HÁROM ÚJSZÖVETSÉGI PÉLDA AZ ANGYALOK MŰKÖDÉSÉRE Amíg az Ószövetségben Isten Szent Angyalai inkább a Legfelsőbb Atya vezetésének Üzenetét adták át az embernek, tehát Közvetítő, Követ szerepet töltöttek be, addig az Újszövetségben egy, már hozzánk, emberekhez közelebb álló szerepkörben ismerhetjük meg őket. A „fordulópontot” az angyali működésben Szűzanya Mária IGEN-je jelentette. Amikor a tiszta, fiatal lány „igent” mondott Isten Akaratára, és elfogadta, hogy az Üdvözítő Édesanyja legyen, felujjongott az egész Szent Angyali Világ, és azonnal készen állt az ember megsegítésére, hogy a Mennyei Atya Világmegváltó Terve megvalósulhasson. Az „újszövetségi kezdeteket” ebben az esetben megtapasztalhatjuk például Zakariásnál, Keresztelő Szent János édesapjánál, - aki Júda egyik városában, papként, a helybéli templom szolgálatában állt, - és aki az angyali közléssel szembeni hitetlensége miatt megnémult, míg az angyal által jövendölt gyermek születése meg nem történt, és az újszülött meg nem kapta az Isten Akarata szerinti „János” nevet. Mégsem ezt az estet választottam, hanem azt, amelyik Józsefet, a leendő Szűzanya jegyesét oly erősen próbára tette. Neki volt talán a legnehezebb helyzete, mert az „Akinek sokat adtam, attól sokat kérek számon!” – igazsága már abban az időben is létezett. Az egész Újszövetségi szentíráson erőteljesen vonul végig a HIT kérdése. Hiszünk-e Istennek, és az Ő Tanításának, vagy csak az anyagi világban visszaigazolható felé szól a hitünk? Szent József esetében, az Üdvözítő leendő nevelőapja kérdésében tehát igen kiélezett helyzet és gondolat volt a Hit kérdése, még akkor is, ha erről külön szó nem esik a Szentírásban. József tanult, Istenfélő ember volt, hiszen menyasszonyát is a Nagytemplom szüzei közül választotta, de a „megesett asszonyt” érintő akkori törvényerejű előírások az ő számára is élők voltak. Ugyanakkor, pontosan Istenszeretete és alázatossága miatt nem gondolta magáról, hogy ő lesz a „kiválasztott” az Eljövendő Megváltó felneveléséhez. Emberileg teljességgel érthető a megdöbbenése, és a fájdalma is, amikor az Erzsébettől hónapok múlva visszatérő Máriát meglátta, s látni valóan más állapotban, mint ahogy elment hazulról. József akkor még nem ismerte az Igazságot ebben a kérdésben. De az Ég Ura próbára tette Istenhez való hűségét, és hitét is egyszerre. Máté evangélista tényszerűen ír a történetről: „Jézus Krisztusnak ez az eredete: Anyja, Mária, József jegyese, még egybekelésük előtt méhében fogant a Szentlélektől. Férje, József, igaz ember volt, és mivel nem akarta rossz hírbe hozni, az volt a szándéka, hogy titokban bocsátja el. Miközben ezen gondolkodott, álmában megjelent az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban. Fiút fog szülni, akit te Jézusnak nevezel, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék amit az Úr a próféta szavával mondott:

„Íme, a szűz méhében fogan, és fiút szül, és Emmánuelnek fogják hívni.” Ez azt jelenti: Velünk az Isten. (Iz.7,14.)

József erre felébredt álmából, és úgy cselekedett, amint megparancsolta az Úr angyala.” (Mt. 1/18-24.) A másik kiemelt esetben ismét Szent József hitéről, engedelmességéről van szó. A messzi földről indult napkeleti bölcsek távozása után történt, hogy „… az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj föl, fogd a gyermeket, és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem figyelmeztetlek, mert, Heródes keresi a gyermeket, és meg akarja ölni.” Ő felkelt, még az éjjel fogta a gyermeket és anyját s elköltözött Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az Én Fiamat.” (Ozeás 11,13.) Az első esetben József mély belső harcot vív önmagában hitével, akkor még ott a kétkedés, a fájdalom, a döbbenet, amely azonban az angyal szavára megváltozik. A másodikban azonban már tudja, mit kell tennie, s azonnal cselekszik, minden kétkedés nélkül.

Nyilván, ehhez a második esethez sok dolog hozzájárult, nem csak az angyali viselkedés. József bizonyosságot szerzett a történet igazsága felől abból – ha csak a Szentírás szövegét vesszük figyelembe, és a misztikus írásokat nem, - hogy a gyermek Betlehemben született, mint ahogy az is megjövendölt volt. Átélte a születés csodálatos körülményeit, hallgatta az angyalok szavára megjelenő pásztorok elbeszéléseit, és később a csillag vezette bölcsekét, hallotta a bölcs Simeon, és Anna prófétaasszony jövendöléseit, és ki tudja még mi mindent, amiről nekünk nincs is tudomásunk, mert ez a Szentcsalád belső, mély és titkos életéhez tartozott. Amíg az első esetben Szent József „elfogadta” az angyali Küldött szavát, ebben a második esetben már „feladatát felvállalva”, azonnal cselekedett. Az angyal szempontjából azonban nincs különbség. Ő mindkét esetben szeretettel, figyelmességgel megjelenő küldött, aki pontosan, és félreérthetetlen emberi szóval adja át a rábízottakat: Együttműködő küldött, és segítő. A harmadik történet Péter apostol második börtönbe kerülésének, és onnan való csodálatos kiszabadulásának történetét mondja el, amelyet az „Apostolok Cselekedetei” 12-es fejezet tartalmazza.

„Pétert a börtönben fogva tartották, és az Egyház szüntelen könyörgött érte Istenhez. Mikor pedig Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig a kapu előtt tartották szemmel a börtönt. Ekkor hirtelen az Úr angyala jelent meg mellette, a helységet pedig fény árasztotta el. Megütötte Péter oldalát, és ezekkel a szavakkal ébresztette föl: „Kelj föl gyorsan!” Erre a bilincsek lehullottak kezéről. „Vedd föl övedet, és sarudat!” – parancsolta az angyal. Mikor ezt megtette, az angyal ismét megszólalt: „Vedd magadra a köpenyedet, és kövess engem!” Péter követte őt kifelé, de azt sem tudta, valóság-e az, amit az angyal

művel. Úgy tűnt föl ugyanis neki, mintha látomást látna. Áthaladva az első, majd a második őrségen, a város felé nyíló vaskapuhoz jutottak. Ez magától kinyílott előttük. Kint még végigmentek az utcán, s akkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle.” (ApCsel. 12 / 5-11). 1. A három történetből egy dolog azonnal látszik: Isten Szent Angyalai EGYÜTTMŰKÖDNEK velünk, mert egyszerűen a Legfelsőbb Teremtő Atya „szolgáló társainak” tekintenek bennünket. Ők, a hatalmas, fényes angyalok, akik nem is mérhető „mérföldekkel” fényesebbek, bölcsebbek, tisztábbak, és akik átláthatják az egész Teremtett Világ működését, ők Isten szolgálóinak tekintenek bennünket, éppen úgy, mint önmagukat! 2. Péter története sokkal rövidebb, mint „Tóbiás könyve”, maga az angyali cselekedet is rövidebb ideig tartó. Amíg Rafael a testi-lelki, és szellemi gyógyítás Főangyala, és legfontosabb tevékenységeiben így is mutatkozik meg, addig Péter kiszabadítási történetének angyala az Isteni Fény és Hatalom közvetítője, Isten Akaratának megvalósítója. Tovább bontva a kérdést, talán három alapvető különbség mutatkozik meg a két történetben. 2 / A. Az egyik szembetűnő különbség az, hogy amíg Tóbiásnál hosszabb ideig tartó, összetett feladatot látott el Rafael, addig Péternél egyetlen, konkrét „kiszabadítási akcióról” beszélhetünk, s ahogy az véget ért, az angyal szó nélkül eltűnt Péter mellől. Tehát Isten angyalai „közelebb jöttek” az emberhez, de ez a „közelség” nem jelenti azt, hogy akár a legcsekélyebb módon is befolyásolnának bennünket! Ahogy az angyali küldött megbízatása és szükségesen erős védelmi szerepe véget ért, szó nélkül távozott, Péterre bízva, hogy mit kezd szabadságával! – ez egy olyan lényeges különbség, amely egyértelműen megmutatja, hogy az embert megszólító szellemi erő „mely oldalról” származik.

2 / B. A másik különbség az, hogy amíg Tóbiásnál mint egy jó barát, tehát emberbőrben jelent meg az angyal, és látható formájában végig így is maradt, addig Péter esetében eleve fényességet sugárzón, valódi angyalként jelent meg, és végig ebben a formában tevékenykedett. 2 / C. A harmadik különbség e kettőből adódik: Amíg az első alkalommal, Rafael a maga angyal-ember viselkedésével, jellemével és minden tettével tanított, gyógyított, segített, védett egyszerre, addig Péternél a fényességes angyal, Isten Hatalmával felruházva, 1 konkrét helyzetben cselekedett a megbízása szerint! Amit tett, azt viszont rendkívül figyelmesen tette, mert megértve az ember ámulatát az ilyen helyzet fölött, és mondjuk ki, elbambulását is, még arra is figyelmeztette Pétert, szép sorjában, hogy vegye magára ruházatát, még a saruját is! A ruházatra szóló néhány figyelmeztetés azonban nem csak arra a ruházatra vonatkozik, amit testünkön hordunk, hanem képletesen is értendő. Ha figyelmesek vagyunk, észrevehetjük a párhuzamot a szentírás egy másik (Szent Pál leveléből származó) tanításával: „…Csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetéséhez!...”(Ef. 6 / 14-17.) Meg kell érteni a helyzetet: Péter, mint Jézus apostola, és Péter, mint ember „kettős börtönben” volt: Szellemiségét egyrészt a „test börtöne”, másrészt a fizikai síkú, testet is lefogó börtön korlátozta. Ebben az értelemben kétszeresen: a sötét szellemiség foglyaként, és a fizikai börtönben ült tehetetlenül. Emberként, Krisztus-követésében Péter nem tehetett semmit, hiszen: „Nem nagyobb a szolga az ő Uránál!” Istenre bízva teljes önmagát, várta az elkövetkezendőket. Az angyal azonban, - Isten parancsára – a teljes embert szabadította fel, mégpedig egyszerre! Fizikai síkú felszabadítása mellett figyelmeztette az apostolt a szellemi fegyverzet magára öltésére is, amely feladatának ellátásához feltétlenül szükséges! Isten teljes szellemi fegyverzetének többi elemét azonban, a kiszabadítási akció tette alatt, (Istentől eredő hatalma által) maga az angyal biztosította mindaddig, amíg erre szükség volt. (Az előbbi jelenetben az öv, és a saru nevén nevezett, a „páncélnak” a köpeny felel meg. A felsorolásból a sisak, a pajzs, és a kard hiányzik, ezt „pótolta” – magas fokon - az angyal.) Az összes többi részlet a fenti háromból adódik, ezeket kapcsolja össze, vagy egészíti ki. Ilyen részletekre gondolok, hogy például az idős Tóbit egész élete bemutatásra került, ami alatt Rafael láthatatlan jelenléte, és segítő sugalmazása Tóbit jellemében megmutatkozott, egészen addig, amíg Rafael emberi barátként meg nem jelent a színen. Péter Isteni Hatalmat magában hordozó angyala nem volt „barátkozós” természetű. Itt „harcról”, szellemi harcról volt szó, ahonnan Pétert, az embert, aki (az ördög-motiválta, emberi szabad akarati döntések következtében) börtönbe került, ki kellett menteni, mert élete még nem érhetett véget. Istennek még terve volt Péterrel, az angyal Isten parancsát hajtotta végre pontosan, minden részletre kiterjedően. Nem magyarázott, határozott, gyors, egyértelmű utasításokat adott. Amíg Rafael egész tevékenysége főleg a testi-lelki gyógyítás és Tóbiás irányába a tanítás és jellemformálás irányába mutat, amely főleg Rafaelre jellemző tulajdonság, addig Péter angyala valószínű, hogy Mihály arkangyal harcos seregéből, vagy a 9 Angyali Kar valamelyik nagyobb hatalommal felruházott angyalai közül való volt. Rafael is ellátott védelmi szerepet, (ördögűzésre oktatta ki Tóbiást, majd maga eredt az elillanó sötét szellemi erő után), de tevékenységében nem ez volt hangsúlyos. Péter kiszabadításában viszont pont ezen van a lényeg! Itt a gondosan végrehajtott, minden felesleges sallangot nélkülöző, fegyelmezett és figyelmes, minden részletre odafigyelő Isteni Hatalom és Akarat megvalósítása mutatkozott meg, hiszen bilincsek pattantak le, katonák aludtak el, zárak nyíltak ki, és mindebből senki nem vett észre semmit!

Péter esetében az angyal azt bizonyította be, hogy Isten nem ismer lehetetlent, és akkor Angyala sem, hiszen teljes mértékben, a feladathoz mért Isteni Hatalommal és tettrekészséggel felruházva jelent meg. A történetben még kihangsúlyozott a szabad akarat tiszteletben tartása által Isten végtelen Igazságossága is. A mi számunkra már nyilvánvaló lehet, hogy az igazságtalanul börtönbe vetett apostolok környezetében igencsak ott tanyáztak – emberi szem számára szintén láthatatlanul – az ördög bérencei, akik az embereket a kegyetlenség, és embertelenség irányába motiválták. Isten azonban nem adott parancsot Angyalának, hogy „tisztítsa meg a terepet”, vagy fogja el valamelyik sötét sugalmazót. Semmi másról, mint Péter kiszabadításáról szól a történet, amit az angyal egészen az apostol biztonságos helyzetéig minden részletében pontosan teljesített, mégpedig a katonák bántalmazása nélkül! – Egy ehhez hasonló helyzetben a sötétség szellemének követe biztos nem mulasztotta volna el, hogy az ember orra alá ne dörgölje a maga elferdített igazságát és tettét, miszerint, „Lám csak, Isten elégedetlen volt (Péterrel, vagy mással!), ezért börtönbe vetette őt, de ő, a „jóakaró” mit tett: Felszabadította!!!” - Érdemes figyelmesen végig gondolni ezt a folyamatot! A szentírási leírás szerint nem volt az angyalnak arra nézve feladata, hogy a kiszabadítás után milyen utasításokkal, információkkal lássa el Pétert, ezért, amikor végzett feladatával, megszüntette „láthatóságát”, és azonnal eltűnt. Ebben a momentumban már nem csak a szabad akarat tiszteletben tartása, hanem az angyal részéről a szolgálat minősége, Isten felé történő engedelmessége, valamint az angyal névtelenségében az alázat mutatkozott meg. Ezekkel a mozzanatokkal az angyal – mint Istent szolgáló társát - tanítja az embert. Tóbitot és Tóbiást, Isten gondoskodó Szeretetével kapcsolatos hitében meg kellett erősíteni, ezért Rafael bemutatkozott a végén, s csak azután vált ismét láthatatlanná az emberi szemek számára. Péter hite az Úr Jézus nevelésében elég erős volt ahhoz, hogy első szóra higgyen az angyalnak, neki csak engedelmesen követnie kellett őt. Mindezekkel együtt azonban az ember „embersége” is megmutatkozik a történetekben. Péter hitt abban, hogy az Úr Vezetésében élve, Isten angyala sietett a segítségére. Ebben nem volt kétsége. De, hogy ez „előre jelző álom”, vagy valóság? - ez már megfordult a fejében. Ugyanígy, ha tovább olvassuk ez utóbbi történetet a Szentírásban, akkor ugyanezt látjuk a szolgáló viselkedésében is. Péter ugyanis, - miután az angyal látható formában már nem volt mellette, - ahogy magához tért, és megbizonyosodott arról, hogy ami vele történt, az nem csak álom volt, hanem valóság(!), a házhoz sietett, ahol tudta, hogy a hívők közül többen összegyűltek imádkozni. A szolgáló, „amint ráismert Péter hangjára, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és elhíresztelte, hogy Péter áll a kapu előtt. „Elment az eszed!” – mondták neki. De az erősítgette, hogy így van. Erre megjegyezték: „Talán az angyala lehet!” Péter meg váltig zörgetett. Mikor végre ajtót nyitottak, csodálkozva bámultak rá. Ő kezével intett, hogy hallgassanak, és azután elbeszélte, miképp vezette ki az Úr a börtönből.” (ApCsel. 12 / 13-17.) Tudjuk, hogy az őskeresztények az első apostolok csodatettei által „hozzá voltak szokva”, hogy Isten csodák által is kinyilváníthatja Akaratát. A történetből viszont az is kitűnik, hogy az Úr Tanításai által részesültek már, és hittek is a Szent Angyalok létezésében, és segítő szolgálatukban. Mégis, kellett, hogy ezt a hitet a valóság, - jelen esetben Péter elbeszélése, - mintegy tapasztalati tényező, alátámasztja. – Úgy tűnik, az emberi természet ebben nem változott… Éppen ezért, talán nem árt megismételni a fenti történetek tanulságát, és folytatni a „tanulság” következményeivel: Tehát, a „fordulópontot” az angyali működésben Szűzanya Mária IGEN-je jelentette. Ez volt az Újszövetség kezdete.

Amikor Mária „igent” mondott Isten Akaratára, és elfogadta, hogy az Üdvözítő Édesanyja legyen, felujjongott az egész Szent Angyali Világ, és azonnal készen állt az ember megsegítésére, hogy a Mennyei Atya Világmegváltó Terve megvalósulhasson. Ezzel a mozzanattal, - bár ez a földi ember által nem látható szellemi világban történt, - Isten hűséges, Szent Angyalai felsorakoztak az Istenanya köré. Hatalmas Égi Nagyságok jelentek meg olykor 2000 éven át, hogy Isten Kiválasztottjait segítsék. S ahogy fordult a világ kereke, számuk egyre csak gyarapodott, hogy hűségükkel és szolgálatukkal segítsék az emberi lelkeket, s ezzel angyal-létükben is engeszteljenek a bukott angyal Istent megtagadó tettéért! Ők, e tiszta lények engesztelnek – együtt az emberrel, de a maguk szellemi léte által másképpen, mint az ember, - a Tagadás Szelleme által elkövetett világfájdalmakért! Így volt ez végig a világtörténelem során, és még inkább így van a mai apokaliptikus időkben! Istennek a lelkekért indított harcában hatalmas erők vesznek részt abból a világból, amelyet lényegében nem, vagy csak minimálisan láthatunk, pontosabb, ha azt mondjuk, megsejthetünk. Isten Szent Angyalai nélkül az ember minden erőlködése csak „szélmalomharc” lenne, mert a mi emberi látásmódunk – még a legmagasabb emberi szellemiségeket is beleértve! – rendkívül csekély a valóságos szellemi történésekhez képest. A kozmikus világ és a szellemi lét oldaláról bizony, nagy szüksége van az embernek a tiszta, és erős, Istent, mint Teremtő Atyánkat hűséggel szolgáló segítségre és védelemre! Bár, mi emberek nem mindig ismerjük fel a történésekben Isten Akaratát, és sokszor nem érjük, hogy mi, miért történik, mégis: Isten Igazsága, Irgalma és Akarata érvényt szerzett mindenkor, eddig is, és ez után is a földi, lehetetlen és igazságtalan körülmények között is! Hinni ebben, és Isten Akarata szerint cselekedni, a legnagyobb engesztelő tett!

…”Áldott az Úr, a Mindenség Istene, Aki a létünk külön, s együtt teremtette. Áldott a Gondolat, mely akaratot adott,

s mellé érző szívet is, mely csak így hathatott. Áldott a Szív, mely Egységre tanított,

és Szeretetében összehangolt kétfajta tudatot. Áldott a Terv, melynek részese lehettünk,

Hála és Dicsőség Néked Teremtő Istenünk”…

(Részlet az EGYÜTTMŰKÖDÉS c. versből)

2014-06-01. Szeretettel: M.G.Mária