MÁRIÁSSY JUDIT

Egy siker titkai

Berkesi-daraba József Attila Színházban

A bemutatón nyíltszíni tapsok sora.Egyetértő suttogás a nézőtéren. „Ez igen,ez beolvas . . . Es milyen igaza van!" Adarab végén háromszor tapsolják ki aszerzőt a színpadra. Soványan, szerényenés megilletődötten hajol meg a színészekközött Berkesi András, aki SzilvásyLajossal (és Jókai Mórral) még mindig alegelsők között szerepel a magyar íróknépszerűségi listáján.

A Kálváriát azóta is sikerrel játssza aJózsef Attila Színház. Megnéztem a be-mutató után egy hétköznapi estén: a né-zőtér hangulata alig változott. Jómagam isugyanúgy feszengtem, akárcsak elsőízben. Hiszen mint mindenki, aki szereti aszínházat, én is élvezem, ha sokakkalazonosulhatok a nézőtéren, ha - a köz-hellyel élve, mely mellesleg el is hangzika Kálváriában - „nem lógok ki a sorból".

Most pedig próbálom megfejteni, miért„lógtam ki" mégis. Mi az, amit a JózsefAttila Színház bérlői lelkesen fogadtak, ésmiért maradtam kívül e lelkesedésennéhányadmagammal.

Elöljáróban önkritikusan le kellszögeznem: nem vagyok igazi ismerőjeBerkesi munkáinak. Egyetlen regényétolvastam csak, egy darabját s egy tévé-adaptációját láttam. Meg sem kísérlemtehát az új színpadi terméket valamiféleéletműben a helyére tenni. Egyszerűen akíváncsiság izgalma vezet: mik a titkaiennek a sikernek? Miért olyan hatásosdarab a Kálvária Angyalföldön?

Tartalmi kivonat

A darabnak tizennégy szereplője van,nyolc elég hálás férfiszerep és hat női. Azutóbbiak közül csak a titkárnőé passzív.

A Pesti Műsor így ismerteti a Kálváriatartalmát: „A dráma megtörtént esetalapján készült. A bodajki cérnagyárbandolgozó Zala Miklós mérnök, Dávid Imreigazgató régi barátja felfedezi, hogy agyárban évek óta bércsalás folyik. Eztjelenti Dávidnak, s közli vele, hogy a»Kiváló vállalat« cím ezek után lehetet-len. E felfedezése sérti egyrészt a csalókat,Auerbachnét, Sonntágot stb., deérzékenyen érinti a megyei és járási ve-

zetőket is. Utóbbiak egyrészt vélt politikaiérdekek, másrészt nagyon is konkrét,személyes indítékok miatt összefognak amérnök ellen ..." A műsorújságismertetése ezúttal adekvát a művel. Ahárom pontot helyettesítendő csak annyitkell hozzátennünk: ... de végülalulmaradnak, a mérnökből főmérnöklesz, és az ingadozó középigazgató sokhezitálás után maga jelenti a felsőbb ha-tóságoknak a bércsalást.

A szereplők életrajza

Berkesi sikeres darabjában mindenkirőlidejében megtudunk mindent. Hősei vagybemutatkoznak vagy partnerük mutatja beőket. Ez a módszer korántsemlebecsülendő, hiszen nemcsak operett-hagyományai vannak, a commedia dell'

arte is élt ezzel, olykor a mesék is. Azutóbbiaknál ugyan több a jellembeli for-dulat és a hősök lelke mélyén lappangótitok.

Mindenesetre a néző számára igenkényelmes, hogy amint színre lép valaki -sőt olykor már színre lépte előtt - meg-ismeri a káderlapját.

Vegyük sorra az alakokat.Dávid Imre igazgató (Szilágyi Tibor

játssza őszinte indulatokkal, tehát igenrokonszenvesen, óhatatlanul magávalcipelve néhány gesztust, hanglejtést ko-rábbi ingadozó középkáder, illetve inga-dozó értelmiségi szerepeiből). Az elsőjelenetben az intrikus takarítónő, Ballánéreplikájára: „Az első gazda felesége vol-tam ...", nyomban bemutatkozik: „Én mega cselédjük voltam. Még az édes-anyámat,az első unokatestvérét is csak cselédnekhasználta." Ez a régmúlt. Majd a 45 utánikorszakról Balláné kérdésére, miszerint:,,... Józsi öcsém hogy került a listára?" -Dávid így válaszol: „Mert én felírtam.Volksbundista volt." A jelen? A barátérdeklődik, még mindig az elsőjelenetben: ,,... te hogy állsz azépítkezéssel?" „Már bánom, hogy bele-kezdtem. De hát Éva be volt sózva. Is-mered a nótát. Már mindenkinek új házavan, csak nekünk nincs ..." A képlet márisvilágos: becsületes múlt, szegénygyerekkor, mára pozíció, tisztes ambíciók,de egyúttal versengés is a kivagyiságvásárán.

Dávid Ferenc főszerkesztő (HorváthGyulának nincs sok alkalma emberré hi-telesíteni a feketére festett epizódfigurát)csak a második részben jelenik meg s mu-tatja ki foga fehérjét, de már az említettelső jelenet alapján napnál világosabb,kivel lesz dolga a nézőnek, így késlelte-

tett belépését már a beavatottak jó érzésefogadhatja: átlátunk a szitán! Hogynelátnánk, amikor a boszorka gonoszságúBalláné már a huszonkettedik mondatbanközli Dávid Imrével: „Feri bátyád aztígérte, hogy gondnok leszek." S néhányperc múlva ugyanez a Feri bátyó telefononprotezsálná a beste öreg-asszonyt...

Zala Miklós mérnök, a darab pozitívhőse. (Erre a szerepre a József AttilaSzínháznak nincs színésze. Illetve egyvolna: Szilágyi Tibor. Különös jelenségez, hiszen a társulat sok kitűnő fiatal ésközépkorú tehetséggel gyarapodott azutóbbi időben is, szabályos „pozitív hőse"

még sincs. A hiányt hol a kelleténélpuhább és harsányabb Kránitz Lajossal,hol a hűvös s az efféle szerepekbentúlságosan szegletes Fülöp Zsigmonddaloldják meg. Sikertelenül. Fülöp korrektjátéka még jobban aláhúzza Berkesi mér-nökének egysíkú, kellemetlenül glóriásjellemzését. A férfias vonás hiánya pedigazt a néhány átlátszó gyanút is hatástala-nítja, melyet a szerző elpötyögtet a szö-vegben, az állítólagos nőügy kapcsán.)Nos, hogy erről a Zala Miklósról is ide-jében tudjuk mindazt, amit egy útlevél-kérőlap kitöltése kapcsán az embernekönmagáról közölnie kell, az első jele-netben Dávid Imre így szól hozzá, mint-habarátja amnéziában szenvedne: „Negy-venhárom óta vagy tagja a pártnak. Ti-zennyolc éves fejjel itt voltál párttitkár.Innen emeltek ki mindkettőnket. Szak-érettségi. Utána Moszkva. Ötvenhatbanjöttünk haza. Te vörös diplomával. Ilyenmúlttal és szaktudással miért nem lehetsza bodajki gyár főmérnöke ? Nos,felutaztam Kaplárhoz. Mi a baj veled,kérdeztem. Szó szerint ezt mondta: ZalaMiklós becsületes ember, kitűnő mérnök,de vezetésre alkalmatlan. Rögeszméivannak." Világos a képlet, ugye?

Teréz, Zala felesége, nem tölti ki azűrlapot. De nincs is rá szüksége. Aggódó,becsületes családanya, a munkában, küz-désben megpróbált hitves sztereotipiája.Mindig a visszavonulásra beszéli rá férjét,míg a második rész utolsó harmadábanegyszer csak indokolatlanul kifakad:„Hogy az isten verné meg ezt az átkozottbandát!" És: „Most én mondom,maradjunk és harcoljunk. Mert ilyen lég-körben nem lehet élni." (Tóth Judit zsebredugott kézzel, egy fehér köpenybenvergődik ebben a tökéletesen humor-mentes és arctalan szerepben. Még az iszavar, hogy „kis feleségként" magasabb akelleténél. Ha már nincs mit eljátszani,

kár ezt a tehetséges karakterszínésznőtennyire nem testére szabott figurával ter-helni.)

Balla Zsigmondné takarítónő, volt elsőgazdáné, jelenleg aktív uzsorás, fe-ketéző, főbérlő, a volksbundista Józsinővére, rágalmazó és jópofa (Bakó Mártaél minden ziccerrel, mesebeli effektussalés olcsó külsőséggel ebben a kulcsszerep-ben). Az expozícióban Dávid mutatja be:

.. én ebben a gyárban más munkát nemadhatok magának. Egyébként sem állmaga olyan rosszul anyagilag. A va-gyona maradékából akkor is megélne, hanem dolgozna . . . A fél falu adósa." Ezis világos képlet.

Sonntág Pál kazánfűtő, egykor svábföldbirtokos, gyáros és kisgazdapártiképviselőjelölt. (Soós Lajos érdeme is,hogy a darab legizmosabb „negatívhőse" összetettebb alaknak tetszik, mint

akár a boszorka, akár Zala vitéz. Pedigszövegben és színészi játékban egyarántsok túlsatírozott, túlöblögetett megol-dással találkozunk. Soós Lajos sikerétmégis értem és érzem.) Ez a Sonntág sefelejt el önéletrajzot adni magáról. ElőbbZala festi meg múltbéli portréját. „Egy-szer, régen . . . a csősz, Auerbach bácsi,Auerbach elvtárs papája elcsípett. Be-kísért a kastélyba. Maguk éppen a torná-con reggeliztek . . . Maga, a méltóságosasszony, Kázmér úrfi, a kedves lánya és aveje, Leopold úr, ennek a gyárnak azakkori igazgatója." Es Kázmér atyja,Leopold úr apósa, a rongyos kazánfűtő,aki Balláné ágyában melegszik, így felelutóbb: „Ami volt, elmúlt. Igen, föld-birtokos voltam. Tulajdonosa ennek agyárnak. Most a fűtője. A vejem meg-halt, a lányom is, a feleségem is. Kázmérfiam talán már magyarul sem tud ..."

És odébb : „Maga miatt ítéltek el háromévre. Negyvenhatban. Maga fogatott el."Itt már nem állítom, hogy a képlet egy-értelmű. Talán éppen ezért elevenebbalak Sonntág úré a többinél.

Auerbach Sándorné cérnázó, bércsalónego-pozitív asszony, pébétag, férjénekáldozata. (Kállay Ilona számára se jelentproblémát a fanyar, fölényes, majd ki-ábrándult nő megformálása. Elégszerjátszotta már hasonmásait. De eleventehetsége mindig hozzátesz valamit asablonhoz, egy jól alkalmazott kendő-levetést, egy kihívó terpeszkedést akarosszékben, s mint már annyiszor, me-gint forró visszhangot kelt a nézőtéren.)Neki se kell bemutatkoznia. Már bemu-tatták, mire színre lép. Első felvonás, elsőjelenet, Zala: (elővesz egy beírófüzetet)„Auerbachné beírófüzete. Nézd csakvégig ... Ezt a tizenöt kiló motringot mahajnalban levitte a kazánházba, hogySonntág elégesse. Láttam. Utánamen-tem. " . . . Dávid: „Auerbachné tagja apártvezetőségnek. A férje a járási tanácsmunkatársa." Aztán később Auerbach ésa néző előtt Auerbachné is feltárja amélyebb igazságot: „Azért csináltammindent, mert szerettelek, mert elő akar-tam teremteni a pénzt neked ! Nem ma-gam miatt! . . . Ki akarta, hogy belépjeka pártba? Ki erősködött, hogy párt-vezetőségi tag legyek? Megmondtam,hogy nem akarok az lenni! Neked volt rászükséged." Auerbachné-Kállay Ilona is asiker érthető tényezői közé tartozik.

Auerbach Sándor, a volt csősz fia, abodajki járási tanács munkatársa, rosszember, és persze ő is sváb. (Láng Józsefigyekszik méltósággal elviselni a meg-íratlan szerepet, és felmondani a darablegüresebb mondatait: „Beszélj, mertszétverem a pofádat, te rohadt kurva!",avagy: „Ne féljen, Sonntág elvtárs.Senki sem fogja magát kirúgni.")

Zemák Béla géplakatos, a pozitívifjúság képviselője, KISZ-titkár, néhánypercig hősszerelmes. (Vogt Károly nemkelt illúziót ebben a szerepben, melyneklegfőbb funkciója az illúziókeltés, hogy„ők" már mások, tiszták, igazak.) Be-mutatkozása: „Ismerem a főnököt. Ésezt a rohadt bandát is. Maffia ez."

Hajdu Anikó cérnázó, volt állami gon-dozott, Balláné albérlője, a történet egyik katalizátora. (Szerencsi Éva játssza a magyar filmekben, színdarabokban mind gyakrabban előforduló „nehéz múltú"

kislányt bájosan, csak az egyébként is kínos szerelmi jelenetben bájkolódva.) Róla is mindent elmondanak a többiek,

Vogt Károly (Zemák Béla) és Tóth Judit (Teréz)

mielőtt megjelenne. Zemáktól tudjuk,hogy „mindenki rászállna, mint az enyvespapírra a légy. De a főnök, az nem".

Csuhai Bálint a járási titkár. Ő mégkésőbb lép színre, mint Dávid Ferenc, demár rég tudjuk, hogy negyvenhatban fő-rendőr volt, jelenleg nagy potentát, aki-nek nincs saját „dácsája" (Berkesifurcsamód mindig dácsát említ villa vagykégli helyett), de előszeretettelvendégeskedik a mások „dácsájában". Ajózan kompromisszum képviselője, detekinthető a megavasodott középkáderprototípusának is, ki merről nézi. (HorváthSándort elfogultan féltem már ezektől afunkcionárius-szerepektől. Úgy jön-megyegyik bőréből a másikéba, hogy minimálisszínészi teljesítményre sincs szükségemeg-jelenítésükhöz. Szegeden KovácsJános, a Nemzetiben Avar István, aTháliában Szabó Gyula, a József AttilábanHorváth Sándor az ügyeletes jó vagy rosszvagy szürke funkcionárius, művezető,munkás. Most se rosszabb, mint máskor.Most se jobb.

Wéber Béla újságíró, ráadásul fényké-pész is, azonfelül sötét alak. (Ujréti Lászlóvalószínűleg egy élőbb, hitelesebbhírlapírót is el tudna játszani. Így egészszínpadi élete egyetlen nagy önleleplezés.)Dávid megkérdi, hogy bánik az embe-rekkel, ha valakit meg akar rágalmazni.Wéber: „EI kell hitetni velük, hogy Zalalényegében már döglött veréb. Nem jó ottfent ... Mindenkiről el lehet hitetni. Arosszat könnyen elhiszik."

Sipos Gézáné üzletvezető, epizodista.(Örkényi Írva, mint aki felmérte, hogyröpke jelenete nem oszt, nem szoroz, csu-pán „színfolt" a palettán, a legvadabbszínű karikatúrát állítja elő, melyért aközönség igen hálás.)

Júlia, titkárnő, Berkesi András szerint:„Harminc éves, komoly, egyszerűenöltözött nő." Mindvégig az is marad.Komoly és harminc éves, sőt dekoratív.(Bara Margit annyi év után szerepet iskaphatott volna, nemcsak realizálhatójelzőket. De amit megtehet, azt megtesziszépen és szerényen.)

Gelman és Bús-Fekete László

Kivételes zsenik kivételes műveitől el-tekintve nincs irodalmi előzmény nélküliirodalom. Olykor ott is kimutatható aszerzők szellemi rokonsága, ahol az utódvalószínűleg nem is ismerte elődjét.(Meglepő például, hogy Albee Kényesegyensúlyának egyik monológja milyen kí-sértetiesen emlékeztet egy pszichológiai-lag mélységesen drámai Karinthy-kroki-

ra.) Egyidejűségek még inkább előfor-dulnak. Hiszen minden kor társadalmá-nak vannak szembeötlő jelenségei, me-lyek szinte felkínálják magukat, hogy re-gény, színdarab, film készüljön belőlük.

Amikor a Berkesi-darab expozíciójábanaz igazgató örömmel közli: a gyár kiválóvállalat lesz, ami természetesenprémiummal jár, s Zala, a megveszteget-hetetlen, kijelentí: „Nem leszünk" -mármint kiváló vállalat - „És nem kapszjutalmat. Egy vasat sem" , majd előad-ja,hogy s mint zajlott a bércsalás a cérnázóüzemben, sanda gyanú ébredt ben-nem:valami nagyon ismerős. Hol is borítja fela pozitív hős becsületes kiállása és egyfüzetke, melyben leleplező számoklapulnak egy igazgató nyugalmát, és teszilehetetlenné a manipuláción alapulójutalmat? Megvan. GelmanPrémiumában, melynek filmváltozatáttöbb

mint két esztendeje, tévéadaptációjátmásfél éve, színműverzióját 1976-banmutatták be. Baj ez? Szó sincs róla! Vég-tére ez a téma is a levegőben lóg a válla-lati önállóságot támogató szocialistagazdaságpolitika korszakában, nemcsakMagyarországon és a Szovjetunióban, deaz NDK-ban vagy Bulgáriában is. S hahatott is Gelman Berkesire, soharosszabb hatást. Végtére a Prémium,melyet a magyar közönség nehezenadaptált (a tévédarabtól eltekintve), aSzovjetunióban jóval több volt hivatalossikernél, egyike az utóbbi évtizedlegnépszerűbb darabjainak. Az a téma ott,a mammutépítkezések országábanaktuálisabb, mint nálunk. A baj inkábbaz, hogy a rokonság nem mélyebb a kétszíndarab között. Ahogy pereg az előadás,mindinkább egy másik szerző jut a nemma született néző eszébe, méghozzá Bús-Fekete László,

Szílágyí Tíbor (Dávíd Imre) Berkesí drámájában (Iklády László felvételeí)

akiről a fiatalok mit sem tudnak, de aki akét világháború közt egyike volt a napra-kész, kellemes kommersz színpadi ter-mékek előállítóinak. Mi volt Bús-Fekete ésa vele sok mindenben rokon Fodor Lászlótitka? Egyrészt a cselekményesség, a tárgyés a jellemek alárendelése a színpadihatásnak, végül a bemondásokon alapulóhumorizálás és - ez szinte mindendarabjukról elmondható - az, hogy az átlagkisembernek betekintést engedtek azelegáns hölgyek és urak, a felső tízezeréletébe, a szépasszonyok szalonjaiba ésapró titkaiba, nemegyszer némi leleplezőmellékzöngével.

A Prémium, amikor egy gyári kollektívabelső konfliktusát tárja fel, megmarad ekollektíva körében, főszereplői te-hátelsősorban munkások, művezetők, egypárttitkár, egy igazgató, egy közgazdászstb. Ilyen alakokat ábrázolni hálátlandolog, hiszen overallt hordanak vagyköpenyt, vizet isznak, és nem konyakkalkoccintanak, ráadásul még magánéletükintimitásai sem cicomázzák fel őket. AKálvária bércsalói is munkások. Csakhogyközülük mindössze kettő jelenik meg aszínen: Auerbachné a nagyságos asszonypébétag és a miniszoknyás „légypapír"-kislány, a csinos állami gondozott. Atöbbiek, akiknek valódi funkció jut atörténetben, a mi világunk „úriemberei",középvezetők, akiknek elegáns titkárnőtölti a kávét és a brandyt, akik vadásznijárnak, dácsabulikat tartanak, egymásttámogatják, illetve szigorúan maguk köztintrikálnak, akik nyilatkoznak, akiknek afényképe megjelenik az újságokban. Anézők többsége nem ismeri közelről sajátmunkahelyi vezetőinek, még kevésbé azannál egy fokkal magasabban székelőfunkcionáriusoknak belső életét, legfeljebbpletykákat hall. Berkesi András is ilyenpletykákkal szolgál, „beavatottá" tesz,miközben látszatra szóki-mondóan kritizál,leleplez. Csakhogy - akárcsak Bús-FeketeLászló - ez a leleplezés nála ismellékzönge marad. Dávid Ferenc, anagyhatalmú főszerkesztő, aki (íme alokálpatriotizmus, a károsan értelmezettcsoportérdek 1) ilyeneket mond: „Ha abércsalás az ország nyilvánossága elékerül, gyanússá teszi a megye eddigieredményeit is. Ez az igazság, ezt kellmegértened. És ennek az igazságnak kellmost alárendelned mindent." Ezzel azátlátszóan becstelen érveléssel meg némikonkolyhintéssel barátja ellen fordítjaöccsét, az igazgatót. Egy csapásra. Depersze nem annyira, hogy ez a pálforduláselvezessen az igazi, a Kálvária mélyén

lappangó drámához. Ó, nem! Dávidmegjavul. Magába szállása épp oly hir-telen történik az utolsó jelenetben s éppoly motiválatlan marad, mint baráti áru-lása. Anikó hamis vallomást tesz jóaka-rója, a mérnök ellen. Ezt még értjük:Anikó maga mondja el, egy jelenetbenlátjuk is, hogy zsarolták. Aztán váratlanulvisszavonja a hamis vallomást. Miért?Mert a KISZ-titkár meggyőzte őtszerelmével? De ez a meggyőzés aszínfalak mögött zajlott le, hogy a nagygyónás frappánsabb hatást gyakoroljon aközönségre. Auerbachné a férje kedvéértlett bércsaló, érte seftelt a voltvolksbundistától érkező farmernadrá-gokkal. Ám a férj egyetlen pofonja ele-gendő ahhoz, hogy mindent bevalljon,mindenkit megvádoljon, magamagát is, ésközölje: elválik. Ha a nézőben feltámadnanémi kétely (bár Berkesi dramaturgiájanemigen serkent holmi töprengésre),miként lehetséges, hogy egy nőszerelemből éveken át csal-lop-hazudikegy hűtlen férj kedvéért, akkor egyetlenpofon elegendő indok-e a százszázalékosfordulatra, Auerbachnétól kap rá egymondatnyi választ: „Engem még az apámsem vert meg soha."

Nőkről a nőknek

Auerbachné alakjában még valami szem-beötlő, ha figyelmesen keressük a sikerösszetevőit. Nemcsak Bús-Fekete, de akitűnő Molnár Ferenc is tudta: egy szín-darab sikerében vagy balsikerében jelen-tős szerepe van a nőnemű publikum ro-kon- vagy ellenszenvének. A Liliombanvégül még Muskátné is szimpatikus, hiszgonoszságát menti, hogy ő is szerette ahintáslegényt. A tüdőbajos kaméliás hölgynemes kurtizánlelkétől a Love Storyleukémiás hősnőjének intellektuálisfinomságáig mindig hat a nőkre, akikszeretik magukat szépnek és az érzelmekletéteményesének vagy áldozatának lát-ni.A Kálváriában az uzsorás boszorkány és akarikatúra Siposné kivételével mindennőszereplő megfelel ennek a sémának. Azingadozó Teréz, aki (váratlanul) méltótársa férjének. A jellegtelen titkár-nő, akia munkásosztály ifjú képviselőjévelrokonszenvezik. Anikó, a megtépázottcica, aki végül oroszlánszívvel küzd azigazságért. És persze legfőképpen ez aszegény jó bércsaló, a megcsalt farmer-árus, akit Berkesi megajándékoz a leg-hatásosabb beolvasással: „Ti túl akartoktenni a régi főjegyzőkön, szolgabírókon.És lépést kell tartani ..."

A szerző is lépést tart a megszédült

káderek leleplezésének divatjával, ő is„beolvas", hogy aztán a zárójelenetbenkiderüljön: itt csak egy-két ember (kö-zépszintű vezető) alkalmi megingásárólesett szó egy megyében, de a búza elválikaz ocsútól, győz az igazság, a központifigura ingadozó középvezetői lelke a jóoldalra billen. Happy end.

A közönség megkönnyebbülten, egykellemes este emlékével távozhat a szín-házból, se gondok, se gondolatok nemterhelik, amikor felszáll a buszra.

A siker tényezője a nyelvezet is. Bro-súraszövegek unalmas semlegességét tar-kítják a drasztikus kiszólások, a „fogd be apofád", a „te kurva", a „vigyázz, fölforr azagyvized" és más hasonlók. A mixtúrafokozza az otthonosság érzését, végtéreilyen az élet. Olvasunk vezércikkeket, éshallunk vagy megeresztünkkáromkodásokat is. És szeretjük ajópofákat.

Az ellenszél varázsa

Hogy a darabban óvatosan adagoltszlengnél maradjak: nem szétcincálnipróbálom a Kálváriát, csupán megérteniazokat a nézőtársaimat, akiknek tetszettaz, amin én kívül rekedtem.

De a tágabb értelemben vett Berkesi-titoknak van még egy nyitja. Miközben aKálváriánál ügyetlenebbül szerkesztett,„irodalmi" darabok fölött tisztelettudóanmélázik a kritika, Berkesi Andrást vagyagyoncsapja, vagy egyszerűen kívül re-keszti látókörén. Ez a sznobizmus nem abestseller írónak árt, hanem a kritika hi-telének, s végső soron az olvasóknak,nézőknek. Legyinteni persze kényelmes.Felfedni, hogy az ellenzékiséggel spékeltkonformizmus, mely mégolyan kényeseffektusokkal is él, mint a negyvenhatos-negyvenhetes évek jóhiszemű törvény-sértéseinek fölvillantása (a mélyebb törté-nelmi összefüggések érintése nélkül) bi-zony legalább annyira érdemes az elem-zésre, mint a közönségnek nehezebbenemészthető paraboladrámák. És Berkesiszerkesztésének, hatásos cselekményve-zetésének erényeit sem szégyen észreven-ni, bár petárdáiból nem futja olyanszellemi tűzijátékra, mint amilyen az évadegyik legnagyobb és legokosabbsikerdarabjának, a Királyi vadászatnak íróileleményéből kerekedett.

A tapsolókat nem elítélni kell. Inkábbmeggyőzni őket, hogy érték és szórakozásnem ellentmondó fogalmak. S hogy a"beolvasás" nem azonos az igazság ki-mondásával.