FELMÉRI PÉTER

A HÁROM UFÓ

NEM MINDEN FÖLDÖNKÍVÜLI AMERIKÁBA ÉRKEZIK

KIADÁS ÉVE: 2011

Annácskának

1. FEJEZET

A galaxis egy hétköznapi pontján, valamikor kedden: – Szerintem itt forduljunk balra. – Szerintem inkább forduljunk jobbra. – Szerintem meg kussoljatok, mert én vezetem a gépet. Majd ha rajtatok a sor,

akkor jöhettek a kiváló ötletekkel. – Azzal a három ufó1, Csabax, Verax és Sándorx felnézett az űrhajó központi órájára. Tudomásul vették, hogy még tizenhárom perc van hátra a cseréig. Indulás után úgy egyeztek, hogy mindegyikük pontosan harmincnégy percet vezetheti az űrhajót, kezdve a legmagasabbal, tornasorban haladva a legalacsonyabbig. A lehető legkiszámíthatatlanabbul akartak haladni az Yrdin-ködig, ahol reményeik szerint lerázhatják az őket üldöző Sandolin Manufacturer Corporation Business Logistics Association Bt. biztonsági hajóit.

Az űrsikló, amiben utaztak, csinos kis járgány volt. Kívülről fényes, szép és csillogó, belülről pedig közepesen tágas. Tervezője egyszemélyesre álmodta meg, de rövidebb utakra akár öten is elfértek benne kényelmetlenül. Belső tere nem volt több, mint negyven köbméter, de kevesebb se, csak egy kicsivel.

Volt benne egy ágy, mosdó, futópad, defibrillátor és egy kétszemélyes kávéfőző is. Illetve egy sufni, ahova a teniszütőt lehet mérgesen bevágni egy vesztes meccs után.2 Ezeken felül az alapfelszerelés tartalmazott egy pár extraerős ablaktörlőt meteoreső esetére, sítalpakat hó esetére, illetve fűtött csomagtartót pótkerékkel minden eshetőségre.

Az űrsiklóhoz mellékelt rövid bemutató könyv szerint a járgány irányítása a pilótaülésből történik a vezérlőpult segítségével. Nem nehéz feladat, csak nyomkodni kell a piros, kék, zöld, sárga, lila, narancs, fehér, rózsaszín, mályva-barna, citrom-fekete és banánzöld gombokat, húzogatni kell a húzókarokat és tolni a tolókarokat. A többi megy, mint a karikacsapás. Illetve elhelyeztek a vezérlőpulton egy űrdudát3 is, ami teljesen hangtalan volt, de elijesztette az űrben váratlanul felbukkanó űrőzeket és űrrókákat.

– Vajon még mindig a nyomunkban vannak az S.M.C.B.L.A. fogdmegjei, vagy sikerült őket lerázni? – kérdezte Sándorx, aki 153 földi centi alacsony4 volt. Ezzel a magasságával a hármuk közötti képzeletbeli tornasor legvégén állt. Most épp rájött a pisilhetnék, de sohasem tudott pisilni stresszhelyzetben. Csak állt percekig a vécé előtt, és nem tudott kiszorítani egy cseppet se.

– Igen, itt vannak a nyomunkban – pillantott hátra a hátrapillantó műszerrel Verax. Jelenleg ő irányította az űrhajót, és egyszerre fogott le egy kék, egy sárga és két pirosas-zöldes gombot, miközben szájával kihúzta a húzókart. Társai ámulva nézték a mutatványt, de szívesebben bámulták volna az ufólány csinos fenekét, amit

1 „Esetleg lábasjegyzetben megemlíthetnéd, hogy az ufó nem azonos az UFO-val (= repülő

csészealj), hanem egy fejlett galaktikus faj...” [Idézet édesapától, aki már az előtt nagy sci-fi rajongó volt, hogy én megszülettem.]

2 Vagy a kosárlabdát, de az visszapattan. Nem jó ötlet. 3 Extraként beszerelve csak a nagyon hülye vásárlóknak. 4 Az ufók átlagos magassága 154 földi centiméter, ez pedig azért van, mert 99%-uk pontosan 154

centiméter magas. [Forrás: Wikipedia.] Ebből következik, hogy Sándorx az ő 153 centijével kimondottan alacsony volt, így ő vezethette utoljára az űrsiklót.

jelenleg a pilótaülés takart. – Az S.M.C.B.L.A. flottája az előbb bukkant fel egy féreglyukból5, és már előzik is jobbról a Göncölszekeret. Ez kemény menet lesz, srácok.

– Ó, jaj, utol fognak érni! El fognak kapni! Bezárnak!!! És ki tudja, mikor lesz az első pisiszünet. Én most inkább mégis elmegyek hugyozni. Kössétek be magatokat, mert kikapcsolom a mesterséges gravitációt, hátha akkor könnyebben jön. – Sándorx meg se várva a többiek válaszát megnyomta a deaktiváló gombot, majd magára csapta a budiajtót.

Erre Csabax, aki nem volt bekötve, és azt hitte, hogy társa csak poénkodik, hisz senki sem lehet annyira kretén, hogy egy ilyen halálos hajszában kockáztatja menekülésüket, elkezdett szép lassan emelkedni az űrhajó plafonja felé. Mire észbe kapott, már hiába hadonászott kézzel-lábbal valami kapaszkodó után, csak a levegőt markolta. Verax, aki biztonságosan be volt kötve a pilótaülésbe, mindebből semmit se vett észre, hacsak azt nem, hogy csinos feneke egy lehelettel könnyebb lett. Minden figyelmével azon volt, hogy irányban tartsa az űrhajót, és elkerülje a fölöttük elterülő borzasztóan éles ásványokkal teli aszteroidamezőt. Ezek az apró kövek annyira élesek voltak, hogy ha csak hozzáérnek az űrhajó oldalához, úgy megkarcolják, hogy utána a legprofibb csészealjwax se tünteti el a sérülést. Frontális ütközés esetén pedig napokig tartana újrafényezni ezt a csodás járgányt. Pedig még mindig lízingben volt.

Ugyanakkor óvakodnia kell a tőlük srégen jobbra alattomosan meghúzódó ronda, fekete csillagtól is, ami hatalmas gravitációs mezőjének köszönhetően inkább volt lyuk, mint gömb. Gigantikus, világokat elnyelő, mindent beszippantó, kegyetlen mechanizmus. Ha ez bevonzza őket, akkor aztán lehet oka az ijedségre, mert annak nagyon csúnya vége lenne. Azt, hogy pontosan mi ez a vég, nem tudta, mert akit beszippantott a fekete lyuk, az soha nem tért vissza, hogy elmesélje. Vagy visszatért, de hallgatott róla. Vagy nem hallgatott, hanem könyvet írt róla, de az meg nagyon drága volt. Verax pedig nem engedhette meg magának a lízing részletei miatt. Meg hát olvasni se nagyon szeretett. Letölthette volna hangoskönyv formájában illegálisan, de az meg nem jutott eszébe. Vagy megkérdezhette volna Sándorxt, mert ő olvasta a könyvet, de ő meg a vécén volt. Úgyhogy inkább óvatosan vezetett.

A befogó hajók egyre közelebb kerültek hozzájuk, már csak három milliparszekmérföldre6 voltak, ami nagyon kicsi távolság. Ha pedig tovább tart ez a tendencia, akkor nem csak utolérik, hanem akár meg is előzhetik őket. De persze ez nem következhet be, mert annak semmi értelme nem lenne, gondolta logikusan Verax. Az ellenségnek szemlátomást nem lízingelt hajóik voltak, vagy csak simán leszarták az apró sérüléseket a rozsdamentes festéken.

Verax eközben fittyet hányva a Bólyai-Lobacsevszkij-elméletre, egyre hajszálpontosabban7 kerülgette a pici és közepesen pici aszteroidákat. Csabax eközben feladta a hasztalan harcot a gravitációnélküliséggel, és egy közepesen friss űrpiskótát rágcsált, amit a zsebében talált.

5 Ez nem egy féregnek a lyuka, ne marháskodj. Nézz utána, hogy mi is lehet a sci-fi irodalomban. 6 1 milliparszekmérföld = 0,001 parszekmérföld 7 Egyre megaprecízebben.

– Legalább nem megyek üres hassal a sittre. Ki tudja, hány órakor tálalják ott az

ebédet, itt meg még tizenegy óra sincs – dörmögte magában, látszólag teljesen megbékélve tehetetlenségével.

Ekkor kicsapódott a fedélzeti vécé ajtaja. Sándorx két mozdulattal kikászálódott a fülkéből.

– Most se sikerült! – Azzal rácsapott a villanykapcsoló melletti piros gombra, amitől visszaállt a mesterséges gravitáció. A következő pillanatban Csabax, mintha csak erre várt volna, hatalmas robajjal csapódott az űrhajó padlójára. Több se kellett neki! Kiszabadulva fogságából, iszonyatos dühre gerjedt. Hatalmas lendülettel nekiesett Sándorxnak, hogy ellássa a baját:

– Na, most megmutatom neked, te agyalágyult, hogy kivel szórakozz! – És jobb kezével igényesen arcon vágta társát, hogy az nyekkent bele. – Hányszor mondtam, hogy a mesterséges gravitáció nem játék?

– Egyszer se! Most utazunk először együtt. – A kis ufó lendületesen hasba rúgta társát.

– Áu! – visította Csabax, majd nekiugrott a nála egy földi centivel alacsonyabb ufónak. Sikerült ledönteni Sándorxt a lábáról, de a lendülettől nekilökődtek Veraxnak, aki elkapta a kormányt, így nem is egy, hanem mindjárt öt karcolás keletkezett a csodálatos űrsikló dukkós felületén. Veraxnak elborult az elméje. Karcolások?!!!

– Fiúk, mi lenne, ha valakit pofán rúgnék? Elméletileg! Az összképet nézve tehát minden feltétel adott volt egy kiváló

tömegverekedéshez. Ekkor azonban hatalmas, sivító sziréna verte fel az űrhajó eddig se csendes csendjét. A felek szétugrottak, és mind dermedten bámultak a központi hangszóróra:

– Figyelem, figyelem, adják meg magukat! Itt Kovácsx Bélax kapitány, az S.M.C.B.L.A. flottájának főparancsnoka. Önök ellopták cégünk jogos tulajdonát, ami egy 8-as robot. Most lefoglaljuk az űrsiklójukat, és bekísérjük önöket a legközelebbi S.M.C.B.L.A.-kikötőbe. Menekülésre semmi esélyük, ne is próbálkozzanak. Azonnal csatlakozik önökhöz egy kompegység, ami bevontatja a hajójukat, önöket pedig bilincsbe verve áthozza a főfregatt-bolygóromboló hajómra. Ha hugyozni akarnak, akkor azt tegyék meg a saját hajójukon, mert az enyémen elromlott a lehúzó. Ami a... – Éles reccsenés vágta el Kovácsx kapitány hangját, mivel Csabax nem bírt magával, és úgy nekilökte Sándorxt a műszerfalnak, hogy kettérepedt a központi hangszóró.

– Ez mind a te hibát, te félkegyelmű! Ha nem csak magadra gondolnál, nem értek volna utol minket. Szórakozol itt a gravitációval, mint egy óvodás.

– Én vagyok a hibás? Tudtam, hogy nem kellett volna rád hallgatnom. Lopjunk el egy 8-as robotot, mondtad, majd milyen jó lesz nekünk! Alkotunk valami maradandót, és örökké fennmarad a nevünk. Ezt mondtad. Erre most tessék! Egy tetves zárkában végezzük mindnyájan!

– És te nem voltál benne a tervben, Sándorx? Egész életedben el voltál veszve, neked kellett a legjobban ez a kaland. Hát nesze, most itt van az arcodban. Ezzel együtt né... – És már csattant is egy hatalmas pofon.

– Duguljatok el, srácok! Nézzétek, hogy néz ki a vadiúj űrsiklóm. Tiszta karcolás. És most még a robotunkat is elveszik. Mi lesz velünk ezután?

– Te se vagy jobb nálunk, Verax! Te ajánlottad a volt pasidat, aki S.M.C.B.L.A.-alkalmazott, és aki majd segít az akcióban. Te mondtad, hogy soha nem fognak lenyomozni minket. Közben ezek a barmok indulás óta a nyakunkba lihegnek. „Sima ügy!”, mondtad. És most tessék: lehet, hogy ki is végeznek minket! Meg hogy van egy vadijó siklód, amivel kereket oldhatunk. Most komolyan: ez lenne az? Ez a G

kategóriás fostalicska, amit 40 perc alatt úgy értek be, hogy fél órája még mind a központban kávéztak?! – mutatott a szétvert járgányra Csabax.

– Hogy merészeled, te kis pimasz! G kategóriás?! Majd én megmutatom neked! – visította Verax, és olyan erővel vágta Csabaxhoz a retiküljét, hogy az nekiesett a vezérlőpultnak, és lenyomott egy tucatnyi gombot. A kecses űrsikló megrázkódott, és srégen jobbra fordulva pont nekihajtott az épp ott sunyin lapító fekete lyuknak. Az egész olyan gyorsan történt, hogy még az ujjukat se mozdíthatták.

– Hoppá – mondta Csabax, majd elnyelte őket a nagybüdösfene.

2. FEJEZET

Két galaktikus szabványhéttel ezelőtt a világegyetem egy sűrűn lakott pontján, de nem a Földön, hanem máshol, egy önbizalomépítő kurzus épp a vége felé közeledett:

– Mai leckénk következtetése tehát az, hogy senkinek lenni nem ugyanaz, mint senkinek érezni magunkat. A senkiség lelkiállapot, amit le lehet győzni, kedves tanítványaim. Bízzatok magatokban, és mások is bízni fognak bennetek. Alkossatok maradandót az életetekben, és meglátjátok, hogy sokkal felszabadultabbnak érzitek majd magatokat, sokkal otthonosabban mozogtok majd a bőrötökben. Jegyezzétek meg a mottónkat! – Ezt már az egész csoport együtt harsogta Zarmi professzorral (dr., PhD, akadémikus, rektor) –: „Egy senki nem senki, amíg valakinek hiszi magát.”

Az ufók felállva tapsoltak, és ezzel véget ért az oktatás. Mind vidáman és saját valakiségükkel eltelve veregették vállon a másikat. Abban bízva köszöntek el egymástól, hogy talán senkiként érkeztek, de valakiként távoznak. „Hisz’ ez a sok senki mind készségesen hajbókolt nekem – gondolta mindegyik magában -, biztos, hogy vagyok valaki. Ezek között mindenképpen!” Szélesen egymásra mosolyogtak, dicsérték egymás valakiségét, közben meg fingjuk se volt, hogy mi a másik neve vagy foglalkozása.8 Általában így értek véget Zarmi professzor önbizalomnövelő intergalaktikus szabványkurzusai.

A terem hamar kiürült, csak három fiatal ufó meredt továbbra is csillogó szemmel a falra vetített power point-bemutató földönkívüli, 5.1-es verziójára. A falon az aznapi kurzus címe állt hatalmas betűkkel: „Alkoss maradandót, és örökké VALAKI leszel!”

Elsőként Csabax tért magához: – Nahát, ez aztán fergeteges előadás volt. Temérdek órát végighallgattam már, de

ez lepipálta mindet. Ennek aztán volt mondanivalója! Alkotni valami maradandót. Igen, erre van szükségem! – mormogta maga elé. De Verax meghallotta, és rá is átragadt a hevület.

– Ó, valami látványosat, tökéletest, amit generációkon keresztül bámulhat majd csodálattal a sok ufó!

– Biztos, hogy valami nagyra és látványosra gondolt? Nem lehet, hogy csak ilyen belső értelemben vett metaforikus megjegyzés volt? – vakarta a fejét Sándorx.

– Nem! Biztos vagyok benne, hogy valami nagy épületre gondolt – torkolta le Csabax.

– Vagy úgy... Oké. Sándorx volt hármuk közül a legalacsonyabb. Ha pedig ez nem lett volna elég

ahhoz, hogy kilógjon a sorból, az összképet tovább rontotta hatalmas feje. Ezeket leszámítva viszont teljesen átlagos ufókinézete volt. Persze ha eltekintünk attól, hogy nagy volt a hasa. Mondjuk, azt túlzás lenne kijelenteni, hogy hájfejű, dagadt törpe lett volna, ezért nem is jelentem ki. Egyéb testrészei azonban teljesen középszerűek voltak: vékony és hosszú végtagok és nyak, pont mint a többi ufónak. Ujja azonban nem világított, mint E.T.-nek9, mert kifogyott belőle az elem10.

8 Az ufókról azt kell tudni, hogy nagyon magának való népség, leszarják, hogy mi van a másikkal,

csak magukkal törődnek. Ja, meg felületesek is. És egyáltalán nem szőrösek. Még az orruk se. 9 http://www.imdb.com/title/tt0083866/

Jelenleg az Elmárx és Fia Bank és Biztosító Lakáslízing és Lakáshitel alosztályán

volt egy a több ezer alkalmazottból. Porszem a hatalmas gépezetben. Egy ufó, aki ha elszúrt egy komolyabb számítást vagy elveszített egy fontosabb iratot, ugyanúgy meg se kottyant a banknak, mint ha egy hétig be se jött volna.

10 Valójában nem azért nem világított, mert kifogyott belőle az elem, ezt csak viccből írtam. Az

ufóujjak nem világítanak!

Sokszor töprengett azon, hogy miként tudná felhívni magára a figyelmet. Egyszer pornót töltött fel a szerverre, de a korrigáló program azonnal törölte.

Másik alkalommal időt és energiát nem sajnálva becsempészett egy petárdát és három tűzijátékot az irodába, amiket aztán látványosan fel is robbantott. A tűzoltó robotok azonban pillanatok alatt azonosították a veszélyt, és megfékezték a tüzet. Sándorxt megrovásban részesítették. A főnök azt mondta, hogy ez a nyolcadik fekete pontja11, és próbáljon meg viselkedni, mert a munkacsoportjából ő az, aki a legközelebb jár a kirúgást jelentő háromezerhez.

Főnökei tehát leszarták, hogy dolgozik-e vagy sem, esetleg hibásan végzi a munkáját vagy éppen gyújtogat. Minden szerdán utalták a heti fizetését. Töprengéséből Csabax hangja verte fel.

– Valami maradandót kéne alkotni, srácok! Hogy végre legyünk valakik! Sándorx egyre lelkesebb lett: – Igen, igen, igen! Valami monumentálisat! Nem érdekel, hogy mi lesz az, de

nagy legyen. Nagyobb, mint a nagyon nagy, hatalmasabb, mint az óriási, és maradandóbb, mint egy nagyon tartós konzerv. – Örömében majdnem megölelte Veraxt, aki épp időben kapta el formás fenekét.

– Ujjongunk, ujjongunk, de azért ne taperoljuk egymást! Legalábbis ti engem ne. Csabaxt fogdoshatod, ha van hozzá kedved.

– Nem, ahhoz nincs gusztusom. – Ide figyeljetek, ne egymásra! Van egy T-E-R-V-em! Csabax átszellemült arccal közelebb tolt egymáshoz három széket, és

odatessékelte társait. Ő, dagi társával ellentétben, teljesen középszerű volt, már ami a testi adottságait illeti. Kimagaslóan átlagos. Minden mérete hűen képezte le az ufótársadalom standardjait: szabvány fülméret, lábméret, vádli, vesék stb.12 Mindent összevetve jóképű srác lett volna, de nem volt az.

Átlagos megjelenéséhez azonban igencsak nem átlagos étvágya volt az élethez. Csabax szeretett élni. Igen, ÉLNI. Nem csak létezni, lézengeni a valóságban, lélegezni, emészteni és aludni, hanem élvezni az életet. Született forradalmár volt. Mivel azonban ebben a kultúrában nem ismerték a forradalmakat, munkanélküli maradt. Átlagos szociális segélyéből élt, tehát mindent megengedhetett magának, amit egy átlagufó, hisz annyi szabványkreditet kapott a szabványbankszámlájára, mint amennyit egy akármilyen jómunkás ufó a rendszerben.13

Csabax viszont korántsem volt elégedett a helyzetével. Álmodozóként többre vágyott. Azt, hogy pontosan mire, még ő se tudta, de már kiskora óta érezte, hogy többre hivatott. Folyton arcoskodott, és mindig szembement az árral. Szülei nem értették a viselkedését, orvosokhoz is elvitték, hogy mi lehet a gyerekkel, javítsák már meg, mert rosszul működik, de az orvosprofesszorok csak értetlenül álltak a fura génkészlet előtt. Nem tudjuk megjavítani, mondták együtt érző arccal a szülőknek.

11 Az előző hét fekete pontból ötöt azért kapott, mert különböző eszközökkel kurta szét a

nyomtatót mérgében. Egyet azért, mert eldugaszolta a vécét papírral, az kiöntött, és elárasztotta az egész szintet. Egyet pedig azért, mert múlt csütörtökön bohócnak öltözve ment be dolgozni. De senki sem nevetett rajta.

12 Még a családi háttere is átlagos volt, de hát ki nincs így ezzel ezen a bolygón és a többin? 13 Maxijóság volt itt ezeknél, senki se éhezett, és akárki megvehette akár a legjobb porszívót is,

annyi pénzük volt.

Csabax rengeteg dolgot kipróbált életében, mindegyikről azt gondolva, hogy igen, ezt neki teremtették, ezt neki szánta a sors. Volt már állatidomár, űrhajópilóta-segéd, kolbásztöltő, profi pókerjátékosok között kibic, pék, kukás, űrhajóalkatrész-ügynök, hajóskapitány, mellékszereplő egy helyi ufó-melodrámában, sarki zöldséges, éjjeliőr, felfújható várban pincér, vattacukorárus, lottózóban sminkes, hordár, taxis, sintér és még egyszer pék. De egyiket se csinálta pár hétnél tovább, mivel minden alkalommal rájött, hogy ez sem az, amit keresett. Főleg azért, mert hihetetlenül nagy munkakerülő volt.

Ebben a pillanatban pedig, mint már oly sokszor korábban, ismét beszippantotta a „sors keze”. Úgy érezte, hogy karmája megint biztatja. Azt mondja neki: igen, ez a te sorsod, Csabax! Építs valami maradandót! Igaz, hogy fingod sincs, miként kell belevágni, de hát eddig sem értettél semmihez, mégis mindennek nekikezdtél. Majdcsak feltalálod magad.

– Na, gyere, Sanyix, foglalj helyet, tessék, bátran! – A nevem Sándorx, ne szólíts Sanyixnak. Így csak az anyám hív. Meg a többiek a

családban. Te pedig nem vagy családtag. Azt se tudom, ki vagy egyáltalán, Csabax, és ami azt illeti, téged se ismerlek, Verax. Csak annyit tudok rólatok, hogy együtt járunk erre az önbizalomnövelő kurzusra. – Veraxról még annyit, hogy jó a tompora... de ezt már csak magában tette hozzá.

– Igazad van, Sándorx. De nincs gáz. Gyere, ülj le. Te is, Verax. Így ni, megvagyunk.

– Na és mi a terved? Miről beszélünk egyáltalán? – kérdezte Verax arra gondolva, hogy amíg ül, addig legalább nem bámulják a többiek a fenekét. Főleg Sándorx nem, akiről azt gondolta, hogy perverz.

Csabax mélyen a szemükbe nézett. Egyszerre próbálta a saját kettőjével a másik négyet lefogni, de nem ment. Végül feladta.

– Az a tervem, hogy építsünk egy CSODÁT! – Hatásszünetet tartott, és hátradőlt a székében, hadd élvezhesse ki a másik kettő meglepődött és áhítattal teli arckifejezését. De hamar rá kellett jönnie, hogy grandiózusan meghökkentő, ugyanakkor frappánsan rövid monológja nem hozta meg a várt sikert. Verax és Sándorx egy pillanatig némán összenézett, majd kitört belőlük a jókedv.

– Hehehehehe! Mekkora egy kretén! – Hahahahaha! Micsodát építsünk? Egy csodát? Te agyalágyult! Csodát mindenki

tud építeni. Hol van ebben a nagyszerűség? Nem kell más hozzá, csupán egy robot, amit, zárójelben jegyzem meg, szinte lehetetlen megszerezni, de ezt leszámítva gyerekjáték az egész. Hahaha, ismételten nevetnem kell. – Sándorx erőltetetten felkacagott.

– Még hogy csodát! Szerintem orvosra van szükséged, Csabax – legyintett Verax is.14

– Hé, hé, hátrébb az agarakkal, kedves „mindet tudok és mindent értek” ufótársak! Azt minden dedós ufó tudja, hogy miként lehet csodákat építeni, és itt a környék teli is van csodákkal. Több is van belőlük, mint amennyi kell. De ki mondta, hogy én a környékre akarok felhúzni valamit?! Hisz itt piramis piramis hátán terem, annyi van belőlük, mint a szemét. De nincs ez így minden bolygón. Az ötletem az,

14 Verax ezt ironikusan jegyezte meg, de természetesen akkor sem hívott volna orvost, ha szükség

van rá. Hisz’ ki neki ez a Csabax? Cseppet se érdekelte, mi történik vele!

hogy egy kevésbé civilizált bolygót kéne kikeresni az adatbázisból, és oda építeni egy csodát. Értitek!? Egy olyan helyre, ahol még ritkaság a csoda! Ahol a csodának még van értéke. Ahol tisztelik még a csodákat, ahol álmélkodnak majd a bennszülöttek, hogy „nahát, ez mekkora csoda! Csodálatos egy csoda!” Menjünk el egy távoli, barbár bolygóra, és építsünk oda valami nagyot! Ez az én tervem!

Csabax ezzel kitárta karját, és dobbantva adott nyomatékot mondandójának. Amióta játszott abban a szappanoperában, a helyi tévében, úgy érezte, hogy ért a monológok dinamikájához.15 Társait kezdte meggyőzni a lendülete.

– Hát igen, ebben van valami. Oda építeni csodát, ahol a csoda még csoda vagy micsoda. De hát ez nem egyszerű. Bejárni a papírokért a Külvilági Csodák és Katasztrófák Államtitkársága alá tartozó Barbár Bolygórendészet alosztály összes irodáját, begyűjteni a temérdek pecsétet és elektronikus aláírást, nem is beszélve a rengeteg várakozóról, aki előttünk jelentkezett, már évtizedekkel korábban. Végeláthatatlan a várólista. És ha ez mind megvan, ki az, aki egy 8-as robotot tud szerezni? Egy olyan szerkezetet, amivel kimondottan idegen körülmények között lehet csodákat építeni? Lehetetlen hozzáférni egy ilyenhez! Csak a kiváltságosaknak jut belőle.

– Hát akkor majd ellopunk egy 8-as robotot! És építünk egy csodát engedély nélkül!

Erre a végszóra senki se számított. A teremre dermedt csend ült. Hallani lehetett volna a legyek zümmögését, ha a teremben lettek volna legyek. LOPNI. Engedély nélkül eltulajdonítani. Sándorx jobb szemén megrándult egy ideg, és nem akarta abbahagyni a remegést. Mindig is sejtette, hogy ezzel a Csabaxszal nem lehet bírni. Minden önbizalomnövelő kurzuson beszólt Zarmi professzornak (dr., PhD, akadémikus, rektor). De hogy lopásra biztat másokat? Ez már aztán hülyeség. Ő még nem lopott soha, és azt se tudta, hogyan kell lopni. Na de majd megnézi az intergalaktikus interneten, ha hazamegy.

A csoda megépítésének gondolata azonban nem hagyta nyugodni. Egy idegen bolygón maradandót alkotni... Ahol a bennszülöttek istenként tisztelnék őket... Felcsillant a szeme. Pontosan mint kétszázhuszonharmadik Ottokárx királyt16, gyermekkori példaképét!

Fejében egyre gyorsabban pörögtek a fogaskerekek: Lopni. Hümm. Talán nem is olyan rossz dolog a lopás. Főleg ha valakinek haszna

származik belőle, és az a valaki én vagyok. A rövid belső küszködés után a ráncok kisimulni látszottak az arcán.

– Jól van, akkor lopjunk egy 8-as robotot! – Oké, oké, de azért csendesebben. Ez illegális vagyonszerzési procedúra. Ssss. – Jó! Legyen! De hogyan lopjunk egy 8-as robotot? Ezek nagyon ritkák, és

szigorúan őrzik őket. – Hát, azt egyelőre nem tudom... De ezt leszámítva kiváló a terv, nem? – Ja! Nagyon kiváló. Mi az hogy: megakiváló! Már teljesen beleéltem magam!

Erre meg kiderül, hogy semmi sincs a kezünkben. Pont a terv legkényesebb része nincs kidolgozva! Fenébe. Megyek inkább dolgozni. Sziasztok.

15 Valójában nem értett. 16 CCXXIII. Ottokárx királyt valóban istenként tisztelik a bennszülöttek egyes bolygókon.

– Figyeljetek, fiúk! Nekem volt egy pasim, aki a Sandolin Manufacturer

Corporation Business Logistics Associationnél dolgozik, pont a robotrészlegen. Ő a felelős a 8-as robotok szállításáért. Be nem állt a szája, amikor a munkájáról beszélhetett. Talán rajta keresztül el tudunk csippenteni egy kis csodaépítő drágaságot. Nem túl nagyok ezek a robotok, elférnek a vadiúj űrsiklóm csomagtartójában.

A fiatal ufólány nem az a csaj volt, aki csak úgy odaadta a formás hátsóját bárkinek simogatásra. Számító volt. Megnézte, hogy kivel mutatkozik nyilvános helyeken, vagy hogy milyen tehetős hímekkel fekszik le, hogy közelebb kerüljön céljaihoz. Játszott a férfiakkal, és közben építette a saját kis paradicsomát. Ugyanakkor viszont valahol mélyen pont ezért utálta önmagát. Hiányzott az életéből

a valódi szerelem, a gyengédség, a kitárulkozás. Ő akkor se tudott megnyílni, ha a férfiak örök szerelmet vallottak neki egy virágokkal teli parkban egy verőfényes kedden vagy egy romantikus, holdfényes éjszakán, például szerdán.

Utálta magát a borongós napokon, amikor egyedül nézett ki szobája ablakán. Egyre gyakrabban érezte, hogy szüksége van valami változásra. Ezért is járt el ezekre az önbizalomnövelő kurzusokra, és ezért is maradt most itt a többiekkel. Hisz ő is valami nagyot, valami grandiózusai szeretett volna az életébe.

Egy nagy lépésre volt szüksége, egy lendületes ugrásra. „Igen, itt ugrani kell, merészet és bátrat, de mindenekelőtt nagyot!” A gondolat befészkelte magát a fejébe, és szép lassan beérett, mint egy nagyon érett barack17.

– Ez az! Mégis meglesz a csoda! Akkor inkább nem megyek munkába! – fordult vissza Sándorx.

– Igen! Királyok vagyunk! Mondtam, hogy nem lesz gond! Most már csak valami pénzre lesz szükségünk, hogy lefizessük, átverjük vagy lekenyerezzük a volt pasidat, Verax.

A lány bólintott: – Egy kis szabványkredit biztosan megtenné. Amióta ismerem a srácot, mindig

meg van szorulva anyagilag. – A pénzzel nem lesz gond! Én bankban dolgozom! Majd meggyorsítok

magamnak egy kis személyi kölcsönt saját kezűleg! – tette fel Sándorx a pontot az i-re. Azzal a három közepesen fiatal, ám igencsak ambiciózus ufó nekifogott grandiózus tervének kivitelezéséhez.

17 Vagy szilva. Vagy akármilyen nagyon érett gyümölcs. Például banán. Na jó, esetleg kivi, de ez

az utolsó.

3. FEJEZET

Veraxszal ellentétben Kovácsx Bélax kapitány, az S.M.C.B.L.A. vén rókája nagyon is jól tudta, mi történik azzal, aki belecsapódik egy fekete lyukba. Magához rendelte az emberét.

Az ügynök nemsokára megjelent a parancsnoki hídon. Teste olajozott kékben pompázott, és amikor véletlenül hozzákoccant egy fémes műszerhez, üvegesen csilingelt.

– Zoltánx, látom, már bevetésre készen áll... – nézett végig a keramitpáncélon18 Kovácsx kapitány, majd elfordult, hogy ne nevesse szembe a titkosügynököt. Annak ugyanis a hátára a komisz másodtiszt észrevétlenül egy lapot ragasztott, amin az állt: „Rúgj seggbe!” A kapitány módfelett szerette ezeket a tréfákat.

– Igen, uram, készen állok! – jelentett Zoltánx feszesen. – Akkor jó... hörf...19 prüszk... – Kovácsx kapitány tüsszentésnek álcázta feltörő

kacagását. – Szóval, akkor a paramétereket megkapta pdf-ben, tudja a dolgát. Eredjen és kapja el nekem a szökevényeket. Élve vagy halva. De ha holtan hozza őket, akkor fagyassza le a testeket, mert különben nagyon büdösek lesznek. Indulhat!

Zoltánx tisztelgett, és megindult Zebulon-béta típusú, egyszemélyes harci- és leszállóegységéhez20. Amint végighaladt a parancsnoki hídon, egy technikus nem bírta visszafogni a nevetését, és felkacagott. Zoltánx megjegyezte magának az arcát, hogy ha majd visszajön, megölhesse. Mert ő hidegvérű gyilkos volt.21

Amint a hangárba ért, lekapta az űrsiklójáról a védőfóliát, ami a portól óvta a járgányt, és beszállt. Kényelmesen elhelyezkedett, és bekapcsolta a biztonsági övet. Lenyomta a nagy, piros „POWER” gombot, és a rendszer életre kelt. Végigzongorázott a vezérlőpulton, hogy ellenőrizze, minden gomb a helyén van-e. Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a gomblopások az űrhajón.

Amint mindent rendben talált, újra ellenőrizte, hogy rendesen becsatolta-e magát. Nagytatája, aki szintén ügynök volt, úgy halt meg, hogy nem volt rajta a biztonsági öve. Okos ufó a mások hibájából tanul, hülye ufó pedig a sajátjából se. Ő pedig nem volt hülye ufó!

A következő pillanatban meglepetésszerűen még egyszer ellenőrizte az öveket. Rajta nem fog ki semmi, gondolta. Végezetül gázt adott, és igényesen elstartolt az anyahajóról.

18 A keramit nagyon ellenálló anyag, általában tányérokat készítenek belőle, de páncélnak is

alkalmas. Csak nem szabad erősen megütni, mert akkor széttörik. 19 A nevetés közbeni horkantás hangja. 20 Űrjármű, gyorsabb, mint a Zebulon-alfa, és nagyobb a tűzereje is. 21 Hideg volt a vére, és gyilkolt.

Kovácsx kapitány az irányítófülkéből követte Zoltánx hajóját, amint az ráfordul a tangens alfa kettő szinusz béta omega tizenkettő22 irányra, és belehajt a fekete lyukba. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, kiadta a parancsot az indulásra.

– Gyerünk, fiúk! Irány haza! Ebédelni már otthon akarok! – harsogta teli torokból. – Zoltánx majd elintézi a munka hátralevő részét. – De ezt már csak magában mormolta, és elégedetten veregette hátba altisztjét, aki szintén gratulált a kapitánynak a nagyszerű bevetéshez. Ekkor már mindkettőjük uniformisán ott virított a „Rúgj seggbe!” felirat.

22 tgα-2-sinβ-ω-12

4. FEJEZET

A fekete lyuk egy pillanat alatt magába szippantotta Verax kecses, lízingelt űrhajóját, benne a három ufóval. Mielőtt kimondhatták volna, hogy „pék” vagy „hörf”, a hatalmas gravitáció atomjaikra szedte őket.

Olyan érzés volt ez, amit nem lehet szavakkal leírni. Nem rossz érzés. Inkább kellemetlen. Mondjuk olyan, mint amikor ülsz vasárnap este a tévé előtt, tudva, hogy holnap reggel dolgoznod kell. Melankolikusan zavaró.

De nem tartott sokáig, mert egy hatalmas fizikai erő, de nem a gravitáció, mert az már volt, összekapta az előbb szétszórt atomokat, majd újra összedobta a puzzle-t hibátlanul, s végül kiokádta az űrsiklót egy kékes-zöldes planéta verőfényes égboltjára.

A három ufó zuhanni kezdett. Egyre nagyobb sebességgel. Még magukhoz se tértek, amikor nagy rázkódással belecsapódtak valamibe.

– Megérkeztünk... Akárhova is... – konstatálta Sándorx, és lefejtette magáról Csabax lábát, aki szintén próbált feltápászkodni. Társa azonban kibillentette egyensúlyából, úgyhogy újra padlót fogott.

– Vigyázz már! – Mi a fene történt velünk? – ocsúdott fel Verax. – Biztos nekimentünk valaminek. – Ó, jaj! Hogy nézhet ki a drága kis űrhajóm? Biztos ripityára ment szegényke.

Valakit ki fogok ezért herélni! – Azonnal rátérünk az űrhajóra is, de előbb azt kéne kideríteni, hogy hol vagyunk

– mondta Csabax. – Ha jól emlékszem, az előbb beszippantott minket egy fekete lyuk, és most kidobott valahol.

– Ó, igen, a fekete lyuk – kapott a fejéhez Sándorx. – Biztos teleportált minket egy távoli világba. Vajon teljesen rendben vagyunk? (Hisz egy ilyen teleportálás sokszor nem megy minden komplikáció nélkül.) Ellenőrizzétek, hogy mindenetek a helyén van-e! Hallottam már olyanról, hogy egy ufónak teleportálás után az arca helyet cserélt a fenekével. Nagyon kellemetlen helyzet. – Sándorx izgatottan megtapogatta a fenekét. Abban reménykedett, hogy nem a sajátja, hanem a Veraxé lesz majd, amit e szerencsés esetben akkor fogdoshat majd, amikor csak akar. De csalódnia kellett, mindene a sajátja volt.

– Nálam minden rendben – mondta Verax. – Hümm, várjunk csak... – gondolkodott el Csabax. – Én valami változást érzek.

Eddig nem szerettem fallabdázni, most viszont mintha igenis kedvem lenne hozzá.23 – Kit érdekel a fallabda?! Mi van az űrsiklómmal? Mi lesz a lízinggel? Fenébe!

Inkább maradtam volna otthon. Mindjárt elsírom magam. – Ó, szegénykém, hadd öleljelek meg – közeledett felé Sándorx, de erre Veraxnak

egy csapásra elmúlt minden baja. – Srácok! Miért nem nézzük meg, hogy hova érkeztünk? Én személy szerint

remélem, hogy egy olyan rendszerbe, ahova nem ér el az S.M.C.B.L.A. keze. Lássuk csak: számítógép – szólt oda Csabax a műszerfalnak. – Hol vagyunk?

23 Ez gyakori jelenség teleportálás után. Vagy az van, hogy az ufónak fallabdázni támad kedve,

vagy az, hogy kanálisokban fetrengeni. De ez utóbbi ritkább.

A vezérlőpulton felvillant pár apró jel, mintha az űrhajó az információ után kutatna, majd elkezdett remegni.

– Fenébe, rezgőre van állítva! – kapcsolt Csabax, és egy tekerővel felhúzta a hangot. – Kezdjük újra: számítógép, mondd meg, hol landoltunk!

A kiegészítő hangszóró szólalt meg, mert a központit a nagy balhéban pár fényévvel odébb szétverték.

– Vecsésen. – Na és mi a bolygó neve? – Föld. – Szép név. És milyen messze vagyunk az általunk ismert rendszerektől? – Semmilyen messze. – Az hogy lehet? – Ez is egy ismert rendszer. – Ja, vagy úgy... Igaz is, hehe. – Hülye vagy, Csabax. Hallhattál már erről a rendszerről Föld-rajzból. Leülhetsz,

egyes! – tolta odébb Csabaxt Sándorx. – Most én jövök. Számítógép! A legfontosabb kérdés: hány ufócsoda található ezen a bolygón? Mert erre nem emlékszem.

Mindhárman feszülten figyeltek a válaszra, hisz’ a véletlennek köszönhetően akár jó helyen is landolhattak.

– Nem sok. – Nem sok? Ez milyen adat? Mondtam, hogy G kategóriás ez a vacak! –

ingerkedett Csabax. – Akkor is többet tud, mint te! – vágott vissza a lány. – Mindegy! Az a lényeg, hogy kevés van! – Hát akkor hurrá van! – lelkesedett Sándorx. – Kapjuk elő a robotot, és

rittyentsünk ide egy csodát, aztán fotózkodjunk le vele, és pucolhatunk is haza. Így még elérhetjük az Ufók köztöt24 is.

– Jó, kapjuk elő. De előbb beszéljük meg, hogy milyen csodát akarunk? – próbált főnökösködni Csabax, aki nem sietett annyira, mert nem szerette a sorozatokat.

Ezzel parázs vitát robbantott ki két társa között. Röpködtek az érvek és az ellenérvek, az anyázások és egyéb szexuális utalások. A nagy falról és a hatalmas ufószobrokról25 hamar lemondtak, viszont Sándorx megmakacsolta magát a piramissal kapcsolatban. Verax pedig nem engedett a stonehenge-ből:

– Könyörgök, csak piramist ne! Az nagyon ósdi. Mindenhova csak piramist építünk. Le merem fogadni, hogy ezen a bolygón is csak piramisok vannak. Legyen inkább stonehenge26! Az sokkal bulisabb.

– Stonehenge? Ki hallott már ekkora baromságot? Egy mulatozóhely legyen a csodánk?! Hogy majd oda járjanak a bennszülöttek berúgni és lehányni a falakat? Szó se lehet róla!

24 Az „Ufók közt” tegnapi, 6 252 678. része ott ért véget, hogy Károlyx lekent egy pofont

Zsófixnak, mert az lefeküdt Ádámxszal, akinek meghalt az anyukája, és ezzel akarta vigasztalni. Közben Magdix, az örök bajkeverő felvette az egészet videóra, és megmutatta Tiborxnak, aki egy nagy cégnek a főnöke és meleg. Ez persze nem tetszett Ákosxnak, aki...

25 Amilyen pl. a Húsvét-szigeten van. 26 A stonehenge ufóul diszkót jelent.

– Ki mondta, hogy diszkónak használják majd az itteniek? A piramisokat27 is

félreértették egyes bolygókon. Van, ahol halottakat dugdosnak a járatokba, más bolygókon meg síelnek rajtuk.

Csabax elérkezettnek látta az időt a beavatkozásra: – Készítsünk gabonakört! – Te kussolj! A gabonakör nem csoda, csak marháskodás! Inkább szavazz a

stonehenge-re. – A gabonakör csak ráadás lenne. De tudjátok mit? Derítsük ki, hogy mi van és

mi nincs ezen a bolygón. Számítógép, van már ezen a bolygón piramis? – Van.

27 A piramis ufó nyelven kertitörpét jelent.

– És mire használják? – Ma már turisták járkálnak benne, de régebben hullákat tuszkoltak a járatokba. – Na, mit mondtam? – fordult oda Verax Sándorxhoz diadalmasan. – Hát stonehenge van? – Az is van. – Mondd, mire használják! – Buliznak benne – mondta gépies hangon Sándorx, eltakarva a száját. Persze a

többiek észrevették, hogy csal, és jól megrugdosták. – Szóval, mire használják a stonehenge-t, számítógép? – Napjainkban turisták látogatják, régebben pedig temetkezésre használták. – Hah, ez hihetetlen! Minden csodát, amit eddig ideépítettünk, arra használnak,

hogy halottakat ássanak a környékére – ámult el Verax. – Nem lehet valami bulis hely ez a Föld.

– Ja, nekem is kezd elegem lenni belőle. Lemondok a piramisról. Mi lenne, ha előkapnánk a robotot, és a menüből véletlenszerűen választanánk egy alakzatot. Aztán húzzunk haza! Mindjárt sötétedik, és éhes is vagyok.

– Dehogy sötétedik! Most kezd világosodni – vitatkozott Csabax. – Viszont jó ötlet, hogy ellenőrizzük a robotot. Vajon épségben átvészelte a landolást?

Mindhárman nagyon izgatottak lettek, hogy mi lehet a kis szerzeményükkel. Elhatározták, hogy kimerészkednek az űrsiklóból, mivel a csomagtartó csak kívülről volt nyitható.

Csabax megnyomott egy gombot, hogy ellenőriztesse a számítógéppel a levegő összetételét. Az űrhajó lélegzett egy mélyet. Az idegen bolygó levegője szörcsögve áramlott be a jármű falán, végigfutott egypár csövön, majd beleömlött egy elemzőlombikba. Itt nanorobotok szedték szét atomjaira a befolyt gázt, majd megmérték a nitrogén, az oxigén, a széndioxid és a parlagfű koncentrációját.

Sándorx azonban nem várta meg a vizsgálat eredményét, hanem kinyitotta a légzsilipet:

– Nyugi van! A levegő lélegezhető, már jártam itt osztálykiránduláson. – Azzal leeresztette a létrát, és kimasírozott a szabadba. Két társa követte.

Egy erdő szélén landoltak, jobbra mező zöldellt, balra öreg fák bokrosodtak. A nap épp most kelt fel a horizonton. A távolban építkezések körvonalazódtak.

Onnan már nem lehet messze Vecsés, gondolta Verax, majd a többiekhez fordult: – Remélem, nem vettek észre minket. – Ne nevettess! Persze hogy nem vettek észre – legyintett Sándorx. – Sokkal

fejlettebb civilizáció vagyunk, mint ezek. Erre te is emlékezhetnél az iskolából. Hát egyikőtök se tanult Föld-rajzot?

– Föld-rajzot nem választottam az iskolában. Inkább Marsból voltam jó. Meg Galagonya bolygóból. Az volt a kedvencem.

– Kit érdekel a Mars? Az egy nagy bénaság! Elmegyek pisilni a fák közé, már alig bírja a hólyagom.

Veraxt csak a gép érdekelte. A fékezőelektronikának hála, épségben landoltak. A lány fellélegzett, majdnem megölelte a géptestet örömében. De aztán mégse tette, mert felfedezett egypár apró karcolást, amit a meneküléskor szereztek. Fintorgott,

majd visszaszaladt az űrhajóba egy kendőért meg némi vegyszerért, hogy eltüntesse a sérüléseket. Galaxivax28. Minden ufó ezt használja. Csabax rászólt:

– Ó, Verax! Ne a karcolásokkal szarakodj most! Lássuk a robotot. – Nyitva van a csomagtartó, vedd ki. Mindjárt jövök. Az ufófiú felpattintotta a poggyásztartó zárólapját, és benézett. A robot ott lapult

egy doboz babkonzerv és egy gallon tartós tej mellett. Kivette, majd kibugyolálta a pokrócokból meg a pattogtatós nejlonból, amibe induláskor csomagolták.

Az egész szerkezet nem volt magasabb egy méternél. A felületét titánium-kevlár-platina-adamantium-gyémánt ötvözettel29 vonták be, hogy megvédjék a precíz mechanikát, ami amúgy rohadtul drága volt.

A robot alul lánctalpakban végződött, felül pedig egy majdnem kocka alakú fejben, amit keskeny nyak választott el a testétől. Szeme olcsó, kínainak látszó, pirosas műanyag volt, de valójában hiperjó anyagból készült: kaucsuk-benzoát-kristályból. Testéből két apró kéz állt ki, csodaalkotásra kalibrálva. A fent felsoroltakat leszámítva említést érdemel még a hasán elhelyezett LCD-kijelző, amin így, kikapcsolt állapotban reklámok pörögtek végtelenítve.

Csabax áhítattal bámulta a robotot, amíg Sándorx vissza nem ért az erdőből. – Nahát, gondoltad volna, hogy ilyen pici? – Hát, ennyire apróra nem számítottam – simogatta meg Sándorx a robot fejét. – Csodálatos. És ez a kis robot képes akármekkora csodát megépíteni! – Ámulatba ejtő. – Gyerünk, indítsuk el! Hol van rajta a bekapcs? – Itt kell lennie valahol. – Hát a testén és a fején nincs. Talán a hóna alatt? Ott se volt, és ettől a két ufó egyre frusztráltabb lett. – Hova a fenébe rejthették a kapcsolót ezek a huzatos agyú tervezők? – Hogy szakadna le a fülük, és botlanának bele szaladás közben! – Törpedőferdlexdirmix! – Hú, Sándorx! A káromkodások öregapja! Hogy merted elereszteni? Nem félsz,

hogy rád szakad a világ? – Nem! Ezen a bolygón nem érvényesek a káromkodások és átkozódások

fizikájának szabályai.30 – Nem hiszem! – Figyelj, még egyszer kipróbálom: TÖRPEDŐFERDLEXDIRMIX!... Látod,

semmi. – Tééényleg. Tök jó. Én is akarom: Törpedőferdlexdirmix!... Haha, semmi. Te,

Sándorx, ezek szerint ezen a bolygón büntetlenül lehet káromkodni? – Igen! Jóság van, mi? – Ja. Az van. Maxijóság! – Rendben. Akkor most találjuk meg azt a nyomorék gombot.

28 Szembe ne kerüljön! Használata émelygést vagy szédülést okozhat. 29 Nagyon high-tech, ultraprofi ötvözet. Kizárólag ufóknak. 30 Az ufók úgy tartják, hogy létezik egy káromkodás, az összes káromkodás öregapja, amit ha

kimondanak, akkor összeomlik a világmindenség. Ez azonban nem működik mindenhol, csak az ufók szülőbolygóján.

– Hopp! Várj csak, Csabax, van egy ötletem. Lehet, hogy hangparanccsal

működik. Lépj hátra, kipróbálom: Robot, bekapcs! Semmi. A két ufó lélegzet-visszafojtva várt még pár pillanatot, de csak egypár

szöcske ugrott odébb. – Megpróbálom hangosabban: ROBOT! BEKAPCS! – Meg se mozdul... – Miért nem loptunk hozzá egy használati útmutatót is?! – Azt hittem, sokkal felhasználóbarátabb lesz. Még a végén a csodaépítésbe is be

kell segíteni neki. Ahhoz meg semmi kedvem. – Nem bukhatunk el így! – mérgelődött Csabax. – Verax!... VERAX! Hagyd már

abba a fényezést. Gyere ide! Ez a vacak nem akar beindulni. Nem lesz ebből csoda vacsorára se.

– Megyek... Hümm. Szóval nem akar működni. Miért nem kapcsoljátok be? – Próbáltuk bekapcsolni, de nem tudjuk, hogy hol a bekapcs gomb rajta. Ezek az

idióta mosóporreklámok a hasán már az őrületbe kergetnek – tépte a bőrt az arcáról Csabax.

– Szerintem alul lesz. Segítsetek megdönteni. A két ufófiú a homlokára csapott. Valóban! Ott még nem is nézték. Megdöntötték

a robotot, és Verax meg is találta az On/Off gombot. – Megvan. Ezt kell benyomni. – Akkor nyomd meg! Nagyon nehéz ez a szar. Mindjárt behugyozok! Pedig az

előbb voltam... – Nyomom már. Nem villan fel a szeme?

– Nem. Semmi se történik – mondta Csabax, aki a robot fejét tartotta. – Figyeljetek! A testén abbamaradtak a reklámok. A kijelzőn egy elem vibrált. – Srácok, ez a robot le van merülve! – Na ne! – bődült el Csabax, és elengedte a robot fejét. Így annak teljes súlya

társára nehezedett, aki hamar feladta a küzdelmet. A robot apró puffanással a füvön és a dagi ufó lábán landolt.

– Áááááá – ordított fel Sándorx, és megpróbálta kirántani a lábát a robot alól. – Segítsetek már. Nem látjátok, hogy eltört a lábam? Meg fogok halni! Ezen a nyomorúságos bolygón! Ó, minek kellett idejönnöm? Még végrendeletet se írtam. Anya, segíts!

– Jól van, jól van! Nem fogsz meghalni! Leszedem a lábadról, csak kussolj! – szólt Csabax. – Remélem, nem esett semmi baja szegénykének.

– De esett! Talán el is tört. Lehet, hogy amputálni kell. – Nem a lábadra gondoltam, te szerencsétlen. Hanem a robotra. Leszarom, hogy

mi van a lábaddal! Tessék. Szabad vagy, ne nyávogj. Menj inkább a mentődobozhoz, és gyógyítsd meg magad!

– Megyek is, nem kell ordibálni. Különben is tudd meg, hogy nem kedvellek téged, Csabax! Többet nem ülök melléd az űrhajóban! Soha!

Sándorx elvonszolta magát az űrsiklóig, és megkereste az elsősegélyládát. – Gyalázat, ami itt folyik – morfondírozott magában. – Hogy lehet, hogy két ilyen

segítőkésztelen31 ufóval akadtam össze? Átkozott legyen a nap, amikor vállalkoztam erre a kalandra. Már nem is akarok csodát építeni! Mi az hogy, még látni se! Az már biztos, hogy az „Ufók közt”-ről lemaradok. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a Csabaxszal kell majd visszafele utaznom is...

Közben meglelte a kis, egyszer használatos gyógyító rudacskákat. Kivette az egyiket, kibontotta a steril csomagolást, és elkezdte a lába körül mozgatni.

Nem telt el sok idő, és a fájdalom alábbhagyott a lábában. A roncsolt szövetek helyrejöttek, a sebek begyógyultak. „De jó! Még egy kicsit megsimogatom vele a hátam is”, gondolta Sándorx, és nekiállt teljes wellnessben részesíteni önmagát.

Percekkel később már tunya mosoly ült az arcán. A rudacska ugyanis nemcsak gyógyított, hanem mellékhatásként örömérzetet is indukált az agyban.

Sándorx mintha beszívott volna. Már majdnem magához nyúlt a gyönyörtől, amikor arra lett figyelmes, hogy kintről hangos veszekedés zaja szűrődik be. A sarokba dobta a rudacskát, és kitéblábolt a többiekhez.

A kis 8-as robot hasán még mindig a lemerült elem villogott. Két társa egyre hevesebben vitatkozott.

– Most mit csináljunk? – tárta szét a kezét Csabax. – Se használati útmutatónk, se kábelünk, amivel feltöltsük a robotot. Miért nem loptunk egyet dobozban? Ott legalább minden egyben lett volna.

– Hát azért, mert csak a kirakathoz fértünk hozzá, és oda nem dobozban teszik ki ezeket! Örvendj, hogy egyáltalán tudtam szerezni egy ilyet is! Miért, ti ketten mit adtatok ehhez a projekthez? Az űrsikló is az enyém, a robotot is nekem köszönhetitek.

– A terv az enyém volt! Neked sose jutott volna eszedbe!

31 Nem segítőkész. Saját szó, ebben a pillanatban találtam ki.

– Előbb-utóbb eszembe jutott volna! – Ne veszekedjetek, srácok! Itt van Sándorx bácsi, majd mindent megold!

Nyuuuugi vaaaan... Hehehehehe. – Ó, ne! Itt van a másik bolond is. Teljesen leszedálta magát a gyógyító

rudacskával! Ekkora pancserekkel csakis engem áldhatott meg a kozmikus űr! – Na, na... Sssss... Hihihi. – Hozzá ne érj a fenekemhez, te perverz! – Jól van, nyugi. Nem kell pánikolni. Mondom, hogy megoldom. Laaaazulj el...

Hehehe. – Na és mégis hogyan? Talán nálad van a robot töltője? Ugye, nincs?! Hát akkor

kussolj! – Na, na! Minek kell így bánni egy szegény ufóval? Hehehe. Csak segíteni akarok.

Böfff!!! Elnézést! Mehehe. – Hát én feladom – eresztette le a kezét Verax, és megindult az űrhajó felé. –

Keressetek magatoknak más alkalmatosságot a visszaútra! Én leléptem! – De drágám, hová mész? Még meg se építettük a csodánkat – ölelte át Sándorx a

lányt. – Ne merészelj hozzám érni! – rántotta el a kezét Verax. – Nincs csodaépítés, és

nem is lesz. A robot ki van purcanva, és nem tudjuk feltölteni, ergo képtelen nekünk csodát építeni. Arra pedig ne számíts, hogy a két kezemmel fogok majd felhúzni valamit!

– A két kezeddel?! Bahaha, halj oda Csabax, a két kezével. Az vicces lenne. El is képzelem, ahogy két kézzel cipeli a köveket a piramisra. Hahahahaha! Nézzetek ide, Verax vagyok, és a kezemmel cipelem a köveket, cipelem a köveket, cipelem a köveket. – Sándorx elkezdte mókásan utánozni egy kőcipelő ufó mozdulatait. – Nézzétek, hogy cipelem a nagy köveket! Hahaha.

A mókázást hatalmas pofon szakította meg, amit Verax adott és Sándorx kapott. – Elég legyen! Ez magához térítette a nagyfejű ufót. A gyógyrúd hatása is kezdett alábbhagyni. – Héé! Ez fájt! – Megérdemelted! – Nem érdemeltem meg... – dörzsölte meg az arcát. – Inkább keressünk egy

töltőt... – És mégis hol keressünk? Látsz töltőboltot itt, a semmi közepén? Vagy talán

hoztál magaddal? – kérdezte Csabax. – Fogd már fel, hogy az űrhajón nincs töltő hozzá. Ami azt illeti, semmilyen kábel nincs az űrhajón, itt minden wireless32.

– Ezen a bolygón kell lennie megfelelő kábelnek. Keressünk a helyiek között egy univerzális Nokia33 töltőt, az úgyis mindenhez jó – mondta Sándorx, akinek ez a megoldás teljesen egyértelműnek tűnt.

– És miből gondolod, hogy ezen a bolygón van univerzális Nokia töltő? – Hát azért nevezik univerzálisnak, mert mindenhol megtalálható az

univerzumban. Érted? U-N-I-V-E-R-Z-Á-L-I-S!

32 Angol szó, de az ufók is használják. Azt jelenti, hogy drótmentes. További infó itt:

http://en.wikipedia.org/wiki/Wireless. (Klikkelj bátran. A link egy másik oldalon nyílik meg.) 33 Igen, az ufóknál is van Nokia. Ami azt illeti, a Nokia egy ufófinn cég. Ezért vannak annyira elöl

a technológiában.

– Hümm... Azt mondod, univerzális... Van ebben valami. Nyissuk fel a hátsó panelt, hadd lám, milyen bemenetek vannak rajta.

Az új lehetőség reményében Csabax kipattintotta a csatlakozókat védő lemezt, és lehajtotta. Mögötte feltárult egy halom bemenet. Volt ott HDMI-, PCIG-, uVH-, GDSR-, UDGTRRP9– és négy darab USB-csatlakozó is. Legalul pedig ott virított az univerzális Nokia töltő jele.

– Lehet tölteni hálózatról! Nézzétek! A kis robotot tévére is lehet csatlakoztatni.

Mondjuk, nem tudom, ez miért jó, de legalább van. Ha egyszer kell is, de legyen – mosolyodott el Csabax, majd kiegyenesedett. – Szerezzünk hát egy univerzális Nokia töltőt.

– Jó ötlet volt a Nokia töltő, ugye? Az iskolában is mindig én voltam az okos... – Igen, Sándorx, te egy született Sherlockx Holmesx vagy! Egyem azt a briliáns

elmédet! – Na de merre induljunk töltőt keresni? – Szerintem az építkezések felé induljunk. Ahol házak épülnek, ott van a város,

ahol pedig a város van, ott lesznek az univerzális Nokia töltők is! – Oké, nyomás! – Megálljatok! Előbb talán el kéne tenni a robotot, nehogy megtalálja valaki, és

lenyúlja. Fogjátok meg, és pakoljátok vissza a csomagtartóba – parancsolta Verax. – Szerintem ne pakoljuk vissza, hanem vigyük magunkkal. Amint megvan a

töltő, azonnal hálózatra kapcsoljuk, és alkothatunk is. – De Csabax, az fölösleges cipekedés. Úgyis vissza kell jöjjünk az űrhajóhoz, ha

végül haza akarunk utazni. – Én inkább magunkkal vinném. Szavazzunk!

– Legyen! Tegye fel a kezét, aki azt akarja, hogy a robot velünk jöjjön... – lendítette a magasba a kezét a lány. – Na, Sándorx?

– Nem teszem fel a kezem, mert megpofoztál. – Hehehe. Vesztettél, Verax. Figyelj: most az tegye fel a kezét, aki azt akarja, hogy

velünk jöjjön a robot – szavaztatott Csabax is. – Sándorx? – Felteszem, ha nem nekem kell cipelnem. – Oké, viszem majd én. Sándorx erre feltette a kezét, Csabax pedig elégedetten vigyorgott. Főleg azért

volt boldog, mert megnyert egy csatát, nem pedig azért, mert cipelhette a 8-as robotot.

Szedelőzködni kezdtek. Közben Sándorx új ötlettel állt elő: – Adjunk már egy nevet ennek a kis masinának. – Minek? A „robot” tökéletes név neki – intette le Csabax. – De hát a csapat tagja. Adjunk neki nevet. – Oké, akkor adj neki nevet. Ha annyira fontos... – Hívjuk Artúrxnak! Pont mint a dédnagytatámat! Csabax legyintett, Veraxnak pedig nem volt kedve újra szavazásra bocsátani a

dolgot. Így lett a kis 8-as droid a csapat teljes értékű tagja. Ezután a három ufó összepakolt egypár fontos dolgot az útra: önvédelemnek

egy-egy lézerpisztolyt zsugorítósugaras extrával és Born-Oppenheimer-féle dezintegrátorral. Sándorx magához vett egy teflonkesztyűt is nagyon forró tárgyak megfogására. Eltettek még egy infotront is, amivel majd csatlakozhatnak a galaktikus internetre, és információhoz juthatnak. Az ikerzsugorító fotonnyalábos kvantumágyút hosszas vita és két érvénytelen szavazás után végül az űrsiklóban hagyták, remélve, hogy ekkora önvédelemre csak nem lesz szükségük. Amúgy is rohadtul nehéz volt, és egyikük se akarta cipelni34. Verax magához vette a retiküljét is. Az ugye mindig jól jön a nőknek.35

Készülődés közben elfogyasztották a csomagtartóban talált tartós tejet meg a füstölt grigohúsos36 babkonzervet. Percekkel később mindhárman vidám fingadozásba kezdtek.

Végül beljebb parkolták az űrhajót az erdőbe, és lefedték ágakkal. Hátha az arra járók azt hiszik majd, hogy bokor. Amikor mindezzel kész voltak, Csabax kikapcsolta a robotot, és az ölébe vette. Elindultak az építkezések felé. Sándorx

34 Born-Oppenheimer-féle dezintegrátor: szabvány lézerpisztoly-kiegészítő, picivel nagyobb,

mint egy doboz cigaretta, de kisebb, mint egy teletömött pénztárca. Kiválóan alkalmas élő (például ló) vagy élettelen testek (például egy szelet sajt) megsemmisítésére.

Teflonkesztyű: sose lehet tudni, mikor jön jól... Infotron: az infotron olyan, mint egy iPad, csak sokkal faszább, mert többet tud, és jobban néz ki.

Van benne részecskeelemző egység, amivel a részecskéket lehet elemezni. Meg fényképezőgép, amivel filmezni is lehet. És majdnem minden információt tud a világról, mert bárhonnan tud csatlakozni az ufó-internetre. És olyan könnyű, amilyet csak el tudsz képzelni. Még annál is könnyebb.

Galaktikus internet: ufó-internet. Hála a galaktikus UPC-nek, bárhol a világon elérhető. Ikerzsugorító fotonnyalábos kvantumágyú: na, ez aztán egy hatalmas nagy fegyver. Nagyobb,

mint amilyen Rambónak volt a 2. részben. Vagy Arnoldnak a Terminátor 1-ben. 35 Például ha kitör a hiszti, és pofozkodni kell. Akkor bezzeg nagyon jól jön... 36 Ehető állat az ő bolygójukon. Olyan, mint a disznó, csak nem az.

kullogott leghátul, mert ő szellentette a legbüdösebbeket. Még ufómércével mérve is. Verax kezelte az információs egységet:

– Jó irányba haladunk. Az infotron is azt mutatja. – Remélem is, mert én nem látok semmit a robottól! – És milyen hely ez a Vecsés, Verax? Kicsi-nagyszép-csúnya? – kiabált előre

Sándorx.

– Nagy és szép – mondta Verax találomra, mert közben elkezdett pasziánszozni

az infotronon, és nem akart kilépni a játékból. Amint megérkeztek az építkezéshez, egyhangúlag pihenőt rendeltek el a falak

árnyékában. Nagyon meleg júniusi nap volt, csak úgy fújtattak. Csabax letette a robotot, és elhatározta, hogy keres valami szállítóalkalmatosságot. Két társa azonban nem segített. Inkább teljes erőből pihenni kezdtek. Verax szólalt meg elsőnek:

– Jó lenne mindenekelőtt egy ruhaboltba eljutni, hogy beszerezzünk pár helyi göncöt.

– Azt meg minek? – Az infotron ezt tanácsolja. A „Nagyon messzi külföldi utazások” címszó alatt.

Szerinte a beolvadáshoz muszáj alkalmazkodni a helyi szokásokhoz. Ha beöltözünk, akkor sokkal nehezebben szúrnak ki minket.37

– Ja, igaz, emlékszem már... Amióta civilizációjuk elkezdte meghódítani a messzi csillagokat, az ufók rájöttek,

hogy az idegen kultúrákban való elvegyüléshez nem kell álcázómechanizmus, nem kell átoperáltatás vagy álcafesték. Hatalmas intellektusuk feldolgozta a tényt, hogy a rohanó társadalmakban senki se figyel a másikra. Nem érdekli őket, hogy ki és merre mozog az arctalan tömegben. Mindenki elvan a saját kis világában.

A gyerekeknek néha feltűnik egy-egy idegen arc, egy fura testrész. Mire azonban megszeppenve jelzik a felnőtteknek a rendellenességet, a vélt vagy valós alak már tovasuhan a tömegben. A szülők végül csak a gyerek túlságosan élénk fantáziájának számlájára írják az egészet. Ergo ha az ufók idegen bolygón járnak, elég, ha magukra öltenek pár helyi ruhát. Tökéletes álca.

– Megnéztem az infotronban, hogy ennek a bolygónak az értelmes faja, akit errefelé embernek neveznek, nem sokban különbözik tőlünk testfelépítését illetően. Viszont a méreteik picit nagyobbak. Nekünk valószínűleg gyerekméretű ruha kell. Vagy törpefelnőtt.

– Tudom. Hányszor mondjam, hogy már jártam itt osztálykiránduláson? Ebben a pillanatban Csabax fordult be a sarkon. Egykerekű alkalmatosságot tolt

maga előtt. – Nézzétek, mit találtam! Pont jó lesz a robot szállítására. De vajon mi lehet a

neve? Verax, passzold csak ide az infotront. Csabax a szerkezet kameráját az idegen eszköz felé fordította. Megnyomta a

„Felismerés” gombot. Az információs egység pillanatok alatt megtalálta a választ: – Talicska. – Heh, azt mondja, „talicska”. Nagyon mókás – nevetett Csabax, majd visszaadta

az infotront Veraxnak, és beemelte a robotot a talicskába. – Né, mit talált neked Csabax papa! Ülj ide szépen. Kényelmes, mi? Hehehe.

– Ne babusgasd, még a végén örökbe fogadod! – féltékenykedett Sándorx. – Gyerünk, srácok, keressünk egy ruhaboltot. Nemsokára beérünk Vecsésre, itt az

ideje, hogy szerváljunk magunknak egy kis földi divatot.

37 Galaktikus civilizáció-óra, nyolcadik lecke.

5. FEJEZET

Nem sokkal azután, hogy három főszereplőnket elnyelte a fekete lyuk, egy újabb magányos űrhajó közelítette meg a sötétséget. Zoltánx nem először teleportált, és tudta, hogy nem lesz kellemes. És nem csak azért, mert rühellte a fallabdázást.

Még egyszer ellenőrizte a biztonsági öveket. Minden rendben volt. Összeszorította a fogait, és nekihajtott az MS23-G17789-PX38 jelzésű fekete csillagnak39. Amikor már nagyon közel került hozzá, elfogta az a melankolikus érzés, amiről már korábban írtam, úgyhogy most nem is ecsetelem. Az egész azonban nem tartott sokáig, mert egy hatalmas erő hirtelen atomjaira szedte, majd a galaxis egy távoli pontjára teleportálta. Itt életbe lépett az összerakó erő, ami újra űrhajót és ufót formált az atomokból, majd ráköpte a Föld bolygó gravitációs mezőjére. A csészealj zuhanni kezdett, de a software érzékelte, hogy helyzet van, és fékezni kezdett. Tíz perccel később a járgány apró rázkódásokkal landolt.

Amint Zoltánx érezte, hogy földet ért, kikapcsolta a biztonsági övet, kiugrott a pilótaszékből, és keresni kezdte a fallabdaütőjét.

– Tudom, hogy itt kell lennie... – Négykézlábra ereszkedett az irányítópult alatt. – Vajon hova tehettem?

Még elszórakozott két-három percet a keresgéléssel, aztán szép lassan magához tért. Elmúlt a visszafoghatatlan fallabdázhatnékja.

– A fenébe, mindig ez van! – mérgelődött. Hogy visszanyerje önuralmát, a nagypapájától tanult meditációs módszerhez

folyamodott. Mélyen magába nézett, így próbálta megtalálni egyensúlyát. – Talán pont azért rühellem a fallabdázást, mert sohase találom azt a rohadt ütőt

– találta meg a magyarázatot a fóbiájára. – Legközelebb vásárolok egyet, és ideteszem magam mellé.

Azzal kilépett a transzból, és gondolatait a küldetés felé fordította. Elsőnek arra volt kíváncsi, hogy hova érkezett. Visszaült az irányítópult elé, és kifaggatta a számítógépet. „Törökbálint” és „Föld” – tudta meg kisvártatva.

Ismerte már ezt a bolygót, többször járt itt küldetésben. Törökbálinton azonban még sohase fordult meg. Abban biztos volt, hogy a három renegát nem a közelben szállt le. Mivel korábban érkeztek, a bolygó forgásának köszönhetően tőle keletre landolhattak.

Nem teketóriázott sokat, összeszedte a felszerelését, magához vett egy vákuumpisztolyt, tizenhét lézerkést, négy novasugárvetőt és egy pár, kábító lövedékekkel is betárazható minigammastukkert.40 Ennyi fegyverrel akár tizenhét és

38 Csillagászati jelzés, semmi jelentőséggel nem bír a regény szempontjából, de nagyon

tudományosan hangzik, ezért beleírtam. Főleg azok kedvéért, akik még reménykednek abban, hogy ez egy valódi sci-fi.

39 A fekete lyuk különleges típusú csillag, annyira nagy a gravitációs mezője, hogy a fényt is elnyeli. Látni ezért nem is lehet, csak nagyon közelről, de akkor már késő. Google-ozzál utána, ha érdekel a dolog.

40 Vákuum pisztoly – olyan fegyver, amivel le lehet bénítani az ellenfelet. Akár örökre is.

Lézerkés – ufófegyver közelharcra, de almapucolásra és konzervnyitásra is alkalmas. Novasugárvető – ez is valami ufófegyver, fogalmam sincs, hogy miként működik, vagy hogy

hogyan nézhet ki. Azt tudom, hogy nagyobb, mint egy elemlámpa, de ennyi.

fél millió embert is képes lett volna megölni újratöltés nélkül. Ennek ellenére szinte láthatatlanok maradtak hosszú kabátja alatt. A sötétszürke ballonkabátot a kis űrhajó szertárából akasztotta le, ahol azokat a kellékeket tartotta, amiket idegen bolygókon teljesítendő küldetései alkalmával gyűjtött össze. A „Föld” feliratú polcon volt még egy kalap, egy napszemüveg és egy melltartó. Az első kettőt magához vette, de az utolsóról azt gondolta, hogy most nem lesz szüksége rá.

Végül megragadta az infotronját, ellenőrizte, hogy behúzta-e a kéziféket, majd

kilépett a szabadba. Egy kis tó partján landolt. Miután körülnézett, úgy ítélte, hogy alkalmas hely a

parkolásra. Bezárta a központi zárat, bekapcsolta az űrhajó álcázómechanizmusát, és a gép teljesen láthatatlanná vált. Ilyen egy fullextrás járgány.

Előkapta az infotronját, és hosszasan tanulmányozta. Felmérte a helyzetét, kiszámított egypár tangensalfát41, és úgy döntött, hogy a közelben levő nagyváros, Budapest felé veszi az irányt. Ez három szempontból is logikus döntésnek tűnt:

1. Mert szintén keletre feküdt tőle, nagyjából arra, ahol három üldözöttjét sejtette. 2. Minek ment volna nyugatra? Biatorbágyra? Semmi látnivaló nincs ott.

Minigammastukker – na, ez aztán a nagyágyú. Arra való, hogy városokat lőjenek le vele. Egy

lövés – egy város. Nagyon veszélyes. Ha kábítólövedék van benne, akkor csak elalszik a város. Persze állítani lehet az erősségi fokozatokat. Ha minimumon van, akkor a hangyának se árt. Csak az egysejtűeknek. De azokkal brutálisan elbánik.

41 Precíz matematikai számítás. Arra jó, hogy megtudd, merre menj, ha idegen bolygón vagy.

3. A magyar főváros olyan hely, ahol párszor már megfordult. Remélte, hogy sikerül felújítani egypár régebbi kapcsolatot. Ismert egy-két ufót is, aki itt húzta meg magát.

Köztudott, hogy a Földre, így Magyarországra is, a galaxis minden pontjáról

érkeznek ufók.42 Egypáran száműzetésben élnek, mások nyugalmat keresnek, vagy csak egyszerűen levegőváltozásra vágynak. Vannak közöttük veszélyes fegyencek, nem veszélyes fegyencek, csalók, árulók vagy éppenséggel zöldségárusok, sőt pékek is.

42 Ellentétben az amerikai filmekkel, amik szerint az ufók mind az Amerikai Egyesült Államokba

mennek.

Ezek az ufók ritkán tartják a kapcsolatot egymással, nem járnak össze, sőt kerülik egymást. Legtöbben nem azért jöttek ide, mert egyéb ufók társaságára vágytak. A Földről nincsenek rendszeres charterjáratok a világegyetem többi része felé, ide a legtöbben saját űrhajóval érkeztek, vagy úgy szállítják őket.

Összességében nézve nem élt sok ufó a Földön, és aki itt élt, az nem feltűnősködött. A legtöbben kiválóan álcázták magukat kalapokkal és kendőkkel, a többiek meg egyszerűen nem jártak ki a lakásból. Az emberek nem is sejtették, hogy egyáltalán léteznek. Néha lencsevégre kapták őket csészealjas le- vagy felszálláskor, vagy ha részegen köröztek egy templom fölött. Többször készült videó is ilyen eseményről, cikkeztek a helyi újságokban, de ebből sohase lett nagy gond, mert a legtöbb homo sapiens a legevidensebb bizonyítékok láttán se hisz a földönkívüliekben. Ennek köszönhetően békében élt egymás mellett ember és ufó.

A földönkívülieknek csupán pár alapvető szabályhoz kellett tartaniuk magukat, és akkor senki se kötekedett velük. Magyarországon például nem volt szabad cigánynak vagy zsidónak tűnni. Olaszországban pedig románnak. A többi nem számított.

Zoltánx már jó száz méterre járhatott az űrsiklótól, amikor elkezdett motoszkálni benne a kétség:

„Vajon bezártam az űrhajót? Áh, biztos bezártam! Mindig bezárom... – gondolta, de két lépés után újra megállt. – Na és a kéziféket behúztam? Igen, azt is biztos behúztam.”

Kétségei azonban nem hagyták nyugodni. Kicsit szégyellte magát, de érezte, hogy muszáj visszafordulnia. Miután megszüntette az álcázást, visszakapaszkodott a gépbe, és megnézte a kéziféket. Sose lehet tudni, gondolta magában. Egyszer már kigurult a járgánya egy parkolóból az útra, mert se a kézifék nem volt behúzva, se sebességbe nem volt téve. Szerencsére nem történt nagy baj, de egy életre megtanulta a leckét.43 Az eset óta dupla olyan óvatos lett. Most azonban mindent rendben talált.

Miután megnyugtatta magát, kiszállt, és becsippantotta a központi zárat. Árgus szemmel figyelte, amint hármat villannak a lámpák, jelezve, hogy a zárás sikeres volt.

– Megvagyunk – lélegzett fel elégedetten, majd újra láthatatlanná tette a gépet, és elindult a Baross Gábor utca felé. Az infotronja szerint itt felszállhat a 272-es buszra, ami elviszi majd Budapestre.

43 Egyszer nekem is kigurult az autóm egy forgalmas úton, pont mint Zoltánxnak. Akárkivel

előfordulhat.

6. FEJEZET

A három ufó némán állt a vecsési

MINŐSÉGI ANGOL ÉS HOLLAND HASZNÁLTRUHA

KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS

MINDEN HÉTFŐN ÉS SZOMBATON BÁLABONTÁS!

feliratú bolt előtt. A forró nyári reggel izzadságcseppeket varázsolt a homlokukra. Már felapplikálták44 magukra az idegennyelv-gégetapaszt, a fordítófüldugót és

szövegkontaktlencsét45. Ezeknek az apró szerkezeteknek a segítségével érthettek, beszélhettek és olvashattak a bennszülöttek nyelvén.

– Milyen nap van ma? – kérdezte Csabax magyarul. – Az infotron szerint kedd. – Akkor lecsúsztunk a bálabontásról – vágta rá Sándorx csalódottan, majd

benyitott a boltba. Ő ment legelöl, utána Verax, végül Csabax, aki maga előtt tolta a talicskát, benne a robottal.

Margit, a logisztikai manager-helyettes, magyar nevén eladónő épp skandináv keresztrejtvényt fejtett. Négy betű, vízszintes, „földönkívüliek”. Második betű „F”. „UFÓK”, írta be a kis rubrikákba. Amikor meghallotta az ajtó fölé szerelt apró csengő hangját, idegesen kapta fel a fejét a rejtvényből. Már nagyon kíváncsi volt a vicc csattanójára.

A vendégek illedelmesen köszöntek, Margitnak pedig majd leszakadt az arca a meglepetéstől.

– Dikk, három ufó! Pataki Attiláért jöttetek? – Nem, csak ruhákért. – Háromszáz forint egy kiló, de minimum ötezer forintért kell vásárolnotok. – De mi csak kis tételben gondolkodunk. – Ó, ebben az esetben ötszáz forint darabja. Hátul van a gyerekrészleg. – Köszönjük. Azzal a három ufó elindult ruhákat választani. Margit visszasüppedt a székébe,

és remegő kézzel kereste elő a mobilját. Harmadik nekifutásra sikerült kioldania a biztonsági zárat. Fél szemmel az ufókat figyelte, másikkal a telefont, s matatni kezdett az érintőképernyőn. Fél perc múlva már ki is tette a Facebook-üzenőfalára a nagy hírt: Három ufó van a boltomban, és ruhákat válogatnak!!!!!! Nem Pataki Attiláért jöttek. XDXDXD46

Ezalatt az ufók nekiálltak válogatni. A boltban temérdek ruhát halmoztak fel. Csak úgy ömlött le a sok használt gönc a polcokról. Egyikről se lehetett tudni, hogy kinek a ruhatárából került oda. A fekete kabát a vállfasoron lehetett akár egy angol

44 felragasztották, feltapasztották, felfogták, felszerelték, feltették, felszerkesztették, felszarvazták,

felerősítették, felpattintották stb. 45 Van ezeknél fejlettség, mi? 46 Ez nem tudom, mit jelent, de teli van a Facebook vele. Minden mondat után odateszik a profik.

lordé, egy holland ügyvédé vagy akár egy japán festőé, aki épp Manchesterben dolgozott pékként.47

– Gondolom, azzal tisztában vagytok, fiúk, hogy a rengeteg pénzünkkel akár a legpuccosabb boltban is kedvünkre válogathatnánk.

– Ezt már megbeszéltük, kislány. Nem akarunk feltűnést kelteni, és jobb, ha minél előbb helyi ruhába öltözünk, mielőtt kiszúrnak minket – emlékeztette Csabax.

– Nézzétek, srácok! Pazarul áll nekem ez a zöld kapucnis felső. Még sohasem tűnt ilyen kicsinek a fejem, mint ebben. Megtartom!

– Ja... Nagyon aprónak tűnik a fejed benne... Jön, hogy megsimogassam. Sándorx azonban nem zavartatta magát. Felhúzott egy farmert és egy pár

vietnami papucsot. Társai is hamar döntöttek. Csabax egy „I Love NY” feliratú simléderes sapkát

választott, kék pólóval és fekete bőrdzsekivel. Ehhez hozzácsapott egy piszkosszürke farmert, majd hosszan vacillált egy pár fehér Mike, illetve fekete Nika csuka között. Végül a fehér lett a befutó.

Verax piros nadrágot húzott virágos felsővel és sárga cipővel. Fejére társai erőteljes unszolására és az inkognitó fontosságáról tartott rövid előadás után fekete paróka került.

A robotnak nem vettek semmit. Margit mindezt árgus szemmel figyelte, de közben egyre elégedettebb lett.

Beírása már hatvanhárom lájknál tartott, ami eddigi facebookos pályafutása során páratlan teljesítménynek számított.

– Hatvanhárom lájk! Apám, ezért megérte felkelni. – Az se zavarta, hogy ezalatt öt ismerőse törölte a listájáról, mert azt gondolták, hogy Margit megagyalágyult48.

Amint a három ufó végzett az öltözködéssel, előrejöttek a pulthoz fizetni. Így felöltözve már nagyon közönséges alakoknak látszottak, alaposabb vizsgálat nélkül senkinek se tűnt volna fel, hogy nem emberekkel van dolga. Margit is megingott picit.

– Valóban ufókat láttam volna az előbb, vagy csak vízfejű gyerekeket... – De aztán számolni kezdett: – Lássuk csak, azt mondja, hogy kettő, három... összesen nyolc darab ruha, egyenként ötszáz forint, az négyezer, egy paróka, az ezerötszáz, két pár cipő és egy pár vietnami strandpapucs, az összesen hatezer-hétszázötven forint. Mert a papucs csak háromszáz. Akció van rá – tette hozzá magyarázatképpen.

Csabax kotorászott egy picit a zsebében, majd elővett egy Szent Istvánt, és odaadta a nőnek.

– Itt van tízezer. Tartsd meg a visszajárót, nekünk még sok ilyen van. Csabax előtt egy pillanatra felvillant a fél órával azelőtti malőr az ATM-mel.

Amikor beértek Vecsésre, észrevettek egy magányosan álló pénzkiadó automatát. Elhatározták, hogy megfejik, mert a pénz jól jöhet majd a későbbiekben.

47 Egy turkálóban semmit se lehet tudni a ruhák eredetéről, az emberek mégis előszeretettel

vásárolnak ilyen helyeken. Főleg a nők. Szerintem a turkáló olyan antikvárium, ahol a dolgok nem lesznek értékesebbek az idő múlásával.

Én mindenesetre nem bíznék egy olyan ruhában, amit egy svéd két évig hordott, aztán lemondott róla. És különben is: tettétek már fel magatoknak a kérdést, hogy mi van, ha valakit esetleg annyira megijesztettek abban a zöld gatyában, ami a középső polcon van, hogy belehugyozott, aztán kimosta és beadta egy használtruhásba? Ugye, nem!?

48 Újabb saját szó, értelme értelemszerű. Bárki használhatja a saját felelősségére.

Csatlakoztatták is hozzá az infotront. A kis szerkezet pillanatok alatt feltörte a rendszert, az ATM azonban megbolondult, és úgy okádta ki a pénzt, hogy alig bírták kapkodni. Csak úgy szállt a sok bankjegy a levegőben. Egy szakállas hajléktalan még segített is nekik összeszedni. Amint azonban összekapott egy marékravalót, elfutott vele. Nem bánták, így is rengeteg lóvéjuk maradt. Különben se akartak sokáig maradni ezen a bolygón.

Azt tervezték, hogy megszereznek egy univerzális Nokia töltőt, megalkotnak egy

csodát, aztán uzsgyi, haza. Ha hamar végeznek, és a töltő után még marad pénzük, esetleg elmennek a vidámparkba. Meg állatkertbe.49 De ennyi.

Már épp indultak volna kifelé a boltból, amikor Verax oldalba bökte Csabaxt. – Kérdezd meg! Sorsot húztunk, és úgy jött ki, hogy neked kell. – De hát biztos nincs neki. – Kérdezd már meg – szólt közbe Sándorx is picit hangosabban a kelleténél, ezért

erőltetett mosolyt küldött Margit felé. – Hehehe. Mindjárt kérdezünk valamit... – És hogy levezesse a feszültségét, belerúgott Csabaxba.

– Áúúú! Jól van, megkérdem! Szóval... Arra lennénk kíváncsiak, hogy van-e univerzális Nokia töltőd?

49 Hát persze hogy marad elég pénzük. Nem csak vidámparkra és állatkertre, de még

múzeumokra is.

A három ufó reményteljesen meredt Margitra. – Nincs univerzális Nokia töltőm, Samsungos vagyok. Zsuzsinak van Nokiája, de

ő csak ötre jön. Az még legalább hét óra. – A Samsung nem jó, azt se tudom, mi az. És hét óránk sincs. Nagyon sietünk.

Viszont meg tudnád-e mondani, hogy merre találhatunk egy boltot, ahol univerzális Nokia töltőt árulnak?

– Szerintem Budapestre menjetek, ott egész jó áron találhattok töltőt meg mobilt is.

– Mobil nem kell. Szóval Budapest? – Igen, vonattal bemehettek a Nyugatiig. Nem messze van az állomás. – Köszönjük. A három ufó elindult kifelé, de Sándorxnak eszébe jutott még valami, és

visszafordult: – Ja igen, békével jöttünk! Csabax erre lekent neki egy taslit, hogy ne ijesztgesse a helyieket, és magával

ráncigálta, ki a boltból. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Margit már tárcsázta is a Blikket és az RTL-

t. Mindkét helyről megígérték, hogy majd küldenek valakit. Mekkora szenzáció! És a bejegyzés már hetvenkét lájknál tart!

Amint lecsillapodott, visszaült a keresztrejtvényéhez. Függőleges, hét betű, „Ormányos emlős”, a második, harmadik és negyedik betű „LEF”. „ELEFÁNT”, gondolta Margit, majd keze megállt a papír fölött. Nem merte beírni. Mi van, ha erre majd egy elefánt jelenik meg az ajtóban?

7. FEJEZET

A három ufó az infotron segítségével könnyedén megtalálta a vecsési vasútállomást. Szerencséjükre épp bent állt egy Budapestre induló szerelvény. Megpróbáltak felszállni, de a talicskát sehogy se tudták feltornázni a vagonba. Végül odaajándékozták az állomásfőnöknek.

– Köszönöm, srácok! Szóval, Budapestre mentek? Nesztek, adok nektek három jegyet pult alól. Jó tett helyébe jót várj. Hehe – mondta, és nagyon elégedett volt ezzel a kis biznisszel.

Pont építkezett Észak-Vecsésen, és igaz, hogy volt már neki egy ilyesmi talicskája, jól jött még egy. Majd lesz mivel dolgozzanak a komák, ha átjönnek segíteni.

Aztán töprengeni kezdett. Neki nem is ilyenszerű talicskája van, hanem pont ilyen. Ez a méret, ez a szín, a fogása is nagyon ismerős. Gyanakodva megfordította. „Tocsik Jenő” – állt a felirat a talicska alján.

– Megálljatok, ti csibészek, jöttök vissza azonnal!

Tocsik Jenő állomásfőnök habzó szájjal ugrott ki az irodájából, de a 10.22-es

vonatnak már csak az aurája látszott a vecsési állomásról. – A fenébe. Ezek a saját talicskámat ajándékozták nekem! 1380 forintot vesztettem

az ingyenjegyekkel, arról nem is beszélve, hogy most majd tolhatom hazáig ezt a francot!

Három barátunk kevesebb mint egy órája tartózkodott a bolygón, de máris összeszedtek egy ellenséget. Nem rossz teljesítmény.50

Ők azonban mit sem sejtve, vidáman robogtak a főváros felé. Kifele bámultak az ablakon, és csodálták a szembejövő reklámokat és egyéb látnivalókat. Sándorxt teljesen lekötötte egy Samsung Galaxy S típusú telefon rendszeresen megjelenő plakátja. Megfertőzte a látvány. Amikor már harmadszorra suhant el mellettük, a nagyfejű ufó úgy érezte, hogy neki is kell egy ilyen. Elméje szinte megbabonázva itta az extrákat: öt megapixeles kamera, GPS, 3G...

50 Saját vélemény.

– Jegyeket és/vagy/talán/esetleg bérleteket ellenőrzésre! – dördült fel mellettük a kalauz.

Épp időben érkezett, mert egy másodszorra felvillanó iPad reklám majdnem beszippantotta Csabaxt is.

– Tessék, a három jegy. – Iiigen, rendben vannak. És mi az ott? – Az egy robot. A miénk. – Szóval egy robot? Van hozzá engedélyük? – Nincs. – Nem baj, robothoz nem is kell engedély. Viszont poggyásznak számít, ezért fel

kell tenni a poggyásztartóba, vagy be kell tenni az ülés alá. Ez a szabály. Nem én írom, de én tartatom be!

Erre ketten megfogták Artúrxt, és óvatosan betuszkolták az ülés alá. A kalauz árgus szemmel figyelte a műveletet. Nem sok olyan munkahely van manapság a világon, ahol az ember az élet császára lehet. A kalauzok élete egy ezek közül, és ő ezt nagyon élvezte.

Tizenkét perccel később megérkeztek a Nyugati pályaudvarra. Mindenki sietett a maga dolgára, ufó barátaink nemkülönben.

A következő feladat az volt, hogy találjanak egy univerzális Nokia töltőt. Ez a kaland kezdett egyre inkább elhúzódni, ami egyiküknek se volt ínyére. Az eredeti elképzelés szerint fél galaktikus nap alatt51 meglettek volna nemcsak a csodával, de az oda-vissza úttal, az ebéddel, a hugyozással és a fényképezkedéssel is52. Ez a töltős dolog viszont nem volt benne a tervben, tehát ha időben akarnak végezni, le kell mondaniuk az ebédről vagy a pisilésről53. Rosszabb esetben mindkettőről. Persze annak se örültek, hogy ilyen sokat kell eltölteniük egy ennyire fejletlen civilizációban. Ufók voltak egy idegen bolygón, és ezt ők is tudták.

Amint kiértek a Nyugati pályaudvarról, Csabax letette a robotot, és belekezdett főnöki szónoklatába:

– Úgy látom, bent vagyunk a központban, itt már biztos találunk univerzális Nokia töltőt. Ha itt nem, akkor sehol. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy mennyire számít ritkaságnak errefelé...

– De tudhatjuk, ha megnézzük az infotront! – Deh tudhattyuk, hah megnézzűűk az iiinfotronth! Daah! Minek kell mindig

okoskodnod, te lány? Jól van. Nézd meg az infotront, ha annyira muszáj!

51 A „fél galaktikus nap” földönkívüli időegység, amin „egy galaktikus nap” felét értik. Egy

galaktikus nap pedig legyen annyi, mint egy földi nap – az egyszerűség kedvéért. 52 A fotózás nagyon fontos része volt a tervnek, hogy fel lehessen vágni a rokonok előtt. 53 Az a tapasztalatom, hogy nem jó lemondani a pisilésről, mert az később megbosszulja magát.

– Már útközben megnéztem, ha tudni akarod, te nevetséges főnökutánzat54! Nagyon gyakori errefelé. Egy mobilboltot kell csak keressünk, ami szintén nagyon gyakori!

– Ó, de jó, mobilbolt! Vegyünk egy Samsung Galaxy S-t. Beépített GPS-szel meg minden...

Sándorx még folytatta volna az áradozást, de egy tasli Verax retiküljétől magához térítette.

– Áú, ne üssetek mindig, ez fáááj! – Minek neked Samsung Galaxy S? Biztos semmi köze a galaxishoz, azon kívül,

hogy benne van! – Mert csodálatos szerkezet, Android 2.1-es operációs rendszerrel, 4”-os Super

Amoled kijelzővel, Layar Reality böngészővel, beépített 5 megapixeles kamerával... Sándorx betéve tudta a reklámszöveget a plakátokról, de Verax retikülje újra

belefojtotta a szót. – Te nem vagy normális, Sándorx! Ez a valami generációkkal le van maradva az

infotronomhoz képest. Tessék, itt van, játsszál ezzel, de többet ne halljam a reklámot! – Lövöldözős játék van rajta? – kérdezte Sándorx, és Veraxnak elkezdett viszketni

a retikülös keze. – Ide figyeljetek! – vágott közbe Csabax. – Most szétoszlunk, és keresünk egy

mobilboltot. Aki hamarabb talál, az hívja a többieket is. – Azt már nem. Nem oszlunk szét. Együtt csináljuk végig az egészet, senki se

marad egyedül a robottal. Nem bízom se rád, se erre a csírára Artúrxt! – Csak nem azt feltételezed, hogy le akarok lépni a robottal?? Tessék, cipeld te

ezentúl, ha nem bízol bennem! – Nézzétek, srácok, ott szemben van egy mobilbolt. Sándorx felemelt kézzel mutatott a túloldalra, ahol a rengeteg cégtábla és reklám

között ott díszelgett a neonbetűkkel kihúzott cégér:

SAMIR ÉS JAMAL GSM-BOLTJA

MOBILOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK Mindhármuknak felderült az arca, és nézeteltérésüket feledve újult energiával

vágtak át a Teréz körúton. Egy kocsi dudája azonban megszakította a lendületüket: – Hé, parasztok! Nem láttok a szemetektől? Ott a zebra! – ordított rájuk mérgesen

a sofőr. Húsz méterrel odébb valóban volt valami felfestés az aszfalton. Csak most tűnt

fel nekik, hogy a gyalogosok mind ott vágnak át a túloldalra. Szóval ez lehet az átjáró ezeknél, gondolták...

Sűrű bocsánatkérő integetések között, melyek Magyarországon inkább tűntek valami fura, beteges, vállrándítós táncnak, mint illedelmes mentegetőzésnek, csatlakoztak az emberekhez, és baleset nélkül átértek a szemközti oldalra. Sándorx nem hagyta szó nélkül a malőrt:

– Srácok, ez meleg volt. Máskor jobban kell figyelnünk, nehogy felfedjük az álcánkat. Csabax, te majdnem elejtetted a robotot.

54 Olyan, mint a főnök, de nem.

– Nem is igaz, biztosan tartottam. – Nem tartottad biztosan, láttam, hogy majdnem lecsúszott. – Semennyit se csúszott le! Azt éreztem volna. – De megcsúszott! Láttam. – Fiúk, lazuljatok már! Mobilbolt, Nokia töltő! Erre koncentráljatok. Gyerünk be a

kapualjba, erre mutat a reklám. A bolt a kis udvar túlsó végében volt, kirakatában csak úgy villogott a sok telefon

és tartozék. Samir és Jamal GSM-boltja. Benyitottak. – Kedves bahrátaim, mivel szolgálhatok? – mosolygott rájuk Samir vagy Jamal. –

Tessék, tessék, van itt minden. Samsung, iPhone, Nokia, Shony Ehricsson. Csabax vette kézbe az irányítást: – Egy univerzális Nokia töltőt szeretnénk. – A legjobb helyhre jöttetek, bahrátaim. Tessék, itt egy univehrzál Nokia töltő.

Ehredeti csomagolás, ehredeti tehrmék. Kétezehr-ötszáz fohrint. – Halljátok, srácok? Van neki! – Hallottuk, itt állunk melletted... – Kérünk egyet. – Egy tízezhrest kaptam, váhrjunk csak... – Jamal vagy Samir, még mindig nem

tudjuk, hogy melyik, alaposan megvizsgálta a bankjegyet, amit az előbb nyújtott át neki Csabax. Autentikusnak tűnt. – Nagyon helyes. Másvalami lesz még?

– Esetleg ha van egy Samsung Galaxy S, azt megnézném – mondta Sándorx, majd kitért Verax retikülje elől, elkapta a lány karját, és kicsavarta belőle a kis táskát. – Hah, számítottam rá, és direkt ezért is mondtam! Ez most nálam marad, amíg nem tanulsz egy kis tiszteletet. Hihihi.

Csabax elismerően ciccentett a jelenetre. Verax viszont annyira elképedt, hogy nem tudott szóhoz jutni. Samir vagy Jamal55 is csak bámult, de jó kereskedőhöz méltón már túl is tette magát a történteken.

– Akkohr esetleg még valamit? – Egy kérésünk lenne még, ha megoldható. Használhatjuk a konnektort? Egy kis

áramra lenne szüksége a kis barátunknak. – Csabax megveregette a robot fejét. – Ez meg mi? – kérdezte Samir. – Csak nem bomba? Megveszem! – Nem eladó. És nem is bomba. Ez egy robot. A miénk. – Hrobot? Akkor nem kell! Mik vagytok ti? Egyetemisták? – Nem vagyunk egyetemisták, de azért van robotunk. Nem kell hozzá engedély –

vágta rá Csabax, akinek eszébe jutott, hogy mit mondott a kalauz a vonaton. – Tudom, hogy nem kell hozzá engedély. Nem vagyok hülye. Csak külföldi.

Szóval, mihre kell az áhram? – Fel akarjuk tölteni a robotunkat. – Feltölthetitek. Fél óhra ötezehr fohrint. – Egy óra töltést kérünk. Samir hátravezette a három ufót, és megmutatta nekik a konnektort: – Ide lehet bedugni. Üljetek le. Hozok egy kis teát. Ennyi jáhr a vendégeimnek –

szólt Samir, és magukra hagyta őket. Amikor kilépett, behúzta maga mögött a függönyt. Csabax csak erre várt. Gyors

mozdulattal felszakította az univerzális Nokia töltő csomagolását. A drót egyik végét

55 Na jó, legyen Samir. Vagy Jamal. Oké, Samir. Jamal. Samir...

csatlakoztatta a falba, majd közelebb húzta a robotot. Felpattintotta a csatlakozós panelt védő fedőt. Rövid keresgélés után megtalálta az „Univerzális Nokia töltő” feliratot egy bemenet fölött. Beledugta a drótot.

A barackbefőtt éppen pörgő reklámja eltűnt Artúrx hasáról, és helyette egy folytonosan töltődő elem képe jelent meg! Mindhárman ujjongásban törtek ki. Újra nyeregben voltak!

8. FEJEZET

Közben Zoltánx is beérkezett Budapestre. Megkönnyebbülten szállt le a 272-es buszról a Kosztolányi Dezső téren. Mindig is utálta a buszokat, mert nincs bennük biztonsági öv.

Elővette az infotronját és tárcsázott. Úgy döntött a buszozás alatt, hogy elsőként „távolbalátó” Ferencxtől próbál információt szerezni. Régóta ismerte már az ufót, de nem voltak se barátok, se ellenségek. Ferencx egyszerűen lógott neki eggyel, és ezt most be akarta hajtani.

Az ufót azért becézték távolbalátónak, mert képes volt megtippelni, hogy az egyes élőlények vagy tárgyak adott időpontban hol tartózkodnak. Információi azonban csak tippek voltak amolyan saccper-kábé rendszerben, és sohase vállalt felelősséget a megérzéseiért. Zoltánxnak azonban voltak már sikerélményei vele, ezért remélte, hogy a misztikus ufó most is segíthet rajta.

Ferencx valóban misztikus volt. Folyamatosan csodálatos aura lengte körül, amit látni nem lehetett. Szagolni viszont annál inkább. Sokak szerint ő volt a legbüdösebb élőlény a galaxisban.56 Egyszerűen utált mosdani.

Csodálatos képességeire még óvodáskorában tett szert. A szülei egy gerilla génmanipulációs labort működtettek, ahol gazdag megrendelőknek fejlesztettek ki szuperképességeket. Egy nagyon sürgős rendelésnél apja fogytán volt a kísérleti alanyoknak, és ekkor ajánlotta fel a kis Ferencxnek (akkor még Ferix), hogy annyi csokit kap, amennyi csak belefér, élete végéig, ha most bevállalja a kísérleti nyúl szerepét. Ehhez a kis ufó még kiharcolta az esti mese utáni félórás fennmaradást, és megkötötték az alkut. Apja becsatolta a kísérleti székbe, és megcélozta egy lézerrel. A kísérlet nem tartott sokáig, s a kis Ferencx pár pillanat múlva már tömhette magába a rengeteg csokit.

Szuperképessége pár héttel később kezdett megjelenni. Egyszer csak észrevette, hogy belelát a jövőbe. Megjósolta az időjárást, és előre tudta a nyertes lottószámokat. Mindezzel persze nem sokra ment. Egyfelől az ufók olyan fejlett társadalomban éltek, ahol ők maguk irányították a természeti jelenségeket. Egyszerűen beprogramozták, hogy milyen időjárás legyen egy hónapra előre. Másfelől viszont igaz, hogy a lottószámokat előre látta, viszont azt nem tudta megmondani, hogy mennyire előre. Egyszer volt egy olyan számsor, ami tizenhárom év múlva vált nyerővé. A többi tippjének beteljesedése azonban még mindig váratott magára.

Közben Ferencx felcseperedett, és sorsa a Terrára sodorta, ahol jelenleg is tartózkodott.57 Zoltánxszal egy küldetés során ismerkedtek meg, amikor is a jósnak több sikeres észlelése volt. Akik személyesen ismerték, ezt kizártnak tartották, de léteztek véletlenek. Zoltánx pedig csak azt tudta, amit akkor tapasztalt, ezért nem is kételkedett.

E küldetés alkalmából az ügynök tett egy szívességet a jósnak, aki azóta lógott neki. Most ezt akarta behajtani rajta.

A telefon kicsengett. Öblös hang szólt bele:

56 Szerintem is. 57 Facebook-rajongóknak jelzem, hogy ez az a rész, amit a linken látható videó felvétele alatt

írtam: http://www.facebook.com/video/video.php?v=177839018926525

– Tessék. – Ferencx, én vagyok az. – Mi van? – Ferencx, jössz nekem eggyel. Emlékszel még? – Milyen Ferencx? Én Gáborx vagyok.

Zoltánx elkapta az infotront a fülétől, és a képernyőre nézett. Most vette csak

észre, hogy eggyel mellényúlt az érintőképernyőn. – Elnézést, téves – mondta a telefonba, majd letette. – Ki a franc ez a Gáborx? Mit

keres egyáltalán a telefonkönyvemben? Megmagyarázhatatlan. Ki kell majd törölnöm, gondolta, majd újra tárcsázott.

– Halló. – Ferencx, te vagy az? – Az attól függ, hogy ki kérdezi. – Zoltánx vagyok. Be akarom hajtani a szívességet, amivel lógsz. Kis csönd következett. Zoltánx kicsit távolabb tartotta a telefont a fülétől. Igaz,

hogy teljességgel lehetetlen, de úgy érezte, hogy a másik ufó szaga a GSM-hálózaton is átjön.

– Mi kell, Zoltánx? Tudod jól, hogy nem szeretem, ha zavarnak. – Csak egy információra van szükségem. Aztán kvittek vagyunk. – Rendben.

– Három ufót keresek, akik nemrég érkeztek a bolygóra. Van náluk valami, amire szükségem van. Mondd meg, hol vannak.

– Adj egy kis időt – mondta Ferencx, és meditálni kezdett. Lement alfába, majd bétába és végül gammába. Itt várt egy kicsit, és

továbbcsusszant ómegába. Jött egy rövid szigma-delta-lambda jövés-menés, majd alfával zárt.

– A Nyugati téren lesznek. Vagy voltak. Esetleg vannak. Ennél pontosabbat nem tudok mondani.

– Ez elég is lesz – mondta Zoltánx, és megszakította a vonalat. Nem volt elköszönős kedvében.

Mivel a BKV-ból elege volt, taxit hívott. Az autóban legalább be tudta kötni magát biztonságosan.

Húsz perccel később meg is érkezett úti céljához. Elbújt egy oszlop mögé, és leskelődni kezdett.

Szerencséje volt. Kis várakozás után egy közeli kapualjból három alak lépett ki. Arcuk takarásban volt, egyikükét kapucni rejtette. Mindegyikük 154 centi magas lehetett. A 8-as robotot nem látta náluk, de egyikük hátán volt egy nagyobbacska hátizsák. Abba akár bele is férhet!

Zoltánx a nyomukba eredt. Keze becsúszott a ballonkabátja alá, és a fegyvereit kereste. Pár lépés után azonban meggondolta magát. Túl forgalmas az út a lövöldözéshez. Inkább óvatosan követte őket. Hátha befordulnak egy kevésbé forgalmas utcába.

Az ügynöknek újra mázlija volt. Alig telt el öt perc, és a három alak rátért egy keskeny sétányra. Zoltánx megvárta a megfelelő pillanatot. Amikor a közvetlen közelben senki más nem tartózkodott rajtuk kívül, rájuk vetette magát. Nem fegyverrel támadt, mert azt gondolta, hogy így is simán elbánik velük.

Amikor nekik szaladt, kettejüket magával rántotta a földre. Azok köpni-nyelni nem tudtak a sokktól. Zoltánx talpra szökött, és elkapta a harmadikat, akin a hátizsák volt. Már épp ütni készült, amikor valaki egy bottal hátba verte.

– Azonnal hagyja békén ezeket a gyerekeket! – ordította egy kisnyugdíjas vénasszony, és újra meglendítette a botját.

Az ügynök hárított. – Hagyjon békén, mama! Ezek nem gyerekek! A néni azonban nem tágított. Zoltánxra csak úgy pattogtak az ütések: „Mivel

táplálkozhat ez a vén szatyor, hogy ilyen agresszív?”, kérdezte magában. A dulakodásban lecsúszott a hátizsákos alak kapucnija. Zoltánx felkiáltott: – Fenébe! Ez embergyerek! – Miért, mire számított, maga perverz törpe! – támadott tovább a nyanya. A felfordulás hangjára gyülekezni kezdtek az emberek, és Zoltánx érezte, hogy

ennek nem lesz jó vége. Nyaka közé kapta a lábát, és elviharzott balra.

9. FEJEZET

Ezalatt a három ufó békésen teázgatott Samir mobilboltjában. Egy óra alatt sikerült 87%-os telítettségre tölteni Artúrxt, aki úgy leszívta a hálózatot58, hogy a négyes-hatos villamosok feltorlódtak a Nyugati körül, és a Westend egy órára sötétségbe borult. Amikor kijöttek a GSM-boltból, nem is sejtették, hogy Samirnak és Jamalnak a gatyája is rámegy az áramszámlára. Akkor még Samir se sejtette.

A robotot még mindig Csabax cipelte. Abban maradtak, hogy addig nem indítják be, amíg el nem érnek a Hősök terére. Az volt a tervük, hogy nem mennek vissza Vecsésre felhúzni a csodát, hanem Budapesten keresnek alkalmas helyet.

Ha már ilyen nagyvárosban voltak, olyan helyet szerettek volna, ami központi és forgalmas. Ahova sok turista jár télen-nyáron. Ugyanakkor a tér legyen elég tágas és beépítetlen, hogy mégse kelljen túl sok mindent letarolniuk. Samir szerint a Hősök tere ideális helyszín. Néhány szobor lerombolásáért csak nem fognak rossz szemmel nézni rájuk a bennszülöttek, gondolták. Hisz mégiscsak egy csodát kapnak cserébe.

A mobilárus útbaigazításának köszönhetően nemsokára ott álltak a földalatti lejárata előtt. Csabax felnézett a feliratra:

– Azt írja, hogy itt a metró. – Mi az a metró? – kérdezte Sándorx. – Ne tedd a hülyét, mert felpofozlak! – Jól van, na, csak vicceltem. – Gyerünk le a mozgólépcsővel. Innen metróval utazunk tovább. Már indultak is, de egy kék dzsekis kar megállította őket: – Hova-hova, fiúcskák? Jegyeket-bérleteket! Csabax benyúlt a zsebébe egy tízezresért, de az ellenőr kitessékelte őket a

pénztárhoz.59 Kerestek egy jegyárust, közben Sándorx begyűjtött pár szórólapot. – Nézzétek, srácok, mennyi akció! Én még teszek itt egy kört! Mire társai végeztek a jegyvásárlással, már az összes elérhető reklámot

beletömködte a zsebébe. Úgy nézett ki tőlük, mint egy pingvin. – Az infotron utasításai szerint ezzel a járattal két megállót utazunk, majd a Deák

téren átszállunk a sárga földalattira, és kivonatozunk a Hősök terére. Gyerünk. Negyed órával később célhoz értek. Alighogy felbukkantak az aluljáróból,

álmélkodva néztek körül. A tér hatalmas volt. Közepét egy magas oszlop uralta, aminek a tetején szárnyas ember állt. Körülötte hét másik emberszobor feszített valami izéken. Ezek neve az infotron szerint: „ló”.60 Sándorx járt már a bolygón, mondta is, hogy ez errefelé szokás. Mármint hogy az emberek lovakon egyensúlyoznak. És hogy nem könnyű feladat. A tér nevéből következtetve tehát ezek lennének a hősök. A háttérben kétoldalt további emberszobrok domborodtak, vidám 3D-ben. Ők valószínűleg a nép, akik kijöttek tisztelegni a hősöknek. Így fejtette meg a három ufó az elébük táruló látványt.

58 A 8-as robot olyan típus, ami képes elszívni az áramot a legmakacsabb hálózatokból is, teljesen

kiiktatva a többi fogyasztót – technikai információ. 59 Én se értem, hogy miért nem akarta elfogadni a pénzt az ellenőr. Szuprakontroll lehetett vagy

mi... 60 Jó kis cucc ez az infotron, mi? :)

A téren rengeteg turista koslatott fel s alá. Zörögtek a bevásárlótáskák, kattogtak a fényképezőgépek. A gyerekek chipset majszoltak vagy fagyit nyaltak.

– Ezt nézzétek, hogy pezseg itt az élet! Kiváló hely a csodánknak. Ezt a pár szobrot első körben letaroljuk.

– Utána pedig jöhet a piramis! – Stonehenge! – Még ne kezdjétek! Előbb kapjuk elő a robotot, indítsuk be, aztán döntünk. – Már alig várom, hogy lássam működés közben! – ujjongott Sándorx. – Én is – lelkesedett Verax. Ebben az egyetértésben keltek át az úton. Meg sem álltak a tér közepéig. Csabax

megint megpróbálta átvenni az irányítást: – Gyertek, döntsétek meg a robotot, én majd benyomom a gombot. – Azt már nem! Én akarom elindítani, ti ketten tartsátok. A múltkor is a lábamra

esett. Én nem fogom tartani! – Mindketten tartani fogjátok. Én találtam meg a gombot, tehát én fogom

bekapcsolni a robotot, ugye, Artúrx? – Majd a robot fogja megmondani, mi?! Azt már nem! Én indítom be Artúrxt,

nekem jutott elsőnek eszembe, és én is mondtam ki! – Akkor inkább szavazzunk! Aki a legtöbb voksot kapja, az indíthatja be. Tegye

fel a kezét, aki engem támogat – javasolta Sándorx, és felemelte a kezét, de rajta kívül senki más nem jelentkezett. – Fenébe!

Tovább folytatták a sorsolást, de társai is csak egy-egy szavazatot kaptak. Ezért az egészet megismételték még háromszor, de mindahányszor döntetlen lett a végeredmény.

– Ez így nem lesz jó, ufók. Ki kéne valamit találni. – Tudom, mi legyen. Szavazzanak a többiek is a téren. – Ez briliáns ötlet, Sándorx! Erre mindhárman szétszéledtek, hogy szimpatizánsokat találjanak maguknak.

Közben persze fél szemüket mindig a roboton tartották. A propaganda eltartott vagy tíz-tizenöt percig, és végül Sándorx nyert. Az volt a szerencséje, hogy belebotlott egy japán turistacsoportba, amelynek tagjai a robot szóra örvendezve lendítették magasba a kezüket.

A kis ufó azonmód neki is veselkedett a műveletnek. – Tartsátok! Így jó... Hehe, letehetitek, benyomtam! Társai visszaeresztették Artúrxt a lánctalpaira. A kis robot alig hallhatóan

felbúgott, majd felizzott a szeme. Hasán megjelent egy betöltést jelző sáv. Az operációs rendszer pillanatok alatt készenléti állapotba helyezte a droidot. Végezetül egy kellemes hang jelezte, hogy akcióra készen áll.

– Ez az, beindult! – Juppi, pörög a kiscsávó! – Sikerült! Rövid ujjongás és ölelkezés következett, aminek Verax retikülje vetett véget. Az

áldozat Sándorx volt, mert már megint feneket markolászott. Nem a sajátját és nem is a Csabaxét.

Ez picit lehűtötte a hangulatot, de hamar túltették magukat az incidensen, és újra Artúrxhoz fordultak.

– Akkor legyen piramis? Vagy stonehenge? Tőlem lehet gigantikus szobor vagy akár nagy fal is – mondta Csabax.

– Hú, de izgatott vagyok! Legyen piramis! – Én is izgatott vagyok, de legyen inkább stonehenge! – Piramis! – Stonehenge! – Piramis! – Stonehenge! – Piramis! – Stonehenge! – Piramis! – Stonehenge! – Jól van, hagyjátok abba! Mindjárt megbolondulok! Én azt mondom, legyen

piramis és köré egy stonehenge. Na, mit szóltok? – Hát ez mekkora hülyeség! Ki látott már ilyet? A stonehenge-be nem talál bele a

piramis. Azt már nem! Nem közösködöm! – Hát akkor én is a piramisra szavazok – döntötte el a vitát Csabax, mert nem

tetszett neki, hogy a nagyszerű békítő ötletét nem akarta elfogadni az ufólány. – Grr!! – fortyogott Verax, de nem sokáig, mert piramis ide, stonehenge oda,

mégiscsak saját csodájuk lesz. Ő pedig rajta lesz a mindent megörökítő fotón. Az összes ismerőse meg rokona tudni fogja, hogy benne volt a keze az egészben. – Jól van, legyen piramis, de ne homokszínű, hanem piros.

– Ok, legyen piros, ennyit engedek – hagyta rá Sándorx. – Akkor megegyeztünk, piros piramis lesz a csodánk! – összegezte Csabax, és

összedörzsölte a kezét. – Figyeljetek, indítom: – Robot! Építs egy piros piramist a szoborcsoport helyére! – mondta határozottan,

és a Hősök terén álló szobrokra mutatott.

Mindhárman lélegzet-visszafojtva figyeltek, nem akartak egyetlen pillanatot se

kihagyni a csodaépítésből. Még videózniuk se kellett a folyamatot, mert a robotban volt egy pont erre kitalált funkció. Képekkel és videóval dokumentálta a teljes csodaépítési folyamatot. E felvétel nélkül amúgy se regisztrálhatták volna a csodájukat az Intergalaktikus Csodák Gyűjteményében. Nekik tehát csak hátra kellett dőlniük, és élvezni az egészet.

Verax keze rászorult a retiküljére, Csabax izzadni kezdett, Sándorx pedig pislogni se mert. Teltek a pillanatok, de a robot csak nem akart mozdulni.

– Újrapróbálom: robot! Építs egy piramist. Oda. Most! – Újra semmi. – Lehet, gyorsabban kell. Robotpiramistmost!

– Ne idegesítsd fel! – lökte félre Sándorx Csabaxt. – Talán megharagudott rád, amiért majdnem leejtetted a Nyugatinál.

– Nem is ejtettem le majdnem, te agyalágyult! – De, láttam, és ezek szerint Artúrx is látta. – Nem láthatta, a Nyugatinál be se volt kapcsolva. Verax közbevágott. – Álljatok félre, fiúk, hadd próbálkozzam én. Nyájas leszek vele... Kedves robot.

Hogy vagy? Hogy telik a napod?... Figyu! Lenne egy kérésünk itt a fiúkkal. Sokat utaztunk, amióta elraboltunk téged, amit, kérlek, ne vegyél rossz néven, de nagyon nagy szükségünk volt rád. Pénzünk viszont kevés. Szóval nem tudtunk másképp megszerezni, te kis aranyos. Mi pedig mindenképpen szeretnénk egy csodát...

– Ne nyalizz már ennyit neki, Verax, térj a tárgyra! – Ne vágj közbe, még a végén megharagszik rám is... Szóval, kedves robot.

Artúrx. Elneveztünk Artúrxnak, csak hogy tudd. Arra kérünk szépen mind a hárman, nem csak én, hanem ezek ketten is a hátam mögött... – A többiek lelkesen bólogattak. – ...hogy építs nekünk ide egy csodát. Egy piros piramisban egyeztünk meg a többiekkel. Mit szólsz hozzá? Na? Légy szíves. Előre is köszi.

Végezetül Verax megsimogatta a robotot, sőt egy puszit is nyomott a fejére. Amikor elég közel került hozzá, suttogva hozzátette:

– Ha nem sikerülne piramist építeni, akkor jó lesz egy akármilyen színű stonehenge is.

Újabb reményteljes, feszült várakozás következett. De most sem történt semmi. Csabax átkozódott:

– A francba! Ez elromlott. Selejt! Átvertek minket. – Ó, jaj, most mit csináljunk? Lophatunk egy újat! – Figyelj ide, Artúrx! Fogj már neki annak a piramisnak, ne szórakozz! Mi a

bajod? Enni szeretnél? Kérsz egy konzervet? – engesztelte Sándorx, de a robot nem jelezte, hogy éhes lenne. – Hát, nem vagy valami felhasználóbarát!

Még párszor megpróbálták jobb belátásra bírni a kis fémdobozt szép szavakkal, parancsolgatással, Sándorx egyszer könyörgött is neki, de a robot meg se moccant.

A járókelők néha furcsán néztek rájuk. Egyesek elcsodálkoztak, hogy mit csinálhatnak ezek itt hárman azzal a kis csillogó gépezettel? Sokan külföldi egyetemistákat láttak bennük, akiknek van pénzük egy ilyen szerkezetre. „Ezek a külföldiek minden szarra költenek.” Volt, aki holland utcatáncosoknak nézte őket, a robotot pedig a zenegépüknek. Megdobta hát őket egy húszassal. Az ufóknak viszont nem kellett a pénz.

Mindent egybevéve nem keltettek nagyobb figyelmet, mint a tőlük harminc méterrel odébb furulyázó dél-amerikai indián zenészek. Talán még kevesebbet is, mert azok árultak cédét, a három ufó pedig nem.

Fél óra próbálkozás után mindhárman csüggedten ültek le a járdaszegélyre. Kiszáradt szájjal, üres tekintettel bámultak maguk elé, és már azon voltak, hogy feladják. Ekkor azonban Csabax egy hirtelen ötlettől hajtva felugrott.

– Figyeljetek, srácok! Lehet, hogy nem mondani kell neki, hanem be kell itt pötyögni, a hasán lévő érintőképernyőn.

A „főnök” nem is teketóriázott tovább, hanem megbökte a kis kijelzőt. A robot hasán erre megjelent egy felirat: „Kérem a jelszót”.

– Szóval ez volt a bajod kispajtás! Haha. Srácok, újra sínen vagyunk! – Nagyon sínen vagyunk, mondhatom! Most már csak ki kell találnunk, hogy

melyik lesz a helyes, a trilliárd-milliárdnyi lehetőség közül... – Ne legyél pesszimista, Verax. Szerintem próbáljuk meg a cég nevét:

S.M.C.B.L.A. Csabax be is gépelte a rövidítést a robot hasába. „Jelszó feldolgozva” – jelent meg narancsszínű betűkkel a kijelzőn. – Hehe, elsőre sikerült! Profik vagyunk! Újabb ölelkezés, újabb tasli a retiküllel, majd visszafordultak Artúrxhoz. Csabax

beszélt: – Robot! Építs erre a térre a szoborcsoport helyett egy... Miben is maradtunk,

srácok? – Piros piramis – súgta oda Sándorx. – Egy piros piramist! És ekkor végre beindult a kis robot. Felpörgette a szervókat, és kigyulladt egypár

apró fény a hátán. Halkan felbúgott, meglengette a robotkezét, majd elkezdett enyhén remegni, ahogy egy jómunkás robothoz illik. Látszott rajta, hogy nagyon alkotni akar. A három ufónak felcsillant a szeme és ökölbe szorult a keze.

Pár feszült pillanat után az előjáték abbamaradt, és egy kellemes csilingelő dallam jelezte, hogy Artúrx végzett a feladattal: kidobott egy dobozos kólát maga elé. Ezután újra alapállásba helyezkedett. A három ufó döbbenten bámult.

– Mi a fene?! Ez meg micsoda? – Hát, nem piramis, az biztos. Láttam már piramist, az nem ilyen. És ami azt

illeti, szerintem nem is túl csodálatos. – Lehet, nem tud piramist. Kérjünk tőle stonehenge-t. – Oké. Nem bánom. Legyen stonehenge. Robot! Egy stonehenge-t, légy szíves! Újra felbúgott a kis droid, villogott, zúgott, majd kidobott egy konzerv

kenőmájast. – Hát ezt nem hiszem el! Egy élelmiszergyártó robotot loptunk volna?? Csabax mérgesen belerúgott a konzervbe. Az átrepült a téren, és csaknem eltalált

egy német turistát. Az ufó erre hamar másfelé nézett, így az alak nem jött rá, ki volt a tettes.

– Én tudom, mi lehet a baja! – Sándorxnak felderült az arca. Nem magyarázott semmit, csak lerántotta a nyakáról az idegennyelv-gégetapaszt61. A többiek a homlokukra csaptak. Hát persze! Eddig emberi nyelven beszéltek Artúrxhoz, a robot pedig valószínűleg nem ért magyarul. Már az is csoda, hogy ezek után egyáltalán legyártott valamit.

Sándorx megismételte a piros piramisos parancsot, most már ufónyelven, és a robot újra életre kelt. Felpörgette a motorjait, villogott, búgott, zakatolt intelligensen,

61 Ugye, tudod, hogy ez mire szolgált?! Ha nem, akkor nem figyeltél, ezért büntetésből kezdd

elölről olvasni a regényt!

sőt még a kezét is meglengette, mintegy bemelegítésképpen. Beindultak a lánctalpai is, és uzsgyi neki, villogva elviharzott Árpád vezér szobra felé.

– Ez az! Nézzétek, hogy pörög a kicsike! Artúrx szélvészként vetette magát a munkába, megállás nélkül jött-ment, gördült,

suhant, markolt, formázott és alakított, közben pedig csak úgy ontotta a testéből az alapanyagokat az építkezéshez. Nem telt bele két perc, és a téren máris ott pompázott egy fél méter magas homokvár. A három ufó tehetetlenül tárta szét a kezét. Csabax tombolt:

– Ennyi? ENNYI?! Hát mi ez? – Ez sem piramis. De még csak nem is stonehenge. – Hát ezt nem értem! – fakadt ki Verax. – Kész! Én elvesztettem a türelmemet. Én

ezt nem tudom tovább csinálni. Hagyjuk az egészet a francba! Elegem van már! Repüljünk haza! Előtte benézhetünk egypár cipőboltba, de aztán tűnjünk el innen!

Mindhárom ufó a maga módján élte meg a kudarcot. Sándorx magába roskadt, Verax hisztérikusan tépte a parókáját, Csabax le s fel koslatott a téren, közben pedig hangosan káromkodott.

Eközben egy bolgár turistacsoportból kivált pár gyerek, és elkezdtek játszadozni a homokvárral.

Csabax sehogy se bírta türtőztetni magát: – Hát ilyen nincs, hogy az a salala-tralala, pedig az a tralala, mert miért nem lehet

egyszer salalatralala salalala-tralalala62. A fenébe is... Amikor odaért a homokvárhoz, akkorát rúgott bele, hogy az teljesen szétment.

Erre a bolgár gyerekek visítva rohantak vissza a szüleikhez, és az anyukájuk szoknyája mögül mutogattak Csabax felé. A szülők közül két mérgesebb férfi már kezdte feltűrni az ingujját, hogy majd ellátják a baját a kis idegennek, de aztán rájöttek, hogy ők is idegenek, úgyhogy társaik csitítgatására inkább odébbálltak.

Csabax ebből semmit se vett észre, tovább koptatta a turkálós cipőjét, és átkozta a szerencséjét.

Sándorx magába roskadva ült a robot előtt, és apatikusan figyelte a hasán lévő feliratot: „Jelszó feldolgozva”. Hosszas, lemondó bámulgatás után feltűnt neki, hogy a jobb alsó sarokban egy kis információs ikon fehérlik. Szórakozottan megbökte. Erre a kis képernyőn megjelent a robot használatáról szóló rövid összefoglaló szöveg. Sándorx nekifogott elolvasni, és ahogy haladt, egyre izgatottabb lett. Amikor a végére ért, hangosan felkiáltott:

– Megvan! Halljátok? Megfejtettem a nagy talányt! – Majd amikor a többiek is köré gyűltek, izgatottan magyarázni kezdett: – Szóval az van, hogy a dokumentáció szerint a robot minden jelszót elfogad. De ha hibásat adunk meg neki, akkor nem azt alkotja, amit kérünk, hanem csak úgy valamit. Mintha a jelszóval lehetne valamilyen módon kalibrálni. Azt pontosan nem értettem, hogy miként működik az egész, de hát ki érti a sok technikai hókuszpókuszt? Egyvalami biztos: amíg nem írjuk be a helyes kódot, addig nem fog nekünk csodát építeni. Csak ilyen kis bóvlikat.

– Akkor most mi legyen? Honnan kéne tudnunk azt a nyavalyás jelszót? És honnan tudjuk egyáltalán, hogy amit beírunk, az helyes? Mindent elfogad ez a kis taknyos!

– Hát, erről nem ír semmit a szöveg.

62 Ezek biz’a kőkemény káromkodások, úgyhogy kisípoltam őket.

– Akkor ugyanott vagyunk, ahol eddig. A helyes jelszó nélkül mit sem ér a robot. – Azzal Csabax felbontotta a dobozos kólát, amit Artúrx dobott ki. – Valaki szomjas még?

– Fiúk! Mi lenne, ha segítséget kérnénk? Hisz tudjuk, hogy laknak ezen a bolygón még ufók. Igaz, hogy elszórtan, de hátha találunk valakit, aki fel tudja törni a jelszót. Vagy ha nem, akkor legalább útbaigazíthat valakihez, aki segít. Mi szólsz hozzá, Csabax?

– Igen, valóban jó lenne találni valakit. A legtöbb renegát ufó nem kedveli az otthoniakat. Biztos szívesen borsot törnének egy olyan nagy cég orra alá, mint amilyen az S.M.C.B.L.A. Csak az a kérdés, hogy merre induljunk el? Fogalmam sincs, hogy lehet megtalálni ezeket a rejtőzködő ufókat!

– Várjatok csak... Mintha rémlene valami a szórólapokból, amiket összeszedtem... Hova is tehettem... – A sok kis lap csak úgy szállt a dagi ufóból. – Ez az, megvan! Nézzétek. Azt írja rajta, hogy „Max, a Kristálykoponya Gyülekezet. Egy percre az Oktogontól.”

– Ohó, ezek biztos ufók. Szép munka, Sándorx! – Tudtam, hogy hasznosak lesznek majd ezek a szórólapok valamikor. El is

teszem a többit, hátha kellenek még. – Hát akkor mire várunk, fiúk? Keressük fel ezeket. Hátha ki tudunk szedni

belőlük valamit. – Rendben. Induljunk! Artúrx, gyere! – szólt oda Csabax a robotnak, majd intett

is, hogy kövesse. Erre újra felbúgott a kis szerkezet, villogott, brummogott, majd kidobott egy hintalovat.

Csabax a fejét fogta. – Ez nem igaz! Továbbra is cipelnem kell ezt a pléhdobozt! – Ezzel felkapta a

robotot, és elindultak felkutatni a „Max, a Kristálykoponya Gyülekezet”-et. A Hősök terén lévő szoborcsoport megkönnyebbülten lélegzett fel. Árpád vezér

szívéről mintha kő hullott volna le. Érezte, hogy ez a kis robot nem sok jót tartogat számára.

Az élet ment tovább, a dél-amerikai indiánok vidáman zenéltek és árusították a cédéket. A japán turistacsoport pedig, amelyik Sándorxra szavazott a robot indításakor, épp felsorjázott a buszra. Már majdnem mind bent voltak, amikor két alak, Yamato-san és Toyota-san minden feltűnést kerülve kivált a csoportból, és észrevétlenül az ufók nyomába eredt.

TÍZ. FEJEZET

Az S.M.C.B.L.A. minden erőfeszítése ellenére a bolygóközi pletykavonalon hamar elterjedt a robotlopás híre. Később az információ kijutott a galaktikus internetre, tévébe, újságokba. Megfertőzte a tőzsdét, megtudták a brókerek, a részvényesek, a menedzserek, a szabók és a pékek is.

A cég részvényei esni kezdtek. Ekkora biztonsági rés elképzelhetetlen egy ilyen nagy presztízsű cég életében.

A Külvilági Csodák és Katasztrófák Államtitkársága erőteljes nemtetszését fejezte ki az üggyel kapcsolatban. A miniszterelnök nem nyilatkozott, mert külföldön tartózkodott.

Szóval, rendesen fel volt bolydulva mindenki. Majdnem annyira, mint amikor az UVV-ban63 Zsuzsax lefeküdt Gáborxszal. Mindenki erről beszélt.

Hogy mindez teljesen átlátható legyen, úgy érzem, elérkezett az idő, hogy bemutassam röviden az ufótársadalmat. Mindezt természetesen a teljesség igénye nélkül.

Ezt a részt csak azon olvasók figyelmébe ajánlom, akik még nem jártasak az ufók

világában.64 Akik azonban mindezzel tisztában vannak, akár tovább is lapozhatnak a következő fejezetre.

Az ufók igencsak fejlett lények. Életüket lépten-nyomon behálózza technológiai

fejlettségük. Ezt leszámítva azonban nem sokban különböznek az emberektől. Képtelenek érintéssel gyógyítani, láthatatlanná válni vagy fából vaskarikát csinálni. A spanyolviaszt azonban már rég felfedezték. Már jóval azelőtt, hogy az első spanyol megszületett volna.

Az alábbiakban álljon itt pár érdekes tudnivaló a világukról:

1. A LEGFONTOSABB Első és legfontosabb tudnivaló az ufókról az, hogy nem szeretik a zöldségeket. És mivel az anyukájuk se szereti, nem erőlteti rájuk. Fogyasztani azért fogyasztják, mert elengedhetetlen a teljes értékű táplálkozáshoz, de valójában egyikük se eszi szívesen. Inkább csak muszájból. Vagy véletlenül.65

63 Ufó Való Világ 64 Azoknak se ajánlom, akik általában mindent tudnak a világról, mert nekik se tudok semmi újat

mondani. 65 Ez engem is meglepett...

Álljon itt egy korabeli példa a véletlen zöldségevésre: Egyszer Nelsonx admirális,

neves ufó flottaparancsnok és hadvezér így panaszkodott a feleségének a hűtő előtt: „Ó, jaj, megettem egy paradicsomot. Azt hittem, narancs...” (Már nagyon öreg volt.)

2. TECHNOLÓGIAI FEJLETTSÉG Szintén esszenciális tudnivaló az ufókról, hogy sokkal fejlettebbek, mint mi, emberek. Sokkal jobb cuccaik vannak, mint bárkinek a Földön. Ebbe beleszámítottam Bill Gatest is.

Náluk sokkal menőbb minden. Az ufók a 3D tévén csak nevetnek.66 Nekik már 76D tévéjük van, ami 25.33-szor fejlettebb, mint a 3D tévé. Aki nem hiszi, számoljon utána.

Annyira fejlett a 76D tévé, hogy ha akarják, azt nézik rajta, ahogy a saját fenekük mondja be az ötórás híreket. Jóság van náluk, nincs ezen mit tovább kerekíteni.

3. EGÉSZSÉGÜGY Az egészségügyben is nagyokat villantanak. Például kifejlesztették a soha el nem múló hatású fogkrémet. Egyszer megmossák vele a fogukat az ufók, és többet soha életükben nem kell. A gyerekek akár lefekvés előtt is ehetnek csokit, akkor se lyukad ki a foguk.

4. FŐBB TULAJDONSÁGOK És most ismerjük meg az ufók testalkatát. Aki idáig eljutott, az már mind tudja, hogy az átlagos ufómagasság pontosan 154 földi centiméter. Emellett teljes egészében emberszabásúak: van fejük, lábuk, köldökük stb. Érdekes megfigyelni ugyanakkor a különbségeket is. Alacsony testükhöz aránytalanul nagy fej párosul. És mindezt egy hihetetlenül vékony nyak tartja egyben. Nevetséges. Ugyanakkor csámpás lábukra dagi kis pocak nehezedik. Mindez mókás megjelenést nyújt a földi szemlélők nem kis derűjére.

66 Példa 3D-tévén való nevetésre: Hahahaha hehehe hö.

4.1. UFÓ NEVEK Az ufó nevek kiejtése egy másik érdekes téma. FIGYELEM! Fontos tudni, hogy például a Sándorx nevet úgy ejtik, hogy Sándorksz, nem pedig úgy, hogy Sándoriksz.

5. UFÓ HÍRESSÉGEK Az ufók között is találunk méltán ismert és elismert arcokat, akik kivívták koruk és az utókor elismerését. A mi szempontunkból talán az egyik legfontosabb alak nem más, mint Gagarinx, az ufó, aki először szállt le a Földre.

6-17. Ezek a tudnivalók mind nem fontosak, ezért kimaradnak.

18. A TERMÉSZET Az ufóknál van egypár fura növény, amiknek a nevét se tudom, ezért ezeket most nem sorolom fel. Náluk is megterem azonban a banán, a narancs és a szilva. A kertekben virágzik a gyöngyvirág és a petúnia. Az erdőkben egetverően sok a fenyőfa és a bükk. Egy átlagos fa az ufók bolygóján nem sokban tér el egy átlagos földi fától.

19. TURIZMUS Az ufók szeretnek utazni, sokat kirándulnak. Ilyenkor nem vetik meg a barbár világokba irányuló lasztminit67 utakat se.

A fiatal ufók utaztatását az iskola se hanyagolja el. Osztálykirándulásokat szerveznek a kis nyavalyásoknak a galaxis legtávolabbi zugaiba.

Olyan ez nekik, mint amikor te utazol az osztállyal Szegedre. Persze ha nem vagy szegedi. Mert akkor más.

20. UFÓ CSODÁK IDEGEN BOLYGÓKON Az ufó csodák megtalálhatók szerte a Tejúton. A civilizálatlanabb bolygókon ezeket az építményeket a bennszülöttek saját őseiknek tulajdonítják. Tévesen.

67 Last minute. Tudod, ahogy Törökországba is szoktál utazni...

E csodák között megtalálhatóak a piramisok, a stonehenge-ek, a nagy falak és a hatalmas szobrok. Extrémebb helyzetekben világítótornyot és függőkertet is építenek, de volt olyan bolygó, ahova egy hegyet húztak fel. Mondjuk az nem volt valami csodálatos. Csak nagy.

20.2C.III.3/D UFÓ CSODÁK A FÖLDÖN A fentebb felsorolt alapalakzatokat leszámítva az ufók a Földön is számtalan egyedi formát húztak fel. Építettek ide macsupicsut, metrót, Empire State Buildinget, meg Budapestre Parlamentet.68 Ha nem hiszed, járj utána...

Körülbelül ennyit akartam leírni ide az ufók világáról. Pedig lenne még mit

mesélni... Lexikonokat tudnék megtölteni a fejemben lévő információval. De most vissza a cselekményhez.

68 Csak hogy egypárat említsek a teljesség igénye nélkül.

11. FEJEZET

A három ufó könnyen megtalálta a „Max, a Kristálykoponya Gyülekezet”-et. Rövid várakozás után fogadta is őket a főpap. Alacsony, körülbelül 154 centi magas, pocakos alak volt. Fején göndör, fekete parókát hordott, ami picit eltakarta az arcát is. Hétköznapi ruhát viselt, mivel kedden nem volt gyülekezés a gyülekezetben. Aki figyelmesen olvasott idáig, már biztosan tisztában van azzal, hogy hőseink egy önmagát kiválóan álcázó ufóval álltak szemben.

Csabax letette az öléből Artúrxt, majd körbenézett a teremben. Elismerően füttyentett.

A falakat festmények és szőnyegek borították, amelyek különböző szögekben és ábrázolási módokban mutatták be a Kristálykoponyát. Volt ott Max szemből, Max jobb oldalról, Max bal oldalról (ami ugyanaz, mint az előbbi, mert Max szimmetrikus), Max hátulról, Max alulról, Max felülről és Max megint csak szemből még kétszer.

Közben Verax és Sándorx is belépett. A gyülekezet feje felállt az íróasztalától, elébük sietett, és szívélyesen üdvözölte

őket: – Kedves testvéreim. Gyertek beljebb. András atya vagyok. Be szeretnétek lépni a

gyülekezetbe? Ahhoz, hogy részesüljetek Max gyógyító erejében, elengedhetetlen feltétel, hogy tagok legyetek.

– Helló, András ufó! Akarom mondani, atya. Hehehe – kuncogott Csabax, s levette a baseballsapkáját, hogy felfedje valódi énjét. – Nem csatlakozni akarunk, hanem segítségre lenne szükségünk.

– Azta! – torpant meg a főatya. Egypár pillanatig meg sem tudott szólalni a csodálkozástól. Közben Verax és Sándorx is megszabadult az álcájától.

András atya még fújtatott párat a meglepetéstől. – Nahát, fiacskáim, ti aztán jól rám ijesztettetek. Mondjátok, ti meg mit kerestek

itt? Csak nem száműztek titeket hazulról? Rossz fát tettetek a tűzre? – Most nem lényeges, hogy rossz fát tettünk-e a tűzre vagy sem. A segítségedre

lenne szükségünk, pap bácsi. Hihihihi... – Ne vihogjatok folyton, ezt nem tűröm! Mutassatok egy kis tiszteletet! Mit

képzeltek? Csak úgy idejöttök hozzám, kinevettek, én pedig segítsek nektek? – Elnézést, kedves András, a társam néha nagyon faragatlan tud lenni –

mentegetőzött Verax Csabax helyett, habár neki nagyon nem tetszett az atya puccos irodája. Undorítónak találta a sok dísztárgyat és giccses apróságot. A sok összegyűjtött csecsebecséből harácsoló hajlamra következtetett, ami ellenszenves volt neki. Sok ilyen ágyasa volt már. Feszültséget azonban nem akart. Inkább hagyta Csabaxt beszélni. Úgyis mindig főnököt akart játszani, hát tessék, itt az alkalom. Ő inkább körbejárt az irodában, és enyhe fintorral az arcán nézegette a gazdag díszítéseket.

– Jól van, nem tesz semmit. Amúgy is ritkán találkozom ufókkal. Pedig élünk egypáran itt, Budapesten. Amúgy bátran szólítsatok Andrásxnak. Csak azért

változtattam meg a nevem, hogy jobban beolvadjak. Az Andrásx túl ufósan hangzik. Itt nem végződnek x-szel a nevek, feltűnő lettem volna.69

Közben Sándorx is szétszéledt70 az irodában, de őt az ámulat töltötte el. Nagyon tetszett neki a hatalmas mahagóni íróasztal és a mögötte lévő kényelmes gurulós szék.

– Tök jó irodád van, Andrásx! Kipróbálhatom a kerekes foteledet? – Persze, tessék csak. Örvendek, hogy tetszik. Megpróbáltam kényelmesen

berendezni a helyet... Na de mondjátok, mi járatban vagytok itt? Látom, hoztatok magatokkal egy robotot is. Hümm... Csak nem az új 8-as? Egy kis csodaépítő! Azt a... Hűha, srácok, szerintem ti valami nagy balhéba keveredtetek!

– Hát, egy kisebb balhéba... – Egy kisebb balhéba?! Nektek elment az eszetek! Ti biztos nem vagytok

hivatalos csodaépítő brigád. Azoknak legalább heten kell lenniük, a szabályzat szerint. A robotot pedig nem ölben szokták cipelni, tud az magától is jönni. Lássam csak. Igen, itt a jelzés az oldalán: S.M.C.B.L.A. Ők pedig nem osztogatják mindenféle jöttmentnek a robotjaikat. Főleg nem a 8-asokat. Van egy sanda gyanúm, hogy nektek nem hogy nincs hivatalos csodaépítési engedélyetek, de még a robotot is valahonnan a feketepiacról szereztétek.

– Feketepiacról? Nem! Loptuk. – Ajajaj, loptátok?! LOPTÁTOK? Hát, ezt nem hiszem el. Mindjárt beszarok! – Pedig loptuk! Egyenesen a gyárból, kis belső segítséggel. De visszavisszük.

Amint építettünk vele egy csodát. – Amint építettetek vele egy csodát?! – ismételte hüledezve a gyülekezet főpapja,

majd újra végigmérte a három alakot, most már tüzetesebben: Lássuk csak, kikkel is van dolgom? Elsőnek itt van ez a szóvivő. Még be se

mutatkozott. Úgy feszít itt, mint egy hadvezér, csak úgy dagad a magabiztosságtól. Vezéregyéniségnek látszik, de nem egy megaagy.

Másodiknak itt ez a csaj. Igaz, hogy kiváló feneke van, ez már elsőre feltűnt, de ő se tűnik valami észlénynek.

A csapat harmadik tagja ez a pöttöm kis infantilis ufó. Alig lehet több, mint 153 centi a kis törpe, és úgy játszadozik a gurulós székkel az íróasztal mögött, mint egy gyerek. Ezek loptak volna el egy 8-as robotot? Kis belső segítséggel? Hát ez a feladat még egy jól képzett kommandós osztagnak is kemény dió lenne! Nem hogy ezeknek.

Ennyire meggyengült volna az S.M.C.B.L.A. biztonsági rendszere, amióta nem jártam otthon? Vagy létezik, hogy valakik ennyire szerencsések legyenek? Nem, az kizárt!

Lehet, hogy a kis dagi csak megjátssza a debilt. Talán ő lehet a főnök, és ez az álcája. Jobban kéne figyelnem rá.

Az is lehet, hogy többen vannak, és a banda kemény magja valahol a közelben figyel. Talán pont a szemközti épületekben rejtőzködnek, és épp fegyvert szegeznek rám! – Amikor ehhez a gondolathoz ért, fejét reflexszerűen az ablak felé kapta, majd gyorsan félrenézett. – Nem szabad megsejteniük, hogy mire jutottam. Mindenképp ki

69 Helyes észrevétel Andrásx részéről, a magyar nevek valóban nem végződnek x-szel. Nincs

Jánosx, Évax vagy Gáborx. Viszont van János, Éva és Gábor. 70 Nem a legjobb szó, de nem jutott más az eszembe...

kell derítenem az igazságot. De addig is, amíg eszembe jut valami, le kéne kötni ennek a háromnak a figyelmét.

Amint végzett a brainstorminggal, nyájasan a kis társaság felé fordult: – Kedves vendégeim, ufó barátaim! Hadd vezesselek körbe titeket a

gyülekezetemben. Megmutatom nektek Maxot. Mit szóltok hozzá? Nagyon tanulságos lesz. Kövessetek. Ja, és mindenki vegye vissza az álcáját, mert itt az épületben emberek is dolgoznak.

Válaszra se várva kitessékelte őket az irodájából. Sándorx még gurigázott egy picit a székkel előre-hátra, majd elégedetten huppant le róla, és követte a többieket.

– Tuti, hogy megjátsszák magukat – döntötte el magában Andrásx. – Főleg ez a debil. Az fix, hogy ő rejteget valamit.

Amint Sándorx is kiért a folyosóra, a főpap behúzta mögöttük az ajtót, és elindultak a szentély felé. Pár szobával odébb felirat fogadta őket: „Szent Terem”. Benyitottak. Óriási aula tárult elébük. A pap felkapcsolta a díszkivilágítást. A termet elözönlötték a sárga, zöld, lila, narancs, kék, piros és még ki tudja, milyen színek. A legtöbb fénynyaláb Maxot vette célba, szinte túlvilági aurát kölcsönözve neki. Csak úgy szórta magából a változó szögből érkező fényt, pont mint egy prizma.

Az egészet egyetlen kristályból faragták ki. Földi körülmények között lehetetlen előállítani ilyesmit, figyelembe véve a jelenlegi fejlettségi szintet. Egyetlen karcolás se látszott a csodálatosan megmunkált felületen. A gyönyörű íveken nem lehetett felfedezni semmilyen földi szerszám nyomát.71

– Hát nem csodálatos? Tessék, tapogassátok csak meg. Az emberek odavannak érte.

– Hah, mi az extra benne? Nálunk ilyet a legutolsó ócskapiacon is lehetett találni. Én ilyenben tartom a fogkefémet – vont vállat Sándorx.

– Nana, hátrább az agarakkal! Lehet, hogy első látásra csak bóvlinak tűnik, de nézzétek meg az extrákat, amiket saját kezűleg építettem bele. Ez a kis drága nem csak gyógyenergiák áramoltatására alkalmas, mivel sufnituningoltam egy picit. Először is van rajta egy gondolatolvasó réteg72, aminek segítségével bármelyik embernek, aki a szemébe néz, tudok olvasni a gondolataiban. – Magában szomorúan hozzátette: sajnos ufóknál ez nem működik, másképp alkalmazhattam volna rajtatok!

– Másodsorban elrejtettem benne egy átlátszó gyémánt asztroaldehidet73 is, aminek segítségével irányítani tudom az időjárást ezen a bolygón! Illetve van benne még óra, GPS, iránytű és fényképezőgép. Mindez természetesen láthatatlan. És végezetül a szemében elrejtettem egy részecsketolót74, így soha nem áll meg rajta a por, ergo sohasem kell tisztítani. Na, erre varrjatok gombot, barátocskáim!

– Miért van benne óra?

71 http://hu.wikipedia.org/wiki/Kristálykoponyák 72 A gondolatolvasó réteg zselés anyag, amit akármilyen szilárd tárgyra rá lehet kenni. Utólag

megköt, és ha elég vékonyan kened, szinte észrevehetetlen. Ufótechnológia, ne kérdezd, miként működik.

73 Ez egy kis izé, majdnem olyan, mint a gyémánt, de nem teljesen. Inkább olyan... hogy is mondjam... gyémánthibrid. Kiválóan alkalmas az időjárás befolyásolására.

74 A részecsketoló, illetve egyes kultúrákban részecskelökőként is ismert szerkezet olyan nanotechnológiai (értsd: rohadtul pici) egység, ami eltolja az apró részecskéket. Pl. port vagy egysejtűeket. A bogarakat nem.

– Az csak egy extra, ami itt, a Földön nagyon divatos. Mindenbe tesznek órát. És fényképezőgépet is. Ne kérdezzétek, miért. De a legfontosabb a gondolatolvasó réteg... Ügyes kis koponya vagy, Max, ugye? – Andrásx rákacsintott a kristálykoponyára, de az nem kacsintott vissza. Csabaxt nem hatotta meg az előadás.

– Köszönjük a bemutatót, Andrásx. Nem is raboljuk tovább az idődet, úgyhogy áruld el, kérlek, tudsz-e segíteni nekünk vagy sem? Aztán nem zavarunk többet.

– Miben kéne segítsek? Ti vagytok a nagyfejek, ti loptátok el a 8-as robotot, mit tudnék én, egy szerencsétlen száműzött, tenni értetek? Azt se tudom, hogy kik vagytok.

– Igazad van, Andrásx, mi kérünk elnézést. Szóval, az a helyzet, hogy mi egy csodát akarunk építeni, hogy fennmaradjon a nevünk az utókornak. Ehhez itt van a robot. Feltöltöttük, mégse tudjuk használni, mert kéri a jelszót. Amit mi sajnos nem ismerünk. Próbálkozni se nagyon tudunk, mert folyton baromságokat csinál. Szóval tudnál valami tanácsot adni?

– Nem tudjátok a jelszót? Hát akkor ezért cipelitek az öletekben... És jelszó nélkül persze nem is lehet csodát alkotni vele. Hadd nézzem!

A pap odaállt a robot elé. Körbejárta, nézegette. Végül úgy fordult, hogy hátával

eltakarja ügyködését a többiek elől. Amint biztonságosnak ítélte, ujjaival egy profi gyorsaságával kezdett zongorázni az érintőképernyőn. Különböző rejtett menükön és információs paneleken zongorázott végig, míg meg nem találta az általános leírást. Ott megnézte, milyen operációs rendszer van a roboton, és ebből hányadik verziójú frissítést telepítettek rá. A számokat hamar megjegyezte és elraktározta a memóriájában. Ha szerencséje van, talál valamilyen programot a warez-oldalakon75, amivel feltörheti, és akkor nem is kell a jelszó.

Andrásx, aki világéletében hatalomra vágyott, úgy érezte, még sohase állt ilyen közel a céljához. Otthonról is azért száműzték, mert gátlástalan törtető volt. Most azonban úgy érezte, hogy állhatatossága végre célba juttatja.

Már több éve tartózkodott ezen a bolygón, és azt találta ki, hogy leigázza a Földet. Hogy mindenki fölé emelkedik, és uralkodni fog. Erre kellett neki Max is. Abban bízott, hogy a kristálykoponya majd sok embert vonz a gyülekezetbe. Tudatosan úgy kalibrálta a gyógyító energiákat, hogy csak kisebb dózisokban érjék a híveket. Így mindenki rendszeresen visszatér majd hozzá. Közben pedig Max

75 Érdekes weboldalak egy csomó hasznos programocskával és felpattanó pornóreklámokkal.

gondolatolvasó funkcióját alkalmazva kiszűri az emberek agyából a legféltettebb gondolataikat, majd zsarolással és vesztegetéssel mindent megszerez magának.

Persze a terve nem haladt zökkenőmentesen. A gondolatolvasó zselé, amit a koponyára kent, nem működött hibátlanul. Vagy túl keveset kent rá, vagy megromlott a szérum, nem tudta pontosan. A hosszas kísérletek még mindig nem hoztak átütő eredményt.

A relikvia jelenlegi állapotában csak minden páros hétfőn tudott gondolatokat olvasni, és akkor is csak nagyon zavarosan. Így Andrásx eddig csupán kósza gondolatfoszlányokat szerzett meg. Ezek között is túlsúlyban volt a „de nagyon kell pisilnem” és a „mennyire unalmas ez a mise”. Ennél mélyebbre azonban még nem jutott az emberi agykéregben. Vagyis de. Egyszer megtudott egy hosszabb gondolatot is. Ez állt benne: „tej, kenyér, két leveskocka, hagyma, egy kiló rizs, húsz deka sajt, ásványvíz, tejföl, citromlé, halkonzerv”. De hát ezzel se tudott mit kezdeni.

Ellenben tetszése szerint fotózhatott Maxszal, aki a pontos időt is mindig tudta. Ezt azonban még fél sikernek se nevezte volna.

Most viszont itt volt előtte egy 8-as robot! Gyakorlatilag a szájába repült a sült galamb. Még ha nem ismeri is a jelszót, feltörheti az operációs rendszert, és akkor tetszése szerint irányíthatja. Egy ilyen robottal a tulajdonában a bolygó hónapokon belül a lába előtt heverne!

Elhatározta, hogy akármibe kerül is, meg fogja kaparintani a szerkezetet. Lépni azonban még nem mert, mivel még mindig benne volt a félsz, hogy három vendége csak álcázza magát a színlelt tökéletlenséggel. Jelenleg az tűnt a legbiztonságosabbnak, ha barátságosnak és segítőkésznek mutatkozik. Majd lecsap, ha eljön az idő.

Ezt így magában szépen végiggondolta, majd mint aki végzett a vizsgálódással, hümmögni kezdett.

– Aham, értem, hümm... Alaposan megnéztem, nincs rajta semmi hátsó kapu, ahol fel lehetne törni. Csak jelszóval működik. Enélkül tehát nincs csoda... Hümm... Aham... Mi lenne, ha itt hagynátok egy napig, kettőig, hátha a végére tudok járni a dolognak. Jelentkezem, amint megfejtettem. Na? Benne vagytok?

– Szó se lehet róla, nem hagyjuk itt a robotot! – Pontosan, Verax jól mondja, ezt nem tehetjük meg. A robot velünk marad. – Persze, persze, csak egy ötlet volt. Lássuk akkor a jelszót. Mit próbáltatok ki

eddig? – S.M.C.B.L.A. Mégiscsak ők gyártották... – Gondolom, ez nem volt jó... Akkor valami más kéne ide. Hümm... Legyen az

S.M.C.B.L.A.-főnök legidősebb lányának a neve. Andrásx csak úgy kibökött valamit, hogy húzza az időt. Persze gondolni se

merte, hogy ez lenne a megfejtés. Csupán hihető kombinációval akart előállni, amivel visszanyerheti a három ufó bizalmát. Valójában kicsit meg is ijedt, hogy mi van, ha eltalálja? Azzal mindent elszúrna.

A három ufónak felcsillant a szeme az ötletre. Még Sándorx is közelebb jött, miközben épp a kristálykoponyával játszadozott:

– Hah, tényleg! Mekkora ötlet! Csabax, erre nem is gondoltál, mi? Meg se fordult a fejedben, ugye? A lánya neve! Jó, hogy eljöttünk Andrásxhoz. Neki legalább van fantáziája.

– Teszed le azonnal Maxot?! Még az hiányzik, hogy elejtsd! – Andrásx majdnem infarktust kapott, amikor meglátta féltve őrzött játékszerét a debil ufónál.

Sándorx megbántva ugyan, de visszasomfordált Maxszal a kezében, és visszatette a helyére. A főpap mindezt árgus szemmel figyelte, ellenőrizve, hogy valóban biztonságba kerül-e a kis kabalája. Közben arra gondolt, kizárt, hogy valaki ennyire jól játssza a kretént. Senki se lehet ilyen profi színész. Csabax rángatta vissza a jelenbe:

– Szóval, Andrásx, te ismered a főnök lányát? – Persze hogy nem ismerem! De követem a világ dolgait. Bárki utánanézhet a cég

főnökének – mondta Andrásx, és begépelte az érintőképernyőn, hogy „Évax”. „Jelszó feldolgozva”, jelezte a kis robot.

– Huh, akkor már kérhetjük is a piramist? – lelkendezett Sándorx. – Dehogy, szó se lehet róla! – intette le ijedten Andrásx a pöttöm ufót. –

Képzeljétek el, mit csinálna itt a hellyel, ha ide egy piramist kérnétek tőle. Próbáljuk ki előbb az egyszerűbb parancsokat. Például a jövés-menést – mondta az atya, és mint egy profi, levette a nyakáról az idegennyelv-gégetapaszt. Megköszörülte a torkát, és a többiekhez fordult. – Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, hogy magyarul nem megy, ezért ezt le kell venni. Kezdők elkövetik ezt a hibát. Most pedig figyeljetek. Robot!

– Artúrx. Van neve is neki. Elneveztük Artúrxnak. És ő is tudja, mert már mondtuk neki.

– Ám legyen. Artúrx! Gyere ide! A kis robot üzembe helyezte magát. Felbúgott, kinyújtotta a kezét, felpörgette a

lánctalpait, és megindult az atya felé. Csabax és Verax ámulva nézte a jelenetet. Sándorx ujjongva táncolt magában.

Andrásx atyának pedig majd leszakadt a pofája: – Ez nem lehet igaz! A végtelen számú lehetséges jelszóból eltaláltam a

megfelelőt? – A robot egyre közeledett felé, és a főpap egyre sápadtabb lett. – Új tervre lesz szükségem, futott át az agyán, de Artúrx már ott is volt előtte...

De nem állt meg, hanem félrelökte Andrásxt, és megállíthatatlanul nyomult tovább. Mind a négyen értetlenül bámulták, ahogy átsuhan a termen, az atya picit megkönnyebbülten, a három ufó inkább csalódottan. Végül Artúrx elért a kristálykoponyához, és akkorát csapott rá, hogy az egész installáció állványostul, Maxostul porrá zúzódott.

Az aulában a pusztítás moraja visszhangzott, majd a helyre néma csönd telepedett.

Andrásx atya teljesen lefagyott. Nem tudott magához térni, csak motyogott értetlenül. A három ufó behúzta a nyakát. Mindegyikük érezte, hogy ez csak a vihar előtti csend. A főpap, akinek a szeme előtt zúzták szét élete művét, bármelyik pillanatban irtózatos haragra gerjedhet.

– Nahát, kis anyagfáradás... Khm, akkor mi mennénk is... Majd valahogy megtaláljuk a jelszót magunk... Köszi a segítséget, Andrásx... Minden jót... – mondta Csabax illedelmesen, majd felkapta a robotot, és futásnak eredt. Két társa sietve követte.

Így rohantak ki az ajtón, le a lépcsőn, majd ki az utcára, de ott se álltak meg, hanem csak rohantak, amíg a lábuk bírta.

12. FEJEZET

Pár évvel korábban...

Sűrű felhők úsztak a sötét égen. A nap vetett még egy utolsó pillantást az esőáztatta pusztára, majd lebukott a horizonton. Villámok pásztáztak az éjszakában. A távolban apró ház hívogató ablakai világítottak.

Ebben a zimankós időben minden épeszű lény fedezékbe menekült, így egy bolond rókán kívül senki se láthatta, hogy újabb villogó folt kapcsolódik be a fényjátékba. Az új szereplő szép lassan kibontakozott, és percekkel később már jól kivehető űrhajóvá körvonalazódott.

A repülő csészealj megközelítette a pusztát, de nem szállt le. Két méterrel a föld felett lefékezett. Az oldalán félrecsúszott egy tolóajtó, és a nyílásban megjelent két ufó egy harmadikat közrefogva. Szemmel láthatóan nehezen bírtak vele, pedig foglyuk bilincsbe volt verve.

A háttérben egy negyedik alak húzta magára vékony egyenruháját. – Uraim! Végezzünk ezzel a feladattal, és húzzunk haza! – Igenis! – szólt az egyik biztonsági, és matatni kezdett a bilinccsel. A kapitány elővette az infotronját, és felolvasta róla a száraz adatokat. – 9832-JA-2241-es fogoly. A Galaktikus Bíróság (GB) döntése értelmében ítélete

életfogytiglani száműzetés a Föld bolygóra. Az ítéletet ezennel végrehajtom. Ideje elhagyni az űrhajót. Ne ellenkezzen.

– De ellenkezem! – szólt amaz. – Mi a fenének akarnak engem ilyen magasról kidobni? Ez balesetveszélyes!

– Nem balesetveszélyes! Ennyit egy kisgyerek is kibír! Kidobni! A két biztonságinak végre sikerült lecsatolnia a fogoly bilincseit. A parancsnok

intésére meglendítették a kapálózó ufót, majd kilökték az éjszakába. Annak azonban az utolsó pillanatban sikerült rákulcsolnia a kezét az egyik őr övére, akit magával is rántott. Mindketten fájdalmasan csapódtak be a sáros talajba.

A parancsnok a fejét fogta. Másik embere kérdőn nézett rá. – Mit bámul? Dobjon le érte egy kötelet! – De főnök, nagyon nagy a sár odalent. Biztos förtelmesen mocskos és büdös lesz.

Mi lenne, ha itt hagynánk? – Ne ellenkezzen, katona! Majd bezárjuk a budiba hazáig. És legközelebb

legyenek szívesek és a foglyot kábítsák el egy bénító sugárral! Mik maguk?! Kezdők? Lentről dulakodás zajai szűrődtek fel. A játszma egyesélyes volt, mivel a

biztonsági ufó jobb kondiban volt. Szép lassan lenyomta ellenfelét. Végül diadalmasan felállt, és a leeresztett kötélbe kapaszkodott.

A sárba döngölt ufó tehetetlen dühében lekapta egyik sáros cipőjét, és a távolodó űrhajó után dobta. Az ajtó még nyitva volt, a szutykos bakancs berepült, és pofán találta a kapitányt.

– Hogy rohadnátok meg! – ordította utánuk Andrásx, mert ő volt az, akit a Földre száműztek a bolygóközi bírák.

Szülőbolygóján pék volt, de egy illegális recept miatt megbüntette őt a céhe, majd a GB is. Kezdetben ígéretes inas volt, mesterei büszkék voltak rá. Mindenki fényes jövőt jósolt neki, de ő nem érte be ennyivel. Gazdagságra és hatalomra vágyott.

Elhatározta, hogy megalkotja a tökéletes kenyeret, és mesés vagyonra tesz szert. De elszámolta magát.

Később ő is belátta, hogy hiba volt ufómarihuánát keverni a tésztába. Igaz, hogy a drog függővé tette a vásárlóit, akik aztán rendszeresen visszajártak a napi adagért, de neki ezért ipari mennyiségű kábítószerre volt szüksége, ami szemet szúrt a hatóságoknak. El is kapták, és megbüntették. Az ufók nagyon érzékenyek az ilyesmire.

Most pedig itt állt egy vas nélkül. Kezdhetett mindent elölről. Sajgó végtagokkal lassan feltápászkodott és körbenézett. Észrevette a távolban pislákoló ablakokat, és elhatározta, hogy menedéket kér a lakóitól. Föld-rajzból tudta, hogy az emberek nem különböznek sokban az ő fajtájától. Talán szerencséje lesz, és nem kergetik el. Úton a Föld felé megkapta a nyelvi alkalmatosságokat, az idegennyelv-gégetapaszt, a fordítófüldugót és szövegkontaktlencsét. A hatóságok nem akarták, hogy feltűnést keltsen az idegen bolygón.

Bekopogott. Az ajtót egy középkorú nő nyitotta ki, és elkerekedett szemmel bámult rá.

– Nahát! Egy gyerek! Hát te hol jártál? Apjuk, ezt nézd! Gyere csak be, aranyom. – Azzal betessékelte a konyhába. Apjuk ott ült az ebédlőasztal előtt, és pasziánszozott egymagában. Felnézett a kártyákból:

– Ú, basszus, mekkora szem! – Apjuk, vigyázz a nyelvedre! Ő is Isten gyermeke. – Persze! Mindenki az... Mondd, tudsz pókerezni? Ezt a pasziánszt már nagyon

unom. – Hát hogyne tudnék?! – Akkor gyere csak beljebb! A család hamar befogadta az ufót. Nem is sejtették, hogy kivel van dolguk, ő

pedig nem mondta. Istenfélő emberek voltak, olyanfélék, akik a maguk módján hisznek a misztikus dolgokban. Anyuka sámán volt, apuka pedig kártyajós.

Velük maradt hát, de egy napon a család gyanakodni kezdett. Milyen gyerek az, amelyik nem nő? – dugták össze a fejüket a szülők. Nem volt hát maradása, otthagyta őket.

A saját útját járta, és újra gazdag meg hatalmas akart lenni. Azt észrevette, hogy az ufók szépen befészkelték magukat a helyi infrastruktúrába. Ott van például a Nokia vagy az Apple. Két hatalmas cég, mindkettő ufóirányítás alatt. Több találmány szintén az ufóknak volt köszönhető, mint például az atombomba, a napelem, a gemkapocs, a gyufa, a fiók vagy a gurulós bőrönd. Gyümölcsöket honosítottak meg a helyiek tudta nélkül, például narancsot meg kivit. Néhány zöldséget pedig még elterjedésük előtt kiirtottak, mert azokat nagyon nem szerették: például a lévát, a szkojcsot vagy a Sümeget.76

Az ufók ott voltak mindenhol: Prodigy, Chemical Brothers, George Lucas, Michael Jackson vagy Benkő Dániel.77 Csupa befutott ufó.

Andrásx érezte, hogy tartogat még számára learatandó babérokat ez a bolygó. Kezdetben próbált segítségért folyamodni a többi befutott ufóhoz, de mindig

elutasításra talált. Rájött, hogy csak magára számíthat.

76 Ugye, hogy nem hallottál róluk? Mert mind kiirtották őket! 77 Hogy csak egypárat soroljak.

Sok mindennel próbálkozott már, amikor egy napsütéses szerdán egy plakátra lett figyelmes: „Blöki kutyamenhely. Adja nekünk adója 1%-át. Mert a kóbor kutya is ember.”

Andrásx gyors fejszámolásba kezdett: Magyarországon dolgoznak, mondjuk négymillióan, az átlagkereset pedig havi kétszáztízezer.78 Ha ezt a kettőt összeszorozzuk, az nyolcszáznegyvenmilliárd forint. Ennek az egy százaléka nyolc egész négy milliárd. De ha csak nyolcmilliárddal számolunk, az is szép pénz. És ezt legálisan meg lehet szerezni...

Végül rájött, hogy állatmenhely vagy mentőalakulat helyett célravezetőbb lenne egyházat alapítani, hisz azok is egy százalékon osztoznak, és ők kevesebben vannak, kisebb a konkurencia.

Összerakta hát a saját tervét. Beszerzett egy kristálykoponyát a bolygóközi feketepiacon, és munkához látott: kitalálta és megalapította a „Max, a Kristálykoponya Gyülekezet”-et, és várta az adóforintokat.

Már csak egy dolog volt hátra: azt a hatalmas nagy katolikus egyházat lenyomni valahogy...

78 Nem hivatalos adatok...

13. FEJEZET

Vissza a jelenbe...

Amint a menekülő ufók kiértek az épületből, belevetették magukat a sokadalomba. Elöl futott Verax, őt Sándorx követte, a sort Csabax zárta, mivel ő cipelte Artúrxt. Végigszaladtak a Teréz körúton, majd az első adandó alkalommal balra tértek. Rákanyarodtak a Szófia utcára, és egy jobbos után az Eötvös utcán lyukadtak ki. Lassítani nem mertek, tovább loholtak a Király utcáig, ahol balra vették az irányt, majd jobbra, végig a Csengery utcán az Almássy térig. Itt egy keveset vitatkoztak és fújtattak, majd egy balos után nekivágtak a Wesselényi utcának. Keresztezték a Szövetség és Izabella utcát, majd balra fordultak a Rózsa utcán, a Dob utcánál pedig újra jobbra, remélve, hogy így lerázhatják Andrásx atyát, akiről azt gondolták, hogy üldözőbe vette őket. Ezután felváltva rohangáltak egy keveset a Rottenbiller, Damjanich, Bethlen Gábor, Dembinszky, Nefelejcs, Marek József, Hernád, Murányi, István, Peterdy, Sajó, Cserhát, Thököly, Alpár, Abonyi, Cházár András, Felméri Péter, Szabó József és Izsó utcán, miközben többször keresztezték a Dózsa György utat. Az Ajtósi Dürer soron viszont egyszer se fordultak meg.

Addig rohantak összevissza, amíg szuflával bírták, majd éktelen nagy lihegések közepette fékeztek le a Zichy Géza utcán. Hosszú percekig csak a ki- és belégzésre bírtak koncentrálni. Sándorx járt a legrosszabbul, mivel a vietnami papucs nem kedvezett a futva menekülésnek. Párszor majdnem felnyalta az aszfaltot.

Elsőnek Csabax birkózott meg a légszomjjal: – Huh! Huh! Azt hiszem, sikerült lerázni Andrásxt... Ha egyáltalán követett

minket. – Biztos követett minket, hisz’ tönkretettük a kristálykoponyáját – lihegett Verax.

– Végig éreztem, hogy valaki lohol utánunk. Még csak hátra se kellett néznem. Idegesen körbenéztek, de nem láttak semmi gyanúsat. Andrásx atyát pláne nem.

Egypár járókelő sietett a dolgára, csupa helyinek tűnő földlakó. Őket leszámítva csak két ferdeszemű alak fotózgatott egy csúnya épületet eszeveszett sebességgel. Toyota-san és Yamato-san úgy fújtatott, mint aki már nem bírja szuflával a fényképezést.

Biztos turisták, akik mindent le akarnak kapni egy délután alatt, gondolta Verax, aki ismerte a fotóturistáskodás fogalmát. Volt neki már jó pár olyan kapcsolata, akik csak azért utaztak el valahova, hogy aztán dicsekedhessenek a haveroknak.

– Még jó hogy... huh, huh... még szerencse, hogy nem ejtetted le Artúrxt a nagy rohanásban, Csabax.

– Hát persze hogy nem ejtettem el, te kis béka79! Eldugulhatnál már végre a leejtéssel. Nagyon is biztosan tartottam egész végig.

– Jól van, srácok, nincs semmi baj, ne vitázzatok! Szedjük össze magunkat, és induljunk tovább.

– Induljunk tovább? És mégis merre? Andrásx volt az egyetlen ufó, akit találtunk eddig a bolygón. Őt pedig nem szívesen látogatnám meg újra.

– Akkor kapjuk elő Verax infotronját, és nézzünk bele. Hátha találunk valami hasznos infót a földi ufókról.

79 Ufó béka. Kevésbé zöld, mint a földi, de hangosabban brekeg.

– Sándorx, végre egy jó ötlet... Na, mi lesz már, Verax, itt az ideje, hogy villogj a

szerkezeteddel. – Keresem, de nem találom... Pedig ide tettem. Srácok, nincs nálatok? – Nálam nincs. – Nálam sincs. Csak nem hagytad el valahol, Verax? – Basszus, biztos ottmaradt Andrásxnál! Emlékszem, hogy épp a kezemben volt,

amikor Artúrx kiütötte Maxot. Ijedtemben elejthettem... – Óóó, neee! Akkor most nagy bajban vagyunk. Én nem megyek vissza érte, az

egyszer biztos! – sápítozott Csabax.

– Én sem. Nem engedte, hogy játsszam a koponyájával... – Nem baj, nem is kell visszamennünk. Épp azt akartam mondani, hogy van egy

újabb szál, amin elindulhatunk – nyugtatta őket Verax. – Újabb szál? – Igen, jól hallottad, Csabax. Amíg ti ketten lefoglaltátok Andrásxt, addig én

körbejártam az irodájában, és találtam egy nyomot. – Zseni vagy, Verax! Mondd, mire bukkantál? – Ezt találtam az íróasztalán. Verax büszkén kivett a zsebéből egy sárga papírfecnit, és odamutatta társainak.

Mindig is ügyesen mozgott a befutott férfiak társaságában. Értett hozzá, hogy miként lehet feltűnés nélkül a legtöbb információhoz jutni a legkevesebb idő alatt.

Most is sikerrel járt. A papíron a következő állt: „Gyülekezeti 10. évforduló, előadást tart Badár Sándor80 (a név többszörösen át volt húzva, de azért még olvasható maradt, alatta pedig:) Szőke András”. Mindkét név alatt egy-egy telefonszám szerepelt, az első név után pedig nagy, nyomtatott betűkkel az, hogy „SEMMIKÉPP”.

A két ufófiú hosszadalmasan tanulmányozta a cetlit, és végül értetlenül Veraxra

néztek: – Ebből meg mi következik? – Ott a szöveg az orrotok előtt. Mit nem értetek? Tizedik évforduló. Nagy ünnep

a gyülekezet életében. Tehát aki előadást tart, annak szintén egy ufónak kell lennie.

80 Külföldi olvasók kedvéért jegyzem meg: Badár Sándor is a very famous Hungarian movie actor

and stand up comedy artist.

– És mi van, ha ez a Badár Sándor vagy Szőke András nem is ufó, csak... mit tudom én... humorista vagy bűvész? Akit csak úgy el akarnak hívni fellépni?

– Kizárt! A gyülekezetekbe nem hívnak humoristákat. Az ilyen helyeken nem szeretik a humort. Se a bűvészeket. Nehogy felületesnek tűnjön a felekezet. Ezek sohasem terveznek ilyen könnyed estéket. Főleg nem a 10. évfordulóra. Ilyenkor komoly szónokokat kérnek fel. És ki lenne a legjobb szónok, ha nem egy ufó maga?! Aki meggyőzheti az embereket arról, hogy mennyire érdemes volt csatlakozniuk a gyülekezethez. Szerintem ez a kettő biztosan valami világhírű előadó a mi vérünkből.

– Mondasz valamit, Verax... Szóval itt van ez a Badár Sándor és Szőke András. Szerintem az elsővel kéne próbálkoznunk, ha fel akarjuk venni a kapcsolatot valamelyikükkel. Úgy értelmezem a cetlit, hogy ő valamiért kegyvesztett lett, tehát nincs jóban Andrásxszal, ergo megvan az esélye, hogy segít nekünk – okoskodott Csabax. – Ugyanakkor sietnünk kell, mert sohase tudhatjuk, hogy hogy alakul a széljárás.

– Szeretem, amikor ilyen okosak vagyunk. Ölelkezzünk! – áradozott Sándorx. – Inkább ne! – Na, gyere, Verax, csak egy kis ölelést. – Kérsz a retikülömből, Sándorx? – Na jó, nem kell ölelés. Majd csak ha te is akarod. A kis társaságba újra visszatért a remény, ezen a napon már sokadjára. – Keresnünk kell egy telefonfülkét. Csak az a kérdés, mit mondjunk ennek a

Badár Sándornak a telefonban. Nem lenne jó kifecsegni a tervünket, amíg nem tudunk biztosat róla.

– Ne aggódjatok – állt elő Sándorx feltartott ujjal -, van egy tervem!

14. FEJEZET

A három ufó jól tippelt. Andrásx atya a vihar előtti csend után iszonyatos tombolásba kezdett. Káromkodott, ordibált, összevissza pattogott, mint akinek elment a józan esze. A pokolba kívánta három vendégét a robotjával együtt. De aztán meggondolta magát, és a robotot mégse átkozta el. Azzal még tervei voltak.

Amint lecsillapodott, körülnézett a teremben. Három vendégének már hűlt helye volt, és a robotot is magukkal vitték. Andrásx szeme megakadt valamin. Odalépett, és felvette a padlóról Verax infotronját. Megörvendett, hogy legalább ennyivel gazdagabb lett, hisz’ ez nagyon hasznos kis kütyü. Neki ilyenje nem volt, amióta a Földön élt.

Ahogy forgatta a kezében, rájött, hogy közönséges darab, nincs rajta semmi különös extra. Vagyis a szerkezet nem egy elitkommandós eszköz. Ez egybevetve az előbbi malőrrel és Sándorx tökéletlenségével, minden kétségét eloszlatta. Ezek tehát nem valami különlegesen képzett egység tagjai, csak valami pancserek, akik nagyon szerencsések voltak. Eddig!

Elhatározta, hogy akcióba lép. Előtte persze alaposan bezárta a termet, amiben Maxot tartotta. Nem akarta, hogy kitudódjon a szerencsétlenség. Kitett az ajtóra egy „Max pihen, ne zavarjátok!” táblát, és még lakatot is erősített a hevederre. Ezzel az üggyel majd később akart foglalkozni.

Amint visszatért az irodájába, leült az íróasztalához, és bekapcsolta a számítógépet. Pár pillanat, és már látta is a monitoron, hogy korábbi vendégei a Zichy Géza utcában tartózkodnak. Andrásx büszkén elmosolyodott, hogy volt olyan ravasz, és elrejtett egy kis nyomkövetőt a debil ufó kapucnija alá, amikor kitessékelte az irodájából.

– Most megvagytok, nyavalyások! Hamarosan a kezem között lesz a robototok, titeket pedig hidegre teszlek – mondta dinamikusan, majd megnyomott egy gombot az íróasztalán. Erre a tőle jobbra levő festmény félrecsúszott a keretéből, s egy plazmapuska tolódott ki a falból.

– Fenébe, rossz gomb! – átkozódott Andrásx, majd megnyomott egy másikat, mire kipattant egy mikrofon az íróasztal lapjából. Összedörzsölte a kezét, és beleszólt: – Ébresztő, patkányok! Készítsétek elő a koponyamobilt81, vadászni indulunk!

81 Andrásx autója, amivel vadászni járt.

15. FEJEZET

A három ufó rövid keresgélés után talált egy telefonfülkét. Kinyitották az ajtaját, és mindhárman beléptek. Mielőtt magukra zárták volna a fülkét, megegyeztek, hogy egyikük se fingik, amíg bent vannak. A telefonba bedobtak háromszázhuszonöt forintot. Pont ennyi volt náluk, mert nem sokkal korábban egy kéregetőtől váltottak tízezerért. Mind jól jártak. Főleg a kéregető.

Csabax tárcsázott, Sándorx tartotta a kagylót: – Cseng! – Szuper. A csengés ötször ismétlődött még, a fülkében egyre nőtt a feszültség. Ekkor egy

férfi szólalt meg a vonal másik végén: – Halló! – Halló, Badárx Sándorx? Akarom mondani Badár Sándor? A többiek ereiben megfagyott a vér Sándorx bakijára. Verax oldalba bökte társát: – Elment az eszed?! Koncentrálj! – Ne zavard, még meg lehet menteni a helyzetet... – Igen, én vagyok az! – jött a válasz kisvártatva. – Huh, ő az, srácok! – Akkor beszélj vele! – Jó napot kívánok, Badár úr. Arról lenne szó, hogy egy előadásra szeretnénk

meghívni önt.82 – Igen? Nagyszerű! Mikor és hol? – A helyszín a Stefánia utcai Burger King, az idő pedig nagyon szorít, úgyhogy

ha itt tudna lenni másfél óra múlva, Badár úr, akkor kezdhet is. – Másfél óra? Ez valami vicc lehet. Kivel beszélek? – Nem vicc. Valóban szükségünk van önre, Badár úr. És hogy lássa, hogy nem

viccelünk, a fizetség kétszázezer... – Ekkor Csabax megbökte, és felfelé mutatott. – Háromszázezer... – Újabb bökés. – Ötszázezer forint lesz!

Kis szünet következett. – Számlás? – Nem, nem kérünk számlát. És persze készpénzben fizetünk.83 – Rendben, oda tudok érni. Sándorx eltakarta a kagylót, és odafordult a társaihoz: – Bevette!!!... Köszönjük szépen, Badár úr, akkor a viszontlátásra. Sándorx letette a telefont. – Nagyszerű. Menjünk a Burger Kingbe, és várjuk meg ott. Ami azt illeti,

falhatnánk is valamit, nagyon éhes vagyok – mondta Verax, és fuldokolva kilökte a fülke ajtaját. Már kezdett nagyon izzadságszag lenni odabent.

A többiek is kiiparkodtak a fülkéből. Átvágtak az úttesten a szemközti Burger Kingbe. Sándorx árgus szemmel figyelte, ahogy Csabax a robotot cipeli, de most egy hajszálnyit se csusszant meg.

82 Az volt Sándorx terve, hogy elhiteti Badárral, egy fellépésről van szó, hátha akkor hajlandó

eljönni és találkozni velük, anélkül hogy gyanút fogna. 83 Sándorx bevetette az utolsó csalit.

A gyorsétterembe érve egyenesen a pulthoz mentek. Senki se állt előttük, úgyhogy egyből rendelhettek. Egy kékbe öltözött kiszolgáló fordult hozzájuk:

– Miben segíthetek? – Enni szeretnénk. – Akkor jó helyre jöttetek.

Csabax mindhármuknak rendelt egy menüt hamburgerrel, kólával és krumplival,

a lány pedig hátraszólt a konyhára, hogy készítsék a rendelést. Ekkor Sándorxnak feltűnt valami. Izgatottan oldalba bökte a társait, hogy felkeltse a figyelmüket.

– Látjátok, srácok, amit én? – kérdezte suttogva. – Ott a lány mellén. – Igen, jó melle van – nyugtázta Csabax, és ciccentett egyet. – Engem nem érdekel a melle! Veraxnak soha nem volt szép melle. Csak olyan apró kis cickója, ami nem hogy

nem tűnik fel senkinek, hanem egyenesen az tűnik fel, hogy mintha nem is lenne neki. Ez persze nagyon zavarta, de a hiányosságot a gyönyörű fenekével pótolta. Ha a legjobb oldalát akarta mutatni, mindig hátat fordított.

– Ne a mellét nézzétek, habár valóban rég láttam ilyen szépet, hanem a névcetlijét. „Segíthetek Beatrix.”

Erre a többiek is felkapták a fejüket. Szóval Beatrix. Nahát, még egy ufó. És még csak nem is leplezi a nevét. Ugyan magasabbnak tűnt 154 centinél, de attól még lehet ufó. Biztos sámlin áll a pult mögött.

Ő lenne a harmadik ufó, akivel ma kapcsolatba kerültek ezen a bolygón, Andrásx és Badár után. Kezdték úgy érezni magukat, mint az erdélyiek Budapesten. Alig vannak egypáran, de folyton egymásba botlanak.84

Csabax tért magához elsőnek. Odakacsintott a lánynak: – Szóval Beatrix. Én Csabax vagyok. – Ismerjük mi valahonnan egymást, CsabaKSZ? – Még nem. Te melyik bolygóról jöttél ide? Ne félj, a titkod biztonságban lesz

nálunk. Erre Csabax óvatosan megemelte a baseballsapkáját. Amint a lány észrevette a

kopasz fejet és a hatalmas, sötét szemet, ijedten összerándult, majd felsikított: – Uramisten, egy ufó! Ha Pataki Attiláért jöttetek, az előbb ment el. Talán még

utolérhetitek. – Nem Pataki Attiláért jöttünk – mondta Csabax, és visszahúzta a fejére a sapkát.

Úgy érezte, hogy melléfogtak. – Seperjünk innen, feltűnést keltettünk – szólt oda a többieknek, és felkapta a robotot, majd az ajtó felé iramodott. Erre társai is hátraarcoltak85 és követték.

Beatrix még mindig a harmadik típusú találkozás sokkja alatt volt. A pultban csak egyedül állt, kollégái nem látták a fura alakokat. Az étteremben levő pár vendég pedig annyira le volt foglalva a kajálással, hogy nem vették észre a galibát. Pár órával később már meg is mert volna esküdni rá, hogy csak elaludt a pult mögött, és az egészet álmodta. Még a földönkívüliek után ottmaradt három menü se tudta eltéríteni e hitétől.

84 Saját megfigyelés. 85 Tornasori szakszó. Olyan, mint a „balraátolás” vagy a „bukfenc”.

16. FEJEZET86

A három ufó kirohant a Burger Kingből. Mostanra nem terveztek hosszabb szaladást, csak pár saroknyit. Ebben a helyzetben kis távolság is elég, hogy kikerüljenek a képből, és ezzel maguk mögött hagyják a felfordulást.

Futhattak már vagy száz métert, amikor Sándorx papucsa beakadt az útburkolat repedésébe. A nagyfejű ufó még lépett kettőt lendületből, közben valami fogózkodó után kapkodott. Karnyújtásnyira azonban csak a mellette szaladó Verax retikülje volt, amit reflexszerűen meg is ragadott. Erre a lány is elvesztette az egyensúlyát, és így ketten szinte egy időben terültek el az aszfalton. Csabax, aki mögöttük szaladt, mindezt persze nem látta, mert a robot mindent eltakart előle. Mivel kicsit lemaradt, még volt két vidám pillanata, aztán ő is eltaknyolt. Artúrx kiesett a kezéből, kettőt pattant a járdán, és a zebrán landolt.

Mindhárman jól felhorzsolták magukat. Egy kupacban, egymás hegyén-hátán jajgattak és óbégattak. Szidták a másikat, lökdösték az őket nyomó és taposó végtagokat, próbáltak felállni. Közben ijedten gondoltak arra, hogy vajon mennyire sérülhetett meg a robot, hisz mindhárman hallották, hogy mekkorát koccant az aszfalton. Még ki se tudták gubancolni magukat a testgombolyagból, máris árgus szemmel vizslatták Artúrxt. Így nem kerülte el a figyelmüket, hogy autó fékez le velük szemben a gyalogátkelőn, pont a robot mellett. A járműnek felpattant az ajtaja, és egy reverendás alak ugrott ki belőle két megtermett segítővel. Felkapták a kis szerkezetet, berántották a furgonba, majd hangos csikorgással elhajtottak.

Döbbenet! A három ufó nem akart hinni a szemének. Andrásx atya elrabolta a robotjukat! Egymást taposva próbáltak talpra ugrani, és kiabálva rohantak a koponyamobil után, de már nem tudták utolérni. A fegyvereik után kapkodtak, amik jól el voltak rejtve a ruhájuk alatt, ezért mire előszedték őket, az atya és bandája már hetedhét országon is túl járt87.

Még hadonásztak egy keveset a lézerpisztolyaikkal, aztán feladták. Oda volt a robotjuk, az egyetlen reményük a csodára. Fájt és sajgott minden végtagjuk. Még csak fél kettő volt, de már mindhárman úgy gondolták, hogy nagyon szar ez a mai nap. Ezért pedig csakis magukat okolhatták. És természetesen okolták is. Egymást. Sándorx kezdte:

– Most mi lesz velünk? Oda a robotunk, oda a csodánk! Csabax, ez mind a te hibád!

– Már hogy lenne az én hibám? – Hát te dobtad oda nekik a robotot. Hányszor mondtam, hogy szorítsd erősen! – Erősen szorítottam. Ha nem botlom bele Veraxba, nem ejtettem volna le. Az ő

hibája! – Én nem tehetek róla. Sándorx volt az, aki lerántott, ő a ludas! Képtelen

egyensúlyban tartani azt a hülye nagy fejét.

86 Most épp azon gondolkozom, hogy írjak-e a regényben vámpírokról vagy sem. Azt vettem

észre, hogy jelenleg ők a legtrendibbek. Biztos nagyon sokan megvennék a könyvet, ha tudnák, hogy a vámpírokat is megemlítem benne...

87 Valójában nem, mert még mindig Budapesten tartózkodtak, csak pár utcával odébb.

– Nem a fejem miatt történt! A papucsom beleakadt egy repedésbe, nem tehetek róla!

– Dehogynem! Igenis tehetsz! Minek kellett papucsot venned a turkálóban?! Nem nyaralni jöttünk, hanem dolgozni!

– Akkor se az én hibám. Miért kellett megint rohannunk? Csabax miatt volt helyzet a kajáldában. Ha ő nem szól be a lánynak, akkor nincs baj.

– Az igaz, hogy én szóltam be, de te mondtad, Sándorx, hogy né, egy ufó. – De nem én mondtam, hogy szólítsd is meg! Nélküle is elég ufóba botlottunk

már ezen a bolygón. És különben is... Itt tartottak a veszekedésben, amikor újabb furgon fékezett le az átjárón. A sofőr

leengedte az ablakot, és kidugott egy minigammastukkert. Eldördült egy lövés, mire a három ufó mély álomba merülve kenődött el az utcán.

Zoltánx88 kiugrott a kormány mögül, felrántotta a furgon ajtaját, majd egyesével bevonszolta az alvó ufókat. Közben néha rálőtt az altatósugárral azokra a járókelőkre, akik túl kíváncsiak voltak. Amint végzett a munkával, visszapattant a kocsiba, és a gázpedálra taposott. De előtte még ledurrantott két ferdeszemű turistát, akik közel merészkedtek. Yamato-san és Toyota-san ráborult az útszéli sövényre.89

88 Miért, kire számítottál? 89 Úgy döntöttem, hogy mégsem írok vámpírokról.

17. FEJEZET

Andrásx atya mérhetetlenül boldog volt. Végre keze között tarthatta a 8-as robotot, a biztos utat a gazdagság és a hatalom felé. Már látta maga előtt a rengeteg turistát, akik az ő csodáit látogatják. Nem fognak tudni betelni a látvánnyal. És természetesen méregdrága belépők lesznek!

Először azonban fel kell törni a robot jelszóval védett rendszerét. Szerencséjére pont ismerte a megfelelő embert a feladatra: „DarkMan2005”-öt, a hírhedt hackert. Aki többször betört már a Pentagon és a NASA rendszerébe. Aki magára haragította Kínát, Oroszországot, az Interpolt és Ghánát. És ezek ellenére még mindig él és virul, sőt szabadlábon van. Ami azt illeti, nem is olyan messze ide – gondolta Andrásx, majd odaszólt az embereinek:

– Irány a Dob utca, mamlaszok!

Percekkel később a furgon lefékezett egy háromemeletes, omladozó vakolatú ház előtt. Az atya intett embereinek, hogy maradjanak, majd kiszállt az autóból. Útközben tejesen megváltoztatta a külsejét. Reverendáját és kalapját kényelmes tréningnadrágra, kapucnis felsőre és baseballsapkára cserélte.

Ölében a robottal odasétált a kapuhoz, és becsengetett a 23-as lakrészhez. Idős női hang szólalt meg a kaputelefonban:

– Ki az? – Andriska vagyok. Ádika lejöhet játszani? – szólt bele Andrásx gyerekesre

torzított hangon. – Ádámka nem mehet le játszani, mert tanul! – Akkor felmehetek, hogy együtt tanuljunk? – Igen, tanulni lehet együtt. A vonal megszakadt, és berregő hang jelezte a zár nyitását. Andrásx felliftezett a

második emeletre. Ádámka nagymamája az ajtóban várta: – Csókolom. – Szervusz, Andriska, kérsz sütit? – Köszönöm, nem. Sietek tanulni. – És mi ez az öledben? Csak nem egy technikaprojekt? – De igen. Ezen fogunk dolgozni Ádikával. – Rendben, menj csak. Az unokám bent van a szobájában. De ne túl sokat

technikázzatok, mert holnap bioszból ír dogát, és arra kell készülnie. Andriskának, akarom mondani Andrásxnak nem először volt dolga errefelé,

ismerte már a járást. Kopogott, majd benyitott a szobába: – Yo, DarkMan, én vagyok az. – Hé! Ne a nagyi előtt! – susogta egy vékony hang. – Ja, bocsesz. – Becsuknád?

Andrásx belépett, és behúzta az ajtót. Ádámka az íróasztala előtt ült. A biológiafüzete ki volt nyitva a nyúl szerveinél. Alibi. Ha benyitna Margit nagyi. A füzet alatt azonban ott lapult egy leharcolt iPhone 4-es. A telefonnak hiányzott a hátsó lapja, és hozzá volt kötve egy laptophoz. A gépen több ablak meg volt nyitva, de a legfelsőben szintén egy nyúl volt látható, amint répát rágcsál. A háttérben azonban sok egyéb program futott.

Ádámka tizennégy éves, szemüveges fiú volt. Szülei külföldön dolgoztak, és ezalatt a nagyi vigyázott rá. Apja és anyja elvált, és ritkán látogattak haza. De amikor jöttek, akkor mindig hoztak valami kütyüt a gyereknek. Abban reménykedtek, hogy legalább így el tudják nyomni azt a kellemetlen érzést, hogy gyakorlatilag magára hagyták egyetlen fiukat.

És természetesen mindig versengtek, hogy melyikük adja a nagyobb ajándékot. Így Ádika bőven el volt látva telefonokkal, laptopokkal és egyéb kütyükkel, amikkel a vele egykorú gyerekek játszani szoktak. Ő azonban nem volt mindennapi gyerek. Amíg társai a neten lógtak vagy egymást lődözték Counter Strike-ban, addig ő ezeknek a programoknak a feltörésében lelte örömét. Fékezhetetlen kíváncsisága és étvágya a technika vívmányai iránt végül meghozta a gyümölcsét. Már tízévesen feltörte az első játékát, és onnan nem volt megállás. Sorra meghackelte a legkomplikáltabb programokat, majd feltöltötte őket torrentoldalakra, hogy bárki licenszkód nélkül férhessen hozzá a legújabb windowsokhoz és egyéb software-ekhez.

Aztán egyszer komoly emberek keresték fel, és annál is komolyabb összegeket ajánlottak bizonyos adatbázisok feltöréséért, jelszavak megszerzéséért. DarkMan megjárta a legtitkosabb akták legmélyebb bugyrait. Ami egyszer felkerült egy számítógépre, az többet nem volt biztonságban tőle. Ádámka tizennégy éves korára a világháló egyik legrettegettebb figurájává vált, DarkMan2005 néven.

– Na, mi a pálya, Ádi? – Épp az iPhone 4-et töröm fel. – De hát azt már egyszer feltörted. Pont az én megrendelésemre... – Igen, de azóta frissítették a szoftvert. Ez a rohadt 4.3.4-es operációs rendszer

nagyon egybefolyik a kernellel, a 03.10.01-es baseband pedig... – Jól van, értem! Figyelj. Lenne egy munkám számodra. – Remélem, kápés lesz! – Nem, pénzem most nincs, de kapsz részesedést. Pont mint az iPhone-nal. Csak

ez sokkal nagyobb lesz. Te leszel a világ második leggazdagabb embere. – Na és ki lesz az első? – Találd ki! – Már megint meg akarod szerezni a világuralmat? – Igen! De ez most más! Van egy robotom! – mondta Andrásx, és előretolta

Artúrxt, akit eddig eltakart. – Egy robot! Honnan szerezted? – Az ne érdekeljen! Ez egy különleges darab. Azt nem árulhatom el, hogy mire

képes, de ha fel tudod törni, akkor gazdagok leszünk! – Megint át fogsz verni! Pont mint az iPhone-nal. – Azzal nem vertelek át. – De igen, semmi pénzt nem adtál!

– Hát akkor miből vetted azt a rollert? – mutatott Andrásx az ágynak támasztott alkalmatosságra.

– Na jó... De te mennyit kaszáltál ehhez képest. – Azzal te ne törődj! Túl fiatal vagy még ahhoz, hogy ennyire kapzsi legyél. Azt

bízd csak rám. Szóval feltöröd? – Nem! – mondta Ádámka dacosan, de a szemét nem tudta levenni a robotról.

Minden idegszálával rá koncentrált. Teste libabőrös lett az izgalomtól. Távolról látta, hogy különleges szerkezet. Elkápráztatta az illesztések tökéletessége, a gép hasán lévő apró monitor felbontása... Legszívesebben már most nekiugrott volna... Gondolatban rá is kötötte a számítógépére, hogy diagnosztizálja. Elképzelte, hogy milyen programokkal kéne nekiesni... De nem tehette. Elmúlt már tizennégy éves, és egy hete van személyi igazolványa is. Kezdett felnőtté válni, és a nagyitól tudta, hogy a nyugdíjára is gondolnia kell.

Andrásx látta, hogy ingadozik a gyerek, de nem volt ideje pszichológiai hadviselésre:

– Ha feltöröd, adok neked egymillió dollárt. – Egy MILLIÓT??? – ámult el Ádi. – Igen! – Kérek előleget. – Előleget? Adok kétezer forintot, de többet ne halljam a hangod. – Kétezret? – Ennyi van most nálam. – Legyen ötezer, és segítesz a bioszháziban! – Micsoda? – A nyulat tanuljuk, de fingom sincs az egészről. Andrásx a tenyerébe temette az arcát. – Ezt nem hiszem el... – sopánkodott magában, de kisvártatva a zsebébe nyúlt: –

Jól van! Adok tízezret, de felejtsd el a nyulat. – Megegyeztünk!

18. FEJEZET

A három ufó sötét szobában ébredt. Kezük-lábuk meg volt kötözve, és amikor mozdulni próbáltak, észrevették, hogy a székükhöz is rögzítették őket. Ijedten néztek körbe.

A kis helyiségnek nem voltak ablakai, az egyetlen fényforrás egy pislákoló asztali lámpa volt. A falakat apró repedések és annál nagyobb beázásfoltok díszítették. Egy pincében lehettek. Körülöttük apró bogarak és egyáltalán nem apró patkányok szöszmötöltek.

Csabax felfigyelt két termetesebb példányra, amint csupasz farkukat maguk alá húzva épp elmélyülnek egy sakkjátszmában. Fehéren volt a sor, és az lépett is. Határozott mozdulattal megtolta a bástyát: g2 g6. A feketét ez láthatóan váratlanul érte, mert elkezdett töprengeni. Végül megmarkolta a királyt, de rövid tűnődés után visszakozott. Erre a fehér mérgesen rámordult. A szabály szerint, ha valaki megérint egy bábut, akkor azzal lépnie kell. Ellenfele épp mentegetőzni akart, de ekkor hideg víz csobbant Csabax arcába, és ő felébredt.

Ahogy kinyitotta a szemét, kapcsolt, hogy csak álmodott. A szoba azonban, ahol tartózkodott, nem változott. Ugyanaz a gyenge világítás, repedt és beázott falak. Még mindig a székhez volt kötözve, és mozdulni se bírt. Viszont a patkányok már nem sakkoztak. Összepakolhatták a sakktáblát vagy mi, de már nyomuk se volt.

Társai is sorra megkapták a hideg zuhanyt, utoljára Sándorx ébredt fel prüszkölve. Csabax odafordult hozzá:

– Figyelj, nagyfejű, láttad, hogy mit lépett a fekete? – Miről beszélsz? – A sakkozó lényekről itt balra.90 Ekkor azonban valaki az arcukba nyomta a lámpát, és rájuk ripakodott: – Kuss legyen, tolvajok!91 A három ufó ijedten húzta össze magát. Vajon ki lehet ez az alak? A szemükbe

világító fénytől nem láthattak semmit. És honnan tudja, hogy loptak? A hang újra megszólalt.

– Hol van a robot? Feszült csend. Végül Sándorx szólalt meg: – Most akkor beszélhetünk vagy sem? – Ha kérdezek, akkor beszélhettek. – Oké, kösz. Szóval, Csabax, nem tudom, mi lett a végeredmény, én az olvasó

bogarakat néztem. – Csak a kérdésre válaszolva beszélhetsz, dagadék! – Ja, bocsánat. Nem volt egyértelmű. – Igaz. Akkor elismétlem pontosítva: csak akkor beszélhettek, ha kérdezek, és

akkor is csak a kérdésre válaszolva.

90 Úgy érzem, hogy az előbbi események kis magyarázatra szorulnak. Tessék hát: az ufók úgy

álmodnak, hogy elképzelik a helyet, ahol épp tartózkodnak, még akkor is, ha altatva érkeznek oda. Valahogy fel tudják térképezni a terepet, és kész. A többi már a saját fantáziájuk szüleménye. (Meg az enyém...) Megjegyezném még, gyakori jelenség, hogy az egy helyen tartózkodó ufók ugyanazt az álmot álmodják.

91 Ez, ugyebár, Zoltánx lesz... (azoknak, akik eddig nem figyeltek).

– Aham, ez így már logikus. – Kuss, nem volt kérdés. – Bocsánat. – Grrrr... Mindegy. Haladjunk! Szóval: hol van a robot? – A 8-as robot? – kérdezte Csabax. – Hát persze hogy az! Miért? Loptatok mást is?! – Nem, mást nem loptunk. – Utoljára kérdem: hol van a 8-as robot, amit az S.M.C.B.L.A.-tól loptatok?

Figyelmeztetlek, hogy engem nem tudtok átverni, mert különlegesen képzett ügynök vagyok, akit a cég küldött utánatok. Ne merészeljetek hazudni. Az igazat akarom hallani.92

Verax vette át a szót: – De az igazság nagyon ciki. – Akkor is hallani akarom. – Elvesztettük. – Nem hiszem el. Egy ilyen robotot nem lehet elveszteni. Hazudtok!

Figyelmeztettelek, hogy ne hazudjatok nekem, mert... – Mert mi? – Mert kinyírlak titeket! – Ja, az más. Akkor ellopták tőlünk. Zoltánx mérgesen horkantott. Ez már hihetőbb volt. Ugyanakkor bosszantó. Félt,

hogy a droidot ennél a három pancsernél keményebb ellenfél szerezhette meg. Ennek nem örvendett. Szerette a dolgokat a radar alatt intézni, főleg idegen területen. Nem jó, ha sokan keverednek bele az ügybe. Mérgesen Verax szemébe nézett. A lány megijedt, és mentegetőzni kezdett.

– Nem az én hibám volt. Ha nincs ez a nagyfejű Sándorx, még mindig nálunk lenne a robot.

– Mondtam már, hogy nem az én hibám volt, ne kend rám az egészet. Csabax dobta el a robotot.

– Eldobtam, mert megbotlottam bennetek! – Veraxban botlottál meg, nem bennem! – Hogy képzeled, te kis felfuvalkodott hájpacni! Te vagy minden galibának az

okozója! – Ezt tagadom! Már az sem rajtam múlott, hogy ezen a bolygón vagyunk. Mert

hát ki hozott ide az űrsiklójával, és kinek köszönhetően loptunk egy robotot? Na? Én tudom: Veraxnak köszönhetően!

– Ez sem igaz! Csabaxé volt a terv, ha ő nincs, bele se fogunk az egészbe, hanem... A három ufónál kezdett átszakadni a gát, csak úgy szórták egymásra a vádakat és

szitkokat. Zoltánx nem akart hinni a fülének. Ez a három kretén mindjárt székestül esik egymásnak.

Ide keményebb módszerekre lesz szükség, gondolta, és válogatni kezdett a fegyverei között. Emlékezett rá, hogy volt neki valahol egy vallatólövedéke93 is.

92 Zoltánx valóban az igazat akarta hallani. 93 A novasugárvetőbe lehet vallatólövedéket tölteni. Hatóanyagának köszönhetően az áldozat

minden titkát azonnal elárulja.

Közben foglyai kezdtek hozzászokni a körülményekhez, szemük megszokta a félhomályt. Most már fizikailag is egymásnak estek. Csabax kiszemelt egy pontot Sándorx lábán, és megcélozta a szék lábával. Verax épp harapásra készült, mert a feje volt a legszabadabb. Sándorx szívesen rúgott volna valakit tökön, mint azt párszor szóban is kifejtette, de nem tudta megtenni, mert lába a szék lábához volt erősítve.

Zoltánx egyre frusztráltabban kutatott a vallatólövedék után. Keresgélte a pisztolytokokban, hevederekben és a rejtekzsebekben is, de nem találta sehol. Ledobta a kabátját, és úgy tapogatta végig a páncélját. Erre az eddigi zsivajt hangos kacagás váltotta fel. A három ufó észrevette a hátára ragasztott „Rúgj seggbe!” feliratot. Zoltánx indulás óta nem fedezte fel Kovácsx Bélax kapitány másodtisztjének csintalan poénját.

Az ügynök nem tudta mire vélni a hirtelen jött jó hangulatot, de sejtette, hogy rajta nevetnek. Nagyon felbőszült. Az óvodában is sokszor kinevették a társai. Mert nem tudott villával enni. Azóta ezek az ufók már nem élnek. Erről ő gondoskodott. Most se akarta annyiban hagyni a dolgot. Előkapta lézerkését, és vészjóslóan közeledett áldozatai felé.

– Rajtam nem nevet senki! Egy is elég lesz belőletek a vallatáshoz! Búcsúzzatok el egymástól!

Mindhárman megdermedtek ijedtükben, egy mukk se volt. A kés a magasba lendült. Ekkor azonban valaki berúgta az ajtót. A korhadt fa darabokra törve repült ki a keretéből. Badár Sándor jelent meg a nyílásban. Hamar elolvasta a feliratot Zoltánx hátán, majd cselekedett. A titkosügynök átrepült a szobán, de amint földet ért, már el is dobta a lézerkést. Badár számított rá, és olajozott mozdulattal elhajolt előle.94

Az ügynök gurult egyet a betonpadlón, majd előkapta a novasugárvetőjét és lőtt. De ellenfele már nem volt az ajtóban. Jobbra kapta a fejét, és jól számított. Badár ott állt fegyvertelenül. De újra már nem tudott tüzelni, mert az lekapta a cipőjét, és megdobta vele a fegyvert tartó kezét. A novasugárvető a falnak koccant. Sebaj, Zoltánxnak temérdek egyéb gyilkolóalkalmatossága volt. Egyszerre kettőt is előrántott, de Badár se volt rest. Ingzsebéből előkapta iPhone-nak álcázott bénító radaremulátorát95, és Zoltánx felé irányította. Hangtalan sugár hasította át a köztük levő teret. Az ügynök megdermedt. De nem meglepetésében. Lassan eljutott a tudatáig, hogy mi történt vele. Egyetlen izomrostját se tudta mozgatni, kivéve a szemhéját. Pislogott is pár gyilkosat a szemközti falnak, mert Badár közben kikerült a látószögéből.

– Ne féljetek, srácok, kiszabadítalak benneteket! Sietnünk kell, mert nem tart sokáig a bénítósugár. – Sándor felkapta a lézerkést, és egyesével elvágta a három fogoly kötelékeit.

Amint kiszabadultak, felkapták a földön szétszórt álcaruháikat. Sietve távoztak a pincéből, hátrahagyva a megbénított ügynököt a fegyvereivel együtt.

94 Figyelmeztetés! Badár Sándor képzett akcióhős. A könyvben leírt akciójeleneteket saját

felelősségére vállalta, és dublőr nélkül hajtotta végre. Ne próbáljátok ki otthon! 95 Kézifegyver izmok bénítására.

19. FEJEZET

Jó pár fényévvel odébb...

Az S.M.C.B.L.A. központi bizottsága központi bizottsági értekezletet tartott a központi bizottsági tárgyalóban. Már rég volt bármilyen értekezlet ennyire központi és bizottsági. Minden szék foglalt volt, sőt egyesek állni kényszerültek. A teremben jelen voltak a részvényesek is, akik magyarázatot követeltek. A 8-as robot elrablása nagy presztízsvesztés volt.

A cég vezetősége kezdetben próbálta eltussolni az ügyet. Remélték, hogy pár óra alatt sikerül az eset végére járni. A botrány azonban kitudódott, és nem sokkal a részvényesek után a tőzsde is kiszagolta a kényes információt. Az S.M.C.B.L.A.-részvények esni kezdtek. A teremben egyre komorabbá váltak a tekintetek. A vezérigazgató próbálta menteni az irháját:

– Uraim, semmi ok a pánikra. Mindent az irányításunk alatt tartunk. A teljes biztonsági szolgálatunk rajta van az ügyön.

– Hogy érti, hogy rajta vannak? – kérdezte az egyik részvényes. – Már rég vissza kellett volna szerezniük a terméket! Mind ki kéne rúgni őket!

– Kérem, nyugodjon meg, Podmanyickix úr. A teljes flotta az űrben cirkál, hogy elkapják a tetteseket, és visszaszerezzék a robotot.

– A teljes flotta? – szólt egy másik elégedetlenkedő. – Akkor ki vigyáz a többi robotra?

– Nagyon helyes meglátás. De azokra is vigyázunk, nem kell aggódni. – Szabotázs! Biztos a konkurencia lopott meg minket! – Ettől nem kell tartanunk. Ügynökeink jelentése szerint a rablóknak semmi

közük nincs a konkurens cégekhez. Kérem, bízzanak bennem. Ígérem, hogy a nap végére visszaszerezzük a hiányzó 8-as robotot, és a biztonsági szolgálat átszervezésével a részvényeket is visszatornázzuk a valós értékükre. Az ügyfelek bizalmát pedig visszaszerezzük egypár fa ültetésével meg játszótér megnyitásával. Jelenleg azonban többet nem tudok mondani önöknek, ezért kérem, hogy legyenek türelemmel. Most, ha megengedik, sürget az ügy, vissza kell térnem az irodámba.

A vezérigazgató ezzel válaszra se várva otthagyta a tanácstermet. Amint kilépett, elővette az infotronját, és hívta Kovácsx Bélax kapitányt.

Rövid várakozás után a kis szerkezet monitorját betöltötte egy ismerős arc. A háttérben egy űrhajó parancsnoki hídja körvonalazódott.

– Vezérigazgató úr! – Kapitány! Ne szarozzon velem! Tüntesse el a képet a háttérből, tudom, hogy a

kantinban ül. Kovácsx kapitány intett egyet a háta mögé, és emberei a földre tették a

parancsnoki hídról készült nagy felbontású fotót. A háttérben feltűnt a menza hívogató salátabárja. A vezérigazgató szájában beindult a nyáltermelés. Szolomonix-reflex96, gondolta, és eszébe jutott, hogy reggel nyolc óta nem evett semmit.

– Tudja mit, kapitány, várjon meg ott, nemsokára csatlakozom önhöz. Bontotta a vonalat, és leliftezett az étkezdébe.

96 Szolomonix az ufó Pavlov.

– Pihenj! – mondta a kapitánynak, aki tisztelegve várta. Mindketten leültek az asztalhoz. – Nagy bajban vagyunk, Kovácsx kapitány. És ez főleg magára vonatkozik. Ha

nem történik valami csoda a nap folyamán, akkor ki fogom rúgni. – És akkor mit tegyek? Hiába cirkálok az űrben, annak semmi értelme. A tolvajok

becsusszantak egy fekete lyukba. Már rég egy idegen világban vannak. Egy ügynököt utánuk küldtem, de többet nem tehetek. Nem állíthatok be egy lakott világra a teljes flottával, hogy mindenki adja meg magát! A szökevények már biztos beolvadtak a lakosság közé.

– Tudom! Ne pörgesse túl magát, kapitány. De jó, ha a részvényesek úgy látják, hogy minden erőnkkel a tolvajok nyomában vagyunk.

– Azért is találtam ki ezt a kis trükköt – mutatott a kapitány a háta mögötti főfregatt-bolygóromboló vezérlőpultjáról készült képre. – Ha esetleg akkor hívna, amikor részvényes is van a közelben – mosolygott.

– Ne élje bele magát, kapitány. A szituáció távolról se rózsás. Mit tudunk az ügynökről?

– A legutolsó jelentésben épp megérkezett a Föld nevű bolygóra. Minden valószínűség szerint a robotot is oda vitték.

– Vegyük fel vele a kapcsolatot. Tudni akarom, hol tart a nyomozás. Kovácsx kapitány megkereste az ügynök számát az infotronján, és tárcsázott. A

hatodik csengés után egyre feszültebbek lettek. Miért nem veszi már fel?

Zoltánx hallotta az infotronja csengőhangját, de nem tudott utánanyúlni. Három foglya az előbb menekült el rejtélyes megmentőjükkel, ő pedig még mindig paralizálva tűrte, hogy egy kövér patkány lerágja a cipője orrát.

A szerkezet egyre csak zakatolt. Mivel azonban a rezgő üzemmód is be volt állítva, az infotron egyre közelebb csúszott az asztal széléhez. A nyolcadik rezgés után átcsúszott az asztal peremén, és végre megadta magát a gravitációnak. A földön landolt, képernyővel lefelé. A becsapódás nem ártott neki, annál sokkal ellenállóbb volt. A ütközés hatására azonban fogadta a hívást.

A két ufót a menzán fekete kép fogadta. – Zoltánx, hall engem? – szólt bele a kapitány. Nem jött válasz. – Biztos a zsebében nyomódott meg a gomb – okoskodott Kovácsx. – De ne

aggódjon, vezérigazgató úr. A legjobb ügynökünk. – Tudom, hogy a legjobb ügynökünk! Mert ő az egyetlen ügynökünk! A többit

mind kirúgtuk! Spórolásból. Miért? Mert a részvényesek nem akartak a biztonságra

költeni. És most tessék! De engem nem érdekel. Oldja meg a feladatot az ügynökünk a nap végére! Vagy ki lesz rúgva! – A vezérigazgató az asztalra csapott, és intett a kapitánynak, hogy végeztek. Az kikapcsolta az infotronját, tisztelgett és távozni készült. A főnök azonban még utánaszólt. – Kovácsx, maga jó katona és megbízható ufó. Ettől függetlenül, ha bakot lő, le is út, fel is út. Nincs harag. Távozhat.

– Értettem, uram. Tájékoztatni fogom a fejleményekről. – És még egy dolog, parancsnok! Kérem, rúgja magát seggbe! Ha már azzal a

táblával a hátán mindenkit erre biztat!

A vonal túlsó végén Zoltánx tisztán hallotta a beszélgetést, és felfogta, hogy nincs sok ideje. Minden erejét összeszedte, hogy megmozgassa izmait. Homloka gyöngyözni kezdett, de szempillája se rezdült. Tovább kényszerítette az izmait, koncentrált és erőlködött, míg végül siker koronázta a próbálkozást: a szobát keserű fingszag töltötte meg.

20. FEJEZET

Csabaxék felszaladtak a sötét kis feljárón, majd beléptek a dohos lépcsőházba. A falakat penészfoltok díszítették, az elhanyagolt márványpadlót vastagon fedte a lepattogzott vakolat. De nem volt idejük nézelődni, minél távolabb akartak kerülni a helytől, amíg Zoltánxt béklyóban tartja a bénítósugár.

Badár haladt elöl, ő mutatta az utat. A három ufó a nyomában lihegett. Amint kiértek a kapualjból, megcsapta őket a délutáni nap még mindig erős fénye. Csabaxék hunyorogva97 torpantak meg, de megmentőjük nem engedélyezett egy perc pihenőt se. Pár métert szaladhattak így, vakoskodva, majd felkenődtek Badár hátsójára, aki hirtelen lefékezett. Sűrű bocsánatkérések és káromkodások következtek.

– Ne baszd meg, hát nem láttok a szemetektől? – Mért álltunk meg? Az előbb még az volt, hogy menekülünk... – Mert megérkeztünk a kocsimhoz... Szálljatok be! Badár kinyitotta a Toyota hátsó ajtaját a három ufónak, ő pedig beugrott a

sofőrülésre, és elstartoltak. Egy darabig némán ültek mind a négyen, de Sándorx nem bírt magával, és

pusmogni kezdett: – Ki ez az alak? Ti tudjátok? – Nekem fogalmam sincs. Verax? – Én meg honnan tudjam? A lényeg, hogy megmentett. – De lehet, hogy csak a szerveinket akarja! Én nem bízom benne. – Mit pusmogtok ti ott hátul? Csend. Badár a visszapillantóban vizslatta őket. Csabax megbökte társát, és

odasúgta neki: – Na, mi lesz? Mondd meg neki, Sándorx! – Jól van... Szóval, arra vagyunk kíváncsiak, ki vagy te? – Én? Badár Sándor vagyok. Ti hívtatok. – Azt a! Badár Sándor! – örvendett Csabax. – Badár Sándor! – Jóság van! Badár Sándor megmentett minket!! – ujjongott Sándorx is. Mindhárman megkönnyebbülve engedték ki az eddig feszülten bent tartott

levegőt. Eljött utánuk Badár Sándor, és kiszabadította őket! Juhé! A kezdeti örömöt azonban lassan felváltotta a bizonytalanság: Na de miért? Miért

mentette meg őket? Honnan tudta, hol raboskodnak. Tudja egyáltalán, kik ők? Csabaxban ezernyi kérdés fogalmazódott meg. Nem értette, mi történik vele és

társaival. Lábuk alól kiszaladt a talaj. Elrabolta őket egy ismeretlen, most meg itt vannak, ebben az autóban. Amikor Badárt felhívták a telefonfülkéből, közös megegyezéssel abból indultak ki, hogy egy ufóval lesz dolguk. Erre meg itt van ez a nagydarab ember. Lehet ugyan egy álcázott ufó, hisz a technikai háttér adott a kultúrájukban, de Csabax nem mert rákérdezni. A Burger King-es zakó után semmiképpen sem. Ekkor azonban Sándorx szólalt meg:

– És mondd, Badár Sándor, te ufó vagy? Nem úgy nézel ki...

97 Ha napszemüveget is turkáltak volna, most nem lenne gond...

Az autóban egy pillanatra megfagyott a levegő. Aztán Csabax, aki nem talált jobb megoldást, lekent egyet társának, de Veraxra fogta. A lány ebből semmit se vett észre, mert épp azt ellenőrizte, hogy a retiküljéből hiányzik-e valami. Már majdnem hajba kaptak, amikor Badár hátraszólt:

– Igen, ufó vagyok. Pont mint ti. A három utas ámulva nézett végig a sofőrön. – Ez komoly? – Igen. – Nahát! Sohasem gondoltuk volna. Hisz teljesen emberméretű vagy... – Nem mindig volt ez így... – Ez az emberi test csak álca? – Igen. Hosszú történet. De elmondom, mert szeretem a hosszú történeteket.98

Nem is emlékszem már rá, hogy mikor kerültem erre a bolygóra, de ez most nem is lényeges. Arra viszont emlékszem, hogy nagyon megszerettem a helyet, és maradni akartam. Ehhez azonban hathatós álcára volt szükségem, nem valami időlegesre, amilyen a sapka és a napszemüveg. Kezdetben egy álcázó 6D-hologram99 mögé rejtőzködtem. Tudjátok, nem az a bénaság, ami csak látszatra változtat meg, hanem egy valóban profi rendszer, ami gyakorlatilag teljesen új alakot adott nekem. Megnövelte a testtömegemet, megvastagította a végtagjaim, és szőrösebb is lettem. Így éltem hosszú éveken keresztül, színész lettem és sztendapos. Mindenki szeretett. Egy fellépés alkalmával azonban egy zárlatos mikrofon tönkreverte a hologramot. Az álca nem szűnt meg, hanem egyenesen ráégett a testemre. Megjártam azóta pár szervizt, de egyelőre menthetetlen a helyzet. De nem bánom. Jó nekem így.

Közben Badár fél szemét végig az úton tartotta. Hihetetlen koncentrációs képessége volt. Akár alvás közben is tudott vezetni. Vagy beszélgetni. Vagy mindhármat egyszerre.

A három ufó érdeklődve hallgatta a történetet, majd Sándorx témát váltott: – Ühüm... És miért mentettél meg? Honnan tudtad, hol találsz minket? – Mielőtt viharos körülmények között a Földre jöttem volna, megígértem egy ufó

barátomnak, hogy vigyázni fogok a fiára. És az a fiú te vagy, Sándorx. – Uóóó. Komolyan? Az apám barátja vagy? – Igen. – Mekkora császárság! Honnan ismeritek egymást? – A hadseregből. Mindketten egy különlegesen képzett egység tagjai voltunk. A

legjobbak. – Tutira? Apa sose mesélt erről! – Pedig igaz.100 Szupertitkos akciókat hajtottunk végre a kormány megbízásából. – Aztaaaa! Halljátok, srácok, kivel van dolgotok? – Ja, halljuk! Nagyszerű vagy, Sándorx. Akkor most megfoghatod a fenekem. – Komolyan, Verax? – Nem!

98 Badár már csak ilyen, szeret mesélni. 99 6D-hologram – a látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás és a hatodik érzék megtévesztésére. 100 Valójában nem igaz, de az, hogy amikor megismerkedtek, akkor mindketten vasutasok voltak

a Galaktikus Vasutas és Villamosügyi Állami Szervnél, nem annyira érdekes sztori. Badár azóta továbbképezte magát.

– Off! – És hogy találtál ránk? – kérdezte Csabax. – Ez maradjon az én titkom. Megvannak a módszereim. Amikor felhívtatok, már

gyanúsak voltatok nekem. Utánatok is érdeklődtem a haveroknál, és kiderült, mit kerestek itt. És az is, hogy ki üldöz titeket.

– Ki üldöz minket? – Egy S.M.C.B.L.A.-ügynök. A lopott 8-as robot miatt. – Hát erről meg honnan tudsz? – Teli vannak a hírek veletek. A galaktikus internet csak úgy zümmög az

akciótoktól. Az S.M.C.B.L.A.-nál nagy kirúgások vannak. Esnek a cég részvényei. Egyesek szemében hősök vagytok, másoknak viszont a robototokra fáj a foguk.

– Azt tudjuk. Már össze is akadtunk eggyel. Andrásx atya a neve. Valami kristálykoponya gyülekezetből – mondta Verax.

– Ismerem az alakot – pillantott hátra Badár. – Szóval, nem vagytok biztonságban. Legjobb lesz, ha visszaadjátok a robotot a cégnek, és elmenekültök innen.

– De a robot nincs nálunk! – De ha nálunk lenne, akkor se adnánk vissza! Addig biztos nem, amíg meg nem

építjük a csodánkat. Pár óra az egész. Annyit kibírnak az S.M.C.B.L.A.-nál – makacsolta meg magát Csabax.

Badár vállat vont. – A ti dolgotok, srácok, felnőttek vagytok már. Hol tegyelek ki benneteket? – Az Oktogonnál. Ott rejtőzködik Andrásx. Vissza akarjuk szerezni tőle Artúrxt!

– határozott a főnökufó. – Visszaszerezzük? – ámult dagiufó. – Vissza! – Oké, hát akkor irány az Oktogon! – Ahogy akarjátok... De én most nem tudok segíteni. Nemsokára lemegy a nap, és

nekem meg kell etetnem a lovaimat – mondta Badár. – Nem baj, akkor majd boldogulunk magunkban! Köszi az eddigi segítséget! – Szívesen. Ne felejtsétek megigazítani az álcáitokat, srácok. Fő az óvatosság.

Nem lesz könnyű dolgotok. Tíz perccel később a Toyota lefékezett az Eötvös utcában. A három ufó kiugrott

az autóból. Nem egyenesen az Oktogonra mentek, nehogy felfigyeljen rájuk Andrásx atya. Majd hátulról támadnak. Meglepetésszerűen!

21. FEJEZET

A japán titkosszolgálat mindig is baráti viszonyt ápolt a magyarokkal. A japán CIA feje, Joshimishi Kutakorumaru is járt már Budapesten párszor. Odavolt az itteni kultúráért, a néptáncért és a gulyásért.

Ennek a vonzalomnak köszönhetően a J.K.I.Sz.E.101 visszafogottabb jelenlétet rendelt el ebben a közép-európai országban. Nem állomásozott állandó egységük a térségben, és a kémeik csak időszakos rendszerességgel bukkantak fel errefelé.

A J.K.I.Sz.E.-nek dolgozott Yamato-san és Toyota-san, a két különlegesen képzett ügynök. Különlegesek voltak, mert az alapképzést csak papíron végezték el. Egy kis csúsztatás a jelentkezési kérdőívben, egy figyelmetlen irodista a regisztrálásnál, és már bent is voltak a rendszerben.

Az egész félreértés abból adódott, hogy ők ugyan évekig dolgoztak ügynökként,

de nem információkat szereztek vagy rejtélyeket oldottak meg, hanem porszívókkal házaltak. Amikor azonban előző munkájukat megunták, és valami újra vágytak, egy hirtelen ötlettől hajtva jelentkeztek a titkosszolgálatnál. Azt állították, hogy nekik már megvan az alapfokújuk „ügynökből”. Viszont elhallgatták, milyen téren. Főnökeik pedig nem kérdezősködtek. Bíztak az alattuk dolgozókban. Japánban minden a bizalmon alapszik. Yamato és Toyota pedig pont ezt használta ki.

Továbbtanulásuk során feltűnt a kiképzőtisztjeiknek, hogy két pancserrel van dolguk, de ezt egyszerűen a tökéletlen DNS-készletüknek102 tudták be.

Ők ennek ellenére nagyon élvezték a helyzetet. Mindig bevetésre készen álltak. Rengeteg képregényt és animét néztek meg kémekről, hősies hírszerzőkről. Valódi tanítójuk nem is kiképzőtisztjük, Mogachi-sensei volt, hanem Himitsu Tantei ügynök, a mangák királya. Ez pedig megérződött a teljesítményükön is.

A velük egy időben jelentkező újoncok már mind jártak küldetésen, fontos feladatokat kaptak. Ők viszont sorra kimaradtak az akciókból. De emiatt nem tántorodtak el. Kitartóak voltak, mert szentül hitték, hogy őket valami nagyon speciális bevetésre tartogatják.

Egy gyönyörű szép szerdán pedig eljött az ő idejük. Mogachi-sensei maga elé rendelte őket. Amikor beléptek, talpig „minden akcióra készen állunk” aurában, mélyen meghajoltak az íróasztal felé. A mester széke épp háttal állt feléjük. Nem

101 Japán Külföldön Információt Szerző Egység. 102 Értsd: lúzernek születtek.

mertek szólni, azt gondolták, hogy a tanító a kertet szemléli, bölcsességet és végtelen nyugalmat sugallva.

Ez nagyon izgalmas. Pont mint a képregényekben! – gondolták mindketten japánul, de nem mertek felnézni, amíg erre engedélyt nem kapnak.

Ekkor egy hang szólalt meg tőlük balra, a kandalló mellől: – Itt vagyok, ti kretének! Mit bámuljátok az üres íróasztalt? Pihenj!103 Yamato és Toyota felkapta a fejét. Elismeréssel hajoltak meg újra. Úgy érezték,

hogy a sensei nagyon ravasz. Ki sejtette volna, hogy nem a székében lapít? Biztosan a bérgyilkosok ellen védekezik ilyen elmésen. Gondolatban mindketten gratuláltak neki.

– Kedves fiaim. Elérkezett a ti időtök. Elvégeztétek a N.I.N.J.A.-felkészülést104, és majdnem minden akadályt sikerrel vettetek. Kicsit lemaradtatok a többiektől, de sebaj, lassan érő típusok vagytok. A lényeg, hogy már képesek vagytok elbújni bármilyen tárgy mögött, észrevétlenül megközelíteni egy embert, felmászni a legcsúszósabb falon stb.

– És megenni a legcsípősebb wasabit! – Kuss! Van számotokra egy titkos küldetésem. Elutaztok Budapestre, egy

bevetésre. Megfigyeltek mindent, ami megfigyelhető, és jelentitek nekem. A két ügynökben egymásnak feszült a sok érzelem. Egyrészt örvendtek, hogy

bevetésre mehetnek, másrészt viszont tudták, hogy Magyarországra csak a pancsereket küldik, mert ott nem sok kiderítenivaló akad. Mogachi megérezte a belső harcot. Hamar kapcsolt.

– Ez még nem minden. Gyertek közelebb! Van a küldetésnek egy titkos vonulata is. – A két ügynöknek felderült az arca. Odahajoltak a senseihez, aki a fülükbe súgta: – A feladat a következő: számoljátok meg nekem, hány Suzuki található Magyarországon, és jelentsétek a számot. Ne feledjétek, erről csak mi hárman tudunk. Számítok rátok, fiúk!

– Igenis, sensei! – Yamato és Toyota öröme és bizalma jeléül egyszerre tisztelgett. Végre egy valóban fontos feladat! És a többi felfuvalkodott köcsög nem is sejti, mekkora megtiszteltetésben részesültek. Hisz ez már ipari kémkedés. Autóipari.

– Hadd adjak még két tanácsot a felkészüléshez és beolvadáshoz. Első: mindig legyen a kezetekben fényképezőgép. Ettől turistának tűntök, és nem okoztok feltűnést Európában. A második fontos dolog, hogy legyetek merészek, ne féljetek a lebukástól. Arrafelé az emberek azt hiszik, hogy minden ferdeszemű kínai. Ha valami galibát okoztok, akkor majd mindenki rájuk keni az egészet.

Mindhárman jóízűen nevettek. – Végezetül itt van ez a kis csomag. Találtok benne egy japán-magyar szótárat.

Tanulmányozzátok szorgalmasan. Mellette van két jegy is. Ne lepődjetek meg az útvonalon, sajnos csak lasztminitet foglaltam, és egyedül a „Tizennyolc európai főváros hét nap alatt” nevű programba kaptam helyet. Budapest a hatodik napra esik. Ha megérkeztetek, hagyjátok el a csoportot. Onnan már csak magatokra számíthattok. Ennyi. Sok sikert. Lelépni!

103 Fordítás japánból. Amúgy ebben a fejezetben minden párbeszéd fordítva van. 104 Nagyon Intelligens Nemzetközi Japán Alapképzés.

Yamato-san és Toyota-san újra meghajolt, majd távozott. Mogachi-sensei kezébe vette kis fagereblyéjét, és egyengetni kezdte a homokot az irodájában lévő fengsui-sivatagban:

– Pancserek! Magyarországon legalább nem tudnak mit elrontani.

A két ügynök a sensei utasításai szerint elutazott Európába. Megnézték Madridot és Párizst, majd a második napon Dublint, Londont, Amszterdamot.

Amikor megálltak egy-egy látványosságnál, a turistacsoporttal együtt leszálltak a buszról. Társaik egyből előkapták a Nikonjukat. Mindenki arcát eltakarta egy-egy fényképezőgép. Huszonnégy kép per perc sebességgel és tizenöt megapixeles felbontással dolgoztak. Kialakult a spontán versengés: ki lát kevesebbet a városból szabad szemmel.

Amint visszaszálltak a buszra, már lőtték is fel a képeket az internetre. Tíz perc se telt el, már lájkolta is a család meg a sok munkatárs. Fél órával később pedig minden a múlté volt, jöhetett a következő főváros.

Yamato és Toyota kezdetben csak kelletlenül nézelődött. Az angol fővárosban azonban őket is elkapta a gépszíj. Minden részletet megörökítettek. Mogachi-sensei tépte is a haját, hogy ez a két szerencsétlen leterheli a titkos archívumot a Tower Bridge-dzsel és a Big Bennel.

A hatodik napon aztán Budapestre is sor került. Tizenkettő húszkor érkeztek meg a Hősök terére. Az útiterv szerint, percre pontosan. Ennél fontosabb talán nem is létezett nekik. Ahogy elhagyták a légkondis buszt, és a kinti langymeleg megcsapta őket, már fotóztak is. Ám nem ez volt az első látványosság aznap. A memóriakártyákon már ott volt a teljes Pozsony és Ferihegy II. is.

Mindenki nagyon jó hangulatban volt, mert három nagy szemű európai gyerek mutatott nekik egy robotot. A robotokat nagyon szerették, mert azok sohasem késnek.

Pontosan huszonhárom perccel és tizenkét másodperccel az érkezés után mind visszaszálltak a buszra, és továbbálltak. Illetve majdnem mind, hisz két társuk helye üresen maradt. Nem vártak rájuk, hisz már a tokiói felszálláskor egyöntetűen megszavazták, hogy az indulási időpontok szentek és sérthetetlenek. Aki nem ér vissza időre, az magára vessen.

Yamato-san és Toyota-san már a Ferihegy-Hősök tere útvonalon összeszámolt kilencvenhat Suzukit, a téren pedig még harmincegyet. A landoláskor még vitatkoztak egy autóról, hogy azt beleszámolják-e vagy sem, de végül kihagyták. Az ütközője nem volt eredeti Suzuki, és a belső részt is átkárpitozták. Tehát összesen százhuszonhét Suzukinál tartottak. Jól haladtak.

Árpád vezér lábánál viszont olyasmi történt, amire legvadabb álmukban sem számítottak. Megláttak három ufót! A sapka és a paróka takarásából előtűntek a hatalmas szemek, néha pedig a ruhák látni engedték vékony végtagjaikat. Avatatlan szemmel ezek alapján akár fura gyerekeknek is nézhették volna a három idegent, de Yamatót és Toyotát nem lehetett megtéveszteni. Korábban elvégeztek egy speciális kurzust a kiképzésükkor: „Ufótan” volt a neve. Semmi kétség nem férhetett hozzá, hogy ezek földönkívüliek!

Elhatározták, hogy követik őket. Amint azok felkapták a robotot és elhagyták a teret, a két ügynök a nyomukba eredt. Mogachi-senseinek leszakad majd a pofája, ha megtudja, mire bukkantak. De előbb utána kell járniuk a dolognak, hogy legyen valami konkrét jelentenivalójuk.

Végigkövették hát a három ufót az Oktogonig, majd lélekszakadva rohantak utánuk, amikor azok keresztül-kasul szaladtak a városon. Megpróbálták elkerülni, hogy felfedezzék őket, közben pedig szorgosan fotóztak mindent, ami elébük került.

Később szemtanúi voltak annak, ahogy a földönkívüliek kirohannak a Burger Kingből, elbotlanak a járdán és elesnek. Lencsevégre kapták, amint elrabolják tőlük a robotjukat, majd egy másik alak elaltatja és beráncigálja őket egy furgonba. Így alakult, hogy amikor kíváncsiságukban túl közel merészkedtek, a támadó őket is elkábította. Mindketten magatehetetlenül dőltek a járda melletti bokrokba.

Egy órával, öt perccel és harminckét másodperccel később szemüket dörgölve ébredtek. Az ufóknak már hűlt helyük volt. Megvitatták a történteket, és arra jutottak, hogy szenzációs ügyre bukkantak. Ufók! Robot! Intergalaktikus konfliktus! Pont olyan, mint Himitsu Tantei ügynök eseteiben, a mangákban. Mindenképp utána akartak járni. Na de merre induljanak? A három ufó hollétéről semmit se tudtak, utánuk hát nem mehettek. Viszont az első furgonon, ami a robotot vitte, ismerős díszítések voltak. Koponyák. Pont mint annak az épületnek a kapuján, ami előtt pár órával korábban várakoztak, és ahonnan futva menekültek az ufók. Ott történhetett valami, amit fel lehet deríteni. Az ügynököknek pedig pont ez a feladatuk. Utánajárni a dolgoknak! Toyota odaszólt társának:

– Menjünk az Oktogonra! Ez az egyetlen forró szál, amin elindulhatunk. – Egyetértek! Kalandra fel, Toyota-san! – Kalandra fel, Yamato-san!

22. FEJEZET

A három ufó tanácstalanul állt az Eötvös utca 8-as szám előtt. Badár autójában még mind nagyon harciasak voltak, de most, amikor a négyemeletes bérházra néztek fel, fogalmuk sem volt, mit kellene csinálniuk. Sándorx egyszer csak a homlokára csapott:

– Elfelejtettük megkérdezni Badártól, tudja-e a jelszót! – Fenébe – értett egyet Verax. – Nem baj, megvan a száma. Majd felhívjuk, ha megvan a robot – legyintett

Csabax. – Ha már szóba jött a robot... Mi legyen a következő lépés? – kérdezte Verax. – Hümm... Azt nem tudom. – Mi az, hogy nem tudod? Azt mondtad, hogy visszaszerezzük Artúrxt. Az

autóban még nagy volt a szád! – Aham... Akkor van egy tervem... – Figyelünk. – Igen, csupa fül vagyunk – tette karba a kezét Sándorx is. Csabax felnézett az előtte magasló emeletekre, és elmélázott. – Első lépésként valahogy be kéne jutnunk ebbe a lakóházba. Aztán felmászunk a

tetőre, és átugrunk a másik ház tetejére. Az már a Max Gyülekezet épülete lesz. Ott leereszkedünk a második szinti körfolyosóra. Megkeressük Andrásx ablakát, berúgjuk, elvesszük a robotot, és elszaladunk vele.

– Nahát, figyeled Verax? Hát mégis van terve! Az előbb még azt hittem, hogy nincs, erre meg kiderül, hogy van.

– Ja. Engem is váratlanul ért ez a fordulat. Akkor kezdhetjük is az akciót. Csabax meglepetten bámulta társait. Elsőre nem tudta eldönteni, hogy valóban

komolyan vették-e az agymenését, vagy csak szívatják. Amikor azonban Verax elindult a ház kapuja felé, ő is elkezdett hinni az ötletben. Végül is semmi komplikált nincs abban, amit kitalált. Bemennek, kúsznak-másznak, rúgnak, ütnek és szaladnak. Menni fog ez, mint az ágybaszarás.

Verax lenyomta a hatalmas kapu kilincsét, de az nem engedett. Még egyszer nekifeszült, most már teljes erőből, de újra semmi. Sándorx félrelökte, azt mondta, rajta a sor. Rázta, mint a veszett fene, a kapu csak úgy remegett bele, de neki se sikerült kinyitnia. Ő is feladta:

– Nem nyílik! – Látom – mondta Csabax. – Te nem akarod megpróbálni? – Nem. Fáj a kezem. – Hát akkor gyógyítsd meg! – Nem tudom. A gyógyítórudak ott maradtak a pincében, az ügynöknél. – Az baj! Nekem a derekam fáj. – Nekem a térdem! – szólt bele Verax. – És a jobb könyököm. – Nekem még a bokám is fáj – kontrázott Csabax. Hamarosan mind belelovalták magukat: – Én a hüvelykujjamat ütöttem be! – Nekem a fülemre esett rá valaki!

– Az én tüdőmbe meg belekönyököltek! – Nekem a vesémbe! – A bal csuklómra rátapostak! Miután a legapróbb horzsolásokat is leltárba vették, következtek a képzeletbeli

sebek. Ezzel elvoltak egy ideig, de végül beleuntak a „ki sérült a legjobban” játékba. Elhallgattak.

– Na jó, megpróbálom fájós kézzel – mondta Csabax, és nekifeszült a kilincsnek. Erőlködött egy kicsit, de ő se járt sikerrel. Lemondóan legyintett:

– Akkor ennyi volt. Nincs más tervem. – Nekem sincs – mondta Sándorx. – Verax? – Nekem se... Habár várjatok... Hümm... Nem, nekem sincs ötletem.

– Hát akkor menjünk haza! Elegem van már ebből a bolygóból – legyintett Sándorx.

– Nekem is elegem van belőle – bólintott Csabax. – Legközelebb fessünk valamit. Vagy legyünk híres költők. Az is valami, ha már csodánk nem lesz... Amúgy mondani akartam: én vezetek a Göncölszekérig, ipiapacs!

– Én onnantól hazáig! – kontrázott Verax. – Akkor én mikor vezetek? Azzal vitatkozva megindultak hazafelé. Teljesen lemondtak a csodáról,

felhagytak minden reménnyel. Az igazság az, hogy nem sokáig kötötte le őket egy-egy dolog. Ha valamin fennakadtak, hagyták az egészet. Nem voltak túl kitartóak.105

Ekkor azonban valaki tört magyarsággal utánuk szólt: – Várni, három ufók! Ti beszél emberi magyar nyelv? Megtorpantak. Valaki felfedte az álcájukat! Kíváncsian hátrafordultak. Két fekete ruhás alakkal találták szembe magukat. Yamato-san és Toyota-san állt

ott, talpig nindzsaszerkóban, bevetésre készen. (Ebben a pillanatban épp nem olvadtak be sehova, de akármelyik pillanatban megtehették volna. És ennek mindketten tudatában voltak.) Egyikük szótárat lapozgatott, másikuk pedig felolvasta a szöveget. Nem tűntek fenyegetőnek. A három ufó összesúgott.

– Ezeknek meg mi bajuk? – kérdezte Csabax. – Úgy látom, nemigen tudnak magyarul – válaszolt Verax. – Lehet, hogy kéregetők – tippelt Sándorx. – Mi nem kéreget. Segít nektek! Ezek hárman újra összesúgtak: – Azt mondja, segítenek nekünk – fejtette meg Verax. – Mit segítenek? Magyarul beszélni szótárból? – Nem azt, hanem mást. Segít visszaszerez robot nektek. Csabaxnak és Veraxnak leesett az álla. Honnan tud ez a két ember a robotjukról?

Kik ezek egyáltalán? Sándorxnak azonban nem voltak efféle aggályai: – Szuper! Gyertek! Elsőnek ezt az ajtót kéne kinyitni. Be van zárva, vagy rozsdás

a kilincs, nem tudjuk... – Azzal visszafordult a kapuhoz. Csabax elkapta a karját. – Megállj, te ütődött! Honnan tudjuk, hogy megbízhatunk bennük? – Most mondták, hogy segítenek! – Pofa be! – intette le Csabax, majd visszafordult a nindzsákhoz. – Miért akartok

segíteni nekünk? – Mi látni, hogy elrabol egy alak tietek robot. Mi igazság bajnokai. Titkosügynök.

Kettő hős. Segít nektek visszaszerez jogos tulajdon! – Széles mosoly. – Látod? Segíteni akarnak! – Tényleg... Végül is hihető magyarázat – ismerte el a másik két ufó is. Pár mondattal beavatták segítőiket a tervükbe, majd Csabax rámutatott a

bérlakásra: – Kezdetnek tehát be kéne jutni a kapun. Fel tudjátok törni? – Fel tudjuk, de nem is kell! Figyel! – mondta Yamato, és megnyomta a hatos

kapucsengőt. A hangszóróban középkorú férfi hangja szólalt meg: – Igen? – Én hozni szórólap háznak.

105 Ez a három ufó már csak ilyen volt...

– Tessék? – Szórólap! – Oké, jöjjön. A kapuzár felzümmögött, és Yamato belökte az egyik szárnyat. Betessékelte az

ufókat, de előtte még figyelmeztette őket: – Innentől lenni nem feltűnő, három ufókok! Körbenéztek, majd óvatosan végiglopakodtak a folyosón. Észrevétlenül értek ki

az udvarra. Szemben is nyílt egy lépcsőház, átvágtak hát a túloldalra. A két nindzsa végig a nyomukban volt. Szupercsendesen osontak a fal mentén, és

amikor ablakhoz értek, négykézláb csúsztak tovább. A késő délutáni nap bágyadt sugarai vöröses fénybe vonták az udvart.106 Yamato és Toyota mint két árny surrant végig a sárgára pingált fal előtt. Csak az nem vette észre őket, aki nem volt ott. És szerencséjükre mindenki épp máshol volt. Sándorx rájuk nézett, de Toyota intett, hogy nincs szemkontaktus, nehogy lelepleződjön a pozíciójuk. Vérprofik! – gondolta Csabax, és lekent egyet a társának, hogy viselkedjen óvatosan.

Megmászták a lépcsőket, csak a negyedik emeleten szusszantak egy keveset. Megkeresték a padlásfeljárót. Toyota feltörte a zárat. Hatalmas kupleráj107 fogadta őket. Hegyekben állt a sok kiszuperált bútor, seprű, dézsa, hordó és egyéb dolog, ami halmokban szokott állni a padlásokon.

Yamato belesett, majd nekilendült a sötétségnek, és azonnal be is olvadt a környezetbe. Sokkal jobban ment neki, mint kint a napfényben. Elégedett volt magával. A többiek társa vezetésével vágtak át az egyik tetőablakig. Felmásztak egy régiséghalomra, és miután leverték a lakatot, kisorjáztak a tetőre.

Az első fázist hibátlanul teljesítették! Sándorx újra örömködni kezdett, mire Verax gyorsan lereagálta a retiküljével, de úgy, hogy a kis ufó majdnem lecsúszott a palán.

A Max Gyülekezet koordinációs központja a szemközti, hatemeletes épületben volt, amitől egy tíz méter széles szakadék választotta el őket. Ezen kellett átjutniuk.

Toyota elővett egy szigonypisztolyt és egy hozzá illő vesszőt, amire társa ráerősítette a derekáról leoldott kötelet. Csabax megkérdezte:

– Mi a tervetek? – Jó terv, nem félni. – Mégis mi? – Látni ott szembe magas épület? Oda kilő nyíl, megakad eresz. Nyílon lenni

kötél, mi lenni kötélen, átlendül túloldali erkély. Becélozták az ereszt. Éles pendülés, majd zajos koppanás következett, és a fekete

nindzsaspárga kifeszült Toyota keze és a szemközti épület hatodik emeleti eresze között.

– Gyertek mind együtt ide. Kapaszkod erősen belénk. Aztán átlendül. – Biztonságos ez? – nézett Csabax a két épület között tátongó szakadékba. – Nem félni. Mi már csinál ilyet 3D-szimulátor. Nagyon egyszerű. Csak kell

nyomni Ctrl+D billentyű – mondta Yamato, majd zsebre tette a szótárat. – Oké. Gyerünk, srácok, hallottátok az embert! Nagyon biztonságos.

106 Beleborzongok, hogy mennyire költői vagyok... 107 Természetesen nem valódi kupleráj nőkkel meg masszázzsal, hanem csak rendetlenség.

A három ufó szorosan átölelte a két titkosügynököt. Mindenbe belekapaszkodtak, amit el tudtak érni. Toyota és Yamato fogta a kötelet, és mély lélegzetet vettek, majd egy ősi nindzsa harci üvöltéssel nekilendültek a túloldalnak.

Fél pillanatot lehettek a levegőben, amikor ötük súlya alatt hatalmas robajjal leszakadt az eresz. De szerencséjük volt: a lendület átvitte őket a túloldalon lévő, harmadik emeleti erkélyre. Egymás hegyén-hátán landoltak, de egyiküknek se esett komolyabb baja.

A leszakadt eresz irdatlan zajjal zuhant le mögöttük. Megfagyott bennük a vér. Némán füleltek. A hangok szép lassan elültek, de egyetlen lakó kíváncsi tekintetével se kellett farkasszemet nézniük.

Mind megkönnyebbültek. Következő lépésként be kell jutniuk a balkonról a házba, majd a bejárati ajtón át a belső udvarra.

Yamato előkapta az ablakvágóját, és kis lyukat szerkesztett az üvegre. Tapadókoronggal megragadta a kivágott részt, majd benyúlt, és elkezdett matatni a zárral. Egy perccel később már mind bent voltak.

A lakás üresen állt, a lakók valahol máshol lehettek. Hihetetlenül szerencsések voltak. Eddig mindent megúsztak.108

Amint kijutottak a gangra, érezték, hogy most már nagyon óvatosnak kell lenniük. Innentől kezdve csak kézjelekkel akartak kommunikálni, de az ufók nem ismerték ezeket a jeleket, úgyhogy mégis maradt a beszéd. Mármint a suttogás.

Elővigyázatosan végigosontak a körfolyosón, majd lelifteztek a másodikig, ahol Andrásx atya rejtekhelye volt. A három ufónak ott dobogott a szíve a torkában. A második szint teljes egészében a Max Gyülekezeté volt. Ők bérelték, és ők is tartották tisztán.

A nap egyre lejjebb csúszott a horizonton, és a belső udvar kezdett szürkületbe borulni. Csupán egy helyiségben égett a villany. Csabax egyből felismerte Andrásx atyát. A gyülekezet főpapja háttal az ablaknak ügyködött valamin. Ez a valami pedig nem volt más, mint Artúrx! Mind visszavonultak a lépcsőház homályába, hogy kidolgozzák a haditervet.

– Mit susmogunk itt? – kérdezte Sándorx. – Menjünk oda, rúgjuk be az ablakot, és vegyük vissza Artúrxt!

– Nem láttad, hogy rács van az ablakon? – intette le Verax. – Akkor mi legyen? – Lopakodni be egy ajtón, meglep hátulról ellenség, aztán elvesz robot, és irány

kifelé. – Igen! Gyors be, gyors ki! – Toyota megveregette társa vállát. – Csináljuk! Csabax kimondta a végszót. A kis csapat kiosont a teraszra. A két ügynök volt a

legjobb lopózásban, utána Verax, majd Csabax. Sándorx egyáltalán nem tudott lopózkodni, ezért ő csak egyszerűen ment.

Amint a bejárathoz értek, Yamato elővette a tolvajkulcsát, és kinyitotta a zárat. A folyosón sötétség fogadta őket. Toyota ment elöl, ő tapogatta ki a biztos irányt. Az első ajtóhoz kúszott, ami a folyosóról nyílt. Ez volt az a szoba, aminek az ablakában az előbb felfedezték a robotot. Belesett a kulcslyukon.

Artúrx a szoba közepén állt egy asztalon. Andrásx atya körülötte ügyködött, közben árgus szemmel figyelte a monitorokat maga körül. A robotból rengeteg kábel állt ki, és mindegyik egy számítógéphez csatlakozott.

Csak fél órát tudtak nyugodtan dolgozni Ádival, mert a nagyi megsejtette, hogy nem bioszoznak. Azóta egyedül próbálkozott a jelszó feltörésén azzal a programmal, amit a gyerek küldött át neki e-mailben. A siker azonban váratott magára. Az atya

108 Igencsak jó kedvemben lehetek... Na de vajon meddig tart ki a mázlijuk?

kezdte elveszíteni a türelmét. Már majdnem forrasztópákával is nekiesett, de aztán visszafogta magát.

Tehetetlen dühében belerúgott az asztal lábába, amin a robot állt. A rozoga asztal megremegett, és Artúrx rádőlt a reverendás ufóra. Andrásx káromkodva gubancolta ki magát a kábelek tengeréből.

– Ez így nem lesz jó! – morfondírozott magában. Nagyot kortyolt a kihűlt kávéjából, és zongorázni kezdett az egyik számítógép billentyűzetén.

Egyszer csak a bal oldali laptop pittyogására lett figyelmes. Felderült az arca. Az egyik program talált egy lehetséges jelszót! A software szerint kilencvennyolc egész hat tized százalékos találat.

Odaszaladt a robothoz, és bepötyögte. – Na! Mit is kívánjak... Valami egyszerűt. – Hátrébb lépett és megszólalt: – Robot!

Gyere ide! Artúrx szokásához híven bekapcsolta szervóit, zakatolt és villogott, majd kilőtte a

belédugott kábeleket. Megrázta magát, és odagördült Andrásx elé. Az atya védekezve emelte fel a kezét, de a robot nem csinált semmit. Lefékezett, várta a következő parancsot. Andrásx még nézte egy picit hitetlenkedve, de aztán kitört belőle az ujjongás. Megölelte a robotot. Végre sikerült megtalálni a helyes jelszót! Mostantól a világ a lába előtt hever!

A betolakodók mindezt a kulcslyukon keresztül követték. Csabax volt a szem, de társait mindenről tájékoztatta. Amikor megtudták, hogy megvan a jelszó, mindnyájuknak szaporább lett a pulzusa. Sándorx még arról is megfeledkezett, hogy ellenséges területen tartózkodik: örömtáncba kezdett, és a sötétben levert egy vázát, ami hangos puffanással széttört a padlón.109

Andrásx atya az ajtó túloldalán felkapta a fejét, és gyanakodva fülelt. A kintiek mozdulatlanná dermedtek, Sándorx felé pedig halálos tekinteteket lövelltek. Két ufótársa arra gondolt, hogy bárcsak ölni tudnának mentálisan. Yamato gyorsan kapcsolt:

– Miiiááúúúúú! Andrásx visszafordult a robothoz. Biztos csak a macskám volt az, gondolta, majd

elvégzett még pár tesztet a roboton, hogy biztos lehessen a sikerében. Artúrx mindent pontosan teljesített. Az atyát ez teljes elégedettséggel töltötte el, elhatározta hát, hogy most pihenni megy, de holnap majd elfoglalja a világot. Álmosan ásított egyet, aztán megdermedt:

– Hisz nekem nincs is macskám! Nyavalyás betolakodók! – ordította, és rácsapott egy piros gombra az ajtó mellett.

A lakosztályban beindult a riasztó. Minden fény kigyúlt, pillanatok alatt a teljes folyosó fényárban úszott. A kis csapat rémülten húzta össze magát, majd megpróbálták menekülőre fogni. Ekkor azonban két ajtó is kitárult, és a közlekedőt elárasztották a gyülekezet badigárdjai.

109 Ne aggódjatok, kínai volt.

A két ügynök megpróbált védekezni, de a túlerő és egypár sokkolópisztoly bevetése hamar véget vetett a küzdelemnek. Az ufó-ember közös vállalkozás a Max Gyülekezet fogságába került. Az egyik gorilla már jelentette is a helyzetet a főpapnak:

– Elkaptuk a betolakodókat, főnök! Két kínai és három gyerek. – Nagyszerű! Hozzátok őket elém!

23. FEJEZET

Csabax és társai megkötözve ültek egy budapesti ingatlanban. Mellettük két megtermett, napszemüveges, fülbedrótos badigárd állt hátratett kézzel.110 A szobát fényárba borította a plafonról lógó többágú csillár. A Max Gyülekezetben szemlátomást nem spóroltak az árammal.111

A főpap velük szemben állt földig érő reverendában és nem földig érő napszemüvegben. A világuralom megszerzéséről tartott átfogó prezentációt egy powerpoint-bemutató segítségével. Volt benne egy ábra koordináta-rendszerrel, amire folyton visszatért. Az „x” tengely jelezte az idő múlását, az „y” tengely pedig az Andrásx kezében összpontosuló hatalmat. A grafikon zéróhoz közeli hatalomértékkel indult, és meredeken emelkedett a „maximum” felé.

A szónoklatban említésre került Orbán Viktor, Brüsszel, az Amerikai Egyesült Államok és Kína. De mindez csak a bevezető volt. A vége felé szóba jött a NASA, a Hold és a Mars, de a közönség ezeket már túl távoli tervnek tartotta, ezért lehurrogták. Sándorx még be is kiabált:

– Ezt túlzásnak érzem! – Nem túlzás! Ezzel a robottal bármit el tudok érni! – Artúrx a neve. – Nem érdekel a neve. – Akkor se fogod elfoglalni a Holdat. – Pedig de! – Na jó, akkor a Holdat elfoglalod, de a Marsot már biztos nem! – A többiek

bólogattak. Ezt már ők se hitték. – De azt is el fogom foglalni! Csak azért is! Eddig nem akartam komolyan, de

most már mindenképpen szükségem van rá. Csak hogy bebizonyítsam nektek, képes vagyok rá.

– Mániákus vagy! – Te meg nagyfejű! – Felfuvalkodott köcsög! – Dagadt hájpacni! – Tudd meg, hogy nem is érdekel a bemutató többi része! – Akkor is végighallgatod! Ezután Andrásx még fél órát beszélt. A teljes előadás alatt rengeteget gesztikulált,

többször emelte a kezét a magasba, háromszor gonoszul felnevetett, és egyszer fingott is, de ez utóbbi nem volt a bemutató szerves része.

Foglyai a vége felé már nagyon unták a grandiózus terveket, de elaludni nem tudtak, mert amint valamelyikük becsukta a szemét, a kigyúrt alakok máris lekevertek neki egy ébresztő pofont.

A bemutató egy idő után átcsapott a részletek elemzésébe. A vásznon megjelent Budapest áramhálózata. Andrásx rábökött a mutatópálcájával az egyik elosztási pontra, és gonoszul felnevetett112.

110 Mint az akciófilmekben. Vagy az Aréna Plázában. 111 Arról nincsenek információim, hogy a szemetet szelektíven gyűjtötték-e vagy sem. 112 Ezzel hangsúlyozta, hogy ez tervének egyik legravaszabb pontja.

Az egyik, utcára néző ablak, mintha csak erre várt volna, csörömpölve tört be. A

szobába berobbant Badár Sándor. Megetette a lovait, és visszajött segíteni. Gurult egyet a hátán, hogy tompítsa az esést, majd talpra ugrott. A jobb oldali

biztonsági őr állt hozzá legközelebb, ezért ő lett az első áldozata. Még fel se fogta teljesen, mi történik körülötte, Badár tenyerének az éle ádámcsutkán vágta. Eldőlt, mint egy zsák liszt. A másik badigárdnak, nevezzük őt Tominak, annak ellenére, hogy Gábornak hívták, épp annyi ideje volt, hogy csataállásba szervezkedjen egyénileg. Maga elé kapta a kezét, majd jobbal Sándor felé ütött. Nem talált, mert Badár ennél ravaszabb volt. Sokkal ravaszabb. Ezerszer ravaszabb. Kétezerszer. Elhajolt az ütés elől, és herén rúgta Tomit. A testőr is elhajolt, de nem a rúgás elől, hanem a rúgás miatt. Elterült a földön, és mozdulni se bírt, csak sírni akart. Küszködött hát a könnyeivel, mert a keményfiúk nem sírnak. Az öt fogoly ujjongva skandálta a hős nevét.

Badár füle mellett elsüvített egy lézernyaláb, és leégetett egy tincset a hajából. Andrásx lőtt az íróasztal fedezékéből.

– Nem baszod meg, te kis nyavalyás! Nekem ma még fel kell lépnem a Godot-ban113 – káromkodott, majd egy lendületes ugrással az asztalnál termett, és ráborította a főpapra. Andrásx kezéből kirepült a fegyver, és beszorult a súlyos bútor alá. A főpap veszettül kapálózott és jajveszékelt, de szerencséjére a piros riasztógomb pont elérhető távolságba került. Benyomta. A termet újra átjárta a vijjogó sziréna hangja.

113 Godot Dumaszínház, 1075 Budapest, Madách u. 8. Telefon: (06 1) 322 5274. E-mail:

dumaszinhaz@godot.hu. Nyitva tartás: H-P: 09.00-24.00, szombat, vasárnap: csak Dumaszínház-látogatóknak.

Badár kapcsolt, és a bejárat elé döntötte a nehéz mahagóniszekrényt. Épp időben, mert a következő pillanatban határozott markok kezdték rángatni az ajtót. Látszott, hogy rohadt nehéz szekrény ide vagy oda, a biztonságiak pár percen belül bejutnak a szobába.

Nem maradt hát vesztegetni való idejük. Sándor eloldotta a foglyokat, majd intett nekik, hogy menjenek az ablakhoz. Ott várta őket a kötél, amin ő lendült be, és amin leereszkedhetnek a járdára. Ez a legtöbbjüknek rövid vacillálás után sikerült, de Sándorxt végül is Badárnak kellett az ölébe vennie és lecsúsznia vele. Toyota Veraxnak segített, Yamato pedig megragadta a robotot.

Az utcán több járókelő bámészkodott. Eleinte csodálkozva és gyanakodva figyelték, hogy egy férfi és két nindzsa gyerekeket lopkod egy belvárosi házból, de aztán látták, hogy Badár Sándorral van dolguk. Biztos most készül a legújabb filmje, gondolták, és már nem is aggódtak, csak a kamerákat keresték. Egyesek már rendezték is a frizurájukat, hátha benne lesznek a tévében. Mások autogramot kértek, de Badárnak most nem volt erre ideje. Az autójára mutatott, kicsippantotta a távműködtetésű zárat, és mind a hatan beugrottak. Toyota ült előre, a többiek mind hátra. Artúrxt keresztbe fektették az ölükben.

Gyújtás, gáz, és az autó csikorogva hajtott el a Teréz körúton a Nyugati tér felé. A vakmerő akciónak köszönhetően remélték, hogy felszívódhatnak a budapesti

forgalomban. Most azonban nem volt szerencséjük. Még száz métert se tettek meg, amikor a hátrahagyott ház falán megnyílt egy titkos garázs, és kihajtott rajta a koponyamobil meg vagy fél tucat fekete autó. Andrásx atya és kis csapata vette üldözőbe őket.

A főpap az első jármű anyósülésén ült, kezében az infotront szorongatta, és azon követte a menekülők útvonalát. Szerencséjére Sándorx kapucnija alatt még mindig ott volt a korábban feltapasztott pozíciójelző egység.

Badár a visszapillantóban észrevette, hogy követik, és beletaposott a gázba. Az előtte levő lámpa épp pirosra váltott, de áthajtott rajta. A mellékutcából a sorukra váró autósok idegesen dudáltak és anyáztak. Ekkor azonban Andrásx bandája is behajtott a kereszteződésbe. Csak kicsin múlott, hogy a koponyamobil nem szakította le az egyik induló autó orrát, de aztán a második üldöző pótolt: a masszív terepjáró elvitte a kis Opel elejét az azt vezető kisnyugdíjas papucsával együtt. A papa nem sérült meg.

A banda nem lassított. A főpap feszes tempót diktált, nem akart túl nagy előnyt adni a menekülőknek.

Ezalatt Badár csak úgy halmozta a büntetéspontokat. Külső sávban előzött, áthajtott gyakorlatilag a teljes jelzőlámpa-színskálán, nem állt meg a gyalogosoknak, és egyszer se tartotta be a jobbkézszabályt. Nem kímélte az autóját.114

Toyotának be volt kapcsolva a biztonsági öve, de így is két kézzel kapaszkodott az ülésbe. Egy lendületesebb sávváltásnál majdnem keresztbe hányta a szélvédőt, de aztán mégse. A hátul ülők nem sínylették meg ennyire a száguldást. Yamato például annyira nem zökkent ki a nyugalmából, hogy elkezdte számolni a Suzukikat. Társa zöldre váltan kotorta elő a szótárat a zsebéből, majd odafordult Badárhoz:

114 Azért nem kell félteni Badár Sándort, ő nagyszerű sofőr. Egyszer két óra huszonnégy perc alatt

vezetett le Budapestről Kolozsvárra, ami négyszázötven kilométer. Mindezt jeges úton, fél kézzel, begipszelt lábbal és fejlövéssel.

– Te ki? Miért megmenteni minket? – Badár Sándor vagyok. Csak a kötelességemet teljesítem.

BADÁR SÁNDOR TANÁCSAI KEZDŐ AKCIÓHŐSÖKNEK (BSTKA) – 1. Figyelmeztetés! Badár Sándor rettenthetetlen hős. Kilences szintű nindzsa, feketeöves, 17 danos nagymester. Tanításait csak az próbálhatja meg követni, akinek megvan az alapfokú OKJ-s akcióhősképzése. Mert különben a gyakorlatok végzésénél elindulhat az orra vére.

Az akcióhős első és legfontosabb tulajdonsága: minden körülmények között segít a rászorulókon!

Ahhoz, hogy okleveles akcióhős legyen valaki, nem elég ajtót berúgni, falra mászni, ablakon belendülni, repülőgépet eltéríteni vagy halálsugárral szembenézni. Az akcióhősnek mindenekelőtt legyen lelke. Együttérzés és segítőkészség nélkül az akcióhős nem más, mint egy érzéketlen robot.

Toyota forgatta egy keveset a szótárat. – Köszön. Én lenni Toyota... – Tudom. A társad Yamato. Japán titkosügynökök vagytok. Nem kell

hálálkodnotok. Ennyivel tartoztam nektek. – Te tartoz nekünk? – Igen – mondta Badár, és udvariasan japánra váltott. (A most következő rész

japánból van fordítva általam, de én nem tudok japánul, ezért elnézést az esetleges félrefordításért.) – Évekig éltem Japánban, és ezalatt sok helyen megfordultam. A wasabi nem finom kenyérrel. Egyszer összetűzésbe kerültem a yakuzával. Minden oldalról szorítottak, nem volt hova menekülnöm. Hamarabb dugul el a dűzni, mint hogy a gáztengely beleessen a relantinba. És ekkor megismerkedtem apáddal, Toyota. Ő is a titkosszolgálatnak dolgozott, pont mint én.115 Nagyon jó barátok lettünk. Amikor elváltunk, megígértem neki, hogy vigyázni fogok a fiára.116 De ennék egy kis csirkét.

A hátul ülők döbbenten hallgatták a történetet. A végén Sándorx a homlokára csapott:

– Most már értem! Hát ezért nevezted el az autódat Toyotának! És rólam mit neveztél el?

– Magamat! – Tényleg? – Nem! Közben áthajtottak a Nyugati téren, rá a Szent István körútra. Üldözőik a

nyomukban lihegtek. Badár azt tervezte, hogy áthajt Budára a Margit hídon, és ott majd lerázza az üldözőket a zegzugos kis utcákon.

Terve azonban dugába dőlt, amikor meglátta, hogy a híd javítás miatt részlegesen le van zárva. Csak egy sávon lehetett közlekedni, azon is csak lépésben.

Nem engedhette meg magának, hogy oda beragadjon. Újabb tervvel állt hát elő: elkanyarodott jobbra, az alsó rakpartra.

115 Ugyancsak vasutasok. (Badarnak a Földön is volt vasutas korszaka.) 116 Én pedig mindjárt elsírom magam örömömben, hogy ennyire összeérnek a szálak a regényben.

BSTKA – 2.

A képzett akcióhősnek mindig van terve! És ha az dugába dől, akkor előkap egy újabbat! Pont mint ahogy Badár tette.

Nagyon fontos, hogy az akcióhős fel legyen készülve bármilyen helyzetre, ezért elengedhetetlen a mentális fittség. Ezt pedig csakis folytonos edzéssel lehet elérni. Badár Sándor kedvence a „sárkány útja”, illetve a „tigris ugrása” meditáció.

Az Európában honos módszerek közül a legkedveltebbek a „rubikkocka kirakása fejben”, illetve a „farkasszemnézés napszemüvegben”.

Kezdőknek azonban alap a „félelemtől le nem fagyás” diszciplína elsajátítása.

Andrásx mindezt Verax infotronján követte, és hamar előnyt kovácsolt a

helyzetből. Beleszólt a rádiójába: – Főkoponya a kettes, hármas és hatos egységnek. Ti követitek az autót. A

többiek utánam jönnek. Bekerítjük őket! Jelzett a sofőrnek, hogy térjen jobbra, két utcával Badárék előtt. Így velük

párhuzamosan haladhattak. Ha majd véget ér a rakpart, akkor csak jobbra térhetnek a szökevények. Ő pedig várni fogja őket.

A három kiválasztott autó tovább üldözte az ufókat. Ők is rákanyarodtak a rakpartra, és az egyenes úton kihasználták a Toyotával117 szembeni lóerőfölényüket. A kettes beérte őket, és megpróbálta leszorítani a kis autót az útról. Badár azonban fel volt készülve rá. Erősen tartotta a kormányt, és négyezren pörgette a motort.

BSTKA – 3.

A profi akcióhősnek ügyes sofőrnek kell lennie! Nem elég, hogy meg tudja különböztetni a kuplungot a kormánytól!

Ami azt illeti, a képzett akcióhős nemcsak autót, de bármilyen járművet el tud vezetni, legyen az tengeralattjáró, Boeing-747 vagy traktor. Ha üldözni kell a gonosztevőket, vagy esetleg menekülni előlük – attól függ, a történet melyik szakaszában vagyunk -, a jó akcióhős nem válogat a járművek között. Abba ugrik bele, ami épp a keze ügyébe esik. Ha úgy adódik, óvodásoktól veszi el a rollerüket, vagy oroszoktól a tankjukat. Nincs válogatás. (Amúgy a metrót a legegyszerűbb elvezetni, mert azzal nem kell sokat kanyarogni.)

A kettes egység leeresztette az ablakokat, és tüzet nyitott a kis autóra. Csak úgy

pattogzott róla a festék meg a zománc. – Ennek a fele se répa! – idézett Yamato egy magyar közmondást fejből. – Tréfa! – mondta Badár. – Nem, komolyan mondani. Majdnem eltalál engem golyó. Szerencsére senkit sem ért találat. Badárt viszont sikerült feldühíteniük. Akcióba

lépett. Hirtelen fékezett, mire a mellettük haladó autó kicsit megelőzte őket. Épp annyira, hogy a kis szürke orra a hátához érjen. Ekkor Sándor jobbra kapta a

117 Nem az ember, hanem az autó Toyota.

kormányt, és nekihajtott az elsötétített ablakú monstrum csomagtartójának. Az izomagyú sofőr elvesztette irányítását az autó fölött, elkezdett pörögni, átszakította a szalagkorlátot, és belecsapódott a Dunába. A többiek okultak társuk hibájából, és kicsit lemaradva hajszolták tovább a Toyotát.

A gondok azonban csak most kezdődtek: Andrásx jól számított. Az alsó rakpart kezdett elfogyni, és Badár csupán jobbra térhetett. Bevette a kanyart, de elállták az útját. A főpap és az emberei teljes útblokádot állítottak fel. Jobbra-balra nem lehetett térni, mert nem volt út, hátulról pedig két autó üldözte őket. Csapdába kerültek.

24. FEJEZET

Zoltánx egy újabb fogoly fölé hajolt az alagsori rejtekhelyén. Miután alábbhagyott a testét fogságban tartó bénítósugár, elhatározta, hogy többet nem bánik kesztyűs kézzel senkivel ezen a bolygón. Főnökei tudatták vele, hogy nincs több esélye bizonyítani.

Felismerte Badárt, tudta róla, hogy komoly ellenféllel van dolga. Ez azonban cseppet se tántorította el a tervétől. Felettesei óránként kértek tőle helyzetjelentést, és eddig semmi kecsegtetőt nem tudott mondani nekik a 8-as robotról. Ez pedig nem vetett jó fényt rá. Mindenképpen gyors eredményre lesz szüksége, ha meg akarja tartani az állását.

Úgy számolt, ha sikerül lefülelnie Badárt, akkor rajta keresztül a három ufót is elkaphatja. Ha pedig ők megvannak, akkor mindenképp kiszedi belőlük, hogy hova rejtették a robotot.

Mélyen a megkötözött ember szemébe nézett: – Ide figyelj, Pataki Attila118! Tudom, megegyeztünk, hogy többet nem rabollak

el, de nem volt választásom. Szükségem van a segítségedre. Te is a show-businessben dolgozol, pont mint Badár Sándor. Neked tudnod kell, hol lehet!

– Fogd már fel, hogy nem tudom! Én énekes vagyok, ő meg sztendapos. – Ne mérgesíts fel, mert újra megkínozlak. Még mindig itt van nálam a Szandi-

válogatás CD! – Jaj, csak azt ne! Könyörgöm! Még egyszer nem bírom végighallgatni. – Akkor erőltesd meg magad! Te hol lennél kedd este, ha sztendapos lennél? – De nem vagyok sztendapos! – Oké, nyugodj meg. Tudom, hogy énekes vagy. De! Tegyük fel, hogy humorista

vagy. Akkor hol lennél? Gyerünk, éld bele magad! – Nem tudom beleélni magam. És különben is este koncertem van! Engedj

szabadon, eleget kísérleteztél már rajtam! – Addig nem engedlek el, amíg nem segítesz megtalálni ezeket a nyomorultakat!

– csapott az asztalra Zoltánx dühösen, és betett egy Fresh-CD-t a lejátszóba. Pataki Attila szeme elkerekedett, és reszketni kezdett félelmében. Ekkor azonban megreccsent a rendőrség frekvenciájának figyelésére beállított infotron.

– Riadó minden egységnek. Ámokfutók a Teréz körúton! Egy ezüstszínű Toyotát üldöz hat autó. Jelenlegi információnk szerint a Toyota tulajdonosa egy Badár Sándor nevű népszerű színész és humorista. Az üldöző autók tulajdonosairól egyelőre nincsen semmilyen információnk.119

Zoltánx erre felkapta a fejét: – Megvannak! Attila! Te most velem jössz, és ha azt teszed, amit mondok,

becsszóra deaktiválom a GPS-t, amit beléd ültettem – mondta az ügynök, és közben a szívére tette a kezét. Pataki Attilának voltak fenntartásai, mert nem volt biztos benne, hogy milyen szerve lehet ott egy ufónak, de végül megesett Zoltánxon a szíve, mert jó ember volt.

118 Ez nem az a Pataki Attila, akinek a nevét „y”-nal írják. Hanem egy másik. Minden hasonlóság

kettejük között csupán véletlen egybeesés. Csak mondom, nehogy aztán bepereljen. 119 Eléggé amatőr lehet ez a rendőrségi rádiós, nem?

– Ígérd meg, hogy soha többet nem rabolsz el! – Cserkészbecsületemre!

25. FEJEZET

Az úttorlasz annyira közel volt a kanyarhoz, hogy Badár későn vette észre. Rátaposott a fékre, de érezte, hogy nem tud időben megállni. Két másodperc, és elemi erővel csapódnak bele az útjukat álló autókba! Vannak pillanatok, amikor a legképzettebb akcióhős is csak szemlélője lehet a történetnek. Ez ilyen helyzet volt. Verax és Sándorx felsikított, a többiek lefagyva bámultak a csapdára...

Így elsőre észre se vették, hogy egy szemeteskocsi fékezés nélkül elhajt mellettük, és nekicsapódik a barikádnak. Az egyik autó kirepült az út mellé, de a kukások még csak nem is lassítottak. Badár gyorsan reagált: lekapta a lábát a fékről, kuplungkettes, és gázt adott. Sértetlenül hajtottak át a kordonon tátongó résen. Az őket üldözők közül az egyik szintén átjutott, de a második telibe talált egy keresztbe álló autót. Az ütközést hangos robbanás követte.

Andrásx az elején nem értette, mi történik, de aztán éktelen haragra gerjedt. Beugrott a koponyamobiljába, és a sofőr szó nélkül a szökevények után startolt. Az ufó mérgesen lekent egyet az emberének:

– Mondtam, hogy indulhatsz?! – Nem mondtad, főnök. De azt gondoltam... – felelte a mamlasz, és lefékezett. – Ne gondolkozz! Azt csináld, amit mondok! Akkor startolsz, ha arra parancsot

kaptál. Megértetted? – Igen, főnök! – Akkor mire vársz? Indulj, te marha! A testőr nem értette a dolgot, de nem mert elgondolkodni rajta, nehogy újra

letolják. A Toyota nyomába eredt. Andrásx atya határozottan mérges volt. Nem állt jól a szénája. Már négy autót

vesztett, és egyikre se volt cascója. De ezt se bánta volna, ha a végén a kezébe kaparinthatja a robotot.

Mögöttük felvijjogott a rendőrség szirénája. Három kék-fehér autó kanyarodott fel a rakpartról. Az egyik megállt a robbanás helyszínén, és azonnal elkezdett helyszínelni, jelenteni, kárfelmérni, papírmunkázni. Csupa ínyenc munka egy zsarunak. A másik kettő azonban üldözőbe vette az ámokfutókat.

– Hogy ezen a bolygón milyen agresszívak a kukások! – tért magához Verax. – Sürgősségi szeméthez sietnek – vélekedett Sándorx. – Valamit nagyon gyorsan

fel kell tisztítani. Badár meg akarta előzni a szemetesautót, és köszönetet mondani neki, de ekkor

az hirtelen balra húzott, és nekik ment. Sándornak alig jutott ideje visszakormányozni az autót a szembejövő sávból. Tudta, hogy nem kockáztathat egy újabb ütközést ezzel a behemóttal. Esélye se lenne felvenni vele a versenyt.

Badár nem értette a helyzetet. Talán ittak valamit ezek? Az előbb még megmentették az életüket, most pedig fasírtot akarnak csinálni belőlük. Jobb lesz

minél előbb kereket oldani. Gyorsan döntött, és a következő kanyarnál balra fordult, rá a Váci útra.

A veszett kukások azonban nem hagyták magukat, utánuk eredtek. Őket követte Andrásx atya koponyamobilja és egy megmaradt fekete kocsi. A sort a rendőrök zárták, akik általában mindenhonnan lemaradnak.120

A szemeteskocsi megpróbálta leszorítani a Toyotát, de a forgalom miatt nem járt sikerrel. A sofőr feladta a próbálkozást, és kinyitotta a fülke ajtaja. Zoltánx ült a kormány mögött.121 Átszólt társának, aki az anyósülésen kapaszkodott:

– Attila! Tartsd a kormányt! Én ráugrom a kis autóra. – Megbolondultál? Meg fogsz halni! – Nem fogok! Csináltam már ilyet. Igaz, az űrhajókkal volt... – És mi van, ha meghalsz? Ki fogja deaktiválni a GPS-emet? – Na jó, kikapcsolom, és szabad leszel. De akkor tartod? – Igen – egyezett bele Pataki Attila, és megfogta a kormányt. Zoltánx

megnyomott egy gombot az övén, és Attila kopasz fejébe éles fájdalom nyilallt, majd a testét elöntötte a gyönyör. Egy rövid pillanatra elhomályosult a látása, és összeszorította a térdét... Szerencsére az egész nem tartott sokáig. A kis chip kikapcsolt. Ezzel megszabadult az ufóigától.

– Szabad vagy, Attila! Többet nem megyek utánad. Eredj, és éld az életed! – mondta Zoltánx, és kezet rázott az emberrel. Pataki Attila szemében megcsillant egy könnycsepp, de visszafogta magát. Az útra koncentrált, és biztos kézzel tartotta a kormányt.

Zoltánx nem teketóriázott. Kikapcsolta a biztonsági övét, elrugaszkodott a teherkocsi fülkéjétől, és a Toyota tetején landolt.122 Ide-oda csúszott, és majdnem fényesre súrolta az autó tetejét, míg sikerült végre megkapaszkodnia. Arcát vastagon bevonta a kosz. Tüsszögni kezdett. Allergiás volt a porra.

Badár érezte a ballasztot, jobbra kapta a kormányt, és a Róbert Károly körútra kanyarodott. Az ügynök azonban erősen tartotta magát. Ennyivel nem lehetett őt lerázni! Nagyon értette a dolgát, sok Stevenx Seagalx-filmet nézett meg. A Max Gyülekezet megmaradt autói és a rendőrök tartották a tempót. Pataki Attila azonban nem tért le, egyenesen belehajtott az éjszakába. Szabad volt, és azt csinált, amit akart. Ő pedig ezt akarta. Kukásautóval száguldani az éjszakában. Meg aztán fellépése is volt. Nem kanyaroghat itt összevissza az én kedvem szerint...

Na de vissza az akcióhoz. Zoltánx próbált biztos kapaszkodót találni az autó tetején. Remélte, hogy ha fél

kézzel biztosítani tudja magát, akkor a másikkal elkezdhet tüzelni az utasokra. Szerencséje volt. Sándorx friss levegőre vágyott, áthajolt a társain, és leengedte az

ablakot. Az ufó ügynök csak erre várt. Megkapaszkodott az ablaknyílásban, és előkapta a lézerpisztolyát. Ekkor azonban Csabax félrelökte társát, visszatekerte az ablakot, mert neki meg az arcába fújt a szél. Az üveg odacsípte az ügynök kezét, aki

120 Statisztikai adat az amerikai akciófilmekből. Sőt a legtöbb esetben csak a film végén jelennek

meg a helyszínen. Ehhez képest a magyar rendőrség topon van. Legalábbis ebben a regényben. 121 Elkötött egy kukásautót, mert az volt kéznél. 122 Csak zárójelben jegyzem meg, hogy sohasem értettem, az akciófilmekben miért kell mindig

ráugrálni az autók tetejére. De ha már ez a szokás, akkor legyen...

fájdalmában elejtette a fegyverét. Az kettőt pattant az aszfalton, majd a mögöttük jövő koponyamobil széttaposta.

A feszültség egyre nőtt, ami negatív hatással volt Sándorxra: – Álljunk le valahol! Pisilnem kell! – Megbolondultál? – nézett rá Csabax. – Szó se lehet róla. – Mindjárt szétpukkadok. – Nem állhatunk meg! – Akkor bepisilek. Forduljatok el. – Hé! – szólt hátra Badár, aki még az ufókat is szemmel tudta tartani a nagy

hajszában. – Ne merészeljetek belehugyozni az autómba! – Akkor engedjük le az ablakot. Kipisilek! – Rajtam keresztül ne pisilj! – tiltakozott Csabax. – Akkor már inkább a másik

oldalra fordulj. Sándorx fészkelődni kezdett, és átfordult. – Nemnemnemnemnemnem! Ne merészeld! – tiltakozott Verax, aki a másik

oldalán ült. – Úgy kupán váglak a retikülömmel, hogy elalszol! – Hát akkor mit csináljak? – kérdezte Sándorx, de titokban elernyesztette az

izmait. Lesz, ami lesz, gondolta, de ő már nem bírja tovább tartani. Várt... De semmi se történt, mert mint az már az űrhajóban is nyilvánvalóvá vált, egyszerűen képtelen volt hugyozni stressz alatt.

Közben Zoltánx kiszabadította a kezét. Újabb kapaszkodó után kutatott, de egyre nehezebben tudta elfojtani a tüsszentésrohamot, amit a por váltott ki. Az se segített rajta, hogy Badár folyton ide-oda kapkodta a kormányt, mialatt az őket üldöző fekete autók tüzet nyitottak rájuk. Az ügynök a hátára fordult, és előkapott egy újabb fegyvert: egy gammastukkert123! Meghúzta a ravaszt. A lövés elkerülte a koponyamobilt, de telibe találta az első rendőrkocsit, amitől az gyakorlatilag kámforrá vált.

A jelenetre Andrásx megdermedt. Látta a nagy energiájú fegyvert és rájött, hogy az újabb játékos is ufó lehet. Talán képzett ügynök... Megparancsolta az embereinek, hogy legfontosabb célpontjuk ezentúl a kapaszkodó alak legyen. Mindenképp meg kell szabadulni tőle.

A megmaradt rendőrkocsi erősítésért rádiózott. Közben Szabó tizedes az anyósülésen szorgalmasan jegyzetelt a füzetébe:

– sávváltás indexelés nélkül – 1 büntetőpont; – jobbról előzés, szlalomozás – 5 büntetőpont; – hatan egy kocsiban – 3 büntetőpont; – előzés villamossínen – 2 büntetőpont; – nem adott előnyt a járókelőknek – 4 büntetőpont

123 Emlékszel még? Ez nagyon veszélyes fegyver!

BSTKA – 4.

A profi akcióhősnek elengedhetetlen megtanulnia extrém körülmények közötti élni. Ilyen helyzetnek számít az is, amikor vezetned kell, üldöznek, lőnek rád, menekülsz a rendőrök elől, egy ügynök kapaszkodik az autód tetején, és le akar mészárolni, miközben három ufó ül a hátsó üléseden.

Ilyenkor nem lehet válogatni a módszerekben: van, amikor az akcióhősnek egyszerűen meg kell szegnie a törvényt, hogy megvédhesse.

További példa extrém helyzetekre akcióhős módra: tolatás tankkal tükörből egyirányú utcában, űrhajó-szörfing, internetezés szakadozó netkapcsolattal, túlélés a sarkokon (nem az Antarktiszon, hanem például a Garay és Cserhát utca sarkán).

Badár élesen jobbra kanyarodott, az Állatkerti körútra. Zoltánx megcsúszott, lába

majdnem a talajt súrolta. Kezével még mindig erősen markolta az autót, így nem esett le, de fegyverét elejtette.

Csabax gondolt egyet, és leengedte az ablakot. Az ügynök ott lógott mellette. Kinyúlt, elkezdte csiklandozni a hónalját. Zoltánxnak azonban nem volt nevethetnékje. Megpróbálta a lábával elhessegetni az idegesítő matatást, de nem járt sikerrel.

Ezen felbátorodott a másik két ufó is, és beszálltak a birizgálásba. – A hónalját, srácok, az a legérzékenyebb! – Nem, inkább a nyakát, az nagyon csikis. – Hagyjátok abba, különben megkeserülitek! – üvöltött rájuk Zoltánx. – Nézzétek, hogy fuldoklik! Mindjárt kibuggyan belőle a nevetés! Badár továbbra is kapkodta a kormányt, és veszettül kuplungozott: kettesből

hármasba, aztán négyesbe, majd újra kettesbe. Ebben az őrült tempóban hajtottak be a Hősök terére. Badár ismerte a járást, úgy

tervezte, hogy gyors manőverrel ráhajt a Dózsa György útra, majd meg se áll a Kerepesi útig. Terve azonban dugába dőlt. Amint beértek a placcra, váratlan látvány fogadta őket.

Az útjukat rendőrkordon állta el, de ezek a zsaruk nem miattuk voltak ott. A Hősök terén épp tüntetést szerveztek a helyi elégedetlenkedők a kormány egyik pofátlan döntése miatt. Mindenki „Monnyon le!”, „Szemétládák!” és „Tolvajok!” feliratú transzparenseket tartott a kezében, vagy ezeket a vezényszavakat skandálta. Parázs hangulat uralkodott el rajtuk, hisz ott voltak közöttük a huligántüntetők is, akik csakis azért csatlakoztak egy-egy felvonuláshoz, hogy jót verekedhessenek, törhessenek-zúzhassanak.

Közben teljesen beesteledett, de Badár így is átlátta a helyzetet. Egyből tudta, hogy csapdába kerültek. Hatalmasat fékezett, de már késő volt. Az autó átszakította a kordont, és csak pár méterrel a tömeg előtt tudott lefékezni.

Zoltánx berepült az emberek közé. Utolsó gondolata az volt, hogy bezzeg ha szereltek volna biztonsági övet az autó oldalára meg tetejére is, más lenne a helyzet... Aztán a tömeg összezárult körülötte.

Badár hátrakiáltott: – Végállomás! Innentől gyalog folytatjuk. Próbáljunk meg elvegyülni a tömegben.

Mind kiugrottak az autóból, és belevetették magukat az emberáradatba. Artúrxt továbbra is Csabax cipelte. Senki kedvéért se engedte volna ki a kezéből. Két társa szorosan a nyomában haladt, a sort japánok zárták.

A tömeg szélén álló emberek éljenezve engedtek utat nekik. Azt hitték, hogy elkésett tüntetők, akik ezzel a magánakcióval jól bemutatnak a rendőröknek. A bennebb állók viszont nem sokat láttak az egészből, úgyhogy a kis csapat lendülete megakadt. Egyre nehezebben tudták átverekedni magukat a tömegen.

A szétvert kordonban álló rendőrök még fel se ocsúdtak, amikor újabb autók hajtottak át a lezáráson. Andrásxék voltak azok, akik még mindig lövöldöztek.

Amikor a tömegben meghallották a fegyverropogásokat, elszabadult a pokol. Időközben teljesen beesteledett, és a sötétben senki se tudta, merről jön a veszély. A tömegen úrrá lett a pánik, és mindenki szaladt, amerre látott.

Andrásxt közrefogták az emberei, és testükkel óvva nyomultak előre. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a rendőrök nem tudtak közbeavatkozni.

Mire észbe kaptak, a fejvesztett tömeg felemésztette minden erőforrásukat. Szokás szerint máris erősítésért rádióztak.

Verax a könyökét használva furakodott át a sokaságon Badár mögött. Ha az emberek nem engedtek utat neki, akkor volt, hogy beléjük is csípett vékony ujjaival. Ezzel a technikával egy ideig bírta tartani a tempót az emberrel, de egyszer csak összezáródott közöttük a tömeg, és szem elől tévesztette Sándort. Nem lassított, remélte, hogy minél hamarabb átjutnak a sokaságon. Két társa ott furakodott mögötte. Őket a japánok követték.

Ahogy haladtak, a tömeg ritkulni kezdett körülöttük. Megálltak kifújni magukat, és közben Badárt keresték a tekintetükkel. A sötétben azonban sehol se találták. Biztos előrerohant és megfeledkezett róluk, gondolták.

Már azon voltak, hogy megvitassák, hogyan tovább, amikor észrevették, hogy a tömegben újabb rés nyílik, és kilép rajta Andrásx a fogdmegjeivel. Az atya is észrevette őket, és rájuk uszította az embereit. A fél tucat fekete ruhás alak megindult feléjük. Az éjszaka ellenére napszemüvegben voltak, úgyhogy nem láttak rendesen. Az egyik izomagyú rossz irányba is indult, és nekiesett a tüntetőknek. Csépelni kezdett mindenkit, aki a keze ügyébe került.

A többi azonban vészesen közeledett. Toyota és Yamato hátratolta az ufókat, intett nekik, hogy meneküljenek. A három ufó értette a célzást, nem is teketóriáztak sokat. A japánok mégiscsak titkosügynökök, biztos tudnak vigyázni magukra.

A badigárdok támadásba lendültek. Fegyvereiket nem használhatták, mert ahhoz túl kicsi volt a hely. Ököllel támadtak hát. A két nindzsa remekül használta ki a sötétet: ez volt az a napszak, amikor a legkiválóbban olvadtak be a környezetükbe. Az volt a taktikájuk, hogy eltűntek szem elől, majd megjelentek, ütöttek és rúgtak, majd újra eltűntek. Ez teljesen megzavarta a főpap embereit. Csak úgy záporozott rájuk a sok ütés, és azt se tudták, honnan. Egyikük hamarosan el is terült a kövezeten. Andrásx atya a parókáját tépte mérgében. Rájött, hogy a kezébe kell vennie az eseményeket, különben odalesz a robot. Megragadta a tömeggel verekedő emberét, és lepofozta róla a napszemüveget:

– Kövess, te agyalágyult! Elkapjuk a kis nyomorékokat. Most nem menekülhetnek – mondta, majd megindultak az ufók felé.

A három földönkívüli közben az egyik félkörívben álló szoboregyütteshez ért. Verax hátrapillantott, és észrevette a veszélyt. De már késő volt. A nagydarab ember elkapta a grabancánál a robotot cipelő Csabaxt, és a magasba emelte. Artúrx hangosan koccant a díszburkolaton. Andrásx odaugrott a robothoz, de Verax arcon csapta a retiküljével. A főpap hátratántorodott, majd odaordított az emberének. Az ledobta a kapálózó ufót, és a lány felé fordult.

Eközben újabb emberhullám lepte el a teret. Az eddig ellenkező irányba menekülő tüntetők meggondolták magukat. A három ufó odaugrott a robothoz, és egymásba kapaszkodtak, hogy el ne sodorja őket a tömeg.

Andrásx észlelte a veszélyt, és befurakodott közéjük. Ebben a pillanatban összecsapott a fejük fölött az áradat. Szerencséjükre épp a szoborcsoport talapzatánál álltak, így nem érte őket olyan elemi erővel a becsapódás. A testőrnek azonban nem volt ekkora szerencséje, az emberek magukkal sodorták.

A tömeg elvonulásával viszonylagos nyugalom ült a tér azon részére, ahol ők húzódtak meg. A három ufó egymás karjából kibontakozva megkönnyebbülten fellélegzett, Andrásx pedig már próbálta is kiráncigálni alóluk a robotot.

Csabax kapcsolt elsőnek. Félrelökte Andrásxt, majd bokszoló alapállásba helyezkedett. Az atya azonban nem volt az az ökölvívó típus. Amint feltápászkodott, előkapta a pisztolyát. Megcélozta az ellene kiálló ufót. Csabax szemében megjelent a tehetetlen rémület, és élete lepergett a szeme előtt.124 Andrásx célzott, de lőni már nem maradt ideje. Valami kemény csapódott a hasának, és teljesen kiszorította belőle a szuszt. Sándorx fejelte le nekifutásból. Andrásx két métert repült a levegőben, majd még hármat csúszott a földön. A mutatvány záróakkordjaként levegőért kapkodva fékezett le egy széttaposott transzparens mellett.

Csabax elámult a meglepetéstől. A pöttöm ufó nem menekült el, mint ahogy minden épeszű lény tette volna, hanem megmentette! Sohase gondolta volna, hogy valaki meg fogja menteni az életét. De ha gondolt is ilyen esetre, jobban bízott volna Badárban vagy a nindzsákban. Most mégis Sándorx lett a nap hőse. Micsoda meglepetés...125

Csabax hálásan nézett Sándorxra, és megveregette a vállát. A sokk után képtelen volt szavakkal kifejezni elismerését.

Az idillt Verax sikolya törte meg. Az éles hang áthatolt a tömeg zsivaján és a rendőrség szirénáján. Mindketten odakapták a fejüket. Zoltánx állt a robot mellett. Verax elterült a kövezeten. Az ufó titkosügynök, miután félrelökte a lányt, végre rátehette a kezét az áhított 8-as robotra. Egyet kortyolt a győzelem mámorából, majd elővette a tartalék gammastukkerét. Úgy érezte, jár neki annyi, hogy megsemmisítse ezeket a nyavalyás ufókat, akik ennyi fejfájást okoztak neki. A szabályzót közepesnél kicsivel erősebbre állította, hogy biztosra menjen. Ezzel a rombolóerővel akár egy épületben is kárt tehetett volna.126 Célba vette Csabaxt és Sándorxt:

124 Ez nem olyan akcióregény, ahol a főgonoszok hosszasan beszélnek a lövés előtt. 125 Mondjuk nekem nem volt meglepetés... Na jó, egy kicsit azért mégis. 126 Például a Szépművészeti Múzeumban. Nem mintha valami bajom lenne a Szépművészeti

Múzeummal, csak mondtam egy példát. Mondhattam volna azt is, hogy Sajtmúzeum, de olyan meg nincs. Budapesten legalábbis. Vagy van? Elbizonytalanodtam.

– Most megdöglötök, kis nyavalyások. Eleget keserítettétek a napomat. Az S.M.C.B.L.A.-val senki sem packázhat. Hogy képzeltétek egyáltalán, hogy lehet fikarcnyi esélyetek is ellenem?127

– Hát, reggel még nem tűnt annyira lehetetlennek... – tűnődött el Sándorx. – Befogod! Téged meg ki kérdezett? – Hát éppen te az előbb. – Költői kérdés volt. – Költő is vagy? – Nem vagyok költő!!! Hidegvérű gyilkos vagyok! Érted?? És mindjárt

meggyilkollak! – Ja, jó. Értem. De akkor minek teszel fel költői kérdést? – Sándorx annyira

belemelegedett a témába, hogy elfelejtett halálfélelmet érezni. Zoltánxnak remegni kezdett egy ideg a bal szeme alatt. Látszott, hogy nem sokáig bírja cérnával. Ujja rátapadt a ravaszra... De meghúzni már nem tudta. Egy cipő találta fejbe, és megingott. A következő pillanatban Badár rávetette magát, és kiütötte a pisztolyt a kezéből. Egy kupacban hempergőztek tovább a földön, és közben ököllel csépelték egymást.

A három ufó ujjongva kiáltott fel. Badár újra megmentette őket! A fiúk felsegítették Veraxt, de a balhéba nem mertek beavatkozni.

BSTKA – 5.

A képzett akcióhős fegyvertelenül is fel van fegyverkezve! Ha kell, puszta kézzel veszi fel a harcot.

Ebben az esetben elsődleges az ellenfél lefegyverzése. Jó tudni, hogy miként tanácsos például a pisztolyt vagy a lángszórót kirúgni a vetélytárs kézből, illetve hogyan lehet egyetlen rúgással számtalan ellenfelet ártalmatlanná tenni.

Ezt a képzést állatokkal is lehet gyakorolni. A kezdők hörcsögöket és tyúkokat fegyverezhetnek le, a haladók már próbálkozhatnak medvével, tigrissel vagy bálnával is. Godzillával csak a vérprofik kezdjenek ki.

Ha viszont fegyverhez juthat az akcióhős, akkor válik csak igazán megállíthatatlanná. Erre az esetre fontos elsajátítani a „pisztoly szét- és összeszerelése”, illetve a „lövöldözés újratöltés nélkül” képzéseket.

Érdemes tudni ugyanakkor, hogy a profi akcióhős kezében bármilyen tárgy fegyverré válhat. Ehhez a következő kurzusok kihagyhatatlanok: „lövöldözés betűtésztával”, „csillag formájú mézeskalácsminta dobása”, „szeg beverése kalapács nélkül”, „sör kinyitása szemmel” és „meteorit visszaütése baseballütővel”.

Az összeakaszkodásból Badár állt talpra elsőként. Előkapta az iPhone-nak

álcázott ufókütyüjét, Zoltánxra irányította, de a másik gyorsabb volt, és kirúgta a kezéből. A szerkezet a földnek csapódva darabokra tört. Badár nem sajnálkozott sokáig. Egy igazi akcióhős nem bízza a csata kimenetelét kütyükre. Támadásba lendült, csépelni kezdte a nála kisebb ufót. Jól kihasználta testi fölényét, és kezdte sarokba szorítani az ügynököt.

127 Úgy néz ki, hogy mégiscsak pofáznak a főgonoszok ebben az akcióregényben is, tévedtem...

A csatát Andrásx szakította félbe. Hangja eljutott a többiekhez annak ellenére, hogy a tér akusztikáját még mindig a rendőri szirénák, kiabálások és dudálások uralták. Kezében Zoltánx gammastukkerét tartotta.

– Senki se merjen mozdulni, mert mindenkit szarrá lövök!!! Ti hárman ott! Távolodjatok el a robottól.

– Azt már nem! Artúrx sohase lesz a tied! – Verax egy lépést tett Andrásx felé. – Ne mozdulj, asszony, mert lelőlek. – Nem vagyok asszony! – Akkor lány! Utolsó figyelmeztetés! Még egy lépés, és meghúzom a ravaszt! – Nem mered megtenni! Gyáva vagy! – Verax még egy lépést tett felé. Andrásx azonban nem volt gyáva. És még csak a ravasz meghúzásától se félt.

Nem tudom, Verax honnan vette ezt a magabiztosságot, de szerintem rosszul ítélte meg a helyzetet... Vagy csak egyszerűen beleőrült ebbe a hihetetlen napba, ebbe az elképesztő feszültségbe.

Andrásx nem szólt többet, csak Veraxra fogta a stukkert, és célzott... Mielőtt azonban lőhetett volna, egy figyelmetlen tüntető rohant neki. Az alak nem nézett a lába elé, mivel folyton hátrafelé kémlelt, ahonnan egyre erősödő szirénahang hallatszott. Így fordulhatott elő, hogy telibe találta Andrásxt, aki pont ekkor húzta meg a ravaszt. A lövedék elsüvített Verax füle mellett, elkerülte Csabaxt és Sándorxt is, majd a szoboregyüttes bal szárnyába csapódott. A szerkezet megreccsent, és dőlni kezdett a három ufó irányába.

Csabax látta a veszedelmet, és megragadta a robotot. Remélte, hogy sikerül elhurcolnia, mielőtt a szobor maga alá temeti őket. Sándorx is futni próbált, de megbotlott. Verax állt a legtávolabb a veszedelemtől, ő is menekült volna, de észrevette, hogy társa padlót fogott. Megtorpant. Érezte, hogy ha nem segíti fel, akkor laposra nyomja a lezuhanó törmelék. Azt is látta, hogy Csabax nem vette észre a bajt, vagy csak fontosabb neki a robot. A pillanat törtrésze alatt döntött. Visszafordult:

– Sándorx! – ordította. Csabax is meghallotta a sikolyt. Hátranézett. Eddig azt hitte, hogy nagyfejű társa

ott szalad mögötte. De nem! A szerencsétlennek pont most kellett eltaknyolnia. Tudta, ha most tovább szalad, megmenti a robotot, és megépítheti a csodát. A

csodát, amire mindig is vágyott. Hisz’ benne van a jelszó, csak ki kell mondania, mit kíván, és már kész is. Azt is tudta, hogy nem bírja el egyszerre Sándorxt és Artúrxt is. Ha viszont nem segít, Verax nem lesz elég erős, hogy elráncigálja a kis dagit... Ma reggel vagy akár délben, sőt délután is teketóriázás nélkül a robotot választotta volna, most azonban más volt a helyzet. A földre ejtette a kis 8-ast, és visszaugrott segíteni. Veraxszal együtt felrántották társukat a földről, és magukkal húzták. Elszaladtak Artúrx mellett. Mindhárman vetettek rá egy szomorú búcsúpillantást. Mégiscsak ő volt a csapat negyedik tagja.

Még léptek párat, majd a szobor nagy robajjal a díszburkolatra zuhant. A becsapódás okozta rengés őket is a földre terítette. A téren egy pillanatra elcsendesült a zsibongás. Csak a szirénák hangja vijjogott az éjszakába. Badár, Andrásx és Zoltánx mind szemtanúja volt annak, amint a robotot maga alá temeti a törmelék. Sándort ez csöppet se zavarta, csak annak örvendett, hogy az ufók mind élve úszták meg.

BSTKA – 6. Legcsúcsabb akcióhős képzettség: a világ megmentése akármilyen katasztrófától.

Az akcióhősök megmentenek ezt-azt, de a legnagyobbak mindig a világot húzzák ki a szarból. Minden akcióhős álma ez. Mert szép dolog a sok kis apró-cseprő mentés, de az igazi kihívás a világ megmentése. Azért az mégis más érzés. Csak az nevezheti magát igazi akcióhősnek, aki már egyszer megmentette a világot.

Badár egyszer megtette. 1986-ban. A részletek titkosak. Öregkorban is más érzés ezzel hencegni az unokáknak: Nagypapa 1: Egyszer megmentettem egy vonatot a kisiklástól! Hatvannyolc

ember élete forgott kockán! Unoka 1: Szép, szép, nagyapa... De a barátom nagytatája (Nagyapa 2)

megmentette a Galaxist! Na, erre mit mondasz, kedves „nem annyira akcióhős akcióhős” Nagypapa 1?

Senkinek se kívánom, hogy ilyen kellemetlenségben legyen része.

A főpap azonban majdnem felrobbant mérgében. Egy nap alatt csődbe ment

minden terve! A koponya után elvesztette a robotot is! Amellett adós maradt Ádinak egymillió dollárral. Nem kellemes így zárni egy napot, mert agyvérzés lehet a vége.128

Az ufó titkosügynök szintén csalódott volt. A robot hasznavehetetlen roncs lett. Az igaz, hogy így legalább senki se használhatja, de a feladatot mégse sikerült teljesítenie. Arra gondolt, hogy az elmúlt pár évben mennyit gürcölt a cégnek. És egyetlen nap szabadságot se vett ki. Talán most jött el a pihenés ideje...

– Igen! Ez lesz a legjobb! Írok egy e-mailt a főnöknek, hogy elutazom nyaralni. Legalábbis addig, amíg lecsillapodnak a viharok... Lássuk csak... Szükségem lesz egy fürdődresszre, egy napszemüvegre... – tervezgette magában az utazást.129

Ő is és a főpap is észrevétlenül eltűnt a tömegben. A nagy robajra a két nindzsa is felbukkant a közelben. Sikerült ártalmatlanná

tenniük a testőröket, most pedig értetlenül néztek Sándorra. Toyota elővette a szótárat, de Badár leintette, hogy erre most nincs idő. Jelzett nekik, hogy kövessék. Minél hamarabb fel kell szívódniuk.

A pillanatnyi csend után a térre visszatért a korábbi hangzavar. A tüntetők újra fejvesztve menekültek. Egyesek terroristatámadásról ordibáltak, mások még mindig a kormányt szidták. A szirénák egyre határozottabban zajongtak, és egypár rendőrhelikopter is megjelent a levegőben. A zsaruk kezdték uralmuk alá hajtani a teret, és beküldtek egy kommandósosztagot is, hogy megvizsgálják a robbanás okát. A környező utakon egypár tank is felvonult. Rohadtul nagy készültség lépett életbe. Sötétvörös!

Badáréknak nem volt hát sok idejük, menekülniük kellett. Felsegítették a három ufót a földről, és bevetették magukat a Városligetbe.

128 Andrásx végül nem kapott agyvérzést, de egy átmeditált éjszaka után arra a következtetésre

jutott, hogy a világuralom talán mégse neki való. Beállt krisnásnak, és azóta meleg ebédet osztogat a Blaha Lujza téren a rászorulóknak.

129 Zoltánx végül sohase tért vissza az S.M.C.B.L.A.-hoz, hanem saját céget alapított, ami biztonsági öveket gyártott buszok számára. Boldogan élt, mert meggazdagodott.

Árpád vezér szobra belemosolygott az éjszakába. Elégedett volt. A szoborcsoport egyik tagja önfeláldozóan rádőlt a gonosz robotra, és ezzel megmentette a többieket a közelgő pusztulástól.

26. FEJEZET

Az éj sötétje a három ufónak és társainak kedvezett. Badár találékonyságának és helyismeretének köszönhetően sikerült elkerülniük a rendfenntartó őrjáratokat. A nindzsáknak annyira kedvezett a terep, hogy folyton beleolvadtak a környezetbe, úgy kellett kiráncigálni őket belőle. Fél órával később már Vecsés felé autóztak. Sándornak sikerült egy újabb Toyotára szert tennie.

BSTKA – 7. A profi akcióhős teli van barátokkal, kapcsolatokkal. Mindig van hova fordulnia, ha esetleg megszorulna. Tudja, merre vannak a legjobb búvóhelyek, a legmélyebb barlangok, honnan szerezzen szerb útlevelet, pilóta-egyenruhát, rakétavetőt, nurofent vagy big red rágógumit.

Ha pedig nem tudja megszerezni, akkor előállítja magának. Képes sátort húzni ágakból, szánt ácsolni fókabőrből, vagy vajat köpülni tejből.

Ragaszkodott hozzá, hogy elvigye Sándorxékat az űrhajóhoz. Azt mondta,

ennyivel tartozik az apjának. A két japán ügynök is kíváncsi volt a csészealjra, ezért ők is csatlakoztak. Badár nem kímélte az autót, és nemsokára célhoz értek.

Az űrjárgány első látásra sértetlenül várta őket. Gazdája árgus szemmel körbejárta. Valóban semmi baja nem esett, távollétükben senki se babrálta. Az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy egy medve lehugyozta a bal oldalát.130 De ezt leszámítva minden rendben volt.

Elérkezett a búcsúzkodás ideje. Verax nagyon meghatódott, és hogy leplezze könnyeit, megölelte Badárt:

– Köszönjük, hogy segítettél nekünk. Sohase felejtjük el. – Átadom apukámnak, hogy megtartottad a szavad, és segítettél. – Ha valamire szükséged lenne a galaktikus Tescóból, csak szólj, és már hozzuk is

– lépett közelebb Csabax is. – Amúgy nem esik bántódásod azért, mert segítettél nekünk? Nem jönnek a nyakadra a rendőrök? Hisz a téren maradt az autód.

– Ne aggódjatok, vannak kapcsolataim – kacsintott Badár, majd odabiccentett a két nindzsának: – Jöttök? Nekem rohannom kell egy fellépésre, tizenegy harmincra. Beviszlek titeket is a városba.

– Én utálni búcsúzkodni. Mindjárt sír. – Yamato a könnyeivel küszködött. – Mi azt beszél, inkább menni ufók, látni galaxis. Ha szabad... – Toyota a három

ufó felé fordult kérdőn. Azok összenéztek, majd vidáman bólintottak. – Jöhettek, srácok. A mi népünk amúgy is rendszeresen hoz-visz embereket a

Föld és a bolygónk közt. És mivel haverok vagytok, még csak szondát se dugunk fel nektek. – Csabax felnevetett.

– Azt mondom, adjunk nekik is a high-tech idegennyelv-kütyüinkből, hogy hátrahagyhassák végre a szótárat – javasolta Verax.

– Jól van, adjunk nekik, úgyis van fölösleg – egyezett bele Sándorx. – De én vezetek elsőnek, ipiapacs!

130 Igenis élnek medvék Vecsésen. Ha nem hiszed, járj utána.

– Arról szó sem lehet, már megszavaztuk a sorrendet! – Az régi szavazás volt. Azóta már egyszer visszafordultunk. Új sorrend kell! – Akkor én vezetek másodiknak! – tett pontot a vita végére Csabax. Badár ezt már nem várta meg, beugrott az autójába és elhajtott. Várták a rajongói. A többiek hamarosan becsámpáztak az űrhajóba. Verax kikapcsolta a

kormányzárat. A japánok lehajtott fejjel fértek csak el, ezért inkább leültek a padlóra, és kíváncsian bámultak ki az ablakon.

Sándorx bekapcsolta a gyorsítórakétákat. Az űrsikló felemelkedett a földről, majd azonnal visszazuhant. A kis ufó túl hamar engedte fel a kuplungot. Verax a tenyerébe temette az arcát. A következő pillanatban azonban hanyatt vágódott. A űrsikló nekihajtott a mezőnek, szinte a földdel egy szinten. Gyors kanyar jött jobbra, majd balra, apró zökkenőkkel tarkítva. Gáz-fék-gáz-gáz-fék. Ekkor már mindenki a földön feküdt, és a hányingerével küszködött. Sándorx azonban nem adta fel. Nyelve kikandikált a szája jobb szélén a koncentrálástól. Még két, száznyolcvan fokos pördület következett, majd az űrhajó megállapodott. Verax mintha csak erre várt volna, nyakon vágta Sándorxt a retiküljével, és ráripakodott:

– Tönkreteszed a kis drágámat, te ütődött! Van neked egyáltalán jogosítványod? – Már évek óta! – Hát akkor mi csinálsz, te szerencsétlen? – Gabonaköröket! Erre egy csapásra elillant a feszültség a levegőből. Verax megveregette a vállát: – Ja, az más... – Gabonakör! Éljen! – Ezzel meg is vagyunk. Irány hazafelé! – Egy pillanat. Eszembe jutott valami – mondta Csabax, majd odafordult a

japánokhoz: – Hol vannak piramisok ezen a bolygón? – Egyiptomban. – Akkor oda megyünk!! Készítünk pár fotót. A rokonainkat megeszi a sárga

irigység! A fedélzeti számítógépen kikeresték Egyiptomot, és pár perccel később már a

gízai piramisok felett köröztek. A környék teljesen üres volt ebben a késő éjszakai órában. Kerestek egy leszállásra alkalmas helyet, majd Sándorx filccel felírta egy darab papírra, hogy „Sándorx, Csabax és Verax piramisa”. Odaálltak mindhárman a kőépítmény elé, összeölelkeztek és mosolyogtak. Sándorx újra bepróbálkozott Veraxnál egy fenéksimogatással, és csodák csodájára nem kapott pofont.

– Most az egyszer! – mondta a lány. – Hehe! Majd meglátjuk – gondolta Sándorx. Toyota lefotózta őket. Megnézték a képet, majd elégedetten visszaszálltak az űrhajóba. Egymás vállát

veregették, önfeledten örvendtek. A barátság aurája vette körül őket. Amikor reggel útra keltek, még mindegyikük önző és magánakvaló ufó volt. Mostanra azonban mind gazdagabbak lettek: egymás barátságával.131

Fénysebességre kapcsoltak, és elhajtottak egy távoli csillag felé. Idegenekként érkeztek, de barátokként távoztak. Ez a bolygó már csak ilyen...

131 Hú, de nyálasra sikeredett ez a rész...

27. FEJEZET

Pár hónappal később egy metróaluljáróban egy hajléktalan család épp lefeküdni készült a hűvös kőre. Apa kényelmesen befészkelte magát egy telefon alá:

– Na, most aztán kuss legyen, büdös kölkök, aludni akarok! – De apa, mi lesz az esti mesével? – Igen, apa, esti mesét akarunk! – Azt a büdös k***a %@+/#!%#@ mindeneteket! Azt mondtam, alvás legyen! – De apaaaaaa!!! Anya nem bírta tovább a visítozást: – Feri, kelj már fel, mondd el a mesét, aztán nyugtunk lesz. – Na jól van. De utána kuss legyen, különben szétverek köztetek! Melyiket

meséljem? – Polgármester Gézát! – sikította a két gyerek egyszerre. – Tegnap is azt meséltem, és tegnapelőtt is. És a múlt héten egész végig. Rohadtul

elegem van már belőle! Kérjetek valami mást. – De apaaaaa. Polgármester Gézát akarjuk! – Nyughassatok már! – Polgármester Géza! Polgármester Géza! – Fenébe is, legyen! Látom, másképp nem lesz nyugtom tőletek. – Jupiiii! – ujjongtak a gyerekek. – Na, figyeljetek! Volt egyszer egy ótvar büdös hajléktalan. Gézának hívták. Néha

anyátokkal együtt aludtunk vele a Nyugatinál. Akkor még ott húztuk meg magunkat. Lepukkant egy hely volt, nem olyan kényelmes, mint ez a hely, né. Modern meg minden. Na de visszatérve. Förtelmesen büdös volt ez a Géza, az eccer száz. Ha ő megjelent, akkor mindenki húzott a legtávolabbi sarokba. Éppen ezért mindig egyedül kukázott, senki se akart a társa lenni. Mindegy. Történt egyszer, hogy ez a Büdös Géza épp a Hősök terén szaglászott valami ennivaló után. Nagy tüntetés volt ott aznap, és azt minden csöves tudja, hogy ilyenkor csurran-cseppen a jóból. Ahol sok az ember, ott jut mindenkinek. Ezt tanuljátok meg! Szóval, épp arrafelé kolbászolt, amikor kitört valami pánikféle. Mindenki menekült, amerre látott. Ő is rohant a tömeggel, hátha kiesik valami a zsebekből. Ahogy így dolgozott, nagy durranást hallott. Ledőlt egy szobor, és mindent eltemetett, amire ráesett. Persze hogy Büdös Gézát pont a közelben ette a fene. Amint kicsit csitult a hangulat, odalopózott, hátha kukázhat egy kis fémet, azt eladhatja piáért. Keresgélt-kutatgatott, amíg a romok között rá nem akadt valami nagyon csillogóra. Hamar a hóna alá kapta, és eliszkolt vele a policok elől. Büdös Géza valódi kincset talált! A kicsi szerkezet, amit felmarkolt a lapát kezével, egy robot volt. Vagy valami. Volt rajta egy-két karcolás, de amúgy teljesen ép volt. Aztat senki se tudja, hogy most ez a kicsi robot végig a szobor tetején bujkált, vagy valaki úgy rejtette a romokba. Persze Büdös Gézát ez csöppet sem érdekelte. Behúzódott vele a kedvenc kukája mögé, és lefeküdt. Elalvás előtt még beszélt keveset az új szerzeményéhez. Aszongya neki: „De jó lenne nekem egy kényelmes, modern kis kuckó, ahol meg tudom húzni magam. Elegem van már a budapesti fűtetlen metróaluljárókból. Mocsokság van ott meg hideg. Embertelenség.” Erre a kis robot kiszabadította magát az ember karjából, és világító kis szemével meg berregő motorral elhúzott a náthásba. Géza csak ámult,

de nem szaladt utána, úgyse tudta volna utolérni. Elaludt hát. Másnap érte azonban a meglepetés. A kis robot ott ólálkodott mellette feszesen. De ami a legnagyobb csoda: reggelre készen lett a négyes metró! Benne minden aluljáróban fűtéssel! Beszarás. Mindenki csak ámult! De a titkot csak Büdös Géza tudta, aki nem volt sültbolond, mint sokan hitték. Rájött, hogy mi van a kezében, és kihasználta. Épített hamar még pár épületet meg egy aquaparkot, aztán rohadtul meggazdagodott. Annyi pénze lett, hogy végül polgármesternek is megválasztották. Azóta lett neki felesége, fűtése éjjel-nappal, teli hűtője, gazdagsága. Most pedig boldogan él, amíg meg nem hal. Vagy akármi. Itt a vége, fuss el véle!

Hajléktalan Feri befejezte a mesét, de igazából csak a maga kedvéért, mert közben a gyerekei elaludtak. Óvatosan betakargatta őket, majd ő is kényelmesen elhelyezkedett.

A mellette fekvő Sajtos Bebe akarva-akaratlan végighallgatta a történetet. Odafordult Ferihez, és gúnyosan megjegyezte:

– Na és mi ebből a tanulság? – Hát az, hogy a pénz nem boldogít... Pedig de! Egymásra néztek, és hangosan összenevettek.

Köszönet a segítségért a következő embereknek és ufóknak: Berei Anna, Édesapa, Kepets András, Kőhalmi Zoltán és Tóth Szabolcs