annye andrássy gyula budapesti német nyelvű egyetem · 2014-08-07 · 1 annye andrássy gyula...

71
1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési terület Település Nyelv Felvehető (fő) Képzési terület/Szakmacsoport Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás bölcsészettudomány képzési terület Budapest német 48 0 0 BÖLCS gazdaságtudományok képzési terület Budapest német 37 0 0 GAZD jogi képzési terület Budapest német 42 0 0 JOGI közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület Budapest német 46 0 0 KRK társadalomtudomány képzési terület Budapest német 26 0 0 TÁRS Összesen 199 0 0 Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak. ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések Képz. szint Munka- rend Fin. forma Meghirdetett képzés Önköltség (félév) Képz. idő (félév) Kapacitás min. < max. Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák Képz. terület M N K európai és nemzetközi igazgatás (német nyelven) 280 000 Ft 4 1 < 25 felvételi elbeszélgetés (Sz) és felvételi vizsga (Í) KRK M N K Közép-Európa tanulmányok (német nyelven) 280 000 Ft 4 1 < 24 BÖLCS M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (német nyelven) 280 000 Ft 4 1 < 36 GAZD M N K nemzetközi tanulmányok (német nyelven) 280 000 Ft 4 1 < 27 TÁRS M N K összehasonlító állam- és jogtudományok (német nyelven) 280 000 Ft 2 1 < 30 JOGI M N K történelem (német nyelven) 280 000 Ft 4 1 < 24 BÖLCS ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető kapacitásszáma: 1591 fő. Képzési terület Település Nyelv Felvehető (fő) Képzési terület/Szakmacsoport Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás gazdaságtudományok képzési terület Budapest magyar 706 885 0 GAZD Összesen 706 885 0 Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok)

Upload: others

Post on 22-Feb-2020

5 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

1

ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest német 48 0 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest német 37 0 0 GAZD

jogi képzési terület Budapest német 42 0 0 JOGI

közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület

Budapest német 46 0 0 KRK

társadalomtudomány képzési terület

Budapest német 26 0 0 TÁRS

Összesen 199 0 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

ANNYE

Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K európai és nemzetközi igazgatás (német nyelven)

280 000 Ft 4 1 < 25

felvételi elbeszélgetés (Sz) és felvételi vizsga (Í)

KRK

M N K Közép-Európa tanulmányok (német nyelven)

280 000 Ft 4 1 < 24 BÖLCS

M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (német nyelven)

280 000 Ft 4 1 < 36 GAZD

M N K nemzetközi tanulmányok (német nyelven)

280 000 Ft 4 1 < 27 TÁRS

M N K összehasonlító állam- és jogtudományok (német nyelven)

280 000 Ft 2 1 < 30 JOGI

M N K történelem (német nyelven) 280 000 Ft 4 1 < 24 BÖLCS

ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető kapacitásszáma: 1591 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 706 885 0 GAZD

Összesen 706 885 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok)

Page 2: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

2

kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K vállalkozásfejlesztés 260 000 Ft 4 1 < 20 felvételi elbeszélgetés (Í+Sz)

GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 20 felvételi elbeszélgetés (Í+Sz)

GAZD

BCE Budapesti Corvinus Egyetem BCE felvehető kapacitásszáma: 3623 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Budapest angol 93 0 0 AGRÁR

agrár képzési terület Budapest magyar 573 113 0 AGRÁR

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 510 944 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest angol 463 86 0 GAZD

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 499 200 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Budapest angol 102 40 0 TÁRS

Összesen 2240 1383 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

BCE-GTK Budapesti Corvinus Egyetem

Gazdálkodástudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K marketing (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 10 statisztika (Í) és szakmai és motivációs beszélgetés (Sz) és vállalatgazdaságtan (Í)

GAZD

M N K Master of Business Administration (MBA) (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 10 GAZD

Page 3: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

3

BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem

Kertészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K díszkertészeti mérnöki (magyar nyelven)

350 000 Ft 4 1 < 10

írásbeli vizsga (Í) és motivációs beszélgetés (Sz)

AGRÁR

M N K kertészmérnöki (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M N K növényorvosi 350 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M N K ökológiai gazdálkodási mérnöki

350 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

BCE-TK

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K szociológia 225 000 Ft 4 1 < 20 felvételi vizsga (Sz) TÁRS

BGF

Budapesti Gazdasági Főiskola BGF felvehető kapacitásszáma: 6715 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 147 200 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest angol 317 99 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest francia 45 0 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest német 188 0 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 1973 518 1163 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Zalaegerszeg magyar 310 249 50 GAZD

informatika képzési terület

Budapest magyar 33 20 0 INFO

informatika képzési terület

Zalaegerszeg magyar 307 264 0 INFO

pedagógusképzés képzési terület

Budapest magyar 260 29 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 217 236 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Budapest angol 60 30 0 TÁRS

Összesen 3857 1645 1213

Page 4: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

4

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

BGF-KKK Budapesti Gazdasági Főiskola

Külkereskedelmi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K marketing 296 000 Ft 4 1 < 26 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

GAZD

M N K nemzetközi tanulmányok (magyar nyelven)

315 000 Ft 4 1 < 7 TÁRS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K marketing 260 000 Ft 4 1 < 19 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

GAZD

M L K nemzetközi tanulmányok (magyar nyelven)

276 000 Ft 4 1 < 11 TÁRS

M L K nemzetközi tanulmányok (angol nyelven)

276 000 Ft 4 1 < 17 TÁRS

BGF-KVIK Budapesti Gazdasági Főiskola

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K turizmus-menedzsment (magyar nyelven)

350 000 Ft 4 1 < 30 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

GAZD

M N K turizmus-menedzsment (angol nyelven)

350 000 Ft 4 1 < 30 GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K

tanári [4 félév [közgazdásztanár (kereskedelem és marketing)]]

320 000 Ft 4 1 < 10

motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

PED

M L K tanári [4 félév [közgazdásztanár (turizmus-vendéglátás)]]

320 000 Ft 4 1 < 10 PED

M L K turizmus-menedzsment (magyar nyelven)

276 000 Ft 4 1 < 30 GAZD

Page 5: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

5

BGF-PSZK Budapesti Gazdasági Főiskola

Pénzügyi és Számviteli Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K pénzügy 315 000 Ft 4 1 < 40 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M N K számvitel 315 000 Ft 4 1 < 40 GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K pénzügy 276 000 Ft 4 1 < 5 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M L K számvitel 276 000 Ft 4 1 < 16 GAZD

BKF

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola BKF felvehető kapacitásszáma: 5969 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 1655 1060 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest angol 119 91 25 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Hódmezővásárhely magyar 403 175 0 GAZD

művészet képzési terület

Budapest magyar 595 383 0 MŰV

művészetközvetítés képzési terület

Budapest magyar 290 111 0 MŰVK

társadalomtudomány képzési terület

Budapest angol 86 62 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 581 333 0 TÁRS

Összesen 3729 2215 25

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

BKF-HFTGK

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

Page 6: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

6

M L K turizmus-menedzsment

279 000 Ft 4 1 < 30 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M L K vezetés és szervezés 329 000 Ft 4 1 < 30 írásbeli vizsga (Í) és szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

BKF-KMK Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

Kommunikációs és Művészeti Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K belsőépítész környezettervező művész

399 000 Ft 4 1 < 30

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰV

M N K design- és művészetmenedzsment

299 000 Ft 4 1 < 30 MŰV

M N K divat- és textiltervezés 369 000 Ft 4 1 < 30 MŰV

M N K filmoperatőr művész 599 000 Ft 4 1 < 30

gyakorlati felvételi vizsga (Gy) és szakmai alkalmassági vizsga (Gy)

MŰV

M N K kommunikáció- és médiatudomány (magyar nyelven)

299 000 Ft 4 1 < 30

szakmai készség és motiváció alapján (Sz)

TÁRS

M N K kommunikáció- és médiatudomány (angol nyelven)

399 000 Ft 4 1 < 30 TÁRS

M N K mozgóképművész (magyar nyelven)

449 000 Ft 4 1 < 30 gyakorlati vizsga (Gy) MŰV

M N K tervezőgrafika 399 000 Ft 4 1 < 30 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰV

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K kommunikáció- és médiatudomány

279 000 Ft 4 1 < 30 szakmai készség és motiváció alapján (Sz)

TÁRS

BME

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem BME felvehető kapacitásszáma: 5904 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 94 172 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 1176 1067 0 GAZD

műszaki képzési terület Budapest magyar 1362 930 0 MŰSZ

pedagógusképzés képzési terület

Budapest magyar 270 126 485 PED

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 206 16 0 TÁRS

Page 7: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

7

Összesen 3108 2311 485

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

BME-GTK Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K kommunikáció- és médiatudomány

320 000 Ft 4 1 < 47

írásbeli vizsga (Í) és szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

TÁRS

M N K közgazdasági elemző 350 000 Ft 4 1 < 23 GAZD

M N K műszaki menedzser 400 000 Ft 4 1 < 38 MŰSZ

M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

350 000 Ft 4 1 < 20 GAZD

M N K pénzügy 400 000 Ft 4 1 < 30 írásbeli vizsga (Í) GAZD

M N K pszichológia 400 000 Ft 4 1 < 36 írásbeli vizsga (Í) és szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K regionális és környezeti gazdaságtan

350 000 Ft 4 1 < 31 GAZD

M N K vezetés és szervezés 400 000 Ft 4 1 < 30 írásbeli vizsga (Í) GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K marketing 350 000 Ft 4 1 < 30 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M L K Master of Business Administration (MBA)

400 000 Ft 4 1 < 100 GAZD

M L K pszichológia 400 000 Ft 4 1 < 41 írásbeli vizsga (Í) és szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K regionális és környezeti gazdaságtan

350 000 Ft 4 1 < 35 GAZD

M L K számvitel 350 000 Ft 4 1 < 30

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles biomérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles építészmérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 6 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles gépészmérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles könnyűipari mérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 6 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles környezetmérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles közlekedésmérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 6 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles mechatronikai mérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles mérnökinformatikus)]]

350 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár 350 000 Ft 3 1 < 3 PED

Page 8: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

8

(okleveles műszaki menedzser)]]

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles vegyészmérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 4 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles villamosmérnök)]]

350 000 Ft 3 1 < 8 PED

M L K tanári [4 félév [közgazdásztanár (elméleti gazdaságtan)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

M L K

tanári [4 félév [közgazdásztanár (kereskedelem és marketing)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

M L K tanári [4 félév [közgazdásztanár (pénzügy és számvitel)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

M L K tanári [4 félév [közgazdásztanár (vállalkozási ismeretek)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (biomérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 5 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (építészmérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 2 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (építőmérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 2 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (gépészmérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (könnyűipari mérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (környezetmérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 3 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (közlekedésmérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 8 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (mechatronikai mérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 3 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (mérnök informatikus)]]

350 000 Ft 4 1 < 10 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (műszaki menedzser)]]

350 000 Ft 4 1 < 3 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (vegyészmérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (villamosmérnök)]]

350 000 Ft 4 1 < 6 PED

DE

Debreceni Egyetem DE felvehető kapacitásszáma: 10463 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Debrecen magyar 219 193 0 AGRÁR

bölcsészettudomány képzési terület

Debrecen magyar 1570 495 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Hajdúböszörmény magyar 134 274 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Debrecen magyar 833 575 0 GAZD

informatika képzési terület

Debrecen magyar 82 276 0 INFO

Page 9: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

9

jogi képzési terület Debrecen magyar 144 361 0 JOGI

jogi képzési terület Debrecen angol 100 95 0 JOGI

közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület

Debrecen magyar 97 88 0 KRK

műszaki képzési terület Debrecen magyar 488 642 0 MŰSZ

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Debrecen magyar 40 42 0 ORVOS

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Nyíregyháza magyar 55 77 0 ORVOS

pedagógusképzés képzési terület

Debrecen magyar 76 474 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Hajdúböszörmény magyar 92 162 0 PED

sporttudomány képzési terület

Debrecen magyar 57 71 0 SPORT

társadalomtudomány képzési terület

Debrecen magyar 620 413 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Hajdúböszörmény magyar 147 312 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Nyíregyháza magyar 104 406 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Debrecen magyar 383 187 79 TERM

Összesen 5241 5143 79

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

DE-ÁJK Debreceni Egyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)

290 000 Ft 2 1 < 40 motivációs beszélgetés (Sz)

JOGI

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)

230 000 Ft 2 1 < 40 motivációs beszélgetés (Sz)

JOGI

DE-ÁOK Debreceni Egyetem

Általános Orvostudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

Page 10: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

10

Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K klinikai laboratóriumi kutató

300 000 Ft 3 1 < 2 felvételi elbeszélgetés (Sz)

ORVOS

M N K molekuláris biológia 310 000 Ft 4 1 < 5 TERM

M N K táplálkozástudományi 300 000 Ft 4 1 < 2 ORVOS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K klinikai laboratóriumi kutató

300 000 Ft 3 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz)

ORVOS

DE-BTK Debreceni Egyetem

Bölcsészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K andragógia 227 500 Ft 4 1 < 5

felvételi vizsga (Sz)

BÖLCS

M N K filozófia 227 500 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K kommunikáció- és médiatudomány

227 500 Ft 4 1 < 5 TÁRS

M N K magyar nyelv és irodalom

227 500 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K néprajz 227 500 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K neveléstudományi 227 500 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K szociálpolitika 300 000 Ft 4 1 < 5 TÁRS

M N K szociológia 227 500 Ft 4 1 < 5 TÁRS

M N K történelem 227 500 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [2 félév [angoltanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5

felvételi vizsga (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [franciatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [hon- és népismerettanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [némettanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [orosztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [angoltanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [franciatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

Page 11: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

11

M L K tanári [3 félév [hon- és népismerettanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [némettanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

DE-EK Debreceni Egyetem

Egészségügyi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K ápolás 300 000 Ft 3 1 < 10

felvételi elbeszélgetés (Sz)

ORVOS

M L K egészségügyi szociális munka

300 000 Ft 4 1 < 10 ORVOS

M L K szociális munka és szociális gazdaság

300 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

DE-GVK Debreceni Egyetem

Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K emberi erőforrás tanácsadó

235 000 Ft 4 1 < 10

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K gazdasági agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 3 AGRÁR

M N K logisztikai menedzsment 250 000 Ft 4 1 < 15 GAZD

M N K számvitel 250 000 Ft 4 1 < 15 GAZD

M N K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 15 GAZD

M N K vidékfejlesztési agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 3 AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K gazdasági agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 3

felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M L K logisztikai menedzsment 250 000 Ft 4 1 < 10 GAZD

M L K szakigazgatás-szervező és informatikus agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M L K számvitel 250 000 Ft 4 1 < 10 GAZD

M L K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 11 GAZD

M L K vidékfejlesztési agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 3 AGRÁR

Page 12: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

12

DE-GYFK Debreceni Egyetem

Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K emberi erőforrás tanácsadó

225 000 Ft 4 1 < 50 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

DE-KTK Debreceni Egyetem

Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

250 000 Ft 4 1 < 90 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M N K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 90 GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K Master of Business Administration (MBA)

250 000 Ft 4 1 < 30

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M L K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

250 000 Ft 4 1 < 64 GAZD

M L K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 84 GAZD

DE-MÉK Debreceni Egyetem

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K agrármérnöki 325 000 Ft 4 1 < 5

felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M N K állattenyésztő mérnöki 325 000 Ft 4 1 < 5 AGRÁR

M N K élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki

325 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M N K kertészmérnöki 325 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M N K környezetgazdálkodási 325 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

Page 13: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

13

agrármérnöki

M N K növényorvosi 325 000 Ft 4 1 < 5 AGRÁR

M N K növénytermesztő mérnöki 325 000 Ft 4 1 < 4 AGRÁR

M N K természetvédelmi mérnöki 325 000 Ft 4 1 < 5 AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 12

felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M L K élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki

305 000 Ft 4 1 < 12 AGRÁR

M L K növénytermesztő mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 12 AGRÁR

M L K természetvédelmi mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 12 AGRÁR

DE-MK Debreceni Egyetem

Műszaki Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K létesítménymérnöki 360 000 Ft 4 1 < 15 motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K mechatronikai mérnöki

360 000 Ft 4 1 < 15 felvételi vizsga (Í+Sz) MŰSZ

M N K műszaki menedzser 360 000 Ft 4 1 < 15 motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K településmérnöki 360 000 Ft 4 1 < 15 MŰSZ

M N K tervező építészmérnöki

360 000 Ft 3 1 < 15

felvételi vizsga és rajz alkalmassági (Alk) és szakmai alkalmassági (Alk)

MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K létesítménymérnöki 360 000 Ft 4 1 < 15 motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K műszaki menedzser 360 000 Ft 4 1 < 15 MŰSZ

M L K településmérnöki 360 000 Ft 4 1 < 15 MŰSZ

DE-NK

Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K egészségpszichológia 300 000 Ft 4 1 < 2 felvételi elbeszélgetés (Sz)

ORVOS

M N K népegészségügyi 350 000 Ft 3 1 < 2 ORVOS

Page 14: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

14

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K egészségpolitika, tervezés és finanszírozás

300 000 Ft 4 1 < 4

felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M L K egészségpszichológia 300 000 Ft 4 1 < 3 ORVOS

M L K egészségügyi menedzser 300 000 Ft 3 1 < 50 ORVOS

M L K komplex rehabilitáció 320 000 Ft 4 1 < 3 ORVOS

M L K népegészségügyi 350 000 Ft 3 1 < 3 ORVOS

DE-TTK Debreceni Egyetem

Természettudományi és Technológiai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K alkalmazott matematikus 305 000 Ft 4 1 < 10

felvételi vizsga (Sz)

TERM

M N K anyagtudomány 305 000 Ft 4 1 < 5 TERM

M N K biológus 305 000 Ft 4 1 < 10 TERM

M N K biotechnológia 305 000 Ft 4 1 < 7 TERM

M N K fizikus 305 000 Ft 4 1 < 5 TERM

M N K geográfus 305 000 Ft 4 1 < 5 TERM

M N K hidrobiológus 305 000 Ft 4 1 < 3 TERM

M N K környezettudomány 305 000 Ft 4 1 < 2 TERM

M N K matematikus 305 000 Ft 4 1 < 6 TERM

M N K tanári [5 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 1

felvételi vizsga (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 1 PED

M N K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 1 PED

M N K tanári [5 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 1 PED

M N K tanári [5 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 1 PED

M N K vegyész 305 000 Ft 4 1 < 5 felvételi vizsga (Sz) TERM

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K biológus 305 000 Ft 4 1 < 10 felvételi vizsga (Sz)

TERM

M L K geográfus 305 000 Ft 4 1 < 20 TERM

M L K tanári [2 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 25

felvételi vizsga (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [2 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [2 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [2 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [3 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

Page 15: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

15

M L K tanári [3 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 9 PED

M L K tanári [3 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 3 1 < 8 PED

M L K tanári [3 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 9 PED

M L K tanári [3 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 8 PED

M L K vegyész 305 000 Ft 4 1 < 20 felvételi vizsga (Sz) TERM

DE-ZK Debreceni Egyetem

Zeneművészeti Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K tanári [4 félév [zenetanár (egyházzene-kórusvezetés)]]

350 000 Ft 4 1 < 1

főtárgy vizsga (Gy) és gyakorlati felvételi vizsga (Sz)

PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (egyházzene-orgona)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (ének)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (furulya)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (gordon)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (gordonka)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (hegedű)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (mélyhegedű)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (oboa)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (orgona)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (szaxofon)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (tuba)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (zeneismeret)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

M N K tanári [4 félév [zenetanár (zongora)]]

350 000 Ft 4 1 < 1 PED

DF Dunaújvárosi Főiskola DF felvehető kapacitásszáma: 2352 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

Page 16: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

16

gazdaságtudományok képzési terület

Dunaújváros magyar 392 346 0 GAZD

informatika képzési terület

Dunaújváros magyar 430 167 0 INFO

műszaki képzési terület Dunaújváros magyar 346 165 0 MŰSZ

művészet képzési terület Dunaújváros magyar 100 40 0 MŰV

pedagógusképzés képzési terület

Dunaújváros magyar 2 63 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Dunaújváros magyar 159 142 0 TÁRS

Összesen 1429 923 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

DF

Dunaújvárosi Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K gépészmérnöki 310 000 Ft 4 1 < 30

felvételi elbeszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K tanári [2 félév [pedagógiai értékelés és mérés tanára]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles anyagmérnök)]]

300 000 Ft 3 1 < 20 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles gépészmérnök)]]

300 000 Ft 3 1 < 20 PED

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles mérnökinformatikus)]]

300 000 Ft 3 1 < 20 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiai értékelés és mérés tanára]]

300 000 Ft 3 1 < 20 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (anyagmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 20 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (gépészmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 20 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (mérnök informatikus)]]

300 000 Ft 4 1 < 20 PED

EDUTUS

Edutus Főiskola EDUTUS felvehető kapacitásszáma: 5102 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 1937 1511 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Tatabánya magyar 734 585 0 GAZD

műszaki képzési terület Tatabánya magyar 259 76 0 MŰSZ

Összesen 2930 2172 0

Page 17: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

17

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

EDUTUS Edutus Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K marketing (Budapest) 250 000 Ft 4 1 < 50 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

EKF

Eszterházy Károly Főiskola EKF felvehető kapacitásszáma: 3888 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Eger magyar 96 226 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Eger magyar 157 470 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Sárospatak magyar 17 25 0 GAZD

informatika képzési terület

Eger magyar 112 159 0 INFO

művészet képzési terület Eger magyar 44 37 0 MŰV

művészetközvetítés képzési terület

Eger magyar 117 187 0 MŰVK

pedagógusképzés képzési terület

Eger magyar 385 764 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Sárospatak magyar 69 60 0 PED

sporttudomány képzési terület

Eger magyar 20 29 0 SPORT

társadalomtudomány képzési terület

Eger magyar 133 289 60 TÁRS

természettudomány képzési terület

Eger magyar 144 288 0 TERM

Összesen 1294 2534 60

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

EKF-BTK

Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Page 18: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

18

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K tanári [5 félév [angoltanár]] 350 000 Ft 5 1 < 20 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [ének-zene tanár]]

350 000 Ft 5 1 < 10 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M N K tanári [5 félév [etikatanár]] 350 000 Ft 5 1 < 10

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [magyartanár]]

350 000 Ft 5 1 < 20 PED

M N K tanári [5 félév [némettanár]]

350 000 Ft 5 1 < 10 PED

M N K tanári [5 félév [történelemtanár]]

350 000 Ft 5 1 < 20 PED

M N K tanári [5 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

350 000 Ft 5 1 < 10 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M N K tervezőgrafika 400 000 Ft 4 1 < 5 MŰV

M N K történelem 250 000 Ft 4 1 < 4 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K amerikanisztika 225 000 Ft 4 1 < 5 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K tanári [2 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 2 1 < 30 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M L K tanári [2 félév [etikatanár]] 300 000 Ft 2 1 < 20

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 2 1 < 30 PED

M L K tanári [2 félév [némettanár]]

300 000 Ft 2 1 < 15 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 30 PED

M L K tanári [2 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M L K tanári [5 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 5 1 < 20 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [5 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M L K tanári [5 félév [etikatanár]] 300 000 Ft 5 1 < 10

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [5 félév [kommunikációtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [némettanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M L K történelem 225 000 Ft 4 1 < 6 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

EKF-CK Eszterházy Károly Főiskola

Page 19: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

19

Comenius Főiskolai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [3 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 30

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 30 PED

M L K tanári [3 félév [tehetségfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 30 PED

EKF-GTK

Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K nemzetközi tanulmányok

250 000 Ft 4 1 < 7 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K nemzetközi tanulmányok (magyar nyelven)

225 000 Ft 4 1 < 7 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M L K tanári [3 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [4 félév [közgazdásztanár (vállalkozási ismeretek)]]

300 000 Ft 4 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

EKF-TKTK Eszterházy Károly Főiskola

Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K informatikus könyvtáros 250 000 Ft 4 1 < 7 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M N K kulturális örökség 250 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

Page 20: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

20

tanulmányok

M N K mozgóképművész 400 000 Ft 4 1 < 10 gyakorlati vizsga (Gy)

MŰV

M N K neveléstudományi 250 000 Ft 4 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K tanári [5 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

350 000 Ft 5 1 < 10 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M N K tanári [5 félév [pedagógiai értékelés és mérés tanára]]

350 000 Ft 5 1 < 10

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

350 000 Ft 5 1 < 10 PED

M N K tanári [5 félév [tehetségfejlesztő tanár]]

350 000 Ft 5 1 < 10 PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K informatikus könyvtáros 225 000 Ft 4 1 < 7

felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M L K kulturális örökség tanulmányok

225 000 Ft 4 1 < 6 BÖLCS

M L K neveléstudományi 225 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M L K tanári [2 félév [inkluzív nevelés tanára]]

300 000 Ft 2 1 < 10 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 12 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M L K tanári [2 félév [multikulturális nevelés tanára]]

300 000 Ft 2 1 < 10

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [pedagógiai értékelés és mérés tanára]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [tehetségfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [inkluzív nevelés tanára]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [kollégiumi nevelőtanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [multikulturális nevelés tanára]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiai értékelés és mérés tanára]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [tehetségfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [kollégiumi nevelőtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 gyakorlati vizsga (Gy)

PED

M L K tanári [5 félév [multikulturális nevelés

300 000 Ft 5 1 < 10 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

Page 21: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

21

tanára]]

M L K tanári [5 félév [pedagógiai értékelés és mérés tanára]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [tehetségfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

EKF-TTK Eszterházy Károly Főiskola

Természettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K geográfus 350 000 Ft 4 1 < 5 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TERM

M N K tanári [5 félév [biológiatanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [földrajztanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15 PED

M N K tanári [5 félév [informatikatanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15 PED

M N K tanári [5 félév [kémiatanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15 PED

M N K tanári [5 félév [matematikatanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15 PED

M N K tanári [5 félév [testnevelő tanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15 PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K geográfus 305 000 Ft 4 1 < 15 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TERM

M L K tanári [2 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 17

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 22 PED

M L K tanári [2 félév [informatikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 17 PED

M L K tanári [2 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 17 PED

M L K tanári [2 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 17 PED

M L K tanári [2 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 17 PED

M L K tanári [5 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [informatikatanár]]

350 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév 300 000 Ft 5 1 < 15 PED

Page 22: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

22

[testnevelő tanár]]

ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE felvehető kapacitásszáma: 8035 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 2586 518 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 91 0 0 GAZD

informatika képzési terület

Budapest magyar 234 600 0 INFO

jogi képzési terület Budapest magyar 217 1680 0 JOGI

művészetközvetítés képzési terület

Budapest magyar 46 31 0 MŰVK

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 800 276 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Budapest angol 31 0 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Budapest magyar 884 41 0 TERM

Összesen 4889 3146 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

ELTE-BTK Eötvös Loránd Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K arabisztika 230 000 Ft 4 1 < 7

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K bolgár nyelv és irodalom 230 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K cseh nyelv és irodalom 230 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K egyiptológia 230 000 Ft 4 1 < 6 BÖLCS

M N K esztétika 230 000 Ft 4 1 < 15 BÖLCS

M N K horvát nyelv és irodalom 230 000 Ft 4 1 < 6 BÖLCS

M N K informatikus könyvtáros 230 000 Ft 4 1 < 15 TÁRS

M N K iszlám tanulmányok 230 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K klasszika-filológia 230 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K koreanisztika 230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K lengyel nyelv és irodalom

230 000 Ft 4 1 < 8 BÖLCS

M N K logika és tudományelmélet

230 000 Ft 4 1 < 9 BÖLCS

M N K néprajz 230 000 Ft 4 1 < 8 BÖLCS

M N K orosz nyelv és irodalom 230 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M N K román nyelv, irodalom és kultúra

230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

Page 23: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

23

M N K sinológia 230 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K szemiotika 230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K szerb nyelv és irodalom 230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K szlovák nyelv és irodalom

230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K szlovén nyelv és irodalom

230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K ukrán nyelv és irodalom 230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K vallástudomány 230 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K informatikus könyvtáros

230 000 Ft 4 1 < 9 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

ELTE-TÁTK Eötvös Loránd Tudományegyetem

Társadalomtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K egészségpolitika, tervezés és finanszírozás (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 10 írásbeli vizsga (Í) TÁRS

M N K humánökológia 250 000 Ft 4 1 < 10

szóbeli vizsga (Sz)

TÁRS

M N K kisebbségpolitika (magyar nyelven)

250 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M N K közgazdasági elemző 250 000 Ft 4 1 < 10 GAZD

M N K közösségi és civil tanulmányok

250 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M N K kulturális antropológia 250 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M N K survey statisztika 250 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M N K szociális munka 300 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M N K szociálpolitika 300 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M E K egészségpolitika, tervezés és finanszírozás

260 000 Ft 4 1 < 20 szóbeli vizsga (Sz)

TÁRS

M L K szociológia 250 000 Ft 4 1 < 20 TÁRS

ELTE-TTK

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Page 24: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

24

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K biológus 400 000 Ft 4 1 < 28

felvételi vizsga (Sz)

TERM

M N K geográfus 400 000 Ft 4 1 < 13 TERM

M N K tudománykommunikáció a természettudományban

400 000 Ft 4 1 < 10 TERM

GFF Gál Ferenc Főiskola GFF felvehető kapacitásszáma: 333 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

pedagógusképzés képzési terület

Szeged magyar 90 243 0 PED

Összesen 90 243 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

GFF

Gál Ferenc Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [2 félév [etikatanár]]

130 000 Ft 2 5 < 50 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [3 félév [etikatanár]]

130 000 Ft 3 5 < 50 PED

KE Kaposvári Egyetem KE felvehető kapacitásszáma: 1668 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Kaposvár magyar 335 209 0 AGRÁR

gazdaságtudományok képzési terület

Kaposvár magyar 205 150 0 GAZD

művészet képzési terület Kaposvár magyar 55 0 0 MŰV

művészetközvetítés képzési terület

Kaposvár magyar 58 35 0 MŰVK

pedagógusképzés képzési terület

Kaposvár magyar 265 280 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Kaposvár magyar 76 0 0 TÁRS

Összesen 994 674 0

Page 25: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

25

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

KE-AKK Kaposvári Egyetem

Agrár- és Környezettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K állattenyésztő mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10 felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K állattenyésztő mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 20

felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M L K tanári [4 félév [agrár-mérnöktanár (állattenyésztő mérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 PED

KE-GTK Kaposvári Egyetem

Gazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K pénzügy 250 000 Ft 4 1 < 25

felvételi elbeszélgetés (Sz) és közgazdaságtan (Í) és matematika (Í) és pénzügy (Í)

GAZD

M N K regionális és környezeti gazdaságtan (magyar nyelven)

250 000 Ft 4 1 < 20

felvételi elbeszélgetés (Sz)

GAZD

M N K regionális és környezeti gazdaságtan (angol nyelven)

305 000 Ft 4 1 < 15 GAZD

M N K vidékfejlesztési agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 20 AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K regionális és környezeti gazdaságtan

250 000 Ft 4 1 < 10 felvételi elbeszélgetés (Sz)

GAZD

M L K vidékfejlesztési agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 23 AGRÁR

Page 26: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

26

KE-MK Kaposvári Egyetem

Művészeti Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K tanári [2 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 15 felvételi elbeszélgetés

PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [2 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 15 felvételi elbeszélgetés

PED

KEE Közép-európai Egyetem KEE felvehető kapacitásszáma: 276 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest angol 53 0 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest angol 64 0 0 GAZD

társadalomtudomány képzési terület

Budapest angol 159 0 0 TÁRS

Összesen 276 0 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

KEE

Közép-európai Egyetem

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K közgazdasági elemző (angol nyelven)

1 567 500 Ft

4 1 < 25

írásbeli vizsga (Í) és nyelvi alkalmassági (Alk) és szakterületi alkalmassági (Alk)

GAZD

M N K társadalmi nemek tanulmánya (angol nyelven)

1 567 500 Ft

4 1 < 20 TÁRS

M N K történelem (angol nyelven)

1 567 500 Ft

4 1 < 20 BÖLCS

Page 27: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

27

KF Kecskeméti Főiskola KF felvehető kapacitásszáma: 954 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Kecskemét magyar 60 181 0 AGRÁR

informatika képzési terület

Kecskemét magyar 99 57 0 INFO

műszaki képzési terület Kecskemét magyar 217 145 0 MŰSZ

pedagógusképzés képzési terület

Kecskemét magyar 152 43 0 PED

Összesen 528 426 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

KF-KFK

Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K kertészmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10 felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M L K vidékfejlesztési agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

KJF

Kodolányi János Főiskola KJF felvehető kapacitásszáma: 4709 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 250 313 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 530 540 245 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Székesfehérvár magyar 320 260 146 GAZD

művészet képzési terület Budapest magyar 40 40 0 MŰV

művészet képzési terület Székesfehérvár magyar 138 0 0 MŰV

pedagógusképzés képzési terület

Budapest magyar 0 480 25 PED

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 759 494 129 TÁRS

Összesen 2037 2127 545

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok)

Page 28: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

28

kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

KJF Kodolányi János Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K nemzetközi tanulmányok (Budapest)

240 000 Ft 4 10 < 60 alkalmassági vizsga (Alk) és motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

TÁRS

M N K turizmus-menedzsment (Budapest)

260 000 Ft 4 10 < 60 GAZD

M N K vállalkozásfejlesztés (Budapest)

260 000 Ft 4 20 < 100 GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K nemzetközi tanulmányok (Budapest)

230 000 Ft 4 20 < 50

alkalmassági vizsga (Alk) és motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

TÁRS

M L K tanári [2 félév [inkluzív nevelés tanára]] (Budapest)

198 000 Ft 2 10 < 80

motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [minőségfejlesztés-tanár]] (Budapest)

198 000 Ft 2 10 < 80 PED

M L K tanári [2 félév [multikulturális nevelés tanára]] (Budapest)

198 000 Ft 2 10 < 80 PED

M L K tanári [3 félév [inkluzív nevelés tanára]] (Budapest)

198 000 Ft 3 10 < 80 PED

M L K tanári [3 félév [minőségfejlesztés-tanár]] (Budapest)

198 000 Ft 3 10 < 80 PED

M L K tanári [3 félév [multikulturális nevelés tanára]] (Budapest)

198 000 Ft 3 10 < 80 PED

M L K turizmus-menedzsment (Budapest)

250 000 Ft 4 10 < 55 alkalmassági vizsga (Alk) és motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

GAZD

M L K vállalkozásfejlesztés (Budapest)

250 000 Ft 4 20 < 95 GAZD

KRE

Károli Gáspár Református Egyetem KRE felvehető kapacitásszáma: 219 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 38 5 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest angol 4 0 0 BÖLCS

gazdaságtudományok Budapest magyar 16 15 0 GAZD

Page 29: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

29

képzési terület

jogi képzési terület Budapest magyar 11 11 0 JOGI

pedagógusképzés képzési terület

Budapest magyar 32 18 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Nagykőrös magyar 0 10 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 36 16 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Nagykőrös magyar 0 7 0 TÁRS

Összesen 137 82 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

KRE-BTK

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K anglisztika (angol nyelven) 200 000 Ft 4 1 < 4

motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

BÖLCS

M N K irodalom- és kultúratudomány

220 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K japanológia 230 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K kommunikáció- és médiatudomány

200 000 Ft 4 1 < 6 TÁRS

M N K néderlandisztika 200 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K német nyelv, irodalom és kultúra

200 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K színháztudomány 250 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K tanári [2 félév [magyar mint idegen nyelv tanára]]

270 000 Ft 2 1 < 3 PED

M N K tanári [5 félév [angoltanár]]

270 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [magyar mint idegen nyelv tanára]]

270 000 Ft 5 1 < 4 PED

M N K tanári [5 félév [magyartanár]]

270 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [némettanár]]

270 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [történelemtanár]]

270 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K terminológia 230 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K történelem 220 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K vallástudomány 200 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K színháztudomány 230 000 Ft 4 1 < 2

motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

BÖLCS

M L K tanári [2 félév [angoltanár]]

270 000 Ft 2 1 < 2 PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

270 000 Ft 2 1 < 2 PED

Page 30: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

30

M L K tanári [2 félév [némettanár]]

270 000 Ft 2 1 < 2 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

270 000 Ft 2 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [angoltanár]]

270 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [magyartanár]]

270 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [némettanár]]

270 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [történelemtanár]]

270 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K vallástudomány 200 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

KRF

Károly Róbert Főiskola KRF felvehető kapacitásszáma: 5073 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Gyöngyös magyar 491 416 30 AGRÁR

gazdaságtudományok képzési terület

Gyöngyös magyar 1561 1719 418 GAZD

informatika képzési terület

Gyöngyös magyar 245 193 0 INFO

Összesen 2297 2328 448

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

KRF Károly Róbert Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 20 szakmai készség és motiváció alapján (Í+Sz)

GAZD

M L K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 20 GAZD

ME Miskolci Egyetem ME felvehető kapacitásszáma: 4385 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Miskolc magyar 253 125 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Miskolc magyar 288 390 0 GAZD

gazdaságtudományok Miskolc angol 0 20 0 GAZD

Page 31: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

31

képzési terület

informatika képzési terület Miskolc magyar 317 8 0 INFO

jogi képzési terület Miskolc magyar 222 413 0 JOGI

közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület

Miskolc magyar 172 223 0 KRK

műszaki képzési terület Miskolc magyar 688 329 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Miskolc angol 63 0 0 MŰSZ

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Miskolc magyar 41 1 0 ORVOS

pedagógusképzés képzési terület

Miskolc magyar 212 225 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Miskolc magyar 169 178 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Miskolc magyar 48 0 0 TERM

Összesen 2473 1912 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

ME-BBZI

Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K tanári [4 félév [zenetanár (zeneismeret)]]

400 000 Ft 4 1 < 1

felvételi elbeszélgetés (Sz) és főtárgy vizsga (Gy) és gyakorlati felvételi vizsga (Sz)

PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M E K tanári [4 félév [zenetanár (hegedű)]]

400 000 Ft 4 1 < 1 felvételi elbeszélgetés (Sz) és főtárgy vizsga (Gy) és gyakorlati felvételi vizsga (Sz)

PED

M E K tanári [4 félév [zenetanár (zeneismeret)]]

400 000 Ft 4 1 < 1 PED

ME-BTK

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K filozófia 225 000 Ft 4 1 < 8 szóbeli vizsga (Sz) BÖLCS

Page 32: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

32

M N K fordító és tolmács 225 000 Ft 4 1 < 23 írásbeli vizsga (Í) BÖLCS

M N K kulturális antropológia 225 000 Ft 4 1 < 13

szóbeli vizsga (Sz)

TÁRS

M N K magyar nyelv és irodalom 225 000 Ft 4 1 < 15 BÖLCS

M N K politikatudomány 225 000 Ft 4 1 < 13 TÁRS

M N K szociológia 225 000 Ft 4 1 < 13 TÁRS

M N K tanári [5 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 5 1 < 12 PED

M N K tanári [5 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 8 PED

M N K tanári [5 félév [etikatanár]] 300 000 Ft 5 1 < 8 PED

M N K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 8 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 12

szóbeli vizsga (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [némettanár]] 300 000 Ft 5 1 < 12 PED

M N K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 12 PED

M N K történelem 225 000 Ft 4 1 < 15 BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K fordító és tolmács 225 000 Ft 4 1 < 13 írásbeli vizsga (Í) BÖLCS

M L K kulturális antropológia 225 000 Ft 4 1 < 16

szóbeli vizsga (Sz)

TÁRS

M L K politikatudomány 225 000 Ft 4 1 < 12 TÁRS

M L K szociológia 225 000 Ft 4 1 < 16 TÁRS

M L K tanári [2 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 2 1 < 12 PED

M L K tanári [2 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 8 PED

M L K tanári [2 félév [etikatanár]] 300 000 Ft 2 1 < 6 PED

M L K tanári [2 félév [filozófiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 6 PED

M L K tanári [2 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 15 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 2 1 < 7

szóbeli vizsga (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [némettanár]] 300 000 Ft 2 1 < 4 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 6 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (anyagmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 8 PED

M L K tanári [5 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 5 1 < 8 PED

M L K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 6 motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 6

szóbeli vizsga (Sz)

PED

M L K tanári [5 félév [némettanár]] 300 000 Ft 5 1 < 6 PED

M L K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 6 PED

M L K történelem 225 000 Ft 4 1 < 7 BÖLCS

ME-GÉIK

Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

Page 33: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

33

Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K gépészmérnöki 330 000 Ft 4 1 < 15 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K logisztikai mérnöki 330 000 Ft 4 1 < 10 MŰSZ

M N K mérnökinformatikus 330 000 Ft 4 1 < 10 INFO

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K gépészmérnöki 330 000 Ft 4 1 < 30 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K logisztikai mérnöki 330 000 Ft 4 1 < 10 MŰSZ

M L K villamosmérnöki 330 000 Ft 4 1 < 15 MŰSZ

ME-GTK Miskolci Egyetem

Gazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K logisztikai menedzsment 270 000 Ft 4 1 < 15

felvételi elbeszélgetés (Sz)

GAZD

M N K marketing 270 000 Ft 4 1 < 11 GAZD

M N K regionális és környezeti gazdaságtan

270 000 Ft 4 1 < 6 GAZD

M N K számvitel 270 000 Ft 4 1 < 10 GAZD

M N K vállalkozásfejlesztés 270 000 Ft 4 1 < 8 GAZD

M N K vezetés és szervezés 270 000 Ft 4 1 < 9 GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K logisztikai menedzsment 270 000 Ft 4 1 < 29

felvételi elbeszélgetés (Sz)

GAZD

M L K marketing 270 000 Ft 4 1 < 25 GAZD

M L K Master of Business Administration (MBA) (magyar nyelven)

270 000 Ft 4 1 < 23 GAZD

M L K Master of Business Administration (MBA) (angol nyelven)

300 000 Ft 4 1 < 15 GAZD

M L K regionális és környezeti gazdaságtan

270 000 Ft 4 1 < 10 GAZD

M L K számvitel 270 000 Ft 4 1 < 25 GAZD

M L K vállalkozásfejlesztés 270 000 Ft 4 1 < 25 GAZD

M L K vezetés és szervezés 270 000 Ft 4 1 < 28 GAZD

ME-MAK

Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar

Page 34: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

34

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K anyagmérnöki 330 000 Ft 4 1 < 20 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

MŰSZ

M N K kohómérnöki 330 000 Ft 4 1 < 20 MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K anyagmérnöki 330 000 Ft 4 1 < 15 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

MŰSZ

M L K kohómérnöki 330 000 Ft 4 1 < 15 MŰSZ

ME-MFK Miskolci Egyetem

Műszaki Földtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K földtudományi mérnöki (angol nyelven)

380 000 Ft 4 1 < 8 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Í+Sz)

MŰSZ

M N K geográfus 330 000 Ft 4 1 < 5 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

TERM

M N K környezetmérnöki 330 000 Ft 4 1 < 8 MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K bánya és geotechnika mérnöki

310 000 Ft 4 1 < 8 motivációs beszélgetés és szakmai ismeretek (Sz)

MŰSZ

NKE Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE felvehető kapacitásszáma: 3351 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület

Budapest magyar 513 2838 0 KRK

Összesen 513 2838 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

Page 35: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

35

NKE-HHK Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K biztonság- és védelempolitikai

240 000 Ft 4 1 < 2 felvételi elbeszélgetés (Sz)

KRK

M N A katonai műveleti logisztika

támogatott 2 1 < 17 alkalmassági vizsga (Alk) és felvételi elbeszélgetés (Sz)

KRK

M N A katonai üzemeltetés támogatott 2 1 < 17 KRK

M N A katonai vezetői támogatott 2 1 < 16 KRK

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K biztonság- és védelempolitikai

220 000 Ft 4 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz)

KRK

NKE-KTK Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Közigazgatás-tudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N A nemzetközi közszolgálati kapcsolatok

támogatott 4 1 < 10 motivációs beszélgetés (Sz)

KRK

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K közigazgatási 250 000 Ft 4 1 < 37 motivációs beszélgetés (Sz)

KRK

M L K nemzetközi közszolgálati kapcsolatok

250 000 Ft 4 1 < 89 KRK

NYF

Nyíregyházi Főiskola NYF felvehető kapacitásszáma: 4362 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Nyíregyháza magyar 111 7 0 AGRÁR

bölcsészettudomány képzési terület

Nyíregyháza magyar 93 289 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Nyíregyháza magyar 199 540 0 GAZD

informatika képzési Nyíregyháza magyar 269 133 0 INFO

Page 36: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

36

terület

műszaki képzési terület Nyíregyháza magyar 231 81 0 MŰSZ

művészetközvetítés képzési terület

Nyíregyháza magyar 127 105 0 MŰVK

pedagógusképzés képzési terület

Nyíregyháza magyar 402 508 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Nyíregyháza magyar 398 432 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Nyíregyháza magyar 264 173 0 TERM

Összesen 2094 2268 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

NYF

Nyíregyházi Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K tanári [5 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz) és gyakorlati vizsga (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3

felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [inkluzív nevelés tanára]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M N K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M N K tanári [5 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M N K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M N K tanári [5 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M N K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M N K tanári [5 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K andragógia 225 000 Ft 4 1 < 10

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K nemzetközi tanulmányok 225 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M L K tanári [2 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz) és gyakorlati vizsga (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [fizikatanár]] 300 000 Ft 2 1 < 3

felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [informatikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

Page 37: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

37

M L K tanári [2 félév [inkluzív nevelés tanára]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [környezettan-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [fizikatanár]] 300 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [környezettan-tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (gépészmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz) és gyakorlati vizsga (Sz)

PED

M L K tanári [5 félév [fizikatanár]] 300 000 Ft 5 1 < 3

felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [informatikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [inkluzív nevelés tanára]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [környezettan-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

M L K tanári [5 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 3 PED

NYME Nyugat-magyarországi Egyetem

Page 38: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

38

NYME felvehető kapacitásszáma: 7530 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Mosonmagyaróvár magyar 616 297 0 AGRÁR

agrár képzési terület Sopron magyar 206 88 0 AGRÁR

bölcsészettudomány képzési terület

Győr magyar 207 281 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Szombathely magyar 150 193 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Győr magyar 120 269 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Sopron magyar 427 360 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Sopron német 48 0 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Szombathely magyar 47 41 0 GAZD

informatika képzési terület

Sopron magyar 49 40 0 INFO

műszaki képzési terület Sopron magyar 302 105 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Szombathely magyar 110 113 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Zalaegerszeg magyar 33 68 0 MŰSZ

művészetközvetítés képzési terület

Szombathely magyar 46 40 0 MŰVK

pedagógusképzés képzési terület

Győr magyar 130 450 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Mosonmagyaróvár magyar 30 20 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Sopron magyar 209 181 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Szombathely magyar 379 295 0 PED

sporttudomány képzési terület

Győr magyar 47 88 0 SPORT

sporttudomány képzési terület

Szombathely magyar 60 75 0 SPORT

társadalomtudomány képzési terület

Győr magyar 174 132 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Sopron magyar 91 91 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Szombathely magyar 120 82 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Sopron magyar 80 0 0 TERM

természettudomány képzési terület

Szombathely magyar 348 192 0 TERM

Összesen 4029 3501 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

NYME-AK Nyugat-magyarországi Egyetem

Apáczai Csere János Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. <

Személyes megjelenést igénylő

Képz. terület

Page 39: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

39

max. vizsgaformák

M L K emberi erőforrás tanácsadó

230 000 Ft 4 1 < 48 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K kulturális mediáció 225 000 Ft 4 1 < 25 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

NYME-BDPK Nyugat-magyarországi Egyetem

Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K informatikus könyvtáros 225 000 Ft 4 1 < 10

motivációs beszélgetés (Sz)

TÁRS

M N K rekreáció 305 000 Ft 4 1 < 10 SPORT

M N K szlavisztika 225 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K tanári [5 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [egészségfejlesztés-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [horvát- és nemzetiségihorvát-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [horváttanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M N K tanári [5 félév [környezettan-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [orosztanár]] 300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [szlovén- és nemzetiségiszlovén-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [szlovéntanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K informatikus könyvtáros 225 000 Ft 4 1 < 5

motivációs beszélgetés (Sz)

TÁRS

M L K rekreáció 305 000 Ft 4 1 < 5 SPORT

M L K szlavisztika 225 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M L K tanári [2 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév 300 000 Ft 2 1 < 10 PED

Page 40: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

40

[biológiatanár]]

M L K tanári [2 félév [egészségfejlesztés-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [horvát- és nemzetiségihorvát-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [horváttanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [környezettan-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [orosztanár]] 300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [szlovén- és nemzetiségiszlovén-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [szlovéntanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [technikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [angoltanár]] 300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [egészségfejlesztés-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [horvát- és nemzetiségihorvát-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [horváttanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [környezettan-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [orosztanár]] 300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [szlovén- és nemzetiségiszlovén-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [szlovéntanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [technikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

Page 41: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

41

NYME-BPK Nyugat-magyarországi Egyetem

Benedek Elek Pedagógiai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [2 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 15 PED

M L K tanári [3 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 15 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 15 PED

M L K tanári [4 félév [agrár-mérnöktanár (vadgazda mérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 10 PED

M L K

tanári [4 félév [közgazdásztanár (kereskedelem és marketing)]]

300 000 Ft 4 1 < 15 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (faipari mérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 10 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (környezetmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 10 PED

M L K tanári [5 félév [játék- és szabadidő-szervező tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

NYME-EMK

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K környezetmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K környezettudomány 305 000 Ft 4 1 < 10 TERM

M N K természetvédelmi mérnöki

305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K környezetmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K természetvédelmi mérnöki

305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M L K vadgazda mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

Page 42: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

42

NYME-KTK Nyugat-magyarországi Egyetem

Közgazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

250 000 Ft 4 1 < 14 - GAZD

M N K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 3 - GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K közgazdálkodás és közpolitika (Szombathely)

250 000 Ft 4 1 < 9 - GAZD

M L K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

250 000 Ft 4 1 < 24 - GAZD

M L K számvitel 250 000 Ft 4 1 < 25 - GAZD

M L K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 35 - GAZD

M L K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 30 - GAZD

NYME-MÉK Nyugat-magyarországi Egyetem

Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 8

felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M N K állattenyésztő mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 5 AGRÁR

M N K élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki

305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M N K környezetgazdálkodási agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

M N K növényorvosi 305 000 Ft 4 1 < 12 AGRÁR

M N K vidékfejlesztési agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 8

felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M L K élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki

305 000 Ft 4 1 < 15 AGRÁR

M L K környezetgazdálkodási agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 12 AGRÁR

M L K tanári [4 félév [agrár- 300 000 Ft 4 1 < 10 PED

Page 43: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

43

mérnöktanár (mezőgazdasági mérnök)]]

M L K vidékfejlesztési agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10 AGRÁR

NYME-SKK Nyugat-magyarországi Egyetem

Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K faipari mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10

felvételi elbeszélgetés

MŰSZ

M N K gazdaságinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 5 INFO

M N K ipari terméktervező mérnöki

305 000 Ft 4 1 < 5 MŰSZ

M N K műszaki menedzser 305 000 Ft 4 1 < 5 MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K faipari mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 7

felvételi elbeszélgetés

MŰSZ

M L K gazdaságinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 20 INFO

M L K műszaki menedzser 305 000 Ft 4 1 < 5 MŰSZ

NYME-TTK Nyugat-magyarországi Egyetem

Természettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K geográfus 305 000 Ft 4 1 < 15 motivációs beszélgetés (Sz)

TERM

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K geográfus 305 000 Ft 4 1 < 10 motivációs beszélgetés (Sz)

TERM

OE

Óbudai Egyetem OE felvehető kapacitásszáma: 1317 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő) Képzési terület/Szakmacsoport Nappali Esti, levelező Távoktatás

Page 44: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

44

képzés munkarend

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 44 105 0 GAZD

informatika képzési terület

Budapest magyar 10 22 0 INFO

műszaki képzési terület Budapest magyar 409 262 184 MŰSZ

műszaki képzési terület Budapest angol 40 0 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Budapest német 11 0 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Székesfehérvár magyar 63 24 4 MŰSZ

pedagógusképzés képzési terület

Budapest magyar 36 49 0 PED

természettudomány képzési terület

Budapest magyar 21 33 0 TERM

Összesen 634 495 188

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

OE-AMK

Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K birtokrendező mérnöki 350 000 Ft 4 1 < 10 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

AGRÁR

OE-BGK Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M E K mechatronikai mérnöki (Budapest)

305 000 Ft 4 1 < 15

felvételi elbeszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K biztonságtechnikai mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 15 MŰSZ

M L K mechatronikai mérnöki (Székesfehérvár)

305 000 Ft 4 1 < 5 MŰSZ

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (gépészmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (had- és biztonságtechnikai mérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 PED

OE-KGK

Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar

Page 45: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

45

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 15 felvételi elbeszélgetés (Sz)

GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (gazdálkodási mérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M L K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 30 GAZD

OE-KVK Óbudai Egyetem

Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K villamosmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 14 felvételi elbeszélgetés (Sz)

MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (villamosmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

OE-NIK Óbudai Egyetem

Neumann János Informatikai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K alkalmazott matematikus

325 000 Ft 4 1 < 12 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TERM

M N K mérnökinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 10 INFO

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő

Képz. terület

Page 46: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

46

vizsgaformák

M E K alkalmazott matematikus 325 000 Ft 4 1 < 15 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TERM

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (mérnök informatikus)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

OE-RKK Óbudai Egyetem

Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (könnyűipari mérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 5 felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

PE Pannon Egyetem PE felvehető kapacitásszáma: 3761 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Keszthely magyar 120 142 0 AGRÁR

bölcsészettudomány képzési terület

Pápa magyar 20 14 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Veszprém magyar 179 60 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Keszthely magyar 10 31 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Nagykanizsa magyar 140 148 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Veszprém angol 110 64 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Veszprém magyar 896 580 20 GAZD

informatika képzési terület

Nagykanizsa magyar 87 0 0 INFO

informatika képzési terület

Veszprém magyar 233 96 0 INFO

műszaki képzési terület Nagykanizsa magyar 37 21 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Veszprém magyar 215 9 0 MŰSZ

pedagógusképzés képzési terület

Veszprém magyar 95 148 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Veszprém magyar 102 123 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Veszprém magyar 61 0 0 TERM

Összesen 2305 1436 20

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok)

Page 47: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

47

kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

PE-GK

Pannon Egyetem Georgikon Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 3

felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

M N K növényorvosi 305 000 Ft 4 1 < 4 AGRÁR

M N K természetvédelmi mérnöki

305 000 Ft 4 1 < 3 AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz)

AGRÁR

PE-GTK

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K logisztikai menedzsment 250 000 Ft 4 1 < 50

felvételi elbeszélgetés (Sz)

GAZD

M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

240 000 Ft 4 1 < 50 GAZD

M N K számvitel 250 000 Ft 4 1 < 50 GAZD

M N K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 50 GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K logisztikai menedzsment 250 000 Ft 4 1 < 47

felvételi elbeszélgetés (Sz)

GAZD

M L K Master of Business Administration (MBA) (Nagykanizsa)

250 000 Ft 4 1 < 47 GAZD

M L K Master of Business Administration (MBA) (Veszprém)

250 000 Ft 4 1 < 47 GAZD

M L K műszaki menedzser 305 000 Ft 4 1 < 9 MŰSZ

M L K számvitel 250 000 Ft 4 1 < 50 GAZD

M L K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 49 GAZD

Page 48: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

48

PE-MFTK Pannon Egyetem

Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K alkalmazott nyelvészet 225 000 Ft 4 1 < 4 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K anglisztika 225 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K fordító és tolmács 225 000 Ft 4 1 < 3 felvételi vizsga (Í+Sz)

BÖLCS

M N K német nyelv, irodalom és kultúra

225 000 Ft 4 1 < 2

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K nemzetközi tanulmányok 225 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M N K összehasonlító irodalom- és művelődéstudomány

225 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K anglisztika 225 000 Ft 4 1 < 3 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K fordító és tolmács 225 000 Ft 4 1 < 5 felvételi vizsga (Í+Sz)

BÖLCS

M L K német nyelv, irodalom és kultúra

225 000 Ft 4 1 < 2

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K neveléstudományi (Pápa) 225 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M L K összehasonlító irodalom- és művelődéstudomány

225 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M L K tanári [2 félév [angoltanár]] 315 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

315 000 Ft 2 1 < 2 PED

M L K tanári [2 félév [informatikatanár]]

315 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [környezettan-tanár]]

315 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

315 000 Ft 2 1 < 2 PED

M L K tanári [2 félév [némettanár]] 315 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [nyelv- és beszédfejlesztő tanár]]

315 000 Ft 2 1 < 3 PED

M L K tanári [2 félév [pedagógiatanár]]

315 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [angoltanár]] 315 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

315 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [informatikatanár]]

315 000 Ft 3 1 < 3 PED

M L K tanári [3 félév [környezettan-tanár]]

315 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [magyartanár]]

315 000 Ft 3 1 < 2 PED

Page 49: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

49

M L K tanári [3 félév [némettanár]] 315 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [nyelv- és beszédfejlesztő tanár]]

315 000 Ft 3 1 < 2 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiatanár]]

315 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [angoltanár]] 315 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [drámapedagógia-tanár]]

315 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

315 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [informatikatanár]]

315 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [környezettan-tanár]]

315 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [magyartanár]]

315 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [némettanár]] 315 000 Ft 5 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

315 000 Ft 5 1 < 3 PED

PE-MIK

Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K logisztikai mérnöki (Veszprém)

360 000 Ft 4 1 < 5 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K mérnökinformatikus (Veszprém)

360 000 Ft 4 1 < 30 INFO

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K logisztikai mérnöki (Nagykanizsa)

360 000 Ft 4 1 < 10 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K mérnökinformatikus (Veszprém)

360 000 Ft 4 1 < 20 INFO

Page 50: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

50

PE-MK Pannon Egyetem

Mérnöki Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K anyagmérnöki 400 000 Ft 4 1 < 5

felvételi elbeszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K környezetmérnöki (magyar nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 5 MŰSZ

M N K környezettudomány (magyar nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 5 TERM

M N K mechatronikai mérnöki 400 000 Ft 4 1 < 10 MŰSZ

M N K vegyész 400 000 Ft 4 1 < 5 TERM

M N K vegyészmérnöki (magyar nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 10 MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K környezetmérnöki 400 000 Ft 4 1 < 10 felvételi elbeszélgetés (Sz)

MŰSZ

PPKE Pázmány Péter Katolikus Egyetem PPKE felvehető kapacitásszáma: 2166 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 58 18 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest angol 13 0 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Piliscsaba francia 2 0 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Piliscsaba olasz 11 0 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Piliscsaba magyar 296 302 0 BÖLCS

informatika képzési terület Budapest magyar 354 144 0 INFO

jogi képzési terület Budapest magyar 83 107 0 JOGI

közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület

Budapest magyar 29 0 0 KRK

műszaki képzési terület Budapest magyar 103 0 0 MŰSZ

pedagógusképzés képzési terület

Esztergom magyar 60 22 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Piliscsaba magyar 130 56 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 85 32 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Piliscsaba magyar 213 48 0 TÁRS

Összesen 1437 729 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok)

Page 51: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

51

kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

PPKE-BTK

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K anglisztika (angol nyelven) (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 3 főtárgy vizsga (Sz) BÖLCS

M N K digitális bölcsészet (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 2

főtárgy vizsga (Í+Sz)

BÖLCS

M N K elméleti nyelvészet (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 1 BÖLCS

M N K esztétika 250 000 Ft 4 1 < 2

főtárgy vizsga (Sz)

BÖLCS

M N K filozófia 250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K francia nyelv, irodalom és kultúra (francia nyelven)

250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K kommunikáció- és médiatudomány (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 3 TÁRS

M N K lengyel nyelv és irodalom 250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K magyar nyelv és irodalom 250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K művészettörténet (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K német nyelv, irodalom és kultúra

250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K olasz nyelv, irodalom és kultúra (olasz nyelven)

250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K politikatudomány (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 2 TÁRS

M N K szociológia (Budapest) 250 000 Ft 4 1 < 3 TÁRS

M N K tanári [5 félév [angoltanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2

főtárgy vizsga (Sz) és pályaalkalmassági vizsga (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [franciatanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [latintanár]] 400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [magyartanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [némettanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [olasztanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K tanári [5 félév [történelemtanár]]

400 000 Ft 5 1 < 2 PED

M N K történelem (Piliscsaba) 250 000 Ft 4 1 < 3 főtárgy vizsga (Sz)

BÖLCS

M N K vallástörténet 250 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

Page 52: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

52

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K kommunikáció- és médiatudomány (Budapest)

225 000 Ft 4 1 < 3 főtárgy vizsga (Sz)

TÁRS

M L K történelem (Budapest) 225 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

PPKE-ITK Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Információs Technológiai és Bionikai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K info-bionika mérnöki 390 000 Ft 4 1 < 10 szóbeli vizsga (Sz)

MŰSZ

M N K mérnökinformatikus 360 000 Ft 4 1 < 10 INFO

PPKE-JÁK Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Jog- és Államtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K európai és nemzetközi igazgatás

185 000 Ft 4 1 < 11 - KRK

M L K kodifikátor 185 000 Ft 2 1 < 36 - JOGI

PTE Pécsi Tudományegyetem PTE felvehető kapacitásszáma: 27605 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Pécs angol 60 40 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Pécs magyar 2018 2261 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Pécs magyar 1316 1133 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Pécs angol 140 120 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Szekszárd magyar 461 190 0 GAZD

gazdaságtudományok Zalaegerszeg magyar 61 45 0 GAZD

Page 53: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

53

képzési terület

informatika képzési terület Pécs magyar 860 91 0 INFO

jogi képzési terület Pécs magyar 913 1877 0 JOGI

jogi képzési terület Pécs angol 102 195 0 JOGI

műszaki képzési terület Pécs angol 40 0 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Pécs magyar 1576 781 0 MŰSZ

művészet képzési terület Pécs magyar 429 30 0 MŰV

művészet képzési terület Szekszárd magyar 40 0 0 MŰV

művészetközvetítés képzési terület

Pécs magyar 21 0 0 MŰVK

művészetközvetítés képzési terület

Szekszárd magyar 62 0 0 MŰVK

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Kaposvár magyar 150 395 0 ORVOS

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Pécs magyar 977 825 0 ORVOS

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Szombathely magyar 88 465 0 ORVOS

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Zalaegerszeg magyar 130 320 0 ORVOS

pedagógusképzés képzési terület

Pécs magyar 1846 1540 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Szekszárd magyar 166 133 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Szombathely magyar 31 78 0 PED

sporttudomány képzési terület

Pécs magyar 100 331 0 SPORT

társadalomtudomány képzési terület

Pécs magyar 1345 1273 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Szekszárd magyar 447 501 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Pécs magyar 931 671 0 TERM

Összesen 14310 13295 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

PTE-ÁJK

Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)

290 000 Ft 2 1 < 52 - JOGI

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

Page 54: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

54

M L K európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven)

290 000 Ft 2 1 < 100 - JOGI

PTE-BTK Pécsi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K anglisztika 225 000 Ft 4 1 < 20 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M N K esztétika 225 000 Ft 4 1 < 15 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M N K filozófia 225 000 Ft 4 1 < 15 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M N K francia nyelv, irodalom és kultúra

225 000 Ft 4 1 < 15 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M N K horvát nyelv és irodalom 225 000 Ft 4 1 < 15 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M N K klasszika-filológia 225 000 Ft 4 1 < 15 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M N K kommunikáció- és médiatudomány

225 000 Ft 4 1 < 20 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M N K magyar nyelv és irodalom 225 000 Ft 4 1 < 20

felvételi vizsga (Sz)

BÖLCS

M N K nemzetközi tanulmányok (magyar nyelven)

225 000 Ft 4 1 < 30 TÁRS

M N K nemzetközi tanulmányok (angol nyelven)

350 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

M N K néprajz 225 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M N K neveléstudományi 225 000 Ft 4 1 < 15 BÖLCS

M N K politikatudomány 225 000 Ft 4 1 < 15 TÁRS

M N K régészet 225 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M N K romológia 225 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M N K szociális munka 300 000 Ft 4 1 < 40 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M N K szociálpolitika 300 000 Ft 4 1 < 20 TÁRS

M N K szociológia 225 000 Ft 4 1 < 20 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M N K tanári [5 félév [filozófiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [franciatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M N K tanári [5 félév [hon- és népismerettanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [horvát- és nemzetiségihorvát-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [latintanár]] 300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M N K tanári [5 félév [német- és nemzetiséginémet-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M N K tanári [5 félév [olasztanár]] 300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [orosztanár]] 300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 10 PED

M N K tanári [5 félév [romológiatanár (beás nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [romológiatanár (romani nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

Page 55: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

55

M N K tanári [5 félév [tantervfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

M N K történelem 225 000 Ft 4 1 < 10 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K anglisztika 225 000 Ft 4 1 < 20 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M L K esztétika 225 000 Ft 4 1 < 10 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M L K filozófia 225 000 Ft 4 1 < 10 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M L K francia nyelv, irodalom és kultúra

225 000 Ft 4 1 < 10 felvételi vizsga (Sz) BÖLCS

M L K kommunikáció- és médiatudomány

225 000 Ft 4 1 < 30 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M L K magyar nyelv és irodalom 225 000 Ft 4 1 < 30

felvételi vizsga (Sz)

BÖLCS

M L K nemzetközi tanulmányok 225 000 Ft 4 1 < 30 TÁRS

M L K néprajz 225 000 Ft 4 1 < 15 BÖLCS

M L K neveléstudományi 225 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M L K politikatudomány 225 000 Ft 4 1 < 20 TÁRS

M L K romológia 225 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M L K szociális munka 300 000 Ft 4 1 < 20 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M L K szociálpolitika 300 000 Ft 4 1 < 20 TÁRS

M L K szociológia 225 000 Ft 4 1 < 25 felvételi elbeszélgetés (Sz)

TÁRS

M L K tanári [2 félév [filozófiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [franciatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [német- és nemzetiséginémet-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [olasztanár]] 300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [romológiatanár (beás nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [romológiatanár (romani nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [tantervfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 15 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [filozófiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [franciatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [német- és nemzetiséginémet-tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [olasztanár]] 300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [romológiatanár (beás nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

Page 56: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

56

M L K tanári [3 félév [romológiatanár (romani nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [tantervfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [5 félév [filozófiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [franciatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [magyartanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [német- és nemzetiséginémet-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [olasztanár]] 300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [pedagógiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M L K tanári [5 félév [romológiatanár (beás nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [romológiatanár (romani nyelv és kultúra)]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

M L K tanári [5 félév [tantervfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 25 PED

M L K tanári [5 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 25 PED

PTE-ETK Pécsi Tudományegyetem

Egészségtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K ápolás 300 000 Ft 3 1 < 20

felvételi elbeszélgetés (Sz)

ORVOS

M L K egészségügyi menedzser

300 000 Ft 3 1 < 25 ORVOS

M L K egészségügyi szociális munka

300 000 Ft 4 1 < 30 ORVOS

M L K klinikai laboratóriumi kutató

300 000 Ft 3 1 < 15 ORVOS

M L K népegészségügyi 300 000 Ft 3 1 < 30 ORVOS

M L K táplálkozástudományi 300 000 Ft 4 1 < 20 ORVOS

Page 57: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

57

PTE-FEEK Pécsi Tudományegyetem

Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K emberi erőforrás tanácsadó (magyar nyelven)

225 000 Ft 4 1 < 70 felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K informatikus könyvtáros 225 000 Ft 4 1 < 10 TÁRS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K andragógia 225 000 Ft 4 1 < 40

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K emberi erőforrás tanácsadó

225 000 Ft 4 1 < 50 BÖLCS

M L K informatikus könyvtáros 225 000 Ft 4 1 < 4 TÁRS

M L K kulturális mediáció 225 000 Ft 4 1 < 40 BÖLCS

M L K kulturális örökség tanulmányok

225 000 Ft 4 1 < 20 BÖLCS

M L K tanári [2 félév [könyvtárpedagógia-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 15

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [3 félév [könyvtárpedagógia-tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 15 PED

PTE-IGYK Pécsi Tudományegyetem

Illyés Gyula Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K turizmus-menedzsment

250 000 Ft 4 1 < 22 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

PTE-KTK Pécsi Tudományegyetem

Közgazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K marketing 310 000 Ft 4 1 < 50 szakmai és motivációs GAZD

Page 58: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

58

M L K Master of Business Administration (MBA)

400 000 Ft 4 1 < 50 beszélgetés (Sz)

GAZD

M L K pénzügy 310 000 Ft 4 1 < 50 GAZD

M L K vezetés és szervezés 310 000 Ft 4 1 < 50 GAZD

PTE-MK Pécsi Tudományegyetem

Művészeti Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K klasszikus énekművész [operaének]

560 000 Ft 4 1 < 1 főtárgy vizsga (Gy) MŰV

PTE-PMMIK

Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K belsőépítész környezettervező művész

370 000 Ft 4 1 < 10 felvételi elbeszélgetés (Sz) és gyakorlati vizsga (Gy)

MŰV

M N K építőművész 370 000 Ft 4 1 < 10 felvételi elbeszélgetés (Sz) és gyakorlati vizsga (Í)

MŰV

M N K mérnökinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 50 írásbeli vizsga (Í) és szóbeli vizsga (Sz)

INFO

M N K szerkezet-építőmérnöki 325 000 Ft 3 1 < 60

írásbeli vizsga (Í) és szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K szerkezettervező építészmérnöki

325 000 Ft 3 1 < 50 MŰSZ

M N K településmérnöki 325 000 Ft 4 1 < 50 MŰSZ

M N K tervező építészmérnöki 325 000 Ft 3 1 < 60 MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K belsőépítész környezettervező művész

370 000 Ft 4 1 < 10 felvételi elbeszélgetés (Sz) és gyakorlati vizsga (Gy)

MŰV

M L K mérnökinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 20 írásbeli vizsga (Í) és szóbeli vizsga (Sz)

INFO

M L K szerkezet-építőmérnöki 325 000 Ft 3 1 < 65

írásbeli vizsga (Í) és szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K szerkezettervező építészmérnöki

325 000 Ft 3 1 < 65 MŰSZ

M L K településmérnöki 325 000 Ft 4 1 < 60 MŰSZ

M L K tervező építészmérnöki 325 000 Ft 3 1 < 60 MŰSZ

Page 59: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

59

PTE-TTK Pécsi Tudományegyetem

Természettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K alkalmazott matematikus 305 000 Ft 4 1 < 20 szakmai és motivációs beszélgetés duplázás (Sz)

TERM

M N K biológus 305 000 Ft 4 1 < 20 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

TERM

M N K fizikus 305 000 Ft 4 1 < 20 szakmai és motivációs beszélgetés duplázás (Sz)

TERM

M N K gazdaságinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 20 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

INFO

M N K geográfus 305 000 Ft 4 1 < 20 TERM

M N K rekreáció 305 000 Ft 4 1 < 20 szakmai és motivációs beszélgetés duplázás (Sz)

SPORT

M N K tanári [5 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 8

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 8 PED

M N K tanári [5 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 8 PED

M N K tanári [5 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 8 PED

M N K vegyész 305 000 Ft 4 1 < 20 TERM

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K tanári [2 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [2 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [2 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [2 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [3 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 20 PED

M L K tanári [3 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 3 1 < 20 PED

Page 60: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

60

SSZHF Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola SSZHF felvehető kapacitásszáma: 877 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

pedagógusképzés képzési terület

Budapest magyar 420 457 0 PED

Összesen 420 457 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

SSZHF Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M E K tanári [2 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

180 000 Ft 2 2 < 30

felvételi elbeszélgetés (Sz) és írásbeli vizsga (Í)

PED

M E K tanári [2 félév [etikatanár]] 180 000 Ft 2 2 < 30 PED

M E K tanári [3 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

180 000 Ft 3 1 < 15 PED

M E K tanári [3 félév [etikatanár]] 180 000 Ft 3 1 < 30 PED

M E K tanári [5 félév [család- és gyermekvédő tanár]]

180 000 Ft 5 5 < 30 PED

M E K tanári [5 félév [etikatanár]] 180 000 Ft 5 5 < 30 PED

SZE Széchenyi István Egyetem SZE felvehető kapacitásszáma: 3050 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

gazdaságtudományok képzési terület

Győr magyar 282 278 106 GAZD

informatika képzési terület Győr magyar 203 52 0 INFO

jogi képzési terület Győr magyar 104 234 0 JOGI

közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület

Győr magyar 190 96 0 KRK

műszaki képzési terület Győr német 17 0 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Győr magyar 568 275 218 MŰSZ

műszaki képzési terület Győr angol 7 0 0 MŰSZ

művészet képzési terület Győr magyar 24 0 0 MŰV

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Győr magyar 126 46 0 ORVOS

pedagógusképzés képzési terület

Győr magyar 67 29 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Győr magyar 82 46 0 TÁRS

Page 61: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

61

Összesen 1670 1056 324

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

SZE-ÁJK Széchenyi István Egyetem

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K európai és nemzetközi igazgatás

225 000 Ft 4 1 < 20 - KRK

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K európai és nemzetközi igazgatás

225 000 Ft 4 1 < 20 - KRK

SZE-ESZI

Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K közösségi és civil tanulmányok

225 000 Ft 4 1 < 5 - TÁRS

SZE-GK

Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K logisztikai menedzsment 250 000 Ft 4 1 < 15 - GAZD

M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

250 000 Ft 4 1 < 25 - GAZD

M N K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 20 - GAZD

Page 62: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

62

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K logisztikai menedzsment

250 000 Ft 4 1 < 45 - GAZD

M L K marketing 250 000 Ft 4 1 < 30 - GAZD

M L K vezetés és szervezés 250 000 Ft 4 1 < 45 - GAZD

SZE-MTK Széchenyi István Egyetem

Műszaki Tudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K gépészmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 5 - MŰSZ

M N K infrastruktúra-építőmérnöki (magyar nyelven)

305 000 Ft 3 1 < 4 - MŰSZ

M N K infrastruktúra-építőmérnöki (angol nyelven)

305 000 Ft 3 1 < 10 - MŰSZ

M N K járműmérnöki (magyar nyelven)

305 000 Ft 4 1 < 8 - MŰSZ

M N K járműmérnöki (német nyelven)

305 000 Ft 4 1 < 50 - MŰSZ

M N K közlekedésmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 4 - MŰSZ

M N K mérnökinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 4 - INFO

M N K szerkezettervező építészmérnöki

305 000 Ft 3 1 < 5 - MŰSZ

M N K villamosmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 4 - MŰSZ

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K gazdaságinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 5 - INFO

M L K gépészmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 5 - MŰSZ

M L K infrastruktúra-építőmérnöki 305 000 Ft 3 1 < 5 - MŰSZ

M L K járműmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10 - MŰSZ

M L K közlekedésmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 4 - MŰSZ

M L K logisztikai mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 5 - MŰSZ

M L K mérnökinformatikus 325 000 Ft 4 1 < 5 - INFO

M L K műszaki menedzser 305 000 Ft 4 1 < 5 - MŰSZ

M L K tanári [3 félév [mérnöktanár (okleveles gépészmérnök)]]

300 000 Ft 3 1 < 2

motivációs beszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (gépészmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 2 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (közlekedésmérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 1 PED

M L K tanári [4 félév [mérnöktanár (mérnök informatikus)]]

300 000 Ft 4 1 < 1 PED

M L K villamosmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 10 - MŰSZ

Page 63: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

63

SZIE Szent István Egyetem SZIE felvehető kapacitásszáma: 7422 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Gödöllő magyar 590 170 0 AGRÁR

agrár képzési terület Gödöllő angol 32 0 0 AGRÁR

agrár képzési terület Szarvas magyar 80 143 0 AGRÁR

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 54 73 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Gödöllő magyar 99 122 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Jászberény magyar 121 239 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Békéscsaba magyar 298 514 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 422 470 0 GAZD

gazdaságtudományok képzési terület

Gödöllő magyar 346 331 157 GAZD

műszaki képzési terület Békéscsaba magyar 55 59 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Budapest magyar 410 445 0 MŰSZ

műszaki képzési terület Gödöllő magyar 559 211 0 MŰSZ

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Gyula magyar 125 198 0 ORVOS

pedagógusképzés képzési terület

Gödöllő magyar 50 80 0 PED

pedagógusképzés képzési terület

Jászberény magyar 105 193 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Gyula magyar 92 168 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Jászberény magyar 167 244 0 TÁRS

Összesen 3605 3660 157

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

SZIE-GÉK

Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K gépészmérnöki 330 000 Ft 4 1 < 15 - MŰSZ

M N K létesítménymérnöki 330 000 Ft 4 1 < 10 - MŰSZ

M N K műszaki menedzser 330 000 Ft 4 1 < 10 - MŰSZ

Page 64: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

64

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K gépészmérnöki 310 000 Ft 4 1 < 15 - MŰSZ

M L K létesítménymérnöki 310 000 Ft 4 1 < 10 - MŰSZ

M L K mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

310 000 Ft 4 1 < 5 - AGRÁR

M L K műszaki menedzser 310 000 Ft 4 1 < 10 - MŰSZ

SZIE-GTK Szent István Egyetem

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K emberi erőforrás tanácsadó (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 65 - BÖLCS

M N K emberi erőforrás tanácsadó (Gödöllő)

250 000 Ft 4 1 < 40 - BÖLCS

M N K marketing (Budapest) 250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M N K marketing (Gödöllő) 250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M N K regionális és környezeti gazdaságtan (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M N K vezetés és szervezés (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K emberi erőforrás tanácsadó (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 50 - BÖLCS

M L K emberi erőforrás tanácsadó (Gödöllő)

250 000 Ft 4 1 < 50 - BÖLCS

M L K logisztikai menedzsment (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M L K logisztikai menedzsment (Gödöllő)

250 000 Ft 4 1 < 50 - GAZD

M L K marketing (Budapest) 250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M L K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M L K pénzügy (Budapest) 250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M L K regionális és környezeti gazdaságtan (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 40 - GAZD

M L K tanári [4 félév [agrár-mérnöktanár (mezőgazdasági mérnök)]]

300 000 Ft 4 1 < 40 - PED

M L K

tanári [4 félév [agrár-mérnöktanár (mezőgazdasági szakoktató)]]

300 000 Ft 4 1 < 40 - PED

M L K vezetés és szervezés (Budapest)

250 000 Ft 4 1 < 50 - GAZD

Page 65: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

65

M L K vezetés és szervezés (Gödöllő)

250 000 Ft 4 1 < 50 - GAZD

M L K vidékfejlesztési agrármérnöki (Gödöllő)

305 000 Ft 4 1 < 25 - AGRÁR

SZIE-MKK Szent István Egyetem

Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K agrármérnöki (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 5 - AGRÁR

M N K környezetgazdálkodási agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 2 - AGRÁR

M N K környezetmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 5 - MŰSZ

M N K mezőgazdasági biotechnológus

305 000 Ft 4 1 < 2 - AGRÁR

M N K növénytermesztő mérnöki (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 5 - AGRÁR

M N K takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 5 - AGRÁR

M N K vadgazda mérnöki (angol nyelven)

400 000 Ft 4 1 < 5 - AGRÁR

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K agrármérnöki 305 000 Ft 4 1 < 2 - AGRÁR

M L K környezetmérnöki 305 000 Ft 4 1 < 2 - MŰSZ

M L K mezőgazdasági biotechnológus

305 000 Ft 4 1 < 2 - AGRÁR

M L K növényorvosi 305 000 Ft 4 1 < 2 - AGRÁR

M L K vadgazda mérnöki 305 000 Ft 4 1 < 2 - AGRÁR

SZTE

Szegedi Tudományegyetem SZTE felvehető kapacitásszáma: 15661 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

agrár képzési terület Hódmezővásárhely magyar 272 313 0 AGRÁR

agrár képzési terület Szeged magyar 108 101 0 AGRÁR

bölcsészettudomány képzési terület

Szeged magyar 1858 989 0 BÖLCS

bölcsészettudomány képzési terület

Szeged német 5 0 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Szeged magyar 681 599 417 GAZD

Page 66: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

66

gazdaságtudományok képzési terület

Szeged angol 57 0 0 GAZD

informatika képzési terület

Szeged magyar 672 103 0 INFO

jogi képzési terület Szeged magyar 976 1822 0 JOGI

műszaki képzési terület Szeged magyar 248 89 0 MŰSZ

művészetközvetítés képzési terület

Szeged magyar 250 106 0 MŰVK

orvos- és egészségtudomány képzési terület

Szeged magyar 151 148 0 ORVOS

pedagógusképzés képzési terület

Szeged magyar 1024 553 0 PED

társadalomtudomány képzési terület

Szeged angol 45 0 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Szeged francia 15 0 0 TÁRS

társadalomtudomány képzési terület

Szeged magyar 1007 1411 0 TÁRS

természettudomány képzési terület

Szeged magyar 1383 258 0 TERM

Összesen 8752 6492 417

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

SZTE-ÁJK Szegedi Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

225 000 Ft 4 1 < 70

felvételi elbeszélgetés (Sz)

JOGI

M N K nemzetközi tanulmányok (magyar nyelven)

253 000 Ft 4 1 < 90 TÁRS

M N K nemzetközi tanulmányok (angol nyelven)

300 000 Ft 4 1 < 45 TÁRS

M N K nemzetközi tanulmányok (francia nyelven)

300 000 Ft 4 1 < 15 TÁRS

Page 67: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

67

SZTE-BTK Szegedi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K altajisztika 225 000 Ft 4 1 < 4

szóbeli vizsga (Sz)

BÖLCS

M N K amerikanisztika 225 000 Ft 4 1 < 6 BÖLCS

M N K anglisztika 225 000 Ft 4 1 < 11 BÖLCS

M N K elméleti nyelvészet 225 000 Ft 4 1 < 7 BÖLCS

M N K filozófia 225 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K finnugrisztika 225 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K hungarológia 225 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K informatikus könyvtáros 225 000 Ft 4 1 < 9 TÁRS

M N K klasszika-filológia 225 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K kommunikáció- és médiatudomány

225 000 Ft 4 1 < 11 TÁRS

M N K kulturális örökség tanulmányok

225 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K magyar nyelv és irodalom 225 000 Ft 4 1 < 8 BÖLCS

M N K német nyelv, irodalom és kultúra (német nyelven)

225 000 Ft 4 1 < 3 BÖLCS

M N K néprajz 225 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K neveléstudományi 225 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M N K orosz nyelv és irodalom 225 000 Ft 4 1 < 5 BÖLCS

M N K régészet 225 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K szlavisztika 225 000 Ft 4 1 < 2 BÖLCS

M N K szociológia 225 000 Ft 4 1 < 11 TÁRS

M N K történelem 225 000 Ft 4 1 < 11 BÖLCS

M N K vallástudomány (magyar nyelven)

225 000 Ft 4 1 < 4 BÖLCS

M N K vizuális kultúratudomány 225 000 Ft 4 1 < 8 BÖLCS

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K néprajz 225 000 Ft 4 1 < 5 szóbeli vizsga (Sz)

BÖLCS

M L K neveléstudományi 225 000 Ft 4 1 < 10 BÖLCS

M L K tanári [2 félév [angoltanár]]

300 000 Ft 2 1 < 6

felvételi vizsga (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [némettanár]]

300 000 Ft 2 1 < 6 PED

M L K tanári [2 félév [spanyoltanár]]

300 000 Ft 2 1 < 6 PED

M L K tanári [2 félév [történelemtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 8 PED

M L K vallástudomány 225 000 Ft 4 1 < 8 szóbeli vizsga (Sz) BÖLCS

Page 68: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

68

SZTE-GTK Szegedi Tudományegyetem

Gazdaságtudományi Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K közgazdálkodás és közpolitika

250 000 Ft 4 1 < 22

szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M N K marketing 250 000 Ft 4 1 < 22 GAZD

M N K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (angol nyelven)

300 000 Ft 4 1 < 22 GAZD

M N K pénzügy 250 000 Ft 4 1 < 21 GAZD

M N K regionális és környezeti gazdaságtan

250 000 Ft 4 1 < 22 GAZD

M N K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 22 GAZD

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K marketing 250 000 Ft 4 1 < 25 szakmai és motivációs beszélgetés (Sz)

GAZD

M L K pénzügy 250 000 Ft 4 1 < 25 GAZD

M L K vállalkozásfejlesztés 250 000 Ft 4 1 < 25 GAZD

SZTE-JGYPK Szegedi Tudományegyetem

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K alkalmazott nyelvészet 225 000 Ft 4 1 < 20

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M N K andragógia 225 000 Ft 4 1 < 20 BÖLCS

M N K kisebbségpolitika 225 000 Ft 4 1 < 20 TÁRS

M N K kulturális mediáció 225 000 Ft 4 1 < 20 BÖLCS

M N K tanári [5 félév [andragógus tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7 PED

M N K tanári [5 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7 PED

M N K tanári [5 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 9 gyakorlati felvételi vizsga (Gy)

PED

M N K tanári [5 félév [kollégiumi nevelőtanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7

felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [könyvtárpedagógia-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 9 PED

M N K tanári [5 félév [német- és nemzetiséginémet-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7 PED

M N K tanári [5 félév [nyelv- és beszédfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7 PED

Page 69: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

69

M N K tanári [5 félév [román- és nemzetiségiromán-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7 PED

M N K tanári [5 félév [szlovák- és nemzetiségiszlovák-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7 PED

M N K tanári [5 félév [technikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 7 PED

M N K tanári [5 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 20 PED

M N K tanári [5 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 5 1 < 15 PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K alkalmazott nyelvészet 225 000 Ft 4 1 < 20

felvételi elbeszélgetés (Sz)

BÖLCS

M L K andragógia 225 000 Ft 4 1 < 20 BÖLCS

M L K kisebbségpolitika 225 000 Ft 4 1 < 20 TÁRS

M L K kulturális mediáció 225 000 Ft 4 1 < 20 BÖLCS

M L K tanári [2 félév [andragógus tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 7 PED

M L K tanári [2 félév [ember és társadalom műveltségterületi tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 9 PED

M L K tanári [2 félév [ének-zene tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 gyakorlati felvételi vizsga (Gy)

PED

M L K tanári [2 félév [kollégiumi nevelőtanár]]

300 000 Ft 2 1 < 7

felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [könyvtárpedagógia-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 25 PED

M L K tanári [2 félév [német- és nemzetiséginémet-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 9 PED

M L K tanári [2 félév [nyelv- és beszédfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 7 PED

M L K tanári [2 félév [román- és nemzetiségiromán-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [szaktárgyat angol nyelven oktató tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 12 PED

M L K tanári [2 félév [szlovák- és nemzetiségiszlovák-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 5 PED

M L K tanári [2 félév [technikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 12 PED

M L K tanári [2 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 20 PED

M L K tanári [2 félév [vizuális- és környezetkultúra-tanár]]

300 000 Ft 2 1 < 12 PED

M L K tanári [3 félév [kollégiumi nevelőtanár]]

300 000 Ft 3 1 < 6 PED

M L K tanári [3 félév [könyvtárpedagógia-tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

M L K tanári [3 félév [nyelv- és beszédfejlesztő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 6 PED

M L K tanári [3 félév [technikatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 7 PED

M L K tanári [3 félév [testnevelő tanár]]

300 000 Ft 3 1 < 20 PED

Page 70: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

70

SZTE-MK Szegedi Tudományegyetem

Mérnöki Kar MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K élelmiszermérnöki 305 000 Ft 4 1 < 25 - AGRÁR

M L K műszaki menedzser 305 000 Ft 4 1 < 20 - MŰSZ

M L K vidékfejlesztési agrármérnöki

305 000 Ft 4 1 < 20 - AGRÁR

SZTE-TTIK

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Nappali képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M N K alkalmazott matematikus 350 000 Ft 4 1 < 5 - TERM

M N K csillagász 350 000 Ft 4 1 < 5

felvételi elbeszélgetés (Sz)

TERM

M N K fizikus 350 000 Ft 4 1 < 10 TERM

M N K földtudomány 350 000 Ft 4 1 < 5 TERM

M N K geográfus 350 000 Ft 4 1 < 10 TERM

M N K környezetmérnöki 350 000 Ft 4 1 < 20 motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M N K környezettudomány 350 000 Ft 4 1 < 10 TERM

M N K matematikus 350 000 Ft 4 1 < 5 - TERM

M N K tanári [5 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M N K tanári [5 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 5 1 < 5 PED

Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K környezetmérnöki 350 000 Ft 4 1 < 5 motivációs beszélgetés (Sz)

MŰSZ

M L K környezettudomány 350 000 Ft 4 1 < 10 TERM

M L K tanári [2 félév [biológiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10

felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 13 PED

M L K tanári [2 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 PED

M L K tanári [2 félév [informatikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10 szóbeli vizsga (Sz) PED

M L K tanári [2 félév [kémiatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 10

felvételi elbeszélgetés (Sz)

PED

M L K tanári [2 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 2 1 < 30 PED

M L K tanári [3 félév [fizikatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [földrajztanár]]

300 000 Ft 3 1 < 5 PED

M L K tanári [3 félév [matematikatanár]]

300 000 Ft 3 1 < 10 PED

Page 71: ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem · 2014-08-07 · 1 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési

71

ZSKF Zsigmond Király Főiskola ZSKF felvehető kapacitásszáma: 5503 fő.

Képzési terület Település Nyelv

Felvehető (fő)

Képzési terület/Szakmacsoport

Nappali képzés

Esti, levelező munkarend Távoktatás

bölcsészettudomány képzési terület

Budapest magyar 557 813 0 BÖLCS

gazdaságtudományok képzési terület

Budapest magyar 709 803 0 GAZD

informatika képzési terület

Budapest magyar 213 87 0 INFO

társadalomtudomány képzési terület

Budapest magyar 1076 1245 0 TÁRS

Összesen 2555 2948 0

Az itt látható táblázat a Nftv. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján az Oktatási Hivatal által megállapított felvehető maximális hallgatói létszámokat tartalmazza. Az Nftv. 39. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az egyes meghirdetések (szakok, szakirányok) kapacitásszámai meghatározásra kerültek, ezek az egyes meghirdetések min. és max. kapacitásszámainál olvashatóak.

ZSKF

Zsigmond Király Főiskola

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Részidős képzések

Képz. szint

Munka- rend

Fin. forma Meghirdetett képzés

Önköltség (félév)

Képz. idő (félév)

Kapacitás min. < max.

Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák

Képz. terület

M L K andragógia 200 000 Ft 4 1 < 40

szakmai és motivációs beszélgetés

BÖLCS

M L K kommunikáció- és médiatudomány

225 000 Ft 4 1 < 40 TÁRS

M L K nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

250 000 Ft 4 1 < 20 GAZD

M L K nemzetközi tanulmányok 225 000 Ft 4 1 < 40 TÁRS

M L K politikatudomány 225 000 Ft 4 1 < 20 TÁRS