bernárd ilona - gyermekáldás a magyar néphagyományban

57
1 Bernád Ilona: Gyermekáldás, bábáskodás a magyar néphagyományban (Bernád Ilona alábbi tanulmánya a sepsiszentgyörgyi Há- romszék című napilapban jelent meg, folytatásokban. Megér- demli, hogy kiragadjuk a napilapok mulandóságából.) Beküldte: buda 1. Udvarlás, házasság, áldott állapot Egy tavaszi könyvbemutatóm hozadékaként [2003] szeptember közepén meghívtak mint egyetlen "határon túlit" Nyíregyházára, a XI. magyar szülésznői konferenciára. Az ér- tekezletet igen nagy érdeklődéssel követte jó négyszáz - több- nyire szülésznő - hallgató. A magyar nőgyógyászat jeles egyé- niségei, egyetemi tanárok, szülészorvosok, szülésznők beszél- tek a szakma különböző vonatkozásairól. Idézzünk néhány té- mát: Aktualitások a szülészetben (prof. dr. Szabó István), a magzati állapotdiagnosztikáról (prof. dr. Pál Attila), a szülés pszichoszomatikájáról (dr. Szeverényi Péter), a szülésznői te- vékenységről "a hatályos jogszabályok" tükrében (dr. Mocsáry Péter) és a XXI. század kihívásai közepette (dr. Bagdány Sán- dor), a várandósok jogairól, az európai uniós csatlakozás vár- ható következményeiről, a kismamagondozásról és a magzati életről, a gyógytorna hatásáról, az ultrahangos szűrővizsgálat- okról, a koraszülésről, a császármetszés jogi és etikai kérdései- ről és arról, hogy végezhető-e császármetszés a szülő nő kéré- sére (Hajagos Orsolya), a szoptatási akadályokról…és folytat- hatnánk a közel negyven előadás a maga nemében mind-mind

Upload: gabesz8

Post on 23-Nov-2015

15 views

Category:

Documents


2 download

TRANSCRIPT

  • 1Bernd Ilona: Gyermeklds, bbskods amagyar nphagyomnyban

    (Bernd Ilona albbi tanulmnya a sepsiszentgyrgyi H-romszk cm napilapban jelent meg, folytatsokban. Megr-demli, hogy kiragadjuk a napilapok mulandsgbl.)

    Bekldte: buda

    1. Udvarls, hzassg, ldott llapot

    Egy tavaszi knyvbemutatm hozadkaknt [2003]szeptember kzepn meghvtak mint egyetlen "hatron tlit"Nyregyhzra, a XI. magyar szlszni konferencira. Az r-tekezletet igen nagy rdekldssel kvette j ngyszz - tbb-nyire szlszn - hallgat. A magyar ngygyszat jeles egy-nisgei, egyetemi tanrok, szlszorvosok, szlsznk beszl-tek a szakma klnbz vonatkozsairl. Idzznk nhny t-mt: Aktualitsok a szlszetben (prof. dr. Szab Istvn), amagzati llapotdiagnosztikrl (prof. dr. Pl Attila), a szlspszichoszomatikjrl (dr. Szevernyi Pter), a szlszni te-vkenysgrl "a hatlyos jogszablyok" tkrben (dr. MocsryPter) s a XXI. szzad kihvsai kzepette (dr. Bagdny Sn-dor), a vrandsok jogairl, az eurpai unis csatlakozs vr-hat kvetkezmnyeirl, a kismamagondozsrl s a magzatiletrl, a gygytorna hatsrl, az ultrahangos szrvizsglat-okrl, a koraszlsrl, a csszrmetszs jogi s etikai krdsei-rl s arrl, hogy vgezhet-e csszrmetszs a szl n kr-sre (Hajagos Orsolya), a szoptatsi akadlyokrls folytat-hatnnk a kzel negyven elads a maga nemben mind-mind

  • 2fontos s rdekes tmjt. Taln csak az maradt ki a konferen-cia anyagbl, ami korunk leggetbb krdse: hogy mit teheta szlszorvos s a szlszn a magyarsg szinte kross vltdemogrfiai apadsa, a szletsek szmnak drasztikus csk-kense ellen, az ldott llapotban lev anyk megbecslsrt,a magzat kihordsrt, az let szentsgnek a vdelmrt. Ezts a npi hagyomnyrend vonatkoz, igen gazdag rtkeit pr-bltam - a lehetsgek miatt, ha csak rintlegesen is - bevinniGyermeklds, bbskods a magyar nphagyomnyban cmeladsommal.

    Emlkeztet nyelv, termkenysgi szoksok

    Nyelvnk mint reg blcs rzi npnk gondolkods-mdjt vilgunkrl, az j letrl, a szletsrl. A magyarnyelvben, letszemlletben a gyermek lds. A gyermek jelen-tette a jvt, a folytonossgot.

    Aki gyermeket vr, ldott (Felvidk, Erdly) vagy boldog(Anyaorszg, Bakony) llapotban van, vrands (Hromszk),visels (Moldva), llapotos (Mezsg), msllapotban",gy"van",a pici bntja a nagyot" (Makfalva). "Hordozsz,teribeval" vagy "vasztag asszon" , ahogy az sz-el csngkmondjk Moldvban, a magyar nyelvterlet keleti szln.Napjainkban: kismama vagy terhes. A terhessg megnevezst -s ezzel a negatv tltetet - a mlt szzad kzepn kapta e cso-dlatos s termszetes llapot. Ismerjk a szavak mly rtel-mnek hatst a tudatra. Taln tbbek kzt ez a negatv meg-nevezs s a megvltozott szemllet az egyik oka a nemzetfo-gyatkozsnak, a reprodukcis er cskkensnek, a nemzet el-regedsnek. Ma, amikor a vrands asszony megrkezik egyorvosi rendelbe, azt krdezik tle, hogy megtartja-e vagy el-veteti. Az orvos szent ktelessge az let vdelme, erre ktelezieskje is, s mindenkppen arra kellene biztatnia a leend any-

  • 3kat, hogy hozzk vilgra gyermekket. Mert mr a fogamzs isegy csoda!

    s mit meg nem tettek rgen az emberek, hogy megtr-tnjk ez a csoda! Vrtk az j letet. Mr lakodalomkor ter-mkenysgi rtusokkal prbltk biztostani a gyermekldst. Amoldvai csngknl Klzsn figyeltem meg 2001 nyarn, hogyhangos "ijjegtetsek" (hujjogtatsok), rneklsek kzepettevzzel s borral locsoljk a menyasszony eltt az utat, bzthintenek elje, ahogy j otthonba megrkezik. Sorolhatnnkszmtalan termkenysgi szoksunkat a Krpt-medencben,melyek az emberi let minden terletn felbukkannak, s a leg-gyakoribbak tavasszal, amikor a termszet is bred. Mjusfkatlltanak a Kis-Kkll vidkn, amely a vilgfa, letfa szim-blumval teltdik. A gyimesi csngknl az letfa szerelmiszimblum, lakodalomkor a kapuzbt ktfell egy-egy magasfenyfval dsztik. A hsvti locsolkods is termkenysgi r-tus, s a vz tisztt, megtermkenyt, j letet ad eszkz. Afikat is megntzik vzzel, lelocsoljk, hogy k is termke-nyek legyenek. Piros tojst adnak a fiatalok egymsnak, amiszintn termkenysgszimblum. A npkltszet rtusnekei,szerencsekvn mondki (pl. a Kis-Kkll vidkn), a kn-tls (regls), a farsangi bohsgok, Felvidken a villzs, aSzent Ivn-napi tzugrs, mely prost szoks is, Cskban mga hatrjrs is a termkenysg, a bsg elvettst szolglja.

    Udvarls, lakodalom

    Az udvarls, ismerkeds is csupa jtk, jkedv, mkavolt.

    "A legnyek ngyen-ten mentek a fonba, gymentek a fonhzhoz, hogy nekszval mentek min-dig. Ott is nekeltek a lenyos hzra. Rgifajta ne-keket nekeltek."

  • 4(Udvarhelyszk, Oroszhegy)"A lenyok jrtak a fonba, ez volt a negyvenesvekben s azeltt. Olyan volt a rgi szoks. S azvolt a szoks, az orst elejtette a lny, a fi felkaptaaz orst, s ki kellett vltsa a lny. Meg kellett cs-kolja a fit, mert ha nem, az orst nem kapta visz-sza. A fonnak a vge jtk lett. Ksbb voltak atrsasjtkok, prozs, ktba ess, fedzs megminden. Ott a fik s a lnyok sszeismerkedtek, kikit szeretett, annak udvarolni kezdett. De nem gyvolt, mint most, hogy egy udvarld van. J, hogykivlasztottuk, hogy kit akarunk, de tbb fival isszrakoztunk. Volt egy udvarlnk, de tbb fivalszrakoztunk. Nem csak az az egy. Minden fivalszrakoztunk. Aztn mgiscsak azt az egyet tartot-tuk magunknak, s abbl lett a hzassg. Nem udva-roltak sokig, egy vig udvaroltak a fik, utna voltaz eljegyzs. Kedden, cstrtkn, szombaton svasrnap voltak a vizitaestk."(Udvarhelyszk, Oroszhegy)"Kalkba szttk a pokrcokat, s akkor jrtak afiatalok. A lenyok szttek, s akkor a fiatalemberekis odamentek. Bartkoztak, egytt jrtak tncolniMegismerkedtek. Amelyik megtetszett egymsnak,megkrdeztk a szlktl, hogy belegyeznek-e, hogyeljegyezze. A legny ment a lny apjtl megkr-dezni. Krni az apjtl. Az apjval mentek. Egyez-zenek meg, hogy jegyezze el a lnyt, vagy nemVolt, hogy a szegnysg miatt nem adtk oda."(Krptalja, Bereg)"A vallsos idben se eljegyzst, se lakodalmat nemcsinlunk most sem. Janur 7-n kezddik a far-sang, akkor vannak az eljegyzsek, eskvk. Far-sang utn jn a bjt, akkor nincsen hzassg. Ka-

  • 5rcsony msodnapjn hirdetik ki az j prokat.Amikor jegybe lpnek, akkor jn a jegyessg ideje,azalatt pap ersti a fiatalokat, kszti fel a hzas-sgi letre, olyan mdszerrel, ha egymst nem sze-retik, szaktsanak akkor, s ne azutn, mikor mrsszeeskdtek. Amit az Isten sszekttt, ember elnem vlasztja. Kihirdeti hromszor. Hrom-ngyvasrnap jrtatja elksztre."(Udvarhelyszk, Oroszhegy)A hagyomny, az egyhz a csaldok sszetartsra, a h-

    zassgok tartssgra trekedik.Az eskv, lakodalom fnypont egy kzssg letben.

    Fontos helye van a npkltszetben, sokfle jtk, bohsg,erotikus csujjogtats fzdik hozz. Tulajdonkppen egy npidramatikus jtk, amelyben leosztott szerepek vannak (vfly,nyoszolylnyok stb.). A krk mennek a leny utn, s reg-asszonyt hoznak ki helyette, vagy: a vlegnynek tapogatssalkell megllaptania, hogy a kihozott l- s vals menyasszony-ok kzl melyik az v. Az desanyk elsiratjk a lenyukat,akit most elvesztenek. A lny nekkel bcszik. s amikor vi-szik a menyasszonyt, elktik az utat. Hogy tovbbmehessenek,meg kell vltani borral, itallal. Vistn (Kalotaszeg) a stafrun-got viv szekereken regasszonyok lltak, csujjogtattak, ne-megyszer erotikus, pikns szvegeket.

    A lakodalmi ujjogtats, rnekls tulajdonkppen term-kenysgvarzsls. A csngfldi Somoskn a nsznp gy va-rzsolja termkenny a menyasszonyt s vetti el az elsszlttgyermek megrkezst:

    Esztendre, kettre,Legyen baja rengre.Esztendre ne teljk,S tekenybe btegyk.Hihuhhu, huhuh!

  • 6Kilenc hnap eltelik,S a tekeny megtelik.Hihuh, huhuh!

    Klzsn termkenysgi rtussal vrjk az j asszonyt: b-zt hintenek elje, amikor megrkezik. A csngfldi Nagypa-takon kt feketre mzolt "cigny" bolondkodva "talicskzza"egymst (a kzsls jelkpe). A lakodalom alatt ellopjk amenyasszony cipjt (Makfalva, Erdly; Muzsna, Vajdasg),azt is ki kell vltani. Mg az telfelszolglsnak is megvannaka jtkai, monolgjai. Pl. bekttt kzzel jelenik meg a sza-kcsn, segtsget kr a gygyulshoz. S kln ceremnia azajndkozs. Szken a lakodalomba menk sorban, nekelveviszik az ajndkokat az nnepl hz fel. A fiatalok nsz-gyba trfbl elfrszelt deszkt tesznek be. s szinte a vg-telensgig lehetne folytatni a trfk, jtkok, megjtszsok so-rt.

    ldott llapot, magzatvdelem

    "A szerelem, hzassg els gymlcse a gyermek."(Makfalva, Maros-Torda vrmegye)"A megszokott az volt, hogyha egy vre az j pr-nak gyermeke szletik."(Horvtorszg, Krgy)"Ha egy asszony gyermeket vr, ldott llapotnakmondtk. A frjk rlt. Mindenki rlt. Az nanymnak t volt, rlt mind az tnek. Mi is rl-tnk mindeniknek, Isten ldsnak tartottuk, demost mr az istenldst megfojtjk, nem engedik avilgra, az nagy baj a mai vilgban."(Felvidk, Zsre)

  • 7"A gyermeket elfogadtuk, ahnyat a Jisten adott. Mert aJisten adta ket. desapm nagyon gyermekszeret volt, rltnekik."

    (Felvidk, Kalonda)"Vt t es, hat es, kilenc es"(Moldva, Pusztina)"A gyermek ketts rm. Egyszer rm, amikormegszletik a sajt gyereked. Msodszor hatalmasrm, amikor megjelennek az unokk. Az embersajt magt keresi a gyerekeiben s unokiban.Hogy nem talljuk meg magunkat? Azrt, mert nemakarjuk megismerni. A viselkedsk s okszorugyanaz, mint amikor mi gyermekek voltunk, smgis helytelentjk, ne azt tedd, vagy ne ezt tedd.Mindenkppen a gyerek a f!"(Nagyszeben vidke, Szentgota)"A gyermeket Isten adja, s az rm. Nem tetettk el.rvendtek. Nagyon sok is volt. Rgen ttl kezdve,11-15-ig is voltak. Melyik csaldnak hogy sikerlt."(Krptalja, Bereg)"Ktvenknt jttek a gyermekeim, hrom hat valatt. A gyermeklds lds. Mindig rvendtnkneki. Akkor mg jobban rvendtek, mint most."(Mezsg, Magyarpalatka)"Neknk biztos, hogy lds s rm a gyermek...ront, a legkisebbiket 44 vesen szltem. Amikor agyerekeim mr gy kezdtek nagyobbak lenni, akkormr k is azt mondtk, hogy most mr, anya, elglesz, most mr vagyunk elegen. S mindig mikormegszletett egy kisbaba, elszr gltak ellene,hogy mirt megint, s mikor megszletett egy jlet, akkor olyan nagy rmmel fogadtk. Senkinem mondta azt, amikor mr megszletett, hogymost mirt. Hanem valban segtettek, ha gond

  • 8volt, vagy problma volt egy gyerekkel, egszsg-gyi problmk, vagy n voltam beteg. A tizent-dik gyermeknk tlzottan lemaradott, ksi retts-ge okt vgl is nem tudta az orvostudomny meg-llaptani. tves szinten van, s htves. Specilisiskolba kell jrnia, vele volt egyedl gond, s sokbetegsg, sok jszakzs s sok-sok nehzsg. Ami-ta megszletett, azta gy rezzk, hogy na-gyon-nagyon sok energit s szeretetet tud bellnkkivltani, sokkal tbbet, mint egy egszsges gye-rek. s ezrt mondjuk, hogy ha egy ilyen beteg gye-rek szletik egy csaldban, s gy llnak hozz, ak-kor az apa, anya s a csald is biztos, hogy felnehhez a teherhez, s olyan pozitv rtkeket hoz ki acsaldban, mit egy egszsges gyereknl nem tud-tunk. abszolt nem olyan, mint a tbbi, szrevet-tk, hogy mennyivel tbb energit s rfigyelstignyel, s ekkor gondoltuk azt, hogy valban egybeteg gyerek azrt lds - ha ezt is lehet mondani -,mert bellnk hoz ki olyan sok olyan trelmet, sze-retetet s megfelelni akarst, hogy ezt csak gy le-het elviselni, hogy az ember n ltala. Gazdagodik.Mi gy ljk meg, hogy ez az Istennek az akarata,hogy nekem pont ennyit kellett szlni, s gy kellettaz letemnek alakulnia. Nha rmjn, be aranyosoka kis unokk. Mr van kt unoknk is. Nha gy fel-fellobban bennem, hogy be j nekik, szoptatni, etet-getni, frdetni... Nem szeretnk igazn, de hogyhajnne, akkor elfogadnm."(Magyarorszg, Ntincs, tizenhat gyermekes anya)"Legnagyobb boldogsg ikres anynak lenni. Ne-kem kt gyerekkel semmivel tbb gondom nem volt.Szpen neveltem ket, mindenre volt idm. Nekem ahrom v, a gyes, az volt a legszebb az letemben.

  • 9Sokan mondtk, hogy gyesundorom van, mindigcsak be vagyok zrva. n mindent rendbe raktam,mire a frjem hazajtt, mindennel ksz lettem, f-zssel, mosssal. Pedig kzzel mostam, nekem nemvolt automata mosgpem. S eldobs pelenkmsem. S mennyi pelenkt mostam! Nekem rm volta kt gyerek. Ha ikreim lennnek megint, azt sembnnm."(Anyaorszg, Debrecen)"Nlunk rvendtnk, mikor szlettek. Imdkoztam:krtem a Jisztent, hogy adjon egszget, Isztenadjon kedje mnnyi gyermkt, csak egszgesz l-gyn! Erre kell imdkozzunk rkk, met ersz szokhndikpt (nyomork) van, rgebb nem vt. Ahnygyermeket adott a Jiszten, rvendtnk neki. Alnyimnak is ngy gyermeke vt."(Moldva, jfalu)"Hogy lds, rm a gyermek? Nehz krds. Csakazt tudom, hogy nekem igen. Mindenkinek msHrom kisgyermekem van, ha gy alakul, minden-kppen mg vllalok, de azt mg nem tudom, hogymikor vagy mennyit. Mg elg kicsik."(Anyaorszg, rd)"Csngfldn a terhessg szent volt. A terhessgetmegszaktani nem volt szabad, azt megelzni sem.Nagyon katolikusok voltak, nagyon vallsosak vol-tak, nemcsak az asszonyok, a frfiak is. Ha vletle-nl valakinek spontn megszakadt a terhessge, azis bnnek szmtott. Fggetlenl attl, hogy ki volta hibs, megemelt, elfordult, nem hibztattk, deaz is bn volt, amiatt szenvedtek, hogy az a gyer-mek elveszett. Az egy ember, az egy let, annak lnikell."(Barcasg, Krizba)

  • 10

    Volt olyan eset, helyzet is, hogy a vrands asszonyok,nem akartak gyermeket. Egykz vidkeken (Ormnysgban,Kalotaszegen) vagy mshol is a gazdagabb csaldokban, aholnem akartk a vagyont sztaprzni",maguknak orst, gykere-ket szrtak fel."

    "Vagy valamit megemeltek, vagy forr vzbe ltek."(Marosszk, Makfalva)"Gelencsrre jrtak az asszonyok, rdg vt az azasszony, aki elvette."(Felvidk, Zsre)Lenyanyk esetben"a gyermek eltetetse nagyon titokban ment. Elve-tettk a pulyt (babt), hogy senki ne is tudja, hogya lenyka (lenyanya) vrands lett."(Krptalja, Bereg)"Volt, amikor a legny, akit teherbe ejtett, el kellettvegye. Abban az idben, mikor mi voltunk, nemtette el senki. Ezek a bbk mkdtek. Lehet, hogyvolt olyan is, amelyik odafolyamodott. S volt olyann, aki kibrta, s volt, aki belehalt. Ez bnnek sz-mtott. Bnbe esett az is, aki elkvette vele ezt agyermekgyilkossgot. Ez nem volt gyakori, hogy azorvoso k ltal meg tudjk csinlni."(Udvarhelyszk, Oroszhegy)De amint sz volt rla, ezek ritkn fordultak el."A rendes csaldoknl erre mindenki felfigyelt, aszl anya nehogy dolgozzon, segtettk a csald, arokonok, a szomszdok. Ez egy szent dolog volt.Nagy gonddal figyeltek r."(Felvidk, Kalonda)A magzatvdelmi hiedelmek szerint az anya mind az t

    rzkszervn t (lts, halls, zlels, szagls s tapints) jhet-nek kros ingerek, amelyek a magzat rzkszervei tjn kro-sthatjk t. Balzs Lajos idzi Andrek Andret:

  • 11

    "A magzati rzkszervek mr az intrautaerin letsorn kifejldnek, s csaknem tkletesen mkd-nek. A magzatok mozognak, rzkelik a hmrsk-let-vltozst, a nyomst s a fjdalmat, tovbb z-lelnek, hallanak, valamint ltnak."A kis jvevny interaktv lny, az anya negatv lelkilla-

    pottl, ijedtsgtl is vdtk, mert a kicsi megrzi, megsnyli azanyja brminem testi-lelki rossz kzrzett. Vidkemen migmegrztt szoks, hogy az ldott llapotban lvnek nemmondjk meg a rossz hreket, vdik a hirtelen felindulstl.

    Analgis gondolkodsra plda: (Felvidk, Zsre)"Nem szabadott nzni olyan beteg gyerekre, hogyr ne csudljon, hogy ne csnyorjon vagy valamikutyra." (Felvidk, Kalonda)"Ne nzzen regasszonyra, mert csf, hogy a gye-reke ne legyen olyan."(Krptalja, Bereg)"Nem szabadott a vrands asszonyknak egynyomorkra vagy egy csnya gyerekre nzni, mertazt mondtk, olyan gyereket szl majd." Az egykoriblcsessg, filozfia tkre mellett bizonyra az idsadatkzlktl szrmaz szvegek idvel nyelvtrt-neti, nyelvjrsi rdekessgek lesznek.Klsrelmi tiltsok: (Felvidk, Kalonda)"Ha megtik vagy megdobjk, anyajegyes lesz agyermek. Meg ne sse magt, ne dobjanak hozzgymlcst, mert anyajegyes lesz."(Udvarhelyszk, Oroszhegy)"A ktnyibe nem szabadott telflt tenni. Virgotvagy gyomot nem szabadott vigyen. A gyermeknekfoltos lesz az arca."(Krptalja, Bereg)"Volt egy olyan szoks, ha valami jegyek vannak a

  • 12

    pulynak, az jszlttnek a testn, azt jelentette,hogy mg vrands volt az asszonyka, addig ello-pott valakitl valamit, s azon a helyen eldugta, aholvan az a jegy."Mg az erklcsi szablyok sem hinyoznak.A visels asszony minden telre vonatkoz kvnsgt

    teljestettk. (Felvidk, Zsre)"Az telt, mindent megkvnt, meg kellett enni, hanem, elment a kicsi, rosszul volt, elvetlt, elvrzett.Vt ilyen eset."Az anyt vdtk az erlkdstl, hasi prs kifejtstl:

    (Felvidk, Zsre)"Nem szabadott a csizmkat lehzni az regnek albrl."gy tartottk, hogy (Makfalva)"az anya dolgozhat, a nehz fizikai munkkat kiv-ve, emelstl, megfzstl vdtk, neki is rizkedniekellett. gy tartottk, hogy ha az asszony dolgozik,knnyebben szl."A mozgs jtkony hatst figyelembe vve, nem is ll

    tvol az igazsgtl. (Krptalja, Bereg)"Ha valami nehezet felemelt, vagy ilyesmi, s sze-rencstlen gyermeke lett, a frj az asszonykt hi-bztatta."(Anyaorszg, Debrecen)"A magas sark cip is tilos, mert a szls utn f-js lbak lesznek."A falusi asszonyok tpllkozsban nem llt be vltozs,

    m valamifle trendnek kellett lteznie, fleg az arisztokrcias a nemessg krben, ugyanis a hres kibdi Mtyus orvos-doktor a kzpkorban rt Diaetetica cm knyvben kln fe-jezetekben r

    "A megviselsdsrl s a visels asszonyokdiaetjrl"

  • 13

    ",A szlshez kszl s gyermekgyat fekv asszo-nyok diaetjrl" ,valamint"A szoptat asszonyok s dajkk diaetetikjrl" : "Mindazokat, melyek a szlsnek rjt igen si-ettetnk, vagy nagyon ksleltetnk, vagy azutn aszlst nehzz tehetnk, most ugyan szorosan elt-voztassa. () A szlshez kszl asszonyok kny-ny, emszthet, jl megftt telekkel ljenek, keve-set egyenek, csendes elmvel, jkedvvel legyenek."Tovbb is letvezetsi tancsok kvetkeznek: "Aszlsnek terhrl s ktsges kimenetelrl negondolkozzanak. Erre nzve egyedl ne mulassa-nak, hanem idejket j beszdes, nyjas emberekkzt tltsk. Tbbet aludjanak, mint vigyzzanak.Hasukat csak egy nap is szorulva maradni ne en-gedjk."

    Bbaasszony, bbskods

    A rgi idkben falun nagy szerepet jtszott az anyk le-tben a bba (Erdly), csngfldi megnevezssel bbaasszon,mosze, Krptaljn bbaboszorknyra is talltam pldt, aholboszorknak nevezik. Itt fltek is tle, hogy megrontja az j-szlttet s az anyt. (Erre A szls fejezetben mg visszat-rnk.)

    A bbhoz ktdik szmos kzmondsunk is: "sok bbakzt elvsz a gyermek" "utoljra a bba mosdatta" (hogyhavalaki piszkos) "felvgta a bba a nyelvt" (aki sokat beszl)stb. Gygynvnyek nevben is elfordul: bbakalcs(Equisetum arvense), amit a ngygyszatban hasznlnak.

    Moldvban a rgmlt idben, de mg most is van pldar, hogy a vrands anyt parasztbba gondozza, idnknt

  • 14

    vizsglja, elltja tancsokkal. Erdlyben a msllapot idejnmegkerestk, s a szlsre fogadtk fel.

    A bbasg egyids az emberisggel. A szls krl rgenmindig a csald idsebb ntagjai segdkeztek. Maga a bba szis regasszonyt jelent. A bba az anyktl, nagyanyktl r-klt tuds trktje. A npi tuds, amely szertegazott az letminden terletre, az lvilg, az emberi cselekvs s alkotsminden szintjre, kiterjedt az letadsra, az j let fogadsrais. Mindenre, ami kapcsolatban llott az ldott llapotban lvasszonnyal, jszlttel, csecsemvel, azok vdelmvel, gondo-zsval s megbetegedsk esetn gygytsukkal.

    A szlsnl segdkez asszonyokbl kerltek ki az elsparasztbbk. A falusi bba gondoskodott a kvetkez bbage-nercirl is. ltalban a sajt lnyt oktatta ki a szlsek le-vezetsre:

    "a bbnk desanyja is falusi bba volt"(Mezsg, Magyarpalatka).Van r plda, hogy ismerst tantott be, pl. Moldvban:"A bbasszony megtantott. Attl tanultam mindent.Nekem is csnta (nekem is levezette a szlsemet).Most n es tudom."(Klsrekecsin)A bbaasszonyok gygyt specialistk is egy-egy falu-

    kzssgen bell. Egyes ismeretekre, cselekedetekre szakos-tottak, beavatottak voltak, ezrt k a trsadalom egy kln r-tegt alkottk. Beletartoztak a kzssgbe, csaldjuk volt, ltka maguk lett, dolgoztak, mezre jrtak. Mikor szksg voltrjuk, hvtk ket, s k azonnal mentek, tudvn, hogy k avajd asszony testi-lelki tmaszai. Ismertk a szlsnl fell-p veszlyeket vagy szvdmnyeket, ilyenkor orvosi segtsgutn kldtek, vagy a krhzba kldtk a szl nt.

    A bbnak kln sttusa volt. A kzssg sok mindentelvrt tle: kismamagondozst, a szls levezetst, a gyer-mekgyas s az jszltt gondozst, kenst, a gyenge gyer-

  • 15

    mek megkeresztelst, a mellgyullads gygytst, az jsz-ltt templomba ksrst keresztels cljbl, a keresztel el-ksztst, fllyukasztst, szexulis s fogamzsgtlssal kap-csolatos tancsadst, magzatelhajtst, gygytst stb.

    Ezt a npi tudst a tudomnyossg, az orvostudomny, agygyszerszet fejldsvel a tanult ismeretek vltottk fel, akett kztt feszltsgek is kialakultak, de anlkl, hogy ta-gadnk a tudomny s a tanult tuds fontossgt, a npi tudssok ezer ves, trktett tapasztalatanyagt nem lehet kikap-csolni. A tudsok s a kutatk is visszatrnek a npi megfi-gyels, ksrletezs, tapasztalat felfedezte gygynvny-,gygylelmiszer-kivonatokhoz, vzkrkhoz s egyb gygy-mdokhoz.

    A bbasg az els llamilag oktatott, felgyelt s fizetettni foglalkozs volt. A npi emlkezet mellett a levltri forr-sok tudstanak rla. 1950 krl, a bbakpzs ltalnosts-val, a szlotthonok, szlszetek ltestsvel vltoztak meg amestersggel kapcsolatos krlmnyek. Addig pontos kpet al-kothatunk rla, mert 1950-ig tretlenl lt a hagyomny, a hie-delem- s szoksvilg. Erdlyben az 1900-as vek elejig in-kbb a parasztbbk mkdtek. Mria Terzia bbatrvnye(1770) utn Erdlyben 1775-ben Kolozsvron kezddtt a ma-gyar nyelv bbakpzs, ezek voltak az n. cduls bbk, akikaz 1800-as vek elejtl a megyei forvosok jelentseiben isszerepelnek. Erdlyben a monarchia idejn, amikor kezdtekmegjelenni a kpzett szlsznk, gondoskodtak arrl, hogy afalvakba kldttek tudjanak a lakosok anyanyelvn. A paraszt-bbkrl boszorknyperekben is olvashatunk.

    A tulajdonomban lv, 1939-ben nyomtatott Magyar B-baknyv a bbasgot hivatsknt emlti. Els kiadsa 1902-benjelent meg. Anatmira, msllapotra, szlsre, gyermekgyravonatkoz ismereteket tartalmaz.

    A mlt szzad kzepig a legtbb teleplsen mgis acsald ntagjai s a parasztbbk lttk el az asszonyokat. A

  • 16

    mlt szzad kzeptl, a kzegszsggy megszervezstlltezik Erdlyben kismamagondozs. A krzeti rendelkre h-rult a feladat, hogy kvesse a vrands asszony vagy az emb-ri, a magzat egszsgi llapott. Addig a csald - ha olyan volta szemllet - vagy a terhes n maga - ha volt lehetsge - k-mlte magt a szls eltt.

    Az egykori asszonyok, bbk ismertk a ni menstruci-s ciklus holdllshoz val viszonyt. "Meslte az desanym.Egyszer mondta, hogy jholdtl kezdve szmoltk, de meddig,nem emlkszem. A napokat kiszmtottk gy. Tudtk, hogy amenstrucis ciklus, a fogamzs a holdtl fgg, s hogy ugyan-abban holdciklusban fog a pulya megszletni. Tudtk a bo-szorkk, segtettk az asszonyoknak kiszmolni." (Krptalja,Bereg) Tlhords esetn Cskszentdomokoson a falusi bbkbe tudtk indtani a szlst.

    Tbbfle mdszerrel mr a szls eltt megprbltkmegllaptani az jszltt nemt: Nyrd menti (karcsonfalvi)szlszn kollganm mondta, mikor n is vrtam a fiamat:"Hogyha nehezen viseled, a derekadnl vastagszik, kerek a ha-sad, fiad lesz. Hogyha htulrl nzve csinos maradsz, s he-gyes, kicsi hasad lesz, kislnyod szletik." Nlam az elbbitllaptotta meg. Igaza lett. "Ki mit evett, figyeltk. A savany-sgot vagy ilyesmit, ha ettk, akkor azt mondtk, fi lesz. Hadessgeket, akkor kislny lesz Foltosodsbl is tudtak k-vetkeztetni. Azt mondtk, ikrek lesznek, ha tl nagy a hasa."(Krptalja, Bereg)

    A parasztbbnak nem volt mszere. A kst, amivel el-vgta a kldkzsinrt, ferttlents cljbl gyertyalng fltartotta (errl ksbb) vagy hagyms vzbe ztatta. A hagym-ban lv allicin, termszetes antibiotikum, baktrium-, vrus- sgombal termszet adta szer. Ksbb jelentek meg a bbats-kk.

    "A bba felszerelse kis tska, ami neki kellett. Ke-vs volt neki. Hallgatta a hallgatval a gyermek

  • 17

    szvhangjt."(Felvidk, Kalonda)"Ferttlentszert hasznlt."(Felvidk, Rapp)Tulajdonomba kerltek a Nagykunsgbl egy rg elhunyt

    bba mszerei. A mszerek kort nem tudom megllaptani, deaz ajndkoz szemly elmondta, hogy a bba fia idn lett vol-na szzves.

    Annyira fontos volt, hogy a bba a hivatst lelkiismere-tesen, becslettel vgezze, hogy a rgi idben a falu elljrifeleskettk.

    A falusi bba eskje a rgi vilgban Cskszentdomoko-son:

    "Az Atya, Fi, Szent Llek egy bizony Isten, Bol-dogsgos Szz Mria, Istennek Szent Anyja s Is-tennek minden szentjei, gy engedjk nekem lelkemdvssgt, s gy esedezzenek rettem a mennyeiszentek, valamely igazn n N. N. a rem bzott hi-vatalban eljrok: tudni illik a bbasgnakhivataljban. Szegnynek, boldognak, jakarnak,ellensgemnek igazn, hven, amennyiben n tlemkitelik, szolglok, a szletend s szletett kisdedrevigyzok, hogy gondviseletlensgem miatt meg nehaljon, flszegen ne szlessk, Szent keresztsg nl-kl ne maradjon, Isten engem gy seglyen s gyadja lelkem dvssgt."(A cskszentdomokosi rmai katolikus egyhz anyakny-

    vbl, 1763)Gyjtttem mg egy, a vci levltr kisnyomtatvnyn

    szerepl bbaeskt a XVIII. szzad msodik felbl.Adatkzlim jellemzsben kirajzoldik egy bbakp: "Az anysomnak mg regebb bbja volt, nemtanult bba. Rendesen levezette a szlst, nem voltsemmi baj. Nem volt minden faluban bbaasszony,

  • 18

    Keszben nem volt. Mcsba mentek, Kamarsonvolt."(Mezsg, Magyarpalatka)"A bbaasszony jtt, mindig jtt, hsges asszonyvolt."(Mezsg, Magyarpalatka)"A bbaasszony segtett az asszonyokon. min-denben kisegtett."(Felvidk, Rapp)"A bbaasszony tudott gygytani."(Fogarasfld, Kbor)"Ha az jszltt vagy csecsem beteg volt, voltilyen bbaasszony, aki rtett hozz. Ha valaki beteglett, mentek a bbaasszonyhoz, mert az ezt is rti,azt is rti. Elhttuk, mert a testvrem vagy a fiambeteg volt."(Mezsg, Vajdakamars)"Segtett az reg embereken, beteg embereken.Nem mindenkit gygytott, de akinek tudott, seg-tett. Rolvasssal, gyertyval, gygynvnyekkel.Tekat fztt a fvekbl. Kent, masszrozott. Ken-csket is fztt. Nlk lk nem tudtak ltezni se. Azembereknek szksgk volt r."(Krptalja, Bereg)Ha gyengnek szletett az jszltt, a bba megkeresz-

    telhette."Fontos volt mg az, hogy ne haljon meg a gyermekkereszteletlenl. Ez egy nagyon fontos dolog volt acsngknl. n is megkereszteltem, mert a pap b-csi adott nekem szentelt vizet, s azt mondta, ha gyltom, hogy a gyermek meghalni val, mindegy, kikereszteli meg, csak ne haljon meg kereszteletlenl.Elmondtam azt a szveget. Mikor megszletett, mi-utn mr ember volt. Miutn mr emberszmba

  • 19

    megy, akkor ha n gy lttam, az volt a vlem-nyem, ez a gyermek nem marad meg, akkor azAtynak, a Finak s a Szentllek Istennek nevbenmegkereszteltem, amilyen nevet az anyuka gyorsanmondott, s utna elmondtunk egy miatynkot azanyukval. Az a gyermek mr meg volt keresztelve,s azt a pap mr nem keresztelte meg. Ez volt az egydolog, amihez nagyon ragaszkodtak a csngk,hogy a gyermek ne haljon meg kereszteletlenl.Vagy hsz gyermeket kereszteltem. Nem haltakmind meg. Olyan is volt pldul, hogy az anyukaazr t ragaszkodott, hogy kereszteljem meg, mertha meg van keresztelve, htha nem hal meg agyermek. Volt ilyen valban, hogy nem halt meg."(Barcasg, Krizba)A szls intzmnyestsvel a bba hagyomnyos tev-

    kenysge a Csngfld kivtelvel eltnt. Eltnt az a pozitvllapot, hogy a bba a kzssg tagja, az asszonyok ismertk, is ismerte mindenki gondja-bajt, s brmikor hozz folya-modhattak.

    Gyjtsemben szerepel kpzett szlszn (Krizba) s pa-rasztbba (Klsrekecsin) is.

    2. A szls szakralitsa, helye s mdja

    Forrs: Hromszk (Sepsiszentgyrgy),

    2003. december2004. janur Amellett, hogy az ldottllapot egy kegyelmi llapot, az anya a kozmikus biztonsgr-zetet is megtapasztalhatja, a szls mindig szorongs-, flelem-forrs volt. Szls eltt gy imdkoztak egykor az asszonyok:

    "Mennynek s fldnek teremtje, az els ember vt-kirt igaz tleted szerint azt akard, hogy azon f-

  • 20

    radtsggal s fjdalommal szln magzatjt. Szents igaz mindenekben a szent akaratod, ki az rkkrhozatot, melyet els szleimben rdemlettnk azideig val knra s fjdalomra vlasztottad, hara-godban s megelgedvn irgalmassgodrl: k-nyrgk, Uram, te nked, te szent Fiadrt s szep-ltlen Szz Mrinak teher nlkl val hordozsrt,s fjdalmaimban btorts engem szent lelkeddel,hogy bkessgeddel szenteljem fjdalmas szlsneknyavalyjt. Vigasztalj meg engem e nekem adottgyermeknek p s egszsges hozsra. Oltalmazdmeg, Uram, a te szolgld magvt minden vesze-delemtl, bnasgtl, illetlen s ktelen, brzattl,hogy a te hasonlatossgodra teremtett gyermeketminden trgyainak illend szerivel hozza a vilgra.Szentkeresztsg ltal megtisztttassk, nped kzberassk, az Anyaszentegyhzban ldassk. rizzmeg engem s bennem val ajndkodat, mert csa ka Te kezedre bzom magamat, ki a teljes Szent-Hromsgban lsz s uralkodol, most s mindrk-kn rkk men."(A nehzkesek imdsga szls eltt Alcskban, Szkely

    Lszl s Ksa Jzsef gyjtse. Megjelent a Szkelysg VIII.,1938. 4. szm, 44. old.)

    Kstelken, Gyimesben a Babba Mrihoz, svallsunk-bl ismert Boldogasszonyhoz imdkoznak segtsgrt szls-kor. Errl bvebben ksbb. (...)

    A szls knnytsrt, gyorstsrt egyes esetekben ahterpit is alkalmaztk. Egy mezpalatkai adatkzl el-mondta, hogy miutn elfolyt a magzatvz, az anysa a melegkemence kzelbe lltotta, hogy fjdalmai gyorsabban jjje-nek. A h, a meleg ellaztja az izmokat, knnyebben nylik aszlt. A hterpia mind a magyar npi gygyszat, mind atbbi hagyomnyos orvoslsok rsze. Nagymamm, des-

  • 21

    anym meslte, hogy a Kis-Kkll vidkn a vajd asszo-nyok altestt proltk, vagy meleg vzbe, gygynvnyekblkszlt fzetbe ltettk, tovbb, hogy a bba jrkltatta ket.

    Amikor eleink mg a jurtban ltek, a kzpnyls alstortart oszlopot lltottak, amelynek ga is volt (letfa-,vilgfaszimblum is), s a szl n kapaszkodni, tmaszkodni,llni tudott mellette. A storoszlop kvlrl is ltszik, gy akintlvk is rteslhettek rla, hogy j llek jn a csaldba. Ezta ft Boldogasszony oszlopnak vagy llekfnak is neveztk.Ez a megnevezs mg ezer v utn is fennmaradt, ugyanis apalcoknl a mestergerendt tmaszt oszlopot bdoganynakvagy anyafnak nevezik. Malonyay lersa szerint a bdoganyatele van cifra berovssal, hun-szkta jegyekkel. Mgikusgygymd s kzmonds is ktdik hozz. Az afrikai asszo-nyok is ktlbe, az indinok linba kapaszkodva szltek. Egy-kori szllshelynkn, zsiban van plda arra is, hogy a vaj-dk a jurtaajt kzelben lve szltek (a pneumatani hitvilgszerint szljrta hely: szl-pneuma-llek), s mindig a rokonasszonyok voltak jelen. Vagy a tzhely kzelben, amely az slakhelye volt.

    Az oszlopnak a maradvnya lehet az a szlsi md,amelyet Palcvidken r le Malonyay: az asszonyok a mester-gerendra kttt ktlbe kapaszkodva szltek. A mestergeren-da is az si magyar istenasszonnyal, a Boldogasszonnyal llkapcsolatban. Lszl Gyula lerja, hogy a vallsvlts eltt aszletskor, szlskor istenanya, a Boldogasszony jelenltbenhittek seink. Dacz rpd (Pter Lukcs O. F. M.) knyvblmegtudjuk, hogy a csksomlyi bcss nekben Szp Szz M-riaknt ismert Babba Mria az si magyar Boldogasszony to-vbblse hitnkben. Erdlyben, Kosteleken mg mindigfennmaradt az a szoks, hogy szlskor Babba Mria segts-grt imdkoznak. "A szaport s msokat is szaporodshozsegt anyt testesti meg a szumir Bau vagy Baba istenn, akia Boldogasszony fogalmban ma is l npnk vallsi hagyo-

  • 22

    mnyaiban" - idzi Kiss Jent Dacz. A csksomlyi kegy-templom oltrn a Napba (frfi princpium) ltztetett Nagy-asszonyunk a hold (ni princpium) sarlj n ll, sszekti anap- s a holdtiszteletet. Jung rja, hogy a Nagy sanya mindendolgok eredete, rajta az analitikus pszicholgia az anyaarchet-pus s az anyakp klnleges aspektust rti. A magyar s-anynak, Hold-istenasszonynak Csksomlyn volt az egyikkultikus helye. Babba szavunk fennmaradt tbb helysgnvbenis, pl. Bbahalma Dicsszentmrton mellett, Boldogfalva Ht-szeg krnykn stb. Dacz pter szerint a bba (szlszn)szavunk eredete sszefgg a babbval (szppel, ldottal, any-val). Nlunk, Erdlyben mg l hagyomny, hogy amikor agyermek megszletik, felajnljk a csksomlyi oltalmazAnynak. Amikor tizenngy vvel ezeltt Istvn fiam csecse-m volt, Gyergyszrhegyen l ddnagyanyja azt javasolta,hogy vigyk el Somlyra, s drgljk a Mrihoz, vagyis akegyszobor lbhoz.

    A szls nehz, fjdalmas voltt gy fejezte ki egyjfalusi csng asszony: "lebetegedik, knldik, knokba van" .

    A vajds fjdalmaira minden idben kerestek gygyrt.Kitapasztaltk, hogy bizonyos testhelyzetekben knnyebb,fjdalommentesebb a vajds: "n is az els gyermekemmelgy kuporogtam, amg jtt a kitols. Valahogy gy jtt, az jobbpozci volt. Taln nem volt olyan feszt az a fjdalom. Talnnem fj. Hiba az egszsggyi nevels, hiba az akrmi, aszls az csak fj." (Barcasg, Krizba)

    Tmr Sndor vilgszerte ismert tncmesternk elmond-sa szerint a Galga mentn azt a tncmotvomot, ahol a lenytguggoltatjk, lyuktgtnak nevezik. Mskor: "A bbaasszonyannyit segtett, desanym nevezte (mondta), hogy tette a b-baasszony, hogy fekdjk, keljen, mozogjon, hogy mondjamn, trgyeltette." (Moldva, Klzse)

    Hagyomnyrz vidkeken, de napjainkban a reneszn-szt l termszetgygyszatban is a gygytsban, gygyuls-

  • 23

    ban fontos szerepet tulajdontanak a hitnek, az imnak. Agygyulni vgyk Isten, Jzus vagy a Szzanya segtsgt k-rik. Gyakran bcsra jrnak a betegek gygyuls remnyben,fleg a medd asszonyok esedeznek ily mdon is a gyermekl-dsrt.

    Dr. Grynaeus Tams a honfoglalkrl szl knyvbengy r: a szlsnl jelen lv asszonyok mindig imdkoztak,nekeltek, gy jtt vilgra az jszltt. "Bbjjal, varzzsal,abuj-babujt mormolva, imval knyrgtnk rte." A llekfa,anyafa megnevezs is azt mutatja, hogy a szlets egy transz-cendens aktus volt. Moldvban, Krptaljn (Tasndon) az asz-szonyok beszmolnak, hogy "amikor az asszonyka szlt, min-dig imdkoztak a hzban, mindig. A frje is imdkozott, isimdkozott, s a boszorka (bba) is." (Moldva, jfalu) "Mikorszltem, imdkoztam: szabadtszon meg az Iszten, adjon ert,egszget, hogy meglegyen a gyermk! Sz osztn gy montuk:szabadtsza meg az egsz vilgot sz mnkt isz!" A csngszl anya imdsgnak egyetemessge elgondolkodtat.

    "Rgebben itthon szltek, de most mr nem. n isitthon szltem bbaasszonnyal. Az n anykm(nagyanym) vt a bbaasszony. Mikor fjdalmamvolt, jtt az anykm. Ngy gyermekem szletett.Nem vt iskolja, reg (tapasztalt) vt, az n any-km vt."(Moldva, Argyevny)Pusztakamarson (Mezsgen) az adatkzl az desany-

    jval szlt:"Itthon szltem. Nem vt bbaasszony. Az nanym jtt hozzm. Elhvtam desanymat" . "Itt-hon szltem kt lnyomot, vt egy bbaasszony,nem tanult. Tbb bba vt a faluba." (Moldva, j-falu)"n otthon szlettem, mert akkor, 1927-ben gyer-mekgyi lz volt a szlszeten."

  • 24

    (Debrecen)Tudtk, mit kell tenni a csaldban:"Amikor eljtt a szls ideje, a frj, vagy ms csa-ldtag, elszaladt a bbaasszony utn, s az jtt. Fi-atal, tanult bbaasszony volt. Ha jjel, ha nappal, acsaldban a hozztartoz ment utna, s gyalogjtt, rgtn."(Fogarasfld, Kbor)Volt, amikor a frj szekren hozta, Hromszken volt

    plda mg biciklire is. Ksbb, mikor megalakultak a krzetirendelk, az tvenes-hatvanas vekben, a szl anyt kldtkel, de tudtk pldul, hogy a msodik szlsnl nem lehet idtvesztegetni.

    "A lenyommal, a msodik gyermekkel, a vran-dssg alatt tanult bba jtt hozzm, elkldttszlni Kamarsra. Ott volt nagy diszpenzr. A fr-jemnek szlt, hogy vigyen el. ment Grigorshoz,a szomszdhoz, hogy vigyen engem a lval s sze-krrel. Grigors azt mondta, hogy kszl valamifvet hozni a lovaknak a mezrl. Ezt meghallottaaz asszonya, s azt mondta az asszony, hogy nnem vrhatok, amg jn a mezrl. Az nem utnavan. A baba nem tud v rni. Szerencsmre, mertmeglett rgtn. Ha elment volna a mezre, meglettvolna az ton. A szomszdasszonyok tudtk, mit kellcsinlni."(Mezsg, Magyarpalatka)Krptaljn (Tasndon) fltek az idegen bejvtl, mg a

    bbtl is, akit boszorknynak tartottak. Szimblummal vdtka hzat s lakit a gonosztl, tiszttalantl, negatv erktl:

    "Mikor vrtk ezt a boszorkt (bbt) a hzhoz,rajzoltak a kszbn krtval keresztet egy krbe.De az nem ltszott. Ha a boszorka tlpte azt a k-szbt, akkor azt jelentette, j szvvel bejtt abba a

  • 25

    hzba. S ha nem tudta tlpni, vagy valamirt visz-sza kellett neki fordulni, azt mondtk, valami rosz-szat vitt abba a hzba."(Krptalja, Bereg)Ezt a szimblumot Cskdnfalvn a kapuflfra is farag-

    jk. A kr s az egyenl szr kereszt a magyar npi orvoslsegyik legrgebbi, honfoglals eltti jelkpe. Az g s a fldegysgt jelenti. A kr a teljessg, tkletessg, egszsg,rkkvalsg, a szellem szimbluma, a vilg rendez elve. Azegyenl szr kereszt a test, s fldszimblum is egyben.

    "Klnbz npeknl sidktl alkalmazott jel azegyenl szr kereszt, s eredetileg gt j- (v-szak)keresztknt, mint tr-id jelkp szolglt."(Jankovics)Eleink gy tartottk, hogy a betegsgek okozi a szlben

    lv ront lnyek, amelyek az embert megrontjk, s a rosszatngy vilgtj fel sztszrtk. Az si gygyszat, amely spiri-tulis s szimbolikus, s fleg az energik megmozgatsblllt, gy javtotta a beteg llapott, hogy leterit aktivlta, s angy vilgtj, vagyis a szlrzsa irnyban keringette meg. Acsngk mai napig megriztk ezt az orvoslsi formt, pl. a fej-fjs gygytsa esetn. Felvidken, Krptaljn, csngfldnmg ms archaikus mgikus v-vd rtust is vgeztek a sz-ls krl.

    A parasztbba elmondsa szerint: "Miutn a szl asz-szony hzhoz megrkeztem, a kezemet szappannal jl meg-mostam, s alulrl az asszonyt megvizsgltam." (Moldva,Klsrekecsin) A szls menett kvette a bba. Hogyha va-lami komplikci jelentkezett, orvost hvtak, vagy kldtk alegkzelebbi szlszetre, krhzba.

    "Apmknl volt egy kln helyisg, tisztaszoba,ahol a fiatalasszonyok szltek. Ott fekdtk aztn aBoldogasszony gyt."(Felvidk, Kalonda)

  • 26

    "A szlasszonyok storos gyban szltek, ebbenkt htig fekdtek. Az gy kr egy szp szttes le-pedt akasztottak, amelyet csak erre az alkalomraszttek s csak erre hasznltk. Ez a storlepedvdte a szl asszonyt s ksbb a gyermekgyasanyt az jszlttel, amg a storos gyban fekdt."(Felvidk, Losonc)Ez a fertzsektl is vta az jszlttet s a gyermek-

    gyast. A palcoknl szls utn a gyermekgyas "stort fek-szik" , a szlst is storos nnepnek nevezik, s kzeledtvel ahzat kimeszeltk, a helyisget ferttlentettk. A magyarnyelvterleten mshol is legtbb helyen a szls a tisztaszob-ban trtnt, viszont szlgdr elfordulsrl is tudunk Deb-recen krnykn.

    A szls gyban vagy gyakran aktv testhelyzetben folytle, miutn a bba az asszonyt jratta, vagy ha a koponya nemereszkedett le, vagy nem fordult be helyesen a szlcsatornba,akkor nemegyszer szekrre ltettk, s rzattk. A bbk kls-bels manverekkel a gyermeket is meg tudtk fordtani, hogyfejtartssal jjjn a vilgra.

    "gyban szltnk."(Felvidk, Bolyk, Kalonda, Rapp, Moldva, Argyevny)"gyban szltek, fekve, magasba tettk a fejket,emeltk, s gy."(Krptalja, Bereg)"A gyermeket mindig gyon szltk. A bbaasszonysemmit sem segtett, csak vrt."(Felvidk, Zsre)"Az gyon szltem, a lbamat felhzta a bbaasz-szony."(Mezsg, Magyarpalatka)"gyban szltem, ms az gy mellett. Ha meglen-nnek az regjeim, megmondank jobban. gy tu-dom, hogy mondotta desanym, hogy vt ezeltt.

  • 27

    gy mondta, mikor neki az els gyereke vt, akkora zgyba vt, a zgyba szlte. Lement az anyja,akkor elvette a fjs akkor na, a zgyba lefekdt, sakkor ott meglett az gyba. Megfogta az gyat,vagy ms letrgyelt, ngykzlb, vagy kinek hogyvolt, hogy szerette. Lekucorodva is, halltam, mondta."(Moldva, Pusztina)"A fdn, letrbltem (letrdepeltem) a fdn."(Moldva, jfalu)A gyimeskzploki bbaasszony (aki ksbb Krizbra, a

    Barcasgba kltztt) mondta:"Ngykzlb, guggolva, trden szltek a csnganyk. Fjdalmban mszott a szegnyke. Mon-dom, fel kell fekdni, mert ha lekoppan a gyermekerre a cementre, betrik a koponyja. De gyakar szlni. Leguggoltam n is, odaksztettnk egymosdtlat, kivdtem a gtat, st, mi tbb, akingykzlb szl pldul, annak nem feszlt olyannagyon a gtja, mint az, akit hanyatt knyszertnk,knozunk. Mert mgis csak knnyebben, mert fellis feszlt egy kicsit, s nemcsak lent a gt."(Barcasg, Krizba)szak-Eurpban is az asszonyok trden llva szltek, a

    tolfjdalmak jelentkezsekor ngykzlbra ereszkedtek s agyermeket htulrl segtettk a vilgra. Tibetben is guggolvaszltek az anyk. Szobor is maradt fenn guggol helyzetbenszl istennrl.

    "Kt szk kztt lve s az gyban is szltem agyermekeket. A bbaasszony kt szket a sarokrasszetette. S a mosdtlat tette le, abba vizet, lan-gyos vizet, s abba kellett belepottyanjon a kicsi ba-ba, s akkor a bbaasszony kifogta s mosta is meg, svgta el a kldkzsinrjt. A bbaasszony szre-

  • 28

    vette, hol kell segteni, mire van a szlsnl szk-sg. A szlasszony lt, s a bbaasszony vizsgltaalulrl, hogy hallm, hogy ll a szls. Leguggolt,megnzett, s megvigasztalt."(Udvarhelyszk, Oroszhegy)A btorts, vigasztals nagyon lnyeges, mert a szl

    anya vajds, szls alatti lelkillapota, a szls folyamata ki-hat a kis emberpalntra, valamint az ellazult llapot gyorstja atgulst.

    Rnk maradt emlkek szerint a rmaiak idszmtsunkeltt szz vvel hasznltk a szlszket. A bbaasszony aszlszket vitte az egyik helyrl a msikra. Egsz Eurpbanelterjedt volt.

    "Az reg bbasszonyok azt mondtk, a rgi asszo-nyok kszbn szltek, nem azrt, mert nem volthelyk, hanem azrt, mert a kszb fltt kit-masztottk magukat az ajtflfban, s gy tudtakerlkdni. lltak, guggoltak, vagy gy oldalt kife-sztettk magukat, az ajtban meg tmaszkodni istudtak, meg kapaszkodni is. Egy ids bba nnimondta. Tatn lek, a tatabnyai krhz pszichit-riai osztlyn dolgozom. Tbb csoport tbb ven tfoglalkozott a falusi bbaasszonyok emlkeivel."(anyaorszg, Tata)A kszb a bels s a kls teret, vilgot vlasztja el. Az

    archaikus vilgkp sok hiedelmet formlt vele kapcsolatban. Amagyar npi gygyszat legarchaikusabb rteghez tartozsmnisztikus szlterpia mgikus mdszerei a szljrta he-lyekhez, gy a kszbhz is ktdnek. Ez a rteg a keleti (tibe-ti, indiai, knai, arab), a kelta, az indin, valamint az afrikai saz ceniai szigetvilgi hagyomnyos orvoslsokban is jelenvan. A legrgebbi mgikus gygyt aktusainkat gyakran azersen hagyomnyrz npek orvoslsnak filozfijbl rt-hetjk meg, mert a honfoglal eldeink vilgkpe szttrede-

  • 29

    zett. Npkltszetnkbl (mesinkbl, mtoszainkbl, gyer-mekmondkinkbl stb.), npszoksainkbl, gygytsunkblrekonstrulhatjuk. Ipolyi Arnold, Lk Gbor, dr. Olh Andorknyveibl megtudjuk, hogy "nyelvnkn a leveg, lg, lehe-let, szl, szell, szellet (= aer, aura, spiritus, ventus), a llek,szellem (= animus, spiritus) szavak s fogalmakkal azonosul-nak. [... ] gy mg rgi nyelvnkn a szellet (= aura) a maiszellem (= spiritus) rtelemben j el [... ], eredetileg hasonl, s azonos a llekkel, vagyis az, mit ma a szellemmel feje-znk ki [... ], nmi elevensget, mozgst tulajdontanak neki armai kifejezsek: forg, fj, svlt, zg, dhs, ers, hir-telen szl... " Els Biblia-fordtsunkban (huszita vagy "csn-g" Biblia, XV. szzad) a Szentlelket "szent Szellet" -nek ne-vezik (Halsz Pter kzlse). Az adatkzlk elmondsai alap-jn az emberi s llati test ltetje az leter, szlszer valami.Erre mondjk, hogy ha valaki meghal, kiadja a prjt. A tibe-tiek, indiaiak (Szusruta Szamhita) szerint a szlst a szl kor-mnyozza, az let-szl, leter-leveg hajtja ki a magzatot azanybl, s ezrt helyezik az anyt a szljrta helyre, kszbre,hogy segtsk ezt a folyamatot. A tibeti, knai, indiai forrsokszerint a szl megfelel a csinek (Qi), prnnak, vagyis az let-ernek. Errl bvebben Egszsgnk rt cm ktetem Szlte-rpia fejezetben rtam.

    Nem ritka az aps szls:"A frjem volt velem, mikor a fjdalmaim voltak. Agyermekeket kikldtem az udvarra jtszani. Szls-kor nem repedtem be. A mhlepny eltvozott."(Mezsg, Vajdakamars)De volt eset rgen, amikor az asszonyok falun egyedl is

    megszltk gyermekeiket:"Az n anym is annyi gyereket szlt! Kint a kony-hban, vette a ktnyibe, levgta a kldkit, meg-bogozta, befslizta... "(Mezsg, Pusztakamars)

  • 30

    "Mnyim (nagymamm) a pajtban szlte megapmot. Odavtak siskt (kukoricakrt) vgninagyszombaton, s bhozta a pendelykjibeapmot. Elcspte a kezvel a kdkit, s bhozta."(Felvidk, Zsre)Klnleges esetek:"Volt, akinek az ton vagy a mezn (kellett szlnie).Hamar jtt, megcslta hamarabb."(Mezsg, Magyarpalatka)Nehz idkben, hbors krlmnyek kztti szls:"desanym meslte, hogy hbor alatt nagyonsokszor bujkltak az asszonyok, mezkn meg mgaz erdkben is, s ott szltek, elvgtk a kldkzsi-nrt. Volt, hogy egyedl szlt az asszonyka, egyedlis elvgta. Valami volt neki, vitte magval, azzalvgta el. Hbor volt, s fltek, a frfiak elmentekhborzni, k egyedl voltak, s kellett bujklni akatonktl." (Mezsg, Vajdakamars)"Az els szlsem 1934-ben volt. Ezzel menekl-tnk." (Nagyszeben vidke, Vzakna) "Nekem csa-ld ez az egy lenyom volt. n olyan idben szl-tem a gyermekemet, mikor kitrt a romnokkal ahbor. Azon az jszaka szletett, amikor a szom-szdban ki volt tve a rdi az ablakba. Egsz j-szaka hallgattam. A romnok bejttek." (Krptal-ja, Bereg)

    Rendellenes szlsek

    Volt eset, mikor arctartssal vagy fartartssal jttek agyermekek.

    "A harmadik gyerek arccal jtt, arccal felfele. Vele

  • 31

    az utols idben mr hrom httel azeltt llandfjsaim voltak. Szls utn bels srlseim vol-tak. Ezt itthon, Kalondn szltem. A bels repedst,srlst a bba nem varrta be, kt v mlva meg-operltak. sszesen ngy szlsem volt, Losonconis szltem, mert 39 vesen jtt az utols gyerek, sbementem oda, mert fltem, hogy ids vagyok. Ottaz orvosn bevarrt." (Felvidk, Kalonda)"Egyik ers nehezen gytt, kettbe gytt, jttek abucai (combjai) ell, s a bbaasszony kihzta. Ak-kor is trden vtam, megfogta, jttek a lbai sosztn a teste."(Moldva, jfalu)

    leszts

    "A lnyom utn ht vre szletett a fiam. Az is ne-hezen... Jttek a fjdalmak, jttek a fjdalmak. Abba azt mondta: nagy fej lesz, nagy fej lesz,orosz lesz... mert megnzett allrl. Szenvedtemvele, majd meghaltam vt. Nem jtt, csak a ha-szontalan fjsok jttek. meg lelt s lt. s csakvrt. S n csak szenvedtem. Srtam is... Mindenvt... Nem is tudtam, mit csinljak... Az nem gytt.Egyszer csak azt mondta, hogy ht nem tudja, milesz velem... A frjem azt mondta, hogy visszk akrhzba! Nem kell ide krhz, azt mondta, meg-lesz az, nagy fej lesz, orosz lesz... Az meg farvaljtt. Nem is farval, lbbal. Kijtt a lba. Nem gytta msik. Azt a bba kihzta... Felakadt a nyaka, be-rekedt a feje, a kldkzsinr rcsavarodott a nya-kra... s akkor megszletett. Akkor mr el volt k-

  • 32

    klve. Az desanym nem is nzhette, az kiment akertbe, s ott volt egy nagy szalmakazal, ott lt,nem nzhette a nagy fjdalmamat, de nem kldttaz orvoshoz se, sehova se kldtt. Mg szltem, ottvt egy regasszony velem, a sgornnk vt. Itt voltneki egy pruszlikja, azt begyrtam a szmba, aztmind sztrepegettem neki, nem tudtam, hun vagyok.Na megszltem. Az mondja, na, meg van halva! nazt mondtam mr, hogy nem baj. Egy szikrt nemsajnltam! Nem gytt el a szeretet bennem, hogyht meghalt! Mert abba a nagyon nagy fjdalomba,abba a nagyon nagy vergeldsbe nem is tudtam,hogyan vagyok. Meghalt! Oszt betettk tet a msikasszonnyal a frdvzbe, tttk, csaptk, tttk,csaptk, egyszer csak megnyikkant, felsrt. Na, aztmondja: l! l! S aztn msnap reggel vittk ke-resztelni tt. A lbt is a bbaasszony segtette ki,a fejt is, akkor repesztett. Ugye az orvosok vg-nak, vagy mit segtenek, de repesztett. Nem mer-tem vizeletelni vagy kt hnapig, mert cspett az avizelet. Nem varrt ssze. Nem mondott semmit,hogy szabad-e mg gyerek. rlt, hogy megszaba-dult, el volt kklve, zldlve s megnyikkant, hogyl, nem halt meg. Ez a gyermekem is egszsges, demeg vt a nyakn hzdva egy r, a tornarn nemtudott tornszni. Azrt mozgatta a fejt, csak az azr megvastagodott, s osztn meghzdott. Nyitrnfelvgtk, mikor els ldoz volt, kilencves. Meg-vgtk neki, s aztn rendes vt."(Felvidk, Zsre)Abban az idben az elmondottak voltak az lesztsi m-

    dok.

  • 33

    3. A szls s a gyermekgy

    FORRS: Hromszk (Sepsiszentgyrgy), 2004. febru-r-prilis

    A szls helye s mdja

    Nemcsak a gyimeskzploki szlotthonban engedtkmeg, hogy az anyk gy szljenek, ahogy nekik knnyebb volt,megtrtnt ez Magyarorszgon is. gy mesl errl egy orvos:

    "Budapesten szlettem 1930-ban, az 50-es vekelejn tanultam a medicint a budapesti egyetemen.56-ig Magyarorszgon ltem, s itt most Berlinbeneszembe jut egy trtnet. Mikor 1952-ben Kiskun-halason nyri gyakorlaton voltam, s be voltamosztva a szlszeten a szlszobai gyeletre, be-hoztak egy cignyasszonyt, inkbb lnyt, akinek,sajnos, mr voltak gyerekei. S mi ott, ahogy tanul-tuk a pesti klinikn, megvizsgltuk, kapott egy inf-zit is, lefektettk a szlgyra, s vrtuk, hogy na,fog jnni a gyerek. Az meg csak mozgott ide-oda azgyon, nem akart ott fekdni, hiba beszltnk vele.Nem hallgatott rnk. Alighogy egyedl hagytuk,ahogy benztnk, dbbenettel lttuk, a kollgm is,n is, hogy az gy vgben, st a matracon guggol,gy nyom s himblja magt ide-oda. Mi gy meg-ijedtnk, mert az egyetemen gy tanultuk, hogy haa szl asszony ilyen helyzetben van, akkor nagyoners, slyos s veszlyes vrzse lehet. Azonnal le-nyomtuk a htra, hogy fekdjn le, felteszi a lbt,s gy nyomjon. Nem akarta, s mg szidott minketcignyul, hagyjuk t bkn, azt jobban tudja. Azdesanyja, aki kint volt a folyosn, is krt minket,

  • 34

    hagyjuk a lnyt gy szlni, gy tudja a legjobbankinyomni a gyereket, ha ottan fel s le ringatjamagt guggol helyzetben. Ht n nagyon fltem,hogy ebbl baj lesz, s nekem ebbl bajom lesz, haez a fiatal n egy nagy vrzst kap. Hvtam a sz-lsz gyeletes orvost, az megnyugtatott, hagyjuk acignyokat gy szlni, ahogy akarnak, k ezt gycsinljk mr tbb szz ve, s rljnk annak,hogy bejtt egyltaln a klinikra, s megkap min-den gygyszert, amit kell. Ha nem hagyjuk gyszlni, ahogy mr ezer ve csinljk, az lesz a vge,hogy be se fognak jnni a klinikra, s hogy orvosielltsban rszesljenek, az ktba esik, mert azegsz cignysgot elriasztjuk a krhztl, mert ottnem hagyjk ket bkben gy szlni, ahogy k aztlttk az idsebb generciktl. gy aztn n ebbebelenyugodtam, hagytam, a vge pedig az lett, hogyaz a fiatal lny nagyon gyorsan s minden nagyobberlkds nlkl egszsges gyermeket hozott a vi-lgra."Ugyancsak a krhzban trtnt:"Mikor desanym engem szlt, volt egy olyan be-teg, aki ott jtt-ment, stlt. Azt mondta az orvos,nagyon messzire ne tvolodjon el a teremtl, mertmost mr percei vannak, s meg kell szlni a gyer-meket. A betegtrsak rszltak, mirt stl, amikormost mr szlni kell! S desanym, aki meslte eztaz egsz dolgot, arra riadt fel, hogy egy ers ord-ts volt, flelmetes ers ordts volt, akkor ltta,hogy a hlgy, aki terhes volt, s nemsokra szlniekellett, szortotta a vasgyat, egy nagyot ordtott, saz 5 kil 10 deks gyerek egy perc alatt meg voltszlve. A gyermek lepottyant, meg sszeesett,mert ugye, rosszul lett. s se repedse, semmije

  • 35

    nem volt. S akkor mondta az orvosnak, hogy minda hrmat gy szlte - mert ez mr a harmadik szl-se volt - lbon llva, s ordtott, mert azzal az or-dtssal meg is szletett, vilgra jtt a gyermek.desanym azt mondja, nem volt baj a gyermekkel,hogy leesett a fldre. Ht nagyon sok gyerek esik leaz asztalrl. Azt mondjk, hogy addig, amg prhetes a gyerek, abszolt semmi baja nincs, mertannyira puha s rugalmas a csontja, hogy nem t-rik be. Persze, mikor mr egyves, akkor baj lehet."(Kolozsvr)

    A bba beavatkozsa

    A parasztbbk hagytk, hogy a termszet tegye a dolgt.Ugyangy volt a csngknl is. Krdsemre, hogy a bba (akiaz anykja volt) mikor jtt, mert fjdalma volt, mit csinlt,rgyevnyban ezt a vlaszt kaptam: "nem csinlt semmit, mitcsinljon?" Segtette-e? "Nem!" Msik adatkzlm szerint is "abbaasszony jformn semmit nem segtett, esetleg nyomkodtaa hast, ha r volt tekeredve a nyakra a kldkzsinr". (Felvi-dk, Kalonda)

    Ellenkez esetek:"A boszorka (bba) knnytette a szlst, mondtadesanym."(Krptalja, Bereg)"n az els gyermekemet itthon szltem 1950-ben.Volt bbaasszony. Akkor aratni voltam, ott szakadtel a vizem. Lefekdtnk dlben, s mikor felkeltem,mr el volt folyva a vz. Megijedtem, hogy na, mosthogy lesz? Tl voltunk a hegyen. Haza kellett jj-jek. Anysom itthon volt, hazig jttem. Akkor napstttnk, volt a stkemencnek egy nagy fja, sazt mondta anysom, hogy gy lljak meg, hogy

  • 36

    melegtse a derekamat. Ott ltem, mindjrt jttek afjdalmak. Elszakadt a vizem, addig nem, de miu-tn melegedtem, jttek a fjdalmaim. Aztn el isment anysom bbaasszony utn. A bba tgtottalenn, fenn nyomta a gyermeket. Mikor mr ott volt,hamar megszletett, de addig volt a nehz. A tbbigyermekkel aztn a kitanult bbaasszony segtett.s az orvosnhz mentem a diszpenzrba (orvosirendelbe)."(Mezsg, Magyarpalatka)"Hogyha nehezen j a gyermek, segtek. Kenem(masszrozom) a hast, derekt is. Addig jrkl,osztn szlskor az gyba kerl az asszony."(Moldva, Klsrekecsin)A magyar nphagyomnyban a bbk sok analgis m-

    gikus mdszerrel is knnytettk a szlst.

    Gtvdelem

    Szlsznk mesltk a barcasgi Krizbn:"Amikor az anyk szlasztalon szltek, mindigvdtem a gtat. Ngykzlbra lltottam ket, hamr nekem nem fogadtak szt, hogy az gybanszljenek, akkor le a kezket a fldre, tenyereljen lea fldre, hogy tudjak gtat vdeni. Klnben szinte-szinte nem is kellett gtat vdeni ebben a pozci-ban, ahogy k szerettek szlni. n most, ha pldulbemennk Brassba a szlszetre, ott egy szlstnem tudnk levezetni. Nem mindig gy vezettem lea szlst, ahogy megtanultam, hanem ahogy meg-szoktam a csng asszonyok kztt. Megengedtem,hogy ordtsanak, ha nekik gy jtt, hogy ngykz-lb, hogy leguggoljon. Ezt tapasztaltam ennyi esz-

  • 37

    tendn keresztl. Ezt n gy lttam, knnyebb. Haguggol, akkor elre dntttem, rakja le a tenyereita fldre. Mert nem volt, hogy hozzfrjek. A nagy-anyjuktl, anyjuktl tanultk. S k ezt gy reztk."

    "1962-ben szletett az n fiam a szlotthonban,ahol dolgoztam. Volt ott egy reg bba nni, Teranni. Nagyon j bba volt. Olyan szlst levezetettnekem, hogy gtrepedsem sem volt, srlsem semvolt. Tera nninek nem voltak klnleges mdsze-rei, szintn a trden, ngykzlb elveket vallotta,mert azt szokta meg."

    "n a szlseimmel gy jrtam, hogy ez az regbba nni, Tera nni gy kivdte a gtamat, hogyaz els 3 kil 30 deks gyermekemnl nem volt gt-repedsem. A msodikat Cskszeredban szltem,szintn 3 kil felett volt, olyan repedsem volt, eg-szen vgblig. Nem volt szvhang. Az orvos elkil-totta: Fogt, mert nincsen szvhang! A fogs gyer-mekek ltalban egy kicsit ggyk lesznek... Mg ka fogt ksztettk, n kt-hrom kontrakcival ki-nyomtam a gyermeket Persze, nem volt gtvde-lem, sszeszakadt minden. Ebbl is tanul az ember,inkbb azt mentsk, amit lehet."

    Gyermekgy

    gy mondjk, hogy a kismama lebabzott, killta azanyja knjt (Makfalvn, Marosszken). A gyermekgyast be-teg asszonynak nevezik Krptaljn, Moldvban (Pusztinn),beteggyasnak Klzsn, bennl asszonynak Barcasgon, Fel-vidken gyerekgyat fekszik. A gyermekgyasnak telt visznek

  • 38

    a Nyrsgben, Kunsgon, poszrikot a Felvidken, pocittMarosszken, radint Hromszken, napjainkban ltogatbamennek. A kisbabt jszlttnek mondjk az oroszhegyi,krizbai, debreceni, kalondai, rappi, bolyki adatkzlim, piciny-nek Zsrn, bubnak Pusztinn, Lszpeden, jfaluban,Argyevnyban, babnak, pulynak Makfalvn, lendecsknekrgen Magyarorszgon, pulynak Krptaljn, most pici bab-nak, kicsi gyermeknek.

    A bba a szls utn a gyermekgyas anyt s az jsz-lttet is elltta.

    "Az gyban egy prnra az jszlttet az asszonymell tettk."(Krptalja, Bereg)"Amikor megszletett a gyerek, a mellre tettk. Hameghezett s enni krt, rgtn adtak neki szopni.Az eltejet is szopta, ahogy megjtt a tej, mrszopta." (Felvidk, Kalonda) Ez a szoks azimprinting (bevsds) szempontjbl nagyon he-lyes, fontos.A npi hagyomny szerint a frissen szlt anyt a rokon

    asszonyok nem hagytk magra, megmasszroztk a halntkt,csukljt. A gyimeskzploki szlszn a szlotthonban ktrt nem hagyta aludni.

    Kzssgi, csaldi sszefogs

    "Az desanya ez id alatt segtette. Aki msnap fel-kelt, az sszeesett. Mita az utols szlsemkor egynapra felkeltem, azta fj a lbam. Most azrt vanannyi sok lbfjs asszony, mert nem fekszik ki agyermekgyat. A rgi regek a nagycsaldban gygondoltk, hogy az asszony szls utn kt htigkell hogy fekdjn."

  • 39

    (Felvidk, Kalonda)"Az anyukt kmltk, sokkal inkbb, mint most.Kmltk. telt vittek, fleg. Az desanyja lpett felnagy segtsggel. Az egy ltalnos szoks s elv-rs is volt."(Debrecen)"A sgornk is segtettek."(Mezsg, Vajdakamars)"Mindennap mentek ltogatni a rokonok a szlasszonyt. Vittek neki hslevest, benne hst, csibt,megkszntttk. Italat is vittek neki a poszitigmindennap. Mindennap msok. gy kszntttkfl: Dicsrtessk a Jzus Krisztus! Szerencssen fe-kdje ki a gyermekgyat! Aztn a komaasszonyutoljra vitt neki egy nagy kalcsot, tz lepnyt, tzdist, tz mkost s ngy kuglfot, nagy fazk hsle-vest, benne tykot, egy nagy tl tsztt, veg plin-kt s bort. Most ajndkot visznek."(Felvidk, Zsre)"Mikor szltnk, amg nem volt meg a keresztels,kerestk fel egymst az asszonyokkal. Engemet is arokonsg, n is ket. Te voltl, most n kszlk j-v htre, akkor megyek. Sokszor sszetallkoztak azasszonyok ten-hatan is, mg tbben is voltunk.Vittnk tsztt, mindenfle jsgot, italt, kmny-magos plinkt, ktfle tsztt (stemnyt) is. Telivolt az asztal. Tudtk, hogy az anya nem tud felkel-ni az gybl, vittek telt is. A hat hetet betartottk.Volt, aki csak hrom hetet. Itt gy volt. Nem voltszabad vizet merni, nem volt szabad kimenni,ameddig elszr a templomba kellett menni. Akkorazt mondtuk, na most mr kimentem a hetekbl,most mr mehetek mindenve, a mezre is. Ez volta szoks."

  • 40

    (Mezsg, Magyarpalatka)"Mindenki, a rokonok, a komk, a szomszdok vit-tk a radint. Volt hs, kolbsz, tyk, plinka, sr,stemny, csrge. Csrge ltalban szerepelt."(Barcasg, Krizba)A kalondai, debreceni adatkzl ezeken kvl mg a

    mlnaszrpt is emltette. desanym, amikor "pocitt vitt abeteg asszonynak", mindig egy szp, fonott kosrba tette aztelt, italt, szpen elrendezte, s egy, kln erre a clra sztt,dsztett takarruhval letakarta.

    "Hat htben lev asszony beteg gyban van. Szoksmost es, visznk egyik a msnak telt.Rokonyoknak, s melikek vagyunk. Visznk savanylevest, visznk galuskt, visznk hst megstve, vi-sznk bort, visznk plinkt, visznk kenyeret. Abubnak visznk ruvcskkot."(Moldva, Pusztina)Moldvban"a beteg asszon nem csinlt semmit. lt szpen.Egy htig az gyban!"(Argyevny)A pihens elsegti a felplst, fokozza az anyatej kiv-

    lasztdst.

    A tejtermels fokozsa

    "Hogy j teje legyen, azt mondtk, egyk hajmt."(Moldva, Klzse) A hagyma a mirigymkdseket s ez-

    ltal a tejtermelst sztnzi."Ilyen kemnymagos levesteleket, galuskt(tltikt), savany levet, ezeket vittnk"(Moldva, Pusztina)"Azrt hogy sok teje legyen, tejet, tojst s k-

  • 41

    mnymaglevest evett."(Felvidk, Rapp)"Levest, zldsglevest, kmnymaglevest ettnk." (Me-

    zsg, Magyarpalatka)"Ettek tojsos levest, rntott levest, hogy sok tejelegyen, krumplilevest, hslevest, kmnymagle-vest."(Felvidk, Zsre)"Volt tejk, kelletett mindig tejes ennivalt enni, le-veseket meg mindenflket, tejet inni, hogy legyenteje, aki megszlt."(Krptalja, Bereg)"Rntott levest kellett enni, s azt mondtk, aztigyon, amihez kedve van, mert attl lesz a teje. K-mnymagtet is ittak, hogy legyen tej."(anyaorszg, Debrecen)A szlfalumban, Makfalvn, a Kis-Kkll vidkn

    kmnymag- s nizstet ittak, kmnymaglevest, madrtejetettek az asszonyok, hogy legyen tejk. Mindkt gygynvny atejtermelst serkenti.

    Amint ltjuk, a folyadkptls volt a leglnyegesebb.Tpll, de egyszer, bjts teleket is vittek, amelyek else-gtik a gyermekgyas asszony mielbbi felplst. Ha azemsztcsatornt nem terheljk nehz telekkel, akkor a szer-vezet a sajt energiit fel tudja hasznlni a megersdsre. Fel-vidken bjts, de tpll teleket kapott az anya.

    "A csaldomban az asszonyok, miutn szltek, ne-hz telt, hslevest sem ehettek, mert azt mondtk,attl belzasodnak. Nagyon egszsgesek voltak.Mindkt ddanymnak tz gyereke volt. Akkor mgvoltak gyermekbetegsgek, jrvnyok. Az egyikddanym is hetet nevelt fel, a msik is, s az any-som is. Mindenki betartotta, hogy kt htig kell fe-kdni. Akkor mg sok gyermeket szltek. Mg

  • 42

    nyolcvanves korukban is egszsgesek voltak.Nagynnm mg nyolcvanves korban is olyanvolt, mint az let. Hslevessel, hssal jllakni,gyermekgyi lzat, fertzst okoz."(Felvidk, Kalonda)"Az els s legfontosabb, hogy a baba mindigszopjon, s vgl is ez egy nszablyoz dolog, mi-nl gyakoribb s minl ersebb a szvs a mellbim-bn, ez serkenti a tejtermelst. gyhogy ha a gye-reknek kevs a tej, nyilvn, tbbszr hes s tbb-szr kr telt, olyankor tbbszr kell mellre tenni,s egy napon bell megnvekszik az ignyei sze-rint a tejmennyisg. Ez a legfontosabb alapszably.A vltozatos tkezst nem lehet elgg hangslyoz-ni."(anyaorszg, rd)

    Mhsszehzds

    "Mhsszehzdsra is a szoptatst szoktuk java-solni."(anyaorszg, rd)Az rsgben (Kismarton krnyke)"mlnalevltet is ittak, amely a mhsszehzdstsegti".

    A bba tevkenysge

    "Szls utn egy htig jrt a bbaasszony frszte-ni. Szemmel tartotta a szopst, a gyermek fejld-st, hogy minden jl legyen. Amelyik gyermeket ne-hezebben szltem, azzal tovbb jtt."

  • 43

    (Mezsg, Vajdakamars)A bba ltalban 7-14 napig jrt, mg az anya "a boldog-

    asszony gyt fekdte". Megmasszrozta, megkente szappanoskzzel reggel s este. A masszzs lazt hats, vr-, nyirokke-rings-aktivl, -javt mdszer.

    "A szls mindenkppen egy nehz fizikai munka" (Anyaorszg, rd),gy a szlstl fradt, legyenglt anya knnyebben visz-

    szakapja az leterejt."A bba megkente a beteg asszonynak, a kicsinekes megkenegette a lbacskjt, kezecskjt, a testt.Megkente, osztn feresztette a kicsikt. Kt htredudkbl (gygynvnyekbl) csinlt feredt azasszonynak is, a beteg asszonynak." (Moldva, Pusztina)Szls utn hirtelen hormonszintess kvetkezik be. Az

    anyukk fradtak, rzkenyek, szoronganak, srsak. Mind amasszzs, mind a gygynvnyfrd segt a hormonhztartsnormalizlsban. A meleg vz ellazt. A gygynvnyfrders, sokfle nvnyi gygyhatsa egyesl. Nemcsak a biol-giailag aktv anyagok szvdnak fel a brn keresztl, hanem anvnyek szubtilis gygyereje feltlti, megersti az anykbiomgneses energiatestt. Ezt a frdt, ami regenerl, a csn-gk nehz fizikai munka utni fradtsg esetn, zleti, moz-gsszervi, meghlses betegsgekben, st hasmensben is al-kalmazzk mind a felntteknl, mind a csecsemknl, gyere-keknl.

    Az jszltt vdelme

    Az jszlttet sok mgikus v-vd szokscselekmny-nyel vdtk. Ezeknek egy rsze visszavezet a magyar npigygyszat honfoglalskor eltti, si pneumatani rteghez.

  • 44

    "Az jszltt prnja al fokhagymt tettek."(Udvarhelyszk, Oroszhegy) "Illatos fvet, a ka-kukkfvet hasznltk. A baba prnja al tettk,szintn rosszz volt. Az els frdvizibe szoktaktenni dihjat, mert az elzi a gonoszt. Mindig tet-tek valamit, egy sznes rongyot, a gyermek sapkj-ra egy sznes szalagocskt, pirosat ltalban, hogyne igzzk meg. Hogy a rongyot nzzk, s ne agyermeket igzzk. Ha megigztk, szenet ntttekvolt, vagy lmot ntttek, s csinltak szenes vizet.Ha nem volt kznl szn, gyufaszlat dobltak belea vzbe."(Barcasg, Krizba)A difa a honfoglal magyarok szent fja volt, teht m-

    gikus ert tulajdontottak neki. A szemmel ronts (megigzs)megelzse, gygytsa szintn a pneumatikus orvosls krbetartozik.

    A rmai keresztnysg felvtele taszentelmnyeket, imdsgos knyvet tettnk aprnja al".(Mezsg, Magyarpalatka)"Kaptak keresztet a templomban, mikor megke-reszteltk ket, az mindig volt a blcsben."(Krptalja, Bereg)"Betettk az olvast a plyba. Meg kellett szen-teljk ket. A rzsafzrt behztk a plyafzbe, smegszenteltk szentelt vzzel. Meglocsoltk, s ezzelkicserltk. A vizet a paptl vittk haza."(Felvidk, Zsre)A kicserl sz utal a nphitben szerepl vltott gyerek

    fogalmra, amely az egsz Krpt-medencben elterjedt."Az jszlttet meg se mutattk mindenkinek, beta-kartk, mert megszltjk (megigzik), betakartk,hogy ne lssk meg."

  • 45

    (Krptalja, Bereg)"Addig a hzba nem hvtak senkit, amg nem ke-reszteltk meg a pulyt. Nem engedtek senkit lelniaz gyra, a pulyt vittk ki. Bejttek, beszlgettek, apulyt betakartk, amg nem volt megkeresztelve,addig nem lthattk, nem mutattk meg, amg megnem kereszteltk."(Felvidk, Zsre)"Nevet adtak neki mindjrt, s vittk keresztelnimsnap reggel."(Felvidk, Zsre)De nem mindig volt gy. A honfoglals idejn a gyer-

    meknek nem adtak nevet, vagy Nemvalnak, Nemlnek, Cs-nynak, Nemtudomknak, neveztk, hogy a gonoszok ne tall-jk meg, s ne ronthassk meg. seink nvadsi szoksai kap-csolatban llnak a mgival, nevezetesen a nvmgival, nv-varzzsal. Ezzel kapcsolatosan mind a mai napig megrzdtta csngknl a beteges csecsem jelkpes jjszletst clzrtus. Honfoglal eleinknl mg lt a llekmegjuls hite.

    Hzaslet, szoptats

    A hzaslet tilos hat htig, de ez attl fggtt,hogy milyen volt a frj, ha agresszv volt, mg a hathetet sem llta meg.(Felvidk, Zsre)A nap fnypontja volt, mikor hoztk szoptatni agyerekeket. Felvltva szoptattam, hol az egyiket,hol a msikat. (Magyarorszg, Debrecen)Szoptattunk egy vig, de legalbb hrom hna-pig.

  • 46

    (Mezsg, Magyarpalatka)Elvlasztottuk, amikor a gyermek kilenc hnaposvolt.(Moldva, jfalu)Egy esztendeig szoptattuk, egy esztendeig s flig,de most vlasztjk el hamar, sokszor hrom htutn es. Kt vig szoptattk.(Moldva, Pusztina)Volt kt s fl, hrom vig is.(Krptalja, Bereg)Van olyan gyermekgyas, akinek betegsg miatt elapad a

    teje:Negyedik napon adtk szopni a kicsit. Volt tejem,de a magas lztl elgett, nlunk gy mondjk, el-gett a tejem, olyan lett, mint a vz, gyenge, nemvolt elg a kislnyomnak, s akkor etettk. Aztanem is volt. Addig etettem a ms pulyjt. Ngynapig volt tejem. Ki volt trve az ablak, ahol fe-kdtem, s hideg volt, attl lettem beteg. Akkor mgvolt gygyszer a szlszeten, amikor szltem, demost mr mindent be kell vsrolni. telt adtak.Most nagyon gyenge tel van. Most megengednekgynemt, mindent. De akkor, mikor szltem, nemengedtek. A sajt ruht is le kellett adni a raktrba.Most prnkat is, mindent kell vinni.(Krptalja, Bereg)Az anyatejjel gygytottak is. Szlfalumban, Makfalvn

    kthrtya-gyullads esetn, amikor a szem beveresedik, sreggelre beragad, anyatejet fejnek bele, s meggygyul. Azanyatejben olyan fehrjk is vannak, amelyek mg a rkos sej-teket is elpuszttjk. (Termszetgygyszat magazin)

  • 47

    Tejmirigygyullads

    Ksbb bekemnyedett a mellem. Nagyon meg-szenvedtem, felrt egy szlssel.(Anyaorszg, Debrecen)ltalban a bbt kerestk meg, de hzilag is segtettek

    rajta.A mellt, ha meg volt gyve (kelve), nagymamahrom-ngy asszonynak is meggygytotta. Fveketfztt, mint a kst, rtertette, zilizgykeret(mlyvagykeret), kamillkt (kamillt).(Felvidk, Zsre)A begyulladt mellre mg vrshagymbl, megftt fok-

    hagymbl tettek borogatst, melegen tartottk. A vrs- sfokhagymban gyulladsgtl, antibakterilis anyagok vannak,amelyek a brn t felszvdnak. ,

    ,A trs pakolst hasznltk, ha a melle fjt. Ecetesvzzel borogattk, reszelt, nyers krumplit raktak r.Lisztbl, tejflbl, mzbl kovszt gyrtak, azt tet-tk r, hogy megfakadjon, kihzza a gennyet.(Marosszk, Makfalva)Krptaljai adatkzlm szerint mg mosogatrongyot is

    bortottak r. Ha a kels kifakadt, kamillateval mosogattk.Ha nem gygyult meg, orvoshoz fordultak vele.

    Fogamzsgtls

    A szoptats s a fogamzsgtls kztt kapcsolatot te-remtettek:

    Mikor szoptattak, nem jrt a menstrucijuk. (Felvidk, Zsre)gy volt akkor, azt mondtk, ha szoptasszk, ak-kor tbbet nem viszelesedik (viselsdik) el.

  • 48

    (Moldva, Pusztina)Volt ellenkez eset is:Rgtn jttek egyms utn a pulyk. Ha terhesvolt, a pulya nem akart szopni. Biztos, nem olyanvolt a tej. Nem tudtk, hogy ha szoptat, nem leszpulya.(Krptalja, Bereg)Egykz vidkeken kvl a csaldos asszonyok krben

    ritka volt a fogamzsgtls. Szrvnyos esetekben elfordultecetes blgets egyttlt utn.(Krptalja, Bereg)Nagymrtkben hasznltk az irrigtort, ecetes ir-rigls volt. Az n idmben mr gumi volt, de mgaz desanym letben az irrigtor volt. A megsza-ktott kzslst az n idmben fiatalok ersengyakoroltk. Az n fiatal lnykoromban mind aztmondtk, hogy ez mennyire nem j(Anyaorszg, Debrecen)

    Babakelengye, a blcs helye

    Babakelengye:ingecske, pelenka, ss (sapka), vnkoska (plya),plyakt, kldkkt, mikor nagyobb, szvetterke.Ktvesek ruhja: szoknycskk, a gyermeknek (fi-nak) is.(Felvidk, Zsre)Ing htul ktve, rkli, sapka, zokni, kiscip, pelen-kk, meleg plya. Mivel tzott, a plynak tbbhuzata volt. A pelenkkat akkor mostuk(anyaorszg, Debrecen).Az jszlttnek, csecsemnek lektttk kezt-lbt,

    nem tudott mozogni.

  • 49

    Az embert a gyertya s a vszon a szletstl a halligvgigksri. Az jszltt bemutatsakor a templomban, azdesanya avatsakor az avatott kezben tartja, a gyermek mel-lett g a gyertya. g a keresztelje, eskvje, valamint temet-se alatt. A llekkendt a gyermek keresztelsekor kapta. A ma-gyar embert brmilyen korban temettk, temetse befejezse-kppen a fejfjra, keresztjre helyeztk.

    A bubt tttk a kicsi tekenybe, sz nekeltnk ne-ki. A kicsi tekenyt az gyba vagy a fdre tttk,met dgoztunk, s gy ringattam a lbammal.(Moldva, jfalu)Csngfldn, Felvidken a blcst a gerendra ktttk.Krptaljn az llatot mrmszerl hasznltk a blcs

    helynek megjellsre:Beengedtek a hzba egy macskt, s ahov leltvagy lefekdt, azt mondtk, ott lesz j helye a bl-csnek.(Bereg)A macska rzkeny a feltr fldsugrzsra, semlegesti

    a negatv feltr sugarakat. Fldnk mlyben titokzatos fld-ramok vannak, a fld energiavonalai, melyek az n. tellurikushlban egyeslnek. Vannak pozitv kisugrzs s negatv,betegsget okoz geopatogn hlk. A szentlyeket, a rgitemplomokat a pozitv fldsugrzsok csompontjaira ptet-tk, a Ley-vonalakra. Ezt a termszeti mgiagyakorlatot is-mertk az angolok, indinok, keltk, knaiak, s ennek szelle-mben cselekedett a magyar npi hagyomnyban a csald,amikor az jszltt blcsjnek a helyt kereste. Rgen a kt-sk magyarfa, azaz varzsvesszvel kerestk meg a vzeret,altalajkincseket, nemesfmeket. Mg sok pldjt sorolhatnnka npi tellurizmusnak.

  • 50

    Nvads, keresztels, fllyukaszts

    A gyermeknek a szlk, nagyszlk neveit adtk.Finak rvendtek jobban ltalban. Ez viszi a ne-vnket tovbb, a frfi az mgiscsak frfi. Ersenfrfi belltottsg trsadalom van mg ma is.(anyaorszg, Debrecen)A babt megkereszteltk hat hten bell. Rgensiettek, megkereszteltk, hogy ne haljon meg ke-reszteletlenl a gyerek. Aztn ment az anya a gye-rekkel a templomba.(Felvidk, Kalonda)Szlszn:Az anyuka s apuka felrnak egy listt, hogy ez anagykoma, ez a kicsi koma, s a tbbiek a komk.Ideadtk nekem, s azokat n kellett meghvjam akeresztelre. Akkor n vittem a vizet a templomba,szp kancskban, s akkor a keresztel utn kin-tttk a vizet az els feresztvzbe. Mikor hazahoz-zuk, itt nlunk mondjk: Pognyt vittnk, keresz-tnyt hoztunk.(Barcasg, Krizba)Felvidken:Pognykt vittnk, angyalkt hoztunk.(Zsre)Aki nincs megkeresztelve, pap nem is temethetiel. (anyaorszg, Debrecen)A kereszteletlenl meghalt gyermeket a temet rkba

    vagy elhalt csaldtag lbhoz temettk el.A fllyukaszts hagyomnya nlunk mg l. A bbnak

    volt a feladata. Amikor egszsggyi krzeti rendelben dol-goztam mint szlszn, sok, gondozsom alatt ll anya hoztael lenycsecsemjt, hogy a flt lyukasszam ki.

  • 51

    Lenyanyasg, csecsemgyilkossg

    A csngknl a lenyok is szltek, minden tovbbinlkl, de nagyon fiatalon. Nagyon csodlkoztam.n az elejn nagyon meg voltam lepdve, mert ittms volt a szemrem. Itt nlunk Krizbn nem voltolyan, hogy a lenyok szljenek. Nlunk gbekiltnagy dolog volt, ha egy lenyanya szlt. Ott napi-renden volt, de hogy errl beszljenek, az nem voltszabad. Az tabu volt. Mr nem csinlnak itt se k-zust.(Barcasg, Krizba)Lenyoknak volt gyermekk rgebben is. Haragu-dott a csald, mindenki, a szomszdok pletykltakrla mindenflt. rdekldtek, hogy ki az apja, megilyesmi. Szval, nem volt knny ilyen lenyknak.Volt olyan is, hogy miutn megszletett a kicsi, fe-lesgl vette. Pr vre r felesgl vette. Mikormr tlt mindenfle bntdst, meg mindent, ak-kor mn lett btor elvenni felesgl a frfi. Vagyms frfi vette felesgl, olyan is volt. Legtbbszrnem vette el felesgl senki. Egyedl nevelte a pu-lyt. Amg kicsi volt a gyerek, addig szgyenlsk-dtt, bujklt az emberek ell, de miutn nagy lett agyermek, s minden rendbe volt az csaldjukba,akkor mr az emberek mskpp nztek r, hogybtor volt az az asszonyka felnevelni azt a pulyt.Zabigyereknek hvtk, most is gy hvjk. Most isvan ilyen. Most is sokszor trtnik, de most vala-hogy mskpp nznek r.(Krptalja, Bereg)Szlfalumban szerelemgyermeknek hvjk. Udvarhely-

  • 52

    szki adatkzl szerint a legny azt a lenyt, akit teherbe ejtett,el kellett hogy vegye felesgl.

    Csecsemgyilkossg nagyon ritkn fordult el.Csak a hbor utn tudok rla, a 40-es vekbenvolt. Lenyanyk fleg.(Anyaorszg, Debrecen)

    Medd hzaspr

    Nem is tudok rla, hogy a csngknl lett volna.(Barcasg, Krizba)Rgen nem tudtk kivizsglni, hogy ki a hibs,rendszerint egymst hibztattk... Inkbb az asz-szonyt!(anyaorszg, Debrecen)A bbhoz is folyamodtak segtsgrt ilyen esetben, aki

    tbbek kzt megkente, megmasszrozta a medd asszony hast,kismedencjt. A kzssg is sok mindent tudott. gy sok he-lyes, ma is alkalmazhat mdszerrel prbltak segteni magu-kon a gyermekldsra vgyakoz asszonyok: letfrdt vettek,frdre jrtak, gygynvnyfzetbe ltek, ni tekat (cicka-fark, rvacsaln, krmvirg, rmf) ittak, bjtltek, bcsramentek, ahol imval knyrgtek a Szzanyhoz gyermekrt.

    Az letfrd jtkony hatssal van az idegrendszerre,aktivlja az emsztszerveket, fokozza a blmozgst, a mreg-telentst. A kismedencei vrkeringst meggyorstja, gy sokgyulladsos ngygyszati betegsg meggygyul. A vzkrk-nak sidk ta fontos szerepk van a meddsg gygytsban,az leter fokozsban.

    A cickafark s a krmvirg fitosztrogneket, nvnyieredet ni hormonokat tartalmaz, amely egyenslyba hozza ahormonmkdst.

    Bjttel, mregtelentssel kitisztul a szervezet. Tbbfle

  • 53

    fiziolgiai funkci megjavul, normalizldik a hormonmk-ds, ersdik az immunrendszer. Termszetgygyszok be-szmolja szerint sok medd hzasprnak mregtelent krautn gyereke szletett.

    A bcsnak, a spiritulis gygyszatnak is van szerepe azanyasgra val felkszlsben. A szli szerepre szellemileg,lelkileg is kszlni kell. Minl jobban felkszl valaki a szlihivatsra, annl tartalmasabb, mlyebb, gazdagabb a gyermek-szl kapcsolat, annl szebb a gyermek jvend lete.

    A gyermekgyas asszony vdelme

    Addig ki nem jrtam a kapun, amg b nem avatdtam.Mikor eccer megkereszteltk a gyermeket, mentnk a paphoz, savatott b. Mit csinl a pap? Szenteli meg, s imdkozik. Vzrenem szabadott mnjnk, amg gyermekgyba vtunk, mg bnem avatdtunk, addig vizet nem hoztunk. Se kertbe nem lp-tnk b. Azt mondtk, hogy nem vagy tiszta. Kapun nem lp-tnk ki, nem mentnk sehova. (Moldva, jfalu) A szvegblkitnik, hogy a gyermekgyast tiszttalannak tartottk, vdtka gonosztl, rossztl, s tle is vdtk krnyezett. A temp-lomban ezrt megszenteltk, n. avatsi szertartsnak vetettkal.

    Elment az asszony az egyhzhoz, szombaton mentaz egyhzhoz, beavatta t a pap az asszonyok kz,mrmint asszonynak. Mskpp nem mehetett be atemplomba. Ott volt a templomcsarnoknl ell, akapuban, az ajtban, amg b nem avattk. gyment a picinykvel a templomba. Most mr mind-jrt bavatjk, hrom-ngy htre keresztelik. Azrjzust mikor vitte Szz Mria, maga is beavat-tatta magt az asszonyok sorba, a tbbi asszonyoksorba. Az anya ment a babval s a bbaasszony-

  • 54

    nyal a templomba, a templomajtban megllt, hoz-zment a pap, s megszentelte ket. Valamit imdko-zott. Az asszony, gyertya a keziben, az aranyalma,gy ment a templom s az oltr krl. Imdkoztak, sakkor asszony volt.(Felvidk, Zsre)ltalban meddig tartott a tilalom? Ki mennyitakar. Kt-hrom hetet. Egy-kt-ngy ht, kinekmeddig. A sgornm hrom nap utn bavattattamagt, mert vittk az embert katonnak.(Moldva, jfalu)A gyermekgyas asszony gyra nem szabad r-lni, mert elviszik a tejt. Valami rongyot tptekvalahonnan, volt ilyen.(Barcasg, Krizba)Hat htig nem lehetett ktbl vizet mertni, mertakkor azt mondtk, kiszrad a kutad. Nem enged-tk, hogy mertsen, nem emelt, nem dolgozott. Hathtre aztn ment (Moldva, Pusztina)Nem kelhetett fel, nem dolgozhatott, nem dagaszt-hatott kenyeret, mert gy mondtk, hogy a kenyr-tszta nem kel meg; nem mehetett a ktra vzrt,mert a vz megnyvesedik. Hiedelmek? A gyermekszemmel verse ellen: A frfiak azrt nem ltogat-tk, nehogy szemmel verjk. Vdeni kell a gyerme-ket, hogy el ne vigye, ki ne cserlje a boszorka, bekellett kenni az ajtflft fokhagymval, hogy be nejjjn a boszorka.(Felvidk, Losonc)Tulajdonkppen a megerltet fizikai munktl vdtk az

    jdonslt anyukt. A vltott, kicserlt gyermek fogalma amint lttuk mr elterjedt az egsz magyar nyelvterleten. Afokhagymval val ajtflfa-bekens szintn a pneumatikus

  • 55

    gygyszat krbe tartozik.Az ajtba fokhagymafzrt akasztottak, mikorszlt. llandan volt az ajtban. Mikor nttek apulyk is. Ilyen rossz er, vagy hogy mondjk, nemenjen be a hzba.(Felvidk, Bereg)A gyermekgyas prnja al is tettek fokhagymt, ka-

    kukkfvet.

    Hogyan lesz szlszn valakibl?Azt hiszem, kell szeretni a gyermekeket. gy gon-dolom legalbbis. n ezrt lettem szlszn. El-mentem Marosvsrhelyre az egszsggyi szakl-ceumba 53-ban. Akkor ott volt ngy osztly, egyfiosztly, kzegszsggyiek, volt egy ltalnos, svolt egy szlszosztly. Mindenki az ltalnosraakart menni, n mr eleve a szlszetre iratkoztam.Aztn a tbbieket meggyztk, hogy legyen egy t-venes ltszm osztly. A lenyokbl senki nemakart szlszn lenni, de n mr eleve oda iratkoz-tam. Kell szeretni a gyermeket!(Barcasg, Krizba)

    A hivats szpsge?Azt mondom, az ember rvend annak, amikorltja, az az anya megmeneklt attl a fjdalomtl.Az egyik rm ez. A msik, amikor ltom, hogy az akicsi kezd srni. Az olyan deske, az a kicsi rtatlanpofikja, az a kicsi gyetlenke, mikor legelszrbekapja az ujjacskjt vagy az klt, s ltja az em-ber, hogy lni akar. rtatlan kicsi letke!

  • 56

    Milyen tanulsgot von le egy let bbskods utn?Felldoztam a nyugalmamat, szinte a csaldomat,borzaszt nehz, nagyon nagyon-ignybe vett. Ta-ln az egszsgem is arra ment r. Ha az n le-nyom ezt akarta volna csinlni, biztos, nem enged-tem volna. Trelem kell, nfelldozs, t nem aludtjszakk veken keresztl. Nem knny. Szerettem,mert ha nem szerettem volna, nem csinltam volna.Csinlhattam volna egyebet. A vgn mr nagyonki voltam fradva, mr nem csinltam szvesen.Amg szvesen csinltam, j volt.n nagyon gyermekszeret vagyok, imdom agyermeket, minden veresbka cignypurdt meg tu-dok simogatni. Fleg az jszltteket szeretem,valszn, hogy azrt vlasztottam ezt a szakmt.Sajnos, olyan hamar vge lett, nem is tudom, hogy.Egy-kett vge lett ennek az letnek, most mrvrjuk a koporst. De ahogy n szeretem a gyerme-ket, s ha nekem lett volna lehetsgem, tzet szltemvolna, szeretnm, ha lenne legalbb 3040 uno-km

    Az anyk vdelme, szlsi kedvnek nvelse mindigltezett, csak egy erdlyi pldt emltek: a kt hbor kztt aHunyad megyei csktapolcai Lzr Lszl Kolozsvron sajtvagyonbl Erdlyi Magyar Anykat Seglyz Alap elnevez-s alaptvnyt hozott ltre a szegny sors anyk seglyezs-re, vallsi megklnbztets nlkl. Aki szlt, kapott egy bizo-nyos pnzbeli segtsget. Azrt tette, hogy a nk jobb kedvvelszljenek. Az alaptvnyt 1949-ben llamostottk

    * * *

    A rendezvny cme, amelyre ez a tanulmny kszlt: A

  • 57

    szlszn szerepe az Eurpai Unihoz val kapcsolds sorn(XI. Orszgos Szlszni Konferencia, Nyregyhza, 2003.szeptember 1214). n gy gondolom, hogy ha a npnk ha-gyomnybl, tudskincsbl szrmaz tudst alkalmazzuk,tovbbadjuk, azzal mindenki nyer. S rtket visznk be a kzseurpai hzba. Mert a tbb ezer ves magyar npi tuds, ta-pasztalat rtk a harmadik vezred elejn is. Egy gyermekszletse az anya letben, legyen az els szls vagy sokadik sorsfordul. Hogyha megbecsljk s vigyzunk kismam-inkra, a szlsi kedv nvelsben is van neknk, szlsznknekszerepnk.