Fábián Pál

ÉL AZ EMBER, JÉGBEN, FAGYBAN

(Egy hadifogságba hurcolt magyar mérnök visszaemlékezései)

Emlékezetül leányomnak

SÁMSON Építész-Statikai Kft, Budapest, 2011

- 2 -

Jelen kiadványt Fábián Pálra való baráti visszaemlékezésként a SÁMSON Kft. keretében adtuk ki, Fábián Pál kézírásos feljegyzéseit nyomtatható formába szer-kesztve. A szerkesztés Dulácska Endre munkája, a gépelést pedig Dulácska Árpád végezte.

ISBN: 978-963-08-0850-7 Kiadó: SÁMSON Építész Statikai Kft. 1022, Budapest, Kitaibel Pál u. 12. Készült 50 példányban, a 2011 évben.

- 3 -

Előszó

Fábián Pál a múlt század első éveiben született, Pesterzsébeten. Édesapja kocsmá-ros volt, és Ő már gyerekkorában segédkezett a szülői kocsma kiszolgálási munkái-ban. Az apa úgy gondolta, hogy vigye a fia többre, mint Ő, ezért beíratta a Műszaki Egyetem mérnökkarára. Fábián Pál az egyetemi évek alatt kezdett el futballozni. Va-lószínűleg igen tehetséges játékos volt, mert hamarosan bekerült a magyar váloga-tottba, később több éven keresztül volt a válogatott csapat kapitánya. Egyetemi évei közben meghalt édesapja, és Ő elörökölte a kocsmát. Így most már három pályát töltött be, egyetemi hallgató, válogatott játékos, és kocsmáros. Diplomája után a pesterzsébeti önkormányzatnál helyezkedett el, mint városi mérnök. E közben folytat-ta futballista pályafutását, és mikor kiöregedett, mint játékos, letette a futballbírói vizsgát, és bíróként tevékenykedett tovább a sportban. Elmondása szerint harminc-hét országban vezetett meccseket. A legizgalmasabb meccse Mexikóban volt, egy nemzetközi meccsen. Mikor kifutottak a pályára, látta, hogy a pálya szélén szuronyos katonák állnak, szuronyos puskájukkal a közönség felé fordulva. Megdöbbenve kér-dezte meg, hogy ez mit jelent. Azt a választ kapta, hogy ez az Ő védelme miatt van, mert a legutóbbi ilyen meccs során a vesztett csapat feldühödött közönsége agyon-verte a bírót. Elmondása szerint: „mondanom sem kell, hogy a meccs döntetlenre végződött”. Ezen évei során a sportújságnak is újságírója lett, és mint kiküldött sport-riporter, több évet töltött Párisban. Eljött a háború, behívták katonának. Mint oly sokan, Ő is fogságba került. Szovjet Katonai Bíróság elé állították, és elítélték a Szovjetunió elleni tevékenységért. (Ő akkor ebből semmit nem értett. Később, amikor már tudott oroszul, olvasta el a határozatot, mely szerint 25 év kényszermunkára szólt az ítélet.) Az egyik Gulág kényszermunka táborba került, Kolimára. Ez a sarkkör fölött van, igen hideg vidék. Mínusz 50 fokig kellett kimenni dolgozni, aki büntetésbe került annak mínusz 70 fo-kig. Ott 7000 magyar hadifogoly volt, és szerinte négyen maradtak életben. Hogy Ő életben maradt, azt két dolognak tulajdonította. Egyrészt egyéni mérnöki találékony-ságának, melynek révén különböző kisebb kedvezményeket tudott elérni. Másrészt észrevette, hogy a helyi eszkimók folyton fókaszalonnát esznek, (ott csak abban van vitamin) és ezért minden zsebpénzét (amit kaptak) erre költötte. (Az első napokban kihányta, de később megszokta.) 1953-ban, az utolsók után engedték haza, és 10 éves lányát ekkor látta először. A Budapesti Városépítési Tervező Irodában (BUVÁTI) kapott mérnöki állást. Kemény tiltást kapott, hogy az átéltekről hallgatnia kell. Így csak évek múlva mert beszélni az élményeiről. Megígértem Neki, hogy ké-sőbb megpróbálom kiadni ezt az anyagot, amit kéziratos feljegyzések formájában adott át nekem. Pali bácsi néhány éve halt meg, 100 éves korában.

A fentieket emlékezetből lejegyezte Dr. Dulácska Endre

- 4 -

Tartalomjegyzék Bevezetés I. fejezet Tajgalakók leleményei Kolima. Útépítés. Házépítés. Épület jégszekrényben. Tajgabeli apró lelemények. Vakolat. Drótszeg. Zsindely. Oszlopállítás. II. fejezet Magyarok a tajgában Nyugati ember. Mi lesz veled magyar emberke? Barkácsoló magyarok. Magyarok mestersége. Szakiparok születése. Kovácsműhely. Fűrésztelep. Asztalos műhely. Szétágazó feladatok. Kisáru termelés, piacra. Pékség. Találkozás a gravitációval. Sofort-feladatok. És ami nem sikerülhetett. III. fejezet A hőskor vége

„Nincs veszve semmi sors alatt Ki el nem csüggedett.” (Bánk bán)

Bevezetés

Ebben az írásban az északi Szibériába szorult újabbkori népek ügyeskedé-

seiről lesz szó. Nem a nomád őslakók, vadász és pásztornépek életét idézzük. A prém-

vadász, a rénszarvascsordákat terelgető törzsek világát, jurta sátrát, ruházkodását, többé-kevésbé kezdetleges fegyvereit már ezernyi leírás tette ismertté.

Írásunk a később nyugatról kikerült és a tajga lakójává lett emberek szívós igyekezetére vet némi világosságot, de leginkább a kezdetleges viszonyok közé csöppent kényszerű erőlködésre, a magára utalt ember kiagyalt „műszaki” megol-dásaira.

Aki a múlt században, vagy ennek a századnak az elején a távolkeleti, vagy kivált az északi Szibériába települt, már találkozhatott ott fából épült faluval, várossal is, ami a később érkezőknek csak kisebb részét fogadhatta be. Sokuk számára a nagy szabad természet maradt, a szó szerint értelmezett úttörő feladatokkal. Nem is érkezett ide úgyszólván senki, aki önként jött. Száműzetés, áttelepítés, vezénylés terelte az embereket. Vagy akinek sorsa ezer más okból szenvedett hajótörést, a matyerikben. El oda, ahova nem jön utána a múlt. Ahol mindent elölről kell kezdeni. Otthont teremteni, berendezkedni, előteremteni a mindennapit, élni. Nekifeszülni a semminek, nagy magányban, mindent önerőből. És az év nagy részében jégben, fagyban, a szibériai vizes-fagyos pusztaságban, a tajgában.

Aki igényesebb szakkifejezéseket kedvel, esetleg azt mondhatná, hogy a taj-galakók népi építészetéről lesz szó, ami igaz is, meg nem is. Türelmes olvasó hama-rosan látni fogja, hogy nem a formális építészet a témánk, alaprajzzal, faragott ka-puzat, ablakkeret leírásával. Az építmények és berendezkedések szerkezetét vesz-szük legfőképp szemügyre, ami szilárd biztonságot, meleget nyújt a tajgalakóknak. Irány a célszerűség, korlát a helyi anyagokban található lehetőség. A szép, a csinos kérdése még nem lehet műsoron.

Volt pionír-élet másfajta is a világban. Dzsungelben, magányos szigeten, siva-tagban. Északi Szibéria nem hasonlított ezekre. Nem a mai évekről, hanem az 1980-as évek Szibériájáról beszélünk. A leírás a második világháború utáni évtized távol-északi Szibériáját idézi. Az akkori, ottani pionír világot. A komfort később hatolt idáig, éppen azokon az alapokon, amik a pionír években teremtődtek.

6

Aki nem itt kezdte az életét, nem itt nevelődött, annak minden-minden új. Vol-

taképpen mindenki nyugat felől érkezik, de azért megkülönböztetik az anyaország-belieket, és a távolabbi európaiakat. Az előbbiek honfitársak, azokat nem kell külön megjelölni. Aki az európai határon túlról érkezik, az számít igazi nyugati embernek.

Amit elmondandók vagyunk, két fejezetre oszlik. Az első a tanulóév. Ismer-kedés az építő módszerekkel, amelyekkel a tajgalakó muzsik már évtizedek, talán évszázadok előtt a nehézségeken átsegítette magát, jórészt saját leleményéből.

A második fejezetben arról szólunk, amint a nyugati ember a cselekvés kény-szeréből a lelemények világát tovább fejlesztette.

Fábián Pál íróasztalánál a BUVÁTI-ban

7

I. fejezet Tajgalakók leleményei

Kolima

A tartomány a távoli északon foglal helyet, nevét a Kolima-folyóról kapta. Az köztudott, hogy hol van Vladivosztok, a távolkeleti kikötő. Innen körülbelül egyheti hajóút, északra, ott van a tartomány székvárosa, Magadán. Országút nyugat felé, be a kontinensbe. Vagy másfélezer kilométerre vízválasztó hegység húzódik, ott létesült már sok évtizede a földkerekség akkori leghidegebb lakott települése: Verhorjanszk.

Ezek régi idők, az 1945 után következő évek. Szárazföldi közlekedés még nincs, a szállítás tengeren történik. A kikötő, Magadán, általában vagy öt hónapig van nyitva, ami persze kevés.

A tartomány fellendülés előtt áll, itt azután van mit építeni. Utat, falut, bányát, iskolát, gyárat. Ez a jövő

De most, a tajgában, kivált a sarkkör fölötti területeken a kezdeti állapotú tele-pülések még gyermekkorukat élik, ezek egymástól általában 200-300 km-re vannak. Ne feledjük, az anyaország nem csak távol van, de éppen a pusztító világháború is alighogy véget ért.

Szibériai embernek nem idegen ez a világ. Klímához, távolságokhoz, a min-dennapos szükségleti dolgok hiányához emberöltők óta hozzászokott. Hozzá kény-szerült. Ahol, ha elfogyott a gyufád a te hanyagságodból, neked kell tűrnöd a hideget, vagy neked kell mégiscsak tüzet teremtened. Mert a szibériai ember ezt is meg tudja tenni, ha muszáj.

Apróság? Találkozni lehet itt a leleményesség számtalan más példájával is. Az anyaországból behozott eszköz alig van. Fűrész, fejsze és ritkábban véső és reszelő. A fűrész nem asztalos-szerszám, hanem kétemberes erdei fűrész. A fejsze! Amit a tajgaember olyan mesteri módon forgat! Az éle, mint borotva. Belesuhint az araszo-san vastag fenyőbe, és a ferde vágás lefut középig. Még egy vágás szemközt, aztán kettő harántirányban és a fenyő már dőlne le a lábáról. Aki ezt látja, elhiszi, hogy a fejsze gazdája tréfából, fogadásból megborotválkozik a fejszével legalább az arca sima részén.

A tajga-fejsze nyele ugyanarra felé van hajlítva, amerre a szakálla. Nem esik ki a kézből, sőt ha suhintás közben a lesikló fejszét meghúzod magad felé, belepré-seled a centrifugális erőt is, ezért sikerül a hasítás a fenyőfába olyan mélyen.

8

A tajga lakójának mindene a fejszéje. Így nevelődött gyermekkora óta, így lett mestere ennek a szerszámnak. Ács, aki házát, bútorát, lovas szánkóját kevéske szerszámjával maga építi. Övébe tűzi a fejszéjét, megy az erdőbe egyedül, védi ma-gát, a gyerekét, a lovát, a jószágait.

Talpraesettségét nemcsak az ácsmesterségben tapasztalni, de számtalan más apró és kis dolgokban.

Láttam, amint a tajgaember – esetleg több órás türelemmel forgat lassan, kí-méletesen egy izzólámpa körtét, aminek elszakadt az izzószála. Addig, amíg a szál-vég összeakadt. Még nagyobb türelemmel helyezi el a foglalatba, és eléri, hogy meggyúl, világít. Ennek így kell lenni, más megoldás nincs. Moszkva messze van.

Megy a teherautó mondjuk mínusz harminc fog hidegben. Illetve nem megy, áll, most állt le. Az okos kocsivezető elsüllyedne a restelkedéstől, ha a hibát nem azon melegében (amíg a motor meleg, vagy melegen van tartva, mert ilyet is tud rög-tönözni) – meg nem javítja. Nem kér segítséget, nem ül le azzal, hogy majd bevon-tatják! Csak ha olyan hiba történt, amihez alkatrész, vagy extra-szerszám kellene.

Láttam a tajgában könnyű, szántalpas repülőgépet is, beteget vitt egy telepü-lésről, ami bozótos helyen volt. A gép odament, túl közel járt a növényzet egy cso-portjához, megsérült, beszakadt az oldala, kissé az egyik kormányfelülete is, a farok-nál. Furnérlemezzel, dróttal már ki volt javítva, úgy-ahogy. Arról nem esett szó, lehet-e , szabad-e ilyennel repülni. Kell.

Ne kalandozzunk el. Van elég mondanivaló a kitűzött és szorosan értelmezett témánkról, a tajgamuzsik építési leleményeiről. A szükségállapot évtizedekig, évszá-zadokig tartott, amíg a helyzethez alkalmazott technológiák kitermelődtek. Kialakultak és megmerevedtek. Moszkva messze maradt, és a helyi lehetőségek változatlanul az egykor már elért szinten változtatták a technológiát. Az orosz Robinson Crusoe a tajgában nyerhető anyagok szerény választékával és a semminél alig több maga csi-nálta szerszámával berendezkedett.

Ez a helyzet közvetlenül a háború után beüt a Kolima-tartományban. A ten-gerparti lakott sáv nem a témánkhoz tartozik. Ott városok, kikötők, ipartelepek már állnak. De a tartomány belseje jórészt üres. Ami elszórtan település van, annak kez-detleges világáról tudósítunk.

Tehát 1945 végét írjuk. Az anyaország meg nem számolható létesítménye tönkrement. Ott gyárakat, lakótelepeket, utakat kell újraépíteni. És élelmezni, felru-házni egy egész nemzedéket. A távoli észak számára – egyelőre - vajmi kevés a se-gítség. Számolni kell a helyi megoldásokkal. Számolnak is.

9

Útépítés

A tartományon kelet-nyugati főirányban átfut egy országút. Nem aszfalt, nem beton, hanem helyben talált kő és kavics. Legegyszerűbb eset a hegyoldal, az év-százados letöredezett kőomlással. Az omladékot csak el kell egyengetni, aztán bete-regetni az itt-ott felgyülemlett apró- törmelékkel, murvával. Úthenger még nincs. Jár-nak a súlyos teherautók, a kerékcsapásokat sűrűn alkalmazott útkaparó emberek helyre gereblyézik. Leginkább ez történik, ahol az út a hegy tövében halad.

A hegyek oldalában kissé más a helyzet. A törmelék ide nem ér fel. A kifa-gyott, kilazult, repedt sziklát kell kimozgatni, bontással, mígnem kiszabadul, megló-dul, zuhan lefelé. A kimozdított sziklák helye adja az út fele szélességét, másik felét pedig a lezuhant tömbök, amint egymásra rakódnak, míg elérik a kívánt magasságot.

Csak kevés helyen tömör a hegyoldal, ott robbantani kell. A többség palás, lemezes szerkezetű, könnyen bontható. Egyik- másik szikla ház-nagyságú, az ilyen „menetközben” kilazult újabb sodor ki a helyükből, ez már lavina. Van úgy, hogy a szikla útközben valami kimeredező kövön megáll, befészkel, arra más tömbök rakód-nak, míg a fészektartó kő is kitörik, ebből is lavina születik. A veszély állandó, a mun-kát kemény fegyelemben tartott csapat végzi.

Valódi úttörés. Az élte első csapata ez, az igazi „pionyérek”, az első települők. (Előttük csak kutatók csak a kutatók jártak, de az nem település, hanem expedíció.) A bányakezdők, falut kezdeményezők, területrendezők ezután következnek. És ad-dig, amíg az út használhatóvá válik, és a közlekedés létrejöhet?

A legfőbb segítség a folyók. Kisebb-nagyobb vízfolyás sűrűn barázdálja a tar-tományt. A téli vastag jégtakaró általában félévig megbírja a legsúlyosabb teherautót. A folyó tükrét hó, zúzmara, felsiklott jégtábla töredéke borítja. Pár száz ember meg-szállja a befagyott medret és a szükséges 6-7 m széles utat naponta több kilométe-ren megtisztítja, némi csákányozással, annál több lapátolással és legtöbbet seprés-sel. A seprők magától értetődően a bozótból kerülnek ki. Nyél, vessző adódik, a kö-tést jó esetben drótból, egyébként part menti bokrok vékony ágaiból fonják.

Jön a szállítmány a folyó jegén. Elágazások is kellenek, fel kell jutni a kész vagy félig kész útra, ami 5-25 méterre magasabban húzódik.

Nincs szükség fejtörésekre, ki van gondolva az is már régen. Az útépítőkből kiválik egy kisebb csapat. Ez kövekre felállítja az előkészíthető

vasedényeket, üres benzines hordót, konyhaüstöt, ami adódik, minél többet. Körül a tajga tálalja a fát, húsz lépést sem kell érte tenni. Vágni sem kell, az egy éve, száz éve kidőlt fa száraz, jól ég. Az üstökbe ponyvákon, pokrócokon havat hordanak, ad-dig, míg lapátolható kása lesz belőle.

10

Ezzel egy időben egy részleg a szanaszét heverő vastagabb ágakat gyűjti, majd lehányja oda, ahova a folyóból induló bekötő utat megjelölték. A havas kását azon lucskosan ráhordják a halomba hányt faágakra, az ott rövidesen ráfagy. Mire az üstökből az újabb adag előkerül, az első kása hó már favázas jéggé dermedt. Az utacska összecementeződik, egyre jobban meghízik, néhány nap alatt kész a folyó és a partoldal közt a 300-400 méteres bekötőút. A teherautók megrakva közleked-hetnek.

Más műtárgyak is készülnek ilyen rőzsejégből. Például a hegyoldal vizét kell átvezetni a völgy felé. Az olvadás vize megrongálná az útfelületet, az apró köveket kimosná. Ezért a hegy felőli oldalon bő árok készül, az odafogott vizet az úttest alatt vezetik át, a szükség szerint 100-200, de esetleg csak 40 méterenként.

Az úton keresztbe kb. méter mély árkot vágnak. Nem nehéz, cement vagy bi-tumen nincs az úttestben. Az árokba hosszában husángok kerülnek, legalább kar-vastagságúak. Arra vékonyabb ágak, rőzseréteg kerül, ez már összesen fél méter vastag. Most azonban araszos köveket hordanak rá, aztán törmeléket, végül a legap-róbb kavicsot, a murvát, megkeverve földdel, némi anyaggal. Meglocsolják kásahóval, kész. Egy telet kibír, némi javítással többet is. Ha leroskad, a rokkant he-lyet kővel betemetik, kissé odébb újabb árokban újabb áteresz épül. Kő, törmelék, husángfa, minden a helyszínen van, csak le kell hajolni érte.

Egy-egy patakocskánál, vagy száraz ér helyén, ahol olvadáskor jelenik meg a lezúduló víz, komolyabb mű is készül, ácsozattal vagy boltozatként rakott alkalmas alakú terméskövekből. Parádés a boltozat, ha cement is adódik, de évekig megáll a nélkül is.

Házépítés

A tajga tájképe változatos. Ritkás növényzetű, középtermetű bokrokból álló bozót, erdős területek. A fa sehol sincs messze. De moha mindenütt van.

A talajon fekszik a moha, beláthatatlan idők óta egymásra rakódott szőnyeg, akár 30-40 cm vastag. Az alja már lepusztult, hozzákeveredik az évszázados iszap-hoz, csak a felső 5-10 cm az élő. Vannak területek, ahol a tavasz – nyár- ősz együtt-véve is csak néhány hónapot tesz ki, ilyen helyeken az olvadás egy-két arasznyira érvényesül. Alatta örök a fagy, a víz megáll rajta, a terület tocsogóvá válik. Ez az iga-zi tajga. Erre építeni nem lehet. Települést, utat az emelkedettebb részeken kell léte-síteni. Emlékezzünk rá, a pionír időkről beszélünk. A helyben található fő építőanyag a fa és a moha (!). Ebben a korban minden fából épült. Ház, híd, bányadúcolás, do-rongút stb. stb.

11

Ház. Mindennél gyorsabban lehet fedél alá jutni, ha fából és mohából készül. Ne mulasszunk el említést tenni a moha értékéről. Mohából készül a falak habarcsot helyettesítő tömítése. A házak külső hőszigetelése a falak tövében egymásra pakolt mohaszőnyeg darabokból áll, mint a tárolt gyeptéglák. Szárítva derékaljnak, fekvő-helynek is jó. Sőt! Vasútépítésnél a talpfák alá mohaszőnyeget terítenek, lepréselődik és kiválóan rugalmas felfekvést szolgáltat.

Az erdő túlnyomórészt fenyő, még a cserjések jó része is. A folyók mentén akad más puhafa is, a fűz, a nyárfafélék. (Utóbbiak egyik rokona az asszima-fa, en-nek szilárdsága csekély, de felemlítendő, mert gyalult deszkája tetszetős rajzolatú, ezért bútornak használható.)

Az erdő él, haldoklik, lepusztul, a fák minden korosztálya jelen van. Építésre, megmunkálásra az elhullott fa nem való, legfeljebb tüzelőnek, papírnak. Az élőfák tövében az elhullottak fekszenek, mígnem működésbe lépnek a biológia parányi ka-tonái, gombák, rovarok, amik előállítják a pusztulás legalsó rétegeit. A temetkezést egyelőre a szállingózó takarják. Ez a halódó erdő szemfedője.

A legegyszerűbb a boronaház. Az anyag és a szakember kéznél van, erdő és muzsik ősi szövetségben. Akinek élete ideszól, el kell tanulnia a boronaház építését.

A falakat egymásra rakott fenyők alkotják. A törzsek súlyosak, párosával kell dolgozni. Egy ács nem ács.

Csak nagyon kezdetleges építkezésnél van úgy, hogy a fenyők legelső sorát közvetlenül a talajra fektetik. A korhadás, rothadás hamarosan fellép. Fejlettebb vál-tozatban az épület faoszlopokról, cölöpökről indul. Az oszlopok alá gödröket ásnak, a fenékre combvastagságú, keresztben két rétegben sorakozó farács kerül, teherelosz-tónak. A földdel érintkező fát lehetőleg kátránnyal, petróleum-szurokkal konzerválják, ha van. De megteszi az is, ha a fát pörköléssel, vékony rétegű elszenesítéssel védik a földtől. Ahol pedig a gödörben már örök a fagy az konzervál.

A falsarok. Az egymást keresztező falakban a törzsek fél vastagságban, kü-lönböző szintben vannak. (1. ábra). Az átlapolásnál egyik és másik irányban a tör-zseket Ľ vastagságban vágják ki, aztán egymásra fektetve így kerül az egyik fél vas-tagsággal magasabbra. A törzsek végei erre is, arra is 25-30 cm-nyire túlnyúlnak, ez adja a boronaház jellegzetes külső megjelenését.

Külön mesterség, amint a törzseket hosszában egymáshoz illesztik. Először is minden fatörzs felfelé vékonyodik, sudarasodik. A leszabott törzseket tehát úgy kell egymásra rakni, hogy a vékony és a vastag végük váltakozva kerüljenek ugyanoda.

Másodszor: a fatörzset senki sem esztergályozta köralakra. A felület egyenet-len, torz, egyáltalában nem kúpalakú.

12

Ha így, kitermelt állapotban raknák egymásra, szabd járása lenne a szélnek. A törzseket egymáshoz össze kell dolgozni.

E ponton emeljünk kalapot a névtelen szibériai embernek, aki először formálta meg és alkalmazta a karcolót. (2. ábra). Ezt az ötletes, amellett elbűvölően egyszerű szerszámot, amit lemezből, erősebb szegből bárki elkészíthet, félórába sem telik. (Moszkva messze van.)

A fenyőtörzset ráhelyezik az előzőre, a vékonyat a vastag végre. Ácskapocs-

csal összefogják.

13

Most a kapcsolóval mindkét oldalon végigfutnak a fenyők közt fekfekvő baráz-dán. Csak arra kell ügyelni, hogy a karcoló két hegye függőleges állásban legyen, egymás fölött. Így az alsó törzs vonala (alkotója) rákarcolódik a felsőre. Az ácskap-csokat kioldják, a felső törzset átforgatják, most a kétoldali karcolt vonalak felülre ke-rülnek, ebben a helyzetben az ácskapcsokat újra beverik. Az alsó, mozdulatlan törzs negatívja most ott látható a felső törzsön. Az ács, a szibériai ember ráül a fenyőre, és a két karcolt vonal között a fából fejszével ujjnyi mély barázdát vagdos ki. A törzset leveszik, félreteszik. A fekvő törzs tetejére kétujjnyi mohát terítenek. Aztán a felső törzset most már a barázdával lefelé az alsóra ráhelyezik. A fák összeillenek, bepré-selt moha képezi a habarcsot, ugyanolyan jól. A felfekvés a zárás szibériai mérték szerint tökéletes.

Ilyen a közönséges boronaház. Ha pedig az építtető gazda igényes, lehet hozzá faragással díszített apró ablakkeretezést, cifra ereszt, oromfalat is készíteni. Ez már népművészet.

Ha olyan az igény, az átlapolt sarkokon túlnyúló favégeket is el lehet tüntetni. (3. ábra). Ezt is elvégzi szibériai ember, de már csak minden tízedik. Miként az ábrán látható, a fenyők végét visszadöntött felületű csapokkal vágja ki, ezek úgy kapasz-kodnak egymásba, hogy a falsarok nem tud szétnyílni.

Fel nem sorolható a berendezkedésnél alkalmazott apró ügyeskedés, bútor-

nál, használati tárgyaknál, szerszámoknál. Megfigyelni, tanulni szinte naponta lehet. Bevezetőben szóltunk a nyugati mérnökünkről, aki a tajgában tanuló évében kapott képzettségéhez illő feladatot. A folyó-építkezés a befejezéséhez közeledett, amikor a munka főnöke behívatta, elébe tett egy csomag tervrajzot:

- Ez lesz egy másik folyónál a következő hídépítés. A tervek közt nincs anyag-kimutatás. Azt kell előkészítened, és a szerint a fát az erdőben kitermelni, leszabni, szállításra számozással, vázlattal előkészíteni.

14

A hulladék az erdőben marad, azt nem fuvarozzuk. Nyolc ács megy, két szán két lóval, két hajtóemberrel. Megy a kerületi erdészet szakembere is, harmadik szán-nal, de a kitermelés helyének kitűzése után az erdész visszatér. Amíg az ácsok ösz-szeróják a szállást, a kimutatást meg kell csinálni. (Elvégre nyugati mérnök vagy.) Emberek, felszerelés, 12 napi élelem reggel 5 órára készen áll. Igyekezni kell este fedél alatt lenni.

A parancs fanyar tréfának hangzik, de nem az. Az ácsok tajgalakók, számukra komoly és természetes feladat.

Április havában járunk, tavasz van. A sarkkör tájékán a hőmérséklet csak 10-15 fok mínusz. A mérnök feladata nem gond. A hídanyag kirészletezése legfeljebb két nap, igaz, azalatt főzni is kell e csapat számára. De mi lesz addig?

Az őserdő kijelölt szakasza kb. 10 km-re van az indulás helyétől. Az erdész baltacsapásokkal megszabja a munka körzetét, aztán felül a szánkójába és eltávozik. Derengés, reggel 8 óra lehet.

Első a tűzrakás. Hullott fák közt lépdelünk, a terebélyes máglya a hó tetején gyullad ki, aztán egyre süllyed a talajig. Kidőlt fára le lehet ülni, egy pokrócon a rajzo-kat kiteríteni.

A nyolc ács egyelőre irányítás nélkül dolgozhat. „Csak” a lakótanya a feladat. Fadöntéssel kezdik, boronaházhoz leszabják a törzseket, mohával terítik, egymásra illesztik. Most nincsen időrabló karcolás. Délben negyedórás ebédszünet, a falak már csaknem ajtómagasságban állnak, igaz, a ház egyetlen 4x8 méteres helyiségből fog állni. Körülbelül. Még 3-4 gerendasor, akkor jöhet a mennyezet, az is gerendasor, csak egymás mellett. Ezt már négy ács végzi, a másik négy nekilát a berendezke-désnek. 2 óra tájt besötétedik, de a munkahelyen világos van, körül négy máglya tü-ze lobog. Bent most állítják fel a kályhát (erről a szerkezetről is szólunk később), an-nak nyitott ajtaja világít egyfelé, mécses a másik sarokban.

Már a poggyászban ott a kályha, ami benzines hordóból készült. (4. ábra). Egyik fenekéből hidegvágóval négyszegletes, a kiesett darabot ajtónak dróttal vissza-fűzik, ez a zsanér. Látnivaló, a hordó fekvő helyzetben lesz kályha. A hordó oldalába, az ajtóval átellenben, fent, kerek lyuk készül kihajtogatott fogakkal, arra megy a füst. A ráállított cső akármilyen, lehet pléhlemezből kerekre hajlítva, ezúttal azonban el-szerzett vízvezetéki öntöttvas cső. A mennyezeten kb. 1x1 méteres lyuk van, azt bá-doglap fedi, a csőhöz való kerek lyukkal.

A kályha nem a földön áll. Készült egy kb. 1x1,5 méteres kaloda, közép vastag fenyőből, azt meghordják kővel, kaviccsal, ráfektetik a hordót. A tűzbiztonság tökéle-tes.

15

A mennyezetet meghordják gallyakkal, arra lapáttal havat hánynak. A külső

máglyák kialvóban vannak, eddig világítás mellett némi meleget is teremtettek a munkahelyen. Valójában most sincs teljes sötétség, a holdfény a hófehér tájon kivá-lóan érvényesül.

Eddig a lovak is dolgoztak. A szánok saroglyái már olyan alakra készültek, hogy leszedve csak egy korcsolyának lehet használni. A kidöntött törzs egyik végét ráemelik a korcsolyára, darab lánccal megkötik, lehet vontatni lóval. (Később, a híd-anyag kitermelésekor is így vontatnak.) A lovak már pirkadat előtt úton voltak, most bevonulnak a ház egyik végébe. Ácsolt deszkaajtót készen hoztak a telephelyről. Két zsanért két bőrdarab képez, csak fel kell szegezni, azon az ajtó megszorul, csukva marad. Ablak pedig nincs. Az ácsok fele még hamarjában tüzelőt készít, méteres hasábfát, ebből naponta 20-30-at is eltüzelnek. A többi ács fekvőhelyet készít karvas-tagságú ostorfából. Arra mohát terítenek, elegyengetik, pokrócokkal takarják. Mire megvacsoráztak, olyan meleg van, hogy le lehet vetkőzni.

Történt egyetlen nap alatt természetesen és magától értetődően. És még valami, amit alighanem az induláskor kellett volna említeni. Vagyis a

felszerelés, amit a parancsnok előkészített. Tehát vashordó, hozzávaló kályhacsővel, főzővödör, a kész ajtó. Csajka, kanál mindenkinek megvan. Azonkívül az arzenál, ami áll 10 fejszéből, 4 erdei keresztfűrészből, hidegvágóból, kalapácsbók és egy ételosztó pléhkanálból. A hídépítés anyagát, méretre leszabva, határidőre ezzel kell és lehet kitermelni.

16

Épület jégszekrényben

Volt szó arról, hogy távol északon a talajnak nyáron is csak a felső rétege ol-vad ki, legfeljebb ha fél méterre, annak is közel a harmada mohaszőnyeg. Akik itt építenek, a következőképpen járnak el.

17

A boronaház a már említett cölöpalapozással készül. A földszinti padlózat kb. 1 m-re kerül a talaj fölé. Ez az alsó födém két független szerkezetből áll. Alul szél-deszkából és lécekből előregyártott táblák vannak, ezeket pedig élére állított pallók vagy faragott gerendák hordják. A táblákra szigetelőréteg kerül, salakból (ha van a közelben széntüzelés), forgácsból, fűrészporból, vagy mohából, ami mindenütt kéz-nél van. Ez az alsó födém terheletlen. A tulajdonképpeni hasznos terhet a – légréssel – föléje kerülő felsőbb födém hordja, ami gerendasorból és pallóból áll. (5. ábra). Látnivaló, hogy a talaj és a felső födém között 60-70 cm-es üres tér marad, aminek fontos szerepe van. De említsük meg, hogy az épület körül is készül szigetelés, kör-töltés a falak lábánál, megint csak a helyben adódó anyagokból.

Az készített rendszer kulcsa az alagsori ablakokban és azok használatában van. Ezek az ablakok a 8 hónapos télben nyitva vannak. Az épület alatti tér, (bár fent a lakótérben fűtenek), csontkeményen lefagy. Az olvadás közeledtével az ablakokat bezárják, előttük a körtöltést kiegészítik, és ekként a nyári enyhülés az épület alatt nem érvényesül. Az örök fagyon álló épület nem süllyed.

Vakolat, drótszeg, zsindely, apró lelemények

A tajgalakók mesterfogásaiból az állami építészet sokat felhasznált, főleg a kezdeti időkben. A talpraesett ötletek leginkább a kis dolgokban születnek, de kínos hiány lenne, ha nem születnének.

A vakolat. A melegtartás hasznos tehát szükséges. A közismert vakolat nem áll meg a sima fatörzsekből rótt boronafalon. Rabichálóról szó sem lehet, ilyen anyag nincs. Ott vannak azonban a vízparti növények, rendszerint a közelben vagy nem túlságosan messze. A levagdalt 1-3 méteres vesszők jól hasíthatók, így a vessző élesen sarkos lesz, amellett a nyaláb mennyisége megkétszereződött. Kialakult a „kisipari” módszer is. A vessző végét tenyérnyire bevagdossák, azután a munkaasz-talon felállítva rögzített kés élének neki illesztik, úgy húzzák-hasítják végig.

A félvesszőket 6-8 cm távolságban, rombuszos keresztezéssel a boronafalra szegezik. Ha erre csapkodják a mészhabarcsot, behatol a réseken, megáll, megszi-lárdul. És ha fagyban építenek, hát kásává olvasztott havat csapkodnak fel. A tavaszi olvadásig megáll, utána jöhet az igazi vakolat, ami lehet, hogy csak egyszerűen agyag, sár. Az is megteszi. A szeg is a helyszínen készül. Elsősorban hulladék drót-ból, de ha jelentősebb mennyiségre van szükség, akkor az erre a célra megrendelt dróttekercsből. Ezúttal a kisipari módszerekhez nyeles hidegvágó, kalapács és az üllőt helyettesítő valamilyen vasdarab szükséges. A drót végét ráteszik az üllő lapjá-ra, lecsapják, ezzel belapul, olyan lesz, mint valami élesre köszörült csavarhúzó.

18

Aztán 3-4 cm-rel odébb húzzák, és a nyeles vágóval levágják, a kész szeg, (feje nincs), lehull egy ládikóba. Vékony drótból rövidebb, vastagabból hosszabb szeg készül. A termelékenység fokozható, ha ketten dolgoznak. Egyik a drótot kezeli, másik a vágást végzi. Nem kell hozzá fizikailag erős ember. A munka folyamatosan végezhető, akár raktározásra is, a szeg állandó szükséglet.

Mire kell a vékony, erős szeg? Persze a finomabb munkákhoz, például villany-drót felerősítéséhez, vessző vakolathoz. Az építéshez általánosan frissen vágott fá-ból történik. Ha a faanyag már nem fagyos, de még nem is kiszáradt, az élesvégű drótszeg könnyen beleszalad. És tömegesen szükséges a finom drótszeg tetőfedés-nél, a zsindelyezéshez. (6. ábra).

A zsindelyvágó kést is tajgalakó emberek állítják össze és használják. Egysze-rű ácsmunka, csak a vágókés beszerelése igényel kissé gondosabb munkát.

A berendezés négy főrészből áll: I. Beásott tőke (1), furatba helyezett csődarabbal, vagy gömbvassal (11). Ez

lesz a forgatási tengely, a középpont. II. Ácsolt állvány (2), ékpárokkal, a billentő tuskó (5) beállítására. III. Ácsolt állvány (3), horonnyal, a héjazott zsindelytuskók (8) számára. IV. Vágást végző szálfa (4), billentő tuskóval (5), vágókéssel (7), forgatórúd-

dal (9). Az I.-II.-III. főrészek szilárdan a földbe vannak rögzítve A IV. főrész billenthető az 5.sz. tuskón, mert egy zsindely levágása után a

késnek a zsindelyvastagsággal mélyebbre kell kerülni, a következő zsindely kivágása végett. (A 4. sz. szálfán a furat tág, billenéskor a szálfa a II.-es csövön parányival feljebb csúszik.) A szálfát a munka kezdetén úgy állítják be, hogy a kés felé kissé túlsúlyban legyen, de lebukni nem tud az 1. sz. tőkéhez kapcsolódó kötés (13) miatt. Újabb vágásnál a kés ellőtt rögzített és azzal együtt mozgó gömbfa (12) felcsúszik a zsindelytuskó (8) pillanatnyi tetejére, és ezzel előáll a késnek az új vágáshoz megfe-lelő magassága.

Naponta 3 ember akár 3-4000 darabot levághat. A gép mozgatásához tartozik, hogy a vágás pillanatában kissé rántani kell, ezért a munkát 2 ember végzi. A har-madik a zsindelytuskókat vágja kb. 30 cm hosszú darabokra, a már lehéjazott fenyő-ből. Az elkészült zsindelyek 8-15 cm szélesek, annak megfelelően, hogy a hengeres tuskókból hasítják ki. A kezdő és befejező 2-2 zsindely selejtnek számít, mert kes-keny és ferdeszélű. De a tűzrakáshoz igen jó.

A berendezés minden részét tajgaember készíti. Egyedül a kés kerül kovács vagy lakatos kezéből.

19

. Ha zsindelyvágást másik, több száz km-re lévő telephelyen kell berendezni,

csak ezt a kést szállítják át. A zsindelyvágó igen régi eredetű. Helytelen lenne azt állítani; hogy gépet he-

lyettesít, mert a zsindelyvágó a régebbi.

20

Az ábrán bemutatott zsindelyvágó nem számít prototípusnak. A távol keleten és északon több változat fejlődött ki, amelyek csak a fő elvben rokonok. Sorompó-szerűen forgatott szálfa, vágókés, héjazott tuskó. A részletekben eltérések.

A zsindely alkalmazása egyszerű. A szarufákra a fűrésztelepeken tömegével fekvő széldeszkák kerülnek, domború oldalukkal fölfelé. A zsindely rugalmas, az egyenetlenséget követi. Felrakásnál két dologra ügyelnek. A (rendszerint drótból vagdosott) szegek kissé oldalt legyenek, hogy a következő zsindely lapja betakarja. Maga a zsindely pedig az átmetszett rostokkal lefelé nézzen, amit a fektetés pillana-tában finom meghajlítással lehet ellenőrizni. (7. ábra).

A tajgalakók otthoni életét még tucatnyi apró lelemény könnyíti. A bejárati

nincs kilincs, ami iparcikk lenne, és ide nem érkezik. Helyettesíti egy bőrszíj-darabka, amit a kissé ferdén élezett félfára szegeznek. Azon az ajtó a csukásnál megszorul.

Zár és kulcs is hiánycikk. Be lehet zárkózni egy (szegen forduló) billenő lécda-rabbal is, ami ugyancsak fából való ütközőbe ereszkedik bele és reteszt képez. Kívül-ről nem nyitható.

Tajgalakó távozáskor leginkább nem zárja a házát, annyira nincs mit elrabolni. Ha házát kívülről mégis zárni akarja, azt is meg tudja csinálni, kulcs nélkül.

21

A lécből való faretesz felmozduló részére zsinórt kötnek, azt belül felvezetik az ajtó fölé egy kissé oldalt. A falon lyukat ütnek szeggel, azon a zsinórt kivezetik, s ott megcsomózzák. Az ajtó csukásánál a reteszt a zsinór végével ferdére tartják, aztán visszaeresztik az ütközőléc elé, eközben a zsinór visszahúzódik pontosan a lyukba. Idegen meg nem találja.

Tud drótból varrótűt készíteni, hogyan, az nem derült ki. Vastag szálú textil-anyagból, ponyvából fonalat húz ki. Ceruzavastag fadarabkából gombot helyettesít.

Tud bőrt kikészíteni. Szőrből nemezt sodorni. Ezeket, más leleményeit szá-mos leírás ismertette már, közismertek. A tiszteletreméltó az, hogy e sokoldalú lele-ményt gyakran ugyanaz az ember tudja, aki lószerszámát, fakanalát, evőtálkáját is maga állítja elő, a már említett ház, szerszám, szánkó stb. stb. elkészítésén kívül.

Oszlopállítás

Ez sem a műszaki főiskolákon érlelődött ki. Villany, telefonvezetéket a tajgá-ban is kell állítani, igaz, nem a magányos tajgalakó, hanem a születő, fejlődő telepü-lések számára. Az ébredő civilizáció előfutárjai a faoszlopok, lássunk két szellemes megoldást arról, hogyan lehet ezt a munkát megkönnyíteni.

A felállítást könnyíti meg az egyszerű segédeszköz, a póznapár. (8. ábra). Két ostorfából áll, a felső végükön összekapcsolva, villás helyzetben. A

póznapár kissé szétterpesztett alsó vége a földre fektetett szálfát közrefogja.

22

A póznavilla hegyét alkalmasan a földbe szúrják. Fent átvetnek egy kötelet, azt elvezetik az előkészített gödör túlsó oldalára. A kötél másik végét a fekvő szálfára erősítik. A póznapár kb.45 fokosan áll, amikor a gödör mellett húzni kezdik. Az oszlop vége megemelkedik, a vége pedig becsúszik a gödörbe. A köríven mozgó és leesni készülő póznapárt elkapják, a dolgát már elvégezte, most már a kötélre sincs szük-ség, leesik. Nem tartozik a lényeghez, de említsük meg, hogy a gödör oldalát a be-csúszó szálfa kivésné és elakadna, ezért már előre ferdén vezető félfákat helyeznek el, amik a szálfát a gödör fenekére vezetik. Átgondoltabb munkánál még hosszúnyelű csáklyákat is használnak, ezekkel akasztják és irányítják a felálló szálfát, amikor a póznapár túljut a legmagasabb pontján, és a kötél leesik. A vezető félfákról több szót nem ejtünk, ezeket palló formájában nyugaton is ismerik és alkalmazzák.

És ha a gödröt sziklás talajon kell elkészíteni? A robbantás nem segít, a kelet-kező kráter enyhén kúpos alakja nem alkalmas az oszlop megtámasztására, amel-lett, hogy a lyukat is nehéz kézimunkával kellene előállítani.

Ezúttal is egyszerű eljárás vezet célhoz. A hegyoldalban törmelékkő és a szükséges minimális faanyag mindenütt közel van. Egy kalodát két ács rövid néhány óra alatt összeró. (9. ábra).

23

II. fejezet Magyarok a tajgában

Nyugati ember

Szeszélyes keverő malom az élet. Megteheti, hogy kétszer is ugyanolyan ku-tyaszorítóba hajtja az embert. És hiába volt az első tapasztalás, nem segít semmit a második esetben.

Itt van ez a magyar mérnök. Nem zseni, de nem is rossz mérnök. Nem afféle tudósjelölt, kutató vagy feltaláló,- átlagos gyakorló mérnök, aki a második világháború végén szovjet fogságba esik. Az első fogolytáborban ambiciózus vezetők vannak, törzslapokat készítenek, azokra rákerül a fogoly mestersége is. És hamarosan meg-születik a vezénylés, irány a távol kelet, aztán a távoli észak, együtt a célszerűen összeválogatott emberekkel.

Nem keveset várnak a mérnöktől, elvégre nyugati ember. (Cselovek zápodnij). A mérnök a korábban odakerült honfitársaitól tudja meg, jóval később, hogy a helybe-li munkavezetők egymás közt említik: nyugati mérnök. Aztán kitűnik, hogy baj van, a mérnök nem tud oroszul. Nincs mese, beosztják fizikai munkára, ott majd megtanul. Tehát útépítés, bányamunka – és ez a szerencse. Másként a mérnök tudománya egykettőre csődöt mondott volna, mert távol északon, kivált a háborút követi szűkös esztendőkben, szinte mindent „másként” kell csinálni. Egyszerűen, primitíven, soro-zatos szükségmegoldásokkal, úgyszólván azon a színvonalon, amelyen a régvolt kezdeti időkben a tajgalakó ember kigondolta. Ilyesmit nem tanítanak a nyugati isko-lákban. A bevezetőben finoman már utaltunk rá, hogy a nép építőmódszerét kell al-kalmazni, más nem jöhet szóba. A tisztelet ezeknek szól, a titkolt respektus a mérnö-künk lelkében is errefelé fejlődik ki.

A fizikai munka közben nemcsak oroszul lehet tanulni, de építeni is – tajgául. A hetek, hónapok futnak, félév múlva mérnökünkből pallér (gyeszjátnik) lesz. Már sokat tanult, de messziről sem eleget. De legelőbb is megismerte a tajgaélet vastör-vényét: Moszkva messze van! Vagyis: segítségre nem számíthatsz, az intézkedést tőled várják. Elvégre nyugati mérnök vagy.

Váratlan, új feladatnál, eddig nem tapasztalt nehézségnél két eset lehetséges. Vagy alkalmazni tudsz olyasmit, ami azon a vidéken ismeretes és kivitelezhető esz-közeiddel. Vagy kiötlesz valamit, amit a korábbi másik életedben soha nem csináltál, de jó mérnöki érzéked azt súgja, hogy menni fog. És ha beválik, úgy említik a dolgot, hogy no lám, a nyugati mérnök. Ott ezt így csinálják. Harmadik eset? Nem vagy te mérnök, vissza a fizikai munkára.

24

Aztán sok év elteltével újra Magyarországon, a főváros rangos tervező vállala-tánál, a Buvátinál. A hazatérés után ez az első állás, egyben az utolsó is, a 20 év múlva következő nyugdíjazásig.

A dolgok sors-szerűen ismétlődnek. Itt is hamarosan a fülébe jut mérnökünk-nek, hogy a kollégák, olykor a vezetők összesúgnak: ez a szovjetunióból jött! Évekig tervező irodában is dolgozott! Vagyis megint az előlegezett respektus. Pedig az itt-honi feladatok és körülmények alapvetően mások. Újjáépítés folyik, jórészt romos épületek újjáteremtése. A háború óta csaknem egy évtized lefutott, azalatt a műszaki élet nagyot lépet előre. Mindegy, a felszínen kell maradni mindenáron annak, aki a „Szovjetunióból jött”. Ennek ára könyvtárlátogatás, az időközi műszaki folyóiratok forgatása, esti továbbképző a jó öreg Műegyetemen, vagyis gyötrő igyekezet az esti órákban. Ha a respektus meginog, jóval mélyebbre lehet csúszni, mintha sohasem lett volna külföldi respektus.

Élni kell, tervezni kell. Ha elakadsz, és nem tudod, hogy ez idő szerint mi a szokásos, vagy–e egyáltalában kész minta, - ötleni kell.

Ebben a fejezetben a kétféle respektus közül csak arról lesz szó, ami a nyugatról a távolkeletre érkezett embert illeti. Aki belecsöppent a tajga vilá-

gába, és látnia kell, miként győzte és győzi le a szükséget és nehézségeket a tajgá-ba szorult leleményes orosz muzsik.

Az idevetődött nyugati ember számára tehát fenyegetően meredeznek a kér-dőjelek. Ismeretlen a klíma, az anyagok, a dolgozó emberek rátermettsége. Világos viszont: Moszkva messze van, segíts magadon.

Mi lesz veled, magyar emberke?

A tajgaember nagy magányossága nagy szabadsággal is jár. A foglyok tábori élete korlátozott, a lehetőségei megszűkültek,

Ismertettük a tajgaember otthonteremtő, életet javító és szépítő értékes ké-pességeit. A tajgaember talpraesett tulajdonságai nem az igazán nagy dolgokban érvényesülnek, hiszen jobbára magának dolgozik. A távoli északra vetődött európai ember fogoly, zárt táborokban, (lágerekben) él, a körülmények 1945 után ott is kez-detlegesek. Lássuk, ilyen viszonyok közt, tetézve a zord éghajlattal, hogyan javítja életét, munkáját a nyugati ember, aki a dolgok rendje szerint nem magának, család-jának dolgozik, hanem annál sokszorta nagyobb közösségnek. Mi lesz itt a magya-rokból, soraik közt a magyar mérnökkel?A tajgaember leleményessége a szűkös vi-szonyok közt született, és a már bevált mesterfogásai készen állnak.

25

Nagy kincs ez – eleinte. Amint azonban a feladatok törvényszerűen megnő-nek, összetettebb leleményre is szükség mutatkozik, ha emberünknek van erre haj-lama. A lelemény. Voltaképpen ettől igazán mérnök a mérnök. Nem attól, hogy nyu-gati ember.

Barkácsoló magyarok

A háborúban foglyul esettek egy része Szibériába kerül. Egy-két évre vagy to-vábbra is. A foglyokat munkára fogják. (Elpusztítottátok Ukrajnát, most az ország újjáépítésénél fogtok dolgozni.) A munkáskéz becses, kivált a szakmunkásé.

Hogy a munka kiadósabb legyen, hamarosan bevezetik a teljesítmény szerinti bérezést. Tisztes bérezést, amit tíz naponként folyósítanak, de nagyjából csak a tel-jesítmény harmadát, ne gyűljön túl sok pénz a foglyok zsebébe. (A felesleg bankba került, szabaduláskor egy összegben folyósították.)

Az orosz nyelvtudás hiánya persze akadály. De nem legyőzhetetlen. A foglyok soknemzetiségűek. Vannak köztük németek, akik a balti országokban éltek, lett, észt, litván földön, egykori volksbundisták. Ezek anyanyelvi szinten beszélik az oroszt. Vannak egykori vlaszovisták, a Hitler által orosz hadifoglyokból toborzott ellenforra-dalmi hadtest katonái ezek meg éppenséggel orosz anyanyelvűek. Nem árvák a töb-biek sem, köztük a magyarok sem. Van, aki jól beszél oroszul, ért németül, szlovákul vagy ukránul. Így minden táborban, sőt barakkban akad tolmács, legalább közepes nyelvtudással. Az iskolázottak, mint a tisztviselők, iparosok vagy főiskolát végzettek közt nem egy igen magas szinten magas szinten tolmácsol. Ha másképp nem, hát több lépcsőben, magyar – német - orosz, vagy magyar – ukrán – orosz sorrendben.

Később a tolmácsolás lassan visszaszorult. A mindennapos foglalkozás szavai rögzítődnek. Egy év nem telt el, a magyar foglyok már érintkeztek cseh, román, vagy akár japán társaikkal oroszul, még ha tökéletlenül is. A többit elvégezte a betű. Újsá-gok, könyvek, rádió, mozi. Ezek orosz nyelvűek. Van, aki csak a szót érti, de van, aki már olvasgat is. Nem egy fogoly tudatosan képezi magát, munkavezető, orvos, mér-nök, közülük később számosan felsőfokú szintre érkeznek az orosz nyelvben.

A legtöbb táborban zenekar, sőt színjátszó csoport alakul. Hogy mindenki megértse, az előadások orosz nyelvűek, bár a színészek nagy része nem orosz, a beszédjük igen jó. Említsük meg úgy mellékesen, hogy a női szerepeket is férfiak alakítják, és nem csupán orosz, de női orosz hanghordozással. (Hála a fáradhatatlan orosz anyanyelvű rendezőknek.)

26

Magyarok mestersége

Az emberek szétszóródásában fel lehet fedezni a célszerűséget. Ide, a távoli északra (dalnyij szever) jóval számarányok alatt kerültek a mezőgazdaságból valók. Itt úgyszólván nincs mezőgazdaság. A program: építés. Az emberanyag jórészt kéz-művesekből, ipari vagy műszaki iskolázottságú elemekből tevődik össze. Közöttük vannak segédmunkások, de olyanok is, akik itt lettek azzá. Igaz, ebben a tervszerű-ségben itt-ott zökkenő jelentkezik, de hát az elosztás is csak a kezdetén áll annak, hogy teljes szakavatottsággal működjék.

A magyarok szétszóródnak, amúgy sincsenek sokan a számos náció tömegé-hez képest. A terület nagy, a települések távol esnek. Van úgy, hogy néhány tábor-ban csak néhány magyar találtatik, és napközben ezek sincsenek együtt, a különbö-ző mesterségük miatt. Feltűnő, hogy az orosz nyelvtudás a magyaroknál milyen gyorsan megmutatkozik, főként a fiataloknál.

Nemcsak a nyelvtudás. Az erények között a szívósság jelentkezett és a ne-hézségek elviselése, tűrése. Gondolható, hogy ebben nem kis része van annak, ami-lyen életkörülmények közt voltak a magyar munkások és parasztok az 1945 előtti időkben. „Edződtek”.

Végül a harmadik főerény a találékonyság, amellyel a magyar fogoly nemcsak gyorsabban alkalmazkodott a nehéz viszonyokhoz, de sok apró ügyeskedéssel meg-könnyítette a munkáját, vagy célszerűbb munkaeszközt módolt ki és azt el is készí-tette.

A kényszer kemény dolog. Ha tartani akarod a beosztásodat, mindúntalanul magadnak kell magadon segíteni. Ha a végzendő munkádhoz még kellene valami, ami nincs meg, legfeljebb a válasz: naigyos. Majd csak feltalálod magad. (A forró Afrikában kellően elő nem készített akcióba indították a légionistákat a dermesztő útravalóval: débrouillez vous. Aztán majd találd fel magad.)

A magyarok feltalálják magukat. Nem könnyű, mert a tajgaember a maga le-leményes hozzáállásával mindenhol jelen, ami itt megszokott dolog. Honfitársaim mégis észrevétetik magukat. Nézzük előbb a fejlettebb településeket, kisvárost, ipar-telepet.

Ha tíz gépmunkás van abban az üzemben vagy bányában, az első három közt van egy magyar, feltéve, hogy abban a táborban akadt magyar egyáltalán. Borbé-lyok, szakácsok, bányászok, asztalosok közt úgyszintén. Különösen magas fizetést élveznek a bányafúrók, a robbantás előkészítői. Nevetgélve mondják: ugyan mi külö-nös van a kompresszoros (légkalapácsos) fúrásban? Annyi, mint a géppuska, csak jól neki kell dőlni.

27

Lakatos honfitársam acélcső darabból fuvolát készít. Mire megtanul rajta ját-szani (mert megtanul!), bekéredzkedik a zenekarba és helyet kap. Ki az oktatója? Magyar Katonamuzsikus, egykori kürtös, ő alapította a zenekart, írja a kottákat, veze-tője is a társulatnak. Papírt hivatalosan nem kap, a partitúrákhoz valami erősebb pa-pír kellene. A fuvolás segít a dolgon, egy tucat cementes zsákot „szerez”, annak bé-léspapírja a célnak jól megfelel.

A katonakürtös esténkét összehívja a magyarokat, akik operettdalokat tudnak. Ki ezt, ki azt. S az emlékezetből megterem a csaknem teljes potpurri, zenekivonat a Maricáról és a csárdáskirálynőről. A tajgában, cementzsákok bélésén. Az előadáso-kon a táborparancsnokság elismerően nyilatkozik, a magyarok legtöbbje könnyezik. A kürtösnek híre megy, a helybeli igazi színház közbenjárására kimenőt kap, profi zenekarban működik közre. Ki hívatta meg? A díszlettervező és rendező , egykori magyar építész. Ő már szabad ember, állampolgár, a családja is ide köti; ahol azon-ban barokk vagy modern alkotásokra nincs lehetőség.

Ez a magyar fiú vasgyárba járt, ott a híddaru mellett tevékenykedetett, se-gédmunkás. Még egészen fiatal, a háborúba 16 évesen sodorták bele. Mikor a darus megbetegedett, beugrott a helyébe, és kiderült, hogy darus zseni. A terheket lengés-ből, velefutással eregeti a helyükre, másfélszeres gyorsasággal. Helyzete rövidesen nagyot javult, mondogatta is, neki ilyen dolga soha nem volt. Mikor a hazatérés ideje elkövetkezett, állampolgárságot kért, ott maradt.

Egy másik az asztalosokhoz került, segítőnek, úgy mondta, odahaza is aszta-losnak készült, csak még nem szabadult. Félév után a fejébe vette, hogy hegedűt csinál, be akar kerülni az utazgató zenekarba. Őt is a karmester támogatta azzal, hogy ha nem is lenne belőle zenész, de a hegedű jó lenne.

Támogató ezúttal a tábori orvos is, szintén magyar. Az asztalos fiút korábban súlyos bajában gyógyította, az első hegedűt hálából az orvos kapta ajándékba. Hát, nem volt egy Stradivari-hegedű, csakhogy az orvos nem is tudott hegedülni, most akart megtanulni.

(Mérnökünk hónapokig énekelgette kottába a maga fals hangján a Kálmán-muzsikát. Örök rejtély, hogyan bogozta ki belőle karmesterünk az igazságot. Mert kibogozta. Most azután esténként az orvos számára kell magyar nótákat énekelgetni, ami igen nehéz dolog, mert orvosunk erdélyi ember, alig ismer hazai magyar nótát, tetejébe nemcsak a kezdetén tart a hegedűjével, de hallása sincs. Tudja ezt maga is, de az ambíciója törhetetlen…)

Ezek az utóbbi történetek már tajgabeliek. A karmester tajgabeli táborba ke-rült, ott is zenekart vezetett, a hegedűkészítő és az orvos is itt találkoztak össze.

28

Az eszközkészítés olykor jövedelmezővé vált, mellékfoglalkozás lett belőle. Csak egyet említsünk. Ez a Zala megyei fiú otthon a Dráva-menti vízügyi szolgálat műszaki rajzolója volt. Töltényhüvelyt talált, abból öngyújtót, majd dohánytálcát fabri-kált és egy kis szabadidő érdekében nekiajándékozta az orvosnak. Ám az nem volt dohányos és továbbajándékozta a kerületi orvosasszony-főnöknek. A munka megtet-szett, jöttek a megrendelések, hozták a kilőtt hüvelyeket, de más réz, nikkel, króm-anyagot is, azokból már fejlettebb dísztárgyak készültek. Ennyi betegszabadság már nem volt elintézhető. De már nem is kellet. Működött a tajgabeli kisvárosban egy bol-gár fogorvos, egy szép dísztárgyat az egyik páciensétől ő is kapott. Azután befolyá-sos betegei révén elintéződött, hogy a magyar műszaki rajzoló odakerült, technikus segítségnek, műfogakat kalapálni.

A történet innen már kiszínesedik. A fiú „belejött”. A mérnök lágeréletében el-pusztuló fogsora helyébe is a fiú készített pótlást, hovatovább elismert fogtechnikus-nak számított. És az orvos elköltözése után a műhely rámaradt, a fogtechnikus (!) állandósította önmagát. Sokkal később, már a hazaérkezés után Kanadába került, saját műtermet nyitott.

A hegedülő magyar orvos? Ő nem hajtott végre pályamódosítást, de érdeme-sítette magát. A szűkös viszonyok között növényi gyógyszereket keresett, gyógymó-dokat eszelt ki. Híre ment. Amikor a kerület orvosasszony-főnöke kisbabát várt, elin-tézte, hogy a szülést a fogoly magyar orvos vezesse le. Így történt, sikerrel.

Látnivaló, hogy a találékonyság a szükségben milyen jeles szerepet kaphat. Akiknek nehéz helyzetében, úgy tetszik, nincsen segítség, segítő eszköz, mégis for-dít a dolgon és kiutat talál a lelemény. Mérnökünk munkaterületén is.

Szakiparok születése

Hátunk mögött elmaradtak a kisvárosok, a népes, többé-kevésbé iparosodott települések. Messze ezektől, sok száz kilométernyire bent vagyunk a tajgában. Előt-tünk település alig valami, vagy semmi. Úttörők vagyunk. Itt ipartelep vagy bánya lesz, de elsőbben a saját tábort kell megteremteni.

A kapcsolat a szovjet anyaországgal egyre javul, de eleinte csak szerény mér-tékben. Hatása a végeken küzdő úttörőkre később érvényesül. A hátrább hagyott korábbi és már termelő vagy rövidesen termelő telepeké az elsőbbség, a gépek, ipari berendezések, ahhoz való félgyártmányok, a helyben nem lelhető nyersanyagok oda érkeznek. Az úttörő települések számára főleg élelmiszer, téli tartalék, némi civil fel-szerelés (ruházat, gyógyszer) és csekély mennyiségben és kevés kéziszerszám.

29

Okvetlenül érkezik olaj, nyersolajmotor meg dinamó, világítani, végül benzin, a messziről jött gépkocsik megfordítására.

Minél kevesebb az eszköz és minél rövidebb a megfogható anyagok listája, a helyzet annál szorongatóbb, a leleményre annál égetőbb a szükség. Ami nincs, te-remteni kell. Vagy helyettesíteni. A tajgaemberek barkácsolása tiszteletreméltó, de fel kell fejleszteni, termelői, ipari szintre. Építői igazságokat kell teremteni, meg kell szervezni, azért van a mérnök, aki méghozzá „nyugati ember”. Vagyis itt a komplett lehetőség a mielőbbi gyors bebukásra. A parancsnokság elvárja, hogy fellendítjük az építést, főleg az iparit. Nincs más kiút, ötleni kell.

Kovácsműhely

Az emberek, ahogy érkeznek, brigádszerkezetbe vannak sorolva. Elsőbben is össze kell gyűjteni a brigádvezetőket, azok közt is inkább a falusi iparosokat

A paláver egyértelmű eredménnyel zárul: ami szerszám van, kevés és kevés-fajta. A kezdéshez kovácsműhely kell és persze kovács.

Jelentkezik egy középkorú horvát ember, állítja, ő falusi kovácsmester. Amink van, abból odaadatik néhány kalapács meg harapófogó. Ásóval, fűrésszel, csákány-nyal nincs mit kezdenie. Azonkívül a közelben bányanyitás előmunkálatai folynak, elszórva kihajított hulladék található, törtvas, szalagvas, drótmaradék, gömbvas da-rabok.

Kijelölik, itt lesz a kovácsműhely. Egy csapat összegyűjt mindent, ami ócska-vas, és idehordja. A kovács dolga ezekből kéziszerszámokat csinálni, kizárólag ma-gának, később más iparosoknak. Máris lehet dolgozni, hidegen, lassan és keveset, később melegen, gyorsabban és többet.

Hidegvágó. Ez egyszerű „szerzés” után kerül. Egy teherautó lerobbant, pótko-csija fekszik a közelben, abból többnapi izzadságos munkával kiszerelnek egy laprú-gót. Nincs helyünk a részletezésre, kiszerelik és punktum.

A kovács hidegen, nagy kínnal áthajlítja a rugólapot, egy síndarab (ez is szer-zemény) élén letöri a szükséges darabot, a másik részét élesre reszelik.

Most már valahogy nyelet lehet a hajlatba szorítani, a kész (?) vágót odadró-tozni, ilyesmi lehetett az ősember kőbaltája. Diadalt lehet ülni, darabolni már tudunk.

A másik szerzemény egy reszelő, a bányaműhelyből. Lehet, hogy ott pillanat-nyilag elakad a munka, lehet, hogy egyelőre nem hiányzik. A láger törvényei kemé-nyek, lelkizésnek nincs helye. A törvény: naigyos, majd csak találsz. Ez a bányamű-helyiekre is érvényes, természetesen.

30

(Később a reszelő eltűnt körünkből és még sokkal később a bányabeliektől kaptunk egyet ajándékba, mert hozzájuk szállítmány érkezett és tudtak (!) róla, hogy nekünk kellene. Kovácsunk figyelmesen átvizsgálta az ajándékot, aztán csendesen kijelentette: ez ugyanaz.)

Tűzhely. Enélkül a kovács nem kovács. Össze lehet tákolni ácsmunkával is, csak egy vaslap kellene hozzá. Kerül vaslap, ezúttal is a pótkocsiról.

Fújtató és faszén kellene. A szénégetéshez akad erdei ember, nem kell ke-resgélni. Hanem a fújtató, ebben tehetetlen a mérnök. Mégis lesz fújtató! Szövetkezik egy magyar paraszt és egy tajgalakó. A magyar emlékezik a falusi kovácsműhelyre, a tajgalakó a gémeskutat ismeri. (10. ábra). Kiegészítésül az orosz még elszerzi ama bizonyos pótkocsi ponyváját, és a fújtató elkészül. A nyitást (a szívást) a fatörzs vé-gére kötött kőnehezék, a fújást a harmonika módra, keretre erősített ponyvadarab végzi. Szelel egy tucat helyen, de fújtat is. Varrás? A tűzkészítésről már szóltunk, a meghasított ponyva széléből lehet kapni.

No kovács, kezdheted. Kezdi is, de előbb időt kér, előbb a legősibb kovács-

szerszámokat kell kikalapálnia. (11. ábra). Egy kalapács lapos részét hegyesre for-málja, kúposan, ez a nyeles lyukasztó.

Aztán szalagvas darabokból hosszúnyelű fogókat, ezentúl már mindent meleg úton, mivelhogy már faszén is van bőven.

31

Végül elkezdődhet az igazi szerszámkészítés, ebben is legelőbb a valóságos

kovácseszközök, mígnem előáll a felszerelés, ami csaknem olyan, mint egy valódi kovácsműhely, persze valami egészen kicsiny faluban.

Ama bizonyos pótkocsi alvázából kiszerelik az egyik rövid I-tartót, ráerősítik egy földbeásott vastag farönkre, az az üllő.

Fűrésztelep

Mindenféle faáru kellene. Palló, deszka, léc. A gerendákat is jó lenne géppel vágni, nem úgy, mint eddig. Az ács terpeszben fölé állt a fektében lerögzített fatörzs-nek és éles tajgafejszével a gömbfa oldalát sima egyenesre vagdalta. Ez a munka fárasztó, amellett csak gyakorlott ember végezheti – baleset nélkül. Fiatal ácsnak nem ezzel kell kezdeni. A lágerorvosok tanúskodhatnak arról, hány legénynek kellett bokavágás miatt elsősegélyt nyújtani, majd kezelésben részesíteni.

Egyszóval körfűrész kellene, de nagyon, Csakhogy ilyesmit igényelni kell és ha a tartományban nincsen raktáron, aminthogy nincsen, várni kell. A kikötő évente 5 hónapig van nyitva, de az sem biztos, hogy az anyaországból a jövő évben érkező első küldeményen már benne lesz a „mi” fűrészünk.

Villanyáram már van, benzinnel hajtott motor útján. Tehát fűrészalap kellene. Hanem ott van az az üres benzineshordó. Te, kovács, vágd ki a fenekét, hi-

degvágóval megfogazzuk, az lesz a körfűrész, mindjárt kettő is.

32

A fogakat kihajtogatják, megszerelik, kész. A kovács figyelmeztet, ez a lemez lágyvas, a fogak gyorsan kikopnak, kivált, amikor a nyersfa még fagyos.

Egy fűrészlap egy órára, ha jó. Amint kikopik, csak szaggatja a farostokat,

megszorul a fűrész, a termék selejt.

33

Folyamatos munkához 10-12 fűrész kellene és külön ember, aki mást sem csinál, csak az elhasznált lapokat élesre reszeli.

Időközben rajz után, elkészül a „fűrésztelep”. (12. ábra). A körfűrész középen van, ácsolt rövid állványon. Csatlakozik hozzá közvetlenül a tápláló és a fogadó munkaasztal. Az első a rönköt adogatja, vezetékkel, hogy a vágás egyenes legyen. Igazi tápláló asztalban a rönk süllyesztett görgőkön haladna előre, ilyesmire itt se mód, se idő nincs. Készülhet viszont egy külön csörlőbak, úgy 8 méterre a fűrésztől, ,tekerővel, fatuskó-dobbal, ponyvából sodort, majd később igazi kötéllel, amit a felké-szített rönkhöz állkapoccsal rögzítenek. Egy ember ültében kényelmesen végighúzza a rönköt, kettő másik a hátsó munkaasztalból leveszi, és máglyába rakja a kész ge-rendát, deszkát, pallót. A maradék rönköt az a két ember viszi vissza újabb vágásra, aki majd a friss rönköt is elhelyezi, ha az előbbi már elfogyott. A fűrész körül 5 ember dolgozik, nemigen több, mint a békebeli fatermelés gőzfűrésze mellett.

A leírás nem lenne teljes három kis kiegészítés nélkül. Az ácskapocs is helyi munka, gömbvas hulladékokból készíti a kovács. Azután a fűrészlapok „beszerzése”. Az első hordót még csak el lehetett gurítani észrevétlenül, de újabb ötöt lehetetlen. Ezt már kérelmezni kell, akárcsak a reszelő-pótlást és a külön reszelő embert. A si-ker nagyobb, mint várni lehetett volna. Ez az őrnagy-parancsnok a háborúban Ma-gyarországon járt, Budapesten is töltött időt, magyarbarát lett, most is rámás csizmát visel, annak eredetéről tettünk tudakozó kérdést és a parancsnok válasza igazolta minden vélekedésünket. Vagyis a 6 hordó és a reszelő ügye oké.

Később, sokkal később csendben hozzágurítottunk újabb 6 hordót, de más célra. És mert hamarosan igen hasznos helyen építettük be az anyagát, az újabb „gurítás” fölött szemet hunytak.

Végül a dinamó. Tudomásunkra jutott a raktárkezelő kollégától, hogy a világí-tás számára van egy tartalék – dinamó. Azt kellett kölcsönkérni, amíg a fűrésztelep számára igényelt harmadik megérkezik. A kölcsönzött gép végül a fűrésznél maradt.

A fűrész megindulása korszakalkotó. Mintha a kőkorszak embere egyetlen éj-szaka után a bronzkorszakban ébredne fel. Ugyanis fűrészelt fa korábban is készült a tajgában, pokoli nehezen, az emberi erő kegyetlen megfeszítésével. Ehhez két ember kellett, a munka lassan haladt és bár Oroszország-szerte ismeretes módszer volt, alkalmazását, ha csak lehetett, elkerülték. Ez a fajta vágás ma már a múlté, a hatalmas fűrész egy-egy példánya múzeumokban még látható.

Talán nem lesz fölösleges leírni a deszkavágás kézifűrészes módszerét, a gépvágás előtti időből. A két emberre való fűrész közel 2,5 méteres.

34

A munkához állványzat szükséges, annak tetején, kb. 2,2 m magasban van a pallózás, a felső ember helye. A szálfát erre az állványra emelik.

A vége az állvány elülső végén van. A pallózásban a szálfa alatt rés van. A fű-rész ide fog behatolni. A fűrészt függőleges helyzetben a szálfa befűrészelt végéhez, a bütühöz illesztik. A fűrésznek mindkét végén keresztbe álló fogója van, mint a na-gyon régi tűzoltók kézi szivattyújának. Az alsó ember lehúzza a fűrészt, ez már a vá-gás. A felső ember visszahúzza, de az sem gyerekjáték, mert a fűrész 6-8 kilót nyom és néhány húzás után meg is szorul, ékkel teszik lazábbra. Egy húzásra a fűrész 1-1,5 cm-t halad, egy 6 m-es szálfa egyszerű végigvágásához 450-500 húzás kell, leg-alább egy óra. Eközben a termék vastagságára, egyenes vágására is ügyelni kell. A munkanapot pihenők, emberváltás nélkül nem is lehet végigdolgozni.

A körfűrész termelési kialakul, számot lehet vetni a termelékenységgel. Prog-ramozni lehet a másnapi szükségletet: mennyi és milyen méretű faáru készítendő, hogy a különböző dolgozó brigádokat folyamatosan ellássák.

Faragás fejszével nincs többé, építünk. Tábori lakóbarakkot, konyhát, élelmi-szer raktárt, orvosi rendelőt, kiskórházat. A szomszédos faluban, bányában, gyárban lakóházat, gépházat, iskolát, irodaházat. Csak a körfűrész modern, de egyébként is minden fából készül, a tajgaépítés hagyományos módszereivel a már polgárjogot nyert lelemények alkalmazásával.

A mérnök a faanyag kitermeléséhez külön brigádot szervez. Újítás: a fát már az erdőben méretre vágják, lista szerint. Később: az egyszerűbb építményeket (majd a nagyobbakat is) már az erdőben összeállítják, az elemeket megszámozzák, erről vázlat is készül, és ugyanaz szolgál a felépítés helyén az összeszerelés vezetésére. Az eldarabolt fa és a lombozat az ágakkal az erdőben marad, abból visznek később külön fuvarral tűzifát, ahová éppen kell. De még valamire igen jó ez a hulladék. Télen az erdei munkások kis csoportokban, ketten-hárman dolgoznak. Munkahelyük körül 3 máglya gyullad, és 30-40 fok mínusznál is nagykabát nélkül lehet dolgozni.

Asztalos műhely

A tajgában építő muzsik az ajtó-ablak tokokat is fejszével faragott fából készí-tette, vésővel szép népi figurákat rótt rá, ornamentikát. Ajtó- és ablakszárnyat mesz-sze fűrésztelepről hozatott, ha erre módja volt, vagy otthon készített deszkából tákol-ta össze. Az ablak tulajdonképpen lécrámába rakott üvegből állt, persze kis mérettel, 30-50 cm-esen és nem nyitható kivitelben. Szellőzésre a kicsiny és nyitható „fortecska” szolgált, 20-30 cm-esen, vagy ezt el is hagyták, az igazi szellőzést a la-kóhelységbe zsúfolt bőséges zöldnövényzet szolgálta. Jól. Ez tehát a múlt.

35

Most a táborban már léc, deszka, palló készül, abból padlózat, kezdetleges bútorok, fekvőhelyek üthetők össze. Körszerűbb munkához már nem felel meg az ácstudomány. Asztalos műhely szükségeltetik, legalább egy képzett asztalossal az indulásnál, de mindenekelőtt egy szerszám.

Újra fel lehet keresni a már emlegetett pótkocsit. Már annyit kiszereltek belőle ( a fő fogyasztók, a lágerbeliek), hogy az értéktelen (?) roncsot mindenestül el lehe-tett kérni. Nyelet, gyalutestet a kiszemelt asztalos maga készített, gyalukést, vésőt a laprugókból a kovács. Amikorra műhelynek az egyik barakk végét elkészítették, meg-lett már a gyalupad is. Az első.

Nehézség van a kis kézi fűrésszel. Egy szezont várni kell, míg fűrészlap érke-zik. Egyelőre nincs más, mint megelégedni a lakatosműhelyből kapott használt vasfű-résszel, azzal még úgy-ahogy lehet nyiszálni.

Lassúbb tempóban, de már készülhet „rendes” ajtó és ablak, jó, hogy az épít-kezés is még a kezdeti színvonalon tart, fejlődni, fejlődni, nekilendülni csak ezután fog. Vagyis a szükséglettel, mennyiségben, minőségben még lépést lehet tartani.

Asztalosnak betanulnak az ügyesebb ácsok. Mire – nem túlzott igénnyel – már 11 asztalost lehet számon tartani, ennyi munkahelynek, gyalupadnak már nincs hely. Pedig kellene. A helyzetet megmenti az egyik tajgaember „ázsiai” tanácsa.

- Mérnök, csináld úgy, hogy az egyik ácsbrigádnak ne legyen éppen munkája. És hogy ne lebzseljenek az emberek, „azalatt” összedobhatnának egy igazi aszta-losműhelynek való házat.

Berendezkedünk. És vérszemet kapunk. Most már bútort is lehet készíteni. Kapóra jön, érkezik egy tanult bútorasztalos, ukrán az illető. Azt állítja, tudna horony-vágást is csinálni, ehhez kisebb körfűrész kell, kettő és fekve dolgozna. Az a jó, hogy az építő csoportnak (kb. nyolcvan fő a gépkocsivezetőkkel és erdei ácsokkal együtt) már nagy a szabadsága, maga méri be a szükségleteket és osztja be a munkát.

Ennyi gépesítés után embereink már nincsenek nagyon túlterhelve. A körül-mények adottak, itt sem kell feltalálni a külön munkát, - és persze magánszámlára. Vagyis lehet egyes bútordarabokat a falubeli polgároknak is készíteni. Asztalt, kony-haszéket (hokedlit), konyhaszekrényt. A szekrényajtóba már betét kerül (füllung), szép erezetű asszina-fából. Hogyan fuvarozzák el, nem a mi dolgunk. Viszik. Kez-dünk bőségben élni, kilóvaj, kilócukor egymást követi. A borravalót, amit odahaza jattnak hívnak, Itt pónt-nak nevezik. Különösen gyorsan megtanuljuk.

Említsük meg, hogy a különmunkát voltaképpen hivatalos személy kezdemé-nyezte. Az asztalosműhelynek híre ment.

36

Egy napon meglátogatott bennünket az állami útépítés egyik vezető embere. Az érdekelte, tudnánk-e számára útjelző táblákat, falunévvel és távolságjelzéssel készíteni, meg egyszerű hektométer táblákat, amiket 100 m-enként alkalmaznának. 500-500 darabot, egyelőre.

Nos, meg tudnánk csinálni, menjen a parancsnokságra elintézni. Az eljárás nem hozott sikert, a parancsnokság rosszul mérte föl a képességeinket, tudniillik, hogy mindezt a saját programunk elvégzésén túl is teljesíteni lehet.

Az útépítő visszatért a műhelybe, közölni a kudarcot és búcsúzni. Egyben ajánlatot tett, csináljuk meg a táblákat 4 részletben, hogy feltűnés nélkül tárolhassuk, az elszállítás az ő dolga. Nem kívánta ingyen és meg is csináltuk. A feliratokat arra való címfestő híján a mérnök maga festette. Mindezt mi sem kívántuk ingyen, ám a hála minden várakozást meghaladott.

Bádogos műhely

A civilizáció fejlődik, az igények nőnek. Előkerül egy bádogos mester. Előbb a konyhánál jelentkezik, ahol polgári és katonai eredetű főzőüstök kellő számban meg-vannak, de hiány van kisedényben, vödrökben, adagoló kanalakban. A mester ráter-mett ember. Összeszedi a konyha körül szétszórt konzervdobozokat, ezek nagymé-retűek, mert tömegétkeztetésre készültek, katonaságnak, munkásétkezőnek. For-rasztás, szegecselés nincs, nem is kell. A bádogos művészi ügyességgel hajtogatja dobozokat, előbb szét, aztán össze, célszerűen, az illesztéseket korcolva. Lábasai tökéletesen zárnák, tűzre is tehetők, nyeles mérőkanalai pontosan a megkívánt mé-retre készülnek. Jegyezzük fel, bádogvágó ollót is a láger-kovács állít elő.

Miután van bádogos, sor kerülhet egy speciálisan lágerhasználatra való bútor készítésére is. Ez pedig a mosdóállvány. (13. ábra).

Kezdetben a mosakodás az ácsolt vályúnál történt. Vagy csajkából, felszívva szájba a vizet és bele-bele eregetve az összefogott két marokba. Most meg lehet csinálni a szelepes mosdót, ami régen ismert lágerbeli találmány, de bádogos kell hozzá, aki a vályút és a pokolegyszerű szelepet megcsinálja. (Ezt a műtárgyat való-jában már az 1. fejezetben illett volna megismertetni, de fejlett kivitelezése csak most, az asztalos és bádogosműhely megszületése után történhetett.)

Megérdemli, hogy bemutassuk. A tiszta és a szennyes víz tartályai természe-tesen korcolt bádogból készültek. Előbbit fent az állványon, utóbbit lent a földön he-lyezik el. A szelep a felső edény alján van, a fenéklemezen akkora lyukat ütnek, ame-lyiken a szelep szára lazán áthalad. A szelep bőrlapocskája a fenéken felfekszik és zár. Aki mosakszik, a keze hátával felemelinti a szelepet, a szár mellett a víz

37

megindul az összetett kétmarokba. De amint a mosdáshoz elhúzod a kezed, a szelep leesik, a víz megáll. A mosakodó mozdulatok alatt nem kell folynia. Hogy a szelep el ne dőljön, alul meg ne szoruljon, alulról ívesen kalapált bádogból vezetést kap, ez is hozzátartozik a szerkezethez.

Ahol számos embert kel kiszolgálni, szériamosdó készül, 8-12 szeleppel, va-

gyis ennyien mosakodhatnak egyszerre. Az állványokat természetesen az asztalos-műhely készíti, akár megrendelés szerint, másik tábor, másik falu számára. Elég egy üzenet a parancsnoksághoz, hogy szükség van pl. 2db 6-6 személyes mosdóra. Bármilyen kezdetleges a szerkezet, mégis, most már export-cikk.

Szétágazó feladatok. Kisárutermelés piacra

A fejlődés kibontakozik. Központja vagyunk a lágerépítkezésnek és egy sereg mellékiparágnak. A feladatok és vállalkozások új és új motívumokkal szerteágaznak. Apróságok és alapvető fontosságú munkák.

Táborunkban nincsen pékség, a kenyeret a szomszédságból, vagy 8 km-ről kapjuk. Műhelyeinkről ott is tudnak, elküldik megrendelésüket, először is kenyérsütő tepsikre. Bádogosunk sorozatban gyártaná, de elakad, nincs elég konzervdoboz. A megrendelők tehát előteremtik a saját hulladékukból, és átszállítják. Ettől fogva kis-áru termelők vagyunk hozott anyagból.

38

Odaát baj van a péklapáttal is, amit egy ottani ács barkácsol, elég kezdetlege-sen. A fő baj, hogy a környékükön nincs más, csak puha fenyő, azt kell gyaluval, csi-szolással, eresztékbe vont nyéllel megdolgozni. A lapát vékonyra készült szélei ha-marosan lángot vetnek, a széles szerszám keskenyedik, elfogy.

Naponta több lapát szükséges. A mi környékünkön azonban van egy középkemény fafajta, ezen az éghajlaton meglehetősen ritka. Ez a fa nehezebben gyullad. A lapát tovább eltart, betörünk a piacra, az export vagy 50 km-re kiterjed. (14. ábra).

Faipari finommechanikára is vetemedünk. Finom gyalulású doboz készül, pon-

tosan illesztett csapos sarkokkal, olajozással fényezve. Eleinte csak egy-egy pa-rancsnoknak ajándékba, tudatos reklám-célzattal. A dobozok magánlakásokba kerül-nek, ez annyi, mintha kirakatban lennének. Azután falubeli polgárházakból megren-delés szándékával megkeresnek minket és meg is találnak.

Ebben az időben arról értesülünk, hogy a szomszédságban (kb. 150 km) dol-gozik egy japán fogoly, aki gyalult táblácskára szép rajzokat éget tűvel, villanyáram-mal: nekünk kellene ilyen bajtárs. (15. ábra).

39

Lelemény kell ahhoz is, ahogy a japánnal megszületik a kapcsolat. Táborunk kulturális vezetője időnként versengést rendez más táborokkal. Ak-

koriban sakkcsapat-mérkőzés volt esedékes, nálunk. A csapatok öt főből állanak, korábbról nagyjából ismerjük is egymást, tudjuk, hogy 2-2 magyar lesz itt is, ott is. Bármilyen nehézkes is a táborok közti - egyébként szigorúan tilos, tehát titokban ve-zetett – érintkezés, a tervünk célhoz ér. Elintéződik, hogy az ottani egyik magyar visszalép, és bekerül helyébe a japán, aki sakkozni nem tud. (A mi oldalunkon az egyik sakkozó a mérnök, a japánnal ő kerül szembe, a két parti összesen 5 percig tart, a japán szabaddá válik, mehet képet égetni, minden elő van készítve.)

Egyik dobozunkra egy óra alatt japán tájkép kerül, tűvel, égetéssel. A munka önmagáért beszél, a kulturális parancsnok a japán ide helyezteti, maga mellé veszi titkárnak, attól fogva festőművészként tevékenykedik, hivatalosan. A dologban az a csodálatos, hogy néhány pocsék festmény után a művész meghökkentően tehetsé-gesnek bizonyul. Táborunk helyiségei, irodái, étkezői lassankint színes arculatot nyernek az egzotikus festményektől. A karrier még a dobozokkal kezdődött. Az első-nek egyik oldalán a Fuzsijáma tűzhányó látható, ajándékul a műbarát kultúr parancs-noknak.

A település egyre bővül, az alapvető két centrum: a bánya és az ércdúsító környezetében, amelyek kb. 5 km-re vannak egymástól. A két telep mellett fogolytá-borok épülnek, azonkívül a félút tájékán polgárfalu. Két üzemi és három lakótelep a mindenféle melléklétesítménnyel. Csak az üzemek és a kaszárnya (ez tulajdonkép-pen a hatodik telep) készült központból kirendelt vállalat munkájával. Minden más (iroda, étkező, iskola, kórház, garázs stb. stb.) a fogoly építőcsoport keze által terem-tődik, a berendezés is nagymértékben.

A házépítő brigád tehát megszaporodott. A soros építkezés mellet egy részleg (12 fő) állandóan az erdőben dolgozik, boronaházát, bányafát, hídépítő anyagot ter-mel (ez utóbbit külső megrendelésre, pontos lista alapján). Van persze teherautós szállító csapat is, ez jórészt falubeli polgári személyekből áll. Megnőtt két lakatossal a kovács részleg is, ennek monopóliuma van összeszedni minden hulladék fém-anyagot, ami a telepeken feltalálható.

Kap az építő csoport is újfajta feladatot. A bánya fenn van a völgy felső végén, onnan fürge patak szalad lefelé a másik, nagyobb völgyhöz és nagyobb folyóhoz. Az ércdúsítóhoz sok víz kell, ezért telepítették a pataktorkolathoz. A víz egyrészt a pa-takból kerül ki, ha van benne, az magától befolyik a telepre. Máskülönben az alsó völgyből, a nagyfolyóból kell szivattyúzni.

40

Az ércdúsító a völgyoldalba épült, teraszosan következő szintekre lefelé. A pa-takvíznek felülről kell érkeznie a legfelső szintre és iszapoló munkája végeztével leg-alul távoznia a nagyfolyóba. Első feladat a patak vizének elfogása facsatornába, vagy másfél km-re a dúsító fölött és a völgyfenék helyett lassúbb eséssel a völgy ol-dalában elvezetni a dúsító felső végéhez. Műszer nincsen kéznél.

Ám a patak természetes esése oly nagy, hogy a csatornát a hegyoldalba sza-bad szemmel is be lehet helyezni. Ugyanis: a völgy e helye kanyart ír le, a csatorna a homorú hegyoldalba kerül, ahol végig belátható. Egyébként a víz elfogása és a dúsí-tó telep között a távolság légvonalban 1 km sincs. A csatorna leírása nem különösen érdekes. Elég annyi, hogy kb. 4 m-enként faácsozat készül. A szegletes csatorna feneke és oldala pallókból áll, a vízveszteség ellen két fuvar kátrányt használnak el. A teknő kikenése a „hasznavehetetlen” hordókat a kovácsnak begyűjtik.

A patak vize időszakos. Bár a felhasznált vizet ülepítéssel tisztítják, és újra felhasználják, a forgórendszer veszteséggel jár, ezért télire 150-250 köbméteres ká-dakban kell a vizet tartalékolni. Ilyen kádakat azelőtt nem láttunk, elképzelni is csak tervrajz után tudtuk. Ha lenne is sorainkban, közönséges kádármesternek sem kellő tapasztalata, sem ahhoz való szerszáma nincs.

Speciális kádármester az anyaországból érkezik, felszereléssel. Számára a faanyagot, ama bizonyos középkemény fából, elővágjuk, a pántokat urasítás szerint előkészítjük. (16. ábra). Részvételünk nagyon szerény.

41

A már említett határok közt teljesen a mi feladatunk a tábori építkezés. Kez-detben nagy katonai sátrakban lakunk, télen is, felhányva kívülről a sátor oldalát hó-val. Úgy rendezkedünk be, mint a végleges boronaházban.

Két tajgabeli vaskályha, ama bizonyos fekvő hordó, kellő meleget termel, szabályszerűen le lehet vetkőzni ingre-gatyára. Aztán megépítjük a végleges szál-lást, a kiegészítő épülteket és – mehetünk tovább. Az építő csoport soha nem lakhat abban, amit éppen megépített. Mígnem elérkezik utolsó telephelyére, a bánya és ércdúsító kombináthoz, az öt faluhoz. Az állami nagyvállalatok befejezték a főépítke-zést, el is távoztak. Most mi következünk. Iroda, laktanya, felvonóház, garázs, élel-miszerraktár. Lehet ötleni, kell is.

A kezdet nehézségeiről már szóltunk. Ezek nagy része itt is elénk áll. Volt szó a megteremtett műhelyeinkről is, amik, együtt kis ipartelepeknek nevezhetők, persze tajgabeli szerénységgel, de olyan kapacitással, hogy a már emlegetett „piaci” tevé-kenység is jelentékenyen bővülhet. Nem lesz érdektelen erről is szót ejteni.

A táborparancsnokság több tagja családjával él. Felajánljuk, készítünk pa-rancsnoki lakóházat. Megcsináljuk. Nagyobb elismerést kapunk a bútorokért. Készül például több kihúzós asztal, a 4 személyről 8-ra állítható. Azt meglepetésnek szán-tuk, a házavatásra, de szélesebb körben is esemény lett belőle.

Azután megint az a bizonyos teherautós pótkocsi. Ennek is van széles kabinja, négy személyre szóló körpárnás üléssel. Asztalosaink ebből díványt csinálnak a pa-rancsnok számára, ugyancsak meglepetésül. És a dúsító üzem vezetőjének valódi karosszéket, amit távollétében állítottunk az irodájába. Igaz, az ülése ponyvaborítá-sú, de a látható farészei faragottak, illetve tűzzel égetett finom japán rajzokkal díszí-tettek.

(Parancsnokainkat megnyertük. Ami tőlük tellett, sorsunk javítására megtették. Teszem azt addig nem használatos ágyneművel. Fehér párna, kettős lepedő, egy a matracon, egy a fogoly fölött, csak arra került a pokróc.)

Pékség

Irányunkban a bizalom szinte korlátlan. Van úgy, hogy feladatokat kapunk hir-telen ötlet nyomán, csak úgy séta közben azzal, hogy ma tervezd meg, holnap lássa-tok hozzá. (Tervbírálat, építési engedély, jóváhagyás legalább és egyáltalában meg-van-e minden, ami hozzávaló? Kár erre szót vesztegetni.)

Itt van például a kenyérgond. A településcsoportot ismertettük, érckitermelő kombinát, öt faluval, hatodik a kaszárnya-falu. A kenyér központi pékségben készül, arra véglegesített végleges, masszív épületben. Ez tőlünk mintegy 8 km-re van.

42

Ide naponta 20 főnyi csapat megy át, néha az éppen arra tartó és éppen üres teherautón, de leginkább gyalog oda és vissza.

A neheze a visszatérésre esik. Az kilós zsákot kell vinni a hátukon, amit a vál-lukon átvetett kötéldarab tart meg. A hőmérséklet gyakran ugyancsak 35-40 fok, de Celsius és mínusz. A munka télen a végsőkig kimerítő, bár az első egy-két kilométe-ren a friss kenyér melegít. A terhelés, a nehéz, a nehéz téli ruházat és a tajgában elmaradhatatlan nemezcsizma (ebben lazán mozgolódik a lábfej), példás együttmű-ködésben megteszik a magukét. Az erő rohamosan fogy, könnyíteni nem lehet.

A kenyérhordókat naponta váltogatni kell, de a lebetegedés még egynapos ki-rándulás után is 4-6 fő.

- Te mérnök, építs pékkemencét. Körös-körül hever a kő, jó erős gránit. Pa-rancsot adtam, hogy a bányába járó brigád minden embere visszafelé vegyen fel egy nagyjából lapos követ és hozza be. Kemencének az egyik raktárépületben adunk helyet.

- Parancsnok. A bányába 250 ember jár és nem mindenki hoz jó alakú követ. Két nap kell. - Legyen 2 nap.

Szóval időt nyertünk, most kell következnie a varázslatnak. Először is: hogyan néz ki egy pékkemence? Két táborban élünk, a bánya és

az üzem az üzem mellett. Az emberek egy része azonban a munkahelyén keveredik, tehát a kezünk elér a másik táborba is, Kihirdetjük, hogy pékre van szükség, vagy tábori (katonai) pékre, vagy aki a tábori sütödében dolgozott, ha nem is pékmester-ként. Ez a harmadikféle akadt fenn a kutató hálóban, tehát a pékségi segédmunkás. - Sütött már kenyeret? - Odahaza az asszony sütött. Egész hétre, mert kubikolni jártunk az országban. - Milyen a tábori kemence? Hossza, szélessége, boltozata? Mutassa a karjával. - Nem tudnám megmondani. Ott én csak fát hordtam az erdőből és aprítottam… - Szóval nem tud nekünk segíteni… - De . Az otthoni kemencét én csináltam, a sógorommal. Téglából, boltozattal. - Mennyi kenyér sült abban? - Volt úgy, hogy 30 kiló is. - Ember, egyet mondjon meg. Milyen magasan volt a boltozat alja? - Hát körülbelül ennyi. És talán még egy kisarasz, vagy inkább tenyérszélesség.

Mutatja a fél karját, az kb. 35 cm, ahhoz jön a tenyérszélesség, ez összesen kb. 45 cm. Ennyi indulásnál a műszaki információ.

Másodszor. A gránit jó kő, de nagy szilárdságú, ezért a boltozathoz szükséges megmunkálását el sem tudjuk végezni. Fő baj, hogy a gránit, ha áttüzesedik, pattog. Lehet, hogy a kenyérben kőszilánkok lesznek, és a boltozat is leroskad.

43

Egy álmatlan éjszaka kell a döntéshez. Előbb egy gyors számvetés. Napi 800 kiló kenyér kell. A bádogos konzervdobozokból 2 kilós tepsiket tud csinálni. Napi 3 sütésnél egyenkint 270 kilóra kell hely. Egy m2-en 12 tepsi fér el, vagyis 6 m2 kell a kemencéhez, a másodikat majd akkor csináljuk, ha az elsőt már kipróbálták. Ez a terv másnap „helybenhagyatik”. De még mindig nem tudjuk, miből és hogyan születik a kemence? Éspedig: (17. ábra).

A mérnök másnap beteget jelent, az is egy nap. (Többet nem bátorkodik, bár a

magyar orvos igencsak megértő.) Tanácskozás a kováccsal, elvégre biztos, hogy vasat is kell használni. - Mi van? - Csak vashordók. - Más semmi? - Van, de az nem jön számításba. Kaptunk egy 8 mm-es betonvasat, Kitesz 50

métert: abból kell ácskapcsokat készíteni.

44

Még egy álmatlan éjszaka, hajnalban a mérnök papírra veti a legújabb lele-ményt. A boltozat magában nem áll meg, a tartószerkezete – fából lesz.

Oldalfalak és fenék gránitkő. Nem baj, ha a lehordott moréna – kövek – oldalai csak durván tekinthetők laposnak, a követ vízzel fellágyított agyagba rakják. A szoro-san értelmezett boltozat a szétbontott vashordók palástlemezeiből készül. Ezeket végső soron a fentebb elhelyezett fagerendák fogják hordani. A bolt-alak azért kell, mert a középen rakott tűz így az egész boltot melegíti és később a kenyértésztát is egyszerre süti ki.

A vaslemezek. Ezekbe a kovács a gerendák tervezett vonalában lyukakat üt, 20 cm-enkint. A lyukakon felfűzik az U-alakra hajlított betonvasat és a gerenda fölött összecsavarják. Vaslemez tartja távol az oldalfalak hőre lepattogó gránitszemcséit is. Végül a hőszigetelés homokkal. Fent a homlokzaton, lent a sütőfelület alatt van ho-mokréteg

Készült kezdetleges kivitelű ajtó is, szintén hordólemezből, vizsgáló lyukkal, ahogy az illik.

A kemence bevált. Nyolc hónap után át kellet építeni, de a parancsnokság elégedett volt, mert az egyik élelmezési tiszt két hónap élettartamot jósolt. Legfel-jebb.

Találkozás a gravitációval

Egyfajta találkozóról már történt említés, nevezetesen a patakvizet a hegyol-dalban gravitációsan vezető facsatornáról. Ez központból kapott vázlat szerint ké-szült, foglyaink leleménye ebben nem szerepelt, az ő feladatuk a kivitelezés maradt.

Akadt azért három olyan feladat is, ami kapcsolatos a gravitációval, vagyis a föld vonzóerejével. Az építő gyakorlatban ezt egyszer segítségül lehet hívni, máskor meg le kell győzni.

A három eset: drenázsépítés, házeltolás, patakmeder áthelyezés. Az építő-csoport megkapta – nem egyszerre – a feladatot, rövidesen lásson hozzá. A feladat tehát ismert, a helyszínt, katonalépéssel kijelölték. Hogyan, milyen terv szerint? Az nem katona-ügy, azért vagytok építők.

Tehát elsőül a drenázs. Az ércdúsító fejlődik, épületeit központi fűtéssel tervezik ellátni. A kazánház

nagy hőt fejleszt, a helyi viszonyok nehézséget támasztanak, a terv egyszerűen au-tomatikus kivitelezése előreláthatóan sikertelenségre vezetne.

45

Az üzem épületei általánosan fából vannak, könnyűek, azokkal nincs problé-ma, bár a település kifejezetten nagy terjedelmű jéglencsére került. A jéghatár (nem a fagyhatár!) kb. 3 m-re van a felszín alatt.

A kazánház kőépítmény, annak tekintélyes súlya van, alatta a talajnak nem szabad fellágyulnia. Voltaképpen nem a tüzelés melegével kell megbirkózni, mert az épület kőalapot kapott, a kazán szintén. Az építményt lefelé, a jégig jól szigetelő ka-vicsos homok és masszív, de hézagos kőhányás választja el, a terv szerint.

Maga a kazán nem fekszik a talajon, hanem négy kis külön alapra támaszko-dik és alul, a hasa alatt megvan a kellő átszellőzés. Csakhogy kint a nyári meleg fel-szalad 20-25 fok Celsiusig, az átnedvesedő moharéteg langyos vize átlágyítja a ter-helt talajt. Ez ellen kell megoldás. Az a jó, hogy a tajgában általában nem lehetséges központi intézkedésre, vagy speciálisan kigondolt terv jóváhagyására várakozni. Közvetlen elhatározásra és kivitelezésre kerül sor, más itt nincs. Vagy legalábbis csak nagy sokára derül rá világosság.

A megoldás számára kombinált tajgamódszer kínálkozik: nyári drenázs az épület az épület körül, téli lefagyasztás az épület alatt. (18. ábra).

Az építmény körüli hőszigetelést többszörös moharétegnek gyeptégla módjára való alkalmazása szolgálja. De nem télen, hanem nyáron. Télire az egész szigetelő padkát köröskörül elbontják, félrerakják. Az épület tövében a teljes fagy uralkodik, a lefagyasztás 7-8 hónapig tart. Az olvadás közeledtével a szigetelő padkát visszarak-ják, ezzel egyidejűen lép működésbe a drenázs, amit az építéssel egyidejűen lerak-nak. A leszivárgó víz nem stagnál, hanem a drenázson eltávozik a völgy felé. A lefagyasztott altalaj helytáll.

Maga a drenázs persze helyi ihletésű. Háromszögben alakított egyszerű ba-kokból áll, 8-10 cm átmérőjű fákból, különleges megmunkálás nélkül, csupán fejszé-vel kicsapkodott eresztékek az illeszkedések segítségével. A mintegy másfél méte-renként lerakott bakokra hosszában póznákat, ostorfákat raknak, 5-8 cm átmérővel. Ezekre a szanaszét heverő ágak kerülnek, arra a még vékonyabb rőzseszálakból egy réteg. Ez már összetartja a bakokat, mert a terítés oldalt erősen súrlódik az árok farával. Tovább kőrakat következik, előbb 8-10 cm-es darabok, aztán kisebbek, mint a makadám úton. A drenázs addig tart, amíg a benne lévő faanyag. Már pedig ezen a klímán sok évig tart. A drenázs egyébként külső segítség nélkül, jó lejtéssel, gravi-tációsan működik.

46

47

Második a házeltolás. Ez is gravitációs munka. Úgy kezdődik, mint minden más feladat. Katonás természetséggel, röviden

egy mondattal. Magától értetődő, hogy megoldjuk. Az építő csoportnak minden hangszeren játszania kell.

Bővül a bánya, a dúsító, nő a fogolylétszám, bővül a táborhely is, új barakkok-kal. A régi kerítés, kapu, iroda, őrségi épület, néhány raktár ennek folytán elbontandó és a kijelölt völgyszakaszon, kb. 100 méterrel odébb újraépítendő. Az építmények az ismert boronaházak, a fatörzsek egymáshoz illeszkednek, az új helyen ugyanazok-nak kell egymás fölé kerülniük. Tehát számozás épületenként, a jelzésekből terv-vázlat készítendő.

- Ha a legalsó gerendák gyűrűje nem lenne annyira eldarabolva, most görgő-kön a házat egyben eltolnánk az új helyére.

Így az egyik ukrán brigádvezető. Amit dörmög, egyúttal bolha a magyar mér-nök fülébe. Nézzük, menne-e az átgördítés a terepen, gravitációsan. Menne, ha nem lenne közben egy terephullám, vagy 15-20 m széles, a tetejénél 1,20-1,30 m magas. Ha ez nincs, a finom lejtés gravitációsan átsegítené az építményt a végcélig. Áthúzni a dombocskán, arra nem elég az emberi erő, más pedig nincs.

Számvetés. Ha kijelöltük a menetirányt, és a dombocskából leásnánk az 1,30 m mély árkot? 20 m szélesség elég lenne. Ez a munka jóval kisebb, mint szétszedni és áthordani az áthelyezendő épületek közül a legnagyobbat. Van még a gördítő pá-lya lerakása fatörzsekből, de az kisebb munka, mint az épület gondos újra való ösz-szerakása. (A gondosságnak itt súlyos jelentősége van. Ha az egymásra illő fatör-zseket valahol eltévesztik, teszem azt egy másik fal hatodik gerendáját rakták fel, megesik, hogy a sehogy sem illeszkedő teljes gyűrű 10-12 törzsét kell átdolgozni.) Ez lenne a számvetés a legnagyobb épületnél. De van még 4 kisebb is, vagyis a célsze-rűség szembeszökő. Meg lehet kérni az engedélyt, az eredmény nem kétséges.

Igen, de mi lesz a fatörzsek legalsó, eldarabolt gyűrűjével? Gördítés közben a darabka egyik vagy másik vége leszabadul, lebukik a görgők közé az üres térbe. Azt a falszakaszt többé vissza nem emeled, akkor minden megáll. Csőd.

Várni kell egy éjszakát a munkamódszer megváltoztatásának javaslatával. A fejtörés csak éjfélig tart. Akkor álmából felverik a kovácsmestert.

- Tudsz csinálni 200 ácskapcsot, 3 nap alatt? - Az még menne, de az anyag... - Keress! - Csak a betonvas van, meg a hulladék.

48

- Elintézem. Ebben a szezonban nem betonozunk. Jövőre külön parancsnoki megrendelést szerzünk – ácskapcsokra.

A megoldás, mint minden egészséges ötlet, egyszerű. Az épület legalsó 3 sor törzseit ácskapcsokkal összefogva a gördítés elvégezhető, az épület nem bomlik el.

Baj, hogy az ukrán brigádvezetőt eközben áthelyezték, messze más táborba. Tulajdonképpen az épület-áttolásban nincs semmi bűvészet, ha van, aki már csinál-ta. Mi hát ebben az újítás? Csak annyi, hogy valamennyi részletmunka fortélyait újra fel kellett találni.

Az átgördítésnél két fődologra kell ügyelni. Apályaként lefektetett hosszanti fe-nyők szerepe az, ami a vasútnál a síneké. De súlyos zökkenőket (és helyreemelési problémát) okozna, ha a fenyők végei más-más vastagsággal kerülnének egymás után. Simán, egyenletesen megy a gördítés, ha a fenyők tolásánál a hátulsó (elha-gyandó) törzsnek a vastagabb, az elől következőnek a vékonyabb vége találkozik. (19. ábra).

49

A másik dolog: az irányítás. Az építmény a görgőfák páronként dolgoznak. De elől, a menetirányban már fekszik a harmadik fa, erre fog rábilleni az építmény, ami-kor a súlypont az első görgőn áthalad. Mikor ez a pillanat közeledik, a készenléti harmadik görgőt az épület közvetlen közelébe gurítják, így a billenés az 1cm-t is alig éri el. Az irányítás mag abból áll, hogy ha egyenesben kell haladni, akkor a görgőpár vékony és vastag végei egymás ellenkező oldalára kerüljenek. Ha pedig kanyarodni kell, akkor a görgőpárnak mind a két vékony vége a kanyar középpontja felé mutas-son.

Ami az építménynek a régi helyén történő aláfogását és az új helyén való ala-pozását, valamint a rágördítést illeti, az is technológia, de olyan aprólékos ismertetést követelne, ami ebben az írásban nem lenne helyénvaló.

Őrnagy-parancsnokunk a sikert gavallérosan megjutalmazta, ennek neve passzilka, vagyis csomagküldemény. Szép nagy közös csomag, vaj, cukor, cigaretta, teásdoboz és új feladat előtt egy hét nem hivatalos pihenő, úgy kell érteni, hogy nincs feladat. Akit érintett, legjobban ezt az álpihenőt értékelte, ezalatt vissza lehetett térni a gyümölcsöző magánmunkához.

Gravitációs jellegű ez a harmadik feladat is, a patakáthelyezés. Lényege,

hogy a patak vizét a föld vonzóereje mozgatja, és ennek az új mederben is így kell lennie.

Táborunk szűk völgyben van, ennek közepén patak folyik, ami olvadáskor megduzzad, és araszos köveket görget lefelé. Az a jó, hogy itt fenn a völgynek erős esése van, kb. 15 %–os, és az évezredes tavasz i lerohanás már mély medret vá-gott. Egyébként nyáron a patak megszelídül, vize fokozatosan csökken, mire szep-tember közepén leszáll az első hó, a patak vize már el is tűnt.

Eddig a tábor az egyik parton települt és az általános terv (generálplán) szerint ki kell szélesíteni a völgynek csaknem teljes szélességére, csak az egyik oldalán, a hegy lábánál kell hely az áthelyezendő patakmedernek és az országútnak. Az általá-nos terv messze irodában készült, szépen kidolgozott rajzzal, a patakmeder finom pontozásos ábrázolásával, amit úgy is lehet érteni, hogy „egykori” patakmeder, mi-velhogy a régi helyén fölt feltűntetve.

Másként, ha tábort szélesítünk, akkor a patak átfut a tábor területén, mely esetben a katonaság a patak érkezési helyén, a kerítés vonalában cölöprácsot készít és ugyanúgy az alsó ponton, ahol a patak a táborból kilép. Ez így jó is, az év nagy részében. De a tavaszi ár a görgeteg apróbb-nagyobb köveivel vagy elsöpri a cölöp-rácsot, vagy eltömi mindjárt a felső rácsot, a víz elöntheti a völgyet.

50

Így kerül az sor az óvatos, szinte félhangos javaslatra: - Parancsnok, nem lenne baj, ha a patak a völgy szélén folyna, a táboron kívül? - Te mérnök, tudsz robbantani? - Van ilyen bajtársunk is.

- Tulajdonképpen fentebb a völgyben ki kell szélesíteni a bányaudvart is, ott a közeljövőben építendő üzemi létesítmény a patak fölé kerülne. Annak áthelyezése már elfogadott dolog. Holnap kezdd el a robbantást ott. A bányamérnökség kitűzi az új vonalat. Ha minden jól megy, az áthelyezést folytatjuk a tábornál.

A parancs fogalmazása azelőtt is, azután is, alig-alig változik. Tessék ügyelni, hol van a személyes ragozás egyes számban és hol többesben. Tehát kezdd el (te) és ha minden jó, folytatjuk (mi).

Szikla altalajjal van dolgunk, a robbantás elkerülhetetlen. Maga az eljárás nem boszorkányság. A kijelölt új meder oldalában hegyes vasrudakkal lyukakat kell ütni, kb. 1 m mélységig. Azokba berakni a dinamit töltényeket, rávezetni a gyújtózsinórt, a lyukat lefojtani. A lyukak távolságát, a töltények számát a bánya szakértői megadják. Egyszerű ügy.

Az eltérítés hossza a bányaudvaron is, táborban is kb. fél kilométer hosszú. A munka nyáridőre esett, alig több, mint egy hónapot követelt. A patak áttöltése az új mederbe gyerekjáték. Ebben az időszakban a pataknak nincs vize.

Mégis megelégedéssel hallottuk a bányavezető nyilatkozatában,hogy a legkö-zelebbi termelési értekezleten, ahova a foglyok műszaki vezetői is rendszerint hivata-losak voltak:

- ...”és az elmúlt időszakra esett a különleges feladat, a természet kisebb mér-tékű átalakítása, a völgyön keresztülfutó patak új mederbe való terelése. (Preobzazovanyie prirodi)”

Sofort feladatok

A munkák kiosztásánál nincs kényeztetés, látnivaló volt ez eddig is. A pa-rancsnokságnak aligha van kétsége, hogy „ezekkel mindent meg lehet csináltatni”, miért is huzavonának nem lehet helye. Ám mégis, mindezeken túl, ennél is sürgő-sebb feladatok adódnak.

Mindjárt ilyen a lisztraktár, amint az alább következik. Reggeli sorakozó. A parancsnok valahol oldalt sétál, szokása szerint pálcájá-

val a csizmáját ütögeti. - Te mérnök, ma ne vonulj ki a bányaépítéshez. Tarts vissza 12 embert, épít-

setek lisztraktárat.

51

- Mikor? - Most. Mindjárt. - Hol? - Kint a kapu mellett. Nem messze. Megmutatom. - Mégis mennyi zsák lisztre? - Gyere. Felvesz egy kétaraszos követ, leteszi, ez az épület egyik sarka. Lép tizet elő-

re, ez a másik sarka, aztán tizenötöt oldalt, ez a harmadik. - Parancsnok, várjunk. Milyen fából legyen? - Ott az a nagy halom, amit téli tüzelőre gyűjtöttünk. Válogassatok. - Parancsnok. Abból nem lehet 6-7 métert áthidalni. Kell külön fuvar hosszú

fából, az erdőből. - Legyen a raktár kicsit keskenyebb, de hosszabb. - Itt csupa vékony fa van, 8-12 cm vastagok. Áthidaláshoz, oszlophoz 18-20

cm-esek kellenének. - Délig kapsz egy fuvart. A földmunkát addig is kezdd el. Távozás. Terv nincs. A tényleges kezdéshez: marad egy negyedóra . Ez arra

való, hogy a szerszámos raktártól a fűrészeket, baltákat, vésőket a csoportnak kiosz-szák. Csak oda kell szólni, félhangosan, magyarul.

- Miklós bácsi. 12 ács itt marad, azokat szerszámozd fel. A felének adj ezenkí-vül csákányt, lapátot, bontó-vasrudat. Ő legyenek az utolsók, tehát lassan. Értjük?

Maradt a negyedóra. A mérnök már látja félhomályosan a raktárt, oszlopokkal, közben 8-10 cm vastag fekvő rudakból a vékony falát.

Első a kitűzés. Miklós bácsinál ehhez való köteg karó mindig készen áll. Osz-loptáv lesz egy kb. 3 méteres pózna, ezzel kell közben kitűzni, a pontokat karózni. Fejben már kialakult, a raktár kb. 6x9 méteres lesz. Körülbelül, mert ez most már a kiválasztott mérőrúdtól függ.

Tehát kell 9 oszlop, 4-4 a két oldalon, egy a hátsó fal közepén. Ami a bejárati oldalt illeti, a kapuoszlopokat, erről később döntünk. Most indulni kell, gyanítjuk, hogy a parancsnoksági ablakból idenéznek.

Az emberek párosan dolgoznak, a törvény nem változhat, egy ács nem ács. Ásunk előbb 6 gödröt, aztán, később, majd a maradékot.

A körfűrész egy ugrásnyira. - Válogassatok erős karvastagságú rudakat, jó 3 métereseket, a kitűző rúd

szerint levágjátok, aztán az egyik végén a körfűrésszel ferdén meghegyezitek. Itt a rajz. (20. ábra). Ebből lesz a póznafal. Délig 200 db. meglegyen.

52

53

Egy ugrásra van a kovácsműhely is. - Készítsetek elő 30 ácskapcsot, amit a házeltolás után kiszedtetek. Kiegyen-

getés, esetleg némi pótlás, határidő estig, hogy a folyó munka se szenvedjen. És készüljetek a kapupántok, forgók vasalására.

Ebédig 9 gödör kész. Az ácsok már készítik az oszloptalpakat, rövid rudakból, amik a póznavágásból leestek. Délre megjött a vastagfa fuvarja. Ezt katonák intézik.

Az oszlopokra hosszában vájatok kellenek, a póznák lerakásához. Ezeket bal-tával kicsapkodják, durva horony készül így, amint az várható is. De horony, amit csak itt-ott kell vésővel kiigazítani. Készül 4 sarokoszlop, derékszögben vágott 2 ho-ronnyal és 8 közbenső oszlop, itt a hornyok a fa szemközti oldalára esnek.

Az oszloptalpakat és az oszlopok alsó végét pörköléssel fertőtlenítik. A talpa-kat berakják a gödrökbe, elföldelik, kővel alul-felül kiékelik.

Jöhet a póznafal, az már gyerekjáték. A hornyok közti távolságot leellenőrzik, a póznát erre a horonyra az eddig érintetlen végén levágják, a ferdeségét csak úgy baltával hozzáhasítják. A fal igen gyorsan emelkedik, csak arra kell ügyelni, hogy a póznák vastag és vékony vége felváltva kerüljön egymás fölé. Eközben magassági méterenként az oszlopot és a póznafalat ácskapcsokkal összefogják. A fal nem tud többé széthúzódni.

Végül a falakra koszorúgyűrű kerül, arra fekszenek föl a födémgerendák. Leg-felül pedig kishajlású tetőzet, 2 sor (szembe fordított) éldeszka lefödéssel, esetleg kátránypapírral. Ha van. A tetőzetről nincs sok mondanivaló, olyan lesz, amilyen hé-jazat adódik. Lehet zsindelyes is, ha van raktáron. Ezúttal kátránypapír a megoldás.

Még a padlózatról. Vágunk 4 cm vastag pallókat. Párnafa: a földre rakott póz-na, mellédöngölt kőtörmelék vagy kavics. Némi egyenetlenség nem számít. Mire a lisztes zsákokból a kazlakat felhordják, a teher alatt a teher alatt persze a padlózat meghajlik. Kissé gödrös lesz? Hát gödrös lesz. Mit akartok 5 nap alatt?

A megrendelések záporoznak. Most garázs van soron, szintén azonnal. - A lisztraktár jó. Kell még egy olyan, de azzal most várjunk. Garázst építs a

teherautóknak. És fűthető legyen. - Mekkora kocsikra? És hány kocsira? - Az első kocsi holnap jön liszttel, azt lemérheted. Hogy hány kocsi? Megkér-

dem telefonon, holnap azt is megtudod. Addig kezdd el az egyik oldalfalat és a hát-sót.

A garázst fűteni kell. De ilyen hirtelenséggel boronaházról nem lehet szó.

54

Marad a póznafalas ház annak minden műveletével, a lisztraktár módszerei szerint. Csak a hőtartást kell biztosítani. Csak.

Világos, hogy ez az épület legalább 8, de esetleg 9 méter széles legyen, ahol a kocsik mögött kellő távolság tegye a fűtést lehetővé. Miután ilyen távolság áthidalá-sa eszközeinkkel nem lehetséges, kell egy középső oszlopsor is, fölötte megfelelő hosszanti áthidalással. A födémgerendák ide két oldalról érkeznek, tehát az áthidalás 2 egymás melletti fából készüljön és ennek a kettős vonalnak megfelelően az oszlo-pok sem szimplák, hanem egymás melletti ikeroszlop-párok kellenek.

Kitűzés, hornyos oszlopfaragás, gödör, pörkölés, minden megismételhető a lisztraktár példájára. Ez be van gyakorolva. Pózna, ácskapocs párhuzamosan felké-szíthető.

Marad a fűtés. A lágerélet tipikus kályhái, a fekvő benzines hordók biztonsá-gosan felállíthatók. De azért tűzbiztonsági okból mindegyik kályha mellett a falra egy vaslapot szegeznek.

A póznafal elemei közt ujjnyi rések vannak. Elkészül a hagyományos lécezés, hasított vesszőből, arra pedig vakolat. Télen ideiglenesen havas-lucskos kása, nyá-ron pedig fűrészporral kevert agyagtapasztás, véglegesen.

A födém egymásra borított széldeszkákból áll. Arra 8-10 cm-es agyagtapasztás és ugyanannyi fűrészporos forgács kerül. Ha marad idő és mód, le-festik még egy vékonyabb, 4-5 cm-es tapasztással.

Aztán egy hasonlíthatatlan, roham-munka a bányában. Az egyik leszálló aknában, a felszíntől talán 30 m-nyire az oldalfalon finom

vízerecske lépett fel. Két nap múlva már nem csak szivárog, hanem percenként egy vödörrel lehet felfogni. Ez már nagyon komoly dolog.

Gyorsértekezlet a bányavezetőségben, aztán közlik az utasítást. Beton bélés-falat kell építeni az akna 4 oldalán, de lesarkítva, vagyis a szorító bélés belülről nyolcszögletű legyen. Vezesse a fogoly mérnök, hisz valamikor azt mondta, hogy vasbetonos.

Tervezés, műszaki számítás nem lehetséges. A hegyoldal struktúrája a betö-rés tájékán ismeretlen. A víznyomás szintúgy, vagyis csak becsülgetni lehet, mekko-ra lesz s nyomás, ha a rés kitágul. Felhasználható anyag? Cement, kavics, illetve kőzúzalék annyi, amennyi csak kell. Vasanyag, amit találsz. Nézz körül, mindent fel-használhatsz.)

Nem kell bennünket sürgetni. A bánya közben üzemel, a mélységen emberek dolgoznak, a fúrósok közt fél tucat magyar is van.

55

Tehát roham-munka. Gyerünk ácsok az állványozással, minden faanyagot megfoghattok, ami bányadúcolásra van felkészítve. A deszkazsaluzás 25 cm legyen az akna falától. A szűk helyen váltott emberek dolgoznak, két nap – egy éjszaka eltá-vozás nincs, a táplálékot odahozzák, pihenő alvás: az állványzaton. A betonbélés 10 méterre terjed föl és le a vízbetöréstől. Amint a legalsó 2 m deszkázás megvan, jöhet az armatúra, abból, ami csak a közelben előkerül. Némi gömbvas, hengerelt idom-acél, drótkötél, vízvezetéki cső. Rá nyomban a betonozás. (Ne feledjük, az ötvenes évek legelején vagyunk.)

Kész a legalsó gyűrű. Felfelé menet már csak deszkázni, vasalni, betonozni kell. A táborból váltás a harmadik napon érkezik, de a munka már felvette a ritmusát, e nap estéjén a betonozás már túl van a vízbetörésen. Még 2 nap és kész.

A tömés sikerült, a víz megállt és a bélés betont megkerülve sem jelent meg más ponton.

És még egy utolsó roham-munka, a hótorlasz. Jelezzük mindjárt, ez nem hi-

vatalos. Ez társadalmi munka. Mellettünk egy táborban női foglyok vannak, ezek mind szovjet nők. Apróbb

építési feladatok ott is adódnak, embereink átjárnak, főleg ácsmunkára. De van más hivatalos érintkezés is. Odaát van a közös kantin, ahová tíz naponkint (bérfizetéskor) egy részleg átmegy és bevásárolja a konzervet, dohányt, miegymást a teljes létszám számára. Odaát van a közös mosoda is. Szóval ismeretségek köttetnek.

A két tábor két drótkerítés van, közöttük vagy 4 méter a távolság. Őrség csak a kettős tábor külső határain van, az elválasztó vonalon nincs. Tél van, térdig érő hótakaró, ez nagyon fontos.

Valakinek az az ötlete támad, hogy létrehozza az esti látogatást. A napi mun-kának éppen vége. Gyors vacsora – egyesek el is hagyják – és megindul a legro-mantikusabb rohammunka. A leglíraibb.

Az egyik barakk mögött, eldugott helyen, hósánc készül, locsolással, fagyasztva. A kerítések közé bedobálják a havat, de a messzebbre hajítás már ne-hézkes, akadozik, a locsolás még inkább. Segítség a női oldalról érkezik, mihelyt megértik, hogy miről van szó. Látogatás. A női oldalon harminc asszony észvesztő elszántsággal dolgozik, elvégre ott később kezdtek hozzá. A két hósánc összeér, a lefagyasztás egy óra. Közben a fiúk oldalán elkészül a három „trepni”, vagyis palló-járóka, rászögezett lécből hágcsókkal. Hat órára minden kész, a takarodásig van még 3 óra, ennek szabad foglalkozás a rendeltetése. Hát elkezdődik.

56

Bizonyos közös ügyekben a fogolytábor vasfegyelmet tart. Mindenki felírta a nevét cédulára, be egy üres vödörbe, sorshúzás, 20 emberre. Úgy ítélik meg, ennél többnek a hiánya feltűnhetne. A lányok mindenről tudnak, ők is sorsoltak. Hat órakor már sötét van, a táborválasztó vonalra csak a hó és a távolabbi világítás szűrt fénye esik. Van a kettős tábor négy sarkában négy őrtorony, de az átkelőhelyre csak az egyik láthatna oda, az meg éppen az átlóban van, az a legtávolabb, talán 200 méter is lehet. Gyerünk.

Talán egy hétig tart a vendégség, hattól kilencig. Aztán az egyik elbizakodott csoport túlfeszíti a húrt, a fele lekésik a visszatérésről. Mire átér, a barakkok zárva vannak, a késlekedőket az éjszakai belső ellenőrzés az udvaron találja.

Ebben a táborban emberséges parancsnok van, kellő humorérzékkel. Az elfo-gottak (csak azok) fogdát kapnak, „a faanyagnak nem rendeltetés szerinti felhasz-nálása” miatt. Tehát a trepniért, itt, ahol körös-körül mérföldekre erdő terpeszkedik.

Jóval később kitűnt, hogy az átló végén lévő negyedik fatorony mégsem volt túl messze. Az őrszem már az első napon odalátott a torlaszra és mindent megértett. Humorérzéke ennek az orosz katonának is volt, a váltó embereknek is, akik mind előre tudták, mi következik. Erről az oldalról nem tettek jelentést. Az őrszem az utasí-tás szerint minden figyelmét a tábort körítő vonalra összpontosította.

Még egy apróság. Később híre ment, hogy a kisorsolt asszonyok közül egyik-másik visszalépett, méghozzá közvetlenül a látogatás kezdetén. Újabb sorsolásra nincs idő, 4 női barakkot kellene mozgósítani. A bátor férfiaknak méltatlan lenne csa-lódást okoznia, így az üres helyeket azonnal, önkéntes jelentkezés alapján betöltik.

57

És ami nem sikerülhetett

A bizalom szilárd. Szép nyári reggelen a tábor parancsnoka megjelenik a so-rakozón.

- Te mérnök, nem vonulsz ki. Gyere velem. Könnyű félórás menet a tábor melletti országúton. Útirány: a völgyben lefelé.

Kérdezni nem lehet. Szó annyi esik, amennyit a parancsnok kezdeményez, általános fogolykérdésekről, ellátásról, ruházatról.

Itt a völgy összeszűkül, a tábortól talán 4 km-nyire vagyunk. A szűkület talán egy km-re terjed, aztán a völgy kitágul, a hegyoldalban már látni a vízvezető facsa-tornát, ami alább következő ércdúsítóhoz vezet. Még odébb, oldalt az alsó tábor.

A völgyszűkület felső részénél az őrnagy megáll. - Tudod, hogy télen nincs közlekedésünk, azért kellettek az élelmiszerraktárak

is. A település azonban fejlődik, valamilyen téli közlekedés kell. Mit gondolsz, ha itt a szűkület fölött lenne egy 2-3 km hosszú vízfelület, ami télen befagy és a szántalpas repülőgép rászállhat…

A völgy e helyen talán 150 m széles. Egyik oldalán halad az országút, közé-pen kanyarog a patak.

Az őrnagy folytatja. - Ha itt elrekesztenénk a völgyet keresztgáttal, és a vizet visszaduzzaszta-

nánk, úgy 15 20 m magasra?! No, mérnök, meg tudnád csinálni? Betonból gondo-lom. Körös-körül a rengeteg törmelékes kő, cementet hozatnánk a jövő tavaszra. Zsi-lipet a gáton fából csinálhatsz, az ácsaid abban mesterek lennének.

Csend. Lehetetlen azonnal és tévedhetetlenül válaszolni. Az őrnagy folytatja. - Tervezni itt nem igen kell. A völgy erősen lejt, az anyag helyben. Ha arra vá-

runk, hogy valami központi műteremben tervezzenek, azok félévet méregetéssel töl-tenének. Te durván megadod, milyen magas és vastag legyen a gát. Láttam ezt ré-gebben egy folyóiratban. A gát körív alakú a domború oldalával felfelé néz, ahol a tavacska lesz. A boltozat nekinyomódik a két hegyoldalnak, az pedig játszva megbír-ja. Gránit.

- Parancsnok, várjunk egy félórácskát. Elmondom, amit gondolok. A feladat minden mérnök számára megtisztelő, az életben leginkább csak egyszer adódik. A gát tervezése így leegyszerűsítve is néhány hét. Inkább arra kellene némi idő, hogy az elkerülhetetlenül szükséges műszaki segédkönyvek beérkezzenek. Repülőposta hozná a fővárosunkba, onnan autóval hozzánk, onnan autóval hozzánk, szóval min-dennel együtt a tervezés 5-6 hét.

58

És ez alatt akár el is kezdődhetnek az előmunkálatok, mérőműszereket ehhez a bányában azonnal kapni lehet. Az is igaz, hogy embereink a munkákat el tudnák végezni. Gépek azonban kellenek, ilyen tömegű föld és sziklamunkát, betonozást, egyszóval a mindenféle bontást, szállítást másképp elkezdeni sem érdemes.

- Vagyis, parancsnok polgártárs, a műszaki feladat nagy, de elvégezhető. Persze gondolni sem szabad, hogy nyáron a munka könnyű, mert a patakban nincs víz. Van víz, mert a patak nem csak a látható mederben folyik. Ez a hegység ősrégi, a sok ezerszer ismétlődő téli fagy állandóan tördeli, szaggatja a követ, a törmelék legurul, halmozódik, felgyülemlik a hegyoldal lábánál, később belepi az egész völ-gyet, megemeli a patak medrét is. Ennek a törmeléknek a fenekéig le kell vinni a gá-tat, másként a víz alul is, kétoldalt is átszökik, esetleg a gátat is leomlasztja. Meddig tart ez a durva hézagokkal vegyes völgyfenék? Hol van lent és oldalt a vizet már fog-va tartó tömör szikla? Lehet, hogy 15-20 m magas gát helyett 50-60 m magas kell, még pedig lefelé egyre szélesedő betontömeggel. Lehet, hogy amit most szabad szemmel átfog az ember, annak a tömegnek 10-15–szörösét kell megépíteni.

- Parancsnok, a gondolat kiváló. A kiválasztott völgyszűkületet a duzzasz-tómű számára mérnök sem tenné máshova. Ha megvalósul a duzzasztás, akkor az ércdúsító egész évben gravitációsan, felülről megkapná a vizét, nem kellenének a kádak, a szivattyúzással előállított vízfogó rendszer. És ezt csak úgy mellékesen. A téli szántalpas kikötő előnyein kívül. A geológiai feltárás azonban elkerülhetetlen.

Séta visszafelé, jórészt csendben. Néhány hónap múlva a parancsnokot elvezényelték a tartomány fővárosába.

Újabb néhány hónap múlva a mérnököt is, ugyanoda, a tartomány frissiben alakult műszaki tervező irodájába. Egy napon ebbe az irodába tiszti bizottság érkezett, élén a sokszor említett táborparancsnokkal. A pálcika most is könnyedén verdesi a csiz-maszárat, amint a parancsnok végiglépdel a felsorakozott mérnökök előtt. Nem mu-tat meglepetést, amint (itt az egyetlen magyar) mérnök elé ér.

- No öreg, ugye itt jobb? Én helyeztettelek ide. Cinkosan kacsint is hozzá. Megtervezték-e, ki tervezte, elkészült-e a völgyzáró gát, nem tudni. Most már

1953-at írunk. A fogolyélet hirtelen véget ért, a mérnöki munka folytatódik, immár az óhazában.

59

III. fejezet A hőskor vége

A rögtönzések korszaka csak a települések kezdeti időszakában virágzik. Idővel az útépítés előrehalad, a nehéz munkagépek egyre mélyebben nyo-

mulnak előre, a nehéz szállító gépkocsik egyre távolabb viszik a civilizációt. Anya-gok, gépek, felszerelési tárgyak (köztük most már lakásberendezési tárgyak) és szerszámok és újra szerszámok érkeznek.

Minden modernizálódik. Az ősi vadászterületeken utak, lakótelepek, bányák, hidak, üzemek születnek. Minden a legkorszerűbb. A bennszülött jakut és csukcs törzseket a rohanó iparosodás százados fejlődési folyamatot kihagyva ugratja előre. Mint a mesében. A prémvadász és szarvastenyésztő állapotból teljesen új, modern világban. A felnőtt analfabéták jó része iskolába jár, a gyermekek valamennyien. A jelesebb fiatalok felsőbb oktatásban részesülnek. A rudazatból-bőrből való jurtát többnyire emeletes épületek váltják fel, központi vagy éppen távfűtéssel, víz, villany, csatorna vezetékkel.

A változást a villanyáram vezeti be. A kezdet kezdetén az úttörőknek a tajgá-ban előretolt településére olajjal járatott motor és dinamó érkezik, szinte az első fu-varral. A házakban csak hetekig, legfeljebb hónapig tart az olajmécs. Az írásunkban leírt primitív faépítmények átmeneti szállásnak számítanak, igaz, az átmenet tíz esz-tendeig is eltarthat. És nem is mindig ott születnek az átmeneti szállások, ahol ké-sőbb végleges település lesz. Az ötvenes évek elején az utazó itt-ott már láthat boro-naházat, többet is, kisebb települést is - üresen. Innen már elköltöztek a lakók, a te-lep kihalt. Itt-ott helyi vasútvonal is megjelenik, az élet ennek nyomán közeledik - no nem a fővárosi - az anyaországi szinthez.

De a modernizált területek legbelső szélein, vagyis az úttörők frontvonalán, még tart a pionir-élet, a még be nem fogott szűz területekre ők nyitnak utat. Ebben az első vonalban továbbra is az őstermészet fogadja az érkezőket, akik azonban már nem lovas szánon, hanem korszerű terepjárókon magukkal hozzák a legelőször szükséges felszerelést, gépet, az üzemanyagot.

Az utánpótlás gépkocsikon utazik. A nagyon fontos és sürgős dolgok szántal-pas repülőkön, vagy helikopteren. Moszkva ma is messze van, de a keze már egé-szen idáig elér, a természettel birkózó úttörők sincsenek magukra hagyva.

A csupán fejszéből és két emberre való erdei fűrészből álló kezdeti világ le-tűnt. Csak az ilyen késői írásokban van helye.

Budapest, 1980.

60