az élőlények és a környezet kapcsolata
TRANSCRIPT
Az egyes fajokra
jellemző
testfelépítés,
életmód,
viselkedés stb. az
élő és az élettelen
környezettel való
kölcsönhatásban
alakult ki az
evolúció során.
Ökológiai szabályok:Bergmann- szabály:
állandó testhőmérsékletű, azonos rokonsági körbe tartozó állatfajok között a hidegebb
területek felé nő a testméret
pl. rókafajok (sivatagi-, vörös-, sarki róka), pingvinfajok
Allen- szabály:
ugyanazon állatokra vonatkozik, mint a Bergmann- szabály, a kiálló testrészek
mérete a hidegebb területek felé csökken
pl. a rókák füle
Gloger- szabály: a sarkvidékek felé haladva az állatok színe egyre világosabb
pl. a barnamedve alfajoké
Az élőlények előfordulásának
jellegezetességeit, eloszlásuk
mintázatát a külvilág és az
állományok tűrőképességének
összjátéka határozza meg. Az
adott élőlény tulajdonságai
határozzák meg, hogy a
külvilágból mi és mennyire fontos.
A külvilág tényezőit ezért mindig
az adott élőlény szempontjából
kell értékelni.
A környezeti feltételek állandóan
változnak. Ezek a változások
rövidebb-hosszabb, szabályszerű
ciklusokat is követhetnek - pl. a Föld
tengely körüli forgása – napszakok, a
Föld Nap körüli forgása – évszakok
szabályos váltakozása- vagy
szabályszerűtlenül következhetnek
be. Az élőlényeknek túlélésük és
sikeres szaporodásuk érdekében
ezekhez a változásokhoz különböző
módokon, de állandóan
alkalmazkodniuk kell.
A sejtszintű biológiai folyamatok érzékenyek a környezeti változásokra. Az
állandó belső környezet fenntartását homeosztázisnak nevezik, vagyis annak a
képességnek, hogy a biológiai rendszer a környezete változó hatásai ellenére
megőrzi önmagát, bizonyos határok között ellenáll a környezet változtató
hatásainak. Ez szükségessé teszi a külső környezet állandó nyomon követését
és a vele való állandó anyag- és energiacserét. A homeosztázis fenntartása
élettani folyamatok vagy viselkedési formák révén is lehetséges, pl. a hüllők
napozása, mint jellegzetes viselkedés, belső hőmérsékletük emelését szolgálja.
Az az élőlény, amely alkalmazkodott a környezetéhez, az ott bekövetkező
változásokat bizonyos határok között képes elviselni. A környezeti
változásoknak azokat a határait, amiket az adott faj, állomány vagy egyed
képes elviselni, tűrőképességnek(tolerancia) nevezik.
A tűrőképességi tartomány
alakulása. Minimum és
maximum az életben
maradás alsó és felső határa;
pesszimum: az életben
maradáson túl a növekedés
feltételei is adottak, de az
élőlény nem képes sikeresen
szaporodni; optimum: az
életben maradás, a
szaporodás feltételei adottak,
ami az életképes állomány
kialakulásának feltétele.
Életformák
Élő szervezet adott megjelenése. Az élet
hajtóerejének egyedi formában
megnyilvánuló, adott testfelépítést
megvalósító fajtája a fizikai világban. Ez
bármilyen növényi vagy állati szervezetet
jelent, az embert is ide sorolva.
A Földön számos életforma létezik. A
baktériumok is életformák.
A növényi életformákra legszélesebb körben használt modern felosztás
Christen C. Raunkiaer nevéhez fűződik. Rendszere egyetlen kritériumon
alapul: a megújuló rügyek helyzetén. Ennek alapján Raunkiaer öt kategóriát
különített el:
Ph: áttelelő rügyeik a levegőben vannak, kevés kivétellel fák, bokrok.
(Ch): a hideget vagy a szárazságot a talajfelszínhez közeli (25 cm vagy alacsonyabb)
légrétegben elhelyezkedő hajtásaikkal vészelik át, gyakran a hótakaró védelmében.
Törpecserjék, földön fekvő és kúszónövények, párnanövények tartoznak ide
(H): megújuló rügyeik a földfelszínen vannak, az avar és az elszáradt levelek alatt
megbújva. A legtöbb pázsitfűféle és a levélrózsás növények ilyenek.
(K): az áttelelő rügyek a talajban, vízben vagy talajvízben helyezkednek el.
(Th): egyévesek, magként vészeik át a számukra kedvezőtlen időszakot.