gondolatok a hegyibeszedrol
TRANSCRIPT
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
2
Tartalomjegyzék
TARTALOMJEGYZÉK ............................................................................................................................ 2
A HEGY LEJTŐJÉN ................................................................................................................................ 4
KIK A BOLDOGOK? .............................................................................................................................. 6
"ÉS MEGNYITVÁN SZÁJÁT, TANÍTJA VALA ŐKET, MONDVÁN: BOLDOGOK A LELKI SZEGÉNYEK, MERT ÖVÉK A MENNYEK
ORSZÁGA" (MT. 5:3) ............................................................................................................................................... 6
"BOLDOGOK, AKIK SÍRNAK: MERT ŐK MEGVIGASZTALTATNAK" (MT. 5:4) ............................................................. 8
"BOLDOGOK A SZELÍDEK: MERT ŐK ÖRÖKSÉGÜL BÍRJÁK A FÖLDET" (MT. 5:5) ...................................................... 11
"BOLDOGOK, AKIK ÉHEZIK ÉS SZOMJAZZÁK AZ IGAZSÁGOT: MERT ŐK MEGELÉGÍTTETNEK" (MT. 5:6) ........................ 13
"BOLDOGOK AZ IRGALMASOK: MERT ŐK IRGALMASSÁGOT NYERNEK" (MT. 5:7) .................................................. 15
"BOLDOGOK, AKIKNEK SZÍVÜK TISZTA: MERT ŐK AZ ISTENT MEGLÁTJÁK" (MT. 5:8) .............................................. 16
"BOLDOGOK A BÉKESSÉGRE IGYEKEZŐK: MERT ŐK AZ ISTEN FIAINAK MONDATNAK" (MT. 5:9) ................................ 18
"BOLDOGOK, AKIK HÁBORÚSÁGOT SZENVEDNEK AZ IGAZSÁGÉRT: MERT ÖVÉK A MENNYEKNEK ORSZÁGA" (MT. 5:10) . 19
"BOLDOGOK VAGYTOK, HA SZIDALMAZNAK TITEKET… ÉNÉRETTEM" (MT. 5:11) .................................................. 20
"TI VAGYTOK A FÖLDNEK SÓI" (MT. 5:13) ................................................................................................... 22
"TI VAGYTOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA" (MT. 5:14) ......................................................................................... 24
A TÖRVÉNY SZELLEME ...................................................................................................................... 27
"NEM JÖTTEM, HOGY ELTÖRÖLJEM, HANEM INKÁBB, HOGY BETÖLTSEM" (MT. 5:17) ........................................... 27
"VALAKI AZÉRT CSAK EGYET IS MEGRONT E LEGKISEBB PARANCSOLATOK KÖZÜL ÉS ÚGY TANÍTJA AZ EMBEREKET, A
MENNYEK ORSZÁGÁBAN A LEGKISEBB LÉSZEN" (MT. 5:19) ............................................................................................ 31
"HOGYHA A TI IGAZSÁGOTOK NEM TÖBB AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS FARIZEUSOK IGAZSÁGÁNÁL, SEMMIKÉPPEN SEM MEHETTEK BE
A MENNYEK ORSZÁGÁBA" (MT. 5:20) ....................................................................................................................... 32
"AKI HARAGSZIK AZ Ő ATYJAFIÁRA, MÉLTÓ AZ ÍTÉLETRE" (MT. 5:22) ................................................................. 33
"BÉKÉLJ MEG A TE ATYÁDFIÁVAL" (MT. 5:24) .............................................................................................. 34
"VALAKI ASSZONYRA TEKINT GONOSZ KÍVÁNSÁGNAK OKÁÉRT, IMMÁR PARÁZNÁLKODOTT AZZAL AZ Ő SZÍVÉBEN" (MT.
5:28) ................................................................................................................................................................. 35
"ÉS HA A TE JOBB KEZED BOTRÁNKOZTAT MEG TÉGED, VÁGD LE AZT ÉS VESD EL MAGADTÓL" (MT. 5:30) ................. 36
"SZABAD-É AZ EMBERNEK AZ Ő FELESÉGÉT AKÁRMI OKÉRT ELBOCSÁTANI?" (MT. 5:31-32, VÖ. MT. 19:3) .............. 37
"ÉN PEDIG AZT MONDOM NÉKTEK: TELJESSÉGGEL NE ESKÜDJETEK" (MT. 5:34) ................................................... 38
"NE ÁLLJATOK ELLENE A GONOSZNAK, HANEM AKI ARCUL ÜT TÉGED JOBB FELŐL, FORDÍTSD FELÉ A MÁSIK ORCÁDAT IS"
(MT. 5:39) ......................................................................................................................................................... 40
"SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET" (MT. 5:44) .............................................................................................. 42
"LEGYETEK AZÉRT TÖKÉLETESEK, MIKÉNT A TI MENNYEI ATYÁTOK TÖKÉLETES" (MT. 5:48) .................................... 44
AZ IGAZI ISTENTISZTELET .................................................................................................................. 45
"VIGYÁZZATOK, HOGY ALAMIZSNÁTOKAT NE OSZTOGASSÁTOK AZ EMBEREK ELŐTT, HOGY LÁSSANAK TITEKET" (MT. 6:1)
.......................................................................................................................................................................... 45
"ÉS AMIKOR IMÁDKOZOL, NE LÉGY OLYAN, MINT A KÉPMUTATÓK" (MT. 6:5) ..................................................... 47
"ÉS AMIKOR IMÁDKOZTOK, NE LEGYETEK SOK BESZÉDŰEK, MINT A POGÁNYOK" (MT. 6:7) ..................................... 49
"AMIKOR PEDIG BÖJTÖLTÖK, NE LEGYEN KOMOR A NÉZÉSETEK, MINT A KÉPMUTATÓKÉ" (MT. 6:16) ....................... 49
"NE GYŰJTSETEK MAGATOKNAK KINCSEKET A FÖLDÖN" (MT. 6:19) .................................................................. 50
"HA AZÉRT A TE SZEMED TISZTA, A TE EGÉSZ TESTED VILÁGOS LESZ" (MT. 6:22) .................................................. 51
"SENKI SEM SZOLGÁLHAT KÉT ÚRNAK" (MT. 6:24) ........................................................................................ 53
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
3
"NE AGGODALMASKODJATOK" (MT. 6:25) .................................................................................................. 54
"KERESSÉTEK ELŐSZÖR ISTEN ORSZÁGÁT" (MT. 6:33) .................................................................................... 55
"NE AGGODALMASKODJATOK TEHÁT A HOLNAP FELŐL… ELÉG MINDEN NAPNAK A MAGA BAJA" (MT. 6:34) ............. 56
AZ ÚR IMÁJA ..................................................................................................................................... 57
"ÍGY IMÁDKOZZATOK..." (MT. 6:9/A) ......................................................................................................... 57
"TI AZÉRT ÍGY IMÁDKOZZATOK: MI ATYÁNK…" (MT. 6:9/A) ........................................................................... 58
"SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED…" (MT. 6:9/B) ........................................................................................ 60
"JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!" (MT. 6:10/A) ................................................................................................ 60
"LEGYEN MEG A TE AKARATOD, MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS!" (MT. 6:10/B) ........................................ 61
"A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA" (MT. 6:11) ............................................................. 62
"ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK!" (MT. 6:12) .... 63
"ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL!" (MT. 6:13/A) ................................ 65
"TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG" (MT. 6:13/B) ...................................................................... 67
GÁNCSOSKODÁS HELYETT MUTASS JÓ PÉLDÁT ................................................................................. 68
"NE ÍTÉLJETEK, HOGY NE ÍTÉLTESSETEK!" (MT. 7:1) ....................................................................................... 68
"MIÉRT NÉZED A SZÁLKÁT, AMELY A TE ATYÁDFIA SZEMÉBEN VAN?" (MT. 7:3) ................................................... 69
"NE ADJÁTOK AZT, AMI SZENT, AZ EBEKNEK" (MT. 7:6) .................................................................................. 71
"KÉRJETEK ÉS ADATIK NÉKTEK, KERESSETEK ÉS TALÁLTOK, ZÖRGESSETEK ÉS MEGNYITTATIK" (MT. 7:7) ..................... 72
"AMIT AKARTOK AZÉRT, HOGY AZ EMBEREK VELETEK CSELEKEDJENEK, MINDAZT TI IS ÚGY CSELEKEDJÉTEK AZOKKAL!" (MT.
7:12) ................................................................................................................................................................. 74
"SZOROS AZ A KAPU ÉS KESKENY AZ AZ ÚT, AMELY AZ ÉLETRE VISZ" (MT. 7:14) ................................................... 76
"MENJETEK BE A SZOROS KAPUN" (MT. 7:13) .............................................................................................. 77
"ŐRIZKEDJETEK PEDIG A HAMIS PRÓFÉTÁKTÓL" (MT. 7:15) ............................................................................ 80
"NEM DŐLT ÖSSZE, MERT KŐSZIKLÁRA ÉPÍTTETETT" (MT. 7:25) ....................................................................... 81
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
4
A hegy lejtőjén
Több mint ezernégyszáz évvel Krisztus születése előtt Izrael gyermekei Sikem
szép völgyében gyülekeztek. A hegy mindkét lejtőjéről hallatszott a papok áldást és
átkot hirdető szózata. "Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek
parancsolatainak… az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek." (V. Móz. 11:27-28)
Ezért azután a hegyet, amelyről e szavak elhangzottak, áldások hegyének nevezték
el.
Most mégsem a Garizim hegyéről csendültek Krisztus ajkáról a bűnben élő,
gyászba borult világ számára mintegy áldásmondásként hangzó szavak. Izrael az
elmúlt századok során nem ültette át életébe, nem valósította meg a gyakorlatban az
előtte föltárt, magasztos eszményeket. Isten népét nem Józsué, hanem másvalaki
vezérelte el a hit igazi nyugalmába. Ma már nem Garizim hegyét hívják az áldások
hegyének, hanem azt a Genezáret-tó partján fekvő, meg nem nevezett halmot, ahol
Jézus a tanítványok és a sokaság előtt hirdette az áldás szavait.
Képzeletben térjünk vissza ehhez az eseményhez, s amint a tanítványokkal
együtt ott ülünk a hegy lejtőjén, részesüljünk mi is azokban a gondolatokban és
érzésekben, melyek az ő szívüket betöltötték. Ha megértjük, hogy Jézus szavai mit
jelentettek akkori hallgatói számára, akkor új életet és szépséget fedezhetünk föl
bennük, s mi is jobban megérthetjük mélyebb jelentésüket.
Amikor az Üdvözítő elkezdte szolgálatát, a Messiásról és küldetéséről szóló
népszerű felfogás megakadályozta, hogy a nép befogadja Urát. Akkoriban
hagyományokba és szertartásokba fulladt az igaz odaadás szelleme. A
jövendöléseket is a kevély és világot kedvelő emberi szív igényeinek megfelelően
magyarázták. A zsidók nem úgy tekintettek az Üdvözítő eljövetelére, mint aki majd
bűneiktől szabadítja meg őket, hanem nagyhatalmú uralkodót vártak, aki az egész
világot Júda oroszlánjának hatalma alá hajtja. Hiába hívogatta őket Keresztelő János
megtérésre az ősi próféták szívet vizsgáló képességével. A Jordán partján hiába
mutatott Jézusra mint Isten bárányára, aki elveszi a világ bűnét. Ésaiás
jövendöléseire igyekezett terelni a figyelmet, melyek szenvedő Megváltót mutatnak
be, ezt azonban nem akarták tudomásul venni.
Ha Izrael tanítói és vezetői átadták volna magukat Jézusnak, ha engedtek
volna Urunk átalakító hatalmának, akkor Isten követeivé tette volna őket az emberek
között. Urunk először Júdeában hirdette Isten országának eljövetelét, első ízben ott
hangzott el a bűnbánatra, megtérésre szóló felhívás. Amikor kiűzte a templom
megszentségtelenítőit, ezzel Isten fölkentjének jelentette ki magát, akinek az a
küldetése, hogy megtisztítsa az emberek lelkét a bűn szennyétől. Az Úrnak szentelt
templommá kell változtatnia Isten népét. Azonban a zsidó vezetők nem voltak
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
5
hajlandók megalázni magukat, hogy elfogadják az alázatos, szerény názáreti tanítót.
Második jeruzsálemi útja alkalmával a főtanács elé idézték, s csupán a néptől való
félelem tartotta vissza őket, hogy meg ne öljék. Ekkor történt, hogy Júdát maga
mögött hagyva, elkezdte galileai szolgálatát.
Több hónapja tanított már ott, amikor elmondta a Hegyi beszédet. Az az
üzenet, melyet szerte az országban hirdetett - hogy elközelített Isten országa -,
minden réteg figyelmét felkeltette, s még tovább szította a zsidók becsvágyó
reményeinek lángját. Az új tanító híre Palesztina határain túlra is elterjedt, s a vezető
réteg viselkedése ellenére is sokakban az a gondolat ébredt, hogy talán Ő a várva
várt szabadító. Nagy sokaság tolongott Jézus lába nyomán, s a nép lelkesedése
magasra hágott.
Eljött az ideje, hogy a Jézussal szoros kapcsolatban levő tanítványok
közvetlenebbül vegyék ki részüket Uruk tevékenységéből, hogy a hatalmas tömegek,
mint pásztor nélküli juhok, gondozás nélkül ne maradjanak. A tanítványok egy része
szolgálata kezdetén csatlakozott Jézushoz, s a tizenkettő közül csaknem
valamennyien olyan kapcsolatban álltak egymással, mintha Jézus családjának tagjai
lennének. Ennek dacára őket is félrevezette a rabbik tanítása, osztoztak a földi
birodalom általános várásában, ők sem értették meg Jézus magatartását. Már eddig
is nyugtalanította őket, hogy Jézus nem igyekezett a papok és rabbik támogatásának
megnyerésével erősíteni ügyét - semmit sem tett, hogy mint földi uralkodó,
megalapozza tekintélyét és hatalmát. Mielőtt a tanítványok készen álltak arra a szent
megbízatásra, mely Krisztus mennybemenetele után várt rájuk, Jézusnak előbb
komoly nevelőmunkát kellett elvégeznie. Ennek ellenére Krisztus szeretete már most
mély visszhangot keltett azokban, akiket tanítani és nevelni lehetett az Úr nagy és
fontos műve számára. Most már jó ideje vele voltak, hogy Jézus megkezdje
küldetésének isteni jellegébe vetett hitük alapozását. Azonkívül a nép is elég
bizonyítékot látott már Jézus kétségbevonhatatlan hatalmára. Így készen állt az út,
hogy nyíltan hirdesse országának elveit, megértetve velük Isten országának valódi
arculatát.
Jézus a Galileai-tenger melletti dombokon egymagában, választottaiért esdeklő
imában töltötte az éjszakát. Hajnalban magához szólította tanítványait, majd imával
és a tanítás szavainak kíséretében áldón fejükre tette kezét, elkülönítve őket az
örömüzenet hirdetésére.
Azután lement velük a tengerpartra, ahol már hajnal óta nagy sokaság
gyülekezett.
A galileai városokból érkezett szokásos tömegen kívül sokan jöttek el
Júdeából, Jeruzsálemből, Pereából és a Dekapolisz félpogány lakói közül is. Továbbá
a Júdeától délre fekvő Idumeából, Tíruszból és Szidonból, a Földközi-tenger
partjának e két városából is érkeztek. "Amikor hallották, hogy miket mível vala, nagy
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
6
sokasággal jövének Őhozzá" (Mk. 3:8), mert sokakat meggyógyított: "mert erő
származék belőle, és mindeneket meggyógyíta" (Lk. 6:19).
Mivel a keskeny tengerpart nem nyújtott lapályos helyet, hogy szavát
hallhassák, Jézus a hegy lejtőjére vezette a sokaságot. Amikor lankásabb helyre ért,
mely kellemes helyül szolgált a roppant gyülekezéshez, letelepedett a fűre. A
tanítványok és a sokaság követte példáját.
A tanítványok azzal az előérzettel, hogy valami rendkívülit fognak hallani,
szorosan Jézus mellé gyülekeztek. A hajnali eseményekből azt a következtetést
szűrték le, hogy valamiféle bejelentést várhatnak azzal az országgal kapcsolatban,
melyet - hőn remélték - Jézus hamarosan megalapít. A sokaságot is a várakozás
légköre töltötte be. Feszülten figyelő arcok tanúskodtak a mély érdeklődésről.
Amint az isteni tanító szavaira várakozva a zöldellő domboldalon ültek, szívük
megtelt az eljövendő dicsőség gondolataival. Voltak köztük írástudók és farizeusok,
akik sóvárogva várták a napot, amikor ők fognak uralkodni a gyűlölt rómaiak fölött;
amikor majd övék lesz a roppant birodalom gazdagsága és dicsősége. A szegény
földművesek és halászok arról szerettek volna megnyugtató szavakat hallani, hogy
nyomorúságos kunyhóikat, szűkös táplálékukat, fárasztó munkával töltött életüket,
ínségtől való rettegésüket palotákra, bőségre s könnyű életre cserélhetik fel. A durva
szövésű öltözékek helyett, mely éjjel takarójuk is volt, azt remélték, hogy Krisztus
majd hódítóik finom és drága öltözékét juttatja nekik.
Minden szív azzal a büszke reménységgel telt meg, hogy a nemzetek Isten
választottaiként tisztelik majd Izraelt, Jeruzsálem pedig világbirodalmuk fővárosává
emelkedik.
Kik a boldogok?
"És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván:
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa" (Mt.
5:3)
Különös és szokatlan gondolatként ütötték meg ezek a szavak az álmélkodó
sokaság fülét. Az efféle tanítás ellenkezője volt mindannak, amit eddig a papoktól és
tanítóktól hallottak. Semmit sem láttak benne, ami legyezgetné büszkeségüket, vagy
táplálná nagyravágyó reményeiket. Az új tanítót mégis olyan erő, hatalom övezte,
ami elbűvölte őket. Már jelenlétéből is úgy áradt az isteni szeretet édessége, mint
virágból az illat. Szavai úgy hullottak, "mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi
a földet" (Zsolt. 72:6). Mindnyájan ösztönösen érezték, hogy olyan valaki van
közöttük, aki, bár olvas a lélek titkaiban, mégis gyöngéd szánakozással közelít
hozzájuk. Szívük kitárult előtte, s amint hallgatták Őt, a Szentlélek megértette velük
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
7
azokat a tanításokat, melyekre az emberiségnek minden korszakban oly nagy
szüksége van.
Krisztus napjaiban a nép vallásos vezetői úgy gondolták, hogy ők igazán
gazdagok lelki kincsekben. A farizeus imája: "hálákat adok néked, Isten, hogy nem
vagyok olyan, mint egyéb emberek…", a farizeusok egész felekezete s
nagymértékben az egész nemzet vélekedését fejezte ki. A Jézust körülvevő
sokaságban mégis akadtak néhányan, akik tudatában voltak lelki szegénységüknek,
lelki nyomorúságuknak. Amikor a csodálatos halászat alkalmával Krisztus isteni
hatalma nyilvánvalóvá vált, Péter az Üdvözítő lába elé vetette magát, s így kiáltott:
"Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!" (Lk. 5:8) A hegyre
összegyűlt sokaság közt is volt, aki Krisztus tisztasága láttán tudatára ébredt, hogy ő
a "nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen" (Jel. 3:17), de aki egyszersmind
sóvárogva vágyakozott Isten üdvösséget adó kegyelme után. Krisztus üdvözlő szavai
reménységet ébresztettek az ilyen emberekben; látták, felismerték, hogy életükre
Isten áldása száll.
Jézus azoknak is fölajánlotta az élet kelyhét, akik azt tartották, hogy
gazdagok, dúsgazdagok, semmire sincs szükségük, ezért megvetően fordultak el a
kegyes ajándéktól. Aki egészségesnek tartja magát, s azt képzeli, hogy ő elég jó,
tehát elégedett az állapotával, az nem törekszik arra, hogy Krisztus kegyelmében
részesüljön, s Jézus isteni jellemének részesévé váljék. A kevély nem érez hiányt,
ezért bezárja szívét Krisztus és a kimondhatatlan áldások előtt, melyek
adományozása végett Urunk a Földre jött. Akik a maguk szemében gazdagok és
dicséretre méltók, azok nem kérnek hittel, ezért nem is részesülnek Isten áldásában.
Úgy érzik, hogy nincs szükségük semmire, ezért üresen távoznak. Akik viszont
tudják, hogy nem menthetik meg magukat, és a saját erejükből szent cselekedetekre
sem képesek, azok nagyra értékelik azt a segítséget, melyet Krisztus tud nyújtani
nekik. Ezek a lelki szegények, őket nevezi Jézus áldottaknak.
Akiknek Jézus megbocsát, azokat előbb bűnbánóvá teszi. A Szentlélek
munkája, hogy meggyőzzön minket a bűnösségünkről. Akik szívét Isten Lelkének
meggyőző ereje indítja, azok tisztán látják, hogy nincs bennük semmi jó.
Ráébrednek, hogy amit valaha is cselekedtek, abba önzés és bűn elegyedett. Akár a
szegénysége tudatában levő vámszedő, aki a hátsó sarokban meghúzódva, még
szemét sem merte az égre emelni, és így esedezett: "Isten, légy irgalmas nékem,
bűnösnek!" - az ilyenek áldásban részesülnek. A bűnét bánó bűnös bűnbocsánatban
részesülhet, hiszen Krisztus az "Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn.
1:29). Isten ígérete ez: "Ha bűneitek skarlátpirosak: hófehérek lesznek, és ha
vérszínűek, mint a karmazsin: olyanok lesznek, mint a gyapjú." (Ésa. 1:18) "Adok
nektek új szívet, és új lelket adok belétek… És az én Lelkemet adom belétek." (Ez.
36:26-27)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
8
Krisztus a lelki szegényekről mondja, hogy "övék a menynyek országa". Ez az
ország nem átmeneti földi birodalom, amint Krisztus hallgatói remélték, hanem az Úr
az Ő szeretetének, kegyelmének és isteni jellemének lelki országát nyitotta meg
előttük. Az Ő alattvalói a lelki szegények, a szelídek, az igazságosság, a megszentelt
élet miatt üldözöttek. Ilyeneké az Isten országa. Bár a megszentelődés folyamata
még nem végződött be, nem teljesedett ki, mégis megindult bennük, s ez majd
alkalmassá teszi őket a "szentek örökségében való részvételre a világosságban" (Kol.
1:12).
Akik tudják, hogy mélységes lelki nyomorban vannak, érzik, hogy nincs
bennük semmi jó, azok isteni jellemre és erőre tehetnek szert, ha Jézusra tekintenek,
ha Őt szemlélik. Ő mondja nekik: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik
megfáradtatok és megterheltettetek." (Mt. 11:28) Felszólít bennünket, hogy cseréljük
föl nyomorúságunkat kegyelmének gazdagságára. Igaz, nem vagyunk méltók
szeretetére, ennek ellenére is Krisztus a kezesünk, és mindenképpen meg tudja
menteni, mindenképpen üdvözíteni tudja azokat, akik Őhozzá járulnak. Bármilyen
legyen is elmúlt életed, bármilyen csüggesztőek is a körülményeid, ha Jézushoz
jössz, amint vagy, gyöngén, tehetetlenül, kétségbeeséssel küzdve, irgalmas
Üdvözítőnk már messziről eléd siet, átölel szerető karjával, és isteni jellemének
palástját borítja rád. Jellemének fehér ruhájában mutat be minket Atyjának. Ő
esedezik értünk Isten előtt, mondván: Én vállaltam magamra a bűnös helyzetét. Ne
erre a tévelygő gyermekre, énreám tekints.
Bárhogy is küzd Sátán a lelkünk ellen, bárhogy is vádol a bűnnel, bármennyire
is magának követel minket mint áldozatait, Krisztus vére hatalmasabban tesz
bizonyságot mellettünk.
Bizonyos, hogy "csak az Úrban van igazság és erő… az Úrban igazul meg és
dicsekszik Izraelnek egész magva" (Ésa. 45:24-25).
"Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak" (Mt.
5:4)
Az itt említett szomorúság a bűn miatti, szívből fakadó bánkódást jelenti. Jézus
így szól: "És én, ha fölemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok." (Jn.
12:32)
Amint az ember tekintete a keresztre fölemelt Jézus Krisztushoz vonzódik,
megérti az emberiség bűnös voltát. Felismeri, hogy a bűn szolgáltatta ki a
megkorbácsolásnak, a bűn juttatta keresztre a dicsőség Urát. Megérti az ember,
hogy mialatt az Úr kifejezhetetlenül gyöngéd szeretettel szerette, az ő élete a
hálátlanság és lázadás szakadatlan folyamata volt. Legjobb barátját taszította el
magától, a menny legbecsesebb ajándékával élt vissza. Újonnan megfeszítette az
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
9
Isten Fiát, újra átszegezte a vérző, halálra sebzett szívet. A bűn olyan szakadéka
választja el Istentől, mely széles és mély - ezen bánkódik egyre, megtört szívvel.
Az ilyen szomorkodás és bánkódás vigasztalásra talál. Isten azért tárja föl
előttünk bűnös voltunkat, hogy Krisztushoz forduljunk, s általa kiszabadítson minket
a bűn rabságából, így Isten fiai szabadságának örvendezhessünk. Igen, igaz
bűnbánattal a kereszt lábához jöhetünk, ott megszabadulhatunk bűnterhünktől.
Az Üdvözítő szavai a vigasz üzenetét tartalmazzák a lesújtottak vagy gyászban
szenvedők számára. Szomorúságunk nem a véletlen műve. "Mert nem szíve szerint
veri és szomorítja meg (Isten) az embernek fiát." (Jer. sir. 3:33) Amikor próbákat és
szenvedést enged meg, javunkra teszi, hogy ezek segítségével szentségének
részeseivé váljunk. Ha hittel elfogadjuk az oly keserűnek és súlyosnak látszó
próbákat, ezek majd áldásnak bizonyulnak. A földi örömeinket megrontó súlyos
csapás arra szolgál eszközül, hogy a mennyre irányítsa tekintetünket. Sokan soha
meg nem ismerték volna Jézust, ha a szomorúság rá nem vezette volna őket, hogy
nála keressenek vigaszt.
Az élet próbái Isten eszközei, hogy eltávolítsák jellemünkből a
tisztátalanságokat és durvaságokat. Vésésük, faragásuk, csiszolásuk, dörzsölésük
fájdalmas folyamat számunkra; nem kellemes a köszörűkőre szorítva éreznünk
magunkat. Ám az épületkő így készül el, hogy betöltse helyét a mennyei
templomban. Hasznavehetetlen anyagra a Mester nem pazarol ilyen gondos, alapos
munkát, csakis drágaköveket csiszol a szent épület számára.
Az Úr fáradozik azokért, akik benne bizakodnak. A hűségesek értékes
győzelmeket aratnak, becses leckéket tanulnak meg, értékes lelki tapasztalatokat
szereznek.
Mennyei Atyánk sohasem feledkezik meg a bánattól lesújtott emberekről.
Amikor Dávid az Olajfák hegyére menekült, és sírva, mezítláb, gyászolva, fejét
betakarva haladt tova, az Úrnak megesett rajta a szíve. Dávid zsákruhába öltözött,
belül pedig a lelkiismerete mardosta. Az alázat külső jelei is tanúskodtak megtört
szívéről. Könnyezve, szívének töredelmével tárta ügyét Isten elé, és az Úr nem
hagyta el szolgáját, Dávid sohasem volt becsesebb a Végtelen Szeretet szívének,
mint amikor nyugtalan lelkiismerettel, futva mentette életét ellenségei elől, akiket
tulajdon fia szított lázadásra. Az Úr jelenti ki: "Akiket én szeretek, megfeddem és
megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg." (Jel. 3:19) Krisztus fölemeli a
megtört szívet és addig nemesíti a bánatos lelket, míg csak lakóhelyévé nem teszi
azt.
Mégis, amikor megpróbáltatások törnek ránk, sokan teszünk úgy, mint Jákób.
Az ellenség kezének tekintjük próbáinkat, s a sötétben vakon tusakodunk, míg csak
el nem fogy az erőnk. Ezért nem találunk nyugalmat, sem szabadulást. Jákóbbal
hajnalhasadtakor az isteni kéz érintése értette meg, hogy Krisztussal, a szövetség
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
10
angyalával küzd. Akkor már sírva, tehetetlenül borult a Végtelen Szeretet szívére,
hogy elnyerje az áldást, mely után lelke oly igen sóvárgott. Nekünk is meg kell
tanulnunk, hogy ne vessük meg az Úr dorgálását és ne lankadjunk el, ha Istenünk
fenyít bennünket. "Íme, boldog ember az, akit Isten megdorgál… Mert Ő megsebez,
de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít és
a hetedikben sem illet a veszedelem téged." (Jób 5:17-19) Jézus minden lesújtotthoz
gyógyítással közeledik. Jelenléte enyhíteni tudja a gyászt, fájdalmat, szenvedést.
Isten nem akarja, hogy néma bánat, sajgó fájdalom és megszakadó szív terhe
alatt roskadozzunk. Azt szeretné, hogy föltekintsünk rá, az Ő szeretetteljes, drága
arcát szemléljük. Áldott Megváltónk áll sok ember mellett, akiket annyira elvakítanak
a könnyek, hogy meg sem ismerik Őt. Vágyakozik megragadni kezünket, vágyik rá,
hogy egyszerű, őszinte hittel, bizalommal tekintsünk Őrá, engedjük, hogy Ő
irányítson minket. Szíve nyitva áll bánataink, szomorúságaink s megpróbáltatásaink
előtt. Örökkévaló szeretettel szeret és szívélyes jósággal vesz körül bennünket.
Szívünkkel mindenkor szerethetjük Őt, napestig jóságáról elmélkedhetünk. Általa
felülemelkedik lelkünk a bánaton, aggodalmon, a békesség honába. Gondoljatok
erre, fájdalom és szenvedés gyermekei, s örvendezzetek jó reménységgel! "Az a
győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." (I. Jn. 5:4)
Azok is boldogok, akik Jézussal együtt bánkódnak a világ nyomorúságos
helyzete miatt, akikre szomorúság telepedett a világ bűneit látva. Az ilyen
szomorúságba nem elegyednek énünk, önzésünk gondolatai. Maga Jézus is a
"fájdalmak férfia" volt. Olyan szívbeli gyötrelmeket szenvedett el, melyeket nyelv le
sem tudna írni. Lelkét egyre gyötörték, egyre kínozták az emberek gonoszkodásai.
Önmagát fölemésztő buzgalommal fáradozott, hogy enyhítse az emberiség nyomorát
és bajait. Szíve elnehezedett a bánattól, amikor látta, hogy az emberek túlnyomó
többsége nem hajlandó Őhozzá jönni, hogy élete legyen.
Krisztus követői is hasonlóképpen fognak gondolkodni. Amint Jézus
szeretetében részesülnek, ők is lankadatlanul fáradoznak majd az elveszettek
megmentésén. Mivel részt vesznek Krisztus szenvedésében, eljövendő dicsőségében
is részesülnek majd. Fáradozásában is egyek lesznek vele. Bár együtt isznak Urunkkal
a bánat kelyhéből, de örömének is részesei lesznek.
Jézus a szenvedéseken át jutott el addig, hogy vigaszt tudjon nyújtani a
síróknak. Az ember minden terhe az Övé is, hiszen "amennyiben szenvedett, Ő maga
is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek" (Zsid. 2:18). Ezt a
szolgálatot az végezheti, aki részt vesz Krisztus szenvedéseiben. "Mert amint
bőséggel kijutott nekünk is Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk
is Krisztus által." (II. Kor. 1:5) Isten soron kívüli kegyelmet és áldást tartogat a
szomorkodónak, s ennek ereje szívek meglágyításában és lelkek megnyerésében
nyilvánul meg. Szeretete utat nyit a megsebzett, megtört lélekhez, gyógyító
balzsammá válik a szomorúak számára. "Az irgalmasságnak atyja és minden
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
11
vigasztalásnak Istene; aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban… azzal a
vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket." (II. Kor. 1:3-4)
"Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet"
(Mt. 5:5)
A Hegyi beszéd boldogmondásai a keresztény lelki élet fejlődését mutatják
meg. Akik már meggyőződtek, hogy Krisztusra van szükségük, akik már bánkódtak
bűneiken és akik Krisztussal járták ki a szenvedés iskoláját, azok szelídséget fognak
tanulni az isteni tanítótól.
Türelmesnek és gyöngédnek maradni a bántalmak alatt - nem olyan
jellemvonás ez, melyet a pogányok vagy a zsidók nagyra tartottak volna. A Szentlélek
ihletésére jegyezte le Mózes, hogy ő volt a legszelídebb ember a földön. Az ő
korában az ilyen jellemvonást nem tekintették dicséretesnek, inkább sajnálkozást,
megvetést váltott ki. Jézus viszont az országára való alkalmasság első három vonása
közé helyezi a szelídséget. Jézus életében és jellemében ennek az értékes
kegyességnek az isteni szépsége tűnik elénk.
Jézus, az Atya dicsőségének tündöklése, Istenhez való hasonlóságát nem
tekintette olyan valaminek, amihez föltétlenül ragaszkodjék, "hanem önmagát
megüresíteté, szolgai formát vévén fel, emberekhez hasonlóvá lévén" (Fil. 2:7). Nem
hódolatot követelő uralkodóként járt az emberek között, hanem kész volt átélni,
megtapasztalni az élet minden nehézségét, mint akinek mások szolgálata a
küldetése. Jézus modorában nyoma sem volt a szenteskedésnek, sem a hideg,
szigorú, zord, barátságtalan keménységnek. A világ megváltójának angyalokénál
fenségesebb természete volt, isteni felségéhez mégis olyan szelídség és szerény
alázat párosult, mely mindeneket magához vonzott.
Jézus megüresítette magát, s bármit cselekedett is, az énje sohasem ütközött
ki. Ellenkezőleg. Mindenben az Atya akaratának vetette alá magát. Amikor földi
küldetése már-már lezárult, nyugodtan elmondhatta: "Én dicsőítettelek téged e
földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt." (Jn. 17:4)
Nekünk is megparancsolja, hogy "tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos
szívű vagyok" (Mt. 11:29). "Ha valaki jőni akar énutánam, tagadja meg magát" (Mt.
16:24), azaz fossza meg trónjától énjét, ne az önzés uralkodjék többé a lelkében.
Aki Krisztus lemondó lelkületét, alázatát szemléli, az akaratlanul is azt mondja,
amit Dániel, amikor az Emberfiához hasonlót látta: "És semmi erőm sem marada
bennem, és orcám eltorzula." (Dn. 10:8) Az önfejűség és az uralkodásra való hajlam,
mellyel mi dicsekszünk, valódi hitványságukban, visszataszító voltukban látszanak
meg, az ördög szolgálatának jeleiként. A romlott emberi természet mindig is a
felszínre akar törni, viszálykodásra, civódásra készen; de aki Krisztustól tanul, az
megüresíti magát énjétől, kevélységétől, az elsőbbség szeretetétől. Az ilyen ember
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
12
lelkében nyugalom honol. Énjét a Szentlélek rendelkezésére engedi át. Akkor már
nem akarjuk mindenáron a legmagasabb helyet elfoglalni. Nem vágyunk rá, hogy
magunkra tereljük a figyelmet, hanem azt tartjuk majd, hogy a legelőkelőbb hely
számunkra a Megváltó lábánál van. Jézusra fogunk tekinteni, arra várunk, hogy keze
vezessen, hangja irányítson. Pál apostol eljutott erre a tapasztalatra, ezért mondta:
"Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a
Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki
szeretett engem és önmagát adta értem." (Gal. 2:20)
Ha Krisztust fogadjuk be lelkünkbe, akkor Isten minden értelmet felülmúló
békessége meg fogja őrizni szívünket és értelmünket a Krisztus Jézusban. Üdvözítőnk
földi élete, bár szakadatlan viszályok közt folyt, mégis a békesség élete volt. Bár
ellenfelei szüntelenül a nyomában jártak, mégis ezt mondta: "Aki küldött engem,
énvelem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat
cselekszem, amelyek Őnéki kedvesek." (Jn. 8:29) Istennel való tökéletes
közösségének nyugalmát sem emberi, sem ördögi harag nem tudta megzavarni.
Nekünk is azt mondja: "Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom
néktek." (Jn. 14:27) "Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem,
hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok; és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek." (Mt.
11:29) Hordozzátok velem a szolgálat igáját Isten dicsőségére, azaz az emberiség
felemeléséért, s akkor az igát könnyűnek, a terhet gyönyörűségesnek találjátok
majd.
Énünk szeretete, önzésünk elpusztítja békénket. Míg énünk él, mindig készen
állunk, hogy óvjuk-védjük a megaláztatástól, a megszégyenüléstől, sértésektől. Ha
meghaltunk énünk számára, amikor életünk Krisztus által az Istenben van elrejtve,
akkor már nem vesszük szívünkre a mellőzést vagy semmibevételt. Süketek leszünk a
megszégyenítés, vakok a mellőzés és sértés iránt. "A szeretet hosszútűrő, kegyes; a
szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik
éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent
hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy. De legyenek bár
jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret,
eltöröltetik." (I. Kor. 13:4-8)
A földi áldásból eredő boldogság olyan változó, mint a körülmények, amelyek
előidézik. Krisztus békessége viszont állandó, maradandó békesség. Az nem függ a
körülményektől, a világi javak mennyiségétől vagy földi barátaink számától. Krisztus
az élő víz forrása, s a tőle merített, tőle nyert boldogság soha ki nem apad.
Ha családi körünkben Jézus Krisztus szelídségét tanúsítjuk, szelíd
viselkedésünk boldoggá teszi a család tagjait, nem vált ki veszekedéseket, nem
válaszol ingerülten, hanem elcsitítja a fölborzolódott kedélyeket, és olyan
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
13
gyöngédséget áraszt, melyet mindenki megérez a családi körben. Ahol a szelídséget
ápolják, ott ez a földi családot a mennyei nagy család részévé emeli.
Sokkal jobb lenne hamis vádaktól szenvednünk, mintsem az ellenségeinken
való bosszúállás gyötrelmeit zúdítanunk magunkra. A gyűlölet és bosszú a gonosztól
ered, s kizárólag rosszat hoz azokra, akik ilyet megengednek. Az alázatos szív, a
szelídség a Krisztusban való lakozás gyümölcsei - ez az áldás valódi titka. "A
szenvedőket szabadulással dicsőíti meg." (Zsolt. 149:4)
A szelídek örökölni fogják a földet. A bűn az önfelmagasztalás vágyán át tette
be lábát világunkba. Ősszüleink így vesztették el a szépséges birodalmuk fölötti
uralmat. Krisztus pedig a lemondáson át szerzi vissza. Ő mondja, hogy győznünk kell,
amint Ő is győzött. Alázat és énünk feladása által Jézus örököstársaivá válhatunk,
amikor a szelídek öröklik a földet.
A szelídeknek ígért föld nem ilyen lesz, mint amit most itt a halál árnyéka
sötétít. "De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság
lakozik." (II. Pt. 3:13) "És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a
Báránynak királyiszéke benne lesz; és Ő szolgái szolgálnak neki." (Jel. 22:3)
Ott már nem lesz csalódás, sem bánat, sem bűn. Senki nem mondja majd:
beteg vagyok. Nem lesz többé gyászmenet, sem szomorúság, halál, elválás, vagy
megtört szívek. Hanem Jézus lesz ott, és béke. "Nem éheznek, nem szomjúhoznak,
nem bántja őket délibáb és a nap; mert aki rajtok könyörült, vezeti őket, és vizek
forrásaihoz viszi őket." (Ésa. 49:10)
"Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: mert
ők megelégíttetnek" (Mt. 5:6)
Az igazságosság nem más, mint szentség, Istenhez való hasonlóság, Isten
pedig a szeretet. Nem más, mint az Isten törvényéhez való igazodás, hiszen "minden
parancsolatod igaz" (Zsolt. 119:172), és "a törvény betöltése a szeretet" (Rm.
13:10). Az igazságosság, vagyis igaz élet nem más, mint a szeretet, a szeretet pedig
Isten világossága és élete. Isten igazságossága Krisztusban testesül meg, úgy
részesülünk igazságosságban, isteni jellemben, hogy befogadjuk Krisztust.
Nem gyötrelmes küzdelmek árán, nem fárasztó munkával, nem ajándékok
vagy áldozatok árán teszünk szert az igazságra; ingyen részesül benne, aki éhezi és
szomjazza. "Ó mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs
pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort
és tejet." (Ésa. 55:1) "Az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr." (Ésa. 54:17)
"És így hívják majd őt: Az Úr a mi igazságunk." (Jer. 33:16)
Emberi erő nem tud olyat nyújtani, ami kielégíti a lélek éhségét és szomját.
Jézus így szól: "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat
és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem." (Jel. 3:20)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
14
"Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik,
és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha." (Jn. 6:35)
Ahogy táplálékra van szükségünk, hogy fenntartsuk testi erőnket, úgy van
szükségünk Krisztusra, a mennyből alászállt kenyérre, hogy életben tartsuk és
tápláljuk lelki életünket, valamint hogy erőt adjon a jó cselekedetek gyakorlásához.
Testünk folyamatosan kapja a táplálékot, ami fönntartja az életet és erőnlétet, a
léleknek is szüntelen közösségben kell lennie Jézussal, alá kell vetnie magát, teljesen
rá kell hagyatkoznia.
Ahogy a fáradt vándor a sivatagban a forrást keresi, és megtalálva égő
szomját oltja vele, a keresztény úgy szomjazza, s majd elnyeri az élet tiszta vizét,
melynek forrása Jézus Krisztus.
Amint felismerjük Megváltónk jellemének tökéletességét, kívánva kívánjuk,
hogy teljesen az Ő tisztaságának képmására alakuljunk át, újuljunk meg. Minél
többet tudunk Istenről, annál magasztosabb fogalmunk lesz a jelleméről, s annál
forróbb lesz a vágyunk, hogy az Ő képmását tükrözzük. Amikor lelkünk vágyakozik
Isten után, amikor sóvárgó szívvel tudjuk elmondani: "Csak Istenben nyugodjál meg,
lelkem, mert tőle van reménységem" (Zsolt. 62:6), akkor az isteni egyesül az
emberivel.
Ha hiányérzet van a lelkünkben, ha szentségre éhezünk, ha szentségre
szomjazunk, ez annak bizonyítéka, hogy Krisztus munkálkodik szívünkben azzal a
céllal, hogy Őt keressük, s a Szentlélek adományozása által elvégezze értünk, amit
lehetetlen megtennünk magunkért. Nem kell sekélyes vizeknél kielégítenünk
szomjúságunkat, hiszen közvetlenül fölöttünk áll a csodálatos forrás, melynek
bőséges vizét ingyen ihatjuk, ha a hit ösvényén kissé magasabbra emelkedünk.
Isten igéje az élet forrása. Amikor ezek után az élő, éltető források után
kutatsz, a Szentlelken keresztül Krisztussal lépsz közösségre. Jól ismert igazságok
újabb szemszögből tárulnak eléd, szentírási szövegek fényvillanásokként új
jelentőséget nyernek előtted, felismered más igazságok viszonyát a megváltás
munkájához, s tudni fogod, hogy Krisztus vezet, hogy isteni tanító áll melletted.
Jézus mondta: "A víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje
lesz őbenne." (Jn. 4:14) Amint a Szentlélek feltárja előtted az igazságot, a
legértékesebb tapasztalatokat fogod kincsként gyűjteni. Egyúttal fölébred benned a
vágy, hogy másoknak is szólj azokról a vigasztaló témákról, melyeket az Úr elébed
tárt. Amikor emberekkel érintkezel, Krisztus jellemét vagy munkáját érintő friss
gondolatokat közölsz velük Krisztusról. Szánakozó szeretetének újabb kijelentéseiben
részesülsz, hogy közöld az Őt szeretőkkel, de azokkal is, akik nem ismerik Őt.
"Adjatok, és nektek is adatik" (Lk. 6:38), hiszen Isten szava: "kerteknek
forrása, élő vizeknek kútfeje, melyek folynak a Libánusról" (Én. én. 4:15). A szív,
mely már megízlelte Krisztus szeretetét, egyre csak többet és többet akar inni belőle.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
15
Amint továbbadod ezt a szeretetet, magad is gazdagabb, bőségesebb mértékben
fogsz részesülni belőle. A szív szakadatlan esdeklése ekkor majd ez lesz: többet
kérek, Uram, belőled. A Lélek válasza pedig örökké ez: sokkal többet. Hiszen
Istenünk örömét leli az adásban, mert "véghetetlen bőséggel mindeneket
megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Ef. 3:20). Jézus
Krisztus az elveszett emberiség megmentéséért megüresítette magát, Isten ezért
mérték nélkül adta neki a Szentlelket. Isten Krisztus követőjének ugyanúgy fogja
adni a Lelket, amikor az ember egész szívét átadja, hogy Isten lakjék benne. Maga
Urunk adta ki a parancsot: "Teljesedjetek be Szentlélekkel." (Ef. 5:18) Ez a parancs
egyúttal ígéret is a Szentlélekkel való beteljesedésünkre. Az Atya jónak látta, hogy
Krisztusban "lakozzék az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok
beteljesedve" (Kol. 2:9-10).
Isten korlátlanul kitöltötte ránk szeretetét, ahogyan a záporok is felüdítik a
földet. Így szól: "Egek, harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal,
nyíljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt."
(Ésa. 45:8) "A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvük a
szomjúságban elepedt: én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem
hagyom el őket. Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a
pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá." (Ésa. 41:17-18)
"És az Ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért." (Jn. 1:16)
"Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek"
(Mt. 5:7)
Az ember szíve természeténél fogva hideg, sötét, rideg. Ha valaki az
irgalmasság és megbocsátás szellemét tanúsítja, nem magától teszi, hanem a
Szentlélek hat rá, a Szentlélek munkálkodik szívén. "Szeressük Őt; mert Ő előbb
szeretett minket." (I. Jn. 4:19)
Isten minden irgalom forrása. Irgalmas és kegyelmes az Ő neve. Nem úgy
bánik velünk, ahogy megérdemelnénk. Nem kérdezi, méltók vagyunk-e kegyelmére,
hanem szeretetének gazdagságát árasztja ránk, hogy ezzel méltóvá tegyen. Isten
nem bosszúálló. Nem büntetni akar, hanem megmenteni. Még gondviselésén át
tanúsított szigorának is az a célja, hogy üdvözítse konok teremtményeit. Erős
vágygyal sóvárog enyhíteni az emberek bajain, balzsamával szeretné begyógyítani
sebeiket. Igaz, hogy semmiképpen sem hagyja a bűnt büntetlenül, hanem elveszi a
bűnös bűnösségét.
Az irgalmasokban, az isteni természet részeseiben Isten részvétteljes szeretete
nyilvánul meg. Akiknek szíve együtt dobban a Végtelen Szeretet szívével, azok
megmenteni, nem pedig kárhoztatni igyekeznek. Krisztus bennünk lakozása olyan
forrás, amely soha ki nem apad. Ahol Ő lakozik, ott mindig túlcsordul a jóindulat.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
16
A tévelygők, a megkísértettek, az ínség és bűn nyomorult áldozatainak kérő
szavait hallva a keresztény nem azt nézi, vajon méltók-e a segítségre, hanem hogy
miként lehetne a javukra. A legnyomorultabb, a leglealjasodottabb lélekben is azt
keresi, akinek a megmentéséért Jézus meghalt, s akinek az érdekében Isten
gyermekeire bízta a békéltetés szolgálatát.
Azok az irgalmasok, akik szánakozón viselkednek a szegények, a szenvedők,
az elnyomottak iránt. Jób kijelenti: "Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az
árvát, akinek nem volt segítsége. A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek
szívét megörvendeztetém. Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem;
palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába. A szűkölködőknek én atyjok
valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém." (Jób 29:12-16)
Sokak számára terhes küzdelem az élet. Érzik elégtelenségüket, ezért
boldogtalanok, és kételkedők is; azt gondolják, nincs miért hálásnak lenniük. Nyájas
szavak, együttérző tekintet, a megbecsülés kifejezése sok küszködőnek és magára
hagyatottnak olyan lenne, mint a pohárnyi üdítő víz a szomjazónak. A szeretetteljes
cselekedet, a részvétteljes szó könnyítene a súlyosan rájuk nehezedő terheken. Az
önzetlen szeretet minden egyes szava vagy tette Jézus Krisztus szeretetének
kifejezése az elveszett emberiség iránt.
Az irgalmasok "irgalmasságot nyernek". "A mással jól tevő ember
megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül." (Péld. 11:25) A részvéttel teljes
szívre édes béke vár, boldog elégedettség a magáról megfeledkező, mások javára
végzett szolgálatban. Az ember lelkében lakozó és életében is megnyilvánuló
Szentlélek meglágyítja a kemény szíveket, szeretetet és gyöngédséget ébreszt. Azt
fogjátok learatni, amit vetettetek. "Boldog, aki a nyomorultra gondol… Az Úr megőrzi
azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kívánságának."
(Zsolt. 41:2-3)
Aki Isten gyermekei szolgálata folytán Istennek adta át életét, az azzal
kapcsolta össze magát, akinek az egész mindenség forrása rendelkezésére áll. Életét
megmásíthatatlan ígéret aranylánca köti Isten életéhez. Az Úr nem hagyja el őt a
szenvedés és szükség óráján. "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden
szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Fil. 4:19)
Az irgalmas ember a végső szükség óráján menedéket talál a szánakozó Üdvözítő
irgalmasságában, s végül befogadják őt az örök hajlékokba.
"Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent
meglátják" (Mt. 5:8)
Krisztus kortársainak szigorú, szertartásos tisztálkodásai végtelenül terhesek
voltak. Gondolkodásukat szabályok, tilalmak és a külső tisztátalanságtól való rettegés
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
17
töltötték be. Így nem vették észre a szennyfoltot, melyet az önzés és rosszindulat ejt
a lelken.
Jézus a szertartásos tisztálkodást nem említi az országába való bemenetel
feltételeként, hanem a szív tisztaságára hívja fel figyelmünket. "A felülről való
bölcsesség pedig először is tiszta." (Jak. 3:17) Isten városába nem teheti be lábát
semmi tisztátalan. Aki majd ott lakik, az még idelenn tisztává válik. Aki Jézustól tanul,
abban egyre növekvő undor támad a neveletlenség, a csúnya beszéd és a szennyes
gondolatok ellen. Akinek Jézus lakik a szívében, annak a gondolkodása és a
viselkedése is tiszta és kifinomult lesz.
Jézus szavainak: "Boldogok, akiknek szívük tiszta…", mélyebb jelentőségük is
van. Nem csupán olyan értelemben tiszta, ahogy a világ érti ezt - tisztának lenni az
érzékiségtől, a testies vágyaktól -, hanem tisztának lenni a lélek rejtett szándékai és
indítékai terén is. Mentesnek a kevélységtől, a haszonleséstől. Ehelyett szerénynek,
önzetlennek, gyermekinek kell lennünk.
Csak hasonló értékeli a hasonlót. Ha nem fogadod el életedben a Krisztus
jellemének alapját képező önzetlen szeretet elvét, akkor lehetetlen ismerned Istent.
"Azt gondolod, olyan vagyok, mint te?" (Zsolt. 50:21) A gonosztól félrevezetett szív
mint kérlelhetetlen kényúrra tekint Istenre; az emberek, sőt az ördög önző
jellemvonásait tulajdonítják neki. Gondviselésének tetteit kényúri, kérlelhetetlen
természete kifejezéseiként magyarázzák. Ugyanúgy bánnak a Bibliával, Isten
kegyelme gazdagságának kincsesházával. Nem ismerik fel igazságainak dicső voltát,
hiszen Isten igazságai olyan magasak, mint a menny, és az örökkévalóságot is
betöltik. Az emberiség túlnyomó részének maga Krisztus is mintha száraz földből
kiálló gyökér lenne, melynek nincs ékessége, ami tetszene nekik. Amikor Jézus
Krisztus, a testben megjelent Isten az emberek közt járt, a farizeusok ezt mondták
neki: "Samaritánus vagy és ördög van benned!" (Jn. 8:48) Még tanítványait is
annyira elvakította szívük önzése, hogy csak lassan értették meg Őt, aki pedig azért
jött, hogy kinyilvánítsa nekik az Atya szeretetét. Jézus ezért járt magányosan az
emberek között. Egyedül a menny értette meg Őt teljesen.
Amikor Krisztus dicsőségben jön el, a gonoszok nem tudják majd elviselni a
látását. Jelenlétének tündöklése, mely az Őt szeretőknek életet jelent, haláluk lesz az
istenteleneknek. Jövetelének várása akár "az ítéletnek valami rettenetes várása és a
tűznek lángja" (Zsid. 10:27) számukra. Az Úr megjelenésekor könyörögni fognak,
hogy elrejtőzhessenek annak arca elől, aki a megmentésükért halt meg. Akiknek a
szíve viszont a Szentlélek bennük lakásával megtisztult, azoknak minden
megváltozott. Ők meg tudják ismerni Istent. Az Úr a szikla hasadékába rejtette
Mózest, amikor Isten dicsősége elvonult előtte. Mi is akkor szemléljük Isten
szeretetét, amikor Krisztusban vagyunk elrejtve.
"Aki szereti a szívnek tisztaságát, beszéde kedvesség: annak barátja a király."
(Péld. 22:11) Hit által már most, már itt szemléljük Őt. Mindennapi életünkben,
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
18
gondviselése megnyilatkozásaiban jóságát és irgalmasságát ismerjük fel.
Megismerhetjük Őt Fiának jelleméből. A Szentlélek feltárja az ember értelme és szíve
előtt az Istenről és a hozzánk elküldött Isten Fiáról szóló igazságot. A tiszta szívű
ember új és vonzó szépségben látja Istent mint megváltóját. Miközben felismeri Isten
jellemének tisztaságát és szépségét, maga is vágyakozik viszszatükrözni az Üdvözítő
jellemét. Olyan apának látja Őt, aki sóvárog magához ölelni megtérő fiát, ezért szíve
kimondhatatlan és dicső örömmel telik meg.
A tiszta szívű ember felismeri a Teremtőt hatalmas keze műveiben, a
mindenség alkotásainak szépségében. Igéjét olvasva világosabbá válik
irgalmasságának, jóságának és kegyelmének kinyilatkoztatása. A kisdedek előtt
föltárja azokat az igazságokat, melyek rejtve vannak a bölcsek és megfontoltak előtt.
Az igazság szépsége és becses volta, melyet a világi módon okos nem vesz észre,
folyamatosan kitárul azok előtt, akikben bizakodó, gyermeki kívánság él megismerni
és teljesíteni is Isten akaratát. Úgy ismerjük föl az igazságot, ha az isteni természet
részeseivé válunk.
A tiszta szívű ember mintegy Isten látható jelenlétében él az Isten által
számára kiszabott idő alatt. A jövő halhatatlan állapotában pedig színről színre fogja
látni Őt, miként Ádám is látta, amikor Istennel volt az Édenben. "Mert most tükör
által homályosan látunk, akkor pedig színről színre." (I. Kor. 13:12)
"Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten
fiainak mondatnak" (Mt. 5:9)
Krisztus a "béke fejedelme", ezért az Ő küldetése helyreállítani földön és
mennyen a bűntől megrontott békét. "Megigazulván azért hit által, békességünk van
Istennel, a mi Urunk, Jézus Krisztus által." (Rm. 5:1) Aki beleegyezik, hogy elhagyja
a bűnt, és helyette Krisztus szeretete előtt tárja ki szívét, az mennyei békében
részesül.
A békéhez más alap nem létezik. Krisztus szívünkbe fogadott kegyelme és
kegyessége lefegyverzi az ellenségeskedést; lecsöndesíti a viszálykodást, ehelyett
szeretettel tölti meg a lelket. Akinek békesség él szívében Isten és embertársai iránt,
az nem lehet boldogtalan. Irigység nem talál helyet szívében, gonosz gyanakvás nem
lel otthont benne; gyűlölség nem tud megállni ajtajánál. Az Istennel összhangban
álló szív a menny békéjében részesül, és a béke áldásos hatását árasztja. A béke
lelkülete harmatként száll majd a világi gondoktól megfáradt szívekre.
Krisztus a békesség üzenetével küldi követőit a világba. Aki a megszentelt élet
csöndes, öntudatlanul áldásos hatásával Krisztus szeretetét tanúsítja, aki szavával és
viselkedésével arra vezet másokat, hogy elvessék a bűnt, és Istennek adják át
szívüket, az békességszerző.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
19
A békességszerzők azért is boldogok, mert ők Isten fiainak mondatnak. Békés
lelkületük a mennyel való kapcsolatukat bizonyítja. Az Üdvözítő édes légköre veszi
körül őket. Életük jó illata, jellemük szépsége nyilvánvalóvá teszi a világ előtt, hogy
ők Isten gyermekei. Az emberek meglátják és elismerik, hogy Jézus Krisztussal
voltak. "Mindaz, aki szeret, az Istentől született." (I. Jn. 4:7) "Akiben pedig nincs a
Krisztus Lelke, az nem az övé", másrészt "akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek
fiai" (Rm. 8:9, 14).
"Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért:
mert övék a mennyeknek országa" (Mt. 5:10)
Jézus Krisztus nem kecsegteti követőit világi dicsőség és gazdagság
reményével, sem próbáktól mentes élettel. Hanem azt a kiváltságot tárja eléjük, hogy
a Mesterrel együtt járhatják a lemondás és a szégyen ösvényeit, mivel a világ nem
ismeri őket.
Aki az elveszett világ megmentéséért jött, arra Isten és ember ellenségeinek
egyesült seregei támadtak. Könyörtelen szövetségbe tömörülve, gonosz emberek és
gonosz angyalok álltak csatasorba a béke fejedelme ellen. Habár minden szava,
minden tette isteni szánakozást lehelt, a világtól való különbözősége a legkeserűbb
ellenségeskedést váltotta ki. Mivel nem hagyta jóvá, hogy az emberek szabad folyást
engedve indulataiknak, gyakorolják gonosz szenvedélyeiket, ezért a legádázabb
ellenségeskedést váltotta ki. Így van ez mindenkivel, aki istenfélő életet akar élni a
Jézus Krisztusban. Kibékíthetetlen harc folyik a szentség és a bűn, szeretet és
gyűlölködés, igazság és hamisság között. Amikor valaki Krisztus szeretetét s a
szentség szépségét tanúsítja, elhódítja Sátán országának alattvalóit.
Ezzel ellenállásra ingerli a gonoszság fejedelmét. Üldözés és gyalázat vár a
Krisztus lelkületével átitatott emberre. Az üldözés módja korról korra változik ugyan,
de az elv, a lelkület, mely kiváltja a zaklatást, ugyanaz, amely Ábeltől kezdve
lemészárolta az Úr választottait.
Amikor az emberek Istennel akarnak összhangra jutni, tapasztalni fogják, hogy
a kereszt gyalázata egyáltalán nem szűnt meg. Fejedelemségek, hatalmasságok és
égi magasságok gonosz szellemei állnak csatasorba a menny törvényének
engedelmességgel hódolók ellen. Azért távol álljon tőlünk, hogy ez szomorúságot
okozzon nekünk. Az üldözés szerezzen örömet Krisztus tanítványainak, hiszen ez
bizonyítja, hogy ők Mesterük lábnyomát követik.
Igaz, hogy az Úr nem ígért fölmentést a próbák alól, hanem sokkal jobbat
ígérve ezt mondta: "Élteden át tartson erőd." (V. Móz. 33:25) "Elég neked az én
kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el." (II. Kor. 12:9) Ha tüzes
kemencén kell átmenned Jézusért, az Úr ugyanúgy melletted lesz, amint a három hű
ifjú mellett is ott állt Babilon tüzes kemencéjében. Akik szeretik Megváltójukat,
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
20
mindenkor örvendezni fognak, ha megosztják Urukkal a megaláztatást és gyalázatot.
Az Urunk iránt szívünkben égő szeretet édessé teszi az érte elviselt szenvedést.
Sátán minden korszakban üldözte Isten népét. Megkínoztatta, kivégeztette
őket, a halálban mégis hódítókká váltak. Tántoríthatatlan hitükkel a Sátánnál
hatalmasabbat, Istent nyilatkoztatták ki. Az ördög megkínozhatta, megölhette a
testet, de a Krisztus által Istenben elrejtett életet még érinteni sem tudta. Börtönbe
tudott zárni bár, de nem tudta megkötözni a lelket. Isten gyermekei a homályon túl a
dicsőségre tudtak tekinteni, s így szóltak: "Mert azt tartom, hogy amiket most
szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik."
(Rm. 8:18) "Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök
dicsőséget szerez nekünk." (II. Kor. 4:17)
A próbák és üldözés által Isten dicsősége és jelleme mutatkozik meg
választottaiban. A világ gyűlöli és üldözi Isten egyházát. Ez az egyház Krisztus
iskolájában nyer nevelést, fegyelmezést. Tagjai a föld keskeny ösvényein járnak, a
szenvedés kemencéje tisztogatja őket. Súlyos küzdelmeken át követik Krisztust,
elviselik a lemondást, súlyos csalódásokban van részük; fájdalmas tapasztalatuk
megtanítja őket a bűnös lelkiismeret gyötrelmére és a bűn nyomorúságos
következményeire. Ezért iszonyattal tekintenek a bűnre. Mivel kiveszik részüket
Krisztus szenvedéseiből, Krisztus dicsőségében való részesedés vár rájuk. A próféta is
szent látomásban szemlélte Isten népének diadalát: "És láték úgymint üvegtengert
tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, bélyegén és
az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának
az Isten hárfái. És éneklik vala Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a
Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható
Úr Isten; igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek királya." (Jel. 15:2-3) "Ezek
azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták és megfehérítették ruháikat
a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak néki éjjel
és nappal az Ő templomában; és aki a királyi székben ül, kiterjeszti sátorát felettük."
(Jel. 7:14-15)
"Boldogok vagytok, ha szidalmaznak titeket… énérettem"
(Mt. 5:11)
Sátán, bukását követően, folyton félrevezette az embereket. Hamis
megvilágításba helyezte Istent. Eszközein át ma is hazugságokat halmoz fel Isten
gyermekeiről. Az Üdvözítő mondja: "A te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám."
(Zsolt. 69:10) Az effajta gyalázkodások Jézus Krisztus tanítványaira is hullanak.
Sohasem fordult elő, hogy az emberek közt kíméletlenebbül szóltak volna meg
valakit, mint Krisztust. Gúnyolták, csúfolták Őt, mivel tántoríthatatlanul
engedelmeskedett Isten szent törvényének. Ok nélkül bár, mégis gyűlölték, Ő
azonban nyugodtan állt ellenségei előtt, kijelentve, hogy a keresztények örök
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
21
öröksége a kigúnyolás. Tanáccsal látta el követőit, miként fogadják a rosszakarat
nyilait; lelkükre kötötte, hogy ne csüggedjenek el a zaklatások miatt.
Bár a rágalmazás beszennyezi a hírnevet, a jellemen mégsem tud foltot ejteni.
A jellem Isten őrizete alatt áll. Amíg nem járulunk hozzá, hogy vétkezzünk, addig
nincs emberi, sem sátáni hatalom, amely beszennyezhetné lelkünket. Akinek szíve
Istenben marad meg, az a legfájdalmasabb próbák óráján, a legcsüggesztőbb
környezetben is olyan lesz, mint a jólétben volt, amikor Isten világossága és
kegyelme nyugodott meg rajta. Félremagyarázhatják, meghamisíthatják szavait,
indítékait, tetteit, mégsem bánkódik, mivel komolyabb ügyei forognak kockán. Mózes
példájára elviseli a zaklatást, mint aki látja a láthatatlant, mint aki nem a láthatókra,
hanem a láthatatlanra tekint.
Krisztus jól tud mindent, amit az emberek félreértenek és félremagyaráznak.
Gyermekei nyugodtan, türelemmel, bizakodva várhatnak. Nem számít, milyen
rosszindulat és megvetés éri őket, hiszen nincs titok, mely napvilágra ne jönne. Akik
tisztelik Istent, azoknak tisztességet fog szerezni emberek és angyalok előtt.
"Ha szidalmaznak és háborgatnak titeket… örüljetek és örvendezzetek" (Mt.
5:11-12) - tanácsolta Jézus. Hallgatói figyelmét a prófétákra terelte, akik az Úr
nevében szóltak és példát mutattak a szenvedésre és türelemre. Ádám gyermekei
közül Ábel, az első keresztény, vértanúként halt meg. Énok Istennel járt, s a világ
nem ismerte őt. Noét mint vakbuzgót gúnyolták. "Mások pedig megcsúfoltatások és
megostoroztatások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is; mások
kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban
részesüljenek." (Zsid. 11:36, 35)
Habár Isten választott hírnökeit minden korban megvetették és üldözték,
szenvedéseik által mégis Isten ismerete terjedt. Krisztus minden tanítványa álljon
ebbe a sorba, annak tudatában, hogy az ellenség mit sem tehet az igazság ellen,
hanem csakis az igazság javára. Isten komolyan gondolja, hogy az igazság előtérbe
kerüljön, vizsgálódás és beszéd tárgya legyen, még ha megvetést tanúsítanak is
iránta. Föl kell rázni az embereket. Minden vita, minden gyalázkodás, minden
erőlködés, hogy korlátozzák a lelkiismeret szabadságát, Isten eszközévé válik, hogy
felébressze a máskülönben szunnyadozók gondolkodását.
Hányszor látjuk ezt az eredményt Isten küldötteinek történelmében! Amikor a
nemes, ékesszóló Istvánt a főtanács sugallatára halálra kövezték, nem tettek kárt az
evangélium üzenetének ügyében. A mennyei fény, mely megdicsőítette arcát, az
isteni irgalmasság, melyet haldoklóként imájában kifejezett, mint a meggyőzés
hegyes nyila hatott Saulra, az elvakult farizeusra, aki tanúja volt a jelenetnek. Saul,
az üldöző farizeus ezúton lett választott edénnyé, hogy Krisztus nevét hordozza a
pogányok, az uralkodók és a zsidó nép előtt. Az idős Pál sokkal később írta római
börtönéből: "Némelyek versengésből prédikálják Krisztust… azt hívén, hogy
fogságom nyomorúságait így megnövelik… csakhogy minden módon, akár színből,
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
22
akár szívből a Krisztus prédikáltatik." (Fil. 1:16, 18) Pál bebörtönzése következtében
szerteszét hirdették Isten örömhírét, annyira, hogy még a császár palotájában is
lelkeket nyertek meg Krisztusnak. Sátán azon erőlködése ellenére, hogy elpusztítsa
az örömüzenetet, Isten szavának romolhatatlan, örökké megmaradó magja egyre
hull az emberek szívébe. Krisztus gyermekeinek gyalázása és üldöztetése által is
Isten neve dicsőül meg, és lelkeket mentenek meg.
Nagy azok jutalma a mennyben, akik bár üldöztetésen és gyaláztatáson át,
mégis Krisztus tanúi maradtak. Míg az emberek földi dolgok után futnak, Jézus a
mennyei jutalomra tereli figyelmüket. A jutalom nemcsak a jövő ígérete, hiszen már
itt is részesülünk benne. Az ősi időkben az Úr megjelent Ábrahámnak és így szólt:
"Én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges." (I. Móz. 15:1) Ez a
jutalma Krisztus minden követőjének. Az Úr, Immánuel, "velünk az Isten", Ő az,
akiben van "a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve… mert Őbenne
lakozik az istenségnek egész teljessége testileg" (Kol. 2:3, 9). Amilyen mértékben
feltárul előtte szívünk, olyan mértékben válunk hasonlóvá Őhozzá. Tapasztalhatjuk
szeretetét és mindenhatóságát, birtokolhatjuk, felfoghatjuk Krisztus kikutathatatlan
gazdagságát, hogy "mi a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága az Isten
jóvoltának, és megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy
ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig" (Ef. 3:18-19), "ez az Úr
szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr" (Ésa. 54:17).
Ez az öröm töltötte be Pál és Silás szívét, amikor a filippi börtönben
imádkoztak, majd Isten dicséretét zengték éjfélkor. Krisztus ott volt mellettük, s az Ő
jelenléte a mennyei udvarok dicsőségével ragyogta be a homályt. Pál, látva az
örömüzenet terjedését, bilincseiről megfeledkezve írta: "Én ennek örülök, sőt örülni is
fogok." (Fil. 1:18) Krisztus szavai visszhangoztak Pál üzenetében, melyet a filippi
gyülekezetnek üldöztetése közepette küldött: "Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét
mondom, örüljetek!" (Fil. 4:4)
"Ti vagytok a földnek sói" (Mt. 5:13)
A sót tartósító, romlástól megóvó tulajdonságaiért értékelik. Amikor Isten
sónak nevezi gyermekeit, arra akar tanítani, hogy azért tette őket kegyelmének
részeseivé, hogy eszközül szolgáljanak mások megmentésére. Isten, amikor az egész
világ előtt népet választott, nem csupán fiainak és lányainak akarta fogadni őket,
hanem hogy általuk a világ is elfogadja az üdvösséget hozó kegyelmet. Amikor az Úr
kiválasztotta Ábrahámot, nemcsak Isten bensőséges barátjává, hanem azon
kiváltságok közvetítőjévé akarta tenni, melyekben részesíteni szerette volna a
nemzeteket. Jézus Krisztus a tanítványaiért elmondott utolsó imájában ezt mondta:
"És én őérettök odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az
igazságban." (Jn. 17:19) Hasonlóképpen az igazság által megszentelődött
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
23
keresztényeknek olyan tulajdonságaik lesznek, melyek megóvják a világot a teljes
erkölcsi romlástól.
A sót össze kell keverni azzal, amibe teszik, át kell járnia az anyagot, melyhez
hozzáadják. Így személyes érintkezés és barátkozás által lehet elérnünk az
embereket az evangélium megszentelő erejével. Az Úr nem nagy csoportokban,
hanem egyénenként ment meg embereket. A személyes befolyás hatalmat jelent.
Közel kell hát húzódnunk azokhoz, akiknek áldására szeretnénk lenni.
A só íze a keresztény életerejét, Jézus szívünkben élő szeretetét, valamint
Krisztus egész életünket átható szentségét jelenti. Jézus szeretete szétáradó,
kezdeményező. Ha az Ő szeretete él bennünk, másokra is áradni fog tőlünk: közel
húzódunk az emberekhez, míg önzetlen szeretetünk meg nem olvasztja szívüket. A
valódi hívők új erőt adnak azoknak, akikért fáradoznak. Ez nem emberi erő, hanem a
Szentlélek ereje végzi el az átalakító munkát.
Jézus komoly figyelmeztetést fűzött hasonlatához: "Ha pedig a só
megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és
eltapossák az emberek." (Mt. 5:13)
Krisztus hallgatósága láthatta az ösvényre kidobott, ízét vesztett, így
értéktelenné vált sót. Ez a kép nagyon ráillett a farizeusokra és vallásuk társadalomra
tett hatására. Mindazok életére jellemző ez, akiktől eltávozott Isten kegyelmének
ereje, és akik kihűltté, Krisztus nélkülivé váltak. Bármi is a hitvallásuk, az emberek és
angyalok szemében üresek, élettelenek, visszataszítóak. Róluk mondja Krisztus:
"Vajha hideg volnál, vagy hév. Így, mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév,
kivetlek téged az én számból." (Jel. 3:15-16)
Krisztusba mint személyes Megváltóba vetett hit nélkül lehetetlen áldásos
benyomást tennünk a kételkedő világra. Nem tudjuk átadni másoknak azt, amivel
magunk sem rendelkezünk. Csak Krisztus iránti odaadásunkkal és
megszentelődésünkkel arányban tudunk az emberiség áldására és fölemelésére lenni.
Ha nincs tényleges szolgálat, sem valódi szeretet, ha nincs valóságos lelki életünk,
akkor másokat segítő erővel sem rendelkezünk. Ha nincs kapcsolatunk a mennyel,
Krisztus illata sincs az életünkben. Hacsak a Szentlélek föl nem tud használni minket
olyan eszközökként, akiken át az igazságot hirdetheti a világnak, amint az Jézusban
van, akkor olyanok vagyunk, mint az ízét veszített, értéktelen só. Krisztus
kegyességének hiányával azt bizonyítjuk a világnak, hogy nincs megszentelő ereje az
igazságnak, melyben állítólag hiszünk. Így, ami befolyásunkat illeti, hatástalanná
tesszük Isten igéjét: "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet
pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És
ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és
ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet
pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
24
testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból." (I.
Kor. 13:1-3)
A szívünket betöltő szeretet biztosan kiárad másokra, nem azért, mert
kedveznek nekünk, hanem mert a szeretet cselekedetünk rugója. A szeretet jobbá
teszi a jellemet, igazgatja, javítja ösztönzéseinket, lecsillapítja az ellenségeskedést,
nemesíti hajlamainkat. A szeretet olyan tágas, mint a mindenség, és az angyalok
tevékenységével áll összhangban. Ha ezt ápoljuk szívünkben, megédesíti egész
életünket, és áldást áraszt a körülöttünk levőkre is. Ez, csakis ez tehet bennünket a
föld sójává.
"Ti vagytok a világ világossága" (Mt. 5:14)
Jézus érdekessé tette tanításait. Azzal ragadta meg hallgatói figyelmét, hogy
gyakran közvetlenül a természet világából kölcsönzött szemléltető, találó képeket. Az
emberek ezen
a reggelen is már korán összegyűltek, hogy hallgassák Őt.
A tündöklő nap, amint a kéklő égbolton egyre magasabbra hágott, elűzte a
völgyekben és a szakadékokban lappangó árnyakat. A keleti égbolt dicsősége szavai
kiejtésekor még nem halványult el. Verőfény árasztotta el ragyogással a földet; a tó
sima tükre visszaverte az aranyló fényt és visszatükrözte a rózsás pírban égő hajnali
fellegeket. Minden bimbó, minden virág és zöldellő ág harmattól csillogott. A
természet mosolygott az új nap áldó hatása alatt. A madarak édesen daloltak a
fákon. Az Üdvözítő végigtekintett a sokaságon, majd a felkelő napra pillantva így
szólt tanítványaihoz: "Ti vagytok a világ világossága." Amint a nap egyre jobban
fénylik, eloszlatva az éjszaka árnyait, s életre ébresztve a világot, Krisztus követőinek
ugyanúgy kell előrehaladniuk szeretetküldetésükben, szétárasztva a menny
világosságát a tévelygés és a bűn sötétjében veszteglőknek.
A hajnal tündöklő fényében élesen kidomborodtak a környező halmokon épült
városok és falvak, csak még vonzóbbá varázsolva a látványt. Jézus rájuk mutatva
mondta: "Nem rejtethetik el a hegyen épített város." (Mt. 5:14) Majd hozzáfűzte:
"Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba
tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak." (Mt. 5:15) Jézus hallgatói
többségükben földművesek és halászok voltak, akiknek egyszerű lakása egyetlen
helyiségből állt, ahol a tartóról egyetlen mécses világított a ház valamennyi
lakójának. Ezért mondta Jézus: "Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt,
hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Mt.
5:16)
Csakis az a fény ragyog a bukott emberiségre, mely Krisztustól árad. Az
Üdvözítő az egyedüli fényforrás, mely be tudja világítani a bűnben veszteglő világ
sötétjét. Krisztusról íródott: "Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
25
világossága." (Jn. 1:4) Krisztus életének befogadása által a tanítványok a világosság
hordozóivá válnak. Az teszi őket a világ világosságává, ha Krisztus lakik lelkükben, ha
az Ő szeretete nyilvánul meg jellemükben.
Az emberiségnek nincs világossága önmagában. Jézustól távol olyanok, mint a
meg nem gyújtott gyertya; mint a nap nélküli hold. A világosság egyetlen sugarával
sem rendelkezünk, hogy a sötét világban ragyogtathatnánk. Amikor az igazságosság
napja felé fordulunk, amikor Jézus Krisztussal lépünk kapcsolatba, akkor egész
lelkünk ragyog az isteni jelenlét fényességétől.
Krisztus követőinek többre kell jutni egy fénysugárnál, mely az embereknek
világít. Ők a világ világossága. Jézus minden róla nevezett tanítványának mondja: "Ti
nekem adtátok magatokat, én meg a világnak adlak titeket, mint képviselőimet."
Amint az Atya elküldte Őt a világra, úgy küld Ő is bennünket a világba. Amint
Krisztus az Atya kinyilatkoztatásának eszköze, úgy kell nekünk is Jézus Krisztus
örömüzenetének eszközévé válnunk. Bár Megváltónk a világosság fő forrása, mégse
feledjétek el, ti keresztények, hogy Krisztus embereken át nyilatkozik meg. Isten
embereken át adományozza, osztja áldásait. Krisztus maga is mint Emberfia jött a
világra. Az isteni természettől átitatott embernek kellett megérintenie az
emberiséget. Krisztus gyülekezete, a Mester minden egyes tanítványa a menny
kijelölt eszköze, hogy Istent nyilatkoztassa ki az embereknek. A dicsőség angyalai
várják, hogy általad juttassák el a menny világosságát és erejét a pusztulásra kész
lelkeknek. Az ember ne mulassza el, hogy eleget tegyen kiszabott kötelességének.
Mert másként riasztó mértékben megfosztjuk a világot a Szentlélek megígért áldásos
hatásától!
Jézus mégsem azt mondta tanítványainak, hogy magukban tündököljenek, ők
próbáljanak világítani, hanem hogy hagyják fényleni világosságukat. Ha Krisztus él
szívünkben, lehetetlen eltitkolnunk jelenlétét. Ha azok, akik Jézus Krisztus követőinek
mondják magukat, nem a világ világosságai, akkor elhagyta őket az éltető erő. Ha
nincs továbbadható világosságunk, ennek az az oka, hogy nincs kapcsolatunk a
világosság forrásával.
Minden egyes korban Krisztus bennük levő Lelke tette Isten gyermekeit az
emberek világosságává. Egyiptomban József volt a világosság hordozója. Erkölcsi
tisztaságával, jóakaratával és fiúi szeretetével Jézust képviselte a bálványimádó
nemzet közepette. Amikor az izraeliták útban voltak Egyiptomból az ígéret földjére, a
köztük levő igaz szívűek világosságul szolgáltak a körülöttük élő nemzetek számára.
Isten általuk nyilatkoztatta ki magát a világnak. Babilonban Dánieltől és társaitól,
Perzsiában pedig Márdokeustól a világosság fényes sugarai ragyogtak szét a két
királyi udvar sötétjébe. Így Krisztus tanítványainak az a hivatásuk, hogy a világosság
hordozói legyenek a menny felé vezető úton. Kiváltságuk kinyilatkoztatni az Atya
irgalmasságát és jóságát az Isten félreértésének sötétjébe burkolózott világnak. Jó
cselekedeteik a mennyei Atya dicsőítésére késztetik az embereket; hiszen így derül
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
26
ki, hogy van Isten a mindenség trónján, akinek jelleme mind dicséretre, mind
követésre méltó.
A szívünkben izzó szeretet, az életünkben megmutatkozó krisztusi békés
nyugalom mintegy mennybe való bepillantás a világiak számára, hogy értékelni
tudják Isten országának csodálatos voltát.
Ez vezeti rá az embereket, hogy elhiggyék "az Istennek irántunk való
szeretetét" (I. Jn. 4:16), így a bűnös és romlott szíveket Isten meg tudja tisztítani, át
tudja alakítani, mert "a bűntől megőrizhet, és az Ő dicsősége elé állíthat
feddhetetlenségben, nagy örömmel" (Júd. 24).
Az Üdvözítő megállapítása, hogy "Ti vagyok a világ világossága", arra is mutat,
hogy Isten világméretű küldetést bízott követőire. Krisztus idején az önzés, a
kevélység és mások megvetése válaszfalat emelt a szent iratok őrzői és a
földkerekség többi nemzete közé. Az Üdvözítő azért jött, hogy változtasson ezen az
állapoton. Az Ő ajkáról hallott szavak egészen mások voltak, mint amit a papoktól és
tanítóktól hallottak az emberek. Krisztus ledönti a válaszfalat, az énszeretetet, az
elválasztó nemzeti előítéletet, a más nemzetek lenézését - ehelyett az egész
emberiséget átölelő szeretetet hirdeti. Kiemeli az embereket az önzésük által írt szűk
körből, megszüntet minden területi elválasztó vonalat, a társadalom minden
mesterséges megkülönböztetését. Nem tesz különbséget a szomszéd és idegen, a
barát és ellenség között. Arra tanít, hogy minden ínséges lélekre mint testvérünkre, a
világra pedig mint munkaterületünkre tekintsünk.
Amint a nap sugarai behatolnak a föld legtávolibb sarkaiba, úgy Isten terve
szerint az örömüzenet világosságának minden emberre ki kell terjednie. Ha Krisztus
egyháza betöltené az Úr szándékát, akkor világosságot árasztana a sötétségben
veszteglőkre. Az egy helyre csoportosulás, a felelősség és keresztviselés alóli kibújás
helyett az egyház tagjai szétszóródnának az országban és Krisztus világosságát
hagynák ragyogni életükből. Úgy fáradoznának az emberek üdvösségén, amint
Krisztus fáradozott. Akkor országának örömhírét gyorsan eljuttatnák az egész világra.
Így kell megvalósulnia Isten szándékának, melyre Ő Ábrahámtól napjainkig
elhívta népét. Ezt mondja: "És megáldalak téged… és áldás leszel." (I. Móz. 12:2)
Jézus az ősi időkben az örömhírt akkori hírnökén át intézte népéhez: "Kelj fel,
világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt!" (Ésa.
60:1) A Hegyi beszédben csupán számunkra, az utolsó időben élők részére ismételte
el utasítását. Ha feltámad lelkeden az Úr dicsősége, ha annak szépségét szemléled,
aki tízezer közül is kitetszik, s akinek szépsége tökéletes, ha lelked sugárzóvá vált
dicsőségének jelenlététől, akkor a Mester számodra küldi e szavakat. Álltál-e már
Jézussal a megdicsőülés hegyén? Lenn a lapályon a Sátán rabságában tartott lelkek
vesztegelnek, a hit és ima szavára várva, hogy Jézus szabaddá tegye őket.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
27
Ne csupán magunk szemléljük Jézus dicsőségét, hanem hirdessük is hangos
szóval az Úr tökéletességét! Ésaiás nemcsak csodálta, hanem hirdette is Krisztus
tökéletességét. Dávid szíve elmélkedés közben áttüzesedett, kénytelen volt szólni
róla. Amint Isten csodálatos szeretetéről gondolkodott, nem tehetett mást, csak
beszélt, beszélt arról, amit látott, amit érzett. Aki hit által szemlélheti a megváltás
csodálatos tervét, Isten egyszülött Fiának szépséges, vonzó jellemét, hogyan állhatná
meg, hogy maga is ne szóljon róla? Ki tudna elgondolkodni a mérhetetlen szeretetről,
amely Krisztus halálával a Golgota keresztjén megnyilvánult - hogy ne kelljen
elvesznünk, hanem örökké élhessünk -, ki tudná szemlélni ezt anélkül, hogy maga is
ne zengené az Üdvözítő dicsőségének magasztalását?
"Hajlékában mindene azt mondja: dicső!" (Zsolt. 29:9) Isten templomában
mindenki az Ő dicsőségéről zeng. Izráel édes hangú dalnoka így magasztalta Őt
hárfáján: "A Te méltóságod dicső fényéről és csodálatos dolgaidról elmélkedem.
Rettenetes voltod hatalmát beszélik, és én a Te nagyságos dolgaidat hirdetem."
(Zsolt. 145:5-6)
Magasra kell emelnünk Jézus Krisztus keresztjét az emberek fölött, hogy a
kereszt kösse le gondolataikat. Akkor majd át- meg áthatja lelküket a közvetlenül
Istentől jövő hatalom. A Mesterért végzett tényleges fáradozásra összpontosítják
erejüket. A munkások a világosság fénysugarait küldik a világnak, ők lesznek a világ
megvilágosításának hatalmas eszközei.
Krisztus elfogad - nagy örömmel - eszközül minden embert, aki átadja magát
neki. Az embert Istennel kapcsolja öszsze, hogy hirdetni tudja a világnak a testet
öltött szeretet titkait. Erről szóljatok, erről imádkozzatok, erről is énekeljetek!
Hirdessétek szerte az Úr dicsőségének üzenetét, és törekedjetek előre, a mennyei
Jeruzsálem felé.
A türelmesen elhordozott próbák, a hálás szívvel fogadott áldások, az erős
lélekkel kiállt kísértések, a szokásként gyakorolt szelídség, jóság, irgalmasság és
segítőkészség - ezek a jellemből előragyogó fénysugarak, ellentétben az önző szív
sötétségével, melybe sohasem ragyogott be az élet világossága.
A törvény szelleme
"Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy
betöltsem" (Mt. 5:17)
A Sínai-hegyen Krisztus mennydörgések és villámlások között hirdette ki a
törvényt. Isten dicsősége megemésztő tűzként nyugodott meg a csúcson, s a hegy
rengett az Úr jelenlététől. Izrael seregei földre borulva, félelemmel vegyes tisztelettel
hallgatták a törvény szent előírásait. Milyen ellentéte ennek a Hegyi beszéd jelenete!
A nyári ég alatt, ahol csak madárdal törte meg a csöndet, Jézus bemutatta
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
28
tanítványai előtt országának elveit. Itt a szeretet hangján szólt a néphez, mégis a
Sínai-hegyen meghirdetett törvény elveit fejtette ki előttük.
Amikor az Úr kihirdette Izraelnek a törvényt, mivel a hosszú egyiptomi
rabszolgaság megrontotta őket, hatalmával és fenségével volt kénytelen megrázó
benyomást tenni rájuk. Ennek ellenére az Úr akkor is a túláradó szeretet ugyanilyen
Istenének jelentette ki magát.
"Az Úr a Sínai-hegyről jött,
És Szeirből támadt fel nékik;
Párán hegyéről ragyogott elő,
Tízezer szent közül jelent meg,
Jobbja felől tüzes törvény vala számukra.
Bizony szereti Ő a népeket!
Mind kezednél vannak az Ő szentjei,
Odaszegődnek a Te lábaidhoz, és hallgatják
a Te beszédeidet!" (V. Móz. 33:2-3)
Az Úr csodálatos szavakkal nyilatkoztatta ki dicsőségét Mózesnek. Ez a
nyilatkozat egyik legbecsesebb örökségünk lett: "Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes
Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad
ezeríziglen, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt." (II. Móz. 34:6-7)
A Sínai-hegyen kinyilatkoztatott törvény a szeretet elvének, a menny
törvényének földi meghirdetése volt. Az Üdvözítő rendelte el, Ő hirdette ki, akinek
hatalma össze tudja hangolni az emberek szívét a törvény elveivel. Isten, amikor
Izrael lelkére kötötte: "És szent emberek legyetek énelőttem" (II. Móz. 22:31), a
törvény célját hirdette ki.
Sajnos, Izrael nem ismerte fel a törvény lelki jellegét, így
látszatengedelmességük gyakran csak a külsőségek és szertartások betartása volt,
ahelyett, hogy a szeretet hatalmának adták volna át szívüket. Amikor Jézus
jellemével és tevékenységével Isten szent, jóságos, atyai vonásait szemléltette,
egyúttal a nem szívből fakadó, szertartásos engedelmesség értéktelenségét is
kifejtette. A korabeli vallásos vezetők nem értették meg, ezért el sem fogadták
szavait. Véleményük szerint Jézus túl könnyen vette a törvény követelményeit; s
amikor az Istentől elrendelt istentiszteletek lényegi igazságát tárta eléjük, a vezetők,
csak a külsőre tekintve, a törvény eltörlésének szándékával vádolták.
Krisztus bár nyugodtan, mégis olyan komolyan és hatalommal szólt, hogy
szava megérintette a nép szívét. A holt hagyományok és a vallásos tanítók
előírásainak megismétlését várták tőle is, de hiába. "Álmélkodik vala a sokaság az Ő
tanításán: Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
29
írástudók." (Mt. 3:28-29) A farizeusok észrevették a roppant különbséget tanító
módszereik s Krisztus módszere között. Látták, hogy az igazság fensége, tisztasága
és szépsége mély és gyöngéd áldásos hatásával sokak értelmét megragadta. Az
Üdvözítő isteni szeretete és gyöngédsége Őhozzá vonta az emberek szívét. A vallásos
tanítók látták, hogy Jézus igehirdetése semmivé teszi tanításukat. Attól féltek, hogy
ha engedik, Jézus teljesen elhódítja tőlük a népet. Ezért ellenséges érzülettel jártak a
nyomában, remélve, hogy ürügyet találnak, hogy a sokságot ellene fordítsák, így
alkalmat adjanak a főtanácsnak elítélni és halálra adni Őt.
Jézust sasszemmel figyelő kémek vették körül a hegyen; s amint kifejtette a
szentség elveit, a farizeusok körbesuttogták, hogy tanításai ellenkeznek Isten ősi,
Sínai-hegyen adott utasításaival. Pedig az Üdvözítő egyetlen szót sem szólt, hogy
megingassa a Mózesen át adott vallást és rendeléseket, hiszen az isteni világosság
minden egyes, Mózesen át közölt sugara Krisztustól eredt. Igaz, manapság is sokan
azt mondják, hogy Krisztus a törvény eltörléséért jött. Félreérthetetlen kijelentése
azonban eloszlatja ezt a tévhitet: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a
prófétáknak eltörlésére." (Mt. 5:17)
Az ember Teremtője, a Törvényadó jelenti ki, hogy nem szándéka eltörölni a
törvény utasításait. A természetben - a napsugárban táncoló porszemtől a
magasságban keringő világokig - minden Isten törvényének alávetett. Világának
rendje és összhangja az ezen törvények iránti engedelmességtől függ. Ugyanígy
minden értelmes lény életét a szentség csodálatos elvének kell irányítania. A
világmindenség jóléte is az ezekhez az elvekhez való igazodáson múlik. Isten
törvénye már a világ teremtése előtt létezett. Az angyalokat a törvény elvei
igazgatják, s ahhoz, hogy földünk összhangra jusson a mennyel, az embernek is
engedelmeskednie kell az isteni rendelkezésnek. Az Édenben Krisztus az ember elé
tárta a törvény utasításait, "mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek
minden fiai vigadozának" (Jób 38:7). Krisztus földi küldetése nem a törvény eltörlése
volt, hanem hogy kegyelme által visszavezesse az embert a törvény iránti
engedelmességre.
János, a szeretett tanítvány, aki a hegyen hallgatta Jézus szavait, jóval később
a Szentlélek ihletésére a törvényről mint örök kötelességről írt. Azt mondja: "Valaki a
bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség."
(I. Jn. 3:4) Kijelenti, hogy a törvény, amelyről beszél, "előttetek volt kezdettől fogva"
(I. Jn. 2:7), tehát arról a törvényről van szó, mely már a teremtéskor létezett, s
amelyet Isten a Sínai-hegyen csupán megújított.
A törvényről szólva Jézus azt mondja: "Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem
inkább, hogy betöltsem." (Mt. 5:17) Ugyanolyan értelemben használja itt a "betöltés"
szót, mint amikor Keresztelő Jánosnak mondta, hogy így kell nekünk minden
igazságot betöltenünk, vagyis eleget tennünk a törvény követelményeinek. Példát
mutatni az Isten akaratához való tökéletes igazodásra.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
30
Krisztus küldetése volt naggyá és dicsőségessé tenni a törvényt. Rá kellett
mutatnia a törvény lelki jellegére, szemléltetnie kellett mélyenszántó elveit, és
félreérthetetlenné tennie örök érvényét.
Krisztus jellemének isteni szépsége mellett a legnemesebb, leggyöngédebb
ember is halvány árnyék csupán. Salamon az ihletés lelke által írja róla, hogy az Úr
"tízezer közül is kitetszik… és Ő mindenestől fogva kívánatos" (Én. én. 5:10, 16).
Dávid szent látomásban látva Őt, így írt: "Szebb, szebb vagy az ember fiainál." (Zsolt.
45:3) Jézus az Atya személyének tökéletes mása, dicsőségének tündöklése, az
önmegtagadó Üdvözítő, földi szeretetzarándoklatán mindvégig Isten törvényének élő
képviselője volt. Az Ő életében vált nyilvánvalóvá, hogy mennyei szeretet és krisztusi
elvek képezik az igaz élet örök törvényének alapját.
"Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el
nem múlik, amíg minden be nem teljesedik" (Mt. 5:18) - mondta Jézus. Az isteni
rendelkezések iránti engedelmességgel Krisztus bizonyságot tett a törvény
változhatatlanságáról. Bebizonyította, hogy kegyelme ereje által Ádám leszármazottai
tökéletesen engedelmeskedni tudnának a törvénynek. Ott a hegyen jelentette ki,
hogy a törvényből a legparányibb pont sem múlik el, míg minden be nem teljesedik;
minden, ami a megváltás tervét érinti. Jézus nem mondja, hogy valaha is eltörli a
törvényt, hanem a távoli eseményekre irányítva tekintetünket kijelenti, hogy amíg
azokhoz el nem érkezünk, a törvény megőrzi tekintélyét - úgyhogy senki sem
föltételezheti, hogy Krisztus küldetése a törvény eltörlése lett volna. Míg csak ég és
föld fennáll, Isten szent törvényeinek elvei mindvégig megmaradnak. Igazságossága
"mint Isten hegyei" (Zsolt. 36:7) megmaradnak, az áldás patakjait indítva útjukra,
hogy felfrissítsék a földet.
Mivel az Úr törvénye tökéletes - s ezért változhatatlan -, a bűnös ember
számára lehetetlen a maga erejéből eleget tenni a törvény követelményeinek. Jézus
ezért jött el Megváltóként. Az Ő küldetése, hogy az isteni természet részeseivé téve
összehangoljon bennünket a menny törvényeinek elveivel. Amikor elhagyjuk
bűneinket, és Krisztust Üdvözítőnknek fogadjuk el, akkor "megdicsőítjük a törvényt".
Az újszövetség ígérete ez: "Adom az én törvényemet a szíveikbe, és az ő
elméjükbe írom be azokat." (Zsid. 10:16) Krisztus az Isten Báránya, aki elveszi a
világ bűnét. Az Őrá mutató jelképrendszernek Krisztus halálakor meg kellett szűnnie.
Ezzel szemben isteni jellemének a Tízparancsolatban bemutatott elvei oly
változhatatlanok, mint Isten örök trónja. Egyetlen parancsolatot sem törölt el,
egyetlen pont vagy vessző sem változott meg. Az Édenben közölt elvek a
helyreállított paradicsomban is érvényben lesznek. Amikor Éden kertje újra a földön
fog virulni, mindenki engedelmeskedik majd Isten törvényének.
"Uram, örökké megmarad a Te igéd." (Zsolt. 119:89) "Minden Ő végzése
tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
31
származottak." (Zsolt. 111:7-8) "Régtől fogva tudom a Te bizonyságaid felől, hogy
azokat örökké állandókká tetted." (Zsolt. 119:152)
"Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb
parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyek
országában a legkisebb lészen" (Mt. 5:19)
Nem lesz helye a mennyben annak, akiről az ige szól. Mert aki szándékosan
megszeg egy parancsolatot, az egyiket sem tartja meg lélekben és igazságban. "Mert
ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek
megrontásában bűnös." (Jak. 2:10)
Nem az engedetlenség tettének nagysága képezi a bűnt, hanem az, ha akár a
legkisebb mértékben is Isten kifejezett akaratától tért el valaki. Mert ez azt
bizonyítja, hogy lelkének a bűnnel van közössége. A valóságban még mindig
megtagadja Istent, még mindig lázadozik kormányának törvénye ellen.
Ha az embernek szabad lenne eltávolodni az Úr közelségéből és önállóan
megszabni a kötelesség mértékét, akkor sokféle mérték jönne létre, hogy
megfeleljen a sokféleképpen gondolkodó embereknek. Ezzel kivennék a kormányzást
az Úr kezéből, s az emberek akaratát tennék legfőbbé. Az Isten magas és szent
akaratát - teremtményei iránti szeretetszándékát - pedig megvetnék és
meggyaláznák.
Amikor az emberek a maguk útját választják, Istennel helyezkednek szembe.
Nem lesz helyük Isten országában, mivel ellenséges viszonyban állnak a menny
elveivel. Amikor semmibe veszik Isten akaratát, akkor a Sátán - Isten és az ember
ellensége - oldalára helyezkednek. Az ember nem egyetlen, nem számos, hanem
minden egyes ige szerint él, mely Isten szájából származik. Egyetlen szót sem
vehetünk semmibe, bármilyen jelentéktelennek tűnik is előttünk. Egyetlen
parancsolat sincs a törvényben, mely ne az ember javát és boldogságát szolgálná,
mind ebben, mind az eljövendő életben. Az Isten törvénye iránti engedelmesség által
az embert mintegy várfal, kőfal veszi körül, mely visszatartja őt a gonoszkodástól. Ha
valaki egyetlen ponton is ledönti ezt az Isten által állított korlátot, az a kőfalnak azt a
képességét pusztítja el, hogy megvédje őt. Hiszen így utat nyitott, melyen az
ellenség be tud hatolni, hogy pusztítson, tönkretegyen.
Amikor ősszüleink vették a bátorságot, hogy bár csak egyetlen ponton is, de
semmibe vegyék Isten akaratát, azzal a nyomorúság zsilipjeit nyitották meg a
világra. Aki követi példájukat, hasonló következményeket fog aratni. A törvény
minden utasításának alapzata Isten szeretete, s aki eltávolodik Isten parancsolataitól,
az tulajdon boldogtalanságának és romlásának vet ágyat.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
32
"Hogyha a ti igazságotok nem több az írástudók és
farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a
mennyek országába" (Mt. 5:20)
Az írástudók és farizeusok, vagyis a kor vallásos vezetői nem csupán Krisztust
vádolták bűnnel, hanem a tanítványokat is, amiért figyelmen kívül hagyták a vallás
tanítóinak szertartásait és szabályait. A tanítványokat gyakran megzavarta és
nyugtalanította ez, hiszen azok vádolták őket, akiket eddig mint a vallás tanítóit
tiszteltek. Jézus leleplezte a vallásos vezetők ámításait. Azt hirdette, hogy teljesen
értéktelen a farizeusok által oly nagyra tartott "szentség". A zsidó nép azt állította
magáról, hogy különleges, hűséges nép, akiket Isten kedvezéseiben részesített.
Krisztus viszont úgy ecsetelte vallásukat, mint amelyből hiányzik a megmentő hit. Az
istenfélelem minden tettetése, emberi kitalálásaik és szertartásaik, sőt még a törvény
külső követelményeinek teljesítése, mellyel dicsekedtek, sem elegendő, hogy szentté
tegye őket.
Nem voltak tiszta szívűek, nemesek, sem krisztusi jelleműek.
A törvényeskedő vallás nem tudja összhangba hozni Istennel a lelket. A
farizeusok zord, merev óhitűsége, melyből hiányzott a megtört szív, a gyöngédség
vagy szeretet, csupán a megütközés köve volt a bűnösök számára. Olyanok voltak,
mint az ízét vesztett só, hiszen a befolyásuknak nem volt ereje megóvni a világot a
romlottságtól. Az egyedül igaz hit szeretetből munkálkodik és megtisztítja a lelket. Ez
a szeretet kovászként áthatja, átalakítja a jellemet.
Krisztus kortársainak a próféták tanításaiból mindezt meg kellett volna érteni.
Az emberi lélek fohásza, hogy megigazulást, vagyis bocsánatot találjon Istennél, már
több száz évvel azelőtt kifejezésre jutott és választ kapott Mikeás próféta szavaiban:
"Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek?
Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi
kosokban vagy tízezernyi olajpatakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy
méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?! Megjelentette néked, óh ember, mi légyen a
jó és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedj, szeresd az
irgalmasságot és hogy alázatosan járj a te Isteneddel." (Mik. 6:6-8)
A farizeusi szellem legbelső lényegére Hóseás próféta mutatott rá: "Buja
szőlőtő az Izráel, amely termi az ő gyümölcseit." (Hós. 10:1) Isten állítólagos
szolgálatában a zsidók valójában énjüket szolgálták. A törvényt saját elképzeléseik
szerint, saját erejükből, saját önző hasznukra tartották meg. Igazságosságuk ennek
gyümölcse volt. Ezért nem is lehetett jobb náluk. Szentté válásra való törekvésükben,
a tisztátalanból - magukból - akartak kihozni szent dolgot. Isten törvénye szent;
tökéletes, amint Ő is tökéletes. A törvény Isten szentségét tárja az ember elé. Az
ember számára lehetetlen a maga erejéből megtartani a törvényt - hiszen az ember
természete romlott, nyomorék, torz, mindenestől eltérő az Isten jellemétől. Az önző
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
33
szív cselekedetei tisztátalanok, mivel "mint megfertőztetett ruha minden mi
igazságunk" (Ésa. 64:5).
Bár a törvény szent, a zsidók, mivel a maguk erejéből törekedtek megtartani
azt, nem tudtak eljutni az életszentségre. Krisztus tanítványainak másféle
életszentségre kell eljutniuk, ha be akarnak jutni a mennyek országába. Isten az Ő
Fiában a törvény tökéletes megszentelődését ajánlja föl. Ha teljesen megnyitnák
szívüket Krisztus befogadására, magának Istennek az élete, szeretete élne bennük,
az Ő mására alakítva őket. Így Isten ingyen ajándéka által annak a
megszentelődésnek lennének birtokában, melyet a törvény követel. A vallásos
vezetők azonban elvetették Krisztust, "mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő
tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem
engedelmeskedtek" (Rm. 10:3).
Jézus tovább fejtegette a törvény kérdését, hogy megmutassa hallgatóinak,
mit jelent megtartani Isten parancsait; hogy a törvény megtartása nem más, mint
Krisztus jellemének bennünk való létrehozása. Őbenne Isten jelent meg előttük.
"Aki haragszik az ő atyjafiára, méltó az ítéletre" (Mt. 5:22)
Mózes által hirdette meg az Úr: "Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben…
Bosszúálló ne légy és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed
felebarátodat, mint magadat." (III. Móz. 19:17-18) Krisztus ugyanazokat az
igazságokat fejtette ki, amelyeket a próféták hirdettek, de amelyeket a szív
keménysége és a bűn szeretete elhomályosított.
Az Üdvözítő világossá tette hallgatói előtt, hogy míg másokat nyilvánítanak
törvényszegőnek, ők maguk ugyanolyan bűnösök, mivel rosszakaratot és gyűlöletet
táplálnak magukban.
A tó túlsó partján terült el Básán tartomány, elhagyatott vidék, melynek vad
szurdokaiban és erdős halmain sok gonosztevő lappangott. Az ott elkövetett
útonállások és gyilkosságok híre friss volt az emberek emlékezetében, ezért sokan
nagy hangon elítélték e gonoszságok elkövetőit; pedig maguk is indulatosak,
féktelenek, civakodók voltak, s a legkeserűbb gyűlöletet táplálták római elnyomóik
ellen. Azt is megengedhetőnek tartották, hogy gyűlöljenek és megvessenek minden
más népet, sőt azokat a honfitársaikat is, akik nem mindenben alkalmazkodtak
elképzeléseikhez. Mindezzel a "Ne ölj" (II. Móz. 20:13) parancsolatát szegték meg.
A gyűlölet és bosszúállás szelleme a Sátántól ered, ez vitte rá őt Isten Fiának
megölésére. Aki rosszindulatot táplál magában, ugyanezt a szellemet melengeti,
melynek halál lesz a gyümölcse. A bosszúálló gondolatban úgy rejtőzik a gonosz
cselekedet, mint növény a magban. "Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az:
és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna
őbenne." (I. Jn. 3:15)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
34
"Aki pedig azt mondja atyjafiának: ráka, méltó a főtörvényszékre." (Mt. 5:22)
Isten odaajándékozta Fiát megváltásunkért. Ezzel bebizonyította, hogy minden
embert értékesnek tart. Ezért nem engedélyezi, hogy megvetően szóljunk másokról.
A körülöttünk levőkben hibákat és gyöngeségeket fogunk észrevenni, Isten mégis
tulajdonának tekint minden lelket, mivel Ő teremtette valamennyit. Sőt kétszeresen,
mivel Krisztus vére vásárolta meg őket. Valamennyiüket a maga mására teremtette,
ezért még a legzüllöttebb emberrel is tisztelettel és gyöngéden kell bánnunk. Isten
felelősnek tart minket akár egyetlen megvető szóért is, melyet olyan lélek ellen
ejtünk ki, akiért Jézus Krisztus az életét adta. "Mert kicsoda különböztet meg téged?
Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna?" (I. Kor. 4:7) "Te kicsoda vagy, hogy
kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik." (Rm. 14:4) "Aki
pedig azt mondja: bolond, méltó a gyehenna tüzére." (Mt. 5:22) Az ószövetség
idején a bolond szót a hitehagyóra vagy a magát gonoszságra adó emberre
használták. Jézus azt mondja, hogy ha valaki hitehagyónak vagy Istent megvetőnek
pecsételi meg testvérét, ezzel ugyanilyen kárhoztatásra, ítéletre méltónak bizonyítja
magát.
Maga Krisztus, amikor az ördöggel vetélkedett Mózes teste fölött, "nem mert
arra káromló ítéletet mondani" (Júd. 9). Ha ezt tette volna, akkor Sátán területére
lép, hiszen a vádaskodás az ördög fegyvere. A Szentírás az ember vádolójának
nevezi őt. Jézus Sátán egyetlen fegyverét sem volt hajlandó igénybe venni. Ezekkel a
szavakkal szegült hát szembe vele: "Dorgáljon meg téged az Úr!" (Júd. 9)
Ezzel is példát mutatott nekünk. Amikor Krisztus ellenségeivel érintkezünk, ne
vágjunk vissza a bosszú szellemében, sem a maró vádaskodás látszatát keltve. Aki
Isten szószólójaként áll, ne ejtsen ki olyan szót, amilyet a mennyei Fenség nem vett
ajkára, amikor Sátánnal vitázott. Hagyjuk Istenre az ítélkezést.
"Békélj meg a te atyádfiával" (Mt. 5:24)
Isten szeretete több a vétektől való puszta tartózkodásnál. Cselekvő, tettre
kész elv ez, buzgó, élő forrás, mely szakadatlanul árad, hogy mások áldására legyen.
Ha Krisztus szeretete él bennünk, nemhogy gyűlöletet nem melengetünk
embertársaink iránt, hanem minden úton igyekszünk szeretetet tanúsítani irántuk.
Jézus mondta: "Azért ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel
arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: hagyd ott az oltár előtt
ajándékodat, és menj el, előbb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd
fel az ajándékodat" (Mt. 5:23). Az áldozati ajándékok azt a hitet fejezték ki, hogy az
ajándékot hozó ember - Krisztus áldozatán keresztül - Isten szeretetében és
kegyelmében részesülhet. Ámde puszta bohózat, ha olyan ember fejezi ki az Isten
megbocsátó szeretetébe vetett hitét, aki engesztelhetetlen lelkületet tűr meg
magában.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
35
Amikor állítólag Istent szolgáljuk, de megbántjuk testvérünket vagy ártunk
neki, akkor hamisan képviseljük Isten jellemét, ezért be kell vallanunk viselkedésünk
helytelenségét, elismernünk, hogy bűnt követtünk el. Vétkünk miatt lehetetlen
összhangban állni Istennel. Lehet, hogy ez a testvér már súlyosabban bántalmazott
minket, mint mi őt, ez mégsem csökkenti felelősségünket. Ha Isten elé járulva
eszünkbe jut, hogy valakinek panasza van ellenünk, hagyjuk ott könyörgésünk,
hálaadásunk ajándékát vagy önkéntes adományunkat, keressük föl testvérünket,
akivel rendezetlen ügyünk van, alázatosan valljuk meg bűnünket, kérjük bocsánatát.
Ha kárt okoztunk testvérünknek, vagy megcsaltuk őt, fizessünk kárpótlást. Ha
akaratlanul hamis tanúságot tettünk ellene, ha megmásítva idéztük szavait, ha bármi
módon ártottunk hírnevének, menjünk el azokhoz, akikkel testvérünkről
beszélgettünk, s vonjuk vissza bántó, elferdítő állításainkat, hazugságainkat. Ha két
testvér a köztük támadt nehézséget nem teregeti mások elé, hanem őszintén,
nyíltan, a krisztusi szeretet szellemében megbeszélik egymással, mennyi rosszat
elfedezhetnének ezzel! A keserűség hány gyökerét irthatnák ki, ahelyett, hogy
beszennyezik magukat. Krisztus követői milyen szorosan, milyen gyöngéden
egyesülhetnének a szeretetben!
"Valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért,
immár paráználkodott azzal az ő szívében" (Mt. 5:28)
A zsidók büszkélkedtek erkölcsösségükkel, másrészt rémülettel tekintettek a
pogányok érzéki szokásaira. A római tisztek jelenléte örökös botránkozás volt a nép
számára, mivel az idegenekkel a pogány szokások áradata, erkölcstelenség, erkölcsi
züllés áramlott be. A római tisztviselők szeretőikkel látogatták a felvonulásokat és a
sétányokat. A tó csöndjét is gyakran szilaj jókedv, duhajkodás zaja törte meg, amint
a kirándulóhajók tovasiklottak a csöndes vízen. A nép azt várta Jézustól, hogy
szigorúan ítéli el ezeket. Mennyire megdöbbentek hát, mikor az ő szívük gonoszságát
leplezte le!
Jézus azt mondta, hogy ha titkon is, de szeretjük és melengetjük a gonosz,
erkölcstelen gondolatokat, ez azt bizonyítja, hogy még mindig a bűn uralkodik a
szívünkben. A lélek még mindig a bűn rabszolgaságában sínylődik. Aki örömöt lel a
tisztátalan jelenetekben, aki megtűri magában a gonosz gondolatot, aki kéjvágyó
pillantást enged meg magának, az majd a nyílt bűnben, a tényleges elkövetésben
ismerheti föl a lelkében rejtegetett gonoszság valódi természetét. A bűn
szégyenterhe és szívet tépő nyomorúság lesz a sorsa. A kísértés alatt valaki talán
súlyos bűnbe esik, mégsem ez az időszak termi meg a nyilvánvalóvá vált
gonoszságot. A kísértés csupán napvilágra hozza, ami már azelőtt is a szívében
lappangott. "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki
minden élet." (Péld. 4:23)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
36
"És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt
és vesd el magadtól" (Mt. 5:30)
Az ember még a kezétől is kész lenne megválni, hogy megakadályozza egy
halálos betegség elharapózását, nehogy belepusztuljon. Mennyivel inkább legyünk
készek megválni attól, ami lelki életünket veszélyezteti!
Az örömüzenettel az Úr a Sátán által lealjasított, lezüllesztett és
rabszolgaságba döntött lelkeket vált meg, hogy ezentúl Isten fiai dicső
szabadságának örvendezzenek. Célja nem csupán a bűn elkerülhetetlen
következményétől, a szenvedéstől megmenteni bennünket, hanem magától a bűntől
is. A romlott és eltorzult lelket akarja megtisztítani, átalakítani, hogy Urunk és
Istenünk szépségébe öltözhessen, s Isten Fiának képmására alakuljon át. "Amiket
szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten
készített az Őt szeretőknek." (I. Kor. 2:9) Csak az örökkévalóságban válik
nyilvánvalóvá az a dicső sors, melyben az Isten képmására visszaállított ember
részesülhet.
E hatalmas cél eléréséhez le kell mondanunk arról, ami lelkünk bukását
okozza. A bűn az akaratunkon keresztül tart bilincsben minket. Akaratunk átadását
ábrázolja az Úr a szem kivájásának, kezünk levágásának példájával.
Gyakran úgy tűnik előttünk, hogy akaratunk Istennek való átadásával abba
egyezünk bele, hogy nyomorékon, csonkán éljük le életünket. Mégis jobb, mondja
Jézus, ha énünket csonkítjuk meg és önzésünket nyomorítjuk meg, s így életre
jutunk. Amit mi szerencsétlenségnek tartunk, az jólétünk kapuja.
Isten az élet forrása, s nekünk csak annyiban lehet életünk, amennyiben Ővele
vagyunk közösségben. Istentől elszakadva ideig-óráig létezhetünk bár, mégsem
rendelkezünk élettel.
"A bujálkodó pedig élvén megholt." (I. Tim. 5:6) Csakis akkor lehetséges,
hogy az Úr életet adjon nekünk, ha Istennek adjuk át akaratunkat. Csakis akkor
tudjuk e rejtett bűnöket legyőzni, amelyekre most rámutatott, ha a magunk átadása
által Krisztus életét fogadjuk el. Szívetekbe temethetitek bűneiteket, elrejthetitek az
emberek szeme elől, ám az a kérdés, hogyan fogtok megállni Isten jelenlétében?
Ha ragaszkodtok önző, önfejű énetekhez, ha nem vagytok hajlandók átadni
azt az Istennek, akkor a halált választjátok. A bűn számára az Úr megemésztő tűz.
Ha a bűnt választjátok, s nem vagytok hajlandók elszakadni a bűntől, Isten jelenléte,
mivel megemészti a bűnt, a bűnnel együtt titeket is megsemmisít.
Áldozathozatalt követel, ha Istennek adjuk át magunkat. Ez azonban csupán
alantasabb dolgaink feláldozása a magasztosabbért, a testi feláldozása a lelkiért, a
mulandó feláldozása az örökkévalóért. Istennek nem szándéka, hogy megsemmisítse
akaratunkat, hiszen szándékát csakis az akarat segítségével tudjuk megvalósítani.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
37
Neki kell átadnunk akaratunkat, hogy azután visszakapjuk, de már megtisztítva,
kifinomítva, és a szeretet által úgy Istenhez kötve, hogy az Úr keresztül tudja
áramoltatni rajtunk a szeretet és az erő hatalmas árjait. Bármilyen keserűnek és
fájdalmasnak tűnik is ez az átadás a csökönyös, konok szív előtt, mégis áldás lesz
számára: "jobb tenéked."
Amíg Jákób nem borult rokkant csípővel, magatehetetlenül a szövetség
angyalának keblére, addig nem ismerte a hit győzelmét. Csakis akkor nyerte el az
"Isten győztes harcosa" címet, amit az Izrael név jelent, amikor már sántítva járt.
Ézsau fegyveresei csak akkor álltak meg előtte tisztelettel. Majd később a fáraó - ősi
királyok büszke sarja - áldására szomjazva hajolt meg előtte. Üdvösségünk
fejedelme, Jézus is szenvedések által vált tökéletessé, a hit fiai így "felerősödtek a
betegségből… megszalasztották az idegenek táborait" (Zsid. 11:34). Így "még a
sánták is zsákmányt vetnek" (Ésa. 33:23), "olyan lesz köztük a legalábbvaló, mint
Dávid, a Dávid háza… mint az Úrnak angyala" (Zak. 12:8).
"Szabad-é az embernek az ő feleségét akármi okért
elbocsátani?" (Mt. 5:31-32, vö. Mt. 19:3)
Jézus Krisztus korában a férj a legjelentéktelenebb vétségért elbocsáthatta a
feleségét, az asszony pedig újra férjhez mehetett. Ez a szokás nagy nyomorúsághoz
és bűnhöz vezetett. A Hegyi beszédben Jézus világosan kijelentette, hogy csakis a
házassági erkölcshöz való hűtlenség miatt szabad feloldozni a házasság kötelékét.
"Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki
elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik." (Mt. 5:32)
Amikor a farizeusok később megkérdezték Jézust a válás törvényességéről, az
Úr a házasság intézményére terelte figyelmüket, amint azt Isten a teremtéskor
elrendelte. "Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy
feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt." (Mt. 19:8) Jézus Éden
áldott, boldog napjaira hívta fel figyelmüket, amikor Isten mindent "igen jó"-nak
jelentett ki. Az Úr akkor vezette be a szombatünneplést, akkor alapozta meg a
házasságot Isten dicsőségére és az emberiség áldására. Akkor hirdette ki a házasság
törvényét Ádám gyermekei számára, amikor házasságban kapcsolta össze a szent pár
kezét, mondván: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és
ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté" (I. Móz. 2:24), így jelentve be a
házasság törvényét Ádám utódai számára, egészen az idők végéig. Amit az
örökkévaló Atya jónak jelentett ki, az a legmagasztosabb áldás és legmagasabb
növekedés törvénye az ember számára.
Akár Isten minden más megőrzendő ajándékát, a házasságot is megrontotta a
bűn. Az evangélium célja viszont visszaállítani a házasság tisztaságát és szépségét.
Mind az ó-, mind az újszövetségben az Úr a házastársi kapcsolatot használja a
Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent kapcsolat szemléltetésére, akiket a
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
38
Golgota árán váltott meg. Ezt mondja: "Ne félj… mert férjed a te Teremtőd,
seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izraelnek Szentje." (Ésa. 54:4-5) "Térjetek
meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek." (Jer.
3:14) Az Énekek énekében fölcsendül a menyasszony hangja: "Az én szerelmesem az
enyém, és én az övé." (Én. én. 2:16) A vőlegény pedig, aki "tízezer közül is kitetszik",
és aki "mindenestől fogva kívánatos", így szól: "Mindenestől szép vagy, én mátkám,
és semmi szeplő nincs benned." (Én. én. 5:10, 16; 4:7)
A későbbi korban Pál apostol az efézusiaknak írta, hogy az Úr a férjet tette a
feleség fejévé, hogy a családban védelmező, irányadó, összefogó kapocs legyen,
amely egymáshoz köti a család tagjait, amint Jézus Krisztus is az egyház feje, és
testének megmentője. Ezért mondja: "De miképpen az egyház engedelmes a
Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek
mindenben. Ti férfiak, szeressétek a feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az
egyházat, és önmagát adta azért, hogy megszentelje, megtisztítván a víznek
fürdőjével az ige által, hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat,
úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy
legyen szent és feddhetetlen." (Ef. 5:24-28)
Csakis Krisztus kegyelme teheti a házasság intézményét Isten terve szerint az
emberiség áldásának és fölemelésének eszközévé. A földi család egysége, békéje és
szeretete által a mennyei családot képviselheti.
Krisztus napjaihoz hasonlóan a társadalom állapota ma is szomorú árnyéka
csupán e szent kapcsolat mennyei elgondolásának. Ennek dacára Krisztus
örömüzenete vigaszt kínál még ott is, ahol a felek valódi társ és örömök helyett
keserűséget és csalódást találtak. A Szentlélek által adományozott türelem és
gyöngédség megédesíti a keserű sorsot. A szív, amelyben Krisztus lakik, annyira
elégedett lesz az Ő szeretetével, hogy nem emészti a vágy, hogy sajnáltassa magát,
önmagára terelve a figyelmet. Ha lelkünket Istennek adjuk át, az Úr eléri, amire az
ember képtelen. Kegyelme által a valamikor közönyös, elidegenedett szívek a földinél
szilárdabb, tartósabb kötelékkel kapcsolódhatnak össze. Olyan szeretet arany
kötelékével, mely elvisel bármilyen próbát.
"Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek"
(Mt. 5:34)
Ne esküdjünk "se az égre, mert az az Istennek királyi széke; se a földre, mert
az az Ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; se a te
fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé" (Mt.
5:34-36).
Minden Istentől származik. Semmink sincs, amit ne tőle kaptunk volna. Sőt,
semmink sincs, amit ne Krisztus vére vásárolt volna meg számunkra. Amiben
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
39
részesülünk, minden a kereszt pecsétjét viseli magán. Az Úr mindent olyan véren
vásárolt meg, amelynek értéke kimondhatatlan, mivel ez a vér Isten életét jelenti.
Ezért semmi sincs, amire jogunk lenne esküdni, adott szavunk teljesítését szavatolni.
A zsidók megértették, hogy a harmadik parancsolat tiltja Isten nevének
tiszteletlen említését. Másrészt megengedettnek tartották, hogy másra esküdjenek.
Mindennapos volt közöttük az esküdözés. Bár Mózesen át Isten megtiltotta nekik a
hamis esküt, mégis sokféle módot találtak, hogy kibújjanak az eskü által magukra
vett kötelezettség alól. Nem féltek megengedni maguknak azt, ami valójában
szentségtörés volt. A hamis eskütől sem riadtak vissza, ha a törvény ügyes kijátszása
által titokban maradhatott.
Jézus helytelenítette ezeket a szokásokat. Szokásos esküdözéseiket Isten
parancsa megszegésének nyilvánította. Viszont nem tiltotta meg a törvény által
kívánt eskütételt, melyben Istent hívják meg ünnepélyesen, hogy legyen tanúja: ami
elhangzik, az a teljes igazság. A főtanács előtti kihallgatásán Jézus nem tagadta meg,
hogy eskü alatt tegyen tanúságot. Amikor a főpap így szólt hozzá: "Az élő Istenre
kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek
fia?" Jézus azt felelte: "Te mondád." (Mt. 26:63-64) Ha Jézus a Hegyi beszédben
elítélte volna a törvény előtti eskütételt, akkor kihallgatásakor megfeddte volna a
főpapot, ezzel szerezve érvényt tanításának.
Sokan nem riadnak vissza embertársaik félrevezetésétől, annak ellenére, hogy
Isten Lelke tanította és meggyőzte őket, hogy félelmetes dolog hazudni alkotójuk
előtt. Amikor eskü elé állítják őket, tudomásul kell venniük, hogy nem csupán
emberek, hanem Isten jelenlétében tesznek tanúbizonyságot. Hogyha hamis
tanúságot tesznek, annak teszik, aki olvas a szívükben, és ismeri a pontos tényállást.
Azoknak a félelmetes büntetéseknek az emlékezete, melyek olykor a hamis esküt
követték, visszariaszthatja őket.
Az a keresztény, aki mindenkor Isten jelenlétében él, következetesen esküt
tehet, tudva, hogy minden gondolata nyilvánvaló az Isten előtt. Amikor a törvény
előtt megkövetelik tőle, akkor helyénvaló, hogy Istenre mint tanúra hivatkozzon,
mert amit kimond, az a valóság, és csakis a valóság.
Az Úr ezután az esküt fölöslegessé tevő elvet fektette le. Azt tanítja, hogy a
kikerekítéstől, kiszínezéstől, megrövidítéstől mentes igazság legyen szavaink,
beszédünk vasszabálya. "Legyen a ti beszédetek: Úgy, úgy; nem, nem; ami pedig
ezeken felül van, az a gonosztól van." (Mt. 5:37)
Ez a krisztusi utasítás elveti az istenkáromlással határos esküket. Elítéli a
félrevezető bókokat, az igazság előli kitérést, a hízelgő kifejezéseket, a túlzást, a mai
társas és üzleti ügyekben szokásos félrevezetést. Jézus szavai azt tanítják, hogy aki
másnak akar látszani, mint ami, vagy akinek a szava nem szívének tényleges
gondolatát közli, azt nem lehet becsületesnek neveznünk.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
40
Ha tiszteletben tartanánk Krisztus eme szavait, az megakadályozna minket a
rosszakaratú gyanúsításban vagy a rideg gáncsoskodásban. Hiszen amikor a másik
ember cselekedeteire és indítékaira teszünk megjegyzéseket, ki lehetne bizonyos,
hogy a pontos igazságot mondja? Gyakran előfordul, hogy büszkeség, indulatosság,
személyes neheztelés színezi a másokra tett benyomást. Egyetlen pillantásunk,
szavunk, sőt hangunk színezete is része lehet a hazugságnak. Még a tényeket is úgy
mondhatjuk el, hogy hazug, hamis benyomást teszünk, pedig ami az igazságon "felül
van, a gonosztól van".
Amit a keresztények tesznek, legyen átlátszó, mint a napsugár. Az igazság
Istentől van; a hazugság és a hamisság ezernyi megnyilvánulása pedig az ördögtől.
Aki bármi módon eltávolodik az igazmondástól, az a gonosz hatalmába juttatja
magát. Igaz, hogy nem mindig könnyű a pontos igazságot szólnunk. Nem
számolhatunk be az igazságról, ha nem ismerjük. Milyen gyakran előfordul, hogy
előítélet, hiányos ismeret, helytelen mérlegelés akadályozza annak helyes
megítélését, amiről szó van. Nem tudjuk az igazságot szólni, csak ha értelmünket
mindenkor az irányítja, aki maga az igazság.
Krisztus Pál apostolon át erre utasít minket: "A ti beszédetek mindenkor
kellemetes legyen." (Kol. 4:6). "Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne
származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a
hallgatóknak." (Ef. 4:29) A Szentírás szerint Krisztus szavai elítélik a hamiskodó
élcelődést, a léha, üres fecsegést, az erkölcstelenségre hajló társalgást. Megköveteli,
hogy szavaink ne csupán igazak, de erkölcsileg is tiszták legyenek. Akik Krisztustól
tanulnak, azoknak nem lesz közösségük "a sötétségnek gyümölcstelen
cselekedeteivel" (Ef. 5:11). Beszédükben csakúgy, mint életükben, őszinték,
egyenesek, igazak lesznek, hiszen az azokkal való közösségre készülődnek, akiknek
"álnokság sem találtatott szájában" (Ésa. 53:9).
"Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged
jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is" (Mt. 5:39)
A római katonákkal való érintkezések alkalmával a zsidókkal gyakran megalázó
esetek fordultak elő. Júdea és Galilea különböző pontjain helyőrségek állomásoztak,
elnyomott állapotára emlékeztetve a népet. A zsidók keserű lélekkel hallották a
harsonák hangját, s látták fölsorakozni a katonákat a római sasok alatt, amint
hatalmuk e jelének adóztak hódolattal. Gyakori volt az összeütközés a lakosság és a
katonák közt, s ezek az összeütközések felszították a nép gyűlöletét. Gyakran
előfordult, hogy amikor a római tisztviselők katonai kísérettel helységről helységre
siettek, kényszerítették a mezőn dolgozó zsidó földműveseket, hogy terheket
vigyenek föl a domboldalakon, vagy más szolgálatokat teljesítsenek. Ez megfelelt a
római törvényeknek és szokásoknak, és a szembeszegülés ellenséges és kegyetlen
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
41
bánásmódot váltott ki a rómaiakból. A nép szívében egyre növekedett a vágy, hogy
lerázzák a római igát.
Különösen a vakmerő és nyers galileaiak közt harapózott el a lázadás
szelleme. Kapernaum határ menti város volt, ezért helyőrség állomásozott benne.
Miközben Jézus Krisztus tanította a népet, a mellettük elvonuló római katonák
emlékeztették hallgatóit Izrael megalázott helyzetére. A nép vágyakozva nézett
Krisztusra, remélve, hogy Ő hivatott véget vetni Róma uralmának.
Jézus szomorúan tekintett hallgatóira. Fölismerte bennük a bosszúállás
szellemét, amely az arcokra is rányomta bélyegét. Tudta, milyen keserűen vágynak
hatalom után, hogy lerázzák elnyomóikat. Szomorúan intette őket: "Ne álljatok ellene
a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is."
Minden szava csupán az ószövetségi tanítások felújítása volt. Igaz, hogy a
"szemet szemért, fogat fogért" szabály ott állt Mózes törvényében, ez azonban
polgári törvény volt. Senkinek sem volt joga, hogy bosszút álljon saját magáért,
hiszen ismerték az Úr utasítását: "Ne mondd: bosszút állok rajta!" (Péld. 20:22) "Ne
mondd ezt: amiképpen cselekedett énvelem, úgy cselekszem ővele." (Péld. 24:29)
"Ha éhezik, aki téged gyűlöl, adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik, adj néki inni
vizet." (Péld. 25:21) "Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj; és mikor megütközik, ne
vigadjon a te szíved." (Péld. 24:17)
Jézus egész élete ezen elv megtestesülése volt. Megváltónk azért hagyta el
mennyei otthonát, hogy elhozza ellenségeinek az élet kenyerét. Bár a bölcsőtől a
sírig rágalmazták és zaklatták, ez mégis a megbocsátó szeretet szavait váltotta ki
belőle. Ésaiás prófétán át mondja: "Hátamat odaadám a verőknek, és orcámat a
szaggatóknak, képemet nem fedeztem be a gyalázás és köpdösés előtt." (Ésa. 50:6)
"Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely
mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem
nyitotta meg!" (Ésa. 53:7) A Golgota keresztjéről hallatszott gyilkosaiért mondott
imája és a haldokló latorhoz intézett reménységüzenete.
Krisztust az Atya jelenléte vette körül. Így semmi sem érte Őt, csak amit a
végtelen szeretet a világ áldására megengedett. Az volt számára - s ez a mi
számunkra is - a vigasz forrása. Akit Krisztus szelleme itatott át, az Krisztusban él. Az
őt ért csapás a Megváltóra hull, aki jelenlétével veszi körül. Bármi éri, nincs szükség
arra, hogy ellenálljon a gonosznak, mert Krisztus a védelme. Csakis Urunk
hozzájárulásával érheti bármi, és "tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik,
minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak" (Rm. 8:28).
"Aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a
felsőt is. És aki téged egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre." (Mt. 5:40-
41)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
42
Jézus meghagyta követőinek, hogy ne szegüljenek szembe a hatósági
közegekkel. Inkább többet tegyenek, mint amenynyit elvárnak tőlük. Lehetőség
szerint tegyenek eleget minden kötelezettségnek, még ha az ország törvényeinél
többet követelnek is tőlük. A Mózes által adott törvény kíméletes bánásmódot ír elő a
szegények iránt. Amikor egy szegény ember zálogba vagy adóssága biztosítékául
odaadta ruháját, a hitelező nem léphetett be a szegény ember hajlékába, hanem az
utcán kellett megvárnia, hogy a zálogot kihozzák. Napszálltakor mindenképpen vissza
kellett adni a zálogot. Krisztus napjaiban alig vették figyelembe e rendelkezéseket.
Jézus arra tanította tanítványait, hogy vessék alá magukat a törvényszék döntésének,
ha többet kíván is tőlük, mint amit Mózes törvénye előír. Még ha ruházatuk egy
részét követelné is, engedelmeskedjenek. Sőt, a hitelezőnek meg kell adni, ami jár
neki, s ha kell, többet is adni, mint amennyi elkobzására a bíróság felhatalmazta. "Aki
törvénykezni akar veled s elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is." Ha
a római futárok egy mérföldre kényszerítenek, menjél el kettőre.
Jézus hozzáfűzte: "Aki tőled kér, adj néki; s aki tőled kölcsön akar kérni, el ne
fordulj attól." (Mt. 5:42) Az Úr Mózesen át is ugyanezt tanította: "Ha mégis
szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül valamelyikben a te kapuid közül a földeden,
amelyet az Úr, a te Istened ád néked: ne keményítsd meg a szívedet, be se zárjad
kezedet a te szegény atyádfia előtt. Hanem örömest nyisd meg kezedet néki, és
örömest adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére, ami nélkül szűkölködik." (V.
Móz. 15:7-8) Ez a szöveg világossá teszi az Üdvözítő szavait. Nem azt tanítja, hogy
válogatás nélkül adjunk mindenkinek, aki alamizsnát kér tőlünk. "Adj néki, ami nélkül
szűkölködik." Ez pedig inkább ajándék, mintsem kölcsön legyen; mert "adjatok
kölcsönt, semmit érte nem várván" (Lk. 6:35).
"Szeressétek ellenségeiteket" (Mt. 5:44)
Az Üdvözítő tanítása, hogy "ne álljatok ellene a gonosznak", kemény beszéd
volt a bosszúálló természetű zsidóknak. Morgolódtak is maguk közt. Jézus azonban
még ennél is erősebb kijelentéseket tett:
"Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld
ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok
azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és
imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti
mennyei Atyátoknak fiai." (Mt. 5:43-45)
Ez volt a szelleme annak a törvénynek, melyet a rabbik félremagyaráztak mint
hideg, rideg követelmények gyűjteményét. Jobbnak tartották magukat más
embereknél, s mivel izraelitának születtek, jogosultnak gondolták magukat Isten
kedvezésére. Jézus ellenben a megbocsátó szeretet szellemére mutatott: ez
bizonyítaná, hogy magasztosabb indítékok késztetik őket, mint a megvetett
vámszedőket és bűnösöket.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
43
Jézus most új néven nevezte a mindenség uralkodóját: "mi Atyánk". Meg
akarta értetni velük, hogy Isten szíve gyöngéden vágyik utánuk. Azt tanította, hogy
Isten minden elveszett lélekért aggódik, hogy "amilyen könyörülő az Atya a fiakhoz,
olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt" (Zsolt. 103:13). Az összes vallás közt egyedül
a Biblia vallása alkot ilyen fogalmat Istenről. A pogány vallások arra tanítják az
embereket, hogy a legfelsőbb lényt inkább rettegniük kell, mintsem szeretniük.
Rosszakaratú istenségnek tenkinteni inkább, akit áldozatokkal kell kiengesztelni,
mintsem olyan apának, aki szeretetének ajándékait árasztja gyermekeire. Még Izrael
népe is annyira elvakulttá vált a próféták Istenről szóló értékes tanításaival szemben,
hogy Isten atyai szeretetének kinyilatkoztatása új gondolat volt számukra. Új ajándék
ez a világnak.
A zsidók véleménye szerint Isten csak azokat szereti, akik szolgálnak neki; akik
eleget tettek a vallásos tanítók kívánalmainak, a világ többi része pedig Isten
helytelenítése, Isten átka alatt áll. Nem úgy van, mondta Jézus: az egész világ, mind
a jók, mind a gonoszok Isten szeretetének napsütésében élnek. Ezt az igazságot
megtanulhatták volna a természetből, hiszen Isten "felhozza napját mind a
gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Mt.
5:45).
A Föld nem a benne rejlő erővel kering a Nap körül. Isten irányítja a
bolygókat, s tartja azokat kijelölt helyükön, szabályos keringésükben. A nyár és tél,
vetés és aratás, nappal és éjszaka Isten hatalma által követik rendben egymást. A
növényzet az Ő szavára növekszik, fejlődik. A fák ágai az Ő szavára rügyeznek ki, s a
virágok az Ő szavára nyílnak. Minden jó, amiben részesülünk: a fény, a csapadék, a
táplálék, életünk minden perce a szeretet ajándéka.
Amikor még szeretet nélkül valók, méltatlanok, gyűlöltek és gyűlölködők
voltunk, mennyei Atyánk megkönyörült rajtunk. "De mikor a mi megtartó Istenünk
jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, nem az igazságnak
cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott
meg minket." (Tit. 3:4-5) Ha befogadjuk Isten szeretetét, jóságossá és gyöngéddé
tesz minket, nemcsak a kedvünkre valók, hanem a leghibásabb, legtévelygőbb,
legbűnösebb emberek iránt is.
Azok Isten gyermekei, akik isteni természetének részesei. Nem földi rang,
születés, nemzetiség vagy vallásos előjog bizonyítja, hogy Isten családjának tagjai
vagyunk, hanem az egész emberiséget magába foglaló szeretet. Még a bűnösök is,
akik nem zárkóztak el teljesen Isten Lelke elől, fogékonyak a szeretetre. Bár
gyűlölségre gyűlölködéssel felelhetnek, a szeretetet szeretettel viszonozzák. Egyedül
Isten lelkülete viszonozza szeretettel a gyűlöletet. Szeretettel kell viseltetünk a
hálátlanok iránt, jót tennünk azokkal, akiktől semmi viszonzást nem várunk. Ez a
mennyei uralkodó pecsétje. A Magasságos gyermekei ezzel a biztos jellel igazolják
küldetésüket.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
44
"Legyetek azért tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok
tökéletes" (Mt. 5:48)
Az "azért" szócska az előbb elhangzottakra való hivatkozás. Jézus az imént
Isten kifogyhatatlan irgalmasságát és szeretetét ecsetelte, ezért felszólította
hallgatóit, hogy legyenek tökéletesek. Mivel mennyei Atyánk "jóltevő a
háládatlanokkal és gonoszokkal", mivel lehajolt, hogy fölemeljen minket, ezért -
mondta Jézus - jellemünkben váljunk olyanná, mint Ő, álljunk szeplőtlenül emberek
és angyalok előtt.
A kegyelem időszakában élünk. Az örök élet feltételei tehát ma is ugyanazok,
mint az Édenben voltak: tökéletes életszentség, összhang Istennel, valamint az isteni
törvények elveihez való tökéletes alkalmazkodás. Az ószövetség a jellem ugyanazon
mértékét szabja meg, mint az új. Ezt a mértéket nem lehetetlen elérnünk. Minden
Isten által adott parancs, minden utasítás egyúttal a lehető legbiztosabb ígéretet rejti
magában. Isten gondoskodott arról, hogy Őhozzá hasonlóvá válhassunk, s ezt az
átalakulást el is fogja végezni mindenkiben, aki a saját romlott akaratát nem szegezi
szembe az Övével, s ezzel nem akadályozza kegyelmének munkálkodását.
Isten kimondhatatlan szeretettel ragaszkodik hozzánk. Amint megértünk
valamennyit Isten minden értelmet felülmúló szeretetének hosszúságából,
szélességéből, mélységéből és magasságából (Ef. 3:18), szeretetünk fölébred iránta.
Krisztus vonzó jellemének kinyilatkoztatására, és arra, hogy már akkor szeretett
minket, amikor még bűnösök voltunk, a konok szív meglágyul, lecsillapodik, a bűnös
megváltozik, és a menny gyermekévé válik. Isten nem alkalmaz kényszert.
A szeretetet használja eszközül, hogy kiűzze a szívből a bűnt, így változtatja a
kevélységet alázattá, az ellenségeskedést és hitetlenséget pedig szeretetté és hitté.
Krisztus kortársai fárasztó igyekezettel, a maguk erejéből próbáltak eljutni a
tökéletességre, de eredménytelenül. Krisztus már megmondta nekik, hogy saját
igazságukkal nem juthatnak be a mennybe. Most azt az életszentséget ecseteli,
mellyel azok rendelkeznek majd, akik eljuthatnak az örök életre. A Hegyi beszédben
Jézus Krisztus előírja az igazságosság, vagyis a szentség gyümölcseit. Most pedig
egyetlen mondatban a szentség forrását és mikéntjét is közli. Legyetek tökéletesek,
amint Isten is tökéletes. Mennyei Atyátokban ismerjétek fel az Isten kormánya
alapjait képező elvek megtestesülését.
Isten a szeretet. Akár a sugarak a napból, szeretet, világosság és öröm árad
tőle minden teremtményére. Természetéből fakad, hogy adjon. Lénye az önzetlen
szeretet kiáradása. Dicsősége: gyermekei java, öröme: gyöngéd atyai volta.
Szívünkre köti, hogy legyünk hozzá hasonlóan tökéletesek. Környezetünk
számára legyünk a világosság és áldás forrása, amint Ő is az a mindenség számára.
Bár önmagunkban semmink sincs, mégis Isten szeretete ragyog ránk, s nekünk az Ő
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
45
tündöklését kell visszatükröznünk. A tőle kölcsönzött jósággal jók lehetünk,
tökéletesek a magunk területén.
Jézus így szólt: "Legyetek azért tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok
tökéletes." Ha Isten gyermekei vagyunk, természetének is részeseivé válunk. Hozzá
hasonlók leszünk. Minden gyermek az atyja élete által él. Ha Isten gyermekei
vagyunk, ha az Ő Lelkétől születtünk, mi is Isten élete által élünk. Krisztusban
"lakozik az istenségnek egész teljessége testileg" (Kol. 2:9). "Hogy a Jézus élete is
látható legyen a mi halandó testünkben." (II. Kor. 4:11)
Ez az élet ugyanazt a jellemet, ugyanazokat a cselekedeteket fogja létrehozni,
amelyeket Krisztusban termett. Ezáltal Isten törvényével összhangban állunk majd,
hiszen "az Úr törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt. 19:8). Szeretet által "a
törvény igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem lélek
szerint" (Rm. 8:4).
Az igazi Istentisztelet
"Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az
emberek előtt, hogy lássanak titeket" (Mt. 6:1)
Krisztus a lejtőn elmondott beszédében azokról az elvekről szólt, melyek az Ő
életében megvalósultak, de amelyeket az emberek nem értettek meg. Sehogy sem
értették, hogy akinek ilyen hatalma van, miért nem használja arra, amit ők a legfőbb
jónak tekintettek. Lelkületük, indítékaik, módszereik ellentétben álltak Jézus Krisztus
lelkületével. Állították ugyan, hogy féltik a törvény becsületét, fő céljuk mégis
önmaguk felmagasztalása volt, s Krisztus most azt hirdette nekik, hogy az önmagát
szerető ember törvényszegő.
Minden korszakban farizeusi elvek jellemezték az embereket. Az ember
természete, lelkülete farizeusi. Minden időben érvényes az Üdvözítő tanítása, mellyel
az Isten és a vallás tanítóinak lelkülete és módszerei közti ellentétet ecsetelte.
Jézus napjaiban a farizeusok azért próbálták kiérdemelni a menny kedvezését,
hogy biztosítsák maguknak a világi megtiszteltetést és jólétet, amit ők az erény
jutalmának tartottak. Ugyanakkor a nép előtt látványosan jótékonykodtak, hogy
magukra tereljék a figyelmet, hogy szentnek tartsák őket. Krisztus elítélte ezt a külső
látszatot. Kijelentette, hogy Isten nem ismer el ilyen szolgálatot, és a nép csodálata
az egyedüli jutalom, melyben az ilyenek valaha is részesülni fognak. "Te pedig
amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed;
hogy a te alamizsnád titkon legyen; és Atyád, aki titkon néz, megfizet néked
nyilván." (Mt. 6:3-4)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
46
Ezzel Jézus nem azt tanította, hogy a szeretet cselekedeteinek minden
esetben titokban kell maradniuk. Pál apostol nem hallgatta el a macedón
keresztények nagylelkű önfeláldozását, hanem megemlítette azt a kegyelmet, melyet
Krisztus munkált bennük. Példájuk másokat is ugyanarra a lelkületre késztetett. A
korinthusi gyülekezet felől is a következőket írta: "a ti buzgóságtok sokakat magával
ragadt" (II. Kor. 9:2).
Krisztus szavai világossá teszik, hogy a jó cselekedeteknek ne az legyen a
céljuk, hogy idelent arassunk dicséretet és megbecsülést. A valódi istenfélelem
sohasem késztet nyilvános kérkedésre. A dicséretre áhítozók csak névleg
keresztények.
Krisztus követői ne magukat dicsőítsék jótetteikkel, hanem Istent, akinek
kegyelme és ereje által cselekedtek. Jó cselekedet a Szentlélek által végezhető, s a
Szentlélek nem a részesülőt, hanem az adományozót készteti Isten magasztalására.
Akiben Krisztus világossága ragyog, annak ajka Isten iránti hálaadásra és dicséretre
nyílik. Nem a kötelességteljesítések, jótettek, lemondások válnak a beszéd vagy
gondolat tárgyává, hanem Jézus magasztalása mindenért. Krisztus legyen mindenben
minden számunkra.
Adakozzunk őszinte szívvel, ne közszemlére állítva jó cselekedeteinket, hanem
a szenvedők iránti szánakozástól és szeretettől indíttatva. A menny az őszinte
szándékot, a szívbeli igaz szeretetet értékeli. Akinek szeretete őszinte, odaadása
teljes szívből fakad, Isten azt Ofir aranyánál értékesebbnek tartja.
Ne a jutalom foglalkoztasson minket, hanem a szolgálat. Az ilyen szellemben
végzett szeretetmunka elnyeri jutalmát. "A te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked
nyilván." Igaz, hogy maga Isten a legfőbb jutalom, mely minden mást magában
foglal, lelkünk csak úgy fogadja be Őt és örvendezik neki, amint hozzá hasonul
jellemünk. Csak hasonló értékeli a hasonlót. Amennyire átadjuk magunkat Istennek,
hogy az emberiséget szolgáljuk, olyan mértékben részesülünk Isten ajándékában.
Senki sem árasztja szívéből és életéből Isten áldásának folyamát anélkül, hogy
maga is gazdag jutalomban ne részesülne. Azok a lankák és síkok, melyek mederként
szolgálnak a hegyi pataknak, hogy elérje a tengert, nem veszítenek, hanem
ezerszeresen kapják vissza, amit adnak. Hiszen a patak, mely csobogva-dalolva
csörgedezik tova, az élet és a gyümölcsözés ajándékát hagyja maga után. A patak
partján zöldebb a pázsit, lombosabbak a fák, szebbek a virágok. Amikor a perzselő
nyári hőségben kiég a föld, a folyó mentén akkor is zöldell a lomb, s a síkság, mely
kitárta keblét, hogy a tengerbe juttassa a hegyek kincsét, frissességbe és szépségbe
öltözik, bizonyságul a jutalomnak, melyben Isten kegyelme részesíti azokat, akik
eszközül adják át magukat ahhoz, hogy az áldás a világra áradhasson.
Ilyen áldásban részesülnek a szegények iránt irgalmas emberek. Ésaiás
próféta mondja: "Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
47
bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne
rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint a hajnal, a te világosságod, és
meggyógyulásod gyorsan kivirágzik… És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti
lelkedet nagy szárazságban is… olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint
vízforrás, amelynek vize el nem fogy." (Ésa. 58:7-11)
Isten kétszeresen megáldja a jótékonyságot. Míg az ínségesnek adományozó
ember mások áldására van, ő maga nagyobb mértékben részesül áldásban. Jézus
Krisztus kegyelme olyan jellemvonásokat fejleszt ki lelkében, melyek az önzés
ellentétei. Olyan vonásokat, amelyek megnemesítik, megfinomítják, számára is
gazdaggá teszik az életet. A titkon végzett szeretetteljes cselekedetek egymáshoz
kötik a szíveket, s közelebb vonják azokat Isten szívéhez, akitől minden nagylelkű
ösztönzés kiindul. Az apró figyelmességek, a szeretet és önfeláldozás kicsiny tettei,
melyek olyan finoman áradnak az életből, mint az illat a virágból, az élet áldásának
és boldogságának jelentős részei. Végezetül pedig megértjük, hogy énünk mások
javára és mások boldogságáért való megtagadását, bármily szerény és mellőzött is
itt, a menny a dicsőség királyával való egység jegyének ismeri el, aki bár gazdag volt,
értünk szegény lett.
A szívélyes cselekedeteket titkon végezhetik el, a jót cselekvő ember
jellemében megtermett gyümölcsöket mégsem lehet elrejteni. Ha, mint Krisztus
követői, teljes szívből fáradozunk az emberekért, szívünk szeretettel forr össze Isten
szívével és a Lélekkel, s Ő a lelkünkön munkálkodva bensőnket összhangba hozza az
isteni gondolatokkal.
Isten megnöveli azok talentumait, akik bölcsen használják a rájuk bízott
ajándékokat. Az Úr örömmel fogadja szeretett Fiában hívő népének szolgálatát,
melyet az Ő kegyelme és ereje által végeznek. Akik jó cselekedetek végzésével
törekszenek a keresztény jellem kifejlesztésére, azok az eljövendő világban aratják
le, amit itt elvetettek. A földön elkezdett folyamat magasztosabb, szentebb örök
életben fog kiteljesedni.
"És amikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók"
(Mt. 6:5)
A farizeusok kijelölt órákban imádkoztak. Gyakran az utcán vagy a piacon,
fennhangon mondták el betanult imáikat. Az ilyen, maguk dicsőségére elmondott
imákat Jézus szigorúan elítélte. Nem a nyilvános imát rótta meg, hiszen Ő maga is
imádkozott tanítványaival a sokaság jelenlétében, viszont azt tanítja, hogy a
magánimát ne tegyük nyilvánossá. A személyes, titkos áhítat alkalmával elmondott
imáink csakis az imát meghallgató Isten fülébe jussanak el, az ilyen kérések ne üssék
meg kíváncsi emberek fülét.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
48
"Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba." (Mt. 6:6) Keress,
találj helyet titkos imáid számára. Jézus alkalmas helyeket választott magának, ahol
együtt lehetett Istennel, s nekünk is erre kell törekednünk. Gyakran vonuljunk félre
valahova, bármilyen szerény helyre, ahol egyedül lehetünk Istennel.
"Ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van." (Mt. 6:6) Jézus
neve által a gyermek bizalmával és bizonyosságával léphetünk Isten jelenlétébe.
Semmi szükség arra, hogy ember játssza a közbenjáró szerepét. Jézuson keresztül
kitárhatjuk szívünket Istennek, mint olyan valakinek, aki ismer és szeret minket.
Az ima rejtett helyén, ahol csak Isten szeme láthat, az Ő füle hallhat,
elmondhatjuk legrejtettebb kívánságainkat és vágyainkat a végtelen irgalom Atyja
előtt. Akkor a lélek csöndességében és csillapultságában az a hang, mely minden
esetben meghallja az ember ínségének kiáltását, szólni fog szívünkhöz. "Igen
irgalmas az Úr és könyörületes." (Jak. 5:11) El nem múló szeretettel várakozik, hogy
hallja tévelygő gyermekeinek bűnvallomását, és elfogadja bűnbánatukat. Úgy várja
hálánkat, mint az anya szeretett gyermekétől a felismerő mosolyt. Azt akarja, hogy
megértsük, szíve milyen mélyen és gyöngéden vágyakozik utánunk. Hív bennünket,
hogy próbáinkkal forduljunk együttérzéséhez, bánatunkkal rokonszenvéhez,
sebeinkkel gyógyításához, hitványságunkkal tökéletességéhez. Aki hozzá fordult, még
soha nem csalatkozott. "Akik Őreá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem
pirul." (Zsolt. 34:6)
Akik keresik Istent, akik titkon az Úr elé tárják szükségleteiket, és segítségért
esedeznek, nem könyörögnek hiába. "Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván."
(Mt. 6:4) Amint Krisztust tesszük mindennapos kísérő társunkká, tapasztalni fogjuk,
hogy a láthatatlan világ hatalmasságai vesznek körös-körül; Jézus csodálása által az
Ő képmására változunk el. Szemléletünk alakul át. Jellemünk szelídebbé, lágyabbá
válik, megfinomul s egyre nemesedik majd a mennyei ország számára. Az Úrral való
érintkezésünk és közösségünk biztos gyümölcse a megnövekedett istenfélelem,
erkölcsi tisztaság és buzgóság lesz. Imáink egyre tartalmasabbá válnak. Isteni
nevelésben részesülünk, s ez meglátszik szorgalmas, becsületes életünkön. Aki
naponként buzgó esedezéssel Istenhez folyamodik segítségért, támogatásért, annak
nemes vágyai lesznek és világos fogalmai az igazságról és kötelességről.
Magasztosabb célokat lát, és egyre szomjazza, éhezi majd az igazságot, vagyis a
megszentelt életet. Isten a vele való kapcsolat által alkalmassá tesz, hogy a
körülöttünk levőknek szerteárasszuk a szívünkben uralkodó világosságot, békét és
nyugalmat. Imából merített, szívós igyekezettel párosult erő készíti fel értelmünket a
mindennapi kötelességek teljesítésére. Egyúttal bármilyen körülmények között
békességben őrzi meg lelkünket.
Ha közelebb húzódunk Istenhez, Ő majd érte szóló, nevét magasztaló
szavakat helyez ajkunkra. Az angyalok énekéből tanít dallamra. Minden tettünkből a
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
49
bennünk élő Üdvözítő világossága és szeretete fog előragyogni. Külső bajok nem
fenyegetik az olyan életet, amelyet az Isten Fiában való hitben élünk.
"És amikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a
pogányok" (Mt. 6:7)
A pogányok bűnöket elfedező érdemszerzésnek tekintették imáikat. Ezért
minél hosszabbra nyúlt az ima, annál több volt benne az érdem. Ha a saját
erőfeszítéseinkből tudnánk szentté válni, akkor lenne alapja az örvendezésnek és
dicsekvésnek. Az imáról alkotott ilyen felfogás az önmegváltás elvének gyakorlati
megnyilvánulása. Erre az elvre alapul minden hamis vallásos rendszer. Jézus vallásos
kortársai, a farizeusok, átvették az imának ezt a pogány felfogását; ámde ez a
felfogás közel sem halt ki napjainkban, még a hitvalló keresztények közt sem. A
berögződött, szokásos szavak ismételgetése, amikor a szív nem érzi át, hogy Istenre
van szüksége, ugyanaz, mint a pogányok hiábavaló imaismételgetése.
Az ima nem a bűn levezeklése; magában az imában nincs erő, sem érdem. Az
összes ékes kifejezés sem ér fel akár egyetlen megszentelt sóvárgással. A
legékesszólóbb könyörgés is üres szócséplés csupán, ha nem a szív tényleges
gondolatainak ad hangot. Másfelől a hő vágyból fakadó ima a lélek őszinte
szükségleteit fejezi ki, ahogy földi barátunkat kérnénk meg szívességre, bízva-
elvárva, hogy eleget tesz kérésünknek. Isten nem vár el tőlünk kenetteljes
hízelgéseket, de a bűnének és magatehetetlenségének tudatától megtört szív
hangtalan kiáltása igenis utat talál az irgalmasság Atyjához.
"Amikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek,
mint a képmutatóké" (Mt. 6:16)
Az a böjt, melyre Isten szava tanít, több a puszta formaságnál. Nem csupán
eledeltől való tartózkodásból, zsákruha viseléséből, hamu fejünkre hintéséből áll. Aki
bűnei fölötti bánatában valóban böjtöl, az sohasem akarja magára terelni a
figyelmet.
Az Isten által javasolt böjt célja nem a test megbüntetése a lélek bűnéért,
hanem segít fölismernünk a bűn súlyos voltát, segít megaláznunk szívünket Isten
előtt, és elfogadnunk megbocsátó kegyelmét. Ez volt Isten panasza ősi népe ellen:
"Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti
Istenetekhez." (Jóel 2:13)
A vezeklés mit sem segít rajtunk, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy
cselekedeteinkkel ki tudnánk érdemelni a szentek örökségében való részvételt.
Amikor megkérdezték Jézust: "Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?", ezt
felelte: "Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött." (Jn. 6:28-29) A
megtérés azt jelenti, hogy az önzéstől Krisztushoz fordulunk; s amikor befogadjuk
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
50
Krisztust, hogy hit által Ő élhessen bennünk, akkor majd megteremjük a jó
cselekedeteket.
Jézus így szólt: "Te pedig amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, és orcádat
mosd meg; hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon
van." (Mt. 6:17-18) Amit Isten dicsőségére teszünk, tegyük jókedvvel, ne pedig
szomorkodva. Krisztus vallásában nincs semmi komorság. Ha a keresztények
szomorú ábrázattal élnek, mintha csalódtak volna Urukban, ezzel hamisan képviselik
Isten jellemét, és érveket adnak ellenségeinek. Bár állíthatják, hogy Isten az Atyjuk,
komorságukkal, levertségükkel az elárvultak benyomását teszik a világra.
Krisztus azt kívánja, hogy vonzónak tüntessük fel szolgálatát, amint valójában
az is. A lemondást és a titkos szívpróbákat részvétteljes Megváltónk előtt tárjuk föl.
Hagyjuk terheinket a kereszt lábánál, s Isten szeretetének örvendezve folytassuk
utunkat, hiszen Ő előbb szeretett minket. Az emberek talán sohasem tudják, mi folyik
lelkünk és Isten között, a Lélek a szívünkben elvégzett munkája mégis nyilvánvaló
lesz, hiszen "aki titkon néz, megfizet neked nyilván" (Mt. 6:4).
"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön" (Mt. 6:19)
A földön összeharácsolt kincs nem maradandó. Tolvajok törnek be és lopják el,
moly és rozsda emészti, tűz és fergeteg sodorja el tulajdonotokat. Ahol a kincsetek,
ott lesz a szívetek is. A földön gyűjtött kincsek lekötik gondolataitokat, a
menynyeieket pedig kirekesztik.
A Jézus korában uralkodó szenvedély a pénz szerelme volt. Az emberek
lelkében világiasság bitorolta az Istent és a vallást megillető helyet. Ez a helyzet ma
is. A földi gazdagság mohó kívánása elbűvölő hatást gyakorol a lelkünkre, aminek
következménye az emberek nemességének és emberiességének megrontása, míg
csak kárhozatba nem fulladnak. Sátán szolgálata tele van gonddal, aggodalommal,
kimerítő munkával, s a fáradozással összegyűjtött kincs csak ideig-óráig birtokolható.
Jézus Krisztus azt mondta: "Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben,
ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák,
sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Mt. 6:20-
21)
Az utasítás az, hogy "gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben", s ez a
javunkat szolgálja. Egyedül ez valóban a miénk. A mennyben gyűjtött kincs
romolhatatlan. Sem tűz, sem árvíz el nem pusztíthatja, tolvaj el nem lophatja, moly
és rozsda meg nem emésztheti, hiszen Isten ügyel rá.
Krisztus azt a kincset tartja mindennél értékesebbnek, amely "az Ő öröksége
dicsőségének gazdagsága a szentek között" (Ef. 1:18). Krisztus ékköveinek, külön
kincseinek nevezi tanítványait. Ezt mondja: "Mint koronakövek ragyognak az Ő
földén." (Zak. 9:16) "Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
51
kincsaranyánál." (Ésa. 13:12) Krisztus tisztaságában és tökéletességében úgy tekinti
népét, mint minden szenvedésének, megaláztatásának és szeretetének jutalmát,
dicsőségének teljességét. Ő a csodálatos középpont, akitől a dicsőség sugarai
szerteáradnak.
Előjogunk csatlakozni hozzá a megváltás dicső munkájában, majd pedig hogy
megosszuk vele a halála és szenvedése által kivívott csodálatos kincseket. Pál apostol
írta a thesszalonikai keresztényeknek: "Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és
dicsekvésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Uruk, Jézus Krisztus
előtt, az Ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk." (I.
Thessz. 2:19-20) Krisztus utasított, hogy törekedjünk megszerezni e kincseket. A
jellem az élet legfőbb aratása. Minden szó vagy cselekedet, mely Krisztus kegyelme
által valaki lelkét arra készteti, hogy kezét a menny felé nyújtsa, a keresztény jellem
kialakulását elősegítő minden törekvés kincsgyűjtés a mennyben.
"Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." A mások javára végzett
munkánk számunkra is áldásul szolgál. Aki pénzt vagy időt szentel az evangélium
örömüzenetének terjesztésére, az javaival és imáival támogatja a lélekmentést.
Szeretete ezzel is kinyúlik az emberek felé s Isten iránti mélyebb odaadásra serkenti,
hogy az Úr a legnagyobb mértékben áldássá tegye őt.
A végső napon, amikor a földi gazdagság elhamvad, aki a mennyben gyűjtött
kincset, látni fogja életének eredményét. Ha engedelmeskedünk Krisztus szavainak,
akkor majd, ha a nagy fehér trón köré gyülekezünk, azokat látjuk ott, akik a mi
közreműködésünkkel üdvözültek. Megtudjuk, hogy ők pedig másokat, s azok megint
másokat mentettek meg, népes csoportot hoztak a nyugalom földjére, hogy ott most
Jézus lábához tegyék koronájukat, s az örökkévalóság meg nem szűnő korszakain át
magasztalják Őt. Krisztus munkásai milyen örömmel tekintenek majd az
üdvözültekre, akik az Üdvözítő dicsőségének részesei lettek! Milyen becses is lesz a
menny azoknak, akik hűségesen munkálkodtak a lélekmentésben!
"Annakokáért, ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek,
ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén." (Kol. 3:1)
"Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz"
(Mt. 6:22)
Az Üdvözítő szavai erős céltudatosságra, teljes szívből fakadó odaadásra
utalnak feltételként. Aki őszintén, állhatatosan törekszik megismerni az igazságot és
engedelmeskedni annak, bármibe kerüljön is, az el fogja nyerni az isteni
megvilágosodást. Az igazi megszentelődés akkor kezdődik, amikor a bűnnel való
bárminemű megalkuvás véget ér, s a szív együtt mondja Pál apostollal: "Azokat,
amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak,
nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
52
való elhívása jutalmára." (Fil. 3:14) "Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent
az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba
veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem." (Fil. 3:8)
De amikor önszeretet vakítja el az embert, akkor csak sötétség veszi körül.
"Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz." (Mt. 6:23) Ez a
félelmetes sötétség burkolta konok hitetlenségbe Krisztus kortársait, ez tette
lehetetlenné számukra, hogy nagyra értékeljék annak jellemét és küldetését, aki őket
bűneiktől megmenteni jött.
A kísértés előtti behódolás azzal kezdődik, ha megengedjük gondolatainknak
az ingadozást, s ingadozik Isten iránti bizalmunk. Ha vonakodunk teljesen Istennek
átadni magunkat, akkor sötétségben vagyunk, s akkor is, amikor visszatartunk
valamit, ajtót hagyunk nyitva, melyen a gonosz behatolhat, hogy kísértéseivel rossz
útra tereljen bennünket. Jól tudja: ha hagyjuk, hogy megzavarja látásunkat, hogy a
hit szeme ne lássa Istent, akkor már nem lesz védelmünk a bűn ellen.
Valamely bűnös kívánság felülkerekedése a lélek megtévesztettségét
bizonyítja. Minden egyes ilyen kívánság bűnös kielégítése egyre inkább elidegenít
bennünket Istentől. Amikor a gonosz által választott ösvényt követjük, akkor a
gonoszság fellegei körülvesznek bennünket, s ilyenkor minden lépésünk csak még
sűrűbb sötétségbe vezet, csak még jobban növeli szívünk vakságát.
Ugyanazt a törvényt találjuk a lélek világában, mint a természetben. Aki a
sötétségben él, végül is megvakul. Éjfélinél sötétebb feketeség zárja körül, s számára
a legtündöklőbb verőfény sem tud világosságot hozni. Az ilyen ember "a sötétségben
jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit" (I. Jn.
2:11). Ha valaki makacsul megmarad a gonoszság melengetése mellett, ha
szántszándékkal semmibe veszi az isteni szeretet kérlelését, akkor elveszti a jó iránti
szeretetét, Isten utáni vágyát, sőt azt a képességet is, hogy befogadja a mennyei
fényt. A kegyelem hívása még mindig szeretetteljes, a világosság még mindig olyan
fényesen ragyog, mint mikor először virradt a bűnös lelkére; de a hang süket fület, a
világosság vak szemet talál.
Isten senkit sem hagy el végleg, senkit sem ad át a saját útjának, amíg bármi
reménység van üdvösségére. Az ember fordul el Istentől, nem pedig Isten az
embertől. Mennyei Atyánk kérlelésekkel, figyelmeztetésekkel és szánakozása
bizonyítékaival követ minket, míg csak a további lehetőségnyújtás, a további előjogok
teljesen hiábavalók. A felelősség a bűnösön nyugszik. Aki ma ellenáll Isten Lelkének,
legközelebb még erőteljesebben szegül szembe a világossággal. Az ellenszegülés
egyre erősebb, míg végül a világosság nem tesz rá többé benyomást, a legkisebb
mértékben sem enged Isten Lelkének. Akkor már "a benned levő világosság
sötétség". Maga az ismert igazság is annyira megromlott benne, hogy csak növeli a
lélek vakságát.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
53
"Senki sem szolgálhat két úrnak" (Mt. 6:24)
Krisztus nem azt mondja, hogy az ember nem hajlandó, vagy nem fog, hanem
nem tud két Úrnak szolgálni. Isten és a világ mostani fejedelmének akarata közt
nincs egyetértés. A világ pontosan ott lépi át a határt, s ott elégíti ki bűnös módon
önző kívánságait, ahol a keresztényt már figyelmezteti a lelkiismerete, hogy kerülje
el, tagadja meg magát, torpanjon meg. Az elválasztó vonal egyik oldalán a magát
megtagadó Krisztus követője áll, másikon a bűnös kívánságoknak engedő világ
szerelmese, aki boldogan, cinkosként hódol a divatnak, komolytalan, felületes
dolgokba merül, s tiltott élvezetek után fut. A keresztény nem lépheti át ezt a
vonalat.
Senki sem foglalhat el semleges álláspontot. Nincs közbeeső csoport, amely
sem Istent nem szolgálja, sem a megszentelt élet ellenségét. Krisztusnak élnie kell
emberi eszközeiben, neki kell fáradoznia képességeiken, és cselekednie erejük által.
Akaratukat elengedhetetlenül Isten akarata alá kell vetniük; együtt kell
munkálkodniuk Szentlelkével. Akkor már nem ők élnek többé, hanem Krisztus él
bennük. Aki nem teljesen adja át magát Istennek, az más hatalom ellenőrzése alatt
áll, más hangra hallgat, Isten és ember ellenségére, akinek a sugallatai mindenestől
más jellegűek. A felemás szolgálat Sátán oldalára állítja az embert, a sötétség
seregeinek szövetségeseként. Amikor Sátánnal szövetkeznek azok, akik Jézus
katonáinak vallják magukat, Krisztus ellenségének bizonyulnak. Elárulják szent
megbízatásukat. Összekötő kapcsot képeznek Sátán és az igazi, hűséges harcosok
között úgy, hogy segítségükkel az ellenség állandóan azon fáradozik, hogy elhódítsa
Krisztus munkatársainak szívét.
A gonoszság leghatalmasabb erődje nem a kicsapongó vagy az elzüllött
kivetett, hanem a máskülönben erényesnek, tiszteletreméltónak és nemesnek tűnő
élet, melyben csupán egyetlen bűnt melengetnek, egyetlen gonoszságba merülnek. A
titkon a mélység legszélén reszkető, roppant kísértéssel viaskodó lélek számára az
ilyen rossz példamutatás a leghatalmasabb csábítás a bűnre. Akit Isten az élet, az
igazság és becsület legmagasztosabb fogalmaival áldott meg, de mégis
szántszándékkal áthágja Isten szent törvényének valamelyik parancsát, az az ember
bűnre való csábítássá züllesztette Isten nemes ajándékait. Lángész, tehetség,
nyájasság, még bőkezű, nagylelkű cselekedetek is a Sátán eszközei lehetnek, hogy
másokat is a romlás mélységébe sodorjanak, mind ezt, mind az eljövendő életet
illetően.
"Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a
világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van,
a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, nem az Atyától van,
hanem a világból." (I. Jn. 2:15-16)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
54
"Ne aggodalmaskodjatok" (Mt. 6:25)
Aki életet adományozott nektek, jól tudja, hogy az élet fenntartásához
táplálékra van szükségetek. Aki a testet teremtette, gondoskodik ruházatotokról is.
Aki a nagyobb ajándékot adta, az ajándék teljességéhez szükséges dolgokat is
megadja.
Jézus Krisztus a madarakra hívta fel hallgatói figyelmét, amint aggodalmaktól
mentesen zengik dicsőítő éneküket, pedig "nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe
nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat". Majd fölteszi a kérdést: "Nem
sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt. 6:26) Nem hull le veréb Isten tudta nélkül,
lélek sem roskad le, csak ha Jézus tudja, hisz Ő velünk van, bárhol vagyunk is.
Megjegyez minden keserűen sírt könnyet, és soha el nem hagyja a benne bízó lelket.
A domboldal és a környező mezők tele voltak színpompás virággal. Jézus
rájuk, harmatos frissességükre mutatott, és így szólt: "Vegyétek eszetekbe a mező
liliomait, mi módon növekednek." (Mt. 6:28) A növények és virágok kecses alakját és
finom színárnyalatait lemásolhatja az emberi tehetség, de milyen érintés tudna életet
adni akár egyetlen virágnak vagy fűszálnak? Minden út menti virág annak a
hatalomnak köszönheti létét, amely a magasság csillagvilágait az űrbe függesztette.
A teremtett világon az élet egyetlen lüktetése áramlik át Isten nagy szívéből.
Az Ő keze gazdagabb ruhákba öltözteti a mezők liliomait, mint amilyenek földi
királyokat valaha is ékesítettek. "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap
kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti
kicsinyhitűek?" (Mt. 6:30)
Aki a virágokat alkotta, és aki a madárnak éneket adott, azt mondja:
"Vegyétek eszetekbe a mező liliomait… Tekintsetek az égi madarakra!" A természet
szépségéből többet megtanulhatunk Isten bölcsességéről, mint amennyit a tudósok
tudnak. A liliom szirmára Isten üzenetet írt számunkra, olyan nyelven, melyet csak a
szív tud olvasni, amint lassan elfeledkezik a bizalmatlanságról, az önzésről, az
aggódásról. Isten miért adta volna a dalos madarakat, a hamvas bimbókat, ha nem
atyai szívének túlcsorduló szeretetéből, hogy dicsőbbé, örömtelibbé tegye életünk
ösvényét? A virágok és madarak nem szükségesek a puszta léthez. Csakhogy Isten
nem elégedett meg csupán a létről való gondoskodással, hanem szépséggel töltötte
be a földet, a levegőt, az égboltot, hogy szeretetét hirdesse. Minden teremtett
alkotás szépsége pillanatkép az Atya tündöklő dicsőségéről. Ha Isten ilyen végtelen
gondot fordított a természet alkotásaira, hogy boldogságunkat, örömünket szolgálja,
kétségbe vonható-e, hogy az Úr megadja a szükséges áldásokat?
"Vegyétek eszetekbe a mező liliomait." Minden virág, mely megnyitja szirmait
a napsugár előtt, a csillagokat is igazgató hatalmas törvényeknek engedelmeskedik.
Milyen mesterkéletlen, milyen szépséggel teljes, milyen édes az életük! A virágokon
át Isten a krisztusi jellem szépségére hívja fel figyelmünket. Aki ilyen szépséggel
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
55
ruházta fel a virágokat, még sokkal inkább arra vágyik, hogy Krisztus jellemének
szépségébe öltözzék a lelkünk.
"Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek." A sötét, hideg
földből vagy a folyó iszapjából kikelve, a növények milyen szépségesen, milyen
illatozva virulnak.
A liliom közönséges, barna hagymáját látva ki álmodna a benne rejtőző
szépségről? Ám amikor a hagymában elrejtett élet az Úr hívására az esőben,
napsütésben kitárul, az emberek elálmélkodnak a kecsesség és szépség láttán.
Ugyanígy fog Isten élete kibontakozni minden emberi lélekben, aki átadja magát
Isten kegyelme munkálkodásának. Ez a kegyelem, akár az eső és a napfény,
ingyenesen, mindenkire áldást hozva jön. Isten szava teremti a virágokat. Ugyanaz
az isteni szó termi meg bennünk is a szentség gyümölcseit.
Isten törvénye a szeretet törvénye. Az Úr a természet szépségével vett körül
bennünket, hogy megtanuljunk ne csupán magunkkal törődni, ne csak dolgozni,
hanem Krisztus szeretetével tegyük boldoggá, örömtelivé, széppé az életet; s miként
a virágok, mi is szeretetszolgálattal örvendeztessük meg mások életét.
Apák és anyák, hadd tanuljanak gyermekeitek a virágoktól! Vigyétek ki őket a
kertbe, mezőre, lombos fák alá, s tanítsátok meg nekik Isten szeretetének üzenetét
kiolvasni a természetből. Az Istenre vonatkozó gondolatokat fűzzétek össze a
madarakkal, virágokkal, fákkal. Vezessétek rá gyermekeiteket, hogy minden kellemes
és szép alkotásban Isten irántuk való szeretetének kifejezését ismerjék fel.
Szépségével tegyétek vonzóvá előttük vallásotokat. A szeretet törvénye legyen
ajkatokon.
Értessétek meg gyermekeitekkel, hogy Isten túláradó szeretete által ki lehet
javítani, Isten természetével lehet összhangra hozni hibás természetüket. Tanítsátok
őket, hogy Isten a virágok bájos szépségéhez hasonlóvá kívánja tenni az ő életüket
is. Amint az illatos virágokat érintik, mondjátok el nekik, hogy a virágok alkotója
minden virágnál szépségesebb. Szívük szeretetének szálai ezúton Isten köré
fonódnak. Ő lesz mindennapi társuk és meghitt barátjuk, aki szebb mindenkinél. Így
életük az Ő tiszta, ártatlan képmására alakul majd át.
"Keressétek először Isten országát" (Mt. 6:33)
Krisztus hallgatói mindig türelmetlenül várták, hogy az Úr bejelenti földi
országának megalapítását. Miközben Jézus kitárta előttük a menny kincseit, sokuk
legfőbb gondja az volt, hogy a vele való kapcsolat miként javíthatna földi
kilátásaikon? Jézus most rámutatott, hogy azért olyanok, mint a pogány nemzetek,
mert a földiekkel törődnek a legjobban, s úgy élnek, mintha nem lenne Isten, aki
gyöngéden őrködik teremtményei fölött.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
56
"Mert mindezeket a világi pogányok kérdezik - mondta Jézus -, a ti Atyátok
pedig jól tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre." (Lk.12:30) "Keressétek először
Isten országát és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Mt. 6:33)
Azért jöttem, hogy hirdessem nektek a szeretet, az igaz élet, a békesség országát.
Tárjátok ki szíveteket, hogy befogadjátok ez országot, s tegyétek legfőbb ügyetekké
szolgálatát. Bár ez lelki ország, mégse rettegjetek, hogy az Úr nem gondoskodik
életszükségleteitekről. Ha Isten szolgálatára szentelitek magatokat, az gondoskodik
majd szükségleteitekről, akié minden hatalom mennyen és földön.
Jézus nem ment fel minket a szorgalmas munka alól, hanem arra tanít, hogy
Őt tegyük meg elsővé, utolsóvá, s mindenben a legfontosabbá. Ne kezdjünk olyan
vállalkozásba, ne végezzünk olyan munkát, ne keressünk olyan örömöket, melyek
akadályoznának, hogy az Ő jelleme, igazságossága, szentsége alakuljon ki bennünk.
Bármit teszünk is, végezzük lelkiismeretesen, mintegy az Úrnak.
Jézus az Ő földi életével az életet, minden részletével, tiszteletreméltóvá,
fennköltté tette, mivel az Isten dicsőségét tartotta legfontosabbnak, s mindent az
Atya akaratának alávetve tett. Ha követjük példáját, akkor megígéri, hogy megadja
nekünk szükségleteinket, legyen bár részünk nyomor vagy gazdagság, betegség vagy
egészség, együgyűség vagy jó szellemi képesség - kegyelmének ígérete szerint
minden élethelyzetben gondoskodik rólunk.
Isten örökkévaló karja öleli át a segítségért hozzá forduló lelket, legyen bár
mégoly gyönge is. A kincsek halmai elpusztulnak majd, de az Istenért élő lélek örökre
megmarad. "A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát
cselekszi, megmarad mindörökké." (I. Jn. 2:17) Isten városa megnyitja aranykapuit,
s befogadja azt, aki a földön megtanulta, hogy a veszteségek és a
szerencsétlenségek közepette is Istenre támaszkodjék irányításért, megnyugvásért és
reménységért. Angyalok éneke köszönti ott őt, s az élet fája számára termi
gyümölcseit. "Mert a hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek; de az én
irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így
szól könyörülő Urad." (Ésa. 54:10)
"Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől… Elég
minden napnak a maga baja" (Mt. 6:34)
Ha Istennek adod át magadat, hogy az Ő munkáját végezd, nincs okod
aggodalmaskodni a holnap felől. Akinek szolgája vagy, kezdettől fogva ismeri a
véget. A holnap előtted rejtett eseményei nyilvánvalók a Mindenható előtt.
Amikor magunk vesszük kezünkbe ügyeink igazgatását, és a saját
bölcsességünkre támaszkodunk, olyan terhet veszünk magunkra, melyet nem Isten
hárít ránk, s amelyet az Ő segítsége nélkül próbálunk hordozni. Azt a felelősséget
vállaljuk magunkra, mely Istené, vagyis magunkat állítjuk Isten helyébe. Méltán
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
57
aggódhatunk, méltán várhatunk veszélyt és veszteséget, hiszen ezek így biztosan
elérnek minket. Amikor viszont valóban elhisszük, hogy Isten szeret bennünket, és
jót akar tenni velünk, nem aggódunk többé a jövőnkért, s úgy megbízunk Istenben,
miként a gyermek megbízik szüleiben. Akkor a bajaink és gyötrelmeink elmúlnak,
hiszen akaratunkat Isten akarata magába fogadja.
Krisztus nem ígérte, hogy ma ad nekünk erőt a holnap terheinek
hordozásához. Így szólt: "Elég néked az én kegyelmem." Ahogy mannát adott a
pusztában, ma is naponta kiárasztja kegyelmét, s megadja napi szükségleteinket.
Akár Izrael seregei a vándorlás idején, mi is reggelről reggelre megtalálhatjuk a
mennyei táplálékot.
Egyedül a mai nap a miénk. Ezen a napon kell Istennek élnünk. Erre az egy
napra helyezzük Krisztus kezébe komoly, lelkiismeretes szolgálattal minden
szándékunkat, minden tervünket. Vessük rá gondjainkat, hiszen Ő gondot visel
rólunk.
"Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok, azt
mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget
adjak néktek." (Jer. 29:11)
"Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és
reménységben erősségtek lett volna." (Ésa. 30:15)
Ha keresed az Urat, ha mindennap újonnan megtérsz, ha lelki választásod által
szabad és boldog leszel Istenben, s szívbeli örömmel telten meghallod és követed
Isten kegyelmes hívását, hogy jöjj hozzá, s amikor Krisztus igáját - az
engedelmesség és szolgálat igáját - viseled, akkor minden panaszod megszűnik,
minden nehézségedtől megszabadít, minden aggasztó gondot és kérdést, mellyel
most szembe találod magad, megold számodra.
Az Úr imája
"Így imádkozzatok..." (Mt. 6:9/a)
Megváltónk kétszer mondta el az Úr imáját: első ízben a Hegyi beszédben a
sokaságnak, majd néhány hónappal később ismét, csak a tanítványoknak.
A tanítványok rövid ideig távol voltak Uruktól, s amikor visszatértek, imába
merülve találták Őt. Jézus látszólag nem vette észre jelenlétüket, s hangosan tovább
imádkozott. Arcát mennyei fény ragyogta be. Mintha a láthatatlan Isten jelenlétében
lenne, szavaiban pedig erő, hatalom volt, mint annak a szavaiban, aki Istennel
beszél.
Krisztus imája mélyen megérintette a tanítványok szívét. Jézussal együtt járva
felfigyeltek rá, hogy Üdvözítőnk milyen gyakran tölt hosszú órákat Atyjával való
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
58
közösségben. Napjait a körülötte sürgő sokaság szolgálatával és a rabbik
veszedelmes álokoskodásainak leleplezésével töltötte. Ez a szakadatlan túlfeszítettség
teljesen kimerítette Őt, olyannyira, hogy anyja és a tanítványok is attól tartottak,
mindez az életébe kerül majd. Mégis, amikor a kimerítő napokat követő, imában
eltöltött órák után visszatért, észrevették, hogy arcán béke ül, és érezték, hogy
felfrissült. Reggelről reggelre, az Istennel töltött idő után visszatérve magával hozta
az emberek számára a menny világosságát. A tanítványok idő múltával felismerték,
hogy Krisztus szavainak és cselekedeteinek ereje az ima óráival függ össze.
Most, amint könyörgését hallgatták, szívük csodálattal és alázattal telt meg.
Amikor Jézus befejezte imáját, a tanítványok szükségletüket mélységesen átérezve
kiáltottak fel: "Urunk, taníts minket imádkozni!"
Jézus nem tanította őket új imára. Azt ismételte el nekik, amire már előbb is
tanította őket, mintha csak azt mondta volna: "Meg kell értenetek, amit már
elmondtam. Mély jelentőségű, még nem értitek."
Az Üdvözítő mégsem korlátozza imáinkat csupán ezekre a szavakra. Ő, aki egy
az emberiséggel, olyan egyszerű szavakkal mondja el eszményi imáját, hogy a
kisgyermek is felfoghatja, mégis olyan tartalmas, hogy a szavak jelentőségét a
legkiválóbb elmék sem tudják teljesen megérteni. Az Úr arra tanít, hogy hálaadással
járuljunk Isten elé, tárjuk eléje kéréseinket, valljuk be bűneinket, s kérjük kegyelmét
ígéretei szerint.
"Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk…" (Mt. 6:9/a)
Jézus arra tanít, hogy mi is Atyánknak nevezzük Istent, az Ő Atyját. Nem
szégyell testvéreinek hívni bennünket. Megváltónk szíve olyan készséges, annyira
vágyik rá, hogy befogadhasson minket Isten családjába, hogy már az Istenhez
közelítésünk első szavaiba belefűzi a mennyhez fűződő kapcsolatunk biztosítékát: "Mi
Atyánk…"
Így jelenti ki a csodálatos igazságot, amely annyira bátorító és megnyugtató:
Isten minket is úgy szeret, mint Fiát. Krisztus így imádkozott a tanítványaiért: "És
szeretted őket, amiként engem szerettél." (Jn. 17:23)
A világot, amelyet Sátán a magáénak mond s amely fölött kegyetlen
kényúrként uralkodik, Isten Fia szeretetével veszi körül, s egyetlen fontos lépéssel
ismét Isten uralma alá helyezi. Az el nem bukott világok megszámlálhatatlan serege
dicsőítő énekeket zengett Istennek és a Báránynak, amikor ezt a győzelmet kivívta.
Örvendeztek, hogy a bukott emberiség előtt megnyílt az üdvösség útja, s hogy az Úr
megváltja a földet a bűn átkától. Mennyivel inkább örvendezniük kell azoknak, akik
ebben a csodálatos szeretetben részesülnek!
Hogyan kételkedhetünk, hogyan veszíthetjük el bizonyosságunkat, hogyan is
érezhetjük hát, hogy árvák vagyunk? Jézus a törvényszegők javára vette magára az
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
59
emberi természetet, azért lett hozzánk hasonló, hogy mi majd örök békének és
biztonságnak örvendezhessünk. Védőügyvédünk van a mennyben, s aki személyes
Üdvözítőjének fogadja el Őt, nem marad árván, hogy saját maga hordozza bűnei
terhét.
"Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk." "Ha pedig gyermekek, örökösök
is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan Ővele együtt
szenvedünk, hogy Vele együtt is dicsőüljünk meg." "Még nem lett nyilvánvalóvá,
hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvaló lesz, hasonlóvá leszünk Őhozzá,
mert meg fogjuk látni, amint van." (I. Jn. 3:2; Rm. 8:17)
Az Istenhez közeledés első lépése, hogy megismerjük Istent, higgyünk
szeretetében, hiszen szeretetének vonzereje késztet bennünket arra, hogy Őhozzá
jöjjünk.
Isten szeretetének megértése vezet arra, hogy hátat fordítsunk az önzésnek.
Amikor Istent Atyánknak szólítjuk, elismerjük, hogy minden gyermeke testvérünk,
valamennyien az emberiség része, egyazon család tagjai vagyunk. Kéréseinkbe
ugyanúgy bele kell foglalni felebarátainkat, mint önmagunkat. Aki csak saját
magának keresi az áldást, az nem imádkozik helyesen. A mindenható Isten - mondta
Jézus - abban az előjogban részesít, hogy Atyánknak szólíthatjuk, közeledhetünk
hozzá. Értsünk meg mindent, amit ez magába foglal. Földi szülő soha nem kérlelte
úgy tévelygő gyermekét, mint az kérlel téged, aki alkotott is. Soha szeretetteljes
emberi gondoskodás nem hívogatta ilyen gyöngéden a bűnét megbánó embert. Isten
ott lakik minden családban, hall minden kiejtett szót. Figyel minden elhangzó imára,
átéli minden lélek bánatát, csalódásait. Ismeri a bánásmódot, amelyben apánkat,
anyánkat, testvérünket, barátunkat és szomszédunkat részesítjük. Gondol
szükségleteinkre, és szeretete, irgalmassága, kegyelme szakadatlanul árad, hogy
betöltse ezeket.
Másrészt ha Atyánknak nevezzük Istent, ezzel gyermekeinek ismerjük el
magunkat, akiket az Ő bölcsességének kell irányítania. Neki kell engedelmeskednünk
hát mindenben, tudva, hogy Isten szeretete soha meg nem változik. Az Ő tervét kell
elfogadnunk életünkre. Mint Isten gyermekei úgy fogunk őrködni Isten becsülete,
jelleme, családja, munkája fölött, mint saját legfőbb célkitűzéseink fölött. Örömünk
telik abban, hogy ápoljuk és tiszteletben tartjuk az Atyához és családja minden egyes
tagjához fűző kapcsolatunkat. Örömmel elvégzünk bármilyen munkát, legyen az
akármilyen szerény, amely Isten dicsőségére lehet, vagy embertársaink jólétét
mozdítja elő.
"Ki vagy a mennyekben…" - Krisztus felszólít, hogy tekintsük Atyánknak azt,
"aki az égben van, s amit akar, mind megcselekszi". Az Ő oltalmában biztonságban
vagyunk. "Amikor félnem kellene is, én bízom Tebenned." (Zsolt. 115:3; 56:4)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
60
"Szenteltessék meg a Te neved…" (Mt. 6:9/b)
Isten nevének megszentelése megköveteli, hogy a legfőbb lényhez intézett
szavakat tiszteletteljesen ejtsük ki. "Szent és rettenetes az Ő neve." (Zsolt. 111:9)
Soha, semmilyen körülmények között ne ejtsük ki könnyelműen az istenség címeit és
megnevezéseit. Amikor imádkozunk, a magasságos Isten fogadótermébe lépünk,
szent félelemmel és tisztelettel kell hát eléje járulnunk. Az Úr jelenlétében az
angyalok befedik arcukat. A kérubok és a tündöklő, szent szeráfok mély hódolattal
közelítik meg trónját. Mennyivel inkább kell tehát nekünk - halandó, bűnös lényeknek
- tiszteletteljesen járulnunk az Úr, a mi Alkotónk elé!
Az Úr nevének megszentelése azonban ennél sokkal többet jelent. Mi is, akár
Jézus kortársai, külsőleg a legmélyebb tiszteletet tanúsíthatjuk Isten iránt, közben
mégis minduntalan megszentségteleníthetjük nevét. Az Úr neve "irgalmas és
kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú… aki
megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (II. Móz. 34:5-6). Krisztus egyházáról írva
van: "így hívják majd őt: Az Úr a mi igazságunk." (Jer. 33:16) Ezt a nevet adják
Krisztus minden követőjének, ez a név Isten gyermekeinek öröksége, hiszen a
családtagokat az apa nevéről nevezik. Jeremiás próféta Izrael súlyos
nyomorgattatásának és megpróbáltatásának idején így esedezett: "Mi a Te nevedről
neveztetünk, ne hagyj el minket!" (Jer. 14:9)
Ezt a nevet szentnek tartják a mennyei angyalok és az el nem bukott világok
lakói. Amikor így imádkozol: "Szenteltessék meg a Te neved", akkor azt kéred, hogy
a mi világunkban, benned szenteltessék meg. Isten a gyermekének ismer el téged
emberek és angyalok előtt. Esedezz hát, hogy ne hozz szégyent arra a szent, szép
névre, amelyről neveztetsz (lásd: Jak. 2:7). Isten az Ő képviselőjeként küld el a
világba. Minden cselekedeteddel Isten nevét kell hirdetned. Ez a kérésed, az Atya
nevének megszentelése arra szólít, hogy az Ő jellemével rendelkezz. Csakis akkor
tudod megszentelni Isten nevét, ha életeddel, jellemeddel pontosan Isten életét és
jellemét képviseled. Ezt csakis Krisztus kegyelmének és igazságosságának, isteni
jellemének elfogadása által tudod elérni.
"Jöjjön el a Te országod!" (Mt. 6:10/a)
Isten az Atyánk, aki úgy szeret minket, mint gyermekeit, s így is gondoskodik
rólunk, s Ő egyúttal a mindenség mindenható uralkodója is. Országának jóléte
nekünk is szívügyünk, s ennek az országnak a felépítésén kell fáradoznunk.
Krisztus tanítványai a dicsőség országának közeli eljövete-lét várták, Ő
azonban, amikor ezt az imát adta nekik, arra tanította őket, hogy Isten országát, az
új földet nem abban az időben alapítja meg, hanem imádkozniuk kell eljöveteléért.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
61
A kérés azonban megnyugtatás is volt számukra. Bár a tanítványok nem akkor
láthatták meg a dicsőség országa eljövetelét, ez az ima mégis azt bizonyítja, hogy
Isten országa a megfelelő időben bizonyosan elérkezik.
Isten kegyelmének országa most épül, amint nap nap után bűnnel és
lázadással teli szívek hódolnak be a szeretet uralkodásának. Ám a dicsőség
országának teljes megalapítása csak Krisztus második eljövetelével következik be.
"Az ország pedig és a hatalom, és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik
a magasságos egek szentei népének." (Dn. 7:27) Akkor veszik örökbe a világ
megalapítása óta számukra elkészített országot, Krisztus akkor kezdi el uralkodását.
A mennyei kapuk akkor ismét feltárulnak, s Üdvözítőnk tízezerszer tízezer és
ezerszer ezer szenttel mint királyok Királya és uralkodók Ura jön el. Ekkor az "Úr lesz
az egész föld királya" (Zak. 14:9). Azon a napon egy Úr lesz és a neve is egy. "Isten
sátora az emberekkel lesz… velük lakozik s ők az Ő népe lesznek, és maga Isten lesz
velük és lesz Istenük." (Jel. 21:3)
Jézus azt mondta, hogy eljövetele előtt "Isten országának ez az evangéliuma
hirdettetik az egész világon bizonyságul minden népnek" (Mt. 24:14). Isten országa
addig nem jön el, amíg Isten kegyelmének örömüzenete el nem jut az egész világra.
Ezért amikor Istennek adjuk át magunkat, és más embereket is megnyerünk Krisztus
számára, siettetjük Isten országának eljövetelét. Csakis azok esedeznek szívből Isten
országa eljöve-teléért, akik Isten szolgálatának szentelik magukat, s így szólnak: "Itt
vagyok én, küldj el engem" (Ésa. 6:8), "megnyitni a vakok szemét, hogy a
sötétségből világosságra, a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy
bűneiknek bocsánatot és a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek" (Ap. csel.
26:18).
"Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a
földön is!" (Mt. 6:10/b)
Isten akarata szent törvényében jut kifejezésre. A törvény elvei a
mennyország elvei. Az angyalok sem juthatnak el magasabb ismeretre, mint Isten
akaratának ismeretére, s az Ő akaratának cselekvése a legmagasztosabb szolgálat,
amelyre képességeiket használhatják.
A mennyben azonban a szolgálattevés nem a kényszer szellemében folyik.
Amíg Sátán fel nem lázadt az Úr törvénye ellen, a törvény létezése csaknem
ismeretlen gondolat volt az angyalok előtt. Az angyalok nem mint szolgák, hanem
mint fiak végzik szolgálatukat. Tökéletes közöttük az egység, az engedelmesség nem
teher számukra, Isten iránti szeretetük örömtelivé emeli szolgálatukat. Ugyanígy
visszhangoznak a szavak abban, akiben Krisztus él a dicsőség reménységeként:
"Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed
keblem közepette van." (Zsolt. 40:9)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
62
Aki azt kéri, hogy "legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön
is", azért imádkozik, hogy a földön érjen véget a gonoszság uralma, Isten örökre
törölje el a bűnt, és állítsa fel az igazságosság, a szentség országát. Akkor a föld is,
mint a menny, beteljesedik "jóban való teljes gyönyörűséggel" (II. Thessz. 1:11).
"A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" (Mt.
6:11)
Az Úr imájának első részében Jézus Isten nevét, országát és akaratát illetően
tanít minket arra, hogy az Úr nevét illesse dicsőség, Isten alapítsa meg országát, s
akarata érvényesüljön. Amikor így legfőbb ügyünkké tettük Isten szolgálatát, akkor
már bizalommal kérhetjük, hogy töltse be szükségleteinket. Ha lemondtunk
önzésünkről, s Krisztusnak adtuk át magunkat, akkor Isten családjának tagjai lettünk,
és az Atya házában minden a mienk is lett. Isten egész kincsesháza nyitva áll
előttünk, mind a jelenlegi, mind az eljövendő. Az angyalok szolgálata, Isten Lelkének
ajándéka, szolgáinak fáradozása - mindez bennünket is illet. A világ, s ami a világon
van - amennyiben javunkra válik -, mind a miénk. Még a gonoszok áskálódása is
áldásunkra lesz, mert az is a menny számára nevel. "Ha Krisztuséi vagytok, úgy
minden a tiétek." (I. Kor. 3:23, 21)
Igaz, hogy most mint kiskorú gyermekek élünk, akiket még nem iktattak be
örökségükbe. Isten nem bízza ránk birtokunkat, nehogy a Sátán bennünket
megbűvöljön, ahogy Édenben az első emberpárt megcsalta. Krisztus megőrzi
örökségünket, hogy a pusztító ne férhessen hozzá. Akár a gyermek, mindennap
megkapjuk, amire aznap szükségünk van. Naponta kérnünk kell: "A mi mindennapi
kenyerünket add meg nekünk ma!" Ne nyugtalankodjunk, ha valami nem elegendő
holnapra is, hiszen miénk az ígéret: "Nem hagylak el és nem feledkezem meg rólad."
Dávid is arról tesz bizonyságot: "Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam,
hogy elhagyottá lett volna az igaz, magzata pedig kenyérkéregetővé." (Zsolt. 37:25)
Isten, aki elküldte a hollót Kérit patakjához, hogy Illést táplálja, egyetlen hűséges,
önfeláldozó gyermekéről sem feledkezik meg soha. Aki igazságban jár, arról mondja
az Írás: "Kenyerét megkapja, vize el nem fogy." "Nem szégyenülnek meg a
veszedelmes időben és jóllaknak az éhség napjaiban." "Aki az Ő tulajdon fiának nem
kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt
mindent minékünk?" (Ésa. 33:16; Zsolt. 37:19; Rm. 8:32) Aki könnyített özvegy
anyjának gondjain, segített neki gondoskodni a názáreti családról, ma is együtt érez
minden anya igyekezetével, hogy élelemmel lássa el gyermekeit. Akinek megesett a
szíve a sokaságon, amikor mindenki elbágyadt s elgyengült, ma is szánakozik az
ínséget látó szegényeken. Keze áldólag nyúlik ki feléjük, s még a tanítványainak
adott imában is arra tanít, hogy emlékezzünk meg a szegényekről.
Hiszen amikor így imádkozunk: "A mi mindennapi kenyerünket add meg
nekünk ma", nem csupán magunknak, másoknak is kérünk. Egyúttal azt is
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
63
elismerjük, hogy amiben Isten részesít bennünket, nem egyedül a miénk. Isten azért
ad kölcsön, hogy táplálni tudjuk az éhezőket. Az Úr jóságában gondoskodott a
szegényekről. Ezt mondja: "Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat,
se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat… Hanem amikor lakomát
készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat. És boldog
leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizetik néked az
igazak feltámadásakor." (Lk. 14:12-14)
"Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy
mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben
legyetek." "Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat." (II. Kor.
9:8, 6)
A mindennapi kenyérért elmondott könyörgés nem csupán a testi táplálék
kérését foglalja magában, hanem a lelki kenyérért is imádkozunk, amely örök életet
ad lelkünknek. Jézus utasítása ez: "Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész,
hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre." Így szól az Úr: "Én vagyok
amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él
örökké." (Jn. 6:27, 51) Megváltónk az élet kenyere, s az Ő szeretetét szemlélve,
lelkünkbe befogadva táplálkozunk a mennyből alászállt kenyérből.
Jézus Krisztust a szavain keresztül fogadjuk be. Segítségül a Szentlelket
kaptuk, hogy értelmünk előtt megnyissa Krisztus szavát, s bevésse szívünkbe az ige
igazságait. Imádkozzunk mindennap, hogy amikor olvassuk az igét, Isten küldje el
Szentlelkét, hogy nyilatkoztassa ki előttünk az igazságot, amely megerősíti lelkünket
aznapra.
Isten a mi javunkat szem előtt tartva rendelte el, hogy naponta imádkozzunk a
testi és lelki áldásokért. Azt akarja, hogy megértsük: szüntelen gondoskodásra van
szükségünk, s Ő azon munkálkodik, hogy mindennapos közösségre vonjon
bennünket magához. Ez a Krisztussal való közösség - amelyet imával és az ige
csodálatos, drága igazságainak tanulmányozásával tartunk fönn - mint éhezőket
táplál bennünket, s mint szomjazókat felüdít az élet vizéből.
"És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is
megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!" (Mt. 6:12)
Jézus azt tanítja, hogy csak úgy nyerhetünk Istentől bocsánatot, ahogyan mi
is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Isten szeretete Őhozzá vonz bennünket, s
ha ez a szeretet megérinti szívünket, bennünk is szeretetet ébreszt testvéreink iránt.
Az Úr imájának befejezése után hozzáfűzte: "Mert ha megbocsátjátok az
embereknek az ő vétkeiket, megbocsát nektek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg
nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja
meg a ti vétkeiteket." (Mt. 6:14-15) Aki nem bocsát meg, azt az utat zárja el,
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
64
amelyen ő is kegyelmet nyerhetne Istentől. Ne gondoljuk, hogy ha az ellenünk
vétkezők nem vallják be bűnüket, jogunk lenne megvonni tőlük bocsánatunkat. Igaz,
hogy kötelességük volna bűnbánattal és bűnvallomással alázni meg szívüket; nekünk
azonban akár bevallják hibájukat, akár nem, mindenképpen a szánakozó irgalmasság
szellemével kell viseltetnünk az ellenünk vétkezők iránt. Bármilyen súlyosan
bántalmaztak is minket, mégse melengessünk neheztelést, mégse sajnálgassuk
magunkat sérelmeink miatt, hanem ahogyan reméljük, hogy Isten elleni vétkeink
bocsánatot nyernek, úgy bocsássunk meg mindent mindenkinek, bármit is vétett
ellenünk.
Ám a megbocsátásnak sokkal szélesebb körű jelentése is van ennél. Amikor
Isten megígéri, hogy nagylelkűen megbocsát, mintha ígéretének jelentése
meghaladna mindent, amit megérthetünk, még azt is hozzáteszi: "Mert nem az én
gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr. Mert
amint magasabbak az egek a földnél, akképpen az én útjaim útjaitoknál és az én
gondolataim a ti gondolataitoknál." (Ésa. 55:7-9) Isten megbocsátása nem csupán a
büntetést engedi el, hanem a bűntől is megszabadít bennünket. Az Üdvözítő szeretet
kiáradása átalakítja a szívet. Dávidnak helyes fogalma volt a megbocsátásról, amikor
így esedezett: "Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg
bennem!" (Zsolt. 51:12) Máshol pedig ezt írja: "Amilyen messze van a napkelet a
napnyugattól, olyan messzire veti el tőlünk a mi vétkeinket." (Zsolt. 103:12)
Krisztusban Isten önmagát adta oda bűneinkért. Krisztus szenvedte el a
kegyetlen halált a kereszten. Ő, az igaz, hordozta értünk, gonoszokért, a bűn terheit,
hogy ki tudja nyilatkoztatni nekünk szeretetét, s ezáltal magához tudjon vonzani
bennünket. Ezt üzeni nekünk: "Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok,
megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megbocsátott nektek"
(Ef. 4:32). Lakozzék hát Krisztus, az isteni élet bennetek! Általatok is nyilatkozzék
meg a mennyben született szeretet, amely reményt ébreszt a reményvesztettben, és
mennyei békét áraszt a bűntől lesújtott szívbe. Amint Istenhez közeledünk, Ő azt a
feltételt szabja, hogy mivel irgalmasságot nyertünk Tőle, adjuk át magunkat Urunk
irgalmasságának hirdetésére.
Egyvalamire van elengedhetetlenül szükségünk: hogy elnyerjük s továbbadjuk
Isten megbocsátó szeretetét - megismerjük és elhiggyük Isten irántunk való
szeretetét. Az ősellenség mindenképpen azon mesterkedik, hogy ne ismerjük fel
Isten szeretetét. Arra a gondolatra késztet, hogy hibáink és vétkeink súlyossága
miatt az Úr egyrészt nem veszi figyelembe imáinkat, másrészt nem áld és nem ment
meg minket. Valóban csak gyöngeséget látunk magunkban, és semmit, ami Isten
kegyelmébe ajánlana bennünket. Sátán is azt sugalmazza nekünk, hogy hiába
minden, nem tudjuk kiküszöbölni jellemhibáinkat. Amikor Istenhez próbálunk
folyamodni, ezt súgja fülünkbe: Nincs értelme imádkoznod, hát nem elkövetted ezt a
gonoszságot? Hát nem vétkeztél Isten ellen, nem megsértetted lelkiismeretedet?
Mégis azt felelhetjük az ellenségnek, hogy "Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
65
megtisztít minket minden bűntől" (I. Jn. 1:7). Amikor azt gondoljuk, hogy ha
vétkezünk, Isten nem hallgatná meg imánkat, akkor érkezett el igazán az imádkozás
ideje. Lehet, hogy pirul az arcunk, lehet, hogy mély megalázottságérzés tölt el
bennünket. Ennek ellenére is imádkozzunk, s higgyünk. "Igaz beszéd ez és teljes
elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a
bűnösöket, akik közül első vagyok én." (I. Tim. 1:15) Bűneink bocsánata, Istennel
való megbékélésünk nem cselekedeteink jutalma, nem azért nyerjük el, mert a bűnös
érdemre tesz szert, hanem ajándék, amelynek Krisztus igazságossága az alapja.
Ne igyekezzünk a bűn mentegetésével kisebbíteni vétkeinket, bűnösségünket,
hanem fogadjuk el Isten bűnszemléletét, azt, hogy a bűn súlyosan megterhel.
Egyedül a Golgota fényénél érthetjük meg a bűn borzalmas súlyát. Ha magunknak
kellene hordoznunk bűneinket, megsemmisülnénk a teher alatt. A bűntelen Isten Fia
vállalja át mindezt helyettünk - bár mi érdemlünk büntetést, Ő hordja vétkeinket. "Ha
megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson
minket minden hamisságtól." (I. Jn. 1:9) Dicsőséges, csodálatos igazság ez! Egyfelől
Isten következetesen megtartja törvényét, másfelől igaznak tudja nyilvánítani a
Jézusban hívő embert. "Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt és
elengedi öröksége maradékának vétkét? Nem tartja meg haragját örökké, mert
gyönyörködik az irgalmasságban." (Mik. 7:18)
"És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a
gonosztól!" (Mt. 6:13/a)
A kísértés nem más, mint bűnre csábítás. Nem Istentől ered, hanem Sátántól
és szívünk gonoszságából. "Az Isten gonoszsággal nem kísérthető, Ő maga pedig
senkit sem kísért." (Jak. 1:13)
Sátán törekszik kísértésbe vinni minket, hogy a jellemünkben levő gonoszság
kiderüljön az emberek és angyalok előtt, s így magáénak követelhessen bennünket.
Zakariás jelképes jövendölésében Sátán az Úr angyala mellett állva vádolja Józsuát,
aki szennyes ruhában áll előttük. Ez az eset világítja meg, miként viselkedik Sátán
azokkal szemben, akiket Krisztus magához akar vonni. Előbb bűnre csábít, azután
pedig mint Isten szeretetére méltatlanokat vádol bennünket a mindenség előtt. Az Úr
azonban így szólt Sátánhoz: "Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az
Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszök-é ez?"
Józsuához pedig így szólt: "Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat és ünnepi
ruhákba öltöztetlek téged." (Zak. 3:1-5)
A szeretettel teljes Isten igyekszik kifejleszteni bennünk az Ő Lelkének drága
ajándékait. Megengedi hát, hogy akadályokba ütközzünk, zaklatások és nehézségek
érjenek minket, de nem átokként, hanem a legnagyobb áldásként. Minden kísértés,
amelynek ellenálltunk, minden bátran elviselt próba új tapasztalattal gazdagít, s
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
66
elősegíti jellemünk építését. Aki isteni erővel ellenáll a kísértésnek, az az ég és föld
előtt Krisztus kegyelme hatékonyságát nyilatkoztatja ki.
Bár nem szabad megrémülnünk a próbáktól, ha mégoly súlyosak is, mégis
esedezzünk, hogy Isten ne engedjen meg olyan erős próbákat, amelyek gonosz
szívünk kívánságai által elsodornának bennünket. Amikor Krisztus imájával
könyörgünk, akkor Isten irányításának engedjük át magunkat, s kérjük, hogy biztos
ösvényeken vezessen. Ha imánk szívből fakad, akkor utána nem indulunk el a
magunk választotta, helytelen úton, hanem megvárjuk, hogy Isten vezessen, amikor
így szól hozzánk: "Ez az út, ezen járjatok." (Ésa. 30:21)
Veszélyes a Sátán sugallta előnyöket mérlegelnünk. A bűn szégyent és
szerencsétlenséget jelent minden bűnbe esett léleknek. Vakít és félrevezet a bűn, és
behízelgő, ámító káprázatokkal csalogat. Ha Sátán területére merészkedünk, nincs
biztosíték, amely megvédene minket a hatalmától. Amennyiben lehetséges, zárjunk
el minden ösvényt, amelyen át a kísértő megközelíthetne bennünket.
Az ima: "Ne vígy minket a kísértésbe" - már magában véve is ígéret. Ha
elkötelezzük magunkat Istennek, ha Őrá bízzuk magunkat, miénk az ígéret, hogy
"nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel
egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek" (I. Kor.
10:13).
A bűn ellen egyedüli védelem, ha Krisztus igazságosságába, szent voltába
vetett hit által Ő lakik a szívünkben. A kísértéseknek azért van hatalma felettünk,
mert önzés él a szívünkben. De amikor Isten nagy szeretetét szemléljük, az önzést
undorítónak látjuk, s már kívánjuk kiűzni a szívünkből. Amikor a Szentlélek dicsőíti
előttünk Krisztus áldozatát, szívünk meglágyul és lecsillapodik, a kísértések erejüket
veszítik, és Krisztus kegyelme átalakítja jellemünket.
Krisztus soha nem hagy el, hiszen az életét adta értünk. Az ember elhagyhatja
Krisztust, legyőzhetik a kísértések, de az Üdvözítő sohasem fordul el azoktól, akiknek
a megváltásáért életével fizetett. Ha megnyílhatna a szemünk, embereket látnánk
görnyedni súlyos terhek alatt - akár a nehéz rakománytól roskadozó szekerek -
bánattól gyötörten, a csüggedés miatt készen a halálra. Látnánk az angyalokat is:
segítségül sietnek a megkísértettekhez, akik mintegy a szakadék szélén tántorognak.
Az angyalok elűzik a gonoszok seregét, és szilárd alapokra helyezik a
megkísértetteket. A két csoport közti harc éppoly valóságos, mint két evilági
hadsereg csatája.
A lelki küzdelmek kimenetelétől emberek örök sorsa függ.
Ránk is vonatkoznak a Péterhez intézett szavak: "Ímé a Sátán kikért titeket,
hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék
a hited." (Lk. 22:31-32) Hála Istennek, Ő nem hagy magunkra. Aki "úgy szerette e
világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen,
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
67
hanem örök élete legyen" (Jn. 3:16), nem hagy magunkra az Isten és az ember
ellenségével vívott csatában. "Adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon
tapodjatok és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek." (Lk.
10:19)
Éljetek Krisztussal összeköttetésben, Ő majd szilárdan megtart titeket szent
kezével, amely soha el nem enged. Ismerjétek meg és higgyétek el az Isten irántunk
való szeretetét, akkor biztonságban lesztek, akkor éltek. Ez a szeretet olyan erőd,
amelyet Sátán semmiféle ámítása, semmilyen rohama nem tud bevenni. "Erős torony
az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz és bátorságos lesz." (Pld. 18:10)
"Tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség" (Mt. 6:13/b)
Az Úr imájának utolsó mondata, akárcsak az első, az Atyára mutat, akié
minden hatalom, s aki mindenki fölött áll. Az Üdvözítő látta a tanítványokra váró
éveket, melyek nem olyanok lesznek, amilyenekről ők álmodoztak, nem földi jólétben
és megtiszteltetésben telnek majd, hanem emberi gyűlölettől és sátáni dühtől
viharos, sötét idők várnak rájuk. A nemzeti viszály és romlás közepette a tanítványok
lépéseit veszélyek kísérik, s gyakran elfogja majd őket a félelem. Jézus tudta, hogy
tanítványai látni fogják a jeruzsálemi templom romjait, az istentisztelet megszűnését,
Izrael népének szétszóratását, mint hajóroncsét az elhagyatott parton. Az Üdvözítő
így szólt követőihez: "Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről. Mert
nemzet támad nemzet ellen és ország ország ellen, s lesznek éhségek és döghalálok
és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúságnak kezdete." (Mt.
24:6-8) Jézus követői mégse tartsanak attól, hogy reménységük hiábavaló, vagy
hogy Isten magára hagyta a világot. A hatalom és dicsőség csakis Őt illeti, akinek
csodálatraméltó szándékai feltartóztathatatlanul haladnak előre beteljesedésük felé.
A mindennapi szükségleteinkért elmondott imával Krisztus arra tanít, hogy
felülemelkedve a gonosz birodalmán és hatalmán, Urunkra tekintsünk, akinek
uralkodása mindenekfölött való, aki Atyánk és örök barátunk.
Jeruzsálem pusztulása annak a végső romlásnak volt az előképe, amely
később maga alá temeti a világot. A város pusztulásával részben beteljesedett
jövendölések közvetlenül vonatkoznak az utolsó napokra is. Ma is nagy horderejű,
komoly események előtt állunk, olyan válság küszöbén, amilyet sohasem látott a
világ. Számunkra ugyanúgy, mint az első tanítványok számára, biztatóan csendül a
megnyugtató szó, hogy Isten uralkodik mindenekfelett. A rövidesen bekövetkező
események sor- és időrendje Alkotónk kezében nyugszik. A menny Ura a saját
hatáskörében tartja mind a nemzetek sorsát, mind egyházának ügyét. Az isteni tanító
azt üzeni a terve megvalósításában közreműködő minden emberi eszköznek, amit
egykor Círus királynak mondott: "Felöveztelek téged, bár nem ismertél." (Ésa. 45:5)
Ezékiel próféta látomásában kezet látott az angyalok szárnya alatt (Ezék. 1:8).
Ez arra tanítja Isten szolgáit, hogy Isten hatalma teszi eredményessé őket. Akiket az
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
68
Úr a hírnökeiként alkalmaz, ne gondolják, hogy Isten munkája tőlük függ, rajtuk
múlik. A felelősség terhe nincs véges, halandó lényekre helyezve. Aki sohasem
szunnyad, Ő munkálkodik terve véghezvitelén. Ő viszi előre munkáját, hiúsítja meg
az istentelenek szándékait, zavarja össze az Isten népe ellen gonoszságot forralók
tanácsát. Aki mindenható uralkodó, aki a seregek Ura, Ő uralkodik a kérubok közt, s
őrködik ma is gyermekei fölött viszontagságaik közepette. Aki az egeken uralkodik, Ő
a mi megváltónk. Ő mér le minden próbát, őrködik a kemence tüzén, amelyben
mindenkinek meg kell próbáltatnia. Amikor a királyok erősségeit megdönti, amikor
legyőzi ellenségeit, népe akkor is biztonságban lakozik kezében.
"Óh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt
minden, valami a mennyben és a földön van, tied… a Te kezedben van mind az
erősség, mind a birodalom; a Te kezedben van mindeneknek felmagasztalása és
megerősíttetése." (I. Krón. 29:11-12)
Gáncsoskodás helyett mutass jó példát
"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" (Mt. 7:1)
Annak erőltetése, hogy a saját cselekedeteinkkel érdemeljük ki az üdvösséget,
oda vezet, hogy az emberek emberi követelményeket állítanak fel védelemként a bűn
ellen. Mivel látják, hogy nem tudják betartani a törvényt, szabályokat alkotnak, hogy
ezúton szorítsák magukat engedelmességre. Így azonban Istenről önmagunkra
tereljük gondolatainkat, Isten szeretete kihal a szívünkből, ezzel együtt kivész
belőlünk az emberek iránti szeretet is. Az emberek által kitalált módszerek és
követelmények sokasága oda vezet, hogy ítéletet mondjunk azok felett, akik nem
ütik meg ezt az emberi mértéket. Az önző, szűkkeblű gáncsoskodás légköre elfojtja a
nemes, nagylelkű érzületeket, s arra vezet, hogy énközpontú bírákká, kicsinyes
kémekké süllyedjünk.
A farizeusok ilyen csoportot alkottak. Istentiszteleteikről hazatérve nem
alázkodtak meg gyöngeségük tudatában, nem voltak hálásak Istentől nyert
csodálatos kiváltságaikért. Lelkük kevélységgel telt el, s ez volt a fő gondolatuk: "Az
érzéseim, az ismereteim, az elgondolásaim." Amit ők elértek, azt tartották
mérvadónak, e szerint ítéltek meg mindenkit. Önhittségük palástjába öltözve a bírói
székbe kapaszkodtak föl, hogy ítélkezzenek.
A népet is javarészt ez a szellem hatotta át. Lelkiismereti kérdésekbe
avatkoztak, olyan ügyekben ítélkeztek egymás fölött, amelyek csakis Istenre és az
illető lélekre tartoztak. Erre a szellemre, erre a viselkedésre mondta Jézus, hogy "ne
ítéljetek, hogy ne ítéltessetek" (Mt. 7:1). Vagyis ne tegyétek meg magatokat
mérvadónak. Ne állítsátok mértékül mások elé véleményeteket, a kötelességről
alkotott felfogásotokat, Szentírás-magyarázatotokat. Szívetekben se ítéljetek meg
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
69
senkit, ha nem üti meg az általatok felállított mércét. Ne bírálgassátok az embereket,
rossz indítékokat tulajdonítva nekik, ítéletet mondva felettük.
"Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra
hozza a sötétség titkait, másrészt megjelenti a szívek tanácsait." (I. Kor. 4:5) Hiszen
mi nem tudunk olvasni az emberek szívében. Gyöngeségekkel lévén tele, nincs
jogunk mások fölött ítélkezni. Véges ember csak a külső látszatból tud következtetni.
Egyedül arra bízták az ember feletti ítélkezést, aki jól ismeri a tettek titkos rugóit és
aki gyöngéden, irgalmassággal telten mond ítéletet.
"Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben
mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat műveled te, aki ítélsz."
(Rm. 2:1) Ezért aki másokat ítél meg vagy gáncsol, valójában önmagát kárhoztatja,
Isten pedig igazságosnak mondja ezt a maguk fölött kimondott ítéletet.
"Miért nézed a szálkát, amely a te atyádfia szemében
van?" (Mt. 7:3)
"Mivel ugyanazokat műveled te, aki ítélsz" - még ez a mondat sem mutatja
meg a nagyságát annak a bűnnek, amikor valaki veszi a bátorságot, hogy gáncsolja
és elítélje testvérét. Jézus ezt mondta: "Miért nézed pedig a szálkát, amely a te
atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed
észre?" (Mt. 7:3)
Szavai olyan embert írnak le, aki gyorsan észreveszi másokban a hibát. Amikor
úgy véli, hogy valakinek a jellemében vagy életmódjában valami kivetnivalót fedezett
fel, nagy lendülettel igyekszik arra rámutatni. Jézus azonban kijelenti, hogy az ilyen
keresztényietlen foglalatossággal kifejlesztett jellemvonás a megbírált ember hibáihoz
képest olyan, mint a szálka a gerendához mérten. A türelem és a szeretet hiánya
viszi arra az embert, hogy heggyé fújja fel a porszemet. Akik sohasem tapasztalták
meg a Krisztusnak való teljes átadás alázatos szívűségét, azok nem is gyakorolják
életükben a Megváltó szeretetének lágyító hatását. Rosszul képviselik az evangélium
örömüzenetének gyengéd, előzékeny szellemét, így drága lelkeket sebeznek meg,
akikért pedig Krisztus az életét adta. Megváltónk hasonlata szerint aki odáig süllyed,
hogy a bírálat szellemét képviseli, súlyosabb bűnt követ el, mint az, akit vádol, mert
bűnét önhittséggel tetőzi be.
Krisztus a jellem egyedüli igaz mértéke. Aki tehát önmagát teszi meg
mérvadónak, az saját magát emeli Krisztus helyébe. Az Atya a Fiúra bízott minden
ítélkezést (Jn. 5:22), ezért aki mások indítékai fölött merészel ítélkezni, az Isten
Fiának előjogát bitorolja. Ezek a bírák és gáncsoskodók az Antikrisztus oldalára
helyezkednek, "aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy
istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten
templomába, Isten gyanánt mutogatva magát" (II. Thessz. 2:4).
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
70
A legsúlyosabb következményekkel járó bűn az a rideg, elítélő,
engesztelhetetlen lelkület, amely a farizeusokat jellemezte. Amikor a vallásos életből
hiányzik a szeretet, akkor Jézus hiányzik belőle. Krisztus jelenlétének napsugarait
lázas tevékenység vagy buzgólkodás sem tudja pótolni. Rendkívüli éleslátással
rendelkezhetünk ahhoz, hogy felismerjük mások hibáit, ám aki ebbe a lelkületbe
merül, annak Jézus azt üzeni: "Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből,
és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből." (Mt. 7:5)
Aki maga követ el helytelenségeket, az gyanúsít mást ugyanezekkel. Azzal próbálja
elrejteni vagy mentegetni a szívében rejtőző gonoszságot, hogy vádaskodva mutogat
másra. Hiszen az ember bűn által ismerte meg a rosszat. Az első emberpár, alighogy
bűnbe esett, máris egymást vádolta. Az emberi természet azonnal erre adja magát,
amikor nem Krisztus kegyelme vezeti.
Amikor az emberek ebbe a vádaskodó szellembe merülnek, nem elégszenek
meg azzal, hogy rámutassanak arra, amit testvérükben hibának vélnek. Ha enyhébb
módszerek nem használnak, hogy rávegyék testvéreiket: azt tegyék, amit ők tartanak
helyénvalónak, akkor erőszakhoz folyamodnak. Amennyire csak hatalmukban áll,
kényszerítik az embereket, hogy az ő felfogásuk szerint viselkedjenek. Ezt tették a
zsidók Krisztus napjaiban, s ezt teszi az egyház azóta is mindenkor, ha kihalt belőle
Jézus Krisztus kegyelme. Ha kiveszett a szeretet hatalma, az egyház az állam erős
karja segítségével kényszerítette másokra hittételeit, szerzett érvényt
rendelkezéseinek. Ez a titka minden vallásos törvényhozásnak; ez minden üldözés
titka is, Ábel napjaitól mind a mai napig.
Krisztus nem kényszeríti, hanem vonzza magához az embereket. A Krisztus
által alkalmazott egyedüli késztetés a szeretet. Amikor az egyház világi hatalom
támogatását keresi, nyilvánvaló, hogy nélkülözi Krisztus erejét - az isteni szeretet
késztetését.
A baj gyökerét az egyház tagjaiban találjuk, ezért a gyógyulást a tagok
szívében kell elkezdeni. Jézus Krisztus felszólítja a vádaskodót, hogy előbb a saját
szeméből vesse ki a gerendát, előbb saját gáncsoskodó szellemét ítélje el, mielőtt
másokat próbálna javítgatni. Hiszen "nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem;
és nem romlott fa az, amely jó gyümölcsöt terem" (Lk. 6:43). A vádaskodásnak ez a
szelleme romlott gyümölcs. A fa romlottságát bizonyítja, nem segít rajtatok, ha
önhittek vagytok. A szíveteknek kell megváltoznia, mielőtt másokat intenétek; hiszen
a "szív teljességéből szól a száj" (Mt. 12:34).
Amikor az életben válság köszönt be, s inteni, figyelmeztetni akartok, csak
akkor lehet jó hatású a szavatok, ha jó példával jártok elöl és megfelelő a
lelkületetek. Nektek kell jónak lennetek, mielőtt jót tudnátok tenni. Addig nem tudtok
áldásos hatást gyakorolni másokra, amíg tulajdon szíveteket meg nem aláztátok,
meg nem finomítottátok, s Krisztus kegyelme által gyöngéddé nem tettétek. Amikor
ez a változás végbemegy bennetek, akkor már olyan természetes lesz, hogy mások
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
71
áldására legyetek, mint a csipkebokornak az illatos virág vagy a szőlőnek a
gyümölcstermés.
Ha Krisztus bennetek a dicsőség reménysége, akkor nem akartok másokat
szemmel tartani csak azért, hogy leleplezzétek őket. Vádaskodás helyett a
segítségükre siettek, a mentés lesz a célotok. Ha tévelygőkhöz szóltok, vegyétek
szívetekre az utasítást: "Ügyelj magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is." (Gal.
6:1) Jusson eszetekbe, hogy ti is sokszor eltévelyedtetek, s ha egyszer letértetek,
milyen keservesen nehéz volt viszszajutni a helyes útra. Így nem taszítjátok még
nagyobb sötétségbe testvéreteket, hanem irgalommal teli szívvel figyelmeztetitek őt
a fenyegető veszedelemre.
Aki gyakran tekint föl a Golgota keresztjére, tudva, hogy az ő bűnei juttatták
oda az Üdvözítőt, az sohasem próbálja mások bűnével vetni össze a saját vétkeit.
Már nem kapaszkodik föl a bíró székébe, hogy testvére ellen emeljen vádat. Nem
lehet, nem is lesz vádaskodás, sem önhittség azokban, akik a Golgota keresztjének
árnyékában járnak.
Míg csak azt nem érzed, hogy le tudsz mondani tekintélyedről, sőt életedről
azért, hogy megmentsd tévelygő testvéredet, addig nem vetted ki a szemedből a
gerendát, s nem vagy alkalmas segítség senki számára. Gáncsoskodással,
szemrehányással még senkit sem térítettek vissza a helytelen ösvényről. Elűzni
viszont sokakat elűztek már így Krisztustól, sok embert kergettek el, mert szívüket
elzárták jobb meggyőződésük elől. A gyengéd lelkület, a finom, megnyerő viselkedés
megmentheti a tévelygőt, és bűnök sokaságát fedezheti el. Ha Krisztus jelleme
nyilatkozik meg benned, ez átalakító erővel érinti majd környezetedet. Krisztus
legyen észlelhető benned naponta, Ő majd kinyilatkoztatja igéjének teremtő erejét -
azt a gyöngéd, kérlelő, mégis hatalmasan áldásos hatást, hogy Urunk és Istenünk
szépséges képmására teremtse újjá mások lelkét.
"Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek" (Mt. 7:6)
Jézus itt olyan emberekről beszél, akik nem vágynak kimenekülni a bűn
rabszolgaságából. Mivel elmerülnek abban, ami romlott és alávaló, természetük
annyira elzüllik, hogy ragaszkodnak a gonoszsághoz, nem hajlandók megválni tőle.
Krisztus szolgái ne hagyják, hogy akadályozzák őket azok, akik az örömüzenetet csak
vita és nevetség tárgyává tennék.
Másrészt azonban az Üdvözítő sohasem haladt el valaki mellett, aki kész volt
befogadni a drága mennyei igazságokat, bármilyen bűnbe merült is az ember. A
vámszedőkhöz és utcanőkhöz intézett szavai új élet kezdetét jelentették. Mária
Magdaléna, akiből hét ördögöt űzött ki, utolsóként maradt ott Jézus sírjánál, majd ő
volt az első, akit az Üdvözítő a feltámadás hajnalán köszöntött. Saul, az evangélium
egyik legádázabb ellensége Pállá, Krisztus odaadó szolgájává változott. A gyűlölet és
megvetés, sőt a bűntények és züllöttség mögött olyan lélek rejtőzködhet, akit az Úr
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
72
kegyelme megmenthet, hogy drágagyöngyként ragyogjon Jézus Krisztus
koronájában.
"Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok,
zörgessetek és megnyittatik" (Mt. 7:7)
Az Úr háromszor ismétli el ezt az ígéretet, nehogy kételkedésnek,
félreértésnek vagy félremagyarázásnak adjon helyet. Azt szeretné, ha az Istent
kereső emberek úgy hinnének benne, mint akinek minden lehetséges. Ezért
hozzáfűzi: "Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."
(Mt. 7:8) Az Úr nem szab feltételeket, csak azt, hogy éhezz könyörületére, kívánd
tanácsát s vágyakozz szeretetére.
"Kérjetek!" - mondja. Kérésetek bizonyítja, hogy ismeritek ínségeteket, s ha
hittel kértek, meg is kapjátok, amit kértek. Az Úr szavát adta, s Ő még sohasem
szegte meg ígéretét. Ha igaz alázattal közeledsz Istenhez, nem elbizakodottság, ha
igényt tartasz ígéretére. Amikor a szükséges áldásokat kéred, hogy Krisztus
hasonlatosságára tökéletesíthesd jellemedet, ha az ígéretnek megfelelően kérsz,
akkor teljesíti kérésedet. Bűnös voltod tudata már elég alap, hogy kegyelemért és
irgalomért esedezz. Az Istenhez való közeledésnek nem a szentség az előfeltétele,
hanem a vágyakozás arra, hogy megtisztítson minden bűntől, megszabadítson
minden gonoszságtól. Kimondhatatlan nagy szükségletünkre, ínségünkre, teljesen
tehetetlen állapotunkra hivatkozhatunk, amely Krisztus megmentő hatalmát
szükségessé teszi számunkra.
"Keressetek!" Ne csak Isten áldására, hanem magára Istenre is áhítozzatok.
Ismerjétek meg Őt és legyetek békességben. Keressetek, és találtok. Isten keres
titeket, s Lelkének vonzása a vágyatok is, hogy Őhozzá jöjjetek. Engedjetek ennek a
vonzásnak! Krisztus Isten elé tárja a megkísértett, eltévelyedett, hűtlen ember ügyét.
Mindenkor igyekszik fölemelni minket, hogy közösségbe vonjon magával. "Hogyha Őt
keresed, megtalálod." (I. Krón. 28:9)
"Zörgessetek!" Külön meghívásra folyamodunk Istenhez, s Ő szívesen fogad
bennünket. Az első tanítványok nem elégedtek meg azzal, hogy az útszélen futtában
szót váltsanak Vele, hanem megkérdezték: "Rabbi, hol lakol?… Elmenének és
megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon." (Jn. 1:39-40) Isten minket is
bensőségesebb közösségre hív. "Aki a Felséges rejtekében lakozik, a Mindenható
árnyékában nyugoszik az." (Zsolt. 91:1) Akik Isten áldására áhítoznak, zörgessenek a
kegyelem ajtaján, majd szilárd meggyőződéssel várjanak, így szólva: Uram,
megígérted, hogy aki kér, mind kap, aki keres, talál, s a zörgetőnek kitárod a kaput.
Jézus végigtekintett a szavai hallására összegyűlt embereken, szíve vágyott rá,
hogy a sokaság értékelni tudja Isten irgalmasságát és szeretetét. Nagy
szükségletüknek, valamint Isten adakozókészségének szemléltetésére éhes
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
73
gyermeket hozott fel példaként: "Avagy ki az az ember közületek, aki ha az ő fia
kenyeret kér tőle, követ ad neki?" (Mt. 7:9) A szülők gyengéd szeretetére hivatkozik,
majd így folytatja: "Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat
adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle!" (Mt.
7:11) Egyetlen apai szív sem tudna elfordulni éhes, kenyeret kérő fiától. El tudjátok-e
képzelni az apát, aki azzal okoz fájdalmat gyermekének, hogy előbb fölkelti
reményeit, csak hogy azután csalódást okozzon neki? Hogy előbb ízletes, tápláló ételt
ígérne, majd pedig követ adna neki? S ki tételezhetné föl, hogy Urunk nem válaszol
gyermekei kérésére?
"Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat adni,
mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik." (Lk.
11:13) A Szentlélek Istenünk helyettese, a legnagyobb ajándék. Ez az adomány
"minden jó ajándékot" magában foglal, maga a Teremtő sem tud fontosabbat, jobbat
nyújtani. Amikor kérjük az Urat, hogy szánja meg elesettségünket, és Szentlelke által
vezéreljen minket, az Úr nem fordít hátat imánknak. Még a szülő is elfordulhat éhes
gyermekétől, Isten azonban soha el nem utasítja a szükséget látó, hozzá vágyakozó
szív kiáltását. Milyen csodálatos gyöngédséggel ecseteli az Atya szeretetét! Akik a
sötétség napjaiban úgy érzik, hogy Isten nem gondol rájuk, azok számára ez az Atya
szívének üzenete: "És szól Sion: Elhagyott az Úr engem és rólam elfeledkezett az Úr.
Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha
elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem. Ímé az én markaimba
metszettelek fel téged." (Ésa. 49:14-16)
Isten igéjének összes ígérete alapul szolgálhat imánkhoz. Bármilyen lelki
áldásra van szükségünk, előjogunk, hogy Jézus nevében kérjük. Gyermeki
közvetlenséggel, pontosan mondjuk ki, mire van szükségünk. Beszámolhatunk az
Úrnak földi ügyeinkről, kérhetjük tőle mindennapi kenyerünket és ruházatunkat
csakúgy, mint az élet kenyerét és Krisztus igazságosságának, isteni jellemének
palástját. Mennyei Atyánk tudja, hogy mindezekre szükségünk van, azért felszólít,
hogy Tőle kérjük ezeket. Minden áldást Jézus nevében kapunk, hiszen Isten éppen
azáltal akarja Fia nevét megdicsőíteni, hogy gondoskodik szükségleteinkről ingyen és
bőkezűen.
Mégse feledjük, hogy ha Istenhez mint Atyánkhoz fordulunk, ezzel elismerjük,
hogy az Ő gyermekei vagyunk. Nem csupán megbízunk jóságában, hanem
mindenben engedelmeskedünk is akaratának, tudva, hogy változatlan, változhatatlan
a szeretete. Adjátok át magatokat munkája végzésére! Akiket felszólított, hogy
elsősorban keressék Isten országát és az Ő igazságosságát, isteni jellemét, azoknak
adta Jézus az ígéretet: "Kérjetek és adatik nektek!"
Akié minden hatalom mennyen és földön, annak ajándékai Isten gyermekei
számára állnak készen. Olyan drága ajándékok, amelyek a Megváltó vérének súlyos
áldozata árán válhatnak tulajdonunkká; olyan ajándékok, amelyek a szív legmélyebb
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
74
vágyódását is betöltik. Ennek örvendezhetnek azok, akik kisgyermekként fordulnak
Istenhez. Tekintsétek Isten ígéreteit a tulajdonotoknak, hivatkozzatok rájuk mint
Isten adott szavára, így Ő teljes örömet áraszt rátok.
"Amit akartok azért, hogy az emberek veletek
cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal!" (Mt.
7:12)
Jézus biztosított bennünket az Atya szeretetéről, és azt is megparancsolta,
hogy szeressük egymást - egyetlen átfogó elv által rendezve az emberi közösség
összes kapcsolatát.
Krisztus kortársait az foglalkoztatta, hogy mi illeti meg őket, mihez van joguk.
Aggodalmaikat, gondolataikat arra összpontosították, hogy biztosítsák maguknak
mindazt, amiről úgy gondolták, őket megillető tekintély, tisztelet és szolgálat. Ezzel
szemben Jézus Krisztus azt tanította: ne az legyen a legfőbb gondunk, hogy mi jár
nekünk, mi illet bennünket, hanem az, hogy mennyit adhatunk. Pontosan annyival
tartozunk másoknak, mint amennyivel - szerintünk - ők tartoznak nekünk.
Képzeljük magunkat az emberek helyébe! Képzeljük magunkat érzelmeikbe,
nehézségeikbe, csalódásaikba, örömeikbe és szomorúságaikba! Ezekkel azonosítsuk
magunkat, és azt tegyük másokkal, amit szeretnénk, ha ők tennének velünk. Ez a
becsületesség tényleges mértéke, s nem más, mint a törvény - "Szeresd…
felebarátodat, mint magadat" (Lk. 10:27) - más szavakkal való megfogalmazása. A
próféták tanításainak öszszegzése, a menny egyik elve ez, s mindenkiben kifejlődik,
aki alkalmassá válik a menny szent közösségére.
Ez az aranyszabály az igazi előzékenység alapelve. Legpontosabban Jézus
életében és jellemében láthatjuk megvalósulását. Üdvözítőnk mindennapi élete során
a szelídség és a szépség tündöklő sugarai ragyogtak mindenkire. Milyen jóakarat
áradt már a jelenlétéből is! Isten gyermekeiben is ugyanez a szellem nyilvánul meg;
akikben Krisztus lakozik, azokat isteni légkör övezi. Ártatlanságuk fehér öltözete az Úr
kertjének illatát árasztja. Arcuk Isten arcáról érkező fénytől ragyog, bevilágítva az
ösvényt a botladozó, megfáradt láb előtt.
Akinek helyes fogalma van a tökéletes jellemről, nem mulasztja el, hogy Jézus
részvétével és gyöngédségével viseltessen az emberek iránt. A kegyelem hatására
meglágyul a szív, megnemesednek, megtisztulnak az érzelmek, és mennyei
kifinomultságot és pontos fogalmakat kapunk arról, miként viselkedjünk az adott
körülmények között, hogy az valóban áldásos legyen.
Ám az aranyszabálynak még ennél is mélyebb jelentősége van. Akik Isten
sokrétű kegyelmében részesültek, úgy továbbítsák az Úr áldásait a tudatlanságban és
sötétségben veszteglőknek, ahogyan ők is szeretnék kapni, ha azoknak az
embereknek a helyében lennének. Pál apostol azt mondja: "Mind a görögöknek, mind
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
75
a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok." (Rm.
1:14) Amennyivel többet ismertél meg Isten szeretetéből, amennyivel többet kaptál
kegyelmének gazdag ajándékaiból, annyival vagy elkötelezettje a legelsötétültebb,
legzüllöttebb embernek, hogy ezekben az ajándékokban részesítsd.
Ugyanez érvényes a földi élet javaira. Ha többel rendelkezünk, mint
embertársaink, a többlettel arányban tesz adóssá a kevésbé szerencsések iránt. Ha
gazdagok vagy jómódúak vagyunk, ünnepélyes kötelezettségünk gondoskodni a
szenvedő betegről, özvegyről, apátlanról úgy, ahogy mi is szeretnénk, ha fordított
helyzetben ők gondoskodnának rólunk.
Ez az aranyszabály azt az igazságot is tanítja, amelyet Jézus máskor így hozott
a tudomásunkra: "Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd néktek is." (Mt.
7:2) Akár jót, akár rosszat cselekszünk másokkal, ugyanazt kaphatjuk, és sok
esetben ugyanazt is kapjuk vissza. Ha földi vagy másféle segélyben részesítünk
másokat, ínségünk idején gyakran négyszeresen kapjuk ezt vissza Isten kincstárából.
Ettől eltekintve is, már ebben az életben visszakapunk minden ajándékot Isten
szeretetének teljesebb áradásával, hiszen ez a menny dicsősége. Azonban gonosz
cselekedeteink is visszahárulnak ránk. Aki gyors a kárhoztatásra, gyors a
csüggesztésre, annak a saját életében kell áthaladnia azokon a területeken,
amelyeken ő vezetett át másokat, s át fogja érezni azt a gyötrelmet, amelyet mások
éreztek ridegsége, részvétlensége miatt.
Isten szeretete rendelte ezt így. Mert Ő azt akarja, hogy megutáljuk szívünk
keménységét, s tárjuk ki szívünket, hogy Jézus lakozzék benne. Így a gonoszból jót
hoz ki, s ami átoknak tűnt, áldássá válhat. Ez a szabály a kereszténység alapvető
elve; ami ennél kevesebb, az ámítás. Az olyan vallás, amely kevésre becsüli az
embereket - akiket pedig Krisztus annyira értékesnek tartott, hogy az életét adta
értük -, az a vallás, amely az emberi szükségletek, szenvedések vagy jogok
elhanyagolásához vezet: hamis. Ha a szegények, a szenvedők és bűnösök jogaiba
gázolunk, azzal Krisztus árulói vagyunk.
A kereszténység azért erőtlen és hatástalan a világban, mert bár sokan
elismerik Krisztus nevét, életükkel mégis megtagadják a jellemét. Az Úr nevét így
káromlás éri.
Az apostoli egyházról írták, amikor a feltámadt Krisztus dicsősége ragyogott
rájuk: "Senki semmi marháját nem mondta magáénak." "Mert szűkölködő sem vala
őközöttük senki." "És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus
feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon." "És mindennap egy akarattal
kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala
eledelben, örömmel és tiszta szívvel, dicsérve Istent, és az egész nép előtt
kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet
üdvözülőkkel." (Ap. csel. 4:32, 34, 33; 2:46-47)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
76
Átkutathatjuk az eget és a földet, mégsem találunk határozottabban
kinyilatkoztatott igazságot, mint hogy a részvétünkre és segítségünkre szorulókon
segítenünk kell. Ez a Krisztusban rejlő igazság. Amikor a Krisztus nevét viselők
gyakorolni fogják az aranyszabály elveit, akkor majd ugyanaz az erő és hatalom
kíséri az örömüzenetet, amely az apostolok napjaiban volt a segítségükre.
"Szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre
visz" (Mt. 7:14)
Krisztus idején a júdeaiak többnyire halmokra épült, fallal körülvett városokban
éltek. Meredek, sziklás ösvények vezettek a kapukhoz, amelyeket napszálltakor
bezártak. A hazafelé igyekvő utasoknak sietniük kellett az emelkedőn, hogy az éj
leszállta előtt odaérjenek. Aki ráérősen bandukolt, az a városon kívül tölthette az
éjszakát.
Ez a keskeny, meredek út, amely hazavezetett, találó hasonlatul szolgált
Krisztusnak a keresztény életút szemléltetésére. Az ösvény, amelyet kijelöltem
számotokra - mondja az Úr -, keskeny. A kapu, melyen be kell lépnetek, szűk. Nehéz
bejutni rajta, hiszen az előbb említett aranyszabály kizár mindennemű büszkeséget,
minden haszonleső önzést. Igaz, van szélesebb út, de az a veszedelemre visz. Ha fel
akartok kapaszkodni a lelki élet ösvényén, akkor folyton emelkedőn kell haladnotok,
hiszen ez az út felfelé vezet. Azonkívül kevés barátotok lesz, hiszen a sokaság a lefelé
vezető utat választja.
Az egész emberiség kényelmesen járhatja a halálba vezető utat, minden
világiasságával, önzésével, kevélységével, becstelenségével, erkölcsi romlásával. Ott
tágas tér nyílik minden emberi vélekedés, tanítás és hittétel számára, bő alkalom
kínálkozik a hajlamok követésére, az önszeretet parancsolta tettekre. A pusztulásba
vezető utat keresni sem kell, hiszen tágas az a kapu és széles az az út, amelynek
halál a vége.
Az életre vezető út ezzel szemben keskeny, a kapuja szűk. Ha ragaszkodtok
bármelyik bűnötökhöz, ez az ösvény túl keskeny számotokra. Ha az Úr útjára akartok
lépni, fel kell adnotok saját útjaitokat, akaratotokat, rossz szokásaitokat,
cselekedeteiteket. Aki Krisztust akarja szolgálni, nem követheti a világ nézeteit, nem
tarthatja magát a világ mértékéhez.
A mennybe vezető ösvényen nem fér el rang és gazdagság. Túl szoros a
nagyravágyásnak, túl meredek és rögös a kényelemszeretőknek. Fárasztó igyekezet,
türelem, önfeláldozás, szégyen, nyomorúság, a bűnösök szembeszegülése volt Jézus
Krisztus sorsa, és ez lesz a mi sorsunk is, ha Isten országába szeretnénk jutni.
Mégsem következik mindebből, hogy a fölfelé haladó ösvény nehéz, vagy a
lefelé vezető út könnyű. A halálba vezető úton fájdalmakat és büntetéseket találni,
bánatok és csalódások érnek. Figyelmeztetések is, hogy ne menjünk tovább, mert
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
77
Isten szeretete megnehezíti a jó szót megvető, önfejű embernek, hogy a pusztulásba
merüljön. Igaz, hogy a Sátán ösvénye vonzónak tűnik, ez azonban tévedés. A
gonoszság útja tele van lelkiismeret-furdalással és emésztő gondokkal. A világi
becsvágyás követése vonzónak tűnhet, a vége azonban fájdalom és bánat. Az önző
tervek hazug ígéretekkel kecsegtethetnek, az élvezet reménységét kínálhatják,
örömük mégis mérgezett s megkeserítik életünket. A lejtős út kapuja föl lehet
virágozva, ösvényét mégis tövisek szegélyezik, a bejáratról sugárzó fény a
kétségbeesés sötétjébe fullad. S a lélek, amely ezt az ösvényt követi, az éjszaka
homályába száll alá.
"A hitetleneknek útja kemény" (Péld. 13:15), de a bölcsesség "útjai
gyönyörűséges utak és minden ösvénye békesség" (Péld. 3:17). A Krisztus iránti
engedelmesség minden cselekedete, minden Őérte való lemondás, minden
türelemmel viselt próba, minden győzelem a kísértések felett: előrehaladás a végső
győzelem felé vezető úton. Ha Krisztust fogadjuk el vezetőnknek, biztonságosan
haladhatunk. Még a legnagyobb bűnösnek sem kell eltévednie. Minden reszkető
útkereső tiszta és szent fényben járhat. Bár az ösvény keskeny és olyan szent, hogy
bűn nem férhet el rajta, mégis mindenki végigjárhatja, s egyetlen kételyekkel vívódó,
remegő léleknek sem kell elmondania: "Az Úr nem gondol velem."
Bár göröngyös az út, meredek az emelkedő, jobbról-balról szakadék tátonghat,
csapda lappanghat, s bár akkor is tovább kell haladnunk, amikor elfáradtunk, és
lehet, hogy harcolnunk kell, amikor bágyadtság vesz erőt rajtunk, ha elcsüggedünk is
reménykednünk kell, mert ha Jézus Krisztus a vezetőnk, végül biztosan elérjük az
áhított célt. Maga Krisztus taposta ki előttünk az utat, Ő egyengette el lábunk előtt az
ösvényt.
Az örök életre vezető meredek úton mindenütt az öröm kútforrásai fakadnak,
hogy felüdítsék a megfáradtat. Akik a bölcsesség útjain járnak, azoknak még a
megpróbáltatások közt is túláradó az örömük; hiszen Krisztus, akit lelkük szeret,
láthatatlanul bár, de velük jár. Minden lépésnél bizonyosabban érzik majd keze
érintését; minden előrehaladásnál a dicsőség tündöklőbb sugarai hullanak
ösvényükre a láthatatlan Istentől. Ezért dicsőítő énekük egyre magasabbra és
magasabbra szárnyal, hogy Isten trónja előtt az angyalok énekével egyesüljön. "Az
igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad,
annál világosabb lesz, a teljes délig." (Péld. 4:18)
"Menjetek be a szoros kapun" (Mt. 7:13)
Az elkésett utas nem állhatott meg az úton semmilyen csábítás, szórakozás,
időtöltés kedvéért, ha igyekezett, hogy még napszállta előtt elérje a város kapuját.
Minden gondolatát a kapun való bejutás kötötte le. A keresztény élet is ugyanilyen
erős céltudatosságot követel - ezt tanította Jézus, aki feltárta előttünk a jellem
dicsőségét, országa igazi dicsőségét. Bár nem ígér földi birodalmat, a szoros kapun
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
78
való bejutást mégis a legjobban kell kívánnunk, erre kell a leginkább törekednünk. Az
Üdvözítő nem mondja, hogy harcoljunk a világ legnagyobb birodalmának hatalmáért,
mégse gondoljuk, hogy nem vár ránk megvívandó csata, kivívandó győzelem. Jézus
felszólít bennünket: törekedjünk, küzdjünk, hogy bejussunk lelki országába.
A keresztény élet harc és menetelés. A győzelmet azonban mégsem emberi
erővel érhetjük el. A harc mezeje az emberi szív birodalma - a legsúlyosabb
küzdelem, amelyet ember valaha is megharcolt, a csata, melyet meg kell vívnunk: az
énünk átadása Isten akaratának, szívünk átengedése a szeretet uralkodása számára.
A régi, bűnös természet, amely vér és test akaratából született, nem örökölheti Isten
országát: az öröklött hajlamokat, rossz szokásainkat mind fel kell adnunk.
Aki eltökélte, hogy bejut ebbe a lelki országba, az meglátja majd, hogy újjá
nem született természetének minden hajlama, indulatai és szenvedélyei
felsorakoznak ellene a sötétség országa seregének támogatásával. Az önzés és
büszkeség bárminek ellenáll, ami azt bizonyítaná, hogy ezek bűnös vonások.
Önmagunkban nem tudjuk legyőzni a hatalmas ellenséget, amely bilincseiben tart
minket. Egyedül képtelenek vagyunk leküzdeni az uralomra törő gonosz
kívánságokat. Csak Isten adhatja meg nekünk a győzelmet. Az Úr azt kívánja tőlünk,
hogy uralkodjunk énünk, akaratunk és cselekedeteink fölött. Ámde Isten nem
munkálkodhat bennünk hozzájárulásunk és együttműködésünk nélkül. Isten
Szentlelke az embernek adott képességeken és tulajdonságokon keresztül dolgozik
értünk. Erőfeszítéseinknek csak Istennel együtt munkálkodva van értelmük.
Nem lehet kivívni a győzelmet komoly ima és minden egyes lépésnél való
megalázkodás nélkül. Akaratunkat nem kényszeríteni kell, hogy együttműködjék az
isteni eszközökkel, hanem önként kell behódolnunk. Ha a lehető legerőteljesebben
kényszerítenék rátok Isten Lelkének befolyását, az sem változtatna kereszténnyé, a
menny alattvalójává. A Sátán erődje ezzel még nem lenne ledöntve.
Nekünk kell akaratunkat Isten oldalára állítanunk. Magunktól nem tudjuk Isten
akaratának alávetni céljainkat, kívánságainkat, hajlamainkat, de ha készek vagyunk
rá, hogy
Ő készségessé tegyen, akkor elvégzi értünk ezt a lelki munkát, s azt is, hogy
lerontson "okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen
emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a
Krisztusnak". Akkor majd "félelemmel és rettegéssel" viszitek véghez üdvösségeteket,
"mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást
jókedvéből" (II. Kor. 10:5).
Bár sokakat vonz Krisztus szépsége és a menny dicsősége, sokan mégis
visszariadnak a feltételektől, pedig csak ezek által lehet a mienk mindkettő. Sokan
járják a széles utat, akik nincsenek teljesen megelégedve a keskeny ösvénnyel.
Szeretnének elszakadni a bűn rabszolgaságától, s a maguk erejével igyekeznek
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
79
szembeszállni bűnös viselkedésükkel. A keskeny út és a szoros kapu felé fordul
ugyan a tekintetük, de az önző élvezetek, a világ szeretete, a büszkeség és a
megszenteletlen nagyravágyás válaszfalat emel az emberek és Megváltójuk közé. Az
akaratukról, szeretetük vagy célkitűzésük tárgyairól való lemondás olyan áldozatot
jelent számukra, amely miatt haboznak, ingadoznak, majd vissza is fordulnak.
"Sokan… igyekeznek bemenni, és nem mehetnek." (Lk. 13:24) Szeretnék, óhajtanák
a jót, valamelyes erőfeszítést is tesznek, hogy eljussanak hozzá, mégsem választják
végül, nincs megállapodott, határozott célkitűzésük, hogy akár mindennek a
feláldozása árán is, de szert tegyenek rá.
Egyedüli reményünk a győzelemre, ha Isten akaratával egyesítjük
akaratunkat, és óráról órára, napról napra Ővele együttműködve erre törekszünk.
Nem tarthatjuk meg énünket, hogy önzése ellenére is belépjünk Isten országába. Ha
valaha eljutunk a megszentelődésre, az az énünkről való lemondás és Krisztus
gondolkodásának befogadása által lehetséges. Büszkeségünket, önzésünket,
önhittségünket elengedhetetlenül meg kell feszítenünk. Hajlandóak vagyunk-e
megfizetni a tőlünk elvárt árat, tökéletesen egybehangolni akaratunkat Isten
akaratával? Amíg nem vagyunk erre hajlandók, addig Isten kegyelmének átalakító
ereje nem tud érvényesülni bennünk. A hadviselés, amelyet folytatnunk kell, a hit
nemes harca, "amire igyekszem is, tusakodván az Ő ereje szerint, amely énbennem
hatalmasan munkálkodik" (Kol. 1:29).
Élete nagy válságának órájában Jákob félrevonult imádkozni. Egyetlen,
mindent túlszárnyaló szándék töltötte el: hogy jelleme átalakulását keresse.
Miközben Istenhez esedezett, kéz - hite szerint ellenséges kéz - érintette meg, akivel
azután egész éjjel küzdött életéért. Lelkének célkitűzését azonban még az életét
fenyegető veszedelem sem változtatta meg. Amikor ereje már-már végleg elfogyott,
az angyal, isteni hatalmát igénybe véve, megérintette őt, s az érintésről felismerte
ellenfelét. Ekkor rokkantan, magatehetetlenül az Üdvözítő keblére borult, s áldásáért
esedezett. Nem hagyta magát elutasítani, hanem addig könyörgött, míg Krisztus
meghallgatta tehetetlen, bűnbánó lelke kérését, az Úr ígérete szerint: "Fogja meg
erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!" (Ésa. 27:5) Jákob eltökélt
lélekkel kérlelte: "Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem." (I. Móz.
32:26) Az állhatatosságnak ezt a lelkületét az ihlette, aki azon az éjjelen Jákobbal
küzdött. Ő adta meg Jákobnak a győzelmet,
Ő változtatta Izraelre a nevét, mondván: "Küzdöttél Istennel és emberekkel,
és győztél." (I. Móz. 32:28) Amiért Jákob hiába küzdött és viaskodott a saját
erejével, azt átadása és rendíthetetlen hite által végül is elnyerte. "Az a győzedelem,
amely legyőzte a világot, a mi hitünk." (I. Jn. 5:4)
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
80
"Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól" (Mt. 7:15)
A hamis tanításokat hirdető emberek el akarnak terelni bennünket a keskeny
ösvényről, a szoros kaputól. Őrizkedjetek tőlük, mert ha báránybőrbe öltöztek is,
belül akkor is ragadozó farkasok. Jézus megmutatta, hogyan tudjuk
megkülönböztetni a hamis tanítókat az igaziaktól: "Gyümölcseikről ismeritek meg
őket." Ezt mondja az Úr: "Vajon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról
fügét?" (Mt. 7:16)
Nem azt köti a lelkünkre, hogy ékesszólásukról vagy magasztos hitvallásukról
ítéljük meg őket, hanem Isten igéje szerint kell véleményt alkotnunk róluk. "A
tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok. Ha nem ekként szólnak azok, nincs
nékik hajnaluk." (Ésa. 8:20) "Szűnjél meg, fiam, hallgatni az olyan tanítást, mely
téged arra visz, hogy a bölcsességnek igéjétől eltévedj." (Péld. 19:27) Milyen
üzenetet hoznak a tanítók? Az Ige alapján kell megpróbálnunk őket. Isten tiszteletére
és félelmére vezetnek-e bennünket? Arra vezetnek-e, hogy úgy tanúsítsunk
szeretetet Isten iránt, hogy hűek maradunk parancsolataihoz? Ha az emberek nem
érzékelik az erkölcsi törvény súlyos voltát, ha könnyen veszik Isten utasításait, ha
akár a legkisebbet is megszegik Isten parancsolatai közül s így tanítják az embereket,
akkor a menny semmire sem becsüli őket. Ez esetben tudhatjuk, hogy állításaik
alaptalanok, s pontosan azt a munkát végzik, amely a sötétség fejedelmétől ered.
Nem mindnyájan Krisztuséi, akik az Ő nevét vallják és címét viselik. Végül is
sokakat találnak híjával, akik pedig Jézus nevében tanítottak, ahogyan az Üdvözítő a
tudomásunkra hozta: "Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram, Uram! Nem a
te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem
cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd
nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők!" (Mt. 7:22-23)
Némelyek azt hiszik, hogy rendben van az életük, miközben tévedésben élnek.
Bár Krisztust vallják uruknak, s állítólag az Ő nevében cselekszenek jelentős dolgokat,
mégis a gonoszság művelői. "Szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, szívük
pedig nyereség után jár." Számukra Isten szava olyan, mint "szerelmeskedő ének,
szép hangú s mint valamely jó hegedűs: csak hallgatják beszédidet, de nem
cselekszik azokat" (Ezék. 33:31-32).
A tanítványság puszta megvallása teljesen értéktelen. A lelkünket megmentő
krisztusi hit nem abból áll, aminek sokan állítják: "Csak higgyetek, higgyetek -
mondják -, nem kell megtartanotok a törvényt." Pedig a hit, amely nem vezet
engedelmességre, nem más, mint elbizakodottság. János apostol így szól: "Aki ezt
mondja: Ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az és nincs meg
abban az igazság." (I. Jn. 2:4) Senki ne melengesse azt a gondolatot, hogy a
rendkívüli gondviselés vagy csodálatos jelenségek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy
akár cselekedeteik, akár az általuk hirdetett elgondolások valódiak. Ha emberek
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
81
félvállról veszik Isten igéjét, és helyette benyomásaikat, érzéseiket és viselkedésüket
emelik az isteni mérték fölé, akkor tudhatjuk, hogy nincs bennük világosság.
A tanítványság próbaköve az engedelmesség. A parancsolatok megtartása
bebizonyítja szeretetmegnyilvánulásaink őszinteségét. Amikor az általunk elfogadott
tanítások kiölik szívünkből a bűnt, megtisztítják lelkünket a szennytől, amikor
megteremjük a szentség, a megszentelődés gyümölcseit, akkor bizonyosan
tudhatjuk, hogy ez a tanítás Isten igazsága. Amikor jóakarat, szeretet, gyöngédség,
együttérzés látszik meg az életünkben, s a helyes cselekedetek öröme ujjong a
szívünkben, amikor Krisztust magasztaljuk, nem pedig önmagunkat, akkor
bizonyosak lehetünk benne, hogy helyénvaló a hitünk. "Arról tudjuk meg, hogy
megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk." (I. Jn. 2:3)
"Nem dőlt össze, mert kősziklára építtetett" (Mt. 7:25)
Krisztus szavai mélyen érintették hallgatóit, az igazság elveinek isteni szépsége
vonzotta őket. Komoly figyelmeztetése mint a szíveket vizsgáló Isten hangja érkezett
hozzájuk. Beszédével előbbi elgondolásaik és nézeteik gyökerére sújtott.
A szavai iránti engedelmesség gondolkodásuk teljes megváltozását jelentené,
szembeállítaná, összeütközésbe hozná őket vallásos tanítóikkal. Annak az egész
építménynek a ledőlését jelentené, amelyet nemzedékeken át emeltek a rabbik.
Ezért, bár Krisztus szavai visszhangot keltettek szívükben, mégis csak kevesen álltak
készen arra, hogy életük vezérfonalául fogadják el azokat.
A hegyoldalon Jézus olyan jelképpel fejezte be tanításait, amely megdöbbentő
élénkséggel szemléltette annak fontosságát, hogy hallgatói a gyakorlatba ültessék át
elhangzott szavait. Az Üdvözítő körül tolongó sokaságból sokan a galileai tenger
partján töltötték életüket. Amint Krisztus szavait hallgatva a hegyoldalon ültek,
maguk előtt láthatták a völgyeket és szurdokokat, amelyeken át a hegyi patakok utat
találtak a tengerbe. A nyár folyamán ezek a patakok gyakran teljesen eltűntek,
csupán száraz, poros medret hagyva maguk után. De amikor a télies zivatarok a
halmokra törtek, a folyók megvadult, őrjöngő áradatként időről időre elárasztották a
völgyeket, és ellenállhatatlan hömpölygésükkel mindent magukkal sodortak. Ilyenkor
a szegény földművesek füves síkon emelt kunyhóit gyakran elsodorta az ár. Az
ország egyes vidékein a halmok tetején is álltak házak, teljesen a sziklákra épülve, s
közülük több az évezred viharait is kibírta. Ezeket a házakat fárasztó munkával,
nehézségekkel megküzdve építették. Nem lehetett könnyen elérni őket,
elhelyezkedésük is kevésbé vonzónak tűnt tehát, mint a füves sík. Csakhogy ezeket
sziklára építették, s a szél, az árvíz, a vihar hiába ostromolta őket. Akár a sziklára
épült házak építői - mondja Jézus -, olyanok lesznek, akik elfogadják szavaimat, akik
jellemük és életük alapjává teszik azokat.
Századokkal azelőtt írta Ésaiás próféta: "Istenünk beszéde mindörökre
megmarad." (Ésa. 40:8) Péter apostol pedig évekkel a Hegyi beszéd elhangzása
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
82
után, Ésaiás szavait idézve, hozzáfűzte: "Ez pedig az a beszéd, amely néktek
hirdettetett." (I. Pt. 1:25) Isten szava az egyetlen biztos pont a világunkban, ez az
egyedül szilárd alap. "Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el
nem múlnak." (Mt. 24:35)
A törvény nagy horderejű elvei, Isten természete és jelleme testesül meg
Krisztus most elmondott szavaiban. Aki ezekre épít, az Krisztusra, az örök sziklára
épít. Az ige befogadása által Őt fogadjuk be, s csakis azok építenek Őrá, akik
befogadják szavait. "Más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely
vettetett, mely a Jézus Krisztus." (I. Kor. 3:11) "És nincsen senkiben másban
üdvösség: mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, mely által
kellene nékünk megtartatnunk." (Ap. csel. 4:12) Krisztus az Ige, Isten
kinyilatkoztatása, Isten jellemének, törvényének, szeretetének, életének teljes
megnyilatkozása az egyedüli alap, amelyre tartósan igaz jellemet lehet építeni.
Azzal építünk Krisztusra, ha engedelmeskedünk szavának. Nem az az igaz
ember, aki csupán kedveli az igazságot, hanem aki cselekszi is. A szentség nem
elragadtatás érzése, hanem az Istennek való teljes átadás, az Isten előtti teljes
fegyverletétel eredménye; a mennyei Atya akaratának cselekvése. Amikor Izrael
gyermekei az ígéret földjének határán táboroztak, nem volt elég számukra, hogy
tudjanak valamit Kánaánról, vagy a Kánaán énekeit zengjék. Ez önmagában nem
szerezte volna meg nekik a kívánatos ország szőlőskertjeit, olajfalugasait.
A valóságban csak az teszi az övékké Kánaánt, ha elfoglalják, ha eleget
tesznek a feltételeknek, ha Istenbe vetett élő hitet gyakorolnak, magukévá teszik az
ígéreteket, miközben engedelmeskednek Isten utasításainak.
A vallás Krisztus szavának cselekvéséből áll. Nem azért, hogy kiérdemeljük
Isten jóváhagyását, hanem hálából, mert hiszen teljesen méltatlanul részesültünk
szeretete ajándékában. Krisztus az üdvözítésünket nem csupán hitvallásunkra
alapozza, hanem igazságos cselekedetekben megnyilvánuló, valóságos hitünkre.
Krisztus elvárja követőitől, hogy szavának cselekvői, ne csupán hallgatói legyenek.
Tettekkel épül a jellem. "Akiket Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai." (Rm. 8:14)
Nem azok, akiknek szívét a Lélek megérinti, nem azok, akik olykor-olykor engednek a
Lélek hatalmának, hanem akiket folyvást Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai.
Krisztus követője szeretnél lenni, s nem tudod, hogyan fogj hozzá? Sötétben
vagy, s nem tudod, miként találj a világosságra? Kövesd azt a világosságot, amellyel
már rendelkezel! Tökéld el szívedben, hogy engedelmeskedsz annyinak, amennyit
már ismersz Isten szavából. Isten ereje, Isten élete rejlik igéjében. Amint hittel
befogadod az igét, az Úr erőt kölcsönöz neked, hogy engedelmeskedj. Amint
engedelmeskedsz a rendelkezésre álló világosságnak, nagyobb világosságban
részesülsz. Isten szavára építesz, jellemed így Krisztus jellemének hasonlatosságára
épül majd fel.
Ellen G. White Gondolatok a hegyibeszédről
83
Krisztus az igazi alapzat, az élő kő. Az Ő élete árad azokba, akik Őrá építenek.
"Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá." (I. Pt. 2:5) "Akiben az egész
épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban." (Ef. 2:21)
A kövek eggyé válnak az alappal, mert ugyanaz az élet lakozik mindenekben.
Ezt az épületet nem tudja ledönteni a vihar, mert aki Istennel él egyazon életet, az
Ővele együtt mindent túlél.
Ezzel szemben minden épület, amelynek nem Isten szava az alapja, romba
dől. Ha - mint Jézus vallásos kortársai - emberi elgondolások és vélekedések
alapjára, emberek által kigondolt külsőségekre és szertartásokra, vagy bármi más
cselekedetre építünk, amelyet az ember el tud végezni Krisztus kegyelme nélkül, az
nem más, mint jellemünk épületének futóhomokra építése.
"Ezért így szól az Úr Isten:… A jogosságot mérőkötéllé tevém és az igazságot
színelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát és vizek ragadják el a rejteket." (Ésa.
28:16-17)
Az irgalmasság ma még kérleli a bűnöst. "Élek én, ezt mondja az Úr Isten,
hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen
útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról! Hiszen miért halnátok
meg?" (Ezék. 33:11) A kérlelő hang ugyanazé, aki szeretett városát látva gyötrődő
szívvel kiáltotta: "Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat és megkövezed
azokat, akik tehozzád küldetnek, hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk
az ő kis csirkéit a szárnyai alá, és ti nem akartátok! Ímé pusztán hagyatik néktek a ti
házatok." (Lk. 13:34-35) Jeruzsálem városában Jézus az egész világ jelképét látta,
amely elutasította és megvetette kegyelmét. Urunk így zokogta el fájdalmát a ti
konok szívetekért, tiértetek! Amikor Jézus a könnyeit ontotta a hegyen, Jeruzsálem
még megtérhetett volna s elkerülhette volna végveszedelmét. Isten még
kegyelmesen várakozott, hogy adományait elfogadják. Ugyanígy Jézus Krisztus még
mindig a szeretet hangján szól a szívedhez: "Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha
valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele
vacsorálok és ő énvelem" (Jel. 3:20), "Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség
napja" (II. Kor. 6:2).
Ha önmagatokra alapozzátok reményeteket, homokra építetek. De még mindig
nincs késő, hogy elmeneküljetek a küszöbön álló pusztulás elől. Mielőtt a vihar
kitörne, fussatok a biztos helyre, álljatok a biztos alapzatra! "Így szól az Úr Isten:
Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal."
"Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok, ti földnek minden határai!" "Ne félj, mert
én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt
megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak." "Nem vallotok szégyent és
gyalázatot soha örökké." (Ésa. 28:16; 45:22; 41:10; 45:17)