11.

dal: a zenéhez legközelebb álló lírai műfaj; fontos emberi érzelmeket (szerelem, hazaszeretet, bánat stb.) szólaltat meg egyszerű formában. Pl. Petőfi: A borozó, Reszket a bokor, mert…, Csokonai: Tartózkodó kérelem. Jellemzői: ismétlések, párhuzamok, természeti képek, virágmotívumok, cím = első sor, költői képek (metaforák). Verselése ütemhangsúlyos, sokszor magyaros (felező 12-es vagy 8-as)

ütemhangsúlyos verselés: a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozásán alapuló verselési forma; alapegysége az ütem, mely tartalmaz egy – általában első – hangsúlyos szótagot, amit 1, 2 vagy 3 hangsúlytalan követ. A verssorok elnevezése szótagszám és ütemszám alapján történik, pl. 4 ütemű 12-es. Ha a sormetszet (szünet) a sor közepére esik, akkor felező 8-asról, 12-esről beszélünk. Pl. Reszket a bokor, Szeptember végén, János vitéz, Toldi. Utóbbi kettő felező 12-es, azaz magyaros verselésű v. másképpen magyar alexandrinus. Tüzesen / süt le a // nyári nap / sugára / 3 3 3 3 Fölösleges / dolog // sütnie oly / nagyon 4 2 4 2

rím, a rímek fajtái: stilisztikai eszköz, alapja a különböző ritmikai szakaszok vagy sorok végének (vagy akár a sorok közbeni szavak) összecsengése. A rím figyelemfelkeltő erejével segít az adott mű mondandójának kihangsúlyozásában, s az emberi fül számára kellemes hatást kelt.

Végrím

A sorvégek csengenek össze. A leggyakoribb rímfajta, ha rímről beszélünk, legtöbbször végrímet értünk alatta.

Kezdőrím (élrím)

A sorkezdetek összecsengésén alapul. A magyar verselésben ismeretlen.

Belső rím

Egy verssoron belül két szó rímel egymással, legtöbbször a sor közepe és vége.

Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok, hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.

(Babits Mihály: Új leoninusok)

Betűrím (alliteráció)

Több, egymást követő szó kezdőbetűje azonos.

S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.

Rímképlet szerint

A versek szabályos rímszerkezetének jelölésére a rímképletet használjuk, amit az abc kisbetűivel jelölünk.

A rímképletben az adott mű elemzett részének összecsengő ritmikai szakaszait azonos betűkkel jelöljük, így kirajzolódik a versvégek összecsengéseinek kapcsolata.

Keresztrím

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, A

Ki életszomját el nem égeté, B

Kit gőg, mohó vágy el nem varázsolt, A

Földön honát csak olyan lelheté. B

(Vörösmarty Mihály: A merengőhöz)

Páros rím

Én még őszinte ember voltam, A

ordítottam, toporzékoltam: A

Hagyja a dagadt ruhát másra! B

Engem vigyen föl a padlásra! B

(József Attila: Mama)

Félrím

Bírom végre Juliskámat, B

Mindörökre bírom őt, A

az enyémnek vallhatom már, XB

Isten és világ előtt. A

(Petőfi Sándor: Bírom végre Juliskámat)

Bokorrím

Mint aki a sinek közé esett…, A

a végtelent, a távoli életet, A

búcsúztatom, mert messze mese lett, A

mint aki a sinek közé esett: A

(Kosztolányi Dezső: Mint aki a sinek közé esett)

Bokorrímről (vagy halmazrímről) akkor beszélünk, ha kettőnél több (mondjuk n) sor azonos módon rímel, a következő n sor ettől eltérően, de szintén egymással azonos módon, és így tovább. Más meghatározások szerint, versszakokra osztott versekben fordul elő, ha egy verszakon belül minden sor vége összecseng.

Ölelkező rím

Hajdanában, amikor még, A

Igy beszélt a magyar ember: B

Ha per, úgymond hadd legyen per, B

(Ami nem volt éppen oly rég). A

(Arany János: A fülemüle)

Ráütő rím

Hunyad alatt, egy kis házban, A

Élt az özvegy, talpig gyászban; A

Mint gyümölcs a fát, lehajtja B

Nehéz gondja, gondolatja: B

Neveletlen négy magzatja. B

(Arany János: Both bajnok özvegye)

Visszatérő rím

"Királyasszony, néném, A

Az egekre kérném: A

Azt a rózsát, piros rózsát X

Haj, beh szeretném én!" A

(Arany János: Zách Klára)

A hangzók egyezése szerint

Tiszta rím

A tiszta rím hívó- és válaszrímének minden hangzója teljesen azonos. A Vörösmarty előtti költészetre jellemző. Egyik fajtája az önrím, melyben egész szavak azonosságáról van szó:

Nagy szép dárda Szondinak kezébe vala,

Sebösölve térdön állván ő vív vala,

Romlott toron alatt általlőtték vala,

Az fejét az hegyről alávetötték vala.

(Tinódi Lantos Sebestyén: Budai Ali basa históriája)

Másik, gyakrabban előforduló válfaja a rag-, ill. képzőrím, ahol a toldalékok egyeznek meg:

Summáját írom Egör várának,

Megszállásának, viadaljának,

Szégyönvallását császár hadának,

Nagy vigaságát Ferdinánd királnak.

(Tinódi Lantos Sebestyén: Egri históriának summája)

Asszonánc

A tiszta rímmel ellentétben az asszonánc jellemzője, hogy a rímelő szótagok magánhangzóinak egyezése mellett mássalhangzóik kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. (Nagyon ritkán előfordul, hogy a magánhangzók sem teljesen azonosak, de közeli rokonságban kell, hogy álljanak egymással.) A mássalhangzók különbözőségének mértéke nagyon széles skálán változhat. Ennek illusztrálására két szélsőséges példa:

Holmi rossz rímnél becsesb zománc

A versen a szép csengő asszonánc.

(Arany János: Vojtina levelei öccséhez)

Arany szellemes önhivatkozó versében a z és sz, ill. m és n hangzók közeli rokonsága miatt a két rímelő szótag szinte tiszta rímet alkot.

Hogyha néha lepotyogok,

A lábamat meghorzsolom.

(Dolák-Saly Róbert: Volt-nincs róka)

Dolák-Saly Igazságos Izom Tiborról szóló sorozatában alkalmazott rímekben a mássalhangzók ilyen nagy mértékű eltérése groteszk hatást kelt.

Az asszonánc elnevezés a latin assonare = összehangzani szóból ered. A magyar asszonánc leggyakrabban két szótagra terjed ki. Irodalmunkban Vörösmarty alkalmazza először, Petőfi megújítja, Arany János elméletének megalapozója.

A tiszta asszonáncban a magánhangzók csengenek egybe, s a mássalhangzók merőben eltérőek, például:

"Nem is, nem is azt a forgószelet nézi, Mely a hamvas utat véges-végig méri"

(Arany János: Toldi)

A mássalhangzós asszonáncban (pararím) fordítva, például:

"Az erdő hallgatag nyugosznak a vadak

lankadt állal hevernek

ágyán a hűs avarnak,

mit a szelek levernek

majd újra felkavarnak."

(Babits Mihály: Paysages intimes, 3. Alkony)

Groteszk asszonánc az ún. kancsal rím, melyben a mássalhangzók azonosak, de a magánhangzók eltérőek, például fél hat – félhet.

"…méztől dagadva megreped a szőlő s a boldogságtól elnémul a szóló."

(Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat)

Ritmika szerint

Hímrím

Más néven: éles rím. A rímelő szavak lejtése jambikus:

virág – világ U – U -

Nőrím

A nőrím vagy tompa rím a hímrím ellentéte: a rímpár ritmusa trocheus.

élet – éget – U – U

Különleges rímfajták

Kancsal rím

A mássalhangzók csengenek össze, és a magánhangzók térnek el egymástól.

Egy hívő s egy eretnek

Feles földön aratnak.

(Weöres Sándor: Kancsal rím)

Kecskerím

A hívó- és válaszrím azonos hangzású, attól eltekintve, hogy bizonyos mássalhangzóik (legtöbbször két szó kezdőbetűje) fel vannak cserélve. (Ritkábban a magánhangzók cseréjére kerül sor.)

Engem kétszer csapott kupán,

S ő egy pofont kapott csupán.

(Karinthy Frigyes)

Több mássalhangzó sorrendje is felcserélhető:

Nem gól ez, csak kapufa,

Nem jár érte fakupa.

(Fehér Klára)

További példák:

Megkérdé a kaján halász:

„Miért van az ön haján kalász?”

Ne ülj le a kőre, Pandúr,

Megkarmol egy pőre kandúr!

Futtában vert port a tapír,

fején volt egy tortapapír.

Késő őszi, sanda reggel

láttam egy nőt randa sállal…

(Timár György) – Megjegyzés: A kecskerímhez az utolsó szót alkalmas módon cserélni kell. ;-)

Két flekk szólt a Porsche show-ról

Viszont nincs egy sor se Poe-ról.

A padláson egy pipás császkál,

nyilván ez a csipás Pascal!

Kínrím (mozaikrím)

A tiszta rím egy speciális fajtája: a rímelő szótagok azonos hangzásúak, de a szóhatárok különböznek:

Hegyezem a fülem, ül-e

a lomb alatt fülemüle?

(Kosztolányi Dezső)

Jött egy vendég, értesültem

Most már tudom: érte sültem

(Zelk Zoltán: A sült csirke dala a tálon)

NB. Nem kecskerímet, hanem kínrímet figyelhetünk meg a következő jól ismert idézetben:

Olyanok a kecskerímek,

mint mikor a kecske rí: mek.

(Kosztolányi Dezső)

További példák:

Szól a bátyám tekintéllyel,

„Mit keressz ám te kint éjjel?”

Ott szemben a teátrummal

Megittam egy teát rummal.

De mire a tea kész lett,

Eltörött a teakészlet.

Amott jön a fiákeres,

kit éppen a fia keres.

Amíg én ezt komponáltam,

a Tiszán egy kompon álltam.

Kicsiny bajszát leperzselé

a felforralt eperzselé.

Az lenne az igazi export,

dollárért adni a kekszport!

Nékem olyan ÁFÉSZ kell,

amelyre a fecskemadár ráfészkel.

Eresz alatt ácsorgott,

S valami ragacsos rácsorgott.

Az ősz inte,

Hogy ő szinte

Őszinte.

Sorrím

Ha a kínrím egy-egy egész verssoron át tart, sorrímnek (másképp csacsipacsinak) nevezzük. Weöres Sándort idézzük; verse a magyar nyelv lehetőségeinek határait feszegeti:

Aj, e nő-kebelű Lidi óta

A Jenőke belül idióta.

(Weöres Sándor: Végrím)

Egy kis pesti vendéglőbe

Egy kispesti vendég lő be.

Ha tágul a Kata latticel-lába

Hatágú lakat alatti cellába’.

Megjegyzés: A „laticel” szót a ma érvényes helyesírás szerint egy t-vel írják.

Forrás: Kalmár László matematikus. Jelentése: egy fegyházigazgató parancsa a Kata nevű fegyenc őrizetének megszigorítására, arra az esetre, ha nevezettnek üreges gumiból készült művégtagja duzzadni kezd. ([1])

Visszhangrím

Az ekhós rímben a visszhang a versszakok utolsó néhány szótagját megismételve teszi

nyilvánvalóvá a kérdésben benne rejlő választ:

Szép Julia-Annám leszen-é jó hozzám, s megkegyelmez-é nekem?

Hogy régen szolgálom, leszen-é jutalmom, s kell-e jót reménlenem?

ECHO: Nem.

(Balassi Bálint)

Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,

ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.

– Ki az, aki mindig okos?

– Kos!

– De sohasem tudálékos?

– Kos…

– Öltözéke választékos?

– Kos…

– A gyapja százszázalékos?

– Kos…

– Kurtán felelsz. Ez szándékos?

– Kuss!

(Romhányi József: Egy kos párbeszéde a visszhanggal)

- Melyik az a zöldséges, amelyik minden vacakot a zacskóba belemér?

- Bab Elemér.

(Ismeretlen szerző)

Csonka rím

A rím érdekében vagy a hívó- vagy a válaszrím utolsó (néhány) szótagja hiányzik.

És hazamentem és nem volt vacsor

S szóltam a szívemnek: Te beteg fasor

Min régi, mázas emlékek csorognak,

Emlékei kihamvadt vacsoroknak.

(Karinthy Frigyes: Szilveszter estén a kávéházban)

Egy varjú nótát írt a dalosversenyre.

Rezgett faháncs-bogáncs, amikor elzengte:

– Elszáll a nyár, kár!

Lucskos ősz vár már.

Ha túl nagy a sár,

felszállok a fár.

Nem okozott bajt a sor végén az űr,

ezt a dalt hozta ki győztesnek a zsűr.

(Romhányi József: Varjúnóta)

népdalküszöb: népdalok bevezető képe, vershelyzete. Pl. Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – a kialvó tűz képe a vers további témáját, a szerelem elmúlását előlegezi meg.

12.

epigramma: Rövid, tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt ( expozíció/előtag és klauzula/utótag) kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással: először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel jut el egy megállapításig, amely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes.

Pl. Huszt, Pannonia dicsérete

Más meghatározás szerint: Az epigramma műfaji alapvonása a rövidség és a tömörség. Az ókori költészetben ugyanis a halottakat jellemző (gyakran varázsigeként használt) mondásokból alakult ki a műfaj: ez vált felirattá, kőbe vésve, a síremléken (a szó 'rávésés'-t, 'felirat'-ot jelent).

időmértékes verselés: a rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozásán alapuló verselési rendszer. Az epigrammák kedvelt versformája a disztichon, azaz a penta- és hexameteres (5 ill. 6 verslábból álló sor) sorpárokból álló költemény. humanizmus: az érett európai középkor egyik nagy hatású filozófiai irányzata, egyben a reneszánsz korstílus eszmei háttere volt. Lényege körülbelül úgy foglalható össze, hogy mindennek mértéke az ember, ami nagy fordulat volt a korábbi istenközpontúsághoz képest.

csattanó: az irodalmi művet, vagy annak egy egységét lezáró hirtelen, váratlan megoldás. A céltudatos feszültségszabályozás minden irodalmi mű sajátossága, s minden várakozásunktól eltérő hirtelen megoldást csattanónak nevezhetünk. Egyes műfajok kifejezetten igénylik a csattanót (epigramma, anekdota, aforizma, ballada, komédia), minősége függ a műfaj terjedelmi sajátosságaitól.

13. epika: a három irodalmi műnem (líra, epika, dráma) egyike. Történetet mond el, alapja a cselekmény. Regények, novellák, elbeszélések tartoznak körébe, de léteznek verses epikai alkotások is: verses regény (Puskin: Jvegenyij Anyegin), elbeszélő költemény (Toldi, János vitéz, Lúdas Matyi). Az elbeszélést leíró és párbeszédes részek is tarkíthatják.

karcolat: a karcolat (vagy rajz) a 19. században a napi sajtó jellemző műfaja (mint például ma a riport). Az újságírás természetéből következően a művészi képzeletnek kisebb szerepe van benne, mint általában a szépirodalom alkotásaiban. Többnyire valóságosan megtörtént eseményekből ragad ki egy-egy epizódot. Ironikus szemléletű, kritizáló célzatú, rövid, szellemes és tanulságos szépprózai műfaj.

Karcolat például Anton Pavlovics Csehov első sajtóban megjelent írása, a Levél tudós barátomhoz (1880) is. Nálunk Mikszáth országgyűlési karcolatai, A korlátfa

A karcolat - mint irodalmi műfaj - az epikai műnemhez tartozik.

regény; történelmi regény: A regény rendszerint hosszabb időszakot felölelő, szerteágazó cselekményű, számos szereplőt (fő- és mellékszereplőket) bemutató mű, az epika vezető műfaja. Formája elsősorban próza, korábbról ismerünk azonban verses regényeket is. Jellemzője a nagy (több száz, esetenként több ezer oldalas) terjedelem.[1] A regények – fajtájuk, témájuk, és nem utolsó sorban szerzőjük képességének függvényében – változatos arányban állítják fókuszba magát a cselekményt, a fizikai és társadalmi környezetet, az egyes szereplők érzés- és gondolatvilágát, illetve a jellemek fejlődését.

Típusai

családregény történelmi regény fejlődésregény társadalmi regény tézisregény államregény kalandregény

háborús regény pikareszk regény ifjúsági regény krimi szerelmesregény tudományos regény blogregény thriller lélektani regény, illetve mindezek

kombinációja is

A történelmi regény olyan regény, mely valamely történelmi korban játszódik. Főhőse vagy történelmi személy, vagy pedig kitalált alak, de a mellékszereplők

közt történelmi alakok is vannak. A regény megírását rendszerint alapos kutatás előzi meg. Pl. Egri csillagok

A történelmi regény a 19. század kedvelt műfaja. Kezdetben a történelmet még csak díszletként alkalmazták benne, a jellemrajzra, az események indokolására nem terjedtek ki a történelmi korszak jellemvonásai. A romantika korában vált igazán népszerűvé; első híres írói közé tartoztak Walter Scott és Victor Hugo.

Számos történelmi regény fontos szerepet játszott abban, hogy Európában feltámadt az érdeklődés a középkor iránt.

novella: a szépirodalomhoz tartozó kisepikai műfaj, régies neve beszély. Cselekménye általában egy szálon fut, és egyetlen sorsfordulat köré épül. Legtöbbször kevés szereplő jelenik meg benne. Lezárására jellemző a csattanó. A novella név az olasz nyelvben eredetileg olyan történetet jelentett, amely a mindennapi élet új helyzeteiből és eseményeiből veszi tárgyát; ez különböztette meg az epikától, amely a köztudatban élő mondai anyagból merített. Mikszáth: A néhai bárány, Móricz: Hét krajcár 14. előhang: Tágabb értelemben bármiféle bevezetés, előszó, prológus; szűkebb értelemben epikus költői alkotások lírai jellegű bevezetése. Bemutatja a főszereplőt, a korszakot, megszólíthatja az olvasót stb. Bevezet a mű világába, hangulatába. Pl. Toldi

tabló (zsánerkép): irodalmi műnek olyan jelenete, amelyben a szálak összefutnak, a végkifejlethez megjelenik valamennyi fontos szereplő. Toldi, Poirot-novellák

tetőpont és megoldás: Az irodalomban az epikai és drámai művek szerkezete kötöttebb, nagyrészt a cselekmény fő mozzanatainak és a cselekményen kívüli elemeknek (pl. epizód, leírás stb.) egymásutánjából adódik. A cselekmény fő mozzanatai: a) a szereplőket és körülményeiket bemutató expozíció; b) a konfliktushelyzetet létrehozó bonyodalom; c) a cselekmény késleltetésekkel megszakított fejlődése, a kibontakozás, egészen a legfeszültebb pillanatig; d) az összeütközést ábrázoló szakasz, a tetőpont; e) a bonyodalom megszűnését ábrázoló rész, a megoldás. A modern irodalom

meglehetősen szabadon kezeli a felsorolt folyamatot, különösen az utolsó mozzanat elhagyása és az időrend megbontása gyakori.

fordulat: (eszt.), egyik legfontosabb fogása a költészeti technikának. A F. váratlansága által meglépő, változatossága által szórakoztató, igazsága által kielégítő. A F. kétféle lehet, szerencséből bukásba, vagy veszedelemből boldogulásba. Lehetnek félfordulatok, teljes kontrasztok, a F-ok ismétlődhetnek. Az indokolatlan F.-ok üres képzelmi játéknak tekintendők, a F. csak akkor művészi, ha egyidőben meglepő és indokolt is. Pl. Toldi – temetői jelenet

15.

elbeszélő költemény: az elbeszélő költemény verses epikai műfaj, mely a balladánál terjedelmesebb, az eposznál általában rövidebb. Más elnevezésekkel: verses elbeszélés, költői elbeszélés, költői beszély. Különféle témájú, hangvételű, kompozíciójú verses formájú nagyepikai alkotások összefoglaló neve.

A 18. században keletkezett, virágkorát a 19. században élte, a 20. században elhalt. A műfaj legkiemelkedőbb képviselői a magyar irodalomban: Petőfi Sándor, Arany János, Erdélyi József, Illyés Gyula és Juhász Ferenc.

Pl. Toldi

epizód: irodalmi műnek szerkezeti eleme, önmagában – a műből kiemelve is – kerek egészet ad. Legtöbbször nem tartozik az események fő sodrásához, de a főszereplőt valamilyen új oldaláról mutatja be. Pl. Toldi bika- és farkaskaland.

trilógia: három részből álló mű, pl. Toldi- vagy Csaba-trilógia, Agota Kristof: Trilógia (A nagy füzet), filmen: Csillagok háborúja, A gyűrűk ura stb.

allegória: hosszabb gondolatsoron, akár egy egész művön keresztül kifejtett, részletező hasonlat vagy megszemélyesítés. Toldi (Álom-allegória), A Reményhez, Föltámadott a tenger…

16.

dráma: A líra és az epika mellett a három alapvető műnem egyike, az alapvetően párbeszédekre (dialógusokra) épülő, többnyire színházi előadásra szánt irodalmi alkotások (drámák, drámai művek, illetve színművek) összefoglaló elnevezése. A dráma az általa kínált művészi hatást úgy kívánja elérni, hogy konkrét, egyedi figurák cselekvéseit jelenidejű formában mutatja be, így mutatva fel azok általános érvényű jelentéstartalmait.

A kifejezést, a műnem sokszínűsége és az irodalmon túlmutató jelentősége miatt elsősorban gyűjtőfogalomként érdemes használni. A dráma elméletével, a színműírás és a színművészet elméleti kérdéseivel foglalkozó irodalomtudományi terület a dramaturgia. A tágan értelmezett színház világán túl a dráma megjelenik az oktatás és a terápiás tevékenység keretei között is (drámapedagógia, drámaterápia).

A dráma szó az ógörög dran (cselekedni) szóból ered. A szót a köznapi használatban mindenféle feszültséggel teli, nagy indulatokat mozgató eseményre is használjuk (családi dráma, drámai pillanatok stb.).

tragédia/komédia: A tragédia – régebbi nevén szomorújáték – alapja a tragikum; egy jó célokért küzdő, az átlagból kiemelkedő pozitív hős bukását vagy halálát meséli el, tragikus elveszte azonban katartikus, felemelő is egyben. (Hamlet, Romeó és Júlia, Bánk bán) A komédia vígjátékot jelent, alapja a helyzet vagy a jellemkomikum. Humoros jelenetek játszódnak le, nevetséges alakok kisszerűségén nevet a közönség stb. (Pl. Liliomfi) A kettő keveredhet is: tragikomédia és színmű.

expozíció: előkészítés – epikai és drámai művek bevezető jelenete, amely vázolja az alapvető konfliktust, bemutatja a fontosabb szereplőket, a helyzínt stb. Toldi: Lacfi-jlenet, A kőszívű ember fiai – az öreg Baradlay végrendelkezése