a people team-tÁborokrÓl

12
A PEOPLE TEAM-TÁBOROKRÓL ALAPOK Kipróbált csapat, nemzetközi társaság, király programok és bulik egyhetes turnusokban. Kétágyas, lakályos ikerszobák, komfortos környezet, teljes ellátás, zöldség-gyümölcs, kívánságszolgálat. IRÁNYELVEK A gyerekek miatt érkezünk táborozni. Ők kíváncsiak ránk, ezért intenzíven jelen vagyunk, megmutatjuk magunkat, és mi is valóban kíváncsiak vagyunk rájuk. A szabadság a legfőbb alapelv és a legfontosabb érték. Mindent szabad – egészen addig, amíg valaki nem veszélyezteti önmaga vagy mások testi-lelki épségét, illetve nem korlátoz bárkit a szabadságában. A kívülálló ezt olvasva talán hitetlenkedik, de szó sincs arról, hogy a táborozók bármikor a határokat feszegetnék. Egyszerűen nincs okuk rá, hisz együtt a legjobb: beszélgetünk, nyüzsgünk, tapasztalunk, alkotunk! ÉLMÉNYEK Mindenki azzal foglalkozik a legszívesebben, ami lelkesíti: „Ugye te is azt csinálod, ami neked a legkedvesebb? Nem véletlen. Én is ahhoz értek leginkább, amit legjobban szeretek. Csináljuk együtt!” A tábori menetrendet úgy alakítjuk, hogy 7-17 éves táborozóink – kortól, fejlettségtől, ügyességtől függetlenül – mind a szakfoglalkozásokon, mind pedig a szórakozásban a lehető legnagyobb örömöt leljék. A délelőttökre 21 témakört kínálunk. A gyerekek maguk választják ki a hozzájuk legközelebb álló témákat, így ebből a kiemelkedően koncentrált közegből hatványozott sikerélményekkel és ambíciókkal utaznak haza a táborozás végén. 1991-től eddig 20 948 diák tanult nálunk. ÖSSZEFÜGGÉSEK Mintegy 6000 fővel, gyerekekkel, szülőkkel és iskolákkal folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Tőlük tudjuk, hogy – nem kizárólag a PEOPLE TEAM-tábor miatt, ám táborozóink közül – sokan később vélhetően a táboros impulzusok következményeként döntenek olyan foglalkozás vagy hivatás mellett, amely a PT-szakokhoz köthető. Ez az egyik legragyogóbb elismerés, amit begyűjthettünk a közel három évtized alatt. KÖZÖSSÉGEK A tábori kompániák kialakítása több síkon történik: I) A délelőttönként együtt dolgozó témacsoportokban az érdeklődési kör alapján; fő koordinátoraik a foglalkozásokat irányító pedagógusok, szakemberek, vendégek és fiatalok. II) A szórakoztató programok csapataival, ahol a tagok egymást választják ki. Őket több animátor is segíti: tanárok, mókamesterek, a gyerekek kedvencei. III) A nagytábori társaságban, amely minden (az adott turnusban résztvevő) táborozót és táboroztatót magába foglal, s ahol mindannyian azon vagyunk, hogy a lehető legtöbb érdekes embert ismerjük meg – akár újként, akár visszatérő táborlakóként érkezünk vakációzni. Mindhárom szinten beszélgetések, tervezések, feladatok és mókázás segítik a közösség épülését. PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: / 12 1

Upload: others

Post on 23-Nov-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

A PEOPLE TEAM-TÁBOROKRÓL

ALAPOKKipróbált csapat, nemzetközi társaság, király programok és bulik egyhetes turnusokban. Kétágyas, lakályos ikerszobák, komfortos környezet, teljes ellátás, zöldség-gyümölcs, kívánságszolgálat.

IRÁNYELVEKA gyerekek miatt érkezünk táborozni. Ők kíváncsiak ránk, ezért intenzíven jelen vagyunk, megmutatjuk magunkat, és mi is valóban kíváncsiak vagyunk rájuk. A szabadság a legfőbb alapelv és a legfontosabb érték. Mindent szabad – egészen addig, amíg valaki nem veszélyezteti önmaga vagy mások testi-lelki épségét, illetve nem korlátoz bárkit a szabadságában.

A kívülálló ezt olvasva talán hitetlenkedik, de szó sincs arról, hogy a táborozók bármikor a határokat feszegetnék. Egyszerűen nincs okuk rá, hisz együtt a legjobb: beszélgetünk, nyüzsgünk, tapasztalunk, alkotunk!

ÉLMÉNYEKMindenki azzal foglalkozik a legszívesebben, ami lelkesíti: „Ugye te is azt csinálod, ami neked a legkedvesebb? Nem véletlen. Én is ahhoz értek leginkább, amit legjobban szeretek. Csináljuk együtt!”

A tábori menetrendet úgy alakítjuk, hogy 7-17 éves táborozóink – kortól, fejlettségtől, ügyességtől függetlenül – mind a szakfoglalkozásokon, mind pedig a szórakozásban a lehető legnagyobb örömöt leljék.

A délelőttökre 21 témakört kínálunk. A gyerekek maguk választják ki a hozzájuk legközelebb álló témákat, így ebből a kiemelkedően koncentrált közegből hatványozott sikerélményekkel és ambíciókkal utaznak haza a táborozás végén. 1991-től eddig 20 948 diák tanult nálunk.

ÖSSZEFÜGGÉSEKMintegy 6000 fővel, gyerekekkel, szülőkkel és iskolákkal folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Tőlük tudjuk, hogy – nem kizárólag a PEOPLE TEAM-tábor miatt, ám táborozóink közül – sokan később vélhetően a táboros impulzusok következményeként döntenek olyan foglalkozás vagy hivatás mellett, amely a PT-szakokhoz köthető. Ez az egyik legragyogóbb elismerés, amit begyűjthettünk a közel három évtized alatt.

KÖZÖSSÉGEKA tábori kompániák kialakítása több síkon történik:

I) A délelőttönként együtt dolgozó témacsoportokban az érdeklődési kör alapján; fő koordinátoraik a foglalkozásokat irányító pedagógusok, szakemberek, vendégek és fiatalok.

II) A szórakoztató programok csapataival, ahol a tagok egymást választják ki. Őket több animátor is segíti: tanárok, mókamesterek, a gyerekek kedvencei.

III) A nagytábori társaságban, amely minden (az adott turnusban résztvevő) táborozót és táboroztatót magába foglal, s ahol mindannyian azon vagyunk, hogy a lehető legtöbb érdekes embert ismerjük meg – akár újként, akár visszatérő táborlakóként érkezünk vakációzni.

Mindhárom szinten beszélgetések, tervezések, feladatok és mókázás segítik a közösség épülését.

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 1

PROGRAMOK A délelőtti foglalkozásokon kipróbált módszerekkel, komplex szakprogramjainkkal fejlesztünk képességet és készséget. A szakfoglalkozásokon túl közös projekteket, eszmecseréket és vitaesteket is szervezünk.

A diákok délelőttönként 3 tematikus foglalkozáson (2 x 90’ és 1 x 60’) vesznek részt, míg a többi esemény már minden táborlakónak szól egészen a takarodóig.

Vetélkedők, versenyek, közösségi játékok, próbatételek, sportok és meghívottak kavalkádja teszi emlékezetessé az utánozhatatlan PT-vakációt, amelyben a kollektivitásé, a kikapcsolódásé, a rátermettségé és a kreativitásé a főszerep.

TOVÁBBIAKA 29. nyarunkra készülünk. A 2019. július 14-én kezdődő lesz a 117. turnusunk.

www.peopleteam.hu

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 2

PEOPLE TEAM-PROGRAMOK

Az alábbiakban egy nyár teljes programját közreadjuk. Az idei programszerkezet is hasonló felépítésű lesz, ám a részletek, a sorrend és a meghívott vendégek személye értelemszerűen változik, kiegészül, cserélődik.

Délelőttönként jellemzően a témák szerint szerveződő, délutánonként választható, illetve a csapatoknak szóló elfoglaltságokat kínálunk, este pedig egy, az egész tábornak szóló nagy megmozduláson vesz részt mindenki.

Hétfőtől péntekig | Általános napirend

07:30–08:00 Ébresztő 07:30–08:15 Reggeli 08:30–10:00 Témafoglalkozás 10:00–10:30 Szünet10:30–12:00 Témafoglalkozás 12:00–12:15 Szünet12:15–13:15 Témafoglalkozás 13:20–14:00 Ebéd 15:00–18:00 Fakultatív programok 18:00–19:00 Vacsora 20:00–22:00 Esti program 22:00–22.30 Takarodó

Témafoglalkozások | Órabeosztás

08:30–10:00 Témafoglalkozás 10:00–10:30 Szünet10:30–12:00 Témafoglalkozás 12:00–12:15 Szünet12:15–13:15 Témafoglalkozás

Témafoglalkozások | Élő irodalom és kreatív írás

08:30–10:00 Első foglalkozás 10:30–12:00 Második foglalkozás | Workshop 12:00–13:00 Szünet, közben ebéd 13:00–15:00 vagy 13:00–14:30 Harmadik foglalkozás; irodalmi vendég

A sportpályák, a trambulinok, a pingpongtermek, a konditerem, valamint a Hangár előtti főtérre kihelyezett játékok és sporteszközök állandóan rendelkezésre állnak, ahogy a bowling és a kis medence is a Tudósházban. A táboros számítógépeket és az infótermet délután 4-től lepi el a gyereksereg.Strandra, várost nézni, kirándulni, múzeumba vagy moziba is bármikor mehetnek a táborozók – persze nem egyedül: táboroztatókat kell maguk mellé szervezniük.Nem minden szerepel a leírásban. A bármikor és rendszeresen használható eszközök és létesítmények köré szerveződő programokat, illetve az egyes szekciók témaeseményeit – amelyeken a csoportok vettek részt, nem pedig a teljes tábor – nem soroltuk fel.

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 3

T1Első turnus | Első nap 09:00-tól Az egyénileg utazók érkeznek 09:30 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 10:00-tól Angoltesztek, beszélgetések angolul 10:15 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 11:00 Szendvicsek egészen tábornyitóig – és még utána is 11:15 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 15:00 Tábornyitó 15:20 Témamegbeszélések 18:00 Vacsora – az első közös étkezés 20:00 „Az ismerősöm ismerősének az ismerőse” Show 21:45 Angoltesztek és eredmények 22:00 Szunyabunya vagy „Kérdezz, felelek!”

Első turnus | Második nap 11:45–15:00 A kézműves sarok | Agyag és gipsz 15:30 Puzsér Róbert provokatív világa | Találkozz, kérdezz, tudj! 18:00 Az Autisták Országos Szövetségének beharangozója 20:00 Ki vagyok én? Hol vagy te? | Show a focipályán 21:50 Tűzzsonglőrök 22:00 Érzékenyítő beszélgetés az autizmusról | Autisták Országos Szövetsége | 12+

Első turnus | Harmadik nap 10:00 CECAB Alfineite – capoeirabemutató és -foglalkozás 11:45–15:00 A kézműves sarok | Rongyok és szövetek 13:00–15:00 Rudolf Panka és a Booktion! 09:00–18:00 Reciklista | Turkálóból menő ruhatárat! 11:00 Állati jó bemutató | Ragadozómadarak a világ minden tájáról 12:00–15:00 Csók István óriáskígyói12:15 Állati jó bemutató | Ragadozómadarak a világ minden tájáról 13:30 Állati jó bemutató | Ragadozómadarak a világ minden tájáról 15:00 CECAB Alfineite – capoeirabemutató és -verseny 20:00 Szaxofon, gitár, ütősök | Koncert 21:00 Mindenki megőrült! | Csapatshow 22:00 Legyél te is informatikus! | Telekom-előadás | 12+

Első turnus | Negyedik nap 12:00–18:00 Kezünk Kincsei Kézműves Műhely – gyertyamerítés, tűzzománc, csuhézás, papírmerítés, játszótér 10:30 Marton Géza – napóra készítése a zöldeknek 11:45–15:00 A kézműves sarok | Batikolás 14:30 Marton Géza – napóra készítése bárkinek 14:45 Strandjárat 15:00 Csapass a csapatoddal! | Zászlók, logók, transzparensek 16:00 Ki ugrik magasabbra? | Sportbemutatók 20:00 Soma bűvészshow-ja20:40 Szolgáltatóház | Jóslás, házasságkötés, gyónás és még 17 választási lehetőség 21:45 Szökjünk el moziba! 22:00 Beszélgetés: Párkapcsolatok, szexualitás | 14+

Első turnus | Ötödik nap 11:00 Tóth Katinka etológus + 2 kutya | Ki háziasított kit? 11:00–13:15 Origamizás Király Gabriellával a képzőművészeknek 11:45–15:00 A kézműves sarok | Filc és nemez 13:00–15:00 Jász Attila író

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 4

14:30 Tóth Katinka etológus + 2 kutya | Ki háziasított kit? | Minden érdeklődőnek 15:00–16:30 Origamizás Király Gabriellával | Minden érdeklődőnek 15:00 Jelvénykészítés 15:00 Gipszfestés 20:00 Koboldok városa22:00 Dévai Dóra dúla | Beszélgetés a nőiesség mérföldköveiről | 13+ lányoknak

Első turnus | Hatodik nap 10:30–12:00 Erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás | Látogatás az arborétumban 11:45–15:00 A kézműves sarok | Gipsz és színek 12:00 A kukták ünnepi díszebédje 13:00–15:00 Balogh Ádám író és a könyvek 15:00–16:00 Csapatversenyek, eredményhirdetés, ajándékosztás 16:00–16:30 Táncbemutató + A médiások filmbemutatói 17:00–18:00 Foci: Táborozók vs. Táboroztatók 19:15 Kiállításmegnyitó | Fotósok 20:00 Táncmulatság és hejehuja

Első turnus | Hetedik nap 07:45-től Reggeli előtti és utáni pakolás a tovább maradóknak 09:30–12:00 Díjátadások, jutalomosztás, csapatversenyek eredményhirdetése12:45–13:00 PT-s busz: gyülekező, becuccolás, utazás 13:30-tól Strandjárat óránként 16:00 Agility | Mit művel 12 kutya az akadálypályán? 17:00 Játékok a Hangárban 20:00 Bátorságpróba | Filmvetítés 23:30 Miért nincsenek meg az ágyneműk? 00:00-tól Éjjeli őrség az igazán bátraknak

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 5

T2

Második turnus | Első nap 09:00-tól Az egyénileg utazók érkeznek 09:00–18:00 Reciklista | Hulladékból haláli cuccokat! 09:30 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 10:00-tól Angoltesztek, beszélgetések angolul 10:10–18:00 Pillekő | Szoborépítés PET-ből, csodahabarcsból és festékből 10:15 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 11:00 Szendvicsek egészen tábornyitóig – és még utána is 11:15 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 15:00 Tábornyitó 15:20 Témamegbeszélések 18:00 Vacsora – az első közös étkezés 20:00 Belendülünk | 12 csapat, 8 állomás, 4 kincsvadász 21:45 Angoltesztek és eredmények 22:00 Szundi, avagy „Kivel is költözzem össze?”

Második turnus | Második nap 10:00–15:00 Állatmenhelyek 11:45–15:00 A kézműves sarok | Zsákok és szövetek 12:00–15:00 Csók István óriáskígyói13:00–15:00 Acsai Roland író 15:00–17:00 Hajrá, csapatok! 20:00 Szín-csíny: CSAPATOSTULCSAPATÓS! | Mindenki mindenkivel22:15 Csillagászat | 9+

Második turnus | Harmadik nap 10:00 CECAB Alfineite – capoeirabemutató és -foglalkozás 11:00 Állati jó bemutató | Az egértől a borzig | Kikkel lakunk? 11:45–15:00 A kézműves sarok | Agyag és festék 12:15 Állati jó bemutató | Az egértől a borzig | Kikkel lakunk? 13:00–15:00 Mindenki vendégei: Totth Benedek író és Ágoston Alexandra | Vivandra Kiadó 13:30 Állati jó bemutató | Az egértől a borzig | Kikkel lakunk? 15:00 Látogatás a fotómúzeumban 15:00 CECAB Alfineite – capoeirabemutató és -verseny 20:00 Lovagi torna 22:00 Dr. Zacher Gábor előadása a drogokról | 14+

Második turnus | Negyedik nap 07:00 Bandi zenés ébresztője 11:00 Tóth Katinka etológus + 2 kutya | Az eb is ember 11:45–15:00 A kézműves sarok | Pólók és rajzok 12:30–15:00 Takács Nándor író 14:30 Tóth Katinka etológus + 2 kutya | Az eb is ember 15:00 Jelvénykészítés 16:00 Gipszfestés – Gipszkorszak 15:30 Röplabda | Focibajnokság | Pingpongversenyek 16:00 Vízi ütközet a kosárlabdapályán 18:15 Az Autisták Országos Szövetségének beharangozója 20:00 Gyilkosság történt! Kutasd fel, kerítsd kézre a tettest! 22:00 Mi az autizmus? | Érzékenyítő előadás és beszélgetések | Autisták Országos Szövetsége | 12+ 22:15 Csillagászat bárkinek 22:15 Éjszakai fényképezés 22:15 Éjszakai foci | 13+

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 6

Második turnus | Ötödik nap 10:30 Magyar Madártani Egyesület MME | Leg-madarak | Grecs Anita 11:45–15:00 A kézműves sarok | Tűvel és cérnával 12:00 Floorball13:00 Squash13:00–15:00 Beszélgetések Kabai Lóránt íróval 14:00 Strandjárat 15:00 Poha-Rak – csapatverseny és show 15:30 Magyar Madártani Egyesület MME | Leg-madarak | Grecs Anita 16:00 Kütyüzés, jelvénykészítés, agyagfestés, textilmintázás 20:00 Az Animal Cannibals és a tábor mutánsainak egész estés őrülete 22:00 Legyél te is informatikus! | Telekom-előadás | 12+

Második turnus | Hatodik nap 08:15 Piaclátogatás a kuktáknak | Vadasparkos délelőtt a zöldeknek 11:00–13:00 Súlyok és emelés 11:45–15:00 A kézműves sarok | Szövés és fonás 12:00 A kukták ünnepi díszebédje 15:00 Eredményhirdetés: csapatversenyek, ajándékok 15:00 Oklevelek kiosztása 15:30 A táncosok bemutatója 16:30 Foci: Táborozók vs. Táboroztatók 17:15 A filmesek bemutatói 19:15 Kiállításmegnyitó | Fotósok 20:00 Színház: TÖRTFEHÉR | 1. előadás 21:00 Táncmulatság 22:00 Színház: TÖRTFEHÉR | 2. előadás 22:15 Éjjeli focibajnokság | 13+

Második turnus | Hetedik nap 07:45-től Reggeli előtti és utáni pakolás a tovább maradóknak 09:30–12:00 Díjátadások, jutalomosztás, csapatversenyek eredményhirdetése12:45–13:00 PT-s busz: gyülekező, becuccolás, utazás14:00-tól Strandjáratok kívánság szerint 15:00 Legyél te is mókus! – Az érdeklődőknek a Hangár előtt 15:00 Beugró | Show a Hangárban 15:00 Szombati batikolás – A sárga ház mögött 16:00 Kütyüzés és társasjátékok a Hangárban 20:00 Számháború 20:40 Alakítsd újra! | Csapatösszevonások 22:00 Vizsgáld meg a Holdat! | 10+

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 7

T3

Harmadik turnus | Első nap 09:00-tól Az egyénileg utazók érkeznek 09:30 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 10:00-tól Angoltesztek, beszélgetések angolul 10:00–18:00 Kezünk Kincsei Kézműves Műhely, gyertyamerítés, tűzzománc, csuhézás, papírmerítés, játszótér 10:15 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 11:00 Szendvicsek egészen tábornyitóig – és még utána is 11:15 Hol vagyok? | Idegenvezetés hangoskodással 15:10 Tábornyitó 15:20 Szekciógyűlések 18:00 Vacsora – az első közös étkezés 20:00 Integrációs tábortalálkozó és hejehuja Show 21:45 Angoltesztek és eredmények 22:00 Az első éjszaka itt, avagy „Nini, miért van még mindig nyitva a büfé?”

Harmadik turnus | Második nap 10:30 Napóra készítése Marton Gézával 11:00–13:15 Origamizás Király Gabriellával 11:45–15:00 A kézműves sarok | Bábok és díszletek 12:00–15:00 Csók István óriáskígyói14:30 Napóra készítése Marton Gézával 15:00 Csapatok: induló, zászló, plakát! 15:00–16:30 Origamizás Király Gabriellával 16:00 Délutáni sportok: foci, röplabda, kosárlabda, tollas, sakk és pingpong 20:00 Olimpikonok találkozója 22:00 Találd meg a Tévé Macit!

Harmadik turnus | Harmadik nap 10:00 CECAB Alfineite – capoeirabemutató és -foglalkozás 11:00 Mindent a madarakról | Grecs Anita újra velünk | MME 11:45–15:00 A kézműves sarok | Gipsz és forma 14:30 UCCU Roma | Identitás | Varga Attila és Farkas Renáta foglalkozása 13:00–15:00 Beszélgetés a könyvekről | Rudolf Panka műfordító 14:30 Mindent a madarakról | Grecs Anita újra velünk | MME 15:00 CECAB Alfineite – capoeirabemutató és -verseny 15:00 Mókás délután: Poha-Rak-versenyek, kosárlabda, futball, röplabda 15:30 Társasjáték-cunami | Össznépi Activity a Hangárban 16:30 Gipszfestés 20:00 Csillagok Show-ja | Totális este a tábor főterén 22:00 Legyél te is informatikus! | Telekom-előadás | 12+

Harmadik turnus | Negyedik nap 08:00-10:00 A zöldek látogatása az arborétumban | KEFAG-idegenvezetéssel 10:30-tól Kiss Judit Ágnes költő és író workshopja10:00–18:00 Coca-Cola-ugrálóvárak 11:45–15:00 A kézműves sarok | Álarcok és jelmezek 14:30-tól Beszélgetés Kiss Judit Ágnessal 15:00 Dájmond Show | Tombola, egyszámjáték, kvíz 16:00 Csapatversenyek eredményhirdetése és ajándékosztás 16:30 Activity | Kitűzőgyártás 16:30 Kosárlabda- és röplabdabajnokság 20:00 Hattusa22:00 Gyűlölet-bűncselekmény | Az Amnesty International éjszakája | 14+

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 8

Harmadik turnus | Ötödik nap 10:30-tól Színház és irodalom | Hidvégi Nóra beszélgetős foglalkozása 11:45–15:00 A kézműves sarok | Batik és szatyor 14:30 Strand | Gyülekező a két ház között 15:00 Mindenki! | Összejövetel a Hangárban 15:15 Számháború 18:00–22:00 Star Wars | Látogatók egy messzi-messzi galaxisból 18:00 Az Autisták Országos Szövetségének beharangozója 19:00 Macskák és kutyák | Teofillal a sportpályák mögött 20:00 Szolgáltatóház 22:00 Érzékenyítő beszélgetés az autizmusról | Autisták Országos Szövetsége | 12+

Harmadik turnus | Hatodik nap 10:15 Mi készül a kondérban? 11:45–15:00 A kézműves sarok | Papír és forma 12:00 A kukták ünnepi díszebédje 15:00–16:00 Garaczi László író workshopja 15:00 Eredményhirdetés: csapatversenyek, ajándékok 15:00 Oklevelek kiosztása 15:20 Divatbemutató 15:40 A táncosok bemutatója 16:00 Készíts búcsúkitűzőket! 16:30 Sportok: Táborozók vs. Táboroztatók 17:15 A filmesek bemutatói 19:15 Kiállításmegnyitó | Fotósok 20:00 Táncmulatság fényekkel és hangzavarral 22:15 Éjjeli focibajnokság | 10+

Harmadik turnus | Hetedik nap 07:45-től Reggeli előtti és utáni pakolás a tovább maradóknak 09:30–12:00 Díjátadások, jutalomosztás, csapatversenyek eredményhirdetése12:45–13:00 PT-s busz: gyülekező, becuccolás, utazás 16:00 Táborzárás

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 9

ELHELYEZÉS, KÖRNYEZET

Ugyan táborokat szervezünk, ám szem előtt tartjuk, hogy a körülmények otthonosak legyenek akkor is, amikor táborlakóinkat nem a mama takarja be esténként. Ezért választottuk 2005-ben először a Homokbányai Kollégiumot. 1991-től szerveztünk nyári és téli táborokat összesen 10 helyszínen, és úgy tűnik, Kecskeméten megleltük a legjobbat.

Itt minden nagy, elég, és nyaranta csak a miénk.

A gyerekeket két lakóépületben kétszáznegyven kétágyas, többségében ikerszoba várja: négy személyre jut egy fürdőszoba zuhanyozóval, két mosdókagyló, egy mellékhelyiség és egy hűtőszekrényes előtér. Mindenkinek saját, kulccsal zárható szekrényei, éjjeliszekrénye, ágya, ágyneműtartója, íróasztala és széke van.

A szobákat nem zárjuk. Az épületeket csak a PEOPLE TEAM használja.

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 10

SZOBÁK | LAKÓEGYSÉGEK, -ÉPÜLETEK

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 11

TÁBORTERÜLET | TÁJOLÓ ÉS LÉGIFOTÓ

PEOPLE TEAM | Oldalszámozás: � /�12 12