TheonA királynak elakadt a szava a haragtól.– Még Salladhor Saannál is rosszabb kalóz vagy!Theon Greyjoy szemei kinyíltak. A vállába égető fájdalom nyílalt, és képtelen volt megmozdítani a kezeit.

Egy fél szívdobbanásig már attól félt, hogy ismét a régi cellájában van a Rémvár mélyén, hogy az elméjébe keveredett emlékek csak valamiféle lázálom maradványai voltak. Elaludtam – ébredt rá. Vagy ez, vagy csak elájult a fájdalomtól. Ha mozogni próbált, egyik oldaláról a másikra lengett, hátul pedig összekarcolta a kövezet. Egy torony belsejében lógott a falról, a csuklóit két rozsdás vaskarikához bilincselték.

A levegő égett tőzegtől bűzlött. A padlón vastagon állt a latyak. A fal mentén egy falépcső haladt körbe a tető felé. Ablakot nem látott. A torony sivár volt, dohos és sötét. A bútorzat mindössze egy magas támlájú székből és egy érdes asztalból állt, ami három kecskelábon állt. Árnyékszéknek sehol nem volt nyoma, bár egy homályos zugban Theon felfedezett egy éjjeliedényt.

– A bátyám tartozása – morogta a király. – Meg Joffrey-é, bár ahhoz a törvénytelen szörnyszülötthöz nem fűzött rokonság. – Theon megperdült a láncaiban. Ismerte ezt a hangot. Stannis.

Theon Greyjoy felkuncogott. Egy fájdalomhullám sepert végig két karján, válltól csuklóig. Mindaz, amin végigment, mindaz a szenvedés, a Cailin-árok és Hantvég és Deres, Abel és a mosónői, Hollóvész és az Umberei, az út át a havon, mindez csak azt szolgálta, hogy az egyik kínzót lecserélje egy másikra.

– Felség, – mondta egy másik hang lágyan. – Bocsáss meg, de a tintád megfagyott. – A Braavosi. Theon tudta. Mi is volt a neve? Tycho… valami Tycho… – Talán egy kis meleg… ?

– Tudok egy gyorsabb módot – Stannis kihúzta a tőrét. Egy pillanatig Theon azt hitte, hogy a bankárt akarta ledöfni vele. Sosem kapnál ebből egy csepp vért sem, uram – mondhatta volna neki. A király a kés pengéjét bal hüvelykujja hegyéhez helyezte, és vágott. – Így. A saját véremmel írom alá. Ez biztosan boldoggá teszi majd az uraidat.

– Ha Felségednek megfelel, úgy megteszi a Vasbanknak is.Stannis megmártott egy tollat az ujjából patakzó vérben, és ráfirkantotta nevét a pergamenlapra.– Útnak indulsz még ma. Meglehet, hogy Lord Bolton nem sokára ránk tör. Nem hagyom, hogy itt ragadj a

csatában.– Ennek én is jobban örülnék – A braavosi becsúsztatta a pergamentekercset egy hosszúkás fadobozkába. –

Remélem, leszek oly szerencsés, hogy ismét felkereshetem Felségedet, ha már elfoglaltad a Vastrónust!– Tehát reméled, hogy visszakapod az aranyadat. Tartsd meg magadnak a tréfáidat! Pénzt várok Braavostól,

nem üres udvariasságot. Szólj a kint álló őrnek, hogy hívatom Justin Massey-t!– Szívesen szólok. A Vasbank mindig örül, ha szolgálatot tehet – a bankár meghajolt.Ahogy távozott, valaki más érkezett: egy lovag. Halványan úgy rémlett Theonnak, hogy a király lovagjai

egész éjszaka jöttek-mentek. Úgy tűnt, hogy ez itt a király bizalmasa. Vézna volt, a haja sötét, szeme szikár, arcát elcsúfították a himlőhelyek és régi sebek, egy kifakult köntöst viselt, amire három éjjeli lepkét hímeztek.

– Felség – jelentette. – A mester eltávozott, és Lord Arnolf üzeni, hogy reggelinél nagy örömmel csatlakozna az asztalodhoz.

– És a fiával is?– Meg az unokáival. Lord Wull szintén meghallgatást kér. Szeretne…– Tudom, hogy mit szeretne! – a király Theon felé mutatott. – Őt. Wull holtan akarja. Flint, Norrey…

mindannyian meg akarják ölni. A fiúk miatt, akiket megölt. Bosszú a drága Nedjükért.– Engedsz nekik?– Egyelőre nagyobb hasznát veszem a köpönyegforgatónak élve. Tud dolgokat, ami hasznunkra lehet.

Hozzátok be ezt a mestert! – a király felrántott egy darab papírt az asztalról, és hunyorogva nézegetni kezdte. Egy levél – gondolta Theon. Feltört pecsétje fekete viaszból volt, kemény és csillogó. Tudom, hogy mi van benne – gondolta kuncogva.

Stannis felpillantott.– A köpönyegforgató ébredezik.– Theon. A nevem Theon – emlékeznie kellett a nevére.– Tudom a nevedet. Tudom, mit tettél.– Megmentettem őt – Deres külső fala huszonöt méter magas volt, de azon a ponton, ahol ő leugrott a hó

olyan vastag volt, hogy legalább a felét betakarta. Egy fehér, hideg párna. A lány kapta a rosszabbat belőle. Jeyne, a neve Jeyne, de ezt sose mondja el nekik. Zuhanáskor Theon volt felül, és eltörte a lány néhány bordáját. – Megmentettem a lányt – mondta. – Megszöktünk.

Stannis felhorkant.– Lezuhantatok. Umber mentette meg őt. Ha Varjúvész Mors nem lett volna a várnál az embereivel Bolton

pillanatok alatt visszavitette volna mindkettőtöket.

Varjúvész. Theon emlékezett rá. Egy öreg férfi, erős és hatalmas vöröses arccal és bozontos fehér szakállal. Egy gebén utazott, és egy hatalmas jegesmedve szőrméjébe öltözött, aminek a feje volt a csuklyája. Ez alatt egy foltos, fehér bőrszemkötőt hordott, ami Theont mindig Euron bácsikájára emlékeztette. Szívesen letépte volna Umber fejéről, hogy lássa mögötte vajon tényleg csak egy üreg tátong-e, vagy egy kegyetlenül villogó fekete szem. Ehelyett csak nyafogás tört ki törött fogaiból és azt mondta:

– Én vagyok…– A köpönyegfordító rokongyilkos – fejezte be Varjúvész. – Tartsd azt a hazug nyelvedet, vagy elveszted! -

A lányt viszont alaposan megnézte Umber, fél jó szemével ráhunyorogva. – Te vagy a kisebbik lány?Jeyne pedig bólintott.– Arya. A nevem Arya.– A deresi Arya, egen. Amikor utoljára voltam a falai közt, a szakácstok rostélyost és vesepecsenyét szolgált

föl nekünk. Sörrel dúsította, azt hiszem, a legjobb volt, amit életemben kóstoltam. Hogy is hívták őt? Azt a szakácst?

– Gage – felelte Jeyne rögtön. – Jó szakács volt. Sansának mindig citromtortát sütött, ha volt otthon citromunk.

Varjúvész megpederte a szakállát.– Mostanra halott, gondolom. Meg az a kovácsotok is. Az a férfi jól ismerte az acélját. Hogy hívták őt?Jeyne habozott. Mikken – gondolta Theon. Mikkennek hívták. A vár kovácsa soha nem sütött citromtortákat

Sansának, ami a szakácsnál sokkal jelentéktelenebbé tette őt abban az édes kis életben, amit megosztott barátjával, Jeyne Poole-lal. Jusson eszedbe, a fene beléd! Apád volt az intéző, az egész háztartást ő felügyelte. A kovács neve Mikken volt, Mikken, Mikken. Előttem volt, mikor kimondtam a halálos ítéletét!

– Mikken – mondta Jeyne.Mors Umber felmordult. – Igen – Hogy ezután, mit csinált vagy mondott volna, azt Theon sosem tudta meg,

mert felszaladt hozzájuk egy lándzsát szorongató suhanc azt üvöltve, hogy Deres csapórácsa emelkedik. És hogy vigyorgott ezen Varjúvész.

Theon a láncaiban tekeregve lepillantott a királyra.– Varjúvész megtalált minket, igen, ő küldött ide hozzád, de én mentettem meg őt. Kérdezd csak meg tőle! –

Megmondaná nekik.– Megszöktettél – suttogta Jeyne, mikor keresztül cipelte őt a havon. Az arca sápadt volt a fájdalomtól, egyik

kezével mégis végigsimított az arcán és mosolygott.– Lady Aryát mentettem ki – súgta vissza Theon, és egyszeriben körülvették őket Mors Umber lándzsái.– Ezt kapom hálaként? – kérdezte Stannist tehetetlenül rugdosva a falat. A vállait pokoli kín járta át. Saját

testsúlya tépte szét az ízületeit. Mennyi ideje lóghat már itt így? Vajon még éjszaka odakint? A toronyban nem voltak ablakok, így sehogy se tudta megállapítani. – Oldozz el, és szolgállak téged!

– Ahogy Roose Boltont és Robb Starkot szolgáltad? – horkant fel Stannis. – Kétlem. Ennél melegebb véget szánunk neked, köpönyegfordító, de csak miután végeztünk veled.

Meg akar ölni engem. A gondolat különösmód vigasztaló volt. A halál nem rémítette meg Theon Greyjoyt. A halál a fájdalmai végét jelentené.

– Végez hát velem – sürgette a királyt. – Vedd a fejem és tűzd ki egy lándzsa végére! Megöltem Lord Eddard fiait, vesznem kell érte. De siess vele! Mert eljön ő.

– Ki jön? Bolton?– Lord Ramsay – sziszegte Theon. – A fiú, nem az apja. Nem szabad hagynod, hogy elvigye őt. Roose…

Roose biztonságban van Deres falai mögött a kövér új feleségével. Ramsay jön el.– Úgy érted Havas Ramsay. A fattyú.– Soha ne hívd így! – nyál fröcskölt szét Theon szájából. – Ramsay Bolton, nem Havas Ramsay, sosem

Havas, soha! Emlékezned kell a nevére, vagy bántani fog!– Nyugodtan megpróbálhatja. Akármilyen nevet visel.Az ajtó kinyílt és beáradt az örvénylő fekete szél meg a kavargó hó. Az éjjeli lepkéket viselő lovag visszatért

a mesterrel, akiért a király küldött, szürke csuhája alatt vastag medveszőr bunda rejlett. Mögöttük két másik lovag érkezett, mindketten egy-egy ketrecbe zárt hollót tartottak. Egyiküket felismerte. Egy izmos férfi volt egy szárnyas malaccal a köpenyén, ott volt Ashával is, mikor a bankár elvitte őt hozzá. A másik magasabb volt nála, markos és szélesvállú. Mellpáncélja ezüstözött acélból készült és ébenszín festékkel emelték ki, és bár karcolások meg horpadások borították még így is csillogott a gyertyafénytől. A köpenyét egy égő szívvel erősítette magára.

– Tybald mester – jelentette be a lepkés lovag.A mester két térdre ereszkedett. Vörös hajú és kerek vállú volt, szemei nagyon közel ültek egymáshoz és

egyre csak a falról csüngő Theon felé pislogott velük.– Felség, hogyan lehetek szolgálatodra?Stannis nem válaszolt azonnal. Szemöldökét ráncolva tanulmányozta a férfit maga előtt.– Állj fel! – a mester felemelkedett. – Te Rémvár mestere vagy. Miért van az, hogy itt vagy most velünk?

– Lord Arnolf hozott magával, hogy gondom legyen a sebesültjeire.– A sebesültjeire? Vagy a hollóira?– Mindkettőre, Felség.– Mindkettőre – Stannis szinte köpte a szót. – Egy mester hollói csakis egy, egyetlenegy helyre repülnek. Így

van ez?A mester köntösével letörölt egy izzadtságcseppet homlokáról.– N-nem egészen, Felség. A legtöbb igen. Egy kevésnek viszont meg lehet tanítani, hogy két kastély között

repüljenek. Az ilyen madarakat nagy becsben tartják. És néha hosszú időközönként találunk egy hollót, akinek három vagy négy vagy öt kastély nevét is meg lehet tanítani, és mindegyikhez elrepül parancsszóra. Ilyen okos madarakat százévente csak egyszer látni.

Stannis a ketrecbe zárt fekete madarak felé intett.– Felteszem, ezek ketten nem ilyen okosak.– Nem, Felség. Nem hinném, hogy így van.– Akkor mondd el, milyen helyre képezték ki ezt a kettőt?Tybald mester nem válaszolt. Theon Greyjoy erőtlenül rúgott egyet a lábával, és orra alatt kuncogott.

Elkaptak!– Válaszolj! Amennyiben elveszítenénk ezeket a madarakat a Rémvárba repülnének vissza? – a király

előrehajolt. – Vagy talán Deresbe repülnének helyette?Tybald mester összecsinálta a csuháját. Theon nem látta a sötét foltot onnan, ahol lógott, a húgy szaga viszont

erős volt és éles.– Tybald mester elvesztette a nyelvét – állapította meg Stannis a lovagjainak. – Godry, hány ketrecet találtál?– Hármat, Felség – mondta a méretes lovag az ezüstmellvértben. – Az egyik üres volt.– F-felség, a rendem szolgálatra esküdött, mi…– Mindent tudok az eskütökről. Azt akarom tudni, hogy mi volt abban a levélben, amit Deresbe küldtél.

Esetleg a hollétünkről tájékoztattad Lord Boltont?– F-felség – a kerek vállú Tybald büszkén kihúzta magát. – Rendem törvényei megtiltják, hogy kiadjam Lord

Arnolf leveleinek tartalmát.– Úgy tűnik az eskütök erősebb a hólyagodnál.– Felségednek meg kell értenie…– Kell? – csattant fel a király. – Ha te mondod. Elvégre tanult ember vagy. Volt egy mesterem Sárkánykőn,

aki már szinte az apám volt. Nagy tiszteletben tartom a rendetek és az eskütöket. Ser Clayton viszont nem osztja az érzelmeimet. Ő Bolhavég sikátoraiban tanulta mindent, amit tud. Ha az ő gondjaira bíználak, meg lehet, hogy a saját láncoddal fojtana meg, vagy kinyomná a szemedet egy kanállal.

– Csak az egyiket, Felség – jelentkezett a kopaszodó lovag a szárnyas malaccal. – A másikat meghagynám.– Hány szem kellhet egy mesternek, hogy elolvasson egy levelet? – kérdezte Stannis. – Szerintem egy is

megteszi. Nem szeretnélek úgy megnyomorítani, hogy el ne tudd végezni az urad által kirótt kötelességeidet. Roose Bolton emberei viszont már most is úton lehetnek felénk, hogy megtámadjanak, így neked kell megértened, hogy fukarul bánok az udvariaskodással. Megkérdezem még egyszer. Mi volt a levélben, amit Deresbe küldtél?

A mester reszketett. – Egy l-levél, Felség.A király hátradőlt a székében.– Vigyétek el innen! – parancsolta. – A hollókat hagyjátok! – látni lehetett, ahogy a vér lüktetett a nyakában.

– Zárjátok be ezt a nyomorultat az egyik kunyhóba, amíg eldöntöm, hogy mit kezdjek vele!– Meglesz – jelentette ki a lovag. A mester eltűnt az újfent betörő hideg hófúvásban. Csak a három lepkét

viselő lovag maradt itt.Stannis szúrós tekintetet vetett a fent csüngő Theonra.– Úgy tűnik nem te vagy az egyetlen köpönyegforgatónk. Ha a Hét Királyság összes urának egyetlenegy

torka lenne csak… – a lovagjához fordult. – Ser Richard, amíg én megosztom Lord Arnolffal az asztalom, fegyverezd le az embereit és vedd őrizetbe őket! A többségük még aludni fog. Ha nem mutatnak ellenállást, ne érje őket kár! Meg lehet, hogy nem tudtak erről. Kérdezd ki néhányukat… de szép szóval! Ha nem volt tudomásuk erről az árulásról, meg lesz a lehetőségük, hogy bebizonyítsák hűségüket – egyik kezével elbocsátólag legyintett. – Küldd be Justin Massey-t!

Még egy lovag – gondolta Theon, mikor Massey belépett. Jóképű volt, csinos vágású szőke szakálla és sűrű egyenes haja volt, de annyira fakó, hogy már inkább fehér volt, mint arany. A köntösén hármas spirált hordott, egy ősi ház ősi jelképe.

– Úgy hallottam, Felségednek szüksége van rám – mondta fél térdre ereszkedve.Stannis bólintott.– Visszakíséred a braavosi bankárt a Falhoz. Végy magad mellé hat jó embert és tizenkét lovat.– Hogy megüljük vagy megegyük őket?A király nem értékelte a tréfát.

– Azt akarom, ser, hogy délre már úton legyél! Lord Bolton bármelyik pillanatban ránk rohanhat, a bankárnak pedig mindenképpen vissza kell térnie Braavosba! Elkíséred őt a Keskeny-tengeren túlra!

– Ha harcra kerül sor, a helyem itt van melletted.– A helyed ott van, ahol mondom, hogy van. Ötszáz olyan kard áll rendelkezésemre, amik legalább olyan jók,

mint a tiéd. Neked viszont finom modorod és tisztességtudó nyelved is van, és ezek több hasznomra lesznek Braavosban, mint itt. A Vasbank kamrái megnyíltak előttem. Gyűjtsd be a pénzüket és vegyél rajta hajókat és zsoldosokat! Egy jó hírben álló csapatot, ha találsz ilyet. Az Arany Kompánia lenne a legelső választásom, hacsak nem állnak máris szerződésben. Ha szükség van rá, keresd fel őket a Vitatott Földeken. Ám előbb Braavosban bérelj fel annyi kardot, amennyit csak tudsz és küldd el őket hozzám a Keleti Őrségen át! Íjászokat is, belőlük is többre van szükségünk.

Ser Justin haja ráhullott egyik szemére. Visszatolta és válaszolt:– A szabad kompániák vezérei szívesebben csatlakoznak urakhoz, mint az egyszerű lovagokhoz, Felség. Én

nem rendelkezem se földdel, se címekkel. Miért adnák épp nekem a kardjaikat?– Járulj eléjük arany sárkányokkal teli marékkal – mondta a király fanyarul. – Ez meggyőzően fog hatni.

Húszezer ember megteszi majd. Ne térj vissza kevesebbel!– Felség, szólhatnék szabadon?– Feltéve, hogy gyorsan szólsz.– Felségednek kéne Braavosba mennie a bankárral.– Ez a tanácsod? Hogy elfussak? – a király arca elkomorult. – Ezt a tanácsot adtad a Feketevíznél, ha jól

emlékszem. Mikor a csata ellenünk fordult, hagytam hogy Horpe-pal visszaűzzetek Sárkánykőre, mint egy vert kutyát.

– Nem győzhettünk, Felség.– Igen, ezt mondtad akkor is. „Nem győzhetünk, Felség. Fordulj vissza most, hogy később újra küzdhess!” És

most átugrasztanál engem a Keskeny-tengeren…– hogy sereget gyűjtsél, igen. Ahogy Keserűacél tette a Vörösmezei Csata után, ahol elesett Daemon

Blackfyre.– Ne prédikálj nekem történelemről, ser! Daemon Blackfyre lázadó és trónbitorló volt, Keserűacél pedig

fattyú! Miután elmenekült megesküdött, hogy visszatér és Daemon egy fiát ülteti a Vastrónusra. Soha nem sikerült neki! A szavak szél, és azok a szelek, amik a Keskeny-tengeren túlra fújják a számkivetetteket, ritkán fújják vissza őket. Az a Viserys Targaryen nevű fiú is visszatérésről beszélt. Sárkánykőn elszökött előlem, de végül egész életét zsoldosoknak hízelegve töltötte. A szabad városokban „Kolduskirálynak” nevezték. Hát én nem fogok könyörögni, és elfutni se fogok többé! Én Robert utódja vagyok, Westeros jog szerinti uralkodója. Az embereim mellett van a helyem. A tiéd Braavosban. Utazz el a bankárral és tégy úgy, ahogy meghagytam!

– Ahogy parancsolod – mondta Ser Justin.– Meglehet, hogy elveszítjük ezt a csatát – mondta borúsan a király. – Talán Braavosban azt fogod hallani,

hogy meghaltam. Még az is lehet, hogy ez igaz lesz. Ennek ellenére is szerezd meg a zsoldosaimat!A lovag habozott.– Felség, ha meghalsz…– … megbosszulod a halálomat és a lányomat ülteted a Vastrónusra! Vagy meghalsz, míg ezt próbálod!Ser Justin egyik kezét a kardmarkolatára helyezte.– Szavamat adom, lovagi becsületemre!– Ó, és vidd magaddal a Stark lányt! A Keleti Őrség felé menet juttasd el Havas parancsnokhoz! – Stannis

megérintette az előtte fekvő papír fecnit. – Egy igaz király megfizeti az adósságait.Megfizeti, igen – gondolta Theon. Hamis pénzzel fizeti. Havas Jon azonnal átlátna az imposztőrön. Lord Stark

morcos fattya ismerte Jeyne Poole-t, és mindig rajongott Aryáért, a kis fél-húgáért.– A fekete testvérek elkísérnek egészen a Fekete Várig – folytatta a király. – A vasemberek velünk maradnak,

feltehetőn, hogy értünk harcoljanak. Egy másik ajándék Tycho Nestoristól. Amúgy is csak lelassítanának, a vasemberek hajóra és nem lóra termettek. Lady Aryát egy hölgykísérővel is el kéne látni. Vidd Alysane Mormontot!

Ser Justin újra megigazította a haját.– És Lady Asha?A király eltöprengett ezen egy pillanatra.– Nem.– Egy nap Felségednek be kell majd vennie a Vas-Szigeteket. Ez sokkal könnyebb lenne, ha felhasználnánk

Balon Greyjoy lányát és egy hűbéresedet, mint az ő ura és férje.– Téged? – a király felhúzta a szemöldökét. – Már van férje, Justin.– Távházasságban és sosem teljesítették be. Könnyű félreállítani. Mellesleg öreg a vőlegény. Alighanem nem

sokára meghal.Ha rajtad múlik, ser féreg, egy gyomrába döfött kardtól. Theon tudta, mire gondolnak ezek a lovagok.Stannis összeszorította az ajkait.

– Szolgálj jól a zsoldosok ügyében és akkor talán megkaphatod, amit kérsz. Addig viszont a fogságomban kell maradnia a nőnek.

Ser Justin meghajtotta a fejét.– Értem.Úgy tűnt, ezzel csak tovább bosszantotta a királyt.– A megértésedre nincs szükségem, csak az engedelmességedre. Indulj útnak, ser!Ezúttal mikor a lovag eltávozott, az ajtó mögötti világ inkább tűnt fehérnek, mint feketének.Stannis Baratheon lépte kongott a padlón. A torony kicsi volt, nyirkos és szűk. Csak pár lépésbe tellett és a

király átért Theonhoz.– Mennyi embere van Boltonnak Deresben?– Ötezer. Hat. Több – kimeresztette a királyra rémséges vigyorát, tele törött fogakkal és zománccal. – Több,

mint neked.– Becslésre hányat küldene ebből ellenünk?– Nem többet a felénél – kétségtelenül csak egy tipp, de azért így érezte. Roose Bolton nem az a fajta ember

volt, aki vakon kirohanna a hóba, térkép ide vagy oda. Ereje javát óvatosan hátrahagyná. Maga mellett tartaná a legjobbjait. Bízna Deres tömör kettős falában. – A kastély túl volt zsúfolva. Az emberek egymás nyakát marták, főleg a Manderly-k és a Freyek. Őket küldte utánad ő lordsága. Azokat, akiktől örömmel megszabadul.

– Wyman Manderly – a király ajkai eltorzultak a megvetéstől. – Lord Túl-Kövér-Hogy-Lóra-Üljön. Túl kövér, hogy eljöjjön hozzám, de Deresbe azért eljött. Túl kövér, hogy térdet hajtson és nekem ígérje a kardját, de most bezzeg Boltonért kész forgatni azt a kardot. Elküldtem a Hagymauramat, hogy egyezkedjen vele, Túl-Kövér uraság meg levágta őt, a fejét meg a kezeit meg kitűzte Fehérrév falaira, had örüljenek neki a Freyek! És a Freyek… elfeledték a Vörös Nászt?

– Észak nem felejt. A Vörös Nász, Lady Hornwood ujjai, Deres felégetése, Erdőmélye és Torrhen Mezeje, mindre emlékeznek. – Branra és Rickonra. Ők csak a molnár fiai voltak. – Frey és Manderly sosem egyesítik erőiket. Eljönnek érted, de külön-külön. Lord Ramsay nem messze mögöttük lesz. A menyasszonyát akarja vissza. A Bűzösét akarja – Theon kacaja félig vihogás, félig bömbölés volt. – Lord Ramsay az, akinek Felségednek félnie kéne.

Stannis ezen felfortyant.– Diadalt arattam a nagybátyád, Victarion és a Vasflotta felett Szép-szigetnél, mikor az apád legelőször

koronázta meg magát! Egy évig tartottam Viharvéget a Síkvidék erejével szemben és elfoglaltam Sárkánykövet a Targaryenektől! Szétvertem a Falnál Mance Rayder-t, bár hússzor annyi embere volt, mint nekem! Áruld el, köpönyegforgató, milyen csatákat nyert Bolton fattya valaha, hogy félnem kéne tőle?

Nem szabad így hívnod! Egy fájdalomhullám csapott végig Theon Greyjoyon. Összezárta szemeit és elfintorodott. Mikor újra kinyitotta őket annyit mondott: – Nem ismered őt.

– Ahogy ő sem ismer engem!– Ismer – visította az egyik holló, amit a mester hagyott hátra. Nagy fekete szárnyait a ketrec rácsának

csapdosta. – Ismer – visította újra.Stannis megfordult.– Elég ebből a ricsajból!A háta mögött kinyílt az ajtó. Megérkeztek a Karstarkok.Karhold görbe és hajlott hátú várnagya, mélyen sétabotja fölé görnyedt, ahogy megtette az utat az asztalig.

Lord Arnolf finom szürke gyapjú köpenyt hordott fekete cobollyal szegélyezve, és ezüstös csillagáradat volt a csatja. Drága viselet – gondolta Theon. – de még így is szegény ember. Látta már ezt a köpenyt korábban, ahogy az embert is, aki viselte. A Rémvárnál. Emlékszem. Lord Ramsay és Szajhavész Umber mellett ült és vacsorázott, aznap éjjel, mikor felhozták Bűzöst a cellájából.

A mellette lévő férfi csak a fia lehetett. Theon ötven évesre saccolta, az arca finom és kerek volt, hasonlított volna Lord Arnolfra, ha az apja is elhízik. Mögöttük három fiatalabb férfi sétált. Az unokák – gondolta. Egyikük páncélinget hordott. A többiek nem harchoz öltöztek, hanem reggelihez. Bolondok.

– Felség – Arnolf Karstark meghajtotta a fejét. – Megtisztelsz minket – ülőhelyet keresett, ehelyett viszont megakadt a szeme Theonon. – És ki ez? – egy szívdobbanásnyival később felismerte. Lord Arnolf elsápadt.

A tökkelütött fia viszont még nem fogta fel. – Nincsenek székek – állapította meg a fajankó. Az egyik holló felvisított a ketrecében.

– Csak az enyém – Stannis király helyet foglalt. – Nem a Vastrón, de itt és most megfelel – egy tucat ember rohamozott be a torony ajtaján, a lepkés lovag és az óriási, ezüst mellvértes férfi vezették őket. – Jobb, ha felfogod, hogy halott ember vagy – folytatta a király. – Halálod módja az egyetlen, ami még nem eldöntetett. Igencsak ajánlom, hogy ne vesztegesd az időmet tagadással! Vallj színt, és megkapod ugyanazon gyors véget, amit az Ifjú Farkas adott Lord Rickardnak. Vagy hazudj, és megégsz. Válassz!

– Én ezt választom – az egyik unoka megragadta kardmarkolatát és el kezdte kihúzni.

Ostoba választásnak bizonyult. Az unoka pengéje még el sem hagyta a hüvelyét, mikor a király két lovagja rávetette magát. Azzal ért véget, hogy az unoka karja lehullott a porba vért spriccelve a tövéből, egy fivére pedig egy gyomorvágást szorongatva botorkált a lépcsők felé.

Se Arnolf Karstark, se a fia nem mozdultak.– Vigyétek őket! – parancsolta a király. – Felfordul a gyomrom a látványuktól! – az öt embert pillanatok alatt

megkötözték és elvezették. Az, aki elvesztette kardforgató kezét elájult a vérveszteségtől, ám a gyomorsebet kapott fivére elég hangosan üvöltött mindkettejük helyett. – Így bánok el az árulással, köpönyegforgató – tájékoztatta Stannis Theont.

– A nevem Theon.– Ahogy kívánod. Mondd el, Theon, hány katonát vitt magával Mors Umber Dereshez?– Egyet sem. Katonát nem – vigyorgott saját szellemességén. – Kisfiúkat vitt magával. Láttam őket. –

Leszámítva néhány sánta felderítőt, a harcosok, akiket Varjúvész hozott Utolsó Menedékről, aligha voltak elég idősek a borotválkozáshoz. – A lándzsáik és fejszéik öregebbek voltak, mint a kezek, amik markolták őket. Szajhavész Umber az, akinél a katonák vannak bent a várban. Őket is láttam. Vénemberek, mindannyian – kuncogott Theon. – Mors hozta a zöldfülűeket és Hother az őszfejűeket. Az igazi katonák mind Nagyhordó Umberrel mentek, és meghaltak a Vörös Nászon. Ezt kívántad tudni, Felség?

Stannis király nem törődött a gúnnyal.– Fiúk – csak ennyit mondott undorodva. – Kisfiúk nem fogják sokáig visszatartani Lord Boltont.– Nem soká – értett egyet Theon. – Egyáltalán nem sokáig.– Nem sokáig – krákogta a holló a ketrecből.A király bosszúsan pillantott a madár felé. – Az a braavosi bankár azt állította, hogy Ser Aenys Frey halott. Valami kisfiú végzett vele is?– Húsz zöldfülű fiú ásókkal – válaszolta Theon. – Napokig erősen hullott a hó. Annyira erősen, hogy tíz

méterről se lehetett látni a várfalakat, és a pártákon a katonák se láthattak ennél többet abból, hogy mi folyik azok falak mögött. Így Varjúvész árkokat ásatott a kis suhancaival a várkapun kívül, majd megfújta a kürtjét, hogy kicsalja Lord Boltont. Helyette viszont Freyeket kapott. A hó betakarta az árkokat, úgyhogy egyenesen beléjük sétáltak. Aenys a nyakát szegte, úgy hallom, de Ser Hosteen-nak csak a lova veszett oda, annál nagyobb kár. Így most már mérges lesz.

Furcsamód Stannis elmosolyodott.– A mérges ellenfelek nem aggasztanak. A harag ostobává teszi az embereket, és Hosteen Frey már eleve

fajankó volt, ha csak a fele igaz annak, amit róla hallottam. Hadd jöjjön!– El fog.– Bolton hibázott – jelentette ki a király. – Csak annyit kellett volna tennie, hogy ücsörög a várában, amíg mi

éhezünk. Ehelyett előre küldte ereje egy részét, hogy megütközzön velünk. A katonái lovakkal érkeznek, a mieinknek talpon kell küzdeniük. A lovagjai jóllakottak lesznek, a mieink üres gyomorral mennek csatába. Ez mind nem számít. Ser Fajankó, Lord Túl-Kövér-Hogy-Lóra-Üljön, hadd jöjjenek! Megtartjuk az állásunkat és ezt az előnyünkre szándékozom fordítani.

– Az állásotok? – kérdezte Theon. – Milyen állásotok? Ezt? Ezt a szerencsétlen tornyot? Ezt a nyamvadt kis falut? Nincsen magaslatod, nincsenek falak, amik mögé elbújhattok, semmilyen természetes védelem!

– Még.– Még – visította együtt mindkét holló. Majd az egyik felkárogott, a másik meg azt morogta. – Fa, fa, fa.Az ajtó kinyílt. A világ fehér volt mögötte. A három lepkés lovag belépett, a hó ráfagyott a lábára.

Dobbantott egyet a talpával, hogy leverje róla és azt mondta: – Felség, a Karstarkokat elfogtuk. Néhányan ellenálltak és meghaltak érte. A többségük túl zavarodott volt, és gyorsan megadták magukat. A nagycsarnokba tereltük mindnyájukat és bezártuk őket.

– Jól van.– Azt mondják, hogy nem tudták. Azok, akiket kikérdeztünk.– Mi mást mondanának?– Kikérdezhetjük őket erélyesebben…– Ne! Hiszek nekik. Karstark sosem remélhette, hogy titokban marad az árulása, ha a szolgálatában minden

alantas fattyút beavatott a terveibe. Kicsúszott volna a száján egy este valami részeg dárdásnak, mikor egy szajhával aludt. Nem kellett tudniuk róla. Karholdi emberek, ha eljön a pillanat az uraiknak engedelmeskedtek volna, ahogy egész életükben tették.

– Ahogy mondja, Felség.– Mik a te veszteségeid?– Meghalt Lord Peasebury egyik embere, és ketten megsérültek az enyéim közül. Bár, ha nincs Felséged

ellenére, az emberek kissé feszültek. Százak gyűltek össze a torony körül. Találgatnak, hogy mi történhetett. Minden száj felségárulásról suttog. Senki se tudja, kiben bízzon, vagy hogy kit tartóztathatnak le legközelebb. Főleg az északiak…

– Beszélnem kell velük. Wull még mindig vár?

– Ő és Artos Flint is. Fogadod őket?– Rövidesen. Előbb a krakent.– Ahogy parancsolod – a lovag távozott.A nővérkém – gondolta Theon. – Az édes nővérkém. Bár a kezében már semmit sem érzett, érezte, ahogy

kavarog a gyomra. Ugyanúgy, mint mikor a szenvtelen braavosi bankár „ajándékként” adta őt Ashának. Az emlék még mindig nyomasztó volt. A nővérével lévő megtermett, kopasz lovag egy pillanatot sem vesztegetett, segítségért kiáltott, így csak néhány percük volt együtt, mielőtt Theont a király színe elé hurcolták. Elég volt az az idő. Gyűlölte Asha arckifejezését, miután a nő ráébredt, hogy ki ő, az iszonyatot a szemében, a szánalmat a hangjában, és ahogy eltorzult a szája az undortól. Ahelyett, hogy elé rohant volna, hogy megölelje, még el is hátrált fél lépést.

– A Fattyú tette ezt veled? – kérdezte.– Ne merd így nevezni! – aztán a szavak áradatként törtek elő Theonból. Megpróbált elmondani neki

mindent, Bűzöst és a Rémvárat és Kyrát és a kulcsokat, hogy Lord Ramsay soha nem vett el semmit, hacsak nem könyörögtél érte. Elmondta neki, hogyan mentette meg a lányt azzal, hogy leugrott a várfalról a hóba. – Megszöktünk. Erről írjon dalt Abel, megszöktünk – ekkor pedig el kellett mondania, hogy ki volt Abel és beszélt a mosónőkről, akik valójában nem mosónők voltak. Ekkorra Theon már tudta, hogy mennyire furcsán és összefüggéstelenül hangzik, amit mond, de valahogy a szavak nem álltak meg. Fáradt volt, beteg és fázott… és gyenge is volt, olyan gyenge, olyan nagyon gyenge.

Meg kell értenie. Ő a nővérkém. Soha nem akart ártani Brannak vagy Rickonnak. Bűzös vette rá, hogy megölje azokat a fiúkat. Nem ő Bűzös, hanem az a másik. – Nem vagyok rokongyilkos – bizonygatta. Elmondta neki, hogy együtt aludt Ramsay szajháival, figyelmeztette, hogy Deres tele van szellemekkel. – Eltűntek a kardok. Négy, azt hiszem, vagy öt. Nem emlékszem. A kőkirályok dühösek – ekkorra már remegett, remegett akár egy nyárfalevél. – A szívfa tudta a nevemet. A régi istenek. Hallottam, ahogy azt suttogják Theon. Nem fújt szél, mégis mozogtak a levelek. Azt mondták Theon. A nevem Theon – jó volt kimondani a nevet. Minél többet mondogatta, annál kisebb volt az esély, hogy elfelejti. – Tudnod kell, hogy mi a neved – mondta a nővérének. – Te… te azt mondtad nekem, hogy Esgred vagy, de hazudtál. A te neved Asha.

– Igen – felelte a nővére, olyan lágy hangon, hogy már attól félt, elsírja magát. Theon utálta ezt. Utálta a síró asszonyokat. Jeyne Poole az egész úton sírt Derestől idáig. Addig sírt, míg az arca olyan vörös nem lett, mint a cékla és a könnyek ráfagytak az arcára, és mindez azért, mert megmondta neki, hogy Aryának kell maradnia, különben a farkasok még visszaküldik őket.

– Egy bordélyban tanítottak be – emlékeztette a fülébe súgva, hogy mások ne hallják. – Jeyne alig több csak egy szajhánál, továbbra is Aryának kell lenned – nem bántani akarta őt. A lány saját érdeke volt ez, és Theoné. Emlékeznie kell a nevére. Jeyne még akkor is sírt, mikor a hideg marásától megfeketedett az orra hegye, és az Éjjeli Őrségtől érkezett lovas elmondta neki, hogy talán elveszít majd egy darabot belőle. – Senki se fog azzal törődni, hogyan néz ki Arya, amíg ő Deres örököse – nyugtatgatta. – Százak akarják majd feleségül venni. Ezrek.

Az emlék a láncai közt tekeregve hagyta Theont. – Engedj le! – könyörgött. – Csak egy rövid időre, aztán felakaszthatsz újra.

Stannis Baratheon felnézett rá, de nem válaszolt.– Fa! – visította egy holló. – Fa, fa, fa!Majd, ahogy Asha beviharzott az ajtón a másik madár azt mondta: – Theon! – tisztán, mint a nap.Quarl, a szolgáló és Tristifer Botley vele érkezett. Theon kisfiúkoruk óta ismerte Botley-t még Pyke-ról.

Miért hozta magával a kedvenceit? Ki akar szabadítani engem? Ugyanúgy végeznék, mint a Karstarkok, ha megpróbálnák. A királynak sem volt ínyére a jelenlétük.

– Az őreid odakint várhatnak. Ha ártani akarnék neked, két ember nem akadályozna meg benne.A vasszülöttek meghajoltak és visszavonultak. Asha fél térdre ereszkedett.– Felség, mindenképp ilyen láncokon kell tartanod az öcsémet? Silány jutalomnak tűnik azok után, hogy

elhozta neked a Stark lányt.A király szája megrándult.– Merész nyelved van, hölgyem. Akárcsak a köpönyegfordító fivérednek.– Köszönöm, Felség!– Nem dicséret volt! – Stannis Theonra pillantott. – A faluban nincs börtön, és több a foglyom, mint amire

számítottam, mikor elakadtunk itt. – felfelé intett a kezével Ashának. – Felkelhetsz.Felállt. – A braavosi kiváltott hetet a Lady Glovertől hozott embereim közül. Szívesen fizetek váltságdíjat az

öcsémért.– Az összes Vas-Szigeten sincs hozzá elég arany. Az öcséd kezéhez vér tapad. Farring sürget, hogy R’hlorr-

nak adjam őt.– És nem kétlem, Clayton Suggs is.– Ő, Corliss Penny, és az összes többi. Még Ser Richard is, aki csak akkor imádja a Fény Urát, ha az érdekeit

szolgálja.

– A vörös isten nyája egyetlen dalt ismer csak.– Zengjék csak, ha a dalt szívesen hallja isten! Lord Bolton emberei hamarabb érnek majd ide, mintsem

szeretnénk. Csak Mors Umber áll az útjában, és az öcséd azt mondja nekem, hogy a serege teljes egészében zöldfülű ifjakból áll! Az emberek szeretik azt hinni, hogy velük van az istenük, amikor csatába mennek.

– Nem minden embered imádja ugyanazt az istent.– Tisztában vagyok vele. Nem vagyok olyan bolond, mint a bátyám volt.– Theon anyám utolsó életben lévő fia! Megtörte őt a fivérei halála! Az öcsém halála megtörné azt is, ami

még megmaradt belőle… de nem azért jöttem, hogy az életéért könyörögjek.– Bölcs. Sajnálom édesanyádat, de nem kímélem meg köpönyegforgatók életét. Az övét főleg nem.

Kivégezte Eddard Stark két fiát. Minden északi elhagyná a szolgálatomat, ha egy cseppnyi irgalmat is mutatnék. Az öcsédnek halnia kell.

– Akkor vidd véghez magad a tettet, Felség – az Asha hangjában lévő fagytól Theon megborzongott láncaiban. – Vidd őt át a tó közepén lévő kis szigetre, ahol a varsafa nő, és vágd le a fejét azzal a bűvös karddal, amit viselsz. Így tette volna Eddard Stark is. Theon Lord Eddard fiaival végzett. Add őt Lord Eddard isteneinek! Észak régi isteneinek! Add őt a fának!

Majd hirtelen nagy dübörgés vette kezdetét, ahogy a mester hollói hangos és rekedt károgások közepette ugrálni és csapkodni kezdtek a ketreceikben, fekete tollaik szétrepültek, ahogy nekiverték őket a rácsoknak. – A fa – visította az egyikük – a fa, a fa! – míg a másik csak azt üvöltötte: – Theon, Theon, Theon!

Theon Greyjoy elmosolyodott. Tudják a nevemet – gondolta.

VictarionA Nemes Hölgy irdatlan méretekkel rendelkezett, olyan terjedelmes volt a feneke, akár a zöld földek nemes

hölgyeié. Hatalmas rakodótereit Victarion megtöltötte fegyveresekkel. A hajó mellett vitorlázott többi kisebb zsákmány is, amire szert tett a Vasflotta a Rabszolga Öbölbe tartó hosszú tengeri úton: esetlenül összetákolt uszályok, bárkák, szkúnerek és kereskedő gályák, itt-ott halászcsónakokkal fűszerezve. A flotta egyszerre volt hatalmas és sebezhető. Tömérdek gyapjút, bort és egyéb kereskedelmi portékát szereztek velük, ám nem jelentett komoly fenyegetést. Victarion Egyfülű Wulf parancsnokságára bízta őket.

– Mikor a rabszolgatartók észreveszik a távolból előbukkanó vitorláidat, talán megremegnek – mondta neki. – De ha tisztán látnak majd, jót nevetnek a félelmeiken. Halászok és kereskedők, csupán ezek vagytok. Ezt bárki láthatja. Jöjjenek csak közel, ha akarnak, de az embereidet tartsd a fedélzet alatt, amíg készen nem állsz! Aztán kerítsd be és rohand le őket! Szabadítsd fel a rabszolgákat és vesd tengerbe az uraikat, de mindenekelőtt vedd el a hajóikat! Az utolsó roncsra is szükségünk lesz, hogy hazatérhessünk.

– Haza – vigyorogta Wulf. – Az embereknek tetszeni fog ennek a csengése, kapitány úr. Előbb a hajók… és csak aztán törjük meg ezeket a yunkikat. Értem!

A Vasdiadalt egybekötötték a Nemes Hölggyel, a két hajót láncok és csáklyák tartották össze szorosan, közöttük pedig egy létrát feszítettek ki. A bárka mérete sokkal nagyobb volt a hadihajóénál, és magasabban állt a víz felett is. A korlát mentén végig a vasszülöttek arcai néztek le rájuk. Figyelték, ahogy Victarion vállon veregeti Egyfülű Wulfot, aki a parancsára felmászik a létrán. A tenger csendes volt és sima, az ég csillagoktól fénylett. Wulf parancsára felhúzták a létrát, és levetették a láncokat. A bárka és a hadihajó elváltak. A távolban Victarion híres flottájának maradéka vitorlát bontott. Rekedt éljenzés tört fel a Vasdiadal legénységének torkából, amit a Nemes Hölgy emberei udvariasan viszonoztak.

Victarion átadta Wulfnak a legjobb harcosait. Irigyelte őket. Ők mérik majd az első csapást, ők fogják elsőként látni ellenfeleik szemében azt a félelmet. Ahogy a Vasdiadal orránál állt, elnézte, ahogy egyenként tovatűnnek nyugaton Egyfülű kereskedőhajói. Victarion Greyjoy előtt felrémlettek a legelső megölt ellenségeinek arca. Elmerengett az első hajóján, az első asszonyán. Nem bírt nyugton maradni. Sóvárgott, hogy eljöjjön a hajnal, és mindazon dolgok, amiket elhoz a holnap. Dicsőség vagy halál, a mai napon mindkettőből megkapom a magam részét. A Tengerkő Trónusnak rá kellett volna szállnia Balon halála után, de a bátyja, Euron ellopta tőle, ahogy ellopta a feleségét is oly sok évvel ezelőtt. Ellopta és teherbe ejtette, de azt már rám hagyta, hogy végezzek vele.

Ezek a dolgok viszont már régen elmúltak. Victarion nem sokára megkapja a jussát. Nálam a kürt, és hamarosan nálam lesz a nő is. Egy nő, aki csodásabb annál, akit miatta öltem meg.

– Kapitány – Hosszúvíz Pyke hangja volt. – Az evezősök óhajodra várnak.Hárman voltak, és mindhárman erősek.– Küldd őket a kabinomba! Szólj a papnak is!Az evezősök termetesek voltak. Egyikük még fiú volt, a másik egy hústömeg, a harmadik pedig egy fattyú

fattya. A fiú még alig egy éve evezett csak, a hústömeg húsz éve. Volt nevük is, de Victarion nem tudta őket. Egyikük Siránkozásról származott, a másik Karvalyról, a harmadik meg Pókcsókról. Még se várhatják el tőle, hogy tudja a nevét az összes rabszolgának, aki valaha meghúzott egy evezőt a Vasflottában.

– Mutasd meg nekik a kürtöt – parancsolta, mikorra mindhármójukat beterelték a kabinjába.Moqorro előhozta, a sötétbőrű nő pedig felemelt egy lámpást, hogy megnézhessék. A pislákoló fényben úgy

tűnt, mintha a pokolkürt mocorogna és forgolódna a pap kezei közt, akár egy szabadulni vágyó kígyó. Moqorro irtózatos méretű ember volt, nagyhasú, szélesvállú, és toronymagasságú, a kürt viszont még az ő markában is óriásinak tűnt.

– A bátyám találta ezt az izét Valyriában – magyarázta Victarion a rabszolgáknak. – Képzeljétek el milyen hatalmas lehetett a sárkány, hogy két ilyet hordhasson a fején. Nagyobb, mint Vhagar vagy Meraxes, nagyobb, mint Balerion, a Fekete Iszonyat! – átvette a kürtöt Moqorrotól és tenyerét végigsimította a hajlatokon. – Euron egyik némája megfújta ezt a kürtöt Ó-Wyken a királyválasztó gyűlésen. Néhányan emlékeztek rá. Nem olyan hangja volt, hogy azt bármelyik ember elfelejtené, aki egyszer hallotta.

– Azt mondják meghalt – mondta a fiú. – Az, aki a kürtöt fújta.– Bizony. A kürt füstölt ezután. A némának kiütésesek lettek az ajkai, és vérzett a mellére rajzolt madár. Egy

nappal később meghalt. Mikor felvágták őt, a tüdeje fekete volt.– A kürt átkozott – mondta a fattyú fattya.– Egy valyriai sárkánykürt – mondta Victarion. – Bizony, hogy átkozott. Sosem mondtam, hogy nem az –

Végigfuttatta kezét az egyik vörös arany pánton, az ősi rovátkák szinte énekeltek az ujjai alatt. Egy fél pillanatig másra se vágyott, csakhogy ő maga is megzendítse a kürtöt. Euron bolond volt, hogy nekem adta ezt. Értékes holmi, és hatalmas. Meghódítom ezzel a Tengerkő Trónust, aztán a Vastrónust. Meghódítom ezzel az egész világot!

– Claggorn háromszor fújta meg a kürtöt és belehalt. Akkora volt, mint bármelyikőtök, és olyan erős, mint én. Olyan erős volt, hogy pusztakézzel le tudta tépni egy ember fejét a nyakáról, és a kürt mégis végzett vele.

– Akkor velünk is végez – mondta a Fiú.Victarion ritkán bocsátotta meg, ha egy rabszolga ellent mondott neki, de a Fiú fiatal volt, húszéves se

lehetett, és nem sokára úgyis meghal. Elnézte neki.– A néma háromszor fújta meg a kürtöt. Ti hárman csak egyszer fogjátok. Lehet, hogy meghaltok, lehet, hogy

nem. Minden ember meghal. A Vasflotta csatába indul. Mielőtt a nap lenyugodna, ezt a hajót is beborítják majd halottak. Leszúrják, széthasítják, kibelezik, megfojtják, vagy élve égetik el őket. Csak az istenek tudják, melyikünk lesz még itt, hogy lássa a hajnalt. Fújjátok meg a kürtöt és éljetek, én pedig felszabadítalak titeket. Egyet, kettőt, vagy mindhármótokat. Feleséget adok nektek, egy kicsiny földet, egy vitorlás hajót és saját rabszolgákat. Az emberek ismerik majd a neveteket.

– Még maga is, kapitány úr? – kérdezte a fattyú fattya.– Igen.– Akkor megteszem.– Én is – mondta a fiú.A hústömeg összefonta a kezeit és bólintott.Ha bátorságot ad nekik az a hit, hogy választhatnak, hát kapaszkodjanak ebbe. Victarion nem nagyon törődött

vele, hogy mit hisznek, csak rabszolgák voltak.– Velem tartotok majd a Vasdiadalon – mondta nekik. – De a csatában nem fogtok részt venni. Fiú, te vagy a

legfiatalabb. Te szólítod meg először a kürtöt. Hosszan zengjen és hangosan, ha eljön az ideje! Azt mondják erős vagy. Addig fújd a kürtöt, amíg már túl gyenge nem leszel, hogy állj, amíg az utolsó cseppnyi leheletet is ki nem facsartad magadból, amíg a tüdőd el nem kezd égetni! Hadd halljanak téged a felszabadítottak Meereen-ben, a rabszolgatartók Yunkai-ban, és a szellemek Astaporban! Hadd szarják össze magukat a majmok, amikor meghallanak téged a Cédrusok Szigetén! Aztán add át a kürtöt a következő embernek! Hallasz engem?! Tudod, hogy mit kell csinálnod?!

A fiú és a fattyú fattya rántottak egyet a hajukon, talán a hústömeg is megtette volna, de kopasz volt.– Megérinthetitek a kürtöt. Aztán menjetek!Egyik a másik után távozott. Előbb a három rabszolga, majd Moqorro. Victarion nem hagyta, hogy magával

vigye a pokolkürtöt.– Itt tartom magam mellett, míg szükség nem lesz rá.– Ahogy parancsolod. Szeretnéd, ha kivéreztetném a sebedet?Victarion csuklón ragadta a sötétbőrű nőt, és magához húzta.– Majd ő megteszi. Menj, imádkozz a vörös istenedhez! Gyújts tüzet és mondd el, hogy mit látsz!Moqorro sötét szemei mintha megvillantak volna.– Sárkányokat látok.

ArianneAznap reggel, mikor elhagyta a Vízkerteket, apja felkelt a székéből, hogy megcsókolja két orcáját.

– Dorne sorsa tart veled, lányom – beszéd közben a kezébe nyomta a pergament. – Utazz gyorsan, utazz biztonságban, legyél a szemem, a fülem és a hangom… de mindenekelőtt vigyázz magadra!

– Vigyázok, Apám – visszatartotta könnyeit. Arianna Martell Dorne hercegnője volt, és a dorne-iak nem pazarolják el a vizet ilyen könnyen. Mégis közel állt hozzá. Nem az apja csókjaitól, vagy a rekedt szavaitól csillogott a szeme, hanem attól, ahogy talpra erőltette magát, ahogy remegtek alatta a lábai, és minden ízülete dagadt és gyulladt volt a köszvénytől. Azzal, hogy felállt megmutatta a szeretetét. Megmutatta a hitét.

Hisz bennem. Nem okozok csalódást neki.Heten indultak útnak összesen hét dorne-i homokparipán. Egy kis csapat gyorsabban halad, mint egy

nagyobb, de Dorne örököse nem vágtat egyedül. Istenkegyről eljött Ser Homok Daemon, a fattyú, aki egykor Oberyn herceg fegyverhordozója volt, most pedig Arianne felesküdött védelmezője. Napdárdáról két bátor ifjú lovag jött, hogy neki adják a kardjukat, Csuklyás Joss és Kagylós Garibald. A Vízkertekből hét holló tart velük és egy ifjú, magas legény, hogy gondjukat viselje. Az igazi neve Nate volt, de olyan régóta dolgozott már a madarakkal, hogy mindenki csak Tollasnak hívta. Valamint, mivel a hercegnőnek női kísérőkre is szüksége volt, a társaságában volt még Széphölgy Jayne és egy tizennégy éves szűz, Homok Elia is.

Észak-északnyugat felé indultak a kopár földeken, kiszáradt mezőkön és fakó sivatagon keresztül Kísértethegy irányába, a Toland ház erődjéhez. Itt várt rájuk a hajó, ami majd átviszi őket a Dorne-i Tengeren.

– Küldj egy hollót, ha bármilyen híred van – mondta neki Doran herceg. – De csak azt írd, amiről tudod, hogy igaz. Elvesztünk a ködben, pletykák, hazugságok és utazók meséi vesznek körül. Nem merek lépni, amíg nem tudom biztosan, hogy mi történik.

Háború történik – gondolta Arianne. – És ezúttal nem kíméli meg Dorne-t.– Halál és végzet közeleg – figyelmeztette őket Homok Elaria, mielőtt ő maga is elment Doran hercegtől. –

Ideje, hogy a kis kígyóim szétszóródjanak, úgy könnyebb túlélniük a mészárlást. – Ellaria visszatért Ördögligetbe, apja székhelyére. Vele ment a lánya is, Loreza, aki épp csak betöltötte a hetedik évét. Dorea a Vízkerteknél maradt, ahol csupán egy gyermek a száz között. Obellát Napdárdára fogják vinni, hogy a várnagy, Manfrey Martell pohárnokaként szolgáljon.

Homok Elia pedig – Oberyn herceg és Ellaria négy közös lánya közül a legidősebb – Arianne-nal együtt kel át a Dorne-i Tengeren. – Mint hölgykísérő, nem lándzsa – hangsúlyozta ki erősen az anyja, de akár csak az összes Homokkígyónak, Eliának is megvolt a maga elképzelése.

Két hosszú napba és majdnem két éjszakába telt, míg átkeltek a sivatagon, csak háromszor álltak meg lovat cserélni. Arianne-nak magányosan telt el ez az idő, olyan sok idegen vette körül. Elia az unokatestvére volt, de félig még gyermek, Homok Daemon meg… amióta apja visszautasította a kezére tett ajánlatát, a dolgok soha nem voltak ugyanolyanok közte és Istenkegy fattya között. Akkor még csak kölyök volt, és törvénytelen származású, nem méltó pár Dorne hercegnője számára. És apám akarta így, nem én. A társasága többi tagját alig ismerte.

Arianne-nak hiányoztak a barátai. Drey és Garin és a drága Foltos Slyvája kiskora óta az élete részei voltak, hűséges bizalmasok, akikkel megosztotta álmait és titkait, felvidították, amikor szomorú volt, segítettek szembeszállni a félelmeivel. Egyikük elárulta őt, de még így is hiányoztak. Az én hibám volt. Arianne rángatta őket bele a tervébe, hogy rabolják el Myrcella Baratheont és koronázzák királynővé. Lázadást szított, hogy cselekvésre bírja apját, de valakinek a fecsegő nyelve végzett mindezzel. Az ostoba összeesküvés semmit sem ért el, csak szegény Myrcellát fosztotta meg arca egy részétől, Ser Vasszív Arys-t pedig az életétől.

És Ser Arys is hiányzott Arianne-nak, jobban, mint azt valaha is hitte volna. Őrülten szeretett engem – mondta magának. – Én pedig legfeljebb csak kedveltem őt. Kihasználtam őt az ágyban és a terveimben, elvettem a szerelmét és a becsületét, vissza pedig nem adtam semmit, csak a testemet. A végén nem bírt együtt élni azzal, amit tettünk. – Mi másért rohant volna bele a fehér lovagja egyenesen Areo Hotah csatabárdjába, mint hogy így haljon meg? – Bolond és akaratos kislány voltam, úgy játszottam a hatalmasok játékát, ahogy egy részeg dobálódzik a kockákkal.

Könnyelműsége sokba került. Dreyt Norvosba küldték a világ másik végére, Garint két évre száműzték Tyrosh-ba, az édes mosolygó Slyváját pedig feleségül adták Eldon Estermontnak, a férfi olyan idős volt, hogy a nagyapja lehetett volna. Ser Arys az életével és vérével fizetett, Myrcella pedig a fülével.

Egyedül Ser Gerold Dayne menekült meg sértetlenül. Éjcsillag. Ha Myrcella lova nem bokrosodott volna meg az utolsó pillanatban, a pallosa csípőtől mellkasig felvágta volna őt, és nem csak egy fület tépett volna le. Dayne volt a legfájdalmasabb bűne, őt bánta Arianne a legjobban. Kardja egyetlen suhintásával alávaló és véres üggyé változtatta az elfuserált tervet. Ha az istenek jók, Homok Obara mostanra fellógatta a sziklás erődítményében és végzett vele.

Ezt el is mondta Homok Daemon-nak az első éjjel, mikor letáboroztak. – Vigyázz, hercegnő, hogy miért imádkozol – válaszolta. – Éjcsillag is pont ugyanilyen könnyen végezhet Homok Obarával.

– Vele van Areo Hotah – Doran herceg őrségparancsnoka egyetlen csapással intézte el Ser Vasszív Aryst, pedig elvileg a királyi őrség tagjai a birodalom legkiválóbb lovagjai voltak. – Nincs ember, aki dacolhatna Hotah-val.

– Ez lenne hát Éjcsillag? Ember? – Ser Daemon elfintorodott. – Egy ember nem tette volna azt, amit ő tett Myrcella hercegnővel. Ser Gerold nagyobb vipera, mint amilyen valaha volt a nagybátyád. Oberyn herceg látta benne a mérget, beszélt róla, nem is egyszer. Csak az a kár, hogy sosem jutott el odáig, hogy megölje.

Méreg – gondolta Arianne. – Igen. Viszont jóképű méreg. Ezzel járt túl az eszén. Gerold Dayne szilaj és kegyetlen volt, de olyan szép látványt nyújtott, hogy a hercegnő a történetek felének se hitt, amit róla hallott. A szép fiúk mindig is a gyengéi voltak, különösen akik sötétbőrűek és veszélyesek is voltak. Az korábban volt, amikor még csak kislány voltam – mondta magának. – Most már nő vagyok, apám lánya. Megtanultam ezt a leckét.

Mire felkelt a nap már ismét úton voltak. Homok Elia vezette a menetet, fekete lófarka mögötte szállt, ahogy átszáguldott a száraz, felrepedt földeken és fel a dombokon. A lány rajongott a lovakért, talán ezért volt gyakran istállószaga is anyja bosszúságára. Néha Arianne sajnálta Ellariát. Négy lány, és mindahányan voltak az apjukra ütöttek.

A csapat többi tagja kevésbé vad tempóban haladt. A hercegnő azon kapta magát, hogy Ser Deamon mellett lovagol, fiatalabb korukból eszébe jutottak más lovaglások is, olyan lovaglások, amik gyakran ölelésben végződtek. Mikor azon kapta magát, hogy lopva felé tekintget, hogy milyen magasnak és daliásnak tűnik a nyeregben, Arianne emlékeztette magát, hogy ő most már Dorne örököse, ő pedig nem több, mint a pajzsa.

– Mondd el, amit tudsz erről a John Conningtonról – parancsolta.– Halott – felelte Homok Daemon. – A Vitatott Földeken halt meg. Úgy hallottam, hogy az italtól.– Tehát egy részeg halott vezeti ezt a sereget?– Lehet, hogy ez a Jon Connington annak a másiknak a fia. Vagy csak egy okos zsoldos, aki felvette egy

halott ember nevét.– Vagy egyáltalán meg se halt – Vajon Connington képes lett volna ennyi éven át megjátszani a halálát?

Ehhez olyan türelemre lenne szükség, ami méltó lenne az apjához. Ez a gondolat nyugtalanítani kezdte Arianne-t. A tárgyalás egy ilyen körmönfont emberrel veszélyeket rejthet. – Milyen volt azelőtt, hogy… azelőtt, hogy meghalt?

– Még kisfiú voltam Istenkegyen, amikor száműzték. Sosem ismertem személyesen.– Akkor mondd el, hogy mit hallottál róla másoktól!– Ahogy a hercegnőm parancsolja. Connington Griff-fészek ura volt, amikor Griff-fészket még tényleg

érdemes volt uralni. Rhaegar herceg fegyverhordozója, vagy legalábbis az egyik. Később Rhaegar herceg barátja és bajtársa. Az őrült király segítővé tette Robert lázadásának idején, de legyőzték Lépőköveknél a Harangok Csatájában, Robert pedig elmenekült. Aerys király dühöngött, és keletre száműzte Conningtont. Ott pedig meghalt.

– Vagy nem – Doran herceg ezt már mind elmondta neki. Többnek kell lennie. – Ezek csak azok a dolgok, amiket tett. Ezt mind tudom. Milyen ember volt ő maga? Becsületes és tiszteletreméltó, mohó és kapzsi, büszke?

– Büszke az biztosan. Sőt arrogáns. Rhaegarnak hű barátja volt, de másokkal csipkelődött. Robert volt a hűbérura, de azt hallottam, hogy Connington ki nem állhatta, hogy ilyen urat kell szolgálnia. Robertről már akkor is az hírlett, hogy szereti a bort és a szajhákat.

– Tehát Lord Jonnak nem voltak szajhái?– Nem tudnám megmondani. Néhány férfi titokban tartja a kurválkodásait.– Volt felesége? Szerelme?Ser Daemon megvonta a vállát.– Olyan nem, akiről hallottam volna.Ez is nyugtalanító volt. Ser Vasszív Arys megtörte érte az esküjét, de nem úgy hangzott, hogy Jon

Conningtont így el lehetne tántorítani. Szembeszállhatok egy ilyen férfival puszta szavakkal?A hercegnő visszasüllyedt a némaságába, egész idő alatt azon töprengett, vajon mit talál az út végén. Aznap

este, mikor tábort vertek, becsusszant a sátorba, amin megosztozott Széphölgy Jayne-nel és Homok Eliával, és kihúzta ruhaujjából a pergamendarabot, hogy újra elolvassa a szavakat.

A Martell-ház béli Doran hercegnekImádkozom, hogy még emlékezz rám! Jól ismertem a húgodat, és szeretett öcsédet is hűen szolgáltam. Veled együtt gyászolom őket. Nem haltam meg, ahogyan a húgod fia sem. Elrejtettük, hogy megóvjuk az életét, ám a bujdosás ideje véget ért. Egy sárkány visszatért Westerosra, hogy visszaszerezze születése jogát és bosszút álljon apjáért és anyjáért, Elia hercegnőért. Az ő nevében fordulok Dorne-hoz. Ne hagyjatok cserben!

Jon ConningtonGriff-fészek uraAz igaz király segítője

Arianne háromszor olvasta el a levelet, majd összetekerte és visszadugta ruhája ujjába. Visszatért egy sárkány Westerosra, de nem az a sárkány, akire az apám számított. A szavakban sehol sem esett említés Viharban Született Daenerys-ről… se az öccséről, Quentyn hercegről, akit azért indítottak útnak, hogy megtalálja a sárkánykirálynőt. A hercegnő emlékezett, hogyan nyomta apja kezébe az ónix cyvasse figurát, a hangja halk és rekedt volt, mikor beavatta a tervébe. Hosszú és veszélyes tengeri út bizonytalan fogadtatással a végén – mondta. – Azért ment el, hogy visszahozza nekünk szívünk vágyát. A bosszút. Az igazságot. Tűzt és vért.

Tűz és vér volt Jon Connington (már ha valóban ő volt az) ajánlata is a számukra. Vagy nem is? – Zsoldosokat hozott magával, de sárkányokat nem – mondta neki Doran herceg a holló érkezésének estjén. – Az Arany Kompánia a legjobb és a legnagyobb a szabad csapatok közt, de tízezer zsoldos nem remélheti, hogy elnyerik a Hét Királyságot. Elia fia… sírnék örömömben, ha a húgomból valamilyen darabka túlélte volna, de milyen bizonyítékunk van, hogy ez tényleg Aegon? – a hangja elakadt, mikor idáig ért. – Hol vannak a sárkányok? – kérdezte. – Hol van Daenerys? – és Arianne tudta, hogy valójában azt kérdezi „hol van a fiam?”

A Csontúton és a Herceg-hágónál, két dorne-i hadsereg gyűlt össze, és ott ültek, élesítették a dárdáikat, fényesítették a páncéljaikat, kockáztak, ittak, vitatkoztak, és a számuk napról napra fogyatkozott, vártak, vártak és vártak, hogy Dorne hercege a Martell ház ellenségeire zúdítsa őket. Vártak a sárkányokra. Tűzre és vérre. Énrám. Arianne-nak csak egy szavába kerülne és azok a seregek megindulnak… legalábbis, ha az a szó sárkány. Ha ehelyett, azt a szót üzeni, hogy háború, Yronwood és Fowler nagyurak és a seregük a helyükön maradnának. Ha más nem is volt Dorne hercege, óvatos igen. Itt a háború annyit tett, mint várni.

Még bőven délelőtt volt a harmadik napon, mikor felrémlett előttük Kísértethegy, mészfehér falai megcsillantak a Dorne-i Tenger kék mélységein. Az erőd sarkainál álló négyzetes tornyokon a Toland-ház zászlói lebegtek: egy saját farkába harapó zöld sárkány arany mezőn. A Martell-ház napja és dárdája a központi vár tetején magasodott kihívó arany, vörös és narancs színekkel.

Hollókat küldtek előre, hogy figyelmeztessék Toland úrnőt az érkezésükről, így a várkapuk nyitva álltak, és Nymella legidősebb lánya kilovagolt az intézőjével, hogy találkozzon velük a hegy aljánál. Magas és vad volt, vállaira tündöklő vörös haj hullott, Valena Toland messziről odakiáltott Arianne-nak üdvözlépsképp:

– Csakhogy megjöttél! Ennyire lassúak a lovaid?– Elég gyorsak, hogy lehagyják a tiédet a várkapuig.– Azt majd meglátjuk – Valenna megfordult a nagy vörös lovával, és belévágta a bokáit, ezzel pedig kezdetét

vette a verseny, átvágtattak a domb aljánál lévő falucska poros és keskeny utcáin, miközben a tyúkok és a falusiak egyaránt félrehúzódtak az útjukból. Arianne már három lóhossznyi hátrányban volt, mire sikerült vágtára bírnia a kancáját, de ennek a felét visszanyerte a domb aljáig. Egymás mellett vágtatva viharzottak a kapu felé, és akkor alig öt méterre a céltól Homok Elia száguldott elő fekete csikóján a mögöttük lévő porfelhőből maga mögött hagyva mindkettőjüket.

– Az egyik feled lóból lenne, te lány? – kérdezte Valena nevetve az udvaron. – Hercegnő, egy istállólányt is magaddal hoztál?

– Elia vagyok – jelentette be a lány. – A Lándzsahölgy.Bárki is akasztotta rá ezt a nevet, sokért kell felelnie. Mintha nem Oberyn herceg lett volna, és a Vörös

Vipera soha nem felelt senkinek, saját magát kivéve.– A lándzsatörő lány – mondta Valena. – Igen, hallottam rólad. Mivel te értél elsőnek az udvarba, tiéd a

megtiszteltetés, hogy elvezesd és megitasd a lovakat.– Aztán keresd meg a fürdőházat – mondta Arianne hercegnő. Eliát tetőtől talpig por és homok fedte be.Aznap éjjel Arianne és a lovagjai Nymella úrnővel és a lányaival vacsoráztak a vár nagytermében. A kisebbik

lányt Teorának hívták, és ugyanolyan vörös haja volt, mint a nővérének, máskülönben azonban nem is különbözhettek jobban egymástól. Alacsony volt, pufók, és annyira szégyellős, hogy némának is elment volna. Nagyobb érdeklődéssel fordult a fűszeres marha és a mézes kacsahús felé, mint az újonnan jött fiatal lovagokhoz az asztalnál, és úgy tűnt semmi kifogása sincs az ellen, ha az anyja és a nővére beszélnek a Tolland-ház nevében.

– Ugyanazokat a történeteket hallottuk itt is, amik hozzátok is eljutottak Napdárdába – mondta nekik Lady Nymella, míg a szolgálója bort töltött neki. – Zsoldosok szálltak partra a Harag-fokon, várakat ostromolnak vagy foglalnak el, a termést pedig elviszik vagy felégetik. Hogy honnan jöttek ezek az emberek, vagy hogy kik ők, abban senki se biztos.

– Először azt hallottuk, hogy kalózok és szerencsevadászok – mondta Valena. – Majd felmerült, hogy az Arany Kompánia. Most azt mondják, hogy Jon Connington, az Őrült Király segítője tért vissza a sírból, hogy visszaszerezze szülőjogát. Akárkik is ők, Griff-fészket elfoglalták. Esőház, Varjúfészek, Fátyolerdő, még Zöldkő is a szigeten. Mind elesett.

Arianne rögtön a drága Foltos Slyvájára gondolt.– Ki akarná Zöldkövet? Csata is volt?– Amennyire tudjuk nem, de mindegyik történet sántít valahol.– A halászok azt mondják, hogy Tarth is elesett – mondta Valena. – Most ezek a zsoldosok tartják a

Harag-fok nagy részét és a Lépőkövek felét. Záporerdőben elefántokról beszélnek.– Elefántok? – Arianne nem tudta, mit gondoljon erről. – Biztos vagy benne? Nem sárkányok?– Elefántok – mondta határozottan Nymella úrnő.– A Törött Kar mellett pedig krakenek süllyesztik el a sérült hajókat – mondta Valena. – A mesterünk szerint

a vér a felszínhez vonzza őket. Hullák úsznak a vízen. Páran kisodródtak a partra. Ez pedig még a fele se, egy új kalóz király bukkant fel a Kínok Árkánál. A Tengerek Fejedelmének nevezi magát, és igazi hadihajói vannak, háromemeletes monstrumok. Bölcsen tettétek, hogy nem tengeren jöttetek. Mióta a Redwyne flotta elhajózott a Lépőkövek felé a tenger tele vannak furcsa vitorlákkal észak felé egészen a Tarth-i Szorosig és a Hajótörő Öbölig. Myriek, volantisiak és lysiek, még martalócok is a Vas-Szigetekről. Néhányan behajóztak a Dorne-i Tengerre is, hogy a Harag-fok déli oldalán tegyenek partra embereket. Találtunk neked egy jó gyors hajót, ahogy apád meghagyta, de még így is… légy óvatos!

Akkor hát igaz. Arianne az öccséről is szeretett volna érdeklődni, ám apja figyelmeztette, hogy vigyázzon minden szóval. Ha ezek a hajók nem hozták vissza Quentynt a sárkánykirálynőjével, akkor a legjobb, ha meg se említi őt. Csak az apja és a legmegbízhatóbb emberei tudtak öccse küldetéséről a Rabszolga Öbölben. Lady Toland és a lányai nem tartoztak ezek közé. Ha Quentyn lenne az, biztosan visszahozta volna Daenerys-t Dorne-ba. Miért kockáztatná meg, hogy a viharurak között száll partra a Harag-fokon?

– Veszélyben van Dorne? – kérdezte Lady Nymella. – Bevallom, minden egyes alkalommal, amikor meglátok egy ismeretlen lobogót a szívem a torkomba ugrik. Mi van, ha ezek a hajók délnek fordulnak? A Toland erők legnagyobb része a Csontúton van Lord Yronwood-dal. Ki védi meg Kísértethegyet, ha ezek az idegenek kikötnek a partjainkon? Hívjam talán haza az embereimet?

– Az embereidre ott van szükség, ahol vannak, hölgyem – biztosította Homok Daemon. Arianne gyorsan rábólintott. Bármilyen más tanácsra úgy hullana szét Lory Yronwood serege, akár egy régi tapéta, ahogy hazarohanna minden embere, hogy a saját földjeit védjék egy feltételezett ellenséggel szemben, akik vagy eljönnek, vagy nem.

– Amint minden kétséget kizáróan tudni fogjuk, hogy ezek barátok vagy ellenségek, az apám tudni fogja, mit kell tenni – mondta a hercegnő.

Ekkor történt, hogy a sápadt, pufók arcú Teora felemelte szemeit a tányérján lévő krémeséből.– Ezek sárkányok – mondta.– Sárkányok? – kérdezte az anyja. – Teora, ne légy bolond!– Nem vagyok. Jönnek.– Mégis honnan tudhatnád ezt? – kérdezte a nővére megvetéssel a hangjában. – Az egyik kis álmodból?Teora remegő állal bólintott egy aprót.– Táncoltak. Az álmomban. És mindenhol, ahol a sárkányok táncoltak, az emberek meghaltak.– A Hetek irgalmazzanak – Lady Nymella bosszúsan felsóhajtott. – Ha nem ennél ennyi krémest, nem

lennének ilyen álmaid! A nehéz ételek nem a te korodbeli lányoknak valók, ha a kedved is ilyen változékony. Toman mester szerint…

– Utálom Toman mestert! – mondta Teora, majd elviharzott az asztaltól, anyjára hagyva a bocsánatkéréseket a nevében.

– Bánj vele finomabban, hölgyem – mondta Arianne. – Emlékszem, mikor én voltam ennyi idős. Biztos vagyok benne, hogy apám reménytelennek hitt.

– Ezt tanúsíthatom – Ser Daemon kortyolt egyet a borból és folytatta. – A Toland-háznak egy sárkány van a lobogóján.

– Egy saját farkába harapó sárkány, igen – mondta Valena. – Aegon hódításának idejéből. Ezt a helyet nem hódította meg. Máshol elégette az ellenségeit, ő és a nővérei, ám mi elinaltunk előlük, csak követ és homokot hagytunk nekik megégetni. És körbe-körbe jártak a sárkányok, a farkuk után kapdosva, mert más élelmet nem találtak, míg össze nem gabalyodtak.

– Az őseink szerepet játszottak ebben – mondta Nymella úrnő büszkén. – Bátran álltunk ki és sok vitéz meghalt. Mindet lejegyezték a mesterek a szolgálatunkban. Könyveink vannak róla, ha a hercegnőm többre is kíváncsi.

– Talán majd máskor – mondta Arianne.Mikor Kísértethegy álomba borult aznap éjjel, a hercegnő felöltött egy kámzsás köpenyt a hideg ellen, és

felsétált a várfalra, hogy kitisztítsa a gondolatait. Homok Daemon rátalált egy mellvédre hajolva talált rá, a tengert bámulta és a víz fölött táncoló Holdat.

– Hercegnő, – mondta – ágyban kéne lenned.– Ezt én is mondhatnám neked – Arianne hátrafordult, hogy megszemlélhesse az arcát. Szép arc – döntötte el.

– A fiú, akit ismertem jóképű férfivá érett. A szeme olyan kék volt, mint a sivatagi ég, a haja sötétszőke, mint a homok, amin átkeltek. Markáns álla vonulatát egy tüskésre vágott szakáll követte, de még se rejtette el egészen a gödröcskéket, amikor mosolygott. Mindig imádtam a mosolyát.

Emellett Istenkegy fattya Dorne legkiválóbb kardjainak egyike is volt, ahogy azt el is lehetett várni egy olyasvalakitől, aki Oberyn herceg fegyverhordozója volt, és magától a Vörös Viperától kapta a lovagi címét. Néhányan azt is mondták, hogy a szeretője is volt a nagybátyjának, bár inkább csak a háta mögött. Arianne nem tudta, mi az igazság emögött. Bár neki már volt a szeretője. Tizennégy éves korában nekiadta az ártatlanságát. Daemon se volt sokkal idősebb, így az ölelésük épp olyan ügyetlen volt, amilyen tüzes, de még így is édes volt.

Arianne elővette a legcsábosabb mosolyát.– Lehet, hogy megoszthatnánk egy ágyat magunk közt.Ser Daemon arca kőből volt.– Elfelejtetted, hercegnő? Én törvénytelen születésű vagyok – Arianne kezét a sajátjába tette. – Ha nem

vagyok érdemes erre a kézre, hogy érdemelhetném ki a pinádat?A hercegnő elrántotta a kezét.– Egy pofont kiérdemeltél ezzel.– Tiéd az arcom. Csinálj vele, amit akarsz.– Úgy tűnik, amit én akarok, azt te nem. Ám legyen. Akkor beszélgess velem. Lehetséges, hogy ez tényleg

Aegon herceg?– Gregor Clegane kitépte Aegon-t Elia karjaiból és falhoz vágta a fejét – mondta Ser Daemon. – Ha Lord

Connington hercegének van egy betört koponyája, elhiszem neki, hogy Aegon Targaryen tért vissza a sírból. Másképp nem. Csak egy fiú, aki álnevet visel, nem több. Egy zsoldos trükkje, hogy támogatást nyerjen.

Apám is ettől fél.– Ha viszont nem… ha ez tényleg Jon Connington, ha a fiú Rhaegar fia…– Abban reménykedsz, hogy az, vagy abban, hogy nem?– Én… nagy örömet okozna apámnak, ha Elia fia még mindig életben lenne. Nagyon szerette a húgát.– Téged kérdeztelek, nem az apádat.Igen, tényleg.– Hét éves voltam, amikor Elia meghalt. Azt mondják, hogy egyszer a kezemben tartottam a lányát,

Rhaenys-t, de még túl kicsi voltam, hogy emlékezzek. Aegon idegen lesz számomra, akár igaz, akár nem – a hercegnő megtorpant. – Rhaegar húgára vártunk, nem a fiára – apja megbízott Ser Daemon-ban, amikor őt választotta a lánya pajzsának, legalább vele szabadon beszélhetett. – Jobban örülnék, ha Quentyn tért volna vissza.

– Legalábbis ezt mondod – mondta Homok Daemon. – Jó éjszakát, hercegnő! – meghajolt előtte és ott hagyta őt megdermedve.

Ezt meg hogy értette? Arianne nézte, ahogy tovasétált. Milyen nővér lennék, ha nem várnám haza az öcsémet? Igaz volt, hogy megvetette Quentyn-t mindazon évek alatt, amíg azt hitte, hogy apjuk őt akarja kinevezni utódjául helyette, de mint kiderült, ez csak egy félreértés volt. Ő volt Dorne örököse, apja a szavát adta erre. Quentyn a sárkánykirálynőjét kapja meg, Daenerys-t.

Naplándzsán volt egy portré arról a Daenerys hercegnőről, aki eljött Dorne-ba, hogy feleségül menjen Arianne egyik ősatyjához. Fiatalabb korában Arianne órákat töltött azzal, hogy bámulta, akkor amikor még csak kövérke, lapos mellű kislány volt a serdülőkora elején, aki minden este azért imádkozott az istenekhez, hogy szebbé tegyék. Száz évvel ezelőtt, Daenerys Targaryen eljött Dorne-ba, hogy békét kössön. Most egy másik érkezik ide, hogy háborúzzon, és öcsém lesz a hitvese és királya. Quentyn király. Miért hangzott ez olyan képtelenül?

Majdnem olyan képtelen volt, minthogy Quentyn megüljön egy sárkányt. Az öccse lelkiismeretes fiú volt, kötelességtudó és jó modorú, de mafla. És csúnya, annyira csúnya. Arianne-nak megadták az istenek a szépséget, amiért imádkozott, de Quentyn valami másért imádkozhatott. A feje túl nagy volt a testéhez, és szinte kocka alakú, hajszíne, akár a kétnapos sáré. Még a vállai is beesettek voltak, és túl vastag volt közép tájt. Túlságosan hasonlít Apára.

– Szeretem az öcsémet – mondta Arianne, de csak a Hold hallotta. Bár az igazat megmondva, épphogy csak ismerte őt. Quentyn-t az Yronwood-házbeli Lord Anders nevelte fel, a Vérherceg, Lord Ormond Yronwood fia

és Lord Edgar unokája. A nagybátyja, Oberyn egyszer fiatalkorában párbajt vívott Edgarral, és úgy megsebezte, hogy később lebénult tőle, majd bele is halt. Ezután kezdték az emberek ’Vörös Viperának’ hívni, és méregről beszéltek a pengéjén. Az Yronwood-ok ősi ház voltak, büszkék és erősek. A rhoyne-iak megérkezése előtt Dorne felében királyként uralkodtak, és birtokaik mellett eltörpültek a Martell-ház földjei. Lord Edgar halálát kétségtelenül vérbosszú és lázadás követte volna, ha apja nem lépett volna azonnal. A Vörös Vipera Óvárosba ment, onnan pedig a Keskeny-tengeren túlpartjára, Lys-be, bár senki sem merte száműzöttnek nevezni. Mindeközben pedig Quentyn-t rábízták Lord Anders-re a bizalom jeleképp. Ez segített áthidalni a szakadékot az Yronwood-ok és Napdárda között, ám újabbakat nyitott meg Quentyn és a Homokkígyók közt… Arianne pedig mindig is közelebb állt unokahúgaihoz, mint távoli öccséhez.

– De még így egy vérből születtünk – suttogta. – Persze, hogy azt akarom, hogy hazajöjjön az öcsém. Komolyan akarom – a tengeri széltől libabőrös lett a keze és a válla. Arianne magához szorította a köpenyét, és lesétált, hogy ágyba bújjon.

A hajójukat Peregrinnek hívták. A reggeli dagállyal indultak. Az istenek kegyesek voltak hozzájuk, a tenger pedig csendes. Az átkelés még jó széllel is egy teljes napba és egy éjbe tellett. Széphölgy Jayne tengeribeteg lett, és a tengeri út legnagyobb részét rókázással töltötte, amit Homok Elia nagyon jól viccesnek tartott. – Valakinek el kéne fenekelnie ezt a gyereket – hallották néhányan Csuklyás Joss-t… és Elia ezen néhányak közt volt.

– Már majdnem felnőtt nő vagyok, ser – vágott vissza dölyfösen. – De megengedem, hogy elfenekelj… ha előbb földre küldesz, és kiütsz a lovam nyergéből.

– Egy hajón vagyunk, híján a lovaknak – felelte Joss.– És a hölgyek nem törnek lándzsát – tette hozzá Ser Kagylós Garibald, aki a társánál sokkal komolyabb és

illemtudóbb férfi volt.– Én igen. Én vagyok Lándzsahölgy.Arianne eleget hallott.– Lehet, hogy lándzsa vagy, de hölgy az nem. Menj a kabinodba, és maradj ott, míg ki nem kötünk!Ezen kívül az átkelés eseménytelen volt. Napnyugtakor megpillantottak a távolban egy gályát, az evezői fel-

le mozogtak a tündöklő csillagok alatt, ám nem feléjük tartott, nem sokára pedig halványodni kezdett, majd eltűnt. Arianne játszott egy cyvasse meccset Ser Daemon-nal és egy másikat Kagylós Garibalddal, és valahogy mindkettőt sikerült elvesztenie. Ser Garibald elég kedves volt, hogy azt mondja neki szépen játszott, Daemon viszont kigúnyolta. – Vannak más figuráid is a sárkányon kívül, hercegnő! Próbálj néha velük is lépni!

– Szeretem a sárkányt – legszívesebben letörölte volna a mosolyt a képéről. Vagy talán lenyalni. Éppen olyan önelégült volt, mint amilyen bájos. Dorne összes lovagja közül, miért éppen őt választotta apám a pajzsomnak? Ismeri a múltunkat. – Ez csak egy játék. Mesélj Viserys hercegről!

– A Kolduskirályról? – Ser Daemon meglepettnek tűnt.– Rhaegar hercegről mindenki azt mondja, hogy gyönyörű volt. Viserys is szép látvány volt?– Gondolom. Targaryen volt. Sosem láttam őt.A titkos paktum szerint, amit apja kötött oly sok évvel ezelőtt, Arianne-nak kellett volna összeházasodnia

Viserys herceggel, nem Quentyn-nek Daenerys-szel. Mindez a Dothraki tengeren ért véget, amikor meggyilkolták. Megkoronázták egy fazéknyi olvadt arannyal.

– Megölte egy dothraki khal – mondta Arianne. – Magának a sárkánykirálynőnek a férje.– Így hallottam. Mi van vele?– Csak… miért hagyta Daenerys, hogy ez történjen? Viserys a bátyja volt. Az egyetlen megmaradt rokona.– A dothrakiak vademberek. Ki tudhatná, hogy miért ölnek? Lehet, hogy Viserys a rossz kezével törölte ki a

seggét.Talán – gondolta Arianne. Vagy talán Daenerys ráébredt, hogy amint a bátyját megkoronázzák és feleségül

vesz engem, élete végéig az lesz a sorsa, hogy egy sátorban alszik, és úgy bűzlik akár egy ló.– Az Őrült Király lánya – mondta a hercegnő. – Honnan tudhatjuk…– Nem tudhatjuk – felelte Ser Daemon. – Csak remélhetjük.