egészségügyi és szociális intézmények igazgatóságának ......a nevelés és gondozás...

294
Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának szociális és gyermekjóléti ellátások szakmai programja A szakmai programot, illetve a mellékleteként szereplő szervezeti és működési szabályzatot, valamint a szakosított ellátást nyújtó telephelyek házirendjeit Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Esélyteremtési Bizottság a /2016. (XI.21.) EtB. sz. határozatával – 2016. december 1. napi hatálybalépéssel – jóváhagyta. Kecskemét, 2016. november . Engert Jakabné bizottsági elnök Készítette: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 2016.

Upload: others

Post on 28-Mar-2021

1 views

Category:

Documents

0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A

Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek

Igazgatoacutesaacutegaacutenak

szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutesok szakmai

programja

A szakmai programot illetve a melleacutekletekeacutent szereplő szervezeti eacutes műkoumldeacutesi szabaacutelyzatot

valamint a szakosiacutetott ellaacutetaacutest nyuacutejtoacute telephelyek haacutezirendjeit Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros

Koumlzgyűleacutese Eseacutelyteremteacutesi Bizottsaacuteg a 2016 (XI21) EtB sz hataacuterozataacuteval ndash 2016

december 1 napi hataacutelybaleacutepeacutessel ndash joacutevaacutehagyta

Kecskemeacutet 2016 november

Engert Jakabneacute

bizottsaacutegi elnoumlk

Keacutesziacutetette

Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega

2016

2

Tartalomjegyzeacutek

Bevezeteacutes 3

CSALAacuteDTAacuteMOGATOacute SZOLGAacuteLAT 4

Gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesa (Boumllcsődeacutek) 4

Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont 38

Taacutemogatoacute Szolgaacutelat 57

IDŐSGONDOZAacuteSSAL KAPCSOLATOS ALAPSZOLGAacuteLTATAacuteSOK EacuteS

FOGYATEacuteKOSOK NAPPALI ELLAacuteTAacuteSA 72

Idősgondozoacute Szolgaacutelat 72

SZAKOSIacuteTOTT ELLAacuteTAacuteSOK 105

Margareacuteta Otthon 105

Időskoruacuteak gondozoacutehaacuteza 106

Idősek Otthona 116

Heteacutenyi Idősek Otthona 136

MELLEacuteKLETEK 155

Megaacutellapodaacutesok 156

Haacutezirendek 220

Korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutesek protokollja 244

Szervezeti eacutes műkoumldeacutesi szabaacutelyzat 252

3

Bevezeteacutes

Az Inteacutezmeacuteny kuumlldeteacutes nyilatkozata1

Inteacutezmeacutenyuumlnk kuumlldeteacutese szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutes teruumlleteacuten

bdquoSzociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutes teruumlleteacuten ceacutelunk a lakossaacuteg szociaacutelis helyzeteacutenek

javiacutetaacutesa a műkoumldtetett szolgaacuteltataacutesi rendszer minőseacutegeacutenek fejleszteacutese

A Csalaacuted eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont feladatellaacutetaacutesa kereteacuteben a veszeacutelyeztetettseacuteg

megelőzeacutese (prevencioacute) a veszeacutelyeztetettseacuteg megszuumlnteteacutese eacuterdekeacuteben a csalaacutedok

taacutemogataacutesa a szociaacutelis munka eszkoumlzrendszereacutevel Hatoacutesaacutegi eljaacuteraacutesokhoz koumltoumltt

csalaacutedtaacutemogataacutes eacutes fejleszteacutes helyi eacutes a jaacuteraacuteshoz tartozoacute telepuumlleacutesek eseteacuteben Szociaacutelis

alapszolgaacuteltataacutesaink koumlre kiterjed a lakossaacuteg teljes eacuteletkori spektrumaacutera Gyermekek

napkoumlzbeni ellaacutetaacutesa csalaacutedok eacutes egyeacutenek segiacuteteacutese fogyateacutekkal eacutelők taacutemogataacutesa taacutemogatoacute

szolgaacuteltataacutes kereteacuteben a szociaacutelis alapszolgaacuteltataacutesok koumlreacuteben az időskoruacute lakossaacuteg szaacutemaacutera

elsősorban olyan szolgaacuteltataacutesok biztosiacutetaacutesa amely eacuteletminőseacuteguumlk javiacutetaacutesaacutet ceacutelozza A

szociaacutelis szakosiacutetott ellaacutetaacutesok keretei koumlzoumltt az idősek gondozoacutehaacutezi valamint idősek

demens betegek eacutes fogyateacutekosok aacutepoloacute-gondozoacute otthoni magas sziacutenvonaluacute ellaacutetaacutesaacutet tűztuumlk

ki ceacutelul

Inteacutezmeacutenyuumlnk munkataacutersai szakmai munkaacutejukat nem csupaacuten kenyeacuterkereső foglalkozaacuteskeacutent

veacutegzik hanem hivataacutesszerűen gyakoroljaacutek tovaacutebbaacute szakmai tovaacutebbkeacutepzeacutesen vesznek reacuteszt

az uacutej teraacutepiaacutek elsajaacutetiacutetaacutesa technikaacutek fejleszteacutese eacuterdekeacuteben Tudatos szakmai fejlődeacutes

keretei koumlzoumltt fokozott figyelmet fordiacutetunk az ellaacutetottak jogai eacutes a betegjogok előteacuterbe

keruumlleacuteseacutere a gazdasaacutegi megfontolaacutesok aacuteltal vezeacuterelt egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes szociaacutelis reformok

kiacutevaacutent meacuterteacutekben toumlrteacutenő adaptaacutecioacutejaacuterardquo

Gyermekjoacuteleacuteti eacutes szociaacutelis szolgaacuteltataacutesainkat az alaacutebbi integraacutelt egyseacutegekben

veacutegezzuumlk

A Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat szolgaacuteltataacutesi egyseacutege melynek kereteacuteben

boumllcsődei szolgaacuteltataacutest csalaacutedsegiacuteteacutest gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutest a jaacuteraacutes

teruumlleteacuten hatoacutesaacutegi feladathoz koumltoumltt szolgaacuteltataacutest eacutes taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutest

nyuacutejtunk

Az Idősgondozoacute Szolgaacutelat veacutegzi a szociaacutelis eacutetkezteteacutest haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest

időskoruacuteak eacutes fogyateacutekkal eacutelők nappali ellaacutetaacutesaacutet valamint a jelzőrendszeres

haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest

A szakosiacutetott ellaacutetaacutesok kereteacuteben idősek aacutetmeneti eacutes tartoacutes elhelyezeacuteseacutet

biztosiacutetjuk

Szakmai programunk a szolgaacuteltataacutesi egyseacutegek tematikaacutejaacutet koumlveti

1 ESZII SzMSz

4

CSALAacuteDTAacuteMOGATOacute SZOLGAacuteLAT

GYERMEKEK NAPKOumlZBENI ELLAacuteTAacuteSA

Boumllcsődeacutek

A boumllcsőde olyan szolgaacuteltatoacute inteacutezmeacuteny amely az alapellaacutetaacutes kereteacuteben alapteveacutekenyseacutegkeacutent

napkoumlzbeni ellaacutetaacutest nyuacutejt a gyermek szaacutemaacutera

A boumllcsődeacutek szervezetileg az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutegaacutehoz

(Kecskemeacutet Piaristaacutek tere 7) tartoznak amely egyben a telephelyek szeacutekhelyeacutet is keacutepezi

Szakmai oumlnaacutelloacutesaacuteggal biacuteroacute inteacutezmeacutenyek

Boumllcsődei telephelyek eacutes feacuterőhelyszaacutemokcsoportok

Boumllcsőde Ciacuteme Feacuterőhelycsoportok szaacutema

Aacuterpaacutedvaacuterosi Boumllcsőde Kecskemeacutet

Toacuteth Laacuteszloacute seacutetaacuteny 2 150 fő 12 csoport

Forradalom utcai Boumllcsőde Kecskemeacutet

Forradalom u 5 102 fő8 csoport

Hunyadivaacuterosi Boumllcsőde Kecskemeacutet

Daroacuteczi koumlz 16 76 fő 6 csoport

Laacutenchiacuted utcai Boumllcsőde Kecskemeacutet

Laacutenchiacuted u14 136 fő12 csoport

Maacutetis Kaacutelmaacuten utcai Boumllcsőde Kecskemeacutet

Maacutetis Kaacutelmaacuten u 6 76 fő6 csoport

Szeacutechenyi seacutetaacutenyi Boumllcsőde Kecskemeacutet

Szeacutechenyi seacutetaacuteny 2 76 fő6 csoport

Klapka utcai Boumllcsőde Kecskemeacutet

Klapka u 18 100 fő7 csoport

Reacuteszletes szemeacutelyi felteacutetelek

ENGEDEacuteLYEZETT LEacuteTSZAacuteMOK

SZOLGAacuteLTATAacuteS TELEPHELY SZAKMAI TECHNIKAI

GYERMEKEK

NAPKOumlZBENI

ELLAacuteTAacuteSA

AacuteRPAacuteDVAacuteROSI

BOumlLCSŐDE

27 9

FORRADALOM UTCAI

BOumlLCSŐDE

22 7

HUNYADIVAacuteROSI

BOumlLCSŐDE

15 5

LAacuteNCHIacuteD UTCAI

BOumlLCSŐDE

29 8

MAacuteTIS KAacuteLMAacuteN UTCAI

BOumlLCSŐDE

15 5

5

SZEacuteCHENYI SEacuteTAacuteNYI

BOumlLCSŐDE

15 5

KLAPKA UTCAI

BOumlLCSŐDE

18 6

Oumlsszesen 141 45

6

Teruumllet jellemzői

Kecskemeacutet vaacuteros lakosainak 7 boumllcsőde aacutell rendelkezeacuteseacutere boumllcsődeacutes koruacute kisgyermekeik

elhelyezeacuteseacutere A boumllcsődeacutek teruumlleti elhelyezkedeacutesuumlk alapjaacuten a vaacuteros valamennyi

vaacuterosreacuteszeacuteben eacutelő csalaacutedok igeacutenyeit ki tudjaacutek eleacutegiacuteteni Az inteacutezmeacutenyek joacutel megkoumlzeliacutethetőek

csendes nyugodt koumlrnyezetben helyezkednek el Vaacuterosunk rohamosan fejlődik toumlbb

befektető eacuterkezett iacutegy roumlvid időn beluumll noumlvekedett az uacutej munkahelyek szaacutema folyamatosan

magas igeacuteny mutatkozik a boumllcsődei feacuterőhelyek iraacutent

A boumllcsődeacuteink koumlrzetesiacuteteacutesi koumltelem neacutelkuumll fogadjaacutek a gyermekeket Felmeacutereacuteseink alapjaacuten

vaacuteltozoacute a hely kivaacutelasztaacutesa a szuumllők szempontjaacuteboacutel munkahely- lakoacutehely- idősebb testveacuter

oacutevodai- iskolai koumlzelseacutege vagy az az idősebb gyermek kapcsaacuten valoacute ismertseacuteg miatt

szeretneacutek az adott inteacutezmeacutenybe gyermekuumlket elhelyezni

Ellaacutetandoacute ceacutelcsoport

Boumllcsődeacutebe a gyermek huacuteszhetes koraacutetoacutel vehető fel

- harmadik eacuteleteacuteveacutenek sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermek az oumltoumldik eacuteleteacuteveacutenek

betoumllteacuteseacuteig

- annak az eacutevnek az augusztus 31-eacuteig amelyben a harmadik eacuteleteacuteveacutet a sajaacutetos

neveleacutesi igeacutenyű gyermek az oumltoumldik eacuteleteacuteveacutet betoumllti vagy

- annak az eacutevnek a december 31-eacuteig amelyben a gyermek szeptember 1-je eacutes

december 31-e koumlzoumltt toumllti be a harmadik eacuteleteacuteveacutet ha a szuumllő toumlrveacutenyes keacutepviselő

vaacutellalja hogy a gyermek ellaacutetaacutesaacutet a neveleacutesi eacutev veacutegeacuteig a boumllcsőde biztosiacutetja

Szolgaacuteltataacutes ceacutelja feladatai

A csalaacutedban nevelkedő kisgyermek szaacutemaacutera a csalaacutedi neveleacutest segiacutetve napkoumlzbeni ellaacutetaacutes

kereteacuteben a gyermek fizikai- eacutes eacuterzelmi biztonsaacutegaacutenak eacutes joacutelleacuteteacutenek megteremteacuteseacutevel felteacutetel

neacutelkuumlli szeretettel eacutes elfogadaacutessal a gyermek nemzetiseacutegi etnikai hovatartozaacutesaacutenak

tiszteletben tartaacutesaacuteval identitaacutesaacutenak erősiacuteteacuteseacutevel kompetenciaacutejaacutenak figyelembeveacuteteleacutevel

tapasztalatszerzeacutesi lehetőseacuteg biztosiacutetaacutesaacuteval viselkedeacutesi mintaacutek nyuacutejtaacutesaacuteval kell elősegiacuteteni a

harmonikus fejlődeacutest

A haacutetraacutenyos helyzetű a szegeacuteny eacutes a perifeacuteriaacuten eacutelő csalaacutedok gyermekei eseteacuteben a

haacutetraacutenyoknak eacutes koumlvetkezmeacutenyek enyhiacuteteacuteseacutere kell toumlrekedni szuumlkseacuteg eseteacuten maacutes

inteacutezmeacutenyekkel szervezetekkel szakemberekkel egyuumlttműkoumldve A valamilyen kisebbseacuteghez

tartozoacute gyermekek eseteacuteben fontos a nemzetiseacutegietnikai hovatartozaacutes tiszteletben tartaacutesa az

identitaacutestudat kialakulaacutesaacutenak segiacuteteacutese A csoportban gondozhatoacute nevelhető sajaacutetos neveleacutesi

igeacutenyű gyermekek eseteacuteben pedig mineacutel fiatalabb eacuteletkortoacutel kezdve a gondozaacutesba aacutegyazott

fejleszteacutes formaacutejaacuteban segiacuteteni kell a habilitaacutecioacutet eacutes a rehabilitaacutecioacutet Mindezek segiacutetik az

egyenlő eseacutelyekhez jutaacutest a taacutersadalmi beilleszkedeacutest

Alapelvek

A szakmai program alapelvei

Szakmai programunk a bdquoBoumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes orszaacutegos alapprogramja eacutes a Boumllcsődei

neveleacutes-gondozaacutes szakmai szabaacutelyairdquo szerint folyik

Ennek alapjaacuten ndash a helyi sajaacutetossaacutegok figyelembeveacuteteleacutevel ndash keacutesziacutetettuumlk el a szakmai

programunkat A boumllcsődeacutek alapvető feladata a korszerű neveleacutesi- gondozaacutesi moacutedszerek

alkalmazaacutesaacuteval a gyermekek megfelelő szomatikus eacutes pszicheacutes szuumlkseacutegleteinek kieleacutegiacuteteacutese

egeacuteszseacuteges fejlődeacutesuumlk elősegiacuteteacutese

7

A boumllcsődei ellaacutetaacutes ceacutelja a napkoumlzbeni kisgyermekellaacutetaacutesban a megleacutevő eacuterteacutekek megőrzeacutese a

szakmai munka tovaacutebbfejleszteacutese a csalaacutedok igeacutenyeinek megfelelően lehetőseacutegeink szerint uacutej

szolgaacuteltataacutesok bevezeteacutese

Az egyseacuteges neveleacutesi- gondozaacutesi elvek megvaloacutesiacutetaacutesaacuteval ceacutelunk a gyermekek vidaacutem nyitott

kiegyensuacutelyozott jaacuteteacutekban elmeacutelyuumllő kreatiacutev oumlnbizalommal rendelkező szemeacutelyiseacuteggeacute

fejlődeacutese

A neveleacutes - gondozaacutes alapelvei

1 A csalaacutedi neveleacutes elsődlegesseacutegeacutenek tisztelete

A gyermek neveleacutese elsősorban a csalaacuted joga eacutes koumltelesseacutege

A boumllcsőde a csalaacutedi neveleacutes eacuterteacutekeit hagyomaacutenyait eacutes szokaacutesait tiszteletben tartva eacutes

lehetőseacuteg szerint erősiacutetve vesz reacuteszt a gyermekek gondozaacutesaacuteban neveleacuteseacuteben illetve szuumlkseacuteg

eseteacuten lehetőseacutegeihez meacuterten toumlrekedve a csalaacutedi neveleacutes hiaacutenyossaacutegainak kompenzaacutelaacutesaacutera

korrigaacutelaacutesaacutera Mindezek eacutertelmeacuteben fontos tehaacutet a szuumllők szaacutemaacutera lehetőveacute tenni a teveacutekeny

kuumlloumlnboumlző szinteken eacutes moacutedokon megvaloacutesuloacute bekapcsoloacutedaacutest a boumllcsőde eacuteleteacutebe

2 A gyermeki szemeacutelyiseacuteg tiszteleteacutenek elve

A gyermeket ndash mint fejlődő szemeacutelyiseacuteget ndash a kisebb koumlrű kompetenciaacuteboacutel fakadoacute nagyobb

segiacutetseacutegigeacutenye raacuteutaltsaacutega miatt kuumlloumlnleges veacutedelem illeti meg

A boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes eacuterteacutekkoumlzvetiacutető eacutes eacuterteacutekteremtő folyamat amely a gyermeki

szemeacutelyiseacuteg teljes kibontakoztataacutesaacutera a szemeacutelyes a szociaacutelis eacutes a kognitiacutev kompetenciaacutek

fejlődeacuteseacutenek segiacuteteacuteseacutere iraacutenyul az emberi jogok eacutes az alapvető szabadsaacutegjogok tiszteletben

tartaacutesaacuteval

3 A neveleacutes eacutes gondozaacutes egyseacutegeacutenek elve

A neveleacutes eacutes a gondozaacutes elvaacutelaszthatatlan egyseacuteget alkotnak A neveleacutes taacutegabb a gondozaacutes

szűkebb fogalom a gondozaacutes minden helyzeteacuteben neveleacutes is folyik a neveleacutes helyzetei

lehetőseacutegei azonban nem korlaacutetozoacutednak a gondozaacutesi helyzetekre

4 Az egyeacuteni baacutenaacutesmoacuted elve

A gyermek fejlődeacuteseacutehez alapvető felteacutetel a felnőtt őszinte eacuterdeklődeacutese figyelme

megbecsuumlleacutese a kompetenciaacutejaacutenak elismereacuteseacuten alapuloacute vaacutelasztaacutesi lehetőseacuteg biztosiacutetaacutesa az

egyes eacutelethelyzetekben a pozitiacutev megnyilvaacutenulaacutesok taacutemogataacutesa megerősiacuteteacutese elismereacutese

A kisgyermeknevelő meleg szeretetteljes odafordulaacutessal a megfelelő koumlrnyezet

kialakiacutetaacutesaacuteval a gyermek eacuteletkori- eacutes egyeacuteni sajaacutetossaacutegait fejlettseacutegeacutet pillanatnyi fizikai eacutes

pszicheacutes aacutellapotaacutet hangulataacutet figyelembe veacuteve segiacuteti a gyermek fejlődeacuteseacutet Fontos hogy a

boumllcsődeacutebe jaacuteroacute gyermekek mindegyike folyamatosan eacuterezze a roacutela gondoskodoacute felnőtt

elfogadaacutesaacutet akkor is ha lassabban fejlődik akkor is ha esetleg toumlbb teruumlleten jelentős elteacutereacutest

mutat az aacutetlagos fejlődeacutestől ha sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű ha viselkedeacutese bizonyos esetekben

kuumlloumlnboumlzik a megszokottoacutel eacutes emiatt nehezebben kezelhető A kisgyermeknevelő elfogadja

tiszteletben tartja a gyermek-vallaacutesi nemzetiseacutegietnikai kulturaacutelis stb hovatartozaacutesaacutet eacutes

lehetőseacuteg szerint segiacuteti az identitaacutestudat kialakulaacutesaacutet eacutes fejlődeacuteseacutet segiacuteti a sajaacutet eacutes maacutes

kultuacuteraacutek eacutes hagyomaacutenyok megismereacuteseacutet eacutes tiszteletben tartaacutesaacutet

5 A biztonsaacuteg eacutes a stabilitaacutes elve

A gyermek szemeacutelyi- eacutes taacutergyi koumlrnyezeteacutenek aacutellandoacutesaacutega (bdquosajaacutetrdquo kisgyermeknevelő-

rendszer felmenőrendszer csoport- eacutes helyaacutellandoacutesaacuteg) noumlveli az eacuterzelmi biztonsaacutegot alapul

szolgaacutel a taacutejeacutekozoacutedaacuteshoz a joacute szokaacutesok kialakulaacutesaacutehoz

8

A napirend folyamatossaacutegaacuteboacutel az egyes mozzanatok egymaacutesra eacutepuumlleacuteseacuteből fakadoacute

ismeacutetlődeacutesek taacutejeacutekozoacutedaacutesi lehetőseacuteget stabilitaacutest kiszaacutemiacutethatoacutesaacutegot eredmeacutenyeznek a napi

esemeacutenyek soraacuteban amelyek noumlvelik a gyermek biztonsaacutegeacuterzeteacutet

A gyermek uacutej helyzetekhez valoacute fokozatos hozzaacuteszoktataacutesa segiacuteti alkalmazkodaacutesaacutet a

vaacuteltozaacutesok elfogadaacutesaacutet az uacutej megismereacuteseacutet a szokaacutesok kialakulaacutesaacutet A biztonsaacuteg nyuacutejtaacutesa

termeacuteszetszerűleg magaacuteban foglalja a fizikai eacutes a pszichikai erőszak minden formaacutejaacutetoacutel valoacute

veacutedelmet is

6 Az aktivitaacutes az oumlnaacutelloacutesulaacutes segiacuteteacuteseacutenek elve

A gyermek oumlsztoumlnzeacutese megnyilvaacutenulaacutesainak elismerő taacutemogatoacute az igeacutenyekhez igazodoacute

segiacuteteacutese az oumlnaacutelloacutesaacuteg eacutes az aktivitaacutes teveacutekenyseacuteg-specifikussaacutegaacutenak fizikai eacutes pszicheacutes

aacutellapottoacutel fuumlggeacuteseacutenek elfogadaacutesa a gyermek feleacute iraacutenyuloacute szeretet elfogadaacutes eacutes empaacutetia

fokozzaacutek az aktivitaacutest eacutes az oumlnaacutelloacutesaacuteg iraacutenti vaacutegyat

A biztonsaacutegos eacutes teveacutekenyseacutegre motivaacuteloacute szemeacutelyi eacutes taacutergyi koumlrnyezet megteremteacutese a

proacutebaacutelkozaacutesokhoz elegendő idő biztosiacutetaacutesa a gyermek meghallgataacutesa veacutelemeacutenyeacutenek

figyelembeveacutetele a kompetenciaacutejaacutenak megfelelő meacuterteacutekű doumlnteacutesi lehetőseacuteg biztosiacutetaacutesa a

boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes egyik kiemelt feladata

A kisgyermeknevelő az eacutelmeacutenyszerzeacutes lehetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesaacuteval sajaacutet peacuteldamutataacutesaacuteval

az egyes eacutelethelyzeteknek a gyermek szaacutemaacutera aacutetlaacutethatoacutevaacute befogadhatoacutevaacute kezelhetőveacute

teacuteteleacutevel a tapasztalatok feldolgozaacutesaacutenak segiacuteteacuteseacutevel az egyes viselkedeacutesformaacutekkal valoacute

proacutebaacutelkozaacutesok baacutetoriacutetaacutesaacuteval segiacuteti a tanulaacutest

7 Az egyseacuteges nevelő hataacutesok elve

A neveleacutes eacuterteacutekkoumlzvetiacuteteacutes eacutes eacuterteacutekteremteacutes egyben

Eredmeacutenyesseacutege eacuterdekeacuteben fontos hogy a gyermekkel foglalkozoacute felnőttek ndash a koumlzoumlttuumlk leacutevő

szemeacutelyiseacutegbeli kuumlloumlnboumlzőseacutegek tiszteletben tartaacutesaacuteval ndash a gyermek elfogadaacutesaacuteban a

kompetenciaacutejaacutenak eacutes pillanatnyi szuumlkseacutegleteinek megfelelő fizikai eacuterzelmi biztonsaacuteg eacutes

szeretetteljes gondoskodaacutes nyuacutejtaacutesaacuteban oumlnteveacutekenyseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesaacuteban egyeteacutertsenek az

alapvető eacuterteacutekek erkoumllcsi normaacutek eacutes ceacutelok tekinteteacuteben neacutezeteiket egyeztesseacutek nevelői

gyakorlatukat egymaacuteshoz koumlzeliacutetseacutek

A megvaloacutesiacutetani kiacutevaacutent program konkreacutet bemutataacutesa

Alapfeladatok

Szakmai munka

1 a legkorszerűbb gondozaacutesi neveleacutesi iraacutenyelvek alkalmazaacutesa

2 az igeacutenyek maximaacutelis kieleacutegiacuteteacutese

3 az igeacutenyelt uacutej szolgaacuteltataacutesok bevezeteacutese

4 a boumllcsődei ellaacutetaacutes oumlsszhangba hozaacutesa a szuumlkseacutegletekkel eacutes az elvaacuteraacutesokkal

5 a szakmai igeacutenyesseacuteg mellett a tudaacutes a kisgyermeknevelők alap- eacutes speciaacutelis keacutepzeacutese

6 a minőseacutegi rendszer megvaloacutesiacutetaacutesa

Eacutetkezteteacutes

A kisgyermekek eacutetkezteteacuteseacutenek minőseacutegi javiacutetaacutesa eacuterdekeacuteben toumlrteacutenő koumlzreműkoumldeacutes

Neveleacutesi- gondozaacutesi feladatok

A boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes feladata a csalaacutedban nevelkedő kisgyermekek

napkoumlzbeni ellaacutetaacutesaacutenak eacutes esetlegesen kiegeacutesziacutető szolgaacuteltataacutesok biztosiacutetaacutesaacuteval 20

hetes-3 eacuteves egeacuteszseacuteges eacutes a 20 hetes-6 eacuteves sajaacutetos neveleacutesű igeacutenyű gyermek testi- eacutes

pszicheacutes szuumlkseacutegleteinek kieleacutegiacuteteacutese az optimaacutelis fejlődeacutes elősegiacuteteacutese Ha a gyermek a

9

3 eacuteveacutet betoumlltoumltte a boumllcsődei neveleacutesi eacutev veacutegeacuteig maradhat a boumllcsődeacuteben

Amennyiben meacuteg nem eacuterett az oacutevodai neveleacutesre a 4 eacuteleteacuteveacutenek betoumllteacuteseacutet koumlvető

augusztus 31-ig tovaacutebb gondozhatoacute a boumllcsődeacuteben

A haacutetraacutenyos helyzetű gyermekek eseteacuteben a haacutetraacutenyok eacutes koumlvetkezmeacutenyeik

enyhiacuteteacuteseacutere valoacute toumlrekveacutes A sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermekek habilitaacutecioacutejaacutenak eacutes

rehabilitaacutecioacutejaacutenak segiacuteteacutese a gondozaacutes neveleacutes az egyeacuteni eacutes a csoportos

foglalkozaacutesok kereteacuteben a gyoacutegypedagoacutegus iraacutenyiacutetaacutesa alapjaacuten toumlrteacutenik

Boumllcsődeacuteinkben helyet kapnak ndash integraacutelt csoportban toumlrteacutenő ellaacutetaacutes kereteacuteben ndash a

sajaacutetos fejleszteacutesi igeacutenyű gyermekek Sajaacutetos neveleacutesű gyermek a boumllcsődeacutebe akkor

vehető fel eacutes gondozhatoacute ha a boumllcsődei gondozaacutes soraacuten nem veszeacutelyezteti sem maga

sem taacutersai testi eacutepseacutegeacutet

Neveleacutesi tanaacutecsadaacutessal segiacutetjuumlk a kisgyermekes csalaacutedokat Fontosnak tartjuk hogy a

boumllcsőde eacutes a szuumllők igeacutenye oumlsszehangolt legyen

A szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacutetelek maximaacutelis biztosiacutetaacutesaacuten tuacutel olyan neveleacutesi leacutegkoumlrt

alakiacutetunk ki eacutes tartunk fenn amelyben a gyermek joacutel eacuterzi magaacutet sziacutevesen joumln a

boumllcsődeacutebe eacutes optimaacutelis testi-lelki fejlődeacutese biztosiacutetott A boumllcsőde nyitottsaacutegaacutenak

csalaacutedbaraacutet jellegeacutenek megőrzeacutese minden dolgozoacutenk elsőrendű feladatai koumlzoumltt

szerepel

A szuumllő akkor lesz eleacutegedett mind az alapellaacutetaacutesi csoportban mind a szolgaacuteltataacutesi csoportban

nyuacutejtott szolgaacuteltataacutessal ha nyugodt sziacutevvel hagyja gyermekeacutet a boumllcsődeacuteben igeacutenyeit

maximaacutelisan figyelembe veszik bizalmas kapcsolatot tud kialakiacutetani a kisgyermeknevelővel a

gyermek eacuterdekeacuteben valamint kisgyermeke joacutel fejlődik

Egeacuteszseacutegveacutedelem az egeacuteszseacuteges eacuteletmoacuted megalapozaacutesa

a harmonikus testi eacutes lelki fejlődeacuteshez szuumlkseacuteges egeacuteszseacuteges eacutes biztonsaacutegos koumlrnyezet

megteremteacutese a fejlődeacutes taacutemogataacutesa

a primer szuumlkseacutegletek egyeacuteni igeacutenyek szerinti kieleacutegiacuteteacutese

egeacuteszseacutegveacutedelem egeacuteszseacutegneveleacutes a koumlrnyezethez valoacute alkalmazkodaacutes eacutes az alapvető

kultuacuterhigieacuteneacutes szokaacutesok kialakulaacutesaacutenak segiacuteteacutese (a testi-lelki harmoacutenia kialakulaacutesaacutet eacutes

megőrzeacuteseacutet segiacutető napirend ndash ezen beluumll eacutetkezeacutes mosakodaacutes oumlltoumlzkoumldeacutes alvaacutes

szobatisztasaacutegra neveleacutes piheneacutes levegőzeacutes jaacuteteacutek mozgaacutes)

szuumlkseacuteg eseteacuten speciaacutelis szakember bevonaacutesaacuteval prevencioacutes eacutes korrekcioacutes feladatok

ellaacutetaacutesa

Az eacuterzelmi fejlődeacutes eacutes a szocializaacutecioacute segiacuteteacutese

derűs leacutegkoumlr biztosiacutetaacutesa a boumllcsődeacutebe keruumlleacutessel jaacuteroacute neheacutezseacutegek lehetőseacuteg szerinti

megelőzeacutese ill csoumlkkenteacutese a gyermekek segiacuteteacutese az esetlegesen aacuteteacutelt neheacutezseacutegek

feldolgozaacutesaacuteban

a kisgyermeknevelő-gyermek koumlzoumltt szeretetteljes eacuterzelmi biztonsaacutegot jelentő

kapcsolat kialakulaacutesaacutenak segiacuteteacutese

az egyeacuteni szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacutese a csoporton beluumll az eacutentudat egeacuteszseacuteges

fejlődeacuteseacutenek segiacuteteacutese

a bizalmon eacutes elfogadaacuteson alapuloacute taacutersas kapcsolatok alakulaacutesaacutenak az egyuumltteacuteleacutes

szabaacutelyai elfogadaacutesaacutenak a maacutesik iraacutenti nyitottsaacuteg empaacutetia eacutes tolerancia fejlődeacuteseacutenek

segiacuteteacutese

lehetőseacutegek megteremteacutese a kisgyermeknevelővel eacutesvagy a taacutersakkal koumlzoumls eacutelmeacutenyek

szerzeacuteseacutere az eacuteneacuterveacutenyesiacuteteacutes megtalaacutelaacutesa amely pozitiacutev iraacutenyaacuteba befolyaacutesolja a

gyermek fejlődeacuteseacutet

10

a kommunikatiacutev keacutepesseacutegek fejlődeacuteseacutenek segiacuteteacutese a kommunikaacutecioacutes kedv

feleacutebreszteacuteseacutevel eacutes fenntartaacutesaacuteval (meghallgataacutes figyelem keacuterdeacutesek megvaacutelaszolaacutesa)

a nehezen szocializaacutelhatoacute lassabban fejlődő eacuterzeacutekszervi eacutesvagy mozgaacutesseacuteruumllt sajaacutetos

neveleacutesi igeacutenyű haacutetraacutenyos helyzetű elhanyagolt gyermekek neveleacutese-gondozaacutesa

speciaacutelis toumlbblettoumlrődeacutessel szuumlkseacuteg eseteacuten maacutes szakemberek bevonaacutesaacuteval

A megismereacutesi folyamatok fejlődeacuteseacutenek segiacuteteacutese

az eacuterdeklődeacutes kialakulaacutesaacutenak fennmaradaacutesaacutenak erősoumldeacuteseacutenek az eacuterdeklődeacutesi koumlr

bővuumlleacuteseacutenek segiacuteteacutese

a gyermek eacuteletkoraacutenak eacuterdeklődeacuteseacutenek megfelelő teveacutekenyseacutegek lehetőseacutegeacutenek

biztosiacutetaacutesa

a gyermek igeacutenyeihez igazodoacute koumlzoumls teveacutekenyseacuteg soraacuten eacutelmeacutenyek viselkedeacutesi eacutes

helyzetmegoldaacutesi mintaacutek nyuacutejtaacutesa

az oumlnaacutelloacute aktivitaacutes eacutes a kreativitaacutes taacutemogataacutesa

az oumlnaacutelloacute veacutelemeacutenyalkotaacutesra a doumlnteacutesre a vaacutelasztaacutesra valoacute keacutepesseacute vaacutelaacutes segiacuteteacutese

ismeretnyuacutejtaacutes a taacutejeacutekozoacutedaacutesnak a tapasztalatok eacutes eacutelmeacutenyek feldolgozaacutesaacutenak

segiacuteteacutese

a gyermek teveacutekenyseacutegeacutenek taacutemogatoacute-baacutetoriacutetoacute odafigyeleacutessel kiacuteseacutereacutese megerősiacuteteacutese

az oumlnkifejezeacutes lehetőseacutegeinek megteremteacutese az egyes helyzetekben

Egyeacuteb feladatok ellaacutetaacutesa

Figyelemmel kiacuteseacuterni eacutes koumlzvetiacuteteni a szakmai eacutes tudomaacutenyos ismereteket az

alapellaacutetaacutesban kialakult mintakeacutent ismertethető eljaacuteraacutesokat modelleket segiacuteteni ezek

gyakorlati hasznosiacutetaacutesaacutet

Figyelemmel kiacuteseacuterni a kisteacuterseacutegi boumllcsődeacutek helyzeteacutet napkoumlzbeni ellaacutetaacutes egyeacuteb formaacuteit

speciaacutelis szuumlkseacutegleteit probleacutemaacuteit a probleacutemaacutek kialakulaacutesaacutenak okait eacutes segiacuteteni azok

megoldaacutesaacutet

Partneri kapcsolatot kialakiacutetani a kisteacuterseacuteghez tartozoacute napkoumlzbeni ellaacutetaacutesi formaacutekkal

Reacuteszt venni szakmai munkakoumlzoumlsseacutegek munkaacutejaacuteban projektek kimunkaacutelaacutesaacuteban

Oktataacutesineveleacutesi szakanyagokat gyűjteni

Szakmai megbeszeacuteleacuteseket tapasztalatcsereacuteket szervezni tanaacutecsokat adni eacutes konzultaacutecioacutes

lehetőseacuteget biztosiacutetani a teruumlleteacutehez tartozoacute boumllcsődeacutek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesi formaacutek

szaacutemaacutera

Tovaacutebbkeacutepzeacuteseket szakmai napokat foacuterumokat szervezni a minőseacutegi munka elősegiacuteteacutese

eacuterdekeacuteben Szakmai rendezveacutenyeken eacutes taacutersteruumlletek rendezveacutenyein reacuteszt venni

Segiacutetseacuteget nyuacutejtani uacutej ellaacutetaacutesok megszervezeacuteseacutehez uacutej moacutedszerek bevezeteacuteseacutehez

Gyakorloacute hely biztosiacutetaacutesa szakiraacutenyuacute keacutepzeacutesek szaacutemaacutera

Nyuacutejtott szolgaacuteltataacutesok teveacutekenyseacutegek

Programunk alapja a csalaacutedi neveleacutes kiegeacutesziacutetve a kuumlloumlnboumlző szociokulturaacutelis haacutetteacuterből

eacuterkező 0-3 eacuteves gyermekek sokoldaluacute harmonikus szemeacutelyiseacutegeacutenek kibontakoztataacutesaacutenak

elősegiacuteteacuteseacutevel

Minden kisgyermeknevelő a gyerekek fejlettseacutegi szintjeacutenek megismereacutese utaacuten tervet keacutesziacutet a

gyerekek szociaacutelis- jaacuteteacutek- beszeacuted- eacutertelmi- eacutes eacuterzelmi fejleszteacuteseacutere vonatkozoacutean Ennek

eredmeacutenyesseacutegeacutet feacuteleacutevente ellenőrzi Ennek elkeacutesziacuteteacuteseacuteben a boumllcsődevezető segiacuteti a

kisgyermeknevelő munkaacutejaacutet

11

A csoportok eacutevszakokra lebontva tervet keacutesziacutetenek melyben az eacutevszakokhoz kapcsoloacutedoacutean

megtervezik a teveacutekenyseacutegformaacutekat mondoacutekaacutekat eacutenekeket meseacuteket stb

1 Egeacuteszseacuteges testi fejlődeacutes elősegiacuteteacutese

Boumllcsődeacuteink egeacuteszseacutegneveleacuteseacutenek ceacutelja a gyermek egeacuteszseacutegkultuacutera-szintjeacutenek szuumlkseacuteg

szerinti emeleacutese valamint a gyermek sajaacutet maga iraacutenti igeacutenyesseacutegeacutenek megalapozaacutesa az ezt

segiacutető szokaacutesok kialakiacutetaacutesaacuteval Inteacutezmeacutenyeink a megfelelő egeacuteszseacutegneveleacuteshez biztosiacutetjaacutek az

egeacuteszseacuteges koumlrnyezetet valamint az egeacuteszseacuteges fejlődeacutest elősegiacutető neveleacutest-gondozaacutest

2 Egeacuteszseacuteges taacuteplaacutelkozaacutes

A boumllcsődei eacutelelmezeacutes soraacuten a korszerű csecsemő- eacutes kisgyermek taacuteplaacutelaacutesi elveket kell

figyelembe venni Biztosiacutetjuk

az eacuteletkornak megfelelő mennyiseacutegű eacutes minőseacutegű eacuteteleket

a nyugodt leacutegkoumlrt

a megfelelő időt

az egyeacuteni dieacutetaacutet

3 Tudatos testaacutepolaacutesi szokaacutesok

Kialakiacutetjuk a tudatos testaacutepolaacutesi szokaacutesokat a gondozaacutesi műveletek soraacuten

4 Rendszeres testmozgaacutes- napi szabad levegőn valoacute tartoacutezkodaacutes biztosiacutetaacutesa

napi rendszeres levegőzeacutes

lehetőveacute tesszuumlk a napi testmozgaacutest megfelelő udvari mozgaacutesfejlesztő jaacuteteacutekokkal

(homokozoacute maacuteszoacuteka bicikli favonat csuacuteszda motor labda)

rossz idő eseteacuten szobaacuteban levegőzteteacutes mellett valoacutesiacutetjuk meg a testmozgaacutest

5 Harmonikus eacuteletvitel

derűs leacutegkoumlr kialakiacutetaacutesa

a taacutersas kapcsolatok kialakulaacutesaacutenak az egyuumltteacuteleacutes szabaacutelyai elfogadaacutesaacutenak nyitottsaacuteg

empaacutetia tolerancia fejlődeacuteseacutenek elősegiacuteteacutese

kommunikatiacutev keacutepesseacutegek fejlődeacuteseacutenek elősegiacuteteacutese

rugalmas napirend biztosiacutetaacutesaacuteval a gyermek egyeacuteni szuumlkseacutegleteinek eacutes igeacutenyeinek

figyelembeveacutetele

az aktiacutev eacutes passziacutev időtoumllteacutesek megfelelő araacutenya

biztosiacutetjuk a gyermek egeacuteszseacuteges lelki fejlődeacuteseacutehez megfelelő eacutelmeacutenyanyagot

segiacutetjuumlk a szuumllőket a neveleacutessel gondozaacutessal kapcsolatban a gyermek harmonikus

fejlődeacutese eacuterdekeacuteben

6 Szemeacutelyiseacutegfejleszteacutes

A szemeacutelyiseacutegfejleszteacutes ceacutelja a boumllcsődeacuteben az egyeacutenre szabott optimaacutelis szemeacutelyiseacutegformaacuteloacute

hataacutesuacute teveacutekenyseacutegek biztosiacutetaacutesa A szemeacutelyiseacuteg szeacuteleskoumlrű fejleszteacutese tudatos eacutes tervszerű

pedagoacutegiai moacutedszerekkel A boumllcsődei neveleacutes soraacuten olyan keacutepesseacutegeket fejlesztuumlnk melyek

keacutepesseacute teszik a gyermeket a tanulaacutesra A koumltetlenseacuteg szabadon vaacutelaszthatoacutesaacuteg fontos a

gyermek vaacutelaszt teveacutekenyseacutegi formaacutet eacuterdeklődeacutese szerint

a szemeacutelyiseacuteg kibontakozaacutesaacutenak segiacuteteacutese sokreacutetű teveacutekenyseacuteg biztosiacutetaacutesaacuteval

gyakorlati eacutertelmi eacuterzelmi keacutepesseacutegek fejleszteacutese

a gyermek eacuterdeklődeacutesi koumlreacutet figyelembe vevő fejleszteacutes

12

oumlnaacutelloacutesaacutegi toumlrekveacutesek legmesszebbmenőkig valoacute segiacuteteacutese az ezt biztosiacutetoacute felteacutetelek

megteremteacutese

alkalmazkodaacutes keacutepesseacutegeacutenek fejleszteacutese segiacuteteacutese

szociaacutelis eacutes individuaacutelis eacuterteacutekek koumlzvetiacuteteacutese a kettő koumlzti egyensuacutely megtalaacutelaacutesaacutenak

segiacuteteacutese

kreativitaacutes segiacuteteacutese lehetőseacutegek biztosiacutetaacutesaacuteval valamint a fantaacutezia fejleszteacuteseacutevel

az eacuterdeklődeacutes megteremteacutese fenntartaacutesa

sikereacutelmeacutenyhez valoacute juttataacutes

kudarcok megelőzeacutese

7 A koumlzoumlsseacutegfejleszteacutessel kapcsolatos feladatok

A koumlzoumlsseacutegfejleszteacutes ceacutelja a boumllcsődeacuteben a gyermek taacutersadalmi beilleszkedeacuteseacutenek elősegiacuteteacutese

a koumlzoumlsseacutegi eacutelet alapjainak megteremteacutese A taacutersas viselkedeacutes az alkalmazkodaacutes szabaacutelyainak

első teacutenyleges sziacutentere a boumllcsőde A gyermek itt szembesuumll előszoumlr a koumlzoumlsseacuteghez annak

szabaacutelyaihoz valoacute alkalmazkodaacutessal Nagy felelősseacutege van a boumllcsődeacuteben dolgozoacute

szakembereknek a beilleszkedeacutesi neheacutezseacutegek korai felismereacuteseacuteben eacutes ezek korrigaacutelaacutesaacuteban

megfelelő segiacutetseacuteggel

Fontos hogy a beilleszkedeacutesi probleacutemaacuteknak ne csak a kiriacutevoacute magatartaacutessal paacuterosuloacute eseteit

vegyuumlk eacuteszre hanem azokat is mikor egy gyermek a koumlzoumlsseacuteg peremhelyzetű tagjaacutevaacute kezd

vaacutelni nem vesz reacuteszt a koumlzoumlsseacuteg eacuteleteacuteben Ezek korrigaacutelaacutesa fontos eacutes neheacutez feladat

az elvaacuteraacutesok egyeacutertelmű megfogalmazaacutesa azok betartataacutesa

koumlvetkezetesseacuteg

a megfelelő egyensuacutely megteremteacutese a szabaacutelyok eacutes a koumltetlenseacuteg koumlzoumltt

a teljesiacutetmeacutenyek oumlsztoumlnző eacuterteacutekeleacutese dicseacuterettel

koumlzoumls ceacutelok kitűzeacutese

koumlzoumls alkotaacutesok jaacuteteacutekok megszervezeacutese

kuumlloumlnleges alkalmak sziacutenes programok biztosiacutetaacutesa

a peremhelyzetű gyermekek koumlzoumlsseacutegbe valoacute bekapcsoloacutedaacutesaacutenak segiacuteteacutese

egyuumlttműkoumldeacutesre valoacute lehetőseacutegek megteremteacutese

8 A fejlődeacutesbeli egyeacuteni elteacutereacutesek figyelembe veacutetele eacutes az ehhez kapcsoloacutedoacute egyeacuteni

baacutenaacutesmoacuted

A keacutepesseacuteggondozaacutes a megleacutevő erősseacutegek tovaacutebbi fejleszteacuteseacutet jelenti Az egyes erősseacutegek

fejleszteacutese azeacutert biacuter rendkiacutevuumlli jelentőseacuteggel maacuter a boumllcsődeacuteben is mert hozzaacutejaacuterul mind az

egeacuteszseacuteges szemeacutelyiseacutegfejlődeacuteshez mind pedig a beilleszkedeacutesi magatartaacutesi neheacutezseacutegek

enyhiacuteteacuteseacutehez valamint nem utolsoacute sorban a szociaacutelis haacutetraacutenyok majdani lekuumlzdeacuteseacutehez

Azzal hogy a gyermek valamely teruumlleten megmutatkozoacute bdquotehetseacutegeacutetrdquo nem hagyjuk

figyelmen kiacutevuumll hanem biacuteztatjuk ennek fejleszteacuteseacutere erősiacutetjuumlk oumlnbizalmaacutet javiacutetjuk

oumlneacuteszleleacuteseacutet eacutes az alkotaacuteshoz tanulaacuteshoz valoacute viszonyaacutet

a gyermek eacuterdeklődeacutesi koumlreacutet figyelembe vevő fejleszteacutes neveleacutes

13

9 A koumlrnyezeti neveleacutes a boumllcsődeacuteben

A boumllcsődei koumlrnyezeti neveleacutes ceacutelja hogy a gyermek eacutes koumlrnyezete koumlzoumltt megfelelő

oumlsszhangot teremtsuumlnk Ezt elsősorban a gyermek koumlrnyezettel kapcsolatos ismereteinek

bőviacuteteacuteseacutevel proacutebaacuteljuk megvaloacutesiacutetani mert a megszerzett ismeretek keacutesztetik az egyeacutent a

keacutesőbbiekben a tudatos koumlrnyezettisztelő magatartaacutes tanuacutesiacutetaacutesaacutera Az ismeretek bőviacuteteacutese

mellett nagyon fontos a megfelelő peacutelda biztosiacutetaacutesa

10 Ismeretek bőviacuteteacutese elmeacuteleti eacutes gyakorlati szinten

aacutellatok noumlveacutenyek

időjaacuteraacutes

eacutevszakok jellemzői

jaacuterművek megismerteteacutese

noumlveacutenyek megfigyeleacutese levelek eacutes termeacutesek gyűjteacutese jaacuteteacutek ezekkel

aacutellatok megismereacutese simogataacutesa

az időjaacuteraacutes megtapasztalaacutesa

eacutevszakok jellemzőinek megtapasztalaacutesa

jaacuterművek megfigyeleacutese

anyagok megismereacutese veluumlk valoacute teveacutekenykedeacutes

Az ismeretek bőviacuteteacuteseacutet gyakorlati szinten a szobai- eacutes az udvari jaacuteteacutekteveacutekenyseacuteg ideje

biztosiacutetja A gyermekkel foglalkozoacute szakembernek nagy felelősseacutege van abban hogy ki tudja-

e alakiacutetani meg tudja-e alapozni a gyermekben a koumlrnyezeteacutert eacuterzett felelősseacutegtudatot Az

aacutellatok eacutes a termeacuteszet megszeretteteacutese az alapja a keacutesőbbi koumlrnyezetbaraacutet (eacutes nem

koumlrnyezetromboloacute) viselkedeacutesnek

A boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes sziacutenterei

A neveleacutes-gondozaacutes valamennyi helyzeteacutenek ceacutelja a gyermek testi-lelki harmoacuteniaacutejaacutenak

elősegiacuteteacutese melyhez hozzaacutetartozik a szemeacutelyi eacutes taacutergyi koumlrnyezettel valoacute harmoacutenia is ezeacutert a

neveleacutes-gondozaacutes valamennyi helyzeteacuteben lehetőseacuteget kell biztosiacutetani a kisgyermek szaacutemaacutera

ahhoz hogy eacuterdeklődeacuteseacutenek pillanatnyi pszicheacutes szuumlkseacutegleteinek megfelelően

ismerkedhessen szemeacutelyi- eacutes taacutergyi koumlrnyezeteacutevel uacutegy hogy viselkedeacutesi mintaacutet eacutes segiacutetseacuteget

kapjon optimaacutelis eacutes sokoldaluacute fejlődeacuteseacutehez eacutes szocializaacutecioacutejaacutehoz A gondozaacutes (testi

szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacutese) eacutes a jaacuteteacutek a boumllcsődei eacutelet egyenranguacutean fontos helyzetei melyekben

leacutenyeges a gyermek szabad aktivitaacutes iraacutenti igeacutenyeacutenek eacutes kompetencia eacuterzeacuteseacutenek erősiacuteteacutese

A boumllcsődei eacutelet legyen eacutelvezetes reacuteszveacutetelre motivaacuteloacute eacutes kieleacutegiacutető tanulaacutesi eacutelmeacutenyeket

biztosiacutetoacute taacutersas koumlzegben zajloacute interakcioacutet oumlsztoumlnző A gyermekek szaacutemaacutera biztosiacutetani kell

hogy koruknak eacutes fejlettseacuteguumlknek megfelelően vegyenek reacuteszt az egyes eacutelethelyzetek

teveacutekenyseacutegek előkeacutesziacuteteacuteseacuteben kivaacutelasztaacutesaacuteban alakiacutetaacutesaacuteban

Valamennyi teveacutekenyseacuteg eacutelethelyzet alakiacutetaacutesaacutenak moacutedszertani alapja a gyermek pozitiacutev

oumlneacuterteacutekeleacuteseacutenek erősiacuteteacutese eacutes a kuumlloumlnboumlző faji kulturaacutelis vallaacutesi nyelvi nemi valamint fizikai

eacutes mentaacutelis keacutepesseacutegbeli kuumlloumlnboumlzőseacutegek tiszteleteacutenek kialakiacutetaacutesa

Gondozaacutes

Bensőseacuteges interakcioacutes helyzet kisgyermeknevelő eacutes gyermek koumlzoumltt melynek elsődleges

ceacutelja a gyermek testi szuumlkseacutegleteinek kieleacutegiacuteteacutese

A szemeacutelyes eacutes a szociaacutelis kompetencia kialakulaacutesaacutenak egyik felteacutetele hogy a gyermek

csecsemőkortoacutel kezdve aktiacutevan vehessen reacuteszt a gondozaacutesi helyzetekben lehetőseacutege legyen

uacutegy proacutebaacutelkozni hogy koumlzben eacuterzi a kisgyermeknevelő figyelmeacutet biztataacutesaacutet taacutemogatoacute

segiacutetseacutegeacutet Sikeres proacutebaacutelkozaacutesait a felnőtt megerősiacuteteacutessel dicseacuterettel jutalmazza (ez noumlveli az

egyuumlttműkoumldeacutesi kedvet) a sikertelenseacutegeacutert viszont nem jaacuter elmarasztalaacutes Leacutenyeges az

elegendő idő biztosiacutetaacutesa mivel az egyes mozzanatok megtanulaacutesa hosszuacute gyakorlaacutest igeacutenyel

14

A felnőttel valoacute kommunikaacutecioacute eacuterzelmi toumllteacutese a kisgyermeknevelőnek a gyermekről adott

jelzeacutesei kihatnak az oumlnelfogadaacutesra a szemeacutelyiseacuteg egeacuteszseacuteges alakulaacutesaacutera

A gondozaacutes jelentős meacuterteacutekben befolyaacutesolja a szokaacuteskialakiacutetaacutest eacutes az oumlnaacutelloacutesodaacutest

Jaacuteteacutek A gyermekkor legfontosabb teveacutekenyseacutege amely segiacutet a vilaacuteg megismereacuteseacuteben eacutes

befogadaacutesaacuteban elősegiacuteti a testi az eacutertelmi az eacuterzelmi eacutes a szociaacutelis fejlődeacutest A

kisgyermeknevelő a jaacuteteacutek felteacuteteleinek (megfelelő hangulat hely idő eszkoumlzoumlk)

biztosiacutetaacutesaacuteval eacutes nevelői magatartaacutesaacuteval taacutemogatja az elmeacutelyuumllt nyugodt jaacuteteacutekteveacutekenyseacuteget

a kreativitaacutest A gyermek igeacutenyeitől eacutes a helyzettől fuumlggően kezdemeacutenyez szerepet vaacutellal a

jaacuteteacutekban annak tartalmaacutet oumltleteivel javaslataival sziacutenesiacuteti A jaacuteteacutek ad elsősorban lehetőseacuteget a

taacutersas kapcsolatok fejlődeacuteseacutere is A toumlbbi gyermekkel valoacute egyuumlttleacutet oumlroumlmforraacutes a kisgyermek

szaacutemaacutera a taacutersak viselkedeacutese mintaacutet nyuacutejt segiacutetve a szociaacutelis keacutepesseacutegek fejlődeacuteseacutet

Mondoacuteka eacutenek

A boumllcsődeacuteben sokreacutetű zenei eacutelmeacuteny aacuteteacuteleacuteseacutere tapasztalatszerzeacutesre ad lehetőseacuteget a koumlrnyezet

hangjainak megfigyeleacutese a kisgyermeknevelő kellemes eacutenek- eacutes beszeacutedhangja spontaacuten

duacutedolgataacutesa ritmusos szoumlvegmondaacutesa a dallam eacutes ritmushangszerek hallgataacutesa

megszoacutelaltataacutesa a koumlzoumls eacutenekleacutes A gyermek eacuteletkori sajaacutetossaacutegaihoz egyeacuteni fejlettseacutegeacutehez

eacuterzelmi hangulati aacutellapotaacutehoz igazodoacute felelősseacuteggel kivaacutelasztott eacutes alkalmazott jaacuteteacutekos

mondoacutekaacutek gyermekdalok neacutepdalok eacutes eacuterteacutekes zeneművek felkeltik a kisgyermek

eacuterdeklődeacuteseacutet formaacuteljaacutek eszteacutetikai eacuterzeacutekenyseacutegeacutet zenei iacutezleacuteseacutet segiacutetik a hagyomaacutenyok

megismereacuteseacutet eacutes tovaacutebbeacuteleacuteseacutet A szemeacutelyes kapcsolatban jaacuteteacutekhelyzetekben aacuteteacutelt

mondoacutekaacutezaacutes eacutenekleacutes zenehallgataacutes pozitiacutev eacuterzelmeket keltenek oumlroumlmeacutelmeacutenyt eacuterzelmi

biztonsaacutegot adnak a kisgyermeknek Az ismeacutetlődeacutesek a jaacuteteacutekos mozdulatok megerősiacutetik a

zenei eacutelmeacutenyt a zenei emleacutekezetet Eacuterzelmi alapon segiacutetik az anyanyelv a zenei anyanyelv

elsajaacutetiacutetaacutesaacutet a szemeacutelyiseacuteg fejlődeacuteseacutet hozzaacutejaacuterulnak a kisgyermek lelki egeacuteszseacutegeacutehez

valamint a csoportban a derűs baraacutetsaacutegos leacutegkoumlr megteremteacuteseacutehez A boumllcsődei zenei neveleacutes

eredmeacutenyes megvaloacutesiacutetaacutesa lehetőseacuteget nyuacutejt a gyermek tovaacutebbi zenei fejlődeacuteseacutere

Vers mese

A vers mese nagy hataacutessal van a kisgyermek eacuterzelmi eacutertelmi (ezen beluumll beszeacuted

gondolkodaacutes emleacutekezet eacutes keacutepzelet) eacutes szociaacutelis fejlődeacuteseacutere A versnek elsősorban a ritmusa

a meseacutenek pedig a tartalma hat az eacuterzelmeken keresztuumll a szemeacutelyiseacutegre A verseleacutes meseacuteleacutes

keacutepeskoumlnyv-neacutezegeteacutes bensőseacuteges kommunikaacutecioacutes helyzet iacutegy a kisgyermek szaacutemaacutera

alapvető eacuterzelmi biztonsaacuteg egyszerre felteacutetel eacutes eredmeacuteny A gyermek olyan tapasztalatokra

ismeretekre tesz szert amelyeknek megszerzeacuteseacutere maacutes helyzetekben nincs lehetőseacutege Fejődik

emberismerete a főhőssel valoacute azonosulaacutes fejleszti empaacutetiaacutejaacutet gazdagodik szoacutekincse A mese

segiacuteti az optimista eacuteletfilozoacutefia eacutes az oumlnaacutelloacute veacutelemeacutenyalkotaacutes alakulaacutesaacutet

A boumllcsődeacuteben a neacutepi eacutes az irodalmi műveknek egyaraacutent helye van

A helyzetek alakiacutetaacutesaacutet alakulaacutesaacutet a gyermekek pillanatnyi eacuterzelmi aacutellapota eacutes ebből fakadoacute

igeacutenyei befolyaacutesoljaacutek elsősorban

Alkotoacute teveacutekenyseacutegek

Az oumlroumlm forraacutesa maga a teveacutekenyseacuteg ndash az eacuterzelmek feldolgozaacutesa eacutes kifejezeacutese az oumlnkifejezeacutes

az alkotaacutes ndash nem az eredmeacuteny

A kisgyermeknevelő a felteacutetelek biztosiacutetaacutesaacuteval az egyes technikaacutek megmutataacutesaacuteval a

gyermek pillanatnyi igeacutenyeinek megfelelő technikai segiacuteteacutessel az alkotoacutekedv eacutebren tartaacutesaacuteval

a gyermek alkotaacutesaacutenak elismereacuteseacutevel eacutes megbecsuumlleacuteseacutevel megőrzeacuteseacutevel segiacutetheti az alkotoacute

teveacutekenyseacutegek iraacutenti eacuterdeklődeacutest eacutes a szemeacutelyiseacutegfejlődeacutesre gyakorolt hataacutesok eacuterveacutenyesuumlleacuteseacutet

15

Egyeacuteb teveacutekenyseacutegek

Ezek a teveacutekenyseacutegek valamilyen eacutelethelyzet koumlzoumls előkeacutesziacuteteacuteseacutehez eacutes megoldaacutesaacutehoz az

egymaacutesroacutel eacutes a koumlrnyezet szeacutepseacutegeacuteről valoacute gondoskodaacuteshoz kapcsoloacutednak (pl viraacuteglocsolaacutes

gyuumlmoumllcsnap előkeacutesziacuteteacutese stb) Az oumlroumlm forraacutesai az egyuumlttesseacuteg a koumlzoumls munkaacutelkodaacutes eacutes a

teveacutekenyseacuteg fontossaacutegaacutenak hasznossaacutegaacutenak aacuteteacuteleacutese A gyermekek baacutermikor

bekapcsoloacutedhatnak eacutes baacutermikor kileacutephetnek az oumlnkeacutentesseacuteg nagyon fontos a teveacutekenykedeacutes

nem lehet feladat

A helyzetek leacutenyeges tanulaacutesi lehetőseacutege az egymaacutesra eacutepuumllő elemekből aacutelloacute műveletsorhoz

igazodaacutessal proacutebaacutelkozaacutes az egyuumlttműkoumldeacutes eacutes a feladatok megosztaacutesa Az egyes

teveacutekenyseacutegek fejlesztik az iacutezleacutest a heacutetkoumlznapi eacutelet eszteacutetikuma iraacutenti igeacutenyesseacuteget a maacutesok

feleacute fordulaacutest maacutesok igeacutenyeinek figyelembe veacuteteleacutet eacutes az empaacutetiaacutet

Mozgaacutes

Csecsemő- eacutes kisgyermekkorban a mozgaacutes alapvető formaacutei alakulnak ki fejlődnek A

mozgaacutesigeacuteny rendkiacutevuumll nagy az egeacuteszseacuteges gyermek oumlroumlmmel gyakorolja a mozgaacutest Mind a

szobaacuteban mind az udvaron biztosiacutetani kell a gyermekek szaacutemaacutera mineacutel nagyobb mozgaacutesteret

mozgaacutesfejlesztő jaacuteteacutekokat melyek hasznaacutelata soraacuten gyakoroljaacutek a gyermekek az egyes

mozgaacutesformaacutekat fejlődik mozgaacuteskoordinaacutecioacutejuk harmonikussaacute vaacutelik mozgaacutesuk A

jaacuteteacutekeszkoumlzoumlk szerepe az eacuterdeklődeacutes felkelteacutese a mozgaacutes aktivitaacutes fenntartaacutesa

Fontos szempont hogy a koumlrnyezet balesetmentes legyen a veszeacutelyforraacutesokat kikuumlszoumlboumlljuumlk

Mineacutel vaacuteltozatosabb mozgaacutesra van lehetőseacutege a gyermekeknek annaacutel nagyobb oumlroumlmuumlket lelik

a jaacuteteacutekban

Csecsemőknek olyan jaacutetszoacutehelyet kell biztosiacutetani amely veacutedett de elegendő hely aacutell

rendelkezeacutesre pl hempergő elkeriacutetett szobasarok

A nagymozgaacutesos jaacuteteacutekokra a szabadban udvaron teraszon toumlbb lehetőseacuteg adott mint

szobaacuteban A szobai jaacuteteacutekok sokfeacuteleseacuteguumlk folytaacuten a keacutez finommozgaacutesaacutet eacutes a nagymozgaacutesokat

is fejlesztik A szobaacuteban is szuumlkseacutegesek nagymozgaacutesos jaacuteteacutekok

Az oumlnaacutelloacutesaacutegi toumlrekveacutesek taacutemogataacutesa soraacuten a gondozaacutesi műveletekben valoacute aktiacutev reacuteszveacutetel a

praktikus mozgaacutesok gyakorlaacutesaacutera finomiacutetaacutesaacutera ad lehetőseacuteget

Tanulaacutes

A teljesiacutetmeacutenyelvaacuteraacuteshoz koumltoumltt erőltetett ismeretgyarapiacutetaacutesnak a boumllcsődeacuteben nincs helye A

boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes teruumlleteacuten a tanulaacutes fogalmaacutet a lehető legtaacutegabban eacutertelmezzuumlk

minden olyan tapasztalat- eacutesvagy informaacutecioacuteszerzeacutesi folyamat tanulaacutes amely tartoacutes vaacuteltozaacutest

ideacutez elő a viselkedeacutesben eacutesvagy a gondolkodaacutesban

A tanulaacutes a gyermek koraacuteboacutel eacutes fejlettseacutegeacuteből adoacutedoacute teveacutekenyseacuteg illetve ilyen teveacutekenyseacutegbe

aacutegyazottan toumlrteacutenik

A tanulaacutes legfontosabb iraacutenyiacutetoacuteja a szemeacutelyes kiacutevaacutencsisaacuteg az eacuterdeklődeacutes

A kisgyermekkori tanulaacutes sziacutenterei a termeacuteszetes eacutelethelyzetek a gondozaacutes eacutes a jaacuteteacutek a

felnőttel eacutes a taacutersakkal valoacute egyuumlttes teveacutekenyseacuteg eacutes kommunikaacutecioacute A tanulaacutes formaacutei

utaacutenzaacutes spontaacuten jaacuteteacutekos tapasztalatszerzeacutes a kisgyermeknevelő-gyermek interakcioacuteboacutel

szaacutermazoacute ismeretszerzeacutes eacutes szokaacuteskialakiacutetaacutes A kisgyermeknevelő a sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű

gyermekekkel valoacute foglalkozaacutes soraacuten alkalmazott moacutedszereiben figyelembe veszi hogy naacuteluk

hosszabb időt vesz igeacutenybe a tanulaacutesi folyamat eacutes ebben direktebben kell reacuteszt vennie mint

az egeacuteszseacuteges gyermekekneacutel A sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermekek eseteacuteben keveacutesbeacute eacutepiacutethet

arra a belső motivaacutecioacutera amely az eacutep gyermekneacutel termeacuteszetesen jelentkezik a fejlődeacutes

folyamaacuten

A beszeacuted a kisgyermekkori tanulaacutes nagyon fontos eleme A kommunikatiacutev keacutepesseacutegek

fejlődeacuteseacutenek felteacutetelei a biztonsaacutegos eacutes taacutemogatoacute koumlrnyezetben zajloacute felnőtt-gyermek eacutes

16

gyermek-gyermek interakcioacutek Figyelembe kell venni azoknak a gyermekeknek a nyelvi

szuumlkseacutegleteit akiknek maacutes az anyanyelvuumlk mint a nemzeti nyelv

A feladatellaacutetaacutes szakmai tartalma moacutedja ndash megvaloacutesiacutetaacutes teruumlletei

Gyermekfelveacutetel

Nyiacutelt nap minden eacutev aacuteprilisaacuteban megrendezzuumlk boumllcsődeacuteinkben a nyiacutelt napot Ekkor a szuumllők

gyermekeikkel betekinteacutest kaphatnak a boumllcsődei eacuteletbe Lehetőseacuteguumlk van megneacutezni maacuter

ekkor a gyermekek aacuteltal hasznaacutelt helyiseacutegeket (előteacuter aacutetadoacuteszoba fuumlrdőszoba csoportszoba)

ill a jaacutetszoacutekertet A szuumllő a boumllcsődeacutebe valoacute jelentkezeacuteskor szeacuteleskoumlrű taacutejeacutekoztataacutest kap a

boumllcsődei szokaacutesokroacutel szabaacutelyokroacutel a csalaacutedlaacutetogataacutes jelentőseacutegeacuteről a beszoktataacutes

meneteacuteről

A gyermeket a boumllcsődeacutebe az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega

Főigazgatoacuteja veszi fel A felveacutetelt koumlvető első szuumllői eacutertekezlet soraacuten a szuumllő megismeri

gyermeke leendő kisgyermeknevelőit Taacutejeacutekoztataacutest kap az adminisztratiacutev inteacutezkedeacutesekről is

A sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermekek szuumlleivel toumlrteacutenő beszeacutelgeteacutes alkalmaacuteval a boumllcsődeacuteben

orvosi eacutes gyoacutegypedagoacutegiai anamneacutezis felveacutetel keacuteszuumll Sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermeket

boumllcsődeacutebe proacutebaidővel lehet felvenni melynek legroumlvidebb időtartama egy hoacutenap Proacutebaidő

letelte utaacuten szakmai team doumlnt a gyermek tovaacutebbi gondozaacutesaacuteroacutel Elutasiacutetaacutes eseteacuten a gyermeket

tovaacutebbi korai fejleszteacutes eacuterdekeacuteben szakeacutertői bizottsaacuteghoz kell iraacutenyiacutetani Felveacutetel eseteacuten a

boumllcsődeacutebe egeacuteszseacuteges gyerekekkel koumlzoumls csoportba integraacutelt csoportba keruumll a sajaacutetos

neveleacutesi igeacutenyű gyermek

Csalaacutedlaacutetogataacutes

A kisgyermeknevelő szaacutemaacutera is nagy jelentőseacuteggel biacuteroacute csalaacutedlaacutetogataacutes a csalaacuted- boumllcsőde

koumlzeledeacuteseacuten alapszik

Fontossaacutega

A kisgyermeknevelő szempontjaacuteboacutel

bizalmas kapcsolat kialakiacutetaacutesa

feszuumlltseacutegoldaacutes a szuumllőkkel

a gyermek megismereacutese sajaacutet koumlrnyezeteacuteben

megfigyelhető a gyermek csalaacutedban elfoglalt helye szerepe fontossaacutega

csalaacutedi haacutetteacuter tisztaacutenlaacutetaacutesa

A gyermek eacutes a szuumllő szempontjaacuteboacutel

a kisgyermeknevelő megismereacutese a gyermek sajaacutet koumlrnyezeteacuteben

a felszabadultabb beszeacutelgeteacutes megkoumlnnyiacuteti az informaacutecioacutek aacutetadaacutesaacutet

a kisgyermeknevelő bdquocsak raacutejukrdquo figyel ők vannak a figyelem koumlzeacuteppontjaacuteban

Toumlrekveacutesuumlnk

minden uacutejonnan beleacutepő kisgyermek csalaacutedjaacutehoz jusson el a gyermeket ellaacutetoacute 1 illetve

2 kisgyermeknevelő a beszoktataacutest megelőzve

a szuumllő meggyőzeacutese a laacutetogataacutes hasznossaacutegaacuteroacutel a gyermekre gyakorolt pozitiacutev

hataacutesaacuteroacutel

csak akkor kell eltekinteni a csalaacutedlaacutetogataacutestoacutel ha a szuumllő mereven elzaacuterkoacutezik ennek

okaacutet a kisgyermeknevelőnek jelezni kell a vezető feleacute

17

Beszoktataacutes

A joacutel aacutetgondolt megtervezett eacutes veacutegrehajtott beszoktataacutes alapozza meg a gyermekek

boumllcsődei koumlzeacuterzeteacutenek pszicheacutes szomatikus fejlődeacuteseacutenek joumlvőjeacutet Ezeacutert a beszoktataacutes

kiemelten fontos reacutesze a boumllcsődei szakmai munkaacutenak

A gyermek a csalaacuted eacutes a boumllcsődei csoport eacuterdekeit igeacutenyeit oumlsszeegyeztetve szuumlkseacuteges e

feladatot megoldani Fontos az egyuumlttműkoumldeacutes e korai szakaszban hogy a kisgyermeknevelők

eacutes a csalaacutedok koumlzoumltt harmonikus kapcsolat alakuljon ki

A beszoktataacutes szempontjai

a kisgyermek felkeacutesziacuteteacutese a boumllcsődei eacuteletre (beszoktataacutes előtti csalaacutedlaacutetogataacutes szuumllő

felkeacutesziacuteteacutese a beszoktataacutesra taacutejeacutekoztataacutes)

lehetőseacuteg adaacutesa a beszoktataacutes előtti ismerkedeacutesre

megkoumlnnyiacuteteni az anya eacutes gyermeke koumlzoumltti elvaacutelaacutest

fokozatos legyen (1 nap 1 oacuteraacutet naponta emelkedő időtartam- legalaacutebb 2 heti

perioacutedusban)

anya jelenleacutete a beszoktataacutes alatt (a gyermek gondozaacutesaacutet fokozatosan aacutetadva a

kisgyermeknevelőnek)

legfeljebb 2 uacutej gyermek fogadaacutesa hetenkeacutent csoportonkeacutent

a gyermeket a beszoktataacutes időszakaacuteban ugyanaz a kisgyermeknevelő fogadja

bdquosajaacutet kisgyermeknevelőrdquo rendszer

Gyermekcsoportok megszervezeacutese

A boumllcsődei gyermekcsoportok leacutetszaacutema 10-12 fő maximaacutelisan 14 fő A szolgaacuteltataacutes iraacutenti

igeacuteny miatt előfordul hogy a felvett gyermekek szaacutema csoportonkeacutent 2-3 fővel meghaladja a

csoportonkeacutenti engedeacutelyezett leacutetszaacutemot Toumlrekszuumlnk arra hogy a csoportban aktuaacutelisan

tartoacutezkodoacutek szaacutema megegyezzen az engedeacutelyezett maximummal Sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű

kisgyermekek ellaacutetaacutesa integraacutelt eacutes normaacutel boumllcsődei csoportban toumlrteacutenik A csoport leacutetszaacutem az

integraacutelt ellaacutetaacutest biztosiacutetoacute csoportban legfeljebb 10 fő lehet

Az egy gyermekcsoportot ellaacutetoacute 2 kisgyermeknevelő is aacutellandoacute szemeacutelycsere csak kiveacuteteles

esetben lehetseacuteges (kisgyermeknevelői aacutellandoacutesaacuteg felmenőrendszer)

A gyermekcsoportok 2 alcsoportra oszlanak az alcsoportokhoz aacutellandoacute bdquosajaacutet

kisgyermeknevelőrdquo tartozik Munkaacutejukat gyoacutegypedagoacutegus segiacuteti

A technikai dolgozoacute szemeacutelyi aacutellandoacutesaacutega szinteacuten fontos szerepet toumllt be a kisgyermekek

boumllcsődei eacuteleteacutenek megszervezeacuteseacuteben

1 bdquoSajaacutet kisgyermeknevelőrdquo rendszer

Ez a rendszer a szemeacutelyi aacutellandoacutesaacuteg biztosiacuteteacuteka A kisgyermeknevelő a gondozaacutesi eacutes neveleacutesi

feladatokon tuacutel fokozottan felelős a bdquosajaacutetrdquo gyermek fejlődeacuteseacuteeacutert a szuumllőkkel valoacute joacute

egyuumlttműkoumldeacuteseacutert A kapcsolattartaacutes leggyakoribb formaacuteja a mindennapos beszeacutelgeteacutes a

gyermek aacutetveacutetelekor eacutes aacutetadaacutesakor Ezen kiacutevuumll szuumllői eacutertekezletek szuumllőcsoportos

beszeacutelgeteacutesek uumlzenő fuumlzet fejlődeacutesi naploacute nyiacutelt nap előre megbeszeacutelt időpontban toumlrteacutenő

egyeacuteni megbeszeacuteleacutesek A boumllcsődevezetőnek feladata ndash amennyiben szuumlkseacutegesnek laacutetja ndash a

Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont pszicholoacutegusaacutehoz iraacutenyiacutetani a szuumllőket neveleacutesi

tanaacutecsadaacutesra valamint segiacutetseacuteguumll hiacutevni a szaktanaacutecsadoacutet a csoporton beluumlli neheacutezseacutegek

megoldaacutesaacutera

2 A napirend kialakiacutetaacutesa

A napirend az aktuaacutelisan egy csoportba tartozoacute gyerekek szuumlkseacutegleteinek kieleacutegiacuteteacuteseacutere

iraacutenyuloacute eacuteletszervezeacutesi feladat A gyerekek eacutetkezeacutesi jaacuteteacutek piheneacutesi szuumlkseacutegleteacutenek egyeacuteni

figyelembeveacuteteleacutevel kell kialakiacutetani a napirendet a csoport eacuterdekeivel oumlsszehangoltan

A napirend szolgaacutel alapul a gyermek szaacutemaacutera a taacutejeacutekozoacutedaacutesban biztonsaacutegeacuterzetben

18

A gyermek egyeacuteni igeacutenyein tuacutel meghataacuterozza a napirendet a gyermekek fejlettseacutege a leacutetszaacutem

az eacutevszak időjaacuteraacutes A kisgyermeknevelők munkarendje a gyermekek napirendjeacutehez kell hogy

igazodjon A kisgyermeknevelők a csoport kialakulaacutesa utaacuten egymaacutessal egyeztetett aacutellandoacute

napirendet eacutes munkarendet dolgoznak ki Ezen vaacuteltoztatni csak koumlzoumls ndash a boumllcsődevezetővel

egyeztetett ndash megfontolaacutes utaacuten lehet

Aacuteltalaacutenos alapelvek

minden egyes gyermek eacutes a csoport igeacutenyeinek figyelembeveacutetele oumlsszehangolaacutesa

boumllcsődei nyitvatartaacutesi idő

a gyermek otthoni eacutes boumllcsődei napirendjeacutenek egymaacuteshoz koumlzeliacuteteacutese

a gyermekek eacuteletkori sajaacutetsaacutegainak igeacutenyeinek fejlődeacutesuumlknek szem előtt tartaacutesa

szuumlkseacutegletek vaacuteltozaacutesa- eacutevszakok (nyaacuteri őszi tavaszi teacuteli napirend)

Gyakorlati szempontok

elegendő idő hagyaacutesa a gondozaacutesi műveletekre

vaacuterakozaacutesi idő kikuumlszoumlboumlleacutese

folyamatossaacuteg

oumlsszehangoltsaacuteg

egyseacutegenkeacutenti ezen beluumll kuumlloumln oumlsszeaacutelliacutetott csoportok napirendje (csuacutesztatott

napirend)

a kisgyermeknevelők eacutes technikai dolgozoacute munkarendjeacutenek igazodaacutesa a napirendhez

a csoport pontos koroumlsszeteacuteteleacutenek figyelembe veacutetele a gyermekek megoszlaacutesa a

kisgyermeknevelők koumlzoumltt (vegyes- azonos koruacute gyermekcsoport)

a csoportok alcsoportokra bomlanak a bdquosajaacutet kisgyermeknevelőrdquo elv eacutertelmeacuteben

minden egyes gyermek egyeacuteni szuumlkseacutegleteinek figyelembe veacutetele

Kapcsolattartaacutes a szuumllőkkel

A boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes a csalaacutedi neveleacutessel egyuumltt azt kiegeacutesziacutetve szolgaacutelja a gyermek

fejlődeacuteseacutet A csalaacutedi eacutes a boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes oumlsszhangja a szuumllők eacutes a

kisgyermeknevelők koumlzoumltti partneri kapcsolat kialakiacutetaacutesa elengedhetetlen felteacutetele a

gyermekek harmonikus fejlődeacuteseacutenek A szuumllő ismeri legjobban a gyermekeacutet iacutegy koumlzvetiacuteteni

tudja szokaacutesait igeacutenyeit szuumlkseacutegleteit nagymeacuterteacutekben segiacutetve ezzel a kisgyermeknevelőt a

gyermek ismereteacuten alapuloacute differenciaacutelt egyeacuteni baacutenaacutesmoacuted kialakiacutetaacutesaacuteban A

kisgyermeknevelő pedig mint szakember szaktudaacutesaacuteval tapasztalataival tudja segiacuteteni a

szuumllőt gyermeke neveleacuteseacuteben

A szuumllők eacutes a boumllcsőde folyamatosan koumllcsoumlnoumlsen taacutejeacutekoztatjaacutek egymaacutest a gyermek

fejlődeacuteseacuteről ez alapvető fontossaacuteguacute a szemeacutelyre szoacuteloacute boumllcsődei neveleacutes-gondozaacutes

kialakiacutetaacutesaacuteban eacutes a csalaacutedokat is segiacuteti a gyermek neveleacuteseacuteben

A korrekt partneri egyuumlttműkoumldeacutes felteacutetele a koumllcsoumlnoumls bizalom az őszinteseacuteg a hitelesseacuteg a

szemeacutelyes hangveacutetelű (de nem bizalmaskodoacute) etikai szempontboacutel megfelelő az eacuterintettek

szemeacutelyiseacutegi jogait tiszteletben tartoacute tapintatos folyamatos kommunikaacutecioacute az informaacutecioacute

megosztaacutesa A kapcsolattartaacutesnak toumlbb formaacuteja van az inteacutezmeacuteny eacuteleteacuteben

taacutejeacutekoztataacutes boumllcsődei felveacutetelneacutel

szuumllői eacutertekezlet

csalaacutedlaacutetogataacutes

beszoktataacutes

napi talaacutelkozaacutesok

egyeacuteni beszeacutelgeteacutes szuumlkseacuteg szerint

szuumllő ndash csoportos beszeacutelgeteacutes

19

uumlzenő fuumlzet iacuteraacutesos taacutejeacutekoztataacutes

szervezett programokon valoacute talaacutelkozaacutes

uumlnnepek hagyomaacutenyőrző napok

nyiacutelt napok a boumllcsődeacuteben

hirdetőtaacutebla

munkadeacutelelőtt

Taacutergyi felteacutetelek

A boumllcsődei neveleacutes ndash gondozaacutes taacutergyi felteacuteteleit a Boumllcsődei neveleacutes ndash gondozaacutes szakmai

szabaacutelyai c moacutedszertani leveacutel tartalmazza Boumllcsődeacuteink a taacutergyi felteacutetelrendszer

kriteacuteriumainak megfelelnek

2017 januaacutertoacutel a 62016 (III 24) EMMI rendelet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute

gyermekjoacuteleacuteti gyermekveacutedelmi inteacutezmeacutenyek valamint szemeacutelyek szakmai feladatairoacutel eacutes

műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 151998 (IV 30) NM rendelet moacutedosiacutetaacutesa (5 melleacuteklet a 62016

(III 24) EMMI rendelethez - Jegyzeacutek a boumllcsődei ellaacutetaacutes eszkoumlzeiről eacutes felszereleacuteseacuteről)

Dokumentaacutecioacute

Boumllcsődevezető aacuteltal vezetett dokumentaacutecioacute

felveacuteteli koumlnyv (felveacutetelek fuumlggveacutenyeacuteben folyamatosan)

statisztika- havi statisztika eacuteves statisztika kedvezmeacutenyezett gyerekek

bdquoNyilatkozat gyermekeacutetkezteteacutes normatiacutev kedvezmeacutenyeacutenek igeacutenybeveacuteteleacutehezrdquo helyett

a Nyilatkozat a Gyvt 21B sect (1) bekezdeacutes a) pontja szerinti ingyenes boumllcsődei eacutes

oacutevodai gyermekeacutetkezteteacutes igeacutenybeveacuteteleacutehez

taacutevolmaradaacutes

jelenleacuteti kimutataacutes taacutevolmaradaacutes (egyeacuteb hiaacutenyzaacutes)

koumlzponti nyilvaacutentartaacutesi rendszer ndash napi jelenteacutes

szakmai keacutepzeacutesek tovaacutebbkeacutepzeacutesek nyilvaacutentartaacutesa (kredit pontok)

Koumlzpont aacuteltal vezetett dokumentaacutecioacute (Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek

Igazgatoacutesaacutegaacutenak munkauumlgyi nyilvaacutentartaacutesaacuteban)

Dolgozoacutek szemeacutelyi anyagai

- dolgozoacutek munkakoumlri alkalmassaacutegi vizsgaacutelataacuteval kapcsolatos dokumentaacutecioacute

- leacutetszaacutem

- beacuter

- munkakoumlri leiacuteraacutesok

Koumlltseacutegveteacutessel kapcsolatos nyilvaacutentartaacutesok

Taacutergyi eszkoumlzoumlk leltaacuter

Kisgyermeknevelő aacuteltal vezetett dokumentaacutecioacute

bdquoboumllcsődei gyermek-egeacuteszseacuteguumlgyi toumlrzslaprdquo melynek reacutesze a percentil taacutebla

fejlődeacutesi naploacute mely tartalmazza

o a csalaacutedlaacutetogataacutest

o a beszoktataacutes meneteacutet

o a gyermek fejlődeacuteseacutet 1 eacutev alatt havonta 1-3 eacutevig negyedeacutevente

uumlzenő fuumlzet ndash negyedeacuteves rendszeresseacuteggel csoportnaploacute ndash naponta

napi jelenleacuteti kimutataacutes (gyermekek)

magassaacuteg ndash suacutelytaacuteblaacutezat

kisgyermeknevelői jellemzeacutes a szakeacutertői eacutes egyeacuteb szakvizsgaacutelatokhoz

egyeacuteni fejlődeacutesi terv keacutesziacuteteacutese ellenőrzeacutese

20

Gyoacutegypedagoacutegus szaktanaacutecsadoacute aacuteltal vezetett dokumentaacutecioacute

a kuumlloumlnleges gondozaacutest igeacutenylő gyermekek reacuteszeacutere egyeacuteni fejleszteacutesi tervet keacutesziacutet a

Szakeacutertői Bizottsaacuteg javaslataacutenak figyelembeveacuteteleacutevel

gyoacutegypedagoacutegiai felmeacutereacutes keacutesziacuteteacutese eacutevente 2 alkalommal a sajaacutetos fejleszteacutesi igeacutenyű

gyermekekről

gyoacutegypedagoacutegiai veacutelemeacuteny keacutesziacuteteacutese szakeacutertői bizottsaacuteg szaacutemaacutera eacutes

szakvizsgaacutelatokhoz

A boumllcsőde a gyermek fejlődeacuteseacutenek nyomon koumlveteacutese a fejlődeacutesi folyamat alakulaacutesaacuteroacutel valoacute

taacutejeacutekozoacutedaacutes ceacuteljaacuteboacutel az egyes moacutedszertani javaslatokban megfogalmazott moacutedon

dokumentaacutecioacutet vezet

A dokumentaacutecioacute vezeteacutese az abban szereplő adatok informaacutecioacutek felhasznaacutelaacutesa a gyermekről

valoacute lehető legmagasabb sziacutenvonaluacute gondoskodaacutes biztosiacutetaacutesa a gyermek fejlődeacuteseacutenek

segiacuteteacutese a haacutetraacutenyos helyzetű gyermekek eseteacuteben a haacutetraacutenyoknak eacutes koumlvetkezmeacutenyeiknek

enyhiacuteteacutese eacuterdekeacuteben toumlrteacutenjeacutek A dokumentaacutecioacute semmifeacutelekeacuteppen sem a gyermekek

minősiacuteteacuteseacutet szolgaacutelja

A dokumentaacutecioacute vezeteacuteseacuteneacutel fontos szempontok a taacutergyszerűseacuteg (objektivitaacutes) a validitaacutes (a

szempontok kategoacuteriaacutek kriteacuteriumok stb alkalmasak annak a helyzetnek folyamatnak a

jellemzeacuteseacutere amelyre hasznaacuteljaacutek őket) a hitelesseacuteg az aacuternyaltsaacuteg a rendszeresseacuteg ill a

folyamatossaacuteg

A dokumentaacutecioacute keacutesziacuteteacuteseacutehez alkalmazott moacutedszerek eacutes eszkoumlzoumlk kivaacutelasztaacutesaacutenaacutel

kuumlloumlnoumlskeacuteppen tekintettel kell lenni a kisgyermekek fokozott biztonsaacutegigeacutenyeacutere (szemeacutelyi eacutes

taacutergyi koumlrnyezet aacutellandoacutesaacutega az adott helyzetnek a kisgyermek aacuteltal megszokott szaacutemaacutera

elfogadott eacutelethelyzetekhez valoacute hasonloacutesaacutega)

A dokumentaacutecioacute vezeteacuteseacuteneacutel eacutes őrzeacuteseacuteneacutel a szemeacutelyiseacutegi jogokat a legmesszebbmenőkig

figyelembe kell venni

A fejlődeacutes leggyakoribb jellemzői a boumllcsődeacutes kor veacutegeacutere

nagyon sok teruumlleten oumlnaacutelloacute a gyermek egyeduumll eacutetkezik oumlltoumlzkoumldik tisztaacutelkodik

legfeljebb aproacute segiacutetseacuteget igeacutenyel

maacuter nemcsak a szoros felnőtt-gyermek kapcsolatban eacuterzi magaacutet biztonsaacutegban hanem

sziacutevesen jaacutetszik taacutersaival is

joacutel taacutejeacutekozoacutedik koumlrnyezeteacuteben ismeri a napi esemeacutenyeket a csoportban kialakiacutetott

szokaacutesokat szabaacutelyokat az ezekhez valoacute alkalmazkodaacutes nem jelent neheacutezseacuteget

szaacutemaacutera

koumlrnyezete iraacutent nyitott eacuterdekli minden sziacutevesen vesz reacuteszt uacutej teveacutekenyseacutegekben

gazdag szoacutekincse van elsősorban beszeacuted uacutetjaacuten tart kapcsolatot felnőttel gyermekkel

a gyermekek toumlbbseacutege szobatiszta

Szolgaacuteltataacutesok a boumllcsődeacutekben A boumllcsőde az alapellaacutetaacutes mellett csalaacutedot taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutesokkal szakmai segiacutetőkeacutent

kiacutevaacuten koumlzreműkoumldni a gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesaacuteban

A szolgaacuteltataacutesok zavartalan műkoumldteteacutese eacutes kiszaacutemiacutethatoacutesaacutega a megbiacutezhatoacutesaacuteg reacutesze

Szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacutetelek megteremteacuteseacutevel a kisgyermek neveleacuteseacutet gondozaacutesaacutet az egyes

szolgaacuteltataacutesok speciaacutelis igeacutenyeivel egyidejűleg vesszuumlk figyelembe

- jaacutetszoacutecsoport műkoumldteteacutese

- soacuteszoba (somadrin teraacutepiaacutes) szolgaacuteltataacutes

- időszakos gyermekfeluumlgyelet

- Baba ndash haacutez korai fejleszteacutes

21

- nyuacutejtott nyitva tartaacutes (530 - 1900 oacuteraacuteig)

Jaacutetszoacutecsoport A boumllcsődeacutek nyitott inteacutezmeacutennyeacute vaacutelaacutesa eacutes a kisgyermekes csalaacutedoknak nyuacutejtandoacute mineacutel

szeacutelesebb koumlrű segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szaacutendeacuteka vezetett ahhoz hogy boumllcsődeacutenkben bevezettuumlk a

jaacutetszoacutecsoportot Nyugodt biztonsaacutegos koumlrnyezetben koumlzoumlsseacuteghez valoacute alkalmazkodaacutesra

egyuumlttjaacutetszaacutesra ad lehetőseacuteget szakszerű feluumlgyelettel

A csalaacutedok reacuteszeacuteről maacuter reacutegebben megfogalmazoacutedott az az igeacuteny hogy gyermekeik koumltetlen

formaacuteban ismerkedhessenek a koumlzoumlsseacutegi eacutelettel tapasztalatokat szerezhessenek a

taacuterskapcsolatok kialakiacutetaacutesaacuteban vagy esetenkeacutent ha az anyaacutenak elfoglaltsaacutega akad - eacutes a

csalaacutedon beluumll nem megoldhatoacute - a gondozaacutesban eacutes a neveleacutesben jaacutertas szakemberre biacutezhassaacutek

gyermekuumlk feluumlgyeleteacutet Vannak akik a mindennapos egyhanguacutesaacutegboacutel eacutes a bezaacutertsaacutegboacutel

kiacutevaacutennak aacutetmenetileg kileacutepni vagy hasonloacute helyzetben leacutevő taacutersaikkal szeretneacutek megbeszeacutelni

probleacutemaacuteikat esetleg a kisgyermeknevelőktől vaacuternak tanaacutecsot vagy megerősiacuteteacutest a

gyermekneveleacutessel gondozaacutessal kapcsolatban

A jaacutetszoacutecsoportot a szuumllők előzetes bejelentkezeacutes alapjaacuten gyermekuumlkkel egyuumltt vehetik

igeacutenybe

A boumllcsőde egy kuumlloumln jaacutetszoacutecsoport kialakiacutetaacutesaacuteval a szuumllőkkel vagy hozzaacutetartozoacutekkal egyuumltt

fogadja a gyermekeket heacutetfőtől-peacutentekig A szuumllők előzetes bejelentkezeacutes alapjaacuten teacuteriacuteteacutesi diacutej

fizeteacutese elleneacuteben vesznek reacuteszt a Baba-mama klubban Lehetőseacuteg szerint a gyermek a

szuumllővel egyuumltt előzetesen ismerkedik a leendő uacutej koumlrnyezettel eacutes a kisgyermeknevelőkkel A

jaacutetszoacutecsoport lehetőseacuteget teremt arra hogy

szuumllő eacutes gyermeke kedvező koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt jaacutetszhasson egyuumltt

a gyermekek baraacutetkozhassanak egymaacutessal

a szuumllők beszeacutelgethessenek egymaacutessal kicsereacutelhesseacutek tapasztalataikat

a szuumllők tanaacutecsot segiacutetseacuteget keacuterjenek a kisgyermeknevelőtől

kuumlloumlnboumlző alkotoacute teveacutekenyseacutegeket ismerhessenek meg

a kisgyermeknevelők kuumlloumlnboumlző uumlnnepekhez kapcsoloacutedoacutean a szuumllők szaacutemaacutera

oumltletboumlrzeszerűen szerveznek koumlzoumls beszeacutelgeteacutest eacutes lehetőseacuteget biztosiacutetanak dekoraacutecioacute

keacutesziacuteteacuteseacutere

Ceacutelunk azoknak a csalaacutedoknak a segiacuteteacutese akiknek a gyermeke nem jaacuter boumllcsődeacutebe de

bizonyos időszakokban szeretneacutek gyermektaacutersak koumlzeacute vinni olyan koumlrnyezetbe ahol mind a

taacutergyi felteacutetelek mind a csoport műkoumldeacuteseacutet segiacutető kisgyermeknevelő (haacuteziasszony)

szakkeacutepzettseacutege a kisgyermekek fejlődeacuteseacutenek szolgaacutelataacuteban aacutell

A jaacutetszoacutecsoport szolgaacuteltataacutest a szuumllők előjegyzeacutes alapjaacuten vehetik igeacutenybe a nagyfokuacute

eacuterdeklődeacutes miatt heacutetfőtől-peacutentekig a boumllcsőde nyitvatartaacutesi idejeacuteben Első alkalommal

roumlgziacuteteacutesre keruumllnek a gyermek adatai majd minden alkalommal a szolgaacuteltataacutes

igeacutenybeveacuteteleacutenek napja eacutes időtartama

A jaacutetszoacutecsoport kisgyermeknevelőidolgozoacutei biztosiacutetjaacutek a szolgaacuteltataacutest a megfelelő

munkarend kialakiacutetaacutesaacuteval Szakemberek foglalkoznak a gyermekekkel A kisgyermeknevelő

szerepe a boumllcsődei ellaacutetaacutes megszokott feladataihoz keacutepest megvaacuteltozik ő a haacuteziasszony a

csoportban a gyermekeket kiacuteseacuterőik gondozzaacutek A csoportoumlsszeteacutetel vaacuteltozeacutekonysaacutega a szeacuteles

skaacutelaacuten mozgoacute elvaacuteraacutesok kezeleacutese a szuumllőkkel valoacute kapcsolat jellegzetesseacutege kiemelkedően

magas szintű ismereteket szakmaisaacutegot eacutes rugalmassaacutegot igeacutenyel a kisgyermeknevelők

reacuteszeacuteről amelynek meg is felelnek

22

A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacutetele szuumllő jelzeacutese alapjaacuten

Szolgaacuteltataacutes helysziacutene

Forradalom utcai Boumllcsőde

A szolgaacuteltataacutest a gyermekek orvosi igazolaacutes neacutelkuumll vehetik igeacutenybe A szuumllő első alkalommal

az uacuten Adatlapot toumllti ki melyben nyilatkozik arroacutel hogy a gyermeke egeacuteszseacuteges eacutes bemutatja

a koumltelező veacutedőoltaacutesokroacutel szoacuteloacute igazolaacutest

Minden alkalommal a szolgaacuteltataacutest igeacutenylő lap kitoumllteacuteseacutere keruumll sor mely az elszaacutemolaacutes

alapjaacutet keacutepezi Igeacutenybeveacutetel nyilvaacutentartaacutesa heti oumlsszesiacutető alapjaacuten is roumlgziacuteteacutesre keruumll A

szolgaacuteltataacutes teacuteriacuteteacuteskoumlteles

Soacuteszoba (somadrin teraacutepiaacutes) szolgaacuteltataacutes

A soacuteszoba kialakiacutetaacutesaacuteval lehetőseacuteg nyiacutelik arra hogy a leacutegtisztiacutetoacutes kliacutemaoldat segiacutetseacutegeacutevel

prevencioacutes ceacutellal megelőzzuumlk a leacutegzőszervi betegseacutegeket Alapfeladatkeacutent

kisgyermeknevelővel a boumllcsődeacutes gyerekek szaacutemaacutera maacutesreacuteszt szolgaacuteltataacuteskeacutent az eacuterdeklődő

csalaacutedok szaacutemaacutera

Sok eacuteves tapasztalatunk hogy kuumlloumlnoumlsen a teacuteli időszakban megszaporodnak a leacuteguacuteti

betegseacutegek a koumlzoumlsseacutegbe jaacuteroacute gyermekekneacutel Egyre toumlbb asztmaacutes megbetegedeacutesben szenvedő

kisgyerek keruumll inteacutezmeacutenybe A gyakori megbetegedeacutesek nagy neheacutezseacuteget jelentenek a

dolgozoacute eacutedesanyaacutenak mert sokat vannak taacutevol a munkahelyuumlkről

A somadrin inhalaacutecioacutes soacuteteraacutepia prevencioacutes hataacutesuacute maacutesreacuteszt a kialakult tuumlneteket jelentősen

csoumlkkenti Fontos hataacutesa tovaacutebbaacute hogy az egeacuteszseacuteges kisgyermek immunrendszereacutet erősiacuteti

A gyermekek sajaacutet kisgyermeknevelőjuumlkkel alcsoportonkeacutent veszik igeacutenybe a soacuteszobaacutet ahol

kuumlloumlnboumlző jaacuteteacutekteveacutekenyseacutegeket az eacutevszakokhoz az uumlnnepekhez kapcsoloacutedoacutean kuumlloumlnboumlző

alkotoacute teveacutekenyseacutegeket veacutegezhetnek Joacute alkalom a mondoacutekaacutek eacutenekek megismereacuteseacutehez eacutes a

sajaacutet kisgyermeknevelő - gyerek kapcsolataacutenak elmeacutelyiacuteteacuteseacutehez

Uumltemterv alapjaacuten hasznaacutelhatjaacutek a gyerekek a soacuteszobaacutet figyelembe veacuteve a csoportok

koroumlsszeteacuteteleacutet a kidolgozott napirendet eacutes a szuumlkseacutegleteket egyaraacutent

Elsősorban a napkoumlzbeni ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő gyermekek szaacutemaacutera terveztuumlk amikor is

meghataacuterozott időpontban eacutes ideig a sajaacutet kisgyermeknevelőjuumlkkel veszik igeacutenybe a gyerekek

Időszakos gyermekfeluumlgyelet

Az időszakos gyermekfeluumlgyeletre vonatkozoacute igeacutenyek egyre erőteljesebben jelentkeznek Az

eacutedesanyaacutek reacuteszeacuteről felmeruumllő szuumlkseacutegletek e szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutevel toumlrteacutenő kieleacutegiacuteteacutese

az egeacutesz csalaacuted szaacutemaacutera nyuacutejt segiacutetseacuteget

Ceacutelcsoportja a 2-5 eacuteves korcsoport

A csalaacutedban eacutelő gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesa olyan szuumllőknek nyuacutejt segiacutetseacuteget akik nem

tudjaacutek elhelyezni gyermekeiket csalaacutedon beluumll arra az időre amiacuteg sajaacutet feladataikat

koumltelezettseacutegeiket elveacutegzik A boumllcsődei nyitva tartaacutes ideje alatt biztosiacutetunk lehetőseacuteget arra

hogy igeacutenybe vegye ezt a szolgaacuteltataacutest Ez idő alatt lehetőseacuteget biztosiacutetunk a gyermekek

koraacutenak megfelelő jaacuteteacutekteveacutekenyseacutegre szakemberek feluumlgyelete mellett valamint igeacuteny

szerint az eacutetkezeacutest is biztosiacutetjuk A kisgyermeknevelő a szolgaacuteltataacutest igeacutenybevevő szuumllők

szaacutemaacutera meghataacuterozott időszakonkeacutent szuumllőcsoportos beszeacutelgeteacutest tart

A kisgyermeknevelő feladatai eacutes munkarendje a boumllcsődei neveleacutes - gondozaacutes elvei eacutes a napi

gyakorlat alapjaacuten keruumll megszervezeacutesre A csoportoumlsszeteacutetel vaacuteltozeacutekonysaacutega eacutes a szeacuteles

skaacutelaacuten mozgoacute elvaacuteraacutesok kezeleacutese a kisgyermeknevelőtől kiemelkedően magas sziacutenvonaluacute

ismereteket eacutes rugalmassaacutegot igeacutenyel

A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacutetele eseteacuten is fokozatosan lehetőleg a szuumllővel toumlrteacutenik a kisgyermek

beszoktataacutesa

23

Szolgaacuteltataacutes helysziacutenei

Forradalom utcai Boumllcsőde

Laacutenchiacuted utcai Boumllcsőde

alapjaacutet keacutepezi Igeacutenybeveacutetel nyilvaacutentartaacutesa heti oumlsszesiacutető alapjaacuten is roumlgziacuteteacutesre keruumll

A szolgaacuteltataacutes teacuteriacuteteacuteskoumlteles

Baba ndash haacutez korai fejleszteacutes

Inteacutezmeacutenyuumlnk a korai fejleszteacutesben reacuteszesuumllő gyermekek ellaacutetaacutesaacuteroacutel megaacutellapodaacutest

koumltoumltt a Baacutecs-Kiskun Megyei Pedagoacutegiai Szakszolgaacutelat Kecskemeacuteti Taginteacutezmeacutenyeacutevel

A korai fejleszteacutes gondozaacutes 0-6 eacuteves koruacute kuumlloumlnboumlző fokban megkeacutesett vagy elteacuterő

fejlődeacutesmenetű gyermekek komplex ellaacutetaacutesaacutet jelenti

Az ellaacutetaacutes magaacuteban foglalja a kuumlloumlnboumlző pszichomotoros fejlődeacutesi teruumlletek a nagymozgaacutes eacutes

finommotorika a szociaacutelis-eacuterzelmi teruumllet a kognitiacutev teruumllet a kommunikaacutecioacute eacutes

oumlnkiszolgaacutelaacutes fejleszteacuteseacutet tanaacutecsadaacutest a gyermek fejlődeacuteseacutevel neveleacuteseacutevel kapcsolatban

Eacuterzeacutekszervi seacuteruumlleacutes eseteacuten a seacuteruumllt eacuterzeacutekszerv fejleszteacuteseacutet funkcioacutefejleszteacutest is jelent

A korai fejleszteacutes a gyermek aacutellapotvaacuteltozaacutesaacutehoz folyamatosan alkalmazkodoacute dinamikus

speciaacutelis felteacuteteleket biztosiacutetoacute sokreacutetű feladatkoumlr kriacutezisoldaacutes csalaacutedgondozaacutes korai teraacutepia

vagy tanaacutecsadaacutes koumlzoumlsseacutegbe illeszteacutes

Az egyeacutenre szabott ellaacutetaacutes ingyenes melynek felteacutetele a teruumlletileg illeteacutekes Megyei

Szakeacutertői Bizottsaacutegi Feladatot Ellaacutetoacute Inteacutezmeacutenyegyseacuteg iacuteraacutesos szakveacutelemeacutenye melyben

meghataacuterozzaacutek a fejleszteacutes iraacutenyaacutet teruumlleteit sok esetben nevesiacutetve a fejleszteacutes helysziacuteneacuteuumll a

boumllcsődeacutet

A korai fejleszteacutes alapelvei ceacutelkitűzeacutesei

Minden esetben a szuumllő doumlnti el hogy igeacutenybe veszi-e a fejleszteacutest gyermeke szaacutemaacutera

A fejleszteacutes koumlzeacuteppontjaacuteban a szuumllő-gyermek kapcsolatnak kell aacutellni

A szuumllőket segiacuteteni kell abban hogyan eacutertelmezzeacutek gyermekuumlk viselkedeacuteseacutet fejlődeacuteseacutet

A korai fejleszteacutes folyamataacuteban kuumlloumlnoumls gondot fordiacutetunk a szuumllő-szakember koumlzoumltti bizalmas

kapcsolat kieacutepiacuteteacuteseacutere eacutes aacutepolaacutesaacutera melyben a szakember igyekszik a szuumllő-gyermek

kapcsolatot erősiacuteteni A korai fejleszteacutes tervezett moacutedon a gyermekre szabottan fejlődeacuteseacutehez

folyamatosan alkalmazkodva valoacutesul meg

A keacutepesseacutegeket nem fejlesztjuumlk hanem előnyoumls felteacutetelek megteremteacuteseacutevel kibontakoztatjuk

eacutes elősegiacutetjuumlk azt hogy funkcioacuteeacuteretteacute vaacuteljanak

A korai gondozaacutes feladata hogy megfelelő kimenetet illetve aacutetmenetet biztosiacutetson a gyermek

szaacutemaacutera a napi rendszeresseacutegű inteacutezmeacutenyes ellaacutetaacutes feleacute

Az inteacutezmeacutenyes elhelyezeacutesnek minden esetben alkalmazkodnia kell a gyermek igeacutenyeihez eacutes

a csalaacuted elvaacuteraacutesaacutehoz

24

Boumllcsődeacuteben nyuacutejtott kuumlloumln szolgaacuteltataacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejai

A 20152016 neveleacutesi eacutev kezdeteacutetől

Szolgaacuteltataacutes Szolgaacuteltataacutes helysziacutene Teacuteriacuteteacutesi diacutej

Jaacutetszoacutecsoport Forradalom utcai Boumllcsőde 350 Ftoacutera (+ igeacuteny

szerint eacutetkezeacutes)

Soacuteszoba hasznaacutelata Forradalom utcai Boumllcsőde

Laacutenchiacuted utcai Boumllcsőde

300 Ftfeacutel oacuterafő

Időszakos gyermekfeluumlgyelet Forradalom utcai Boumllcsőde

Laacutenchiacuted utcai Boumllcsőde

400 Ftoacutera (+ igeacuteny

szerint eacutetkezeacutes)

Nyuacutejtott nyitva tartaacutes Forradalom utcai Boumllcsőde 300 Ftoacutera

Csoportszoba kiadaacutesa (babazsuacuter)

1 kisgyermeknevelő

feluumlgyeleteacutevel

7 boumllcsődei telephelyen 6000 Ft alkalom

alkalmankeacutent 3 oacutera

Taacutersinteacutezmeacutenyekkel valoacute egyuumlttműkoumldeacutes kapcsolattartaacutes

A boumllcsőde ndash egymaacutes kompetencia hataacuterainak koumllcsoumlnoumls tiszteletben tartaacutesaacuteval ndash

egyuumlttműkoumldik mindazokkal akik a csalaacutedoknak nyuacutejtott szolgaacuteltataacutesok eacutes ellaacutetaacutesok soraacuten a

gyermekkel illetve a gyermek csalaacutedjaacuteval kapcsolatba keruumllhetnek

1 Haacuteziorvosi veacutedőnői haacuteloacutezattal

javaslat boumllcsődei felveacutetelre

csalaacutedlaacutetogataacutes előtti illetve csalaacutedlaacutetogataacuteshoz keacutert informaacutecioacute

eacutevkoumlzben felmeruumllő probleacutema eseteacuten

2 Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzponttal

folyamatos kapcsolattartaacutes a Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont eacutes a boumllcsődevezető

koumlzoumltt

eacutertekezletre meghiacutevaacutes (Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont vezetője illetve

munkataacutersai Gyaacutemhivatal munkataacutersai vezető veacutedőnő boumllcsődevezetők)

3 Oacutevodaacutekkal

a kapcsolattartaacutes folyamatos

toumlrekedni kell arra hogy mineacutel koumlnnyebb zavartalanabb legyen a gyermekek oacutevodaacuteba

valoacute aacutetmenete

az oacutevodaacuteba menő kisgyermekek eacutes kisgyermeknevelőik laacutetogataacutesa a legkoumlzelebb eső

oacutevodaacuteba nyaacuteri időszakban

oacutevodai beiratkozaacutes előtt tartott szuumllői eacutertekezlet (maacutercius hoacutenapban) a boumllcsődevezető

aacuteltal az oacutevodavezető meghiacutevaacutesaacuteval

az oacutevodaacuteboacutel a leendő kiscsoportos oacutevoacutenők fogadaacutesa

a kisgyermeknevelők segiacutetseacutege a beilleszkedő kisgyermekeknek ndash szeptember hoacute

az oacutevodavezetők illetve oacutevoacutenők taacutejeacutekoztataacutesa ndashveszeacutelyeztetettseacuteg lassabban fejlődő

kisgyermek eseteacuten

4 Boumllcsődeacutekkel

a kisgyermeknevelők tapasztalatcsereacutejeacutere iraacutenyuloacute laacutetogataacutes megszervezeacutese a

boumllcsődeacutekben

vezetői eacutertekezletek maacutes ndash maacutes helysziacutenen tartaacutesa (vezetők tapasztalat csereacuteje)

a koumlzpontban (Piaristaacutek tere 7) tovaacutebbkeacutepzeacutesek a kisgyermeknevelők szaacutemaacutera uacutej

moacutedszerek alkalmazaacutesaacutenak bemutataacutesi lehetőseacutege

helyben toumlrteacutenő megfigyeleacutes lehetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa

25

egymaacutes koumlzoumltti segiacutetseacutegkeacutereacutes eacutes nyuacutejtaacutes gyermek elhelyezeacutese eacuterdekeacuteben - lakaacuteshoz

koumlzelebb eső boumllcsőde meacuteg betoumlltetlen feacuterőhelyre iraacutenyiacutetaacutes

Gyermekveacutedelemi teveacutekenyseacuteg

A boumllcsőde gyermekveacutedelmi feladatait a boumllcsőde szakmai vezetője hangolja oumlssze

Gyermekveacutedelmi feladatok

Folyamatos kapcsolattartaacutes a boumllcsődevezetőkkel Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti

Koumlzponttal (ugyanazon integraacutecioacutes egyseacutegben valoacute műkoumldeacutes a hateacutekonysaacutegot noumlveli)

gyaacutemhivatallal gyermekjogi keacutepviselővel vezető veacutedőnővel neveleacutesi tanaacutecsadoacuteval

gyoacutegypedagoacutegussal

Veszeacutelyeztetettseacuteg eacuteszleleacutese okok feltaacuteraacutesa dokumentaacutelaacutesa

Egyuumlttműkoumldeacutes a jelzőrendszeri tagokkal

Segiacutetseacutegadaacutes felkiacutenaacutelaacutesa

Csalaacutedlaacutetogataacuteson valoacute reacuteszveacutetel veszeacutelyeztetettseacuteg illetve felkeacutereacutes eseteacuten

Az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek moacutedja

Boumllcsődeacutebe felvehető minden olyan kisgyermek akinek szuumllei valamilyen ok miatt nem

tudjaacutek biztosiacutetani a napkoumlzbeni ellaacutetaacutesaacutet gondozaacutesaacutet

A gyermek boumllcsődeacutebe toumlrteacutenő felveacuteteleacutet a szuumllő hozzaacutejaacuterulaacutesaacuteval kezdemeacutenyezheti

- a koumlrzeti veacutedőnő

- a haacuteziorvos haacutezi gyermekorvos

- csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont

- a gyaacutemhivatal

Sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermek felveacutetele

Szuumlkseacuteges a Baacutecs-Kiskun Megyei Pedagoacutegiai Szakszolgaacutelat javaslata Amennyiben a szuumllő

nem rendelkezik a javaslattal a boumllcsődeacutenek a szuumllővel toumlrteacutenő megbeszeacuteleacutes utaacuten

kezdemeacutenyeznie kell a vizsgaacutelatot A szuumllőkkel toumlrteacutenő beszeacutelgeteacutes alkalmaacuteval a boumllcsődeacuteben

orvosi eacutes gyoacutegypedagoacutegiai anamneacutezis felveacutetel keacuteszuumll Sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermeket a

letelte utaacuten szakmai team doumlnt a gyermek tovaacutebbi gondozaacutesaacuteroacutel

Ellaacutetottak jogi veacutedelme

A boumllcsődei neveleacutes - gondozaacutes a csalaacutedi neveleacutessel egyuumltt azt kiegeacutesziacutetve szolgaacutelja a

gyermek fejlődeacuteseacutet Teveacutekenyseacutegeacutet a vonatkozoacute gyermeki eacutes szuumllői jogok koumltelesseacutegek

figyelembe veacuteteleacutevel veacutegzi

A szuumllő joga hogy

megvaacutelassza az inteacutezmeacutenyt melyre gyermeke neveleacuteseacutet - gondozaacutesaacutet biacutezza

megismerhesse a gyermekcsoportok eacuteleteacutet

megismerje a gondozaacutesi-neveleacutesi elveket

tanaacutecsot taacutejeacutekoztataacutest keacuterjen eacutes kapjon a kisgyermeknevelőtől

a boumllcsőde műkoumldeacuteseacutet illetően mondjon veacutelemeacutenyt eacutes tegyen javaslatot

megismerje a gyermek ellaacutetaacutesaacuteval kapcsolatos dokumentumokat

A szuumllő koumltelesseacutege hogy

a gyermeke ellaacutetaacutesaacuteban koumlzreműkoumldő szemeacutelyekkel eacutes inteacutezmeacutenyekkel

egyuumlttműkoumldjoumln

az inteacutezmeacuteny haacutezirendjeacutet betartsa

26

A gyermek joga hogy

segiacutetseacuteget kapjon a sajaacutet csalaacutedjaacuteban toumlrteacutenő nevelkedeacuteseacutehez szemeacutelyiseacutegeacutenek

kibontakoztataacutesaacutehoz a fejlődeacuteseacutet veszeacutelyeztető helyzet elhaacuteriacutetaacutesaacutehoz a taacutersadalomba

valoacute beilleszkedeacuteshez

seacuteruumlleacutes tartoacutes betegseacuteg eseteacuten a fejlődeacuteseacutet eacutes szemeacutelyiseacutege kibontakozaacutesaacutet segiacutető

kuumlloumlnleges ellaacutetaacutesban reacuteszesuumlljoumln

a fejlődeacuteseacutere aacutertalmas koumlrnyezeti eacutes taacutersadalmi hataacutesok valamint az egeacuteszseacutegeacutere kaacuteros

szerek ellen veacutedelemben reacuteszesuumlljoumln

emberi meacuteltoacutesaacutegaacutet tiszteletben tartsaacutek a baacutentalmazaacutessal ndash fizikai szexuaacutelis vagy lelki

erőszakkal ndash az elhanyagolaacutessal szemben veacutedelemben reacuteszesuumlljoumln

a haacutetraacutenyos megkuumlloumlnboumlzteteacutes minden formaacutejaacutetoacutel mentes gondozaacutesban ndash neveleacutesben

reacuteszesuumlljoumln

A szuumllők a haacutezirendben leiacutert eljaacuteraacutesi rend szerint eacutelhetnek panaszjogukkal az inteacutezmeacutenyvezető

feleacute

Eacuterdekveacutedelem

A boumllcsődeacutek Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterumot műkoumldtetnek melynek reacuteszletes szabaacutelyozaacutesaacutet a

haacutezirend melleacuteklete tartalmazza

Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum Műkoumldeacutese

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum (tovaacutebbiakban Foacuterum) a boumllcsődei ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő

gyermekek eacuterdekeinek veacutedelmeacutet keacutepviseleteacutet szolgaacutelja eacutes veacutegzi

A Foacuterum műkoumldeacuteseacutenek ceacutelja hogy megteremtse a boumllcsődei ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő

gyermekek szuumlleitoumlrveacutenyes keacutepviselői a fenntartoacute eacutes az inteacutezmeacuteny keacutepviselői koumlzoumltti

egyuumlttműkoumldeacutes szeacutelesebb koumlrben eacutertelmezett alapjaacutet Tovaacutebbi ceacutel hogy a boumllcsődei ellaacutetaacutessal

kapcsolatban esetlegesen felmeruumllő panasz probleacutema mihamarabb azon a helyen nyerjen

orvoslaacutest ahol felmeruumll

A Foacuterum feladata hogy

- megismerje a boumllcsőde műkoumldeacuteseacutet struktuacuteraacutejaacutet szakmaisaacutegaacutet felteacutetelrendszereacutet szakmai

ceacuteljait műkoumldteteacuteseacutenek koumlruumllmeacutenyeit

- veacutelemeacutenyt nyilvaacuteniacutetson a boumllcsőde vezetőjeacuteneacutel a gyermekeket eacuterintő uumlgyekben

- a szuumllőktoumlrveacutenyes keacutepviselők aacuteltal hozzaacute benyuacutejtott panaszt megvizsgaacutelja a hataacuteskoumlreacutebe

tartozoacute uumlgyekben doumlntsoumln vagy taacutejeacutekoztataacutest adjon a panasz orvoslaacutesaacutenak lehetseacuteges

moacutedjaacuteroacutel eacutes minderről 15 napon beluumll iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatja a panaszost

- inteacutezkedeacutest kezdemeacutenyezhet a boumllcsőde vezetőjeacuteneacutel illetve a szervezeti feleacutepiacuteteacutes szerint

illeteacutekes szemeacutelyneacutelszervneacutel (inteacutezmeacutenyvezető fenntartoacute gyermekjogi keacutepviselő maacutes

hataacuteskoumlrrel rendelkező szerv)

- a haacutezirendben foglaltak szerint panasszal eacutelhet a boumllcsőde vezetőjeacuteneacutel illetve a szervezeti

feleacutepiacuteteacutes szerinti kompetens szemeacutelyneacutel az ellaacutetaacutest eacuterintő kifogaacutesok orvoslaacutesa eacuterdekeacuteben

valamint a gyermeki jogok seacuterelme a boumllcsőde dolgozoacuteinak koumltelezettseacutegszegeacutese eseteacuten

- Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterumnak ciacutemzett panaszt az inteacutezmeacutenyvezetőneacutel kell benyuacutejtani Az

inteacutezmeacutenyvezető haladeacutektalanul eacutertesiacuteti az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum elnoumlkeacutet a panasz

benyuacutejtaacutesaacuteroacutel Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum uumlleacuteseacutet az elnoumlk hiacutevja oumlssze A panasztevőt -

kifejezett keacuterelmeacutere - az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum uumlleacuteseacuten meg kell hallgatni Az

Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum elnoumlke a panasz inteacutezmeacutenyvezetőneacutel benyuacutejtaacutesaacutetoacutel szaacutemiacutetott 15

napon beluumll eacutertesiacuteti a panasztevőt a panasz kivizsgaacutelaacutesaacutenak eredmeacutenyeacuteről

27

A panaszt tevő szuumllőtoumlrveacutenyes keacutepviselő az inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutehoz vagy a gyermekjogi

keacutepviselőhoumlz fordulhat ha a boumllcsőde vezetője - ill a szervezeti feleacutepiacuteteacutes szerinti illeteacutekes

szemeacutely - vagy a Foacuterum 15 napon beluumll nem kuumlld eacutertesiacuteteacutest a vizsgaacutelat eredmeacutenyeacuteről vagy

ha a megtett inteacutezkedeacutessel nem eacutert egyet

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjai

- vaacutelasztaacutes alapjaacuten a boumllcsődei ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő gyermekek szuumlleitoumlrveacutenyes keacutepviselői 3

- vaacutelasztaacutes alapjaacuten az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteinak keacutepviselője 1 fő

- kijeloumlleacutes alapjaacuten az inteacutezmeacutenyt fenntartoacute szervezet keacutepviseleteacuteben 1 fő

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjai vaacutelasztaacutesaacutera vonatkozoacute reacuteszletes szabaacutelyok

- A szuumllőktoumlrveacutenyes keacutepviselők keacutepviselőire a szuumllők oumlnmaguk tesznek javaslatot A javasolt

szemeacutelyek koumlzuumll megtartott szuumllői eacutertekezleten 3 főt vaacutelasztanak egyszerű toumlbbseacutegi

szavazaacutessal Szavazategyenlőseacuteg eseteacuten ismeacutetelt szavazaacutest kell tartani a legtoumlbb szavazatot

kapott jeloumlltekre

- A boumllcsődeacutek dolgozoacuteinak keacutepviselőit a dolgozoacutek maguk koumlzuumll vaacutelasztjaacutek Az inteacutezmeacuteny

vezetője ndash mint első szinten kompetenciaacuteval biacuteroacute szemeacutely ndash nem lehet tagja a Foacuterumnak

- A fenntartoacute keacutepviselőjeacutenek szemeacutelyeacutet Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutesokroacutel azok

igeacutenybeveacuteteleacuteről a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel valamint a helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel

szoacuteloacute 152011 (III31) oumlnkormaacutenyzati rendelete szabaacutelyozza

A Foacuterum tagjai maguk koumlzuumll elnoumlkoumlt vaacutelasztanak

A Foacuterum tagjaacutenak megbiacutezaacutesa megszűnik ha

- a szuumllőtoumlrveacutenyes keacutepviselő gyermeke kikeruumll az ellaacutetaacutesboacutel

- vagy az őt delegaacuteloacute szuumllői koumlr visszahiacutevja

- a boumllcsőde keacutepviselőjeacutenek koumlzalkalmazotti jogviszonya az inteacutezmeacutenyneacutel megszűnik vagy az

őt delegaacuteloacute munkahelyi kollektiacuteva visszahiacutevja

- a fenntartoacute keacutepviselőjeacutenek keacutepviseleti jogosultsaacutegaacutet a fenntartoacute megszuumlnteti

Tagvaacuteltozaacutes eseteacuten az eacuterintett oldal 1 hoacutenapon beluumll uacutej tagot vaacutelasztdelegaacutel

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum

- Doumlnteacutesi jogot gyakorol sajaacutet műkoumldeacutesi szabaacutelyainak eacutes uumlgyrendjeacutenek meghataacuterozaacutesaacuteban

tisztseacutegviselőinek megvaacutelasztaacutesaacuteban hataacuteskoumlreacutebe tartozoacute uumlgyekben

- Veacutelemeacutenyt nyilvaacuteniacutethat A gyermeket eacuterintő uumlgyekben

- Javaslatot tehet A boumllcsőde alapteveacutekenyseacutegeacutevel oumlsszhangban veacutegzett szolgaacuteltataacutesok

tervezeacuteseacutevel műkoumldteteacuteseacutevel az ebből szaacutermazoacute beveacutetelek felhasznaacutelaacutesaacuteval kapcsolatban

- Panaszt tehet illetve inteacutezkedeacutest kezdemeacutenyezhet A szervezeti feleacutepiacuteteacutes szerinti

(boumllcsődevezető inteacutezmeacutenyvezető) illetve egyeacuteb illeteacutekesseacuteggel biacuteroacute szemeacutelyneacutelszervneacutel

(fenntartoacute gyermekjogi keacutepviselő maacutes hataacuteskoumlrrel rendelkező szerv)

- Egyeteacuterteacutesi jogot gyakorol a boumllcsőde haacutezirendjeacutenek joacutevaacutehagyaacutesaacutenaacutel

A Foacuterum felelős

- a toumlrveacutenyes műkoumldeacuteseacuteeacutert

- a műkoumldeacutesi szabaacutelyainak jogszerű megaacutellapiacutetaacutesaacuteeacutert műkoumldeacutesi rendjeacutenek szabaacutelyossaacutegaacuteeacutert

- a hataacuteskoumlreacutebe tartoacutezoacute doumlnteacuteseieacutert

28

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum műkoumldeacutesi szabaacutelyai A Foacuterum eacutevente legalaacutebb egy alkalommal

rendes illetve panasz eseteacuten szuumlkseacuteg szerint rendkiacutevuumlli uumlleacutest tart Az uumlleacutest a Foacuterum

megvaacutelasztott elnoumlke hiacutevja oumlssze lehetőleg iacuteraacutesban megjeloumllve a taacutergyalandoacute napirendi

pontokat melleacutekelve az aktualitaacutes szerint szuumlkseacuteges iratokat

A Foacuterum akkor hataacuterozatkeacutepes ha az uumlleacutesen a tagok toumlbb mint fele jelen van Az uumlleacutest az

elnoumlk vezeti A Foacuterum hataacuterozatait a jelenlevő tagok 50-a + 1 fő egybehangzoacute szavazata

alapjaacuten nyiacutelt szavazaacutessal hozza meg

Szavazategyenlőseacuteg eseteacuten az elnoumlk szavazata doumlnt A kisebbseacutegben maradt aacutellaacutespont

keacutepviselői igeacutenyelhetik hogy aacutellaacutespontjukat az uumlleacutesről keacuteszuumllt jegyzőkoumlnyv szoacute szerint

tartalmazza

A Foacuterum uumlleacuteseacuteről jegyzőkoumlnyvet kell vezetni mely tartalmazza a jelenlevő tagok neveacutet az

uumlleacutes helyeacutet idejeacutet a napirendi pontokat hozzaacuteszoacutelaacutesokat veacutelemeacutenyek roumlvid oumlsszefoglaloacutejaacutet

A jegyzőkoumlnyvet a Foacuterum egy tagja hitelesiacuteti

A Foacuterum uumlgyinteacutezeacutesi ideje 15 nap A panasz kivizsgaacutelaacutesaacutet koumlvetően a hataacuterozatot az elnoumlk

kihirdeti illetve a panaszosnak a hataacuterozati kivonatot iacuteraacutesban megkuumlldi A hataacuterozatban fel

kell hiacutevni a figyelmet arra hogy ha a boumllcsődevezető illetve a szervezeti feleacutepiacuteteacutes szerint

illeteacutekes szemeacutely (inteacutezmeacutenyvezető) 15 napon beluumll nem kuumlld eacutertesiacuteteacutest a vizsgaacutelat

eredmeacutenyeacuteről vagy a megtett inteacutezkedeacutessel nem eacutert egyet annak orvoslaacutesaacuteeacutert a

keacutezhezveacuteteltől szaacutemiacutetott 15 napon beluumll az inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutehoz fordulhat

Gyermekjogi keacutepviselő

A gyermekjogi keacutepviselő ellaacutetja a gyermekveacutedelmi gondoskodaacutesban reacuteszesuumllő gyermek

jogainak veacutedelmeacutet eacutes segiacuteti a gyermeket jogainak megismereacuteseacuteben eacutes eacuterveacutenyesiacuteteacuteseacuteben

valamint koumltelesseacutegei megismereacuteseacuteben eacutes teljesiacuteteacuteseacuteben

A szolgaacuteltatoacute teveacutekenyseacuteget veacutegzők gondoskodnak arroacutel hogy a gyermekek eacutes toumlrveacutenyes

keacutepviselőik szaacutemaacutera megismerhető legyen a gyermekjogi keacutepviselő neve telefonszaacutema

valamint fogadoacute oacuteraacuteinak helye eacutes időpontja

A gyermekjogi keacutepviselőt foglalkoztatoacute Orszaacutegos Betegjogi Ellaacutetottjogi Gyermekjogi eacutes

Dokumentaacutecioacutes Koumlzpont eleacuterhetőseacutege

Levelezeacutesi ciacutem 1365 Budapest Pf 646

Telefon +36-80620-055

E-mail obdkobdkhu

Tovaacutebbkeacutepzeacutesi feladatok

A tovaacutebbkeacutepzeacutesi koumltelezettseacuteg teljesiacuteteacuteseacutenek meacutereacutese pontozaacutessal toumlrteacutenik

Felsőfokuacute veacutegzettseacuteg eseteacuten 80 pont

Egyeacuteb szakkeacutepesiacuteteacutes kisgyermeknevelői 60 pont

Tovaacutebbkeacutepzeacutesi időszak 6 eacutev

Tovaacutebbkeacutepzeacutesi uumltemterv alapjaacuten szervezzuumlk meg a szakemberek keacutepzeacuteseacutet Oumlnkeacutepzeacuteseket is

tartunk a kolleacutegaacutek aktiacutev reacuteszveacuteteleacutevel eacuteves terv alapjaacuten

29

A boumllcsődeacutek bemutataacutesa

Aacuterpaacutedvaacuterosi boumllcsőde

Az Aacuterpaacutedvaacuterosi Boumllcsőde Kecskemeacutet egyik legnagyobb 150 feacuterőhelyes boumllcsődeacuteje 1982-ben

eacutepuumllt Az inteacutezmeacuteny 1983 januaacuterjaacutetoacutel fogadja a gyermekeket Boumllcsődeacutenk a vaacuteroskoumlzpontban

helyezkedik el munkaacuteba jaacuteraacutes koumlzlekedeacutes szempontjaacuteboacutel koumlnnyen megkoumlzeliacutethető Minden

igyekezetuumlnkkel azt a ceacutelt szolgaacuteljuk hogy kieleacutegiacutetsuumlk a lakossaacutegra jellemző sajaacutetos

igeacutenyeket Moacutedot szeretneacutenk adni a magasabb egzisztenciaacutejuacute eacutes a haacutetraacutenyos helyzetű csalaacutedok

gyermekeinek arra hogy egy koumlzoumlsseacutegen beluumll jaacutetszanak eacuteljenek oumlruumlljenek nevelkedjenek

Boumllcsődeacutenk feacuterőhely szaacutema 150 fő

Gyermekcsoportjaink szaacutema 12

Dolgozoacutei leacutetszaacutemunk 36 fő

Boumllcsődevezető 1 fő

Kisgyermeknevelő 26 fő

Technikai dolgozoacute 9 fő

A boumllcsőde belső kialakiacutetaacutesa a helyiseacutegek elrendezeacutese nagysaacutega eacutes funkcioacutei maximaacutelisan a

kisgyermekek igeacutenyeihez igaziacutetottak Az inteacutezmeacuteny 12 csoportszobaacuteval műkoumldik valamint a

hozzaacutetartozoacute kiszolgaacuteloacute helyiseacutegekkel Baraacutetsaacutegos vidaacutem koumlrnyezetet biztosiacutetunk a hozzaacutenk

eacuterkező kicsiknek Egy-egy szobaacuteban 12-14 fő hasonloacute koruacute kisgyermekeket fogadunk

Kisgyermeknevelőink nagy hangsuacutelyt fektetnek az eacutevszaknak megfelelő eszteacutetikus koumlrnyezet

kialakiacutetaacutesaacutera iacutegy a szobaacutek eacutes a folyosoacutek dekoraacutecioacutei a nevelők fantaacuteziaacutejaacutet keacutezuumlgyesseacutegeacutet

dicseacuterik Minden csoportszobaacuteban keacutet szakkeacutepzett kisgyermeknevelő laacutetja el a gondozaacutes-

neveleacutesi feladatokat 7 fő kisegiacutető 2 fő konyhai kisegiacutető segiacuteti munkaacutejukat Ők gondoskodnak

arroacutel hogy a picik testi lelki fejlődeacutese harmonikus legyen megteremtik szaacutemukra a nyugodt

csalaacutedias hangulatot ahol mindenki biztonsaacutegban eacuterezheti magaacutet eacutes oumlnfeledten jaacutetszhat

pihenhet

A beszoktataacutes folyamaacuten arra toumlrekszuumlnk hogy a szuumllők megbizonyosodjanak arroacutel hogy

taacutevolleacutetuumlkben gyermekuumlk biztonsaacutegos szeretetteljes elfogadoacute koumlrnyezetben van a

boumllcsődeacuteben

A folyamatos napirend segiacutetseacutegeacutevel szervezzuumlk a kuumlloumlnboumlző koruacute eacutes fejlettseacutegi szintű

gyerekek eacuteleteacutet a csoportokban hogy minden gyermek igeacutenyeacutet ki tudjuk eleacutegiacuteteni

A napi jaacuteteacutekteveacutekenyseacutegbe beeacutepiacutetjuumlk a zenei vizuaacutelis neveleacutes eacutes a mozgaacutesfejleszteacutes

kuumlloumlnboumlző moacutedjait A beszeacuted- eacutes szoacutekincsfejleszteacutes mondoacuteka vers eacutenek baacuteb mese

beszeacutelgeteacutes uacutetjaacuten toumlrteacutenik Toumlrekszuumlnk arra is hogy sok koumlzoumls eacutelmeacutenyuumlnk legyen a

gyerekekkel eacutes szuumlleikkel iacutegy minden eacutevben ellaacutetogat hozzaacutenk a Mikulaacutes Az eacutevkoumlzi jeles

uumlnnepekről is megemleacutekezuumlnk zeneacutevel dallal moacutekaacuteval (karaacutecsony farsang huacutesveacutet

szuumlleteacutesnapok gyereknap stb)

Minden csoportszobaacutehoz egy nagy napfeacutenyes terasz tartozik koumlzvetlen kijaacuterattal a kertbe

Jaacutetszoacuteudvarunk taacutegas ahol sokat szaladgaacutelhatnak kismotort autoacutet hajthatnak biztonsaacutegos

libikoacutekaacuten eacutes csuacuteszdaacuten jaacutetszhatnak gyermekeink Homokozoacuteval vaacuteltozatos udvari jaacuteteacutekokkal

eacutes babahaacutezzal vaacuterjuk a boumllcsődeacutes koruacute gyermekeket

Nagy hangsuacutelyt fektetuumlnk az egeacuteszseacuteges taacuteplaacutelkozaacutesra melynek kivitelezeacuteseacutet helyben keacuteszuumllt

eacutetelek teszik lehetőveacute Az eacutetrend oumlsszeaacutelliacutetaacutesaacutenaacutel a vaacuteltozatossaacutegra toumlrekszuumlnk alkalmazkodva

a korcsoportok taacutepanyagigeacutenyeihez eacutes a gyermekek egyeacuteni igeacutenyeihez Főzőkonyhaacuteban

szakkeacutepzett eacutelelmezeacutesi szakemberek keacutesziacutetik az eacutetelallergiaacutes gyermekek szaacutemaacutera megfelelő

eacuteteleket A szakszerűen oumlsszeaacutelliacutetott eacutetlapon naponta szerepel zoumlldseacuteg-gyuumlmoumllcs figyelembe

30

veacuteve az eacutevszakok nyuacutejtotta sajaacutetossaacutegokat A kiacutenaacutelaacutes a gyermek igeacutenyeihez alkalmazkodoacute

segiacutetseacuteg elengedhetetlen felteacutetel a gyerekeacutelelmezeacutesben Igyekszuumlnk a kulturaacutelt taacuteplaacutelkozaacutesi

szokaacutesokat tudatosiacutetani a gyermekekben

A szuumllők bizalommal fordulhatnak a gyermekek nevelőihez akik minden esetben igyekeznek

hasznos eacutes szakszerű tanaacuteccsal ellaacutetni a kedves szuumllőket vagy szuumlkseacuteg eseteacuten megerősiacuteteni

őket abban hogy gyermekeik joacutel fejlődnek

Forradalom u Boumllcsőde

Kecskemeacutet vaacuteros eacuteszaknyugati reacuteszeacuten a III keruumlletben elhelyezkedő koumlzel 22 ezer lakosuacute

Szeacutechenyivaacuterosi lakoacutetelepen haacuterom boumllcsőde talaacutelhatoacute

A Forradalom utcai boumllcsődeacutet az 5-oumls jelzeacutesű főuacutet Akadeacutemia krt Irinyi utca eacutes a Maacutercius 15

utca hataacuterolja Megkoumlzeliacutethető a vaacuteroskoumlzpontboacutel autoacutebusszal (10 14 20 29 vonalak) a

buszaacutellomaacutesroacutel (2122 vonalak) koumlruumllbeluumll 10 perc alatt de a vaacuteros maacutes reacuteszeacuteről is koumlnnyen el

lehet ide jutni Autoacuteval toumlrteacutenő megkoumlzeliacuteteacutes eseteacuten a parkolaacutesi lehetőseacuteg megoldott Az

eacutepuumlletbe valoacute bejutaacutes akadaacutelymentesiacutetett

Boumllcsődeacutenk feacuterőhely szaacutema 102

Gyermekcsoportjaink szaacutema 8

Műkoumldtetett szolgaacuteltataacutesaink Jaacutetszoacutecsoport

Időszakos gyermekfeluumlgyelet (2-5 eacuteves korosztaacutely)

Soacuteszoba (somandrin teraacutepiaacutes) szolgaacuteltataacutes

Nyuacutejtott nyitva tartaacutes (530- 1900 oacuteraacuteig)

Csoportszoba kiadaacutes ndash nevelőnővel

Dolgozoacutei leacutetszaacutem 29 fő

Boumllcsődevezető 1 fő

Kisgyermeknevelő 21 fő

Technikai dolgozoacutei leacutetszaacutemunk7 fő

Boumllcsődeacutenk napi nyitva tartaacutesa 630 - 1800 oacuteraacuteig

Gyermekszobaacuteink vilaacutegosak taacutegasak terasszal koumlzvetlenuumll kapcsoloacutednak a jaacutetszoacuteudvarhoz

Jaacutetszoacuteszobaacuteink berendezeacuteseacutet uacutegy alakiacutetottaacutek ki hogy balesetmentes eacutes a gyermekek

eacuteletkoraacutenak megfelelő legyen Kialakiacutetaacutesra keruumlltek szerepjaacuteteacutekokhoz szuumlkseacuteges eacutes csendes

nyugodt piheneacutesre alkalmas (pl fodraacutesz főző pihenő) jaacutetszoacutesarkok Jaacuteteacutekkeacuteszletuumlnkkel

biztosiacutetani tudjuk minden gyermekuumlnknek az eacuteletkoruknak megfelelően a konstruaacuteloacute (Lego

Duploacute eacutepiacutetőkockaacutek stb) a nagymozgaacutesos szobai udvari (autoacutek doumlmperek triciklik

futoacutebiciklik stb) eacutes az alkotoacute jaacuteteacutek eszkoumlzeit (zsiacuterkreacuteta soacute-liszt eacutes főzoumltt gyurma stb)

Boumllcsődeacutenk rendelkezik egy mozgaacutesfejlesztő eszkoumlzoumlkkel (Wesco) felszerelt jaacutetszoacuteszobaacuteval

iacutegy az őszi teacuteli hoacutenapokban ill kedvezőtlen időjaacuteraacutes eseteacuten gyermekcsoportjaink felvaacuteltva

hasznaacuteljaacutek ezt a helyiseacuteget Itt biztosiacutetjuk hogy a gyermekek termeacuteszetes mozgaacutesigeacutenye

mineacutel toumlbb formaacuteban kieleacuteguumlljoumln

A jaacutetszoacuteudvarunk faacutekkal bokrokkal aacuternyeacutekolt kellemes tartoacutezkodaacutesi hely Reacuteszben fuumlves

reacuteszben burkolt teruumlletű Teraszainkat napernyővel tudjuk veacutedeni a tuacutelzott napsuumlteacutestől ill

esőtől Udvari fa jaacuteteacutekaink sziacutenesek (vonatok egyensuacutelyozoacute padok) Homokozoacuteink a faacutek

aacuternyeacutekaacuteban helyezkednek el Nevelőnőink biztosiacutetjaacutek a nyugodt elmeacutelyuumllt jaacuteteacutek felteacuteteleit a

szabad levegőn valoacute mozgaacutest az eacutevszaknak megfelelő teveacutekenyseacutegeket

Szolgaacuteltataacutesainkroacutel

31

A kisgyermekek eacutes szuumlleik egeacutesz eacutevben nagy oumlroumlmmel eacuterkeznek a Jaacutetszoacutecsoportunkba

Sziacutevesen kapcsoloacutednak be a beszeacutelgeteacutesekbe jaacuteteacutekokba a vaacuteltozatos alkotoacuteteveacutekenyseacutegekbe

Alkotaacutes soraacuten nem csak a kisgyermekek de szuumlleik is eacutelmeacutenyhez jutnak eacutes minden

alkalommal eacuterdeklődve vaacuterjaacutek az uacutejabb oumltleteket lehetőseacutegeket Vannak akik a mindennapos

egyhanguacutesaacutegboacutel eacutes a bezaacutertsaacutegboacutel kiacutevaacutennak aacutetmenetileg kileacutepni vagy hasonloacute helyzetben eacutelő

csalaacutedokkal szeretneacutek megbeszeacutelni probleacutemaacuteikat Vannak akik a nevelőtől vaacuternak tanaacutecsot

segiacutetseacuteget esetleg megerősiacuteteacutest a gyermekneveleacutessel gondozaacutessal kapcsolatban De vannak

olyanok is akik taacutevol laknak csalaacutedtagjaiktoacutel rokonaiktoacutel eacutes itt szeretneacutenek uacutej kapcsolatokat

baraacutetsaacutegokat szerezni Boumllcsődeacutenk mindezen szempontok figyelembe veacuteteleacutevel egy kuumlloumln

jaacutetszoacutecsoport kialakiacutetaacutesaacuteval szuumllőkkel vagy hozzaacutetartozoacutekkal egyuumltt fogadja a gyermekeket

heacutetkoumlznaponkeacutent 0900-1200 oacuteraacuteig

A szolgaacuteltataacutes diacuteja 350- Ftoacutera

Eacutetkezeacutes diacuteja 462- Ftadag

A boumllcsődei ellaacutetaacutesban nem reacuteszesuumllő gyermekek szuumllei keacuterhetik szuumlkseacuteg eseteacuten gyermekuumlk

alkalmi feluumlgyeleteacutet az Időszakos gyermekfeluumlgyeletet akaacuter napi 7 oacuteraacuteban is Az időszakos

boumllcsődei elhelyezeacutes igeacutenybeveacutetele eseteacuten is a kisgyermek beszoktataacutesa fokozatosan szuumllővel

toumlrteacutenik Otthonos joacutel felszerelt csoportszobaacuteban fogadjuk a gyermekeket Itt a gyermekek

koumltetlen formaacuteban ismerkedhetnek a koumlzoumlsseacutegi eacutelettel tapasztalatokat szerezhetnek a

taacuterskapcsolatok kialakiacutetaacutesaacuteban A kisgyermekek napirendje hasonloacute a boumllcsődei csoportok

napirendjeacutevel A kisgyermekeket naponta 700-1600 oacuteraacuteig fogadjuk

A szolgaacuteltataacutes diacuteja 400- Ftoacutera

Eacutetkezeacutes diacuteja 462- Ftadagfő

A boumllcsődeacutenk igeacuteny szerint nyuacutejtott nyitva tartaacutessal műkoumldik 530-1900 oacuteraacuteig A

szolgaacuteltataacutes azoknak a szuumllőknek nyuacutejt segiacutetseacuteget akik napkoumlzben nem tudjaacutek elinteacutezni

(munkaacutejuk egyeacuteb elfoglaltsaacuteguk miatt) uumlgyeiket Az igeacuteny bejelenteacutese az igeacutenybeveacutetelt

megelőzően minimum 2 nappal igeacutenybejelentő lapon tehető meg

A szolgaacuteltataacutes diacuteja 300- Ftoacutera

A szuumllők igeacuteny szerint előre egyeztetett időpontban kibeacuterelhetik jaacutetszoacutecsoportnak hasznaacutelt

szobaacutet rendezveacuteny megtartaacutesaacutera Nevelőnőnk ebben az esetben haacuteziasszony eacutes segiacutet a

kisgyermekek feluumlgyeleteacuteben jaacuteteacutekokat kezdemeacutenyez

A szolgaacuteltataacutes diacuteja 6000- Ftalkalom 3 oacutera

Soacuteszobai ellaacutetaacutes

Az ellaacutetaacutest alapfeladatkeacutent biztosiacutetjuk nevelőnővel elsősorban a boumllcsődeacutes gyermekek

szaacutemaacutera A csoportok előre egyeztetett időpontokban veszik igeacutenybe a soacuteszobaacutet kuacuteraszerűen

keacutet heacuteten keresztuumll naponta 20-20 percre Ilyenkor alkalom nyiacutelik a sajaacutet nevelőnővel toumlrteacutenő

elmeacutelyuumlltebb jaacuteteacutekteveacutekenyseacutegre Kuumlloumlnboumlző alkotoacute jaacuteteacutekteveacutekenyseacuteget veacutegezhetnek itt

rajzolnak gyurmaacuteznak mesekoumlnyvet neacutezegetnek

Szuumllők reacuteszeacuteről is igeacuteny mutatkozik erre az ellaacutetaacutesi formaacutera A SOMANDRIN oldat hataacutesaacutera

erősoumldik a leacutegzőszervek haacutemjaacutenak aktivitaacutesa ezaacuteltal fokozoacutedik az oumlntisztulaacutes melynek

hataacutesaacutera enyhuumllnek ill megszűnhetnek a gyulladaacutesos folyamatok A somandrin inhalaacutecioacutes

soacuteteraacutepia prevencioacutes hataacutesuacute maacutesreacuteszt a kialakult tuumlneteket jelentősen csoumlkkenti

Szolgaacuteltataacutes diacuteja 300- Ftfeacutel oacutera

32

Boumllcsődei neveleacutes ceacutelkitűzeacutesei alapelvei feladatok

Az előző eacutevekhez hasonloacutean fontosnak tartjuk a tovaacutebbiakban is az eacuterzelmi biztonsaacuteg

nyuacutejtaacutesaacutet a boumllcsődeacutebe keruumlleacutessel jaacuteroacute neheacutezseacutegek csoumlkkenteacuteseacutet illetve lehetőseacuteg szerinti

megelőzeacuteseacutet Fontos hogy nevelőnőink magatartaacutesaacuteban az elfogadaacutes tolerancia dominaacuteljon

A gyermek neveleacutese elsősorban a csalaacuted joga eacutes koumltelesseacutege eacuteppen ezeacutert tiszteletben tartjuk a

csalaacutedi neveleacutes szokaacutesait elismerve annak elsődlegesseacutegeacutet

Feladataink koumlzuumll kiemelneacutenk hogy

A szuumllők szaacutemaacutera lehetőveacute tesszuumlk a teveacutekeny kuumlloumlnboumlző formaacutekban eacutes moacutedokban

megvaloacutesuloacute bekapcsoloacutedaacutest a boumllcsőde eacuteleteacutebe (pl nyiacutelt nap beszoktataacutes csalaacutedi

napok stb)

A csalaacutedok igeacutenyeihez igazodva műkoumldtetjuumlk szolgaacuteltataacutesainkat

A neveleacutes alkalmainak helyzeteinek optimaacutelis kihasznaacutelaacutesaacutera toumlrekszuumlnk a gyermek

neveleacutese fejlődeacutese eacuterdekeacuteben

A neveleacutesi eacutevben nagy hangsuacutelyt fektetuumlnk az egeacuteszseacuteges eacuteletmoacuted eacutes eacuteletvitel

megalapozaacutesaacutera Feladatainkat a boumllcsődei gondozaacutes-neveleacutes egyseacuteges elvei alapjaacuten valoacutesiacutetjuk

meg Ceacutelunk hogy a kisgyermekek sziacutevesen jaacuterjanak boumllcsődeacutenkbe oumlroumlmmel kapcsoloacutedjanak

be a koumlzoumls teveacutekenyseacutegekbe Szuumlkseacutegleteiket eacuterzelmeiket baacutetran az eacuteletkori szintjuumlknek

megfelelő moacutedon nyilvaacuteniacutetsaacutek ki

Hunyadivaacuterosi Boumllcsőde

Boumllcsődeacutenk Kecskemeacutet egyik kertvaacuterosi reacuteszeacuten talaacutelhatoacute mely az utoacutebbi eacutevekben dinamikus

fejlődeacutesen ment keresztuumll Az uacutej beruhaacutezaacutesok eacutes eacutepiacutetkezeacutesek folytaacuten feleacuteleacutenkuumllt boumllcsődeacutenk

iraacutent az eacuterdeklődeacutes ami eddig sem volt csekeacutely mivel a koumlrnyeacuteken egyetlen boumllcsődekeacutent

műkoumlduumlnk Sok kisgyermekes csalaacuted eacutepiacutetkezett eacutes koumlltoumlzoumltt ide szaacutemukra keacutezenfekvő eacutes

keacutenyelmes minket vaacutelasztaniuk

Az eacutepuumllet ideaacutelis helysziacutenen eacutepuumllt meg 1980-ban Forgalmas uacutettoacutel taacutevol helyezkedik el

toumlmegkoumlzlekedeacutessel koumlnnyen megkoumlzeliacutethető Fennaacutellaacutesunk oacuteta haacuterom nagy beruhaacutezaacutes

valoacutesult meg az eacutepuumllet aacutellagaacutenak megoacutevaacutesa eacutes a gyerekek biztonsaacutega eacuterdekeacuteben Elsőkeacutent a

boumllcsőde tetőszerkezete uacutejult meg majd a fűteacutesrendszer eacutes a radiaacutetorok lettek feluacutejiacutetva veacuteguumll

a kuumllső nyiacutelaacuteszaacuteroacutek eacutes a homlokzat keacuteszuumllt el

Boumllcsődeacutenk feacuterőhely szaacutema 76 fő

Gyermekcsoportjaink szaacutema 6 csoport

Dolgozoacutei leacutetszaacutemunk 20 fő

Boumllcsődevezető 1 fő

Kisgyermeknevelő 14 fő

Technikai dolgozoacutei leacutetszaacutemunk 5 fő

A boumllcsőde 76 feacuterőhelyes hat csoportszobaacuteban fogadjuk a 0 ndash 3 eacuteves koruacute gyermekeket A

szobaacutek taacutegasak vilaacutegosak koumlzvetlenuumll kapcsoloacutednak a fuumlrdőszobaacutekhoz teraszokhoz

folyosoacutekhoz A csoportokban eacutevszakhoz uumlnnepekhez illő dekoraacutecioacutek vannak melyeket a

kisgyermeknevelők keacutesziacutetenek rendszeresen Az elmuacutelt gondozaacutesi- neveleacutesi eacutevben keacuteszuumllt el

a nagymozgaacutesos tornaszobaacutenk ahol bordaacutesfal trambulin tornapad eacutes toumlbbfeacutele

mozgaacutesfejlesztő szivacs segiacuteti a gyermekeket mozgaacutesfejlődeacutesuumlkben illetve az esős teacuteli

napokon is rendkiacutevuumll kedvelt helysziacuten mind a kisgyermeknevelők mind a gyermekek

koumlreacuteben A soacuteszoba kialakiacutetaacutesaacuteval a boumllcsődeacutebe jaacuteroacute gyerekek igeacutenyeit tudjuk kieleacutegiacuteteni

segiacutet a leacutegzőszervi megbetegedeacutesek megelőzeacuteseacuteben illetve a maacuter kialakult betegseacuteg

tuumlneteinek csoumlkkenteacuteseacuteben

33

A koumlrnyeacutek oacutevodaacuteival joacute kapcsolatban vagyunk rendszeresen laacutetogatjuk egymaacutest neacutehaacuteny

uumlnnep kapcsaacuten az oacutevodaacutes gyerekek műsorral kedveskednek a boumllcsődeacuteseknek ilyenkor szinte

fergeteges a hangulat Koumlzoumls szuumllői eacutertekezletet tartunk az oacutevodaacuteba menő gyermekek szuumllei

szaacutemaacutera A szuumllőkkel napi kapcsolatban vagyunk segiacutetjuumlk őket gyermekuumlk gondozaacutesaacuteban

neveleacuteseacuteben

Mint minden boumllcsődeacuteben naacutelunk is fontos a napirend melyet koumlzoumlsen dolgoztunk ki a

kolleacuteganőkkel A gondozaacutes egeacuteszseacuteges eacuteletmoacuted- kialakiacutetaacutes a szocializaacutecioacutes neveleacutes a jaacuteteacutek

eacutes a megismereacutes oumlroumlme napirenduumlnk minden perceacuteben jelen van A jaacutetszoacuteudvarunk aacuternyeacutekos

fuumlves ahol a homokozoacute babahaacutez csuacuteszdaacutes vaacuter eacutes neacutehaacuteny mozgaacutesfejlesztő eszkoumlz vaacuterja a

gyerekeket

Az eacuteletkori sajaacutetossaacutegokat figyelembe veacuteve keltjuumlk fel a gyermekek eacuterdeklődeacuteseacutet a napi

jaacuteteacutekteveacutekenyseacuteg soraacuten a szakmai munkaacutenk - munkatervuumlnk alapjaacutet keacutepező alkotoacutejaacuteteacutekra E

teveacutekenyseacuteg soraacuten laacutetaacutesuk hallaacutesuk tapintaacutesuk is fejlődik ismereteket szereznek a

termeacuteszetben eacutes a koumlrnyezetuumlkben talaacutelhatoacute anyagok tulajdonsaacutegairoacutel eacutes felhasznaacutelaacutesukroacutel

Megtanulnak baacutenni az eszkoumlzoumlkkel megtapasztaljaacutek az alkotoacute munka oumlroumlmeacutet megbecsuumllik

sajaacutet eacutes taacutersaik alkotaacutesait Mindekoumlzben fejlődik keacutezuumlgyesseacuteguumlk figyelmuumlk keacutepzeletuumlk

teacuterlaacutetaacutesuk probleacutema megoldaacutesuk technikai szemleacuteletuumlk

A nevelői moacutedszeruumlnkben a pozitiacutevumokra valoacute toumlrekveacutes az elismereacutes a doumlntő

Boumllcsődeacutenkben tudatosan tervezett programok kapcsoloacutednak a szakmai programunkhoz

eacutevszakhoz uumlnnepekhez Megteremtjuumlk az egyes uumlnnepek hangulatos atmoszfeacuteraacutejaacutet

eacutelmeacutenyekhez juttatjuk a gyermekeket az eacuterzelmi neveleacutes eacutelmeacutenypedagoacutegia aacuteltal

Klapka utcai Boumllcsőde

A Klapka utcai Boumllcsőde 1956 maacutercius 1-jeacuten nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt eacutes 44

feacuterőhellyel kezdte meg műkoumldeacuteseacutet Egyedi tervek alapjaacuten emeletes leacutetesiacutetmeacutenykeacutent eacutepuumllt

Az 1970-es eacutes 1980-as eacutevekben keacutet uumltemben bőviacuteteacutesre keruumllt az eacutepuumllet iacutegy nyerte el mai

veacutegleges formaacutejaacutet eacutes nagysaacutegaacutet Jelenleg 100 feacuterőhelyen 7 csoportszobaacuteban biztosiacutetjuk a

kisgyermekek gondozaacutesaacutet neveleacuteseacutet

2014-ben ismeacutet reacuteszleges feluacutejiacutetaacutes toumlrteacutent 4 csoportszobaacuteban kicsereacutelteacutek a nyiacutelaacuteszaacuteroacutekat

Inteacutezmeacutenyuumlnk 102 szaacutezaleacutekos feltoumlltoumlttseacuteggel laacutetja el a feladatokat amely aacutetlag 70-75 -os

kihasznaacuteltsaacutegot eredmeacutenyez

A boumllcsőde Kecskemeacutet belvaacuterosaacuteban talaacutelhatoacute infrastruktuacuteraacuteja kieleacutegiacutető hiszen koumlzel van a

koumlzponthoz koumlzlekedeacutesi csomoacutepontokhoz koumlzinteacutezmeacutenyekhez autoacuteval gyalog

toumlmegkoumlzlekedeacutesi eszkoumlzzel koumlnnyen megkoumlzeliacutethető

Boumllcsődeacutenkbe a vaacuteros minden teruumlleteacuteről eacuterkeznek gyermekek van aki a joacute hiacuteruumlnket hallotta

maacutes a lakoacutehely vagy a munkahely koumlzelseacutege miatt vaacutelaszt bennuumlnket

Munkaacutenk alapjait a boumllcsődeacutek szakmai programja eacutes az eacuteves gondozaacutesi ndash neveleacutesi munkaterv

roumlgziacuteti

Boumllcsődeacutenk feacuterőhely szaacutema 100 fő

Gyermekcsoportjaink szaacutema 7

Dolgozoacutei leacutetszaacutemunk 24 fő

Boumllcsődevezető 1 fő

Kisgyermeknevelő 17 fő

Technikai dolgozoacute 6 fő

Minden kisgyermeknevelő szakkeacutepzett 13 főnek felsőfokuacute szakkeacutepesiacuteteacutese van 4 fő alapfokuacute

szakkeacutepesiacuteteacutessel biacuter eacutes 1 fő főiskolai veacutegzettseacutegű

A boumllcsőde taacutergyi felteacutetelei a csoportszobaacutek taacutegasak vilaacutegosak baraacutetsaacutegos sziacutenes eszteacutetikus

berendezeacutesűek A gyermekek fejlődeacuteseacutenek minden teruumlleteacutehez megfelelő mennyiseacutegű eacutes

minőseacutegű jaacuteteacutek aacutell rendelkezeacutesre Kisgyermeknevelőink haacutezi keacutesziacuteteacutesű jaacuteteacutekokkal bőviacutetik a

34

vaacutesaacuterolt jaacuteteacutekkeacuteszletet pl filcből baacutebot soacutendashliszt gyurmaacuteboacutel bdquopeacuteksuumltemeacutenyeketrdquo keacutepes

fuumlzeteket feacutenykeacutepalbumokat keacutesziacutetenek

A szobaacutek diacutesziacuteteacuteseacuteneacutel felhasznaacuteljuk a gyermekek alkotaacutesait valamit gyermekfotoacutekboacutel

keacutesziacutetett tabloacutekat is mindig az eacutevszaknak eacutes az uumlnnepnek megfelelően iacutezleacuteses visszafogott

dekoraacutecioacutet keacutesziacutetuumlnk termeacuteszetes anyagok felhasznaacutelaacutesaacuteval A buacutetorok a gyermekek

meacutereteacutehez igazodnak lekerekiacutetett szeacutelűek megfelelő gondozaacutesi eszkoumlzoumlkkel korszerű

jaacuteteacutekokkal rendelkezuumlnk A szabad mozgaacutest az oumlnfeledt jaacuteteacutekot lehetőveacute tevő biztonsaacutegos

koumlrnyezetben neveljuumlk a gyermekeket

A fuumlrdőszobaacutek berendezeacutese korosztaacutelynak megfelelő Az oumlltoumlzőben minden gyermeknek jellel

ellaacutetott sajaacutet szekreacutenye van

A boumllcsődeacuteben fuumlvesiacutetett nyaacuteron lombos faacutek aacuteltal aacuternyeacutekolt zaacutert udvar talaacutelhatoacute ahol minden

csoportnak van sajaacutet jaacutetszoacuteteruumllete A nyaacuteri időszakban az eacutetkezeacutes eacutes az alvaacutes idejeacutet kiveacuteve a

gyerekek szinte az egeacutesz napjukat az udvaron toumlltik Az udvari jaacuteteacutekot homokozoacute eacutes a

nagymozgaacutest fejlesztő motorok talicskaacutek csuacuteszdaacutek libikoacutekaacutek teszik a gyermekek szaacutemaacutera

eacutelvezetesseacute A nagymozgaacutesos jaacuteteacutekok mellett nyaacuteron alkotoacuteteveacutekenyseacutegre gyurmaacutezaacutes

rajzolaacutes stb eacutepiacuteteacutesre koumlnyvneacutezegeteacutesre babaacutezaacutesra is lehetőseacuteget biztosiacutetunk az udvaron

Nagy hangsuacutelyt fektetuumlnk a levegőzeacutesre eacutes a szabad levegőn valoacute mozgaacutesra Az eacutenek zenei

neveleacutest oumlsszekapacsoljuk a koumlrnyezeti neveleacutessel A dalokat gyakran ritmushangszerekkel

kiacuteseacuterjuumlk rendszeresen furulyaacutezunk Fontosnak tartjuk a baacutebozaacutest a jaacuteteacutekos mozgaacutest eacutes a

manuaacutelis teveacutekenyseacutegeket

Heti rendszeresseacuteggel tartunk minden csoportban gyuumlmoumllcsnapot melyen sok informaacutecioacutet

szerezhetnek a gyermekek Koumlzoumlsen haacutemozzuk tisztiacutetjuk a gyuumlmoumllcsoumlket zoumlldseacutegeket a

gyerekek megismerik illatukat tapintaacutesukat eacutes nagyobb kedvvel fogyasztjaacutek azokat

Szakmaisaacutegunkban fontosnak tartjuk a szakmai alapelvek szakmai uacutetmutatoacutek moacutedszertani

levelek mindenkori betartaacutesaacutet meacuteg akkor is ha a boumllcsőde keveacutesbeacute előnyoumls eacutepuumlleti

adottsaacutegokkal rendelkezik Ez az adottsaacuteg egyfajta kihiacutevaacutes amit eacutevről eacutevre meg kell oldani

Ez mindenkitől szakmai csapatmunkaacutet igeacutenyel amiben mindig mindenkinek fontos szerepe

van Ebben a munkaacuteban a győzelem a gyermekeacute ha ez a munka az ő eacuterdekeacuteben az ő javaacutera eacutes

oumlroumlmeacutere vaacutelik A mi munkaacutenk minőseacutegeacutet a gyermek eacutes szuumllei eleacutegedettseacutege mutatja Fontos

nekuumlnk hogy a hozzaacutenk jaacuteroacute gyermekek eacutes szuumlleik eleacutegedetten taacutevozzanak majd

inteacutezmeacutenyuumlnkből Joacute eacuterzeacutesek joacute emleacutekek kellemes benyomaacutesok maradjanak meg bennuumlk

gyermekuumlk boumllcsődeacutes eacuteveiről eacutes joacute hiacutereacutet vigyeacutek inteacutezmeacutenyuumlnknek

Laacutenchiacuted utcai Boumllcsőde

A Laacutenchiacuted utcai boumllcsőde Kecskemeacutet legnagyobb lakoacutetelepeacuten a Szeacutechenyivaacuterosban eacutepuumllt fel

1978-ban nyitotta meg kapuit 120 feacuterőhellyel 2010-ben 16 feacuterőhellyel bővuumllt iacutegy az

engedeacutelyezett leacutetszaacutem 136 fő lett

Boumllcsődeacutenk feacuterőhely szaacutema 136 fő

Gyermekcsoportjaink szaacutema 12

Dolgozoacutei leacutetszaacutemunk 37 fő

Boumllcsődevezető 1 fő

Kisgyermeknevelő 27 fő

Gyoacutegypedagoacutegus 1 fő

Technikai dolgozoacute 8 fő

12 csoportszobaacuteban fogadjuk a hozzaacutenk eacuterkező kisgyermekeket Faacutes udvarainkon aacuternyeacutekolt

homokozoacutekkal biztosiacutetjuk a szabad levegőn a mozgaacutest eacutes a vidaacutem jaacuteteacutekot A vilaacutegos

csoportszobaacutekat a kisgyermeknevelők aacuteltal keacutesziacutetett dekoraacutecioacutek diacutesziacutetik

35

Boumllcsődeacutenk integraacutelt csoportban gondozza neveli a sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermekeket

amely az egeacuteszseacuteges eacutes seacuteruumllt gyermekek egyuumltteacuteleacutesi előnyeire eacutepiacutetkezik A boumllcsődei

integraacutecioacute az egyuumlttes eacutelmeacuteny megeacuteleacuteseacuten keresztuumll uacutej szocializaacutecioacutes helyzetet teremt a csoport

tagjai szaacutemaacutera A maacuteskeacutent fejlődő gyermeknek segiacutetseacuteget nyuacutejthat az eacuterdeklődeacutes

kibőviacuteteacuteseacuteben az utaacutenzaacutesos tanulaacutes lehetőseacutegeinek megteremteacuteseacuteben

Egy gyermekcsoportban legfeljebb keacutet sajaacutetos fejleszteacutesi igeacutenyű gyermek nevelkedhet Az

integraacutelt csoport kisgyermeknevelőinek munkaacutejaacutehoz folyamatosan segiacutetseacuteget nyuacutejt a

gyoacutegypedagoacutegus Szuumlkseacuteg szerint a boumllcsődeacutenek egyuumltt kell műkoumldnie a hozzaacute jaacuteroacute sajaacutetos

fejleszteacutesi igeacutenyű gyermekek fejlesztő inteacutezmeacutenyeivel

A kisgyermek a Megyei Szakeacutertői Bizottsaacutegi Feladatot Ellaacutetoacute Inteacutezmeacutenyegyseacuteg javaslata

alapjaacuten vehető fel a boumllcsődeacutebe proacutebaidővel A proacutebaidő utaacuten (a proacutebaidő legroumlvidebb

időtartama egy hoacutenap) a szakmai team ndash orvos gyoacutegypedagoacutegus vezető kisgyermeknevelő ndash

egyuumlttes veacutelemeacutenye alapjaacuten doumlnt a kisgyermek tovaacutebbi gondozaacutesaacuteroacutel Elutasiacutetaacutesa eseteacuten a

gyermeket tovaacutebbi korai fejleszteacutese eacuterdekeacuteben a Pedagoacutegiai Szakszolgaacutelathoz kell iraacutenyiacutetani

eacutes taacutejeacutekoztatni a szuumllőt illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőt a gyermek maacutes inteacutezmeacutenyben valoacute

elhelyezeacuteseacutenek lehetőseacutegeacuteről eacutes moacutedjaacuteroacutel

Alapellaacutetaacutes mellett csalaacutedtaacutemogatoacute szolgaacuteltataacutesokat is nyuacutejtunk az eacuterdeklődő szuumllők szaacutemaacutera

Időszakos gyermekfeluumlgyeletet soacuteszobai szolgaacuteltataacutest műkoumldtetuumlnk ezzel is segiacutetve a

kisgyermekes csalaacutedokat Az időszakos gyermekfeluumlgyelet lehetőseacuteget biztosiacutet arra hogy a

gyermekek nyugodt biztonsaacutegos koumlrnyezetben tanuljaacutek meg a koumlzoumlsseacuteghez valoacute

alkalmazkodaacutest szakszerű feluumlgyelettel A soacuteszoba kialakiacutetaacutesaacutet azeacutert tartottuk fontosnak

hogy megelőzzuumlk a leacutegzőszervi megbetegedeacuteseket eacutes erősiacutetsuumlk a kisgyermekek

immunrendszereacutet

Ceacutelkitűzeacutesuumlnk hogy gyermekeink oumlnaacutelloacute erős akaratuacute hataacuterozott a ceacutelok eleacutereacuteseacuteeacutert kuumlzdeni

tudoacute kitartoacute oumlntudatos egyeacuteniseacutegekkeacute vaacuteljanak Ennek neacutelkuumlloumlzhetetlen forraacutesa a szeretet

mely az őszinte eacuterdeklődeacutesen eacutes egymaacutes teljes elfogadaacutesaacuten alapul Mindezeket csak uacutegy

vagyunk keacutepesek megvaloacutesiacutetani ha munkaacutenkat elhivatottsaacuteggal szakmai hozzaacuteeacuterteacutessel

veacutegezzuumlk A boumllcsődeacutenk olyan szolgaacuteltatoacute inteacutezmeacuteny mely biztonsaacutegot nyugalmat

szeretetteljes leacutegkoumlrt biztosiacutet azon kisgyermekek szaacutemaacutera akiket a szuumlleik a mi gondjainkra

biacuteznak

Boumllcsődeacutenk taacutergyi felteacutetelei

Boumllcsődeacutenk taacutergyi felteacuteteleit a szakmai koumlvetelmeacutenyeknek megfelelően egyseacuteges szempontok

alapjaacuten alakiacutetottuk ki A gyermekek eacuteletkoraacutenak fejlettseacutegeacutenek megfelelő buacutetorzattal

gondozaacutesi eszkoumlzoumlkkel korszerű jaacuteteacutekokkal rendelkezuumlnk

Taacutegas derűs csoportszobaacutekban jaacutetszhatnak kedvuumlk szerint a vaacuteltozatos eacutes pedagoacutegiai

szempontboacutel is igeacutenyesen megvaacutelogatott jaacuteteacutekokkal koumlnyvekkel eacutes egyeacuteb eszkoumlzoumlkkel A

kialakiacutetott jaacuteteacuteksarkok segiacutetik a gyermeki utaacutenzoacute eacutes szerepjaacuteteacutek kibontakoztataacutesaacutet A

jaacuteteacutekszereket eszkoumlzoumlket csoportosiacutetva kiacutenaacuteljuk a gyermekeknek a teacuter funkcionaacutelis

tagoloacutedaacutesaacutenak megfelelően Uumlgyeluumlnk arra hogy a csoport dekoraacutelaacutesa ne oumlnceacuteluacute legyen

hanem kapcsoloacutedjon az eacutevszakokhoz a csoport eacuteleteacutehez eacutes a gyerekek alkotaacutesai is helyet

kapjanak ebben A szabad mozgaacutest jaacuteteacutekot lehetőveacute tevő biztonsaacutegos koumlrnyezetben neveljuumlk

a gyermekeket

Maacutetis Kaacutelmaacuten utcai Boumllcsőde

Boumllcsődeacutenk 1967 oacuteta uumlzemel belvaacuteroshoz koumlzeli lakoacutetelepi inteacutezmeacutenykeacutent A vaacuterosreacutesz lakoacutei

megoumlregedtek iacutegy boumllcsődeacutenk kisebb araacutenyban laacutetja el a koumlrnyező haacutezak lakoacuteinak

gyermekeit jellemzőbb hogy a vaacuteros peremeacuteről eacuterkeznek a hozzaacutenk jaacuteroacute gyermekek A

vaacuterosreacuteszre jellemző hogy toumlbb neheacutez helyzetben eacutelő haacutetraacutenyos halmozottan haacutetraacutenyos

36

helyzetű csalaacuted lakja eacutes veszi igeacutenybe napkoumlzbeni ellaacutetaacuteskeacutent inteacutezmeacutenyuumlnket Nagyon

egyuumlttműkoumldők a csalaacutedok fontos hogy pozitiacutev mintaacutet tudjunk szaacutemukra mutatni eacutes segiacutetsuumlk

a csalaacutedok gyermekek szocializaacutecioacutejaacutet beilleszkedeacuteseacutet a koumlzoumlsseacutegbe

Engedeacutelyezett feacuterőhelyek szaacutema 76 fő

Csoportok szaacutema 6

Dolgozoacutei leacutetszaacutem 20 fő melynek oumlsszeteacutetele az alaacutebbi

Szakdolgozoacutei leacutetszaacutem boumllcsődevezető ndash 1 fő

kisgyermeknevelő ndash 14 fő

Technikai dolgozoacutek leacutetszaacutema (konyhai eacutes takariacutetoacutei) 5 fő

Boumllcsődeacutenkben szakkeacutepzett kisgyermeknevelők a gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesaacutet szakszerű

gondozaacutesaacutet ndash neveleacuteseacutet veacutegzik Joacutel felszerelt megfelelő taacutergyi eszkoumlzoumlkkel ellaacutetott

inteacutezmeacutenyuumlnkben a gyermekek testi lelki eacutes szellemi fejlődeacuteseacutenek kiegyensuacutelyozottsaacutegaacutera

toumlrekszuumlnk Munkaacutenk alapjaacutet a szakmai iraacutenyelvek a gondozaacutes ndash neveleacutes reacuteszletes

kidolgozott programja keacutepezi Fontosnak tartjuk hogy mindez ne csak elmeacuteletben hanem a

joacutel megszervezett gyakorlati munkaacuteban is tuumlkroumlződjeacutek

Szakmai munkaacutenkban kiemelt teruumllet a csalaacutedokkal valoacute toumlbbiraacutenyuacute kapcsolattartaacutes joacute

egyuumlttműkoumldeacutes koumlzoumls programok esemeacutenyek szervezeacutese szuumllők aktiacutev bevonaacutesa a csoportok

mindennapi eacuteleteacutebe

Ceacutelunk hogy a boumllcsődeacuteből valoacute kikeruumlleacuteskor felkeacuteszuumllt legyen a gyermek az oacutevodai eacuteletre

legyen vidaacutem kiegyensuacutelyozott eacutes pozitiacutev eacuterzeacutesek uraljaacutek lelkeacutet A szuumllő joacute eacuterzeacutessel

eleacutegedettseacutegeacutet kifejezve vigye gyermekeacutet a koumlvetkező inteacutezmeacutenybe eacutes vigye joacute hiacutereacutet

boumllcsődeacutenknek

Szeacutechenyi seacutetaacutenyi Boumllcsőde

A boumllcsőde 1973 aacuteprilisaacuteban keruumllt aacutetadaacutesra Azokban az eacutevekben eacutepuumllt a Szeacutechenyivaacuterosi

lakoacutetelep A boumllcsőde udvara taacutegas aacuternyeacutekos amely a gyerekek termeacuteszetes mozgaacutesigeacutenyeacutet

jaacuteteacutekteveacutekenyseacutegeacutet eleacutegiacuteti ki

Jelenlegi engedeacutelyezett feacuterőhelyek szaacutema 76 fő

Dolgozoacutek leacutetszaacutema 20 fő

Szakmai leacutetszaacutem

1 fő - boumllcsődevezető

14 fő - kisgyermeknevelő

Technikai leacutetszaacutem

2 fő - konyhai kisegiacutető

3 fő - kisegiacutető (takariacutetoacutenő)

Ceacutelkitűzeacuteseink

Mineacutel harmonikusabb kapcsolat kieacutepiacuteteacutese a csalaacutedokkal eacutes szoros egyuumlttműkoumldeacutes a szuumllőkkel

gyermekeik egeacuteszseacuteges fejlődeacutese eacuterdekeacuteben

Ezt szem előtt tartva maacuter a felveacutetel előtt lehetőseacuteget kapnak a szuumllők hogy gyermekeikkel

egyuumltt ismerkedjenek a boumllcsődeacutevel bejoumlhetnek szeacutetneacutezhetnek ismerkedhetnek a

kisgyermeknevelőkkel Beszoktataacutes előtt a kisgyermeknevelők meglaacutetogatjaacutek a gyermekeket

a csalaacutedi koumlrnyezetuumlkben A kapcsolatok erősiacuteteacutese eacuterdekeacuteben a jeles napokat is egyuumltt tartjuk

a szuumllőkkel nagyszuumllőkkel pl Mikulaacutes karaacutecsony farsang gyereknap eacutevzaacuteroacute Ezeken a

37

koumltetlen programokon nagyon joacute hangulatban eacutes sziacutevesen vesznek reacuteszt a szuumllők gyermekek

eacutes a kisgyermeknevelők Fontos az alkotoacute jaacuteteacutek szaacutemunkra

Jaacuteteacutekos formaacuteban sok ismeretet szereznek kuumlloumlnboumlző anyagokroacutel azok tulajdonsaacutegairoacutel

felhasznaacutelaacutesukroacutel Fejlődik a hallaacutesuk laacutetaacutesuk tapintaacutesuk mozgaacutesuk gondolkodaacutesuk

fantaacuteziaacutejuk eacutes beszeacutedjuumlk Oumlnaacutelloacutesodaacutesban is sokat jelent a jaacuteteacutekos taniacutetaacutes mert szinte

eacuteszreveacutetlenuumll eacutes oumlroumlmmel tanul meg oumlnaacutelloacutean teveacutekenykedni pl oumlltoumlzkoumldni WC-t hasznaacutelni

Fontosnak tartjuk a helyes taacuteplaacutelkozaacutesi szokaacutesok kialakiacutetaacutesaacutet Minden teveacutekenyseacuteghez

elegendő időt biztosiacutetunk a gyermekek szaacutemaacutera az oumlnaacutelloacutesodaacutes eacuterdekeacuteben

Oacutevodaacutekkal is tartjuk a kapcsolatot hogy a gyerekek szaacutemaacutera az aacutetmenet mineacutel zoumlkkenő

mentesebb legyen ne jelentsen toumlreacutest szaacutemukra ez a vaacuteltozaacutes

Ceacuteljaink eleacutereacutese eacuterdekeacuteben havonta egy vagy keacutet alkalommal haacutezi tovaacutebbkeacutepzeacutest tartunk ahol

a kisgyermeknevelők tartanak előadaacutest előre megbeszeacutelt teacutemakoumlroumlk alapjaacuten

A kisgyermeknevelők ezen feluumll kreditpontos tanfolyamokon szakmai műhelyeken is reacuteszt

vesznek az itt szerzett tapasztalatok eacutes oumltletek nagyban segiacutetik mindennapi munkaacutejukat eacutes

annak sziacutenvonalaacutet

38

Csalaacutedsegiacuteteacutes eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Szolgaacuteltataacutes

CSALAacuteD- EacuteS GYERMEKJOacuteLEacuteTI KOumlZPONT

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpontot ndash a Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelaton beluumll ndash integraacuteltan az

Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega inteacutezmeacutenyeacuteben műkoumldteti Kecskemeacutet

Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

A szolgaacuteltatoacute inteacutezmeacuteny neve ciacuteme Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega

6000 Kecskemeacutet Piaristaacutek tere 7

A szolgaacuteltatoacute inteacutezmeacuteny telephelye Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont

6000 Kecskemeacutet Fecske u 20

6000 Kecskemeacutet Szeacutechenyi stny 4 (ellaacutetottak

szaacutemaacutera nyitva aacutelloacute egyeacuteb helyiseacuteg)

6000 Kecskemeacutet Mezei u 34 (ellaacutetottak szaacutemaacutera

nyitva aacutelloacute egyeacuteb helyiseacuteg)

6000 Kecskemeacutet Fecske u 7 (ellaacutetottak szaacutemaacutera

Kecskemeacutet jaacuteraacutes telepuumlleacutesei 6000 Kecskemeacutet Fecske u 20

6033 Vaacuterosfoumlld Felszabadulaacutes u 6a (ellaacutetottak

szaacutemaacutera nyitva aacutelloacute egyeacuteb helyiseacuteg) ellaacutetaacutesi

szerződeacutes alapjaacuten

6050 Lajosmizse Doacutezsa Gy u 104-106

6115 Kunszaacutellaacutes Kossuth L u 5

6041 Kerekegyhaacuteza Fő u 47A

6076 Aacutegasegyhaacuteza Aacuterpaacuted krt 22b

6078 Jakabszaacutellaacutes Ady E u 5

6077 Orgovaacuteny Molnaacuter G u 2

6034 Helveacutecia Sport u 42

6035 Balloacuteszoumlg Raacutekoacuteczi u 11

6032 Nyaacuterlőrinc Iskola u 2-4

6045 Ladaacutenybene Fő u 66

6116 Fuumlloumlpjakab Alkotmaacuteny u 1

6043 Kunbaracs Koumllcsei u 1

6055 Felsőlajos Iskola u 12

6042 Fuumlloumlphaacuteza Kossuth u 2

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont illeteacutekesseacutegi teruumllete a kecskemeacuteti jaacuteraacutest alkotoacute

telepuumlleacutesek lakossaacutegaacutera terjed ki az alaacutebbi feladatokat illetően

a hatoacutesaacutegi feladatokhoz kapcsoloacutedoacute szolgaacuteltataacutesok (veacutedelembe veacutetel neveleacutesbe

veacutetel)

a speciaacutelis szolgaacuteltataacutesok (utcai lakoacutetelepi szociaacutelis munka)

kapcsolattartaacutesi uumlgyelet ennek kereteacuteben koumlzvetiacutetői eljaacuteraacutes

koacuterhaacutezi szociaacutelis munka

39

gyermekveacutedelmi jelzőrendszeri keacuteszenleacuteti szolgaacutelat

jogi taacutejeacutekoztataacutesnyuacutejtaacutes

pszicholoacutegiai tanaacutecsadaacutes

csalaacutedkonzultaacutecioacute csalaacutedteraacutepia csalaacutedi doumlnteacuteshozoacute konferencia

Az ellaacutetandoacute ceacutelcsoport eacutes az ellaacutetandoacute teruumllet jellemzői

Orszaacutegos kitekinteacutes

Magyarorszaacuteg joumlvőbeni gazdasaacutegi taacutersadalmi eacutes politikai fejlődeacutese azon muacutelik hogy a most

felnoumlvekvő gyerekek felnőttkeacutent mennyire lesznek boldogok egeacuteszseacutegesek joacutel keacutepzettek

mennyire eacuterzik magukat biztonsaacutegban mennyire lesz erős az oumlnbizalmuk oumlnbecsuumlleacutesuumlk A

demograacutefiai trendek a csoumlkkenő szuumlleteacutesek a noumlvekvő eloumlregedeacutes vilaacutegosan mutatjaacutek hogy

maximalizaacutelni kell a joumlvőbeli humaacuten erőforraacutesokat vagyis maximalizaacutelni kell az oumlsszes csalaacuted

eacutes gyerek lehetőseacutegeacutet a joumlvőben eacutes a szegeacutenyseacuteg eacutes kirekesztődeacutes probleacutemaacutejaacutet hateacutekonyan

kell kezelni

A gyermekes csalaacutedok fokozott szegeacutenyseacutegi kockaacutezata a magyarorszaacutegi szegeacutenyseacuteg

meghataacuterozoacute jellemzője A szegeacutenyseacuteg aacutetoumlroumlkiacuteteacutese szempontjaacuteboacutel a helyzet jelentős romlaacutesaacutet

mutatja a foglalkoztatott neacutelkuumlli haacuteztartaacutesokban eacutelő gyermekek szaacutemaacutenak egyeacutertelmű

noumlvekedeacutese illetve a probleacutemaacutek koncentraacuteloacutedaacutesaacutet jellemző teruumlleti eloszlaacutes

A gyermekveacutedelmi hataacuteskoumlroumlk 2013-as aacutetalakiacutetaacutesa oacuteta ndash amioacuteta a jogkoumlroumlk jelentős reacutesze a

jegyzőktől a jaacuteraacutesokhoz keruumllt ndash oumltvenezerrel csoumlkkent a veszeacutelyeztetettkeacutent nyilvaacutentartott

gyermekek szaacutema tehaacutet ennyivel kevesebben kapnak segiacutetseacuteget a gyermekjoacuteleacuteti

szolgaacutelatoktoacutel ndash (KSH elemzeacutese)

2014-ben 139 ezer gyermeket tartott veszeacutelyeztetettkeacutent nyilvaacuten a gyermekveacutedelmi rendszer

2012-ben meacuteg 190 ezer 2011-ben pedig 200 ezer gyermek minősuumllt veszeacutelyeztetettnek

vagyis haacuterom eacutev alatt 30 szaacutezaleacutekkal 60 ezer fővel csoumlkkent azoknak a gyereknek a szaacutema

akiket kiemelt figyelemmel kiacuteseacutertek eacutes gondoztak a gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelatok A veacutedelembe

vett gyerekek szaacutema is hasonloacute araacutenyban csoumlkkent haacuterom eacutev alatt 29 ezerről 22 ezerre apadt a

szaacutemuk Az adatok azonban nem azt jelentik hogy keacutet eacutev alatt drasztikusan csoumlkkent volna a

baacutentalmazott vagy elhanyagolt gyermekek szaacutema

A jaacuteraacutesi rendszer 2013 eacutevi bevezeteacuteseacutevel valamennyi gyermekveacutedelmi hataacuteskoumlr ndash a

rendszeres gyermekveacutedelmi kedvezmeacuteny megiacuteteacuteleacuteseacuten eacutes a haacutetraacutenyos helyzet megaacutellapiacutetaacutesaacuten

kiacutevuumll ndash a jegyzőktől a jaacuteraacutesi gyaacutemhivatalokhoz keruumllt A telepuumlleacutesi oumlnkormaacutenyzatok

koumltelezően ellaacutetandoacute feladata lett a gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat fenntartaacutesa amelynek elsődleges

szerepe van a gyermekeket veszeacutelyeztető probleacutemaacutek megelőzeacuteseacuteben illetve megoldaacutesaacuteban

A 2014-ben a gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelatok laacutetoacutekoumlreacutebe keruumllt mintegy 140 ezer veszeacutelyeztetett

kiskoruacutenaacutel az esetek 62 -ban a koumlrnyezeti probleacutemaacutet jeloumlltek meg a veszeacutelyeztetettseacuteg fő

okakeacutent A kiskoruacuteak 5 -a baacutentalmazaacutes 17 -a elhanyagolaacutes miatt volt veszeacutelyeztetett A

koumlrnyezeti gondokon beluumll a neveleacutesi probleacutemaacutek (21 ) a szuumllők eacutes a csalaacuted eacuteletvitele (21

) valamint a csalaacutedi konfliktus (13 ) voltak a veszeacutelyeztetettseacuteg vezető okai Az

alapprobleacutemaacutekhoz szinte minden esetben egyeacuteb veszeacutelyeztető teacutenyező is jaacuterult iacutegy egy-egy

gyermekneacutel aacutetlagosan haacuterom probleacutemaacutet regisztraacuteltak a szakemberek

A gyermekveacutedelmi jelzőrendszer tagjainak feladata a gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek

figyeleacutese eacutes kezeleacutese kuumlloumlnoumlsen a gyermek baacutentalmazaacutesaacutenak elhanyagolaacutesaacutenak feltaacuteraacutesa A

jelzőrendszer tagjai koumlzuumll eacutevek oacuteta a legtoumlbb probleacutemaacutet az oacutevodaacutek iskolaacutek eacuteszlelik az oumlsszes

jelzeacutes koumlruumllbeluumll 40 -a tőluumlk szaacutermazik A szolgaacutelatokkal toumlrteacutenő kapcsolatfelveacutetel 2014-ben

minden maacutesodik gyermek eseteacuteben a jelzőrendszer kezdemeacutenyezeacuteseacutere indult Ez 2010-ben

40

meacuteg csak minden harmadik gondozaacutesi esetre volt jellemző vagyis egyre nagyobb a felelősseacuteg

az iskolaacuten eacutes az orvosokon

Ideacuten januaacutertoacutel a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes műkoumldteteacutese minden telepuumlleacutesen

koumltelező oumlnkormaacutenyzati feladat lett eacutes minden jaacuteraacutesi szeacutekhelyen gyermekjoacuteleacuteti koumlzpontot kell

leacutetrehozni amely a szolgaacutelatok műkoumldeacuteseacutet oumlsszefogja ellenőrzi Eddig 48 gyermekjoacuteleacuteti

koumlzpontot finansziacuterozott az aacutellam ezek szaacutemaacutet januaacutertoacutel megoumltszoumlroumlzteacutek A vaacuteltoztataacutes ceacutelja a

gyermekveacutedelem megerősiacuteteacutese a paacuterhuzamos uumlgyek egyesiacuteteacutese a veszeacutelyben leacutevő gyermekek

hateacutekonyabb kiszűreacutese

(Magyar Nemzet - 2016 02 11)

Helyzetkeacutep Kecskemeacuteten

Alapellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő gyermekek szaacutema 2015-ben A Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont 2015-ben 1 721 gyermeket gondozott

1 alapellaacutetaacutes 1 049 gyermek

2 veacutedelembe veacutetel 312 gyermek

3 szakellaacutetaacutes 360 gyermek

0

200

400

600

800

1000

1200

Alapellaacutetaacutes Veacutedelembe veacutetel Szakellaacutetaacutes

1049

312360

1 aacutebra Az alapellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő gyermekek szaacutema 2015-ben

2015-ben 513 uacutej esetet vett fel a Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont

Csalaacutedsegiacuteteacutes

2015 januaacuter 1-jeacutetől 2015 december 31-ig Kecskemeacutet-Vaacuterosfoumlld teacuterseacutegben a csalaacutedsegiacutető

szolgaacutelat forgalma 8356 alkalom volt A 2015 december 31-ei aacutellapot szerint a kliensek

szaacutema 1375 csalaacutedban 3426 fő volt

Ennek megoszlaacutesa a koumlvetkező

992 csalaacutedban 2989 főt eacuterintő hagyomaacutenyos csalaacutedgondozaacutes

368 fő rendszeres szociaacutelis segeacutelyben reacuteszesuumllő uumlgyfelek koumltelező gondozaacutesa 2015 februaacuter

28-ig

15 fő adoacutessaacutegkezeleacutesi tanaacutecsadaacutesban reacuteszesuumllő igeacutenybe vevő 2015 december 31-ei aacutellapot

szerint

41

A probleacutematiacutepusokat tekintve

2016 januaacuter 1-jeacutetől az inteacutezmeacuteny műkoumldeacutesi teruumllete csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat

tekinteteacuteben Kecskemeacutet eacutes Vaacuterosfoumlld koumlzigazgataacutesi teruumllete csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont

eseteacuteben Kecskemeacutet Jaacuteraacutes koumlzigazgataacutesi teruumllete

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont munkaacuteja 2016 januaacuter 1-jeacutetől Kecskemeacutet jaacuteraacutes teruumlleteacuten

valoacutesul meg

Baacutecs-Kiskun az orszaacuteg legnagyobb kiterjedeacutesű megyeacuteje 8445 km2-en az orszaacuteg 9 -aacuten teruumll

el Baacutecs-Kiskun megyeacuteben 2011 oktoacuteber 1-jeacuten az orszaacuteg lakossaacutegaacutenak 52 -a toumlbb mint

5203 ezer fő eacutelt Baacutecs-Kiskun megye kiterjedt tanyavilaacuteggal rendelkezik A 2011-es

neacutepszaacutemlaacutelaacuteskor az orszaacuteg kuumllteruumlleti lakossaacutegaacutenak csaknem 22 -a a megyeacuteben lakott A

magaacutenhaacuteztartaacutesban eacutelő neacutepesseacuteg 13 -a ndash toumlbb mint 64 ezer fő ndash kuumllteruumlleti lakos Ez az

araacuteny az orszaacutegban a legmagasabb A megyeacuten beluumll legsűrűbben a Kecskemeacuteti jaacuteraacutesban

laknak A Kecskemeacuteti jaacuteraacutes Baacutecs-Kiskun megye jaacuteraacutesa mely magaacuteban foglalja a

megyeszeacutekhelyet Kecskemeacutetet is Teruumllete 121221 kmsup2 neacutepesseacutege 156 413 fő neacutepsűrűseacutege

pedig 129 főkmsup2

Demograacutefiai adatok

Kecskemeacutet Baacutecs-Kiskun megye szeacutekhelye melynek vonzaacuteskoumlrzeteacuteben talaacutelhatoacute Vaacuterosfoumlld

telepuumlleacutese A csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat kiterjed Kecskemeacutet eacutes Vaacuterosfoumlld

koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten eacutelő minden lakosra

Kecskemeacutet vaacuteros aacutellandoacute neacutepesseacutege 2014 december 31-eacuten 111985 fő lakoacuteneacutepesseacutege

115655 fő A 0-18 eacuteves korosztaacutely kor szerinti megoszlaacutesa 2014-ben az alaacutebbiak szerint

alakult

42

A 0-18 eacuteves korosztaacutely kor szerinti megoszlaacutesa 2014-ben (lakoacuteneacutepesseacutegfő)

2014-ben 0-2 eacuteves korig 3302

3-5 eacuteves korig 3484

6-14 eacuteves korig 10512

15-18 eacuteves korig 4972

Oumlsszesen 22270

Vaacuterosfoumlld lakossaacutegaacutenak szaacutema 2014 december 31-eacuten 2245 fő ebből kiskoruacute 412 fő A

csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes mindkeacutet telepuumlleacutesen frekventaacutelt joacutel megkoumlzeliacutethető

helyen a koumlzpontban talaacutelhatoacute

A szolgaacuteltataacutes ceacutelja feladata alapelvei

- A csalaacutedsegiacuteteacutes ceacutelja feladata a szociaacutelis vagy mentaacutelhigieacuteneacutes probleacutemaacutek illetve egyeacuteb

kriacutezishelyzet miatt segiacutetseacutegre szoruloacute szemeacutelyek csalaacutedok szaacutemaacutera az ilyen helyzethez

vezető okok megelőzeacutese a kriacutezishelyzet megszuumlnteteacutese valamint az eacuteletvezeteacutesi keacutepesseacuteg

megőrzeacutese ceacuteljaacuteboacutel nyuacutejtott szolgaacuteltataacutes

A csalaacutedsegiacuteteacutes a szociaacutelis munka eszkoumlzeivel eacutes moacutedszereivel hozzaacutejaacuterul az egyeacutenek

csalaacutedok csoportok eacutes koumlzoumlsseacutegek joacuteleacuteteacutehez fejlődeacuteseacutehez eacutes szociaacutelis koumlrnyezetuumlkhoumlz valoacute

alkalmazkodaacuteshoz

A szociaacutelis biztonsaacuteg megteremteacuteseacutehez kapcsoloacutedoacute ellaacutetaacutesokat szolgaacuteltataacutesokat igeacutenylők

megfelelő szintű taacutejeacutekoztataacutesaacuteval az ellaacutetaacutesok hozzaacutefeacuterhetőseacutegeacutevel eacutes az igeacutenybeveacuteteluumlkre

vonatkozoacute szabaacutelyok betartaacutesaacuteval lehet biztosiacutetani

Segiacutetseacuteget nyuacutejt a műkoumldeacutesi teruumlleteacuten eacutelők szociaacutelis eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes probleacutemaacuteinak

megelőzeacuteseacutehez feltaacuteraacutesaacutehoz eacutes kezeleacuteseacutehez a kriacutezis helyzetek megelőzeacuteseacutehez illetve

megszuumlnteteacuteseacutehez eacutes az eacuteletvezeteacutesi keacutepesseacuteg megőrzeacuteseacutehez

- A gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes ceacutelja feladata a gyermek testi eacutertelmi eacuterzelmi erkoumllcsi

fejlődeacuteseacutenek joacuteleacuteteacutenek csalaacutedban neveleacuteseacutenek elősegiacuteteacutese veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek

megelőzeacutese megszuumlnteteacutese csalaacutedboacutel valoacute kiemeleacuteseacutenek megelőzeacutese a kiemelt gyermek

visszahelyezeacutese Az alapellaacutetaacutes hozzaacutejaacuterul a gyermek haacutetraacutenyos eacutes halmozottan haacutetraacutenyos

helyzeteacutenek feltaacuteraacutesaacutehoz eacutes a gyermek szocializaacutecioacutes haacutetraacutenyaacutenak csoumlkkenteacuteseacutevel annak

lekuumlzdeacuteseacutehez

A gyermekek joacuteleacuteteacutet garantaacuteloacute szolgaacuteltataacutesok biztosiacutetaacutesaacutera a gyermeki jogok veacutedelmeacutere

vonatkozoacute teveacutekenyseacuteg a csalaacutedok az egyeacutenek ndash kuumlloumlnoumls tekintettel a gyermekek ndash szociaacutelis

eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes taacutemogataacutesaacutet foglalja magaacuteba

A csalaacutedsegiacuteteacutes eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesa a toumlrveacutenyi szabaacutelyozaacutesnak

megfelelően tervezett eacutes veacutegrehajtott teveacutekenyseacutegek koumlre A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti

Koumlzpont műkoumldeacutese soraacuten a csalaacutedsegiacuteteacutes eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes szakmai filozoacutefiaacutejaacutet

jellegeacutet eacuterveacutenyesiacuteti kuumlloumlnoumlsen

az intenziacutev terepmunkaacuteval a csalaacutedgondozaacutes teruumlleteacuten

a taacutersadalmi oumlnszerveződeacutes taacutemogataacutesaacuteval

a civil szervezetek aktiacutev bevonaacutesaacuteval

az oumlnkormaacutenyzat egyeacuteb taacutemogatoacute szervezeteivel valoacute intenziacutev egyuumlttműkoumldeacutes

megvaloacutesiacutetaacutesaacuteval

a szakmai igeacutenyesseacuteg eacutes megjeleneacutes elősegiacuteteacuteseacutevel

43

A feladatellaacutetaacutes aacuteltalaacutenos alapelvei

Az alapellaacutetaacutes komplex szociaacutelis teveacutekenyseacuteget takar

A műkoumldeacutes soraacuten az aacuteltalaacutenosan koumlvetendő eljaacuteraacutesmoacutedot a koumlvetkező alapelvek hataacuterozzaacutek

meg

- a ceacutelszerűseacuteg elve

- az oumlnkeacutentesseacuteg eacutes az egyuumlttműkoumldeacutes elve

- a csalaacuted oumlnaacutelloacutesaacutegaacutenak elve

- a vaacutelasztaacutes joga

- a legkisebb keacutenyszer elve

- a csalaacuted taacutejeacutekoztataacutesa eacutes doumlnteacuteseacutenek tiszteletben tartaacutesa

- a megelőzeacutes eacutes a komplex szemleacutelet elve

- a haacutetraacutenyos megkuumlloumlnboumlzteteacutes eacutes az ellaacutetaacutessal visszaeacuteleacutes tilalma

- a hatoacutesaacutegi eacutes a segiacutető feladatok megkuumlloumlnboumlzteteacuteseacutenek elve

- a szakszerűseacuteg eacutes a felelősseacuteg elve

Az aacuteltalaacutenos alapelvek betartaacutesaacuten tuacutel az alaacutebbi felvaacutellalandoacute szakmai elveket moacutedszereket

alkalmazza a szolgaacuteltatoacute

- a helyi szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutenek elve

- az inteacutezmeacutenyi egyuumlttműkoumldeacutes elve (a kuumlloumlnfeacutele motivaacuteltsaacuteggal biacuteroacute jelzőrendszer

reacuteszekeacutent műkoumldő inteacutezmeacutenyek teveacutekenyseacutegeacutenek oumlsszehangolaacutesa)

- a terepmunka fontossaacutegaacutenak elsődlegesseacutege

- az iskolai szociaacutelis munka prioritaacutesa

- a felvilaacutegosiacutetoacute munka fontossaacutegaacutenak elve

- a TEAM vezeteacutes valamint a szuperviacutezioacute elve

- a keacutepzeacutes tovaacutebbkeacutepzeacutes fontossaacutegaacutenak elve

A csalaacutedok a csalaacutedokban eacutelő gyermekek eacuterdekeacuteben felelősseacuteggel veacutegzett munka ellaacutetaacutesaacutehoz

a legmegfelelőbb szemeacutelytszemeacutelyeket kell megtalaacutelni Kivaacuteltkeacutepp fontos ez a segiacutető

szakmaacuteban ahol a segiacutető szakember szemeacutelyiseacutege kulcsfontossaacuteguacute

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Szolgaacutelat feladatai

A csalaacutedsegiacuteteacutes a szociaacutelis vagy mentaacutelhigieacuteneacutes probleacutemaacutek illetve egyeacuteb kriacutezishelyzet miatt

segiacutetseacutegre szoruloacute szemeacutelyek csalaacutedok szaacutemaacutera az ilyen helyzethez vezető okok

megelőzeacutese a kriacutezishelyzet megszuumlnteteacutese valamint az eacuteletvezeteacutesi keacutepesseacuteg megőrzeacutese

ceacuteljaacuteboacutel nyuacutejtott szolgaacuteltataacutes

A gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes a gyermek eacuterdekeit veacutedő speciaacutelis szemeacutelyes szociaacutelis

szolgaacuteltataacutes amely a szociaacutelis munka moacutedszereinek eacutes eszkoumlzeinek felhasznaacutelaacutesaacuteval

szolgaacutelja a gyermek testi eacutes lelki egeacuteszseacutegeacutenek csalaacutedban toumlrteacutenő nevelkedeacuteseacutenek

elősegiacuteteacuteseacutet a gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek megelőzeacuteseacutet a kialakult veszeacutelyeztetettseacuteg

megszuumlnteteacuteseacutet

Az alapellaacutetaacutes kereteacuteben nyuacutejtott szemeacutelyes gondoskodaacutest a lakoacutehelyhez koumlzel kell

biztosiacutetani

A csalaacutedsegiacuteteacutes kereteacuteben biztosiacutetani kell

szociaacutelis eacuteletvezeteacutesi eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes tanaacutecsadaacutest

anyagi neheacutezseacutegekkel kuumlzdők szaacutemaacutera a peacutenzbeli termeacuteszetbeni ellaacutetaacutesokhoz tovaacutebbaacute

a szociaacutelis szolgaacuteltataacutesokhoz valoacute hozzaacutejutaacutes megszervezeacuteseacutet

szociaacutelis segiacutetőmunkaacutet iacutegy a csalaacutedban jelentkező műkoumldeacutesi zavarok illetve

konfliktusok megoldaacutesaacutenak elősegiacuteteacuteseacutet

44

koumlzoumlsseacuteg fejlesztő programok szervezeacuteseacutet valamint egyeacuteni eacutes csoportos

keacuteszseacutegfejleszteacutest

tartoacutes munkaneacutelkuumlliek a fiatal munkaneacutelkuumlliek az adoacutessaacutegi terhekkel eacutes lakhataacutesi

probleacutemaacutekkal kuumlzdők a fogyateacutekossaacuteggal eacutelők a kroacutenikus betegek a

szenvedeacutelybetegek a pszichiaacutetriai betegek a kaacutebiacutetoacuteszer-probleacutemaacutekkal kuumlzdők illetve

egyeacuteb szociaacutelisan raacuteszorult szemeacutelyek eacutes csalaacutedtagjaik reacuteszeacutere tanaacutecsadaacutes nyuacutejtaacutesaacutet

Az egyeacuteni esetkezeleacutesen feluumll a szolgaacutelat biztosiacutetja a szociaacutelis csoportmunkaacutet melynek

kereteacuteben

oumlnsegiacutető eacutes tematikus csoport kereteacuteben a szolgaacutelat csalaacutedsegiacutetői meghataacuterozott heti

oacuteraszaacutemban csoportok vezeteacuteseacutevel is foglalkoznak

bdquoBaba-mamardquo klub A csalaacutedok oumlsszetartaacutesa a gyermek szuumlleteacuteseacutevel bekoumlvetkező

eacuteletmoacutedbeli vaacuteltozaacutesok kialakiacutetaacutesa tapasztalatok megosztaacutesa a tagok koumllcsoumlnoumls

segiacuteteacutese betegseacutegmegelőző egeacuteszseacutegmegtartoacute magatartaacutesformaacutek kialakiacutetaacutesa toumlrteacutenik

Ceacutelcsoportja a 0-3 eacuteves koruacute gyermekek eacutes szuumlleik

A gyermek testi lelki egeacuteszseacutegeacutenek csalaacutedban toumlrteacutenő neveleacuteseacutenek elősegiacuteteacutese eacuterdekeacuteben a

Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Szolgaacutelat

a gyermeki jogokroacutel eacutes a gyermek fejlődeacuteseacutet biztosiacutetoacute taacutemogataacutesokroacutel valoacute

taacutejeacutekoztataacutes a taacutemogataacutesokhoz valoacute hozzaacutejutaacutes elősegiacuteteacutese A taacutemogataacutes igeacutenyleacuteseacuteben

segiacutetseacuteget nyuacutejt a gyermek vagy szuumllője toumlrveacutenyes keacutepviselője keacuterelmeacutenek

előkeacutesziacuteteacuteseacutehez illetve szuumlkseacuteg eseteacuten kezdemeacutenyezi a taacutemogataacutes megaacutellapiacutetaacutesaacutet az

ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutet a hataacuteskoumlrrel rendelkező illeteacutekes hatoacutesaacutegnaacutel vagy

szolgaacuteltatoacutenaacutel A gyermeket illetve a szuumllőt felkeacutesziacuteti a taacutemogataacutes ceacutelszerű

felhasznaacutelaacutesaacutera

A csalaacuted-eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat a szuumlletendő gyermeke felneveleacuteseacutet nem vaacutellaloacute

vaacuterandoacutes anyaacutet taacutejeacutekoztatja - a nyiacutelt eacutes a titkos oumlroumlkbefogadaacutes lehetőseacutegeacuteről

joghataacutesairoacutel a nyiacutelt oumlroumlkbefogadaacutest elősegiacutető koumlzhasznuacute szervezetek valamint a nyiacutelt

oumlroumlkbefogadaacutest elősegiacutető eacutes a titkos oumlroumlkbefogadaacutest előkeacutesziacutető teruumlleti

gyermekveacutedelmi szakszolgaacutelat teveacutekenyseacutegeacuteről eacutes eleacuterhetőseacutegeacuteről

Szociaacutelis segiacutetőmunka kereteacuteben segiacuteti az igeacutenybevevőket a csalaacutedba jelentkező

műkoumldeacutesi zavarok ellensuacutelyozaacutesban a csalaacutedban eacutelő gyermek gondozaacutesaacuteban

ellaacutetaacutesaacutenak megszervezeacuteseacuteben Mozgoacutesiacutetja az igeacutenybevevő sajaacutet eacutes koumlrnyezeteacuteben

jelentkező erőforraacutesait Az eset szerinti aktuaacutelis probleacutema megoldaacutesaacuteban eacuterintett

oumlsszes szakember bevonaacutesaacuteval esetmegbeszeacuteleacutest valamint a csalaacutedtagok eacutes az eacuterintett

szakemberek reacuteszveacuteteleacutevel esetkonferenciaacutet szervez A szociaacutelis segiacutető munka soraacuten

legalaacutebb havi haacuterom szemeacutelyes talaacutelkozaacutest kell megszervezni eacutes dokumentaacutelni

Szuumlkseacuteg szerint de legalaacutebb hat havonta kell eacuterteacutekelni az esetkezeleacutes

eredmeacutenyesseacutegeacutet

A vaacutelsaacuteghelyzetben leacutevő vaacuterandoacutes anya taacutemogataacutesa segiacuteteacutese tanaacutecsokkal valoacute

ellaacutetaacutesa Ennek kereteacuteben taacutejeacutekoztatja az anyaacutet illetve a magzatot megillető jogokroacutel

taacutemogataacutesokroacutel eacutes ellaacutetaacutesokroacutel valamint segiacuteti a hozzaacutejutaacutesban Szemeacutelyes segiacutető

kapcsolat kereteacuteben az illeteacutekes szakemberek bevonaacutesaacuteval orvos veacutedőnő

koumlzreműkoumldik a vaacuterandoacutes anya probleacutemaacuteinak rendezeacuteseacuteben

A csalaacutedtervezeacutesi a pszicholoacutegiai a neveleacutesi az egeacuteszseacuteguumlgyi a mentaacutelhigieacuteneacutes eacutes a

kaacuteros szenvedeacutelyek megelőzeacuteseacutet ceacutelzoacute tanaacutecsadaacutes vagy az ezekhez valoacute hozzaacutejutaacutes

megszervezi

Az ellaacutetaacutesokhoz szolgaacuteltataacutesokhoz valoacute hozzaacutejutaacutes eacuterdekeacuteben a csalaacutedsegiacutető

figyelemmel kiacuteseacuteri az egyeacutent eacutes a csalaacutedot veszeacutelyeztető koumlruumllmeacutenyeket a

szolgaacuteltataacutesok eacutes ellaacutetaacutesok iraacutenti szuumlkseacutegleteit segiacuteti a gyermeket illetve csalaacutedjaacutet az

45

aacutetmeneti gondozaacuteshoz valoacute hozzaacutejutaacutesban eacutes a gondozaacutest szuumlkseacutegesseacute tevő okok

megszuumlnteteacuteseacuteben

A csalaacutedban jelentkező neveleacutesi probleacutemaacutek eacutes hiaacutenyossaacutegok kaacuteros hataacutesainak

enyhiacuteteacutese ceacuteljaacuteboacutel szabadidős eacutes koumlzoumlsseacutegi programokat szervez amely reacuteszben

valoacutesiacutethatoacute meg A koumlzoumlsseacutegi helyiseacutegben egyszerre 10ndash15 fő gyermek reacuteszeacutere van

lehetőseacuteg deacutelutaacuteni programok jaacuteteacutekok csoportos foglalkozaacutesok korrepetaacutelaacutesok

szervezeacuteseacutere

A hivatalos uumlgyek inteacutezeacuteseacuteben koumlzreműkoumldik melynek kereteacuteben a gyermek illetve a

szuumllő segiacutetseacuteget kap az uumlgyek hateacutekony lebonyoliacutetaacutesaacutehoz valamint taacutejeacutekoztataacutest ad az

igeacutenybe vehető jogi keacutepviselet lehetőseacutegeiről

Szervezeacutesi szolgaacuteltataacutesi eacutes gondozaacutesi teveacutekenyseacutegeket laacutet el

A gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek megelőzeacutese eacuterdekeacuteben

a veszeacutelyeztetettseacuteget eacuteszlelő eacutes jelző rendszer műkoumldtet amely lehetőveacute teszi a

gyermeket veszeacutelyeztető okok feltaacuteraacutesaacutet valamint a veszeacutelyeztetettseacuteg időben

toumlrteacutenő felismereacuteseacutet

Kezdemeacutenyezi szervezi eacutes oumlsszehangolja az eacuteszlelő eacutes jelzőrendszeri tagok

munkaacutejaacutet

Figyelemmel kiacuteseacuteri a telepuumlleacutesen eacutelő csalaacutedok gyermekek szemeacutelyek

eacuteletkoumlruumllmeacutenyeit szociaacutelis helyzeteacutet

A jelzeacutesre koumlteles szervezetek figyelmeacutet felhiacutevja jelzeacutesi koumltelezettseacuteguumlk

megteacuteteleacutere A jelzőrendszer tagjai

- az egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacuteltataacutest nyuacutejtoacutek iacutegy kuumlloumlnoumlsen a veacutedőnői szolgaacutelat a haacuteziorvos

a haacutezi gyermekorvos

- a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szolgaacuteltatoacutek iacutegy kuumlloumlnoumlsen a csalaacuted eacutes

gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelatok

- a koumlzneveleacutesi inteacutezmeacutenyek

- a rendőrseacuteg

- az uumlgyeacuteszseacuteg

- a biacuteroacutesaacuteg

- a paacutertfogoacute feluumlgyelői szolgaacutelat

- az aacuteldozatsegiacuteteacutes eacutes a kaacuterenyhiacuteteacutes feladatait ellaacutetoacute szervezetek

- a menekuumllteket befogadoacute aacutellomaacutes a menekuumlltek aacutetmeneti szaacutellaacutesa

- az egyesuumlletek az alapiacutetvaacutenyok eacutes az egyhaacutezi jogi szemeacutelyek

- a munkauumlgyi szervezet

- javiacutetoacuteinteacutezet

- a gyermekjogi keacutepviselő

Fogadja a beeacuterkezett jelzeacuteseket felkeresi az eacuterintett szemeacutelyt illetve csalaacutedot

szolgaacuteltataacutesairoacutel taacutejeacutekoztataacutest ad

A probleacutema jellegeacutehez a veszeacutelyeztetettseacuteg meacuterteacutekeacutehez a gyermek az egyeacuten a

csalaacuted szuumlkseacutegleteihez igazodoacute inteacutezkedeacutest tesz a veszeacutelyeztetettseacuteg

kialakulaacutesaacutenak megelőzeacutese illetve megszuumlnteteacutese eacuterdekeacuteben

Kitoumllti a gyermekveacutedelmi nyilvaacutentartaacutes vonatkozoacute adatlapjait eacutes taacutejeacutekoztatja a

jelzeacutest tevőt az inteacutezkedeacutesek teacutenyeacuteről

A beeacuterkezett jelzeacutesekről eacutes azok alapjaacuten megtett inteacutezkedeacutesekről heti

rendszeresseacuteggel jelenteacutest keacutesziacutet a Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpontnak

A jelzőrendszeri szereplők egyuumlttműkoumldeacuteseacutenek koordinaacutelaacutesa eacuterdekeacuteben

esetmegbeszeacuteleacutest szervez az elhangzottakroacutel feljegyzeacutest keacutesziacutet

46

Egy gyermek egyeacuten vagy csalaacuted uumlgyeacuteben a kijeloumllt jaacuteraacutesi jelzőrendszeri tanaacutecsadoacute

reacuteszveacuteteleacutevel esetkonferenciaacutet szervez

Taacutejeacutekoztataacutest ad az egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyekneacutel műkoumldő inkubaacutetorroacutel eacutes a

gyermek ott toumlrteacutenő elhelyezeacuteseacutenek lehetőseacutegeacuteről

Eacuteves szakmai tanaacutecskozaacutest tart eacutes eacuteves jelzőrendszeri inteacutezkedeacutesi tervet keacutesziacutet

Feladata a veszeacutelyeztetettseacuteg megszuumlnteteacutese eacuterdekeacuteben

Szociaacutelis segiacutető teveacutekenyseacuteg soraacuten a gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes csalaacutedsegiacutetője

szemeacutelyes segiacutető kapcsolat kereteacuteben taacutemogatja a gyermeket az őt veszeacutelyeztető

koumlruumllmeacutenyek elhaacuteriacutetaacutesaacuteban eacutes szemeacutelyiseacutege helyes iraacutenyuacute fejlődeacuteseacuteben Segiacutetseacuteget

nyuacutejt a szuumllőknek a gyermek gondozaacutesaacuteban ellaacutetaacutesaacutenak megszervezeacuteseacuteben valamint a

csalaacutedban jelentkező műkoumldeacutesi zavarok megszuumlnteteacuteseacuteben Feltaacuterja a csalaacutedot

koumlruumllvevő termeacuteszetes taacutemogatoacute rendszereket eacutes segiacutetseacuteget nyuacutejt ezek aktivaacutelaacutesaacuteban

Reacuteszt vesz a csalaacutedi konfliktusok megoldaacutesaacutenak elősegiacuteteacuteseacuteben kuumlloumlnoumlsen a vaacutelaacutes a

gyermekelhelyezeacutes eacutes a kapcsolattartaacutes eseteacuteben

Segiacuteti az egeacuteszseacuteguumlgyi egyeacuteb gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutesok szociaacutelis

alapszolgaacuteltataacutesok eacutes pedagoacutegiai szakszolgaacutelatok igeacutenybeveacuteteleacutet valamint a hatoacutesaacutegi

beavatkozaacutest kezdemeacutenyez ha a gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutet sajaacutet maga illetve

szuumllőjeacutenek vagy maacutes hozzaacutetartozoacutejaacutenak egeacuteszseacutegi aacutellapota vagy fogyateacutekossaacutega

okozza

A gyermeket fenyegető koumlzvetlen eacutes suacutelyos veszeacutely eseteacuten a Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti

Koumlzpont eacutertesiacuteteacutese mellett koumlzvetlenuumll tesz javaslatot a hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutesre

Egyeacuteb feladatok

folyamatosan figyelemmel kiacuteseacuteri a telepuumlleacutesen eacutelő gyermekek szociaacutelis

helyzeteacutet veszeacutelyeztetettseacutegeacutet

meghallgatja a gyermek panaszaacutet eacutes annak orvoslaacutesa eacuterdekeacuteben megteszi a

szuumlkseacuteges inteacutezkedeacutest

segiacuteti a koumlzneveleacutesi inteacutezmeacuteny gyermekveacutedelmi feladataacutenak ellaacutetaacutesaacutet

felkeacutereacutesre koumlrnyezettanulmaacutenyt keacutesziacutet

kezdemeacutenyezi a telepuumlleacutesi oumlnkormaacutenyzatnaacutel uacutej ellaacutetaacutesok bevezeteacuteseacutet

biztosiacutetja a gyermekjogi keacutepviselő munkaveacutegzeacuteseacutehez szuumlkseacuteges helyiseacutegeket

reacuteszt vesz a Kaacutebiacutetoacuteszeruumlgyi Egyeztető Foacuterum munkaacutejaacuteban

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont feladatai

Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont oumlnaacutelloacute inteacutezmeacutenykeacutent illetve szervezeti eacutes szakmai

szempontboacutel oumlnaacutelloacute inteacutezmeacutenyegyseacutegkeacutent műkoumldik

Az aacuteltalaacutenos szolgaacuteltataacutesi feladatain tuacutel a gyermek csalaacutedban toumlrteacutenő nevelkedeacuteseacutenek

elősegiacuteteacutese a gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek megelőzeacutese eacuterdekeacuteben a gyermek igeacutenyeinek

eacutes szuumlkseacutegleteinek megfelelő oumlnaacutelloacute egyeacuteni eacutes csoportos speciaacutelis szolgaacuteltataacutesokat

programokat nyuacutejt

Az utcai eacutes lakoacutetelepi szociaacutelis munka

A Koumlzpont a szuumlkseacutegleteknek megfelelően a jogszabaacutelyi felteacuteteleknek is eleget teacuteve a

koumlvetkezőkeacuteppen valoacutesiacutetja meg az utcai eacutes lakoacutetelepi szociaacutelis munka ellaacutetaacutesaacutet

47

A kiskoruacuteak veszeacutelyeztetettseacutege tekinteteacuteben Kecskemeacuteten a szeacutechenyivaacuterosi eacutes

vaacuteroskoumlzponti reacutesz a legveszeacutelyeztetettebb Ezeacutert a csellengő iskolakeruumllő fiatalok talaacutelkozaacutesi

helyeacuten az inteacutezmeacuteny Szeacutechenyi seacutetaacutenyon talaacutelhatoacute teruumlleti irodaacutejaacuteban leacutetesiacutetettuumlnk egy klubot

amely a fiatalok szaacutemaacutera eacutertelmes szabadidő eltoumllteacuteseacutere kiacutenaacutel lehetőseacuteget E szolgaacuteltataacutes

taacutejeacutekoztataacutessal tanaacutecsadaacutessal teaacutezaacutessal vonzoacutevaacute teszi a fiatalok szaacutemaacutera a szabadidő igeacutenyes

eltoumllteacuteseacutet A tanaacutecsadaacutes taacutejeacutekoztataacutes vonatkozik a kaacutebiacutetoacuteszerrel AIDS-el munkavaacutellalaacutessal

kapcsolatos informaacutecioacutekra Itt műkoumldtetjuumlk az uacuten MINI-NET szolgaacuteltataacutesunkat melynek

kereteacuteben a fiatalok feluumlgyelet mellett hasznaacutelhatjaacutek az internetet E telephely az

utcailakoacutetelepi szociaacutelis munka baacutezishelyekeacutent műkoumldik

A fenti feladaton tuacutelmenően a csellengő fiatalok felteacuterkeacutepezeacuteseacutet szoros egyuumlttműkoumldeacutesben a

Hiacuteroumls Agoacutera Nonprofit Kft-vel valamint a Taacutemogatoacute Szolgaacutelattal valoacutesiacutetjuk meg

Kapcsolattartaacutesi uumlgyelet

A kapcsolatuumlgyeleti szolgaacuteltataacutest keacutepzett mediaacutetorok eacutes a koumlzvetiacutetői eljaacuteraacutesban jaacutertas

szakemberek laacutetjaacutek el melynek telephelye a Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont (Fecske u

20)

A koacuterhaacutezi szociaacutelis munka ceacutelja a szuumlleacuteszeti - nőgyoacutegyaacuteszati osztaacutelyon a szociaacutelis

vaacutelsaacuteghelyzetben leacutevő anya eacutes gyermekeacutenek segiacuteteacutese A koacuterhaacutezi szociaacutelis munkaacutet

egeacuteszseacuteguumlgyi veacutegzettseacuteggel is rendelkező szociaacutelis munkaacutes laacutetja el

Iskolai szociaacutelis munka a koumlzneveleacutesi inteacutezmeacutenybe jaacuteroacute gyermeknek a gyermek csalaacutedjaacutenak

eacutes a koumlzneveleacutesi inteacutezmeacuteny pedagoacutegusainak nyuacutejt taacutemogataacutest egyeacuteni eacutes csoportos formaacuteban

A keacuteszenleacuteti szolgaacutelat ceacutelja a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont nyitvatartaacutesi idejeacuten tuacutel

felmeruumllő kriacutezishelyzetekben azonnali segiacutetseacuteg tanaacutecsadaacutes vagy taacutejeacutekoztataacutes nyuacutejtaacutesa A

keacuteszenleacuteti szolgaacutelatot egy aacutellandoacutean hiacutevhatoacute telefonszaacutem biztosiacutetaacutesaacuteval szerveztuumlk meg uacutegy

hogy a keacuteszenleacutetben leacutevő munkataacuters szakszerű segiacutetseacuteget tudjon nyuacutejtani vagy ilyen

segiacutetseacuteget tudjon mozgoacutesiacutetani

Keacuteszenleacuteti telefonszaacutemunk 06 30 51 85 126 Keacuteszenleacutetben nyitvatartaacutesi időn tuacutel egy fő munkataacuters laacutetja el a feladatot

A jogi taacutejeacutekoztataacutesnyuacutejtaacutes kereteacuteben a gondozott csalaacutedok szaacutemaacutera időpont egyezteteacutessel

lehetőseacuteg nyiacutelik arra hogy segiacutetseacuteget kapjanak jogi keacuterdeacutesekben valamint szuumlkseacuteg eseteacuten

beadvaacutenyok elkeacutesziacuteteacuteseacuteben is

Pszicholoacutegiai tanaacutecsadaacutes igeacutenybeveacuteteleacutere van lehetőseacuteg a felnőttek eacutes gyermekek szaacutemaacutera

A talaacutelkozaacutest megelőzően időpont egyezteteacutes szuumlkseacuteges

A csalaacutedkonzultaacutecioacute csalaacutedteraacutepia csalaacutedi doumlnteacuteshozoacute konferencia

Csalaacutedteraacutepiaacutes megsegiacuteteacutesre lehetőseacutege van uumlgyfeleinknek szakkeacutepzett eacutes gyakorlattal

rendelkező kolleacutegaacutek koumlzreműkoumldeacuteseacutevel

A Boumlrtoumln szociaacutelis munka kereteacuteben egyuumlttműkoumldve a Buumlnteteacutes veacutegrehajtaacutesi Inteacutezettel a

buumlnteteacutesuumlket toumlltő anyaacutek gyermekeinek elhelyezeacuteseacuteben nyuacutejt segiacutetseacuteget a szolgaacuteltataacutes miutaacuten

a gyermek betoumllti az első eacuteleteacuteveacutet

A fentiekben felsorolt speciaacutelis feladatellaacutetaacutes a jaacuteraacuteshoz tartozoacute telepuumlleacuteseknek valoacute

szolgaacuteltataacutes-nyuacutejtaacutest is magaacuteba foglalja

48

Javaslatteacutetel hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutesre

1 A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont javaslatot tesz a gyaacutemhivatal reacuteszeacutere a gyermek

- veacutedelembe veacuteteleacutere

- megelőző paacutertfogaacutesaacutera

- ideiglenes hataacutelyuacute elhelyezeacutesre

- neveleacutesbe veacuteteleacutere

- csalaacutedba fogadaacutesaacutera

- harmadik szemeacutelyneacutel toumlrteacutenő elhelyezeacuteseacutenek kezdemeacutenyezeacuteseacutere

- csalaacutedba fogadoacute gyaacutem kirendeleacuteseacutere

- tankoumltelezettseacutege teljesiacuteteacuteseacutenek előmozdiacutetaacutesaacutera

- gondozaacutesi helyeacutenek megvaacuteltoztataacutesaacutera

- utaacuten jaacuteroacute csalaacutedi poacutetleacutek termeacuteszetbeni formaacuteban toumlrteacutenő nyuacutejtaacutesaacutera

2 A javaslatteacutetel moacutedja

- A javaslatteacutetel soraacuten a gyermek baacutentalmazaacutestoacutel elhanyagolaacutestoacutel valoacute veacutedelemhez valoacute

jogaacutet a sajaacutet csalaacutedjaacuteban toumlrteacutenő nevelkedeacuteshez eacutes csalaacutedi kapcsolatainak

megtartaacutesaacutehoz aacutepolaacutesaacutehoz valoacute megtartaacutesaacutenak jogaacutet valamint a gyermek veacutelemeacutenyeacutet

kell elsősorban figyelembe venni

- A gyermekveacutedelmi szakember a nyilvaacutentartaacutes megfelelő adatlapjain ismerteti a

gyermek helyzeteacutet

- A gyermeket fenyegető koumlzvetlen eacutes suacutelyos veszeacutely eseteacuten telefonon haladeacutektalanul

majd azt koumlvetően elektronikus formaacuteban kell javaslatot tenni a hatoacutesaacuteg inteacutezkedeacuteseacutere

- Ha a javaslatteacutetelre a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat kezdemeacutenyezeacutese alapjaacuten keruumll

sor a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont javaslataacuteban megjeloumlli a kezdemeacutenyező csalaacuted-

eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat eacutes a gyermeket gondozoacute csalaacutedsegiacutető adatait Veacutedelembe

veacutetel eseteacuten a javaslatot meacuterlegeleacutes neacutelkuumll azonban szuumlkseacuteg szerint kiegeacutesziacutetve

tovaacutebbiacutetja 3 munkanapon beluumll a gyaacutemhivatal feleacute

3 A csalaacutedi poacutetleacutek termeacuteszetbeni formaacuteban toumlrteacutenő nyuacutejtaacutesa

- a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont egyuumlttműkoumldik a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti

szolgaacutelattal eacutes a kirendelt eseti gyaacutemmal

- a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont figyelemmel kiacuteseacuteri a csalaacutedi poacutetleacutek termeacuteszetbeni

formaacuteban toumlrteacutenő megvaloacutesulaacutesaacutet

- feluumllvizsgaacutelat soraacuten a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont taacutejeacutekoztataacutest ad a

gyaacutemhivatalnak a csalaacutedi poacutetleacutek termeacuteszetbeni formaacuteban toumlrteacutenő nyuacutejtaacutesa

eredmeacutenyeacuteről

Hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutes alatt aacutelloacute gyermek veacutedelme

- A hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutes alatt aacutelloacute gyermek eseteacuteben a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont

szolgaacuteltataacutesait a gyaacutemhivatal illetve a biacuteroacutesaacuteg hataacuterozata alapjaacuten kell biztosiacutetani

- Az esetmenedzser egyuumlttműkoumldik a megelőző paacutertfogoacute feluumlgyelővel taacutejeacutekoztatja a

gyaacutemhivatalt a gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutere vonatkozoacute koumlruumllmeacutenyekről elkeacutesziacuteti az

egyeacuteni gondozaacutesi-neveleacutesi tervet koumlzreműkoumldik a csalaacutedboacutel kiemelt gyermek

visszahelyezeacuteseacuteben utoacutegondozaacutesaacuteban

Egyeacuteni gondozaacutesi-neveleacutesi terv

1 Egyeacuteni gondozaacutesi-neveleacutesi terv tartalmazza

- a veszeacutelyeztető koumlruumllmeacutenyeket

- a veacutedelembe veacutetel megszuumlnteteacuteseacutehez a csalaacutedboacutel kiemelt gyermek visszahelyezeacuteseacutehez

szuumlkseacuteges vaacuteltozaacutesokat valamint ennek eleacutereacutese eacuterdekeacuteben az esetmenedzser a szuumllő

eacutes a gyermek feladatait hataacuteridők megaacutellapiacutetaacutesaacuteval

49

- a hatoacutesaacutegi illetve biacuteroacutesaacutegi eljaacuteraacutesok kezdemeacutenyezeacuteseacutenek megjeloumlleacuteseacutet

- a terv megvaloacutesiacutetaacutesaacuteba bevont csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat inteacutezmeacutenyek

szolgaacuteltatoacutek szemeacutelyek feladatainak eacutes hataacuteridejeacutenek meghataacuterozaacutesaacutet

- a megelőző paacutertfogaacutes alatt aacutelloacute gyermek eseteacuten az esetmenedzser a megelőző paacutertfogoacute

feluumlgyelő a szuumllő eacutes a gyermek koumlzoumltti egyuumlttműkoumldeacutes moacutedjaacutet gyakorisaacutegaacutet eacutes a

munkamegosztaacutes szempontjait

2 Az egyeacuteni gondozaacutesi-neveleacutesi terv elkeacutesziacuteteacuteseacutebe bevont szemeacutelyek

- a gyermek eacutes csalaacutedja

- a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat

- megelőző paacutertfogaacutes alatt aacutelloacute gyermek eseteacuteben a megelőző paacutertfogoacute eacutes

- egyeacuteb eacuterintett szemeacutelyek szolgaacuteltatoacutek inteacutezmeacutenyek

3 Az egyeacuteni gondozaacutesi-neveleacutesi terv megvaloacutesiacutetaacutesa eacuterdekeacuteben az esetmenedzser

- bevonja a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelatot

- bevonja a szuumlkseacuteges szolgaacuteltatoacutekat szemeacutelyeket

- elősegiacuteti az egyeacuteni gondozaacutesi-neveleacutesi terv ceacuteljainak elfogadaacutesaacutet azokban valoacute

koumlzreműkoumldeacutest a tervben foglaltak betartaacutesaacutet megvaloacutesiacutetaacutesaacuteban toumlrteacutenő

egyuumlttműkoumldeacutest

4 Az egyeacuteni gondozaacutesi-neveleacutesi terv megvaloacutesiacutetaacutesaacutet az esetmenedzser eacuterteacutekeli eacutes

- szuumlkseacuteg eseteacuten moacutedosiacutetja vagy

- javaslatot tesz a gyaacutemhivatalnak a gyermekveacutedelmi gondoskodaacutes maacutes eszkoumlzeacutenek

alkalmazaacutesaacutera

Csalaacutedboacutel kiemelt gyermek visszahelyezeacutese csalaacutedba fogadaacutesaacutenak elősegiacuteteacutese

- A csalaacutedboacutel kiemelt gyermek visszahelyezeacuteseacutet az egyeacuteni elhelyezeacutesi terv alapjaacuten kell

elősegiacuteteni

- Az esetmenedzser egyuumlttműkoumldik a gyermekveacutedelmi gyaacutemmal taacutemogatja a szuumllőket a

gyermekkel valoacute kapcsolattartaacutesban a neveleacutesbe veacutetel megszuumlnteteacutese eacuterdekeacuteben

- Az esetmenedzser kapcsolatot tart a gyermekkel a gyermek gondozaacutesi helyeacutevel

teruumlleti gyermekveacutedelmi szakszolgaacutelattal gyermekveacutedelmi gyaacutemmal

- Az esetmenedzser szuumlkseacuteg eseteacuten javaslatot tesz a gyaacutemhivatal feleacute a kapcsolattartaacutes

formaacutejaacutenak eacutes moacutedjaacutenak megvaacuteltoztataacutesaacutera

- A gyermek neveleacutesbe veacuteteleacutenek feluumllvizsgaacutelata soraacuten a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti

koumlzpont taacutejeacutekoztatja a gyaacutemhivatalt a kapcsolattartaacutes alakulaacutesaacuteroacutel a szuumllő

eacuteletkoumlruumllmeacutenyeiről a csalaacutedba fogadaacutes lehetőseacutegeacuteről

- Az esetmenedzser a visszahelyezett gyermek utoacutegondozaacutesaacutet a gyaacutemhivatal hataacuterozata

alapjaacuten laacutetja el

A szolgaacuteltataacuteshoz kapcsoloacutedoacute egyeacuteb elemek

A csalaacutedsegiacuteteacutes eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes egyeacuteb teveacutekenyseacutegi koumlre szolgaacuteltataacutesai

Szervezeacutesi feladatok

civil szervezetekkel toumlrteacutenő folyamatos egyuumlttműkoumldeacutes

szociaacutelis eacutes egyeacuteb szolgaacuteltataacutesok adomaacutenyok eacutes dologi javak koumlzvetiacuteteacutese

egyetemi eacutes főiskolai keacutepzeacutes szaacutemaacutera rendszeres szakmai gyakorloacutehely biztosiacutetaacutesa

keacutezműves klub jaacuteteacutekos foglalkozaacutes kisgyermekeknek

mikulaacutes uumlnnepseacuteg rendezeacutese

nyaacuteri szociaacutelis taacutebor szervezeacutese

50

Egyeacuteb teveacutekenyseacutegek

magaacutentanuloacutei keacuterelmekhez javaslatkeacutesziacuteteacutes veacutelemeacutenyezeacutes

a telepuumlleacutesen eacutelő gyermekek szociaacutelis helyzeteacutenek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek

figyelemmel kiacuteseacutereacutese

a gyermek panaszaacutenak meghallgataacutesa s orvoslaacutesaacutenak eacuterdekeacuteben a szuumlkseacuteges

inteacutezkedeacutesek megteacutetele

felkeacutereacutesre koumlrnyezettanulmaacuteny keacutesziacuteteacutese

Egyeacuteb szolgaacuteltataacutesok

gyermekek taacuteboroztataacutesaacutenak szervezeacutese

gondoskodik az oumlnkormaacutenyzat konkreacutet ceacutelra fordiacutethatoacute taacutemogataacutesainak (pl karaacutecsonyi

csomag) a raacuteszoruloacutekhoz toumlrteacutenő eljuttataacutesaacuteroacutel

a mediaacutecioacute lehetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa keacutepzett mediaacutetorokkal

Egyuumlttműkoumldeacutesi moacutedok

A gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek megelőzeacutese eacuterdekeacuteben a csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat

eacuteszlelő- eacutes jelzőrendszert műkoumldtet A jelzőrendszer tagjai

A fent felsorolt szemeacutelyek szolgaacuteltatoacutek inteacutezmeacutenyek eacutes hatoacutesaacutegok a gyermek csalaacutedban

toumlrteacutenő nevelkedeacuteseacutenek elősegiacuteteacutese a veszeacutelyeztetettseacuteg megelőzeacutese eacutes megszuumlnteteacutese

eacuterdekeacuteben koumltelesek egymaacutessal egyuumlttműkoumldni eacutes egymaacutest koumllcsoumlnoumlsen taacutejeacutekoztatni

A szolgaacutelatok eacutes a koumlzpont koumlzoumltt fontos a szoros egyuumlttműkoumldeacutes a koumlzpont szakmai

taacutemogataacutest nyuacutejt a szolgaacutelatoknak amely 2016 januaacuter 1-jeacutetől jaacuteraacutesi szintű feladattaacute vaacutelt

A gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutest nyuacutejtoacute szolgaacuteltatoacute eacutes a gyaacutemhatoacutesaacuteg a gyermek baacutentalmazaacutesa

elhanyagolaacutesa miatti jelzeacutest vagy kezdemeacutenyezeacutessel eacutelő inteacutezmeacuteny szemeacutely adatait erre

iraacutenyuloacute kuumlloumln keacuterelem hiaacutenyaacuteban is zaacutertan kezeli

A taacutejeacutekoztataacutes moacutedja toumlrteacutenhet

- telefonon

- szemeacutelyesen

- iacuteraacutesban (A gyermek veszeacutelyezteteacutese eseteacuten minden esetben keacuterjuumlk az iacuteraacutesos

taacutejeacutekoztataacutest is)

51

A szolgaacuteltataacutes nyuacutejtaacutesaacutet meghataacuterozoacute főbb rendelkezeacutesek

a gyermekek veacutedelmeacuteről eacutes a gyaacutemuumlgyi igazgataacutesroacutel szoacuteloacute 1997 eacutevi XXXI toumlrveacuteny

a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutesok eacutes gyermekveacutedelmi

szakellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel eacutes az igeacutenyleacutesuumlkhoumlz felhasznaacutelhatoacute bizonyiacuteteacutekokroacutel szoacuteloacute

3282011 (XII 29) Korm rendelet

a gyaacutemhatoacutesaacutegok a teruumlleti gyermekveacutedelmi szakszolgaacutelatok a gyermekjoacuteleacuteti

szolgaacutelatok eacutes a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szervek eacutes szemeacutelyek aacuteltal kezelt

szemeacutelyes adatokroacutel szoacuteloacute 2351997 (XII17) Korm rendelet

a szociaacutelis gyermekjoacuteleacuteti eacutes gyermekveacutedelmi szolgaacuteltatoacutek inteacutezmeacutenyek eacutes haacuteloacutezatok

hatoacutesaacutegi nyilvaacutentartaacutesaacuteroacutel eacutes ellenőrzeacuteseacuteről szoacuteloacute 3692013 (X24) Korm rendelet

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute gyermekjoacuteleacuteti gyermekveacutedelmi inteacutezmeacutenyek

valamint szemeacutelyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 151998

(IV 30) NM rendelet

A szociaacutelis munkaacuteban alkalmazott moacutedszerek

Ceacutelzott beszeacutelgeteacutes a szociaacutelis munkaacuteban az interjuacute

Az interjuacute egy strukturaacutelt moacutedszer jellemzője hogy keacuterdeacuteseket alkalmaz taacutemogatoacute

technikaacutekba aacutegyazva A segiacutető aacuteltal iraacutenyiacutetott moacutedszer haacuterom tiacutepusaacutet alkalmazzuk

1) diagnosztikus nem eleme egy segiacutető kapcsolatnak hanem azzal a ceacutellal alkalmazzaacutek

hogy a segiacutető a szervezet hateacutekonysaacutegaacutehoz hozzaacutejaacuteruljon Pl koumlrnyezettanulmaacuteny keacutesziacuteteacutese

2) feltaacuteroacute vaacuteltozaacutesra iraacutenyuloacute ndash segiacutető eszkoumlz

3) vaacuteltozaacutesra iraacutenyuloacute segiacutető eszkoumlz

Az első interjuacute nem felteacutetlenuumll egy alkalom a megismerkedeacutestől a szerződeacuteskoumlteacutesig tart

(kapcsolatfelveacutetel faacutezisa tartozik ide)

Az első interjuacute szerkezete

1) feltaacuteraacutes 5 szakasz

spontaacuten koumlzleacutesek szakasza

reacuteszletezeacutes szakasza ndash aktiacutevabb a segiacutető ismeacutetelt aacutetbeszeacuteleacutes (suacutelyozaacutes)

visszajelzeacutes szakasza ndash feed back (visszacsatolaacutes) a segiacutető ismeacutetli el uacutejra a

hallottakat a kliens szembesuumll azzal hogy kiacutevuumllről laacutessa a probleacutemaacuteit

kiemeleacutes szakasza ndash egyeacutertelműen megkeressuumlk a legfontosabb probleacutemaacutet

sorrendet aacutelliacutetunk fel

elemzeacutesi szakasz koraacutebbi megoldaacutesi kiacuteseacuterletek erőforraacutesok

2) tervkeacutesziacuteteacutes visszajelzeacutes faacutezisa

Milyen lehetőseacutegei vannak a koumlzoumls munkaacutenak

Keacutepes-e a kliens oumlnkritikaacutera belaacutetaacutesra

Keacutepes-e oumlnaacutelloacute doumlnteacuteshozatalra

Milyen a kontaktuskeacuteszseacutege

Milyen eacuterteacutekkeacutepzetei vannak

Milyen az oumlnmagaacutehoz valoacute viszonya

3) Szerződeacuteskoumlteacutes megaacutellapodaacutes konkreacutet vaacutellalaacutesokkal iacuterott eacutes szoacutebeli szerződeacutes

A probleacutemamegoldoacute esetmunka folyamata az első talaacutelkozaacutes az első interjuacute szerkezete eacutes

feladatai a probleacutema eacutes a ceacutel meghataacuterozaacutesa a szerződeacutes a segiacutető munka szakaszai jellemzői

eacutes haacutettere

52

A modell alapvető eacuterteacutekkeacutent kezeli a kliens autonoacutemiaacutejaacutet valamint a kliens eacutes segiacutető koumlzoumltti

egyuumlttműkoumldeacutest A modell tudatos ceacutelzott segiacutető munka kialakiacutetaacutesaacuteban nyuacutejt segiacutetseacuteget eacutes

alacsony intellektusuacute emberekkel valoacute egyuumlttműkoumldeacutesre is alkalmas bdquoNem az a ceacutel hogy az

egyeacutent hozzaacutekoumlssuumlk a szociaacutelis ellaacutetoacuterendszerhezrdquo

I A kontaktus felveacuteteleacutenek faacutezisa

I1 A probleacutema koumlruumllhataacuterolaacutesa eacutes meghataacuterozaacutesa

a probleacutema ahogy az uumlgyfeacutel laacutetja

ahogy az uumlgyfelet a rendszereacutevel koumllcsoumlnhataacutesban eacutelő

rendszerek laacutetjaacutek

ahogy a szociaacutelis munkaacutes laacutetja (egyuumlttes munka kiinduloacutepontja)

I2 A ceacutel meghataacuterozaacutesa

uumlgyfeacutel aacuteltal megfogalmazott roumlvid hosszuacute taacutevuacute ceacutelok

uumlgyfeacutel rendszere szerint mi kell a probleacutema megoldaacutesaacutehoz

mit vaacuter el a rendszer (koumlrnyezet) a segiacutetőtől

az uumlgyfeacutel ceacuteljai a kimenetre neacutezve

a segiacutető felajaacutenlaacutesai

I3 Előzetes kapcsolatfelveacutetel

a szolgaacutelat lehetőseacutegeinek tisztaacutezaacutesa

a tovaacutebbi egyuumlttes munka ismerteteacutese

valamilyen elkoumltelezettseacuteg ndash megaacutellapodaacutes a koumllcsoumlnoumls garancia

eacuterdekeacuteben

I4 Felmeacutereacutes

motivaacutecioacutek

lehetőseacutegek

a kliensrendszer keacuteszseacutegei

a megaacutellapodaacutes faacutezisa

II A szerződeacuteskoumlteacutes faacutezisa

II1 A cselekveacutesi terv megfogalmazaacutesa

megvaloacutesiacutethatoacute ceacutelok ceacutelkitűzeacutesek

alternatiacutevaacutek valoacutesziacutenűsiacutethető kimenetek

hozzaacuterendelhető szolgaacuteltataacutesok

kliens erőfesziacuteteacuteseinek meghataacuterozaacutesa

szociaacutelis munkaacutes szerepeacutenek meghataacuterozaacutesa

akadaacutelyok figyelembeveacutetele

ismeretek jaacutertassaacutegok időteacutenyező

II2 Prognosztizaacutelaacutes

III A cselekveacutes faacutezisa

III1 A terv veacutegrehajtaacutesa

ki mit mikor csinaacutel konkreacutetsaacuteg meacuterhetőseacuteg

III2 Befejezeacutes

eacuterteacutekeleacutes a kliensrendszerrel koumlzoumlsen (pozitiacutev esemeacutenyek

kiemeleacutese)

a kapcsolat zaacuteraacutesa

az eleacutert nyereseacuteg megtartaacutesa

III3 Eacuterteacutekeleacutes

folytonos folyamat ndash veacutegigkiacuteseacuteri az egeacutesz folyamatot

eleacutertuumlk-e a ceacutelt ndash a szociaacutelis munkaacutes szaacutemaacutera is kontroll

53

Csalaacutedorientaacutelt konzultaacutecioacute (FBS=Family Based Service)

Csalaacutedorientaacutelt megkoumlzeliacuteteacutes speciaacutelis moacutedszer a gyermekveacutedelemben

A csalaacutedot egyuumltt tekinti a beavatkozaacutes taacutergyaacutenak eacutes nem kuumlloumln a gyermeket eacutes a szuumllőket A

csalaacutedteraacutepia teruumlleteacuten oumlsszegyűlt tudaacutest eacutes keacuteszseacutegeket hasznaacutelja fel a csalaacuted mint egyseacuteg

alapos kezeleacuteseacutere A gyermek joacuteleacuteteacutet akkor szolgaacuteljuk a legjobban ha megerősiacutetjuumlk a

csalaacutedot Azaacuteltal hogy a csalaacutedokat partnerkeacutent bevonjaacutek

1) a doumlnteacuteshozatalba a ceacutelok megaacutellapiacutetaacutesaacuteba

2) felismerik eacutes eacuterteacutekelik felhasznaacuteljaacutek a csalaacuted leacutetező erőfesziacuteteacuteseit tartaleacutekait

3) fokozoacutedik a csalaacuted sajaacutet kompetenciaacutejaacuteba vetett bizalma

4) hituumlk hogy gyakorolhatjaacutek az ellenőrzeacutest sajaacutet eacuteletuumlk felett

A csalaacutedorientaacutelt gyermekveacutedelmi munka jellemzői

1) A veacutegceacutel az hogy a csalaacutednak mint kollektiacutev egyseacutegnek a megőrzeacutese eacuterdekeacuteben

nyuacutejtsunk szolgaacuteltataacutest mikoumlzben garantaacuteljuk a csalaacutedtagok biztonsaacutegaacutet

2) A szolgaacuteltataacutes kivitelezeacutese intenziacutev azonnali eacutes ceacutelorientaacutelt

3) A szolgaacuteltataacutest egy kezelői csoport biztosiacutetja az eseteacutert felelős csalaacutedgondozoacute (eset-

gazda) valamint a szuumlkseacutegletek szerint meghataacuterozott szakember (pszicholoacutegus

fejlesztő pedagoacutegus stb)

4) A gondozoacutek meghataacuterozott szaacutemuacute esettel foglalkoznak adott időszakon aacutet Az uumlgyfeacutel

otthonaacuteban nyuacutejtjaacutek a szolgaacuteltataacutest baacuter neacutehaacuteny program a koumlzpont laacutetogataacutesaacutet igeacutenyli

5) Az aacuteltalaacutenos kezeleacutesi szolgaacuteltataacutest speciaacutelis szolgaacuteltataacutesokkal kombinaacuteljaacutek olyan

esetekre mint szexuaacutelis baacutentalmazaacutes alkohol drog otthoni erőszak

6) Az FBS uacutegy van megtervezve hogy az egyes csalaacutedok sajaacutetos igeacutenyeit szolgaacutelja ki

iacutegy a teacutenyleges munkaacutet a csalaacutedokra lehet szabni

7) A szemeacutelyzet kivaacutelasztaacutesa a felveacutetelneacutel dől el

A mediaacutecioacute konfliktuskezelő moacutedszer Speciaacutelis kommunikaacutecioacute a konfliktusban aacutelloacute felek

koumlzoumltt melyet egy paacutertatlan mediaacutetor vezet Feladata hogy elősegiacutetse a koumllcsoumlnoumlsen

elfogadhatoacute megoldaacutesok megtalaacutelaacutesaacutet Nem doumlnt a doumlnteacutes joga eacutes felelősseacutege a reacutesztvevők

kezeacuteben van Akkor ajaacutenlott a mediaacutecioacutet vaacutelasztani ha a konfliktusban aacutelloacute felek koumlzti

taacutergyalaacutes megakadt Egyes vitaacutes uumlgyekben a biacuteroacutesaacutegi eljaacuteraacutes helyett vaacutelaszthatoacute a mediaacutecioacute

A mediaacutecioacute strukturaacutelt probleacutemamegoldaacutesban jaacuteratos szakember vezeteacuteseacutevel toumlrteacutenő

megbeszeacuteleacutes A konfliktusban aacutelloacutek kompetensnek eacuterezhetik magukat mert nem kuumllső

hatalom hanem ők maguk doumlntoumlttek sajaacutet uumlgyuumlkben

A csoportokkal veacutegzett szociaacutelis munka

Csoportos szociaacutelis munkaacutenaacutel az emberek olyan koumlzoumlsseacutegeacutevel dolgozunk amelyben a

tagoknak szuumlkseacuteguumlk van egymaacutesra ahhoz hogy bizonyos koumlzoumls feladaton dolgozzanak egy

olyan inteacutezmeacuteny keretei koumlzoumltt mely fogeacutekony ezekre a feladatokra

A szociaacutelis csoportmunka faacutezisai

o Felkeacutesziacutető szakasz a bdquoraacutehangoloacutedaacutesrdquo ideje

Ceacutel fogeacutekonnyaacute tenni a rejtett kommunikaacutecioacutek megeacuterteacuteseacutere

informaacutecioacutegyűjteacutes

o Kezdeti faacutezis a szociaacutelis munkaacutes segiacutet a csoportnak a koumlzoumls munka

megkezdeacuteseacuteben Feladatai vilaacutegos megfogalmazaacutesa annak hogy mieacutert vannak

egyuumltt

a sajaacutet szerepeacutenek egyeacutertelmű meghataacuterozaacutesa

visszacsatolaacutes keacutereacutese a tagoktoacutel

a szerződeacutes koumlzoumls kidolgozaacutesa

54

o Munka szakasza

Szociaacutelis munkaacutes feladatai koumlzoumls nevezőt talaacutelni a csoporttagok elvaacuteraacutesa eacutes a

csoporttagokkal kapcsolatban leacutevő rendszerek elvaacuteraacutesai koumlzoumltt

a munkaacutet gaacutetloacute akadaacutelyok feltaacuteraacutesa eacutes elhaacuteriacutetaacutesa

informaacutecioacutenyuacutejtaacutes sajaacutet elkeacutepzeleacutesek eacutes eacuterteacutekek ismerete

sajaacutet eacuterzeacutesek megosztaacutesa

meghataacuterozni a kliens ndash szociaacutelis munkaacutes rendszer koumlvetelmeacutenyeit eacutes

hataacuterait

o Befejezeacutes szakasza az elvaacutelaacutes probleacutemaacuteival foglalkozik A szociaacutelis munkaacutes

kileacutep a tagok eacuteletfolyamatainak tereacuteből

A csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat műkoumldeacuteseacutet a jogosult lakoacutehelyeacutehez tartoacutezkodaacutesi

helyeacutehez legkoumlzelebb eső ellaacutetaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacutenyben kell biztosiacutetani Hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutes

alatt aacutelloacute gyermek eseteacuten a jaacuteraacutesszeacutekhelyen műkoumldő Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont vaacutelik

illeteacutekesseacute

A szemeacutelyes gondoskodaacutes igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes az ellaacutetaacutest igeacutenylő (gyermek

szuumllőtoumlrveacutenyes keacutepviselő) keacuterelmeacutere toumlrteacutenik Ha a gyermek veacutedelme az ellaacutetaacutes oumlnkeacutentes

igeacutenybeveacuteteleacutevel nem biztosiacutetott akkor az ellaacutetaacutes koumltelező igeacutenybeveacutetele kezdemeacutenyezhető

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont uumlgyfeacutelfogadaacutesi ideje telepuumlleacutesenkeacutenti bontaacutesban

NYITVATARTAacuteSI IDŐ

telepuumlleacutes neve uumlgyfeacutelfogadaacutes helye uumlgyfeacutelfogadaacutes ideje

Kecskemeacutet Kecskemeacutet Fecske u 20 heacutetfőtől - peacutentekig 800-16-00

csuumltoumlrtoumlkoumln 800 - 1800

Vaacuterosfoumlld Vaacuterosfoumlld Felszabadulaacutes u 6A heacutetfőn 1000 - 1100

Kunszaacutellaacutes Kunszaacutellaacutes Kossuth L u 5 heacutetfőn 900 - 1000

Lajosmizse Lajosmizse Doacutezsa Gy u 104-106 kedd 1430 - 1530

Kerekegyhaacuteza Kerekegyhaacuteza Fő u 47A szerda 900 - 1000

Jakabszaacutellaacutes Jakabszaacutellaacutes Ady E u 5 csuumltoumlrtoumlkoumln 1100-1200

Ladaacutenybene Ladaacutenybene Fő u 66 peacutenteken 1000-1100

Aacutegasegyhaacuteza Aacutegasegyhaacuteza Aacuterpaacuted krt 22b heacutetfő 1300-1400

Nyaacuterlőrinc Nyaacuterlőrinc Iskola u 2-4 szerda 1300-1400

Orgovaacuteny Orgovaacuteny Molnaacuter G u 2 csuumltoumlrtoumlk 1300-1400

Balloacuteszoumlg Balloacuteszoumlg Raacutekoacuteczi u 11 heacutetfő 900-1000

Helveacutecia Helveacutecia Sport u 42 kedd 900-1000

Kecskemeacutet jaacuteraacutes telepuumlleacutesei szaacutemaacutera a megadott helyi uumlgyfeacutelfogadaacutesi időn tuacutel Kecskemeacuteten a

Fecske u 20 szaacutem alatt talaacutelhatoacute Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont uumlgyfeacutelfogadaacutesi idejeacuteben

is biztosiacutetjuk a csalaacutedok szaacutemaacutera a szolgaacuteltataacutest

A csalaacutedsegiacuteteacutes eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutesroacutel szoacuteloacute taacutejeacutekoztataacutes helyi moacutedja

- szoacuteroacuteanyag kihelyezeacutese a vaacuteros koumlzinteacutezmeacutenyeibe

- eacuteves tanaacutecskozaacuteson szoacuteroacuteanyag osztaacutesa

55

- szakmakoumlzi megbeszeacuteleacuteseken taacutejeacutekoztataacutes a szolgaacuteltataacutesokroacutel eleacuterhetőseacutegekről

A szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevők jogainak veacutedelme

Ellaacutetottak jogai

1 Az ellaacutetottnak joga van szociaacutelis helyzeteacutere egeacuteszseacutegi eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutera tekintettel a

szolgaacuteltataacutes aacuteltal biztosiacutetott teljes koumlrű ellaacutetaacutesra valamint egyeacuteni szuumlkseacutegletei speciaacutelis

helyzete vagy aacutellapota alapjaacuten az egyeacuteni ellaacutetaacutes szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere A szolgaacuteltataacutes

biztosiacutetaacutesa soraacuten az egyenlő baacutenaacutesmoacuted elveacutet meg kell tartani A szolgaacuteltataacutes az aacuteltala

biztosiacutetott ellaacutetaacutest olyan moacutedon veacutegzi hogy figyelemmel legyen az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőket

megillető alkotmaacutenyos jogok maradeacutektalan eacutes teljes koumlrű tiszteletben tartaacutesaacutera kuumlloumlnoumls

figyelemmel

az eacutelethez emberi meacuteltoacutesaacuteghoz

a testi eacutepseacuteghez

a lelki egeacuteszseacuteghez valoacute jogra

2 A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacutetele mindenki szaacutemaacutera eleacuterhető A csalaacutedsegiacuteteacutes eacutes gyermekjoacuteleacuteti

szolgaacuteltataacutesban dolgozoacutek a kliens eacuterdekeit keacutepviselik de ezzel nem seacuterthetik maacutesok eacuterdekeit

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőt megilleti szemeacutelyes adatainak veacutedelme valamint a magaacuteneacuteleteacutevel

kapcsolatos titokveacutedelem A titoktartaacutes minden szoacutebeli iacuteraacutesbeli hang eacutes keacutepanyag roumlgziacutetett eacutes

azokboacutel kikoumlvetkeztethető informaacutecioacutera esettanulmaacutenyokra esetismerteteacutesre is vonatkozik A

csalaacutedsegiacuteteacutes eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutesban dolgozoacutek koumltelesek biztosiacutetani hogy az ellaacutetott

egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteval szemeacutelyes koumlruumllmeacutenyeivel joumlvedelmi viszonyaival kapcsolatos

informaacutecioacutekroacutel maacutes ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő valamint arra illeteacutektelen szemeacutely ne szerezhessen

tudomaacutest kuumlloumlnoumls figyelemmel az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő szociaacutelis raacuteszorultsaacutegaacutera

3 A gyermeknek joga van a testi eacutertelmi eacuterzelmi eacutes erkoumllcsi fejlődeacuteseacutet egeacuteszseacuteges

noumlvekedeacuteseacutet eacutes joacuteleacuteteacutet biztosiacutetoacute sajaacutet csalaacutedi koumlrnyezeteacuteben toumlrteacutenő nevelkedeacuteshez

4 A gyermek szuumlleitől vagy maacutes hozzaacutetartozoacuteitoacutel csak sajaacutet eacuterdekeacuteben toumlrveacutenyben

meghataacuterozott esetekben eacutes moacutedon vaacutelaszthatoacute el A gyermeket kizaacuteroacutelag anyagi okboacutel

fennaacutelloacute veszeacutelyeztetettseacuteg miatt nem szabad csalaacutedjaacutetoacutel elvaacutelasztani

5 A gyermeknek joga van a szabad veacutelemeacuteny-nyilvaacuteniacutetaacuteshoz eacutes ahhoz hogy taacutejeacutekoztataacutest

kapjon jogairoacutel jogai eacuterveacutenyesiacuteteacuteseacutenek lehetőseacutegeiről tovaacutebbaacute ahhoz hogy a szemeacutelyeacutet eacutes

vagyonaacutet eacuterintő minden keacuterdeacutesben koumlzvetlenuumll vagy maacutes moacutedon meghallgassaacutek eacutes

veacutelemeacutenyeacutet koraacutera egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutera eacutes fejlettseacutegi szintjeacutere tekintettel figyelembe vegyeacutek

Ellaacutetottjogi eacutes gyermekjogi keacutepviselő

- Panasz eseteacuten jogorvoslat keacuterhető szoacuteban vagy iacuteraacutesban a vezetőtől a fenntartoacutetoacutel eacutes az

ellaacutetottjogi keacutepviselőtől Az ellaacutetottjogi keacutepviselő neve eacutes eleacuterhetőseacutege a Csalaacuted- eacutes

Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont uumlgyfeacutelfogadoacute helyiseacutegeacuteben joacutel laacutethatoacute helyen keruumll kifuumlggeszteacutesre

A kliens csalaacutedgondozoacutera vonatkozoacute panaszaacutet az eacuterintettek bevonaacutesaacuteval kell megvizsgaacutelni eacutes

arroacutel a panasztevőt 15 napon beluumll iacuteraacutesban eacutertesiacuteteni kell Ha az inteacutezmeacutenyvezető hataacuteridőben

nem inteacutezkedik vagy a panasztevő nem eacutert egyet az inteacutezkedeacutessel az inteacutezkedeacutes

keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott 8 napon beluumll a fenntartoacutehoz fordulhat jogorvoslateacutert

- A gyermekjogi keacutepviselő ellaacutetja a gyermekveacutedelmi gondoskodaacutesban reacuteszesuumllő gyermek

A csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltatoacute teveacutekenyseacuteget veacutegzők gondoskodnak arroacutel hogy a

gyermekek szaacutemaacutera megismerhető legyen a gyermekjogi keacutepviselő neve telefonszaacutema

56

Az Orszaacutegos Betegjogi Ellaacutetottjogi Gyermekjogi eacutes Dokumentaacutecioacutes Koumlzpont eleacuterhetőseacutege

A szemeacutelyes gondoskodaacutest veacutegző szemeacutelyek jogai

A foglalkoztatottak eseteacuteben biztosiacutetani kell hogy

- a munkaveacutegzeacutessel kapcsolatos megbecsuumlleacutest megkapjaacutek

- tiszteletben tartsaacutek emberi meacuteltoacutesaacutegukat eacutes szemeacutelyiseacutegi jogaikat

- munkaacutejukat elismerjeacutek

- a munkaacuteltatoacute megfelelő munkaveacutegzeacutesi koumlruumllmeacutenyeket biztosiacutetson szaacutemukra

A gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutest veacutegző szemeacutelyek a gyermekek veacutedelmeacuteről eacutes a gyaacutemuumlgyi

igazgataacutesroacutel szoacuteloacute 1997 eacutevi XXXI toumlrveacuteny (Gyvt) 15 sect (7) bekezdeacutes a) pontja alapjaacuten

koumlzfeladatot ellaacutetoacute szemeacutelyeknek minősuumllnek

A szolgaacuteltataacutest veacutegzők folyamatos szakmai felkeacuteszuumlltseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa

Keacutepzeacutesek tovaacutebbkeacutepzeacutesek

Koumlzeacutepfokuacute veacutegzettseacuteg eseteacuten 60 pont

A szakemberek keacutepzeacuteseacutet tovaacutebbkeacutepzeacutesi uumltemterv alapjaacuten szervezzuumlk meg Folyamatosan

figyelemmel kiacuteseacuterjuumlk a keacutepzeacuteseket lehetőseacuteguumlnkhoumlz keacutepest proacutebaacutelunk mineacutel toumlbb alkalommal

reacuteszt venni ezeken

A műkoumldeacutes taacutergyi felteacutetelei

A szolgaacuteltataacutesban hasznaacutelt helyiseacutegek oumlsszesseacutege koumlzel 1000 m2 alapteruumlletű

Irodaacutek szaacutema 13

Interjuacute helyiseacutegek szaacutema 5

Az irodaacutekban dolgozoacute munkataacutersak szaacutema 2-8 fő

Az irodaacutek taacutegasak joacutel felszereltek szaacutemiacutetoacutegeacutepek hasznaacutelata egyeacutenenkeacutent biztosiacutetott

Koumlzoumlsseacutegi helyiseacutegkeacutent a Fecske u 7 szaacutem alatti eacutepuumllet biztosiacutetott

Utcai szociaacutelis munkaacutenk kereteacuteben műkoumldtetjuumlk a Szeacutechenyi stny 4 szaacutem alatt bdquoMINI-NETrdquo

szolgaacuteltataacutesunkat

A csalaacutedoknak lehetőseacuteguumlk van arra is hogy hetente egyszer a Mezei utca 34 szaacutem alatt

műkoumldő Koumlzoumlsseacutegi Haacutezban is segiacutetseacuteget keacuterjenek szakkeacutepzett munkataacutersunktoacutel

A műkoumldeacutes szemeacutelyi felteacutetelei

ENGEDEacuteLYEZETT LEacuteTSZAacuteM

Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Szolgaacutelat Fecske utca 20

27 fő 1 fő

Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont 28 fő 1 fő

57

Taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes

TAacuteMOGATOacute SZOLGAacuteLAT

A taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes ceacutelja feladata

A taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes a mindenkori jogszabaacutelyoknak eacutes szakmai iraacutenymutataacutesoknak

megfelelő szakkeacutepzettseacuteggel eacutes taacutergyi felteacutetelrendszerrel veacutegzett fogyateacutekos szemeacutelyre

iraacutenyuloacute teveacutekenyseacutegek koumlreacutere eacutepuumllő szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute professzionaacutelis

szolgaacuteltataacutes A szolgaacuteltataacutes a szuumlkseacutegletek speciaacutelis kieleacutegiacuteteacuteseacutet veacutegzi az ellaacutetott eacuteletkoraacutenak

eacutelethelyzeteacutenek eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak megfelelően a megleacutevő keacutepesseacutegeinek

fenntartaacutesaacuteval felhasznaacutelaacutesaacuteval fejleszteacuteseacutevel Ceacutelja az eleacuterhető legmagasabb fokuacute oumlnaacutelloacute

eacuteletvitel taacutemogataacutesa a sajaacutet lakoacutekoumlrnyezeten beluumll eacutes kiacutevuumll nyuacutejtott teveacutekenyseacutegekkel a

lakoacutekoumlrnyezeten kiacutevuumlli szolgaacuteltataacutesokkal valoacute kapcsolat megteremteacutese aacuteltal

A taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes ceacuteljait feladatait reacuteszben hataacutelyos jogszabaacutelyok reacuteszben azokhoz

illeszkedően szakmai iraacutenyelvek hataacuterozzaacutek meg

A taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes alapvető ceacuteljai

egyeacuteni eacutes taacutersas szuumlkseacutegletek fogyateacutekossaacutegnak egeacuteszseacuteguumlgyi aacutellapotnak szociaacutelis

koumlruumllmeacutenyeknek eacutes egyeacuteni elvaacuteraacutesoknak megfelelő kieleacutegiacuteteacutese

az eleacuterhető legmagasabb fokuacute oumlnaacutelloacute eacuteletvitel taacutersadalmi integraacutecioacute elősegiacuteteacutese

a taacutersadalmi eacuteletben valoacute teljes joguacute reacuteszveacutetel biztosiacutetaacutesa elősegiacuteteacutese

a fogyateacutekos szemeacutely izolaacutecioacutejaacutenak szegregaacutecioacutejaacutenak elkeruumlleacutese csoumlkkenteacutese a

szuumlkseacuteges szolgaacuteltataacutesok lakoacutekoumlrnyezetben valoacute eleacuterhetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa

Ceacutelok eleacutereacuteseacutehez szuumlkseacuteges veacutegrehajtandoacute feladatok

szemeacutelyes eacutes lakoacutekoumlrnyezeti szomatikus pszicheacutes eacutes mentaacutelis higieacuteneacute biztosiacutetaacutesa

fizikai alapellaacutetaacutes a bdquoszuumlkseacuteges eacutes eleacutegseacutegesrdquo szinten

hely- eacutes helyzetvaacuteltoztataacutes (koumlz)szolgaacuteltataacutesokhoz valoacute hozzaacutefeacutereacutes biztosiacutetaacutesa

kommunikaacutecioacute eacutes informaacutecioacuteaacuteramlaacutes hozzaacutefeacutereacutes biztosiacutetaacutesa

Szolgaacuteltataacutesok a ceacutelcsoport jellemzőinek igeacutenyeinek eacutes elvaacuteraacutesainak megfelelően

informaacutecioacutes eacutes taacutejeacutekoztatoacute szolgaacuteltataacutes műkoumldteteacutese

szaacutelliacutetoacuteszolgaacutelat műkoumldteteacutese

szemeacutelyi segiacutetőszolgaacutelat műkoumldteteacutese

egyeacuteb illeszkedő szolgaacuteltataacutesok (pl segeacutedeszkoumlz-koumllcsoumlnzeacutes)

A feladatok ellaacutetaacutesa soraacuten tiszteletben tartjuk a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely eacutes csalaacutedjaacutenak

autonoacutemiaacutejaacutet taacutemogatjuk oumlnaacutelloacutesaacutegaacuteban segiacutetjuumlk a teljes eacuterteacutekű eacuteletvitel eacutes taacutersadalmi

integraacutecioacute teveacutekenyseacutegeinek elveacutegzeacutesben

A szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesa kapcsaacuten fokozott figyelmet szenteluumlnk

A fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely alkotmaacutenyos jogainak biztosiacutetaacutesaacutera kuumlloumlnoumls tekintettel az

alaacutebbiakra

58

az eacutelethez eacutes emberi meacuteltoacutesaacuteghoz valoacute jog

szabad mozgaacutes eacutes tartoacutezkodaacutesi hely megvaacutelasztaacutesaacutenak joga

a magaacutentitok eacutes a szemeacutelyes adatok veacutedelmeacutehez valoacute jog

a gondolat lelkiismeret eacutes vallaacutesszabadsaacuteg

a testi szellemi eacutes erkoumllcsi fejlődeacuteseacutehez szuumlkseacuteges veacutedelemre eacutes gondoskodaacutesra valoacute

jog

a munkaacutehoz valoacute jog

a megkuumlloumlnboumlzteteacutes neacutelkuumlli joggyakorlaacutes lehetőseacutege

a lehető legmagasabb szintű testi eacutes lelki egeacuteszseacuteg eacutes a szociaacutelis biztonsaacuteg joga eacutes a

művelődeacutes joga teruumlleteacuten

A fogyateacutekos szemeacutelyek jogairoacutel eacutes eseacutelyegyenlőseacuteguumlk biztosiacutetaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute 1998 eacutevi XXVI

toumlrveacuteny alapelveinek eacutes rendelkezeacuteseinek megfelelően

a szolgaacuteltataacutesi teveacutekenyseacuteg soraacuten uacutegy kell eljaacuterni hogy az a fogyateacutekos aacutellapot

rosszabbodaacutesaacutet megelőzze illetőleg annak koumlvetkezmeacutenyeit enyhiacutetse

A tervezeacutesi doumlnteacutesi folyamatok soraacuten kiemelten kell kezelni a fogyateacutekos szemeacutelyek

sajaacutetos szuumlkseacutegleteit eacutes figyelemmel kell lenni arra hogy a fogyateacutekos szemeacutelyek a

baacuterki aacuteltal igeacutenybe vehető lehetőseacutegekkel csak kuumlloumlnleges megoldaacutesok alkalmazaacutesa

eseteacuten eacutelhetnek

A fogyateacutekos szemeacutelyeket eacuterintő doumlnteacutesek soraacuten tekintettel kell lenni arra hogy a

fogyateacutekos szemeacutelyek a taacutersadalom eacutes a helyi koumlzoumlsseacuteg egyenranguacute tagjai ezeacutert meg

kell teremteni azokat a felteacuteteleket amelyek lehetőveacute teszik szaacutemukra a taacutersadalmi

eacuteletben valoacute reacuteszveacutetelt

A fogyateacutekos szemeacutelyek az őket mindenki maacutessal egyenlően megillető jogaikkal

aacutellapotukboacutel fakadoacutean keveacutesseacute tudnak eacutelni ezeacutert indokolt hogy minden lehetseacuteges

moacutedon előnyben reacuteszesuumlljenek

A taacutemogatoacute szolgaacutelat teveacutekenyseacutegeinek koumlre lefedi a jogszabaacutelyban meghataacuterozott

eseacutelyegyenlőseacutegi teruumlleteket

egeacuteszseacuteguumlgy

koumlzneveleacutes keacutepzeacutes

foglalkoztataacutes

lakoacutehely

kultuacutera sport

Szolgaacutelatunk az emliacutetett teruumlleteken műkoumldő koumlzszolgaacuteltataacutesokhoz valoacute hozzaacutefeacutereacutes

taacutemogataacutesaacuteval (szaacutelliacutetoacuteszolgaacutelat) eacutes az adott teruumlleten a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely aacuteltal veacutegzett

teveacutekenyseacuteg szemeacutelyes segiacuteteacuteseacutevel valoacutesiacutetja meg a jogszabaacutely tartalmaacutet

A megvaloacutesiacutetani kiacutevaacutent program bemutataacutesa

Leacutetrejoumlvő szolgaacuteltataacutesi kapacitaacutesok

A Taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes a szociaacutelis gyermekjoacuteleacuteti eacutes gyermekveacutedelmi szolgaacuteltatoacutek

inteacutezmeacutenyek eacutes haacuteloacutezatok hatoacutesaacutegi nyilvaacutentartaacutesaacuteba bejegyzett adatai alapjaacuten roumlgziacutetett eacuteves

teljesiacutetendő feladatmutatoacutenak megfelelő szolgaacuteltataacutesi teveacutekenyseacuteget veacutegez

A szolgaacuteltataacutesi kapacitaacutes fő meacuterőszaacutema (2009 oacuteta) a feladategyseacuteg Egy feladategyseacutegnek a

halmozott fogyateacutekossaacutega vagy pervaziacutev fejlődeacutesi zavarral rendelkező szociaacutelisan raacuteszorult

59

szemeacutelyek segiacuteteacuteseacutevel toumlltoumltt 40 perc maacutes szociaacutelisan raacuteszorult szemeacutelyek segiacuteteacuteseacutevel toumlltoumltt 1

oacutera illetve a szociaacutelisan raacuteszorult szemeacutelyek szaacutelliacutetaacutesa koumlzben megtett 5 kilomeacuteter szaacutemiacutet

Amennyiben a szolgaacuteltataacutesi iraacutenti igeacutenyek illetve a teljesiacutetett szolgaacuteltataacutes indokolttaacute teszi a

fenntartoacute a vaacutellalt feladatmutatoacute moacutedosiacutetaacutesaacutet a vaacuterhatoacute eacuteves teljesiacutetmeacuteny alapjaacuten az aktuaacutelisan

jogszabaacutelyoknak megfelelően kezdemeacutenyezi felteacuteve hogy a szociaacutel- eacutes nyugdiacutejpolitikaacuteeacutert

felelős miniszter aacuteltal meghataacuterozott eacutes koumlzlemeacutenyben koumlzzeacutetett kapacitaacutesok rendelkezeacutesre

aacutellnak A koumltelezően teljesiacutetendő feladatmutatoacute eacutevi 3000 feladategyseacuteg ebből eacutevente

legalaacutebb 1200 feladategyseacuteget szemeacutelyi segiacuteteacutessel kell teljesiacuteteni Ahaacuteny feladategyseacuteggel a

szolgaacuteltatoacute enneacutel kevesebbet teljesiacutet annyi szaacutelliacutetaacutesi szolgaacuteltataacutessal teljesiacutetett feladatmutatoacute

nem vehető figyelembe a teljesiacutetett feladatmutatoacute meghataacuterozaacutesa soraacuten A szaacutelliacutetaacuteshoz

kapcsoloacutedoacute szemeacutelyi segiacuteteacutes araacutenya a szemeacutelyi segiacuteteacutesen beluumll az elszaacutemolhatoacute feladatmutatoacute

legfeljebb 50-a lehet (Magyarorszaacuteg 2016 eacutevi koumlzponti koumlltseacutegveteacuteseacuteről szoacuteloacute 2015 eacutevi C

toumlrveacuteny 9 melleacuteklet)

2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015

Befogadott

feladatmutatoacute

6220 FE

6650 FE

6500 FE

6425 FE

6233 FE

4960 FE

5160 FE

Teljesiacutetett

feladatmutatoacute

6740 FE

7229 FE

6679 FE

6945 FE

6950 FE

6285 FE

6040 FE

2 aacutebra A befogadott eacutes a teljesiacutetett feladatmutatoacute

NYUacuteJTOTT SZOLGAacuteLTATAacuteSELEMEK TEVEacuteKENYSEacuteGEK

Szemeacutelyi segiacutető szolgaacuteltataacutes

A szemeacutelyi segiacutetőszolgaacutelat szemeacutelyre szabott tervezett taacutemogataacutest nyuacutejt a fogyateacutekkal eacutelő

szemeacutelynek A szemeacutelyre szabott egyeacuteni szuumlkseacutegleteknek eacutes igeacutenyeknek megfelelő ellaacutetaacutes

60

eacuterdekeacuteben a szolgaacutelatvezető illetve a szemeacutelyi segiacutető előgondozaacutest szuumlkseacuteglet eacutes

aacutellapotfelmeacutereacutest valamint ezeken alapuloacute egyeacuteni gondozaacutesi tervet keacutesziacutet

A szemeacutelyi segiacuteteacutes magaacuteba foglal minden olyan teveacutekenyseacuteget melyet egy fogyateacutekos

szemeacutely veacutegezne de funkcioacutekaacuterosodaacutesa miatt arra nem vagy csak reacuteszlegesen keacutepes A főbb

segiacutetői teruumlletek a koumlvetkezők

gondozaacutesi-aacutepolaacutesi alapteveacutekenyseacutegek

feluumlgyelet biztosiacutetaacutesa

haacuteztartaacutesi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

keacuteszseacutegfejleszteacutes

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes a szolgaacuteltataacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteben

mobilizaacutecioacute lakoacutekoumlrnyezeten beluumll eacutes azon kiacutevuumll

szabadidős teveacutekenyseacutegek taacutemogataacutesa

mentaacutelis segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

szaacutelliacutetaacuteshoz kapcsoloacutedoacute szemeacutelyi segiacuteteacutes

egyeacuteb fentiekbe nem sorolhatoacute teveacutekenyseacuteg

Szemeacutelyszaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacutes A szemeacutelyszaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacutes a koumlzszolgaacuteltataacutesok igeacutenybeveacuteteleacutenek taacutemogataacutesaacutet veacutegzi

geacutepjaacuterművel valoacute szaacutelliacutetaacutes formaacutejaacuteban A szaacutelliacutetoacute szolgaacutelat a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely

koumlzlekedeacuteseacutet segiacuteti kuumlloumlnoumls tekintettel az alaacutebbi szaacutelliacutetaacutesi ceacutelok eleacutereacutese eacuterdekeacuteben

fejleszteacutesi koumlzneveleacutesi keacutepzeacutesi teveacutekenyseacuteget folytatoacute inteacutezmeacutenyek

foglalkoztatoacute nappali ellaacutetaacutest biztosiacutetoacute inteacutezmeacutenyek

munkahelyek

koumlzszolgaacuteltatoacutek uumlgyfeacutelfogadaacutesa

egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetoacutehelyek

szociaacutelis szolgaacuteltatoacutek

kereskedelmi egyseacutegek

sport eacutes kulturaacutelis rendezveacutenyek helysziacutenei

oumlnsegiacutető csoportok klubok helysziacutenei valamint

egyeacuteb szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutet ceacutelzoacute koumlzszolgaacuteltataacutesok

Egyeacuteb szolgaacuteltataacutesok

A szolgaacuteltataacutes koumlzvetlenuumll vagy koumlzvetve biztosiacutetja ellaacutetottjainak az alaacutebbi szolgaacuteltataacutesok

igeacutenybeveacuteteleacutet

informaacutecioacutenyuacutejtaacutes szemeacutelyesen telefonon vagy elektronikus uacuteton

pszicholoacutegiai tanaacutecsadaacuteshoz valoacute hozzaacutejutaacutes megszervezeacutese

jogi tanaacutecsadaacuteshoz valoacute hozzaacutejutaacutes megszervezeacutese

eacuteletvezeteacutesi egeacuteszseacuteges eacuteletmoacutedbeli tanaacutecsadaacutes megszervezeacutese

gyoacutegytorna mozgaacutesteraacutepia megszervezeacutese

gyoacutegypedagoacutegiai foglalkozaacutes megszervezeacutese

jelnyelvi tolmaacutecsszolgaacutelat koumlzvetiacuteteacutese

munkavaacutellalaacutesi tanaacutecsadaacutes megvaacuteltozott munkakeacutepesseacutegűek szaacutemaacutera

keacutepzeacutesi oktataacutesi tanaacutecsadaacutes megvaacuteltozott munkakeacutepesseacutegűek szaacutemaacutera

jelzőrendszeres szolgaacuteltataacuteshoz valoacute hozzaacutejutaacutes megszervezeacutese

segeacutedeszkoumlz koumllcsoumlnzeacutese

61

A szolgaacuteltataacutesok műkoumldteteacutese az ellaacutetotti koumlr aktuaacutelis igeacutenyeitől fuumlgg A szolgaacuteltataacutesokat

informaacutecioacutes szolgaacuteltataacuteskeacutent műkoumldtetjuumlk az elveacutegzett teveacutekenyseacutegeket kuumlloumln

dokumentaacuteljuk Az informaacutecioacutes szolgaacuteltataacutesok teacuteriacuteteacutesmentesen vehetőek igeacutenybe

A szolgaacutelat alapfeladatait meghaladoacute szolgaacuteltataacutesok koumlre Az alapfeladatot meghaladoacute programok eacutes szolgaacuteltataacutesok megvaloacutesiacutetaacutesa az inteacutezmeacutenyvezető

doumlnteacutese alapjaacuten a Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetőjeacutenek feladata Az alapfeladatot meghaladoacute

programok eacutes szolgaacuteltataacutesok műkoumldteteacuteseacutevel eacutes teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteval kapcsolatos szabaacutelyozaacutest az

igeacutenybevevővel illetve a programban reacuteszt vevő partnerekkel koumltoumltt megaacutellapodaacutes

tartalmazza

A maacutes inteacutezmeacutenyekkel toumlrteacutenő egyuumlttműkoumldeacutes moacutedja

Egyuumlttműkoumldeacutes az integraacutelt inteacutezmeacuteny egyseacutegeivel

Az inteacutezmeacuteny keretein beluumll műkoumldő szervezeti egyseacutegekkel a Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője

kapcsolatot tart amennyiben az adott szervezeti egyseacuteg teveacutekenyseacutege a fogyateacutekkal eacutelők

ellaacutetaacutesaacutet eacuterinti A Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője a szervezeti egyseacutegek munkataacutersai szaacutemaacutera

szoacutebeli eacutes iacuteraacutesbeli taacutejeacutekoztataacutest ad a szolgaacutelat igeacutenybeveacuteteleacutevel kapcsolatban

Egyuumlttműkoumldeacutes az integraacutelt inteacutezmeacutenyen kiacutevuumll

A Taacutemogatoacute szolgaacutelat kapcsolatba leacutep minden olyan szervezettel inteacutezmeacutennyel amely a

fogyateacutekosok ellaacutetaacutesaacuteval foglalkozik vagy ebben segiacutetseacuteget nyuacutejthat koumlzvetlenuumll vagy a

Taacutemogatoacute szolgaacutelaton keresztuumll a fogyateacutekkal eacutelőknek

Az inteacutezmeacutenyen kiacutevuumlli egyuumlttműkoumldeacutes leacuteteacutet eacutes szintjeacutet meghataacuterozza

az adott inteacutezmeacutennyel szervezettel kieacutepiacutetett kapcsolat milyen meacuterteacutekben jaacuterul hozzaacute

az ellaacutetotti koumlr hateacutekony eacutes magas sziacutenvonaluacute ellaacutetaacutesaacutehoz

az egyuumlttműkoumldeacutes igeacutenyel-e formaacutelis megaacutellapodaacutest

A kapcsolattartaacutes eacutes egyuumlttműkoumldeacutes szintjei

kapcsolattartaacutes az ellaacutetottak koumlzvetlen ellaacutetaacutesaacuteban reacuteszt vevő szemeacutelyekkel

kapcsolattartaacutes az inteacutezmeacuteny illetve szervezet koumlzeacutep- eacutes felsővezetőivel

programszerű egyuumlttműkoumldeacutes a szervezettel koumltoumltt iacuteraacutesbeli megaacutellapodaacutes alapjaacuten

A Taacutemogatoacute szolgaacutelat kapcsolatot tart eacutes egyuumlttműkoumldeacutest kezdemeacutenyez az alaacutebbi

inteacutezmeacutenyekkel szervezetekkel szolgaacutelatokkal

fogyateacutekkal eacutelők eacuterdekveacutedelmi szervezeteinek helyi keacutepviseleteivel szuumlkseacuteg eseteacuten az

orszaacutegos keacutepviselettel

fogyateacutekkal eacutelők ellaacutetaacutesaacutet veacutegző aacutellami eacutes civil fenntartaacutesuacute inteacutezmeacutenyekkel

koumlzszolgaacuteltataacutesi inteacutezmeacutenyrendszerrel mint peacuteldaacuteul koumlzneveleacutes egeacuteszseacuteguumlgy

szociaacutelis ellaacutetoacuterendszer oumlnkormaacutenyzatok eacutes egyeacuteb koumlzhivatalok

az ellaacutetaacutesi teruumlleten illetve a kisteacuterseacutegben műkoumldő taacutemogatoacute szolgaacutelatok vezetőivel eacutes

fenntartoacuteival

Kapcsolattartaacutes moacutedja

elektronikus kapcsolattartaacutes e-mail

telefonos kapcsolattartaacutes

62

szemeacutelyes kapcsolattartaacutes az inteacutezmeacuteny vagy szervezet telephelyeacuten vagy a Taacutemogatoacute

szolgaacutelat irodaacutejaacuteban

A szemeacutelyes informaacutelis kapcsolatok kieacutepiacuteteacutese eacutes fenntartaacutesa a Taacutemogatoacute szolgaacutelat

vezetőjeacutenek feladata A Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője eacutevente legalaacutebb egyszer feluumllvizsgaacutelja az

egyuumlttműkoumldő eacutes kapcsolattartoacute szervezetek adatbaacutezisaacutet Eacutevente legalaacutebb egy alkalommal

taacutejeacutekoztataacutes ad a szolgaacutelat műkoumldeacuteseacuteről eacutes az egyuumlttműkoumldeacutes lehetőseacutegeiről Lehetőseacuteg

szerint a partnerek ellaacutetotti ceacutelcsoportjaacutenak szoacuteloacute taacutejeacutekoztataacutest nyuacutejt

A megaacutellapodaacutes alapjaacuten toumlrteacutenő programszerű egyuumlttműkoumldeacutes leacutetrehozaacutesa (ellaacutetottak koumlzoumls

ellaacutetaacutesa paacutelyaacutezati rendszerben toumlrteacutenő egyuumlttműkoumldeacutes) a Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetőjeacutenek

javaslata alapjaacuten az inteacutezmeacutenyvezetői hataacuteskoumlrbe tartozik

Az ellaacutetandoacute ceacutelcsoport jellemzői

Ellaacutetottak koumlre

Szolgaacuteltataacutesunk elsődleges ellaacutetotti ceacutelcsoportja Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros koumlzigazgataacutesi

teruumlleteacuten eacuteletvitelszerűen tartoacutezkodoacute (lakciacutemmel vagy tartoacutezkodaacutesi ciacutemmel rendelkező)

suacutelyos fogyateacutekkal eacutelő szemeacutelyek Ellaacutethatoacuteak tovaacutebbaacute azon fogyateacutekos szemeacutelyek akik a

fenti kiteacutetelnek nem felelnek meg ugyanakkor az ellaacutetaacutesi teruumlleten tartoacutezkodnak a szolgaacuteltataacutes

igeacutenybeveacutetelekor A taacutemogatoacute szolgaacutelat teveacutekenyseacutege az ellaacutetaacutesi teruumlleten eacutelő valamennyi

fogyateacutekossaacutegi csoportba tartozoacute szemeacutelyre kiterjed

Az ellaacutetaacutest keacuterhetik azon suacutelyos fogyateacutekkal eacutelő szemeacutelyek akik a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes

szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny (tovaacutebbiakban Szt) 65C sect alapjaacuten

magasabb oumlsszegű csalaacutedi poacutetleacutekban reacuteszesuumllnek a magasabb oumlsszegű csalaacutedi poacutetleacutekra

jogosiacutetoacute betegseacutegekről eacutes fogyateacutekossaacutegokroacutel szoacuteloacute 52003 (II19) EszCsM rendelet

alapjaacuten

fogyateacutekossaacutegi taacutemogataacutesban reacuteszesuumllnek a suacutelyos fogyateacutekossaacuteg minősiacuteteacuteseacutenek eacutes

feluumllvizsgaacutelataacutenak valamint a fogyateacutekossaacutegi taacutemogataacutes folyoacutesiacutetaacutesaacutenak szabaacutelyairoacutel

szoacuteloacute 1412000 (VIII9) Korm rendelet alapjaacuten

vakok szemeacutelyi jaacuteradeacutekaacuteban reacuteszesuumllnek

A suacutelyos fogyateacutekossaacutegot igazolni lehet

az ellaacutetaacutes megaacutellapiacutetaacutesaacutet illetve folyoacutesiacutetaacutesaacutet igazoloacute hataacuterozattal vagy maacutes okirattal

az ellaacutetaacutes megaacutellapiacutetaacutesaacutenak alapjaacuteul szolgaacuteloacute a fogyateacutekossaacuteg fennaacutellaacutesaacutet igazoloacute

szakveacutelemeacutennyel

Ha az igazoloacute dokumentum a koumlvetkező feluumllvizsgaacutelat (ellenőrző vizsgaacutelat) időpontjaacutet az

aacutellapot fennaacutellaacutesaacutenak illetve az ellaacutetaacutes folyoacutesiacutetaacutesaacutenak vaacuterhatoacute idejeacutet tartalmazza a jogosultsaacuteg

(szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg) addig az időpontig aacutell fenn

Ellaacutetaacutesi teruumllet jellemzői

A szolgaacutelat aacuteltal ellaacutetott teruumllet nagysaacutega 322km2 lakossaacutega csaknem 112 ezer fő Az ellaacutetaacutesi

teruumlletet egyseacutegesen laacutetja el a szolgaacutelat

Ellaacutetottak demograacutefiai jellemzői

Szolgaacuteltataacutesunkat meghataacuterozoacute moacutedon a mozgaacutesukban korlaacutetozottak illetve az eacutertelmi

fogyateacutekossaacuteggal eacutelők veszik igeacutenybe Az eacuteletkor szerinti eloszlaacutesban az elmuacutelt eacutevekben

viszonylagos aacutellandoacutesaacuteg jellemzi az ellaacutetotti koumlruumlnket 2015 eacutevben a 18 eacutev alatti korcsoportok

63

az ellaacutetottak 26-aacutet tetteacutek ki Az aktiacutev koruacuteak (18-64 eacutev) araacutenya 62 a 65 eacutev feletti

ellaacutetottak araacutenya pedig 12-ra csoumlkkent Az ellaacutetotti koumlr aacutetlagos eacuteletkora 33 eacutev volt

Ellaacutetotti leacutetszaacutemok vaacuteltozaacutesa

2015-ben az eacuteves ellaacutetotti leacutetszaacutem 8 -a volt uacutej beleacutepő eacutes az ellaacutetotti jogviszonyok 6 -a

szűnt meg az adott eacutev folyamaacuten Az ellaacutetotti leacutetszaacutem vaacuteltozaacutesa oumlsszefuumlggeacutest mutat a

befogadott feladatmutatoacuteval

2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015

Uacutej

jogviszony

11 7 10 14 7 5 4

Megszűnt 8 2 10 12 10 8 3

Eacuteves oumlsszes 54 53 61 64 59 54 50

A feladatellaacutetaacutes szakmai tartalma moacutedja

Szemeacutelyi segiacutetőszolgaacuteltataacutes szakmai tartalma

szemeacutelynek A reacuteszletes ellaacutetaacuteshoz előgondozaacutest szuumlkseacuteglet- eacutes aacutellapotfelmeacutereacutest valamint

ezeken alapuloacute egyeacuteni gondozaacutesi tervet keacutesziacutet a szolgaacutelat melyben a szolgaacutelat vezetője a

szemeacutelyi segiacutető a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely illetve gondviselője a szuumlkseacutegletek az igeacutenyek eacutes

az elvaacuteraacutesok dokumentaacutelt felmeacutereacutese utaacuten annak megfelelően aacutellapiacutetjaacutek meg a szolgaacuteltataacutes

formaacutejaacutet eacutes tartalmaacutet

A Gondozaacutesi tervben foglaltakat a szemeacutelyi segiacutető veacutegrehajtja eacutevente vagy szuumlkseacuteg eseteacuten a

szolgaacutelatvezető eacutes a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője segiacutetseacutegeacutevel

aacutettekinti eacutes moacutedosiacutetja

Szemeacutelyi segiacuteteacutes kereteacuteben veacutegzett teveacutekenyseacutegek

A szemeacutelyi segiacuteteacutes koumlreacutebe sorolhatoacute minden olyan teveacutekenyseacuteg mely a fogyateacutekossaacuteg okaacuten

bekoumlvetkező funkcioacutekeacutepesseacuteg aacuteltal eacuterintett szuumlkseacutegletkieleacutegiacutető teveacutekenyseacuteg taacutemogataacutesaacutet

veacutegzi A taacutemogatoacute teveacutekenyseacuteg haacuterom fő formaacuteban valoacutesulhat meg

Az eredeti teveacutekenyseacuteg segiacuteteacutese soraacuten egy adott szuumlkseacuteglet kieleacutegiacuteteacuteseacutere iraacutenyuloacute nem

fogyateacutekos szemeacutelyekneacutel is jelenleacutevő ellaacutetott aacuteltal veacutegzett teveacutekenyseacuteg kivitelezeacuteseacutet

segiacutetjuumlk

Alternatiacutev teveacutekenyseacuteg taacutemogataacutesroacutel beszeacuteluumlnk ha a fogyateacutekossaacuteg okaacuten oumlnaacutelloacutean el

nem veacutegezhető teveacutekenyseacuteg helyett egy azt kivaacuteltoacute poacutetloacute cselekveacutest valoacutesiacutetunk meg

Ebben az esetben is elvaacutert hogy a segiacutetett szemeacutely aktiacutevan reacuteszt vegyen a

teveacutekenyseacutegben

Oumlnaacutelloacute segiacutetői teveacutekenyseacutegről beszeacuteluumlnk ha a segiacutetett szemeacutely aktiacutev reacuteszveacutetele nem

lehetseacuteges vagy minimaacutelis a szuumlkseacuteglet kieleacutegiacuteteacutese teljes meacuterteacutekben a segiacutető szemeacutely

teveacutekenyseacutegeacutetől fuumlgg

A taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes teveacutekenyseacutegi koumlre magaacuteba foglal minden olyan teveacutekenyseacuteget

melyet egy fogyateacutekos szemeacutely veacutegezne de funkcioacutekaacuterosodaacutesa miatt arra nem vagy csak

reacuteszlegesen keacutepes A szolgaacuteltataacutes aacuteltal veacutegzett segiacutetői teveacutekenyseacutegeket az alaacutebbi fő

csoportokba sorolhatjuk

64

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacuteltataacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteben

mobilizaacutecioacute (lakoacutekoumlrnyezeten beluumll eacutes azon kiacutevuumll)

A fenti teveacutekenyseacutegkoumlroumlkre eacutepuumllve a szolgaacutelatvezető eacutes a felelős szemeacutelyi segiacutető egyeacuteni

gondozaacutesi tervet keacutesziacutet melyben az egyszerűsiacutetett előgondozaacutes soraacuten nyert informaacutecioacuteknak a

szolgaacuteltataacutest keacuterelmező szemeacutely igeacutenyeinek szuumlkseacutegleteinek elvaacuteraacutesainak valamint a

szolgaacuteltataacutes jellemzőinek kapacitaacutesaacutenak megfelelően meghataacuterozaacutesra keruumll a szolgaacuteltataacutes

egyeacuteni tartalma

Szaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacutes szakmai tartalma

A szaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacutes feladata az alapvető szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutet segiacutető szolgaacuteltataacutesokhoz

koumlzszolgaacuteltataacutesokhoz valoacute hozzaacutejutaacutes biztosiacutetaacutesa

Szaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacutes koumlreacutebe tartozoacute teveacutekenyseacutegek

Szemeacutelyszaacutelliacutetaacutes speciaacutelisan aacutetalakiacutetott geacutepjaacuterművel

A koumlzszolgaacuteltataacutesok igeacutenybeveacuteteleacutenek taacutemogataacutesa geacutepjaacuterművel valoacute szaacutelliacutetaacutes formaacutejaacuteban

A szaacutelliacutetoacute szolgaacutelat a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely koumlzlekedeacuteseacutet segiacuteti az alaacutebbi ceacutelokkal

fejleszteacutesi koumlzneveleacutesi keacutepzeacutesi helyre toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutes

foglalkoztatoacute nappali ellaacutetaacutesra vagy munkahelyre toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutes

hivatali uumlgyinteacutezeacutesek helysziacuteneacutere koumlzszolgaacuteltatoacutek uumlgyfeacutelfogadaacutesaacutera toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutes

egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetoacute-helyre toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutes

szociaacutelis szolgaacuteltataacutesok eleacutereacuteseacutenek megkoumlnnyiacuteteacutese

kereskedelmi egyseacutegbe toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutes

sport eacutes kulturaacutelis rendezveacutenyek helysziacuteneacutere toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutes

oumlnsegiacutető csoportok klubok helysziacuteneacutere toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutes

egyeacuteb szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutet ceacutelzoacute szolgaacuteltataacuteshoz valoacute hozzaacutefeacutereacutes biztosiacutetaacutesa

A szaacutelliacutetoacute szolgaacutelat műkoumldeacutese

A szemeacutelyszaacutelliacutetoacute munkataacuters segiacuteti a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutelyt a geacutepjaacuterműbe toumlrteacutenő ki- eacutes

beszaacutellaacutesban valamint a ceacutelaacutellomaacutes eleacutereacuteseacuteben A szemeacutelyszaacutelliacutetoacute munkataacuters szuumlkseacuteg eseteacuten

a helysziacutenen segiacuteti a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely koumlzlekedeacuteseacutet vaacuterakozik raacute taacutemogatja

geacutepjaacuterművoumln kiacutevuumlli koumlzlekedeacuteseacuteben teveacutekenyseacutegeacuteben

Szaacutelliacutetaacuteshoz kapcsoloacutedoacute szemeacutelyi segiacuteteacutes

Szemeacutelyi segiacutető jelenleacutete a szaacutelliacutetaacutes folyamaacuten abban az esetben biztosiacutethatoacute ha az ellaacutetott

rendelkezik a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993

(II 17) Korm rendelet 14A sect (6) bekezdeacuteseacuteben roumlgziacutetett pszichiaacuteter vagy neuroloacutegus

szakorvos aacuteltal kiadott dokumentummal mely igazolja hogy az ellaacutetott szaacutelliacutetaacutesa csak aacutellandoacute

feluumlgyelet mellett biztosiacutethatoacute

65

Kiacuteseacuterő jelenleacuteteacutet nem biztosiacutetjuk abban az esetben ha a kiacuteseacuteretről a hozzaacutetartozoacute

gondoskodik A fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely szaacutelliacutetaacutesakor egy fő kiacuteseacuterő szemeacutely (akit a

fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője jeloumll ki) utazhat

Szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacutetelek

A szolgaacuteltataacutes szemeacutelyi felteacutetelei

TAacuteMOGATOacute

SZOLGAacuteLAT

Kecskemeacutet Fecske u 7 4 1

A taacutemogatoacute szolgaacutelat szakmai munkakoumlrei a munkakoumlroumlk betoumllteacuteseacutehez elfogadhatoacute

veacutegzettseacutegek eacutes egyeacuteb szakmai koumlvetelmeacutenyeik

Taacutemogatoacute szolgaacutelatvezető

Koumltelezően alkalmazandoacute leacutetszaacutem 1 főszolgaacutelat

A vezetői munkakoumlrben alkalmazott szemeacutelynek a foglalkoztataacutes kezdő időpontjaacutetoacutel szaacutemiacutetott

neacutegy hoacutenapon beluumll be kell jelentkeznie taacutemogatoacute szolgaacutelati keacutepzeacutesre (taacutemogatoacute szolgaacutelat

vezető) eacutes azt a foglalkoztataacutes kezdő időpontjaacutetoacutel szaacutemiacutetott keacutet eacuteven beluumll el kell veacutegeznie

A szolgaacutelat vezetőjeacutenek a szakvizsga elveacutegzeacutese nem koumltelező A tovaacutebbkeacutepzeacutesi koumltelezettseacuteg

kereteacuteben 6 eacutev alatt 80 kreditpont megszerzeacutese koumltelező

Szemeacutelyi segiacutető

Koumltelezően alkalmazandoacute leacutetszaacutem 2 főszolgaacutelat

A szemeacutelyi segiacutetői munkakoumlrben alkalmazott szemeacutelynek a foglalkoztataacutes kezdő időpontjaacutetoacutel

szaacutemiacutetott neacutegy hoacutenapon beluumll be kell jelentkeznie taacutemogatoacute szolgaacutelati keacutepzeacutesre (szemeacutelyi

segiacutető) eacutes azt a foglalkoztataacutes kezdő időpontjaacutetoacutel szaacutemiacutetott keacutet eacuteven beluumll el kell veacutegeznie A

tovaacutebbkeacutepzeacutesi koumltelezettseacuteg kereteacuteben 6 eacutev alatt 60 kreditpont megszerzeacutese koumltelező

Geacutepjaacuterművezető

A geacutepjaacuterművezetői munkakoumlrben alkalmazott szemeacutelynek a foglalkoztataacutes kezdő időpontjaacutetoacutel

szaacutemiacutetott neacutegy hoacutenapon beluumll be kell jelentkeznie taacutemogatoacute szolgaacutelati keacutepzeacutesre

(szemeacutelyszaacutelliacutetoacute) eacutes azt a foglalkoztataacutes kezdő időpontjaacutetoacutel szaacutemiacutetott keacutet eacuteven beluumll el kell

veacutegeznie A geacutepjaacuterművezetőnek tovaacutebbkeacutepzeacutesi koumltelezettseacutege nincs

A szolgaacuteltataacutes taacutergyi felteacutetelei

Szolgaacutelatunk akadaacutelymentesen megkoumlzeliacutethető uumlgyfeacutelfogadaacutesra alkalmas irodahelyiseacuteggel

rendelkezik a Fecske utca 7 szaacutem alatti telephelyen Telefonos eleacuterhetőseacuteg eacutes internet is

rendelkezeacutesre aacutell

66

Geacutepjaacuterművek

A szolgaacutelat keacutet geacutepjaacuterművel rendelkezik mindkettő az inteacutezmeacuteny sajaacutet tulajdona

Tiacutepus Opel Vivaro-B Peugeot Partner

Rendszaacutem NNK-916 KPU-641

Forgalomba aacutelliacutetaacutes ideje 2016 2007

Szaacutelliacutethatoacute szemeacutelyek szaacutema 9 fő 5 fő

Mobil raacutempa igen igen

4+3 pontos biztonsaacutegi roumlgziacuteteacutes igen nem

Elektromos kerekes szeacutek szaacutelliacutetaacutesaacutera

alkalmas

igen nem

A geacutepjaacuterművek helyettesiacuteteacutese az inteacutezmeacuteny Geacutepjaacutermű-hasznaacutelati szabaacutelyzataacutenak megfelelően

toumlrteacutenik

Egyeacuteb eszkoumlzoumlk

A szemeacutelyi segiacuteteacutesben veacuternyomaacutesmeacuterő eacutes veacutercukormeacuterő keacuteszuumlleacutekek egeacuteszseacuteguumlgyi taacuteska

illetve a szuumlkseacuteges eszkoumlzoumlk rendelkezeacutesre aacutellnak Segeacutedeszkoumlz koumllcsoumlnzeacutesre oumlsszecsukhatoacute

kerekes szeacutekek speciaacutelis gyermekkocsik eacutes egyeacuteb segeacutedeszkoumlzoumlk is rendelkezeacutesre aacutellnak

A Taacutemogatoacute szolgaacutelat szemeacutelyi segiacutető eacutes szaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacutesa igeacutenybeveacuteteleacutenek felteacutetele az

inteacutezmeacutenyi jogviszony leacutetesiacuteteacutese

Keacuterelem előterjeszteacutese

A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes az igeacutenybeveacutetelre iraacutenyuloacute keacuterelmet az igeacutenylő illetve

toumlrveacutenyes keacutepviselője iacuteraacutesban vagy szoacuteban terjesztheti elő a Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetőjeacuteneacutel

Ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő cselekvőkeacuteptelen a Keacuterelmet a toumlrveacutenyes keacutepviselője terjesztheti elő A

korlaacutetozottan cselekvőkeacutepes szemeacutely keacuterelmeacutet a toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutenek beleegyezeacuteseacutevel

terjesztheti elő Ha koumlzoumlttuumlk a Keacuterelem keacuterdeacuteseacuteben vita van arroacutel a Gyaacutemhivatal doumlnt

A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere iraacutenyuloacute keacuterelem előterjeszteacutesekor kell benyuacutejtani

a szociaacutelis raacuteszorultsaacutegot igazoloacute dokumentumokat

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999

(XI 24) SzCsM rendelet 1 szaacutemuacute melleacutekleteacutenek I szaacutemuacute bdquoEgeacuteszseacutegi aacutellapotra

vonatkozoacute igazolaacutesrdquo ciacutemű haacuteziorvos aacuteltal kitoumlltoumltt nyomtatvaacutenyaacutet

a teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges joumlvedelemigazolaacutesokat illetve az ezek

alapjaacuten kitoumlltoumltt eacutes alaacuteiacutert a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok

igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI 24) SzCsM rendelet 1 szaacutemuacute melleacutekleteacutenek II

szaacutemuacute bdquoJoumlvedelemnyilatkozatrdquo ciacutemű nyomtatvaacutenyaacutet

amennyiben az ellaacutetott korlaacutetozoacute vagy kizaacuteroacute gondnoksaacuteg alatt aacutell a gondnoksaacutegot

elrendelő hataacuterozat maacutesolataacutet

A szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg vizsgaacutelata eacutes feluumllvizsgaacutelata

A Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője a szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg vizsgaacutelataacutet elveacutegzi

minden uacutej keacuterelmező eseteacuteben a szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutet megelőzően illetve

azon szemeacutelyek koumlreacuteben akikneacutel hataacuterozott idejű raacuteszorultsaacuteg aacutellapiacutethatoacute meg abban

az időpontban amikor a raacuteszorultsaacuteg lejaacuter

67

Ha a szolgaacuteltataacutest igeacutenylő a keacuterelem benyuacutejtaacutesakor nem rendelkezik a szociaacutelis

raacuteszorultsaacutegot igazoloacute irattal a Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetőjeacutenek doumlnteacutese alapjaacuten legfeljebb

60 napig a szociaacutelisan raacuteszorultakra vonatkozoacute szabaacutelyok szerint biztosiacutethatoacute a szolgaacuteltataacutes

Ha a szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg hataacuterozott ideig aacutell fenn a hataacuterozott idő letelteacutet koumlvető 60 napig

a feluumllvizsgaacutelat alatt aacutelloacute szemeacutely szaacutemaacutera tovaacutebbra is a szociaacutelisan raacuteszorultakra vonatkozoacute

szabaacutelyok szerint kell biztosiacutetani az ellaacutetaacutest Ha az igeacutenybe vevő a hataacuterozott idő letelteacutetől

szaacutemiacutetott 60 napon beluumll nem csatolja a szociaacutelis raacuteszorultsaacutegaacutet igazoloacute iratot raacute a hataacuterozott

idő letelteacutere visszamenő hataacutellyal a szociaacutelisan nem raacuteszorult szemeacutelyekre vonatkozoacute

szabaacutelyokat kell alkalmazni ha a szociaacutelis raacuteszorultsaacutegaacutet igazoloacute iratot 60 napon beluumll

csatolja a hataacuterozott idő letelteacutere visszamenő hataacutellyal szociaacutelisan raacuteszorultnak kell

tekinteni

A szociaacutelisan nem raacuteszorult igeacutenylőt a Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatja

a szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg hiaacutenyaacutenak megaacutellapiacutetaacutesaacuteroacutel

a szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesaacuteroacutel annak felteacuteteleiről teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel

Doumlnteacutes eacutes eacutertesiacuteteacutes a szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesaacuteroacutel

A szolgaacuteltataacutesi jogviszony leacutetesiacuteteacuteseacutet a szolgaacutelatvezető doumlnteacutese alapozza meg az előterjesztett

keacuterelem eacutes a csatolt dokumentumok alapjaacuten

A szolgaacutelat vezetője a szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute doumlnteacutes utaacuten a doumlnteacutesről eacutertesiacuteti az

ellaacutetaacutest igeacutenylőt illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet Elutasiacutetaacutes eseteacuten az eacutertesiacuteteacutes iacuteraacutesban toumlrteacutenik

mely tartalmazza az elutasiacutetaacutes indoklaacutesaacutet eacutes a jogorvoslati lehetőseacuteget

A megaacutellapodaacutesroacutel

A jogviszony a megaacutellapodaacutes alaacuteiacuteraacutesaacuteval kezdődik s annak megszűneacuteseacuteig illetve

megszuumlnteteacuteseacuteig tart

A szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesa soraacuten a jogi eacutes szakmai szabaacutelyok vaacuteltozaacutesaacutenak az ellaacutetott

igeacutenyeinek eacutes maacutes befolyaacutesoloacute koumlruumllmeacutenyek figyelembe veacuteteleacutevel a megaacutellapodaacutes

moacutedosiacutethatoacute kiegeacutesziacutethető a jogszabaacutelyi koumlrnyezet illetve a szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesaacutet

befolyaacutesoloacute felteacutetelek jelentős vaacuteltozaacutesa eseteacuten uacutej megaacutellapodaacutes koumlthető

Az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely vagy hozzaacutetartozoacuteja toumlrveacutenyes keacutepviselője

15 napon beluumll koumlteles eacutertesiacuteteni a Taacutemogatoacute Szolgaacutelat vezetőjeacutet amennyiben a szociaacutelis

ellaacutetaacutesra jogosultsaacuteg felteacuteteleiben joumlvedelmi viszonyaiban az ellaacutetott vagy toumlrveacutenyes

keacutepviselője szemeacutelyes adataiban vaacuteltozaacutes toumlrteacutenik

Inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesa

Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej taacutemogatoacute szolgaacutelati oacuteradiacutejboacutel eacutes szaacutelliacutetaacutesi kilomeacuteterdiacutejboacutel aacutell

Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat a fenntartoacute konkreacutet oumlsszegben az 1 eacutes 2 forintos ciacutemletű eacutermeacutek

bevonaacutesa koumlvetkezteacuteben szuumlkseacuteges kerekiacuteteacutes szabaacutelyairoacutel szoacuteloacute 2008 eacutevi III toumlrveacuteny

előiacuteraacutesainak megfelelően aacutellapiacutetja meg

Szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesa

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutera vonatkozoacute szabaacutelyokat a Kecskemeacutet Megyei Joguacute

Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis eacutes

68

gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutesokroacutel azok igeacutenybeveacuteteleacuteről a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel valamint a

helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III31) oumlnkormaacutenyzati rendelete

szabaacutelyozza

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat az inteacutezmeacuteny konkreacutet oumlsszegben szolgaacuteltataacutesi oacuteraacutera (Ftoacutera) illetve

szaacutelliacutetaacutesi kilomeacuteterre (Ftkm) az 1 eacutes 2 forintos ciacutemletű eacutermeacutek bevonaacutesa koumlvetkezteacuteben

szuumlkseacuteges kerekiacuteteacutes szabaacutelyairoacutel szoacuteloacute 2008 eacutevi III toumlrveacuteny előiacuteraacutesainak megfelelően

aacutellapiacutetja meg A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacuteről illetve a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis

ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny (tovaacutebbiakban Szt) 116 sect (3) szerinti teacuteriacuteteacutesi diacutej

felső hataacuteraacuteroacutel a szolgaacutelatvezető iacuteraacutesos eacutertesiacuteteacutest kuumlld A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej nem haladhatja

meg az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege a megaacutellapiacutetaacutes időpontjaacutetoacutel fuumlggetlenuumll eacutevente keacutet alkalommal

vizsgaacutelhatoacute feluumll eacutes vaacuteltoztathatoacute meg kiveacuteve ha az ellaacutetott joumlvedelme olyan meacuterteacutekben

csoumlkken hogy fizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tud eleget tenni vagy az oumlregseacutegi nyugdiacutej

mindenkori legkisebb oumlsszegeacutenek 25-aacutet meghaladoacute meacuterteacutekben noumlvekedett Az ellaacutetott

koumlteles a joumlvedelmi viszonyaiban beaacutellt vaacuteltozaacutesroacutel 15 napon beluumll a szolgaacutelatvezetőt

eacutertesiacuteteni Az uacutej teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutere a koumltelezett nem koumltelezhető a feluumllvizsgaacutelatot

megelőző időszakra kiveacuteve ha az ellaacutetott a feluumllvizsgaacutelatot megelőzően - joumlvedelem eacutes

vagyon hiaacutenyaacuteban - teacuteriacuteteacutesmentesen vette igeacutenybe az ellaacutetaacutest eacutes reacuteszeacutere visszamenőlegesen

rendszeres peacutenzellaacutetaacutes keruumllt megaacutellapiacutetaacutesra Ez utoacutebbi esetben a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutenek kezdő időpontja a rendszeres peacutenzellaacutetaacutesra valoacute jogosultsaacuteg kezdő napja

A szociaacutelisan raacuteszorult ellaacutetott szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacuteja nem haladhatja meg az Szt 116 sect (3)

bekezdeacuteseacuteben előiacutert eacuterteacuteket

Az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes szemeacutely iacuteraacutesban vaacutellalhatja a

mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet A megfizeteacutes

egy eacutev időtartamra vaacutellalhatoacute amely időtartam meghosszabbiacutethatoacute Ha az időtartam

meghosszabbiacutetaacutesaacutera nem keruumll sor a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutera vonatkozoacute aacuteltalaacutenos

szabaacutelyokat kell a tovaacutebbiakban alkalmazni

Ha az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely a szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet vitatja illetve annak csoumlkkenteacuteseacutet vagy elengedeacuteseacutet keacuteri akkor a

szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej eacutertesiacuteteacutes keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll a fenntartoacutehoz

fordulhat ezt koumlvetően a fenntartoacute doumlnteacuteseacutenek feluumllvizsgaacutelata biacuteroacutesaacutegtoacutel keacuterhető A

fenntartoacute doumlnteacuteseacuteig illetve a biacuteroacutesaacuteg jogerős hataacuterozataacuteig a koraacutebban megaacutellapiacutetott szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutejat kell megfizetni

Ha az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely vagyoni

joumlvedelmi viszonyai olyan meacuterteacutekben megvaacuteltoztak hogy a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutere

vonatkozoacute koumltelezettseacutegnek nem tud eleget tenni koumlteles a szolgaacutelatvezetőneacutel rendkiacutevuumlli

joumlvedelemvizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet kezdemeacutenyezni A szolgaacutelatvezető a joumlvedelemvizsgaacutelatot -

ideeacutertve a Szt 68B sect eacutes a Szt117B sect szerinti esetet is - a Szt 119C sect szabaacutelyai szerint

lefolytatja eacutes a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat a joumlvedelemvizsgaacutelat eredmeacutenyeacutenek megfelelően

aacutellapiacutetja meg

Ha az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely nem keacuteri a

joumlvedelemvizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet akkor uacutegy kell tekinteni hogy vagyoni joumlvedelmi viszonyai

lehetőveacute teszik a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet

Teacuteriacuteteacutesi diacutej befizeteacutese

A teacuteriacuteteacutesi diacutejat fizető szemeacutely az ellaacutetott az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője egyeacuteb tartaacutesra

koumltelezett vagy teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacutet vaacutellaloacute termeacuteszetes vagy jogi szemeacutely lehet A teacuteriacuteteacutesi diacutej

fizeteacuteseacutere koumltelezett szemeacutely a Megaacutellapodaacutesban roumlgziacuteteacutesre keruumll

69

A teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutese szaacutemla elleneacuteben aacutetutalaacutessal vagy keacuteszpeacutenz-aacutetutalaacutesi megbiacutezaacutessal

toumlrteacutenik A teacuteriacuteteacutesi diacutejat egy oumlsszegben kell megfizetni a szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutet koumlvető

naptaacuteri hoacutenap 25 napjaacuteig Az uumlgyfeacutel a szaacutemlaacuteval kapcsolatos eacuteszreveacuteteleivel a Taacutemogatoacute

Szolgaacutelat vezetőjeacutehez fordulhat aki a panaszok kivizsgaacutelaacutesaacutera vonatkozoacute szabaacutelyoknak

megfelelően koumlteles azt kivizsgaacutelni eacutes a vizsgaacutelat eredmeacutenyeacuteről az uumlgyfelet taacutejeacutekoztatni

A teacuteriacuteteacutesi diacutej befizeteacuteseacutenek elmaradaacutesa eseteacuten a szolgaacutelatvezető 15 napos hataacuteridő

megjeloumlleacuteseacutevel a fizeteacutesre koumltelezett szemeacutelyt iacuteraacutesban felhiacutevja az elmaradt teacuteriacuteteacutesi diacutej

befizeteacuteseacutere A teacuteriacuteteacutesi diacutej nem fizeteacuteseacuteről a szolgaacutelatvezető nyilvaacutentartaacutest vezet

Ha haacuterom hoacutenapon aacutet teacuteriacuteteacutesidiacutej-tartozaacutes aacutell fenn az ellaacutetottat a toumlrveacutenyes keacutepviselőt vagy a

teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutelyt iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatni kell a felmondaacutes lehetőseacutegeacuteről annak

kezdő időpontjaacuteroacutel valamint arroacutel hogy ha nem keacuteri a joumlvedelemvizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet akkor

uacutegy kell tekinteni hogy vagyoni joumlvedelmi viszonyai lehetőveacute teszik a teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutet

Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacutese

Az inteacutezmeacutenyi jogviszony azonnali hataacutellyal eacutes automatikusan megszűnik ha

a szolgaacutelat jogutoacuted neacutelkuumll megszűnik

a jogosult elhalaacutelozik

a hataacuterozott idejű megaacutellapodaacutes eseteacuten a megjeloumllt időtartam lejaacuterataacuteval

megaacutellapodaacutes felmondaacutesaacuteval

A megaacutellapodaacutest az ellaacutetott illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője indokolaacutes neacutelkuumll baacutermikor iacuteraacutesban

felmondhatja

A megaacutellapodaacutest a szolgaacutelatvezető felmondja ha

a szolgaacuteltataacutes tovaacutebbi igeacutenybeveacutetele nem indokolt vagy

az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely teacuteriacuteteacutesi diacutej-

fizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget

A felmondaacutesi idő ndash ha a megaacutellapodaacutes maacuteskeacutent nem rendelkezik ndash tizenoumlt nap

Ha a felmondaacutes jogszerűseacutegeacutet az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője a teacuteriacuteteacutesi diacutejat vagy az

egyszeri hozzaacutejaacuterulaacutest megfizető szemeacutely vitatja az arroacutel szoacuteloacute eacutertesiacuteteacutes keacutezhezveacuteteleacutetől

szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll a fenntartoacutehoz fordulhat

Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacutese eseteacuten a szolgaacutelatvezető eacutertesiacuteti a jogosultat illetve

toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet a szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyak eacutes a megőrzeacutesre aacutetvett eacuterteacutekek

vagyontaacutergyak elviteleacutenek hataacuteridejeacuteről rendjeacuteről eacutes felteacuteteleiről az esedeacutekes illetve

haacutetraleacutekos teacuteriacuteteacutesi diacutej befizeteacutesi koumltelezettseacutegeacuteről valamint az inteacutezmeacutennyel illetve a

jogosulttal szembeni koumlveteleacutesről kaacuterigeacutenyről azok esetleges előterjeszteacutesi eacutes rendezeacutesi

moacutedjaacuteroacutel

A szolgaacuteltataacutesroacutel szoacuteloacute taacutejeacutekoztataacutes helyi moacutedja

A Fenntartoacute a szolgaacuteltataacutes eleacuterhetőseacutegeacutet illetve az aktuaacutelis inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejakat

koumlzzeacuteteszi a Szociaacutelis Aacutegazati Portaacutelon A taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutessal kapcsolatos reacuteszletes

taacutejeacutekoztataacuteseacutert a Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője felelős aki a szolgaacutelat uumlgyfelek szaacutemaacutera nyitva

aacutelloacute helyiseacutegeiben joacutel laacutethatoacute helyen elhelyezi a szolgaacutelat taacutejeacutekoztatoacute dokumentumait A

Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője a szolgaacuteltataacutessal kapcsolatban szoacutebeli eacutes iacuteraacutesos taacutejeacutekoztataacutest

nyuacutejt a fogyateacutekkal eacutelők ellaacutetaacutesaacuteban eacuterintett inteacutezmeacutenyeknek szervezeteknek

70

Az ellaacutetott szemeacutelyek jogainak veacutedelmeacutevel kapcsolatos szabaacutelyok

Aacuteltalaacutenos alapelvek

a szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes

Jogveacutedelem

Az ellaacutetottak aacuteltalaacutenos jogai

az ellaacutetottnak joga van szociaacutelis helyzete egeacuteszseacutegi aacutellapota speciaacutelis helyzete eacutes

egyeacuteni szuumlkseacutegletei alapjaacuten az egyeacuteni szolgaacuteltataacutes vagy a teljes koumlrű ellaacutetaacutes

igeacutenybeveacuteteleacutere

a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutelyt fogyateacutekossaacutegaacuteboacutel kifolyoacutelag semmifeacutele haacutetraacutenyos

megkuumlloumlnboumlzteteacutes nem eacuterheti az ellaacutetaacutes soraacuten

joumlvedelmi helyzeteacutet csak a toumlrveacutenyben illetve toumlrveacutenyi felhatalmazaacutes alapjaacuten keacuteszuumllt

kormaacutenyrendeletben meghataacuterozott esetekben eacutes felteacutetelek mellett lehet vizsgaacutelni

a szolgaacutelatnak a szolgaacuteltataacutesait olyan moacutedon kell veacutegeznie hogy figyelemmel legyen

fogyateacutekos szemeacutelyeket megillető alkotmaacutenyos eacutes emberi jogok maradeacutektalan eacutes teljes

koumlrű tiszteletben tartaacutesaacutera

Ellaacutetottak szaacutemaacutera biztosiacutetott speciaacutelis jogok

az akadaacutelymentes koumlrnyezet

keacutepesseacutegek keacuteszseacutegek fejleszteacutese illetve az aacutellapotfenntartaacutes vagy ndash javiacutetaacutes

lehetőseacutegeinek megteremteacutese

az informaacutecioacutekhoz az ellaacutetottat eacuterintő legfontosabb adatokhoz valoacute hozzaacutefeacutereacutes

biztosiacutetaacutesa

az oumlnrendelkezeacutes elveacutenek a fogyateacutekos szemeacutely eacuteletviteleacutevel kapcsolatos doumlnteacuteseinek

tiszteletben tartaacutesa

taacutersadalmi integraacutecioacutehoz valoacute jog maacutes szemeacutelyekkel toumlrteacutenő kapcsolat leacutetesiacuteteacutese

kapcsolattartaacutes

Adatveacutedelemmel kapcsolatos jogok eacutes koumltelezettseacutegek

A szolgaacuteltatoacute az ellaacutetott adatait a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute az 1993

eacutevi III toumlrveacuteny rendelkezeacutesei alapjaacuten nyilvaacutentartja illetve a szociaacutelis gyermekjoacuteleacuteti eacutes

gyermekveacutedelmi igeacutenybevevői nyilvaacutentartaacutesroacutel eacutes az orszaacutegos jelenteacutesi rendszerről szoacuteloacute

4152015 (XII 23) Korm rendelete alapjaacuten az igeacutenybe vevő nyilvaacutentartott adatairoacutel eacutes a

szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacuteről elektronikus uacuteton adatszolgaacuteltataacutest teljesiacutet

Az inteacutezmeacutenyben az adatkezeleacutesre eacutes az adatok veacutedelmeacutere az informaacutecioacutes oumlnrendelkezeacutesi

jogroacutel eacutes az informaacutecioacuteszabadsaacutegroacutel szoacuteloacute 2011 eacutevi CXII toumlrveacuteny rendelkezeacutesei az

iraacutenyadoacutek

Az ellaacutetott koumlteles a szemeacutelyes adataiban lakciacutemeacuteben szolgaacuteltataacutesra vonatkozoacute jogosultsaacutegi

felteacutetelekben eacutes a joumlvedelmi viszonyaiban beaacutellt vaacuteltozaacutesroacutel 15 napon beluumll a szolgaacutelatvezetőt

eacutertesiacuteteni Az ellaacutetott a Szolgaacutelatvezető felszoacuteliacutetaacutesaacutera 15 napon beluumll koumlteles a szociaacutelis

raacuteszorultsaacutegot illetőleg a joumlvedelmi helyzetet igazoloacute dokumentumokat benyuacutejtani

71

Ellaacutetotti keacutepviselet

Az ellaacutetottjogi keacutepviselő a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szolgaacuteltataacutesban reacuteszesuumllő reacuteszeacutere

nyuacutejt segiacutetseacuteget jogai gyakorlaacutesaacuteban

Az ellaacutetottjogi keacutepviselő eleacuterhetőseacutege valamint az ellaacutetotti jogokroacutel szoacuteloacute taacutejeacutekoztatoacute

dokumentum a taacutemogatoacute szolgaacutelat telephelyeacuten az ellaacutetottak szaacutemaacutera nyitva aacutelloacute helyiseacutegeacuteben

kifuumlggeszteacutesre keruumll

Szemeacutelyes gondoskodaacutest veacutegző szemeacutelyek jogainak veacutedelmeacutevel kapcsolatos szabaacutelyok

A szociaacutelis szolgaacuteltataacutest veacutegzők jogai

a munkaveacutegzeacutessel kapcsolatos megbecsuumlleacutest megkapjaacutek

tiszteletben tartsaacutek emberi meacuteltoacutesaacutegukat eacutes szemeacutelyiseacutegi jogaikat

munkaacutejukat elismerjeacutek

a munkaacuteltatoacute megfelelő munkaveacutegzeacutesi koumlruumllmeacutenyeket biztosiacutetson szaacutemukra

A Taacutemogatoacute Szolgaacutelat munkakoumlreit betoumlltő szemeacutelyek koumlzfeladatot ellaacutetoacute szemeacutelyeknek

minősuumllnek

72

IDŐSGONDOZAacuteSSAL KAPCSOLATOS

ALAPSZOLGAacuteLTATAacuteSOK

EacuteS FOGYATEacuteKOSOK NAPPALI ELLAacuteTAacuteSA

Idősgondozoacute Szolgaacutelat

Az idősgondozaacutes toumlrteacutenete

Kecskemeacutet vaacuteros toumlrteacuteneteacuteben kezdetben az egyhaacutezak eacutes a rendek veacutegeztek karitatiacutev

teveacutekenyseacuteget ez azonban nem volt rendszeres iacutegy nem segiacutetett megoldani a szuumlkseacuteget

szenvedők napi gondjait

A XIX szaacutezad maacutesodik feleacuteben Magyarorszaacutegon jelentős gazdasaacutegi kulturaacutelis eacutes taacutersadalmi

vaacuteltozaacutes ment veacutegbe amely magaacuteval vonta a szociaacutelis ellaacutetaacutes fejlődeacuteseacutet is Kecskemeacuteten

1887-ben megnyiacutelt a Szegeacutenyhaacutez majd a vaacuteros maacutesik feleacuteben 1899-ben az Orszaacutegos Taniacutetoacutei

Aacutervahaacutez

1929 szeptember 20-aacuten Zimay Kaacuteroly polgaacutermester aacuteltal oumlsszehiacutevott eacutertekezleten kimondtaacutek

a bdquoSzegeacutenyuumlgyi Bizottsaacutegrdquo megalakulaacutesaacutet A bizottsaacuteg veacutegrehajtoacute szerve a bdquoSzegeacutenyuumlgyi

Hivatalrdquo volt eacuteleacuten az uumlgyvezető elnoumlkkel

A maacutesodik vilaacuteghaacuteboruacute utaacuten neacutehaacuteny nagy szociaacutelis inteacutezmeacuteny maradt Az idősek

magatehetetlenek gondjait a csalaacuted mellett felvaacutellalta a Voumlroumlskereszt a Hazafias Neacutepfront a

szocialista brigaacutedmozgalom az uacutettoumlrők a KISZ a Tsz-ek valamint a koacuterhaacutezak

belgyoacutegyaacuteszati osztaacutelyaacutenak elfekvő reacuteszlegei A bdquoszerencseacutesebbekrdquo bejutottak valamelyik

szociaacutelis otthonba vagy segiacutetseacuteget adott Kecskemeacutet Vaacuteros Tanaacutecsa

Kecskemeacuteten az Egyesiacutetett Szociaacutelis Otthon mellett 1976 maacuterciusaacuteban megnyiacutelt a Joacutekai utcaacuten

az Idősek Napkoumlzi Otthona az első idősek klubja 1981-ben 30 feacuterőhellyel megnyiacutelt a

nyugdiacutejashaacutez a maacutesodik Oumlregek Napkoumlzi Otthona akkor oumlsszesen 160 fő volt az ellaacutetottak

szaacutema

1977-ben 5 haacutezi gondozoacutenő teveacutekenykedett 1978-ban 7 1979-1982-ig pedig 8 fő volt a haacutezi

gondozoacutenők szaacutema 1985-től az Egyesiacutetett Szociaacutelis Otthon idősgondozaacutesi profilja bővuumllt

mivel maacuter fogyateacutekos felnőtteket is fogadott 1986-ban aacutetadaacutesra keruumllt a bdquoMargareacutetardquo

Egeacuteszseacuteguumlgyi Centrum 100 lakaacutesos nyugdiacutejashaacuteza 1987-ben pedig a bdquoMargareacutetardquo Szociaacutelis

Otthon eacutes a maacutesodik 101 lakaacutesos nyugdiacutejashaacutez aacutetadaacutesaacutera keruumllt sor

1992-ben bdquoprofiltisztiacutetaacutesrdquo koumlvetkezett az otthonukban ellaacutetaacutesra szoruloacute idősek a vaacuterosi

szociaacutelis gondozoacute szolgaacutelat hatoacutesugaraacuteba keruumlltek Az oumlt idősek klubjaacuteval a magaacutenyosan eacutelők

izolaacuteltsaacutegaacutet kiacutevaacutentaacutek oldani 1995-ben a Vaacuterosi Szociaacutelis Gondozoacute Koumlzpontot a koumlzgyűleacutes

megszuumlntette az oumlt gondozaacutesi koumlzpontboacutel pedig haacuterom lett

2000 juacutelius 1-től uacutejabb vaacuteltozaacutes toumlrteacutent a vaacuteros szociaacutelis ellaacutetoacute rendszereacuteben iacutegy az

idősgondozaacutesban is A fenntartoacute a szeacutetszoacutert egymaacutestoacutel elkuumlloumlnuumllten műkoumldő inteacutezmeacutenyekből

egy inteacutezmeacutenyt hozott leacutetre Szociaacutelis Szolgaacuteltatoacute Koumlzpont neacuteven melynek egyik szervezeti

egyseacutege az Idősellaacutetoacute Szolgaacutelat volt

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Koumlzgyűleacutese a 7712003 (XII17) KH szaacutemuacute hataacuterozataacuteval

2003 december 31-eacutevel jogutoacutedlaacutessal megszuumlntette a Szociaacutelis Szolgaacuteltatoacute Koumlzpontot eacutes

oumlsszevonta az Egeacuteszseacuteguumlgyi Alapellaacutetaacutesi Inteacutezmeacutenyek eacutes Boumllcsődeacutek Igazgatoacutesaacutegaacuteval Ekkor

joumltt leacutetre az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega

73

Az Eacutertelmi Fogyateacutekosok Nappali ellaacutetaacutesaacutenak roumlvid toumlrteacuteneti oumlsszefoglalaacutesa

1983 juacutenius 27-eacuten kezdte meg műkoumldeacuteseacutet az Eacutertelmi Fogyateacutekosok Napkoumlzi Otthona (EacuteNO)

Kecskemeacuteten a Bethlen koumlruacutet 16 sz alatt Ez a helyiseacuteg egy kb 25 m2-es szobaacuteboacutel eacutes egy pici

előszobaacuteboacutel aacutellt komfort neacutelkuumlli helyiseacuteg volt nem volt alkalmas arra hogy ott a napkoumlzi

hosszuacute taacutevon műkoumldjoumln ennek elleneacutere maacutesfeacutel eacutevig ott műkoumldoumltt

1985 januaacuterban egy miniszteacuteriumi ellenőrzeacutes hataacutesaacutera elkoumlltoumlztetteacutek a napkoumlzit a Horvaacuteth

Doumlme uacuteti Nyugdiacutejashaacutez klubhelyiseacutegeacutebe

1990-ben toumlrteacutent meg az Eacutertelmi Fogyateacutekosok Napkoumlzi Otthona eacutes a Szociaacutelis Foglalkoztatoacute

bőviacuteteacutese a Kecskemeacutet Csongraacutedi uacutet 26 sz alatt

2007 nyaraacuten az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutegaacutehoz keruumllt integraacutelaacutesra az

eacutertelmi fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesa majd az inteacutezmeacutenyen beluumll 2008 maacutercius 1-től az

Idősgondozoacute Szolgaacutelathoz keruumllt az ellaacutetaacutes

2010 maacutejus hoacutenaptoacutel az eacutertelmi fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesaacutet az inteacutezmeacuteny az Ipoly u1 sz

alatt biztosiacutetja

Idősgondozoacute Szolgaacutelat aacuteltal nyuacutejtott ellaacutetaacutesi formaacutek

- 1 Eacutetkezteteacutes

- 2 Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

- 3 Jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

- 4 Időkoruacuteak nappali ellaacutetaacutesa

- 5 Eacutertelmi Fogyateacutekosok Nappali Ellaacutetaacutesa

A szolgaacuteltataacutes az eacutertelmi fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesaacutenak kiveacuteteleacutevel Vaacuterosfoumlld

telepuumlleacutes illetve a teacuterseacutegi feladatellaacutetaacutesban is eacuterintett

Szolgaacuteltataacutesok ceacuteljai feladatai

1 Eacutetkezteteacutes

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny eacutes Kecskemeacutet

Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute

szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutesokroacutel azok igeacutenybeveacuteteleacuteről a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel

valamint a helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III31) oumlnkormaacutenyzati

rendelete alapjaacuten Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros a koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten azoknak a

szociaacutelisan raacuteszorult szemeacutelyeknek a legalaacutebb napi egyszeri meleg eacutetkezeacuteseacuteről toumlrteacutenő

ellaacutetaacutesaacutet biztosiacutetja akik azt oumlnmaguknak illetve eltartottjaik reacuteszeacutere tartoacutesan vagy aacutetmeneti

jelleggel nem keacutepesek biztosiacutetani kuumlloumlnoumlsen koruk egeacuteszseacutegi aacutellapotuk fogyateacutekossaacuteguk

pszichiaacutetriai betegseacuteguumlk vagy szenvedeacutelybetegseacuteguumlk miatt A szociaacutelis eacutetkezteteacutest

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzataacutenak Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek

Igazgatoacutesaacutega Szegedi Tudomaacutenyegyetem Haacuteziorvosi eacutes Oktatoacutekoumlzpontja szervezi meg

A szociaacutelis eacutetkezteteacutest az arra raacuteszoruloacute szemeacutelyeknek az Idősgondozoacute Szolgaacutelat eacutes

szolgaacuteltataacutesi szerződeacutes alapjaacuten a SODEXO Magyarorszaacuteg Kft biztosiacutetja Kecskemeacutet Megyei

Joguacute Vaacuterosban

Vaacuterosfoumlld telepuumlleacutesen 2009 maacutejus hoacutenaptoacutel biztosiacutetott az eacutetkezteteacutes lehetőseacutege szinteacuten a

SODEXO Magyarorszaacuteg Kft szolgaacuteltataacutesi szerződeacutese uacutetjaacuten

2 Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

74

A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes ceacutelja az igeacutenybe vevő ndash szuumlkseacutegleteinek megfelelően ndash lakaacutesaacuten

lakoacutekoumlrnyezeteacuteben valoacute oumlnaacutelloacute eacuteletviteleacutenek fenntartaacutesa szociaacutelis segiacuteteacutes eacutes szemeacutelyi

gondozaacutes kereteacuteben A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes feladata segiacutetseacuteget nyuacutejtani az ellaacutetaacutest igeacutenybe

vevőnek abban hogy fizikai mentaacutelis szociaacutelis szuumlkseacuteglete sajaacutet koumlrnyezeteacuteben eacuteletkoraacutenak

eacutelethelyzeteacutenek eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak megfelelően megleacutevő keacutepesseacutegeinek fenntartaacutesaacuteval

felhasznaacutelaacutesaacuteval fejleszteacuteseacutevel biztosiacutetott legyen A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes konkreacutet feladata

hogy a kliens megleacutevő fizikai mentaacutelis eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutet megőrizze ill megerősiacutetse

segiacutetseacuteget nyuacutejtson a prevencioacutehoz

A szolgaacuteltataacutes műkoumldteteacutese lehetőveacute teszi hogy az igeacutenylő eacuteleteacutenek neheacutez perioacutedusaacuteban is

megszokott koumlrnyezeteacuteben biztonsaacutegban eacutelhessen megelőzze az egyeduumll eacutelők szegregaacutecioacutejaacutet

izolaacutecioacutejaacutet A szolgaacuteltataacutes kivaacuteltja a bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes iraacutenti egyre noumlvekvő

igeacutenyt csoumlkkenti a hozzaacutetartozoacutekra nehezedő ellaacutetaacutes terheit

3 Jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes ceacutelja hogy az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutelyek mineacutel

tovaacutebb otthonukban tudjaacutek folytatni oumlnaacutelloacute eacuteletviteluumlket Ceacutelja tovaacutebbaacute az ellaacutetottak

biztonsaacutegeacuterzeteacutenek noumlveleacutese aacutellapotuk stabilizaacutelaacutesa tovaacutebbi aacutellapotromlaacutes megelőzeacutese

pszicheacutes probleacutemaacutek kezeleacutese

A jelzőrendszeres szolgaacuteltataacutessal szembeni elvaacuteraacutes hogy pontos megbiacutezhatoacute legyen a

segeacutelyhiacutevoacute rendszer valamint minden segeacutelykeacutereacutes eseteacuten 30 percen beluumlli a helysziacutenre jutaacutes

megtoumlrteacutenjen A segeacutelyhiacutevoacute haacuteloacutezat folyamatos fejleszteacutese bőviacuteteacutese szuumlkseacuteges Kecskemeacutet

koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten raacuteszoruloacute szemeacutelyek reacuteszeacutere

Feladata hogy a sajaacutet otthonukban eacutelő egeacuteszseacutegi aacutellapotuk eacutes szociaacutelis helyzetuumlk miatt

raacuteszoruloacute a segeacutelyhiacutevoacute keacuteszuumlleacutek megfelelő hasznaacutelataacutera keacutepes időskoruacute vagy fogyateacutekos

szemeacutelyekneacutel illetve betegekneacutel az oumlnaacutelloacute eacuteletvitel fenntartaacutesa mellett felmeruumllő

kriacutezishelyzetek elhaacuteriacutetaacutesra keruumlljenek A rendszer segiacutetseacutegeacutevel fenntarthatoacutek a biztonsaacutegos

eacuteletvitel felteacutetelei kriacutezishelyzetben lehetőseacuteget nyuacutejt az ellaacutetaacutest igeacutenybevevő szemeacutelyneacutel

toumlrteacutenő gyors megjeleneacutesre eacutes segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesra

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes kereteacuteben biztosiacutetani kell

- segeacutelyhiacutevaacutes eseteacuten az uumlgyeletes gondozoacutenak a helysziacutenen toumlrteacutenő haladeacutektalan

megjeleneacuteseacutet

- a segeacutelyhiacutevaacutes okaacuteul szolgaacuteloacute probleacutema megoldaacutesa eacuterdekeacuteben szuumlkseacuteges azonnali

inteacutezkedeacutesek megteacuteteleacutet

- szuumlkseacuteg eseteacuten tovaacutebbi egeacuteszseacuteguumlgyi vagy szociaacutelis ellaacutetaacutes kezdemeacutenyezeacuteseacutet

A fogyateacutekos szemeacutelyek illetve a pszichiaacutetriai betegek reacuteszeacutere nyuacutejtott jelzőrendszeres haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes ellaacutetoacuteja egyuumlttműkoumldik a taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutest illetve a pszichiaacutetriai betegek

reacuteszeacutere koumlzoumlsseacutegi alapellaacutetaacutest nyuacutejtoacute szolgaacuteltatoacuteval

4 Idősek nappali ellaacutetaacutesa

A taacutersadalmi eacutes szociaacutelis izolaacutecioacute komoly veszeacutelyt jelent az időskoruacute neacutepesseacuteg koumlreacuteben ezeacutert

kiemelt jelentőseacutegű az idősek klubjainak a koumlzoumlsseacutegi eacutelet teruumlleteacuten kifejtett teveacutekenyseacutege

A munka vilaacutegaacuteboacutel valoacute kileacutepeacutes nemcsak a napi feladatok ceacutelok elveszteacuteseacutet jelenti hanem

gyakran a szemeacutelyes kapcsolatok leeacutepuumlleacuteseacutet is magaacuteval hozza Egy uacutej eacuteletritmus kialakiacutetaacutesa

az időskor pozitiacutev tartalommal valoacute megtoumllteacutese ndash egyeacuteni szinten ndash gyakran okoz neheacutezseacuteget

eacutes kihat az idős ember fizikai illetve mentaacutelis aacutellapotaacutera Az idősek klubjai aacuteltal nyuacutejtott

szolgaacuteltataacutesok egy magasabb szintű eacuteletminőseacuteg kialakulaacutesaacutet ceacutelozzaacutek

75

Az inteacutezmeacuteny aacuteltal biztosiacutetott nappali ellaacutetaacutes ceacutelja a szociaacutelisan raacuteszoruloacute egyeduumll eacutelő vagy

taacutersasaacutegra kikapcsoloacutedaacutesra vaacutegyoacute idős szemeacutelyek koumlzoumlsseacutegbe valoacute beilleszteacutese

feleslegesseacuteg-eacuterzetuumlk csoumlkkenteacutese magaacutenyuk oldaacutesa a taacutersadalomtoacutel valoacute szegregaacutecioacute

megelőzeacutese Ceacutelja tovaacutebbaacute hogy szemeacutelyre szabott gondozaacutes kereteacuten beluumll elejeacutet vegye az

idős korban gyakori mentaacutelis probleacutemaacutek leacutetrejoumltteacutenek a rendszeres feluumlgyelet (veacuternyomaacutes eacutes

veacutercukormeacutereacutes megfigyeleacutes) reacuteveacuten pedig időben felismerhetőek legyenek a kuumlloumlnboumlző

időskorra jellemző egeacuteszseacutegi elvaacuteltozaacutesok betegseacutegek

5 Eacutertelmi fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesa

Az eacutertelmi fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesa a harmadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt oumlnkiszolgaacutelaacutesra

reacuteszben keacutepes vagy oumlnellaacutetaacutesra nem keacutepes de feluumlgyeletre szoruloacute fogyateacutekos illetve autista

szemeacutelyek reacuteszeacutere biztosiacutet lehetőseacuteget a napkoumlzbeni tartoacutezkodaacutesra taacutersas kapcsolatokra

valamint az alapvető higieacuteniai szuumlkseacutegleteik kieleacutegiacuteteacuteseacutere tovaacutebbaacute igeacuteny szerint megszervezi

az ellaacutetottak napkoumlzbeni eacutetkezteteacuteseacutet

Ceacutelja nappali ellaacutetaacutes biztosiacutetaacutesa egeacutesz napos elhelyezeacutes gondozaacutes koumlzoumlsseacutegi eacuteletuumlk alakiacutetaacutesa

a harmadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt csalaacutedban eacutelő oumlnkiszolgaacutelaacutesra reacuteszben keacutepes eacutertelmi

fogyateacutekosok reacuteszeacutere

Az Eacutertelmi Fogyateacutekosok Nappali Ellaacutetaacutesa a csalaacutedi haacutetteacuterrel rendelkező elsősorban

koumlzeacutepsuacutelyos eacutertelmi fogyateacutekosok napkoumlzbeni gondozaacutesaacutet veacutegzi Teveacutekenyseacutegeacutet a Nappali

Ellaacutetaacutes vezető iraacutenyiacutetaacutesaacuteval laacutetja el Az ellaacutetottakat gyoacutegypedagoacutegiai elvek szerint nevelik a

mindennapi eacuteletuumlkhoumlz szuumlkseacuteges szokaacutesok viselkedeacutesi formaacutek fizikai egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes

mentaacutelis koumlvetelmeacutenyek betartaacutesaacuteval iraacutenyiacutetjaacutek őket

Szervezik koumlzoumlsseacutegi teveacutekenyseacuteguumlket eacutertelmi eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotuknak megfelelő

elsősorban teraacutepiaacutes jellegű foglalkoztataacutest biztosiacutetanak szuumlkseacuteg eseteacuten megszervezik az

orvosi ellaacutetaacutest

Szolgaacuteltataacutesai kuumlloumlnoumlsen

a) igeacuteny szerint meleg eacutelelem biztosiacutetaacutesa melynek elfogyasztaacutesaacutera a rendelkezeacutesre aacutelloacute

eacutetkezőben kulturaacutelt koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt van lehetőseacuteg

b) szuumlkseacuteg szerint az egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutes megszervezeacutese a szolgaacuteltataacutesokhoz valoacute

hozzaacutejutaacutes elősegiacuteteacutese

c) eacuteletvitelre vonatkozoacute tanaacutecsadaacutes eacuteletvezeteacutes segiacuteteacutese

d) szabadidős programok hasznos eltoumllteacuteseacutenek szervezeacutese iraacutenyiacutetaacutesa

e) a speciaacutelisan oumlnszerveződő csoportok szervezetek taacutemogataacutesa műkoumldeacuteseacutenek

szervezeacuteseacutenek a segiacuteteacutese

f) hivatalos uumlgyek inteacutezeacuteseacutenek segiacuteteacutese

A megvaloacutesiacutetani kiacutevaacutent program konkreacutet bemutataacutesa a leacutetrejoumlvő kapacitaacutesok a nyuacutejtott

szolgaacuteltataacuteselemek teveacutekenyseacutegek leiacuteraacutesa

1 Eacutetkezteteacutes

Az eacutetkezteteacutes Kecskemeacutet eacutes Vaacuterosfoumlld koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten eacutelő azon szociaacutelisan raacuteszorult

szemeacutelyeknek a legalaacutebb napi egyszeri meleg eacutetkezeacuteseacuteről toumlrteacutenő gondoskodaacutes akik azt

oumlnmaguknak illetve eltartottjaik reacuteszeacutere tartoacutesan vagy aacutetmeneti jelleggel nem keacutepesek

biztosiacutetani kuumlloumlnoumlsen koruk egeacuteszseacutegi aacutellapotuk fogyateacutekossaacuteguk pszichiaacutetriai betegseacuteguumlk

szenvedeacutelybetegseacuteguumlk vagy hajleacutektalansaacuteguk miatt Naponta koumlzel 1000 fő reacuteszeacutere

76

biztosiacutetott a szolgaacuteltataacutes igeacutenybe veacuteteleacutenek lehetőseacutege kapacitaacutes hiaacutenya miatt a felmeruumllő

igeacutenyeket egyszer sem kellett elutasiacutetani A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM

rendelet alapjaacuten az eacutetkezteteacutes helyben fogyasztaacutessal elvitellel eacutes haacutezhoz szaacutelliacutetaacutessal

biztosiacutetott

Az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega Idősgondozoacute Szolgaacutelataacuten keresztuumll

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros időskoruacute populaacutecioacutejaacutenak haacuterom szaacutezaleacuteka jut szociaacutelis

eacutetkezteteacutes kereteacuteben napi egyszeri meleg eacutetelhez teljes teruumlleti lefedettseacuteg mellett

Az eacutetkezteteacutest igeacutenybevevők leacutetszaacutema tovaacutebbra is magas az ellaacutetottak fluktuaacutecioacuteja jelentős A

szolgaacuteltataacutes jelentős igeacutenybeveacutetele az oumlnkormaacutenyzati rendeletben szabaacutelyozott

meacuteltaacutenyossaacuteggal csoumlkkentett kedvező szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejnak valamint a szolgaacuteltataacutes

megfelelő minőseacutegeacutenek koumlszoumlnhető

A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes feladata az igeacutenybe vevő lakaacutesaacuten lakoacutekoumlrnyezeteacuteben valoacute oumlnaacutelloacute

eacuteletviteleacutenek fenntartaacutesa Kecskemeacutet eacutes Vaacuterosfoumlld koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten a vonatkozoacute

jogszabaacutelyok figyelembe veacuteteleacutevel

Kapacitaacutes az ellaacutethatoacute leacutetszaacutem 396 fő

Egyseacuteg megnevezeacutese Maximaacutelis ellaacutetotti leacutetszaacutem

Horvaacuteth D krt 1 117 fő

Csongraacutedi u 26 63 fő

Margareacuteta u 2 189 fő

Posta u 7 27 fő

Oumlsszesen 396 fő

Az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega Idősgondozoacute Szolgaacutelata a jelenlegi

jogszabaacutelyok figyelembe veacuteteleacutevel 396 fő ellaacutetaacutesaacutet biztosiacutethatja Kapacitaacutes hiaacutenya miatt a

felmeruumllő igeacutenyeket egyszer sem kellett elutasiacutetani mert az ellaacutetaacutest keacuterők koumlzuumll toumlbben nem

naponta veszik igeacutenybe a szolgaacuteltataacutest

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros koumlzigazgataacutesi teruumllete gondozaacutesi koumlrzetek szerint keruumllt

felosztaacutesra A gondozaacutesi koumlrzetek neacutegy telephelyhez tartoznak A telephelyek aacuteltal veacutegzett

gondozaacutesi teveacutekenyseacuteg a teruumlleti ellaacutetaacutesban munkanapokon napi nyolc oacuteraacuteban a

nyugdiacutejashaacutezi feladatellaacutetaacutesban megszakiacutetaacutes neacutelkuumlli munkarendben toumlrteacutenik A szociaacutelis

gondozoacutek koumlzlekedeacuteseacutet az inteacutezmeacuteny geacutepjaacutermű- eacutes kereacutekpaacuterparkja valamint a helyi

toumlmegkoumlzlekedeacutes igeacutenybeveacutetele segiacuteti Minden telephely rendelkezik szolgaacutelati geacutepkocsival

amely a gondozaacutesi teveacutekenyseacutegek ellaacutetaacutesaacutehoz rendelkezeacutesre aacutell A szociaacutelis gondozoacutek a

teveacutekenyseacuteguumlket a vezető gondozoacuteval egyeztetve az ellaacutetottal koumltoumltt megaacutellapodaacutesnak eacutes

munkakoumlri leiacuteraacutesuknak megfelelően veacutegzik

Nyuacutejtott szolgaacuteltataacuteselemek a szociaacutelis segiacuteteacutes eacutes a szemeacutelyi gondozaacutes kereteacuteben

fizikai ellaacutetaacutes

mentaacutelis gondozaacutes

egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes

foglalkoztataacutes

eacuterdekveacutedelem

77

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes ceacutelja Kecskemeacutet koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten a

feladatellaacutetaacutes eacutes a megleacutevő rendszer biztonsaacutegos műkoumldteteacutese Az infrastruktuacuteraacuteval gyengeacuten

ellaacutetott tanyaacutes teacuterseacutegek kuumllteruumlletek prioritaacutest eacutelveznek

Segeacutelykeacutereacutes eseteacuten a szolgaacutelatban leacutevő gondozoacute a segeacutelyhiacutevaacutes kezdemeacutenyezeacuteseacutetől szaacutemiacutetott

30 percen beluumll a helysziacutenre eacuterkezik eacutes az ellaacutetott eacuterdekeacuteben szuumlkseacuteges egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes

szociaacutelis ellaacutetaacutest megteszi

A műkoumldeacutesi engedeacutelyben meghataacuterozott keacuteszuumlleacutekszaacutem 120 Paacutelyaacutezati taacutemogataacutessal 104

keacuteszuumlleacutek finansziacuterozaacutesa biztosiacutetott A fenti keacuteszuumlleacutekszaacutem jelentősen elmarad a felmeruumllő

szuumlkseacutegletektől A vaacuterakozoacutek szaacutema aacutetlagosan 30 fő

A szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevők biztonsaacutegtudata erősoumldik ezaacuteltal tovaacutebb tudjaacutek oumlnaacutelloacute

eacuteletviteluumlket folytatni otthonukban A szolgaacuteltataacutes amellett hogy fokozza az egyeacuten

biztonsaacutegeacuterzeteacutet a hozzaacutetartozoacuteknak is nagy segiacutetseacuteget jelent mivel a csalaacutedtagjaik

kriacutezishelyzetben gyors segiacutetseacuteget kaphatnak a szolgaacutelattoacutel Az oumlnaacutelloacute eacuteletvitel fenntartaacutesa

mellett a szolgaacuteltataacutes kivaacutelthatja a bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutest

A segeacutelyhiacutevoacute rendszer műszaki leiacuteraacutesa

I Taacutevőroumls Gsm-es segeacutelyhiacutevoacute keacuteszuumlleacutek

Felhasznaacuteloacutei uacutetmutatoacute Az segeacutelyhiacutevoacute rendszer roumlvid aacuteltalaacutenos ismerteteacutese

A segeacutelyhiacutevoacute rendszer egy karkoumltőből eacutes egy vevőegyseacutegből aacutelloacute rendszer A

karkoumltő segeacutelyhiacutevoacute gombjaacutet egyszer megnyomva segeacutelykeacuterő uumlzenetet

tovaacutebbiacutet a telepiacutetett vevőegyseacutegnek A vevőegyseacuteg a karkoumltőtől eacuterkező

segeacutelykeacutereacutes hataacutesaacutera kezdemeacutenyezi a beaacutelliacutetott telefonszaacutem automatikus

hiacutevaacutesaacutet eacutes CONTACT ID jelzeacutesek tovaacutebbiacutetaacutesaacutet

Segeacutelyhiacutevoacute karkoumltő paacutenikgomb Tulajdonsaacutegok

Segeacutelykeacuterő funkcioacute (1 gombnyomaacutes)

Koumlnnyen hordozhatoacute nem akadaacutelyoz a munkaacuteban

Hermetikusan zaacutert IP67 veacutedettseacutegű tokozaacutes

Nagy keacuteszenleacuteti idő akaacuter 24 hoacutenap

Csomagolaacutes

A paacutenikgomb keacuteszuumlleacutek doboza a koumlvetkező reacuteszegyseacutegeket tartalmazza

Jeladoacute keacuteszuumlleacutek sziacutejjal

Az segeacutelyhiacutevoacute rendszerelemek telepiacuteteacutese uumlzembe helyezeacutese

SOS karkoumltő

A keacuteszuumlleacutekbe a gyaacutertoacute előre behelyezi a CR2032 gombelemet

Az eszkoumlz ezzel tehaacutet keacutezhezveacutetelekor maacuter műkoumldőkeacutepes A tovaacutebbiakban szuumlkseacutegesseacute vaacuteloacute

elemcsereacuteket is a gyaacutertoacute veacutegzi Keacuterjuumlk a keacuteszuumlleacuteket visszajuttatni reacuteszuumlnkre

Telepiacutetett vevőegyseacuteg

A vevőegyseacuteg a segeacutelyhiacutevoacute rendszer koumlzponti eleme haacuteloacutezatonkeacutent egy darab eszkoumlzre van szuumlkseacuteg

Az egyseacuteg kezeli a GSM haacuteloacutezatroacutel bejoumlvő hiacutevaacutesokat uumlzeneteket Bejoumlvő hiacutevaacutes eseteacuten automatikusan

felveszi a hiacutevaacutest a 2 csoumlrgeacutes utaacuten eacutes a beeacutepiacutetett kihangosiacutetoacuten keresztuumll az operaacutetor illetve a

felhasznaacuteloacute hangja akaacuter toumlbb meacuteterről is joacutel hallhatoacutevaacute vaacutelik A keacuteszuumlleacutek tovaacutebbi leiacuteraacutesa a termeacutek

dokumentaacutecioacutejaacuteban talaacutelhatoacute

78

Az SOS karkoumltő hasznaacutelata

A keacuteszuumlleacutek alaphelyzetben aacutellandoacutean be vannak kapcsolva uumlzemkeacutesz

A fedőlap koumlzepeacuten elhelyezett paacutenikgomb egyszeri megnyomaacutesaacuteval SOS segeacutelykeacuterő uumlzenetet kuumlldhet

a kezelő szoftvernek

Termeacutek kezeleacutese

A keacuteszuumlleacutek beaacutelliacutetott parameacuteterek alapjaacuten műkoumldik amiket a keacuteszuumlleacutek gyaacutertoacuteja feluumlgyel

A felhasznaacuteloacute eacutes a koumlrnyezet veacutedelme eacuterdekeacuteben a keacuteszuumlleacutek hasznaacutelata koumlzben a koumlvetkezőket be kell

tartani

- A keacuteszuumlleacuteket eacutes tartozeacutekait mindig oacutevatosan kezelje

- A karoacutera sziacutejat ne fesziacutetse meg tuacutel erősen mert kiszakadhat

- Ne hagyja a keacuteszuumlleacuteket vagy annak tartozeacutekait nyiacutelt laacuteng koumlzeleacuteben

- Ne ejtse le ne dobaacutelja vagy proacutebaacutelja meghajliacutetani

- A keacuteszuumlleacutek tisztiacutetaacutesakor ne hasznaacuteljon erős vegyszert oldoacuteszert vagy suacuteroloacuteszert Fertőtleniacutető szerek

hasznaacutelata engedeacutelyezett

- A keacuteszuumlleacutek meacuterseacutekelten viacutezaacutelloacute

- Ne proacutebaacutelja meg szeacutetszedni a keacuteszuumlleacuteket vagy annak tartozeacutekait csak arra

jogosult szemeacutely javiacutethatja azokat

- Oacutevja a keacuteszuumlleacuteket a sugaacuterzoacute hőtől a szeacutelsőseacuteges koumlrnyezeti behataacutesoktoacutel

Telepiacutetett vevőegyseacuteg

A rendszer aacuteltalaacutenos ismerteteacutese A segeacutelyhiacutevoacute rendszer egy karkoumltőből eacutes egy vevőegyseacutegből

aacutelloacute rendszer A karkoumltő segeacutelyhiacutevoacute gombjaacutet egyszer

megnyomva segeacutelykeacuterő uumlzenetet tovaacutebbiacutet a telepiacutetett

vevőegyseacutegnek A vevőegyseacuteg az karkoumltőtől eacuterkező

segeacutelykeacutereacutes hataacutesaacutera kezdemeacutenyezi a beaacutelliacutetott diszpeacutecser

koumlzpont telefonszaacutem automatikus hiacutevaacutesaacutet eacutes CONTACT ID

jelzeacutesek tovaacutebbiacutetaacutesaacutet

A termeacutek aacuteltalaacutenos leiacuteraacutesa A vevőegyseacuteg a segeacutelyhiacutevoacute rendszer koumlzponti eleme

haacuteloacutezatonkeacutent egy darab eszkoumlzre van szuumlkseacuteg Az egyseacuteg

kezeli a GSM haacuteloacutezatroacutel bejoumlvő hiacutevaacutesokat uumlzeneteket Bejoumlvő

hiacutevaacutes eseteacuten automatikusan felveszi a hiacutevaacutest a 2 csoumlrgeacutes utaacuten

eacutes a beeacutepiacutetett kihangosiacutetoacuten keresztuumll az operaacutetor illetve a

felhasznaacuteloacute hangja akaacuter toumlbb meacuteterről is joacutel hallhatoacutevaacute vaacutelik

A fedőlapon elhelyezett piros gomb megnyomaacutesaacuteval SOS

segeacutelykeacuterő uumlzenet tovaacutebbiacutethatoacute a beaacutelliacutetott telefonszaacutemra (CID

Koacuted 100 ndash Medical alarm) A keacuteszuumlleacutek minden nap a beaacutelliacutetott

időintervallum koumlzoumltt teszt uumlzenettel jelzi a műkoumldőkeacutepesseacutegeacutet (CID koacuted 602 ndash Periodic test report)

A karkoumltőtől eacuterkező napi rendszeresseacutegű tesztuumlzenetet tovaacutebbiacutetja a koumlzpontba (CID koacuted 603 ndash

Periodic RF transmission) Ha a karkoumltőben levő elem toumlltoumlttseacutege kritikus szintre csoumlkken akkor ezt

azonnal jelzi a koumlzpontnak (CID koacuted 384 ndash RF low battery) A diszpeacutecser szolgaacutelatnaacutel elhelyezett

dedikaacutelt karkoumltővel gondozoacutei nyugta jelzeacutes kuumlldhető koumlzpontba (CID Koacuted 120 ndash Panic alarm nyugta)

II Taacutevőroumls Urh-s segeacutelyhiacutevoacute keacuteszuumlleacutek

Az uumlgyfeacutelhez telepiacutetett berendezeacutes alkalmas segeacutelyhiacutevaacutesok tovaacutebbiacutetaacutesaacutera raacutedioacutefrekvenciaacuten

amelyet egy koumlzponti feluumlgyelet fogad eacutes kieacuterteacutekel Ennek alapjaacuten tudja elveacutegezni a szuumlkseacuteges

inteacutezkedeacuteseket

79

Műkoumldeacutes Az uumlgyfeacutelneacutel a segeacutelyhiacutevaacutes keacutetfeacutele moacutedon lehetseacuteges

1 Fali dobozra szerelt nyomoacutegombbal (vezeteacutekes)

2 Raacutedioacutefrekvenciaacutes (RF) keacutezi jeladoacuteval (vezeteacutek neacutelkuumlli)

Segeacutelyhiacutevoacute adoacute Keacutezi jeladoacute

Baacutermelyik moacutedon toumlrteacutenik a hiacutevaacutes szakszerűen szerelt rendszerneacutel a feluumlgyeletre a jelzeacutes

neacutehaacuteny maacutesodpercen beluumll megeacuterkezik (Az aacutetvitel biztonsaacutegaacutet noumlveli a toumlbbszoumlroumls

jelismeacutetleacutes) Amennyiben meacuteg sincs szuumlkseacuteg segiacutetseacutegre az uumlgyfeacutelneacutel a segeacutelyhiacutevaacutes toumlroumllhető

Minden jelzeacutestiacutepus a feluumlgyeleten megkuumlloumlnboumlztethető

Az egyes jelzeacutestiacutepusok

1 Segeacutelyhiacutevaacutes nyomoacutegombroacutel

2 Segeacutelyhiacutevaacutes keacutezi (RF) jeladoacuteval

3 Segeacutelyhiacutevaacutes toumlrleacutese

4 Gondnok (segeacutelynyuacutejtoacute) megeacuterkezett

5 Haacuteloacutezati hiba (230V AC)

6 Raacutedioacuteszabotaacutezs (berendezeacutes illeteacutektelen kinyitaacutesa)

Amennyiben az egyes jelzeacutescsatornaacutek visszaaacutellnak alap (nyugalmi) helyzetbe akkor ez is

tovaacutebbiacutetaacutesra keruumll

A berendezeacutes keacutetfeacutele kieacutepiacuteteacutesben keacuteszuumll

1 Haacuteloacutezati (230V AC) + akkumulaacutetor

2 Csak akkumulaacutetor (12V zseleacutes)

Mindkeacutet tiacutepus keacutepes automatikusan hibajelzeacutest kuumlldeni amennyiben az akkumulaacutetor

feszuumlltseacutege egy előre beaacutelliacutetott szint alaacute esik

A segeacutelyhiacutevoacute rendszer keacutepes fogadni akaacuter toumlbb ezer uumlgyfelet is A hatoacutetaacutevolsaacuteg noumlvelhető un

Szimplex aacutetjaacutetszoacutek segiacutetseacutegeacutevel

A berendezeacutesek nagyfokuacute megbiacutezhatoacutesaacutegaacutet a korszerű gyaacutertaacutestechnoloacutegia valamint az

automatikusan kontrolaacutelt napi tesztjelzeacutes biztosiacutetja

80

4 Idősek nappali ellaacutetaacutesa

Az idősek klubjaacutenak feladata a napkoumlzbeni tartoacutezkodaacutes lehetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa lehetőseacuteg a

taacutersas kapcsolatok kezdemeacutenyezeacuteseacutere fenntartaacutesaacutera az alapvető higieacuteniai szuumlkseacutegletek

kieleacutegiacuteteacuteseacutenek biztosiacutetaacutesa kulturaacutelis eacutes szabadidős teveacutekenyseacutegeken valoacute reacuteszveacutetel az

ellaacutetottak napkoumlzben eacutetkezeacuteseacutenek megszervezeacutese

A szolgaacuteltataacutes műkoumldeacutese eredmeacutenyekeacuteppen javulhat a szociaacutelisan raacuteszorult emberek

eacuteletminőseacutege az eddig magaacutenyosan elhagyatottan toumlltoumltt időskor tartalommal valoacute

megtoumllteacutese hasonloacute korosztaacutelyban valoacute szemeacutelyes kapcsolatok kialakiacutetaacutesa illetve fenntartaacutesa

a kuumlloumlnboumlző eacuteletvitellel kapcsolatos elengedhetetlen informaacutecioacutek gyors aacuteramlaacutesa aacutetadaacutesa A

szociaacutelis uumlgyinteacutezeacutesnek eacutes egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacuteltataacutesnak koumlszoumlnhetően csoumlkkenhet az

oumlnkormaacutenyzatra eacutes az egeacuteszseacuteguumlgyre nehezedő leterheltseacuteg

A klubok szolgaacuteltataacutesai kuumlloumlnoumlsen kiterjednek

szabadidős programok szervezeacuteseacutere

szuumlkseacuteg szerint az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes megszervezeacuteseacutere a szakellaacutetaacuteshoz valoacute

hozzaacutejutaacutes segiacuteteacuteseacutere

egeacuteszseacuteguumlgyi felvilaacutegosiacutetoacute előadaacutesok szervezeacuteseacutere tanaacutecsadaacutesokra az egeacuteszseacuteges

eacuteletmoacutedroacutel

gyoacutegytorna lehetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesaacutera

mentaacutelis gondozaacutesra

szuumlkseacuteg eseteacuten maacutes szociaacutelis alapszolgaacuteltataacuteshoz valoacute hozzaacutejutaacutes segiacuteteacuteseacutere (pl haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes)

hivatalos uumlgyek inteacutezeacuteseacutenek segiacuteteacuteseacutere

eacuteletvitelre vonatkozoacute tanaacutecsadaacutesra eacuteletvezeteacutes segiacuteteacuteseacutere

speciaacutelis oumlnszerveződő csoportok taacutemogataacutesaacutera műkoumldeacuteseacutenek szervezeacuteseacutenek

segiacuteteacuteseacutere

uacutej klubtagok beilleszkedeacuteseacutenek kapcsolatteremteacuteseacutenek segiacuteteacuteseacutere

Feacuterőhelyek szaacutema 25 gondozaacutesi csoportok szaacutema 3

Nappali ellaacutetaacutes biztosiacutetaacutesa egeacutesz napos elhelyezeacutes gondozaacutes koumlzoumlsseacutegi eacuteletuumlk alakiacutetaacutesa a

harmadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt csalaacutedban eacutelő oumlnkiszolgaacutelaacutesra reacuteszben keacutepes eacutertelmi

fogyateacutekosok reacuteszeacutere Az Eacutertelmi Fogyateacutekosok Nappali Ellaacutetaacutesaacutet biztosiacutetoacute szolgaacuteltataacutesban

tervezett 25 fős leacutetszaacutem egeacutesz eacutevben teljes kapacitaacuteskihasznaacuteltsaacutegot eredmeacutenyez

Szolgaacuteltataacuteselemek

az ellaacutetaacutest igeacutenybevevők reacuteszeacutere meleg eacutelelmet biztosiacutet

szuumlkseacuteg szerint az egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutes megszervezeacutese a szakellaacutetaacutes

hozzaacutejutaacutesaacutehoz valoacute segiacuteteacutese

hivatalos uumlgyek inteacutezeacutese eacutes segiacuteteacutese (pl fogyateacutekossaacutegi taacutemogataacutes)

eacuteletvitelre vonatkozoacute tanaacutecsadaacutes eacuteletvezeteacutes segiacuteteacutese

mentaacutelis aacutellapotuknak megfelelő a napi eacuteletritmust biztosiacutetoacute koumlzoumlsseacutegi szolgaacuteltataacutest

szervez

az ellaacutetottak reacuteszeacutere a megleacutevő keacutepesseacutegek fejleszteacutese a kuumlloumlnboumlző fejlettseacutegi szintek

eacutes szemeacutelyiseacuteg jegyek figyelembe veacuteteleacutevel A szociaacutelis modell elveacutenek megfelelően

az erősseacutegekre megleacutevő keacutepesseacutegekre eacutepiacutetve fejleszteacutes szinten tartaacutes

81

A Nappali Ellaacutetaacutes teveacutekenyseacutegeacutenek eredmeacutenyekeacutent a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutelyek megszerzett

ismeretei bővuumllnek keacutepesseacutegeik fejlődnek de legalaacutebb az eleacutert fejlettseacutegi szinten maradnak

Csoportkapcsolataik gazdagodnak eacutertelmes eacutes hasznos foglalkoztataacutesuk megvaloacutesul Az

ellaacutetottak hozzaacutetartozoacutei a szolgaacuteltataacutes igeacutenybe veacuteteleacutenek lehetőseacutege aacuteltal integraacuteloacutedhatnak a

munkaerőpiacra A fogyateacutekkal eacutelő szemeacutelyek eacutes csalaacutedtagjai szociaacutelis ellaacutetaacutesaacutenak lehetőseacutegeacutet

biztosiacutetja eacuteletkoumlruumllmeacutenyeik javiacutetaacutesaacuteval

a) Szuumllősegiacutető taacutemogatoacute csoport műkoumldteteacutese

Az oumlnsegiacutető csoport ceacutelja hogy a szuumllők hozzaacutetartozoacutek szakemberek segiacutetseacutegeacutevel uacutej

ismeretekre tapasztalatokra tehessenek szert eacutes a probleacutemaacutek megoldaacutesaacutehoz taacutemogataacutest

kaphassanak A tapasztalat szerint a szuumllők megtaacutemogataacutesa a fogyateacutekos gyermekeik eacutes a

koumlruumlloumlttuumlk eacutelő toumlbbi csalaacutedtag eacuteleteacutet is pozitiacutevan befolyaacutesolja

Az eacuterintett szuumllők ndash toumlbbseacutegeacuteben az anyaacutek ndash taacutemogatoacute segiacutetseacuteg neacutelkuumll egyeduumll maradnak a

gondjaikkal a raacutejuk nehezedő lelki fizikai teher egyre nagyobb A tehetetlenseacuteg eacutes a mind

jobban fokozoacutedoacute felelősseacutegeacuterzet lesz uacuterraacute rajtuk eacuteletuumlkoumln eacutes ez idővel a koumlrnyezetre is aacutethat

Fő ceacutelok a szuumllők taacutejeacutekoztataacutesa taacutersadalmi integraacutecioacute oumlneacuterveacutenyesiacuteteacutes segiacuteteacutese

egyuumlttműkoumldeacutesek oumlsztoumlnzeacutese konfliktuskezeleacutes koumlzoumlsseacutegfejleszteacutes szuumllői hivataacutes erősiacuteteacutese

mentaacutelhigieacuteneacutes segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes oumlnfejleszteacutesioumlnismereti moacutedszerek aacutetadaacutesa kapcsolati haacuteloacutek

eacutepiacuteteacutese harmonikus szuumllő-gyermek kapcsolat kialakiacutetaacutesa

b) Fogyateacutekkal eacutelők reacuteszeacutere heacutetveacutegi kikapcsoloacutedaacutest szoacuterakoztataacutest nyuacutejtoacute Mosoly Klub

műkoumldteteacutese

Ceacutel a fogyateacutekkal eacutelők eacuteletviteleacutenek a taacutersadalmi normaacutekhoz koumlzeliacuteteacutese Ennek eleacutereacuteseacutehez

szuumlkseacuteges hogy az ellaacutetottak eacuteletterei elkuumlloumlnuumlljenek egymaacutestoacutel

Kiacutevaacutenatos az emberi eacutelet haacuterom legfontosabb tapasztalaacutesi teruumlleteacutet ndash otthon munkahely

szabadidő ndash elvaacutelasztani egymaacutestoacutel Az otthon a biztonsaacutegos szemeacutelyes teruumllet kell hogy

legyen A munkahely elősegiacuteti a kulturaacutelis szociaacutelis tanulaacutesi adaptaacutecioacutes folyamatok

megeacuteleacuteseacutet A szabadidő sziacutenterei pedig alkalmat adnak az oumlnkifejezeacutesre az emberi

kontaktusok aacutepolaacutesaacutera a kuumlloumlnboumlző viselkedeacutesi formaacutek szerepek gyakorlaacutesaacutera

A program folyamatos műkoumldteteacuteseacutevel az eacutertelmileg akadaacutelyozott emberek eseacutelyegyenlőseacutegeacutet

erősiacutetjuumlk A szabadidős klub havi egy alkalommal keruumll megrendezeacutesre A laacutetogatoacutek szaacutema 60

eacutes 100 fő koumlzeacute tehető

Megaacutellapiacutethatjuk azt hogy orszaacutegosan is keveacutes de Kecskemeacuteten egyaacuteltalaacuten nincs az eacutertelmi

seacuteruumllteknek speciaacutelisan a szaacutemukra biztosiacutetott lehetőseacuteguumlk arra hogy szoacuterakozzanak

kikapcsoloacutedjanak Tapasztalataink is azt mutatjaacutek hogy szuumlkseacuteg van egy rendszeresen

műkoumldtetett klubra (szoacuterakozoacutehelyre) ahol ők is a taacutersakkal egyuumltt szoacuterakozhatnak joacutel

eacuterezhetik magukat eacutes eacutelmeacutenyekkel gazdagodva teacuterhetneacutenek haza otthonukba

c) Szemleacuteletvaacuteltoacute Nap

Ceacutelja a fiatalok figyelmeacutenek felhiacutevaacutesa az elfogadaacutes eacutes a segiacuteteacutes fontossaacutegaacutera valamint a

fogyateacutekkal eacutelők taacutersadalmi integraacutecioacutejaacutenak elősegiacuteteacutese eacutes izolaacutecioacutejuk csoumlkkenteacutese

Ceacutelja tovaacutebbaacute az előiacuteteacuteletek csoumlkkenteacutese A veacutelemeacutenyek formaacutelaacutesaacutet a seacuteruumllt szemeacutelyekkel

kapcsolatban maacuter gyermekkorban el kell kezdeni Az elfogadaacutes csak a szakemberek

oumlsszefogaacutesaacuteval valoacutesiacutethatoacute meg amit nem csak a gyoacutegypedagoacutegiai szakemberek munkaacutejaacuteval

lehet eleacuterni hanem maacutes neveleacutessel foglalkozoacute szakemberek szemleacuteleteacutenek

megvaacuteltoztataacutesaacuteval

82

A program soraacuten fogyateacutekos felnőttek toumlltenek el egeacuteszseacuteges diaacutekokkal (koumlzeacutepiskolaacutesokkal)

maximum 3 oacuteraacutet

Minden segiacutetseacuteggel eacutelő fiatal melleacute keacutet diaacutek keruumll akikkel egyuumltt vesznek reacuteszt a

programokon

A teveacutekenyseacutegek oumlsszeaacutelliacutetaacutesaacutenaacutel figyelembe kell venni hogy minden reacutesztvevő talaacuteljon

szaacutemaacutera megfelelő elfoglaltsaacutegot A feladatok olyanok legyenek hogy igeacutenyeljeacutek a koumlzoumls

egyuumlttműkoumldeacutest alkalmat adjanak a beszeacutelgeteacutesre ismerkedeacutesre Fontos hogy a programok

oumlsszeaacutelliacutetaacutesaacuteba lebonyoliacutetaacutesaacuteba kapcsoloacutedjanak be segiacutető pedagoacutegusok a vendeacuteguumll laacutetott

inteacutezmeacuteny dolgozoacutei oumlnkeacutentesek

Figyelemmel kell lenni arra hogy a suacutelyos vagy viselkedeacuteseacuteben aacutetlagtoacutel nagyon elteacuterő

ellaacutetott nem vesz reacuteszt a programban (sajaacutet tartoacutezkodaacutesi helyuumlkoumln termeacuteszetesen van moacuted az

ismerkedeacutesre) hiszen megijedneacutenek vagy megterhelneacute a diaacutekokat az ilyen helyzet

Inteacutezmeacutenyuumlnkből kb 15 fő vesz reacuteszt minden alkalommal a Szemleacuteletvaacuteltoacute Napokon Eacutevről

eacutevre uacutejabb iskolaacutek csatlakoznak a programhoz

Maacutes inteacutezmeacutenyekkel toumlrteacutenő egyuumlttműkoumldeacutes moacutedja

Eacutetkezteteacutes haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes időskoruacuteak nappali

ellaacutetaacutesa eseteacuteben

Egyuumlttműkoumldik az ellaacutetaacutesi teruumlleteacuten műkoumldő szociaacutelis gyermekjoacuteleacuteti-gyermekveacutedelmi

egeacuteszseacuteguumlgyi koumlzneveleacutesi eacutes munkauumlgyi szolgaacuteltatoacutekkal inteacutezmeacutenyekkel iacutegy kuumlloumlnoumlsen

szociaacutelis szakeacutertővel

az otthonaacutepolaacutesi szolgaacutelattal

haacuteziorvossal kezelőorvossal

a paacutertfogoacute feluumlgyelői szolgaacutelattal

fogyateacutekos szemeacutely ellaacutetaacutesa eseteacuten a gyoacutegypedagoacutegiai neveleacutesi szakszolgaacutelatokkal eacutes a

fogyateacutekos szemeacutelyek segiacutető eacuterdekveacutedelmi szervezeteivel

koacuterhaacutezi szociaacutelis munkaacutessal

taacutersinteacutezmeacutenyekkel

civil szervezetekkel

koumlzneveleacutesi inteacutezmeacutenyekkel

Az Idősgondozoacute Szolgaacutelat aacuteltal műkoumldtetett nappali inteacutezmeacutenyek egyik ceacutelja hogy a

kuumlloumlnboumlző taacutersinteacutezmeacutenyekkel civil szervezetekkel aacutellandoacute kapcsolatot tartson fenn Ez az

eddigi kapcsolattartaacutes mintaacutejaacutera kuumlloumlnboumlző rendezveacutenyek programok koumlzoumls szervezeacuteseacuteben

konferenciaacutekra valoacute meghiacutevaacutesban illetve a tervezett műkoumldeacutesről programokroacutel valoacute

folyamatos taacutejeacutekoztataacutesban nyilvaacutenulna meg Szorosabb kapcsolat kieacutepiacuteteacutese eacutes fenntartaacutesa a

civil szfeacuteraacuteval illetve a művelődeacutesi koumlzpontokkal kulturaacutelis inteacutezmeacutenyekkel tovaacutebbaacute

koumlzneveleacutesi inteacutezmeacutenyek diaacutekjai reacuteszeacutere koumlzeacuterdekű oumlnkeacutentes teveacutekenyseacuteg veacutegzeacuteseacutenek

ceacuteljaacuteboacutel

Eacutertelmi Fogyateacutekosok Nappali ellaacutetaacutesa eseteacuteben

Kapcsolat kieacutepiacuteteacutese eacutes fenntartaacutesa koumlzinteacutezmeacutenyekkel pl a Katona Joacutezsef Sziacutenhaacutezzal a

Ciroacuteka Baacutebsziacutenhaacutezzal a programjaik rendszeres laacutetogataacutesa

Az ellaacutetottak mobilizaacutelaacutesa eacuterdekeacuteben szuumlkseacuteges a joacute eacutes megbiacutezhatoacute kapcsolat fenntartaacutesa a

Kecskemeacuteten műkoumldő Taacutemogatoacute Szolgaacutelatokkal

Harmonikus kapcsolat tovaacutebbi aacutepolaacutesa a Kecskemeacuteti Szakkeacutepzeacutesi Centrum Szent-Gyoumlrgyi

Albert Szakkoumlzeacutepiskolaacuteja eacutes Szakiskolaacutejaacuteval valamint a Kecskemeacuteti Szakkeacutepzeacutesi Centrum

Kada Elek Koumlzgazdasaacutegi Szakkoumlzeacutepiskolaacutejaacuteval a Kecskemeacuteti Szakkeacutepzeacutesi Centrum

83

Szeacutechenyi Istvaacuten Idegenforgalmi eacutes Vendeacuteglaacutetoacute ipari Szakkoumlzeacutepiskolaacuteja eacutes Szakiskolaacutejaacuteval

akik eacuterdeklődeacutest mutatnak inteacutezmeacutenyuumlnk iraacutent

Tovaacutebbi feladatnak tekinthető a joacute kapcsolat fenntartaacutesa az egyhaacutezakkal

Rendszeres a kapcsolatunk maacutes civil szervezetekkel szakmai szervezetekkel

1992 oacuteta folyamatos eacutes rendszeres az Eacutertelmi Fogyateacutekosok Kecskemeacuteti Eacuterdekveacutedelmi

Szervezeteacutevel (EacuteFKEacuteSZ) a kapcsolatunk Az EacuteNO munkaacutejaacuteroacutel a szervezetet folyamatosan

taacutejeacutekoztatjuk amely a programokat a lehetőseacutegekhez keacutepest taacutemogatja Főleg az EacuteFKEacuteSZ

aacuteltal nyaacuteron szervezett kiraacutendulaacutesok sziacutenesiacutetik ily moacutedon a nappali ellaacutetaacutes eacuteleteacutet

A 62 eacutev feletti időskoruacute neacutepesseacuteg demograacutefiai jellemzői

A vaacuteros aacutellandoacute neacutepesseacutege a legutolsoacute adatok alapjaacuten 111275 fő A 62 eacutev feletti időskoruacuteak

szaacutema 19645 fő amely a teljes neacutepesseacutegen beluumll 177-os araacutenyt jelent A 19645 fő koumlzuumll

7492 fő feacuterfi eacutes 12153 fő nő

Az időskoruacute neacutepesseacuteg vaacuterosreacuteszenkeacutent -os araacutenyban a koumlvetkező

vaacuterosreacutesz 62 eacutev feletti

lakos

Petőfivaacuteros Felsőszeacutektoacute Felsőcsalaacutenos Szarkaacutes 139

Heteacutenyegyhaacuteza Uacuterihegy 127

Maacuteriavaacuteros 165

Belvaacuteros (Ady E utcaacutetoacutel Erzseacutebet krt-ig) 243

Szeacutechenyivaacuteros Hollandfalu Maacuteriahegy belső reacutesze 168

Meacutentelek Belsőnyiacuter Talfaacuteja Maacuteriahegy kuumllső reacutesze 152

Vacsihegy Vacsi koumlztől a Nagykőroumlsi utcaacuteig 162

vaacuterosreacutesz 62 eacutev feletti

lakos

Hunyadivaacuteros 228

Műkertvaacuteros Szolnokihegy 227

Katonatelep Borbaacutes Kisfaacutei Uacuterreacutet 123

Erzseacutebetvaacuteros Rendőrfalu 179

Aacuterpaacutedvaacuteros 189

Szeleifalu Alsoacuteszeacutektoacute 161

Kadafalva Balloacuteszoumlg Matkoacute 124

Vaacuterosi aacutetlag 175

A vaacuteros aacutetlagaacutehoz viszonyiacutetva a 62 eacuteves ill annaacutel idősebb korosztaacutely araacutenya Katonatelepen

Heteacutenyegyhaacutezaacuten eacutes Kadafalvaacuten a legalacsonyabb Ezekben a vaacutelasztoacutekeruumlletekben viszont a

fiatal lakoacuteneacutepesseacuteg szaacutema kiemelkedően magasnak mondhatoacute A vaacuteros aacutetlagaacutehoz viszonyiacutetva

84

a 62 eacuteves ill annaacutel idősebb korosztaacutely araacutenya a Műkertvaacuterosban a Hunyadivaacuterosban eacutes a

Belvaacuterosban a legmagasabb

A vaacuterosreacuteszeket tekintve megaacutellapiacutethatoacute hogy a legtoumlbb idős ember a belvaacuterosban a

Hunyadivaacuterosban eacutes a Műkertvaacuterosban eacutel A fiatal lakoacuteneacutepesseacuteg főkeacutent Kecskemeacutet

belvaacuterosaacutetoacutel taacutevolabb fekvő kertvaacuterosi teruumlleteken lelhető fel uacutegymint a Petőfivaacuterosban

Katonatelepen Kadafalvaacuten eacutes Heteacutenyegyhaacutezaacuten

1 Eacutetkezteteacutes

Az eacutetkezteteacutest igeacutenybe vehetik a Kecskemeacutet eacutes Vaacuterosfoumlld koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten bejelentett

lakoacutehellyel rendelkező szociaacutelisan raacuteszorultak akik a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis

ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny valamint Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros

Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti

ellaacutetaacutesokroacutel azok igeacutenybeveacuteteleacuteről a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel valamint a helyi

szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III31) oumlnkormaacutenyzati rendeleteacutenek hataacutelya alaacute

tartoznak

A szolgaacuteltataacutesban reacuteszesuumllők kor eacutes

nem szerinti megoszlaacutesa

feacuterfi nő

18-39 16 11

40-59 115 105

60-64 65 71

65-69 45 72

70-74 34 70

75-79 36 81

80-89 52 167

90-x eacuteves 8 26

oumlsszesen 371 603

egyuumltt 974

Az ellaacutetottak koumlreacutere jellemző hogy tuacutelnyomoacute toumlbbseacutegben egyeduumllaacutelloacuteak hatvan eacutev feletti

szemeacutelyek a nők araacutenya jelentősen feluumllmuacutelja a feacuterfiakeacutet Kiugraacutest laacutethatunk azonban a 40-59

eacutevig terjedő korosztaacutelyban mivel az időskoruacute ellaacutetottak mellett egyre jelentősebb csoportot

keacutepviselnek az aktiacutev koruacute de oumlnellaacutetaacutesra reacuteszben vagy segiacutetseacuteggel keacutepes kifejezetten rossz

egeacuteszseacutegi aacutellapotuacute alacsony vagy joumlvedelemmel nem rendelkező kliensek Jelentős reacuteszuumlk

pszichiaacutetriai vagy szenvedeacutelybetegseacuteggel kuumlzd alacsony komfortfokozatuacute vagy komfort

neacutelkuumlli lakoacutekoumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt eacutel

Az ellaacutetottak egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutera jellemző hogy toumlbb kroacutenikus betegseacuteg egyuumlttes megleacutete

neheziacuteti eacuteletuumlket amik meggaacutetoljaacutek őket abban hogy naponta főtt eacutetelt tudjanak maguknak

előaacutelliacutetani Az ellaacutetottak toumlbb mint 20 -a speciaacutelis dieacutetaacutera koumltelezett (pl cukormentes vagy

epekiacutemeacutelő eacutetrend) Lakoacutehelyuumlk elhelyezkedeacutese alapjaacuten elsősorban belteruumlleti lakosok de az

eacutetkezeacutest igeacutenybe vevők koumlzoumltt kuumllteruumlleti tanyaacutes teacuterseacutegben lakoacute ellaacutetottak araacutenya jelentős

Vaacuterosfoumlld telepuumlleacutes vonatkozaacutesaacuteban is Joumlvedelmi viszonyaikra jellemző hogy toumlbbseacuteguumlk

nyugdiacutejszerű joumlvedelemmel rendelkezik de jelentős azon szemeacutelyek szaacutema is akiknek

egyetlen joumlvedelemforraacutesa az oumlnkormaacutenyzat aacuteltal biztosiacutetott telepuumlleacutesi taacutemogataacutes illetve a

jaacuteraacutesi hivatal aacuteltal folyoacutesiacutetott időskoruacuteak jaacuteradeacuteka foglalkoztataacutest helyettesiacutető taacutemogataacutes

Az ellaacutetaacutesi szuumlkseacutegletek vonatkozaacutesaacuteban az alaacutebbi tendenciaacutek eacuterveacutenyesuumllnek

85

A szociaacutelis eacutetkezteteacutesben reacuteszesuumllő szemeacutelyek toumlbb mint keacutetharmada egeacuteszseacutegi eacutes fizikai

aacutellapota miatt a szolgaacuteltataacutest haacutezhozszaacutelliacutetaacutessal veszi igeacutenybe Egyre inkaacutebb az alacsony

joumlvedelemmel rendelkező reacuteteg igeacutenyli a szolgaacuteltataacutest Eacutevről- eacutevre jelentős azon ellaacutetottak

szaacutema akik a szolgaacuteltataacutest 50-al csoumlkkentett teacuteriacuteteacutesi diacutejjal illetve teacuteriacuteteacutesi diacutejmentesen veszik

Fizikai mentaacutelis szociaacutelis szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacutese sajaacutet lakoacutekoumlrnyezetben eacuteletkornak

eacutelethelyzetnek eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotnak megfelelően megleacutevő keacutepesseacutegek fenntartaacutesaacuteval

felhasznaacutelaacutesaacuteval biztosiacutetott legyen Kecskemeacutet eacutes Vaacuterosfoumlld koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten eacutelő

azon időskoruacute szemeacutelyek eseteacuteben akik otthonukban oumlnmaguk ellaacutetaacutesaacutera sajaacutet

erőből nem keacutepesek eacutes roacuteluk nem gondoskodnak

azon pszichiaacutetriai betegek fogyateacutekos szemeacutelyek valamint szenvedeacutelybetegek

eseteacuteben akik aacutellapotukboacutel adoacutedoacutean az oumlnaacutelloacute eacuteletvitellel kapcsolatos feladataik

ellaacutetaacutesaacuteban segiacutetseacuteget igeacutenyelnek de egyeacutebkeacutent oumlnmaguk ellaacutetaacutesaacutera keacutepesek

eacutes az egeacuteszseacutegi aacutellapotuk miatt raacuteszoruloacute szemeacutelyek szaacutemaacutera akik ezt az ellaacutetaacutesi

formaacutet igeacutenylik illetve bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutesre vaacuterakoznak

Ellaacutetottak koumlre

Kecskemeacutet eacutes Vaacuterosfoumlld koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten bejelentett lakoacutehellyel rendelkező a

szolgaacuteltataacutest igeacutenylő a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

toumlrveacuteny hataacutelya alaacute tartozoacute termeacuteszetes szemeacutelyek

Demograacutefiai mutatoacutek

A taacuteblaacutezatban a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest igeacutenybevevők nem- eacutes korcsoportonkeacutenti bontaacutesaacutet

laacutethatjuk Kecskemeacutet vonatkozaacutesaacuteban

Kor Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

feacuterfi nő

40-59 12 10

60-64 9 26

65-69 13 20

70-74 8 36

75-79 13 70

80-89 32 105

90-x 3 23

oumlsszesen 90 290

egyuumltt 380

Az ellaacutetottak nem- eacutes korcsoportonkeacutenti megbontaacutesaacuteban szembetűnően magas a női igeacutenylők

araacutenya 70-89 eacuteves korig melyet a taacuteblaacutezat joacutel szemleacuteltet

Szociaacutelis jellemzők

A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek leggyakoribb oka az egeacuteszseacutegi aacutellapotban bekoumlvetkező

draacutemai vaacuteltozaacutes kriacutezis melyet sem az igeacutenybe vevő sem a hozzaacutetartozoacutek nem keacutepesek

oumlnerőből kompenzaacutelni Az ellaacutetottak aacuteltalaacuteban egyeduumll eacutelnek hozzaacutetartozoacuteik aacuteltalaacuteban eseti

jelleggel laacutetogatjaacutek őket

86

Az ellaacutetottak egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutera a polimorbiditaacutes jellemző Mozgaacuteskorlaacutetozottsaacuteg lakaacuteson

beluumll eacutes kiacutevuumll az ellaacutetottak 80 -aacutenaacutel jelentkezik Gyakran komfort neacutelkuumlli lakaacutesokban eacutelnek

ahol a gondozaacutes aacutepolaacutes alapvető felteacuteteleinek teljes hiaacutenya a jellemző

Gyakori ellaacutetaacutesi szuumlkseacutegletek

fizikai szemeacutelyi eacutes koumlrnyezeti higieacuteneacute segiacutetseacuteg a mindennapi teveacutekenyseacutegek

ellaacutetaacutesaacuteban a leacutetfenntartaacuteshoz szuumlkseacuteges uumlgyek inteacutezeacutese (bevaacutesaacuterlaacutes koumlzuumlzemi eacutes

egyeacuteb szaacutemlaacutek rendezeacutese ruhaacutezat tisztiacutetaacutesa stb)

mentaacutelis feleslegesseacuteg eacuterzeteacutenek feloldaacutesa izolaacutecioacute csoumlkkenteacutese eacuterdeklődeacutes

felkelteacutese

Kecskemeacutet koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten eacutelő 65 eacutev feletti időskoruacute szemeacutelyek vagy

fogyateacutekossaacuteggal eacutelő illetve pszichiaacutetriai betegek szaacutemaacutera eleacuterhető a szolgaacuteltataacutes akik a

toumlrveacuteny aacuteltal előiacutert egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg felteacuteteleinek megfelelnek Az

ellaacutetottak koumlreacutere jellemző hogy tuacutelnyomoacute toumlbbseacutegeacuteben egyeduumllaacutelloacuteak a nők araacutenya

jelentősen feluumllmuacutelja a feacuterfiakeacutet Lakoacutehelyuumlk elhelyezkedeacutese alapjaacuten elsősorban belteruumlleti

lakosok de a kuumllteruumlleten eacutelő ellaacutetottak araacutenya is jelentős

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacutelataacutenak szakmai koumlzpontja lefedi Kecskemeacutet

koumlzigazgataacutesi teruumlleteacutet

Kor

Jelzőrendszeres haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

feacuterfi nő

60-64 1 2

65-69 1 8

70-74 - 19

75-79 3 16

80-89 6 43

90-x 1 11

oumlsszesen 12 99

egyuumltt 111

Mint a toumlbbi alapszolgaacuteltataacutes eseteacuteben itt is jellemző a női eacutes a 80 eacutev feletti igeacutenybevevők

dominanciaacuteja Jelentős tovaacutebbaacute a kuumllteruumlleti teacuterseacutegekben eacutelő ellaacutetottak szaacutema

4 Időskoruacuteak nappali ellaacutetaacutesa

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros nappali ellaacutetaacutest biztosiacutet az egeacuteszseacutegi aacutellapotuk vagy idős

koruk miatt szociaacutelis eacutes mentaacutelis taacutemogataacutesra szoruloacute oumlnmaguk ellaacutetaacutesaacutera reacuteszben keacutepes

szemeacutelyek szaacutemaacutera Jellemzően egyeduumllaacutelloacute vagy oumlzvegy nyugdiacutejas koruacute szemeacutelyek igeacutenylik

a szolgaacuteltataacutest az oumlsszes ellaacutetott 7656 -a nő Gyakori hogy haacutezastaacutersak egyuumltt laacutetogatjaacutek az

inteacutezmeacutenyt

87

Időskoruacuteak nappali ellaacutetaacutesa

Eacuteletkor Feacuterfi Nő

40-59 3 20

60-64 20 65

65-69 24 85

70-74 24 72

75-79 20 76

80-89 25 60

90-x - 1

Oumlsszesen 116 379

Egyuumltt 495

Idősek Klubjai Feacuterőhelyek szaacutema Felvett tagok szaacutema

Horvaacuteth D 60 39

Kaacutepolna u 100 287

Margareacuteta u 90 84

Posta u 40 85

Oumlsszesen 290 495

A kimutataacutes az igeacutenybe vehető programok tervezeacuteseacuteneacutel vaacutelik fontossaacute hiszen eacuteletkori

sajaacutetossaacutegoknak igeacutenyeknek megfelelő foglalkoztataacutes kell hogy megvaloacutesuljon

Neacutegy nappali inteacutezmeacutenyneacutel haacuterom a vaacuteroskoumlzponti reacuteszen talaacutelhatoacute az oda laacutetogatoacutek jelentős

toumlbbseacutege oumlsszkomfortos lakaacutesban vagy kertes haacutezban eacutel Az ellaacutetottak koumlzoumltt azonban van

kuumllteruumlleti komfortos-feacutelkomfortos lakhelyű is jellemzően Heteacutenyegyhaacuteza eacutes Meacutentelek

teruumlleteacuteről

A lakoacutekoumlrnyezet eacutes az eacuteletvitel menteacuten keacutetfeacutele szociaacutelis szuumlkseacutegletről beszeacutelhetuumlnk

A vaacuterosi inteacutezmeacutenyek eseteacuteben a napi laacutetogatottsaacuteg magasabb hiszen nyugdiacutejashaacutezak

koumlzeleacuteben talaacutelhatoacutek vagy vaacuteroskoumlzponti frekventaacutelt elhelyezkedeacutes leacuteveacuten

toumlmegkoumlzlekedeacutessel roumlvid időn beluumll eacutes koumlnnyen megkoumlzeliacutethetők Azonban a vaacuterosi

ellaacutetottak sem tudnak naponta bejaacuterni az inteacutezmeacutenybe mivel sok az idős beteg eacutes mozgaacutesban

korlaacutetozott szemeacutely

Elteacutereacutest mutat a kuumllteruumlleti klub tagjainak szociaacutelis szuumlkseacuteglete a vaacuterosiakeacutetoacutel Mivel

toumlbbseacuteguumlk kertes haacutezzal rendelkezik lakoacutekoumlrnyezetuumlkben napi feladat a haacuteztaacuteji aacutellatok

ellaacutetaacutesa illetve a noumlveacutenytermeszteacutes eacutes az ezekkel kapcsolatos teendők Az ellaacutetottak jelentős

reacuteszeacutenek (hozzaacutetartozoacutek hiaacutenya vagy kuumllteruumlleti lakoacutehely miatt) az inteacutezmeacuteny biztosiacutet

egyeduumlli koumlzoumlsseacuteget Ceacutel a haacutetraacutenyos helyzetben eacutelő ellaacutetottak segiacuteteacutese a komfort neacutelkuumlli

lakaacutessal rendelkezők reacuteszeacutere a tisztaacutelkodaacutesi mosaacutesi lehetőseacuteg illetve a nagy teruumlleten

egymaacutestoacutel taacutevol eacutelő szemeacutelyek koumlzoumlsseacutegeacutenek fejleszteacutese fenntartaacutesa

Kecskemeacutet koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten csalaacutedban eacutelő fogyateacutekosok veszik igeacutenybe az Eacutertelmi

Fogyateacutekosok Nappali Inteacutezmeacutenyeacutenek szolgaacuteltataacutesait Jellemzően szuumllők igeacutenylik seacuteruumllt

gyermekuumlk ellaacutetaacutesaacutehoz akik aacuteltalaacuteban egyeduumll nevelik gyermekuumlket Az elmuacutelt eacutevben az

alaacutebbiak szerint vetteacutek igeacutenybe a gondozottak az inteacutezmeacuteny szolgaacuteltataacutesaacutet

88

Fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesa

Eacuteletkor Feacuterfi Nő

18-39 15 8

40-59 3 5

Oumlsszesen 18 13

Egyuumltt 31

A műkoumldeacutesi engedeacutelyben leacutevő feacuterőhelyek szaacutema 25 az ellaacutetotti leacutetszaacutem egyetlen napon sem

haladta meg ezt a szaacutemot A gondozottak ellaacutetaacutesa haacuterom gondozaacutesi csoportban toumlrteacutenik

A gondozottak koumlreacuteben 32 eacutev az aacutetlag eacuteletkor Az ellaacutetottak nagyobb reacuteszeacutenek az eacutertelmi

fogyateacutekossaacuteg melleacute taacutersul valamilyen egyeacuteb szervi vagy pszichiaacutetriai betegseacuteg iacutegy

cukorbetegseacuteg epilepszia elhiacutezaacutes eacutes pszichiaacutetriai megbetegedeacutesek a leggyakoribbak Ezeacutert az

ellaacutetottak egeacuteszseacutegi aacutellapota folyamatos megfigyeleacutest gondozaacutest igeacutenyel Az inteacutezmeacutenybe

jaacuteroacute ellaacutetottak szemeacutelyes joumlvedelmeacutet aacuteltalaacuteban a nyugdiacutejszerű ellaacutetaacutes eacutes valamilyen maacutes

peacutenzbeli juttataacutes (fogyateacutekossaacutegi taacutemogataacutes vagy magasabb oumlsszegű csalaacutedi poacutetleacutek) teszi ki

A feladatellaacutetaacutes szakmai tartalma moacutedja a biztosiacutetott szolgaacuteltataacutesok formaacutei koumlre

rendszeresseacutege

1 Eacutetkezteteacutes

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk

felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet alapjaacuten az eacutetkezteteacutes kereteacuteben

főeacutetkezeacuteskeacutent legalaacutebb napi egyszeri meleg eacutetelt biztosiacutetunk helyben fogyasztaacutessal elvitellel

eacutes lakaacutesra toumlrteacutenő kiszaacutelliacutetaacutessal Ha az eacutetkezeacutesben reacuteszesuumllő szemeacutely egeacuteszseacutegi aacutellapota

indokolja a haacuteziorvos javaslataacutera az ellaacutetaacutest igeacutenybevevő reacuteszeacutere dieacutetaacutes eacutetkezeacutesi lehetőseacuteg

biztosiacutetott Az alapszolgaacuteltataacutes kereteacuteben nyuacutejtott eacutetkezteteacutest az ellaacutetaacutest igeacutenybevevő

lakoacutehelyeacuten leacutevő ill lakoacutehelyeacutehez legkoumlzelebb eső gondozaacutesi egyseacuteg biztosiacutetja A szociaacutelis

eacutetkezteteacutes feladatai koumlzuumll az eacutetel előaacutelliacutetaacutesaacutet eacutes kiszaacutelliacutetaacutesaacutet szolgaacuteltataacutesi szerződeacutes alapjaacuten

Kecskemeacuteten eacutes Vaacuterosfoumlld telepuumlleacutesen 2009 juacutelius 1-től a SODEXO Magyarorszaacuteg Kft

veacutegzi

Az eacutetkezteteacutesben reacuteszesuumllő szemeacutelyek adagszaacutem nyilvaacutentartaacutesa a szemeacutelyes gondoskodaacutest

nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000

(I7) SzCsM rendelet 4 szaacutemuacute melleacutekletnek (eacutetkezteteacutesre vonatkozoacute igeacutenybeveacuteteli naploacute)

megfelelően keruumll vezeteacutesre A napi adagszaacutem rendeleacutese hetente toumlrteacutenik Az adagszaacutemban

bekoumlvetkező esetleges vaacuteltozaacutes a taacutergynapot megelőző nap kilenc oacuteraacuteig jelezhető az

inteacutezmeacuteny eacutelelmezeacutesvezetőjeacuten keresztuumll a szolgaacuteltatoacute feleacute A szociaacutelis eacutetkezteteacutesben reacuteszesuumllő

szemeacutely heacutetkoumlznapokon reggel 9 oacuteraacuteig megrendelheti illetve lemondhatja a koumlvetkező napi

ebeacutedjeacutet Be nem jelentett taacutevolmaradaacutes eseteacuten a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17) Korm rendelet 9 sect (6) bekezdeacutese az iraacutenyadoacute

A megrendelő eacutes a szolgaacuteltatoacute koumlzoumltt havonta keruumll egyezteteacutesre az igeacutenyelt adagszaacutem

taacutergyhoacute utolsoacute munkanapjaacuten Az egy főre jutoacute adagszaacutem alapjaacuten a taacutergyhoacutet koumlvető hoacutenap

oumltoumldikeacuteig gondozaacutesi koumlrzetek szerint keruumll kiaacutelliacutetaacutesra a szociaacutelis eacutetkezteteacutesben reacuteszesuumllő

teacuteriacuteteacutesi diacutej szaacutemlaacuteja Az Idősgondozoacute Szolgaacutelat szociaacutelis eacutetkezteteacutesben reacuteszesuumllő kliensei

szaacutemaacutera a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej kiszaacutemlaacutezaacutesa a Win-Tszg program segiacutetseacutegeacutevel a telephelyeken

toumlrteacutenik A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej befizeteacutese a szociaacutelis gondozoacutek koumlzreműkoumldeacuteseacutevel az ellaacutetott

otthonaacuteban vagy a teruumlletileg illeteacutekes gondozaacutesi egyseacutegben toumlrteacutenik

A szociaacutelis eacutetkezteteacutes a lakossaacuteg szuumlkseacutegleteinek megfelelően az alaacutebbiak szerint keruumll

megszervezeacutesre

89

helyben fogyasztaacutesi lehetőseacuteg az idősek klubjaiban kulturaacutelt koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt

biztosiacutetva az evőeszkoumlzoumlket eacutes eacutetkeacuteszletet keacutezmosaacutesi lehetőseacuteget nemenkeacutenti

elkuumlloumlniacutetett illemhelyet

eacutetel elviteleacutenek lehetőseacutege

betegek mozgaacutesseacuteruumlltek reacuteszeacutere lakoacutehelyre szaacutelliacutetaacutessal

Szociaacutelis eacutetkezteteacutest az alaacutebbi gondozaacutesi egyseacutegekben biztosiacutetunk

Kaacutepolna u8 (kiszaacutelliacutetaacutessal elvitellel)

Horvaacuteth D u 1 (kiszaacutelliacutetaacutessal elvitellel)

Margareacuteta u 2 (helyben fogyasztaacutessal kiszaacutelliacutetaacutessal elvitellel)

Heteacutenyegyhaacuteza Posta u 7 (helyben fogyasztaacutessal kiszaacutelliacutetaacutessal elvitellel)

Raacuteszorultsaacuteg eseteacuten munkaszuumlneti eacutes pihenőnapokon is biztosiacutetott a szociaacutelis eacutetkezteteacutes

lehetőseacutege

Feladatellaacutetaacutes szakmai tartalma

Szociaacutelis segiacuteteacutes kereteacuteben

A lakoacutekoumlrnyezeti higieacutenia megtartaacutesaacuteban valoacute koumlzreműkoumldeacutes koumlreacuteben

ndash takariacutetaacutes a lakaacutes eacuteletvitelszerűen hasznaacutelt helyiseacutegeiben (haacuteloacuteszobaacuteban

fuumlrdőszobaacuteban konyhaacuteban eacutes illemhelyiseacutegben)

ndash mosaacutes

ndash vasalaacutes

A haacuteztartaacutesi teveacutekenyseacutegben valoacute koumlzreműkoumldeacutes koumlreacuteben

ndash bevaacutesaacuterlaacutes (szemeacutelyes szuumlkseacuteglet meacuterteacutekeacuteben)

ndash segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes eacutetelkeacutesziacuteteacutesben eacutes az eacutetkezeacutes előkeacutesziacuteteacuteseacuteben

ndash mosogataacutes

ndash ruhajaviacutetaacutes

ndash koumlzkuacutetroacutel fuacutertkuacutetroacutel viacutezhordaacutes

ndash tuumlzelő behordaacutesa kaacutelyhaacutehoz egyedi fűteacutes beindiacutetaacutesa (kiveacuteve ha ez a

teveacutekenyseacuteg egyeacuteb szakmai kompetenciaacutet igeacutenyel)

ndash teacutelen hoacute eltakariacutetaacutes eacutes siacutekossaacuteg-mentesiacuteteacutes a lakaacutes bejaacuterata előtt

ndash kiacuteseacutereacutes

Segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes veszeacutelyhelyzet kialakulaacutesaacutenak megelőzeacuteseacuteben eacutes a kialakult

veszeacutelyhelyzet elhaacuteriacutetaacutesaacuteban

Szuumlkseacuteg eseteacuten a bentlakaacutesos szociaacutelis inteacutezmeacutenybe toumlrteacutenő bekoumlltoumlzeacutes segiacuteteacutese

Szemeacutelyi gondozaacutes kereteacuteben

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevővel segiacutető kapcsolat kialakiacutetaacutesa eacutes fenntartaacutesa koumlreacuteben

ndash informaacutecioacutenyuacutejtaacutes tanaacutecsadaacutes eacutes mentaacutelis taacutemogataacutes

ndash csalaacuteddal ismerősoumlkkel valoacute kapcsolattartaacutes segiacuteteacutese

ndash az egeacuteszseacuteg megőrzeacuteseacutere iraacutenyuloacute aktiacutev szabadidős teveacutekenyseacutegben valoacute

koumlzreműkoumldeacutes

ndash uumlgyinteacutezeacutes az ellaacutetott eacuterdekeinek veacutedelmeacuteben

Gondozaacutesi eacutes aacutepolaacutesi feladatok koumlreacuteben

ndash mosdataacutes

ndash fuumlrdeteacutes

ndash oumlltoumlzteteacutes

90

ndash aacutegyazaacutes aacutegyneműcsere

ndash inkontinens beteg ellaacutetaacutesa testfeluumllet tisztiacutetaacutesa kezeleacutese

ndash haj arcszőrzet aacutepolaacutes

ndash szaacutej fog eacutes proteacutezis aacutepolaacutes

ndash koumlroumlmaacutepolaacutes bőraacutepolaacutes

ndash folyadeacutekpoacutetlaacutes eacutetkezteteacutes (segeacutedeszkoumlz neacutelkuumll)

ndash mozgataacutes aacutegyban

ndash decubitus megelőzeacutes

ndash feluumlleti sebkezeleacutes

ndash sztoacutemazsaacutek csereacuteje

ndash gyoacutegyszer kivaacuteltaacutesa

ndash gyoacutegyszer adagolaacutesa gyoacutegyszereleacutes monitorozaacutesa

ndash veacuternyomaacutes eacutes veacutercukor meacutereacutese

ndash hely- eacutes helyzetvaacuteltoztataacutes segiacuteteacutese lakaacuteson beluumll eacutes kiacutevuumll

ndash keacutenyelmi eacutes gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlzoumlk beszerzeacuteseacuteben valoacute koumlzreműkoumldeacutes

ndash keacutenyelmi eacutes gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlzoumlk hasznaacutelataacutenak betaniacutetaacutesa

karbantartaacutesaacuteban valoacute segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

ndash a haacuteziorvos iacuteraacutesos rendeleacuteseacuten alapuloacute teraacutepia koumlveteacutese (a teveacutekenyseacuteg

elveacutegzeacuteseacutehez valoacute kompetencia hataacuteraacuteig)

Feladatellaacutetaacutes moacutedja

A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes moacutedjaacutet formaacutejaacutet gyakorisaacutegaacutet a keacuterelem eacutes adatlapban a szociaacutelis

anamneacutezisben eacutes a megaacutellapodaacutesban roumlgziacutetettek alapjaacuten a vezető gondozoacute hataacuterozza meg

a) A feladatellaacutetaacutes a kliens lakoacutekoumlrnyezeteacuteben toumlrteacutenik de az ellaacutetott eacuterdekeacuteben azon

kiacutevuumll is biztosiacutetott (eacutelelmiszer beszerzeacutes uumlgyinteacutezeacutes stb)

b) A gondozaacutesi feladatok veacutegzeacuteseacutehez az inteacutezmeacuteny koumlzlekedeacutesi eszkoumlzt biztosiacutet

(kereacutekpaacuter autoacutebuszbeacuterlet geacutepkocsi motorkereacutekpaacuter) melynek indokoltsaacutegaacutet a vezető

gondozoacute doumlnti el

c) A szociaacutelis gondozoacute feletteseacutenek iraacutenymutataacutesai alapjaacuten a kompetencia hataacuterok

betartaacutesaacuteval veacutegzi feladatait

d) Az ellaacutetott otthonaacuteban a feladatok veacutegzeacuteseacutehez az inteacutezmeacuteny a szociaacutelis gondozoacutek

reacuteszeacutere munka- eacutes veacutedőruhaacutezatot biztosiacutet

Biztosiacutetott szolgaacuteltataacutesok formaacutei

Fizikai ellaacutetaacutes

bevaacutesaacuterlaacutes a vaacutesaacuterolt termeacutekek haacutezhoz szaacutelliacutetaacutesa

szemeacutelyi eacutes koumlrnyezeti higieacuteneacute fenntartaacutesa

eacutelelmezeacutes biztosiacutetaacutesa (indokolt esetben haacutezhoz szaacutelliacutetaacutessal)

eacutetkezeacutesben valoacute segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes (eacutetel melegiacuteteacutese taacutelalaacutesa eteteacutes)

ruhaacutezati ellaacutetaacutes (beszerzeacutes feluacutejiacutetaacutes mosataacutesi lehetőseacuteg a telephelyeken)

szociaacutelis eacutes egyeacuteb uumlgyinteacutezeacutes

Mentaacutelis gondozaacutes

lelki egyensuacutely aktivitaacutes taacutersas kapcsolatok megőrzeacutese

beszeacutelgeteacutes meghallgataacutes idős ember eacuteleteacutenek megismereacutese

feleslegesseacuteg eacuterzeteacutenek csoumlkkenteacutese

kapcsolat tartaacutesa rokonokkal baraacutetokkal

91

testi-lelki funkcioacutek hangulatvaacuteltozaacutesok folyamatos megfigyeleacutese

kriacutezishelyzet felismereacutese

koacuterhaacutezba keruumlleacutes eseteacuten laacutetogataacutes

felkeacutesziacuteteacutes a szociaacutelis otthoni eacuteletre

halaacutel elmuacutelaacutes gondolataacutenak elfogadtataacutesa

Egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes

orvos előiacuteraacutesa szerinti alapvető gondozaacutesi aacutepolaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa

gondozott aacutellapotaacuteroacutel rendszeres taacutejeacutekoztataacutes a haacuteziorvosnak szakorvosi vizsgaacutelatra

valoacute elkiacuteseacutereacutes

betegseacuteg eseteacuten orvos hiacutevaacutesa

egeacuteszseacuteguumlgyi meacutereacutesek veacutegzeacutese (RR- illetve VC-meacutereacutes)

gyoacutegyszerek kiadagolaacutesa szedeacuteseacutenek ellenőrzeacutese

gyoacutegyszerek feliacuterataacutesa beszerzeacutese haacutezhoz szaacutelliacutetaacutesa

beutaloacutek beszerzeacutese betegszaacutelliacutetaacutes megszervezeacutese

egeacuteszseacutegneveleacutesi feladatok veacutegzeacutese eacuteletmoacutedra vonatkozoacute tanaacutecsadaacutes

Foglalkoztataacutes

eacuterdeklődeacutes felkelteacutese

kulturaacutelis igeacutenyek kieleacutegiacuteteacutese

eacuterdeklődeacuteseacutenek intelligenciaacutejaacutenak megfelelő elfoglaltsaacuteg biztosiacutetaacutesa

idősek klubjaacutenak rendezveacutenyeibe valoacute bevonaacutes a lehetőseacutegekhez meacuterten

Eacuterdekveacutedelem

segiacutetseacutegadaacutes kuumlloumlnfeacutele szociaacutelis ellaacutetaacutesokhoz valoacute hozzaacutejutaacuteshoz (oumlnkormaacutenyzat aacuteltal

biztosiacutetott peacutenzbeli eacutes termeacuteszetbeli taacutemogataacutesokhoz)

uumlgyinteacutezeacutes szaacutemla befizeteacutesek figyelemmel kiacuteseacutereacutese

kuumlloumlnoumls tekintettel arra hogy az ellaacutetottak jogai eacutes eacuterdekei ne seacuteruumlljenek

kuumlloumlnboumlző uumlgyekben szakszerű tanaacutecsadaacutes jogi segiacutetseacutegnyuacutejtaacuteshoz hozzaacutejuttataacutes

Koumlre eacutes rendszeresseacutege

A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes formaacutejaacutet gyakorisaacutegaacutet a vezető gondozoacute a gondozaacutesi tervben foglaltak

figyelembeveacuteteleacutevel hataacuterozza meg az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő egeacuteszseacutegi aacutellapota szociaacutelis

helyzete egyeacuteni szuumlkseacutegleteinek figyelembeveacuteteleacutevel A rendszeresseacuteg terjedhet a napi toumlbb

alkalommal toumlrteacutenő ellaacutetaacutesig is A haacutezi gondozoacutek a gondozaacutesi feladatokat gondozoacutei

koumlrzetekben veacutegzik A vezető gondozoacute rendszeresen ellenőrzi a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesban

reacuteszesuumllők ellaacutetaacutesaacutet

A haacutezi gondozoacutek heti uumltemterv terv alapjaacuten veacutegzik munkaacutejukat Munkanapokon 730 oacuteraacutetoacutel

800 oacuteraacuteig eligaziacutetaacutest tart a vezető gondozoacute 1500 oacuteraacutetoacutel 1530 oacuteraacuteig a gondozoacutek beszaacutemolnak

a vezetőnek az elveacutegzett feladatokroacutel gondozottjaik aacutellapotaacuteroacutel

A haacutezi gondozoacute napi gondozaacutesi teveacutekenyseacutegeacuteről kuumlloumln jogszabaacutelyban meghataacuterozottak szerint

teveacutekenyseacuteg naploacutet vezet A gondozoacute taacutevolleacutete eseteacuten koumlteles informaacutecioacutet adni iacuteraacutesban eacutes

szoacuteban az ellaacutetottjairoacutel feletteseacutenek

Haacutezi gondozoacute szolgaacutelatunk haacuterom nyugdiacutejashaacutezban (Nyiacuteri uacutet 77B eacutes C eacutepuumllet valamint

Horvaacuteth D u 1) az eacutev minden napjaacuten megszakiacutetaacutes neacutelkuumlli munkarendben van jelen A

nyugdiacutejashaacutezban eacutelők lakaacutesaiban beszerelt segeacutelyhiacutevoacute keacuteszuumlleacuteken keresztuumll probleacutema eseteacuten

baacutermikor hiacutevhat segiacutetseacuteget a lakoacute a szolgaacutelatot teljesiacutető gondozoacute azonnali gyors inteacutezkedeacutest

tesz (pl orvos vagy mentő kihiacutevaacutesa elsősegeacutelynyuacutejtaacutes veszeacutelyhelyzet elhaacuteriacutetaacutesa stb)

92

Az ellaacutetaacutes folyamata

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutely otthonaacuteban van elhelyezve a

segeacutelyhiacutevoacute keacuteszuumlleacutek

Probleacutema eseteacuten a segeacutelyhiacutevoacute gomb megnyomaacutesaacuteval a Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 77C szaacutem

alatti nyugdiacutejashaacutezban talaacutelhatoacute diszpeacutecserkoumlzpontba eacuterkezik a segeacutelykeacutereacutes

A diszpeacutecser koumlzpontban szolgaacutelatot teljesiacutető gondozoacute eacuteszleli a jelet eacutes a jelzőrendszeres

haacutezi gondozaacutes keacuteszenleacuteti uumlgyeleteacutet ellaacutetoacute gondozoacutet eacutertesiacuteti mobiltelefonon a segeacutelykeacutereacutesről

Segeacutelykeacutereacutes eseteacuten az uumlgyeletes gondozoacute haladeacutektalanul koumlteles megjelenni az ellaacutetaacutest

igeacutenylő otthonaacuteban a feladat ellaacutetaacutesaacutera rendszeresiacutetett keacuteszenleacuteti taacuteskaacuteval A taacuteska

tartalmazza az azonnali ellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges eszkoumlzoumlket felszereleacuteseket

A gyors helysziacutenre jutaacuteshoz szuumlkseacuteges koumlzlekedeacutesi eszkoumlz heacutetkoumlznap 730

-1530

oacuteraacuteig

elsősorban az inteacutezmeacuteny geacutepkocsi parkjaacuteboacutel aacutell rendelkezeacutesre ha ez nem lehetseacuteges akkor

taxival biztosiacutetott

Heacutetkoumlznap a helysziacutenre jutaacutes 1530

oacuteraacutetoacutel maacutesnap 730

oacuteraacuteig heacutetveacutegeacuten eacutes uumlnnepnap a nap 24

oacuteraacutejaacuteban a taxival toumlrteacutenik Az egyuumlttműkoumldeacutes a szolgaacuteltatoacuteval kuumlloumln megaacutellapodaacutesban

roumlgziacutetettek szerint toumlrteacutenik

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes biztosiacutetaacutesa 6 dolgozoacuteval megoldott ebből egy fő

vezető gondozoacute eacutes 5 fő szociaacutelis gondozoacute keacuteszenleacuteti szolgaacutelatban veacutegzi a feladatellaacutetaacutest 24

oacuteraacuteban

A vezető gondozoacute feladatkoumlre

Kecskemeacutet koumlzigazgataacutesi teruumlleteacuten a jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes napi

műkoumldeacuteseacutenek koordinaacutelaacutesa

A kistelepuumlleacutesek szakmai koumlzpontjaival rendszeres az egyuumlttműkoumldeacutes a szakmai

segiacutetseacutegadaacutes

Uacutej igeacutenyek felmeacutereacutese előgondozaacutes veacutegzeacutese szolgaacuteltataacutes ismerteteacutese adminisztraacutecioacutes

munka veacutegzeacutese

Kapcsolattartaacutes haacuteziorvossal egeacuteszseacuteguumlgyi dolgozoacutekkal szociaacutelis szakemberekkel az

ellaacutetott eacuterdekeacuteben

Jelzőkeacuteszuumlleacutekek kitelepiacuteteacutese a rendszer műkoumldeacuteseacutenek ismerteteacutese

Keacuteszuumlleacutekek műszaki meghibaacutesodaacutesa eseteacuten inteacutezkedeacutes hibaelhaacuteriacutetaacutesa a legroumlvidebb időn

beluumll

Ellaacutetottak folyamatos laacutetogataacutesa

segeacutelykeacutereacutes eseteacuten heacutetkoumlznap 730

-toacutel 1530

-ig haladeacutektalanul a segeacutelykeacuterő otthonaacuteba megy

eacutes a megfelelő ellaacutetaacutest biztosiacutetja

szuumlkseacuteg eseteacuten kezdemeacutenyezi az inteacutezmeacuteny profiljaacuteba tartozoacute eacutes maacutes ellaacutetaacutesi formaacutekhoz

valoacute hozzaacutejutaacutest

Heacutetkoumlznap 1530

-toacutel maacutesnap 730

-ig heacutetveacutegeacuten eacutes uumlnnepnap a keacuteszenleacuteti szolgaacutelatot teljesiacutető

gondozoacute feladatai

Az otthonaacuteban keacuteszenleacuteti szolgaacutelatot ellaacutetoacute gondozoacute segeacutelykeacutereacutes eseteacuten geacutepjaacuterművel az

ellaacutetaacutest igeacutenylő otthonaacuteba megy eacutes ott haladeacutektalanul a megfelelő ellaacutetaacutest biztosiacutetja

Pszicheacutes probleacutema eseteacuten megnyugtataacutes egeacuteszseacuteguumlgyi probleacutema eseteacuten a kompetencia

hataacuterok betartaacutesaacuteval inteacutezkedeacutes laacutez faacutejdalomcsillapiacutetaacutes veacuternyomaacutes eacutes veacutercukorszint

meacutereacutes seacuteruumlleacutes eseteacuten veacuterzeacutescsillapiacutetaacutes stb

Szuumlkseacuteg eseteacuten csalaacuted uumlgyeletes orvos mentő kihiacutevaacutesa

93

Kriacutezishelyzetben megfelelő inteacutezkedeacutes pl tűz bűncselekmeacuteny eseteacuten

Minden segeacutelykeacutereacutesről jegyzőkoumlnyvet vesz fel eacutes szoacutebeli taacutejeacutekoztataacutest is ad a

jelzőrendszeres szolgaacutelat vezetőjeacutenek

Jelzeacutessel eacutel a felettese feleacute a felmeruumllő gondozaacutesi ellaacutetaacutesi igeacutenyekről

Kecskemeacuteti jelzőrendszeres diszpeacutecserszolgaacutelat feladatai

24 oacuteraacutes figyelőszolgaacutelat a koumlzponti raacutedioacutevevő berendezeacutes előtt

segeacutelyhiacutevaacutes eseteacuten az illeteacutekes uumlgyeletes gondozoacute eacutertesiacuteteacutese eacutes a visszajelzeacutesek fogadaacutesa

24 oacuteraacutes figyelőszolgaacutelat aacuteltal a koumlzponti raacutedioacute adoacutevevő jeleit feldolgozoacute szaacutemiacutetoacutegeacutepes

rendszer figyeleacutese kezeleacutese

informaacutecioacuteszolgaacuteltataacutes a jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes műszaki eszkoumlzeiről

Diszpeacutecserszolgaacutelat tovaacutebbi feladatai

Jelenleg a kecskemeacuteti koumlzpontra tovaacutebbi keacutet szakmai koumlzpont csatlakozik Kerekegyhaacuteza eacutes

Nagykőroumls

A szakmai koumlzpontok a kecskemeacuteti jelzőrendszeres diszpeacutecserkoumlzpont 24 oacuteraacutes

szolgaacuteltataacutesaacutet veszik igeacutenybe teacuteriacuteteacutes elleneacuteben

A telepuumlleacutesekkel az egyuumlttműkoumldeacutes a kuumlloumln megaacutellapodaacutesban foglaltak szerint toumlrteacutenik

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros idősek nappali ellaacutetaacutesaacutet biztosiacutetoacute inteacutezmeacuteny műkoumldeacutesi

engedeacutelyben meghataacuterozott leacutetszaacutema 290 fő A szolgaacuteltataacutes iraacutent jelentkező igeacutenyek

maradeacutektalanul kieleacutegiacuteteacutesre keruumllnek

Az Idősgondozoacute Szolgaacutelat telephelyein 4 klubhelyiseacuteg talaacutelhatoacute amelyben 7 csoport reacuteszesuumll

ellaacutetaacutesban

Nappali ellaacutetaacutest biztosiacutetoacute telephelyek

- Horvaacuteth D u 1 - 40 fő

- Kaacutepolna u 8 - 100 fő

- Margareacuteta u 2 - 90 fő

- Posta u 7 - 40 fő

A vaacuteros kuumlloumlnboumlző reacuteszein műkoumldő inteacutezmeacutenyek teruumlleti elhelyezkedeacutesuumlk reacuteveacuten baacutermely

vaacuterosreacuteszben lakoacute idős ember reacuteszeacutere eleacuterhetők Nehezen koumlzlekedő idős ellaacutetottak

beszaacutelliacutetaacutesaacutera az inteacutezmeacuteny geacutepjaacuterműparkja rendelkezeacutesre aacutell A telephelyek nyitvatartaacutesa a

helyi igeacutenyeknek megfelelően lett kialakiacutetva heacutetkoumlznapokon 730

-toacutel 1530

-ig igeacuteny eseteacuten a

szolgaacuteltataacutesok hosszabb nyitvatartaacutessal is igeacutenybe vehetőek ha az adott program ezt

indokolttaacute teszi Szakkeacutepzett munkataacutersak naponta tervezett programokkal vaacuterjaacutek az

eacuterdeklődőket

Az alapszolgaacuteltataacutesok mellett egyedi vonaacutesok teszik vonzoacutevaacute a kuumlloumlnboumlző telephelyeken

műkoumldő nappali inteacutezmeacutenyeket mindemellett a prevencioacutes feladatokra nagy hangsuacutely

helyeződik Heti rendszeresseacuteggel egeacuteszseacuteguumlgyi előadaacutesok tanaacutecsadaacutesok egeacuteszseacutegmegőrző

tornaacutek valoacutesulnak meg

A programok az ellaacutetottak igeacutenyeinek keacutereacuteseinek megfelelően keruumllnek kialakiacutetaacutesra nagy

figyelmet fordiacutetva arra hogy a kuumlloumlnboumlző tiacutepusuacute rendezveacutenyek egyenlő araacutenyban keruumlljenek

megszervezeacutesre Tartalmaznak szoacuterakoztatoacute jellegű (pl neacutevnapi zeneacutes-taacutencos mulatsaacutegok

szuumlreti baacutel) kulturaacutelis (pl verses deacutelutaacutenok muacutezeumlaacutetogataacutesok) eacutes szabadidős (pl sportnap

jaacuteteacutekos veteacutelkedők) programokat toumlrekedve arra hogy mineacutel toumlbb informaacutecioacuteval

ismeretanyaggal laacutessuk el az ellaacutetottakat illetve a megleacutevő tudaacutesukat rendszeresen frissiacutetsuumlk

94

A nappali inteacutezmeacutenyekben a havi programokat oumlsszesiacutetve egy kiadvaacutenyban rendszeresen

koumlzzeacutetesszuumlk hogy Kecskemeacutet vaacuteros idős lakosai taacutejeacutekozoacutedhassanak a nappali ellaacutetaacutes kereteacuten

beluumll igeacutenybe vehető szolgaacuteltataacutesokroacutel A telephelyeken negyedeacutevente megrendezeacutesre

keruumllnek az uacutegynevezett Nyiacutelt Napok melyeken keresztuumll az időskoruacute lakossaacuteg szeacuteles

taacutejeacutekoztataacutesa valoacutesul meg Havonta egy alkalommal a Kaacutepolna u 8 telephelyen keruumll

megrendezeacutesre egy zeneacutes- taacutencos nosztalgia deacutelutaacuten mely szinteacuten alkalmat nyuacutejt a lakossaacuteg

szeacuteles koumlrű bevonaacutesaacutera

Az Idősgondozoacute Szolgaacutelat szolgaacuteltataacutesain beluumll havonta 3-4 alkalommal az uacuten Nagy Koumlzoumls

Programokon is reacuteszt vehetnek az ellaacutetottak melyek szervezeacuteseacuteben eacutes lebonyoliacutetaacutesaacuteban a

telephelyek munkataacutersai vesznek reacuteszt Ezen programok rendezveacutenyek ceacutelja hogy

Kecskemeacutet kuumlloumlnboumlző teruumlleteacuten eacutelő idős polgaacuterok egymaacutessal megismerkedhessenek

kapcsolataik bővuumlljenek Ceacutelunk tovaacutebbaacute az oumlnszerveződő eacutes civil nyugdiacutejas szervezetekkel

valoacute egyuumlttműkoumldeacutes műkoumldeacutesuumlk segiacuteteacutese Terveink koumlzoumltt szerepel a kuumlloumlnboumlző civil

szervezetekkel valoacute tovaacutebbi koumlzoumls rendezveacutenyek szervezeacutese Toumlrekszuumlnk raacute hogy a nagyobb

vaacuterosi szintű programok (pl Idősek Vilaacutegnapja Idősek Akadeacutemiaacuteja) mineacutel szeacutelesebb koumlrben

meghirdeteacutesre keruumlljenek

A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyekhez toumlrteacutenő integraacutecioacuteval az egyuumlttműkoumldeacutes meacutelyebb eacutes

tartalmasabb formaacuteja valoacutesul meg minőseacutegeacuteben sziacutenvonalasabb nagyobb rendezveacutenyek

keruumllhetnek megszervezeacutesre

Mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutes

Az ellaacutetottak reacuteszeacutere a szemeacutelyre szabott baacutenaacutesmoacutedot biztosiacutetja

a gondozaacutesi eacutes fejleszteacutesi tervnek megfelelően a taacutersadalmi integraacutecioacute lehetőseacutegeacutet

nyuacutejtja

Minden ellaacutetott szaacutemaacutera a szabadidő motivaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit garantaacutelja

A konfliktushelyzetek kialakulaacutesaacutenak megelőzeacuteseacutenek eacuterdekeacuteben egyeacuteni eacutes csoportos

beszeacutelgeteacutesek szervezeacutese

Az ellaacutetottak csalaacutedi eacutes taacutersadalmi kapcsolatai fenntartaacutesaacutenak segiacuteteacutese a kuumlloumlnboumlző

vaacuterosi regionaacutelis orszaacutegos rendezveacutenyeken valoacute reacuteszveacutetel megteremteacuteseacutevel

Szuumlkseacuteg szerint elősegiacutetjuumlk a hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak a felteacuteteleit hetente egyszer

hitoktataacutes toumlrteacutenik az inteacutezmeacutenyben

A taacutersas kapcsolatok kieacutepiacuteteacuteseacutenek elősegiacuteteacutese az inteacutezmeacutenyen beluumll

Szellemi szoacuterakoztatoacute teveacutekenyseacutegek biztosiacutetaacutesa (kiraacutendulaacutes sziacutenhaacutez muacutezeum

kiaacutelliacutetaacutes)

Az ellaacutetaacutest igeacutenybevevő koraacutenak egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak keacutepesseacutegeinek megfelelő

teveacutekenyseacutegek szervezeacutese

Fizikai ellaacutetaacutes

A gondozaacutes folyamata

Az egyeacuteni gondozaacutesi tervben meghataacuterozott feladatok eacuterveacutenyesiacuteteacutese

Az ellaacutetott szemeacutely fizikai eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutenak figyelemmel kiacuteseacutereacutese

Szuumlkseacuteg szerint az ellaacutetott segiacuteteacutese a tisztaacutelkodaacutesban oumlltoumlzkoumldeacutesben eacutes szemeacutelyes

ruhaacutezataacutenak tisztaacutentartaacutesaacuteban

95

Rendszeres veacuternyomaacutesmeacutereacutes testsuacutelymeacutereacutes hajaacutetvizsgaacutelaacutes toumlrteacutenik melyet a

gondozoacutek az egeacuteszseacuteguumlgyi lapon nyilvaacutentartanak Probleacutema eseteacuten a hozzaacutetartozoacute

eacutertesiacuteteacutese

A gondozoacutek a napi foglalkoztataacutes soraacuten az ellaacutetottakat folyamatosan figyelemmel

kiacuteseacuterik kuumlloumlnoumls tekintettel az egeacuteszseacutegi aacutellapotukra feladataik elveacutegzeacuteseacutere szuumlkseacuteg

eseteacuten segiacutetseacuteget nyuacutejtanak

A napi gyoacutegyszereleacutest veacutegzik a kezelőorvos javaslata alapjaacuten

A higieacuteneacutes folyamatokat figyelemmel kiacuteseacuterik az ellaacutetottaknaacutel

Szuumlkseacuteges eseteacuten szűrővizsgaacutelatokat eacutes egeacuteszseacutegmegőrző felvilaacutegosiacutetaacutest szerveznek a

gondozottak eacutes a szuumllők reacuteszeacutere egyaraacutent

Foglalkoztataacutes

a) Keacutepesseacutegfejlesztő foglalkoztataacutes

A kliensek sajaacutetossaacutegait egyeacuteniseacutegeacutet emocionaacutelis koumltődeacuteseacutet figyelembe veacuteve az ellaacutetotti

csoportokat foglalkoztataacutes szempontjaacuteboacutel reacuteszben kuumlloumlniacutetjuumlk el egymaacutestoacutel A foglalkozaacutesok

toumlbb csoportban toumlrteacutennek a fejleszteacutesi terv szerint a keacutepesseacutegekre valamint a gondozottak

eacutertelmi aacutellapotaacutera tekintettel

Koumlzoumlsseacutegi munka biztosiacutetaacutesa csoportban toumlrteacutenő fejleszteacutes foglalkoztataacutes agyag szakkoumlr

zenei fejleszteacutes egyes manuaacutelis munkaacutek

A foglalkozaacutesoknaacutel figyelembe kell venni hogy milyen az ellaacutetott pszicheacutes aacutellapota eacutes

milyen rendszeresseacuteggel jelenik meg az inteacutezmeacutenyben

A fejlesztő foglalkozaacutesok heti teacutemakoumlrei egymaacutesra eacutepuumllve ill egymaacutessal paacuterhuzamosan

keruumllnek oumlsszeaacutelliacutetaacutesra az oacuterarendnek megfelelően

b) Szabadidős kulturaacutelis foglalkozaacutesok

Az Idősgondozoacute Szolgaacutelat szolgaacuteltataacutesai kereteacuten beluumll havonta 3-4 alkalommal az uacuten Nagy

Koumlzoumls Programokon is reacuteszt vehetnek az ellaacutetottak melyek szervezeacuteseacuteben eacutes

lebonyoliacutetaacutesaacuteban az oumlsszes egyseacuteg munkataacutersai reacuteszt vesznek Ezen programok rendezveacutenyek

ceacutelja hogy Kecskemeacutet kuumlloumlnboumlző teruumlleteacuten eacutelő idősek eacutes fogyateacutekkal eacutelők egymaacutessal

megismerkedeacutesi lehetőseacuteghez jussanak ismereteik kapcsolataik bővuumlljenek

Az inteacutezmeacuteny ellaacutetottjai szaacutemaacutera biztosiacutetja a szemeacutelyes fejleszteacuteshez szuumlkseacuteges koumlnyveket

szoacuterakoztatoacute jaacuteteacutekokat taacutersasjaacuteteacutekokat hangszereket Időnkeacutent mozielőadaacutesok eacutes jelesebb

kiaacutelliacutetaacutesok teszik tartalmassaacute a programokat A lehetőseacutegekhez meacuterten kiraacutendulaacutesokon is reacuteszt

vesznek az ellaacutetottak

c) Fejlesztő teraacutepiaacutes foglalkozaacutesok

Zenei foglalkozaacutes

Hangsuacutelyt fektetuumlnk a zenei neveleacutesneacutel a folyamatossaacutegra A fokozatossaacuteg elveacutet koumlvetve

proacutebaacutelkozunk a csoportban zeneacuteleacutessel eacutenekleacutessel egyszerű neacutepdalokat is igyekszuumlnk

feldolgozni

Fontos a figyelem a fegyelem koncentraacutecioacute egyuumlttes fejleszteacutese a teveacutekenyseacuteg

koumlzoumlsseacutegformaacuteloacute ereje az egyuumlttjaacutetszaacutes oumlroumlmeacutenek aacuteteacuteleacutese

Alkalmazaacutesra keruumll az ULWILLA moacutedszer ahol sziacutenkotta segiacutetseacutegeacutevel taniacutetjaacutek dallamok

eljaacutetszaacutesaacutera az ellaacutetottakat Fontos kriteacuterium a dalok kivaacutelasztaacutesaacutenaacutel hogy a szoumlvegek

egyszerűek roumlvidek koumlnnyen tanulhatoacuteak legyenek A zeneacutet igyekszuumlnk mozgaacutessal

oumlsszekapcsolni ami javiacutetja ellaacutetottaink akaraterejeacutet oldja a mozgaacutesos gaacutetlaacutesokat eacutes az

eacuterzelmi feszuumlltseacuteget is csoumlkkenti

96

A passziacutev zenehallgataacutes is hat a gondozottak eacuterzeacuteseire mozgaacutesaacutera segiacuteti kommunikaacutecioacutejukat

de keacutepes megnyugtatni bizonyos meacuterteacutekig meacuteg magatartaacutest is szabaacutelyozni eacutes koumlzoumlsseacutegbe

kapcsolni

Mozgaacutesteraacutepia (Gyoacutegytorna)

Ceacutel a kaacuterosodott funkcioacutek korrekcioacuteja esetleg kompenzaacutelaacutesa igeacuteny kialakiacutetaacutesa a mozgaacutes

iraacutent a teraacutepia fontossaacutega a rendszeresseacutegre szoktataacutesban is rejlik

Rendszeresen beeacutepiacutetjuumlk oacuterarenduumlnkbe a napi tornaacutet ez jelent udvari jaacuteteacutekokat gyoacutegytornaacutesz

aacuteltal javasolt mozgaacutesos jaacuteteacutekos gyakorlatokat

Joacutegafoglalkozaacutes

A joacutega joacuteteacutekony hataacutesa fizikai eacuterzelmi eacutes szellemi teacuteren is eacuterzeacutekelhető A joacutega aacuteltal a test

erősebb eacutes flexibilisebb lesz aacuteltala erősoumldik az immunrendszer javul a koncentraacutecioacutes

keacutepesseacuteg a mozgaacuteskultuacutera A joacutega stresszoldoacute hataacutesuacute csoumlkkenti a szorongaacutest Speciaacutelisan

fogyateacutekkal eacutelők reacuteszeacutere oumlsszeaacutelliacutetott joacutega gyakorlatokat veacutegeznek a fiatalok ahol jaacuteteacutekos

formaacuteban sajaacutetiacutetjaacutek el az egyes feladatokat mikoumlzben megismerkednek a testuumlk feleacutepiacuteteacuteseacutevel

Taacutencteraacutepia

Kifejezeacutes a mozgaacutes eacutes a taacutenc a legősibb gyoacutegyiacutetoacute műveacuteszetek koumlzeacute tartoznak amelyek az

emberi kreativitaacutes joacuteteacutekony gyoacutegyiacutetoacute felszabadiacutetoacute eacutes integraacuteloacute hataacutesaacutet mindig is eacutes

mindenhol kiaknaacuteztaacutek Ma egyre toumlbb kifejezeacuteseacuteben eacutes mozgaacutesaacuteban gaacutetolt embernek van

szuumlkseacutege az oumlnkifejezeacutes eacutelmeacutenyeacutenek előrevivő eacutes teraacutepiaacutes hataacutesaacutera A testtartaacutes eacutes a mozgaacutes

arroacutel is aacuterulkodik hogy az ember hogyan eacuteli meg eacutes hogyan alakiacutetja kapcsolatait a toumlbbi

emberrel eacutes koumlrnyezeteacutevel Gondozottaink hetente keacutetszer vehetnek reacuteszt taacutencteraacutepiaacutes

foglalkozaacuteson szakkeacutepzett taacutencpedagoacutegus vezeteacuteseacutevel

Szociaacutelis keacuteszseacutegek fejleszteacutese

koumlzlekedeacutes

vaacutesaacuterlaacutes

koumlrnyezeti higieacutenia

udvariassaacuteg teruumlleteacuten

Egeacuteszseacuteges eacuteletmoacutedra neveleacutes

a) szemeacutelyi higieacuteniai szokaacutesok fejleszteacutese

tisztaacutelkodaacutes koumlvetelmeacutenyeinek betartaacutesa ruhaacutezat tisztaacuten tartaacutesa

b) koumlrnyezet egeacuteszseacuteguumlgyeacutenek biztosiacutetaacutesa

fontosabb egeacuteszseacuteguumlgyi szabaacutelyok betartaacutesa amellyel sajaacutet eacutes maacutesok egeacuteszseacutegeacutet

oacutevhatja

rendszeres szellőzteteacutes

c) Eacutetkezeacutessel kapcsolatos kulturaacuteltsaacuteg fejleszteacutese

eacutetkezeacuteshez hasznaacutelt eszkoumlzoumlk helyes hasznaacutelata

nyugodt tempoacutejuacute eacutetkezeacutes szalveacuteta hasznaacutelata

eacutetkezeacutes koumlzbeni zajcsoumlkkenteacutes

Egeacuteszseacutegfejleszteacutes

Inteacutezmeacutenyuumlnk egeacuteszseacutegfejlesztő teveacutekenyseacutege eacutevről eacutevre folyamatosan gyarapodik Az

eacutertelmi fogyateacutekkal eacutelők egeacuteszseacutegfejleszteacutese is kivitelezhető termeacuteszetesen az ő

97

faacuteradeacutekonysaacutegukat mentaacutelis pszicheacutes keacutepesseacutegeiket figyelembe veacuteve Az egeacuteszseacutegfejlesztő

munka soraacuten aproacute leacutepeacutesekben vezetjuumlk raacute az ellaacutetottainkat a testi egeacuteszseacuteguumlk

megtapasztalaacutesaacutera ami aacuteltal oumlnbizalomra oumlnbecsuumlleacutesre tehetnek szert ami aztaacuten belső

biztonsaacutegeacuterzetuumlket megadja Az eacutertelmi seacuteruumllt emberek nagyon joacute megfigyelők eacutes joacute utaacutenzoacute

keacutepesseacuteggel is rendelkeznek Az egeacuteszseacuteguumlk megőrzeacutese illetve fejleszteacutesuumlk eacuterdekeacuteben akkor

tudunk sokat tenni ha peacuteldaacutet mutatunk az eacuteletmoacutedunkkal vagy megfelelően szemleacuteltetjuumlk

szaacutemukra az ismeretanyagot

Intellektuaacutelis fejleszteacutes ill szinten tartaacutes

Fontosnak eacuterezzuumlk de szuumlkseacuteges is az ellaacutetottaink szinten tartoacute fejlesztő foglalkoztataacutesa a

kuumlloumlnboumlző fejleszteacutesi teruumlleteket figyelembe veacuteve

logikai feladatok memoacuteria jaacuteteacutekok

kultuacutertechnikaacutek (olvasaacutes iacuteraacutes gyakoroltataacutesa)

Ezeket a feladatokat szakkeacutepzett gyoacutegypedagoacutegussal eacutes a teraacutepiaacutes munkataacuterssal egyuumltt veacutegzik

Egyeacuteni fejleszteacutes

Fontos szerepet kap az ellaacutetottainknaacutel az egyeacuteni fejleszteacutes amit a napi teveacutekenyseacutegbe eacutepiacutetuumlnk

be (2-3 fős leacutetszaacutemmal) Ilyenkor csak kevesen vesznek reacuteszt ellaacutetottaink koumlzuumll a

foglalkozaacuteson Ceacutel az egyeacuteni keacutepesseacutegeket erősiacuteteni valamint roumlgziacuteteni elmeacutelyiacuteteni a

megleacutevő eacutes az uacutej ismereteket

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok - iacutegy a szociaacutelis eacutetkezteteacutes igeacutenybeveacutetele

is oumlnkeacutentes az ellaacutetaacutest igeacutenylő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője keacuterelmeacutere toumlrteacutenhet

Ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő szemeacutely cselekvőkeacuteptelen a keacuterelmeacutet ndash az eacuterintett szemeacutely veacutelemeacutenyeacutet

lehetőseacuteg szerint figyelembe veacuteve ndash a toumlrveacutenyes keacutepviselője terjeszti elő A korlaacutetozottan

cselekvőkeacutepes szemeacutely a keacuterelmeacutet a toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutenek beleegyezeacuteseacutevel vagy ndash ha e

tekintetben a biacuteroacutesaacuteg a cselekvőkeacutepesseacutegeacutet nem korlaacutetozta ndash oumlnaacutelloacutean terjesztheti elő

A szociaacutelis eacutetkezteteacutesre valoacute igeacutenyt jelezheti a kliens hozzaacutetartozoacute szomszeacuted ismerős

inteacutezmeacuteny A szolgaacuteltataacutesra valoacute igeacuteny beeacuterkezeacuteseacutet koumlvetően a keacuterelmező lakoacutehelyeacutehez

legkoumlzelebb eső gondozaacutesi egyseacuteg vezetője a legroumlvidebb időn beluumll felkeresi az igeacutenylőt

otthonaacuteban gondoskodik a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok

igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI 24) SzCsM rendelet melleacuteklete szerinti

formanyomtatvaacutenyok kitoumllteacuteseacuteről Ugyanakkor taacutejeacutekoztataacutest ad a szolgaacuteltataacutesok

igeacutenybeveacuteteleacutenek moacutedjaacuteroacutel formaacutejaacuteroacutel a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel A nyomtatvaacutenyokat

javaslataacuteval egyuumltt megkuumlldi az Idősgondozoacute Szolgaacutelat Vezetőjeacutenek

A szolgaacutelatvezető az ellaacutetaacutes biztosiacutetaacutesaacutet megelőzően az Szt-nek megfelelően megaacutellapiacutetja a

keacuterelmező rendszeres havi joumlvedelme alapjaacuten a fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat

Az ellaacutetaacutesi igeacuteny dokumentaacutelaacutesa a koumlvetkező formaacuteban toumlrteacutenik

a) Keacuterelem benyuacutejtaacutesa iacuteraacutesos formaacuteban egeacuteszseacutegi aacutellapotra vonatkozoacute igazolaacutes II sz

joumlvedelemnyilatkozat [1 sz melleacuteklet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI 24) SzCsM rendelethez]

b) Nyilatkozat az Szt 20C sect (1) bekezdeacutese szerint

c) Igeacuteny szerint az Szt 117B sect szerinti nyilatkozat

98

d) Egyeacuteni nyilvaacutentartaacutes (Szt 18 sect - 20 sect-ban foglalt adatokroacutel)

e) Eacutetkezteteacutesre vonatkozoacute igeacutenybeveacuteteli naploacute [a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute

szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I

7) SzCsM rendelet 4 sz melleacuteklete szerint]

f) Megaacutellapodaacutes (Szt 94C sect) szerint

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest

nyuacutejtoacute szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutesokroacutel azok igeacutenybeveacuteteleacuteről a fizetendő teacuteriacuteteacutesi

diacutejakroacutel valamint a helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III 31)

oumlnkormaacutenyzati rendelete alapjaacuten a szociaacutelis eacutetkezteteacutes eseteacuteben az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej a

szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteg eacutes a normatiacutev aacutellami hozzaacutejaacuterulaacutes kuumlloumlnboumlzete

diacutejakroacutel valamint a helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III31)

oumlnkormaacutenyzati rendelet 7 sect-a alapjaacuten szolgaacuteltataacutesra vonatkozoacute jogosultsaacuteg szabaacutelyozaacutesra

keruumllt

(1) Eacuteletkora miatt raacuteszoruloacute az a szemeacutely aki szemeacutelyi azonosiacutetaacutesra alkalmas okmaacuteny

bemutataacutesaacuteval igazolja hogy a 65 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltte

(2) Egeacuteszseacutegi aacutellapota miatt raacuteszoruloacutenak kell tekinteni azt a szemeacutelyt aki a haacuteziorvos

vagy kezelőorvos igazolaacutesa szerint oumlnmaga ellaacutetaacutesaacuteroacutel reacuteszben vagy teljesen

gondoskodni nem tud

(3) Fogyateacutekossaacutega miatt raacuteszoruloacutenak kell tekinteni a suacutelyosan fogyateacutekos szemeacutelyt

aki a suacutelyos fogyateacutekossaacutegaacutet az Szt 65C sect (6) bekezdeacutese szerint igazolja

(4) Pszichiaacutetriai betegseacutege vagy szenvedeacutelybetegseacutege miatt raacuteszoruloacutenak kell tekinteni

azt a szemeacutelyt aki fekvőbeteg-gyoacutegyinteacutezeti kezeleacutest nem igeacutenyel eacutes pszichiaacutetriai-

vagy szenvedeacutelybetegseacutegeacutet a kezelőorvos aacuteltal kiaacutelliacutetott szakveacutelemeacutennyel igazolja

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej az Szt 116 sect alapjaacuten megaacutellapiacutetott teacuteriacuteteacutesi diacutej

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet az inteacutezmeacutenyvezető konkreacutet oumlsszegben aacutellapiacutetja meg

figyelemmel a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute

291993 (II 17) Kormaacutenyrendeletre A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat az ellaacutetaacutest biztosiacutetoacute inteacutezmeacuteny

reacuteszeacutere kell megfizetni

Ha az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely a szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet vitatja az eacutertesiacuteteacutes keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott 8 napon beluumll Kecskemeacutet

Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzataacutehoz mint fenntartoacute szervhez fordulhat Ebben az esetben

a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacuteről a polgaacutermester hataacuterozattal doumlnt

Szociaacutelis eacutetkezteteacutes eseteacuteben ingyenes ellaacutetaacutesban reacuteszesuumll az aki joumlvedelemmel nem

rendelkezik

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej eacutes az Szt 116 sect alapjaacuten szaacutemiacutetott

rendszeres havi joumlvedelem figyelembeveacuteteleacutevel csoumlkkenthető illetve elengedhető

A csoumlkkenteacutesre illetve elengedeacutesre iraacutenyuloacute keacuterelmet az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutehez kell

benyuacutejtani Az inteacutezmeacutenyvezető a keacuterelmet megkuumlldi a Polgaacutermesteri Hivatal szociaacutelis

uumlgyekeacutert felelős szervezeti egyseacutegeacutenek

A csoumlkkenteacutesre illetve elengedeacutesre iraacutenyuloacute keacuterelemről a polgaacutermester hataacuterozattal doumlnt

Az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek megkezdeacutesekor az inteacutezmeacutenyvezető az ellaacutetaacutest igeacutenylővel illetve

toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutevel megaacutellapodaacutest koumlt

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok ndash iacutegy a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes ndash

igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes az ellaacutetaacutest igeacutenylő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője keacuterelmeacutere

99

indiacutetvaacutenyaacutera toumlrteacutenik A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesra valoacute igeacutenyt leendő klienseink jelezhetik

telephelyeinken telefonon szemeacutelyesen leveacutelben de akaacuter e-mail-ben is

A szolgaacuteltataacutesra valoacute igeacuteny beeacuterkezeacuteseacutet koumlvetően a keacuterelmező lakoacutehelyeacutehez legkoumlzelebb eső

gondozaacutesi egyseacuteg vezetője az inteacutezmeacuteny szociaacutelis szakeacutertőjeacutevel legroumlvidebb időn beluumll

felkeresi a keacuterelmezőt otthonaacuteban taacutejeacutekozoacutedik a keacuterelmező egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteroacutel szociaacutelis

helyzeteacuteről csalaacutedi viszonyairoacutel taacutejeacutekoztataacutest nyuacutejt az igeacutenybeveacutetel moacutedjaacuteroacutel formaacutejaacuteroacutel a

fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel A szakeacutertői team a hetero eacutes autoanamneacutezisből zaacuteroacutejelenteacutesekből

szerzett informaacutecioacutek alapjaacuten javaslatot keacutesziacutet amely kiteacuter az igeacutenylő fizikai eacutes mentaacutelis

staacutetusaacutera szociaacutelis koumlruumllmeacutenyeire koacuterelőzmeacutenyeacutere Az inteacutezmeacutenyvezető az illeteacutekes

haacuteziorvossal egyuumlttműkoumldve kuumlloumln jogszabaacutely aacuteltal előiacutert eacuterteacutekelő adatlapon aacutellapiacutetja meg a

keacuterelmező gondozaacutesi szuumlkseacutegleteacutet az alaacutebbi kriteacuteriumok szerint

teacuterbeli- időbeni taacutejeacutekozoacutedaacutes

helyzetnek megfelelő viselkedeacutes

eacutetkezeacutes oumlltoumlzkoumldeacutes tisztaacutelkodaacutes WC hasznaacutelat kontinencia kommunikaacutecioacute

teraacutepiakoumlveteacutes helyzetvaacuteltoztataacutes helyvaacuteltoztataacutes eacuteletvezeteacutesi keacutepesseacuteg laacutetaacutes hallaacutes

vonatkozaacutesaacuteban

Az eacuterteacutekelő adatlap pontszaacutemai alapjaacuten megaacutellapiacutetaacutesra keruumll hogy az igeacutenylő ellaacutetaacutesi

szuumlkseacuteglete milyen fokozatba esik mekkora oacuteraszaacutemot igeacutenyel tovaacutebbaacute szemeacutelyi gondozaacutesra

eacutesvagy szociaacutelis segiacuteteacutesre jogosult A napi 4 oacuteraacutet meghaladoacute gondozaacutesi szuumlkseacuteglet fennaacutellaacutesa

eseteacuten megaacutellapiacutetaacutesra keruumll az idősotthoni elhelyezeacutesre vonatkozoacute jogosultsaacuteg Amennyiben a

keacuterelmező gondozaacutesi szuumlkseacuteglete a 0fokozatba esik de a vonatkozoacute jogszabaacutely aacuteltal felsorolt

egyeacuteb koumlruumllmeacutenyek valamelyike fennaacutell az inteacutezmeacutenyvezető eacutes az illeteacutekes haacuteziorvos

megaacutellapiacutethatja a szociaacutelis segiacuteteacutesre vonatkozoacute jogosultsaacutegot

A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes kereteacuteben szociaacutelis segiacuteteacutest eacutesvagy szemeacutelyi gondozaacutest kell nyuacutejtani

Szociaacutelis segiacuteteacutes kereteacuteben biztosiacutetani kell

a lakoacutekoumlrnyezeti higieacutenia megtartaacutesaacuteban valoacute koumlzreműkoumldeacutest

a haacuteztartaacutesi teveacutekenyseacutegben valoacute koumlzreműkoumldeacutest

a veszeacutelyhelyzetek kialakulaacutesaacutenak megelőzeacuteseacuteben eacutes a kialakult veszeacutelyhelyzet

elhaacuteriacutetaacutesaacuteban toumlrteacutenő segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest

szuumlkseacuteg eseteacuten a bentlakaacutesos szociaacutelis inteacutezmeacutenybe toumlrteacutenő bekoumlltoumlzeacutes segiacuteteacuteseacutet

Szemeacutelyi gondozaacutes kereteacuteben biztosiacutetani kell

az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevővel a segiacutető kapcsolat kialakiacutetaacutesaacutet eacutes fenntartaacutesaacutet

a gondozaacutesi eacutes aacutepolaacutesi feladatok elveacutegzeacuteseacutet

A gondozaacutesi szuumlkseacuteglet megleacutete eseteacuten megaacutellapodaacutes joumln leacutetre az inteacutezmeacuteny eacutes a keacuterelmező

koumlzoumltt melyben roumlgziacuteteacutesre keruumll a szolgaacuteltataacutes kezdete időtartama moacutedja gyakorisaacutega

tartalma valamint a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej oacuteraacuteban kifejezett oumlsszege a fizeteacutes moacutedja

Amennyiben a keacuterelmező gondozaacutesi szuumlkseacuteglete meghaladja a napi 4 oacuteraacutet taacutejeacutekoztataacutest kap a

bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes lehetőseacutegeacuteről ebben az esetben a szolgaacuteltataacutest igeacutenylő az

inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes időpontjaacuteig napi 4 oacuteraacuteban toumlrteacutenő haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesra jogosult

A fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejat a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993eacutevi III

toumlrveacuteny a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II

17) Korm rendelet eacutes a Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a

szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutesokroacutel azok igeacutenybeveacuteteleacuteről

a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel valamint a helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011

(III31) oumlnkormaacutenyzati rendelete alapjaacuten hataacuterozzaacutek meg

100

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetotti jogviszony keletkezeacuteseacutet az inteacutezmeacuteny eacutes

az igeacutenybevevő koumlzoumltt koumltoumltt megaacutellapodaacutes alapozza meg

Amennyiben a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes soraacuten szociaacutelis segiacuteteacutes biztosiacutetaacutesa eseteacuten szemeacutelyi

gondozaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa vaacutelik szuumlkseacutegesseacute a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet vizsgaacutelataacutet ismeacutetelten

el kell veacutegezni Szakaacutepolaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa vaacutelik szuumlkseacutegesseacute a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest

veacutegző szemeacutely kezdemeacutenyezi az otthonaacutepolaacutesi szolgaacutelat kereteacuteben toumlrteacutenő ellaacutetaacutest

Az ellaacutetaacutes dokumentaacutelaacutesa a koumlvetkező nyomtatvaacutenyok vezeteacuteseacutevel toumlrteacutenik

Keacuterelem benyuacutejtaacutesa iacuteraacutesos formaacuteban egeacuteszseacutegi aacutellapotra vonatkozoacute igazolaacutes

II sz joumlvedelemnyilatkozat [1 sz melleacuteklet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute

szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI 24) SzCsM

rendelethez]

Egyeacuteni nyilvaacutentartaacutes (1993 eacutevi III toumlrveacuteny 18 sect - 20 sect-ban foglalt

adatokroacutel)

Megaacutellapodaacutes (Szt 94C sect szerint)

Nyilatkozat az Szt 20C sect (1) bekezdeacutese szerint

Egyeacuteni gondozaacutesi terv az 12000 (I 7) SzCsM rendelet alapjaacuten

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel

eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I 7) SzCsM rendelet (12000

SzCsM rendelet) 5 sz melleacuteklete szerinti teveacutekenyseacuteg naploacute a haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesban reacuteszesuumllőkről

362007 (XII22) SZMM rendelet 3 szaacutemuacute melleacuteklete alapjaacuten eacuterteacutekelő

adatlap

Szt 117B sect szerinti nyilatkozat

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok iacutegy a jelzőrendszeres haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes az ellaacutetaacutest igeacutenylő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője

keacuterelmeacutere toumlrteacutenhet

Ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő szemeacutely cselekvőkeacuteptelen a keacuterelmeacutet ndash lehetőseacuteg szerint az eacuterintett

szemeacutely veacutelemeacutenyeacutet figyelembe veacuteve ndash a toumlrveacutenyes keacutepviselője terjeszti elő A korlaacutetozottan

cselekvőkeacutepes szemeacutely keacuterelmeacutet a toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutenek beleegyezeacuteseacutevel vagy ndash ha e

tekintetben a biacuteroacutesaacuteg a cselekvőkeacutepesseacuteget nem korlaacutetozza ndash oumlnaacutelloacutean terjesztheti elő

Jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesra az igeacutenyt jelezheti

o haacuteziorvos

o az ellaacutetaacutest igeacutenylő

o egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes szociaacutelis szakember valamint hatoacutesaacutegok

o rokonok szomszeacuted ismerős

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute Szt 65 sect (4) bekezdeacutese alapjaacuten a

jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes igeacutenybeveacutetele szempontjaacuteboacutel szociaacutelisan raacuteszorult

a) Az egyeduumll eacutelő 65 eacutev feletti szemeacutely

b) Az egyeduumll eacutelő suacutelyosan fogyateacutekos vagy pszichiaacutetriai beteg szemeacutely vagy

c) A keacutetszemeacutelyes haacuteztartaacutesban eacutelő 65 eacutev feletti illetve suacutelyosan fogyateacutekos vagy

pszichiaacutetriai beteg szemeacutely ha egeacuteszseacutegi aacutellapota indokolja a szolgaacuteltataacutes folyamatos

biztosiacutetaacutesaacutet

A suacutelyos fogyateacutekossaacutegot a pszichiaacutetriai betegseacuteget eacutes az egeacuteszseacutegi aacutellapot miatti

indokoltsaacutegot kuumlloumln jogszabaacutely szerint kell igazolni pszichiaacuteter vagy neuroloacutegus szakorvos

szakveacutelemeacutenyeacutenek bemutataacutesaacuteval A szolgaacuteltataacutest igeacutenylő haacuteziorvosa az egeacuteszseacutegi aacutellapotra

101

vonatkozoacute igazolaacuteson javaslatot tesz a szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesaacutenak indokoltsaacutegaacutera A

szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere iraacutenyuloacute keacuterelemhez melleacutekelni kell a szociaacutelis raacuteszorultsaacutegot

igazoloacute iratokat illetve azok maacutesolataacutet (a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok

igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI24) SzCsM rendelet alapjaacuten

A szolgaacuteltataacutesra valoacute igeacuteny beeacuterkezeacuteseacutet koumlvetően a jelzőrendszeres szolgaacutelat vezetője

akadaacutelyoztataacutesa eseteacuten a teruumlletileg illeteacutekes telephely vezető gondozoacuteja a legroumlvidebb időn

beluumll felkeresi a keacuterelmezőt otthonaacuteban melynek soraacuten informaacuteloacutedik a keacuterelmező egeacuteszseacutegi

aacutellapotaacuteroacutel szociaacutelis helyzeteacuteről csalaacutedi viszonyairoacutel taacutejeacutekoztataacutest nyuacutejt az igeacutenybeveacutetel

moacutedjaacuteroacutel formaacutejaacuteroacutel a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel Az elkeacutesziacutetett iratanyagot javaslataacuteval

megkuumlldi az Idősgondozoacute Szolgaacutelat Vezetőjeacutenek aki megaacutellapodaacutesban roumlgziacuteti a szolgaacuteltataacutes

kezdeteacutet moacutedjaacutet tartalmaacutet valamint a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejat eacutes a fizeteacutes moacutedjaacutet

Egyeacuteni nyilvaacutentartaacutes (Szt 18 sect - 20 sect-ban foglalt adatokroacutel)

Nyilatkozat Szt 20C sect (1) bekezdeacutese szerint

Segeacutelyhiacutevaacutesi jegyzőkoumlnyv havi jelenteacutes a segeacutelyhiacutevaacutesokroacutel

Szt 117B sect szerinti nyilatkozat

A fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejat a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute Szt a

szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II 17)

Korm rendelet eacutes a Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetotti jogviszony keletkezeacuteseacutet inteacutezmeacutenyuumlnk eacutes

4 Nappali ellaacutetaacutes

A nappali ellaacutetaacutes igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes az ellaacutetaacutest igeacutenylő keacuterelmeacutere toumlrteacutenik A nappali

ellaacutetaacutesra vonatkozoacute keacuterelem beadaacutesa utaacuten a vezető gondozoacute a legroumlvidebb időn beluumll felkeresi

a keacuterelmezőt otthonaacuteban melynek soraacuten taacutejeacutekozoacutedik a keacuterelmező egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteroacutel

szociaacutelis helyzeteacuteről csalaacutedi viszonyairoacutel taacutejeacutekoztataacutest nyuacutejt az igeacutenybeveacutetel kezdeteacuteről

moacutedjaacuteroacutel formaacutejaacuteroacutel a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakroacutel

Az elkeacutesziacutetett iratanyagot javaslataacuteval megkuumlldi az Idősgondozoacute Szolgaacutelat vezetőjeacutenek aki

megaacutellapodaacutesban roumlgziacuteti a szolgaacuteltataacutes kezdeteacutet moacutedjaacutet tartalmaacutet valamint a fizetendő

teacuteriacuteteacutesi diacutejat eacutes a fizeteacutes moacutedjaacutet

Az ellaacutetaacutes iraacutenti keacuterelem eacutes annak nyilvaacutentartaacutesa a koumlvetkező nyomtatvaacutenyok vezeteacutese uacutetjaacuten

toumlrteacutenik

102

keacuterelem benyuacutejtaacutesa iacuteraacutesos formaacuteban egeacuteszseacutegi aacutellapotra vonatkozoacute igazolaacutes

egyeacuteni nyilvaacutentartaacutes (Szt 18-20 sect-ban foglalt adatokroacutel)

megaacutellapodaacutes (Szt 94C sect)

nyilatkozat Szt 20C sect (1) szerint

egyeacuteni gondozaacutesi terv (az 12000 SzCsM rendelet szerint)

nappali ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllők laacutetogataacutesi eacutes esemeacuteny naploacuteja (az 12000

SzCsM rendelet melleacuteklete alapjaacuten)

Az Idősgondozoacute Szolgaacutelat szolgaacuteltataacutesairoacutel rendszeresen taacutejeacutekoztatoacutekat szoacuteroacutelapokat

plakaacutetokat helyezuumlnk el orvosi rendelőkben gyoacutegyszertaacuterakban koumlzinteacutezmeacutenyekben illetve

olyan helyiseacutegekben ahol a szolgaacuteltataacutes ceacutelcsoportjaacutenak potenciaacutelis tagjai gyakran

megfordulnak Alapvető informaacutecioacutek megtalaacutelhatoacutek Kecskemeacutet Vaacuteros honlapjaacuten is bővebb

taacutejeacutekoztatoacute jellegű oumlsszeaacutelliacutetaacutesok eacutevente toumlbbszoumlr jelennek meg a helyi sajtoacuteban eacutes meacutediaacuteban

Az inteacutezmeacuteny nyitvatartaacutesi idejeacuteben (heacutetfőtől peacutentekig 730

-1530

) a szolgaacuteltataacutest igeacutenybevevő

taacutejeacutekozoacutedhat szemeacutelyesen telefonon leveacutelben e-mail-ben eacutes megbiacutezott uacutetjaacuten is

A felsorolt kommunikaacutecioacutes csatornaacutekon keresztuumll az uumlgyfelek jelezhetik a szolgaacuteltataacutest eacuterintő

esetleges vaacuteltozaacutesokat megjegyzeacuteseiket eacuteszreveacuteteleiket a szolgaacuteltataacutes iraacutent felmeruumllő

panaszaikat

Eacutetkezteteacutes eseteacuteben rendszeres időkoumlzoumlnkeacutent eacutelelmezeacutesi ankeacutet keruumll megszervezeacutesre melyen

az ellaacutetottak szemeacutelyesen jelezhetik a szolgaacuteltataacutessal kapcsolatos eacuteszreveacuteteleiket a szolgaacuteltatoacute

feleacute

A lakossaacuteg szeacuteleskoumlrű taacutejeacutekoztataacutesa a telephelyeken feacuteleacutevente Nyiacutelt Napok szervezeacuteseacutevel

valoacutesul meg

A szolgaacuteltataacutesokat eacuterintő vaacuteltozaacutesok informaacutecioacutek koumlzleacutese minden ellaacutetott reacuteszeacutere iacuteraacutesban

toumlrteacutenik Az ellaacutetottak hozzaacutetartozoacutei reacuteszeacutere rendszeres a taacutejeacutekoztataacutes mind szoacuteban mind

iacuteraacutesban

A klienssel valoacute első talaacutelkozaacutes alkalmaacuteval a hozzaacutetartozoacutek jelenleacutete is szuumlkseacuteges mely soraacuten

reacuteszletes taacutejeacutekoztataacutest kapnak a szolgaacuteltataacutesok koumlreacuteről moacutedjaacuteroacutel fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel a

fizeteacutes rendjeacuteről haacutezi rendről

A tovaacutebbiakban a kapcsolattartaacutes az ellaacutetottakkal a megaacutellapodaacutesban foglaltak szerint toumlrteacutenik

Jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes eseteacuten lehetőseacuteg van meacuteg

probleacutema eseteacuten az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő soron kiacutevuumlli laacutetogataacutesaacutera

rendszeres proacutebariasztaacutesok veacutegzeacuteseacutere amely minden ellaacutetottat eacuterint

Eacutertelmi Fogyateacutekosok Nappali Inteacutezmeacutenye

A gondozoacute az inteacutezmeacuteny aacuteltal szervezett programok soraacuten szemeacutelyes kapcsolatot aacutepol

az ellaacutetottakkal eacutes hozzaacutetartozoacuteikkal

Feacuteleacutevente ankeacutet tartaacutesa a hozzaacutetartozoacutek reacuteszeacutere

A szuumllők toumlbbseacutegeacutevel rendszeres eacutes egyuumlttműkoumldő a kapcsolata az inteacutezmeacuteny

dolgozoacuteinak

Valamennyi vaacuteltozaacutes kuumlloumlnoumls esemeacuteny bekoumlvetkezeacutesekor a szuumllőt az inteacutezmeacuteny

azonnal taacutejeacutekoztatja

A szolgaacuteltataacutesok szemeacutelyi felteacutetelei

103

EacuteTKEZTETEacuteS HORVAacuteTH DOumlME KRT 3

KAacutePOLNA U 2

MARGAREacuteTA U 2

POSTA U 125

HAacuteZI

SEGIacuteTSEacuteGNYUacuteJTAacuteS

CSONGRAacuteDI U 10 2

HORVAacuteTH D U 14

MARGAREacuteTA U 12

POSTA U 4

NYUGDIacuteJASHAacuteZ 77B 5

NYUGDIacuteJASHAacuteZ 77C 5

JELZŐRENDSZERES

HAacuteZI

SEGIacuteTSEacuteGNYUacuteJTAacuteS

NYUGDIacuteJASHAacuteZ 77C 1+ 5 fő

keacuteszenleacutetben

ENGEDEacuteLYEZETT LEacuteTSZAacuteMOK

IDŐSEK NAPPALI

ELLAacuteTAacuteSA

HORVAacuteTH DOumlME U 3

KAacutePOLNA U 5

MARGAREacuteTA U 4

POSTA U 225

EacuteRTELMI

FOGYATEacuteKOSOK

NAPPALI ELLAacuteTAacuteSA

IPOLY U 5

Az ellaacutetottak eacutes a szemeacutelyes gondoskodaacutest veacutegző szemeacutelyek jogainak veacutedelmeacutevel

kapcsolatos szabaacutelyok

Az ellaacutetottak jogaival kapcsolatos szabaacutelyok

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute Szt 94E F K L eacutes 95 sect-a alapjaacuten

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutes felteacuteteleiről a keacuterelem benyuacutejtaacutesakor a

keacuterelmezőt taacutejeacutekoztatni kell Az ellaacutetaacutes megkezdeacuteseacutenek legkoraacutebbi időpontjaacuteroacutel az

inteacutezmeacuteny vezetője a jogosultat illetve hozzaacutetartozoacutejaacutet eacutertesiacuteti A felteacutetelek ismerteteacuteseacutet a

keacuterelmező alaacuteiacuteraacutesaacuteval igazolja

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő ellaacutetottnak

joga van szociaacutelis helyzeteacutere egeacuteszseacutegi eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutera tekintettel a szociaacutelis

inteacutezmeacuteny aacuteltal biztosiacutetott teljes koumlrű ellaacutetaacutesra valamint egyeacuteni szuumlkseacutegletei speciaacutelis

helyzete vagy aacutellapota alapjaacuten az egyeacuteni ellaacutetaacutes szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere

A szociaacutelis szolgaacuteltataacutesok biztosiacutetaacutesa soraacuten az egyenlő baacutenaacutesmoacuted koumlvetelmeacutenyeacutet meg kell

tartani Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő joumlvedelmi helyzeteacutet csak a toumlrveacutenyben illetve toumlrveacuteny

felhatalmazaacutesa alapjaacuten keacuteszuumllt kormaacutenyrendeletben meghataacuterozott esetekben eacutes felteacutetelek

mellett lehet vizsgaacutelni

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szolgaacutelat az aacuteltala biztosiacutetott szolgaacuteltataacutest olyan moacutedon

veacutegzi hogy figyelemmel legyen az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőket megillető alkotmaacutenyos jogok

maradeacutektalan eacutes teljes koumlrű tiszteletben tartaacutesaacutera kuumlloumlnoumls figyelemmel az eacutelethez emberi

meacuteltoacutesaacuteghoz a testi eacutepseacuteghez a testi-lelki egeacuteszseacuteghez valoacute jogra

104

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőt megilleti szemeacutelyes adatainak veacutedelme valamint a

magaacuteneacuteleteacutevel kapcsolatos titokveacutedelem Az igeacutenybeveacuteteli eljaacuteraacutes soraacuten kuumlloumlnoumls figyelmet

kell fordiacutetani arra hogy az ellaacutetaacutest igeacutenylő adataihoz csak az arra jogosult szemeacutelyek

feacuterjenek hozzaacute Az inteacutezmeacutenyvezető biztosiacutetja tovaacutebbaacute hogy az ellaacutetott egeacuteszseacutegi

aacutellapotaacuteval szemeacutelyes koumlruumllmeacutenyeivel joumlvedelmi viszonyaival kapcsolatos

informaacutecioacutekroacutel maacutes ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő valamint arra illeteacutektelen szemeacutely ne

szerezhessen tudomaacutest kuumlloumlnoumls figyelemmel az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő szociaacutelis

raacuteszorultsaacutegaacutenak teacutenyeacutere

Amennyiben az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenaacutel vagy egyeacuteb koumlruumllmeacutenyeineacutel

fogva koumlzvetlenuumll nem keacutepes az illeteacutekes szervek megkereseacuteseacutere az inteacutezmeacutenyvezető

segiacutetseacuteget nyuacutejt ebben illetve eacutertesiacuteti az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet vagy az

ellaacutetottjogi keacutepviselőt az ellaacutetott jogainak gyakorlaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

ceacuteljaacuteboacutel

Az inteacutezmeacutenyvezető tizenoumlt napon beluumll koumlteles a panasztevőt iacuteraacutesban eacutertesiacuteteni a panasz

kivizsgaacutelaacutesaacutenak eredmeacutenyeacuteről Amennyiben az inteacutezmeacutenyvezető hataacuteridőben nem

inteacutezkedik vagy a panasztevő nem eacutert egyet az inteacutezkedeacutessel az inteacutezkedeacutes

keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll a fenntartoacutehoz fordulhat jogorvoslattal

Az ellaacutetottjogi keacutepviselő a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szolgaacuteltataacutesban reacuteszesuumllő

reacuteszeacutere nyuacutejt segiacutetseacuteget jogai gyakorlaacutesaacuteban Műkoumldeacutese soraacuten tekintettel van az

egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes a hozzaacutejuk kapcsoloacutedoacute szemeacutelyes adatok kezeleacuteseacuteről eacutes veacutedelmeacuteről szoacuteloacute

1997 eacutevi XLVII toumlrveacuteny rendelkezeacuteseire

A teruumlletileg illeteacutekes ellaacutetottjogi keacutepviselőről taacutejeacutekozoacutedhat a wwwobdkhu honlapon

Az Orszaacutegos Betegjogi Ellaacutetottjogi Gyermekjogi eacutes Dokumentaacutecioacutes Koumlzpont

eleacuterhetőseacutege

A szociaacutelis aacutegazatban foglalkoztatottak vagy munkaviszonyban aacutelloacute szemeacutelyek eseteacuteben

biztosiacutetani kell hogy

a szociaacutelis gondozoacute koumlzfeladatot ellaacutetoacute szemeacutelynek minősuumll

a munkaveacutegzeacuteshez kapcsoloacutedoacute megbecsuumlleacutest megkapjaacutek

valamint a munkaacuteltatoacute megfelelő munkaveacutegzeacutesi koumlruumllmeacutenyeket biztosiacutetson szaacutemukra

A gondozoacutek a szociaacutelis munka etikai koacutedexe valamint a hataacutelyos jogszabaacutelyok alapjaacuten

veacutegzik segiacutető munkaacutejukat miacuteg az ellaacutetottak eacuterdekeit az ellaacutetotti oumlnkormaacutenyzat műkoumldeacutese

valamint a haacutezirend biztosiacutetja A haacutezirend a szakmai program melleacutekleteacuteben talaacutelhatoacute A

gondozoacutek munkaacutejuk soraacuten felmeruumllt probleacutemaacutekat esetmegbeszeacuteleacutesek soraacuten tudjaacutek kezelni

valamint a dolgozoacutek jogainak eacuterveacutenyesiacuteteacuteseacutet segiacuteti elő az inteacutezmeacutenyben műkoumldő

szakszervezet eacutes a Koumlzalkalmazotti Tanaacutecs is

105

SZAKOSIacuteTOTT ELLAacuteTAacuteSOK

Aacutepoloacute ndash gondozoacute otthoni szolgaacuteltataacutes

Margareacuteta Otthon

Kecskemeacutet a Duna-Tisza koumlzi Homokhaacutetsaacuteg koumlzepeacuten Budapest eacutes Szeged koumlzoumltt a Kelet-

Nyugat illetve az Eacuteszak ndash Deacutel iraacutenyuacute fő koumlzlekedeacutesi utak kereszteződeacuteseacuteben helyezkedik el

Kecskemeacutet gazdasaacutegi jelentőseacutegeacutet eacutes munkaerő-felsziacutevoacute erejeacutet jellemzi hogy a lakossaacuteg

szaacutema az 1960-as eacutevekben 57 000 főről 1998-ra 108 180 2011-re 111 679 2015-re 111 836

főre emelkedett Ezzel egyuumltt jaacutertak a vaacuteros toumlrteacutenelmileg kialakult a szerkezeteacutet leacutenyegeacuteben

megőrző nagy araacutenyuacute lakaacutes eacutes koumlzinteacutezmeacuteny fejleszteacutesek

A Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata aacuteltal 1987-ben alapiacutetott Margareacuteta Otthon

szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szakosiacutetott ellaacutetaacutes kereteacuteben Magyarorszaacuteg egeacuteszeacutere kiterjedő

ellaacutetaacutesi teruumlletről fogadja a felveacuteteli felteacuteteleknek megfelelő igeacutenylőket Az aacutepolaacutest-gondozaacutest

nyuacutejtoacute idősek otthona eacutes időskoruacuteak gondozoacutehaacuteza ellaacutetaacutesi formaacutekra hataacuterozatlan idejű

műkoumldeacutesi engedeacutellyel rendelkezik 240+6 feacuterőhellyel

Az inteacutezmeacuteny Kecskemeacutet vaacuterosaacutenak szeacuteleacuten eredetileg zoumlldoumlvezeti teruumlleten leacutetesuumllt amely az

utoacutebbi eacutevekben folyamatosan eacutepuumllő lakoacuteparki oumlvezetteacute fejlődoumltt Az otthon egy toumlbbhektaacuteros

parkban az Arboreacutetum koumlzvetlen szomszeacutedsaacutegaacuteban fekszik a 14-es eacutes 29-es helyi jaacuteratuacute

autoacutebuszokkal joacutel megkoumlzeliacutethető Az inteacutezmeacutenybe eacuterkezők reacuteszeacutere a parkolaacutes biztosiacutetott

Előnyt jelent a Megyei Koacuterhaacutez eacutes Rendelő Inteacutezet valamint a Mentőaacutellomaacutes viszonylagos

koumlzelseacutege

Az inteacutezmeacuteny majdnem egeacutesz teruumllete akadaacutelymentesiacutetett A kerekesszeacutekes lakoacutek eacutes minden

ideeacuterkező szaacutemaacutera elektronikusan taacutevvezeacuterelt kapuk koumlnnyiacutetik meg a koumlzlekedeacutest Az eacutepuumllet

keacutetszintes lifttel ellaacutetott A lakoacuteszobaacutek toumlbbseacutege keacutetaacutegyas a foumlldszinti szobaacutek koumlzvetlen

kertkapcsolattal rendelkező teraszokra nyiacutelnak A fokozottabb aacutepolaacutest igeacutenylő lakoacutekat keacutetszer

huacutesz feacuterőhelyes aacutepolaacutesi reacuteszlegen laacutetjuk el A demencia koacuterkeacutepben szenvedőket speciaacutelis

reacuteszlegeken gondozzuk A koumlzoumlsseacutegi kapcsolatok aacutepolaacutesaacutera minden szinten foglalkoztatoacute- eacutes

taacutersalgoacute helyiseacutegek valamint koumlnyvtaacuter eacutes nagyi-net szoba aacutellnak rendelkezeacutesre Minden

reacuteszlegen talaacutelhatoacute teakonyha ahol az ellaacutetottak eacutetkezni eacutes főzni is tudnak

Az ellaacutetaacutest igeacutenylők koumlzuumll elsősorban a legalaacutebb neacutegyoacuteraacutes gondozaacutesi szuumlkseacuteglettel

rendelkezők (illetve az egyeacuteb jogszabaacutelyi felteacuteteleknek megfelelők) vehetők fel ezeacutert egyre

inkaacutebb aacutepolaacutesi otthonnaacute vaacutelik az inteacutezmeacuteny

A szociaacutelis inteacutezmeacutenybe keruumlleacutes az idős ember szaacutemaacutera trauma a csalaacutedtoacutel a megszokott

koumlrnyezettől valoacute elszakadaacutes gyakran kriacutezishelyzetbe sodorhatja A gondozaacutes egyik alapvető

feladata a beilleszkedeacutessel jaacuteroacute neheacutezseacutegek megfelelő kezeleacutese az ezzel oumlsszefuumlggő

egzisztenciaacutelis szorongaacutes hateacutekony csoumlkkenteacutese a bizonytalansaacuteg eacuterzeacuteseacutenek felszaacutemolaacutesa eacutes a

biztonsaacuteg megteremteacutese az uacutej koumlrnyezetben

Feladatunk a bekeruumllők szaacutemaacutera tartalmas eacutelmeacutenyekben gazdag meacuteltoacutesaacuteggal teli eacutelet

biztosiacutetaacutesa a beacutekeacutes oumlregkor eacutes biztonsaacutegos koumlrnyezet megteremteacutese Mindezek eacuterdekeacuteben

legfontosabb az empaacutetia tolerancia eacutes a bizalom Az idősek eacuterdeklődeacuteseacutenek keacutepesseacutegeinek

keacuteszseacutegeinek aacutellapotaacutenak legmegfelelőbb foglalkoztataacutesi formaacutek biztosiacutetaacutesaacuteval igyekszuumlnk

eleacuterni hogy ne csupaacuten a fizikai erőnleacutetre hanem a szellemi eacutes eacuterzelmi keacutepesseacutegek

megőrzeacuteseacutere is lehetőseacuteg nyiacuteljon Fontosnak tartjuk egyreacuteszt a lakoacutek egymaacutes koumlzoumltti

106

kapcsolatainak elősegiacuteteacuteseacutet valamint a csalaacutedi-hozzaacutetartozoacutei koumltődeacutesek megőrzeacuteseacutet Arra

toumlrekszuumlnk hogy csalaacutedias hangulatban szeretetben eacutes beacutekesseacutegben teljenek a lakoacutek napjai

Eacuterezzeacutek hogy idős koruk eacutes kuumlloumlnboumlző betegseacutegeik elleneacutere fontosak a vilaacutegnak eacutes

mindazoknak akik koumlruumllveszik őket

Szakmai teveacutekenyseacuteguumlnk fő iraacutenyadoacuteja - az Szt a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis

ellaacutetaacutesokroacutel az SzCsM rendelet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek

szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről valamint a 91999 (XI 24) SzCsM rendelet

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről a 291993 (II 17)

Korm rendelet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejairoacutel a

362007 (XII 22) SZMM rendelet a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet valamint az egeacuteszseacutegi aacutellapoton

alapuloacute szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg vizsgaacutelataacutenak eacutes igazolaacutesaacutenak reacuteszletes szabaacutelyairoacutel a

koumlzeacutetkezteteacutesre vonatkozoacute taacuteplaacutelkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi előiacuteraacutesokroacutel szoacuteloacute 372014 (IV 30)

EMMI rendelete - eacutes mindenkor szem előtt tartottuk az inteacutezmeacuteny műkoumldeacuteseacutere vonatkozoacute

egyeacuteb maacutes jogszabaacutelyi előiacuteraacutesokat eacutes helyi iraacutenyelveket is

Időskoruacuteak gondozoacutehaacuteza

Az aacutetmeneti elhelyezeacutes ceacutelja azon raacuteszoruloacutek ellaacutetaacutesa akiknek koruk egeacuteszseacutegi aacutellapotuk eacutes

szociaacutelis helyzetuumlk miatt otthonukban illetve hozzaacutetartozoacuteik aacuteltal ideiglenesen nem

megoldhatoacute ezeacutert a lakhataacutesuk eacutesvagy egeacuteszseacutegi aacutellapotuk ellaacutetatlansaacutega veszeacutelyezteti

leacutetfenntartaacutesukat

Az aacutetmeneti elhelyezeacutest biztosiacutetoacute inteacutezmeacuteny sok esetben kikuumlszoumlboumlli a tartoacutes elhelyezeacutest (pl

aacutetmeneti egeacuteszseacuteg romlaacutes mely utaacuten visszahelyezhető sajaacutet koumlrnyezeteacutebe) vagy optimaacutelisan

eltolja az inteacutezmeacutenybe keruumlleacutes időpontjaacutet csoumlkkenti a hosszuacute vaacuterakozaacutesi időt Emellett

megkoumlnnyiacutetheti az ellaacutetaacutest igeacutenylő gondozaacutesaacutet biztosiacutetoacute hozzaacutetartozoacutek időszakos

tehermentesiacuteteacuteseacutet

Az aacutetmeneti ellaacutetaacutes ceacutelja biztonsaacutegos koumlrnyezetben koruknak eacutes aacutellapotuknak megfelelő

ellaacutetaacutesban reacuteszesiacuteteni a raacuteszoruloacute embereket

Az aacutetmeneti elhelyezeacutes sok esetben megkoumlnnyiacuteti a tartoacutes elhelyezeacutes szuumlkseacutegesseacutegeacutenek

elfogadaacutesaacutet a keacuterelem benyuacutejtaacutesaacutet

Az inteacutezmeacuteny biztosiacutetja az ellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacuteteleket a napi

huszonneacutegy oacuteraacutes szolgaacutelatot egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutest lakhataacutest szemeacutelyi

tisztaacutelkodaacutesi eacutetkezeacutesi lehetőseacuteget koumlrnyezet ruhaacutezat tisztaacutentartaacutesaacutet koumlzoumlsseacutegi egyuumlttleacutetre eacutes

laacutetogatoacutek fogadaacutesaacutera alkalmas helyet

Az inteacutezmeacutenybe keruumllve a szemeacutelyre szabott ellaacutetaacutes tehaacutet az igeacutenybevevő szociaacutelis testi eacutes

szellemi aacutellapotaacutenak megfelelő egyeacuteni baacutenaacutesmoacuted soraacuten a hiaacutenyzoacute vagy csak korlaacutetozottan

meglevő testi-szellemi funkcioacuteinak helyreaacutelliacutetaacutesaacutera keruumll sor melynek koumlvetkezteacuteben a

raacuteszorultak szociaacutelis helyzete javul egeacuteszseacutegi aacutellapota pedig nem romlik tovaacutebb

Mindemellett a bekeruumlleacutes indokaacuteul szolgaacuteloacute kriacutezishelyzet csoumlkkeneacutese aacuteltalaacuteban nem olyan

meacuterteacutekű hogy a tartoacutes inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes elkeruumllhető legyen

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute Szt 82sect-aacutenak megfelelően ellaacutetaacutest

biztosiacutetunk azon időskoruacute valamint 18 eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt beteg szemeacutelyek reacuteszeacutere akik

107

oumlnmagukroacutel betegseacuteguumlk miatt vagy maacutes okboacutel otthonukban időlegesen nem keacutepesek

gondoskodni

A Margareacuteta Otthon eacutepuumlleteacuteben minden lakoacutereacuteszlegen 2 darab gondozoacutehaacutezi szoba aacutell

rendelkezeacutesre ahol 1 esetleg 2 szemeacutely helyezhető el Mint ellaacutetaacutesi forma egyseacuteges egeacuteszet

keacutepez a tartoacutes bentlakaacutesos elhelyezeacutessel mivel szervesen kapcsoloacutednak egymaacuteshoz

Az inteacutezmeacuteny egyuumlttműkoumldik az ellaacutetaacutesi teruumlleteacuten műkoumldő szociaacutelis egeacuteszseacuteguumlgyi

koumlzneveleacutesi eacutes munkauumlgyi szolgaacuteltatoacutekkal inteacutezmeacutenyekkel iacutegy kuumlloumlnoumlsen

szociaacutelis szolgaacuteltataacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacutenyekkel

egyhaacutezakkal

Elsősorban Kecskemeacuteti lakoacutehellyel illetve tartoacutezkodaacutesi hellyel rendelkező magyar

aacutellampolgaacuterok valamint a 18 eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt beteg szemeacutelyek akik oumlnmagukroacutel

betegseacuteguumlk miatt vagy maacutes okboacutel otthonukban időlegesen nem keacutepesek gondoskodni (A

szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny 82sect)

Kecskemeacutet neacutepesseacutege 2015-ben 111836 fő

(forraacutes 2015 eacutev Magyarorszaacuteg koumlzigazgataacutesi helyneacutevkoumlnyve 2015 januaacuter 1 XLS taacuteblaacutezat Koumlzponti

Statisztikai Hivatal 2015 szeptember 3) A keacutet eacutevvel ezelőtti aacutellapothoz keacutepest a vaacuteros lakossaacutegszaacutema kis meacuterteacutekben noumlvekedett A

gyermekkoruacuteak eacutes koumlzeacutepkoruacuteak araacutenya csoumlkkent az idősek araacutenya viszont ezzel szemben

noumlvekedett

Kecskemeacutet vaacuteros lakossaacutega az elmuacutelt eacutevek ipari beruhaacutezaacutesainak koumlvetkezteacuteben noumlvekszik

amelyet elsősorban a vaacuterosba bekoumlltoumlzők szaacutemaacutenak noumlvekedeacutese okoz A vaacuterosba bekoumlltoumlzők

araacutenyaacutenak noumlvekedeacutese főleg a vaacuteros munkaerő felsziacutevoacute erejeacutet bizonyiacutetja

Oumlsszesseacutegeacuteben elmondhatoacute hogy Kecskemeacutet lakoacuteneacutepesseacutege eloumlregedő keacutepet mutat A

vaacuterosreacuteszeket tekintve megaacutellapiacutethatoacute hogy a legtoumlbb idős ember a belvaacuterosban a

2190 gondozaacutesi napon - eacuteves aacutetlagban 6 főt gondoztunk ebben az ellaacutetaacutesi formaacuteban iacutegy a

feacuterőhely kihasznaacuteltsaacuteg hasonloacutean az idősek otthonaacutehoz 100-os volt

A 6 feacuterőhellyel műkoumldő aacutetmeneti elhelyezeacutest nyuacutejtoacute reacuteszleguumlnkből az eacutev folyamaacuten 9 fő nyert

az idősek otthonaacuteban veacutegleges elhelyezeacutest (Margareacuteta Otthonban) otthonaacuteba taacutevozott 2 fő

elhunyt 2 fő

2015 december 31-eacuten 2 feacuterfi eacutes 4 nő gondozoacutehaacutezi lakoacute volt Aacutetlageacuteletkoruk 873 eacutev

Szociaacutelis jellemzők

108

Az inteacutezmeacutenybe bekeruumllt lakoacuteknaacutel egeacuteszseacutegi aacutellapotuk eacutes szociaacutelis helyzetuumlk indokolta az

elhelyezeacutest Komfortneacutelkuumlli lakaacutesboacutel aacutellandoacute lakhely hiaacutenyaacuteban albeacuterletből csalaacuted

hozzaacutetartozoacute hiaacutenya illetve ellaacutetatlansaacuteg miatt keruumlltek a Gondozoacutehaacutezba

rendszeresseacutege a rehabilitaacutecioacutes eacutes fejleszteacutesi feladatok jellege eacutes tartalma

A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben folyoacute gondozaacutesi teveacutekenyseacuteg alatt az inteacutezmeacuteny szolgaacuteltataacutesaacutet

igeacutenybe vevő szemeacutely reacuteszeacutere olyan fizikai mentaacutelis eacutes eacuteletvezeteacutesi segiacutetseacuteget kell eacuterteni

amelynek soraacuten az igeacutenybevevő szociaacutelis testi eacutes szellemi aacutellapotaacutenak megfelelő egyeacuteni

baacutenaacutesmoacutedban valoacute reacuteszesiacuteteacutese kereteacuteben a hiaacutenyzoacute vagy csak korlaacutetozottan meglevő testi-

szellemi funkcioacuteinak helyreaacutelliacutetaacutesaacutera keruumll sor

A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben folyoacute aacutepolaacutesi teveacutekenyseacuteg alatt a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute

szociaacutelis inteacutezmeacuteny aacuteltal biztosiacutetott gondozaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa soraacuten koumlzvetlenuumll felmeruumllő

eacutes a szociaacutelis inteacutezmeacuteny keretei koumlzoumltt biztosiacutethatoacute egeacuteszseacutegi aacutellapot helyreaacutelliacutetaacutesaacutet ceacutelzoacute

teveacutekenyseacuteget kell eacuterteni

az egeacuteszseacuteges eacuteletvezeteacuteshez szuumlkseacuteges lakhataacutesi felteacutetelek biztosiacutetaacutesa (komfortos

higieacutenikus eacuteletteacuter)

egyeacuteni szuumlkseacutegleteknek eacutes eacuteletkori sajaacutetossaacutegoknak megfelelő fizikai ellaacutetaacutes (normaacutel

illetve dieacutetaacutes eacutetrendnek megfelelő eacutetkezteteacutes tisztaacutelkodaacutesban valoacute segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes)

orvos előiacuteraacutesainak megfelelő egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacuteltataacutes

szemeacutelyre szabott mentaacutelis foglalkozaacutes

az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő segiacuteteacutese a szaacutemukra szuumlkseacuteges szociaacutelis peacutenzuumlgyi eacutes egyeacuteb

uumlgyinteacutezeacutesben

Feladatellaacutetaacutes moacutedja

A segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes moacutedjaacutet a gondozaacutest veacutegző team az egyeacuteni gondozaacutesi-aacutepolaacutesi tervben

foglaltak figyelembeveacuteteleacutevel hataacuterozza meg A feladatellaacutetaacutes ennek megfelelően toumlrteacutenhet

a) inteacutezmeacutenyen beluumll (fizikai egeacuteszseacuteguumlgyi mentaacutelis ellaacutetaacutes)

b) inteacutezmeacutenyen kiacutevuumll (bevaacutesaacuterlaacutes gyoacutegyszerkivaacuteltaacutes uumlgyinteacutezeacutes orvoshoz valoacute kiacuteseacutereacutes

stb)

Biztosiacutetott szolgaacuteltataacutesok formaacutei koumlre rendszeresseacutege

Fizikai ellaacutetaacutes

a) Az inteacutezmeacuteny kialakiacutetja a kuumlloumlnboumlző feladatok ellaacutetaacutesaacutera alkalmas helyiseacutegeket (pl

koumlzoumlsseacutegi egyuumlttleacutet laacutetogatoacutek fogadaacutesa egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes lakhataacutes szemeacutelyi

tisztaacutelkodaacutes eacutetkezeacutes)

b) Biztonsaacutegos tartoacutezkodaacutesi hely kialakiacutetaacutesa

c) Tiszta higieacutenikus eacuteletteacuter biztosiacutetaacutesa otthonos kellemes koumlrnyezet megteremteacutese A

bentlakoacutek eacutejjeli szekreacutenyeacutenek heverőjeacutenek buacutetorainak rendszeres tisztaacuten tartaacutesa

ellenőrzeacutese A koumlzoumls helyiseacutegek rendszeres fertőtleniacuteteacutese

d) Az eacutetkezteteacutest az inteacutezmeacuteny a bentlakoacutek szuumlkseacutegleteinek eacuteletkori sajaacutetossaacutegainak eacutes

az egeacuteszseacuteges taacuteplaacutelkozaacutes koumlvetelmeacutenyeinek megfelelően biztosiacutetja A napi oumltszoumlri

eacutetkezteteacutesneacutel kuumlloumlnoumls figyelmet fordiacutet az inteacutezmeacuteny az orvos dieacutetaacutera vonatkozoacute

109

előiacuteraacutesaira illetve a megfelelő folyadeacutekbevitelre Jelenleg az eacutetkezteteacutes biztosiacutetaacutesa

kiszerződtetett formaacuteban toumlrteacutenik a Sodexo Kft aacuteltal

e) A bentlakoacute sajaacutet ruhaacutezataacutet eacutes textiacuteliaacutejaacutet hasznaacutelhatja ennek hiaacutenyaacuteban az

inteacutezmeacutenynek kell roacutela gondoskodni (haacuterom vaacuteltaacutes aacutegynemű feheacuternemű haacuteloacuteruha

valamint az eacutevszaknak megfelelő legalaacutebb keacutet vaacuteltaacutes felsőruhaacutezat eacutes utcai cipő vagy

maacutes laacutebbeli) A ruhaacutezat tisztiacutetaacutesaacuteroacutel eacutes javiacutetaacutesaacuteroacutel az inteacutezmeacuteny gondoskodik a

Haacutezirendben meghataacuterozottak alapjaacuten A szolgaacuteltataacutest szerződeacutes alapjaacuten kuumllső

vaacutellalkozoacute veacutegzi Aacutegynemű csereacuteje haacuterom hetente ruhaacutezat csereacuteje tisztaacutelkodaacutes utaacuten

illetve szuumlkseacuteg szerint toumlrteacutenik

f) Testi higieacuteneacute biztosiacutetaacutesa az oumlnaacutelloacutean fuumlroumldni nem tudoacute ellaacutetottak fuumlrdeteacutesi rend

alapjaacuten gondozoacutenő segiacutetseacutegeacutevel az oumlnaacutelloacutean tisztaacutelkodoacutek feluumlgyelet mellett

fuumlroumldhetnek Az ellaacutetottak heti fuumlrdeacutesi rend szerint tisztaacutelkodnak Az inteacutezmeacutenyen

beluumll fokozott figyelmet fordiacutetunk a koumlroumlm- eacutes laacutebaacutepolaacutesra a hajaacutepolaacutesra eacutes a

borotvaacutelaacutesra A mozgaacutesban korlaacutetozott szemeacutely aacutepolaacutesaacutenaacutel az inteacutezmeacuteny fokozott

figyelmet fordiacutet a decubitus prevencioacutera (mozgataacutes massziacuterozaacutes) Az inteacutezmeacuteny

biztosiacutetja a tisztaacutelkodaacuteshoz szuumlkseacuteges haacuterom vaacuteltaacutes textiacuteliaacuten kiacutevuumll az egyeacuteb eszkoumlzoumlket

eacutes anyagokat

g) A bentlakoacutek igeacutenyeit szem előtt tartva a szociaacutelis eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes munkataacutersak

beszerzik az egyeacuteb aacuterucikket (kozmetikum uumldiacutetőital gyuumlmoumllcs eacutedesseacuteg)

a) egeacuteszseacutegmegőrzeacutest szolgaacuteloacute felvilaacutegosiacutetoacute előadaacutesok szervezeacutese

b) rendszeres orvosi feluumlgyelet biztosiacutetaacutesa (naponta illetve szuumlkseacuteg szerint a lakoacutek orvosi

vizsgaacutelata)

c) alap aacutepolaacutesi teendők ellaacutetaacutesa

d) szűrő- szakorvosi vizsgaacutelatra illetve suumlrgősseacutegi ellaacutetaacuteshoz koacuterhaacutezi kezeleacutesre valoacute

eljutaacutes biztosiacutetaacutesa

e) A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes

műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 52 sect alapjaacuten az

inteacutezmeacuteny az eseti eacutes rendszeres gyoacutegyszerkeacuteszlet gyoacutegyszereit az ellaacutetottaknak

teacuteriacuteteacutesmentesen (a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej terheacutere) biztosiacutetja Az alap gyoacutegyszerkeacuteszlet

koumlreacutebe tartozoacute gyoacutegyszereken tuacutelmenően felmeruumllő egyeacuteni gyoacutegyszerszuumlkseacuteglet

koumlltseacutegeacutet joumlvedelemtől fuumlggően az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő viseli

Kiveacuteve az ellaacutetaacutesboacutel a gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlzoumlk biztosiacutetaacutesa

A gyoacutegyszereleacutest az aacutepoloacutenő veacutegzi a gyoacutegyszereleacutes szakmai protokolljaacutenak

betartaacutesaacuteval

f) A bentlakoacutek egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteban toumlrteacutent hirtelen vaacuteltozaacutes eacuteszleleacutese eseteacuten azonnal az

inteacutezmeacuteny orvosa uumlgyeletes orvos suumlrgős esetben mentő hiacutevaacutesa toumlrteacutenik

Az inteacutezmeacuteny biztosiacutetja

a) a szemeacutelyre szabott baacutenaacutesmoacutedot

b) A konfliktushelyzetek kialakulaacutesaacutenak megelőzeacutese eacuterdekeacuteben az egyeacuteni eacutes csoportos

megbeszeacuteleacutest

c) a szabadidő kulturaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit

d) az ellaacutetottak csalaacutedi eacutes taacutersadalmi kapcsolatai fenntartaacutesaacutenak felteacuteteleit a lakoacutek

laacutetogatoacutet fogadhatnak a laacutetogataacutesi idő nincs korlaacutetozva de lehetőleg deacutelelőtt 07 oacuteraacutetoacutel

deacutelutaacuten 19 oacuteraacuteig toumlrteacutenjen

110

e) gondozaacutesi illetve rehabilitaacutecioacutes tervek megvaloacutesiacutetaacutesaacutet

f) a hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak felteacuteteleit (inteacutezmeacutenyen beluumll reformaacutetus tiszteletes eacutes

katolikus pap rendszeres laacutetogataacutesaacuteval baptista oumlnkeacutentes testveacuterek fogadaacutesaacuteval

valamint ndash előzetes egyezteteacutes alapjaacuten- egyeacuteb vallaacutesi szervezetek gyuumllekezetek

fogadaacutesaacuteval illetve inteacutezmeacutenyen kiacutevuumll)

g) segiacuteti taacutemogatja az inteacutezmeacutenyen beluumlli mikro koumlzoumlsseacutegek taacutersas kapcsolatok

kialakulaacutesaacutet eacutes műkoumldeacuteseacutet

h) testi lelki aktivitaacutes fenntartaacutesaacutet megőrzeacuteseacutet

i) az ellaacutetott koraacutenak keacutepesseacutegeinek egyeacuteni adottsaacutegainak megfelelő aktivitaacutest segiacutető

fizikai szellemi szoacuterakoztatoacute eacutes kulturaacutelis teveacutekenyseacuteget

j) az inteacutezmeacuteny eacuteletformaacutejaacutehoz valoacute alkalmazkodaacutes elősegiacuteteacuteseacutet

Naponta kuumlloumln program kereteacuteben mentaacutelhigieacuteneacutes munkataacuters foglalkozik a lakoacutekkal Az

ellaacutetottak jelentősen elszigetelődnek a taacutersadalomtoacutel ezeacutert a mentaacutelhigieacuteneacutes szakember eacutes

valamennyi dolgozoacute feladata hogy segiacutetsenek az ellaacutetottaknak a fuumlggőseacuteg a szorongaacutes

eacuterzeacuteseacutenek az oumlregseacuteg eacutes betegseacutegtudat koacuteros eacutelmeacutenyeacutenek feldolgozaacutesaacuteban az izolaacutecioacute

felismereacuteseacuteben eacutes lekuumlzdeacuteseacuteben A bioloacutegiai teacutenyezők az alkalmazkodaacutesi keacutepesseacuteg

csoumlkkeneacutese az eacuterzeacutekszervek elvaacuteltozaacutesa mozgaacuteskorlaacutetozoacutedaacutes eacutes a pszicheacutes beszűkuumlleacutes

egyuumlttesen okozhatnak ilyen probleacutemaacutekat

Az ellaacutetottakkal foglalkozoacute szakemberek a szemeacutelyiseacuteg megismereacuteseacutevel a bizalom

megszerzeacuteseacutevel eacutes joacute kapcsolat kialakiacutetaacutesaacuteval sikereacutelmeacutenyt nyuacutejtoacute elfoglaltsaacutegot tudnak

biztosiacutetani a kliensnek

Demens ellaacutetottak eseteacuteben rendkiacutevuumll fontos a szociaacutelis keacuteszseacutegek keacutepesseacutegek megtartaacutesa

fejleszteacutese ndash ehhez rendszeresen tartunk speciaacutelis foglalkozaacutesokat

Foglalkoztataacutes

Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetottak testi-lelki aktivitaacutesaacutenak fenntartaacutesaacutera toumlrekszik

Az egyeacuteni gondozaacutesi tervben foglaltak szerint az ellaacutetott megleacutevő keacutepesseacutegeire eacutepiacutetve

koraacutenak fizikai eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutenak megfelelő foglalkoztataacutes biztosiacutet melynek soraacuten a

megleacutevő keacutepesseacutegek megőrzeacutese mellett fontos az uacutej ismeretek eacutes keacuteszseacutegek elsajaacutetiacutetaacutesa az

idősek kreativitaacutesaacutenak fejleszteacutese

Az aktivitaacutest segiacutető fizikai teveacutekenyseacuteg soraacuten koumlzoumls torna seacuteta mozgaacutesukban

korlaacutetozottaknaacutel aacutegyban toumlrteacutenő tornaacuteztataacutes eacutes kerekesszeacutekben levegőzteteacutes toumlrteacutenik

Inteacutezmeacutenyen beluumlli haacutez koumlruumlli munkaacutekban is besegiacutetenek a lakoacutek

Koumlzoumlsseacutegi foglalkozaacutesok kereteacuten beluumll a mentaacutelhigieacuteneacutes szakember segiacutetseacutegeacutevel probleacutema-

elemzeacutes megoldaacutes valamint a szemeacutelyes ceacutelok meghataacuterozaacutesa toumlrteacutenik Eacuteletvitellel

kapcsolatos az oumlnellaacutetaacutesra valoacute keacutepesseacuteg javiacutetaacutesa taacutejeacutekoztataacutes betegseacuteggel kapcsolatos

tudnivaloacutekroacutel eacutes az ahhoz valoacute alkalmazkodaacutes eacutes kezeleacutes lehetőseacutegeacuteről Vallaacutesgyakorlaacutesra is

lehetőseacuteg van

Manuaacutelis keacuteszseacutegek fejleszteacutese minden deacutelelőtt keacutezműves foglalkozaacutes kereteacuten beluumll az

eacuterzeacutekszervi fejleszteacutes illatteraacutepiaacuteval jaacuteteacutekos feladatok segiacutetseacutegeacutevel a szellemi frissesseacuteg

megőrzeacutese veteacutelkedők kulturaacutelis foglalkozaacutesok tartaacutesaacuteval valoacutesul meg Műveacuteszetteraacutepiaacutes

teveacutekenyseacuteg kereteacuteben rendszeres neacutepdalkoumlri eacutes sziacutenjaacutetszoacutekoumlri foglalkozaacutesokon vesznek reacuteszt

ellaacutetottaink

A neacutegy oacuteraacutes gondozaacutesi szuumlkseacuteglet koumlvetelmeacutenye miatt egyre gyengeacutebb fizikai egeacuteszseacutegi

aacutellapotuacute lakoacutek eacuterkeznek inteacutezmeacutenyuumlnkbe Az emiatt megnoumlvekedett ellaacutetaacutesi feladatokat ndash

vaacuteltozatlan szakmai leacutetszaacutem mellett ndash oumlnkeacutentesek segiacutetseacutegeacutevel igyekszuumlnk teljesiacuteteni

Eacuterteacutek- eacutes vagyonmegőrzeacutes

111

Az eacuterteacutek- eacutes vagyonmegőrzeacutesre aacutetvett taacutergyakroacutel az inteacutezmeacuteny igazgatoacuteja teacuteteles felsorolaacutes

alapjaacuten aacutetveacuteteli elismerveacutenyt keacutesziacutet eacutes annak egy peacuteldaacutenyaacutet aacutetadja az ellaacutetaacutest igeacutenybe

vevőnek illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutenek Az eacuterteacutektaacutergyak aacutetadaacutesaacutet eacutes aacutetveacuteteleacutet keacutet tanuacute

jelenleacuteteacuteben kell elveacutegezni Az eacuterteacutektaacutergyak biztonsaacutegos megőrzeacuteseacuteről az inteacutezmeacuteny vezetője

gondoskodik Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőtől aacutetvett keacuteszpeacutenzt elsősorban az ellaacutetaacutest igeacutenybe

vevő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutenek meghatalmazaacutesa szerint az inteacutezmeacutenyben vagy

peacutenzinteacutezetben kell megőrizni A haacutezirend tartalmazza hogy milyen esetekben szuumlkseacuteges a

keacuteszpeacutenzt ndash peacutenzinteacutezetben ndash beteacutet formaacutejaacuteban megőrizni A keacuteszpeacutenz beteacutetben toumlrteacutenő

elhelyezeacuteseacuteig annak megőrzeacuteseacutet a peacutenzkezeleacutesi szabaacutelyzatban foglaltak szerint kell

biztosiacutetani

A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben az ellaacutetott szemeacutely keacuteszpeacutenzeacutenek kezeleacutese sajaacutet vagy toumlrveacutenyes

keacutepviselőjeacutenek iacuteraacutesbeli nyilatkozata szerint szemeacutelyes nyilvaacutentartaacutesuacute leteacutet formaacutejaacuteban is

toumlrteacutenhet A leteacutetben elhelyezett keacuteszpeacutenz elsősorban a szemeacutelyes szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutet

szolgaacutelja

A szemeacutelyes szuumlkseacuteglet koumlreacutebe tartozik kuumlloumlnoumlsen az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutest meghaladoacute

mennyiseacutegű vagy minőseacutegű eacutelelmezeacutes ruhaacutezat valamint textiacutelia A felsoroltakon kiacutevuumll

szemeacutelyes szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutet szolgaacutelja meacuteg a szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergy (pl televiacutezioacute

magnetofon raacutedioacute hűtőszekreacuteny) eacutes szolgaacuteltataacutes (pl fodraacutesz kiraacutendulaacutes kulturaacutelis program)

is

A keacuteszpeacutenz kezeleacuteseacuteről a kezeleacutesre jogosult szemeacutelyekről valamint a peacutenz felhasznaacutelaacutesaacutenak

eacutes elszaacutemolaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel a peacutenzkezeleacutesi szabaacutelyzatban kell rendelkezni

Uumlgyinteacutezeacutes

a) Az inteacutezmeacutenybe valoacute bekoumlltoumlzeacutes soraacuten felmeruumllő teendők uumlgyek inteacutezeacutese

b) Eacuteletvitellel kapcsolatos szociaacutelis peacutenzuumlgyi eacutes egyeacuteb teendők kezeleacutese

c) Az inteacutezmeacutenyben elhunytak eltemetteteacuteseacuteről gondoskodni kell

- elkuumlloumlniacuteteacutesről

- veacutegtisztesseacutegre valoacute felkeacutesziacuteteacutesről

- toumlrveacutenyes keacutepviselő valamint hozzaacutetartozoacute eacutertesiacuteteacuteseacuteről

- ingoacutesaacutegainak szaacutembaveacuteteleacuteről megőrzeacuteseacuteről leteacutetbe helyezeacuteseacuteről a hagyateacuteki

veacutegzeacutest koumlvetően az oumlroumlkoumlsoumlknek toumlrteacutenő aacutetadaacutesaacuteroacutel

Amennyiben nincs eltemetteteacutesre koumlteles szemeacutely vagy e szemeacutely nem gondoskodik a

temeteacutesről akkor az inteacutezmeacuteny vezetője koumlztemeteacutes elrendeleacutese iraacutent koumlteles inteacutezkedni

Az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutenek

keacuterelmeacutere toumlrteacutenhet

Az aacutetmeneti elhelyezeacutesre az igeacutenyt jelezheti a keacuterelmező vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője

hozzaacutetartozoacute szomszeacuted ismerős haacutezi orvos szociaacutelis nőveacuter inteacutezmeacuteny (koacuterhaacutez idősotthon)

Az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacutetele előtt az illeteacutekes munkataacuters előgondozaacutest veacutegez a szemeacutelyes

gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI24) SzCsM

rendelet alapjaacuten Taacutejeacutekozoacutedik a keacuterelmező eacuteletkoumlruumllmeacutenyeiről egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteroacutel szociaacutelis

helyzeteacuteről - a megfelelő szemeacutelyre szabott szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesa eacuterdekeacuteben tovaacutebbaacute

felkeacutesziacuteti az igeacutenybevevőt az inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutesre A koumlrnyezettanulmaacuteny felveacutetele

szociaacutelis anamneacutezis felaacutelliacutetaacutesa utaacuten felvilaacutegosiacutetaacutest ad a szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek

moacutedjaacuteroacutel formaacutejaacuteroacutel a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel

112

felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 85 sect-a szerint az aacutetmeneti elhelyezeacutest nyuacutejtoacute

inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutesra legfeljebb egy eacutevig keruumllhet sor A hataacuteridő eltelteacutet megelőzően egy

hoacutenappal az inteacutezmeacuteny vezetője megvizsgaacutelja hogy az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő csalaacutedi

koumlrnyezeteacutebe visszahelyezhető-e illetve ellaacutetaacutesa szemeacutelyes gondoskodaacutes uacutetjaacuten biztosiacutethatoacute-e

Az ellaacutetaacutes ndash kuumlloumlnoumls meacuteltaacutenylaacutest igeacutenylő esetben ndash az inteacutezmeacuteny orvosaacutenak szakveacutelemeacutenyeacutet

figyelembe veacuteve egy alkalommal egy eacutevvel meghosszabbiacutethatoacute A meghosszabbiacutetaacutes iraacutenti

keacuterelmet a megaacutellapodaacutes lejaacutertaacutet megelőző 30 napon beluumll kell iacuteraacutesban benyuacutejtani az

inteacutezmeacutenyvezetőneacutel

Ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőt maacutes szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacutenyben el lehet laacutetni

a megfelelő inteacutezmeacutenybe toumlrteacutenő aacutethelyezeacutes lehetőseacutegeacuteről az inteacutezmeacuteny vezetője taacutejeacutekoztataacutest

ad Az uacutej inteacutezmeacutenybe toumlrteacutenő elhelyezeacutesig az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő ellaacutetaacutesaacutet vaacuteltozatlan

felteacutetelekkel kell biztosiacutetani Az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutely vonatkozaacutesaacuteban gondozaacutesi

tervet kell keacutesziacuteteni amelyben szemeacutelyre szoacuteloacutean kell meghataacuterozni az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő

aacutellapotaacutenak megfelelő gondozaacutesi feladatokat eacutes megvaloacutesiacutetaacutesaacutenak moacutedszereit A gondozaacutesi

tervben meghataacuterozott feladatok teljesiacuteteacuteseacuteről az inteacutezmeacuteny igazgatoacuteja gondoskodik Ha az

ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutely egeacuteszseacutegi aacutellapota miatt aacutepolaacutesra is szorul a gondozaacutesi terv

reacuteszekeacutent aacutepolaacutesi tervet is kell keacutesziacuteteni

Az integraacutelt inteacutezmeacuteny vezetője doumlnt az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek jogossaacutegaacuteroacutel eacutes a

keacuterelmezőt iacuteraacutesban eacutertesiacuteti

keacuterelem eacutes adatlap a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutes

igeacutenybeveacuteteleacutehez

előgondozaacutesi adatlap I II [a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok

igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI24) SZCSM rendelet alapjaacuten]

eacutertesiacuteteacutes a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutes biztosiacutetaacutesaacuteroacutel [a

szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute

91999 (XI24) SZCSM rendelet alapjaacuten]

megaacutellapodaacutes [Szt 94B sect]

megaacutellapodaacutes alapjaacuten koumlzponti adatszolgaacuteltataacutes a Koumlzponti Elektronikus

Nyilvaacutentartaacutesi Rendszerbe

egyeacuteni gondozaacutesi terv [a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek

szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SZCSM

rendelet 7sect (1) bekezdeacutes b) pontja alapjaacuten]

az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutely reacuteszeacutere előiacutert gyoacutegyszer felhasznaacutelaacutesaacutet

nyilvaacutentartoacute lapon kell roumlgziacuteteni [a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7)

SzCsM rendelet 51 sect (1) bekezdeacutese alapjaacuten]

a bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben műszakonkeacutent az ellaacutetottak egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutet

eacuterintő vaacuteltozaacutesokroacutel illetve a veluumlk kapcsolatos jelentősebb esemeacutenyekről

sorszaacutemozott esemeacutenynaploacutet (aacutetadoacute fuumlzetet) kell vezetni [a szemeacutelyes

gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk

felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 51 sect (2) bekezdeacutes alapjaacuten]

az elveacutegzett gondozaacutesi teveacutekenyseacutegekről folyamatos dokumentaacutecioacute keacuteszuumll

az inteacutezmeacutenybe keruumlleacuteskor illetve taacutevozaacuteskor az ellaacutetott eacuterteacutekeiről tulajdonaacuteroacutel

leltaacuter keacuteszuumll

113

az ellaacutetott keacuteszpeacutenzeacutenek kezeleacutese egyeacutenileg a peacutenzkezeleacutesi szabaacutelyzatnak

megfelelően toumlrteacutenik

A fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesa Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

szoacuteloacute 152011 (III 31) rendelete alapjaacuten a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel

szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny eacutes a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi

diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17) Korm rendelet figyelembe veacuteteleacutevel toumlrteacutenik

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szakosiacutetott ellaacutetaacutesok kereteacuteben aacutetmeneti aacutepolaacutest-gondozaacutest

nyuacutejtoacute inteacutezmeacuteny eseteacuten az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat a fenntartoacute taacutergyeacutev aacuteprilis 1-jeacuteig aacutellapiacutetja

meg Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege nem haladhatja meg a szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteget Az

inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej eacutev koumlzben egy alkalommal korrigaacutelhatoacute

Az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacuteseacutert fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege nem haladhatja meg a jogosult

havi joumlvedelmeacutenek 60-aacutet kiveacuteve ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes

szemeacutely iacuteraacutesban vaacutellalja a mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

Rendszeres csoportos meghallgataacutesok havonta osztaacutelyeacutertekezlet ahol az inteacutezmeacutenyben

lakoacute ellaacutetottak keacutereacuteseiket probleacutemaacutejukat tolmaacutecsolhatjaacutek az inteacutezmeacuteny vezetői feleacute

Egyeacuteni beszeacutelgeteacutes az inteacutezmeacuteny vezetőivel - előre egyeztetett időpontban lehetseacuteges

Az inteacutezmeacutenyben lakoacutek Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuteruma tagok valamint a Lakoacutebizottsaacuteg

tovaacutebbiacutethatjaacutek a koumlzoumlsseacuteg- illetve az egyeacutenek probleacutemaacuteit a doumlnteacuteshozoacutek feleacute

Az eacuterdekkeacutepviseleti foacuterum veacutelemeacutenyezi az inteacutezmeacuteny szakmai programjaacutet eacutes annak

melleacutekleteit

A szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő napi kapcsolatban aacutell az inteacutezmeacuteny gondozoacuteival iacutegy

keacutereacuteseacutet probleacutemaacutejaacutet szemeacutelyesen tudja koumlzoumllni Az Idősek Gondozoacutehaacutezaiban a lakoacutek

hozzaacutetartozoacutei szemeacutelyesen telefonon leveacutelben faxon eacutes e-mail-ben is fel tudjaacutek venni

a kapcsolatot A szolgaacuteltataacutesok szuumlnetelteteacuteseacutet illetve megszuumlnteteacuteseacutet is lehet

keacuterelmezni a fent emliacutetett csatornaacutekon (pl koacuterhaacutezi kezeleacutes elutazaacutes eacutetkezeacutes lemondaacutesa

eseteacuten)

Az inteacutezmeacutenyben az egyuumltteacuteleacutes szabaacutelyait a Haacutezirend foglalja magaacuteba

A hozzaacutetartozoacutekkal valoacute elektronikus kapcsolattartaacutes valamint az informaacutecioacuteszerzeacutes

az inteacutezmeacuteny Nagyi Net szobaacutejaacuteban műkoumldő szaacutemiacutetoacutegeacutepek segiacutetseacutegeacutevel toumlrteacutenik

114

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacuteny az aacuteltala biztosiacutetott szolgaacuteltataacutest olyan

moacutedon veacutegzi hogy figyelemmel legyen az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőket megillető

alkotmaacutenyos jogok maradeacutektalan eacutes teljes koumlrű tiszteletben tartaacutesaacutera kuumlloumlnoumls figyelemmel

az eacutelethez emberi meacuteltoacutesaacuteghoz a testi eacutepseacuteghez a testi-lelki egeacuteszseacuteghez valoacute jogra

magaacuteneacuteleteacutevel kapcsolatos titokveacutedelem

Az igeacutenybeveacuteteli eljaacuteraacutes soraacuten kuumlloumlnoumls figyelmet kell fordiacutetani arra hogy az ellaacutetaacutest

igeacutenylő adataihoz csak az arra jogosult szemeacutelyek feacuterjenek hozzaacute Felveacutetelkor az ellaacutetott

iacuteraacutesos taacutejeacutekoztatoacutet kap adatainak Koumlzponti Elektronikus Nyilvaacutentartaacutesi Rendszerbe toumlrteacutenő

roumlgziacuteteacuteseacuteről Az inteacutezmeacutenyvezető biztosiacutetja tovaacutebbaacute hogy az ellaacutetott egeacuteszseacutegi

Ellaacutetottjogi keacutepviselet

Orszaacutegos Betegjogi Ellaacutetottjogi Gyermekjogi eacutes Dokumentaacutecioacutes Koumlzpont

Postaciacutem 1365 Budapest Pf 646

Telefonszaacutem 0680-620-055

dokumentum az idősgondozaacutes minden telephelyeacuten kifuumlggeszteacutesre keruumll

A szolgaacuteltataacutest veacutegzők eseteacuteben biztosiacutetani kell hogy a munkaveacutegzeacuteshez kapcsoloacutedoacute

megbecsuumlleacutest megkapjaacutek tiszteletben tartsaacutek emberi meacuteltoacutesaacutegukat eacutes szemeacutelyiseacutegi jogaikat

munkaacutejukat elismerjeacutek valamint a munkaacuteltatoacute megfelelő munkakoumlruumllmeacutenyeket biztosiacutetson

szaacutemukra

115

Az inteacutezmeacuteny rendelkezik ndash a szolgaacuteltataacutesban foglalkoztatottak veacutedelme eacuterdekeacuteben ndash az

ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők reacuteszeacuteről esetlegesen felmeruumllő veszeacutelyhelyzet kezeleacuteseacutere vonatkozoacute

belső utasiacutetaacutessal

116

AacutePOLOacute ndash GONDOZOacute OTTHONI ELLAacuteTAacuteS

Margareacuteta Otthon

Idősek Otthona

A szolgaacuteltataacutesok ceacutelja feladata

A szolgaacuteltataacutesok ceacutelja hogy az inteacutezmeacuteny a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel

szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny az alapiacutetoacute okiratban foglaltak valamint a műkoumldeacutesi engedeacutelyek

alapjaacuten szociaacutelis ellaacutetaacutest nyuacutejtson Ennek kereteacuteben biztosiacutetja az ellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges

szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacuteteleket lakhataacutest napi huszonneacutegy oacuteraacutes szolgaacutelatot szemeacutelyi

laacutetogatoacutek fogadaacutesaacutera alkalmas helyet egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutest szocioteraacutepiaacutes

foglalkozaacutesokat

Tovaacutebbi ceacutel hogy az ellaacutetaacutes soraacuten tiszteletben tartsa az ellaacutetottak alkotmaacutenyos jogait

kuumlloumlnoumlsen az eacutelethez az emberi meacuteltoacutesaacuteghoz a testi eacutepseacuteghez a testi eacutes lelki egeacuteszseacuteghez

valoacute jogot a szemeacutelyes adatok veacutedelmeacutet valamint a magaacuteneacutelettel kapcsolatos titokveacutedelmet

Margareacuteta Otthon

240 feacuterőhelyen idősek otthona

A szolgaacuteltataacutesok feladata hogy az inteacutezmeacuteny alapdokumentumaacuteban (alapiacutetoacute okirataacuteban)

meghataacuterozott idősek otthona szakosiacutetott ellaacutetaacutest biztosiacutet az ellaacutetottak reacuteszeacutere

Az inteacutezmeacuteny feladata hogy a szolgaacuteltataacutest uacutegy nyuacutejtsa az ellaacutetottak reacuteszeacutere hogy az

megfeleljen

- az inteacutezmeacutenyi műkoumldeacutest szakmailag is eacuterintő szabaacutelyozaacutesoknak iacutegy

az Alapiacutetoacute Okiratnak

a Szakmai Programnak

a Szervezeti eacutes Műkoumldeacutesi Szabaacutelyzatnak valamint

a Haacutezirendnek

- a jogszabaacutelyokban meghataacuterozott szakmai szempontoknak az ott meghataacuterozott feladat-

ellaacutetaacutesi koumlvetelmeacutenyeknek Ennek alapjaacuten az inteacutezmeacuteny az ellaacutetottnak szociaacutelis helyzeteacutere

egeacuteszseacutegi eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutera tekintettel teljes koumlrű ellaacutetaacutest egyeacuteni szuumlkseacuteglete speciaacutelis

helyzete vagy aacutellapota alapjaacuten egyeacuteni ellaacutetaacutest szolgaacuteltataacutest nyuacutejt melynek soraacuten szem előtt

tartja az egyenlő baacutenaacutesmoacuted elveacutet

Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutesi teruumlleteacuten biztosiacutetja

az aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatokat a nyugdiacutejkorhataacutert betoumlltoumltt szemeacutelyek reacuteszeacutere ha

egeacuteszseacutegi aacutellapotuk rendszeres gyoacutegyinteacutezeti kezeleacutest nem igeacutenyel valamint

gondozza azokat a 18 eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt szemeacutelyeket akik betegseacuteguumlk miatt nem

tudnak oumlnmagukroacutel gondoskodni

A tartoacutes bentlakaacutest nyuacutejtoacute ellaacutetaacutes feladatai

Fizikai ellaacutetaacutes kereteacuteben

117

a lakhataacutes 24 oacuteraacutes feluumlgyelet mellett

koumlrnyezeti eacutes taacutergyi felszereltseacuteg biztosiacutetaacutesa az ellaacutetottak egeacuteszseacutegi mentaacutelis

aacutellapotaacutenak eacutes eacuteletkoraacutenak megfelelően

napi oumltszoumlri eacutetkezeacutes kuumlloumlnoumls tekintettel az eacuteletkori sajaacutetossaacutegokra az egeacuteszseacuteges

taacuteplaacutelkozaacutes szempontjaira figyelembe veacuteve a lakoacutek egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak megfelelő

koumlvetelmeacutenyeket (taacutepeacuterteacutek az orvos aacuteltal előiacutert dieacuteta folyadeacutekmennyiseacuteg

rendszeresseacuteg)

ruhaacutezattal eacutes textiacuteliaacuteval valoacute ellaacutetaacutes a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

SzCsM rendelet 46-49 sect előiacuteraacutesai az iraacutenyadoacutek Azon ellaacutetottak reacuteszeacutere akik sajaacutet

ruhaacutezattal eacutes textiacuteliaacuteval nem rendelkeznek megfelelő mennyiseacutegben vagy minőseacutegben

biztosiacutetjuk eacutes poacutetoljuk az eacutevszaknak megfelelő - a hivatkozott rendeletben szabaacutelyozott

mennyiseacutegű - alsoacute eacutes felsőruhaacutezatot laacutebbelit aacutegyneműt a tisztaacutelkodaacutest segiacutető textiacuteliaacutet

az ahhoz szuumlkseacuteges anyagokat eszkoumlzoumlket Gondoskodunk a lakoacutek ruhaacutezataacutenak

textiacuteliaacutejaacutenak mosataacutesaacuteroacutel vasalaacutesaacuteroacutel javiacutetaacutesaacuteroacutel

Egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes kereteacuteben

aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa soraacuten a lakoacutek egyeacuteni aacutellapotaacuteboacutel fakadoacute

preventiacutev feladatok kroacutenikus betegek gondozaacutesa eacutes szűreacutese a meglevő betegseacutegek

gyoacutegyiacutetoacute kezeleacutese illetve a tovaacutebbi egeacuteszseacutegromlaacutes lehetőseacuteg szerinti megaacutelliacutetaacutesa

rendeletben előiacutert alapaacutepolaacutesi teendők ezek koumlreacutebe tartozik kuumlloumlnoumlsen a szemeacutelyi

higieacutene biztosiacutetaacutesa gyoacutegyszerezeacutes az eacutetkezteteacutesben a folyadeacutekpoacutetlaacutesban a hely- eacutes

helyzetvaacuteltoztataacutesban valamint a kontinenciaacuteban valoacute segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

gondozaacutesi feladatok a szűkebb eacutes taacutegabb koumlrnyezet higieacuteneacutejeacutenek biztosiacutetaacutesa

(aacutegyazaacutes eacutejjeli szekreacutenyek tisztaacutentartaacutesa fertőtleniacuteteacutes stb)

Orvosi ellaacutetaacutes

∙ az ellaacutetottak napi vizitek formaacutejaacuteban toumlrteacutenő vizsgaacutelata

∙ orvosi dokumentaacutecioacute

∙ gyoacutegyszer eacutes gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlz feliacuteraacutes

∙ a betegek vizsgaacutelatra kuumlldeacutese az eredmeacutenyek kieacuterteacutekeleacutese

∙ a szűrővizsgaacutelatok elrendeleacutese azok megszervezeacutese

∙ szuumlkseacuteg eseteacuten koacuterhaacutezi beutalaacutes

∙ mentő vagy betegszaacutelliacutetaacutes elrendeleacutese

∙ szakorvosi suumlrgősseacutegi ellaacutetaacuteshoz jutaacutes biztosiacutetaacutesa

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes

műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 52 sect alapjaacuten az inteacutezmeacuteny

az eseti eacutes rendszeres alapgyoacutegyszerkeacuteszlet gyoacutegyszereit az ellaacutetottaknak teacuteriacuteteacutesmentesen

(a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej terheacutere) biztosiacutetja

Az alapgyoacutegyszerkeacuteszlet koumlreacutebe tartozoacute gyoacutegyszereken tuacutelmenően felmeruumllő egyeacuteni

gyoacutegyszerszuumlkseacuteglet valamint testkoumlzeli segeacutedeszkoumlz (ide eacutertve az egyszer hasznaacutelatos

inkontinencia beteacutetet a kroacutenikus sebellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges koumltszereket) koumlltseacutegeacutet

joumlvedelemtől fuumlggően az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő viseli A testtaacutevoli segeacutedeszkoumlz koumlltseacutegeacutet

az inteacutezmeacuteny viseli

Mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutes ndash szocioteraacutepiaacutes foglalkoztataacutes kereteacuteben megszervezzuumlk az ellaacutetottak

fizikai szellemi kulturaacutelis foglalkoztataacutesaacutet (egyeacuteni gondozaacutesi terv) Toumlbbek koumlzoumltt

fizikai aktivitaacutes biztosiacutetaacutesa seacutetaacuteval gyoacutegytornaacuteval kerteacuteszkedeacutessel a sajaacutet koumlrnyezet

rendben tartaacutesaacuteval

118

teraacutepiaacutes ceacuteluacute foglalkoztataacutes keacutezműves technikaacutek (pl gyoumlngyfűzeacutes festeacuteszet rajzolaacutes

stb) sport taacutenc dramatikus jaacuteteacutek alkalmazaacutesaacuteval

Istentiszteletek biztosiacutetaacutesa

kiraacutendulaacutes uumlduumllteteacutes rendezveacutenyek szervezeacutese uumlnnepkoumlroumlnkeacutent

koacuterhaacutezi laacutetogataacutes kegyeleti jellegű megemleacutekezeacutesek

lelki gondozaacutes beszeacutelgeteacutesek probleacutemafeltaacuteraacutesok esetmegbeszeacuteleacutesek (egyeacuteni eacutes

csoportos) segiacutetseacutegeacutevel mellyel lakoacuteink interperszonaacutelis kapcsolatai leacutetrejoumlnnek

elmeacutelyuumllnek rendeződnek

eacuteletvezeteacutesi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

egyeacuteni baacutenaacutesmoacuted szemeacutelyre szabott gondoskodaacutes

az idősek reacuteszeacutere szuumlkseacuteg szerinti ndash egyeacuteni vagy csoportos ndash pszichoteraacutepiaacutes jellegű

foglalkozaacutes biztosiacutetaacutesa

csalaacutedi eacutes taacutersas kapcsolatok fenntartaacutesa

a pszicheacutes megbetegedeacutesek eseteacuten aacutellapotfelmeacutereacutes nyomonkoumlveteacutes

hivatalos uumlgyekben valoacute segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

szervezzuumlk eacutes ellaacutetjuk a rehabilitaacutecioacutes eacutes habilitaacutecioacutes feladatokat

ellaacutetottak eacuterdekveacutedelmeacutenek biztosiacutetaacutesa

Egyeacuteb szolgaacuteltataacutesok buumlfeacute pedikűr fodraacutesz biztosiacutetaacutesa

Az inteacutezmeacuteny egyuumlttműkoumldik az ellaacutetaacutesi teruumlleteacuten valamint megyei regionaacutelis eacutes orszaacutegos

szinten műkoumldő szociaacutelis koumlzneveleacutesi munkauumlgyi inteacutezmeacutenyekkel eacutes szolgaacuteltatoacutekkal

valamint az egyhaacutezakkal eacutes kulturaacutelis koumlzpontokkal

Folyamatos kapcsolatot tart az inteacutezmeacutenyt szakmailag feluumlgyelő hatoacutesaacutegi szervekkel

Az ellaacutetottak koumlre

Az inteacutezmeacuteny ellaacutetottai a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

toumlrveacutenyben meghataacuterozottak szerint

azok a nyugdiacutejkorhataacutert betoumlltoumltt szemeacutelyek akik egeacuteszseacutegi aacutellapotuk miatt rendszeres

gyoacutegyinteacutezeti kezeleacutest nem igeacutenyelnek valamint

azok a 18 eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt szemeacutelyek akik betegseacuteguumlk miatt nem tudnak

oumlnmagukroacutel gondoskodni

Az Idősek Otthonaacuteban 160 feacuterőhelyen aacutetlagos szintű aacutepolaacutest gondozaacutest igeacutenylő lakoacutekat eacutes

enyhe vagy koumlzeacutepsuacutelyos fokban demenseket 40 feacuterőhelyen szakorvosi javaslat alapjaacuten

koumlzeacutepsuacutelyos eacutes suacutelyos fokban demenseket 40 feacuterőhelyen oumlnellaacutetaacutesra keacuteptelen ellaacutetottakat

gondozunk

Folyamatosan toumlrteacutenik a reacutegebbi keacuterelmezők anyagaacutenak aacutettekinteacutese a keacuterelmező szoacutebeli vagy

iacuteraacutesbeli megkereseacutese A keacuterelmek meguacutejiacutetaacutesa eacutevente toumlrteacutenik mivel eacutevente vaacuteltozik a

vaacuterakozoacute joumlvedelme esetenkeacutent maacuter a vagyonnyilatkozat sem megfelelő 2015 decembereacuteben

megvaacuteltozott a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet valamint az egeacuteszseacutegi aacutellapoton alapuloacute szociaacutelis

raacuteszorultsaacuteg vizsgaacutelataacutenak eacutes igazolaacutesaacutenak reacuteszletes szabaacutelyairoacutel szoacuteloacute 362007(XII22)

SZMM rendelet 3 melleacuteklete miszerint a keacuterelmező gondozaacutesi szuumlkseacutegleteacutet a kezelőorvosa

119

pontozza A fent leiacutert teveacutekenyseacutegek soraacuten nagymeacuterteacutekben segiacutetetteacutek munkaacutenkat az

Idősgondozoacute Szolgaacutelat munkataacutersai is

Nagy hangsuacutelyt helyezuumlnk az inteacutezmeacuteny bemutataacutesaacutera Az elhelyezeacutessel az ellaacutetaacutessal

kapcsolatos keacuterdeacutesekre az inteacutezmeacuteny vezetői ill a mentaacutelhigieacuteneacutes csoport tagjai keacuteszseacutegesen

vaacutelaszolnak

Naponta legalaacutebb 15-20 fő keresi meg szemeacutelyesen az inteacutezmeacutenyt elhelyezeacutes uumlgyeacuteben

Toumlbben eacuterdeklődnek naponta telefonon az elhelyezeacutessel kapcsolatosan eacutes keacuternek időpontot

hogy szemeacutelyesen is megismerhesseacutek az otthont

2015 decembereacuteben az idősek otthonaacuteba vaacuterakozoacutek szaacutema 508 fő volt Ez az adat folyamatos

emelkedeacutest mutat 2011-ben 381 fő 2012-ben 412 fő 2013-ban 449 fő 2014-ben 479 fő

volt

Az inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő elhelyezeacutes soraacuten előnyt eacutelveznek Kecskemeacutet eacutes vonzaacuteskoumlrzeteacutenek

idős lakosai de keruumllnek be ellaacutetottak a megye eacutes az orszaacuteg maacutes telepuumlleacuteseiről is

2015 eacutevben ndash aacutetlagos szintű aacutepolaacutest gondozaacutest nyuacutejtoacute feacuterőhelyen 79 180 gondozaacutesi napon

aacutetlagosan 2395 főt szakveacutelemeacuteny alapjaacuten a demencia koacuterkeacutep suacutelyos fokozataacuteban szenvedő

lakoacutet 8357 gondozaacutesi napon aacutetlagosan 19 főt gondoztunk a feacuterőhely kihasznaacuteltsaacuteg 100 -os

volt

Az idősek otthonaacuteba 2015-ben 85 uacutej lakoacute (21 feacuterfi eacutes 64 nő) koumlltoumlzoumltt be az eacutev folyamaacuten Ez

az előző eacutevhez keacutepest noumlvekedeacutest mutat mivel ebben az eacutevben magas volt az elhunytak

szaacutema (76 fő)

A bekoumlltoumlzők koumlzuumll 9 fő toumlltoumltt toumlbb-kevesebb időt aacutetmeneti elhelyezeacutest nyuacutejtoacute gondozoacutehaacutezi

reacuteszleguumlnkben a veacutegleges elhelyezeacutes előtt maacutes tartoacutes bentlakaacutesos vagy aacutetmeneti elhelyezeacutest

nyuacutejtoacute inteacutezmeacutenyből (pl Ősziroacutezsa Gondozoacutehaacutez Aranykor Idősek Otthona stb) miacuteg 76 fő

koraacutebbi otthonaacuteboacutel vagy egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyből keruumllt felveacutetelre

A vaacuterakozoacutek legtoumlbben azonnali elhelyezeacutest igeacutenyelneacutenek Az egeacuteszseacutegi aacutellapotuk nagyon

roumlvid idő alatt vaacutelsaacutegosra fordult vagy arra szaacutemiacutetottak hogy uacutejra feleacutepuumllnek de ez nem

toumlrteacutent meg Sok esetben az őket aacutepoloacute hozzaacutetartozoacute feladja maga is aacutepolaacutesra szorul maacuter

Emiatt az uacutejonnan bekeruumllők rossz aacuteltalaacutenos aacutellapotban az esetek toumlbbseacutegeacuteben komoly

egeacuteszseacutegi probleacutemaacutek miatt keruumllnek felveacutetelre Tovaacutebbra is egyre nagyobb szaacutemuacute az olyan

(nagyreacuteszt uacutej) keacuterelmező aki az igeacutenybeveacuteteli eljaacuteraacutes soraacuten elhalaacutelozik nem eacuteli meg a ndash

relatiacuteve megroumlviduumllt ndash vaacuterakozaacutesi időszakot sem

Demograacutefiai mutatoacutek

Aacutetlageacuteletkorok

2015 december 31-eacuten az idősek otthonaacuteban eacutelő lakoacuteink aacutetlageacuteletkora 8381 eacutev volt (feacuterfi

lakoacuteinkeacute 7961 eacutev női lakoacuteinkeacute 8513 eacutev) Az aacutetlageacuteletkorok eacutevenkeacutenti alakulaacutesaacutet annak

folyamatos emelkedeacuteseacutet a koumlvetkező taacuteblaacutezat mutatja

AacuteTLAGEacuteLETKOROK 2008 - 2015

Eacutev (dec31-eacuten ellaacutetottak) FEacuteRFIAK (eacutev) NŐK (eacutev) OumlSSZES LAKOacute (eacutev)

2008 717 788 772

2009 719 791 775

2010 73 791 778

120

AacuteTLAGEacuteLETKOROK 2008 - 2015

2011 758 801 792

2012 771 803 796

2013 764 815 804

2014 769 82 808

2015 7961 8513 8381

Amint a taacuteblaacutezat is mutatja 2008 eacutevtől folyamatosan noumlvekszik az aacutetlageacuteletkor az

inteacutezmeacutenyben A magas eacuteletkor hozza a kuumlloumlnboumlző betegseacutegeket ebből fakadoacutean a csoumlkkenő

aktivitaacutest Mindez megmutatkozik az ellaacutetottak mindennapi teveacutekenyseacutegeiben is Maacuter nagy

teljesiacutetmeacutenynek szaacutemiacutet az a napi haacuterom uacutet amikor az eacutetterembe le kell seacutetaacutelni

Koraacutebban sziacutevesen teacutenykedtek a haacutez koumlruumlli munkaacutekban de maacuter inkaacutebb csak szemleacutelői a

toumlrteacuteneacuteseknek

Lakoacutek korcsoport szerinti megoszlaacutesa

A diagramon megfigyelhető hogy az ellaacutetottak szaacutema kuumlloumlnoumlsen magas 80-89 eacuteves korban

(98 nő 22 feacuterfi) A női lakoacutek koumlzoumltt van 44 eacuteves lakoacute eacutes 101 eacuteves ellaacutetott is

121

Koraacutebban megfigyelhető tendencia volt hogy az inteacutezmeacutenyben eacutelő feacuterfi lakoacutek araacutenya

folyamatos csoumlkkeneacutest illetve stagnaacutelaacutest mutatott 2012-ben minimaacutelis emelkedeacutes

mutatkozott 2013-ban az araacutenyok nem vaacuteltoztak 2015-ben is minimaacutelis 1 feletti az

emelkedeacutes

Az inteacutezmeacutenyben 5 haacutezaspaacuter eacutelettaacutersi koumlzoumlsseacutegben 2 paacuter eacutelt az eacutev folyamaacuten keacutet paacuter

kiveacuteteleacutevel koumlzoumls lakoacuteszobaacuteban

Szociaacutelis jellemzők

Demencia

A szakveacutelemeacutenyek szerint időseink koumlzuumll 27 főnek van enyhe demenciaacuteja eacutes 15 fő ellaacutetottunk

koumlzeacutepsuacutelyos Ezekben a suacutelyossaacutegi fokokban a tuumlnetek meacuteg alig eacuteszrevehetők oumlssze is

teacuteveszthetők az időskori felejteacutessel a gyakori desorientaacutecioacuteval ami oacuteraacutek muacutelva teljesen

megszűnhet

Jelenleg 19 fő suacutelyosan demens Ezt a koacuterkeacutepet alaacutetaacutemasztjaacutek a tesztek eacutes a szakveacutelemeacuteny

Aacutepolaacutesuk gondozaacutesuk speciaacutelis szakeacutertelmet gondos odafigyeleacutest igeacutenyel Elhelyezeacutesuumlket

kuumlloumln szaacuternyban kell megoldani uacutegynevezett demens reacuteszlegen Gyakori tuumlnet az agitaacutelt

ceacuteltalan seacuteta a koacuteborlaacutes

A demens betegekkel valoacute foglalkozaacutes alapszabaacutelyai

egyszerűen eacuterthetően kommunikaacuteljunk a beteggel mondjuk el szaacutezszor ha kell

keruumlljuumlk a konfrontaacutecioacutes helyzeteket (eltereleacutesi manőverek)

minden helyzetben őrizzuumlk meg nyugalmunkat

legyuumlnk koumlvetkezetesek (azonnali jutalmazaacutesbuumlnteteacutes)

fokozatosan egyszerre csak keveset vaacuteltoztassunk

emleacutekeztetőkkel jelekkel segiacutetsuumlk a beteg orientaacutecioacutejaacutet

mindig a beteg teljesiacutetmeacutenyeacutehez igaziacutetsuk a feladatokat eacutes az elvaacuteraacutesokat eacutes ezek

fuumlggveacutenyeacuteben biztosiacutetsunk autonoacutemiaacutet a betegnek

gyakoroltassuk a megleacutevő keacutepesseacutegeket (sikereacutelmeacuteny a betegnek)

122

A demens ellaacutetottak aacutepolaacutesa ndash gondozaacutesa komoly kihiacutevaacutest jelent az aacutepoloacutek eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes

munkataacutersak reacuteszeacutere egyaraacutent Fontos a demens betegek ellaacutetaacutesa soraacuten a tuumlrelem a megfelelő

kommunikaacutecioacute biztonsaacutegos koumlrnyezet kialakiacutetaacutesa Neheacutezseacuteget okoz az ellaacutetaacutes soraacuten hogy a

szakmai leacutetszaacutem nem a demens betegek ellaacutetaacutesaacutehoz van igaziacutetva Az ellaacutetottak a demencia

kuumlloumlnboumlző suacutelyossaacutegi szintjeacuten vannak tehaacutet ennek megfelelően igen elteacuterő gondozaacutest eacutes

foglalkoztataacutest igeacutenyelnek

Minden ember eacuteleteacuteben nagy jelentőseacutege van a szokaacutesoknak riacutetusoknak ndash kuumlloumlnoumlsen iacutegy van

ez a demens idősekneacutel A foglalkozaacutesok soraacuten joacutel begyakorolt eacutes kialakiacutetott sztereotiacutepiaacutek

segiacutetseacutegeacutevel javiacutethatoacutevaacute vaacutelna az ellaacutetottak eacuteletminőseacutege A helyes napirend a vaacuteltozatos

teveacutekenyseacutegi formaacutek foglalkozaacutesok bevezeteacutese elősegiacuteteneacute az aktivitaacutes megtartaacutesaacutet Kiemelt

fontossaacuteguacutenak tartom a hozzaacutetartozoacutekkal valoacute kapcsolattartaacutest a csalaacutedtagokat taacutemogatni kell

hogy tovaacutebbra is el tudjaacutek fogadni demenciaacuteval kuumlzdő idős hozzaacutetartozoacutejukat mivel a

szeretett taacuters vagy szuumllő fizikai eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutenak gyenguumlleacutese az ezzel a teacutennyel valoacute

megkuumlzdeacutes jelentős kihiacutevaacutest eacutes terhet roacute az eacuterintettekre

A mentaacutelhigieacuteneacutes munka preventiacutev jellegeacutet is hangsuacutelyossaacute lehet tenni a demens betegek

mentaacutelis ellaacutetaacutesa soraacuten A foglalkoztataacutesi mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutes vaacuteltozatos aktivitaacutest biztosiacutetoacute

koumlzoumlsseacutegi programok szervezeacuteseacuten keresztuumll tudjon megnyilvaacutenulni mind emellett szuumlkseacuteges a

demens ellaacutetottak kognitiacutev funkcioacuteinak ceacutelzottabb megerősiacuteteacutese fejleszteacutese

Az inteacutezmeacutenyi koumlrnyezet kialakiacutetaacutesa soraacuten figyelemmel kell lenni az ellaacutetottak mentaacutelis

hanyatlaacutesaacuteboacutel adoacutedoacute neheacutezseacutegekre taacutemaszkodni kell a meacuteg megleacutevő keacuteszseacutegekre ezek

megerősiacuteteacuteseacutere megőrzeacuteseacutere A demenciaacuteval eacutelő embereknek is szuumlkseacuteguumlk van komfortra

koumltődeacutesre elfogadaacutesra hogy legyen elfoglaltsaacuteguk Toumlrekedni kell a biztonsaacutegos koumlrnyezet

kialakiacutetaacutesaacutera biztosiacutetani a koumlzoumlsseacutegi aktivitaacutes sziacutentereit olyan ingerkoumlrnyezet kialakiacutetaacutesa

szuumlkseacuteges amely az eacuterzeacutekszervi csatornaacutekon keresztuumll keacutepes optimaacutelis stimulaacutecioacutet biztosiacutetani

Az intimitaacutes biztosiacutetaacutesa kiemelt fontossaacuteguacute nyugodt belső terek kis zugok kialakiacutetaacutesa ahol

az egyeacutennek lehetőseacutege nyiacutelik a visszahuacutezoacutedaacutesra

Az idős emberek mentaacutelis aacutellapotaacutet nagymeacuterteacutekben befolyaacutesolja az hogy milyen eacutes mennyire

aktiacutev teveacutekenyseacuteggel teli eacuteletet tudunk szaacutemukra kialakiacutetani A mentaacutelis hanyatlaacutesban

szenvedő lakoacutek foglalkoztataacutesaacutenak ceacutelja a betegseacuteg lassiacutetaacutesa az oumlnellaacutetaacutes mineacutel hosszabb

ideig tartoacute fenntartaacutesa elemi szociaacutelis funkcioacutek megőrzeacutese a megleacutevő keacuteszseacutegek eacutes az

aktivitaacutes megőrzeacutese valamint az emberi kapcsolatok erősiacuteteacutese Mivel a demencia soraacuten

minden tanulaacutesi keacutepesseacuteg nem veacutesz el ezeacutert olyan teveacutekenyseacutegeket kell felkutatni ami a lakoacute

akarataacuteval megegyezik kedvvel veacutegzi eacutes sikereacutelmeacutenyhez juttatja

A hospitalizaacutecioacute elkeruumlleacutese eacuterdekeacuteben eacutes a mindennapok szuumlrkeseacutegeacutet oldva sziacutenesebbeacute tenni

az ellaacutetaacutesukat uacutej foglalkoztataacutesok bevezeteacuteseacutevel nagyobb terek kialakiacutetaacutesaacuteval (pl az

udvarreacutesz bevonaacutesaacuteval a mindennapokban)

Szakmai tartalom

Az ellaacutetott autonoacutemiaacutejaacutet elfogadoacute integraacutecioacutejaacutet minden eszkoumlzzel segiacutető humanizaacutelt

koumlrnyezet (kuumllső eacutes belső) kialakiacutetaacutesa eacutes műkoumldteteacutese

123

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny 67 sect-aacuteban

meghataacuterozott inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes amely az Inteacutezmeacutenyben eacuteletvitelszerű tartoacutezkodaacutest

biztosiacutet folyamatos feluumlgyelet mellett Ezeken beluumll

Az egeacuteszseacuteges eacuteletvezeteacuteshez szuumlkseacuteges lakhataacutesi felteacutetelek biztosiacutetaacutesa (komfortos az

eacuteletkori sajaacutetossaacutegoknak egeacuteszseacutegi eacutes mozgaacutesaacutellapotnak megfelelően kialakiacutetott eacuteletteacuter)

Az inteacutezmeacuteny kialakiacutetja a kuumlloumlnboumlző feladatok ellaacutetaacutesaacutera alkalmas helyiseacutegeket (pl

Biztonsaacutegos tartoacutezkodaacutesi hely kialakiacutetaacutesa

Tiszta higieacutenikus eacuteletteacuter biztosiacutetaacutesa otthonos kellemes koumlrnyezet megteremteacutese

A bentlakoacutek eacutejjeli szekreacutenyeacutenek heverőjeacutenek buacutetorainak rendszeres tisztaacuten tartaacutesa

ellenőrzeacutese

A lakoacuteszobaacutek koumlzoumls helyiseacutegek rendszeres takariacutetaacutesa fertőtleniacuteteacutese

A feladatellaacutetaacutes formaacutei

egyaacutegyas elhelyezeacutes

keacutetaacutegyas elhelyezeacutes

haacuteromaacutegyas elhelyezeacutes

neacutegyaacutegyas (uacuten keacutetszer keacutetaacutegyas) elhelyezeacutes

Az elhelyezeacutes mindig az ellaacutetott aacutellapotaacutenak megfelelő kell hogy legyen

Aacutetlagos szintű aacutepolaacutest gondozaacutest igeacutenylő ellaacutetottak eseteacuteben A-foumlldszinten A- emeleten

B-foumlldszinten (kiveacuteve speciaacutelis reacuteszleg) B-emeleten

Oumlnellaacutetaacutesra nem keacutepes ellaacutetottak eseteacuteben C-D aacutepolaacutesi reacuteszlegen

Koumlzeacutepsuacutelyos suacutelyos fokban demens ellaacutetottak eseteacuteben speciaacutelis reacuteszlegen

A folyamatos feluumlgyelet A nőveacuterek eacutes az orvosok biztosiacutetjaacutek

A segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes moacutedjaacutet az egyeacuteni gondozaacutesi-aacutepolaacutesi tervben foglaltak figyelembeveacuteteleacutevel

hataacuterozza meg az azt elkeacutesziacutető szakmai team

A feladatellaacutetaacutes ennek megfelelően toumlrteacutenhet

Az inteacutezmeacuteny az eacutetkezteteacutest a bentlakoacutek eacuteletkori sajaacutetossaacutegainak valamint az egeacuteszseacuteges

taacuteplaacutelkozaacutes koumlvetelmeacutenyeinek megfelelően biztosiacutetja a szociaacutelis eacutetkezteteacutesre vonatkozoacute

szabaacutelyok figyelembeveacuteteleacutevel Az ellaacutetottak eacutetkezteteacutese kereteacuteben legalaacutebb napi haacuteromszori

eacutetkezeacutest ndash ebből legalaacutebb egy alkalommal meleg eacutetelt ndash kell biztosiacutetani Ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe

vevő egeacuteszseacutegi aacutellapota indokolja reacuteszeacutere ndash orvosi vagy dietetikusi javaslatra ndash speciaacutelis

eacutetkezeacutesi lehetőseacuteget kell biztosiacutetani (pl dieacuteta gyakoribb eacutetkezeacutes)

Jelenleg az eacutetkezteteacutes biztosiacutetaacutesa kiszerződtetett formaacuteban toumlrteacutenik a Sodexo Kft aacuteltal

A Sodexo Kft fejleszteacutesekeacutent bevezeteacutesre keruumllt az egyeacuteni taacutelcaacutes felszolgaacutelaacutes az osztaacutelyon

eacutetkezőknek

124

A feladatellaacutetaacutes formaacutei

normaacutel eacutetrend

speciaacutelis eacutetrend

- epeacutes

- epeacutes-cukros

- cukros

- soacuteszegeacuteny

- feheacuterjementes

- folyeacutekony-peacutepes

- tejmentes

- tejmentes-epeacutes

- feheacuterjeduacutes - roboraacuteloacute

- Giordano ndash Giovanetti

- koumlszveacutenyes betegek dieacutetaacuteja

Az eacutetkezeacutesek időpontja

Margareacuteta Otthon

reggeli 730

ndashtoacutel - 830

ebeacuted 1150

-től - 1300

-

vacsora 1630

ndashtoacutel ndash 1730

A feladatellaacutetaacutes moacutedja

A feladatellaacutetaacutes az alaacutebbiak szerint toumlrteacutenik

az inteacutezmeacuteny koumlzponti eacutetkezőjeacuteben toumlrteacutenő felszolgaacutelaacutessal

az osztaacutelyokon leacutevő kisebeacutedlőkben nőveacuterek segiacutetseacutegeacutevel

szuumlkseacuteg eseteacuten az ellaacutetott szobaacutejaacuteba toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutessal nőveacuterek segiacutetseacutegeacutevel

Az ellaacutetottak koumlre

az inteacutezmeacutenyben ellaacutetottak

az inteacutezmeacuteny dolgozoacutei

kedvezmeacutenyes eacutes vendeacuteg eacutetkeztetettek

Ruhaacutezattal eacutes textiacuteliaacuteval valoacute ellaacutetaacutes

Ruhaacutezati ellaacutetaacutesban a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai

feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 46-49 sect előiacuteraacutesai

a meacutervadoacuteak Folyamatosan poacutetoljuk reacuteszben a bentlakoacutek sajaacutet peacutenzeacuteből reacuteszben

koumlltseacutegveteacutesi keretből a keacuteszleteket ruhaacutezatot aacutegyneműt tisztaacutelkodaacutest segiacutető textiacuteliaacutet

A szolgaacuteltataacutest szerződeacutes alapjaacuten kuumllső vaacutellalkozoacute veacutegzi Az egyeacuteni tulajdonuacute eacutes az otthon

aacuteltal biztosiacutetott textiacutelia nyilvaacutentartaacutesaacuteroacutel csereacutejeacuteről valamint varrodai javiacutetaacutesaacuteroacutel az

inteacutezmeacuteny dolgozoacutei lakoacutei gondoskodnak

Az inteacutezmeacutenyi ellaacutetottaknak megfelelő mennyiseacutegű minőseacutegű az eacutevszakhoz az időjaacuteraacuteshoz

igazodoacute aacutepolt tiszta oumlltoumlzettel kell rendelkezniuumlk

Ha az ellaacutetott nem rendelkezik elegendő illetve megfelelő ruhaacutezattal akkor az inteacutezmeacuteny

biztosiacutetja szaacutemaacutera a koumlvetkező ruhaacutezatot

legalaacutebb haacuterom vaacuteltaacutes feheacuternemű eacutes haacuteloacuteruha

az eacutevszaknak megfelelő legalaacutebb keacutet vaacuteltaacutes felsőruhaacutezat eacutes utcai cipő szuumlkseacuteg szerint

maacutes laacutebbeli

125

Az inteacutezmeacutenyben koumlzvetlenuumll az ellaacutetottakkal foglalkozoacute szemeacutelyek koumltelesek koumlzreműkoumldni

a textiacuteliaacuteval kapcsolatos ellaacutetaacutesi feladatok veacutegrehajtaacutesaacuteban a megfelelően tiszta kulturaacutelt

higieacutenikus koumlrnyezet megtartaacutesaacuteban

Ha az ellaacutetott nem rendelkezik elegendő illetve megfelelő sajaacutet textiacuteliaacuteval akkor az

inteacutezmeacuteny biztosiacutetja szaacutemaacutera a koumlvetkező textiacuteliaacutekat

legalaacutebb 3 vaacuteltaacutes aacutegynemű

a tisztaacutelkodaacutest segiacutető haacuterom vaacuteltaacutes textiacutelia

Az inteacutezmeacuteny biztosiacutetja a tisztaacutelkodaacuteshoz szuumlkseacuteges anyagokat eszkoumlzoumlket

A cselekvőkeacuteptelen valamint korlaacutetozottan cselekvőkeacuteptelen szemeacutelyek reacuteszeacutere kiadott

ruhaacutezatroacutel a gondozaacutesi egyseacuteg vezetője leltaacutert vezet

Az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes illetve aacutepoloacute-gondozoacute teveacutekenyseacuteg a lakoacutek egyeacuteni aacutellapotaacuteboacutel fakadoacute

preventiacutev feladatokat a meglevő betegseacutegek gyoacutegyiacutetoacute kezeleacuteseacutet illetve a tovaacutebbi

egeacuteszseacutegromlaacutes lehetőseacuteg szerinti megaacutelliacutetaacutesaacutet jelenti

Az inteacutezmeacuteny az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes kereteacuteben gondoskodik

egeacuteszseacutegmegőrzeacutest szolgaacuteloacute felvilaacutegosiacutetoacute előadaacutesok szervezeacuteseacuteről

rendszeres orvosi feluumlgyelet biztosiacutetaacutesaacuteroacutel (naponta illetve szuumlkseacuteg szerint a lakoacutek orvosi

vizsgaacutelata)

alapaacutepolaacutesi teendők ellaacutetaacutesaacuteroacutel

szűrő- szakorvosi vizsgaacutelatra illetve suumlrgősseacutegi koacuterhaacutezi kezeleacutesre valoacute eljutaacutes

biztosiacutetaacutesaacuteroacutel

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes

műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 52 sect alapjaacuten az inteacutezmeacutenyi

alap gyoacutegyszerkeacuteszlet gyoacutegyszereit az ellaacutetottaknak teacuteriacuteteacutesmentesen (a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi

diacutej terheacutere) biztosiacutetja az alap gyoacutegyszerkeacuteszlet koumlreacutebe tartozoacute gyoacutegyszereken tuacutelmenően

felmeruumllő egyeacuteni gyoacutegyszerszuumlkseacuteglet koumlltseacutegeacutet joumlvedelemtől fuumlggően az ellaacutetaacutest igeacutenybe

vevő viseli a gyoacutegyszereleacutest gondozoacute veacutegzi a szakmai szabaacutelyok betartaacutesaacuteval

gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlz biztosiacutetaacutesa testtaacutevoli eszkoumlz eseteacuteben az inteacutezmeacuteny koumlltseacutegeacuten a

testkoumlzeli segeacutedeszkoumlz eseteacuteben az ellaacutetott koumlltseacutegeacuten (ide eacutertve az egyszer hasznaacutelatos

inkontinecia beteacutetet a kroacutenikus sebkezeleacuteshez szuumlkseacuteges koumltszereket) toumlrteacutenik

a bentlakoacutek egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteban toumlrteacutent hirtelen vaacuteltozaacutes eacuteszleleacutese eseteacuten azonnal az

Az inteacutezmeacuteny rendszeres orvosi feluumlgyelet kereteacuteben biztosiacutetja az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő

egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak folyamatos ellenőrzeacuteseacutet az egeacuteszseacuteguumlgyi tanaacutecsadaacutest a szűreacutest az

orvos aacuteltal elrendelt vizsgaacutelat(ok) elveacutegzeacuteseacutet - ha az inteacutezmeacuteny keretei koumlzoumltt megoldhatoacute -

gyoacutegykezeleacuteseacutet

A rendszeres orvosi feluumlgyelet kereteacuteben 1 fő koumlzalkalmazott eacutes 1 fő vaacutellalkozoacute haacuteziorvos

biztosiacutetja a jogszabaacutelyban előiacutert ellaacutetaacutest Heti egy alkalommal pszichiaacuteter eacutes neuroloacutegus

szakorvos is rendel

A feladatellaacutetaacutes formaacutei

folyamatos ellenőrzeacutes szűreacutes

speciaacutelis gyoacutegykezeleacutes

o gyoacutegytorna

o gyoacutegymasszaacutezs

o fizikotheraacutepiaacutes kezeleacutesek

126

Az ellaacutetottak koumlre

az inteacutezmeacutenyben ellaacutetott szemeacutelyek

kuumlloumln engedeacutellyel az inteacutezmeacuteny dolgozoacutei

Az aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatok

A feladatellaacutetaacutes tartalma formaacutei

A feladatellaacutetaacutes kereteacuteben biztosiacutetani kell az ellaacutetott szuumlkseacutegleteihez aacutellapotaacutehoz igazodoacute

aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatok teveacutekenyseacutegek ellaacutetaacutesaacutet

felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet szerint

a A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben folyoacute gondozaacutesi teveacutekenyseacuteg alatt az inteacutezmeacuteny

szolgaacuteltataacutesaacutet igeacutenybe vevő szemeacutely reacuteszeacutere olyan fizikai mentaacutelis eacutes eacuteletvezeteacutesi

segiacutetseacuteget kell eacuterteni amelynek soraacuten az igeacutenybevevő szociaacutelis testi eacutes szellemi

aacutellapotaacutenak megfelelő egyeacuteni baacutenaacutesmoacutedban valoacute reacuteszesiacuteteacutese kereteacuteben a hiaacutenyzoacute vagy

csak korlaacutetozottan meglevő testi-szellemi funkcioacuteinak helyreaacutelliacutetaacutesaacutera keruumll sor

b A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben folyoacute aacutepolaacutesi teveacutekenyseacuteg alatt a szemeacutelyes

gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacuteny aacuteltal biztosiacutetott gondozaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa

soraacuten koumlzvetlenuumll felmeruumllő eacutes a szociaacutelis inteacutezmeacuteny keretei koumlzoumltt biztosiacutethatoacute

egeacuteszseacutegi aacutellapot helyreaacutelliacutetaacutesaacutet ceacutelzoacute teveacutekenyseacuteget kell eacuterteni

Az aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatok koumlzoumltt el kell laacutetni a koumlvetkező teveacutekenyseacutegeket

a) gyoacutegyszerellaacutetaacutessal kapcsolatos komplex folyamat veacutegzeacutese

b) eacutetkezteteacutessel kapcsolatos komplex folyamat biztosiacutetaacutesa

c) sebek felfekveacutesek megelőzeacutese

d) a higieacuteneacutes szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacutese (mosdataacutes fuumlrdeteacutes szemeacutelyi- koumlrnyezeti-

eacutelelmezeacutes-higieacutene biztosiacutetaacutesa)

e) keacutez- eacutes laacutebaacutepolaacutes

f) borotvaacutelaacutes hajaacutepolaacutes hajvaacutegaacutes

g) vizelet- eacutes szeacutekletuumlriacuteteacutesi szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacutese (toalett-hasznaacutelat segiacuteteacutese szoba-

WC aacutegytaacutel vizelőedeacuteny hasznaacutelat segiacuteteacutese inkontinencia-beteacutet csereacuteje kateacuteter

viseleacutessel kapcsolatos teendők)

h) oumlltoumlzteteacutes

i) az ellaacutetottak mobilizaacutelaacutesa emeleacutese

j) az ellaacutetottak tornaacuteztataacutesa (aktiacutev passziacutev)ndash kuumlloumlnoumlsen a fekvő betegekneacutel

k) a szennyezett ruha eacutes aacutegynemű csereacuteje gyűjteacutese valamint tiszta ruhanemű kiadaacutesa

l) egyeacuteb a gondozaacutesi-aacutepolaacutesi tervben szemeacutelyre szabottan meghataacuterozott aacutepolaacutesi

gondozaacutesi feladat

A feladatellaacutetaacutes moacutedja

A feladatellaacutetaacutes az aacutepoloacutek eacutes a gondozoacutek munkakoumlri leiacuteraacutesa a szakma aacuteltalaacutenos szabaacutelyai eacutes

protokolljai a vezetők utasiacutetaacutesai az ellaacutetottak egyeacuteni szuumlkseacutegletei valamint a gondozaacutesi-

aacutepolaacutesi tervben előiacutertak szerint toumlrteacutenik

A feladatokat azok jellegeacutenek megfelelően naponta toumlbbszoumlr naponta illetve toumlbb naponta

meghataacuterozott gyakorisaacuteggal az ellaacutetott szuumlkseacuteglete illetve az aacutepoloacute megiacuteteacuteleacutese szerint kell

ellaacutetni az emberi meacuteltoacutesaacuteg tiszteletben tartaacutesa mellett

127

Mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutes biztosiacutetaacutesa foglalkoztataacutes

A feladatellaacutetaacutes tartalma rendszeresseacutege

Inteacutezmeacuteny feladatkoumlreacuteben gondoskodik az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutesaacuteroacutel

Ennek kereteacuteben biztosiacutetja

a szemeacutelyre szabott baacutenaacutesmoacutedot

a konfliktushelyzetek kialakulaacutesaacutenak megelőzeacutese eacuterdekeacuteben az egyeacuteni eacutes csoportos

megbeszeacuteleacutest

a szabadidő kulturaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit

az ellaacutetottak csalaacutedi eacutes taacutersadalmi kapcsolatai fenntartaacutesaacutenak felteacuteteleit a lakoacutek laacutetogatoacutet

fogadhatnak a laacutetogataacutesi idő nincs korlaacutetozva de lehetőleg 700 oacuteraacutetoacutel 1900 oacuteraacuteig

toumlrteacutenjen kiveacuteve az eacutetkezeacutes alatt

gondozaacutesi illetve rehabilitaacutecioacutes tervek megvaloacutesiacutetaacutesaacutet

a hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak felteacuteteleit (inteacutezmeacutenyen beluumll reformaacutetus tiszteletes eacutes katolikus

pap rendszeres laacutetogataacutesaacuteval illetve inteacutezmeacutenyen kiacutevuumll)

segiacuteti taacutemogatja az inteacutezmeacutenyen beluumlli mikro-koumlzoumlsseacutegek taacutersas kapcsolatok kialakulaacutesaacutet

eacutes műkoumldeacuteseacutet

testi lelki aktivitaacutes fenntartaacutesaacutet megőrzeacuteseacutet

az ellaacutetott koraacutenak keacutepesseacutegeinek egyeacuteni adottsaacutegainak megfelelő aktivitaacutest segiacutető

az inteacutezmeacuteny eacuteletformaacutejaacutehoz valoacute alkalmazkodaacutes elősegiacuteteacuteseacutet

rendben tartaacutesaacuteval besegiacuteteacutes az inteacutezmeacuteny munkaacutejaacuteba (mosoda kerteacuteszet)

teraacutepiaacutes ceacuteluacute foglalkoztataacutes keacutezműves technikaacutek (pl agyagozaacutes gyoumlngyfűzeacutes

kosaacuterfonaacutes festeacuteszet rajzolaacutes stb) sport taacutenc dramatikus jaacuteteacutek alkalmazaacutesa

csoportos) melyek segiacutetik a lakoacutek interperszonaacutelis kapcsolatainak kialakiacutetaacutesaacutet

elmeacutelyuumlleacuteseacutet a kapcsolati probleacutemaacutek kezeleacuteseacutet

Istentiszteletek lehetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa

Mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutes kereteacuten beluumll az inteacutezmeacuteny biztosiacutetja

128

az ellaacutetottak csalaacutedi eacutes taacutersadalmi kapcsolatai fenntartaacutesaacutenak felteacuteteleit a lakoacutek

laacutetogatoacutet fogadhatnak a laacutetogataacutesi idő nincs korlaacutetozva de lehetőleg 700 oacuteraacutetoacutel 1900

oacuteraacuteig toumlrteacutenjen

a hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak felteacuteteleit (inteacutezmeacutenyen beluumll reformaacutetus tiszteletes eacutes

valamint ndash előzetes egyezteteacutes alapjaacuten ndash egyeacuteb vallaacutesi szervezetek gyuumllekezetek

segiacuteti az inteacutezmeacutenyen beluumlli mikrokoumlzoumlsseacutegek taacutersas kapcsolatok kialakulaacutesaacutet eacutes

műkoumldeacuteseacutet

taacutemogatja a testi lelki aktivitaacutes fenntartaacutesaacutet megőrzeacuteseacutet

megteremti az ellaacutetott koraacutenak keacutepesseacutegeinek egyeacuteni adottsaacutegainak megfelelő a

fizikai eacutes szellemi aktivitaacutest segiacutető szoacuterakoztatoacute eacutes kulturaacutelis lehetőseacutegeket

elősegiacuteti az inteacutezmeacuteny eacuteletformaacutejaacutehoz valoacute alkalmazkodaacutest

Naponta kuumlloumln program kereteacuteben mentaacutelhigieacuteneacutes szakember foglalkozik a lakoacutekkal Az

fejleszteacutese melyhez rendszeresen tartunk speciaacutelis foglalkozaacutesokat

koraacutenak fizikai eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutenak megfelelő foglalkoztataacutest kell biztosiacutetani Ennek

soraacuten a megleacutevő keacutepesseacutegek megőrzeacutese mellett uacutej ismeretek eacutes keacuteszseacutegek elsajaacutetiacutetaacutesa az

idősek kreativitaacutesaacutenak fejleszteacutese toumlrteacutenik

Az aktivitaacutest segiacutető fizikai teveacutekenyseacutegek a koumlzoumls torna seacuteta a mozgaacutesukban korlaacutetozottaknaacutel

az aacutegyban toumlrteacutenő tornaacuteztataacutes eacutes kerekesszeacutekben levegőzteteacutes Az inteacutezmeacuteny koumlruumlli

munkaacutekban is besegiacutetenek a lakoacutek

Koumlzoumlsseacutegi foglalkozaacutesok kereteacuten beluumll a mentaacutelhigieacuteneacutes szakember segiacutetseacutegeacutevel elsajaacutetiacutetjaacutek a

probleacutemaelemzeacutest- eacutes megoldaacutest valamint a szemeacutelyes ceacutelok meghataacuterozaacutesaacutet Eacuteletvitellel

kapcsolatos az oumlnellaacutetaacutesra valoacute keacutepesseacuteg javiacutetaacutesa taacutejeacutekoztataacutes a betegseacuteggel kapcsolatos

tudnivaloacutekroacutel eacutes az ahhoz valoacute alkalmazkodaacutes eacutes kezeleacutes lehetőseacutegeiről Vallaacutesgyakorlaacutesra is

van lehetőseacuteg

A manuaacutelis keacuteszseacutegek fejleszteacutese a deacutelelőtti keacutezműves foglalkozaacutesok kereteacuten beluumll

eacuterzeacutekszervi fejleszteacutes illateraacutepiaacuteval jaacuteteacutekos feladatok segiacutetseacutegeacutevel a szellemi frissesseacuteg

az ellaacutetottak

aacutellapotuacute lakoacutek eacuterkeznek inteacutezmeacutenyuumlnkbe Az emiatt megnoumlvekedett ellaacutetaacutesi feladatok

129

biztosiacutetaacutesaacutet ndash vaacuteltozatlan szakmai leacutetszaacutem mellett ndash oumlnkeacutentesek segiacutetseacutegeacutevel igyekszuumlnk

teljesiacuteteni

Az eacuterteacutek- eacutes vagyonmegőrzeacutesre aacutetvett taacutergyakroacutel az inteacutezmeacuteny vezetője teacuteteles felsorolaacutes

mennyiseacutegű vagy minőseacutegű eacutelelmezeacutes ruhaacutezat valamint textiacutelia

A felsoroltakon kiacutevuumll a szemeacutelyes szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutet szolgaacutelja meacuteg a szemeacutelyes

hasznaacutelati taacutergy (pl televiacutezioacute magnetofon raacutedioacute hűtőszekreacuteny) eacutes szolgaacuteltataacutes (pl fodraacutesz

kiraacutendulaacutes kulturaacutelis program) is

Szociaacutelis uumlgyinteacutezeacutes

Az inteacutezmeacutenybe valoacute bekoumlltoumlzeacutes soraacuten felmeruumllő teendők uumlgyek inteacutezeacutese

eacuteletvitellel kapcsolatos szociaacutelis peacutenzuumlgyi eacutes egyeacuteb teendők kezeleacutese

az inteacutezmeacutenyben elhunytak eltemetteteacuteseacutenek soraacuten gondoskodni kell

∙ elkuumlloumlniacuteteacutesről

∙ veacutegtisztesseacutegre valoacute felkeacutesziacuteteacutesről

∙ toumlrveacutenyes keacutepviselő valamint hozzaacutetartozoacute eacutertesiacuteteacuteseacuteről

∙ ingoacutesaacutegainak szaacutembaveacuteteleacuteről megőrzeacuteseacuteről leteacutetbe helyezeacuteseacuteről a hagyateacuteki

∙ veacutegtisztesseacuteg megadaacutesaacuteroacutel

Amennyiben nincs eltemetteteacutesre koumlteles szemeacutely vagy ezen szemeacutely nem gondoskodik a

temeteacutesről akkor az inteacutezmeacuteny vezetője koumlteles inteacutezkedni a koumlztemeteacutes elrendeleacuteseacuteről Az

inteacutezmeacuteny alapfeladatokon feluumlli szolgaacuteltataacutesokat is nyuacutejt teacuteriacuteteacutes elleneacuteben Ezek koumlre eacutes

oumlsszege ismerteteacutesre keruumll eacutes egyeacutenileg igeacutenyelhető

Az inteacutezmeacutenyben nyuacutejtott ellaacutetaacutes igeacutenybeveacutetele oumlnkeacutentes az ellaacutetaacutest igeacutenylő illetve toumlrveacutenyes

keacutepviselője keacutereacuteseacutere indiacutetvaacutenyaacutera toumlrteacutenik szoacuteban vagy iacuteraacutesban

130

Amennyiben az ellaacutetaacutest igeacutenylő cselekvőkeacuteptelen a keacuterelmet indiacutetvaacutenyt a toumlrveacutenyes

keacutepviselője terjeszti elő A korlaacutetozottan cselekvőkeacutepes szemeacutely a keacuterelmeacutet indiacutetvaacutenyaacutet

toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutenek beleegyezeacuteseacutevel terjesztheti elő

A keacuterelmet az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutehez kell benyuacutejtani

A keacuterelem nyilvaacutentartaacutesba veacutetele utaacuten előzetes eacutertesiacuteteacutes alapjaacuten az inteacutezmeacuteny ezzel megbiacutezott

dolgozoacutei elveacutegzik az előgondozaacutes első szakaszaacutet valamint a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet vizsgaacutelataacutet

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI24)

SzCsM rendelet alapjaacuten Taacutejeacutekozoacutedunk a keacuterelmező eacuteletkoumlruumllmeacutenyeiről egeacuteszseacutegi

aacutellapotaacuteroacutel szociaacutelis helyzeteacuteről a megfelelő szemeacutelyre szabott szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesa

eacuterdekeacuteben tovaacutebbaacute felkeacutesziacutetjuumlk az igeacutenybevevőt az inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutesre A

koumlrnyezettanulmaacuteny felveacutetele szociaacutelis anamneacutezis felaacutelliacutetaacutesa utaacuten felvilaacutegosiacutetaacutest adunk a

szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek moacutedjaacuteroacutel formaacutejaacuteroacutel a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel Soron kiacutevuumlli

beutalaacutes egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyből valamint maacutes inteacutezmeacutenyből toumlrteacutenő felveacutetel illetve

aacutethelyezeacutes eseteacuteben egy alkalommal veacutegezzuumlk az előgondozaacutes első eacutes maacutesodik szakaszaacutet

Segiacutetseacuteget nyuacutejtunk a keacuterelmezőnek a hiaacutenyzoacute dokumentumok beszerzeacuteseacutehez taacutejeacutekoztataacutest

adunk a szociaacutelis ellaacutetaacutes kereteacuteben igeacutenybe vehető egyeacuteb szolgaacuteltataacutesokroacutel

Az inteacutezmeacutenyvezető gondoskodik a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet vizsgaacutelataacuteroacutel eacutes az igazolaacutes

kiaacutelliacutetaacutesaacuteroacutel ezzel egyidejűleg elveacutegzi a rendelkezeacuteseacutere bocsaacutetott dokumentumok alapjaacuten a

joumlvedelem eacutes vagyonvizsgaacutelatot eacutes a teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel szoacuteloacute eacutertesiacuteteacutesben erről is taacutejeacutekoztatja a

keacuterelmezőt

Idősek otthonaacuteban ndash a feacuterőhelyszaacutem legfeljebb 15-aacuteig ndash gondozaacutesi szuumlkseacuteglettel nem

rendelkező szemeacutely is ellaacutethatoacute ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes

szemeacutely iacuteraacutesban vaacutellalja a szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteggel azonos meacuterteacutekű szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutet (1993 eacutevi III toumlrveacuteny 68B sect)

Az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacutetele előtt elveacutegezzuumlk az előgondozaacutes maacutesodik szakaszaacutet

Az inteacutezmeacutenyi jogviszony keletkezeacuteseacutet az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutenek inteacutezkedeacutese alapozza meg

Doumlnteacuteseacuteről iacuteraacutesban eacutertesiacuteti az igeacutenylőt illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet Amennyiben az ellaacutetaacutest

igeacutenylő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutenek doumlnteacuteseacutet vitatja az arroacutel szoacuteloacute

eacutertesiacuteteacutes keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll a fenntartoacutehoz fordulhat

Az inteacutezmeacuteny vezetője az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek megkezdeacutesekor az ellaacutetaacutest igeacutenylővel

illetőleg toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutevel bdquoMegaacutellapodaacutestrdquo koumlt

A bdquoMegaacutellapodaacutesrdquo tartalmazza (a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi

III toumlrveacuteny szerinti teljes koumlrű ellaacutetaacutest biztosiacutetja)

az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutes időtartamaacutet

az igeacutenybevevő szaacutemaacutera nyuacutejtott szolgaacuteltataacutesok tartalmaacutet

az inteacutezmeacuteny aacuteltal nyuacutejtott szolgaacuteltataacutesok formaacutejaacutet moacutedjaacutet koumlreacutet

a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutera fizeteacuteseacutere vonatkozoacute szabaacutelyokat

az ellaacutetaacutes megszűnteteacuteseacutenek moacutedjait

az inteacutezmeacuteny kuumlloumln teacuteriacuteteacutes elleneacuteben alapfeladaton feluumlli szolgaacuteltataacutesainak koumlreacutet

Soronkiacutevuumlliseacuteg esetkoumlrei

oumlnmaga ellaacutetaacutesaacutera nem keacutepes

nincs olyan hozzaacutetartozoacuteja aki ellaacutetaacutesaacuteroacutel gondoskodna

ellaacutetaacutesa maacutes egeacuteszseacuteguumlgyi vagy szociaacutelis szolgaacuteltataacutes biztosiacutetaacutesaacuteval sem oldhatoacute meg

soron kiacutevuumlli elhelyezeacutese a haacuteziorvos kezelőorvos szakveacutelemeacutenye szerint indokolt

szociaacutelis helyzeteacuteben olyan kedvezőtlen vaacuteltozaacutes koumlvetkezett be amely miatt soron

kiacutevuumlli elhelyezeacutese vaacutelt szuumlkseacutegesseacute

131

egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteban olyan kedvezőtlen vaacuteltozaacutes koumlvetkezett be amely miatt soron

kapcsolata a vele egyuumltt eacutelő hozzaacutetartozoacutejaacuteval eltartoacutejaacuteval helyrehozhatatlanul

megromlott eacutes a tovaacutebbi egyuumltteacuteleacutes eacuteleteacutet testi eacutepseacutegeacutet veszeacutelyezteti

hajleacutektalan koumlzeli aacutellapot

veszeacutelyeztetettseacuteg

kriacutezishelyzet

A soron kiacutevuumlli elhelyezeacutes iraacutenti igeacuteny sorrendben megelőzi a toumlbbi keacuterelmet

Toumlbb soron kiacutevuumlli elhelyezeacutesi igeacuteny eseteacuten az inteacutezmeacuteny vezetője haladeacutektalanul inteacutezkedik

az előgondozaacutes lefolytataacutesaacuteroacutel Ezt koumlvetően az inteacutezmeacutenyvezető doumlnt az ellaacutetaacutest keacuterők

elhelyezeacuteseacutenek sorrendjeacuteről

Soron kiacutevuumlli elhelyezeacutest csak az inteacutezmeacutenyben rendelkezeacutesre aacutelloacute uumlres feacuterőhelyekre lehet

biztosiacutetani Nem teljesiacutethető ilyen igeacuteny azon igeacutenybe vevő feacuterőhelyeacutere aki a feacuterőhely

elfoglalaacutesaacutenak időpontjaacuteroacutel maacuter eacutertesiacuteteacutest kapott

szoacuteloacute 152011 (III 31) oumlnkormaacutenyzati rendelete alapjaacuten a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis

ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny eacutes a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17) Korm rendelet figyelembe veacuteteleacutevel toumlrteacutenik

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő panasszal fordulhat az inteacutezmeacuteny igazgatoacutejaacutehoz vagy az

Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterumhoz ha az inteacutezmeacuteny a bdquoMegaacutellapodaacutesrdquo-ban vaacutellalt koumltelezettseacutegeket

nem teljesiacuteti Amennyiben az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő szemeacutely az igazgatoacute inteacutezkedeacuteseacutet vitatja a

fenntartoacutehoz fordulhat

lakoacute ellaacutetottak keacutereacuteseiket probleacutemaacutejukat tolmaacutecsolhatjaacutek az inteacutezmeacuteny feleacute

Egyeacuteni meghallgataacutes az inteacutezmeacuteny vezetőivel - előre egyeztetett időpontban lehetseacuteges

Az inteacutezmeacutenyben lakoacutek koumlzuumll megvaacutelasztott Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagok valamint a

Lakoacutebizottsaacutegi tagok tovaacutebbiacutethatjaacutek a koumlzoumlsseacuteg- illetve az egyeacutenek probleacutemaacuteit az

inteacutezmeacuteny feleacute

A szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő napi toumlbbszoumlri kapcsolatban aacutell az inteacutezmeacuteny gondozoacuteival

iacutegy keacutereacuteseacutet probleacutemaacutejaacutet szemeacutelyesen tudja koumlzvetiacuteteni Az Idősek Gondozoacutehaacutezaiban a

szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevővel a hozzaacutetartozoacutei szemeacutelyesen telefonon leveacutelben faxon

eacutes e-mail-ben is fel tudjaacutek venni a kapcsolatot

A szolgaacuteltataacutesok szuumlnetelteteacuteseacutet illetve megszuumlnteteacuteseacutet is lehet keacuterelmezni a fent

emliacutetett csatornaacutekon (pl koacuterhaacutezi kezeleacutes elutazaacutes eacutetkezeacutes lemondaacutesa eseteacuten)

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum megismeri eacutes veacutelemeacutenyezi az inteacutezmeacuteny szakmai

programjaacutet eacutes annak melleacutekleteit

Az inteacutezmeacutenyi egyuumltteacuteleacutes szabaacutelyait a Haacutezirend tartalmazza

A Nagyi-Papi Net szobaacuteban folyik az informaacutecioacuteszerzeacutes az elektronikus

kapcsolattartaacutes a hozzaacutetartozoacutekkal

132

Az ellaacutetottak jogai

Az ellaacutetottak jogait koumltelesseacutegeit a Haacutezirend tartalmazza A lakoacutek jogainak veacutedelme

eacuterdekeacuteben Lakoacutebizottsaacuteg Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum valamint Ellaacutetottjogi Keacutepviselő műkoumldik

a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny 94E-94K sect 95-

99A sect-a szerint

Az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő ellaacutetottnak joga van szociaacutelis helyzeteacutere egeacuteszseacutegi eacutes

mentaacutelis aacutellapotaacutera tekintettel a szociaacutelis inteacutezmeacuteny aacuteltal biztosiacutetott teljes koumlrű ellaacutetaacutesra

valamint egyeacuteni szuumlkseacutegletei speciaacutelis helyzete vagy aacutellapota alapjaacuten az egyeacuteni ellaacutetaacutes

szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere

Az ellaacutetottnak a szociaacutelis szolgaacuteltataacutesok biztosiacutetaacutesa soraacuten joga van az egyenlő baacutenaacutesmoacutedhoz

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőnek joga van az inteacutezmeacuteny műkoumldeacuteseacutevel gazdaacutelkodaacutesaacuteval

kapcsolatos legfontosabb adatok megismereacuteseacutehez melyet az inteacutezmeacuteny gazdaacutelkodaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute

taacutejeacutekoztatoacuteban talaacutelhat meg illetve szoacuteban kaphat felvilaacutegosiacutetaacutest

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőnek nyuacutejtott szolgaacuteltataacutesokban figyelemmel kell lenni az

alkotmaacutenyos jogok (kuumlloumlnoumlsen az eacutelethez emberi meacuteltoacutesaacuteghoz testi eacutepseacuteghez testi-lelki

egeacuteszseacuteghez) maradeacutektalan eacutes teljes koumlrű biztosiacutetaacutesaacutera

kapcsolatos titokveacutedelem

Az inteacutezmeacuteny nem korlaacutetozhatja az ellaacutetottat a szemeacutelyes tulajdonaacutet keacutepező taacutergyai illetve

mindennapi hasznaacutelati taacutergyai hasznaacutelataacuteban kiveacuteve a haacutezirendben meghataacuterozott taacutergyak

koumlreacutet Az erre vonatkozoacute korlaacutetok helyhiaacuteny miatt keruumlltek beiktataacutesra ezzel kapcsolatban a

felveacuteteli beszeacutelgeteacutes soraacuten kell taacutejeacutekoztataacutest adni

Az inteacutezmeacutenyvezetőnek gondoskodnia kell az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők inteacutezmeacutenybe bevitt

vagyontaacutergyainak szemeacutelyes taacutergyainak eacutes eacuterteacutekeinek megfelelő ndash szuumlkseacuteg eseteacuten ndash

biztonsaacutegos elhelyezeacuteseacuteről

Ha az ellaacutetott vagyontaacutergya eacuterteacutektaacutergya a megőrzeacutes soraacuten speciaacutelis felteacuteteleket igeacutenyel az

inteacutezmeacuteny koumlteles segiacutetseacuteget nyuacutejtani azok megfelelő elhelyezeacuteseacutehez illetve azok

hozzaacutefeacuterhetőseacutegeacutehez

Az ellaacutetottnak joga van az inteacutezmeacutenyen beluumlli eacutes az inteacutezmeacutenyen kiacutevuumlli szabad mozgaacuteshoz

figyelembe veacuteve a sajaacutet eacutes taacutersai nyugalmaacutet biztonsaacutegaacutet Az inteacutezmeacutenyen kiacutevuumlli eacutes beluumlli

mozgaacutesok szabaacutelyozaacutesa eacutes rendje a haacutezirendben leiacutert moacutedon toumlrteacutenik illetve ezekről a

felveacuteteli elbeszeacutelgeteacutes soraacuten kell taacutejeacutekoztataacutest nyuacutejtani

Az ellaacutetaacutest igeacutenybevevőnek joga van csalaacutedi kapcsolatainak fenntartaacutesaacutehoz rokonok

laacutetogatoacutek fogadaacutesaacutehoz A laacutetogataacutesok reacuteszletes rendjeacutet a haacutezirend tartalmazza

Az ellaacutetottak speciaacutelis jogai

Korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes alkalmazaacutesaacutenak koumlruumllmeacutenyei

Az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes eacutes aacutepoloacute- gondozoacute munka soraacuten a pszichiaacutetriaidemens betegek

szemeacutelyiseacutegjogait kiemelten kell kezelni

Akkor korlaacutetozhatoacuteak a betegjogok amikor az ellaacutetott az aacutellapotaacuteboacutel kifolyoacutelag keacuteptelen

kontrolaacutelni viselkedeacuteseacutet nem keacutepes felfogni objektiacuteven a koumlruumlloumltte zajloacute toumlrteacuteneacuteseket nem ura

cselekedeteacutenek sajaacutet maga helyzeteacutet eacutes egeacuteszseacuteguumlgyi aacutellapotaacutet teacutevesen iacuteteacuteli meg (A beteg

veszeacutelyeztető vagy koumlzvetlen veszeacutelyeztető magatartaacutest tanuacutesiacutet)

133

Veszeacutelyeztető aacutellapot meghataacuterozaacutesa

Veszeacutelyeztető magatartaacutes a beteg - pszicheacutes aacutellapotaacutenak zavara koumlvetkezteacuteben ndash sajaacutet

vagy maacutesok eacuteleteacutere testi eacutepseacutegeacutere egeacuteszseacutegeacutere jelentős veszeacutelyt jelenthet de a

betegseacuteg jellegeacutere tekintettel a suumlrgős inteacutezeti gyoacutegykezeleacutese nem indokolt

Koumlzvetlen veszeacutelyeztető magatartaacutes a beteg ndash pszicheacutes aacutellapotaacutenak akut zavara

koumlvetkezteacuteben sajaacutet vagy maacutesok eacuteleteacutere testi eacutepseacutegeacutere egeacuteszseacutegeacutere koumlzvetlen eacutes

suacutelyos veszeacutelyt jelen

Alapelv szemeacutelyes szabadsaacutegaacuteban baacutermely moacutedon csak a veszeacutelyeztető vagy koumlzvetlen

veszeacutelyeztető magatartaacutesuacute szemeacutely korlaacutetozhatoacute

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacuteseket csak akkor lehet alkalmazni ha a hirtelen nyugtalannaacute vaacuteloacute

ellaacutetott oumlnmagaacutera vagy koumlrnyezeteacutere koumlzvetlen veszeacutelyt jelent Az ellaacutetott korlaacutetozaacutesa nem

lehet buumlntető jellegű

Az elrendeleacutes szabaacutelyai A korlaacutetozoacute moacutedszerek vagy eljaacuteraacutesok alkalmazaacutesaacutet az ellaacutetott

kezelőorvosa iacuteraacutesban rendeli el megjeloumllve azok indiacuteteacutekaacutet eacutes alkalmazaacutesuk időtartamaacutet

Ha szakaacutepoloacute rendeli el a korlaacutetozaacutest haladeacutektalanul eacutertesiacuteteni kell az orvost akinek keacutet oacuteraacuten

beluumll azt joacutevaacute kell hagynia

Aacutellandoacute orvosi feluumlgyelet hiaacutenyaacuteban szakaacutepoloacute aacuteltal elrendelt korlaacutetozaacutes eseteacuten is

haladeacutektalanul eacutertesiacuteteni kell a kezelőorvost akinek azt tizenhat oacuteraacuten beluumll iacuteraacutesban joacutevaacute kell

hagynia

Az ellaacutetottak aacutepolaacutesa soraacuten toumlrekednuumlnk kell az erőszakos cselekedetek megelőzeacuteseacutere Ennek

első leacutepeacutese hogy felmeacuterjuumlk az erőszak veszeacutelyeacutenek kockaacutezataacutet Veszeacutelyeztető aacutellapot eseteacuten

korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutesre mindig csak feluumlgyelet mellett (keacutet fő) keruumllhet sor

A korlaacutetozaacutes csak addig tarthatoacute illetőleg olyan meacuterteacutekű eacutes jellegű lehet amely a veszeacutely

elhaacuteriacutetaacutesaacutehoz felteacutetlenuumll szuumlkseacuteges

A korlaacutetozaacutes lehetseacuteges eszkoumlzei

pszicheacutes nyugtataacutes

farmako teraacutepia

inteacutezmeacutenyen beluumlli elkuumlloumlniacuteteacutes

mozgaacutesban valoacute korlaacutetozaacutes

vagy ezen eszkoumlzoumlk komplex alkalmazaacutesa

koacuterhaacutezi elhelyezeacutes keacutereacutese biztosiacutetaacutesa

Jelenteacutesi koumltelezettseacuteg az ellaacutetottjogi keacutepviselő feleacute

a korlaacutetozaacutes alkalmazaacutesaacuteroacutel az ellaacutetottjogi keacutepviselőt 48 oacuteraacuten beluumll taacutejeacutekoztatni kell

a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes dokumentaacutecioacutejaacutenak maacutesolataacutet az ellaacutetottjogi keacutepviselőnek 72

oacutera lejaacutertaacuteval aacutet kell adni

A veszeacutelyeztető aacutellapot kezeleacuteseacutenek reacuteszletes szabaacutelyait az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis

Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega Margareacuteta Otthon bdquoVeszeacutelyeztető aacutellapot kezeleacuteseacutenek korlaacutetozoacute

inteacutezkedeacutes elrendeleacuteseacutenek szabaacutelyairdquo ciacutemű dokumentum tartalmazza

Jogorvoslati lehetőseacuteg

Az ellaacutetott baacutermely panaszaacuteval az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutehez fordulhat aki koumlteles őt 15 napon

beluumll taacutejeacutekoztatni a sajaacutet hataacuteskoumlreacuteben megtehető inteacutezkedeacutesről Amennyiben a panaszos azt

nem tartja kieleacutegiacutetőnek iacuteraacutesban az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterumhoz fordulhat melynek

134

eleacuterhetőseacutege valamint tagjainak neacutevsora az eacutepuumllet minden szintjeacuten joacutel laacutethatoacute helyen

kifuumlggeszteacutesre keruumllt (Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum az inteacutezmeacutennyel jogviszonyban aacutelloacutek eacutes az

ellaacutetaacutesra jogosultak foacuterumakeacutent műkoumldő szerv amelynek főbb szabaacutelyait a szociaacutelis

igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny eacutes Kecskemeacutet Megyei Joguacute

helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III 31) oumlnkormaacutenyzati rendelete

tartalmazza

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum eleacute a panaszokat iacuteraacutesban eacutes szoacuteban is elő lehet terjeszteni Az

iacuteraacutesbeli keacuterelmeket az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum elnoumlkeacutehez kell ciacutemezni a szoacuteban előterjesztett

keacuterelemről a Foacuterum elnoumlkeacutenek iacuteraacutesbeli feljegyzeacutest kell keacutesziacuteteni eacutes a panaszt a beeacuterkezeacutestől

szaacutemiacutetott 15 napon beluumll el kell biacuteraacutelni Az eacuterdemi doumlnteacutesről iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatnia kell a

panaszost

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők jogainak gyakorlaacutesaacuteban a regionaacutelis szinten műkoumldő ellaacutetottjogi

keacutepviselő nyuacutejthat segiacutetseacuteget Eleacuterhetőseacutege fogadoacute oacuteraacutei az inteacutezmeacutenyben folyamatosan

minden szinten joacutel laacutethatoacute helyen kifuumlggeszteacutesre keruumlltek

Feladatkoumlre

előzetesen veacutelemeacutenyezi az inteacutezmeacuteny vezetője aacuteltal keacutesziacutetett az ellaacutetottakkal valamint

az inteacutezmeacuteny belső eacuteleteacutevel kapcsolatos dokumentumok koumlzuumll a Szakmai Programot

az Eacuteves Munkatervet a Haacutezirendet ez ellaacutetottak reacuteszeacutere keacuteszuumllt taacutejeacutekoztatoacutekat

megtaacutergyalja az inteacutezmeacutenyben eacutelők panaszait ndash ide nem eacutertve a jogviszony

keletkezeacuteseacutevel megszűneacuteseacutevel eacutes az aacutethelyezeacutessel kapcsolatos panaszokat ndash eacutes

inteacutezkedeacutest kezdemeacutenyez az inteacutezmeacutenyvezető feleacute

taacutejeacutekoztataacutest keacuterhet az inteacutezmeacutenyvezetőtől az ellaacutetottakat eacuterintő keacuterdeacutesekben az

ellaacutetaacutes szervezeacuteseacutevel kapcsolatos feladatokban

inteacutezkedeacutes megteacuteteleacutet kezdemeacutenyezheti a fenntartoacute feleacute valamint maacutes illeteacutekes

hatoacutesaacutegok szervek feleacute amennyiben az inteacutezmeacuteny műkoumldeacuteseacutevel kapcsolatos

jogszabaacutelyseacuterteacutesre utaloacute jeleket eacuteszlel

vaacutelasztaacutes alapjaacuten az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutest igeacutenybevevők koumlzuumll 4 fő

vaacutelasztaacutes alapjaacuten az ellaacutetottak hozzaacutetartozoacutei illetve toumlrveacutenyes keacutepviselői koumlzuumll 1 fő

vaacutelasztaacutes alapjaacuten az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteinak keacutepviseleteacuteben 1 fő

kijeloumlleacutes alapjaacuten az inteacutezmeacutenyt fenntartoacute szervezet keacutepviseleteacuteben 1 fő

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjainak vaacutelasztaacutesaacutera vonatkozoacute reacuteszletes szabaacutelyok

ellaacutetaacutest igeacutenybevevők keacutepviseleteacuteben 4 fő

ellaacutetaacutest igeacutenybevevők hozzaacutetartozoacutei ill toumlrveacutenyes keacutepviselői keacutepviseleteacuteben 1 fő

az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteinak keacutepviseleteacuteben 1 fő

135

o A vaacutelasztaacutes a lakoacutegyűleacutesen toumlrteacutenik mely az ellaacutetottak oumlsszleacutetszaacutemaacutenak 50-a + 1 fő

megjeleneacuteseacutevel lesz hataacuterozatkeacutepes

o A vaacutelasztaacutest megelőzően 5 nappal a jeloumllőbizottsaacuteg megkezdi munkaacutejaacutet (3 fő ellaacutetott)

o jeloumllőlistaacutera az a szemeacutely keruumll akit legalaacutebb 10 fő jeloumll

o valamint vaacutellalja megvaacutelasztaacutesa eseteacuten a feladatot

o Megvaacutelasztott tag az a szemeacutely aki a megjelentek koumlzuumll 50 + 1 fő bdquoigenrdquo szavazatot

kap

o A szavazatok szaacutemlaacutelaacutesaacutet a Szavazatszaacutemlaacuteloacute Bizottsaacuteg veacutegzi (tagjai 3 fő ellaacutetott)

o Eacutevente egy alkalommal az eacutev utolsoacute lakoacutegyűleacuteseacuten keruumll sor az Eacuterdekkeacutepviseleti

Foacuterum tagjainak megerősiacuteteacuteseacutere 50 + 1 fő bdquoigenrdquo szavazat alapjaacuten

o Ha a lakoacutegyűleacutes nem hataacuterozatkeacutepes a vaacutelasztaacutest uacutej időpontban meg kell ismeacutetelni

amikor is a lakoacutegyűleacutes a megjelent ellaacutetottak szaacutemaacutera tekintet neacutelkuumll hataacuterozatkeacutepes

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjai az első uumlleacutesen nyiacutelt szavazaacutessal egyszerű szoacutetoumlbbseacuteggel

elnoumlkoumlt vaacutelasztanak A Foacuterum eacutevente egyszer illetve szuumlkseacutegszerinti gyakorisaacuteggal uumlleacutesezik

Az uumlleacutesek oumlsszehiacutevaacutesaacuteroacutel az elnoumlk gondoskodik iacuteraacutesbeli meghiacutevoacute formaacutejaacuteban

Az uumlleacutesek időpontjaacutenak kitűzeacuteseacuteneacutel az elnoumlk figyelembe veszi a Foacuterumhoz benyuacutejtott

panaszok eacuterdemi elbiacuteraacutelaacutesaacutera előiacutert hataacuteridőt

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum akkor hataacuterozatkeacutepes ha tagjainak toumlbb mint a fele (4 fő) reacuteszt

vesz az uumlleacutesen

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny 94K sect alapjaacuten

műkoumldő ellaacutetottjogi keacutepviselő segiacutetseacutegeacutet lehet igeacutenybe venni az ellaacutetottak jogeacuterveacutenyesiacuteteacuteseacutenek

eacuterdekeacuteben amelynek eleacuterhetőseacutegeacuteről az inteacutezmeacuteny vezetője taacutejeacutekoztatja az ellaacutetottakat

Amennyiben az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenaacutel vagy egyeacuteb koumlruumllmeacutenyeineacutel fogva

koumlzvetlenuumll nem keacutepes az illeteacutekes szervek megkereseacuteseacutere az inteacutezmeacutenyvezető ebben

segiacutetseacuteget nyuacutejt illetve eacutertesiacuteti az ellaacutetottjogi keacutepviselőt

Panasz eseteacuten az inteacutezmeacutenyvezető 15 napon beluumll koumlteles a panasztevőt iacuteraacutesban eacutertesiacuteteni a

panasz kivizsgaacutelaacutesaacutenak eredmeacutenyeacuteről

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőnek joga van ahhoz hogy az aacutellapotaacuteroacutel a feluumllvizsgaacutelataacutet

megelőzően illetve azt koumlvetően iacuteraacutesban kapjon taacutejeacutekoztataacutest

Az ellaacutetoacute koumlteles biztosiacutetani hogy az ellaacutetott egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteval szemeacutelyes

koumlruumllmeacutenyeivel joumlvedelmi helyzeteacutevel kapcsolatos informaacutecioacutekroacutel illeteacutektelen szemeacutely ne

szerezhessen tudomaacutest

Szemeacutelyi felteacutetelek

AacutePOLAacuteS ndash

GONDOZAacuteST

NYUacuteJTOacute

INTEacuteZMEacuteNY

MARGAREacuteTA OTTHON

(Aacutetmeneti eacutes tartoacutes

bentlakaacutest nyuacutejtoacute ellaacutetaacutes)

7859 7

136

Heteacutenyi Idősek Otthona

A szolgaacuteltataacutes ceacutelja feladata

szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny az Alapiacutetoacute Okiratban foglaltak valamint a szolgaacuteltatoacutei

nyilvaacutentartaacutesban valoacute bejegyzeacutes alapjaacuten szociaacutelis ellaacutetaacutest nyuacutejtson Ennek kereteacuteben biztosiacutetja

az ellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacuteteleket lakhataacutest napi huszonneacutegy oacuteraacutes

szolgaacutelatot tisztaacutelkodaacutesi eacutetkezeacutesi lehetőseacuteget koumlrnyezet ruhaacutezat tisztaacutentartaacutesaacutet koumlzoumlsseacutegi

egyuumlttleacutetre eacutes laacutetogatoacutek fogadaacutesaacutera alkalmas helyet egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutest

szocioteraacutepiaacutes foglalkozaacutesokat

Kecskemeacutet- Heteacutenyegyhaacuteza Belsőnyiacuter 327 szaacutem alatti telephelyen 25 feacuterőhelyen idősek

aacutepoloacute-gondozoacute otthona műkoumldik

Megvaloacutesiacutetani kiacutevaacutent program konkreacutet bemutataacutesa a megleacutevő kapacitaacutesok a

A szolgaacuteltataacutesok feladata hogy az inteacutezmeacuteny alapdokumentumaacuteban meghataacuterozott idősek

otthona szakosiacutetott ellaacutetaacutest biztosiacutetson az ellaacutetottak reacuteszeacutere

Az inteacutezmeacuteny feladata hogy az ellaacutetottaknak nyuacutejtott szolgaacuteltataacutes megfeleljen az inteacutezmeacutenyi

műkoumldeacutest szakmailag is eacuterintő szabaacutelyozaacutesoknak iacutegy

Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutesi teruumlleteacuten

biztosiacutetja az aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatokat a nyugdiacutejkorhataacutert betoumlltoumltt szemeacutelyek

reacuteszeacutere ha egeacuteszseacutegi aacutellapotuk rendszeres gyoacutegyinteacutezeti kezeleacutest nem igeacutenyel

valamint

gondozza azokat a 18 eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt szemeacutelyeket akik meghataacuterozott gondozaacutesi

szuumlkseacuteglettel rendelkeznek eacutes betegseacuteguumlk miatt nem tudnak oumlnmagukroacutel gondoskodni

A tartoacutes bentlakaacutest nyuacutejtoacute ellaacutetaacutes feladatai a Heteacutenyi Idősek Otthonaacuteban

137

taacuteplaacutelkozaacutes koumlvetelmeacutenyeire figyelembe veacuteve a lakoacutek egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak

megfelelő koumlvetelmeacutenyeket is (taacutepeacuterteacutek az orvos aacuteltal előiacutert dieacuteta folyadeacutekmennyiseacuteg

SzCsM rendelet 46-49 sect előiacuteraacutesai alapjaacuten Azon ellaacutetottak reacuteszeacutere akik sajaacutet

biztosiacutetjuk eacutes poacutetoljuk az eacutevszaknak megfelelő - a hivatkozott rendeletben

szabaacutelyozott mennyiseacutegű - alsoacute eacutes felsőruhaacutezatot laacutebbelit aacutegyneműt a tisztaacutelkodaacutest

segiacutető textiacuteliaacutet az ahhoz szuumlkseacuteges anyagokat eszkoumlzoumlket Gondoskodunk a lakoacutek

ruhaacutezataacutenak textiacuteliaacutejaacutenak mosataacutesaacuteroacutel vasalaacutesaacuteroacutel javiacutetaacutesaacuteroacutel

aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa a lakoacutek egyeacuteni aacutellapotaacuteboacutel fakadoacute preventiacutev

feladatok a kroacutenikus betegek gondozaacutesa eacutes szűreacutese a meglevő betegseacutegek gyoacutegyiacutetoacute

kezeleacutese illetve a tovaacutebbi egeacuteszseacutegromlaacutes lehetőseacuteg szerinti megaacutelliacutetaacutesa

rendeletben előiacutert alapaacutepolaacutesi teendők kuumlloumlnoumlsen a szemeacutelyi higieacutene biztosiacutetaacutesa

gyoacutegyszerezeacutes az eacutetkezteteacutesben a folyadeacutekpoacutetlaacutesban a hely- eacutes

gondozaacutesi feladatok a szűkebb eacutes taacutegabb koumlrnyezet higieacuteneacutejeacutenek biztosiacutetaacutesa (aacutegyazaacutes

eacutejjeli szekreacutenyek tisztaacutentartaacutesa fertőtleniacuteteacutes stb)

orvosi ellaacutetaacutes

∙ az ellaacutetottak heti egy alkalommal toumlrteacutenő vizitek

formaacutejaacuteban toumlrteacutenő vizsgaacutelata

∙ orvosi dokumentaacutecioacute vezeteacutese

∙ gyoacutegyszer eacutes gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlz feliacuteraacutesa

∙ mentőndash vagy betegszaacutelliacutetaacutes elrendeleacutese

inteacutezmeacuteny az eseti eacutes rendszeres alap gyoacutegyszerkeacuteszlet gyoacutegyszereit az ellaacutetottaknak

teacuteriacuteteacutesmentesen (a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej terheacutere) biztosiacutetja

Az alap gyoacutegyszerkeacuteszlet koumlreacutebe tartozoacute gyoacutegyszereken tuacutelmenően felmeruumllő egyeacuteni

gyoacutegyszerszuumlkseacuteglet valamint testkoumlzeli segeacutedeszkoumlz (ideeacutertve az egyszer hasznaacutelatos

joumlvedelemtől fuumlggően az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő viseli A test taacutevoli segeacutedeszkoumlz

koumlltseacutegeacutet az inteacutezmeacuteny viseli

megszervezzuumlk az ellaacutetottak fizikai szellemi kulturaacutelis foglalkoztataacutesaacutet (idősek

eseteacuteben egyeacuteni gondozaacutesi terv szerint)

fizikai aktivitaacutes biztosiacutetaacutesa seacutetaacuteval gyoacutegytornaacuteval kerteacuteszkedeacutessel a sajaacutet

koumlrnyezet rendben tartaacutesaacuteval besegiacuteteacutes az inteacutezmeacuteny munkaacutejaacuteba (kerteacuteszet

mosoda)

138

teraacutepiaacutes ceacuteluacute foglalkoztataacutes kreatiacutev eacutes keacutezműves technikaacutek (pl festeacuteszet

rajzolaacutes stb)

hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak biztosiacutetaacutesa (Istentisztelet Szentmise)

kiraacutendulaacutes rendezveacutenyek szervezeacutese uumlnnepkoumlroumlnkeacutent

lelki gondozaacutes beszeacutelgeteacutesek probleacutemafeltaacuteraacutesok esetmegbeszeacuteleacutesek (egyeacuteni

eacutes csoportos) melyekkel lakoacuteink interperszonaacutelis kapcsolatai leacutetrejoumlnnek

elmeacutelyuumllnek rendeződnek

eacuteletvezeteacutesi tanaacutecsadaacutes

szemeacutelyre szabott egyeacuteni baacutenaacutesmoacuted

ellaacutetottak reacuteszeacutere szuumlkseacuteg szerinti ndash egyeacuteni vagy csoportos ndash pszichoteraacutepiaacutes

jellegű foglalkozaacutes biztosiacutetaacutesa

csalaacutedi eacutes taacutersas kapcsolatok fenntartaacutesa koumlzoumls neacutevnapok eacutes szuumlleteacutesnapok

meguumlnnepleacutese hozzaacutetartozoacutek bevonaacutesaacuteval

a pszicheacutes megbetegedeacutesek eseteacuten aacutellapotfelmeacutereacutes nyomon koumlveteacutes

rehabilitaacutecioacutes eacutes habilitaacutecioacutes feladatok szervezeacutese ellaacutetaacutesa

az ellaacutetottak eacuterdekveacutedelme

Szocioteraacutepiaacutes foglalkoztataacutes kereteacuteben

az ellaacutetottjaink megleacutevő keacutepesseacutegeik szinten tartaacutesa eacutes fejleszteacutese

Egyeacuteb szolgaacuteltataacutesokpedikűr fodraacutesz biztosiacutetaacutesa

az inteacutezmeacuteny egyuumlttműkoumldik az ellaacutetaacutesi teruumlleteacuten valamint megyei regionaacutelis eacutes orszaacutegos

szinten műkoumldő szociaacutelis koumlzneveleacutesi munkauumlgyi szolgaacuteltatoacutekkal eacutes inteacutezmeacutenyekkel

folyamatos kapcsolatot tart az inteacutezmeacutenyt szakmailag feluumlgyelő hatoacutesaacutegi szervekkel

Ellaacutetandoacute ceacutelcsoport jellemzői

A keacuterelmezők toumlbbseacutegeacutere jellemző hogy azonnali elhelyezeacutest igeacutenyelnek ami maacuter csak a

dokumentumok kitoumllteacutese eacutes azonnali uumlres aacutegy hiaacutenya miatt sem lehetseacuteges

Női vaacuterakozoacuteink toumlbbnyire mentaacutelisan leeacutepuumllt emberek akiket a csalaacuted maacuter nem tud tovaacutebb

aacutepolni reacuteszben munkaacutejuk miatt reacuteszben mert erőtartaleacutekaik maacuter kimeruumlltek Feacuterfi

vaacuterakozoacuteink a csalaacutedjukat elvesztetteacutek egeacuteszseacutegileg toumlnkrementek Toumlbben hajleacutektalanok

akik egeacuteszseacuteguumlgyi vagy szociaacutelis inteacutezmeacutenyben vaacuternak elhelyezeacutesre

FEacuteRŐHELYEK SZAacuteMA

Reacuteszleg Feacuterőhelyek szaacutema 20151231-eacuten ellaacutetotti

leacutetszaacutem

Heteacutenyi Idősek Otthona 25 fő 24 fő

139

Leacutetszaacutem vaacuteltozaacutes

2015-ben oumlsszesen 5 fő uacutej lakoacute keruumllt felveacutetelre

Elhunyt lakoacute 6 fő

Taacutevozott lakoacute maacutes inteacutezmeacutenybe 1 fő

A gondozaacutesi napok szaacutemaacutenak megoszlaacutesa

- Idős szakfeladat 7905 napeacutev

- Demens szakfeladat 1393 napeacutev

- Oumlsszesen 9298 napeacutev

Az ellaacutetotti leacutetszaacutem aacutetlagosan napi 2547 fő ami 10188 -os a kihasznaacuteltsaacutegot jelent

AZ ELLAacuteTOTTAK EacuteLETKOR EacuteS NEM SZERINTI MEGOSZLAacuteSA

Eacutelet kor Heteacutenyi Idősek Otthona

Feacuterfi Nő Oumlsszesen

40-50 eacutev koumlzoumltt - 1 1

51-60 eacutev koumlzoumltt 3 1 4

61-64 eacutev koumlzoumltt 2 1 2

65-69 eacutev koumlzoumltt 3 3 6

70-74 eacutev koumlzoumltt 2 1 3

75-79 eacutev koumlzoumltt 3 1 4

80-89 eacutev koumlzoumltt 1 2 3

90-100 eacutev koumlzoumltt - 1 1

AacuteTLAGEacuteLETKOROK

Ellaacutetottjaink egeacuteszseacutegi aacutellapota maacuter a bekeruumlleacuteskor az elmuacutelt eacutevekhez viszonyiacutetva is egyre

rosszabb Jogszabaacutelyi vaacuteltozaacutes hozadeacuteka hogy az elmuacutelt eacutevek soraacuten az idősek reacuteszlegeacuten a

lakoacutek oumlsszeteacuteteleacuteben jelentős vaacuteltozaacutes aacutellt be egeacuteszseacuteguumlgyi fizikai mentaacutelis aacutellapotuk

tekinteteacuteben Az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes egyre inkaacutebb aacutetcsuacuteszik a kroacutenikus betegek

szakellaacutetaacutesaacuteba Probleacutemaacutet okoz hogy a demens lakoacutek toumlbbseacutege nem diagnosztizaacutelva keruumll be

az inteacutezmeacutenybe illetve a demencia suacutelyossaacutegi foka nincs felmeacuterve A demens betegekkel valoacute

foglalkozaacutes eredmeacutenyesen csak team munkaacuteban valoacutesiacutethatoacute meg Ennek a csapatnak tagja

Heteacutenyi Idősek Otthona

Oumlssz lakoacute aacutetlageacuteletkor 70 eacutev

Feacuterfi lakoacutek aacutetlageacuteletkora 67 eacutev

Női lakoacutek aacutetlageacuteletkora 72 eacutev

140

orvos aacutepoloacute gondozoacute mentaacutelhigieacuteneacutes szakember A team munka feladata hogy a koumlzoumlsen

megbeszeacutelt eacutes kialakiacutetott moacutedszerekkel hateacutekony egyeacutenre szabott gondozaacutest nyuacutejtsanak az

ellaacutetottak reacuteszeacutere

OumlNELLAacuteTAacuteSI KEacutePESSEacuteG SZERINT

Megnevezeacutes Heteacutenyi Idősek Otthona

aacutellandoacute aacutegyban fekvő nem kiuumlltethető -

fekvő de kerekesszeacutekbe kiuumlltethető 1 fő

mosdatni fuumlrdetni oumlltoumlztetni kell 1 fő

reacuteszleges segiacutetseacuteget igeacutenylő mosdataacuteskor 10 fő

helyvaacuteltoztataacutesra csak kerekesszeacutekkel keacutepes 1 fő

teljes nőveacuteri segiacutetseacutegre szorul eacutetkezeacutesneacutel -

előkeacutesziacutető nőveacuteri segiacutetseacutegre szorul eacutetkezeacutesneacutel 8 fő

Oumlnellaacutetoacute keacutepesseacuteg szerinti megoszlaacutesboacutel is joacutel szembetűnő hogy ellaacutetottjaink milyen

egeacuteszseacutegi eacutes fizikai aacutellapotban vannak Az elmuacutelt eacutevben suacutelyos demens szakveacutelemeacutennyel 2 fő

rendelkezett

Mindezek mellett amit a Mini-Mental Teszt felveacutetele is alaacutetaacutemaszt toumlbb ellaacutetott vagy

koumlzeacutepsuacutelyos vagy enyhe demenciaacuteval keruumll az inteacutezmeacutenybe akiknek fokozatos leeacutepuumlleacutese

minden erőfesziacuteteacutes elleneacutere is elkeruumllhetetlen Az ellaacutetottak toumlbbnyire halmozottan beteg

emberek Előforduloacute gyakori betegseacutegek felső leacuteguacuteti megfaacutezaacutes tuumldőgyulladaacutes mentaacutelis

betegseacutegek alkohol okozta demencia Alzheimer-koacuter időskori demencia

SUacuteLYOS DEMENS ELLAacuteTOTTAK SZAacuteMA

Heteacutenyi Idősek Otthona

Nő 3 fő

Feacuterfi 2 fő

Oumlsszesen 5 fő

141

GONDNOKSAacuteG Inteacutezmeacutenyuumlnkben azon szemeacutelyek eseteacuteben akik nem keacutepesek sajaacutet uumlgyeik inteacutezeacuteseacutere illetve

suacutelyos fokuacute demenciaacuteban szenvednek elindiacutetjuk a gondnoksaacuteg alaacute helyezeacutes folyamataacutet

Ceacutelunk hogy elsősorban a csalaacutedtagok vaacutellaljaacutek a gondok szerepeacutet hiszen lakoacuteink nagyon

ragaszkodnak szeretteikhez meacuteg akkor is ha csak ritkaacuten laacutetjaacutek őket Sajnos az esetek

toumlbbseacutegeacuteben azonban hivataacutesos gondnok kirendeleacuteseacutere keruumllt sor mert a csalaacuted - amennyiben

tartjaacutek is a kapcsolatot - időhiaacutenyra hivatkozva lemond erről a jogaacuteroacutel A hivataacutesos

gondnokokkal nagyon joacute kapcsolatot sikeruumllt kialakiacutetani rendszeresen laacutetogatjaacutek

gondnokoltjaikat a lehetőseacutegekhez keacutepest a szuumlkseacuteges dolgokat megvaacutesaacuteroljaacutek

Heteacutenyi Idősek Otthona

Cselekvőkeacutepesseacuteget teljesen

korlaacutetozoacute gondnoksaacuteg alatt aacutell

4 fő

Cselekvőkeacutepesseacuteget reacuteszlegesen

0 fő

Nincs gondnoksaacuteg alatt 20 fő

Csalaacutedtag a gondnok 3 fő

Hivataacutesos gondnoka van 1 fő

Gondnok kinevezeacutes folyamatban -

Feladatellaacutetaacutes szakmai tartalma moacutedja a biztosiacutetott szolgaacuteltataacutesok formaacutei koumlre

rendszeresseacutege

Szakmai tartalom

Biztosiacutetani kell az ellaacutetott autonoacutemiaacutejaacutet elfogadoacute integraacutecioacutejaacutet minden eszkoumlzzel segiacutető

humanizaacutelt koumlrnyezet (kuumllső eacutes belső) kialakiacutetaacutesaacutet eacutes műkoumldteteacuteseacutet a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes

szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny 67 sect-aacuteban meghataacuterozott inteacutezmeacutenyi

elhelyezeacutest amely eacuteletvitelszerű tartoacutezkodaacutest biztosiacutet folyamatos feluumlgyelet mellett

Ezeken beluumll

az egeacuteszseacuteges eacuteletvezeteacuteshez szuumlkseacuteges lakhataacutesi felteacutetelek biztosiacutetaacutesa (komfortos az

eacuteletkori sajaacutetossaacutegoknak egeacuteszseacutegi eacutes mozgaacutesaacutellapotnak megfelelően kialakiacutetott

eacuteletteacuter)

a kuumlloumlnboumlző feladatok ellaacutetaacutesaacutera alkalmas helyiseacutegek kialakiacutetaacutesa (pl koumlzoumlsseacutegi

egyuumlttleacutet laacutetogatoacutek fogadaacutesa egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes lakhataacutes szemeacutelyi tisztaacutelkodaacutes

eacutetkezeacutes)

biztonsaacutegos tartoacutezkodaacutesi hely kialakiacutetaacutesa

tiszta higieacutenikus eacuteletteacuter biztosiacutetaacutesa otthonos kellemes koumlrnyezet megteremteacutese

a bent lakoacutek eacutejjeli szekreacutenyeacutenek heverőjeacutenek buacutetorainak rendszeres tisztaacuten tartaacutesa

ellenőrzeacutese

a lakoacuteszobaacutek koumlzoumls helyiseacutegek rendszeres takariacutetaacutesa fertőtleniacuteteacutese

A feladatellaacutetaacutes formaacutei

1 4 eacutes 5 fős szobaacutekban toumlrteacutenik az ellaacutetottak elhelyezeacutese az eacutepuumllet sajaacutetossaacutega miatt egy

koumlzoumls fuumlrdővel

142

A folyamatos feluumlgyeletet a nőveacuterek eacutes az orvosok biztosiacutetjaacutek

c) inteacutezmeacutenyen beluumll (fizikai egeacuteszseacuteguumlgyi mentaacutelis ellaacutetaacutes)

d) inteacutezmeacutenyen kiacutevuumll (bevaacutesaacuterlaacutes gyoacutegyszerkivaacuteltaacutes uumlgyinteacutezeacutes orvoshoz valoacute kiacuteseacutereacutes

stb)

Eacutetkezteteacutes

Eacutelelmezeacutes amely az ellaacutetottak eacutetkezteteacuteseacutet biztosiacutetja kuumlloumlnoumls tekintettel az eacuteletkori

sajaacutetossaacutegokra az egeacuteszseacuteges taacuteplaacutelkozaacutes koumlvetelmeacutenyeire figyelembe veacuteve a lakoacutek

egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak megfelelő (az orvos aacuteltal előiacutert dieacuteta folyadeacutekmennyiseacuteg

rendszeresseacuteg) koumlvetelmeacutenyeket a reacuteszlegek szaacutemaacutera is

szabaacutelyok figyelembeveacuteteleacutevel Az ellaacutetottak eacutetkezteteacutese kereteacuteben legalaacutebb napi oumltszoumlri

eacutetkezeacutest ebből legalaacutebb egy alkalommal meleg eacutetelt kell biztosiacutetani Ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe

vevő egeacuteszseacutegi aacutellapota indokolja reacuteszeacutere orvosi vagy dietetikusi javaslatra speciaacutelis eacutetkezeacutesi

lehetőseacuteget kell biztosiacutetani (pl dieacuteta gyakoribb eacutetkezeacutes)

2015 szeptember 01-től az eacutetkezeacutes tereacuten vaacuteltozaacutes toumlrteacutent a koumlzeacutetkezteteacutesre vonatkozoacute

taacuteplaacutelkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi előiacuteraacutesokroacutel szoacuteloacute 372014 (IV 30) EMMI rendelete hataacutesaacutera

Ennek eacutertelmeacuteben a Sodexo Kft napi haacuterom fő- eacutes keacutet kiseacutetkezeacutest is biztosiacutet lakoacuteink szaacutemaacutera

figyelembe veacuteve az orvosi utasiacutetaacutesra előiacutert dieacutetaacutet is Lakoacuteink az eacutetlapon sok uacutej alapanyaggal

talaacutelkozhattak haacutetteacuterbe szorultak a mindennapi hagyomaacutenyos eacutetelek Lakoacuteink koumlreacuteben az uacutej

eacutetelek vegyes fogattataacutesra talaacuteltak Azonban alapjaacuteba veacuteve az eacutetelek minőseacutegeacutevel iacutezeacutevel

mennyiseacutegeacutevel meg vannak eleacutegedve Inteacutezmeacutenyi napok eacutes uumlnnepek alkalmaacuteval toumlrekszuumlnk a

hagyomaacutenyokat eacutes a tradicionaacutelis eacuteteleket iacutezeket megtartani

Feladatellaacutetaacutes formaacutei

- normaacutel eacutetrend

- normaacutel-daraacutelt

- speciaacutelis eacutetrend

- epeacutes

-epeacutes-daraacutelt

- epeacutes-cukros

- cukros

- cukros-daraacutelt

- folyeacutekony-peacutepes

- tejmentes

- tejmentes-epeacutes-daraacutelt

- tejmentes-cukros-daraacutelt

- tejmentes ndashcukros

- tejmentes-daraacutelt

- vesekiacutemeacutelő

- vesekiacutemeacutelő-daraacutelt

143

- feheacuterjeduacutes ndash roboraacuteloacute

Az eacutetkezeacutesek időpontja

Reggeli 730

-toacutel - 8 oacuteraacuteig

Ebeacuted 1145

-től - 1230

oacuteraacuteig

Vacsora 1700

-toacutel - 1800

oacuteraacuteig

A feladatellaacutetaacutes moacutedja

az inteacutezmeacuteny eacutetkezőjeacuteben toumlrteacutenő felszolgaacutelaacutessal

Az eacutetkezők koumlre

- az Inteacutezmeacutenyben ellaacutetottak

- az Inteacutezmeacuteny dolgozoacutei

az iraacutenyadoacuteak Folyamatosan poacutetoljuk reacuteszben a bentlakoacutek sajaacutet peacutenzeacuteből reacuteszben

Az egyeacuteni tulajdonuacute eacutes az otthon aacuteltal biztosiacutetott textiacutelia nyilvaacutentartaacutesaacuteroacutel csereacutejeacuteről valamint

varrodai javiacutetaacutesaacuteroacutel az inteacutezmeacuteny dolgozoacutei lakoacutei gondoskodnak

igazodoacute aacutepolt tiszta oumlltoumlzettel kell rendelkezniuumlk Ha az ellaacutetott nem rendelkezik elegendő

illetve megfelelő ruhaacutezattal akkor az inteacutezmeacuteny biztosiacutetja szaacutemaacutera a koumlvetkező ruhaacutezatot

az eacutevszaknak megfelelő legalaacutebb keacutet vaacuteltaacutes felsőruhaacutezat eacutes utcai cipő szuumlkseacuteg

szerint maacutes laacutebbeli

144

rendszeres orvosi feluumlgyelet biztosiacutetaacutesaacuteroacutel (hetente illetve szuumlkseacuteg szerint a lakoacutek orvosi

vizsgaacutelata)

alap aacutepolaacutesi teendők ellaacutetaacutesaacuteroacutel

alap gyoacutegyszerkeacuteszlet gyoacutegyszereit az ellaacutetottaknak teacuteriacuteteacutesmentesen (a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

terheacutere) biztosiacutetja az alap gyoacutegyszerkeacuteszlet koumlreacutebe tartozoacute gyoacutegyszereken tuacutelmenően

testkoumlzeli segeacutedeszkoumlz eseteacuteben az ellaacutetott koumlltseacutegeacuten (ideeacutertve az egyszer hasznaacutelatos

orvos aacuteltal elrendelt vizsgaacutelat (ok) elveacutegzeacuteseacutet - ha az inteacutezmeacuteny keretei koumlzoumltt megoldhatoacute -

gyoacutegykezeleacuteseacutet

A jogszabaacutelyban előiacutert rendszeres orvosi eacutes egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutest 1 haacuteziorvos hetente

illetve szuumlkseacuteg szerint 1 pszichiaacuteter havonta illetve szuumlkseacuteg szerint uumlgyeleti időben az

uumlgyeletes orvos laacutetja el az inteacutezmeacutenyben asszisztencia eacutes a szolgaacutelatot teljesiacutető aacutepoloacute

segiacutetseacutegeacutevel

a) A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben folyoacute gondozaacutesi teveacutekenyseacuteg alatt az inteacutezmeacuteny

b) A bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben folyoacute aacutepolaacutesi teveacutekenyseacuteg alatt a szemeacutelyes

145

Az aacutepolaacutesi (orvosi utasiacutetaacutesra) gondozaacutesi feladatok koumlzoumltt el kell laacutetni a koumlvetkező

teveacutekenyseacutegeket

c) sebellaacutetaacutes felfekveacutesek megelőzeacutese kezeleacutese

g) vizelet- eacutes szeacutekletuumlriacuteteacutesi szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacutese (toalett hasznaacutelat segiacuteteacutese szoba-

WC aacutegytaacutel vizelő edeacuteny hasznaacutelat segiacuteteacutese inkontinenciabeteacutet csereacuteje kateacuteter

A feladatellaacutetaacutes az aacutepoloacutek munkakoumlri leiacuteraacutesa a szakma aacuteltalaacutenos szabaacutelyai eacutes protokolljai a

vezetők utasiacutetaacutesai az ellaacutetottak egyeacuteni szuumlkseacutegletei valamint a gondozaacutesi-aacutepolaacutesi tervben

előiacutertak szerint toumlrteacutenik

A feladatokat azok jellegeacutenek megfelelően naponta toumlbbszoumlr naponta illetve toumlbbnaponta

Az inteacutezmeacuteny feladatkoumlreacuteben gondoskodik az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő mentaacutelhigieacuteneacutes

ellaacutetaacutesaacuteroacutel

a szabadidő kulturaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit megszervezzuumlk az ellaacutetottak fizikai

szellemi kulturaacutelis foglalkoztataacutesaacutet egyeacuteni gondozaacutesi terv szerint

fogadhatnak a laacutetogataacutesi idő nincs korlaacutetozva de lehetőleg deacutelelőtt 800 oacuteraacutetoacutel deacutelutaacuten

1700 oacuteraacuteig toumlrteacutenjen a lakoacutek nyugalma eacuterdekeacuteben

gondozaacutesi tervek megvaloacutesiacutetaacutesaacutet

a hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak felteacuteteleit (toumlrteacutenelmi egyhaacutezak aacuteltal illetve inteacutezmeacutenyen kiacutevuumll

oumlnaacutelloacutean vagy segiacutetseacuteggel)

146

teraacutepiaacutes ceacuteluacute foglalkoztataacutes kreatiacutev eacutes keacutezműves technikaacutek (pl festeacuteszet rajzolaacutes stb)

A rendezveacutenyeken foglalkozaacutesokon oumlnkeacutentesen vesznek reacuteszt az ellaacutetottak A foglalkoztataacutes

ceacutelja a szabadidő kulturaacutelt eltoumllteacutese eacutes a tartalmas időtoumllteacutes biztosiacutetaacutesa testi lelki aktivitaacutes

fenntartaacutesa megőrzeacutese A foglalkozaacutesokat az ellaacutetottak koraacutenak egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak

keacutepesseacutegeinek eacutes egyeacuteni adottsaacutegainak figyelembeveacuteteleacutevel kell szervezni

A lakoacutek reacuteszeacutere az alaacutebbi foglalkozaacutesi formaacutekat biztosiacutetjuk

szociaacutelis keacuteszseacutegek mineacutel tovaacutebbi fennmaradaacutesaacutet segiacutetők (seacuteta kiraacutendulaacutes)

biblioteraacutepia (felolvasaacutes reacutegi idők mozija filmvetiacuteteacutes)

kreatiacutev foglalkozaacutesok keacuteszseacutegmegőrző foglalkozaacutes (papiacuterhajtogataacutes gyurmaacutezaacutes

sziacutenezeacutes festeacutes rajzolaacutes soacute liszt gyurma)

memoacuteriatreacutening melynek kereteacuteben kuumlloumlnboumlző tematikusfoglalkozaacutesok valoacutesulhatnak

meg (realitaacutesorientaacutecioacute)

zenehallgataacutes eacutenek taacutenc kuumlloumlnboumlző veteacutelkedők taacutersasjaacuteteacutek kaacutertya rejtveacutenyfejteacutes

Bingo

noacutetadeacutelelőtt

nyelvi irodalmi teveacutekenyseacuteg

preventiacutev jellegű foglalkozaacutesok

mobilitaacutes-napi torna

teraacutepiaacutes jellegű munkafoglalkozaacutes lakoacutereacutesz takariacutetaacutesa ideacutenyjellegű kerteacuteszeti

munkaacutek osztaacutelyos kisegiacutető munkaacutek

A foglalkozaacutesok heti havi eacutes eacuteves terv alapjaacuten valoacutesulnak meg amelyek igazodnak a

nagyobb uumlnnepekhez eacutes az eacutevszakokhoz

Demens lakoacutek foglalkoztataacutesa mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutesa aacutepolaacutesa

147

A szellemi leeacutepuumlleacutesben szenvedő idős ellaacutetottjainknak toumlbb vaacuteltozaacutessal eacutes veszteseacuteggel kell

szembeneacutezniuumlk Azokkal amelyek a normaacutelis időskorhoz taacutersulnak eacutes azokkal is amelyeket

a demencia okoz

A demenciaacuteval kuumlzdő ellaacutetottjaink joacuteleacuteteacutebe eacuteletminőseacutegeacutenek megőrzeacuteseacutebe beletartozik

aktiacutevan toumlltik a mindennapjaikat segiacutetőik koumlzreműkoumldeacuteseacutevel

biztonsaacutegban eacuterzik magukat

eacuterzelmi taacutemogataacutest kapnak

Az aktivitaacutes oumlnellaacutetaacutesi keacutepesseacuteg megőrzeacuteseacutebe beletartozik a mindennapos foglalkoztataacutes

rendszeres seacuteta torna levegőzeacutes amely egyreacuteszt lekoumlti a felesleges energiaacutekat elősegiacuteti a

fizikai eacutes mentaacutelis aacutellapot szinten tartaacutesaacutet Hozzaacutejaacuterul a helyes napirend megtartaacutesaacutehoz nem

csereacutelődnek fel iacutegy demens ellaacutetottjaink eseteacuteben a napszakok az eacutejszakaacutekat

kiegyensuacutelyozottan eacutes nyugodtan toumlltik

Inteacutezmeacutenyi keretek koumlzoumltt a demens lakoacutek foglakoztataacutesaacutenaacutel a kiinduloacutepont hogy a kognitiacutev

funkcioacutek (eacuteszleleacutes eacuterzeacutekeleacutes tanulaacutes emleacutekezet beszeacuted probleacutemamegoldoacute keacutepesseacuteg

iacuteteacutelőkeacutepesseacuteg koncentraacutecioacute absztrakcioacute logikai keacuteszseacuteg) jelentősen csoumlkken Mindezeket

figyelembe veacuteve a mindennapi aacutepolaacutes gondozaacutes mellett a speciaacutelis mentaacutelhigieacuteneacutes

teveacutekenyseacutegnek nagy jelentőseacutege van A dementaacuteloacutedott lakoacutek foglalkoztataacutesaacutenak jelentős

szerepe van aacutellapotuk szinten tartaacutesaacuteban eacutes a tovaacutebbi szellemi hanyatlaacutes megakadaacutelyozaacutesaacuteban

Fel kell meacuterni az ellaacutetott keacutepesseacutegeit valamint fizikai szellemi eacutes eacuteszleleacutesi szintjeacutet Fontos a

mentaacutelis fizikai szociaacutelis keacutepesseacutegek megtartaacutesa az intellektus hanyatlaacutesaacutenak lassiacutetaacutesa Nem

szabad elfelednuumlnk hogy az ilyen időseknek is szuumlkseacuteguumlk van jaacuteteacutekra a jaacuteteacutek oumlroumlmeacutere

A szellemileg leeacutepuumllt lakoacutek egeacuteszseacuteges tulajdonsaacutegaira funkcionaacutelaacutesaacutera lehet eacutepiacuteteni

Erősiacutethetjuumlk a megmaradt keacutepesseacutegeket eacutep funkcioacutekat Ezaacuteltal oumlnellaacutetaacutesi

keacutepesseacuteguumlket eacuteletminőseacuteguumlket hosszabb ideig fenntarthatjuk uacutegy hogy a szakszerű

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes soraacuten oumlneacuterzetuumlk oumlnbizalmuk a lehető legkeveacutesbeacute seacuteruumlljoumln A megleacutevő

keacutepesseacutegek erősiacuteteacutese a szellemi keacutepesseacuteg szinten tartaacutesa valamint a tovaacutebbi

aacutellapotromlaacutes keacuteslelteteacutese eacuterdekeacuteben kuumlloumlnboumlző foglalkozaacutesokat teraacutepiaacutekat jaacuteteacutekos

gyakorlatokat lehet alkalmazni

Az eacutentaacutemogatoacute hozzaacuteaacutellaacutessal hozzaacutesegiacutethetjuumlk a szellemileg leeacutepuumllt szemeacutelyt ahhoz az

eacutelmeacutenyhez hogy egyedi koherens szemeacutelynek eacuterezze magaacutet Maacuter azaacuteltal hogy

beszeacutelgetuumlnk a demens beteggel a koraacutebbi eacuteleteacuteről hozzaacutesegiacutetjuumlk ahhoz hogy

oumlsszefoghassa a magaacuteroacutel alkotott keacutepet Az eacutentaacutemogatoacute hozzaacuteaacutellaacutes soraacuten az ellaacutetottat

taacutemogatjuk azokban a funkcioacutekban amelyek meacuteg megőrződtek Ez noumlveli az

ellaacutetottjaink oumlneacuterzeteacutet

Az aacutepolaacutes bdquogondozott koumlzpontuacuterdquo (szeretetteljes aacutepolaacutes) a kommunikaacutecioacute legtoumlbb

esetben seacuteruumllt nem tudjaacutek kifejezni magukat ezeacutert kuumlloumlnoumlsen figyelnuumlnk kell a

metakommunikaacutecioacutejukra Ha a betegnek kieleacutegiacutetetlen szuumlkseacuteglete van bolyong (pl

biztonsaacutegeacuterzet szeretethiaacuteny) a megoldaacutes fizikai eacutes pszicheacutes szuumlkseacutegletek pontos

kieleacutegiacuteteacutese Toumlrekednuumlnk kell az ellaacutetott megnyugtataacutesaacutera gyengeacuted nyugodt

koumlzeledeacutes szuumlkseacuteges Egyeacuteni gondozaacutesi aacutepolaacutesi terv anamneacutezis reacuteszeacuteneacutel fontos a

hozzaacutetartozoacute szerepe a bekoumlltoumlzeacutest koumlvetően a fizikai mentaacutelis eacutes funkcionaacutelis staacutetusz

roumlgziacuteteacutese a teljesiacutetmeacuteny kapacitaacutesaacutenak feltaacuteraacutesa akikneacutel lehet - Mini Mentaacutel Teszt

felveacutetele

Nagy hangsuacutelyt fektetuumlnk a biztonsaacutegos strukturaacutelt eacutes kiszaacutemiacutethatoacute koumlrnyezet

kialakiacutetaacutesaacutera A koumlrnyezetből a veszeacutelyforraacutesokat eltaacutevoliacutetjuk (tisztiacutetoacuteszerek elzaacuteraacutesa

tisztaacutelkodaacutesi eszkoumlzoumlk feluumlgyelettel toumlrteacutenő hasznaacutelata gyoacutegyszerek szuacuteroacute-vaacutegoacute

eszkoumlzoumlk szabadon hagyaacutesa tilos)

Gondoskodunk a megfelelő taacutejeacutekozoacutedaacutesi lehetőseacutegekről (joacute vilaacutegiacutetaacutes taacutejeacutekozoacutedaacutest

biztosiacutetoacute feliratok stb) Gondoskodunk demens ellaacutetottjaink biztonsaacutegaacuteroacutel mivel

148

fennaacutell a bolyongaacutes veszeacutelye A demens lakoacuteknak is szuumlkseacuteguumlk van rendszeres

mozgaacutesra eacutes seacutetaacutera ehhez joacute helysziacutent biztosiacutet az inteacutezmeacuteny erdős teruumllete

A foglalkoztataacutesnak kiemelt szerepe van mert strukturaacutelja a napot koumlzoumlsseacutegbe integraacutel

eacutes sok maacutes mellett a kommunikaacutecioacutet az emleacutekezeacutest is segiacuteti

A foglalkoztataacutesok soraacuten a kitűzoumltt ceacutelok az alaacutebbiak

Megszokott aktivitaacutes fenntartaacutesa

Memoacuteria javiacutetaacutesa

Egyuumlttműkoumldeacutes alkalmazkodaacutes erősiacuteteacutese Eacutelmeacutenyek egyuumlttes feldolgozaacutesa

Teacuterben-időben taacutejeacutekozoacutedaacutes elősegiacuteteacutese illetve segiacuteteacutese

Megmaradt szoacutekincs megtartaacutesa eacutes noumlveleacutese

Gondolatok eacuterzeacutesek kifejezeacuteseacutenek segiacuteteacutese

Taacutersas eacuterintkezeacutes alkotoacutekeacutepesseacuteg erősiacuteteacutese

Aacutelloacutekeacutepesseacuteg egyensuacutelyeacuterzeacutek erősiacuteteacutese

Probleacutemaacutek kezeleacutese konfliktus helyzetek megoldaacutesa

Hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak biztosiacutetaacutesa

Kedvelt teveacutekenyseacuteg hobbi feltaacuteraacutesa taacutemogataacutesa segiacuteteacutese (plolvasaacutes koumlteacutes

horgolaacutes kerteacuteszkedeacutes stb)

Demens időseink szaacutemaacutera a foglalkoztataacutes szaacutemos vaacuteltozataacutet alkalmazzuk A foglalkozaacutesok

toumlbb teruumllet erősiacuteteacuteseacutet ceacutelozzaacutek meg ilyenek eacuterzeacutekeleacutes eacuteszleleacutes (percepcioacute) erősiacuteteacutese

realitaacutes orintaacutecioacute (teacuterben eacutes időben toumlrteacutenő taacutejeacutekozoacutedaacutes segiacuteteacutese) memoacuteria eacutes

beszeacutedmegtartaacutes kifejező keacuteszseacuteg segiacuteteacutese erősiacuteteacutese A kapcsolatok a demens lakoacutek eacuteleteacuteben is nagyon fontosak ezeacutert segiacutetjuumlk őket a kapcsolataik

aacutepolaacutesaacuteban Meguumlnnepeljuumlk a neacutevnapokat eacutes szuumlleteacutesnapokat amelyeken a csalaacutedtagok is

reacuteszt vesznek csak uacutegy mint a nagyobb uumlnnepseacutegeinken

A szakmai munka dokumentaacutecioacuteja

Gondozaacutesi terv

egyeacuteni gondozaacutesi terv

egyeacuteni aacutepolaacutesi terv (egyeacuteni megfigyelő lap) szuumlkseacuteg szerint

egyeacuteni rehabilitaacutecioacutes program ndash torna ndash gyoacutegytorna szuumlkseacuteg szerint

A gondozaacutesi terv kidolgozaacutesaacutet munkacsoport veacutegzi melynek tagja

az inteacutezmeacuteny osztaacutelyvezetője

az aacutepoloacuteja

az inteacutezet orvosa

a mentaacutelhigieacuteneacutes munkataacutersa

az ellaacutetott

Az egyeacuteni gondozaacutesi terv szemeacutelyre szabottan keacuteszuumll

A terv tartalmazza

az ellaacutetott egeacuteszseacuteguumlgyi pszicheacutes eacutes szomatikus aacutellapotaacutet oumlnellaacutetoacute keacutepesseacutegeacutet

az aacutepolaacutesi teveacutekenyseacuteg reacuteszletes tartalmaacutet

az aacutepolaacutes vaacuterhatoacute időtartamaacutet

gyoacutegykezeleacutest ndash gyoacutegyszereleacutest

rehabilitaacutecioacutes programot

a szakmai munka eacuterteacutekeleacuteseacutet akut esetben azonnal vaacuteltozaacutes ndash koacuterhaacutezi kezeleacutes eseteacuten

szuumlkseacuteg szerint egyeacutebkeacutent eacutevente

149

Gondozaacutesi terv ceacutelja

egyeacutenre szabottan hataacuterozza meg a feladatokat

az ellaacutetott egeacuteszseacutegi mentaacutelis eacutes fizikai aacutellapotaacutet figyelembe veacuteve tervszerű ellaacutetaacutest

biztosiacutetani

kedvező iraacutenyuacute aacutellapotvaacuteltozaacutes vagy az aacuteltalaacutenos aacutellapot mineacutel hosszabb ideig valoacute

fenntartaacutesa

A gondozaacutesi terv szuumlkseacuteg eseteacuten feluumllvizsgaacutelhatoacute megvaacuteltoztathatoacute moacutedosiacutethatoacute

A gondozaacutesi tervek szerepe

az egyeacuten szuumlkseacutegleteihez igazodik

tervszerű ellaacutetaacutest nyuacutejt

szervezeacutest biztosiacutet

A gondozaacutesi terv az inteacutezmeacutenyt ellenőrző szervek szaacutemaacutera alapvető dokumentaacutecioacutekeacutent

szolgaacutel a szakmai előiacuteraacutesok teljesiacuteteacuteseacutenek vizsgaacutelata tekinteteacuteben

Taacutergyi felteacutetelek

A foglalkoztataacutesokhoz biztosiacutetottak az alapvető felszereleacutesi taacutergyak (zeneszerszaacutemok

szinten tartoacute ndash fejlesztő eszkoumlzoumlk (memoacuteria ndasheacutes uumlgyesseacutegi jaacuteteacutekok kreatiacutev eszkoumlzoumlk

hanganyagok-cd cd lejaacutetszoacute)

Korszerű taacutergyi eszkoumlzoumlk biztosiacutetjaacutek a szakszerű ellaacutetaacutest ( elektromos aacutegyak korszerű

fuumlrdető szeacutekek)

Kapcsolataink

Az inteacutezmeacuteny a hateacutekony műkoumldeacutes eacuterdekeacuteben egyuumlttműkoumldik kuumlloumlnoumlsen

az inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacuteval

maacutes szociaacutelis bentlakaacutesos inteacutezmeacutennyel

a regionaacutelis eacutes helyi szociaacutelis gyaacutemhivatallal

az egyhaacutezakkal

civil szervezetekkel

megyei eacutes vaacuterosi biacuteroacutesaacuteggal

ellaacutetott jogi keacutepviselővel

egyeacuteb taacutersinteacutezmeacutenyekkel

hiacutevataacutesos gondnokokkal

ellaacutetottak hozzaacutetartozoacuteival

az alapszolgaacuteltataacutest nyuacutejtoacute csoportokkal

A maacutes szociaacutelis bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyekkel egyeacuteb taacutersinteacutezmeacutenyekkel valoacute egyuumlttműkoumldeacutes

ceacutelja a koumllcsoumlnoumls paacuterbeszeacuted a szakmai ismeretaacutetadaacutes az ellaacutetottaknak megfelelő szociaacutelis

inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes biztosiacutetaacutesa Az inteacutezmeacutenyek koumllcsoumlnoumlsen taacutejeacutekoztatjaacutek egymaacutest az

aacuteltaluk szerzett tapasztalatokroacutel eacutes az alkalmazott uacutej moacutedszerekről eredmeacutenyekről

Egyhaacutezzal valoacute egyuumlttműkoumldeacutes kereteacuteben

igeacuteny szerint lakoacuteink egyeacuteni laacutetogataacutesa egyhaacutezi szemeacutely aacuteltal

hiteacutelet gyakorlaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges felteacuteteleinek megteremteacutese

Eacuterteacutek ndash eacutes vagyonmegőrzeacutes

150

hasznaacutelati taacutergy (pl televiacutezioacute szaacutemiacutetoacutegeacutep raacutedioacute hűtőszekreacuteny) eacutes szolgaacuteltataacutes (pl fodraacutesz

Eacuteletvitellel kapcsolatos szociaacutelis peacutenzuumlgyi eacutes egyeacuteb teendők kezeleacutese

Az inteacutezmeacutenyben elhunytak eltemetteteacuteseacutenek soraacuten gondoskodni kell

- veacutegtisztesseacuteg megadaacutesaacuteroacutel

Amennyiben nincs eltemetteteacutesre koumlteles szemeacutely vagy ez a szemeacutely nem gondoskodik a

temeteacutesről akkor az inteacutezmeacuteny vezetője koumlztemeteacutes elrendeleacuteseacuteről koumlteles inteacutezkedni

Az inteacutezmeacuteny alapfeladatokon feluumlli szolgaacuteltataacutesokat is nyuacutejt teacuteriacuteteacutes elleneacuteben Ezen

szolgaacuteltataacutesok koumlre eacutes annak oumlsszege az ellaacutetottak reacuteszeacutere ismerteteacutesre keruumll

igeacutenybeveacuteteleacutenek moacutedja oumlnkeacutentes

keacutepviselője terjeszti elő

A keacuterelem nyilvaacutentartaacutesba veacutetele utaacuten előzetes eacutertesiacuteteacutes alapjaacuten az inteacutezmeacutenyvezető vagy az

aacuteltala megbiacutezott dolgozoacutei elveacutegzik az előgondozaacutest valamint a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet

vizsgaacutelataacutet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute

151

91999 (XI24) SzCsM rendelet alapjaacuten Taacutejeacutekozoacutedunk a keacuterelmező eacuteletkoumlruumllmeacutenyeiről

egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteroacutel szociaacutelis helyzeteacuteről a megfelelő szemeacutelyre szabott szolgaacuteltataacutes

biztosiacutetaacutesa eacuterdekeacuteben tovaacutebbaacute felkeacutesziacutetjuumlk az igeacutenybevevőt az inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutesre A

koumlrnyezettanulmaacuteny felveacutetele eacutes a szociaacutelis anamneacutezis felaacutelliacutetaacutesa utaacuten felvilaacutegosiacutetaacutest adunk a

aacutethelyezeacutes eseteacuteben is veacutegzuumlnk előgondozaacutest Segiacutetseacuteget nyuacutejtunk a keacuterelmezőnek a hiaacutenyzoacute

dokumentumok beszerzeacuteseacuteben taacutejeacutekoztataacutest adunk a szociaacutelis ellaacutetaacutes kereteacuteben igeacutenybe

vehető egyeacuteb szolgaacuteltataacutesokroacutel

Gondoskodunk a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet vizsgaacutelataacuteroacutel eacutes az igazolaacutes kiaacutelliacutetaacutesaacuteroacutel Ezzel egy

időben az inteacutezmeacutenyvezető elveacutegzi ndash a rendelkezeacuteseacutere bocsaacutetott dokumentumok alapjaacuten ndash a

Idősek otthonaacuteban - a feacuterőhelyszaacutem legfeljebb 15-aacuteig - gondozaacutesi szuumlkseacuteglettel nem

szemeacutely iacuteraacutesban vaacutellalja az oumlnkoumlltseacuteggel azonos meacuterteacutekű szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet

(1993 eacutevi III toumlrveacuteny 68B sect)

A bdquoMegaacutellapodaacutesrdquo tartalmazza

(a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny szerint)

a) az ellaacutetaacutes kezdeteacutenek időpontjaacutet

b) az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutes időtartamaacutet (a hataacuterozott vagy hataacuterozatlan időtartam megjeloumlleacuteseacutet)

c) az igeacutenybevevő szaacutemaacutera nyuacutejtott szolgaacuteltataacutesok tartalmaacutet

d) a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutera fizeteacuteseacutere vonatkozoacute szabaacutelyokat amennyiben az

ellaacutetaacutes teacuteriacuteteacutesi diacutej-fizeteacutesi koumltelezettseacuteggel jaacuter

e) egyszeri hozzaacutejaacuterulaacutes megfizeteacuteseacutenek koumltelezettseacutege eseteacuten a hozzaacutejaacuterulaacutes oumlsszegeacutet

tovaacutebbaacute az annak beszaacutemiacutetaacutesaacutera teljes vagy reacuteszleges visszafizeteacuteseacutere vonatkozoacute szabaacutelyokat

f) az ellaacutetaacutes megszuumlnteteacuteseacutenek moacutedjait

g) az igeacutenybevevő termeacuteszetes szemeacutelyazonosiacutetoacute adatait

Az inteacutezmeacuteny az alapfeladatokon feluumll is nyuacutejthat szolgaacuteltataacutesokat kuumlloumln teacuteriacuteteacutes elleneacuteben

Amennyiben alapfeladaton feluumlli az uumlduumllteteacutes kiraacutendulaacutes sportrendezveacuteny vaacuterosi program

fesztivaacutel ahol reacuteszveacuteteli diacutej eacutes egyeacuteb koumlltseacutegek (uacutetikoumlltseacuteg eacutetkezeacutes dolgozoacute munkabeacuter

kuumlloumlnbseacutege) felmeruumllnek eacutes a lakoacutek kiacuteseacuteretet igeacutenyelnek akkor az teacuteriacuteteacutesi diacutej koumlteles Teacuteriacuteteacutesi

diacutej meacuterteacuteke koumlltseacutegek az ellaacutetottak koumlzoumltt reacuteszaraacutenyosan szeacutetosztva amelyben szerepel a

kiacuteseacuterők reacuteszveacuteteli koumlltseacutege is melyet a lakoacutek fizetnek meg

A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI 24)

SzCsM rendeletben leiacutertak alapjaacuten jaacuterunk el a soronkiacutevuumlliseacuteggel kapcsolatban

152

A soron kiacutevuumlli elhelyezeacutes iraacutenti igeacuteny sorrendben megelőzi a toumlbbi keacuterelmet Toumlbb soron

kiacutevuumlli elhelyezeacutesi igeacuteny eseteacuten az inteacutezmeacuteny vezetője haladeacutektalanul inteacutezkedik az

előgondozaacutes lefolytataacutesaacuteroacutel Ezt koumlvetően az inteacutezmeacutenyvezető doumlnt az ellaacutetaacutest keacuterők

Soron kiacutevuumlli elhelyezeacutest az inteacutezmeacutenyben rendelkezeacutesre aacutelloacute feacuterőhelyeken feluumll is lehet

biztosiacutetani figyelemmel az Szt 92K sect (5) bekezdeacuteseacuteben megaacutellapiacutetott korlaacutetra

Nem teljesiacutethető ilyen igeacuteny azon igeacutenybe vevő feacuterőhelyeacutere aki a feacuterőhely elfoglalaacutesaacutenak

időpontjaacuteroacutel maacuter eacutertesiacuteteacutest kapott

A fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesa a Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

szoacuteloacute 152011 (III31) oumlnkormaacutenyzati rendelete alapjaacuten a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis

Egyeacuteni meghallgataacutes az inteacutezmeacuteny vezetőivel előre egyeztetett időpontban

Az inteacutezmeacutenyben lakoacutek koumlzuumll megvaacutelasztott Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagok

tovaacutebbiacutethatjaacutek a koumlzoumlsseacuteg- illetve az egyeacutenek probleacutemaacuteit az inteacutezmeacuteny feleacute

A szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő naponta toumlbbszoumlri kapcsolatban aacutell az inteacutezmeacuteny

gondozoacuteival iacutegy keacutereacuteseacutet probleacutemaacutejaacutet szemeacutelyesen tudja koumlzvetiacuteteni

A szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő hozzaacutetartozoacutei szemeacutelyesen telefonon leveacutelben eacutes e-

mail-ben is fel tudjaacutek venni a kapcsolatot az inteacutezmeacutennyel

Az inteacutezmeacuteny lehetőseacuteget biztosiacutet a leendő uacutej ellaacutetott reacuteszeacutere hogy bekeruumlleacutese előtt

akaacuter egy teljes napot vagy napokat eltoumllthessen az inteacutezmeacutenyben Iacutegy meacuteg jobban

taacutejeacutekozoacutedhat az inteacutezmeacutenyi szokaacutesokroacutel ismerkedhet az otthon eacuteleteacutevel lakoacuteival Ez

az uacutegynevezett rdquoismerkedeacutesi naprdquo is elősegiacutetheti a leendő uacutej lakoacutenak a szaacutemaacutera

megfelelő doumlnteacutes meghozatalaacutet

emliacutetett moacutedon (pl szabadsaacuteg vagy elutazaacutes eseteacuten)

153

Az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő ellaacutetottnak joga van szociaacutelis helyzeteacutere

egeacuteszseacutegi eacutes mentaacutelis aacutellapotaacutera tekintettel a szociaacutelis inteacutezmeacuteny aacuteltal biztosiacutetott teljes

koumlrű ellaacutetaacutesra valamint egyeacuteni szuumlkseacutegletei speciaacutelis helyzete vagy aacutellapota alapjaacuten

az egyeacuteni ellaacutetaacutes szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere

Az ellaacutetottnak a szociaacutelis szolgaacuteltataacutesok biztosiacutetaacutesa soraacuten joga van az egyenlő

baacutenaacutesmoacutedhoz

kapcsolatos legfontosabb adatok megismereacuteseacutehez melyet az inteacutezmeacuteny

gazdaacutelkodaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute taacutejeacutekoztatoacuteban talaacutelhat meg illetve szoacuteban kaphat

felvilaacutegosiacutetaacutest

alkotmaacutenyos jogok (kuumlloumlnoumlsen az eacutelethez emberi meacuteltoacutesaacuteghoz testi eacutepseacutegeacutehez testi-

lelki egeacuteszseacutegeacutehez) maradeacutektalan eacutes teljes koumlrű biztosiacutetaacutesaacutera Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőt

megilleti szemeacutelyes adatainak veacutedelme valamint a magaacuteneacuteleteacutevel kapcsolatos

titokveacutedelem

Az inteacutezmeacuteny nem korlaacutetozhatja az ellaacutetottat a szemeacutelyes tulajdonaacutet keacutepező taacutergyai

illetve mindennapi hasznaacutelati taacutergyai hasznaacutelataacuteban kiveacuteve a Haacutezirendben

meghataacuterozott taacutergyak koumlreacutet Az erre vonatkozoacute korlaacutetok helyhiaacuteny miatt keruumlltek

beiktataacutesra ezzel kapcsolatban a felveacuteteli beszeacutelgeteacutes soraacuten kell taacutejeacutekoztataacutest adni

Az inteacutezmeacutenyvezetőnek gondoskodnia kell az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők inteacutezmeacutenybe

bevitt vagyontaacutergyainak szemeacutelyes taacutergyainak eacutes eacuterteacutekeinek megfelelő eacutes szuumlkseacuteg

eseteacuten biztonsaacutegos elhelyezeacuteseacuteről

Ha az ellaacutetott vagyontaacutergya vagy eacuterteacutektaacutergya a megőrzeacutes soraacuten speciaacutelis felteacuteteleket

igeacutenyel az inteacutezmeacuteny koumlteles segiacutetseacuteget nyuacutejtani a megfelelő elhelyezeacuteshez illetve

annak eleacutereacuteseacutehez

Az ellaacutetottnak joga van az inteacutezmeacutenyen beluumlli eacutes inteacutezmeacutenyen kiacutevuumlli szabad mozgaacutesra

figyelemmel a sajaacutet eacutes taacutersai nyugalmaacutera biztonsaacutegaacutera Az inteacutezmeacutenyen kiacutevuumlli eacutes

beluumlli mozgaacutesok szabaacutelyozaacutesa a haacutezirendben leiacutert moacutedon toumlrteacutenik Az inteacutezmeacutenyen

beluumlli eacutes kiacutevuumlli mozgaacutesok rendjeacutet a haacutezirend tartalmazza illetve ezekről a felveacuteteli

elbeszeacutelgeteacutes soraacuten kell taacutejeacutekoztataacutest adni

Az ellaacutetaacutest igeacutenybevevőnek joga van csalaacutedi kapcsolatai fenntartaacutesaacutehoz rokonok

Az ellaacutetott baacutermely panaszaacuteval az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutehez fordulhat Az inteacutezmeacuteny vezetője

koumlteles 15 napon beluumll taacutejeacutekoztatni az ellaacutetottat a sajaacutet hataacuteskoumlreacuteben megtehető inteacutezkedeacutesről

Amennyiben a panaszos azt nem tartja kieleacutegiacutetőnek iacuteraacutesban az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterumhoz

fordulhat melynek eleacuterhetőseacutege joacutel laacutethatoacute helyen aacutell rendelkezeacutesre Az Eacuterdekkeacutepviseleti

Foacuterum az inteacutezmeacutennyel jogviszonyban aacutelloacutek eacutes az ellaacutetaacutesra jogosultak foacuterumakeacutent műkoumldő

szerv amelynek főbb szabaacutelyait a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993

eacutevi III toumlrveacuteny eacutes Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a

(III31) oumlnkormaacutenyzati rendelete reacuteszletes szabaacutelyait pedig a haacutezirend tartalmazza

154

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők jogainak gyakorlaacutesaacuteban a regionaacutelis szinten műkoumldő Ellaacutetottjogi

keacutepviselő nyuacutejthat segiacutetseacuteget Eleacuterhetőseacutege fogadoacute oacuteraacutei az inteacutezmeacutenyben folyamatosan joacutel

laacutethatoacute helyen kifuumlggeszteacutesre keruumll csak uacutegy mint az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjainak

neacutevsora

Az Inteacutezmeacuteny rendelkezik ndash a szolgaacuteltataacutesban foglalkoztatottak veacutedelme eacuterdekeacuteben ndash az

AacutePOLAacuteST ndash

GONDOZAacuteST

NYUacuteJTOacute

INTEacuteZMEacuteNY

HETEacuteNYI

IDŐSEK OTTHONA

9 1

155

MELLEacuteKLETEK

Megaacutellapodaacutesok

Haacutezirendek

Korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutesek protokollja

SZMSZ

156

Megaacutellapodaacutesok

MEGAacuteLLAPODAacuteS

Gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesa

Boumllcsőde

1 Megaacutellapodoacute felek

11 Szolgaacuteltataacutes biztosiacutetoacuteja

Neacutev Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega

Szeacutekhely 6000 Kecskemeacutet Piaristaacutek tere 7

Keacutepviselő Dr Kellermann Peacuteter főigazgatoacute főorvos - ciacutemzetes egyetemi docens

Fenntartoacute Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

Szeacutekhely 6000 Kecskemeacutet Kossuth teacuter 1

Szakmai egyseacuteg

Telephely

Keacutepviselő

12 Szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő gyermek

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Szuumlleteacutesi hely idő

Anyja neve

Lakoacute helye

Tartoacutezkodaacutesi helye

13 Toumlrveacutenyes keacutepviseletet ellaacutetoacute szemeacutely adatai (szuumllő gyaacutem)

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Szuumlleteacutesi hely idő

Anyja neve

Lakoacute helye

Tartoacutezkodaacutesi helye

14 Toumlrveacutenyes keacutepviseletet ellaacutetoacute szemeacutely adatai (szuumllő gyaacutem)

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Szuumlleteacutesi hely idő

Anyja neve

Lakoacute helye

Tartoacutezkodaacutesi helye

2 A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacutetele

157

21 A toumlrveacutenyes keacutepviselő a boumllcsődei ellaacutetaacutesra keacuterelmet terjeszt elő (jelentkezeacutesi lap

kitoumllteacutese)

3 Szolgaacuteltataacutes időtartama

31 A felek megaacutellapodnak abban hogy a szolgaacuteltataacutes jelen megaacutellapodaacutes szerinti

biztosiacutetaacutesaacutenak kezdő időpontja 201 helliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

32 Az ellaacutetaacutes időtartama

- A boumllcsőde a csalaacutedban nevelkedő 3 eacuteven aluli gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesaacutet

szakszerű gondozaacutesaacutet eacutes neveleacuteseacutet biztosiacutetoacute inteacutezmeacuteny

- harmadik eacuteleteacuteveacutenek sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermek az oumltoumldik eacuteleteacuteveacutenek betoumllteacuteseacuteig

- annak az eacutevnek az augusztus 31-eacuteig amelyben a harmadik eacuteleteacuteveacutet a sajaacutetos neveleacutesi

igeacutenyű gyermek az oumltoumldik eacuteleteacuteveacutet betoumllti vagy

- annak az eacutevnek a december 31-eacuteig amelyben a gyermek szeptember 1-je eacutes december 31-e

koumlzoumltt toumllti be a harmadik eacuteleteacuteveacutet ha a szuumllő toumlrveacutenyes keacutepviselő vaacutellalja hogy a

gyermek ellaacutetaacutesaacutet a neveleacutesi eacutev veacutegeacuteig a boumllcsőde biztosiacutetja

Ha a gyermek a 3 eacuteveacutet betoumlltoumltte de testi vagy szellemi fejlettseacutegi szintje alapjaacuten meacuteg

nem eacuterett az oacutevodai neveleacutesre a 4 eacuteveacutenek betoumllteacuteseacutet koumlvető augusztus 31-ig nevelhető eacutes

gondozhatoacute a boumllcsődeacuteben

- A boumllcsőde veacutegezheti a sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermekek korai habilitaacutecioacutes eacutes

rehabilitaacutecioacutes ceacuteluacute neveleacuteseacutet eacutes gondozaacutesaacutet is A boumllcsődei ellaacutetaacutes kereteacuteben az Nktv

szerinti szakeacutertői bizottsaacuteg szakveacutelemeacutenye alapjaacuten a sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermek

legfeljebb hateacuteves koraacuteig fejlődeacuteseacutet biztosiacutetoacute korai fejleszteacutesben eacutes gondozaacutesban vagy

fejlesztő felkeacutesziacuteteacutesben vehet reacuteszt

33 A szolgaacuteltataacutest munkanapokon 630-toacutel 1800-ig biztosiacutetjuk

34 Uumlgyeleti ellaacutetaacutes igeacutenybeveacutetele eseteacuten az inteacutezmeacuteny a kijeloumllt uumlgyeletet adoacute boumllcsődeacuteben

biztosiacutetja a szolgaacuteltataacutest

4 Szolgaacuteltataacutes tartalma

41A gyermek szaacutemaacutera az alaacutebbiakat biztosiacutetjuk

- szakszerű neveleacutes - gondozaacutes testi-lelki szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacutese fejlődeacutese eacutes a szocializaacutecioacute

segiacuteteacutese

- megismereacutesi folyamatok fejlődeacuteseacutenek segiacuteteacutese

- napi neacutegyszeri eacutetkezeacutes

- fejlődeacuteshez szuumlkseacuteges egeacuteszseacuteges eacutes biztonsaacutegos koumlrnyezet

- egeacuteszseacutegveacutedelem egeacuteszseacutegneveleacutes higieacuteneacutes szokaacutesok kialakulaacutesaacutenak segiacuteteacutese

- aacutellandoacutesaacuteg (sajaacutet kisgyermeknevelő) egyeacuteni baacutenaacutesmoacuted

- megfelelő idő a szabadban valoacute tartoacutezkodaacuteshoz

- az egyeacuteni ruhanemű kiveacuteteleacutevel a textiacuteliaacuteval toumlrteacutenő ellaacutetaacutes - szemeacutelyes higieacuteneacute

felteacuteteleinek biztosiacutetaacutesa

- korcsoportnak megfelelő jaacuteteacutekeszkoumlzoumlk

- rendszeres orvosi feluumlgyelet

- oacutevodai eacuteletre valoacute felkeacutesziacuteteacutes

42 A szuumllő szaacutemaacutera az alaacutebbiakat biztosiacutetjuk

- a haacutezirend megismereacutese

- adaptaacutecioacutehoz szuumlkseacuteges idő felteacutetelek

- taacutejeacutekoztataacutes a gyermekeacutevel napkoumlzben toumlrteacutent esemeacutenyekről

- rendszeres betekinteacutes a kisgyermeknevelő aacuteltal vezetett egyeacuteni dokumentaacutecioacuteba (uumlzenő-

fuumlzet)

- szuumllői eacutertekezlet egyeacuteni beszeacutelgeteacutes (a kisgyermeknevelővel vezetővel)

158

- koumlzoumls csalaacutedi programok rendezveacutenyek

- taacutejeacutekoztatoacutek eacutetrendek megismereacutese

- gyermekuumlk jaacuteteacutekteveacutekenyseacutegeacutebe valoacute betekinteacutes

43 A szuumllő koumltelezettseacutegvaacutellalaacutesa

- a boumllcsődei haacutezirendet betartja

- egyuumlttműkoumldik a gyermeke ellaacutetaacutesaacuteban koumlzreműkoumldő szemeacutelyekkel

5 Teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacuteről

51 A gyermekek veacutedelmeacuteről eacutes a gyaacutemuumlgyi igazgataacutesroacutel szoacuteloacute 1997 eacutevi XXXI toumlrveacuteny

(tovaacutebbiakban Gyvt) alapjaacuten valamint a Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

szoacuteloacute 152011 (III31) oumlnkormaacutenyzati rendelete szerint a gyermek gondozaacutesaacuteeacutert eacutes a

gyermekeacutetkezteteacuteseacutert teacuteriacuteteacutesi diacutejat kell fizetni

A gondozaacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege 0 Ft nap

Az eacutetkezeacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege bruttoacute 462 28 Ftnap

52 A gyermekeacutetkezteteacutest ingyenesen biztosiacutetja az inteacutezmeacuteny ha a gyermek

a) rendszeres gyermekveacutedelmi kedvezmeacutenyben reacuteszesuumll

b) tartoacutesan beteg vagy fogyateacutekos

c) olyan csalaacutedban eacutel amelyben tartoacutesan beteg vagy fogyateacutekos gyermeket nevelnek

d) olyan csalaacutedban eacutel amelyben 3 vagy toumlbb gyermeket nevelnek

e) neveleacutesbe veacuteteleacutet rendelte el a gyaacutemhatoacutesaacuteg

f) olyan csalaacutedban eacutel amelyben a szuumllő nyilatkozata alapjaacuten az egy főre jutoacute havi

joumlvedelem oumlsszege nem haladja meg a koumltelező legkisebb munkabeacuter szemeacutelyi

joumlvedelemadoacuteval munkavaacutellaloacutei egeacuteszseacutegbiztosiacutetaacutesi eacutes nyugdiacutejjaacuteruleacutekkal csoumlkkentett

oumlsszegeacutenek 130 -aacutet

eacutes a szuumllő maacutes toumlrveacutenyes keacutepviselő nevelőszuumllő nyilatkozik a fenti felteacutetelek baacutermelyikeacutenek

fennaacutellaacutesaacuteroacutel

53 A szuumllőnek vagy toumlrveacutenyes keacutepviselőnek a kedvezmeacutenyre jogosiacutetoacute nyilatkozatot a

boumllcsődevezető szaacutemaacutera kell benyuacutejtania A kedvezmeacuteny a nyilatkozat benyuacutejtaacutesaacutet koumlvető

naptoacutel eacuterveacutenyes kiveacuteve a rendszeres gyermekveacutedelmi kedvezmeacutenyben reacuteszesuumllők ahol az

ingyenesseacuteg a rendszeres gyermekveacutedelmi kedvezmeacutenyre valoacute jogosultsaacuteg kezdő időpontjaacutetoacutel

jaacuter

54 Az eacutetkezeacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejat minden hoacutenapban utoacutelag egy oumlsszegben a boumllcsőde

aacuteltal kijeloumllt napon kell keacuteszpeacutenzbenaacutetutalaacutessal befizetni A teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutese szaacutemla

elleneacuteben toumlrteacutenik

55 A teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacutenek elmaradaacutesa eseteacuten az inteacutezmeacuteny iacuteraacutesban szoacuteliacutetja fel a szuumllőt

toumlrveacutenyes keacutepviselőt a teljesiacuteteacutesre Amennyiben a maacutesodszori iacuteraacutesbeli felszoacuteliacutetaacutes elleneacutere sem

toumlrteacutenik meg a teacuteriacuteteacutesi diacutej befizeteacutese a boumllcsődei szolgaacuteltataacutes felmondaacutesaacuteval egy időben

veacutegrehajtaacutesi eljaacuteraacutes kezdemeacutenyezeacuteseacutere keruumll sor

6 A megaacutellapodaacutes megszűneacutese megszuumlnteteacutese

61 A megaacutellapodaacutes megszűneacutese

- a szuumllő keacutereacuteseacutere iacuteraacutesba foglalhatoacute

- ha a gyermek a 3 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltte eacutes a boumllcsődei gondozaacutesi-neveleacutesi eacutev veacutegeacutehez eacutert

159

- sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermek eseteacuteben a proacutebaidő letelteacutevel amennyiben hosszabbiacutetaacutesra

nem keruumll sor

62 A megaacutellapodaacutes megszuumlnteteacutese

- ha a boumllcsődeorvos szakveacutelemeacutenye szerint egeacuteszseacutegi aacutellapota miatt a gyermek boumllcsődeacuteben

nem gondozhatoacute vagy magatartaacutes zavara veszeacutelyezteti a toumlbbi gyermek fejlődeacuteseacutet

7 Panaszok kezeleacutese

71 A szuumllő jogosult a megaacutellapodaacutesban foglalt ndash az inteacutezmeacuteny reacuteszeacuteről fennaacutelloacute ndash

koumltelezettseacutegek elmulasztaacutesa vagy nem teljesiacuteteacutese eseteacuten panaszaacuteval a boumllcsődevezetőt

megkeresni Amennyiben panasza nem keruumll orvoslaacutesra iacuteraacutesban jogosult jelezni a szociaacutelis eacutes

gyermekveacutedelmi igazgatoacutenak ill az inteacutezmeacuteny főigazgatoacutejaacutenak

72 Az inteacutezmeacuteny Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterumot műkoumldtet melynek reacuteszletes szabaacutelyozaacutesa a

HAacuteZIREND melleacuteklete

8 Szemeacutelyes adatok kezeleacutese

81 A szolgaacuteltatoacute az ellaacutetott adatait a Gyvt rendelkezeacutesei alapjaacuten nyilvaacutentartja az igeacutenybe

vevő nyilvaacutentartott adatairoacutel eacutes a szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacuteről elektronikus uacuteton

adatszolgaacuteltataacutest teljesiacutet Az inteacutezmeacutenyben az adatkezeleacutesre eacutes az adatok veacutedelmeacutere az

informaacutecioacutes oumlnrendelkezeacutesi jogroacutel eacutes az informaacutecioacuteszabadsaacutegroacutel szoacuteloacute 2011 eacutevi CXII

toumlrveacuteny rendelkezeacutesei az iraacutenyadoacutek

82 Adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacuteg

A szuumllő illetve a toumlrveacutenyes keacutepviselő a szemeacutelyes adataiban lakciacutemeacuteben jogosultsaacutegi

felteacutetelekben beaacutellt vaacuteltozaacutesroacutel azonnal koumlteles taacutejeacutekoztatni a boumllcsődevezetőt

9 Zaacuteroacute rendelkezeacutesek

91 A jelen megaacutellapodaacutesban nem szabaacutelyozott keacuterdeacutesekben a Polgaacuteri toumlrveacutenykoumlnyv tovaacutebbaacute

a gyermekek veacutedelmeacuteről eacutes gyaacutemuumlgyi igazgataacutesroacutel szoacuteloacute jogszabaacutelyok rendelkezeacutesei az

iraacutenyadoacutek

92 Aluliacuterott az ellaacutetott szuumllőjetoumlrveacutenyes keacutepviselője kijelentem hogy a biztosiacutetott boumllcsődei

szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel a vezetett nyilvaacutentartaacutesokroacutel a

fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel a teljesiacuteteacutes felteacuteteleiről illetve a mulasztaacutes koumlvetkezmeacutenyeiről a

panaszjog gyakorlaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel megszűneacutes illetve megszuumlnteteacutes eseteiről szoacuteloacute

taacutejeacutekoztataacutest megkaptam eacutes azt tudomaacutesul vettem

93 Aluliacuterottak a jelen megaacutellapodaacutest elolvasaacutes utaacuten mint akaratukkal mindenben

megegyezőt joacutevaacutehagyoacutelag iacuternak alaacute

Kecskemeacutet 201 helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

a gyermek toumlrveacutenyes keacutepviselője a gyermek toumlrveacutenyes keacutepviselője

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

ESZII inteacutezmeacutenyvezető

PH

160

Megaacutellapodaacutes

Taacutemogatoacute szolgaacutelat igeacutenybeveacuteteleacutere

1) Megaacutellapodoacute felek

11) Szolgaacuteltataacutes biztosiacutetoacuteja

Keacutepviselő Dr Kellermann Peacuteter főigazgatoacute főorvos

Szakmai egyseacuteg Taacutemogatoacute szolgaacutelat

Telephely 6000 Kecskemeacutet Fecske u 7

Keacutepviselő A Taacutemogatoacute szolgaacutelat szakmai vezetője

12) Szolgaacuteltataacutest igeacutenybevevő szemeacutely (ellaacutetott)

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Anyja neve

Szuumlleteacutesi hely idő

Lakciacutem

13) Toumlrveacutenyes keacutepviseletet ellaacutetoacute szemeacutely (toumlrveacutenyes keacutepviselő)

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Anyja neve

Szuumlleteacutesi hely idő

Lakciacutem

2) Az szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacuteről

Az Ellaacutetott (ill Toumlrveacutenyes keacutepviselője) helliphelliphelliphellipeacutev helliphelliphelliphellip hoacute helliphelliphelliphellip napjaacuten a

Taacutemogatoacute szolgaacutelat mint szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis alapszolgaacuteltataacutes

igeacutenybeveacuteteleacutere keacuterelmet terjesztett elő ezzel egy időben a keacuterelem elbiacuteraacutelaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges

melleacutekleteket benyuacutejtotta

3) Szociaacutelis raacuteszorultsaacutegroacutel

31) Az Ellaacutetott a benyuacutejtott dokumentumok vizsgaacutelata alapjaacuten szociaacutelisan

raacuteszorultnakszociaacutelisan raacuteszorultnak nem minősuumll A szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg

veacuteglegesenhelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip(daacutetum)-ig fennaacutell

32) Ha a szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg hataacuterozott ideig aacutell fenn a hataacuterozott idő letelteacutet koumlvető 60

napig a feluumllvizsgaacutelat alatt aacutelloacute szemeacutely szaacutemaacutera tovaacutebbra is a szociaacutelisan raacuteszorultakra

vonatkozoacute szabaacutelyok szerint kell biztosiacutetani az ellaacutetaacutest Ha a szociaacutelis raacuteszorultsaacutegaacutet igazoloacute

iratot 60 napon beluumll benyuacutejtja a hataacuterozott idő letelteacutere visszamenő hataacutellyal szociaacutelisan

raacuteszorultnak kell tekinteni

Ha az igeacutenybe vevő a hataacuterozott idő letelteacutetől szaacutemiacutetott 60 napon beluumll nem nyuacutejtja be a

szociaacutelis raacuteszorultsaacutegaacutet igazoloacute iratot raacute a hataacuterozott idő letelteacutere visszamenő hataacutellyal a

szociaacutelisan nem raacuteszorult szemeacutelyekre vonatkozoacute szabaacutelyokat kell alkalmazni Ez esetben a

161

szolgaacutelatvezető a szociaacutelisan nem raacuteszorult igeacutenylőt iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatja arroacutel hogy a

szolgaacuteltataacutest reacuteszeacutere a szolgaacuteltatoacute biztosiacutetja-e illetve eacutertesiacuteteacutest kap a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

oumlsszegeacuteről

4)A szolgaacuteltataacutes időtartama

41) A felek megaacutellapodnak abban hogy a szolgaacuteltataacutes jelen megaacutellapodaacutes szerinti

biztosiacutetaacutesaacutenak kezdő időpontja helliphelliphelliphelliphellip eacutev helliphelliphelliphellip hoacute helliphelliphelliphelliphelliphellip napja

42) Az ellaacutetaacutes időtartama hataacuterozatlanhataacuterozott időtartamuacute helliphelliphelliphelliphellip eacutev

helliphelliphelliphelliphellip hoacute helliphelliphelliphellip napjaacuteig A hataacuterozott időtartamuacute ellaacutetaacutes mindkeacutet feacutel

egybehangzoacute szaacutendeacuteka alapjaacuten hosszabbiacutethatoacute hataacuterozatlan időtartamuacutevaacute vaacuteltoztathatoacute

43) A szolgaacuteltataacutest munkanapokon 730-toacutel 1530-ig biztosiacutetjuk A szolgaacuteltataacutes munkaidőn

tuacutel munkaszuumlneti napokon előzetes egyezteteacutessel a Szolgaacutelatvezető egyedi elbiacuteraacutelaacutesa alapjaacuten

vehető igeacutenybe

5) A nyuacutejtott szolgaacuteltataacutes tartalma

A szolgaacuteltatoacute a jelen szerződeacutesben biztosiacutetja az Ellaacutetott reacuteszeacutere az alaacutebbi

szolgaacuteltataacutestszolgaacuteltataacutesokat

51) Szaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacutes

A szaacutelliacutetoacute szolgaacutelat igeacutenybe vehető az alapvető szuumlkseacutegletek kieleacutegiacuteteacuteseacutet segiacutető

szolgaacuteltataacutesokhoz koumlzszolgaacuteltataacutesokhoz valoacute hozzaacutejutaacutes eacuterdekeacuteben

52) Szaacutelliacutetaacutesi szolgaacuteltataacuteshoz kapcsoloacutedoacute szemeacutelyi segiacuteteacutes

A szolgaacuteltataacutes igeacutenybe vehető a szaacutelliacutetaacutesi szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutehez amennyiben az

ellaacutetott szaacutelliacutetaacutesa ndash pszichiaacuteter vagy neuroloacutegus szakorvos aacuteltal igazoltan ndash csak aacutellandoacute

53) Szemeacutelyi segiacuteteacutes

A szemeacutelyi segiacutető szolgaacutelat a fogyateacutekkal eacutelő szemeacutely aktiacutev koumlzreműkoumldeacuteseacutevel a hataacutelyos

jogszabaacutelyoknak szakmai ajaacutenlaacutesok rendelkezeacuteseit betartva segiacutetseacuteget nyuacutejt a szemeacutelyi

(higieacuteneacutes eacuteletviteli eacuteletfenntartaacutesi) szuumlkseacutegleteinek kieleacutegiacuteteacuteseacutehez a taacutersadalmi eacuteletben valoacute

teljes joguacute reacuteszveacutetelhez az oumlnaacutelloacute munkaveacutegzeacuteshez tanulmaacutenyok folytataacutesaacutehoz szociaacutelis eacutes

egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacuteltataacutesok igeacutenybeveacuteteleacutehez kulturaacutelis műveacuteszeti sport szabadidős

teveacutekenyseacutegek veacutegzeacuteseacutehez A szolgaacuteltataacutes igeacutenybe vehető lakoacutekoumlrnyezeten beluumll eacutes azon

kiacutevuumll is A szemeacutelyi segiacuteteacutes soraacuten biztosiacutetott gondozaacutesi teveacutekenyseacuteg feladatait ceacuteljaacutet a

megvaloacutesiacutetaacutes moacutedszereit eacutes eredmeacutenyeacutet az egyeacuteni gondozaacutesi terv tartalmazza

6) A szolgaacuteltataacutes teljesiacuteteacuteseacutenek igazolaacutesaacuteroacutel

61) Az igeacutenybevett szolgaacuteltataacutest alaacuteiacuteraacutesukkal igazolni jogosultak

18 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltt cselekvőkeacutepes szemeacutely eseteacuteben az ellaacutetott

18 eacuteleteacuteveacutet be nem toumlltoumltt szemeacutely eseteacuteben a feluumlgyeleti joggal rendelkező szuumllő(k)

18 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltt cselekvőkeacutepesseacutegeacuteben reacuteszlegesen korlaacutetozott szemeacutely eseteacuteben

a toumlrveacutenyes keacutepviselő vagy az ellaacutetott amennyiben a biacuteroacutesaacuteg ilyen teruumlleten a

cselekvőkeacutepesseacuteget nem korlaacutetozta

18 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltt cselekvőkeacuteptelen szemeacutely eseteacuteben a toumlrveacutenyes keacutepviselő

18 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltt szemeacutely eseteacuteben ndash ha a doumlnteacuteshozatalhoz taacutemogatoacute szemeacutely

keruumllt kirendeleacutesre ndash az ellaacutetott

Az alaacuteiacuteraacutesra jogosult szemeacutely a teljesiacuteteacutes igazolaacutesaacutera indokolt esetben meghatalmazaacutest adhat

maacutes szemeacutely(ek)nek

162

62) Szemeacutelyi szaacutelliacutetaacutes eseteacuten a szemeacutelyi szaacutelliacutetaacutes teljesuumlleacuteseacutet az igeacutenybeveacutetelt koumlvetően a

geacutepkocsivezető aacuteltal vezetett szaacutelliacutetaacutesi elszaacutemoloacute adatlapon kell igazolni

63) Szaacutelliacutetaacutesi szolgaacuteltataacuteshoz kapcsoloacutedoacute szemeacutelyi segiacuteteacutes kereteacuteben veacutegzett teveacutekenyseacuteget

az igeacutenybeveacutetelt koumlvetően a finansziacuterozaacutesi szerződeacutes melleacutekleteacutet keacutepező gondozaacutesi naploacuteban

kell igazolni

64) Szemeacutelyi segiacuteteacutes eseteacuten a szemeacutelyi segiacuteteacutes kereteacuteben veacutegzett teveacutekenyseacuteget az

igeacutenybeveacutetelt koumlvetően a szemeacutelyi segiacutető aacuteltal dokumentaacutelt gondozaacutesi naploacuteban kell

igazolni

7) Teacuteriacuteteacutesi diacutej szaacutemiacutetaacutesaacuteroacutel eacutes fizeteacuteseacuteről

71) Az ellaacutetott a Taacutemogatoacute Szolgaacutelat szolgaacuteltataacutesainak igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert a szociaacutelis

igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny a szemeacutelyes gondoskodaacutest

nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17) Kormaacutenyrendelet illetve

diacutejakroacutel valamint a helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III 31) szaacutemuacute

oumlnkormaacutenyzati rendelete szerinti teacuteriacuteteacutesi diacutejat koumlteles megfizetni

72) Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Koumlzgyűleacutese konkreacutet

oumlsszegben aacutellapiacutetja meg Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacuteroacutel a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

feluumllvizsgaacutelataacuteroacutel az ahhoz szuumlkseacuteges joumlvedelemvizsgaacutelatroacutel a taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője

iacuteraacutesos eacutertesiacuteteacutest kuumlld

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat a szolgaacutelatvezető konkreacutet oumlsszegben aacutellapiacutetja meg erről iacuteraacutesos

eacutertesiacuteteacutest kuumlld Ha az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely a

szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet vitatja illetve annak csoumlkkenteacuteseacutet vagy elengedeacuteseacutet keacuteri az

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej csoumlkkenteacuteseacutere vagy elengedeacutesre iraacutenyuloacute keacuterelmet a szolgaacutelatvezetőhoumlz

kell benyuacutejtani a keacuterelemről a fenntartoacute doumlnt a helyi rendeletben foglaltak szerint Ezt

koumlvetően fenntartoacute doumlnteacuteseacutenek feluumllvizsgaacutelata biacuteroacutesaacutegtoacutel keacuterhető

73) A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutenaacutel a szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő szemeacutely rendszeres

havi joumlvedelmeacutet kiskoruacute igeacutenybe vevő eseteacuten a csalaacutedban egy főre jutoacute rendszeres havi

joumlvedelmet kell figyelembe venni A joumlvedelemről nyilatkozni szuumlkseacuteges illetve a

joumlvedelmeket hitelt eacuterdemlően bizonyiacutetani szuumlkseacuteges Az ellaacutetott vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője

a felszoacuteliacutetaacutestoacutel szaacutemiacutetott 15 napon beluumll koumlteles a keacutert dokumentumokat benyuacutejtani

74) A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege a megaacutellapiacutetaacutes időpontjaacutetoacutel fuumlggetlenuumll eacutevente keacutet

alkalommal vizsgaacutelhatoacute feluumll eacutes vaacuteltoztathatoacute meg kiveacuteve az alaacutebbi eseteket

joumlvedelemvizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet kezdemeacutenyezni A szolgaacutelatvezető a joumlvedelemvizsgaacutelatot

aacutellapiacutetja meg Ha az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely

nem keacuteri a joumlvedelemvizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet uacutegy kell tekinteni hogy vagyoni joumlvedelmi

viszonyai lehetőveacute teszik a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet

Ha az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely koumlteles a

szolgaacutelatvezetőneacutel rendkiacutevuumlli joumlvedelemvizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet kezdemeacutenyezni ha a

teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutehoz alapul szolgaacuteloacute joumlvedelem az oumlregseacutegi nyugdiacutej mindenkori

legkisebb oumlsszegeacutenek 25-aacutet meghaladoacute meacuterteacutekben noumlvekedett

163

75) A feluumllvizsgaacutelat soraacuten megaacutellapiacutetott uacutej szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutenek időpontjaacuteroacutel

a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetoacuteja rendelkezik Az uacutej teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutere teacuteriacuteteacutesi diacutejat

megfizető nem koumltelezhető a feluumllvizsgaacutelatot megelőző időszakra kiveacuteve ha az ellaacutetott a

feluumllvizsgaacutelatot megelőzően - joumlvedelem eacutes vagyon hiaacutenyaacuteban - teacuteriacuteteacutesmentesen vette igeacutenybe

az ellaacutetaacutest eacutes reacuteszeacutere visszamenőlegesen rendszeres peacutenzellaacutetaacutes keruumllt megaacutellapiacutetaacutesra Ez

utoacutebbi esetben a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutenek kezdő időpontja a rendszeres

peacutenzellaacutetaacutesra valoacute jogosultsaacuteg kezdő napja

76) Szolgaacuteltataacutesokeacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesa

A szaacutelliacutetoacute szolgaacuteltataacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej a teljesiacutetett kilomeacuteterek eacutes a kilomeacuteterdiacutej

szorzata A teljesiacutetett kilomeacuteterek megaacutellapiacutetaacutesa a menetleveacutel illetve az ez alapjaacuten kitoumlltoumltt

szaacutelliacutetaacutesi elszaacutemoloacute adatlap alapjaacuten toumlrteacutenik Amennyiben azonos uacutetszakaszon egy időben

toumlbb szemeacutely veszi igeacutenybe a szolgaacuteltataacutest a teljesiacutetett kilomeacuteter a szaacutelliacutetott szemeacutelyek koumlzoumltt

megosztaacutesra keruumll

A szaacutelliacutetaacutesi szolgaacuteltataacuteshoz kapcsoloacutedoacute szemeacutelyi segiacuteteacutes az 52) pontban meghataacuterozott

felteacutetelek mellett teacuteriacuteteacutesmentesen vehető igeacutenybe az ellaacutetott csak a szemeacutelyszaacutelliacutetaacutes teacuteriacuteteacutesi

diacutejaacutet koumlteles megfizetni

A szemeacutelyi segiacuteteacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej a gondozaacutesra fordiacutetott oacuteraacuteban kifejezett idő eacutes az

oacuteradiacutej szorzata A teacuteriacuteteacutesi diacutej szaacutemiacutetaacutesa a gondozaacutesi naploacute alapjaacuten toumlrteacutenik

77) A teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutese szaacutemla elleneacuteben aacutetutalaacutessal vagy keacuteszpeacutenz-aacutetutalaacutesi megbiacutezaacutessal

naptaacuteri hoacutenap 25 napjaacuteig

78) A szolgaacuteltataacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege nem haladhatja meg az igeacutenybevevő

rendszeres havi joumlvedelmeacutenek 30 -aacutet kiskoruacute igeacutenybe vevő eseteacuten a csalaacutedban egy főre

jutoacute rendszeres havi joumlvedelem 20 -aacutet

79) A teacuteriacuteteacutesi diacutejat fizető szemeacutely

Neacutev

Ciacutem

710) A megaacutellapodaacutest a szolgaacutelatvezető felmondja ha a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely

teacuteriacuteteacutesi diacutejfizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget hat hoacutenapon aacutet folyamatosan teacuteriacuteteacutesi

diacutejtartozaacutes aacutell fenn eacutes az a hatodik hoacutenap utolsoacute napjaacuten a keacutethavi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet

meghaladja eacutes vagyoni joumlvedelmi viszonyai lehetőveacute teszik a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet Ha

haacuterom hoacutenapon aacutet teacuteriacuteteacutesi diacutejtartozaacutes aacutell fenn akkor a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutelyt a

szolgaacutelatvezető iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatja a felmondaacutes lehetőseacutegeacuteről annak kezdő időpontjaacuteroacutel

valamint a 74) pontban foglaltakroacutel

8) Megaacutellapodaacutes moacutedosiacutetaacutesa

Jelen megaacutellapodaacutes moacutedosiacutetaacutesa a jogfolytonossaacuteg fenntartaacutesa mellett baacutermikor baacutermely

reacuteszről kezdemeacutenyezhető A moacutedosiacutetaacutes mindkeacutet feacutel egybehangzoacute szaacutendeacuteka alapjaacuten valoacutesul

meg melyet a felek alaacuteiacuteraacutesukkal nyilvaacuteniacutetanak ki A felek koumltelesek elfogadni a szolgaacuteltataacutest

eacuterintő jogszabaacutelyok vaacuteltozaacutesaiboacutel fakadoacute moacutedosiacutetaacutesokat

9) Jogviszony megszűneacuteseacuteről

91) Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűnik

hataacuterozott idejű megaacutellapodaacutes eseteacuten a megjeloumllt időtartam lejaacutertaacuteval

inteacutezmeacuteny jogutoacuted neacutelkuumlli megszűneacuteseacutevel

jogosult halaacutelaacuteval

a megaacutellapodaacutes felmondaacutesaacuteval

164

92) A megaacutellapodaacutest az ellaacutetott illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője indokolaacutes neacutelkuumll baacutermikor

iacuteraacutesban felmondhatja

93) A megaacutellapodaacutest a szolgaacutelatvezető felmondja ha

az ellaacutetott maacutesik inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő elhelyezeacutese vagy a szolgaacuteltataacutes tovaacutebbi

igeacutenybeveacutetele nem indokolt

az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely teacuteriacuteteacutesi

diacutejfizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek a 710) pontban reacuteszletezett felteacutetelek fennaacutellaacutesa mellett

nem tesz eleget

94) A szolgaacuteltataacutes felmondaacutesaacuteroacutel a szolgaacutelat vezetője iacuteraacutesos eacutertesiacuteteacutes kuumlld A felmondaacutesi idő

15 nap Ha a felmondaacutes jogszerűseacutegeacutet az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője a teacuteriacuteteacutesi diacutejat vagy

az egyszeri hozzaacutejaacuterulaacutest megfizető szemeacutely vitatja az arroacutel szoacuteloacute eacutertesiacuteteacutes keacutezhezveacuteteleacutetől

95) A jogviszony megszűneacutese eseteacuten a szolgaacutelat vezetője eacutertesiacuteti az ellaacutetottat illetve

toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet az esedeacutekes illetve haacutetraleacutekos teacuteriacuteteacutesi diacutej befizeteacutesi koumltelezettseacutegeacuteről

az ellaacutetottal szembeni koumlveteleacutesről kaacuterigeacutenyről az inteacutezmeacutennyel szemben fennaacutelloacute esetleges

koumlveteleacutes kaacuterigeacuteny előterjeszteacutesi eacutes rendezeacutesi moacutedjaacuteroacutel illetve arroacutel hogy az orszaacutegos

nyilvaacutentartaacutesban (KENYSZI) a megaacutellapodaacutesa lezaacuteraacutesra keruumllt

10) Panaszok kezeleacuteseacuteről

101) A Megaacutellapodaacutest alaacuteiacuteroacute felek kijelentik hogy vitaacutes keacuterdeacuteseiket elsődlegesen taacutergyalaacutes

uacutetjaacuten kiacutevaacutenjaacutek rendezni Az Ellaacutetott (vagy Toumlrveacutenyes keacutepviselője) panaszaacuteval a taacutemogatoacute

szolgaacutelat vezetőjeacutehez ill az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutehez fordulhat A panaszt iacuteraacutesban kell

benyuacutejtani

102) Az szolgaacuteltatoacute tizenoumlt napon beluumll koumlteles a panasztevőt iacuteraacutesban eacutertesiacuteteni a panasz

kivizsgaacutelaacutesaacutenak eredmeacutenyeacuteről Amennyiben panasz kivizsgaacutelaacutesa hataacuteridőn beluumll nem toumlrteacutenik

meg vagy a panasztevő nem eacutert egyet az inteacutezkedeacutessel az inteacutezkedeacutes keacutezhezveacuteteleacutetől

szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll a fenntartoacutehoz fordulhat jogorvoslattal

103) Az ellaacutetottjogi keacutepviselő a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szolgaacuteltataacutesban reacuteszesuumllő

reacuteszeacutere nyuacutejt segiacutetseacuteget jogai gyakorlaacutesaacuteban A teruumlletileg illeteacutekes ellaacutetottjogi keacutepviselő

eleacuterhetőseacutege

Az Orszaacutegos Betegjogi Ellaacutetottjogi Gyermekjogi eacutes Dokumentaacutecioacutes Koumlzpont eleacuterhetőseacutegei

Honlap httpwwwobdkhu

E-mail obdkobdkhu

Postaciacutem 1365 Budapest Pf 646

Ingyenesen hiacutevhatoacute zoumlldszaacutem +36-80620-055

11) Szemeacutelyes adatok kezeleacuteseacuteről

A szolgaacuteltatoacute az ellaacutetott adatait a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993

eacutevi III toumlrveacuteny rendelkezeacutesei alapjaacuten nyilvaacutentartja a szociaacutelis gyermekjoacuteleacuteti eacutes

szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacuteről elektronikus uacuteton adatszolgaacuteltataacutest teljesiacutet Az inteacutezmeacutenyben az

adatkezeleacutesre eacutes az adatok veacutedelmeacutere az informaacutecioacutes oumlnrendelkezeacutesi jogroacutel eacutes az

informaacutecioacuteszabadsaacutegroacutel szoacuteloacute 2011 eacutevi CXII toumlrveacuteny rendelkezeacutesei az iraacutenyadoacutek

165

12) Az ellaacutetott (ill toumlrveacutenyes keacutepviselője) adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutege

121) Az Ellaacutetott koumlteles a szemeacutelyes adataiban lakciacutemeacuteben szolgaacuteltataacutesra vonatkozoacute

jogosultsaacutegi felteacutetelekben eacutes a joumlvedelmi viszonyait illetően a 74) pont alatt roumlgziacutetett

esetekben 15 napon beluumll a szolgaacutelatvezetőt eacutertesiacuteteni

122) Az ellaacutetott a Szolgaacutelatvezető felszoacuteliacutetaacutesaacutera 15 napon beluumll koumlteles a szociaacutelis

13) Zaacuteroacute rendelkezeacutesek

131) A jelen megaacutellapodaacutesban nem szabaacutelyozott keacuterdeacutesekben a Polgaacuteri toumlrveacutenykoumlnyvről

szoacuteloacute 2013 eacutevi V toumlrveacuteny (Ptk) tovaacutebbaacute a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel

szoacuteloacute jogszabaacutelyok rendelkezeacutesei az iraacutenyadoacutek

132) Aluliacuterott szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő az Ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője kijelentem

hogy a biztosiacutetott taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel a vezetett

nyilvaacutentartaacutesokroacutel a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel a teljesiacuteteacutes felteacuteteleiről illetve a mulasztaacutes

koumlvetkezmeacutenyeiről a szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő jogairoacutel eacutes koumltelezettseacutegeiről a panaszjog

gyakorlaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel az ellaacutetottjogi keacutepviselőről eacutes eleacuterhetőseacutegeacuteről a megszűneacutes eseteiről

szoacuteloacute taacutejeacutekoztataacutest megkaptam eacutes azt tudomaacutesul vettem

133) Aluliacuterottak a jelen megaacutellapodaacutest elolvasaacutes utaacuten mint akaratukkal mindenben

megegyezőt joacutevaacutehagyoacutelag iacuterjaacutek alaacute

Kecskemeacutet helliphelliphelliphelliphellipeacutev helliphelliphellip hoacutenap helliphelliphelliphellip napjaacuten

EllaacutetottEllaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője Taacutemogatoacute szolgaacutelat vezetője

PH

166

Idősgondozaacutessal oumlsszefuumlggő alapszolgaacuteltataacutesok eacutes fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesa

Megaacutellapodaacutes

Szociaacutelis eacutetkezteteacutesre vonatkozoacutean

Keacutepviselő Főigazgatoacute Főorvos

Szakmai egyseacuteg Idősgondozoacute Szolgaacutelat

Telephely illeteacutekes telephely

Keacutepviselő szolgaacutelatvezető

Taj azonosiacutetoacute

14) Toumlrveacutenyes keacutepviseletet ellaacutetoacute szemeacutely (toumlrveacutenyes keacutepviselő)

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Anyja neve

Szuumlleteacutesi hely idő

Lakciacutem

2) A szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacuteről

Az Ellaacutetott (ill toumlrveacutenyes keacutepviselője)__________________eacutev _________________ hoacute

________________ napjaacuten az Idősgondozoacute Szolgaacutelat mint szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute

szociaacutelis alapszolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere keacuterelmet terjesztett elő ezzel egy időben a keacuterelem

elbiacuteraacutelaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges melleacutekleteket benyuacutejtotta

167

31) Az Ellaacutetott a benyuacutejtott dokumentumok vizsgaacutelata alapjaacuten szociaacutelisan raacuteszorultnak

minősuumll

32) A szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993

(II17) Kormaacutenyrendelet illetve Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

szoacuteloacute 152011 (III31) szaacutemuacute oumlnkormaacutenyzati rendelet 7 sect-a alapjaacuten szerinti teacuteriacuteteacutesi diacutejat

koumlteles megfizetni

aki a suacutelyos fogyateacutekossaacutegaacutet a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute

1993 eacutevi III toumlrveacuteny 65C sect (6) bekezdeacutese szerint igazolja

4) A szolgaacuteltataacutes időtartama

biztosiacutetaacutesaacutenak kezdő időpontja ____________ eacutev _______ hoacute ___________ napja

42) Az ellaacutetaacutes időtartama hataacuterozatlanhataacuterozott időtartamuacute ____________ eacutev _______

hoacute ___________ napja

43) Az eacutetkezteteacutesben reacuteszesuumllő a szolgaacuteltataacutest naponta veheti igeacutenybe

A szolgaacuteltatoacute a jelen szerződeacutesben biztosiacutetja az ellaacutetott reacuteszeacutere az alaacutebbi szolgaacuteltataacutest

EacuteTKEZTETEacuteS

Szociaacutelisan raacuteszorultaknak a legalaacutebb napi 1x-i meleg eacutetkezeacutesről kell gondoskodni akik

oumlnmaguk illetve eltartottjaik reacuteszeacutere nem keacutepesek biztosiacutetani koruk egeacuteszseacutegi aacutellapotuk

fogyateacutekossaacuteguk pszichiaacutetriai betegseacuteguumlk szenvedeacutelybetegseacuteguumlk vagy hajleacutektalansaacuteguk

miatt

Az eacutetkezteteacutes a szuumlkseacutegletnek megfelelően vehető igeacutenybe

a) kiszolgaacutelaacutesaacuteval egyidejű helyben fogyasztaacutessal

b) elviteleacutenek lehetőveacute teacuteteleacutevel

c) lakaacutesra szaacutelliacutetaacutesaacuteval

d) Az eacutetkezteteacutest igeacutenybevevő szemeacutely reacuteszeacutere a haacuteziorvos javaslata alapjaacuten dieacutetaacutes eacutetkezeacutes

biztosiacutetott

(igeacutenybe veacutetel moacutedja bekarikaacutezandoacute)

6) A szolgaacuteltataacutes igazolaacutesaacuteroacutel

Az igeacutenybevett szolgaacuteltataacutest alaacuteiacuteraacutesukkal igazolni jogosultak

168

18 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltt cselekvőkeacutepesseacuteget reacuteszlegesen korlaacutetozoacute gondnoksaacuteg alatt aacutelloacute

szemeacutely eseteacuteben a toumlrveacutenyes keacutepviselő vagy a toumlrveacutenyes keacutepviselő joacutevaacutehagyaacutesaacuteval

az ellaacutetott

18 eacuteleteacuteveacutet betoumlltoumltt cselekvőkeacutepesseacuteget teljesen korlaacutetozoacute gondnoksaacuteg alatt aacutelloacute

szemeacutely eseteacuteben a toumlrveacutenyes keacutepviselő

Az alaacuteiacuteraacutesra jogosult szemeacutely a szolgaacuteltataacutesi teljesiacutetmeacuteny igazolaacutesaacutera meghatalmazaacutest adhat

maacutes szemeacutely(ek)nek

Eacutetkezteteacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek teljesuumlleacuteseacutet az igeacutenybeveacutetelt koumlvetően az ellaacutetaacutest igeacutenylőnek a

szolgaacuteltataacuteseacutert fizetendő szaacutemlaacuten kell igazolnia

7) Teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacuteről

71) Az Ellaacutetott az eacutetkezteteacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes

szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17) Kormaacutenyrendelet illetve Kecskemeacutet Megyei

Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis eacutes

helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III 31) oumlnkormaacutenyzati rendelete szerinti

teacuteriacuteteacutesi diacutejat koumlteles megfizetni

72) Az eacutetel helyben fogyasztaacutesaacuteeacutert elviteleacuteeacutert lakaacutesra szaacutelliacutetaacuteseacutert fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi

diacutej a napi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej eacutes az adott hoacutenapban igeacutenybe vett eacutetkezeacutesi napok szorzata

Amennyiben az Ellaacutetott az oumlnkormaacutenyzat hataacutelyos rendelete szerinti meacuteltaacutenyossaacutegban

reacuteszesuumll a hataacuterozatban meghataacuterozott időtartamra a hataacuterozatban megaacutellapiacutetott meacuterteacutekkel

csoumlkkentett oumlsszegű teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacutere koumltelezett

Ha az ellaacutetaacutest betegseacuteg vagy maacutes ok miatt a jogosult nem kiacutevaacutenja igeacutenybe venni a

taacutevolmaradaacutest az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutenek legalaacutebb keacutet munkanappal a taacutevolmaradaacutest

megelőzően iacuteraacutesban be kell jelenteni Ennek elmulasztaacutesa eseteacuten a koumltelezett a teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutenek koumltelezettseacutege aloacutel a taacutevolmaradaacutes kezdeteacutetől szaacutemiacutetott 3 munkanaptoacutel

mentesuumll A koumltelezett a taacutevolmaradaacutes idejeacutere mentesuumll a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutenek

koumltelezettseacutege aloacutel

73) A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesa az oumlnkormaacutenyzat hataacutelyos rendelete alapjaacuten

toumlrteacutenik A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej vaacuteltozaacutesaacuteroacutel az Idősgondozoacute Szolgaacutelat vezetője iacuteraacutesos

eacutertesiacuteteacutest kuumlld A meacuteltaacutenyossaacutegi eljaacuteraacutes kereteacuteben megaacutellapiacutetott szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

oumlsszegeacuteről a Fenntartoacute hataacuterozatban doumlnt

alkalommal vizsgaacutelhatoacute feluumll eacutes vaacuteltoztathatoacute meg kiveacuteve ha az ellaacutetott joumlvedelme olyan

meacuterteacutekben csoumlkken hogy a toumlrveacutenyben meghataacuterozott teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek

nem tud eleget tenni vagy az oumlregseacutegi nyugdiacutej mindenkori legkisebb oumlsszegeacutenek 25-aacutet

meghaladoacute meacuterteacutekben noumlvekedett

A feluumllvizsgaacutelat soraacuten megaacutellapiacutetott uacutej szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutenek időpontjaacuteroacutel a

fenntartoacute rendelkezik Az uacutej teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutere a koumltelezett nem koumltelezhető a

feluumllvizsgaacutelatot megelőző időszakra kiveacuteve ha az ellaacutetott a feluumllvizsgaacutelatot megelőzően -

joumlvedelem eacutes vagyon hiaacutenyaacuteban - teacuteriacuteteacutesmentesen vette igeacutenybe az ellaacutetaacutest eacutes reacuteszeacutere

visszamenőlegesen rendszeres peacutenzellaacutetaacutes keruumllt megaacutellapiacutetaacutesra Ez utoacutebbi esetben a szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutenek kezdő időpontja a rendszeres peacutenzellaacutetaacutesra valoacute jogosultsaacuteg kezdő

napja

169

75) A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutehoz a Fenntartoacute illetve a Szolgaacutelatvezető keacuterheti az

ellaacutetott az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője joumlvedelemeacuteről szoacuteloacute nyilatkozatot illetve a

joumlvedelmeket hitelt eacuterdemlően bizonyiacutetoacute dokumentumok benyuacutejtaacutesaacutet

mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet Ebben az

esetben az ellaacutetottnak nem kell a joumlvedelmeacutet igazolnia Az ellaacutetaacutest ilyen moacutedon igeacutenylő

eacuterintett nem keruumllhet előnyoumlsebb helyzetbe mint ha a vaacutellalaacutest ő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat

megfizető maacutes szemeacutely nem tenneacute meg

76) A szolgaacuteltataacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejat szaacutemla elleneacuteben keacuteszpeacutenzfizeteacutessel kell

kiegyenliacuteteni A teacuteriacuteteacutesi diacutejat egy oumlsszegben kell megfizetni a szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutet

koumlvető naptaacuteri hoacutenap utolsoacute napjaacuteig A teacuteriacuteteacutesi diacutej keacutesedelmes fizeteacutese eseteacuten a szolgaacuteltataacutes

felfuumlggeszthető

77) A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej nem haladhatja meg az igeacutenybevevő rendszeres havi

joumlvedelmeacutenek 30 -aacutet

78) A teacuteriacuteteacutesi diacutejat fizető szemeacutely

9) Megaacutellapodaacutes megszűneacuteseacuteről eacutes megszuumlnteteacuteseacuteről

91) Jelen megaacutellapodaacutes alapjaacuten az ellaacutetaacutes azonnali hataacutellyal kuumlloumln eacutertesiacuteteacutes eacutes jogorvoslati

lehetőseacuteg neacutelkuumll megszűnik

Az inteacutezmeacuteny jogutoacuted neacutelkuumlli megszűneacuteseacutevel

A jogosult halaacutelaacuteval

Hataacuterozott idejű megaacutellapodaacutes eseteacuten a megjeloumllt időtartam lejaacutertaacuteval

A megaacutellapodaacutes felmondaacutesaacuteval az ellaacutetott illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője indokolaacutes

neacutelkuumll baacutermikor

92) Idősgondozoacute Szolgaacutelat vezetője megszuumlntetheti

Amennyiben az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő maacutesik inteacutezmeacutenybe keruumllt elhelyezeacutesre

Az ellaacutetott a haacutezirendet suacutelyosan megseacuterti

Jogszabaacutelyban ill megaacutellapodaacutesban roumlgziacutetett adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutegeacutenek a

megadott hataacuteridőig nem tesz eleget

Az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely teacuteriacuteteacutesi

diacutej-fizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget

Az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely a teacuteriacuteteacutesi diacutej-

fizeteacutesi koumltelezettseacutegnek nem tesz eleget hat hoacutenapon aacutet folyamatosan tartozaacutes aacutell fenn eacutes az

170

a hatodik hoacutenap utolsoacute napjaacuten a keacutethavi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet meghaladja

eacutes vagyoni joumlvedelmi viszonyai lehetőveacute teszik a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet

Amennyiben az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely

vagyoni joumlvedelmi viszonyai olyan meacuterteacutekben megvaacuteltoztak hogy a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutere vonatkozoacute koumltelezettseacutegnek nem tud eleget tenni koumlteles az

inteacutezmeacutenyvezetőneacutel rendkiacutevuumlli joumlvedelemvizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet kezdemeacutenyezni Az

inteacutezmeacutenyvezető a joumlvedelemvizsgaacutelatot lefolytatja eacutes a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat a

joumlvedelemvizsgaacutelat eredmeacutenyeacutenek megfelelően aacutellapiacutetja meg

joumlvedelem vizsgaacutelat lefolytataacutesaacutet akkor uacutegy kell tekinteni hogy vagyoni joumlvedelmi

Ha haacuterom hoacutenapon aacutet teacuteriacuteteacutesi diacutej-tartozaacutes aacutell fenn az ellaacutetottat a toumlrveacutenyes keacutepviselőt vagy a

kezdő eacutes befejeződő időpontjaacuteroacutel

Amennyiben a jogosult kiskoruacute vagy cselekvőkeacutepesseacutegeacuteben a szociaacutelis ellaacutetaacutes

igeacutenybeveacuteteleacutevel oumlsszefuumlggő jognyilatkozatok tekinteteacuteben reacuteszlegesen korlaacutetozott szemeacutely

vagy a cselekvőkeacutepesseacuteget teljesen korlaacutetozoacute gondnoksaacuteg alatt aacutell jogi koumlvetkezmeacutenyekkel

jaacuteroacute cselekmeacutenyek eacutes jognyilatkozatok tekinteteacuteben a hozzaacutetartozoacutera vonatkozoacute

rendelkezeacuteseket a toumlrveacutenyes keacutepviselőre kell alkalmazni

93) A jogviszony megszuumlnteteacuteseacuteről a szolgaacutelat vezetője iacuteraacutesos eacutertesiacuteteacutes kuumlld A felmondaacutesi

idő 15 nap kiveacuteve ha az ellaacutetott vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője azonnali hataacutellyal vagy

meghataacuterozott időponttoacutel keacuteri a jogviszony megszuumlnteteacuteseacutet

94) Ha a megszuumlnteteacutessel az ellaacutetott illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője nem eacutert egyet az eacutertesiacuteteacutes

keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll az inteacutezmeacuteny keacutepviselőjeacutehez fordulhat Ilyen

esetben a szolgaacuteltataacutes vaacuteltozatlan felteacutetelek mellett mindaddig igeacutenybe vehető amiacuteg a

fenntartoacute hataacuterozatot nem hoz

95) A megaacutellapodaacutes megszűneacutese vagy megszuumlnteteacutese eseteacuten a felek egymaacutessal elszaacutemolnak

amely uumlgylet kiterjed a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejakra eacutes az esetleges haacutetraleacutekaira illetve minden

olyan dologra amely a megaacutellapodaacutes megszűneacuteseacutehez megszuumlnteteacuteseacutehez okszerűen

kapcsoloacutedik

uacutetjaacuten kiacutevaacutenjaacutek rendezni Az ellaacutetott (vagy Toumlrveacutenyes keacutepviselője) panaszaacuteval az Idősgondozoacute

Szolgaacutelat vezetőjeacutehez ill az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutehez fordulhat A panaszt iacuteraacutesban kell

reacuteszeacutere nyuacutejt segiacutetseacuteget jogai gyakorlaacutesaacuteban A teruumlletileg illeteacutekes ellaacutetottjogi keacutepviselőről

taacutejeacutekozoacutedhat a wwwobdkhu honlapon

171

4152015 (XII 23) Korm rendelet alapjaacuten elektronikus uacuteton adatszolgaacuteltataacutest teljesiacutet Az

inteacutezmeacutenyben az adatkezeleacutesre eacutes az adatok veacutedelmeacutere az informaacutecioacutes oumlnrendelkezeacutesi jogroacutel

eacutes az informaacutecioacuteszabadsaacutegroacutel szoacuteloacute 2011 eacutevi CXII toumlrveacuteny rendelkezeacutesei az iraacutenyadoacutek

eacutertesiacuteteni Amennyiben ezen adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutegeacutenek a megadott hataacuteridőig nem

tesz eleget uacutegy inteacutezmeacutenyi jogviszonya megszűnteteacutesre keruumll

13) Zaacuteroacute rendelkezeacutesek

131) A jelen megaacutellapodaacutesban nem szabaacutelyozott keacuterdeacutesekben a Polgaacuteri toumlrveacutenykoumlnyv

tovaacutebbaacute az szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute jogszabaacutelyok rendelkezeacutesei az

iraacutenyadoacutek

132) Aluliacuterott szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője kijelentem

hogy az eacutetkezteteacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel a vezetett nyilvaacutentartaacutesokroacutel a

szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő jogairoacutel eacutes koumltelezettseacutegeiről a panaszjog gyakorlaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel

az ellaacutetottjogi keacutepviselő eleacuterhetőseacutegeacuteről a megszűneacutes eseteiről szoacuteloacute taacutejeacutekoztataacutest

megkaptam eacutes azt tudomaacutesul vettem

Kecskemeacutet ______________eacutev __________ hoacutenap ________ napjaacuten

_____________________________ _________________________

EllaacutetottEllaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője Idősgondozoacute Szolgaacutelat vezetője

PH

172

Megaacutellapodaacutes

Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesra vonatkozoacutean

173

Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes igeacutenybeveacuteteleacutet megelőzően vizsgaacutelni kell a gondozaacutesi szuumlkseacutegletet A

szolgaacuteltataacutes iraacutenti keacuterelem alapjaacuten az inteacutezmeacutenyvezető aacuteltal felkeacutert szakeacutertő veacutegzi el az

igeacutenylő gondozaacutesi szuumlkseacutegleteacutenek vizsgaacutelataacutet Az inteacutezmeacutenyvezető aacuteltal felkeacutert szakeacutertő a

gondozaacutesi szuumlkseacutegletet a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet valamint az egeacuteszseacutegi aacutellapoton alapuloacute

szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg vizsgaacutelataacutenak eacutes igazolaacutesaacutenak reacuteszletes szabaacutelyairoacutel szoacuteloacute 362007

(XII 22) SZMM rendelet aacuteltal meghataacuterozottak szerint megvizsgaacutelja eacutes megaacutellapiacutetja a

napi gondozaacutesi szuumlkseacuteglet meacuterteacutekeacutet

A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest a megaacutellapiacutetott napi gondozaacutesi szuumlkseacutegletnek megfelelő

időtartamban de legfeljebb napi 4 oacuteraacuteban kell nyuacutejtani Ha a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet a napi 4

oacuteraacutet meghaladja a szolgaacuteltataacutest igeacutenylőt az inteacutezmeacutenyvezető taacutejeacutekoztatja a bentlakaacutesos

inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek lehetőseacutegeacuteről ebben az esetben a szolgaacuteltataacutest igeacutenylő

az inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes időpontjaacuteig napi 4 oacuteraacuteban toumlrteacutenő haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesra jogosult

43) A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutelyek reacuteszeacutere a szolgaacuteltataacutes munkanapokon

730-1530-ig vehető igeacutenybe

Nyugdiacutejashaacutezi lakoacutek reacuteszeacutere a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacuteltataacutes a nap 24 oacuteraacutejaacuteban biztosiacutetott

Nyuacutejtott szolgaacuteltataacutes kategoacuteriaacutek szociaacutelis segiacuteteacutes

szemeacutelyi gondozaacutes

Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes kereteacuteben a szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő szemeacutely sajaacutet

lakoacutekoumlrnyezeteacuteben kell biztosiacutetani az oumlnaacutelloacute eacuteletvitel fenntartaacutesa eacuterdekeacuteben szuumlkseacuteges

ellaacutetaacutest Amennyiben a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes soraacuten szakaacutepolaacutesi feladatok ellaacutetaacutesa vaacutelik

szuumlkseacutegesseacute a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest veacutegző szemeacutely kezdemeacutenyezi az otthonaacutepolaacutesi

szolgaacutelat kereteacuteben toumlrteacutenő ellaacutetaacutest A haacutezi gondozoacute feladatai ellaacutetaacutesa soraacuten segiacutetseacuteget nyuacutejt

ahhoz hogy az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő fizikai mentaacutelis szociaacutelis szuumlkseacuteglete sajaacutet

koumlrnyezeteacuteben eacuteletkoraacutenak eacutelethelyzeteacutenek eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak megfelelően

megleacutevő keacutepesseacutegeinek fenntartaacutesaacuteval felhasznaacutelaacutesaacuteval fejleszteacuteseacutevel biztosiacutetott legyen

A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes teveacutekenyseacutegei eacutes reacuteszteveacutekenyseacutegei

174

175

Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek teljesuumlleacuteseacutet az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő A szemeacutelyes

gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről

szoacuteloacute 12000 (I 7) SzCsM rendelet 5 szaacutemuacute melleacuteklet alapjaacuten gondozaacutesi naploacute a haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesban reacuteszesuumllőkről vezetett nyilvaacutentartaacutesban igazolja le

71) Az Ellaacutetott a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert a szociaacutelis

72) A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesban reacuteszesuumllő aacuteltal havonta fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat az

oacuteradiacutej eacutes az adott hoacutenapban a lakaacuteson gondozaacutesra fordiacutetott idő szorzata alapjaacuten kell

kiszaacutemiacutetani A lakaacuteson gondozaacutesra fordiacutetott időt a gondozaacutesi naploacute alapjaacuten kell megaacutellapiacutetani

A gondozaacutesi naploacuteban az ellaacutetott neveacutet a lakaacuteson kiacutevuumll veacutegzett teveacutekenyseacuteg eseteacuteben is fel

kell tuumlntetni Amennyiben az ellaacutetott az oumlnkormaacutenyzat hataacutelyos rendelete szerint

meacuteltaacutenyossaacutegban reacuteszesuumll a hataacuterozatban meghataacuterozott időtartamra a hataacuterozatban

megaacutellapiacutetott meacuterteacutekkel csoumlkkentett oumlsszegű teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacutere koumltelezett

176

joumlvedelmeacutenek 25 -aacutet

az inteacutezmeacuteny jogutoacuted neacutelkuumlli megszűneacuteseacutevel

a jogosult halaacutelaacuteval

a megaacutellapodaacutes felmondaacutesaacuteval az ellaacutetott illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője indokolaacutes

amennyiben az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő maacutesik inteacutezmeacutenybe keruumllt elhelyezeacutesre

az ellaacutetott a haacutezirendet suacutelyosan megseacuterti

jogszabaacutelyban ill megaacutellapodaacutesban roumlgziacutetett adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutegeacutenek a

177

93) A jogviszony megszuumlnteteacuteseacuteről a szolgaacutelat vezetője iacuteraacutesos eacutertesiacuteteacutest kuumlld A felmondaacutesi

102) A szolgaacuteltatoacute tizenoumlt napon beluumll koumlteles a panasztevőt iacuteraacutesban eacutertesiacuteteni a panasz

178

hogy a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel a vezetett

gyakorlaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel az ellaacutetottjogi keacutepviselő eleacuterhetőseacutegeacuteről a megszűneacutes eseteiről szoacuteloacute

179

Megaacutellapodaacutes

Időskoruacuteak Nappali Ellaacutetaacutesaacutera vonatkozoacutean

180

A nappali ellaacutetaacutes elsősorban a sajaacutet otthonukban eacutelő tizennyolcadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt

egeacuteszseacutegi aacutellapotuk vagy idős koruk miatt szociaacutelis eacutes mentaacutelis taacutemogataacutesra szoruloacute oumlnmaguk

ellaacutetaacutesaacutera reacuteszben keacutepes szemeacutelyekre vonatkozoacutean

43) A nappali ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutelyek reacuteszeacutere a szolgaacuteltataacutes heacutetfőtől peacutentekig 800-

1600-ig igeacuteny eseteacuten rugalmas nyitva tartaacutes szombaton vasaacuternap eacutes uumlnnepnapokon zaacuterva

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők reacuteszeacutere szociaacutelis egeacuteszseacutegi mentaacutelis aacutellapotuknak megfelelő napi

eacuteletritmust biztosiacutetoacute szolgaacuteltataacutest nyuacutejt

A helyi igeacutenyeknek megfelelő koumlzoumlsseacutegi programokat szervez valamint helyet biztosiacutet a

koumlzoumlsseacutegi szervezeacutesű programoknak csoportoknak

Biztosiacutetja hogy a szolgaacuteltataacutes nyitott formaacuteban az ellaacutetotti koumlr eacutes a lakossaacuteg aacuteltal egyaraacutent

eleacuterhető moacutedon műkoumldjoumln

Biztosiacutetja a koumlzoumlsseacutegi egyuumlttleacutetnek a piheneacutesnek a szemeacutelyi tisztaacutelkodaacutesnak a szemeacutelyes

ruhaacutezat tisztiacutetaacutesaacutenak felteacuteteleit

Nappali ellaacutetaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacuteny szolgaacuteltataacutesai kuumlloumlnoumlsen

szabadidős programok szervezeacutese

szuumlkseacuteg szerint az egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutes megszervezeacutese a szakellaacutetaacutesokhoz

valoacute hozzaacutejutaacutes segiacuteteacutese

hivatalos uumlgyek inteacutezeacuteseacutenek segiacuteteacutese

munkaveacutegzeacutes lehetőseacutegeacutenek szervezeacutese

speciaacutelis oumlnszerveződő csoportok taacutemogataacutesa műkoumldeacuteseacutenek szervezeacuteseacutenek

segiacuteteacutese

az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők reacuteszeacutere sajtoacutetermeacutekeket koumlnyveket

kaacutertya- eacutes taacutersasjaacuteteacutekokat toumlmegkommunikaacutecioacutes eszkoumlzoumlket biztosiacutet

rendezveacutenyeket szervez

felvilaacutegosiacutetoacute előadaacutesok szervezeacutese tanaacutecsadaacutes az egeacuteszseacuteges eacuteletmoacutedroacutel

gyoacutegytorna lehetőseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa valamint a mentaacutelis gondozaacutes

181

A nappali ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek teljesuumlleacuteseacutet az igeacutenybeveacutetelt koumlvetően az ellaacutetaacutest

igeacutenylőnek a szolgaacuteltataacutesroacutel kiaacutelliacutetott szaacutemlaacuten kell igazolnia

Az Ellaacutetottnak a nappali ellaacutetaacutes szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros

szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III 31) oumlnkormaacutenyzati rendelete alapjaacuten nem

kell szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat fizetnie

az Inteacutezmeacuteny jogutoacuted neacutelkuumlli megszűneacuteseacutevel

a megaacutellapodaacutes felmondaacutesaacuteval az ellaacutetott illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője indokolaacutes neacutelkuumll

baacutermikor

182

esetben a szolgaacuteltataacutest vaacuteltozatlan felteacutetelek mellett mindaddig igeacutenybe vehető amiacuteg a

eacutertesiacuteteni

183

hogy a nappali ellaacutetaacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel a vezetett nyilvaacutentartaacutesokroacutel

a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel a teljesiacuteteacutes felteacuteteleiről illetve a mulasztaacutes koumlvetkezmeacutenyeiről a

az ellaacutetottjogi keacutepviselőről eacutes eleacuterhetőseacutegeacuteről a megszűneacutes eseteiről szoacuteloacute taacutejeacutekoztataacutest

184

Megaacutellapodaacutes

Fogyateacutekos Szemeacutelyek Nappali Ellaacutetaacutesaacutera vonatkozoacutean

185

A nappali ellaacutetaacutes elsősorban a sajaacutet otthonukban eacutelő harmadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt

oumlnkiszolgaacutelaacutesra reacuteszben keacutepes vagy oumlnellaacutetaacutesra nem keacutepes de feluumlgyeletre szoruloacute

fogyateacutekos illetve autista szemeacutelyekre vonatkozoacutean

Rendkiacutevuumll indokolt esetben nappali ellaacutetaacutes olyan fogyateacutekos szemeacutelyek reacuteszeacutere is

biztosiacutethatoacute akire neacutezve szuumllője vagy maacutes hozzaacutetartozoacuteja gyermekgondozaacutesi segeacutelyben

gyermekneveleacutesi taacutemogataacutesban vagy aacutepolaacutesi diacutejban reacuteszesuumll

Nem gondozhatoacute az a gyermek fogyateacutekosok nappali inteacutezmeacutenyeacuteben aki gyoacutegypedagoacutegiai

neveleacutesre oktataacutesra alkalmas eacutes felveacutetele elhelyezeacutese a koraacutenak aacutellapotaacutenak megfelelő

neveleacutesi oktataacutesi inteacutezmeacutenyben biztosiacutethatoacute Nem vonatkozik ez a tilalom a tankoumlteles eacutes a

taniacutetaacutesi eacutev soraacuten neveleacutesi oktataacutesi inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő fogyateacutekos gyermek

taniacutetaacutesi szuumlnet idejeacuten toumlrteacutenő ellaacutetaacutesaacutera

Fogyateacutekos szemeacutelyek inteacutezmeacutenyeacutebe az ellaacutetottakat csak proacutebaidővel lehet felvenni A

proacutebaidő tartama haacuterom hoacutenapnaacutel hosszabb nem lehet

Szolgaacuteltataacutes igeacutenybeveacuteteleacutere iraacutenyuloacute keacuterelemhez melleacutekelni kell a szociaacutelis raacuteszorultsaacutegot

igazoloacute iratokat illetve azok maacutesolataacutet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok

igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI 24) SzCsM rendelet 21sect alapjaacuten

43) A fogyateacutekosok nappali ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutelyek reacuteszeacutere a szolgaacuteltataacutes heacutetfőtől

csuumltoumlrtoumlki 630-1630-ig peacutenteki napokon 730-1530-ig igeacuteny eseteacuten rugalmas nyitva tartaacutes

szombaton vasaacuternap eacutes uumlnnepnapokon zaacuterva

A szolgaacuteltatoacute a jelen szerződeacutesben a fogyateacutekos szemeacutelyek nappali inteacutezmeacutenyeacuteben biztosiacutetja

az ellaacutetott reacuteszeacutere az alaacutebbi szolgaacuteltataacutest

A fogyateacutekos szemeacutelyek nappali inteacutezmeacutenyeacuteben hat-nyolc fős gondozaacutesi csoportokban folyik

a foglalkoztataacutes figyelemmel az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők eacuteletkoraacutera eacutes fejlettseacutegi szintjeacutere

Igeacuteny szerint biztosiacutetja a napi egyszeri meleg eacutetkezeacutest

A fogyateacutekos szemeacutelyek nappali inteacutezmeacutenye az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők szaacutemaacutera egyeacuteni

fejlesztő programokra eacutepuumllő gyoacutegypedagoacutegiai foglalkozaacutest szervez

186

71) Az Ellaacutetott a nappali ellaacutetaacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes

72) Amennyiben az Ellaacutetott az oumlnkormaacutenyzat hataacutelyos rendelete szerinti meacuteltaacutenyossaacutegban

Amennyiben az eacutetkezteteacutest az ellaacutetott betegseacuteg vagy maacutes ok miatt nem kiacutevaacutenja igeacutenybe venni

a taacutevolmaradaacutest az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutenek legalaacutebb keacutet munkanappal a taacutevolmaradaacutest

187

77) A fogyateacutekos szemeacutelyek nappali ellaacutetaacutesa eseteacuteben amennyiben ott eacutetkezeacutest vesznek

igeacutenybe a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej nem haladhatja meg az ellaacutetott rendszeres havi joumlvedelmeacutenek

30 -aacutet Eacutetkezeacutes neacutelkuumlli igeacutenybeveacutetel eseteacuten az ellaacutetaacutes teacuteriacuteteacutesmentesen keruumll biztosiacutetaacutesra

188

189

190

szoacuteloacute 2013 eacutevi V toumlrveacuteny tovaacutebbaacute a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute

jogszabaacutelyok rendelkezeacutesei az iraacutenyadoacutek

hogy a fogyateacutekos szemeacutelyek nappali ellaacutetaacutesa szolgaacuteltataacutesaacutenak felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel a

vezetett nyilvaacutentartaacutesokroacutel a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel a teljesiacuteteacutes felteacuteteleiről illetve a

mulasztaacutes koumlvetkezmeacutenyeiről a szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő jogairoacutel eacutes koumltelezettseacutegeiről a

panaszjog gyakorlaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel az ellaacutetottjogi keacutepviselő eleacuterhetőseacutegeacuteről a megszűneacutes

eseteiről szoacuteloacute taacutejeacutekoztataacutest megkaptam eacutes azt tudomaacutesul vettem

191

Megaacutellapodaacutes

Jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesra vonatkozoacutean

192

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes igeacutenybeveacutetele szempontjaacuteboacutel szociaacutelisan raacuteszorult

az egyeduumll eacutelő 65 eacutev feletti szemeacutely az egyeduumll eacutelő suacutelyosan fogyateacutekos vagy pszichiaacutetriai

beteg szemeacutely vagy a keacutetszemeacutelyes haacuteztartaacutesban eacutelő 65 eacutev feletti illetve suacutelyosan

fogyateacutekos vagy pszichiaacutetriai beteg szemeacutely ha egeacuteszseacutegi aacutellapota indokolja a szolgaacuteltataacutes

folyamatos biztosiacutetaacutesaacutet

igazoloacute iratokat illetve azok maacutesolataacutet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis

ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI 24) SzCsM rendelet 22sect alapjaacuten

43) A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutelyek reacuteszeacutere a szolgaacuteltataacutes a

nap 24 oacuteraacutejaacuteban biztosiacutetott

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes a sajaacutet otthonukban eacutelő egeacuteszseacutegi aacutellapotuk eacutes

szociaacutelis helyzetuumlk miatt raacuteszoruloacute a segeacutelyhiacutevoacute keacuteszuumlleacutek megfelelő hasznaacutelataacutera keacutepes

időskoruacute vagy fogyateacutekos szemeacutelyek illetve pszichiaacutetriai betegek reacuteszeacutere az oumlnaacutelloacute eacuteletvitel

fenntartaacutesa mellett felmeruumllő kriacutezishelyzetek elhaacuteriacutetaacutesa ceacuteljaacuteboacutel nyuacutejtott ellaacutetaacutes

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes folyamatos keacuteszenleacuteti rendszerben műkoumldik A

diszpeacutecserkoumlzpont segeacutelyhiacutevaacutes eseteacuten - a segiacutetseacuteget keacuterő neveacutenek ciacutemeacutenek eacutes az egyeacuteb

rendelkezeacutesre aacutelloacute informaacutecioacuteknak a koumlzleacuteseacutevel - eacutertesiacuteti a keacuteszenleacutetben levő gondozoacutet A

gondozoacutenak 30 percen beluumll kell az ellaacutetott lakaacutesaacuten megjelennie

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes kereteacuteben biztosiacutetani kell az ellaacutetott szemeacutely

segeacutelyhiacutevaacutesa eseteacuten az uumlgyeletes gondozoacutenak a helysziacutenen toumlrteacutenő haladeacutektalan megjeleneacuteseacutet

a segeacutelyhiacutevaacutes okaacuteul szolgaacuteloacute probleacutema megoldaacutesa eacuterdekeacuteben szuumlkseacuteges azonnali inteacutezkedeacutesek

megteacuteteleacutet szuumlkseacuteg eseteacuten tovaacutebbi egeacuteszseacuteguumlgyi vagy szociaacutelis ellaacutetaacutes kezdemeacutenyezeacuteseacutet

193

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek teljesuumlleacuteseacutet az igeacutenybeveacutetelt

koumlvetően az ellaacutetaacutest igeacutenylőnek a szolgaacuteltataacutesroacutel kiaacutelliacutetott szaacutemlaacuten kell igazolnia

71) Az Ellaacutetott a jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert a

szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny a szemeacutelyes

gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17)

Kormaacutenyrendelet illetve Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a

(III 31) oumlnkormaacutenyzati rendelete szerinti teacuteriacuteteacutesi diacutejat koumlteles megfizetni

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny alapjaacuten

Szt 116 sect (1) A szociaacutelis alapszolgaacuteltataacutes szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejaacutenak megaacutellapiacutetaacutesaacutenaacutel

a) a szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő szemeacutely rendszeres havi joumlvedelmeacutet

c) kiskoruacute igeacutenybe vevő eseteacuten a csalaacutedban egy főre jutoacute rendszeres havi joumlvedelmet

kell figyelembe venni

(2) Az Szt 59A sect (1) bekezdeacutese szerinti szolgaacuteltataacutesoknaacutel a szociaacutelisan nem raacuteszorult

szemeacutely eseteacuteben a teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet a fenntartoacute szabadon aacutellapiacutetja megrdquo

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej nem haladhatja meg az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutely joumlvedelmeacutenek

2-aacutet jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes eseteacuteben

72) A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacuteseacutert fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej azokra az ellaacutetaacutesi

napokra aacutellapiacutetandoacute meg melyeken az igeacutenylő otthonaacuteban műkoumldő jelzőkeacuteszuumlleacutek talaacutelhatoacute

194

77) A teacuteriacuteteacutesi diacutejat fizető szemeacutely

92) Idősgondozoacute Szolgaacuteltatoacute vezetője megszuumlntetheti

195

a hatodik hoacutenap utolsoacute napjaacuten a keacutethavi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet meghaladja eacutes

vagyoni joumlvedelmi viszonyai lehetőveacute teszik a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet

196

hogy a jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacuteltataacutesaacutenak felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel a

197

SZAKOSIacuteTOTT ELLAacuteTAacuteS

M E G Aacute L L A P O D Aacute S

Időskoruacuteak gondozoacutehaacuteza ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutere

Keacutepviselő Dr Kellermann Peacuteter főigazgatoacute főorvos ciacutemzetes egyetemi docens

Szakmai egyseacuteg Margareacuteta Otthon

Telephely 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri u 77A

Keacutepviselő Toacutethneacute Horvaacuteth Katalin igazgatoacute

Tartoacutezkodaacutesi hely

2) A megaacutellapodaacutes leacutetrejoumltteacutenek alapja

Az Ellaacutetott (ill toumlrveacutenyes keacutepviselője) ---------------------- a Margareacuteta Otthon mint a

szemeacutelyes gondoskodaacutes szakosiacutetott ellaacutetaacutes kereteacuteben aacutetmeneti elhelyezeacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacuteny

3) A szolgaacuteltataacutes időtartama

31) A felek megaacutellapodnak abban hogy a szolgaacuteltataacutes jelen Megaacutellapodaacutes szerinti

biztosiacutetaacutesaacutenak kezdő időpontja helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

198

32) Az ellaacutetaacutes hataacuterozott időtartamuacute Az Inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutest napjaacuteig (legfeljebb1 eacutev)

biztosiacutetja Az ellaacutetaacutes kuumlloumlnoumls meacuteltaacutenylaacutest igeacutenylő esetben az inteacutezmeacuteny orvosa

szakveacutelemeacutenyeacutenek figyelembe veacuteteleacutevel egy alkalommal egy eacutevvel meghosszabbiacutethatoacute A

meghosszabbiacutetaacutes iraacutenti keacuterelmet a megaacutellapodaacutes lejaacutertaacutet megelőző 30 napon beluumll kell iacuteraacutesban

benyuacutejtani az inteacutezmeacutenyvezetőneacutel

33) A szolgaacuteltataacutest az eacutev minden napjaacuten 0 oacuteraacutetoacutel 24 oacuteraacuteig folyamatosan biztosiacutetjuk

4) A nyuacutejtott szolgaacuteltataacutes tartalma

A szolgaacuteltatoacute a jelen Megaacutellapodaacutes alapjaacuten biztosiacutetja az Ellaacutetott reacuteszeacutere az alaacutebbi

szolgaacuteltataacutesokat

41) Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő reacuteszeacutere 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri u77A szaacutem alatt

műkoumldő időskoruacuteak gondozoacutehaacuteza ellaacutetaacutesaacutet biztosiacutetoacute Margareacuteta Otthonban aacutepolaacutest

gondozaacutest nyuacutejt aacutetmeneti elhelyezeacutes eacutes ellaacutetaacutes formaacutejaacuteban

42) Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő reacuteszeacutere aacutetlagos minőseacutegű elhelyezeacutesi

koumlruumllmeacutenyeket biztosiacutet

43) Az inteacutezmeacuteny a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

toumlrveacuteny (a tovaacutebbiakban Szt) szerinti teljes koumlrű ellaacutetaacutest biztosiacutet melynek kereteacuteben

biztosiacutetja

- a napi huszonneacutegy oacuteraacutes szolgaacutelatot

- a lakhataacutest valamint a folyamatos fűteacutes- eacutes melegviacutez szolgaacuteltataacutest vilaacutegiacutetaacutest

- napi haacuterom fő- eacutes keacutet kiseacutetkezeacutest biztosiacutet az inteacutezmeacuteny a koumlzeacutetkezteteacutesre

vonatkozoacute taacuteplaacutelkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi előiacuteraacutesokroacutel szoacuteloacute 372014 (IV 30) EMMI

rendelet alapjaacuten

- orvosi javaslatra az orvos előiacuteraacutesainak megfelelő eacutetkezeacutesi lehetőseacuteget (pl dieacuteta

gyakoribb eacutetkezeacutes) amennyiben azt az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő egeacuteszseacutegi aacutellapot a

indokolja

- szuumlkseacuteg eseteacuten a ruhaacutezattal illetve textiacuteliaacuteval valoacute ellaacutetaacutest amennyiben az ellaacutetaacutest

igeacutenybe vevő megfelelő mennyiseacutegű eacutes minőseacutegű sajaacutet ruhaacutezattal nem rendelkezik

- tisztaacutelkodaacutest segiacutető haacuterom vaacuteltaacutes textiacuteliaacutet valamint a tisztaacutelkodaacuteshoz szuumlkseacuteges

anyagokat eszkoumlzoumlket

- eacuterteacutekeinek eacutes vagyontaacutergyainak megőrzeacuteseacutet

- manikűr pedikűr fodraacuteszat eacutes masszőr alapszolgaacuteltataacutest

- a ruhaacutezat illetve textiacutelia tisztiacutetaacutesaacutet eacutes javiacutetaacutesaacutet a haacutezirendben meghataacuterozott

moacutedon

- az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutest melynek kereteacuteben gondoskodik az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő

egeacuteszseacutegmegőrzeacuteseacutet szolgaacuteloacute felvilaacutegosiacutetaacutesroacutel rendszeres orvosi feluumlgyeleteacuteről

szuumlkseacuteg szerinti alapaacutepolaacutesroacutel valamint a szakorvosi sűrgősseacutegi ellaacutetaacuteshoz eacutes a

koacuterhaacutezi kezeleacuteshez valoacute hozzaacutejutaacutesaacuteroacutel

- teacuteriacuteteacutesmentesen (a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej terheacutere) az inteacutezmeacuteny aacuteltal havonta

oumlsszeaacutelliacutetott alap-gyoacutegyszerkeacuteszlet gyoacutegyszereit ide eacutertve az injekcioacutekat az akut

sebellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges koumltszereket szűrővizsgaacutelatokhoz szuumlkseacuteges reagenseket

indikaacutetorcsiacutekokat is

- a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes

műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 52 sect (6) eacutes (8)

bekezdeacuteseacuteben szabaacutelyozott esetekben az alap-gyoacutegyszerkeacuteszlet koumlreacutebe tartozoacute

gyoacutegyszereken tuacutelmenően felmeruumllő rendszeres eacutes eseti egyeacuteni

gyoacutegyszerszuumlkseacuteglet beszerzeacuteseacutet a kroacutenikus sebellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges koumltszerek

incontinencia ellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges anyagok eacutes eszkoumlzoumlk beszerzeacuteseacutet

- az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő mentaacutelhigieacutenieacutes ellaacutetaacutesaacutet melynek kereteacuteben biztosiacutetja ndash

toumlbbek koumlzoumltt

199

a konfliktushelyzetek kialakulaacutesaacutenak megelőzeacutese eacuterdekeacuteben az egyeacuteni

csoportos megbeszeacuteleacutest a szabadidő ndash kulturaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit

a csalaacutedi eacutes taacutersadalmi kapcsolatok kulturaacutelt eacutes zavartalan fenntartaacutesaacutenak

szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacuteteleit iacutegy kuumlloumlnoumlsen erre a ceacutelra az inteacutezmeacutenyben

megfelelő helyiseacuteg biztosiacutetaacutesaacuteval

a hiteacutelet gyakorlaacutesaacutenak felteacuteteleit

A teljes koumlrű ellaacutetaacutes reacuteszletes kifejteacuteseacutet a Szakmai Program eacutes annak melleacutekletekeacutent a

Haacutezirend illetve a szakmai jogszabaacutelyok tartalmazzaacutek

Fentieken tuacutel az inteacutezmeacuteny az alaacutebbi programokat illetve szolgaacuteltataacutesokat szervezi meg

sziacutenhaacutezlaacutetogataacutes

kiraacutendulaacutesok

gyoacutegyfuumlrdő laacutetogataacutes

muacutezeumlaacutetogataacutes

kiaacutelliacutetaacutesok

mozi

egyeacuteb kulturaacutelis eacutes szoacuterakoztatoacute rendezveacutenyen valoacute reacuteszveacutetel

uumlduumlleacutes

alapszolgaacuteltataacutest meghaladoacute manikuumlr pedikűr

alapszolgaacuteltataacutest meghaladoacute fodraacuteszat

Fenti szolgaacuteltataacutesokeacutert esetenkeacutent az oumlnkoumlltseacuteget meg nem haladoacute meacuterteacutekű teacuteriacuteteacutes fizetendő

5) Teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacuteről

51) Az Ellaacutetott a Margareacuteta Otthon szolgaacuteltataacutesainak igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert a szociaacutelis

52) Az inteacutezmeacuteny aacuteltal nyuacutejtott ellaacutetaacutesokeacutert (az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő rendszeres havi

joumlvedelme terheacutere) az igeacutenybe vevő vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője a jogosult tartaacutesaacutera koumlteles

eacutes keacutepes szemeacutely az igeacutenybeveacutetel napjaacutetoacutel havonkeacutent előre legkeacutesőbb a taacutergyhoacutenap 10

napjaacuteig teacuteriacuteteacutesi diacutejat koumlteles fizetni az inteacutezmeacuteny elszaacutemolaacutesi szaacutemlaacutejaacutera A teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutese

szaacutemla elleneacuteben aacutetutalaacutessal postai csekkes befizeteacutessel kiveacuteteles esetekben heti egy napon

az inteacutezmeacutenyben peacutenztaacuteri befizeteacutessel toumlrteacutenik A teacuteriacuteteacutesi diacutejat egy oumlsszegben kell megfizetni

53) Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege nem haladhatja meg a szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteget Az

Az egy ellaacutetottra jutoacute szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteg oumlsszege jelen Megaacutellapodaacutes megkoumlteacutese

időpontjaacuteban helliphelliphelliphelliphelliphelliphellip Fthoacutefő

Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej jelen Megaacutellapodaacutes megkoumlteacutese időpontjaacuteban helliphelliphelliphelliphellipFtnap

valamint helliphelliphelliphelliphelliphelliphellip Fthoacute

54) A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat ndash mely az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos vagy annaacutel kevesebb

oumlsszegű ndash az Inteacutezmeacuteny vezetője az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes

szemeacutely iacuteraacutesbeli nyilatkozata figyelembeveacuteteleacutevel aacutellapiacutetja meg

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej nem haladhatja meg az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő joumlvedelmeacutenek 60 -aacutet

kiveacuteve ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes szemeacutely iacuteraacutesban vaacutellalja a

mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet Amennyiben

200

az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes szemeacutely - iacuteraacutesban nem vaacutellalja a

mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet az Inteacutezmeacuteny

vezetője iacuteraacutesbeli eacutertesiacuteteacutes formaacutejaacuteban aacutellapiacutetja meg azt

A koumltelezett aacuteltal fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacuteről az inteacutezmeacuteny vezetője az ellaacutetaacutest

igeacutenylőt az ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutet megelőzően iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatja

feluumllvizsgaacutelhatoacute eacutes megvaacuteltoztathatoacute ezen feluumll ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő joumlvedelme olyan

meacuterteacutekben csoumlkken hogy teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tud eleget tenni vagy ha

joumlvedelme az oumlregseacutegi nyugdiacutej mindenkori legkisebb oumlsszegeacutenek 25 -aacutet meghaladoacute

meacuterteacutekben nő

55) A teacuteriacuteteacutesi diacutej feluumllvizsgaacutelata

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej feluumllvizsgaacutelataacutehoz az inteacutezmeacuteny vezetője keacuterheti az ellaacutetott

joumlvedelemeacuteről szoacuteloacute nyilatkozatot illetve a joumlvedelmeket hitelt eacuterdemlően bizonyiacutetoacute

dokumentumok benyuacutejtaacutesaacutet Az ellaacutetott vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője a felszoacuteliacutetaacutestoacutel szaacutemiacutetott

15 napon beluumll koumlteles a keacutert dokumentumokat benyuacutejtani

A teacuteriacuteteacutesi diacutej feluumllvizsgaacutelata soraacuten megaacutellapiacutetott uacutej szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutenek

időpontjaacuteroacutel az inteacutezmeacuteny fenntartoacuteja rendelkezik azzal a felteacutetellel hogy az uacutej teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutere az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő nem koumltelezhető a feluumllvizsgaacutelatot megelőző időszakra

A joumlvedelemmel nem rendelkező ellaacutetottak illetve azon ellaacutetottak reacuteszeacutere akik joumlvedelme a

teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet koumlvetően nem eacuteri el a mindenkor hataacutelyos oumlregseacutegi nyugdiacutej legkisebb

oumlsszegeacutenek 20 -aacutet az inteacutezmeacuteny koumlltőpeacutenzt biztosiacutet A koumlltőpeacutenz havi oumlsszege nem lehet

kevesebb a taacutergyeacutev januaacuter 1-jeacuten eacuterveacutenyes oumlregseacutegi nyugdiacutej legkisebb oumlsszegeacutenek 20 -aacutenaacutel

56) Taacutevolleacutet eseteacuten fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej A taacutevolleacuteti napok naptaacuteri eacuteves szinten oumlsszesiacuteteacutesre keruumllnek

Taacutevolleacuteti igeacutenyt (kiveacuteve az egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenybe keruumlleacutes eseteacutet) 3 munkanappal a

taacutevozaacutes napjaacutet megelőzően kell bejelenteni Ennek hiaacutenyaacuteban csak a taacutevolleacutet megkezdeacuteseacutetől

szaacutemiacutetott 3 naptoacutel lehet a taacutevolleacutetre eacuterveacutenyes meacuterteacutekű taacutevolleacuteti diacutejat fizetni

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő a keacutet hoacutenapot meg nem haladoacute taacutevolleacutete idejeacutere a taacutevolleacutet minden

napjaacutera a napi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej 20-aacutet koumlteles fizetni

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő a keacutet hoacutenapot meghaladoacute taacutevolleacutete idejeacutere

a) egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő kezeleacuteseacutenek tartamaacutera a taacutevolleacutet minden

napjaacutera a napi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej 40 -aacutet

b) az a) pont alaacute nem tartozoacute esetben a taacutevolleacutet minden napjaacutera a napi szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej 60 -aacutet koumlteles megfizetni

A taacutevozaacutes eacutes megeacuterkezeacutes napja nem minősuumll taacutevolleacutetnek arra a teljes napi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi

diacutejat kell megfizetni az igeacutenybe vett szolgaacuteltataacutesok miatt

57) Jogorvoslat a szemeacutely teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacuteval kapcsolatban Ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejnak

az inteacutezmeacuteny vezetője aacuteltal megaacutellapiacutetott oumlsszegeacutet vitatja illetve annak csoumlkkenteacuteseacutet vagy

elengedeacuteseacutet keacuteri az annak megaacutellapiacutetaacutesaacuteroacutel feluumllvizsgaacutelataacuteroacutel eacutes megvaacuteltoztataacutesaacuteroacutel szoacuteloacute

eacutertesiacuteteacutes keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll az inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutehoz fordulhat

Ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejnak

az inteacutezmeacuteny fenntartoacuteja aacuteltal megaacutellapiacutetott oumlsszegeacutet vitatja a biacuteroacutesaacutegtoacutel keacuterheti a teacuteriacuteteacutesi diacutej

megaacutellapiacutetaacutesaacutet A biacuteroacutesaacuteg jogerős hataacuterozataacuteig a koraacutebban megaacutellapiacutetott teacuteriacuteteacutesi diacutejat kell

megfizetni

58) A diacutejfizeteacutes elmulasztaacutesa eseteacuten koumlvetendő eljaacuteraacutes Abban a nem kiacutevaacutent esetben ha a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutere koumltelezett szemeacutely

fizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget az inteacutezmeacuteny vezetője 15 napos hataacuteridő

befizeteacuteseacutere Ha a hataacuteridő eredmeacutenytelenuumll telik el az inteacutezmeacuteny vezetője a koumltelezett neveacutet

201

lakciacutemeacutet eacutes a fennaacutelloacute diacutejhaacutetraleacutekot nyilvaacutentartaacutesba veszi A nyilvaacutentartott diacutejhaacutetraleacutekroacutel az

inteacutezmeacuteny vezetője negyedeacutevenkeacutent taacutejeacutekoztatja az inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutet a teacuteriacuteteacutesi diacutej

haacutetraleacutek behajtaacutesa vagy a behajtatlan haacutetraleacutek toumlrleacutese eacuterdekeacuteben A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej eacutes a

befolyt teacuteriacuteteacutesi diacutej kuumlloumlnboumlzeteacutet az inteacutezmeacuteny vezetője nyilvaacutentartja eacutes az ellaacutetaacutest igeacutenybe

vevő halaacutela eseteacuten hagyateacuteki teherkeacutent az eljaacuteroacute koumlzjegyzőnek bejelenti A teacuteriacuteteacutesi diacutejfizeteacutesi

koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget abban az esetben ha - hat hoacutenapon aacutet folyamatos teacuteriacuteteacutesi

diacutejtartozaacutes aacutell fenn eacutes azt hatodik hoacutenap utolsoacute napjaacuten a keacutet havi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet

meghaladja eacutes vagyoni joumlvedelmi viszonyai lehetőveacute tenneacutek a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet Ha

haacuterom hoacutenapon aacutet teacuteriacuteteacutesi diacutej tartozaacutesa aacutell fenn iacuteraacutesban taacutejeacutekoztataacutest kell adni a megaacutellapodaacutes

felmondaacutesaacutenak lehetőseacutegeacuteről annak kezdő időpontjaacuteroacutel

6) A megaacutellapodaacutes moacutedosiacutetaacutesa

Jelen Megaacutellapodaacutes moacutedosiacutetaacutesaacutera a jogfolytonossaacuteg fenntartaacutesa mellett csak az Inteacutezmeacuteny

vezetője eacutes az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő toumlrveacutenyes keacutepviselője koumlzoumls megegyezeacutese alapjaacuten

keruumllhet sor A moacutedosiacutetaacutes mindkeacutet feacutel egybehangzoacute szaacutendeacuteka alapjaacuten valoacutesul meg melyet a

felek alaacuteiacuteraacutesukkal nyilvaacuteniacutetanak ki

Arra az esetre ha a jelen Megaacutellapodaacutest eacuterintő jogszabaacutelyok moacutedosulnak eacutes ez szuumlkseacutegesseacute

teszi a Felek kijelentik hogy a Megaacutellapodaacutest koumlzoumls megegyezeacutessel moacutedosiacutetjaacutek a jogszabaacutelyi

vaacuteltozaacutesoknak megfelelően

A Felek kijelentik hogy a jelen Megaacutellapodaacutesboacutel eredő vitaacutes vagy bizonytalan keacuterdeacuteseket

elsődlegesen taacutergyalaacutes uacutetjaacuten egyezseacutegre toumlrekedve kiacutevaacutenjaacutek rendezni

7) Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacutese megszuumlnteteacutese

71) Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűnik Jelen Megaacutellapodaacutes alapjaacuten az ellaacutetaacutes azonnali hataacutellyal kuumlloumln eacutertesiacuteteacutes eacutes jogorvoslati

lehetőseacuteg neacutelkuumll megszűnik

a) az Inteacutezmeacuteny jogutoacuted neacutelkuumlli megszűneacuteseacutevel

b) az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő halaacutelaacuteval

c) a hataacuterozott idejű inteacutezeti elhelyezeacutes eseteacuten a megjeloumllt időtartam lejaacutertaacuteval

kiveacuteve ha a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

toumlrveacuteny rendelkezeacutesei alapjaacuten az elhelyezeacutes időtartama meghosszabbiacutethatoacute

d) az inteacutezmeacutennyel koumltoumltt megaacutellapodaacutes felmondaacutesaacuteval

72) Az inteacutezmeacutenyi jogviszony felmondaacutesaacutenak esetei Az inteacutezmeacutenyvezető az inteacutezmeacutenyi jogviszonyt megszuumlnteti

a) az ellaacutetott sajaacutet vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője iacuteraacutesbeli keacutereacuteseacutere A felmondaacutes

indoklaacutes neacutelkuumll kezdemeacutenyezhető ilyen esetben a jogviszony a felek megegyezeacutese

szerinti időpontban ennek hiaacutenyaacuteban a bejelenteacutest koumlvető 30 napon szűnik meg

b) ha az ellaacutetott maacutesik inteacutezmeacutenybe toumlrteacutenő elhelyezeacutese indokolt

c) ha az ellaacutetott inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutese nem indokolt

d) ha az ellaacutetott suacutelyosan megseacuterti a Haacutezirendet (ennek eseteit az előgondozaacutes soraacuten

aacutetadott eacutes jelen Megaacutellapodaacutes megkoumlteacuteseacutekor ismertetett Haacutezirend tartalmazza)

valamint ha az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető

szemeacutely teacuteriacuteteacutesi diacutejfizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget Az inteacutezmeacutenyvezető

ezekben az esetekben iacuteraacutesbeli felmondaacutessal szuumlntetheti meg az eacuterintett inteacutezmeacutenyi

jogviszonyaacutet

202

A felmondaacutesi idő 3 hoacutenap enneacutel kevesebb csak abban az esetben ha a hataacuterozott időpont

ezen beluumll esik

Az Inteacutezmeacuteny vezetője az ellaacutetaacutes megszuumlnteteacuteseacuteről valamint a megszuumlnteteacutes ellen tehető

panaszteacutetel moacutedjaacuteroacutel iacuteraacutesban eacutertesiacuteti a jogosultat illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet Ha a

megszuumlnteteacutessel a jogosult illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője nem eacutert egyet az eacutertesiacuteteacutes

keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll az Inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutehoz fordulhat Ilyen

esetben az ellaacutetaacutest vaacuteltozatlan felteacutetelek mellett mindaddig biztosiacutetani kell amiacuteg a fenntartoacute

vagy a biacuteroacutesaacuteg a megszuumlnteteacutessel kapcsolatban hataacuterozatot nem hoz

73) Elszaacutemolaacutesi koumltelezettseacuteg

Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacutesekor a Felek elszaacutemolnak egymaacutessal mely kiterjed

minden olyan dologra amely a Megaacutellapodaacutes megszűneacuteseacutehez megszuumlnteteacuteseacutehez okszerűen

kapcsoloacutedik

a) az esedeacutekes teacuteriacuteteacutesi diacutejra illetve szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej poacutetleacutekra valamint ezek

esetleges haacutetraleacutekaira

b) az inteacutezmeacuteny taacutergyi eszkoumlzeiben ndash szaacutendeacutekosan ndash okozott kaacuterokra valamint az

elszaacutemolaacutesi koumltelezettseacuteggel aacutetvett eszkoumlzoumlkre ezek esetleges hiaacutenyaira

c) tovaacutebbaacute minden olyan dologra mely az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacuteseacutehez

okszerűen kapcsoloacutedik

Nem keacutepezi az elszaacutemolaacutes taacutergyaacutet a hasznaacutelatra aacutetvett eszkoumlzoumlk berendezeacutesi taacutergyak

rendelteteacutesszerű hasznaacutelataacuteval egyuumltt jaacuteroacute amortizaacutecioacuteja a lakreacutesz uacutejrafesteacuteseacutenek a

rendelteteacutesszerű hasznaacutelataacuteboacutel adoacutedoacute szuumlkseacuteges javiacutetaacutesa elveacutegzeacuteseacutenek koumlltseacutege valamint az

inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacuteseacutehez kapcsoloacutedoacute adminisztraacutecioacute koumlltseacuteg

8) Panaszok kezeleacutese

81) Panaszteacuteteli jog Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő eacutes hozzaacutetartozoacuteja panasszal eacutelhet a jelen Megaacutellapodaacutesban foglalt az

inteacutezmeacuteny reacuteszeacuteről fennaacutelloacute koumltelezettseacutegek teljesiacuteteacuteseacutevel kapcsolatban iacutegy kuumlloumlnoumlsen

Az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutenek dolgozoacuteinak szakmai titoktartaacutesi valamint eacuterteacutek- eacutes

vagyonveacutedelmi koumltelezettseacutegeinek megszegeacutese

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő szemeacutelyiseacutegi jogainak kapcsolattartaacutesi jogaacutenak seacuterelme

valamint

Az ellaacutetaacutes koumlruumllmeacutenyeit eacuterintő kifogaacutesok eseteacuten

A panasz kivizsgaacutelaacutesa az Inteacutezmeacuteny vezetőjeacutenek feladatkoumlreacutebe tartozik aki tizenoumlt napon

beluumll koumlteles a panasztevőt iacuteraacutesban eacutertesiacuteteni a panasz kivizsgaacutelaacutesaacutenak eredmeacutenyeacuteről

Amennyiben az Inteacutezmeacuteny vezetője hataacuteridőben nem inteacutezkedik vagy a panasztevő nem eacutert

egyet az inteacutezkedeacutessel az inteacutezkedeacutes keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll az

inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutehoz fordulhat jogorvoslateacutert

82 ) Ellaacutetottjogi keacutepviselő

Az Inteacutezmeacutenyben Ellaacutetottjogi Keacutepviselő műkoumldik aki az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők reacuteszeacutere nyuacutejt

segiacutetseacuteget jogaik gyakorlaacutesaacuteban Eleacuterhetőseacutege minden lakoacuteegyseacutegben kifuumlggeszteacutesre keruumllt

Telefonon napkoumlzben baacutermikor szemeacutelyesen havi egy alkalommal az inteacutezmeacutenyben

fogadoacuteoacuteraacuten eleacuterhető valamint a wwwobdkhu honlapon informaacuteloacutedhat Reacuteszletesebb

informaacutecioacutet a Haacutezirend tartalmaz a joginteacutezmeacutennyel eacutes eleacuterhetőseacutegeacutevel kapcsolatban

83) Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum

203

Az Inteacutezmeacutenyben Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum műkoumldik amely az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők

jogainak eacuterdekeinek eacuterveacutenyesuumlleacuteseacutet elősegiacuteteni hivatott szerv Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum

műkoumldeacuteseacutenek felteacuteteleit eljaacuteraacutesaacutenak eacutes vaacutelasztaacutesaacutenak reacuteszletes szabaacutelyait a Haacutezirend

tartalmazza

9) Szemeacutelyes adatok kezeleacuteseacuteről

10) Az ellaacutetott (illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője) adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutege

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő eacutes a jelen Megaacutellapodaacutesban megjeloumllt toumlrveacutenyes keacutepviselője

tudomaacutesul veszi hogy a szociaacutelis ellaacutetaacutesra valoacute jogosultsaacuteg felteacuteteleit eacuterintő eacutes az ellaacutetaacutest

igeacutenybe vevő (toumlrveacutenyes keacutepviselője koumlzeli hozzaacutetartozoacuteja) szemeacutelyazonosiacutetoacute adatait eacutes az

azokban beaacutellott vaacuteltozaacutesokat 15 napon beluumll koumlteles koumlzoumllni az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutevel

11) Zaacuteroacute rendelkezeacutesek

111) Mint az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega Margareacuteta Otthonaacutenak

lakoacuteja ezennel tudomaacutesul veszem hogy az inteacutezmeacutenyben dolgozoacutekkal sem eacuten sem a velem

koumlzoumls haacuteztartaacutesban eacutelő koumlzeli hozzaacutetartozoacutem eacuteletjaacuteradeacuteki tartaacutesi oumlroumlkleacutesi szerződeacutest a

gondozaacutes ideje alatt illetve annak megszűneacuteseacutetől szaacutemiacutetott egy eacutevig nem koumlthetek illetve

ajaacutendeacutekot reacuteszuumlkre nem adhatok

112) A felek kijelentik hogy a jelen Megaacutellapodaacutesban feltuumlntetett valamennyi adat a

valoacutesaacutegnak megfelel

113) Aluliacuterott szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő az Ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője kijelentem

hogy az időskoruacuteak gondozoacutehaacuteza ellaacutetaacutes kapcsaacuten

a teljes koumlrű informaacutecioacutet megkaptam

kuumlloumlnoumlsen az igeacutenybeveacutetel felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel

az igeacutenybeveacutetel megkezdeacuteseacutere fenntartott legalaacutebb nyolc napos hataacuteridőrőlvalamint

annak elmulasztaacutesa eseteacuten koumlvetendő eljaacuteraacutesroacutel

az adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutegről eacutes a vezetett nyilvaacutentartaacutesokroacutel

a fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel a teljesiacuteteacutes felteacuteteleiről illetve a mulasztaacutes

koumlvetkezmeacutenyeiről

a szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő jogairoacutel eacutes koumltelezettseacutegeiről

a panaszjog gyakorlaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel az ellaacutetottjogi keacutepviselőről eacutes eleacuterhetőseacutegeacuteről

a megszűneacutes eacutes moacutedosiacutetaacutes eseteiről valamint

a Haacutezirendről

A taacutejeacutekoztataacutest tudomaacutesul vettem

114) Jelen Megaacutellapodaacutesban nem szabaacutelyozott keacuterdeacutesekben a Polgaacuteri Toumlrveacutenykoumlnyv

tovaacutebbaacute a szociaacutelis ellaacutetaacutesokra vonatkozoacute mindenkori hataacutelyos jogszabaacutelyok rendelkezeacutesei az

iraacutenyadoacuteak

204

115) A Megaacutellapodaacutest alaacuteiacuteroacute felek kijelentik hogy a vitaacutes keacuterdeacuteseket elsődlegesen

taacutergyalaacutesok uacutetjaacuten kiacutevaacutenjaacutek rendezni Amennyiben a taacutergyalaacutes az inteacutezmeacutennyel eacutes a

fenntartoacuteval nem vezet eredmeacutenyre a felek a vitaacutes keacuterdeacutesek eldoumlnteacuteseacutere kikoumltik a Kecskemeacuteti

Jaacuteraacutesbiacuteroacutesaacuteg kizaacuteroacutelagos illeteacutekesseacutegeacutet

116) Jelen Megaacutellapodaacutes 8 (nyolc) szaacutemozott oldalboacutel aacutell

117) Jelen Megaacutellapodaacutes 2 db egymaacutessal szoacute szerint megegyező eredeti peacuteldaacutenyban keacuteszuumllt

118) Jelen Megaacutellapodaacutest a felek elolvasaacutes eacutes koumlzoumls eacutertelmezeacutest koumlvetően mint akaratukkal

mindenben megegyezőt joacutevaacutehagyoacutelag iacutertaacutek alaacute

Kecskemeacutet 201hellip

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevőtoumlrveacutenyes keacutepviselője ESZII

Inteacutezmeacutenyvezető

PH

205

M E G Aacute L L A P O D Aacute S

Idősek otthona ellaacutetaacutes igeacutenybeveacuteteleacutere

TAJ szaacutem

2) A megaacutellapodaacutes leacutetrejoumltteacutenek alapja Az Ellaacutetott (ill toumlrveacutenyes keacutepviselője)helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellipnapjaacuten a Margareacuteta Otthon mint

a szemeacutelyes gondoskodaacutes szakosiacutetott ellaacutetaacutes kereteacuteben aacutepolaacutest gondozaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacuteny

3) Gondozaacutesi szuumlkseacuteglet meacuterteacuteke Az Ellaacutetott gondozaacutesi szuumlkseacuteglete a benyuacutejtott dokumentumok eacutes az inteacutezmeacutenyvezető aacuteltal

veacutegzett gondozaacutesi szuumlkseacuteglet vizsgaacutelat alapjaacuten napi 4 oacuteraacutet meghaladoacutea kuumlloumln jogszabaacutelyban

meghataacuterozott egyeacuteb koumlruumllmeacutenyeken alapul 4 oacutera alatti

4) A szolgaacuteltataacutes időtartama

206

biztosiacutetaacutesaacutenak kezdő időpontja (kezdő daacutetum) helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip napja

helliphelliphelliphelliphellip hoacute helliphelliphelliphellip napjaacuteig

43) A szolgaacuteltataacutest az eacutev minden napjaacuten 0 oacuteraacutetoacutel 24 oacuteraacuteig folyamatosan biztosiacutetjuk

51) Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő reacuteszeacutere 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri u77A szaacutem alatt

műkoumldő időskoruacuteak ellaacutetaacutesaacutet biztosiacutetoacute Margareacuteta Otthonban aacutepolaacutest gondozaacutest nyuacutejt

tartoacutes bentlakaacutesos elhelyezeacutes eacutes ellaacutetaacutes formaacutejaacuteban

52) Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő reacuteszeacutere aacutetlagos minőseacutegű elhelyezeacutesi

koumlruumllmeacutenyeket biztosiacutet

53) Az inteacutezmeacuteny a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

toumlrveacuteny szerinti teljes koumlrű ellaacutetaacutest biztosiacutet melynek kereteacuteben biztosiacutetja

igeacutenybe vevő megfelelő mennyiseacutegű eacutes minőseacutegű sajaacutet ruhaacutezattal nem

szuumlkseacuteg szerinti alapaacutepolaacutesroacutel valamint a szakorvosi illetve suumlrgősseacutegi ellaacutetaacuteshoz

eacutes koacuterhaacutezi kezeleacuteshez valoacute hozzaacutejutaacutesaacuteroacutel

- a veacutenyre feliacutert test-taacutevoli segeacutedeszkoumlzt inteacutezmeacutenyi koumlltseacuteg terheacutere

bekezdeacuteseacuteben szabaacutelyozott esetekben az alap gyoacutegyszerkeacuteszlet koumlreacutebe tartozoacute

gyoacutegyszerszuumlkseacuteglet a kroacutenikus sebellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges koumltszerek incontinencia

ellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges anyagok eacutes eszkoumlzoumlk testkoumlzeli segeacutedeszkoumlzoumlk beszerzeacuteseacutet

207

csoportos megbeszeacuteleacutest a szabadidő kulturaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit

a szuumlkseacuteg szerinti szocioteraacutepiaacutes foglalkozaacutest

a csalaacutedi eacutes taacutersadalmi kapcsolatok kulturaacutelt eacutes zavartalan

fenntartaacutesaacutenak szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacuteteleit iacutegy kuumlloumlnoumlsen erre a ceacutelra

az inteacutezmeacutenyben megfelelő helyiseacuteg biztosiacutetaacutesaacuteval

alapszolgaacuteltataacutest meghaladoacute manikűr pedikűr

6) Teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacuteseacuteről

61) Az Ellaacutetott a Margareacuteta Otthon szolgaacuteltataacutesainak igeacutenybeveacuteteleacuteeacutert a szociaacutelis

62) Az inteacutezmeacuteny aacuteltal nyuacutejtott ellaacutetaacutesokeacutert (az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő rendszeres havi

joumlvedelme jelentős oumlsszegű keacuteszpeacutenz ingatlan vagyona terheacutere egyes esetekben a tartaacutesra

koumlteles eacutes keacutepes szemeacutely joumlvedelme terheacutere) az igeacutenybe vevő vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője a

jogosult tartaacutesaacutera koumlteles eacutes keacutepes szemeacutely az igeacutenybeveacutetel napjaacutetoacutel havonkeacutent legkeacutesőbb a

taacutergyhoacutenapot koumlvető hoacutenap 10 napjaacuteig teacuteriacuteteacutesi diacutejat koumlteles fizetni az inteacutezmeacuteny elszaacutemolaacutesi

szaacutemlaacutejaacutera A teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutese szaacutemla elleneacuteben aacutetutalaacutessal postai csekkes befizeteacutessel

kiveacuteteles esetekben heti egy napon az inteacutezmeacutenyben peacutenztaacuteri befizeteacutessel toumlrteacutenik A teacuteriacuteteacutesi

diacutejat egy oumlsszegben kell megfizetni

63) Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszege nem haladhatja meg a szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteget Az

időpontjaacuteban helliphelliphelliphelliphellip- Fthoacutefő

Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej jelen Megaacutellapodaacutes megkoumlteacutese időpontjaacuteban helliphelliphellip Ftnap

valamint helliphelliphelliphelliphelliphellipFthoacute

208

64) A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat ndash mely az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos vagy annaacutel kevesebb

szemeacutely iacuteraacutesbeli nyilatkozata vagy az inteacutezmeacutenyvezetői joumlvedelem eacutes vagyon igazolaacutes

figyelembeveacuteteleacutevel aacutellapiacutetja meg

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej nem haladhatja meg az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő joumlvedelem haacutenyadaacutet (havi

joumlvedelmeacutenek 80 -aacutet) kiveacuteve ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes

megfizeteacuteseacutet Amennyiben az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes szemeacutely

iacuteraacutesban nem vaacutellalja a mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutet az inteacutezmeacutenyvezetői joumlvedelem eacutes vagyon igazolaacutes alapjaacuten az Inteacutezmeacuteny

Amelyik ellaacutetaacutest keacuterelmező nem rendelkezik az elhelyezeacuteshez szuumlkseacuteges napi 4 oacuteraacutet

meghaladoacute gondozaacutesi szuumlkseacuteglettel eacutes az idősotthoni elhelyezeacutest a jogszabaacutelyban

meghataacuterozott egyeacuteb koumlruumllmeacutenyek sem indokoljaacutek elhelyezhető eacutes ellaacutethatoacute abban az

esetben ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes szemeacutely iacuteraacutesban vaacutellalja a

szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteggel azonos meacuterteacutekű szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet

A fenntartoacute meghataacuterozhatja azokat a feacuterőhelyeket amelyek betoumllteacutese eseteacuten beleacutepeacutesi

hozzaacutejaacuterulaacutest kell fizetni melynek oumlsszegehelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip Ha a gondozaacutes az inteacutezmeacutenyben

toumlrteacutenő bekoumlltoumlzeacutest koumlvető haacuterom eacuteven beluumll megszűnik a beleacutepeacutesi hozzaacutejaacuterulaacutes araacutenyos reacuteszeacutet

vissza kell fizetni

igeacutenylőt az ellaacutetaacutes jelen megaacutellapodaacutes megkoumlteacutesekor iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatja

Amennyiben az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő a teacuteriacuteteacutesi diacutej teljes oumlsszegeacutet rendszeres joumlvedelmeacuteből

nem keacutepes megfizetni de a kuumlloumlnbseacuteg maacutes moacutedon kiegyenliacuteteacutesre keruumll annak moacutedjaacuteroacutel az

ellaacutetaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacuteny kuumlloumln megaacutellapodaacutest koumlt

meacuterteacutekben csoumlkken hogy teacuteriacuteteacutesi diacutejfizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tud eleget tenni vagy ha

65) A teacuteriacuteteacutesi diacutej feluumllvizsgaacutelata A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej feluumllvizsgaacutelataacutehoz az inteacutezmeacuteny vezetője keacuterheti az ellaacutetott

ha a teacuteriacuteteacutesi diacutejat uacutegy aacutellapiacutetottaacutek meg hogy az vagyont terhel 30-aacutenaacutel

66) Taacutevolleacutet eseteacuten fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej A taacutevolleacuteti napok naptaacuteri eacuteves szinten oumlsszesiacuteteacutesre keruumllnek

209

a) egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő kezeleacuteseacutenek tartamaacutera a taacutevolleacutet minden napjaacutera

a napi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej 40 -aacutet

67) Jogorvoslat a szemeacutely teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacuteval kapcsolatban Ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejnak

68) A diacutejfizeteacutes elmulasztaacutesa eseteacuten koumlvetendő eljaacuteraacutes Abban a nem kiacutevaacutent esetben ha a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutere koumltelezett szemeacutely a

koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget abban az esetben ha - hat hoacutenapon aacutet folyamatos teacuteriacuteteacutesi diacutej

tartozaacutes aacutell fenn eacutes azt hatodik hoacutenap utolsoacute napjaacuten a keacutet havi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet

7) A megaacutellapodaacutes moacutedosiacutetaacutesa

8) Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacutese megszuumlnteteacutese

81) Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűnik Jelen Megaacutellapodaacutes alapjaacuten az ellaacutetaacutes azonnali hataacutellyal kuumlloumln eacutertesiacuteteacutes eacutes jogorvoslati

210

c) a hataacuterozott idejű inteacutezeti elhelyezeacutes eseteacuten a megjeloumllt időtartam lejaacutertaacuteval kiveacuteve

ha a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny

rendelkezeacutesei alapjaacuten az elhelyezeacutes időtartama meghosszabbiacutethatoacute

82) Az inteacutezmeacutenyi jogviszony felmondaacutesaacutenak esetei Az inteacutezmeacutenyvezető az inteacutezmeacutenyi jogviszonyt megszuumlnteti

a) az ellaacutetott sajaacutet vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője iacuteraacutesbeli keacutereacuteseacutere A felmondaacutes indoklaacutes

neacutelkuumll kezdemeacutenyezhető ilyen esetben a jogviszony a felek megegyezeacutese szerinti

időpontban ennek hiaacutenyaacuteban a bejelenteacutest koumlvető 30 napon szűnik meg

c) ha az ellaacutetott tovaacutebbi inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutese nem indokolt

valamint ha az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely

teacuteriacuteteacutesi diacutejfizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tesz eleget Az inteacutezmeacutenyvezető ezekben az

esetekben iacuteraacutesbeli felmondaacutessal szuumlntetheti meg az eacuterintett inteacutezmeacutenyi jogviszonyaacutet

A felmondaacutesi idő 3 hoacutenap enneacutel kevesebb csak abban az esetben ha a hataacuterozott

időpont ezen beluumll esik

83) Elszaacutemolaacutesi koumltelezettseacuteg Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacutesekor a Felek elszaacutemolnak egymaacutessal mely kiterjed

9) Panaszok kezeleacutese

91) Panaszteacuteteli jog Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő eacutes hozzaacutetartozoacuteja panasszal eacutelhet a jelen Megaacutellapodaacutesban foglalt az

211

92 ) Ellaacutetottjogi keacutepviselő Az Inteacutezmeacutenyben Ellaacutetottjogi Keacutepviselő műkoumldik aki az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők reacuteszeacutere nyuacutejt

93) Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum Az Inteacutezmeacutenyben Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum műkoumldik amely az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevők

10) Szemeacutelyes adatok kezeleacuteseacuteről

11) Az ellaacutetott (illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője) adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutege

12) Zaacuteroacute rendelkezeacutesek

121) Mint az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega Margareacuteta Otthonaacutenak

122) A felek kijelentik hogy a jelen Megaacutellapodaacutesban feltuumlntetett valamennyi adat a

valoacutesaacutegnak megfelel

123) Aluliacuterott szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő az Ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője kijelentem

hogy az idősek otthona ellaacutetaacutes kapcsaacuten

212

az igeacutenybeveacutetel megkezdeacuteseacutere fenntartott legalaacutebb nyolc napos hataacuteridőről valamint

124) Jelen Megaacutellapodaacutesban nem szabaacutelyozott keacuterdeacutesekben a Polgaacuteri Toumlrveacutenykoumlnyv

125) A Megaacutellapodaacutest alaacuteiacuteroacute felek kijelentik hogy a vitaacutes keacuterdeacuteseket elsődlegesen

126) Jelen Megaacutellapodaacutes 8 (nyolc) szaacutemozott oldalboacutel aacutell

127) Jelen Megaacutellapodaacutes 2 db egymaacutessal szoacute szerint megegyező eredeti peacuteldaacutenyban keacuteszuumllt

128) Jelen Megaacutellapodaacutest a felek elolvasaacutes eacutes koumlzoumls eacutertelmezeacutest koumlvetően mint akaratukkal

Kecskemeacutet 201hellip helliphelliphelliphelliphelliphellip

213

M E G Aacute L LA P O D Aacute S

(idősek demens betegek ellaacutetaacutesaacutera)

Heteacutenyi Idősek Otthona

1 A megaacutellapodaacutest megkoumltő felek adatai

11 A szolgaacuteltataacutes biztosiacutetoacuteja

Inteacutezmeacuteny neve Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega

Szegedi Tudomaacutenyegyetem Haacuteziorvosi Oktatoacute Koumlzpontja

Inteacutezmeacuteny ciacuteme6000 Kecskemeacutet Piaristaacutek tere 7

Keacutepviselője Dr Kellermann Peacuteter Főigazgatoacute Főorvos Ciacutemzetes egyetemi docens

Inteacutezmeacutenyfenntartoacute neve Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

Inteacutezmeacutenyfenntartoacute ciacuteme6000 Kecskemeacutet Kossuth teacuter 1

Szolgaacuteltatoacute egyseacuteg neve Heteacutenyi Idősek Otthona (tovaacutebbiakban szolgaacuteltatoacute)

Szolgaacuteltatoacute egyseacuteg ciacuteme

6000 Kecskemeacutet Belsőnyiacuter tanya 327

Keacutepviselője Slajkoacute Eugeacutenia osztaacutelyvezető

12 A szolgaacuteltataacutest igeacutenybevevő szemeacutely

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Szuumlleteacutesi hely idő

Eacutedesanyja szuumlleteacutesi neve

Lakciacutem

TAJ szaacutem

13 Az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője

Neacutev

Szuumlleteacutesi neacutev

Szuumlleteacutesi hely idő

Eacutedesanyja szuumlleteacutesi neve

Lakciacutem

2 A megaacutellapodaacutes leacutetrejoumltteacutenek alapja (megfelelő reacutesz alaacutehuacutezandoacute)

Ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője szoacuteban iacuteraacutesban

Hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutes

Jogosultsaacuteg szociaacutelis raacuteszorultsaacuteg fennaacutellaacutesa 4 oacuteraacuten tuacuteli gondozaacutesi szuumlkseacuteglet

3 Az ellaacutetaacutes megkezdeacuteseacutenek időpontjahelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

4 Az ellaacutetaacutes időtartama (eacutertelemszerűen)

Hataacuterozatlan

Hataacuterozott időtartamuacutehelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

5 A megaacutellapodaacutes taacutergya

214

Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő reacuteszeacutere aacutetlagos minőseacutegű elhelyezeacutesi

koumlruumllmeacutenyeket biztosiacutet

Az inteacutezmeacuteny a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny

szerinti teljes koumlrű aacutepoloacute ndash gondozoacute otthoni ellaacutetaacutest biztosiacutet melynek kereteacuteben

a napi huszonneacutegy oacuteraacutes szolgaacutelatot

a lakhataacutest valamint a folyamatos fűteacutes- eacutes melegviacutez szolgaacuteltataacutest vilaacutegiacutetaacutest

napi haacuterom fő- eacutes keacutet kiseacutetkezeacutest biztosiacutet az inteacutezmeacuteny a koumlzeacutetkezteteacutesre vonatkozoacute

taacuteplaacutelkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi előiacuteraacutesokroacutel szoacuteloacute 372014 (IV 30) EMMI rendelet

alapjaacuten

orvosi javaslatra az orvos előiacuteraacutesainak megfelelő eacutetkezeacutesi lehetőseacuteget (pl dieacuteta

gyakoribb eacutetkezeacutes) amennyiben azt az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő egeacuteszseacutegi aacutellapota

indokolja

szuumlkseacuteg eseteacuten a ruhaacutezattal illetve textiacuteliaacuteval valoacute ellaacutetaacutest amennyiben az ellaacutetaacutest

tisztaacutelkodaacutest segiacutető haacuterom vaacuteltaacutes textiacuteliaacutet valamint a tisztaacutelkodaacuteshoz szuumlkseacuteges

anyagokat eszkoumlzoumlket

eacuterteacutekeinek eacutes vagyontaacutergyainak megőrzeacuteseacutet

manikűr pedikűr fodraacuteszat eacutes masszőr alapszolgaacuteltataacutest

a ruhaacutezat illetve textiacutelia tisztiacutetaacutesaacutet eacutes javiacutetaacutesaacutet a haacutezirendben meghataacuterozott moacutedon

az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutest melynek kereteacuteben gondoskodik az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő

teacuteriacuteteacutesmentesen (a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej terheacutere) az inteacutezmeacuteny aacuteltal havonta

oumlsszeaacutelliacutetott alap gyoacutegyszerkeacuteszlet gyoacutegyszereit ide eacutertve az injekcioacutekat az akut

a veacutenyre feliacutert test taacutevoli segeacutedeszkoumlzt inteacutezmeacutenyi koumlltseacuteg terheacutere

gyoacutegyszereken tuacutelmenően felmeruumllő rendszeres eacutes eseti egyeacuteni gyoacutegyszerszuumlkseacuteglet

a kroacutenikus sebellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges koumltszerek incontinencia ellaacutetaacuteshoz szuumlkseacuteges

anyagok eacutes eszkoumlzoumlk testkoumlzeli segeacutedeszkoumlzoumlk beszerzeacuteseacutet

az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő mentaacutelhigieacutenieacutes ellaacutetaacutesaacutet melynek kereteacuteben biztosiacutetja ndash

a konfliktushelyzetek kialakulaacutesaacutenak megelőzeacutese eacuterdekeacuteben az egyeacuteni csoportos

megbeszeacuteleacutest a szabadidő kulturaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit

A teljes koumlrű ellaacutetaacutes reacuteszletes kifejteacuteseacutet a Haacutezirend illetve a szakmai jogszabaacutelyok

tartalmazzaacutek

215

Fentieken tuacutel felsorolt programokban valoacute reacuteszveacuteteleacutert esetenkeacutent az oumlnkoumlltseacuteget meg nem

haladoacute meacuterteacutekű teacuteriacuteteacutes fizetendő

6 Az ellaacutetaacuteseacutert fizetendő teacuteriacuteteacutesi diacutej

61 fizeteacutesi koumltelezettseacuteg teacutenye

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi

diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II 17) kormaacutenyrendelet alapjaacuten rendszeres havi joumlvedelmeacuteből

jelentős peacutenzvagyona illetve ingatlanvagyona terheacutere az igeacutenybe vevő tartaacutesaacutera

jogszabaacutely szerződeacutes vagy biacuteroacutesaacutegi hataacuterozat alapjaacuten koumlteles eacutes keacutepes szemeacutely az

inteacutezmeacuteny aacuteltal nyuacutejtott ellaacutetaacutesokeacutert az igeacutenybeveacutetel napjaacutetoacutel havonkeacutent a taacutergyhoacutenapot

koumlvető hoacutenap 10 napjaacuteig teacuteriacuteteacutesi diacutejat koumlteles fizetni az inteacutezmeacuteny elszaacutemolaacutesi

szaacutemlaacutejaacutera

Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej meghataacuterozaacutesakor a szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteg az inteacutezmeacutenyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej felső hataacutera A szolgaacuteltataacutesi oumlnkoumlltseacuteg eacutev koumlzben egy alkalommal

korrigaacutelhatoacute ha azt a taacutergyidőszaki folyamatok indokoljaacutek

62 Fizető szemeacutely

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip ellaacutetott

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip toumlrveacutenyes keacutepviselő

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellipteacuteriacuteteacutesi diacutejat vagy teacuteriacuteteacutesi diacutej kiegeacutesziacuteteacuteseacutet

vaacutellaloacute szemeacutely

63 Megaacutellapiacutetaacutesra vonatkozoacute szabaacutelyok

hozzaacutejaacuterulaacutest kell fizetni melynek oumlsszegehelliphelliphelliphellip Ha a gondozaacutes az inteacutezmeacutenyben

toumlrteacutenő bekoumlltoumlzeacutest koumlvető haacuterom eacuteven beluumll megszűnik a beleacutepeacutesi hozzaacutejaacuterulaacutest

araacutenyos reacuteszeacutet vissza kell fizetni

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutejat ndash mely az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal lehet azonos vagy annaacutel

kevesebb oumlsszegű ndash az Inteacutezmeacuteny vezetője aacutellapiacutetja meg az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő vagy

a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes szemeacutely iacuteraacutesbeli nyilatkozata figyelembeveacuteteleacutevel

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej nem haladhatja meg az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő havi joumlvedelmeacutenek

80 -aacutet kiveacuteve ha az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes szemeacutely

iacuteraacutesban vaacutellalja a mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

megfizeteacuteseacutet Amennyiben az ellaacutetaacutest igeacutenylő vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető maacutes

szemeacutely iacuteraacutesban nem vaacutellalja a mindenkori inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutejjal azonos szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet a vagyonnyilatkozat alapjaacuten az Inteacutezmeacuteny vezetője aacutellapiacutetja

meg azt

64 Fizeteacutesre vonatkozoacute szabaacutelyok

A szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacutese utoacutelag toumlrteacutenik a taacutergy hoacutenapot koumlvető hoacutenap 10 napjaacuteig

A befizeteacutes az alaacutebbi moacutedokon lehetseacuteges

- peacutenzinteacutezeti aacutetutalaacutessal az inteacutezmeacuteny OTP Bank Zrt-neacutel vezetett 11732002-

15340223 sz szaacutemlaacutejaacutera

- inteacutezmeacutenyuumlnk aacuteltal kiadott csekken

- szemeacutelyesen a leteacuteti peacutenztaacuterban

216

igeacutenylőt a megaacutellapodaacutes megkoumlteacutesekor iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatja

feluumllvizsgaacutelhatoacute eacutes megvaacuteltoztathatoacute Koumltelező a feluumllvizsgaacutelat ha az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő

joumlvedelme olyan meacuterteacutekben csoumlkken hogy a teacuteriacuteteacutesi diacutej fizeteacutesi koumltelezettseacutegeacutenek nem tud

eleget tenni vagy ha joumlvedelme az oumlregseacutegi nyugdiacutej mindenkori legkisebb oumlsszegeacutenek 25 -

aacutet meghaladoacute meacuterteacutekben nő

teacuteriacuteteacutesi diacutej kifizeteacuteseacutet koumlvetően nem eacuteri el a mindenkor hataacutelyos oumlregseacutegi nyugdiacutej legkisebb

Taacutevolleacutet eseteacuten fizetendő szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej

A taacutevolleacuteti napok naptaacuteri eacuteves szinten oumlsszesiacuteteacutesre keruumllnek

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő 60 napot meg nem haladoacute taacutevolleacutete idejeacutere a megaacutellapiacutetott szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej 20 -aacutet koumlteles fizetni

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő a 60 napot meghaladoacute taacutevolleacutete idejeacutere

a) egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő kezeleacuteseacutenek tartamaacutera a megaacutellapiacutetott

szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej 40 -aacutet

b) az a) pont alaacute nem tartozoacute esetben a megaacutellapiacutetott szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej 60 -aacutet

koumlteles megfizetni

65 Jogorvoslat a szemeacutely teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacuteval kapcsolatban

66A diacutejfizeteacutes elmulasztaacutesaacutenak jogi koumlvetkezmeacutenyei

Abban a nem kiacutevaacutent esetben ha a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutere koumltelezett szemeacutely

67 Oumlnkoumlltseacuteg

Az egy ellaacutetottra jutoacute oumlnkoumlltseacuteg oumlsszege jelen Megaacutellapodaacutes megkoumlteacutese időpontjaacuteban

helliphelliphelliphelliphelliphelliphellip- Fthoacutefő

Demens ellaacutetottak egy főre jutoacute oumlnkoumlltseacuteg oumlsszege jelen Megaacutellapodaacutes megkoumlteacuteseacutenek

időpontjaacuteban helliphelliphelliphelliphelliphelliphellip-Fthoacutefő

217

Az inteacutezmeacutenyi teacuteriacuteteacutesi diacutej jelen Megaacutellapodaacutes megkoumlteacutese időpontjaacuteban helliphelliphellip- Ftnap

azaz helliphelliphellip- Fthoacute

8) Az Inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűnteteacutesre vonatkozoacute szabaacutelyok

81 A megszűneacutes esetei

c) a hataacuterozott idejű inteacutezeti elhelyezeacutes eseteacuten a megjeloumllt időtartam lejaacutertaacuteval kiveacuteve ha

az Szt rendelkezeacutesei alapjaacuten az elhelyezeacutes időtartama meghosszabbiacutethatoacute

d) ellaacutetott vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője keacuterelme alapjaacuten

82A megszűnteteacutes esetei

a) maacutesik inteacutezmeacutenybe toumlrteacutenő elhelyezeacutese indokolt

b) a haacutezirendet suacutelyosan megseacuterti

c) adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutegnek nem tesz eleget

d) hat hoacutenapon aacutet folyamatosan teacuteriacuteteacutesi diacutej - tartozaacutes aacutell fenn eacutes az a hatodik hoacutenap utolsoacute

napjaacuten a keacutethavi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet meghaladja eacutes vagyoni joumlvedelmi

e) ha haacuterom hoacutenapon aacutet teacuteriacuteteacutesi diacutej ndash tartozaacutes aacutell fenn az ellaacutetottat a toumlrveacutenyes keacutepviselőt

vagy a teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutelyt iacuteraacutesban taacutejeacutekoztatni kell a felmondaacutes

lehetőseacutegeacuteről annak kezdő időpontjaacuteroacutel

f) megszuumlnteteacutes esetkoumlreihez kapcsoloacutedoacute felmondaacutesi idő 3 hoacutenap

83 Jogorvoslat megszűnteteacutes eseteacuten

panaszroacutel iacuteraacutesban eacutertesiacuteti a jogosultat illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet Ha a megszuumlnteteacutessel

a jogosult illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője nem eacutert egyet az eacutertesiacuteteacutes keacutezhezveacuteteleacutetől

szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll az Inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutehoz fordulhat Ilyen esetben az

ellaacutetaacutest vaacuteltozatlan felteacutetelek mellett mindaddig biztosiacutetani kell amiacuteg a fenntartoacute a

megszuumlnteteacutessel kapcsolatban hataacuterozatot nem hoz

84 Megszűnteteacutes megszűneacutes eseteacuten koumlvetendő eljaacuteraacutes

Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszuumlnteteacuteseacutet az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő illetve toumlrveacutenyes

keacutepviselője kezdemeacutenyezheti Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője

kezdemeacutenyezeacutese alapjaacuten az inteacutezmeacutenyvezető az inteacutezmeacutenyi jogviszonyt megszuumlnteti

85Felmondaacutesi idő- Elszaacutemolaacutes ndashJogorvoslat

a) az esedeacutekes teacuteriacuteteacutesi diacutejra valamint ezek esetleges haacutetraleacutekaira

b) az ellaacutetott aacuteltal fizetendő fennmaradt gyoacutegyszerkoumlltseacutegre koumltszerekre injekcioacutekra

elszaacutemolaacutesi koumltelezettseacuteggel aacutetvett eszkoumlzoumlkre

218

rendelteteacutesszerű hasznaacutelataacuteboacutel adoacutedoacute szuumlkseacuteges javiacutetaacutesa elveacutegzeacuteseacutenek koumlltseacutege

valamint az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacuteseacutehez kapcsoloacutedoacute adminisztraacutecioacute koumlltseacuteg

9 Vitaacutes esetek eacutes panaszkezeleacutes

A megaacutellapodoacute felek elsősorban beacutekeacutes taacutergyalaacutesok uacutetjaacuten kiacutevaacutenjaacutek rendezni a vitaacutekat

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő eacutes hozzaacutetartozoacuteja panasszal eacutelhet a jelen Megaacutellapodaacutesban foglalt

az inteacutezmeacuteny reacuteszeacuteről fennaacutelloacute koumltelezettseacutegek teljesiacuteteacuteseacutevel kapcsolatban iacutegy kuumlloumlnoumlsen

Az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutenek dolgozoacuteinak szakmai titoktartaacutesi valamint

eacuterteacutek- eacutes vagyonveacutedelmi koumltelezettseacutegeinek megszegeacutese az inteacutezmeacuteny

dolgozoacutei a leteacuteti megőrzeacutesre le nem adott keacuteszpeacutenzeacutert vagyontaacutergyakeacutert

nem tudnak felelősseacuteget vaacutellalni

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő szemeacutelyiseacutegi jogainak kapcsolattartaacutesi jogaacutenak

seacuterelme valamint

egyet az inteacutezkedeacutessel az inteacutezkedeacutes keacutezhezveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott nyolc napon beluumll fordulhat az

ellaacutetott jogi keacutepviselőhoumlz jogorvoslateacutert

Az Inteacutezmeacutenyben ellaacutetott jogi keacutepviselő műkoumldik aki az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő reacuteszeacutere nyuacutejt

segiacutetseacuteget jogai gyakorlaacutesaacuteban

Ellaacutetottjogi Keacutepviselő

10Adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacuteg Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő eacutes a jelen Megaacutellapodaacutesban megjeloumllt toumlrveacutenyes keacutepviselője

kijelenti hogy a szociaacutelis ellaacutetaacutesra valoacute jogosultsaacuteg felteacuteteleit eacuterintő valamint az ellaacutetaacutest

igeacutenybe vevő (toumlrveacutenyes keacutepviselője koumlzeli hozzaacutetartozoacuteja) szemeacutelyazonosiacutetoacute adataiban

beaacutellott vaacuteltozaacutesokat haladeacutektalanul koumlzli az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutevel

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője kijelenti hogy

tudomaacutesa szerint nem szenved koumlzoumlsseacutegre veszeacutelyes fertőző vagy pszichiaacutetriai

betegseacutegben amely indokolttaacute tenneacute betegseacutegeacutere tekintettel a pszichiaacutetriai betegek

inteacutezmeacutenyeibe toumlrteacutenő elhelyezeacuteseacutet

haladeacutektalanul taacutejeacutekoztatja az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutet minden olyan koumlruumllmeacutenyről amely a

szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges

haladeacutektalanul taacutejeacutekoztatja az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutet minden olyan egyeacuteb koumlruumllmeacutenyről

ami az inteacutezmeacutenyi jogviszony leacutetesiacuteteacuteseacutet fenntartaacutesaacutet illetve megszuumlnteteacuteseacutet

befolyaacutesolhatja vagy arra maacutes moacutedon kihataacutessal lehet

Az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője tudomaacutesul veszi

Egyeacuteb adatszolgaacuteltataacutes

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny 20C

sect-aacutenak (1) bekezdeacutese alapjaacuten a szociaacutelis hatoacutesaacuteg a szemeacutelyes gondoskodaacutest

nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok szolgaacuteltataacutesok finansziacuterozaacutesaacutenak ellenőrzeacutese ceacuteljaacuteboacutel

nyilvaacutentartaacutest vezet A szociaacutelis gyermekjoacuteleacuteti eacutes gyermekveacutedelmi igeacutenybevevői

219

nyilvaacutentartaacutesroacutel eacutes az orszaacutegos jelenteacutesi rendszerről szoacuteloacute 4152015 (XII 23)

Korm rendelet iacuterja elő a fenntartoacutek igeacutenybevevői nyilvaacutentartaacutesba toumlrteacutenő

adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutegeacutet

Az igeacutenybevevői nyilvaacutentartaacutesba toumlrteacutenő adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacuteg arra az

engedeacutelyesre (inteacutezmeacutenyreszolgaacuteltataacutesra) terjed ki amely baacutermely aacuteltala nyuacutejtott

szolgaacuteltataacutes utaacuten az adott időpontban normatiacutev aacutellami hozzaacutejaacuterulaacutesban vagy a

taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes eacutes a koumlzoumlsseacutegi ellaacutetaacutesok finansziacuterozaacutesaacutenak rendjeacuteről szoacuteloacute

1912008 (VII 30)Korm rendelet szerinti finansziacuterozaacutesban reacuteszesuumll Vagyis az

Oumln aacuteltal igeacutenybevett szociaacutelis szolgaacuteltataacutesra is

Az adatszolgaacuteltataacutes az igeacutenybevevő a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis

ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny szerinti adatainak a szociaacutelis

gyermekjoacuteleacuteti eacutes gyermekveacutedelmi szolgaacuteltatoacutek inteacutezmeacutenyek aacutegazati

azonosiacutetoacutejaacuteroacutel eacutes orszaacutegos nyilvaacutentartaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute 2262006 (XI 20) Korm

rendelet 13E sect szerinti roumlgziacuteteacuteseacuteből eacutes a 13F sect szerinti napi jelenteacutesből aacutell Az

adatszolgaacuteltataacutesra jogosult az Szt-ben illetve a Gyvt-ben meghataacuterozott

adatokat szociaacutelis szolgaacuteltataacutes eacutes gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutes eseteacuteben legkeacutesőbb az

igeacutenybeveacutetel első napjaacutet koumlvető munkanap 24 oacuteraacuteig roumlgziacuteti az igeacutenybevevő

nyilvaacutentartaacutesaacuteban

Zaacuteroacute rendelkezeacutesek

A megaacutellapodaacutest alaacuteiacuteroacute felek kijelentik hogy az idősek otthona ellaacutetaacutes kapcsaacuten a teljes

koumlrű informaacutecioacutet megkaptaacutek kuumlloumlnoumlsen az igeacutenybeveacutetel felteacuteteleiről tartalmaacuteroacutel az

igeacutenybeveacutetel megkezdeacuteseacutere fenntartott legalaacutebb nyolc napos hataacuteridőről valamint annak

elmulasztaacutesa eseteacuten koumlvetendő eljaacuteraacutesroacutel

Jelen Megaacutellapodaacutesban nem szabaacutelyozott keacuterdeacutesekben a Polgaacuteri Toumlrveacutenykoumlnyv tovaacutebbaacute a

szociaacutelis ellaacutetaacutesokra vonatkozoacute mindenkori hataacutelyos jogszabaacutelyok rendelkezeacutesei az

iraacutenyadoacuteak

A megaacutellapodaacutest alaacuteiacuteroacute felek kijelentik hogy a vitaacutes keacuterdeacuteseket elsődlegesen taacutergyalaacutesok

uacutetjaacuten kiacutevaacutenjaacutek rendezni Amennyiben a taacutergyalaacutes az inteacutezmeacutennyel eacutes a fenntartoacuteval nem

vezet eredmeacutenyre a felek a vitaacutes keacuterdeacutesek eldoumlnteacuteseacutere kikoumltik a Kecskemeacuteti Jaacuteraacutesbiacuteroacutesaacuteg

kizaacuteroacutelagos illeteacutekesseacutegeacutet

Jelent Megaacutellapodaacutes 7 (heacutet) szaacutemozott oldalboacutel aacutell

Jelen Megaacutellapodaacutes 2 db egymaacutessal szoacute szerint megegyező eredeti peacuteldaacutenyban keacuteszuumllt

Jelen Megaacutellapodaacutest a Felek elolvasaacutes eacutes koumlzoumls eacutertelmezeacutest koumlvetően mint akaratukkal

mindenben megegyezőt helybenhagyoacutelag iacutertaacutek alaacute

Kecskemeacutet 2016 helliphellip

inteacutezmeacutenyvezető

220

Haacutezirendek

Margareacuteta Otthon

HAacuteZIREND

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 III toumlrveacuteny valamint a

szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk

felteacuteteleiről szoacuteloacute l2000(I7) SzCsM rendelet alapjaacuten a Margareacuteta Otthon belső eacuteleteacutenek

szabaacutelyait a Haacutezirend tartalmazza

A Haacutezirend ceacutelja hogy a Margareacuteta Otthon belső rendjeacutet nyugalmaacutet zavartalan műkoumldeacuteseacutet

biztosiacutetsa tartalmazza az ellaacutetottak jogait eacutes koumltelesseacutegeit

Az inteacutezmeacuteny toumlrekszik arra hogy csalaacutedias otthont biztosiacutetson keacuterem segiacutetsen nekuumlnk

ebben a koumlvetkezők betartaacutesaacuteval

A haacutezirend hataacutelya

A haacutezirend szemeacutelyi hataacutelya kiterjed az Idősek Otthonaacuteban eacutes Időskoruacuteak Gondozoacutehaacutezaacuteban

lakoacute ellaacutetottakra (fuumlggetlenuumll attoacutel hogy veacutegleges vagy ideiglenes jellegű

elhelyezeacutesben reacuteszesuumllnek-e)

foglalkoztatott alkalmazottakra

munkaacutet veacutegző kuumllső szervek dolgozoacuteira

oumlnkeacutentes munkaacutet veacutegzőkre

tartoacutezkodoacute laacutetogatoacutekra eacutes valamennyi az Otthonban megforduloacute szemeacutelyre

A haacutezirend

az ellaacutetottak eacutes hozzaacutetartozoacuteik vonatkozaacutesaacuteban az inteacutezmeacutenyi jogviszony

a munkavaacutellaloacutek eseteacuteben a munkaviszony kezdetekor

az inteacutezmeacutenyneacutel nem munkaviszonyban leacutevő dolgozoacutek vonatkozaacutesaacuteban az

Inteacutezmeacuteny teruumlleteacutere valoacute beleacutepeacuteskor

a laacutetogatoacutek eseteacuteben az Inteacutezmeacutenybe leacutepeacuteskor leacutep hataacutelyba

A haacutezirend teruumlleti hataacutelya

A haacutezirend előiacuteraacutesait az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten azon magatartaacutesi szabaacutelyait melyek

eacutertelmezhetőek az inteacutezmeacutenyen kiacutevuumll is ndash az inteacutezmeacuteny aacuteltal szervezett programok

foglalkozaacutesok eseteacuteben ndash az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten kiacutevuumll is alkalmazni kell A Az egyuumltteacuteleacutes szabaacutelyai NAPI IDŐBEOSZTAacuteS Eacutebredeacutes reggeli keacuteszuumllődeacutes reggel 06

00 oacuteraacutetoacutel 07

30 oacuteraacuteig

(Keacuterjuumlk a koraacuten kelőket hogy alvoacute illetve pihenő taacutersaikra legyenek tekintettel)

Nyugovoacutera teacutereacutes este 2200

oacuteraacuteig

(Keacutesői televiacutezioacutes adaacutesok eseteacuten igaziacutethatoacute a műsoridőhoumlz)

221

Vilaacutegiacutetaacutes este 2000

oacuteraacutetoacutel eacutejszakai folyosoacutei vilaacutegiacutetaacutes műkoumldik

Csendes pihenő naponta 1230

oacuteraacutetoacutel 1430

oacuteraacuteig

(Keacuterjuumlk hogy ebben az időszakban zajos teveacutekenyseacuteggel ne zavarjaacutek a pihenni vaacutegyoacute

lakoacutetaacutersaikat)

EacuteTKEZEacuteS RENDJE Az inteacutezmeacuteny lakoacutei napi oumltszoumlri (orvosi utasiacutetaacutesra dieacutetaacutes) eacutetkezeacutesben reacuteszesuumllnek

Reggeli 730

-toacutel - 830

oacuteraacuteig

Ebeacuted 1150

-től - 1300

oacuteraacuteig

Vacsora 1630

-toacutel - 1730

oacuteraacuteig

A főeacutetkezeacutes ideje utaacuten eacuterkezők akik előre bejelentetteacutek taacutevolmaradaacutesukat az osztaacutelyon leacutevő

teakonyhaacuteban fogyaszthatjaacutek el az eacutetelt

Az eacutetkezteteacutes a lakoacutek pillanatnyi egeacuteszseacuteguumlgyi aacutellapotaacutetoacutel fuumlggően reacuteszben a koumlzoumls

ebeacutedlőben reacuteszben a teakonyhaacuteban fekvőbetegek eseteacuteben ndash orvosi engedeacutellyel ndash a

lakoacuteszobaacutekban toumlrteacutenik

Az eacutetkezeacutes helyeacuteről maradeacutek eacutelelmet evőeszkoumlzoumlket eacutes taacutenyeacutert elvinni tilos

Az eacutetkezeacutesi renden kiacutevuumll toumlrteacutenő eacutetkezeacutesre a szinteken leacutevő teakonyhaacutekban van lehetőseacuteg

A főtt eacutes romlandoacute eacutelelmiszereket keacuterjuumlk hűtőszekreacutenyben taacuterolni Szobaacuteban eacutelelmiszer

szinteacuten csak hűtőszekreacutenyben tarthatoacute

SZEMEacuteLYI TISZTAacuteLKODAacuteS Minden napi mosakodaacutes lehetőleg reggel 7

30 oacuteraacuteig toumlrteacutenjen A fekvőbetegek tisztaacutelkodaacutesaacuteban

az aacutepoloacutenők koumlzreműkoumldnek Legalaacutebb hetente haacuteromszor vagy szuumlkseacutegkeacuteppen toumlbbszoumlr

tisztasaacutegi fuumlrdő koumltelező lehetőseacuteg szerint a fuumlrdeteacutesi rend alapjaacuten (fennjaacuteroacutek oumlnaacutelloacutean illetve

nőveacuteri ellenőrzeacutessel szuumlkseacuteg szerint segiacutetseacuteggel fuumlroumldnek) A szuumlkseacuteges tisztaacutelkodoacute szerekkel

a lakoacutet az inteacutezmeacuteny laacutetja el

Minden lakoacute felel a fuumlrdőszobaacuteban kifuumlggesztett rend betartaacutesaacuteeacutert

KULTURAacuteLIS ELLAacuteTAacuteS Az inteacutezmeacutenyben levő koumlzoumls helyiseacutegek szoacuterakoztatoacute eszkoumlzoumlk taacutersasjaacuteteacutekok sajtoacutetermeacutekek

eacutes koumlnyvtaacuter - egymaacutes igeacutenyeire koumllcsoumlnoumls figyelemmel - korlaacutetozaacutes neacutelkuumll rendelkezeacutesre

aacutellnak Rendezveacutenyeken kulturaacutelt magatartaacutest vaacuterunk el

Lakoacuteszobaacutekban keacutet aacutegyankeacutent egy televiacutezioacute engedeacutelyezett ettől elteacuterni igazgatoacutei engedeacutellyel

lehet A televiacutezioacute raacutedioacute hasznaacutelata a lakoacuteszobaacutekban lehetőleg este 22 oacuteraacuteig a szinteken leacutevő

taacutersalgoacutekban a nap baacutermely szakaacuteban engedeacutelyezett Keacuterjuumlk azonban hogy ekoumlzben legyenek

tekintettel egymaacutesra eacutes a toumlbbiek piheneacuteseacutet vagy egyeacuteb időtoumllteacuteseacutet ne zavarjaacutek Szobataacuters

keacutereacutese eseteacuten fejhallgatoacute hasznaacutelata koumltelező

Adaacuteszavart vagy a keacuteszuumlleacutek műkoumldeacuteseacutevel kapcsolatos egyeacuteb eacuteszreveacutetelt keacuterjuumlk jelenteni a

szolgaacutelatban leacutevő aacutepoloacutenőnek

LAKOacute- EacuteS BETEGSZOBAacuteK RENDJE Sajaacutet eacutes taacutersai eacuterdekeacuteben keacuteruumlnk minden lakoacutet hogy a rendre eacutes a tisztasaacutegra vigyaacutezzon

erejeacutehez meacuterten igyekezzen sajaacutet szobaacutejaacuteban eacutes koumlrnyezeteacuteben a tisztasaacutegot megőrizni (Az

eacutejjeliszekreacutenyben lehetőleg csak tisztaacutelkodaacutesi eszkoumlzoumlket valamint aproacutebb - szemeacutelyi

hasznaacutelatuacute - taacutergyakat tartsanak)

Az aacutegyneműt amely az inteacutezmeacuteny tulajdona legalaacutebb 3 hetente csereacuteljuumlk

Szobaacutekban dohaacutenyozni eacutes főzni T I L O S Dohaacutenyozni csak az arra kijeloumllt helyen lehet

A romlandoacute eacutelelmiszerek hűteacuteseacutet az inteacutezmeacuteny a szinteken leacutevő kiskonyhaacutekban elhelyezett

koumlzoumls hűtőkben biztosiacutetja A lakoacuteszobaacutekban egy darab maximum 120 literes (vagy keacutet darab

maximum 60 literes) legalaacutebb bdquoArdquo energiaosztaacutelyuacute hűtőgeacutep hasznaacutelata engedeacutelyezett

222

Keacuterjuumlk tegyeacutek lehetőveacute a lakoacuteszobaacutek betegszobaacutek szekreacutenyek polcok rendjeacutenek időnkeacutenti

ellenőrzeacuteseacutet Minden lakoacutenak joga van a lakoacuteszobaacutekon kiacutevuumlli helyiseacutegeket rendelteteacutesszerűen

hasznaacutelni A kuumlloumlnboumlző helyiseacutegek hasznaacutelati rendjeacutet keacuterjuumlk betartani

Keacuterjuumlk hogy a teakonyhaacutet reggel 0600

eacutes este 2200

oacutera koumlzoumltt hasznaacuteljaacutek hasznaacutelat utaacuten pedig

tisztaacuten adjaacutek aacutet

B Az inteacutezmeacutenyből valoacute eltaacutevozaacutes eacutes visszateacutereacutes rendje

KIMENŐ TAacuteVOLLEacuteT Keacuterjuumlk az inteacutezmeacuteny lakoacuteit hogy eltaacutevozaacutesi szaacutendeacutekukat az osztaacutelyvezető aacutepoloacutenak

(taacutevolleacuteteacuteben a szolgaacutelatot teljesiacutető nőveacuternek) előzetesen sziacuteveskedjenek bejelenteni

Kimenő reggel 0700

oacuteraacutetoacutel ndash 2000

oacuteraacuteig

Ettől az időponttoacutel elteacuterni csak indokolt esetben lehet

Eltaacutevozaacutes eacutes visszaeacuterkezeacutes is az aulaacuten keresztuumll toumlrteacutenjen

Minden lakoacutenak joga van csalaacutedja rokonai ismerősei laacutetogataacutesaacutera szabadsaacutegot igeacutenybe

venni Minden taacutevolleacutet (kiveacuteve az egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő kezeleacutest) megkezdeacutese

előtt 3 munkanappal keacuterjuumlk bejelenteni a tartoacutezkodaacutesuk helyeacutet eacutes a taacutevolmaradaacutes vaacuterhatoacute

időtartamaacutet Ennek hiaacutenyaacuteban csak a taacutevolleacutet megkezdeacuteseacutetől szaacutemiacutetott 3 naptoacutel lehet a

taacutevolleacutetre eacuterveacutenyes meacuterteacutekű taacutevolleacuteti diacutejat fizetni A szabadsaacutegot az orvos eacutes az osztaacutelyvezető

aacutepoloacute veacutelemeacutenyeacutetől fuumlggően az inteacutezmeacuteny igazgatoacuteja tudomaacutesul veszi

A taacutevozaacutes eacutes megeacuterkezeacutes napja nem minősuumll taacutevolleacutetnek Arra a teljes napi szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi

diacutejat kell megfizetni az igeacutenybe vett szolgaacuteltataacutesok miatt A taacutevolleacuteten toumlltoumltt napok minden

esetben a taacutergyhoacutenapot koumlvető hoacutenapban keruumllnek elszaacutemolaacutesra

Az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő a 60 napot meg nem haladoacute taacutevolleacutete idejeacutere a megaacutellapiacutetott szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej 20-t fizeti

60 napot meghaladoacute taacutevolleacutet idejeacutere

a) egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő kezeleacuteseacutenek tartalmaacutera a megaacutellapiacutetott szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej 40-t

b) az a) pont alaacute nem tartozoacute esetben a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej 60-t fizeti

Amennyiben a lakoacute az aacuteltala bejelentett időpontra nem eacuterkezik vissza (kiveacuteve ha koumlzben

koacuterhaacutezba keruumllt) uacutegy 3 nap utaacuten indokolatlannak kell minősiacuteteni taacutevolmaradaacutesaacutet Az

indokolatlan taacutevolmaradaacutes az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacuteseacutet eredmeacutenyezheti

C Az inteacutezmeacuteny az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő szemeacutelyek egymaacutes koumlzoumltti valamint a

hozzaacutetartozoacutekkal valoacute kapcsolattartaacutesaacutenak szabaacutelyai

LAacuteTOGATAacuteS

A laacutetogataacutes de 800

- 1200

oacuteraacuteig illetve du 1430

- 1900

oacuteraacuteig engedeacutelyezett kiveacuteve a főeacutetkezeacutesek

eacutes a csendes pihenő idejeacutet melyek alatt a laacutetogataacutes mellőzeacuteseacutet keacuterjuumlk Indokolt esetben az

inteacutezmeacuteny igazgatoacuteja ettől elteacuterően is adhat engedeacutelyt

A laacutetogatoacutek eacuterkezeacutese eacutes taacutevozaacutesa csak az inteacutezmeacuteny aulaacutejaacuten keresztuumll a portaacuten toumlrteacutenő be- eacutes

kijelentkezeacutessel engedeacutelyezett

Keacuterjuumlk az inteacutezmeacutennyel valoacute egyuumlttműkoumldeacutes eacuterdekeacuteben az eacuterintett osztaacutelyon szolgaacutelatban

leacutevő aacutepoloacutet a laacutetogataacutesok alkalmaacuteval felkeresni

A laacutetogataacutes soraacuten ndash lehetőseacuteg szerint ndash toumlrekedjuumlnk a lakoacuteszobaacuten kiacutevuumlli tartoacutezkodaacutesra erre az

időre a koumlzoumlsseacutegi helyiseacutegeket (pl taacutersalgoacute aula) illetve az udvart lehet igeacutenybe venni

A laacutetogatoacute nem tartoacutezkodhat a lakoacuteszobaacuteban a lakoacute taacutevolleacuteteacuteben illetve aacutepolaacutesi-gondozaacutesi

feladatok veacutegzeacutese idejeacuten

223

A laacutetogataacutes csak annyi ideig tarthat ameddig nem zavarja a laacutetogatott szemeacutelyt vagy maacutes

lakoacutekat

A laacutetogataacutes ideje alatt a Haacutezirend szabaacutelyai a laacutetogatoacutekra is eacuterveacutenyesek

Az inteacutezmeacuteny igazgatoacuteja a laacutetogataacutes rendjeacutet szaacutendeacutekosan eacutes suacutelyosan megzavaroacute

szemeacutelyekkel szemben a koumlvetkező inteacutezkedeacutest teheti

- felhiacutevja az eacuterintetett a taacutevozaacutesra

- meghataacuterozott időtartamra eltilthatja az Inteacutezmeacutenybe valoacute beleacutepeacutestől

Az Inteacutezmeacuteny laacutetogataacutesi rendjeacutet szaacutendeacutekosan eacutes suacutelyosan megzavaroacute szemeacutely az aki a

maacutesodszori taacutejeacutekoztataacutes eacutes figyelmezteteacutes elleneacutere sem tartja be a laacutetogataacutesi időt illetve aki

viselkedeacuteseacutevel (hangoskodaacutesaacuteval stb) zavarja a toumlbbi laacutetogatoacutet a lakoacutek nyugalmaacutet

napirendjeacutet

Telefonos kapcsolattartaacutes haacuterom moacutedon toumlrteacutenhet

- minden szinten barangoloacute kaacutertyaacutes telefon

- a koumlzponti aulaacuteban nyilvaacutenos telefon

- fekvőbeteg lakoacute eseteacuten korlaacutetozott meacuterteacutekben osztaacutelyon leacutevő hordozhatoacute keacuteszuumlleacutek is

igeacutenybe vehető

- Kapcsolattartaacutes toumlrteacutenhet elektronikus uacuteton e-mailen keresztuumll a

margotthalapellatashu ciacutemen vagy interneten keresztuumll a Nagyi-Net szobaacuteban

A hozzaacutetartozoacutek a lakoacutekkal kapcsolatos informaacutecioacutet telefonon lehetőseacuteg szerint csendes

pihenő ideje alatt (1230-1430-ig) keacuterjeacutek az osztaacutelyon dolgozoacute munkataacutersaktoacutel

A laacutetogatoacutek a laacutetogataacutesi időn kiacutevuumll is - előre meghirdetett alkalmakkor - kapcsolatot tarthatnak

az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevővel Ilyen alkalmak jellemzően a koumlvetkezők

- Inteacutezmeacuteny rendezveacutenyein valamint

- az Inteacutezmeacuteny műkoumldeacuteseacutevel kapcsolatos foacuterumokon stb

Az Inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten előzetes engedeacutelyezeacutes neacutelkuumll videofelveacuteteleket feacutenykeacutepeket keacutesziacuteteni

tilos

AZ INTEacuteZMEacuteNY REacuteSZEacuteRŐL TOumlRTEacuteNŐ TAacuteJEacuteKOZTATAacuteS Az uacutejonnan eacuterkező lakoacutek illetve tartaacutesra koumltelezett hozzaacutetartozoacutei koumltelesek megadni az

inteacutezmeacuteny reacuteszeacutere a jogszabaacutelyokban előiacutert adatokat (A jogosult eacutes tartaacutesra koumltelezett

hozzaacutetartozoacuteja szemeacutelyi adatait a lakoacute tartoacutezkodaacutesi helyeacutet a jogosultsaacuteg felteacuteteleire

vonatkozoacute adatokat valamint a teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges joumlvedelmi eacutes vagyoni

adatokat)

Az inteacutezmeacuteny koumlteles taacutejeacutekoztataacutest adni az ellaacutetaacutesroacutel a lakoacutek jogairoacutel eacutes koumltelesseacutegeiről az

inteacutezmeacutenyből valoacute kikeruumlleacutes felteacuteteleiről a hozzaacutetartozoacutekkal valoacute kapcsolattartaacutes moacutedjaacuteroacutel a

teacuteriacuteteacutesi diacutejroacutel eacutes teljesiacuteteacutesi felteacuteteleiről valamint a Haacutezirendről az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum

műkoumldeacuteseacuteről az ellaacutetott jogi keacutepviselő eleacuterhetőseacutegeacuteről

A taacutejeacutekoztataacutes tudomaacutesulveacuteteleacutet az abban foglaltak betartaacutesaacutet az ellaacutetott eacutes hozzaacutetartozoacuteja

alaacuteiacuteraacutesaacuteval igazolja

AZ ELLAacuteTAacuteSBAN REacuteSZESUumlLŐ SZEMEacuteLYEK EGYMAacuteS KOumlZOumlTTI

KAPCSOLATTARTAacuteSA A Margareacuteta Otthon az itt lakoacutek otthona ahol minden azeacutert van hogy időseink otthonos

koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt joacutel eacuterezhesseacutek magukat ehhez azonban be kell tartani bizonyos

egyuumltteacuteleacutesi szabaacutelyokat

- Az egymaacutes koumlzoumltti kapcsolat a koumllcsoumlnoumls megbecsuumlleacutesre eacutes figyelemre eacutepuumlljoumln Egymaacutes

vilaacutegneacutezeteacutet vallaacutesaacutet politikai meggyőződeacuteseacutet keacuterjuumlk tiszteletben tartani

224

- Mindenkinek joga van a tartalmas időtoumllteacutesre eacutes piheneacutesre keacuterjuumlk ebben segiacutetseacutek egymaacutest

- Az alkoholfogyasztaacutes nem tiltott de nem veszeacutelyeztetheti sem sajaacutet egeacuteszseacutegeacutet sem maacutesok

nyugalmaacutet nem okozhat megbotraacutenkozaacutest maacutesoknaacutel (Az alkoholfogyasztaacutesboacutel szaacutermazoacute

jaacuteruleacutekos toumlbbletkoumlltseacutegeket mindenkinek sajaacutet magaacutenak kell megfizetnie)

Amennyiben baacutermely lakoacute a toumlbbieket vagy oumlnmagaacutet veszeacutelyeztető magatartaacutest tanuacutesiacutet akkor

lehetőseacuteg van az ESZII Margareacuteta Otthon bdquoVeszeacutelyeztető aacutellapot kezeleacuteseacutenek korlaacutetozoacute

inteacutezkedeacutes elrendeleacuteseacutenek ndash toumlrveacutenyben meghataacuterozott ndash szabaacutelyairdquo alkalmazaacutesaacutera

- A haacutezirend suacutelyos megseacuterteacutese eseteacuten a bdquoMargareacuteta Otthon Kriacutezis Inteacutezkedeacutesi Protokollrdquo

alkalmazaacutesa leacutep eacuteletbe

Margareacuteta Otthon Kriacutezis Inteacutezkedeacutesi Protokollja

A Margareacuteta Otthon baacutermelyik lakoacutejaacutenak azon cselekmeacutenyeacuteről ami a Margareacuteta Otthon

Haacutezirendjeacutenek g pontjaacuteban foglalt bdquoa Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacuteseacutenek eseteirdquo koumlzuumll

baacutermelyiket megvaloacutesiacutetja jegyzőkoumlnyv keacuteszuumll

Az inteacutezmeacutenyi berendezeacutesekben okozott kaacuterok valamint a haacutezirendnek nem megfelelő

viselkedeacutes miatt keletkező jaacuteruleacutekos toumlbbletkoumlltseacutegek okozaacutesa ndash peacuteldaacuteul

aacutegyneműmosataacutes ruhatisztiacutettataacutes egyeacuteb higieacuteniai eacutes egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutessal kapcsolatos

felmeruumllő koumlltseacutegek - kaacuterteacuteriacuteteacutesi koumltelezettseacuteget vonnak maguk utaacuten amit a kaacuterokozoacute

koumlteles megteacuteriacuteteni

Az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten jogaacuteban aacutell jegyzőkoumlnyvet iacuterni a koumlvetkező szemeacutelyeknek

- inteacutezmeacuteny igazgatoacute

- inteacutezmeacutenyvezető aacutepoloacute

- osztaacutelyvezető aacutepoloacute

- műszakban leacutevő aacutepoloacute gondozoacute

- szociaacutelis eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes munkataacuters

- foglalkoztataacutes szervező

A jegyzőkoumlnyvet a fent emliacutetett valamely illeteacutekes szemeacutely a cselekmeacutenyt megvaloacutesiacutetoacute

lakoacute valamint ndash lehetőseacuteg szerint ndash a cselekmeacutenyt igazolni tudoacute tanuacutek jelenleacuteteacuteben kell

elkeacutesziacuteteni

Jegyzőkoumlnyvnek az eset minden mozzanataacutet pontosan tartalmaznia kell

- Mikor

- Ki Kik

- Kiknek a jelenleacuteteacuteben

- Mit cselekedett Mit cselekedtek

- Milyen kaacuterokozaacutessal rendbontaacutessal

- Milyen koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt koumlvettekoumlvettek el

- Jelenleacutevő tanuacutek alaacuteiacuteraacutesaacuteval pontos daacutetumozaacutessal

A jegyzőkoumlnyvet az elkoumlvető lakoacutenaklakoacuteknak alaacuteiacuterataacutesra ismertetni bemutatni 1

peacuteldaacutenyban aacutetadni koumlteles az inteacutezmeacuteny az esetet koumlvető 72 oacuteraacuten beluumll

A jegyzőkoumlnyv iacuteraacutesaacutet koumlvetően Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum oumlsszehiacutevaacutesaacutera keruumll sor amelynek

jogaacuteban aacutell hogy javaslatot tegyen - a magatartaacutesaacuteval haacutezirendet seacutertő lakoacute uumlgyeacuteben - az

inteacutezmeacutenyi inteacutezkedeacutesre esetlegesen keacuterje az inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutetoacutel az inteacutezmeacutenyi

jogviszony megszűnteteacuteseacutet

Amennyiben valaki a fentiek utaacuten tovaacutebbra is haacutezirendet seacutertő magatartaacutest tanuacutesiacutet az azonnali

Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum oumlsszehiacutevaacutesaacutet vonja maga utaacuten ahol a tagok doumlntenek az ellaacutetottal

kapcsolatos keacuterdeacutesben valamint megteszik a megfelelő leacutepeacuteseket (pl Haacutezirend

moacutedosiacutetaacutesaacutenak kezdemeacutenyezeacutese) a joumlvőre vonatkozoacutean

225

D Az inteacutezmeacutenybe bevihető szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyak koumlre Szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyakat emleacutektaacutergyakat ndash az eacutesszerűseacuteg eacutes az adott lehetőseacutegek

hataacuterain beluumll ndash mindenki behozhat melyek lehetnek

Eacutevszaknak megfelelő toumlbb vaacuteltaacutes ruhaacutezat

Szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyak koumlreacuteben kuumlloumlnoumlsen

tisztaacutelkodaacutesi szerek eacutes eszkoumlzoumlk

főzeacutesi eacutes eacutetkezeacutesi edeacutenyek eacutes eszkoumlzoumlk

gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlzoumlk

Emleacutek eacutes diacutesztaacutergyak kegytaacutergyak

Az egyedi hasznaacutelati taacutergyak buacutetorok az inteacutezmeacuteny igazgatoacutejaacuteval valoacute egyezteteacutes utaacuten

hozhatoacutek be Az egyezteteacutesneacutel figyelembe kell venni hogy a szoacuteban forgoacute taacutergy az

inteacutezmeacuteny rendjeacutet nem zavarhatja eacutes biztonsaacutegtechnikai szempontboacutel megfelel

Műszaki taacutergyak ndash magnoacute raacutedioacute TV hűtő szaacutemiacutetoacutegeacutep műholdvevő mikrohullaacutemuacute suumltő

Elektromos berendezeacuteseket az ellaacutetottak csak az inteacutezmeacuteny igazgatoacutejaacutenak beleegyezeacuteseacutevel

tarthatnak maguknaacutel Az ellaacutetottnak gondoskodnia kell arroacutel hogy elektromos berendezeacutesei

mindig joacute műszaki aacutellapotban legyenek s azokat rendelteteacutesszerűen hasznaacutelja Sajaacutet

elektromos berendezeacutesek javiacutetaacutesi koumlltseacutegei a lakoacutet terhelik

Az inteacutezmeacuteny igazgatoacuteja eacutevente toumlbb alkalommal ellenőriztetheti az elektronikus eszkoumlzoumlk

műszaki aacutellapotaacutet Amennyiben az ellenőrzeacuteskor illetve egyeacuteb koumlruumllmeacutenyek alapjaacuten

nyilvaacutenvaloacutevaacute vaacutelik hogy az eszkoumlz tűzveszeacutelyes illetve eacuterinteacutesveacutedelmi szempontboacutel nem

megfelelő az ellaacutetott a hasznaacutelati taacutergyat nem tarthatja magaacutenaacutel

Tilos az inteacutezmeacuteny teruumlleteacutere behozni eacutes birtokolni a koumlzbiztonsaacutegra kuumlloumlnoumlsen veszeacutelyes

eszkoumlzt vagy baacutermely olyan eszkoumlzt amely az inteacutezmeacutenyben eacutelők testi eacutepseacutegeacutere koumlzvetlenuumll

veszeacutelyt jelent

Az inteacutezmeacutenyben a koumlzbiztonsaacutegra kuumlloumlnoumlsen veszeacutelyes eszkoumlznek a koumlvetkezők minősuumllnek

- baacutermi nemű fegyver uumltő vaacutegoacute szuacuteroacute eszkoumlz ndash kiveacuteve eacutetkezeacuteshez szuumlkseacuteges eszkoumlzoumlk

ndash gaacutezspray riasztoacutepisztoly stb

- ismeretlen oumlsszeteacutetelű eacutes hataacutesuacute anyagok szerek (birtoklaacutesa eacutes hasznaacutelata nem

engedeacutelyezett kizaacuteroacutelag az inteacutezmeacuteny orvosa aacuteltal kontrollaacutelt gyoacutegyszer fogyasztaacutesa

engedeacutelyezett)

- robbanoacuteanyagok pirotechnikai eszkoumlzoumlk

A korlaacutetozaacutes nem eacuterinti a mindennapi hasznaacutelati taacutergyakat

Az inteacutezmeacutenybe behozott ingoacutesaacutegokroacutel szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyakroacutel leltaacuter keacuteszuumll Az

ezzel kapcsolatos vaacuteltozaacutesokat a lakoacute ill hozzaacutetartozoacuteja koumlteles a szolgaacutelatban leacutevő

aacutepoloacuteknak jelezni

Az elektromos hajtaacutesuacute segeacutedeszkoumlzoumlket inteacutezmeacutenyuumlnkben az alaacutebbi korlaacutetozaacutesokkal lehet

hasznaacutelni

- A mopedek csak kuumllteacuteren hasznaacutelhatoacuteak ndash ettől elteacuterő hasznaacutelat csak igazgatoacutei

engedeacutellyel lehetseacuteges A mopedek taacuterolaacutesa az inteacutezmeacuteny aacuteltal meghataacuterozott helyen

toumlrteacutenhet

- Elektromos kerekesszeacuteket eacutepuumlleten beluumll csak orvosi engedeacutellyel lehet hasznaacutelni

E Az eacuterteacutek eacutes vagyonmegőrzeacutesre aacutetvett taacutergyak aacutetveacuteteleacutenek eacutes kiadaacutesaacutenak szabaacutelyai

226

EacuteRTEacuteKMEGŐRZEacuteS KEacuteSZPEacuteNZKEZELEacuteS

Az inteacutezmeacuteny a lakoacuteknak csak olyan eacuterteacutektaacutergyakeacutert takareacutekbeteacutetkoumlnyvekeacutert eacutes keacuteszpeacutenzeacutert

vaacutellal felelősseacuteget amelyet jegyzeacutek felveacutetele mellett keacutet tanuacute jelenleacuteteacuteben az inteacutezmeacutenynek

megőrzeacutesre aacutetad A fenti eacuterteacutekek hivatalos időben az inteacutezmeacuteny irodaacutejaacuteban bizonylat

elleneacuteben baacutermikor visszakeacuterhetők A lakoacuteknaacutel maradoacute keacuteszpeacutenz lehetőleg ne haladja meg a

zsebpeacutenz havi oumlsszegeacutet

Az ellaacutetaacutest igeacutenybevevőtől aacutetvett keacuteszpeacutenzt - elsősorban az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő illetve

toumlrveacutenyes keacutepviselője meghatalmazaacutesa alapjaacuten - az Inteacutezmeacutenyben vagy peacutenzinteacutezetben kell

megőrizni

Az Inteacutezmeacuteny a lakoacutek megőrzeacutesre aacutetadott peacutenzeacutet eacuterteacutekpapiacuterjait eacutes eacuterteacutektaacutergyait leteacutetkeacutent

kezeli

A lakoacutek keacuteszpeacutenzeacuteből szemeacutelyenkeacutent nem ceacutelszerű 10000 ndash Ft ndash ot meghaladoacute koumlltőpeacutenz

tartaacutesa az Inteacutezmeacuteny paacutenceacutelszekreacutenyeacuteben a fennmaradoacute keacuteszpeacutenzt - peacutenzinteacutezetben - beteacutet

formaacutejaacuteban őrzi a biztonsaacuteg noumlveleacutese eacuterdekeacuteben

A keacuteszpeacutenz beteacutetben valoacute elhelyezeacuteseacuteről a peacutenz aacutetveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott neacutegy munkanapon beluumll

az inteacutezmeacuteny vezetője gondoskodik A keacuteszpeacutenz beteacutetben toumlrteacutenő elhelyezeacuteseacuteig azt az

ellaacutetottak Peacutenzkezeleacutesi Szabaacutelyzataacuteban foglaltak szerint kell kezelni

A leteacutetek kezeleacutese az ellaacutetottak Peacutenzkezeleacutesi Szabaacutelyzataacuteban foglaltak szerint toumlrteacutenik

A leteacuteteket kezelő gondozotti uumlgyinteacutező a lakoacutektoacutel aacutetvett peacutenzt eacutes egyeacuteb eacuterteacuteket kiacutevaacutensaacutegra

baacutermikor ndash legkeacutesőbb 2 munkanapon beluumll ndash kiadja a tulajdonosaacutenak

Informaacutecioacutet a joumlvedelmi helyzetről csak az ellaacutetott eacutes az aacuteltala meghataacuterozott szemeacutely ill az

ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselője kaphat F Ruhaacutezattal textiacuteliaacuteval tisztaacutelkodoacute szerekkel valoacute ellaacutetaacutes valamint a ruhaacutezat eacutes textiacutelia

tisztiacutetaacutesaacutenak eacutes javiacutetaacutesaacutenak rendje RUHAacuteZATI ELLAacuteTAacuteS

Az inteacutezmeacuteny a lakoacutek reacuteszeacutere - ha sajaacutet ruhaacuteval nem rendelkeznek - az eacutevszaknak megfelelő 2

vaacuteltaacutes felső ruhaacutezatot eacutes 3 vaacuteltaacutes feheacuterneműt haacuteloacuteruhaacutet eacutes utcai cipőt ndash szuumlkseacuteg szerint maacutes

laacutebbelit ndash biztosiacutet

Az inteacutezmeacuteny biztosiacutet tovaacutebbaacute 3 vaacuteltaacutes aacutegyneműt eacutes tisztaacutelkodaacuteshoz szuumlkseacuteges textiacuteliaacutet

Mind az inteacutezmeacutenyi mind a sajaacutet ruhaacutezat javiacutetaacutesaacuteroacutel eacutes tisztiacutetaacutesaacuteroacutel az inteacutezmeacuteny

gondoskodik A ruhaacutezat javiacutetaacutesra eacutes tisztiacutetaacutesra toumlrteacutenő leadaacutesa a Gazdasaacutegi nőveacuteren keresztuumll

toumlrteacutenik A szennyezett ruhaacutezat oumlsszegyűjteacuteseacutet a nőveacuterek veacutegzik Feheacuternemű csere eacutes mosataacutes

szuumlkseacuteg szerint toumlrteacutenik

A lakoacutek az inteacutezmeacutenytől hasznaacutelatra aacutetvett ruhaacuteeacutert anyagilag is felelősek

Maacutes aacuteltal mosott sajaacutet ruhaacutezateacutert az inteacutezmeacuteny felelősseacuteget nem vaacutellalhat

G Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacuteseacutenek szabaacutelyai

227

INTEacuteZMEacuteNYI JOGVISZONY MEGSZUumlNTETEacuteSE

Az ellaacutetott inteacutezmeacutenyi jogviszonya megszűnik

Ha az ellaacutetott maacutes inteacutezmeacutenybe toumlrteacutenő elhelyezeacutese indokolt

Ha az ellaacutetott tovaacutebbi inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutese nem indokolt

Az ellaacutetott sajaacutet vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője iacuteraacutesbeli keacutereacuteseacutere

Az ellaacutetott halaacutelaacuteval

Ha az ellaacutetott suacutelyosan megseacuterti a Haacutezirendet

Hataacuterozott idejű inteacutezmeacutenyi elhelyezeacutes eseteacuten a megjeloumllt időtartam lejaacutertaacuteval kiveacuteve

ha e toumlrveacuteny rendelkezeacutesei alapjaacuten az elhelyezeacutes időtartama meghosszabbiacutethatoacute

Amennyiben az ellaacutetott illetve toumlrveacutenyes keacutepviselője reacuteszeacuteről hat hoacutenapon aacutet

folyamatos teacuteriacuteteacutesi diacutej tartozaacutes aacutell fenn eacutes az a hatodik hoacutenap utolsoacute napjaacuten a keacutet havi

szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej oumlsszegeacutet meghaladja annak elleneacutere hogy vagyoni joumlvedelmi

viszonyai lehetőveacute tenneacutek a teacuteriacuteteacutesi diacutej megfizeteacuteseacutet Ha haacuterom hoacutenapon aacutet teacuteriacuteteacutesi diacutej

tartozaacutesa aacutell fenn uacutegy az inteacutezmeacuteny iacuteraacutesban taacutejeacutekoztataacutest ad a megaacutellapodaacutes

A Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacuteseacutenek esetei

- Az ellaacutetott toumlbb alkalommal engedeacutely neacutelkuumll elhagyja az inteacutezmeacutenyt

- Az ellaacutetott indokolatlan taacutevolleacutete eseteacuten (abban az esetben ha a bejelentett időpontra

nem eacuterkezik vissza 3 nap utaacuten indokolatlannak kell minősiacuteteni) kiveacuteve ha koumlzben

koacuterhaacutezba keruumllt

- Az ellaacutetott tartoacutesan antiszociaacutelis magatartaacutest tanuacutesiacutet

- Lakoacutetaacutersaival az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteival szemben toumlbbszoumlroumlsen durva agressziacutev

viselkedeacutest mutat

- Alkoholtartalmuacute kaacutebiacutetoacute eacutes boacutediacutetoacute hataacutesuacute szereket olyan meacuterteacutekben fogyaszt melynek

hataacutesaacutera lakoacutekoumlrnyezeteacutenek nyugalmaacutet eacutes a szolgaacutelatban leacutevő dolgozoacutekat tartoacutesan

zavarja

- Nem a kijeloumllt dohaacutenyzoacutehelyen ndash kuumlloumlnoumlsen lakoacuteszobaacuteban ndash dohaacutenyzik

- Az inteacutezmeacuteny eszkoumlzeit berendezeacuteseit koumlzoumlsseacutegi helyiseacutegeit figyelmezteteacutes elleneacutere

sem rendelteteacutesszerűen hasznaacutelja

- Szaacutendeacutekosan kaacutert tesz az inteacutezmeacuteny leacutetesiacutetmeacutenyeiben felszereleacuteseiben suacutelyosan

megrongaacutelja az otthon eacutesvagy ellaacutetott taacutersak eacuterteacutek eacutes vagyontaacutergyait

- A Btk alapjaacuten buumlntetendő szabaacutelyseacuterteacutest illetve bűncselekmeacutenyt koumlvet el

- Ha az adatszolgaacuteltataacutesi koumltelezettseacutegeacutenek a jogszabaacutelyban előiacutert moacutedon nem tesz

eleget

A Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacuteseacutevel okozott kaacutereacutert az ellaacutetott anyagi felelősseacuteggel tartozik A

Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacutese eseteacuten az inteacutezmeacutenyvezető felmondaacutessal megszuumlntetheti az

eacuterintett inteacutezmeacutenyi jogviszonyaacutet Amennyiben az inteacutezmeacutenyi jogviszonyt megalapozoacute

megaacutellapodaacutes maacuteskeacutent nem rendelkezik a felmondaacutesi idő haacuterom hoacutenap

Ha a megaacutellapodaacutes felmondaacutesaacutenak jogszerűseacutegeacutet az ellaacutetott a toumlrveacutenyes keacutepviselője vagy a

teacuteriacuteteacutesi diacutejat megfizető szemeacutely illetőleg a fenntartoacute vitatja keacuterheti a biacuteroacutesaacutegtoacutel a

megaacutellapodaacutes jogellenes felmondaacutesaacutenak megaacutellapiacutetaacutesaacutet Az ellaacutetaacutest vaacuteltozatlan felteacutetelek

mellett mindaddig biztosiacutetani kell amiacuteg a biacuteroacutesaacuteg jogerős hataacuterozatot nem hoz

Az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszűneacutesemegszuumlnteteacutese eseteacuten az inteacutezmeacuteny vezetője eacutertesiacuteti a

jogosultat illetve toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet

- A szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyak eacutes a megőrzeacutesre aacutetvett eacuterteacutekek vagyontaacutergyak

elviteleacutenek hataacuteridejeacuteről rendjeacuteről felteacuteteleiről

228

- Az esedeacutekes illetve haacutetraleacutekos teacuteriacuteteacutesi diacutej befizeteacutesi koumltelezettseacutegeacuteről

- Az inteacutezmeacutennyel illetve a jogosulttal szembeni koumlveteleacutesről kaacuterigeacutenyről azok

esetleges előterjeszteacutesi eacutes rendezeacutesi moacutedjaacuteroacutel

Ha a jogviszony az inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő bekoumlltoumlzeacutest koumlvető haacuterom eacuteven beluumll szűnik meg

uacutegy ndash beleacutepeacutesi hozzaacutejaacuterulaacutest fizetett ellaacutetott eseteacuten ndash a beleacutepeacutesi hozzaacutejaacuterulaacutes araacutenyos reacuteszeacutet az

inteacutezmeacuteny visszafizeti

A jogviszony megszűneacutesekor

- Az eltaacutevozaacutest megelőzően az ellaacutetott koumlteles az inteacutezmeacutenyi eacutes sajaacutet leltaacuter

elkeacutesziacuteteacuteseacuteben koumlzreműkoumldni

- Ha az inteacutezmeacutenyi jogviszony az ellaacutetaacutest igeacutenybe vevő halaacutelaacuteval szűnik meg a

szolgaacutelatban leacutevő dolgozoacute koumlteles a zaacuteroacute leltaacutert haladeacutektalanul elkeacutesziacuteteni - Az ellaacutetott vagy oumlroumlkoumlse gondoskodik az ingoacutesaacutegok ndash a jogviszony megszűneacuteseacutetől

szaacutemiacutetott keacutet heacuteten beluumlli ndash elszaacutelliacutetaacutesaacuteroacutel

H Az egyeacuteni eacutes koumlzoumlsseacutegi vallaacutesgyakorlaacutesra vonatkozoacute szabaacutelyok

VALLAacuteSGYAKORLAacuteS

Az otthonon beluumll mindenki szabadon gyakorolhatja vallaacutesaacutet Maacutes vallaacutesi neacutezeteacutet tiszteletben

kell tartani

Az egyhaacutezak vallaacutesi teveacutekenyseacuteguumlkeacutert a lakoacutektoacutel sem vagyoni sem tulajdoni

ellenszolgaacuteltataacutest nem vaacuterhatnak

A katolikus eacutes reformaacutetus egyhaacutez műkoumldeacutese az inteacutezmeacutenyben folyamatos A kisebb

felekezetek megegyezeacutes szerint laacutetogatjaacutek az inteacutezmeacutenyt Az oumlsszejoumlvetelekre eacutes a hiteacutelet

gyakorlaacutesaacutera a szuumlkseacutegleteknek megfelelő helyiseacuteget biztosiacutetunk I Az inteacutezmeacuteny alapfeladataacutet meghaladoacute programok szolgaacuteltataacutesok koumlre eacutes diacuteja

FODRAacuteSZ

Az alapfeladaton feluumlli szolgaacuteltataacutesok eacuterveacutenyes teacuteriacuteteacutesi diacuteja a Fodraacutesz Műhelyben

kifuumlggesztve megtalaacutelhatoacute

INTERNET HOZZAacuteFEacuteREacuteS BIZTOSIacuteTAacuteSA Az Inteacutezmeacuteny - az ingyenes Nagyi-Net szoba keretein beluumll - korlaacutetozott időben (naponta 8-

toacutel 18 oacuteraacuteig) lakoacuteszobaacuten beluumll pedig teacuteriacuteteacutes elleneacuteben (jelen Haacutezirend napirendjeacutenek

megfelelően) biztosiacutet internet hasznaacutelatot melynek oumlsszege aktuaacutelis Megaacutellapodaacutes fuumlggveacutenye J Egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes Az inteacutezmeacutenyben lakoacutek orvosi ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllnek Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes egyeacuteb jellegű

panaszaikat az osztaacutelyos aacutepoloacutenőkkel koumlzlik ők tovaacutebbiacutetjaacutek az osztaacutelyvezető aacutepoloacutenak illetve

az ellaacutetaacutest veacutegző orvosnak (A nőveacuter szuumlkseacuteg eseteacuten soron kiacutevuumll is keacuterheti az orvos

segiacutetseacutegeacutet)

Koacuterhaacutezi ellaacutetaacutes rendelőinteacutezeti vizsgaacutelat gyoacutegyszer az orvos javaslata alapjaacuten vehető

igeacutenybe

229

Gyoacutegyszereleacutest eacutes a gyoacutegyszerek beadaacutesaacutet csak a feladattal megbiacutezott aacutepoloacutenő veacutegezheti a

szuumlkseacuteges gyoacutegyszerek eacutes gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlzoumlk beszerzeacuteseacutet az inteacutezmeacuteny biztosiacutetja a

felteacuteteleiről szoacuteloacute l2000(I7) SzCsM hataacutelyos rendeletenek megfelelően

Koumltelező szűrővizsgaacutelaton minden lakoacute koumlteles reacuteszt venni

Amennyiben a kezelőorvos vagy szakorvos - a hateacutekonyabb gyoacutegyiacutetaacutes eacuterdekeacuteben -

szuumlkseacutegesnek tartja a lakoacute ellaacutetaacutesaacutet egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak megfelelő lakoacuteszobaacuteban illetve

reacuteszlegen biztosiacutetjuk K Foglalkoztataacutes Az inteacutezmeacuteny aacuteltal szervezett feladatveacutegzeacutesekbe foglalkoztataacutesba az ellaacutetott lehetőseacuteg szerint

kapcsoloacutedjon be sajaacutet fizikai eacutes szellemi erőnleacuteteacutenek megtartaacutesa eacuterdekeacuteben ndash az aktuaacutelis

gondozaacutesi tervben dokumentaacuteltan

Teraacutepiaacutes vagy keacutepesseacutegfejlesztő teveacutekenyseacutegeket szocioteraacutepiaacutes jutalommal diacutejazhatjuk az

abboacutel befolyoacute eredmeacuteny fuumlggveacutenyeacuteben

A jelenlegi teraacutepiaacutes eacutes keacutepesseacutegfejlesztő foglalkoztataacuteshoz inteacutezmeacutenyen beluumll a szemeacutelyi eacutes

taacutergyi felteacutetelek adottak L Jogorvoslati lehetőseacuteg A lakoacutek eacuteleteacutet eacuterintő keacuterdeacutesekben minden az inteacutezmeacutenyben eacutelő szemeacutelynek panaszteacuteteli

lehetőseacutege van iacuteraacutesban A panaszleveleket az osztaacutelyok előtereacuteben kihelyezett oumltletlaacutedaacutekba

lehet elhelyezni

Amennyiben baacutermelyik lakoacute a Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacuteseacutet tapasztalja az Inteacutezmeacutenyben azt

lehetőseacutege van jelezni az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteinak Indokolt esetben eacuteletbe leacutep a Margareacuteta

Otthon Kriacutezis Inteacutezkedeacutesi Protokollja

Az ellaacutetott baacutermely panaszaacuteval az inteacutezmeacuteny igazgatoacutejaacutehoz fordulhat aki koumlteles őt 15 napon

nem tartja kieleacutegiacutetőnek az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterumhoz fordulhat melynek eleacuterhetőseacutege

minden szinten joacutel laacutethatoacute helyen aacutell rendelkezeacutesuumlkre (Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum az

inteacutezmeacutennyel jogviszonyban aacutelloacutek eacutes az ellaacutetaacutesra jogosultak foacuterumakeacutent műkoumldő szerv

amelynek főbb szabaacutelyait a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

toumlrveacuteny valamint a Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a

(III31) oumlnkormaacutenyzati rendelet tartalmazza)

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjainak neacutevsora minden szinten kifuumlggesztve megtalaacutelhatoacute

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum feladatkoumlre

- előzetesen veacutelemeacutenyezi az inteacutezmeacuteny vezetője aacuteltal keacutesziacutetett az ellaacutetottakkal

valamint az inteacutezmeacuteny belső eacuteleteacutevel kapcsolatos dokumentumok koumlzuumll a

230

Szakmai Programot az Eacuteves Munkatervet a Haacutezirendet ez ellaacutetottak reacuteszeacutere

keacuteszuumllt taacutejeacutekoztatoacutekat

- megtaacutergyalja az inteacutezmeacutenyben eacutelők panaszait ndash ide nem eacutertve a jogviszony

- taacutejeacutekoztataacutest keacuterhet az inteacutezmeacutenyvezetőtől az ellaacutetottakat eacuterintő keacuterdeacutesekben

az ellaacutetaacutes szervezeacuteseacutevel kapcsolatos feladatokban

- inteacutezkedeacutes megteacuteteleacutet kezdemeacutenyezheti a fenntartoacute feleacute valamint maacutes illeteacutekes

hatoacutesaacutegok szervek feleacute mennyiben az inteacutezmeacuteny műkoumldeacuteseacutevel kapcsolatos

- vaacutelasztaacutes alapjaacuten az inteacutezmeacutenyi ellaacutetaacutest igeacutenybevevők koumlzuumll

4 fő

- vaacutelasztaacutes alapjaacuten az ellaacutetottak hozzaacutetartozoacutei illetve toumlrveacutenyes keacutepviselői koumlzuumll

1 fő

- vaacutelasztaacutes alapjaacuten az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteinak keacutepviseleteacuteben

1 fő

- kijeloumlleacutes alapjaacuten az inteacutezmeacutenyt fenntartoacute szervezet keacutepviseleteacuteben

- ellaacutetaacutest igeacutenybevevők keacutepviseleteacuteben 4 fő

- ellaacutetaacutest igeacutenybevevők hozzaacutetartozoacutei ill toumlrveacutenyes keacutepviselői keacutepviseleteacuteben 1 fő

- az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteinak keacutepviseleteacuteben 1 fő

vaacutelasztaacutesa

1 A vaacutelasztaacutes a lakoacutegyűleacutesen toumlrteacutenik az ellaacutetottak oumlsszleacutetszaacutemaacutenak 50-a + 1 fő

megjeleneacuteseacutevel

2 A vaacutelasztaacutest megelőzően 5 nappal a jeloumllőbizottsaacuteg megkezdi munkaacutejaacutet (3 fő ellaacutetott)

3 Megvaacutelasztott tag az a szemeacutely aki a megjelentek koumlzuumll 50 + 1 fő reacuteszeacuteről bdquoigenrdquo

szavazatot kap

o a szavazatok szaacutemlaacutelaacutesaacutet a Szavazatszaacutemlaacuteloacute Bizottsaacuteg veacutegzi (tagjai 3 fő

ellaacutetott)

4 Eacutevente egy alkalommal az eacutev utolsoacute lakoacutegyűleacuteseacuten keruumll sor az Eacuterdekkeacutepviseleti

5 Ha a lakoacutegyűleacutes nem hataacuterozatkeacutepes azt uacutej időpontban meg kell ismeacutetelni amikor is a

lakoacutegyűleacutes a megjelent ellaacutetottak szaacutemaacutera tekintet neacutelkuumll hataacuterozatkeacutepes

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjai koumlzuumll az első uumlleacutesen nyiacutelt szavazaacutessal egyszerű

szoacutetoumlbbseacuteggel elnoumlkoumlt vaacutelaszt

A Foacuterum szuumlkseacuteg szerint de legalaacutebb eacutevente egy alkalommal uumlleacutesezik

231

Ellaacutetottjogi keacutepviselő

műkoumldő ellaacutetottjogi keacutepviselő segiacutetseacutegeacutet lehet igeacutenybe venni az ellaacutetottak

jogeacuterveacutenyesuumlleacuteseacutenek eacuterdekeacuteben Eleacuterhetőseacutege fogadoacute oacuteraacutei az inteacutezmeacutenyben folyamatosan

http wwwobdkhu

M Aacuteltalaacutenos rendelkezeacutesek

- az Otthon Szakmai Programjaacuten feluumlli szolgaacuteltataacutesok kuumlloumln koumlltseacutegeihez a reacutesztvevők

hozzaacutejaacuterulnak kiraacutendulaacutesok előtt a reacutesztvevők 1000- Ft-ot leteacutetbe helyeznek melyet

a kiraacutendulaacuteson visszakapnak

- az Otthon műszaki berendezeacuteseinek zavartalan műkoumldeacutese mindenki szaacutemaacutera fontos A

meghibaacutesodaacutest haladeacutektalanul jelenteni kell a berendezeacutesek kezeleacuteseacutet szakavatott

kezekre kell biacutezni

- az egyuumltteacuteleacutes erkoumllcsi tisztasaacutega eacuterdekeacuteben koumlzalkalmazott a lakoacutektoacutel semmifeacutele

peacutenzbeni juttataacutest nem fogadhat el veluumlk magaacutenceacuteluacute munkaacutet nem veacutegezhet eacutes nem

veacutegeztethet eltartaacutesi szerződeacutest nem koumlthet magaacutenjogi megaacutellapodaacutesra nem leacutephet

- az Otthon fenntartoacutejaacutenak rendelkezeacutesei mind az ott dolgozoacutekra mind a lakoacutekra neacutezve

koumltelezőek azokat megszegni nem lehet (Oumlnkormaacutenyzati hataacuterozatok peacutenzuumlgyi

utasiacutetaacutesok stb)

- a lakoacutek koumltelesek a megaacutellapiacutetott időben aacutetvenni nyugdiacutejukat eacutes egyeacuteb peacutenzbeli

jaacuterandoacutesaacutegukat a teacuteriacuteteacutesi diacutejat befizetni minden hoacute 10-ig az inteacutezmeacuteny peacutenztaacuteraacuteba

- a zoumlkkenőmentes műkoumldeacutes eacuterdekeacuteben a takareacutekossaacuteg elemi szabaacutelyait mindenkinek

szem előtt kell tartania

- A gazdasaacutegi udvaron a koumlzlekedeacutes csak indokolt esetben eacutes fokozott figyelemmel

toumlrteacutenjen a megnoumlvekedett geacutepkocsiforgalom miatt

A Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacutese eseteacuten az inteacutezmeacuteny vezetője kezdemeacutenyezi az ellaacutetott

inteacutezmeacutenyi jogviszonyaacutenak megszuumlnteteacuteseacutet melyről hataacuterozatot hoz

A lakoacutekoumlzoumlsseacuteg keacutereacuteseinek veacutelemeacuteny formaacutelaacutesaacutenak foacuteruma a Lakoacutegyűleacutes keacutepviseleti szerve

a Lakoacutebizottsaacuteg (uacuten Lakoacuteoumlnkormaacutenyzat)

A koumlzoumlsen hozott doumlnteacuteseket igyekezzeacutek mindenki betartani

N Zaacuteroacute rendelkezeacutesek

A moacutedosiacutetott haacutezirend fenntartoacute aacuteltali elfogadaacutesaacuteig a moacutedosiacutetaacutes előtti haacutezirend a hataacutelyos A

Haacutezirend a Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Koumlzgyűleacutese Szociaacutelis Eseacutelyteremteacutesi Bizottsaacutega a

helliphelliphelliphelliphelliphellipsz hataacuterozattal ndash helliphelliphelliphelliphelliphelliphellip napi hataacutellyal ndash joacutevaacutehagyta

232

Minden kedves lakoacutenknak hosszuacute eacutes tartalmas eacuteletet erőt

egeacuteszseacuteget kiacutevaacutenunk

Kecskemeacutet 201helliphelliphellip

igazgatoacute

233

Heteacutenyi Idősek Otthona

HAacuteZIREND

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III toumlrveacuteny valamint a

felteacuteteleiről szoacuteloacute l2000(I7) SzCsM alapjaacuten a Heteacutenyi Idősek Otthona belső eacuteleteacutenek

A Haacutezirend ceacutelja hogy a Heteacutenyi Idősek Otthona (Kecskemeacutet Belsőnyiacuter tanya 327 sz alatti

szolgaacuteltataacutesi helyen idős eacutes demens lakoacutek reacuteszeacutere tovaacutebbiakban Otthon) belső rendjeacutet

nyugalmaacutet zavartalan műkoumldeacuteseacutet biztosiacutetsa tartalmazza a gondozottak jogait eacutes

koumltelezettseacutegeit

Az inteacutezmeacuteny igyekszik csalaacutedias otthont biztosiacutetani

Keacuterem segiacutetsen nekuumlnk ebben a koumlvetkezők betartaacutesaacuteval

A haacutezirend hataacutelya

A haacutezirend hataacutelya kiterjed az inteacutezmeacuteny reacuteszlegeacuten

- lakoacute ellaacutetottakra (fuumlggetlenuumll attoacutel hogy veacutegleges vagy ideiglenes jellegű

- foglalkoztatott alkalmazottakra

- munkaacutet veacutegző kuumllső szervek dolgozoacuteira

- tartoacutezkodoacute laacutetogatoacutekra eacutes valamennyi az Otthonban megforduloacute szemeacutelyre

A haacutezirend

- az ellaacutetottak eacutes hozzaacutetartozoacuteik vonatkozaacutesaacuteban az inteacutezmeacutenyi jogviszony

- a munkavaacutellaloacutek eseteacuteben a munkaviszony kezdetekor

- az inteacutezmeacutenyneacutel nem munkaviszonyban leacutevő dolgozoacutek vonatkozaacutesaacuteban az inteacutezmeacuteny

teruumlleteacutere valoacute beleacutepeacuteskor

- a laacutetogatoacutek eseteacuteben az inteacutezmeacuteny teruumlleteacutere leacutepeacuteskor leacutep hataacutelyba

foglalkozaacutesok eseteacuteben ndash az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten kiacutevuumll is alkalmazni kell

A Az egyuumltteacuteleacutes szabaacutelyai

NAPI IDŐBEOSZTAacuteS

Eacutebresztő

A teljes ellaacutetaacutesra szoruloacute lakoacutek eacutebreszteacutese 06 oacuterakor toumlrteacutenik

Fennjaacuteroacute lakoacutek reacuteszeacutere reggel 0600

oacuteraacutetoacutel 0730

oacuteraacuteig

(Keacuterjuumlk a koraacuten kelőket hogy alvoacute illetve pihenő taacutersaikat ne zavarjaacutek)

(Televiacutezioacutes adaacutesok eseteacuten ezt igaziacutethatjaacutek a műsoridőhoumlz)

22 oacutera utaacuten lehetőseacuteg van a taacutersalgoacuteban a toumlbbiek nyugalmaacutenak zavaraacutesa neacutelkuumll a TV neacutezeacutesre

Vilaacutegiacutetaacutes este 2200

oacutera utaacuten a folyosoacutekon csoumlkkentett eacutejszakai vilaacutegiacutetaacutest biztosiacutetunk

Csendespihenő naponta 1230-1400 (Keacuterjuumlk ebben az időpontban zajos teveacutekenyseacuteggel ne

zavarjaacutek a pihenni vaacutegyoacute taacutersakat)

234

EacuteTKEZEacuteS RENDJE

Az inteacutezmeacuteny lakoacutei napi oumltszoumlri (orvosi utasiacutetaacutesra dieacutetaacutes) eacutetkezeacutesben reacuteszesuumllnek

Reggeli 730-800

Ebeacuted 1145-1245

Vacsora 1700-1745

ebeacutedlőben fogyaszthatjaacutek el az eacutetelt

Az eacutetkezteteacutes a lakoacutek pillanatnyi mobilitaacutesaacutetoacutel fuumlggően reacuteszben a koumlzoumls ebeacutedlőben reacuteszben a

haacutetsoacute folyosoacuten fekvőbetegek eseteacuteben a lakoacuteszobaacutekban toumlrteacutenik

Az eacutetkezeacutes helyeacuteről maradeacutek eacutelelmet evőeszkoumlzoumlket eacutes taacutenyeacutert elvinni nem lehet

Főtt eacutes romlandoacute eacutelelmiszereket keacuterjuumlk a hűtőszekreacutenyben taacuterolni A lakoacuteszobaacuteban eacutelelmiszer

SZEMEacuteLYI TISZTAacuteLKODAacuteS

A mindennapi mosakodaacutes lehetőleg reggel 730

oacuteraacuteig toumlrteacutenjen meg A fekvőbetegek

tisztaacutelkodaacutesaacuteban az aacutepoloacutek koumlzreműkoumldnek Legalaacutebb hetente haacuteromszor vagy szuumlkseacutegkeacuteppen

toumlbbszoumlr tisztasaacutegi fuumlrdő koumltelező (fennjaacuteroacutek oumlnaacutelloacutean illetve aacutepoloacutei ellenőrzeacutessel szuumlkseacuteg

szerint segiacutetseacuteggel fuumlrdenek) A szuumlkseacuteges tisztaacutelkodoacute szerekkel a lakoacutet az inteacutezmeacuteny laacutetja el

Minden lakoacute felel a fuumlrdőszoba hasznaacutelati rendjeacutenek betartaacutesaacuteeacutert

KULTURAacuteLIS ELLAacuteTAacuteS

Az inteacutezmeacutenyben levő koumlzoumls helyiseacutegek szoacuterakoztatoacute eszkoumlzoumlk taacutersasjaacuteteacutekok sajtoacutetermeacutekek

aacutellnak

A televiacutezioacute hasznaacutelata a nap baacutermely szakaszaacuteban megengedett Keacuterjuumlk azonban hogy

ekoumlzben legyenek tekintettel egymaacutesra eacutes a toumlbbiek piheneacuteseacutet vagy egyeacuteb időtoumllteacuteseacutet ne

zavarjaacutek

szolgaacutelatban leacutevő aacutepoloacutenak

A rendezveacutenyeken kulturaacutelt magatartaacutest vaacuterunk el

LAKOacute- EacuteS BETEGSZOBAacuteK RENDJE

Sajaacutet eacutes taacutersai eacuterdekeacuteben keacuteruumlnk minden lakoacutet hogy a rendre eacutes a tisztasaacutegra vigyaacutezzon

eacutejjeliszekreacutenyben lehetőleg csak tisztaacutelkodaacutesi eszkoumlzoumlket valamint aproacutebb szemeacutelyes

hasznaacutelati taacutergyakat tartsanak)

Az aacutegyneműt amely az inteacutezmeacuteny tulajdona legalaacutebb 2 hetente csereacuteljuumlk

A szobaacutekban dohaacutenyozni eacutes főzni T I L O S Dohaacutenyozni csak az arra kijeloumllt helyen lehet

ellenőrzeacuteseacutet Minden lakoacutenak joga van a nap baacutermely időszakaacuteban az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten a

lakoacutek elhelyezeacuteseacutere szolgaacuteloacute baacutermely helyiseacutegben tartoacutezkodni az ottani rend betartaacutesa

mellett

235

KIMENŐ TAacuteVOLLEacuteT

Keacuterjuumlk az Otthon lakoacuteit hogy az inteacutezmeacuteny teruumlleteacutenek elhagyaacutesakor azt az osztaacutelyvezető

aacutepoloacutenak (taacutevolleacuteteacuteben a szolgaacutelatot teljesiacutető aacutepoloacutenak) jelentseacutek be

Kimenő reggel 0800

oacuteraacutetoacutel ndash1800-oacuteraacuteig

A kileacutepeacutes rendje moacutedja

Aacutellandoacute kileacutepőt engedeacutelyezhet az inteacutezmeacuteny orvosaacutenak joacutevaacutehagyaacutesaacuteval az Otthon igazgatoacuteja

A taacutevozaacutes eacutes a visszaeacuterkezeacutes időpontjaacutet a műszakos aacutepoloacutenak jelezni kell Az aacutellandoacute kileacutepő

visszavonhatoacute ha a lakoacute mentaacutelis eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotaacuteban vaacuteltozaacutes aacutell be

Kileacutepő engedeacutelyt naponta reggel 800 oacuteraacutetoacutel a műszakos aacutepoloacute ad mely az aacutetadoacute fuumlzetben

roumlgziacuteteacutesre keruumll hogy a gondozott hol eacutes mennyi ideig fog tartoacutezkodni

előtt 3 munkanappal jelentseacutek be tartoacutezkodaacutesuk helyeacutet eacutes a taacutevolmaradaacutes vaacuterhatoacute tartamaacutet A

taacutevolleacutetet az orvos eacutes az osztaacutelyvezető aacutepoloacute veacutelemeacutenyeacutetől fuumlggően az Otthon vezetője

engedeacutelyezi

A 60 napot meghaladoacute taacutevolleacutet idejeacutere

a) egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyben toumlrteacutenő kezeleacuteseacutenek tartamaacutera a megaacutellapiacutetott szemeacutelyi

teacuteriacuteteacutesi diacutej 40-aacutet

b) az a) pont alaacute nem tartozoacute esetben a szemeacutelyi teacuteriacuteteacutesi diacutej 60-aacutet fizeti

indokolatlan taacutevolmaradaacutes az inteacutezmeacutenyi jogviszony megszuumlnteteacuteseacutet eredmeacutenyezheti

AZ INTEacuteZMEacuteNY REacuteSZEacuteRŐL TOumlRTEacuteNŐ TAacuteJEacuteKOZTATAacuteS

A lakoacutek illetve tartaacutesra koumltelezett hozzaacutetartozoacutei koumltelesek megadni az inteacutezmeacuteny reacuteszeacutere a

jogszabaacutelyokban előiacutert adatokat illetve az ezekben bekoumlvetkező vaacuteltozaacutesokat (A jogosult eacutes

tartaacutesra koumltelezett hozzaacutetartozoacuteja szemeacutelyi adatait a lakoacute tartoacutezkodaacutesi helyeacutet a jogosultsaacuteg

felteacuteteleire vonatkozoacute adatokat valamint a teacuteriacuteteacutesi diacutej megaacutellapiacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges joumlvedelmi

eacutes vagyoni adatokat)

Az inteacutezmeacuteny koumlteles taacutejeacutekoztataacutest adni az ellaacutetaacutesroacutel a lakoacutek jogairoacutel eacutes koumltelezettseacutegeiről az

műkoumldeacuteseacuteről az ellaacutetottjogi keacutepviselő eleacuterhetőseacutegeacuteről eacutes fogadoacuteoacuteraacutejaacuteroacutel

A laacutetogataacutes nincs korlaacutetozva de lehetőleg 0800

oacuteraacutetoacutel - 1700

oacuteraacuteig toumlrteacutenjen Videacutekről toumlrteacutenő

laacutetogataacutes vagy egyeacuteb indokolt esetben a szolgaacutelatban leacutevő aacutepoloacute ettől elteacuterően is adhat

engedeacutelyt

236

Laacutetogatoacutekat mind a lakoacuteszobaacutekban mind a koumlzoumls helyiseacutegekben mind a taacutersalgoacuteban szabad

fogadni azonban a laacutetogatoacutekra is eacuterveacutenyes a laacutetogataacutes idejeacutere a Haacutezirend betartaacutesa A

betegszobaacutekban a tisztaacutezaacutesok ideje alatt hozzaacutetartozoacute ne tartoacutezkodjon erre az időre egyeacuteb

koumlzoumlsseacutegi helyiseacutegeket vehet igeacutenybe (taacutersalgoacute folyosoacute)

Főeacutetkezeacutesek idejeacuten a jelen levő laacutetogatoacute csak a taacutersalgoacuteban vaacuterakozhat

Laacutetogatoacutek jelenleacuteteacutet keacuterjuumlk a szolgaacutelatban levő aacutepoloacutenak bejelenteni

Az inteacutezmeacutenyvezető a laacutetogataacutes rendjeacutet szaacutendeacutekosan eacutes suacutelyosan megzavaroacute szemeacutelyekkel

szemben a koumlvetkező inteacutezkedeacutest teheti

- felhiacutevja az eacuterintettet a taacutevozaacutesra

- meghataacuterozott időtartamra eltilthatja az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten valoacute tartoacutezkodaacutestoacutel

Az inteacutezmeacuteny laacutetogataacutesi rendjeacutet szaacutendeacutekosan eacutes suacutelyosan megzavaroacute szemeacutely az aki a

viselkedeacuteseacutevel (hangoskodaacutesaacuteval alkoholos aacutellapotaacuteval stb) zavarja a toumlbbi laacutetogatoacutet a lakoacutek

nyugalmaacutet napirendjeacutet A lakoacutet befolyaacutesolja illetve eacuterteacutekeit bejelenteacutes neacutelkuumll elviszi

Az inteacutezmeacuteny igazgatoacuteja kuumlloumlnlegesen indokolt esetben (pl jaacutervaacuteny) ideiglenes laacutetogataacutesi

tilalmat rendelhet el Az egyeacuteb kapcsolattartaacutesi formaacutek (telefonon leveacutel stb) nem

korlaacutetozottak A laacutetogatoacutek koumltelesek a portaacuten dolgozoacuteknak bejelenteni hogy kit szaacutendeacutekoznak

laacutetogatni erről a portaacuten dolgozoacute nyilvaacutentartaacutest vezet az arra rendszeresiacutetett laacutetogatoacutei fuumlzetben

- az Otthon rendezveacutenyein valamint

- az Otthon műkoumldeacuteseacutevel kapcsolatos foacuterumokon stb

KAPCSOLATTARTAacuteSA

Az Otthon az itt lakoacutek otthona Minden azeacutert van hogy időseink ellaacutetottjaink otthonos

- A lakoacutek eacutes az alkalmazottak mindennapi teveacutekenyseacuteguumlk soraacuten koumltelesek mind

beszeacutedstiacutelusban mind magatartaacutesukban betartani a koumllcsoumlnoumls tiszteletet egymaacutes jogos

igeacutenyeinek eacutes szuumlkseacutegleteinek elismereacuteseacutet a tőluumlk elvaacuterhatoacute moacutedon

- Mindenkinek joga van a tartalmas időtoumllteacutesre eacutes piheneacutesre ebben ne zavarja senki a maacutesikat

- Az Otthon lakoacuteinak TILOS egymaacutessal uumlzletszerű teveacutekenyseacuteget folytatni

- Az alkoholfogyasztaacutes nem tiltott nem veszeacutelyeztetheti sem a sajaacutet egeacuteszseacutegeacutet sem maacutesok

nyugalmaacutet nem vaacutelthat ki megbotraacutenkozaacutest maacutesokban de egeacuteszseacuteguumlgyi okok miatt

engedeacutelyeztetni kell az inteacutezmeacuteny orvosaacuteval eacutes osztaacutelyvezető aacutepoloacutejaacuteval

- Szaacutendeacutekos kaacuterokozaacutesnak minősuumll eacutes kaacuterteacuteriacuteteacutesi felelősseacuteget von maga utaacuten ha az inteacutezmeacuteny

berendezeacuteseacutet lakoacute vagy laacutetogatoacute megrongaacutelja

- A Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacutese eseteacuten az bdquoOtthon Kriacutezis Inteacutezkedeacutesi Protokolljardquo

alkalmazaacutesa leacutep eacuteletbe

Az Otthon Kriacutezis Inteacutezkedeacutesi Protokollja

Az Otthonban baacutermely lakoacute

- aki a taacutersas egyuumltteacuteleacutes szabaacutelyait nem tartja be

- viselkedeacuteseacutevel maacutesokban megbotraacutenkozaacutest vaacutelt ki

- magatartaacutesaacuteban agressziacutev oumlnmaga eacutes a koumlrnyezete feleacute

- valamint felhaacuteborodaacutest kelt a lakoacutetaacutersak az inteacutezmeacuteny dolgozoacutei eacutes a laacutetogatoacutek

koumlreacuteben

- esetlegesen az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten jelenleacutevő emberek testi eacutepseacutegeacutet fenyegeti

237

- eacutesvagy berendezeacutesi taacutergyakban kaacutert tesz akkor az esetről azonnal jegyzőkoumlnyvet kell

keacutesziacuteteni

Az inteacutezmeacuteny berendezeacuteseiben okozott kaacutert valamint a jaacuteruleacutekos koumlltseacutegeket (pl

aacutegyneműmosataacutes ruhatisztiacutetaacutes egyeacuteb higieacuteniai eacutes egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutessal felmeruumllő

koumlltseacutegek) kapcsaacuten a kaacuterokozoacute koumlteles megteacuteriacuteteni

- műszakban leacutevő aacutepoloacutegondozoacutementaacutelhigieacuteneacutes munkataacuters

A jegyzőkoumlnyvet keacutesziacutető az osztaacutelyon dolgozoacute tanuacutek jelenleacuteteacuteben valamint a rendbontoacute

magatartaacutest igazolni tudoacute tanuacutekkal (lakoacutetaacutersak laacutetogatoacutek egyeacuteb szemeacutelyzet) koumlzoumlsen

kell megiacuterni gondnokolt ellaacutetott eseteacuten a gondnokkal joacutevaacute kell hagyatni

A jegyzőkoumlnyvben az eset minden mozzanataacutet pontosan roumlgziacuteteni kell

- Mikor

- Ki Kik

- Kiknek a jelenleacuteteacuteben

- Mit cselekedett Mit cselekedtek

- Milyen kaacuterokozaacutes rendbontaacutes toumlrteacutent

- Milyen koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt koumlvette koumlvetteacutek el

Az inteacutezmeacuteny koumlteles 72 oacuteraacuten beluumll a jegyzőkoumlnyv 1 peacuteldaacutenyaacutet az elkoumlvetőnek elkoumlvetőknek

aacutetadni ismertetni eacutes alaacuteiacuteratni

A jegyzőkoumlnyv megiacuteraacutesaacutet koumlvetően Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum oumlsszehiacutevaacutesaacutera keruumll sor melynek

jogaacuteban aacutell hogy javaslatot tegyen- a magatartaacutesaacuteval haacutezirendet seacutertő lakoacute uumlgyeacuteben- az

jogviszony megszuumlnteteacuteseacutet

Amennyiben valaki a fentiek utaacuten tovaacutebbra is haacutezirendet seacutertő magatartaacutest mutat az azonnali

Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum oumlsszehiacutevaacutesaacutet teszi szuumlkseacutegesseacute ahol a tagok doumlntenek az ellaacutetottal

kapcsolatos keacuterdeacutesben valamint megteszik a szuumlkseacuteges leacutepeacuteseket a joumlvőre vonatkozoacutean

Az 1997 eacutevi CLIV egeacuteszseacuteguumlgyről szoacuteloacute toumlrveacuteny 10sect-a szerint korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutest

rendelhet el az inteacutezmeacuteny orvosa taacutevolleacuteteacuteben az Otthon vezető aacutepoloacuteja szakaacutepoloacuteja ebben

az esetben a kezelőorvost eacutes az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutet haladeacutektalanul taacutejeacutekoztatni kell

DAz inteacutezmeacutenybe bevihető szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyak koumlre

Szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyakat emleacutektaacutergyakat ndash az eacutesszerűseacuteg eacutes az adott lehetőseacutegek

- Eacutevszaknak megfelelő toumlbb vaacuteltaacutes ruhaacutezat

- Szemeacutelyes hasznaacutelati taacutergyak koumlreacuteben

- tisztaacutelkodaacutesi szerek eacutes eszkoumlzoumlk

- gyoacutegyaacuteszati segeacutedeszkoumlzoumlk

- Emleacutek eacutes diacutesztaacutergyak kegytaacutergyak

- Az egyedi hasznaacutelati taacutergyak buacutetorok az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutevel valoacute egyezteteacutes utaacuten

- Műszaki taacutergyak ndash magnoacute raacutedioacute TV hűtő szaacutemiacutetoacutegeacutep műholdvevő

238

Az Inteacutezmeacutenybe az ellaacutetottak aacuteltal behozott elektromos berendezeacutesek koumlzuumll veszeacutelyesnek a

koumlvetkezők minősuumllnek hősugaacuterzoacute vasaloacute meruumllőforraloacute viacutezforraloacute főzőlap vaacutegoacuteeszkoumlzoumlk

kaacuteveacutefőző

- baacuterminemű fegyver gaacutezspray uumltő vaacutegoacute szuacuteroacute eszkoumlz ndash kiveacuteve eacutetkezeacuteshez szuumlkseacuteges

eszkoumlzoumlk ndashstb

Elektromos berendezeacuteseket az ellaacutetottak csak az osztaacutelyvezető beleegyezeacuteseacutevel tarthatnak

maguknaacutel Az ellaacutetottnak gondoskodnia kell arroacutel hogy elektromos berendezeacutesei mindig joacute

műszaki aacutellapotban legyenek s azokat rendelteteacutesszerűen hasznaacutelja

Az osztaacutely vezetője eacutevente toumlbb alkalommal ellenőriztetheti az elektronikus eszkoumlzoumlk

- Haacuteziaacutellatok tartaacutesa osztaacutelyokon illetve azok eteteacutese az osztaacutelyok koumlrnyeacutekeacuten egeacuteszseacuteguumlgyi

okok miatt tilos

megőrzeacutesre aacutetad

Az Otthon a lakoacutek megőrzeacutesre aacutetadott peacutenzeacutet eacuterteacutekpapiacuterjait eacutes eacuterteacutektaacutergyait leteacutetkeacutent kezeli

A lakoacuteknaacutel maradoacute keacuteszpeacutenz lehetőleg ne haladja meg a koumlltőpeacutenz havi oumlsszegeacutet A lakoacute a

keacuteszpeacutenzből fennmaradoacute oumlsszeget - peacutenzinteacutezetben ndash bankszaacutemlaacuten elhelyezheti a biztonsaacuteg

noumlveleacutese eacuterdekeacuteben

A keacuteszpeacutenz bankszaacutemlaacuten valoacute elhelyezeacuteseacuteről a peacutenz aacutetveacuteteleacutetől szaacutemiacutetott neacutegy munkanapon

beluumll az inteacutezmeacuteny vezetője gondoskodik

A keacuteszpeacutenz bankszaacutemlaacuten toumlrteacutenő elhelyezeacuteseacuteig azt az ellaacutetottak peacutenzkezeleacutesi szabaacutelyzataacuteban

foglaltak szerint kell kezelni

A leteacuteteket kezelő peacutenztaacuteros hivatalos időben az inteacutezmeacuteny irodaacutejaacuteban bizonylat elleneacuteben a

lakoacutektoacutel aacutetvett peacutenzt beteacutetből 5 bankszaacutemlaacuteroacutel 10 munkanapon beluumll egyeacuteb eacuterteacuteket 2

munkanapon beluumll kiacutevaacutensaacutegra baacutermikor kiadja a tulajdonosaacutenak

Kuumlloumln megbiacutezaacutes alapjaacuten a leteacuteti peacutenztaacuteros kezeli azon gondozottaknak a joumlvedelmuumlkből

visszamaradt peacutenzeacutet illetve koumlltőpeacutenzeacutet akik betegseacuteguumlk miatt sajaacutet maguk erre nem

keacutepesek

Peacutenzkezeleacutesre az ellaacutetott vagy toumlrveacutenyes keacutepviselője meghatalmazaacutest adhat a leteacuteti

peacutenztaacuterosnak eacutes helyetteseacutenek akik erről egyeacuteni peacutenzforgalmi nyilvaacutentartaacutest vezetnek

Informaacutecioacutet a joumlvedelmi helyzetről csak az ellaacutetott eacutes az aacuteltala meghataacuterozott szemeacutely kaphat

239

F Ruhaacutezattal textiacuteliaacuteval tisztaacutelkodoacute szerekkel valoacute ellaacutetaacutes valamint a ruhaacutezat eacutes textiacutelia

tisztiacutetaacutesaacutenak eacutes javiacutetaacutesaacutenak rendje

RUHAacuteZATI ELLAacuteTAacuteS

Az inteacutezmeacuteny biztosiacutet tovaacutebbaacute 3 vaacuteltaacutes aacutegyneműt a tisztaacutelkodaacuteshoz szuumlkseacuteges textiacuteliaacutet eacutes az

inkontinensek ellaacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges eszkoumlzoumlket

Amennyiben a lakoacute ruhaacutejaacutet a hozzaacutetartozoacutek kezelik uacutegy koumltelesek az elvitelkor eacutes a vissza

hozatalkor a szolgaacutelatban leacutevő aacutepoloacutenak azt bemutatni veacutelemeacutenyeztetni mely veacutelemeacuteny az

esemeacutenynaploacuteban bejegyzeacutesre keruumll

gondoskodik A ruhaacutezat javiacutetaacutesra eacutes tisztiacutetaacutesra toumlrteacutenő leadaacutesa az anyaggazdaacutelkodoacuten keresztuumll

toumlrteacutenik A szennyezett ruhaacutezat oumlsszegyűjteacuteseacutet az aacutepoloacutek veacutegzik Feheacuternemű csere eacutes mosataacutes

A lakoacutek az inteacutezmeacutenytől hasznaacutelatra aacutetvett ruhaacuteeacutert anyagilag is felelősseacuteggel tartoznak

Az ellaacutetott sajaacutet vagy gondnoka iacuteraacutesbeli keacutereacuteseacutere

folyamatos teacuteriacuteteacutesi diacutejtartozaacutes aacutell fenn eacutes az a hatodik hoacutenap utolsoacute napjaacuten a keacutet havi

- Az ellaacutetott a lakoacutetaacutersak nyugalmaacutet piheneacuteseacutet tartoacutesan zavarja

- Lakoacutetaacutersaival az inteacutezmeacuteny dolgozoacuteival toumlbbszoumlroumlsen durva agressziacutev viselkedeacutest

mutat

megrongaacutelja az Otthon eacutesvagy ellaacutetott taacutersak eacuterteacutek eacutes vagyontaacutergyait

- Alkoholtartalmuacute kaacutebiacutetoacute eacutes boacutediacutetoacute hataacutesuacute szerek olyan meacuterteacutekű fogyasztaacutesa melynek

hataacutesaacutera lakoacutekoumlrnyezeteacutenek nyugalmaacutet eacutes a szolgaacutelatban leacutevő dolgozoacutekat rendszeresen

zavarja

- Az ellaacutetott indokolatlan taacutevolleacutete

- Ha az ellaacutetott tartoacutesan antiszociaacutelis magatartaacutest tanuacutesiacutet

240

A Haacutezirend suacutelyos megseacuterteacutese eseteacuten az inteacutezmeacutenyvezető felmondaacutessal megszuumlntetheti az

- Az eltaacutevozaacutest megelőzően az ellaacutetott koumlteles az inteacutezeti eacutes sajaacutet leltaacuter elkeacutesziacuteteacuteseacuteben

koumlzreműkoumldni

szolgaacutelatban leacutevő dolgozoacute koumlteles a zaacuteroacute leltaacutert haladeacutektalanul elkeacutesziacuteteni

Az Otthonon beluumll mindenki szabadon gyakorolhatja vallaacutesaacutet Maacutes vallaacutesi neacutezeteacutet tiszteletben

kell tartani

Az inteacutezmeacuteny dolgozoacutei- kuumlloumlnoumlsen az aacutegy mellett dolgozoacute aacutepoloacutek - koumltelesek a betegek

haldokloacutek szaacutemaacutera keacutereacutesuumlknek megfelelően egyhaacutezi szolgaacuteltataacutest keacuterni vagy lelkeacuteszt hiacutevni

gyakorlaacutesaacutera szuumlkseacuteglethez meacuterten megfelelő koumlruumllmeacutenyeket biztosiacutetunk

I Az inteacutezmeacuteny alapfeladataacutet meghaladoacute programok szolgaacuteltataacutesok koumlre eacutes diacuteja

Uumlduumlleacutes

Ha az inteacutezmeacuteny koumlltseacutegveteacutese lehetőveacute teszi uacutegy az uumlduumlleacutest is az alapfeladatok koumlzeacute kell

sorolni Ha ez nem lehetseacuteges akkor az inteacutezmeacuteny az alapfeladaton feluumlli szolgaacuteltataacutesokat is

nyuacutejthat kuumlloumln teacuteriacuteteacutes elleneacuteben (a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi

diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17) Kormaacutenyrendelet) pl uumlduumllteteacutes kiraacutendulaacutes sport rendezveacuteny

vaacuterosi programok fesztivaacutelok ahol a reacuteszveacuteteli diacutej eacutes egyeacuteb koumlltseacutegek (uacutetikoumlltseacuteg eacutetkezeacutes

dolgozoacute munkabeacuter kuumlloumlnbseacutege) felmeruumllnek eacutes a lakoacutek kiacuteseacuteretet igeacutenyelnek Minden esetben

ndash amennyiben az inteacutezmeacuteny alapfeladaton feluumlli szolgaacuteltataacutest nyuacutejt az ellaacutetottak koumlzoumltt

reacuteszaraacutenyosan szeacutetosztva szerepel a kiacuteseacuterők reacuteszveacuteteli koumlltseacutege is (munkadiacutejat nem

tartalmazva) melyet a lakoacute fizet meg

241

J Egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes

Az inteacutezmeacutenyben lakoacutek orvosi ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllnek Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes egyeacuteb jellegű

panaszaikat az osztaacutelyos aacutepoloacutekkal koumlzlik ők tovaacutebbiacutetjaacutek az osztaacutelyvezető aacutepoloacutenak illetve

az ellaacutetaacutest veacutegző orvosnak (Az aacutepoloacute szuumlkseacuteg eseteacuten soron kiacutevuumll is keacuterheti az orvos

felteacuteteleiről szoacuteloacute l2000(I7) SzCsM hataacutelyos rendeleteacutenek megfelelően

Szűrővizsgaacutelaton minden lakoacute koumlteles reacuteszt venni

KFoglalkoztataacutes

Az orvos javaslata alapjaacuten az inteacutezmeacuteny aacuteltal szervezett feladatveacutegzeacutesekbe foglalkoztataacutesba

az ellaacutetott lehetőseacuteg szerint kapcsoloacutedjon be sajaacutet fizikai eacutes szellemi erőnleacuteteacutenek megtartaacutesa

eacuterdekeacuteben is

A munkaveacutegzeacutesi ceacuteluacute foglalkozaacuteson reacutesztvevők munkateraacutepiaacutes jutalomban reacuteszesuumllhetnek

A teraacutepiaacutes vagy keacutepesseacutegfejlesztő teveacutekenyseacutegeket is diacutejazhatjuk az abboacutel befolyoacute eredmeacuteny

fuumlggveacutenyeacuteben A jelenlegi teraacutepiaacutes eacutes keacutepesseacutegfejlesztő foglalkoztataacuteshoz inteacutezmeacutenyen beluumll

a szemeacutelyi eacutes taacutergyi felteacutetelek adottak

LJogorvoslati lehetőseacuteg

eleacuterhetőseacutege joacutel laacutethatoacute helyen aacutell rendelkezeacutesuumlkre (Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum az

amelynek főbb szabaacutelyait a Szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

Regionaacutelis szinten műkoumldő ellaacutetott jogi keacutepviselő nyuacutejthat segiacutetseacuteget az ellaacutetaacutest igeacutenybevevők

jogainak gyakorlaacutesaacuteban Eleacuterhetőseacutege fogadoacute oacuteraacutei az inteacutezmeacutenyben folyamatosan toumlbb

helyen joacutel laacutethatoacutean kifuumlggeszteacutesre keruumlltek

Az Eacuterdekkeacutepviseleti Foacuterum tagjainak neacutevsora kifuumlggesztve megtalaacutelhatoacute

- Előzetesen veacutelemeacutenyezi az inteacutezmeacuteny vezetője aacuteltal keacutesziacutetett az ellaacutetottakkal

242

- Megtaacutergyalja az inteacutezmeacutenyben eacutelők panaszait ndash ide nem eacutertve a jogviszony

- Taacutejeacutekoztataacutest keacuterhet az inteacutezmeacutenyvezetőtől az ellaacutetottakat eacuterintő keacuterdeacutesekben

- Inteacutezkedeacutes megteacuteteleacutet kezdemeacutenyezheti a fenntartoacute feleacute valamint maacutes illeteacutekes

A vaacutelasztaacutes a lakoacutegyűleacutesen toumlrteacutenik az ellaacutetottak oumlsszleacutetszaacutemaacutenak 50-a + 1 fő

megjeleneacuteseacutevel

A vaacutelasztaacutest megelőzően 5 nappal a jeloumllőbizottsaacuteg megkezdi munkaacutejaacutet (3 fő ellaacutetott)

o jeloumllőlistaacutera az a szemeacutely keruumll akit legalaacutebb 10 fő jeloumll valamint vaacutellalja

megvaacutelasztaacutesa eseteacuten a feladatot

Megvaacutelasztott tag az a szemeacutely aki a megjelentek koumlzuumll 50 + 1 fő reacuteszeacuteről bdquoigenrdquo

Eacutevente egy alkalommal az eacutev utolsoacute lakoacutegyűleacuteseacuten keruumll sor az Eacuterdekkeacutepviseleti

A vaacutelasztaacutesok sikertelenseacutege eseteacuten meg kell ismeacutetelni a szavazaacutest uacutej időpontban

amikor is a megjelent ellaacutetottak szavazaacutesaacuteval vaacutelik hataacuterozatkeacutepesseacute a lakoacutegyűleacutes

A Foacuterum feacuteleacutevenkeacutent illetve szuumlkseacuteg szerinti gyakorisaacuteggal uumlleacutesezik

243

jogeacuterveacutenyesuumlleacuteseacutenek eacuterdekeacuteben melynek eleacuterhetőseacutegeacuteről az inteacutezmeacuteny vezetője taacutejeacutekoztatja

az ellaacutetottakat

Honlap wwwobdkhu

- Az Otthon műszaki berendezeacuteseinek zavartalan műkoumldeacutese mindenki szaacutemaacutera fontos

A meghibaacutesodaacutest haladeacutektalanul jelenteni kell a berendezeacutesek kezeleacuteseacutet szakavatott

kezekre kell biacutezni

- Az egyuumltteacuteleacutes erkoumllcsi tisztasaacutega eacuterdekeacuteben koumlzalkalmazott a lakoacutektoacutel semmifeacutele

peacutenzbeli juttataacutest nem fogadhat el veluumlk magaacutenceacuteluacute munkaacutet nem veacutegezhet eacutes nem

- Az Otthon fenntartoacutejaacutenak rendelkezeacutesei mind az ott dolgozoacutekra mind a lakoacutekra neacutezve

- A lakoacutek koumltelesek a megaacutellapiacutetott időben aacutetvenni nyugdiacutejukat eacutes egyeacuteb peacutenzbeli

jaacuterandoacutesaacutegukat a teacuteriacuteteacutesi diacutejat a megaacutellapodaacutes szerint befizetni az inteacutezmeacuteny

peacutenztaacuteraacuteba

- A zoumlkkenőmentes műkoumldeacutes eacuterdekeacuteben a takareacutekossaacuteg elemi szabaacutelyait mindenkinek

A lakoacutek kollektiacutev keacutereacuteseinek veacutelemeacuteny formaacutelaacutesainak foacuteruma a Lakoacutegyűleacutes keacutepviseleti

szerve a Lakoacutebizottsaacuteg (uacuten Lakoacuteoumlnkormaacutenyzat)

egeacuteszseacuteget kiacutevaacutenunk Kecskemeacutet 2016

osztaacutelyvezető

244

Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega Szegedi Tudomaacutenyegyetem Haacuteziorvosi Oktatoacute Koumlzpontja

Főigazgatoacute főorvos Dr Kellermann Peacuteter ciacutemzetes egyetemi docens 6000 Kecskemeacutet Piaristaacutek tere 7 Telfax 76514-002 76494-884

Margareacuteta Otthon

Heteacutenyi Idősek Otthona

KORLAacuteTOZOacute INTEacuteZKEDEacuteSEK

PROTOKOLLJA

245

I Ceacutel

Veszeacutelyeztető aacutellapot eseteacuten alkalmazandoacute keacutenyszerinteacutezkedeacutes

II Alkalmazaacutesi teruumllet Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutegaacutenak Margareacuteta

Otthona időskoruacuteakat ellaacutetoacute inteacutezmeacuteny demens csoporttal

III Meghataacuterozaacutesok

Korlaacutetozaacutes Olyan esetekben alkalmazhatoacute amikor az ellaacutetott aacutellapotaacuteboacutel kifolyoacutelag keacuteptelen

kontrollaacutelni viselkedeacuteseacutet nem keacutepes felfogni objektiacuteven a koumlruumlloumltte zajloacute toumlrteacuteneacuteseket nem

ura cselekedeteinek sajaacutet maga helyzeteacutet eacutes egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutet teacutevesen iacuteteacuteli meg Az ellaacutetott

veszeacutelyeztető vagy koumlzvetlen veszeacutelyeztető magatartaacutest tanuacutesiacutet

Veszeacutelyeztető magatartaacutes az ellaacutetott ndash pszicheacutes aacutellapotaacutenak zavara koumlvetkezteacuteben ndash sajaacutet

vagy maacutesok eacuteleteacutere testi eacutepseacutegeacutere egeacuteszseacutegeacutere jelentős veszeacutelyt jelenthet eacutes a megbetegedeacutes

jellegeacutere tekintettel a suumlrgős inteacutezeti gyoacutegykezeleacutes nem indokolt

Koumlzvetlen veszeacutelyeztető magatartaacutes az ellaacutetott ndash pszicheacutes aacutellapotaacutenak akut zavara

koumlvetkezteacuteben ndash sajaacutet vagy maacutesok eacuteleteacutere testi eacutepseacutegeacutere egeacuteszseacutegeacutere koumlzvetlen eacutes suacutelyos

veszeacutelyt jelent

Kompetenciaacutek koumltelezettseacutegek

a veszeacutelyeztető aacutellapot felmeacutereacutese az orvos feladata a szakaacutepoloacute gondozoacute

osztaacutelyvezető folyamatos jelzeacutese aacuteltal A korlaacutetozoacute moacutedszerek vagy eljaacuteraacutesok

alkalmazaacutesaacutet az ellaacutetott orvosa iacuteraacutesban rendeli el megjeloumllve annak indiacuteteacutekaacutet moacutedjaacutet

alkalmazaacutesaacutenak időtartalmaacutet Korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes moacutedosiacutetaacutesaacutet vagy annak

feloldaacutesaacutet szinteacuten az orvos rendeli el

aacutellandoacute orvosi feluumlgyelet hiaacutenyaacuteban

ha az aacutepoloacute osztaacutelyvezető (legmagasabb szakkeacutepesiacuteteacutessel biacuteroacute aacutepoloacute) rendeli el a

korlaacutetozaacutest haladeacutektalanul eacutertesiacuteteni kell az ellaacutetott kezelőorvosaacutet aki a korlaacutetozoacute

inteacutezkedeacutest joacutevaacutehagyja A kezelőorvosnak utoacutelag ezt iacuteraacutesban vagy szoacuteban joacutevaacute kell

hagynia amit utoacutelag 16-24 oacuteraacuten beluumll dokumentaacutelnia kell Ennek hiaacutenyaacuteban a

korlaacutetozaacutest meg kell szűntetni A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes elrendeleacuteseacuteről haladeacutektalanul

taacutejeacutekoztatni kell az inteacutezet vezetőjeacutet eacutes vezető aacutepoloacutejaacutet valamint az ellaacutetottjogi

keacutepviselőt eacutes gondnokolt szemeacutely eseteacuten a toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet

Korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes egyes formaacutei maximaacutelis időtartama

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes elsődlegesen pszicheacutes megnyugtataacutes kiveacutetelesen szabad mozgaacutesban

toumlrteacutenő korlaacutetozaacutes farmako-teraacutepia inteacutezmeacutenyen beluumlli elkuumlloumlniacuteteacutes vagy ezen eszkoumlzoumlk

komplex alkalmazaacutesa

1 pszichikai korlaacutetozaacutes a gondozott felszoacuteliacutetaacutesa veszeacutelyeztető vagy koumlzvetlen veszeacutelyeztető

magatartaacutestoacutel valoacute tartoacutezkodaacutesra ill ilyen magatartaacutesok abbahagyaacutesaacutera valamint a

veszeacutelyeztető ill koumlzvetlenuumll veszeacutelyeztető magatartaacutes elhaacuteriacutetaacutesaacutet ceacutelzoacute beavatkozaacutesokkal

kezeleacutesekkel toumlrteacutenő egyuumlttműkoumldeacutesre valoacute felszoacuteliacutetaacutes

2 fizikai korlaacutetozaacutes a gondozott szabad mozgaacutesaacutenak megtagadaacutesa illetve mozgaacutesi

szabadsaacutegaacutenak testi keacutenyszerrel fizikai eacutes mechanikai eszkoumlzoumlkkel berendezeacutesekkel valoacute

korlaacutetozaacutesa elkuumlloumlniacuteteacutes testi keacutenyszer roumlgziacuteteacutes lekoumlteacutes

246

Az elkuumlloumlniacuteteacutes megfigyeleacutesre alkalmas balesetmentesseacuteget biztosiacutetoacute helyiseacutegben folyamatos

szakmai feluumlgyelettel toumlrteacutenhet

Roumlgziacuteteacutes lekoumlteacutes eseteacuten biztosiacutetani kell a lakoacute keacutenyelmeacutet eacutes az ellaacutetott aacutellapotaacutetoacutel fuumlggően a

roumlgziacuteteacutesen maximum 2 oacutera muacutelva laziacutetani szuumlkseacuteges

Elkuumlloumlniacuteteacutes testi keacutenyszer roumlgziacuteteacutes eacutes lekoumlteacutes eseteacuten a feluumllvizsgaacutelatot eacutes ennek

dokumentaacutelaacutesaacutet legkeacutesőbb 4 oacuteraacutenkeacutent kell elveacutegezni Ezt koumlvetően fenntartott egyeacuteb korlaacutetozoacute

inteacutezkedeacutest az orvos ismeacutetelten legkeacutesőbb 72 oacuteraacutenkeacutent reacuteszletesen feluumllvizsgaacutelja eacutes

indokolaacutessal egyuumltt dokumentaacutelja

3 keacutemiai vagy bioloacutegiai korlaacutetozaacutes a veszeacutelyeztető illetve a koumlzvetlenuumll veszeacutelyeztető

magatartaacutes elhaacuteriacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges mennyiseacutegű gyoacutegyszer beleegyezeacutes neacutelkuumll toumlrteacutenő

alkalmazaacutesa

Farmako-teraacutepia eseteacuten az orvosszakorvos aacuteltal előzetesen rendelt a veszeacutelyeztető illetve a

koumlzvetlenuumll veszeacutelyeztető magatartaacutes elhaacuteriacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges mennyiseacutegű gyoacutegyszer adhatoacute

a napi maximaacutelis adag feltuumlnteteacuteseacutevel amit az egeacuteszseacuteguumlgyi dokumentaacutecioacuteban azonnal

roumlgziacuteteni szuumlkseacuteges

4 egyeacuteb korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes a 2 eacutes 3 pontokban felsorolt fizikai keacutemiai vagy bioloacutegiai

illetve ezek komplex alkalmazaacutesaacuteval toumlrteacutenő korlaacutetozaacutes

Ha az ellaacutetott koumlzvetlen veszeacutelyeztető magatartaacutesa csak azonnali gyoacutegyinteacutezeti kezeleacutesbe

veacutetellel haacuteriacutethatoacute el az eacuteszlelő orvos inteacutezkedik a pszichiaacutetriai osztaacutelyra toumlrteacutenő szaacutelliacutetaacutesroacutel

melynek okait reacuteszletesen dokumentaacutelja indokolja

IV Az eljaacuteraacutes leiacuteraacutesa

Kritikus előre nem laacutethatoacute helyzetben a gondozoacute - egyeacutenre szabottan eacutes a szituaacutecioacutetoacutel

fuumlggően - a koumlvetkező inteacutezkedeacuteseket teheti ha az ellaacutetott oumlnmagaacutet vagy maacutesok egeacuteszseacutegeacutet

testi eacutepseacutegeacutet veszeacutelyeztetető magatartaacutest tanuacutesiacutet

- segiacutetseacuteget keacuter munkataacutersaitoacutel azonnal megkezdi az inteacutezkedeacutesi terv

folyamatszabaacutelyozaacutes leacutepeacuteseit nyugodtan eacutes hataacuterozottan viselkedik

- jelzi a veszeacutelyeztető helyzetet az osztaacutelyvezetőnek

- az ellaacutetottat taacutejeacutekoztatja azokroacutel az inteacutezkedeacutesekről amelyek ebben a szituaacutecioacuteban

toumlrteacutenni fognak vele

- az ellaacutetottal kapcsolatos koumlzvetlen inteacutezkedeacutesek koumlzuumll veszeacutelyeztető aacutellapot felleacutepeacutese

eseteacuten az első hogy az ellaacutetott egyuumlttműkoumldeacuteseacutet megnyerjuumlk eacutes megtartsuk

meggyőzzuumlk a szuumlkseacutegesnek iacuteteacutelt teraacutepiaacutes vaacuteltoztataacutes elfogadaacutesaacutera

- fontos az ellaacutetott megnyugtataacutesaacutehoz hogy ismerjuumlk azon eszkoumlzoumlket

teveacutekenyseacutegeket melyek az ő szaacutemaacutera hangsuacutelyosak melyekben koumlnnyebben

egyuumlttműkoumldik

- ha az ellaacutetott nem műkoumldik egyuumltt akkor leacutep fel a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes mely a

veszeacutelyeztető aacutellapot megszuumlnteteacuteseacutet szolgaacutelja eacutes az ellaacutetott biztonsaacutegos helyzeteacutenek

visszaaacutelliacutetaacutesaacuteig aacutell csak fenn

- megakadaacutelyozza az ellaacutetott szemeacutelynek az otthonboacutel valoacute eltaacutevozaacutesaacutet ha az veszeacutelyt

jelent oumlnmagaacutera vagy maacutesokra

- ha az agresszioacute megnyilvaacutenulaacutesaacutenak kezeleacutese feszuumlltseacuteget jelent a koumlrnyezetre kuumlloumln

helyiseacutegben kell folytatni a veszeacutelyeztető helyzet elhaacuteriacutetaacutesaacutet

- a bentlakaacutesos inteacutezmeacutenyben a szemeacutelyzet elsődleges feladatai koumlzeacute tartozik hogy az

ellaacutetott eacutes maacutesok biztonsaacutegaacutet megteremtse

247

- amennyiben az ellaacutetaacutesban reacuteszesuumllő reacuteszeacuteről fizikai taacutemadaacutes veszeacutelye aacutell fenn a

dolgozoacute mindent koumlteles megtenni ennek elkeruumlleacutese eacuterdekeacuteben

- tudatosiacutetani kell a lakoacuteban a cselekedete helytelenseacutegeacutet

- az ellaacutetott megkoumlzeliacuteteacutese csak nyugodt biztos modorban toumlrteacutenhet

- orvos hiaacutenya miatt a legmagasabb szakkeacutepesiacuteteacutessel biacuteroacute aacutepoloacute ndash gondozoacute

osztaacutelyvezető iraacutenyiacutetaacutesaacuteval toumlrteacutenik a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes veacutegrehajtaacutesa

- a paacuteciensnek meg kell mondani joacutel eacuterthetően hogy nem kontrollaacutelt viselkedeacutese miatt

elkuumlloumlniacutetik eacutes korlaacutetozzaacutek Lehetőveacute kell tenni hogy vaacutelaszolni tudjon Ha nem reagaacutel

a szemeacutelyzet tagjainak meg kell őt ragadnia a veacutegtagjaacutenaacutel fogva eacutes veacutegrehajtani az

orvos aacuteltal telefonon szoacuteban vagy iacuteraacutesban elrendelt utasiacutetaacutesait

- ha a lakoacute tovaacutebbra sem jelzi egyuumlttműkoumldeacutesi szaacutendeacutekaacutet illetve a veszeacutelyhelyzet nem

szűnik meg aacutegyhoz toumlrteacutenő roumlgziacuteteacutessel (maximum 16 oacutera) gondoskodik a szemeacutelyzet

a biztonsaacutegroacutel (a roumlgziacuteteacutesen ndash aacutellapotaacutetoacutel fuumlggően ndash maximum 2 oacutera muacutelva laziacutetani

szuumlkseacuteges) Roumlgziacuteteacutes eseteacuten is biztosiacutetanunk kell a lakoacute viszonylagos keacutenyelmeacutet hogy

a kritikus helyzetet megszűntessuumlk

- veszeacutelyeztető aacutellapot eseteacuten a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes mindig feluumlgyelettel paacuterosul Az

ellaacutetott nem hagyhatoacute folyamatos feluumlgyelet neacutelkuumll

A fizikai korlaacutetozaacutes alkalmazaacutesaacutenak moacutedjai

- 8-10 cm szeacuteles beluumll paacuternaacutezott bőr vagy hevederoumlvvel lehet lekoumltni az ellaacutetottat

- a roumlgziacuteteacutes erősseacutege csak a szuumlkseacuteges meacuterteacutekben lehetseacuteges a veacutegtag megfelelő

keringeacuteseacutet biztosiacutetva (minimalizaacutecioacute elveacutenek koumlveteacutese)

- csak a veacutegtagot lehet lekoumltni az izuumlletek mozgaacutesaacutet nem lehet akadaacutelyozni keacutetoacuteraacutenkeacutent

laziacutetani kell a koumlteacutest

- roumlgziacuteteacutes alatt folyamatos feluumlgyeletet kell biztosiacutetani ahol az ellaacutetott aacutellapotvaacuteltozaacutesaacutet

figyelni jelezni esemeacuteny naploacuteban dokumentaacutelni illetve a szuumlkseacuteges teraacutepiaacutes

reakcioacutekat vaacuteltozaacutesokat veacutegre kell hajtani

- fontos az ellaacutetottal valoacute folyamatos kommunikaacutecioacute az aacutellandoacute taacutejeacutekoztataacutes

- lehetőleg maacutes ellaacutetott jelenleacutete neacutelkuumll toumlrteacutenjen ndash lelki seacuteruumlleacutest ne okozzon

- kuumlloumlniacutető szoba alkalmazaacutesaacutenaacutel esemeacutenynaploacute vezeteacutese mellett feacuteloacuteraacutenkeacutent

ellenőrizzuumlk a lakoacute egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutet fizikai szuumlkseacutegleteit

- az inteacutezmeacuteny teruumlleteacuten toumlrteacutenő mozgaacutes korlaacutetozaacutesa eseteacuten a szuumlkseacutegesseacutegre vonatkozoacute

feluumllvizsgaacutelatot 168 oacuteraacutenkeacutent koumltelező elveacutegezni

A megfigyeleacutes szabaacutelyai

Ha a lakoacute elkuumlloumlniacuteteacuteseacutere keruumll sor akkor az alaacutebbi szempontokat kell szem előtt tartani

Fenyegető magatartaacutesuacute lakoacutenaacutel ne legyen egyeduumll a megfigyelő

Eleacuterhető segiacutetseacuteg legyen a koumlzelben

A helyiseacuteg berendezeacutesei eacutes taacutergyai ne lehessenek veszeacutelyforraacutesok

Orvos hiaacutenyaacuteban a magasabb szakkeacutepzettseacutegű munkataacuters iraacutenyiacutet

Suumlrgősseacutegi pszichiaacutetriai gyoacutegyszerek eleacuterhetőek legyenek

A lakoacute veacutedett eacutes nyugalmat biztosiacutetoacute koumlrnyezetben eacuterezze magaacutet

A lakoacute jogainak tiszteletben tartaacutesa a koumlvetkezők szerint taacutejeacutekoztataacutes az aacutellapotaacuteroacutel a

szuumlkseacuteges beavatkozaacutesokroacutel eacutes a kezeleacutes elmaradaacutesaacutenak kockaacutezatairoacutel Amennyiben

lehetseacuteges nyilatkozatkeacutepesseacuteg eseteacuten a lakoacute beleegyezeacuteseacutet kell keacuterni nem hagyva

hogy a taacutejeacutekoztataacutes jogaacuteroacutel lemondjon

Az elkuumlloumlniacuteteacutes alatt folyamatos feluumlgyeletet szuumlkseacuteges biztosiacutetani mely soraacuten a lakoacute

248

aacutellapot vaacuteltozaacutesaacutet folyamatosan ellenőrizni kell Az ellenőrzeacutes magaacuteban foglalja a

fizikai higieacuteneacutes eacutes egyeacuteb szuumlkseacutegletek felmeacutereacuteseacutet eacutes a gondozott aacutellapotaacutenak

megfelelő kieleacutegiacuteteacuteseacutet

A megfigyeleacutest a szakmai szabaacutelyoknak megfelelően dokumentaacutelni kell illetve a

szuumlkseacuteges teraacutepiaacutes reakcioacutekra vaacuteltozaacutesokra figyelemmel kell lenni

Roumlgziacuteteacutes eseteacuten biztosiacutetani kell a lakoacute viszonylagos keacutenyelmeacutet nyugalmaacutet eacutes

figyelmeacutenek eltereleacuteseacutevel beszeacutelgeteacutessel toumlrekedni kell arra hogy a kritikus helyzet

megszűnjoumln

Fontos a lakoacute aacutellandoacute taacutejeacutekoztataacutesa eacutes a vele valoacute folyamatos kommunikaacutecioacute

A korlaacutetozaacutes feloldaacutesaacutenak szabaacutelyai

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes folyamata addig tarthat illetve az adott helyzethez igazodva olyan

meacuterteacutekű lehet amely a veszeacutely elhaacuteriacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges eacutes az elrendeleacutes oka fenn aacutell

Amennyiben az egyeacuteb korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes időtartama az elrendeleacutestől szaacutemiacutetott 16 oacuteraacutet

meghaladja annak fenntartaacutesaacutet az orvos feluumllvizsgaacutelja

Toumlbb lehetseacuteges eacutes alkalmas korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes koumlzuumll azt kell vaacutelasztani amely az

inteacutezkedeacutessel eacuterintettre a veszeacutelyeztető illetve koumlzvetlenuumll veszeacutelyeztető magatartaacutes

elhaacuteriacutetaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges legkisebb meacuterteacutekű korlaacutetozaacutessal haacutetraacutennyal jaacuter

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes eljaacuteraacutes ndash a szabad mozgaacutesban toumlrteacutenő korlaacutetozaacutes farmakoteraacutepia az

inteacutezmeacutenyen beluumlli elkuumlloumlniacuteteacutes illetve a mozgaacutesban valoacute korlaacutetozaacutes vagy ezen eszkoumlzoumlk

komplex alkalmazaacutesa ndash nem lehet buumlntető jellegű embertelen vagy megalaacutezoacute eacutes csak addig

tarthat illetve az adott helyzethez igazodoacutean csak olyan meacuterteacutekű eacutes jellegű lehet amely a

veszeacutely elhaacuteriacutetaacutesaacutehoz felteacutetlenuumll szuumlkseacuteges A koacuterhaacutezba keruumlleacutes biztosiacutetaacutesa a gondozott

aacutellapotvaacuteltozaacutesaacutenak fuumlggveacutenye melynek megiacuteteacuteleacutese az orvos feladata

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes feloldaacutesaacutet koumlvetően a lezajlott esemeacutenyt a lakoacuteval meg kell beszeacutelni

A gondozottal toumlrteacutenő feldolgozaacutes az aacutellapota stabilizaacuteloacutedaacutesa utaacuten ndash az aacutepoloacute szemeacutelyzet

illetve egy mentaacutelhigieacuteneacutes szakember bevonaacutesaacuteval ndash elengedhetetlen

Ugyancsak szuumlkseacuteges a gondozottat koumlruumllvevő mindenkori szakmai team konzultaacutecioacuteja ez a

lakoacute szempontjaacuteboacutel egyreacuteszt preventiacutev jellegű a szakmai team az ellaacutetottal eacutes toumlrveacutenyes

keacutepviselőjeacutevel egyuumltt veacutegiggondolhatja milyen intervencioacutek segiacutetseacutegeacutevel akadaacutelyozhatja meg

a joumlvőben hasonloacute magatartaacutes kialakulaacutesaacutet A szakmai team tagjai eacuterteacutekelik a megoldaacutesi

folyamatot A szakmai team a feldolgozaacutesba eacutes az eacuterteacutekeleacutesbe az esetben eacuterintett aacutepoloacute-

gondozoacute munkataacutersakat is bevonja

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes elrendeleacutese eseteacuten taacutejeacutekoztataacutesi koumltelezettseacuteg terheli az

inteacutezmeacutenyt a koumlvetkezők szerint

a az ellaacutetottat

- szoacuteban az elrendeleacutes formaacutejaacuteroacutel valamint a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes feloldaacutesaacuteroacutel

b az ellaacutetott toumlrveacutenyes keacutepviselőjeacutet

- szoacuteban a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes veacutegrehajtaacutesa előtt halaszthatatlan esetben a veacutegrehajtaacutes

alatt vagy azt koumlvetően 3 napon beluumll a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes elrendeleacuteseacuteről eacutes annak

formaacutejaacuteroacutel

- a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes feloldaacutesaacuteroacutel

249

- ezzel egyidejűleg az adatlap maacutesolataacutet aacutet kell adni illetve el kell kuumlldeni a toumlrveacutenyes

keacutepviselőnek

c az ellaacutetott jogi keacutepviselőt

- az elrendeleacutest koumlvetően keacutet munkanapon beluumll szoacuteban

- a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes dokumentaacutecioacutejaacutenak maacutesolataacutet aacutet kell adni

Hozzaacutecsatolt dokumentaacutecioacutes rendszer meghataacuterozaacutesa

adatlap (a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel

eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 6 szaacutemuacute melleacuteklete) az

ellaacutetaacutes soraacuten toumlrteacutent korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes a korlaacutetozaacutes dokumentaacutelaacutesaacutehoz

aacutetadoacute-fuumlzet amiben a veszeacutelyeztető magatartaacutest korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutest eacutes az azt koumlvető

esemeacutenyeket regisztraacutelni kell

esemeacutenynaploacute a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes megkezdeacuteseacutetől a korlaacutetozaacutes befejezeacuteseacuteig toumlrteacutenő

egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes fizikai ellaacutetaacutes psycheacutes aacutellapotvaacuteltozaacutes roumlgziacuteteacutese

V A panaszjog gyakorlaacutesaacutenak moacutedjai

Korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutesek elrendeleacutese eseteacuten az ellaacutetottat eacutes a panasz teacuteteleacutere jogosult

szemeacutelyeket taacutejeacutekoztatni kell a panasz megteacuteteleacutehez bejelenteacuteseacutehez valoacute jogukroacutel kiveacuteve

ha ezt a korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes alkalmazaacutesaacutet szuumlkseacutegesseacute tevő koumlruumllmeacutenyek vagy a beteg

aacutellapota kizaacuterjaacutek Utoacutebbi esetben a kizaacuteroacute koumlruumllmeacutenyek elhaacuterultaacuteval kell ezt a taacutejeacutekoztataacutest

poacutetolni A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes elleni panasz elinteacutezeacutese soraacuten soron kiacutevuumll kell eljaacuterni

Amennyiben az ellaacutetott illetve a panasz teacuteteleacutere jogosult szemeacutely nem eacutert egyet a korlaacutetozoacute

inteacutezkedeacutes elrendeleacuteseacutevel moacutedjaacuteval vagy időtartamaacuteval akkor panasszal fordulhat az

inteacutezmeacuteny vezetőjeacutehez az ellaacutetottjogi keacutepviselőhoumlz illetve a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes

szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III tv 94G sect (4) bekezdeacutese alapjaacuten panasszal eacutelhet

az inteacutezmeacuteny fenntartoacutejaacutenaacutel A panasz kivizsgaacutelaacutesaacutehoz eacutes a doumlnteacuteshez a fenntartoacute

szakeacutertőkeacutent pszichiaacuteter szakorvost vesz igeacutenybe

Korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutesek jogi szabaacutelyozottsaacutega

felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I7) SzCsM rendelet 101A sect

A szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993eacutevi III toumlrveacuteny 94G sect (1)

bekezdeacutese eacutertelmeacuteben ha az ellaacutetott veszeacutelyeztető vagy koumlzvetlen veszeacutelyeztető magatartaacutest

tanuacutesiacutet az egeacuteszseacuteguumlgyről szoacuteloacute 1997 eacutevi CLIV toumlrveacuteny ide vonatkozoacute rendelkezeacuteseit kell

eacutertelemszerűen alkalmazni

Kecskemeacutet 2016helliphelliphelliphellip

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

inteacutezmeacutenyvezető aacutepoloacute aacutepoloacute igazgatoacuteosztaacutelyvezető

250

6 szaacutemuacute melleacuteklet az 12000 (I 7) SzCsM rendelethez

ADATLAP

korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes elrendeleacuteseacutehez

Az ellaacutetott neve

Szuumlleteacutesi idő

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes kezdeteacutenek időpontja

eacutev hoacute nap oacutera perc

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes formaacuteja eacutes leiacuteraacutesa

A) fizikai

szabad mozgaacutes korlaacutetozaacutesa

fokozott ellenőrzeacutes

B) keacutemiai adaacutesa im iv

Az elrendelő neve beosztaacutesa - orvos

- vezető aacutepoloacute

Ha nem orvos akkor az orvosi joacutevaacutehagyaacutes időpontja

eacutev hoacute nap oacutera perc

Az elrendeleacutes roumlvid indokolaacutesa

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes feloldaacutesa

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes soraacuten szolgaacutelatot teljesiacutető egeacuteszseacuteguumlgyi szociaacutelis dolgozoacute(k)

Neve beosztaacutesa

Neve beosztaacutesa

Neve beosztaacutesa

Neve beosztaacutesa

Az inteacutezet pszichiaacuteter orvosaacutenak taacutejeacutekoztataacutesa megtoumlrteacutent

eacutev hoacute nap oacutera perc

Tovaacutebbi inteacutezkedeacutes szuumlkseacuteges - nem szuumlkseacuteges

inteacutezmeacutenyvezető alaacuteiacuteraacutesa

inteacutezmeacuteny orvosaacutenak alaacuteiacuteraacutesa

251

BETEacuteTLAP

A korlaacutetozoacute inteacutezkedeacutes időtartama alatt veacutegzett ellaacutetaacutes dokumentaacutelaacutesaacutehoz

Neacutev

Szuumlleteacutesi idő

Szobaszaacutem

Diagnoacutezis

Teraacutepiaacutes terv elkeacutesziacuteteacuteseacutenek időpontja veszeacutelyeztető illetve koumlzvetlen veszeacutelyeztető

aacutellapotra

1 Az inteacutezkedeacutes elrendeleacuteseacutet megelőző aacutellapotvaacuteltozaacutes tuumlnetek feljegyzeacutese

2348

Korlaacutetozaacutes folyamata eredmeacutenye

Aacutepolaacutesi diagnoacutezis Aacutepolaacutesi ceacutel Aacutepolaacutesi feladatok Aacutepolaacutesi eredmeacuteny Alaacuteiacuteraacutes

3 Esemeacutenynaploacute

Daacutetum idő Esemeacuteny leiacuteraacutesa Alaacuteiacuteraacutes

4 Lezajlott esemeacuteny megbeszeacuteleacuteseacutenek időpontja illetve fenti esemeacutenyre keacuteszuumllt teraacutepiaacutes

terv moacutedosiacutetaacutesa az ellaacutetottal

5 A korlaacutetozaacutes eredmeacutenyesseacutegeacutenek roumlvid oumlsszefoglalaacutesa

6 Ellaacutetottjogi keacutepviselőhoumlz eljuttatva

alaacuteiacuteraacutesa

252

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

Szervezeti eacutes műkoumldeacutesi szabaacutelyzat

253

SZERVEZETI EacuteS MŰKOumlDEacuteSI SZABAacuteLYZAT

SZERKEZETI FELEacutePIacuteTEacuteSE

I AacuteLTALAacuteNOS EacuteS BEVEZETŐ RENDELKEZEacuteSEK

1 Az inteacutezmeacuteny hataacutelyos alapiacutetoacute okirataacuteban foglalt adatok

2 Az inteacutezmeacuteny kuumlldeteacutes nyilatkozata

3 Az inteacutezmeacuteny finansziacuterozaacutesa

4 Az inteacutezmeacuteny oumlsszleacutetszaacutema

5 Az inteacutezmeacuteny kapcsolatrendszere

6 Az inteacutezmeacuteny eacutes az Ősziroacutezsa Időskoruacuteak Gondozoacutehaacuteza koumlzoumltti egyuumlttműkoumldeacutes

II AZ INTEacuteZMEacuteNY SZERVEZETI TAGOZOacuteDAacuteSA

1 Egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelatok

2 A szociaacutelis alap- eacutes szakellaacutetaacutes szolgaacutelatai

3 A gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutes szolgaacutelatai

4 Koumlzponti iraacutenyiacutetaacutes szervezete

III A SZERVEZETI EGYSEacuteGEK MŰKOumlDEacuteSE

1 Egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelatok műkoumldeacutese

2 Szociaacutelis szolgaacutelatok műkoumldeacutese

21 Szociaacutelis alapellaacutetaacutes szolgaacutelatainak műkoumldeacutese

22 Szociaacutelis szakellaacutetaacutes szolgaacutelatainak műkoumldeacutese

3 Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont műkoumldeacutese

4 Koumlzponti iraacutenyiacutetaacutes műkoumldeacutese

IV AZ INTEacuteZMEacuteNY VEZETEacuteSE

1 Magasabb vezető aacutellaacutesuacuteak

2 Vezető aacutellaacutesuacuteak

V AZ INTEacuteZMEacuteNY TESTUumlLETEI

1 Igazgatoacutei Testuumllet

2 Inteacutezmeacutenyi Tanaacutecs

3 Gazdasaacutegi Tanaacutecs

4 Szociaacutelis Tanaacutecs

5 Koumlzalkalmazotti Tanaacutecs

VI ZAacuteROacute HATAacuteLYBALEacutePTETŐ RENDELKEZEacuteSEK

254

I

AacuteLTALAacuteNOS EacuteS BEVEZETŐ RENDELKEZEacuteSEK

1 Az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega hataacutelyos alapiacutetoacute

okirataacuteban foglalt adatok

11 A koumlltseacutegveteacutesi szerv megnevezeacutese Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis

Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega Szegedi Tudomaacutenyegyetem Haacuteziorvosi Oktatoacute

Koumlzpontja

12 A koumlltseacutegveteacutesi szerv szeacutekhelye 6000 Kecskemeacutet Piaristaacutek tere 7

13 A koumlltseacutegveteacutesi szerv telephelyei

telephely megnevezeacutese telephely ciacuteme

1 6000 Kecskemeacutet Czollner teacuter 7

2 6000 Kecskemeacutet Hunyadi teacuter 2

3 6000 Kecskemeacutet Szeacutechenyi seacutetaacuteny 6

4 6000 Kecskemeacutet Kada Elek u4a

5 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 61 hrsz 379130A60

379130A61

6 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 63

7 6000 Kecskemeacutet Kossuth L u 79

8 6000Kecskemeacutet Almaviraacuteg u 1

9 6000 Kecskemeacutet Batthyaacuteny u 16

10 Lelki Elsősegeacutely Telefonszolgaacutelat 6000 Kecskemeacutet Batthyaacuteny u 20

11 6000 Kecskemeacutet Batthyaacuteny u 22

12 6000 Kecskemeacutet Raacutevaacutegy teacuter 5

13 6000 Kecskemeacutet Piaristaacutek tere 7

14 6000 Kecskemeacutet Gizella teacuter 1b

15 6000 Kecskemeacutet-Matkoacute Fő u 32

16 Aacuterpaacutedvaacuterosi Boumllcsőde 6000 Kecskemeacutet Toacuteth Laacuteszloacute seacutetaacuteny 2

17 Forradalom utcai Boumllcsőde 6000 Kecskemeacutet Forradalom u 5

18 Hunyadivaacuterosi Boumllcsőde 6000 Kecskemeacutet Daroacuteczi koumlz 16

19 Klapka utcai Boumllcsőde 6000 Kecskemeacutet Klapka u 18

20 Laacutenchiacuted utcai Boumllcsőde 6000 Kecskemeacutet Laacutenchiacuted u 14

21 Maacutetis Kaacutelmaacuten utcai Boumllcsőde 6000 Kecskemeacutet Maacutetis Kaacutelmaacuten u 6

22 Szeacutechenyi seacutetaacutenyi Boumllcsőde 6000 Kecskemeacutet Szeacutechenyi seacutetaacuteny 2

23 Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont 6000 Kecskemeacutet Fecske u 20

24 6000 Kecskemeacutet Horvaacuteth Doumlme koumlruacutet 1

25 6000 Kecskemeacutet Margareacuteta u 2

26 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 77C

27 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 77B

28 6000 Kecskemeacutet Posta u 7

255

29 6000 Kecskemeacutet Kaacutepolna u 8

30 6000 Kecskemeacutet Csongraacutedi u 26

31 Eacutertelmi Fogyateacutekosok Napkoumlzi

Otthona 6000 Kecskemeacutet Ipoly u 1

32 Taacutemogatoacute Szolgaacutelat 6000 Kecskemeacutet Fecske u 7

33 6000 Kecskemeacutet Szeacutechenyi seacutetaacuteny 4

34 Koumlzoumlsseacutegi Haacutez 6000 Kecskemeacutet Mezei u 34

35 Margareacuteta Otthon 6000 Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 77A

36

6000 Kecskemeacutet Szent Laacuteszloacute vaacuteros 1

37 Heteacutenyi idősek otthona 6000 Kecskemeacutet Belsőnyiacuter 327

38 6000 Kecskemeacutet Maacutercius 15 u 70

39 6033 Vaacuterosfoumlld Felszabadulaacutes u 6a

40 6050 Lajosmizse Doacutezsa Gy uacutet 104-106

41 6115 Kunszaacutellaacutes Kossuth L u 5

42 6041 Kerekegyhaacuteza Fő u 47A

43 6076 Aacutegasegyhaacuteza Aacuterpaacuted krt 22b

44 6078 Jakabszaacutellaacutes Ady E u 5

45 6077 Orgovaacuteny Molnaacuter G u 2

46 6034 Helveacutecia Sport u 42

47 6035 Balloacuteszoumlg Raacutekoacuteczi uacutet 11

48 6032 Nyaacuterlőrinc Iskola u 2-4

49 6045 Ladaacutenybene Fő u 66

50 6116 Fuumlloumlpjakab Alkotmaacuteny u 1

51 6043 Kunbaracs Koumllcsey u 1

52 6055 Felsőlajos Iskola u 12

53 6042 Fuumlloumlphaacuteza Kossuth u 2

14 Alapiacutetoacute okirat kelte 1980 aacuteprilis 15

15 Alapiacutetoacute okirat utolsoacute moacutedosiacutetaacutesaacutenak kelte 2016 oktoacuteber 28

16 Alapiacutetoacute okirat szaacutema 3022-202016

17 A koumlltseacutegveteacutesi szerv alapiacutetaacutesaacutenak daacutetuma 1980 aacuteprilis 15

18 A koumlltseacutegveteacutesi szerv iraacutenyiacutetoacute szerveacutenekfeluumlgyeleti szerveacutenek

megnevezeacutese Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Koumlzgyűleacutese

19 A koumlltseacutegveteacutesi szerv alapteveacutekenyseacutegeacutenek kormaacutenyzati funkcioacute szerinti

megjeloumlleacutese

kormaacutenyzati funkcioacuteszaacutem kormaacutenyzati funkcioacute megnevezeacutese

1 013350 Az oumlnkormaacutenyzati vagyonnal valoacute gazdaacutelkodaacutessal

kapcsolatos feladatok

2 041231 Roumlvid időtartamuacute koumlzfoglalkoztataacutes

3 041232 Start-munka program ndash Teacuteli koumlzfoglalkoztataacutes

4 041233 Hosszabb időtartamuacute koumlzfoglalkoztataacutes

5 041236 Orszaacutegos koumlzfoglalkoztataacutesi program

256

6 041237 Koumlzfoglalkoztataacutesi mintaprogram

7 072111 Haacuteziorvosi alapellaacutetaacutes

8 072112 Haacuteziorvosi uumlgyeleti ellaacutetaacutes

9 072311 Fogorvosi alapellaacutetaacutes

10 072312 Fogorvosi uumlgyeleti ellaacutetaacutes

11 072313 Fogorvosi szakellaacutetaacutes

12 072420 Egeacuteszseacuteguumlgyi laboratoacuteriumi szolgaacuteltataacutesok

13 074011 Foglalkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutes

14 074031 Csalaacuted- eacutes nőveacutedelmi egeacuteszseacuteguumlgyi gondozaacutes

15 074032 Ifjuacutesaacuteg-egeacuteszseacuteguumlgyi gondozaacutes

16

092231

Szakkeacutepesiacuteteacutes megszerzeacuteseacutere felkeacutesziacutető szakmai

gyakorlati oktataacutes szakmai feladatai a szakkeacutepző

iskolaacutekban

17 095020 Iskolarendszeren kiacutevuumlli egyeacuteb oktataacutes keacutepzeacutes

18 098023 Korai fejleszteacutes eacutes fejlesztő neveleacutes teveacutekenyseacuteg

szakmai feladatai

19 101221 Fogyateacutekossaacuteggal eacutelők nappali ellaacutetaacutesa

20 101222 Taacutemogatoacute szolgaacuteltataacutes fogyateacutekos szemeacutelyek reacuteszeacutere

21 101270 Fogyateacutekossaacuteggal eacutelők taacutersadalmi integraacutecioacutejaacutet eacutes

eacuteletminőseacutegeacutet segiacutető programok taacutemogataacutesok

22 102023 Időskoruacuteak tartoacutes bentlakaacutesos ellaacutetaacutesa

23 102024 Demens betegek tartoacutes bentlakaacutesos ellaacutetaacutesa

24 102025 Időskoruacuteak aacutetmeneti ellaacutetaacutesa

25 102026 Demens betegek aacutetmeneti ellaacutetaacutesa

26 102031 Idősek nappali ellaacutetaacutesa

27 102050 Az időskoruacuteak taacutersadalmi integraacutecioacutejaacutet ceacutelzoacute

programok

28 104030 Gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesa

29 104031 Gyermekek boumllcsődei ellaacutetaacutesa

30 104035 Gyermekeacutetkezteteacutes boumllcsődeacuteben fogyateacutekosok nappali

inteacutezmeacutenyeacuteben

31 104036 Munkahelyi eacutetkezteteacutes boumllcsődeacutekben

32 104042 Csalaacuted eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutesok

33 104043 Csalaacuted eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont

34 104060 A gyermekek fiatalok eacutes csalaacutedok eacuteletminőseacutegeacutet javiacutetoacute

programok

35 107051 Szociaacutelis eacutetkezteteacutes

36 107052 Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

37 107053 Jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

257

2 Az Inteacutezmeacuteny kuumlldeteacutes nyilatkozata

Az egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutes teruumlleteacuten ceacutelunk a gondjainkra biacutezott lakossaacuteg gyoacutegyiacutetoacute-

megelőző ellaacutetaacutesa egeacuteszseacutegi aacutellapotaacutenak megőrzeacutese szűrővizsgaacutelatok veacutegzeacutese jaacutervaacutenyok

fertőző betegseacutegek megelőzeacutese szemeacutelyre szabott egeacuteszseacuteguumlgyi felvilaacutegosiacutetaacutes tanaacutecsadaacutes

Műkoumldeacutesuumlnk spektruma a prevencioacutetoacutel a rehabilitaacutecioacuteig terjed maacutes megkoumlzeliacuteteacutesből

a fogantataacutestoacutel az eacutelet veacutegeacuteig terjedő időintervallumot oumlleli fel

Az egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutes valamennyi szolgaacutelati egyseacutege minden egeacuteszseacuteguumlgyi

probleacutemaacutera kiteacuterő elsődleges a betegseacuteg termeacuteszeteacutetől fuumlggetlen folyamatos segiacutetseacuteget

nyuacutejt

Az elsődlegesen megoldhatoacute (szakmai konziacuteliumot kuumlloumlnleges felszereltseacuteget nem

igeacutenylő) egeacuteszseacuteguumlgyi probleacutemaacutekat az alapellaacutetaacutesban dolgozoacutek legjobb tudaacutesuk szerint

oumlnmaguk oldjaacutek meg toumlrekedve a definitiacutev ellaacutetaacutesra

Az egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutesban a szemeacutelyre szoacuteloacute eacutes mindenre kiterjedő elsődleges

egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes szavatolni keacutepes

a betegseacutegek megelőzeacuteseacutenek lehetőseacutegeacutet

a betegseacutegek korai felismereacuteseacutet

ideaacutelis beavatkozaacutest

az egeacuteszseacuteges aacutellapot fenntartaacutesaacutet

A kuumlldeteacutes reacutesze az egyeacuteni eacutes csalaacutedi rizikoacutefaktorok ismereteacuteben szemeacutelyre szabott

egeacuteszseacuteguumlgyi felvilaacutegosiacutetoacute teveacutekenyseacuteggel a betegseacutegek megelőzeacutese gyoacutegyiacutetaacutesa

gondozaacutesa esetleges aacutellapotromlaacutes megakadaacutelyozaacutesa

Egeacuteszseacutegromlaacutes eseteacuten - legyen szoacute fizikai vagy mentaacutelis megbetegedeacutesről - kiemelkedő

szerephez jut a rehabilitaacutecioacute hogy a betegek mihamarabb mind a csalaacuted mind a

taacutersadalom hasznos tagjaacutevaacute vaacutelhassanak

Kuumlldeteacutesuumlnk tovaacutebbaacute hogy az egeacuteszseacuteg eacuterteacutekeacutet noumlveljuumlk felhiacutevjuk a figyelmet a koumlzoumls

felelősseacutegre mely szerint az egyeacuteneknek csalaacutedoknak legalaacutebb akkora szerepuumlk van

ceacuteljaink eleacutereacuteseacutehez

Szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi ellaacutetaacutes teruumlleteacuten ceacutelunk a lakossaacuteg szociaacutelis helyzeteacutenek

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont feladatellaacutetaacutesa kereteacuteben a veszeacutelyeztetettseacuteg

demens betegek magas sziacutenvonaluacute ellaacutetaacutesaacutet tűztuumlk ki ceacutelul

veacutegzik hanem hivataacutesszerűen gyakoroljaacutek mindemellett szakmai tovaacutebbkeacutepzeacutesen

vesznek reacuteszt az uacutej teraacutepiaacutek elsajaacutetiacutetaacutesa a technikaacutek fejleszteacutese eacuterdekeacuteben Tudatos

szakmai fejlődeacutes keretei koumlzoumltt fokozott figyelmet fordiacutetunk az ellaacutetottak jogai eacutes

betegjogok előteacuterbe keruumlleacuteseacutere a gazdasaacutegi megfontolaacutesok aacuteltal vezeacuterelt egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes

szociaacutelis reformok kiacutevaacutent meacuterteacutekben toumlrteacutenő adaptaacutecioacutejaacutera

Egeacuteszseacuteguumlgyi aacutegazat

- OEP finansziacuterozaacutes

258

- Oumlnkormaacutenyzati taacutemogataacutes

- Inteacutezmeacutenyi sajaacutet beveacutetel

- Paacutelyaacutezati forraacutes

Szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti aacutegazat

- Aacutellami taacutemogataacutes

Koumlzponti iraacutenyiacutetaacutes

4 Az inteacutezmeacuteny engedeacutelyezett oumlsszleacutetszaacutema 64885

Az inteacutezmeacuteny kapcsolatot tart fenn

- Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Polgaacutermesteri Hivatalaacutenak osztaacutelyaival irodaacuteival

illetve Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Koumlzgyűleacuteseacutenek Eseacutelyteremteacutesi

Bizottsaacutegaacuteval

- a teruumlletileg illeteacutekes neacutepegeacuteszseacuteguumlgyi szervvel

- a teruumlletileg illeteacutekes egeacuteszseacutegbiztosiacutetaacutesi szakigazgataacutesi szervvel

- a Magyar Aacutellamkincstaacuter Baacutecs-Kiskun Megyei Igazgatoacutesaacutegaacuteval

- a Baacutecs-Kiskun Megyei Kormaacutenyhivatal Gyaacutemuumlgyi eacutes Igazsaacuteguumlgyi Főosztaacutely

Szociaacutelis eacutes Gyaacutemuumlgyi Osztaacutelyaacuteval

- az aacutellami adoacutehatoacutesaacuteg illeteacutekes hivatalaacuteval

- a Szegedi Tudomaacutenyegyetemmel

- a gyermekjogi betegjogi eacutes az ellaacutetottjogi keacutepviselővel

- a Baacutecs-Kiskun Megyei Orvosi Kamaraacuteval eacutes Szakdolgozoacutei Kamaraacuteval

- a Kecskemeacuteti Orvosi Kamaraacuteval eacutes Szakdolgozoacutei Kamaraacuteval

- a Baacutecs-Kiskun Megyei Koacuterhaacutezzal

- a teruumlletileg illeteacutekes aacutellami foglalkoztataacutesi szervvel

A Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzataacutenak fenntartoacutei koumlreacutebe tartozoacute keacutet

szociaacutelis inteacutezmeacuteny a gazdaacutelkodaacutesi feladataik ellaacutetaacutesa taacutergyaacuteban munkamegosztaacutesi

megaacutellapodaacutest koumltoumltt

II

AZ INTEacuteZMEacuteNY SZERVEZETI TAGOZOacuteDAacuteSA

Egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelatok

a) Felnőtt haacuteziorvosi szolgaacutelatok

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-014

Tel 514-061

259

Tel 514-064

Tel 322-689

Tel 481-471

Szeacutechenyi seacutetaacuteny 6 Isz rendelő Tel 478-141

Tel 478-814

Szeacutechenyi seacutetaacuteny 6 II sz rendelő Tel 495-992

Tel 495-586

Nyiacuteri uacutet 63 Tel 506-952

Tel 478-065

Czollner teacuter 7 Tel 417-107

Tel 417-229

Tel 482-501

Tel 498-382

Kada Elek u 4a Tel 480-565

Tel 417-927

Tel 418-711

Hunyadi teacuter 2 Tel 485-982

Tel 498-383

Tel 497-320

Tel 507-076

Kossuth u 79 (Heteacutenyegyhaacuteza) Tel 472-922

Tel 472-926

Bagoly u 1 Tel 503-094

Tel 503-364

Tel 503-366

Batthyaacuteny u 16 Tel 417-749

Tel 418-122

Nyiacuteri uacutet 38a Tel 490-291

Raacutevaacutegy teacuter 5 Tel 416-491

Tel 506-988

Iraacutenyi Istvaacuten u 5 Tel 414-327

Nyiacutel u 22 Tel 417-792

Tel 321-254

Irinyi u 22 Tel 415-286

Tel 327-909

260

Szmetana u 5 Tel 410-763

Szuumlret u 1 Tel 505-146

Zsigmond F u 25a Tel 471-428

Toumlvis u 10 (Kadafalva) Tel 509-660

Cegleacutedi uacutet 41 Tel 329-142

Győzelem u 11 Tel 450-202

Kaacutepolna u 15 Tel 06-30746-1556

Tel 320-487

b) Haacutezi gyermekorvosi szolgaacutelatok

Hunyadi teacuter 2 Tel 487-508

Tel 507-755

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-067

Czollner teacuter 7 Tel 507-987

Kada Elek u 4a Tel 508-638

Tel 480-823

Nyiacuteri uacutet 61 Tel 478-262

Hosszuacute u 10 Tel 485-506

Szeacutechenyi seacutetaacuteny 6 Tel 478-970

Gizella teacuter 1 Tel 414-102

Kossuth u 79 (Heteacutenyegyhaacuteza) Tel 472-449

Bagoly u 1 Tel 503-090

Tel 503-093

Zsigmond F u 25a Tel 471-053

Szmetana u 5 Tel 507-964

Toumlvis u 10 (Kadafalva) Tel 509-661

Győzelem u 13 Tel 507-475

Batthyaacuteny u 20 Tel 507-594

Tel 507-595

Irinyi u 22 Tel 478-153

261

c) Fogaacuteszat

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-000

d) Fogaacuteszati roumlntgen Tel 514-023

Piaristaacutek tere 7

e) Ifjuacutesaacutegegeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelat

Piaristaacutek tere 7 Tel 508-650

Tel 508-651

f) Veacutedőnői szolgaacutelat

f1 Teruumlleti veacutedőnői szolgaacutelatok

Czollner teacuter 7 Tel 508-018

Kada E u 4a Tel 504-455

Győzelem u 13 Tel 507-476

Nyiacuteri uacutet 61 Tel 478-595

Nyiacuteri uacutet 63 Tel 320-712

Irinyi u 22 Tel 507-907

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-068

Hosszuacute u 10 Tel 320-176

Szeacutechenyi seacutetaacuteny 6 Tel 507-900

Hunyadi teacuter 6 Tel 325-011

Gizella teacuter 1 Tel 323-919

Bagoly u 1a Tel 495-555 (124-es melleacutek)

Kossuth u 79 (Heteacutenyegyhaacuteza) Tel 509-185

Smetana u 5 Tel 507-964

Zsigmond F u 25a (Katonatelep) Tel 507-916

Toumlvis u 10 (Kadafalva) Tel 509-673

Batthyaacuteny u 20 Tel 505-465

f2 Iskolaveacutedőnői szolgaacutelatok

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-038

Batthyaacuteny u 22 Tel 505-698

Batthyaacuteny u 22 Tel 505-699

g) Veacuterveacuteteli helyek

Czollner teacuter 7 Tel 320-085

Raacutevaacutegy teacuter 3 Tel 320-226

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-069

Kada Elek u 4a Tel 508-396

Hunyadi teacuter 6 Tel 324-479

h) Uumlgyeleti szolgaacutelatok

Felnőtt uumlgyelet Nyiacuteri uacutet 38 Tel 516-984

Gyermekorvosi uumlgyelet Nyiacuteri uacutet 38 Tel 516-904

Fogorvosi uumlgyelet Piaristaacutek tere 7 Tel 514-039

i) Anyatejgyűjtő Aacutellomaacutes

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-065

262

j) Foglalkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelat

Piaristaacutek tere 7 Tel 514-055

Szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelatok

a) Szociaacutelis alapellaacutetaacutes

a1 Idősgondozoacute Szolgaacutelat

Kecskemeacutet Horvaacuteth Doumlme krt 1 Tel 504-425

Kecskemeacutet Margareacuteta u 2 Tel 504-788

Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 77C Tel 504-470

Kecskemeacutet-Heteacutenyegyhaacuteza Posta u 7 Tel 504-354

Kecskemeacutet Kaacutepolna u 8 Tel 504-438

Kecskemeacutet Csongraacutedi u 26 Tel 486-947

Eacutertelmi Fogyateacutekosok Nappali Otthona

Kecskemeacutet Ipoly u 1 Tel 418-121

b) Szociaacutelis szakosiacutetott ellaacutetaacutes szolgaacutelatai

b1 Margareacuteta Otthon

Kecskemeacutet Nyiacuteri uacutet 77A Tel 492-138

b2 Heteacutenyi Idősek Otthona

Kecskemeacutet Belsőnyiacuter 327 Tel 495-232

c) Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat

c1 Boumllcsődeacutek

Aacuterpaacutedvaacuterosi boumllcsőde Tel 325-718

Kecskemeacutet Toacuteth Laacuteszloacute seacutetaacuteny 2

Forradalom utcai boumllcsőde Tel 489-472

Forradalom u 5

Hunyadivaacuterosi boumllcsőde Tel 498-136

Daroacuteczi koumlz 16

Klapka utcai boumllcsőde Tel 480-611

Klapka u 18

Laacutenchiacuted utcai boumllcsőde Tel 475-711

Laacutenchiacuted u 14

Maacutetis Kaacutelmaacuten utcai boumllcsőde Tel 322-785

Maacutetis K u 6

Szeacutechenyi seacutetaacutenyi boumllcsőde Tel 478-570

Szeacutechenyi seacutetaacuteny 2

c2 Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont

Kecskemeacutet Fecske u 20 Tel 507-780

Tel 506-084

Kecskemeacutet Szeacutechenyi st 4

263

c3 Taacutemogatoacute Szolgaacutelat

Kecskemeacutet Fecske u 7 Tel 504-459

c4 Lelki Elsősegeacutely Telefonszolgaacutelat

Batthyaacuteny u 20 Tel 481-351

Koumlzponti iraacutenyiacutetaacutes

a) Főigazgatoacute főorvos

Toumlrzskar - jogi csoport

- belső ellenőrzeacutesi egyseacuteg

- informatika

- titkaacutersaacuteg

- gondnokuumlzemelteteacutesi csoportvezető

b) Gazdasaacutegi igazgatoacute

b1 Szaacutemviteli csoport

b2 Peacutenzuumlgyi csoport

b3 Munkauumlgyi csoport

b4 Gazdaacutelkodaacutesi csoport

b5 Koumlltseacutegveteacutesi csoport

b6 Vagyonanalitika csoport

c) Aacutepolaacutesi igazgatoacute

d) Szociaacutelis eacutes Gyermekveacutedelmi igazgatoacute

III

A SZERVEZETI EGYSEacuteGEK MŰKOumlDEacuteSE

a) Felnőtt haacuteziorvosi szolgaacutelat műkoumldeacutese

A szolgaacutelat vezetője eacutes iraacutenyiacutetoacuteja a haacuteziorvos a feladatait aacutepoloacutenő szuumlkseacuteg szerint

asszisztensnő koumlzreműkoumldeacuteseacutevel veacutegzi

Munkateruumllete a haacuteziorvosi koumlrzet

Munkahelye a haacuteziorvosi rendelő

Feladata a telepuumlleacutes 14 eacutev feletti lakossaacutega reacuteszeacutere gyoacutegyiacutetoacute- megelőző

egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutesi szolgaacuteltataacutes nyuacutejtaacutesa

Ellaacutetja a koumlrzeteacutebe tartozoacute valamint a hozzaacute egeacuteszseacutegbiztosiacutetaacutesi kaacutertyaacuteval

bejelentkezett felnőtt betegek gyoacutegyiacutetoacute-megelőző feladatait

Ellaacutetja az egeacuteszseacuteguumlgyről szoacuteloacute 1997 eacutevi CLIV toumlrveacutenyben meghataacuterozott gyoacutegyiacutetoacute-

megelőző alapellaacutetaacutesi feladatokat

Ellaacutetja a haacuteziorvosi haacutezi gyermekorvosi eacutes fogorvosi teveacutekenyseacutegről szoacuteloacute 42000

(II25) EuumlM rendeletben meghataacuterozott feladatokat

264

Ellaacutetja a koumltelező egeacuteszseacutegbiztosiacutetaacutes ellaacutetaacutesairoacutel szoacuteloacute 1997 eacutevi LXXXIII

toumlrveacutenyben valamint e toumlrveacuteny veacutegrehajtaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute 2171997 (XII1) Korm

rendeletben foglalt feladatokat

Figyelemmel kiacuteseacuteri teruumllete megbetegedeacutesi viszonyait kuumlloumlnoumls figyelmet fordiacutet a

rizikoacutet hordozoacute szemeacutelyekre

Rendszeres kapcsolatot tart az ellaacutetaacutesi teruumlleteacuten a koacuterhaacutezzal rendelőinteacutezettel

Rendszeres kapcsolatot tart a szociaacutelis gondozoacute szolgaacutelatokkal

b) Haacutezi gyermekorvosi szolgaacutelat műkoumldeacutese

A szolgaacutelat vezetője eacutes iraacutenyiacutetoacuteja a haacutezi gyermekorvos feladatait gyermekaacutepoloacute vagy

asszisztens igeacutenybeveacuteteleacutevel eacutes veacutedőnő koumlzreműkoumldeacuteseacutevel veacutegzi

Munkateruumllete a haacutezi gyermekorvosi koumlrzet

Munkahelye a haacutezi gyermekorvosi rendelő

Feladata a telepuumlleacutes gyermekkoruacute lakossaacutega reacuteszeacutere gyoacutegyiacutetoacute- megelőző

egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutesi szolgaacuteltataacutes nyuacutejtaacutesa eacutes kuumlloumln szerződeacutes alapjaacuten

iskolaorvosi feladatok ellaacutetaacutesa

bejelentkezett gyermekek gyoacutegyiacutetoacute-megelőző feladatait

Figyelemmel kiacuteseacuteri teruumllete megbetegedeacutesi viszonyait kuumlloumlnoumls figyelmet fordiacutet

c) Fogorvosi szolgaacutelatok műkoumldeacutese

Vegyes (felnőtt- eacutes gyermek) valamint fogaacuteszati roumlntgen műkoumldik

A fogorvosi szolgaacuteltok szakmai iraacutenyiacutetaacutesaacutet a csoportvezető főorvos veacutegzi A

fogorvosi praxis vezetője eacutes iraacutenyiacutetoacuteja a fogorvos feladatait asszisztens

koumlzreműkoumldeacuteseacutevel veacutegzi A fogorvosok szaacutemaacutera a diagnosztikai haacutetteret a fogaacuteszati

roumlntgen biztosiacutetja asszisztensek koumlzreműkoumldeacuteseacutevel

Munkateruumllete a szaacutemaacutera kijeloumllt fogorvosi koumlrzet

Munkahelye a fogorvosi rendelő

Feladata a telepuumlleacutes felnőtt- eacutes gyermekkoruacute lakossaacutega reacuteszeacutere fogaacuteszati alapellaacutetaacutesi

eacutes iskolafogaacuteszati szolgaacuteltataacutes nyuacutejtaacutesa

Veacutegzi a felnőtt eacutes gyermekkoruacute lakossaacuteg teacuteriacuteteacutesmentes eacutes teacuteriacuteteacuteskoumlteles fogaacuteszati

ellaacutetaacutesaacutet

265

Rendszeres kapcsolatot tart a fogaacuteszati szakellaacutetaacutesi szolgaacutelattal

d) Fogaacuteszati roumlntgen műkoumldeacutese

Koumltelező feladat teljes egeacuteszeacuteben OEP finansziacuterozaacutesi szerződeacutes alapjaacuten

A fogaacuteszati roumlntgen fogaacuteszati asszisztensek koumlzreműkoumldeacuteseacutevel laacutetja el feladataacutet a

fogorvosi team reacuteszekeacutent

Munkateruumllete az OEP finansziacuterozaacutesi szerződeacutesben meghataacuterozott ellaacutetaacutesi teruumllet

Munkahelye fogaacuteszati roumlntgen

Feladata a fogorvos aacuteltal keacutert roumlntgenfelveacutetelek elkeacutesziacuteteacutese szuumlkseacuteg szerint előhiacutevaacutesa a

fogaacuteszati gyoacutegyiacutetoacute-megelőző teveacutekenyseacuteg segiacuteteacutese adminisztraacutecioacute eacutes dokumentaacutecioacute

vezeteacutese elkeacutesziacuteteacutese

e) Ifjuacutesaacuteg-egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelat műkoumldeacutese

A szolgaacutelatot orvosok veacutedőnők laacutetjaacutek el

Munkateruumllete ellaacutetaacutesi koumlreacutebe tartozoacute koumlzneveleacutesi inteacutezmeacutenyek tanuloacutei

Munkahelye az ifjuacutesaacuteg- egeacuteszseacuteguumlgyi rendelő valamint a koumlzeacutepfokuacute koumlzneveleacutesi

inteacutezmeacutenyek orvosi rendelője

Feladataacutet az iskola-egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutesroacutel szoacuteloacute 261997 (IX3) NM rendelet

alapjaacuten laacutetja el

Feladata

a 14 eacuteves kortoacutel a koumlzeacutepiskolai tanulmaacutenyok befejezeacuteseacuteig a tanuloacutek

egeacuteszseacutegveacutedelme

szűrővizsgaacutelatok veacutegzeacutese

tanuloacuteifjuacutesaacuteg egeacuteszseacutegneveleacutese

előzetes paacutelyaalkalmassaacutegi eacutes időszakos orvosi vizsgaacutelatok veacutegzeacutese

f) Veacutedőnői szolgaacutelat műkoumldeacutese

A veacutedőnői szolgaacutelat keacutet reacuteszből aacutell teruumlleti veacutedőnői eacutes iskola veacutedőnői szolgaacutelatboacutel

f1 Teruumlleti veacutedőnői szolgaacutelat

Munkateruumllete a veacutedőnői koumlrzet

Munkahelye terhes tanaacutecsadoacute csecsemő tanaacutecsadoacute gondozottak lakoacutehelye

Teruumlleti veacutedőnők feladata A teruumlleti veacutedőnők eseteacuteben anya- gyermek-

csecsemőveacutedelmi eacutes gondozaacutesi terhes- gondozaacutesi feladatok eacuteletszakaszhoz koumltoumltt

szűrővizsgaacutelatokat veacutegezeacutese

f2 Iskolaveacutedőnői szolgaacutelat

Iskolaveacutedőnők munkateruumllete koumlzneveleacutesi inteacutezmeacutenyek

Iskolaveacutedőnők munkahelye koumlzneveleacutesi inteacutezmeacutenyekben kijeloumllt helyiseacutegek valamint

iskolaveacutedőnői koumlzpont

Iskolaveacutedőnők feladata az aacuteltalaacutenos eacutes koumlzeacutepiskolai tanuloacutek szűrővizsgaacutelata

meghataacuterozott eacuteletszakaszokban egeacuteszseacutegneveleacutes prevencioacute oktataacutes tanoacuteraacutekban

A szolgaacutelatok szakmai feluumlgyeleteacutet a neacutepegeacuteszseacuteguumlgyi szakigazgataacutesi szervneacutel

foglalkoztatott vaacuterosi vezető veacutedőnő veacutegzi Munkaacutejukat a csoportvezető veacutedőnő

koordinaacutelja A szolgaacutelat feladatait diplomaacutes veacutedőnő laacutetja el szakmai feladatait

oumlnaacutelloacutean veacutegzi egyuumlttműkoumldik a gyermekorvossal terhes tanaacutecsadaacutesnaacutel szuumlleacutesz-

266

nőgyoacutegyaacutesszal illetve az ifjuacutesaacuteg-egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelat orvosaacuteval Feladatait a

mindenkori hataacutelyos szakmai jogszabaacutelyok alapjaacuten laacutetja el

g ) Veacuterveacuteteli helyek műkoumldeacutese

Oumlnkeacutent vaacutellalt feladat műkoumldeacutesi koumlltseacutegeit a Baacutecs- Kiskun Megyei Koacuterhaacutez fedezi

A szolgaacutelat feladatait laboratoacuteriumi asszisztensek laacutetjaacutek el

A szolgaacutelat munkateruumllete a haacuteziorvosi eacutes haacutezi gyermekorvosi koumlrzetekkel azonos

Munkahelye a veacuterveacuteteli szoba

Feladata A veacuterveacuteteli helyeken a gyoacutegyiacutetoacute-megelőző alapellaacutetaacutesi szolgaacutelatok reacuteszeacutere

labormintaacutek leveacutetele illetve azok tovaacutebbiacutetaacutesa toumlrteacutenik a megyei koacuterhaacutez

laboratoacuteriumaacuteba Az ezzel kapcsolatos dokumentaacutecioacute vezeteacutese is az itt dolgozoacutek

feladata

h ) Uumlgyeleti szolgaacutelatok műkoumldeacutese

A koumlzponti uumlgyeleti szolgaacutelatban kuumlloumln felnőtt gyermekorvosi valamint ellaacutetaacutesi

szerződeacutessel fogorvosi uumlgyelet műkoumldik

A szolgaacutelat tagjai A hataacutelyos jogszabaacutelyokban megfelelő keacutepesiacuteteacutessel rendelkező

orvos aacutepoloacutenő

Munkateruumllete a vaacuteros eacutes az alaacutebbi telepuumlleacutesek koumlzigazgataacutesi teruumllete Aacutegasegyhaacuteza

Balloacuteszoumlg Fuumlloumlphaacuteza Fuumlloumlpjakab Helveacutecia Jakabszaacutellaacutes Kerekegyhaacuteza

Kunbaracs Ladaacutenybene Nyaacuterlőrinc Orgovaacuteny Vaacuterosfoumlld

Munkahelye uumlgyeleti rendelők eacutes az ellaacutetandoacute tartoacutezkodaacutesi helye

Feladata a telepuumlleacutes felnőtt- eacutes gyermekkoruacute lakossaacutega reacuteszeacutere rendeleacutesi időn tuacutel

valamint munkaszuumlneti napokon (fogorvosi uumlgyelet eseteacuteben heacutetveacutegeacuten eacutes

munkaszuumlneti napokon) a folyamatos egeacuteszseacuteguumlgyi alapellaacutetaacutesi szolgaacuteltataacutes nyuacutejtaacutesa

Az uumlgyeleti szolgaacutelat vezetője eacutes iraacutenyiacutetoacuteja az uumlgyeletet ellaacutetoacute orvos Az uumlgyeleti

szolgaacutelatok feladatainak ellaacutetaacutesaacutet az orvos iraacutenyiacutetaacutesa mellett asszisztensnő aacutepoloacutenő

veacutegzi A felnőtt eacutes gyermek uumlgyeleti szolgaacutelatok a vaacuteros eacutes a taacutersult telepuumlleacutesek

koumlzigazgataacutesi teruumllete Az uumlgyeleti szolgaacutelat az egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutes folyamatos

műkoumldteteacuteseacutenek egyes szervezeacutesi keacuterdeacuteseiről szoacuteloacute 472004 (V11) ESzCsM

rendelet alapjaacuten biztosiacutetja a rendeleacutesi időn tuacutel eacutes a munkaszuumlneti napokon a

folyamatos egeacuteszseacuteguumlgyi ellaacutetaacutest

A fogorvosi uumlgyelet munkaszuumlneti napokon eacutes uumlnnepnapokon 8-14 oacuteraacuteig kizaacuteroacutelag

suumlrgősseacutegi ellaacutetaacutest biztosiacutet

i) Anyatejgyűjtő aacutellomaacutes műkoumldeacutese

Oumlnkeacutent vaacutellalt feladat teljes egeacuteszeacuteben OEP finansziacuterozaacutesi szerződeacutes alapjaacuten

Az Anyatejgyűjtő aacutellomaacutes feladatait a veacutedőnő a geacutepkocsivezető koumlzreműkoumldeacuteseacutevel

veacutegzi

Munkateruumllete a vaacuteros koumlzigazgataacutesi teruumlleteacutere terjed ki

Munkahelye Anyatejgyűjtő Aacutellomaacutes

Feladata A felajaacutenlott anyatej oumlsszegyűjteacutese előkeacutesziacuteteacutese ellenőrzeacutese

pasztoumlrizaacutelaacutesa taacuterolaacutesa A gyermekorvos javaslata alapjaacuten az uacutejszuumlloumlttek eacutes

csecsemők reacuteszeacutere az anyatej biztosiacutetaacutesa az eacuterveacutenyes jogszabaacutelyok szerint

j) Foglalkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelat műkoumldeacutese

Oumlnkeacutent vaacutellalt feladat oumlnkormaacutenyzati finansziacuterozaacutes alapjaacuten

A szolgaacutelat tagjai vaacutellalkozoacute foglalkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi orvos mellett dolgozoacute

koumlzalkalmazott asszisztens

Munkahelye foglalkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi rendelő

267

Feladata Az oumlnkormaacutenyzati inteacutezmeacutenyekneacutel foglalkoztatottak előzetes eacutes időszakos

munkakoumlri szakmai orvosi vizsgaacutelata A szolgaacutelat alapszolgaacuteltataacutes kereteacuteben veacutegzi a

jogszabaacutelyban meghataacuterozott munkakoumlri alkalmassaacutegi vizsgaacutelatokat eacutes

kezdemeacutenyezi az ehhez szuumlkseacuteges szakorvosi vizsgaacutelatokat

A szolgaacutelatok műkoumldeacuteseacutet a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes a szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III

tv a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17)

Korm rendelet a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis inteacutezmeacutenyek szakmai feladatairoacutel

eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 12000 (I 7) SzCsM rendelet a szemeacutelyes gondoskodaacutest

nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok igeacutenybeveacuteteleacuteről szoacuteloacute 91999 (XI24) SzCsM rendelet valamint

KMJV Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis eacutes

szabaacutelyozzaacutek

21 Szociaacutelis alapszolgaacuteltataacutes szolgaacutelatainak műkoumldeacutese

Idősgondozoacute Szolgaacutelat

A szolgaacutelat vezetője eacutes iraacutenyiacutetoacuteja a szolgaacutelatvezető feladatait szolgaacutelatvezető

helyettes mentaacutelhigieacuteneacutes munkataacuters szociaacutelis asszisztens eacutes szociaacutelis gondozoacute

koumlzreműkoumldeacuteseacutevel veacutegzi

a) Eacutetkezteteacutes

Gondoskodik azoknak a szociaacutelisan raacuteszorult szemeacutelyeknek a napi legalaacutebb egyszeri

meleg eacutetkezeacuteseacuteről akik azt oumlnmaguk illetve eltartottjaik reacuteszeacutere tartoacutesan vagy

aacutetmeneti jelleggel nem keacutepesek biztosiacutetani kuumlloumlnoumlsen koruk egeacuteszseacutegi aacutellapotuk

fogyateacutekossaacuteguk pszichiaacutetriai betegseacuteguumlk szenvedeacutelybetegseacuteguumlk miatt nem keacutepesek

eacutetkezeacutesuumlkről maacutes moacutedon gondoskodni

Az eacutetkezteteacutes helyben fogyasztaacutessal az eacutetkező aacuteltali elvitellel vagy betegek

fogyateacutekossaacuteggal eacutelők reacuteszeacutere haacutezhoz szaacutelliacutetaacutessal toumlrteacutenik

b) Haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

lakoacutekoumlrnyezeteacuteben biztosiacutetja az oumlnaacutelloacute eacuteletvitel fenntartaacutesa eacuterdekeacuteben szuumlkseacuteges

ellaacutetaacutest amely keacutet teveacutekenyseacutegi koumlrt oumllel fel a szociaacutelis segiacuteteacutest eacutes a szemeacutelyi

gondozaacutest

- A szociaacutelis segiacuteteacutes teveacutekenyseacutegbe tartoznak az alacsony szuumlkseacuteglet kieleacutegiacuteteacuteseacutet

szolgaacuteloacute szakkeacutepzettseacuteg neacutelkuumll is ellaacutethatoacute feladatok az oumlnaacutelloacute eacuteletvitel

fenntartaacutesaacuteban az ellaacutetott eacutes lakoacutekoumlrnyezete higieacuteneacutes koumlruumllmeacutenyeinek megtartaacutesaacuteban

valoacute koumlzreműkoumldeacutest

- A szemeacutelyi gondozaacutes kereteacuteben az intenziacutev szuumlkseacutegletet kieleacutegiacutető gondozaacutesi eacutes

aacutepolaacutesi feladatok elveacutegzeacutese toumlrteacutenik a veszeacutelyhelyzetek kialakulaacutesaacutenak

megelőzeacuteseacuteben illetve azok elhaacuteriacutetaacutesaacuteban valoacute segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest

A szolgaacuteltataacutes iraacutenti keacuterelem alapjaacuten az inteacutezmeacutenyvezető kezdemeacutenyezi az igeacutenylő

gondozaacutesi szuumlkseacutegleteacutenek vizsgaacutelataacutet A haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutest a szakveacutelemeacutenyben

268

meghataacuterozott napi gondozaacutesi szuumlkseacutegletnek megfelelő időtartamban de legfeljebb

napi 4 oacuteraacuteban nyuacutejtja Ha a szolgaacuteltataacutest igeacutenylő szemeacutely egeacuteszseacutegi aacutellapota vagy

szemeacutelyes koumlruumllmeacutenyei a szolgaacuteltataacutes aacutetmeneti jellegű vagy halaszthatatlan

biztosiacutetaacutesaacutet teszik szuumlkseacutegesseacute a haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes az inteacutezmeacutenyvezető doumlnteacutese

alapjaacuten legfeljebb haacuterom hoacutenapos időtartamra a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet vizsgaacutelata

neacutelkuumll is nyuacutejthatoacute Amennyiben a gondozaacutes haacuterom hoacutenapot meghaladoacutean is

indokolt a gondozaacutesi szuumlkseacuteglet vizsgaacutelataacutet kezdemeacutenyezni kell

c) Jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes a sajaacutet otthonukban eacutelő egeacuteszseacutegi aacutellapotuk

eacutes szociaacutelis helyzetuumlk miatt raacuteszoruloacute a segeacutelyhiacutevoacute keacuteszuumlleacutek megfelelő hasznaacutelataacutera

keacutepes időskoruacute vagy fogyateacutekos szemeacutelyek illetve pszichiaacutetriai betegek reacuteszeacutere az

oumlnaacutelloacute eacuteletvitel fenntartaacutesa mellett felmeruumllő kriacutezishelyzetek elhaacuteriacutetaacutesa ceacuteljaacuteboacutel

nyuacutejtott ellaacutetaacutes A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes kereteacuteben biztosiacutetja az ellaacutetott

szemeacutely segeacutelyhiacutevaacutesa eseteacuten az uumlgyeletes gondozoacutenak a helysziacutenen toumlrteacutenő

haladeacutektalan megjeleneacuteseacutet a segeacutelyhiacutevaacutes okaacuteul szolgaacuteloacute probleacutema megoldaacutesa

eacuterdekeacuteben szuumlkseacuteges azonnali inteacutezkedeacutesek megteacuteteleacutet szuumlkseacuteg eseteacuten tovaacutebbi

egeacuteszseacuteguumlgyi vagy szociaacutelis ellaacutetaacutes kezdemeacutenyezeacuteseacutet

A jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes igeacutenybeveacutetele előtt a szociaacutelis raacuteszorultsaacutegot

vizsgaacutelni szuumlkseacuteges Szociaacutelisan raacuteszorult

az egyeduumll eacutelő 65 eacutev feletti szemeacutely

az egyeduumll eacutelő suacutelyosan fogyateacutekos vagy pszichiaacutetriai beteg szemeacutely vagy

a keacutetszemeacutelyes haacuteztartaacutesban eacutelő 65 eacutev feletti illetve suacutelyosan fogyateacutekos vagy

d) Nappali ellaacutetaacutes időskoruacuteak eacutes fogyateacutekosok reacuteszeacutere

A nappali ellaacutetaacutes a sajaacutet otthonukban eacutelő

tizennyolcadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt egeacuteszseacutegi aacutellapotuk vagy idős koruk miatt

szociaacutelis eacutes mentaacutelis taacutemogataacutesra szoruloacute oumlnmaguk ellaacutetaacutesaacutera reacuteszben keacutepes

szemeacutelyek

tizennyolcadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt fekvőbeteg-gyoacutegyinteacutezeti kezeleacutest nem igeacutenylő

pszichiaacutetriai betegek illetve szenvedeacutelybetegek

harmadik eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt oumlnkiszolgaacutelaacutesra reacuteszben keacutepes vagy oumlnellaacutetaacutesra nem

keacutepes de feluumlgyeletre szoruloacute fogyateacutekos illetve autista szemeacutelyek reacuteszeacutere biztosiacutet

lehetőseacuteget a napkoumlzbeni tartoacutezkodaacutesra taacutersas kapcsolatokra valamint az alapvető

higieacuteniai szuumlkseacutegleteik kieleacutegiacuteteacuteseacutere tovaacutebbaacute igeacuteny szerint megszervezi az ellaacutetottak

eacutetkezteteacuteseacutet

22 Szociaacutelis szakosiacutetott ellaacutetaacutes szolgaacutelatainak műkoumldeacutese

a) Idősek aacutetmeneti elhelyezeacutese

Az idősek gondozoacutehaacutezaacuteba azok az időskoruacuteak valamint azok a 18 eacuteleteacutevuumlket betoumlltoumltt

beteg szemeacutelyek vehetők fel akik oumlnmagukroacutel betegseacuteguumlk miatt vagy maacutes okboacutel

otthonukban időlegesen nem keacutepesek gondoskodni

Ideiglenes jelleggel legfeljebb egyeacutevi időtartamra teljes koumlrű ellaacutetaacutest biztosiacutet

269

Feladatkoumlreacuteben gondoskodik a jogosult mentaacutelhigieacuteneacutes ellaacutetaacutesaacuteroacutel Ennek kereteacuteben

biztosiacutetja szemeacutelyre szabott baacutenaacutesmoacutedot a szabadidő kulturaacutelt eltoumllteacuteseacutenek felteacuteteleit

szuumlkseacuteg szerinti pszichoteraacutepiaacutes foglalkozaacutest gondozott csalaacutedi eacutes taacutersadalmi

kapcsolatai fenntartaacutesaacutenak felteacuteteleit

b) Aacutepolaacutest-gondozaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacutenyek

Idősek otthona

Tartoacutes elhelyezeacutest biztosiacutetoacute aacutepolaacutest gondozaacutest nyuacutejtoacute inteacutezmeacuteny

Teljes koumlrű ellaacutetaacutest biztosiacutet az oumlnmaguk ellaacutetaacutesaacutera nem vagy csak folyamatos

segiacutetseacuteggel keacutepes szemeacutelyek reacuteszeacutere

Gondoskodik az aacutepolaacutesroacutel gondozaacutesroacutel mely olyan fizikai mentaacutelis eacutes eacuteletvezeteacutesi

segiacutetseacuteget takar amelynek soraacuten az igeacutenybe vevő szociaacutelis testi eacutes szellemi

aacutellapotaacutenak megfelelő egyeacuteni baacutenaacutesmoacutedban valoacute reacuteszesiacuteteacutese kereteacuteben a hiaacutenyzoacute

vagy csak korlaacutetozottan megleacutevő testi-szellemi funkcioacuteinak helyreaacutelliacutetaacutesaacutera keruumll sor

3 Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat műkoumldeacutese

A koumlzpont műkoumldeacuteseacutet a gyermekek veacutedelmeacuteről eacutes a gyaacutemuumlgyi igazgataacutesroacutel szoacuteloacute 1997 eacutevi

XXXI tv a szociaacutelis igazgataacutesroacutel eacutes szociaacutelis ellaacutetaacutesokroacutel szoacuteloacute 1993 eacutevi III tv a

szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutesok eacutes gyermekveacutedelmi szakellaacutetaacutesok

teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel eacutes az igeacutenyleacutesuumlkhoumlz felhasznaacutelhatoacute bizonyiacuteteacutekokroacutel szoacuteloacute 3282011 (XII 29)

Korm rendelet a gyaacutemhatoacutesaacutegok a teruumlleti gyermekveacutedelmi szakszolgaacutelatok a

gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelatok eacutes a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szervek eacutes szemeacutelyek aacuteltal

kezelt szemeacutelyes adatokroacutel szoacuteloacute 2351997 (XII17) Korm rendelet a szociaacutelis

gyermekjoacuteleacuteti eacutes gyermekveacutedelmi szolgaacuteltatoacutek inteacutezmeacutenyek eacutes haacuteloacutezatok hatoacutesaacutegi

nyilvaacutentartaacutesaacuteroacutel eacutes ellenőrzeacuteseacuteről szoacuteloacute 3692013 (X24) Korm rendelet a szemeacutelyes

gondoskodaacutest nyuacutejtoacute szociaacutelis ellaacutetaacutesok teacuteriacuteteacutesi diacutejaacuteroacutel szoacuteloacute 291993 (II17) Korm rendelet

a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute gyermekjoacuteleacuteti gyermekveacutedelmi inteacutezmeacutenyek valamint

szemeacutelyek szakmai feladatairoacutel eacutes műkoumldeacutesuumlk felteacuteteleiről szoacuteloacute 151998 (IV 30) NM

rendelet valamint KMJV Oumlnkormaacutenyzata Koumlzgyűleacuteseacutenek a szemeacutelyes gondoskodaacutest nyuacutejtoacute

valamint a helyi szociaacutelpolitikai kerekasztalroacutel szoacuteloacute 152011 (III 31) oumlnkormaacutenyzati

rendelete

a) Boumllcsődeacutek

Szakmai oumlnaacutelloacutesaacuteggal biacuteroacute inteacutezmeacutenyi egyseacutegek

Feladatuk A 3 eacuteven aluli sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű gyermekek eseteacuteben pedig az 5 eacuteven aluli

csalaacutedban nevelkedő gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesa szakszerű gondozaacutesa eacutes neveleacutese

Alapfeladatai

a legkorszerűbb gondozaacutesi neveleacutesi iraacutenyelvek alkalmazaacutesa

az igeacutenyek maximaacutelis kieleacutegiacuteteacutese

az igeacutenyelt uacutej szolgaacuteltataacutesok bevezeteacutese

a boumllcsődei ellaacutetaacutes oumlsszhangba hozaacutesa a szuumlkseacutegletekkel eacutes az elvaacuteraacutesokkal

a szakmai igeacutenyesseacuteg mellett a gondozoacutenők alap- eacutes speciaacutelis keacutepzeacutese

a minőseacutegi rendszer megvaloacutesiacutetaacutesa

270

A boumllcsődeacutekben a gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutes reacuteszekeacutent a csalaacutedban nevelkedő kisgyermekek

(20 hetes kortoacutel 3 eacuteves korig) napkoumlzbeni ellaacutetaacutesa szakszerű gondozaacutesa toumlrteacutenik A boumllcsődei

ellaacutetaacutes ceacutelja a gyermekek harmonikus testi-szellemi fejlődeacuteseacutenek segiacuteteacutese az eacuteletkori eacutes egyeacuteni

sajaacutetossaacutegok figyelembeveacuteteleacutevel A szuumllők keacutereacuteseacutere eacutes a szakemberek (orvos szaktanaacutecsadoacute

boumllcsődevezető gyoacutegypedagoacutegus) javaslata alapjaacuten a gyermekek 4 eacuteleteacutevuumlk betoumllteacuteseacutet koumlvető

augusztus 31-ig gondozhatoacutek a boumllcsődeacuteben A boumllcsődeacutekben a Szakeacutertői bizottsaacuteg javaslata

alapjaacuten helyet kapnak integraacutelt csoportban toumlrteacutenő ellaacutetaacutes kereteacuteben a sajaacutetos fejleszteacutesi

igeacutenyű gyermekek is A Laacutenchiacuted eacutes Forradalom utcai Boumllcsődeacutekben egyeacuteb szolgaacuteltataacutesokkal

is segiacutetjuumlk a gyermekek napkoumlzbeni ellaacutetaacutesaacutet tovaacutebbaacute a Laacutenchiacuted utcai boumllcsődeacuteben korai

fejleszteacutes igeacutenybeveacuteteleacutenek lehetőseacutege is biztosiacutetott

A boumllcsődeacutek műkoumldeacuteseacutet a boumllcsődeacutek vezetői csecsemőgondozoacute eacutes kisgyermeknevelői

orvosai eacutes technikai dolgozoacutei biztosiacutetjaacutek szakmai iraacutenyiacutetaacutesaacutet a Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat

vezetője laacutetja el

A boumllcsődeacutek nyitvatartaacutesi ideje 630-1800

Gyermekfelveacutetel rendje

A boumllcsődeacutek koumlrzetesiacuteteacutesi koumltelem neacutelkuumll fogadjaacutek a gyermekeket Az inteacutezmeacutenybe

toumlrteacutenő felveacutetelhez a koumlvetkezők szuumlkseacutegesek felveacuteteli keacuterelem orvosi igazolaacutes

megaacutellapodaacutes alaacuteiacuteraacutesa a szuumllő eacutes az inteacutezmeacuteny koumlzoumltt

A gyermekek boumllcsődeacuteben toumlrteacutenő elhelyezeacuteseacutet a szuumllő hozzaacutejaacuterulaacutesaacuteval

kezdemeacutenyezheti a veacutedőnő a haacutezi gyermekorvos gyermekjoacuteleacuteti szolgaacutelat

csalaacutedgondozoacuteja eacutes a gyaacutemhatoacutesaacuteg is

A gyermeket a boumllcsődeacutebe az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Főigazgatoacuteja

veszi fel a boumllcsődevezetők koumlzreműkoumldeacuteseacutevel

Teacuteriacuteteacutesi diacutej

A mindenkori helyi rendeletben meghataacuterozott oumlsszegű teacuteriacuteteacutesi diacutejat (gondozaacutesi ill

eacutetkezeacutesi) koumlteles fizetni a szolgaacuteltataacutest igeacutenybe vevő toumlrveacutenyes keacutepviselője

A boumllcsődei ellaacutetaacuteseacutert a teacuteriacuteteacutesi diacutejat minden hoacutenapban utoacutelag egy oumlsszegben a boumllcsőde

aacuteltal kijeloumllt napon kell befizetni

Kapcsolattartaacutes

A boumllcsődeacutek koumlzoumltti kapcsolattartaacutes megvaloacutesulaacutesaacutenak alkalma a heti boumllcsődevezetői

eacutertekezlet a szolgaacutelatvezető iraacutenyiacutetaacutesaacuteval

Helyettesiacuteteacutes rendje

A boumllcsődeacutek nyaacuteri zaacuteraacutesa uumltemezett ekkor kijeloumlleacutesre keruumll az uumlgyeletet ellaacutetoacute

inteacutezmeacuteny

b) Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont

Szakmai oumlnaacutelloacutesaacuteggal biacuteroacute inteacutezmeacutenyi egyseacuteg A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont

illeteacutekesseacutegi teruumllete a hatoacutesaacutegi feladatokhoz kapcsoloacutedoacute szolgaacuteltataacutesok valamint a speciaacutelis

szolgaacuteltataacutesok vonatkozaacutesaacuteban a kecskemeacuteti jaacuteraacutest alkotoacute telepuumlleacutesek lakossaacutegaacutera terjed ki

b1 Csalaacuted- eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes szakfeladat tartalma a gyermek eacuterdekeit veacutedő

szolgaacuteltataacutesok nyuacutejtaacutesa melynek ceacutelja a gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek megelőzeacutese

gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek megszuumlnteteacutese javaslatteacutetel gyermekveacutedelmi gondoskodaacutes

271

alkalmazaacutesaacutera amely a szociaacutelis munka moacutedszereinek eacutes eszkoumlzeinek felhasznaacutelaacutesaacuteval

szolgaacutelja a csalaacuted stabilitaacutesaacutet a gyermek testi eacutes lelki egeacuteszseacutegeacutet csalaacutedban toumlrteacutenő

nevelkedeacuteseacutenek elősegiacuteteacuteseacutet

A gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes kereteacuteben az inteacutezmeacuteny gondoskodik a gyermek

baacutentalmazaacutesaacuteroacutel elhanyagolaacutesaacuteroacutel eacuterkezett jelzeacutest vagy kezdemeacutenyezeacutest tevő inteacutezmeacuteny

szemeacutely adatainak zaacutertan toumlrteacutenő kezeleacuteseacuteről az erre iraacutenyuloacute kuumlloumln keacuterelem hiaacutenyaacuteban is

A gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutes soraacuten az inteacutezmeacuteny a jelzeacutessel eacuterintett szemeacutely reacuteszeacutere nem

biztosiacutet betekinteacutest a zaacutertan kezelendő adatokat tartalmazoacute irat azon reacuteszeacutebe amelyből

koumlvetkezteteacutes vonhatoacute le a jelzeacutest vagy kezdemeacutenyezeacutest tevő inteacutezmeacutenyre szemeacutelyre

A csalaacuted eacutes gyermekjoacuteleacuteti szolgaacuteltataacutesban reacuteszt vesznek csalaacutedsegiacutető szociaacutelis asszisztens

fejlődeacuteseacutenek joacuteleacuteteacutenek csalaacutedban neveleacuteseacutenek elősegiacuteteacutese veszeacutelyeztetettseacuteg megelőzeacutese

megszuumlnteteacutese csalaacutedboacutel valoacute kiemeleacuteseacutenek megelőzeacutese kiemelt visszahelyezeacutese Az

alapellaacutetaacutes hozzaacutejaacuterul a gyermek haacutetraacutenyos eacutes halmozottan haacutetraacutenyos helyzeteacutenek feltaacuteraacutesaacutehoz

eacutes a gyermek szocializaacutecioacutes haacutetraacutenyaacutenak csoumlkkenteacuteseacutevel annak lekuumlzdeacuteseacutehez

A gyermekek joacuteleacuteteacutet garantaacuteloacute szolgaacuteltataacutesok biztosiacutetaacutesa a gyermeki jogok veacutedelme E

teveacutekenyseacuteg a csalaacutedok az egyeacutenek ndash kuumlloumlnoumls tekintettel a gyermekek ndash szociaacutelis eacutes

mentaacutelhigieacuteneacutes taacutemogataacutesaacutet foglalja magaacuteba

megfelelően tervezett eacutes veacutegrehajtott teveacutekenyseacutegek koumlre

b2 Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont szolgaacuteltataacutes szakfeladat tartalma az aacuteltalaacutenos

szolgaacuteltataacutesi feladatain tuacutel a gyermek csalaacutedban toumlrteacutenő nevelkedeacuteseacutenek elősegiacuteteacutese a

gyermek veszeacutelyeztetettseacutegeacutenek megszuumlnteteacutese eacuterdekeacuteben a gyermek szuumlkseacutegleteinek

megfelelő oumlnaacutelloacute egyeacuteni eacutes csoportos speciaacutelis szolgaacuteltataacutesokat programokat nyuacutejt

Műkoumldeacutesi teruumllete Kecskemeacuteti jaacuteraacutes

A Csalaacuted- eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Koumlzpont műkoumldeacuteseacutet a szakmai egyseacutegvezető (szolgaacutelatvezető

helyettes) az esetmenedzser a szociaacutelis asszisztens valamint a jogi eacutes a pszicholoacutegiai

fejlesztő pedagoacutegiai tanaacutecsadoacutek biztosiacutetjaacutek

Az alaacutebbi szolgaacuteltataacutesokat biztosiacutetja

javaslatot tesz hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutesre

272

ellaacutetja a hatoacutesaacutegi inteacutezkedeacutes alatt aacutelloacute gyermek veacutedelmeacutet

csalaacutedgondozaacutest veacutegez a csalaacutedban jelentkező műkoumldeacutesi zavarok megoldaacutesaacutera

szociaacutelis eacuteletvezeteacutesi eacutes mentaacutelhigieacuteneacutes tanaacutecsadaacutest veacutegez

pszicholoacutegiai eacutes jogi fejlesztőpedagoacutegiai tanaacutecsadoacute szolgaacuteltataacutest biztosiacutet

konfliktusok megszuumlnteteacutese eacuterdekeacuteben mediaacutecioacutet veacutegez

csalaacutedteraacutepiaacutes szolgaacuteltataacutesokat biztosiacutet

veszeacutelyeztetettseacuteget eacutes kriacutezishelyzetet jelző rendszert műkoumldtet

csalaacutedok műkoumldeacuteseacutet javiacutetoacute esetkonferenciaacutet szervez eacutes vezet

elősegiacuteti a csalaacutedboacutel kiemelt gyermek visszahelyezeacuteseacutet csalaacutedba fogadaacutesaacutet

speciaacutelis szolgaacuteltataacutesokat nyuacutejt (keacuteszenleacuteti szolgaacutelat kapcsolat uumlgyelet koacuterhaacutezi iskolai

lakoacutetelepi szociaacutelis munka)

c) Taacutemogatoacute Szolgaacutelat

Feladata fogyateacutekos szemeacutelyek lakoacutekoumlrnyezetben toumlrteacutenő ellaacutetaacutesa elsősorban a lakaacuteson

kiacutevuumlli koumlzszolgaacuteltataacutesok eleacutereacuteseacutenek segiacuteteacutese valamint eacuteletviteluumlk oumlnaacutelloacutesaacutegaacutenak megőrzeacutese

mellett a lakaacuteson beluumlli speciaacutelis segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes biztosiacutetaacutesa

A szolgaacutelat tagjai szociaacutelis munkaacutes (taacutemogatoacute szolgaacutelat vezető) szociaacutelis gondozoacute (szemeacutelyi

segiacutető) geacutepkocsivezető

A szolgaacutelat vezetője eacutes iraacutenyiacutetoacuteja a taacutemogatoacute szolgaacutelat vezető feladatait a szemeacutelyi segiacutetők eacutes

a geacutepkocsivezető koumlzreműkoumldeacuteseacutevel veacutegzi

fogyateacutekos szemeacutelyek alapvető szuumlkseacutegleteinek kieleacutegiacuteteacuteseacutet segiacutető szolgaacuteltataacutesok

szemeacutelyi segiacutető biztosiacutetaacutesaacuteval

koumlzszolgaacuteltataacutesokhoz valoacute hozzaacutejutaacutes biztosiacutetaacutesa speciaacutelis szemeacutelyi szaacutelliacutetaacutes

műkoumldteteacuteseacutevel

informaacutecioacutenyuacutejtaacutes fogyateacutekkal eacutelőknek

fogyateacutekos szemeacutelyek taacutersadalmi informaacutecioacutejaacutet elősegiacutető programok szervezeacutese

szociaacutelisan nem raacuteszorult szemeacutelyek ellaacutetaacutesa kapacitaacutestoacutel fuumlggően

d) Lelki Elsősegeacutely Telefonszolgaacutelat

Feladata Telefonon keresztuumll lelki elsősegeacutelyt nyuacutejtani

A szolgaacutelat munkataacutersai telefonon keresztuumll tanaacutecsadaacutessal lelki elsősegeacutelyt nyuacutejtanak az arra

raacuteszoruloacuteknak

A koumlzgyűleacutes aacuteltal meghataacuterozott feladat-ellaacutetaacutes tervezeacuteseacutet szervezeacuteseacutet iraacutenyiacutetaacutesaacutet veacutegzi

kialakiacutetja az igazgatoacutesaacuteg feladat- eacutes hataacuteskoumlreacutet leacutetszaacutemaacutet

Az inteacutezmeacuteny leacutetszaacutemaacutet a koumlzgyűleacutes hataacuterozza meg ezen beluumll az igazgatoacutesaacuteg a koumlzponti

iraacutenyiacutetaacutes feladatait feloumllelő munkakoumlroumlk kialakiacutetaacutesaacuteroacutel szabadon doumlnt

273

Az inteacutezmeacuteny gazdaacutelkodaacutesaacutera vonatkozoacute feladatok

Az Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Inteacutezmeacutenyek Igazgatoacutesaacutega (tovaacutebbiakban ESZII) gazdasaacutegi

szervezeteacutenek feladatait az aacutellamhaacuteztartaacutesroacutel szoacuteloacute toumlbbszoumlr moacutedosiacutetott 2011 eacutevi CXCV

toumlrveacuteny (tovaacutebbiakban Aacuteht) valamint az aacutellamhaacuteztartaacutesroacutel szoacuteloacute toumlrveacuteny veacutegrehajtaacutesaacuteroacutel

szoacuteloacute 3682011 (XII31) Kormaacutenyrendelet alapjaacuten veacutegzi

A gazdasaacutegi szervezet az ESZII illetve kuumlloumln megaacutellapodaacutes alapjaacuten az Ősziroacutezsa Időskoruacuteak

Gondozoacutehaacuteza műkoumldteteacuteseacuteeacutert a gazdaacutelkodaacutes megszervezeacuteseacuteeacutert eacutes iraacutenyiacutetaacutesaacuteeacutert a vagyon

hasznaacutelataacuteval veacutedelmeacutevel oumlsszefuumlggő feladatok teljesiacuteteacuteseacuteeacutert a peacutenzuumlgyi szaacutemviteli rend

betartaacutesaacuteeacutert felelős

A gazdasaacutegi szervezet ellaacutetja

az eacuteves koumlltseacutegveteacutes előiraacutenyzatai tekinteteacuteben a gazdaacutelkodaacutessal koumlnyvvezeteacutessel eacutes az

adatszolgaacuteltataacutessal kapcsolatos feladatokat

az Inteacutezmeacuteny műkoumldteteacuteseacutevel uumlzemelteteacuteseacutevel a koumlltseacutegveteacutesi szerv

vagyongazdaacutelkodaacutesa koumlreacuteben a beruhaacutezaacutessal a vagyon hasznaacutelataacuteval hasznosiacutetaacutesaacuteval

veacutedelmeacutevel kapcsolatos feladatokat

A gazdasaacutegi szervezet tervezi szervezi ellenőrzi

a peacutenzgazdaacutelkodaacutesi peacutenzuumlgyi feladatokat

az eacuteves koumlltseacutegveteacutest

a peacutenzuumlgyi felteacutetelek biztosiacutetaacutesaacutet

a gazdaacutelkodaacutes peacutenzuumlgyi lebonyoliacutetaacutesaacutet

a peacutenzuumlgyi eacutes koumlltseacuteg-informaacutecioacute keacutesziacuteteacuteseacutet

a munkauumlgyi- munkaerő-gazdaacutelkodaacutesi feladatokat

szaacutemviteli beszaacutemoloacute keacutesziacuteteacutesi feladatokat

a vagyongazdaacutelkodaacutesi anyagellaacutetaacutesi feladatokat

az uumlgyviteli adminisztraacutecioacutes feladatok veacutegzeacuteseacutet

Betartja illetve betartatja a tűz- eacutes balesetveacutedelmi előiacuteraacutesokat

Feladatait a gazdasaacutegi igazgatoacute koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa alatt laacutetja el

274

IV

AZ INTEacuteZMEacuteNY VEZETEacuteSE

1 magasabb vezető aacutellaacutesuacuteak

- főigazgatoacute főorvos

- gazdasaacutegi igazgatoacute

- szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute

2 vezető aacutellaacutesuacuteak

a) Koumlzponti iraacutenyiacutetaacutes

aacutepolaacutesi igazgatoacute

b) Teruumlleti iraacutenyiacutetaacutes

b1 Szolgaacutelatvezetők

Margareacuteta Otthon igazgatoacuteja

Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat vezetője

Idősgondozoacute Szolgaacutelat vezetője

b2 Egyeacuteb vezetők

boumllcsődevezetők

inteacutezetvezető aacutepoloacutek

osztaacutelyvezető aacutepoloacutek

csoportvezető veacutedőnő

Heteacutenyi Idősek Otthona telephelyvezetője

csalaacuted eacutes gyermekjoacuteleacuteti koumlzpont szakmai vezető

boumllcsődevezető helyettes

Taacutemogatoacute Szolgaacutelat vezetője

Eacutertelmi Fogyateacutekosok Napkoumlzi Otthona egyseacutegvezetője

gyermekjoacuteleacuteti szakmai vezető

jelzőrendszeres haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacutelatvezetőjeacutenek helyettese

haacutezi segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes szolgaacutelatvezetőjeacutenek helyettese

szaacutemviteli csoportvezető

vagyongazdaacutelkodaacutesi csoportvezető

munkauumlgyi csoportvezető

gazdaacutelkodaacutesi eacutes peacutenzuumlgyi csoportvezető

koumlltseacutegveteacutesi csoportvezető

uumlzemelteteacutesi csoportvezető

belső ellenőrzeacutesi vezető

jogi csoportvezető

Magasabb vezető aacutellaacutesuacuteak

Főigazgatoacute főorvos

Az inteacutezmeacuteny vezetőjeacutet ndash nyilvaacutenos paacutelyaacutezati eljaacuteraacutes uacutetjaacuten ndash Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros

Koumlzgyűleacutese nevezi ki a koumlzalkalmazottak jogaacutellaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute 1992 eacutevi XXXIII toumlrveacutenynek a

275

koumlzalkalmazottak jogaacutellaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute 1992 eacutevi XXXIII toumlrveacutenynek a szociaacutelis valamint a

gyermekjoacuteleacuteti eacutes gyermekveacutedelmi aacutegazatban toumlrteacutenő veacutegrehajtaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute 2572000 (XII

26) Korm rendelet alapjaacuten

Az inteacutezmeacutenyvezető vonatkozaacutesaacuteban az egyeacuteb munkaacuteltatoacutei jogokat KMJV Polgaacutermestere laacutetja

el Munkaacutejaacutet a Polgaacutermesteri Hivatal illeteacutekes osztaacutelyaival eacutes irodaacuteival egyuumlttműkoumldve veacutegzi

mint az inteacutezmeacuteny egyszemeacutelyi felelős vezetője

Felelős

az inteacutezmeacuteny zavartalan műkoumldeacuteseacuteeacutert az egeacuteszseacuteguumlgyi szociaacutelis eacutes boumllcsődei ellaacutetaacuteseacutert

a gazdaacutelkodaacuteseacutert

az inteacutezmeacuteny műkoumldeacuteseacutere vonatkozoacute jogszabaacutelyok eacutes rendelkezeacutesek valamint az

SZMSZ eacutes melleacutekleteiben foglaltak betartaacutesaacuteeacutert eacutes veacutegrehajtaacutesaacuteeacutert

a leacutetszaacutem eacutes szemeacutelyi juttataacutesok joacutevaacutehagyott keretoumlsszegeacutenek betartaacutesaacuteeacutert

az inteacutezmeacuteny munkafelteacuteteleinek biztosiacutetaacutesaacuteeacutert

az oumlnkormaacutenyzati tulajdon veacutedelmeacuteeacutert

az aacutetruhaacutezott hataacuteskoumlroumlk tekinteteacuteben az ellenőrzeacutesekeacutert eacutes beszaacutemoltataacutesokeacutert a belső

ellenőrzeacutes megszervezeacuteseacuteeacutert a feltaacutert hibaacutek megszuumlnteteacuteseacuteeacutert

a munkafegyelem megtartaacutesaacuteeacutert

a munkaveacutedelemeacutert

a tűzveacutedelemeacutert

adatveacutedelemeacutert

jogosult a koumltelezettseacutegvaacutellalaacutesi jogkoumlr ellaacutetaacutesaacutera Taacutevolleacuteteacuteben a gazdasaacutegi igazgatoacute

jogosult koumltelezettseacutegvaacutellalaacutesra

Eacuterteacutekeli

Az inteacutezmeacutenyi egeacuteszseacuteguumlgyi- szociaacutelis- eacutes a gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutes eacutes gazdaacutelkodaacutes

mutatoacuteit az ellaacutetaacutes sziacutenvonalaacutet ellenőrzi az előiacutert normatiacutevaacutek betartaacutesaacutet ennek alapjaacuten

megteszi a szuumlkseacuteges inteacutezkedeacuteseket

Elkeacutesziacuteti illetve elkeacutesziacutetteti

az inteacutezmeacuteny Szervezeti eacutes Műkoumldeacutesi Szabaacutelyzataacutet eacutes melleacutekleteit

a szakmai eacutes gazdasaacutegi munka viteleacutehez szuumlkseacuteges jogszabaacutelyok alapjaacuten a

szabaacutelyzatokat utasiacutetaacutesokat munkaterveket beszaacutemoloacutet stb

a kollektiacutev szerződeacutest a munka toumlrveacutenykoumlnyveacuteről szoacuteloacute 2012 eacutevi I tv-ben megleacutevő

felteacutetelek eseteacuten

a hataacuteskoumlreacutebe tartozoacute uumlgyekben koumltendő szerződeacuteseket

Ellaacutetja

a munkaacuteltatoacutei jogok gyakorlaacutesaacutet a koumlzalkalmazottak jogaacutellaacutesaacuteroacutel szoacuteloacute 1992 eacutevi

XXXIII tv alapjaacuten

a jogszabaacutelyokban meghataacuterozott illetve a feluumlgyeleti szerv aacuteltal meghataacuterozott

feladatokat

az egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelatok boumllcsődeacutek valamint a szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti aacutegazat

iraacutenyiacutetaacutesaacutet

Iraacutenyiacutetja oumlsszehangolja eacutes ellenőrzi

helyettesei eacutes koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa alatt dolgozoacutek teveacutekenyseacutegeacutet

az egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelatok munkaacutejaacutet

a betegellaacutetaacutes a gondozaacutes sziacutenvonalaacutet

276

az uumlgyeleti szolgaacutelat műkoumldeacuteseacutet

a boumllcsődeacutek műkoumldeacuteseacutet

a szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti ellaacutetaacutest

a statisztikai adatszolgaacuteltataacutest

az előiacutert dokumentaacutecioacutes teveacutekenyseacuteg eacutes jelenteacutesi koumltelezettseacuteg veacutegrehajtaacutesaacutet

az etikai koumlvetelmeacutenyek megtartaacutesaacutet

a munkafegyelem betartaacutesaacutet

a keacutepzeacutesek eacutes tovaacutebbkeacutepzeacutesek szervezeacuteseacutet

Veacutegzi

a panaszok eacutes koumlzeacuterdekű bejelenteacutesek kivizsgaacutelaacutesaacutet eacutes ennek alapjaacuten megteszi a

szuumlkseacuteges inteacutezkedeacuteseket

a neacutepegeacuteszseacuteguumlgyi szakigazgataacutesi szerv illetve a MEP eacutes a Polgaacutermesteri Hivatal

jelzeacutesei eacuteszreveacutetelei alapjaacuten a szuumlkseacuteges inteacutezkedeacutesek megteacuteteleacutet

Kapcsolatot tart

az Oumlnkormaacutenyzattal valamint Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

Koumlzgyűleacutese Eseacutelyteremteacutesi Bizottsaacutegaacuteval

az Egeacuteszseacutegbiztosiacutetaacutesi Peacutenztaacuterral

a szakmai szervezetekkel

az egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyekkel

Egyuumlttműkoumldik az illeteacutekes szakszervezetekkel eacutes a Koumlzalkalmazotti Tanaacuteccsal valamint maacutes

eacuterdekkeacutepviseleti szervekkel

Gazdasaacutegi igazgatoacute

A gazdasaacutegi igazgatoacute kinevezeacuteseacutet vagy megbiacutezaacutesaacutet tovaacutebbaacute felmenteacuteseacutet vagy a megbiacutezaacutes

visszavonaacutesaacutet eacutes diacutejazaacutesaacutenak megaacutellapiacutetaacutesaacutet Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Polgaacutermestere

gyakorolja Szemeacutelyeacutevel kapcsolatos egyeacuteb munkaacuteltatoacutei jogokat az igazgatoacute gyakorolja

Feladatait a főigazgatoacute koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa eacutes ellenőrzeacutese mellett laacutetja el A gazdasaacutegi

szervezet felelős vezetője Taacutevolleacutete akadaacutelyoztataacutesa eseteacuten a koumlltseacutegveteacutesi csoport vezetője

helyettesiacuteti

A főigazgatoacute főorvos eacutes a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute egyidejű taacutevolleacutete

akadaacutelyoztataacutesa eseteacuten ndash kuumlloumln megbiacutezaacutes alapjaacuten ndash ellaacutetja az inteacutezmeacutenyvezetői feladatokat

Feladata

elkeacutesziacuteti az inteacutezmeacuteny gazdaacutelkodaacutesaacuteval műkoumldeacuteseacutevel kapcsolatos belső szabaacutelyzatokat

szervezi iraacutenyiacutetja eacutes ellenőrzi a gazdasaacutegi szervezet munkaacutejaacutet elkeacutesziacuteti a munkakoumlri

leiacuteraacutesokat

gondoskodik az inteacutezmeacuteny finansziacuterozaacutesaacuteval eacutes peacutenzuumlgyi gazdaacutelkodaacutesaacuteval kapcsolatos

informaacutecioacutes jelenteacutesek elkeacutesziacuteteacuteseacuteről

gondoskodik az inteacutezmeacuteny koumlltseacutegveteacutesi terveacutenek eacutes beszaacutemoloacutejaacutenak elkeacutesziacuteteacuteseacuteről a

vonatkozoacute jogszabaacutelyi előiacuteraacutesoknak megfelelően

gondoskodik az eacuterveacutenyes szaacutemviteli jogszabaacutelyok eacutes belső szabaacutelyzatok alapjaacuten a

koumlnyvviteli analitikai eacutes vagyon-nyilvaacutentartaacutesok valamint bizonylati rend betartaacutesaacuteroacutel

felelős az inteacutezmeacuteny vagyonaacuteeacutert biztosiacutetja a vagyonveacutedelem biztonsaacutegos felteacuteteleit

iraacutenyiacutetja eacutes ellenőrzi a leltaacuterozaacutesok eacutes selejtezeacutesek jogszabaacutely szerinti veacutegrehajtaacutesaacutet

277

szervezi eacutes ellenőrzi a munka- eacutes beacutergazdaacutelkodaacutesboacutel eredő feladatokat

szervezi eacutes ellenőrzi az anyaggazdaacutelkodaacutesi feladatokat szabaacutelyozza az anyagigeacutenyleacutes eacutes

anyagnyilvaacutentartaacutes rendjeacutet

folyamatosan elemzi eacuterteacutekeli a gazdaacutelkodaacutes eredmeacutenyeacutet a hateacutekonysaacuteg az eacutesszerű eacutes

takareacutekos gazdaacutelkodaacutes eacuterdekeacuteben

ellenjegyzeacutesi jogkoumlrt gyakorol a főigazgatoacute főorvos koumltelezettseacuteg-vaacutellalaacutesa illetve

utalvaacutenyozaacutesa eseteacuten

utalvaacutenyozaacutesi jogkoumlrt gyakorol a főigazgatoacute főorvos megbiacutezaacutesa alapjaacuten

a főigazgatoacute főorvos taacutevolleacuteteacuteben illetve 1 MFt oumlsszeghataacuterig jogosult

koumltelezettseacutegvaacutellalaacutesra illetve utalvaacutenyozaacutesra

reacuteszt vesz a szaacutemaacutera jogszabaacutelyban koumltelezően előiacutert tovaacutebbkeacutepzeacuteseken az ott szerzett

ismeretekről a főigazgatoacute főorvosnak beszaacutemol

ellaacutetja a humaacutenerőforraacutes gazdaacutelkodaacutesi feladatok előkeacutesziacuteteacuteseacutet

a főigazgatoacute főorvos megbiacutezaacutesa alapjaacuten keacutepviseli az inteacutezmeacutenyt a kuumlloumlnboumlző

szervekneacutel

A gazdasaacutegi igazgatoacute koumltelezettseacutegvaacutellalaacutesa vagy utalvaacutenyozaacutesa eseteacuten az ellenjegyző a

A gazdasaacutegi igazgatoacute taacutevolleacuteteacuteben a főigazgatoacute főorvos koumltelezettseacutegvaacutellalaacutesa illetve

utalvaacutenyozaacutesa eseteacuten az ellenjegyzeacutesi jogkoumlrt a koumlltseacutegveteacutesi csoportvezető laacutetja el

Kapcsolatot tart

Az inteacutezmeacuteny oumlsszehangolt teveacutekenyseacutegeacutenek biztosiacutetaacutesa eacuterdekeacuteben koumlzvetlen kapcsolatot tart

az inteacutezmeacuteny valamennyi dolgozoacutejaacuteval

az Oumlnkormaacutenyzat szakbizottsaacutegaival

a Polgaacutermesteri Hivatal illeteacutekes osztaacutelyaival eacutes irodaacuteival

az aacutellami adoacutehatoacutesaacuteg teruumlletileg illeteacutekes hivatalaacuteval

a Magyar Aacutellamkincstaacuter teruumlletileg illeteacutekes igazgatoacutesaacutegaacuteval

a teruumlletileg illeteacutekes egeacuteszseacutegbiztosiacutetaacutesi szervvel

Szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute

A főigazgatoacute főorvos koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa alatt teveacutekenykedik A főorvos aacuteltal aacutetruhaacutezott

jogkoumlrben jaacuter el a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi ellaacutetaacutes feladatainak szervezeacuteseacuteben eacutes

koordinaacutelaacutesban A főigazgatoacute főorvos tartoacutes taacutevolleacutete vagy akadaacutelyoztataacutesa eseteacuten annak

aacuteltalaacutenos helyettese Az inteacutezmeacutenyvezetői tisztseacuteg ideiglenes betoumlltetlenseacutege eseteacuten a

főigazgatoacute főorvos munkakoumlreacutehez tartozoacute feladat- eacutes hataacuteskoumlroumlket teljes koumlrűen gyakorolja

Taacutevolleacutete akadaacutelyoztataacutesa eseteacuten a szolgaacutelatvezetők helyettesiacutetik

Felelős

a szociaacutelis aacutegazat szakmai műkoumldeacuteseacuteeacutert

a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi feladatok ellaacutetaacutesaacuteraacutera vonatkozoacute jogszabaacutelyok

betartaacutesaacuteeacutert eacutes betartataacutesaacuteeacutert

a szociaacutelis szolgaacutelatok dolgozoacuteinak etikai helyzeteacuteeacutert

a szociaacutelis munka felteacuteteleinek biztosiacutetaacutesaacuteeacutert

a dolgozoacuteik tovaacutebbkeacutepzeacuteseacuteeacutert

a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi feladatok ellaacutetaacutesaacuteeacutert

278

Segiacuteti

a főigazgatoacute főorvos iraacutenyiacutetaacutesi szervezeacutes tervezeacutesi feladatait

a statisztikai adatok begyűjteacuteseacutet eacutes elemzeacuteseacutet

a szabaacutelyzatok előkeacutesziacuteteacuteseacutet

Ellenőrzi

a szakmai munkaacutet esetenkeacutent a gondozott lakaacutesaacuten is

a gondozottakroacutel keacuteszuumllt dokumentaacutecioacutet eacutes egyeacuteb uumlgyviteli feladatokat

az ellaacutetoacute helyek felszereltseacutegeacutet rendelteteacutesszerű hasznaacutelataacutet

a tisztasaacutegot eacutes higieacuteneacutes viszonyokat

Feladata

veacutelemeacutenyezeacutesi jogkoumlrt gyakorol az aacuteltala iraacutenyiacutetott dolgozoacutek kinevezeacutese tekinteteacuteben

megbiacutezaacutes alapjaacuten a szolgaacutelatvezetők tekinteteacuteben bekeacuteri a szabadsaacutegok uumltemterveacutet

engedeacutelyezi a szabadsaacutegot gondoskodik a szolgaacutelatvezetők helyettesiacuteteacuteseacuteről

gondoskodik az aacuteltala feluumlgyeltek keacutepzeacuteseacuteről tovaacutebbkeacutepzeacuteseacuteről

feluumlgyeli a gondozoacutek eacutes egyeacuteb dolgozoacutek keacuteszenleacuteti beosztaacutesaacutenak elkeacutesziacuteteacuteseacutet

reacuteszt vesz a szaacutemaacutera jogszabaacutelyban koumltelezően előirt tovaacutebbkeacutepzeacuteseken az ott szerzett

gondoskodik a finansziacuterozaacuteshoz szuumlkseacuteges adatok jelenteacutesek informaacutecioacutek

szolgaacuteltataacutesaacuteroacutel

figyelemmel kiacuteseacuteri az anyagigeacutenyleacutesek mennyiseacutegeacutet eacutes minőseacutegeacutet

a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi ellaacutetaacutes teruumlleteacuten elrendelt munkaacutek teljesiacutetett

szolgaacuteltataacutesok beszerzett anyagok eacutes eszkoumlzoumlk elrendelt tuacuteloacuteraacutek szuumlkseacutegesseacutegeacutenek eacutes

jogossaacutegaacutenak igazolaacutesa

koordinaacutelja a szakmai oumlnaacutelloacutesaacuteggal biacuteroacute inteacutezmeacutenyegyseacutegek feladatellaacutetaacutesaacutet

keacutepviseli az inteacutezmeacutenyt a főigazgatoacute főorvos megbiacutezaacutesa szerint

Kapcsolatot tart

az igazgatoacutesaacuteg valamint a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi ellaacutetaacutes valamennyi

dolgozoacutejaacuteval

az oumlnkormaacutenyzat szakbizottsaacutegaival

Vezető aacutellaacutesuacuteak

Aacutepolaacutesi igazgatoacute

Feladatait reacuteszben oumlnaacutelloacutean reacuteszben a főigazgatoacute főorvos koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa alatt veacutegzi A

főigazgatoacute főorvos aacuteltal aacutetruhaacutezott jogkoumlreacuteben jaacuter el aacutepolaacutesi- gondozaacutesi- tovaacutebbkeacutepzeacutesi-

szakkeacutepzeacutesi feladatok szervezeacuteseacuteben eacutes koordinaacutelaacutesaacuteban

Taacutevolleacutete akadaacutelyoztataacutesa eseteacuten a főigazgatoacute főorvos helyettesiacuteti

Felelős

az aacutepolaacutes gondozaacutes szakmai műkoumldeacuteseacuteeacutert

279

az aacutepolaacutesi gondozaacutesi feladatok ellaacutetaacutesaacutera vonatkozoacute jogszabaacutelyok betartaacutesaacuteeacutert

az egeacuteszseacuteguumlgyi szakdolgozoacutek etikai helyzeteacuteeacutert

a munka felteacuteteleinek biztosiacutetaacutesaacuteeacutert

szakdolgozoacutek tovaacutebbkeacutepzeacuteseacuteeacutert

Segiacuteti

a főigazgatoacute főorvos iraacutenyiacutetaacutesi szervezeacutesi tervezeacutesi feladatait

a haacuteziorvosok tovaacutebbkeacutepző tanfolyamainak szervezeacuteseacutet eacutes koordinaacutelaacutesaacutet

Ellenőrzi

a szakmai munkaacutet esetenkeacutent a beteg lakaacutesaacuten is

a betegekről keacuteszuumllt aacutepolaacutesi dokumentaacutecioacutet eacutes egyeacuteb uumlgyviteli feladatokat

a rendelők felszereltseacutegeacutet rendelteteacutesszerű hasznaacutelataacutet

iraacutenyiacutetja koordinaacutelja a szakdolgozoacutek eacutes kisegiacutetők munkaacutejaacutet

megbiacutezaacutes alapjaacuten az egeacuteszseacuteguumlgyi szakdolgozoacutek eacutes kisegiacutetők tekinteteacuteben bekeacuteri a

szabadsaacutegok uumltemterveacutet engedeacutelyezi a szabadsaacutegot az emliacutetett szakdolgozoacutek taacutevolleacutete

eseteacuten gondoskodik azok helyettesiacuteteacuteseacuteről

elkeacutesziacuteti a szakdolgozoacutek uumlgyeleti beosztaacutesaacutet

elkeacutesziacuteti a szakdolgozoacutek eacutes kisegiacutetők munkakoumlri leiacuteraacutesaacutet

gondoskodik az egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacutelatok finansziacuterozaacutesaacutera vonatkozoacute szerződeacutesek

megkoumlteacuteseacuteről a finansziacuterozaacuteshoz szuumlkseacuteges adatok jelenteacutesek informaacutecioacutek

szolgaacuteltataacutesaacuteroacutel

figyelemmel kiacuteseacuteri a gyoacutegyszer- vegyszer- koumltszer- valamint az anyagigeacutenyleacutesek

mennyiseacutegeacutet eacutes minőseacutegeacutet

az inteacutezmeacuteny valamennyi szolgaacutelataacuteval

az illeteacutekes egeacuteszseacutegbiztosiacutetaacutesi szervvel

a teruumlletileg illeteacutekes neacutepegeacuteszseacuteguumlgyi szervvel

a Kecskemeacuteti Humaacuten Koumlzeacutepiskola Szakiskola eacutes Kolleacutegium Szent-Gyoumlrgyi Albert

Egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes Szociaacutelis Szakkoumlzeacutepiskola eacutes Szakiskolaacuteval

az egeacuteszseacuteguumlgyi főiskolaacutekkal

a Szegedi Tudomaacutenyegyetemmel

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Polgaacutermesteri Hivatalaacuteval

Szolgaacutelatvezetők

280

A Margareacuteta Otthon igazgatoacuteja a Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat vezetője valamint az

Idősgondozoacute Szolgaacutelat vezetője a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa

alatt teveacutekenykednek

A főigazgatoacute főorvos aacuteltal aacutetruhaacutezott jogkoumlrben jaacuternak el a szociaacutelis ellaacutetaacutes feladatainak

szervezeacuteseacuteben eacutes koordinaacutelaacutesaacuteban

Taacutevolleacutetuumlk akadaacutelyoztataacutesuk eseteacuten egymaacutest helyettesiacutetik illetve megbiacutezott munkataacutersak

laacutetjaacutek el helyettuumlk a feladatokat

Felelősek

a gyermekjoacuteleacuteti eacutes szociaacutelis alap- eacutes szakosiacutetott ellaacutetaacutes szakmai műkoumldeacuteseacuteeacutert

a szociaacutelis feladatok ellaacutetaacutesaacuteraacutera vonatkozoacute jogszabaacutelyok betartaacutesaacuteeacutert eacutes betartataacutesaacuteeacutert

az aacuteltaluk vezetett szolgaacuteltataacutesban dolgozoacutek etikai helyzeteacuteeacutert

a dolgozoacutek tovaacutebbkeacutepzeacuteseacuteeacutert

a szociaacutelis feladatok ellaacutetaacutesaacuteeacutert

a felsorolt feladatok maradeacutektalan ellaacutetaacutesaacuteeacutert munkakoumlruumlkben tett inteacutezkedeacuteseikeacutert

Segiacutetik

a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute iraacutenyiacutetaacutesi szervezeacutes tervezeacutesi feladatait

Ellenőrzik

a szakmai munkaacutet

az ellaacutetottakroacutel keacuteszuumllt dokumentaacutecioacutet eacutes egyeacuteb uumlgyviteli feladatokat

az eacutesszerű eacutes takareacutekos gazdaacutelkodaacutes eacuterdekeacuteben a szakmai anyagok takareacutekos

felhasznaacutelaacutesaacutet

Feladatuk

szakmai munkaacutejukhoz szuumlkseacuteges jogszabaacutelyok naprakeacutesz koumlveteacutese

veacutelemeacutenyezeacutesi jogkoumlr gyakorlaacutesa a szakmai vezeteacutesuumlk alaacute keruumllő dolgozoacutek kinevezeacutese

tekinteteacuteben

a szakmai vezeteacutesuumlk alatt teveacutekenykedő dolgozoacutek tekinteteacuteben bekeacuterik a szabadsaacutegok

uumltemterveacutet engedeacutelyezik a szabadsaacutegot gondoskodnak a helyettesiacuteteacutesekről

a humaacutenerőforraacutes gazdaacutelkodaacutesi feladatok előkeacutesziacuteteacutese

gondoskodnak az aacuteltaluk feluumlgyeltek keacutepzeacuteseacuteről tovaacutebbkeacutepzeacuteseacuteről

gondoskodnak a szakmai vezeteacutesuumlk alatt aacutelloacutek szolgaacutelati beosztaacutesaacutenak eacutes munkakoumlri

leiacuteraacutesaacutenak elkeacutesziacuteteacuteseacuteről

reacuteszt vesznek a szaacutemukra jogszabaacutelyban koumltelezően előirt tovaacutebbkeacutepzeacuteseken az ott

szerzett ismeretekről a szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacutenak beszaacutemolnak

gondoskodnak a finansziacuterozaacuteshoz szuumlkseacuteges adatok jelenteacutesek informaacutecioacutek

szolgaacuteltataacutesaacuteroacutel

figyelemmel kiacuteseacuterik az anyagigeacutenyleacutesek mennyiseacutegeacutet eacutes minőseacutegeacutet

281

elveacutegzik a szociaacutelis ellaacutetaacutes teruumlleteacuten elrendelt munkaacutek teljesiacutetett szolgaacuteltataacutesok

beszerzett anyagok eacutes eszkoumlzoumlk elrendelt rendkiacutevuumlli munkaveacutegzeacutes szuumlkseacutegesseacutegeacutenek eacutes

jogossaacutegaacutenak igazolaacutesaacutet

panaszokroacutel koumlzeacuterdekű bejelenteacutesekről taacutejeacutekoztatjaacutek a főigazgatoacute főorvost eacutes annak

kivizsgaacutelaacutesaacutet kezdemeacutenyezik

a szakmai dokumentaacutecioacutekat szakszerűen vezetik

keacutepviselik az inteacutezmeacutenyt a főigazgatoacute főorvos megbiacutezaacutesa szerint

a szakteruumlleteikre vonatkozoacute paacutelyaacutezatok folyamatos nyomon koumlveteacutese előkeacutesziacuteteacutese

Kapcsolatot tartanak

az igazgatoacutesaacuteg eacutes a szociaacutelis ellaacutetaacutes valamennyi dolgozoacutejaacuteval

a szakmai szervezetekkel gondozottakkal eacutes hozzaacutetartozoacuteikkal

Az egyeacuteb vezetők (a boumllcsődevezetők telephelyvezetők az inteacutezetvezető aacutepoloacutek az

osztaacutelyvezető aacutepoloacutek a csoportvezető veacutedőnő a szaacutemviteli csoportvezető a

vagyongazdaacutelkodaacutesi csoportvezető koumlltseacutegveteacutesi csoportvezető munkauumlgyi csoportvezető

gazdaacutelkodaacutesi eacutes peacutenzuumlgyi csoportvezető az uumlzemelteteacutesi csoportvezető belső ellenőrzeacutesi

vezető jogi csoportvezető) az illeteacutekes szakmai vezető koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa alatt

szakteruumlleteiken feladataikat oumlnaacutelloacutean veacutegzik

Feladatuk

szakteruumlletuumlkre vonatkozoacute jogszabaacutelyok betartaacutesa

uumlgyfelek ellaacutetottak adatainak szakszerű nyilvaacutentartaacutesa eacutes annak statisztikai

feldolgozaacutesa

inteacutezmeacuteny szabaacutelyzatainak előkeacutesziacuteteacuteseacuteben reacuteszveacutetel valamint annak veacutegrehajtaacutesa

beosztottjai munkaacutejaacutenak szervezeacutese szabadsaacutegok kiadaacutesa jelenleacuteti iacutevek kezeleacutese

munkaidő meacuterleg elkeacutesziacuteteacutese

tovaacutebbkeacutepzeacutesi tervben meghataacuterozott feladatok veacutegrehajtaacutesa

Ellenőrzik

a szakmai munkaacutet

a gondozottakroacutelellaacutetottakroacutel keacuteszuumllt dokumentaacutecioacutet eacutes egyeacuteb uumlgyviteli feladatokat

az egyseacutegek vagyonveacutedelmeacutet

Kapcsolatot tartanak

a szolgaacuteltataacutesi egyseacuteguumlkbe tartozoacute gondozottakkalellaacutetottakkal illetve

hozzaacutetartozoacuteikkal

a szolgaacuteltataacutesi egyseacuteguumlk valamennyi dolgozoacutejaacuteval

maacutes egeacuteszseacuteguumlgyi gyermekjoacuteleacuteti eacutes szociaacutelis inteacutezmeacutenyekkel

Belső ellenőrzeacutesi egyseacuteg feladatai

A belső ellenőrzeacutes kialakiacutetaacutesaacuteroacutel a koumlltseacutegveteacutesi szerv vezetője gondoskodik biztosiacutetja a belső

ellenőroumlk funkcionaacutelis fuumlggetlenseacutegeacutet A belső ellenőrzeacutesi egyseacuteg koumlzvetlenuumll a Főigazgatoacute

főorvosnak alaacuterendelten szervezetileg az ellenőrzoumltt teruumlletektől elkuumlloumlniacutetetten helyezkedik

el veacutegzi teveacutekenyseacutegeacutet jelenteacuteseit koumlzvetlenuumll a Főigazgatoacute főorvosnak kuumlldi meg

282

A belső ellenőrzeacutes fuumlggetlen taacutergyilagos bizonyossaacutegot adoacute eacutes tanaacutecsadoacute teveacutekenyseacuteg

melynek ceacutelja hogy az ellenőrzoumltt szervezet műkoumldeacuteseacutet fejlessze eacutes eredmeacutenyesseacutegeacutet noumlvelje

Az ellenőrzoumltt szervezet ceacuteljai eleacutereacutese eacuterdekeacuteben a belső ellenőrzeacutes rendszerszemleacuteletű

megkoumlzeliacuteteacutessel eacutes moacutedszeresen eacuterteacutekeli illetve fejleszti az ellenőrzoumltt szervezet iraacutenyiacutetaacutesi eacutes

belső kontrollrendszereacutenek eredmeacutenyesseacutegeacutet gazdasaacutegossaacutegaacutet eacutes hateacutekonysaacutegaacutet

Bizonyossaacutegot adoacute teveacutekenyseacuteg

A belső ellenőrzeacutes elemzi eacuterteacutekeli az iraacutenyiacutetaacutesi folyamatokat eacutes a belső kontrollrendszer

kialakiacutetaacutesaacutet műkoumldeacuteseacutet aszerint hogy azok eredmeacutenyesen hateacutekonyan eacutes gazdasaacutegosan

biztosiacutetjaacutek-e a szervezeti ceacutelok megvaloacutesulaacutesaacutet E feladata koumlreacuteben a belső ellenőrzeacutes

elsősorban

elemzi eacutes eacuterteacutekeli a belső kontrollrendszer műkoumldeacuteseacutet (a kontrollkoumlrnyezetet

kockaacutezatkezeleacutest kontrollteveacutekenyseacutegeket az informaacutecioacuteaacuteramlaacutest eacutes kommunikaacutecioacutet

valamint a nyomon koumlveteacutes folyamatait) vizsgaacutelja eredmeacutenyesseacutegeacutet hateacutekonysaacutegaacutet eacutes

gazdasaacutegossaacutegaacutet

az ellenőrzeacutesek soraacuten megaacutellapiacutetaacutesokat koumlvetkezteteacuteseket javaslatokat fogalmaz meg

a belső ellenőrzeacutesi jelenteacutesek alapjaacuten megtett inteacutezkedeacuteseket nyomon koumlveti

Tanaacutecsadoacute teveacutekenyseacuteg

A belső ellenőrzeacutes tanaacutecsadoacute teveacutekenyseacutegeacutevel taacutemogathatja a szervezet vezetőit a

koumlltseacutegveteacutesi szerv vezetőjeacutenek megbiacutezaacutesa alapjaacuten A tanaacutecsadoacutei teveacutekenyseacuteg elsősorban az

alaacutebbiakra terjed ki

Vezetők taacutemogataacutesa a doumlnteacuteshozatalban javaslatok megfogalmazaacutesaacuteval azonban a

doumlnteacutest a vezetőseacutegnek kell meghoznia

Humaacutenerőforraacutes-kapacitaacutesokkal valoacute racionaacutelisabb gazdaacutelkodaacutesra iraacutenyuloacute tanaacutecsadaacutes

Peacutenzuumlgyi taacutergyi eacutes informatikai erőforraacutesokkal valoacute racionaacutelisabb gazdaacutelkodaacutesra

iraacutenyuloacute tanaacutecsadaacutes

A vezetőseacuteg szakeacutertői tanaacutecsadoacutei taacutemogataacutesa a kockaacutezat- eacutes szabaacutelytalansaacutegkezeleacutesi

rendszerek eacutes a teljesiacutetmeacutenymenedzsment rendszer kialakiacutetaacutesaacuteban folyamatos

tovaacutebbfejleszteacuteseacuteben

Tanaacutecsadaacutes a szervezeti struktuacuteraacutek racionalizaacutelaacutesa a vaacuteltozaacutesmenedzsment teruumlleteacuten

A telephelyvezetők doumlnteacuteseinek taacutemogataacutesa javaslatok megfogalmazaacutesa kuumlloumlnoumls

tekintettel az ellaacutetotti dokumentaacutecioacute teacuteriacuteteacutesi diacutejak normatiacutevaacutek teruumlleteacutere

A szakmai iraacutenyiacutetaacutes szempontjaacuteboacutel kiemelt tovaacutebbi munkakoumlroumlk

Szakteruumlletuumlkoumln feladataikat a reacuteszlegvezetők koumlzvetlen iraacutenyiacutetaacutesa alatt veacutegzik

Feladatuk

a reacuteszlegvezetők szakmai munkaacutejaacutenak segiacuteteacutese

az egy egyseacutegben (telephelyen) dolgozoacutek szakmai munkaacutejaacutenak szervezeacutese vezeteacutese

vezeteacutesuumlkre biacutezott egyseacuteg (telephely) vagyonaacutenak eacuterteacutekeinek veacutedelme

V

AZ INTEacuteZMEacuteNY TESTUumlLETEI

A főigazgatoacute mint egyszemeacutelyi felelős vezető tanaacutecsadoacutei veacutelemeacutenyezeacutesi jogkoumlrrel

felruhaacutezott testuumlleteket hoz leacutetre

1 IGAZGATOacuteI TESTUumlLET

283

11 A Főigazgatoacute tanaacutecsadoacute testuumlletekeacutent műkoumldő javaslatteacuteteli veacutelemeacutenyezeacutesi

jogkoumlrrel felruhaacutezott testuumllet

12 Az Igazgatoacutei Testuumllet oumlsszeteacutetele

- főigazgatoacute

- gazdasaacutegi igazgatoacute

- aacutepolaacutesi igazgatoacute

Eseti meghiacutevott A Testuumllet eleacute keruumllő konkreacutet teacutemakoumlr szakmai keacutepviselője

13 Feladata

Az inteacutezmeacuteny műkoumldeacuteseacutevel kapcsolatos napi operatiacutev feladatok megtaacutergyalaacutesa

14 A Testuumllet uumlgyrend alapjaacuten műkoumldik uumlleacuteseiről szuumlkseacuteg eseteacuten emleacutekeztető keacuteszuumll

2 INTEacuteZMEacuteNYI TANAacuteCS

21 Az Inteacutezmeacutenyi Tanaacutecs az inteacutezmeacuteny iraacutenyiacutetaacutesi feladatainak ellaacutetaacutesaacutehoz kapcsoloacutedoacute

javaslatteacuteteli veacutelemeacutenyezeacutesi tanaacutecsadoacutei jogkoumlrrel felruhaacutezott testuumllet

22 Az Inteacutezmeacutenyi Tanaacutecs oumlsszeteacutetele

Elnoumlke főigazgatoacute

Tagjai

gazdasaacutegi igazgatoacute

aacutepolaacutesi igazgatoacute

szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute

Az uumlleacutesen eseti meghiacutevottkeacutent reacuteszt vesz az eacuterintett teacutemakoumlr keacutepviselője

23 Az Inteacutezmeacutenyi Tanaacutecs hataacuteskoumlre

Az inteacutezmeacuteny egeacuteszeacutet eacuterintő a műkoumldeacuteseacutere jelentős kihataacutessal biacuteroacute az

uumlgyrendjeacuteben meghataacuterozott keacuterdeacutesek veacutelemeacutenyezeacutese toumlbbek koumlzoumltt

Szervezeti eacutes Műkoumldeacutesi Szabaacutelyzat illetve egyeacuteb belső szabaacutelyok

veacutelemeacutenyezeacutese

roumlvid- koumlzeacutep eacutes hosszuacute taacutevuacute szakmai programok tervek veacutelemeacutenyezeacutese

az inteacutezmeacuteny koumlltseacutegveteacuteseacutenek a veacutelemeacutenyezeacutese

24 A Tanaacutecs uumlgyrend alapjaacuten műkoumldik uumlleacuteseiről emleacutekeztető keacuteszuumll

3 GAZDASAacuteGI TANAacuteCS

284

31 A gazdasaacutegi igazgatoacute tanaacutecsadoacute testuumllete

32 A tanaacutecs oumlsszeteacutetele

Elnoumlke gazdasaacutegi igazgatoacute

Tagjai

szaacutemviteli csoportvezető

peacutenzuumlgyi csoportvezető

munkauumlgyi csoportvezető

gazdaacutelkodaacutesi csoportvezető

vagyonanalitikai csoportvezető

33 A Gazdasaacutegi Tanaacutecs feladatkoumlre

az inteacutezmeacutenyi gazdaacutelkodaacutessal kapcsolatos feladatok az operatiacutev iraacutenyiacutetoacute munka

feladatainak megtaacutergyalaacutesa

a gazdasaacutegi-peacutenzuumlgyi ellaacutetaacutes vezetőinek koumllcsoumlnoumls taacutejeacutekoztataacutesa a napi operatiacutev

munkaacuteroacutel

a Szervezeti eacutes Műkoumldeacutesi Szabaacutelyzat eacutes egyeacuteb inteacutezmeacutenyi szabaacutelyzatok gazdasaacutegi-

peacutenzuumlgyi ellaacutetaacutest eacuterintő reacuteszeinek kidolgozaacutesaacuteban valoacute reacuteszveacutetel

34 A Gazdasaacutegi Tanaacutecs szuumlkseacuteg szerint de legalaacutebb hetente uumlleacutesezik

4 SZOCIAacuteLIS TANAacuteCS

41 A szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute tanaacutecsadoacute testuumllete

42 A tanaacutecs oumlsszeteacutetele

Elnoumlke szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi igazgatoacute

Tagjai Idősgondozoacute szolgaacutelat szolgaacutelatvezetője

Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat szolgaacutelatvezetője

Margareacuteta Otthon igazgatoacuteja

Ősziroacutezsa Gondozoacutehaacutez igazgatoacuteja

43 A Szociaacutelis Tanaacutecs feladatkoumlre

a szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutessal kapcsolatos feladatok az operatiacutev iraacutenyiacutetoacute

munka feladatainak megtaacutergyalaacutesa

a szociaacutelis eacutes gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutes vezetőinek koumllcsoumlnoumls taacutejeacutekoztataacutesa a napi

operatiacutev munkaacuteroacutel

az ellaacutetaacutesok koumlzti ndash szuumlkseacutegletekből fakadoacute ndash aacutetjaacuterhatoacutesaacuteg biztosiacutetaacutesa az esetek

komplex kezeleacutese eacuterdekeacuteben

a Szervezeti eacutes Műkoumldeacutesi Szabaacutelyzat eacutes egyeacuteb inteacutezmeacutenyi szabaacutelyzatok szociaacutelis eacutes

gyermekjoacuteleacuteti alapellaacutetaacutest eacuterintő reacuteszeinek kidolgozaacutesaacuteban valoacute reacuteszveacutetel

44 A Szociaacutelis Tanaacutecs szuumlkseacuteg szerint de legalaacutebb hetente uumlleacutesezik

285

5 KOumlZALKALMAZOTTI TANAacuteCS

A munkauumlgyi kapcsolatok kereteacuteben a koumlzalkalmazottakat megillető reacuteszveacuteteli jogokat az

aacuteltaluk koumlzvetlenuumll vaacutelasztott Koumlzalkalmazotti Tanaacutecs gyakorolja

A Koumlzalkalmazotti Tanaacutecs a toumlrveacutenyben biztosiacutetott jogosiacutetvaacutenyait a Koumlzalkalmazotti

Szabaacutelyzatban foglaltak szerint gyakorolja

A Koumlzalkalmazotti Tanaacutecs műkoumldeacuteseacutenek reacuteszletes szabaacutelyait uumlgyrendje tartalmazza

VI

ZAacuteROacute HATAacuteLYBALEacutePTETŐ RENDELKEZEacuteSEK

Ezen moacutedosiacutetott eacutes egyseacuteges szerkezetbe foglalt Szervezeti eacutes Műkoumldeacutesi Szabaacutelyzat a

Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Koumlzgyűleacuteseacutenek szakbizottsaacutega joacutevaacutehagyaacutesaacuteval leacutep hataacutelyba

Ezzel egy időben a koraacutebban joacutevaacutehagyott SZMSZ hataacutelyaacutet veszti

Kecskemeacutet 2016 hellip

Dr Kellermann Peacuteter

főigazgatoacute főorvos

ciacutemzetes egyetemi docens

A szervezeti eacutes műkoumldeacutesi szabaacutelyzat Kecskemeacutet Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata

hivatalos honlapjaacuten a wwwkecskemethu internetes oldalon toumlrteacutenő koumlzzeacuteteacuteteleacuteről az

inteacutezmeacuteny az informaacutecioacutes oumlnrendelkezeacutesi jogroacutel eacutes az informaacutecioacutes szabadsaacutegroacutel szoacuteloacute 2011

eacutevi CXII toumlrveacuteny 33sect-a alapjaacuten gondoskodik

Melleacutekletek

1 Az inteacutezmeacuteny szervezeti aacutebraacuteja

2 Az Inteacutezmeacuteny eacutes az Ősziroacutezsa Gondozoacutehaacutez koumlzoumltti munkamegosztaacutesi megaacutellapodaacutes

3 Vagyonnyilatkozat teacutetelre koumltelezettek

Kecskemeacutet 2016 hellip

Dr Kellermann Peacuteter

főigazgatoacute főorvos

ciacutemzetes egyetemi docens

286

1 sz melleacuteklet

Az inteacutezmeacuteny szervezeti feleacutepiacuteteacutese

Főigazgatoacute főorvos Toumlrzskar

jogi csoport

belső ellenőrzeacutesi egyseacuteg

titkaacutersaacuteg informatika

Gazdasaacutegi igazgatoacute

Aacutepolaacutesi igazgatoacute

Felnőtt haacuteziorvosi eacutes

haacutezi gyermekorvosi

szolgaacutelatok

Veacutedőnői szolgaacutelat

Fogaacuteszat

Fogaacuteszati roumlntgen

Veacuterveacuteteli helyek

Anyatejgyűjtő aacutellomaacutes

Teruumlleti

veacutedőnők Iskola

veacutedőnők

Szaacutemviteli csoport

Munkauumlgyi csoport

Peacutenzuumlgyi csoport

Gazdaacutelkodaacutesi

csoport

Koumlltseacutegveteacutesi

csoport

Felnőtt haacuteziorvosi eacutes haacutezi

gyermekorvosi uumlgyelet

fogorvosi uumlgyelet

Ifjuacutesaacuteg-egeacuteszseacuteguumlgyi

szolgaacutelat

Foglalkozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgyi

szolgaacutelat

Uumlzemelteteacutesi csoport

Vagyonanalitika

csoport

Szociaacutelis eacutes

gyermekveacutedelmi igazgatoacute

Margareacuteta

Otthon

Csalaacutedtaacutemogatoacute

Szolgaacutelat Idősgondozoacute

szolgaacutelat

Boumllcsőde

Csalaacuted- eacutes

Gyermekjoacuteleacuteti

Koumlzpont

Idősek nappali

ellaacutetaacutesa

Haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

Eacutertelmi Fogyateacutekosok

Napkoumlzi Otthona

Taacutemogatoacute

Szolgaacutelat Jelzőrendszeres

haacutezi

segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes

Eacutetkezteteacutes

Idősek otthona

Idősek

gondozoacutehaacuteza

Lelki

Elsősegeacutely

Telefon-

szolgaacutelat

287

288

289

290

291

292

293

294

3 sz melleacuteklet

Vagyonnyilatkozat-teacutetelre koumltelezettek

Az inteacutezmeacuteny a Szervezeti eacutes Műkoumldeacutesi Szabaacutelyzataacuteban meghataacuterozza azokat a

munkakoumlroumlket eacutes feladatkoumlroumlket amelyek a koumlzalkalmazotti jogviszonyban aacutelloacute

szemeacutelyek tekinteteacuteben vagyonnyilatkozat-teacuteteli koumltelezettseacuteget keletkeztetnek

Ezek a munkakoumlroumlk az alaacutebbiak

Koumlzbeszerzeacutesi eljaacuteraacutes soraacuten javaslatteacutetelre doumlnteacutesre ellenőrzeacutesre jogosult szemeacutelyek

- Koumlzbeszerzeacutesi Biacuteraacuteloacute Bizottsaacuteg tagjai

- Szakeacutertői testuumllet tagjai

- Eseti szakeacutertői feladat ellaacutetaacutesaacutera felkeacutert szemeacutely

- A koumlzbeszerzeacutesi eljaacuteraacutes ellenőrzeacuteseacutere jogosult szemeacutely

Koumlltseacutegveteacutes eacutes egyeacuteb peacutenzeszkoumlzoumlk aacutellami oumlnkormaacutenyzati taacutemogataacutesok

felhasznaacutelaacutesaacuteval oumlsszefuumlggő javaslatteacutetelre doumlnteacutesre vagy ellenőrzeacutesre jogosult

szemeacutelyek

- Főigazgatoacute aacutepolaacutesi igazgatoacute gazdasaacutegi igazgatoacute szociaacutelis eacutes gyermekveacutedelmi

igazgatoacute

- Margareacuteta Otthon igazgatoacuteja Csalaacutedtaacutemogatoacute Szolgaacutelat vezetője Idősgondozoacute

Szolgaacutelat vezetője boumllcsődevezetők Taacutemogatoacute Szolgaacutelat vezetője

- Belső ellenőrzeacutesi vezető

- Gazdasaacutegi-műszaki ellaacutetaacutes műkoumldeacutesi rendjeacuteben meghataacuterozott koumltelezettseacuteg

vaacutellalaacutes utalvaacutenyozaacutesi peacutenzkezeleacutesi jogkoumlrrel rendelkező munkakoumlrt betoumlltő

szemeacutelyek

1 szaacutemviteli csoportvezető

2 peacutenzuumlgyi csoportvezető

3 munkauumlgyi csoportvezető

4 gazdaacutelkodaacutesi csoportvezető

5 uumlzemelteteacutesi csoportvezető

6 koumlltseacutegveteacutesi csoportvezető

7 vagyonanalitikai csoportvezető

8 peacutenzuumlgyi előadoacute

Page 2: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A

Page 3: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 4: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 5: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 6: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 7: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 8: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 9: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 10: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 11: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 12: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 13: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 14: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 15: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 16: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 17: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 18: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 19: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 20: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 21: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 22: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 23: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 24: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 25: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 26: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 27: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 28: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 29: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 30: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 31: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 32: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 33: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 34: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 35: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 36: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 37: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 38: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 39: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 40: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 41: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 42: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 43: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 44: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 45: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 46: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 47: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 48: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 49: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 50: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 51: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 52: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 53: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 54: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 55: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 56: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 57: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 58: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 59: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 60: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 61: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 62: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 63: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 64: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 65: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 66: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 67: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 68: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 69: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 70: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 71: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 72: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 73: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 74: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 75: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 76: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 77: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 78: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 79: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 80: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 81: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 82: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 83: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 84: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 85: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 86: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 87: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 88: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 89: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 90: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 91: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 92: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 93: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 94: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 95: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 96: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 97: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 98: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 99: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 100: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 101: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 102: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 103: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 104: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 105: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 106: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 107: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 108: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 109: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 110: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 111: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 112: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 113: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 114: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 115: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 116: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 117: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 118: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 119: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 120: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 121: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 122: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 123: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 124: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 125: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 126: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 127: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 128: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 129: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 130: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 131: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 132: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 133: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 134: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 135: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 136: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 137: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 138: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 139: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 140: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 141: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 142: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 143: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 144: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 145: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 146: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 147: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 148: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 149: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 150: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 151: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 152: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 153: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 154: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 155: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 156: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 157: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 158: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 159: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 160: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 161: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 162: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 163: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 164: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 165: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 166: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 167: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 168: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 169: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 170: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 171: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 172: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 173: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 174: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 175: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 176: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 177: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 178: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 179: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 180: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 181: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 182: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 183: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 184: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 185: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 186: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 187: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 188: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 189: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 190: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 191: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 192: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 193: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 194: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 195: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 196: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 197: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 198: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 199: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 200: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 201: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 202: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 203: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 204: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 205: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 206: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 207: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 208: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 209: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 210: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 211: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 212: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 213: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 214: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 215: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 216: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 217: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 218: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 219: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 220: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 221: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 222: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 223: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 224: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 225: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 226: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 227: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 228: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 229: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 230: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 231: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 232: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 233: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 234: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 235: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 236: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 237: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 238: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 239: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 240: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 241: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 242: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 243: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 244: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 245: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 246: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 247: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 248: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 249: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 250: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 251: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 252: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 253: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 254: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 255: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 256: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 257: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 258: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 259: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 260: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 261: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 262: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 263: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 264: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 265: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 266: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 267: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 268: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 269: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 270: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 271: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 272: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 273: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 274: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 275: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 276: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 277: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 278: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 279: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 280: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 281: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 282: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 283: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 284: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 285: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 286: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 287: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 288: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 289: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 290: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 291: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 292: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 293: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A
Page 294: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ......A nevelés és gondozás egységének elve A nevelés és a gondozás elválaszthatatlan egységet alkotnak. A