1

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK

ÉS ÖNVALLOMÁSOK

60.

ÉDER ZOLTÁN

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Fonetikai Tanszék

1999

2

Sorozatszerkesztő:

Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő:

Földi Éva

Munkatárs:

Forgó Zoltán

Markó Alexandra

Pávics Krisztina

ISSN 1419–4481

ISBN 963 463 291 2

© Bolla Kálmán

Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke.

Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán.

Hozott anyagról sokszorosítva.

Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.

3

4

5

ÉDER ZOLTÁN VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL

At mihi, qui omni vivo destitutus magistro nonnisi venerandos

consulere potui mortuos, pronum erat varios commetere errores.

(Gyarmathi Sámuel: Affinitas, Praefatio)

Budapesten születtem 1931. április 11-én, vagyis Márai Sándor és Jó-

zsef Attila születésnapján. E csillagzat alatt a kedvező és baljós jelek vegyesen

váltakoztak életemben, s ezért – Arany János kifejezésével élve – sok “vargabe-

tűt csináltam” pályámon.

Értelmiségi családból származom. Édesapám jogász volt, de Sík Sándor

tanította őt magyarra a váci piarista gimnáziumban. Édesanyám német–francia

szakos tanárnő, a Veres Pálné Gimnáziumban Laczkó Géza tanítványa volt, a

francia szakon pedig Eckhardt Sándor első hallgatói közé tartozott. A nyelvek

és az irodalom szeretetét édesanyám oltotta belém.

Gyerekkoromat Kispesten töltöttem, itt jártam elemi iskolába. A gimná-

zium hat osztályát a budapesti, a kőszegi és a csepeli bencéseknél végeztem. A

bencés tanárok tovább mélyítették humán érdeklődésemet. Igen alaposan taní-

tották a latin nyelvet: az accusativus cum infinitivo, az ablativus absolutus, a

genitivus partitivus világában grammatikai gondolkodásra neveltek. Tanáraim

közül a pesti gimnáziumból Szunyogh Xavér Ferenc, a misszálé, a római mise-

könyv magyar fordítója maradt emlékezetes számomra, a kőszegi gimnázium-

ból a magyar–francia szakos Rezek Román (Sándor) fiatal, lendületes alakja

tűnik fel előttem, aki 1945 után Párizsban, majd Brazíliában működött, és

Theilard de Chardin életművének kiadásával tette híressé nevét. A gimnázium-

ban ekkor az ifjúsági könyvtár őre volt, s olvasmányaimat irányította délutáni

beszélgetéseken. A csepeli gimnáziumban különösen Levárdy Rezső (Ferenc)

neves művészettörténész és kiváló szónok volt rám nagy hatással. Előadókés-

zségemet példájával és az év folyamán tartott retorikai tanfolyamával ő alapozta

meg.

Az egyházi iskolák államosítása után gimnáziumi tanulmányaimat a

kőbányai I. László Gimnáziumban folytattam, illetve fejeztem be. A korábbi

német, majd angol nyelv után itt az olasz volt a modern idegen nyelv. Osztály-

főnököm, Herczeg Gyula indítására olasz–magyar szakra jelentkeztem, s nyer-

tem felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Épp 1951-ben, amikor a

középiskolában a nyugati nyelvek oktatását megszüntették.

1951-től 1955-ig voltam tehát az egyetem hallgatója, viszontagságos

időkben. Különösen az első két évben Damoklész kardja lógott fejünk felett a

6

tanulmányi osztály korlátlan hatalmú, osztályharcos vezetője személyében, aki a

szakérettségis hallgatók segédletével sorainkat időnként meg-megritkította. A

legnehezebb időket átvészelvén, 1953-tól már enyhébb szelek fújtak, 1955-ben

sikerült megszereznem az olasz–magyar szakos diplomát.

A diszciplínák közül különösen a nyelvészet, Szabó Dénesnek köszön-

hetően a leíró nyelvtan, közelebbről pedig a fonetika keltette fel érdeklődése-

met. Az ő közvetítésével bejártam a Nyelvtudományi Intézetbe, ahol Hegedűs

Lajos irányításával eszközfonetikai kísérleteket is végeztem. De már ekkor is,

Kovalovszky Miklós találó szavával élve, a kétlakiság jellemzett. Az első publi-

kációm negyedéves koromban a Nyelvőrben fonetikai tárgyú volt, a szakdolgo-

zatot viszont az olasz preromantika témaköréből készítettem.

Egyetemi éveim legnagyobb hiányát, mai szemmel, abban látom, hogy

nem akadtam egy igazi mesterre, olyanra, aki kutatói hajlandóságaimat határo-

zott irányba terelte volna. Ezért a továbbiakban mindig az adott munkaköri fela-

datból fakadó kutatási témával foglalkoztam.

A diploma megszerzése után Ceglédbercelre helyeztek magyartanárnak.

Ezt a nevében Cegléd közelségére utaló helységet azonban sohasem láttam meg.

A fővárosban való elhelyezkedés fejében ugyanis függetlenített úttörő csapatve-

zetői állást vállaltam. Egy év leteltével 1956 szeptemberében sikerült elhelyez-

kednem a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban. Hamarosan jött a forradalom.

November 2-án délelőtt beszédet tartottam az összegyűlt tanulóknak, amelyben

a forradalmi vívmányok megőrzésére buzdítottam őket. A forradalom leverése

után kialakult szorongattatott, majd vészjósló helyzetemből a Fővárosi Tanács

Oktatási Osztályának vezetője, a nyelvészkörökben nem ismeretlen Gyalmos

János mentett meg, amikor 1957 őszén áthelyezett az újpesti Könyves Kálmán

Gimnáziumba. Ez a gimnázium menedékhelye volt olyanoknak, akik a forrada-

lom idején valami bűnt követtek el. Velem együtt került ide Jobbágy Károly

költő orosztanárnak és Kónya Lajos könyvtárosnak. Az igazgató, Hollósi László

nem rettent vissza a minősítésemben szereplő “ellenforradalmár” jelzőtől, ha-

nem szabad teret engedett tevékenységemnek, s munkám alapján ítélt meg.

Úgyhogy 1959 őszén, az első tíz ösztöndíjas között, két hónapos tanulmányútra

mehettem Olaszországba.

Munkásságom ez időben két területen bontakozott ki. Egyfelől nyelvok-

tatási gyakorlatom és eszközfonetikai jártasságom alapján az alkalmazott nyel-

vészet nyelvdidaktikai ágát műveltem, tucatnyi cikkben dolgozva ki az olasz

nyelv audiovizuális eszközökkel történő oktatását. Másfelől az a körülmény,

hogy Babits Mihály egykor az újpesti gimnáziumban tanított, késztetett arra,

hogy emlékét felidézzem. Ennek eredményeként született meg első könyvem, a

Babits a katedrán, amely a Babits-kutatás számára mindmáig forrásértékű mun-

ka.

Hatéves újpesti tanárságom idején heti 30-40 órában tanítottam. A dél-

7

előtti elfoglaltság után délután és este különféle tanfolyamokon, az esti gimná-

ziumban még latint is oktattam. 1960-ban az Olasz Kultúrintézet (Istituto

Italiano di Cultura) óraadó tanára lettem. Ez a tevékenység egy idő után azon-

ban igen terhessé vált, mert egy rám állított belügyi ágens állandó zaklatásának

voltam kitéve. Itteni “karrierem”-nek 1963 nyarán a Gyorskocsi utca alagsorá-

ban lefolytatott, államtitokként kezelendő, többórás kihallgatás vetett véget.

Gimnáziumi tanárságom utolsó három évét, az olasz és a spanyol nyelv oktatá-

sával, a budai Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban töltöttem.

Új szakasz kezdődött pályámon azzal, hogy 1966-ban az MTA Nyelv-

tudományi Intézetének tudományos munkatársa lettem. A Lőrincze Lajos irá-

nyította Mai magyar nyelv osztályán kapva beosztást, a Nyelvművelő kézi-

könyv megalkotásában társszerzőként működtem közre. Az intézetben kezdtem

nyelvtudomány-történettel foglalkozni. Ennek a munkának gyümölcse számos

tanulmány és több önállóan megjelent kötet, köztük a Révai Miklósról szóló,

valamint a Benkő József nyelvészeti munkásságát tárgyaló monográfia, amelyet

1979-ben kandidátusi disszertációként védtem meg. Ez utóbbihoz a hetvenes

évek elején több alkalommal, hetekig is, Kolozsváron gyűjtöttem anyagot. A

sors különös ajándékának tekintem, hogy kolozsvári tartózkodásaim idején kö-

zelebbről is megismerhettem Szabó T. Attilát.

Az intézet révén közelebbi kapcsolatba kerültem a tudományos fóru-

mokkal, és egyre növekvő aktivitást fejthettem ki a tudományos közéletben.

1967-től kezdve több akadémiai ciklusban az MTA Nyelvtudományi Bizottsá-

gának tagja, valamint a Román–Germán Munkabizottság titkára, majd az Anya-

nyelvi Bizottság, az Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság és a Textológiai

Munkabizottság tagja voltam. Kandidátusi és doktori disszertációk vitáján op-

ponensként, ill. a bizottság titkáraként működtem közre. Tagja vagyok a Ma-

gyar Nyelvtudományi Társaságnak.

Egészen új fejezet nyílt pályámon azzal, hogy 1974-ben az olasz Köz-

oktatási Minisztérium által meghirdetett pályázaton elnyertem a Nápolyi Keleti

Egyetemen (Istituto Universitario Orientale di Napoli) a magyar nyelv és iroda-

lom docensi (professore incaricato) állását. E munkakört öt éven át láttam el, s

az ott szerzett tapasztalatok munkásságomat a leíró nyelvtan és a magyar mint

idegen nyelv oktatása témakörével bővítették. Ezt az állást azért hozták létre,

hogy az évtizedek óta ott tanító, de ekkor nyugdíjba készülő Tóth László utóda-

ként a létrehozandó magyar tanszék vezetőjének személyéről gondoskodjanak.

Az akkori hazai gyakorlatnak megfelelően azonban főhatóságom, az MTA öt év

leteltével hazarendelt.

Tevékenységemben az írásbeli kifejezési formával egyenrangú szerepet

töltött be az élőszóbeli megnyilatkozás. Amellett, hogy sok száz nyelvművelő

előadást tartottam az országban, hazai és külföldi fórumokon számos tudomá-

nyos kongresszuson és konferencián vettem részt: egyfelől Budapest, Eger,

8

Szeged, Szolnok, Szombathely, másfelől Róma, Nápoly, Padova, Torino,

Urbino, Velence, valamint Bécs, Helsinki, Kolozsvár, Marosvásárhely és

Pennsylvania voltak előadásaim színterei.

Nápolyi működésem révén lettem tehát a magyar mint idegen nyelv

diszciplínájának a művelője, s ennek következtében neveztek ki egyetemi do-

censi rangban az ELTE BTK Központi Magyar Lektorátusa vezetőjének. Az

oktatás színvonalának emelésére és tudományos alapjainak kimunkálására

1982-ben, hazánkban először, létrehoztam a magyar mint idegen nyelv tanári

szakot.

Az utóbbi évtizedekben is folytattam tudománytörténeti munkásságo-

mat, s 1995-ben Gyarmathi Sámuel Nyelvmesteréről írt tanulmányommal meg-

szereztem a habilitált doktori címet. Ez alapot nyújtott az egyetemi tanári kine-

vezéshez. Hogy a kinevezés miért nem történt meg, arról hiteles dokumentum

van a kezemben: a dékánnak 1996. január 23-án kelt, a Magyar Nyelvészeti

Tanszékcsoport vezetőjéhez intézett leirata (ill. ennek fénymásolata), amely így

szól: “Tisztelt Tanszékcsoport-vezető Úr! Az egyetemi tanári előléptetésekhez

szükséges munkaköri pótlék fedezetének hiánya miatt – figyelemmel a Tudo-

mányos Bizottság és a Professzori Tanács elnöksége véleményére is – 1996-ra

Éder Zoltán egyetemi tanári kinevezésére nem tehettem javaslatot.” E sorokból

nyilvánvaló, ami nem volt újság számomra, hogy én a korábban kialakított kari

hierarchiába nem illettem bele. Egyetemi docensként tehát 1997-ben nyugdíjaz-

tak.

Vallomásomat a megelégedés és a bizakodás hangján fejezhetem be.

1997 őszén ugyanis a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi

Kara Magyar Nyelvészeti Intézetének vezetője, Hegedűs Attila megbízott azzal,

hogy az ötödéves magyar szakos hallgatóknak kötelező tárgyként a magyar

nyelvtudomány történetét adjam elő. Azóta, eddigi kutatásaimat tágabb össze-

függésekbe helyezve, szellemileg-lelkileg felfrissülve tanítom a katolikus egye-

temen kedvelt diszciplínámat.

A felvétel 1999. május 27-én készült, szövegét Markó Alexandra jegyezte le.

9

ÉDER ZOLTÁN ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA

Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungariae, ÁltNyT =

Általános Nyelvészeti Tanulmányok, AUB SLingu = Annales Universitatis Scientiarum

Budapestensis de Rolando Eötvös. Sectio Limguistica, EFF = Egyetemi Fonetikai Füze-

tek, FilKözl = Filológiai Közlöny, IdNyTan = Az Idegen Nyelvek Tanítása, It = Iroda-

lomtörténet, ItK = Irodalomtörténeti Közlemények, Klny = Különnyomat, MNy = Ma-

gyar Nyelv, MNyTK = a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványa, NPI = Népmű-

velési Propaganda Intézet, Nyr = Magyar Nyelvőr, NyéK = Nyelvünk és Kultúránk,

NyK = Nyelvtudományi Közlemények, NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések,

PedSzle = Pedagógiai Szemle

1955. “Beszédművészeti gyakorlatok.” Nyr 79. 181–90.

1956.

Vita a versmondás kérdéseiről. Nyr 80. 284–5.

Ascher Oszkár: A versmondás művészete és a színpadi beszéd. Nyr 80. 494–7.

(Recenzió)

Hogyan beszéljünk a nyilvánosság előtt? Népművelés 3. 38–9.

1958.

Felvilágosodás, preromantika, romantika és Lessing. (G. Petronio könyve.)

Világirodalmi Figyelő 4. 209–12.

1959. Ismeretlen adatok Babits 1919-es magatartásának következményeihez. In: A

Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve. Budapest, 70–7.

1960.

A fővárosi általános iskolások kiejtéséről. Nyr 84. 337–45.

A magnetofon felhasználása az olasz nyelvoktatás gyakorlatában. IdNyTan 3.

48–56.

A hangosfilm a gyakorlati nyelvoktatás szolgálatában. IdNyTan 3. 138–42.

1961.

“A bíró” című olasz film nyelvi feldolgozása. IdNyTan 4. 54–9.

10

1962. Auditív lexikai előkészítés magnetofonnal olasz órán az I. osztályban. IdNyTan

5. 83–8.

Adalékok Babits újpesti és budapesti középiskolai tanárságának éveihez. It 50.

138–46. (Klny.)

Ötven éve tanított Újpesten Babits Mihály. In: A Budapesti IV. ker. Könyves

Kálmán Ált. Gimn. (Újpest) Évkönyve az 1961–62. iskolai évről. (Köz-

zéteszi: Hollósi László) I–XV. + 1 fényképmelléklet. (Klny.)

1963.

Muki. Nyr 87. 474-6.

Babits Mihály újpesti tanítványainak emlékezetében. PedSzle 13. 534–44.

Emlékezés Babits Mihály szegedi tanáréveire. Tiszatáj 18. 11/9.

Babits Mihály elfelejtett pedagógiai cikke: Erkölcs és iskola. Köznevelés 19.

548–50.

1965.

L’impiego dei mezzi audiovisivi nell’ insegnamento della lingua italiana in

Ungheria. In: I Problemi della Pedagogia (Roma) 1/117–37, 2/234–53.

(Klny.)

A magnetofon és a diavetítő alkalmazása a nyelvoktatásban. Audio-Vizuális

Közlemények 3. 55–74.

Az audiovizuális eszközök felhasználása a nyelvoktatásban. Budapesti Nevelő

1. 1965. 104–20.

1966. Babits a katedrán. Szépirodalmi, Budapest.

Ismertetések:

Erki Edit: Könyvtájékoztató 11. 1/2.

Név nélkül: Új könyvek 3. 4/24.

Pomogáts Béla: Élet és Irodalom 10. április 16.

Abody Béla: Élet és Irodalom 10. április 16.

Falus Róbert: Népszabadság 11. március 18.

Kun Lajos: Tolna Megyei Népújság 16. május 1.

Név nélkül: Új Ember 22. május 15.

ky: Egyetemi Lapok 8. május 19.

Kardos Pál: Alföld 13. 6/87–8.

Kun Lajos: Életünk 4. 153–5.

Seres József: Köznevelés 19. június 3. 431.

Sz[alatnai]. R[ezső].: Magyar Nemzet 22. június 12.

Rába György: Kritika 4. 7/63.

11

Horpácsi Sándor: Napjaink 5. augusztus 1. 5.

Rajnai László: Jelenkor 9. 11/1086–7.

Név nélkül: Korunk 25. 11/1641.

B[árdos]. P[ál].: Tiszatáj 20. 11/961–2.

Láng József: ItK 70. 3/363–4.

Babits Mihály költői nyelvéről. Nyr 90. 429–44.

Babits Mihály feledésbe merült versei. Alföld 13. 8/63–5.

A szóbeli kezdő szakasz mint a tanulói aktivitást megalapozó eljárás a gyakor-

lati nyelvoktatásban. Modern Nyelvoktatás 4. 1–2/62–75.

Zavartalan-e az árusítás? Élet és Tudomány 21. 49/2323.

1967.

Az igeidők, –módok és alakok gyakorisága és használata “A bíró” című olasz

filmben. FilKözl 13. 200–10. (Klny.)

A nyelv “orális”, beszélt jellegének fontossága. In: Helyes kiejtés, szép magyar

beszéd. Szerk. Grétsy László–Szathmári István. Tankönyvkiadó, Buda-

pest, 233–5.

Audio-vizuális eszközök és eljárások a magyar beszéd oktatásában. In: A ma-

gyar nyelv története és rendszere. Szerk. Imre Samu–Szathmári István.

Akadémiai Kiadó, Budapest, 430–4. (NytudÉrt 58.)

A szép magyar beszéd újabb országos középiskolai versenye. Nyr 91. 386–7.

Szabó Lőrinc ismeretlen zsengéi. Kortárs 11. 10/1653–5.

A hangok a versben. Somogyi Néplap 23. január 1.

Arany János születésnapjára. Élet és Tudomány 22. 9/416.

Moldáviai vagy moldovai? Élet és Tudomány 22. 18/846.

Rangos. Tolna Megyei Népújság 17. július 23.

Allergiás. Tolna Megyei Népújság 17. augusztus 13.

Itt lesz fogyasztva? Tolna Megyei Népújság 17. szeptember 3.

Rám-rámnéz a Nem-Lett-Volna Szabad. Tolna Megyei Népújság 17. Szeptem-

ber 24.

Peter Stuyvesant és társai. Élet és Tudomány 22. 38./1806.

Te, igen – Te, nem. Tolna Megyei Népújság 17. október 15.

Égi és földi a költő szavaiban. Tolna Megyei Népújság 17. december 17.

Ma hull a hó, és álom hull a hóban. Tolna Megyei Népújság 17. december 31.

1968.

Valeri, Diego: Városom, Velence. Gondolat, Budapest. (Ford.)

A nép fiaival poharat, eszmét koccintok. Nyr 92. 38–40. (Klny.)

12

A hangok szerepe és stilisztikai értéke az irodalmi alkotásban. Irodalmi és

Nyelvi Közlemények 2. 78–103.

L’insegnamento dell’ italiano con sussidi audio-visivi nelle scuole secondarie.

In: Il Romanticismo. Atti del Sesto Congresso dell’Associazione

Internazionale per gli Studi di Lingua e Letteratura Italiana. A cura di

V. Branca e T. Kardos. Akadémia Kiadó, Budapest, 695–7. (Klny.)

Nemzetközi romanisztikai kongresszus Bukarestben. Nyr 92. 362–3.

Egy talpalatnyi föld elég nekem. Tolna Megyei Népújság 18. február 4.

A mindennapos agyvérszegénység borult reájuk. Tolna Megyei Népújság 18.

február 18.

Mihályi Rozália csókja. Tolna Megyei Népújság 18. március 10. 7.

Te meg én. Tolna Megyei Népújság 18. március 31.

Meghajnallott arcán szép Piroska vére. Tolna Megyei Népújság 18. április 7.

Szerszámot és parolát cseréltünk boldogan. Tolna Megyei Népújság 18. június 2.

1969.

Simonyi Zsigmond és a nyelvtudomány-történet. (Simonyi Révairól.) Nyr 93.

330–40. (Klny.)

Valter, Tauli: Introduction to a Theory of Language Planning. NyK. 71. 194–9.

(Recenzió, klny.)

1970.

Kéregtelenítés. Nyr 94. 120–1.

Beszédtechnika: Az élőszó erejének kiaknázása. In: Családi események társa-

dalmi megünneplése. Népművelők Kézikönyve III. Fővárosi Művelődé-

si Ház, Budapest, 145–58.

Az élőszó erejének kiaknázása. In: A szónoklástan főbb kérdései. Szerk. Grétsy

László. TIT, Budapest, 60–7.

Ütötte fel a fejét, mintegy dacos feleletül. Magyar Szó (Újvidék), február 15.

1971.

Halotti és emlékbeszédek a XIX. és XX. századból. NPI, Budapest. (Vál.,

szerk., bev., jegyz.)

Ismertetések:

Kenyeres Ágnes: It 61. 493–5.

Új Könyvek 7. 6/30–1.

A nyelvészettől a nyelvoktatásig. [E. Arciani könyvéről.] Nyr 95. 177–88.

13

“Szerbusztok, édes egy jó lelkeim” – “Ütötte fel a fejét, mintegy dacos felele-

tül” – A hangok a versben – “A villany az új, a csillag a régi”. In:

Anyanyelvi őrjárat. Szerk. Ferenczy Géza. Gondolat, Budapest, 112–4;

244–7; 262–5; 265–70.

Elmondanám ezt néked, ha nem unnád… Magyar Hírlap 4. április 4.

Szervusz – szia! Képes Ifjúság (Újvidék) 27. szeptember 29.

A személyes névmás a szerelmesek nyelvében. Képes Ifjúság (Újvidék) 27.

október 13.

A te megszólítás a fiatalok nyelvében. Képes Ifjúság (Újvidék) 27. november

10.

“Szöveghűség és helyesírás.” Magyar Nemzet 27. november 28.

1972.

Révai Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest. (A múlt magyar tudósai)

Ismertetések:

Kovalovszky Miklós: Nyr 97. 490–2.

Gulya János: NyK 75. 477–8.

Kemény Gábor: ÁltNyT 284–8.

A magyar nyelvtudomány történetére vonatkozó munkálatok az utóbbi negyed-

században (1945–1970). MNy 68. 107–20; 243–55; 355–68.

A magyar nyelvtudomány történetére vonatkozó munkálatok az utóbbi

negyedszázadban (1945–1970). MNyT, Budapest. (Jav. és bőv. kiad.,

MNyTK 130.)

A magyar nyelvművelés új lendülete Romániában. Nyr 96. 129–38. (Klny.)

Buda Pestre – Nagy Váradra – Sáros Patakra. Nyr 96. 249. p.

Elég az hozzá… Somogyi Néplap 28. március 26.

“És oda mi lesz?” A személytelen udvariatlanság és modorosság. Somogyi

Néplap 28. május 7.

1973.

Révai Miklós: A szép magyar toll. Akadémiai, Budapest. (Közzéteszi és az

utószót írta)

Ismertetések:

Herczeg Gyula: FilKözl 19. 481–2.

Nagy Mária J.: A Hét július 19.

Fried István: ItK 77. 5/646–7.

Kolozsvári G. Emil: Kritika 4. 5/15.

Kolozsvári G. Emil:It 63. 631–43.

Szabó Zoltán: NyIrK 111–3.

Mi legyen a kezét csókolommal? Magyar Hírlap 6. április 21.

Minden könyv nyomot hagy bennünk. Magyar Hírlap 6. június 2.

14

A Pápai-Páriz-szótár Eder-féle bővítéseinek egyik forrása. MNy 69. 275–86.

1974.

Fél szemük alszik? Magyar Hírlap 7. március 16.

Az Addenda szerzője a Pápai-Páriz-szótár Bod-féle átdolgozásában. MNy 70.

36–44.

Éder József Károly a nyelvjárásokról, a jövevény- és idegen szókról. Nyr 98.

150–6.

Az első magyar nyelvű stilisztikai kézikönyvről. In: Jelentéstan és stilisztika. A

Magyar Nyelvészek II. Nemzetközi Kongresszusának előadásai. Szerk.

Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. Akadémiai, Budapest, 119–

24. (NytudÉrt 83.)

1975.

Tiszti szójegyzék 1790-ből. (Az “Erdélyi Magyar Hírvivő” nyelvművelő törek-

vései.) Nyr 99. 156–70.

Újabb szempontok a “Demonstratio” hazai fogadtatásának kérdéséhez. In:

“Beiträge zum IV. Internationalen Finnougristenkongress in Budapest.”

Istituto Universitario Orientale di Napoli, Napoli, 21. (Klny.)

1976.

A hangok a versben. In: Dávid András: Nyelvünk élete, magyar nyelvtan a

gimnáziumok IV. osztálya számára. Tartományi Tankönyvkiadó Inté-

zet, Újvidék, 189–91. (2. kiad.)

A köznyelvi stílus jelenségeinek áttekintése és értékelése. In: Mai magyar nyel-

vünk. Szerk. Grétsy László. Akadémiai, Budapest, 75–85. (Grétsy

Lászlóval és Kovalovszky Miklóssal.)

1977.

Die Aufnahme der “Demonstratio” von Sajnovics in Ungarn. Neue Aspekte zur

Geschichte der Frage. ALinguH 26. 305–23. (Klny.)

1978.

Assisi Szent Ferenc Virágoskertje Fioretti. Bécs, P. Radnai Tibor. 2. kiad. Uo.,

1988. 3. kiad. Uo., 1989. (Ford., előszó, jegyz., az első két kiadásban E.

Megyeri András, a harmadikban saját néven)

Ismertetés:

Tóth Sándor: Új Ember 45. március 18.

15

Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő

Társaság. Akadémiai, Budapest.

Ismertetések:

Taxner-Tóth Ernő: Magyar Nemzet 24. november 12.

Bartha János: Új Élet 34. 2/21.

B. Lőrinczy Éva: Nyr 103. 2/237–40.

Pusztai Ferenc MNy 76. 91–4.

Szász Lőrinc: NyIrK 124–7.

Kemény Gábor: NyK 82. 400–2.

Szabó T. Attila MTA I. OK. 399–402.

Szabó T. Attila: Tallózás a múltban. Kriterion, Buka-

rest, 285–90.

Szabó T. Attila: Hungarian Studies 1/1. 63–4.

Fél szemük alszik? – Mi legyen a kezétcsókolom-mal? In: “Nyelvünk világa.”

Vál., szerk. Kovalovszky Miklós. Gondolat, Budapest, 273–5, 326–9.

Egyetemi magyartanítás Nápolyban. NyéK 32. 35–41.

Il primo tentativo per la sistemazione dei prestiti italiani in ungherese. In:

Giano Pannonio. Annali Italo-Ungheresi di Cultura. Padova, 167–76.

1980.

A magyar igealakok személyes névmási tárgyhatározottsága. “A magyar nyelv

grammatikája.” A Magyar Nyelvészek III. Nemzetközi Kongresszusá-

nak előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. Aka-

démiai, Budapest, 289–98. (NytudÉrt 104.)

Szócikkek a Nyelvművelő Kézikönyvben. In: Nyelvművelő Kézikönyv I.

Főszerk. Grétsy László–Kovalovszky Miklós. Akadémiai, Budapest.

Hallottuk a szót. Élet és Irodalom 24. október 18.

1981.

Minek nevezzelek? Népszabadság 26. április 4.

Pápaszem szavunk keletkezésének művelődéstörténeti háttere. MNy 77. 177–

88. + 2 melléklet.

Egyetemi magyartanítás Nápolyban. In: “Nyelvünk és kultúránk a nagyvilág-

ban.” Vál. és szerk. Imre Samu. NPI, Budapest, 100–5.

A társadalmi kapcsolatteremtés nyelvi formái és lehetőségei napjainkban. “Tár-

sadalmi fejlődés és nyelvi magatartás.” A magyar nyelv hete 1981. évi

rendezvénysorozatot bevezető tudományos ülésszak előadásai. Szerk.

Grétsy László. TIT, Budapest, 21–31.

16

A magyar mint idegen nyelv oktatásának elvi és módszertani kérdései a magyar

egyetemeken. “Magyar nyelv külföldieknek – Az V. Magyar Lektori

Konferencia anyaga.” Szerk. Grétsy László–Ruszinyák Mária. Művelő-

dési Minisztérium–Nemzetközi Előkészítő Intézet, Budapest, 29–33.

Sui problemi principali del sistema verbale ungherese. “La lingua e la cultura

ungherese come fenomeno areale – Atti del IIIo Convegno interuniver-

sitatio degli studiosi di lingua e letteratura ungherese e di filologia ugro-

finnica (Ca’ Foscari, 8–11 novembre 1977) ” a cura di Andrea

Csillaghy. Venezia, 1977–1981. 361–70.

1982.

Egyetemi felkészítés a magyarnak mint második nyelvnek az oktatására. “Nyel-

vünk és Kultúránk — A IV. Anyanyelvi konferencia tanácskozásainak

összefoglalása.” Szerk. Imre Samu. NPI, Budapest, 161–3.

Tudós mérséklet érvényesülése a nyelvújítási harcban. (Kazinczy és a két Tele-

ki-gróf.) MNy 78. 263–70.

1983.

Fejezetek a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéből. ELTE,

Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia

köréből 1.)

Éder Zoltán írja [a magyar mint idegen nyelv tanári C-szakról a Központi Ma-

gyar Nyelvi Lektorátuson.] MNy 79. 108. p.

Simbiosi della lingua e cultura italiana ed ungherese nella cittá di Fiume. In:

“Fiume”, Rivista di Studi Fiumani (nouva serie) 5, Anno III, aprile,

Padova, 47–63.

Magyar nyelvismeret – magyarságismeret. Hungarológiai oktatás régen és ma.

Szerk. M. Róna Judit. Tankönyvkiadó, Budapest, 209–12.

Fejezetek a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéből. Nyr 107. 309–

23. + 4 melléklet.

L’insegnamento dell’ ungherese in Italia e quello dell’ italiano in. Ungheria:

Angela Marcantonio (a cura di) Atti Vo Convegno interuniversitario dei

docenti di Lingua e Letteratura Ungherese e di Filologia Ugrofinnica in

Italia. Roma, 15–23.

1984.

A magyar mint idegen nyelv diszciplináris helye. ELTE, Budapest. (Dolgo-

zatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 2.)

A magyar mint idegen nyelv diszciplináris helye. Nyr 108. 63–74.

Megjegyzés [BA1]:

17

Sajátos rendező elvek a magyar mint idegen nyelv leírásában és oktatásában.

Nyelvünk és Kultúránk 56. 7–15. (Kálmán Péterrel és Szili Katalinnal.)

Sajátos rendező elvek a magyar mint idegen nyelv leírásában és oktatásában.

ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a

hungaro- lógia köréből 5. Kálmán Péterrel és Szili Katalinnal.)

Über das Dipole und das verbzentrische Satzmodell. AUB SLingu, Budapest,

69–76. (Klny.)

Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből. Bp., 1984–

1996. 1–34. szám. (Szerk.)

1985.

Szócikkek a Nyelvművelő Kézikönyvben. In: Nyelvművelő Kézikönyv II.

Főszerk. Grétsy László–Kovalovszky Miklós. Akadémiai, Budapest.

Contributi per lo studio della convivenza delle lingue e culture italiana ed

ungherese nella cittá di Fiume. In: Roma e l’Italia nel contesto delle

storia delle universitá ungheresi. Atti del Seminario italo–ungherese di

Storia delle Universitá, Roma, Villa Mirafiori, 10–12 novembre Ed.

Ateneo. Roma, 181–99. (Klny.)

Discussioni linguistiche in Italia e in Ungheria fra l’Illuminismo e il Roman-

ticismo. In: Popolo, nazione e storia nella cultura italiana e ungherese

dal 1789 al 1850, a cura di Vittore Branca e Sante Graciotti. Ed. Leo S.

Olschki. Firenze, 189–200. (Klny.)

Benkő Loránd: Kazinczy és kora a magyar nyelvtudomány történetében. It 67.

202–6. (Recenzió)

1986.

Pázmány nyelvi hagyománya a felvilágosodás korában. ELTE, Budapest.

(Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 9.)

Pázmány nyelvi hagyománya a felvilágosodás korában. In: A magyar irodalmi

nyelv Pázmánytól napjainkig. ELTE, Budapest, 13–24.

Hungary through the eyes of the British. In: Hungary. (Ed. J. Eppstein:) ELTE,

Budapest, 1–2. 89–90. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a

hungarológia köréből 10.)

A tudománytörténet fényében. Szabó T. Attila nyolcvanadik születésnapjára.

Nyr 110. 1–20.

A magyar irodalmi nyelv Pázmánytól napjainkig. ELTE, Budapest. (Szerk.)

18

1987.

A tudománytörténet fényében. Szabó T. Attila nyolcvanadik születésnapjá-

ra. (Javított klny.) ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen

nyelv és a hungarológia köréből 11.)

Verseghy Ferenc nyelvművelő kézikönyve. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a

magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 12.)

1988.

Verseghy Ferenc nyelvtanai tekintettel a magyar mint idegen nyelv oktatá-

sára. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a

hungarológia köréből 15.)

Verseghy Ferenc nyelvtanai tekintettel a magyar mint idegen nyelv oktatására.

Nyr 112. 57–66.

Hány kiadásban jelent meg az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I. kötete? MNy

84. 324–27.

A Marczibányi Intézet pályakérdése. In: Teleki József: A magyar nyelvnek

tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által. A szöveget gondozta, a

bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: – –. Szépirodalmi, Budapest.

9–26.

Ismertetés:

Pomogáts Béla: Új Tükör 25. november 20.

Van itt egy jó kis eszpresszó. In: Studia in honorem P. Fábián, E. Rácz, I. Szath-

mári oblata a collegis et discipulis. ELTE, Budapest, 35–40.

Verseghy Ferenc nyelvművelő kézikönyve. In memoriam Verseghy Ferenc 3.

Szerk. Szurmay Ernő. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, Szolnok, 31–

47.

1989.

Az erdélyi magyar nyelvművelésről. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a magyar

mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 18.)

A magyar mint idegen nyelv tanári szak. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a

ma- gyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 17. Hegedűs Ritával,

Horváth Judittal, Szili Katalinnal.)

Egy angol–magyar műveltségközvetítő. Válogatás Békássy Ferenc hátrahagyott

írásaiból. (Vál., szerk., a szöveget gondozta, az életrajzot, a bibliográfiá-

kat és a jegyzeteket összeállította: – –.) Nemzetközi Hungarológiai

Központ, Budapest. (Hungarológiai ismerettár)

19

Honismereti törekvések a XVIII. század végén az első magyar nyelvű úti-

könyvben. In: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében.. Die

ungarische Sprache und Kultur in Donauraum I. Szerk. Jankovics Jó-

zsef et. al. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, Budapest–Wien,

170–7.

A magyar mint idegen nyelv tanári szak. A Hungarológia Oktatása 3. 19–38.

(Hegedűs Ritával, Horváth Judittal, Szili Katalinnal.)

Az erdélyi magyar nyelvművelésről. Nyr 113. 132–40.

Verseghy Ferenc nyelvtanai a magyar mint idegen nyelv oktatása szempontjá-

ból. Folia Hungarica 4. Helsinki, 25–39.

1990.

Sylvester Grammatikájának utóéletéről. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a

magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 19.)

Az idegen szavak használata a televízióban. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a

magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 20.)

Az első magyar nyelvű útikalauzról és szerzőjéről. In: Sándor István: Egy kül-

földön utazó magyarnak jó barátjához küldetett levelei. A szöveget

gondozta, a jegyzeteket írta: – –. Szépirodalmi, Budapest, 7–46. (Ritka-

ságok)

Az idegen szavak használata a televízióban. Nyr 114. 1–13.

1991.

Vályi András, a magyar nyelv tanára. ELTE, Budapest. (Dolgozatok a ma-

gyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 23.)

Verseghy Ferenc nyelvtudománya és az utókor. ELTE, Budapest. (Dolgoza-

tok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 25.)

Pápaszem szavunk keletkezésének művelődéstörténeti háttere. ELTE, Bu-

dapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia kö-

réből 27.)

[Vályi András]: Fundamenta lingvam ungaricam practice docendi et discendi

cum tabella in hunc finem praeparata./Grundlinien die ungarische

Sprache praktisch zu lehren und zu lehren: nebst einer hiezu

eingerichteten Hilfstabelle. A reprintek szövegét gondozta: – –. ELTE,

Budapest. (Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia

köréből 21.) Borítófelirat: Vályi András: A magyar nyelv gyakorlati

tanítása és tanulása.

Sylvester és Guarino. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjá-

ra. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. ELTE, Budapest, 154–7.

20

Verseghy Ferenc nyelvtudománya és az utókor. In: Tanulmányok a magyar

nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő–Szűts

László. Akadémiai, Budapest, 144–50.

1992.

Vályi András, a magyar nyelv első tanára a pesti egyetemen. MNy 88. 148–57.

Illyés Gyula írásait lapozgatva. (Születésének kilencvenedik évfordulóján.) Nyr

116. 397–405.

Nyelvi kultúra – egyházi kultúra. Magyar Nemzet 47. március 28.

Máriaremete vagy Makkosmária? Magyar Nemzet 47. április 4.

László vagy Szent László? Magyar Nemzet 47. július 25.

Boldog névnapot! Édes Anyanyelvünk 13. 10–12/12. p.

1993.

A magyar mint idegen nyelv a felsőoktatásban. ELTE, Budapest. (Dolgoza-

tok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 30.)

Teleki Domokos: Egynehény hazai utazások leírása. A szöveget gondozta, az

utószót és a jegyzeteket írta: – –. Balassi Kiadó, Budapest. (Régi ma-

gyar könyvtár. Források 3.)

A magyar mint idegen nyelv a felsőoktatásban. Nyr 117. 311–20.

A nyelvművelés helye és szerepe a magyar mint idegen nyelv oktatásában. Nyr

117. 432–4.

Éder Zoltán írja. [A Magyar Nyelvőr egy cikkéről.] MNy 89. 384. p.

Egy olasz utazó Vácott 1780-ban Migazzi püspök udvarában. In: Régi és új

peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon 1–3.

köt. Szerk. Békési Imre et. al. Budapest–Szeged, 1020–4.

1994.

Verseghy Ferenc brünni nyelvtani jegyzetei. MNy 90. 211–4.

Verseghy Ferenc és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. In: Az Erdélyi

Magyar Nyelvmívelő Társaság kétszáz éve (1793–1993). Kolozsvár,

23–6. (Erdélyi Tudományos Füzetek 218.)

Gyarmathi Nyelvmesterének fő forrásáról. In: A lexikológia és a lexikográfia

elmélete és módszertana. A magyar nyelvészek VI. nemzetközi kong-

resszusa. Szerk. Papp Lajos. Eger, 22–3.

Verseghy magyar–német összevető nyelvtana. In: In memoriam Verseghy Fe-

renc 4. Szerk. Szurmay Ernő. Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár,

Szolnok, 53–62.

Ferenc Verseghy studia l’italiano durante la sua prigionia. In: Giano Pannonio.

Annali italo-ungheresi di cultura 5. Budapest, 193–202.

Ferenc Verseghy, precursiva della grammatica descrittiva ungherese. Padova.

21

Estratto degli Atti e memorie dell’ Accademia Patavina di Scienze,

Lettere ed Arti. Volume CV. Parte III. Classe di Scienze Morali, Lettere

ed Arti. 11.

1995.

A Verseghy-fordító. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnap-

jára. Szerk. Laczkó Krisztina et al. ELTE, Budapest, 111–20.

Gyarmathi Sámuel Nyelvmesterének egyik fő forrása. MNy 91. 52–63, 140–

56, 291–310.

Verseghy magyar–német összevető nyelvtana. Hungarológia 7. 208–20.

Kálmán Péter. MNy 91. 111–2. (Nekrológ)

1996.

“én hangosan írok”. Hangzás és íráskép viszonya Babits Mihály A gólyakalifa

című regényében. EFF 18. 31–5.

Konferencia Kalmár Györgyről. MNy 92. 363–367.

Sajnovics és Demonstratiója új megvilágításban. In: Anyanyelv és iskola az

ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa. MNyT, Budapest, 77–82.

(MNyTK 207.)

1997.

Orsolya meséje Babits “Gólyakalifá”-jában. Irodalomismeret 8/4. 97–101.

Babits Mihály: A gólyakalifa. Sajtó alá rend. Éder Zoltán. Historia Litteraria

Alapítvány–Korona Kiadó, Budapest. (Kisérő tan. 447–545.)

1998.

Verseghy nyelvi rendszere és a kortársi grammatikák. MNy 94. 292–301.

Verseghy nyelvi rendszere és a kortársi grammatikák. In: In memoriam Ver-

seghy Ferenc 5. Szerk. Szurmay Ernő. Verseghy Ferenc Megyei

Könyvtár, Szolnok, 38–48.

Babits Misike első szárnypróbálgatásáról. Irodalomismeret 9/3–4. 120. p.

1999.

Utószó Verseghy Proludiumának magyar fordításához. In: Verseghy Ferenc:

Bevezetés a magyar nyelv törvényeibe, amely Adelung rendszere, nem-

különben a keleti nyelvek szelleme, valamint a tiszai és az erdélyi

nyelvjárás alapján készült. Ford. Hegyi Balázs. Szerk. – –. Verseghy

Ferenc Megyei Könyvtár, Szolnok, 77–95.

Bánhidi Zoltán köszöntése 80. születésnapja alkalmából. MNy 95. 118–20.

Éder Zoltán írja. [Sándor István a HB egyik szaváról. A Pannon Enciklopédia

nyelvtudomány-történeti cikkéről.] MNy 95. 126–7.

22

Ricordo di János Nepomuki Sajnovics. Annali dell'Istituto Universitario

Orientale di Napoli. Studi Finno-Ugrici II, 1996–1998, Napoli, 153–9.

(Klny.)

Ki volt Mattyasovszky Erzsébet? Irodalomismeret. Irodalomismeret 10/1–2.

17–9.

Összeállította: Buda Attila

23

KORTÁRSAK ÉDER ZOLTÁN TUDOMÁNYOS,

SZAKMAI ÉS OKTATÓI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Szathmári István opponensi véleménye Éder Zoltán doktori habilitációs

pályázatáról

Éder Zoltánt röviden így jellemezhetnénk: kiváló filológus. Ugyanakkor

arra is rá kell mutatnom, hogy a tudósi-kutatói erények mellett birtokában van a

szűkebb szakma szeretetének, valamint a műveléséhez szükséges tulajdonsá-

goknak, továbbá hatásos, eredményes előadó és oktató.

E szerencsés alkat kifejlődését – egyéniségén kívül – nem kis mérték-

ben segítette a habilitáló eddigi életpályája, amelynek természetesen ő maga is

formálója volt. Negyedéves korában nyelvészeti jellegű cikket közöl tőle a Ma-

gyar Nyelvőr, de szakdolgozatát olasz irodalomtörténetből írja. Az egy évtize-

des gimnáziumi magyar- és olasztanítás – amellett, hogy minden bizonnyal sok

tekintetben jó iskola volt a számára – a nyelvoktatás felé tereli érdeklődését, de

közben feldolgozza Babits középiskolai tanári éveit is. 1966-tól az MTA Nyelv-

tudományi Intézetében a Nyelvművelő kézikönyv megszerkesztésében való

intenzív részvétele érleli igazán filológussá, és itt fordul a nyelvtudomány-

történeti kutatások felé, aminek legmaradandóbb eredménye a Benkő József

nyelvészeti munkásságát feldolgozó monográfia, illetve Révai Miklós A magyar

szép toll c. nevezetes stilisztikájának, valamint a Révai munkásságát bemutató

kis kötetnek a közreadása. Aztán 1974-től a nápolyi Keleti Egyetemen eltöltött

ötévi vendégtanári működése természetszerűen fordítja figyelmét a magyar mint

idegen nyelv oktatásának az elmélete és gyakorlata felé, s valójában ennek

eredményeként lett 1979-től egyetemünkön a Központi Magyar Lektorátus ve-

zetője. És azt is hozzátehetnénk: egyben fellendítője, valójában igazán tudomá-

nyos alapokra helyezője. Tudniillik 1982-ben létrehozza a magyar mint idegen

nyelv tanári szakot (ennek a gyümölcse – mint tapasztalom – mostanában érik

be), továbbá kutatócsoportot szervez, és 1983-tól elindítja a Dolgozatok a ma-

gyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből címû kiadványsorozatot,

amelynek eddig harminc száma látott napvilágot.

Éder Zoltán munkásságának középpontjában kétségtelenül a nyelvtu-

domány-történet és azon belül a nyelvtantörténet, illetve a felvilágosodás kora

áll.

24

Foglalkozott az említett nyelvtudósokon kívül kisebb-nagyobb tanulmányokban

Verseghy, Gyarmathi, Teleki József, Vályi András, Kazinczy munkásságával,

továbbá Sylvester, Pázmány, valamint Szabó T. Attila életművével. Különösen

csodálom Éder Zoltán munkamódszerében azt az energiát, amellyel kitartóan

utánamegy kéziratoknak, műveknek, akár az MTA könyv- és kézirattáráról,

akár kolozsvári vagy éppen müncheni könyvtárakról van szó. És azt a nyomo-

zóképességet is, amellyel lépésről lépésre igyekszik kideríteni, hogy például

Gyarmathi Nyelvmesterének az eddigi kutatói eredményeken túl mi volt a fő

forrása.

Élvezettel olvastam mind a Verseghy munkásságának első szakaszáról,

mind a Gyarmathi Nyelvmesterének egyik fő forrásáról szóló előadástervezetét,

illetve hosszabb tanulmányát. Jól látja Verseghy értékeit (magam meglepődtem,

hogy pl. már 1818-as nyelvtanában az igéket vonzatuk szerint osztályozza, amit

egyébként az utóbbi évtizedekben "fedezünk fel" és – jóllehet elmélyültebb

elméleti háttérrel – dolgozunk ki). Hasonlóan tanulságos és rendkívül meggyő-

ző mindaz, amit Gyarmathi Nyelvmesterének a Grammaire Raisonnée-val való

tüzetes egybevetéséből kikövetkeztet.

Szintén igen erdményes nyelvművelő és oktatói tevékenységét ezúttal

nem részletezve Éder Zoltán habilitációs pályázatát nemcsak elfogadásra javas-

lom, hanem azt is megállapítom, hogy habilitációja nyeresége lesz egyetemünk-

nek, karunknak és nyelvtudományunknak.

Dr. Kiss Lajos szakmai értékelése az OTKA számára Éder Zoltán

tudománytörténeti kutatásairól

Éder Zoltán Verseghy nyelvtudományi munkásságának elemzésében az

1805-ben megjelent Neuverfasste Ungarische Sprachlehrének kitüntetett helyet

adott: ez megokolt is, hiszen grammatikusunknak e munkájával különösen mos-

tohán bánt az utókor. E művet Éder mint szinkronikus magyar–német összevető

nyelvtant mutatja be.

Éder megállapította, hogy az ún. brünni jegyzeteket tévesen minősítet-

ték szótári jegyzeteknek: ez az anyag ui. egy grammatika előmunkálatának ré-

sze. Verseghy forrásai közül a forrásrövidítések alapján több nyelvtant azonosí-

tott; a források egyikét, egy olasz nyelvkönyvet a piaristák (budapesti) könyvtá-

rában találta meg.

De Verseghy e forrásánál is fontosabb a Halléban 1758-ban megjelent

Grammaire Raisonnée. A hazai könyvtárakban nem sikerült megtalálni e nyelv-

tant, ezért Münchenbe utazott, s a Bayerische Staatsbibliothekban látott hozzá a

szóbanforgó francia nyelvtan tanulmányozásához. Mint szerzőnk írja, “egy fel-

25

villanó gondolat indítására” a “Hálai Franczia Grammatikát” nemcsak Verseghy

munkájával, hanem Gyarmathi Sámuel “Okoskodva Tanító Magyar Nyelvmes-

terével” is összevetette. Kiderítette, hogy Gyarmathi nevezetes alkotásának

mintája az említett Grammaire Raisonnée volt, amelynek egész fejezeteit “szó

szerinti fordításban beolvasztotta munkájába”.

E jelentős fölfedezésével Éder Zoltán választ adott egy olyan tudomány-

történeti kérdésre, amelyre szakirodalmunk nem tudott felelni, pedig oly kiváló

tudósok foglalkoztak vele, mint Szabó T. Attila és Gáldi László. (…)

Eredményeit Éder Zoltán tekintélyes időszaki kiadványokban közölte.

Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar

Nyelvmívelő Társaság

Részletek Szabó T. Attila recenziójából

A magyar nyelvtudományi munkásságban a korszakokat átfogó tudo-

mánytörténeti szemlélődés sajnálatos hiánya a további kutatásban többszörös

nehézséget jelent. Nagy összefüggésekben nem látjuk elsősorban saját nemzeti

tudományszakunknak az egyetemes és az egyes nemzetek nyelvtudományi

munkásságához viszonyított helyzetét, illetőleg azokat a kapcsolatokat, amelyek

a magyar nyelvtudományi munkálkodást az egyetemes nyelvtudományi vizsgá-

lódásokhoz fűzik. (...)

E tudománytörténeti vonatkozású gondolatokat (...) azért látszott idő-

szerűnek papírra vetni, mert Éder Zoltán előttem fekvő kötete egyszerre két

tudósegyéniség értékelésében is pótolja legalább részben az előbbiekben felem-

legetett hiányt. E két személyiség alakját az eddigi tudománytörténeti szemlélő-

dés más vonatkozásban a feledésből ugyan kiemelte, nyelvtudományi munkál-

kodás körébe vonható tevékenységükről azonban vajmi keveset tudott. Az egyik

személyiség a polihisztor Benkő József (1740–1814) középajtai református pap,

Erdély történetének és az erdélyi honismeretnek úttörő munkálása mellett a

növényvilág nagy ismerője és ismertetője, Linné növénytani rendszerének első

magyar alkalmazója. A másik személyiség Aranka György (1737–1817), az

Erdélyi Királyi Tábla elnöke, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság és egy-

ben az erdélyi magyar tudományos igyekezetek úttörője. (...)

Maga az itt érdeklődésünk körébe vont munka – a rövid Előszón (7–8)

kívül – három részből áll. Az első rész fő alakja Benkő József (9–133); a másik

részé (135–41): Aranka György. A két egyéniség személyi kapcsolatai és rokon

tudományos törekvései miatt érthetően a Benkőről szóló rész is át meg át van

szőve Aranka életének és munkásságának szálaival. A szerző fejtegetéseihez a

szilárd filológiai alapot a harmadik legterjedelmesebb részben Függelékként

26

közzétett kéziratanyag (6 mell. + 145–300) biztosítja.

Benkő életével és munkásságával részletesen gr. Mikó Imre, az EME és

az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület alapítója már 1867-ben közzétett mo-

nográfiájában foglalkozott. (...)

Az újabb monográfia szerzőjét éppen az OSzK-ban őrzött, Mikó által

nem tanulmányozott Benkő-kéziratok és levelek ösztökélték a további kutatásra.

Az Erdélyi Múzeum Levéltárának a Kolozsvári Akadémiai Könyvtár, majd

újabban az Állami Levéltár kolozsvári fiókja őrizetébe került kézirat- és levéltá-

ri anyagához vezető szálakat bogozgatva, Éder olyan további jelentős új forrás-

anyaghoz juthatott hozzá, amely egyrészt Benkő, másrészt meg Aranka eddig

egyáltalán nem, vagy legalábbis kellően nem ismert nyelvészeti tevékenységére

vet fényt.

A nagy polihisztor újabb kritikai ismertetésébe beleágyazva, Éder az

eléje került újabb kéziratok, levelek és más források anyagának kritikai vizsgá-

lata rendjén monográfiája első részében Benkő nyelvészeti tevékenységének

tüzetes megvizsgálására kerít sort. Erre valóban szükség is van, hiszen eddig

Benkőről a nyelvtudomány csak azt tartotta számon, hogy a nyelvújítási harcok

korában olyan nagy szerepet játszó Magyar Hírmondó közölgetett tőle az újító

mozgalom híveként apróbb cikkeket és hogy – más természetvizsgálókkal

együtt – elévülhetetlen érdeme volt a régiség és a népnyelv növényneveinek

felkutatásában és segítségükkel a magyar növénytani műnyelv kialakításában

(...). Éder sort kerít Benkőnek eddig is ismert növénytani szóújításai korabeli

hatásának és nyelvújító tevékenységének részletes értékelésére (60–92), egy

külön alfejezetben szót ejt nyelvi érdeklődésének és nézeteinek gyökereiről

(35–40) is. Úgy találja, hogy nyelvi érdeklődésének szálai ugyan a gyermekko-

rig nyúlnak vissza, s a környezet székely nyelvjárási hatásával magyarázhatók,

de szinte kétségtelen, hogy nagy hatással lehetett ilyen érdeklődése izmosodásá-

ra Bod Péter is. Bod “a magyar nyelvnek ékesgetésére” felállítandó Magyar

Társaság szükségességének indoklásában a jövevényszók, idegen szók és álta-

lában a magyar szókincs kérdéséről nyilatkozott a maga korában feltűnő józan-

sággal és újszerű nyelvszemlélettel (37–9). Ilyen ösztönzésre Benkő még enyedi

diák korában szógyűjtésbe kezdett, s mikor aztán értesült arról, hogy a

magyarigeni prédikátor Pápai Páriz Ferenc latin–magyar és magyar–latin szótá-

rának német értelmezésekkel is megbővített új kiadását készíti elő, terjedelmes

szógyűjteményét eljuttatja Bodhoz. Minthogy azonban ez a gyűjtés nem került

idejében a szótárszerkesztő kezéhez, Benkő szógyűjteménye csak részben és

csak a szótár Addendájában kapott helyet. A monográfia szerzőjének e kérdésre

vonatkozó fejtegetései most a Bod-féle harmadik PP-kiadás készülésének lé-

nyeges kérdéseire nézve nyújtanak felvilágosítást (40–5).

Miután Éder egy alfejezetben kimutatja, hogy Benkő szóeredet-kutató

érdeklődése (...) még nagy erdélyi honismertető munkája, a Transilvania megje-

27

lenése (1798) előtti korra nyúlik vissza (46–60), külön faggatóra fogja azt az

újabban előkerült kéziratot és a hozzá szervesen kapcsolódó levelezést, amely-

nek vizsgálatát eleve is kötete legfontosabb feladatának tekintette (8). A szerző

meggyőző bizonyítása nyomán Benkő kéziratának keletkezési időpontjául két-

séget kizáróan az 1791. évet jelölhetjük meg; erre nézve az 1792. január 2-áról

keltezett, az akkor már befejezett munka elé vetett Előbeszéd és főként Benkő-

nek Aranka Györggyel folytatott levelezése tájékoztat (101, 221). A Kolozsvárt

1792. április 21-én kelt latin nyelvű cenzori engedély (l. a kötetbeli hasonmást)

bizonyítja, hogy szerzője ezt a munkát ugyan közzétételre szánta, de a kinyom-

tatás elmaradt; valószínűleg azért, mert megjelentetése nem állott összhangban

Arankának az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kiadói munkásságával

kapcsolatban melengetett terveivel (126–8).

A végeredményében ilyenformán kéziratban maradt munka címének

már első része – A magyar és török nyelv mely keveset egyezzen – mutatja, hogy

Benkő – Sajnovics János nyelvhasonlításának odaadó híveként – a török–

magyar nyelvrokonság cáfolatául írta munkáját, és Sajnovics nyelvhasonlító

módszerének alkalmazásával szókincsbeli, alak- és mondattani ellenbizonyí-

tékok felsorakoztatásával meggyőzően cáfolta a török–magyar nyelvrokonságot.

A monográfia szerzője a munka jelentőségét éppen a munka cáfolat-jellegében

látja, hiszen a török–magyar nyelvrokonság gondolatának akkor a magyar tu-

dományosságban már meglehetősen nagy hagyománya volt. (...)

Benkő cáfolatként írt munkájának negatív kicsengésén túl jelentős pozi-

tív érdeme a jövevényszavak kérdésének felvetése és a velük kapcsolatos elmé-

leti fejtegetések józansága és a kérdésnek a maga korában újszerű szemlélete.

Benkő előtt senki nem vállalkozott arra, hogy a magyar szókincs idegen eredetű

elemeit ilyen átfogóan és ilyen mélységesen rendszerezze. Benkő mind elméle-

tileg, mind pedig módszertanilag megelőzte Sándor István és Gyarmathi Sámuel

e téren elért eredményeit.

Vizsgálódásai végső kicsengéseként Benkő nyelvtudományi munkássá-

gának összefoglaló értékelésekor Éder úgy véli, “nem túlzás, ha Benkő Józsefet

kora kiemelkedő nyelvtörténészeként tartjuk számon, munkáját pedig a magyar

szókincs eredet szerinti vizsgálatának történetében egyfelől Sajnovics János,

másfelől Gyarmathi Sámuel és Sándor István művei között helyezzük el” (126).

(...)

28

Jelentőségben eltörpül, és az előbbi, Benkő munkásságáról szóló résszel

alig-alig mutat kapcsolatot a monográfiának utolsó, »Az Erdélyi Magyar

Nyelvművelő Társaság és Aranka György szótárírói törekvései« címmel beikta-

tott fejezete. A további tudománytörténeti vizsgálódás számára e laza kapcsolat

ellenére is e fejezet lényeges megállapításokat tartalmaz azzal, hogy kimutatja:

a Nyelvmívelő Társaságnak korunkig megőrződött szótárírói teljesítményei

közül az eddig Gyarmathi Sámuelnek tulajdonított két darab nem tőle, hanem

Aranka György kezétől származik. Ezzel a megállapítással Éder új nevet iktat

be nemcsak a Nyelvmívelő Társaság lexikográfiai munkásainak szerény sorába,

hanem az egyetemes magyar szótárírói törekvések történetébe is. Hogy a ránk

hagyományozott szótárírói fejtegetések a korabeli lexikográfia szintjén nem

maradtak alul, arra bizonyság a függelékrészben betű szerinti közlésben hozzá-

férhetővé tett mintegy tíz, a lexikográfia körébe tartozó fejtegetés, szójegyzék,

illetőleg szócikkmutatvány. Ezeknek tekintetbe vételével kellően indokoltnak

tarthatjuk Édernek azt a fejtegetéseit záró megállapítását, hogy ezeknek láttán

Arankának nemcsak a Nyelvmívelő Társaság fáradhatatlan szervezőjeként, ha-

nem a korabeli erdélyi nyelvtudomány egyik szorgalmas munkásaként számon

tartása a méltányos tudománytörténeti kötelezettségek közé sorolandó (141).

A függelékrész az Aranka keze alól kikerült kéziratok közreadása mel-

lett Benkő Józsefnek a magyar–török nyelveredeztetést cáfoló munkáján, Ben-

kőnek Arankához írt, tudománytörténeti szempontból jelentős levelein, és

Arankának a már említett szótári dolgozatain kívül a Nyelvmívelő Társaság

néhány tagjának levelezéséből is közöl tíz darabot. Ezekben is sok új, eddig

ismeretlen adalék őrződött meg az erdélyi nyelvtudományi igyekezetek történe-

tére vonatkozóan.

Az előzőekben ismertetett munka összefoglaló értékeléseként e sorok

írója véleményét így fogalmazhatja meg: Éder Zoltán az erdélyi művelődéstör-

ténet két jelentős alakjának, Benkő Józsefnek és Aranka Györgynek munkássá-

gát új vonásokkal kiteljesítő monográfiája gondos kutatás során feltárt új isme-

retanyagával, az eddigi tudománytörténeti eredmények kritikai felhasználásával,

az egyéni életsors társadalmi és művelődési keretbe való beállításával, nem

utolsósorban az általa felfedezett új forrásanyag gondos filológiai aprómunkával

való közzétételével olyan jelentős tudománytörténeti mű, amely az erdélyi ma-

gyar nyelvtudományi munkálkodás XVIII. századi történetének sok eddig isme-

retlen részletmozzanatát tárja fel a kérdéseket történeti távlatban és nagy össze-

függésekben vizsgáló kutatás számára.

In: I. OK. 1981, 399–402, újra: Szabó T. Attila: Tallózás a múltban.

Válogatott tanulmányok, cikkek VI. Bukarest, 1985, 285–91.

29

Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások

Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar

nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az

adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együt-

tesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok

néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es évek-

ben teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítet-

tek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan is-

mert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelent-

kezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére.

Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását.

A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki sze-

mélyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevé-

kenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkái-

nak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást

is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív

megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor,

mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A kü-

lönböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakor-

lat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre

irányuló szándékunkat sem titkoltuk.

A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai

eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy

az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mel-

lett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználá-

sával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős

videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai

Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában

munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egye-

temen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállal-

koztak egy-egy életmű méltatására.

A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtar-

tásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból

(néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása le-

nyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó ne-

gyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazda-

godhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel.

Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27.

Bolla Kálmán

30

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS

ÖNVALLOMÁSOK

1. BALÁZS JÁNOS 27. KÁROLY SÁNDOR

2. BALOGH DEZSŐ 28. KERESZTURY DEZSŐ

3. BALOGH LAJOS 29. KIEFER FERENC

4. BÁRCZI GÉZA 30. KISS LAJOS

5. BARTÓK JÁNOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS

6. BENKŐ LORÁND 32. LAKÓ GYÖRGY

7. BERECZKI GÁBOR 33. LŐRINCZE LAJOS

8. CZEGLÉDY KÁROLY 34. B. LŐRINCZY ÉVA

9. DEME LÁSZLÓ 35. MOLLAY KÁROLY

10. DEZSŐ LÁSZLÓ 36. MOLNÁR JÓZSEF

11. DOMOKOS PÁL PÉTER 37. NYÍRI ANTAL

12. DOMOKOS PÉTER 38. PAPP FERENC

13. ELEKFI LÁSZLÓ 39. PAPP LÁSZLÓ

14. ERDŐDI JÓZSEF 40. RÁCZ ENDRE

15. FÁBIÁN PÁL 41. J. SOLTÉSZ KATALIN

16. FOGARASI MIKLÓS 42. SZABÓ DÉNES

17. GREGOR FERENC 43. SZABÓ T. ATTILA

18. GRÉTSY LÁSZLÓ 44. SZATHMÁRI ISTVÁN

19. HADROVICS LÁSZLÓ 45. SZENDE ALADÁR

20. HAJDÚ MIHÁLY 46. TAMÁS LAJOS

21. HAJDÚ PÉTER 47. TELEGDI ZSIGMOND

22. HEGEDŰS JÓZSEF 48. TOMPA JÓZSEF

23. HERMAN JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF

24. IMRE SAMU 50. VÉRTES O. ANDRÁS

25. JUHÁSZ JÓZSEF 51. ZSILKA JÁNOS

26. KÁLMÁN BÉLA 52. PÉTER MIHÁLY

*** folytatás a belső borítón

31

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS

ÖNVALLOMÁSOK

(Újabb felvételek)

folytatás a hátsó borítóról

53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN

55. GADÁNYI KÁROLY 56. PUSZTAY JÁNOS

57. SUBOSITS ISTVÁN 58. H. TÓTH IMRE

59. BÉKÉSI IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN

61. BÜKY LÁSZLÓ 62. RÉDEY KÁROLY

Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 7., 8., 11., 12., 15., 17., 19., 24., 26.,

27., 28., 31., 33., 34., 35., 37., 39., 40., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54.,

55., 56., 57., 59., 60.