KÖZÉPKOR

A GREGORIÁN ÉNEK

A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövő keresztény egyházak, és liturgiájuk új

világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak nagy

szerepet. Az újonnan létrejövő Európai politikai rend, a feudalizmus, a román, majd a gótikus

kultúra adott otthont a kereszténységre épülő gondolkodásmódnak. E közegben jött létre a

gregorián ének, mely tulajdonképpen maga a katolikus egyház liturgiája. Hosszú, évszázados

fejlődést foglalunk össze e szóval röviden, melynek virágkorát a IX-XII. századra tehetjük.

A gregorián ének a római egyháznak a legrégebbi énekkönyveiben található hivatalos,

egyszólamú, latin nyelvű, liturgikus, kíséret nélküli ( a capella ) énekrepertoárja. A

dallamok lépcsőzetesen, kis hangközlépésekben mozognak, és az emberi hang

legtermészetesebb dallamosságában gyökerezik. A szillabikus ( egy szótagra egy hang ) és a

melizmatikus ( egy szótagra több, díszített hang) szakaszok egyensúlyban követik egymást.

A gregorián ének forrásaként elsősorban az óhéber – zsidó – liturgikus énekeket, a

zsoltárokat említhetjük, de egyéb ázsiai és észak-afrikaihagyományok is hatottak, sőt a földközi-

tengeri népek népzenéje is fontos előzmény.

A zsoltáréneklésből az antifonális és a responzorikus előadási gyakorlatot vették át.

Antifona: két kórus váltakozó éneke ( felel, válaszol, azaz: kórus és ellenkórus

váltakozása )

Responzorium: szólóének és kórus váltakozása. A szóló részeket rendszerint az

zeneileg képzettebb énekesek énekelték, lehetett kis kar is.

Az bizonyosnak látszik, hogy az ókereszténység zenéje eleinte a zsidó hagyományokat követte

– hiszen a kereszténység is a zsidó vallásból nőtt ki, az első keresztény térítők legelébb mindig

egy adott városka zsidó közösségét igyekeztek megnyerni az új eszméknek. Hamar felmerült e

közösségekben, hogy a hangszeres zenét nem szabad használni. A 4-5. Században az egyház

történetét még beárnyékolják a belső harcok, az eretnekségek elleni küzdelmek. Az erős

centrumból vezetett egységes vallás és kultúra eszméje ekkor még csak távoli álom volt. Róma

gyakorlata mellett számos más központ is él.

Ilyen kiemelkedő központ volt Ambrus püspöksége Milánóban, / ambrozián / vagy a Dél-

Itáliai beneventán régió, vagy az Ibériai mozarab közösség. Mégis a legrégebbi írott emlék a

Közép- Egyiptomban megtalált oxyrhynchosi himnusz, 270-ből.

Az elnevezés I. Nagy Szent Gergely pápára utal ( Gregorius 590-604 ). A legenda szerint

maga a szentlélek sugalmazta a pápának, galamb képében a dallamokat. Mindenesetre, sokáig úgy

tartották, hogy az ő uralkodása alatt rendszerezték az egyházi dallamokat.

A modern tudomány nem szereti a legendákat – Gergelyét is rég megcáfolta már. Abban ma

minden komoly kutató egyetért, hogy Gergely a zenével nem tehetett semmi érdemlegest.

Ekkoriban ugyanis nem ismertek semmilyen módszert a dallamok leírására. Nyilvánvalónak

látszik tehát, hogy utólag a legnagyobb tekintélyű pápának igyekeztek tulajdonítani az egyházi

muzsika „rendjét” is. A valóságban a rendszerezés hatalmas munkája feltehetően Gergely előtt

megindult, s jóval utána jutott el, ha nem is a befejezésig, de egy „nyugalmi” állapotig. A

dallamanyag egészen a 15. századig gyarapodott

E gyarapodásban nagy szerepet játszott a Schola Cantorum ( Énekesek Iskolája ). E testület -

főleg a zenei írás megjelenése előtt- a dallamokat, az éneklés módját tradíciójában megőrizte, és

terjesztette Európában. A közvetlen terjesztésben Nursiai Benedek ( meghalt 548 )

szerzetesrendje, a bencések jártak elől

A gregorián ének története összefügg az istentiszteletek szertartásainak, a liturgiának

kialakulásával, fejlődésével. Egész menetét részletekig rögzítik az előírások. A római liturgia

szövegének nagy része a bibliából származik ( próza ), ezért a zene is ütem nélküli, beszédszerű (

parlando ).

Két nagy részre oszlik: a papi zsolozsma énekei, Officium ( Antiphonale Romanum )

A mise énekei ( Graduale Romanum )

AZ OFFICIUM

Az egyház nyilvános, közös, hivatalos imádsága. Az officium, vagy zsolozsma nem más, mint

a szerzetesek számára előírt napi köteles szolgálat. Ez ún. hórákból áll. Azaz, a nap bizonyos

szakaszaiban elmondandó / eléneklendő / könyörgésekből, imákból, zsoltárszakaszokból. A

rendszer lényegében már a bencés szerzetesrendet alapító Nursiai Benedek híres kolostori

regulájában világosan előttünk áll.

A kb. 3 óránként egymást követő hórák alapja a 150 bibliai zsoltár szövegének éneklése egy

hét leforgása alatt. Az énekes initiummal kezdi, azaz felfelé lépegető hangokkal ( dó-ré-mi, vagy

szó-lá-dó formulával. Ezután az elért felső hangon recitál ( ez a tenorhang, nevét a tenere= tartani

kifejezésből kapta). A nyelvtani egységek végénél nagyobb középzárlatot kanyarít ( mediatio ). A

következő zsoltársornál a folyamatot újra kezdi. Hogy a zsoltározás ne legyen egyhangú, a

kántáló éneket keretbe foglalják. A zsoltár előtt dallamos antifonát énekelnek, amit a zsoltár

végén megismételnek.

Ugyancsak az officium anyagához tartoznak a himnuszok. Ennek szövege verses. Műfaját

Ambrus püspök honosította meg. E milánói szokást vette át a központosító Róma.

A zsolozsmák és szerkezetük ( a bencés regula napi rendje )

1. Matutinum ( éjjeli zsolozsma, Vigilia )

0-2 óráig

3 nocturnus: 3 – 3 zsoltárral és antifonával

3 olvasmány responsoriummal, Te Deum

2. Laudes ( hajnali ima )

5 órakor

5 zsoltár antifonákkal, olvasmány,

Benedictus

3. Prima ( első imaóra )

6 órakor

3 zsoltár antifonával,

olvasmány

4. Tertia ( harmadik imaóra )

9 órakor

3 zsoltár antifonával,

olvasmány

5. Sexta ( hatodik imaóra )

11 órakor

3 zsoltár antifonával,

olvasmány

6. Nona ( kilencedik imaóra )

15 órakor

3 zsoltár antifonával,

olvasmány

7. Vesperae ( vecsernye )

18 órakor

5 zsoltár antifonával,

olvasmány, Magnificat

8. Completorium ( esti ima )

19 órakor

3 zsoltár antifonával,

olvasmány, Nunc dimittis

A MISE

Az istentisztelet liturgikus énekei két csoportra oszthatók. Vannak ún. állandó részek (

Ordinarium Missae ), amelyeknek szövege egész évben azonos /a dallamuk nem feltétlenül/. E

mellett vannak változó részek, ezek az adott naphoz, ünnephez kötődő szövegek ( Proprium

Missae )

A mise részei

Állandó részek Változó részek

HITTANULÓK MISÉJE, IGEISTENTISZTELET

Asperges ( keresztvíz hintés )

Körmenet

Introitus ( kezdő ének, a nap gondolatvilága )

Lépcsőima, bűnbánati imádság

KYRIE…( Uram irgalmazz… )

GLORIA…( Dicsőség…)

Collecta I. oratio ( könyörgés ) SZ

Olvasmány ( szentlecke ) SZ

Olvasmányközi énekek: GRADUALE

TRACTUS

ALLELUJA

Evangélium SZ

Homilia ( ige magyarázat, SZÖVEG ) SZ

CREDO…( Hiszek …) hitvallás

Egyetemes könyörgések ( kérünk téged

hallgass meg minket )

HÍVŐK MISÉJE, ÁLDOZATI LITURGIA

Offertórium ( az adományok gyűjtése alatt )

Superoblata ( II. oratio ) SZ

Prefacio ( hálaadó ének ) SZ

SANCTUS…( Szent vagy…)

BENEDICTUS…( Áldott…)

Misekánon SZ

PATER NOSTER…( Mi Atyánk.. )

SZ

AGNUS DEI…( Isten Bárány…)

Communio ( áldozási ének )

Postcommunio ( III. oratio ) áldozás utáni

könyörgés

Ita missa est ( elbocsátás )

SZ= szóló részek

A zeneszerzők figyelme az állandó miserészek felé fordult, hiszen nem egyetlen napra voltak

rögzítve, s egy betanulással többször is felhasználhatók voltak. Ezek a középkor folyamán egyre

inkább kiszakadtak a mise folyamatából, és önálló darabokká lettek.

A későbbi korokban a vastagon szedett Kyrie,

Gloria,

Credo,

Sanctus,

Benedictus,

Agnus Dei részek önálló zenei műfajjá

váltak a MISÉBEN.

A II. Vatikáni zsinaton, 1963-ban fogadták el az anyanyelv korlátozott használatát a latin

nyelv helyett. Innentől kezdve a mise tételeit anyanyelven énekelhetik a templomokban, és

zenésíthetik meg a zeneszerzők.

Gregorián műfajok

Recitatív műfajok:

A zene teljes alárendelése a szövegnek. A dallamnak nincs önálló jelentése, szépsége. Feladata,

hogy a szöveget hordozza.

PL: 1. Olvasó tónusok: a Bibliát, vagy az egyházatyák írásait hirdetik a közösségnek

2. Ima tónusok: kötött szövegű könyörgések, áldások, szentelések. Pl: orátio, Pater noster,

állandó mise részek

3. Zsoltár tónusok. Pl: zsolozsmában

Melodikus műfajok:

Dallammal rendelkező, szillabikus énekek.

PL:

1. Zsolozsma antifonák: a zsolozsmában a zsoltárok között.

2. Mise antifonák: Introitus, Communio

3. Önálló antifonák

4. Himnusz ( 380 körül Ambrus milánói püspök vezette be. 20 himnusza maradt ránk )

Melizmatikus műfajok:

Díszítésben bővelkedő, ékítéses, hajlításos dallamok.

PL:

1. Tractus ( folyamatos, díszítményes, zsoltárének )

2. Graduale

3. Alleluja ( Dicsőítsétek Jahvét )

A 8-9. Századtól kezdve az egyre szilárdabb rend tiszteletben tartása mellett születtek azt kicsit

színesítő dallamok, műfajok. Kialakult a tropus gyakorlata. Ez a meglévő rend énekeinek

bővítését, aktualizálását jelentette. A kevésbé díszes dallamokat ünnepélyesebbé tették. A

túlzottan melizmatikus dallamok esetében pedig a fordítottja történt, a hosszú melizmákat

megszövegesítették.

A sequentia műfaja is a tropizálás gyakorlatából ered. A nagyon ünnepélyes Alleluja-

dallamok befejező melizmáját a középkor énekeseinek többsége külön szöveg nélkül képtelen volt

fejben tartani. Mankót jelentett az ezekhez írt új szöveg. Ezen zárlatok egy része le is szakadt az

Allelujáról, önálló műfajjá váltak. Olyan mennyiségű sequentia született, hogy az egyház vezetői

kezdték ezt veszélyesnek, a központosítás eredményeit megkérdőjelezőnek látni. Végül a tridenti

zsinaton, a 16. század második felében született meg a döntés betiltásáról. Csak öt nevezetes tétel

maradhatott a liturgia körében. ( Pl: Veni Sancte Spiritus, Lauda Sion, Stabat Mater, Victimae

Paschali, Dies Irae )

„Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek

zenghessék hírét szabadult szolgáid,

oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől

szennyes ajaknak. ”

– Pauli Diaconi Hymnus In Nativitate S. Ioannis Baptistae, Sík Sándor fordítása

Trubadúrok és trouverek

A barbár népeknek magukkal hozott sajátos népi zenei műveltségük volt. Énekmondóik

hangszerek kíséretével gyakran adtak elő hősi és szerelmi dalokat, krónikás énekeket. Híres

énekmondóik voltak a germánoknak és a keltáknak. /kelta bárdok/

A hűbéri társadalom francia földön épül ki legkorábban. A templomok és a kolostorok

mellett már más központjai is vannak a zenének: királyi udvarok, főúri várak, kastélyok. Az

egyszólamú nemzeti nyelvű világi zene első nagy kiterjedését a trubadúrok és trouverek

művészete jelenti. A trubadúr költészet Dél-Franciaországban /Provance/ születik meg és virágzik

a XII. században. A XIII. század elején az albigens eretnekek ellen vezetett háborúk

feldúlják ezt a területet, így ez a művészet Észak-Franciaországba költözik át. Itt trouvereknek

nevezik őket.

A trubadúr kifejezés a francia kitalálni szóból ered. E művészet művelői lovagok voltak,

középnemesi rangban, de voltak főúri, sőt királyi művelői is. A trubadúr általában nem saját maga

adta elő szerzeményeit. Erre a célra jongleurt alkalmazott. Feladatai közé tartozott a dalok

előadása, hangszerkísérettel való ellátása.

E művészet kialakulásához jelentősen hozzájárultak a keresztes hadjáratok. Értékes

inspirációt kaphattak a dalköltők a népi muzsikából is.

Szép számú dallamemlék maradt ránk. /több mint 1500 dallam/A szövegek főleg

szerelmes tárgyúak, vagy hősi tetteket beszélnek el, baráti érzéseket énekelnek meg. A dalok

formavilága is változatos: refrénes rondo, dalfüzér, kétszakaszos dalforma, egyéb táncformák.

Hangnemében többnyire modális.

Híres trubadúrok voltak: Rainbaud de Vaqueiras /Kalenda Maya/

Pierre Vidal /Imre magyar király udvarában is szolgált/

Oroszlánszívű Richard angol király

Moniot d’Arras

Minnesang és Meistergesang

A trubadúrok és trouverek művészete több irányban sugárzott ki Franciaországból. Német

követői a minnesengerek voltak. A dalok középpontjában a szerelem áll. A minnesenger lovag

volt. Egymaga írta és adta elő dalait, sőt énekét is maga kísérte hárfán vagy fidulán. A dallamok

egyszerűek, táncos lejtésűek, a dúr és moll, valamint az ötfokúság kereteiben mozognak.

Legfontosabb formája az ún. bar forma. (AAB)

Híres minnesengerek volt: Walter von der Vogelweide.

A XIV. század végén a német ipar és kereskedelem virágzásnak indult. A városok

megerősödtek. Ilyen körülmények között alakult ki, fejlődött a meistergesang /mesterdal/polgári

művészete. Művelői városi lakosok, iparosok. Első iskolájukat Mainz városában alapították. Ezen

iskolák a céhek mintájára működtek. Működését szigorú szabályok irányították. A mester cím

eléréséhez a különböző fokozatok egész sorát kellett a jelöltnek végigjárnia. Nagyon sok volt a

megkötöttség, és ez nem tett jót ennek a művészetnek. A dallamok javarészt nélkülözik a

természetes őszinte hangot.

Kiváló képviselője: Hans Sachs nürnbergi csizmadia.

A KÖZÉPKORI TÖBBSZÓLAMÚSÁG

Az Európai műzenei többszólamúság kialakításában és fejlődésében nagy szerepet játszott

a népi többszólamúság. Kezdetei a VII. századra esnek. A templomokban és kolostorokban

megjelenik az orgona. Kipróbálható, hogyan cseng össze két szólam. innen kapta nevét a

többszólamúság első jelentős formája az orgánum. Ennek a IX-XII. században különféle módjai,

stílusai alakultak ki.

1. Paralel /párhuzamos/ orgánum IX-X. század

A gregorián alapdallamot a másik szólam kvint, kvart párhuzamokkal kíséri. A

szólamokat oktávokkal is megerősítették, így 3-4 szólamú szerkezetek is

létrejöhettek.

2. Szabad orgánum XI. század

Az alapdallam az alsó szólamban jelenik meg. A felső szólam mozgása lehet

párhuzamos, vagy ellenmozgás. Együtthangzó hangközök: prím, kvart, kvint,

oktáv, undecima.

3. Melizmatikus orgánum XII. század

A gregorián alapdallam hosszú kottaértékekre elnyújtva szólal meg az alsó

szólamban. Felül egy mozgalmas, díszített szólam hangzik fel.

Cantus firmus: alapdallam, meghatározott dallam. Az a már meglévő dallam, melyhez a

zeneszerzők a többi szólamot megírják

Az angliai többszólamúság

Legfontosabb formái: Gymel – népi eredetű, az alapdallamot alsó, vagy felső terccel kísérik,

néhol ellenmozgás is előfordulhat.

Fauxbourdon /álbasszus/– háromszólamú szerkezet, szext-akkordok

sorozata, elnevezése arra utal, hogy a legalsó szólam nem az

igazi basszusa a megszólaló műnek.

A többszólamúság fontos vonása a rögtönzés.

A zenei írás fejlődése

1. Hangsúly-jelek a 4. században jelennek meg.

2. Neuma – intés, jel. 8-9. század. Csupán a hangmagasság emelkedését süllyedését jelző

rendszer. Nem jelzi a pontos hangmagasságot, ritmust, dallamot sem. Csak a dallam

általános menetét rögzíti.

3. A 10. században megtörténik a neuma mező 2 részre osztása. Arezzoi Guido nevéhez

fűződik a négyvonalas rendszer megteremtése.

4. Korál-hagjegyírás 11. század. Római korál-hangjegyírás, gótikus korál-hangjegyírás.

Ez már jelöl hangmagasságot, dallamot, de ritmust még nem.

5. Menzurális hagjegyírás. 12. század. A hangok ritmikus értékviszonyát is jelzi.

Alapelve a ritmusegységek osztásának elve. /maxima, longa brevis minima, fusa/

Ars antiqua

A XI-XII. század táján a többszólamúság területén is megjelenik az írásbeliség, és ez

kiszorította a rögtönzést. A legelső tudatosan komponáló mesterek nevét nem ismerjük. Csak

iskolákról tudunk, melyek egy-egy kolostor körül szerveződtek. /Pl. compostellai mesterek

iskolája/ A többszólamúság első összefoglaló mesterei, a párizsi Notre Dame karmesterei:

Leoninus és Perotinus voltak.

Leoninus Magister /XII. sz./ művészete lényegében melizmatikus orgánum volt, de eljut a 3

szólamú szerkesztésig is. Műveit a Magnus Liber Organi /Nagy Orgánum Könyv/ tartalmazza.

Perotinus Magister /XII_XIII. sz./ Elődjének művészetét fejleszti tovább. Művei között már 4

szólamú darabokat is találunk. Tudatos szerkesztés, tematikus tervszerűség jellemzi.

Az Ars Antiqua legfontosabb műfajai:

Motet – 3 szólamú, a szólamok mindegyikének más-más a ritmusa, a szólamok

szövege is különbözik, lehet többnyelvű, sőt az egyházi és világi jelleg is egyszerre található meg

benne, a legalsó szólamot sokszor hangszer szólaltatta meg.

Conductus – verses latin szövegre készült, gregorián alapdallamot nem használ, a

szólamok egy ritmusban mozognak, azonos szöveget énekelnek.

Ars nova XIV. század

A zene történetében is új korszak kezdődik: az Ars Nova, az Új Művészet korszaka.

(Elnevezését Philippe de Vitry: Ars Nova c. elméleti munkája után kapta.)

E stílusirányzat zenéje elsősorban Franciaországban és Itáliában virágzott. Hollandiától

Burgundiáig a híres énekiskolák egész sora (Antwerpen, Brügge, Liege, Cambrai, Dijon stb.)

küldte szerte egész Európába neves énekeseit és zeneszerzőit. Egyre több hivatásos és amatőr

muzsikus működött Európa-szerte és megbecsült rangot, hírnevet szereztek maguknak.

Franciaországban Guillaume Machaut munkásságát kell megemlíteni. 1305-30 –körül

született és 1377-ben halt meg,mint a rheimsi székesegyház kanonoka. Legfontosabb műfaja a

motetta és a ballade volt. V. Károly rhemsi koronázására készült Notre Dame-miséje.

Az itáliai zene központja Firenze volt. Dante, Boccaccio és Petrarca világa ez.

Legnagyobb alakja Francesco Landini /1325-1397./, aki a San Lorenzo templom orgonistája

volt. Jellegzetes dallamfordulata a „Landinoi-szext”. A felső szólam a záróhangot mindig a 6.

fokról, terc ugrással éri el.

Legfontosabb műfajok:

Madrigál: szó jelentése anyától való. Anyanyelvi énekes műfaj.

Caccia: vadászat. Ez csupán utasítást jelentett bizonyos előadásmódra. Kánonszerű

szerkesztésű műfaj.

Landini