A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja | III. évf. 3. szám, 2010. március

Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy

vizeken végezték. Ezek látták az ÚR tetteit, csodáit a mélységes

tengeren. (Zsoltárok 107:23-24)

Ismét Ifjúsági Konferenciát szervezünk!Isten kegyelméből és a tavalyi, tavalyelőtti

pozitív visszajelzéseknek köszönhetően, a rogériuszi fiatalok ismét egy tavaszi ifjúsági konferencia megszervezésébe kezdtek.

Miután tavaly előtt feltettük a kérdést: "Keresztyén - milyen lény?" és minekutána tavaly áldott "Kapcsolódás"-okban volt részünk egymással és Istennel, köszönet érte az előadóknak. Idén szeretnénk hazatalálni. Erre utal idei témánk is: "Hazatalálsz".

Idei előadóink: Tunyogi Lehel, magyarfodorházi lelkipásztor és Bántó Tamás Szilveszter, kispetri lelkipásztor a hazatalálni, visszatalálni Istenhez és az otthonra találni a gyülekezetben gondolatkörét fogják körbejárni, művészettörténeti, bibliai, fiatalos motivumokkal.

Természtesen az előadások mellett még sok érdekes, fiatalos, vicces, tanulságos program is lesz. Ezek közül csak egy párat említenék meg: városnéző játék, karaoke, film nézés, művész lelkűeknek, hulladék szobrászat, imasarok, szinjátszókör, teremkosárlabda, személyes és kiscsoportos beszélghetések.

Mindazok számára, akik nem csak lelkiekben, de kézzel fogható dolgokban is gazdagodni szeretnének a konferencia alkalmával, lehetőség lesz könyveket, hűtőmágneseket, kerámia dolgokat, könyvjelzőket, konferenciás pólókat és sok-sok finomságot vásárolni.

A helyek száma a szabadidős tevékenységekben korlátozott, ezért azok, akik jönni szeretnének jól

Áldott Feltámadás Ünnepet kívánunk!

A plakátot Major Zsigmond készítette.

T A KV ÉA PL E Y KI

teszik ha mielőbb bejelentkeznek. Erre lehetőségük nyillik a konferencia honlapján: http://www.rogeriusz.ro/konferencia/ Jelentkezési határidő: 2010. április 10.

A szevezők nevében: Szabó Árpád Csaba

Isten gondoskodása2Móz 16,11-15

Kedves testvéreim, tetszik időnként az Úristennek hogy elvegye szükségeinket és megmutassa bővölködő életet adó hatalmát az életünkben. Az Újszövetségben van erre példa, amikor az Isten Fia, Jézus Krisztus látja ötezer embernek a szükségét, éhezését, kenyérgondját és Jézus megsokasítja azt a nagyon kevés kenyeret és halat ami ott van és mindenkinek jut bőséggel, sőt, még tizenkét teli kosárral a maradékból össze is szedegetnek. Mózes második könyve 16. részében az örökkévaló Isten meghallja a pusztában vándorló Izrael zúgolódását, akik azt mondják, hogy inkább haltak volna meg Egyiptomban ott a húsos fazekak mellett. Isten úgy dönt, hogy kétszeri élelem-juttatásról, este húsról, reggel kenyérről gondoskodik. Ebben a kétszeri, mondjam úgy segélyosztásban bizonyítja meg, hogy Ő az Úr, Izrael Istene.

Először arról kell szólnia a mai Ige üzenetének, hogy Isten csodái, vagy éppen az élelmet, ennivalót számunkra adó hatalma a leghétköznapibb módon valósulnak meg. A Szin pusztájában fürjek jelennek meg olyan nagy számban, hogy ellepik a tábort, ahol Izrael táborozik és az, hogy fürjek éltek a pusztában, ebben nincs semmi rendkívüli. Az aprószemcsés, dara-szerű, később mannának nevezett valami egy olyan természeti jelnség, ami ott a Szin pusztájában ma is előfordul. Nem ezek önmagukban jelentették a csodát, hanem a csodát az jelentette, hogy a nagy éhínség közepette Isten bejelenti népének: este húst esztek, reggel kenyérrel laktok jól és a mindenható Isten a leghétköznapibb eszközökön keresztül fürjeket bocsát a táborra, reggelre gondoskodik arról, hogy ez a dara-szerű manna ott legyen – a leghétköznapibb eszközökön keresztül Isten amit megígér, azt csodálatos módon teljesíti is és valóra is váltja.

Minden istentiszteleten elhangzik itt, a gyülekezet közösségében a kenyérért mondott könyörgés. Jézus Krisztus a Mi Atyánk kezdetű imádságban erre tanít bennünket, hogy ezt naponta kérjük, „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”. A probléma az velünk, tesvéreim, hogy elvesztettük annak a látását, hogy ok-okozati összefüggés aközött, hogy ez a kérés elhangzik, hogy ez a kérés a mennyben meghallgattatik és amikor mi hazamegyünk kenyér van az asztalunkon. Mára elvesztettük azt a képességünket, amit Isten és Isten Fia kenyérsokasító csodáikban láttatnak velünk, hogy ok-okozati összefüggés van a kenyér-kérdés megoldása és a mi kéréseink között. Ott a Szin pusztájában sem a fürjek vagy a manna volt önmagában a csoda, hanem az, hogy ezt Izrael fiai

kapták amikor Isten ezt nekik előre megmondotta és úgy, ahogy Isten azt nekik előre kijelentette. Higyjétek el testvéreim, nagyon sok mindeben elvesztettük a csoda-felismerő képességünket. Azt a képességet, amelyik ok-okozati összefüggést tud teremteni a dolgok között, hogy tudniillik Isten akkor lesz nekem őrizőm és pásztorom, hogyha én magam az életemet úgy élem, ahogy azt Ő elrendelte.

Az evangéliumokban Jézus Krisztus értelmezi a Szin pusztájában történteket és Jézus Krisztus az ott történt eseményeket, a manna adását önmagára vonatkoztatja. „Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem." Mit mondhatunk Jézus elhangzott magyarázatának fényében? Azt mondhatjuk először, hogy Jézus az a mennyei kenyér, az a manna, akit Isten megígért a próféták által, akit Isten el is küldött, de akit nem ismertek fel. Azt kérdik a zsidók amikor kimennek hajnalban és látják azt a dara-szerű szemcsés dolgot a földön, hogy „Mi ez?” – zsidó nyelven így hangzik: „Man hu?”. Micsoda ez? Mi akar ez lenni? S gondoljatok arra, testvérek, amikor Jézus Krisztus megjelenik és csodákat tesz és amikor elmondják, hogy vakok látnak, sánták járnak, halottak támadnak fel, szegényeknek az evangélium hirdettetik, akkor Jézus megkérdi tanítványait: „És ti kinek mondotok engem?” és a tanítványok azt mondják: „Egyesek azt mondják, hogy te vagy Illés, mások azt mondják, hogy te vagy Keresztelő János, ismét mások azt mondják, hogy egy vagy a próféták közül”. Nem ismerik fel. Nem jut senkinek eszébe, hogy Ő az, aki megígértetett, Ő a mennyből aláhullott kenyér, Ő az, akinek a testét ha eszik – a megtört kenyeret – akkor élni fognak. „Man hu?” – kérdik a zsidók ott a Szin pusztájában és „Man hu?” kérdik ott a Szentföldön, Jeruzsálemben és Jerikóban, bárhol az Úr megfordul. S folyik a Jézus pere és a perben Pilátus nem ismeri meg Őt, Pilátus csak egy embert lát Benne. Miután megalázzák, megkorbácsolják az Urat Pilátus kivezeti Jézust és csak ennyit mond Rá: „Íme az ember!” – „Ecce homo!” - s aztán tovább folyik a vita Jézus személyazonossága körül és a főpapok se ismerik fel.

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Nem fog adni az Isten más kenyeret. Egyszer és mindenkorra ez a Krisztus a mennyből alászállott kenyér.

Egyedül Krisztus az, aki megváltott, Krisztus az, akinek a teste megtöretett, Krisztus az, aki halála által mindannyiunk számára örök életet szerzett azért, hogy ezt az örök életet, ennek kezdetét már most érezhessük a szívünkben az Igével való tápláltatás által akár naponta is. Ámen.

Kerekes József, lelkipásztor

Március 15-i ünnepség és koszorúzás templomunknál

1.Kor.10,23 „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem

minden épít.”Azt gondolom, hogy az 1848. március 15-i és azt

követő eseményekkel való párhuzam keresés helyett, inkább a szabadság apostoli, igei, sőt isteni értelmezéséről szólnék!

„Minden szabad nékem” – mondja, írja 30 évvel a feltámadás eseménye után Pál apostol. Minden szabad, azaz hevenyészett fordításban: minden meg van engedve! Hangzik mindez jelen időben. Merthogy a szabadság nem volt, a szabadság nem lesz! A szabadság: van!

1849-ben nem a szabadság bukott el. Felelős miniszterelnök lelövetése és 13 tábornok kivégzése révén csak elhitetni szerették volna ezt.

1848. márciusában pedig nem a szabadság győzedelmeskedett. Csupán az európai népek sorában a magyar is ráébredt arra, hogy a szabadság jelen idejű. Nem volt és nem is lesz, hanem van. És a márciusi ifjak 12 pontjában ezt a felismerést kiáltották világgá!

Isten, az Írás Istene máig nem vonta vissza a szabadságnak ezt a jelen idejűségét. Ma is minden meg van engedve!

A szabadság jelen-idejűségét minden március 15-én átélő és ünneplő emberek figyelmét 2 lényeges vonása hívja fel az apostol:

„Minden szabad, de nem minden használ”. Vagyis megfordítva a sorrendet: ami nem használ (ami nem jár haszonnal) azt nem szabad! Például a Tízparancsolat vagy a szeretet nagy parancsolata semmibe vétele nem jár haszonnal, ezért nem szabad! Vagyis minden szabad, de ez nem azonos azzal, hogy bármit megtehetek, mindent elkövethetek. Minden szabad, ami hasznos a közösségnek; de nem tehetek meg bármit, azt is, ami nem jár haszonnal!

„Minden szabad, de nem minden épít”. Vagyis,

ami nem jár lelki épüléssel, azt nem szabad! Az apostol egész katalógusát állítja össze annak, ami nem jár lelki épüléssel: paráznaság, bálványimádás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás. Még hit sem kell hozzá, csak józan ész, hogy belássuk ezek által nincs lelki épülés!

Aki pedig azt cselekszi, ami nem jár lelki haszonnal és nem épít lelkileg, az nem szabad ember. Az valami negatív előjelű hatalom foglya; az a legszánalmasabb, mi ember lehet: rab!

A márciusi forradalom máig épít, máig hasznos.

Pontosan megmutatja, hogy kár okozó, haszontalan, lelkileg romboló sehonnai bitang emberek vagyunk-e, vagy a szabadság jelen-idejűségét felismerő, abban a közösség hasznára és épülésére cselekvő szabadok!

Március 15 vezér alakjával, Petőfi Sándorral együtt kérdezem: „rabok vagyunk vagy szabadok?”

Arra kérlek: e kettő között válasszatok! Kerekes József, lelkipásztor

HaJó A Nagyvárad Rogériuszi Egyházközség lapja, megjelenik havonta. Elérhetőség: refrogerius@yahoo.com www.rogeriusz.ro 0359-178359

Népmozgalmi adatokHazatért testvéreink: március 13-án Mogyoróssy István (82), március 24-én Sferle Péterné sz. Varga

Mária (76), április 1-én Fodor András (65).

Házaságkötésük megáldását kérték Istentől: február 28-án Csepei Gábor (R) és Stan Simona Giorgiana (O), március 27-én Marinet Lóránd (R) és Nagy Csilla Enikő (RK)

A keresztség sákramentumában részesültek: február 27-én Szabó Vivien, március 21-én Gáll Patrik, március 27-én Török Anna Virág, március 28-án Boros Lara Alexandra és Kulcsár Vilmos

Erő, hűség, remény!

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. Gyakorlatilag az 1848-49-es harc a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.

Minden nemzetnek fő kincse a szabadsága. Bármit elveszthet, visszaszerezhet, de ha szabadságát elveszíti, Isten se adja vissza többé!

Nincs és nem is volt a világon olyan nép, amelynek ne lett volna valamilyen jelképe, ami a

közösség együvé tartozását fejezi ki. Egyik ilyen jelkép a zászló. Háborús időkben olyannyira fontos volt, hogy a zászlótartó elől vitte a lobogót, ami ha elveszett, gyakorlatilag vesztes volt a csata. A magyaroknak is a régi időktől fogva voltak zászlóik, a piros-fehér-zöld szín először Mátyás királyunk korában tűnt fel egy pecsétnyomón, de ekkor még messze állt attól, hogy országszerte ismert legyen. A piros-fehér-zöld színhármas először 1848-ban vált az ország hivatalos jelképévé, a forradalom egyik jelentős eredményeképpen.

A háromszínű zászló a francia forradalom óta vált „divatossá”, így a magyar zászló is háromszínű lett: a piros szín az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt jelképezi. A forradalom leverése után nem engedélyezték ennek a nemzeti jelképnek a használatát sem, a kiegyezés óta azonban újra magyarságunk legnagyobb szimbóluma lett a piros-fehér-zöld színhármas.

Ezért a mai napig ezeknek a színeknek a környezetében ünnepeljük nemzeti ünnepeinket. És milyen kedvesek számunkra ezek a színek!

A kokárda, amelyet március 15-e alkalmából tűzünk szívünk fölé, nemzeti közösségünk együvé tartozását fejezi ki. Eredetileg kalapra vagy sapkára, a nők esetleg a hajukba tűzték. Zászlónkból egy darabka. Az erő, hűség, remény szimbóluma. 1848 üzenete rejlik benne. Hadd idézzek Petőfi naplójából: „Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!”

Köszönöm, hogy meghallgattak! Pető Csilla, a Nagyvárad Rogériuszi Egyházközség

gondnoka, parlamenti képviselő

KözleményekÁprilis 17-18. között Ifjúsági Evangelizációs Konferenciát szervez gyülekezetünk fiatalsága, immár 3.

alkalommal. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!