Download - A Mester mondta - Paramahansa Jogananda

A MESTER MONDTA

- Meditációs tanítások az élet dolgairól -

Paramahansa Jogananda

P A R A M A H A N S A J O G A N A N D A – A M E S T E R M O N D T A

Az önmegvalósítás testvérisége1, célkitűzései és eszméi

Alapította 1920-ban Paramahansa Jogananda

Olyan tudományos módszerek elterjesztése a nemzetek között, melyek Isten elérésének közvetlen, személyes tapasztalását adják.

Bebizonyítani a Jézus Krisztus és India Önmegvalósított mesterei halhatatlan tanításaiban lévő gyakorlati igazságot.

Megmutatni az egyetlen utat Istenhez, amelyen minden vallás mellékösvénye találkozik a napi tudományos elmélkedés főútján, az isteni eggyéválás elérésére.

Meggyógyítani és megszabadítani az embert a szenvedéseitől: a testi betegségektől, a mentális összhang hiányától és a szellemi tudatlanságtól.

Elérni a háromféle tökéletes fejlődést: a testit, a szellemit és a lelkit. Bebizonyítani az elme felsőbbségét a test felett, és a lélek felsőbbségét az elme felett.

Előmozdítani a szellemi és kulturális megértést kelet és nyugat között és megismerni a leginkább jellegzetes sajátosságaikat.

Összhangba hozni a tudományt és a vallást az alapelvek egységének tanulmányozása és gyakorlati megvalósítása segítésével.

Terjeszteni a testvériség szellemét minden nép között, szorgalmazni és segíteni számos országban a világtestvériség önfenntartó telepeinek alapítását az „egyszerű élet - fennkölt gondolkodás” módszerével.

Legyőzni a rosszat a jóval, a szomorúságot az örömmel, a kegyetlenséget a jósággal, a tudatlanságot a bölcsességgel.

Szolgálni az emberiséget, mint saját magadat.

1 .: - SRO: Self Realization Order vagy SRF: Self Realization Fellowship. Önmegvalósítás Rendje vagy Önmegvalósítás Közössége, Önmegvalósítás Testvériessége

- 3 -


A mester mondta„A belső öröm távollétében az emberek a rossz felé fordulnak.” – mondta a Mester.

„A boldogság Istenéről való elmélkedés jósággal tölt be bennünket.”

„A test, az elme és a lélek függenek egymástól” – mondta a Mester. „Megteszed-e kötelességed a testtel szemben – azt egészben tartod. Kötelességed elméd iránt – fejleszteni annak erőit, és kötelességed a lélek iránt – napi elmélkedés léted forrásán. Ha teljesíted kötelességedet a lélek, a test és az elme iránt, az nagyon hasznodra válik, de ha elhanyagolod a lelket, nyilvánvalóan meg fogja szenvedni azt a test és az elme is.”

„A teremtésben mindennek egyénisége van.” – mondta a Mester. „Az Úr soha nem ismétli önmagát, hasonlóképpen az ember istenkeresésében is végtelen változata van a megközelítésnek és a keresésnek. Minden hívő regényes költészete Istennel, egyedülálló.”

„Az Önök gyakorlatai segítik a diákokat az önmagukkal való megbékélésében?” – kérdezte egy látogató.

Joganandaji válaszolt: Igen, de nem ez tanításom középpontja. Jobb Istennel megbékélni.”

A remeteség egyik látogatója kételkedését fejezte ki az ember halhatatlansága felett. A Mester azt felelte:

„Próbálja felfogni, hogy ön egy isteni utazó. Itt csak egy rövid ideig van, azután eltávozik egy ettől eltérő, magávalragadó világba. Ne korlátozza gondolatait erre a rövid életre és erre a kicsi földre. Gondoljon a Szellem mérhetetlenségére, amely önben lakozik.”

„Az ember és a természet felbonthatatlanul összekapcsolódik és közös végzethez van kötve” – mondta a Mester.

- 4 -


„A természet erői együtt dolgoznak, hogy szolgálják az embert – a nap, a föld, a szél, az eső Segítenek élelmét létrehozni. Az ember irányítja a természetet tudtán kívül. Árvizek, tornádók, földrengések és minden más természeti szerencsétlenség a számtalan rossz emberi gondolat eredménye. Minden útszéli virág, valaki mosolyának kifejezése, és minden moszkitó valaki csípős beszédének megtestesítése.

A szolgáló Természet lázong és rakoncátlanná válik, ha a teremtés mestere alszik. Minél inkább válik szellemileg éberebbé valaki, annál könnyebben fogja uralni a Természetet.”

„Tejet öntve a vízbe, az azzal keveredik, de a vaj különválik. Úszik a víz tetején.” mondta a Mester.

„Hasonlóképpen egy közönséges ember elméjének teje gyorsan felhígul a káprázat vizével. A szellemi önfegyelmezés embere elméjének tejét az isteni szilárdság vajává köpüli. Az ilyen ember megszabadulva a földi javaktól és ragaszkodásoktól, derűsen úszik a földi élet vizein, mindenkor Istenre hagyatkozva.”

Amikor egy tanuló beteg lett Paramahansaji azt tanácsolta, hogy menjen orvoshoz. Egy tanítvány kérdezte:

„Mester, miért nem gyógyítja meg Ön?”

„Azok, akik megkapták Istentől a gyógyítás hatalmát, csak akkor alkalmazzák azt, ha Isten úgy rendeli.” – válaszolt a guru. „Az Úr tudja, hogy néha szükséges, hogy gyermekei szenvedésnek legyenek kitéve. Azoknak az embereknek, akik isteni gyógyulásra vágynak, késznek kell lenniük, hogy Isten törvényeinek megfelelően éljenek. Tartós gyógyulás nem is lehetséges, ha az illető folytatja ugyanazokat a botlásokat, mert ezzel a betegség visszatérését hívja meg.”

„Az igazi gyógyulás csak szellemi megértés által megy végbe.” - majd folytatta: „Az ember valódi természetének és lelkének nem ismerése minden más rossznak eredendő oka - a testinek, az anyaginak és a szelleminek.”

„Uram, úgy tűnik nekem, hogy nincs előrehaladás elmélkedésemben. Nem látok semmit és nem hallok semmit” – mondta egy tanuló. A Mester válaszolt:

- 5 -


„Keresd Istent, magáért Istenért. A legfelemelőbb észlelés érezni Őt, mint boldogságot, amely a te végtelen mélységedből tör elő. Ne sóvárogj látomások, szellemi jelenségek vagy izgalmas tapasztalatok után. Az Isten felé vezető ösvény nem cirkusz.”

„Az egész világmindenség a Szellem alkotása.” – mondta a Mester egy csoport tanítványnak. „A csillag, a kő, a fa és az ember egyformán az egyedüli Lényegnek, Istennek alkotásai. A teremtés változatossá tételére, az Úr minden létezőbe az egyéniség megjelenését adományozta.

Gyorsan beleunnánk egy földi látványosságba, ha könnyen észre lehetne venni, hogy csak Egyetlen Személy alakítja a színdarabot, az írta a történetet, az festette a díszleteket, irányítja a mozgást és minden részletet az játszik. De a „bemutatónak folytatódni kell”, ezért a Színműíró Mester világmindenség szerte felfoghatatlan találékonyságot és kimeríthetetlen változatosságot juttat kifejezésre.”

„Uram, mit kell tennem, hogy megtaláljam Istent?” – kérdezte egy tanuló. A Mester válaszolt:

„Pihenőd minden pillanatában mélyítsd elmédet az Ó végtelen gondolatába. Beszélj hozzá bizalmasan. Ő közelebb van hozzád a legközelebbinél is és a legkedvesebbnél is kedvesebb. Szeresd Ót, mint a fösvény a pénzt szereti, mint a lángolóan szerető ember szereti szerelmesét, mint a fuldokló szereti a lélegzetet. Ha erősen sóvárogsz Isten után, Ó el fog jönni hozzád.”

Egy tanuló panaszkodott a Mesternek, hogy nem kap munkát. A guru így szólt:

„Ne tartogasd magadban ezt a gondolatot. Neked mint a világegyetem egyik részecskéjének lényegbevágó helyed van abban. Ha szükséges, rázd fel a világot, hogy megtaláld a munkádat! Ne hagyd ezt abba, amíg csak nem sikerült!”

„Szeretném, ha lenne hitem, Mester” – szólt egy ember. Paramahansaji válaszolt:

„A hitet fejleszteni kell, vagy inkább feltárni benned. Megvan az ott, de el van zárva. Ha figyeled életed, látni fogod a számtalan módot, ahogyan Isten általad munkálkodik, ilyenformán hited meg fog erősödni. Kevés ember látja meg Isten elrejtett kezét. A legtöbb ember meg van győződve arról, hogy az események menete természetes és elkerülhetetlen. Ilyenek aligha tudják, hogy micsoda gyökeres változások lehetségesek imádság által.”

- 6 -


Egy tanítvány sérelmezte hibáinak gyakori emlegetését. Paramahansaji egyszer ezt mondta neki:

„Miért kifogásolod a helyes eljárást? Nem ez az, amiért itt vagy? Én nem sértődtem meg, mikor mások előtt korholtak engem. Nem sértődtem meg, mert tudtam, hogy Mesterem, Sri Yukteswarji tudatlanságomat próbálta kiűzni. Most már nem vagyok érzékeny a bírálattal szemben, nem maradtak bennem beteg helyek, amelyek az emberek érintésére sebezhetők lennének.”

„Ez az, amiért félreérthetetlenül beszélek hibáidról. Ha nem távolítod el elmédből az érzékeny helyeket, akkor mindenkor siránkozni fogsz, ha valaki érinti azokat.

A Mester egy csoport tanítványának mondta:

,Az Úr rendezte ezt a látogatást számunkra itt a földön, de a legtöbben közülünk nem kívánatos vendégekké válunk az által, hogy bizonyos dolgokat egészen sajátunknak tartunk. Elfeledkeztünk helyzetünk ideiglenes természetéről, különböző kapcsolatokat alakítunk ki: „az én otthonom, az én művem, az én pénzem, az én családom.”

„Azonban amikor a földi vízum lejár, minden emberi kötöttség elenyészik. Kénytelenek vagyunk mindent hátrahagyni, amikről azt gondoljuk, hogy birtokoljuk. Az egyetlen Egy, aki bennünket mindenhová elkísér, a mi Örök Rokonunk, Isten.

Értsétek meg, hogy ti szellem vagytok és nem a test. Azért vártok a halálra, hogy az gorombán tanítson meg erre?”

A Mester szükségesnek találta, hogy egy tanítványt komoly vétsége miatt megdorgáljon. Később sóhajtva mondta:

„Csak szeretettel akarom az embereket befolyásolni. Azonnal elszomorodom, ha más módon kényszerülök nevelni őket.”

Egy erőszakos értelmiségi bonyolult bölcseleti feladatokról vitatkozott. A Mestert zavarba akarta hozni. Paramahansaji mosolyogva szólt:

„Az igazság sohasem ijed meg a kérdésektől.”

- 7 -


„Túlságosan mélyen vagyok belegabalyodva a hibákba ahhoz, hogy bármi szellemi előrehaladást tegyek” – közölte bizalmasan egy tanuló Paramahansajival szomorúan. „Hibáim oly erősek, hogy teljesen kimerültem az ellenük való küzdelmemben.”

„Holnap jobban tudsz majd küzdeni ellenük, mint ma?” — kérdezte a Mester. „Miért adod a ma hibáit a holnapéhoz? Fordultál-e valaha Istenhez azzal hogy: nem lenne jó ezt a hibát most elkövetni? Add csak oda Neki magad és mondd: „Uram, akár rossz akár jó vagyok, de én a Te gyermeked vagyok. Kell, hogy törődj velem.” Ha nem szakítasz a hibáiddal, nem fogsz javulni.” Hozzátette: „Még egy szent is bűnöző, ha nem adja fel a hibáit.”

„Mester, miért kell a bemutatónak folytatódni?” – kérdezte az egyik tanítvány.

„Ez Isten lehetősége.” – válaszolt a guru. „Istennek joga van Önmagát mindenben elkülöníteni, ha Neki ez tetszik. Az ember számára mindenben az a fő, hogy meglássa Isten ügyességét. Ha Isten nem takarta volna el Magát a maya fátylával, akkor nem lenne kozmikus játék a teremtésben. Nekünk meg van engedve, hogy bújócskát játsszunk vele, megkísérelni megtalálni Őt, és ezzel elnyerni a Nagy Díjat.”

A tanítványi csoporthoz szólt a Mester:

„Tudom, hogy ha nincs is semmim, bennetek barátaimat bírom, akik mindent megtesznek értem. Ti is tudjátok, hogy bennem egy barátotokat bírjátok, aki mindenféleképpen segíteni akar benneteket. Amikor egymásra nézünk, Istenre tekintünk. Ez a leggyönyörűbb rokonság.”

A Mester mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a körülötte lévők csendben legyenek. Ezt mondta:

„A csendesség mélységeiből lövell és áraszt Isten gejzírje boldogságot az ember lényébe.”

A tanítványok azt tartották, hogy kiváltság az, ha szolgálatot teljesítettek a Mesternek, aki az ő jólétükért fárad szakadatlanul. Egy csoport buzgó tanuló valami munkát teljesített neki, mire a Mester szólt:

„Mindannyian mily kedvesek vagytok, ennyi előzékenységgel irántam.”

„Ó nem! Ön kedves velünk Mester–válaszolt egy tanítvány.

- 8 -


„Isten a segítő Isten” – mondta Paramahansaji szelíd mosolyával. Ez „cselekménye” Isten színjátékának az emberi életben.”

„Pusztítsátok el minden vágyatokat, szabaduljatok meg az ego-tól – mindezek a hangok előnytelenek számomra, Mester” – jegyezte meg egy hallgató. „Lemondani ennyiről, mi marad végül nekem?”

„Minden, mert valóban gazdag leszel a Szellemben, az Egyetemes Alapelvben” – válaszolt a Mester. „Nem vagy többé megzavarodott koldus, aki megelégedett a kenyérhéjjal és egy kevés testi kényelemmel. Most visszanyerted fennkölt helyedet, mint a Végtelen Atya fia. Ez nem egy előnytelen állapot!”

Hozzátette: „Száműzzétek az egot, hogy az igazi ént kövessétek, mely előre világít. Az isteni megvalósítás egy megmagyarázhatatlan állapot, mert azt semmivel sem lehet összehasonlítani.”

A Szentháromságot fejtegette a Mester egy csoport tanítvány előtt a szokott hasonlatával:

„Mondhatjuk, hogy Isten az Atya, aki az érzékfeletti űrben létezik – a Fő, mely „segíti” a teremtést. A Fiú vagy az értelmes Krisztus Tudat áthatja a világegyetemet – a Vezetés. A Szent Lélek vagy az isteni láthatatlan rezgés, mely minden alakot előidéz – a Munkáló.”

„Mester, azt tanította, hogy ne imádkozzunk dolgokért, hanem egyedül csak azt kérjük, hogy Isten tárja fel számunkra Önmagát. Nem szabad kérni semmi apróságot szükségletünkhöz?” – kérdezte egy tanítvány.

„Az nem helytelen, ha elmondjuk az Úrnak, hogy kívánunk valamit” – válaszolt Paramahansaji, „azonban nagyobb hitet mutat az, ha egyszerűen azt mondjuk: „Mennyei Atyám, tudom, hogy előrelátod minden szükségletemet. Tarts meg a Te akaratod szerint.”

„Ha például egy ember vágyakozik egy kocsi után, és ha elegendő erővel imádkozik érte, meg is kapja azt. Azonban lehetséges, hogy egy kocsi birtoklása nem a legjobb dolog számára. Néha az Úr megtagadja kicsi imáinkat, mert egy nagyobb ajándékot szándékozik adományozni nekünk.” Majd hozzátette: „Higgy jobban Istenben. Bízzál abban, hogy Ó, aki teremtett téged, gondoskodni fog rólad.”

- 9 -


„Sok ember azt gondolja, hogy a jámbor, ha nem veti magát alá nagy próbáknak, az nem is szent. Mások azt igénylik, hogy az istenmegismerés embere teljesen mentesüljön minden szenvedéstől.” A Mester egy előadás közben válaszolt:

„Minden mester életét bizonyos láthatatlan rend követi. Szent Ferenc betegségekkel volt sújtva, a tökéletesen felszabadult Krisztus engedte magát keresztre feszíteni. Más nagy személyiségek, így Aquinói Szent Tamás és Lahiri Mahäsaya napjaikat minden megrázkódtatás vagy szerencsétlenség nélkül élték le. A szentek végső megváltásukat nagyon különböző alapokon érték el. Igaz bölcsek azt bizonyítják, hogy tekintet nélkül a külső körülményekre, képesek bensőjükben az Isteni Képmást visszatükrözni, és bármilyen szerepet eljátszanak, amelyet Isten akar, akár összhangban van az a nyilvánosság véleményével, akár nincs.”

Egy remeteségben lakó fiatal szeretett csínyeket elkövetni. Élete folytonos vígjáték volt. Vidámságát néha szívesen fogadták, de néha más jámborokat akadályozott abban, hogy gondolataikat komolyan Istenre irányítsák. Egyszer Paramahansaji szelíden korholta a fiút:

„Meg kellene tanulnod komolyabbnak lenni.” – jegyezte meg.

„Igen, Mester.” – válaszolt a tanítvány, őszintén sajnálva nyugtalanságát. „De a szokásom oly erős! Az Ön áldása nélkül hogyan tudnék megváltozni?”

A guru ünnepélyesen biztosította őt: „Az én áldásom megvan. Isten áldása megvan. Csupán a te áldásod hiányzik.”

„Isten megért téged, ha mindenki félreismer is” – mondta a Mester. „Ő az a Szerető, aki mindenkor gondoskodik rólad, mindegy, hogy milyenek botlásaid. Némelyek kedvelnek egy ideig, aztán elfelejtenek téged. De Isten soha nem hagy cserben.”

„Számtalan úton keresik naponta Isten szeretetét. Isten nem büntet meg, ha visszautasítod Ót, hanem te bünteted meg magadat. Te úgy találod, hogy „minden téged árul el, engem árul el.”

„Uram, helyesli a templomi szertartásokat?” – kérdezte egy tanuló. A Mester válaszolt:

„A vallási szertartások segíthetik az embert, hogy Istenre, Végtelen Teremtőjére gondoljon. De a túlzásba vitt szertartás mindenkivel elfeledteti, hogy az miért is van.”

- 10 -


Egy tanítvány, aki úgy érezte, hogy egy súlyos szellemi próbatételt nem állt ki, becsmérelte miatta magát. A Mester szólt:

„Ne gondold bűnösnek magad. Ez megszentségtelenítése a benned lévő Isteni Képmásnak. Miért azonosítod gyengeségeddel magadat? Helyette erősítgesd az igazságot. Én Isten gyermeke vagyok. Imádkozz hozzá: Rossz vagy jó, a Te gyermeked vagyok. Ébreszd fel újra emlékezetemet Reád, Ó Mennyei Atyám!”

„Gyakran azt gondolom, hogy Isten elfeledkezik az emberről” – mondta egy látogató az Encinilas remeteségben. „Az Úr néha távol tartja magát.”

„Az ember az, aki távol tartja magát” – válaszolt a Mester. „Ki keresi Istent? A legtöbb ember elméje tele van nyugtalan gondolatok és vágyak bálványképeivel, az Urat figyelmen kívül hagyva. Mégis, időről-időre elküldi megvilágosodott fiait, hogy emlékeztessék az embert isteni örökségére.

„Isten soha nem feledkezik meg rólunk. Csendben munkálkodik és mindenképpen segíti szeretett gyermekeit és előmozdítja azok szellemi fejlődését.”

Egy fiatal jámbor hívőnek, aki tanácsot kért, mondta a Mester:

„A világ rossz szokásokat hozott létre benned, de nem lesz felelős hibáidért, amelyek ezekből a szokásokból erednek. Mert ugyan ki áldoz mindenkor időt hamis barátok számára – a világ? Szánj minden nap egy órát tudományos lélekvizsgálatra. Nem érdemli meg az Úr — az életed, családod, pénzed és minden más dolog adója – időd egy huszonnegyed részét naponta?”

„Uram, miért nevetség tárgya némely szent?” – kérdezte egy tanítvány. A Mester válaszolt:

„A gonosztevők gyűlölik az igazságot, a világi emberek meg vannak elégedve az élet felemelkedésével és hanyatlásával. Változást nem kívánnak, egy szent ilyen gondolata kényelmetlen számukra. Ezeket olyan emberhez lehet hasonlítani, aki hosszú éveken át sötét szobában élt. Egyszer csak jön valaki és felcsavarja a villanyt. A félig vak ember számára a hirtelen fényesség természetellenesnek látszik.”

- 11 -


Egy napon a faji előítéletről beszéltek, a Mester szólt: „Istennek nem szolgál örömére, ha azért támadják, mert sötét öltözetét viseli.”

„Nem kell megijedni sem a gyötrelmes álmok kínjaitól, sem alaptalanul fellelkesülni a szép élmények álmaitól” – mondta a Mester. „Ilyen elkerülhetetlen kettősségek vagy Maya „ellenpárjai” mellett való kitartás miatt elveszítjük Istenre, a Boldogság Változatlan Lakóhelyére való összpontosításunkat. Ha felébredtünk benne, akkor megértjük, hogy a halandó élet nem más, mint árnyékok és fény alkotta kép, a kozmikus mozi vásznára vetítve.”

„Ámbár próbálom elmémet lecsendesíteni, nincs erőm száműzni nyugtalan gondolataimat és felismerni bennük a világot” — jegyezte meg egy látogató. „El kell maradnom az áhítatban.”

„Csendben ülni és megpróbálni érezni az áhítatod, lehet, hogy sokszor sehogy sem sikerül” – mondta a Mester. „Ez az, amiért az elmélkedés tudományos módszereit tanítom. Gyakorolja azokat és majd képes lesz elméjét kikapcsolni az érzéki zavaroktól és a gondolatok egyébként is folytonos áramlásától.”

Még hozzátette: „A Kriya Jóga által bárki tudata egy magasabb síkon működhet, akkor az áhítat a Végtelen Szellem iránt önkéntelenül ébred fel az ember szívében.”

Egy tanuló nehéznek találta annak megértését, hogy Isten az ember testén belül lakozzék. A Mester szólt: „Amint a szén, vörös lánggal égve a tűz jelenlétét nyilvánítja ki, úgy nyilvánítja ki testünk a Szellem ok szerinti jelenlétét.”

„Ki az Isten?” – kérdezte egy tanuló.

„Isten az Örök Boldogság” – válaszolta a Mester. „Az ő léte a szeretet, a bölcsesség és az öröm. Ő egyszerre személytelen és személy, és úgy nyilatkoztatja ki magát, ahogyan kívánják Öt. Szentjei előtt abban az alakban jelenik meg, amely azoknak a legkedvesebb: keresztények számára Krisztusként, a hinduk számára Krishnaként vagy Isteni Anyaként. Azok a hívők, akik egy személytelenhez intézik imádásukat, azok az Úrnak tudatává vált végtelen Fényhez vagy a csodálatos Aum hanghoz, a legfőbb Szóhoz, a Szent Lélekhez fordulnak. Az ember legfenségesebb tapasztalata az, ha érezheti azt a boldogságot, amelyben Isten minden más megjelenése – szeretet, bölcsesség, halhatatlanság – teljesen megvan.”

- 12 -


„Azonban hogyan tudhatom közvetíteni feléd szavakban Isten lényegét? Hiszen Ó felfoghatatlan, leírhatatlan. Csupán mély elmélkedésben ismerheted majd meg páratlan lényegét.”

Egy önző látogatóval történt beszélgetés után mondta a Mester:

„Az Isten irgalmának esője a büszkeség hegycsúcsain nem gyűlhet össze, de az alázatosság völgyében könnyen összeáramlik.”

Mindenkor, ha a Mester egy bizonyos tanítványt látott, aki határozottan értelmező jellegű volt, ezt mondta:

„Légy jámbor! Emlékezz Jézus szavaira: „Atyám! ...elrejtettedezeket a bölcsek és értelmesek előtt, és a kisdedeknek jelentetted meg.”

1951 karácsonya előtt egy asztalon sok játék feküdt, nyilván ajándékok. A gyermeklelkű Paramahansaji játszott azokkal egy darabig, aztán megkérdezte a fiatalembert: „Hogy tetszenek ezek neked?”

A tanítvány megpróbálta leküzdeni meglepetését, de azért nevetve mondta: „Szépek Uram!” A Mester mosolygott és idézte:

„Engedjétek, hogy a kisgyermekek én hozzám jöjjenek... mert ilyeneké az Isten országa.”

Egy hallgató bizonytalan volt szellemi kitartásában. Bátorítására Paramahansaji szólt:

Az Úr nem távol, hanem közel van. Én mindenütt látom Őt.”

„De Uram, Ön egy Mester.” – ellenkezett a tanítvány.

„Minden lélek egyforma” – válaszolta a guru. „Az egyetlen különbség te és én közöttem az, hogy én előrehaladást tettem. Én megmutattam Istennek, hogy szeretem Őt és Ő eljött hozzám. A szeretet mágnes, amely elől Isten sem tud kitérni.”

„Miért hívja templomát Hollywoodban a „Minden Vallások Templomának” és miért ad különös fontosságot a kereszténységnek?” – kérdezte egy látogató.

- 13 -


„Ez Babaji kívánsága, hogy így tegyek.” – mondta a Mester. „Ö kívánta tőlem, hogy értelmezzem a keresztény Bibliát és a hindu Bibliát (Bhagavad-Gita-t). Kiemelve, hogy a keresztény és a védikus szentírások egységes alapokon állnak. ő küldött engem nyugatra, hogy ezt a küldetést beteljesítsem.”

„A bűn az,” – mondta a Mester – „ami az embert feledékennyé teszi Istennel szemben.”

„Pusztítsátok el minden vágyatokat, szabaduljatok meg az ego-tól – mindezek a hangok előnytelenek számomra, Mester” – jegyezte meg egy hallgató. „Lemondani ennyiről, mi marad végül nekem?”

„Mester, hogyan tudta Jézus a vizet borrá változtatni?” – kérdezte egy tanítvány. Jóganandaji válaszolt:

„A világegyetem a fény működésének eredménye – a fénynek, amely az életenergia rezgése. A teremtés mozgó képei, hasonlóan a mozivászon jeleneteihez, fénysugarak által vannak vetítve és láthatóvá téve. Krisztus ismerte a fény kozmikus lényegét, az ő szemében nem volt lényegbevágó különbség a vizet összetevő fénysugarak és a bort összetevő fénysugarak között. Mint Isten a teremtés kezdetén, Jézus tudott parancsolni az életenergia rezgéseinek, hogy különböző alakokat vegyenek fel.”

„Minden ember, aki túljutott a viszonylagosság és a kettősség megtévesztő birodalmán, az belép az Egység igazi világába. Azok eggyé válnak a Mindenhatóval, amint (azaz hisznek a Krisztus Tudatban) megcselekszik, sőt még nagyobbakat is fognak cselekedni, mert én az Atyámhoz megyek (mert visszatérek a Legfőbbhöz – a Rezgés Nélküli Abszolúthoz, a teremtés felettihez, az érzékfelettihez).

„Nem hisz a házasságban, Mester?” – érdeklődött egy tanuló. „Gyakran beszélt úgy, mint aki ellene van.”

Paramahansaji válaszolt:

„A házasság szükségtelen és akadályozó azok számára, akik szívből lemondanak, mert erőteljesen keresik Istent, az örök Szeretőt. Azonban a mindennapi esetben nem vagyok ellene az igaz házasságnak. Két ember, akik egyesítik életüket, hogy segítsék egymást az isteni megvalósításban, azok házassága helyes alapon nyugszik: a feltétel nélküli barátságon. Az asszonyt elsősorban az érzés készteti, a férfit az ész, a házasság jelenti ezeknek a tulajdonságoknak a kiegyensúlyozását.”

- 14 -


„Manapság azért van kevés valódi lelki eggyé válás, mert a fiatalok kevés szellemi oktatást kapnak. Érzelmileg éretlenek, ingadozók, rendezetlen felszínes érzéki vonzalom vagy a világi meggondolások befolyásolják, amelyek figyelmen kívül hagyják a házasság fennkölt célját.”

Még hozzátette: „Először tartsátok magatokat visszavonhatatlanul az isteni ösvényhez, azután ha megházasodtok, nem fogtok hibát elkövetni.”

„Nem mutatja bőségesebben az Úr kegyét az egyik emberrel szemben, mint másokkal?” – kérdi egy tanuló. Paramahansaji válaszolt:

„Az Isten azokat választja, akik őt választják.”

Két hölgy nyitva szokta hagyni a kocsiját, amikor otthagyják valahol. A Mester szólt hozzájuk: „Legyenek elővigyázatosak. Zárják be a kocsijukat.”

„Hol az ön hite Istenben” – kiáltották.

„Hitem van” – szólt Paramahansaji – „de az nem a gondatlanság.”

Kocsijukat azonban továbbra is nyitva hagyták. Egy szép napon egy csomó értéket hagytak a kocsi ülésén, a tolvajok mind ellopták.

„Miért várták Istentől, hogy megvédi önöket, ha önök nem vesznek tudomást az Ő törvényéről a józan észre és az óvatosságra vonatkozóan?” – mondta Mester, amikor megemlítették veszteségüket. „Higgyenek, de legyenek gyakorlatiasak és ne hozzanak kísértésbe másokat.”

Egyes tanítványokat elfogott a tenni akarás vágya, s ezért elhanyagolták az elmélkedést. A Mester intette őket:

„Ne mondjátok: „Holnap tovább fogok elmélkedni.” Egyszer majd hirtelen azt veszitek észre, hogy egy év telt el anélkül, hogy jó szándékaitokat teljesítettétek volna. Ehelyett mondjátok: „Ez várhat, az várhat, de az én Istenkeresésem nem várhat.”

„Uram” – szólt egy tanítvány –„hogy van az, hogy láthatóan némely mester többet tud, mint más ember?”

- 15 -


„Minden olyan mester, aki teljesen felszabadult a bölcsességben, teljesen egyenlő” – válaszolt Paramahansaji. „Az ilyenek mindent tudnak, de ritkán nyilvánítják ki tudásukat. Isten tetszésére lejátsszák szerepüket, amelyre Isten kijelölte őket. Ha úgy látszik, hogy hibáztak valamiben, az azért van, mert emberi szereprészük így van irányítva. Bensőleg ezek érzéketlenek Maya ellentétességei és viszonylagosságai iránt.”

„Nehéznek látom azt a barátságot, amit kötöttem” – vallotta be bizalommal egy tanuló.

„Válaszd meg társaságodat gondosabban” – mondta Paramahansaji. „Légy szívélyes és őszinte, azonban tarts fenn mindenkor egy kis távolságot és tiszteletet. Soha ne légy bizalmas a köznéppel. Könnyű barátságot kötni, de ha barátságot kötsz, kövesd ezt a szabályt.

„Mester” – szólt egy tanuló – „elveszhet a lélek örökre?” – Joganandaji válaszolt:

„Az lehetetlen. Minden lélek része Istennek, és ezért elpusztíthatatlan.”

Egyik tanuló állandó önvizsgálatról számolt be szellemi fejlődésének jeléül.

A Mester így szólt hozzá:

„Ha elültetsz egy magot és naponta felásod, hogy megnézd fejlődik-e, az soha nem ver gyökeret. Légy azzal megfelelően gondos, de ne légy kíváncsi!”

„Egy hívőnek, aki helyes ösvényen jár, szellemi fejlődése olyan természetes, amilyen észrevétlen a lélegzete” – mondta a Mester. „Egyszer egy ember szívét Istennek adta, s olyan mélyen feloldódott benne, hogy alig vette észre, hogy élete minden feladatát megoldotta. Mások Gurunak kezdték őt hívni. Csodálkozva ezt gondolta:

„Micsoda! Ez a bűnös szentté vált? Uram, lehet, hogy a Te képmásod olyan fényes az én arcomon, hogy senki sem akar engem látni, csak téged!”

„Micsoda páratlan ember ez a G!” A tanítványok csoportja arról beszélt, hogy micsoda sokféle sajátossága van az embernek. A Mester szólt:

„Miért csodálkoztok? Ez a világ Isten állatkertje.”

- 16 -


„Vannak tapasztalatai a veszedelmes érzelmek megfékezéséről?” – kérdezte egy tanuló. „Sok lélekbúvár azt állítja, hogy ezeknek elnyomása a lelki összhangtalanságra, sőt testi betegségre vezet.”

A Mester válaszolt:

„Az elnyomás káros – tartogatni a gondolatot, hogy valamit kívánsz, de megtenni nem sikerül. Az önuralom jótékony hatása, ha a rossz gondolatokat helyes gondolatokkal, és a helytelen tetteket helyes tettekkel türelmesen helyettesítjük.”

„Azok, akik megmaradnak a rossz mellett, önmagukat sebzik meg. Azok az emberek, akik elméjüket bölcsességgel töltik el és életük tevékeny és építő, közönséges szenvedéseket takarítanak meg.”

„Az Úr minden módon megpróbál bennünket” – mondta a Mester. „Felfedi gyengeségünket, hogy tudatában legyünk azoknak és erősséggé alakítsuk át. Küldhet ránk megpróbáltatásokat, amelyek elviselhetetlennek tűnnek fel. Néha majdnem úgy látszik, mintha eltaszítana bennünket. De ha a hívő bölcs, ezt fogja mondani:

„Nem Uram, én vágyakozom utánad. Semmi sem fog elijeszteni engem keresésemben. Az én szívből jövő imám ez: „Soha ne sújts engem Uram a Te jelenlétedről való megfeledkezés próbájával.”

„Uram, nem fogom valamikor elhagyni a szellemi ösvényt?” – kérdezte egy kételkedéssel teli tanítvány. A Mester válaszolt:

„Hogyan tehetnéd? A világon mindenki a szellemi ösvényen van.”

„Uram, adja meg nekem a jámborság kegyét – kérte egy tanítvány esdeklőn.

„Végeredményben ezt mondod: Adjon pénzt nekem, így tudok vásárolni, amit akarok.” – szólt a Mester. „De én ezt mondom: Nem, először keressél pénzt. Akkor majd teljes joggal örülsz annak, amit vásárolsz.”

- 17 -


Hogy egy tanulót gondolata szárnyalásaiból a földre segítsen, beszélte el a Mester ezt a tapasztalatát: „Láttam egyik nap egy nagy halom homokot, amelyen egy kicsiny hangya mászott. Mondtam: „A hangyának azt kell gondolnia, hogy a Himalaya hegységet mássza meg.” A halom a hangyához képest óriásinak látszik, de hozzám képest nem. Hasonlóképpen a mi egymillió napévünk az Isten gondolatában kevesebb lehet, mint egy perc. Hozzá kell nevelni magunkat, hogy nagy határpontokban gondolkozzunk: örökkévalóság, végtelenség!”

Joganandaji és egy csoport tanítvány az esti gyakorlataikat beszélték meg az Encinitas remeteség pázsitján. Egy fiatalember egy bizonyos szentről érdeklődött, akinek azonban nem tudta a nevét.

„Uram” – mondta – „mester volt, aki néhány hónappal ezelőtt itt megjelent.”

„Nem emlékszem” – válaszolt Paramahansaji.

„Kint volt a hátsó kertben, Uram.”

„Sokan látogatnak engem ott, sokat látok, akik továbbmentek és sokat, akik még a földön maradnak.”

„Milyen csodálatos, Uram.”

„Bárhol is van Istennek egy jámbora, odajönnek az ő szentjei.” A guru szünetet tartott egy vagy két percig, mialatt egy kevés gyakorlatot végzett. Aztán szólt:

„Tegnap, mialatt szobámban elmélkedtem, vágyakoztam megtudni bizonyos dolgokat a régi idők egy mesterének életéről. Megtestesült előttem. Hosszú ideig ültünk ágyamon egymás mellett egymás kezét fogva.”

„Uram, beszélt az életéről?”

„Igen”-válaszolt Joganandaji – „a rezgések kicserélésében teljes képet kaptam.”

Azért, hogy híveit óvja az önteltségtől, mondta a Mester:

„Ha valaki elérte a nirbikalpa madhi-t, soha többé nem esik tévedésbe. De míg ezt az állapotot nem érte el, nem tévedhetetlen.”

„Egy híres hindu mester egyik tanítványa olyan magas lélek volt, hogy a guru mint követendő példát szokta emlegetni. Egy nap a tanítvány megemlítette, hogy egy hívő asszonyt volt segíteni elmélkedésében.” -

- 18 -


„A guru gyorsan szólt. Sadhu vigyázz!”

Néhány héttel később a tanítvány rossz karmájának sok magja kicsírázott, és elszökött az asszonnyal. Azonban hamarosan visszatért gurujához és siránkozott: „Bánatos vagyok!” És nem engedte, hogy egy tévedés életének középpontjává váljék, hanem maga mögött hagyva megkettőzte erőfeszítéseit és teljes önmegvalósítást ért el.

„Ebből a történetből láthatjátok, hogy még egy kimagasló hívő is lesüllyedhet egy időre a maya tudatlanságába. Soha ne ernyedjetek el az óvatosságban, amíg csak a Végső Szépségben nem vagytok eléggé megszilárdulva.”

„Az anyagi tudomány inkább elméleti, mint az igazi vallás” – mondta a Mester. „A tudomány meg tudja vizsgálni például, az atom külső természetét és viselkedését. De az elmélkedés gyakorlása mindenütt jelenvalóságot adományoz, egy jógi eggyé tud válni az atommal.”

Egy tanítvány gyakran érkezett váratlanul a Mt. Washington Centerbe és sűrűn hívta a telefonhoz a Mestert. „Egy különös ember.” – jegyezte meg egyszer Paramahansaji. „De szíve az Úrral van anélkül, hogy hibát követne el, a célját akarja elérni, mert Istent, amíg csak tudja, nem akarja egyedül hagyni.”

Amikor a Mester először jött Amerikába indiai ruhát viselt és haja hosszan a válláig ért. Egyeseket lenyűgözött az idegen látvány, azért megkérdezték: „Ön jövendőmondó?”

Joganandaji válaszolt: „Nem, én megmondom az embereknek, hogy hogyan kell rendbe hozni a jövőjüket.”

„Micsoda felelősséget vesz magára az, aki megpróbálja megjavítani az embereket!” – kiáltott fel a Mester. „A rózsa a vázában csodaszépnek látszik, de rendszeresen megfeledkeznek arról a sok kerti munkáról, amely elősegíti szépségét. Mennyit kell fáradozni, hogy valakinek szép rózsája legyen, mennyivel több erőfeszítés szükséges egy emberi lény tökéletessé tételére!”

- 19 -


„Ne keveredjetek túl közeli kapcsolatba az emberekkel” – mondta a Mester. „A barátságok az Úr iránti kölcsönös szeretetben bírják eredetüket. A mi szeretet utáni vágyunk, hogy az másoknál szerető megértésre találjon. Valójában az Isten barátsága iránti vágy. De legalább azt a megelégedést keressük, hogy vágyunk külsőleg, hasonló legyen ahhoz, amit isteni társaságban találunk meg.”

„A hívőknek három fajtája van” – szólt a Mester. „Hívők, akik a templomhoz ragaszkodnak, és azzal elégedettek; hívők, akik becsületes életet élnek, de nem törekednek arra, hogy elérjék az Istennel való eggyé-válást; és hívők, akik ki vannak jelölve arra, hogy megtalálják igaz azonosságukat.”

Az önmegvalósítás meghatározását kérdezték, mire a Mester azt felelte:

„Az önmegvalósítás létünk minden síkján – a test, az elme és a lélek síkján – az a megismerés, hogy már most birtokába vagyunk az Istenségnek, s ezért nem szükséges azért imádkoznunk, hogy eljöjjön mihozzánk, mi nem csak közel vagyunk mindenkor Istenhez, hanem az Ő jelenléte a mi jelenlétünk, és hogy Ő éppúgy az életünk lényege, mint ahogy mindenkor az akar lenni. Minden tennivalónk az, hogy tökéletesítsük megismerésünket.”

„Isten a hívők minden szükségletét gyorsan teljesíti, mert azok az ego akadályozó durva áramait már kiküszöbölték” – szólt a Mester.

A közeli napokban Mt. Washington központnak egy jelzálogkölcsöne esedékessé vált, de semmi pénzünk sem volt a bankban. Igazán mélyen imádkoztam és elmondtam az Úrnak: „A szervezet jóléte a Te kezeidben van.” Az Isteni Anya jelent meg előttem. Mondta:

„Én vagyok a ti készleteitek és biztosítékaitok. Én vagyok a ti biztonságotok.”

Néhány nappal később egy adományt kaptam a Központ részére.

Volt egy tanítvány, aki hűséges és szorgalmas volt minden feladat végrehajtásában, amelyet a Mester adott neki, azonban mások részére semmit sem akart tenni. E hiba kijavítására szólította fel a Mester:

„Másokat is úgy kellene szolgálnod, mint engem szolgálsz. Emlékezz, Isten lakik mindenkiben. Ne hanyagolj el egy alkalmat sem, hogy az Ó tetszését elnyerjed.”

- 20 -


„A halál arra tanít, hogy ne testünkbe vessük bizodalmunkat, hanem Istenbe. Ezért a halál a barátunk” – mondta a Mester. „Nem kellene szomorkodnunk indokolatlanul valamelyik szerettünk eltávozása miatt. Önzés, ha kívánjuk, hogy mindig mellettünk maradjanak örömünkre és kényelmünkre. Inkább örüljetek, hogy elhívták őket a lelki szabadság felé, az asztrálvilág új és jobb környezetébe.

Az elválás fájdalma a legtöbb embernél sírást okoz egy darabig, aztán elfeledkeznek róla. De a bölcs kényszerítve érzi magát, hogy eltűnt kedvesét az Örökkévaló szívében keresse. Amit a hívők elveszítenek a véges életben, azt ismét megtalálják a Végtelenben.

„Mi a legjobb ima?” – érdeklődött egy tanítvány. A Mester szólt:

„Szólj így az Úrhoz: Legyen meg a Te akaratod.” De ne mondd: „Ezt kívánom és azt kívánom”, hanem hidd el, hogy Ó tudja, mire van szükséged. Látni fogod, hogy jobban jársz, ha Ő választja ki azt számodra.”

A Mester gyakran kérte tanítványait, hogy ügyeljenek különféle kisebb dolgokra. Amikor egyikük elhanyagolt egy ilyen apró munkát azt gondolva, hogy jelentéktelen, Paramahansaji gyengéden megfeddte őt.

„A megbízhatóság a kis kötelességek végrehajtásában ad nekünk erőt, hogy nehéz elhatározásainkban támogasson, amelyek végrehajtására az élet naponta kényszerít majd.”

Sri Yukteswar egyik megjegyzésére magyarázatképpen mondta a Mester egy új tanítványnak:

„Némelyek azt hiszik, hogy ha belépnek egy remeteségbe önfegyelmezés céljából, ez akkora ok a szomorúságra, mint egy temetés. Ehelyett inkább azt lehetne mondani, hogy minden szomorúságnak ez a temetése.”

„Ostobaság igaz boldogságot várni földi vonzalmaktól vagy vagyontól, mert azoknak nincs hatalmuk megadni azt.” – mondta a Mester. „Milliók halnak meg megtört szívvel, mert hiába próbálták a világi életben megtalálni annak beteljesülését, ami egyedül Istenben, minden öröm forrásában létezik csupán.”

- 21 -


Annak magyarázatául, hogy miért fogja fel kevés ember Isten végtelenségét, mondta a Mester:

„Mint ahogy egy kis pohár sem lehet befogadó tartálya az óceán mérhetetlen vizének, a korlátozott emberi elme sem képes magába foglalni az egyetemes Krisztus Tudatot. De ha elmélkedésekkel bárki is elméjének kitágítását folytatja, végül eléri a mindentudást. Egyesül az Isteni Értelemmel, amely áthatja a teremtés atomjait.

Szent János mondta: „Valakik pedig befogadták őt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.”

Szent János azt mondja: „Valakik pedig befogadták őt” – azok az emberek, akik tökéletesítették erejüket a Végtelen befogadására, egyedül azok nyerik vissza az „Isten gyermeke” állapotot. Azok, akik „az ő nevében hisznek” ezáltal érik el a Krisztus Tudattal való eggyé válást.”

Egyszer a Mester egy nagy szentről beszélt tanítványainak, aki lezuhant az ösvényről a csodálatos erőivel való visszaélés miatt. „Azonban hamarosan ráeszmélt hibájára” – mondta Paramahansaji – „és visszatért tanítványaihoz. Élete végén már teljesen felszabadult lélek volt.”

„Uram, hogy tudott ismét oly gyorsan felemelkedni?” – kérdezte egy hívő. „Nem szigorúbb a karmikus büntetés olyan embernél, aki a magas fejlettség állapotából zuhan le, mint a közönséges embernél, aki puszta tudatlanságból tesz rosszat? Különösnek látszik, hogy a hindu szent nem várt hosszú ideig a végső felszabadulásra.”

A Mester mosolyogva rázta a fejét. „Isten nem zsarnok” – szólt. „Ha egy ember az istenek eledelének étrendjét szokta meg, boldogtalan lesz, ha száraz sajtot kell ennie. Ha megtört szívvel kiált az istenek eledele után, Isten nem fogja őt visszautasítani.”

Egy barátja nem tartotta helyénvalónak a Self Realization Fellowship számára a hirdetést. A Mester szólt:

„Wrigley hirdetést alkalmazott, hogy az embereket gumirágásra vegye rá. Miért ne használhatnék én hirdetést, hogy az embereket „jó eszmék megrágására” vegyem rá?”

Arról beszélgettek, hogy Isten kegyelme által gyorsan lehet felszabadulni a maya megtévesztéséből, mikor a Mester így szólt:

- 22 -


„Ezen a világon úgy tűnik, hogy belemerültünk a bajok tengerébe. Aztán jön az Isteni Anya és felráz bennünket, hogy ébredjünk fel ebből a szörnyű álomból. Minden embernek előbb vagy utóbb meglesz ez a felszabadító élménye.”

Egy tanuló ingadozott a lemondás ösvénye és a régóta vágyott világi életpálya között. A Mester gyengéden szólt:

„Mindennek a beteljesedését keresed, de a legjobban mégis Istenben várod azt.”

Egy tanítványnak, aki úgy látszott, hogy reménytelenül be van hálózva rossz szokásaival, tanácsolta a Mester:

„Ha nincs erőd akarni, próbálj „nem akarni”, és így erőt fejleszteni!”

Egy tanuló, aki egykor remeteségben élt, visszatért egy nap és szomorúan mondta a Mesternek: „Hogyan tudtam egykor elmenni?”

„Nemde, a paradicsomot hasonlítottad össze a külső világgal?” – érdeklődött Paramahansaji.

„Valóban így van!” – válaszolt a fiatalember és oly hosszan zokogott, hogy a Mester is együtt sírt vele.

Egy nővér az SRF rendből panaszkodott odaadásának hiánya miatt. „Ez nem az, hogy nem vágyom Istent megismerni” – mondta „de úgy látszik képtelen vagyok a szeretetet Hozzá irányítani. Mit kell tennünk, ha hozzám hasonlóan más is ezt a szikkadt állapotot érzi?”

„Nem azzal kell foglalkoznod, hogy hiányzik az odaadásod, hanem azon kell munkálkodnod, arra kell összpontosítanod, hogy kifejleszd azt” válaszolt a Mester.

„Miért vagy feldúlva? Mert Isten még nem mutatta meg magát neked? Gondolj arra, hogy mily hosszú ideig nem vettél róla tudomást.”

„Elmélkedj többet mélyen és kövesd a remeteség szabályait. Szokásaid megváltoztatásával felébred majd szívedben csodálatos léted emlékezete, és megismerve nem kétséges, hogy akkor majd szeretni is fogod Őt.”

- 23 -


Egy vasárnap egy templomot látogatott meg a Mester, amelynek énekkara neki énekelt. A befejezés után a karmester és az énekesek megkérdezték Paramahansajit: „Tetszett az ének?”

„Helyes volt”- mondta Joganandaji különösebb lelkesültség nélkül.

„Ó, valóban nem tetszett?” – kérdezték.

„Azt nem mondanám.”

Erőltették a nyilatkozatot, végül így szólt a Mester: „Ami a játék technikáját illeti, az tökéletes volt, de önök elképzelték, hogy kinek énekeltek. Azt gondolták, hogy csak nekem és részben a hallgatóságnak játszanak. Legközelebb ne embernek, hanem Istennek énekeljenek.”

Megilletődéssel beszélgettek a tanítványok a történelem mártírhalállal halt szentjeiről, akik szenvedéseiket örömmel viselték el. A Mester szólt:

„A test sorsa teljesen jelentéktelen az Isten-megismerés emberének. A testi alak hasonló egy tányérhoz, amelyet a hívő használ, mialatt a hívő életének bölcsesség-ebédjét eszi. Éhsége azután örökre megelégszik, mit számít akkor a tányér? Az el is törhet, de ezt a hívő aligha veszi észre, mert belemerül Istenbe.”

A hosszú nyári estéken gyakran bocsátkozott a Mester szellemi beszélgetésekbe a tanítványokkal az Encinitas remeteség tornácán. Egy ilyen alkalommal a beszélgetés a csodák körül forgott, s a Mester azt mondta:

„Sokakat érdekelnek a csodák és szeretnének ilyeneket látni. De az én mesterem Sri Yukteswarji, aki minden természeti erőt uralt, ebben a tárgyban igen szigorú álláspontot foglalt el. Éppen mielőtt elhagytam Indiát, hogy előadást tartsak Amerikában, mondta nekem: „Ébreszd fel az emberekben az Isten iránti szeretetet. Ne vond az emberek figyelmét magadra szokatlan erők mutogatásával!”

„Ha jártam volna tűzön, vízen és minden előadótermet az országban megtöltöttem volna kíváncsi keresőkkel, mi jó származott volna abból? Nézzétek a csillagokat, a felhőket és az óceánt, a ködöt a pázsiton. Az ember bármi csodája versenyre tud kelni ezekkel a lényegében megmagyarázhatatlan jelenségekkel? Éppen így, kevés embert vezet a Természet Istennek – a minden csodák csodájának megszeretéséhez.”

- 24 -


Egy csoportnyi, gyakran késve érkező fiatal tanitványnak mondta a Mester: „Életetekbe rendszert kell vinni. Isten teremtette a rendszerezést. A nap az alkonyatig süt és a csillagok pirkadatig világítanak.”

„A szentek bölcsessége az Úr különös kegye a számukra?” – kérdezte egy látogató.

„Nem” – válaszolt a Mester. „Az, hogy némelyek kevesebb isteni megismeréssel rendelkeznek, mint mások, nem azért van, mert Isten korlátozza kegyének áramlását, hanem mert a legtöbb ember akadályozza Isten mindenkor jelenlévő fényét szabadon beléhatolni. Az önzés sötét fátylának eltávolítása által Isten minden gyermeke egyformán betudja fogadni Isten mindenható Sugarait.”

Egy látogató becsmérlően beszélt India úgynevezett „bálványképei”-nek imádatáról. A Mester gyorsan válaszolt:

„Ha egy ember lezárt szemekkel ül egy templomban, és anyagi dolgok, az anyagiasság bálványképei körül forgolódó gondolatait követi, Isten tudatában van annak, hogy nem Őt imádta.”

„Ha egy ember meghajlik egy kő képmás előtt, és azt mint jelképet tekinti, amely emlékezteti őt az élő mindenütt jelenlévő Szellemre, Isten ezt az imádást elfogadja.”

,A magaslatokra megyek, hogy egyedül legyek Istennel” – magyarázta egy tanítvány a Mesternek.

„Ilyen módon szellemileg nem fogsz előrejutni” – válaszolt Paramahansaji. „A te elméd még nem kész arra, hogy mélyen összpontosíts a Szellemre. Gondolataid leginkább az emberekre való emlékezésen és a világi szórakozáson járnak még akkor is, ha a barlangban tartózkodnál. Vidáman elvégezni napi kötelességeidet, összekötve napi elmélkedéseiddel, ez a legjobb ösvény.”

Egy tanítvány üdvözlése után szólt a Mester: „Ha - ahogy mondtad - jól vagy, akkor nem lenne szabad elernyedned, hanem meg kellene próbálnod, hogy mindig még jobbá légy. Az állandó javulásod boldogságot nyújt majd számodra, sőt azok számára is, akik a környezetedben vannak és Istennek is.”

- 25 -


„A lemondás nem negatívum, hanem pozitívum. Nem jelenti azt, hogy mindent fel kell adnunk, csak a nyomorúságot nem” – mondta a Mester. „Nem kell azt gondolni, hogy a lemondás a megszentelt ösvény. Az inkább jó isteni befektetés, amikor kevés önfegyelem-centből milliónyi szellemi-dollár terem. Nem bölcsesség-e gyorsan elröppenő napjaink aranypénzeit az Örökkévalóság megszerzésére fordítani?”

Megbámulva egy vasárnap reggel a templomot díszítő virágok tömegét, így szólt a Mester:

„Mivel Isten a Szépség, Ő teremtette a szeretetre-méltóságot a virágokba, azok tudnak beszélni hozzá. A Természetben mindennél jobban a virágok utalnak az Ő jelenlétére. Az Ő ragyogó arca kukucskál ki a liliomok és nefelejcsek virágaiból. A rózsa illatában Ő szól hozzánk: „Keress Engem”. Ez az Ő szava, egyébként Isten hallgatag. Teremtésének szépségében mutatja ki keze munkáját, de nem tárja fel, hogy Ő maga van abba rejtve.”

Két remeteségi tanítvány engedélyt kért a Mestertől, hogy elutazhassanak barátaik meglátogatására. Paramahansaji válaszolt:

„A lemondás gyakorlásának kezdetén nem jó a számotokra, hogy gyakran keveredtek világi emberekkel. Az ilyenek elméje fecsegővé válik, olyan, mint a szita, nem képesek Isten megismerésének vizét megtartani. Az utazások nem fognak titeket a Végtelen felfogására vezetni.”

Mivel a gurunak csak arra volt módja, hogy tanácsot adjon, de ne parancsoljon, még hozzátette: „Az én kötelességem, hogy figyelmeztesselek, ha azt látom, hogy rossz irányba fordulsz. De azt teszel, amit akarsz.”

„Isten megpróbálja a földön kifejleszteni a helyes élet művészetét az emberek szívében a mások iránti testvériség és megbecsülés érzésének serkentésével” – mondta a Mester.

„Egy népnek sem engedi meg, hogy önmagában töltse be hivatását. Minden nemzet néhány tagjának ad bizonyos különleges tehetséget, egyedülálló lángelmét, amivel kiemelkedően járulhat hozzá a világ műveltségéhez.”

„A népek közötti békét a földön előmozdítja majd a műveltségben elért eredményeik kicserélése. Nem véve tudomást egy nemzet hibáiról, ismerjük fel és kövessük annak erényeit. Fontos megjegyeznünk, hogy a történelem nagy eszményeit személyesítették meg, és minden vallás legfőbb törekvéseit testesítették meg.

- 26 -


A Mester beszélgetései szikráztak a hasonlatoktól. Egy nap azt mondta:

„Úgy tűnhet, hogy azok, akik a szellemi ösvényen járnak, mintha versenyeznének. Egyesek rohannak, mások végig lassan mozognak. Egy részük meg éppen visszafelé siet.”

Más alkalommal megjegyezte:

„Az élet egy harc. Az emberek harcolnak a kapzsiság és a tudatlanságuk belső ellenségeivel. Sokan megsebesülnek vágyaik golyóitól.”

A Mester megbüntetett néhány tanítványt elmulasztott kötelességük miatt. Azok nagyon elszomorodtak, mikoris ezt mondta Paramahansaji:

„Én nem szívesen korhollak benneteket, de ez mind a javatokra szolgál. Ha foltokat látok a fehér falon, szeretem eltávolítani azokat.”

Paramahansaji tanítványával gépkocsin elutazott egy SRF menedékház meglátogatására. Egy öregember csomaggal a hátán vánszorgott a forró poros úton. A Mester kérte, hogy álljon meg a kocsi, szólította az embert és némi pénzt adott neki. Néhány perccel később Jóganandaji így szólt a tanítványokhoz:

„A világ és annak rettenetes meglepetései! Mi kocsizunk, mialatt egy öregember gyalogol. Mindegyikteknek el kell határoznia magát, hogy elkerüli a maya előre nem látható fordulataitól való félelmet. Ha ennek a szerencsétlen fickónak megadatik az Istenmegismerés, akkor nem számít neki a szegénység vagy a gazdagság. A Végtelenben a tudat minden állapota eggyé válik: az Örök Új Boldogságba.”

„Uram, az 'Egy jógi önéletrajza' című könyvében melyik részt tartja leginkább sugalmazónak az átlagember számára?” – kérdezte egy tanuló.

A Mester töprengett egy kissé, aztán szólt:

„Az én gurumnak Sri Yukteswarnak eme szavait: „Felejtsétek el a múltat. Az emberi magatartás mindig állhatatlan egészen addig, amíg az istenibe nem horgonyozza magát. A jövőben minden dolog jobb lesz, ha most szellemi erőfeszítést teszel.”

- 27 -


„Isten emlékezik reánk, ámbár mi nem emlékezünk Rá” – mondta a Mester. „Ha ő csak egy pillanatra feledkezne meg a teremtésről, minden elenyésznék nyomtalanul. Ki, ha nem Ó tartja az égen ezt a sárgolyót? Ki, ha nem Ő kényszeríti a fákat és a virágokat, hogy tenyésszenek? Az Úr az, ki egyedül tartja fenn szívünk dobogását, emészti táplálékunkat és újítja meg naponta sejtjeinket. Mégis, gyermekei közül mily kevesen nyújtanak Neki egy gondolatot is!”

„Az elme” – szólt Paramahansaji — „hasonló egy olyan csodálatos gumiszalaghoz, amelyet a végtelenségig lehet nyújtani szakadás nélkül.”

„Hogyan veheti magára egy szent mások rossz karmáját?” – kérdezte egy tanuló.

„Ha azt látod, hogy valaki egy másik embert le akar ütni, odaléphetsz a kiszemelt áldozat elé és az ütés rád esik. Ez az, amit egy nagy mester tesz. A mester meglátja, hívei életében, hogy azok régi rossz karmájának kedvezőtlen hatásai körülbelül mikor csapnak le rájuk. Ha úgy gondolja, hogy okos dolog, akkor egy bizonyos érzékfeletti módszert alkalmaz, amivel átviszi magára tanítványai tévedéseinek következményeit. Az ok és okozat törvénye gépiesen, illetve számtanilag működik, a jógik tudják hogyan kell annak áramait kapcsolni.”

„Mivel a szentek tudatában vannak Istennek mint Örök Lénynek és Kimeríthetetlen Életenergiának, ők képesek olyan ütéseket elviselni, amelyek a közönséges embert megölnék. Az ő értelmük érzéketlen akár testi betegségek, akár világi csapások iránt.”

A Mester megvitatta tanítványaival a remeteség bővítésének tervét. Mondta:

„Emlékezzetek: a templom a kaptár, de az Úr a Méz Ne elégedjetek meg azzal, hogy csak beszéltek az embereknek a szellemi igazságról, mutassátok meg nekik azt is, hogy ők maguk hogyan tudják elérni az istentudatot.”

Egy remeteségi látogató méltatlankodva mondta Paramahansajinak:

„Hogyan mondhatják, hogy szeretik a keresztények Istenét hiszen ugyanakkor eltűrik, hogy más isteneket is imádjanak.”

- 28 -


„Azt én soha el nem néztem” – válaszolt a Mester. ,De én Istent a világegyetemben látom. Egy gyönyörű fa láttán szívem meghatódik és magamban suttogom: „Ő van itt” és meghajlok, s imádom őt. Nem hatja-e át Isten a föld minden atomját? Létezhet-e bolygónkon bármi Isten összetartó ereje nélkül? Az igazán hívő ember Őt látja minden emberben, minden tárgyban, minden sziklában, mely oltár is lehet.”

Amikor az Úr azt parancsolta: „Ne legyenek idegen Istenek én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet” – ez azt jelenti, hogy ne dicsőítsétek a teremtés tárgyait, azokat Isten fölé rendelve. Családunk, barátaink kötelességeink és mulandó vagyonunk iránti szeretetünknek nem szabad elfoglalnia szívünk legfőbb trónusát. Ez az a hely, amely az Urat illeti.”

„Mester, mindig vágyakoztam keresni Istent, de most szeretnék megházasodni” – szólt egy hallgató. „Nem gondolja, hogy azért mégis el tudom érni az isteni célt?”

„Egy fiatalember, aki többre becsüli, hogy először családja legyen és azt gondolja, hogy majd azután keresi Istent, veszedelmes tévedést teremthet.” – válaszolt a Mester. „A régi Indiában a gyerekek remeteségben kaptak oktatást az önfegyelmezésre. Manapság az egész világon hiányzik az ilyen gyakorlat. Az újabb kori embernek csekély az uralma az érzékei, benyomásai, kedélyállapotai és vágyai felett. Környezete gyorsan befolyásolja. Az események természetes menetében a családfő szerepébe lép és túlterheltté válik világi kötelességekkel. Aztán rendesen elfelejt még egy rövid imát is mondani Istenhez.”

„Miért van a szenvedés úgy elterjedve a földön” – kérdezte egy hallgató. A Mester ezt válaszolta:

„Sok oka van a szenvedésnek. Egyik ok az, hogy az ember ak dályozva van abban, hogy sokat tanuljon másoktól és önmagától. A szenvedés kényszeríti végül az emberi lényeket, hogy eltűnődjenek: Vajon létezik egy oksági elv, amely az életemben működik? Bajaim nem rossz gondolkodásom miatt következnek be?”

Elképzelve azt a terhet, amit egy szent vállal magára, hogy másokon segítsen, egy napon az egyik tanuló azt mondta Paramahansajinak:

„Uram, ha eljő az idő, kétségtelenül örülni fog, hogy elhagyja ezt a földet és soha nem tér vissza.”

- 29 -


„Mindaddig, amíg ezen a világon emberek kiáltanak segítségért, vissza fogok térni, hogy őket a mennyei partokra vigyem” – válaszolt a guru.

„Sütkérezhetek a békességben akkor, amikor mások szenvednek? Annak tudatában, hogy azok nyomorúságban vannak (éppen úgy, ahogyan én is lennék, ha nem bírnám Istent, s nem mutatta volna meg nekem kegyelmét), én sem tudnék örülni még Isten kimondhatatlan üdvösségének sem.”

„Kerüljétek az élethez való közelebb kerülés elutasítását” - mondta a Mester egy csoport tanítványnak. „Miért néztek lefelé a pöcegödörbe, amikor minden szépség körülöttünk van? Lehet találni hibát a művészet, a zene és az irodalomnak legnagyobb mesterműveiben is. De nem jobb élvezni azok bűvöletét és dicsőségét?”

„Az életnek van egy fényes és sötét oldala, hiszen a viszonylagosság világa fényből és árnyból van alkotva. Ha megengeded, hogy gondolataid a rossznál tartózkodjanak, te saját magad is rosszá leszel. Mindenben csak a jót nézzed, ami által a jóság tulajdonságát szívod magadba.”

„Uram csak ennek az életnek vagyok tudatában. Miért nincsenek inkarnációs emlékeim az előző életeimből, sem előre sejtéseim egy eljövendő létezésemre?” – érdeklődött egy tanítvány. Paramahansaji válaszolt:

„Az élet egy nagy lánc Isten óceánjában. Amikor a lánc egy része a vízből ki van húzva, csak ezt a kis részt láthatod. A kezdete és vége el van takarva. Ebben a testetöltésben az élet láncának csak egy szemét láthatod. A múlt és a jövő láthatatlanul Isten mélységeiben marad. Azoknak a hívőknek, akik összhangba kerültek vele feltárja titkait.”

„Hisz Krisztus istenségében?” – kérdezte egy látogató. A Mester válaszolt:

„Igen. Igen, mert ő a tökéletes önmegvalósítás embere volt. Habár ő nem csak fia volt Istennek, mégsem igényelte, hogy így legyen. Ehelyett világosan tanította, hogy azok, akik az Úr akaratát cselekszik, hozzá hasonlóan egyek vele. Nem az volt-e Jézus küldetése a földön, hogy emlékeztessen minden embert, hogy az Úr a Mennyei Atya, és megmutassa nekik a hozzá visszavezető utat?”

„Nem látszik helyesnek, hogy a Mennyei Atya megengedi ezt a sok nyomorúságot a földön” – jegyezte meg egy tanuló. Paramahansaji válaszolt:

- 30 -


„Kegyetlenség nem létezik Isten terveiben, mert az Ó személyében nincs sem jó, sem rossz, csak fények és árnyak képei. Az Úr nekünk szánta, hogy szemléljük az élet kettős jeleneteit, mint ahogy Ő is szemléli, mint a csodás kozmikus dráma boldog Tanúja.”

„Az ember tévesen azonosította magát a hamis lélekkel vagy ego-val. Ha azonosságának ezt az érzetét átviszi igazi lényébe, halhatatlan lelkébe, akkor rájön, hogy a szenvedés valótlan. Tovább már el sem tudja képzelni a szenvedés állapotát.”

A guru hozzátette: „Nagy mestereknek, akik megzavart testvéreik megsegítésére jönnek a földre, Isten megengedte, hogy részesedjenek értelmük egy bizonyos szintjén, az emberség szomorúságából. De ez az emberi érzésekben való megértő részesedés nem zavarja tudatuk mélyebb síkjait, amelyben csupán a szentségek átélésének változatlan boldogsága létezik.

Híveinek gyakran mondta a Mester: „Egy dalt kellene nektek állandóan zümmögni, mások előtt nem hallhatóan: „Uram, mindig a Tiéd akarok lenni.”

Egyik hívő elhatározta, hogy elhagyja a remeteséget. Mondta Paramahansajinak:

„Nem számít, hogy hol vagyok, mindig elmélkedni akarok és követni az ön módszereit.”

„Nem, nem leszel képes arra, hogy megtedd” – válaszolt a Mester. „A te helyed itt van. Ha visszatérsz régi életedhez, elfelejted ezt az ösvényt.”

A hallgató elment. Elmulasztotta folytatni az elmélkedés gyakorlatait és belemerült a világiasságba. A guru bánkódott az elveszett „báránya” miatt. Mondta tanítványainak:

„A gonosznak megvan az ereje. Ha az Ő oldalára álltok, elvisz majd benneteket. Ha ballépést követtek el, térjetek haladéktalanul a becsület útjára.”

„Ha valaki azt mondja nektek: „Én Isten vagyok” éreznétek, hogy nem mondott igazat” – mondta a Mester, egy csoport tanítványnak. „De mindannyian igazán mondhatjuk: „Istenből lettünk.” Micsoda más lényegből lehettünk volna alkotva? Ő volt a teremtés egyedüli akarata. Mielőtt Isten az érzékelhető világokat megnyilvánulásra hozta, semmi sem létezett, csupán Ó maga, mint Szellem. Az Ő létéből teremtett mindent. A világegyetemet és az emberek lelkét.”

„Az én vágyam Isten iránt igazán erős” – mondta egy tanítvány. A Mester válaszolt:

- 31 -


„Az a legnagyobb áldás, ha érzed szívedben Isten vonzását. Az az, amikor Ő szól: „Túl sokat játszottál teremtésem játékaival. Kívánom, légy Velem! Jöjj haza!”

A Serf-Realization Order (Önmegvalósítás Rend) néhány szerzetese és nővére kérték Paramahansajit, hogy adjon engedélyt, hogy félretehessék világi ruháikat és szerzetesi ruhát viselhessenek. A Mester szólt:

„Nem a ruhátok az, ami jelent valamit, hanem ragaszkodásotok. Tegyétek szíveteket remeteséggé és ruhátokat Isten szeretetévé.”

A rossz társaságba keveredésről beszélgetve mondta a Mester:

„Fokhagyma hámozásával vagy rothadt tojás megérintésével átható szag marad a kezeken, amely aztán alapos lemosást igényel.”

„Ameddig a test tudatában vagyunk elmerülve, addig úgy élünk, mint idegenek a külföldi országban” – mondta a Mester. „A mi országunk a Mindenütt jelenvalóság.”

„Olvashatok könyveket?” – kérdezte egy tanítvány.

„Szent írások tanulmányozása Isten iránti magasabb célra sarkall, ha lassan olvassátok a versszakokat és megpróbáljátok azok mély értelmét magatokba olvasztani” – válaszolt a Mester. „Szent irodalom olvasása annak tantételei követése nélkül szellemi ürességet eredményez, hamis elégedettséget, és azt, amit én, szellemi emészthetetlenségnek nevezek.”

„Sokan szentelik figyelmüket évszázados régi könyveknek és rendesen életmódjukká teszik azt, és mint ti, lemondanak a világi írásokról, amelyek oldalain nincs Isten.”

„A teremtés valóban egy fejlődési folyamaton megy keresztül?” – kérdezte egy tanuló.

„A fejlődés Istennek egy ösztönzése, mely az emberi elmében is igaz, a viszonylagosság világában” – válaszolt a Mester. „Valóban minden dolognak megvan a helye a jelenben. A Szellemben nincs fejlődés, mint ahogy a fénynyalábban nincs, ami által a mozgókép átfutó jelenetei megjelennek. A teremtés mozgóképét az Úr fordíthatja visszafelé vagy előre, azonban a valóságban minden történés egy örök mostban játszódik le.”

- 32 -


Az Úrért dolgozni és nem önmagamért azt jelenti, hogy helytelen az érvényesülésre vágyás?” – kérdezte egy tanítvány.

„Nem, mert becsvágyónak kell lenned, hogy munkádat Istenért hajtod végre” – mondta a Mester. „Ha akaratod gyenge és nagyra törésed halott, akkor életedet is elvesztetted. De ne légy nagyra törő világi kötöttségek létrehozásában.

„Csak magadért keresni dolgokat az romboló, másokért keresni dolgokat az fejlesztő, de azt keresni, hogy Istennek tetszésére légy, az a legjobb magatartás. Ez vezet majd egyenesen az Isteni Jelenvalóságba.”

„Ragaszkodom a remete élethez.” – mondta egy ember Paramahansajinak „de habozom feladni szabadságomat.”

„Isten megismerése nélkül igen kicsi a szabadsága” – válaszolt a Mester. „A maga életét hatások, szeszélyek, hangulatok, szokások és a környezet irányítják. Egy guru tanácsának követése és fegyelmezésének elfogadása által fokozatosan ki fog emelkedni érzékei szolgaságából. A szabadság a lélek irányítása által működő erőt jelent, nem pedig a vágyak és a szokások kényszerítése miatt működő erőt. Az ego iránti engedelmesség megkötöttségre, a lélek iránti engedelmesség felszabadulásra vezet.”

„Uram, van tudományos módszer a Kriya jógán kívül, amely a buzgó embert Istenhez vezeti?” – kérdezte egy tanuló.

„Igen” – felelt a Mester. „Egy biztos és gyors út a Végtelenhez, ha valaki figyelmét szünet nélkül a Krisztus Tudat központon, a szemöldökök között tartja.”

„Helytelen dolog a kételkedés? Én nem szeretek vakon hinni” – érdeklődött egy hallgató.

„A kételkedésnek két fajtája van: romboló és építő. A romboló kételkedés szokásos kételkedés. Azok az emberek, akik ezt gyakorolják, azok vakon ragaszkodnak a hitetlenséghez, az ilyenek őrizkednek a pártatlan vizsgálattól. A kételkedés egy nyugvó elme kikapcsolt rádiója, amelynek következménye, hogy az illető elszalasztja az igazság műsorát.”

- 33 -


„Az építő kételkedés értelmes kérdezősködés és vizsgálat. Azok, akik ezt gyakorolják, sem nem ítélnek meg előre dolgokat, sem nem fogadják el érvényesnek mások véleményét. A szellemi ösvényen az építő kételkedők következtetésüket próbákra és személyes megfigyelésükre alapozzák, az igazság sajátságos megközelítésére.”

„Miért adja át magát Isten oly könnyen nektek?” – mondta a Mester egy előadáson.

„Nektek, akik oly keményen dolgoztok a pénzért és oly keveset az isteni megvalósításért! A hindu szentek mondják, hogy ha 24 órányi időt szentelnénk az Úrnak, folytonosan, megszakítás nélkül imádkozva, akkor az Úr megjelenne előttünk, vagy valamilyen úton megismertetné Magát velünk.

Paramahansaji – érezve, hogy a fiatalember már jó előrehaladást ért el - egy napon ezt javasolta egy tanítványnak, aki értelmileg hajlamosnak látszott, hogy megpróbálja odaadását fejleszteni:

„Kövesd állhatatosan az áhítat ösvényét. Milyen „száraz” volt életed, amikor még csak az értelemtől függtél.”

„A vágyak az ember legkönyörtelenebb ellenségei, azokat kielégíteni nem lehet” – mondta a Mester.

„Egy vágyad legyen csupán: Istent megismerni. Az érzéki vágyak kielégítése nem elégít ki téged, mert nem te vagy az érzék. Azok neked csak szolgáid, s nem te vagy az ő szolgájuk.”

Amikor Paramahansaji és tanítványai a remeteségben a kandalló közelében ültek a fogadószobában és szellemi tárgyakról beszélgettek, a Mester így szólt:

„Lefestek két embert. Jobb oldaluknál van az élet völgye, bal oldaluknál a halál völgye. Mindkettő értelmes ember, mégis az egyik jobbra megy, a másik balra. Miért? Mert az egyik helyesen használta a józan ítélőképességének erejét, míg a másik az erőt a hamis megítélésében való engedékenysége következtében rosszul használta.”

„Mester, dr. Lewis volt ezen a vidéken az első tanítványa, nemde?”

Paramahansaji válaszolt: „Úgy van, ahogy mondják.” Látva, hogy a kérdező egy kissé meghökkent, a Mester hozzátette: „Soha nem mondom, hogy ezek a hívők az én tanítványaim. Isten a guru, azok az ό tanítványai.”

- 34 -


Egy tanuló helytelenítette, hogy a világon a gonoszságról szóló tudósítások rendesen túlsúlyban vannak az újságokban.

„A gonosz a széllel terjed” - mondta a Mester. Az igazság csak a széllel szemben tud közlekedni.”

Vannak emberek, akik kíváncsiak, s szeretnék tudni a Mester korát. A Mester nevetett és szólt:

„Nincs koromi. Születtem az atomok, a teremtés hajnalhasadása előtt.”

Tanítványainak ezt a tanácsot adta:

„Én vagyok a végtelen óceán, rengeteggé válok a hullámokban. Örök és halhatatlan vagyok. Szellem vagyok.”

„Mi tartja meg a Földet, hogy pályáján maradjon?” - kérdezte Paramahansaji egyik tanítványát.

„A centripetális erő vagy a Nap gravitációs mozgása, amely meggátolja, hogy léte külső térbe vesszen” — válaszolt a fiatalember.

„Hát akkor mi tartja meg a Földet, hogy nem húzza a Nap teljesen magába?” ¾ folytatta a Mester.

„A Föld centrifugális ereje, amely által egy bizonyos távolságot tart meg a Naptól.”

A Mester jelentőségteljesen mosolygott. Később a jámbor visszaemlékezett a beszélgetésre és rádöbbent arra, hogy Paramahansaji jelképesen Istenről beszélt, mint vonzó Napról és emberről, mint Földről, mely távolságát megtartja.”

Egy értelmi dolgokra hajlamos tanulónak mondta a Mester:

Ne gondold, hogy ésszel fel tudod fogni a végtelen Atyát. Az értelem csupán az ok-okozat alapelveit képes felfogni, amelyek az érzékelhető világ velejárói. Az értelem erőtlen az érzékfeletti igazság és az Ok Nélküli Abszolútum lényegének megértéséhez.”

Az ember legmagasabb képessége nem az értelem, hanem a sugalmazás; az ismeret megértése, amely azonnal és önkéntelenül a lélekből Származik, nem pedig az érzékek vagy az értelem gyarló közvetítő eszközeitől.”

- 35 -


Eldurvult egy vita két tanuló között, mire a Mester így szólt: „Az emberiségnek csupán egy ellensége van – a tudatlanság. Dolgozzunk együtt annak megsemmisítésén, segítve és vigasztalva egyik a másikat végig az életúton.”

Hogyan tud Isten, a meg nem nyilatkozott Abszolút, átható alakban megjelenni egy hívő előtt?” – kérdezte egy ember. A Mester válaszolt:

„Ha kételkedsz, nem fogod látni s ha látni fogod, majd nem kételkedsz.”

„Uram” – mentegetőzött egy tanítvány – „nem tudom felfogni, hogy az én szavaim okozták M boldogtalanságát.” A Mester válaszolt:

„Ha nem tudva sértjük meg a törvényt, vagy nem szándékosan, de megsértünk valakit, vétket követünk el. Az önzés az, amely tévútra vezet minket. Szentek nem cselekszenek esztelenül, mert ők lemondtak az egoról, és megtalálják igaz azonosságukat Istenben.”

Egy tanítvány ellenszenvét fejezte ki egy ember iránt, akinek vétkeiről nem régen az újságok írtak.

„Sajnálom az olyan embert, aki beteg” – mondta a Mester.

„Miért riadnék vissza tehát olyan embertől, aki bűnbe esett. Az ilyen valójában beteg.”

„Ha egy gyűjtőtartály falai elpusztulnak” – mondta a Mester, „a víz minden irányba szétrohan. Hasonlóképpen, ha a nyugtalanság és a tévedés határait az elmélkedés eltávolítja, az ember tudata kiterjed a végtelenségbe, és elmerül a Szellem mindenütt jelenvalóságában.”

„Miért ad az Úr családokat nekünk, ha azt kívánja, hogy ne szeressük azokat jobban, mint más embereket?” – kérdezte egy tanuló.

„Azzal, hogy az Úr családokba helyez bennünket, alkalmat ad arra, hogy legyőzzük önzésünket és mások önzését is könnyűnek találjuk.” – válaszolt a Mester. „A barátságokban irányt mutat rokonszenvünk további kibővítésére. De ezzel nincs vége, folytatnunk kell a szeretet kiterjesztését, amíg az istenivé nem válik, körülölelve minden lényt, mindenütt. Egyébként hogyan tudnánk elérni az egységet Istennel, a mindenek Atyjával?”

- 36 -


„Az Úr megjelenései egyikében, egy igazán megindító alakjában, azt lehet mondani, hogy az Úr koldus" — mondta a Mester.

„Sóvárog figyelmességünkért. A világegyetem Mestere, akire minden csillag ragyog, napok, holdak és bolygók megremegnek, fut az ember után mondva: „Nem akarod szeretetedet Nekem adni? Nem akarsz engem keresni? Nem szeretsz jobban Engem az Adakozót, mint a dolgokat, amelyeket számodra alkottam?”

„De az ember azt mondja: „Most nagyon el vagyok foglalva. Sok a dolgom, nem tudok időt szakítania számodra.”

„És az Úr szól: Várni fogok.”

A Mester beszélgetett a teremtésről és arról, hogy az Úr miért kezdte el. A tanítványok sok kérdést intéztek hozzá. Paramahansaji mosolyogva válaszolt:

„Az az élet egy minta regény, amelyet az Úr írt és az ember esztelen lenne, ha egyedül az értelemmel próbálná megérteni azt. Ez az, amiért mondom nektek, hogy elmélkedjetek többet. Növeljétek elmélkedésetek bűvös poharát, s akkor majd képesek lesztek elviselni a végtelen bölcsesség óceánját.”

„Megértem, hogy önöknél kétféle tag van – olyanok, akik a világban élnek és a lemondottak, akik a remeteségben élnek” – mondta egy látogató. „Melyik utat jobb követni?”

„Sokan úgy szeretik Istent, hogy más egyéb mit sem számít nekik. Ezek lesznek a lemondók, akik csupán az Úrért dolgoznak” – válaszolt a Mester. „Azok, akiknek a világban kell dolgozniuk, ellátni önmagukat és családjukat, nincsenek kirekesztve a bensőséges isteni kapcsolatból. Rendszerint tovább tart nekik megtalálni Istent, ez minden.”

Egy ember azon panaszkodott, hogy számára minden rosszul megy. „Ez az én karmám” – mondta. „Ugy látszik, nem sikerül semmi.”

„Akkor hát nagyobb erőfeszítést kell tenned” – válaszolt a Mester.

- 37 -


„Felejtsd a múltat és bízz jobban Istenben. A mi sorsunkat nem Ő jelölte ki előre, nem is a karma az egyedüli tényező, mégis a mi életünket elmúlt gondolataink és elmúlt tetteink befolyásolták. Ha nem vagy megelégedve életed folyásával, fordulj meg és változtasd meg a módszert. Nem szeretem hallani az emberek sóhajtozását, és hogy jelen sikertelenségüket az elmúlt életük tévedései rovására írják, az ilyesmi szellemi lustaság. Légy elfogadóbb önmagadhoz és gyomtalanítsd életed kertjét.”

„Miért nem bünteti Isten azokat, akik káromolják nevét?” – kérdezte egy hallgató. A Mester válaszolt:

„Istent nem indítja meg sem a tettetett ima és magasztalás, sem a tudatlan istentagadó kirobbanás. Isten az embernek csak a törvény által válaszol. Üss kőre csuklóiddal, igyál kénsavat és viselned kell a következményeket. Sértsd meg az élet törvényét és jönni fog a szenvedés. Gondolkozz becsületesen, viselkedj nemesen és majd a béke jön. De szeresd Istent feltétel nélkül és Ö el fog jönni.”

„Az a legnagyobb ember, aki magáról azt tartja, hogy az utolsó, amint Jézus tanította” – mondta Paramahansaji.

„A valódi vezető az, aki először másoknak engedelmeskedni tanul, és aki soha nem helyezi magát piedesztálra. Azok, akik hízelgésre vágynak, nem érdemelnek csodálatot, de aki nekünk szolgál, joga van szeretetünkre. Isten a gyermekeit szolgája és kéri-e, hogy dicsőítsék? Nem, mert túlságosan nagy ahhoz, hogy ez hasson Rá.”

Amikor egy tanítvány hibáira mutatott rá a Mester ezt mondta:

„Nem kell érzékenynek lennetek, amikor dorgállak benneteket. Ez azért van, mert ti vagytok a győztesek az ego vezette szokásaitok elleni harcban, amit én azzal folytatok, hogy megmutatom nektek az önfegyelmezés útját. Áldalak benneteket folytonosan a dicsőséges jövőtökért a jóban. Figyelmeztetlek titeket ezen az estén, mert szellemi kötelességeiteket gépiesen szoktátok végrehajtani és elfelejtitek naponta azt a mély, forró törekvést, hogy megtaláljátok Istent.”

Egy templom papja volt hivatalos egy estére Paramahansajihoz. A látogató leverten beszélt: - „Szellemi gondolkozáshoz túl zavart vagyok.”

„Akkor hogyan tud prédikálni?”

- 38 -


„Szeretek prédikálni.”

„Nem azt mondta-e Krisztus, hogy ne a vak vezesse a világtalant?” – mondta a Mester. „Kételyei el fognak tűnni, ha megtanulja és gyakorolja 'az Isten az Egyetlen Bizonyosság' feletti elmélkedést. A tőle eredő sugalmazás nélkül hogyan tudja mások felé közvetíteni az isteni megvalósítást?”

A tanítványok kíváncsian hallgatták a Mestert, amikor az Encinitás központi nagytermében késő éjszaka magasztos dolgokról beszélt.

„Azért vagyok itt, hogy közöljem veletek, hogy Istenben találjátok meg az örömöt” – fejezte be a Mester. Az öröm az, amit mindegyikteknek szabadon kell felfedezni, az örömet, amely életem minden pillanatát áthatja. Mert Ő járkál velem, Ő beszélget velem, Ő gondolkozik velem, Ő játszik velem, Ő vezet engem minden utamon. Uram – szólok hozzá – nincs semmi bajom, Te mindig velem vagy. Boldog vagyok, hogy a Te szolgád lehetek, alázatos eszköz a Te gyermekeid megsegítésére. Bármilyen embereket vagy eseményeket hozol is elém, a Te felelősségedre történnek, nem avatkozom tehát terveidbe, amelyeket saját vágyaim kielégítésére tartogatsz:”

„Tudom, mélyen a bensőmben, hogy boldogságomat egyedül Istenben fogom megtalálni. De engem még sok földi dolog vonz” – mondta egy fiatalember, aki a remeteségbe való belépésen töprengett.

„A gyermek azt gondolja mulatság sárdarabbal játszani, de elveszti érdeklődését iránta, ha idősebb lesz.” – válaszolt a Mester. „Ha szellemileg felnősz, elhagyod a világ örömeit.”

Egy művelt ember látogatása után mondta a Mester tanítványainak:

„Az a sok értelmes ember, akik idézik a prófétákat, olyanok, mint a gramofon. Éppen úgy, mint mikor egy gép játssza le a lemezeit a jelentésük megértése nélkül, ugyanúgy sok tudós idézi a Szentírást anélkül, hogy tudatában lenne igazi jelentésének. Ezek nem láthatják a szentírások mély, életet átalakító értékeit. Az ilyen emberek felolvasásából nem Isten megismerését, hanem csak a szavak ismeretét lehet elnyerni. Az ilyen emberek büszkévé és okoskodóvá válnak.”

Még hozzátette: „Ez az, amiért mindannyiótoknak mondom, hogy olvassatok kevesebbet és elmélkedjetek többet.”

- 39 -


A Mester szólt: „A teremtésben úgy tűnik, hogy Isten az ásványokban alszik, a virágokban álmodik, az állatokban álmából ébred és az emberben tudja, hogy felébredt.

A Mester bőkezűen adta idejét tanítványainak és az igazságkeresőknek. Akkor kereste az SRF menedékhely magányos békéjét a pusztában, amikor ő és kis csoportja rendeltetési helyére érkezett. A kocsi motorja leállt, de Paramahansaji csendesen az autóban maradt. Úgy látszott, hogy az éjszaka mérhetetlen csendjében magába merült a pusztaságban. Végül megszólalt:

„Bárhol is legyen egy forrás, a szomjas emberek odatalálnak. Ámbár néha a változatosság kedvéért, a forrás úgy látszik ritkán látogatott.”

A Mester tanácsot adott az SRF lelkészeknek, hogy hogyan készüljenek a prédikációkra:

„Először mélyen elmélkedjenek. Aztán a béke érzésében maradva, amely az elmélkedéssel jő meg, gondolkozzunk a beszélgetésünk tárgyáról. İrják le eszméiket és csatoljanak hozzá egy vagy két vidám történetet, mert az emberek szeretnek mosolyogni. Befejezésül idézzenek az SRF leckékből, azután tegyék félre a feljegyzéseket és felejtsék el az anyagot. Közvetlenül, hogy a templomban a prédikációt el kell mondaniuk, kérjék a Szellemet, hogy áramoljon szavaikon keresztül. Ezen a módon sugalmazást nem az ego-tól kapnak majd, hanem Istentől.”

Egy asszony mondta a Mesternek, hogy bár Szabályosan látja el temploma szolgálatát, nem érzi magát közelebb Istenhez. Paramahansaji válaszolt:

„Ha megmondom önnek, hogy egy gyümölcs milyen színű, hogy édes, és hogyan terem, még mesze nem a lényegét tudta meg annak a gyümölcsnek. Egyedi ízének megismerésére el kell azt fogyasztania. Hasonlóképpen az igazság felfogására is meg kell azt tapasztalni.”

Majd hozzátette: „Én csak az étvágyát tudom felkelteni az isteni gyümölcs iránt. Miért nem fog neki a dolognak és miért nem harap bele?”

„Mi vagyunk minden hullám az óceán kebelén” – mondta a Mester. „A tenger létezhet hullámok nélkül, de a hullámok nem létezhetnek tenger nélkül. Hasonlóan, a Szellem létezhet ember nélkül, de az ember nem létezhet Szellem nélkül.”

- 40 -


Egy hívő küszködött, de eredmény nélkül, hogy felülkerekedjék a gyengeségén. Neki mondta a Mester.

„Jelenleg nem kérhetlek arra, hogy kerekedj felül a mayán. Minden, amire kérhetlek, az az, hogy állj annak ellent.”

„Egy új tanulónak, aki buzgó volt az élet megpróbáltatásainak elkerülésében, mondta a Mester:

„Az isteni orvos a földi csalódás kórházába fog téged elhelyezni mindaddig, amíg az anyagi dolgok betegségéből gyógyulsz. Azután haza fog engedni.”

Egy kiváló üzletember látogatta meg a remeteséget. Azonnal, ahogy bevezették a Mesterhez szólt:

„Visszataszítóan egészséges és visszataszítóan gazdag vagyok.”

„De nem visszataszítóan boldog, ugye?” – kérdezte Paramahansaji.

Az ember elismerte a lényeget és tanuló lett.

A bibliai szakaszra hivatkozva szólt a Mester: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő én velem”

„Krisztus megkísérli szívetek ajtaján a belépést, de közömbösségetekkel becsuktátok azt.”

„Uram, jó, hogy ebben az időben prédikál Amerikában. A második világháború után a nép jóval fogékonyabb az Ön szellemi tanítására” – jegyezte meg egy ember, aki a közelmúltban olvasta az Egy jógi önéletrajzát.

„Igen” – válaszolt a Mester. „Ötven évvel ezelőtt még közömbösek lettek volna.” És idézte: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.”

A Mester észrevette, hogy egy tanítványa rossz hangulatba van, gyengéden így szólt hozzá:

„Ha a gyötrődés tüskéje sebzi meg szíved, húzd ki azt az elmélkedés tüskéjével.”

- 41 -


A Mester az Önmegvalósítás Testvérisége gyors fejlődésénél - amely szervezetet ő alapította - megfigyelte, hogy néhány tanítvány teljesen belemélyedt a munkába. Figyelmeztette tehát őket: „Sohase legyetek annyira elfoglalva, hogy titkon nem zümmögjétek: „Te az enyém vagy, én a Tiéd vagyok.”

„Ez nem a tétlenség ösvénye” – mondta a Mester a Mt. Washington Center új bentlakója fogadásánál tartott rövid beszédében.

„A tétlen nem tudja megtalálni Istent, ezt a Csodálatos Munkálkodót a teremtésben!” Isten nem segíti azokat, akik azt gondolják, hogy nekik kell minden munkát elvégezni. De titkon segíti azt, aki kötelességét jókedvűen és értelmesen végzi, és aki ezt mondja:

„Uram, Te vagy, aki az én agyamat és kezeimet használod.”

Egy tanuló panaszkodott, hogy túlságosan el volt foglalva ahhoz, hogy elmélkedjék. A Mester tömören megjegyezte:

„Tegyük fel, hogy Isten is túlságosan el lenne foglalva, hogy veled törődjék.”

„Az emberi test egy isteni eszme az Isten elméjében” – mondta a Mester. „A halhatatlan fény Sugaraiból alkotott bennünket és bezárt egy húsdarabba. Minden figyelmünket inkább a mulandó darab gyarlóságába és gyengeségébe helyezzük, mint a benne lévő örök élet energiåiba.”

„Isten meghatározhatatlan és nagyon messze van”- magyarázta egy tanuló.

„Távolinak látszik, mert a figyelmed kifelé, az Ó teremtésére van irányítva és nem befelé Óreá” – mondta a Mester. „Elméd bármikor is bolyong el miriád világ gondolatainak útvesztőjében, fordítsd azt vissza, hogy emlékezzék a benned állandóan jelen lévő Úrra. Idővel rájössz majd, hogy mindig veled van az Úr – egy Isten, aki veled mindenkor a te nyelveden beszél, egy Isten, akinek arca kukucskál minden virágból, minden cserjéből és minden fűszálból.”

„Ezután elmondhatod: szabad vagyok! A Szellem finomfátylába vagyok öltözve, a földről a fény szárnyain repülök a mennybe, és micsoda öröm tölti majd el létedet!”

- 42 -


„Csupán rátekintés általe meg tudja mondani, hogy valaki mennyire haladt előre szellemi fejlődésében?” – kérdezte egy tanítvány Paramahansajit.

„Azonnal” – válaszolt a Mester nyugodtan. „Én az emberek rejtett oldalát nézem, mert ez a feladatom az életben. De nem beszélek arról, hogy miket állapítok meg. Aki saját személyiségét előtérbe tolva mondja, hogy tud, az nem tud. Aki valóban tud, mert ismeri Istent, az szótlan marad.”

Egy tanítványnak, aki ismételten kérte a Mestert, hogy adja meg neki az Isten-tudatot, bár még semmiben sem volt kész erre az állapotra, válaszolta a Mester:

„Akik Istent szeretik, azok sugalmazni tudják kötelességmulasztó testvéreiket és nővéreiket arra a vágyakozásra, hogy visszatérjenek Istenben lévő otthonukba, de a tényleges utat nekik kell megtenni lépésről-lépésre.”

Minden évben Karácsony előtti napon a tanítványok összegyülnek a Mesterrel elmélkedésre a Mount Washington Center-ben. A szent ülésszak mindennap az esti órákig tartott. 1948-ban a karácsonyi elmélkedések alatt az Isteni Anya jelent meg a Mesternek, az áhítatos tanítványok hallották őt az Isteni Anyával beszélgetni. Egy kis idő múlva a Mester felkiáltott mély sóhajtással:

„Ó, milyen gyönyörű vagy!”

Paramahansaji a jámbor tanítványok jelenlétében még néhány, az életükre vonatkozó kérését mondta el. Majd hirtelen felkiáltott:

„Ne menj még el! Talán látod ezeknek az embereknek a tudatalatti anyagi vágyait, s ezek űznek el Téged? Ó, jöjj vissza! Jöjj vissza!”

„Soha nem tudtam hinni a mennyországban, Mester.” – jegyezte meg egy hallgató. „Valóban egy hely az?”

„Igen” – válaszolt Paramahansaji.

- 43 -


„Azok, akik szeretik Istent, és akik bizalmukat Istenbe helyezik, azok ha meghalnak odamennek. Ott az asztrálsíkon megvan a léleknek az a képessége, hogy bármit azonnal materializáljon puszta gondolattal. Az asztráltest csillámló fényből van alkotva. Ebben a birodalomban olyan színek és hangok léteznek, amelyeket a földön nem is ismerünk. Ez egy gyönyörű és örömteli világ, de a mennynek ez az átélése még nem a legfelsőbb állapot. Végül az ember olyan boldogságot érez, amely felülmúlja az érzékelhető szférákat és megérti Istent és önmagát, mint az Abszolút Szellemet.”

„A gyémánt és a faszén, ha egymás mellett fekszenek egyformán kapják a napfényt, de amíg a faszénből nem lesz gyémánt, tiszta és csillogó, addig nem tudja visszaverni a napfényt.” – mondta a Mester. „Hasonlóképpen, ha egy ember szellemileg sötét, össze nem hasonlítható a megtisztult hívővel, aki már képes visszatükrözni Isten fényét.”

„Tartózkodjatok a terefere és a szóbeszéd terjesztésétől” – mondta a Mester egy csoport tanítványnak. „Adj egy hazugságnak huszonnégy órát, s az úgy látszik, halhatatlanná válik.”

„Egy ember, aki egykor a remeteségben élt, gyakran mondott másokról valótlanságokat. Egy nap egy alaptalan kósza hírt indított el egy fiúról. Amikor ez a Mester füleihez jutott, néhány embernek erről az emberről ártalmatlan, de hamis tórténetet suttogott el.

„Eljött hozzám az ember és méltatlankodva mondta: Tessék meghallgatni mit beszélnek az emberek rólam. „Udvariasan meghallgattam. Amikor befejezte, megjegyeztem:

„Nem tetszik ez neked, ugye?” „Természetesen, nem.”

„Most már tudod, hogy érezte magát a fiú, amikor mások megismételték a hazugságot, amit te mondtál róla.” Az ember zavarban volt. Én folytattam: „én voltam az, aki először híreszteltem rólad azt a történetet. Tettem ezt azért, hogy megtanítsalak egy tanúsággal mások tekintetbe vételére – egy tanúsággal, mert képtelen lettél volna megtanulni bármi más úton.”

„Mélyen kell elmélkednetek.” – mondta a Mester egy csoport tanítványának. „Mihelyt megengeditek, hogy nyugtalanok legyetek, ismét a régi zavarok lesznek úrrá rajtatok: nemi vágyak, alkohol, pénz.”

- 44 -


„Úgy látszik az embereknek kevés a szabad akarata" - jegyezte meg egy tanuló „Az én életem sokféleképpen ezt mutatja.”

Fordulj Isten felé és azt fogod tapasztalni, hogy magad téped szét szokásaid és környezeted láncait” – válaszolt a Mester.

„Ámbár az élet színjátékát kozmikus terv kormányozza az ember tudata középpontjának változtatásával meg tudja változtatni szereprészét. Az énnek az egoval való azonosítása kötöttség, az énnek a lélekkel való azonosítása szabadság.

Egy látogató Mt. Washingtonban mondta a Mesternek: „Hiszek Istenben, de Isten nem segít rajtam.”

„Az Istenben való hit és az Istenben való bizalom különbözik egymástól” – válaszolt a Mester. „A hit értéktelen, ha nincs kipróbálva és nem élsz vele. A tapasztalattá alakult hit válik bizalommá. Ezért mondta Malachias: „...ezzel próbáljatok meg engem — mondja a Seregeknek ura – ha nem nyitom meg nektek az egek csatornáit és ha nem árasztok rátok áldást bőségesen.”

Az egyik tanuló komoly tévedést követett el. Siránkozott: „Mindig jó szokásokat ápoltam. Hihetetlennek látszik, hogy ez a baj velem megtörténhetett.”

„Hibád az, hogy túl könnyen támaszkodtál a jó szokásokra és elhanyagoltad a helyes kötelesség állandó gyakorlását” – mondta a Mester. „A jó szokásaid segítenek a közönséges és megszokott helyzetekben, de nem elegendők arra, hogy irányítsanak, ha új feladatok merülnek fel. Ilyenkor ítélőképesség is szükséges. A mély elmélkedés által meg fogod tanulni mindenben a helyes irány megválasztását, még akkor is, ha különleges körülményekkel állsz is szemben.” Majd hozzátette:

„Az ember nem automata és ezért nem tud mindig okosan élni a szilárd előírások és rideg erkölcsi szabályok egyszerű követésével. A napi feladatok és események nagy változatosságában találunk teret a jó ítélőképesség kifejlesztésére.”

Egy nap a Mester korholt egy szerzetest rossz magaviselete miatt. A tanítvány kérdezte: „De azért meg fog nekem bocsátani, nemde, Uram?”

A Mester válaszolt: „Jól van, de mit tehetek egyebet?”

- 45 -


Egy nagy csoport női tanítvány, fiatal és öreg élveztek egy társas kirándulást az SRF Worlf Brotherhood Colony (SRF Világtestvériség Telepe) telkén Encinitasban, szemlélve a Csendes-ócánt. Paramahansaji szólt:

„Mily sokkal jobb ez, mint a nyugtalan világi emberek időrabló szórakozásai. Mindegyikünk gyarapszik békében és boldogságban. Isten azt kívánja, hogy gyermekei éljenek egyszerűen és elégedjenek meg az ártatlan örömökkel.”

„Ne foglalkozzatok mások hibáival” – mondta a Mester. „Használjátok a bölcsességetek súrolószerét, hogy saját elmétek tereit fényesítsétek és folttalanítsátok. Példátokkal más embereket is ösztönöztök majd sajátjuk nagytakarítására.”

Két tanítvány hirtelen haragjában igazságtalanul bepanaszolta egyik barátját a Mesternél.

Ő nyugodtan meghallgatta őket és amikor befejezték szólt: „Változzatok meg.”

„Gyermekeitek akaratát neveljétek a helyes irányba, távol tartva minden önzéstől és abból eredő boldogtalanságtól.” – mondta a Mester egy anyának. „Ne korlátozza szabadságukat vagy szükségtelenül ne helyezkedjék velük szembe. Tanácsot szeretettel adjon nekik, de kicsiny vágyaik fontosságának megértésével. Ha megokolás nélkül bünteti őket, el fogja veszíteni bizalmukat. Ha makacs a gyerek, fejtse ki előtte szempontjait egyszer és ne mondjon többet semmit. Meg kell hagyni élete kis megpróbáltatásait, amelyek gyorsabban tanítják meg józan ítélőképességre, mint sok tanácsadás szavai.”

„Nehéz egy illatos rózsa vagy egy bűzös borz közelében lenni anélkül, hogy az ne legyen hatással ránk.” – mondta a Mester. „Így sokkal jobb csupán emberi rózsákkal társulni.”

„A Bibliában a 'pogány' kifejezés bálványimádót jelent: akinek vonzódása nem az Úrra összpontosul, hanem a világra. Az ember járhat vasárnap templomba, de azért még lehet pogány. Az, akinél mindig ég a Mennyei Atyára emlékezés lámpás, és aki engedelmesedik Jézus előírásainak az keresztény.” Még hozzátette: „Önre vonatkozik, hogy eldöntse, vajon keresztény vagyok-e vagy sem?”

- 46 -


„Látod, hogy milyen jó Istenért dolgozni” – mondta a Mester egy szolgálatkész és gondos tanítványnak. „Az önteltség és az önzés a próbatétel bennünk. Akarunk-e okosan dolgozni Mennyei Atyánkért vagy esztelenül magunkért?”

„A becsületes szellemben végrehajtott cselekedetek által eljutunk az Úrnak, az egyetlen Adakozónak a megértéséhez, hogy minden erő isteni és az egyetlen lénytől az Istentől áramlik.”

„Az élet Isten fenséges álma” – mondta a Mester. „Ha az csak álom, miért oly valóságos a fájdalom?” – érdeklődött egy tanuló.

„Ha álmodban a fejed álombeli falnak ütöd az álombeli fájdalmat okoz” – válaszolt a Mester. „Az álmodó nem bír tudomással az álom érzékcsalódáson alapuló építményéről amíg fel nem ébred. Hasonlóképpen az ember sem érti meg a teremtés kozmikus színjátékának megtévesztő természetét, mindaddig, amíg fel nem ébred Istenben.”

A Mester hangsúlyozta a tevékenység és az elmélkedés fontosságát az élet kiegyensúlyozására.

„Ha Istennek dolgoztok és nem magatoknak” – mondta – „az éppen olyan jó, mintha elmélkedtek. Akkor a munka segít az elmélkedésedben, és az elmélkedés segít a munkádban. Szükséged van az egyensúlyra. Csupán elmélkedéssel lustává válsz. Csak tevékenykedéssel az elméd világiassá válik és elfelejtkezel Istenről.”

„Gyönyörű arra gondolni, hogy az Úr mindannyiunkat egyformán szereti” – mondta egy látogató, de az igazságtalannak látszik, hogy az Úr ugyanúgy törődik a bűnössel, mint a szenttel.”

„Kevésbé értékes a gyémánt, ha sár borítja?” – válaszolt a Mester. „Isten a lelkeink változatlan szépségét látja. Tudja Ő jól, hogy hibáink nem mi vagyunk.”

Sok ember – úgy látszik – ellensége a haladásnak; a gondolkodás és a tevékenység jól elkoptatott kerékvágásait többre becsüli.

„Az ilyen embereket lelki régiségeknek nevezem, mondta a Mester a tanítványainak. „Ne legyetek ilyenek mert végül, ha meghaltok, az angyalok azt mondják: „Ó, itt jön egy régiség! Küldjük vissza a földre!”

- 47 -


„Mi a különbség a világias és a gonosz ember között?” – kérdezte egy ember. A Mester válaszolt:

„A legtöbb ember világias, de csak kevés a valóban gonosz. A világias ember olyan ostoba lény, aki jelentéktelen dolgoknak fontosságot tulajdonít, és tudatlanságból távol áll Istentől. De a gonosz az Istentől szándékosan elfordult embert jelent. Senki ne tegye ezt!”

Egy új tanítvány azt gondolta, hogy lehetséges a Mester tanításait egyedül mély tanulmányozással a magáévá tenni, az elmélkedés gyakorlása nélkül. A Mester szólt neki:

Az igazság észlelése belülről kell, hogy növekedjék. Azt nem lehet oltani, mint a gyümölcsfát.”

„Ne panaszkodj, ha elmélkedésedben nem látsz sem fényt, sem képet” – mondta a Mester híveinek. „A boldogság észlelésében merülj mélyen, s ott meg fogod találni Isten valóságos jelenlétét. Nem is a részt, hanem a teljességet.”

Egy hallgató, akit a Mester beavatott a Kriya jógaba, mondta egy másik hallgatónak:

„Én nem gyakorlom naponta a Kriyát. Megpróbálom emlékezetemben tartani azt az örömet, ami az első időben jött rám a módszer alkalmazásakor.”

Amikor Paramahansaji hallotta a történetet, nevetett és mondta:

„Ez olyan, mintha egy éhes ember, visszautasítja az ételt, mondván: „Nem, köszönöm. Egy múlt heti étkezés megelégedettségének érzését próbálom megőrizni.”

„Mester, én mindenkit szeretek” – mondta egy tanítvány.

„Csak Istent kell szeretned” – válaszolt Paramahansaji. A tanítvány néhány hét múlva találkozott a Mesterrel, aki kérdezte: „Szeretsz másokat?”

„Csak Istent szeretem” – válaszolt a jámbor.

„Mindenkit ugyanazzal a szeretettel kell szeretned.”

A meghökkent tanítvány így szólt: „Uram, mi az Ön álláspontja? Először azt mondta, hogy mindenkit szeretni helytelen, most azt mondja bárkit kizárni helytelen.”

- 48 -


„Te az emberek személyiségéhez ragaszkodsz, ez a szeretetet korlátozza” – fejtette ki a Mester. „Ha igazán szereted Istent, akkor minden arcban Őt fogod látni és tudni fogod, mit jelent mindenkit szeretni. Nem az alakot és az egot, amiket rajongásig szeretünk, hanem a mindenkiben benne lévő Urat. Ő az egyedüli, aki teremtményeit élettel, bájjal és egyéniséggel töltötte el.”

Egy tanítvány azt a vágyát fejezte ki, hogy tetszeni akar a Mesternek. Paramahansaji válaszolt:

„Én akkor vagyok boldog, ha azt tudom, hogy te Istenben vagy boldog. Kapaszkodj Istenbe.”

Egy csoport tanítvány sétált a Mesterrel az Encinitas remeteség pázsitján, ahonnét rá lehetett látni az óceánra. Nagy köd volt és sötét. Valaki megjegyezte: „Milyen hideg és barátságtalan az idő.”

„Ez némileg hasonlít ahhoz a légkörhöz, amely az embert a halála idején veszi körül” – mondta a Mester. „Elszáll erről a világról egy sűrű ködnek látszó valamibe. Semmi sem világos előtte, és egy ideig úgy érzi, hogy eltévedt és fél. Aztán karmájának megfelelően vagy egy ragyogó asztrálvilágba, szellemi tanításokat tanulni kerül, vagy kábulatba merül, amíg az igazságok karmikus pillanata el nem érkezik, hogy újraszülessék a földön.

A jámbor tudatú olyan ember, aki szereti Istent, erről a világról a következőbe való átmenetnél nem zavarodik meg. Az ilyen, megerőltetés nélkül lép be a fény, a szeretet és az öröm birodalmába.”

„A legtöbb ember anyagi dolgokba van elmélyedve” – mondta a Mester. „Ha egyáltalán gondolnak is Istenre, az csak azért van, hogy pénzt vagy egészséget kérjenek tőle. Ritkán kérik tőle a legfontosabb ajándékot: arcának látását, kezének átalakító érintését.

„Az Úr ismeri gondolataink folyását. Addig nem tárja fel magát előttünk, amíg utolsó földi vágyunkról is le nem mondunk, amíg azt nem mondjuk: „Atyám, vezess és legyek a tiéd.”

„Mindegy, hogy hogyan tartjuk az iránytűt, annak tűje mindig északra mutat” – mondta a Mester. „Igy van ez az igazi jóginál is. El lehet merülve sok külső tevékenységben, de elméje mindig az Úrnál van. Szíve állandóan zengi: Uram, Uram, legszeretetreméltóbb mindenek fölött!”

- 49 -


„Ne gondoljatok minden nap életetek kertjében a szellem virágaira” – mondta a Mester egy csoport tanítványnak. „Higgyetek abban, hogy az Úr, akinek átadtátok magatokat, megadja majd isteni beteljesüléseteket a maga idejében. Ti már elvetettétek az istenhez törekvés magjait, öntözzétek imával és igaz tettekkel. Távolítsátok el a kétség, a határozatlanság és a lehangoltság dudváit. Ha az isteni észlelések csírái megjelennek, gondozzátok azokat odaadóan. Egy reggel majd megpillanthatod az Önmegvalósítás virágait.”

Paramahansaji beszélt egy csoport tanítvány előtt. Az egyik hívő, akit látszólag lekötöttek a Mester szavai, gondolatait engedte elcsatangolni. Amikor elérkezett az ideje, hogy jó éjszakát mondjanak, Paramahansaji hozzá szólva megjegyezte:

„Az elme olyan, mint egy ló, jó azt megkötni, mert különben elszalad.”

Sok férfi és nő, mivel nem értették meg a szellemi igazságokat, azt vették a fejükbe, hogy a Mester türelmetlen ahhoz, hogy azt nekik elmagyarázza. Egy napon Paramahansaji felsóhajtott:

„Az emberek mennyire ötletgazdagok tudatlanságukban.”

Egy komoly új tanuló még éjszakánként is gyakorolt, varázslatos eredményeket remélve de egy hét erőfeszítés után csalódottnak érezte magát, hogy elmélkedéseiben bensőjében nem tapasztalta Isten jelenlétének semmiféle jelét.

„Ha nem tudtál gyöngyöt felhozni egy vagy két alámerüléssel, ne hibáztasd az óceánt, keresd a hibát az alámerülésedben” – mondta a Mester. „Nem merültél még elég mélyre.”

„Az elmélkedés gyakorlása által” – mondta a Mester – „úgy fogjátok érezni, hogy szívetekben egy édenkertet hordoztok.”

A Mester minden tekintetben a szelídek legszelídebbje volt, azonban megfelelő alkalmakkor kemény is tudott lenni, mint a gyémánt. Egyik tanítványa Paramahansajinak csupán a szelíd oldalát látta és kezdte kötelességeit elhanyagolni. A guru élesen megdorgálta. A Mester látva a fiatalember szemében a megdöbbenést erre a nem várt figyelmeztetésre, így szólt:

- 50 -


„Ha elfelejted a fennkölt szándékot, ami téged idehozott, eszembe jut az én szellemi kötelességem, hogy hibáidat kiigazítsam.”

A Mester mindig bőkezű volt, mindig tovább adta, amit neki adtak; egyszer ezt mondta:

„Én nem szeretem a jótékonyságot.” Látva a megrökönyödött tanítványait hozzátette:

„A jótékonyság rabbá teszi az embereket. Közöld bölcsességedet másokkal, így azokat képessé teszed arra, hogy segítsenek önmagukon, ez nagyobb, bármily anyagi jótékonyságnál.”

„Egy rossz szokást könnyű megváltoztatni” – mondta a Mester egy segítséget kérő tanítványának.

„A szokás (megszokás) az elme összpontosításának az eredménye. Eddig egy meghatározott irányban gondolkodtál. Egy új és jó szokás kialakítása céljából összpontosíts éppen az ellenkező irányba.”

„Ha megtanultatok boldognak lenni a jelenben, akkor megtaláljátok Istent” – mondta a Mester egy csoport tanítványnak.

„Akkor igazán kevés ember él így a jelenben” - jegyezte meg az egyik tanítvány.

„Ez igaz” – válaszolt Paramahansaji. „A legtöbb a múlt vagy a jövő gondolataiban él.”

Egy tanuló, aki sok csalódáson ment át, kezdte elveszíteni hitét Istenben. A Mester szólt hozzá:

„Akkor, amikor – az Isteni Anya – a legkeményebben sújt, akkor kell a legkitartóbban kapaszkodni köpenyébe.”

A pletyka gonoszságairól beszélve, mondta egy csoport tanitványának:

„Az én gurum Sri Yukteswar szokta mondani: Ha az semmi, akkor mindenkinek el lehet mondani, de én nem kívánom hallani.”

- 51 -


„Az Úr létrehozta mind az embert, mind a mayát” – mondta a Mester. „A megtévesztés állapotai – harag, kapzsiság, önzés és így tovább – az Ő találmányai, nem a miénk. Ő a felelős a próbák megtervezéséért az élet akadályai között.”

„India nagy szentjei szoktak így imádkozni:

- Mennyei Atyám, én nem kértem, hogy teremtsél, mivel Te teremtettél, valósíts meg engem a Te Szellemedben.

Ha te is így, szeretettel beszélsz Istennel, otthonába fog vezetni téged.”

„Ne legyen hatással rátok olyan ismerősök dicsérete, akik igazándiból nem is ismernek” – mondta a Mester.

„Inkább keressétek az igaz barátok véleményét – azokét, akik segítenek abban, hogy tökéletesedjetek, akik soha nem hízelegnek de elnézik hibáitokat. Isten az, aki benneteket a valódi barátok őszintesége által vezet.”

A Mester hangsúlyozta az Isten iránti tökéletes őszinteség szükségességét:

„Az Urat nem lehet megvesztegetni a templomban a hívők tömegével, világi, vagy jól megtervezett szentbeszéddel. Isten a szíveknek csak azon oltárait látogatja meg, amelyeket a hívő könnyeivel megtisztított és a szeretete gyertyáival világított ki.”

Egy hívő le volt sújtva, mert tanítvány társai úgy látszott, hogy nagyobb szellemi előrehaladást értek el, mint ő. A Mester ezt mondta neki:

„Szemeidet a nagy tálra mereszted, ahelyett, hogy a saját tányérodra néznél és arra gondolsz, hogy mit nem kaptál, ahelyett, hogy mit nem adtál.”

Az igazságkeresők családjáról beszélve a Mester gyakran mondta:

„Isteni Anyám, küldd hozzám mindazokat a lelkeket, akik sok szív kelyhéből szeretnék inni a Te szereteted nektárját.”

- 52 -


Az SRF hollywoodi Minden Vallások Temploma fellendülése iránt érdeklődő tanítvány mindig ujjongott, valahányszor különösen nagy volt a látogatottság. De Paramahansaji szólt:

„A kereskedő gondosan figyeli mennyien látogatják üzletét. Én ilyesmire soha nem gondolok. A lelkek tömegének örülök, amint gyakran mondom, de az én barátságom feltétel nélküli mindannyiuk számára, akár eljönnek ide, akár nem.”

Egy elkeseredett hívőnek mondta a Mester:

„Ne légy tagadó (negatív). Soha ne mondd, hogy nem haladsz előre. Ha azt gondolod; „Nem tudom megtalálni Istent.” – magad mondtad ki ezt az ítéletet magadról. Senki a világon el nem veszi tőled az Urat.”

„Mester, mondja meg nekem azt az imát, aminek az elmondásával a leggyorsabban magam felé tudnám fordítani az isteni szeretetet” – mondta egy jámbor hindu. Paramahansaji válaszolt:

„Add Istennek imádnak azokat a gyöngyeit, amelyek Saját szíved bányájának mélyén fekszenek.”

Két tanuló jött a Mt. Washington Centerbe oktatásra. A többi hívő sokat tartott róluk. Rövid idő múlva a két tanuló bizony távozott. A Mester a remeteség bentlakóinak mondta:

„Tetteik benyomást gyakoroltak rátok, de én figyeltem gondolataikat is. Látszólag követték a szabályokat, de bensőleg ők a fegyelmezetlen rohanás voltak. A jó magaviselet nem tart sokáig, ha nem párosul a megfelelő gondolatokkal az elme megtisztítására.”

Egy ember mélyen vonzódott Paramahansajihoz, de nem akarta követni a tanácsát. A Mester szólt:

„Nem tudok haragudni rá, bár sok hibát követett el, de szívből sóvárog Isten iránt. Ha engedné, gyorsan elvezetném az Isteni Otthonba, minden esetre azért idővel eljut majd oda. Ő most olyan, mint egy Cadillac kocsi, amely megragadt a sárban.”

Egy elégedetlen tanulónak mondta a Mester:

- 53 -


„Ne kételkedj, vagy Isten el fog távolítani a remeteségből. Oly sokan jönnek ide csodák reményében. De a mesterek nem mutatják meg Isten adta erőiket, amíg Isten nem parancsolja, hogy azt megtegyék. Az emberek nem értik meg, hogy a legnagyobb csoda életük átalakulása lenne, ha alázatosan engedelmeskednének Isten akaratának.”

„Isten küldött ide egy bizonyos szándékkal” – mondta a Mester. „Akarsz összhangban cselekedni ezzel a szándékkal? A földre egy isteni küldetés teljesítésére jöttél. Képzeld el, hogy ez milyen megrendítően fontos. Ne kövesd a szűk látókörű ego-t, mely akadályozza a végtelen célhoz való ragaszkodásod.”

Egy tanítvány mentegetődzött szellemi haladásának elmaradása miatt, arra hivatkozva, hogy nehézségei voltak hibái leküzdésében.

Paramahansaji, benső érzésében meglátva a mélyebb okot, így szólt:

„Az Úr nem a hibáiddal törődik, csak a közömbösségeddel.”

Amikor a Mester 1923-ban világkörüli útjára indult Bostonból, hogy az SRF tanításait terjessze, egy tanuló megjegyezte:

„Uram, úgy érzem, tehetetlen leszek az Ön Szellemi vezetése nélkül.” A Mester válaszolt:

„Ne rám hagyatkozz! Hagyatkozz Istenre!”

Egy remete tanítványnak, aki gyakran látogatta régi barátait a hétvégeken, mondta a Mester:

„Nyugtalan lettél és az idődet fecsérled. Ide Isten megismeréséért jöttél és most becsapod saját magadat, mert elfelejtkezel célodról. Miért keresed a külső szórakozásokat? Keresd az Urat és azt nézd meg, hogy mit mulasztottál!”

Két fiatal tanítvány gyakran volt egymás társaságában a remeteségben. A Mester szólt hozzájuk:

„A kevés emberhez való ragaszkodás korlátozást jelent. Ez az eljárás gátolja az általános rokonszenv kifejlődését. Ki kell terjesztened vonzalmad királyságának határait. Szórd szeretetedet minden felé, hiszen Isten ott van mindenben és mindenkiben.”

- 54 -


Mialatt a csillagokat nézték sétálgatva egy csoport tanítvánnyal, mondta a Mester:

„Mindegyikőtök kicsiny csillagokból áll, atom csillagokból! Ha életetek ereje megszabadult az ego-tól, úgy érzitek majd, hogy a tudatában vagytok az egész mindenségnek. Amikor a hívők meghalnak, akkor úgy érzik, hogy tudatuk kitárul a végtelen térbe. Ez az egyik legcsodálatosabb megtapasztalás.”

Az Önmegvalósítás Templomában San Diegoban a gyülekezethez szólt a Mester:

„Emlékeztessen ez a templom titeket, a bennetek lévő székesegyházra, ahova az éjszaka sötétjében és hajnalban kell mennetek. Ott meghallgathatjátok az Aumnak fenséges orgona hangú zenéjét és az isteni bölcsesség szentbeszédét.”

Egy este, amikor tanítványaival beszélgetve ült a Mester ezt mondta:

„A vagyon számomra semmit sem jelent, de a barátság igazán érték. Egy hűséges társaságban a barát a minden Barátok Barátjának pillantását kapja el.” Kis szünet után folytatta: „Soha ne légy hamis a barátoddal és soha ne csapj be senkit. Az ilyesmi a legnagyobb bűn az Isteni Törvényszék előtt.”

Joganandaji Mt. Washingtonból indulóban volt valahova, hogy ott majd előadást tartson, de néhány pillanatra megállt egy tanítványával beszélgetni. A Mester így szólt:

„Nagyon jó gondolat a mentális napló vezetése. Mielőtt lefekszel, minden este ülj le egy rövid időre és tekintsd át a napot. Nézd meg mire jutottál. Tetszik-e életed irányvonala? Ha nem, változtass rajta.”

Egy televíziót ajándékoztak a Mesternek. Egy szobában állították fel, ahol nézhették a tanítványok. A tanítványok oly sűrűn látogatták, hogy a Mester így szólt:

„Ameddig még nem találtátok meg Istent, addig jobb nem érdeklődni a szórakozás után. Ezek a gondolatok elfeledtetik Őt. Először tanuljátok meg Öt szeretni és megismerni. Azután már egyre megy, hogy mit tesznek, mert Isten többé soha nem fogja elhagyni gondolataitokat.”

- 55 -


„Az érzéki örömök kielégítését jóllakottság és csömör követi” – mondta a Mester. „Ez az állandó kettős átélés az embert rosszkedvűvé és állhatatlanná teszi. A maya vagy a megtévesztés állapotát jellemzik az ellentétes párok. Isten az egység alapzatán való elmélkedés által űzi ki a hívő elméjéből az öröm és a kín váltakozó hullámait.”

„Mester, ha öregebb leszek és már többet láttam az életből, visszavonulok majd és megkeresem Istent. Most még túl sok az, amit tudni és megismerni akarok” – mondta egy tanuló és elhagyta a remeteséget. Paramahansaji megjegyezte:

„Ő még azt hiszi, hogy a nemiség és a szerelem azok a dolgok, amelyek értékek, és olyan emberré akar lenni, akit a felesége elhagyott és a háza leégett. Gondolkodva veszteségein elhatározza majd, hogy felad mindent.”

„Az Úr nincs nagyon meghatva az ilyen „lemondástól”. Az a tanuló, aki az imént hagyta itt az oktatását, nem hajlandó addig lemondani, amíg nem marad semmije amiről lemond majd.”

„Alig látszik megvalósíthatónak az Istenről való gondolkozás” – jegyezte meg egy látogató. A Mester válaszolt:

„Egyetért a világ önnel? A boldogság helye a világ? Az igazi öröm kitér az olyan ember elől, ki elhagyja Istent, aki maga a Boldogság. A földön Isten hívei a béke egy benső mennyországában élnek, de azok, akik elfelejtik őt, azok napjaikat az önmaguk teremtette bizonytalanság és kiábrándulás alvilágában töltik. Az Úrral „barátságot kötni” valóságosan keresztülvihető!”

Paramahansaji megkérte egyik tanítványát valami tennivalóra egy SRF menedékhelyen, a pusztában. А fiatalember vonakodva ment, elszomorodva a kötelességein, amiért maga mögött kell hagynia a Mt. Washington Center-t.

„Az új munka a pusztai menedékhelyen most csak téged illet.” – mondta a Mester. „Ne érezz ragaszkodást semmihez. Fogadd ezt a munkát ellenkezés nélkül és végezd azt el az isteni szabadság szellemében, ahonnét a kötelességek jönnek.

Ha Isten ma azt mondaná nekem: Jöjj haza! – akkor gondolkozás nélkül itthagynám minden kötelezettségem – szervezés, építkezések, tervek, emberek – és sietnék engedelmeskedni. A világ vezetése az ő felelőssége. Ő az, ki ad, nem te, vagy én.”

- 56 -


„Guruji” – szólt egy tanítvány. „Ha vissza tud emlékezni arra az időpontra, amikor az ön Mestere arra kérte, hogy vállaljon szervezési munkát, szívesen beleegyezett – tudva azt, hogy mit csinál majd sok más ember felelőssége terhére?”

A Mester válaszolt: „Igen. Az ilyen munkát úgy hívják, hogy: önzetlenség.”

Azt állítani, hogy a világ egy álom anélkül, hogy megpróbálnánk elmélkedésben megközelíteni az igazság tényleges megvalósítását, vakbuzgósághoz vezethet” – mondta a Mester. „A bölcs ember megérti, hogy bár a halandó élet csak egy álom, vannak benne álomfájdalmak. De tudományos módszereket választ, hogy felébredjen az álomból.”

Amikor az Önmegvalósítás Testvérisége központjában a kápolnát újrafestették, egy tanítvány azt tanácsolta, hogy egy falmélyedésbe helyezzenek egy lámpát, amelyet „örök mécsesként” ismernek majd, amelyet Paramahansaji gyújtott meg.

A Mester szólt: „Szeretném azt érezni, hogy az Isten iránti odaadás lámpása, amelyet én gyújtottam meg, örökre a szívetekben ég. Egyéb fényre nincsen szükségem.

1951-ben Paramahansaji gyakran célzott arra, hogy a földön már nem sok napja van hátra.

„Uram” – kérdezte egy lesújtott tanítvány - „ha már nem láthatjuk önt, akkor is ilyen közel lesz hozzánk, mint most?”

„Azok számára, akik azt gondolják, hogy közel vagyok, azokhoz közel leszek.”

- 57 -


Paramahansa Jogananda a huszadik század egyik jelentős jógija, bölcse, szellemi mestere. Gondolataiból, tanításaiból áramlik a kristálytiszta tudás és a legmagasabb bölcsesség. Tanítványai kérdéseire válaszolva gyűlt össze a kötetnyi gondolat és útmutatás az élet dolgairól: a hitről, a mester szerepéről, a házasságról, a szeretetről, a feladatról, a sorsról, a meditáció fontosságáról, az önismeretről, mások tiszteletéről stb.

Tanításaival lámpást ad a kereső ember kezébe, hogy saját útját megvilágíthassa.

„Ne légy türelmetlen a Mester keresésében! Mindennek megvan a rendelt ideje, és az akaratnak is megvan az ideje az ég alatt.” – mondja egy helyen.

- 58 -

Download - A Mester mondta - Paramahansa Jogananda

Top Related