he-lyükre pedig – ahol szükséges – ősho-

nos fafajokat telepítenek. A helyreállí-tásra váró területeken a szakértők a jö-vőben lőszermentesítést is végeznek.A Turjánvidék legkülönlegesebb faja arákosi vipera. Európa egyik legveszé-lyeztetettebb hüllőjének világállomá-nyát csupán 500 példányra becsülik akutatók, egy egyed eszmei értéke egy-millió forint. Mérgének hatása hasonló

egy méh csípéséhez, az emberi életrenem veszélyes. A faj természetes élőhe-lyének csökkenése és az illegális gyűjtésmiatt sodródott a kihalás szélére. Megtalálható itt a kizárólag a Kárpát-medencében élő homoki kikerics, a csi-kófark, az óriás útifű, a jégkorból fenn-maradt csengettyűvirág és tucatnál istöbb orchidea faj. Ez a vidék ad otthont

többek között a magyar futrinka legna-gyobb hazai állományának, a bütykös-hátú ormányosbogárnak és az óriás ga-lacsinhajtónak. Az élőhely madárvilágais gazdag: itt fészkel két színpompásmadár, a gyurgyalag, és a szalakóta, aragadozók közül a rétisas és a kígyász-ölyv. A turjánosban költ Magyarországlegnagyobb madara, a túzok.A terület ad otthont a fokozottan védettDabasi Turjános Természetvédelmi Te-rületnek, valamint az 1876-ban alapítottTáborfalvai Lő- és Gyakorlótérnek. Ha-zánk egyik legnagyobb aktív katonai lő-tere hazai és nemzetközi hadgyakorla-

tok helyszíne. Elzárt terület, amely ép-pen a katonaság jelenléte miatt tudtamegőrizni a kivételes természeti érté-keket.Az Európai Unió által támogatottLIFE+ projekt vezetője a Duna-IpolyNemzeti Park Igazgatóság, partnerei aHonvédelmi Minisztérium Fegyverzetiés Hadbiztosi Hivatal, a HM BudapestiErdőgazdaság Zrt. és a WWF Ma-gyarország. A projekt társfinanszírozójaa Vidékfejlesztési Minisztérium.

Forrás: WWF

Két ormányosmedve kölyök született aFővárosi Állat- és Növénykertben. Azapróságok most kéthetesek, egyiküketaz anyaállat, a másikat pedig a gondo-zók nevelik. Míg az anya meglehetősenidősnek számít, a kölykök apja olyan fiatal, hogy csak az elmúlt hónapokbanérte el az ivarérettséget.Mindkét állatnál más-más nevelésimódszert alkalmaznak. Az egyik kölyökugyanis teljesen természetes módoncseperedik: Júlia, a tizenöt esztendős, te-hát meglehetősen idős anyaállat gon-doskodik róla. A másik kicsit azonbannéhány nap elteltével különválasztottákés a gondozók mesterségesen kezdték elnevelni. Fennállt a veszélye ugyanis an-nak, hogy az idős nőstény nem lesz ké-pes mindkét kölyköt rendben felnevelni.Emellett az „Állatok akcióban” címűnépszerű etológiai állatbemutató vi-

szonylag szelíd (nem igazán simogat-ható, de azért emberek közé vihető) or-mányosmedvék utánpótlásáról is gon-doskodni kell. A gondozók által nevelt

állatot tehát, aki éppen a mesterségesnevelés miatt várhatóan felnőtt korábanis együttműködő lesz, a későbbiekbenaz állatbemutatókon láthatja majd a kö-zönség.A szülőktől különválasztott kicsiről márbiztosan lehet tudni, hogy hím, és a gon-

dozók már keresik azt a nevet, ami jólkimondható hívónévként is. A másik, azanyja mellett hagyott kölyökről viszontpillanatnyilag még nem tudni, hogymilyen nemű. A kölykök szülei egyéb-ként furcsa párt alkotnak. Az anya ti-zenöt éves életkorával ugyanis olyanidős, hogy szinte már az is biológiai kü-lönlegességnek számít, hogy sikeresenutódokat hozott a világra. A hím azon-

ban csak a közeljövőben tölti be negye-dik életévét, így az ivarérettséget is csaknemrég érhette el. zoobudapest.com

Védett fajok menedéke a katonai lőtér

Európa utolsó, a Duna bulgáriai és ro-mániai vízgyűjtő területein élő tokhalpopulációi a kihalás szélére kerülhet-nek. A WWF és a TRAFFIC (a veszé-lyeztetett fajok kereskedelemét felügye-lő szervezet) azonnali beavatkozást sür-get, ugyanis a halak túlélését veszélyez-teti az illegális halászat és a kaviárkeres-kedelem. A fenti két természetvédő szervezet kutatást végzett Romániábanés Bulgáriában. Kaviár kereskedőkkelés halászokkal készített interjúk, vala-mint boltok, éttermek, piacok, utcai áru-sok termékeiből és tokhal farmokrólvett, majd vizsgált DNS-minták bizo-nyítják, hogy továbbra is folyik az ille-gális tokhal- és kaviárkereskedelem akét országban. A szakemberek a minták

között a súlyosan veszélyeztetett és ki-halás szélén álló tokhalfaj, a viza DNS-ét is megtalálták. A tokhal kaviárja (mindig fekete) azegyik legdrágább termék, amit vadonélő fajokból állítanak elő. A tokhalakközül a viza ikrája a legnagyobb szemű,és így általában ennek a kaviárját tekin-tik a legértékesebbnek. Az orvhalászoka Fekete-tenger és a Duna mentén is ha-

lásznak annak ellenére, hogy Romá-niában 2006, Bulgáriában 2011 óta szi-gorúan tilos a vadon élő tokhalak halá-szata és kereskedelme. Az illegálisanhalászók a jelentősebb zsákmány érde-kében olyan professzionális felszerelé-sekkel dolgoznak, mint a hangloká-torok, GPS nyomkövető rendszerekvagy a „carmaci”-nak nevezett speciálishorog.„Az Európai Unióban már csak Romá-niában és Bulgáriában él számottevőtokhal populáció. A főként kaviárjukértfolytatott illegális halászat közvetlen ve-szélyt jelent számukra. Ha a két országkormánya nem fékezi meg az illegálishalászatot, ezek az állatok halálra van-nak ítélve.” – vázolta a helyzet sú-lyosságát Jutta Jahrl, a WWF munka-társa. ng

Ormányosmedve kölykök születtek Budapesten

Tokhalak veszélyben

KUTYA ÖRÖKBEFOGADÁSI NAP

Július 6-án vasárnap, 10 és 15 óra között örökbefogadási nap lesz a

gödöllői Tesconál.

Minden kerti munkának meghatározottideje van, amit érdemes mindig tiszte-letben tartani. Habár az időjárás késlel-tetheti vagy siettetheti a kerti munkákidejét, július hónapra a következő ten-nivalókat tervezhetjük be!

Júliusi tennivalók a kertben– A tátikákat le kell csipkedni virágzás

után, hogy elősegítsük a második növe-kedést.– Nyessük meg és trágyázzuk a szarka-lábat és a lángvirágot, hogy másodjára iskivirágozzanak.– Számos növény könnyen szaporíthatóbújtással. A vasfű (képünkön), kecske-rágó, borostyán és kúszórózsa csupánnéhány olyan növény, amely gyökerez-ni fog, ha a hajtásokat jól rögzítettük ésjól befedtük talajjal.– Legjobb, ha egy éles metszőollóvalvagy késsel levágjuk a virágokat, elke-rülve így azt, hogy kárt tegyünk a fejlő-dő növényben. A ferde vágás nagyobbnedvszívó felületet biztosít a vízben, ésmegakadályozza, hogy a szár alapja aváza aljára „feküdjön”. A legjobb, haegy vödör vízzel megyünk virágot szed-ni a kertbe, nem pedig kosárral.– Válasszuk szét és ültessük át a szakál-las íriszt, felhasználva a rizómák erősvégeit. A régi középső részt dobjuk el.Vágjuk vissza a leveleket körülbelül 15cm-re.– A magas virágokat karózni kell, hogya szél ne tehessen bennük kárt. Használ-junk olyan karót, amelyik elég nagy ah-hoz, hogy megtámassza a növényt, dene legyen túl szembetűnő. Használjunkpuha zsinórt vagy sodort madzagot.– A barnás vagy szürkés foltot a gye-pen okozhatja egy tompa vagy helyte-lenül beállított fűnyíró penge, ami nemvágja, hanem tépi a füvet, úgyhogy nemárt időnként leellenőrizni fűnyírógé-pünket.– Tároljuk a növényvédő szereket biz-tonságos helyen, az eredeti csomagolá-sukban, elzárva a gyerekek és háziálla-tok elől. Használjuk óvatosan a rovarirtószereket a kertben, elolvasva a címkéketés követve a rajta leírt utasításokat. A fi-gyelmeztetések és óvintézkedések a mivédelmünket szolgálják.– Egyes növényvédő szereknél több na-pot kell várni az utolsó permetezés és abetakarítás között. Olvassuk el és kö-

vessük az összes utasítást, mielőtt alkal-maznánk a növényekre. Használat előttalaposan mossunk meg minden termé-ket.– Védekezzünk a szúnyogok ellen, kiik-tatva minden fölösleges vízforrást (apangó víz a szúnyogok kedvenc gyüle-kező helye).– A kert körülbelül 2,5 cm esőt vagy vi-zet igényel minden héten. A kora reggela legjobb időszak a locsoláshoz. Az estiöntözés azért nem a legmegfelelőbb,mert az éjszakára nedvesen maradt leve-lek hajlamosabbak a gombabetegsé-

gekre. Talajtakarással csökkenthetjük avízveszteséget és javíthatjuk a termést. – Az őszi saláta, retek, sárgarépa, cékla,fehérrépa, kelkáposzta és spenót beta-karításhoz vessük el a magokat júliusvégén, augusztus elején.– Ültessük folyamatosan az olyan növé-

nyeket, mint bab vagy csemegekukori-ca, hogy folyamatosan szüretelhes-sünk, amíg le nem esik az első hó. Egykis kert is nagy mennyiségű zöldségekettermelhet, ha egész nyáron ültetünkbele.– Ellenőrizzük a zöldségek és virágoktalajának nedvességtartalmát. Ahogyemelkedik a hőmérséklet, néhány nö-vénynek napi két locsolásra is szükségelehet. edenkert

Kertészkedési tippek júliusra

Page 8: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

8 Gödöllői Szolgálat 2013. július 2.Sport

A Gödöllői SportcentrumTáncsics Mihály úti sportte-lepén július hónapra azüzemeltető lehetőséget biz-tosít különböző rendezvé-nyek (sport, gyerek, kultú-rális) lebonyolítására.

Lehetőség van a területen12 darab lakókocsi letelepí-tésére. Áram, víz, illemhelyés zuhanyzó használata biz-tosított. Érdeklődni a 006/20-319-16-77 számon lehet Ba-ra Lászlónál.

Rendezvényszervezők figyelem!

A csehországi Hradec Kralové-ban rendezték három országU18-ainak válogatott atlétikai vi-adalát. Három gödöllői atléta szerepelt a válogatottban. Bármindannyian remekül teljesítet-tek, kiemelkedett Répási Petra100 m gáton elért országos re-kordja, ami 13,50 másodpercvolt.

Az eredmény nagyszerűségét igazolja,hogy nem századdal vagy századokkal,hanem tizedekkel futott jobbat az előzőrekordnál. Répási tagja volt a győztessvédváltónak, amely olyan idővel győ-zőtt, hogy e két eredmény alapján biztoslesz a GEAC-ból résztvevője az idei If-júsági világbajnokságnak. Edzője Kar-lik Pál. Kovács Emmának évekkelidősebbekkel kellett küzdenie magasug-rásban, és az alig 15 éves középiskolásbajnok a győztessel azonos magasságotugorva, rosszabb kísérletaránnyal szo-rult csak a 3. helyre. Az első négy 171cm-t ugrott. Emma beállította egyéni csúcsát és tel-jesítményével kivívta, hogy tagja lett azEurópai Ifjúsági Olimpiára (EYOF) ki-jelölt csapatnak. Benkő Ákos csoport-jában edz.Príma Balázs igazolta idei nagy előrelépését és 63.64 m-es eredményével a 3.helyen végzett gerelyhajításban, hozva atőle elvártat. Balázsnak remek és meg-bízható formája alapján szinte biztos esélye van az EYOF-on való részvétel-re. Máté Alpár tanítványa.

Ifjúsági vb és EYOF – Háromgödöllői is a keretben lehet

Négy gödöllői atléta kvalifikálta magáteddigi eredményei alapján a július 10-énkezdődő ukrajnai ifjúsági-világbajnok-ságra, valamint közülük hárman a július14-ei hollandiai Ifjúsági Európai Olim-piára. Ugyan három gödöllői versenyzőtekintetében vannak kérdőjelek, de nema teljesítményük miatt, sőt... Az említettkét világverseny nagyjából egy időbenkerül megrendezésre, így a szövetségdönt majd Répási Petra és Prima Balázssorsáról, azaz, hogy a két gödöllői atlé-tát melyik versenyre nevezik. KrisztBotond a létszámkeret függvényébenkerülhet be a vb csapatba, míg KovácsEmma kirobbanthatatlan tagja az EYOF

csapatnak, ugyanis magasugrásban aranglista élén áll és két 171 cm-es ugrá-sával egyértelművé tette, hogy „ki az úra házban”. Ő lesz a magasugrója a ma-gyar csapatnak.Répási Petra U18-as ifi csúccsal biztosí-totta helyét a magyar csapatban, vala-mint tagja a sprintváltónak is. Ő hagyo-mányt teremtene, hiszen a szinténGEAC-os Durkó Eliána 6. volt az ifivb-n, ugyancsak 100 m gáton. Edzője,Benkő Ákos szerint ilyen eredményrePetra is képes lehet. Príma Balázs ge-relyhajításban stabilizálta magát 66 mé-terre és így a szövetséget hozta kelle-metlen helyzetbe, ugyanis EYOF(Ifjúsági Európai Olimpia) szintje isvan. Ami biztos, hogy ez utóbbiban ke-rettag, hogy az ifi vb-vel mi lesz, az ké-sőbb kiderül. Kriszt Botond 400 métergátfutásban berobbant a hazai élme-zőnybe és kiváló futással teljesítette aszintet. 55,12 másodperces ideje pre-zentálja a kerettagságra, de a részvételea magyar csapat számára megadott lét-számkeret függvénye.

Európa Kupa csapatbajnokság –Dublin Írország

Az Európa Kupa csapatbajnokság I.osztályának következő versenyállomásaDublin volt, ahol a tartalékos magyarcsapat kiválóan szerepelt, aminek kö-szönhetően megőrizte tagságát. Azegyetemi klub négy versenyzővel kép-viseltette magát a válogatottban, aholminden ország csak egy versenyzőt in-díthatott számonként. Kaptur Éva 100-és 200 méteren, Kálmán Csenge 400m-en, Karlik Dániel 100 m-en, KovácsZoltán 400 m-en. Mindannyian jól tel-jesítettek, megerősítvén helyüket a fel-nőtt válogatottban.

Hazai Hirek – Ifjúsági ob

Minőségi szempontból rendkívül sike-res volt a gödöllői atléták szereplése Za-laegerszegen, az ifjúsági országos baj-nokságon. A sok kiváló teljesítménybőlazért ki kell emelni néhányat, amelyeknemzetközi összehasonlításban is meg-állják a helyüket. Répási Petra 100 mgátja és 200 m-es vágtája, Príma Balázsgerelyhajító eredménye, valamintKriszt Botond eredménye külön emlí-tést érdemel, akinek a 110 m gáton elért

egyéni csúcsánál, csak a vb-szintes 400m gátja volt nagyszerűbb.Eredmények: 1.hely: Répási Petra(100 m gát/13,2 mp.); 2.hely: KrisztBotond (400 m gát/55,12 mp.), NagyImola (2000 m akadály/7,33,98 szmp.),Répási Petra (200 m/25,52 mp.); 3.hely:Ajkler Eszter (magasugrás/163 m),Kriszt Botond (110 m gát/15,22 mp.),Príma Balázs (gerelyhajítás/65.77 m);5.hely: Kriszt Botond (400 m/50,68mp.); 6.hely: Ajkler Eszter (400 m gát)A fentieken kívül értékes bajnoki pon-tokat szereztek az alábbiak azzal, hogyaz első12-ben végeztek: Koczkás Dóra,Simonváros Zsombor, Bencsik Dániel.

Sport 21 verseny – Érmet hozottaz utolsó atlétikai gyerekverseny

A rettenetes hőség ellenére nagyon biz-tatóan versenyeztek a gödöllői gyer-mekkorcsoportú atléták a Sport21 elne-vezésű atlétikai pályabajnokságon. Akét korcsoportban 13-13 csapat indult.Igen változatos feladatokat kellett telje-síteni, amiben szerepelt rúd- és hármas-ugrás, 800 m akadálypályán futás, illet-ve "szoknyás" labda vetése, lökése, to-vábbá kétféle szlalom-gátváltó. A kiseb-beknél (U11:2003-2004) és a nagyob-baknál (U13:2001-2002) is két-két csa-patot tudott indítani a GEAC atlétikaszakosztálya, összesen 30 gyerek rajtolt.Közülük az U11-es “A” csapat szerepelta legjobban, ők a 3. helyet érték el rend-kívül jó teljesítménnyel. (Csizmeg Ba-lázs, Juhász Máté, Novák Kíra, DarócziKata, Éder Adél, Szabó Eszter, LadányiViktor, Babinszky Fanni). A “B” vegyescsapat a 13. lett. Az U13-as csapatoknálmár igazi atlétika verseny zajlott, futó-,ugró- és dobószámokkal. Az “A” csapat5. helyen végzett, kiválóan teljesítettMagyari Benedek, további csapattagok:Csizmeg Anna, Mihály Ádám, FerencÁkos,Major Levente, Péter Lea, KalóJohanna és Ratkai Panna. A “B” formá-ció a 9. helyet szerezte meg, itt kiemel-kedő teljesítményt nyújtott Fekete Si-mon, további tagok: Kovács Koppány,Dobránszky Laura, Mihajlovich Alex,Ferencz Fanni, Török Vilmos, DarócziLili és Vilhelm Tamás. Edző: KörmendyKatalin. -tt-

Atlétika – U18-as válogatottak viadala

Répási Petra szenzációs ifi rekordja Városunkba is megérkezett a ha-zánkban egyre népszerűbbsportág: az amerikai futball. Idénjúnius 1-jén alakult meg Gödöllőelső amerikai foci csapata, a Pi-rates.

A kalózok egyből bevetették magukat amély vízbe, június 22-én barátságosmérkőzésre látogattak a nagy riválisMiskolc Lions otthonába, ahol 46–30arányban diadalmaskodni tudtak. A csa-pat vezetőedzője, Huszárik Györgyegy erős kerettel utazhatott le az egye-temvárosba annak ellenére, hogya csapatnak ezúttal nem állt ren-delkezésére a védelem koordi-nátora, Honfi Péter, a fal edzője,Beliczai Zoltán, illetőleg többkulcsemberük sem. Az irányító,Déri Ádám zseniális passzai-nak köszönhetően már a mérkő-zés elején négy touchdown-nal(TD) elhúztak a gödöllőiek, míg

az oroszlánok támadásai rendre elhaltaka Papp Viktor keze alatt tevé-kenykedővédelem sorain. A támadó szekcióbólmindenképp kiemelendő a 2 futott és 2elkapott TD-t szerző Dániel Attila, va-lamint a csapata legjobbjának (MVP)választott, az 50-es éveiben járó támadójátékos Bakajsza Mihály, akinek 2 ext-ra pontot szerzett, és több szép elkapásavolt. A kalózok szeretettel várnak min-den kedves érdeklődőt kortól, testalkat-tól függetlenül edzéseiken, illetőleg a:facebook.com/PiratesAfc/info oldalon.

-ll-

Ready, Set, HUT!!! – Amerikai Futball Gödöllőn

Győztes bemutatkozás a Kalózoktól

A Gödöllői Kosársuli SE csapataihárom ezüstéremmel zárták a2012/13-as szezont. A regionálisés a megyei felnőtt bajnokságonkívül négy korosztályban indítot-tak csapatokat. A Basketball Wi-en Osterturnier elnevezésű nem-zetközi tornán, pedig három ko-rosztályban léptek pályára.

A kosársulis lányok az országos Juniorbajnokságban azonos pontszámmal vé-geztek a 9-15. helyen. A nyolcasdöntőbe jutáshoz még egy mérkő-zést kellett volna megnyerni. APest megyei bajnokságban háromezüst -és egy bronzérmet szerzett aGKSE. A 95/96-os együttes má-sodik helyen végzett a felnőttek ésa juniorok között. A serdülő csapat szintén második lett a megyében ésbronzérmet nyert a megyei nyíltbajnokságban.

A két ezüstöt begyűjtött junior csapattagjai: Bátori Zsófia, Bencsik Bianka,Bencsik Boglárka, Éder Hanga, HollósyRéka, Radócz Imola, Slézinger Kriszti-na, Tánczos Karola, Tromposch Ottilia,Zámbó Kamilla, edző Szabó Tamás.Október végén nagy sikert aratott azamerikai David „DJ” Jones háromnaposkosaras tábora. A nyár végén újra Gö-döllőre látogat a dobás doktora és egyegész héten keresztül oktatja majd a ko-saras lányokat és fiúkat. -szt-

Kosárlabda – Kosársuli sikerek

Ezüstös szezon

Mérkőzés helyszíne:SZIE sportcsarnok

A mérkőzés időpontjai:2013. július 12.

16:30: Dánia – Románia, 19 órától:Magyarország – Lengyelország

2013. július 13.15:30: Lengyelország – Románia, 18órától: Dánia – Magyarország

2013. július 14.9 órától: Lengyelország – Dánia,11:30: Magyarország – Románia

A belépés díjtalan!

Kiválóan szerepeltek a GödöllőiSport Klub utánpótlás labdarúgószakosztályának csapatai. AzU13-as és U15-ös együttes Spa-nyolországban vett részt focitor-nán, míg az U10-es csapat Eger-ben brillírozott.

A spanyolországi Cataluna Cup-on résztvevő csapatok közül az U13-as együttesa 4. helyen végzett úgy, hogy a bronz-meccset büntetőkkel bukta el, míg azU15-ös gárda a később a döntőt játszó

argentin Los Aromos és a német Frank-furt mögött nem jutott tovább a csoport-ból és végzett végül a 7. helyen. A spa-nyolországi tornán részt vevő játékosok,U13: Dékány Gergő, Mátrai Tamás, Fo-garassy Máté, Tánczos Kornél, LakatosÁrmin, Gerzsenyi Titán, Tóth Ákos,

Stverteczky Erik, Csordás Barna,Farkas Csaba, Salamon András,Salamon Márton, Fellner Kriszto-fer, Tóth Benedek, Kovács Mi-lán, Vastag Levente, Szamosi Pé-ter, edzők: Smeló Dávidés Bánki Edömér. U15:Németh Máté, LőrentzIstván, Lovász Barnabás,Szabó Rajmund, GyőrfiBenedek, Fekszi Roderik,

Bodnár Zsolt, Dékány József,Molnár Márton, Pósa Márk,Tóth-Ilkó Áron, Szecsei Szi-lárd, Rákóczi Péter, HorváthGábor, Horváth Áron, Fellegi

Nándor, edző: Tóth László.Szintén kiemelkedő eredményt ért el aBikák 2003-as korosztálya. Székely Gá-bor és Deme István tanítványai Egerbenszerepeltek a több külföldi csapatot isfelvonultató nemzetközi tornán. A Rex-roth-kupán egészen a döntőig verekedtemagát a csapat, ahol ugyan alulmarad-tak a Kecskemét ellen (0–3), összessé-gében azonban remekül helytálltak a fi-atalok Az ezüstérmes csapat tagjai: Ara-nyosi Gábor, Balogh Tamás, SzikszaiBenedek, Caló Erik, Kondrák Mi-só,Rohrbeck Balázs, Kovács Mátyás, Bár-di Milán, Molnár Miklós, Kiss Dávid,Péterfi Csongor, Márton Krisztián. -tt-

Labdarúgás – Nemzetközi tornasikerek

Ezüst Egerből, 4. hely spanyolból

Június 20-29. között került meg-rendezésre Balatonlellén a fiatalsakkozók legnagyobb hazai ver-senye a Magyar KorcsoportosNemzeti Sakkbajnokság. A versengés 9 fordulós volt, melybenLauber Kolos, a Hajós Alfréd ált. isko-

la 1/a osztályos tanulója a 8 év alattiakmezőnyében (U8 Boys), a 9 partiból 7-et megnyert, 1 döntetlene és 1 vereségevolt, így magabiztosan a dobogó 2. he-lyére állhatott fel. Ezzel az eredményé-vel kiharcolta a Világ vagy Európa-bajnokságon való részvétel jogát. -sk-

Sakk – Magyar Korcsoportos Nemzeti SakkbajnokságJúnius 25-én adták át a “Jó tanuló, jósportoló” díjakat. Az ünnepségen két díjazott neve helytelenül lett közölve,amit ezúton javítunk. A Török IgnácGimnázium "Jó tanuló, jó sportolója"Német Noémi.A Damjanich János Ált.Isk. "Jó tanuló, jó sportolója" MéderBoróka. Gratulálunk Nekik!

Helyreigazítás

Nemzetközi női junior kézilabda torna

2013. július 12.-14.

Június 29-én a Szabadság napifutással és kerékpározással vettekezdetét a Magyar SzabadságNapja programjaihoz kapcsoló-dó eseménysorozat. A kerékpá-rosok 21 km-t, a minimaratono-sok 5 km-t, míg a vállalkozóbbkedvű futók 21 km-t tettek meg.

A résztvevőket dr. Gémesi György pol-gármester köszöntötte. Rövid beszédé-ben hangsúlyozta, hogy a Magyar Sza-badság Napján, amiről a Parlament istörvényt alkotott, azt ünnepeljük, hogyhosszú évszázadok után 1991 óta ha-zánkban nincsenek idegen, megszállócsapatok. A megemlékezést pedig mi

nem hangzatos politikai beszédekkelünnepeljük, hanem a magyar kultúra ér-tékeinek bemutatásával és sportrendez-vényekkel. A rajtpisztolyt GémesiGyörgy és Tóth Tibor alpolgármestersütötte el.

Szabadság napi futás és kerékpározás

Sportos programkezdés

Page 9: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

Gödöllői Szolgálat 92013. július 2. ajánló

HETEDHÉT ORSZÁGBÓL

Emlékkiállítás a Jamboree80. évfordulója alkalmából

Időszaki kiállítás: Gödöllői Városi Múzeum

Királyi Váró

2013. április 27 – december 31.

A kiállításban a műszaki építés,a tábori főposta, az Üzletváros,a híradós központ, a repülőtábor különlegességei, valaminta szervezéshez és lebonyolítás-hoz kapcsolódó dokumentu-mok kerülnek bemutatásra.

A különlegességek között látha-tó egy Méray-féle oldalkocsismotorkerékpár, mert a távol-ságok miatt a szervezőknekjárművekre is szüksége volt atábor területén.

Összegyűjtöttük a Rotter Lajosmérnök, repülő cserkész Jam-boree-ra készített híres Kara-kán vitorlázó repülőgép meg-maradt darabjait. A kiállításbanlátható a tábor főpostája, kora-beli távíró berendezéssel, tele-fonközpontokkal.

A tábori élethez kapcsolódó tár-gyak között látható gróf TelekiPál táborparancsnok mono-gramos tábori ágya. Az ágymost látható először, hiszen aTeleki család ajándékaként a kö-zelmúltban került haza Magyar-országra, a Gödöllői Városi Mú-zeumba.

GÖDÖLLŐI VÁROSIMÚZEUM

Page 10: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

10 Gödöllői Szolgálat Közérdek 2013. július 2.

18-08 óra között és hétvégén. Tel.: 28/430-655.

Július 1-7-ig: Alma Gyógyszertár, Dózsa Gy. út 2. Tel.: 510-220.Július 8-14-ig: Ezüstkehely Gyógyszertár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 416-551.

PAX Temetkezési Iroda, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/430-856,06-30/634-3723.D&B Delubrum Kft, Gödöllő, Dózsa Gy. út 160. Tel.: 28/525-212, 06-70/550-3377.SZIGÜ Temetkezés Kft., 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. u. 16. Tel: 28/410-653,06/30-331-8822.

06-20/524-0340.

TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK

RENDŐRSÉGI SZOLGÁLATI JÁRŐRMOBIL

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

ORVOSI ÜGYELETÜGYELETEK

Tájékoztatás Méhzárlatról

A Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer – Ellenőrző Hivatala

Szada, Erdőkertes község, Veresegyház, Gödöllő város teljes közigazgatási területére 2013. május 31-től mézelő méhek nyúlós

költésrothadása fertőző betegség miatt zárlatot rendelt el a mézelőméhekre, azok termékeire, valamint a velük érintkezésbe

került ragályfogó tárgyakra.

A zárlat ideje alatt tilos a mézelő méhek, termékeik, a velük érintkezésbekerült eszközök elszállítása, méhek beszállítása.

Vándorméhészek letelepedése nem engedélyezhető. A zárlat enyhítéséről illetve feloldásáról a Hivatal intézkedik.

Felhívás – adóhatósági ügyintézői munkakör

Gödöllői Polgármesteri Hivatal munkatársat keres adóhatósági ügyintézői munkakörre:– a munkakör alapfeladata: építmény- és telekadóval kapcsolatos adóztatási feladatok ellátása, iparűzési adókötelezettségellenőrzése– képesítési előírás: középiskolai végzettség és közgazdasági szakképesítés vagy pénzügyi – számviteli szakképesítés és azOKJ szerint: gazdasági elemző - és szakstatisztikai ügyintéző, banki ügyintéző.– közigazgatási szervnél adóigazgatási területen szerzett tapasztalat, vállalkozói szférában szerzett könyvelői gyakorlat,felsőfokú szakirányú képesítés.A jelentkezéseket az önéletrajz megküldésével személyesen vagy postai úton kell benyújtani Gödöllő város jegyzőjének

címezve (2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.)

Jelentkezési határidő: 2013. július 12.Dr. Nánási Éva sk. címzetes főjegyző

A GÖDÖLLŐI SZOLGÁLAT NYÁRI MEGJELENÉSEI

Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy a Gödöllői Szolgálat júliusban és augusztusban az aláb-biak szerint jelenik meg:

A nyári szünet előtti utolsó megjelenés:

JÚLIUS 9.,

majd négyhetes szünet következik.

Az első augusztusi megjelenés időpontja:

AUGUSZTUS 13.

A HIRDETÉSFELVÉTEL JÚLIUS 12-TŐL AUGUSZTUS 2-IG ZÁRVA TART.

Gödöllővelkapcsolatos hírekről,eseményekrőltájékozódhat:

www.godollonettv.hu

Polgármesteri fogadónapjúlius

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy

dr. Gémesi György polgármester júliusi fogadónapját az alábbi időpontban tartja:

2013. július 10-én

10-12 és 14-16 óráig.

Művészetek Háza Gödöllő Belvárosi Jegyiroda

nyári nyitva tartása

2013. július 1-jétől augusztus 31-ig

Hétfő-péntek: 10.00-18.00

Szombat-vasárnap: ZÁRVA

Üzletbérlési lehetőség a városi piacon (33 m2). Érdeklődni a +36//30/503-0777) telefonszámon lehet.

Tájékoztatom betegeimet, hogy 2013. július 15-től

augusztus 11-ig szabadságon vagyok.

Helyettesítés a megszokott módon!

Dr. Röder Rita

Page 11: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

Gödöllői Szolgálat 11Mozaik2013. július 2.

Csendes nyaralás, fürdőzés hétközben (hétköznaphétfőtől-csütörtökig):1500 Ft/fő /éjszaka, 5000 Ft/fő/4 éjszaka

Csendes nyaralás, fürdőzés hétközben, nagycsaládosokelőnyben (hétköznap hétfőtől-csütörtökig):20.000 Ft/9fő/4 éjszaka

Hétvégi kikapcsolódás, fürdőzés (hétvége péntektől-va-sárnapig):2000 Ft/fő/éjszaka, 5000 Ft/fő/3 éjszaka

„Ereszd-el-a-hajam” partik, legénybúcsúk, vagy nagycsa-ládos kikapcsolódások (hétvége péntektől-vasárnapig):25.000 Ft/9fő/3 éjszaka

Várjuk jelentkezését Bara Lászlónál a +36-20/319-1677telefonszámon, vagy a [email protected] e-mail címen.

SZÁLLÁS RETRÓ KÖRNYEZETBEN,

MODERN FÜRDŐ A ZSÓRYBAN

2013. JÚNIUS 1-JÉTŐL

VÁROSI PIAC EMELETI ÉTTERME

Kedves vendégeink!Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy ez évben is a nyári szünetben:

Gyermek menü: 550.- Ft Felnőtt menü: 780.- Ft

Városi Piac emeleti étterme – nyitva tartás:hétfő: 6-18 óráig, keddtől- péntekig: 6-19 óráig

szombat: 6-18 óráig, vasárnap: 9-16 óráigTel: +36/70-262-1535

Mindenkit szeretettel várunk!

INGYEN GYÜMÖLCSÖT MINDENKINEK!

Különleges szedd magad akciót hirdet Gödöllőn a VÜSZI Non-profit Kft.A kezdeményezés célja, hogy összehozzuk azokat az embereket,akik egymásnak segíteni tudnak és minél több elfogyasztásra ke-rüljön a Városunkban található sok finom gyümölcsből.

Kerttulajdonosoknak:Akinek van a háza előtt, közterületen olyan gyümölcsfa, vagyegyéb gyümölcs, amelynek leszüretelésére ideje, vagy segítségenincsen, várjuk jelentkezését ügyfélszolgálatunkon. Azért, hogymegakadályozzuk, hogy a sok gyümölcs kárba menjen, segítünkönnek szorgos szüretelőket találni, akik segítségével hozzájuthat akertjében termő finom gyümölcsökhöz. A szüretelésért a leszedettgyümölcs mennyiségének a fele a fizetség. A gyümölcs fele pedigaz Öné marad, anélkül, hogy időt vagy pénzt áldozott volna a le-szedésére.Aki szüretelni szeretne:Akinek van kedve (akár családjával, barátokkal együtt) szüretelni ésingyen némi munkáért szeretne friss gyümölcshöz jutni, szintén je-lentkezzen ügyfélszolgálatunkon. Itt kaphatnak tájékoztatást arról,hol és kik kapcsolódnak be az akcióba. A tulajdonosoknak fizetsé-gül kérjük, hagyja ott a leszedett termés felét. A gyümölcs másik fe-lét pedig hazaviheti anélkül, hogy a pénztárcáját kinyitotta volna. Édesebb a gyümölcs, ha maga szedi az ember, vagy ha a sajátkertjében termett. Próbálja ki!Személyesen: 2100 Gödöllő, Dózsa György út 12. (Postávalszemben): H: 8:00-18:00, K-P: 08:00-16:00Telefonon: 06-28-410-295E-mailben: [email protected]

Vüszi Nonprofit Kft.

Page 12: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

GYÁSZJELENTÉS

+Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MEDGYES LÁSZLÓNÉ2013. június 25. napján, életének 65. évében elhunyt.Felejthetetlen halottunk földi maradványait folyó év július5. napján, 15 órakor a PAX Temetkezési Iroda ravat-alozójából a római katolikus vallás szerint helyeztetjükörök nyugalomra. DRÁGA EMLÉKE SZÍVÜNKBEN ÉL.

KÖZLEMÉNY

+Tájékoztatom betegeimet, hogy 2013. július 15-tőlaugusztus 11-ig SZABADSÁGON VAGYOK. Helyettesítésa megszokott módon! Dr. Röder Rita

+Ajándék hirdetések a Szolgálatban! Részletek azirodában vagy telefonon.

INGATLAN

+KIHAGYHATATLAN Gödöllőn centrumban 2szoba+ nap-palis újépítésű ikerház 350nm-es telken, kocsibeállóval18,8MFt-ért kulcsrakészen eladó. 20-772-2429

+Az ár alkuképes! Központhoz közel 200 nm-es vál-lalkozásra alkalmas kétszintes duplagarázsos ház eladóiár:17.9 MFt 20-804-2102

+Gödöllőn ELSŐ emeleti, tégla, 2 szobás, felújított,gázkazánfűtéses lakás eladó. Iár: 10,6MFt 20-772-2429

+JÓ VÉTEL Gödöllő központjában, felújítandó, magasföldszin-ti, konvektoros lakás 8.6MFt-os irányáron eladó! 20-539-1988

+Gödöllő központjában, 1500m2-es telken, átlagosállapotú, de masszív, 100m2-es családi ház eladó! Iár:19.8MFt. 20-539-1988

+Alkuképesen, sürgősen eladó első emeleti, erkélyes42m2-es gázkonvektoros lakás, tégla házban.Iár:7.35MFt! 20-539-1988

+Eladó a János utcában 2 szobás, erkélyes lakás Iár:8.3MFt!! 20-804-2102

+AKCIÓ Gödöllőn, a Szabadság téren eladó 2 szobásfelújított lakás Iár:7.2 MFt. 20-8042102

+AKCIÓ 21,9MFt kulcsrakészen, 3szoba+ nappalis iker-ház, fedett kocsibeállóval, 340nm saját telekrésszel,kertvárosban eladó. 20-772-2429

+Eladó nappali+ 2szobás tégla, felújított lakás zártkerttel. Iár:9.9 MFt. Eladó 2 szobás, erkélyes, délnyugatifekvésű mfszi lakás Gödöllőn, garázzsal és kertkapcso-lattal Iár:10.9 MFt 20-8042102

+SÜRGŐSEN KERESEK kertvárosban 100-180m2 csalá-di házat vagy eladó telket. 20-944-7025

+Eladó! Gödöllő központjában újszerű, kétszintes nap-pali+2,5 szobás újszerű lakás zárt parkolóval!Iár:18.9MFt! 20-539-1988

+Eladó lakásokat keresek készpénzes ügyfeleimrészére (20)804-2102 WWW.GODOLLOIHAZ.HU

+Eladó Gödöllőn, Kossuth L. u.-ban, magasföldszinten,teljesen felújított, nagyerkélyes, nappali+2 szobás 63nm-es lakás. I.ár: 12,9 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy +3620/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn, Nagyfenyvesi részen, egy 3 szobás,téglapépítésű családi ház, két lakrésszel. 1000 nm-estelek, díszkert. Referencia szám: 3726. I.ár: 22,9 m Ft.Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy +3620/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllő belvárosában, egy 400 nm-es telkenálló100 nm-es nappali+2 szobás, felújított családi ház,díszkerttel, fűthető garázzsal. Referencia szám: 3703.I.ár: 23 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy+3620/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn a Harasztban, egy kétlakásos társasháznaka tetőtéri lakása, kertrésszel, nappali+2 szobás, összkom-fortos alkalmi áron. Referencia szám: 3730. I.ár: 13,9 m Ft.Igény szerint a földszinti lakrésszel együtt is megvehető,nappali+2szoba, nyári konyha, pince, zárt veranda, I.ár: 26m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy +3620/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn, a Blahai részen, 110 nm alapterületű, 630 nm-es díszkerttel, ásott kúttal egy 3 szobás felújított polgári ház,alkalmi áron. Referencia szám: 3709. I.ár: 19 m Ft. Érd.: FŐNIXIroda 28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Kossuth L. u.-ban egy első emeleti kétszobás,igényes, felújított öröklakás. Referencia szám: 3729.I.ár: 12,5 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy+3620/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn, a Vasvári Pál utcában, egy téglaépítésű,cirkófűtéses, alápincézett lakóház, mely áll földszinten 2szoba, konyha, fürdőszoba, tetőtérben 1 szoba, tusoló. Telekmérete: 630 nm. Referencia szám: 3719. I.ár: 22,5 m Ft.Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy +3620/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó a Kossuth L. utcában, egy 3. emeleti, kétszobás,erkélyes 63 nm-es, felújított lakás. Referencia szám:3728. I.ár: 12,5 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086vagy +3620/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn a Királytelepi részen, egy nappali+3szobás, kétszintes, két fürdőszobás családi ház, 440nm-es telekkel, - a ház teljesen felújított, új cserépkály-hával, szuterénnal. Referencia szám: 3444. I.ár: 26,5 mFt. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy +3620/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn, Fenyvesi részen az Alma utcában egyépítési telek, egy Erdért típusú faházzal. Telek mérete:500 nm. Referencia szám: 3699 I.ár: 6,5 m Ft. Érd.:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy +3620/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn, másfél szobás, teljesen felújítottPalotakerti öröklakás. E.ár: 7,6 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn, a Királyi Kastély közelében egy nap-pali+3 szobás, két fürdőszobás, étkezős, téglaépítésűkertes családi ház, 700 nm-es telken. Az ingatlanhoz tar-tozik egy 16 nm-es garázs is. Referencia szám: 3673.I.ár: 24,9 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy+3620/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Bagon, a Dutka dűlőben, egy szoba-konyha,fürdőszobás, víz, villany, gázzal rendelkező tégla és kön-nyűszerkezet építésű lakóépület, egész alatt pincével,1100 nm-es telken, gyümölcsössel. Referencia szám:3448. I.ár: 2,5 m Ft. Érd.: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy+3620/9194-870 www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn a Remsey körúton, egy 77 nm-es, nap-pali+2 szobás kertrésszel, cirkó fűtésű társasházi örök-lakás. Referencia szám: 3681. I.ár: 22,5 m Ft. Érd.:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy +3620/9194-870www.fonixingatlanbt.hu

+Eladó Gödöllőn, a Csanakban új építésű ikerház egyiklakása. Iá: 33M, Tel.: 30-977-3140.

+Szuper árcsökkenés!!! Két generációs családi ház tulaj-donostól áron alul Gödöllő kedvelt kertvárosi részéneladó.Tehermentes. Akár vállalkozásra is alkalmas. Kétkülönálló szint, mindkettőn konyha, fürdőszoba, nappali +3 szoba. A házhoz tartozik még egy teljesen különbejáratú lakrész (65 nm) 2 szoba,fürdő, konyha. 2 állásosgarázs+szauna is van. Iá.: 26,9 mFt. Tel.: 20-3464-718.

+Gödöllőn eladó áron alul családi ház, amerikai konyha-nappali, 4 szoba, 2 fürdő, 2 garázs, kertkapcsolatosterasz, gondozott, parkosított udvar, kút, hőszigetelt,dupla fűtés, redőnyös, új nyílászárók.Tel.: 30-228-8403,20-420-6243 (egész nap).

+Eladó Gödöllőn, a Csanakban új építésű ikerház egyiklakása. Iá: 33M, Tel.: 30-977-3140.

+Eladó tulajdonostól a Palotakerten négyemeletes ház4.emeletén egy 59m2-es, 2 szobás távfűtéses, egyedi fűtés-mérővel felszerelt lakás 9,3M.Ft-ért. Érd: 06-30-6196831

+A Szentendrei szigeten, Horányban családi okokbóláron alul eladó kellemes, csöndes utcában 640m2-esszépen parkosított telken kb. 30m2 faházzal nyaraló.Érd: 06-30-5477-322

+Eladó egy jó állapotú, 2 szobás, erkélyes, 62 nm-esmagasföldszinti lakás Gödöllő belvárosában a KossuthLajos utcában. Érd: 0670-2915-134

+Gödöllőn a Nádas utcában 1155 nm-es, jelenleg kül-területi TELEK ELADÓ. Az utca összközműves, a telek 3%-ban beépíthető. Ár: 3,19 MFt. Tel: 06-20-373-3255

+1,5 szobás, konvektoros, felújított, részben beren-dezett, alacsony rezsijű lakás eladó. Iár: 12,5 MFt. Érd:06-20-939-4931

+Eladó Gödöllő központjában, a János utcában, 2.em.56 nm-es, tehermentes, 2 szoba összkomfortos, egyedifűtésű, vízórás, nagy erkélyes öröklakás. Iár: 10,5 MFt.Tel: 06-70-943-2387

+Gödöllőn az Úrréti tó közelében 1001 nm zártkert eladó.Jelenlegi beépíthetősége 30 nm földszint + 60 nm pince +tető. A telek hátsó, hosszanti kerítése mentén húzódikGödöllő belterületi határa. Iár: 3 MFt. 30-537-6985

+A Peresben 1100 nm-es KÜLTERÜLETI TELEK eladó.2,3 Millió. Érd: 06-30-900-9670

+Gödöllőn, a Palotakert lakótelepen eladó egy teljesenfelújított 44 nm-es, másfélszobás lakás. Iár: 8 millió.Lakáscsere nagyobbra, értékesebbre (60 nm körül)érdekel. Tel: 06-20-968-0336

+ÁRON ALUL eladó 1070 nm-es bekerített TELEKGödöllőn 4,2 MFt-os irányáron, ill. egy 2785 nm-esTELEK iár: 2,2 MFt-ért. Tel: 06-30-771-5794

+Sürgősen eladó egy családi ház Versegen magánszemé-lytől. 90 nm, 4 szoba, nagy telek. Ár: 6 MFt. Bővebb infor-máció: 06-20-279-3604, www.elado-csaladi-haz.com

+Elcserélném Fenyvesben lévő 5 szobás, 2 fürdőszobás,kertes családi házamat 2,5-3 szobás, erkélyes lakásraértékegyeztetéssel. Tel: 06-20-544-4665

+Palotakerti, mfszt-i, 2 szobás, nagy erkélyes, padlós,rolós, kastélyparkra néző, egyedi fűtésű, vízórás lakás, nagypincerésszel eladó. Ingatlanosok ne hívjanak! 70-949-1509

+Kazinczy körúton, csendes zsákutcában eladó 50 nm-es,1.em. házközponti fűtésű, nagyon jó elosztású (előtér,2különnyíló szoba, fürdő, külön WC, tágas konyha, beépítettszekrények), felújított lakás. Iár:10,6MFt. 70/580-1809

+Eladó Gödöllő központjában az Ambrus közben,csendes helyen 62 nm-es, 2,5 szobás, erkélyes,tehermentes, öröklakás hozzátartozó 22 nm-es garázs-réssel. Érd: 06-20-917-4555

+Gödöllő központjában Dózsa Gy. úton, zárt, csendesudvarban 73 nm-es nappali + 2 szobás sorházi lakásmagánszemélytől eladó. Tel: 0630-338-2208

+Tulajdonostól eladó Gödöllő Királytelepen 2012-esépítésű sorházi lakás. 3 szoba + amerikai konyhás nap-pali +garázs + saját udvar. Iskola, óvoda közel, csendeskörnyék, jó szomszédok. Iár: 23MFt. Érd: 30-486-0665

+Gödöllőn, Fácán sori lakóparkban tehermentes sorházilakás tulajdonostól kedvező áron eladó. Tetőtér beépítés-es, nettó 116nm+ garázs. Amerikai konyhás nappali+3szoba, 2 fürdőszoba, háztartási helyiség, spájz, fedettterasz. 06-30-9227-292

+Gödöllőn tulajdonostól eladó 1.em. 62 nm-es, erkélyes,gázkonvektoros, 2 szobás lakás a Szent János utcában.Nem panel. Iár: 11,9 MFt. Tel: 06-20-823-1724

+Eladó Kistarcsán a kórház mögött lévőFenyvesligetben egy 776 nm-es üres telek. Iár: 13,6 mil-lió. Érd: 06-20-5650-698

+Erdőkertesen a templom mögötti nagy dombon, csendes,aszfaltozott, rendezett utcában kitelepülés miatt sürgőseneladó egy 61 nm-es, 1+2 félszobás, fiatalos stílusú,összkomfortos ház 240 nöl-ös sarki telekkel. Bedőlt hitelesfiatal párnak ideális! A ház szigetelt, 5 éve épült. Az udvarfelújításra szorul. Ára alku nélkül: 9,5 MFt.Ingatlanközvetítők kíméljenek! Tel: 28/786-160 bármikor.

+ALKUKÉPES! Sürgősen eladó Dányon főút mellettcsaládi ház áron alul 12,5 M Ft irányáron. Részletek:danyihaz.webnode.hu vagy 06-20-825-0563

+Palotakerten 2 szobás 5.em. napfényes, panorámás,új nyílászáró, bejárati, redőnyös, átlagos állapotú, tisztalakás eladó. Ár megegyezés szerint. 06-20-927-0303,06-30-223-9499

+Gödöllőn saját részre KERESEK 1,5 szobás, konvek-toros, földszintes, erkélyes lakást. Tel: 06-70-533-1121

12 Gödöllői Szolgálat 2013. július 2.

Keddenként 11-18 óráig

tartunk nyitva!

HHIRDETÉSFELVÉTELIRDETÉSFELVÉTEL!!H irdetési e lérhetőségek:H irdetési e lérhetőségek:

20/525-53-6620/525-53-66

70/381-76-9470/381-76-94e-mail: [email protected]

internet: www.ujsagok.vella.huCímünk: Művészetek Háza,

Gödöllő, Szabadság út 6.N yitva : K : 11 – 18; S z, C s: 8 :30 – 16;

P : 8 :30 – 12; H étfőn zárva!Telefonon, faxon, levélben, e-mailen apróhirdetést nemáll módunkban elfogadni. A lapban megjelent hirdetésektartalmáért felelősséget nem vállalunk. Politikai jellegűhirdetésekért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal.

Page 13: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

2013. július 2. Gödöllői Szolgálat 13

ALBÉRLET KIADÓ

+Gödöllő kertvárosi részén a belvároshoz közel újtetőtéri, 55 m2-es, 2 szobás egyedi fűtésű, riasztóslakás alacsony rezsivel július 1-től kiadó. Tel.: 20/346-4718.

+szoba fürdőszobával kiadó. Tel.: 20/9455-583.

+Hosszú távra kiadó Gödöllőn a Szent János utcábanegy 64 nm-es 4. emeleti, felújított, 2 szobás, étkezős,egyedi gázfűtéses, összkomfortos lakás új bútorokkalberendezve. 60.000 Ft/hó + rezsi + 2 hónap kaució Érd:06/30/2027828

+Gödöllőn családi házban, két különbejáratú lakás 2garázzsal, szuterénnel, egybe ill. külön-külön is kiadó!Érd: 06-70-445-3595

+Lakás kiadó Gödöllőn, a Kazinczy körúton. 2 szobakülön bejárattal, gázfűtéssel. Havi 40.000,-Ft lakbér +rezsi és 2 havi kaució. Szeptember 1-től beköltözhető.Tel: 06-30-516-6115

+A város központjában bútorozott lakás kiadó 50.000,-Ft/hó és kéthavi kaucióért. Tel: 06-302-228-909

+Kiadó Gödöllőn az Erzsébet park lakótelepen 1 szobáslakás: 30.000,-Ft + rezsi + egyhavi kaucióért. Érd: 06-30-9446-522

+Gödöllőn a Szent János utcában teljesen felújított2.em. 36 nm-es lakás egyedi cirkó fűtéssel hosszútávrakiadó. Tel: 06-30-201-1110

+Gödöllő központi részén másfél szobás, 44 nm-es,konvektoros, bútorozott lakás kiadó. 50.000,-Ft + rezsi.Két havi kauciót kérek. Tel: 06-30-224-1627

+Július 1-től az Ambrus Zoltán közben 3. emeleti albér-let kiadó. 50.000,-Ft + rezsi + 1 havi kaució. Érd: 06-30-500-7028

+Gödöllőn a Szent János utcában téglaépítésű, 2szobás, konvektoros lakás kiadó. Érd: 06-70-372-4475

+Gödöllőn, a Palotakerten 1+3 félszobás lakás kiadó58.000,-Ft/hó + rezsi áron + 1 havi kaució. Érd: 06-20-221-4408

+Gödöllőn a Kertvárosban, szép környezetben 1 szobásalbérlet kiadó. Tel: 06-20-226-3007, 06-28-416-449

+Gödöllőn a Szent János utcában felújított, 60 nm-es,1,5 szobás, egyedi mérőórás, 1.em. lakás kiadóhosszútávra. 60.000,-Ft/hó. Egy havi kaució szükséges.Tel: 06-30-2749-332

+Teljesen különálló, összkomfortos, kertes házrészkiadó! Szoba-konyha, fürdőszoba. Műszakilag felszerelt,bútorozott! Rezsivel együtt fix ötvenezer Ft. Kauciónincs! Azonnal költözhető! Tel: 06-20-942-5487

+Két dolgozó nő, anya és lánya egy nagy termetűházőrző kutyával keres hosszútávra kiadó kertes,bútorozatlan házat, házrészt reális áron, jó közlekedés-sel Gödöllőn. Tel: 06-70-4326-660, 06-70-504-0762

+Gödöllőn, frekventált csendes helyen a központhozközel, palotakerti négyemeletes házakban, egyedimérőkkel felszerelt, igényesen felújított 44 nm-es fszt-ilakás kiadó. 47.000,-Ft + rezsi. 2 havi kaució szükséges.Érd: 06-30-300-5762

+Kiadó a János utcában 4.em. kétszobás, erkélyes, kon-vektoros, bútorozatlan lakás. 49.000,-Ft/hó rezsi.Kéthavi kaució szükséges. Tel: 06-70-517-1370 Képek:www.janoslakas.fw.hu

+Lány albérlőtársat keresek igényes, kétszobás lakásegyik bútorozatlan szobájába a Kossuth L. utcában.25.000,-Ft + rezsi + 2 havi kaució. Érd: 06-30-701-3088

+Gödöllőn, Mikszáth K. utcában 2 szobás, nagy kony-hás, összkomfortos, jó állapotú családi ház kiadó. A kertrendezett, cserépkályha és konvektoros fűtés van.Hívható hétközben. Tel: 06-20-499-7306

ÜZLET, IRODA, GARÁZS

+Kiadó üzlethelyiség Gödöllő belvárosában, reális áron.Érd: 06 20 9 421-768

+Gödöllőn, mélygarázsban 1 db parkolóhely kiadó (2100Gödöllő, Petőfi tér 4-6.) Érd.: 06/30-693-1838

+Üzlethelyiség, raktárhelyiség, garázs kiadó, mástevékenység céljára is. Tel.: 20/9455-583.

+Bérbeadó! Gödöllő, Dózsa György út 69. (VÜSZI) őrzötttelephelyén kamerával védett terülten raktár és irodahe-lyiségek kedvező áron kiadók. Tanfolyamokra, iskoláknaksok helyiséggel. Érdeklődni lehet (28) 410-988/100-asmelléken vagy a +36 20/391-0410 telefonszámon

+Gödöllő belvárosában egy 38 m2-es üzlethelyiségkiadó. Irodának és fodrászatnak is alkalmas. Tel: 06-30/231-7508

2 fizet 3-at kap akció!Ajándék hirdetések a Szolgálatban!

Részletek az irodában vagy telefonon

A MAGYARTÖLGY MÉRNÖKI ÉS INGATLANIRODA KÍNÁLATÁBÓL:

*A központban, 98 nm-es, nappali+ 3 szobás, amerikaikonyhás, 2003- ban épült, 3. emeleti, kéterkélyes, igényestársasházi lakás liftes házban eladó. Iá.: 23,9 mFt.*A Szent János utcában 1 szobás, 30 nm-es, másodikemeleti, franciaerkélyes, felújított, egyedi (gázcirkó)fűtésű, téglaépítésű lakás eladó. Iá: 7,3 mFt.*A Fenyvesben nappali+ 3 szobás, 1980-ban épültcsaládi ház buszmegálló közelében 855 nm-estelken, csendes utcában eladó. Irányár: 18,8 mFt.*Szada és Veresegyház határán 2005-ben épült nappali+ 3 szobás, két fürdőszobás földszintes ház garázzsal912 nm-es, ősfás telken sürgősen eladó. Iár: 29 mFt.

Page 14: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

+Gödöllőn a Királyi Kastély ősfás parkjában 1478 nm-esmagántelken 90 fős étterem +80 fős terasz berendezés-sel együtt eladó vagy kiadó. Sok más tevékenységre isalkalmas. Tel: 06-20-9148-885

+Kiadó! Gödöllő központjában a Petőfi téren egy 40 nm-es üzlethelyiség raktárral. Érd: 06-20-480-7698

+Gödöllő belvárosi üzlethelyiség kiadó (LA VALETTEsalátabár). Érdeklődni: 06-20-9325-415

+KIADÓ! Gödöllő központjában a Petőfi téren 40 nm-esklímával, riasztóval, biztonsági ráccsal felszereltüzlethelyiség. Érd: 06-70-568-9207

ÁLLÁS

+Gödöllőn a MISSY Szépségszalonba azonnali kezdésselKOZMETIKUST KERESÜNK BEJELENETETTMUNKAKÖRBEN. Érd: 06-70-670-6813

+Szociális vagy egészségügyi végzettséggel rendelkezőÁPOLÓ vagy GONDOZÓNŐT keresünk több műszakosmunkarendbe. A jelentkezők önéletrajzát a következőcímre kérjük megküldeni: Tessedik Sámuel EvangélikusIdősek Otthona 2100 Gödöllő, Berente István út 13-15.Tel: 06-20-824-7620

+Álláslehetőség a Madách iskolában! – Portás (fűtő)karbantartó, - takarító csoportvezető, - kereskedelmiszakoktató, - gépész mérnöktanár, - kémia tanár.Részletek: www.miszki.hu érd: 06-28-520-713

+HáGK vegyészt vagy vegyésztechnikust keres. Érdek-lődni: www.genmegorzes.hu/ állásajánlatok.

+Cégünk gödöllői telephely őrzésére keres éjjeli műsza-kba vagyonőri igazolvánnyal rendelkező számlaképeskollégát. Jelentkezés az alábbi email címen:[email protected]

+Kistarcsa Városi Óvoda ÓVÓNŐT KERES. Érdeklőd-ni Ratimovszky Tiborné óvodavezetőnél. Tel: 06-28-470-745

+Azonnali kezdéssel munkatársakat keresünk 95eft+jutalék! 06 20 213 0953

+Palotakerti Óvoda pályázatot hirdet ÓVODAPEDAGÓGUSmunkakör betöltésére. Feltételek: felsőfokú óvodapedagó-gusi végzettség. A pályázat részeként benyújtandó iratok,igazolások: szakmai önéletrajz, hiteles okmányok aképzettségről. A munkakör betöltésének időpontja:2013.szeptember 1. A pályázat benyújtásának határideje:2013. július 15. A pályázat benyújtásának módja: elektro-nikus úton a [email protected] e-mail címre.

+Palotakerti Óvoda pályázatot hirdet DAJKA munkakörbetöltésére. Feltételek: óvodai dajka szakképesítés. A pályázatrészeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz,hiteles okmányok a képzettségről. A munkakör betöltésénekidőpontja: 2013. szeptember 1. A pályázat benyújtásánakhatárideje: 2013. július 15. A pályázat benyújtásának módja:elektronikus úton a [email protected] e-mail címre.

+A Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont 6órás, határozott időre szóló, helyettes társadalombiz-tosítási- és munkaügyi ügyintéző munkakör betöltéséremunkatársat keres, minimum középfokú szakirányúképesítéssel (Tb., HR, pénzügyi, közgazdasági). A jelen-tkezéseket (szakmai önéletrajz és bizonyítvány másolatcsatolásával) postai úton a 2100 Gödöllő, Szent GyörgyiAlbert u. 4.sz. Munkaügyi csoport, valamint [email protected] email címre lehet küldeni.

+Friss nyugdíjas Eü dolgozó – empátiával, szeretettel -gondozná, felügyelné: idős, beteg vagy gyerek hozzátar-tozóját. Hétvégén, ünnepnap is! Tel: 06-20-354-9688

SZOLGÁLTATÁS

+Rövid határidővel vállalok szakdolgozatok, házidolgo-zatok, vagy más jellegű anyagok gépelését. Érd.: 30-851-8763

+FORDÍTÁS, TOLMÁCSOLÁS 30 nyelven, anyanyelvi,diplomás, gyakorlott szakfordítókkal! Kedvezményesárak. I.L.I Fordítóiroda, Gödöllő, Körösfői u. 2. Tel.: 28-511-366, 20/543-1775, E-mail:[email protected]

+KERTGONDOZÁS: metszés, permetezés, sövénynyírás,bozótirtás, fűnyírás, gyepszellőztetés, fakivágás,kaszálás és egyéb kerti munkák. Lelkiismeretes, alapos,megbízható munka rendszeresen és alkalmanként is. Tel:30/528-7777

+SZOBAFESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS. Ingyenes ára-jánlat! Tiszta, rendes munka! Tel: 20/4-359-650

+KÖNYVELÉS, cégalapítás, munkabérszámfejtés, tanác-sadás. Gödöllő, Szent István tér 5. Tel: 30/592-1856,30/508-1380

+TAPÉTÁZÁS, FESTÉS, MÁZOLÁS, lépcsőház és hom-lokzatfestés rövid határidővel, kedvező áron, bútormoz-gatással, akár azonnali kezdéssel is, 28 éves szakmaitapasztalattal. 20/325-4944

+VÍZ-, GÁZ-, KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS, új csatornabekötés, fürdőszobák, régi fűtési rendszerek,vízvezetékek felújítása, új szerelése, kialakítása, locsoló,mérő tervezése, beépítése, átadása. Cirkók,gázkészülékek, konvektorok karbantartása felújítása,javítása. Tel: 20/9527-289, 28/476-229

+SZÁMÍTÓGÉPES problémája van? Hívjon bizalommal,házhoz megyek. Számítógép szerelés, rendszer és pro-gramtelepítés, vírusirtás garanciával. Hétvégén is! Tel:30/333-9201

+Azonnali kezdéssel vállalok KŐMŰVES MUNKÁT,BURKOLÁST, VÍZSZERELÉST, TETŐJAVÍTÁST, ésfűnyírást 20% kedvezménnyel! Tel: 06-70-361-9679

+KÖLTÖZTETÉS akár csomagolással, bútorszereléssel,dobozolással 4.000,-Ft/órától! FUVAROZÁS UNIÓNBELÜL! Kovács Péter 06-30-9546-504

+AUTOMATA MOSÓGÉPEK, HŰTŐK, fagyasztók, mikrókjavítása garanciával, alapáron. Este és hétvégén is!30/522-1258

+ÉPÜLET ÉS LAKÁSFELÚJÍTÁS (Generál kivitelezés,gipszkartonozás, hideg-meleg burkolás). Vállalunk min-dennemű építőipari kivitelezést. Gyors, megbízhatómunka. Ingyenes árajánlat felmérés alapján. Tel:20/4359-650

+Gödöllői érettségizett nem italozó, leinformálhatóférfi munkát vállal. Bármilyen kerti munka, földmunkák,kerítések készítése, javítások, festések. Tetőjavítás,kőműves munkák, csapadékvíz elvezetés. Fakivágás.30/402-7276

+KÚTFÚRÁS! Lakossági házi vízellátásra, öntözésre,mezőgazdasági, állattenyésztési célra készülnek. Tel:0670-633-5772

+VÍZ-, GÁZ-, FŰTÉSSZERELÉST, fürdőszoba felújítást,locsolómérő szerelést, csatornabekötést vállalok:Csombor János 06-20-9947-715

+KERTTERVEZÉS, KERTÉPÍTÉS, kerti tó – sziklakertépítése, automata öntözőrendszer telepítése.Referenciák, garancia. Tel: 06-20-9449-154

+LAKÁSSZERVIZ. Víz-, gáz-, fűtésszerelés, duguláselhárítás, bojler, zárcsere és javítás, hideg-melegburkolás, festés; kertfenntartás, fűnyírás, öntözőrend-szer telepítés. Egyedi bútorok, konyhabútor készítése.70/201-1292

+MŰKŐ SÍREMLÉKEK TISZTÍTÁSÁT vállalom Gödöllőn éskörnyékén. Gyors és rugalmas munkavégzés (akárhétvégén is). Hívjon bizalommal! 06-30-642-7298Mersva Mihály

+Vállalom lakások felújítását (kőműves munkák,burkolás, gipszkarton szerelés, dryvitolás, festés).Hívjon bizalommal! Tel: 20/628-8185

+Gödöllői Hibaelhárító Szolgálat! Csapok, WC-tartályokjavítása-cseréje, csőtörés javítása, víz-fűtésszerelés,dugulás-elhárítás. Tóth László. Tel: 30/9229-553.

+Szennyvízcsatorna bekötés, teljes körű lakásfelújítás,burkolás, festés, lakatosmunka. Tóth László. Tel:30/9229-553.

14 Gödöllői Szolgálat 2013. július 2.

Amennyiben nem kapja meg a

Szolgálat aktuális számát, az alábbi

elérhetőségeken tehet bejelentést:

20/550-4981

20/495-2420E-mail: [email protected]

[email protected], [email protected]

Page 15: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

EGÉSZSÉG

+Fáj a lába a bőrkeményedéstől? Ápolásra szorul akörme? Vagy a kezét szeretné rendbe tetetni, és szépenmegcsináltatni? PEDIKŰR ~ MANIKŰR ÖNNÉL,kényelmesen! Érd.: +36-30-851-8763

+FLABELOS mozgásterápiás készülék Gödöllőn, Patak térena szoláriumban. Alkalmanként: 500,-Ft, bérlettel 333,-Ft/alkalom. Fül, orr, köldök piercing belövés új technológiá-val! Nyitva: H-P-ig 9-20-ig, Szo: 8-13-ig. 06-28-412-564

+Gyógypedikűr: tyúkszem, szemölcs, bőrkeményedés,vastag gombás, benőtt köröm szakszerű kezelése, ápolása.Talpmasszázs. 30 év szakmai háttér. Óvakodjon a feketéndolgozó házaló kontároktól! Bárándi József 20/532-7275

OKTATÁS

+Középiskolások figyelem! A nyár pihenés mellett arrais jó, hogy felkészülj a nyelvi érettségire (ha kettesnéljobbat akarsz), és a középfokú nyelvvizsgára. Már mostjelentkezz: www.toptan.hu, [email protected], 30-224-75-63.

+Angol 2 hónapos beszédkészség- fejlesztő tanfolyam indulközépfokon július 1-től augusztus végéig, heti 1x2 órában,hétfőn 17.30-tól 19.00-ig. Max 5 fős csoportlétszám.További érdeklődés és jelentkezés: [email protected],30-224-75-63.

+Nem úgy sikerült a jegyed matekból, fizikából, kémiából,ahogy szeretted volna? Esetleg megbuktál? Júliustól idejeelkezdeni a felkészülést, hogy esélyed legyen a következőmegmérettetésen. Hívd Karcsi bácsit! Tel: 30-908-4130.

+English Express Intenzív angol nyelvtanfolyamok azOktaTárs Nyelvstúdióban! Tanulj angolul valós élethe-lyzetekben, beszélj sokat és érezd jól magad! Hívj, vagyküld el az "EXPRESS" szót sms-ben: 06-20-297-1210

+Alsó tagozatos tanuló korrepetálását vállalja tapasz-talt pedagógus. Felkészítés pótvizsgára. Biztos siker!06-30-573-8757

+Angolból és matematikából vállalom általános- ésközépiskolások pótvizsgára felkészítését Gödöllőközpontjában, olcsó áron. Tel: 06-70-626-7275

+Gyesen lévő magyartanár vállal korrepetálást,felvételire való felkészítést kisiskolás kortól azérettségiig. Tel.: 70/609-7748

ÜDÜLÉS

+Kiadó nyaraló a Balatonnál, Fonyódon 2500-Ft/fő/éj-től!!! Kellemes, nyugodt környezetben várjuk vendégein-ket az ízlésesen berendezett nyaralónkban. Tel: 06-30-275-1851; Honlap: http://lorincznyaralo.webnode.hu/

+MISKOLC-TAPOLCÁN, a Barlangfürdő közelében,apartmanházban 3 ágyas, ill. 2x2 ágyas, saját konyhá-val, fürdőszobával rendelkező apartmanok leköthetők.Szállás önellátással: 3.800,-Ft/fő/éj. 10 fő foglalásesetén: 3.500,-Ft/fő/éj. Tel: 06-20-9337-002

ADÁS~VÉTEL

+KÖNYVEKET, KÖNYVTÁRAKAT, EXLIBRISEKET,PAPÍRRÉGISÉGEKET VÁSÁROLOK. Tel: 28/412-230

+Használatban lévő, jó körülmények között tartott,rendszeresen karbantartott Weinbach pianino eladó.Lakkozása néhány kisebb felületen sérült. Irányár250.000,-Ft. Bővebb információ: +36/20/992-7677

+Jó állapotban lévő fagyasztószekrény (59x55x130)eladó. Tel: 06-20-354-9688

+ IKEA franciaágy natúr fenyőfa kerettel (170-200cm), Kalif Klassisk rugós, szivacsos ágybetéttel(160x200 cm), ágyterítővel és díszpárnákkal55.000-ért eladó. Keveset használt. Tel: 06-70-555-4805, 06-70-380-7341

+Minőségi olasz extraszűz olívaolaj a Garda-tó mellőleladó. 1liter 2eFt. Érd.: 0630 8518 763

+1. Eladó pár órát használt eliptikus tréner, számlával +garanciával.(NORDICTRACK E4.0 elliptika).Típus:Motorvezérelt elliptikus tréner. Lendkerék súlya: 20 kg.Ellenállási fokozatok: 25. Programok száma: 17. Felhasználótömege: max.150 kg. Extrák: sztereó mp3 lejátszó, pohár-tartó, nagy grafikus kijelző, nagy lépéstávolság. Ára:119.000.-Ft. Az új ára:150.000.-Ft. Tel.: 30/955-1300.

EGYÉB

+A 21 éves, gödöllői CAVALETTA NŐIKAR szoprán,mezzo és alt szólamába szeretettel vár új kórustagokat.Felvételi követelmény csak az éneklés szeretete és aszép, tiszta énekhang. További információkért bátranhívható Kufferstein Nelli kórustitkár: 06-20-5010-190

+Társ- és partnerközvetítés. Tel.: 20/9455-583.

+Hastáncosnő fellépést vállal. Tel.: 20/9455-583.

2013. július 2. Gödöllői Szolgálat 15

Page 16: Magyar Szabadság Napja³ elképzeléseit SWOT-analí-zis alapján fejti ki. Értékelése tárgyi-lagos és előremutató. Fejlesztési el-képzelései a legapróbb részletekig menően

16 Gödöllői Szolgálat 2013. július 2.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: JÚLIUS 9.A rejtvény két fősorában intarziaszerűen megbújik ugyanannak az évszaknak a neve. Melyik két szó-ban?A Bagoly könyvesbolt 1000 Ft‐os vásárlási utalványát nyerte: Baranyi Józsefné, Béke u. 10., GugóAndrás, Ripka F. u. 11.A Dűlő Borkereskedés 1000 Ft‐os vásárlási utalványát nyerte: Domokos Balázs, Blaháné u. 75.,Szalkai Mária, Kossuth L. u. 27. A Happy Box (Petőfi udvar) 2000 Ft‐os vásárlási utalványát nyerte: Fekete Dalma, Erzsébetkirályné krt. 1. A Városi Mozi belépőjét nyerte: Varga Béláné, 1134 Bp. Csángó u. 32., Farkas Istvánné, Hársfa u.11/a.A Mezőgazdasági és Kertészeti Áruház 1000 Ft-os vásárlási utalványát nyerte: Bukovenszky Ba-lázs, Havas u. 18., Csaba Éva, Mikes K. u. 8.

Utazz velünk: Egyiptomba és/vagyTörökországba!

A Földközi-tenger e két nyaralóhelyét más-más okból kedveljük és keressük fel évről-évre, tavasszal, nyáron, ősszel vagy éppentélen is. Pihenhetünk a téli hónapokbanEgyiptom partjain, ahol például február ésmárcius környékén nyárias meleggel számol-hatunk és nyaralhatunk Törökországban későtavasztól egészen késő őszig, hiszen garantálta nyár, a napsütés és a 23-27 C-os tengervíz!A Török Riviérát elsősorban fiataloknak,családosoknak ajánljuk, hiszen a homokos,lassan mélyülő tengerpartok mentén mindenigényt kielégítő családbarát szállodák,élmény- és csúszdaparkok várják az odalá-togatókat, köszönhetően az utóbbi évekbentapasztalható folyamatos fejlesztéseknek.Egyre több szállodában magyar nyelvű ani-mátorok is gondoskodnak a kicsik szóra-koztatásáról, amíg a szülők luxuskörülmé-nyek között élvezik a szabadságot. A kikap-csolódás garantált! Természetesen a kultúraés kirándulás kedvelőinek is akad program,akár Alanya várromjainál vagy Side óvárosá-ban járunk, de csavaroghatunk a bazár-

sorokon és kirándulhatunk kalózhajóval a ri-viéra partjainál. A golfozás szerelmesei Belekszállodáiban hódolhatnak szenvedélyüknek.

Egyiptom korallos partvidékét a búvárkodásés az ókor csodáit kedvelőknek ajánljuk, akiknemcsak kikapcsolódásra vágynak, hanem aVörös-tenger élővilágával vagy éppen a pi-ramisok rejtélyeivel ismerkednének. AkárHurghadába, akár Sharm El Sheikhbe tervez-zük a pihenést, számos programlehetőség várminket. Ellátogathatunk a Királyok Völ-gyébe, Luxorba, Kairóba. Egy európai emberszámára elsőre talán fura lehet, hogy az ittélők legnagyobb kincse – kultúrájukon kívül– a víz. Fedezzék fel velünk Önök is a „Nílusajándékát”!

Sissy Utazási Iroda ajánlásával