1

A NYELVTŐL AZ IRODALOMIG

A stílusnyelvelméleti alapjaiBenczik Vilmos főiskolai tanár, ELTE TÓFK, 2008/2009-Es tanév

2

I. A nyelv és a valóság

3

I. 1. Ha a nyelv és a valóság között nem volna semmi

eltérés, stílus nem létezne.

4

I. 2. „A nyelv csak akkor tudna teljes mértékben a valósághoz tapadni, ha minden egyes tárgyra és

jelenségre lenne külön szava. Külön szó jelölne minden fűszálat, minden felhőt, de még az olyan, az ember által gyártott használati eszközöket is,

amelyekből milliószámra léteznek egymással teljesen egyező példányok, mint például székek

vagy reklámplakátok.”(Kibédi Varga Áron: Narráció és kommentár)

5

I. 3. Ha mindenre külön szavunk lenne, az nagyságrendekkel több szót eredményezne, mint

amennyinek a kezelésére az emberi emlékezet képes. Ráadásul ezek a szavak valójában nem is

bírnának az általunk megszokott értelemben vett jelentéssel, mivel a szavak jelentése csak elegendő számú ismételt használat nyomán rögzülhet. (A

„szegénység törvénye” — Polányi Mihály: Személyes tudás I., 140.)

6

I. 4. Ezért a nyelv (és a nyelvet használó ember)

kompromisszumot köt, amelynek során azonosnak tekinti azt, ami pedig csak

hasonló.

7

I. 5. Ez a folyamat nem formalizált, minden egyes verbalizációnál („szavakba öntésnél”) külön, egyedi

döntések sorát hozzuk. „... amikor egy formális szabályrendszert a tapasztalatra alkalmazunk, mindig

fennáll bizonyos meghatározatlanság, amelyet a megfigyelőnek fel kell oldania, közelebbről meg nem határozható kritériumok alapján. Hozzátehetjük [...]

ehhez, hogy a nyelv alkalmazása a dolgokra szintén nem formalizált, vagyis nem artikulált folyamat.

Következésképp a megnevezés mesterség, s a dolgokról való beszélés mindig feltételezi, hogy elismerjük saját jártasságunkat e mesterség gyakorlásában.” (Polányi

Mihály: Személyes tudás I. 144–145.)

8

I. 6. „[Ireneo Funes ] Nemcsak azt értette meg nehezen, hogy a kutya általános

megjelölés annyi eltérő, különböző méretű és különböző alakú egyedet foglal

magában; az is zavarta, hogy a három óra tizennégy perckor (oldalnézetből) látott

kutyának ugyanaz a neve, mint a negyed négykor (elölnézetből) látott kutyának.”

(Jorge Luis Borges: Funes, az emlékező)

9

I. 7. A nyelv eredendő inopiája (inopia = szószegénység).

A nyelv eredendő inopiáján való felülkerekedés mikéntje a stílus létének

egyik forrása. Aki a „megnevezés mesterségében” nagyobb jártasságot

mutat, arról mondjuk, hogy „jó stílusa van”, aki kisebbet, annak a stílusát

kevesebbre értékeljük.

10

I. 8. A szavak és szófűzési módok kiválasztását (az inopián való felülkerekedést) „közelebbről meg nem határozható kritériumok” (Polányi) alapján végezzük. A három fő mód mégis a következő:a) új szavak/jelek létrehozása (’machete’)b) szóképek használata (hasonlatok: ’nagy, mint egy ház’; metaforák: ’hajnalban gyöngyöznek a szőlővesszők’; metonímiák: ’a fél évfolyam megbukott’; szinesztéziák: ’borízű hang’, ’káprázik a fülem’)c) körülírások használata.

11

I. 9. Az inopia (szószegénység) mellett a stílus másik nyelvi forrása a copia

(szóbőség). Miközben a nyelvnek számos dologra nincs szava, egyes dolgokra több

szava is van:lány, nő, hölgy, csaj, némber, perszóna stb.mind ugyanazt jelenti: ’nőnemű emberi

lény’.A nyelvhasználónak választania kell a

rendelkezésre álló arzenálból, s e választás mikéntje a stílus másik forrása.

12

II. A grammatika és a stilisztika kapcsolata

13

II. 1. Míg a nyelvtan (és a szótár) a nyelvi rendszer korlátainak a

leltára, addig a stilisztika a megengedések és a választási

lehetőségek sohasem lezárt, mindig nyitott számbavétele.

(Pierre Guiraud)

14

II. 2. Klasszikus esetben a stilisztika ott kezdődik, ahol a grammatika végződik. A 20.

századi irodalomban azonban gyakori, hogy a grammatikai

hiba válik stílusténnyé.

15

II. 3. A leggyakoribb eset az, amikor műveletlen vagy

bárdolatlan szereplőt jellemez az író azzal, hogy nyelvtanilag

hibás szöveget ad a szájába. Ilyen a korábbi irodalomban is

előfordult.

16

II. 4. Újabb keletű jelenség az, amikor az író/költő maga szólal

meg nyelvtanilag hibás szöveggel:

„Harmadnapja nem eszek...”

„Margittay Edina még soha nem volt egymáséi.”

17

II. 5. Csak az a nyelvi hiba lehet stílustény, amelynek vannak szociolingvisztikai

alapjai!‘Harmadnapja nem eszef...’—

nem lenne stílustény!

18

III. A retorika és a stilisztika viszonya

19

III. 1. A retorika az ókori demokrácia terméke, mivel csak demokráciákban van

fontossága a hatásosan érvelő nyelvhasználatnak.

20

III. 2. A stilisztika a retorikán belül született meg: a retorika a

hatásos szövegképzésen túl a meggyőző előadásmód egyéb

eszközeivel is foglalkozik. Továbbá: a retorikának soha nem tárgya az írott szöveg.

21

III. 3. A nyelvhasználat során a nyelv „önjáróvá”, autonómmá válhat. Ez azt jelenti, hogy a

szavak mintegy önmaguk indukálják egymás

megszületését.

22

„Tegnap interperszonális verbális kommunikációt folytattam a

barátommal.”

23

„Tegnap interperszonális verbális kommunikációt folytattam a

barátommal.”

„Uraim! Midőn a szószékre lépek, hogy felhívjam Önöket,

mentsék meg a hazát, e percnek irtózatos nagyszerűsége

szorítva hat le keblemre.”

24

Az előzőek alapján a klasszikus stilisztika rendszere a kartéziánus nyelvszemlélet

talaján áll.A kartéziánus nyelvszemlélet feltételezi a

‘nyelv előtti’ gondolatok létét: ezekhez választ a nyelvhasználó nyelvi köntöst. E

szerint a felfogás szerint a gondolatok elsődlegesek, és a nyelv nélkül is

létezhetnek.

25

A kartéziánus nyelvszemlélet ellentettjeként jött létre a Sapir–Whorf-

elmélet (‘nyelvi relativizmus’), amely szerint a nyelv a gondolatoknak nem csupán hordozója, ‘köntöse’, hanem

létrehozója, megformálója is.Benjamin Whorf szerint a nyelv "is not

merely a reproducing instrument for voicing ideas but rather is itself the shaper of ideas. . . We dissect nature along lines

laid down by our native languages."

26

A posztmodern (posztstrukturalista) nyelvszemlélet és irodalomfelfogás tagadja

a nyelv referenciális jellegét: azt, hogy a szavak biztonsággal vonatkoztathatók a

valóság elemeire. Ily módon a mai nyelvszemlélet és irodalomfelfogás — szemben a klasszikus stilisztikával —

inkább a Sapir–Whorf-i nyelvi relativizmusba simul bele.

27

“A nyelv álruhába öltözteti a gondolatot. Mégpedig úgy, hogy az ember nem

következtethet az öltözet külső formájából a felöltöztetett gondolat formájára, mert az öltözet külső formája egyáltalán nem abból

a célból készült, hogy a test formájának megismerését lehetővé tegye.”

(Wittgenstein)

28

„A nyelv beszél. Az ember csak annyiban beszél, amennyiben

megfelel a nyelvnek” — mondja Heidegger.

29

“Die Sprache spricht. Das Sprechen spricht uns im

Gesprochenen.” (Heidegger)

30

„The Medium is the Message” — mondja Marshall McLuhan.

A Sapir–Whorf-elmélet, Heidegger mondása és

McLuhan állítása egybecseng.

31

Lényegében mindegyik fenti tézis a jelölő dominanciáját hirdeti a jelölt fölött; azt, hogy a nyelvi műalkotásoknak bizonyíthatóan csak szövegük van, tartalmuk nincs, illetve a tartalmuk biztonsággal nem ragadható meg; a szöveg generálhat -- egymástól különböző -- tartalmakat a befogadóiban. Ily módon a jelölő hozza létre a jelöltet – hol markánsabban, hol elmosódottabban.