isaac asimov - a humanika törvényei
TRANSCRIPT
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
1/202
Isaac Asimov : A humanika törvényei
Szeretem, ahogy a Robotváros-könyvek visszautalnak robottörténeteim
különbözö témáira és hivatkozásaira, és továbbfejlesztik ezeket.
Elsö három robotnovellám például alapvetöen három rejtélyes gyilkos-
sági történet volt, Elijah Baley, mint nyomozó közremuködésével. Ebböl
az elsö háromból a második, a Meztelen Nap, amolyan bezárt szoba-
eset volt, annyiban, hogy a meggyilkolt személy közelében semmilyen
fegyvert nem találtak, és az is kizárt volt, hogy a fegyvert elözöleg
eltávolították a helyszínröl.
Sikerült kiötölnöm egy elfogadható megoldást, de többet nem írtam
ilyesmit, és nagyon örülök, hogy Mike McQuay viszont megpróbálko-
zott vele.
A negyedik robotnovella, a Robotok és a Birodalom, nem elsösorban
gyilkossági történet. Elijah Baley aggkori végelgyengülésben, termé-
szetes halállal kimúlt, a könyv pedig elhajlott az Alapítvány világegye-
teme felé. Világos volt, hogy két legfontosabb sorozatom, a Robot-
könyvek és az Alapítvány-történetek afelé tartanak, hogy egy nagyobb
lélegzetu egésszé olvadjanak össze. (Nem, ebben nem önkényes
megfontolások vezettek, hanem azok a szükségszeruségek, amelyek
abból fakadtak, hogy a nyolcvanas években írtam folytatást 1940-es és
50-es történetekhez.)
A Robotok és a Birodalom-ban robotszereplöm, Giskard, akit különben
nagyon megszerettem, elkezdett gondolkodni a "Humanika Törvényein",
amelyek, mint azt jeleztem is, tulajdonképpen az Alapítvány-
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
2/202
sorozatban oly nagy szerepet játszó pszichohistória tudományának
alapját képezték.
Szoros értelemben véve a Humanika Törvényei a tulajdonképpeni emberi
viselkedést írnák le tömör formában. Ilyen leírás azonban természete-
sen nem létezik. Még azok a pszichológusok sem tudtak semmiféle
törvényeket találni, akik tudományos alapokon tanulmányozták ezt a
kérdést (vagy legalábbis ezt hitték magukról). Mindössze terjengös és
szétesö leírásokat tudtak összetákolni arról, hogy látszólag mit tesz-
nek az emberek. Ráadásul ezek sem kötelezöek. Amikor egy pszicho-
lógus azt mondja, hogy az emberek egy ilyen és ilyen ingerre így és
így reagálnak, akkor ez alatt csupán azt érti, hogy néha így reagálnak.
Egyesek máskor reagálnak így, vagy egyáltalán nem így reagálnak.
Ha a pszichohistória megalkotásához valóban meg kell várnunk az
emberi viselkedést leíró tényleges törvényeket (márpedig meg kell
várnunk), akkor bizonnyal hosszas várakozásnak nézhetünk elébe.
Nos, akkor hát mi legyen a Humanika Törvényeivel? Szerintem egészen
kicsiben kéne elkezdenünk, aztán pedig fokozatosan felépítenünk, már
ha képesek vagyunk rá.
Szóval a Robotok és a Birodalom-ban egy robot, Giskard az, aki fölveti
a Humanika Törvényeinek kérdését. Robot lévén neki mindent a
Robotika Három Törvényének látószögéböl kell szemlélnie - ezek pedig
bizony kötelezöek, hisz a robotok kötelesek betartani öket, és nem
szegülhetnek ellen nekik.
A Robotika Három törvénye a következö:
1- A robot nem árthat az embernek, és nem nézheti tétlenül, ha az
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
3/202
embert veszély fenyegeti.
2- A robot engedelmeskedni tartozik az ember parancsainak, kivéve, ha
ezek a parancsok az Elsö Törvénybe ütköznek.
3- A robot köteles megvédeni magát mindaddig, amíg ez nem ütközik
az Elsö vagy a Második Törvénybe.
Nos, ezek után azt hiszem, egy robot óhatatlanul arra gondol, hogy az
emberi lényeknek is így kéne viselkednie, hogy megkönnyítsék a
robotok számára a törvények betartását.
Szerintem az etikus emberi lényeknek valóban mindent meg kéne
tennie, hogy éppen úgy megkönnyítse a robotok életét, ahogyan azt ök
maguk tennék. Ezt a gondolatot fel is dolgoztam a " Bicentennial Man"
címu, 1976-ban kiadott történetemben. Ebben az egyik emberi szereplö
a következöt mondta:
" - Ha az embernek joga van bármilyen parancsot kiadni, ami nem jár
együtt embernek okozott bántalommal, akkor kéne lenni benne annyi
tisztességnek is, hogy olyat se parancsoljon egy robotnak, ami egy
másik robotban okoz kárt, hacsak az emberi biztonság ezt feltétlenül
meg nem követeli. A nagy hatalommal ugyanakkora felelösség is jár,
és ha a robotoknak ott van a Három Törvény az emberek védelmére,
akkor olyan nagy kérés az, hogy az embereknek is legyen egy-két
olyan szabályuk, ami a robotokat védi?"
Az Elsö Törvény például két részböl áll. Az elsö rész, "A robot nem
árthat az embernek", teljesen általános érvényu és világos. A második
rész, "és nem nézheti tétlenül, ha az embert veszély fenyegeti", már
egy kissé nyitva hagyja a dolgokat. Egy embert mozdulatlan, önmagá-
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
4/202
tól mozgásképtelen objektum felöl is fenyegetheti veszély. Például
ráeshet egy nehéz tárgy, vagy megcsúszik és beleesik a folyóba,
esetleg más hasonló baleset érheti. Ilyenkor a robotnak egyszeruen
csak meg kell próbálnia megmenteni az embert: kihúznia a vízböl, vagy
talpraállítania, vagy ilyesmi. Az embert valamilyen másik élö, de nem
emberi lény is fenyegetheti - például egy oroszlán - ekkor a robot köte-
les az ember védelmére kelni.
De mi van akkor, ha az embert egy másik emberi lény cselekedetei
sodorják bajba? Ekkor a robotnak kell döntenie. Meg tudja védeni az
egyik embert anélkül, hogy a másiknak ártson? Vagy ha kénytelen
ártani, akkor mit tegyen, hogy ez az ártalom minimális legyen?
Sokkal könnyebb lenne a robot dolga, ha az emberek ugyanúgy szem
elött tartanák a többi ember jólétét, mint ahogy azt a robottól elvárják.
És valóban, minden valamirevaló emberi etikai kódex is arra ösztönzi az
embereket, hogy törödjenek egymással, és ne ártsanak egymásnak.
Végül is ez az a megbízás is, amit az emberek a robotoknak adtak.
Következésképpen a Humanika Elsö Törvénye a robot szemszögéböl:
1- Az ember nem árthat a másik embernek, és nem nézheti tétlenül, ha
a másik embert veszély fenyegeti.
Ha ez a törvény teljesülne, akkor a robotoknak csak annyi maradna a
feladatuk, hogy az élettelen, illetve az élö, de nem emberi veszélyektöl
megvédelmezzék az embereket. Mindez persze felvet néhány erkölcsi
problémát. A robotnak természetesen továbbra is védelmeznie kell az
embert a másik ember által SZáNDÉKOLATLANUL okozott ártalomtól.
Akkor is készen kell állnia arra, hogy a fenyegetett ember segítségére
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
5/202
siessen, ha a másik ottlévö ember egyszeruen nem tud elég gyorsan a
helyszínre érni. De egy robot is okozhat SZáNDÉKOLATLANUL kárt
emberi lénynek, és sokszor még egy robot sem elég gyors ahhoz,
hogy a helyszínre érjen, vagy nem elég ügyes ahhoz, hogy megtegye a
szükséges lépéseket. Semmi sem tökéletes.
Ezzel eljutottunk a Robotika Második Törvényéhez, amely kötelezi a
robotot arra, hogy minden ember által kiadott parancsnak engedelmes-
kedjen, kivéve, ha a parancs az Elsö Törvénybe ütközik. Ez azt jelenti,
hogy az ember korlátozás nélkül bármilyen parancsot kiadhat, ameny-
nyiben ez nem jelent ártalmat egy másik embernek.
De akkor az ember lehetetlenséget is kérhet a robottól, vagy olyasmit,
ami olyan dilemmát okoz a robotnak, hogy megsérül töle az agya.
1940-ben kiadott, " Liar!" címu novellámban egy ember szándékosan
olyan dilemmába kergetett egy robotot, amitöl a robot agya kiégett.
Még az sem elképzelhetetlen, hogy a robotok olyan intelligenssé és
öntudatossá válnak, agyuk olyannyira érzékeny lesz, hogy már attól is
megsérülnek, hogyha valami szükségtelenül zavarba hozó vagy meg-
alázó dologra kényszerítik. A Humanika következö törvénye tehát ez
lenne:
2- Az ember csak olyan parancsot adhat a robotnak, amely nem sérti a
robot létét, hacsak ez a parancs nem okoz kellemetlenséget emberi
lénynek.
A Robotika Harmadik Törvényét a robotok védelmében alkották, de
robotszemszögböl világos, hogy ez kevés. A robotnak fel kell áldozni
saját létét, ha az Elsö vagy Második törvény ezt megkívánja. Ha az
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
6/202
Elsö Törvényröl van szó, akkor nincs helye vitának. A robotnak föl kell
áldoznia magát, ha ez az egyetlen módja annak, hogy el lehessen
kerülni egy ember károsodását, vagy meg lehessen elözni az emberre
leselkedö veszélyt. Ha elismerjük az emberi lény veleszületett
felsöbbrenduségét a robotokkal szemben (ami azt illeti, én a magam
részéröl ezt nem szívesen teszem), akkor ez elkerülhetetlen.
Más részröl viszont, fel kell-e adnia a létét egy robotnak csak azért,
hogy engedelmeskedjen egy jelentéktelen, vagy esetleg szándékosan
rosszindulatú parancsnak? A "Bicentennial Man"-ben megírtam néhány
gazember esetét, akik azt parancsolták egy robotnak, hogy szedje
szét saját magát, csak hogy szórakozásból végignézhessék. A
Humanika Harmadik Törvénye tehát a következö legyen:
3- Az ember nem árthat a robotnak, és nem nézheti tétlenül, ha a robo-
tot veszély fenyegeti, kivéve, ha erre a veszélyeztetésre azért van szük-
ség, hogy emberi sérülést akadályozzon meg, vagy létfontosságú
parancsot hajtson végre.
Ezeket a törvényeket persze nem lehet úgy beégetni, mint a robotika
törvényeit. Az emberi elméket nem lehet úgy tervezni, mint a robot-
agyakat. Mindazonáltal ez a kezdet, és én öszintén hiszem, hogy ha
már hatalmunk van intelligens robotok felett, akkor felelösséget is kell
éreznünk irántuk, mint ahogy a "Bicentennial Man" emberi szereplöje is
mondta.
A Robotvárosban a robotok épp ilyen szabályokat adhatnának a bolygó
néhány emberi lényének, mint ahogy azt hamarosan önök is látni fog-
ják.
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
7/202
1. fejezet
Parádé
Alkonyodott a robotok városában, és papírhó szállingózott.
A nap sárga típusú volt, a föleg nitrogénes-oxigénes kék égboltot el-
rozsdásították a vasoxid-erek, amelyek át meg át szötték az atmoszfé-
rát, és az erdötüzek narancsvörösére festették az alkonyi eget.
A magát Derecnek nevezö ember egy hatalmas földjáró hátuljából
gyönyörködött a naplementében. A jármu lassan araszolt a város utcáin,
melynek járdáin robotok tömegei gyülekeztek, hogy lássák öt és
társait áthaladni a városon. Az apró papírfecnik a kristályos épületek
felsöbb szintjeiröl szállingóztak, ahonnan ( Derec számára érthetetlen
okokból) az ablakokhoz sereglett robotok szórták.
Derec mindenesetre megjegyezte magának, mert biztos volt abban,
hogy ennek valami jelentösége van, különben a robotok nem csinálnák.
Ez volt az egyetlen dolog, amiben biztos volt - mert Derecnek nem
voltak emlékei, nem tudta magáról, hogy kicsoda. És ami még rosz-
szabb, itt van, ezen a lehetetlen világon, ahol nem élnek emberek. Még
mindig elképesztette az a mód, ahogyan idekerült, ezenkívül a leghal-
ványabb fogalma sem volt arról, hogy a világegyetem melyik részében
tartózkodik.
Fiatal volt, a férfi-köpeny még új a vállán, és ezt is csak egy tükörböl
tudta meg. Még a neve - Derec - sem volt igazán az övé. Csak köl-
csönvett név volt, egy szó, amivel jelölhette magát, hisz a névtelenség
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
8/202
olyan, mint a nemlét. ö pedig mindenáron létezni akart, és tudni akarta,
hogy ki, és legföképpen MI.
És miért.
Mellette egy Katherine Burgess nevu fiatal nö ült, aki azt állította, hogy
ismerte öt azelött, amikor még volt neve, igaz, csak felületesen. De
Derec nem bízott benne, sem az igazmondásában, sem az indítékai-
ban. A nö azt mondta, hogy az ö igazi neve David, és egy Telepes-hajó
személyzetének tagja volt, de sem a név, sem a besorolás nem illesz-
kedett ahhoz a személyiséghez, amit Derec már felépített magában,
ezért hát továbbra is megtartotta választott nevét, a Derec-et, amíg
cáfolhatatlan bizonyítékokat nem talál elözö létére.
Az embereket két igen fejlett és kifinomult robot fogta közre (Derec
tudta, hogy fejlettek, azt viszont már nem tudta, honnan tudja). Az
egyiket Eulernek hívták, a másikat Rydbergnek, és nem tudtak, vagy
nem akartak semmi olyat mondani, amit már ne tudtak volna - vagyis
semmit. Belöle viszont ki akartak szedni minden információt. Tudni
akarták, miért gyilkos.
A Robotika Elsö Törvénye lehetetlenné tette a robotok számára azt,
hogy emberi lényeknek ártsanak, így hát amikor Robotváros egyetlen
további emberi lakóját holtan találták, Derec és Katherina voltak az
egyetlen szóbajöhetö gyanúsítottak. Derec nyúlfarknyi múltjában nem
volt gyilkosság, de Eulert és Rydberget erröl nem volt könnyu
meggyözni. örizetbe vették öket, de tisztelettel bántak velük - talán
mindaddig ártatlannak vélelmezik öket, míg bunösségük be nem bizo-
nyosodik.
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
9/202
Mindkét robotnak fényes ezüstös feje volt, elnagyoltan emberi vonások-
ba görbítve. A szemük helyén fotocella izzott. De míg Eulernek egy
kerek, hálós rostély volt a szája helyén, addig Rydberg a feje tetején
viselt egy hangszórót.
- Hogy tetszik ez önnek, Derec barát? - kérdezte töle Euler, és körbe-
mutatott a hulló papíresöre, meg az utat szegélyezö, végtelennek tunö
robot-sorfalra.
Derecnek fogalma sem volt róla, hogy mit kéne élveznie ezen, de nem
akarta megsérteni házigazdáját, aki oly udvariasan bánt velük a vád
ellenére. - ó, igazán... nagyon szép - felelte, és letörölt a szájáról egy
odatapadt papírfecnit.
- Szép? - mérgelödött mögötte Katherine. - Méghogy szép? - Hosszú,
fekete hajába túrt. - Egy hétig szedegethetem majd ezt a szemetet a
hajamból.
- Olyan hosszú ideig biztosan nem fog eltartani - recsegte Rydberg
hangszórója. - Lehet, hogy valamit nem értettem meg, de felületes
vizsgálatom alapján úgy tunik, hogy nem fog tovább tartani...
- Jól van na - szólt Katherine. - Jól van.
- ...egy vagy két óránál. Természetesen csak akkor, ha nem mikro-
szkopikus méretekben értette, mert ebben az esetben...
- Kérem - mondta a nö. - Ne tovább. Tévedtem, ami az idöt illeti.
- Az emberi kultúrára vonatkozó kutatásaink - mondta Derecnek Euler -
azt mutatják, hogy a parádé minden emberi civilizáció eredendö velejá-
rója. Nagyon szeretnénk, ha otthon éreznék itt magukat, a másságaink
ellenére.
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
10/202
Derec mindkét oldalra kitekintett a nagy, nyitott, V-alakú jármuböl. Az
út mentén sorakozó robotok meglehetösen nyugodtan álldogálltak,
enyhén különbözö alakjuk semmiféle kíváncsiságról nem árulkodott,
pedig Derec eléggé valószínunek tartotta, hogy ö és Katherina az elsö
emberek, akiket a legtöbbjük valaha látott. Mivel semmit sem tudott,
Derec a parádékat sem ismerte, de ez itt, a papírtól eltekintve,
meglehetösen barátságos szertartásnak látszott, és egy kissé az is
megnyugtatta, hogy amazok azt szeretnék, ha otthon érezné magát.
- Integetni nem szoktak? - kérdezte Euler.
- Micsoda? - riadt fel Derec.
- A karjukat lengetni a tömeg felé - magyarázta Euler. - Nem ez a
szokás?
- De, persze - mondta Derec, és mindkét oldalra kiintegetett a jármuböl,
amely megfontoltan haladt a széles utcán. A robotok újabb kifürkészhe-
tetlen némasággal válaszoltak a mozdulatra.
- Nem érzed tiszta hülyének magad? - fintorodott el Katherine.
- Csak igyekeznek vendégszeretöen viselkedni - felelte erre Derec. -
Amilyen bajban most vagyunk, nem árt, ha viszonzunk egy barátságos
gesztust.
- Valami problémája van, Katherine barát? - érdeklödött Euler.
- Csak a szájával - felelte Derec.
Rydberg elöredölt, és intenzíven tanulmányozni kezdte Katherine arcát.
- Tehetünk valamit önért?
- Igen - felelte a lány. - Szerezzetek valami kaját. Éhen halok.
Rydberg Euler felé fordította a fejét. - újabb bizonyíték - szólt. - Ez
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
11/202
nagyon lehangoló.
- Miröl beszélsz? - kérdezte Derec.
- A humanika filozófikus természetére vonatkozó elméletünknek -
közölte Rydberg - kell hogy legyen alapja a fajok közti igazságra
vonatkozóan. Katherine kétszer is mondott olyat, ami nem igaz...
- Pedig tényleg éhen halok! - panaszkodott Katherine.
- ...és hogyan lehetne egy posztulátum egyetemesen magától értetödö,
ha a megalkotói nem ugyanahhoz az igazsághoz ragaszkodnak?
Lehet, hogy ez a gyilkos jegye.
- Várjon egy percet - szólt Derec. - Minden ember... ilyen kreatívan
használja a nyelvet. Ez semmit sem bizonyít.
Rydberg Katherine arcába nézett. Aztán egy fogót nyomott a lány
csupasz karjához. Az érintés helye kifehéredett egy pillanatra, mielött
természetes színét visszanyerte volna. - Azt mondta, hogy éhen hal, az
arcszíne mégis jó, a pulzusa erös, és semmi jelét nem mutatja a testi
leépülésnek. Tehát kénytelen vagyok megállapítani, hogy nem éhezik.
- De éhesek azért lehetünk - jegyezte meg Derec. - Vigyetek minket
valahova, ahol enni lehet.
Katherina hosszú oldalpillantást vetett rá. - Méghozzá gyorsan.
- Hogyne - mondta Euler. - Látni fogják, hogy mindennel fel vagyunk
szerelve, ami az emberi vészhelyzetekben szükséges. Ennek a világ-
nak tökéletesnek kell lennie az emberek számára.
- De itt nincsenek emberek - állapította meg Derec.
- Nincsenek.
- És várnak ide embereket?
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
12/202
- Nekünk nincsenek várakozásaink.
- ó.
Euler eligazította a földjárót vezetö, pókszeru robotot, mire a jármu
engedelmesen bekanyarodott a következö sarkon egy kettös széles-
ségu útra, amelyet középen egy hatalmas vízvezetö csatorna választott
ketté. Vize egyre sötétebbre mélyült a surusödö alkonyatban.
Derec hátradölt és lopva Katherine-re pillantott, de a lány olyan elmerül-
ten szedegette a papírdarabkákat a hajából, hogy észre sem vette.
Derecben ezernyi kérdés kavargott, de jobbnak látta, ha késöbbre
tartogatja öket. Amúgy is tele volt magában elemezni- és feldolgozniva-
ló, egymásnak ellentmondó érzelmekkel.
Nemszemély volt, aki alig néhány hete kezdett élni, amikor múlt és
emlékezet nélkül felébredve egy mentökapszulában találta magát,
megrekedve egy robotok muvelte bánya-aszteroidán. A robotok keres-
tek valamit, valamit, amibe aztán ö véletlenül belebotlott - a Napközel
Kulcsába, vagy legalábbis az egyikbe a Napközel hét Kulcsa közül.
Sajnálatos módon fogalma sem volt arról, hogy mik a Napközel Kulcsai,
és mi a teendö velük.
A kemény idök ezután következtek. Az aszteroidát elpusztította
Aranimas, egy idegen urkalóz, aki fogságba ejtette Derecet és megkí-
nozta, hogy információt szedjen ki belöle a Kulcsról, amivel azonban
Derec nem tudott szolgálni. Itt találkozott Katherine-nel, alig valamivel
azelött, hogy Aranimas hajója elpusztult, ök pedig kétes értéku mene-
déket találtak az urászok robotjainál.
Az urászok is a Kulcsot akarták, bár ök némileg civilizáltabb és hivata-
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
13/202
losabb módszereket alkalmaztak, mint Aranimas. Derecék egy ideig a
bürokrácia udvariasan kezelt foglyai voltak a Rockliffe állomáson, némi
személyi súrlódásokkal, egészen addig, amíg kényszeruségböl össze
nem szövetkeztek Wolruffal, egy másik idegennel Aranimas hajójáról,
hogy a Kulcs segítségével megszökjenek szelíd rabságukból.
Rájöttek, hogy ha megnyomják az ezüst lemezke sarkait, és elfelé
gondolják magukat az urászok állomásáról, akkor testi mivoltukkal
együtt átröppennek egy sötétszürke ürességbe, amit a Napközelnek
sejtettek. A sarkok újbóli megnyomására Robotvárosba jutottak. Innen
viszont már nem tudták továbbgondolni magukat: ittrekedtek egy világ-
ban, amit csak robotok laktak.
Ennyi volt Derec összes élménye az életéröl. Persze szukös informá-
ciói alapján eljutott bizonyos további következtetésekre is: elöször is,
ismeri a robotokat és munkájukat, pedig fogalma sincs róla, hogy ez a
tudás honnan származik, másodszor, Katherine többet tud róla, mint
amit hajlandó neki elmondani, végül pedig, hogy nem tud szabadulni az
érzéstöl: az ittlétének valami célja van, és ez az egész valami bonyolult
teszt, amit személy szerint neki készítettek.
De miért? Miért?
Világokkal dobálódznak, fizikai törvényeket állítanak a fejük tetejére -
egyedül ömiatta? Ennek semmi értelme.
Aztán meg ott volt a Kulcs, a tárgy, amire mindenki áhítozott, a tárgy,
ami biztonságosan el volt rejtve valakinél, akinek nem volt uralma felet-
te. Ezek a robotok itt nem tudják, hogy nála van. Vajon ök is ezt kere-
sik? Arra már rá kellett volna jönnie. A Kulcs tunt az egyetlen szálnak,
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
14/202
ami mindent összetart.
Mindezt szem elött tartva eltökélte, hogy lassan halad majd, és meg-
próbál mindig több információt szerezni annál, mint amennyit ö kiad.
Persze eleve hátrányban volt szukös emlékei miatt. De ettöl a pillanattól
kezdve mindig ö akarta megtenni az elsö lépést, már ameddig lehetsé-
ges.
Csakhogy ott volt még a gyilkosság is.
Derec ott állt annak a lakásnak az erkélyén, amit a robotok utaltak ki
számukra, és lenézett az éjszakai városra. Metszö, hideg szél támadt,
a csillagmezöt pedig teljesen eltakarták a dühös, fekete felhök, ame-
lyek mintha a semmiböl fortyantak volna elö. Villám sistergett a távol-
ban, társ-protonjukat a felszínen keresö elektronokkal. A látvány gyö-
nyöru volt, de nem kevésbé ijesztö. Derec lenyugözve figyelte, ahogy a
távoli épületek hirtelen nappali fénybe borulnak, aztán újra visszasüp-
pednek a feketeségbe.
- Az ott - mutatott egy toronyra a messzeségben. - Egy centáddal
ezelött még nem volt ott.
Katherine mögéje lépett, aztán a korlátnak támaszkodott. - Hát hol
volt? - gúnyolódott.
- Sehol - felelte Derec, és megfogta a lány vállát. - Nem létezett.
- Az lehetetlen - közölte Katherine, azzal sarkon fordult, és visszament
a nagy, levegös lakásba, amelyik egy éppen olyan torony tetején volt,
mint amiröl Derec beszélt. Ami a semmiböl nött ki. - Bár már itt lenné-
nek azzal a kajával.
- Valószínuleg valami extra különlegességet készítenek nekünk - lépett
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
15/202
be Derec a nappaliba. - Ugye, milyen lehetetlen most az életünk? Én
mondom neked, Katherine, hogy minden érthetetlen dolgon túl, ez a...
város itt nö, itt változik, a szemünk láttára.
- Az hogy lehet? - kérdezte a lány, és uzötten körülnézett. - Már úgy
értem...a városokat építik, nem igaz? Nem nönek csak úgy maguktól.
Derec körbepillantott a szobában. A helység hatszögletu volt, mintha
egy kristályban álltak volna. A padló és a fal határvonalát nem lehetett
látni. A bútorok mintha a falakból nyúltak volna ki, mint ahogy az asztal
is a padlóból látszott kinöni. Fény áradt a mennyezetröl, és kellemes
világosságba burkolta a szobát, de úgy, mintha maga a plafon sugároz-
na, mindenféle külön szerkezet nélkül.
- Nézz csak körül - szólt Derec. - Minden össze van kapcsolódva
mindennel, de nincsen nyoma illesztésnek. És mintha minden ugyan-
abból az anyagból lenne - Egy falból kiálló kanapéhoz lépett, és leült a
párnázatára. - Nagyon kényelmes - közölte - de szerintem ugyanabból
van, mint a keményebb dolgok - valami fém és muanyag ötvözet - csak
más nagyságrendben.
Katherine az asztalhoz lépett, és bámulni kezdte. - Ha közelröl meg-
nézed - mondta - akkor valami mintát lehet látni az anyagban.
Derec fölállt, és ö is odament. Ráhajolt az asztalra, hogy minél
közelebbröl szemügyre vehesse. A mintázat halvány volt, de tisztán
látható. Az asztal trapézszeru, egymásba kapcsolódó és végtelenül
ismétlödö trapéz-formákból állt.
- Érdekes - dünnyögte Derec.
- Hogyhogy?
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
16/202
- Nem ismerös neked ez a forma?
A lány összeráncolt szemöldökkel gondolkodott, aztán nagy szemek-
kel Derecre nézett. - A Kulcsnak van ilyen alakja - mondta végül.
Derec bólintott.
Katherine otthagyta, és visszaszaladt az erkélyre.
- Majdnem olyan, mintha különálló darabokat ragasztottak volna össze
- kiabált ki neki Derec. - Kíváncsi vagyok, hogyan kapcsolódnak ösz-
sze...
- Eltunt! - visított fel a lány. - Eltunt a tornyod!
- Nem, nem tunt el - mutatott Derec a távolba, kelet felé.
- Arrébb ment?
A fiú a fejét rázta. - Nem hiszem - A tájat uraló roppant, piramisszeru
alakzatra mutatott, nyugati irányba. Annak a helynek a tetején volt,
ahova elöször vitte öket a Kulcs. - Az az egyetlen épület, ami szerintem
nem változik. Mégsem láttuk az elöbb az erkélyröl.
- úgy érted, hogy MI mozogtunk?
- Valahogy úgy.
A lány a homlokára tapasztotta a kezét. - Én nem is láttam...nem is
éreztem. Én...
- Olyan, mint amikor az ember a felhöket nézi - mondta Derec. - Ha
folyamatosan figyeled öket, akkor ugyanolyannak látszanak, de ha egy
pillanatra elfordítod a fejed, és aztán nézel vissza, akkor egészen meg-
változnak. Majdnem olyan, mint valami evolúciós növekedés...
- Egy épületnél?
- Ha még sokáig állnak ott kint, valószínuleg vizesek lesznek - szólt
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
17/202
egy hang a hátuk mögül. Hátrafordultak. Euler izzó szemeit látták a
sötétben.
- Már így is eláztunk - indult befelé Katherine, és elnézett Euler mellett
az asztalra, ahová az ételüket tették. - ó, megjött az utolsó vacsora az
elkárhozottaknak.
- Errefelé különösen hidegek az esök - közölte a robot, és figyelte,
ahogy Katherine elhúz mellette és az étkezöbe rohan - talán már kel-
lemetlenül huvös az emberi testhömérsékletnek.
Villám dördült hangosan valahol messze, és vakító fény csapott a pira-
mis tetejébe. Derec elfordult a látványtól és befelé indult. Euler ellépett
az útjából.
Az asztalhoz ment, és leült Katherine-nel szemben, aki már javában
halmozta az ételt egy nagy arany tálból a tányérjára, ami szintén
aranyszínu volt. Az ennivaló homogén, paszta-állagú valami volt, színét
tekintve valahol a kék és a szürke között. Vízzel teli arany poharak
álltak a tányérok mellett.
- Ezek az evöeszközök aranyból vannak? - veregette meg Derec dal-
lamosan kanalával a tányér szélét.
- Igen - közölte Rydberg. - Viszonylag haszontalan, puha fém, amely a
bányászati muveletek mellékterméke. Jó áramvezetö tulajdonsága
mellett az egyik legföbb elönye az, hogy nem feketedik, tehát ideális
emberi evöeszköznek. Ezeket a dolgokat David érkezéséhez készítet-
tük.
Derec látta, hogy a merökanál kiesik Ketherine kezéböl, és hangosan
csörömpölve a tányérjára esik. Egy röpke pillanatra el is sápadt.
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
18/202
- Azt mondtad, hogy nekem is ez a nevem - mondta Derec, aki egy
kissé kényelmetlennek találta az egybeesést.
A lány kifejezéstelenül ránézett, aztán vállat vont. Ismét a régi volt. - Ez
a név meglehetösen gyakori az urász-világokon - jegyezte meg, és
újfent a tányérjának szentelte minden figyelmét.
Felvette a kanalát, és folytatta megkezdett ténykedését. Derec fölnézett
a mellette várakozó robotokra, meg a kis I:5-ös szervorobotra, ami
türelmesen várta az ajtónál, hogy leszedhesse az asztalt.
- Nem ülnének le hozzánk, amíg eszünk? - kérdezte Derec. Katherine
bokán rúgta az asztal alatt.
- Örömmel - felelte Euler a habozás leghalványabb jele nélkül, mire a
robotok várakozóan leültek az asztalhoz, a maguk módján élvezve az
emberi társaságot.
Derec elvette a merökanalat, és hozzálátott, hogy szedjen magának. -
Jól gondolom, hogy David volt az a másik ember, aki idejött? - kérdez-
te.
- -gy van - mondta Rydberg.
- Akkor ö urhajóval érkezett? - faggatódzott Derec.
- Nem - közölte Euler. - Egy napon egyszeruen besétált a városba.
- Honnan?
- Nem tudom.
- ááááááá! - hörögte Katherine köpködve. A vizespohár után nyúlt, és
mohón beleivott. A robotok arrafelé fordították a fejüket, hogy mindent
lássanak, aztán összenéztek. - Most ennivalót adnak, vagy meg akar-
nak ölni? - kérdezte a lány.
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
19/202
- A programozásunk sosem engedné meg, hogy megöljük magukat -
közölte Rydberg. - Ez teljességgel lehetetlen lenne.
Derec kísérletképpen belemerítette kanalát a zabkása-szeru pempöbe,
és belekóstolt. Nem volt sem savanyú, sem édes, egyszeruen csak
valami IDEGEN íze volt, és enyhén zavaró, ugyancsak ismeretlen sza-
ga.
- Ez a vacak buzlik! - jegyezte meg Katherine fennhangon. A robotok
rápillantottak, aztán várakozóan Derec felé fordultak.
- Igaza van - felelte Derec. - Mi ez?
- Helyi növényi anyagok tökéletes, nem mérgezö keveréke, fehérjében
gazdag, és kiegyensúlyozott szénhidrát-tartalmú - magyarázta
Rydberg. - Jót tesz maguknak.
- A másik ember is ezt ette? - kérdezte Derec.
- Méghozzá elég jóízuen - felelte Euler.
- Nem csoda, hogy meghalt - morogta Katherine. - Ez egyszeruen
ehetetlen. Keressenek valami mást, aminek jobb íze van.
Derec megevett még egy falatot, de ezúttal befogta az orrát. A szag
leválasztása segített valamit, de nem eleget. A ragacsnak határozottan
kellemetlen mellékíze maradt. Hogy ehette meg ezt az a másik fickó
egyetlen zokszó nélkül? Egyre újabb rejtélyek.
- Mennyi idöbe telik, amíg kerítenek valami mást? - érdeklödött Derec.
- Talán holnapra? - javasolta Rydberg. - Pedig olyan büszkék voltak rá
az élelmiszerellátóban. Nehéz lesz olyasmit találni, aminek ugyanek-
kora a tápértéke.
- Felejtse el a tápértéket - mondta Derec. - Tanulmányozzák az emberi
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
20/202
ételeket, és nézzék meg, hogyan lehet a maguk technikájával ponto-
san leutánozni öket - Katherine-re nézett. - Azért meg kéne próbálnunk
leküzdeni valamennyit belöle, hogy megmaradjon az erönk.
A lány komoran bólintott. - Eddig már én is eljutottam - közölte, és
Rydbergre nézett. - Hozzanak sok vizet.
A robot sietet engedelmeskedni. Egy aranykancsót emelt le a felszolgá-
ló kocsiról, és újratöltötte a poharat.
- Mikor halt meg ez a David? - kérdezte Derec, aztán befogott orral
legyurt egy újabb falatot.
- Hét nappal ezelött - mondta Rydberg, aki már visszaült és gondosan
úgy helyezte el a kancsót, hogy mindketten egyformán jól elérhessék.
- Nos, akkor ez kizár minket a gyanusítottak köréböl - örvendezett
Derec. - Mi csak tegnap este érkeztünk.
- Meg kell bocsátania - szólt Rydberg udvariasan - de Katherine már
kimutatta az iránti hajlamát, hogy ne az igazat mondja...
- Ez meg mit jelentsen? - dühöngött Katherine.
- Nem sértésnek szántam - mondta Rydberg. - Egyszeruen arról van
szó, hogy a délutáni beszélgetések nyomán kérdéses a
szavahihetösége. Pillanatnyilag nem tudjuk, hogy megbízhatunk-e
abban, amit bármelyikük mond.
- Még azt sem tudjuk, mi ez a hely itt - szólt Derec.
- Akkor hogy jöttek ide? - kérdezte Euler, és elfordította a fejét, hogy
közvetlenül Derecre nézhessen.
- Én... - kezdte Derec, de aztán visszafogta magát. Nem akarta kiko-
tyogni, hogy tud a Kulcsról. Ez volt az egyetlen fegyverük, az egyetlen
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
21/202
lehetséges megmentöjük: nem rukkolhatott ki vele már a játék elején.
- Nem tudom.
Rydberg hosszú másodpercekig meredt rá, mielött megszólalt: - Ha
hiszek magának, akkor ez azt jelenti, hogy vagy az éterböl materializá-
lódott, vagy a tudta és beleegyezése nélkül hozták ide.
Derec válaszképpen kiragadta a társalgás irányítását a robot kezéböl. -
Maguk mondták, hogy az a David is mintha a semmiböl került volna
elö. öt sosem kérdezgették arról, honnan jön?
- De igen - felelte egyszeruen Euler.
- És mégsem tudnak semmit a hátteréröl - mondta Derec. Igyekezett
elterelni a figyelmét az ételröl azzal, hogy a nyomozásra koncentrált.
Vele szemben Katherine benyelte az összes ételt, és nagy kortyokban
itta rá a vizet. - Milyen volt a ruhája?
- Mezítelen volt - közölte Euler. - És úgy is maradt.
A két ember összenézett. A ruhátlanság megszokott és általános
dolog volt az urászvilágokon, az itteni idöjárás mellett viszont aligha volt
megfelelö viselet. - Mikor nézhetjük meg a testet? - érdeklödött Derec.
- Az nem lehetséges - mondta Euler.
- Miért?
- Azt nem mondhatom meg.
- Nem tudja vagy nem akarja megmondani? - böszült fel Derec.
- Nem tudom és nem is akarom - válaszolta Euler.
- Akkor hogyan várja el tölünk, hogy kiderítsük a halál okát? - kérdezte
Katherine.
- Ha egyikük vagy mindkettöjük a gyilkos - mondta Euler - akkor már
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
22/202
most is tudják a halál okát.
- Szóval már eldöntötte, hogy bunösök vagyunk - mutatott rá Derec. -
Ez nem igazságos.
- Más lehetöség nincsen - közölte Rydberg.
- Ha a lehetséges tartományt már kimerítették - felelte Derec - akkor itt
az ideje, hogy számbavegyék a lehetetlent is. ártatlanok vagyunk, és
nem fogják tudni bebizonyítani az ellenkezöjét. Tehát a halál oka va-
lami más.
- Az emberek képesek ölni - jegyezte meg Euler hangos villám-
dördülés közepette. - Az emberek képesek hazudni. Maguk az egyet-
len emberek itt, és gyilkosság történt.
- Mi a semmiböl jöttünk - dobta vissza a labdát Derec. - És David is.
Mások is jöhettek a semmiböl, akiket még nem találtatok meg. És ha
mi követtük volna el a gyilkosságot, gondolod, hogy itt maradtunk volna
utána, hogy elkaphassatok?
A robotok megint összenéztek. - Ön olyan logikai kérdést vetett föl,
amire választ kell adni - mondta Euler. - Beleegyezünk abba, hogy
önök nyomozzanak.
- De hogyan nyomozhatnánk, ha nem férhetünk hozzá mindenhez?
- Minden egyéb forrás a rendelkezésükre fog állni - szólt Rydberg,
aztán felállt. - Végeztek az evéssel?
- Most igen - felelte Derec. - De holnapra igazi ételt akarunk.
- Megtesszük, ami tölünk telik - állt fel Euler is. - Addig itt maradnak.
- Azt hittem, hogy kimehetek - mondta Derec.
- Esö közeledik. Túl veszélyes. A saját biztonságuk érdekében ma
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
23/202
estére itt maradnak. Már tudjuk, hogy nem lehetünk biztosak a szavai-
tok igazságában, ezért itt hagyunk egy robotot, hogy biztosak lehes-
sünk abban: nem mentek el.
- Nem tudhatjátok biztosan, hogy valami rosszat tettünk. Nem bánhat-
tok velünk úgy, mint a rabokkal - tiltakozott Katherine.
- Nem is bánunk - mondta Rydberg, és ajtó felé indult. A szervorobot az
asztalhoz zümmögött, és fémkarjaival berakodta magába a tányérokat
és evöeszközöket.
- Sok dolog van, amiröl beszélnünk kell veletek - mondta Derec.
- Majd holnap - felelte Euler. - Meghatározott idöben kihallgatást fogunk
tartani, ahol majd több témát megbeszélünk. Addig nem tudjuk beil-
leszteni a napirendünkbe. Jelenleg meglehetösen elfoglaltak vagyunk. -
A robot megfordult, és kifelé indult.
- Elöször kérdeznék még néhány dolgot - ugrott Derec az ajtó és a
robotok közé. - Azt mondjátok, hogy nem vagyunk foglyok, mégis
bezártok minket. Meddig kell itt maradnunk?
- Amíg így biztonságos - felelte Rydberg.
- És ha aztán kiengedtek - erösködött Derec - honnan tudjátok, hogy
nem próbálunk megszökni?
- Szoros megfigyelés alatt fogjuk önöket tartani - válaszolta Rydberg.
Ezzel a robot határozottan, de szelíden félretolta Derecet, és az ajtóhoz
lépett, nyomában a sietös szervóval. Derec megpróbált velük együtt
kimenni, de egy szögletes robot elállta az útját. A gép testét összevisz-
sza színes csíkok borították, amitöl olyan volt, mint egy festöpaletta.
- állj félre - parancsolta Derec a gépnek.
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
24/202
- Önnek most veszélyes ott kint. Nekem az a feladatom, hogy itt bent
tartsam önt a biztonságban, és ne beszélgessek önnel, nehogy becsap-
jon.
- Én? - hüledezett Derec. - Becsaplak téged?
A robot megnyomta az ajtózáró gombot, mire a panel a helyére csusz-
szant. Derec odafordult Katherine-hez. - Ehhez mit szólsz?
A lány leült a szófára, és nyújtózkodni kezdett. Kimerültnek tunt. -
Fogva tart minket egy falka robot, akiknek senki sem parancsol -
sóhajtott. - A halott ember pedig nyilván exhibicionista volt, aki ráadásul
úgy látszik, mindent megevett. Azt akarják, hogy bizonyítsuk be az
ártatlanságunkat, de közben nem hajlandók megmutatni a holttestet -
Hirtelen összeszukülö szemmel felpattant. - Derec, ki kell jutnunk
innen.
- Nem fognak semmit tenni, amíg nincs bizonyíték a bunösségünkre -
felelte Derec. - Az ö természetük nem ilyen. Itt maradunk, amíg nem
tisztázódnak a dolgok. Akkor aztán boldogan útnak eresztenek min-
ket. Amellett kezd kíváncsivá tenni ez a hely. Hogyan muködik... és
miért muködik?
A lány lefeküdt és a plafont bámulta. - Én nem vagyok olyan biztos
benne, hogy eleresztenek minket - mondta távoli hangon. - Azt hiszem,
valami komplett örületbe keveredtünk. Egy emberek nélküli robot bármi-
lyen fura elhajlásra képes lehet.
- De nem egy... mit is mondtál... komplett örült elhajlás - morfondíro-
zott Derec. - Nem lehetnek örültek: az örületben nincsen logika. Külön-
ben miért gondolod, hogy valamibe belekeveredtünk? Egyszeruen
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
25/202
idekerültünk, valamilyen okból, ami még nem világos elöttünk. Talán az
idö majd segít, hogy rájöjjünk.
- Majd te kitalálod - mondta a lány. - Én fáradt vagyok.
- De én nem - Derec kiment az erkélyre. A metszö szél az arcába
vágott. Az ijesztö tuzijáték még tartott. - Kimegyek ma este, és körül-
szimatolok egy kicsit.
A lány fölkelt és odament hozzá. - Azt mondták, hogy veszélyes -
szólt halkan, és a fiú karjára tette a kezét. - Holnap menj.
- Az ö figyelö tekintetük alatt? - rázta meg a fejét Derec. - Egyedül kell
mennünk, és ennek most van itt az ideje. Egy kis esö nem fog megár-
tani.
- Maradj - kérte a lány. - Félek.
- Méghogy te félsz! - nevetett Derec.
A lány elhúzta a kezét. - Rendben - mondta. - Menj csak ki és ölesd
meg magad. Különben is elegem van már belöle, hogy folyton vigyáz-
zak rád.
- De mérges vagy.
- Te meg hülye - A lány elfordult és kitekintett a lenyugözö városra.
Most ébredt rá, hogy ezt a szépséget egyedül ök tudják értékelni. És
ebben volt valami kimondhatatlanul szomorú. - Hogyan játszod ki az
ajtónállót?
- Megfogadjuk a tippjét, és becsapjuk - jelentette ki Derec.
- Becsapjuk?
- Segítesz?
A lány megfordult és visszament a lakásba. - Bármit megteszek, hogy
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
26/202
megszabaduljak töled - szólt hátra a válla fölött.
Derec terve elég egyszeru volt, de csak egyszer kísérelhette meg a
végrehajtását. A robotok hamar kiismerték az emberi természet
kettösségét, és ezzel a tudással vértezték fel magukat a védekezés-
hez. De egy alkalommal sikerülhet.
A kanapé mögé kuporodott, és összegömbölyödve várt. Amikor már
nem látszott az ajtó felöl, Kate mély lélegzetet vett, és megpróbálta
kinyitni - zárva volt.
Vállat vont Derec felé, aztán rémült sikoltozásba kezdett. Egy pillanat
alatt kinyílt az ajtó, és az örrobot állt a bejáratban.
- Mi a baj?
- Derec! - visította a lány, és kifelé mutatott. - Kiesett az erkélyröl!
A robot habozás nélkül begurult a szobába, hogy leellenörizze a törté-
net hitelességét. Az erkélyre sietett, és kihajolt a korlát fölött, hogy
szemügyre vegye az éjszakát.
Derec felugrott a kanapé mögül, hangtalanul az ajtónál termett, és
kirohant a lifthez, ami egyenesen levitte a földszintre. Megtette elsö
valamire való lépését a Robotváros rejtélyének megfejtése felé. Szabad
volt, de hogy ez mit is jelent, azt csak homályosan sejtette.
2. fejezet
A zsilip
Derec kilépett a széles utcára, és átvágott rajta a fél háztömbnyire esö
épületek árnyékába. Ott megállt, és néhány percre visszafordult, hogy
szemügyre vegye a környéket, ahonnan eljött. Igyekezett jól az eszébe
vésni a tornyuk körüli épületek helyzetét és alakját. Ha a megérzései
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
27/202
nem csalnak, és a város valóban kifelé fejlödik, akkor elég nehezen fog
visszatalálni, ha ugyan visszatalál egyáltalán. Mégsem aggódott túlsá-
gosan miatta. Teljesen biztonságban érezte magát ebben a robotvilág-
ban, és úgy gondolta, ha eltéved, akkor egyszeruen feladja magát az
elsö rokonszenvesnek látszó robotnak, és az majd visszahozza.
Miután ezt tisztázta magában, teljesen annak szentelhette a figyelmét,
hogy felfedezze ezt az új világot, ahová a kiszámíthatatlan sors vetette.
Jelenlegi, eredendöen ártatlan és tudatos állapotában Derec nem tudta
nem a sors kezét látni bolyongásaiban. Mintha emlékezetkiesése
valamiféle érzelmi és szellemi tisztítótuz lett volna, amely csak
elökészítése egy hosszú útnak, ahol Robotváros csupán egy állomás.
Mivel ez volt az egyetlen érzés, vagy szükséglet, amivel számolnia
kellett, lelkesen és kedvvel indult el, összeszedve minden humorát.
Katherine sosem fogja megérteni az érzéseit ebben az ügyben, de
Katherine-nek van egy élete, amihez visszanyúlhat, és vannak emlékei,
amik összetartják. Derec számára azonban ez jelentette az egész
világot, és annyit akart megtudni róla, amennyit csak lehetett.
A város úgy nyújtózott körülötte, mint valami roppant óramu. A hegyes
tornyoktól zömök raktárakig váltakozó épületek alakja mind tökéletes
és soklapú volt, mint a növekedö kristályoké. A formák szemmel látha-
tólag legalább annyira szolgáltak valami pragmatikus szükségszeru-
séget, mint esztétikai örömet. Ez a megfigyelés egy elmélet magját
vetette el Derec agyában, amelyet részletesen is ki akart dolgozni,
amint lesz ideje elmélkedni. Mert légüres térben semmi sem létezik. A
robotokat nem egyenként motiválják logikátlan érzelmek. Okuk kell,
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
28/202
hogy legyen a cselekedeteikre, és amennyire Derec látta, a tetteiket
valami abszolút dolog irányítja, annak ellenére, hogy Rydberg állítása
szerint autonómok.
A jéghideg szél úgy hasított bele, mint kés a vízbe. Az ég rengett és
háborgott, Derec mégis valami állandó, lázas tevékenységet érzékelt
maga körül, amely fenntartotta a Robotváros mechanizmusának belsö
ritmusát és célját. Robotok százai jártak az utcán körülötte, mindegyik
valami céllal mozgott. Rá sem hederítettek Derecre.
Az utcák tiszták voltak, még az unalmas-sima házfalakra festö robotok
is közel tartották a festékszórót a célponthoz a heves szélben - ami
valószínu magyarázattal szolgált az ajtónálló robotot tarkító festékcsí-
kokra. átalakított bányászjármuvek húztak el mellette elromlott gépek-
kel és hulladékfémmel megrakva. Elülsö fényszóróik úgy világoltak az
úton, mint roppant gépi szentjánosbogarak. Alig húzódott be az ár-
nyékba, amikor egy egész csapatnyi munkásrobot haladt el elötte egy
számára ismeretlen felügyelörobottal valami nyitott gépszállítóban. Rá
sem pillantottak, úgy tuntek el egy távoli sarok mögött. Derec arra
gondolt, hogy a nyomukba szegödik, de aztán úgy döntött, hogy
elöször inkább a lassú felderítést választja. Rá akart érezni erre a világ-
ra.
A kérdések szinte végtelen folyamban sorjáztak az agyában, a vála-
szok pedig csak egyre újabb kérdéseket hoztak magukkal. Ki alapítot-
ta a Robotvárost, és a robotok miért nem ismerik saját eredetüket?
Miért ezen a helyen, éppen ezen a bolygón? Miért építettek emberi
léptéku várost egy nem emberi világra? Euler azt mondta, hogy Robot-
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
29/202
város tökéletes az emberek számára - de miért? Derec számára a
gyilkosság csak apró kellemetlenség volt, de komoly
szövödményekkel. öt igazából a város érdekelte, a város mögötti moz-
gatórugók.
A vacak étel további kérdéseket vetett föl. Az urászrobotokat az emberi
gazdák gépi segítötársául tervezték. Az urászrobotok TUDTáK, hogyan
reagálnak az emberek az ételre. Az itteni robotok csak alapvetö ember-
ismerettel és a Robotika Három Törvényének ismeretével rendelkeztek,
mint alappal, de fogalmuk sem volt az emberek specifikus, kondícionált
reakcióiról. Szinte úgy tunt, mintha tervezésük az egyenlöségen alaku-
ló emberi kapcsolatok felé irányította volna öket, nem pedig az úr-
szolga típusú hierarchia felé. Mintha tisztában lennének kapcsolatuk
természetével az EMBER nevu állattal. Szédítö feltételezés volt ez, amit
majd szintén tovább kell gondolnia.
Végül ott van a halott ember. ö hol illik bele a képbe...és miért? Derec
sima laphoz hasonlító agya szivacsként szívott magába mindent, amit
maga körül tapasztalt. Érzékelését nem zavarták meg elmúlt gondola-
tok és érzések. Részletekbe menö figyelmét semmi sem kerülte el,
föleg Katherine reakciója akkor, amikor Euler kimondta azt a nevet -
David.
Mit jelenthetett ez? Szó szerint csak belebotlott Katherine-be, a lány
mégis a rejtély nélkülözhetetlen darabjának tunt. Mi lehet a szerepe?
Megint úgy látszott, hogy a sors a rendezö - helyet mindennek, és
mindent a helyére. úgy érezte magát, mint egy kirakósjátékot
rendezgetö vak, aki tapogatózva, a látás segítsége nélkül keresi az
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
30/202
összeillö darabokat. Nem tehetett róla, de kedvelte a lányt, és erös testi
vonzalmat érzett iránta, amit nem is bánt, de ezzel együtt nem tudott
szabadulni az érzéstöl, hogy a lány nyakig benne van az ö igazi sze-
mélyazonosságát és céljait elrejtö muveletben. És megint az örök
kérdés - miért?
Folytatta útját az utcán. Bár az épületek csodálatosak voltak, nehezen
lehetett volna leírni öket. Semmiféle jelzés nem volt rajtuk. A raktárakat
felismerte, mert alkatrészeket hoztak-vittek belölük, a többi építmény
céljára azonban semmiböl nem lehetett következtetni. Ha találna egy
adminisztrációs épületet, akkor megpróbálhatna rákapcsolódni egy
terminálra, és föltehetné a kérdéseit. Az a piramis, ahol ö és Katherine
materializálódtak, és amit a robotok Kompassz Toronynak neveztek,
mozdulatlannak látszott. Bár úgy tunt, hogy minden más e köré van
szervezve, még nem akart visszamenni oda.
Az utcán járó robotok észre sem vették, amikor elhaladt mellettük. Volt
bennük valami sietség, aminek az okát Derec nem tudhatta. Megállított
egy házirobotot, ami éppen olyan volt, mint az ö ajtónállójuk, azzal a
különbséggel, hogy ennek nagy lapátok voltak a kezei helyett.
- Tudsz beszélni? - kérdezte töle Derec.
- Igen, teljesen bizonyosan - felelte a robot.
- Az adminisztrációs épületet keresem.
- Én nem tudok arról, hogy itt lenne ilyen.
- Hol találom a legközelebbi számítógép-terminált?
- Sajnálom, de nem mondhatom meg.
Derec felsóhajtott. Megint az önmagába visszatérö kör. - Miért nem?
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
31/202
- Ha ezt megmondanám, akkor mindent tudna.
- Miröl tudnék mindent?
- Arról a dologról, amiröl nem beszélhetek. Ha akarja, maradjon itt, én
pedig keresek egy felügyelöt, és idehívom magához.
- Nem, köszönöm - hárította el Derec, mire a robot megfordult, hogy
továbbmenjen. - Hé, mi ez a nagy sietség?
- Az esö - mondta a robot, és az ég felé mutatott. - Jön az esö. Jobban
tenné, ha fedél alá húzódna - Ezzel a robot megfordult és elsietett.
Dobozforma teste ide-oda dülöngélt, amint tovagurult.
- Mi van azzal az esövel? - kiáltotta Derec, de szavait elsodorta egy
hirtelen támadt széllökés.
Egy pillanatig a robot távozó alakja után nézett, aztán rádöbbent, hogy
az utca, amin jár, máshogyan néz ki, mint egy pillanattal elöbb. Az
egész háztömb, utcástól, mindenestül helyet változtatott, és egy ka-
nyart alakított ki a valamikor egyenes út helyén. Az a magas, katedrá-
lis-szeru épület, amit vonatkoztatási pontnak választott, most teljesen
eltunt. Tíz perc leforgása alatt tökéletesen eltévedt.
Eltökélten nyomult tovább az egyre hidegebb szélben. Ha ez a világ
olyannyira tökéletes az emberknek, akkor miért ilyen rossz az idö?
Egy jellegtelen sarokhoz érkezett, és azon az utcán találta magát,
amin egyszer már járt, a parádé alatt. Különösen széles volt, és egy
nagy vízvezeték osztotta ketté.
A vízelvezetö széléhez lépett, és a sötét, zuhogó vízbe nézett, ami
majdnem negyedmagasságig megtöltötte a csatornát. Honnan jön ez a
víz? És hová folyik? A víz miatt építették ide Robotvárost, vagy a víz az
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
32/202
építés valamilyen következménye?
De a víz csak rohant, sötéten és kifürkészhetetlenül, mint Derec múltjá-
nak és talán jövöjének is szinte jelképeként. A víz titkát ki tudja derí-
teni. Visszamehet a forrásához, és követheti célja felé. Kiismerheti. A
gondolat felvidította, hisz ugyanezt az életével is megteheti. Ha elfogad-
ja azt, hogy a sors, és nem a véletlen hozta erre a lehetetlen helyre,
akkor ennek a sorsnak a forrását is megtalálhatja a városban.
Ha jól követi, akkor felderítheti a város eredetét, és ezáltal a saját erede-
teit is. Mindez teljesen logikusnak tunt, mert nem szabadulhatott a
gondolattól, hogy ö és a Robotváros eltéphetetlenül kapcsolódnak egy-
máshoz, fizikailag, érzelmileg, söt, talán metafizikusan is.
Ha kutatómunkája kudarcot vall, legalább akkor is elfoglalja valamivel
önmagát, üres elméjét. A vízzel kezdi - végigköveti a forrástól a torko-
latig, fölfedi a miértjét. A robotokkal folytatja, megnézi, hogy mit tudnak,
mit nem tudnak, mit hajlandók elmondani neki, és mit tud kiszedni
belölük akaratuk ellenére. Aztán ott van Katherine. úgy kell kezelnie öt,
mint egy barátságos ellenfelet, és minden szegényes rendelkezésre
álló fortélyával arra kell törekednie, hogy kiderítse a lány helyét az
egészben.
A víz megcsobbant, mintha követ dobtak volna bele. Derec körülnézett,
de a halványan derengö épületeken és a titokzatos céljuk felé sietö
robotokon kívül semmit sem látott.
újabb csobbanás hallatszott egy kicsit lejjebb a vezeték mentén, aztán
még egy, közel az elöbbi helyhez. Éppen arrafelé fordult, amikor jéghi-
deg vízcsepp loccsant szét a vállán.
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
33/202
Igazából nem is a csepp volt rá a megfelelö szó. Inkább úgy érezte,
mintha egy pohár vízzel öntötték volna nyakon. Gallérja csurom vizes
lett, a válla fázott. újabb víz toccsant mögötte az úttestre, még az elsö
cseppnél is nagyobb. Nedves kör maradt utána a földön.
Derecnek alig egy másodperce volt arra, hogy felmérje, mi történik.
Alighogy elkezdte kapisgálni, mit jelent egy igazi nagy vihar, amikor
elszabadult az özönvíz.
A zápor szinte elsöprö erövel zúdult Derecre, homályos függönye egy
szempillantás alatt elzárta elöle a kilátást. Fázott, reszketett: az esö
könyörtelenül ostorozta, moraja süketen visszhangzott Derec fülében.
A karjával védte fejét, de a fagyos zuhatag elzsibbasztotta vállát, hátát.
A lehetö leggyorsabban fedél alá kellett volna kerülnie, de máris elvesz-
tette tájékozódó képességét az átlátszatlan vízfüggöny mögött.
Próbaképpen lépett egyet arra, amerre a házakat sejtette. Ha rossz felé
indul, beleesik a vízcsatornába, és elvész a rohanó áradatban.
Lassan tapogatta ki az utat az épületek, a biztonság felé. úgy érezte,
hogy ennyi idö alatt már rég oda kellett volna érnie - nem lehettek
messzebb tíz méternél - mégsem volt még ott. Talán rossz irányba
indult, és az úttest közepe felé tart?
Egyre nehezebben tudta tartani az egyensúlyát. A víz már a bokájáig
ért az utcán, és nagy erövel nyomult vele szemben. Elvesztette lába alól
a talajt és térdre esett, de sikerült újra talpra állnia. Ruhái már teljesen
lucskosak voltak, és jégcsapként lógtak rajta. Minden egyes lépés
roppant eröfeszítésbe került.
" A tökéletes világ ", morogta magában, és szorult helyzete ellenére
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
34/202
halványan elmosolyodott.
Éppen el akart térni eddigi útirányától, hogy találomra másfele induljon,
amikor egy épület szilárd tömege kezdett kirajzolódni a szeme elött.
Néhány utolsó fáradságos lépés után hirtelen kint volt az esöböl, valami
tetö alatt, ami az épület homlokzatából nyúlt ki.
Egyik kezével letörölte a vizet az arcáról, aztán reszketve maga köré
fonta a karját a nedves hideg ellen, és számot vetett helyzetével. A tetö
csak egy méterre nyúlt elöre, oldalirányban pedig mindkét oldalán úgy
három méterre.
A tetön túl semmit sem látott. A zubogó víz átláthatatlannak bizonyult.
A ház homlokzata sem ígért semmi jót. Teljesen sima volt, egyetlen
ajtó vagy ablak nélkül. Mégis furcsamód, amikor megérintette, meleg-
nek érezte, a levegö hidegsége ellenére. Kicsiny világa tehát egy ötször
egy méteres téglalap volt. A földet borító víz a bokája után most már a
vádlijáig emelkedett, sodrása keményen feszült a lábának.
Percekig állt ott csattogó foggal, és átkozva a végzetet, ami ebbe a
pokolzugba hozta. Bénult búskomorsága csakhamar elkerülhetetlenül
haragba fordult.
- A fene egye meg! - kiáltotta, nem tudta, kinek, minek. - Miért éppen
én?
Tehetetlen dühvel fordult vissza a falhoz. Öklével mérgesen a falba
bokszolt - és a keze belesüppedt az anyagba!
- Aaaaahh!
Döbbenten felordított, és ösztönösen hátraszökkent.
A tetö pereméröl lecsorgó vízesést éppen az arcába kapta, és amikor
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
35/202
félre akart lépni elöle, az alsó folyam verte le a lábáról.
Alámerült, aztán lélegzetért küszködve bukkant fel újra, de felállni nem
bírt: magával ragadta az áradat. Visszasodorta az utcára. Mintha az
úttest maga is a vízcsatorna felé lejtett volna. Ebben a helyzetben szó
sem lehetett arról, hogy megkísérelje megvetni a lábát. A legfontosabb
e pillanatban az volt, hogy a fejét a víz felszíne fölött tartsa. Csak az
életben maradás számított.
Érezte, hogy átsodródik a vízvezetö pereme fölött, és belecsobban a
zubogó folyamba. Elmerült, de a víz fenekét nem érte el. Dermedten és
fulladozva bukkant fel újra, de a sebes áradat csak vitte, húzta, szívta
lefelé.
A vízfolyás végét akarta megnézni. Hát most hamarosan láthatja - ha
elég sokáig sikerül életben maradnia.
Katherine Euler mellett állt az erkélyre nyíló kijáratban, és kifelé bámult
az átlátszatlan vízfalra, és hirtelen úgy érezte, hogy Robotváros nem is
létezik, csak egy hiperaktív, túl sok kozmikus sugárzásnak kitett agy
képzelgése. Az esö végeláthatatlan folyamban zúdult lefelé. Ilyen esöt
még sohasem látott, de nem is hitte, hogy egyáltalán létezik. Meg is
rémült töle, olyannyira, hogy félelme majdnem elnyomta nyomorúságos
helyzetük feletti dühét. De csak majdnem.
- Miért ment ki? - kérdezte Euler.
- Már megmondtam - felelte a lány. Elfordult a hihetetlen zuhatag látvá-
nyától, és visszament a lakásba. - Meg akarta nézni a várost.
- De hát megmondtuk neki, hogy veszélyes.
Katherine leült az ágyra, és karját összefonta a melle elött. Töle aztán
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
36/202
nyugodtan elnyelheti akár egy fekete lyuk is Derecet, a robotjaival
együtt. - Vagy nem hitt neked, vagy nem törödött vele - közölte. - Miért
itt álldogálsz, és miért engem kérdezgetsz ahelyett, hogy kimennél
megkeresni?
Rydberg lépett be a hálószoba felöl, ahol nyilván alaposan körülnézett,
hátha Katherine hazudott. - Mindent megteszünk, ami lehetséges -
szólt. - Nagyra értékeljük az aggodalmát. A miénk is legalább akkora,
mint az öné.
- Én nem aggódom - mondta a lány nyersen. - Ennél kevésbé már nem
is törödhetnék vele.
A robotok összenéztek. - Hát ön nem aggódik egy emberi élet lehet-
séges elvesztéséért? - tette fel a kérdést Euler.
Katherine felpattant az ágyról. - úgy érted, lehet, hogy...?
- Meghalt? - segítette ki Rydberg. - Természetesen. Mi figyelmeztettük
önöket, hogy veszélyes.
Derec távozása óta immár vagy ötvenedszer, a lány odarohant az er-
kélyajtóhoz, és kibámult a tömör vízfalba. Derec már órák óta távol van,
régebben, mint ami normális lenne. Ha valami történt vele...
- Miért ment ki? - kérdezte mögüle Euler.
- Már megint! - jajdult fel a lány. - Mindig ugyanaz a kérdés! Miért
kérdezed folyton ezt?
- Mert nem értjük - ment oda hozzájuk Rydberg. - Tudniuk kell, hogy a
robotok nem hazudnak.
- Tudjuk - felelte a lány.
- Akkor miért kockáztatja az életét, amikor megmondtuk, hogy veszé-
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
37/202
lyes? - kérdezte Euler.
- Elöször is, talán más fogalmai vannak a veszélyröl, mint nektek -
kezdte a lány. - Ezentúl pedig jobban vágyott arra, hogy megismerje
ezt a ti örült városotokat, mint amennyire a veszélytöl félt.
- úgy érti - mondta Euler - hogy szándékosan teszi kockára az életét,
pusztán a kíváncsiság miatt?
- Valahogy úgy.
- Elképesztö.
- Hadd kérdezzek valamit - bökött a lány mutatóujjával Euler mell-
szenzoraira. - Ha annyira akarjátok, hogy itt emberek éljenek, akkor
miért olyan helyet választottatok, ahol ilyen veszélyes az idöjárás?
Rydberg mintha habozott volna, mintha valami belsö mérce szerint
mérlegelné az adandó választ. - Az itteni idöjárás nem természettöl
fogva ilyen - jelentette ki végül.
- Természettöl fogva - ismételte Katherine. Ezek a kulcsszavak. - Ez
azt jelenti, hogy valami hátrányosan befolyásolta az éghajlatot?
- Igen - felelte Euler.
- És mi volt az? - kérdezösködött tovább a lány.
- Azt nem mondhatjuk meg - szólt Rydberg. Odament az ágyhoz, és
benézett mögé.
- Mennyi ideig tart még? - kérdezte a lány.
- Valószínuleg egy órán belül vége lesz - közölte Euler. - Akkor majd
megkezdhetjük a mindenre kiterjedö kutatást Derec barát után.
Egy gondolat hasított hirtelen Katherine-be. Próbálta elnyomni
magában, de nem sikerült. - Az a másik ember... David is így halt
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
38/202
meg?
- Okozhatta ö az esöket - válaszolta Euler - de nem miattuk halt meg.
- Ezt nem értem.
- Késö van már az embereknek - mozdult Rydberg az ajtó felé. -
Aludnia kell, különben kárt szenved az egészsége.
Ezzel a két felügyelörobot hangtalanul kiment a folyosóra. Az ajtó
bezáródott mögöttük.
Katherine magára maradt, csak az ajtó elött állt az örködö robot. A lány
lefeküdt, és szorosan összegömbölyödött. - ó, David - sírta a ruhája
ujjába. - Miért kellett ennek így lennie?
3. fejezet
A kihatoló
Derec úgy sodródott a vízvezetöben, mint egy darab fa. Teste elmereve-
dett, nem volt többé ura sorsának és érzékeinek. Fülében a víz
zubogásával egész léte egyetlen pont köré csomósodott: a víz fölött
tartani a fejét. Semmi más nem számított: az élet a saját lényegére
redukálódott. Nem félt, hisz arra nem maradt ideje, és addigi élete sem
pereghetett le a szeme elött, mert nem volt mire emlékezzen. Csak a
víz létezett, meg a dermesztö hideg - és a Halál mindenhol jelenvaló
társasága.
Utazása tarthatott néhány percig, de egy örökkévalóságig is - már nem
számolta az idöt - de amikor érezte, hogy szabadon esik a levegöben,
agya rákattant az új valóságra, és kérdezösködni kezdett.
Zuhant a forró, nedves szélben. Egy csupasz fénypászma fogta be, de
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
39/202
mielött még igazából megörülhetett volna ennek, meleg vízbe csobbant.
Jó adag vizet nyelt sietösen behabzsolt lélegzetével együtt, és amikor a
felszínre pattant, mint egy parafadugó, köhögött és zihált. Szívverése
dübörögve visszhangzott a fülében. Kezdett pánikba esni, de aztán
eröszakkal megnyugtatta magát, amikor látta, hogy a víz nem folyik,
csak gyulik.
A vizet taposva hálatelt szívvel gondolt elözö létének életmentö
úszóleckéire. A hátár feküdt, úgy lebegett tovább. Apró áramlatok
rángatták erre-arra. Teste borzasztóan sajgott a vízvezetékben
elszenvedett megpróbáltatásoktól. Az utolsó cseppnyi energia is kiment
belöle.
A feje fölött valami mennyezet-féle volt, melyet apró fények tettek
homályosan láthatóvá. Vízesések moraja töltötte be az egész helyet, ö
pedig elfordította a fejét, hogy vethessen egy pillantást a környezetére.
Körülbelül százméternyire volt egy hatalmas, négyzet alakú medence
szélétöl, amely úgy ezer méteres lehetett. Egymástól szabályos
távolságban elhelyezett vörös fények szórták kísérteties fényüket
mindenüvé. A medence minden oldalának közepén volt egy vízbevezetö,
összesen négy, kiömlö vizük kihunyófélben lévö pulzárként ragyogott a
röt világításban. Ez a négy kivezetönyílás okozta a rettentö zajt, ami a
fejében dübörgött, visszhangozva csapongva a zárt térben.
Hol van? Valamiféle tárolóban, talán vízgyujtöben. Víztartalékokra
minden városnak szüksége van. Ez itt nyilván kapcsolódott egy
vízmutelephez, amely a nemlétezö emberi lakosság ellátását szolgálta.
Ez csak megerösítette Derecnek azt a korábbi feltételezését, hogy ezt
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
40/202
a várost nem kizárólag robotoknak szánták. Itt komoly
gyarmatosításról volt szó.
újabb felfedezés hasított belé. A tározó megmentette az életét. A
vízvezetékben sodródva már kezdtek mutatkozni rajta a kihulés jelei,
de a tároló meleg vize kiolvasztotta.
Miért meleg a víz? Kétségtelenül melegebb volt az emberi
testhömérsékletnél, talán tizenöt fokkal is, ezenkívül valószínutlenül
meleg fuvallatok süvítettek át a termen, hangosságban vetekedve a
kiömlö víz dübörgésével. Ami azt illeti, a simogató meleg és a pihenés
már el is tompította az érzékeit. Rádöbbent, hogy most áteshet a ló
másik oldalára, azaz túlmelegedhet a teste. Akár kihul, akár megfö, az
eredmény ugyanaz. Ki kell jutnia a vízböl, mielött végzetes túlterhelés
éri a szívét.
Még mindig háton lebegve enyhén tempózni kezdett a lábával,
miközben a kezével is paskolni kezdett. A tározó végében mintha robot
mozdult volna, de Derecnek nem volt annyi ereje, hogy olyan messzire
elússzon. Fogalma sem volt, merre kéne indulnia, ezért egyszeruen a
legközelebbi part felé vette útját. Haladása így is meglehetösen lassú
volt, mivel a beömlö vizek saját áramlatokat gerjesztettek.
Laza tempóban, de elszántan úszott, közben még arra is sort kerített,
hogy leltárba vegye a testét. Igencsak vad útja volt a vízvezetöben, de a
várható horzsolásokon kívül úgy látta, nincs komoly baja.
Ahogy a medence pereme felé közeledett, észrevette, hogy a
kifolyónyílásokból ömlö folyam jelentékenyen meglassúdott, amiböl arra
következtetett, hogy kint múlóban van a zivatar. Halvány fény kezdett
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
41/202
beszüremleni a fedett medence köré. Abból tudta, hogy kinappalodott.
Végre elérte a partfalat, amely ugyanabból az anyagból készült, mint a
város többi része. Szabályos távolságban fémlétrák vezettek a peremre.
Odaúszott a legközelebbihez, hogy kimásszon.
A víz alig három méterrel volt lejjebb, mint a medence teteje, és ez volt
Derec szerencséje, mert amikor mászni kezdett, érezte, hogy rosszul
van. Teste, amit a vízben oly könnyunek érzett, most mintha tonnányi
súlyú lett volna. Az átélt stressz, a sodródás viszontagságai és a
medence túlfutött vize nem maradtak hatás nélkül a testére. Lassan
vonszolta fel magát a létrán, aztán zihálva elterült a felsö peremen, és
úgy is maradt.
Csak egy percre hunyta le a szemét, de azonnal elszállt. Nem tudta,
mennyit aludt, de amikor felébredt, hirtelen tért magához. Hangos robaj
ostromolta a fülét. Gyorsan felült, körbefordult a tekintetével, és látta,
hogy egy nagy gépezet közeledik felé a medence szélén. A motor
dörgését erösítette fel a barlangszeru környezet.
A felállás is gondot okozott, hiszen még mindig gyengének érezte
magát. Mégis sikerült remegö lábaira állnia, és elindult a kivilágított
terület felé a medencén túl. Mindent látni akart, amíg még szabadlábon
és kíséret nélkül van. Ezután a robotok biztosan nem fogják ilyen
könnyen szem elöl téveszteni.
A fények felé haladtában nyitott üregek mellett ment el, amelyekben
vízelvezetö csövek voltak. A hatalmas vezetékek úgy kanyarogtak,
mint a csomóra kötött kötél, és mintha mozogtak, tekeregtek is volna,
akár valami kígyóverem - akár valami élölény. Ezeken korláttal ellátott
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
42/202
hidakon mehetett át, amelyek egyszeruen kinyúltak a verem széléböl a
közeledtére. A szeme elött nöttek, mint a kristályok.
A vermeket elhagyva zömök épületeket látott, amelyekröl feltételezte,
hogy bennük folyik a tényleges víztisztítás. Munkásrobotok jártak
fürgén ki-be az üzembe, leginkább gépezeteket hurcolva mindkét
irányba. Derec egy villanásnyira fontolóra vette, hogy bemenjen az egyik
ilyen épületbe, hogy muködö terminált keressen, de a továbbra is feléje
közeledö gép látványa arra késztette, hogy meggondolja magát.
- EMBER! - harsant fel egy hangszóró-hang. - MARADJON OTT, AHOL
VAN. NEM MEGENGEDETT A TOVáBBHALADáS.
A hang forrása felé fordult. Abból a robot-vezette jármuböl jött, amely
gyors iramban közeledett felé. Ideje mozdulni!
Elrohant az épületek mellett a hátrább izzó fény-falak felé.
- EMBER! - rikoltotta újra a hangszóró.
ólomlábakkal futott. Az egész fal fényben fürdött, és körbefogta az
egész tároló-területet. áttetszö volt, mint egy zuhanyozó-függöny, és
Derec észrevette: annyira vékony, hogy a kinti fény egyenesen átmegy
rajta. Megérintette, de szilárdnak bizonyult. Egy kicsit erösebben
megnyomta, erre besüppedt, éppúgy, mint az elözö esti fal.
Ekkor látta, hogy egy munkásrobot közelít a falhoz olyan húsz méterrel
arrébb, és egyszeruen átmegy rajta. Odarohant, miközben a robotos
jármu egyre jobban megközelítette. Amikor arra a helyre ért,
semmilyen kijáratot nem látott, de amikor felemelte a kezét, hogy
megnyomja, a fal megnyílt, ö pedig kilépett a nappali fénybe.
Ragyogó, nyugalmas reggel volt. Nyoma sem látszott az elözö esti
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
43/202
ítéletidönek. A nap még alacsonyan állt az égen, de Robotváros már
éber és tevékeny volt.
Éppen a település szívében találta magát, a tengelypontban, amely körül
a város kereke forgott. Látta a vízvezetéket is, ami úgy szelte át a
várost, mint egy roppant küllö, de látott más hasonló vízvezetöket is,
más küllöket, amelyek behálózták a város kerekét. Kezdett úgy
gondolni a küllök közti területekre, mint körszeletekre.
Robotok tömegei igyekeztek sietösen az utcákon, mindig valahová
tartva, mindig valami elöre meghatározott parancsnak
engedelmeskedve. Sokan közülük a vízmutelepre mentek.
Egy kissé eltávolodott attól a ponttól, ahol kibukkant, aztán
visszanézett a tározó felé, és döbbenten tapasztalta, hogy erdöt lát!
Aztán jött csak rá, hogy az erdöt a tározó fölé telepítették, így a terület
kettös célt szolgált. De miért éppen erdöt? Mert hogy a robotoknak ez
nem kell, az biztos.
A szeme sarkából észrevette, hogy a nagy, kerekes jármu, ami a
tárolónál követte, most kijön a falból. Visszanézett elöször a városra,
aztán az erdöre. Ebben a véletlenszeru összevisszaságban könnyen
egérutat nyerhet.
Kicselezve üldözöjét, visszaszaladt a roppant tározóépülethez, és már
indult volna, hogy felmásszon az egyik támgerendán, ami az erdö
szélét dúcolta alá. De alighogy odaért, és megérintette az ívelt oszlopot,
az mintha elolvadt volna, és a helyén egy enyhén emelkedö lépcsö
támadt.
Aggályok nélkül elindult felfelé, és bejutott az erdöbe. A talaj nedves és
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
44/202
süppedös volt. Amúgy is átázott cipöje most még sárosabb lett. A fák
kicsikék voltak, sokszor alacsonyabbak, mint a körülöttük burjánzó
aljnövényzet. Valami homályos köd ülte meg az egész erdöt és minél
beljebb ment, a köd annál surubbé vált.
Derec nem volt növényszakértö, de feltételezte, hogy a fák egytöl egyig
azoknak a fafajtáknak a távoli leszármazottai, amelyek valaha a Földön
nöttek. Az urászok, bár nem szívesen emlegették semmilyen
kapcsolatukat öseik bolygójával, mindig tettek róla, hogy a földi
növényeket és állatokat meghonosítsák azon a bolygón, amelyet
gyarmatosítottak. Derecnek fogalma sem volt, hogy mindezt honnan
tudja: elméje hirtelen villanásai megörjítették hézagosságukkal.
A ködben és suru aljnövényzetben gázolva bolyongott a fák közt.
Nyugtalanság töltötte el ebben a megzabolázatlan környezetben. És
tudta, hogy ezek az érzések egy urász gondolatai. Nem nagyon
tetszett neki az erdö: a város rendezettsége után vágyakozott. De egy
ember számára ennek is megvan a maga jelentösége. Szelídítetlen, de
körülhatárolt, és esztétikailag kellemes, anélkül, hogy irányíthatatlan
lenne. Ez a hely a szépérzéket szolgálta - az emberi szépérzéket.
A lába valami keménybe és szilárdba ütközött. Megbotlott, és
elvágódott a puha talajon, miközben tetötöl talpig összesározódott.
Megnézte a tárgyat, amiben lesett, és egy rövid, a földböl kiálló
csövéget talált. Valami ködszeruség ömlött ki a csöböl, ugyanaz a köd,
ami az egész környéket ellepte, és Derec kezdte látni, hogy itt egy
mesteri terv kelt életre.
Egy darabig állt ott, aztán összerezzent, amikor mozgó árnyat pillantott
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
45/202
meg a homályban, olyan öt méterrel távolabb. Az egyik robot volt az.
Hallgatózott, és hallotta, amint köröskörül zörögnek a bozótosban.
Lassan körülvették az egész terepet, elvágva Derec útját.
A fiú mély lélegzetet vett, aztán összegömbölyödve lefeküdt a földre, és
hallgatta a közeledö zajokat. Az erdö a víztározó fölött van, hogy alulról
lehessen táplálni a növényeket, közvetlenül a gyökereken keresztül. A
köd pedig valószínuleg széndioxid-pára, a fák fejlödésének
elösegítésére. Honnan jöhet az a széndioxid? Talán valami ipari
folyamat mellékterméke, ami megmagyarázná a meleget is a
tározóban. Kifinomult és civilizált elrendezés, ökológikus város. Vajon
mindez robotok muve?
Fémláb koppant alig egy karnyújtásnyira töle. Le kellett küzdenie
magában a késztetést, hogy fölálljon, és vegyen egy szippantásnyi
normális levegöt. A robot hamarosan továbbment.
Amikor hallotta, hogy a keresöosztag távolodik, talpraugrott és visszaro-
hant arra, amerröl jött. A robotok sokkal gyorsabbak és erösebbek nála,
tehát most nagyon meglepetésszeruen kell cselekednie.
Perceken belül elérte az erdöszélt, és odasietett, ahol feljött. Az oszlop
megint a helyén volt, a lépcsönek nyoma sem látszott. Lenézett az
erdö pereméröl: a talaj jó tíz méternyi mélységben volt, ugrásról tehát
szó sem lehetett.
- Ön, Derec! - szólt egy robothang a háta mögül. - Azonnal álljon meg!
állj!
Derec leült a peremre, és lógázni kezdte lábait az oszlop elött.
Csodálatos módon újra megjelentek a lépcsöfokok. Éppen akkor rohant
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
46/202
le, amikor a robotok kiértek az erdöböl, és utána kiáltoztak, hogy álljon
meg.
A vízmutelep forgatagának közepén észrevett egy nagy, lapos jármuvet,
ami törött számítógépekkel megrakodva várta az indulást. Az utolsó
lépcsöfokokat átugorva rontott a kocsi felé. A robotok már a lépcsö
alján jártak.
A teherjármu elindult, mielött odaért volna, de egy utolsó, kétségbeesett
vetödéssel elkapta, és felugrott a hátuljára. A törött számítógépek közül
egy apró, gömbölyu, fejnagyságú munkarobot sipított rá.
Katherine a mosdókagylónál állt, a csapból ömlö langyos vizet figyelte,
és azon tunödött, vajon hogyan oldható meg a vízvezeték-rendszer egy
olyan városban, ami állandóan mozog. Egy kis vizet paskolt az arcára,
aztán a mosdó feletti kis tükörbe pillantott. Szemei duzzadtak és
karikásak voltak a kialvatlanságtól, de az arca nyugodt maradt,
meglepöen nyugodt ahhoz a rettegéshez mérten, ami az egész hosszú
éjszaka alatt marcangolta.
Derec eltunt, talán meg is halt, ö pedig egyedül van egy örült világban.
David-Derec csak izgalmas kalandnak tekintette ezt a helyet, a lány
számára viszont maga volt a börtön. Bárkinek, aki egy urász-állomáson
reked, az kéne legyen az elsö dolga, hogy rádión keresztül értesíti a
kutatócsapatokat és a várakozó fogadókat. A robotok ezzel szemben
kelletlenül - pontosabban kitéröen - viselkedtek, ha a kommunikáció
kérdése került szóba. Ez minden másnál jobban megijesztette
Katherine-t.
- Jól aludt?
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
47/202
A hangra ijedten megugrott, és sarkonfordulva Rydberget pillantotta
meg az ajtóban. A robot hangszórójából halk statikus sercegés
hallatszott.
- Nem mondtam, hogy bejöhetsz! - tombolt dühében és
tehetetlenségében. - Kifelé, de rögtön!
A robot szó nélkül megfordult és kiment, Katherine pedig követte az
apró folyosóra.
- Mit akarsz? - kérdezte a robottól. - Van valami... hír Derecröl?
Rydberg hátat fordított neki. - Nem állt szándékomban megzavarni elvo-
nultságában - mondta a robot. - Kérem, bocsásson meg. Ennivalót hoz-
tam.
- Nem vagyok éhes.
Rydberg csak bámult rá rezzenetlenül.
- Van valami hír Derecröl? - kérdezte a lány újra, ezúttal kedvesebben.
- Igen - felelte a robot. - Három dekáddal ezelött látták, de elfutott,
amikor az egyik felügyelönk megszólította.
A lány hangosan összeütötte a tenyerét. - Szóval él?
- úgy tunik. De miért futott el? Ez a bunösség jele lenne?
- Ez annak a jele, hogy meg akarja nézni ezt a bolond bolygót, de nem
szereti, ha egy falkányi robot koslat utána - A lány a nappali felé indult. -
Hol az a kaja? Olyan éhes vagyok, hogy megenném még a... -
Észbekapott, elhallgatott, és a robotra nézett. - Éhes vagyok.
- De éppen most mondta, hogy...
- Felejtsd el, mit mondtam. Javítás! - De abbahagyta, mielött a robot ma-
gyarázni kezdte volna, hogy mire emlékszik. - úgy értem, ne is törödj
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
48/202
vele. Hol az ennivaló?
A robot bevezette a nappaliba, ahol ott volt az étel, ugyanazon az
asztalon, aminél elözö este ettek. De furcsamód a szoba most más
volt, alacsonyabb és szélesebb, mint tegnap. Az asztal is közelebb volt
a falhoz.
Gyorsan odament. Gyümölcsöt és fött zöldségféleségeket látott. Leült,
és próbaképpen megkóstolt egy kis zöldes gyümölcsdarabot. Nagyon
ízlett neki. Rydberg ott állt mellette, miközben ö mohón végigkóstolt
mindent, amit az asztalon talált. Mindent nagyon jónak talált. ö nem
ültette le a robotot is az asztalához, mint Derec. A gépek szolgák, és
úgy is kell bánni velük. Sosem tudta megérteni, Derec miért
ragaszkodik ahhoz, hogy ne olyan gépekként kezelje öket, mint
amilyenek valójában.
- Mikor létesítünk külsö rádiókapcsolatot? - kérdezte kezdeti vad
éhsége csillapultával.
- Késöbb mind összegyulünk, és megbeszéljük ezeket a kérdéseket.
- Perbe fognak minket - kérdezte a lány - annak a másik embernek a
meggyilkolásáért? Tudod, hogy jogunk van a tárgyaláshoz.
- Derec azt mondta nekünk, hogy megpróbálja megoldani ezt a rejtélyt
- mutatott rá Rydberg.
Katherine megállt az evésben, és felnézett rá. - És ha nem oldja meg?
Mi van, ha soha nem derítjük ki, mi történt valójában? Nincs hozzá
jogotok, hogy így itt tartsatok minket. Nem élhetünk tovább ebben a
bizonytalanságban.
- Ha nem találjuk meg az igazságot ebben az ügyben - mondta
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
49/202
Rydberg - akkor azt fogjuk feltételezni, hogy az eredeti feltevésünk a
helytálló.
- Nem hiszek neked - jelentette ki a lány. - Nincs jogotok bunösnek
nyilvánítani engem megfelelö bizonyíték hiányában. Én nem Derec
vagyok, én nem dédelgetek romantikus elképzeléseket egy robotok
irányította világról. Ha le akartok tartóztatni gyilkosságért, akkor elöbb
folytassátok le a pert és bizonyítsátok be a bunösségem. Ha per van,
akkor jogom van rá, hogy védekezzek. Ezért követelem: azonnal
engedjenek rádióközelbe, hogy megfelelö vádképviseletröl
gondoskodhassak saját magam számára. Hivatalos jogi képviselöt
akarok, méghozzá most azonnal!
- Ezt majd késöbb megbeszéljük, a mai nap folyamán - közölte a
robot. - Ha Derec barát már visszatért. Addig viszont kihul az ennivalója,
és nem lesz étvágygerjesztö.
- Már most sem az - vágott vissza Katherine, és eltolta magától a
tányért. Nem tetszett neki a dolgok ilyetén fordulata. úgy tunt, a rádió
egyre távolabb kerül töle, vele együtt pedig a szabadulás reménye is.
Rydberggel szembeni összes érve olyan törvényekre és szokásokra
alapult, amelyek az Auróra társadalmában voltak elfogadottak. De ha
egy robot-civilizációról van szó, úgyis minden törvény, minden
szabadságjog csak szócséplés.
Katherine számára egyszeru volt a végkövetkeztetés: itt a gépek az
urak, és bármit megtehetnek, amit csak akarnak.
Derec semmilyen összehasonlítási alappal nem rendelkezett
Robotváros méreteit illetöen, mégis elállt a lélegzete, amikor megérezte
-
8/17/2019 Isaac Asimov - A Humanika Törvényei
50/202
hatalmasságát.
Ahogy az alkatrész-szállító kocsi fürgén rótta az utcákat, a gömbölyu
kis munkarobot ide-oda pattogott a géproncsok között, és hangosan
sipítozott. Ezüstös testén hol itt, hol ott villant fel egy fény, aztán hunyt
ki megint, ahogy elvégezte automatikus (de mindenképpen szub-
robotikus) elözetes hibafeltáró vizsgálatát az elromlott gépeken. Végül
a kis jószág megpihent Derec ölében. Minden fénye eszeveszett
villogásba fogott, sipítása pedig magas nyivákolásba csapott át.
- Na, hova megyünk? - kérdezte Derec a kis robotot, és lustán megsimo-
gatta a gömb tetejét.
A gépecske zümmögött és forgolódott, de nem válaszolt. Aztán
nyivákolása hirtelen hangos, szirénaszeru vijjogásra váltott.
- Hagyd abba! - parancsolta Derec, és a teherkocsi eleje felé fordult,
hogy lássa, nem keltett-e túl nagy feltunést. Kétrét görnyedve a kis
jószágra hajolt, hogy valamelyest elfojtsa a hangját, de nem járt
sikerrel.
- Abba kell hagynod - mondta a paránynak. - Én nem tehetem meg,
hogy