gorog katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_rodosz

13
Elhelyezkedés Rodosz a maga 1398 négyzetkilométeres kiterjedésével a Dodekanes szi- getcsoport legnagyobb görög szigete, mely a Földközi-tengervilág legmér- sékeltebb klímájával rendelkezik. Jelenleg a sziget több mint 100.000 lakost számlál. A nyugati partvidékre inkább a síkság a jellemző, míg a keleti részén csodálatos hegyvonulatokkal találkozhatunk. Történet Ahogy azt a régi mondák mesélik, amikor az istenek felosztották egymás között a világot, Héliosz, a Nap istene arra kérte Zeuszt, hogy a tenger hul- lámai közül kiemelkedő csodálatos szigetet adja neki. Így is történt, Héliosz, a védő istenség saját szerelméről, Rhode nimfáról nevezte el a szigetet, így született meg a Rodosz elnevezés. Ez az aranyhomokos parttal körülhatárolt, hegylejtős, erdős részekkel körülölelt, kristálytiszta vizekkel rendelkező sziget a természet minden kincsével megáldott. Ez a hely a világ bölcsője, ahol az emberek élvezik az életet. Rodosz már a régmúltban is különböző kultúrák és civilizációk találkozóhelye volt. A mai napig emlegetjük a világ 7 ókori csodá- jának egyikét, a Rodoszi Kolosszust, mely egykor a sziget fővárosában épült. A Héliosz napistent ábrázoló bronzszobor a világ 6. csodájaként volt ismert, melyet egy 56 év múltán bekövetkezett földrengés döntött romba. Később a városban a Johannita rend telepedett meg, de rengeteg épület emlékeztet minket a velencei és a török hódoltságra is. Látnivalók Az antik építészet maradványai és építészeti remekei, a táj érintetlen szépsé- ge, a tengeri szellővel bejárt homokos-kavicsos strandok valósággal elbűvölik az ide látogatókat.A szigetet az UNESCO Bizottsága a természeti és kulturális világörökség részévé nyilvánította. Szórakozás A nyüzsgő éjszakai élet, valamint a megszámlálhatatlan étterem, vendéglá- tóhely és bár remek kikapcsolódási lehetőségeket kínál. A sziget legmozgal- masabb üdülőhelye Faliraki és Rodosz város; Ialyssos, Ixia és Kalithea pedig inkább a nyugodt pihenés híveinek kedvez. Strandok Rodosz nyugati partja kavicsos, az állandó szél miatt a szörfösök paradicso- maként ismert, de ugyanezért kedvelt az ide látogató nyaralók körében is, hisz a hűsítő szél nyáron igazi áldás a hőségben. Keleti partján fekvő strandjai általában homokosak, a legismertebb és legkiépültebbek Faliraki strandjai. Érdemes autót bérelni és egyénileg felfedezni a sziget eldugott strandjait, amik közül az egyik legszebb a Champika strand, mely Falirakitól délre talál- ható egy kis öbölben. ÜdÜLőHELyEK Rodosz város A gazdag történelemmel rendelkező főváros a sziget legszebb üdülőhelye. A város a jelen és múlt csodálatos kompozíciója, sokoldalú, akár egy labirintus. Északi csücskében terül el a több száz éves, egyedülálló óvárosi rész, melyet a kör alakú bástyákkal díszített, 4 km hosszú városfal határol el. Figyelemre mél- tó a híres Lovagi út, mely egészen a Nagymesterek Palotájáig fut el, valamint a sértetlen középkori utak, mecsetek, bazárok. Tekintsük meg a Mandraki ki- kötőt, ahonnan minden irányban hagyományos görög vendéglők, kávézók, éttermek, bevásárló körútra alkalmas elegáns és modern üzletek, éjszakákon át üzemelő diszkók és bárok találhatók. Ialyssos - Ixia Ialyssos és Ixia Rodosz városától 10 km-re délnyugatra helyezkednek el, mely helyi autóbusszal vagy taxival könnyedén megközelíthető. Az utóbbi évek- ben mindkét város közkedvelt üdülőhellyé vált. A fák alatt megbúvó árnyé- kos helyek, és a számos hangulatos vendéglő teszi a két, szinte összeépült üdülővárost pihenésre kiválóan alkalmassá. A forró nyári hónapokban kel- lemes felfrissülést nyújt az állandó északnyugati szél, mely a nyugati parton kiváló feltételeket biztosít a vitorlázásnak, szörfözésnek. A hosszú kavicsos part mentén az utóbbi években számos, tökéletes kényelmet biztosító hotel- komplexum is épült. Faliraki Régebben egy kis halászfalu volt, mára már az egyik legmozgalmasabb üdü- lőhellyé nőtte ki magát. A fővárostól 16 km-re helyezkedik el, melyet taxival és helyi busszal is könnyen megközelíthetünk. Hosszú, finomhomokos strandjai számos vízi sportnak adnak lehetőséget. Rengeteg étterem, vendéglő, kávé- zó, bár és szórakozóhely várja a nyaralni vágyókat. Minden korosztály számá- ra tökéletes kikapcsolódást ígér az itt található aquapark. Kalithea A kis üdülőfalu kb. 5 km-re helyezkedik el Rodosztól. Az egykori termálfürdő romjai még ma is láthatók. Néhány étterem, bár, üzlet és vendéglő várja a látogatókat. Az üdülőfalu nyugodt, békés pihenésre kiválóan alkalmas. A fő- város taxival vagy helyi busszal könnyen megközelíthető. Kolymbia A kis üdülőfalu a Hét forrás Völgyétől nem messze fekszik, ami kellemes, hűs klímája miatt az itt nyaralók egyik kedvenc kirándulóhelye. Kolymbiából Lindos csodás vára is elérhető közelségben fekszik, alig 30 km-re. A helyiek által is gyakorta látogatott település csak az utóbbi időben kezdett kiépülni, számos hangulatos tavernával és bárral büszkélkedhet. Ha itt nyaralunk, él- vezhetjük a helyiek vendégszeretetét és végig próbálhatjuk a helyi specialitá- sokat is. Ne hagyjuk ki a híres ouzo-t sem, ami ánizsból készül és jégkockával és hideg vízzel fogyasztják. Partja homokos–aprókavicsos. Theologos Tholos, vagy Theologos különlegesen színes, tradicionális üdülőfalu szűk utcácskákkal, néhány szállodával, étteremmel és bárral a fővárostól kb. 20 km-re. Kavicsos partja ideális a vízi sportok szerelmeseinek, szörfösöknek. A helyiek barátsága, vendégszeretete csábítja vissza a vendégeket évek óta a kis faluba, mely máig őrzi a tipikus rodoszi építészeti stílust. Afandou A sziget leghosszabb partszakasza örömmel látja a turistákat a világ bármely tájáról. A part menti éttermek, tavernák és bárok helyi specialitásokat kínálnak a strandolóknak. Afandou kristálytiszta, kavicsos partja, a közeli golfparadi- csom és a városka hangulatos belvárosa évről évre számos turistát vonz. Koskinou Ideális elhelyezkedésének köszönhetően alkalmas gyermekes családok, és pá- rok részére is. Helyi busszal könnyen eljuthatunk a Rodosz városba, Kalitheába vagy akár Falirakiba is. Koskinou színpompás belvárosában szűk utcácskákat és pezsgő éjszakai életet találhatunk. A part mentén számos étterem, taverna és bár kínál nemzetközi fogásokat és helyi specialitásokat. www.greentravel.hu 30 Bevezető rodosz (°C) Jan. Febr. Márc. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szept. Okt. Nov. dec. Levegő nappali átlaghőmérséklet 15 16 17 21 25 30 32 34 30 25 22 17 Levegő éjszakai átlaghőmérséklet 7 8 9 12 15 19 22 24 20 17 15 9 Víz 15 15 17 18 20 23 24 25 23 21 18 16

Upload: green-travel-green-travel

Post on 09-Mar-2016

223 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Szórakozás A nyüzsgő éjszakai élet, valamint a megszámlálhatatlan étterem, vendéglá- tóhely és bár remek kikapcsolódási lehetőségeket kínál. A sziget legmozgal- masabb üdülőhelye Faliraki és Rodosz város; Ialyssos, Ixia és Kalithea pedig inkább a nyugodt pihenés híveinek kedvez. ÜdÜLőHELyEK Levegő nappali átlaghőmérséklet Levegő éjszakai átlaghőmérséklet

TRANSCRIPT

Page 1: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

ElhelyezkedésRodosz a maga 1398 négyzetkilométeres kiterjedésével a Dodekanes szi-getcsoport legnagyobb görög szigete, mely a Földközi-tengervilág legmér-sékeltebb klímájával rendelkezik. Jelenleg a sziget több mint 100.000 lakost számlál. A nyugati partvidékre inkább a síkság a jellemző, míg a keleti részén csodálatos hegyvonulatokkal találkozhatunk.

TörténetAhogy azt a régi mondák mesélik, amikor az istenek felosztották egymás között a világot, Héliosz, a Nap istene arra kérte Zeuszt, hogy a tenger hul-lámai közül kiemelkedő csodálatos szigetet adja neki. Így is történt, Héliosz, a védő istenség saját szerelméről, Rhode nimfáról nevezte el a szigetet, így született meg a Rodosz elnevezés. Ez az aranyhomokos parttal körülhatárolt, hegylejtős, erdős részekkel körülölelt, kristálytiszta vizekkel rendelkező sziget a természet minden kincsével megáldott. Ez a hely a világ bölcsője, ahol az emberek élvezik az életet. Rodosz már a régmúltban is különböző kultúrák és civilizációk találkozóhelye volt. A mai napig emlegetjük a világ 7 ókori csodá-jának egyikét, a Rodoszi Kolosszust, mely egykor a sziget fővárosában épült. A Héliosz napistent ábrázoló bronzszobor a világ 6. csodájaként volt ismert, melyet egy 56 év múltán bekövetkezett földrengés döntött romba. Később a városban a Johannita rend telepedett meg, de rengeteg épület emlékeztet minket a velencei és a török hódoltságra is.

LátnivalókAz antik építészet maradványai és építészeti remekei, a táj érintetlen szépsé-ge, a tengeri szellővel bejárt homokos-kavicsos strandok valósággal elbűvölik az ide látogatókat.A szigetet az UNESCO Bizottsága a természeti és kulturális világörökség részévé nyilvánította.

SzórakozásA nyüzsgő éjszakai élet, valamint a megszámlálhatatlan étterem, vendéglá-tóhely és bár remek kikapcsolódási lehetőségeket kínál. A sziget legmozgal-masabb üdülőhelye Faliraki és Rodosz város; Ialyssos, Ixia és Kalithea pedig inkább a nyugodt pihenés híveinek kedvez.

StrandokRodosz nyugati partja kavicsos, az állandó szél miatt a szörfösök paradicso-maként ismert, de ugyanezért kedvelt az ide látogató nyaralók körében is, hisz a hűsítő szél nyáron igazi áldás a hőségben. Keleti partján fekvő strandjai általában homokosak, a legismertebb és legkiépültebbek Faliraki strandjai. Érdemes autót bérelni és egyénileg felfedezni a sziget eldugott strandjait, amik közül az egyik legszebb a Champika strand, mely Falirakitól délre talál-ható egy kis öbölben.

ÜdÜLőHELyEK

Rodosz városA gazdag történelemmel rendelkező főváros a sziget legszebb üdülőhelye. A város a jelen és múlt csodálatos kompozíciója, sokoldalú, akár egy labirintus. Északi csücskében terül el a több száz éves, egyedülálló óvárosi rész, melyet a kör alakú bástyákkal díszített, 4 km hosszú városfal határol el. Figyelemre mél-tó a híres Lovagi út, mely egészen a Nagymesterek Palotájáig fut el, valamint a sértetlen középkori utak, mecsetek, bazárok. Tekintsük meg a Mandraki ki-kötőt, ahonnan minden irányban hagyományos görög vendéglők, kávézók, éttermek, bevásárló körútra alkalmas elegáns és modern üzletek, éjszakákon át üzemelő diszkók és bárok találhatók.

Ialyssos - IxiaIalyssos és Ixia Rodosz városától 10 km-re délnyugatra helyezkednek el, mely helyi autóbusszal vagy taxival könnyedén megközelíthető. Az utóbbi évek-ben mindkét város közkedvelt üdülőhellyé vált. A fák alatt megbúvó árnyé-kos helyek, és a számos hangulatos vendéglő teszi a két, szinte összeépült üdülővárost pihenésre kiválóan alkalmassá. A forró nyári hónapokban kel-lemes felfrissülést nyújt az állandó északnyugati szél, mely a nyugati parton kiváló feltételeket biztosít a vitorlázásnak, szörfözésnek. A hosszú kavicsos part mentén az utóbbi években számos, tökéletes kényelmet biztosító hotel-komplexum is épült.

FalirakiRégebben egy kis halászfalu volt, mára már az egyik legmozgalmasabb üdü-lőhellyé nőtte ki magát. A fővárostól 16 km-re helyezkedik el, melyet taxival és helyi busszal is könnyen megközelíthetünk. Hosszú, finomhomokos strandjai számos vízi sportnak adnak lehetőséget. Rengeteg étterem, vendéglő, kávé-zó, bár és szórakozóhely várja a nyaralni vágyókat. Minden korosztály számá-ra tökéletes kikapcsolódást ígér az itt található aquapark.

KalitheaA kis üdülőfalu kb. 5 km-re helyezkedik el Rodosztól. Az egykori termálfürdő romjai még ma is láthatók. Néhány étterem, bár, üzlet és vendéglő várja a látogatókat. Az üdülőfalu nyugodt, békés pihenésre kiválóan alkalmas. A fő-város taxival vagy helyi busszal könnyen megközelíthető.

KolymbiaA kis üdülőfalu a Hét forrás Völgyétől nem messze fekszik, ami kellemes, hűs klímája miatt az itt nyaralók egyik kedvenc kirándulóhelye. Kolymbiából

Lindos csodás vára is elérhető közelségben fekszik, alig 30 km-re. A helyiek által is gyakorta látogatott település csak az utóbbi időben kezdett kiépülni, számos hangulatos tavernával és bárral büszkélkedhet. Ha itt nyaralunk, él-vezhetjük a helyiek vendégszeretetét és végig próbálhatjuk a helyi specialitá-sokat is. Ne hagyjuk ki a híres ouzo-t sem, ami ánizsból készül és jégkockával és hideg vízzel fogyasztják. Partja homokos–aprókavicsos.

TheologosTholos, vagy Theologos különlegesen színes, tradicionális üdülőfalu szűk utcácskákkal, néhány szállodával, étteremmel és bárral a fővárostól kb. 20 km-re. Kavicsos partja ideális a vízi sportok szerelmeseinek, szörfösöknek. A helyiek barátsága, vendégszeretete csábítja vissza a vendégeket évek óta a kis faluba, mely máig őrzi a tipikus rodoszi építészeti stílust.

AfandouA sziget leghosszabb partszakasza örömmel látja a turistákat a világ bármely tájáról. A part menti éttermek, tavernák és bárok helyi specialitásokat kínálnak a strandolóknak. Afandou kristálytiszta, kavicsos partja, a közeli golfparadi-csom és a városka hangulatos belvárosa évről évre számos turistát vonz.

Koskinou Ideális elhelyezkedésének köszönhetően alkalmas gyermekes családok, és pá-rok részére is. Helyi busszal könnyen eljuthatunk a Rodosz városba, Kalitheába vagy akár Falirakiba is. Koskinou színpompás belvárosában szűk utcácskákat és pezsgő éjszakai életet találhatunk. A part mentén számos étterem, taverna és bár kínál nemzetközi fogásokat és helyi specialitásokat.

www.greentravel.hu

30 Bevezetőrodosz

(°C) Jan. Febr. Márc. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szept. Okt. Nov. dec.Levegő nappaliátlaghőmérséklet 15 16 17 21 25 30 32 34 30 25 22 17Levegő éjszakaiátlaghőmérséklet 7 8 9 12 15 19 22 24 20 17 15 9

Víz 15 15 17 18 20 23 24 25 23 21 18 16

Page 2: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Rodosz városnézés Félnapos kirándulás a sziget fővárosában. Az első megálló a Hét forrás völgye, ahol megízlelhetjük a forrásvizet is, melynek a helyi néphiedelem szerint fia-talító hatása van. Rodosz város legmagasabb pontján megcsodáljuk az ókori Akropolisz romjait, a szentélyt, a színházat és a stadiont, melyet a helyiek még ma is használnak. Innen folytatjuk utunkat a világörökség részeként számon tartott Óvárosba, ahol megtekintjük a Nagymester-palotát és a Lovagok utcá-ját. Végül buszos városnézés keretében ellátogatunk többek között a méltán híres Mandraki kikötőbe is.

Rodosz szigettúraEgész napos túránkat a sziget legnagyobb múltú városával, Lindosszal kezd-jük. Megéri felkapaszkodni a fellegvárba, mert a kilátás a két oldalon elterülő öblökre minden erőfeszítésünkért kárpótol. Utunkat Monolithos felé vesszük, ahol a gyönyörű panoráma, a monolithosi erőd és a környékbeli szigetek látványa tárul elénk. Ezután borkóstolás következik Embona híres boraiból, természetesen vásárlási lehetőséggel. Végül kirándulásunkat Petaludesben, a híres és mesebeli Pillangók-völgyében zárjuk.

Hajótúra Symi szigetére Másfél óra hajókázás után érkezünk meg a sziget csodás monostorához, Panormitishez. Ezután megkerüljük a szigetet hajóval, hogy a sziget fő tele-pülését, Symit is megcsodálhassuk. Végül szabadprogram keretében lehető-ségünk van kipróbálni a strandot vagy a helyi konyhát. A tavernák híresek a friss halételeikről. A vállalkozóbb kedvűek felmászhatnak és megtekinthetik az itteni földrengés sújtotta akropoliszt, ahonnan a legtökéletesebb a rálátás Symi “színes mozaik” panorámájára.

Görög est, rodoszi sajátosságokkal: Ismerje meg Ön is a sziget leghangulatosabb éttermét, amely az ízletes fo-gásai mellett színvonalas görög estjeinek köszönheti hírnevét. Az este egy

vacsorával indul, mely közben tradicionális görög folklórműsort tekinthetünk meg rodoszi sajátosságokkal kiegészítve: élő zene, buzuki és tánc hagyomá-nyos népviseletben.

Látogatás Marmarisba, Törökországba: Utazás szárnyashajóval a török partokra. Nem mindennapi lehetőség, hogy a nyaralás alatt egyszerre két országba is eljuthatunk! Felmehetünk a város legmagasabb pontjára, ahol az egykori marmarisi vár romjai láthatók, majd a nagy bazárban kipróbálhatjuk alkudozó tehetségüket. Az arany, bőr, szőnyeg és számos más portékát áruló bazárosok csak ránk várnak.

Fürdőzős hajókirándulás: A hajókirándulás egyik különlegessége, hogy Rodosz régi kikötőjéből, a Mandraki kikötőből indul. A sziget négy leghíresebb és legkedveltebb ten-gerpartjaihoz visz a hajó: Kalitheába, Falirakiba, Afandouba és az Anthony Quinn-öbölbe. Minden állomásnál fél órára megáll, ekkor lehetőségünk van a hajóról fürdőzni a tengerben.

Búvárkodás: A hajó Rodosz kikötőjéből indul, és a sziget búvárparadicsomához, Kalitheához visz. Kalithea sziklás partjainak köszönheti tengeri élővilágát, és ez által népszerűségét búvár körökben. Oktatót biztosítunk.

A fakultatív kirándulások a helyszínen fizetendők a telepített idegenvezetőink-nél. A fenti árak és leírások csak tájékoztató jellegűek. Utasaink a progra-mokról pontos leírást, ill. bővebb tájékoztatást a helyszínen kapnak, ahol még több, színes programból válogathatnak.

www.greentravel.hu

32 Fakultatív Programokrodosz

Page 3: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel Hotel

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 20 kmLegközelebbi város 4 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 20 kmLegközelebbi város 5,5 km

Strand táv. 0 mStrand típus kavicsos-homokos-sziklásMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Elhelyezkedés: a 3 épületből álló, 5 csillagos, modern, csodálatos panorámával rendel-kező új hotel a főváros és Kalithea között húzódó út mellett fekszik, közel a Kalithea forrásokhoz. Rodosz városától 8 km-re, Falirakitól 4 km-re, a repülőtértől 20 km-re helyezkedik el. A hotel modern berendezése, egyedülállóan új designja a letisztult for-mákat kedvelő utasoknak pompás nyaralást ígér. A 2009-ben épült hotel nemcsak mi-nimál stílusával, hanem szolgáltatásai magas színvonalával is elnyerte már a tavaly itt nyaralók bizalmát és megelégedését. Ha itt pihenünk mind Faliraki pezsgő központja, mind Rodosz óvárosa könnyedén megközelíthető helyi buszjárattal, de a szigeten a taxi is megfizethető ilyen kis távolságok esetében. Érdemes legalább egyszer tenni egy sétát Rodosz városának csodálatos belvárosában.Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-aprókavicsos tengerparton helyezkedik el. Saját partja 400 méter hosszú, ahol a napernyők és napozóágyak ingyenesen hasz-nálhatók. Érdemes a hotel partján kívül kipróbálni a közeli Faliraki strandjait és az aquaparkot is, mely felhőtlen kikapcsolódást biztosít akár egy teljes napra is. Ha pedig elhagyottabb partszakaszokra vágyunk, béreljünk egy robogót vagy egy kisebb autót és irány a sziget számos eldugott öblének egyike! Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, étterem. Térítés ellené-ben: szobaszerviz, 4 bár, a’la carte mediterrán étterem, gourmet étterem a tetőn, spa központ: hidromasszázs medence, fitneszterem, teniszpálya, minigolf, boccia, aerobic, aqua aerobic, strandröplabda, vízi sportok a közelben, konferenciatermek, Internet.Gyermekeknek: gyermekmedenceSzobák: a deluxe szobák 30 nm-esek, műholdas LCD tv-vel, telefonnal, Internet hoz-záféréssel, íróasztallal, hajszárítóval, egyénileg szabályozható légkondicionálással, bé-relhető széffel és kis hűtővel felszereltek. A hotel 330 szobájából 321 tengerre néző.

Elhelyezkedés: a 2010-ben nyílt hotel Kalithea csodás sziklás partján épült, 5,5 km-re Rodosz történelmi belvárosától, sétatávolságra a nemrég felújított Kalithea gyógyfür-dőtől. A hotel a Kalitheai-öböltől északra található Faliraki mellett, a Diagoras repü-lőtértől 20 km-re. Kalitheában néhány üzleten és éttermen kívül mást nem találunk, de a helyi busszal könnyedén meg lehet közelíteni Rodosz város központját, valamint Falirakiba is egyszerűen eljuthatunk, ahol számos vásárlási- és szórakozási lehetőség várja a turistákat.Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-kavicsos-sziklás tengerparton épült, saját strandjához egy lépcsőn kell lemenni, a parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: all inclusive: korai reggeli, amerikai reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, napközben sütemények, gyümölcsök, snackek, fagylalt bizonyos időpontokban, késő esti könnyű snackbüfé, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (10:00 és 24:00 között), a’la carte éttermek (tengerparti, olasz, előzetes foglalással, két-szer egy héten). Térítés ellenében: egyes import italok, frissen facsart gyümölcslevek, minibár fogyasztás.Szolgáltatások: : 2 medence (az egyik édesvizű, a másik tengervizes) napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 étterem, 3 bár, kosárlabda, röplabda, teniszpálya, futball, hetente egyszer barbecue est tradicionális görög zenével. Térítés ellenében: wellness center, fitneszterem, spa részleg gőzfürdővel és szaunával, masszázs, ajándék bolt, konferenciatermek, szobaszerviz, sportpályák-világítása, Internet-sarok. Gyermekeknek: gyermekmedence, gyermekfelügyelet (térítés ellenében), játszótér.Szobák: a tágas, modernül berendezett szobák mindegyike kádba épített jacuzzival, telefonnal, műholdas tv-vel, zenecsatornákkal, minibárral, bérelhető széffel, légkondi-cionálással, Internet csatlakozással és erkéllyel vagy terasszal rendelkezik. A hotelben foglalhatók közvetlen medencekapcsolattal rendelkező villák és lakosztályok is.

Kresten Royal Villas & SpaElysium Resort & Spa

34

www.greentravel.hu

35

www.thekrestenroyal.grKalithea

ALL INCLUSIVEFÉLPANZIÓ

www.elysium.grKalithea

rodoszrodosz

Page 4: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel Hotel

Elhelyezkedés: a hotelkomplexum a repülőtértől 20 km-re, Rodosz városától 8 km-re, Falirakitól 2 km-re, a helyi gyógyfürdőtől pedig sétatávolságra fekszik Kalitheában, mely csodás panorámájáról híres. A 2010-ben nyílt hotel modern és görög stílusban épült, mesterséges lagunák veszik körül az épületeket. Az egykori termálfürdő rom-jai még ma is láthatók itt, valamint néhány étterem, bár, üzlet és vendéglő is várja a látogatókat. Az üdülőfalu nyugodt, békés pihenésre kiválóan alkalmas. A főváros taxival vagy helyi busszal könnyen megközelíthető. Rodosz központjában tekintsük a Mandraki kikötőt kiindulópontnak, ahonnan minden irányban hagyományos görög vendéglők, kávézók, éttermek, bevásárló körútra alkalmas elegáns és modern üzletek, éjszakákon át üzemelő diszkók és bárok találhatók.Strand: a szállodát egy út választja el a homokos-kavicsos parttól, melyet egy aluljárón át lehet megközelíteni. A parton a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők hasz-nálata a hotel vendégeinek ingyenes.Ellátás: félpanzió: büféreggeli és vacsora menürendszerben saláta és desszertbüfével, gyermekmenü. Térítés ellenében: egyéb étkezések, minibár fogyasztás, italfogyasztás.Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, tenisz-pálya, wifi kapcsolat, minigolf, strandröplabda, asztalitenisz, nappali és esti animáció. Térítés ellenében: 3 étterem nemzetközi és helyi ételekkel, 3 bár, kávézó, teniszfelszere-lés és oktatás, vízi sportok, squash, biliárd, fitneszterem, fodrászat, Internet, mosoda, üzletek, szobaszerviz, spa központ szaunákkal, aroma gőzfürdővel, különféle terápiák-kal, masszázzsal; konferencia termek, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence, gyermekklub 4-12 éves korig, tinédzser klub 13-18 éves korig, játszótér.Szobák: minden szobatípus rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, hajszárítóval, telefon-nal, műholdas tv-vel, légkondicionálással, minibárral, kávé/teafőzővel, wifi kapcsolattal és bérelhető széffel. A bungalókhoz saját medence tartozik.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 20 kmLegközelebbi város 2 km

Strand táv. 150 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 3Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub van

Elhelyezkedés: a Kalithea és Faliraki között elterülő hosszú, homokos–kavicsos stran-don fekszik ez az 5 csillagos, több épületből álló luxushotel, 20 kilométerre a nemzet-közi repülőtértől, 3 kilométerre Faliraki üdülőhelytől, 8 kilométerre Rodosz történelmi városközpontjától. A kis üdülőfaluban, Kalitheában az egykori termálfürdő romjai még ma is láthatók. Néhány étterem, bár, üzlet és vendéglő várja a látogatókat. Az üdülőfa-lu nyugodt, békés pihenésre kiválóan alkalmas. A Faliraki és Rodosz városa között járó helyi busz megállója közvetlenül a hotel előtt található, amivel mindkét város központ-ja könnyedén elérhető. Faliraki régebben egy kis halászfalu volt, mára már az egyik legmozgalmasabb üdülőhellyé nőtte ki magát. A fővárostól 16 km-re helyezkedik el, hosszú, finomhomokos strandjai számos vízi sportnak adnak lehetőséget. Rengeteg étterem, vendéglő, kávézó, bár és szórakozóhely várja a nyaralni vágyókat. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-kavicsos, a víz tisztaságáért járó „Kék Zászló” díjjal kitüntetett strandon fekszik. A parton a napozóágyak és napernyők használata ingyenes. A hotelhez közel esik az aquapark, amit minden gyermekkel érkező, vagy gyermeklelkű felnőttnek szívből ajánlunk. Számos medence és csúszda - kihagyhatat-lan élmény!Ellátás: félpanzió: reggeli büférendszerben, menüválasztásos vacsora. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések. Szolgáltatások: hatalmas medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, jacuzzi, fitneszterem, animáció, show-műsorok. Térítés ellenében: 3 étterem, 3 bár, szá-mos sportlehetőség: tenisz, strandröplabda, kosárlabda, asztalitenisz, aerobic, spa és wellness center különféle kezelésekkel, biliárd, szobaszerviz, mosoda, fodrászat, üzle-tek, Internet, wifi hozzáférés, vízi sportok, gyermekfelügyelet. Gyermekeknek: gyermekmedence, gyermekklub, játszótér, gyermekmenü vacsoránál.Szobák: a szobák mindegyike rendelkezik egyénileg szabályozható légkondicionálás-sal, műholdas tv-vel, íróasztallal, telefonnal, hűtővel, széffel és hajszárítóval.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 20 kmLegközelebbi város 3 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub van

La Marquise Luxury Resort Complex Rodos Palladium

36

www.greentravel.hu

37

CSAL

ÁDBARÁTFÉLPANZIÓ

www.lamarquise.grKalithea

www.rodospalladium.gr Kalithea

FÉLPANZIÓ

CSAL

ÁDBARÁT

rodosz rodosz

Page 5: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel Hotel

Hotel

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 35 kmLegközelebbi város 25 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 7 kmLegközelebbi város 850 mStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.portroyal.gr Kolymbia

Elhelyezkedés: Rodosz legújabb, 5 csillagos szállodája egy 40.000 nm-es területen fekszik, Kolymbia üdülőterületén, 25 km-re Rodosz vá-rosától és 35 km-re a repülőtértől. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-kavi-csos, Kék Zászló díjjal kitüntetett tengerparton található, ahol a napozóágyak, napernyők és a strandtörölközők használata ingyenes.Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférend-szerben. Vacsoránál az előételeket, leveseket, salátákat és desszerteket büférendszerben tálal-ják, a három féle, választható főételt (ebből az egyik mindig vegetáriánus) pincérek szolgálják fel. Érkezéskor bor, víz és gyümölcsök a szobá-ban. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb ét-kezések, szobaszerviz, a’la carte étterem. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 2 étterem, 2 bár, animáció, görög est, élő zene, táncestek, jazz és latin estek, fitneszterem, aerobic, tenisz-pálya felszereléssel, mini focipálya, minigolf, asztalitenisz. Térítés ellenében: biliárd, Internet a lobbyban, gyermekfelügyelet, üzletek, orvos, fodrászat, mosoda.Gyermekeknek: gyermekmedence, gyermekbüfé.Szobák: a szálloda 185, bungaló típusú, igé-nyesen berendezett szobája a főépületben és a melléképületekben találhatók. Mindegyikhez tar-tozik erkély vagy terasz, légkondicionáló, hajszá-rító, műholdas tv, telefon, minibár, bérelhető széf, kávé/teafőző, Internet csatlakozási lehetőség.

www.theixiangrand.grIxia

Elhelyezkedés: a régi Elina hotel - melyet ma The Ixian Grand Hotelnek hívnak – Rodosz cso-dálatos szigetének nyugati partján terül el, Ixia településen. A főleg felnőttek, párok fogadására specializálódott szálloda a központtól 850 mé-terre fekszik, Rodosz városa 6 km-re, a repülő-tér pedig 7 km-re található. A közeli városokat könnyedén meg lehet közelíteni a 200 méterre fekvő buszmegállóból, de a taxik is megfizethe-tő áron szállítják az utasokat. Strand: közvetlenül a kavicsos tengerparton he-lyezkedik el, ahol a napernyők és napozóágyak ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: félpanzió: amerikai reggeli és menüvá-lasztásos vacsora salátabüfével, érkezéskor egy palack víz a szobában. Térítés ellenében: italfo-gyasztás, egyéb étkezések, fogyasztás az a’la carte étteremben (csak 12 éven felülieknek, elő-zetes foglalással), szobaszerviz. Szolgáltatások: 2 medence (az egyik édesvízzel, a másik tengervízzel töltve) napernyőkkel és na-pozóágyakkal, étterem, lounge bár, beach bár, wifi a lobbyban, könyvtár, jacuzzi, alkalmanként esti műsor. Térítés ellenében: Internet-sarok, üz-letek, szörf.Gyermekeknek: leválasztott gyermekmedence részSzobák: a szobák mindegyike franciaággyal (kü-lön ágyakat foglalni nem lehetséges), légkon-dicionálással (májustól szeptemberig), erkéllyel, ülősarokkal, műholdas LCD tv-vel, zenecsator-nákkal, széffel, hajszárítóval, telefonnal és hűtő-vel rendelkezik.

Elhelyezkedés: a két épületből álló, 6 szintes, 309 szobás, art deco stílusú, deluxe szál-loda a repülőtértől 7 km-re, Rodosz városától 9 km-re fekszik, Ialyssos központjától kb. 1 km-re. A hotelt 2006-ban teljesen felújították. A szállodát azon vendégeinknek ajánljuk, akik egy elegáns hotelben szeretnének nyaralni, kiélvezve az all inclusive ellá-tás nyújtotta számtalan szolgáltatást. Ialyssos teljesen összeépült már Ixiával, a két te-lepülést együttesen ma Triandának hívják. A város központjában számos étterem, bár, szórakozóhely várja a turistákat, megszámlálhatatlan üzlet árulja portékáját a bundától a strandfelszerelésig. Bármit is hagytunk otthon, itt biztosan megtaláljuk. A vacsora után érdemes egy nagy sétát tenni, miközben megihatunk egy kellemesen hűsítő kok-télt valamelyik bárban. Strand: a szálloda közvetlenül a kristálytiszta vizű, homokos-kavicsos parton fekszik, ezért a gyermekek részére ajánljuk a fürdőcipő használatát. A strandon a szálloda ven-dégei ingyenesen használhatják a napernyőket, napozóágyakat és strandtörölközőket. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, helyi alkoholos és alko-holmentes italok (10:00 és 24:00 között), délutáni snack, kínai és olasz étterem előzetes foglalással. Térítés ellenében: import italok, minibár fogyasztás.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, medence bár, snack bár, lobby bár, lounge bár, jacuzzi, kosárlabda, röplabda, teniszpálya, tv-szoba, animáció, íjászat, asztalitenisz, strandröplabda. Térítés ellenében: üzletek, wifi kapcsolat, mosoda, masszázs, szépségszalon, szobaszerviz, vízi sportok, Internet-kávézó, gyermekfelügye-let.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, miniklub.Szobák: a szobák mindegyike elegánsan berendezett, erkélyük a tengerre, a meden-cére vagy a kertre néz. Minden szoba légkondicionálóval (06.15 és 09.30 között mű-ködik), műholdas tv-vel, széffel, minibárral, kávé- és teafőzővel, hajszárítóval, valamint telefonnal rendelkezik.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 7 kmLegközelebbi város 1 km

Strand táv. 0 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub van

Port Royal Villas & Spa

The Ixian Grand

Electra Palace

38 39

www.greentravel.hu

FÉLPANZIÓ

FÉLPANZIÓ

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

www.electrahotels.grIalyssos

rodosz rodosz

Page 6: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel Hotel

Hotel

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 12 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

Grecotel Rhodos Royalwww.grecotel.comKalithea

Elhelyezkedés: a 353 szobás hotel Rodosz város-ától 12 km-re, a repülőtértől 16 km-re, a sziget keleti oldalán, Kalitheában található. A főépület-ből és bungalókból álló hotel 3 hatalmas, ösz-szesen 1.000 nm-es medencéje egy csodálatos kertben fekszik. Strand: a szálloda közvetlenül Kalithea homokos-aprókavicsos strandján helyezkedik el. A parton a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, késői kontinentális reggeli, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 00:30 között), gyermekbüfé, napközbeni snackek, dél-utáni kávé/tea/sütemény. Térítés ellenében: im-port italok, fogyasztás az a’la carte étteremben, minibár fogyasztás.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel, napo-zóágyakkal, belső medence, étterem, 3 bár, ká-vézó, standröplabda, darts, fitneszterem, aerobic, asztalitenisz, vízilabda, nappali és esti animációs programok az amfiteátrumban, témavacsorák, élő zene, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: spa központ és kezelései, jacuzzi, szauna, gőzfürdő, fodrászat, üzletek, Internet-sarok, vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedence, csúszda, ját-szótér, miniklub (3-12 éves korig), főszezonban tinédzser programok, animációs programok.Szobák: a 353 kényelmes szoba központi lég-kondicionálóval, erkéllyel vagy terasszal, mű-holdas tv-vel, telefonnal, hajszárítóval, széffel és minibárral felszerelt.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 10 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 50 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 3Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Rodian Amathus Beach www.rodianamathus.grIxia

Elhelyezkedés: a Rodian Amathus Beach Hotel a festői Ixia partján fekszik, 6 km-re Rodosz törté-nelmi városától és 10 km-re a Diagoras repülő-tértől. Az 5 csillagos, 327 szobás, 11 szintes ho-tel az Amathus lánc tagja, elegáns és kényelmes szobáival, számos szobatípusával várja az ide látogató vendégeket. Strand: a hotel homokos-kavicsos strandját egy aluljárón át lehet megközelíteni. A parton a nap-ernyők és napozóágyak használata ingyenes.Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora. Térítés el-lenében: egyéb étkezések, italfogyasztás, a’la carte éttermek, szobaszerviz. Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, főszezonban élő zene esténként, fitneszterem, aerobic, te-niszpálya, csendes animáció a medencénél, asz-talitenisz, tv-szoba. Térítés ellenében: éttermek, szauna, gőzfürdő, jacuzzi, darts, 4 bár, spa köz-pont számos kezeléssel, masszázs, teniszoktatás, Internet, konferenciatermek, üzlet, fodrászat, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, gyermekmenü a főétkezéseken.Szobák: a hotel mind a 247 standard szobájának felszereltsége megegyezik: erkéllyel vagy terasz-szal, zuhanyzós fürdőszobával, hajszárítóval, te-lefonnal, műholdas tv-vel, zenecsatornával, lég-kondicionálással, minibárral és bérelhető széffel rendelkeznek, szőnyegpadlóval vagy kővel bur-koltak. A szőnyegpadlós szobák maximum két fő elhelyezésre alkalmasak. A pótágyazott szobák kőpadlósak.

Gyermekkedvezmény 10,99 éves korigRepülőtér 7 kmLegközelebbi város 1 km

Strand táv. 80 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Elhelyezkedés: a szálloda Rodosz városközpontjától 9 km-re, a repülőtértől 5 km-re, Ialyssos központjától 10 perc sétára helyezkedik el. Közelében számos hangulatos bár, ínyenc fogásokat kínáló étterem, görög specialitásokról híres taverna, ajándék-, ruha-, élelmiszer-, ékszer- és bőrüzlet található. A fővárosba könnyen be lehet jutni helyi busz-járattal, vagy taxival. A busz megállója kb.10-12 percnyi sétatávolságra található. A 2008/2009 telén teljesen felújított hotel egy főépületből és 5 kisebb melléképületből áll. Rodoszon az antik építészet maradványai, építészeti remekei, csakúgy, mint a táj érin-tetlen szépsége, avagy a tengeri szellővel bejárt homokos-kavicsos strandjai valósággal elbűvölik az ide látogatókat. A szigetet az Unesco Bizottsága a természeti és kulturális világörökség részévé nyilvánította. Strand: a kristálytiszta vizű, kavicsos strand a szállodától kb. 80 méterre fekszik. A par-ton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Rodosz nyugati partja kavicsos, az állandó szél miatt a szörfösök paradicsomaként ismert, de ugyan-ezért kedvelt az ide látogató nyaralók körében is, hisz a hűsítő szél nyáron igazi áldás a hőségben.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snackek, 5 órai tea/kávé/sütemények és fagylalt a gyermekeknek, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:00 között). Térítés ellenében: import italok, a’la carte étterem.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, étterem, bár, snack bár, lobby bár, asztalitenisz, animáció, minigolf, darts, aerobic. Térítés ellenében: biliárd, te-niszpálya, masszázs, ajándékbolt, széf a recepción, mosoda, Internet, orvosi ellátás, wifi kapcsolat a lobbyban, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér.Szobák: a 174 egyszerű, görög üdülőstílusban berendezett, erkélyes vagy teraszos szo-ba légkondicionálóval, telefonnal, rádióval, műholdas tv-vel, hajszárítóval, hűtőszek-rénnyel és bérelhető széffel felszerelt.

Ialyssos Bay

40 41

www.greentravel.hu

FÉLPANZIÓ

www.ialyssosbay.grIalyssos

ALL INCLUSIVE

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

rodosz rodosz

Page 7: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel Hotel

Elhelyezkedés: a 4 csillagos, 164 szobás Belair Beach Hotel Ixiában, a Diagoras repülő-tértől 14 km-re, Rodosz városától 4 km-re fekszik. Ixia már szinte teljesen egybeépült Ialyssos-szal, a két üdülővárosban mindent megtalálunk, melyre egy nyaralás alatt szükségünk lehet, akár vásárolgatni szeretnénk, akár elfogyasztani egy ínycsiklandó görög specialitást valamelyik tavernában, vagy hódolni a vízi sportok iránti szenve-délyünknek. Rodosz központjába is mindenképpen érdemes ellátogatni helyi busszal vagy taxival. Tekintsük meg a Mandraki kikötőt, ahol hagyományos görög vendéglők, kávézók, éttermek, bevásárló-körútra alkalmas, elegáns és modern üzletek, éjszakákon át üzemelő diszkók és bárok találhatók.Strand: a szállodát a homokos-kavicsos strandtól egy út választja el, a parton a nap-ernyők és a napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. A gyermekek számára fürdőcipő használata javasolt. Érdemes a hotel partján kívül kipróbálni a sziget másik oldalán található aquaparkot is, mely felhőtlen kikapcsolódást biztosít akár egy teljes napra. Ha pedig elhagyottabb partszakaszokra vágyunk, béreljünk egy robogót vagy egy autót és irány a sziget számos eldugott öblének egyike! Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférendszerben. Térítés ellenében: egyéb étkezé-sek, italfogyasztás, fogyasztás az a’la carte étteremben.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, étterem, teniszpálya, asz-talitenisz, minigolf, kosárlabda, heti kétszer zenés est tradicionális görög tánccal. Té-rítés ellenében: biliárd, a’la carte étterem, lobby bár, medence bár, vízi sportok, üzlet, fodrászat, mosoda, Internet-sarok, tv-szoba, wifi kapcsolat a lobbyban.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér.Szobák: 164 tágas és modernül berendezett szoba mindegyike rendelkezik hajszárí-tóval, erkéllyel, telefonnal, rádióval, műholdas tv-vel, kis hűtővel, bérelhető széffel és légkondicionálóval (06.15 és 09.30 között működik).

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 14 kmLegközelebbi város 0 km

Strand táv. 50 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 20 kmLegközelebbi város 6 km

Strand táv. 200 mStrand típus homokos-kavicsos-sziklásMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Elhelyezkedés: a 2007/2008 telén felújított, modern, illetve hagyományos görög stí-lusban épült szálloda egy sziklaszirten fekszik Kalitheában, ahonnan csodálatos pano-ráma nyílik a tengerre. Egy főépületből és két melléképületből áll. A hotel a Kalitheai-öböltől északra található Faliraki mellett, Rodosz központjától mindössze 6 km-re. Kalitheában néhány üzleten és éttermen kívül mást nem találunk, de helyi buszjárattal könnyedén el lehet jutni Falirakiba, vagy Rodosz városába, ahol számos étterem, bár, tradicionális taverna, szórakozási és vásárlási lehetőségek várják a turistákat. A gazdag történelemmel rendelkező főváros a sziget legszebb üdülőhelye. A város a jelen és múlt csodálatos kompozíciója, sokoldalú, akár egy labirintus. Északi csücskében terül el a több száz éves, egyedülálló óvárosi rész, melyet a kör alakú bástyákkal díszített, 4 km hosszú városfal határol el. Tekintsük meg a Mandraki kikötőt, ahonnan hagyományos görög vendéglők, kávézók, éttermek, üzletek, diszkók és bárok találhatók.Strand: a szálloda 200 méterre fekszik a homokos-kavicsos-sziklás tengerparttól, saját strandjához egy lépcsőn kell lemenni, a parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférendszerben. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések, a’la carte étterem, minibár fogyasztás.Szolgáltatások: hatalmas medence napernyőkkel és napozóágyakkal, étterem, 3 bár, animációs programok, görög folklór estek, fitneszterem, asztalitenisz, minigolf, strand-röplabda. Térítés ellenében: ajándéküzlet, teniszpálya és felszerelés, szauna, masszázs, jacuzzi, biliárd, Internet.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, játszószoba, animációs programok.Szobák: az erkélyes vagy teraszos szobák légkondicionálóval (06.01 és 09.30 között működik), telefonnal, műholdas tv-vel (zenecsatornával), hűtőszekrénnyel, hajszárító-val, rádióval, bérelhető széffel (kb. 14 Eur / hét) és minibárral felszereltek.

Belair Beach ResortKresten Palace

42

www.greentravel.hu

43

www.belair­beach.grIxia

www.krestenpalace.grKalithea

FÉLPANZIÓFÉLPANZIÓ

CSAL

ÁDBARÁT

rodoszrodosz

Page 8: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel

Hotel

Resort

Aparthotel

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 50 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 1Gyermekmedence nincsCsúszda nincsMiniklub nincs

www.mediterranean.grRodosz város

Elhelyezkedés: a 4 csillagos szálloda Rodosz vá-rosának talán legszebb részén található, 16 km-re a repülőtértől, az akvárium és a kaszinó köze-lében, ahonnan a várfallal körülvett óváros egy könnyed sétával elérhető. Kiváló választás mind-azok számára, akik a sziget nyüzsgő főváros-ának szívében szeretnék tölteni a nyaralásukat egy kényelmes és elegáns 4 csillagos hotelben. A gazdag történelemmel rendelkező főváros a sziget legszebb üdülőhelye. Északi csücskében terül el a több száz éves, egyedülálló óvárosi rész, melyet a kör alakú bástyákkal díszített, 4 km hosszú városfal határol el. Figyelemreméltó a híres Lovagi út is, mely egészen a Nagymes-terek Palotájáig fut el. A városban számtalan hagyományos görög vendéglő, kávézó, étterem, elegáns és modern üzlet, éjszakákon át üzemelő diszkó és bár is található.Strand: a homokos-aprókavicsos partot egy út választja el a szállodától. A parton a naper-nyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférend-szerben. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések, szobaszerviz, minibár fogyasztás.Szolgáltatások: medence napozóágyakkal és napernyőkkel, étterem. Térítés ellenében: bár, a’la carte étterem, kávézó, vízi sportok. Szobák: a 241 tágas szoba mindegyike rendelke-zik erkéllyel, légkondicionálóval, minibárral, tele-fonnal, műholdas tv-vel, Internet kapcsolattal és hajszárítóval.

www.pegasoshotel.grFaliraki

Elhelyezkedés: a 4 csillagos, közkedvelt Pegasos Beach Hotel 2 km-re fekszik Faliraki központjá-tól, 15 km-re a repülőtértől és 13 km-re a sziget fővárosától, Rodosztól. A hotel mind a 290 szo-bája nemrégiben lett felújítva. A szálloda előtti buszmegállóból könnyedén eljuthatunk Rodosz és Faliraki központjába is. Strand: a hotel közvetlenül a homokos-apró-kavicsos tengerparton fekszik, a strandon a napernyők és napozóágyak térítés ellenében, a strandtörölközők ingyenesen használhatók.Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférend-szerben. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések, szobaszerviz. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, 2 étterem, nappali és esti ani-mációs programok, show-műsorok, élő zene, kosárlabda, strandröplabda, asztalitenisz. Térítés ellenében: 3 bár, masszázs, Internet-sarok, vízi sportok, üzletek, mosoda, teniszpálya, szauna, biliárd, wifi kapcsolat a lobbyban és a főbárban, fodrászat.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), játszótér, csúszda, gyermekprog-ramok.Szobák: minden szoba kényelmesen berende-zett, rendelkezik műholdas tv-vel, telefonnal, rádióval, hűtővel, hajszárítóval, központi lég-kondicionálással ( június 15. és szeptember 20. között), bérelhető széffel (kb. 20 Eur / hét) és erkéllyel. A standard szobákon kívül foglalható superior és mozgáskorlátozottak számára kiala-kított szoba is.

Gyermekkedvezmény 13,99 éves korigRepülőtér 15 kmLegközelebbi város 2 kmStrand táv. 0 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

www.marebluehotels.grIxiaElhelyezkedés: a 377 szobás hotel a Diagoras repülőtértől 10 km-re, Rodosz városától 6 km-re fekszik, Ixiában. A nemrég felújított hotel egy főépületből, számos kisebb melléképületből és bungalóépületből áll. A hotel közelében bárok, éttermek és különböző üzletek sorakoznak. Ro-dosz városába a helyi busszal könnyen bejutha-tunk.Strand: a hotelt a kavicsos parttól csak egy út választja el, a strandon a napozóágyak és a nap-ernyők használata térítés ellenében lehetséges.Ellátás: all inclusive: amerikai büféreggeli, kései kontinentális reggeli, ebéd és vacsora előétel-, saláta- és desszertbüfével, főétel menürend-szerben a látványkonyhából, délutáni snackek, kávé/tea/sütemények, fagylalt, helyi alkoholos és alkoholmentes italok a meghatározott bárok-ban (10:00 és 23:00 között). Térítés ellenében: pezsgő, import és prémium italok. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, étterem, bár, teniszpálya, animációs programok, asztalitenisz, vízi aerobic. Térítés ellenében: mosoda, vízi sportok a parton, gyer-mekfelügyelet, biliárd.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, miniklub (4-14 éves korig), gyermek-animáció.Szobák: minden szoba rendelkezik légkondi-cionálással (06.15 és 09.15 között), műholdas tv-vel, kávé/teafőzővel, wifi kapcsolattal (térítés ellenében), hűtővel (vízzel töltve), telefonnal, bérelhető széffel, hajszárítóval és erkéllyel vagy terasszal.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 10 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 150 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub van

Gyermekkedvezmény 12,99 éves korigRepülőtér 10 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

www.dandreamare.comIalyssosElhelyezkedés: a 4 csillagos hotel Rodosz csodá-latos szigetének nyugati partján terül el, Ialyssos településen. Rodosz városa 6 km-re, a repülőtér pedig 10 km-re található. Rodosz városa helyi autóbusszal vagy taxival könnyedén megköze-líthető. Strand: a hotel közvetlenül a kavicsos strandon fekszik, ahol a napernyők és a napozóágyak té-rítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délelőtti, délutáni és késő esti snackek a medence bárnál, délutáni tea, kávé, forró csoki és sütemények, fagylalt bizonyos időpontokban, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:30 között). Térítés ellenében: import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, „lusta folyó” medence, étterem, 2 bár, tv-szoba, biliárd, asztalitenisz, belső meden-ce, jacuzzi, heti egyszer görög est élő zenével, fitneszterem, heti hatszor animáció. Térítés elle-nében: Internet, üzlet, szauna, gőzfürdő.Gyermekeknek: gyermekmedence, gyermek-animáció, miniklub, csúszda, játszótér. Szobák: a szobák mindegyike rendelkezik erkély-lyel vagy terasszal, légkondicionálással (06.15 és 09.15 között napi 15 órán át működik), műhol-das tv-vel, zenecsatornával, telefonnal, hűtővel vagy minibárral, bérelhető széffel, hajszárítóval, kávé/teafőzővel, az apartmanok és a stúdiók pe-dig konyhasarokkal is. Családi szobák és kéthe-lyiséges apartmanok is foglalhatók.

Mediterranean

Pegasos BeachMare Blue Cosmopolitan Beach

D’Andrea Mare Resort

CSAL

ÁDBARÁT

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

ALL INCLUSIVE

44 45

www.greentravel.hu

CSAL

ÁDBARÁT

rodoszrodosz

FÉLPANZIÓ

FÉLPANZIÓ

Page 9: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel

Hotel

Hotel

Hotel

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 25 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 400 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 14 kmLegközelebbi város 22 kmStrand táv. kb. 800 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda vanMiniklub van

www.belvederebeach.grRodosz város

Elhelyezkedés: a klasszikus, 4 csillagos szálloda a sziget nyüzsgő fővárosában, Rodosz városban fekszik, 12 km-re a repülőtértől, 1 km-re a ki-kötőtől és kb. 10-15 percnyi sétára az óvárostól, a Kanari Beach-en, a sziget szelesebb, nyugati partján. A várfallal körülvett óvárosban a ren-geteg éttermen, tavernán, hangulatos báron, számos üzleten kívül megtalálhatjuk a régi tö-rök műemlékeket is, melyek lenyűgöző látványt nyújtanak. Érdemes egy sétát tennünk a kikö-tőben is, ahol hatalmas óceánjáró hajók sora-koznak. A Belvedere hotel tökéletes választás gyermekes családoknak, baráti társaságoknak és romantikára vágyó pároknak is. Strand: a homokos-kavicsos partot egy út vá-lasztja el a szállodától, így a nyilvános strand egy aluljárón keresztül közelíthető meg. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Kisgyermekek számára fürdő-cipő használata javasolt. Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora büférend-szerben. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések.Szolgáltatások: medence napozóágyakkal és napernyőkkel, étterem, alkalmanként görög est. Térítés ellenében: 2 bár, ajándékbolt, Internet-ká-vézó, wifi kapcsolat a lobbyban, mosoda. Gyermekeknek: leválasztott gyermekmedence rész.Szobák: a 212 tágas szoba mindegyike erkéllyel, légkondicionálóval (07.01 - 09.25 között ingye-nes), hűtőszekrénnyel, bérelhető széffel, telefon-nal és műholdas tv-vel rendelkezik.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 12 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 50 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.niriidesbeach-hotel.comKolymbia

Elhelyezkedés: a 4 csillagos, Rodosz keleti részén elterülő szálloda 1992-ben nyílt meg. A hotel a repülőtértől és Rodosz város központjától egy-aránt 25 kilométerre fekszik, Kolymbia üdülőhe-lyen. A kis üdülőfalu a Hét forrás Völgyétől nem messze fekszik, ami kellemes, hűs klímája miatt az itt nyaralók egyik kedvenc kirándulóhelye. Kolymbiából Lindos csodás vára is elérhető kö-zelségben fekszik, alig 30 km-re. A helyiek által is gyakorta látogatott település csak az utóbbi időben kezdett kiépülni, számos hangulatos ta-vernával és bárral büszkélkedhet. Ha itt nyara-lunk, élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét és végig próbálhatjuk a helyi specialitásokat is. Ne hagyjuk ki a híres ouzo-t sem, ami ánizsból ké-szül és jégkockával és hideg vízzel fogyasztják. Strand: a szálloda 400 méterre helyezkedik el a homokos-aprókavicsos strandtól. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: félpanzió: reggeli és vacsora. Térítés elle-nében: egyéb étkezések, italfogyasztás.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, étterem, taverna, strandröplabda, teniszpálya, asztalitenisz, tv-sarok. Térítés ellené-ben: üzletek, snack bár, medence bár.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér.Szobák: a 100 szoba mindegyike rendelkezik erkéllyel, központi légkondicionálóval (07.01. és 09.15. között), hajszárítóval, hűtőszekrénnyel, műholdas tv-vel és 2 zenecsatornával.

Elhelyezkedés: a szálloda Rodosz északi részén, a repülőtértől 14 km-re, Rodosz városától pedig 22 km-re, az Afandou öbölben fekszik, mely a golfozók paradicsoma. A szálloda a 18 lyukú golfpályájától kb. 3 km-re található, Afandou központja pedig mindössze 1 km-re helyezkedik el, ahová a szálloda által üzemeltetett mini-vo-nat szállítja a hotel vendégeit. Rodosz városba és Falirakiba a közeli buszmegállóból könnyen eljuthatunk. Strand: a kb. 800 m-re fekvő, homokos-apróka-vicsos partra a szálloda által üzemeltetett mini-vonattal lehet legkönnyebben eljutni. A naper-nyők és napozóágyak a strandon ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, délutáni snackek, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:00 között). Térítés ellenében: import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, étterem, bár, kávézó, standröplab-da, kosárlabda, asztalitenisz, tv-szoba, szauna, fitneszterem, animáció, főszezonban esti show-műsorok, néhány vízi sport. Térítés ellenében: minigolf, tenisz, biliárd, fodrászat, gyermekfel-ügyelet, vízi sportok, üzlet.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (6-12 éves korig), játszótér, csúszda, főszezonban animációs programok.Szobák: a 220 kényelmesen berendezett szoba mindegyike központi légkondicionálóval, erkély-lyel vagy terasszal, műholdas tv-vel, telefonnal, hajszárítóval, széffel és minibárral felszerelt.

www.rhotel.grAfandou

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 7 kmLegközelebbi város 10 mStrand táv. 0 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub van

www.doreta-beach.comTheologosElhelyezkedés: a 4 csillagos szálloda Rodosz nyugati partján, a repülőtértől 7 km-re, Ro-dosz városától 17 km-re, Ialyssostól 10 km-re, Theologos üdülőhelyen épült. Strand: a hotel közvetlenül a kavicsos parton fekszik, ahol a napernyők és napozóágyak in-gyenesen használhatók. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben látványkonyhával, görög és nemzetközi specialitásokkal, napközben snack ételek, saláták és gyümölcsök, fagylalt, tea/kávé, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23.00 között). Térítés ellenében: import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, étterem, taverna, 3 bár, tv-szo-ba, teniszpálya, röplabda, kosárlabda, minigolf, asztalitenisz, minifoci, vízibicikli, kenu, nappali és esti animációs programok, show-műsorok. Térítés ellenében: bérelhető széf a recepción, bi-liárd, üzletek, ajándékboltok, fodrász, mosoda, motoros vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedence, 2 játszószo-ba, játszótér, miniklub (4-12 évig), mini diszkó, gyermekmenü ebédnél és vacsoránál.Szobák: a szobák mindegyike légkondicionált, rádióval, műholdas tv-vel, telefonnal, kis hűtő-vel, hajszárítóval felszerelt és erkéllyel rendel-kezik. A szállodában konyhasarokkal felszerelt stúdiók és apartmanok, valamint minden igényt kielégítő, elegánsan berendezett superior szo-bák is találhatók. A superior szobákban jacuzzi, wifi kapcsolat és LCD tv is rendelkezésre áll.

Niriides

Belvedere Beach

Lippia Calypso Resort

Doreta Beach

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

46 47

www.greentravel.hu

ALL INCLUSIVE

rodosz rodosz

FÉLPANZIÓ

FÉLPANZIÓ

CSAL

ÁDBARÁT

Page 10: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel Hotel

Elhelyezkedés: a 3 csillagos hotel a repülőtértől 15 kilométerre, Rodosz város központ-jától 3 km-re és a híres Kalithea termálvizes forrásaitól 2 km-re található. Az egykori termálfürdő romjai még ma is láthatók. Néhány étterem, bár, üzlet és vendéglő várja a látogatókat. Az üdülőfalu nyugodt, békés pihenésre kiválóan alkalmas. A főváros taxi-val vagy helyi busszal könnyen megközelíthető. A gazdag történelemmel rendelkező főváros a sziget legszebb üdülőhelye. A város a jelen és múlt csodálatos kompozíciója, sokoldalú, akár egy labirintus. Északi csücskében terül el a több száz éves, egyedülálló óvárosi rész, melyet a kör alakú bástyákkal díszített, 4 km hosszú városfal határol el. Figyelemre méltó a híres Lovagi út, mely egészen a Nagymesterek Palotájáig fut el, va-lamint a sértetlen középkori utak, mecsetek, bazárok. Az antik építészet maradványai és építészeti remekei, a táj érintetlen szépsége, a tengeri szellővel bejárt homokos-ka-vicsos strandok valósággal elbűvölik az ide látogatókat.Strand: a hotel kb. 400 méterre fekszik a homokos-aprókavicsos strandtól. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd, vacsora büférendszerben, snackek, kávé/tea/süte-mény, fagylalt, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:00 között). Térítés ellenében: import italok, palackozott italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, étterem, medence bár, műholdas tv a lobbyban, görög estek, diszkó. Térítés ellenében: biliárd, videojátékok, teniszpálya, Internet, mosoda, üzletek, széf a recepción.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér.Szobák: minden szoba rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, légkondicionálóval (07.01 és 08.31. között ingyenes), zenecsatornákkal és hűtőszekrénnyel. Az apartmanok a főépületben találhatóak, két hálószobával, illetve két fürdőszobával rendelkeznek. A stúdiók a medence körül helyezkednek el, kis konyhasarokkal felszereltek.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 15 kmLegközelebbi város 3 km

Strand táv. 400 mStrand típus homokos-aprókavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Elhelyezkedés: ez az 1987-ben nyílt és 2008-2009-ben teljesen felújított, 3 csillagos szálloda a csodálatos Rodosz szigetén, csendes, békés környezetben, Kolymbia üdü-lőterületen, Rodosz városától 25 km-re, a repülőtértől pedig 35 km-re helyezkedik el. A hotel széleskörű szolgáltatásokkal, egy főépülettel és 3 bungaló épülettel, szép, rendezett kerttel és igazi görög hangulattal várja vendégeit. A közeli látnivalókhoz és városokba a helyi buszokkal vagy bérelt autóval, motorral könnyedén eljuthatunk. Kolymbiából Lindos csodás vára elérhető közelségben fekszik, alig 30 km-re. A helyiek által is gyakorta látogatott település csak az utóbbi időben kezdett kiépülni, számos hangulatos tavernával és bárral büszkélkedhet. Ha itt nyaralunk, élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét és végig próbálhatjuk a helyi specialitásokat is. Ne hagyjuk ki a híres ouzo-t sem, ami ánizsból készül és jégkockával és hideg vízzel fogyasztják. Strand: a szálloda kb. 150 méterre helyezkedik el a homokos-kavicsos tengerparttól, ahol a napozóágyak és napernyők térítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital (11:00 és 23:00 között), koktélok (20:30 és 23:00 között), délutáni kávé/tea/sütemények, fagylalt a gyermekeknek (2-14 év között). Térítés ellenében: pa-lackozott víz, üdítők és borok, import italok.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 2 étterem, bár, heti egy-szer görög est, tv-szoba, fitneszterem, röplabda, vízilabda, asztalitenisz. Térítés ellené-ben: biliárd, vízi sportok, üzletek, Internet-sarok, széf a recepción.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér.Szobák: a szálloda 116 kényelmesen és modernül berendezett szobájának mindegyi-kéhez tartozik hajszárító, egyénileg szabályozható légkondicionáló (térítés ellenében), műholdas tv, hűtőszekrény, telefon, illetve erkély vagy terasz. A stúdiók és a családi szobák tágasabbak, körülbelül 32 nm-esek.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 35 kmLegközelebbi város 0 km

Strand táv. 150 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 2Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Princess FloraMemphis Beach

48

www.greentravel.hu

49

www.princessflora.grKalithea

ALL INCLUSIVE

www.memphishotel.grKolymbia

ALL INCLUSIVE

rodosz rodosz

Page 11: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel Hotel

Hotel

Hotel +

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 10 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 250 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.solemarhotel.grIxia

Elhelyezkedés: a 3 csillagos Solemar Hotel ideá-lis helyen, Ixia központjában fekszik, 10 km-re a repülőtértől, 6 km-re Rodosz város központjától. Fekvése miatt az üdülőváros egyre népszerűbb a turisták körében. A helyi busz megállója, mellyel percek alatt bejuthatunk Rodosz városba, pont a szálloda előtt helyezkedik el. A hotel környeze-tében számos hangulatos, helyi specialitásokat kínáló éttermet és tavernát, ajándékboltokat és egyéb üzleteket, valamint bárokat és különböző szórakozóhelyeket találhatunk. Strand: a kristálytiszta vizű, kavicsos strand a szállodától kb. 250 méterre fekszik. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Rodosz nyugati partja kavi-csos, az állandó szél miatt a szörfösök paradi-csomaként ismert, de ugyanezért kedvelt az ide látogató nyaralók körében is, hisz a hűsítő szél nyáron igazi áldás a hőségben.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, délutáni snackek, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:30 között). Térítés ellenében: import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, étterem, bárok, tv-szoba. Térítés ellenében: széf a recepción, játékterem, minigolf és teniszpálya a szálloda közelében.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér.Szobák: a stílusosan berendezett 102, felár el-lenében légkondicionált, erkélyes szoba, hűtő-szekrénnyel, telefonnal, rádióval és műholdas tv-vel felszerelt.

Elhelyezkedés: ez a csendes helyen fekvő, zöld kerttel körülölelt, 3 csillagos szálloda Ialyssos üdülőterületen, Ialyssos központjától 300 mé-terre, a Diagoras repülőtértől pedig 4 km-re fekszik. A közelében számos vásárlási lehetőség és étterem található. Ideális választás mindenki számára. A hotel modernül berendezett apart-manokkal és stúdióikkal várja vendégeit. Ialyssos 10 km-re, délnyugatra helyezkedik el Rodosz városától, mely helyi autóbusszal vagy taxival könnyedén megközelíthető. Az utóbbi években Ialyssos közkedvelt üdülőhellyé vált. A forró nyá-ri hónapokban kellemes felfrissülést nyújt az ál-landó északnyugati szél, mely a nyugati parton kiváló feltételeket biztosít a vitorlázásnak, ször-fözésnek. A fák alatt megbúvó árnyékos helyek, és a számos hangulatos taverna teszi az üdülő-várost pihenésre kiválóan alkalmassá.Strand: a szálloda 150 méterre található a kavi-csos strandtól, ahol a napozóágyak, napernyők használata térítés ellenében lehetséges.Ellátás: önellátás. Térítés ellenében: étkezés és italfogyasztás.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, tv-szoba. Térítés ellenében: étterem, bár, Internet-sarok, széf a recepción.Gyermekeknek: gyermekmedence rész, játszó-tér.Szobák: a stúdiók és apartmanok mindegyiké-hez tartozik telefon, légkondicionáló (térítés ellenében), konyhasarok, hűtőszekrény és mű-holdas tv. A szobák többségéhez tartozik erkély vagy terasz is.

Gyermekkedvezmény nincsRepülőtér 4 kmLegközelebbi város 300 mStrand táv. 150 mStrand típus kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.virginiahotel.grKoskinouElhelyezkedés: a szálloda csendes helyen, Ro-dosz várostól 5 km-re, Koskinou közelében talál-ható. A hotel az európai normákat, a híres görög vendégszeretetet és a családias hangulatot si-keresen ötvözi. Tíz kisebb épültből áll, melyeket trópusi kert vesz körül. Ideális elhelyezkedésé-nek köszönhetően alkalmas gyermekes családok és párok részére is. Helyi busszal könnyen eljut-hatunk Rodosz városba, Kalitheába vagy akár Falirakiba is. Koskinou színpompás belvárosában szűk utcácskákat és pezsgő éjszakai életet talál-hatunk. A part mentén számos étterem, taverna és bár kínálja a nemzetközi fogásokat és a helyi specialitásokat.Strand: a szálloda a homokos-kavicsos strandtól 150 m-re található, a napernyők és napozóágyak a parton térítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, délutáni snackek, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00 és 23:00 között). Térítés ellenében: import italok.Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és na-pozóágyakkal, étterem, bárok. Térítés ellenében: széf a recepción (15 Eur/hét), Internet, biliárd, asztalitenisz, videojátékok, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, bébi meden-ce, játszótér.Szobák: a 200 szoba mindegyike egyénileg sza-bályozható légkondicionálással (07.01-08.31 kö-zött ingyenes, egyébként 6 Eur/nap), vagy venti-látorral (3 Eur/nap), műholdas tv-vel, telefonnal, hűtővel és erkéllyel rendelkezik.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 11 kmLegközelebbi város 5 kmStrand táv. 150 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 4Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 40 kmLegközelebbi város 600 mStrand táv. 150 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

KolymbiaElhelyezkedés: a családias hotel nyugodt kör-nyezetben, a repülőtértől 40 km-re, a sziget keleti oldalán, Kolymbiában található. Az alig 600 méterre fekvő központba néhány perces sétával juthatunk be, ahol számos étterem, bár és üzlet várja a vendégeket. A sziget fővárosa taxival vagy helyi busszal közelíthető meg, a buszmegálló közvetlenül a hotel előtt található. A helyiek által is gyakorta látogatott település csak az utóbbi időben kezdett kiépülni, számos hangulatos tavernával és bárral büszkélkedhet. Ha itt nyaralunk, élvezhetjük a helyiek vendég-szeretetét és végig próbálhatjuk a helyi specia-litásokat is.Strand: a szálloda Kolymbia homokos-aprókavi-csos strandjától kb. 150 méterre helyezkedik el. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (11:00 és 24:00 között), gyermekeknek fagylalt, délutáni kávé/tea/süte-mény. Térítés ellenében: import italok.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, étterem, bár, nappali és esti animá-ciós programok. Térítés ellenében: vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, miniklub az Alfa Beach Hotelben.Szobák: a térítés ellenében légkondicionált szobák mindegyike rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, műholdas tv-vel, zenecsatornákkal, telefonnal, hajszárítóval, bérelhető széffel és minibárral.

Osiris Ialyssos

Solemar

Virginia

Alfa

50

CSAL

ÁDBARÁT

ALL INCLUSIVE

51

www.greentravel.hu

ALL INCLUSIVE

ALL INCLUSIVE

rodosz rodosz

ÖNELLÁTÁS

CSAL

ÁDBARÁT

Page 12: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Hotel

Hotel

Hotel

Aparthotel

Faliraki

Elhelyezkedés: a három csillagos, családias szál-loda a repülőtértől 16 km-re, Rodosz városától 15 km-re, Faliraki központjától pedig csupán 500 méterre fekszik, csendes környezetben. El-helyezkedésének köszönhetően kiváló kiindu-lópontja lehet a sziget felfedezésének. Faliraki régebben egy kis halászfalu volt, mára már az egyik legmozgalmasabb üdülőhellyé nőtte ki magát. A fővárostól 16 km-re helyezkedik el, melyet taxival és helyi busszal is könnyen meg-közelíthetünk. A tenger szerelmesi szélvédett, hosszan elnyúló, finomhomokos strandokat találnak, melyek számos vízi sportnak adnak le-hetőséget. Rengeteg étterem, vendéglő, kávézó, bár és szórakozóhely várja a nyaralni vágyókat. Minden korosztály számára tökéletes kikapcso-lódást ígér az itt található aquapark. Strand: a hotel a homokos strandtól kb. 50 mé-terre található, ahol a napernyők és napozó-ágyak térítés ellenében használhatóak.Ellátás: félpanzió: kontinentális reggeli és menü-választásos vacsora salátabárral és desszerttel. Térítés ellenében: egyéb étkezések, italfogyasz-tás.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, étterem, snack bár, tv-szoba. Térítés ellenében: Internet, széf a recepción, biliárd.Gyermekeknek: gyermekmedenceSzobák: a 60 szoba mindegyike rendelkezik, telefonnal, műholdas tv-vel, hűtőszekrénnyel (térítés ellenében), légkondicionálóval (07.01-09.10 között ingyenes, időszakosan üzemel) és erkéllyel.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 50 mStrand típus homokosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.orion-faliraki.grFaliraki

Elhelyezkedés: a több épületből álló szálloda-komplexum a Diagoras repülőtértől 15 km-re, Rodosz városától 14 km-re, Faliraki csendes ré-szén fekszik. Éttermek, tavernák, bárok, kávézók, üzletek és Faliraki híres szórakozóhelyei gyalo-gosan elérhetőek. A buszmegálló csupán né-hány méterre fekszik a hoteltől, így a fővárosba, s a sziget többi pontjára könnyen eljuthatunk. Régebben egy kis halászfalu volt, mára már az egyik legmozgalmasabb üdülőhellyé nőtte ki magát. Hosszú, finomhomokos strandjai számos vízi sportnak adnak lehetőséget. Rengeteg ét-terem, vendéglő, kávézó, bár és szórakozóhely várja a nyaralni vágyókat. Minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást ígér az itt ta-lálható aquapark. Strand: a szálloda a homokos strandtól kb. 200 m-re fekszik, ahol a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe.Ellátás: félpanzió: büféreggeli és menüválasz-tásos vacsora. Térítés ellenében: italfogyasztás, egyéb étkezések.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napo-zóágyakkal, jacuzzi, wifi kapcsolat a recepciónál és a medence körül, étterem. Térítés ellenében: medence bár, vízi sportok a parton.Gyermekeknek: gyermekmedenceSzobák: minden szoba kényelmesen berende-zett, műholdas tv-vel, telefonnal, hajszárítóval, légkondicionálóval (térítés ellenében), erkéllyel, konyhasarokkal és vízforralóval felszerelt. Több-ségükben zuhanyzó található, néhány pedig für-dőkáddal rendelkezik.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 15 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 200 mStrand típus homokosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

www.rhodosbeach.grRodosz városElhelyezkedés: a 3 csillagos szálloda a sziget nyüzsgő fővárosában fekszik, 16 km-re a nem-zetközi repülőtértől, 1 km-re a kikötőtől és kb. 10-15 percnyi sétára az óvárostól, a Kanari Beach-en, a sziget szelesebb, nyugati partján. Az várfallal körülvett óvárosban a rengeteg ét-termen, tavernán, hangulatos báron, szórakozó-helyeken, számos üzleten kívül megtalálhatjuk a régi török és olasz műemlékeket is, melyek le-nyűgöző látványt nyújtanak. A hotel vendégei a szomszédos, 4 csillagos Belvedere Hotel szolgál-tatásait is élvezhetik. Strand: a homokos-kavicsos strandot egy út vá-lasztja el a szállodától, így a part egy aluljárón keresztül közelíthető meg. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igény-be.Ellátás: reggeli büférendszerben. Igény esetén félpanzió befizethető. Térítés ellenében: ebéd a medence mellett, vacsora büférendszerben a szomszédos Belvedere Hotel éttermében, italfo-gyasztás.Szolgáltatások: medence napozóágyakkal és napernyőkkel, reggelizőterem, heti 3 alkalommal esti program a szomszédos Belvedere hotelben, teniszpálya. Térítés ellenében: medence melletti snack bár, koktél bár, ajándékbolt, Internet-sarok.Gyermekeknek: gyermekmedenceSzobák: a 168 szoba mindegyike rendelkezik erkéllyel, egyénileg szabályozható légkondici-onálóval (07.01 - 09.25 között ingyenes), hűtő-szekrénnyel, bérelhető széffel, telefonnal és mű-holdas tv-vel.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 50 mStrand típus homokos-kavicsosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 22 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 350 mStrand típus homokosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Elhelyezkedés: a kétszintes bungalókból álló, 115 szobás komplexum a repülőtértől 22 km-re, Rodosz városától 25 km-re, a sziget keleti oldalán, Kolymbiában fekszik. A közelben szá-mos étterem, bár és bevásárlóközpont is talál-ható. A sziget fővárosa, illetve a 22 km-re fek-vő Lindosz történelmi városa taxival vagy helyi busszal könnyedén megközelíthető, hisz a busz megállója közvetlenül a hotel előtt található. A helyiek által is gyakorta látogatott település csak az utóbbi időben kezdett kiépülni, számos han-gulatos tavernával és bárral büszkélkedhet. Strand: a szálloda Kolymbia homokos strandjá-tól 350 méterre helyezkedik el. A parton a nap-ernyők és napozóágyak térítés ellenében vehe-tők igénybe. Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora bü-férendszerben, helyi alkoholos és alkoholmentes italok, napközben snack ételek. Térítés ellené-ben: import italok.Szolgáltatások: nagy medence napernyőkkel és napozóágyakkal, étterem, medence bár, animá-ciós programok, hetente görög est élő zenével, asztalitenisz, biliárd, tv-szoba, darts. Térítés elle-nében: üzletek, golfpálya 4 km-re, vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedence, játszótér, animációs programok, játszószoba. Szobák: a 06.15 és 09.15 között légkondicionált szobák mindegyike rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, műholdas tv-vel, rádióval, telefonnal, valamint bérelhető széffel és minibárral.

www.euroxenia.comKolymbia

Orion

Faliraki Bay

Rhodos Beach

Euroxenia Marathon

52 53

www.greentravel.hu

ALL INCLUSIVE

rodosz rodosz

FÉLPANZIÓ

FÉLPANZIÓ

FÉLPANZIÓREGGELI

CSAL

ÁDBARÁT

Page 13: GOROG katalogus_ügyfélnek_webre_oldalpárban_Rodosz

Studio

Studio

Hotel +

Aparthotel www.rodos.com/elpida-stdsFaliraki

Elhelyezkedés: az Elpida Beach Studios a Diagoras repülőtértől 16 km-re, Rodosz vá-rosától 13 km-re, Faliraki központjától 15 perc sétára fekszik, csendes környezetben, de közel a helyi éttermekhez és boltokhoz. A 3 szintes épületben összesen 55 stúdió található. Faliraki régebben egy kis halászfalu volt, mára már az egyik legmozgalmasabb üdülőhellyé nőtte ki magát. Hosszú, finomhomokos strandjai számos vízi sportnak adnak lehetőséget. Rengeteg ét-terem, vendéglő, kávézó, bár és szórakozóhely várja a nyaralni vágyókat. A környező városok könnyen megközelíthetőek helyi busszal.Strand: a stúdiók a homokos tengerparttól 220 méterre találhatóak, a napernyők és na-pozóágyak a parton térítés ellenében vehetők igénybe. A sziget keleti partján fekvő strandjai általában homokosak, a legismertebb és leg-kiépültebbek Faliraki strandjai. Érdemes autót bérelni és egyénileg felfedezni a sziget eldu-gott strandjait, amik közül az egyik legszebb a Champika strand, mely Falirakitól délre található egy kis öbölben.Ellátás: önellátásSzolgáltatások: medence napozóterasszal. Térí-tés ellenében: snack bár, kávézó, bár tv-vel, Inter-net kapcsolat a snackbárban, széf a recepción, vízi sportok.Gyermekeknek: gyermekmedenceSzobák: minden szoba rendelkezik légkondici-onálással (térítés ellenében), erkéllyel, kis kony-hasarokkal és hűtővel. A szobák maximum 2 fő kényelmes elhelyezését szolgálják, pótágyazási lehetőség nincs.

Gyermekkedvezmény nincsRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 1,5 kmStrand táv. 220 mStrand típus homokosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Faliraki

Elhelyezkedés: a rodoszi repülőtértől 16 km-re, Rodosz városától 16 km-re, Faliraki üdülőhely déli részén, a központtól kb. 250 méterre talál-ható az apartmanház nyugodt környezetben. A csodálatos, homokos partjáról híres Faliraki Ro-dosz egyik legnépszerűbb üdülőhelye, évente sok százezer turista piheni itt ki az év fáradal-mait. Faliraki rengeteg szórakozási lehetőséggel kecsegteti az ide érkezőket, a vízi vidámparktól a legmodernebb nyitott szórakozóhelyekig, az ízletes halvacsorákat kínáló tavernáktól az ajándékboltokig mindent megtalálunk itt, ami a tökéletes kikapcsolódáshoz szükséges. A helyi buszjárattal könnyedén felfedezhetjük a szige-tet, bejuthatunk Rodosz városába, vagy a sziget belsejébe. Érdemes ellátogatni a Pillangók völ-gyébe is, valamint a déli csücsökbe, ami a ször-fösök paradicsoma.Strand: az épület Faliraki homokos tengerpartjá-tól 300 méterre fekszik. A parton a napernyők és napozóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás: önellátás. Térítés ellenében: étel- és ital-fogyasztás.Szolgáltatások: medence napozóágyakkal és napernyőkkel. Térítés ellenében: snack bár a re-cepción, széf a recepción, vízi sportok.Gyermekeknek: kis gyermekmedenceSzobák: az egyszerűen berendezett, térítés el-lenében légkondicionált stúdiók mindegyike rendelkezik hűtőszekrénnyel, bérelhető széffel, konyhasarokkal és erkéllyel. A szobák max. 2 fő kényelmes elhelyezését szolgálják.

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 300 mStrand típus homokosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 11,99 éves korigRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 250 mStrand típus homokosMedence 1Gyermekmedence 1Csúszda nincsMiniklub nincs

Gyermekkedvezmény 16,99 éves korigRepülőtér 16 kmLegközelebbi város 0 kmStrand táv. 250 mStrand típus aprókavicsos-homokosMedence nincsGyermekmedence nincsCsúszda nincsMiniklub nincs

www.rhodos-info.de/hotel-gondola FalirakiElhelyezkedés: a 62 szobás, családias szálloda Faliraki üdülőhely déli, csendes részén találha-tó, a repülőtértől 16 km-re, Rodosz központjától 13 km-re, Faliraki központjától 10 perc sétára. A csodálatos, homokos partjáról híres Faliraki Ro-dosz egyik legnépszerűbb üdülőhelye, évente sok százezer turista piheni itt ki az év fáradal-mait. Faliraki rengeteg szórakozási lehetőséggel kecsegteti az ide érkezőket, a vízi vidámparktól a legmodernebb nyitott szórakozóhelyekig, az ízletes halvacsorákat kínáló tavernáktól az aján-dékboltokig mindent megtalálunk itt, ami a tö-kéletes kikapcsolódáshoz szükséges. A Gondola Hotel tökéletes választás azoknak, akik homokos partszakaszt, vagy nyüzsgő éjszakai életet keres-nek. Strand: a hotel a homokos tengerparttól kb. 250 méterre fekszik. A parton a napernyők és napo-zóágyak térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás: félpanzió: kontinentális reggeli és menü-soros (nem választható) vacsora. Térítés ellené-ben: italfogyasztás.Szolgáltatások: medence napozóágyakkal és napernyőkkel, étterem. Térítés ellenében: Inter-net, koktél bár, snack bár, széf a recepción, vízi sportok, szórakozóhelyek, éttermek, üzletek a környéken.Gyermekeknek: gyermekmedenceSzobák: az egyszerűen berendezett szobák mindegyike rendelkezik zuhanytálca nélküli zuhanyzóval, erkéllyel vagy terasszal, légkondi-cionálóval (térítés ellenében), műholdas tv-vel, hűtőszekrénnyel és rádióval.

Rodosz városElhelyezkedés: a repülőtértől 16 km-re, Rodosz fővárosának szívében, abszolút központi helyen, a Mandraki kikötőnél fekvő, 5 szintes szálloda már régóta a magyar utas közönség egyik ked-venc hotele. A hotelből könnyen megközelíthe-tőek Rodosz városának főbb látnivalói, a kikötő, a várnegyed, a bevásárló utcák, a bárutca. Percek alatt elérhetőek az éttermek, szórakozóhelyek, vagy akár a kavicsos tengerpart. Az egyszerű, de családias két csillagos El Greco hotelt min-den korosztálynak ajánljuk. Mivel franciaágyas szobákkal rendelkezik, elsősorban pároknak és családoknak javasoljuk.Strand: a hotel 250 méterre fekszik az aprókavi-csos-homokos Elli strandtól, ahol a napernyőket és napozóágyakat térítés ellenében lehet igény-be venni. Ellátás: félpanzió: egyszerű reggeli es görögös vacsora büférendszerben, vacsorához negyed liter bor fejenként, egy üveg víz szobánként és a gyermekeknek üdítő. Térítés ellenében: egyéb étkezések, további italfogyasztás.Szolgáltatások: étterem, tv-szoba. Térítés ellené-ben: bár, vízi sportok, széf a recepción.Szobák: a stúdiók légkondicionálóval, erkéllyel, telefonnal, műholdas tv-vel, konyhasarokkal rendelkeznek. A családi stúdiók légkondicioná-lóval, erkéllyel, egy franciaággyal és két pótágy-ként funkcionáló emeletes ággyal, telefonnal, műholdas tv-vel, konyhasarokkal felszereltek. A légkondicionálás június 15-től, szeptember 15-ig működik.

Argiros

Elpida Beach

Gondola

El Greco

54 55

www.greentravel.hu

rodoszrodosz

ÖNELLÁTÁS

ÖNELLÁTÁS

FÉLPANZIÓ

FÉLPANZIÓ